2018. március 20., kedd

csak a fogatlan cigány kazár nem harap










csak a fogatlan cigány kazár nem harap






A holló kosztosok bandája , ha rászabadul a népre , tépik szaggatják mint a sakálok a nemzetet . És csak a fogatlan cigány kazár nem harap, de ő uszítja a többit !!!!!Neki megrágják a falatot !!!!Ő a pénzszivattyú működését ellenőrzi , és ernyőt tart a rablásaik elé !!!!Hogy ne lássák , pedig már a vak is látja !!!!!!Ez ám a holorablás igazi karrier . Míg téged GMO élelmiszerrel táplálnak , hogy majd az unokáid unokái meddő legyen , és kihaljon a családod ,addig ők annyit loptak , hogy az unokáik unokái , és azok unokáinak sem kell dolgoznia , mert a kamatokból megélnek . Ha nem tudnád a kamat az elsődleges terror , de tapasztalhatod mikor kivágnak az otthonodból , rokkantan gyerekestől mehetsz a híd alá és örülsz ha napjában egyszer ehetsz egy karéj zsíros kenyeret , míg helytartóid a 3. luxus villát rendezik be , és nem jut eszükbe , hogy egy tányér meleg étellel megkínáljanak !!!
Este van este van a tűz sem világít …..., de akkor még befogadták a szegényt , most ,, akinek semmije sincs annyit is ér „ loptatok volna ti is mint ahogy antal jóska mondta most nem a morzsát csipegetnétek !!!








Simicska borítja a bilit?.....Ez az ATOM-BOMBA? (Csak erős idegzetűeknek) 

2018. március 16. 
olkt.hu

Az OLKT-hoz üzenetben érkezett és mivel elég érdekesnek tűnik, közlöm a tisztelt olvasóval.

Ezt most olvastam, elgondolkodtató és hátborzongató, ha csak a fele igaz. A forrást sajnos nem tudtam fellelni. "Befújta a szél a postaládámba"

Tehát:
"A 2010-es kormányváltás után az első év a politikai tisztogatással és a pénzbeszedési rendszer felépítésével telik el. Az EU pályázatok másfél évre leállnak, amíg az építőipart betörik és a pénzeket becsatornázzák. Nagyjából 2011 közepétől, inkább végétől kezd el nagy ütemben dőlni a pénz Orbán környezete felé.

Már 2012-ben is legalább 2 milliárd EUR lehet a központba beáramló pénz mennyisége, amit az első időben elég szervezetlenül kezelnek. Orbán paranoid, ezért próbálja nem külföldre vinni a pénzt. Egy saját bankjuk van: a Spéder kezében lévő FHB. Nem mellesleg Spéder könyékig benne van a Magyar Postában, ráadásul ambicionálja a Takarékszövetkezeti rendszer bekebelezését is. Ha az integrációt Spéder képes lenne végig vinni, ahogy Orbánnak megígérte, akkor akár az OTP ellenpontjaként is fellépni képes bankká hizlalhatja birodalmát, ami Orbánnak is fontos. Nemcsak azért, mert így Csányinak is odadörgölhet egyet, hanem egyszerűen lesz hol tartania a pénzét.


Budapest, 2013. november 18.
Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója (b) és Spéder Zoltán, az FHB Jelzálogbank Nyrt. igazgatóságának elnöke beszélget a Magyar Nemzeti Bankban tartott bankárreggeli után a bank épületéből 2013. november 18-án. - MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Spédert Orbán szorosan fogja, többek között a 2008-as bankválság miatt az FHB kimentésére adott állami segítségen keresztül, vagy a takarékszövetkezeti integráció garancia-alapjának feltöltésére adott állami százmilliárdon keresztül. Így az első időkben megvan a bizalom, a beáramló Orbán-pénzek végállomása nagy arányban az FHB, ami idővel kibővül egyes takarékokra is (például a Mészáros családot is finanszírozó B3-ra).



Alig másfél évvel a rendszer beindulása után a beáramló pénz mennyisége elképesztő, 2013-ra már elérik az évi 3-4 milliárd EUR-t, és még ekkor indulnak be újabb csatornák: elindulnak a letelepedési kötvényes off-shore cégek, beindul a MET, eszetlen tempóban pörögnek ki az EU-s pénzek, zavartalanul áfáznak a baráti cégek. A pénz mennyisége egyre zavaróbb, a kis FHB és érdekeltségei mérlegéből kilóg a lóláb, a bankfelügyelet szeme láttára nem lehet ennyi pénzt itthon tartani. Ráadásul, nyilván nem a Fidesz és Orbán Viktor nevén futnak a számlák, hanem gyaníthatóan félig, vagy teljesen fiktív neveken, lásd az örökbecsű Josip Tot és Kaya Ibrahim, csak magyar kiadásban. A fiktív emberek számláit viszont nagyon is valós emberekből álló meghatalmazott rendelkezők irányítják, akik a NER belső körébe tartozó emberek lehetnek. Emiatt lehet Kósának ilyen mesebeli meghatalmazása.



Az elképesztő összegek és a fiktív számlatulajdonosok miatt egyre fenyegetőbb a bankfelügyelet hatásköre, egyáltalán létezése. Ezért a felügyeleti okoskodások megelőzésére 2013 végén a PSZÁF-et begyűrik az MNB-be, Matolcsy alá, és létrehozzák a droidokból álló Pénzügyi Stabilitási Tanácsot.

A PSZÁF kicsinálva, már nem okoskodhat. Nem mellesleg Habonyék közben a világ minden sarkában cégeket és számlákat alapítanak és tartanak fenn. 2014 végéig alapvetően csend-rend van, bár egy balhé kibukik. Habonyék megzsaroltak egy rakás céget, a dilettánsok még amerikaikat is, akik persze jelentenek az otthoni nemzetbiztonság felé, emiatt beindul a kitiltási botrány, A NAV elnökének személyes érintettségével, emlékezetes jelenetekkel. 
Horváth András

Színre lép a kirúgott NAV-os adóellenőr, Horváth András is, és híres dossziéját lobogtatva közli, hogy évi 1000 milliárdot lopnak el ÁFA csalók, állami segítséggel. A kitiltási botrányt kibekkelik, Horváth Andrást kicsinálják. A NER-pénzszivattyú működik tovább, a cégek nagy része fizet, a pénz őrült tempóban áramlik be. 

Zárójelben: Orbán persze paranoid, Spéder mellett a kezdetektől kezdve futtatja Töröcskeit is, aki a Széchenyi bankot gründolta a semmiből. Mit ad isten, 2013-ban pár milliárdért az állam is beszáll a Széchenyi Bankba.Ekkor a banki különadók és üzengetések időszakát éljük, az állam sorban megzsarol több bankot is, hogy vagy eladják a hazai érdekeltségeiket, vagy az állam kicsinálja őket. Ekkor történik a Rejtő regénybe illő eset, hogy Töröcskei zugbankja 1 Eurós ajánlatot tesz a Raiffesisen megvásárlására. De Töröcskei egy dilettáns bűnöző (ami megszokott dolog a NER-ben), és már 2014 végén belebukik a sok rokon és NER-huszár hitelezésébe. A bank pénzét szétlopták, de Töröcskei jó elvtárs volt, így ő megússza, sőt pár év múlva új pozíciókat kap. Zárójel vége. 



És ekkor beüt a 2015-ös brókerbotrány. Sorban dőlnek be a brókerek, Questor, Buda-Cash, Hungária, DRB, stb. Talán még Orbánnak is lehetett némi pénze ezeknél, ami bebukott. Orbán kurva ideges lesz, megérzi, hogy a pénze akár el is veszhet az általa amúgy gyűlölt bankárok miatt, ráadásul a nép is hörög. Spéder teljesítményével is elégedetlen, ezért átrendezésbe kezd. Spédernek bejelenti, hogy kivonja a NER-pénzeket az FHB csoportból. Spéder azonnal tudja, hogy ez mit jelent. Milliárd eurós nagyságrendről van szó, tudja, hogy ezzel a forrásigényes tervei a Posta-Takszöv-FHB birodalomról ugrottak, sőt, ekkora forráskivonásra még az FHB is rámehet. Ezért minden eszközzel tiltakozik, ellenáll. Orbán berág, végrehajtják a forráskivonást és megtörténik Spéder kicsinálása. Spéder egy darabig próbál okoskodni, de amikor hetente indul ellene egy újabb nyomozás gazdasági bűncselekmények miatt, hamar ráébred, könnyen sitten töltheti a következő 10-20 évét. Ezért becsicskul, sorban elad minde nt és eltakarodik. Az FHB mérlegfőösszege bezuhan, 200 milliárddal csökken 2015-ben. 
Orbán Viktor

Orbán a portfolió átrendezésével tölti egész 2015-öt. Folyton Svájcba járkál, vonattal, repülővel, tán még kisbuszával is kisunnyog stikában. Utólag a svájci utazásait idióta magyarázatokkal indokolja a kabinet, miszerint sportvezetőkkel találkozik, meg gyerekkórust hallgat meg. 2015 végére helyreáll a rend, a pénz kimentve Svájcba (azaz szanaszét a világba), Spéder kicsinálva, Csányival kibékülve, de saját bank az még mindig nincs. Orbán saját kezébe veszi az ügyet. 

Régóta nyílt titok, hogy a bajorok szabadulnának az MKB-tól. Rárepülnek, és 2016 elejére egy rejtélyes konzorcium megveszi az MKB-t. Később kiderül, amit már ekkor is lehetett sejteni: a bank Mészáros-Szíjj-Matolcsy érdekeltségbe kerül, azaz röviden Orbáné. AZ MKB-t állami pénzből feltőkésítik, az adófizetők ~150 milliárdból kistafírozzák Orbán új szerzeményét. 

Innentől nyugalom van: van saját bank, a bankfelügyelet Matolcsy alá betolva kussol, a pénz meg csak áramlik. Orbánnak mára szinte korlátlan pénze van, szerintem elérheti a 8-10 milliárd eurót a likvid pénze, plusz a jegybankkal és MFB-vel megtámogatott MKB hitelezési kapacitása. Mellényzsebből veszik meg a TIGÁZT, a fél Balatont, a komplett magyar szállodaipart, váll-rándítva tesznek ajánlatot a Telenorra, szó szerint ész nélkül, számolatlanul vásárolják a cégeket. 



És akkor jön a kampány, és jön Simicska. Akinek a fiókja tele van a hasonló papírokkal. Hogy mi lesz a sztori vége, azt egyelőre nehéz elképzelni. Korábban úgy gondoltam, Simicska nem mer komolyan borítani, mert ő is csak egy nagyarcú, de súlyosan zsarolható NER bűnöző. Hát majd most meglátjuk, bevállalja-e, vagy megmarad ezen a Semjén-bosszantó beszólogatás szinten." 








2015. március. 19. 11:10 2015. március. 19. 11:26 GAZDASÁG

Szorul a hurok az áfabotrányban? Gyanúsított a NAV-vezetők között





Mintha fordulna a kocka a NAV-botrányban: nem elég, hogy az Állami Számvevőszék pár napja kínos jelentést tett közzé a hatóságról, a legfőbb ügyész már azt is elárulta, hogy hivatali visszaéléssel gyanúsítják az egyik NAV-vezetőt, akit emiatt ki is hallgattak. Közben Vida Ildikóék megleckéztetnék az őket támadókat, sorra perlik be leghangosabb kritikusaikat, amiért korruptnak nevezték őket, és milliókat követelnek sérelemdíjként. A NAV-elnök a volt parlamenti képviselő Vágó Gábort is beperelte, többek között egy Facebookra kitett Vida-mém miatt.
Az áfacsalási botrány 16 hónappal ezelőtti kirobbanása óta a kormány és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) folyton azt ismételgeti, nincs is NAV-botrány, semmi probléma az adóhatóság működésével, Horváth András, a kitálaló volt adóhivatali munkatárs pedig a levegőbe beszélt, amikor volt munkaadóját felelősnek állítja be az áfacsalások leleplezésének elmulasztásáért. Most viszont kiderült, hogy mégis lehet valami probléma a hatóságnál, nem is kicsi, és ez immár hivatalos álláspont: Polt Péter, a legfőbb ügyész azt mondta hétfőn a parlamentben a NAV-ügyében folyó nyomozásról, hogy "a hatóság gyanúsítottként felelősségre vonta a NAV egyik vezető tisztviselőjét hivatali visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt".


A gyanúsítotti felelősségre vonás egy olyan ügyben történt, amelyben azt vizsgálja a nyomozóhatóság, hogy megakasztottak-e vizsgálatokat a NAV-nál.
A legfőbb ügyészt az LMP-s Schiffer András kérte számon, és azt mondta, hogy a NAV-botrány kipattanása óta keresik a "zöld dosszié" tartalmát. A dossziét, amely Horváth Andrásnak a NAV-nál történt visszaélésekről összegyűjtött dokumentumait tartalmazta, a rendőrség 2013 decemberében vitte el az áfabotrány kirobbantójától. Polt Péter szerint viszont a zöld dosszié nyitva van, és remélhetőleg ki fog derülni, hogy mennyi igazságtartalma van.
Nem árulják el, ki a gyanúsított
A nyomozás, amiről a legfőbb ügyész beszélt, Horváth András feljelentése alapján indult 2013 decemberében, hivatali visszaélés és más bűncselekmények miatt. Azóta többször meghosszabbították az eljárást, legutóbb 2015 júniusáig. Polt Péter elmondása szerint öt pontban merült fel bűncselekmény gyanúja, ebből egy pontban nem tárható fel bűncselekmény a beszerzett bizonyítékok alapján, viszont további három tényállási pontban folytatódik a vizsgálat, ahogyan a vizsgálatok megakasztásával kapcsolatban is, amelyben a NAV-vezetőt meggyanúsították.
Megkérdeztük az ügyészséget, hogy melyik NAV-vezetőt gyanúsították meg, és milyen intézkedést alkalmaztak vele kapcsolatban. Az ügyészség annyit árult el, hogy a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodán indult bűnügyben 2014. november 4-én hallgattak ki egy személyt gyanúsítottként. A gyanúsítotti kihallgatással összefüggésben ügyészi intézkedésre nem került sor, ami feltehetően azt jelenti, hogy nem tartották szükségesnek a NAV-vezető szabadságának korlátozását. (Talán csak véletlen egybeesés, de a NAV elnökével, Vida Ildikóval másnap, november 5-én jelent meg interjú a Magyar Nemzetben, amelyben elismerte az adóhatóság első embere, hogy rajta van az Egyesült Államokból kitiltottak listáján – vagyis vélhetően az interjú aznap készült, amikor a rendőrök egy NAV-vezetőt gyanúsítottként kihallgattak.)
Horváth András és a zöld dosszié
© Túry Gergely
Arra nem kaptunk választ, hogy konkrétan milyen pontokban folyik a nyomozás, de Polt Péter parlamenti felszólalásából annyi kiderült, hogy a vizsgálatok megakasztása mellett azt is vizsgálják, meghiúsultak-e ellenőrzések, illetve milyen magatartást tanúsítottak a NAV-nál az ellenőrzések során. Ennek keretében tanúkat hallgatnak ki, és nagyon széles körű iratbeszerzést folytatnak a hatóságok Polt Péter elmondása szerint.
Azt is megkérdeztük az ügyészségtől – és az adóhatóságtól is –, hogy tudja-e a NAV, hogy ki a meggyanúsított hivatali vezető, illetve felfüggesztették-e a gyanúsítás miatt? De csak azt a választ kaptuk, hogy a rendőrség hivatott tájékoztatást adni az ilyen ügyekben. A rendőrséghez fordultunk, amint válaszolnak, cikkünket kiegészítjük.
Reagáltak a kínos ÁSZ-jelentésre
Csak az elmúlt egy hetet összegezve a NAV-os vezetők szénája mintha egyre rosszabbul állna: múlt szerdán már az Állami Számvevőszék (ÁSZ) is kínos jelentést publikált a hatóságról, és olyan hiányosságokról számolt be, amelyek alapján a Horváth András által kirobbantott áfacsalási botrány egyáltalán nem volt a valóságtól elrugaszkodott történet.
Az ÁSZ ugyanis éppen azokon a területeken talált hiányosságokat, amelyeknek közük lehetett ahhoz, hogy az áfacsalás, illetve a kiemelt adózók adóelkerülése megnövekedjen. A NAV az ÁSZ megállapításait több ponton is vitatta, ahogyan a miénket is, és a hvg.hu kérdésére azt írták, az ÁSZ jelentése a hivatalt ért korábbi vádakat nem támasztja alá, nem kérdőjelezi meg az erőfeszítéseit a feketegazdaság visszaszorítására. Az ÁSZ-jelentés azonban nem csak a sajtó számára tűnhetett kínosnak, Varga Mihály ugyanis nyilvánosan, közleményben üzent a NAV elnökének, hogy tegyen rendet.
A NAV szerint az ÁSZ szabályszerűségi vizsgálatának más volt a fókusza, ezért megállapításait nem lehet összevetni a hivatalon belüli belső ellenőrzések végeredményével, amelyeket az áfaellenőrzéseket érintő korrupciós gyanú, illetve az amerikai cégeket érintő eljárások miatt végzett el a hatóság a szervezeten belül (utóbbi a Bunge amerikai étolajgyártóval kapcsolatos korrupciós ügy volt, amely vélhetően az egyik oka volt annak, hogy az Egyesült Államok más, eddig hivatalosan meg nem nevezett NAV-vezetőkkel együtt kitiltotta Vida Ildikót a területéről).
Vidáék egy rakás pert indítottak
A tavaly októberben kirobbant kitiltási botrány óta a NAV, illetve egyes vezetői egyre vehemensebben védenék a becsületüket, az elmúlt hónapokban sorra pert indítottak fő bírálóik ellen.
A legfrissebb fejlemény, hogy Vida Ildikó beperelte Vágó Gábort, és 3,5 millió forintot követel tőle sérelemdíjként, valamint azt, hogy kérjen tőle nyilvánosan elnézést. A NAV elnöke ugyanis – a bíróságra beadott keresete alapján – úgy látja, hogy a volt LMP-s képviselő tavaly novemberben tett nyilatkozatai sértik a becsületét és a jó hírnevét, alkalmasak voltak a Vida Ildikó tevékenységével szembeni negatív értékítélet kiváltására, illetve a vele szembeni közbizalom meggyengülését okozhatták és okozták is. Vida Vágó Gábor tévészerepléseiből és több portálon megjelent interjúiból ragadott ki nyilatkozatokat, de azt is számon kéri a volt képviselőn, hogy a Facebookon közzétette ezt a Vida-mémet. (A kitiltási botrány kipattanása után rengeteg ilyen mémet szült az internetes folklór, itt vannak egy rakáson.)
Azt is sérelmezte a NAV-elnök, hogy Vágó azt is kiírta a Facebook-oldalára, hogy "mindenki menjen csoportosan a NAV-hoz érdeklődni, lemondott-e már a korrupció nagyasszonya, Vida Ildikó! Hosszú sorok kígyóznak majd az adóhatóság irodái előtt!".
A NAV-elnöknek – keresete alapján – leginkább azzal volt problémája Vágó Gábor nyilatkozataiban, hogy egy korrupt adóhatóság képét vázolta fel, és Vida Ildikót például a korrupció nagyasszonyának nevezte, akinek tudomása van a NAV-nál zajló korrupciós ügyekről, de nem tesz ellenük. Vida szerint Vágó megnyilatkozásaival nem csak a jó hírnevét, az emberi méltóságát és társadalmi megbecsülését sérti, hanem "kijelentéseivel az adómorál rombolására törekszik", és rendszeresen utal arra, hogy "az állampolgároknak nem kell teljesíteniük adófizetési kötelezettségüket, veszélyeztetve ezzel a költségvetési bevételek teljesülését".
A kereset szerint Vida Ildikó nem közszereplő, és NAV-elnöki tisztsége nem jelenti azt, hogy bűncselekmény elkövetésére utaló alaptalan feltételezések jelenhetnek meg róla a sajtóban.
Vágó nyílt levélben köszönte meg, hogy Vida őt sem hagyta ki, miután a korrupciót bejelentő Horváth Andrást, valamint a korrupciókutató Jávor Istvánt, és André Goodfriendet, az Egyesült Államok ügyvivőjét is beperelte. Horváth Andrást és Jávor Istvánt egyébként a NAV perelte be becsületsértés és jó hírnevének állítólagos megsértése miatt, és 3 milliót követelt tőlük, de első körben a bíróság – lényegében pontatlanságra hivatkozva – elutasította az adóhatóság keresetét, azonban fellebbezési lehetősége volt a hivatalnak, és élt is vele. Arról nincs tudomásunk, hogy a fellebbezés után hol áll az ügy.
Úgy tudjuk, Dávida Marianna, a NAV központi hivatalának ellenőrzési főosztály-vezetője is beperelte a Népszabadságot és a Népszavát, mert azt írták, hogy valószínűleg fenn van az Egyesült Államokból kitiltottak listáján.
Kérdeztük a NAV-ot, hogy helytállóak-e ezek az információk, miért perel a NAV vagy a NAV-os vezetők, illetve kiket még, de a NAV-tól csak azt a választ kaptuk, hogy a részletekről nem a sajtón keresztül tájékoztatja az egyes perek érintettjeit.
André Goodfriendet mindenesetre nem tudta megleckéztetni a magyar adóhatóság. Az Egyesült Államok akkori ügyvivőjét Vida Ildikó a kitiltási botrány miatt jelentette fel rágalmazásért, miután Orbán Viktor kifejezetten felszólította erre tavaly decemberben, majd be is perelte, szintén többmilliós sérelemdíjat követelve. Időközben az amerikai ügyvivő magyarországi megbízatása megszűnt, de az Egyesült Államok nem vonta vissza Goodfriend diplomáciai mentességét, ezzel pedig – tolmácsolta a magyar kormány álláspontját a külügyi államtitkár – a magyar fél jogi értelemben lezártnak tekinti az ügyet.






2018. március. 18. 07:00 GAZDASÁG

És akkor Kósa Lajos tolmácsot kért



Kósa Lajosra állítólag valaki rábízott 1300 milliárd forintot, a miniszter cáfolatánál pedig nem sok furcsább magyarázatot hallhattunk eddig; megnéztük, miként tapsolták el az uniós ezermilliárdokat, és azt is, mit kapott Budapest az elmúlt években a kormánytól. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Megdöbbentő címlapsztorival állt elő a Magyar Nemzet kedden: a lap szerint valaki azzal bízta meg Kósa Lajost, hogy összesen 4,35 milliárd euró, azaz mintegy 1300 milliárd forint felett rendelkezzen. A lap bizonyítékként közzétett egy papírt, amelyről azt állítja, hogy hiteles közjegyzői okirat a megállapodásról. Hogy ez a dokumentum hiteles-e, azt nem tudtuk bizonyítani – de ezen is túltesz az az elképesztő magyarázat, amivel Kósa előállt.
Előbb csak azt mondta a hvg.hu-nak: egy munkatársának ismerőse jelentkezett, hogy hihetetlen összeget örökölt Németországból. Majd a saját Facebook-oldalán már ejtette a német szálat – erről pár perc munkával bárki meggyőződhetett, hogy nagyon gyenge lábakon áll, évek óta nem volt egyetlen ekkora német örökség sem. Ekkor már egy csengeri háztartásbeli nőről beszélt, aki állítólag egy ekkora örökölt vagyont szeretett volna rábízni 2012 végén. Kósa azt állítja: csak 2016/17 fordulóján jutott el odáig, hogy átverésről van szó, pedig gyanút foghatott volna, ez a pénz mégiscsak ötször akkora, mint Csányi Sándor vagyona. Azt mindenesetre elmondta a kérdésünkre, nem nagyon értette a papírokat, mert németül voltak.
És ha mindez nem lett volna elég: megtaláltuk a csengeri háztartásbeli, Szabóné Matkó Mária fiát, aki azt állítja, hogy Kósa érdeklődött az örökségről. A család egy barátja szerint Kósa bizalmi embere, Orendi Mihály volt a kapocs a nő és Kósa között - annyi biztos, hogy Orendinek közös cége van Szabónéval. A Magyar Nemzet pedig azt is megírta ezek után: Kósa Lajos családjára is gondoltak, a politikus megbízója arról írt alá nyilatkozatot a lap szerint, hogy több, mint 800 millió forintot ajándékoz Kósa anyjának.

Miről marad emlékezetes Kósának ez a hét?

Szerdán volt a születésnapja, mi másról?



Hosszú kihagyás után újra Magyar Nemzetet olvashatott.



Örülhetett, hogy egy újság szerint valaki úgy gondolta, megéri pénzt bízni rá.



Tartózkodom, csak az eredményeket mutasd!
Szavazok
Különböző szabályszegések miatt összesen 85 millió forintra büntette a Gazdasági Versenyhivatal az Orangeways buszjáratok üzemeltetőit. A GVH szerint a négy cég közül csak az Orangeways Hungária Kft. rendelkezett buszjáratok üzemeltetéséhez szükséges engedélyekkel, az is csak a Budapest–Krakkó-útvonalon, 2017. június 8. és szeptember 20-a között.
Az Orangeways néven futó buszokról rengeteg panasz keringett az interneten, többek között SMS-ben vagy szó nélkül, sokszor az utolsó pillanatban törölt járatok miatt, de sokan kifogásolták a rossz bánásmódot is. A GVH tavaly ideiglenesen már megtiltotta, hogy a cég honlapján hirdessenek buszutakat.

Önnek volt rossz tapasztalata nemzetközi buszon?

Igen.



Nem.



Nem szoktam így utazni.



Tartózkodom, csak az eredményeket mutasd!
Szavazok
Életmentő segítség volt a magyar gazdaságnak a több ezermilliárd forint EU-forrás, ám a pénzből a magyar társadalom sokkal kevesebbet profitált, mint amennyit lehetett volna. Részletesen bemutattuk, hogy miként tapsolta el a kormány a hozzá közel álló vállalkozókkal együtt ezt a pénzt – a több ezermilliárd forint szinte vonzza a visszaéléseket, a pályázati folyamatok több fázisában is tetten érhetőek a visszaélések.
Összességében a kormányközeli üzletemberek cégei csak tavaly 1150 milliárd forint értékben nyertek el uniós megbízást, ez az összes kifizetett pénz 45 százaléka. Nem csoda, hogy egyre több EU-tagállam és az Európai Bizottság is egyre nyíltabban beszél arról, 2020 után politikai feltételekhez kötnék a támogatások kifizetését.

Mi a baj az EU-pénzekkel?

Sokkal többet kéne adni, az ilyen tehetséges vállalkozók többet érdemelnének.



Brüsszel csak ne akarjon diktálni, a magyarok megoldják az üzletüket saját pénzből.



Megdöbbentő beavatkozás a magyar belügyekbe, hogy ha pénzt adnak, megnézik, mire költöttük.



Tartózkodom, csak az eredményeket mutasd!
Szavazok
A hét képe: Kósa Lajos, amikor megkérdeztük, mi a helyzet az állítólagos 1300 milliárd forintos megbízásával.
Részlet a videóból
© hvg.hu
38 évesen ment nyugdíjba egy amerikai házaspár, pedig még csak dúsgazdag sem volt. Mindennek már 27 éve – Akasha és Billy Kaderli azóta is gondtalanul él és járja a világot, anyagi problémáik pedig nincsenek. Ráadásul most még valamivel több pénzük is van, mint a visszavonulásukkor.
Az első és a legfontosabb lépés a napi kiadások tervezése, valamint nyomon követése volt, amit még a nyugdíjba vonulás előtt elkezdett a házaspár. A megtakarításuk most fele részben készpénzben, fele részben pedig befektetésekben van, de 70 százalékra növelnék a befektetett vagyon arányát. Amúgy valójában nem költenek sokat, olyan országokban élnek, ahol kevés pénzből is ki lehet jönni, ha pedig utaznak, nem kell az ünnepekhez igazodniuk, így a legolcsóbb megoldásokat tudják választani.

Ön szívesen követné a példájukat?

Ha képes lennék ezt megtenni Magyarországon, inkább könyvet írnék, hogy sikerülhetett.



Inkább választanám a kiszámíthatóságot.



Akár holnap, ha megtehetném.



Tartózkodom, csak az eredményeket mutasd!
Szavazok
Közelednek a választások, így megnéztük, mit kapott Budapest ebben a ciklusban a kormánytól. Nem volt benne sok köszönet: népszerűtlen gigaberuházások, több mint 700 kivágott fa, veszélybe sodort zöldterületek, folyamatos tiltakozások jellemezték az elmúlt négy évet.
Annak ellenére, hogy az elmúlt négy évben is azonos politikai irányt követett a kormány és a főváros, a budapesti önkormányzat nem kapott több forrást városfejlesztésre, mint korábban. Ellenkezőleg, a kormány sorra fosztotta meg tulajdonaitól a fővárosi önkormányzatot, hogy ott aztán saját hatáskörben, a főváros beleszólása nélkül valósíthassa meg a neki tetsző presztízsberuházásokat.

Jól vagy rosszul járt Budapest az elmúlt négy évvel?

Jól.



Rosszul.



Tartózkodom, csak az eredményeket mutasd!
Szavazok
Egy bejelentés érkezett a hódmezővásárhelyi önkormányzathoz: állítólag az időközi polgármester-választás után teherautókkal szállítottak el iratokat a városházáról. Márki-Zay Péter, a város új vezetője elmondta, az azóta a Hódmezővásárhelyi Járási Hivatal vezetőjévé kinevezett Végh Ibolya és az Építészmester Kft. tulajdonosának közreműködését kéri abban, hogy kiderítsék: megalapozott-e a bejelentés, amely szerint a hivatalos iratokat a cég garázsában tárolják a választás óta.
Márki-Zay arról is beszélt: még 2007-ben a hódmezővásárhelyi önkormányzat bérlakás céljára  belvárosi lakásokat vásárolt az Építészmester Kft -től. Tíz évvel később az önkormányzat ebből az állományból négy lakást a vételi ár töredékéért értékesített a bérlőknek – mondta.

Mihez kezdjenek most Hódmezővásárhelyen?

Tegyenek feljelentést, Polt Péter majd kivizsgálja.



Kérdezzék meg Semjén Zsoltot és Kósa Lajost, milyen kommunikációs trükk kell ilyenkor.



Kérjenek inkább egy stadiont.



Tartózkodom, csak az eredményeket mutasd!
Szavazok
Kiderült, hogy kikre hagyta a hatalmas vagyonát az IKEA alapítója. Ingvar Kamprad, aki idén januárban, 91 évesen halt meg, 11 ezer milliárd forintos vagyonának felét a négy gyerekének adta a végrendeletében, a másik felét viszont eladományozta.
Ezt a pénzt Észak-Svédország vállalkozásainak felvirágoztatására fogják fordítani. Kamprad és családja még 2011-ben hozott létre egy alapítványt, amely a helyi vállalkozásokat és kutatásokat támogatja, most ez az alapítvány kapja meg a hatalmas vagyon felét.

Ön mit tenne ennyi pénzzel?

Rábíznám Kósa Lajosra.



Én is szívesen odaadnám annak a helynek, ahol születtem.



Mindent a családomnak adnék.



Tartózkodom, csak az eredményeket mutasd!
Szavazok








2018. március. 19. 16:39 2018. március. 19. 17:04 VILÁG

Izrael mérgezte meg a Novicsok idegméreg atyját?



Izrael tájékoztatta Oroszországot, hogy a szovjet majd orosz vegyifegyver-kutatások egyik vezetője, Anatolij Kuncevics titokban Szíriának adja tovább a katonai titkokat. Az oroszok nem reagáltak, Kuncevics egy Aleppóból Moszkvába tartó gépen halt meg.
A Haaretz című izraeli lap beszámolója szerint Kunceviccsel a Moszad végzett, miután Moszkva nem volt hajlandó leállítani a szíriaiaknak dolgozó orosz szakembert. „Kuncevics volt az 1970-980-as években a szovjet vegyi fegyver programok egyik vezetője, s mint ilyen ő vezette a Novicsok nevű idegméreg-család kifejlesztését is. A Novicsok az a méreg, amellyel brit források szerint március 4-én a dél-angliai Salisburyben megpróbálták megölni Szergej Szkripal volt orosz-brit kettősügynököt, és lányát.

Izraeli források szerint Borisz Jelcin orosz elnököt is figyelmeztették arra, hogy Kuncevics pénzért árulja Szíriának a vegyi fegyverekkel kapcsolatos titkokat, ám Moszkva tétlen maradt. Nem tudni, hogy Jelcin nem akart, vagy nem tudott közbelépni – írta a Haaretz. Ezt követően Kuncevics 2002 nyarán gyanús körülmények között meghalt a szíriai Aleppóból Moszkvába tartó repülőgép fedélzetén. Szíriai források szerint mérgezés történt, Damaszkusz Izraelt vádolta tábornok meggyilkolásával. Állítólag Kuncevics utolsó szíriai útján átadta a közel-keleti ország vezetőinek a Novicsokkal kapcsolatos titkokat is.




2018. március. 17. 18:56 2018. március. 17. 19:01 KULT

Fájdalmas paródia készült Kósa Lajos ügyéről



Február 17-én hivatalosan is elkezdődött az április 8-ra kiírt parlamenti választás kampánya. Ebben a hét hétben a hvg.hu beszámol minden eseményről, amely a választók döntését befolyásolhatja, pörög a kamuméterünk, ott leszünk a nagy csaták helyszínén, és úgy általában: megmutatjuk, milyen Magyarországon szavazunk 2018 tavaszán.
FRISS CIKKEK A TÉMÁBAN
Túl magas labda volt Kósa Lajos ügye ahhoz, hogy az Utolsó Békemet YouTube oldal ne készítsen róla paródiát. A csapat első műve a Karthago Rekviem című dalának „Elios-verziója” volt egy héttel ezelőtt, amelyet az eredeti előadó tiltakozása után töröltek, így ezen az oldalon ma már csak karaoke verziója érhető el. (Máshol azért fellelhető az "Ugye Elios még, ha olvastad az OLAF-jelentést" refrén.)
Kérdés, milyen pályafutást jár majd be a Hegedűs a háztetőn slágere, a Ha én gazdag lennék kezdetű dal paródiája, amely a Fidesz vezető politikusát figurázza ki.
A mű a Miniszter a háztetőn, avagy a Guldenburgok ökörsége címet kapta, és többek között ez hallható benne:
"Jó anyám nem stróman
jaga diga diga daga daga jaga daga dom
800 millás ajándékából
Futja még pár luxusdisznóól
Lesz majd egy engedelmes hites feleségem,
Jobb, mint a múltkori volt,
Moszkvai vétel nem lehet rajta folt
Bársonyban térül-fordul, úgy süti nékem
A Semjén lőtte rénszarvaskarajt.
Így mulat egy NERisztokrata"






2018. március. 13. 11:20 2018. március. 13. 16:51 ITTHON

Kósa: Egy német hölgy öröksége volt a 4,3 milliárd euró



Kósa Lajos nem mindennapi magyarázatot adott arra, hogy miért bízott rá valaki 1300 milliárd forintnyi eurót.
Magyar Nemzet kedden hozott nyilvánosságra egy állítólagos közjegyzői okiratot, amelyben az áll, 2013-ban egy megbízó (akinek a nevét a lap a dokumentumról kitakarta) 4,35 milliárd eurót bíz Kósa Lajosra, aki akkor a Fidesz ügyvezető alelnöke és Debrecen polgármestere volt.
Kósa Lajos szerdán, immár a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli minisztereként tartott sajtótájékoztatót Dunaújvárosban, ahol a helyi ügyeket érintő beszámolója után a hvg.hu-nak és az ATV-nek is nyilatkozott.
Kósa: "Egy német hölgy öröksége a 4,3 milliárd euró




A miniszter a szerződésről azt állítja, sokszor megkeresték őt különböző emberek azzal, hogy befektetnének, ő ilyenkor mindig az állampapírt ajánlotta befektetésként. Úgy emlékszik, hogy ebben a bizonyos ügyben
egy barátja ajánlott neki egy német nőt, azzal, hogy nagyobb összeget örökölt, és befektetné.
A Magyar Nemzet azt írta, hogy az okiratban a megbízó felruházza Kósa Lajost, hogy a „megbízó helyett és annak képviseletében a jelzett összegből magyar államkötvényeket vásároljon”, és azokat a „megbízó nevén vezetett befektetési számlán elhelyezze”.
Kósa Lajos azt állítja, hogy sosem vásárolt állampapírt, arról tudnánk, ugyanis jelezte volna a vagyonnyilatkozatában. A Magyar Nemzet cikkéről pedig azt mondta, nem olvasta, de szerinte szélhámosság a történet. Soha, semmilyen bankszámlát nem kezeltem – mondta.
Arra a kérdésre, hogy ott volt-e a közjegyzői irodában aláíráskor, azt válaszolta: ha tudná, miről van szó, akkor megmondaná. Mindenesetre annyit elismert, hogy Tóth Ádám közjegyzői irodájában járt már.
A hvg.hu megkereste Tóth Ádám közjegyzői irodáját, amelynél Kósával a szerződést kötötték, ők titoktartásra hivatkozva nem árultak el semmit.
Az ügy újabb fejleményeiről itt olvashatnak.






2018. március. 14. 05:15 2018. március. 17. 22:38 TECH

Meghalt Stephen Hawking



A brit elméleti fizikus 76 éves korában hunyt el, a hírt a családja jelentette be.
Stephen Hawking, akit elsősorban a fekete lyukakkal és a relativitással kapcsolatos munkája tett ismertté, számos populáris tudományos könyv szerzője is volt. Az utóbbi években a világ (egyik) legokosabb emberének tartott Hawking több, az emberiség jövőjére vonatkozó igen sötét jóslatot tett közzé. Szűk egy évvel ezelőtt a mesterséges intelligenciával kapcsolatban emlegetett világvégét, idén májusban pedig azt mondta, az emberiségnek 100 éve van hátra (a Földön). Legutóbb néhány napja, egy tévéműsorban szólalt meg, azt mondta: tudja, mi volt az ősrobbanás előtt.




Stephen Hawking, akit elsősorban a fekete lyukakkal és a relativitással kapcsolatos munkája tett ismertté, számos populáris tudományos könyv szerzője is volt. Az utóbbi években a világ (egyik) legokosabb emberének tartott Hawking több, az emberiség jövőjére vonatkozó igen sötét jóslatot tett közzé. Szűk egy évvel ezelőtt a mesterséges intelligenciával kapcsolatban emlegetett világvégét, idén májusban pedig azt mondta, az emberiségnek 100 éve van hátra (a Földön). Legutóbb néhány napja, egy tévéműsorban szólalt meg, azt mondta: tudja, mi volt az ősrobbanás előtt


Stephen Hawking, akit elsősorban a fekete lyukakkal és a relativitással kapcsolatos munkája tett ismertté, számos populáris tudományos könyv szerzője is volt. Az utóbbi években a világ (egyik) legokosabb emberének tartott Hawking több, az emberiség jövőjére vonatkozó igen sötét jóslatot tett közzé. Szűk egy évvel ezelőtt a mesterséges intelligenciával kapcsolatban emlegetett világvégét, idén májusban pedig azt mondta, az emberiségnek 100 éve van hátra (a Földön). Legutóbb néhány napja, egy tévéműsorban szólalt meg, azt mondta: tudja, mi volt az ősrobbanás előtt.


Stephen Hawking
1942. január 8-án született Oxfordban
1959-ben vették fel az Oxfordi Egyetemre, Cambridge-ben PhD-zett
1963-ban motoros neuronbetegséget diagnosztizáltak nála, az orvosok két további évet adtak neki
1974-re vázolta fel a fekete lyukakkal kapcsolatos legfontosabb teóriáját
1988-ban jelent meg legsikeresebb könyve, Az idő rövid története
2014-ben megfilmesítették az életét A mindenség története címmel, a vásznon Eddie Redmayne alakította
"Mély szomorúsággal közöljük, hogy szeretett apánk ma elhunyt. Nagyszerű tudós volt, és különleges ember, akinek munkája és hagyatéka még sokáig velünk lesz" – írták gyerekei, Lucy, Robert és Tim.
BBC-hez eljuttatott közleményükben gyermekei Hawking bátorságát és kitartását méltatták, és azt írták, humorával világszerte sokakat inspirált. "Egyszer azt mondta, nem lenne nagy dolog az univerzum, ha nem lenne olyan emberek otthona, akiket szeretsz. Örökre hiányozni fog."
A korunk egyik legnagyobb elméjeként, az "asztrofizika popsztárjaként" is emlegetett tudós 1942. január 8-án született Oxfordban. Tizenhét évesen került az Oxfordi Egyetemre, ahol fizikából szerzett diplomát kiváló eredménnyel. Kozmológiai-asztrofizikai tanulmányait Cambridge-ben folytatta, ahol 1966-ban szerzett doktori fokozatot.
Az egyetemi évek alatt gyógyíthatatlan betegséget (amiotrófiás laterálszklerózist) diagnosztizáltak nála, amely a mozgató idegpályák elsorvadásához vezetett. Kezdetben bottal járt, de 1969-ben végleg tolókocsiba kényszerült, a bénulás elhatalmasodása után fej- és szemmozdulatokkal vezérelhetővé tett beszédszintetizátor segítségével tudta már csak megosztani gondolatait másokkal. Bár az orvosok rövid időt jósoltak neki, csodával határos módon több mint öt évtizedet élt együtt betegségével, amely testi állapotát lerontotta, de elméjét nem.
Nevét az 1988-ban megjelent, Az idő rövid története című, a tudományokban járatlanok számára is élvezhető könyv tette széles körben ismertté. A kötetet negyven nyelvre fordították le, 30 millió példány kelt el belőle. Hawking szerepelt már rajzfilmekben, sorozatokban, lemezeken is. 2001-ben jelent meg Az univerzum dióhéjban című munkája, amelyben arra hívja fel a figyelmet, hogy az emberi fajnak nincs jövője, ha nem terjeszkedik a világűrben. 2005-ben adta ki első könyvének átdolgozott, kibővített változatát Az idő még rövidebb története címmel. 2010-ben megjelent A nagy terv című könyve azért kavart vitát, mert azt fejtette ki, hogy a világegyetem keletkezése a fizika törvényeivel megmagyarázható, így nincs szükség a Teremtőre.
Tavaly ingyen hozzáférhetővé tette 1965-ben készült doktori értekezését, amelyre a közzétételt követő első héten több mint kétmillióan voltak kíváncsiak.
Hawking számos kitüntetés birtokosa, harminckét évesen lett a brit Királyi Akadémia tagja, harminchét évesen megkapta Cambridge-ben a matematika tanszék Lucas-professzori (tanszékvezetői) posztját, amelyet Newton is betöltött. 2009-ben nyugdíjba vonult, de professor emeritusként folytatta munkáját a Cambridge-i Egyetemen, a relativitáselmélettel és gravitációval foglalkozó csoportot vezette.




Kósa szerint a jóindulatával éltek vissza, amikor rátukmáltak 1350 milliárdot (siklosihirek.hu)
Kósa három perces stand-up videóban mondta el, miként kereste meg egy ismeretlen nő, hogy tanácsot kérjen, hova fektessen be 4,353 milliárd eurót. Az ügyben összehívják a nemzetbiztonsági bizottságot, egyelőre nem tudni, ki jelenthet kockázatot. A furcsa vallomásra azt követően került sor, hogy a Magyar Nemzet megírta, létezik egy közjegyzői irat, ami szerint 1350 milliárd forint feletti ellenőrzést kapta meg Kósa Lajos, a Fidesz ex-frakcióvezetője, akinek az állítólagos felkérés szerint az összeget államkötvények vásárlására kellett volna fordítania. A Magyar Nemzetnek elmondta, közjegyzői okirat azért készült, mert a nő állampapírokba is akart fektetni, és ahhoz ő ért. Kósa állítja, hogy nem nyúlt pénzhez és nem is kapott pénzt. Azt mondja, vannak ilyenek, hasonló megkeresések érkeznek. 










Bukhatjuk az EU-s pénzt a korrupt kormány miatt



Az uniós szakbizottság jelentése szerint el kell indítani Magyarország ellen a 7-es cikkely szerinti eljárást, és ha nem csatlakozunk az európai ügyészséghez, fel kell függeszteni az EU-pénzek folyósítását.
Súlyos következtetéseket fogalmaz meg jelentéstervezetében a magyarországi korrupciós viszonyokat és az EU-támogatások felhasználását vizsgáló EP-bizottság – értesült a Népszava. A Költségvetési Ellenőrző Bizottság által készített, lapunk birtokában lévő dokumentum szerint az uniós támogatásokat az eredeti rendeltetésüktől eltérően, az EU alapértékeit veszélyeztető módon használta fel a magyar kormány, és ezt szankcionálni kell.
Mint emlékezetes, az Európai Parlament tavaly májusi állásfoglalása döntött az ún. 7-es cikkely szerinti vizsgálat elindításáról. A cél annak kiderítése, hogy szükség van-e uniós fellépésre Magyarországon az EU alapértékeinek védelmében. A vizsgálatot az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság folytatja le, a procedúra részeként ugyanakkor a költségvetési bizottság is elkészíti a maga jelentését, amelynek fókuszában a támogatások felhasználása áll. Ez utóbbi testület most arra jutott, hogy indokolt a mielőbbi beavatkozás. „A Költségvetési Ellenőrző Bizottság felhívja az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságot, hogy állásfoglalásra irányuló indítványába foglalja bele a következő javaslatokat: mivel a korrupció jelenlegi szintje, valamint az államháztartás átláthatóságának és elszámoltathatóságának hiánya az EU-ról szóló szerződés 2. cikkében említett értékek megsértését jelentheti, ezért indokolja a 7. cikk szerinti eljárás megindítását; felhívja a Bizottságot, hogy amennyiben a tagállamok nem hajlandóak az Európai Ügyészséghez történő csatlakozásra, az uniós pénzeszközök felhasználását fel kell függeszteni”.
A költségvetési bizottság konkrét hiányosságokkal indokolta a véleményét. Jelezte, hogy az EU-támogatások a magyar GDP 1,9-4,4% -át teszik ki, és az állami beruházások több mint felét adják, ugyanakkor a magyar korrupciós index 2008 óta 19 ponttal csökkent (így az egyik leggyengébben teljesítő tagállammá váltunk), az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által a 2013-2016 közötti időszakra vonatkozóan végzett 41 országos vizsgálatnak (ami a második legtöbb az EU-ban) a 85 százalékát „igazságügyi és pénzügyi ajánlásokkal” zárták, az elmarasztalások pénzügyi hatása elérte az összes támogatás 4,16 százalékát, ami az Unióban a legmagasabb, és túlságosan nagy (36 százalék) az egyszereplős közbeszerzések aránya.
Fotó: Tóth Gergő
Fotó: Tóth Gergő
A Költségvetési Ellenőrző Bizottság jelentéstevője az Európai Néppártban (a Fidesz pártcsaládjában) ülő Ingeborg Gräßle, aki korábban a felcsúti kisvasút ügyében is vizsgálódott idehaza, és meglehetősen békülékeny álláspontra helyezkedett, vagyis nem arról van szó, hogy „Magyarország ellenségei” alakították ilyen kemény hangúvá a jelentéstervezetet. A Népszavának név nélkül nyilatkozó európai bizottsági forrás szerint arról van szó, hogy a kormányzati korrupció szintje veszélyezteti az EU-támogatások céljainak érvényesítését, és sérti a magyar emberek érdekeit. - A cél, hogy a kormány visszatérjen az uniós jog keretei közé, mivel különben Magyarország elveszítheti az EU-támogatásokat – fogalmazott.
Eljárásrend
Az EU-szerződés (atombombának is nevezett) 7-es cikke lehetőséget teremt az EU számára, hogy alkotmányos eszközökkel megvédje az identitása alapját alkotó értékeket. A 7. cikk egy több lépcsős eljárást rögzít. Első lépésként a Tanács négyötödös többséggel és az EP egyetértésével megállapíthatja, hogy EU értékei súlyos sérelmének „egyértelmű veszélye” áll fenn. Az érintett tagállamot meg kell hallgatni, és a Tanács ajánlásokat is megfogalmazhat arról, hogyan kellene a vitás helyzetet megoldani.
Ezután az állam- és kormányfőkből álló Európai Tanács jogosult fellépni. A tagállamok egyharmadának, vagy az Európai Bizottságnak a javaslata alapján az Európai Tanács egyhangúan kimondhatja, hogy egy tagállam súlyosan és tartósan megsérti az alapértékeket. Ezután a Tanács minősített többséggel dönthet különféle szankciók bevezetéséről, akár a tagállam szavazati jogának felfüggesztéséről is.
Hargitai Miklós




Orbán lengyel bértapsolói verték szét és graffitizték össze a 3-as metrót!



Felháborító és gyalázatos amit a Békemenetre érkező lengyel vandálok műveltek Budapest utcáin, nemutolsó sorban a 3-as metrón. A balramagyar.hu tette közzé, hogy tegnap este lengyel foci huligánok vandálkodtak a 3-as metróban, azt nem tudni, hogy kiengedték-e őket, hogy meg tudják tapsolni Orbán Viktor miniszterelnököt. – számol be az eseményekről a HírHugóA József Attila Lakótelep- Mi itt lakunk Facebook oldalon tett fel egy helyben jól ismert fiatal ember pár képet arról, hogy lengyel foci huligánok próbálták megrongálni a metrót. De lebuktak. Ahogy írja, amikor a telepi két jó barát visszatartja a jómadarat az igazán felemelő érzés!!! /tegnapi graffitis akik valójában lengyel futball hooliganok/ A bal oldalamon a magas embert, mindenki ismeri szerintem!!!
A mi Lalink!
Békemenetre érkező lengyel focihuligános a 3-as metrón./Kép. József Attila lakótelep – Én is itt lakom! csoport (Facebook)
Nagy számban érkeztek lengyel jobboldali szimpatizánsok a Fideszhez közeli békemenetre, a vandálkodó fiatalemberek is vélhetőleg Orbán Viktor miniszterelnököt érkeztek megtapsolni, az sajnos nem derült ki, hogy kiengedték-e már őket s részt tudtak e venni a békemeneten, vagy még rongálás miatt rendőrségi fogdán csücsülnek.






Elégtételt veszünk 2018. március 15 Orbán Viktor beszéde a Békemenethez






"Magasba a zászlókat, menjetek és harcoljatok, fel győzelemre, hajrá magyarok!" (Orbán Viktor, 2018. március 15-e, Budapest, Kossuth-tér)
Hadvezéreink, királyaink (Atilla, Árpád, Szent István...) vezényszava, évszázadok óta "Utánam katonák, utánam magyarok!" volt. (
Lakatos Pál)

TÖRTÉNELMI BŰN - Orbán Viktor megbukott 

2018.03.15 
nemzetihirhalo.hu

Orbán Viktor, Magyarország jelenlegi miniszterelnöke történelmi bűnt követett el az elégtétel fenyegetésével. Bőszítő és vérlázító az a megnyilatkozás, hogy az ellenzéken elégtételt vesz, ha a Fidesz újra hatalomra jut.
Borítékolható, hogy ezzel a mondattal kőbe véste saját bukását. Egy ilyen mondatra nincs, és nem lehet bocsánat! Sem szellemileg, sem érzelmileg. A Magyarok egy részét félelembe taszította, vagy túlzott radikalizálódásra igyekezett bírni, hogy akár a választás előtt is leszámolhassanak ellenfeleikkel egy esetleg remélt elhibázott szavuk, vagy mozdulatuk okán.

Önmagában egy bosszú hadjárat előzetes meghirdetése alkalmatlanná tette Orbán Viktort bármiféle közéleti szereplésre Magyarországon.

Ha igaz az, hogy Magyarországot hatalmas veszély fenyegeti, akkor egy valódi államférfi képes legalább részleges leszerelő megegyezésre jutni a helyi politikai ellenfelekkel egy hirdetve egetverő népvándoroltatás közeledtén. Képes karizmát sugározni, és nem az ők, vagy mi retorikája érvényesül. Hunyadi János, Dobó István képesek voltak felülemelkedni az oszmán birodalom fenyegető törekvéseinek elhárítására készülve. Ha ők és hozzájuk hasonló nagyságaink különbséget tettek volna a védelemre készek között, ma nem létezne Magyarország.

Az ismert jelenlegi ellenzéki alakulatok közül a liberális, és kommunista ivadékok a választásokon esélytelenek a megélhetési pártokkal együtt.
Tehát marad a Jobbik? Tehát marad a Jobbik.

Fél a Fidesz. Fél a Fidesz a hatalom, a gyümölcsöző kapcsolatok elvesztésétől, a harácsolt és csalt haszon elvesztésétől. Fél a Fidesz a számonkérés következményétől. Kitámadott az elérhetetlen elfántcsont-toronyból. Valódi vezér ilyet nem tesz, ha már egyszer toronyban él. Ünnep idején elhebeg egy semleges, fennkölt beszédet és minden marad a régiben, ha a választóik is így gondolják.
De ez a fenyegetés minősíthetetlen gondolkodásmódot mutatott fel a világnak.

A jobbik színeváltozása sokakban, bennem is. kételyeket, ellenérzést támasztott. De be kell vallanom, a kormány leváltásnak nincs más lehetősége.
Nem bízom a csodában, nem bízom az ámításban.
De ez így bizonyosan nem mehet tovább.
Nem mehet tovább!

Isten adjon bölcsességet a Magyaroknak!
Isten óvja Magyarországot!

2018. március 15.
Lengyel Károly 


Választási csalás készül? A DK felszólította az Európai Uniót, figyeljenek oda a levélszavazatokra
2018. február 22. 
nyugatifeny.hu

A Demokratikus Koalíció arra kéri az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetet (EBESZ), hogy fordítson különös figyelmet a határon túli magyarok levélben leadott szavazataira. 
Választási csalás készül? A DK felszólította az Európai Uniót, figyeljenek oda a levélszavazatokr

A DK alelnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján közölte: az alapvető személyes adatok birtokában anélkül lehet regisztráltatni bármelyik határon túli magyar választót, hogy ő erről tudomást szerezne. 
Molnár Csaba hozzátette, hogy a szavazólapokat sem kötelező a választók saját lakcímére kipostázni, mert a regisztráció során bármilyen más címet meg lehet adni. Így az érintettek később sem tudják meg, hogy visszaéltek a személyes adataikkal. 
A szabályozás nem zárja ki azt sem, hogy "a Fidesz határon túli leányvállalataként működő RMDSZ akár így gyárthasson Magyarországra levélszavazatokat" - fogalmazott Molnár Csaba. 
Az EP-képviselő végül arra kérte a Nemzeti Választási Irodát, hozzák nyilvánosságra, hány lakcímre postáztak tíznél több szavazólapot. Annak ugyanis kicsi az esélye, hogy ugyanabban a lakásban tíznél több szavazó éljen - magyarázta. 


2018. március. 14. 19:43 2018. március. 14. 19:57 ITTHON

Jogellenesen szedték le a Jobbik plakátjait Kaposváron



Az önkormányzatnak a választási eljárásról szóló törvény szerint nem lett volna lehetősége a plakátok eltávolítására.
Február 17-én hivatalosan is elkezdődött az április 8-ra kiírt parlamenti választás kampánya. Ebben a hét hétben a hvg.hu beszámol minden eseményről, amely a választók döntését befolyásolhatja, pörög a kamuméterünk, ott leszünk a nagy csaták helyszínén, és úgy általában: megmutatjuk, milyen Magyarországon szavazunk 2018 tavaszán.
FRISS CIKKEK A TÉMÁBAN
Helyt adott a Jobbik kifogásának szerdán a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) és megállapította, hogy a kaposvári önkormányzat jogellenesen távolította el a párt mobilplakátjait.
A párt azért fordult a választókerületi választási bizottsághoz, mert a város önkormányzata lebontotta és elszállította tíz mobil óriásplakátjukat Kaposváron. Az oevb a kifogást elutasította, arra hivatkozva, hogy az önkormányzat rendelete szerint a közterületet a rendeltetéstől eltérő célra csak bérleti díj ellenében lehet használni, és a hirdetőberendezések kihelyezésekor nem rendelkezett ilyen bérleti szerződéssel a párt.
Az NVB a párt fellebbezése nyomán foglalkozott a kifogással és megváltoztatta az oevb döntését, arra hivatkozva, hogy az önkormányzatnak a választási eljárásról szóló törvény szerint nem lett volna lehetősége a plakátok eltávolítására.
Az NVB határozata ellen három napon belül lehet jogorvoslattal fordulni a Kúriához.




Hamis aláírásokat találhattak a fideszes ajánlóívén



Hamis aláírások is lehetnek azokon az ajánlóíveken, amelyeket Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára adott le a választási bizottságnak – számolt be róla az ATV Híradója. A csatorna birtokába került rendőrségi iratok szerint a Cseresnyés által leadott négyszáz íven szereplő és az ellenőrzött 74 ajánlóíven levő aláírások között felmerült, hogy hamis aláírások is lehetnek.
Az ügyben a nagykanizsai rendőrök nyomoznak. A rendőrség szerint a választás rendje elleni bűntett gyanúja nem áll fenn, de nyomozást rendeltek el magánokirat jogtalan felhasználásának gyanúja miatt. Az államtitkárt azért jelentették fel, mert gyanúsnak találták, hogy egy nap alatt összeszedett 2500 aláírást.


Választási csalásért feljelentik Kövér Lászlót




Az MSZP szerint több dolognak is érdemes utánanézni azután, hogy a fideszes házelnök elismerte: „bűvészkedtek” a választókerületek határának megszabásával.
álasztási csalás miatt feljelentést tesz az MSZP Kövér László ellen azután, hogy nyilvánosságra került egy felvétel, amelyen az Országgyűlés fideszes elnöke elismerte, hogy „bűvészkedtek” a választókerületek határának megszabásával, és hangsúlyozta, hogy „az a jó, ha az ellenzék nem rúg labdába”.
A szocialisták országos elnökségének tagja, Bárány Balázs azt mondta, a választókerületek módosítása egyetlen célt szolgált, hogy a Fidesz jól járjon a módosításokkal, a jelenlegi határokat ugyanis sem kulturális, sem történeti, sem földrajzi okokkal nem lehet indokolni.
Egyértelmű a cél: egy fideszes szavazónak érjen többet a szavazata, mint egy ellenzéki szavazóé
mondta, emlékeztetve, hogy 2014-ben az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet is átfogó jelentésben sorolta fel a magyar választási rendszerrel kapcsolatos problémákat.
Most, hogy Kövér László beismerte, hogy az akkori megállapítások közül az egyik valóban megállja a helyét, érdemes a többi megállapításról is beszélni – vélekedett Bárány, példaként említve, hogy a jelenlegi rendszer megkülönbözteti a szavazókat aszerint, hogy határon túli magyarról van-e szó, vagy „Londonba menekült budapesti fiatalemberről”.
A kormányzati tájékoztatást nem lehet megkülönböztetni a nyílt pártpolitikától, közpénzből finanszírozott álcivil szervezetek folytatnak nyílt kampányt a kormány mellett és a Nemzeti Választási Bizottság első embere egyértelműen a Fidesz akaratát hajtja végre – sorolta a szocialista politikus.
Megemlítette: az EBESZ-jelentésben a legsúlyosabb kifogásokat a média állapota kapta, amelynek helyzete azóta sokkal rosszabb lett. Szerinte a megyei napilapok „Mészáros Lőrinc üzenőfüzetévé váltak”, működik a cenzúra, az öncezúra és a Fidesz hazugsággyára. Bárány mindezt úgy értékelte, hogy a Fidesz retteg attól, hogy fogynak a szavazói, és a létrejött űrt szeretné betölteni valahogy.




Kövér László beismerte a választási csalást”





Reagáltak a pártok Kövér László szombatin kiszivárgott hangfelvételére, amelyben elismerte, volt némi „földrajzi bűvészkedés” a választókerületek kialakításakor.
Az LMP úgy fogalmaz, Kövér László lebuktatta a Fideszt. „Kövér László beismeri, hogy a Fidesz–KDNP úgy csalta el, úgy manipulálta a rendszert, hogy az a jelenlegi kormánynak kedvezzen, de beismerik, hogy ezt az MSZP-től tanulták. Az látszik, hogy az elmúlt 28 évben a két nagy párt kéz a kézben üresítette ki a magyar demokráciát, és kéz a kézben süllyesztette mocsárba a magyar közéletet” – reagált Kanász-Nagy Máté, a párt szóvivője.
Szigetvári Viktor, az Együtt miniszterelnök-jelöltje úgy látja, bizonyosságot nyert, hogy nem tisztességes a választási rendszer, ám ennek ellenére mindenkit arra buzdít, hogy vegyen részt a választáson, és minden körzetben a legesélyesebb ellenzéki jelöltre adja le a szavazatát. „Kövér László szavait akként kezeljük, hogy Magyarországon 2018-ban nem szabad, nem tisztességes választásokra kell készülni. Az egyéni választókerületek a Fidesznek lejtenek, a győzteskompenzáció a Fidesznek lejt, és emellett van a határon túli magyarok szavazati gyakorlatának egyenlőtlensége: van, aki borítékban szavazhat, van, aki csak a konzulátuson. Ez elfogadhatatlan egyenlőtlenséget teremt” – mondta Szigetvári.
Kövér Lászlóról kiszivárgott egy hangfelvétel, amelyben elismeri a Fidesz választási csalását. Kimondta, hogy a kétharmad birtokában magukra szabták a választókerületeket azért, hogy teljesen ellehetetlenítsék az ellenzéket” – ez már az MSZP közleményében olvasható.
Kövér Lászlótól most már azt is tudjuk, hogy mire számíthat az ország, ha ők maradnak hatalmon. Szavaiból kiderül, hogy bármilyen csalást, törvénytelenséget megtehetnek továbbra is, mert mivel ők kormányoznak az lesz törvényes, amit a Fidesz mond. Ugyan a kétharmad már nincs meg a Fidesznek, de vannak még eszközei egy újabb csalás előkészítéséhez. A Nemzeti Választási Bizottság pedig már meg is kezdte a munkát, mindent megtesznek azért, hogy Orbánéknak lejtsen a pálya” – írják a szocialisták.


A jobbikos Mirkóczki Ádám szerint „Kövér László kiszivárgott beszéde csúnyán lebuktatta a Fideszt. Eddig is sejtettük, hogy a választókerületek megrajzolásánál egyetlen szempont vezérelte a korrupt kormánypártot, a saját hatalmi érdeke. A Fidesznek a korábbi körzetfelosztás alapján már 2014-ben sem lett volna kétharmada, ezért bűvészkedett a választókerületek átrajzolásával, valamint a kétfordulós választási rendszer eltörlésével. Kövér László most csak megerősítette, hogy a Fidesz a pénzért és a hatalomért bármire képes, legyen szó választási csalásról, vagy hazug propagandáról."
Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója szombati sajtótájékoztatóján a hangfelvétellel kapcsolatban (még mielőtt az ellenzéki pártok megszólaltak volna) azt mondta: az ezzel kapcsolatos ellenzéki vádaskodás nem más, mint reménytelen helyzetben lévő pártok egy újabb akciója. Hozzátette: egy leiratot látott, e szerint a tartalomban semmi vállalhatatlan kijelentés nincs. A választási rendszer ugyanolyan demokratikus mint 1990-ben volt, ugyanolyan esélyeket kínál mindenkinek, a korábbi aránytalanságokat pedig sikerült kiküszöbölni – közölte.




Hatalmas választási csalás készül 2018-ra!


Több ponton is sürgősen módosítani kell a választási törvényeket, különben a 2018-as parlamenti vála
sztás még a 2014-esnél is kevésbé lesz tisztességes – állítja Political Capital és a Transparency International Magyarország. 
A PC és a TI már 2013-ban figyelmeztetett: 
a kampányfinanszírozási szabályok lehetővé teszik a pártoknak, hogy rendkívül sok pénzt szabályozatlanul és ellenőrizetlenül költsenek el.” 
A 2014-es választás tapasztalatai pedig igazolták a félelmeiket. Rengetegen éltek vissza a többes ajánlás intézményével a több százmilliós, ellenőrizetlenül elkölthető kampánytámogatás reményében. Az így listát állító kamupártok gátlástalanul másolták a választópolgárok személyes adatait egyik ajánlóívről a másikra. 
Változatlan szabályozás mellett nincs ok feltételezni – hangsúlyozza a két szervezet –, hogy mindez ne ismétlődne meg, sőt, 2018-ban a négy évvel korábban tapasztaltaknál még súlyosabb visszaélésekhez vezethet az, hogy a határon túli magyarok regisztrációja tíz évig érvényes, ezért elhunyt magyar polgárok ezrei szerepelhetnek a 2018-as külhoni névjegyzékben. Az ő szavazólapjaik könnyen illetéktelen kezekbe kerülhetnek, ami súlyos választási csaláshoz vezethet. 
A választási rendszer akut problémáinak kezelése érdekében javasolják, hogy a pártok – az egyéni képviselőjelöltekhez hasonlóan – kincstári kártyán kapják meg és csak ezen a kártyán keresztül költhessék el az állami kampánytámogatást, s számoljanak el kampányköltéseikkel. Azok a szervezetek pedig, amelyek nem szerzik meg a szavazatok bizonyos százalékát, a kampánytámogatást legyenek kötelesek visszafizetni (az egyéni jelöltek esetében jelenleg két százalék a küszöb). Ugyanakkor teremtsék meg a jogszabályi és technikai feltételeit annak – írják –, hogy ki lehessen szűrni a másolt ajánlóíveket. 
A külhoni magyar állampolgárok regisztrációját minden egyes választás előtt meg kellene erősíteni – hoznak elő egy újabb fontos kérdést. Jelzik ugyanakkor, hogy 
súlyosan sérti az esélyegyenlőséget a külföldön tartózkodó magyar állampolgárok közötti megkülönböztetés.” 
Ha a két szervezet felvetéseit figyelmen kívül hagyják, az Országgyűlés azt kockáztatja – figyelmeztetnek –, hogy a 2018-as parlamenti választás még a 2014-esnél is kevésbé lesz tisztességes. 
Forrás: Propeller




ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI CSALÁS: KAMPÁNYKÖZPONTOKKÁ ALAKÍTOTTA A FIDESZ AZ ÖNKORMÁNYZATOKAT

Minden jel szerint rutinná vált a fideszes vezetésű önkormányzatoknál, hogy a kiszolgáltatott, megfélemlített közalkalmazottakkal, közmunkásokkal gyűjtetik a kormánypárti képviselő-jelöltek aláírásait.
Ezúttal a XVII. kerületből érkezett jelzés, hogy a polgármesteri hivatal ügyfélszolgálati ügyintézője, Lambert Krisztina
Horváth Tamás fideszes alpolgármester megbízásából Dunai Mónika kormánypárti jelöltnek aláírásokat gyűjtögetve jár fel-alá az önkormányzati épületekben.
A nyilvánvaló választási csalást az Indexnek írta meg egy neve elhallgatását kérő olvasójuk. A portál megkereste a rákosmentei önkormányzatot is, ám egy hét elteltével sem kaptak semmilyen választ, ami lényegében beismerő vallomásnak tekinthető. 
Múlt héten írtunk arról, hogy a
Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. munkatársai járták a várost, hogy fideszes ajánlásokat gyűjtsenek.
Miután e lelkes kampánytevékenységet munkaidőben végezték, az önkormányzati cég tartozott némi magyarázattal. Végül azt tudták kiizadni, hogy alkalmazottaik "szabadságot kaptak" és "szabadidejüket áldozták" arra, hogy a kormánypártnak segítsenek. 


Hasonló történetről érkezett hír Szécsényből is, ahol a város alkalmazottainak és a közunkásoknak 
nem csak aláírniuk kellett a Fidesznek, de a sajátjuk mellé továbbii négy szignót is kötelező volt szerezniük. 
A visszaélést leleplező ATV  szerint Szécsény környékén más településeken és munkahelyeken is osztották a kormánypárt íveit a megfélemlített alkalmazottaknak.

Közmunkások és önkormányzati alkalmazottak gyűjtik a Fidesznek az aláírásokat Szécsényben?

Az ATV információi szerint kötelező volt aláírniuk a Fidesz íveit a Nógrád megyei Szécsény önkormányzati dolgozóinak, sőt sajátjuk mellett plusz négy szignót is gyűjteniük kellett. A párttagságát az országgyűlési választásokig szüneteltető fideszes polgármester szerint nem kötelező aláírni, de örül, ha valaki ezt megteszi.
Szentendrén az önkormányzat kulturális és köznevelési referense bukott le egy véletlenül ellenzéki képviselőnek is megküldött e-mail miatt, hogy
fideszes aktivista csoportokat szervez a városban.  


A helyi választási bizottság ezt az eljárást szabálytalannak is minősítette, igaz a fideszes polgármester felelősségét alahogy elfelejtették vizsgálni. 

MIÉRT BAJ EZ? 

A törvény tiltja, hogy valaki munkahelyen, munkavégzés közben, a fegyveres erőknél és a rendvédelmi szerveknél szolgálati viszonyban lévőtől a szolgálati helyen vagy szolgálati feladat teljesítése közben, tömegközlekedési eszközön, állami, helyi és nemzetiségi önkormányzat hivatali helyiségeiben, iskolákban, valamint kórházakban, rendelőkben gyűjtse a választási induláshoz szükséges aláírásokat.
Különösen igaz ez az önkormányzati köztizstviselőkre, akiknek munkájukat szigorúan pártfüggetlenül kell, hogy végezzék. 






Magyarország döbbenetes jövője – avagy a politikai életünk rejtett oldala
Az emberekkel elhitetik, hogy értenek a politikához, pedig maguktól is lehetne annyi eszük hogy belássák, lövésük sincs hozzá, hiszen hét országgyűlési képviselő választás is kevés volt ahhoz, hogy kiválasszon magának a nép egy olyan politikai erőt, amelyik normális, békésen fejlődő környezetet teremtene számára.
 Ennek két oka lehet:
 1. Nincs az országban néhány száz értelmes, becsületes ember, akiket a választók az ország élére választhatnának vezetőnek, ami önmagában is sértő és komolytalan feltételezés , vagy pedig
 2. a politikusok látható és meghatározó halmaza valójában egy szélhámos társaság, akik évtizedek óta hazudozva orránál fogva vezetik a népet.
E rövid írásban bebizonyítom, hogy ez utóbbiról van szó. Módszerem a ok okozat racionális alapján álló modellalkotás, aminek alapfeltevése az, hogy a politikában olyan, hogy véletlen, nem létezik. Tudnunk kell, hogy a politika egy igen magas energiájú erőtér, ahol minden hatás mögött komoly hatóerőnek kell állnia, ezért ebben az erőtérben csak olyan tényezők működhetnek, akik rendelkeznek ezzel a nagy hatóerővel. Megjegyzem, a magyar választók - mivel nem értenek a politikához és könnyen becsaphatók -, nem rendelkeznek ezzel a hatóerővel, épp ezért nem jelenik meg az érdekük a magyar politikai életben, a törvényhozásban.
A modell kb. két éve összeállt, a kísérleti szakasz eredményesen zárult: tökéletesen értelmezhetők a politikában történő mozgások, a korábbi és a jelenlegi változások egyaránt. 
Először is el kell fogadni azt az egyébként elfogadhatatlan tényt, hogy Magyarország nem szabad ország, hanem gyarmat. Az országunk idegen hatalom ellenőrzése alatt áll. Nem csak én mondom, hanem a témában nálam sokkal hitelesebbek is ezt állítják. Egyikük pl. Bogár László, évek óta úgy kezeli az ország gyarmati állapotát, mint magától értetődő dolgot.
"Válaszúthoz érkeztünk: A magyar társadalmi, gazdasági, politikai eliteknek el kell dönteniük, hogy ... szembeszegülés helyett inkább a birodalom kiszolgálását választják, és értelemszerűen a saját népükből préselik ki azokat az erőforrásokat, amelyeket aztán kiutalnak a birodalomnak, vagy pedig szembesülnek azzal, hogy ez a folyamat a végéhez közeledik"
 (A teljes szöveg)
https://nephatalom.blog.hu/2015/09/17/az_ertelmiseg_arulasa_avagy_bogar_laszlo_oszodi_beszede
De ugyanerről beszél Kövér László, az Országgyűlés elnöke is egy választások előtti rádióinterjúban, akinek az információi nyilvánvalóan hitelesek, hiszen ő az ország második legnagyobb közjogi méltósága: 
"... minden más baloldali tömörülés, - már most itt a számottevőkre gondolok, maradjunk az Együtt Magyarországnál, az MSZP-nél -, nem engedhetik meg maguknak, hogy egymás esélyeit rontva, külön induljanak. És hát, ha nagyon cinikusan akarnék fogalmazni, akkor azt mondanám, hogy az hagyján, hogy ezt maguknak nem engedhetik meg, de a megbízóik sem engedhetik meg nekik, hogy ezt a luxust megengedjék maguknak. Tehát igenis rá lesznek kényszerítve, ha józan belátásukból nem, akkor külső erő, a finanszírozóik erejével arra, hogy valamilyen kompromisszumot kössenek..."
 (2013.09.01. MR1 7:55) (A teljes írás ezzel kapcsolatban:
https://orokelet.van.hu/keret.cgi?/Irasok/Hetkoz_%20botr_Kover_2.htm
Szóval Bogár és Kövér - sok száz vagy ezer bennfentessel együtt - tudja, hogy az országunk nem szabad ország, csak éppen az ország alkotmány szerinti "urai", vagyis a nép nem tudja. Nem csoda, hiszen tudjuk, hogy mindig a megcsalt hitves tudja meg utoljára az igazságot, mert előtte titkolják legjobban a dolgot. 
Felvetődik a kérdés, hogy kik ezek a "külső erők", akik a politikusainkat utasítják? Ami ezután következik, ez már a modell része, vagyis feltételezés, amit bizonyítani nem tudok, hiszen erősen titkolják, de a politikai történések ok-okozati láncolata egybehangzóan a modell helytállódását támasztja alá. Köztudott, hogy a nyugati civilizáció legbefolyásosabb népe zsidóság. Ők tartják kézben Amerikát, és rajta, valamint a nemzetközi bankrendszeren keresztül az egész nyugati világot. Tetszik, nem tetszik, ez tény. Ezt a kiváltságot maga Isten, egy angyala által hozta az ősapjuk, Jákob tudomására. Az első izraelita Jákob volt. Teremtés könyve 32. fejezet: "
 "Küzdelem Istennel"
 Akkor valaki hajnalig küzdött vele. ... Az megkérdezte: "Hogy hívnak?" "Jákobnak" - felelte. Az folytatta: "Ezentúl ne Jákobnak hívjanak, hanem Izraelnek, mivel Istennel szemben erősnek bizonyultál és emberek fölött fogsz győzni." 
Tény, hogy a zsidó-keresztény tanítás nyomán felnőtt nyugati civilizáció legbefolyásosabb népe a zsidóság, és mielőtt még antiszemitizmuson kapnánk magunkat, tudatosítanunk kell, hogy fentiek szerint e mögött isteni elrendelés áll. A zsidóság üdvtörténeti szerepéről, valamint országunk életében betöltött szerepéről részletesebben
https://orokelet.van.hu/keret.cgi?/Irasok/Miert_kellett.htm
A modellalkotás kiindulási feltételezése az volt, hogy Magyarország valójában egy izraeli gyarmat. A politikusaink 100%-os izraeli függőségben vannak. Ezt támasztja alá az a feltétel nélküli, alázatos meghunyászkodás is, ahogyan a politikai elit Izraellel és a zsidósággal szemben viselkedik. Ezen túl nagyon beszédes az is, ahogyan a hazai választási eredmények igazodnak az aktuális izraeli belpolitikához: Mikor Izraelben a jobboldali Likud párt volt hatalmon, akkor itt is jobboldali kormány lett, ha a baloldali Munkapárt, akkor itt is a baloldal nyert. Ez alól a 2002-es Medgyessy győzelem volt a kivétel, amikor a hatalomba meglepetésszerűen bekerült Orbánt a Likud visszahívta az élvonalból. Emlékezzünk csak a baloldal hatalomra juttatásának körülményeire, az újraszámlálási huzavonára, vagy a sehová sem vezető Polgári Körök létrehozására. Színjáték volt mind, melynek a teljes politikai paletta - benne a MIÉP is - részese volt.
https://orokelet.van.hu/keret.cgi?/Irasok/Hetkoznapi_botranyaink_2.htm
A Likud szakadása és a Kadima nevű középpárt győzelme lehetővé tette Gyurcsány számára 2006-ban az újrázást, minek hallatán a dolgozószobájában táncra perdült. Ez a párt volt hatalmon Izraelben akkor is, amikor 120 izraeli katona "terrorelhárítási gyakorlat" keretében magyar rendőri egyenruhában szétverte a Fidesz ünneplő tömegét, és mindenki mást, akit az utcán értek. Őket Gyurcsány rendelte, de Gyurcsányt az öszödi beszéd után mégis  Orbán védte meg, mivel az Izraelben eldöntött rendhez mindkét félnek tartania kellett magát.
 https://orokelet.van.hu/keret.cgi?/Irasok/Hetkoznapi_botranyaink_2.htm
Szemernyi kétségünk nem lehet afelől, hogy a politikusokat nem mi, hanem valamilyen láthatatlan idegen érdek mozgatja, jobb és baloldalon egyaránt. Ennek leglátványosabb és cáfolhatatlan bizonyítéka a vörösiszap tragédia, aminek hátteréről szóló írást feltétlenül el kell olvasni ahhoz, hogy fogalmunk legyen az alávetettségünk mértékéről. Ez az írás tényszerűen felfedi, hogy az országot hazaárulók irányítják.
https://orokelet.van.hu/keret.cgi?/Irasok/vorosi.htm
 Kérdés, hogy felismerhető-e ez az egyébként láthatatlan hatalom, amely évtizedek óta ellenőrzi a magyar politikai hatalmat. Jelentem, igen. A sikert az tette lehetővé, hogy ebben a láthatatlan hatalomban megoszlás támadt. Korábban, ha volt is ilyen, belügyként kezelték és kifelé egységesek voltak, de 2010 körül a zsidó milliárdos Soros György, a maga liberális nyitott társadalmi elképzelésével szembement a konzervatív izraeli kormány érdekével, és ez látható megoszlást hozott a zsidó háttérhatalomban. Soros a szervezeteivel nemkívánatos személy lett Izraelben.
 Napjaink Magyarországának politikai életét alapvetően ez a zsidó belső ellentét határozza meg: Soros a liberális oldalon, Netanjahu - mint Izrael jobboldali miniszterelnöke - a konzervatív oldalon. Soros a nyitott társadalomi ideáljával és a bevándorlási politikájával nyilván nem egymaga áll, hanem egy - szintén láthatatlan - hatalmi tömörülés akaratát képviseli, annak megvalósításáért küzd. Netanjahunak pedig bevallottan a cionizmus az eszményképe, amely mögött szintén befolyásos zsidó vallási, gazdasági és politikai körök állnak. Ez a két eszménykép kibékíthetetlen ellentétben áll egymással, küzdelmük mára már ölre menő, és bizonyítani fogom, hogy ez az ellentét határozza meg a belpolitikánkat is. Netanjahu 2017-ben eljön Budapestre, hogy megerősítse a választások előtt Orbán pozícióját, de a hazai zsidóságot képviselő, szoclib beágyazottságú MAZSIHISZ fájdalmas hangját meg sem hallja. Vajon miért? Azért, mert tudja, hogy az ő politikai hátterük mögött Soros áll. Félelmetes, hogy erről a belső megoszlásról még az izraeli nagykövetség sem tud, és meggondolatlanul elítélik Orbán Soros elleni kampányát, amit Netanjahu látványosan visszavonat.
https://index.hu/kulfold/2017/07/10/az_izraeli_miniszterelnok_visszavonatta_a_magyar_kormanyt_elitelo_nyilatkozatot/
Vagyis úgy olvassuk ezeket a sorokat, hogy az ebben az írásban feltárt konspiráció a szokásos diplomáciai szint alatt, a saját diplomatáik előtt is rejtve történik. 
Érdekes a hazai ellenzéki politikai paletta alakulása, a választások előtti kavalkád. Figyeljük meg, hogy a mozgások miként igazolják a fenti feltételezést. Nem kérdés, hogy a gyarmattartó ország leosztása szerint a választást Orbánnak kell megnyernie, amihez a hivatalos váltótársnak, az ellenzék konspirációba vont részének is asszisztálnia kell, mint ahogy tette ezt Orbán is a 2002-es választásokon megrendezett bukásakor.
A hivatalos, vagyis Izrael által támogatott szoclib erő az MSZP és a DK, Gyurcsány Ferenc gyakorlatilag egyszemélyes pártja. Figyeljük meg, hogy ez az a két politikai erő, ami megoszlást hoz az ellenzéki összefogásban. Az MSZP-nek kötelező Orbán győzelmét ily módon is támogatnia, de Gyurcsánynak is van annyi esze, hogy ő is csak akkor kerülhet még egyszer hatalomba, ha elfogadja és támogatja ezt az izraeli döntést. Ennek köszönhetően nem jöhet létre az egységes ellenzéki front,
 Sorosnak marad a többi ellenzéki párt, az LMP-vel az élén. Háttértámogatásként ott lehetnek az 1%-ot el nem érő kicsik, de a Jobbik nélkül esélytelenek lennének, és láss csodát, a Jobbik is egyszerre csak Soros György védelmére kel. Ez valóban csoda. Mi történhetett a Jobbikkal?
Nos, a Jobbikról tudni kell, hogy őket a radikális ellenzék lekötésére hozták létre egy titkos alkuval a MIÉP ifjúsági tagozatából, amikor már látszott, hogy a MIÉP szétesik. Ezt az alkut a Kovács Dávid féle vezetés nem volt hajlandó elfogadni, ekkor lépett elő a Polgári körös Vona Gábor a második vonalból. Ennek köszönhetően a korábban parlamenti küszöböt sem elérő párt 2010-ben 12%-kal bejut a törvényhozásba.
Ott viszont ki volt jelölve számára a mozgástere: egyrészt viselnie kellett a Fidesz részéről kapott megaláztatásokat (Orbán a Magyar Gárdáról: "kiosztok nekik két pofont, és hazazavarom őket"), emellett zsidózhatott, cigányozhatott, de a kormánynak komolyan nem árthatott, pl. a korrupciós ügyekbe nem árthatta magát. Szóval a Jobbik, Vona révén fogott párt volt, célja a Fidesz hatalmának biztosítása a szélsőjobb oldaláról. Ezt Vonán kívül senki, vagy csak nagyon kevesek tudták a pártban, hiszen ezeknek az alkuknak a lényege az egyszemélyi kötődés. Ahogy a Fidesz Orbán által, úgy a Jobbik Vona által van elkötelezve a megbízóinak. Az ő dolguk, hogy az ebből fakadó nehézségeket a vezetéssel és a tagsággal megetessék. Ez része a vállalásnak.
 Csakhogy történt egy megoszlás Orbán és Simicska között, ami lehetőséget adott Vonának, hogy kibújjon az egyre arrogánsabb gazdája uralma alól, és más gazdát keressen Simicska személyében. Ehhez persze el kellett távolítani az igazi radikálisokat a vezetésből - megjegyzem, nem sok volt. A tagsággal pedig nem volt sok gond, hisz könnyen elhiszi a mesét, amit mondanak neki, mert el akarja hinni. Ez egyébként minden pártnál így van. Szóval Vona Orbán alól átigazol egy másik erős ember hatalma alá, és láss csodát, a Simicska által támogatott Jobbik egyszerre csak észreveszi, hogy Orbánék lopnak, és országszerte megjelennek az erről szóló plakátok. Hát nem érdekes, hogy évekig erről semmit sem lehetett hallani a Jobbiktól?
Viszont Simicska és Vona is tisztában vannak azzal, hogy zsidó támogatás nélkül Magyarországon nem lehet hatalomhoz jutni, ezért becsatornázzák magukat Soros György mögé, mint az LMP reménybeli koalíciós partnere. Nézzük meg: annak ellenére, hogy a két párt a politikai paletta ellentétes oldalán áll, az utóbbi időben nem kritizálják egymást, sőt, nagyon is megértően nyilatkoznak egymással kapcsolatban. A terv valószínűleg az, hogy hatalomra kerülve Szél Bernadett lesz a miniszterelnök, és természetesen a Jobbik is kap néhány tálcát. 
 Nos, ez az ellenzéki attak elég reménytelen, több okból is. Egyrészt mert a Fidesz hatalmi pozícióban van, amivel gátlástalanul vissza is él - lásd a választási rendszer átszabását, a közszolgálati és a kereskedelmi média bedarálását, vagy az ellenzéki pártokra kirótt százmilliós bírságokat, miközben ő számolatlanul költheti a közpénzt a pártja propagandájára. Továbbá a választási eredményeket feldolgozó számítógépes program is az ő kezükben van, ráadásul Trump hatalomra jutásával a nemzetközi politikában is megerősödött a konzervatív vonal. Kialakult egy Amerika - Izrael - Törökország - Oroszország tengely, ami természetesen nem jelent teljes körű együttműködést, de tény, hogy a fő törésvonal tekintetében egy oldalon állnak.
Ennyit az előttünk álló választásokról. Több szót nem is érdemel, hiszen cirkuszi színjáték az egész, de most elemezzük egy kicsit a keresztény nemzeti kormányunk elmúlt nyolc évét, hogy megpróbáljuk kitalálni, mi lehet a kormány gazdájának a célja az országgal, vagyis milyen jövőt szánnak nekünk, "humán erőforrásoknak". (Már az elnevezésből is érezhető az Isten képmására alkotott emberrel szembeni megvetés, lenézés.) 
-  Összeomlás határán billeg az egészségügy mióta csak kormányoznak, a kórházi ellátás színvonala a legrosszabb Ceausescu időket idézi, a kötelező alapellátás pedig az orvoshiány miatt belátható időn belül (a terveknek megfelelően) össze fog omlani.
 -  A nemzőképes, érvényesülni akaró ifjúság elvándorlása töretlenül folytatódik, vagyis a magyar fiatalok százezreinek gyermekei idegen állampolgárként látják meg a napvilágot.
- Az oktatás évtizedes struktúráját egy tollvonással felrúgják: az intézmények működtetési jogát az önkormányzatoktól megvonják, és egy működésképtelen országos szervezet kezébe adják. Az arrogáns intézkedés egyetlen célja csak az lehet, hogy az oktatás egészséges működését ellehetetlenítsék.
 - Az Európai Parlament infógrafikájából kiderül, hogy Magyarországon a legmagasabb a forgalmi adó, és a legalacsonyabbak között vannak a tőkére kivetett adóterhek. Vagyis a szegények adójának is nevezett ÁFA a legmagasabb, a gazdagok tőkéjének jövedelmére kivetett adó a pedig a legalacsonyabb. Ugye kitaláljuk, hogy kinek a kormánya valójában az Orbán kormány?
https://index.hu/kulfold/ep/2016/05/09/magyarorszagon_a_legmagasabb_az_afa_az_eu-ban/
- Másfélszer több pénzt adott a multiknak a Fidesz, mint a szocik - tudjuk meg a 24.hu írásából, ráadásul az országunk számára kedvezőtlenebb feltételekkel.
https://24.hu/belfold/2017/08/26/masfelszer-tobb-penzt-adott-a-multiknak-a-fidesz-mint-a-szocik/
-  "Magyarországnak még soha nem volt olyan tőkebarát kormánya, mint az Orbán kormány. Ez a kormány egy sorozat, titkosított, úgynevezett stratégiai megállapodást írt alá a multinacionális cégekkel, az egészen elképesztő mértékű kedvezményeket  adta ezeknek a cégeknek, több mint a duplája annak az összegnek, annak az átlagnak, amit a visegrádi másik három regisztrál. (..) Ugyanakkor a magyar hazai vállalkozókat pedig a sikertelenségre ítéli, két okból kifolyólag: Az egyik az, hogy a multikra sújtott adók és különböző terhek még a negyedét sem teszik ki annak a tehermennyiségnek, amiket az Orbán kormány a hazai vállalkozókra sújtott. ... és kizárja annak a lehetőségét, hogy Magyarországon talpra álljon egy velük versenyképes, magyar tulajdonú tőkés termelő osztály. (...) A legalacsonyabb Magyarországon a társasági adó, miközben a munkát a legsúlyosabb adókkal terheli. " - Mondja Róna Péter közgazdász a Hírtv műsorában.
 https://hirtv.hu/egyenesen/biztonsagi-jatszma-2429635
- Azt pedig én mondom, hogy a munkabért azért kell magas adókkal súlytani, mert az a magyar családok megélhetését, fejlődését szolgálja. Ezt pedig ellentétes a kormány megbízóinak szándékával.
éli: az egészségügyet, az oktatást, a kutatás-fejlesztést és az innovációt is tudatosan rombolja le a kormány. (...) Olyan mértékű szellemi népirtás folyt az elmúlt években, és még nagyobb intenzitással folyik ma Magyarországon, amivel - ha lenne ilyenre felhatalmazása - a fizikai népirtás bűntényéhez hasonlóan a hágai bíróságnak kellene foglalkoznia - jelentette ki. "
https://mno.hu/belfold/szellemi-nepirtasrol-beszel-a-tudos-2437485
Napnál világosabb, hogy az ország kiürítése, elnéptelenítése, a lakosság kivéreztetése folyik. "Naponta 300 kilakoltatást tesznek föl a Végrehajtó Kamara honlapján, 300 ember, 300 család veszíti el az ingatlanát naponta, és hallgat mindenki..." - halljuk a Nemzeti Civil Kontroll alapítójától. Nem a pénzünk kell nekik, hanem a területünk, az életterünk. Nyilvánvalóan azért, mert a csodálatos Kárpát-medencénkre szemet vetett az izraeli vezetés. - Nem tudják, kivel kezdtek ki, nem tudják, hogy a mi védelmünk nem ebből a világból való.
https://www.youtube.com/watch?v=w4iel9fDYCg
Szóval, kedves Magyar Választópolgár! Szavazhatsz, akire akarsz, esélyed nincs arra, hogy abból a csapdából, amibe a hazaáruló politikusaid vittek, a magad erejéből kiszabadulj. Sötét erők játékszere vagy, a vezetőid nem vesznek ember számba, szimpla "erőforrásnak" tekintenek, amit addig használnak, ameddig szükségük van rá. A sötét erők saját magukat számolják majd fel, egy jövendölés szerint. Félelmetes, hogy a fentiek ismeretében értelmet nyer egy látszólag értelmetlen jövendölés, amely a '40-es években született, és Nyirkai jóslat néven ismeretes
"Még hatvan-hetven! A rátarti úr napszámért kunyerál. Már mindent elkótyavetyéltek. Csak alantas szolgálatok maradnak, égbekiáltó árulások. Lesznek, kik alattomos ellenséggel fújnak egy követ. Bevezetik a hét tevét, hogy az innen köpködhessen lángot - a bikát nyergelő asszonyra. Ebből belviszály is támad, meg külső viszály is. A Kost Áldozó két fia tovább marakodik. A tevék magyar hajcsárai Manó bőrét húzzák Krisztus képére, hogy megtévesszék a népet, és aranyra válthassák a félhold csillogását. Ők a Kost Áldozó, tevét nyergelő fiát segítik, más magyarok meg a másikat. Kettészakad a nemzet, lángra lobban az Ország. A lángot vér oltja. Magyar magyart gyilkol, de a bika hátáról is ide lőnek a hét teve miatt. A nép fele elpusztul." 
Ez a jövendölés 1947-48-ban, vagyis 70 évvel ezelőtt született, és ahogyan a címe is jelzi, pontosan napjainkról szól. Hogy ki lehet az alattomos ellenség, milyen égbekiáltó árulások lesznek és kik fújnak velük egy követ, azt nem kell magyaráznom. Viszont ijesztő, hogy a felvázolt modell alapján értelmezhetővé válnak az egyébként értelmetlen zagyvaságnak tűnő sorok, hogy tudniillik a "A Kost Áldozó két fia tovább marakodik." Vagyis Ábrahám fiai tovább marakodnak. A kost áldozó, tevét nyergelő, vagyis a muszlim tömegeket útra felkészítő fiú Soros György, aki a muzulmánok bevándorlását támogatja Európa (a bikát nyergelő asszony) kontinensére, közte Magyarországra. Netanjahu pedig meg akarja óvni országunkat a zsidók számára, ezért nem hajlandó tömegesen beengedni a muzulmánokat, kerítést építtet a bábkormánnyal.
A hét tevénél és Manó bőrénél még nem tartunk, de ez utóbbiból arra lehet következtetni, hogy Soros támogatottjai is a hatalom közelébe fognak kerülni. Valószínű, hogy az ő (Vona) vezetésükkel próbálják a manicheizmust - mint ősmagyar vallást - visszaállítani azért, hogy a hatalmukat a muszlim erők által biztosítsák. Ez persze csak találgatás, ennek nyoma még nem látszik, mint ahogy a hét tevének sem. Ez utóbbit meg kell előznie a 3. világháború kitörésének, a hét teve pedig valószínűleg valamilyen támadófegyvert jelent. Nem túl biztató kilátások, különösen a nép egyik felére nézve. A (szellemidézésben résztvevő) táltosok közös gondolattal kérdezték: "Így van ez megírva - nem lehetne-e másképp?" A Szellem erre azt felelte: "Minden jövendölés okumálás, a múltat meg jelent összekötő vonás folytatásán, a jövő felé. Megírva semmi nincsen, mert minden megváltoztatható - ha nem fordultok el Istenetektől és megszívlelitek az ősök intelmeit."
Kedves Olvasó! A fentiekben megismerhettél egy modellt, melynek segítségével ellentmondásmentesen értelmezhetők az ország politikai történései. Nem szabad lebecsülni a teljesítményt, mert lényegében az egész emberi megismerés is egy modellalkotási folyamat, melynek során egyre tökéletesebb modellt alkotunk a környezetünk viselkedéséről. Az a jó modell, ami nem tartalmaz ellentmondást, vagyis a modell egyes feltételezései nem állnak ellentétben a más elemeinek a viselkedésével. Márpedig ez a modell nemcsak hogy ellentmondásmentes, de remekül értelmezhető segítségével sok-sok, eddig megmagyarázhatatlan apró mozzanat is:
Pl. az, hogy az EU-ban, Németországgal az élen, a Soros elleni kampányt antiszemitának tartják, ezzel szemben az izraeli nagykövet szerint "Orbán sorosozása nem antiszemita megnyilvánulás". - Ki tudná értelmezni ezt az ellentmondást e modell nélkül?
A migráció kezdetén Orbán ki sem merte ejteni Soros György nevét, csak halványan utalt rá, mint egyes migránssegítő szervezet támogatójára, bár már akkor is mindenki tudta, hogy ő áll a migráció mögött. Ma pedig óriásplakátokon ábrázolja, mint ijesztő mumust. Azt, hogy egy nemzetközi szinten meghatározó zsidó milliárdost óriásplakátokon kigúnyoljon, egy országot ellene hangoljon, a maga erejéből soha nem merné megtenni. Ezt úgy, és csakis úgy teheti meg, ha erre egy másik, hasonló hatalmú zsidó erő neki felhatalmazást ad. E felhatalmazásra bizonyíték Netanjahu budapesti baráti látogatása és az izraeli nagykövetség viselkedése
Megjegyzem, ugyanez játszódott le Vonával is, aki Simicskától kapott felhatalmazást arra, hogy a korábbi gazdáját, Orbánt - szintén óriásplakátokon - tolvajnak nevezze. Simicska megtudott valamit Orbánról, ami után Orbánt hazaárulónak nevezte. A nyilvánosságnak azt mondta, hogy az RTL oroszok általi megvétele volt az ok, de ez minden bizonnyal elterelés, mert ez nem lett volna elég ok a látványos, Simicska egész gazdasági helyzetét, a vállalati birodalma egzisztenciáját felborító szakításra. Nyilvánvalóan megtudta Orbán tulajdonképpeni küldetését, és ahhoz már nem volt hajlandó asszisztálni. Végezetül: sajnálom Orbán Viktort. Fiatalon, gyanútlanul leszerződött a gonosszal. Hallani, hogy baj van az idegrendszerével. Nem csodálom. Az az óriási erőtér, és az a rettenetes hazugsághalmaz, amelyben ő évtizedek óta mozog, mindenkit felőrölne. Őt is anya szülte, és nyilván nem arra készült ifjú korában, hogy lepusztítson egy országot, milliókat megnyomorítson azért, hogy az idegen hódítók ellenállás nélkül birtokba vehessék a területüket. Ebbe a csapdába fokozatosan csalták be, és kínjában nem tud annyi milliárdot összelopni, amivel kompenzálni tudná ezt az embertelen küldetést. (Igaz, megpróbálja.) Ez Orbán jobbik olvasata. Van rosszabb is, de én alapvetően jóhiszemű vagyok, ezért ezzel nem foglalkozom. Lelke rajta, Isten legyen hozzá irgalmas...
És legvégül: Minden bizonnyal zivataros idők jönnek, de Te ne aggódj, kedves Magyar Nép! Te fogod megvalósítani Isten országát elsőként itt a földön, ahogyan azt Pio atya is jövendölte: 
 "Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak, és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!" 
Azt, hogy miként lehet megvalósítani ezt a "nagy boldogságot" itt a földön, annak részleteit itt olvashatod. Az írás címe: Az igazság evangéliuma, avagy Isten országa közöttünk. Szemernyi kétségem sincs afelől, hogy ennek - Isten országának - elsőként Magyarországon kell megvalósulnia. Innen fog kiáradni az emberiségre. Viszont hogy hány ember lesz ennek részese, az rajtunk áll, egész pontosan azon, hogy elfogadjuk-e Jézus Krisztus tanítását, vagy sem. Mert biztosak lehetünk abban, hogy amint Ábrahám fiainak megjósolt marakodása bekövetkezett, úgy be fog következni a hét teve bevezetése is, annak katasztrofális következményeivel együtt. Akinek van füle, értse
https://orokelet.van.hu/keret.cgi?/Irasok/igazsag_evang.htm
Ezzel az írással a magam küldetését befejeztem. Átadtam minden tudást, ami az ember földi és örökkévalóságbeli üdvösségéhez szükséges. Az Isten létezéséről tudományosan megalapozott, cáfolhatatlan bizonyítékokat adtam. Kérdés, hogy van-e még a népnek olyan értelmisége, szellemi vezetése, aki egyrészt kellően alázatos, és félretudja tenni a maga töredékes világképét azért, hogy ezt a kompakt, veszi a fáradságot és a bátorságot ahhoz, hogy ezt a tanítást felfogja és továbbadja azért, hogy a nép megértse és életre válthassa. Ez bizony kérdés, de ez már nem az én felelősségem, hanem azoké, akik a társadalmi munkamegosztásban a nép szellemi állapotáért felelősek.
Gyirán István
https://www.orokelet.van.hu/




Böjte atya oda­csa­pott mig­ráns­ügy­ben! Na ezt kap­ják ki! 


Aki nem érti, miről be­szél, ol­vassa el két­szer is, amit mond, hátha akkor si­ke­rül... 
2016. MÁJUS 29. ripost.hu 
"Én nem a bevándorlóktól féltem Európát, hanem a lagymatag keresztényektől. 
Az a természet rendje, hogy az a népcsoport, amely vegetál, amely nem alkalmas rá, hogy az életet továbbvigye, elsorvad, kihal, lehúzzák a lefolyón, és a helyüket elfoglalják azok a népek, amelyekben van életerő, lendület, bátorság, Teherbe ejtik feleségüket, csobogó élet veszi őket körül. A mai Európa langyos állóvíz, ahol sok ember egyik legfőbb gondja a fogyókúra, az alakformálás és értéktelen, csillogó kacatok gyűjtése, a testet, lelket megrontó élvezetek utáni hajsza. 
A Jóisten, úgy látom, a migrációs kérdéssel egy jó nagy fakanalat ragadott, és elkezdte kavarni ezt a hatalmas fazekat. 
Isten azt szeretné, hogy térjünk észhez, térjünk meg, különben elveszünk. Ne magunkra aggatott címkékkel jelezzük, miben hiszünk, hanem legyen gerincünk, jól definiált értékeink, amelyekhez tartjuk magunkat. Ne nyafogjunk, hogy de nehéz a feladat, hanem küzdjünk. A focicsapat sem siránkozhat, ha erős az ellenfél, hogy jaj, összeesküdtek ellenünk, tervet eszeltek ki, hogyan győzzenek le bennünket! Küzdeniük kell, megfogalmazni saját elméletüket, hogyan nyerhetjük meg a meccset! 
Böjte atya oda­csa­pott mig­ráns­ügy­ben!

Az most a kérdés, káoszba süllyedt harmadik világ lesz-e Európából, vagy a tolerancia, a becsületes munka, a párbeszéd útján mi leszünk képesek segítő kezet nyújtani, hogy mindenütt megteremtődjön egy rendezett, békés világ. Nem lehet folyamatosan félrevert harangok zajában élni, ezért nyugtassuk meg magunkat, s arra összpontosítsuk erőinket, ami a feladatunk. 

Jókedvvel, örömmel, gyermekekkel töltsük meg a Kárpát-medencét, mert az ország mindig azé lesz, aki élettel, gyermekkel tölti meg. Ha nem lesz gyermek, a légüres teret a máshonnan jövő emberek töltik be. A demográfiai kérdés az egyik legfontosabb a Kárpát-medencében. Ha ezt nem tudja népünk megoldani, legördül számunkra a függöny." 

A zsidaja hogy tudja !!!

Az őrjöngő, rendőröket kővel dobáló Ahmed H. nem terrorista, az iszlámkritikus kanadai újságírót terroristaként tartóztatják le a britek





Nehéz egyoldalúbb, visszataszítóbb formációt elképzelni, mint az Amnesty International Magyarország, amelynél a kettős mérce a napi munka része.
Aki minderről gyorsan meg akar győződni, ellenőrizze az AI honlapját például arról, hogy az amerikai kormány által aktívan utált és szankcionált Venezuela ügyé­ben hány tiltakozást talál ott. Hármat. Egyiket például ezzel a címmel: „Nem nyomoznak tovább Daniel Quintero ügyében”. Utána nézze meg, hogy hány tiltakozást talál ugyanott a Washington által imádott Szaúd-Arábia három éve tartó jemeni népirtása, korunk legnagyobb humanitárius katasztrófája ügyében. Egyet sem.
Akkor folytathatjuk.
E szervezet március 14-én ezzel a címmel adott ki nyilatkozatot: „Ahmed H. elítélése társtettesként elkövetett terrorcselekményért az igaz­ságszolgáltatás megcsúfolása”.
A magyar kormányt elítélő nyilatkozat így indul: „A mai ítélet ismét megmutatja, hogy ha keverik a terrorizmus elleni drákói törvényeket a menekültek és migránsok elleni uszításokkal és jogsértésekkel, az borzalmas következményekkel jár. Az Ahmed H. elleni vádakat a fellebbezés során hatályon kívül kell helyezni, és azonnal szabadon kell engedni” – mondta Eda Seyhan, az Amnesty International terrorizmus elleni kampányosa.”
Borzalmas következményekkel…”
Hogy ez a szervezet mire milyen jelzőt alkalmaz, arra jellemző például egy korábbi, szintén a kormányt elítélő nyilatkozata, melynek címe ez volt: „A STOP Soros csomag életveszélyes”.
Vannak persze, akik szemé­ben az Amnesty Interna­t­io­nalhoz és a Transparency Inter­na­tionalhoz hasonló, Soros-támo­gatású szervezetek külföldi pénzelésének átláthatóbbá tétele kevésbé életveszélyes, mintha egy kővel akarnák fejbe vágni az embert. Mint azt a sajátján kívül még nyolc érvényes útlevéllel rendelkező Ahmed H. tette a rendőrökkel a szerb–magyar határon, támadást intézve és az ott lévő migránscsőcseléket támadásra biztatva egy szuverén ország határkerítése és annak őrzői ellen. De ízlések és aljasságok különbözők. Az ex-MSZP-s igazságügyi miniszter, Bárándy Péter által védett Ahmed H. szörnyű sorsa hatalmas médiasajnálkozást váltott ki.
Az amerikai Politico budapesti tudósítója, Lili Bayer – aki ugyancsak a Forward, az amerikai zsidóság vezető lapja tudósítójaként segített Trump mellől Gorka Sebestyént kiantiszemitázni –, twittelte szét magát az Ahmed H. ellen folyamatban lévő borzalmak miatt, és rohant a tettes zárkájába meginterjúvolni őt. Az eredményt március 14-én azonnal világgá is kürtölte e címmel megjelent írásában: „Terrorizmusban találták bűnösnek a szíriait egy átpolitizált magyarországi ügyben”.
Szinte ugyanabban a pillanatban, amikor Ahmed H.-ról a kivételesen nem az ellenzék ízlése szerint ítélkező bíróság mondta ki döntését, a franciaországi Calais-ben a brit hatóságok egy kanadai újságírónőt nem csak hogy nem engedtek átkelni a csatornán, hogy az Egyesült Királyság területére lépjen, de az iszlámkritikus, huszonkét éves hölgyet – és most fogódzkodjanak meg – terrorizmus elkövetésének gyanúja miatt őrizetbe vették.
Az ő esete éppen úgy nem talált utat az Amnesty International honlapjára, mint ahogyan annak az osztrák Martin Sellnernek és barátnőjének, Brittany Pettibone-nak a története sem, akiket március 9-én nemcsak nem engedtek belépni Nagy-Britanniába, sőt le is tartóztatták őket egy londoni reptéren. Az ok: Sellnert, az osztrák Identitariánus Nemzedék mozgalom vezetőjeként két nappal későbbre, vasárnapra várták, hogy a világ szólásszabadságát jelképező londoni Hyde Parkban beszédet mondjon.
A fényképe alapján rendkívül rokonszenvesnek és szelídnek tűnő, a Rebel Media hírportálnak dolgozó Lauren Southern busszal érkezett Calais-ba. Megmutatta útlevelét – és rögtön őrizetbe vették. Elvitték egy őrizeteseket fogva tartó épületbe. Ott egy rendőr átadott neki egy brosúrát, amely ismertette a brit terrorellenes törvényeket. (Hallod, AI?) Ráparancsoltak, hogy olvassa el, és utána kihallgatták terrorizmus elkövetésének gyanúja miatt.
A brosúra arról is tájékoztatott, hogy a cél a terrorcselekmények megakadályozása és ezt akkor alkalmazzák, amikor valaki ilyen támadást szándékozik végrehajtani, vagy azzal kapcsolatba hozzák. A hölgy maradéktalanul együttműködve a rendőrökkel szándékolt látogatása minden körülményéről beszámolt. A kihallgató tisztek igen részletesen faggatták arról a beszédéről, amit Belgiumban tartott politikai nézeteiről, majd behatóan vallatták keresztény hitéről, azt kérdezve, nem szélsőségesen katolikus-e.
Hat órán át tartott a kihallgatás.
Terrorista” bűne abból állt, hogy interjút akart készíteni egy iszlámellenes brit aktivistával, Tommy Robinsonnal, aki az olasz választások alkalmával vette magának a bátorságot, és ököllel arcon vágott egy afrikai migránst, aki társaival együtt üvöltve legyilkolással fenyegette Robinsont és a migránsokat filmező operatőrét. De még súlyosabb vád volt az újságíró ellen, hogy legutóbbi brit látogatásakor a London melletti Lutonban szórólapokat osztogatott, amelyen az állt, hogy „Allah homoszexuális Isten”. Robinson is nyilatkozott a történetet a világgal elsőként tudató független, német nyelvű Journalistenwatch hírportálnak, amelynek elmondta, a törvénnyel való egyértelmű visszaélés annak alkalmazása Lauren Southern ellen. Southern egy másik bűne, hogy a múlt hónapban hosszabb időn át Dél-Afrikában videóra rögzítette néhány fehér asszony történetét, akik átélték fekete hordák betörését farmjukra és esetenként férjük megölését.
Most pedig tegyük fel a következő kérdést. Vajon mi történne akkor, ha valaki Magyarországról érvényes útlevéllel megérkezne egy londoni reptérre, és ott meglátna egy embert, akit a határőrök, útlevélproblémája miatt, nem akarnak beengedni. Amire a magyar ember táskájából elővéve vagy öt darab téglát, először odavágja az útlevél-ellenőrzést végző egyenruhás üvegkalitkájához, majd a másikat a már széttört ablakon keresztül vágja az illető fejéhez és a további téglákat a többi üvegkalitka felé hajigálja. Azt állítva, ő csak segíteni akart.
Találós kérdés: vajon a brit rendőrség letartóztatná-e terrorizmus elkövetése miatt az illetőt, és ha elítélnék, tiltakozna-e az Amnesty International, és párnáját szétsírná-e a Politico hasábjain Lili Bayer?
Olvasóinkat arra kérjük, válaszukat kőhajigálási fenyegetés mellőzésével juttassák el az Amnesty International Magyarország és a Politico amerikai vagy brüsszeli szerkesztősége címére.


Német védelmi miniszternő is nekiment Oroszországnak





 

Ursula von der Leyen német védelmi miniszter felszólította Oroszországot, hogy „járuljon hozzá” egy Nagy-Britanniában élő volt orosz kém elleni mérges gáz támadás felderítéséhez.
Ezt nagyon komolyan vesszük”, mondta.
/Von der Leyen elfelejtette a brit kormányt felkérni arra, hogy a méregből a mintát mutassa be a nyilvánosságnak, Oroszországnak és a vegyi mérgező anyagok betiltásáért felelős hágai nemzetközi szervezetnek./


Németország-szerte tüntetnek a migránserőszak ellen, a kormány és a Facebook büntet


FacebookTwitterGoogle+E-mail
Egy Tommy Robinson nevű angol a németországi Cottbusba utazott egy bevándorlásellenes tüntetésre, hogy megpróbálja megérteni, mi folyik ott. Nem volt könnyű dolga a Lügenpresse képviselőivel.

A forradalom nyara jöhet Németországban │ Tommy Robinson




Az apokalipszis angolszász lovasai Drezda felett: Egy tömeggyilkosság, amiért nem felelt senki sem


Már akkor 9/11 – re gyakoroltak , és a fedőnevük 9/ 33 volt

1945 február 13-án, nem sokkal este 10 óra előtt a nyugvóra készülő szász főváros, Drezda, „az Elba parti Firenze” belvárosának ablakai remegni kezdtek a város fölé berepülő brit bombázókötelék motorjainak egyre jobban erősöd, vészjósló basszusától. 
Pontban este 22 óra 9 perckor, a „karácsonyfákkal”, azaz az előörs gépei által ledobott világító fáklyákkal megjelölt belvárosi negyedek felett kísérteties süvítés vegyült a fülsüketítővé váló repülőgépmotor-zúgásba. Néhány pillanat, és alászálltak az égből az Apokalipszis lovasai.
Mindent eltörölni a föld színéről
Maradj velünk kapcsolatban!
Harris, aki fanatikusan hitt a Douhet-elméletben - eszerint az ellenség ellenállóereje kizárólag a tömegbombázásokkal is megtörhető - a „puding próbájának” a sűrűn lakott német kikötőváros és közlekedési csomópont, Hamburg bombázását tekintette.
A csekély gépveszteség, és a minden képzeletet felülmúló hamburgi károk alapján a Bomber Command sikeresnek minősített a területbombázás doktrínáját. 1945 januárjára, a Harmadik Birodalom agóniájának idején már gyakorlatilag nem maradt olyan német nagyváros, amelyet ne ért volna pusztító szövetséges légitámadás. A német olaj- és járműipar, a hadiüzemek jelentős része és a közlekedési infrastruktúra ekkorra már nagyobb részt romokban hevert. Ennek ellenére, a makacs német ellenálláson felbőszült Churchill, Harris unszolására hozzájárult a területbombázásA szövetséges légügyi hadvezetésen belül is komoly vita bontakozott ki a légi hadviselés e módszeréről. Harris koncepciója szerint a nagyvárosok legsűrűbben lakott részei ellen végrehajtott ismétlődő szőnyegbombázások olyan súlyos pszichés csapást mérnek a német lakosságra, amely megtöri az ellenállást.
Ennek jegyében fogalmazódott meg a Drezda elleni támadás terve, amely nem csupán a Kelet-Poroszországból és Sziléziából érkező menekültek célpontja, hanem vasúti csomóponként, a keleti frontról visszavonuló Wehrmacht-erők egyik fontos tranzitállomása is volt. Drezdából január végére nagyobbrészt kivonták a katonaságot, és február elejére a város túltelítetté vált a menekültek tömegétől.
Katonai célpont, vagy védtelen civil város?
Drezdában nem volt semmilyen hadiipar, és számottevő katonai erők sem állomásoztak a városban, a környékbeli célpontok nem igazolják a február 13-án elkezdődött példátlan pusztítást.
A város közelében fekvő feritali olajipari üzemkomplexumot az Amerikai Egyesült Államok 8. légi hadserege ugyanis már 1944 augusztus 24-én több mint 300 négymotoros nehézbombázó bevetésével támadta. 1945 január 16-án pedig az USAAF (United States Army Air Force) 8. légi hadseregének 133 bombázója intézett támadást a friedrichstadti vasúti csomópont ellen. Drezda történelmi belvárosát, a barokk és rokokó építészet páratlan remekét azonban végig megkímélték a légitámadások, így a szász főváros azon kevés német nagyvárosok egyike volt, amely 1945 elején még intakt épségében állt.
Amikor 1945 januárjában Harris felvetette, hogy Drezda ellen is szőnyegbombázó műveletet kell indítani, a városban tartózkodó nagyszámú civil menekültre figyelemmel ezt a tervet még a bombázóparancsnokságon belül is többen ellenezték, köztük a parancsnokhelyettes, Sir Robert Sundbay légi almarsall is.
A vitát eldöntendő, táviratot küldtek a jaltai konferencián tartózkodó brit miniszterelnök, Winston Churchill részére. Churchill határozott, Harrist támogató választ adott: Drezdát az első adandó alkalommal bombázni kell. A város sorsa ezzel megpecsételődött.
A halál tűzviharorgiája
Mivel Drezdát február elejéig elkerülték a nagyobb bombázások, és városban béke honolt, a Vörös Hadsereg elől Kelet-Poroszországból menekülőknek a szász főváros lett a mentsvára. A kelet-porosz területek kiürítését célzó, és a Kriegsmarine (német haditengerészet) valamint a Luftwaffe (német légierő) közreműködésével végrehajtott evakuálási akciónak, a Cerberus-műveletnek köszönhetően az eredetileg 640 ezres Drezda lélekszáma 1945 februárjára megduplázódott.
A menekülteket nagyobbrészt külvárosi táborokban helyezték el, és vasúton szakaszosan szállították az ország belő vidékeire. 1945 február 13-án a város fölé érkező 800 négymotoros Lancaster és Halifax nehézbombázóból álló kötelék két hulláma 22 óra 9 perc és 0 óra 55 perc között 400 ezer gyújtó, valamint 4500 romboló bombát dobott az óvárosra, és a belső kerületekre.
Az első hullám rombolóbombákat, a második pedig az igazi pusztítást okozó foszforos gyújtóbombákat szórta a városra. Az 1000 fokos hőmérsékleten égő és elolthatatlan foszforbombák nyomán hatalmas tűzvihar tört ki a belvárosban. A légvédelmi pincékből a tomboló tűzben álló utcákra kimenekülő emberek vagy megégtek, vagy pedig a forró gázoktól, illetve a tűz által a levegőből kivont oxigén hiánya miatt megfulladtak.
A pokol centrumában tomboló tűz vákuumként szippantotta be mindazokat, akik szerencsétlenségükre nem lezárt helyiségben voltak. Drezda apokaliptikusan lobogó tüzeit még 400 kilométeres távolságból is látni lehetett. A várostól 8 kilométerre fekvő katonai repteret viszont nem érte támadás. 1945 februárjára a Luftwaffe már csak halvány árnyéka volt egykori önmagának, Göring nagyhangú handabandázásai ellenére 1944-től a szövetséges légierő uralta a német légteret.
Ezért a Drezdát támadó bombázók szinte akadálytalanul repülhettek rá céljukra. Másnap, február 14-én délelőtt az amerikai légierő 1350 négymotoros B-17 Flying Fortress (repülőerőd) és B-24 Liberator bombázója repült a még mindig lángoló város fölé, hogy halálos terhét az agonizáló szász fővárosra zúdítsa.
A drezdai pokoljárás csak február 15-én, 311 amerikai repülő erőd bombázóakciójával ért véget. A három napig tartó műveletben az angol-amerikai légierő 3749 tonna bombát dobott Drezdára, ezek 75 százaléka gyújtóbomba volt.
A megvonhatatlan mérleg
Máig vitatott a rettenetes drezdai tűzvihar áldozatainak száma. A város belső kerületei és az infrastruktúra teljesen megsemmisült. Az elhunytak hatalmas tömegét a járványveszély megelőzése végett vasúti sínekből sebtében felépített máglyákon égették el. A halottak számáról szélsőségesen eltérő számok keringenek 20 ezertől egészen 600 ezerig. A bombázás mérlegét a korabeli német források 300 ezer körüli áldozatban vonták meg.
Konrad Adenauer, a Német Szövetségi Köztársaság kancellárja 1955-ben 250 ezer főről nyilatkozott, míg a Nemzetközi Vöröskereszt adatai szerint 275 ezren vesztek oda a drezdai tűzviharban. A drezdai bombázóművelet többen éles kritikával illették. Még a szövetségesek között is heves viták robbantak ki.
Harris megkapta a „Butcher” (mészáros) kevéssé hízelgő melléknevet, amelyet magas kitüntetései mellett élete végig kénytelen volt viselni. Napjainkig nem tudták megmagyarázni, hogy a drezdai bombázóművelet katonailag indokolható akció volt-e, mivel etikai illetve jogi értelemben is háborús bűntettnek számítana, ha nem a győztesek írják a történelmet.

Drezdai holokauszt







Hogy Drezda miért fáj annyira? Talán azért, mert fölösleges volt, taktikai szempontból indokolhatatlan





Az “átlagember” semmit sem tud a témáról. Van némi elképzelése, mondjuk dübörög az ég, potyognak a bombák, robbanások, égő házak, oszt’ tele a padlás. A tűzviharról meg azt hiheti, hogy barokkos túlzás.
A tűzvihar: egy mesterségesen előidézett, lokális, időjárási jelenség. Időjárási, mert akár egy hurrikán, nagy területre kiterjedő, szabályozhatatlan jelenség. A nagy kiterjedésű, egybefüggő tüzek felett fékezhetetlen, felfelé szálló légáramlat alakul ki. E felfelé szálló forró légoszlopban az áramlás sebessége egyre fokozódik, az alján orkánsebességű gyorsasággal szívja be a levegőt. Az összesűrűsödött, oxigéndús, nagynyomású légáram egyre vadabbul táplálja a tüzet, mint egy acélolvasztó kemencében. A tűzorkán mindent beszív. Tetőszerkezeteket, az ajtókat, ablakokat tokostul tépi ki, és kiszívja a bútorokat, járműveket, embereket kap fel az utcákon, elszívja a levegőt, és megfojtja azt, aki lélegzik. Ezzel nem csak éltető oxigént, hanem rengeteg összeaprított éghető anyagot is beszippant, tovább fokozva az infernót. Addig ég, amíg van, ami elégjen. Ott, ahol nem “csak” az orkán, hanem a tűz is pusztít, ott az acél is megolvad egyes helyeken. Sőt, a bazalt útburkolat is! Mélyen a föld alatt, a városi csatornahálózatba menekült emberek halálra főnek a szennylében. Tetemeik eltorlaszolják a csatornákat, iszonyatos járványveszélyt okozva a támadás után a városrészben. Ez a tűzvihar.

Persze a tűzvihar nem alakul ki – csak úgy magától – egy durvább bombázgatástól. Tenni kell érte, nem is kicsit! Komoly tudományos és katonai előkészületek szükségesek hozzá. Több ezer szorgos ember munkája, kizárólag az ellenséges civilek (nők, gyermekek, idős emberek, mert a többi a fronton harcol) és lakóhelyük leradírozására.

Azt talán mindenki tudja, hogy egy “mezei” légitámadást megszervezni sem babazsúr. Tekintve, hogy ma a polgári légi közlekedésben sem egyszerű biztosítani, hogy az a néhány össze-vissza kóválygó gép össze ne ütközzön. Nos, ezer négymotoros bombázót felkészíteni bevetésre, fölemelni vagy tíz különböző reptérről, gyülekeztetni, majd hullámokban, percre pontosan a cél fölé navigálni, nem kis munka. És ez mind édeskevés a tűzviharhoz. Marha nehezen keletkezik – még a szakemberek hathatós segítségével is – tűzvihar. Nézzük a receptet:
– Végy annyi négymotoros nehézbombázót, melyek három nap, három éjjel, “vetésforgóban”, minimum 800-1200 gépes hullámokban tudják támadni a célt. Hozzájuk való, megfelelő számú kísérővadászokkal egyetemben.

Töltsd meg mindegyik bombázót jól, a gyújtáshoz szükséges különféle bombák tudományosan, erre a célra kitalált elegyével. Úgymint:
a., “Sütik” (ezek amolyan egy-röpcsi-egy-bomba, hatalmas légi aknák) a háztömbök rombolásához. A gyújtáshoz ugyanis – csakúgy, mint egy tábortűznél – aprófa, gyújtós szükségeltetik. Meghatározott területre, meghatározott mennyiségű sütit dobtak.
b., A következő hullámokat töltsd kisebb romboló bombákkal a jobb aprítás kedvéért. Foszforral, hogy a tüzekhez kivonuljanak a környékbeli mentőalakulatok, akik veszélyeztetik a tűzorkán begyújtását, és repesszel, hogy a mentők ne tudják kimenteni a tűzoltókat.
c., Az egészet hagyd sülni 30 percig. Ez fontos! Ennyi idő kell a katasztrófamentőknek, városi mentőszolgálatnak és a különféle (vasúti, városi, önkéntes) tűzoltóknak, hogy a környező településekről a helyszínre kiérkezzenek.
d., Szórd meg őket finoman repeszbombákkal és foszforral. Pusztítsd el őket mind, különben eloltják a tüzeket!
e., Most jöhetnek a tűzgyújtók. Romboló és gyújtó bombák tonnáival. De csak pontosan! Ugyanoda mindet, nem ám ahogy szoktátok, ahogyan a legyek sz@rnak a vellanykörtére! Küldj előre pathfindereket, akik precíziós célmegjelölést végeznek.
Végül küldd a hullámokat percre pontosan egymás után, precízen. Hát ki ne aludjon véletlen az a tűz, amibe ennyi ember ennyi energiát, mi több, életeket fektetett.

“Bombázó” Harris, a hadászati légierő parancsnokaként a felelős ezért és a többi mészárlásért. Hogy Drezda miért fáj annyira, mikor csak tűzvihargyújtásban sem az egyetlen a “Bombázó” becenevű, magasan szakképzett és elismert tömeggyilkos praxisában, nem tudom. Talán azért, mert fölösleges volt?
Taktikai szempontból indokolhatatlan. Az oroszok szájában volt a város. Nem az angolszászok előtt. Sztálin forrt a dühtől, ha belekontárkodtak az ő dolgába. A szövetségeseitől csak annyit akart, hogy tehermentesítsék a második fronttal. Hadiipara elhanyagolható volt Drezdának. Tagadhatatlan; vasúti csomópont volt, mint szinte minden város a világban.
Viszont ma is, szétbombázva, Európa egyik legszebb városa. Kulturális és művészeti központja volt Németországnak. Porcelán, és nem fegyvergyártásban volt élenjáró.
Ami a legszörnyűbb, az oroszok elől kb. 1,2-1,5 millió menekült futott a kevés, megmaradt holmijával Drezdáig. Regisztrálatlanul. Sohasem fogjuk megtudni, hány lélek veszett oda Drezda tüzes poklában. Ja, persze… hogy is nem jutott mindjárt eszembe, a hivatalos 80 000?!


Hogy akkoriban fásultan fogadták az emberek az ilyen híreket, talán (talán) érthető… Keleten Ivánt fölakasztották, mert partizánnak állt, és vasutat robbantott. Hanzinak kinyomták hátulról rohamkéssel a térdkalácsait és keresztre feszítették, mert megtámadta Oroszország Anyácskát. Nyugaton Günther legéppuskázta az égő üzemanyagban veszkölődő hajótörötteket. Joe pedig Eindhovennél rárobbantotta a vegyiművek kénsavtartályait az alant beásott Fritzékre.
Drezda volt a sorban az utolsó. A tűzgyújtást Hamburgban kezdték, és Bombázó Harris rákapott az ízére. Számos német nagyvárost pusztítottak el tűzorkánnal (úgymond) Coventryért csak itt, Európában. Amit pedig a japánokkal műveltek a szövetségesek, nos, azt csak a japánok bírhatták ki.
Ez a városkiradírozgatás, egy Duarte nevezetű, agybeteg katonabácsi ötlete. Valamikor a Nagy Háború után az a gondolata támadt, hogy van ez az új, légierő nevezetű játékszer, ami repül, berreg, meg a frászt hozza a nyugdíjasokra, de igazából egy lakónegyednél kisebb földi célpontot, bajosan lehet vele eltalálni. A nagy hadicélokat jól védik, és még a végén meg talál halni a mi jó pilótánk. Hát nosza, bombázzuk a védtelen városokat! Megvan a csőben a lyuk! És hogy ennek mi a fészkes fene a taktikai haszna? Az égadta egy világon semmi! De a stratégiai haszna az, hogy a szenvedő városi lakosság szembefordul kormányával, elmozdítja a hatalomból, és győztünk! És ez a Duarte-féle elmélet, már (azon túl, hogy normális elmének – finoman szólva – naivan hangzik) akkor megbukott a gyakorlatban. De a politikusok körében azóta is töretlen sikere van. Elsőnek Amerika kapta fel. Óriási erővel fejlesztett és épített ki távolsági, nehézbombázó flottát. Sztálinnak is igen tetszett a dolog. Tehát itt hívnám föl minden naiv emberke figyelmét, hogy háborúban egy város lebombázása nem egy baleset. Hoppá! Véletlen megbotlottam, és a gereblyenyél pont beleakadt a hölgybe. Ahhoz egy nemzet tudósait évtizedekkel előbb rá kell a feladat megoldására állítani, legyártani egy légiflottácskát a legígéretesebb madárkából, és megtömni pár ezer, erre kiképzett katonabácsival. A többi már megy, mint a karikacsapás. Jöhetnek a collateral damage-ek. A: bocsika-nem-odament-ahova-szántuk-de-ott-is-jó-helyen-van.
Persze ez a “flottácska” drága mulatság, ezért nincs is mindenkinek. De akinek van, az már akkor tudta, hogy csak tömegpusztításra jó, amikor eldöntötte, hogy lesz a hazájának ilyen. Tudható, hogy a mai napig nem önálló, stratégiai fegyvernem a légierő! Nélküle nem lehet nyerni 1916 óta. De pusztán a légierővel sem. És az elmebajos Duarte elmélete még mindig tarol a politikusok körében.
Minden egyes városokra ledobott bomba hiábavaló volt. Drezda esetében pedig még mondvacsinált, évtizedekkel utána, a feledésre apelláló, tudatos történelemhamisítással is indokolhatatlan. 

Rejtély – mondják a fizetett “történészek”.
Aljas, népirtásban cinkos parasztvakítás – mondják, akik szeretik nevén nevezni a gyermeket.
Huszti Sándor

(Megjelent a kuruc.infon)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése