2018. május 20., vasárnap

Szar van a palacsintában







Szar van a palacsintában





Fájdalmas búcsú:
Elhunyt Dr. Horváth István biológus, az antikoleszterin antitest felfedezője
 

2018. máj. 08. MVSZ 

Vasárnap, május 6-án elhunyt Dr. Horváth István biológus, az antikoleszterin, a művér és számos más gyógyászati, biológiai felfedezés valamint találmány letéteményese. Nobel díj helyett meghurcolták, elítélték. Nem tudta elviselni a mérhetetlen megalázást, amely szeretett hazájában érte. Az életét kioltó gyilkos kór az ellene éveken keresztül folyó bűnvádi eljárás eredményként hatalmasodott el fölötte. A Magyarok Világszövetsége részvétét nyilvánítja a gyászoló családnak, és saját halottjának tekint i Dr. Horváth Istvánt. Székházunkra kitűztük a gyászlobogót. 
Dr. Horváth István munkássága legjelentősebb eredményének az antikoleszterin antitest felfedezését tartotta, amely oltással gyógyítja az érelmeszesedést (atherosclerosis). Több mint egy évtizeden keresztül fáradozott azon, hogy Magyarország segítse a csodálatos gyógyító eszköz nemzetközi bevizsgálását - eredménytelenül. Széruma egyedül Magyarországon évente tíz-tizenötezer 45-65 éves ember életét menthette volna meg. Bár idegen országok készek lettek volna bármennyit fizetni érte, Dr. Horváth István nem adta, ragaszkodott ahhoz, hogy felfedezése Magyarországot gyarapítsa. 
Nagy reményeket fűzött a nemzeti kormány hatalomra kerüléséhez, de keserűen csalódnia kellett. Kommandósok rajtaütésszerűen lefoglalták kutatásainak eredményeit, ő ellene pedig büntető per indult. Az első fokon meghozott, felfüggesztett börtön büntetést a Fővárosi Ítélőtábla ugyan pénzbírságra enyhítette, de a tudós kutató élete ráment az évekig tartó meghurcoltatásra. 
A Magyarok VIII. Világkongresszusa 2012-ben határozatban állt ki Dr. Horváth István mellett, és kérte világraszóló felfedezésének állami elismerését, támogatását. 
A Magyarok Világszövetsége a magyar nemzet óriási, fájdalmas és körülményeinél fogva megengedhetetlen veszteségének tekinti Dr. Horváth István tudásának, hazaszeretetének, életének ilyetén való eltékozlását. 
A Magyarok Világszövetsége Dr. Horváth Istvánt saját halottjának tekinti. 
Budapest, 2018. május 8. 
A Magyarok Világszövetsége 


Kúria: Több szavazókörben is történt választási csalás! (FRISSÍTVE!)

Írta:


2018. május 2.

Választási csalás./Kép. hvg.hu
A legfelsőbb bírói fórum végzésében kimondta, hogy a pécsi 040-es szavazókörben sérült a választás tisztasága. A döntésnek a választás eredménye szempontjából nincs jelentősége. Korábban megírtuk, hogy a Jobbik által kifogásolt két szavazókörről is döntött a Kúria, újraszámoltatják a szavazatokat, és kiderült, tényleg hibáztak a szavazatszámlálók. Pálfiszegen, a zalai 1-es választókerület 001-es szavazókörében 14, a Jobbikra leadott szavazatot a NET Pártnak írták jóvá, és ugyanez történt Sárospatakon, a borsodi 5-ös választókerület 007. szavazókörében: ott 144 jobbikos szavazatot könyveltek el a NET-hez. Most az Átlátszó azt írja, hogy április 27-i végzésében a Kúria kimondta, hogy a pécsi 040-es szavazókörben sérült a választás tisztasága. A döntésnek a választás eredménye szempontjából nincs jelentősége, és a határozatokban sem szerepel a párt neve, azonban az egyik független szavazóköri delegált beadványa alapján született jogerős végzés közvetetten azt mondja ki, hogy két konkrét ügyben a Fidesz érdekében történt választási csalás. Az esetről az oknyomozó portál azt írja, a választás napján, kilenc körül egy férfi lépett a szavazóhelyiségbe, felvette a szavazólapot, majd segítséget kért a szavazatszámláló bizottság tagjaitól. A bizottság elnöke és egy szavazóköri delegált ajánlkoztak, mire a férfi kibökte, hogy neki Hoppál Péterre kell szavazni, ő ezért kapott fizetséget. A meglepett bizottsági tagok felvilágosították, hogy ebben a választókerületben nem Hoppál, hanem Csizi Péter a kormánypárti jelölt. Ezt követően a férfi kiment, röviden tanácskozott az utcán várakozó kisteherautó sofőrjével, majd visszajött, és leadta a szavazatát.
A bizottságban ott volt Konkoly-Thege Júlia, az egyetlen nem fideszes tag, a furcsa jelenet után jegyzőkönyvet akart felvetetni, de az indítványát nem támogatták. Azonban nem hagyta magát, nem hivatalos jegyzőkönyvben rögzítették az esetet, amit a bizottság elnöke és összes tagja is aláírt, az elnök pedig lepecsételt. Fél órával később hárman érkeztek a szavazóhelyiségbe, de csak ketten akartak szavazni. A szavazófülkébe is hárman vonultak be, ott hangosan egyeztettek arról, hogy kire kell szavazniuk valakinek a megbízásából, majd távoztak. Az előző esetet jegyzőkönyveztető delegált tisztán látta, hogy a „kísérőnél” egy névsor van, amelyről már kihúztak néhány nevet.
Konkoly-Thege Júlia pécsbányatelepi, személyesen is ismerte a két szavazó fiatalembert, ezért utánuk indult, hogy magyarázatot kérjen a jelenetre. Az utcán hallotta, hogy a trió egy kisebb csoporttal épp azon tanakodik, „kit lehetne még elhozni”. Mivel az egész jelenet gyanús volt neki, a telefonjával titokban felvette a beszélgetést, a felvételt és annak leiratát pedig később csatolta a választási bizottsághoz benyújtott iratokhoz.
DELEGÁLT: SZIASZTOK, MI VOLT EZ ITT? MIT CSINÁLTOK?
SZAVAZÓPOLGÁR 1.: Ő A FIDESZRE SZAVAZ….
SZAVAZÓPOLGÁR 2.: JÖTTEK SZAVAZNI.
D.: DE KI EZ AZ EMBER, AKI ITT VELETEK EGYEZTETETT?
SZ. 1.: EZ? JAA, EZ A NAGYBÁTYÁM, AZ Ő KEDVÉÉRT, MIT TUDOM ÉN, MONDOM, JÓL VAN, AKKOR FELJÖVÖK, AZT CSÁ. NEM AKARTAM JÖNNI SEHOVA, NEM AKARTAM JÖNNI.
D: ÉS Ő MEG MIT AKART?
SZ. 1.: HÁT Ő, ŐT IS FIZETI A VALAKI. MIT TUDOMÉN. FUVAROS.
D.: HOGY MIT MONDTÁL?
SZ.1.: FIZETIK. ŐT IS. Ő IS EGY ILYEN IZÉ, MEGBÍZOTT.
D.: ÉS KIRE KELLETT SZAVAZNOD?
SZ. 1.: FIDESZ. A FIDESZRE. MINDEGYIKÜNK ARRA SZAVAZOTT.
SZ. 2.: AZ AZ ORBÁN VIKTOR, NEM?
D.: AHA.
A delegált visszatért a szavazóhelyiségbe, újabb jegyzőkönyvet akart felvetetni, de megint nem járt sikerrel, megint nem hivatalos jegyzőkönyv készült – igaz, ezt már csak a bizottsági elnök írta alá, és pecsét sem került rá. Később egy férfi a szavazáskor azt mondta, neki fizettek azért, hogy a Fidesz jelöltjére szavazzon, majd mikor probléma merült fel, egy az utcán várakozó ismeretlennel egyeztet. Később ketten is beismerik, hogy valakik pénzért szervezetten hordják a választópolgárokat szintén a Fideszre szavazni
A szavazás lezárulta után Konkoly-Thege Júlia értesítette az őt hivatalosan delegáló MSZP helyi kampánystábját – azt a választ kapta, hogy ha Mellár Tamás nyer, akkor nem tesznek bejelentést. Később újra kereste őket, de ezúttal már választ sem kapott, és mikor másnap arra hivatkozva hárítottak, hogy a pesti központ nem forszírozná az ügyet, úgy döntött, maga jár dolog végére.
Megkereste a TASZ civil jogvédő csoportot, az ő segítségükkel április 11-én kifogást nyújtott be a Baranya megyei 1-es Országos Egyéni Választókerületi Választási Bizottsághoz (OEVB). A beadvány szerint a választókerületben „egyes választópolgárokat anyagi ellentételezéssel úgy befolyásoltak, hogy választójogukat egy meghatározott jelölt és jelölőszervezet javára éljenek, a visszaélést szervezők pedig ezen cél megvalósításához segítséget nyújtottak [valamint] dokumentálták és ellenőrizték egyes választópolgároknak a választáson való részvételét” – írja az Átlátszó.
Konkoly-Thege azt kérte, hogy a választási bizottság állapítsa meg a jogsértést – sérült a választás tisztasága, az önkéntesség és a jóhiszemű joggyakorlás alapelvi követelménye –, és semmisítse meg a szavazóköri eredményt, rendelje el a szavazás megismétlését. Három napra rá megszületett az OEVB elutasító határozata, amely semmilyen szabálytalanságot nem talált egyik esetben sem. A Bizottság szerint magányszemélyek beszélgettek egymás között politikai kérdésekről, ezt pedig nem tiltják a választás rendjével kapcsolatos jogszabályok.
A Bizottság álláspontja szerint a hangfelvétel mindössze beszélgetést, véleménynyilvánítást tartalmaz, a csatolt fényképeket pedig időbélyegző híján pedig nem tudja bizonyítékként értékelni. A határozat érdemi része bejelentőnek szóló figyelmeztetéssel zárul: „Mindez mellett a Választási Bizottság azt is megjegyzi, hogy a hangfelvétel titkos készítése polgári jogi kérdéseket is felvet, melyet jelen eljárásban nem vizsgált.” A határozatot a Baranya 01. OEVB elnöke, dr. Jandó Péter jegyzi.
A felek fellebbeztek az OEVB határozata ellen, de az NVB 11:10 arányú szavazással helyben hagyta az OEVB határozatát. Az NVB határozata, bár az indoklásában korrigálja némiképp az első fokot, lényegében megismétli az OEVB érvelését: a delegált nem tudta bizonyítani, hogy pénzért szavaztattak, illetve szállítottak választópolgárokat. „A Beadványozónak még a valószínűsítés szintjén sem sikerült alátámasztania a vélelmezett törvénysértéseket” – zárul a Patyi András, NVB-elnök jegyezte határozat.
Ezek után született meg a Kúria végzése. „A Kúria a Nemzeti Választási Bizottság 914/2018. számú határozatát – az OEVB 63/2018.(04.14.) számú határozatára is kiterjedően – megváltoztatja, megállapítja, hogy az országgyűlési képviselők 2018. évi választásának napján a pécsi 040. számú szavazókörben sérültek a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény 2. § (1) bekezdés a), b) és e) pontjaiba foglalt, a választás tisztasága, az önkéntes részvétel, a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvi rendelkezések, ezt meghaladóan az NVB határozatát helybenhagyja.”
Laikus számára jelentéktelennek tűnik a Kúria végzésének hivatkozásokkal zsúfolt, rövid bekezdésnyi 12. pontja: „A Kúria megállapította, hogy a kifogást tevő/fellebbezést is előterjesztő kérelmező az általa előadottak, és a becsatolt okiratok alapján – figyelemmel a Ve. 14. § (1)-(2) bekezdéseire, 37. §-ára, 208. §-ára, 222. § (1) bekezdésére, az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdésére – jogosult a felülvizsgálati kérelem előterjesztésére.”
Mráz Attila, a TASZ választási jogi munkacsoportjának vezetője szerint a választási jogsértések elleni fellépések tekintetében fontos áttörést jelent a mondat. A választási csalások, különösen az alapelvsérelmek bíróság általi kimondatásának egyik akadálya, hogy kifogást ugyan bárki tehet a választási bizottságoknál, de az esetleges elutasítással szemben bíróságra már csak az mehet, akinek a jogsértés a saját, egyéni jogát közvetlenül érinti.
FRISSÍTÉS!!!
Az ellenzék szerint ezek a voksok hiába nem befolyásolják a végeredményt, a Kúria határozata azt bizonyítja: egyes szavazókörökben a Fidesz javára akarták elcsalni a választást.
Mindenképpen a választások tisztaságát még komolyabban kellett volna vennie az NVB-nek és a helyi szavazóköri delegáltaknak is sok esetben. Az NVI nem készült fel a választásokra, ez bebizonyosodott” – vélekedett Soproni Tamás, a Momentum elnökségi tagja.
Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője korábban úgy reagált: mióta Magyarországon demokrácia van, mindig előfordultak kisebb-nagyobb jogsértések.
A Kúria közben arról is döntött, hogy egy újpesti és egy bajai szavazókörben is újra kell számolni a voksokat.
olkt.hu/hvg.hu




Varsó után Izrael felé veszi az irányt Orbán Viktor

Varsó után Izrael felé veszi az irányt Orbán Viktor

Helytartónk .



hvg.hu
Benjamin Netanjahu miniszterelnök meghívására látogat Izraelbe a magyar kormányfő.

A jelek szerint a jövő hétfőn esedékes varsói látogatás után Izraelbe is elutazik Orbán Viktor – tudta meg a Hetek.
Yossi Amrani izraeli nagykövet a csütörtökön Pécsett, az Izrael Állam 70. évfordulójára rendezett ünnepségen beszélt arról, hogy a magyar miniszterelnök "előreláthatólag a következő hetekben Benjamin Netanjahu meghívására Izraelbe utazik".
Az izraeli nagykövet megerősítette a lap értesülését. Yossi Amrani hozzátette, Netanjahu az áprilisi választások után küldött gratuláló levelében hívta meg a magyar kormányfőt, amit Orbán Viktor elfogadott.




A buldózer, a katona és a Churchill-gondolkodású onkológus - íme az Orbán-kormány új miniszterei



Az Orbánnal lényeges kérdésekben szembeszálló, a frakcióból kevesek egyikeként kritikát megfogalmazó Gulyás Gergely lesz az új Lázár János, az új emberi erőforrás miniszterének viszont volt pár meghökkentő nyilatkozata. A buldózerként jellemzett Palkovics László egy vadiúj minisztériumot kap, de feltűnik olyan szereplő is, akit Orbán bevetetett a Lázár elleni harcban. A honvédséget pedig egy igazi katona vezeti majd, aki a sorkötelezettséget nem vezetné be, mert nincs értelme.


Orbán Viktor - illetve helyette Havasi Bertalan sajtófőnök az MTI-ben - bejelentette a negyedik Orbán-kormány névsorát, bemutatjuk a kormány új szereplőit. Sorrendben
  • Kásler Miklós onkológust, leendő Emmi-minisztert
  • Benkő Tibor vezérkari főnököt, az új Honvédelmi minisztert
  • Gulyás Gergely Fidesz-alelnököt, a Miniszterelnökség vezetőjét
  • Palkovics László eddig oktatási államtitkárt, akinek egy teljesen új, innovációs tárcát hozott létre Orbán
  • Nagy István új agrárminisztert,
  • Bártfai-Mager Andrea nemzetivagyon-kezelő tárcanélküli minisztert
Az új kormány tagjaitnak hátterét podcastunkban is kielemeztük, és arra jutottunk, mintha inkább értenének a feladatukhoz, mint elődeik (ide kattintva hallgathatja meg elemzésünket).
Diktatórikus vagy konszenzuskereső?
Kásler Miklós neve már 2014-ben felmerült, igaz, akkor még nem miniszterként, hanem Szócska Miklós egészségügyi államtitkár utódjaként. Kásler akkor a Magyar Narancs portréja szerint nemet mondott, úgy tudják, azért, mert az „államapparátusból nincs visszaút, az nem egy nyugdíjas állás.”
Kásler 1992 óta vezeti az Országos Onkológiai Intézetet, a már hivatkozott portré szerint „ő maga a magyar onkológia, nélküle nem történik semmi”, a nevéhez kötik az onkológiai ellátás centralizálását. Tevékenységét ellentmondásosan ítélték meg: bár vezetői és menedzseri képességeit elismerték, sokan bírálták azért, hogy csak a saját intézete érdekeit nézte, egyesek szerint dikatatórikus, katonás, erőből irányító személyiség.
A HVG-nek adott portréinterjúban Kásler azt mondta, „vallom, hogy meg kell próbálni konszenzussal előbbre jutni, (…) ezt tartom emberi magatartásnak. Hadd említsek egy történelmi analógiát: Churchill térben és időben is tudott gondolkodni, Hitler erre képtelen volt. Churchill figyelembe tudta venni az afrikai helyzetet, a gyarmatok erejét, Amerika, Kanada hozzállását. Én is hasonlóan gondolkodom, igyekszem figyelembe venni lépéseim következményeit."
A Magyar Narancs azt írta, minden politikai oldallal volt kapcsolata, a mindenkori kormányhoz lojális, de alapvetően jobboldali beállítottságú, konzervatív ember.
2007-ben – vagyis a Gyurcsány-kormány alatt a Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével tüntették ki, 2015-ben ugyanennek egy másik fokozatát kapta meg, idén Széchenyi-díjas lett.
Számtalan könyv szerzője – az egyik könyvsorozatát az egyik jegybanki alapítvány 39 milliós támogatásával adták ki, miközben Kásler egy másiknak (a PADOC-nak) kuratóriumi tagja volt. Ez az alapítvány összeolvadt egy másikkal, Kásler már nem vesz részt a munkában.
© Fülöp Máté
Szaktekintélye mellett volt néhány különös nyilatkozata. Az Árpád-házi DNS azonosítása után arról beszélt, a magyarok is nem finnugor eredetűek, az ősrobbanás-elméletet spekulációnak minősítette (bár egy lelkészt követ a poszton, így ebben talán nem lesz gondolkodásbeli különbség), az Einstein-féle tömeg-energia ekvivalencia képletet szerinte már megcáfolták (holott nem). Azt is vallja, hogy az emberi gondolkodás „színvonala” az utóbbi kétezer évben semmit sem fejlődött, a görögök már mindent leírtak, illetve hogy a halálos betegségek 70-80 százaléka elkerülhető volna a tízparancsolat betartásával.
Legnagyobb vihart azonban a tőle származó idézet kavarta: ifj. Lomnici Zoltán szerint Kásler beszélt arról, hogy Nigériában 100 millió ember AIDS-es, a megerőszakolt svéd lányok közül 5-ből 4 elkapta a HIV fertőzést.
A vezérkari főnök, akit nem lehet csőbe húzni
Benkő Tibor az első honvédelmi miniszter, aki közvetlenül a hadseregből érkezik: 1979-ben avatták katonának, 37 évesen az ország legfiatalabb dandárparancsnoka lett, tanult a Szovjetunióban és Amerikában is. 2006-ban került a szárazföldi parancsnokság élére, 2010-től vezérkari főnök.
Folyamatosan tanul, ez egyfajta hobbi számára. „Vallom, hogy a katonának pártpolitikailag semlegesnek kell lennie, ugyanakkor a politikának is tennie kell azért, hogy a parancsnok ne kerülhessen olyan helyzetbe, hogy az elkötelezettség látszatának akár csak az árnyéka is vetülhessen rá” – mondta a HVG Portré interjúban. Azt tartja, a parancsnok legyen a katonákkal szigorú, de példamutató és emberséges is. Fogalmazzon meg követelményeket, de nem kell, hogy szeressék, „a parancsnok ne libling legyen, az a fontos, hogy tiszteljék az alárendeltjei.” A keménységet vallja, de el tud érzékenyülni. A HVG-nek bevallott egy régi gyerekcsínyt is: „egyszer levágtam pár méter drótot a tiszalöki telefonhálózati elosztó központban, így pár napig nem volt összeköttetés Tiszalök meg az erőmű között.”
© MTI / Koszticsák Szilárd
Benkőt nehéz csőbe húzni: a Népszabadság 13+1 kérdéses videójában hiába kérdezték arról, mi volt (a jelenleg DK-s) Vadai Ágnes korábbi honvédelmi államtitkár három legjobb tulajdonsága, azt mondta, ez nem sportszerű kérdés, a katona egy hölgyről csak jót és szépet mondhat, vagy témát vált. És jött a következő kérdés.
Kivágta magát az alól is, hogy Sólyom László vagy Schmitt Pál köztársasági elnök kézfogása férfiasabb-e, „mint vezérkari főnök, az a legfontosabb, hogy a köztársasági elnöknek milyen a szíve, a honvédség és a katonák iránti elkötelezettsége.”
De azt is övön aluli kérdésnek érezte, hogy Szekeres Imre vagy Hende Csaba honvédelmi miniszter mellett megnyugtatóbb-e állni.
2016 februárjában a Faktor.hu-nak adott egy hosszú interjút, melyen azt mondta a magyarok biztonsága a legfontosabb, ezért, „bűn lenne, ha nem lehetne bevetni a hadsereget akkor, ha a rendőrök már nem tudják kezelni a migránshelyzetet. A honvédség alapfeladatai közé tartozik a terrorizmus elleni küzdelem, mondta. Megnyugtató viszont, hogy szerinte nincs szükség kötelező sorkatonai szolgálatra, „mert nem szabad kötelezővé tenni egy ilyen komoly és felelősségteljes feladat ellátását.” Bár azt is mondta, még több katona kellene, hogy ne legyen ennyire leterhelt az állomány.
Aki szembe száll Orbánnal is
Az új Lázár János Gulyás Gergely Fidesz-alelnök lesz, aki – a miniszterelnök előzetes nyilatkozata alapján – egy nagyon átalakított Miniszterelnökségetvezet majd, de ennek részletei nem ismertek. Gulyás a Fidesz-frakció vezetését adja fel, előtte az Országgyűlés egyik legfontosabb bizottságának – a törvényalkotásinak – elnökeként a Parlament alelnöke is volt, de részt vett az Alaptörvény megszövegezésében is, elmondások alapján több ponton vitába szállt Orbánnal. „Nélküle sokkal durvább lenne a szöveg” – mondták a hvg.hu-nak a róla szóló portréhoz nyilatkozók. Gulyás nem csak Orbánnal szállt vitába, a pártban gyakorlatilag egyedüliként hallatta hangját a netadó, a fideszes vezetők urizálása, az MNB-alapítványok költéseinek eltitkolása vagy a TV2 lejárató riportjai miatt.
© Túry Gergely
A most 37 éves politikust Szájer József fedezte fel, mikor jogászként a Magyar Nemzetben állt ki a Fidesz 2007-es Kossuth téri kordonbontása mellett. 2009-ben a párt EP-listáján is szerepelt – saját kérésre nem befutó helyen -, mert „marhára nem volt kedve” hozzá, „tök jól érezte” magát ügyvédként, ami Brüsszelben ment, az távol állt tőle. Az Országgyűlésbe 2010-ben jutott be, Balog Zoltán hívására mondott azonnal igent, „az ország akkori állapota miatt.”
Akik államtitkárokból lépnek elő
A pitbull, akinek vág az esze
Palkovics László oktatási államtitkárból lesz nemzeti innovációs és technológiai miniszter. Ezt a váltást sejteni lehetett a hvg.hu 2017-es, róla szóló portréból. Azt mondta, államtitkár nem lenne, oktatási miniszter sem, ahogy az Emmin belül sok olyan terület van, amihez nem ért. Arra viszont jelentőségteljes mosollyal felelt csak, hogy tervben van-e egy iparral-kutatással és innovációval foglalkozó tárca, mert ehhez a területhez ért. Ő ugyanis 2014-ben a töretlenül felfelé ívelő tudományos és vállalatvezetői karrierjét, vagyis a BME járműgyártás tanszékének vezetését és a Knorr Bremse európai kutatási és rendszerfejlesztési igazgatói posztját hagyta ott a felsőoktatási államtitkári ajánlatért.
Orbán Viktor eredetileg két évre kérte „kölcsön”, ám 2016. februárjától már a teljes oktatásért ő felelt. Az oktatás siralmas helyzetéről többször írtunk, az viszont elmondható, hogy Palkovics az elődei több éves harca után lecsendesítette az átszervezések miatt felzúdult felsőoktatást, a rendszer ellen lázadó pedagógusokat átterelte az utcáról a tárgyalóasztalhoz. (Igaz, érdemi előrelépés nem született.)
© MTI / Máthé Zoltán
Ő volt viszont az első, aki a lex CEU benyújtásának másnapján kiállt a kormány nevében az egyetemet ellehetetlenítő törvényjavaslat mellett. Munkabírását hatalmasnak tartják, tárgyalópartnerei pitbullként, buldózerként jellemzik. „Maximális elszántsággal és következetességgel képviseli azt, amivel odaküldték. Gyakorlatilag mindent lenyom a tárgyalópartnerei torkán” – mondta róla a feszültségek ki- és átbeszélésre létrehozott köznevelési kerekasztal egyik résztvevője. Az indulatnak viszont a szikráját sem lehet látni rajta, a tárgyalópartnereit gyors felfogásával, dinamizmusával és felkészültségével hengerli le.
Nem Fidesz-tag, de a kormány által követett elvekkel egyetért. Orbán számára régóta egyike annak a három embernek, akit karizmája, elképzelései és célorientáltsága miatt nagyra illetve példaképének tart. A miniszterelnök ugyanígy van ezzel, Palkovics szerint több dologban is meg tudta már győzni Orbánt.
Az új miniszternek kevese van, Lázár szerint mennyit érne?
Az új agrár- és vidékfejlesztési minisztertől, Nagy Istvántól nehéz karakteres nyilatkozatot idézni, a többi között agrármérnök diplomával rendelkező Nagy 2006-től Mosonmagyaróvár alpolgármestere volt, 2010-ben került be a parlamentbe, az előző ciklusban a földművelésügyi minisztérium politikai államtitkára volt. Semjén Zsolttal van miről beszélgetnie: életrajza szerint Nagy hivatásos vadász. Eszperantóból B, németből C típusú középfokú nyelvvizsgája van.
© MTI / Krizsán Csaba
Vagyonnyilatkozatát átnézve sok mindene nincs: egy vidéki ház illetve két lakás résztulajdonosa, összesen néhány hektárnyi legelővel, gyümölcsössel, szántóval és erdővel rendelkezik, van egy 100 családos méhészete, egy 6 éves Opel Astrája, egy teherautója és egy horgászcsónakja. Őstermelőként is jut némi bevételhez, 8 milliós életbiztosításán és 1,85 milliós nyugdíjmegtakarításán kívül egyéb megtakarítása nincs, de tartozása sem. A legemlékezetesebb kép róla az, amikor félrehajtott fejjel, arcára tett telefonon beszél a parlamenti ülésteremben.
Akit bevetettek a Lázár elleni meccsbe
Kormánybiztosból a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszterré lép elő Bártfai-Mager Andrea, akit Orbán Lázár ellen vetett be: a Simicska Lajos emberének tartott, államtitkárként nyugdíjba menő Németh Lászlóné területeit Orbán kivonta Lázár minisztériuma alól, és Bártfai-Magernek adta 2016-ban. Közvetlenül Orbán alá tartozva ő felelt a posta- (és takarékszövetkezeti )ügyekért, az MFB-ért, az állami rezsicégért és a központi adaggyűjtőért is. Ez nem volt mellékes fordulat a Spéder Zoltán elleni küzdelemben sem.
© Stiller Ákos
Bártfai-Magert korábban az üzleti világban ismerték, a Postabank kockázatkezelési divíziójából került át 2001-ben a Magyar Nemzeti Bankhoz, 2007 őszétől a Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsának tagja, míg 2010-től a Magyar Közlöny Lap és Könyvkiadó Kft. ügyvezető igazgatója volt. 2011 óta az MNB Monetáris Tanácsának tagja volt.




Örökölt adósság: kilenc éve elhunyt férfi lányán követelik a villanyszámlát



Egy örökösnél jelent meg a követeléskezelő, hogy fizesse ki 2009-ben elhunyt édesapja 2011-ben, idestova hét éve lejárt villanyszámláját. Rémálom, hogy az ügy akár végrehajtásig is fajulhat.
Mindenféle magyarázat nélkül fizetési felszólítást kaptam az EOS nevű faktorcégtől, hogy teljesítsem 14 ezer forintos követelésüket. Fogalmam nem volt, hogy miről van szó
panaszolta el a hvg.hu-nak egy ügyfél. Azonnal ügyvédhez fordult, aki felszólította a céget, hogy igazolja, milyen alapon és mit követel. Ellenkező esetben tárgytalannak tekintik a fizetési felszólítást, és kérik az ügyfél személyes adatainak azonnali törlését. Kisvártatva kiderült, hogy egy 2011 őszén lejárt villanyszámláról van szó, ami még az ügyfél 2009-ben, azaz kilenc évvel ezelőtt elhunyt édesapját terhelte volna. „Teljesen elképedtem, mi történt ennyi idő alatt és mit akarnak most tőlem? Úgy tudtam, édesanyám rendezte a számlákat” – tette hozzá. Ijedtségét fokozta a felismerés, hogy akár nagyobb, a tudtán kívül megörökölt tartozással is „megtalálhatták” volna. Felháborodott azon, hogy a semmiből előbukkant faktorcég sem a követelés részleteit, sem azt a szerződést nem hajlandó bemutatni, ami alapján annak a jogosultja lett.
A történet döbbenetes tanulságokkal szolgál. Tény, az adós férfi halála után az özvegye nem szólt az EON áramszolgáltató cégnek a történtekről, hanem maga rendezte a tartozásokat, az ominózus villanyszámla azonban valahogyan kimaradt. Az áramszolgáltató 2012 októberében a faktorcégre engedményezte a követelést, ami bevált gyakorlat a közüzemi szolgáltatóknál, és nem kellett az ügyfél hozzájárulását kérni hozzá, mert az akkor hatályos polgári törvénykönyv (Ptk.) e nélkül is lehetőséget adott rá, az adóst csak tájékoztatni kellett róla. „Az ügyfélnek ugyan joga lenne megnézni az engedményezési szerződést, de ezt békés úton nem szokta tudni kikényszeríteni.  A gyakorlat szerint a faktorcégek csak akkor mutatják be, ha bíróság kötelezi őket” – tapasztalja Deteky Gábor ügyvéd, s nyilván az ügyfelek csak emiatt nem vállalják a költséges pereskedést.
20150714004 - Villanyszerelés, villanyóra, rezsi -  fogyasztásmérő, 2005
© Fazekas István
Jelen esetben az EOS 2012. karácsonya előtt küldte ki az első fizetési felszólítást, akkor még az elhunytnak. Ekkor jelentkezett náluk az özvegy, és mutatta be, milyen számlákat fizetett ki ő. Az EOS illetékes igazgatója – a nevét nem vállalva – azt állítja, ez a bizonyos villanyszámla nem volt közöttük, így a követelésük jogos. Elmondása szerint az özvegy ezúttal nem fizetett, s nem adta át nekik a férje halálával kapcsolatos hivatalos iratokat, a halotti anyakönyvi kivonatot és a hagyatéki végzést sem, hogy megtudhassák, kitől követelhetik még a pénzt. „Az adós halálával ugyanis a tartozás nem szűnt meg – érvel az EOS –, mert az áramszolgáltatás „nem kifejezetten az elhunyt személyes szükségleteinek a fedezésére alkalmas, s az ellenérték megfizetése sem minősül csak személyesen teljesíthetőnek”. Az örökösök felkutatására 2013 tavaszán az illetékes önkormányzathoz és a közjegyzőhöz fordultak. „Ezek költséges eljárások, a követelésnek akár az 50 százalékát is ki kell fizetnünk. Méltányosságból azonban nem szoktuk ráterhelni ezeket az adósokra” – szemléltette az EOS igazgatója, hogy ők együttműködnek az adósaikkal.
Azért remélhetik, hogy végül nem járnak rosszul, hiszen találtak örökösöket. Igaz, ehhez 4,5 év kellett, a különféle hivatalok ugyanis 2017 őszére küldték meg nekik a kért dokumentumokat. Rejtély, mi tartott ennyi ideig. „Nem jellemző, ami itt történt, ezek az eljárások általában egy-két hónap alatt lezajlanak” – állítja Felfalusi Péter, a követeléskezelők szövetségének elnöke, az Intrum Justitia ügyvezető igazgatója. Kérdés, ennyi idő múltán nem az lenne-e a valódi méltányosság, ha az EOS békén hagyná az örökösöket a villanyszámla-tartozással. Igen ám, de az a jelek szerint – hiába nagyon régi – nem évült el. Az erre a történetre érvényes, régi Ptk. szerint a számla esedékességétől induló ötéves elévülési időt az is megszakíthatta, ha a szolgáltató vagy a faktorcég írásbeli felszólítást küldött. Ez ma már nincs így, az új Ptk. megszüntette azt a lehetőséget, hogy ezen az alapon gyakorlatilag a végtelenségig lehessen húzni egy követelést. Az elévülés akkor szakad meg, ha az adós írásban vagy rögzített telefonbeszélgetésben elismeri a tartozást, ha megegyezik a hitelezővel vagy, ha a felek bíróságra mennek.
Képünk illusztráció
© Túry Gergely
A mostani ügyben az EOS 2012. decemberi fizetési felszólítása megszakította az elévülést, s mivel épp öt éven belül – 2017 végén – kereste meg a panaszos örököst a követelésével, vita esetén hivatkozhat arra, hogy az még nem évült el.
Több tízezer hasonló, akár tízévesnél is régebben lejárt közüzemi számlát követelhetnek még az adósoktól vagy örököseiktől az azokat diszkontáron megvásároló faktorcégek. A végösszeg milliárdos nagyságrendű lehet
számolgatta a hvg.hu-nak az egyik behajtó cég munkatársa. „Ha a követelés még nem évült el, ennyi idő után sem szoktuk leírni, hanem próbáljuk behajtani, ha kell, végrehajtást indítunk. Persze, a legreménytelenebb ügyeket egyszer csak elengedjük” – fűzte hozzá Felfalusi.
Sokan hiszik ennek az ellenkezőjét, de követelni az elévült tartozást is lehet, az csak bírósági úton nem érvényesíthető. Ezért gondolják sokan, hogy ilyen esetben akár hátra is dőlhetnek, de ez nem feltétlenül igaz. „Ha ügyfelünk erre hivatkozik, megvizsgáljuk az ügyet, s ha valóban nem történt az elévülést megszakító esemény, tudomásul vesszük” – kommentálta az EOS, s hozzátették: „az elévülés ténye azonban a tartozást magát nem szünteti meg, ha valaki esetleg önként kifizetett egy ilyet, utóbb akkor sem kell neki visszaszolgáltatni a pénzt, ha kiderül, hogy elévült.” Ezek szerint az elévülésre a jogban többnyire járatlan ügyfeleknek kell rájönniük és hivatkozniuk a faktorcégnél, mielőtt egy fillért is fizetnének. A faktorcég ettől még tovább zaklathatja őket, sőt elvben még a végrehajtással is próbálkozhat. Ha az ügyfél ellentmond a fizetési meghagyásnak, s az eljárás a bíróságon folytatódik, ott is neki kell hivatkoznia az elévülésre, hivatalból ugyanis azt nem vizsgálják – sokkolja tovább az érintetteket Felfalusi.








Bill Gates figyelmeztet: 33 millió ember halhat meg, ha nem lépünk mielőbb



Bill Gates szerint a kormányok nem veszik eléggé komolyan a járványokat, pedig néhány hónap alatt súlyos pusztítást végezne egy új influenzavírus.


Az elmúlt néhány évben sok sötét jóslatot hallhattunk már az emberiség jövöjét illetően. Stephen Hawking például 100 évet adott az emberiségnek, mielőtt saját hibánk miatt lakhatatlan nem lesz a bolygónk, Elon Musk szerint pedig a mesterséges intelligencia fog bennünket eltenni láb alól. Ezúttal Bill Gates állt elő egy nem túl megnyugtató előrejelzéssel.
A Microsoft atyja szerint nagy az esély rá, hogy még a mi életünkben egy pusztító világjárvány bukkan majd fel. A Washington Post beszámolója szerint Gates megkongatta a vészharangot, szerinte ugyanis egy újfajta influenzajárvány hat hónap alatt mintegy 33 millió halálos áldozatot szedne.
Gates – aki alapvetően optimista az emberi fejlődés tekintetében – úgy látja, a világ és különösen az Egyesült Államok nincs felkészülve egy világjárvány kezelésére. Mindez szerinte azért van így, mert a kormányok egyszerűen nem érzik a fenyegetettséget – nem úgy, mint mondjuk egy biológiai fegyver esetében.
Gates korábban már Donald Trump figyelmét is igyekezett felhívni a veszélyre, de egyelőre süket fülekre talált. Ugyanakkor nem ül ölbe tett kézzel: a Bill és Melinda Gates Alapítvány, valamint a Google-alapító Larry Page mintegy 12 millió dollárt (kb. 3,1 milliárd forint) fordít egy univerzális influenza elleni vakcina kifejlesztésére, ami a legtöbb vírustörzs ellen védene.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.




Már most 1000 milliárd forint fölött van az idei hiány



A kormány megígérte, hogy nem lesz választási osztogatás, ehhez képest január és április között 1081 milliárd forint lett az államháztartási hiány.
Az államháztartás központi alrendszerének hiánya április végéig 1081,4 milliárd forintot ért el. Egyedül áprilisban 209,4 milliárd forint hiány jött össze.
Ezen belül a központi költségvetés 1119,5 milliárd forint, az elkülönített állami pénzalapok 7,0 milliárd forint hiánnyal zártak. A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 45,1 milliárd forintos többletet mutattak.
Az NGM azzal indokolta a nagy hiányt: az idei uniós kifizetések elérték a 857,2 milliárd forintot, de mindössze 63,9 milliárd forintot utalt át eddig az EU a nemzeti költségvetésbe. Folytatódtak azok a fejlesztések is (Modern Városok Program, Egészséges Budapest Program, kiemelt közúti projektek, valamint az Erzsébet-táborok modernizálása), melyekre forrást a hazai költségvetés biztosít. Azon túl, hogy tavasszal minden nyugdíjasnak egyszeri 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt juttatott a kormány, márciusban téli rezsicsökkentésről is döntöttek, ez is növelte a hiányt.




Hadházy nem veszi fel a mandátumát. Vagyis de. Nem, mégsem. Vagy mégis? Még gondolkodik



Egy ellenzéki politikus számára ma dilemmának kell lennie, hogy egy illegitim parlamentben milyen szerepet vállal – mondta Hadházy Ákos, az LMP listáról az országgyűlésbe jutott képviselője a Hír Tv-ben, ahol magánál Kálmán Olgánál vendégeskedett.
Hadházy Ákos, az LMP a választási zakó miatt lemondott társelnöke arról beszélt, hogy ő maga még mindig keresi a megfelelő viselkedési formát, annak ellenére, hogy az ellenzéki kollégák ezeket már olyan nagyon nem keresik. Hadházy úgy döntött, tiltakozni fog.

Nagy valószínűséggel fel fogom venni a mandátumot, ez sajnos egyéni érdek, ezt be kell vallani. A miatt is, hogy némi védettséget ad az embernek, nem sokat, sokkal kevesebbet, mint gondolják. Másrészt, valamennyire lehetőséget ad, kevesebbet, mint gondolják, ahhoz, hogy adatokat kapjunk a kormány működéséről.
foglalta össze erkölcsi és politikai krédóját a politikus.  Nagy valószínűséggel, ha fel is veszem a mandátumot, nem május 8-án fogom megtenni. Nem hiszem, hogy valamiféleképpen nem lehetne tiltakozni amiatt, hogy nem egy legitim parlamentről lesz szó. Nyolcadikán szerintem nem kellene megjelenni – jelentette ki. Kálmán Olga műsorában szóba került Hadházy Ákos szerda reggeli közmédiás szereplése is, amikor életében először beszélhetett a közrádióban. Azért hívták be, hogy a pártján belüli állapotokról kérdezzék, ő azonban ezt meg sem várva az általa feltárni vélt, és a kormánytagokhoz kötött korrupciós ügyekről beszélt, miközben a riportert közbeszólni sem engedte, Hadházy így felsorolhatta azokat a kamu történeteit, amelyek közül eddig egyik sem bizonyult alaposnak.
Forrás: HírTV. Fotó: PS




Hadházy Ákos nem tett esküt a keddi alakuló ülésen



Az LMP lemondott társelnöke, Hadházy Ákos hétfő este azt mondta a Hír TV műsorában, hogy nem vesz részt a parlament alakuló ülésén, de részt vesz az Országház előtti demonstráción.
Én nem fogok részt venni az eskütételen, nem fogok a miniszterelnökkel és Farkas Flóriánnal, egy köztörvényes, többszörösen elítélt, aztán utána harminc évre titkosítottan kegyelmet kapó és utána mégis több milliárd forint eltüntetésében oroszlánrészt vállaló emberrel esküt tenni – mondta Hadházy.
A politikus csak az eskütételt hagyja ki, képviselői mandátumát tegnap átvette, ahogy a tegnapi átadáson készült felvételen is látszik.
Hétfőn átadták a megbízóleveleket
Fotó: Facebook
A Parlament előtt az alakuló ülés alatt tiltakozók között munkatársunk kiszúrta a politikust, Hadházy éppen a tüntetőkkel beszélget.




Karácsony: Küzdeni megyünk a parlamentbe, nem melegedni

HÍR TV
2018. május 8., kedd 09:42, frissítve: kedd 12:24
Külön tette le saját esküjét a magyar emberek szolgálatára az MSZP-Párbeszéd frakciószövetség reggel a fővárosban a köztársaság kövénél. Ezzel az Orbán Viktor által kialakított rendszer ellen tiltakoztak a megválasztott képviselők. A Jobbik kordont tervezett bontani, de kordon híján az akció elmaradt. A képviselők magyar zászlókkal vonultak be a parlamentbe.
Külön tette le saját esküjét a magyar emberek szolgálatára a MSZP-Párbeszéd frakciószövetség reggel a köztársaság kövénél. Ezzel az Orbán Viktor által kialakított rendszer ellen tiltakoztak a megválasztott képviselők. Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke azt ígérte, hogy kemény ellenzéki hozzáállást tanúsítanak majd a Parlamentben a Fidesszel szemben.
Küzdeni megyünk a parlamentbe nem melegedni. Küzdeni megyünk, hogy minden nap megkérdezzük a kormánytól, hogy mit tett azért, hogy Magyarország szabad és egyenlő polgárok közös otthona legyen, hogy képviseljük azokat, akiket meggyötörtek, akiket megaláztak, és feltegyük azokat a kérdéseket, amiket az utca polgárai tennének fel a miniszterelnöknek és a kormányának. Küzdeni fogunk mindenhol, a parlamentben, az önkormányzatokban, az utcán, küzdeni fogunk a lelkekben, a lelkekért és küzdeni fogunk a fejekben azért, hogy a köztársasági eszmét képviselni tudjuk - jelentette ki Karácsony.




A Jobbik-frakció gyalog érkezett a Parlament alakuló ülésére, ők eredetileg kordonbontást terveztek, ám kerítések helyett élő rendőri erő védte a házat az alakuló ülés reggelén.
Van abban némi sunyiság a kormány részéről, hogy gyakorlatilag élő erős rendőri kordont biztosít (...). Hogyha a rendőrök, akiket nem tudunk, hogy milyen paranccsal vagy milyen felhatalmazással vannak jelen, de hogyha az a céljuk, hogy a rendet fenntartsák a nap folyamán, akkor az teljesen rendben van. Ha azonban az a cél, hogy ők helyettesítsék a testükkel a fém kordonokat, akkor az már igenis problémás és akkor az már ugyanúgy a véleménynyilvánítás szabadságát súlyosan csorbítja” - nyilatkozta Mirkóczki Ádám, a párt szóvivője.
A jobbikos képviselők végül átsétáltak a rendőrsorfalon és bevonultak a Parlamentbe.
A köztársasági elnök a házszabály szerint a korelnöknek adta át az ülés vezetését. Turi-Kovács Béla fideszes képviselő köszöntőjében méltó magatartásra intette az ellenzéki képviselőket.
Azt megértem, ha elégedetlenség van azoknál, akiknek az eredménye nem az, amit vártak. De azt már nem lehet megérteni, ha külföldi hatalmakhoz igyekeznek fellebbezni, ha olyan helyekre igyekeznek valamiféle petíciókat benyújtani, feljelentéseket tenni, amelyek a saját kormányuk, Magyarország ellen irányul. Ne tegyék, és az a kérésem a pártokhoz és az a kérésem a politikusokhoz: ne tegyék és ne engedjék - mondta Turi-Kovács Béla.
Az alakuló ülésen a képviselők meghallgatták a Nemzeti Választási Bizottság és a Nemzeti Választási Iroda vezetőjének beszámolóját és elfogadták a képviselői mandátumvizsgálat eredményéről szóló határozatot.





 Gyurcsány nem nyugszik bele a választási eredménybe 


2018. 04. 28. 13:36
A DK megtámadja az eredményt a Kúrián és ismételt választást követel. Igaza van?
KORÁBBAN A TÉMÁBAN:


Megtámadja a Demokratikus Koalíció (DK) választási csalásokra hivatkozva az országgyűlési választás listás eredményét a Kúrián, és az országos voksolás „európai kontroll melletti”, lehető legkorábbi megismétlését követeli.
Rónai Sándor, az ellenzéki párt helyettes szóvivője mai sajtótájékoztatón elmondta: a Nemzeti Választási Iroda pénteken annak ellenére fogadta el a parlamenti választás listás eredményeit véglegesítő határozatát, hogy számos esetben kiderült, teljes szavazókörökben tűntek el az ellenzéki pártok listájára leadott szavazatok.
Rónai beszélt arról hogytöbb olyan körzetben is nulla szavazat szerepel az ellenzéki pártok listája mellett, ahol ellenzéki egyéni jelöltek akár több száz voksot is kaptak.A csalások legtipikusabb példájaként említette, hogy újpesti jelöltjük, Varju László az egyik szavazókörben 244 egyéni szavazatot kapott, a DK listájára ugyanakkor nem érkezett szavazat.
Mivel egyedül a Fideszt nem érintik az eltűnő szavazatok, ezért Rónai úgy véli, ezeket az eseteket nem lehet véletlen hibákként kezelni.
Idézzük a politikust
Nagyon úgy tűnik, a Fidesz nem a választást, hanem a szavazatszámlálását nyerte meg.
Rónai Sándor közölte, a választás nemcsaky nem volt szabad és tisztességes, hanem rendszerszintű, országos választási csalás gyanúját veti fel, ezért szerinte Orbán Viktor miniszterelnök a következő években hiába hivatkozik majd az emberek döntésére.
A helyettes szóvivő szerint a Demokratikus Koalíció nemcsak önmagáért, hanem a többi ellenzéki pártért is küzd.

Mit mond a politológus? S mit a szerkesztő?

A választás után Farkas Eszter politológus írta portálunkon a következőt:


A választási adatok „laboratóriumi” vizsgálata azonban csupán egy lehetséges megközelítés, amit össze kell kapcsolni a gyanús szavazóköri eredmények egyenkénti vizsgálatával, arról nem is beszélve, hogy a fentieknél jóval bonyolultabb összefüggések vizsgálata volna szükséges ahhoz, hogy biztosat állíthassunk. Jövőbe mutató magatartás volna viszont az ellenzéki politikusok és a csalódottak részéről, ha a harmadik kétharmados vereséget követően végre nem minden erejükkel azon igyekeznének, hogy a kommunikációjukban kizárólag a Fidesz-KDNP intézményi átalakításait, képviselt politikáját és politikai eszközeit kritizálják, hanem megszólalás előtt adatalapú – így könnyebben realizálható – vizsgálódásokkal élnének.
A 24.hu Bita-Mázsár szerzőpárosa pedig alaposan az adatok közé túrt, és egyebek mellett arra jutott, hogy:
jó néhány olyan szavazókör van, ahol az ellenzékiek indulók egyéni jelöltként kaptak ugyan szavazatot, de a pártlistán a közzétett adatok szerint egyetlen ikszet sem húztak be melléjük. Ez pedig még kis mennyiségben sem életszerű.
Az egyik ilyen település a Baranya megyei Bogdása, ahol egyéniben 41-en szavaztak az ellenzéki jelöltekre, a listán viszont már senki. Ugyanakkor a választási honlapon szereplő adatok szerint a 136 megjelent választó közül a Fidesz listájára adott szavazatok száma (68) megegyezik azzal, amennyit a fideszes egyéni jelölt, Nagy Csaba kapott. Az ő szavazatai tehát látszólag megvannak, csak az ellenzékiek lettek érvénytelenek. A válasz, amelyet az NVI adott kérdésünkre, bár magyarázza a dolgot, megdöbbentő.
Bogdása településen 136 fő (ebből 25 fő nemzetiségiként regisztrált választópolgár) jelent meg a szavazókörben, de a szavazatszámláló bizottság összesen 161 listás szavazólapot adott ki, vagyis a nemzetiség szavazók a nemzetiségi listás szavazólap mellett nem egyéni szavazólapot (ott 25 db hiány látható a jegyzőkönyvben), hanem pártlistás szavazólapot kaptak. A 25 szavazatnyi többletet a vonatkozó törvényi előírások alapján minden pártlistától levonták, azokat érvénytelenítették. A jegyzőkönyvből úgy tűnik, hogy a Fidesz-KDNP listája esetében 93-25=68, míg a többi párt eredetileg egyenként 25-nél kevesebb szavazatot kapott, és így fordulhat elő, hogy 22 párt 0 szavazattal zárt ebben a szavazatkörben.
Ahogy Bitáék írják, ez két dolgot jelent.
  • A helyi választási bizottság rendkívül súlyos hibát követett el: a nemzetiségi listára szavazóknak egyéni jelölti szavazólap helyett pártlistásat adott. (A nemzetiségiként regisztrált szavazók nem szavazhatnak pártokra, hanem helyette saját nemzetiségük képviselőjét juttathatják be az Országgyűlésbe; most vasárnap ez a németeknek sikerült.) Ha ez megtörténik, a törvény alapján minden párttól le kell vonni a rosszul kiadott szavazólapok számának megfelelő voksot, hiszen nem lehet tudni, hogy melyik kitöltött szavazólap származott „illetéktelentől” (tehát nemzetiségi szavazótól – akiket egyébként így az egyéni jelöltekre való szavazás lehetőségétől fosztottak meg).
  • A nemzetiségi szavazók mindegyike a Fidesz-KDNP-re szavazott. Csak így fordulhatott elő, hogy a 25-nél kevesebb szavazatot gyűjtő ellenzéki pártok listás szavazatszáma a településen lenullázódott, míg a Fideszre adott szavazatok száma 68 lett.
S tekintve, hogy hajszálon múlt a kétharmad,minden egyes mandátumnak, s minden egyes mandátum sorsát befolyásoló pár száz szavazatnak jelentősége van, jelentősége lehet.De ettől még megkérdőjelezhetetlen a Fidesz magabiztos győzelme.





a szú percemberke
a fos tálalva van

2037-ig titkosították a Soros-jelentés részleteit


A „Soros-szervezetek” nemzetbiztonsági kockázatáról tájékozódott az Országgyűlés nemzetbiztonság bizottsága csütörtöki részben zárt ülésén. Németh Szilárd, a testület fideszes alelnöke az ülés után
a Soros-jelentés részleteiről nem tudott beszámolni, mert azt 2037-ig titkosították.
Azt viszont elmondta: a Soros-hálózat szervezetei több okból is nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek. Ezt igazolja Németh Szilárd szerint, hogy ezek a szervezetek támogatják a Magyarország és a magyar emberek biztonságát is veszélyeztető illegális migrációt, továbbá az is, hogy a karitatív, illetve emberi jogi segítségnyújtással foglalkozó szervezetek a politikába is beszálltak: nyilatkozataikban és tevőlegesen is támadják a magyar kormány illegális migrációval kapcsolatos politikáját – fejtette ki.
Németh Szilárd úgy látja, hogy a Soros Györggyel kapcsolatos kérdésekben „szivárvány koalíció” alakult ki a testület MSZP-s elnöke, valamint ellenzéki tagjai (LMP, Jobbik) között. Ezzel együtt a testület fideszes alelnöke felháborodását fejezte ki amiatt, hogy az LMP miniszterelnök-jelöltje „pökhendi módon, asztalt csapkodva” próbálta addig faggatni a szolgálatok képviselőit, amíg azt a választ hallja, amit szeretne. A kormánypárti politikus szerint viszont Szél Bernadett hiába tette fel ötször ugyanazt a kérdést Soros Györgyről, az AH főigazgatója minden alkalommal ugyanazt a választ adta.
Molnár Zsolt, a bizottság MSZP-s elnöke viszont arról számolt be: az ülésen
kiderült: nincs Soros-terv”, a Soros-szervezetek semmilyen nemzetbiztonsági kockázatot nem jelentenek.
Mint kifejtette: az, hogy Európa-szerte és Magyarországon működnek Soros-szervezetek, amelyeknek politikai stratégiája nem illeszkedik a magyar kormányéhoz, annak inkább filozófiai vonatkozásai vannak, nemzetbiztonsági relevanciája nincs.
Annak kapcsán, hogy a nyílt társadalmi modell veszélyt jelentene Magyarországra, Molnár Zsolt azt emelte ki: egy európai demokráciának el kell viselnie, hogy vannak más gondolatok, olyan szervezetek, amelyek nem illeszkednek a kormány tevékenységéhez.
Az LMP-s Szél Bernadett indokolatlannak tartotta azt is, hogy ebben az ügyben zárt ülést tartottak. Ugyanis elmondása szerint az interneten található adatokat „hurcibáltak be” az ülésre, hogy kísérletet tegyenek arra: a Soros-hálózat működik. Az ellenzéki politikus szerint ezzel „teljes propaganda üzemmódba” csapott át a nemzetbiztonsági bizottság is, és különösen fájónak nevezte, hogy a kormány a titkosszolgálatokat is felhasználja, hogy részt vegyenek ebben a „szégyenletes hadműveletben”.
(MTI, kiemelt kép: MTI Fotó/Kovács Attila)


Orbán üzent a Kúriának: "intellektuálisan nem nőtt fel a feladatához"

A miniszterelnök szerint a testület egyértelműen és súlyosan beavatkozott a választásokba, "miután elvett egy mandátumot a kormánypártok választóitól".
Orbán Viktor álláspontját a sajtófőnöke ismertette a PestiSrácok.hu portállal. A lap szombati cikkében azt írta, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) szerint is jogszerűtlenül érvénytelenített több ezer határon túli szavazatot a Kúria, a testület végzése szerint jogorvoslatra nincs lehetőség, így egy parlamenti mandátumot elveszített a Fidesz, de a kétharmad még így is biztos. Hozzátették, hogy az ellenzéki tagokkal kiegészült Nemzeti Választási Bizottság, majd a Kúria több mint négyezer határon túli szavazatot érvénytelenített arra hivatkozva, hogy azokat saját címzésű és nem előre gyártott borítékban adták postára, vagy mert sérült volt a boríték.
A lap megkereste Havasi Bertalant, a miniszterelnök sajtófőnökét, aki ismertette Orbán Viktor álláspontját: "a Kúria ezzel a döntésével elvett egy mandátumot a választóinktól. A Kúria egyértelműen és súlyosan beavatkozott a választásokba. Az Alkotmánybíróság végzését áttanulmányozva nyilvánvaló: a Kúria intellektuálisan nem nőtt fel a feladatához" - nyilatkozta.
A PestiSrácok.hu megkereste Szánthó Miklóst, az Alapjogokért Központ igazgatóját is, aki azt válaszolta, azzal, hogy a Kúria Kovács Tamás vezette tanácsa a levélszavazatok kapcsán egy "új" érvénytelenségi okot kreált, megfosztotta a Fideszt 134. mandátumától. Márpedig - ahogy azt az Alkotmánybíróság is kimondta az ügyben - "az a bírói ítélet, amely figyelmen kívül hagyja a hatályos jogot, önkényes, fogalmilag nem lehet tisztességes, és nem fér össze a jogállamiság alapelvével".
Ezt "bírói államnak" hívják, ahol a választott jogalkotó helyett a felelőtlen bíró alkot jogot. Az esetünkben ráadásul ezt súlyosbítja, hogy a Kúria iratellenes döntése politikailag motivált is volt: a bíróság kifejezetten az iránt érdeklődött ugyanis az eljárás során a választási irodánál, hogy ha érvényesnek tudnák be az érintett határon túli voksokat, a Fidesz-KDNP listája kapna-e pluszmandátumot. Ezzel pedig az Ab szerint is azt a látszat alakult ki, hogy a Kúria döntését attól kívánta függővé tenni, hogy annak eredménye hogyan hat ki konkrétan az egyik jelölőszervezet végleges mandátumszámára - fogalmazott a cikkben Szánthó Miklós.
atv.hu/MTI




Sta­tá­rium! A Job­bik­ban fel­osz­lat­ják a To­rocz­kait tá­mo­gató alap­szer­ve­ze­te­ket

Azon­nali sta­tá­ri­á­lis el­já­rás­sal fel­osz­latja a Vona-féle el­nök­ség a To­rocz­kai Lász­lót tá­mo­gató alap­szer­ve­ze­te­ket. Máris pél­dát sta­tu­ál­tak.  
  • MÁJUS 8. 12:59
  • SZERZŐ: RIPOST
Körtelefon fenyegette meg azokat a jobbikos alapszervezeteket, amelyek lázadni mernek és Toroczkai Lászlót támogatják. A jelenlegi elnökség azonnali hatállyal feloszlatja azokat az alapszervezeteket, amelyek szembemennek a Vona-féle vezetőség politikájával.
Az azonnali feloszlatás lehetőségét egy legutóbb elfogadott statáriális alapszabály-módosítás tette lehetővéEszerint mindenféle vizsgálat, fellebbezési lehetőség nélkül fel lehet oszlatni azt az alapszervezetet, amely a párt elnökségével ellentétes politikát folytat. Márpedig Vona Gábor utódai ilyennek ítélik meg már pusztán azt a tényt, ha bárhol Toroczkai Lászlót merik jelölni az ő embereikkel szemben.
Toroczkai még talán megmenthetné a Jobbikotfotó: Kuklis István
Toroczkai még talán megmenthetné a Jobbikot fotó: Kuklis István

Máris éltek az április 28-ai statáriális eljárást lehetővé tevő új alapszabállyal. Azonnali hatállyal feloszlatták a Jobbik egyik legerősebb és leghíresebb  szervezetét, a székesfehérvárit. Egyetlen bűnük volt csak, hogy Toroczkai Lászlót és Dúró Dórát merészelték jelölni a párt következő elnökválasztó kongresszusára.
A Vona által korábban kijelölt, a lemondása után még regnáló pártvezetés mindenképpen meg akarja akadályozni, hogy Toroczkai László lehessen a párt elnöke. A központból körtelefonok révén fenyegetik meg a feloszlatással azokat az alapszervezeteket, melyek őt támogatják.
Ha valaki dacolni mer és kitart Toroczkai jelölése mellett, közlik vele, hogy ugyanúgy járnak rövidesen, mint a székesfehérváriak, akik a feloszlatással nyilvánvalóan elveszítették jelölési jogukat is.
A Vona-féle elnökség egyértelműen ijesztő példát akart statuálni a dacolni merő neves szervezet feloszlatásával, nyilvánvalóan abban reménykedve, hogy a többiek ezután beállnak sorba, és nem mernek szembeszegülni Vona irányvonalával.
 legfrissebb információi szerint a pártelnökség már megtárgyalta Novák Előd kizárásának a lehetőségét is. Így üzennének feleségének, Duró Dórának, hogy hová vezet, ha valaki Toroczkai Lászlót támogatja.






Si­micska 20 mil­liós Au­di­val vette meg Vonát: a rend­szám VEZÉR 001

Nem akár­mi­lyen autót, egy 20 mil­liós AUDI A6-ost ka­pott a Job­bik ve­zére a mil­li­ár­dos­tól, full luxus fel­sze­re­lés­sel, hű­tött-fű­tött bőr­ülé­sek­kel. És egy na­gyon is be­szé­des rend­szám­mal...
Csak a hifiberendezés került 2 millióba Vona Gábor gondosan eltitkolt luxusautójában. Összességében 20 millió forint felett van a bőrüléses Audi A6-ára, de ez nem számított, hiszen ajándékba kapta szolgálataiért cserébe,  mentorától Simicska Lajostól, aki lényegében megvesztegette a gyönyörű és méregdrága autóval.
Csak a csodahifi 2 millió...
Csak a csodahifi 2 millió...

A milliárdos első lépcsőben így korrumpálta Vonát, így fizette ki a Jobbik elnök politikai "átvedlését" és engedelmességét, azt hogy látványosan megtagadott mindent a  párt korábbi nemzeti radikális múltjából.
Simicska a reá jellemző színpadias gesztussal különleges, egyedi rendszámot is készíttetett a Jobbik elnökének, a győzelemre szánt  Vezérnek.
A VEZÉR luxus Audija, ezúttal a híres-hírhedt jó barát gyöngyösi házának udvarán.
A VEZÉR luxus Audija, ezúttal a híres-hírhedt jó barát gyöngyösi házának udvarán.

A beszédes VEZ 001-es rendszámot kapta a luxusautó, alig 180 000 forintért.

"Legyen inkább a Tomi nevén!"

Vona csak azt kérte, hogy ne írassák a nevére a kocsit, inkább papíron kerüljön jó barátja, Faragó Tamás tulajdonába, majd ha nyugodtabb idők lesznek átíratják.
Faragó Vona állandó gyöngyösi kampányfőnöke és barátja, régi kétes hírű fickó, az éjszakai élet császára, aki néhány éve még játékautomatáival uralta a környék szerencsejáték piacát. Amikor Vona bevitte a Jobbikba a párt régi aktivistái közül többen azonnal kiléptek, mondván, hogy maffiózókkal nem közösködnek.
Faragó úr az éjszakai élet császára... Ő rejtegeti Vona luxiskocsiját. VEZ 001
Faragó úr az éjszakai élet császára... Ő rejtegeti Vona luxiskocsiját. VEZ 001

Ha a "Vezér" úgy óhajtja akkor a "maffiózó" Faragó a kocsit azonnal felküldi a Jobbik Bécsi úti luxusgarázsába, hogy a pártelnök használhassa a VEZ 001-es csodajárgányt. Máskülönben  Gyöngyösön a saját házában rejtegeti a nem mindennapi "ajándékot", amit Vona természetesen a vagyonbevallásában sem tüntetett fel.
Eközben a címlapon


Ha a falak beszélni tudnának... Budapesten a Jobbik Bécsi úti luxusirodájának garázsában rejtegetik a VEZÉR 001-es 20 milliós Audiját.Ide hozzák fel Gyöngyösről, ha Vona úgy kívánja.
Ha a falak beszélni tudnának... Budapesten a Jobbik Bécsi úti luxusirodájának garázsában rejtegetik a VEZÉR 001-es 20 milliós Audiját. Ide hozzák fel Gyöngyösről, ha Vona úgy kívánja.




Mai magyar valóság: gázszerelőből milliárdos, főszerkesztőből kolbászárus

2017. May. 04. 06:23 

Kolbászt árul egy parkolóban a Dunántúli Napló kirúgott főszerkesztő

Póré László fél évvel ezelőtt még a Dunántúli Napló főszerkesztője és a lapot kiadó Mediaworks Hungary Zrt. regionális üzletágának igazgatója volt, a Naplón kívül még hét megyei lap tartozott hozzá. Aztán jött Mészáros Lőrinc, ő pedig most kolbászt árul az utcán. Mondjuk legalább a saját üzletében - írja a Szabadpécs.hu.
Amikor megtörtént a dolog, el kellett döntenem, merre tovább. Ha média, akkor csak Budapest, de akkor a család pécsi életét fel kellett volna számolni teljesen, és ezt nem akartuk. Ha Pécs, akkor meg kábé valami üzletkötői munka, amit meg nem éreztem pályának. Ezért döntöttem a kolbászozó megnyitása mellett - mondta a volt főszerkesztő, aki közel az ötvenhez fejest ugrott az ismeretlenbe, és gasztrovállalkozó lett. Kora délelőtt kihúzza a kocsit a Centrumhoz és árulja a frissen sütött magvas kenyértésztából készült tölcsérből, bajor kolbászból, szószokból és feltétekből álló street foodot.
Forrás: nepszava.hu




Budapest lett a világ második legszebb városa



Egy friss felmérés szerint Budapest lett a világ második legszebb városa - számolt be az M1 aktuális csatorna csütörtök déli Híradója.
Egy, a Bloomberg hírügynökséghez kapcsolódó internetes portál gyűjtötte össze a világ legszebb városait. A lista élén Velence áll.
A második helyezett magyar főváros olyan városokat előzött meg, mint Róma, Firenze és Párizs.



BudapestFORRÁS: MTI/JÁSZAI CSABA
A cikkben azt írják Budapestről, hogy építészetében és művészetében is gazdag. Emellett kiemelik a termálfürdőket és a helyi ételeket is - hangzott el a Híradóban.










Jogi információk kilakoltatás veszélye esetén


Milyen jogok illetik meg az lakót, ha... 

- megsérti a szerződést magánlakásban (pl. nem fizet lakbért)

Első lépésként a szerződésszegő bérlőt fel kell szólítani a tartozás rendezésére vagy az egyéb szerződésszegő magatartás abbahagyására. Nem kell előzetes felszólítás, ha a kifogásolt magatartás olyan súlyos, hogy a bérbeadótól a szerződés fenntartását nem lehet elvárni. Ha a felszólításnak nem tesz eleget a bérlő, akkor azonnali hatállyal fel lehet mondani a szerződést, egyben felhívni a bérlőt a lakás elhagyására. Ha ennek nem tesz eleget, akkor a jogszerű eljárás az, ha a bérbeadó bírósághoz fordul és a lakás kiürítése iránt pert indít. A bérbeadónak kedvező ítélet esetén – ha a bérlő továbbra sem költözik el – bírósági végrehajtás keretében lehet a lakást kiüríttetni. 
Amennyiben a bérleti szerződés megkötésekor a bérlő közjegyzői okiratban kötelezettséget vállalt a lakás elhagyására a bérleti szerződés megszűnésének esetére, akkor a bírósági eljárást meg lehet spórolni, mert a közjegyzői okirat záradékoltatásával az azonnal végrehajthatóvá válik, tehát a felmondás után a közjegyzői okiratot el lehet látni végrehajtási záradékkal, és egyből indulhat a lakás kiürítése.

- hiteltartozása van magánlakásban

Ha a hitel fedezetéül NEM a lakás szolgált:
Erre az esetre a tartozások behajtására vonatkozó általános szabályok vonatkoznak: az adós nem törleszti a hitelt, a hitelezője fizetési meghagyásos eljárást vagy pert indít a követelése érvényesítése iránt, amikor ezt megnyeri (vagy jogerős lesz a fizetési meghagyás), akkor végrehajtóhoz fordul, aki az adós vagyonából behajtja a tartozást. Ilyenkor van egy levonási sorrend, elsősorban az adós jövedelméből vagy a bankszámláján lévő összegből kell behajtani a tartozást, csak ezt követi az ingó és ingatlan végrehajtás, de ha az adósnak nincs jövedelme, vagy aránytalanul sokára térülne meg abból a hitelező követelése, akkor lehet az ingatlanra is végrehajtást vezetni, nem kell betartani a levonási sorrendet. A végrehajtó árverésen értékesíti a lakást, és ha az árverés sikeres volt, csak akkor kell kiüríteni és kiköltözni belőle. Ha a kiköltözésre önkéntesen nem kerül sor, akkor ezt is a végrehajtó foganatosítja.
Ha a hitel fedezetéül a lakás szolgált:
Ebben az esetben a lakást jelzálogjog terheli a hitel biztosítására, így a végrehajtást annyiban lehet gyorsítani, hogy egyáltalán nem kell a levonási sorrendre tekintettel lenni, azonnal lehet kérni az ingatlan árverezését, és ha az árverésen elkel az ingatlan, akkor ki kell költözni. A bankok a hitelszerződés megkötésekor minden esetben közjegyző előtt alá szokták íratni az adósokkal a lakás elhagyására vonatkozó egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozatot, tehát ha a hitelszerződést felmondják, akkor nem kell a lakás kiürítése iránt külön pert indítani, hanem a közjegyzői okirat záradékoltatásával egyből végrehajtóhoz lehet fordulni.

- jóhiszemű jogcím nélküli lakáshasználó bérlakásban (pl. lejárt a szerződés)

A jogszerű eljárás szerint a bérlőt először fel kell szólítani a lakás elhagyására, megindokolva azt. Ha a felszólításnak nem tesz eleget a bérlő, akkor a bérbeadónak bírósághoz kell fordulnia, és a lakás kiürítése iránt pert kell indítania. A bérbeadónak kedvező ítélet esetén – ha a bérlő továbbra sem költözik el – bírósági végrehajtás keretében lehet a lakást kiüríttetni.
Amennyiben a bérleti szerződés megkötésekor a bérlő közjegyzői okiratban kötelezettséget vállalt a lakás elhagyására a bérleti szerződés megszűnésének esetére, akkor a bírósági eljárást meg lehet spórolni, mert a közjegyzői okirat záradékoltatásával az azonnal végrehajthatóvá válik, tehát a felmondás után a közjegyzői okiratot el lehet látni végrehajtási záradékkal, és egyből indulhat a lakás kiürítése.
Amennyiben a bérleti szerződés határozott időre szólt, akkor létezik egy gyorsított eljárási lehetőség a kilakoltatásra, a bérbeadó a határozott idő lejártát követő 60 napon belül kérheti az önkényes lakásfoglalás esetén alkalmazható rendelkezések alkalmazását, ha igazolja, hogy a határozott idő eltelt.
Figyelem: önkormányzati és állami bérlakások estén bizonyos esetekben a lakásban maradt jogcím nélküli használó cserelakásra tarthat igényt!

- tartozása van bérlakásban

A tartozás (akár lakbér, akár közüzemi díj) a bérleti szerződések esetében mindig olyan ok szokott lenni, ami alapján a bérleti szerződést fel lehet mondani a bérbeadó részéről. A felmondást mindig meg kell előznie legalább egy fizetési felszólításnak. Ha a felszólításnak nem tesz eleget a bérlő, akkor azonnali hatállyal fel lehet mondani a szerződést, egyben felhívni a bérlőt a lakás elhagyására. Ha ennek nem tesz eleget, akkor a jogszerű eljárás az, ha a bérbeadó bírósághoz fordul és a lakás kiürítése iránt pert indít. A bérbeadónak kedvező ítélet estén – ha a bérlő továbbra sem költözik el – bírósági végrehajtás keretében lehet a lakást kiüríttetni.
Amennyiben a bérleti szerződés megkötésekor a bérlő közjegyzői okiratban kötelezettséget vállalt a lakás elhagyására a bérleti szerződés megszűnésének esetére, akkor a bírósági eljárást meg lehet spórolni, mert a közjegyzői okirat záradékoltatásával az azonnal végrehajthatóvá válik, tehát a felmondás után a közjegyzői okiratot el lehet látni végrehajtási záradékkal, és egyből indulhat a lakás kiürítése.

- önkényes lakásfoglaló magán vagy önkormányzati bérlakásban

Nincs különbség abban a tekintetben, hogy az elfoglalt ingatlan kinek a tulajdona. A bíróság nemperes eljárásban végrehajtható okirat kiállítása nélkül rendeli el az önkényesen elfoglalt lakás kiürítését, a végzés elleni fellebbezésnek nincs halasztó hatálya. Itt tehát az alapvető különbség a fenti esetekhez képest, hogy nem kell végrehajtható okirat (közjegyzői záradék, bírósági ítélet), tehát az eljárás lényegesen rövidebb.
A bíróság a megfelelően előterjesztett kérelem alapján 5 munkanapon belül hozza meg a végzését, amiben arra hívja fel a végrehajtót, hogy 3 munkanapon belül foganatosítsa a lakás kiürítését (ha a költségeket előlegezte a végrehajtást kérő). A végrehajtó a helyszínen kézbesíti a végzést a lakásban tartózkodó nagykorú személynek, és felhívja, hogy 2 napon belül kiürítve hagyják el a lakást Þ ha nem tartózkodik ott senki, vagy csak kiskorú, akkor a végzést és a  jegyzőkönyvet kifüggeszti a lakás ajtajára Þ 2 nap múlva ellenőrzi a teljesítést és foganatosítja a kiürítést. Ha a második alkalommal sem tartózkodik ott nagykorú személy, akkor az ingóságokat elszállíttatja, a kiskorúakat pedig átadja a gyámhatósának, az erről szóló jegyzőkönyvet pedig kifüggeszti a lakás ajtajára.
Az ingatlan tulajdonosa (vagy a birtoklására egyébként jogosult) a jegyzőtől birtokvédelmet is kérhet, de erre csak az ingatlan elfoglalását követő 1 éven belül jogosult. A jegyző határozatában az eredeti birtokállapotot helyreállítja és az önkényes lakásfoglalót – aki ez esetben a birtoksértő – e magatartástól eltiltja, kivéve ha nyilvánvaló, hogy az, aki birtokvédelemért folyamodott, nem jogosult a birtoklásra, illetőleg birtoklásának megzavarását tűrni volt köteles. Határozatot hozhat továbbá a jegyző a hasznok, károk és költségek kérdésében is.
A jegyző határozatát 3 napon belül végre kell hajtani. Aki a jegyző határozatát sérelmesnek tartja, az bíróságtól kérheti a határozat megváltoztatását 15 napon belül.
1 év után a tulajdonos (vagy a birtoklásra egyébként jogosult) már csak a végrehajtási törvény szerinti fenti eljárást veheti igénybe, vagy birtokpert indíthat közvetlenül a bíróság előtt.

- önkényes lakásfoglaló magán vagy önkormányzati tulajdonú nem lakáscélú helyiségben (pl. raktár)

Nincs különbség abban a tekintetben, hogy az elfoglalt ingatlan kinek a tulajdona. A tulajdonosnak fel kell szólítania az illetőt az ingatlan kiürítésére, ha ennek nem tesz eleget önként, akkor a jogszerű eljárás az, ha a tulajdonos bírósághoz fordul az ingatlan kiürítése érdekében, és a megnyert per alapján lefolytatja a végrehajtási eljárást.
Az ingatlan tulajdonosa (vagy a birtoklására egyébként jogosult) a jegyzőtől birtokvédelmet is kérhet, de erre csak az ingatlan elfoglalását követő 1 éven belül jogosult. A jegyző határozatában az eredeti birtokállapotot helyreállítja és az önkényes lakásfoglalót – aki ez esetben a birtoksértő – e magatartástól eltiltja, kivéve ha nyilvánvaló, hogy az, aki birtokvédelemért folyamodott, nem jogosult a birtoklásra, illetőleg birtoklásának megzavarását tűrni volt köteles. Határozatot hozhat továbbá a jegyző a hasznok, károk és költségek kérdésében is.
A jegyző határozatát 3 napon belül végre kell hajtani. Aki a jegyző határozatát sérelmesnek tartja, az bíróságtól kérheti a határozat megváltoztatását 15 napon belül.
1 év után a tulajdonos (vagy birtoklásra egyébként jogosult) már csak a végrehajtási törvény szerinti eljárást veheti igénybe, vagy birtokpert indíthat közvetlenül a bíróság előtt.
Az önkényes lakás/helyiség foglalókat megillető birtokvédelem:
Az önkényes lakás/helyiség foglalókat is birtokvédelem illet meg mindenkivel szemben, kivéve akitől az ingatlant tilos önhatalommal szerezte meg. Tehát ha a tulajdonostól/eredeti birtokostól különböző személy zavarja a birtoklásukat, akkor ők is fordulhatnak 1 éven belül a jegyzőhöz, 1 éven túl bírósághoz. Más kérdés az, hogy ennek mennyi értelme van, mert az eljárás során előbb-utóbb úgy is tisztázódik a tényleges helyzet.
A birtok elleni támadást önhatalommal is el lehet hárítani a birtok megvédéséhez szükséges mértékben, de ha a birtok már elveszett, akkor a visszaszerzése érdekében önhatalmúlag csak akkor lehet fellépni, ha más birtokvédelmi eszközök igénybevételével járó időveszteség a birtokvédelmet meghiúsítaná.

- saját építésű kunyhóban él magánterületen

A tulajdonosnak fel kell szólítania az illetőt a terület kiürítésére, ha ennek nem tesz eleget önként, akkor a jogszerű eljárás az, ha a tulajdonos bírósághoz fordul a terület kiürítése érdekében, és a megnyert per alapján lefolytatja a végrehajtási eljárást. Itt egyéb hatósági eljárásokat is el lehet képzelni (pl. közegészségügyi okból, életveszély elhárítás miatt) lehet, hogy hatósági eljárásban is elrendelhető a kunyhók bontása.
Az ingatlan tulajdonosa (vagy a birtoklására egyébként jogosult) a jegyzőtől birtokvédelmet is kérhet, de erre csak az ingatlan elfoglalását követő 1 éven belül jogosult. A jegyző határozatában az eredeti birtokállapotot helyreállítja és az önkényes lakásfoglalót – aki ez esetben a birtoksértő – e magatartástól eltiltja, kivéve ha nyilvánvaló, hogy az, aki birtokvédelemért folyamodott, nem jogosult a birtoklásra, illetőleg birtoklásának megzavarását tűrni volt köteles. Határozatot hozhat továbbá a jegyző a hasznok, károk és költségek kérdésében is.
A jegyző határozatát 3 napon belül végre kell hajtani. Aki a jegyző határozatát sérelmesnek tartja, az bíróságtól kérheti a határozat megváltoztatását 15 napon belül.
1 év után a tulajdonos (vagy birtoklásra egyébként jogosult) már csak a végrehajtási törvény szerinti eljárást veheti igénybe, vagy birtokpert indíthat közvetlenül a bíróság előtt.

- saját építésű kunyhóban él állami vagy önkormányzati területen

A magánterületnél írtak itt is igazak, viszont az önkormányzat, állami szerv gyorsíthatja az eljárást azzal, ha az illegálisan emelt építmények bontásáról közigazgatási eljárásban határozatot hoz valamilyen indok (életveszély, közegészségügyi ok, stb.) alapján. Ilyen esetben bírósági eljárás lefolytatása nélkül is elrendelheti a kunyhók lebontását, viszont köteles a lakókat megfelelően értesíteni az eljárás során. 




Eddig tartott: Izrael légicsapást mért Szíriára



Trump nem egészen egy napja jelentette be, hogy kilépteti Amerikát az iráni atomalkuból, és máris felforrósodtak az események a Közel-Keleten. Jiszráel Kac izraeli hírszerzési és közlekedési miniszter a Jediót Ahronót című újság honlapján, a yneten jelentette be, hogy az izraeli légierő hajtott végre légicsapást egy szír katonai létesítmény ellen.
Elmondása szerint”az irániak támadással fenyegettek, és mi ezt meghiúsítottuk”. A támadás Damaszkusztól délre történt, amiben 9 iráni fegyveres veszítette életét. Kac szerint Izrael célja a támadással az, hogy az irániak kivonuljanak Szíriából. Jiszráel Kac beismerése szokatlan, ugyanis Jeruzsálem korábban nem vállalta magára a Szíriában végrehajtott, és a külföldi médiában általában neki tulajdonított szíriai rakétatámadásokat, noha nem is cáfolta, hogy szerepe lett volna bennük




2018-02-10 10:43:00 

Izrael tizenkét légicsapást mért Szíriára, miután egy iráni drón hatolt a légterébe


Izrael tizenkét légicsapást hajtott végre szombaton Szíriában szíriai és iráni katonai célpontok ellen, miután hajnalban egy iráni drón behatolt Izrael területére, és egy izraeli harci helikopter lelőtte azt - jelentette az izraeli média.
Arab hírforrások szerint az izraeli légierő a csapásait libanoni légtérből hajtotta végre, s egy izraeli F-16-os harci repülőgép megsérült az akcióban. A gép izraeli területen lezuhant, de a pilóták időben katapultáltak.
Az izraeli légierő először azt az iráni katonai bázist támadta szíriai területen, ahonnan a valószínűleg kémfeladatokat ellátó pilóta nélküli repülőt útnak indították. Később egyebek között Damaszkusz környékén hajtottak végre légicsapásokat.
Izrael északkeleti részében előbb hajnalban, majd délelőtt is megszólaltak a légvédelmi szirénák. A haifai városháza bejelentette, hogy a városban előkészítik és szükség esetén megnyitják az óvóhelyeket.
A tévé értesülései szerint a két pilótát a haifai Rambam kórházba szállították, egyikük súlyos, a másik könnyebb sérülést szenvedett.
"Izraelnek nem áll szándékában a helyzet eszkalálása"
 - jelentették ki a hadsereg illetékesei, és a történtek ellenére nem rendeltek el fokozott készültséget.
Az országrészben szemmel láthatóan az élet visszatért a rendes kerékvágásba: a tévében mutatták, amint a Hermon-hegységnél, az izraeli síparadicsom bejáratánál több százan állnak sorba, hogy az ország hóval borított egyetlen hegyén töltsék el a szombati pihenőnapot.
atv.hu/MTI

Izrael tizenkét légicsapást mért Szíriára, miután egy iráni drón hatolt a légterébe
Az izraeli vezetés szombaton válságtanácskozást tart a hadsereg főhadiszállásán a további lépésekről - jelentette a Tízes tévécsatorna. Avigdor Liberman védelmi miniszter és Gadi Ejzenkot vezérkari főnök már ott van, Benjámin Netanjahu miniszterelnök pedig oda tart a szombati munkaszünetet megsértve, amit Izraelben csak rendkívüli esetekben szoktak megtenni a politikai vezetők.

Arab hírforrások szerint az izraeli légierő a csapásait libanoni légtérből hajtotta végre, s egy izraeli F-16-os harci repülőgép megsérült az akcióban. A gép izraeli területen lezuhant, de a pilóták időben katapultáltak.
Az izraeli légierő először azt az iráni katonai bázist támadta szíriai területen, ahonnan a valószínűleg kémfeladatokat ellátó pilóta nélküli repülőt útnak indították. Később egyebek között Damaszkusz környékén hajtottak végre légicsapásokat.
Izrael északkeleti részében előbb hajnalban, majd délelőtt is megszólaltak a légvédelmi szirénák. A haifai városháza bejelentette, hogy a városban előkészítik és szükség esetén megnyitják az óvóhelyeket.
A tévé értesülései szerint a két pilótát a haifai Rambam kórházba szállították, egyikük súlyos, a másik könnyebb sérülést szenvedett.
"Izraelnek nem áll szándékában a helyzet eszkalálása"
 - jelentették ki a hadsereg illetékesei, és a történtek ellenére nem rendeltek el fokozott készültséget.
Az országrészben szemmel láthatóan az élet visszatért a rendes kerékvágásba: a tévében mutatták, amint a Hermon-hegységnél, az izraeli síparadicsom bejáratánál több százan állnak sorba, hogy az ország hóval borított egyetlen hegyén töltsék el a szombati pihenőnapot.
atv.hu/MTI




Izrael lelőtt egy területére behatoló iráni drónt, a szíriaiak pedig lelőttek egy izraeli F-16-ost



Az izraeli hadsereg lelőtt szombat hajnalban egy iráni drónt, amely behatolt az ország területére, majd iráni célpontokat támadott Szíriában. A szíriai légvédelem viszont lelőtt egy izraeli F-16-os harci repülőgépet, amely izraeli területen zuhant le. A pilóták katapultáltak, és biztonságban vannak - jelentette a helyi média szombat reggel.
Izrael lelőtt egy területére behatoló iráni drónt, a szíriaiak pedig lelőttek egy izraeli F-16-ost
Egy izraeli Apache helikopter követett és már szíriai területen lelőtt egy iráni drónt, amely előtte az ország légterébe hatolt. Működésbe léptek a légvédelmi szirénák az északi országrészben - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet. 
Ezután Izrael válaszul Szíriában létesített iráni célpontokat támadott, a szíriai légvédelem viszont eltalált egy izraeli F-16-ost. A pilóták sértetlenül földet értek.
"Az izraeli hadsereg továbbra is fellép az ország légterébe történő behatolás ellen, és megakadályozza Izrael szuverenitásának megsértését"
 - szögezte le a hadsereg közleménye, amely szerint a Golán-fennsíkon is megszólaltak a légvédelmi szirénák, s ezt a szíriai légvédelem működésbe lépése okozta.
A Golán-fennsíkon élőket felszólították, hogy húzódjanak fedezékbe, majd miután a légiveszély elmúlt, feloldották a figyelmeztetést.
Az Al-Nasra libanoni hírportál úgy tudja, hogy az izraeli légierő több támadást is végrehajtott szíriai területen, a libanoni határ közelében.
Az elmúlt években Izrael számos alkalommal támadta Szíriát. A külföldi jelentések szerint általában modern iráni fegyvereket Libanonba, a síita Hezbollah milícia katonai egységeihez szállító konvojokra mértek légicsapásokat. 
Az elmúlt hetekben megnőtt a feszültség Izrael északi határvidékén, miután Jeruzsálem arra figyelmeztette az ott élőket, hogy Irán megpróbál precíziós rakétákat telepíteni Libanonba.
atv.hu/MTI






Éljen az olasz semmitőszék döntése!: „A titkos bevándorlás bűncselekmény”



Ma döntött az olasz semmitőszék: „az állam területére történő illegális belépés és ott tartózkodás” bűncselekmény.




KANADA HIVATALOSAN BOCSÁNATOT KÉR, MERT VISSZAFORDÍTOTT EGY ZSIDÓKAT SZÁLLÍTÓ HAJÓT A II. VILÁGHÁBORÚ ALATT



Kanada hivatalosan bocsánatot fog kérni, amiért 1939-ben visszafordított egy, a náci Németországból menekülő zsidókat szállító hajót - jelentette be szerdán Justin Trudeau miniszterelnök.
A Saint Louis nevű német tengerjáró hajó 1939. május 13-án, néhány hónappal a második világháború kitörése előtt hagyta el Németországot közel 1000 utassal a fedélzetén. A náci üldöztetés elől menekülő 907 német zsidó volt közöttük, akiknek a befogadását előbb Kuba és az Egyesült Államok, majd Kanada utasította el. Az utasok kénytelenek voltak visszatérni Európába, Antwerpen kikötőjébe, ahonnan Belgiumba, Franciaországba, Hollandiába és Nagy-Britanniába utaztak tovább. Kétszázötvenen közülük meghaltak a holokauszt alatt.
Egy zsidó jótékonysági rendezvényen kedden mondott beszédében Trudeau kijelentette, hogy a hajó visszafordítása folt Kanada múltján.
"A parlament bocsánatkérése nem írja újra történelmünk ezen szégyenletes fejezetét. A bocsánatkérés nem tudja visszahozni azokat, akiktől elrabolták az életüket,  és nem tudja helyrehozni a helyrehozni a tragédia által összetört életeket" - tette hozzá a kanadai kormányfő.
Miután a XIX. században Kanada több tízezer bevándorlót fogadott be, a két világháború között megszigorította a bevándorlási szabályokat. A második világháborút megelőzően és a holokauszt idején a kanadai kormány szigorúan korlátozta a zsidók bevándorlását. 1933 és 1945 között mindössze 5000 zsidó menekültet fogadtak be.
A kanadai vezetők az elmúlt három évtizedben több olyan kisebbség tagjaitól is bocsánatot kértek, akiket valaha hátrányos megkülönböztetés sújtott az országban, így a japánoktól és az ukránoktól. 










ILYEN VILÁGOSAN MÉG NEM MUTATTÁK KI, HOGYAN ÉPÍTENEK ORBÁNÉK LATIN-AMERIKÁT A HAZÁNK HELYÉRE



A G7 gazdasági portálon megjelent az elmúlt hetek legfontosabb cikke. Komoly összegben mernék fogadni, hogy sem a kormánypárti, sem az ellenzéki média nem fog ráugrani erre az írásra. Előbbi azért, mert tűpontos cáfolata a "magyar gazdasági csodának", utóbbiban pedig nem veeti el a helyet az olyan megkerülhetetlen sorskérdésekről, mint, hogy hisz-e az Ősrobbanásban az új emberminiszter, vagy, hogy mennyire ciki a "cirkuszi bűvész" kulturális államtitkár. Pedig lenne azért ezeknél pár fontosabb kérdés is. Például az, hogyan kövezik ki számunkra évtizedekre előre a szegénység és kiszolgáltatottság útját. 
Orbán Viktor tegnap miniszterelnöki székfoglaló beszédében csak örökkévalóságig és még egy napig tartó Fidesz-kormányzást vizionált, de azt is megígérte, hogy 2030-ra Európa öt legélhetőbb országa közé fogunk tartozni.
Holott valójában kitartó és makacs munkával pontosan ennek az ellenkezőjét építik.
Hogy pontosan hogyan, arról igen éles képes ad a Corvinus Egyetem hallgatóinak kutatása. A projekt keretében Dani Rodrik, a Harvard Egyetem közgazdászának módszerével vizsgálták meg a hazai viszonyokat. A professzor szerint minden egyes ország más, és más úton képes fejlődni, ezért a szolgaian másolt szisztémák helyett elsősorban arra kell törekedni, hogy
mindenhol feltérképezzék a gazdasági növekedés és a jólét terjedésének akadályait.
Rodrik metódusa alapján összehasonlították a közép-európai országok (Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország és Ausztria) néhány fontos mutatóját. A kép hazánkra nézve különösen lesújtó és félelmetes.
Kiderült például, hogy a termelékenységi hatékonyság, vagyis az egy munkaóra alatt előállított érték tekintetében az utolsó előtti helyen állunk. Ennél is nagyobb baj, hogy a az összes többi vizsgált ország (beleértve a jelenleg még mögöttünk álló lengyeleket is )
2010 óta lényegesen többet javítottak ezen a téren, mint mi. 
Vagyis, ha így megy tovább, hamarosan a térség sereghajítói lehetünk. 
Szintén aggasztó megállapítás, hogy az elmúlt 28 évben a hazai cégek képtelenek voltak felvenni a versenyt az országba beáramló multinacionális nagytőkével. Ez önmagában még nem lenne meglepő. Kimutatták viszont azt is, hogy 
2008 és 2015 között ez a különbség még nőtt is. 
A hazai vállalkozások tehát a "gazdasági szabadságharcot" hirdető Orbán-kormány idején is egyre inkább hátrányba kerültek a külföldi cégekkel szemben. 
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) a héten állapította meg, hogy a magyar gazdasági növekedés egyik legfontosabb gátja ma már az egyre kínzóbb munkaerőhiány. Ennek alapvető oka a tömeges kivándorlás - ám néhány egyén tényező is súlyosbítja a problémát. Mindenekelőtt a hazai munkavállalók képzetlensége. A 24-35 év közötti korosztályban a felsőfokú képzésben részesültek arányának tekintetében Magyarország 
2000 és 2016 között a V4-ek éllovasából a sereghajtójává vált. 
Persze most elő lehet hozni azt sokszor hallott közhelyet, hogy nem kell annyi diplomás, inkább jó szakmunkásokat kellene képezni. Nos, a helyzet az, hogy e tekintetben is csehül állunk - illetve bár állnánk úgy. A 21. században ugyanis csak a legritkább esetben elegendő az, ha valaki 18 éves koráig megtanul egy szakmát. A világ és a technológiai környezet nagyon gyorsan változik, ezért folyamatos továbbképzésekre volna szükség, hogy egy ember ugyanolyan értékes munkaerő legyen 50 éves korában, mint 25 évesen. És éppen ez az, amit a hazai cégek nem adnak meg, 
Magyarországon a régiós átlagnál 22 százalékponttal (!) volt alacsonyabb a dolgozóiknak továbbképzést biztosító vállalatok aránya.
E tekintetben eleve pocsék helyzetből indultunk, ám 
2005 és 2015 között sikerült még rontanunk is a helyzeten, miközben minden más térségbeli állam fejlődött. 
Jelenleg mi állunk a legrosszabbul 44%-al, míg ugyanebben a tíz esztendőben a csehek 91 százalékra (!) tornázták fel az arányt, lekörözve az osztrákokat is. 
A Fidesz 2010 óta unásig ismételt szlogenje a "munkaalapú társadalom" megteremtése, amelyről azóta kiderült, hogy javarészt multicégek alacsony képzettséget igénylő összeszerelő üzemeinek sok milliárdos "munkahely teremtési támogatással"megtámasztott építését jelenti. Persze, ki a bánatot érdekelne, milyen sulit végzett a futószalag mellett álló munkás, ha jól keresne? De nem keres jól. 
A középfokú és a felsőfokú végzettséggel rendelkezők jövedelme között a régióban nálunk messze a legnagyobb a különbség.
A kutatás szerint a most leköszönt Balog Zoltán ex-emberminiszter szerint "világszínvonalú" magyar egészségügy valójában sokszor közép-afrikai viszonyokat idéző állapota nem csak azért aggasztó, mert a betegeknek rossz - hanem a gazdasági növekedést is komolyan hátráltatja. Hiszen az ötvenes évei felett egyre több betegséggel küzdő munkaerő értelemszerűen kevésbé hatékony, mint az egészséges. Nos, miért éppen ebben ne állnánk pocsékul?
A születéskor vérható egészséges évek száma Magyarországon a legalacsonyabb régióban.
Szintén fontos mutató, hogy átlagosan mennyi a valószínűsége annak, hogy egy ember 30 és 70 éves kora között krónikus betegségben hal meg. Nos, a helyzet az, hogy 
a V4-es nemzetek közül a magyaroknak toronymagasan a legnagyobb az esélyük erre. 
Közhelyszerű megállapítás, hogy a korrupció és a jogbiztonság szintén a gazdasági fejlődés komoly gátját jelenti. Ezt két mutatóval lehet a legjobban mérni: az egyik, hogy mennyire észlelik az emberek saját hazájukban a korrupció jelenlétét, a másik, hogy mennyire érzik biztonságban saját vagyonukat. Mindél magasabb pontszámot jön ki egy országban, annál jobb a helyzet. 
Naná, hogy mindkettőben a legutolsó helyen állunk a régióban.
Orbán Viktor ma a kolumbiai elnökkel folytatott megbeszélése után azt mondta:
"Kolumbia számos olyan dolgot csinál, amit mi, magyarok is megtanulhatunk, lemásolhatunk, átalakítva, de felhasználhatunk."
Alighanem a miniszterelnök egyik legőszintébb pillanata volt ez az elmúlt években. 
Az az út ugyanis, amelyet szorgos, kitartó munkával építenek számunkra, egyenesen Latin-Amerikába vezet. 
Mert hiába emelkednek a jelenben a nemzetközi fellendülésnek, az uniós forrásoknak, és mindenekelőtt a félmillió kitántorgó hűlt helyén keletkező munkaerő hiánynak köszönhetően a bérek - ha közben vidáman, fütyörészve, öles léptekkel haladunk ezen az ösvényen. Mert a fenti adatok ma még csak színtelen-szagtalan holt számok.
De egy-két évtized alatt összeállnak majd nagyon is színes, szagos, eleven nyomorrá, kiszolgáltatottsággá, kizsákmányolássá és reménytelenséggé. 
Ha valamit ez a hatalom máris kiválóan "megtanult, lemásolt és felhasznált" az a kolumbiai, brazíliai, paraguayi, mexikói, perui és más, nagyszerű sikertörténetek receptje. 
Orbán Viktor tegnap azt ígérte, 2030-ra Magyarország Európa egyik legélhetőbb országává válik. Lehet, hogy így lesz. De akkor jaj ennek a kontinensnek.










A KIVÁNDORLÁS A NEMZETI SORSTRAGÉDIÁNK”



A Jobbik ifjúsági tagozata szerint szimbolikus, hogy Orbán Viktor tegnap elmondott beszédében egy virágzó és jól működő országot vizionált, amire máris cáfolatot ad egy ma megjelent kutatás, miszerint folyamatosan növekszik a teljes egyetemi képzésben részt vevő külföldön tanuló magyar diákok száma.
Egyértelmű, hogy a valósággal teljesen irreálisak a miniszterelnök szavai, hiszen akik nem narancsszemüvegen keresztül szemlélik a világot, láthatják, hogy hazánkból a kormánynak köszönhetően menekülnek el a fiatalok.” – fogalmazott Benke Richárd, a Jobbik Ifjúsági Tagozatának országos alelnöke.
Nincs jövőképük, a mindennapokon úrrá lett a korrupció, romokban hever az oktatás és az egészségügy, valamint életkezdési, lakhatási és megélhetési problémákkal is küzdenek.”
Benke Richárd közölte, hogy a Jobbik ezzel szemben - ahogy eddig, úgy ezután is - minden lehetséges eszközzel küzdeni fog a fiatalokért a Parlamenten kívül és belül egyaránt. Az oktatás rendbetétele mellett kiszámítható jövőképet és történelmi otthonteremtést kínálnak azért, hogy lelassítsák, majd megállítsák a jövő generációjának külföldre távozását.





LAJOS FUTÁSA - HATALMAS SPRINTTEL TÉRT VISSZA A POLITIKAI SHOW-BIZNISZBE KÓSA



Kósa Lajosnak nem sok pozitív élménye volt a médiával választási kampány utolsó egy hónapjában. Ez az időszak a jelek szerint a vártnál is jobban megviselte a politikust. 
A Magyar Nemzet márciusban közjegyzői dokumentummal bizonyította, hogy egy csengeri "háztartásbeli" nő Kósa Lajost bízta meg 1300 milliárdos állítólagos "örökségének" kezelésével. Nem sokkal később az is kiderült, hogy a fideszes politikus feltételként kötötte ki, hogy az édesanyja számára 800 millió forint jusson az összegből. 
Kósa ezek után heteken át a magyar sajtótörténet egyik legkeményebb vesszőfutásán ment keresztül, többféle, egyre kevésbé hihető magyarázattal előállva. Egy idő után már inkább nem nyilatkozott senkinek semmit. A választások után véget ért rövid, 2017 szeptembere óta tartó modernvárosügyi tárca nélküli minisztersége is, az előttünk álló ciklusban az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságot vezeti majd. 
Aki azonban abban reménykedett, hogy legendás, két-három mondatban a teljes káoszig eljutó gondolatmeneteit a jövőben ismét élvezhetjük, valószínűleg csalódni fog. Igaz, szórakoztató másodpercekről úgy is sikerült gondoskodnia, hogy nem volt hajlandó szóba állni az Index riporterével. A portál kamerája elől futva ugyanis 
olimpiai kvalifikációt érő sprintet vágott le.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése