2019. szeptember 9., hétfő

Második nyilvánosság II.



























Második nyilvánosság II.


Ki a felelős a magyarok és a cigányok közötti egyre feszültebb viszony kialakulásáért?



2012, szeptember 2 - 09:38 — artur
Valamely mértékben Mindenki! Orbán Viktor, aki Pintér Sándort választotta maga mellé - a rossznyelvek ennek fordítottját tartják elképzelhetőnek. Pintér Sándor, aki a rabló-pandúr játékban mikor, melyik szerepben tűnik fel.
Kontrát Károly feketeöves mantra-mester, aki tudja(!), de nem akarja. A fülkeforradalmár frakció, amely a fegyelmet csakis a szavazógombok nyomkodására szűkíti. A polgármesterek tekintélyes része - jórészt az utóbbihoz köthetően -, akik konfliktus nélkül akarják kihúzni maradék idejüket.
Az önkormányzatok dolgozói, akik nem(!) merik/tudják/akarják a vállalt feladatukat maradéktalanul ellátni. A lakosság nagy része, amely megfélemlítettségében nem mer feljelentést tenni. A kisebbséget alkotó érintettek, akik nem vetik ki maguk közül a beilleszkedésre képteleneket.
A rendfenntartó erők sűrűn változó vezetői, akik felelőtlenül látják el szolgálati feladatukat. A beosztott állomány tagjai, akik a tudomásukra jutott bűncselekmények azonnali és maradéktalan felderítésében a szabályzatok, törvények által „megfogva”(?) vannak. A háttérmunkaként statisztikát hamisító, kozmetikázó nyomozók.
Az ügyészek és bírák, akik az éppen hatalmon levők politikai nyomásának (naná) engednek. És nem utolsósorban a kormány további tagjai, akik az égetően hiányzó munkahelyeket csak nyilatkozatokban, jópofa meg- és elszólásokban létesítik, továbbá a maradandó, de kétes sikerüket a gazdaság megfojtásában, és a hozzáértő kezek általi megművelésre váró magyar föld kiárusításában képzelik el.    
A magyar nemzet a jobbik megoldásra vár!     
  ( - Arthur )




Cigányság = nem probléma!



2012, november 22 - 06:00 — artur
Cigányság = nem probléma!
Ez lehet a november 20-i, többórás parlamenti vitanap konklúziója. A sekélyes, néhol öv alatti stílusú beszédfolyam egyetlen jellemzője, miként takarható el a legújabb magyar köztársaságot nap-nap után érintő - néhol veszélyessé vált - valóságos probléma.
Mi bizonyítja ezt?
Példaként a közel négyszáz fő országgyűlési képviselőnek helyet adó ülésterem (állandósult) foghíjassága, amely a téma érdektelenségét mutatja a kormánypártiak részéről is. Mondhatnák, szándékos a távolmaradás, hiszen a teljes részvétel magában hordozná a nem egyeztetett felszólalások kockázatát, amely a kétharmadosok számára kínos pillanatokat, utólagos magyarázkodást jelentene. Ugyanakkor a jelenlevőkre sem a megoldás keresése volt jellemző, sokkal inkább az előre megírt beszédek felolvasása, amely kizárta a konstruktív vitát. Egyedül a személyeskedésbe torkollott megjegyzések okoztak rövid idejű feszültséget a ház falai között.
A radikális nemzeti párt ellenállt a kísértésnek, nem bővítette a mellébeszélők sorát, hanem a rendelkezésére álló időben megfontolandó javaslatokat mutatott be. Tette ezt annak ellenére, hogy a többi párt képviselői nem átallották a több évtizedes cigányprobléma okát a gárdisták(!) nyakába varrni.
Maga az ún. vitanap kezdeményezése, vagy inkább kikényszerítése szintén a radikálisoknak köszönhető, igaz, ők vizsgálóbizottság felállítását javasolták e témában - tudva előre, hogy a többórás „vita” csakis a nézőknek szól, nem pedig a kormánypártiaknak - feladatul.
Feltűnő volt a jelen lévő képviselők többségének a témában járatlansága, és / vagy tudatlansága. Felszólalásaiktól megkímélhették volna azokat, akik az ülésnapot konkrét javaslatokkal felvértezve ülték végig. Beigazolódni látszik, csakis az érintett térségekben élők tudják a problémákat, azok lehetséges megoldását hitelesen megfogalmazni.
Felvetések, amik meggondolást igényelnek:
- egy, a cigány-magyar együttélés problémáit vizsgáló parlamenti bizottság felállítása elkerülhetetlen!
- a felelős bizottsági munkát meg kell alapozzák a magyarországi kistérségek mindegyikétől bekért, adott szempontok figyelembevételével, e tárgyban elkészített jelentések.
A cigányság problémáira ezután keresendő megfelelő eredménnyel járó megoldás.

Arthur

Külügyminisztériumunk „elítél“



2013, február 26 - 19:30 — bbalogh
         Ma reggel be nem állt a szája, azaz csatornája az MTI-nek, amennyiben 4-5 variációban (jóformán csak szórendi különbséggel) ismételte külügyminisztériumunk állásfoglalását, azaz a szíriai kormány mélységes elítélését a belháborúban elkövetett népírtási cselekedetei miatt. A külügyminisztérium tollforgatói szerint ezrével menekülnek el szíriaiak az országukból, miközben kormányuk hova tovább már rakétékkal is támadja a felkelőket. Valami ilyesmi a helyzet a külügyminisztériumunk szerint.
         Persze, lehet, hogy csak a (világméretűen összehangolt és irányított) „szabad“ sajtóból tájékozódik a minisztériumunk. Személy szerint, nekem, aki több oldalról is szeret informálódni, ez az egész szíriai eset gyanúsan egy tipikus modell szerint zajlik. Úgy látszik, valakik valamiért ott is meg akarják buktatni a kormányt, ahogy Libiában is azt akarták, sőt Irakban is, és a tipikus, méghozzá aljas módszerhez folyamodnak.
         Miben áll ez a módszer?
         A kormány nemzetközi ócsárlásával kezdődik, aztán a kormány ellenzékének a felbujtogatásával, (márpedig a világon minden kormánynak volt, van és lesz ellenzéke is), aztán az ellenzék anyagi támogatásával, majd fegyveres támogatásával folytatódik, amiből előbb-utóbb automatikusan alakul ki fegyveres összetűzés, mire a kormány visszalő, mire az ellenzék még több fegyvert kap, mire a kormány még keményebben lő vissza, és máris lehetőség nyílik arra, hogy saját népét írtó vadállatnak neveztessék az illető kormány, ami aztán arra indítja a (felbujtó) nemzetközi erőket, hogy a humanitás szent nevében együttesen és keményen lépjen föl a „népírtó“ kormány ellen. És fegyverre megbuktassa azt.
        Libia esete is így volt tipikus. Az erős törzsi hagyományok következtében könnyen aktivizálódhatott egy ellenzék, és minthogy az afrikai kontinens egyetlen jóléti államát megalkotó Gadaffi keményen visszalőtt, meglett a jogcím a népírtó, despota stb elpusztítására. Az aztán más kérdés, hogy a jóléti államnak lőttek, mindörökre, miközben a Libia olajkincs fölött nem éppen Libia népe rendelkezik ma már.
       Szíriában is a meglévő ellenzéket hergelték föl valakik, aztán pénzzel és fegyverrel erősítették föl, aztán a kormány visszalőtt, majd az ellenzék nagyjából meg is semmisült, de érdekes módon, mégis folytatódik az egyre keményedő belharc, csakhogy már nem a jelentéktelenné vált ellenzék ellen, hanem a jóformán csakis külföldről verbuvált, pénzelt és fegyverzett zsoldosok ellen.
        Így kell tehát nemzetközileg aljasnak lenni.
       És akkor jön a bolha köhögése, az icipici Magyarország nyalis asztaldöngetése, a sziriai kormány tetteinek mélységes elítélése, vagyis egy állásfoglalás, ami nélkül Magyarország nagyon jól meglenne, sőt még stréber tetűnek sem lehetne nevezni.
       Érthetetlen, hogy ilyen a mi kis külügyminisztériumunk.
       Néha szégyellem magam egy kicsit, mint magyar.
     
     Balogh Bertalan
            USA

Hát ez a stréber tetű zsidó bérenc három per hármas besúgócsapat mindenkibe beleköt , de azt nem látja és nem határolódik el tőle ami miatt az egész világnak ordítani kellene – Ez a Palesztin nép sorsa - . Azért mégis csak borzasztó egy népet koncentrációs táborba kényszerítve hatméteres falakkal körülbástyázva , se ki se be egy lélek sem a tengerről meg blokáddal elzárva a segélyszállítmányokat , és aki megsérti e tilalmat likvidálják a személyzetet. Szóval a koncentrációstábor miatt semmi észrevétel e metéltfarkú magyaroknak, hogy is lenne szavuk , hisz a börtön őrök maguk a zsidó nép . A mi buzeránsaink örülnek ha leszophatják a gombócot , és közben megsimogatják a kis buksijukat , és hallják , hogy ez bizony a mi nevelésünk , már nem kérdeznek vissza , ha az apjukat ölnék azt is eltűrnék, csak hogy e kényes posztban megmaradhassanak , mert a hollókosztosokat azokat megvédik , de egy Magyarért sem állának jót e pribékek. Az apjuk nagyapjuk , még a húsdarálót kezelte , volt ÁVH sintérként, és III/ III- as ként. Német , Majtonyi , magatokra ismertek. Úgy látszik innen , hogy a külügy ÁVH-s , és III/ III- as temető a káderek ott élő halottak . Az EU- ba is csak azért kellet belépnünk , hogy a Kovácsnak legyen egy EU biztosi állása kerül amibe kerül a magyar népnek , most meg a volt kócos külügyér hazaárulást játszik , de amikor zsákban hordták nekik az olaj forintokat akkor drága gyermekeink voltunk. Hát ami azt illeti elég drágák voltunk , egy helikopter le is zuhant , és ott égett a sok olaj forint a Pintérféle aktatáskában.


Kettős állampolgár



2012, december 5 - 15:31 — bbalogh
Erre a hazai és a világsajtó teljesen tévesen, de divatosan azonnal antiszemitizmust emleget, a Mazsihisz és a hazai zsidóság más képviselői is azonnal aktivitálódtak.  Maga az „aktiviálódás“ nem rossz, ugyanis részben róluk szól a nóta, de ami az ország ilyetén való lejáratását, a sajtókampányt illeti, kimondottan rossz nekünk, nem beszélve arról, hogy az elhangzott mondatokba csavarintosan belevittek mindent ami az antiszemitizmus fogalomkörébe tartozik.
Van elég bajunk az EU-val, az IMF-fel, a ballberálisokkal túlsúlyban lévő Európai Parlamenttel, a dolgok ilyen túllihegése tehát igazán piszkos dolog, és határozottan káros a magyarságra nézve.
Piszkos, mert annak az európai országnak a hírnevét mocskolják erős torzításokkal, amely minden csak nem antiszemita. Szó sem esik viszont arról, hogy miért nincs észlelhető antiszemitizmus a szomszédos országokban.
Miért csak nálunk „van“ és miért nincs másutt?
A feleletet nem hangoztatja senki.
Mi a felelet?
Az, hogy nincs nekik számottevő létszámú zsidójuk.
Miért nincs?
Azért, mert 44—ben vagy elpusztították őket, vagy hozzánk, Horthy országába, Magyarországra menekült a szomszédságból kb 1OOO zsidó. Nekünk mégis, már-már kimondottan antiszemita-hírünk van, a környező országokról viszon teljes a csend. Jó kis ellentmondás ez.
Arról is csönd van, hogy Európában egyedül Horthy mert ujjat húzni Hitlerrel; tessék-lássék alapon a numerusz klauzusként emlegetett törvényt ugyan meghozta, de ő volt az egyetlen, aki páncélos ezreddel vette körül és őrizte a deportáli akaró németekkel szemben a pesti gettót. A rövid és kétségtelenül kegyetlen Szálasy éra alatt is húzódott az idő, és bár sorrakerült a deportálás, hamarosan véget is ért a háború és tömegesen tértek haza elhurcolt zsidóink. Rengeteg áldozatot követelt a háborúnak ez az időszaka minden oldalon, de a magyar zsidók élték túl ezt az időt legtömegesebben, nem beszélve arról, hogy számtalan esetben bújtattak egyszerű magyarok zsidót az érvényben lévő kegyetlen törvények ellenére is.
Miért?
Egyszerűen azért, mert nem németek vagyunk, hanem magyarok. Van alapvető különbség a kettő között.
A magyar zsidók történetéhez tartozik az is, hogy amint olvastam valahol, Izrael állam megalakulásához és népességgel való feltöltéséhez nem találtatott alkalmasnak a magyar zsidóság, mert a magyar zsidók, úgymond, túlságosan asszimiláltak voltak. Nesze neked, államalapítók és népességtervezők! Ez a mellőzés sem éppen a nagyon „antiszemita“ magyarok, hanem a zsidó agytröszt számlájára írandó. De erről is alig esik szó. Igazság szerint, nem rossz kis ország vagyunk számukra sem. Megférnek köztünk már ki tudja mióta.

Ami meg a kettős állampolgárság dolgát illeti, egyszerű is az, meg nem is. Részben papírforma az, részben pedig sokkal több annál. Mint magyar, aki mindig magyarnak tudta és tudja magát, akármilyen állampolgárságot is kapott közben, meg tudom érteni, hogy egy örökösen üldözött nép saját országot kapván mérhetetlenül föllelkesült és formailag is ahhoz a hazához tarozónak tarotta magát. Boldogan vették föl az izraeli állampolgárságot magyar zsidók is, szenvedélyes, lelki és öntudati okokból. Ez az, amit tökéletesen megértek. Ez ugyanis emberi dolog. De az az igazság, hogy ez a lelkesedés egyben nagyon komoly színvallás is.  Színvallás, hiszen ezen a ponton dől el, hogy tetteik és SZIVÜK szerint kikkel van dolgunk.

Elképzeltem olykor, hogy mi lenne, ha az amerikai politkai élet tagja lennék, konresszman, vagy szenátor, vagy valami ilyesmi, vagyis beleszólásom lenne a belügyi és külögyi dolgokba, tehát az esetleges magyar ügyekbe is. Akárhogyan is nézem a formális amerikaiságomat, holtbiztosan másként éreznék és másként működnék abban a pillanatban, amikor szóba kerülne akár áttételesen is és akár távoli jövöbeliséget magában hordóan is egy magyar vonatkozású ügy. Biztos vagyok benne, hogy részrehajló lennék. Nagyon részrehajló. És éppen azért lennék az, mert emberek vagyunk, mert a nemzeti hovatartozás szívbéli ügye olyan valami, amivel nem lehet vitatkozni. Kém biztosan nem lennék, ahhoz reménytelenül nyálas humanista vagyok, de képtelen lennék magyar ügyben a magyarok érdeke ellen szavazni, annyi bizonyos. A szív ügye az, hogy kinek tudja magát az ember. Csakis a szív ügye. És döntő pillanatban ennél nincs masszívabb.
Amikor például olyanokat látok, hogy Magyországon fölnevelkedett magyar ajkú valaki a nemzetünk hírnevét rontja akár pártmunkában, akár könyvben, akár újságcikkben, akár az EU-parlamentben, vagy akárhol, mérhetetlen szomorúságot érzek. (És nincs törvényünk a nemzet hírnevének rontása ellen!). Mert magyarnak mutatja magát az illető, sőt talán csakis magyar állampolgár, és mégis dől belőle a magyarellenesség. Mert szivében sohsem magyar volt igazán. Van az ilyenek között világosan „színt vallott“ kettős állampolgár is, van sunyító álmagyar és sima karrierista is. Egyre megy. Nem ott a szívük, ahol kell.

Szerintem, mint kívülálló magánember szerint egy parlamenti tagság is olyan valami, ami kötelez. Magyar parlamentben a képviselő szíve magyar legyen. Ilyen egyszrű ez.  Persze, a világ végéig el lehet ezen vitatkozni, ámbár jóformán csak nálunk lehet. Romániában nem. Lengyelországban nem, Szlovákiában nem. Szerbiában nem, és még sok más országban nem vita tárgya az, hogy a politikus „szíve“ milyen nemzeti oldalon dobog.

Furcsa ország vagyunk. Egy parlamenti felszólalás, és összefogottan hisztizik az irányított „szabad“ sajtó, belföldön és külföldön egyaránt, gazsulálás, nyalizás, mentegetődés és bocsánatot kívánás… követi, hogy forog tőle az ember gyomra. Noha, világos, és igaz ami igaz.
Balogh Bertalan
        USA


Judapesten még nem a Kneszed törvénykedik , de a metszettek már a Szuez illatát érzik , és vérszemet kaptak , itt már mindenkit akkor és addig teszik el láb alól ahogy akarják . A hülye gojok ezt nem fogják fel , pedig nap mint nap gyilkolnak minket Most már nem az ÁVH, csak úgy mondhatjuk a hollókosztosok.


Csatáry ügy



2012, július 31 - 19:00 — bbalogh
 hgv.hu hírül adja főcímben, hogy a most 93-éves Csatáry László "SS-t is megszégyenítő módszerekkel irányította a gettót ", mármint a mai Szlovákiában.
Tanúvallomsokra alapozzódik ez a  hír. Ám, ami a tanúvallomásokat illeti, a tapasztalatok alapján az embernek néha meg van a véleménye a sokszor költött és alaposan eltúlzott mesékről, amelyekben még igazság is van, de kérdés marad, hogy mennyi.Nem is erről szólnék, hanem a nagy kép és a a hozzá tartozni illő részletekről.
Mi a nagy kép?
Az, hogy Szlovákiában nincs hír nagy nemzeti antiszemitizmusról, ellentétben a Magyarországról festett és propagált antiszemita megbélyegzéssel.  Ugyancsak nincs hír együttes, nagy nemzeti antiszemitizmusról Szerbiát illetően sem, Románia sem volt tipikusan antiszemita ország, Lengyelország sem, azaz Magyaroszágon  körös-körül senki sem bántotta a zsidókat, csak éppen...
Csak éppen nem tudni, hogy ezekből az országokból  hová és milyen megszégyenítő körülmények között tűntek el a zsidók, ugyanis mai létszámuk a befogadó népek létszámához képest és a magyarországi zsidók tömegeihez képest elenyésző.
Hová tűntek onnan?
A kérdésre egy részleges válasz az, hogy a sokat simfölt Horthy országa volt az egyetlen, amely az akkori európai zűrzavarban befogadta és menekítette a zsidókat. Az a Horthy védette például a pesti gettót páncélos ezreddel, (őrjöngött is Hitler), akit legszivesebben numerusz kaluzuszos, véres szájú fasisztának szeretnének egyesek beállítani, ha ez egyáltalán lehetséges lenne. Valenberg is szabadon működhetett nálunk.
Magyarországhoz tartozott akkor Kassa is és az egész mai Szlovákia területe, azaz Horthyhoz és kormányához. Alig hihető tehát, hogy a zsidóság kipusztítása a mai Szlovákiában az ő nevéhez és emberei nevéhez fűződne. A környező országokban viszont volt Vasgárda, meg ilyen gárda és olyan gárda, és ha volt zsidóirtás határainkon kívül, az semmiképpen sem volt egy nem létező Horthy-fasizmussal kapcsolatba hozható.
Megkérdőjelezhető tehát az, hogy Csatáry azt csinálhatott volna, amit akart, mégozzá "SS-t is megszégyenítő módszerekkel". Sokkal inkább elképzelhető viszont, hogy a mai Szlovákia zsidóinak "eltűnését" a nyakunkba akarják varrni északi szomszédaink, hiszen mi amúgy is tipikusan antiszemita nép vagyunk már a szakadatlan rossz hírverés következtében. Ezután már csak Románia hasonló csele következhet, vagy a szerbeké, vagy a horvátoké meg a lengyeleké.
Az ember nem is akarja bizonygatni annek a vádnak az igaztalanságát, annyira nyílvánvaló, hogy nem lenne Magyaroszág a kiemelkedően nagy létszámú zsidóság kényelmes otthona, ha valóban eget verő antiszemitizmus hatná át a közéletünket.
Felkutatták Csatáry Lászlót, és következtek a "tanúvallomások". Körülbelül itt tartunk.  És sajnálatos, hogy éppen Magyarországon folyik egy ilyen rossz hírünket öregbítő ügy, vagyis abban az országban, amely akár a hitleri időkben is megtette ami emberileg megtehető volt.
B.B.

Ha csak ezek a korcsok és a Bajnai gyilkolnák a Magyart azt még túlélnénk , de nap mint nap ölik azt ahol zsidó a vezető . Nákunk két embert is öltek a zsidók , egy biztonsági őrt , ne hogy tanú legyen a főmérnök úr üzelmeinél , az Ő főnöke fizette a buvárkodását a Vöröstengeren , cserébe , hogy Őket foglalkoztattuk . Ha tudnák , hogy egy ártatlan embert öltek meg , hisz a hír nem tőle származott , de a gyilkosnak semmi se szent . A másik a kollegám felesége , jó MOSZAD- dos szokás akció után mindent és mindenkit eltakarítunk , hogy ne beszéljen senki . Arról nem beszélünk , hogy a MALÉV gépet annak idején azért lőtték le mert megmondták , hogy mikor mennek haza az itt gyógyított Palesztinok. A Bajnai is eddig 9 Libást ölt meg , ha gatalomra kerül kiírt Ő egy egész falut is , és ez itt csak egy pár emberke volt akik zsidók , de magyarnak mondjék magukat, Mi lesz ha Budapest valóban Judapest lesz a Kazár hordák szétzilálják ezt a nemzetet, nem kellene felébredni , és kitakarítani az ÁVH temetői lerakatokat , ahol a III/ III – ok is tanyáznak , mint a külügyminisztérium , és a többi elfekvő intézmény ahol a rendszer kegyeltjei még mindig osztják az észt. Hol vannak a Magyar srácok a közéletben csak ÁVH zsidó gyerekeket unokákat látni , a Magyar már semmire sem jó ? Zsidótlanitani kéne , mert ahol megvetik a lábukat ott csak a rablás és a gyilkolás megy , már ellopták a nemzet vagyonát , most még megvárjátok míg a földet is kilopja alulatok , és megszerezzék a víz készleteinket is , az új betelepülőknek valami vagyont is kell gyüjteni , az már nem lesz eléd , hogy a vérgyilkosságokat elkövetik , hisz nap mint nap itt gyilkolnak .




Jöttünk, láttunk...meghalt



2012, július 21 - 01:16 — bbalogh
 Voltaképpen, egyszerű a recept. Amint láttuk Libia esetében, és amint Szíria esetében van alkalmunk látni.
Ha rendszert akar változtatni az az érdekcsoport, amelynek a zsoldosa az amerikai hadsereg, először megbuktatja az illető ország vezetőjét, esetleg kivégzi a vezető rétegével egyetemben. Majd kinevez egy pojácát a helyébe, aki immár belső-külső katonai erő támogatásával trónol, és azt csinálja, amit a háttérbeli érdekcsoport parancsol neki.
A módszer kísértetiesen egyszerű és effektív:  mármint egy ország vezérének a magbuktatása. Tudnivaló ugyanis, hogy minden kormánynak van ellenzéke, és az ellenzéket kényre-kedvre föl lehet hergelni, föl lehet fegyverezni, polgárháborút lehet kezdeményezni, mire a kormány leveri, vagy le akarja verni az immár fegyveres ellenzéket, és máris ott is a nagy "humanitárius" beavatkozás lehetősége mégtöbb fegyver, sőt az amerikai légierő és "intelligens bombák" bevetésével, hogy "a saját népét írtó despotát" megsemmisítsék..
Libiában pontosan eszerint a fogatókönyv szerint történtek a dolgok, azaz az arab világ legtisztábban jóléti államával szemben történt ez ilyen galádul. És itt nem segített, hogy uralma alatt Kaddhaffi valóságos csodát művelt, termékennyé tette a sivatagokat, és olyan népjóléti államot teremtett népe számára az olajból beszedett pénzből, amilyen jóléti állam egyszerűen nem létezik, Svajcot is ide értve.
Volt neki viszont egy bűne: az, hogy a világ össz olajtermelésének kb az 1,5 százalékát produkálta, és végül, minthogy a dollár nem időtálló és massziv valuta már, hanem csupán gazdasági kapcsolatokban számolási, számviteli egység, nem fogadott el dollárt az olajért, hanem aranyat kért. Az meg már nem nagyon van Amerikának, csak luftballon értékű dollárja.
Meg kellett tehát szerezni valhogyan  azt az 1.5 százalékot, méghozzá ingyen, és el kellett pusztítani a fránya Kaddhaffit. Meg is történt.
Hogyan? A divatos forgatókönyv szerint történt: fellázították azt az egy-két törzset, amely valami oknál fogva nem igen értett egyet a kormánnyal,  aztán jött a szervezés, a pénzelés, a felfegyverzés, és jött a kormány természetes reakciója, mármint az, hogy a kormány keményen vissza mert lőni.
A többit már tudjuk: Kaddhaffit olyan bestiálisan kínozták szinte halálra, majd agyonlőtték, amilyen bestialitásra, különösen kamerák előtt és egyenes adásban még példa nem volt a történelemben. Clintonné örömtől szinte majd kibújva a bőréből ezzel összegeszte a mocskos győzelmet vércse-vihogássak, hogy "jöttünk, láttunk...meghalt".
 Szíriában is ugyanez a forgatókönyv van használatban: felhergelt és felpénzelt, felfegyverzett ellenzék... és már a polgátháború fokozatánál tartanak. Az okát nem is érdemes keresni. Tudnunk kell viszont, hogy a kis állig fölfegyverkezett szomszédos ország mindig is félt Szíriától.
És ez elég.
Balogh Bertalan.

Nem kell ojan messzire tekimtenünk itt van a cigány magyar polgárháborúra játszadozók hada a MOSZAD - os zsidók úgy képzelték , hogy egymásnak ugrasztanak bennünket , és míg öljük egymást addig a földet és a vízet megszerzik előlünk . És mehetünk koldulni a nagyvilágba, mert ez a haza már az övéké lesz addig mire felocsudunk. Most kérdem én nem kéne Galiciába küldeni e rabló bandát , ott találkozhatnának a Kazár testvéreikkel , és egymást lopkodhatnák , vagy Amerika őket is eltertaná . Induljon ki egy összefogás , ha lopni akartok csak a zsidót lopjátok meg , ha kárt akartok csinálni , csak a zsidó összerabolt ingatlanait égessétek fel , ne feled minden bajok forrása a zsidó rabló gyilkosságok.



Marad az iskolában a finnugorelmélet kizárólagossága



2012, július 19 - 00:30 — bbalogh
Már a címe is bicskát nyitogat a zsebben, mert az egykor osztrák szívvel és pennával írott és világgá kürtölt aljas elméletet, mármint a finnugorelméletet szándékozuk tanitani ifjainknak továbbra is.  Másrészt pedig mert tévedések is vannak az egyébként nagy tudású és remek elme: Gloviczki Zoltán államtitkárhelyettes kijentései között. Az az állitása ugyanis téves, hogy  senki sem kérte, hogy  a hivatalostól (értsd a funnugor maszlagtól) eltérő elméletek részletesen megjelenjenek a tantervben. Nem tudom, mi merítené ki a "kérés" fogalmát ebben az esetben, ugyanis kulturális berkekben nem újság, hogy egy sor tudós egyébben sem fáradozik, mint abban, hogy őstörténetünk tisztázott legyen végre, és tananyaggá váljon. Sőt, nagyon is sikeresen fáradoznak.
'"2010.12.28.
Nem valószínű, hogy a közeljövőben beépülnek az oktatásba népünk őstörténetének a finnugortól eltérő elméletei – jelentette ki a Magyar Hírlapnak Glovitzki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár.
Ezidáig nem érkezett megkeresés a közoktatási államtitkársághoz azzal kapcsolatban, hogy a magyarság finnugortól eltérő eredetére jutó őstörténelem-kutatások eredményei beépüljenek a hazai oktatásba. Erről Glovitzki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár beszélt a hírlapnak, akit Szőcs Géza kulturális államtitkár a nyáron meghirdetett Juliánusz barát programja kapcsán kérdeztünk. Mint ismeretes, Szőcs Géza e program keretében genetikai vizsgálatokkal kutatna őseink után, DNS-teszttel, ellenőrizve a legelterjedtebb finnugor elméletet.
Bíró András Zsolt antropológus a Magyar – Turán Alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta, szeptemberben a kulturális államtitkár azt ígérte neki, kezdeményezni fogja, hogy induljanak genetikai kutatások, eredményeik pedig jelenjenek meg az oktatásban. Glovitzki Zoltán kijelentette, nem tervezik, hogy a magyarok eredetével és őstörténetével kapcsolatban módosulna a tanterv.
Az általános iskolai és középiskolai történelem órákon ma is tanítják a pedagógusok, hogy a finnugor elméleten kívül más őstörténetek is léteznek. Ennél bővebben azonban továbbra sem valószínű, hogy a hivatalostól eltérő elméletek részletesen kifejtve megjelennek a tananyagban. Egyébként ezt nem  is kérték még tőlünk” – mondta. "
Hoffmann Rózsának is fölteték a kérdést egyszer egy tévéinterjú alkalmával, hogy az igazi magyar őstörténetet fogjuk már végre tanitani, vagy még mindig a lejáratásunkra, és önbecslésünk eltiprására gyártott finnugorelméletet. A válasz körülbelül az volt, hogy vannak ugyan elméletek, de azok még kiforratlanok.
Ehhez csak azt fűzném hozzá, hogy nem csupán elméletek lengedeznek-itt-ott, hanem az őstörténelmünket Dr. Padányi Viktor már régen megírta Dentumagyaria című művében, ami legalábbis ajánlott irodalom kellene legyen a középiskolában, de rajta kívül  Bíró József (Padányi egykori munkatársa) is meglepte a finnugoristákat három magvas kötetével, amelyek a szabir kulturával való szoros kapcsolatunkat bizonyítják.
Sőt, elmondható az is, hogy a magyar őstörténelemnek akkora hazai irodalma van, hogy vak legyen az a funnugorista (és oktatásunkért felelős személy is) aki nem hogy nem tanulmányaozta azt, hanem véletlenül sem találkozott vele. És ami a "kiforratlanságot" illeti, elég annyit tudnunk, hogy igenis, keserves, több évtizedes munkával végre "kiforrott" a történelemtudománynak ez a része, sőt kész tankönyvek is vannak arra az esetre, ha végre beadná a derekát a kegyetlenül rosszhoz tíz körömmel ragaszkodó finnugoristák tábora.
Bakay Kornél írta meg az új tankönyveket, de rajta kívül sok más is azon dolgozik, hogy a népek történelmében az őt megillető helyre keröljön a magyarság eredete, mint történelmi tény.
Meglepő módon, míg a finnugorizmust, valamint halász-vadász, gyűjtögető multunkhoz a hivatalos magyar tudomány úgy ragaszkodik, mintha az élete függne tőle, külföldön sok kiváló tudós már régen belátta, hogy az egész fiinnugorelmélet úgy tudománytalan, rosszindulatú humbug ahogy van. Sőt, például  Olaszországban egy tizenhéttagú kutatócsoport bizonyítja a magyarság létrejöttének útját-
módját, valamint Michelangelo Naddeo genetikai, archeológiai, embertani, nyelvi, azaz roppant kompleksz bizonyítékkal kristálytisztán alkotta meg a magyar nép kialakulásának  történeti összefoglalását
.
Ott tartunk tehát, hogy míg itthon derekas és eredményes munka folyt a dolgok tisztázás ügyében, idegen komoly tudósok is bátran állnak a mi igazunk mellett, azaz mások is kaparják nekünk azt a bizonyos  gesztenyét.
Normális körülmények között, vagy más országokban egy önleértékelő eredetelmélet nem élne meg öt percet sem. Minálunk viszont széllel szemben is évszázadokig fenn  tudott maradni.
BB

Mert a multunkat már ellopták és azt hiszik , hogy ez már tény kérdés , de itt van a régészet amit a buta zsidó nem vett számításba , hisz az ott fellelt anyagok tény kérdések , és egy nemzet multját nem lehet ellopni el orozni , Mózes hazugságait terjeszthetik a sirató falnél , de a magyarok igazsága túl van a sirató falaknál , és egy kaftános Kazár azt nem állíthatja le , mert akkor egy nemzet veszne el , ezért inkább minden zsidót ki kell üzni a Tudományos akadémiánkról. Ez is legyen a magyaroké , hisz Szécsényi alapította , és ő nem a zsidóknak szánta .

A gyömbér gyógyhatásai



2013, november 17 - 10:53 — jblank
Tanulmány: A gyömbér hatékonyabban öli meg a rákos sejteket, mint a rák elleni gyógyszerek.
A gyömbérről már nemcsak az az ismert tény, hogy a kurkuma unokatestvére, hanem az is, hogy képes csökkenteni a daganatok méretét. Meghökkentő az, hogy a gyömbér még hatékonyabbnak bizonyult mint sok rák elleni gyógyszer amelyekről egyébként is kimutatták, hogy teljesen hatástalanok és valójában felgyorsítják a rákos betegek halálát.
Gyakran fogyasztják szerte a világon kis adagokban élelmiszeripari termékek és italok formájában, a gyömbér gyógyitó tulajdonságai messze meghaladják a fejlett gyógyszeripari találmányokat.
Az egyik tanulmányban a gyömbér- kivonat egerek prosztata daganatának méretét 56%-al csökkentette . Rákellenes tulajdonságai mellett észleltek gyulladás csökkentő hatását is. Azt is meg kell jegyeznünk, hogy gazdag forrása az élet minőségét javító antioxidánsoknak is. De mi a helyzet a rák elleni gyógyszerekkel? Lehet, hogy ez az egyszerű fűszer tényleg lekörözi a korszerű gyógyszereket, amelyeket gyakran tartanak számon az “egyetlen lehetőség”-nek rákos betegeknél?
Kiderül már lassan, hogy a rák elleni gyógyszerek nem csupán hatástalanok a daganatok ellen, hanem ennek ellenkezője az igaz rájuk. A daganatok egyre nagyobbak lesznek tőlük és a páciens gyorsabban bele is hal igy a rákba. Pontosabban, a daganatokról már megállapították, hogy a konvencionális kezelések hatására egyre nagyobb és erősebb formában térnek vissza mint korábban. Mi több, a “átméreteződés” folyamatát nagyon agresszívnak találták. A bostoni Medical Center tudósai szerint a prémium árú gyógyszerekről elmondható, hogy halálos ítéletet jelentenek a betegek számára.
Bármit is manipulálunk a daganatokkal azok akaratlanul is növekedni fognak, vagyis a rákos sejtek száma egyre gyarapodni fog, több áttét lesz belőlük. Vagyis végül is a beteg meghal.”- mondta a tanulmány szerzője, Dr. Raghu Kalluri.
Ezeket a gyógyszereket tekintik tudományosan bizonyított megoldásnak jelenleg a egészségügyi tisztviselők.
Miközben a gyömbérnek gyakorlatilag nincs mellékhatása és számos kultúra használta évszázadokon át élelmiszerként. Ahelyett, hogy szuper daganatokat képeznénk, a 100%-osan tiszta gyömbér kivonatról kimutatták, hogy jelentős daganat növekedést gátló és sejthalált előidéző hatások egész spektrumával rendelkezik a prosztatarákos sejtekre nézve. Több mint 17 más tanulmány is hasonló következtetésekre jutott a gyömbér daganatellenes hatására nézve. A fűszernövény pozitív hatásai több másféle betegségben is jelentkeznek.
Források:


Mi mindenre jó a körömvirág?



2013, november 9 - 09:54 — jblank
Mi mindenre jó a körömvirág?
A körömvirágnak két fajtája van: egy duplavirágú nemesített és egy vad. Kiváló tulajdonságaik és kinézetük egyforma. Már a középkorban alkalmazták bélzavarok és májbajok esetén. Ennek a narancssárga virágú növénynek ma még mindig sokféle hatást tulajdonítanak. Élénkítő és görcsoldó, alkalmazzák asztmánál, köhögésnél, álmatlanságnál, szívdobogásnál és szorongásos állapotnál. Körömvirágkenőcsként külsődleges felhasználása is sokrétű. Hegesítő tulajdonsága érvényesül zúzódásoknál, fagydaganatnál, ekcémáknál és keléseknél. Sikerrel alkalmazzák bőrgyulladások és nyálkahártyapanaszok gyógyításánál.
Körömvirágkenőcs
Egy serpenyőben hevítsünk fel 250 gramm tiszta sertészsírt és szórjunk bele egy púpozott maroknyi körömvirágot (levelet, virágot és szárat), hagyjuk egyszer felhabzani, keverjük erősen össze, és vegyük le a serpenyőt a tűzhelyről. Lefedve hagyjuk az egészet éjszaka kihűlni. Másnap még egyszer melegítsük fel enyhén a serpenyőt, tartalmát egy tiszta vászonkendőn passzírozzuk át, a virágot, levelet és szárat préseljük ki, és az így nyert kenőcsöt töltsük zárható üvegekbe. Visszértágulatra, szívasztmára, fülzúgásra, alvászavarokra, körömágygyulladásra, műtéti hegre, műtéti sebre, sebfájásokra, roncsolódásra ajánlott.
Körömvirág eszencia
Roncsolódásoknál a körömvirág-eszenciás borogatások gyors javulást ígérnek. Töltsünk üvegbe egy maroknyi körömvirágot (a virágját), öntsünk rá annyi 38-40 százalékosgabonapálinkát (szeszt), hogy a növényt ellepje, és az üveget legalább két hétig tartsuk meleg helyen. Az így nyert eszenciát hígítsuk forralt vízzel, itassunk át vele egy tiszta kendőt, és a borogatást tegyük a zúzódásra. Az érintett testrész bőrét kenjük be vastagon körömvirág kenőccsel, hogy az eszenciában lévő alkohol ne vonja el a bőr zsírtartalmát.
Körömvirág tea
Csészénként egy púpozott teáskanálnyi körömvirágot forrázzunk le, fél percig hagyjuk ázni, szűrjük le, és kortyolgassuk el. Vízkórnál, vastagbélgyulladásnál, tífusznál, sárgaságnál, májbetegségeknél, gyomorfekélynél, bélbetegségeknél, gyomorégésnél hatásos.
forrás: házipatika.com


Honosítási kérelem Erdélyből



2013, november 7 - 18:42 — jblank
Kérvény Alulírott magyar állampolgárságot kérek. Nem vagyok szerb, román sem német, Itt Erdély szívében, Marosvásárhelyen élek Itt ahol nap mint nap fogy a magyar lélek. Valamikor régen, amikor születtem Magyarország volt a szülőhazám nékem. Mások döntötték el hovatartozásom Egy Párizs melletti béketárgyaláson. Átjöttek a hegyen sunyi, szolga népek, Kik a magyar földön piócaként éltek, S amikor legutóbb csatát vesztettünk Áruló férgekként fordultak ellenünk ! Így került szép hazám tolvajok kezébe, Az árulóknak ez lett búsás fizetése !! Szeretnének minket ma is kiirtani ! Mert az ellopott javakat vissza kéne adni ! Remélem és hiszem, fordul majd a világ !? Fog még nyílni nekünk sok-sok színes virág ! Nem lehet, hogy a Sors mindig verjen minket, S állandóan nyaljuk vérző sebeinket ! Százszor megfizettük a reánk rótt adót, Amit a balsors vállainkra rakott ! Nem voltunk nem leszünk szolganemzet soha! Eljött az idő végre : mostan vagy soha ! Mély álomból lassan felébred a nemzet, Vezetőink ezért nagyon sokat tesznek ! Egyszer, majd egy napon feleszmél a világ Hogy kinek jár a tövis kinek a virág !? Vár reánk a szép, nagy, közös Európa; Határait védjük évszázadok óta ! Nyugodtan élhettek benne a nemzetek; Megvédték őket vitéz magyar kezek ! Te szép Erdély ország, mikor leszel szabad? El kéne már űzni a kakukkmadarakat !!! Te aki egykor sasok fészke voltál Ily szomorú sorsra miért is jutottál ? Te vagy a magyarok igazi bölcsője, A magyar nemzetnek voltál megmentője ! Elkerült minket a török veszedelem, Itt mindig magyar volt minden fejedelem ! Nem kedvezett nekünk a huszadik század, Elorozták tőlünk gyönyörű hazánkat ! Egy kakukknemzetség sunyi, lusta népe Árulásért kapta hazámat cserébe !! Lett is üldözése itt a magyar szónak, Sokan letagadták, hogy magyarok voltak. Mások meg elmentek új hazát keresni, Idegen hazában sorsunkat siratni. Én aki maradtam nagyon szépen kérem ! Magyar állampolgárságom adják vissza nékem ! Ígérem az leszek aki eddig voltam, Én magyar maradok - itt az ősi honban !! VARGA FERENC



Székely-magyar rovásírás



2013, november 5 - 19:10 — jblank
Székely–magyar rovásírás Ezt az írást a magyarok több csoportja használta, s mindennapi használatra alkalmas betűírásként a székelyek őrizték meg.A székely–magyar rovásírás alapvetően alfabetikus írás, jellemzője, hogy minden hangra külön jelet alkalmaz, de vannak szó-, szótag- és mondatjelei is. A székely-magyar rovás a kialakulásától kezdve folyamatosan használatban lévő, ma is élő írás, amely egyrészt a magyar írások közé, másrészt a rovás íráscsaládba tartozik. A szójeles, hieroglifikus változatát az egész Kárpát-medencében napjainkig megtaláljuk ünnepi alkalmazásokon (például a fazekasedényeken), ezeket azonban inkább hagyományos díszítésként alkalmazzák és a jeleit többnyire már nem értik, vagy csak óvó-védő jelnek tekintik. A legrégebbi feliratokat leggyakrabban különböző anyagokba, például fába, csontba, kőbe és fémbe karcolva, illetve vésve lehet megtalálni. A középkortól megjelenik a kézzel papírra írott változata, a jelenkorban pedig a nyomtatott és digitális formája is. A székely írás jellegzetes tulajdonsága, hogy a világ szinte mindegyik antik írásában megtalálhatók jeleinek párhuzamai (a hasonló jelek száma esetenként eléri a 20 db-ot, s az elvégzett valószínűségszámítás alapján ez a genetikus kapcsolat eredménye). Ez a körülmény több eredeztetés-elmélet kidolgozását tette lehetővé. Az a gondolat, hogy a székely írás igen régi, és kialakulhatott belső és természetes fejlődéssel is, az utóbbi évtizedekben egyre inkább terjed. Egy tudományos igényességgel alá nem támasztott vélemény szerint a közel 100 jelből álló, szótag-, szó- és mondatjeleket is használó székely írás közvetve a csak 18 mássalhangzójelből álló birodalmi arámi írásból eredt. A székely írás nem azonos sem a nagyszentmiklósi kincsen is látható az írástörténeti szakirodalom egy részében „tiszai írás” néven tárgyalt kárpát-medencei rovással, sem a steppei rovással.
Székelyekfb.


Zetényi Csukás Ferenc: Vitéz Nagybányai Horthy Miklós



2013, november 3 - 13:14 — jblank
Jaj annak a népnek, akinek idegenek írják a történelmét.”
VITÉZ NAGYBÁNYAI HORTHY MIKLÓS HÁBORÚS BŰNÖSSÉGE ÉS A KOR MAGYARORSZÁGÁNAK MEGÍTÉLÉSE
-A mai Horthy Miklós mellszobor avatásának margójára-
Közel hetven esztendő telt el a 2. világháború befejezése óta. Ebből a történelmi távlatából is sok rágalommal és ferdítéssel és találkozik az ember a kormányzó úr és Magyarország háborús bűnösként való megítélése kapcsán. Kérdések furakodnak a fejünkbe, amelyekre a válaszokat senki sem adja meg.
Megy a „maszatolás” és a tények elhallgatása. Az, hogy miként ítélnek meg egy egykori államférfit, azt az éppen aktuális hatalom érdekei szabják meg. Lehet elfogultnak lenni Horthy Miklóssal és Magyarországgal szemben pro és kontra, de én azt gondolom, hogy csak is az igazság lehet a legfontosabb értékmérő.

Legyünk a lehető legönkritikusabbak a valóság érdekében! Az alábbi írás a kormányzó háborús bűnösségét és hazánk szerepét vizsgálja meg az ellenségei és szövetségesei szemüvegén keresztül.
Hallgassuk meg a kérdésben Sztálint, Hitlert, Rooseveltet, Churchillt, Benest, Titót és a többieket!

1976-ban Hendrond- ban (USA) látogatta meg Nagy Ferencet - volt miniszterelnök- két kiváló történész: Gosztonyi Péter és Csicsery- Rónay István. Nagy Ferenc a magyar kormány delegációjával járt 1947. áprilisában Sztálinnál. A küldöttség tagja volt Rákosi Mátyás ( Rosenfeld Mátyás), akivel Sztálin úgy beszélt, mint úr a szolgájával. A delegáció polgári tagjaival, azonban igyekezett baráti hangnemet megütni. A magyarok és szovjetek igen bensőségesen beszélgettek és ebben leginkább Mojszejev és Sztálin jeleskedett. A Kreml- beli nagy koncerten került szóba Horthy:

„Mit csinál a kormányzó? Hol van most?”- kérdezte Viszarionovics.
„Nem tudom, mi van vele. Tudtommal valahol Nyugat- Németországban él az amerikai-zónában.”- így Nagy.
„Hagyják őt békén! Öregember. Sok éve már nincs hátra. Segíteni akart nekünk 1944-ben. Nem rajta múlott, hogy ez nem sikerült.”
„Ránéztem Rákosira- fűzte tovább Nagy Ferenc - akiről tudtam, hogy azon mesterkedik, hogy miként lehetne Horthyt háborús bűnöst hazahozatni és népbíróság elé állítani. A kommunista párt főtitkára kivörösödött arccal hallgatott. Bizonyára tudta, hogy Horthyval való tervei Sztálin kinyilatkoztatása után megvalósíthatatlanok.” (Forrás: Gosztonyi Péter amerikai munkanaplójából)
(Így is lett: Horthy Miklóst egyetlen háború utáni magyar kormány sem kívánta bíróság elé állítani).

J.F. Montgomery 1933- 1941 között az USA budapesti nagykövete volt. Így emlékezett meg Roosevelt amerikai elnök szavairól és Magyarország, nekik szóló hadüzenetéről:
„Nyilvánvaló, hogy Hitler kényszerítette Magyarországot a hadüzenetre, tudom, hogy ez a három kormány (Magyarország, Románia, Bulgária-a szerző megjegyzése) nem a saját kezdeményezésére,
vagy népe óhajának engedelmeskedve tette ezt, hanem Hitler eszközeként.”

„A nemzetiszocializmust Magyarországra sem lehet exportálni! Hisz a tömegek épp oly lusták, mint az oroszok: a magyar egy pusztai lovasnép! (Steppenreiter).” (Adolf Hitler 1941. szeptember 17-én)

„A magyarok mindig olyanok voltak, akik szívesen vették, ha más kaparja ki számukra a gesztenyét a tűzből. A háborúk vonatkoztatásában az angolokra vagy a lengyelekre hasonlítanak. Háborút mindig államérdekből vagy üzleti okból kezdtek. Bár mindegyikük kardot viselt, de nemességüket nem harcban, nem háborúban szerezték.”( Adolf Hitler 1942. augusztus 22-én ).

„Az öreg Horthyban megvan a fanatikus akaraterő ugyan, hogy egészséges maradjon. Bikaerős és és meg kell hagyni, valamikor az osztrák haditengerészet egyik legvitézebb tisztje volt. Ereiben bizonyára német vér is folyik.” (Adolf Hitler 1942. augusztus 28-án).

Churchill angol miniszterelnök balkáni partraszállást ígért a magyar követeknek (is!), amelyet Tito Jugoszláv elnök engedélyezett. Horthy és Kállay ezért reménykedhetett az angol ejtőernyősök Duna-Tisza közi megjelenésében. Az angol miniszterelnök ismerte Horthy „angolbarátságát” és kiváló véleménnyel bírt a kormányzó képességeiről. Egyébként Churchill elhíresült mondása magáért beszélt:
„ A sas engedje meg, hogy a kis madarak (kis országok- szerkesztő) énekeljenek. Legfeljebb nem kell törődni azzal, hogy mit énekelnek.”
Így történt ez 1944. október 10-én is Moszkvában. Az angol elnök látogatása a „százalékos egyezményről” szólt. Kelet-Európa és köztük Magyarország feletti befolyását osztották szét: A brit érdekszféra Romániából 10 %-ot akart, Bulgáriából 25%-ot, Görögországból 90%-ot, Jugoszláviából és Magyarországból 50-50 %-ot. (A londoni állami levéltárban a dokumentum megtekinthető). Sztálin ezt elfogadta, de másnap Molotov Eden angol külügyminiszternek már mást mondott: Sztálin Magyarország esetében 80%-os befolyást kíván.

„Nem is szabad megengedni, hogy az angol csapatok szállják meg Magyarországot! A magyar főurak, Horthyval az élen- az angol tiszteket hamar levennék a lábukról és a maguk számára nyernék meg mindannyiukat. A magyar feudális, soviniszta, konzervatív rendszert a Vörös Hadseregnek kell szétzúznia.” Edvard Benes riposztja Sztálinnak 1943 decemberében).

Magyarország földrajzi helyzete politikailag is elrendeltette a németek oldalán való háborús részvételt. Nem lehetett elkerülni, mint ahogyan az orosz megszállást sem. Sokan hiszik azt, hogy a döntés a mi kezünkben volt, de a valóság teljesen más…
És vajon mi történt vitéz nagybányai Horthy Miklóssal a későbbiekben?

A kormányzó az 1944. március 19-i német megszállás után menti a menthetőt, de október 15-én a sikertelen kiugrási kísérlet után ő maga is német fogságba kerül.
„1945 márciusában Heinrich Himmler kiadta a parancsot: mihelyst a szövetségesek megközelítik a kastélyt, a politikai foglyokat, így a kormányzói családot is ki kell végezni.
Ezt azonban Oberführer Klein ellenállása miatt nem hajtották végre: az amerikai
csapatok bevonulása előtt két nappal az őrség polgári ruhába öltözve szétszéledt.”

Horthy Miklóst a nürnbergi per során kizárólag tanúként hallgatták meg, háborús bűnösség az esetében szóba sem került. Még valami! Kevesen tudják:
„Jóérzésű emberek levelet juttattak el a pápának, a jugoszláv kiadatási kérelem elutasítása érdekében. Ennek hatására 1946. február 14-én a szentszéki államtitkárság levelet írt Nagy-Britannia vatikáni nagykövetéhez, D. G. Osborne-hoz, amelyben azt kérik, hogy XII. Pius pápa VI. György angol uralkodóval együtt járjon közbe a kormányzó érdekében, „aki a magyar nép tiszteletét és becsületét élvezte, és akit meg kellene kímélni attól, hogy igazságtalanul perbe fogják a jugoszláv hatóságok.”

Nem volt szükség a közbenjárásra, a szovjet, amerikai, angol nemzetközi bíróság felmentette a kormányzót. Négy évet él Bajorországban, ahol a két utolsó magyarországi amerikai nagykövet és régi hívei támogatják szerény adományaikkal. Majd Portugáliába költözik családjával, ahol John Flournoy Montgomery, az Egyesült Államok volt budapesti nagykövete 1949-ben alapítványt hozott létre a család anyagi támogatására. Ifj.Chorin Ferenc is a segítők között volt, több zsidó származású személlyel. Érdemes ezen is elgondolkodni!
A kormányzó 1957-ben adja vissza a lelkét teremtőjének, hogy hamvai 1993. szeptember 4-én hazájába visszatérjenek.
Magyarországról…
Neked még azt tanították, hogy 1945-április 4-én (ez sem igaz, mert április 13-án) hagyta el Magyarország területét Nemesmedvesnél az utolsó német katona az előrenyomuló szovjet csapatok elől visszavonulva és mi felszabadultunk. Utána akkor szabadultunk fel, amikor a megszálló orosz csapatok távoztak. Magyarország területét 1991. június 19-én elhagyta az utolsó idegen megszálló katona, s ezzel az ország függetlensége – azt hittük- teljessé vált. Nem így történt.

De ez már egy másik történet lenne…


Komróczki Zoltán: Pesti srás



2013, október 22 - 17:42 — jblank
Történet végére maradt mint egy zárszó,
utolsót lobbant a nemzeti szín zászló.
Golyók süvítettek, csapódtak a falba,
kopogva mint a jég nyári zivatarba.
Néhányan hasaltak, nem találva falat,
hullott porzott rájuk a málló vakolat.
Valaki ordított; Vége, már nincs tovább!
Ágyútűz jön fiúk, fusson ki merre lát!
Megtettetek mindent, amit csak lehetett,
senki nem maradhat, Corvin köz elesett!
Széledjetek széjjel s egyenként utána,
ki még mozogni tud, jöjjön át Budára!
Ott majd összefutunk, és még lesz mit tenni,
tudom, közületek nem megy haza senki!
Ha újra együtt leszünk, én megígérem,
találkoztok vélem fönt a Széna téren!
Maroknyian csonkán, vérben ázott testtel,
kúszva-mászva ér ki utcára sok ember.
Felegyenesedve ki újra visszanéz,
most érzi igazán elindulni nehéz.
Szűk kis utca, mely a mozihoz vezetett,
mindaz mi ott történt, már lezárt fejezet.
Porfelhő vakít el s gránát robbanása,
nem hallatszik tőle léptük koppanása.
Ahogy oszlik a köd, néhány pillanatra,
békaként valaki járdához tapadva.
Visszaaraszol, mert valamit meglátott,
hasához szorítja a Nemzeti zászlót.
Lent hevert a kövön, repesz leütötte,
fehérjét valami kissé megpörkölte.
Boldogan bontja ki, hogy visszaér véle,
szőke, szöghajú srác, tizenéves féle.
Biztos nincs tizennyolc, de korban haladva,
tizenhat évesként csöppent e kalandba.
Nagykörút közepén lengve lobogtatja,
lyuk a közepében, átfúj a szél rajta.
Megy a többi után kissé lemaradva,
rúdjára tekerve, hóna alatt tartva.
Ponyvás csepel dudál lassan mögé érve,
letekert ablakán kinéz a sofőre.
Mellé érve kiszól, majd sietve vágtat;
Eredj haza Öcskös, odahaza várnak!
Már a hídon ballag, épp a rakpart fölött,
oldalára döntött két villamos között.
Tétován fordul meg, hogy, még egyszer lássa,
elköszönve Pesttől érjen át Budára.
Lépteit megnyújtja távolba tekintve,
túl parton az utcát fürkészi, keresve.
Leérve a hídról első kapualjban,
megáll, behúzódik, a nagy hangzavarban.
Teherkocsik jönnek egymás után sorba,
azonos irányból mind fellobogózva.
Monoton motorhang néha kicsit reszel,
széles platójukon sok-sok holmi hever.
Összehordnak mindent, mire szükség lehet,
zúzott kő, gerendát, s építő elemet.
Barikád és utcaharc, most ez adatott,
egyensúlyát vesztett, zord ostromállapot.
Szembeszállni ha kell egész hadsereggel,
asszony, diák, munkás, civil emberekkel.
Egy út vezet már csak, és az is előre,
annak ki hazának önként nemzetőre!
Jönnek mindenhonnan semmit nem kérdezve,
sajgó Magyarsággal lelkükben vérezve.
Ezt érzi a srác is, amikor odaér,
utolsó darab föld, a szabad Széna tér.
Felbolydult méhkasként apraja és nagyja,
felszedett utcakőt, kézből-kézbe adja.
Öt-hat markos férfi építi a gátat,
acél gerendából készít hozzá támaszt.
Elnyújtott gúlaként a szürkéskék bazalt,
megdöbben ki látja, a rakott kőkazalt.
Nem maradt szabad út, ami ide vezet,
erődöt építők lezárták a teret.
A széles sugárút mely benéz a várba,
kőből rajzolt körnek meghosszított szára.
Kik ezen belül vannak, már készen állnak,
aki támadni fog, azzal szembe szállnak.
Utca közepe tájt valaki rohanva,
integet, hadonássz, levegőben karja.
Torlasz felé futva többen megerednek:
Vigyázat Pest felől tankok közelednek!
Elérte az első a lejáró szélét,
hídon ahogy jönnek, nem látni a végét!
Kezdik felfogni már mire vállalkoznak,
jobb lenne tán otthon, lánynak és asszonynak.
Felbőg, búg a motor, tompa morajlással,
keveredve éles lánctalpcsikorgással.
Oszlopba fejlődve egyre közelednek,
elsápad ki hallja, ahogy dübörögnek.
Megszólal valaki határozott hangon;
Nem hitetlen s gyáva, aki tud szaladjon!
Van még menekülőút Kelenföld felé,
az lesz biztonságban, ki határsávot ér!
Legyen tiétek a bűn, s gyalázat maga,
népet eláruló hitványaknak hada!
Üvölt emelt fejjel, mintha égbe szólna,
már csak abban bízhat, ha valaki volna.
Talán meghallaná, mert kell, hogy meghallja,
mit csak addig mondhat, még nem fekszik halva.
Hurrá! Zengi a srác, s a lábával dobbant,
oldott lobogója, láng nyelveként lobban.
Magasra emeli két markába tartva,
rohan kőfal elé, rázza azt a tankra.
Köztük kacsázik, s a lomha, páncél testek,
iszonyú hangzavart keltve, menetelnek.
De ő csak egyre fut, fel-alá cikázva,
az látszik csak bentről, játszódik cicázva.
Torony felé arccal, megáll elszánt daccal,
mintha löveg csőbe mondaná haraggal.
Hiába vihar mit lánctalpak zörögnek,
kamasz indulattal, túl mennydörgi őket.
Teljes erejéből, harsog, rikolt, kiált;
„ISTENÜNK ne hagyj el! Éljen Krisztus király!
Fél térdére esik, mint ki cipőt kötne,
úgy marad inogva, leroskad a földre.
Akár ki ágyba búj lábait kinyújtva,
zászló reá terül, takarja simulva.
Tankok elé kilép egy pufajkás ember,
karszalag fehérlik balján kis kereszttel.
Jobb kezét emeli az ujjával döfve,
mutat balja felé karszalagra bökve.
Harckocsik megállnak egymásra torlódva,
elindul, egy monstrum nehogy eltiporja.
Földön fekvő srácot magához öleli,
felemeli kőről, zászlóval befedi.
Járdára ér véle karjaiban tartva,
fölé hajol, nézi; Él, vagy meg van halva?
Gyöngéd mozdulattal aszfaltra leteszi,
kabátját levéve arra ráfekteti.
A lepelnek szélét fogja, félrehajtja,
szempár tűnik elő, végtelent kutatva.
Messzeségbe réved, szája kissé tátva,
vércsík szegletében, folyik a nyakára.
Derűsen mosolyog, s néz, még mintha látna,
kit még szolgálni tud lelkeknek királya.
Mellé térdel, s ahogy ráteszi tenyerét,
szöghaját simítva lezárja két szemét.
Feláll, némán csendben maga elé nézve,
melléhez szorítja, kucsmáját levéve.
Mormol még néhány szót halkan imádkozva,
ahogy a srácra néz mintha apja volna.
Csóválja fejét, mit kimondani nem mer,
férfiként halt Pestért, ez a gyerekember.
Hol vannak ezek a srácok a közélet tele ÁVH zsidóval Ők akik kikaparták a gesztenyét csak a megaláztatás jutott , kivitel egy két dísz pinty mutazóban , hogy ne érje szó a házunk elejét , ha a közéletben Ők serénykedtek volna a nemzet vagyona most megmaradt volna telne egészségre nyúgdijra és othonokra , nem azt várnánk mikor löknek az utcára , mert kell a házam a betolakodó zsidó családnak , mert ez már az ő hazája nekem csak temetőm lesz.


Lajdi Klára: A liberális áfium ellen való orvosság



2013, október 12 - 22:46 — jblank
Nemzeti létünk nagy temetője ma már nem csak Mohács. Mert elesni nem csupán fegyver által lehet. Biztos a halál, ha egy társadalom tagjai gondolkodás nélkülivé válnak, de még nagyobb tragédiát okozhat egy nemzet életében a „meg nem gondolt gondolat.”
Elszemélytelenedésünk első állomása a gondolkodás nélküli alávetetettség állapota. A szabad elhatározás hiánya, a felszínes mozgás, a gépiesség biztos út a döntésképtelenség felé. Ha egyes érdekszövetségek véleményét magunkévá tesszük anélkül, hogy elemzés alá vennénk, nem hamis hírrel táplálnak-e bennünket, a szabadságunkon esik csorba!
Mert hiába szeretnénk mi polgárosodni, ha a polgártudat méltósága hiányzik egész társadalmunkból! Szolgai alávetettségünk évtizedeit minden zsigerünk hordozza. Van, aki nem akarja tudomásul venni, és úgy éli meg a volt diktatúrát, mintha maga is akarta volna. Tetszett neki, hogy tenni kellett, amit megmondtak, amit elvártak, amiért dicséretet lehetett betakarítani. A hirtelen jött szabadság ezért ragasztotta ennek a típusnak ajkára az egyetlen szót: NEM! NEM és NEM! Nem kell semmi, ami új, s főleg nem kell, amiért ki kellene nyitnia agya csatornáját. Kellemes a megszokott mocsárban dagonyázni. Ezért szaporodtak meg a szabadság
újabb három éve alatt a huhogók, a mindent sötétben látók. Ezek alakultak át kaméleonként a most mindent megmagyarázókká.
A vörös áfium még mindig itt kábít. Újult erővel taglózz le napi hazugságaival, képmutatásával. Ezek hazudják azt is, hogy ami évezredek óta jó, most nem jó, hogy az erkölcsi értéktelenség lehet a művészet sajátja, a tisztes családi élet a maradiság, a gyermekáldás nem áldás, hanem teher, hogy Istent száműzni kell az életünkből. Mi pedig hallgatunk, néha siránkozunk és persze védekezünk ahelyett, hogy helyre tennénk a ferde lelkületűek és zsiványok romboló hatását. Talán még szégyellhetnénk is magunkat, mert ugyancsak megfakultunk magyarságunkban, mert mi magunk sem ápoljuk kellőképpen az ősi kultúrát, mert gyermekeinket hagyjuk, hogy szemünk láttára neveljék „jenkivé”’. Tudomásul kell vennünk, hogy nemzetünket idegen erők árulják a tőzsdepiacon. Ne hagyjuk! Nem elég, ha csak a kormányfő tiltakozik ezek ellen. Nekünk is megvan a szerepünk. A nemzet templomából ki kell vernünk a kufárokat, azokat, akik maguk is bevallották, hogy hazudtak éjjel nappal, és meghamisítottak mindent, amit javukra fordíthattak. Ezért van szükség a nemzeti erők összefogására a legmagasabb szinteken és legalacsonyabbakon ugyanúgy. Előbb a fejekben, majd tevőlegesen is.
Rendet tehát, hogy végre minden a helyére kerüljön! Hogy „a tolvaj, ha nagy, hát mai hős” Dutka Ákos-i megfogalmazása ne lehessen példaértékű! Hogy önmagukkal szembesülni képtelen „hamiskártyások” tovább ne űzhessék üzelmeiket! A vétkesek közt cinkos némaság babitsi intelme, a „mert növeli, ki elfödi a bajt” Illyés Gyula-i figyelmeztetése végre eljusson a kiművelt emberfőkig.


Házi antibiotikum



2013, szeptember 21 - 10:45 — jblank
Mézes fokhagyma

Az egyik legegyszerűbben elkészíthető házi antibiotikum.

Megpucolsz egy egész fej fokhagymát, gerezdjeire szeded, kicsit megroppantod a gerezdeket, majd beleteszed egy kis zárható fedelű üvegbe, és felöntöd jó minőségű (lehetőleg bio) hársmézzel vagy kakukkfűmézzel, ( vagy ami van ) hogy ellepje.Majd lezárod - nem kötelező érlelni -, és esténként bekaphatsz belőle 1-2 gerezdet mézzel együtt, természetesen el kell rágni.

Nagyon jó a magas vérnyomásra, érelmeszesedés ellen, meghűlés, nátha, torokgyulladás és influenza esetén, jó immunerősítő és erős gyulladásgátló, antibiotikus hatással is bír.

Egy egyszerű módszer, hogyan lehet megszelídíteni a fokhagymát, és csemegévé változtatni!

Ha türelmesen várunk néhány hét alatt a fokhagyma megsötétedik és megfesti a mézet, amely egészen folyóssá válik az átalakulás során. Nem kell aggódni, nem romolhat meg, erre a méz és a fokhagyma is garancia. Végül a keveréknek körülbelül olyan sötét színe lesz, mint a kínai szójaszósznak, vagy a balzsamecetnek.Miért is jó ez?

A méz és a fokhagyma előnyös tulajdonságairól oldalakat lehet írni. Erről a készítményről is elmondható mindez. Ami a fontos, a folyamat hatására a fokhagyma elveszti csípősségét, és erős illatát. Egyszerűen elrágható, mégsem lesz bűzös lehelet.

Betegség megelőzésére napi egy gerezd fokhagyma annyi mézzel, ami egy kiskanálon vele jön. Kellemes íze van, édes, némi fokhagyma aromával.

/ Emellett főzéshez is felhasználható, összetörve megkenhetjük vele a grillezendő húsokat, gyümölcsös mártásokban húsételek kísérője lehet./
Magyar Nyelvfb.


Növényekbe kódolt ŐSI TUDÁS: Borbolya



2013, szeptember 9 - 09:58 — jblank
NE a gyógyszeripar kasszáját gyarapítsd! Ismerd meg és használd a növényekbe kódolt ŐSI tudást!
Borbolya

2-3 m magasra növő, gyors kezdeti növekedésű, lombhullató cserje. Sárga virágai májusban nyílnak. Piros termése augusztustól-októberig díszít. Szárazságtűrő növény, napos vagy félárnyékos fekvésbe való. Savanyú, ehető hosszúkás, 5-10 mm hosszú termése korallpiros bogyó, 2 magvú. Iránban és a Közel-Keleten aszalva desszertekbe, rizsételekhez használják fel. Franciaországban vadon nő - ott van magnélküli fajtája is - lekvárt készítenek belőle vagy elteszik ecetben, mint a kapribogyót.

Gyökér- és kéregdrog, a következő anyagokat tartalmazza: izokinolin alkaloidok mint a berbamin, berberin, oxiakantin, palmatin.

A bogyótermés C vitamint, karotinoidokat, antociánokat, cukrot, gyümölcssavakat, pektint tartalmaz.

Az orvostudomány szerint a borbolya kedvező hatását főleg berberin (alkaloid) hatóanyagának köszönheti, melynek jelentős fertőzésgátló, antibakteriális és gombaellenes hatása van. A borbolyából készített tea simaizom görcsoldó hatása révén jó gyomor-, bél-, máj- és epebántalmak ellen. Fájdalmas menstruáció esetén is használható. Az érett termések alkaloidot alig tartalmaznak, meghűléses megbetegedésekben alkalmazhatók, enyhe hashajtó hatásúak.
Magyar Nyelvfb.


A kövirózsa csodákra képes



2013, július 9 - 23:09 — jblank
A kövirózsa (Sempervivum tectorum) igénytelenségét meghazudtolóan szép, örökzöld növény. Számos fajtája létezik. Levelei színének árnyalta típusonként eltérő. Magyarországon vadon csak a Villányi hegységben fordul elő, termesztett körülmények között azonban gyakran találkozhatunk vele. Húsos, csillag alakban szétterülő levelei sokféle hatóanyagot tartalmaznak. Érdemes a kertben helyet találni a számára, alig van dolog vele – Bálint gazda egyenesen “koplalóművésznek” becézi - viszont annál több hasznot hajt.

Hatóanyagai:
× szénhidrátok (szedoheptulóz)
× gyümölcssavak (izocitromsav – 5-9 % -, citromsav, almasav, malonsav
× szabad aminosavak: aszparaginsav, fenolkarbolsav, kávé- és klorogénsav
× flavonoidok (7 %-ban kvercetin kepmferol, flavon glikozoidok)
× cserzőanyagok (3-4 %)
× procianidinek
× jelentős mennyiségű C-Vitamin
× nyálkaanyag
Gyógyerejére a klasszikus orvoslásban számos példát olvashatunk. Dioszkoridész és Hieronymus Bock a kövirózsa hűtő és összehúzó erejét emelik ki, s elsősorban külső felhasználásra javasolják, pl. gyulladt kelésekre, orbáncra. Pókok mérges csípésére, égésre.
Présnedvét a népi gyógyászatban ma is felhasználják középfülgyulladások enyhítésére – minden bizonnyal ezért ragadt rá a fülfű név is – valamint égések, vágások, rovarcsípések gyógyulásának elősegítésére.
Farmakológiai hatása gyulladáscsökkentő, antioxidáns.
Főleg ezen hatásoknak köszönhető, hogy pozsgás leveleinek nedvét a kozmetikai ipar is sokrétűen hasznosítja. Elsősorban regeneráló készítményekben, napozás után ajánlott testápolók összetételében, halványító szerekben találkozhatunk a nevével.
A kövirózsa levét, alkoholos kivonatát a kozmetikai kezelések során is széleskörűen felhasználjuk:
- száraz, dehidratált bőröknél masszírozáshoz, krémpakolásába,
- túlzásba vitt napozástól, szoláriumozástól felhevült, lepirult bőr lehűtésére, nyugtatására, regenerálására,
- gyantázás utáni égő érzés, valamint viszketés csillapítására,
- halványító kezelésekhez pakolásba, iontoforézissel.
A természetgyógyászati irodalom szerint többi bőrprobléma otthoni kezelésére is javasolható:
- a bőrön keletkező hólyagocskák (herpesz, övsömör, bárányhimlő) gyorsabb leszárítására,
- futószemölcsök elmulasztására (éjszakánként kell rákötni egy félbevágott levelet a szemölcsre),
- leveleinek forrázatát kisebesedett száj és afta kezelésére,
- aranyér és szopástól kirepedezett mellbimbók kezelésére,
- tyúkszem eltávolítására is javasolják (a sós vízzel feláztatott, felpuhított tyúkszemre éjszakára kell rákötni a félbevágott levelet).
A növény használatának nincs ellenjavallata, mellékhatással sem kell számolnia senkinek.
Tipp!
Napozás utáni nyugtató, regeneráló bőrápoló-keverék:
Egy virág megmosott, leitatott leveleit nyomjuk ki egy kis tálkában (dörzscsészében), a nedvhez keverjünk kb. hasonló mennyiségű hidegen sajtolt növényi olajat (napraforgó-, {Helianthus anuus}, oliva-, {Olea Europea}, vagy argánfaolajat [Arganum Spinosa}) és 3 csepp levendula olajat – Lavandel officinalis. A keveréket gyengéden masszírozzuk be a frissen felégett bőrbe úgy, hogy közben levendula aromavízzel nedvesítjük a kezeinket.

2. A NÉV

Latin név: Sempervivum tectorum
Népies nevek: kövirózsa, házi kövirózsa, fali kövirózsa, kőrózsa, fülfű, fülbeeresztőfű, fülbefacsarófű, égdörgőfű, mennykővirág.

RENDSZERTANI BESOROLÁS

Törzs: Zárvatermők (Angiospermatophyta)
Osztály: Kétszikűek (Dicotyledonopsida)
Alosztály: Rózsaalkatúak (Rosidae)
Rend: Kőtörőfű-virágúak (Saxifragales)
Család: Varjúhájfélék (Crassulaceae)

MORFOLÓGIA, ELTERJEDÉS

Főleg Európában gyakori, többnyire a hegyvidékek sziklás, napos lejtőin található. A karsztsziklagyepek jellegzetes növénye. Nálunk csak a Villányi-hegységben él vadon, de falakon, háztetőkön, sziklakertekben megtalálhatjuk, mint kedvelt dísznövényt. Szélsőségesen szárazságtűrő, igénytelen, szereti a sok napot. A pangó vizet nem tűri, ahol a víznek nincs lefolyása, könnyen kirohad. Legalkalmasabb számára a kevés humuszt tartalmazó, laza, jó vízáteresztő talaj. Pálha nélküli húsos tűlevelei levélrózsát alkotnak, sejtjeikben sok a vizet megkötő nyálka, szöveteik duzzadtak. Pozsgás növény, 2-6 cm hosszú levelekből álló tőlevélrózsája 5-15 cm átmérőjű, nyitott. 20-50 cm magas száron nyár végén nyílnak a virágai, melyek rózsaszínűek. A növényen sarjak is képződnek, így könnyen szaporítható, a sarjak a földre hullva tavasszal gyökeret eresztenek.

HATÓANYAGTARTALOM, HATÁS

Flavonoidokat, cserzőanyagot, növényi savat, nyálkaanyagot, szabad aminosavakat és fenolkarbonsavakat, C-vitamint tartalmaz. Gyulladáscsökkentő, lázcsillapító, külsőleg fájdalomcsillapító, baktérium és vírusölő hatású.

NÉPI GYÓGYÁSZAT

Lázcsillapításra, hasmenés kezelésére és féregűzésre, külsőleg végtagi fájdalmak, égési sebek, leégés, napszúrás és vérzések kezelésére használták. A népi gyógyászatban az összezúzott pépes leveleket antiszeptikus hatásúnak vélt borogatásként sebek kezelésére használják. Az étolajba mártott és összelapított leveleket szemölcsökre tapasztják, de alkalmazzák rovarcsípések okozta viszketések, szemölcsök, különféle dagadások, duzzanatok megszüntetésére is. A levet leforrázva, teaként torokgyulladásra, hörghurutra, kisebesedett száj és afta gyógyítására használhatjuk. Diószegi Sámuel Orvosi Füvészkönyvében (1813) az előbb ismertetett alkalmazások mellett a kövirózsát égés, aranyér és a mellbimbók kirepedezése ellen ajánlja Leggyakrabban a fülfájás kezelésére használták. Az összetört leveleket ruhába tették, kinyomták a levét és a fülbe csepegtették. A növény alkalmazásának másik módja az volt, hogy egy levéldarabkát vékony cérnára fűzve bedugták a fülbe. A levél nedve elmulasztja a tyúkszemet is. Nem csak külsőleg használták, hanem kinyomott levét hideglelésben és hagymázban szenvedő betegeknek valamint ijedős kisgyerekeknek adták. Napjainkban, a kozmetikai iparban is használják.

KULTÚRTÖRTÉNET, NÉPHIT, MÁGIA

Tudományos Sempervivum neve ókori eredetű. Dioskurides és Plinius is ezen a néven említik, bár más latin nevét is feljegyezték (Jovis barba). Méliusz Péter 1578-as Herbáriumában a kövirózsáról azt írja, hogy a "kövér" növény házakon is terem, hatása hűsítő és szárasztó. Lippai János Posoni kert című művében (1664-1667) a vetemények ellenségeinek elűzésére és elpusztítására használt orvosságok közt említi a kövirózsát, melynek főzetét más növényekkel együtt hernyók elleni öntözésre használták. Jupiter szakállának is nevezték, mert a néphit szerint a kövirózsa Jupiter ajándéka a villámlás, mennydörgés, tűz és boszorkányság ellen. Mivel a villámlás istene Jupiter, így Jupiter növényévé lett. A germán mitológiában a mennydörgés istene Thor, így Thor szent növénye lett a germánoknál. Szutórisz szerint: „a földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozó ősi nép a természet tünemnyit és tárgyait különös figyelemmel kísérve egészen önként arra a hiedelemre jutott, hogy bizonyos növények az isten kedveltjei. A zivatar, a jégeső nem verte el, tehát Thor szeretheti – tartották a germánok.” Háztetőkre, kerítésekre, a kapu elé ültették a kövirózsát, nehogy magukra vonják Thor haragját. Ez a bajelhárító hiedelem átment a köztudatba, olyannyira, hogy Nagy Károly rendeletileg írta elő a kövirózsa ültetését.
A növényszimbolikában a kövirózsa az életerőt és a szorgalmat jelképezi.

Forrás:
Surányi Dezső: Lyra florae – A növények örök himnusza. Bp 1987. Tankönyvkiadó
Dr. Turcsányi Gábor: Mezőgazdasági növénytan. Bp. 1998. Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó
Rapaics Rajmund: A magyarság virágai. Bp. 1932. Királyi Magyar Természet-tudományi Társulat

forrás: Magyar Nyelvfb.


A világ népét...



2013, július 3 - 12:11 — jblank
A VILÁG NÉPÉT, LEGÁLISAN GYILKOLJÁK
A gazdasági válságot azok szajkózzák, akik azt elő is idézték. Itt nincs tét, csak a népcsoportok, nemzetek totál tönkretétele. Nem számít az eszköz, sem a módozat, csak a titkos, íratlan módszertan.
Minek, miért - kiért ez a nagy-nagy felhajtás?Jól tudjuk-tudhatjuk, aminek el kell érkeznie, az amúgy is bekövetkezik.
Nem értem ezt a nagy-nagy lázadást; képtelen vagyok azonosítani, képtelen vagyok behatárolni azokat a távlati jeleket, amelyek állítólag arra utalnak, hogy a mélyen nem tisztelt nagyhatalmak - a tőzsde és a hitelek urai - ki fogják robbantani az adósság háborúját - s mindezt, ahogy azt tapasztaljuk is, a gazdasági síkon el is indították. Már csak a téridő kérdése, hol fog kipattanni, hol van a gócpontja.
Szaladozhatunk jobbra-balra, hitelt már minden sarkon kínálnak, adnak, vesznek - számukra csak az a lényeg, hogy a szenvedő Népet, teljesen a földbe verjék.
Ismeretlen számukra a szociális kérdés, habár mindezt a kikopott kommunisták teszik, akiket a felsőbbrendű titkos? társaságok, és a különösképpen ismeretlen? szekták vezérelnek.
Igen, ne csodálkozzunk ezeken a szókapcsolatokon, hiszen jól tudjuk, eleget olvastunk ahhoz, hogy be tudjuk határolni azt is, honnan vezérelnek minket, országunkat, politikai pártjainkat, kormányunkat. Még megnevezni sem szükséges. Az is elképzelhető, hogy olyan egyénre is rá tudunk majd bukkanni, aki éppenséggel gondolataimat olvassa, és ezzel párhuzamosan valamelyik csoportnak a csicskás bérence. Milyen érdekes – ugye?
Kocsmabeszéd? Vagy éppen egy főtéri megpihenés? Vagy egy séta a Hungária körúton?
Teljesen mindegy.
Hiszen ezek olyan éttermekben tanácskoznak, melynek falai legalább 1m vastagok, homlokzatuk magas, a kimondott szó csak a közvetlen közelben hallatszik, stb. Itt és így zajlanak a megegyezések, az alkuk.
Ezután következnek a páholyos összejövetelek, ahonnan majd a Rend hatáskörébe érkezve eldöntődik, hogy melyik bankot, országot, Népet-népességet, nemzetet kell a padlóra juttatni, hogy majd a „kedvező” hitelek árán úgy eladósodjanak a felsoroltak, hogy már lélegezni se tudjanak.
Ez nem más, mint hivatalos, legális – a gazdasági síkon zajló gyilkolás.
És mi is, Ti is, és mindenki ennek a haszontalan, aljas mókuskeréknek vagyunk a részesei, sőt vannak közöttünk olyanok is, akik segítő jobbot nyújtanak csak azért, hogy a fejükön zsírosabb kalap lehessen.
Na, én ebből nem kérek – és ezért sem hordok kalapot.
Magyarul: ha nem adjuk el
tisztességünket, becsületünket, hovatartozásunkat, identitásunkat, önazonosságunkat, akkor bizony, rövid idő elteltével tapasztalhatjuk, hogy a borotva pengéjét már rátették a nyakunkra, ütőerünket megvágták, és lassú vérzéssel, de biztos halálmódszerrel, de elpusztulunk.
Azon legyünk, hogy segítsük elkábított, legázolt népünk talpra állását és öntudatra ébredését, ill. megvilágítsuk a helyes önvédelmi cselekvés feladatait, módozatait.
Ebben a háborús időszakban már nem is lehet ellenségről beszélni, hiszen ellenfelünket be se tudjuk azonosítani.
Lehet az: szomszéd, barát, kolléga, megyei képviselő, parlamenti-páholyos nyakkendős – lehet az bárki, akiről esetleg azt hisszük, hogy a legbizalmasabb társunk.
Elgondolkoztat ez az állapot -, s már csak azért is, hogy ha az ellenséget keressük, akkor elsősorban önmagunkkal vívódunk – vagy: önmagunk ellensége vagyunk. Igen, vagyunk, mert részesei lettünk ennek a gazdasági terrornak.
Keressük meg inkább a kiutat, keressük meg azt a nívót, amely segítségével egy Magyar-kínai bankot (kamatmentes hitelekkel!) tudnánk létesíteni, s így teljes egészében mentesítve lehetnénk a nyugat magas kamataitól, hiteleitől, s nem lennénk függőségi viszonyban az Egyesült Államokkal.
Gondolkozzunk csak!
Házik Zoltán, író, költő
MEDIAREK Corporation, Kárpáti Harsona


Az Ujgurok - nép, amely csak a magyart tartja rokonának



2013, június 30 - 19:39 — jblank
Az Ujgurok – a nép, amely csak a magyart tartja rokonának   
 szombat 29 június 2013 - 06:59:20

Az ujgur testvéreink  eredetileg Mongóliában éltek, elődeik tagjai lehettek a hunok törzsszövetségének.
Négyezer éves történelmük, szépséggel és titkokkal teli kultúrájuk van – ők az ujgurok. Távoli földön, Belső-Ázsiában élnek, de a magyarokat rokonaiknak tartják. Bármennyire is furcsa, sokkal többet tudnak rólunk, mint ahogy azt gondolnánk.
A tízmilliós ujgur kisebbség Kína nyugati részén , a hivatalos nevén Hszincsiang Ujgur Autonóm Tartományban él. Az ujgurok egymás között hazájukat csak Ujgurisztánnak illetve Kelet-Turkesztánnak hívják, vagy épp mindkettőnek. A húszmilliós Hszincsiang Kína egyik legnagyobb tartománya. Területén, amely 16 –szor nagyobb Magyarországnál, 13 etnikum él. Legnagyobb lékszámban az ujgurok. Az ötven éve tartó erőszakos kínai betelepítések miatt már arányuk 50 százalék alá csökkent. A türk nyelvcsaládhoz tartozó ujgurok a történelem során figyelemre méltó kulturális kincset halmoztak fel, amely a 19. században a térségbe érkező kutatókat és felfedezőket is bámulatba ejtette.

Az ujgurok egyik ága korábbi birodalmuk szétbomlása után 840-ben Kelet-Turkesztánban telepedtek le, ez a terület a híres Selyemút révén már az ókorban is fontos kereskedelmi csomópont volt. Az ujgurok több vallást is gyakoroltak. Eleinte buddhisták voltak, ezt igazolják a máig fennmaradt buddhista templomok és kolostorok. A 10 században főleg török hatásra felvették az iszlám hitet. Kínai források szerint az ujgurok már ebben az időszakban is híres gyógyítók voltak, az akupunktúrát is ők fedezték fel. Jártasak voltak az építészetben a művészetekben és a zenében. Magas szintű volt írásbeliségük Még a legegyszerűbb foglalkozású ember is tudott írni és olvasni. Az ujgurok már évszázadokkal Gutenberg előtt ismerték a könyvnyomtatást.
A nomád népek közül egyedül a magyarokat tekintik rokonaiknak. Az ujgurok eredetileg Mongóliában éltek, elődeik tagjai lehettek a hunok által ismert. törzsszövetségnek. Ezt a helyiek is igazolják, az ujgur falu lakói egymás után sorolják az általunk is ismert szavakat.
Kelet-Turkesztán több mint ezer éven át szabad állam volt. Hol Kína oldalán, hol ellenségeként, de véres csaták árán sikerült megőriznie függetlenségét. 1876-ban a kínai császári seregek elfoglalták területüket. Ujgur források szerint a kínaiak a betörés során egymillió őslakost mészároltak le. Az ujgurok azonban nem adták meg olyan könnyen magukat. 1884 óta, amikor hivatalosan is a Hszincsiang tartomány részévé váltak, 65 éven át 42-szer szerveztek fegyveres felkelést a kínai császári megszállók ellen. Kétszer is kivívták önállóságukat. 1933-ban létrehozták a Kelet-Turkesztáni Iszlám Köztársaságot, és 1944-ben kihirdették a Második Kelet-Turkesztáni Köztársaságot. Az előbbi 3, az utóbbi öt évig állt fenn.
1949-ben a Kínába tartó ujgur vezetők repülőgépe lezuhant. Ezzel az addig független állam szabad prédává vált. A kommunista Kína végleg bekebelezte az országot . Hszincsiang autonómiát kapott. Ez azonban csak papíron létezik. A kínai han nemzetséghez tartozó betelepülők különböző kiváltságokat élveznek. Az ujgurok anyanyelvi iskolákat, szabad vallásgyakorlást követelnek. Tiltakoznak a területükön végrehajtott kínai atomkísérletek ellen. És továbbra sem adják fel függetlenségi törekvéseiket. Erre azonban vajmi kevés az esély, hiszen Peking soha nem mondana le egy olyan régióról, amelynek földje 122- féle ásványkincset- köztük olajat, gázt, szenet és aranyat rejt.Az ujgur testvéreink  (“fehér emberek hosszú, világos hajjal” – ahogyan egy korabeli kínai utazó látja őket), akik a Sárga folyó és a mongol sztyeppék között éltek. Az évszázadok során a szomszédos, kisebbrendűségi komplexussal igazán nem vádolható Középső  Birodalom mindig is megpróbálta bekebelezni őket, ha nem egyéb, már csak az itt húzódó – és nagyon komoly gazdasági hasznot hajtó – Selyemút feletti totális ellenőrzés okán. A hivatalos kínai álláspont szerint Hszincsiang, (vagyis az “új határvidék”) már az időszámításunk előtti első században a Mennyei Birodalom szerves részévé válik – persze ezzel az indokkal az ujgurok (akiknek őseit a bizánciak “fehér hunoknak” nevezték) nagyon nem értenek egyet.
Ujgur testvéreinket, a kínai vezetés teljesen be akarja olvasztani Kínába! A fővárosban 2.5 millió lakos közül 90% kínai betelepített és naponta hoznak be több tízezer kínait. Kína az idők folyamán folyamatosan kifosztja Uyghur régió ásványi kincsekben gazdag területeit. Példaképen, az elmúlt pár évben több mint 5,000 tonna aranyat vitt el Kína. 1949 óta 8 millió ujgurt lőttek agyon, a fiatal ujgur lányokat kínai kuplerájokba hurcolják. A törvény csak egy gyermeket enged vállalni a házaspároknak, és a második gyereket abortusszal elveszik az anyától, ha nem járul hozzá, akkor 6 évig tartó büntetést szabnak ki rá! A tibetiek is hunoknak tartják magukat, így a dalai lámához is ekképpen kellene viszonyulni! Belső Mongóliát is elrabolták a kínaiak, ahol 6 millió mongol él és a kis Mongóliában csak 2.5 millió ember! Belső  mongoli és az ujgurok határánál él egy nép, amely székelynek hívja magát és körülbelül 200.000 ezren élnek itt!
A székely és ujgur zászló hasonlósága szembetűnő, így van alapja annak, amit állítanak!
Magyar-ujgur nyelvben 4000 szópárhuzam fedezhető fel, csak néhányat említve:
Csárdás=egymást kísérő
Kolbász=kézzel tömni
Szemüveg=közeleg
Kocsi=kos
Rák=rák
Pest= az MTA szerint szláv eredet pets sütő – síkság ujgurban
Buda= megvilágosult – Buddha
Amint az Kőrösi tanárának, Benkő Ferencnek földrajzkönyvéből kiderül, “Nagy és Kis Bukária” akkori fogalmak szerint lényegében Turkesztánnal azonos és az Aral-tótól Észak-Kínáig és Mongóliáig elnyúló hatalmas terület volt. Nevezetesen: “Nagy-Bukária” tulajdonképpen Turkesztán nyugati része és egészen a Musztag-ata hegységig terjed. “Kis Bukária” viszont a Musztag-ata vidékétől keletre eső, Kínához tartozó terület, és a mai értelemben vett Kelet-Turkesztánnal azonos, a Tarim-medencében fekszik, amelyet északon a Tien-san, délen pedig a Kien-lun hegyláncai vesznek közre, s keleti felé a Góbi-sivatagot is magában foglalja.
Csoma kutatói felfogásában a kitűzött cél nemcsak a magyar őshaza megtalálása volt, hanem a magyarok rokonának tekintett hunok ázsiai őstörténetének tisztázása is.
Ázsiai utazásom tárgya: kikutatni a magyarok első település helyeit. Összegyűjteni történelmi tetteinket, megfigyelni a hasonlóságát, ami több keleti nyelv és a mi anyanyelvünk között van.” – írja.
Különféle források szerint Kőrösi Csoma Sándornak a göttingeni egyetemen folytatott tanulmányai során két olyan tanára is volt, aki arra ösztönözte, hogy a magyarok eredetét kutassa. Az egyik Eichhorn, akit híres orientalistaként ismer a nyugati világ. A másik pedig az antropológia megalapítója Blumenbach professzor volt. Kőrösi az utóbbi révén tette magáévá az ujgur elméletet. Ugyanis a professzor irányította rá figyelmét arra, hogy a magyarok valószínűleg a kínai évkönyvekben sokat szereplő ujguroktól származnak. De õ volt az is, aki arra biztatta tanítványát, hogy a magyarságnak ezt az állítólagos őstörzsét, és ezeknek eredeti hazáját felkeresse.
Mint ismeretes Kőrösi Csoma Sándor végül is sohasem jutott el az ujgurok közé. Személyes véleményem szerint ebben – nagy valószínűséggel – az is akadályozhatta, hogy nem volt muszlim, nem ismerte a szükséges mértékben és alapossággal az iszlám vallást, az iszlám kultúrát. Abban a korban – és ezt bizton állíthatom – egy ilyen cél megvalósítása, a megfelelő tudás nélkül eleve kudarcra volt ítélve. Hogy mit talált volna Kőrösi, ha eljut a céljához és találkozik az ujgurokkal? Erre most nem térnénk ki részletesen, de egy dolgot mégis elmondunk:
Mukliszi Juszupbek, ujgur történész, aki a 30-as években a kínaiak által alapított nemzetiségi fõiskolán, 1941-ben, Urumcsiban végezett, azt állítja: “Az ujgur nép õslakos Ázsiában, eredetükről az a legenda járja, hogy élt Közép-Ázsiában két testvér, “10 ujgur” és “9 ujgur”. Tőlük származik e pusztai nép két csoportja: a kínai Hszincsiang területén élõ népcsoport a “9 ujgur” népe, míg a “10 ujgur”, az onogurok Európába vándoroltak, s ők a magyarok õsei – tartja a máig is élő legenda. Az ujgurok a mai napig számon tartják a magyarságot, mint távoli rokonokat. 14 milliónak tudjuk az Európában élő magyarok számát, mi Kelet-Ázsiában 22 millióan vagyunk, így a törzs leszármazottait 36 milliós lélekszámúra becsüljük.”

 
Ujgurisztán egy megszállt ország
Ujgurisztán az ujgurok otthona volt legkevesebb 2000 éven át, amely idõ alatt kisebb megszakításokkal szabad és független ország volt, szemben a kínaiak állításával, mely szerint Ujgurisztán ősi, elválaszthatatlan kínai föld.
A történelmi tények világosan bizonyítják, hogy Kína ezen állítása történelem hamisításon alapszik, annak a reményében, hogy az elnyomás és az asszimiláció eredményeit idővel legitimálhatja a világ szemében.
A kínai inváziók sora Kr. e. 104-ben kezdődött, és azóta Ujgurisztánt többször foglalták el kínai csapatok, ám ezek a megszállások soha sem voltak hosszú életűek. A következőkben néhány történelmi adalék a kínai megszállásokról:
1. A Wu ti korban, Li Kuang tábornok Kr. e. 104-ben elfoglalta Ujgurisztánt, de Ujgurisztán népe visszaszerezte függetlenségét Kr. e. 86-ban, a kínai katonák legyőzésével.
2. A Hsuan Ti korban, Chang Chi tábornok megtámadta és elfoglalta Ujgurisztánt Kr. e. 59-ben. Azonban Kr. e. 10-ben az ujgur kánok legyőzték a kínai seregeket és visszanyerték szabadságukat.
3. A Ming Ti kor Második Kán Dinasztiája idején Pan Chao tábornok belháborút indított Ujgurisztán megtámadásával, Kr.u. 73-ban. Ez a háború mintegy 28 éven át tartott. Kr. u. 102-ben Pan Chao visszatért Kínába, majd egy évre rá fiának Pan Yungnak menekülnie kellett az õt legyőző ujgur kánok elől. Ekkor Ujgurisztán újból visszanyerte biztonságát és függetlenségét.
4. A Topa(Wei) korban, Ujgurisztán adót volt köteles fizetni Kínának, 448-tól 460-ig.
5. 657-ben a Tang dinasztiabeli Kau Tsung elfoglalta Ujgurisztánt, de 669-ben a Gök Türk kánok kiűzték a kínaiakat Ujgurisztánból.
6. 747-ben Kau Tsung a koreai Kao Sien-chi tábornokot nevezte ki a kínai seregek parancsnokává és megbízta az egymással hadakozó ujgur kánok egy csoportjának támogatásával. Ez a tábornok  kihasználva az ujgurok megosztottságát, rendkívül agyafúrt és kegyetlen módon állította szembe egymással az ujgurokat, és így sikerült Ujgurisztánt kínai alávetettségbe taszítania. Azonban az ujgurok 751-ben arab segítséggel megsemmisítették Kao Sien-chi erőit és így elnyerték függetlenségüket.
Kr. e. 104 és Kr. u. 751 között hat kínai hadjárat indult Ujgurisztán ellen. Ezalatt a 855 év alatt, a kínaiak mindössze 157 évig uralták Ujgurisztánt, és mint ahogy a hadjáratok gyakorisága mutatja, ez az uralom mindvégig csak részleges és időleges maradt. A fennmaradó 698 évben Ujgurisztán szabad és független ország volt.
Abban idõszakban(Kr. e. 104-Kr. u. 751) általánosságban baráti volt viszony és kereskedelmi kapcsolatok létesültek Ujgurisztán és Kína között. Az újabb keletű kínai történelmi könyvek és politikai szándék ezeket a kapcsolatokat hátsó szándékoktól öveztetve úgy igyekszik beállítani, mint Ujgurisztán Kínának való alávetettségének bizonyítékát, hogy így legitimálják Ujgurisztán iránti igényüket.
Miután az arab, türk és tibeti erők kiűzték a kínai megszállókat 751-ben, mintegy 1000 esztendő telt el a kínai mandzsu uralkodók hódításáig. Ez alatt a hosszú időszak alatt nem Kína volt az egyetlen fontos diplomáciai tényező Ujgurisztán számára. Az ujgurok önkéntesen a Mongol Birodalomhoz, ahol 207 éven keresztül megtartották függetlenségüket és fontos szerepet játszottak annak kulturális és politikai életében. A fennmaradó 800 éven keresztül Ujgurisztán teljesen független volt, a jólét és fejlődés saját útját járta.
A mandzsu hódítók mintegy egy millió polgári lakos élete árán 1876-ban elfoglalták Ujgurisztánt és formálisan is betagolták a Mandzsu birodalomba, Xingjiang (vagy Sinkiang, amelynek jelentése “új tartomány”) Tartomány néven. Ezen időtől fogva Ujgurisztán folyamatosan katonai közigazgatás alatt állt. 1949-ig 42 fegyveres felkelés tört ki (átlagosan négyévente) a mandzsu uralom ellen, a függetlenség visszaszerzéséért.
1933-ban az ujgurok Ujgurisztán déli részén megalakították a Kelet-Turkesztáni Iszlám Köztársaságot, majd Ujgurisztán egészén a második Kelet-Turkesztáni Köztársaságot. Az előbbi államalakulat 3 évig, míg az utóbbi 5 évig állt fenn.
A kommunista Kína 1949-ben foglalta el Ujgurisztánt, és 1955-ben változtatta XUAR-ra a nevét. A kommunista Kína, azóta gyarmatosító uralmat valósít meg Ujgurisztánban. Az ujgurok leírhatatlan szenvedéseket kellet kiálljanak az embertelen idegen elnyomó uralom alatt. Dacára a szenvedéseknek és a kulturális genocídiumnak az ujgurok lelkét nem sikerült megtörni. A hozzáférhetõ kínai források szerint, az ujgurok 1954 óta, a kockázatok és veszélyek ellenére tüntetéseket és felvonulásokat szerveznek, földalatti mozgalmakat alakítanak, hogy kivívják jogegyenlőségüket vagy akár függetlenségüket, harcuk mely csúcspontját 1996-ban érte el, soha sem szûnt meg.
Az ujgurok építette Ming Oy vagy az Ezer Buddha Temploma még megtekinthetők Kucha, Turfán és Dunhuang városaiban, ahol a kanchou ujgurok éltek.
Kucha városában több mint 50 buddhista templom, könyvtár és a szegényeket istápoló népjóléti intézmény volt. Hotan városában 14 nagy templom és számos kisebb kolostor állt. Az ujgurisztáni ujgurok 934-benv vették fel az iszlámot, a Karahanida Satuk Bughra Kán uralkodása alatt. Azóta az iszlám az ujgurok egyetlen vallása, mind a mai napig.
Az ujgur hatalom, tekintély és kultúra a történelem hosszú folyamán át virágzott és több mint 1000 éven át uralta Közép-Ázsiát majd meredek hanyatlásba kezdett a mandzsu invázió után, majd a nacionalista de különösképp a kommunista Kína uralma alatt.

 forrás: 
Link nyomán

Az ilyen korcs Kovács Lászlók , Göncz Kingák , Majtonyik az apjukat anyjukat megtagadnák egy zsiros állásért ezek a csótányok mindig más kedvébe akartak járni , és közben az olajmaffia kiforrot tagjaivá váltak Hódoltak már mindenkinek , miért ne a pénznek és gazdájuknak ne hódolnának. Draskovity az olaj báró kastéjában a mocskos pénzt számolja , az utca embere meg a kastéja felgyujtásán fáradozik az olajos mocsok had égjen , de ha lehet a tűzet éjjel szítsátok fel .



A növényekbe kódolt ŐSI tudás



2013, június 11 - 22:35 — jblank
NE a gyógyszeripar kasszáját gyarapítsd! Ismerd meg és használd a növényekbe kódolt ŐSI tudást!

Aszalt szilva és az immunrendszer

Az utóbbi években egyre többet hallani a sejtkárosító szabad gyökökről, illetve az antioxidáns hatású gyümölcsökről.
Táplálkozástudományi professzorok ezidáig úgy vélték, hogy az erdei gyümölcsök rendelkeznek a legnagyobb szabad gyök-semlegesítő hatással, azonban a legfrissebb kutatásokból kiderült, hogy az aszalt szilva jóval nagyobb antioxidánsdózissal rendelkezik.

Ezért immunrendszerünk erősítése érdekében az őszi,téli és a tavaszi időszakban különösen ajánlott aszalt szilvát fogyasztani.

Egyetlen aszalt szilva több ásványi anyagot és vitamint tartalmaz, mint például egy maréknyi áfonya, ami antioxidánsokban szintén gazdag. Vas, kalcium, szelén, A-, B-, és C-vitamin tartalmának köszönhetően óvja a sejteket, védelmet nyújt a daganatos-, a szív- és érrendszeri megbetegedések ellen, és az idegrendszert is erősíti.

Változó korba lépő nőknek is ajánlott, mivel segít visszafordítani a menopauza miatt kialakult csontritkulás folyamatát.

Táplálkozáskutatók szerint az aszalt szilva kiváló immunrendszer erősítő, ráadásul az áfonyával ellentétben könnyebben beszerezhető.

Szakértők szerint az egészség védelme és az immunrendszer erősítése érdekében naponta három aszalt szilvát fogyasszunk.

További előnyei: hashajtó, vizelethajtó, szabályozza az emésztést, ugyanakkor rostban is rendkívül gazdag.
Fogyasztásával egyedül a cukorbetegeknek kell óvatosabban bánni, mivel magas cukortartalommal rendelkezik. 100 g aszalt szilva, 300 kalóriát tartalmaz

Keresztre feszítve



2013, június 4 - 17:47 — jblank
 Ma a Nemzeti Összetartozás Napján, a trianoni békediktátum 93. évfordulóján nem annak tragikus következményeit, hanem az aláírás körülményeit      idézem fel ebben az írásban.
1920. május 19 – én a magyar békeküldöttség utolsó ülésén gróf Apponyi Albert a delegáció vezetője bejelentette a békeküldöttség lemondását. A Simonyi – Semadam Sándor vezette kormány a lemondást elfogadta, és a Párizsba továbbította a békekonferenciához azzal, hogy a kormány a szerződést a kényszerítő politikai körülményeket figyelembe véve fogja aláíratni. Május 31 – én adta át Praznovszky követ  a magyar kormány bejelentését és a magyar tárgyaló delegáció lemondásnak hírét Henry alezredesnek.
Május 23 – án Millerand francia miniszterelnök értesítette Praznovszky követet, hogy az aláírás Versaillesben a Grand Trianon palota nagytermében június 4 – én történik. Egyben azt is közölte, hogy az aláírók a kormány tagjai legyenek.
A magyar kormány Dr. Benárd Ágoston népjóléti és munkaügyi minisztert, és Drasche Lázár Alfréd rendkívüli követet és meghatalmazott minisztert hatalmazta fel aláírásra. A küldöttég május 31 – én indult el szalonkocsiban Budapestről. Kíséretükben utazott gróf Csáky István követségi attasé. A különvagon a keleti expresszhez csatolva június 3 – án reggel érkezett Párizsba.
A pályaudvaron Henry alezredes és kísérete fogadta az érkezőket. Versaillesbe kísérték őket, ahol átadták megbízólevelüket. Ezután a Békekonferencia elnöke  megküldte részükre az aláírandó Békeszerződés hiteles másolatát. Ez egy 60 – 70 cm hosszú és 50 cm széles kötet volt. Még aznap, június 3-án az összes aláírók ellátták a szerződést saját pecsétjükkel. Június  4– én délután 4 óra 15 perckor Dr. Benárd Ágoston, Drasche Lázár Alfréd, Praznovszky Iván követ, Wettstein János követségi tanácsos, Bobrik Arno követségi titkár és gróf Csáky István Henry alezredes, Burrowes angol őrnagy és Jacomini olasz főhadnagy összekötőtisztek kíséretében a Nagy Trianon palotába érkeztek.
A Nagy Trianon Palota a versaillesi kastély közelében van. Két szárnyra tagolódik, melyeket  oldalain nyitott, de fedett folyosó köt össze. Itt várta a magyar delegációt M Fouguiere a francia külügyminisztérium szertartásmestere. Itt várakoztak addig, amíg beszólították őket a palota nagytermébe, mely az épületi homlokzat előttről nézve a jobb oldalon van. Ez a Cotelles terem, mely 52 m X 7 m nagyságú.
A nagyteremben ezalatt összegyűlt a Szövetséges és Társult Hatalmak képviselői, mintegy 70 fő. Külön képviseltette magát Kanada, Ausztrália, Új Zéland, Dél – Afrika és India. Itt tartózkodott gróf Apponyi Albert is.
Amikor a magyar küldöttséget bejelentették, mindenki felállt, ezután a két magyar főmegbízott elfoglalta kijelölt helyét a patkó alakú asztalnál, szemben a portugál küldöttekkel. Ekkor Millerand elnök felszólította őket, hogy a megállapított szerződést írják alá. Elsőként Dr. Benárd Ágoston írta alá egy külön erre a célra a terem közepén felállított asztalon, majd követte őt Drasche Lázár. Ezután következett a szövetséges öt nagyhatalom, majd a többi állam a francia betűrend szerinti sorrendben. Wilson amerikai elnök a szerződést nem írta alá.
16 óra 30 perc volt, ezután Millerand elnök az ülést berekesztette. A magyar küldöttség elhagyta a termet és a hátsó kijáraton távozott.
A győztesek ezután ünnepi fogadást tartottak. A románok, szerbek és a csehek – szlovákok külön gratuláltak egymásnak.
Bár a bevezetőben említés történik arra, hogy a  Békeszerződés következménye nem szerepel,  ám néhány részletet érdemes idézni. Rögtön a szerződés első részét. Megdöbbentő.
Békeszerződés ( eredeti szöveg )
Az Amerikai Egyesült Államok, a Brit Birodalom, Franciaország, Olaszország és Japán, mely Hatalmakat a jelen szerződés Szövetséges és Társult Főhatalmaknak nevez. Belgium, Kína, Görögország, Nicaragua, Panama, Lengyelország, Portugália, Románia, a Szerb – Horvát – Szlovén Állam, Sziám, és Cseh –Szlovák ország, amelyek a fentebb megnevezett főhatalmakkal együtt a Szövetséges és Társult Hatalmakat alkotják egyrészről
és Magyarország másrészről.
Tekintettel arra, hogy a Békeszerződés köthetése céljából Ausztria – Magyarország volt Császári és Királyi Kormányának kérelmére a Szövetséges és Társult Főhatalmak 1918. évi november hó 3 – án Ausztria – Magyarországnak fegyverszünetet engedélyeztek és ezt Magyarországra vonatkozólag az 1918. évi november hó 13 – án kötött katonai egyezménnyel kiegészítették,
-     tekintettel arra, hogy a Szövetséges és Társult Hatalmak szintén óhajtják, hogy szilárd, igazságos és tartós béke lépjen annak a háborúnak a helyébe, amely háborúba közvetlenül vagy közvetve, Ausztria – Magyarország ellen, többen közülük egymásután sodródtak bele, s amely háború Ausztria – Magyarország volt császári és királyi Kormányának 1914. évi július hó 28 – án Szerbiához intézett hadüzenetével és az Ausztria – Magyarországgal szövetséges Németországnak ellenségeskedésével kezdődött,
 tekintettel arra, hogy a volt Osztrák – Magyar Monarchia ma már nem áll fenn és helyébe Magyarországon nemzeti Kormány lépett,
evégből a Magas Szerződő felek meghatalmazottaikká kijelölték, mégpedig : ( következik a meghatalmazottak megnevezése )
akik jó és kellő alakban talált meghatalmazásaik kicserélése után a következő rendelkezésekben állapodtak meg:
A jelen Szerződés életbelépésével a hadiállapot megszűnik.
Ettől az időtől kezdve s a jelen Szerződés rendelkezéseinek fenntartásával, a Szövetséges és Társult Hatalmak Magyarországgal hivatalos érintkezésbe lépnek.
                                                                     *
Innen római számokkal jelölve  XIV. Rész írja elő a diktátum fejezeteit.
Kicsit részletesebben a II. Rész- ről. Ez határozza meg térképekkel, szöveges magyarázattal Magyarország határait. A határrendező bizottságok az ország megcsonkításán kívül egészen eszement határvonalakat állapítottak meg. ( Néhány példa: települést vágtak ketté a főutcát jelölve határnak Kis Szelmenc és Nagyszelmenc között, A Dráva folyónál a határ nem a folyó fősodra, hanem kígyóvonalként kanyarog át horvát majd magyar oldalra, Somoskőnél a falu Magyarország, a dombon lévő vár Szlovákia. A legelképesztőbb talán az Írottkő hegyen meghatározott magyar-osztrák határ. Az itt lévő bástyaszerű kilátótorony függőleges közepén van a határvonal. Az építmény bal felén osztrák zászló, jobb felén magyar zászló jelzi a határvonalat. A középen lévő bejárat osztrák. )
( Igen nagy lelkierő kell az egész szerződés / inkább diktátum / elolvasásához. )
Végezetül következzen a záró fejezet eredeti szövege.
A jelen szerződés, amely francia, angol és olasz nyelven készült, meg fog erősíttetni, eltérés esetében a francia szöveg lesz az irányadó.
A megerősítő okiratok letétele, mihelyt lehetséges, Párizsban fog végbemenni.
Azok a Hatalmak, amelyek Kormányának Európán kívül van székhelye, arra szorítkozhatnak, hogy párizsi diplomáciai képviselőjük útján tudatják a Francia Kormánnyal a saját megerősítésük megtörténtét és ebben az esetben mielőbb át kell szolgáltatniuk a vonatkozó okiratot.
Az első jegyzőkönyvet megerősítő okiratok letételéről fel kell venni, mihelyt a Szerződés egyrészről Magyarország, másrészről a Szövetséges és Társult Főhatalmak közül három megerősítette.
Az első jegyzőkönyv keltének időpontjában a Szerződés életbe lép azok között a Magas Szerződő felek között, amelyek azt ekként megerősítették.
A jelen Szerződésben kitűzött összes határidők számításánál ez a kelet lesz az életbelépés időpontja. Minden más tekintetben a Szerződés minden egyes Hatalomra nézve a saját megerősítő okirata letételének időpontjában lép életbe.
A Francia Kormány minden aláíró Hatalommal közli a megerősítő okiratok letételéről felvett jegyzőkönyveknek megfelelően hitelesített egy – egy másolatát. Ennek hiteléül a fentnevezett meghatalmazottak a jelen Szerződést aláírták.
Kelt Trianonban, az ezerkilencszázhuszadik évi június hó 4. napján, egyetlen példányban, amely a Francia Köztársaság Kormányának levéltárában marad elhelyezve, és amelynek hiteles másolatát minden egyes aláíró Hatalom részére meg kell küldeni.
( Következnek az aláírások )
                                                                       *
Magyarországot keresztre feszítették.
                                                                   
Utóirat: A magyar nemzetgyűlés 1920. november 15 –én elfogadta, majd 1921. július 26 – án törvénybe iktatta a békediktátumot.
( Forrás: Osiris Kiadó Bp. 2003. Trianon .



Kardos Ildikó: 1920. június 4.





2013, június 2 - 10:52 — jblank
1920-június-04-én 16 óra 27 perckor. Párizsban a Trianon palotában  aláírták a trianoni békeszerződésnek csúfolt diktátumot mely Magyarországra  nézve súlyos területi és emberi veszteségeket hozott.
1920. június 4.
Két kezembe lehajtom fejem
Nem találom földön a helyem
Talán hogyha égben keresném
Vagy ha földem alá temetném
Talán majd ha simogat a föld
Ha végső percem végleg meggyötör
Talán, hogyha lelkem égbe száll
Ha tiszta fény, s a béke rám talál
Két kezembe lehajtom fejem
Nem másé, a saját szégyenem
Mert minden bűnért az okolható
Aki gyáván élt és megalkudott
Földön annak nem lehet helye
Ki csak tűr mert nincs több ereje
Pont az ilyen fáradt emberek
Árulták el drága földemet
Talán majd ha simogat a föld
Ha végső percem végleg meggyötör
Talán hogyha lelkem égbe száll
Ha igazság, s a béke rám talál
Két kezedbe ne hajtsad fejed
Ne sirass, ne gyászolj engemet
Elég gyászos minden pillanat
Mi Trianonnak mocskán megfogant.









A zeller


2013, május 29 - 19:48 — jblank
A zeller jól ismert gyógy- és fűszernövényünk, amelyet már a görögök is előszeretettel fogyasztottak. Kiváló vízhajtó tulajdonsága mellett ízletessé teszi ételeinket.

A zeller (Apium graveolens) ismert gyógy- és fűszernövény, amely az ernyősvirágzatúak (umbelliferae) családjába tarozik. Dél-Európából terjedt el, ma többféle változata ismert és termesztett.

A meleg, napos helyeket kedveli. Ismert népies neve celler. Értéke inkább gyökérgumójában rejlik, de a szárát is hasznosítják. A görögök már az ókorban fogyasztották gyógyító erejéért, és ezernyi jó tulajdonsággal ruházták föl. Széles körben elterjedt az a hit is, hogy a zeller nemivágy-serkentőként hatásos, de ez klinikailag nem bizonyított. Hazánkban a reneszánszban vált konyhakerti növénnyé.

A nagyvilágban három változata terjedt el, hazánkban a gumós fajtát termelik. A halványító és metélő zeller levélnyele 25-45 mg/100g C-vitamint tartalmaz, míg a gumós változatában csak nyomokban lelhető fel ez a típusú vitamin.


A zeller - a petrezselyemmel együtt - azon népi gyógy- és fűszernövények közé tartozik, amelyek erős vízhajtó hatásúak. A népi gyógyászat szerint még arra is képes, hogy a vesehomokot kihajtsa.

A zeller nagy értéke a sok szerves nátrium, de megtalálható benne a kalcium, a foszfor, a vas, a magnézium, a kálium és néhány nyomelem is. A levele tartalmaz illóolajat (limonént, szelinént, alkil-ftalidokat), furokumarinokat és flavonoidokat is.

A zeller serkentőleg hat a veseműködésre. Emésztési panaszok, étvágytalanság esetén is gyakran alkalmazzák. A növény hatóanyagai révén erősíti az immunrendszert.

A zeller gyógyhatása akkor érvényesül legjobban, ha nyers állapotban fogyasztják. A növénynek mind a gumóját, mind pedig a felső zöld részét hasznosítják.
Zöldje a májusi palántázási időszak után folyamatosan szedhető, gumója őszre húsosodik. Felhasználható nyersen salátákhoz, de kiváló fűszerei a különféle főzelékeknek, leveseknek, mártásoknak is.
Hús- és tojáspástétomokhoz is jól illik és fontos szerepet játszik a diétás étkezésben is.

A magyar reformkonyhában közkedvelt ételnek számít a zellerkrémleves, amely elkészítése könnyű és gyors.

Aki vizelethajtóként szeretné alkalmazni, az készíthet magjából vagy összeaprított leveléből gyógyteát is. A téli időszakokban többen kedvelik a zellerlét almával vagy répával ízesítve. Ezt a finom italt léfacsaró edény segítségével készíthetjük el.

Főleg a vidéki háztartásokban télire készítenek ún. zellersót, amely őrölt zeller levél és só keveréke.
forrás: hazipatika.com

Az emberiség selejtezése elkezdődött: Ön túléli?


2013, április 23 - 22:28 — elnok
Williams Matt | 2012/08/15 | NaturaHirek.hu

Az emberi lakosság "nagy selejtezése" csendben elkezdődött. Rejtetten, alattomosan és könyörtelenül. Igen, egy globális emberírtási napirend életbe lépéséről van szó. És ahogy ez a szemünk előtt lejátszódik, az emberi faj túlnyomó többsége eltűnik majd a génállományból. Genetikailag megsemmisül. Vajon Ön és létező vagy leendő utódai túlélik? Amit ez a cikk bemutat az az, hogy mi az igazi fenyegetés ebben a világban, és hogy lehet megőrizni utódaink genetikai integritását. Hogyan védekezhetünk? MIÉRT van napirenden a globális elnéptelenítés? Minél jobban megérti ezeket a válaszokat, annál nagyobb az esélye a túlélésre a nagy emberírtásban. Először is, hadd utasítsak el minden olyan elképzelést, hogy a nagy selejtezésre valami fantáziadús összeesküvés-elmélet lenne.

Ebben a világban Bill Gates és Ted Turner nyíltan megvitathatják hogyan csökkenthetik a világ népességét 90%-al. Bill Gates, különösen boldogan finanszíroz meddőségi technológiákat, és GMO vakcinákat melyek mindegyikét szándékosan úgy tervezték, hogy meddőséget okozzanak, vagyis megakadályozzák az új babák születését. A Bill és Melinda Gates Alapítvány például jelentős támogatást biztosított a University of North Carolina meddőséget okozó ultrahang technológia kifejlesztésére, amely az emberi spermiumokat életképtelenné tenné legalább hat hónapig. Már a BBC is bemutatta, ez a technológia hatékonynak bizonyult patkányok esetén, és ez csak egyike a 78 különböző kutatási projektnek, amelyet a Gates Alapítvány finanszíroz "Globális Egészségügyi Programok" égisze alatt. Ahogy Bill Gates 2010-ben kifejtette, a népirtást oltások használata révén idézné elő. "A világon ma 6.8 milliárd ember él, ami nemsokára 9 milliárdra változik. Viszont ha igazán nagyszerű munkát végzünk új oltóanyagok, és deproduktív egészségügyi szolgáltatások által, ezt a számot 10 vagy talán 15 százalékkal is csökkenteni tudjuk."
"A gyengék eliminálása"

A globális vezetők ilyen vágyait nem is titkolják. Vagyis a vezetők szerint "az állomány selejtezése" az emberiség szempontjából valójában csak egy jó tett. Lehetővé teszi azt, hogy az emberiség erősebb legyen, ugyanúgy, ahogy a gyengék természetes szelekciója zajlik egy csorda vadállat esetében, ami javítja a megcélzott faj összesített génállományát. A globalisták azzal érvelnek, hogy a mai emberi génállomány leállt. A gyenge és a buta emberek ugyanúgy képesek szaporodni, mint mindenki más - ha nem még inkább. Az emberi génállomány valójában hanyatló tendenciákat mutat- mondják, és az egyetlen módja annak, hogy azt visszahozzák arra a pontra, ahol egy faj fejlődni képes az az, hogy eliminálják azokat, akik nem elég okosak ahhoz, hogy helyet érdemeljenek az emberi génállományban. Ez persze, eugenika: az emberi faj javítása népírtás útján.
A modern eugenika

A mai modern eugenikusok ettől azért finomabb módon manipulálják a lakosságot. Rájöttek tapasztalat útján, hogy a nyílt hadviselés gyakran a visszájára fordul. Tehát müködnek a háttérben szépen kidolgozott módszerekkel és megvalósítják ádáz terveiket. Ezen módszerek közé tartozik az emberek meggyőzése, hogy genetikailag módosított élelmiszereket fogyasszanak -, amelyek terméketlenséghez vezetnek - fluoridos vizet igyanak, oltóanyagokat, szintetikus vegyszereket használjanak, amely növeli a vetélések számát és egyébként is drasztikusan csökkenti a szaporodási rátát. Tény, hogy a mai eugenika áldozatai saját akaratukból állnak sorba orvosuknál az influenza elleni oltóanyagért.
A nagy intelligencia teszt

Úgy tünik, hogy a népírtó vakcinák, a génmanipulált élelmiszerek, élelmiszer-adalékanyagok, gyógyszerek és egyéb szintetikus vegyszerek egyfajta intelligencia tesztként működnek a lakosság számára. Azok, akik rendszeresen oltatják magukat, nem vinnék el a pálmát ezen a teszten. Az ostoba emberek - a "haszontalanok" - eltávolítása a génállományból lenne a globális vezetők egyik célja. Így a vakcinák tökéletes szűrőként müködnek és eltávolítják a "hülye gének"-et az emberi génállományból. Az oltóanyagok rejtett rákot okozó vírusokat tartalmaznak és több emberi generációban is jelen lesznek. Az SV40 vírus bevezetésre a polio oltással került sor az 1950-es években. A beoltottak unokáiban ma is fellelhető ez a virus. Ezt olyan vezető tudósok vallották be nyíltan, akik ezeket a vakcinákat létrehozták. Eközben az oltóanyagok hatékonyságáról szóló jelentések tökéletesen fabrikáltak, ahogy két tudós le is leplezte a tudományos csalásokat. Mellesleg sok gyógyszer közvetlenül okozhat meddőséget. A Propecia nevü kopaszodásra felirt gyógyszer terméketlenséggel és ejakulációs zavarokkal függ össze.
A játék megy: ki éli túl?

Ön csak egy versenyző egy "reality show" "Túlélő" nevü játékában. Ha nyer, túlél, génjei tovább öröklődnek és a jövőbeli emberi fajt fogják képviselni. Ha veszít, ennek ellenkezője történik. A NaturaHirek intelligens olvasóinak szeretném megmutatni hogyan lehetséges kijátszani a globális elit terveit. Bill Gates-et akarom megverni saját játékában. És a túlélés, nyerés.
A túlélést és termékenységet fenyegető 7 tényező

    A génmanipulált ételek fogyasztása - reproduktív zavarokat eredményez bármely emlős fogyasztja azokat.
    Az oltóanyagok - Tele vannak rejtett rák virusokkal és vegyi segédanyagokkal. Az oltóanyagok a fő okai a mai megnövekedett számú meddőségi eseteknek, születési rendellenességeknek, spontán vetéléseknek.
    Chemtrail-ek: a repülőgépek húzta fehér vegyi csíkok, amelyek még véletlenül sem kondenzcsíkok. A következőket tartalmazzák: alumínium, bárium és más nehézfémek... A chemtrail-ek mérgező fémekkel telítik meg atmoszféránkat, amelyek hátrányosan befolyásolják az agy működését és az idegrendszer funkciót. Légzőszervi megbetegedéseket és asztmát is okozhatnak. Hozzájárulhatnak születési rendellenességek és deformitások kialakulásához, de a részleteket tovább kellene vizsgálni.
    Vényköteles gyógyszerek - vényre kapható gyógyszerek és a kemoterápia DNS károsodást okozhatnak, elősegítik az impotencia kialakulását és csökkentik a spermiumok és a petesejt minőségét.
    Élelmiszer-adalékanyagok - ezek a vegyi anyagok károsítják a DNS-t, a petesejt minőségére is hatással vannak és meddőséget okozhatnak. Az élelmiszerekben lévő mérgek mint a nátrium-nitrit (szinte minden feldolgozott húsban van), ízfokozó anyagok, aszpartám és kémiai tartósítószerek a felelősek ezért.
    A biológiai fegyverek - egy lehetséges "gyorsan ölő módszer". A világ kormányainak végül is kényelmes lenne ezt a népírtó formát választani, miközben majd találnak valami fiktív terrorista csoportot, akire rákenhetik az egészet.
    Az élelmiszer-fasizmus - vállalatok, mint a Monsanto teljes globális uralomra törekszenek az egész élelmiszer-ellátásban. Ez a koncepció az úgynevezett "élelmiszer-fasizmus", és lehetővé tenné azt, hogy a vállalatok és kormányok eldöntsék, ki eszik és ki éhezik. Ami ezután következik, az az, hogy hogyan lehet mindezzel felvenni a harcot.
10 stratégia túlélési esélyeink növeléséhez

    Kerüljön minden mérget - Ez azt jelenti, hogy ki kell küszöbölnie minden génmanipulált, fluoridot, aszpartámot tartalmazó terméket, mesterséges illatanyagokat, mesterséges gyógyszereket, kémiai élelmiszer-adalékanyagokat és egyéb szintetikus vegyszereket. A legtöbb családnak ez azt jelenti, hogy teljesen ki kell beleznie a kamrát, fürdőszobát és garázst a vegyi anyagok és vegyszerek eltávolítása érdekében. Ne feledje: a globalisták nem fogyasztanak génmanipulált termékeket és kizárólag organikus ételeken élnek. Azon csodálkozik miért?
    A megfelelő táplálkozás védi a DNS-t- és létfontosságú. A helyes táplálkozással (szuperételek, magas ásványianyag, antioxidáns tartalom, növényi koncentrátumok, stb) lehet megakadályozni a DNS-károsodást. Fontos az alacsony szintű sugárzásra való odafigyelés, valamint a mérgező vegyszerek kerülése. Mindenekelőtt, a helyes táplálkozás növeli a reproduktív egészséget, a sperma minőségét, a petesejt minőségét és még az agy működését is.
    Kerülje az oltásokat. Gyermekeknél lenne ez a legfontosabb - ez egy kulcsfontosságú védekezés a nagy selejtezés ellen.
    Termeljen meg mindent saját magának. Az egyetlen étel, amiben bízhatunk az az, amit mi magunk termelünk. A "családi ereklye" magvak használatával táplálja testét és agyát. Tegye el a magokat és minden évben ültesse el őket.
    Tanuljon önvédelmet. Legyen felkészülve arra, hogy fizikailag is megvédje életét, otthonát és vagyonát fosztogatók, bűnözők, betörők elől.
    Utasítsa el a többségi propagandát - ne figyeljen oda az agyzsibbasztó propaganda áradatra. TV és rádió helyett váltson megbízható, igazságkereső weboldalak tanulmányozására.
    Ne próbáljon "megmenteni" mindenkit. Felesleges idővesztegetés lenne. Sokan teljesen reménytelenek ,mert abszolút elutasításban élnek. Inkább szövetkezzen más, tudatos és tájékozott túlélővel. Készségek és ismeretek megosztásával növelheti erejét. Van erő a számokban.
    Emlékezzen az alapvető szükségletekre. Élelmiszer, víz, hő, menedék, sürgősségi ellátás, önvédelem, kommunikáció lehetősége. Gondoskodjon utánpótlásról.
    Képezze magát mentális alkalmazkodóképességre. A túlélés érdekében, nem engedheti meg magának, hogy valaha is "csőlátás"-ra korlátozódjon. A túléléshez tudni kell alkalmazkodni, megoldani a problémákat, és erőforrásokat innovatív módon használni. Szüksége lesz rá, hogy rugalmas legyen.
    Kerülje a sugárzásnak való kitettséget. Semmi sem okoz DNS károsodást gyorsabban, mint a sugárzás és a körülöttünk lévő sugárforrások. Kerülje a mobiltelefonok, intelligens mérőórák és még a wi-fi használatát is ha lehetséges. A sugárzás károsodás összegződő, vagyis felhalmozódik a szervezetben, így egyre rosszabb lesz az idő múlásával, ahogy ismételt adag sugárzásnak van az ember kitéve.

Ne legyen áldozat. Legyen túlélő.

Talán ezért is olvassa a NaturaHireket. Most itt lesz az ideje, hogy alkalmazza tudását és tudatosságát ennek megvalósításához.


Földrengés, vagy földrengetés?


2013, április 23 - 20:50 — Statikus
Gátszakadás, vagy gátszakítás? Éghajlatváltozás, vagy éghajlat-változtatás?
A kontrollált és manipulált tájékoztatóipar révén a világelit mára elérte egy régen dédelgetett álmát: ma már semmi sem annak látszik, ami (!). Hugo Chavez venezuelai elnök orosz katonai hírforrásokra hivatkozva a 2010. januári Haiti-t ért földrengést amerikai katonai kísérletnek tartotta – köznevetség tárgya lett, mert a hírgyárak így akarták.
A főleg mezőgazdasági területeket érintő globális özönvíz okainak keresőit, ha azok chemtrails, vagy H.A.A.R.P.-tevékenységre gyanakodnak, összeesküvés-elmélet gyártásával vádolják ugyanezen véleményipar tudat-mérnökei. Potyoghatnak madarak az égből, haltetemmé válhat egy egész folyó – kisiklik a lelkes amatőr kutatók kezei közül a bizonyosság: szuper technika „szórakoztatja” a glóbusznyi közönséget.
Ha valaki gyanakodva fogadja a vörösiszap-katasztrófa hivatalos magyarázatát, maga válik gyanúsítottá: miért nem hiszi el, hogy az a virgonc színes hypó csupán kivagyiságból célozta meg a gátsarkot – jó erőben volt, és jól időzített… Mészáros Milán a Természeti hadviselés kontra klímakonferencia c. tanulmányában, az utolsó bekezdésben az alábbiakat írja:
"A természeti hadviselés színtere ma már a világűr, a földi környezet, a bioszféra vagy maga az élettér. A fegyverek (a hadviselés) pedig ezek teljes vagy részleges, de mindenképpen irányított és kontrollált megváltoztatásának képessége, azaz a folyók teljes vízkészletének felhőkbe emelése, a Föld pólusváltásának meggyorsítása, az eső vagy sivatag csinálás, tornádók, hurrikánok keltése, földrengések előidézése, vagy a ”Schumann-orgoná”-val történő agyterápia stb. Vagyis, a világűr, a környezet, az időjárás, az éghajlat stb. megváltoztatásával az ember életfeltételeinek átalakítása, végső soron pedig az ember észrevehetetlen manipulálása.
Szerző nem gondolja, hogy a gyorsulónak tűnő időjárás változásért kizárólag a természeti hadviselés a felelős. Azt viszont határozottan állítja, hogy néhány egészen kivételes –sohasem nyilatkozó és a jövőben is hallgató– szakértőtől eltekintve nincs ember a földön, aki meg tudná becsülni a vélt gyorsulásban a természeti hadviselés arányát."
Így jut el a hazai katasztrófák sorát magában vizsgálgató magyar arra a következtetésre, hogy 2011. január 29-én este Oroszlány település alatt elektromágneses hullám gerjesztés révén, mesterséges eszközzel okozott ismeretlen elkövető, - földmozgást, aminek első utórengése egy közeli bányavidéken óriási krátert hozott létre. Pedig lehet, hogy tényleg „valódi” földrengés keletkezett – de ki hiszi el? Vajon kinek jó az, ha az emberiség lassan elveszíti azt az alapvetőhitét, hogy itthon van a Földön?
Statikus - Szabad Riport Tudósító Iroda


A CIA rákfegyvere ölte meg Chavezt?


2013, március 19 - 06:58 — ivirag
Az eset egy X-akta is lehetne az összeesküvés-elméletek hívői számára. A venezuelai elnök, Hugo Chavez ugyanis korábban azt feltételezte, hogy az Egyesült Államok kifejlesztett egy módszert arra, hogy a rákot fegyverként használja. Több latin-amerikai vezetőnél is diagnosztizálták ezt a betegséget.
A listán szerepel az egykori argentin elnök Nestor Kirchner (vastagbélrák), a brazil elnök Dilma Rouseff (limfóma rák), elődje Luiz Inacio (torok rák), Chavez ( nyilvánosságra nem hozott), a volt kubai elnök Fidel Castro (gyomorrák), a bolíviai elnök Evo Morales (orr-rák), és a paraguayi elnök Fernando Lugo (lymphoma rák).
A rákon kívül mi volt bennük a közös? Mindegyikük baloldali vezető volt.
Véletlen egybeesés? 2011 december 28-i év végi felszólalásában a venezuelai hadseregnek arra utalt, hogy az USA-ban találtak egy módszert arra, hogy rákkal fertőzzék meg a latin-amerikai vezetőket. "Nem lenne furcsa, ha már feltalálták volna a rákkal történő megfertőzés tecnológiáját, és erről még 50 évig nem is tudhatnánk?" - kérdezte Chavez. "Nagyon nehéz megmagyarázni a valószínűség törvényével, hogy mi történt Latin-Amerika vezetőivel."
"Ez legalábbis nagyon furcsa." - mondta. Chavez beszélt arról, hogy figyelmeztette őt Kuba egykori vezetője Fidel Castro, aki több száz sikertelen gyilkossági kísérletet túlélt. "Fidel mindig azt mondta nekem: Chavez vigyázzon! Ezek az emberek már kifejlesztettek egy technológiát. Maga nagyon figyelmetlen. Ügyeljen arra, hogy mit eszik, mit adnak önnek enni... egy apró tű, és beadnak önnek, nem is tudom micsodát." - mondta.
Megoldatlan rejtélyek
Erőltetettnek hangzik? A Wikileaks beszámolt arról, hogy 2008-ban a CIA felkérte a paraguayi nagykövetséget, hogy gyűjtse össze mind a négy elnökjelölt biometrikus adatait és DNS-ét. A Karib összeesküvés-elméletben hívők úgy vélik, hogy a CIA keze volt benne a  T&T polgárjogi aktivistáinak, a Pán-Afrikanista Kwame Ture, a legendás jamaicai reggae ikon Bob Marley és a dominikai miniszterelnök, Rosie Douglas halálában.
Az Egyesült Államok Szenátusa Választott Bizottságának vizsgálata közben, melyet a CIA által külföldi vezetők ellen elkövetett gyilkosságokkal kapcsolatban végeztek 1975-ben kiderítette, hogy az ügynökség már kifejlesztett egy mérgezett nyíl fegyvert, mely szívrohamot és rákot okozott. A fegyverrel egy fagyasztott folyadékkal töltött mérgezett hegyű nyilat lőttek ki, mely emberi hajszál vastagságú volt, a hossza mindössze 7 mm, ami behatolt a ruházatba szinte észrevétlenül, és nem hagyott semmiféle nyomot az áldozat testén.
Kwame Ture vagy Stokely Carmichael, a radikális egykori Fekete Párduc vezetője, akit az 1960-as években avatott fel a Black Power mozgalom azt állította, hogy a CIA rákkal mérgezte meg őt. Ture 1998-ban 57 évesen halt meg prosztata rákban. Barátja, a multimédia művész és aktivista  Wayne "Rafiki" Morris elmondta, hogy Ture mellébeszélés nélkül közölte vele, a CIA okozta a rákot. "Kwame-t 1976 óta ismerem és tudom, hogy sohasem ivott vagy cigarettázott." - mondta Morris. "Nagyon jó úszó volt és rendszeres úszott, nem volt semmilyen betegsége és nagyon tudatosan odafigyelt az egészségére."
Ha a cipő ráillik...
Bob Marley melanoma rákban halt meg 1981-ben. 36 éves volt. A hivatalos jelentés szerint a lábujján szerzett sérülés okozta a rákot, ami sohasem gyógyult meg, amíg 1977-ben futballozott. Az összeesküvés elméletek azt állítják, hogy Marley egy pár csizmát kapott Carl Colbytól, a CIA néhai igazgatójának William Colbynak a fiától, amiben egy réz drót volt belül, amit rákkeltő anyaggal vontak be, és ami megszúrta a nagylábujját. Kísérteties hasonlóság van a Marleyt és Castrot érintő mérgezett cipő között.
A kubai nagykövet Humberto Riveronak (T&T) elmondta, hogy a CIA és kubai emigránsok több mint 600 alkalommal követtek el gyilkossági Kísérletet Castro ellen robbanó szivarokkal, és rákot juttattak a testébe egy méreggel bevont nedves ruhával. Marley esetében állítólag a CIA rákot tett a cipőbe, Castronak a cipőjébe viszont rendkívül mérgező tallium sót helyeztek el. Mindössze nyolc hónappal a dominikai miniszterelnök megválasztását követően 2000-ben holtan találták lakása padlóján a radikális politikust Rosie Douglast.
Halálát egy hatalmas szívroham okozta. Szíve kétszerese volt a normális méretnek. Ugyanúgy, ahogy Ture és Marley, rendszeresen sportolt. Douglas legidősebb fia Cabral ragaszkodott ahhoz, hogy az apját megölték, és utalt a CIA érintettségére.  Moshood Abiola-ról, akiről mindenki úgy gondolta, hogy az 1993-as nigériai elnökválasztást megnyerte jelentették, hogy szívrohamban meghalt, miután egy koktélt kapott, mely a szívét a kétszeresére növelte 1998-ban.
Jack Ruby, az a merénylő, aki megölte John Kennedy amerikai elnök állítólagos merénylőjét, Lee Harvey Oswaldot, 1967-ben tüdőrákba halt bele. Ami furcsa volt, hogy nem olyan típusú rákos sejteket találtak benne, amelyek a légutakból származhattak volna. Családjának elmondta, hogy rákos sejteket fecskendeztek belé amíg börtönben volt és megfázás miatt kezelték. Meghalt még azelőtt, hogy tanúvallomást tehetett volna a Kongresszus előtt.
 A Lockerbie merénylő, Abdelbaset al-Megrahi végső stádiumban lévő rákban szenved. A kanadai baloldali ellenzéki párt az Új Demokrata Párt (NDP) vezetője Jack Layton 2011-ben egy ismeretlen fajta rákban halt meg. Úgy látszik, hogy ha valakinek baloldali a beállítottsága, az veszélyes az egészségére. 1953-tól kezdve az oroszok mikrohullámú támadásokat hajtottak végre az amerikai nagykövetség személyzete ellen Moszkvában. A személyzet egyharmada végül a mikrohullámú besugárzás miatt kialakult rákban halt meg. Akkor csak képzeljük el, milyen fejlett és kifinomult gyilkolási technikák létezhetnek manapság!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése