2019. szeptember 3., kedd

Második nyilvánosság IV.




















Második nyilvánosság IV.

Sir a lelkem a szegénység láttán .

Márton-napi vigasság a Sóstói Múzeumfaluban



2013, november 5 - 01:00 — elnok
Liba szépségverseny, bájgúnárok viadala, lúdhúsból készült ételek lakomája és a hagyományoknak megfelelően, az új bor kóstolgatása is szerepel az idei Márton-napi vigasság programjában a Múzeumfaluban.
Kisgyörgy Tamás, az intézmény közművelődési munkatársa elmondta az MTI-nek: november 9-én, szombaton tartják a Márton-napi vigasságot, 10 és 15 óra között látják vendégül a rendezvényre érkezőket.
A trakta már a belépésnél kezdődik, libazsíros és vöröshagymás Márton-falattal, libatepertővel és új borral kínálják majd a kapuban az érkezőket. Az előételnek szánt különlegességek elfogyasztása után pedig egész nap lehet kóstolni az ínyencségeket, például libabecsinált-levest, sült libacombot krumplival és savanyúsággal, illetve sült tökkel, desszertként pedig Márton prószáját. Innivaló forralt bor lesz, vagy gyógytea, ki mit választ az emésztése segítésére.
Kisgyörgy Tamás kiemelte: kedvére torkoskodhat majd mindenki, hogy elűzhesse a jövő évi nélkülözést, hiszen a mondás szerint "aki Márton napján libát nem eszik, egész éven át éhezik".
A Sóstói Múzeumfalu Marton-napi rendezvényére a névnapjukat tartó Mártonok természetesen térítésmentesen mehetnek majd be. Nem kell belépődíjat fizetniük a libaszépségversenyre érkező gazdáknak sem, akik különböző fajtájú és tollazatú lúdjaikat nevezik be a nem mindennapi viadalra.
Vetélkedő persze nem csak a szárnyasoknak lesz, hanem a bájgúnároknak és a buta libáknak is. Mások Márton-napi lámpást, vagy lúdtollat készíthetnek, s az utóbbival az írást is kipróbálhatják.
A liba-lakomán résztvevők szórakoztatásáról a Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola tanulóinak Kisfigurás Táncegyüttese gondoskodik, Márton-napi legényes című műsorával.
A Burattino Bábszínház a Régen volt, mese volt című darabbal szórakoztatja a legkisebbeket, akik Hajdú Ágota mesekuckóját is felkereshetik. A MiaManó Színház pedig a Ludas Matyi kalandjai című darabot mutatja be.
Lesz továbbá kádárbemutató, a hordókészítő mester a régi munkafolyamatokat ismerteti meg az érdeklődőkkel, a dongakészítéstől, az összehúzáson, az abroncsoláson át, a fenekelésig.


Gondolom a libákat Bajnai szolgáltatta a közönségnek , vagy Ő csak gyilkolni tud és hazát árulni , azt az utolsó büdös zsidó is megteszi . Ez a hulla rabló csak adósságot tud felhalmozni , meg rabolni jó zsidó szokás szerint.

MANSFELD PÉTER



2013, november 5 - 00:57 — elnok
Egy röpke pillanatig emlékezzünk erre a névre, legalább. Nem is kell ehhez a névhez semmit mondani. Magyarországon mindenki tudja, hogy a végletekig elaljasult kommunista rendszer áldozata volt ez a MUNKÁS fiú. Mondjunk egy fohászt a lelke üdvéért!
MANSFELD PÉTER Budapesten született. Szülei 1946-ig saját üzlettel rendelkezõ fodrászok voltak. 1950-ben elváltak, ezután fiuk rövid idõre intézetbe került, de anyja hamarosan újra magához vette. Az általános iskola nyolcadik osztályának elvégzése után esztergályos ipari tanuló lett. 1956 októberében csatlakozott a Széna téri felkelõkhöz. A harcokban nem vett részt: gépkocsin fegyvert, élelmiszert szállított. Összekötõként járt az óbudai Schmidt-kastélyban és a Szabad Nép-székházban. November 5-én behatolt Piros László volt belügyminiszter villájába, ahonnan fegyvert hozott el, amit otthon elrejtett. A forradalom bukása után folytatta az iskolát. 1957-ben kisebb lopások sorozatát követte el, ezért egy év börtönbüntetésre ítélték, de annak végrehajtását három év próbaidõre felfüggesztették. 1958. februárban barátjával elhatározták, hogy fegyveres csoportot alakítanak. Rendõrök és munkásõrök lefegyverzése révén kívántak fegyvereket szerezni. Február 17-én elrabolták az osztrák követség elõtt posztoló rendõrt, akit lefegyvereztek, majd szabadon engedtek. További akcióik nem jártak eredménnyel. Tervezték bebörtönzött ismerõsök kiszabadítását, és hogy bosszút állnak a feljelentõkön. 1958. február 19-én tartóztatták le. Elsõ fokon 1958. november 21-én életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték szervezkedésben való részvétel és egyéb bűncselekmények vádjával. Ezt a Legfelsõbb Bíróság Népbírósági Tanácsa 1959. március 19-én halálbüntetésre súlyosbította, hogy elrettentő példával elöl-járjon: „Így járnak azok, akik ELÁRULJÁK a MUNKÁSOSZTÁLYT!”.
Két nap múlva kivégezték - tizenegy nappal tizennyolcadik születésnapja után.
*
Kivégzési jegyzőkönyv fiatalkorú
Mansfeld Péter ügyében.
A Budapesti Fővárosi Bíróság Népbírósági Tanácsa Tnb.I.8084/1958/6.
Jegyzőkönyv.
Készült a népi dem. államrend megdönt. irányuló szervezkedés vezetése és egyéb bűntettek miatt Blaskí József és társai ellen indított bűnügyben a Budapesti Fővárosi Bíróság Népbírósági Tanács Tnb.I.8084/1958/5. sz. elsőfokú és a Legfelsőbb Bíróság  Népbírósági Tanácsa Tnbf.IV.13./1959/3.sz.  ítéletével megállapított fk. Mansfeld Péter elítélt, - 1959. március 21-én de. 9 órakor történt halálbüntetés végrehajtásáról.
Jelen voltak:
f.k.Mansfeld Péter elítélt
Guidi Béla a tanács elnöke
Dr.Balogh János fogalmazó
Dr. Doktor János ügyész
Dr.Fáber Viktor bírósági orvos
Dr.Szabó Ernő börtön orvos
Sárközy Tibor orsz. börtön pság részéről
Csúcs Mátyás ítéletvégrehajtó
Karácsony Sándor
Fülöp István ítéletvégrehajtó segédei
A tanács elnöke megállapítja, hogy a megjelenésre kötelezettek valamennyien megjelentek.
A tanács elnöke az elítéltet elővezetteti.
A tanács elnöke megállapítja, fk. Mansfeld Péter személyazonosságát, majd felolvassa a Budapesti Fővárosi Bíróság Népbírósági Tanácsa 1959. nov. hó 21. napján kelt Tnk.I.3084/1958/5.sz. elsofokú és a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Tnbf.IV.13./1959/3.sz. másodfokú ítéletének rendelkező részét, valamint a kegyelmi tanácskozási jegyzőkönyvet, mely szerint ahalálos ítélet elítélten végrehajtható.
A tanács elnöke az elítéltet az ítélet végrehajtása céljából átadja az ítéletvégrehajtónak azzal, hogy teljesítse kötelességét.
Az ítéletvégrehajtó és segédei a kivégzést 9 óra 22 perckor megkezdték, és annak befejezését a tanács elnökének jelentették. A tanács elnöke felhívja az orvosokat, hogy a halál beálltáról győződjenek meg.
Az orvosok jelentik, hogy fk. Mansfeld Péter elítélt szíve 9 óra 35 perckor megszűnt dobogni.
Az ítélet végrehajtásánál jelenlevok félórára visszavonultak.
Félóra múlva a tanács elnökének utasítására az orvosok fk. Mansfeld Péter, kivégzett elítéltet újra megvizsgálják és ismételten jelentik, hogy annak haláláról meggyőződtek.
A tanács elnöke az ítélet végrehajtási eljárást befejezettnek nyilvánítja azzal, hogy az ítélet végrehajtás során felmerült 100,-Ft orvosi költség - Ft úti költség a pótköltségjegyzék tétele alatt nyert feljegyzést."
Kmf.
a tanács elnöke
fogalmazó
ügyész

Ha ezt a gyerek embert halálra ítélték a Bajnainak mi járna – hazaárulás , és többszörös gyilkosságért. Én biztos hogy a Dunába daráltatnám az ÁVH zsidó húsdarálós barátaival , és utána a húsdarálót is kirakatnám a Duna partra egy ÁVH zsidóval aki éppen darálja a magyart a Dunába, és egy kis orosz katona meg kérdezné tőle , hogy hol van Szuez , vagy fogalmazzunk másként , ez itt a Szuez , és a Dunára mutatna . Az ÁVH zsidó barátunk meg mondaná , ez itt a Duna a magyarság temetője, mert míg mi zsidók élünk a magyar nem lesz Nemzet a Kárpát – medencében . Jöhet itt bármilyen fordulat mi minden pártban ott vagyunk és meakadályozzuk , hogy Nemzetté váljanak . Látod a kétharmadnál is mi diktálunk , a gojok csak végrehajtják az utasításainkat.
Na modt gágogj libapásztor Bajnai Hajnalkát nem adjuk , ha már felébredt csak ölje a magyart , jut mindnyájunknak munka bőven , hogy kiüritsük ezt az országot, hogy a Kazár testvéreink elfoglalhassák a gojokkal megépíttetett lakóparkokat. A végén úgy is az lesz mint a Palesztin földön , a szórvány zsidóság elrabolta a területüket és őket koncentrációs táborba kényszerítette. A magyar nép jövője rabszolgasors , ha csak nem gyüjt egy atom töltetre mellyel megsemmisíthezi a Judapest központú cionista fasisztákat.


Az örökséget elherdálták, a jelent felélték, a jövőt elzálogosították



2013, november 2 - 19:35 — elnok
A fővárosi Demszky-korszak egyik meghatározója alakja kerül börtönbe a Fővárosi Ítélőtábla döntése alapján. Molnár Gyula jelenlegi MSZP-s fővárosi képviselő, valamint informatikai tanácsnok, volt XI. kerületi polgármester és országgyűlési képviselő azonban nem egyedül bűnös, bár ténylegesen mögötte zárulnak a rácsok. Az ítélet kimondásával ugyanis igazolódott, hogy nagy vagyoni hátrányt okozott, amit viszont nem tehetett meg egyedül. Mint köztudott az alpolgármestere felfüggesztett börtönbüntetést kapott, aki ebben az időben a főváros Városüzemeltetési Bizottság elnökeként is segítette a kerület vagyonának a csökkentését, mert egy ilyen nagyságrendű ügy lebonyolításához több segítő kézre volt szükség.
Bizonyosak abban vagyunk, hogy ehhez az ügyhöz még sok közreműködőre volt szükség, akik eddig valamiért nem kerültek reflektorfénybe. Márpedig azt mindannyian tudjuk és tapasztaljuk Budapesten, hogy az elmúlt 20 év alatt a teljes örökséget elherdálták, a jelenüket felélték, a főváros jövőjét elzálogosították.
A Jobbik a teljes elszámoltatást képviseli és követeli a kezdetektől fogva, ám a Fidesznek köszönhetően eddig több volt az elszámoltatási kormánybiztos, mint az elszámoltatott. A bűnöző politikus mellett kiálló MSZP-nek és a Gyurcsány-pártnak pedig egy elfogadható út maradt: beköltöznek Molnár Gyula mellé a börtönbe, mert előbb-utóbb a Jobbik valóban elszámoltatja a balliberális bűnszervezeteket.
Szabó György, a Jobbik fővárosi képviselője


MITŐL RETTEGNEK A ROKKANT ÖZVEGYEK?



2013, november 2 - 19:33 — elnok
Több azonos témájú megkeresést is kapott az elmúlt időszakban a Magyar Szociális Fórum. A sorsuk ellen panaszkodó rokkant özvegyek arról számoltak be, hogy nem értik, miért is kell őket ennyire gyakran felülvizsgálni? Ugyanis, külön zajlik a felülvizsgálat az özvegységük okán, és külön a saját jogú ellátásaikra való jogosultság miatt, pedig ugyanúgy az NRSZH orvos-szakértői bizottságnál kell megjelenni az állapotuk véleményezésére.  A panaszok zömében arról számolnak be az érintettek, hogy ők úgy vélik az a célja ezeknek a gyakori és párhuzamos NRSZH orvos szakértői felülvizsgálatoknak, hogy a betegek a visszaminősítésekkel előbb-utóbb elveszítsék a pénzellátásaik nagy részét. Így teljesíthető lenne a kitűzött költségvetési megtakarítás cél egy része. Ugyanis, a megváltozott munkaképességű személyek állandó özvegyi nyugdíjjogosultságának egyik feltétele, hogy az össz-szervezeti károsodásának el kell érni, vagy meg kell haladni az 50% mértéket. A nagyon megszigorított új komplex felülvizsgálattal az özvegyek jelentős része így eleshet az állandó özvegyi nyugdíjjogosultságtól. Azonban, ezzel egy időben, nemcsak az állandó özvegyi jogosultságtól kell búcsúznia az érintettnek, hanem a saját jogú, rokkantsági pénzellátásának a jelentős részétől is. Ugyanis, ha 50% mérték alatti össz-szervezeti károsodást vélelmeznek az özvegynél, akkor, a kategória változása miatt, már csak rehabilitációs ellátásra lesz jogosult. Ennek, a visszaminősítés általi rehabilitációs pénzellátásnak az összege már lényegesen alacsonyabb. Ezáltal, akár százezer forint feletti is lehet a vesztesége egy-egy betegnek, ha már csak a segélyszerű, a kb. 27 ezer Ft/hó pénzellátást kapja. A panaszkodók, zömében ilyen esetekben fellebbeznek, és készek a legfelsőbb jogorvoslati fórumokig is elmenni.
Egy hozzánk forduló beteg kifejezetten nyilvánosságot kért a problémájának a feltárásához. Azt is kérte, hogy ne hallgassuk el a nevét sem, mert akár meddig is elmegy a panaszával, annyira igazságtalannak tarja, amit a törvénykezők és a végrehajtók a megrokkant özvegyekkel művelnek. Egyenesen őrültségnek tartja a rengeteg felesleges, pénzpazarló, és értelmetlen felülvizsgálatot. Ez nem a betegek érdekét szolgálja, mert gyakran, nem a valós állapotukról kapnak véleményezést. Az ellátórendszerből jogtalanul eltávolított betegek nagy része képtelen a munkavégzésre, de nem is alkalmaznák őket. Az őket felülvizsgáló szakértőknek viszont, folyamatosan biztosítják a felesleges munkát. Ez a felesleges munka viszont hatalmas kiadásokkal jár. Nem lehetne ezt a pénzt inkább az ellátásuktól jogtalanul megfosztott özvegyeknél hagyni?  Ugyanis, ha egy rokkant már 10-20 éve felülvizsgálatokra jár, és azt 1-3 évenként ismétlik, azok felülvizsgálata, már értelmetlen munka. Állapot rosszabbodás esetén kellene, csak felülvizsgálni azokat a betegeket, akik már sok-sok alkalommal megjelentek az orvos-szakértői felülvizsgálatokon.  A panaszos özvegy a mondandóját nyílt levélnek szánta.
NYÍLT LEVÉL MAGYARORSZÁG KORMÁNYÁHOZ!
Tisztelt Miniszterelnök Úr és Tisztelt Kormánytagok!
Egy Szolnok-megyei kis faluban élő özvegyasszony vagyok, Kézsmárki Andorné. Életéveim száma jelenleg 57, és 29 évnyi munkaviszony után lettem rokkant és özvegy 2004. év januárban. A férjem 52 évesen hunyt el, ő több mint 30 évig fizette a nyugdíjjárulékot. Így, mi ketten, több mint 60 éven át fizettük becsülettel, a nyugdíjunk utáni társadalombiztosítási és nyugdíjjárulékot, ami mára átszámítva horribilis pénz lenne a kamatokkal együtt. Mind ezért a rengeteg befizetett pénzünkért, azt kaptam, azt kaptuk cserébe Önöktől, a Magyar Kormánytól, a sok tízezer rokkant özvegy társammal együtt, hogy Önök, az erőfölényükkel visszaéltek velünk szemben. Megalkották a rokkantak ellen a 2011.évi CXCI.(XII.29.) törvényt, és a hozzákapcsolt 7/2012. II.14. NEFMI rendeletet. Ezáltal nincs irgalom, nincs kegyelem, sem a rokkantaknak, sem a rokkant özvegyeknek.
Esetem példázza, hogy Önök, hogyan szeretnének mihamarabb megszabadulni a rokkantaktól és a rokkant özvegyektől:
Én 2004. évben lettem 67%-os rokkant. Azóta már több felülvizsgálaton túl vagyok. Végig 67%-os rokkantnak véleményeztek, egészen az új komplex minősítő rendszer bevezetéséig. Az új rokkant-törvény 2012.01.01.-én történő hatályba lépése után, először 2012.11. hóban behívtak az állandó özvegyi nyugdíj miatti felülvizsgálatra. Ezt követte a saját jogú pénzellátásom miatti soros felülvizsgálat 2013.01. hó végén az új komplex minősítő szerint, aminek eredményeként 2013.05. hóban, az addigi 67%-os rokkantságomat 41% mértékűre minősítették vissza. Eközben állapotom a valóságban rosszabb lett, de a „papírforma szerint”, állapot javulás következett be nálam. Sőt 2013. március végén, még a súlyadó kedvezményemet is visszavonták azzal, hogy „már nem vagyok rokkant” és a parkoló igazolványra sem vagyok jogosult. Így, azonnal már több mint 3 csapást mérték rám, mindhalálig? Sem az özvegyi, sem a parkoló igazolvánnyal egybekötött súlyadó kedvezmény nem jár, de még a sajátjogú pénzellátásomat is lecsökkentették. Így, leforrázva éreztem magamat, mint aki minimum a 3 csapást egyszerre szenvedte el rokkant özvegyként a keresztényi kormány büntetése által. Pedig, becsületes ember vagyok, aki bűnt sosem követtem el!
A Nyugdíjintézettel történő 2013. év nyarán folytatott panaszos levelezésem alapján azt a választ kaptam a hozzájuk írt dörgedelmes panaszlevelemre, hogy a jogorvoslat megszűnéséig újra folyósítják számomra az özvegyit. Ugyanis közöltem velük, hogy munkaügyi bíróságra vittem a dolgot, és bárhová is elmegyek jogorvoslatért. Nem értem, hogy hogyan lehet így packázni és így játszadozni a súlyosan beteg, megrokkant özvegyek életével?
Na, és további kérdéseim is felmerülhetnének a témához, mint pl. mi lesz akkor, ha képtelen leszek egyedül, védtelenül, ügyvéd nélkül, kiszolgáltatott rokkant özvegyként védeni az igazamat, az óriási jogászi apparátussal szemben, a kormányoldal ellen?  Azon a gondolaton is összerezzentem a félelemtől, hogy mi lesz, ha azt mondják a „papírforma szerint” én nem vagyok mégsem jogosult az özvegyi nyugdíjra? Amit nagy kegyesen tovább folyósítanak, az özvegyit, a per végéig számomra. Azonban, ha vesztesként kerülök ki, akkor fizessem vissza majd a 2-3 év alatt jogtalanul felvett özvegyi nyugdíjamat? Megmondanák Önök, hogy miből? Az addigi 104 ezer Ft/hó sajátjogú + özvegyi pénzellátásomat, a legutóbbi NRSZH felülvizsgálatom után 44 ezer Ft/hó összegre redukálták egyetlen tollvonással. Egyetlen hanyag mozdulatukkal, én elvesztettem havi 60 ezer Ft-ot. Ebből a kevés pénzből, hogyan fizethetnék vissza bármit, amikor megélni is képtelen lennék belőle? Semmi támogatást sem kaphatnék, ha egyedül élek özvegyen, és semmit sem ér a férjem több mint 30 évnyi befizetett járuléka? Kinek fizettük be ezt a sok járulékot, ha nem magunknak? Mi ez a nagy átverés, ami minket, rokkantakat ér? Kinek fizettük be mi évtizedekig a járulékokat, ha meg sem érjük a folyton emelkedő öregségi nyugdíjkorhatárt?
Igen. Képtelen lennék segélyszerű pénzellátásból élni rokkant özvegyként, és nem is akarok. Nem! Nem akarok, mert én, és a férjem, mi ketten befizettünk saját magunknak 60 évnyi TB és progresszív nyugdíjjárulékot! A férjem 52 évesen elhunyt, így ő sajnos, egyetlen nap nyugdíjas napot sem élvezhetett! Én meg ő utána nem vagyok rokkantan semmire sem jogosult, mert egy tollvonással átírják a pimasz és gonosz orvos szakértők az életemet, egyetlen tollvonással? Hová tették a Hippokratészi esküjüket? Mire esküdtek fel? Erre? Nem! Ezt nem hagyom! Ebben nem nyugszom bele, ha addig élek is! Elmegyek bárhová és világgá kürtölöm, hogy mit művel a Magyar Kormány a rokkantakkal, és rokkant özvegyekkel! Önök nevezik magukat keresztényinek? Az, maga a borzalom, ha erről szól az Önök keresztényisége, ezt hívő emberként mondom!
Azt, meg végképp nem értem, mit is akarnának már egy 58 éves rokkant özvegyasszonytól még 2014. 01.hóban újra, amikorra, megint be vagyok rendelve újabb soros felülvizsgálatra? A soros felülvizsgálatok, meg a munkaügyi bíróság között, félholtan szaladgálva keressem az elvett jogaimat? Nem szégyellik magukat, akik ezt teszik a súlyos betegekkel? Ez, amit Önök művelnek, az Magyarország szégyene! Szégyene Európának, és az egész világnak!
Sürgősen felül kellene vizsgálni a kormány álláspontját a rokkantak ellen indított támadással szemben, mert a törvénykezésük folytán embertelen helyzetbe, humánkatasztrófába sodorják a rokkantakat, és a rokkant özvegyeket. Amennyiben az ellátásomat megkurtítják, akkor éhen fogok halni, meg fogok fagyni, mert ez vár minden rokkantra, az Önök törvényei által. Az meg elképesztő, hogy a rokkantak elleni törvényt megszavazta minden kormánypárti képviselő, és aláírta a volt Köztársasági Elnök. Önök, még csak nem is érzik magukat bűnösnek? Sem a jelenlegi Köztársasági Elnököt, sem az Állampolgári Jogok Biztosát, sem az Alkotmánybíróságot nem érdekli az sem, ha ebben az országban hullahegyek lesznek hamarosan, és az sem, hogy a rokkantak ellátásának megvonását, maguk a törvénykezők idézik elő az embertelen törvényekkel? Nem gondolják azt, hogy ezért valamikor felelni kell valakiknek, hogy Önök felelni fognak ezért a népirtásért?  Ugyanis, aki éhezésre ítél egy népcsoportokat az súlyos bűncselekményt követ el a törvény szerint.
Nem tudok Önök felé tisztelettel búcsúzni, mert Önök nem érdemelnek tiszteletet, csak megvetést érdemelnek, ezért csak annyit mondhatok: Isten irgalmazzon Önöknek, ha eljön az elszámolás pillanata!
Egy szenvedő, aki elítéli az Önök embertelenségét:
Kézsmárki Andorné
(Egy rokkant özvegy, a sok százezer szenvedő rokkant közül)
VÉGSZÓ:
Hasonló panaszáradatok miatt tettük közzé a nyílt levelét ennek a nevét is felvállaló a rokkant özvegyasszonynak. Sajnos, sok mindenben egyet kell értenünk vele. Szomorúan látjuk, egyre fogy a remény a rokkantak helyzetének a megoldására. A jelenlegi kormány emberhez méltatlan sorsot szán a rokkantaknak, és a rokkant özvegyeknek. Ez ellen a helyzet ellen mindenütt tiltakozni kell!
MSZF „Összefogás a korhatár alatti rokkantak emberi jogaiért” csoport

Mi van fiuk a rokkantak bőrére tartjátok meg a holokauszt űnnepeket 2014 ben , talán ha azt a pénzt is a rokkantaknak szádékoznátok addni , elviselhetőbb életet tudnánk biztosítani nekik. Mert a nemzeti vagyont már ellopta ez a zsidó banda , abból lehetett volna átcsoportosítani a rokkantak javára is , és a nyugdíjasoknak is telhetett volna egy hónapra egyszer egy csirke combra is , hogy ne csak mindig farhát jusson ebédre , esetleg vacsorára is.








Hamarosan meghal az utca embere


2013, november 2 - 19:27 — elnok
2013. húsvét, ételosztás a Blahán.
Budapest – Nem pénzt kér, szólított meg a hajléktalannak látszó hajléktalan, amikor odalépett hozzám. Pénzt bárkitől kérhet az ember, mondta, de ha tőlem is kérne, akkor elrontaná azt, amiért most megszólított. Mert akkor én vagy adok neki, vagy nem, de mindenképpen továbbmegyek.
Márpedig ő most ennél többet kér tőlem: azt, hogy hallgassam meg. Nem fog sokáig tartani, megfogalmazta szépen az egészet, készen van a fejében minden. Lesett rám, mondja, már napok óta várta, hogy mikor bukkanok fel az utcán. Tudta, hogy újságíró vagyok, és félt, hogy túl későn jövök.
Mert ő meg fog halni hamarosan. Mondta neki az orvos. Lehetne gyógyítani, de mire sorra kerülne, már késő lenne. Nem is erről akart velem beszélni, hogy ő meg fog halni. A halála az ő magánügye lesz, magával viszi a sírba.
Ezen felnevetett. Kérdeztem, mi ebben a mulatságos. Hogy nincs neki senkije, mondja, és nem lesz senki, aki eltemetné. Szociálisan fogják elkaparni a föld alá. Nem a Nemzet Halottja lesz, hanem nemzeti halott.
De inkább rátérne a lényegre. Arra, hogy ő hívő ember volt. De már nem az, mert látja és hallja azokat, akik hívőnek mondják magukat, és ettől háborog a gyomra. Hogy nem tesznek semmit a szegényekért, a hajléktalanokért. Az Iványi Gábor egyháza kivétel, de neki sincs elég pénze és ereje ahhoz, hogy mindent megoldjon. Ráadásul, tudja ő, szívatják az Iványit is, ahol csak lehet. Keresztbe tesznek neki, mert megorrolt rá a Zsebnapóleon. Pedig, annak idején ő keresztelte meg metodista szertartás szerint a Viktorék két nagyobb gyerekét. Aztán persze elsunnyogtak a keresztlevélért az Anikóval, visszakérték, mert már olyan körökben mozogtak, ahol nem divat metodistának lenni.
Azért akart velem beszélni, mielőtt még meghal, mert én megírhatom, ha akarom. Nem mintha változna ettől valami, tudja ő, hogy nem változik itt semmi, legföljebb egyre rosszabb lesz, de ha megírom, talán mégis többen tudják.
Hogy őt, aki hívő ember lenne, mennyire zavarja, hogy az egyházak nem tesznek semmit a szegényekért. Sem a papok, sem a magukat kereszténynek mondó politikusok. A Tömjén elvtárs, már elnézést, ők az utcán így hívják maguk között a Semjént, ő sem tett még értük soha semmit. Csak ül a parlamentben, néha elmegy vadászni, lelő valami állatot, hizlalja a háját, ennyi.
Pontosabban, valamit azért mégiscsak tettek, igaz, azt sem értük, hanem ellenük. Megszavazták, hogy a hajléktalanok ne lakhassanak az utcán. Mintha ő hobbiból lakna az utcán, erre készült volna világéletében. Ha hozzá vágna a Tömjén elvtárs egy kétszobás lakást, mondja a hajléktalannak látszó hajléktalan, akkor azt mondaná, hogy igaza van. Mondjuk, rajta már az sem segítene, ő meghal hamarosan. De mások talán még élnek egy ideig.
Milyen szépen kitalálta a Tarlós elvtárs, hogy eltüntetik az utcáról a hajléktalanokat. Amit nem látnak ugye, az nincsen. És el is fognak tűnni a hajléktalanok, nem csak ő az egyedüli, aki meghal hamarosan. Többen vannak, ismer néhányat, akiknek már nagyon kevés van hátra.
Na, csak ennyit akart volna mondani. És ne adjak neki pénzt, inkább írjam meg, amit mondott. Persze, csak akkor, ha van még hely, ahová az ilyet meg lehet írni.


Hamarosan meghal az utca embere


2013, november 2 - 19:27 — elnok
2013. húsvét, ételosztás a Blahán.
Budapest – Nem pénzt kér, szólított meg a hajléktalannak látszó hajléktalan, amikor odalépett hozzám. Pénzt bárkitől kérhet az ember, mondta, de ha tőlem is kérne, akkor elrontaná azt, amiért most megszólított. Mert akkor én vagy adok neki, vagy nem, de mindenképpen továbbmegyek.
Márpedig ő most ennél többet kér tőlem: azt, hogy hallgassam meg. Nem fog sokáig tartani, megfogalmazta szépen az egészet, készen van a fejében minden. Lesett rám, mondja, már napok óta várta, hogy mikor bukkanok fel az utcán. Tudta, hogy újságíró vagyok, és félt, hogy túl későn jövök.
Mert ő meg fog halni hamarosan. Mondta neki az orvos. Lehetne gyógyítani, de mire sorra kerülne, már késő lenne. Nem is erről akart velem beszélni, hogy ő meg fog halni. A halála az ő magánügye lesz, magával viszi a sírba.
Ezen felnevetett. Kérdeztem, mi ebben a mulatságos. Hogy nincs neki senkije, mondja, és nem lesz senki, aki eltemetné. Szociálisan fogják elkaparni a föld alá. Nem a Nemzet Halottja lesz, hanem nemzeti halott.
De inkább rátérne a lényegre. Arra, hogy ő hívő ember volt. De már nem az, mert látja és hallja azokat, akik hívőnek mondják magukat, és ettől háborog a gyomra. Hogy nem tesznek semmit a szegényekért, a hajléktalanokért. Az Iványi Gábor egyháza kivétel, de neki sincs elég pénze és ereje ahhoz, hogy mindent megoldjon. Ráadásul, tudja ő, szívatják az Iványit is, ahol csak lehet. Keresztbe tesznek neki, mert megorrolt rá a Zsebnapóleon. Pedig, annak idején ő keresztelte meg metodista szertartás szerint a Viktorék két nagyobb gyerekét. Aztán persze elsunnyogtak a keresztlevélért az Anikóval, visszakérték, mert már olyan körökben mozogtak, ahol nem divat metodistának lenni.
Azért akart velem beszélni, mielőtt még meghal, mert én megírhatom, ha akarom. Nem mintha változna ettől valami, tudja ő, hogy nem változik itt semmi, legföljebb egyre rosszabb lesz, de ha megírom, talán mégis többen tudják.
Hogy őt, aki hívő ember lenne, mennyire zavarja, hogy az egyházak nem tesznek semmit a szegényekért. Sem a papok, sem a magukat kereszténynek mondó politikusok. A Tömjén elvtárs, már elnézést, ők az utcán így hívják maguk között a Semjént, ő sem tett még értük soha semmit. Csak ül a parlamentben, néha elmegy vadászni, lelő valami állatot, hizlalja a háját, ennyi.
Pontosabban, valamit azért mégiscsak tettek, igaz, azt sem értük, hanem ellenük. Megszavazták, hogy a hajléktalanok ne lakhassanak az utcán. Mintha ő hobbiból lakna az utcán, erre készült volna világéletében. Ha hozzá vágna a Tömjén elvtárs egy kétszobás lakást, mondja a hajléktalannak látszó hajléktalan, akkor azt mondaná, hogy igaza van. Mondjuk, rajta már az sem segítene, ő meghal hamarosan. De mások talán még élnek egy ideig.
Milyen szépen kitalálta a Tarlós elvtárs, hogy eltüntetik az utcáról a hajléktalanokat. Amit nem látnak ugye, az nincsen. És el is fognak tűnni a hajléktalanok, nem csak ő az egyedüli, aki meghal hamarosan. Többen vannak, ismer néhányat, akiknek már nagyon kevés van hátra.
Na, csak ennyit akart volna mondani. És ne adjak neki pénzt, inkább írjam meg, amit mondott. Persze, csak akkor, ha van még hely, ahová az ilyet meg lehet írni.


Az emberkereskedelem új piaca: szerveket vegyenek!


2013, október 30 - 09:54 — elnok
Ezért rabolták el a kislányt: Gazdag európainak kellettek a szerveiSzentendrei Lajos  vilag@hetivalasz.hu
A megdöbbentő információt a konzervatív The Telegraph írta meg. S hozzá a háttérinformációkat is. Például azt, hogy a brit gyermekvédelmi szervezetek már korábban figyelmeztettek: az emberkereskedelem új „piacot" keresett és talált is: az egészséges emberi szervek adásvételének piacát. Vagyis a mostani rémséges eset bizonyosan nem egyedi, az emberkereskedők gyermekek egész csoportját vonszolták már be a szigetországba, a szomáliai kiskorú mostani behurcolása csupán alátámasztja ezt a sejtést.
Az emberkereskedők az átültetendő szervek iránti óriási keresletet és a gyermekek sebezhetőségét használják ki" – fogalmazott a The Telegraph munkatársának Bharti Patel, az egyik gyermekvédelmi társadalmi szervezet (az Ecpat UK) vezetője. Szerinte éppen ezért nem is valószínű, hogy bármely emberkereskedő hajlandó kockázatot vállalni egyetlenegy gyermek becsempészéséért.
A WHO (az ENSZ Egészségügyi Világszervezete) adatai szerint átültetendő veséből évente világszerte mintegy hétezret szereznek be illegálisan, azaz emberkereskedők közreműködésével.
A gyermekkereskedelem bizonyos „területeit" már viszonylag jól ismerik a bűnüldöző szervek. A szexuális céllal vagy „egyszerűen" csak rabszolgának eladott gyermekek ügyeit – ha nem is mindig és teljesen pontosan, de elég jól dokumentálták, illetve figyelik. A szervkivétel okán elkövetett emberkereskedelem hálózata azonban viszonylag kevéssé ismert, legalábbis itt, Európában. Ám a „transzplantáció-turizmus" mint üldözendő bűncselekmény lassanként „bevett" bűnügyi fogalom lesz: a fejlett országokból az úgynevezett fejlődőkbe utazókat jelöli, akik azért látogatnak az adott országba, hogy vesét vagy májat „vásároljanak". Ilyen szempontból a többi között Kuvaitban vagy Pakisztánban eléggé megengedőek a törvények. 
A feketepiacon a legkeresettebb szervek a szív, a tüdő, a máj és a vese, már csak azért is, mert például a tüdő és a vese páros szerv, tehát akár anélkül ki lehet operálni a páciensből, hogy megbetegítenék őt. A bűncselekményben mindig több ember vesz részt: valaki beazonosítja az áldozatot (akiből kioperálják valamelyik egészséges szervét), másvalaki gondoskodik a szállításról, és részt vesz a szervkereskedelemben orvos és nővér is, aki elvégzi a műtétet, valamint a „kofa", aki értékesíti a szervet.
A brit kormány a szomáliai kislány esetének nyilvánosságra kerülése után vizsgálatot indíttatott és jelentést készíttetett. Ebből kiderült, hogy lassan, de biztosan emelkedik az ilyen bűncselekmények aránya. Tavaly rekordot ért el: több mint ötven százalékkal több volt az emberkereskedelem áldozatainak száma, mint korábban. Háromszázhetvenhét kisgyermeket hurcoltak el, akadt köztük, aki szexuális visszaélés áldozata is lett. A gyermekeket főleg Vietnamból, Nigériából, Kínából, Romániából és Bangladesből cipelték Nagy-Britanniába.
De megugrott a felnőttek szervkereskedelme is. A brit földre behozott felnőtt nők szerveivel történő seftelés tizenkét százalékkal nőtt, szám szerint hétszáznyolcvanhatra, és harmadával emelkedett a felnőtt férfiak szerveinek „értékesítése", négyszáz ilyen esetet tudtak beazonosítani. S egyre több az olyan brit férfi, aki részt vesz a bűncselekmények valamelyik szakaszának bonyolításában.
London a törvények szigorítását tervezi. Az eddig megfogalmazott javaslatok szerint azok a szervkereskedők, akiket már elítéltek szexuális vagy más erőszakos bűncselekményért, automatikusan életfogytig tartó börtönbüntetésre számíthatnak. (Jelenleg az illegális szervkereskedelemért maximum tizennégy év börtönt lehet kiszabni).
A modern rabszolgaság és a szervkereskedelem maga az ördög" – fogalmazott James Brokenshire, belbiztonsági miniszter, s hozzátette, hogy az ördög elleni küzdelemben mindenkire szükség van. A közvéleményre, amelyet mozgósítani kell, és tudatosítani benne a veszélyeket, és a kormányzatra, a rendvédelmi szervekre, sőt, a jótékonysági szervezetekre egyaránt, amelyeknek ébereknek és okosaknak kell lenniük a bűncselekmények feltérképezésében és a bűnözők lefülelésében.
Az ezzel kapcsolatos törvénytervezetet még az év vége előtt előterjesztik a Westminsterben.

Egy nyugdíjas nyílt levele a politizáló elitnek


2013, október 29 - 19:39 — elnok
A most megvetett, nyűgnek tekintett öregek etettek, ruháztak, taníttattak!
 Tisztelt “politizáló elit”! Ti kinek a pénzén szereztétek a Marx Károly Közgazdasági Egyetemen vagy Jogi Egyetemen a diplomátokat? Érvényesnek tekintitek-e egyáltalán? A most megvetett, nyűgnek tekintett öregek etettek, ruháztak, taníttattak! Vannak szüleitek, vagy ti más bolygóról kerültetek ide? 
A havi milliós keresethez szükség van a nyugdíjasok filléreire is? Nem ártana, ha a fiatalok is tisztába lennének vele, hogy nem kegyelemkenyeret akarunk, de egy átdolgozott élet után a magyar nyugdíjas is megérdemelne annyit, mint egy osztrák, német vagy szlovén nyugdíjas, és megérdemelné, hogy embernek tekintsék, ne pedig egy szükséges szavazógépnek!
Nyugdíjas Barátaim! Az 1930-as, 40-es, 50-es évek szülöttei! Mi megtapasztaltuk, láttuk, és éltük a háborús eseményeket és azok következményeit. A lerombolt országot. Ez a korosztály volt, aki eltakarította a háborús romokat. Építette gyermekei számára az alapokat. Szépítette környezetét. A vidéki lakosságnak nem kis terheket jelentett a 60-as,70-es, 80-as években: – 
Az úthálózat, járdaépítés, – villamoshálózat, a – vízvezeték- és csatornahálózat, a – telefon- és a – gázvezetékrendszer építéséhez a hozzájárulás. Szabadnapjukon és munka után, társadalmi munkában a gyári munkások, bányászok, parasztfiatalok gyermek- és munkásüdülőket, kulturális létesítményeket, gyárakat, üzleteket, vasutat, parkokat stb. építettek (a diákok építő táborokban segítették az ország gyarapodását).
Kézzel mozgatható csigákkal vonszolták fel az emelvényre az anyagot, talicskával, lapáttal egyengették a talajt, daruk és emelőgépek hiányában. Ők a mai nyugdíjasok. Ez ma az a korosztály, aki minimál nyugdíjból él. Ez a korosztály az, aki méltatlan helyzeteknek van kitéve. Döntenek sorsuk felől azok, akiknek milliós összegű a havi jövedelmük.
A küzdelmes munkás években megfáradt emberek pedig, egyik napról a másikra tengődnek. Ha kifizetik a havi számláikat, a 10 ezrekre rugó gyógyszereiket kiváltják, néha egy szemüveg, műfogsor is nagy anyagi terhet jelent számukra. Még boldogok is lehetnek, ha marad néhány garasuk, és a turkálóban tudnak maguknak vásárolni.
Tanulhattak ingyen annak idején, esti és levelező tagozaton. Most AZ újabb megalázás! Felelős emberek kijelentik, hogy nyugodtan adhatnak a határon túli magyaroknak szavazati jogot, hiszen a nyugdíjas sem fizet adót. Ezt a hazugságot!
Hiszen 40-45 évig fizetett, amit soha nem fog vissza kapni, hiszen meg sem éri. A sok munka elnyűtte – már azokat, akik akkor sem a népből éltek és ma is ezt teszik – a megélhetési gond felemészti a nyugdíjasok többségét. Ennyire kell a húsos fazék megtartásához a határon túli magyarok szavazata, hogy még a tisztességben megőszült nyugdíjast is le lehet hazudni a térképről? Csak addig kellett, míg behúzta az ikszet? Most már saját országában sokad rendű állampolgárnak minősül! Ezért kellett volna ésszel és nem szívvel szavazni!
Megjegyzés: Tévedés, hogy a nyugdíjas nem fizet adót. Egy nyugdíjas házaspár,ha mondjuk mindketten 100-100 ezer Ft nyugdíjat kapnak, évente 2,4 millió Ft-ot, akkor, ha ezt vásárlásra, energiára, más szolgáltatásra költik, akkor 27 % ÁFA-t mintegy 600 ezer forintot fizetnek be az államnak. Ha saját lakásuk van, akkor mintegy 50 ezer Ft ingatlanadót vagy házadót fizetnek, ha kocsijuk is van 20-30 ezer Ft gépjárműadót is fizetnek, ha banki betétjük van kamatadót is fizetnek … Soroljam még?
Tisztelt nyugdíjas barátom! Te nem eltartott vagy, hanem adófizető! A külföldiek és a kiskorúak nem fizetnek adót. Tehát nem is indokolt ilyen alapon a szavazati jog.
Aki teheti, és nem nyugdíjas AZ még induljon el valamelyik határon túli, számára érdekes ország felé mert, ITT nyugdíja soha nem lesz, ha a létező nyugdíjrendszerben gyűjtik a pénzét. Mert abból a Horvátországi nyaralók épülnek, de nem nekünk! A nyugdíjasoktól mindent el lehet és el is kell venni – vélik Orbánék! Egyáltalán, minek vannak? 
Hiszen már csak fogyasztanak! Az, hogy amíg dolgoztak keményen levonták tőlük a nyugdíjjárulékot, AZ nem érdekes, AZ régen volt, talán igaz sem volt. Kell a pénz a FIDESZ oligarcháknak, barátoknak, a képviselőknek, az adót nem fizetőknek, a csalóknak, a gazdagoknak! Tiltakozom és hajlandó leszek tüntetni, ha Orbán hozzá nyúl az öregségi Nyugdíjakhoz! Nem hagyjuk! 
Pillanatnyilag még terv, de hamarosan már nem AZ lesz !! Egyébként a ma már öregségi nyugdíjban levők nyugdíját jogtalanul csökkentené Orbán, mint ahogy a magánnyugdíjak lenyúlása is törvénytelen volt. Ne hagyjuk, mert már most nyomor van, akkor MI lesz, ha a “nemzetmentő” Orbán megint álmodik egy nagyot? 
Egy nyugdíjas
Kiegészítés
Kedves Olvasó! Az elmúlt napokban komoly, indulatoktól sem mentes vita bontakozott ki az ellenzék és a Fidesz között arról, hogy ki milyen nyugdíjrendszert szeretne. A vitában sok mindenki sok mindent állított, a tisztánlátás érdekében lássuk a tényeket! 
Jelenleg Magyarországon 3 millió 753 ezer nyugdíjas van. Bajnai Gordon kormánya 2009-ben 2835 milliárd forintot fordított nyugdíjak kifizetésére, ebből mintegy 590 milliárd forint volt az, amit az adóbevételekből csoportosított át, hogy a nyugdíjkassza hiányát fedezze. Tehát a befolyó nyugdíjjárulék 590 milliárddal (21%-kal) volt kevesebb a kifizetett nyugdíjnál.
Varga Mihály, Orbán Viktor pénzügyminisztere, a következőt nyilatkozta január 7-én:
Évente 500 milliárd forintot teszünk át a nyugdíjkasszába adófizetői pénzekből… Ezt a gyakorlatot meg kell szüntetni.”
A cikkben a következő is szerepel: “Az úgynevezett svéd modell elvben roppant igazságos, de korántsem humánus: a mainál 15-20 százalékkal kisebb nyugdíjat fizetne, és akár 70 éves korig (?) dolgoztatná a munkavállalókat.” (Az már csak hab a tortán, hogy nálunk hol, közmunkán?) 
Még 2001. júniusában a svéd-modellt taglaló előterjesztést készített AZ Orbán-kormány pénzügyminisztere, mely azzal zárult, hogy a részletek kidolgozását haladéktalanul meg kell kezdeni. Az Orbán-kormány a svéd-modellre épülő rendszer bevezetésének előkészítése mellett döntött. A bevezetést akkor vélhetően a kormányváltás akadályozta meg. A fentiekből világosan látszik, hogy mit tett volna már akkor a Fidesz, ha tovább k ormányoz.
Még két adat: Ma Pest megyében 312 677 nyugdíjas van, AZ átlagos nyugdíjuk 82 419 forint. Ha Varga Mihály és Orbán Viktor a Nyugdíjalapból elvesz majdnem 600 milliárdot, csupán 67 583 Ft kifizetésére lesz lehetőség. Ez havi 15 ezer, évi 180 ezer forint csökkenés! Nyugdíjak Pest megyében AZ MSZP kormány alatt 82 419 Ft és a Fidesz svéd-modellje alapján: 67 583 Ft. 
Havi csökkenés 14 836 Ft éves csökkenés 178 032 Ft. Ezek a száraz tények. Ha Ön sem szeretné, hogy a jelenlegi, vagy majdani nyugdíja radikálisan lecsökkenjen, esetleg idős szülei nyugdíja zsugorodjon össze, tegyen érte! Átlagosan több mint 20 évet élünk nyugdíjban!
Ne nyomorban tegyük! 
Szentgyörgyi József, ELTE Társadalomtudományi Kar
polgármester, Halásztelek   
ujasz.hu - kanadaihirlap.com


Tárki: a rendszerváltás óta nem volt ennyi szegény Magyarországon


2013, október 29 - 18:25 — elnok
2013. 10. 29. 12:50|Utolsó módosítás: 2013. 10. 29. 12:51|Közélet » Társadalom
2012-ben a magyar lakosság 17 százaléka volt jövedelemszegény, 19 százaléka munkaszegény, 37 százaléka élt súlyosan deprivált anyagi körülmények között. Összességében a magyarok 47 százaléka élt olyan háztartásban, ahol a szegénység és társadalmi kirekesztettség legalább egyik, 8 százaléka ahol mindhárom formája jelen volt, derül ki a Tárki jelentéséből.
2012-ben a szegénységi határ alatt élt a magyarok 17 százaléka, ami a legmagasabb a rendszerváltás óta – közölte e Tárki. A szegénység elterjedtségének szokásos módja a szegénységi ráta mérése. Ez azt mutatja, hogy a lakosság mekkora hányada él egy meghatározott jövedelmi szint alatt. A statisztikában alkalmazott egyik rutin megoldás a medián 60 százaléka alatti jövedelmet tekinti a szegénység határának.
Az Európai Unió stratégiai céljainak egyike a szegénység és társadalmi kirekesztettség csökkentése – olvasható a Tárki jelentésében. Ennek mérésére kidolgoztak egy mutatót, amely a jövedelemszegénység mellett a társadalmi kirekesztettség két másik elemét is magában foglalja, a munkaszegénységet, illetve a súlyos anyagi deprivációt. A munkaszegénység azt mutatja, hogy egy háztartás munkaképes tagjai közül mennyien nem jutnak teljes vagy részmunkaidejű munkához. A súlyos anyagi depriváció azokat a háztartásokat jellemzi, ahol a jólét kilenc eleméből (mint például a személygépkocsi birtoklása, az évente egy hét nyaralás vagy a megfelelő fűtés) legalább négy hiányzik. 2012-ben a magyarok 19 százaléka élt munkaszegény, 37-a súlyosan deprivált anyagi helyzetű háztartásban.
A Tárki szerint Ha a szegénység és társadalmi kirekesztettség három elemének együttes előfordulását vizsgáljuk, akkor látjuk, hogy a népesség 8 százaléka élt olyan háztartásban, ahol mindhárom szegénység-elem jelen volt, illetve 47 százalékuk olyan háztartásban, amelyik legalább egy tekintetben szegénynek volt tekinthető.
A Tárki Monitor kutatás adataihoz képest (feltehetően az adatfelvétel technológiája és a minta eltérései, illetve az adatfelvételek eltérő referencia-időszaka miatt) a szegények és társadalmi kirekesztettek aránya a KSH szerint kisebb volt: 2011-ben a KSH mérése szerint népesség 32 százaléka élt olyan háztartásban, ahol a szegénység és társadalmi kirekesztettség legalább egyik formája jelen volt. Ez az EU huszonnyolc tagállamának átlagánál (24 százalék) magasabb érték, ennél magasabb szegénység és társadalmi kirekesztettség arányt csak Bulgáriában (48 százalék), Lettországban és Romániában (40 százalék), Horvátországban és Litvániában (33 százalék) mértek.
Távol az EU-tól
A GfK kutatása szerint sem állunk túl jól. "Magyarország a 31. helyen áll 42 európai országból az egy főre jutó átlagosan elkölthető jövedelem tekintetében" – derül ki a GfK tanulmányából. Montenegrót és Romániát megelőzzük az 5009 eurós értékkel, ám Szlovákiát és Horvátországot nem.
"Magyarország nemzeti átlaga az európai egy főre jutó átlagos vásárlóerő (12 890 euró) mindössze 38,9 százaléka" – emelte ki Dörnyei Otília , a GfK Hungária ügyfélkapcsolati igazgatója. "A magyarok egy főre jutó vásárlóereje az európai rangsorban nyolcadik helyen álló németek 20 621 eurós vásárlóerejének kevesebb, mint egynegyede."
Magyarország – a tavalyi évhez hasonlóan – idén is megelőzi Montenegrót (4.541 euró) és Romániát (3.491 euró), ám Horvátország (5.208 euró) az egy főre jutó átlagos vásárlóerőt tekintve már hazánk elé került.
Szerző: Világgazdaság Online




Megtartotta X. jubileumi kongresszusát a Jobbik

2013, október 29 - 15:12 — elnok
A Jobbik 2003-as alakulásának tíz éves évfordulóját ünnepelte a párt X. kongresszusán, október 26-án. A kongresszus egyszerre volt most az ünneplés és az érdemi munka színtere. Az ünnepi beszédek és kitüntetések átadása mellett sor került a Jobbik 2014-es miniszterelnök-jelöltjének és az országos választmány elnökének megválasztására is.
A kongresszus több mint ezer fővel zajlott le október 26-án szombaton. Vona Gábor, a Jobbik elnöke üdvözölte a megjelenteket, majd levezető elnöknek Balczó Zoltánt, a Jobbik alelnökét, az Országgyűlés alelnökét jelölte, akit a megjelent küldöttek egyhangúlag megválasztottak. A kezdés után néma egyperces fejhajtással emlékeztek meg a nem rég elhunyt Für Lajos, volt honvédelmi miniszterről.
Ezután Szávay István, a Jobbik Nemzetpolitikai Kabinetének elnöke köszöntötte a Jobbik határon túli tagjait és szimpatizánsait. Elmondta, a párt külhoni csoportjai szép számmal alakultak a közelmúltban, a kongresszusra is Révkoráromtól  Sepsiszentgyörgyig 
érkeztek a határon túliak képviselői. Az elszakított területről érkezett közénk az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke, Borbély Zsolt Attila; László György, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke, Rácz Szabó László, a Magyar Polgári Szövetség alelnöke Délvidékről; Izsovszki György, a kárpátaljai ruszinok alelnöke; illetve Pallér Péter, a Jobbik felvidéki szervezője.
Egy rövid videó összeállítás állít emléket a Jobbik 2003-as párttá alakulásának, majd Balczó Zoltán visszaemlékezése következett. A Jobbik alelnöke felidézte a Jobbik tíz éves történetének egyes fontosabb mérföldköveit, majd arról beszélt, mik azok a fontos témák, amelyeket a Jobbik vitt be a szélesebb közbeszédbe. Balczó hozzátette: a jobbikosok nem különleges anyagból gyúrt emberek, de mindent meg fognak tenni azért, hogy teljesítsék a 
magyarságért vívott küzdelmüket. Utána Farkas Gergely, a Jobbik Ifjúsági Tagozatának elnöke beszélt arról, hogy a Jobbik IT Magyarország legdinamikusabban fejlődő ifjúsági szervezete, amely hiánypótló értékeket képvisel a fiatalok számára. Őt követte Morvai Krisztina, a Jobbik Európa Parlamenti képviselője, aki visszaemlékezett arra, hogy a Jobbikot 2009 júniusába 4,9-re mértek a szakértők, és mégis ennek az eredmények több mint a háromszorosával jutott be a Jobbik az EP-be. Említette, szeretné azt érezni, hogy nem csalódtak benne; valamint rámutatott, hogy a tízéves korba lépő fiatal párt elsőként mondta ki, hogy a „király meztelen”.
A továbbiakban sorkerült a Pongrátz Gergely Érdemkeresztek átadására. Két személy vehette át elsőként ezt a kitüntetést: Mészáros István, az Új Magyar Gárda főkapitánya és Szaniszló Ferenc, újságíró-műsorvezető. Mészáros István szerint – akit a Bács-Kiskun megyei közgyűlés kitüntetéssel jutalmazott, majd azt visszavonták tőle – ez a kitüntetés az egész gárda mozgalmat illeti. Szaniszló Ferenc, akitől pedig a Táncsics-díjat vonták vissza, kijelentette, hogy ez az a díj, amit nem fognak visszavonni, ő pedig biztosan nem adja vissza.
A miniszterelnök-jelölti napirendi pontnál egyedül Vona Gábor indult jelöltként. Egy a részéről történő visszaemlékezés után elárulta, hogy nagy megtiszteltetésnek és felelősségnek érzi a jelöltséget, de 2010-hez képest sokat fejlődött szakmailag és emberileg, lényegesen felkészültebb. Amennyiben kormányzással bízzák meg, bátran és tiszta lelkiismerettel fog hozzáfogni a munkájához. 
A párt Országos Választmányi Elnök pozíciójába Szabó Gábort jelölték a legtöbben. Ő maga is egy visszaemlékezéssel kezdte beszédét, ahol is kellemetlen és kellemes emlékeket is felhozott. Rámutatatott, hogy két évvel ezelőtti 11 ígéretéből hat pont teljesült: országos médiafigyelő szolgálat, szakmai segítség az önkormányzati képviselőknek, pártgazdálkodás egyszerűsítése és átláthatóbbá tétele, szoros kapcsolattartás a nemzeti-bajtársi szervezetekkel, határon túli pártszervezés, belső képzések a tagság és vezetők részére. Amik viszont nem sikerültek: minőségi jobbikos tárgyak webshoppal, női és nyugdíjas tagozat, jobbikos munkaerő közvetítő honlap, nemzeti segélyszervezet, teljesítményértékelés. Ugyanekkor jelentette be, hogy nem kíván képviselő jelölt lenni a következő országgyűlési választásokon.
Az ebédszünet következett, ahol finom ételeket fogyaszthattak a megjelentek, és mindenki ehetett a Jobbik születésnapi tortájából. Ezalatt az idő alatt lehetőség volt leadni a szavazatokat a miniszterelnök-jelölt személyére és a választmányi elnök jelöltre.  A szünetet követően abszolút többséggel választották miniszterelnök-jelölté Vona Gábort, és választmányi elnöknek Szabó Gábort. Az eredmények kihirdetése után 10 éves párttagsággal rendelkezők kaptak emléklapot; Szabó Gábor elmondása szerint innentől bármelyik tag, aki túllépi a tíz éves párttagságot, automatikusan kap egy ilyen elismerést. Mindezek után megkezdődött a párt alapszabályával kapcsolatos kiegészítések és módosítások áttekintése és megszavazása.
Juhák Tamás
FÚSZ
fotó: alfahir.hu, jobbik.hu


Tôke Péter: A kitüntetett Drábik János harca a magyar nemzet fennmaradásáért! A háttérhatalom és az uzsoravilág ellen!


2013, október 28 - 23:04 — elnok
Tizenhat kötet egyedüli szerzője, harmat társszerzőként mondhat magáénak, es van közöttük olyan is, amely mar több kiadást is megért. Tényfeltáró-oknyomozó köziróként szerepe volt abban, hogy a magyar értelmiség es a közélet egy része ma mar másként latja a világot.Számomra természetesen az a Drábik János a legérdekesebb, aki helyettesem a legnagyobb magyar alternatív magazin, a Leleplező szerkesztésében. Ahogy számomra, úgy az ő szamara is a legizgalmasabb az elhallgatott, eltitkolt témákat – persze gondos, alapos tényfeltárás után – leleplezni. Megismerkedésünket is ez motiválta. Hallottam róla, hogy München mellett itt is el, de csendben, munkába merülve. Kerestem őt, mert olyan anyagokat kaptam az Egyesült Államokból, amelyek teljesen szétromboltak addigi hitemet es történelmi tanulmányaimat. Olyan elkepesztő állításokat ismertem meg tiltott amerikai történészek munkaiból, amelyek kíváncsiságot, tudásszomjat es információgyűjtést kivántak.Egy forradalmár vitt el hozza, es amikor elmondtam, milyen témák érdekelnek, levette a polcáról ugyanazokat a kiadványokat fénymásolva, s azonnal megtálaltuk a koszos nyelvet. A rengeteg kötet, fizet es másolat, es több említett téma is arról győzött meg, hogy nemcsak egy-két izgalmas, titkokra fényt derítő újságcikket kell írnunk, hanem erre a témakörre egy vastag es bizonyítékokkal teli, könyv-méretű magazint kell alapítanunk.
Janost több neves politikus is felkereste, hogy ellenem agitáljon, lebeszélje arról, hogy velem szövetkezzen, de a harcos gondolat, a sajátos, eltitkolt es elrejtett ismeretek folyamatos nyilvánosságra hozatalának lehetősége erősebbnek bizonyult. Janos mellem állt, es en, aki a Reformmal elősegítettem a rendszerváltást, a Blikk kitalálásával egy új napilapfajtát tudtam berobbantani a piacra, képes voltam a Leleplezőnek keresztelt új kiadvánnyal is meglepni a sajtot kedvelő olvasóközösséget. Egy olyan magazinnal jelentkeztünk, amelyet könyvújságnak neveztünk el, s amely nevéhez híven 1999-től napjainkig hol kevesebbet, hol többet, de leleplez, új gondolkodásmódot honosít meg, s több vonatkozásban is megkérdőjelezi a kommunista korszaknak, valamint rendszerváltóinak a tudását, ismereteit.
A másfél évtizedes közös munka eredményes lett, a Leleplező meg ma is megjelenik es keresett. Ez döntő részben Janosnak, alapos kutatásokra támaszkodó ismeretanyagának es politikai érzékének is köszönhető. Különleges érzés volt olyan kollegához fordulni, aki kapásból fel tudott sorolni szinte minden lényegeset a számomra akkor meg vadidegen, fontos személyiségekről: vagyoni helyzetüket, családjuk történetét, a szabadkőművességhez kötődésüket, es a világra vonatkozó terveiket. Választhatnám azt a témát is, amit úgy tudnék megfogalmazni, hogy harcát önzetlenül, pénzben megnyilvánuló előnyök nélkül, mindent a magyar nemzet fennmaradásáért címszó alatt folytatta.
Tudtam, hogy Janos a mához képest immáron negyedszázada, meg Münchenben feltárta a háttérhatalom szervezeteit. A világuralmat gyakorló rejtőzködő magánhatalom vezetőinek nevei konkrétan csak kivételesen ismertek.
(A hozza nem értők úgy is jellemzik: a háttérhatalom nem más, mint az, hogy Rothschild isten tudatja veletek, hogy mit kivan.) A Drábikhoz hasonló tudással rendelkező, titkokat ismerő ,,szakma” azonban pontosan be tudja határolni, milyen fontosabb szervezetek alkotják: a CFR, a brit Királyi Külügyi Intézet, a Trilaterális Bizottság, a Bilderberg Csoport. Ez utóbbit Magyarországon elsőként leleplezte le Janos mar több mint húsz éve. (Ebben járt élen a hasonlóképpen gondolkodó Csath Magdolna is.) Mivel a háttérhatalmat meg ma is túl sok titok övezi, s a nyilvánosság előtt csak egyik fontos szervezet, a Bilderbergtanácskozások szerepeltek, így Drábik Janossal kapcsolatosan a Bilderberg-témát választottam.
A Bilderbergek Magyarországról is egyeztetnek a szervezett magánhatalom legbefolyásosabb zárt klubjának tartott Bilderberg Csoport csütörtökön kezdődő soros ülésen – tudta meg a Magyar Nemzet. A konferenciára Jose Manuel Barroso es Viviane Reding is meghívót kapott.
Június 6-9. között rendezik meg az angliai Hertfordshireben a befolyásos politikusokból, tudósokból, médiaszemélyiségekből és üzletemberekből álló Bilderberg-társaság soros ülését – természetesen a legmagasabb biztonsági előkészületek mellett.
Mielőtt rátérnék az idei ülésre némi kitérőt kell tennem, hogy a tisztelt Olvasó többet megtudhasson erről a rejtélyes világszervezetről. Nem akarom most hosszan felidézni es elemezni a Bilderbergek "nagy dobásait”, de emlékeztetnek a saltsjobadeni találkozójukra, ahol az altaluk kitalált Új Világrend is szerepelt, de a konkrét nagy csapás a világra az 1973-as olajválság elindítása volt. Aztán a következő Margaret Thatcher közreműködésével történt: a kamatokat egyoldalúan az addiginak a háromszorosára emeltek. Azóta mindenben ott van a kezük a háttérben.
Ugye képtelenség, hogy meg abba is beleszólnak, hogy egyik vagy másik országot, nemzetközi szervezetet ki vezesse? Rompuy sorsa is ott dőlt el. A mai európai helyzet az ő köreikben már két évvel korábban téma volt. Ezért is idézek egy ilyen Drábik-cikkből:
A 2011. június 9. es 11. között a svájci St. Moritzban megtartott Bilderberg-tanácskozáson az egyik – talán a legfontosabb – téma az volt, hogy a Bilderberg Csoport tagjai miként tarthatják egyben a pénzügyi világválság által recsegő-ropogó eurozónát. St. Moritzban heves vita folyt a görög helyzetről, amely a tanácskozás idején az egyik legégetőbb probléma volt. Mar világos volt, hogy újabb adósság-átütemezésre és adósság-elengedésre, valamint egyéb mentőcsomagokra van szükség. Számolni kell továbbá a társadalmi feszültség kiéleződésével, utcai lázadásokkal, a görög gazdaság összeomlásával, es azzal a lehetőséggel is, hogy az athéni kormánynak ki kell lepnie az euro zónából.
A görög problémához csatlakozott az ír válság es az egész globális pénzügyi rendszer megingása is téma volt. Ezeken a Bilderberg-vitákon aktívan vett reszt az Európai Tanács első elnöke, Herman van Rompuy is. Társaságában voltak az Európai Unió olyan kúlcsfontosságu tisztségviselői is, mint Joaquin Almunia, az Európa Bizottság alelnöke, továbbá Rompuy hivatali stábjának vezetője, Frans van Daele, es Neelie Kroes, az Europai Bizottság másik alelnöke. Jelen volt meg az Európai Központi Bank azóta mar távozott elnöke, Jean- Claude Trichet is. 
Érdemes azokról is szólni, akik ugyan reszt vettek ennek a nagyhatalmú, ambar senki által meg nem választott testületnek a tanácskozásán, de nevüket elhallgattak.
Közéjük tartozott Anders Rasmussen, a NATO főtitkára, Jose Luis Zapatero spanyol kormányfő, Angela Merkel nemet kancellár, Bill Gates, a Bill es Melinda Gates Alapítvány elnöke, a Microsoft korábbi irányítója, valamint a vele névrokonságban álló Robert Gates, az Egyesült Államok távozóban levő védelmi minisztere. Ezeknek a „nem hivatalos” vendégeknek a részvételéről a kerítéseknél leselkedő oknyomozó es tényfeltáró újságírók kitartó erőfeszítései nyomán szerezhetünk csak tudomást.
A Bilderberg Csoport senki által meg nem választott es politikai felelősséggel nem tartozó tagjai behatóan megvitattak azt a kérdést, hogy az Europai Uniónak miért van szukaege hatáskörének es hatalmának a nagyarányú növekedésére, amit angolul „massive power grab”- nek (a hatalom erőteljes megragadásának) neveztek. Erre azért van szükség, mert Európának es ténylegesen az egész világnak mely gazdasági válsággal kell szembenéznie. A hatalom további nagyarányú növelése nélkül az eurozona es valójában az egész Európai Unio összeomolhat. Ezt a Bilderbergek St. Moritzban a leghatározottabban elleneztek, mivel a Bilderberg-tanácskozások 57 eves története során céljuk egy nemzetek feletti birodalmi állam létrehozása volt. Ennek lényege az, hogy az Europai Unió mint központosított  szövetségi állam egyedül kormányozhassa magát es az unióhoz tartozó országokat. A Bilderbergek mindig is arra törekedtek, hogy a brüsszeli bürokráciának lehetősege legyen megbuntetni azokat a tagallamokat, amelyek nem kovetik engedelmesen az altaluk előirt szabalyokat.
St. Moritzban az egyik bilderberger ezt igy fogalmazta meg: „Következetesen megvalósítunk egy tényleges gazdasági kormányzást.”
Ugy latszik, most Magyarorszag a buntetesre kijelolt allam. Honapok ota tamadas eri minden iranybol. A hatterben fellelhető a Central for American Progress (CAP), amelyik Soros Gyorgy altal szazmilliokkal penzelte es jutalmazta azokat a szervezeteket, amelyek Brusszelben, Strasbourgban es masutt a vila-gon, ahol csak tehettek, lejarattak Orban Viktort, a kormanyat es Magyarorszagot. Ennek a baloldali zsoldosaramlatnak allt az elere Viviane Reding alelnok, alapjogokert felelős unios biztos, aki az idei hertfordshire-i (Nagy-Britannia) Bilderberg-talalkozon 15 percig beszelt hazankrol, es allitolag beigerte a kozossegnek, hogy Orban Viktor jovő tavaszi valasztasokon varhato, s majdnem biztos győzelmet megtorpedozzak, hiteltelenne teszik azaltal, hogy a legujabb technikakat felhasznalva, mintha a kormany ugynokei csinaltak volna, videora veszik a valasztokat a szavazofulkeben es kiteregetik, ki kire voksolt. Ezt a keptelenseget meg megerősitette azzal, hogy tobb, Amerikabol penzelt szervezet es Bajnai Gordon segit majd ebben a szeleskorű lejarato akcioban.
Az idei tanacskozason a konferencia – minimalis informaciokat tartalmazo – honlapja szerint 21 europai es eszakamerikai orszag 140 resztvevője lesz jelen. Koztuk van – a mar emlitett Reding es Barroso mellett – Henry Kissinger volt amerikai kulugyminiszter, Oscar Bronner, a Der Standard mediacsoport kiadoja, a neokonzervativ Nick Eberstadt (American Enterprise Institute), Robert D. Caplan (Stratfor geopolitikai főelemző), Emanuele Ottolenghi (A Demokracia Vedelmeert Alapitvany) es az Iran elleni haborut erőltető Richard N. Perle. (utobbi uriember az izraeli fegyvergyarto cegnel, a Soltamnel dolgozott – a szerk.)
A globalis penzugyi hatalmat a Goldman Sachs kepviseli, a sajtot a brit The Economist es a Financial Times szerkesztői. A resztvevők teljes listaja a honlap bizonyos helyere kattintva megtekinthető. Magyarorszagit nem talalunk koztuk. (Korabban Martonyi Janos kulugyminiszter, Suranyi Gyorgy volt jegybankelnok es Bokros Lajos volt penzugyminiszter kapott meghivot.)
A Magyar Nemzet informacioi szerint Magyarorszagrol mintegy 15 percben fognak tanacskozni a konferencian, bar ez nem szerepel a hivatalos napirendi temak kozott. A sajto szamara kozzetett nyilatkozatok szűkszavuak es altalanosak, nehezen hihető, hogy a vilag legbefolyasosabb szemelyisegei olyan temak megvitatasara aldoznanak negy napot az eletukből, mint „Europa es az Egyesult Allamok gyorsabb novekedese es munkahelyteremtese”, „nacionalizmus es populizmus”, a „gyogyszerkutatasok fő trendjei”, vagy „Afrika kihivasai”.
A Bilderberg-csoport a nevet egy holland szallodarol kapta, ahol előszor tartottak gyűlest 1954-ben. A tarsasag azota minden esztendőben tanacskozik (ez csupan 1976-ban maradt el) szigoruan zart ajtok es maximalis vedelem mellett. A csoport talalkozojat minden evben majus vegen, valamivel a G8-ak osszejovetele előtt tartjak. A konferencian nem szavaznak, es az eszmecsereről nem adnak ki kozlemenyt.
E hosszu bevezető ugy erzem, a teljesseg igenye nelkul eleg sokat bemutattam Drabik Janos baratombol, es itt az ideje, hogy feltegyem neki a vele tervezett interju első kerdeset:
1. Mit tudtal meg az idei Bilderberg-tanacskozason tortentekről, s kiderult-e, milyen iranyban kivanja tovabb kormanyozni a vilagot a hatterhatalom?
– Ujabb lepesekben egyeztek meg az egy-kozpontbol iranyitott Uj Vilagrend mielőbbi letrehozasa erdekeben. Konkretumokat onnan tudhatunk meg, ha nyomon kiserjuk, milyen dontesek szuletnek a nagy vilagszintű targyalasokon.
2. Miert hagytad ott Amerikat, ahol sajat hazad is volt, s tertel haza?
– A magyar nemzet megmaradasaert Magyarorszagon, a Karpat-medenceben tehetunk a legtobbet. Visszatertunk felesegemmel Budapestre, amely a szulővarosom.
3. Mivel jelenleg is amerikai allampolgar vagy, sokan feltetelezik, hogy dolgozol a CIA-nak. Ez vagy mas oka volt annak, hogy a roman titkosszolgalat annyira megfigyelt?
– Erről a kerdesről az jut az eszembe, hogy Parizsban 1991 januarjaban a szalloda fogadoportasa – egy orvostanhallgato ifju holgy, aki eppen anatomia tankonyvet olvasott – amikor keső este hazatertem, a szokasos angol helyett franciaul kerdezte, feltehet-e egy kerdest.
Termeszetesen – valaszoltam. „Ki on tulajdonkeppen es miert van Parizsban?” Meglepődtem es visszakerdeztem: „Hat ott van leadva onoknel az amerikai utlevelem, termeszetesen amerikai vagyok. Mire gondol, hogy mi mas lennek?” Szinte suttogva kerdezte: „Ugye, a CIA munkatarsa, es az iraki feszultseg miatt van Parizsban?” Erre a kerdesre nem vartam. Pillanatnyi gondolkodas utan, ahogyan ő, en  is kozel hajoltam hozza, de mar angolul ezt suttogtam a fulebe:
„Ha mar igy kitalalta, nagyon kerem, akkor ez maradjon bizalmasan kettőnk kozott es tartsa szigoruan titokban!”
Ezutan felmentem a szobamba. Tudtam, hogy Franciaorszagban akkor negymillio arab elt. A első obolhaboru előtti fagyos legkorben erthető, hogy gyanussa valt egy amerikai, akik kulonboző nyelveken beszelő emberekkel talalkozik meg a szalloda halljaban is. Mindossze ennyi kozom volt a CIA-hoz...
...A roman Securitate meg Munchenben kezdett zaklatni, amikor Szabad Europa Radioban lement az a negy reszes műsorom, amelyben azt javasoltam, hogy az Erdelyben elő magyar anyanyelvű lakossag akkori szamaranyanak megfelelően a 44 romaniai egyetemből legalabb negy – teljes spektrumu – magyar nyelvű allami egyetemnek kellene lennie. Ez a javaslatom megnyerte az amerikai vezetes tetszeset, ezert angolra fordittattak es a tobbi szerkesztősegnek is megkuldtek. Ezt kovetően honapokig zaklattak ejjel telefonon, ferfiak, nők, eltorzitott magyar hangon, kozolve hogyan fognak kinyirni. A SZER biztonsagi szolgalatahoz fordultam, akik aztan kideritettek: nem a magyarok, hanem a Securitate zaklatott.Ez a zaklatas sajnos Magyarorszagon is folytatodott egy darabig.
4. Tobb internetes blog es elvetelt hordoszonok azt allitja, hogy zsido vagy. Mi az igazsag?
– Ebből annyi igaz, hogy sok zsido baratom van, akiket tisztelek es becsulok, akiknek a baratsaga nagy ertek szamomra. Ezt a jo viszonyt tovabbra is meg akarom őrizni. A zsido kerdest ideo-megoldasat is ennek az ideologianak a megvaltoztatasaban latom. Erről szol az a sorozat, amelynek harmadik resze eppen most jelenik meg.
5. Milyen Magyarorszagon szeretnel elni?
– Ahol a magyar nemzet az orszag tulajdonosa, ahol ismet ervenyesul az univerzalis erkolcs, ahol a magyar vegre onmagat is szeretheti, es nem alkalmaznak kettős mercet vele szemben. A vilag urai Trianonban miert csak a magyar nemzettel szemben nem alkalmaztak egyetlen jogelvet sem?
Miert tőlunk tagadtak meg a tortenelmi, az etnikai es az onrendelkezesi elv ervenyesiteset?
Olyan Magyarorszagon szeretnek elni, ahol ezt a gyalazatott a vilaghatalmi elit jovateszi.ű
 
Az interju masodik reszeben Juhak Tamas, az ujsagiro iskola akkor még hallgatója tett fel néhány kérdést Dr.Drábik Jámnosnak, a Füóggetlen Újságírók Szövetsége tiszteletbeli elnökének   
1. Hogyan kezdte palyafutasat fiatalon?
- 1938. junius 9-en szulettem Budapesten, kilencen voltunk testverek, en voltam az otodik gyermek, heten nőttunk fel. Edesapam tobb szakmaval is rendelkezett, de tobbek kozott okleveles viragkertesz is volt. Anyai nagyapam, aki jogot vegzett, Abaujszanton volt jegyző. Anyai nagyanyam pedig egy tekintelyes ottani gazdalkodo egyik gyermeke. Edesanyam felig arvan nőtt fel, megis rendkivuli műveltseggel rendelkezett. Tizenhet evesen mar eredeti nemet nyelven olvasta Schopenhauert es Nietzschet. Amikor ferjhez ment, elsősorban az egyre nagyobb csalad iranyitasat vegezte es gyermekeit nevelte.
Edesapam, Drabik Jozsef mondta el, hogy apai felmenőm az a Drabik Miklos volt – a lehotkai profeta –, akit Zrinyi Peterrel, Nadasdy Ferenccel es Frangepan Ferenccel egyutt vegeztek ki 1671-ben Pozsonyban. Drabik Miklosnak latomasai voltak, amelyekben isteni kinyilatkoztatast kapott arra, hogy I. Rakoczi Gyorgyot szentelje fel Magyarorszag nemzeti kiralyanak. Ezt a Habsburg-uralkodohaz rosszneven vette, mert a Habsburgok magukat tekintettek Isten kegyelmeből a magyarok apostoli kiralyainak.
Drabik Miklos a latomasait Lux in Tenebris (Feny a sotetsegben) cimű konyveben irta meg Comenius segitsegevel. Lipot csaszar birai ezert iteltek halalra felsegarulas vadjaval. XIV. Lajos francia uralkodo, a Napkiraly, aki harcban allt a Habsburgokkal, diszes kotesben kinyomatta Drabik Miklos konyvet, es becses ajandekkent adta at hiveinek es rokonainak.
Edesapank elmondotta, hogy Drabik Miklos nagyon tisztelte es szerette egyhazi feletteset, Comeniust, aki Szeges Janos neven szuletett es magyar szarmazasu volt. Drabik Miklos maga is tanitott Comenius mellett Sarospatakon a Reformatus Kollegiumban. Szuleim eletuk vegeig nagyon vallasosak voltak, es en is mely vallasos nevelest kaptam. Elemi iskolaba Budapesten a X. keruleti Tomcsanyi uti es Szent Laszlo teri altalanos iskolaba jartam.
1945-ben az ostrom miatt veszitettem egy evet, de ezt behoztam, mert negyedikből egyenesen hatodikba mentem. Mivel itt is a legjobb tanulok koze tartoztam, ezert 1950-ben megkaptam az orszagos jo-tanulasi erdemrendet. 1950-ben kezdtem el hegedulni tanulni, majd amikor megalakult a X. kerulet ifjusagi zenekara, akkor attertem a csellora, mert a zenekarnak nem volt csellistaja. Tanaraim – elsősorban Somlo Klara – tehetsegesnek talaltak, ezert ajanlasukra felveteliztem 1952-ben a Budapesti Erkel Ferenc Zeneműveszeti Szakiskolaba es Zenei Gimnaziumba, ahova fel is vettek. 1953-tol Banda Ede egyik novendeke lettem. Banda Ede ekkor mar az orszag elsőszamu gordonkaműveszenek szamitott es a Zeneakademia tanszekvezető tanara volt. Ezert nagy kituntetesnek szamitott a novendekei soraba tartozni. 1956 nyaran eltort a kezem es ezert palyavaltoztatas mellett dontott a csalad. Felvetelt nyertem az ELTE Jogtudomanyi Karara, ahol 1960-ban fejeztem be tanulmanyaimat. Ket even at az V. keruleti Tanacs elnokenek a jogasza voltam, majd 1962-től 1963-ig a Fővarosi Tanacs Titkarsagan dolgoztam hasonlo beosztasban. 1963-ban a Kossuth Radio hirszerkesztősegebe kerultem, de helyileg főleg az MTI-ben dolgoztam a Radio szamara. Munkaltatom arra is kotelezett, hogy vegezzem el a MUOSZ haromeves Ujsagiroi Iskolajat, amit meg is tettem. 1965-ben Grosz Karoly (a kesőbbi miniszterelnok) a Radio parttitkara volt. Az ő utasitasnak szamito „javaslatara” kerultem at zenei referensnek a KISZ KB Kulturalis Osztalyara.
Elleneztem a hagyomanyos tomegdalok erőlteteset, es ehelyett a fiatalokhoz kozelebb allo temakrol szolo dalok kesziteset, valamint az akkor mar elterjedt beat-zenekarok tamogatasat szorgalmaztam. Csak nehany kutato tudja, hogy a kozeleti beat dalok kezdemenyezője en voltam, es a polbeat kifejezest is en kezdtem hasznalni. Amikor azt mertem mondani, hogy az ugynevezett tomegdal csak azert nevezhető annak, mert valoban „egy nagy tomeg dal, amit a fiatalok tomege (tobbsege) a hata kozepebe se kivan”, osszeutkozesbe kerultem feletteseimmel, akik jogellenesen eltavolitottak munkahelyemről. Ezt az onkenyes lepesuket megkonnyitette az, hogy nem voltam parttag es igy vedett szemely.
Kirugasomat kovetően – 1967 majusatol 1968 szeptembereig – munkanelkuli voltam, es nem talaltam forumot munkajogi vitam kivizsgalasara. Az ekkor szerzett tapasztalataim fontos szerepet jatszottak abban, hogy amikor erre mod nyilott, tavoztam Magyarorszagrol.
Ezutan a VII. keruleti Tanacs szabalysertesic  főelőadoja lettem. Korabban Konrad Gyorgy is ugyanezen a munkahelyen dolgozott mint gyamugyi főelőado. Ekkor szerzett tapasztalatait is feldolgozta sikeres konyveiben, elsősorban „A latogato”- ban. 1970-ben az egyik kereskedelmi vallalat jogaszakent az ugyvedi jogtanacsosi vizsgat is letettem. 1971-ben a Gyar- es Gepszerelő Vallalat, a GYGV vezető jogtanacsosa lettem, majd pedig 1977-től 1979-ig az Erőmű Beruhazasi Vallalat, az ERBE jogi osztalyat iranyitottam. Elsősorban azert lettem en a jogi osztaly vezetője, mert ehhez a beosztashoz nyelvvizsgakra volt szukseg, mivel az ERBE kulkereskedelmi joggal is felruhazott vallalat volt. A politikailag megbizhatobb palyazok nem rendelkeztek nyelvvizsgakkal. 1970-ben megnősultem, felesegem gyermekorvos volt. A sors fintora, hogy klinikai munkahelyen olyan betegseget szerzett, amely miatt nem lehetett gyermeke.
2.Milyen eletutat jart be kulfoldon?
- 1979. november 9-en utaztam az Egyesult Allamokba, ahova egy volt osztalytarsam – aki tanszekvezető egyetemi tanar lett a kansasi Allami Egyetemen (State University of Kansas) – hivott meg. Az Egyetemen szivelyesen fogadtak. Korabban ott volt vendegtanar dr. Samu Mihaly professzor is, aki ebben az időben az ELTE Allam- es Jogtudomanyi Karan az Allam- es Jogelmeleti Tanszek vezetője volt, es akivel szakmai es barati kapcsolatban voltam. Ekkoriban meg elsősorban az allamelmelet erdekelt. A kansasi egyetemen Janus Piekalkiewicz professzor volt az, aki rabeszelt, hogy maradjak az Egyesult Allamokban es kepezzem ott tovabb magamat.
Mivel mar 41 eves voltam, nem sikerult osztondijhoz jutnom. Ezert visszatertem Lawrenceből New Yorkba es egyszerre ket munkahelyen is dolgoztam. Igy tobbek kozott kaptam egy kisebb allast a Security Pacific Clearing and Services nevű bankban, amely pont a Wall Street-i tőzsdevel szemben műkodott. Ot ora utan atmentem a John Street 30-ba, ahol a szervizliftet kezeltem ejjel fel 1-ig, vagyis fizikai munkat vegeztem.
Eletemnek ebben a szakaban napi 3-4 orat aludtam es 25 kilot fogytam. Szo sincs arrol, hogy a kommunista rezsim osztondijaval kerultem Amerikaba. Es arrol sincs szo, hogy valamifele, Soros Gyorgyhoz hasonlo penzember vett volna a szarnyai ala. Egyetlen szponzorom volt, akire szamithattam, az en magam voltam.
A ket munkahelyről sikerult megkeresnem heti 500 dollart. Ebből kellett eltartani magam es osszegyűjteni a penzt egy ‘postgraduate degree’-hez, amelyhez 24 kreditet kellett szerezni. Egy kredit ebben az időszakban 400 dollar volt. Amikor Amerikaban maradtam, magyarorszagi vagyonomtol jogerősen megfosztottak, vagyis egyaltalan nem voltam a kommunista rendszer kegyeltje, ahogyan azt az interneten tobben is allitjak, mikozben joforman semmit sem tudnak eletem valodi tenyeiről.
1981-ben mar a New York-i Legfelsőbb Birosagon bejegyzett jogtanacsos lettem. Ez a statuszom ma is ervenyben van. New Yorkban tobbek kozott megismerkedtem Kovacs Imre nepi iroval, a ‘Nema forradalom’ szerzőjevel, a neves parasztparti politikussal.
Tobbszor hosszan beszelgetett velem, meg a lakasara is meghivott. Miutan meggyőződott arrol, hogy szamos temarol tudnek ini, ezert ő volt az, aki javasolta, hogy menjek a ‘Voice of America’-hoz, vagy a Szabad Europa Radiohoz dolgozni. Kesőbb tudtam meg, hogy ő ajanlotta is az illetekeseknek a felvetelemet. Időkozben beiratkoztam a New York University Law School-jaba (New York Egyetem Jogi Kara) es dr. Varga Laszlo, aki ekkor sikeres ugyved volt New Yorkban, megigerte, hogy atadja nekem a jogi irodajat, mivel idős kora miatt mar nyugdijba akart vonulni.
Dr. Varga Laszlo a rendszervaltas utan hazatert es a KDNP egyik fontos szemelyisege, valamint parlamenti kepviselője lett. Kovacs Imre 1980 oktobereben meghalt, en pedig nem jelentkeztem egyik radiohoz sem munkatarsnak. Egyszerre dolgoztam es tanultam.
Ejjeli munkat vallaltam, mint ‘concierge’, egy nagy manhattani felhőkarcoloban, hogy nappal foglalkozhassam a tanulmanyaimmal. Elvegeztem egy szemesztert a New School for Social Research nevű egyetemen, ahol klinikai pszichologiat hallgattam. Ezt kovetően mentem at a New York University Jogi Karara. 1983- ban azonban mindket radio megkeresett telefonon es felajanlotta, hogy alkalmaz. Ennek az volt az oka, hogy mindket radional mar sokan nyugdijba mentek, es nem volt megfelelő utanpotlas. Ha valaki igazan jol tudott angolul vagy nemetul, mar a magyarral voltak problemai. Ha pedig jol tudott magyarul, akkor az angollal es a nemettel.
Mivel a Szabad Europa Radio volt a gyorsabb, ezert 1983 szeptembereben Munchenbe koltoztem. Nyelvi problemaim nem voltak, mert mar Magyarorszagrol volt nemetből es angolbol is nyelvvizsgam. Budapesten a Rigo utcaban tanultam angolul es ez eleg volt ahhoz, hogy Amerikaban egyetemen tudjak előadast tartani. A nemettel ugyanez volt a helyzet Munchenben. Itt utalok vissza arra, hogy Budapesten a legvalsagosabb időszakban sem hagytam abba a tanulast, mert 1965-től 1968-ig az ELTE Bolcseszettudomanyi Karan esti tagozatos diakkent filozofiat tanultam.
A Szabad Europa Radional a szokasos modon előszor hirszerkesztő, majd szerkesztő, programszerkesztő, vegul vezető-programszerkesztő lettem. Itt Kezdi Pal neven szamos műsort irtam es szerkesztettem. Igy tobbek kozott irtam a sztalinizmusrol, a neokonzervativizmusrol, a Szovjetunio torteneteről. Ot even at szerkesztettem a Vilaggazdasagi Magazint es a demokratikus intezmenyek műkodeset elemző ‘Nyugati uton’ programot.
1985-ben visszatertem New York-oba es a Szabad Europa Radio New York-i tudositojakent is dolgoztam egy ideig.
1986-ban az amerikai Alkotmany 200. evfordulojanak a tiszteletere 32 reszes sorozatot irtam az amerikai Alkotmanyrol. Ezt az Alkotmanyt a vilag legjobb irott Alkotmanyanak tartom. Ezert a sorozatert ebben az evben megkaptam a SZER legrangosabb dijat, a ‘Superior Performance Award’-ot. 1989-ben felvettem az amerikai allampolgarsagot is es azota kettős-allampolgar vagyok.
1983-tol aktivan reszt vettem a Muncheni Szechenyi Kor tevekenysegeben, ahol tobb előadast is tartottam. 1993- tol 1998-ig a Szechenyi Kor titkarakent tevekenykedtem.
Rendszeresen irtam a Munchenben megjelenő Nemzetőr cimű lapban es egyre tobbszor publikaltam magyarorszagi napi es heti lapokban is, elsősorban a Magyar Nemzetben. 1993. oktober 31-en sugarzott műsort utoljara a SZER magyar adasa. Ezen a napon en voltam az ‘okezo-szerkesztő’, vagyis az a szemely, aki az aznapi műsor egeszeert felelt.
Amikor megvaltunk munkahelyunktől, nehanyan kozulunk koszonőlevelet kaptak az Egyesult Allamok akkori elnoketől, Bill Clintontol. En is azok koze tartoztam, akiknek az Elnok nehany kedves sorral megkoszonte a munkajat.
Munchenben 1995-ben az illetekes nemet hatosagok beiskolaztak egy olyan intenziv kulkereskedelmi kepzesbe, amely egy even at naponta reggel 8-tol delutan 5 oraig tartott. Az volt az elkepzeles, hogy mivel a SZER munkatarsai tobb nyelven is tudnak, ezert ha megszerzik hozza a szukseges kozgazdasagi ismereteket is, akkor a kulkereskedelem teruleten hasznos munkat tudnanak vegezni. A vizsgakat letettem, de allast nem talaltam.
1998-ban, 60 evesen nyugdijba mentem es azota irassal foglalkozom. Mivel csak a tenyek erdekelnek, ezert a tenyirodalom művelője – koziro – lett belőlem. 1992-ben ujra nősultem, kolozsvari szuletesű felesegem szerves-kemiabol doktoralt a Muncheni Műszaki Egyetemen summa cum laude fokozattal. Jelenleg Budapesten szabadalmi ugyvivő az egyik gyogyszervallalatnal. Az a kozos vagyunk, hogy gyerekunk lehessen, ezuttal sem sikerult.
1993 utan meg az Egyesult Allamokban akartunk letelepedni, es ehhez minden iratot be is szereztunk. Sem en, sem felesegem soha semmilyen partnak nem voltunk a tagjai, de kozel alltunk a bajor Kereszteny Szocialis Uniohoz, a CSU-hoz, Magyarorszagon pedig a KDNP-hez, illetve a Fidesz- KDNP-hez. A KDNP 1997 őszen felkert, hogy a part I. keruleti valasztokorzeteben vallaljam el a kepviselő-jeloltseget az 1998-as parlamenti valasztason.
A felkerest elfogadtam, de csak az orszagos atlagnak megfelelő eredmenyt sikerult elernem.
2001-ben Budapestre koltoztunk es vegleg lemondtunk arrol, hogy Floridaban eljuk tovabbi eletunket. A sarasotai egyetemen lett volna munkalehetőseg, de ekkor mar nem volt vitas, hogy Magyarorszagon a helyunk. Szemely szerint nekem Magyarorszag az edesanyam es Amerika a szeretett hazastars.
Maskepp kifejezve: a magyarsag a bőrom, az Amerikahoz valo kotődesem pedig egy gyonyorű ruha. Elsősorban tehat magyar vagyok es ezert itt a helyem szulővarosomban, Budapesten. Időkozben el is tavolodtam erzelmileg Amerikatol. Ennek az az oka, hogy a penzhatalmi vilagelit folyamatosan atirja, illetve atiratja kiszolgaloival ennek a nagyszerű orszagnak az altalam tovabbra is nagy becsben tartott Alkotmanyat, atalakitva demokratikus rendszeret penzuralmi diktaturava.
3.Miert vallalta fel a kozeleti kerdesek kutatasat?
- 1999 tavaszan Tőke Peter, a Reform cimű lap es a Blikk korabbi főszerkesztője felkeresett, es ajanlatot tett, hogy tarsadalomkritikai irasaimat szivesen megjelentetne egy szinvonalas alternativ folyoiratban, amit ő maga szerkesztene es a kiadasat is vallalna. Igy indult meg 1999 nyaran a Leleplező cimű konyvujsag, amely 220 oldalas es kezdetben 20 ezer peldanyban jelent meg, de most mar csak 8 ezer peldany fogy el belőle. Ebben a folyoiratban nincsenek hirdetesek es kizarolag az olvasok tartjak el.
Tőke Peter ajanlatat elfogadtam azzal a feltetellel, hogy en hatarozhassam meg, hogy miről irok es hozzajarulasom nelkul ne lehessen irasaimat megvaltoztatni.
Tőke Peter mint a lap tulajdonosa, kiadoja es főszerkesztője, ezeket a felteteleket elfogadta, es a mai napig betartotta. Ő is – es sokan masok vele egyutt – arrol faggattak, hogy a SZER egykori munkatarsabol hogyan valhatott valaki a fennallo penzuralmi vilagrendszer szigoru kritikusava. Ezek az ismetlődő es jogos kerdesek onvizsgalatra kesztettek. En is ereztem, hogy valaszolnom kell rajuk. Amikor előszor talalkoztam olyan tenyekkel, amelyekről sem tanulmanyaim soran, sem a hivatalos tomegtajekoztatasban nem hallottam, az igy szerzett ismereteket fenntartassal fogadtam, es az erről szolo tanulmanyokat, konyveket felretettem.
Nem tudtam elfogadni, hogy letezik egy elhallgatott tortenelem, es nehezen baratkoztam meg azzal, hogy van egy olyan szervezett maganhatalom, amely az internacionalista kommunizmussal es a kozmopolita globalizmussal egyarant a vilaghatalom megszerzesere torekszik. Ma mar vilagos a szamomra, hogy a marxista szocializmus es a penzuralmi diktatura ugyanannak az eremnek a ket oldala. Ezt akkor meg nem akartam elfogadni. De minel inkabb torekedtem ezek megcafolasara, annal inkabb be kellett latnom, hogy a tenyek előtt meg kell adni magamat. Igy lett belőlem oknyomozo-tenyfeltaro ujsagiro, kesőbb pedig koziro. A tenyek iranti elkotelezettsegem kenyszeritett arra, hogy ujbol tanulmanyozzam a tortenelmet, es a legujabb tarsadalomtudomanyi elmeleteket, elsősorban az allamelmeletet es a politologia valaszait kutattam. Nekialltam osszegyűjteni az erre vonatkozo konyveket. Amikor a kezembe akadt egy konyv, amelyben sok szerzőre es forrasra hivatkoztak, akkor nem nyugodtam addig, amig valamennyit ossze nem gyűjtottem. E celbol előszor a SZER konyvtarat vettem igenybe, majd a bajor Allami Konyvtarat, de szamos konyvet a washingtoni Congress Librarybol (az Egyesult Allamok torvenyhozasanak a konyvtarabol), illetve a New York-i Columbiai Egyetemről, valamint Washington, New York, Los Angeles, Toronto, Frankfurt, Stuttgart, Munchen es Budapest antikvariumaibol szereztem be. Azokat az alapműveket, amelyek nem voltak kaphatok, lemasoltam. Ily modon tobb mint ezer alapmű vesz korul masolt formaban a lakasomban.
Munchenben este elhoztam a Staatsbibliothekbol 4-5, ilyen nehezen beszerezhető konyvet, ejjel lemasoltam a Szabad Europa Radioban, es reggelre visszavittem ugy, hogy minden a helyen volt időben. Attanulmanyozva a legismertebb politologiai szerzők konyveit meg kellett allapitanom, hogy a demokracia azert siklott ki, mert egy penzuralmi diktaturanak volt kenytelen atadni a helyet. Ez azert tortent igy, mert egy zart erdekcsoportnak sikerult a kozpenzrendszert a sajat maganmonopoliumava atalakitani es ezt a penzrendszert a kamatmechanizmussal műkodtetni.
Ezt a maganmonopoliumot globalissa fejlesztette, es a kozponti bankok, valamint a tulajdonaban levő bankrendszer segitsegevel atvette az egyes nemzetallamok politikai rendszerenek iranyitasat is. Megertettem, hogy a kozpenzrendszer helyreallitasa es a kamat kiiktatasa nelkul demokratikus tarsadalom csak igen korlatozottan műkodhet.
Arra a kerdesre kerestem a valaszt, hogy mikent lehetne olyan penzugyi-gazdasagi es tarsadalmi rendszert műkodtetni, ahol az egyes emberek teljesitmenyet mas emberek sem rendőrallami erőszakkal (kommunista modra), sem eladositasi- penzuralmi technikakkal (uzsoras befektető modra) nem tudjak elvenni. Ehhez olyan uj tulajdonviszonyokra van szukseg, ahol mindenki csak a sajat teljesitmenyenek lehet a tulajdonosa es minden egyeb az emberiseg – vagyis minden ember – kozos oroksege. Fokozatosan tehat radikalis tarsadalomkritikus lett belőlem. Mivel a bajok gyokereit a penzrendszerben es a kamatmechanizmusban talaltam meg es elfogadtam azt, amit Silvio Gesell fejtett ki A termeszetes gazdasagi rend-ről, sokan ugy kepzeltek, hogy kozgazdasz vagyok. Teny, hogy igen sok kozgazdasagi művet olvastam el, es amikor kerestem a penzrendszer elfajulasanak okat, azt a penzrendszer magankisajatitasaban es a kamatmechanizmusban talaltam meg. Irasaim es konyveim mind erről a problematikarol szolnak, ezeket a kerdeseket kozelitik meg kulonboző szempontok szerint. 1999 ota rendszeresen tartottam előadasokat az emberkozpontu tarsadalom, a demokracia, a penzrendszer es az uj szemelyes teljesitmenyhez kotott tulajdonrendszer osszefuggeseiről. 2000 aprilisaban alakult meg az Osszefogas a Fennmaradasert Szovetseg, amelynek ertelmisegi tagjai uj penzrendszer letrehozasat, Kert-Magyarorszag felteteleinek megteremteset, Magyarorszag gazdasagi es penzugyi szuverenitasanak helyreallitasat tűztek ki maguk ele Silvio Gesell tanitasaira alapozva.
Demokracia vonatkozasaban a kozvetlen modszerek elterjeszteset, a nepszavazas hataskorenek a kiterjeszteset es a parlamenti kepviselők visszahivhatosagat szorgalmaztuk. A parlamenti kepviselőnek szerződest kell kotni a valasztoival, hogy valasztasi igereteit betartja.
Ha ezt nem teszi, akar azert mert megvaltoztatta a velemenyet, akar azert, mert nem kepes ra, akkor a valasztoknak joguk legyen ahhoz, hogy visszahivjak. 2002-ben jelent meg a Miert kellett meghalnia a harom Kennedynek? cimű konyvem, amelyben arra utalok, hogy negy erő fogott ossze Kennedy eltavolitasa erdekeben, megpedig a monetaris hatalmat feltő penzhatalmi vilagelit, a privilegiumait feltő CIA, a sajat nuklearis fegyvert akaro Izrael, es a korlatozasokat nem tűrő maffia. Az mar csak reszletkerdes, hogy ez a negy erő – egymassal osszefogva – milyen konkret modon hajtotta vegre a Kennedyre kiszabott halalos iteletet.
2003-ban jelent meg az Uzsoracivilizacio I. kotete, amit hamarosan kovetett a II. es a III. kotet is. Ezekből a konyvekből mar tobb kiadas is elfogyott.
2004-ben a Tudatmodosi-tas cimű konyvvel arra a veszelyre szerettem volna felhivni a figyelmet, amely azokbol a technikakbol adodik, amelyekkel az emberi agyat ugyanugy lehet programozni, mint egy komputert. Ily modon meg van a lehetőseg biorobotok tomeges előallitasara. Arra is lehetőseg van, hogy a celszemelyek tudta nelkul is ellenőrizzenek, befolyasoljanak es programozzanak embereket. Az egy-kozpontbol iranyitott vilagrendszer letrejottenek folyamatat kisereltem meg elemezni az Uj vilagrend? Vilagzsakutca cimű tanulmanygyűjtemenyben.
2005-ben az 1956 – A magyarok harmadik utja cimmel akartam akartam kifejezni tiszteletemet a magyar forradalom irant 50. evforduloja alkalmabol.
A konyv nem rolam szol, csak futolag teszek arrol emlitest, hogy: magam is nemzetőr voltam, es a Jogi Kar nemzetőrsegenek parancsnoka az elelmezesi teendők ellatasaval bizott meg. Naponta tobb szaz embernek kellett etkezest biztositani ugy, hogy a Jogi Karnak nem volt csak teakonyhaja.
Ezert azokat az eteleket, amelyeket meg kellett főzni, előszor gyalogosan atvittuk a Bolcsesz Karra megfőzni, majd visszahoztuk. Kesőbb kaptunk erre a celra egy furgont. A munkat vegző kis csapat negy bolcseszhallgatobol es belőlem allt.
1956. november 4-en a nemzetőrok tavoztak a Jogi Karrol. November 8-an megjelentek az orosz tankok es nyomukban a pufajkasok, szetlőttek az egyetem főbejaratat es a Szerb utcai kaput, tovabba az egyetemi templom tornyat is lőttek, mert nehany nemzetőr azon keresztul menekult el az utolso pillanatban. En nem mentem el, mert tobb mint 20 mazsa elelem volt az akkor magasfoldszinten levő Egyetemes Jogtorteneti Tanszeken. A pufajkasok letartoztattak es megbilincselve a Raday utca 43-45. szam alatti diakszalloba vittek, onnan pedig a Belugyminiszte-rium Zrinyi utcai epuletebe, ahol most a Duna Palota műkodik.
Kihallgatas utan elengedtek, mert akik letartoztattak azt jelentettek, hogy nem volt nalam fegyver. Termeszetesen volt harom fegyverem is, de ezeket meg időben felvittem a legfelső szintű előadoterembe, es ott elrejtettem a lehuzhato tabla moge.
A magyarok harmadik utja cimű konyvemben elsősorban azt akartam kifejezni, hogy mi 1956-ban nem kertunk a kommunizmusbol, de egesz biztos, hogy nem azt az alibidemokraciaba oltoztetett penzuralmi diktaturat akartuk, ami 1989 utan berendezkedett Magyarorszagon. Azt szerettuk volna, ha a penzhatalmi vilagelit megengedi a magyaroknak, hogy vegre sajat maguk donthessenek sorsukrol. Ezt kovetően irtam meg A penz diktaturaja cimű konyvemet, amely 2005-ben jelent meg es valojaban a kozpenzrendszer visszaallitasanak a szuksegesseget es lehetőseget surgeti. 2006-ban a Vilagdemokratura cimű konyvemben a globalissa valt penzdiktatura ternyereset, es ennek a hitelpenz-monopoliummal valo osszefuggeseit veszem kozelebbről szemugyre. A kovetkező evben jelent meg az Orwellia cimű konyvem, amely a XXI. szazad igazi szuperhatalmat, a penzimperiumot es annak uralkodo csoportjat, a penzhatalmi vilagelitet mutatja be. Az Emberkozpontu vilagrend cimű konyvemben, arrol irok, hogy az egesz emberiseg erdekeit szolgalo hasznos globalizmus, az emberkozpontu vilagrend, mikent valthatna fel a jelenlegi kartekony penzuralmi globalizmust. 2008-ban latott napvilagot az Orvenyles cimű munkam, amely az eletellenes vilagerők, elsősorban a korlatlan penzhatalom pusztito orvenyleseről szol. Az emberisegű valojaban elethalal kuzdelmet viv a tuleleseert. Ezutan kovetkezett a Korszakvaltas cimű munkam, amely egy ajanlas az emberiseghez. Arrol szol, mikeppen lehetne osszefogassal uj korszakot beinditani a harmonikus vilagrend megalapozasaval.
2010-ben nem vart sikert hozott A Sotet Ujkor cimen megjelent kotet. Ebben a vilagelitről es jogelődjeiről van szo, amelyek dontőszerepet jatszottak a sotet ujkor penzuralmi viszonyainak a kialakitasaban. A konyvben arrol is szo van, hogy mikent lehetne ebből a sotet ujkorbol kikerulni a harmonikus vilagrend letrehozasaval.
Sikeresnek bizonyult 2011-ben A kivalasztottak cimű kotet is, amely gyűjtemenyes formaban tartalmazza a mas kotetekben előzőleg mar megjelent irasokat. Ezeknek a kozos problematikaja az, hogy a szemitizmus lenyege az elkulonules es a kettősmerce, es ez is befolyasolta az emberiseg es a zsidosag kapcsolatanak alakulasat a tortenelem folyaman.
2012-ben sikerkonyvnek bizonyult es gyorsan elfogyott a Kie a magyar allam? cimű kotet is, amelynek alcime az, hogy A magyar nemzete vagy a szervezett maganhatalome?.
Ebben azt probaltam megvilagitani, hogy a rendszervaltast lebonyolito kozmopolita-komprador- kollaborans penzugyi technokrata reteg – a kommunista partallam nomenklaturajanak utoda – igen gyorsan lett internacionalista kommunistabol kozmopolita globalista. A politikai osztalynak ez a posztkommunista- balliberalis erdekcsoportja 2010-ben megbukott, de az a globalisan megszerveződott maganhatalom, amelynek ez a szervezett kozosseg a reszet alkotja, mar harom eve mindent elkovet azert, hogy visszahelyezze a hatalomba Magyarorszagon.
4. Mikent kerult kapcsolatba a Fuggetlen Ujsagirok Szovetseggel es mit jelent az on szamara a FUSZ-on belul  vegzett tevekenysege?
-  A Fuggetlen Ujsagirok Szovetsege a magyar nemzetnek elkotelezett ujsagirokat tomoriti. A FUSZ-nak a celjai es erkolcsi ertekrendje kezdettől fogva kozel alltak hozzam.
Amikor Gyongyosi Zsuzsa elnok felkert, hogy vegyek reszt a FUSZ oktatomunkajaban, azt orommel elvallaltam. Elsősorban az oknyomozo-tenyfeltaro ujsagiras temakoret dolgoztam fel, mivel magam is ezt a műfajt művelem. Az igaz tenyek megismeresehez nagyon sok erőfeszitest kell tenni, es a kozreadott igazsagert gyakran nem elismeresben, hanem elutasitasban, ragalmakban es jobb esetben is elhallgatasban van reszunk. Megis az igazsag kimondasat mindig kotelessegemnek ereztem, meg akkor is, ha ez gyakran barataim elvesztesevel jart.
Tisztelem es szeretem az embereket, kulonosen barataimat, de az igazsagot meg naluk is jobban kellett szeretnem. Engem tehat elsősorban az a igaz hazafisagot araszto szellemiseg kapcsol a FUSZ-hoz, amelyet ez a nyomorusagos anyagi feltetelekkel műkodő szervezet – az osszes nehezseg ellenere – kepvisel.
Kerestem azokat a lehetősegeket, amellyel ezt a nagyszerű munkat vegző szovetseget segiteni lehetne, hogy vallalt kuldeteset teljesiteni tudja. Időkozben az elnokseg tagja is lettem, es ily modon szorosabba valt a FUSZ es a koztem levő kapcsolat. Mindig nagyra ertekeltem az elnokseg es egyes kulonosen aktiv tagok munkassagat.
Meggyőződtem arrol, hogy Gyongyosi Zsuzsa szemelyeben egy rendkivul tehetseges es aldozatkesz szemely tartja eletben a FUSZ-t, amely nelkule nem lenne műkodőkepes. A mai napig sajnalom, hogy nem tudtam neki tobbet segiteni, de mindig mellette alltam a valsagos helyzetekben, amelyekből volt eleg.
5.Mit erzett, amikor a Nemzeti Ujsagirasert ARANY fokozat kituntetest megkapta?
-  Előszor arra gondoltam, hogy ilyen meresz lepesre is csak a FUSZ es annak elnoke szanhatta el magat. Amiota felvallaltam az elhallgatott tortenelmemnek es napjaink elhallgatott tenyeinek feltarasat es kozreadasat, azota persona non grata, azaz nem kivanatos szemely lettem a magyar tomegtajekoztatas szamara. Az allami tevek es radiok azota mellőznek, hogy kezdettől fogva elleneztem az Europai Unioba valo belepesunket azokkal a feltetelekkel, amelyekkel – megtevesztve a magyar tarsadalmat – a szervezett maganhatalom bele kenyszeritette Magyarorszagot.
Ma is az a meggyőződesem, hogy egeszen mas feltetelekkel lett volna szabad csak csatlakoznunk az EU-hoz. De az a nemzetkozileg megszervezett maganhatalom, amelynek az EU csak az egyik eszkoze a nemzetallamok es a nemzetallamokon belul a nemzeti erdekeket hordozo kozeposztaly felszamolasara, olyan feltetelekkel kebelezte be Hazankat, amelyeket nem lett volna szabad modositas nelkul elfogadni. Most csak arra emlekeztetek, hogy az EU, mint a Magyarorszag ellen Trianonban elkovetett nemzetkozi bűncselekmeny elkovetőinek a jogutodja, koteles lett volna valamilyen formaban elegtetelt nyujtani az aldozatul kiszemelt Magyarorszagnak.
Konkretan arrol beszelek, hogy az EU jelenlegi hatalmasainak jogelődjei egyedul a magyar neppel, a magyar nemzettel, a magyar allammal szemben hoztak olyan donteseket, amelyek egyetlen nemzetkozi jogelvet sem vettek figyelembe. Felre tettek a tortenelmi elvet, mellőztek az etnikai elvet, es azt sem vettek figyelembe, amit egyebkent maga Wilson elnok igert meg, az onrendelkezesi elvet. Nem veletlen, hogy az Egyesult Allamok torvenyhozasa nem is fogadta el az első vilaghaboru utani versailles-i bekeszerződest.
Mindig is kifogasoltam, hogy sem a belepest megelőzően, sem azt kovetően nem keszult felmeres arrol, hogy menynyibe kerul Magyarorszagnak tenylegesen az EU-tagsag. Mindig csak arrol beszelnek, hogy mennyi ugynevezett tamogatast kapunk Brusszeltől. De nem teszik melle, hogy mit veszitett Magyarorszag az EU-tagsaggal – pl. azt, hogy nincs tobbe vambevetele, hogy egy rendivul előnytelen munkamegosztasba kerult, ahol evente a cserearanyromlas kovetkezteben minden evben tobb mint ezer milliard forint vesztesege van. Ha keszulne egy mindenre kiterjedő becsles es felmeres, hogy mennyi a magyar tarsadalom vesztesege az EU-tagsag kovetkezteben, akkor kiderulne, hogy az amit ugynevezett tamogatas cimen visszakapunk, az csak egy toredeke annak a karnak es vesztesegnek, amennyit az EUtagsag – penzugyi es gazdasagi vonatkozasban is – okoz Magyarorszagnak.
Az EU-tagsagra tortenő felkeszules 8800 milliard forintjaba kerult Magyarorszagnak Pavics Lazar penzugyi szakertő es munkatarsai felmerese szerint. Eljott az ideje, hogy ezeket a szamitasokat legalabb 20 evre visszamenően elkeszitsek a szakemberek.
Adodott egy tortenelmi lehetőseg, hogy Magyarorszag csak ugy jaruljon hozza Szlovakia es Romania felvetelehez az EU-ba, hogy előtte Pozsony es Bukarest biztositson teruleti autonomiat az ott elő őshonos magyar ajku lakossag szamara, tovabba mindket allam kotelezze magat egy teljes spektrumu magyar nyelven oktato allami egyetem letrehozasara. A Magyarorszagot iranyito es a magyar nemzeti erdekekkel szemben kozombos vagy ellenseges erzuletű politikai osztaly ezt a tortenelmi lehetőseget elszalasztotta. Pedig ez volt az az egyetlen ok, amiert esetleg megiscsak celszerű lett volna belepni az Europai Unioba. De ez az egyetlen lehetőseg is kihasznalatlan maradt. Az europai nepek egyuttműkodesenek vagyok a hive, de ehhez eleg egy kozos piac is es felesleges egy Szovjetunio-2’-nak nevezhető allamok feletti birodalmi struktúra letrehozasa. Előbbiben megmarad a demokratikus legitimacioval rendelkező nemzeti kormanyok dontesi joga, az utobbiban azonban ez a jog atkerul a demokratikus legitimacioval csak kozvetve es korlatozottan rendelkező burokratak kezebe, akik elsősorban az őket pozicioba helyező penzhatalmi vilagelitnek – a globalisan megszerveződott maganhatalomnak – tartoznak felelősséggel
Valaszolva konkretan a kitüntetésre, egyedül a FUSZ és annak elnoke, Gyöngyösi Zsuzsa volt az, aki merte vallalni, hogy egy ilyen maskent gondolkodo szemelyt – akitől a tobbi szerkesztők allasukat feltve rettegnek – a legmagasabb FUSZ-dijjal kituntessen. Termeszetesen az ilyen kituntetes erőt adott, ami abban is meglatszott, hogy utana meg talan tobb cikket, konyvet jelentettem meg es meg tobb előadast tartottam.
6.Milyen temaju konyveket tervez meg megirni kozeljovőben?
-  Irasaimban, igy konyveimben is lenyegeben egy atfogo temaval, a penzuralmi vilagrend kialakulasaval, a penzhatalmi vilagelit halozatanak műkodesevel es az emberisegnek a penzuralmi diktatura utani jovőjevel foglalkozom.
A Szabad Europa Radional sokat tanultam Buki Barnatol, aki Vadasz Janos neven irt igen magas szinvonalu gazdasagi elemzeseket, es aki felugyelte az altalam szerkesztett Vilaggazdasagi Magazint.
Magyarorszagon sokat tanultam Siklaky Istvantol, aki nemcsak kivalo kozgazdasz, de kulonlegesen tisztesseges, szilard jellemű ember is volt.
Ugyancsak sokat tanultam Varga Istvantol, Bogar Laszlotol, Csath Magdolnatol, Lorant Karolytol, Nagy Pongractol, Gazdag Laszlotol, Pavics Lazartol, Mandoki Andortol es Gidai Erzsebettől. A legtobbet azonban egy olyan mestertől tanultam, aki mar 1930-ban meghalt: Silvio Geselltől. Ő volt az, aki kidolgozta a kamatmentesen műkodtethető penzrendszer elmeletet.
Az emberiseg jovőjet a termeszetes vilagrend letrehozasaval kepzelte el, es eletműve lenyegeben erről szol. Most leginkabb az foglalkoztat, hogy mikent lehet a penzhatalmi vilagelit ellenőrzese alatt allo maganpenzrendszert kozpenzrendszerre, azaz a demokratikus allam altal nyujtott es felugyelt ingyenes kozszolgaltatassa viszszaalakitani. Ennek tobb modja is van. Egyik lehetseges megoldas a dualis penzrendszer letrehozasa Magyarorszagon, illetve az ez iranyu legjobb nemzetkozi tapasztalatok megismertetese es bevezetese. A dualis penzrendszer azt jelentene, hogy a meglevő hivatalos penz es mar műkodő penzrendszer mellett, parhuzamosan műkodne egy masik penz, pontosabban penzhelyettesitő, amit en ideiglenesen ‘feher penznek’ nevezek.
Ennek az a lenyege, hogy a kormany minden kozalkalmazottnak es nyugdijasnak a fizeteset valtozatlanul hagyja, de kiegesziti ot egymast kovető even at 20 szazalekkal novekvő mertekben egy specialis penzhelyettesitővel.
A ‘feher penzt’ mindenki koteles egy honap alatt elkolteni, mert ha ezt nem teszi, akkor az elvesziti az ervenyesseget. A ‘feher penzt’ azonban csak erre a celra letrehozott, kizarolag magyar arukat forgalmazo uzletekben lehetne elkolteni. Magyar arunak az szamit, amelyben 80% a magyar munka, illetve a magyar anyag.
Azok, akik szeretnenek egy nagyobb ertekű magyar gyartmanyu arucikket (pl egy kisgepet) ‘feher penzből’ megvasarolni, azok a magyar arukat forgalmazo uzlethalozat mellett műkodő elszamolasi csoporthoz mehetnek, es ott letetbe helyezhetik a ‘feher penzt’. Ez a kliring feladatot ellato elszamolasi csoport nehany szemelyből es szamitogepekből allna. Az elszamolasi csoport a nala osszegyűlt ‘feher penzt’ kamatmentesen kikolcsonozne olyan termelőknek es vallalkozoknak, akik ezzel a kamatmentes hitellel a magyar aruk uzlethalozata szamara allitananak elő termekeket, arucikkeket.
Ily modon lehetne ugy megis megtakaritani ‘feher penzt’, hogy az ne veszitse el meghatarozott ideig az erteket. Mar ebből is lathato, hogy a ‘feher penz’ kamatmentes es tovabbadasra kenyszeritett forgasbiztos penz. Ily modon fokozatosan fel lehetne epiteni nehany ev alatt egy olyan fizetőkepes belső magyar keresletet, amelyet magyar arukkal lehetne kielegiteni. Ez megnovelne elsősorban a zoldseg, a gyumolcs, a tojas, baromfi, tejtermek iranti keresletet, mert erre minden embernek ertelmiseginek es foldművesnek, jomodunak vagy szegenynek egyarant szuksege van. Ez fellenditene a mezőgazdasagot es a kezművesseget, s szamos magyar embernek biztositana megelhetest. Ily modon a magyar ember ismet a magyar ember szuksegleteire termelhetne.
Ma ugyanis az a helyzet, hogy a kozvagyon elherdalasa miatt a tulajdonosok tulnyomo tobbsege nem magyar. Ezert a magyar embereknek nincs tőkejovedelmuk, csak a munkaberukből elnek. De a munkaberuk is csak az egyharmada a nyugat-europai munkabernek, mikozben a magyar munkaerő termelekenysege eleri a nyugateuropai 70 szazalekat. Ezert erzem ugy, hogy amivel most foglalkozom az nagyon is fontos nemzeti es nemzetgazdasagi erdek, amely erősithetne a magyar nemzet – mint kozosseg – megerősodeset.
Itt emlitem meg, hogy ebből a celbol 2012-ben egy alapitvanyt hoztam letre, amely azt a celt tűzte ki, hogy ezt a dualis penzrendszert – alulrol jovő kezdemenyezessel – megvalositsa.
Ez a ‘feher penz’ tehat nem azonos azokkal a helyi penzekkel, amelyekből mar tobb is sikeresen műkodik Magyarorszagon (pl. Sopronban es kornyeken a Kekfrank, Veszprem-megyeben es kornyeken a Balatoni Korona).
A masik nagy kerdes, ami foglalkoztat, a magyar nemzettudat megerősitese. Ez azert nehez kerdes, mert a Magyarorszag felett a főhatalmat gyakorlo es magat letagado szervezett maganhatalom abban erdekelt, hogy a magyar nemzet mint kollektiv tudattal rendelkező kozosseg – amely hagyomany- es ertekkozosseget is alkot – szervezetlen maradjon es ne legyen kepes az onvedelemre.
A magyar nemzettől magukat elhatarolo szervezett kisebbsegek nem tűrik, hogy a magyar nemzet is ugyanolyan elvek szerint megszervezhesse magat, ahogyan ők is megszerveztek magukat. Ezert a magyar nemzet kereszteny hagyomanyokban gyokerező erkolcsi rendszeret felbomlasztottak, es egy olyan – a magyar nemzet gondolkodasmodjatol – idegen, kozmopolita es az univerzalis erkolcsot tagado rendszerre csereltek fel, amely alkalmas a magyar nemzet – mint szervezett kozosseg – felbomlasztasara.
Egy multikulturalis masszaban sokkal konnyebb a szervezett kisebbsegeknek atvenni az orszag politikai es tarsadalmi rendszerenek iranyitasat. Kulonosen igy van ez akkor, ha a globalisan megszerveződott maganhatalom tamogatasaval meghatarozo szerepuk van a gazdasagi es a penzugyi szektorban, biztositva van hegemoniajuk a kulturaban es a tomegtajekoztatasban.
E szervezett kisebbsegek valojaban nemcsak elhatarolodnak, de faji alapon ki is zarjak maguk kozul a tobbseget. Ők tudjak, ki nem tartozik kozejuk, de a tobbseg nem tarthatja szamon az elkulonulőket, akik nem akarnak a tobbseghez tartozni. Szemely szerint is kotelessegemnek tartom, hogy mindent megtegyek a kozos erdekek megtalalasa erdekeben. A szambeli kisebbseg Magyarorszagon erdekervenyesites szempontjabol a tobbseg. A szambeli tobbsegnek sokkal kisebb lehetősege van szuksegletei kielegitesere, valamint erdekei es ertekei megvedesre, mint a jol megszervezett, maganak privilegiumokat biztosito es nagy nemzetkozi tamogatast elvező kisebbsegeknek. A penzhatalmi vilagelit megkulonboztetett tamogatasban reszesiti a szervezett zsidosagot Magyarorszagon is. A hazankban elő zsido kozosseg azert, hogy megmaradhasson zsidonak, kenytelen a magyar nemzettől elhatarolodni. Ha ezt nem teszi, akkor beolvad a magyarsagba es megszűnik zsido identitasa.
Ha viszont ragaszkodik zsido onazonossagahoz es elkulonul a magyar nemzettől, az megneheziti annak az igenyenek az ervenyesiteset, hogy a gazdasagi-penzugyi-kulturalisinformacios hegemoniaja melle megszerezze Magyarorszag politikai rendszerenek iranyitasat is. Ezt a dilemmat ugy torekszik megoldani, hogy Magyarorszag legyen egy multikulturalis mozaik, amelyet kollektiv nemzettudattal mar nemrendelkező orszaglakosok nepesitenek be. A nemzettudat nelkuli lakossag gyurhato massza, amely mar nem kepes ellenallni a jol megszervezett kisebbseg nyomasanak.
Igy mar lehetőve valik, hogy egy erdekeiben, gondolkodasmodjaban es erzesvilagaban nem-magyar kisebbseg iranyithassa a magyar nepet, a magyar allamot. Ezert fel kell morzsolni a magyar nemzetet mint szervezett kozosseget, es helyette egy multikulturalis keverek lakossagot kell letrehozni. Ez az igazi oka a magyar tarsadalmon belul dulo kulturharcnak.
Ennek a kisebbsegnek nincs szuksege a szervezett kollektivat alkoto es onvedelemre kepes magyar nemzetre. A jelek arra utalnak, hogy elsősorban egy nemzet nelkuli kevert lakossagu orszagra van szukseguk. Ez az oka annak is, hogy mikozben maguknak biztositjak a szervezettseg minden valtozatat, ugyanezt attol a magyar nemzettől, amely a kisebbsegeket befogadta, megtagadjak.
17 evi tanulasra es kutatomunkara volt szukseg ahhoz, hogy eljussak ezekhez a felismeresekhez. Az ‘audiatur et altera past’, azaz ‘a masik felet es az ellenvelemenyt is meg kell hallgatni’ elveből kiindulva magam is elmelyultem a szemben allo oldalakat kepviselő tarsadalomtudosok es kozeleti szemelyisegek nezeteinek tanulmanyozasaban.
Kiindulo elvem az volt, hogy harmonikusan elhessen minden kozosseg Magyarorszagon. Alljanak az azonos feltetelek es lehetősegek mindenki szamara nyitva ahhoz, hogy teljes ertekű eletet elhessen.
Ehhez ahhoz is szukseg van, hogy ne legyenek privilegizalt kisebbsegek, elsoprő-erejű erdekervenyesitő erővel. Ne legyen lehetőseguk arra, hogy amit a maguk szamara kikovetelnek, azt mas embertarsuktol megtagadjak azon a cimen, hogy ő nem valamelyik kisebbseghez tartozik. A kisebbseg es a tobbseg ugyanis viszonyitas kerdese. Aki az egyik szempontbol tobbseg, a masik szempontbol kisebbseg, es forditva.
7.Mit uzenne, vagy milyen fontos tanacsot adna a mai ifjusagnak?
-  A legnagyobb magyar, Szechenyi Istvan, egyik ifjukori naplobejegyzese jut eszembe. Csak a gondolatmenetet idezem a sajat szavaimmal: nagyszerű latvany egy testi es szellemi ereje teljeben levő ifju. Ep testben ep lelek. Meg vonzobb, egy ilyen ‘ep testben ep lelek’ emberekből allo csalad. De meg ennel is szebb, az ilyen csaladokbol allo falu vagy varos. A legszebb pedig egy olyan orszag, amely boldog csaladok altal lakott falvakbol es varosokbol all. A legfontosabbnak azt tartom, hogy a magyar fiatalok alljanak ellent a kulturalis marxizmusnak, a politikai korrektseg kepmutatasanak, a Saul Alinsky-fele alforradalmisagnak es a szervezett maganhatalom szamtalan mas manipulaciojanak.
Mindez, mint a ‘jarvanyos betegseg’, kozvetlenul fenyegeti őket. Hasonloan fontos, hogy egyszerre kell vallalniuk az elethossziglan tarto tanulast, valamint az eletuk vegeig tarto csalad- es nemzetepitest. Ragaszkodjanak gyokereikhez es ne hagyjak elveszni a magyar őstortenet legujabb kutatasi eredmenyeit. Legyenek tudataban annak, hogy igenis a sumerok, szkitak, szarmatak, hunok, avarok es a turani magyar torzsek utodai, barmennyire is tiltakoznak ez ellen azok, akik a magyar nemzet felmorzsolasaban erdekeltek. A nemzet fajanak novekedesehez a tortenelmi gyokereket is apolni kell. Nincs hazafiasabb kotelesseg, mint az, hogy nemzetunk fizikai testenek a megmaradasa erdekeben, a magyar fiatalok minel gyorsabban es minel tobb utodot vallaljanak. Aki mar megjarta a kulfoldet, tapasztalatbol tudja, hogy a szűkebb csaladhoz a nagyobb csalad, a nemzet is hozzatartozik.
Ennek a nagyobb csaladnak, a nemzetnek, nem egy orszag az otthona, hanem valami mas, ami ennel sokkal tobb: a Haza. Ehhez a Hazahoz kell hűnek lenni, ahogy a Szozat szerzője orokbe hagyta rank. Mert ez a Haza az, amely felemel, s ha bajban vagyunk apol, s ha rtrávozunk,. eltakar.
 (Megjelent a Leleplező 2013. őszi számában) 




Vetekszik a mosódióval


2013, október 23 - 02:55 — elnok
2013.10.22. 12:57
A vadgesztenye gyűjtés az egyik legjobb móka a napsütéses őszi időben. A gyerekek imádják összeszedegetni, hiszen otthon egy kis fantáziával szuper figurák készíthetők belőle. A vadgesztenye azonban a gyógyszeripar és a környezetvédők számára is mind fontosabb növény.
A vadgesztenye a szappanfélék családjába tartozó, Elő-Ázsiában és a Balkánon őshonos növény. Nemcsak a kérgét, a levelét, a virágját, hanem a magját is sokféle célra felhasználják.
A vadgesztenye levelét főleg ízületi bántalmak esetén ajánlják, de a kozmetika ipar arclemosót készít belőle. Külsőleg használják még különböző bőrbetegségek, fekélyek esetén is, sőt a főzetét ülőfürdőként is alkalmazzák aranyeres betegség esetén.
A kérge lázcsillapító hatású. A benne található eszkulin nevű anyag a hajszálereket gyógyítja, csökkenti az áteresztő képességüket, növeli az ellenállásukat. Ezen kívül a fa kérgét arra használták, hogy sárga színű festéket nyerjenek ki belőle.
A magja is számtalan célra hasznosítható. A mag fontos összetevője az eszcin, amely az erek, vénák működését jótékonyan befolyásolja. Visszérbántalmak, lábszárfekély, vérkeringési zavarok esetén a vadgesztenye származékot tartalmazó krémeket, gyógyszereket ajánlják a szakemberek is.
A vadgesztenye magjának másik, igen fontos tulajdonsága, hogy száz százalékban természetes tisztítószert nyerhetünk belőle. Az eszcinen kívül ugyanis igen magas a szaponin tartalma is, amely például a sokkal ismertebb öko mosószer, a mosódió egyik fő összetevője is. A vadgesztenyét kipróbálók állítják, a sárgásfehér magbelső remekül oldja az általános szennyeződéseket. Főleg színes ruháknál ajánlott, ugyanis élénkíti a színeket, nem fakulnak ki tőle a ruhák. A fehér holmikat valamelyest szürkíti, ezért mosószódával, szódabikarbónával érdemes vegyíteni, hogy a ruhák színe megmaradjon. Ezen kívül antibakteriális hatású, a szagokat is kiveszi.
A vadgesztenye mosószer elkészítése rém egyszerű: áztassunk be három-négy szem gesztenyét néhány órára, majd hámozzuk meg és a sárgás-fehéres belsejét aprítsuk fel minél kisebb darabokra. Ezután egy liter vízzel főzzük fel, forraljuk négy-öt percig, majd szűrjük le. A mosószert használjuk fel négy-öt napon belül, különben megromlik.
Hasonló módon készíthetünk belőle általános tisztítószert, mosogatószert, sampont is.
Fotó:
pixabay.com


Százezer munkahelyet teremt a Jobbik vízügyi programja


2013, október 17 - 17:38 — elnok



Az elmúlt héten bármilyen valós, kézzelfogható eredmény nélkül lezajlott budapesti Víz Világtalálkozó ismét bizonyította, hogy a Fidesz-kormány csak szavakban képes a víz védelmezőjeként fellépni. Nemzetközi vezető szerepre törekszik vízügyi kérdésekben, miközben a saját portáján sem áll a helyzet magaslatán. Az elmúlt években a vízügyi igazgatás és tudományos kutatás intézményeit lezüllesztették, szétverték, a vízmegtartás kérdésében pedig nemhogy előrehaladás nem tapasztalható, hanem egyenesen kijelenthető, hogy annak legfőbb kerékkötője maga a kormány, illetve annak vízügyekért felelős tárcája.
A Jobbik nyíltan és őszintén vállalja, hogy hazánk vízgazdálkodási problémáira a rendszerváltás óta egyedüli pártként valós megoldásnak a vízvisszatartást, a duzzasztást tartja. Vízgazdálkodási programunk az elmúlt legalább száz év legnagyobb szabású állami szerepvállalással történő beruházása révén százezernél is több tartós munkahelyet hoz létre. Duzzasztóművek, víztározók, a Duna-Tisza-csatorna és öntözőcsatorna-rendszerének megépítésével ezenkívül megóvjuk hazánkat az árvíz- és aszálykároktól, az öntözés révén milliárdos haszonhoz juttatjuk a mezőgazdaságot, egész évben biztosítjuk a fajlagosan legkedvezőbb költségű fuvarozási mód, a vízi teherszállítás feltételeit. Emellett olcsó villamos áramot termelünk, valamint a természetvédelem és a turizmus fejlődését is elősegítjük, újra meghonosítjuk a Magyarországon ezeréves hagyományokkal rendelkező ártéri gazdál kodást.
Mindez a belső fogyasztás megemelkedésével pörgetné fel a magyar gazdaságot, hosszú távon is a biztos megélhetés és a fejlődés lehetőségét biztosítva a magyar kis- és középvállalkozói szektornak. A modell a világon sok helyen sikeresen működik, bevált, nálunk azonban egy szűk, ámde annál hangosabb érdekcsoport immár húsz éve tartósan akadályozza a vízügyi problémák megoldását, ezáltal hazánk felemelkedését. Eljött az idő, hogy a kormány végre színt valljon: szándékában áll-e felkészülni a következő évtizedek kihívásaira a vízügy területén, vagy továbbra is megelégszik semmitmondó és haszontalan pótcselekvés ízű tervek készítésével és nyilatkozatok kiadásával?
A Jobbik kormányra kerülése esetén haladéktalanul nekilát a program megvalósításának.
Kepli Lajos országgyűlési képviselő


A Jobbik nyomására kap költségvetési támogatást a Trianon Múzeum


2013, október 17 - 17:36 — elnok
A Jobbik saját sikerének tekinti, hogy a nemrég benyújtott 2014. évi költségvetés tervezetében önálló jogcímen szerepel a várpalotai Trianon Múzeum támogatása. A nemzeti ellenzék részéről Dúró Dóra, Farkas Gergely, Ferenczi Gábor és Novák Előd minden évben javaslatot nyújtott be a támogatás érdekében, ennek köszönhetően már 2011-ben is állami forráshoz jutott a múzeum. Az idei évben sikerült elérnünk, hogy már nincs szükség a jobbikos módosító indítványra, a kormány meghajolt a nyomás alatt, és így működési költségei fedezetére 50 millió forint állami támogatást kap az intézmény.
A Jobbik rendkívül fontosnak tartja ennek az intézménynek a szerepét, hiszen működése – egyelőre egyedüli múzeumként – méltó emléket állít legnagyobb nemzeti tragédiánknak. A Fidesszel ellentétben mi nem ünnepeljük Trianont, hanem gyásszal tekintünk erre az eseményre, és mindent megteszünk, hogy a magyar emberekben fenntartsuk az emlékezést. Ehhez pedig elengedhetetlen a várpalotaihoz hasonló, színvonalas múzeumok, emlékhelyek támogatása, illetve újak létrehozása.
Már megszokhattuk, hogy a Fidesz rendszeresen próbálja saját javaslatként megvalósítani és eladni a korábban az asztalról általuk lesöpört jobbikos programpontokat. Ilyen például a Jobbik által már 2010-ben javasolt rezsicsökkentés, de ez történt ez a Trianon Múzeum támogatása esetén is.
Jobbik Magyarországért Mozgalom



Brutális szegénység jön Magyarországra


2013, október 17 - 17:34 — elnok
Forrás: Gazdaság
Az előrejelzések szerint még évtizedekig nem lesz nagy változás: folytatódik az elszegényedés.
Ma, a szegénység világnapján különösen érdemes megállni egy pillanatra és gondolni azokra a honfitársainkra, akiknek még nálunk is kevesebbjük van. Az Eurostat adatai szerint nincsenek kevesen: 2012-ben a társadalomnak már majdnem 32 százaléka – mintegy hárommillió ember - volt az elszegényedés szempontjából vagy a társadalmi kirekesztettség szempontjából veszélyeztetett. Ezen belül másfélmillió ember él a szegénység küszöbén.
 Ezért adózunk
Ezen a ponton érdemes megemlékezni arról is, hogy miért is fizetjük – még ha szitkozódva is - be az adót: körülbelül kétszer ennyien lennének a szegénység által veszélyeztetettek, ha nem támaszkodhatnának a társadalom jobban kereső tagjai által befizetett pénzekre.
Konkrétan majdnem a népesség 28 százaléka lenne a szegénységi küszöb alatt, így „csak” a népesség 14 százaléka esett be alá. (Szegénynek az számít, akinek a jövedelme nem éri el a medián jövedelem 60 százalékát.)
Szegény gyerekek
Még ennél is aggasztóbb, hogy tavaly már a gyermekek 32 százalékának sorsát veszélyeztette a szegénység vagy a társadalmi kirekesztettség az Eurostat számításai szerint. Ennél csak Bulgária és Görögország állt igazán rosszabbul.
A 2009-es adatok alapján az uniós statisztikai hivatal úgy becsülte: a magyar gyerekek 17 százaléka – tehát majdnem minden ötödik gyerek – a család szegénysége miatt nem jut megfelelő mennyiségben zöldséghez és gyümölcshöz. (Ebben az EU-n belül csak Románia és Bulgária teljesített rosszabbul.) Tizenhárom százalék nem jut elég fehérjéhez, 22 százalék pedig a ruhák terén (is) hiányt szenved.
Nagy csalódás a jelen
Ha vissza tudnánk menni pár évet egy időgéppel, megdöbbennénk. Nem erről volt szó. Magyarország korábban még abban reménykedett, hogy a katasztrofálisan alacsony munkaerőpiaci részvételt – azoknak a számát, akiknél egyáltalán érdemben szóba jön a dolgozás – 65 százalékról 75 százalékra emeli majd.
Erről egy ma megjelent világbanki tanulmány szikáran annyit mond csak: ilyen növekedésre még akkor sem volt példa, amikor a gazdaság a leggyorsabban bővült, 2000 és 2009 között.
Még rosszabb a jövő
A tanulmány szerint Magyarországon az egyik legrosszabb a munkanélküliség okozta szegénység trendje, amely a szegénységért a leginkább felelős. 2005-ben még 10 százalék alatt volt azoknak a háztartásoknak az aránya, ahol a munkanélküliség csapolta meg a bevételeket (és a megtakarításokat). A válság kitörése után ez 11 százalékra emelkedett és 2012-re már a 13 százalékhoz került közel.
A Világbank tanulmánya szerint a munkanélküli háztartásokban élők aránya még tovább emelkedik, s 2020 körül eléri majd a népesség 15 százalékát, hacsak nem történik csoda. Rossz esetben pedig akár a 16 százalékot is kóstolgathatja.
Szokjuk meg vagy szökjünk meg?
Ez nagyban egybecseng a Vöröskereszt legfrissebb jelentésével, amelyben azt mondják: évtizedekig nem fog magára találni Európa gazdasága. „A válság hosszú távú hatásai még nem is kerültek a felszínre. A jelentésünk azt mutatja: még akkor is évtizedekig érezzük majd a válság hatásait, ha a közeljövőben jóra is fordulna a gazdaság helyzete” – írja a jelentés előszavában a szervezet, amely hosszasan csepüli Európát azért, hogy a gazdagodó fejlődő világgal szemben itt egyre több a szegény.
A Vöröskereszt szerint az egyik legégetőbb probléma a pályakezdő munkanélküliség, ám a munkaképes fiatalok elvándorlása is nagy ütés egyes országoknak, köztük Magyarországnak.



Százezer munkahelyet teremt a Jobbik vízügyi programja


2013, október 17 - 17:38 — elnok
Az elmúlt héten bármilyen valós, kézzelfogható eredmény nélkül lezajlott budapesti Víz Világtalálkozó ismét bizonyította, hogy a Fidesz-kormány csak szavakban képes a víz védelmezőjeként fellépni. Nemzetközi vezető szerepre törekszik vízügyi kérdésekben, miközben a saját portáján sem áll a helyzet magaslatán. Az elmúlt években a vízügyi igazgatás és tudományos kutatás intézményeit lezüllesztették, szétverték, a vízmegtartás kérdésében pedig nemhogy előrehaladás nem tapasztalható, hanem egyenesen kijelenthető, hogy annak legfőbb kerékkötője maga a kormány, illetve annak vízügyekért felelős tárcája.
A Jobbik nyíltan és őszintén vállalja, hogy hazánk vízgazdálkodási problémáira a rendszerváltás óta egyedüli pártként valós megoldásnak a vízvisszatartást, a duzzasztást tartja. Vízgazdálkodási programunk az elmúlt legalább száz év legnagyobb szabású állami szerepvállalással történő beruházása révén százezernél is több tartós munkahelyet hoz létre. Duzzasztóművek, víztározók, a Duna-Tisza-csatorna és öntözőcsatorna-rendszerének megépítésével ezenkívül megóvjuk hazánkat az árvíz- és aszálykároktól, az öntözés révén milliárdos haszonhoz juttatjuk a mezőgazdaságot, egész évben biztosítjuk a fajlagosan legkedvezőbb költségű fuvarozási mód, a vízi teherszállítás feltételeit. Emellett olcsó villamos áramot termelünk, valamint a természetvédelem és a turizmus fejlődését is elősegítjük, újra meghonosítjuk a Magyarországon ezeréves hagyományokkal rendelkező ártéri gazdál kodást.
Mindez a belső fogyasztás megemelkedésével pörgetné fel a magyar gazdaságot, hosszú távon is a biztos megélhetés és a fejlődés lehetőségét biztosítva a magyar kis- és középvállalkozói szektornak. A modell a világon sok helyen sikeresen működik, bevált, nálunk azonban egy szűk, ámde annál hangosabb érdekcsoport immár húsz éve tartósan akadályozza a vízügyi problémák megoldását, ezáltal hazánk felemelkedését. Eljött az idő, hogy a kormány végre színt valljon: szándékában áll-e felkészülni a következő évtizedek kihívásaira a vízügy területén, vagy továbbra is megelégszik semmitmondó és haszontalan pótcselekvés ízű tervek készítésével és nyilatkozatok kiadásával?
A Jobbik kormányra kerülése esetén haladéktalanul nekilát a program megvalósításának.
Kepli Lajos országgyűlési képviselő

Sorra halnak Tánczos Gábor koronatanúi


2013, október 15 - 23:18 — elnok
2013.02.10. 06:25 | M.S. Borsonline
A 11 éves H. Zsófika brutális megölése miatt elítélt - de azóta már szabadult - Tánczos Gábor édesanyja szerint több, mint gyanús, hogy a fia mellett tanúskodók közül négyen is fiatalon, tragikus hirtelenséggel haltak meg.

Április 1-jén lesz a körmendi gyermekgyilkosság 15. évfordulója. A 11 éves H. Zsófikát bestiális kegyetlenséggel ölték meg, a bíróság elítélte Tánczos Gábort, aki 9 év 9 hónapot töltött börtönben.

A fiatalember 2008-ban szabadult, furcsa módon azonban nem húzza meg magát, nem lapít csöndben, újra és újra a nyilvánosság elé áll, hogy ártatlanságát hangoztassa.

 
Fotó:Bors
Tánczosné Gyönygi biztos fia ártatlanságában. Tánczos Gábor 9 évet ült

Legfőbb támogatójával, édesanyjával többször kijelentették: nem adták fel, hogy igazukat be is bizonyítsák.

- Több szakértő is kiállt mellettünk, mindamellett rengeteg a nyugtalanító körülmény, és egyre fogy a reményünk - mondta lapunknak Tánczos édesanyja, Gyöngyi. - Azt vettem észre, hogy a fiam mellett tanúskodók közül többeket feltűnően fiatalon érte a halál. Nem akarok vádaskodni, nem akarok összeesküvés-elméleteket gyártani, mindenesetre tény, hogy négy tanú már nincs az élők sorában. Hárman balesetben, egyikük pedig tragikus hirtelenséggel hunyt el. A karambolokat diszkóbalesetekként vizsgálták. A tanúk haláláról a helyi újság gyászrovatából értesültem. Egyikük sem érte meg a 40 évet - sorolta aggasztó információit az anya, aki nem akarta lapunkkal közölni az áldozatok nevét.

A Bors azonban más forrásból be tudott azonosítani két tanút. Egyikük egy vállalkozó, aki 1998-ban a gyilkosság színhelye közelében lakott. Zsófi torkát egy szerdai napon vágta át gyilkosa. A vállalkozó tanúvallomásában azt mondta, hogy az azt megelőző hétfőn és kedden, sőt a gyilkosság napján is gyanús autókat látott parkolni a ház előtt. A férfi 2003-ban halt meg, 39 évesen.

A másik tanú 1998-ban még gyermek volt, többször együtt játszott Zsófival a ház előtti játszótéren. Ő a gyilkosság napjáról tett vallomást a rendőrségen. Balesetben vesztette életét.  


A kaftánosok dolgoznak a sötétben és a háttérben tanú ne maradjon a vérgyilkosságra. E sátánisták a FIDESZ barátai testvérek , mert a Sanyi bá, is két kézzel szórja a halált. Meglehet , hogy ide is besegítenek a Gyilkosság BT tagjai, már az olaj forintokat nem kell hurcolni a tanyavilág tele van halottakkal , szakosodnak a fiuk , besegítenek a MOSZAD – nak . Akik viszont a munka végeztével likvidálják őket tanú nem maradhat a takarítást is elvégzik.
És még ezekkel kellene nekünk együtt élni a lakóparkokat már fel is húzták nekik, talán el kellene gondolkodni míg lehet , hogy vállaljuk e a Palesztin sorsot . Ha úgy döntünk , hogy nem akkor tűzzel vassal irtanunk kell őket , mert a szórvány Kazárok palesztin sorsot szánnak nekünk , és mielőtt a Kárpát – medencében megvalósítanák a világ legnagyobb koncentrációs táborát jó volna , ha nem birka módjára mennénk a vágóhídra. Hogy nincs fegyverünk : egy molotov koktélra csak van esélyünk minden kaftánost nem őrizhetnek testőrök égjenek mint a fákja ne gyalázzák itt a magyart állandóan , inkább bizony huzzanak innen a fenébe nem kell több vérgyilkosság , ha mégis akarunk , hát nekünk kell egy zsidó kislány torkát elvágni , hogy megszentelje ezt az ősi földet. Két zsidó kisérlet után a mienk is sikerülni fog. Hátha csökken a bevándorlási kedvük , és messze elkerülik a magyar hont , e rabló kazár csordák .

Felmentették Budaházyt a hivatalos személy elleni erőszak vádja alól


2013, október 14 - 10:05 — elnok
A Magyarok Világszövetsége gratulál Budaházy Györgynek a javára született felmentő ítélet kapcsán. Budaházy György 2012-ben lépett be a Magyarok Világszövetségébe.
A győztes beszámolója:
Szabadság hazafiak, honleányok!
Jó hírt tudok közölni.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2013. október 8-án bűncselekmény hiányában felmentett a 2009. március 15-i elhurcolásom kapcsán még pofátlanul velem szemben hivatalos személy elleni erőszak vádjával indított büntetőügy elsőfokú bírósági eljárása lezárásaképpen.
Igaz, hogy az ügyészség fellebbezett, így a döntés még nem jogerős, de azért nagy eredmény ez.
Ezúton is megköszönöm a szurkolást mindenkinek, aki figyelemmel kísérte ezt az ügyemet, főleg azoknak, akik a tárgyalásokra is eljöttek. Persze a rendszer ellenem folytatott háborúja ezzel nem ért még véget, de egy ütközetet megnyertünk. Most egy szusszanásnyi időt pihenek és örülök, aztán folytatom a küzdelmet tovább.
Elszántság, bátorság, kitartás és a borúra derű jön!
Itt egy rövid összefoglaló tőlem az ítéletről: 
 Budaházy György
Továbbította az MVSZ Sajtószolgálat
8059/131014


A Draskovity olajbárót kellet volna elitélni , és teljes vagyonelkobzás alá vetni 56 elótt az ÁVH likvidált rendszerváltás után a Draskovity – Pintér szabadcsapatok gyilkolták a magyart. Nincs elég molotov koktél , hogy még mindig áll az olajos kastély kilopták a szemünket, csak a földönfutókat hagyják életben , őket az elemek úgy is elemésztik , nem pazarolják rájuk az energiát . Fiuk mielőtt befejezitek földi pályafutásotokat melyet ezek a férgek megteremtettek nektek , gondolkozzatok el azon , nem kellene a másvilágra magatokkal vinni egy pár moslékot . Így talán nem rabolnának olyan nyiltan ezek a rohadt Kazárok. Talán így a közélet is kikerülne az elzsidósodás alól , és nem tudnák szőröstől bőröstől lenyelni a mi szép országunkat. Ellen állni – ellen állni , és ha kell ölni mert elvész a magyar föld , a víz , és a természeti kincseink . A kazár étvágya kifogyhatatlan kell neki minden , de ingyen kárpótlásba , adjunk nekik égjenek a tulajdonukba került lopott ingatlanok , hisz téged lakoltatnak ki , hogy a zsidó felvásárolhassa a betelepülő fajtestvérének.

Bebizonyosodott a devizaárfolyam manipulációja


2013, október 9 - 21:37 — elnok
2013. október 09.
Tényként lehet kezelni, hogy egyes svájci pénzintézetek manipulálták a devizaárfolyamokat - közölte szerdán a svájci pénzügyminiszter az ügyben érintett intézmények megnevezése nélkül.
A svájci pénzügyi felügyelet a múlt héten jelentette be, hogy devizapiaci árfolyam-manipuláció gyanúja miatt vizsgálatot indított számos svájci pénzintézet ellen.

„Tényként kezelhetjük, hogy árfolyam-manipuláció történt″ - közölte szerdán Eveline Widmer-Schlumpf pénzügyminiszter sajtótájékoztatón. „Azt nem lehet pondosan tudni, hogy konkrétan mely intézmények és milyen mértékben vettek részt az ügyben. Úgy gondolom ebben meg kell várnunk (a vizsgálat) eredményét″ - nyilatkozta a miniszter.

A svájci FINMA pénzügyi felügyelet pénteken hozta nyilvánosságra, hogy más országok hatóságaival együttműködve vizsgálatokat folytat az ügyben valószínűleg érintett számos nemzetközi pénzintézetnél. A WEKO svájci versenyhivatal is vizsgálatot indított tájékozódási céllal.

A brit FCA pénzügyi felügyelet júniusban jelentette be, hogy vizsgálatot indított egyes pénzintézetek ellen, mivel azok a gyanú szerint az ügyfelek megbízásait megelőzően végrehajtott úgynevezett "front running" műveletekkel manipulálták a devizaárfolyamokat.
Forrás: MTI


Elismerték: Göncz Kinga és Tabajdi Csaba műve a Tavares-jelentés


2013, október 7 - 09:21 — elnok
Mert sikeres volt az elszámoltatás, az elvtársak nagy fizetéssel árulják tovább a hazát... - KJ
Elismerték: Göncz Kinga és Tabajdi Csaba műve a Tavares-jelentés

"Elismerte Herczog Edit, hogy a magyar szocialista EP-képviselők munkája nyomán készült a Tavares-jelentés.

A politikus a saját honlapján foglalta össze eddigi brüsszeli tevékenységét, ahol a többi közt azt is írja, hogy a Magyarországot elítélő Tavares-jelentés összeállítása elsősorban Göncz Kinga és Tabajdi Csaba érdeme, elfogadtatásáért pedig valamennyien mindent megtettek. A Hír TV kereste Herczog Editet, valamint Göncz Kingát és Tabajdi Csabát is, de egyelőre egyikük sem adott magyarázatot arra, hogy korábban miért tagadták le együttműködésüket a portugál EP-képviselővel.

Ismert, az Európai Parlament júliusban fogadta el az alapvető jogok magyarországi helyzetéről szóló Tavares-jelentést. Utána Tabajdi Csaba azt nyilatkozta, hogy ezzel sikerült megrendíteni Orbán Viktor nemzetközi tekintélyét.

Az EP-döntésre válaszul a magyar Országgyűlés határozatot fogadott el, amelyben kimondta: az EP szembemegy az európai értékekkel, és veszélyes útra vezeti az Európai Uniót."
Hír TV, MNO, Facebook
 

fotón: Az MSZP brüsszeli hazaáruló különítménye
Herczog Edit, Göncz Kinga, Tabajdi Csaba és Gurmai Zita

Nem véletlen , hogy a külügy televan ÁVH – sokksal , és III/ III . - okkal hát a patkány lánya sem kivétel , de jó volt nekik az olaj forint ami hordtak fel nekik helikopterrel , egy le is zuhant elégett egy vagyon pénz ott , a drága gyermekeim meg csak sopánkodott. Az arany háromszögben ahonnan jött van még ott elég , ha el kell égnie .


Kevesen tudják: 16 vértanút végeztek ki Aradon


2013, október 5 - 23:37 — elnok
Kevesen tudják: 16 vértanút végeztek ki Aradon
Október 6-án, az 1848-49-es magyar szabadságharc mártírjaira emlékezünk. A többség tudja, hogy ekkor végezték ki Aradon a magyar szabadságharc tábornokait, iszogatások alkalmával pedig szintén szóba kerül a téma, a sörrel való koccintás körüli polémiákban. Arról viszont már kevesebben hallottak, hogy a kivégzettek jó része nem is magyar származású volt, nem volt mindegyikük tábornok, ráadásul nem 13, hanem 16 aradi vértanúról beszélhetünk – mondta el rádiónknak Hermann Róbert történész, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokának tudományos helyettese.
Az aradiak közül 12-en voltak tábornokok, Lázár Vilmos, akit golyó általi halálra ítéltek „csak” ezredes volt, de a nemzeti emlékezetben ő is tábornokként rögzült. Ami közös volt ezekben az emberekben, hogy mindannyian császári királyi tisztek voltak, egy részük 1848 márciusában tényleges katonai szolgálatot látott el, viszont hárman is voltak köztük, akik már kiléptek a császári királyi hadseregnek a szolgálatából. Azonban valamennyiük esküt tett korábban a császárra, illetve a kilépettek aláírtak egy kötelezvényt is, hogy soha nem fognak harcolni a császári királyi hadsereg ellen. Voltaképpen ez az eskü volt az, ami a későbbiekben az elítélésnek a jogi alapját szolgáltatta – fejtette ki Hermann Róbert a Rádió Orient műsorában.
1848. márciusi forradalmak következtében a császári királyi hadsereg vált a birodalom egyik vagy talán egyetlen támaszává, viszont kiderült, hogy a hadsereget nem lehet mindenütt bevetni a polgári lakosság ellen.

Áprilisban nagy változást jelentett a magyar kormány megalakulása, ekkor az uralkodó szentesítette az áprilisi törvényeket, melyekben volt egy olyan kitétel is miszerint minden olyan ügy, ami korábban a Habsburg felügyelet alá tartozó magyar kormányszékekhez tartozott a továbbiakban a magyar kormányt illeti. A kormánynak lett honvédelmi tárcája is, ám – mint a történész rámutatott - nem rendezték azt a kérdést, hogy e minisztérium alá mi tartozik pontosan: a Magyarországról kiállított, vagy az éppen itt állomásozó sereg.
 
Hamar kiderült, hogy a magyar átalakulás nem lesz annyira békés. Májustól megindult egy reguláris hadsereg szervezése, nagyon sokan ekkor kerülnek a honvédségbe, többek közt Damjanich János, Klapka György és Görgei Artúr. A szabadságharc katonai vezetése ekkor kezdett el formálódni a már kilépett és a még tényleges császári katonaság tisztjeiből. A Habsburg kormány ekkor még nem tudott és nem is akart ez ellen semmit tenni - mondta el a történész.
A szakítás a magyar kormány és a Habsburg udvar között már 1848 augusztusában érlelődött, szeptember 11-én megtörtént Jellacsics inváziója, ténylegesen azonban csak harcok megindulásakor történt meg. 1848 októberében rendeleti úton feloszlatták a magyar országgyűlést, illetve Magyarországot a haditörvények alá rendelték. Ettől kezdve azok, akik a magyar kormánynak vagy az országgyűlésnek engedelmeskedtek, fegyveres lázadónak számítottak, ami főben járó vétekként halálos ítélettel is sújthatóvá vált. Nagyon nehéz döntési helyzetbe kerültek a tisztek, hiszen korábban esküt tettek a császárnak, azt követően a magyar kormánynak. Ez egy komoly belső erkölcsi dilemmát jelentett számukra.
 
A magyar szabadságharc sorsát az orosz intervenció pecsételte meg. A közel kétszeres orosz sereg hatalmas túlerőnek számított, amit katonai eszközökkel már nem lehetett kivédeni. 1849. május 21-én I. Ferenc József és I. Miklós cár varsói találkozóján gyakorlatilag eldőlt a forradalom kimenetele - nyomatékosította Hermann Róbert.
 
A fegyverletétel nem Világosnál volt, onnan csak elindították a csapatokat, valójában Szőlős községben történt meg – pontosította a közismert eseményt a történész. A kivégzések már 1849 októbere előtt megkezdődtek, mégis senki nem gondolta, hogy olyan vérfürdő fog következni, mint ami lezajlott 1849 őszén. Ugyanakkor vitathatatlan, a birodalom egyetlen helyszínén sem került sor ilyen súlyos megtorlásra, ahol hasonló fegyveres mozgalmak voltak. Tulajdonképpen az Osztrák Birodalomnak ez volt az első olyan válsága, ahol magának a birodalomnak a léte forgott kockán, ezt torolták meg a vértanúk kivégzésével.
A tábornokok nem emigráltak, bár megtehették volna. Tudatosan választották a fegyverletételkor az itthon maradást, és vállalták ennek lehetséges következményeit. „Haynauról Radetzky tábornagy is úgy vélte, hogy egy olyan borotva, amelyet használat után vissza kell dugni a tokjába. Tudták, hogy olyan tud lenni, mint egy futóbolond, alárendeltjeit is nagy precízióval tudta kínozni különböző szolgálati és egyéb előírásokkal, de kétségtelen tény, hogy amikor kinevezik a magyarországi hadsereg parancsnokává, akkor néhány hét alatt rendet csinál”– leplezte le Haynaut a Rádió Orient vendége. A kivégzéseket október 6-ára, az egy évvel korábban történt bécsi forradalom és Latour osztrák hadügyminiszter meglincselésének évfordulójára időzítették.

Ugyan nem köztudott, de valójában 16 aradi vértanúról beszélhetünk – egy katonatisztet 
ugyanis a 13 kivégzése előtt, kettőt pedig utánuk ítéltek halálra: Haynau 'először Ormai (Auffenberg) Norbert honvéd ezredest akasztatta fel a rögtönítélő bíróság döntése után. A „kanonizált” 13-ak meggyilkolása után aztán Kazinczy Lajos ezredest lőtték agyon, aki még a világosi fegyverletétel után is harcolt kilenc napig. A 16. vértanú pedig az osztrák Ludwig Hauk volt – leszerelt császári tiszt, a bécsi forradalom egyik résztvevője, aki részt vett a magyar szabadságharcban is, ráadásul elfogásakor egy Habsburg-ellenes szamizdat kiadványt találtak nála. Bár Pesten fogták el, Haynau őt is Aradra szállíttatta, és 1850 február 19-én felakasztották a rebellis tisztet. 
A történelem a 19. században kapott emberi arcot, azáltal, hogy a korabeli személyiségek mindennapjairól is sok mindent megtudhatunk a sok fennmaradt személyes dokumentumból. Az aradi vértanúkra nem csak azért kell emlékezni, mert meghozták ezt az óriási áldozatot a vállalásuk által, hanem azért is, mert sorsuk megmutatja, hogy a legnagyobb áldozatok mögött sem félisteni, tévedhetetlen héroszok voltak, hanem emberek, akik a botlásaikkal, tévedéseikkel, az esetleges hibáikkal együtt szerethető emberek voltak – emelte ki az emlékezés jelentőségét Hermann Róbert.
OrientPress Hírügynökség
Kép: internet

Szaporodnak az átverések - Csalómágnesként működnek a webáruházak


2013, október 5 - 22:09 — elnok
Egyre népszerűbb az online kereskedelem, és szakértők szerint az elkövetkezendő években további növekedés várható. Mégis a kis- és középvállalkozások csupán egyhatoda rendelkezik jelenleg webshoppal. Az internetes áruház készíttetésének útjában elsősorban az anyagiak állnak - amit a csalók ki is használnak -- áll a http://webaruhazkeszites-web.hu legfrissebb kutatásában.
A vállalkozások online kereskedelmének útjában elsősorban az anyagiak állnak; keveseknek van elegendő forrása egy profi webáruház elkészítéséhez. A csalók pedig ezt ki is használják. Egyre gyakoribbak az ingyenes webáruház- vagy weblapkészítést hirdető cégek, azonban az ügyfelek számára sokszor csak utólag derül ki, hogy az ingyenes néha nagyon is drága -- jelentette ki Munteanu Norbert, a Minibolt webáruház készítéssel foglalkozó társaságügyvezető igazgatója.
Friss kutatási eredmények szerint még mindig a kis- és középvállalkozások mindössze egyhatodának van webáruháza, pedig az internetes kereskedelem egyre népszerűbb. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkárának elmondása szerint a piac bővülésével a webáruházak száma is jelentősen megnövekedhet.
Ma a cégeknek már szinte lehetetlen fennmaradniuk internetes jelenlét nélkül; legalább egy működő weblapra szükségük van. Sokan dőlnek be az ingyenes weboldalkészítést kínáló hirdetéseknek, amelyek egy része sajnos csalók tevékenységét takarja. Sokan arról panaszkodnak, hogy a vállalkozó ugyan valóban elkészítette a honlapot, de az nem felelt meg az elvárásaiknak, és nem is tudták módosíttatni, mert az illető nem volt elérhető; vagy pedig a honlap megfelelt, de nem kaptak elérhetőséget a szerkesztéséhez, a készítő viszont nem töltött fel rendszeresen új tartalmat.
Szintén gyakori eset, hogy a webfejlesztő a honlapot valóban ingyen készíti el, de a karbantartásáért vagyonokat kér. Az is előfordul, hogy az üzemeltetési díj nem magas, viszont semmilyen segítséget nem kap az ügyfél az oldal szerkesztéséhez, ugyanis a webmester telefonon nem elérhető, e-mailekre pedig nem válaszol. Ha pedig valóban minden ingyen van, a fejlesztő általában teletűzdeli reklámokkal a weboldalt.
Az olcsó webáruházak általában kevesebb funkcióval rendelkeznek, például korlátozott a tárhely, a termékkategóriák vagy a feltölthető termékek száma. Más esetben pedig mindössze egy ingyenes sablont töltenek fel az adatokkal, és ötször annyit kérnek érte, mint az elfogadható lenne. Bár egyre több vállalkozót csapnak be az ügyfeleket megtévesztő webmesterek, mégis töretlen az érdeklődés az 5-10 ezer forintért vagy akár ingyen hozzáférhető webshopok iránt: a statisztikák szerint havonta ezerháromszázan írják be a legnépszerűbb keresőbe a „webáruház ingyen” kifejezést.
Forrás: Munteanu Norbert


Eltűnőben az államosított nyugdíjpénz


2013, október 5 - 22:05 — elnok
1855 milliárd forint ment az államadósság csökkentésére
Eltűnőben az államosított nyugdíjpénz
Herman Bernadett 2013. 10. 3. 05:00 
VG
Alig 200 milliárd forint van már csak a 3 ezer milliárd forintnyi államosított nyugdíjvagyonból. Legutóbb az önkormányzatoktól átvett adósság törlesztésére költött belőle az állam.
Két évvel a magánnyugdíj-pénztári rendszer államosításának kezdete, és szűk másfél évvel a vagyon államhoz kerülése után alig van már meg valami az egykori megtakarításokból. Az Államadósság Kezelő Központ honlapján szereplő adatok szerint a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap (NYRA) vagyona július végén már csak 218,7 milliárd forint volt, ennyi maradt abból a több mint 3 ezer milliárdból, amit a pénztártagok után a kasszák az államnak átadtak.

Az idei évet egyébként már az eredeti vagyon alig tizedével, 316 milliárd forinttal indította az alap, amiből mintegy 100 milliárd forintnyit apránként használtak fel. Áprilisban egy kisebb tételt, árfolyamértéken számolva nem egészen 87,5 millió forintnyi állampapírt vontak be, ez a pénz a Pénztárak Garancia Alapjától (PGA) származott a tavaly visszalépett magánnyugdíj-pénztári tagok után. Júniusban a tavaly és idén megszűnt magánnyugdíjpénztárak végelszámolása során az alaphoz került mintegy 11,7 milliárd forintnyi állampapírt vásárolt vissza az állam. Júliusban pedig azért csökkent a vagyon jelentősebb mértékben, mert a helyi önkormányzatoktól átvett hitelek részleges előtörlesztésre 81,3 milliárd forintot használt fel az alapból az állam.

Az alapban 2011 májusának végén 2945,3 milliárd forint volt, ennyit utaltak át az első körben visszalépett pénztártagok után a magánkasszák. Tavaly is történtek átutalások az alapba, az Országgyűlés elé beterjesztett jelentés szerint a kasszák és a PGA második körös visszalépők után 33,8 milliárd forintban és némi euróban, valamint fontban denominált állampapírt, emellett 15,5 milliárd forintot, 5,6 millió eurót és 3,65 millió dollárt adott át az alapnak. Emellett a végelszámolással megszűnt Erste és Aegon pénztárak után is kapott az alap összesen csaknem 5 milliárd forintot.

A pénz egy részét reálhozam és tagdíjkiegészítés címén vissza kellett fizetni a tagoknak. 2011 nyarán 233,2 milliárd forintot költött el így az állam. A vagyon legnagyobb része az államadósság csökkentésére ment el. Az idén ugyan csak kisebb tételekkel járult már hozzá az alap az adósság mérsékléséhez, 2011-ben viszont több mint 1400 milliárd forintnyi állampapírt vontak be ennek érdekében, és tavaly is 355 milliárd forintot fordítottak erre a célra, ebből 243 milliárd forint az IMF felé fennálló tartozásunkat csökkentette.

2011-ben az alap összesen 460 milliárd forinttal támogatta a központi költségvetést és a nyugdíjkasszát. Tavaly év végén pedig az csökkentette vagyonát, hogy a részvények egy részét átadták az MNV részére 136,2 milliárd forint értékben. A vagyonra hatással volt még ezenkívül a piacok alakulása is, 2011-ben 18,4 milliárd forintot bukott az állam a kényszerből eladott értékpapírokon. Tavaly már szerencsésebben alakultak az értékesítések, 5,8 milliárd forintnyi árfolyamnyereség keletkezett.
Részvények az alapban
Az NYRA vagyona legnagyobb részben részvényekből és befektetési alapokból állt július végén. A portfólióban a forinteszközök értéke 93,1 milliárd forint volt, a devizaeszközöké 125,6 milliárdot tett ki. A forinteszközökön belül a befektetési jegyek és ETF-ek aránya a legjelentősebb, meghaladja a 70 százalékot, a részvényeké 22 százalék körül van.
A devizaeszközökön belül a közvetlen részvénybefektetések a legfontosabbak, 57 százalék az arányuk. Befektetési jegyek és ETF-ek adják a deviza értékpapírok 35 százalékát. Viszonylag jelentős emellett a külföldi vállalati kötvények aránya is.

Kapcsolódó:
   
Egy trükkel olyan céget támogat a kormány, amilyet akar
   
Növekedés? Ugyan már!
   
Már az NNI nyomoz a Lazáry-ügyben



Siklósi András: Hazafiak imádsága


2013, október 3 - 22:31 — elnok
Siklósi András :  Hazafiak imádsága
(A magyar betűs – rovásírásos – változatot Gyenes József és Nyíri Attilarovásszakértők készítették, a számítógépes, ún. „Tatárlakai betűsor” felhasználásával.)
Magyarok Istene! Hozzád fohászkodunk szeretett Urunk, ki a Világegyetemet létrehoztad, s benne a ködös tejutakat, az örvénylő csillagokat, a kopár bolygókat, lángoló Napunkat, ezüstös Holdunkat, dajkáló Földünket és egünket teremtetted. Hozzád kiáltunk, aki hegyeinket, mezőinket, tavainkat, folyóinkat, növényeinket, állatainkat s végül emberfajtánkat megalkottad, elrendezted és igazgatod.
Téged kérlelünk mindenható Urunk, aki – bár láthatatlanul – jelen vagy mindenütt, a zord viharokban épp úgy, mint szívünk legcsöndesebb öbleiben. Kegyelmezz nekünk, gyarló bűnösöknek, kik gyakran nélküled tévelygünk a világ útvesztőiben, s oktalan vadként kívüled keressük az igazságot, a szabadságot és a boldogságot. Irgalmazz nekünk, kik sokszor elfelejtjük, hogy minden erkölcs, igazság és élet kútfője vagy, s minden világosság, remény és melegség belőled árad. Kívüled nincs anyag, nincs energia, nincs lélek, csak a fekete, üres semmi, csak a biztos halál, a nemlét és a pokol tátongó torka.
Könyörgünk Urunk, Istenünk, mutasd meg arcodat, sugározd ránk tündöklő fényedet, légy fáklyánk s iránytűnk bujdosásaink során. Emelj magadhoz bennünket, vigyázd tétova lépteinket, önts bátorságot belénk, és ments meg a Sátán karmaiból. Szeress minket, s add, hogy folyton a jóra törekedjünk, a szépre áhítozzunk, s mindig mindenek fölött szeressünk téged.
Te tudod egyedül, mennyi sorscsapás érte népünket a letűnt évezredekben, s csupán Te látod, mennyit szenvedünk ma is. Sumér, kaldeus, szabir, párthus, szkíta, hun, avar testvéreink és elődeink mind elfogytak az időben, de minket megóvtál a pusztulástól, s nem hagytad, hogy ellenségeink elsöpörjenek.
Bűnösök, esendők vagyunk, hiszen csak Te vagy bűntelen és tökéletes; de nem lettünk eredendően gonoszok, mint azok, akik életünkre törnek. Történelmünk alatt soha nem vergődtünk ekkora veszélyben, soha nem álltunk még ilyen kiszolgáltatottan és tanácstalanul, mint most. Mégis hisszük, hogy célod van velünk, s reméljük, hogy ez a sokat próbált nemzet nem süllyedhet el a jövőben sem.
Bízunk benned Magyarok jóságos Istene, imádkozunk hozzád, hogy vess véget balsorsunknak, mely súlyos keresztként nyomja gyöngülő vállunkat. Nincs erő, ami veled megmérkőzhet, nincs olyan hatalom, mely legyőzhet téged. Nyújts fölénk védőpajzsot, ölelj át atyai karoddal, virágoztasd föl szerencsétlen hazánkat. Élesítsd meg eltompult elménket, acélozd meg sorvadó izmainkat, adj fegyvert kezünkbe, hogy szembeszállhassunk megrontóinkkal. Roppant üllődön kovácsold egységbe szétszóratott népünket. Támassz sorainkból legendás hősöket, Nimródhoz, Atillához, Árpádhoz, Hunyadihoz, Zrínyihez, Rákóczihoz fogható vezéreket, s válassz közülünk táltos költőket, tudós férfiakat, termékeny anyákat, szorgos munkásokat, nemzethű papokat, akik képesek minden áldozatra a magyarság ügyének s a Te szándékaidnak szolgálatában.
Magyarok Istene, egyetlen igaz Isten! Bocsásd meg vétkeinket, hallgasd meg könyörgésünket, tekints ránk fenséges arcoddal, ültesd el lelkünkbe vigasztaló kegyelmedet. Tarts meg minket ősi honunkban, a Kárpátok koszorújában, s csírájában vedd kedvét azoknak, akik ki akarnak semmizni jogos birtokunkból, s el akarják veszejteni népünket. Óvj bennünket a nemzethaláltól, kímélj meg az öldöklő harcoktól, de a háborúknál ezerszer rosszabb öngyilkos békéktől is. Add, hogy egészségben, szabadságban, bőségben és boldogságban élhessünk, s napjaink nyugodt, becsületes építkezéssel teljenek.
Világ Világossága, Villámló Hadúr, Mennyei Sólyom, Karcsú Csodaszarvas, Szentséges Korona, Áldott Rovásírás, Sziklából Fakadó Forrás, Friss Erdei Illat, Édes Falusi Muzsika, Színpompás Nyári Szivárvány, Tisztaság Fehér Lilioma, Szeretet Szikrázó Gyémántja!
Kérünk, ne engedd, hogy idegen élősködők szívják a vérünket, s gátlástalanul üldözzenek és eltapossanak tulajdon szülőföldünkön.
Gondoskodj róla, hogy háborítatlanul növekedhessünk és erősödhessünk a magunk örömére s a Te dicsőségedre. Add Urunk, hogy az idők végezetéig megmaradhassunk féltő szeretetedben, s leborulhassunk végtelen bölcsességed és páratlan nagyságod előtt! Ámen.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése