2018. március 9., péntek

A kertek alatt téli álomból ébrednek a népek.

A Jade Nyúl kozmikus küzdelemre készül az Egyesült Államokkal

Topik: Űrhajózás korszaka (634 Anyag (két anyag))

Китайский луноход 'Нефритовый заяц' космос китай
© Képernyőfotó: YouTube

Kína újabb technológiai áttörést hajtott végre a világűrben. December 15-re virradó éjszaka a Jade Nyúl holdjáró leereszkedett a Hold felszínére. A kínai űrprogramnak egyelőre nincs katonai eleme, de a békés űrkutatásban elért sikereknek mindig „dupla aljuk” van - mondják a szakértők.

A Hold meghódításában a Szovjetunió és az Egyesült Államok versenyzett egymással. Kína igyekszik hasonlítani mindkét kozmikus hatalomra - jelentette ki Alekszandr Szalickij szakértő.
Egyesek úgy látják, hogy nincs ebben semmi új, hiszen szovjet és amerikai kozmikus műszerek már jártak a Holdon. De 1976 óta – akkor járt ott a szovjet Lunohod-2 – semmi hasonló nem volt. Közel 40 év telt el, és a kínaiak végzik kísérletüket, mégpedig a saját maguk által kidolgozott technológiákkal. Mindenkinek bemutatták, hogy képesek arra, ami korábban a Szovjetunió és az Egyesült Államok monopóliumának tűnt.
A kínai kijutás a Holdra a nyugati médiában nagy visszhangot váltott ki: megjelentek olyan publikációk, hogy Kína katonai bázist akar létrehozni a Holdon. Vlagyimir Jevszejev politológus szerint ezek kitalálások. Ugyanakkor tény, hogy minden kitörés a világűrben „kettős rendeltetésű”:
A kozmikus technológiák fejlődése mindig elvezet a harci ballisztikus rakéták fejlesztéséhez. Itt minden összefügg. Nem hiszem, hogy lehet úgy foglalkozni a békés világűrrel, hogy közben ne gondoljanak arra: lehet-e ott elhelyezni fegyvereket, hogyan lehet ezt megtenni, miként lehet küzdeni a műholdak ellen. Kína kozmikus sikereiben mindig láttam ezt a második „vonalat”.
Kína kozmikus programjának fejlesztését ösztönzi globális versengése az Egyesült Államokkal - véli Vlagyimir Jevszejev.
Kína tudja: ha az Egyesült Államok hadseregét megfosztják a kozmikus támasztól, megszűnik alapvető előnye. Itt a távközlési csatornák, irányrendszerek blokkolásáról van szó. Kína ehhez nagyon alaposan készül, nyilván ilyen rendszereket kidolgoznak majd.
A Jade nyúl kísérleti program három hónapra terjed ki. A szakértők szerint ez lehet a főpróba, a fő előkészület 2017-re, amikor Kína a tervek szerint visszatérő kozmikus berendezést küldene a Holdra, amely talaj- és kőzetmintákat vesz.

A világűr elérhetőbbé válik

космический туризм космос космический корабль
©Foto:  Flickr.com/Sam Howzit/cc-by

Az űrrepülések elérhetőbbé válnak az Up in the Space projekt segítségével. Elindítását a külvárosi „Another Planet” ökológiai zónában tartották. A szerzők úgy vélik, hogy az elképzelés megvalósítása lehetőséget ad bárkinek arra, hogy űrhajósnak érezze magát.

A magán űr turizmus népszerűsítése, és úgyszintén az űrtudomány fejlesztése – ezeket a terveket szeretnék a közeljövőben megvalósítani az Up in the Space projekt résztvevői. A projekt számba vette a kereskedelmi járatokat a felső atmoszférába, az utazásokat a Holdra, sőt még más bolygókra is, mesélte „Oroszország Hangjának” a megalkotó, Alekszej Ananyin:
Az alapvető célunk az, hogy a világűrt elérhetőbbé tegyük. Ezenkívül, fontos, hogy a kozmikus turisták ne csak egyszerűen repüljenek, hanem még kutatást is végezzenek. A piac jelentős növekedésére számítunk, mert az amerikaiak éppen most csináltak egy érdekes űrhajót, ami képes nagy létszámú turistát szállítani. Nagyon reméljük, hogy Oroszország is fejleszti és támogatja majd ezt az ágat.
Ez nem szórakozás a gazdagok számára, bizonygatja az Up in the Space. Több mint 150 tudományos projekt megvalósítását tervezik a 2014-2016 évek során, amiknek jelentős része arra irányul, hogy kidolgozzák az innovatív technológiákat, a katasztrófák modellezési és megelőzési rendszerét, a bolygó és a lakott kozmikus objektumok védelmi szintjének javítását. Alekszej Ananyin megjegyzi:
Mi magán tudományos kutatásokat vezetünk, amik persze nem olyan nagy méretűek, mint az államiak. A mi alapvető feladatunk az, hogy a kérdésekhez vonzzuk az elméket, olyanokhoz, amiknek az ökológia megfigyeléséhez és a légtéri katasztrófák megelőzéséhez van közük. Ezen a területen nem kevés a probléma. A Cseljabinszkban nemrég történt eset azt mutatja, hogy ebbe az irányba lehet és kell is dolgozni.
Az Up in the Space projekt elindításában részt vettek az orosz űrhajósok. Létrehozták az első privát kozmikus csapatot azok közül, akik szeretnének a jövő évben útnak indulni a csillagokhoz. Alapvető járművek ma az orosz „Szojuz” űrhajók, de fejlesztik már az új generációs űrhajókat is. Elég nagy perspektívával rendelkeznek a csillaghajók, amik 100 km-re repülnek fel, majd visszatérnek a Földre. Nem túl megterhelő az egyszerű halandók számára, és emellett az utasok megtapasztalják a súlytalanság állapotát.
Az Up in the Space fejlesztői arról álmodva, hogy a csillagok a tömeg számára elérhetővé válnak, nem feledkeznek meg a földi problémákról sem: a Mantra Teleport helikopter taxi projekt előkészületei már folynak. Ez lehetővé teszi majd az emberek számára, hogy kényelmesebben mozogjanak a földön, és részben megoldják a dugók problémáját az utakon.

A Chang’e 3 leszállt a Holdra

14.12.2013, 17:48

луна планета космос
© Fotó: Flickr.com/Ennor/cc-by-nc-sa 3.0

A kínai Chang’e 3 szerkezet zökkenőmentesen landolt a Hold felszínén.

A fedélzetén található az első kínai holdjáró, amely a Yutu nevet kapta. Ez egy 100 kg súlyú önjáró szerkezet, amely 30 fokos lejtőket képes megmászni.
A szerkezet legalább 3 hónapot fog a Holdon tölteni.

Oroszország védelmet dolgoz ki a Föld számára az űrből származó fenyegetésekkel szemben

астероид планета Земля космос вселенная
© Screenshot: www.nasaimages.org
A Makejev nevet viselő Állami Rakétaközpont szakemberei interkontinentális ballisztikus rakéták használatát tervezik, hogy pusztító-járműveket juttathassanak el azokra a kozmikus testekre, amelyek veszélyt jelentenek a Föld számára.
Az aszteroida – a Földtől biztonságos távolságra történő – ártalmatlanításának vagy eltérítésének problémájára az orosz szakértők a «Csapda» fedőnevet viselő űrhajó alkalmazását javasolják, az aszteroida szerkezetének és anyagának vizsgálatára pedig egy különleges felderítő egységet.

A „Snowden effektus” a támadó technológiák fejlesztésére készteti az országokat

хакер компьютер интернет веб сайт кибератаки
© Fotó: Flickr.com/kryptyk/cc-by-nc-sa 3.0

Az USA Nemzeti Biztonsági Hatósága által folytatott globális kémkedéssel kapcsolatos botrány arra kényszerítette az európai országokat, hogy más szemszögből vessenek pillantást az informatikai biztonság problémájára. Nevezetesen Svédország bejelentette, hogy felül szándékozik vizsgálni semlegesség politikáját a kibertérben.

A svéd parlament – a Riksdag – ragaszkodik ahhoz, hogy kiszélesítse a nemzeti programok pénzügyi támogatását, amiknek célja, hogy kidolgozzon egy speciális berendezést a kibertámadások végrehajtására. Ahogy a politológus, Alexander Vlaszov is megjegyezte, a „Snowden effektus” támadó taktikára kényszeríti még az olyan toleráns országokat is, mint Svédország:
- Svédország – gazdag és fejlett ország, megengedheti magának, hogy erre pénzt költsön. Sok más ország problémája abban áll, hogy kénytelenek olyan szoftvereket, hálózati és kiszolgáló hardvereket használni, amiket nem náluk, hanem a tengerentúlon hoztak létre. Nekik további erőfeszítéseket kell majd tenniük, hogy a technikát be nem jelentett lehetőségekre is ellenőrizzék, és megpróbálják azokat valahogy likvidálni.
A szakértő megjegyzi, hogy az ehhez hasonló rendszerek célja nem az ország lesz, hanem a kibervandálok, akik megpróbálhatják megzavarni a kormányzati rendszert, vagy a csalók, akik az elektronikus banki rendszerekből való pénz ellopásával foglalkoznak. Eközben az információbiztonsági problémákkal foglalkozó orosz szakértő, Alexander Tokarenko biztos abban, hogy Svédország által az ilyen rendszerek kifejlesztése nem túl valószínű, hogy megvalósítható terhelésnek mondható, még egy ilyen gazdaságilag eredményes ország számára sem:
- A támadás és a védekezés technológiáját a kibertérben párhuzamosan fejlesztik, ezért nem egyszeri infúzióra lesz szükség. Állandó jelleggel kell majd fordítani bizonyos pénzeszközöket erre. Kibírja-e ezt Svédország – azt nem tudom megmondani.
Másrészt a svéd parlament törekvése, hogy erősítse a támadó kiberrendszerek fejlesztését lehet, hogy nem is Stockholmból indul ki. Ahogy Alexander Tokarenko gondolja, Svédország már régen titkos amerikai protektorátus alatt áll, és a saját kiberfegyverek kialakítása nem több mint Washington felkészülése a jövőbeli támadásra a potenciális politikai riválisok ellen.

Az USA 231 kibertámadást követett el más országok ellen

Címkék: HírekUSAPolitikakibertámadás

Fotó: Flickr.com/kryptyk/cc-by-nc-sa 3.0

Az USA titkosszolgálata 2011-ben 231 kibertámadást követett el más országok ellen, mint például Oroszország, Kína, Irán és Észak-Korea – írja a sajtó az Edward Snowden által átadott dokumentumokra hivatkozva.

További részleteket a sajtó nem közölt.
Korábban Snowden olyan dokumentumokat hozott nyilvánosságra, amelyek feltárták az amerikai titkosszolgálat költségvetését. Ennek megfelelően a kibertámadásokra mintegy 652 millió dollárt különítettek el.

A kiberháborúk és a realitás

компьютер полиция киберполиция клавиатура
© Fotó:Flickr.com/goulao/cc-by

A NATO kibervédelemmel foglalkozó központja kidolgozta az irányelveket. Az ajánlásban megfogalmazzák, hogy a kiberhadviselés milyen nemzetközi jogi elvek alapján legyen szabályozva. A „Tallini útmutató a kiberhadviselére” c. kézikönyv felkeltette az orosz hivatalos szervek figyelmét.

A kézikönyv elnevezése nem véletlen. 2008-ban az észt fővárosban megalapított CCD COE intézet alapvető célja az, hogy segítse a NATO-t az elektronikus hadviseléssel kapcsolatos technikai, jogi és politikai kérdések rendezésében.
Maga a kézikönyv 95 elvet tartalmaz, amelyek szabályozzák a kibertérségben a konfliktusokat. A projekt szerzőinek véleménye szerint az állam vagy felelősségre vonja az agresszort, vagy „arányos ellenintézkedésekkel” válaszolhat. Az ilyen támadásokat „fegyveres támadásnak” lehet minősíteni, így jogos az önvédelem a megtámadott állam részéről, beleértve a hagyományos fegyverek alkalmazását is. Ugyanakkor nem tekinthető fegyveres támadásnak a kiberkémkedés, a számítógépes lopás, a honlapok elleni attak, amennyiben a károk nem állami méretűek. Az agresszor állam viseli a felelősséget, akkor is, ha más országokból való közvetítők útján végzi a támadást. A kézikönyv összeállítói szerint a kibertámadásokat a vegyi, a biológiai és a radiológiai fegyverek alkalmazásához kell hasonlítani.
Amint a Kommerszant-Vlaszty kiadvány rámutat, a tallinni útmutató az államok és a katonai tömbök tevékenységének elveit rajzolja meg átfogó kibertámadás esetére. A dokumentum szerzői értésre adták, hogy a kiberháborúkhoz nincs szükség új törvényekre, elegendő az érvényes nemzetközi jogi normák alkalmazása. Mindez gyökeresen ellentmond nemcsak Oroszország, de számos más állam elképzeléseinek. Oroszországnak azt javasolják, hogy foglalkozzon fontos, de az adott területen mégis csak másodrangú kérdésekkel: a hackerek elleni védelemmel, a szerzői jogok megsértése témájával.
Oroszországban figyelmesen tanulmányozzák a kiberháború kézikönyvét a Külügyminisztériumtól és a Védelmi Minisztériumtól kezdve a titkosszolgálatokig. A szakemberek szeriont a tallinni útmutató lehetőséget nyújt arra, hogy a NATO-országok kiberháborút folytassanak.
Az elemzők azonban úgy látják, hogy a tömb országainak képviselői nemigen cselekednek az ajánlás szerint, legalábbis kezdetben. Mindenesetre a kompromisszumos készségre utal, hogy Vlagyimir Putyin orosz és Barack Obama amerikai elnöknek az a szándékuk, hogy júniusi találkozójuk során kormányközi egyezményeket írnak alá a kibertérséget érintő bizalmi intézkedésekről.

Orosz kutatók tudják, hogyan gyógyítható a C típusú májgyulladás

таблетки лекарства медицина
© Fotó: Flickr.com/mathrong/сс-by-nc-sa 3.0

Végre legyőzhető lenne az az ármányos betegség, amelyet az orvosok „gyöngéd gyilkosnak” is neveznek. Orosz fejlesztők bemutattak egy olyan új hatékony gyógyszert, amelynek alkalmazása révén az esetek 85%-ban a beteg felgyógyul a C típusú hepatitisből, miközben a szernek nincsenek mellékhatásai.

Eddig ilyen eredményt az orvostudomány nem tudott felmutatni még komoly kombinált gyógykezelés esetén sem.
A C típusú hepatitis vírusának hordozója hosszú éveken át nem is gyaníthatja, hogy fertőzött beteg. A „gyöngéd gyilkos” semmivel sem jelzi, hogy megfertőzte az embert. A tünetmentes időszak után májzsugorodás vagy karcinóma léphet fel. A szabványos gyógykezelési módok hatékonysága nem haladja meg az 50-70%-t. Azonkívül ezek a módszerek nem ártalmatlanok, mert komoly mellékhatásuk van.
Az innovációs gyógyszerek orosz fejlesztői egy új generációs szert mutattak be: elnevezése narlaprevir, a C típusú májgyulladásban szenvedők 85% kigyógyul, közben a szernek nincs mellékhatása. Legnagyobb előnye, hogy közvetlenül vírusellenes hatást gyakorol: a gyógyszer a sejten belül blokkolja a vírus szaporodását. Azonkívül a narlaprevirt nem injekcióként adják be a betegeknek, hanem tablettaként szedhetik, ami nyilván egyszerűbb. A gyógyszert naponta egyszer kell bevenni, intoxikációs hatása nincs.
Klinikai tesztelések során a narlaprevir alkalmazása, szabványos gyógykezeléssel kombinálva, a C típusú hepatitis vírus rohamos csökkentését eredményezte a betegek vérében.
November elején a gyógyszert bemutatták Washingtonban a nemzetközi szakértői tanácsnak a májbetegségek kutatásában illetékes amerikai társulat (AASLD) 64. kongresszusán, amelyre a világ minden tájáról érkeztek szakorvosok. Európai, orosz és amerikai szakértők véleménye szerint a több országban a narlaprevir kulcsszerepet tölthet be a C típusú májgyulladás gyógyításában.
A gyógyszer 2017-ben jelenhet meg a piacon.

India bejelentette a saját építésű atom-tengeralattjáró tesztelését

Индия баллистическая ракета Агни-1
Fotó: EPA

2014 telén India teszteli a saját építésű Arihant atom-tengeralattjárót. Ezt a helyi média szerdán közölte.

A tesztelés során felbocsátanak Sagarika K-15-ös ballisztikus rakétákat, amelyek 700 km távolságra vihetnek nukleáris töltetet.India novemberben sikeresen tesztelte a nukleáris töltet hordozására alkalmas Agni-1 ballisztikus rakétát.

Irán ismét majmot küldött az űrbe

SpaceX Falcon 9 космос
Fotó: EPA

Teherán sikeresen az űrbe juttatott egy majmot – számolt be szombaton a média az iráni elnök, Hassan Rouhani honlapjára hivatkozva.

A nyilatkozat szerint a kilövéskor használt Padzsones hordozó rakétánál első alkalommal használtak folyékony üzemanyagot.
A Fargam nevet viselő majom egészségesen és épségben érkezett vissza a Földre. Azt, hogy mikor történt a rakétakilövés, nem tudni.
2013 januárjában Irán első alkalommal hajtott végre sikeres kilövést majommal az űrhajó fedélzetén.

Újabb 2 kilométerrel emelték a nemzetközi űrállomás pályáját

МКС Прогресс состыковка
© Screenshot: YouTube

A nemzetközi űrállomásnál (ISS) dokkolt Progressz M-21M orosz teherűrhajó 2,3 kilométerrel magasabb pályára állította az állomást – közölte a Moszkva megyei Repülésirányító Központ.

Az űrállomás pályájának átlagos magassága a manőver után 417,6 km-t tett ki. Az akció célja az volt, hogy felkészítsék az állomást a Bajkonurról február 5-én fellövendő Progressz M-22M teherűrhajóval való csatlakozásra.

A NASA jelezte, hogy meghibásodott a Nemzetközi Űrállomás egyik hűtőrendszere

МКС Международная космическая станция
© Fotó: ru.wikipedia.org

A Nemzetközi Űrállomáson meghibásodott az egyik hűtőrendszer. A műszaki probléma december 11-én jelentkezett a két fő hűtőrendszer egyikénél.

A személyzet csökkentette azoknak a berendezéseknek a működését, amelyek nem tekinthetők kulcsfontosságúaknak.
A javításhoz valószínűleg szükség lesz a nyílt űrbe való kilépésre. Az űrállomáson tartózkodó személyzet életét és egészségét a történtek nem veszélyeztetik.

Támadás esetén Oroszország nukleáris csapással fog válaszolni

Дмитрий Рогозин
Fotó: RIA Novosztyi

Az Állami Duma kormányzati ülésén felszólalva Dmitrij Rogozin miniszterelnök-helyettes elmondta, hogy támadás esetén Oroszország nukleáris erőt vethet be.

Rogozin emlékeztetett rá, hogy az erre vonatkozó rendelkezések szerepelnek az orosz hadsereg doktrínájában. Megjegyezte, hogy bármely agresszornak, illetve azok csoportjának tudatában kell lenniük ennek, ez pedig komoly visszatartó erő lehet az Oroszországgal szembeni provokációt illetően.
Sohase becsültük le a nukleáris fegyver szerepét, a megtorló fegyverét, amely kiegyenlíti az esélyeket” – mondta Rogozin.

Egyiptomi jósnő: 2014-ben megváltozik a világtérkép

Египет Каир предсказательница Джой Айяд
© Fotó: Oroszország Hangja

2014-ben a világtérkép megváltozik. Oroszország nagyobb befolyást szerez, mint Amerika és Kína. Szaúd-Arábiában árvíz várható. Ez csak néhány „előrejelzés”, amelyet Joy Ayad jövendőmondó ismertetett az Oroszország Hangjának adott interjújában.

Kairóban ezt a hölgyet a jóslatok királynőjének nevezik. Megjegyzendő, hogy Egyiptomban a jóslás ősi és tiszteletben tartott mesterség. Persze az egyiptomiak nem hisznek mindenkinek. Ayadot viszont sokan veszik komolyan.
Joy Ayad képzettségét tekintve művészettörténész, konkrétan a francia művészet ismerője. Hivatását tekintve asztrológus és numerológus. Közel tíz éve publikáljál előrejelzéseit. Számos híve állítja, hogy nagy pontossággal válnak valóra jóslatai.
Igazi hírnevét azonban az idén szerezte, amikor megjósolta Mohammed Murszi elnök bukását. Tette azt akkor, amikor az elnök pozíciója megingathatatlannak tűnt. De a jósnő a tévé képernyőjén szívósan ismételgette, hogy elkerülhetetlen Murszi távozása. A műsorvezetők szkeptikusan mosolyogtak. De később be kell ismerniük vereségüket.
Az utóbbi időben melyek voltak a bevált jóslatai?
Jeleztem a terrorcselekményt, amelynek színhelye egy alexandriai templom volt, Omar Szulejman egyiptomi alelnök halálát, az iráni földrengést és az Egyesült Államokban a hurrikánt. Mindez rögzítve van facebookos oldalamon.
Azt is megjövendöltem, hogy al-Sisi védelmi miniszter, aki június végén és július elején támogatta a Murszi távozását követelő tömeges fellépéseket, igen népszerű lesz. Ezt a június 30-i forradalom előtt több hónappal mondtam.
Mi vár ránk a jövőben?
Ha az Oroszország Hangjának adott az interjút, akkor elmondhatom, hogy Oroszország nagy befolyást szerez a világban, nagyobbat, mint Amerika és Kína. Egyiptom ismét vezető szerepet kap az arab országok között. Egyiptom és Oroszország szilárd szövetséget hoz létre. Egyiptom szomszédjaira nem egyszerű idők várnak. Tunéziában lesz második forradalom, Líbiában pedig hatalomváltás.
Régiónkban természeti kataklizmák is várhatók. Egyiptomban hó esik, Szaúd-Arábiában, valószínűleg Dzsidda környékén áradás lesz.
2014-ben változik a térkép, és ez vonatkozik Oroszországra is. Oroszországnak vissza kell vernie egy nagyszabású terrortámadást. Ez sikerül is az erőstruktúrák illetve olyan technológiák segítségével, amelyeket még nem ismerünk.
A világban nagyon sok minden megváltozik. Azok a fontos események, amelyek egy új korszak kezdetét predesztinálják, már lezajlottak 2013-ban. Sok dolog még nem látható, de új időkre kell számítanunk.

Isaac Asimov jóslatai: Ilyen lesz a világ 2014-ben

Айзек Азимов
Fotó: ru.wikipedia.org

1964-ben, New Yorkban a világkiállítás idején Isaac Asimov, a legendás sci-fi író „megjövendölte”, milyen is lesz a világ ötven évvel később, vagyis 2014-ben. Visszatekintve az ötleteire, elmondható, hogy igen pontosan „előre jelezte” a technikai vívmányokat.

Asimov a New York Times-nak írt publikációjában úgy vélte, hogy 2014-ben a villamos energia felét atomerőművekben állítják elő, Arizona és Kazahsztán hatalmas térségein naperőművek is üzemelnek majd. Lesz műholdas összeköttetés, és az űrhajók eljutnak a Marsra (most gondolhatunk a Curiosityre!)
Asimov azt jósolta, hogy az emberek zsebükben hordják majd a telefont, képernyőről olvashatók lesznek a könyvek, nézhetők a fényképek. A műszaki eszközökhöz, elektronikai eszközökhöz nem kellenek vezetékek. A mozi háromdimenziós formátumban is létezik majd. A konyhai eszközökről szólva olyan tárgyakat képzelt, amelyek maguktól készítik az ételeket, megpirítják a kenyeret, megfőzik a kávét.
Asimov szerint 2014-re a város arculata megváltozik: a házak és az urbánus térség egy része a föld alá kerül: így lehet takarékoskodni a fűtésen, nyáron pedig a lakások hűtésével. (Már most vannak földalatti parkolók és üzletközpontok!) Szerinte a felszínen sok park és kert lesz, esetleg még nyájak is legelhetnek (mondjuk ez kevéssé valószínű!) Az író megjövendölte, hogy lesz olyan közlekedési eszköz, amely nem ér a felszínhez, egy méterrel fölötte „repül”. A folyami és a tengeri hajók a víz fölött siklanak, jelentősen megnő a sebesség.
Asimov megjósolta, hogy 2014-re a Föld lakossága eléri a 6,5 milliárdot. Az Egyesült Államokban 350 millióan laknak majd. (A 2013. június 1-jei adat: 316 millió lakos.) A lakosság növekedését elősegíti az Arktisz és a sivatagok meghódítása, az új élelmiszerek felkutatása. Asimov szerint felhasználhatók lesznek különféle mikroorganizmusok, amelyek élesztőt termelnek és a hínárfélék.
Az író előrejelzése szerint az emberek egyik legnagyobb gondja 2014-ben az unalom lesz! Ezért is lesz olyan divatos szakma a pszichológia, és igen nagy rangot kap a pszichiátria.
Nos, amit Asimov megjövendölt, manapság már megszokott dolgoknak tűnhetnek. De 1964-ben teljesen fantasztikus állítások voltak. Asimov ötletei megvalósultak, és ez kedvet és bátorságot kell, hogy adjon a feltalálóknak!

Alain Chouet: az orosz hírszerzés világviszonylatban az egyik legjobb

Alain Chouet Алан Шуэ
Fotó: Flickr.com/Sénat/cc-by-nc-nd

Alain Chouet katonai elemző, aki korábban a francia katonai hírszerzés belbiztonsági szolgálatának volt a vezetője. Számos könyvet jelentetett meg az iszlám terrorizmus és a külföldi hírszerzés elleni –francia területen – folyó harcról.

Arról kérdeztük, mi a véleménye a berlini orosz nagykövetséget érintő vádról. A nagykövetséget kémkedéssel vádolják, miután az épület tetején „gyanús berendezések” vannak.
Mit gondol Ön a berlini orosz nagykövetség tetején állítólag felfedezett gyanús építményekről: beleillik-e ez a hír abba a publikációs sorozatba, amelyet Edward Snowden tett közzé az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) adatmegfigyelési gyakorlatáról?
Ebben a dologban sok a hisztéria! Az NSA 1952-ben jött létre. Hivatalosan azzal bízták meg a szervezetet, hogy gyűjtsön adatokat rádióhullámok és egyéb, vezeték nélküli távközlési kapcsolat lehallgatásával. Minden nagy ország, köztük a demokratikus államok is, fenntartanak - sokszor nagyon költséges - titkosszolgálatokat. Nem a megszokott államapparátus felhatalmazásának párhuzamáról van szó. Olykor szükség van arra, hogy lehetőség legyen a nemzetközi kötöttségektől való függetlenedésre. Minden ország foglalkozik ezzel. Oroszország, előtte a Szovjetunió a KGB és a GRU segítségével nagyszabású tevékenységet fejtett ki. Az amerikaiak a CIA útján teszi ezt, a britek és a franciák saját megfelelő szolgálataik segítségével. Az országok többsége az adatok átadása pillanatában gyűjti be a szükséges ionformációkat. Ezt még csak törvényellenesnek sem lehet nevezni! Hiszen Ön, ha úgy dönt, hogy rádióhullámok útján közöl információt, tudatában van annak, hogy ezeket az adatokat még valaki lehallgathatja.
Ön profi a katonai hírszerzésben. Elmondható, hogy az utóbbi időben nőtt volna az orosz hírszerzés aktivitása?
Nem gondolnám, azon egyszerű ok miatt, hogy a II. világháború óta ez a jelenlét sohasem gyengült. Az orosz szolgálatok 1991-ben átalakultak, elkülönítették - demokratikus államként- a belső és a külső hírszerzést. De a külső hírszerzés (SZVR) mindig is gyűjtött adatokat. Feltételezem, hogy most is foglalkozik ezzel a tevékenységgel. Nagyon csodálkoznék, ha ez nem így lenne. Persze nem tudom, hogy megvan-e a korábbi nagyságrend.
Ötös skálát véve alapul, hogyan értékelné a SZVR hatékonyságát?
Azt hiszem, plusz 5-re! Az orosz különleges szolgálatok óriási tapasztalatokkal rendelkeznek. A legjobbak között vannak! És ez így van a cári Oroszország óta.

Kaczynski repülőgépének roncsait átadják Lengyelországnak

авиакатастрофа Обломки польского правительственного самолета полтский самолет Ту-154 на охраняемой площадке аэродрома в Смоленске Смоленск
Fotó: RIA Novosztyi

Lech Kaczynski lengyel elnök Szmolenszk közelében lezuhant repülőgépének roncsait a nyomozás befejezése után visszaadják Lengyelországnak – közölte Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Varsóban, az Orosz-lengyel Együttműködési Bizottság ülése után.

A vizsgálat befejezését 2014 áprilisára halasztották el – mondta a miniszter. „Ezt nem azért tették, hogy késleltessék az ügy vizsgálatát, vagy elrejtsék valamilyen tényt, hanem éppen ellenkezőleg: azt akarják, hogy a vizsgálat maximálisan pontos legyen” – mondta Lavrov.

DF-15C: újabb erős kártyalap Kína kezében

Minuteman III  баллистическая ракета Минитмэн-3
© Fotó: ru.wikipedia.org

Októberben a kínai állami média először említette meg egy új, rövid hatótávolságú ballisztikus rakéta, a DF-15C megjelenését. Az erről készített első fényképek még 2006 elején jelentek meg. Akkor azonban egy új típusú fegyver teszteléséről volt szó. Ma már beszélhetünk ennek megjelenéséről a hadseregben.

A DF-15C-t a CASC űrrakéta vállalat negyedik akadémiáján készítik Xianban. Az első ilyen rakéták még 1989-ben jelentek meg a hadseregben. A teljesítményük abban az időben nem volt különösebben kiemelkedő, főleg a pontosságuk volt alacsony. Azóta többször modernizálták a rakétát. Így a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg szolgálatában álló DF-15B rakéta, valamint a most érkező DF-15C, lényegében véve új rendszerű fegyverek, amelyek eltérnek az első DF-15 és DF-15A rakétáktól.
Kína a nagy pontosságú, kis- és közepes hatótávolságú ballisztikus rakétákra úgy tekint, mint a levegőben az ellenfél várt fölényére adott aszimmetrikus válaszra. Ezek a rakéták lehetővé teszik, hogy hatékony csapást mérjenek az ellenséges hátország célpontjaira, még ha a levegőben a hatalomért zajló harc már el is dőlt. Azonban az események szerencsés alakulása mellett a rakéták önmagukban képezhetnek olyan eszközt, amellyel elnyerik a levegőben való uralmat, amennyiben a konfliktus kezdeti szakaszában sikerül egy váratlan támadást intézni a repülőterek ellen.
A kínai média beszámolóiból ítélve a DF-15C nem a DF-15B helyettese, hanem annak kiegészítője lesz. Kisebb hatótávolsággal rendelkezik, de a védőszerkezetek megsemmisítésére irányuló képessége erősödött. A földalatti irányító központok mellett a célpontjai között szerepelhetnek a repülőgépek menedékei is, amelyeket a mai napig számos országban használnak.
Fontos megjegyezni, hogy a DF-15 rakétacsalád továbbra is fejlődik, annak ellenére, hogy a jóval erősebb, 1000 km-es hatótávolságú DF-16-os rakéták jelennek meg a hadseregben. Kína, amelyet nem jellemez komoly korlátozás a rakéták típusát és számát illetően, a világ egyik legnagyobb központjává válik a fejlesztésük tekintetében. Sem Oroszország, sem az Egyesült Államok nem rendelkezik jelenleg a DF-15B-hez hasonló rakéták gyártására vonatkozó engedéllyel, mivel olyan megállapodás létezik közöttük, amely megtiltja az 500-nál nagyobb és 5500 km-nél kisebb hatótávolságú rakéták gyártását.
A DF-15 mintegy 1800 rakétából álló komplexummal képez igazi csapást, amelyek Tajvant célozzák meg. Feltételezhetően a rakétát jól kidolgozták és nem lehetett olcsó. Az alacsony ár és a rakéták tömegtermelése megkérdőjelezi annak a lehetőségét, hogy rakétavédelmi rendszerekkel harcolhassanak ellenük, mivel minden egyes rakétaelhárító sokkal többe, sok millió dollárba kerül.

Kína egy új harci helikopter fejlesztésén dolgozik

вертолет WZ-10 боевой китай
© Fotó: en.wikipedia.org/Shimin Gu/GNU 1.2

2020-ra Kína kidolgozhatja a technológiát a következő, negyedik generációs helikopterek létrehozásához. A következő években több különböző típusú helikopter gyártása várható, ami lehetővé teszi, hogy Kína a világ helikopteres nagyhatalmai közé kerüljön.

A kínai besorolás szerint az első generációhoz tartoztak a szovjet Z-5 licenc (a szovjet Mi-4 helikopter másolata) szerint készült helikopterek, amelyeken a páncéltörő HJ-73-as rakéták első kísérleteit tartották. A második generációhoz tartoznak a francia Z-9 licenc szerint gyártott helikopterek, valamint annak harci Z-9W, Z-9WA változatai. A harmadik generációhoz tartoznak a kínai hadirepülés szolgálatába álló WZ-10 és Z-19 típusú harci helikopterek.
A helikopter legfőbb jellemzője a megnövelt sebesség lesz. Így egyre nyilvánvalóbbá válik az a tény, hogy a kínai helikoptergyártás hosszú távú programja az eredeti felépítésű harci járművek létrehozásával függ össze, amelyeket a nagy sebesség és hatótávolság fog jellemezni. Ez a típusú helikopter a WZ-20 nevet viseli és egyelőre még a tervezés szakaszában van. Egyelőre nem tudni, hogy milyen fegyverrel lesz felszerelve.
Egyelőre csupán annyi világos, hogy a külföldi engedélyű járművek több évtizedes gyártása és azok fokozatos fejlesztése után, alkalmazkodva az aktuális igényekhez, Kína egy sor eredeti és technikai szempontból rendkívül kockázatos projektet szándékozik megvalósítani. Elég csak felidézni a megbízhatósággal és a biztonsággal kapcsolatos hatalmas problémákat, amelyeket a sorozatgyártás és az amerikai Osprey repülőgépen való alkalmazás követett.
Egy nagysebességű helikopter létrehozása számos technikai probléma megoldását követeli, továbbá a gyártás korszerűsítését és a munkaerő egy részének újraképzését. Egy hasonló ambiciózus programot, különös tekintettel Kína kevés tapasztalatára az eredeti felépítésű helikopterek gyártásában, sok nehézség, a határidők csúszása és a költségvetés jelentős meghaladása fog kísérni.
Mindez idő alatt a kínai harci repülőgéppark alapját a most előállított WZ-10 és Z-19 gépek fogják képezni. A közeljövőben ezek cseréje nem várható. Ezeket fogják legyártani és fejleszteni egészen addig, amíg hadba nem állítják a WZ-20-at, amire leghamarabb a 2020-as évek közepén kerülhet sor. A hagyományos helikopterek fejlesztésének legfőbb irányát a felderítő- és tüzelő rendszerek, valamint a radarészlelhetőség csökkentése fogják képezni.

Kína a fegyverpiacon

внеплановые военные учения в Восточном военном округе крупномасштабные учения войск сил Центрального и Восточного военных округов на полигоне Восточного военного округа 'Цугол'  Самолет Су-25
Fotó: RIAN

Kínára a katonai szakértők sokáig csak fegyverimportőrként tekintettek. Igaz, a ’80-as években szovjet mintájú lőfegyvereket és haditechnikát szállított a háborúzó Irak és Irán számára. Ez azonban nem nevezhető kínai katonai exportnak.

2012-ben a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI), Kína betört a vezető exportőrök csoportjába 8,3 milliárd dollárnyi kereskedelemmel és leelőzve Nagy-Britanniát. Megmaradt az egyik legfőbb fogyasztónak, ugyanakkor egyúttal komoly fegyver- és haditechnikai szállítóvá is vált. Hogyan lehetséges ez?
A válasz a kínai hadiipari komplexum speciális formációjában és a kínai gazdaság egészében rejlik. A kínai hadiipari komplexum a politikai reform viszonylag friss terméke. A ’90-es években nagy mennyiségben vásároltak orosz fegyvereket és haditechnikát, amelyeket nem csupán a csapatoknak adtak át, hanem alaposan tanulmányozták és másolták is őket.
A nyugati szakértők gyakran ”másolós gazdaságnak” nevezték a kínai gazdaságot a ’90-es évek végén és a 2000-es évek elején, ami részben meg is felelt a valóságnak. A kínaiak különösen nagy sikert értek el akkoriban a katonai szférában.
A kínai hadiipari komplexum gyakorlatilag magába foglalta az összes eladásra került orosz, európai és izraeli fegyverek mintáit. Használták az amerikai know-how-t. Ehhez hozzá kell fűzni Peking nagy pénzügyi és technikai képességeit, amelyek a reformok következtében jelentek meg. A 2000-es évek közepén Kína egy modern hadiipari komplexumot hozott létre.
Természetesen voltak botrányok és félreértések. A kínai hadiipar több ága (különösen a repülőgépgyártás) az orosz MiG gépek legjobb példányaira vagy az amerikai vadászgépek különböző módosításaira emlékeztettek. Emellett a kínai hadiipar egyes területei továbbra is erősen függtek a külföldi alkatrészek kínálatától, a kínai repülőgépgyártás például 100%ban függ az orosz repülőgépmotoroktól.
A kínai katonai eredmények különösen lenyűgözték a külföldi megfigyelőket a legutóbbi Airshow China légi bemutatókon. A 2012-es kiállításon a nyugati szakértőket sokkolta a Shenyang J-31 lopakodó vadászgép makettje, valamint az kínai drónok sorozata, amelyek mint kiderült, már régóta szolgálták a hadsereget. E technika kifejlesztését még 1996-ban kezdte el az ASN állami vállalat.
Ugyanakkor egyre nagyobb intenzitásúak a kínai hadsereg kapcsolatai: az elmúlt 2 évben 21 közös gyakorlatot tartottak a külföldi országok fegyveres erőivel, miközben 2006-2010 között 32-öt.
Más szóval Kína katonai felemelkedéséről beszélhetünk. Kínában egy fejlett hadiipari komplexumot hoznak létre, a hadsereget felgyorsított ütemben modernizálják, bővül a kínai hadsereg különböző rendezvényeken való részvétele, a békefenntartó műveletektől a közös gyakorlatokig. Kína hatalmas katonai erővé növi ki magát, amely ki fog hatni a 21. század hatalmi egyensúlyára.

Putyin: Van mivel válaszolni az európai rakétavédelmi rendszerre

Путин пресс-конференция 19.12.2013
Fotó: RIA Novosztyi

Az európai rakétavédelmi rendszer objektumainak elhelyezése reális veszélyt jelent Oroszország számára. Országunk kénytelen valamilyen módon reagálni erre a helyzetre - jelentette ki Vlagyimir Putyin nagyszabású moszkvai sajtókonferenciáján.

Az egyik lehetséges válasz: az Iszkander operatív-taktikai rakétakomplexumok elhelyezése Kalinyingrád megyében - jelentette ki az elnök. De az Iszkander nem egyedüli védelmi módszer és reagálás, csak egy a lehetséges válaszelemek közül. Bár saját szegmensében a világon ez az egyik leghathatósabb fegyver – emelte ki Putyin.

Az új idők lokális nukleáris kockázatai

атомная бомба тринити ядерный взрыв испытания ядерное оружие
© Fotó: Flickr.com/Northern Lights/cc-by-nc-sa 3.0

A globális nukleáris apokalipszis korszaka lezárult. Elkezdődött a lokális nukleáris konfliktusok ideje. Mindegyik képes létében fenyegetni az emberiséget.

Míg korábban a nukleáris fegyver az erős állam fegyvere volt, most a gyengéé, aki számára ez az utolsó és legmegbízhatóbb pajzs a külső expanzió ellen. A nukleáris rakéták startvonalánál bármikor felhangozhat a parancs, mégpedig a világ bármelyik táján. Pjotr Topicskanovnak, az Orosz Tudományos Akadémia nemzetközi biztonsági központjának tudományos főmunkatársa a véleménye:
Vegyük példaként Indiát vagy Pakisztánt. A vitatott Kasmír esetében tételezzük fel, hogy az egyik fél tévesen azt gondolja, hogy a másik már csapást mér, ezért dönthet a nukleáris támadás mellett. Ez teljesen elképzelhető forgatókönyve annak, hogyan is kerülhet alkalmazásra napjainkban a nukleáris fegyver.
Amennyiben ez a tragikus forgatókönyv realitássá válna, az egyik legsűrűbben lakott és legszegényebb körzet lenne kitéve a veszélynek. A sugárzásban az első pillanatban elpusztulhat 12 millió ember, egy-két nap leforgása alatt pedig közel százmillió. A radioaktív szennyeződés, az éhínség és más tényezők miatt havonta 10-20 millióan halnának meg. Vagyis az indiai-pakisztáni „ítéletnap” után egy évvel közel 300 millióval fogyatkozna meg az emberiség.
Az irányíthatatlan káosz miatt temetni senki nem fog. Akik életben maradnak, azok igyekszenek elhagyni a veszélyes területeket. Ennek következménye egy soha nem látott méretű humanitárius katasztrófa lenne. A következő szakaszban a veszteségek a sugárzás miatt kiterjednének a szomszédos államokra, elsősorban a sűrűn lakott Kínára, a délkelet-ázsiai és közel-keleti országokra. Pjotr Topicskanovígy látja a helyzetet:
A nukleáris fegyver alkalmazásának következményei mindenütt drámaiak lennének. Ha egyetlen nukleáris robbantásról lenne szó, annak következménye regionális jellegű lenne. Ha azonban India és Pakisztán nukleáris csapást mérne, ez globális méretű katasztrófához vezetne.
A tragikus kimenetelő forgatókönyv jól demonstrálja, milyen veszélyt rejt, ha nem értékelik kellő módon a regionális válságjelenségeket.
Ez nem csak Indiára és Pakisztánra vonatkozik, hanem valamennyi államra, amely igényt tart a különleges geopolitikai szerepre, és hozzájut a nukleáris technológiákhoz. A hátuk mögött ott vannak a vezető nagyhatalmak, akik saját egoista érdekeikből kiindulva, konfliktust provokálhatnak.

Oroszország: A hadsereg Iszkander-M rakétákat kapott

ракетный комплекс Искандер учения вооружение россия ракета
Fotó: RIA Novosztyi

Oroszországban a Déli katonai körzetben, a Krasznodari és a Sztavropoli területeken elhelyezett hadseregnél hadrendbe állították az Iszkander-M operatív-taktikai rakétakomplexumokat.

Ugyancsak bővült a harci gépek parkja 2S19M2 Msta-S önjáró tüzérségi berendezésekkel, Redut mobil távközlési digitális komplexummal és T-72BM harckocsikkal.
Az Iszkander-M rakéta képes egyszerre két - egymástól 500 km távolságra levő - különböző célpont találatára egy perces időtávolsággal. Minden rakéta irányított a célpontig, ezért útvonalát nehezen tudja előre jelezni az ellenfél.

Az orosz hadsereg több száz modernizált tankot kapott

ПТРК 'Хризантема' противотанковый комплекс Боевая машина 9П157-2 AT-15 Springer 9К123/9М123
Fotó: en.wikipedia.org/Vitaly V. Kuzmin/сс-by-sa 3.0

Az orosz Honvédelmi Minisztérium 2013. december 18-án átvette a modernizált T-72B3 fő harckocsik állományát – jelentette be Dmitrij Bulgakov helyettes védelmi miniszter.

Elmondása alapján az állomány részét képezi mintegy száz T-72B3 harckocsi, amelyek modernizálását államvédelmi megrendelés keretében valósították meg.
A korszerűsített tankokat új kommunikációs rendszerekkel szerelték fel, valamint tüzelő és digitális ballisztikus rendszerrel. A tankokat hőlátóval látták el. Bulgakov szerint eddig több mint 1100 darab T-72-es tankot adtak át a csapatoknak, köztük a modernizált T-72B3 harckocsikat.

A jövő háborújában nem lesznek győztesek

Зенитно-ракетный комплекс ракета ракеты
Fotó: RIA Novosztyi

Vlagyimir Putyin orosz elnök a parlamenthez intézett beszédében érintette a megsemmisítő támadás témáját. Elmondása szerint Moszkva figyelemmel kíséri az ilyen terveket és senki se keltsen magában olyan illúziókat, hogy katonai fölényre tehet szert Oroszország felett.

Az amerikai PGS, Prompt Global Strike koncepcióról van szó, amit ”gyors globális csapásnak” lehet fordítani. Az alapötlet az, hogy a világ bármely pontjára képesek legyenek egy nem nukleáris csapást mérni legkésőbb 60 perccel a döntés meghozatala után.
A PGS koncepció a legmodernebb technológiákra alapul. A már ismerős technológiák közül a nem nukleáris robbanófejjel ellátott interkontinentális ballisztikus rakétákra. A modern technológiák közül a hiperszonikus fegyverekre, amelyek ereje 12 tonna TNT-nek felel meg. Az új típusú amerikai rakéták nagyon fontos lehetőséggel bírnak – mondta Igor Korotcsenko, a Honvédelem magazin főszerkesztője:
Ez először is az átprogramozás lehetősége repülés közben. A másik fontos jellemző: lehetséges a csapás olyan módon történő programozása, hogy a célok egyidejűleg semmisüljenek meg. Egy tömeges támadás során, amikor 500-600 rakétát lőnek ki, technikailag lehetetlen mindet lelőni. Ezen kívül drónokat fognak használni a légvédelmi állomások elleni csapásokhoz. Továbbá rádió elektromos zavart okozó eszközöket vetnek meg. Ez a pillanatnyi globális elvakító csapás koncepciója, amelyet a káosz követ.
A PGS koncepció egyik fő tézise a nukleáris robbanófejek részleges vagy teljes elutasítása. Az amerikaiak akár már ma is képesek mindezt elérni a hagyományos fegyvereikkel, de egy jóval magasabb technológiai szinten. Az elemzők ugyanakkor nem zárják ki, hogy a globális csapást követően a konfliktus nukleáris harcba torkollik.
Mindenesetre a Pentagonban kidolgozott PGS koncepció újabb problémaforrás lett Oroszország és az Egyesült Államok kapcsolatába – mondta Igor Korotcsenko:
A korábbi időszakban az erőviszonyok úgy alakultak ki, hogy Oroszország és az Egyesült Államok kiegyenlítették erejük az alapján, hogy mindkét fél rendelkezett nukleáris fegyverrel egy esetleges háború esetére. Egy globális világháború kitörésére gyakorlatilag nem volt esély. A kölcsönös megsemmisítés kockázata visszafogottságot eredményezett.
Ugyanakkor az Egyesült Államokban annak a programnak a megvalósítása, amely a Promt Global Strike csapáshoz szükséges potenciált teremti meg hagyományos fegyverekkel, elmossa a stratégiai stabilitást és kiszámíthatatlanná teszi a helyzet további fejlődését.
Amennyiben az Egyesült Államok tervei képesek aláásni a regionális és a globális stabilitást és közelebb hozzák a ”végítélet napját”, úgy el kell utasítani azokat, bármilyen haszonnal is járnának. Ugyanis valójában semmi sem változott: a jövő háborújában, csakúgy, mint a hagyományos termonukleáris konfliktusban is, nem lesz győztesek.

Megérkezett az orosz dúsított urán utolsó szállítmánya az Egyesült Államokba

уран лаборатория
Fotó: RIA Novosztyi

A leszerelt nukleáris robbanófejekből származó dúsított urán utolsó szállítmánya megérkezett Oroszországból az amerikai Baltimore-ba. A dúsított uránt fűtőanyagként használják fel atomerőművekben. Ezzel befejeződött az úgynevezett „békés atom” programja.

Az 1993-ban aláírt egyezmény értelmében Oroszország leszerelt több ezer egységnyi nukleáris fegyvert pénzügyi segítségért cserébe. Közel húszezer robbanófejnek megfelelő, mintegy 500 métertonna dúsított uránt alakítottak át az amerikai reaktorok fűtőanyagává.

Szíria – Izrael: A háború küszöbén?

Израиль граница с Сирией Сирия
Fotó: EPA

Szíria rakétákat irányzott Izraelre, miután az izraeli légierő csapásokat hajtott végre Damaszkusz közelében, katonai célpontokon. Rakétaütegeket irányoztak az Izrael által megszállott Palesztina felé is.

Szíriai források szerint a rakéták „bizonyos objektumokra” mérnének csapást újabb agresszió esetén. Ezen kívül Damaszkusz szabadkezet adott a palesztin csoportoknak, hogy a Golán-fennsíkról hajtsanak végre akciókat Izrael ellen.
Izrael a maga részéről a rakétavédelmi rendszerének két ütegét helyezte el a szíriai határnál, válaszként a damaszkuszi reagálásra. Mint ismeretes, Szíriai hadüzenetnek nevezte az izraeli akciót.
Izrael vasárnap éjszaka intézett rakétatámadást Damaszkusz elővárosára, ahol fegyverraktár és egy katonai kutatóközpont helyezkedik el, illetve itt állomásoznak az elnöki gárda egységei. A Haarec izraeli lap szerint a támadások célpontja azok az Irán rakéták voltak, amelyeket a Hezbollah radikális libanoni mozgalomnak szóltak. Egymásnak ellentmondó hírek érkeztek arról, hogy milyen áldozatai voltak a légicsapásoknak. Egyes források szerint 300 katona vesztette életét, más hírek négy halálos áldozatról és 70 sebesültről szólnak.
Damaszkusz Izrael akcióját agressziónak és hadüzenetnek nevezte. Amint Omran az-Zoubi szíriai tájékoztatási miniszter közölte, ez elvezethet egy átfogó háborúhoz a körzetben.
Az izraeli rakétacsapások utat nyitnak bármilyen következménynek a régióban. Ez az akció arra utal,hogy Izrael és a terrorista szervezetek között létezik koordináció.
Izrael az első csapást pénteken mérte egy katonai konvojra, amely Szíria területén, a libanoni határ mellett helyezkedett el. A célpont a Hezbollahnak szóló iráni rakétaszállítmány volt. Jevgenyij Szatanovszkij, a moszkvai Közel-Kelet intézet igazgatója ennek kapcsán kijelentette:
Mindaz, ami történt akár egy eljövendő iráni – izraeli háború próbájának is tekinthető. Ha az izraeliek viszonylag könnyen fel tudják számolni a Damaszkusz melletti katonai létesítményt, ugyanígy likvidálhatják Irán területén a nukleáris objektumokat. Ezt Teheránban jól tudják.
Kairó elítélte a szíriai területet ért izraeli csapást. Az Arab Liga ugyancsak elítélte Izraelt, és felhívta a Biztonsági Tanácsot, hogy „haladéktalanul cselekedjen a Szíria elleni izraeli támadások beszüntetése érdekében”.
Ugyanakkor Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő a feszült helyzet dacára is megkezdte hétfőn kínai látogatását. Igaz, elutazása előtt be nem jelentett kormányülést tartott, amelyen jelen voltak a kulcsminiszterek és az erőstruktúrák vezetői. A találkozóról nem adtak ki jelentést. Sőt: egyetlen izraeli vezető sem erősítette meg nyilvánosan, de nem is cáfolta a szíriai területet ért rakétatámadásokat.

A spanyol legfelsőbb bíróság elfogatóparancsot adott ki Csiang Cö-min volt kínai vezető ellen

молоток судейским молоток суд Испания флаг
Kollázs: Oroszország Hangja

A spanyol legfelsőbb bírság eleget tett a helyi jogvédők kérelmének és elfogató parancsot adott ki Csiang Cö-min (Jiang Zemin), volt kínai államfő ellen, akit Tibet lakói elleni népirtással vádolnak.

A nemzetközi elfogatóparancs lehetővé teszi, hogy az ilyen bűncselekményekkel gyanúsított személyeket bármely országban előállítsák.
Kína már reagált a parancsra, amit abszurdumnak és a belügyekbe való beavatkozásnak nevezett.

Oroszország segíthet abban, hogy olcsóbb legyen az áram Magyarországon

Венгрия деньги копилка
Kollázs: Oroszország Hangja

A magyar kormány előrehaladott tárgyalásokat folytat Oroszországgal több évtizedes atomenergetikai együttműködése meghosszabbításának érdekében.

A két állam megállapodásának célja a paksi atomerőmű kapacitásának hosszú távú fenntartása annak érdekében, hogy a lakosság és a gazdaság olcsóbb áramhoz jusson - mondta el az MTI-nek Lázár János a gazdasági és informatik,ai bizottság keddi budapesti ülése után.
"Megfizethető áramárak kellenek a magyar választópolgárok, magyar polgárok, a háztartások számára, de legalább ilyen fontos a magyar gazdaság szempontjából, hogy milyen áramot tudunk biztosítani és milyen áron" - jelentette ki Lázár János.
Lázár János jelezte, hogy 2037-ben az a paksi atomerőmű mai blokkjai befejezik működésüket, ezért halaszthatatlanná vált a létesítmény jövőjének áttekintése; így több fordulóban egyeztettek az orosz állammal szakértői és állami szinten egyaránt.
Az államtitkár kijelentette: ha a kormány nem tesz lépéseket, akkor az atomerőmű 2037-től nem működne, "a rezsicsökkentés megvalósíthatatlan lenne, és a magyar gazdaság számára az olcsó áram esélye is lehetetlen lenne".
Forrás: MTI

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése