2018. május 23., szerda

Zsidók nélkül nem lett volna














Zsidók nélkül nem lett volna







A meggyilkolt palesztin gyermekek többsége normális hétköznapi ténykedése során vesztette életét – tehát miközben iskolába ment, játszott, bevásárolt, vagy akkor, amikor otthonában tartózkodott.
A Remember These Children elnevezésű szervezet adatai szerint a Gázai övezet elleni izraeli agresszió (2008. december 27. - 2009. január 18.) során 269 18 év alatti palesztin halt meg. (A harcok befejezését követően pedig további 9 gyermek hunyt el sérüléseik miatt.) A B'Tselem nevű izraeli emberjogi csoport adatai viszont arra vallanak, hogy a zsidók 318 gyermeket öltek meg a gázai vérengzés idején.
Perge Ottó - Remember These Children nyomán
Egy kis "érdekesség": a Háárec című izraeli napilap leplezte le, hogy 2009 márciusában (tehát az 550 civil halálos áldozatot követelő gázai vérengzés után) a zsidó hadsereg számára olyan pólókat nyomtattak, melyek gyerekek és várandós anyák meggyilkolását javasolják (lásd pl. a Sky News cikkét erről).

Egyértelmű az üzenet (A felirat: minél kisebb, annál nehezebb - mármint eltalálni)

Egy lövés, két találat

Palesztin anya siratja halott gyermekét annak sírja mellett - a saját halála előtt, ugyanis ő is célkeresztben van; a durexes jelmondat pedig - jobb lett volna azt használni - azt sugallja, a gyermeknek meg sem kellett volna születnie

A zsinagógarobbantást bezzeg nem szeretik ennyire... (A felirat: Istennél a bocsánat)
És a végére néhány fénykép "ártatlan" izraeli gyermekekről és a palesztin gyermekekkel barátkozó kiválasztott katonákról:
A meggyilkolt palesztin gyermekek többsége normális hétköznapi ténykedése során vesztette életét – tehát miközben iskolába ment, játszott, bevásárolt, vagy akkor, amikor otthonában tartózkodott.
A Remember These Children elnevezésű szervezet adatai szerint a Gázai övezet elleni izraeli agresszió (2008. december 27. - 2009. január 18.) során 269 18 év alatti palesztin halt meg. (A harcok befejezését követően pedig további 9 gyermek hunyt el sérüléseik miatt.) A B'Tselem nevű izraeli emberjogi csoport adatai viszont arra vallanak, hogy a zsidók 318 gyermeket öltek meg a gázai vérengzés idején.
Perge Ottó - Remember These Children nyomán
Egy kis "érdekesség": a Háárec című izraeli napilap leplezte le, hogy 2009 márciusában (tehát az 550 civil halálos áldozatot követelő gázai vérengzés után) a zsidó hadsereg számára olyan pólókat nyomtattak, melyek gyerekek és várandós anyák meggyilkolását javasolják (lásd pl. a Sky News cikkét erről).

Egyértelmű az üzenet (A felirat: minél kisebb, annál nehezebb - mármint eltalálni)

Egy lövés, két találat

Palesztin anya siratja halott gyermekét annak sírja mellett - a saját halála előtt, ugyanis ő is célkeresztben van; a durexes jelmondat pedig - jobb lett volna azt használni - azt sugallja, a gyermeknek meg sem kellett volna születnie

A zsinagógarobbantást bezzeg nem szeretik ennyire... (A felirat: Istennél a bocsánat)
És a végére néhány fénykép "ártatlan" izraeli gyermekekről és a palesztin gyermekekkel barátkozó kiválasztott katonákról:















Izraeli külügyminiszter-helyettes: politikai terrorizmus a zsidó állam bűncselekményeit szóvá tenni!
Sok száz palesztin vett részt a Jaffa városában rendezett szombati demonstráción, melyet a “Jaffa veszélyben” jelszó jegyében hirdettek meg.


A FIDESZ barátai nem az én barátaim, a nemzeti mázt töröljétek le róluk, ez a kánikula félek , hogy a festéket feloldja és előtűnik a rejtett menóra tetoválásuk, hogy a hatágú csillag essen a fejükre nem látják , hogyölik a magyart. Nem vagyunk még palesztinok, mégis úgy kezelnek, a piszkos FIDESZ bérencek , Szőkítették az olajat, ölték a magyart a rabolt vagyonért, volt abban politikus, rendőr, ugye Pintér úr, titkosszolgálat, honvédségi maffiózó, és az alvilág is zsidó keresztapákkal, és anyákkal, mondja kedves Ibolya a maga vagyonára sem szabad rá kérdezni.
Hogy járnátok úgy mint ez az ártatlan palesztin gyermek , zsidó maffiózók pártmaffiózók, söpredékek, kik a magyar földre akarjátok rátenni a mocskos kezeteket, és a vízkészletet is kinéztétek


magatoknak, azért nem hoztatok rá törvényt mert akkor nem tudnátok lenyúlni igaz e Simicska a josziv tot- ot még beszoptuk, de téged ha így folytatod az emberek a kis palesztin gyermek sorsára juttat. A háromszoros munkák árát kinek osztjátok vissza .. talán jut a palesztinok megsegítésére alapba is, vagy gondoltok az ínséges időkre , és majd osztani kell Viktornak is, nehogy szó érje a bűnbarlang háza táját. A Pintér majd elintézi ő mindig aktatáska pénzekkel járt kelt, és osztotta a halált, a moszadosok azért szeretik őt mert annyi a fogás rajta, hogy csak szólnak és már fejik is belőle a lóvét. Főrendőrei is vigyáztak a zsidó söpredék maffiára, ott kinek osztottak vissza. Kapásból ti most zsidók vagytok, és korruptok, vagy jön az új elit zsidóság és tartja a markát, csak ti nem akartok adni a rablott vagyonból, ezért buktatnak ki benneteket, magyarul beszélő kettős állampolgárokat . Nem gondoljátok , hogy le kéne lépni a politika színpadáról, a rablott holmit visszaadni a népnek, mert ti nem dolgoztatok meg érte csak elraboltátok.
Na haramiák pályázzatok el
a terrorista Zsidó állam befogad benneteket és ki nem ad, addig menjetek míg ki nem rázzák belőletek a lopott vagyont, és vigyétek a családot is mert úgy járnak mint a kis palesztin gyermek, megnézik milyen hosszú a beletek. Vettétek Likudisták rablók bérgyilkosok, homofóbok cionisták.
Mielőtt elmentek hívjátok be a palesztin testvéreinket a zsidó uralom ellensúlyozására, és Judapestre telepítsétek le őket az a sok lakópark pont jó lesz a számukra, a zsidó hitközségek örömmel, átengedik a következő hollókosztos zsarolást, legyen az föld osztás csak nekik vagy a kosztpénz bezsebelése hollóéknál ez éves menetrend, és bizony erről mindről lemondanak a palesztin testvérek javára. Így legyen , ingyen élők, bitóra valók tűnjenek el az országból az önvédelmünket erősítsük meg , az olyan pártokat szorítsátok ki akik ez ellen tesznek. Nem akarunk birodalomban élni, ki az EU- ból, a zsidó liberalizmus megbukott, talpnyalók, most már más segget kel nyalni! Nyalni!nyalni!


Az a büdös zsidó Draskovics is itt kereste a terroristákat, és nem a szentföldön ahol nap mint nap gyilkolnak, egy terrorista képződmény hatása alatt, mindent elraboltak e néptől, a mi népünktől most akarják a földet a vizet megszerezni, és mindenkit kinyírni az ágytál cserélőn kívül, cigány polgárháborút, zsidó megszállást örmény holokauszt módra, ott törökké lett zsidók öltek itt magyar nyelven beszélő zsidók és csicskásaik végeznének a magyarral cigány lázadáskor. Az olajba kellene fojtani a rohadékokat, hisz elég sok magyart gyilkoltak meg ez idő tájban a politikus urak utasítására.
Hát ez a politikai maffia hazája sáros itt minden a fehérgalléros zsidók hatalmát éljük, olyan törvényt kellene hozni, hogy akiről kiderül a rablás azt bárki lelőhesse, a családját is kinyírni , hogy ne legyen követendő példa, hogy főrendőrt ne vesztegessék meg zsidó maffiózók.












Az Izrael elleni bojkott erősödik - már a zsidók is érzik, hogy baj van
|
Szeptember ötödikén, a Harez című zsidó újság egy elemzést készített, hogy miért romlik a gazdaságuk helyzete, és miért erősödik az Izrael elleni bojkott. Az elemzés azt taglalja, hogy ez az új, pár éve megjelent, majd egyre szélesebb körben terjedő jelenség nem súlyos Izrael számára, viszont a jelentősége nagyon nagy, és már nem lehet figyelmen kívül hagyni. A bojkott támogatásához ma már világszerte nem csak a szélsőjobb csatlakozik, hanem számos ország, hírességek, tudósok, művészek.
Legutóbb Chile kapcsolódott be, mely kijelentette, semmilyen izraeli terméket nem engednek be az országba, áttételes közvetítőkön keresztül sem.



Látjátok a rendőrök libapásztorok lettek a főrendőrök meg a zsidó maffiának bazseváltak a háttérben lévő ház is tele van a maffia tagjaival a libás gordonka halottakkal gordonkázik szúrják ki a szemét, mint ahogy ő kiszúrta a libatenyésztők szemét, az egyik fülét hagyják meg a másikra haljon is, és engedjék el a nagy magyar rónaságon, kapjon egy botot had poroszkáljon, hátha ad neki valaki egy karéj száraz kenyeret. Egy kis harang csengése jelezze jöttét, hogy kitudjak térni az adakozás alól, mert szemen köpni már nem tudom.

ÁTKOZÓDÓ RABBI
A képen látható izraeli főrabbi, a Sasz párt szellemi vezetője és azzal foglalkozik, hogy halálos átkokat köpköd a palesztínokra minden beszédében, hogy pusztuljanak el pestisben és minden másban. Persze Izraelben csupa demokratikus pártok vannak, hiszen az a Közel-Kelet „legdemokratikusabb” országa. Persze a rabbi fajtársai a hazai bűnpártokban ugyanezt a magatartást és stílust folytatják a magyarokkal szemben. Egy másik rabbi a gázai 2008-as támadásnál szintén a palesztín gyerekek és csecsemők meggyilkolására uszított. Kép: a rabbi és a palesztín áldozatok (presstv)  

Nos, akkor innen üzenjük a Forradalmi Narancspárt elnökének, hogy azonnal intézkedjen, hogy
a zsidó vallást azonnal tiltsák be Magyarországon, amelynek vallási vezetői ilyen vallási tanokat hirdethetnek nemcsak Izraelben, hanem Magyarországon is. Most csak  utalunk, a sok más ezer eset mellett arra, amikor nagy nyilvánosság előtt, a Tilos Rádió zsidója azt üvöltötte a mikrofonba, hogy „Minden keresztényt ki kell irtani.”Mellesleg az ügyészségnek már régen hivatalból be kellett volna tiltani a zsidó vallási felekezetet. Akkor sem jutnánk jobb eredményre, ha Mózes öt könyvét kezdené el elemezni az ügyészség vagy a bíróság, mert abban ugyanezeket a tételek lehet fölfedezni, mint amit a rabbi uszított és akkor zsidók ávós kézikönyvét, a Talmudot nem is említjük.


Mennek az ÁVH húsdarálót üzemeltetők fiai lányai és unokáik , de csak arrább mennek a nagypapa nagymama a húsdarálós ÁVÓ- s zsidó cipője alatt meg fújdogál a szél . A bácsi ép megtiszteli egy darab disznó csülökkel a húsdarálós cipőjét, a húsdarálót ugyan is betonnal kiöntötték úgy véresen cafatosan, csak hogy eltüntessék a szemünk elől. A rózsadombi villákban szegények nyomorognak abból a nyugdíjból alamizsnából nem tudnak megélni, a kaviárhoz szokott zsidónak nem megy a töpörtő és a zsíros kenyér. Csak a paraszt, a munkás nyugdíjas és a nagycsaládosoké az a kiváltság , hogy éhezzen. A zsidóra dolgozni szoktak és a gyilkosságaikat elfedni voltak hivatva azok a disz gojok akiket kijelöltek erre a feladatra, már vége lett a jó világnak, ezeket már nem tudjuk fejni .
Megyünk Amerikába ott most nyílnak a koncentrációs táborok 800 db az MSZP – sek ajánló leveleket adnak , hogy a nagypapa nagymama ÁVH – s húsdarálós volt , ott még szép karriert futhatunk be. A cigányok Kanadába mi meg az USA – ba vándorolunk . Amerika tárt karokkal vár minket a húsdarálós szakma és tapasztalat igen értékesnek igérkezik Hillari Klinton igen csak megörül minekünk mesénkkel elkápráztatjuk, hogy milyen hülyék is voltak azok a magyarok kik megismerkedtek a húsdarálónkkal közelebbről. Később ők is rájönnek , hogy egy ingyen élő rohadt náció vagyunk, de akkor már csak úgy szabadulhatnak meg tőlünk ha az egész Amerikai társadalmat megbuktatják. Hát ez a nagy büdös helyzet itt és Amerikában. A közlekedési lámpák is csak sárgán villognak, a homokosok meg villognak , de sok ez a zsidó buzi . Más ez a szerelem ….




HELLER MIÉRT NEM A ZSIDÓURALOMRÓL BESZÉLT?
A dísz pintyek hóhérdala ölni ölni ölni ölni a magyart, nem loptam én életemben....








1 megjegyzés:

  1. Jó napot, Josef Lewis vagyok. Egy elismert, törvényes és akkreditált hitelező. Nagyon gyorsan és egyszerűen nyújtunk kölcsönöket, személyi kölcsönöket, autóhiteleket, otthoni hiteleket, diákhiteleket, üzleti kölcsönöket, feltalálói kölcsönöket, adósságkonszolidációt. stb.

    Kapjon engedélyt egy üzleti vagy egyéni hitelre ma, és szerezzen pénzeszközöket ugyanazon a alkalmazási héten. Ezek a személyes kölcsönök jóvá lehet hagyni, függetlenül a hitelezéstől, és sok boldog ügyfelünk van, aki támogatja ezt a követelést. De nemcsak megkapja a szükséges kölcsönöket; akkor a legolcsóbb lesz. Ez a mi ígéretünk: Garantáljuk a legalacsonyabb kamatlábat minden olyan kölcsön esetében, amely ingyenes fedezetet nyújt.

    Törekszünk arra, hogy pozitív tartós benyomást hagyjunk ügyfeleim elvárásainak túllépése során. Célunk, hogy méltósággal és tisztelettel kezeljük, miközben a legmagasabb minőségi szolgáltatást időben biztosítjuk. Nincs szükség társadalombiztosításra, és nem szükséges hitelesítési ellenőrzés, 100% -os garancia. Kérjük, azonnal válaszoljon az alábbi részletek alapján, ha érdekel a kölcsön, és mentes a csalásoktól.

    E-mail: progresiveloan@yahoo.com
    Hívás / szöveg +1 (603) 786-7565 köszönöm



    VálaszTörlés