2018. május 23., szerda

A nagy játszma





A nagy játszma



"maszkirovka" eredetileg a KGB-s időkből származik, a volt Szovjetunió titkosszolgálatában elterjedt szakkifejezés, melynek jelentése: az álcázás és a megtévesztés együttesen alkalmazott módszere. 


 Frissítések: 1.) 2.)











 Putyin maszkirovkája
A nagy játszma

Tervezett /szervezett káosz pusztítja a földet. Tudjuk kik, milyen céllal perzselik a földrészeket, országokat és a kicsiny falvakat.  Megvalósult nagy költőnk rémálma.

Forgolódnak a tőkés birodalmak,
csattog világot szaggató foguk.
Lágy Ázsiát, borzolt Afrikát falnak
s mint fészket ütik le a kis falut.
Egy nyál a tenger! Termelő zabálás, -
kis, búvó országokra rálehel
a tátott tőke sárga szája. Párás
büdösség-felhő lep bennünket el.
Azaz mégis van különbség. Attilánk korában a pusztítás eszköz volt. Mára céllá (!) vált.
Most azt járjuk körül kissé, hogy a Putyin uralta Oroszország  milyen szerepet játszik ebben a folyamatban?
A kérdés annak kapcsán vethető fel, hogy Putyin Szocsiban bősz filippikákat hangoztatott a Nyugat ellen. Ennek komolyságában komoly polito lógusok a legkomolyabban kételkednek. Egyikük Joseph Candel, aki szerint "sok ember szeretné tudni, hogy Putyin vajon tényleg az Új Világrend ellen dolgozik vagy ő is csak egyike a beavatott játékosoknak, és éppen úgy utasításra teszi a dolgát, mint 'kollégái', akiket a világkormány felállításán dolgozó elit céljai megvalósítása érdekében mozgat a globális sakktáblán. A szerző úgy vélekedik, hogy Putyin a világtörténelem egyik legpiszkosabb játszmáját játssza, csak ezt nem olyan brutálisan fejezi ki, mint én.

A Szocsiban elmondott Putyin beszéd hiteles szövege [tudtommal] nem került közzétételre, csupán egy pontokba szedett kivonat jelent meg. Itt és most csupán egy passzust idézek belőle... 
"3.) Az Új Világrend építői elbuktak. Homokvárat építettek. Az Új Világrend felépülésének kérdése nem csupán Oroszor szágon múlik, de a döntés nem születhet meg Oroszország nélkül." Ebből egyből világossá válik, hogy Putyin vagy nem ismeri a hazug ember és a sánta kutya példázatát, vagy arra spekulál, hogy hallgatói, olvasói nem ismerik.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Egy kedves levelező társam elküldte a Szocsi-i Valdai klubban 1914.10.24-i népszinmű videoklipjét.





Putin at Valdai - World Order: New Rules or a Game without Rules (FULL VIDEO)





A világ 
"Mr. New World Ordere" ugyanis a zsidó tömeggyilkos Mr. Henry Kissinger, aki viszont Mr. Poutin puszipajtása. Candel szerint "ismert tény, hogy Henry Kissinger, a globalisták egyik fontos frontembere, rendszeresen találkozik Putyinnal és a hírek szerint igen jó barátok. Tudjuk, hogy a háttérhata lom a háborúk, gazdasági válságok, katasztrófák, a terrorizmus és egyéb problémák segítségével próbál egy olyan irányított káoszt kialakítani a világban, amire a megfelelő pillanatban, amikor már senki nem lát kiutat a helyzetből, megadhatják az előre elkészített választ." Ezt a piszkos kapcsolatot a két jó úr nem is szégyelli, nem is titkolja...

És tényleg! Kissinger interjut adott. Az ABC News This Week című műsorában, amelyet a riporter, O’Reilly, a következőképp adott vissza. 
Tegnap este Kissingerrel voltam, aki azt mondta, hogy jó ötletnek tartja egy több nemzetből álló koalíció által fizetett, az amerikai kongresszus felügyelete alatt álló, terrorellenes zsoldos világhadsereg felállítását, amit ő évek óta szorgalmaz.”
Ehhez tudni kell, hogy a világ legeredményesebb "közvetett gyilkosa" a zsidó Kissinger. [Pl. ő szabadította rá Kambodzsára Pol Pot-ot, aki saját népének csaknem felét kiírtotta...] Kissinger rémtettei közismertek. Az interju kommentátora ezt így foglalja össze. "Nem meglepő fordu lat, hogy Kissinger helyesli egy globális zsoldoshadsereg felállítását, a terrorizmus elleni harccal leplezve valós indítékait, hiszen számos puccs és népir tás kivitelezését felügyelte már a múltban, többnyire a kommunizmus elleni harcra hivatkozva. Kissinger személye, tevékenysége azért sem problema tikus, mert zsidó és akiket mesterkedései következményeként kiírtanak "csak"gójok, azaz állatok.

Merőben más a helyzet Mr. Poutinnal, aki orosz és akit a végtelenül naiv és béketürő orosz nép vett a hátára,- hagy magán lovagolni és cár atyuskaként istenít. Nála a kérdés úgy vetődik fel: képes lenne arra vetemedni, hogy saját népét kiszolgáltassa annak a hatalomnak, amely 1917-ben szifiliszes szad ista Lenint és Trockij gyilkos zsidó bandáját szabadította rá a gyanútlan Oroszországra?
Képes lenne, képes lesz! Miből lehet erre következtetni?
Eddigi politikai vonalvezetése a kétkulacsosságáról és a humanizmus teljes hiányáról árulkodik. Irak, Líbia és Szíria tragédiájában nem a buta kibic, hanem a cinkos szerepét játssza és teljes séggel közömbös pl. a szíriai kétszázezer halálos áldozat és a négymillió menekült sorsa iránt.

Ugyanezt az aljas közömbösséget tanúsítja a kelet-ukrajnai zsidó népírtás ukrán és orosz (!) áldozataival szemben is. Vígan szorongatja oligarcha "kollégája" a kijevi mészáros véres man csait. Minszkben és Milánóban konspirál vele. Senki se tudhatja mit főztek kettesben, ill. Barro soval, Merkellel együtt. Csak azt tudjuk, hogy valamiféle jegyzőkönyvek "eltérő értelmezése" miatt "szabályos"írtóháború folyik, tiltott fegyverfajták tömeges bevetésével a falvak, a városok polgári lakossága ellen. A Donbasszból és Luhanszkból származó képek egyre inkább hasonlítanak a"megszokott" szíriai képekre.
A fenti viselkedés önmagában is meggyőző premisszát jelent egy olyan következtetés levonásá hoz, hogy ez az ember "sokmindenre" képes. Hogy ezen túl "mindenre" is képes arra életmódjá ból lehet következtetni.
Putyin sokmindenben egyedi (unikális) jelenség. Abban is, hogy mint kormány,- ill. államfő olyan "eredeti tőkefelhalmozást" hajtott végre amely a nyugati vadkapitalizmus normáiba sem illik bele.
Miként szerezhet egy választott tisztségviselő, többnyire állami vállalatokban, olyan részvény-vagyont, amely őt a világ ötödik leggazdagabb emberévé teszi? [ Pl. a Szurgutnyeftegaz-ban 37 %-os, az óriás Gazpromban 'jókora' részesedést gründolt magának.] Az ilyen szerzésmódokat már a római jog is 
"clam, vi aut precario  - azaz titkon, erőszakkal vagy csellel történő" szerzésnek minősíti és a "szerencsés" egyént tolvajnak, rablónak, csalónak - vagy egyszerre mindháromnak tekinti.
Putyin esetében azonban nem a vagyon nagysága, hanem a vagyoni jogok (birtoklás, használat, haszonszedés) módja megdöbbentő. A spanyol üdülő paradicsomban a Marbella melletti Zagallóban folytatott milliárdos villaépítkezés egymagában nem kóros (gondoljunk csak a kis pesti nyikhajok Szíjjártó Peti és Rogán Anti villaépítkezéseire).

Még az se' feltünő a mai világban, ahogy a sajtó ezt komentálja.
 A"KavkazCenter"   pl. spanyol forrásokra hivatkozva azt írja, hogy az orosz 'gengszter' Putyin Spanyolországba készül kivándorolni és luxus bunkert épít  magának. A politikai fejlemények alapján ugyanis attól tart, hogy 'véres rezsimjét' megdöntik. 
Ez a méltatás legalább annyira dehonesztáló a cikkre, mint Putyinra nézve, de van más is - lapozzunk tovább! A Heavy  internetes portál  például öt tényről ír, amit - az általános müveltség szintjén - Putyinról tudni illik. Egy 2012-es jelentés szerint Putyin különböző tárgyalat gyűjt. Egy 58 (!) repülőgépből álló saját (!) légiflottája van. A Fekete Tenger melletti villa 340 millió, a yacht 44 millió, a fürdőszoba arany burkolata 85 ezer, az óragyüjtemény 500 ezer dollárt ér.

A volt orosz miniszterelnök-helyettes, Borisz Nemtsov, azt mondta erről, hogy Putyin a Perzsa-öböl melléki uralkodók, ill. oligarchák módján él, ami felháboritó.

Ezek eddig csak apró tényecskék a következő rébusz mellett. A baloldali kép a "Simply Jews" 
blogon jelent meg "in flagranti"(félreérthetet len helyzetben) jelenítve meg Putyint és a titkos szabadkőmüves páholy másik két tagját... Hamisított képet látunk? Alig ha. Azért nem árt belegondolni mi utal még a kép valódiságá ra?
Bizarrnak látszott a baloldali fotó, ugye kedves olvasók? Most megjelent egy újabb!
Rivaldafénybe 
léptek a háttérhatalom strómanjai: Putyin, Obama és Hszi Csin-ping. Ezúttal is "formaruhában" pompáznak. Véletlen lenne, ugyan!
És különben is Putyin beje lentette Oroszország csatla kozását az "Új Világrendhez". A következőket mondta. "Az egypólusú világrend lebontása nem vezethet káoszhoz. Olyan új világrendhez kell vezetnie, amelyikben szabad nemzetek fognak együttműködni egymás sal."Dehát pofázhat itt bárki. Rájöt tem, a világ legnagyobb civil közössége Putyin vak és hülye imádóinak tábora. A maszkirovka tehát kiválóan működik... Úgy érzem, marhákkal vagyok körülvéve...
Szabadkőmüves oldalról felterjesztették Putyint az u.n.Quadriga díjra, amelyet korábban olyan személyiségeknek ítéltek oda, mint Havel, Gorbacsov, Barroso, Helmut Kohl, Jean-Claude Juncker és Simon Peresz (!) izra eli államfő, stb.
[Juncker úrról annyit, hogy luxemburgi miniszterelnökből épp ő lett az EU új elnöke, 
"erős embere". Nem véletlen a karrierje. Az egyik legmegátalkodottabb zsidócsahos az Európai Unióban.]
Maga a Quadriga díj egy német alapítvány. A díj a zsidó jogar alatt egyesítendő Európa jelképe a Brandenburgi emlékművet díszítő négylovas szekér - a quadriga.
A díjat végülis nem kapta meg, mert más díjazottak kiverték a rikácsot, pl. Havel. Ő biztos nem tudott olyasvalamit, amit a díjat odaitélő bizottság tudott: Putyin 
"megér demli" a díjat. Megszolgálta, megszolgálja...
Aki olvasgatja a honlapomat, nyilván észrevette, hogy Putyin "híve" voltam. Aztán a tények kiábrándítottak, de mindvégig volt olyan érzésem, hogy eleinte Putyin pozitív elképzeléseket próbált megvalósítani.Aztán megváltozott! Valaki, vagy valami eltörte az erkölcsi gerincét, ha volt olyanja egyáltalán .
"pálfordulások" egyáltalán nem ritkák a történelemben. A rafinált moszkvai zsidók nyilván ismerik a putyini pálfordulás okát, de egyelőre csak pedzegetik a témát. Alexej Venediktov Echo Moszkvi főszerkesztője interjút adott a 'Sobesednik.ru' c. lapnak. Elmondta, hogy nem érti az új Putyint, azt az embert, aki 2012-ben harmadszor is elnök lett. Ez valami 'új Putyin', akit még nem ismerünk. Személyesen körülbelül egy éve nem beszéltem vele. És teljesen érthetetlen számomra, mi a célja, milyen végső pont felé mozog.” Találgassunk? Próbáljuk meg.
Oroszországot Putyin négyszer uralta [egyszer Medvegyev álarcát öltve]. Nem puszta szójáték, ha úgy mondjuk, négy Putyin uralta azaz a Putyinok"cserélődtek" a történelmi kor és az életkor hatására. Putyin szereti még izmos felsőtestét mutogatni. Hamarosan rájön majd, hogy ezt abba kell hagynia. Sőt lehet azt is belátja hamarabb kellett volna abbahagynia ... Nyilván látja, hogy politikai pályájának negyedik negyedében van. Kézenfekvő, hogy gondolatai már "azutánra" szólnak, a békés öregkor luxusának megteremtése körül forognak. Az is nyilvánvaló, hogy nyudíjas napjait nem "szeretett népe" körében óhajtja morzsolgatni. Nyugalomra és főleg biztonságra (!) vágyik. Ő aztán igazán tudja miért... [Fentebb utalás történt erre.]
Hála elmélyült marxista [foxi-maxi] tanulmányaimnak még jól emlékszem arra, hogy az emberi cselekvést tulajdon képp nem az objektív érdek, hanem a szubjektív érdekfelfogás irányítja. Egy olyan ravasz róka esetében, mint Putyin, bátran feltételezhetjük, hogy nála a kettő egybeesik. Mégis két érdeket kell vizsgálnunk: a jelenleg államfőként regnáló, ágáló Putyin és a leendő nyugdíjas Putyin érdekeit; ha abból indulunk ki - ami nyilvánvaló - hogy a kettő nem esik egybe. [Ezért problé más, ha valaki államfő és tőkés oligarcha egyszerre - egyszemélyben.]

Putyin tisztes állami nyugdíjra jogosult, de annak összege nyilván csak töredékét fedezi majd annak a luxus életmódnak a költségeit, amire Putyin Zagallóban épp berendezkedik. Meg aztán ez a nyugdíj nem abszolút biztos. Elvesztheti, ha bekövetkezik amitől (okkal) tart. A tejbe tehát azt fogja aprítani, amit tőkécskéje jövedelmez.
A kérdés tehát - brutális egyszerűséggel - úgy fogalmazható meg, hogy Oroszország esetében Putyin "hosszra", vagy "besszre" fog e spekulálni? Azaz min keres többet: az erős és független Oroszországon, vagy a zsidó tőke uralma alá hajtott Oroszországon?
A Nyugat a magától szétrohadt Ukrajna miatt, pontosabban ürűgyén, "korlátozó intézkedéseket" foganatosit Oroszország ellen, azaz a gazdasági háború eszközeivel akarja tönkretenni. A főcsapás iránya az energiahordozók (olaj - gáz) árának drasztikus leszorítása, ill. az Nyugat Európába irányuló orosz export jelentős korlátozása révén az orosz nemzeti jövedelem drasztikus csökkentése, az életszinvonal lenyomása, gazdasági és társadalmi krízis előidézése, végső soron Oroszország "majdanizálása".

Az eddig 
"három lépcsősre" tervezett hadművelet harmadik etapjától azt remélnék ezek az amerika bérenc EU tetvek, hogy "300 milliárd dolláros lyukat ütne a 420 milliárdos orosz költségvetésen." Ezt Oroszország és Putyin az elnök nyilván nem élné túl. A "szent cél" érdekében a düledező Ájrópát is hajlandók lennének komoly kockázatoknak kitenni  "José Manuel Barroso, az EB elnöke a sajtónak elmondta, hogy stressztesztnek vetik alá az uniós országok energiaszektorait, hogyan is tudnának orosz gáz nélkül meglenni..." Putyin körül pedig kutyakomédiát is terveznek rendeznek "lehetőségeket vázolnak fel, hogyan is lehet a gazdasági mellett politikai 'kínokat' is okozni az oroszoknak. Például Olaszországnak nem kellene meghívnia Vlagyimir Putyint az ázsiai és európai országok októberre tervezett milánói találkozójára, vagy Ausztrália is kihagyhatná az idei G20-as találkozó meghívottjainak listájáról Putyint. Az EU pedig a két szakadár ukrán tartományt terrorszervezetnek minősíthetné. Emellett pedig az EU újragondolhatná Oroszország jogát arra, hogy megrendezze a 2018-as focivébét."
Mindez azt is jelenti, hogy Putyin, az elnök, részvényeinek értéke is csökken. Ám ha Oroszország és Putyin az elnök megbukik, feloldják a szankciókat, megindul az orosz export és az oligarcha Putyin részvényeinek értéke meredeken emelkedik. Magyarán szólva az elnök bukásán az oligarcha nyerészkedik. Azt meg tudjuk, részvénytulajdon szent. Meg egyéb ként is Oroszországért cserébe meghagyják neki az ebül szerzett részvényeket. Mindez pedig azt jelenti, hogy a nyugdíjas/oligarcha Putyin a legmódosabb villatulajdonos lesz a marbella-zagalatai tőkés paradi csomban. A spanyol tenger lágy hullámai cirógatják fonnyadó tökeit és mindenki fújhat a seggébe.
Ezt pontosan tudja, így játszik - erre játszik Putyin is. Ezt a játékot hívják "maszkirovkának". Putyin masz kirovkája annyiban rendhagyó, hogy a játszma nem az orosz nép ellenségei, hanem az orosz nép ellen folyik. 
Valamit viszont nem értek a "Putyin szindróma" kapcsán. Putyin olcsó ripacskodásán senki sem csodálkozik, senki se' akad fenn rajta és főleg senkinek nem jut eszébe, hogy ezt a veszélyes hamisjátékost nyakon ragadja és"méltó" elbánásban részesítse. Félek, hogy ezért a hülyeség számba menő naivitásért Oroszország nagy árat fog fizetni.
Még hadd idézzem fentebbről önmagamat. "Az ilyen 'tollasodást' már a római jog is 'clam, vi aut precario  - azaz titkon, erőszakkal vagy csellel történő' szerzésnek minősíti és a 'szerencsés' egyént tolvajnak, rablónak, csalónak - vagy egyszerre mindháromnak tekinti." Fentebb viszont nem mondtam a poént: az ilyen "zsákmány" nem maradhat a tettes piszkos markában!

2014.11.09

Sz. Gy.







APEC-csúcs: gazdasági siker, politikai döntetlen





APEC-csúcs: gazdasági siker, politikai döntetlen
© Fotó: RIA Novosztyi/Mihail Klimentyjev

Lemondás a protekcionizmusról, a térség országai kölcsönös függőségének fokozása, szabadkereskedelmi övezet kialakítása…

Mindezeket a tételeket tartalmazza az Ázsiai–Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködési Szervezet (APEC) csúcstalálkozóján elfogadott zárónyilatkozat. A megfigyelők eredményesnek minősítették a fórumot, a tagországok következő évtizedre szóló terveit pedig ambiciózusnak.
Az APEC tagországainak együttműködése eredményesen fejlődik. Jelenleg az APEC adja a világkereskedelem 37%-t, jelentősen javultak a lakosság életviszonyai. Jelentős mértékben ez a térségben kibontakozó gazdasági integráció eredménye – vallja meggyőződéssel az orosz elnök.
Az ázsiai–csendes-óceáni térségben az integráció egyre mélyül. Oroszország Vietnámmal folytat tárgyalásokat szabadkereskedelmi övezet kialakításáról. Moszkva nyitott a párbeszédre más partnerekkel is, beleértve a létező és kialakulóban lévő egyesületeket. A legfontosabb, hogy mindezek a folyamatok áttekinthetők legyenek – hangsúlyozta Vlagyimir Putyin.
Az átláthatóság és nyitottság alapján kell fellépni, figyelembe véve a felek kölcsönös érdekeit és lehetőségeit. Azonkívül abból indulunk ki, hogy bármilyen újabb megállapodások nem okozhatnak kárt a WTO sokoldalú kereskedelmi rendszerének.
Nyilatkozatával az orosz államfő azt az irányvonalat folytatta, amelyet a Valdaj Klub közelmúltban történt szocsi találkozóján fogalmazott meg – véli Jevgenyij Fjodorov, az Állami Duma tagja.
A Szocsiban rendezett találkozón Putyin rámutatott, hogy az egypólusú világrend lebontása nem vezethet káoszhoz. Olyan új világrendhez kell vezetnie, amelyikben szabad nemzetek fognak együttműködni egymással. Az Egyesült Államok pedig éppenséggel feladatának tekinti, hogy a lebontás közben a lehető legnagyobb káoszt teremtse meg. Putyin azt javasolja, hogy erről a forgatókönyvről le kell mondani és ki kell alakítani a gazdasági viszonyok transzparens rendszerét.
Szakértők szerint Oroszország számára a csúcstalálkozó eredményes volt. A megfigyelők rámutatnak, hogy bár Moszkva nem is annyira a fórumban való részvételt tekintette feladatának, hanem inkább Vlagyimir Putyin találkozóját Hszi Csin-ping kínai vezetővel. Tizenhét újabb dokumentumot írtak alá, többek között egyezményeket a gázszférában, információs-biztonsági és infrastruktúra-projekteket. Az idén sorrendben ez már a kínai és orosz vezető ötödik találkozója volt.
Az orosz elnök számos kétoldalú megbeszélést folytatott az APEC-csúcs keretében. Abe Sinzo japán miniszterelnökkel folytatott beszélgetése éjfélig elhúzódott. Megállapodtak, hogy fel kell újítani a két ország békeszerződéséről folytatott tárgyalásokat, azonkívül egyeztették Vlagyimir Putyin japán látogatásának időpontját. Az orosz államfő és indonéz kollégája, Joko Widodo az energetikai és közlekedési együttműködésről tárgyalt. A malajziai, ill. az ausztrál miniszterelnökkel megállapodott a malajziai repülőgép kelet-ukrajnai katasztrófája mielőbbi kinyomozásáról.
Barack Obama amerikai elnökkel Vlagyimir Putyin néhányszor beszélgetett, a hivatalos ülés után
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/2014_11_12/APEC-csucs-gazdasagi-siker-politikai-dontetlen-3322/






Vlagyimir Putyin nem kaphatja meg a díjat, amit Václav Havel kiérdemelt


2011. július 16. - 18:54


A németországi és nemzetközi tiltakozások nyomán mégsem kapja meg a Quadriga-díjat Vlagyimir Putyin orosz kormányfő.







Foto: AP/SITA
A Quadriga-díj
Foto: AP/SITA
Az európai egyesülés előmozdításáért járó németországi kitüntetést a berlini kuratórium a közelmúltban Putyinnak ítélte, ami Európa több államában és orosz jogvédők körében is heves tiltakozást váltott ki. A kuratórium ezek után szombaton bejelentette, hogy a díjat - amelyet 2003 óta hagyományosan a német egység napján, október 3-án adnak át - a korábbi döntés ellenére ezúttal senki nem kapja meg.
Berlini értesülések szerint ebben döntő szerepet játszhatott az a tény, hogy az egyik korábbi kitüntetett, Václav Havel volt cseh államfő közvetve kilátásba helyezte: visszaadja a díjat, amennyiben az idei kitüntetett Vlagyimir Putyin lesz. A szombati német újságok szerint Havel - aki Mihail Gorbacsov korábbi szovjet államfővel és José Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság elnökével együtt 2009-ben kapta meg a Quadriga-díjat - a kuratórium tudomására hozta, hogy nem ért egyet az orosz miniszterelnök tervezett kitüntetésével.  A Der Tagesspiegel arról írt: az egykori cseh elnök hétfőig adott időt a kuratóriumnak a döntés visszavonására.
A napokban a Putyin miatti tiltakozás jeleként visszaadta a díjat a tavaly kitüntetett dán Olafur Eliasson, a kuratórium néhány tagja pedig - ugyancsak tiltakozásul - lemondott a testületben viselt tagságáról.
A kuratórium Putyin tervezett kitüntetését korábban azzal indokolta, hogy az orosz politikus nagy érdemeket szerzett a német-orosz kapcsolatok előmozdításában. A testület szombati állásfoglalásában közvetve elismerte, hogy hibát követett el. Mint hangoztatta: nem számított arra, hogy a díj odaítélése ilyen széles körű bírálatokat vált ki. Ezért az érintettektől bocsánatot kért, és közölte: eláll Quadriga-díj idei átadásától.
A német kormány egyelőre nem foglalt állást az ügyben. A hivatalos Berlint azonban a történtek két okból is kínosan érintik. Az első az, hogy a jelenlegi orosz kormányfő és volt elnök a mostani és a korábbi német kancellár, Angela Merkel és Gerhard Schröder "bizalmas" tárgyaló partnerének számított. A másik pedig, hogy hétfőtől Merkel kancellár vendége Putyin utóda az orosz elnöki székben, Dmitrij Medvegyev államfő.
A Quadriga-díjat az európai egyesítést zászlajára tűző Werkstatt Deutschland (Németország Műhely) nevű civil szervezet alapította 2003-ban. A Quadriga a Berlin jelképének számító Brandenburgi kapu tetejét díszíti, valójában a győzelem istennőjének négyes fogata, amelyet Napóleon 1806-ban leszedetett, s hadizsákmányként Párizsba vitetett. Johannn Gottfried Schadow szobra 1814-ben került vissza Berlinbe.
A korábbi kitüntetettek között van Havel, Gorbacsov és Barroso mellett Helmut Kohl, a német újraegyesítés kancellárja, Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök és Simon Peresz izraeli államfő is.
MTI/para






Venyediktov: "nem értem ezt az új Putyint"

Hova tart Oroszország? 

 Venyediktov: "nem értem ezt az új Putyint"
Alekszej Venyediktov, az Echo Moszkvi főszerkesztője interjút adott a sobesednik.ru lapnak.
Venyediktov elmondta, hogy nem érti az „új Putyint,” azt az embert, aki 2012-ben harmadszor is elnök lett. „Ez valami új Putyin, akit még nem ismerünk. Személyesen körülbelül egy éve nem beszéltem vele. És teljesen érthetetlen számomra, mi a célja, milyen végső pont felé mozog.”
Novorosszija” egy unikális terület lesz, ahová „kolumbiai narkóbárók” fognak igyekezni. „Novorosszija” fennállása Ukrajnának is érdeke, mert így lesz mire fogni a problémákat.
Venyediktov szerint nem kétséges, hogy Putyin 2018-ban is indulni fog az elnökválasztásokon, és győzni fog. Putyin a medvegyevi intermezzó idején megértette, hogy nem szabad átadni a hatalmat. Medvegyev idején Oroszország vereséget szenvedett Líbiában, Kadhafi megbuktatásával; Moszkvában pedig majdnem „Majdan” alakult ki. Putyin ezért a végsőkig igyekszik majd a saját kezében tartani a hatalmat. 

Cimkék: Venyediktov, Putyin, Oroszország
Országok: Ukrajna Oroszország






Térdre kényszerítené Putyint az EU





2014. július 23., szerda, 15:23 Utolsó frissítés: 2014. július 23., szerda, 15:45
Szerző: hvg.hu



Kiszivárgott egy uniós dokumentum, melyben az Európai Bizottság felvázolja, hogy milyen különböző szankciókat lehetne még életbe léptetni Oroszország ellen. A legdurvább esetben a földgáz és kőolaj uniós importjának leállítása is szóba jöhet. Ha a komolyabb opciók közül válogat az EU, akkor az akár több száz milliárd dolláros lyukat is üthetne az orosz büdzsén. Az orosz földgáz importja ugyanakkor sokkolná az európai gazdaságot.

Már a Kelet-Ukrajna felett lelőtt maláj gép katasztrófája előtt gondolkoztak azon az uniós országok, hogy az orosz olaj és gáz importjának tilalmát bevezethetik, ha a legrosszabbra fordulna a helyzet – derül ki az euobserver uniós portál által megszerzett dokumentumból, melyben az esetleges Oroszországgal szembeni szankciók lehetőségét taglalják. A portál szerint az Európai Bizottság (EB) által áprilisban összeállított dokumentumból kiderül, hogy mit is jelentenek a "harmadik fázisú" megszorítások, melyekről korábban már szó volt, ám nem lehetett pontosan tudni, hogy azok mit is tartalmaznak. A dokumentum egy értékelést tartalmaz arra vonatkozólag, hogy egy háromfajta erősségű szankciócsomag milyen hatásokkal is járna.
Megszorongatná az EU az orosz gazdaságot
Fotó: AFP / Alexander Nemenov
Az első, legalacsonyabb intenzitású szankciók hét lépést tartalmaznak. Korlátoznák az alábbi termékek importját:
  1. orosz "luxustermékek", ide értve az élelmiszereket is (gyémánt, kaviár, vodka, bizonyos fémek például),
  2. félkész, vagy teljesen feldolgozott termékek (abroncsok, műtrágya, de a nukleáris alkatrészek, vagy acél nem tartozna ide),
  3. fegyverek (exportot is).
Emellett korlátoznák a felsorolt iparágak uniós országokból érkező finanszírozását is. Itt még szerepelnek például olyan pontok, hogy kiszélesítenék a szankciók által érintett személyek, cégek listáját, befagyasztanák az uniós támogatásokat orosz projektek számára, és az Európai Beruházási Bank (EIB) Oroszországnak járó hiteleit is felfüggesztenék. Az utóbbi három szankciót időközben be is vezették az uniós országok, még a maláj gép lelövése előtt. A kibővített személylistán szereplő neveket július vége előtt nyilvánosságra hozzák.
A második, közepes intenzitású szankciók már durvább elemeket tartalmaznak. Itt nyolc lépést nevesít a lap által megszerzett dokumentum. Ezek a következőek:
  1. mindenfajta félkész, vagy teljesen feldolgozott termék importjának tilalma,
  2. úgynevezett érzékeny technológiák és kettős használatú termékek exportjának-importjának tilalma,
  3. még további orosz magánszemélyek tiltólistára tétele,
  4. a kereskedelem és befektetések, illetve a hozzájuk kapcsolódó pénzügyi szolgáltatások korlátozása,
  5. a tőke szabad mozgásának korlátozása,
  6. a vízi, szárazföldi közlekedés (a légi nem) korlátozása,
  7. az energiaszektor területén tervbe vett orosz befektetések, bevásárlások befagyasztása,
  8. illetve a szénimport és mindenfajta együttműködés szüneteltetése.
A lap szerint bár sokan a franciák által Oroszországnak októberben leszállítani tervezett Mistral hadihajójára koncentrálnak a fegyverszállítások felfüggesztése kapcsán, a kettős használatú termékekek exportjának-importjának tilalma üthet nagyobbat. Több európai cég ugyanis komoly berendezéseket szállít orosz hadiipari cégeknek, illetve orosz kémműholdaknak. Az EU emellett időközben már elérte azt, hogy Bulgária függessze fel az oroszok által szorgalmazott Déli Áramlat gázvezeték építését.
A harmadik szint a magas intenzitású szankciók köre. Ide öt lépést sorolt az EB:
  1. tőkepiaci korlátozások Oroszország ellen,
  2. új befektetések megtiltása Oroszországba,
  3. szigorú szabályok alkalmazása az uniós vállalatokba fektető orosz forrásokra,
  4. a földgáz importjának és
  5. a kőolaj behozatalának tilalma.
Az EB értékelése szerint mindez 300 milliárd dolláros lyukat ütne a 420 milliárdos orosz költségvetésen. Több nagy uniós ország, mint például Németország vagy Lengyelország azonban igencsak függ az orosz földgáztól, így az orosz gázimport leállítása sokként érné az európai gazdaságot. Az EB-dokumentum megemlíti, hogy minden egyes uniós országra vonatkozóan végeztek értekelést, azok eredményét pedig elküldték a fővárosokba. A portál azonban hozzáteszi, hogy sok minden változhatott április óta, azóta ugyanis visszaérkeztek a fővárosokból a válaszok, és azok tükrében alakíthatták az esetleges szankciókat.
Mindezzel párhuzamosan José Manuel Barroso, az EB elnöke a sajtónak elmondta, hogy stressztesztnek vetik alá az uniós országok energiaszektorait, hogyan is tudnának orosz gáz nélkül meglenni, az eredményeket pedig októberre várják.
Ukrajna uniós nagykövetsége ugyanakkor az EU külügyi szolgálatának címzett levelében a portál szerint még további lehetőségeket is felvázol, hogyan is lehet a gazdasági mellett politikai "kínokat" is okozni az oroszoknak. Például Olaszországnak nem kellene meghívnia Vlagyimir Putyint az ázsiai és európai országok októberre tervezett milánói találkozójára, vagy Ausztrália is kihagyhatná az idei G20-as találkozó meghívottjainak listájáról Putyint. Az EU pedig a két szakadár ukrán tartományt terrorszervezetnek minősíthetné. Emellett pedig az EU újragondolhatná Oroszország jogát arra, hogy megrendezze a 2018-as focivébét.


 



















Tudathasítás
A zsidóság ördögi komédiája
I.
Látlelet féle...

Kibontakozott a zsidóság világellenes offenzívája. Halálos maszkabál folyik pl. Ukrajnában, ahol "fasiszták", és Közelkeleten, ahol "iszlamisták" írtják az embereket. A CIA szervezte, pénzeli és vezeti őket itt is - ott is. De miért öltik magukra ellenségeik bőrét? Ez a módszer nem ujdonság, ellenkezőleg gyakran alkalmazott csel a zsidó hadviselésben. Azon a bölcs felismerésen alapszik, hogy a megzavart tudatú ellenfél könnyen legyőzhető.
A bibliai példákig nem mennék vissza. Az újkorban a Nagy Francia Forradalom jelszavával - "Szabadság! Egyenlőség! Testvériség!" - kezdődött a dolog.
Cion Bölcseinek jegyzőkönyve így adja vissza e módszer lényegét. "A régmúltban mi voltunk az elsők, akik bedobtuk a néptömegek közé ezeket a jelszavakat: 'szabadság, egyenlőség, testvériség', s őket azóta is sokszor megismételték ostoba papagájok. Az önmagukat bölcseknek képzelő gójok, az intellektuelek a maguk elvontságában mit sem tudtak kezdeni ezekkel a szavakkal, amelyek mindenkor féregként működtek, kikezdték a gójok jólétét, aláásták mindenütt a békét, nyugalmat, egységet és elpusztították a gójok államainak összes alapjait. Hogy kézben tartsuk a közvéleményt, azt össze kell zavarnunk oly módon, hogy addig és annyi egymásnak ellentmondó nézetnek adjunk hangot a legkülönbözőbb oldalakról, amíg a gójok el nem veszítik fejüket ebben a labirintusban...A fejekben keltett zavartság segíti elő a zsidóknak "kamatozó" zűrzavart.  "Forrongást, viszályt és ellenségeskedést kell előidéznünk egész Európában és az Európával fennálló kapcsolatok révén más földrészeken is." Mára azonban túl vagyunk a szavak értelmének kifacsarásán. Az emberek világképének, "történelmi tudatának" erőszakos eltorzításánál tartunk. A tudatmanipulálás "klasszikus" módszerei jól ismertek. A gondolatközlés eszközei (újságok, rádió, televízió, papi prédikáció, stb.) szétválaszt összetartozó, összeköt össze nem tartozó dolgokat; kicsinyíti vagy felnagyítja azok jelentőségét, elhallgat, vagy a légből kap eseményeket.

Ezek hatékony eszközök ugyan, de hatóerejük korlátozott, mint minden intellektuális ráhatásé. Másra van szükség! Olyan tömeges 
"élményre", amely a megrongált tudat állapoton keresztül a tudatalattiba hatol, ott megtelepszik és onnan irányítja - immár tudattalanul - az egyén és a tömeg gondolkodását, cselekvését. Ilyen élmény, amikor "fasiszták" elevenen égetnek embereket az odesszai szakszervezetek házában. Ilyen élmény, amikor "iszlám harcosok" tömegével lődöznek agyon békés polgárokat, vagy lefejezik nyugati foglyaikat. Mindkettőt buzgón közvetíti a zsidó média.
Itt egy közbevetés.
Talán kevesen gondolnak vissza arra, hogy ZsidóAmerika a gój emberiség elleni totális háborút - az Új Világrend (New World Order) 
"bevezetésével" - úgy indította el, hogy a "háborús okot" maga teremtette meg. Tette ezt oly módon hogy felrobbantotta a World Trade Center tornyokat és terrorista merényletnek tüntette fel. Írtam erről annakidején, de nem értettem magam sem, miről is van szó tulajdonképpen. A provokatív önmerénylet mint háborús ok évezredek óta bevett módszer. Ezt a piszkos ügyet kísérteties fénnyel világítja meg az a körülmény, hogy ZsidóAmerika egyáltalán nem igyekezett e sajátos "összeesküvés elméletet"hihetővé tenni. Az 1-es és 2-es tornyokkal egyidőben felrobbantották ugyanis a 7-est is, amelynek közelében sem járt repülőgép mikor összeomlott. A fenti írásom erről a következőket tartalmazza. "Ez Amerika történetében az első acélszerkezetű épület lenne, ami - úgymond - tűz következtében dől össze. Itt is berobbanással kezdődött, de másképp, mint az 1-es és 2-es tornyok esetében. A robbantás hat és fél másodperce (!) alatt megsemmisült többezer titkos akta a szervezett csalásokról. Közöttük voltak a Worldcom és az Enron óriáscégek óriásbotrányainak aktái is, valamint a 70 milliárd dolláros californiai áramcsalás, iratai, stb."Azóta hozzáértők és laikusok százai rágódnak a rejtélyeken. A végeredmény mindenkinél azonos. A repülőgépek becsapódása, ill. a kerozin-robbanás által okozott szerkezeti sérülések nem idézhették elő a drámai összeomlást, az égő kerozin hője pedig nem emészthette el az irdatlan acél és beton monstrumok több százezer tonnányi anyagának csaknem száz százalékát, márpedig ez történt. És mit tett ráadásul ZsidóAmerika?"Hittételként" definiálta és kényszerítette az emberiségre a "terrorista merénylet" teóriát!Ugyanúgy mint a Tóra nyilvánvaló hülyeségeit. A legveszélyesebb merénylet áldozata a józan ész és a gondolatszabadság lett. Ebből, ez után következett minden...
.Mindez persze a világért sem jelenti azt, hogy legalábbis a két magastorony ellen ne követtek volna el (kamu) merényletet az Al Kaida terroristák, Csakhogy ezt a CIAforgatókönyve szerint tették. Közbevetőleg megjegyzendő, hogy a Pentagonba biztosan nem Boeing 767-es, hanem egy annál sokkal kisebb repülőszerkezet csapódott. A "hős utasokkal" lezuhant másik gépnek, ill. utasainak sincs semmi nyoma azon a prérin, ahol vegyes ócskavasat talált csupán a "tényfeltáró" bizottság. Az 1-es és 2-es toronyba valóban öngyilkos merénylők vezette gépek csapódtak. Olyan merénylőkről van szó, akiket szászszámra képez ki, hülyít meg és vezényel a halálba az Al Kaida. Sok adat van arra, hogy az ilyen tipusu merényletek logisztikai bázisa Szaud Arábiában van. Korántsem véletlen, hogy Oszama bin Laden is szaudi milliomos (volt). Az egyik Boeing pilótája Mohamed Atta még végrendeletet (önvallomást) is tett, hogy minden klappoljon. Nem rajta múlott, hogy semmi se klappol.

A tornyok elleni merényletet követő történések hátborzongató mértékben hasonlítanak azokhoz, amelyek színtere most épp Irak és Szíria. Mi is a hasonlóság? ZsidóAmerika korlátlan háborút indított Afganisztán ellen. Azt állította, hogy Oszama onnan irányította a merényleteket, mivel Afganisztán ad menedéket neki. Most az ISIS miatt bombázzák és támadják rövidesen szárazföldön is Irakot és Szíriát. (Úgy lehet holnap Iránt.) Ezen 
"iszlamis ta szélsőségesek" azonban ugyanolyan CIA ügynökök, mint Oszama harcosai voltak. Ugyanolyan szerepet játszanak, mint háborúban az ellenség területére ledobott, vagy beszivárgott felderítők akik bejelölik a légierő, a rakétaerők és a tűzérség célpontjait, majd helyesbítik a pontatlan tüzelést.

Az egészben az a szép, hogy ZsidóAmerika a jelek szerint totálisan destabalizálni akarja Európát - Nyugat Európát is! Ehhez a művelethez pedig felhasználja azokat az európai terroristákat, akiket Szaud Arábiában képeztek, Irakban vagy Szíriában "edzettek", majd visszaírányítanak "hazájukba", hogy Európa is irakizálódjék, ill. szíriaizálódjék.

Hogy ez lehetetlen? Ugyan! Gondoljanak csak vissza, hogy indult a közelkeleti infernó? ZsidóAmerika ágensei 
"arab tavaszt" hirdettek, hogy a diktátorok által elnyomott népek megízlelhessék a "szabadság, egyenlőség, testvériség" gyönyöreit. Nos megkapták.(Arab tavasznak nevezik a 2011 elején kirobbant kormányellenes tüntetéssorozatokat, amelyek az arab államokban törtek ki. Az elnevezés a 'népek tavasza' elnevezés után terjedt el, amely az 1848-as forradalmakra utalt.) Azóta földi pokolként lángol az egész Közelkelet. A gójok azonban a maguk állati értelmével nemhogy nem képesek, de nem is hajlandók észreven ni az események mögött a zsidó felforgatást.
Visszatérve a közelmult eseményeire
Felvetem a kérdést : mondhatjuk e, hogy a zsidók antiszemita álarcban fellépve tulajdonképp az antiszemitizmus ellen harcolnak, ilyen vagy amolyan gójok ellen? Igen, szerintem mondhatjuk, mert erre elégséges alapunk van.
Az újkori antiszemitizmusnak három nagy történelmi ága van: a fanatikus német nácizmusban kiteljesedő európai antiszemitizmus, a néplélek legmé lyéig gyökerezett orosz (szláv) antiszemitizmus és az iszlám népek fundamentális antiszemitizmusa.
Ezen izmusok működését a történelmi eseményekbe illesztve a következőket látjuk.

A német antiszemitizmusra súlyos csapást mért a második világháború. Prófétája Berlin romjai alatt önkezével vetett véget életének. A későn ébredő orosz antiszemitizmus időlegesen hamvába holt, amikor Sztálint környezetének zsidó maffiája 
"meghalasztotta". Az iszlám antiszemitizmust az ostoba vallási bigottság repedésénél sikerült az egymást pusztító siítizmusra és szunnitizmusra hasítani. Ezen csodálkoztam és szörnyülködtem "A politikai Iszlám végnapjai" c. írásomban. Akkor már kapiskáltam, hogy milyen szerephez jutott a zsidó világhódítás segítésében a szunnita (!) Szaud Arábia, a zsidó imperializmus láncos kutyája és első számú szponzora.
A vallás és a politika nagyon fontosak, de mint felépítményi elemek a gazdasági alapok függvényei. A XX század négyfajta gazdasági modellt hozott lét re. A nemzeti alapokon nyugvó német, az orosz, a kínai, valamint a nemzetközi kapitalista (zsidó) modellt. A nemzeti gazdasági modellek megalkotása "zsarnokok" műve. A német nemzeti szocialista modell Hitler, az orosz szocialista modell Sztálin, a kínai kommunista modell Mao alkotása. Ezt úgy kell érteni, hogy e három nagy nép grandiózus műve egyben véreskezű diktátoraik életműve is.

Mind a diktátoroknak, mind életművüknek "utóélete" van, amely kihat a világ folyására. Vegyük sorra ezeket.
Hitler "találta fel" azt a politikai, társadalmi, gazdasági modellt, amelyet a normálisan gondolkodó utókor ma is sikertörténetként könyvel el. Egy régebbi írásom tartalmaz bővebbet erről. A hitleri szisztéma alapja zsidómentes(itett) társadalom, ill. gazdaság volt. Ez az egyetlen (!) olyan modell, amelynek belső forrásokból sikerült előteremteniea népszaporodás, népjólét, szociális gondoskodás, közbiztonság, honvédelem, stb. költségfedezetét. Hitler nem írtotta a német népet!

A majdanon ordítozó, gyújtogató, gyilkoló
"jobbszektoros" lúdtalpas zsidó bandi ták persze nem lengették kezükben a Mein Kampfot (mint Mao ifjú gárdistái a kis piros könyvecskét). Ettől függetlenül a "habent sua fata libelli" törvénye szerint e könyvnek mégis megvan a maga utóélete. Népszerűsége, kiadásainak száma eléri, vagy meghaladja a Bibliáét, holott a Biblia a támogatott a Mein Kampf pedig az alig türt, ill. tiltott kategóriában tengődik. [Hogy mennyire megfekszi ez a könyv a zsidó gyomrokat, kiderül abból, hogy a szarházi Navracsicstól az EU maghallgatáson egy nála még nagyobb szarházi azt kérdezte, kötelező olvasmány lesz e Magyarországon...] Ennek ellenére a tudatba és a tudatalattiba a "náci fenevad" képét vésik bele, amelyet természetesen Hitler szimbolizál.

A világzsidóságnak minden mesterkedés ellenére számolnia kell a 
"nácizmus" újjáéledésével, azaz elemi érdeke az eszme, az emlék és gyakorlat lejáratása. Ez hosszú távon kudarcra van ítélve.
Máris van gyakorlati példa a zsidómentes gazdasági modell életképességére. A 91 éves Li Kuan Jú "diktátor" által létrehozott Szin gapúr államról van szó, amely a hitleri modell sajátságos továbbfejlesztése. Ajánlanám erről szóló cikkemet a belterjesebben érdeklődő olvasók számára.

De térjünk vissza az államalapítókra.
Hitler "bűnös Németországát" a zsidóság nem sújtotta olyan súlyos politikai és gazdasági szankciókkal mint az első világháború után Wilson zsidajai tették Wilmos császár Németországával, amely élni hagyta a "hátbadöfés" . (dolch stoss) patkányait: a zsidó szociáldemokráciát, újságírókat és a hadiszállítókat. Türték, sőt elősegítették hogy a Holokauszt bűnös népe ismét gazdasági nagyhatalommá váljék. Nem terhelték háborús jóvátételekkel, sőt feltángálták a Marshall segéllyel. A zsidó kárpótlást mellényzsebből kifizette. Mégis jó vásárt csináltak vele. A zsidóság markába hullott az egész ország. A nemzettudatot úgyszólván kiírtották a német agyakból. A nemzeti érzület leghalványabb megnyilvánulását is kiméletlen szigorral üldözik. Az ottani légkörre jellemző, hogy a két hírhedt hungarofób zsidó: Kertész Imre és Konrád György a merkeli demokrácia milliőjében érzi csak jól magát. Ezt kiegészíti a nácitlanítási  program. "A Hitler utáni Németország a kezdetektől elkötelezett a náciellenes ismeretterjesztő és oktató tevékenységek támogatása mellett. A szélsőjobboldal visszaszorítását célzó programok Németországban holisztikus alapon működnek, azaz működtetésükbe mind regionális, mind tartományi, mind szövetségi szinten igyekeznek bevonni a társadalom minden szegmen sét, az iskoláktól és egyházaktól kezdve, a civileken át, egészen a gazdasági szereplőkig. A ma érvényben lévő stratégia 2001-es kidolgozása óta a kor mány 1,2 milliárd eurót költött a különféle emberi jogi, tolerancia, integrációs vagy a radika lizmussal szembeni társadalmi ellenálló képességet növelni hivatott projektekre." Merkel Németországa ma az Oroszország (közvetve Európa) elleni zsidó diverzió fő támaszpontja.

Úgy tűnik,Németország került legmesszebbre a Hitler által létrehozott nemzetiszocialista eszmei és gazdasági alapoktól. Morfondíroztam erről már korábban is. Akkor így 
láttam a dolgokat. "Summa - summárum, a zsidótőke pár év alatt kicsinálja Németországot ha hagyja, hogy a Wall Street sakterei elfolyassák a vérét. A kérdés ennélfogva úgy vetődik fel: "quo vadis Deutschland", azaz merre merre tovább Németország? Úgy gondolom, ha Hitlert, esz méit, életművét lassan helyére teszi a világ, ennek előbb - utóbb meg kell történnie Németországban is."
OroszországOroszországban másképp csinálták. Sztálin pogárháborúval, tömegterrorral "inspirálta" az oroszokat és a"testvérnépeket" arra, hogy vérük és verejtékük hullatásával létrehozzák egy szuperhatalom gazdasági alapjait.
A sokat szenvedett oroszok mégis merőben másképp értékelik a történelmmüket, mint ahogy tőlük elvárható lenne. Az orosz közvéleményben látszó lag paradox, vagy inkább bizarr, tudatfolyamatok indultak és erjednek ma is. Az oroszok nagy általánosságban elismerik hogy a nagyhatalmi státus eszmei és anyagi alapjait Sztálin kegyetlen diktatúrája hozta létre. Viszont Sztálin javára írják, hogy - ha nem is kellő időben - felismerte a zsidóveszélyt és megpróbált tenni ellene. Ez a gondolatfolyamat egybeesik Hitler és Sztálin együttes szerepének újraértékelésével. Erről 
ugyanott a következőket írtam. Oroszországban ez a folyamat meglehetősen előre haladott. Olyannyira hogy egyes zsidó varjak már Oroszország fasizálódásáról kárognak. Egyi kük Szemjon Reznyik,"Oroszország fasizálódása" c. könyvével. A könyv ismertetése nem célom. Egy tanulságos párbeszéd töredékét azonban ideillesztem. Az interju Alexandr Barkashovval készült annak apropóján, hogy az általa alapított szervezetbe, az RNU-ba, (Russian National Unity) katonai és tengerészeti iskolák egész osztályai, valamint fiatal katonatisztek és ipari dolgozók tömegei kivánnak belépni. Barkasov tiltakozik az ellen, hogy fasisztának tekintsék. Kijelenti "...náci vagyok. A nácizmus a nemzeti felemelkedés és társadalmi felemelkedés ... Egyenruhám ujján nem stilizált, hanem valódi horogkereszt van. Hitlert a német nemzet és az egész fehér faj nagyszerü hősének tartom." [Id. mü. 215. old.] Ez az érem másik oldala. Az orosz utca orosz embere túlné zett, túllépett a barbár Barbarossa reinkarnációját megtestesitő Hitleren ésfelismerte benne azt ami túlmutat az "epizodikus" Hitleren."
Most e cikk írásakor úgy éreztem, érdemes ismét belelapozni kissé ebbe a könyvbe. Barkashov a fent idézett ínterjúban még a következőkről is beszélt. "Nem vagyok fasiszta, náci vagyok. A nácizmus nemzeti felemelkedés és társadalmi igazságszolgál tatás. Szervezetünk anemzetiszocializmuson (!) alapul. [215. old.] Fontos kiemelni, hogy Barkasov szervezete a "hírhedt"Pamjaty (Emlékezet) testvérszervezete. A Pamjaty egyik ága az Ortodox Nemzeti Hazafias front. Ennek vezetője Alexandr Kulakov, a leninizmus és a sztálinizmus viszonyrendszerét jellemezte klasszikus tömörséggel eképp. "Legfőbb hadvezérünk Sztálin törte meg először a véres leninista őrök gerincét. Sztálin volt, az első aki felemelte a kardját a 'kozmopolita bolsevizmus (cionizmus)' ellen. Az ő indítéka, a cionizmus elleni küzdelem még mindíg él a világban." [106 old.]
Ez a tömör mondat talán élesebb fényt vet a leninizmus ls a sztálinizmus viszonyára, mint Sztálin ezt tárgyaló műve. A Pamjaty 
"magyar" (Magyar Nemzet) értékelése is tanulságos. "Az Emlékezet (Pamjaty) – a mai napig a legerőteljesebb antiszemitizmust terjeszti. Kiváltképp az orosz dumában akadnak képviselők, akik nyíltan tesznek olyan megjegyzéseket, amelyeket ma Nyugat-Euró pában senki sem 'merészelne' kiejteni a száján. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy számos helyen, különösen az Emlékezet szerve zetében a falon még mindig Adolf Hitler képe lóg. Itt azt az elméletet hirdetik, hogy Hitler és Sztálin az elmúlt évszázad két legnagyobb államférfia volt, azonban a zsidóknak sikerült elérniük, hogy egymás ellen uszítsák őket Oroszország és Németország tönkretételére."Kótyagos obskurus csoportocskákról van szó? Nem! Milliós tömegszervezetekről, amelyben a magasan képzett értelmiségiek társadalmi számarányuk nál jóval magasabb százalékos arányt képviselnek. Mélyen beágyazódottak a hadsereg soraiba, ideértve a tisztikart és a tisztképző iskolákat is.

Valóban, a kozmopolita - azaz zsidó - bolsevizmus a cionizmus Oroszországra adaptált változata. Ezt Sztálin mindenestől kiírtotta. Máshol máskor 
írtam arról, miként próbálta Sztálin a cionizmus elleni harcot a zsidókérdés végleges megoldásává (Endlösung) továbbfejleszteni.

Közben Reznyik óta a zsidó taktika változott az orosz antiszemitizmus és az ehhez kapcsolódó sztálinizmus kezelése kérdésében. A másik klisét, az agyonhallgatást vették elő. Amit nem dícsér vagy nem szid a zsidó média, az nem létezik.
Az igazságot kikaparó tyúk szerepét ezúttal az ukrajnai zsidópuccs és annak következményei: a kelet ukrajnai népírtó háború és a harc kohójában szüle tett "Új Oroszország" körüli események ill. jelenségek játszották. Azt hiszem a leghülyébb keleten élő ukrán és orosz is teljesen tisztában van azzal, hogymaga a cionista rém támad asszonyaik, gyermekeik, otthonaik ellen. Csak hogy - és itt a poén - a hajdan gyűlölt nácik maskarájában! Ki nem hülyül bele ebbe? Kelet Ukrajna népe nem hülyült bele! Harcolnaka kijevi zsidócsahosok ellen és miért harcolnak? Na miért? A putyini "oligarcho-kapitalizmusért"? Egy frászt! Egy nemzeti (!) bolsevista Oroszországért. (De már ez a fogalom is el van mázolva. L. lentebb.)

Meggyőződésem, hogy a "Nagy Oroszország" lakosságának döntő többsége velük és nem Putyinnal, a ravasz, sunyi oligarchával ért egyet.
Napjaink témához kapcsolódó eseménye egy meghíúsult látogatás, ill. "ideológiai" szimpozion, amelyet Vona/Zázrivecz szeretett volna megrendezni. Az egyik korreferens Gyöngyösi Márton lett volna. A sajtóban az alábbi felkonferálás jelent meg...  "Az amerikai székhelyű, hazafias szervezet National Policy Institute október 3. és 5. között konferenciát akar(t) szervez ni Budapesten. A konferencia előadói között lett volna Alexander Dugin, a közismert radikális orosz hazafi, a Nemzeti Bolsevik Párt, az Eurázsia Párt egyik alapítója. Dugin, a Lomonoszov Egyetem Izrael-barát, szabadkőműves professzora, aki az orosz elnök, Vlagyi mir Putyin egyik ideológusa volt. Nemzeti bolsevik címert is terve zett... Brrr... Hogy is van ez? Hogy lehet egy ember egyszerre ennyiféle? A magyarázat pofonegyszerü. Dugin és"elméleti munkássága" a  zsidó agy-hülyítés (tudathasítás) egyik mozzanata, egyben tárgyi bizonyítéka.
Ha a konferenciát megrendezik és a résztvevők "világos képet" nyernek a világhelyzetről és Dugin politikai világképéről, képzeletükben egy "zsidó sas" jelenik meg, valahogy ilyenformán. Erről mindenki egyből tudja, merre is tart Oroszország... Vagy mégsem?

Mivel a politikát nem a Dugin féle csepűrágók, hanem a politikusok irányítják, hacsak meg nem döntik, ill. gyilkolják őket. Essék tehát szó - sokadszor - Putyinról.
Máris leszögezhetjük, semmi sem áll tőle távolabb mint a nemzeti bolsevizmus. Ám ami a nemzetközi bolsevizmust, vagyis a cionizmust illeti, hát nem is tudom... Azt már elárulta, hogy szíve ügye a legkisebb zsidó sérelem felkaro lása is. A nemzetközi rabbi küldöttség legünnepélyesebb fogadása alkalmával az egyik pofátlan rabbi így lamentált. "Az nem fordulhat elő, hogy emberek manipulálják a vallást azért, hogy másokat lemészárol janak. Kérem, Izrael népe nevében: vessen véget az erőszaknak”. Putyin így válaszolt."Támogatom Izrael harcát, és törekvését, hogy megvédelmezze polgárait. Én is hallottam a felkavaró hírt a három (!) fiatal megrendítő meggyilkolásáról, ami tűrhetetlen cselekedet volt, kérem, adják át részvétnyilvánításomat a családoknak, tette hozzá, utalva a 'Hámász terroristák' által júniusban elrabolt három fiú kivégzésére." Napjainkban a zsidó- puccsista kijevi rezsim elállatiasodott hadserege ezrével gyilkolja Új Oroszország ukrán és orosz (!) lakosságát. Tele van nak a hullaházak, de Putyin még nem jutott el odáig sem, hogy a szen vedő országot nevén nevezze. Viszont szívélyesen szorongatja Poro senkó véres mancsait és sötét konspirációkat sző vele. 
Valami nagyon nincs rendben Oroszországban. Bízom abban, hogy az orosz nép idejében felismeri a veszélyt és nem engedi meg csaknem örökös elnökékek, hogy egy fővel gyarapítsa a honvesztők (Gorbacsov, Jelcin) dicstelen klubját. Remélem az orosz nép a múltat azzal a pragmatizmussal szemléli, ill. rendezi, ahogy ezt a kínaiak tették, teszik.

KínaKína látszólag kivűlmaradt a kapitalista világrendszeren. Látszólag, mert milliárdnyi szállal kapcsolódik hozzá. Amerikával olyan (sziámi) ikerpárt alkot nak, amely belehalhat ha megpróbálják szétoperálni. És mégis, e műtét alighanem sorra kerül. Lentebb kitérek rá, miért.
Kína kommunista vezetése úgy döntött, tovább halad a maói uton. Ehhez azonban az utat ki kellett egyengetni és "restaurálni" kellett Mao történelmi alakját. Részletesen foglalkoztamezzel korábban. Mao úgy vélte, hogy a kommunista állam is lehet "jó gazda" és a haladásnak a"liberális" kapita lizmus nem az egyetlen útja. Kína "önerőre" támaszkodott, azaz nem gyarmatosított egész kontineseket, nem írtott ki, ill. nem hurcolt rabszol gaságba egész népeket. Csakhát így "önerőből" csaknem százmillió kínai halt bele abba, hogy végrehajtsa az eredeti tőkefelhelmozást, létrehozza az iparosítás, meg a kollektivizált mezőgazdaság anyagi alapjait. Olvastam régebben valahol, hogy az energiater melést és az öntözéses"nagyüzemi" mezőgazdálkodást szolgáló létesítményekre Mao idején több munkaórát fordítottak, mint Kína többezeré ves fennállása alatt összesen. A Nagy Fal felhúzásánál felhasznált élőmunka mennyisége pedig egyenesen eltörpül mellette.
Voltaképp ugyanezt cselekedte Sztálin is. Nem vitatható, hogy a világhatalmi státus gazdasági alapjainak létrehozása az ő könyörtelenségének eredmé nye. Ez az ő esetében is azt indokolná, hogy bele-helyezzék a történelembe, mint Maót. Ez a feladat az utódokra hárul, de ezt a feladatot Putyin aligha fogja már elvégezni. Mennél több pólón jelenik meg fekete szemüveges arcmása, annál kevésbé. Erkölcsi és politikai presztizse ugyanis zsugorodik, mint Balzac regényében a szamárbőr.

Említendő, hogy a kommunista Kína és a náci Németország a magántőkék és a magántőkések problémáját hasonló módon kezelték. Mindkét diktatúra különbséget tett az "idegenszívü" és a "hazafias" tőkés között. Az"idegenszívűeket" Németországban zsidóknak, Kinában komprádor burzsoáknak titulálták. Sorsuk nagyjából azonos módon alakult. Vagyonukat elvették, őket pedig vagy kiírtották, vagy kiüldözték az országból. A "hazafias"burzsoáziát pedig beillesztették az ország termelési rendszerébe úgy, hogy profitjuk "méltányos" hányadával hozzá kellett (kell) járulniuk a közterhek viseléséhez, különös tekintettel a népjóléti kiadásokra.

A kínai és orosz út lényeges különbségei most - a zsidó világimperializmus frontális támadása idején - válnak meghatározókká. Kinába a zsidók nem csupán azért nem tudnak feltünés nélkül beszivárogni, mert gajmós orruk, göndör szőrzetük és lúdtalpuk nagyon elüt az ázsiai raszz faji jellegzetes ségeitől. Nem is azért, mert fajtájuk - Herzl Tivadar által megénekelt - jellegzetes szagára az ázsiaiak szaglása erősebben reagál. Azért nem tudnak beszivárogni és bennragadni, mert élősködő nyomúlásukat a kínaiak nem tűrnék el.

A zsidó felforgatással szembeni ellenálló képességet a korábbi Tien An Men téri "vérengzések" és most a legutóbbi hong-kongi események mutatják. Megpróbálkoztak zsidóék a bársonyos forra dalommal, meg a "diák nyugtalankodással" Kínában is. De ott időben "lekezelik" ezeket a tüneteket! Korábban még tankokat vonultattak fel és lőttek. És most, nézzék csak, úgy kezelik a hőzöngőket, mint a detoxikáló állomások kedvesnővérei a dühöngő idülteket - elegáns frizurával, kesztyűs kéz zel... Más kérdés, hogy az állomásról milyen kezelés eredményeképp távozik gyógyultan (!) a kis (kúrva)"beteg".

Nem azért mondom, de Putyin úr - az ex kágébés - hagyta, hogy egy maroknyi őrjöngő zsidó elragadja Oroszország mellől Ukrajnát. Majd kezet rázott és leült kvaterkázni a szadista zsidó tömeggyilkossal Porosenkó"kollegával" és ki tudja mit főznek ők ketten most is. A hőzöngős kislányokról jut eszembe, hogyan kezelte Putyin a Pussy Riot ribancok, meg a FEMEN szukáinak ügyét, de ezt most hagyjuk.
Summa summárum a zsidó világ-kihívásra a putyini típusú "oligarcho-demokráciák" képtelenek megfelelő választ adni, mert a nem kezelt fertőzés ebben gátolja őket.
2014.10.10

Sz. Gy.
Folytatása következik! [II. Mi akadályozza a gój népek összefogását?]












                                                                                 II. rész - Tanulságok                                                                                                                                                     III. rész - Amerika bűnössége
Nálunk a gyertyák égnek csonkig . Amerikában a 110 emeletes acélbeton felhőkarcolók is. Ez a korlátlan lehetőségek és a gátlástalanság hazája.

Összeesküvés gyakorlat
WTC USA 2001.09.11

I.

Ez történt
A story
2001. szeptember 11-én, két Boeing 767-es repülőgép megtámadta a World Trade Center (WTC) 110 emeletes ikertornyait. United Airlines járat UA 175  számú gépe a déli toronyba csapódott a 77 - 85 emeletnél. Ezt követte az American Airlines 11-es járatának AA 11 sz. repülőgépe amely  az északi toronyba rohant a 93 - 99 emeletnél. A gépeket iszlám terroristák kerítették hatalmukba és vezették a tornyoknak, elpusztítva önmagukat, a gépen utazókat és a tornyokban tartózkodók jelentős részét. Az elsődleges becsapódások megrongálták mindkét épületet. A gépek üzemanyaga (kerozén) meggyulladt és súlyos tüzeket okozott. Ez akkor is háborús ok ("casus belli") lett volna, ha a dolog ennyiben marad, azaz a tornyok felső szintjei megrongálódnak és kiégnek, ahogy az acélbeton épületek ilyenkor szoktak.

A probléma az adott esetben az volt, hogy a válaszcsapást kire kell, ill. lehet mérni. Az egyik válaszcsapás Irakot érte, amelynek a merénylethez bizonyítható köze nem volt és sem atom, sem vegyi fegyverekkel nem rendelkezett, amint ez többévi háborúskodás és milliónyi ember halála után kiderült. A másik csapás Afganisztánt érte, amelynek hegyei között, az afgán hatóságok által elérhetetlen helyen egy szaud arábiai milliomos Oszama Bin Laden bujkált és a merénylet megszervezésével és végrehajtásával volt gyanúsítható.
A fenti egyszerü "casus belli" azonban nem volt elég. Amerikának ezen felül még egy "big businessre" is szüksége volt ahhoz, hogy Afganisztán és Irak megtámadásán túl lerombolja a világ huszadik századi rendjét is, Amerika korlátlan világ diktatúráját állítva a helyébe.
A tornyok ugyanis összedőltek, helyesebben porrá, füstté, hamuvá lettek, de olyan módon, ami teljességgel kizárja annak a feltételezésnek a lehetőségét, hogy a "túlrombolás" (valóságos "owerkill") tettesei is az iszlám terroristák lettek, lehettek volna.

A megdöbbentő az egészben az, hogy az amerikai vezetők nagyon is jól tudták, hogy a turpisságok előbb - utóbb lelepleződnek, de szartak, szarnak rá (bocs!!!).

A téma sokszorosan lerágott csont. Mégis azért kezdtem el szopogatni, mert a "magyar" küldöttség, a többi gyalázatosok után baktatva, kivonult az ENSZ közgyűlési terméből, amikor az iráni elnök Ahmadinejad azt merte mondani, hogy a WTC tornyok felrobbantása háborús provokáció volt az USA részéről, hogy háborút indíthasson (mint a Lusitatnia elsüllyesz
tetése után a központi hatalmak, majd Pearl Harbor lebombáztatása után a tengelyhatalmak ellen) és hogy ennek az új háborúnak több mint egymillióan estek áldozatul. Látni, láttatni kell, kikkel fújunk egy követ.
Anyagválogatás közben, a zavaróan bőséges anyagból, azt a videoclipet választottam, amelyet egy  Brad Friedman nevü konzervatív republikánus, civilben rombolás kedvelő, állitott össze, és kommentál (narrátor). Ezt azért teszi, mert egy tavaly általa látott videoclip kiborította. A videoclip címe "Painful deceptions", szerzője Eric Hufschmid, aki tévedéseiből mítoszt kreált. Azt hirdeti, hogy a tornyokban a repülőgépek üzemanyaga által okozott tüzek oly hevesen égtek, hogy az épületek fémvázai végül feladták. Mitoszhoz tartozik, hogy a lángoló kerozin gallonjai képesek megolvasztani az acél tonnáit és előidézni, hogy az épületóriások összedőljenek és eközben apró darabokra hulljanak. Lehetséges, hogy 110 emelet nagyjából 10 másodperc alatt a földig csuklik össze, porrá válva e röpke idő alatt, mivel - úgymond - szerkezetük nem bírta ki a heves tüzet.
Lássuk miket mond, hogyan érvel Friedman.
A tornyok acélszerkezetét John Skilling és Les Robertson mérnökök tervezték a hatvanas években. Figyelembe véve azt az előzményt, hogy 1945-ben egy irányíthatatlan bombázó belerepült az Empire State Bulildingbe. Skillingék az akkori legnagyobb gép, a Boeing 707-es becsapódásával számoltak teljesen feltankolt állapotban (150 tonna). A WTC tornyokba csapódó Boeing 767-esek nagyobbak voltak, de nem voltak teljesen feltankolva. (Tartályaik 90 770 liter kerozint képesek befogadni. Ennek kb harmada volt bennük.A tűzoltók két tűzfészket észlelve és úgy számítottak, hogy ezeket két tömlővel képesek lesznek eloltani. A "hivatalos" verzió szerint azonban tűz elterjedt az emeletek között  és olyan nagy hőt termelt, ami elég volt ahhoz, hogy a tornyok 47 acéloszlopos magját, 236 külső oszlopot és többezer tartóelemet egyszerre döntsön össze.

Ez azonban - így - nem stimmel.

Az ikertornyok a gépek becsapódása után még több mint egy óráig álltak, álldogáltak. Közben feketén füstöltek, de nem lángoltak (oxigénhiányos égés) és nem dőltek össze. Ez idő alatt ezreket menekítettek a lépcsőházakon keresztül, másokat pedig visszaparancsoltak irodáikba, ahol elpusztultak.
Az épületek erős ("szúnyogháló szerű") rácsszerkezete akár több gép becsapódását is kibírta volna. A tornyokat 220 km/h szélsebességre tervezték. Egy gép becsapódása nem több. mint egy hurrikán egyetlen lökése.

Sajátságos módon üzemanyag égésének romboló hatását nem tervezték, mert a történelemben soha sem volt arra példa, hogy acélvázas épület tűz hatására omoljon össze! Valóságos poklok tomboltak több épületben, de egyik sem omlott össze. (Ez ihlette a "Pokoli torony" c. sikerfilm alkotóit is.)
2005-ben pl. a  madridi Windsor Tower ellenált egy több mint húsz órás tűznek. (Több amerikai példa is említve, dokumentálva van.) A Windsor épület kiégett vázára még fel lehetett állítani egy súlyos toronydarut (a bontáshoz). Windsor húszórás tűzének, ill. a WTC tornyok másfélórás füstölésének következményei valahogy nem passzolnak egymáshoz... Az acészerkezet tulajdonsága, hogy a felső szintek nem képesek összenyomni az alsókat. A WTC szerkezete ráadásul eltért a hagyományosaktól. Ún. csőszerkezet volt, amit egy nagyon erős acélháló fogott körbe, az említett  "szúnyogháló". Ezen belül volt a téglaalap alakú belső mag 47 db. 10 cm. átmé rőjű vasoszloppal, az erő és a találékonyság kombinációja... Az oszlopokat rács-profilszerekezetek kötötték össze. Ezekre kerültek az acél padlóelemek, hegesztve - csavarozva. A "hivatalos" legenda szerint a rácsok a hőtől megolvadtak, berogytak és az emeletek sorra ledőltek, összeroskadtak, nem bírván a leomló felsőbb emeletek súlyának ellenállni.Ez stimmelne. Létezik az u.n. "haladó omlás", melynek során minden emelet palacsintává lapul de csak robbantás következtében (!). Ilyenkor is állva marad a szinte elpusztíthatatlan mag.
Az ikertornyok magva azonban nemhogy összeomlott volna, hanem egyszerüen eltünt... Így keletkezett a "Ground Zero" A hivatalos magyarázat szerint az égési hő (kerozin+belső éghető anyagok hője) elegendő volt ahhoz, hogy megolvassza az acélt. A hivatalosokat nem zavarta, hogy hagyományos "fűtőanyaggal" szemben az acél, a beton és az üveg nem éghető (elégethető) anyagok.
A kataszrófa tanúi furcsa "élményekről" számoltak be. Az északi torony összeomlását a tűzoltók úgy írták le, hogy futni kezdtek miközben a torony emeletről emeletre kezdett "durrangatni" (felülről lefelé), mintha gyujtószerkezetek lettek volna: bumm bumm bumm... Egy civil tanú úgy hallotta, minha lövések lettek volna: bang bang bang! Albert Turi tüzoltó parancsnok szerint is robbanó szerkezetek voltak a toronyban.
A déli torony összeomlása előtt is robbanások hallatszottak. Természetes összeomlásnál előbb látszik az és azután hallatszik a robaj. Itt fordítva történt.
Aztán a metallurgia fránya törvényei. A kohó zárt terében, oxigén adagolással hevitve, azaz ideális helyzetben, az acél 1510 °C fokon olvad meg. Ez a szám ennek az ügynek a legfontosabb adata, jól jegyezzük meg! Szabad térben az acél megolvasztásá hoz erős gyújtóanyag is kell - a Termit. Még sok szó esik róla. Fontos termodinamikai törvény, hogy az acél "testhőmérséklete" sohasem lehet magasabb az égéstérben előállított hőnél. Nyilt térben viszont a szénhidrogének (kerozin) égése során legfeljebb 650 °C fokos hőérték keletkezhet, amely nem kevesebb mint 960 °C fokkal alacsonyabb az acél olvadáspontjánál. Persze az acélszerkezet lágyulása alacsonyabb hőfokon is bekövetkezhetne és elméletileg a szerkezet összeomolhatna (gyakorlatilag nem omlik össze, amint a fentiekből kiderül). Ilyenkor azonban az összeomlott szerkezet girbe - gurba darabjai hiánytalanul megmaradnak és fellelhetők az épület romjaiban. Az acél felhevülve meglágyul és eredeti alakját elveszítheti (Madridban nem veszítette el...). Kihülve azonban szilárdságát többé kevésbé visszanyeri.- Tömege nem csökken és főleg nem "párolog" el...
Az égési hőről szakembernek sokat mondanak a színek. Egy szabad-téri "piszkos" (szabályozatlan) égés lángjai narancsszínűek. A gépek becsapódásakor keletkezett tűzgolyók is vöröses narancssárga színűek voltak. Szabályozott égés esetén, pl. gáztűzhelynél vagy kohóban egész nap éghet a (kékes) láng, az égető berendezés acélszerkezete nem olvad meg. A tepsik sem égnek el. Kerozinos fűtőberendezéseket a háztartásokban is használnak. Itt a kerozin gőze ég 980 °C hőfokon és a berendezés egyetlen eleme sem olvad meg 24 órás üzemeltetés esetén sem.Kiegészítés (2011.09.12). Az északi torony csak füstöl (!?), a déli toronynál narancsszín lángok (?). A déli toronyba később csapódott a gép és hamarabb omlott össze. Az északi toronyba hamarabb csapódott a gép és később omlott össze. Az kollapszus viszont egyforma volt. Ha az északi torony nem kapott lángra, mitől "égett" porig a sokezer tonnás acélváz?
De a furcsaságok nem érnek véget a tanúk megfigyeléseivel.
A tornyokról készített felvételeken az látható hogy hatalmas acélgerendák repülnek szerteszét nagy távolságokra,  nagy sebességgel. Ez nem a fémolvadásra jellemző "tünet". Thomas Eagar professzor "hivatalos" elmélete szerint az épületek összeomlását valamiféle "dominó effektussal" lehet megmagyarázni. Eagar úr! Mi történt az acél épületmaggal? Nincs válasz.
A tipikus "üzemszerű" robbantások szémítógép-vezérléssel történnek és az alapoknál kezdődnek. Ilyen esetekben az összeomló alapokra zuhanó felső szintek súlya is fokozza az omlasztás hatékonyságát. (Több kép dokumentálja.)
A WTC tornyok felülről lefelé, belülről kifelé (!) robbantak, ami egyedülálló eset az iparszerű robbantások, ill. az összeomlasztások  történetében. Milyen erőhatások működését lehet felismerni abban a jelenségben, hogy nagy acél és betondarabok kifelé repülnek és jelentős károkat okoztak a szomszéd épületekben? Kirepült pl. egy 270 tonnás acéldarab, ami egymagában kétszer nehezebb, mint a Boeing... 120 métert repült és a World Financial Center épületébe mélyen befúródva állt meg. A FEMA fényképésze felvételeket készített és csodákozott,  miért fúródott oly sok acélgerenda a szomszédos épületekbe. Milyen erő "lőtte" át a tornyok darabjait az utca túloldalára?

A repülés... A nem túl közeli Deutsche Bank tetején 2006-ban olyan emberi csontmarad ványokat találtak, amelyekről okkal feltételezik, hogy a tornyok robbanásakor repültek oda.
A sorrendiség... A déli torony dőlt össze először, holott ebbe később csapódott be a gép. A kettes torony felső harmada kifelé dőlt, aztán hirtelen szétesett a levegőben. Mi okozta ennek a hatalmas acél ill. beton darabnak ilyen hirtelen "elporladását".Mindkét épület lefelé omlott, arra ahol a legnagyobb ellenállásba kellene ütközniük a lezuhanó elemeknek. A tornyok azonban kb. 10 másodperc alatt (!) omlottak le. A Columbia Egyetem szeizmikus adatai szerint az északi torony nagyjából 8, a déli kb 10 mp. alatt dőlt le. Ez azt jelenti, hogy a 110 emeletes monstrumok a szabadesés sebességénél gyorsabban omlottak össze. A sértetlen alsó szintek tehát egyáltalán nem késleltették a felső szintek zuhanásszerű omlását. A robbanás hullám valósággal száguldott - lefelé.
A déli toronyról készített filmfelvételeken látszik, hogy a felülről lezuhanó törmelék nem éri utol az alsóbb szintek megsemmisűlését. Vagyis a sorozatrobbantás sebessége nagyobb mint a fentről lezuhanó törmelék szabadesési sebessége. Az omlás gyorsabb a gravitációs zuhanásnál. Az épület a tetejétől az aljáig nem egyszerűen felrobban, porrá válva (!) robban.
Az északi torony belső magjának acéloszlopai 200 magasak voltak. Milyen erő (hő) volt képes ezeket "eltüntetni"? Eric Hufschmid a "Painful question" c. könyv szerzője (fémvágó szoftverek tervezője) szerint egy emelet egy hektár területű  (65x65 m) több ezer (!) illesztéssel volt rögzítve. Egy emelet leszakadásához több ezer illesztésnek kell egyszerre (!) eltörnie.
Kacsintásnyi idő alatt többtizezer illesztés tört volna el. Hogyan? Mitől? [Nem olvad a kerozin "hőjétől", hanem elpattan, eltörik...] Egyetlen lehetséges magyarázat, hogy ezt robbanóanyag, robbantás idézte elő. A robbanó anyagokat a legfontosabb illesztési pontoknál kellett elhelyezni. A lezuhanó törmelék súlyát sem lehet figyelmen kivűl hagyni, de mégolyan nagy súly sem képes az emeleteket a szabadesés sebességével összeroppantani plusz semmivé porlasztani.
Egy lapitott összeomlásnál egymásra halmozódnak az egykori emeletek rétegei. A "Gound Zero" egy lapos, úgyszólván üres (!) térségként tárult a csodálkozó nézők szemei elé a füst és a por eloszlása után. Hova lett a többszázezer tonnányi üveg, beton és acél?
Ma reggel  (2010.10.16) láttam a Discovery-n egy filmet a "civil" robbantásokról. A lényeg, hogy a robbantás következtében lényegében ugyanannyi tömegű törmelék képződik, amennyi az épület tömege volt. (Evidens.) A maradékot a szakmai szlengben "sitt"-nek nevezik. A robbantás  befejező művelete a "sitt" szállítás előtti gondos átvizsgálása, mert a szakmai tapasztalatok szerint szinte mindig marad fel nem robbant töltet a hozzá tartozó gyutaccsal és zsinórral... Így már világos a dolog! A Termit megsemmisíti saját áruló nyomait is. Ez egy igen lényeges logikai elem az összeesküvés elméletben. Furcsa, hogy senkinek sem jutott eszébe a téma kapcsán. Ez a vizsgálat amúgy szakmai szabály. A "Bautrend" robbantó cég honlapján a következők olvashatók. "A robbanás után be kell járni a romokat és meg kell győződni arról, hogy minden a tervek szerint történt-e, valamint nem maradt-e esetleg fel nem robbant töltet. Ezután elkezdődhet a törmelék elszállítása."
Az ikertornyok valamelyikének tetejéről ledobott billiárdgolyó is kb. 9 másodperc alatt ér le a földre. Utólagos számítások szerint az iparszerű "lapításos" omlasztáshoz minimum 96 sec. szükséges. A lapított összeomlás az alsó emeletek ellenállása miatt mindíg lassul, sohasem gyorsúl. Dehát itt így történt.
További gyanús körülmények is felmerültek.

Az egyik toronyba a gép a 77-85 emelet magasságában csapódott be, de kitörtek a földszinti előcsarnok ablakai, lehullott a burkolat és egyéb rongálódások keletkeztek. Mitől? Mintha az előcsarnokba is gép csapódott volna, de nem csapódott!
William Rodriguez karbatartó, az utolsó élve kimenekült személy egy épület utcaszint alatti részében történt nagy robbanásról számol be. Ezt a földrengésjelző intézet regisztrálta (!), csaknem egyidejüleg a felső szinten történt robbanással, de a két impulzus egymástól jól megkülönböztethető. Ez azt jelenti, hogy az első robbanás az u.n. B.2, ill. B.3. (föld alatti) szinteken, a gép becsapódása előtt (!) történt.
Egy tanú földalatti átjárón átmenekült a déli épület alagsorába, ahol szintén bekövetkezett egy alagsori robbanás... Megfigyelték és a felvételeken is látszott, hogy az alagsori robbanások előtt füst tört fel a "föld mélyéből".
Gyanús jelek alul, további gyanús jelek felül.
A tornyokon, jóval az összeomló szintek alatt, kis fények jelennek meg, a u.n."squib-ek"? Ezek szabályos (ipari) robbantásnál az épületek külső sikján elhelyezett szerkezetek robbanását jelentik. Hogy kerültek a tornyok külső felületére a squib-ek? A gépek hozták és dobták oda le őket? Nem! Az épületekbe extra erősítések, u.n. "sky lobbyk" lettek beépítve. A "squib" ek ott villantak fel, ahol ezek a szerkezetek voltak. Minő véletlen. A jelek szerint ezeknek az erősítő dúcoknak a megsemmisítéséhez kivülre is robbanóanyagot helyeztek. Ezek a "squib-ek" tehát szintén arról árulkodnak, hogy robbantás történt.
A robbanás kisérő jelensége a lökéshullám. (A kerozin égésének nincs lökéshullá
ma ...) A torony felől menekülő embereket egy felhő üldözte az utcákon. Olyan volt mint egy tornádó, vallják a túlélők, ill. mutatják a felvételek. A felhő (füst) maró volt, forró és zajos. A keletkezett továbbá karfiol alaku füstképződmény, ill. porfelhő. Ez valamire emlékeztette a szakembereket és a laikusokat egyaránt. Egy vulkán kitörésére.
Az Amerikai Földtani Áttekintő meg is magyarázta az. u.n. "pyroclastic ár" fogalmát, mibenlétét. Ezeket robbanások generálják: a vulkáni robbanások, vagy a robbantások! Egy ilyen pyroclastic ár képes a víz felületén lebegni, ill. azon haladni. Mit tesz isten, így viselkedett a manhattani áradat is. A Hudson folyó tükrén úszott - kúszott!
Vissza az alapohoz.
A WTC alá, az épületek alapjai köré hatalmas víztartó falakat építettek az Óceán, ill. a Hudson folyó esetleges vízbetörései ellen. Nevük "fürdőkád" volt. Ebben helyezték el, többek között, a hétemeletes mélygarázsokat? Az omlás feltárása után kiderült, hogy az egyméteres falak 45 cm mélységben befelé dőltek. E jelenség része az alagsor beomlásának. De a lapuló összeomlás hogy dönthette befelé az épület mély alapjait, miért nem kifelé döntötte? Mi idézte elő a behorpadást? Jó kérdés.
További furcsaságok.

Három héttel az omlás után még tüzek voltak az alagsorban, amit olvadt fém (!) okozott, ill. táplált. Sőt! Tovább égett még nyolc hét mulva is.
Steven Jones professzor egy 25 oldalas tanulmányában olvadt fémek jelenlétéről értekezik a WTC 1, WTC 2 és WTC 7 alagsorában. [Hogy jön ide a WTC 7? Ez is jó kérdés, majd később rátérünk.] A kerozin lángjai viszont nem olvaszthatták meg az acélt (l. fent).Az olvadt fém tartós (!) jelenléte közvetlen bizonyítéka a magas hőt fejlesztő robbanóanyagok használatának. Ilyen anyag pl. a Termit! A Termit "végterméke" a megolvadt acél. A termitet a dicsőséges US Army gyujtóbom bákhoz használja. Vas, oxigén és alumínium alkotják. Meggyulladásakor egy szél sőségesen forró reakció zajlik le (ezért gyujtóbomba). A Termit mindössze 2 mp. alatt képes 2500 °C foknál magasabb hőt fejleszteni, nyilt térben is (!). Ez viszont tökéletesen elegendő az épületacél cseppfolyósításához... A termit másik mellékterméke az aluminiumoxid, amely fehér füstgomolyok alakját ölti. A déli torony 81 emeletének magasságában valami nagyon fényes anyag folyik, a szakemberek szerint aluminiumoxid.
A FEMA jelentés C melléklete arra utal, hogy a WTC acélszerkezetének maradványain ként találtak. A kén olvadáspontja alig alacsonyabb, mint az acélé. Az acélgerendák maradványait kénmaradvány, vasoxid és vasszulfát réteg boritotta. Ként használnak a Termitnél is, neve "Thermate". Hatásfokozó adalékanyagnak tekint
hető!
Ezután lássuk a civil rombolóipar (the demolition industry) tevékenységének egyes sajátosságait a szükséges összehasonlítások végett. Egy legális épületrobbantás komoly előkészületeket, nehéz felszereléseket igényel. Az épületek alapjait támadják legerősebben. A robbantás sorozat az alagsornál kezdődik, az épület felső része azután következik, "eltörjük a tetejénél", mondják a szakemberek, hogy az összeomlási folyamat (collapse) folyamat beinduljon. Igy haladnak lefelé. Minden robbanószerkezeten külön időzítő van  Függőleges acélidomoknál ék, vagy "V" betü alakú robbanószerkezetet használnak  Ez "halálos", négyzetcentiméterenként kéttonnás nyomóhatást fejt ki. A robbanás sebessége 8 km. másodpercenként. Úgy lehagyja a szabadesést, mint az agár a teknősbékát... Az ipar több mint ezer fajta robbanószerkezetet alkalmaz, amelyeket anyaguk és alakjuk és robbanási sebességük különböztet meg. Egy robbanó huzal pl. 6 km/sec sebességgel robban. Késleltetők használatával egész pontosan szabályozható, hogy a törmelék hova essen. Szabályozható még a rezgés és a zajszint is. Minden a késleltetők finom összehangolásán műlik.
A WTC lerombolása (demolition). Az alagsorirobbantások a föld alatti épületmag lerombolását szolgálták. A robbantási előkészületeket rövid idő alatt végezték el. A mag megmaradt oszlopainak csonkjain az ék alaku nyírási nyomokat jól láthatók. Ezeket a perdöntő bizonyítékokat jóval később fedezték fel, ill.- ismerték fel jelentőségüket. Senki sem állíthatja hogy a legkevesebb 77 emeletnyi magasságban keletezett kerozin tűz az alagsorban ilyen nyíróhatást válthatna ki.
A ground zero azt is jelenti, hogy ami 110 emeletnyi, 2 millió tonna acélból, betonból, üvegből megmaradt, belehullott (?), abba a hétszintes üregbe, ami a berobbantott alagsor helyén keletkezett. Erről a gyerekdal jut eszébe az embernek: "Apu hogy megy be az a nagy elefánt az oroszlán barlangjába?" Az asszociáció azért is kézenfekvő, mert a tornyokat fehér elefántoknak is becézték...
Kik tudták előre, mi fog történni? A "véletlenek" egybeesése.
Rudi Guliani New York főpolgármestere elismerte az ABC hírügynökségnek, hogy előre tudott a tornyok ledőléséről (a gépek becsapódása után a mentési irányító központban tartózkodott, ott mondták neki). Érdekes, hogy a főpolgármester "biztonsági bunkere" a 7 épület 23 emeletén volt, de Giuliani más "harcálláspontot" választott épp szeptember 11.-én.
Larry Silverstein a WTC főrészvényese is tudhatott valamit.  Ez a cikk voltaképp miatta íródott. Róla, illetve arról az Amerikáról szól, amelyet megtestesit.
Silverstein ingatlanokkal kereskedő iparmágnásszéleskörü politikai kapcsolatokkal... 2001 tavaszán 99 évre kibérelte az egész WTC komplexu mot, potom tizenötmillió dollárért. A biztosítási szerződéseket úgy módosittatta, hogy azok kiterjedjenek a terrorcselekmények által előidézett károkra is. A bérleti szerződésekben pedig kikötötték, hogy az épületek elpusztulása esetén (...) az ujjáépités kizárólagos joga Silverstein urat illeti meg.

A "merénylet" után harcot indított a biztositó(k) ellen az épüle tek eredeti értékének utólagos megduplázása iránt, mert szerinte a kettős becsapódás kétszeres (!) katasztrófát okozott (...). Nyert! Megítéltek neki több mint hétmiiliárd (!) dollárt. Tisztes nyereség a mindössze 15 millió dolláros befektetéshez viszonyítva...  Ő persze az áldozatokra és a családjaikra gondolt. Határozott véleménye mindenesetre az, hogy a komplexumot ujjá kell építeni.
Külön téma a WTC.-7 épület sajnálatos összeomlása. Ezt úgy is nevezték, hogy a tornyok kiszolgáló egysége. A legerősebb szerkezetű az összes WTC épületek közül, amelyek sokkal súlyosabban megsérültek, mint a 7-es, mégis kibírták. Ez "csak" 46 emeletes volt, így röpke 6.5 másodperc alatt omlott össze, ill. vált porrá.  Nem semmi! Ahogy a nagykönyvben irva van, eltünt a saját alapjának hült helyén...
Honnan, honnan nem, Silverstein úr tudta, hogy a WTC-7 is le fog dőlni. Saját szavai szerint onnan tudta, hogy az épületben heves tűz keletkezett. Ő a tüzoltó parancsnokkal tartotta a kapcsolatot és ketten, azaz kollektíve úgy döntöttek hogy az épületet az emberi áldozatok elkerülése végett le kell rombolni, mivel a tüzet (?) a tűzoltóság nem látta megfékezhetőnek (?). Majd végignézte ahogy az épület összedől. Csak költeményket nem szavalt, mint Nero amikor Rómát felgyújttatta...
Aztán kiderült, hogy a 7-esben nem is voltak tűzoltók, többek között azért, mert tűz sem volt.... Ezt vallotta a tűzoltó egységek parancsnoka. Az épület a "klasszikus" robbantás szabályai szerint omlott össze, eltérően a tornyoktól, ahol más szisztémát alkalmaztak. A "szakemberek" nyilván tudták, miért... A fentírt 6.5 másodperc kevésnek tűnik ahhoz, hogy Silverstein úr cseveghessen a tűzoltók parancsnokával. A WTC-7 esetében egy középső tartóoszlopot "törtek" össze először. Az épület önmagába zuhant. Így a környező épületek nem sérültek.
De miért pont a 7-es?

A History Channel interjút készített 
Ramon Gilsanz szerkezeti mérnökkel, aki rámutatott a "töréses" robbantás tényeire és arra, hogy a 7-es bedőlése "nyugtalanítóbb" jelenség volt mint a tornyok összedőlése. Ez Amerika történetében az első acélszerkezetű épület lenne, ami - úgymond - tűz következtében dől össze. Itt is berobbanással kezdődött, de másképp, mint a tornyok esetében. A robbantás hat és fél másodperce alatt megsemmisült többezer titkos akta a szervezett csalásokról. Közöttük voltak a Worldcom és az Enron óriáscégek óriásbotrányainak aktái is, valamint a 70 milliárd dolláros californiai áramcsalás,
A tornyok "evakuálásának" kérdőjelei.
A hetest "sikeresen" kiürítették, senki sem halt meg. Miért történt ez másképp a tornyoknál? Itt ugyanis nem mondták meg sem a tornyokban tartózkodó dolgozóknak - ügyfeleknek, sem a mentő alakulatok tagjainak, hogy a repülőgépek becsapódását az épületek összeomlása fogja követni. Miért nem? Sőt a tornyokban tartózkodóknak azt tanácsolták valakik, hogy térjenek vissza irodáikba, mivel minden rendben van (lesz). Egy tanú szerint azt közölték, az 1-es tornyot (már) kiürítették, de a 2-es rendben van, visszamehetnek irodáikba. Egy másik tanú Mr. Stanley szerint egy biztonsági őr visszairányította az embereket irodáikba mondván, hogy ott biztonságosabb. Ő azonban a Szabadság szobor felé pillantott és észrevette a felé rohanó másik gépet., amely a déli tornyot a 78 - 84 emelet között találta el. A törmelék csapdába esett Stanleyt kollegája Brian Clark mentette meg. A verejtékes lépcsőmászás során Stanley "megérezte", hogy az épület össze fog omlani. A többiek cáfolták ezt, mondván hogy egy acél épületben csak a szőnyegek és a függönyök, meg a tapéták és a bútorok égnek el. Stanley "tippje" jött be... A vitatkozók viszont egyformán jól hallották a bumm - bumm hangokat...Joseph Mylanowitz mobilon hívta fiát Greg-et, aki a déli torony 93 emeletén tartózkodott és beszámolt arról, hogy fél. El akarta hagyni munkahelyét, mikor az északi tornyot megtámadták, de azt mondták neki nagyobb biztonságban lesz, ha visszaül az íróasztalához. Mielőtt meghalt, azt ismételgette, miért hallgattam rájuk.
Személyi összefüggések.
A merényletek által érintett tornyok és a Washingtoni Dulles repülőtér elektromos biztonsági és jelzőberendezéseit az a cég építette, amelynek Bush elnök öccse Marvin P. Bush volt a tulajdonosa. Cége a Securaton telepítette a WTC komplexum új (tökéletes) biztonsági berendezéseit. A cég vezérigazgatója Bushék unokatestvére Wirt D. Walker volt. Kérdésként vetődött fel, csak a biztonsági berendezéseket telepítették e vagy egyuttal a megsemmisítő szerkezeteket is?
Scott Forbes tanu, a déli épület egyik irodabérlője arról vallott, hogy a robban(t)ást megelőző hét végén addig  "példátlan áramszünet" volt. Erről a Kikötői Felügyelettől 3 héttel előbb értesítést kaptak azzal, hogy a banki számitógép rendszereket állítsák le a 97 emeleti adatközpontban. Az áramszünet "mellesleg" azt eredményezte, hogy nem működtek a biztonsági berendezések sem és - az összes ajtó nyitva volt... Persze nem működtek a biztonsági kamerák sem. (Szabad volt a vásár...) Overallos embereket láttak, akik nagy szerszámos ládákkal és kábelkötegekkel járták be az épületet. Az alkalmazottaknak azt mondták, hogy internet kábeleket fektetnek. Kik voltak ezek és mit csináltak valójában? Scott a túlórák miatt szept. 11-én szabdnapos volt. New Yerseyből nézte a történteket. Gyanúját leírta és a "Szeptember 11 Bizottságon" kivűl sok hatóságnak megküldte. Nem vették figyelembe. 
Ben Fountain a Fireman's Found alkalmazottja a tornyoknál végrehajtott szokatlan átszervezésekről, kiürítésről számolt be, amely hetekkel a robbanás előtt történt. Kiderült, hogy a robban(t)ás előtt eltávolitották a tornyokból a legfontosabb biztonsági "alkalmazottakat" a bombakereső kutyákat, mert ilyenek is voltak... Milyen galibát okozhattak volna ha szolgálatban maradnak?
Gazdasági háttér.
Az ikertornyok üzemeltetése súlyosan veszteséges volt a Newyorki Kikötői Hatóság számára. Sokmilliós volt a "rezsi" (horribilis közüzemi díjak). Az Internet nyújtotta kommunikációs lehetőségek fejlődésével egyre csökkent a tornyok bérlőinek száma.
Egy másik gond is támadt. Kiderült, hogy az acélszerkezetek rozsdavédelmére felvitt műanyaghab rákkeltő, ezért megtiltották alkalmszását. Bár a WTC sok törvény betartása alól felmentést kapott (?), a hatóságok előirták az acélszerkezetek megtisztítását az azbeszttől, mert ez volt az amúgy közismerten rákkeltő anyag. A teljes azbesztmentesités azonban egyszerűen végrehajthatatlan volt. Milliárdos tisztítási árajánlatok voltak, de egyik biztosító sem vállalta a költségeket. Részlegesen valami könnyebb védőbevonattal pótolták a rákkeltő azbesztet. Ez később arra volt jó, hogy a "hivatalos" elmélet kiagyalói azt állithassák, hogy a gépek bacsapódása által keletkezett rengés (rezgés) lerázta ezt a védőanyagot az acélról, amely védtelenné vált a kerozin "emésztő" tüzével szemben...
Később persze fizettek Silverstein úrnak, mint egy katonatiszt. A tornyok felrobbantása valósáágos bombaüzlet volt. (A hagyományos robbantások elterjedésének is az az oka, hogy a robbantás sokkal olcsóbb, mint egy elavult épület javítgatása.) A két fehér elefánt hűlt helye a Ground Zero egy új városfejlesztési koncepció rendelkezésére áll. Az oda álmodott Freedom Tower 533 m. magas lenne.
Utókövetkezmények, a manhattani por ártalmai.
A manhattani por-tornádó beton, üveg, nehézfémek (ólom, higany), dioxin és benzol részecskéket sodort magával és persze azbesztet is... Ezek minden élő (növény, állat, ember) számára ártalmasak. A mentésben résztvettek ezreinél mutattak ki azóta tüdőrákot és másfajta súlyos, ill. végleges egészségkárosodást. Pusztulnak az ember, ill. hulla kereső mentőkutyák is. Ez az egész egy gigantikus nyilttéri (piszkos) szemétégető volt a legnagyobb ilyen "üzem" a világtörténelemben.
Az orvosok is csodás szimptómákban gyönyörködhettek. A hozzájuk tóduló betegek bőrének pórusaiból valami kék massza szivárgott. Az ürülék kék zöld színekben pombázott és füstszagú volt. E tünetek többnyire a robbanás után hónapok mulva jelentkeztek. A robbanás után három hónappa márl Washingtonból utasították (?) az EPA-t (környezetvédelmi hatóság), hogy Manhattant nyilvánitsa veszélytelennek és nyissa meg a Wall Streetet is a gyalogosok és a kocsik (gyerekkocsik) számára, noha a környezet (levegő) ekkor még mérgezett volt. Egy szövetségi bíró Christine Todd emiatt megrótta az EPA vezetőjét Whitmant  és megvonta mentelmi jogát. Aztán kiderült, hogy a washingtoni utasítás, pontosabban szólva, Fehér Házból jött (honnan is jöhetett volna).
Acél dilemmák, "régészeti felfedezések".
A csokoládé módjára olvadékony acél minőségét korábban az Underwriters Laboratories nevű cég vizsgálta. Az acélt kiválónak minősítette! A cég most hallgatott. Egykori igazgatója Kevin Ryan azonban megszólalt. Pontosabban előbb egy levelet írt a NIST (vizsgálóbizottság) egyik tudósának. Öt nappal ezután kirugták... A levél a NIST 2004-es jelentésével kapcsolatos kétségeit fogalmazta meg.
A '93-as első sikeretelen merénylet után az épületek tűzvédelmét megerősítették. A NIST vizsgálata nem tér ki arra, hogy volt képes a gépek becsapódása keltette rezgés "lehámozni" a tűzvédő rétegeket az acélról a becsapódások helyétől igen távoleső épületrészeknél is. A jelentés Kevin szerint üres feltételezések kolleciója. Anti-tudomány a maga nemében. Előre levont következetésektől halad visszafelé néhány feltételezésig. Az acél olvadáspontját és a kerozén hőfejlesztő képességét nem vizsgálták, pláne nem vetteték össze. Egy számító gépes modellt konstruáltak, amellyel nem lehet vitatkozni.

Kevin megmutogatta felfedezéseit. A romok között egy kicsavarodott 8 tonnás H profilú acélgerenda szerinte önmagáért beszél Meghajlott, deformálódott - törés nélkül. Többezer fokos hő kell ahoz, hogy így meggörbüljön. A tenziós oldalán egyáltalán nincsenek horpadások, ill. repedések.
Egy másik, "meteorit szerű" darabnál összeolvadt egymással az acél és a beton. Senki nem látott még ilyet, azok közül, akik acéllal dolgoznak. Feltünőnek tartja, hogy a törmelék kétféle anyagból áll. Hatalmas széttört, elhajlott oszlopok és majdnem teljesen elporladt anyagokból. Egyik sem a kerozin tűz mellékterméke.
Kincsvadászok, figyelem!
A kereskedelmi bankok és a Comex aranya ezüstje a WTC-7 romjai alatt van, vagy kellene lennie. A Nova Scotia Bank aranytárolója is itt volt. Most is ott van, vagy elolvadt, elvitték? Ki tudja...
Az egész úgy néz ki, mint egy újabb Pearl Harbor (háborús ürűgy).

 II.

Tanulságok
Azt írtam az első részben, hogy a fenti egyszerü "casus belli" nem volt elég Amerikának. Ezen felül még egy "big businessre" is szüksége volt ahhoz, hogy Afganisztán és Irak megtámadásán túl, lerombolja a világ huszadik századi rendjét, Amerika korlátlan világ-diktatúráját állítva a helyébe.
Most egy kicsit távolról indulok, hogy megközelíthessem a témát, vagyis tulajdonképpeni mondanivalómat - a WTC affér ürügyén. Már írtam korábban egy könyvről, amit Ramsey Clark az Egyesült Államok egykori legfőbb ügyésze írt 1970-ben. Magyarul is megjelent 1972-ben a Kossuth Könyvkiadónál. Címe: "Bűnözés Amerikában". [Azért elemeztem a könyvet, mert íróját össze akartam hasonlítani Györgyi Kálmán egykori legfőbb ügyésszel. Persze hülyeség lett az egészből. Rá kellett jönnöm ugyanis, hogy Györgyi nem hasonítható egyetlen holt, vagy élő legfőbb ügyészhez sem...]
Clark finoman szólva nem lelkesedett  a létező Amerikáért, különös tekintettel a közállapotokra. "Úgy 'látszik', olyan országgá váltunk, amelyben az erőszak uralkodik a félelem fölött, a szabadság romjain." Azt is ő írja, hogy "A bűnözés hű tükre a nemzeti karakternek."
Hogy vélekedik a bűnözésről - 1972-ben?"Legkevésbé az olyan bűncselekményekre figyelünk fel, amelyeket privilégiumokat élvező emberek követnek el a maguk könnyedebb, kevésbé kihívó  és látható módján. Az 'intellektuális bűncselekmények' elkövetőinek többsége köztiszteletben álló ember ... Az ilyen bűncselekményekből származó jogtalan haszon bőségesen felülmúlja a többi   bűncselekmény együttes hasznát ... Az 'intellektuális bűncselekmény' mind közül a legrombolóbb hatású."
De mit ért Clark az "intellektuális bűncselekmény" fogalma alatt? Olyan vagyon elleni bűncselekményeket, amelye ket a büntető törvények körülírnak és büntetéssel fenyegetnek. Olyan bűncselekményeket, amelyek a társadalom erkölcsi rosszallását is kiváltják, azon felül.
Nem feledkezik meg a szervezett bűnözésről sem. Úgy vélekedik, "... Talán a legnagyobb kár, amit a szerve zett bűnözés okoz, a hatósági személyek korrumpálása. Ez sokkal inkább ártalmára van a közösségnek, mint maga a bűnözés. Ahol köztisztviselőket vesztegetnek meg, ott az egész közösség erkölcsi légkörét is kikezdik ... Erkölcsi lazaság keletkezik, mert maga a rendszer nem feddhetetlen többé."
Vegyük észre, hogy Clark, borúlátása ellenére, a "benn a bárány kinn a farkas" relációban gondolkodik. Abból indul ki, hogy a hatalom alapjában jó és erkölcsös, de ki van téve a bűn csábításának és úgy járhat mint az erényes leányzó akiből kurva lesz, ha nem vigyáz.
Clark nem nem lehetett naív, de erkölcsi idealizmusának rózsaszín üvegén át látta és próbálta láttatni a dolgokat. Bizonyos prédikátori attitűdöket is alkalmaz. Ráolvasással véli megjavíthatónak a közszereplőket, a közállapotokat.
Nem követhetjük sem gondolatmenetét, sem bizakodását. Tézisei nem jöttek be.
A kapitalista társadalomnak egyetlen vezérlő elve van, a haszon. E kategórikus imperatívusz nem egyeztethető össze sem az elméletben, sem a gyakorlatban az erkölcs ugyancsak kategórikus parancsai közül a következők kel: "Ne gyilkolj! Ne lopj! Ne kívánd felebarátod házát, se szolgáját, se szolgálólányát, se ökrét, se szamarát se semmit (!), ami a te társadé!"
Az emberi nyelvben a laghazugabb szó a "demokrácia". A szó a nép uralmát jelentené. A nép az emberiségnek származás, faj, nyelv, erkölcs (!) s műveltség szerint összetartozó része. A nép "atomja" az egyén. Mint az egész oszthatatlan része alanya minden olyan jogosultságnak, amely magát a népet megilleti, már ahogy ezt Móricka elképzeli.
E struktúra (emberiség - nép - egyén) viszonyrendszerének körülírását egyébként a laghazugabb papír, az  1776 augusztus 2-án tizenhárom amerikai állam által megszavazott és deklarált, "Függetlenségi Nyilatkozat" tartalmazza eképpen.
"Magától értetődőnek tartjuk azokat az igazságokat, hogy minden (!) ember egyenlőként teremtetett, az embert teremtője olyan elidege níthetetlen jogokkal ruházta fel, amelyekről le nem mondhat, s ezek közé a jogok közé tartozik a jog az élethez és a szabadsághoz, valamint a jog a boldogságra való törekvésre. Ezeknek a jogoknak a biztosítására az emberek kormányzatokat létesítenek, amelyeknek törvényes hatalma a kormányzottak beleegyezésén nyugszik. Ha bármikor, bármely kormányforma alkalmatlanná válik e célok megvalósítására, a nép joga, hogy az ilyen kormányzatot megváltoztassa vagy eltörölje, és új kormányzatot létesítsen, olyan elvekre alapítva és hatalmát olyan módon szervezve, amely jobban védi."
Ezek után felgyorsulnak a dolgok! 1776-hoz képest röpke 83 év múlva (több mint két emberöltő),- az 1789-es Nagy Francia Forradalom (szabadság egyenlőség testvériség) után 70 év elteltével,- az 1848-as magyar forradalom [leverése] után pedig 10 évvel, azaz 1859-ben (!) még ott tartunk, hogy  "John Brown felkelést robbant ki a rabszolgaság eltörléséért, de elfogják és kivégzik. 1860-ban Lincolnt választják meg köztársasági elnökké ... Kitör az amerikai polgárháború [1861-65] ...1863. január 1-én Lincoln kihirdeti a rabszolgák kárpótlás nélküli fölszabadítását ... A rabszolgák tömegesen szöknek át és állnak be az északi hadseregbe ... A déliek sorozatos vereségeket szenved nek, és 1865-ben leteszik a fegyvert. Öt nappal késôbb bérgyilkosuk megöli Lincolnt. Ugyanebben az évben módosítják az alkotmányt, hozzáfûzik, hogy a rabszolgatartás mindenhol megszûnik és tilos. A törvényt öt déli állam szabotálni próbálja, ezért itt átmenetileg katonai diktatúrát vezetnek be, amíg sikerül érvényt szerezni a törvénynek (1865-70). Ebben az idôszakban alakul meg a Ku-Klux-Klan, egy négerellenes terrorszervezet. 1870-ben kiegészítik az alkotmányt azzal, hogy a négerek ugyanolyan emberek (!), mint a fehérek, minden jog megilleti ôket, természetesen a választójog is. 
Ebből is látszik, a yankee későn érő típus, de azután - visszafejlődik...
Az echte nagy gazemberségeket az államvezetés szintjén tervezik és szervezik. Ennek során, bedolgozókként, gyakran felhasználnak bűnözőket, bűnszervezeteket. Ezen a szinten nincs erkölcs és nincs törvény sem. Az "állambűnözés" kivűl marad mind a büntető. mind a polgári törvények keretein. A "kivűl marad" talán pontosabban definiálható úgy, hogy "fölötte áll"...
Bush elnök a civilben köztörvényes bűnöző vonatkozásában a Gooooogle az "impeach ment Bush" keresőszavakra "nagyjából" 13.600.000 találatot ad 0,16 másodperc alatt. [Az impeachment eljárás az amerikai elnökök ellen indítható különleges bűnügyi vizsgálatot jelent. Egy ilyen vizsgálat buktatta meg Nixont, mert betörést szervezett a Demokrata Párt székházába. Egy másik ilyen vizsgálat nem buktatta meg Clintont, mert ő csak leszopatta magát Monica Lewinski által.]
Bush ellen ilyen vizsgálat egyáltalán nem indult. A WTC felrobbantása, valamint az afganisztáni és az iraki háború korántsem oly súlyos vétségek, mint Nixon betörése, meg Clintonnak az orális szobában folytatott hetyegése. A montázs-képen Bush elnök, Cheney alelnök Rumsfeld védelmi miniszter. Joggal vidámak. Őket nem fogja semmiféle törvény. Nem fogja, mert nincsenek ilyen törvények.
Egyszer utána néztem Bush "közönséges" büntető ügyeinek. Akkor 260 eljárás folyt ellene köztörvényes büncse lekmények miatt. Persze mindben ártatlan volt... De most lépjünk egy nagyot.

III.
Amerika bűnössége - ostobasága 
Immár harmadjára írom le és nem véletlenül:  "... a fenti egyszerü 'casus belli' [a WTC megrongálása] nem volt elég Amerikának. Ezen felül még egy "big businessre" is szüksége volt ahhoz, hogy Afganisztán és Irak megtámadásán túl, lerombolja a világ huszadik századi rendjét, Amerika korlátlan világ-diktatúráját állítva a helyébe."
Honnan veszem ezt? Hát nem az ujjamból szopom, az biztos!
1990. szeptember 11-én (!) id. Bush beszédet tart és meghirdeti az új világrendet (new world order). A neoliberális neokonzervatív "új világrend" kifejezést tehát ő vezette (dobta) be. Ehhez a WTC. lángjai a háttérvilágítást szolgáltatták. Nyilván tetszenek érteni. Nem arról beszélt, hogy Amerikát támadás érte, az ügyet megvizsgáljuk, a tetteseket, a felbújtókat, a bűnpártolókat fele  lősségre vonjuk. Vizsgálatra azonban nem volt szükség, Bush nagyon jól tudta mi történt tehát azt is hogy az igazi bűnösöket nem fogják felelősségre vonni, hisz a bűnösök Amerika vezető körei.
Azért gondoljunk bele kissé, hogy egy ilyen rendkivűl bonyolult akcióba hány embert kell beavatni, bevonni, koordinálni, megfizetni? Hánynak a hallgatását kell megvásárolni, vagy kikényszeríteni? Ebben az egészben az a félelmetes, hogy hány meg hány gazember ül az amerikai Kongresszusben, kormányhivatalokban, titkosszolgálatokban, akiknek börtönben, ill. akasztófán lenne a helyük, ha Amerikában (ill. a világon) lenne jog, ill. jogszolgáltatás. Nincs!
A robbantás, ill. a Bush beszéd egybe-szinkronizálása értékes következtetések levonására ad alkalmat.
  • Az új világrendre vonatkozó elképzeléseknek, sőt terveknek már készen kellett lenniük a WTC lerombolása
    előtt!
  • Az új világrend megteremtése pontosan egybeesik azzal, amit a gondolkodó emberek a háttérhatalom világuralomra törő összesküvésének neveznek.
  • Az amerikaiak tulajdonképp nem törődtek azzal, hogy WTC verziójuk hihető e vagy sem. Ők szembeköpték a gondolkodó embereket.
A torony lerombolása óta eltelt tíz év távlatából több - kevesebb bizonyossággal véleményezhető: bölcsek e az amerikai cion bölcsei? A válasz nemleges...
A cikk, ha még emlékeznek az elejére, az Ahmadinejad beszéd miatti kirohanással kedődik. Mi van e mögött az amerikai cirkuszolás mögött. A gojok mérhetetlen lenézése! Bizonyítható ez? Igen. Véletlenül bukkantam az Interneten egy értékes linkre, a Neocon Expressre.

Úgy látom, ők is szeretik mondanivalójukat képekkel illusztrálni. A "tárgyban", vagyis az iráni kérdésben és Ahmadinejad személyét illetően a neoko(h)n állás pontot a jobboldali  kép tükrözi... Szellemes, nemde?

Ami pedig a szépen bimbózó new world ordert illeti.
A nyugati futurológusok közül a két leghírhedtebb seggfej Francis Fukuyama  Samuel P. Huntington. Az előbbi azt hirdette, hogy a kapitalizmusban kiteljesedik a világ (a társadalom) fejlődése és megszűnik a történelem (...).

Az utóbbi szerint a XXI századot a civilizációk (vallások) háborúja, majd földrajzi elkülönülése jellemzi. Vízióiról egy igazán vicces térképet is szerkesztett. A képen sajnos nem olvasható szín és jelölés magyarázatok felülről lefelé az alábbi világövezeteket jelölik: western, orthodox, islamic, latinameric, chines, hindi, buddhist, japanese.

Haha!
Nem így alakul a pakli. A judeo-globalizmus szembetalálja magát egy olyan antiglobalizmussal, amely a zsidó diaszpóra (szétszóródás - beszivárgás) módszerével, az iszlám könyörtelenségével, a kinai pragmatizmussal, az orosz brutalitással küzd ellene, a saját eszközeivel, különös tekintettel a "pénz alkímiájára" (à la Soros György). Ebben a nagy játszmában a kis reszli államok a forgács, a reszelék szerepét játszhatják csupán. A vasreszeléknek pl. az a sorsa, hogy a mágneses erővonalak irányába rendeződik.
Orbán Viktor is a kapitalizmus árnyoldalairól fecsegett Tusnádfürdőn. Most meg Moszkvába készül. Dehát ő Amerika és Izrael barátja. Hogy van ez?
2010.10.23
Sz. Gy.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése