VI, Karton

VI, Karton

Fehér könyvek !!!!

Csúcsra járatott kémgyártás

Az 1956-os forradalom szovjetek által történt vérbe tiprása után, a Kádár-rendszer hihetetlen terroruralmának évei következtek. A hivatásos elnyomó szervek mellett létrehoztak egy 60 000 fős félkatonai szervezetet az ún. Munkásőrséget, hogy hatalmukat még jobban bebiztosítsák. A volt ÁVH tagjai pedig szinte kivétel nélkül beépültek az államapparátus és főleg a fegyveres elnyomószervezetek vezetésébe. Ők készítették elő a koncepciós pereket, küldték bitófára vagy börtönbe mindazokat, akikre a legkisebb gyanú is rávetődött, hogy nem szimpatizálnak a rendszerrel.

Mikor 2-3 év alatt minden lehetséges ellenállást felszámoltak és „elfogyott az ellenség” a hatalmas elnyomó apparátust továbbra is fenn kellett tartani, ezért elkezdték gyártani ők maguk az ellenséget, az összeesküvőket, a fegyverrejtegetőket, az izgatókat - amikor a fegyvert és a röpcédulát ők maguk rejtették el a házkutatás során, ami aztán meg is találtak.

Ennek a hazug terrorszervezetnek volt első számú bázisa a félelmetes Vizsgálati Főosztály, a Fő utcai "Susogó". Itt készültek azok a - szinte minden alapot nélkülöző - koncepciós perek, melyeket 1990-ben a kormány törvénnyel volt kénytelen semmissé nyilvánítani.

Azonban szükséges, hogy az utókor megismerje ennek a boszorkánykonyhának a működését, mert az ún. rendszerváltás után ugyanazok maradtak ezeknek az elnyomószervezeteknek a vezetői és tagjai, akik a Kádár-rendszer éveiben is ott voltak. Igaz, napjainkra ezek nagy része lassan kicserélődött, de a szellem az utódokra öröklődött.

Elég, ha 2006. október 23-ra gondolunk, vagy arra, hogy a kommunisták félelmükben, „egyenruhás bűnözőknek” bélyegezték és üldözték azokat az önzetlen embereket, akik időt, fáradságot és anyagiakat feláldozva próbáltak segíteni a „megélhetési bűnözés” áldozatain. Ez alig különbözött attól, amikor a '60-as években ártatlan emberekből akartak bűnösöket faragni.

Lássunk ebből egy-két megdöbbentő példát:

1960-ban 11 hónapot töltöttem magánzárkán Fő utcában. Előfordult ezalatt, hogy amikor sok volt a rab és nem volt elég magánzárka, rövidebb-hosszabb időre mellém helyeztek másik rabot is. Így fordult elő, hogy előbb egy amerikai, majd egy jugoszláv katonával voltam hetekig összezárva. Mindkettőt kémkedéssel vádolták.

A tisztelt olvasó döntse el, hogy kikből akartak kémeket gyúrni a „Fő utcai kémgyárban”.

1956-ban egy borsodi anyuka 15 éves fiával disszidált és Amerikában kapott letelepedési engedélyt. Ott állt munkába és fia ott kezdett iskolába járni. Három év múlva a fiú, mivel nem volt szakmája, jelentkezett az amerikai hadseregbe, ahol kiképzés után áthelyezték a Nyugat-Németországban állomásozó amerikai csapatokhoz.

Mikor megkérdeztem tőle, hogy milyen fegyvernemnél szolgált, nem tudta megmondani. Azt mondta, hogy ő gépkocsivezető volt és egy nagy teherautót vezetett, amin egy nagy zárt csónak volt. Az ő feladata az volt, hogy az előtte haladó megszámozott kocsit kövesse és amikor a folyóhoz értek, a tiszt megmutatta, hogy hova faroljon, és akkor a csónakot lecsúsztatták a kocsiról és neki követnie kellett az előtte haladó kocsit a parkolóhelyre, és ott várakoztak, sokszor napokig, amikor vissza kellett menni a folyópartra és ott ismét visszaemelték a csónakot a kocsira.

Kikövetkeztettem, hogy egy pontonos hidászegységnek volt tagja, de ezen kívül semmit nem tudott. Egyből láttam, hogy „amerikai” társam bizony enyhén szólva elég hiányos műveltségű, mert mikor megkérdeztem, hogy merre járt Amerikában, kiderült, hogy sehol.

A kiképző tábor New York közelében volt, és társaival többször bementek a városba. Kérdeztem, mit néztek meg, voltak-e múzeumban, színházban, a Centrál parkban stb. csak nézett rám. Semmit nem néztek meg! A világvárosból csak azt a harlemi mulatót ismerte, ahova amerikai katonatársai vitték el 8-10 alkalommal.

Mikor németországi élményeiről kérdeztem, arra volt legbüszkébb, hogy „átverte” a városi prostituáltakat. Ugyanis amikor amerikai katonaruhában vette igénybe szolgáltatásaikat, 20 dollár volt a tarifa. Amikor, megtudta, hogy a civilek fele annyit fizetnek, akkor vett egy civil ruhát és ezután már nem 20, hanem csak 10 dollárt kellett fizetni ugyanazért a szolgáltatásért.

Úgy gondolom, ezzel már jellemeztem is az amerikai katona szellemi színvonalát. Arról nem beszélve, hogy az amerikai iskolában, a nyelvi nehézségek miatt nem sokat tanult, és az itthoni, 1956 előtti tanultakra is csak részben emlékezett.

Mivel pénze viszonylag bőven volt, úgy gondolta, a 10 napos szabadsága alatt, hazalátogat Magyarországra, elmegy a falujába, megmutatni, hogy mire vitte. Vett egy motorkerékpárt, ajándékokat és elment a bécsi magyar követségre és megkérdezte, hogy van-e akadálya, hogy 10 napra hazalátogasson Magyarországra? Rövid, barátságos beszélgetés után megnyugtatták, hogy semmi akadálya nincs. Még egy pecsétes igazolást is adtak, hogy 10 napra beléphet az országba.

Boldogan lépte át a határt, előre örült, hogy otthon milyen meglepetést fog okozni a váratlan látogatása. Még emlékezett egy kislányra is, aki akkor nagyon tetszett neki. Elhatározta, hogy azt feltétlenül megkeresi.

Mikor a magyar határőrség elé ért. Behívták igazolásra az irodába, ahol több civil tartózkodott. Azonnal letartóztatták, mindenét elvették, gépkocsiba ültették, és egy közeli városba vitték a rendőrségre. Itt kikérdezték, hogy miért jött haza, ezt jegyzőkönyvbe vették és egy fogdába zárták. Másnap megbilincselve gépkocsival felhozták Budapestre a Fő utcai Vizsgálati Főosztályra. Mindez kb. három hónappal azelőtt, hogy mellém helyezték.

Elmondta, hogy kémkedéssel vádolják, pedig ő igazán nem akart kémkedni.

Valószínűnek tartom, hogy a nyomozók is belátták, ennek a fiúnak a képességei és felkészültsége még arra sem alkalmas, hogy kémet gyártsanak belőle, mert kilógna a lóláb, mert senki nem hinné el, hogy a nyugati kémszervezetek egy ilyen képességű beosztottal próbálkozzanak.

Gondolom, nagy zavarban lehettek a „kémgyártók”, hogy mit kezdjenek ezzel a fiúval. Ha kiengedik, és elmegy az amerikai követségre, még diplomáciai botrány is lehet a dologból.

Ha, csak kiengedik és nem megy el a követségre, feltétlenül eldicsekszik kalandjaival, ami előbb-utóbb nyilvánosságra kerül. Mit tegyenek? Valószínűleg ezen töprengtek a nyomozók, míg én az amerikai katona vendégségét élveztem. Kb. két hét után szólították a rabtársat és elvitték.

Többet nem hallottam róla, nem tudom mi lett a sorsa, de története tanulságos és elgondolkoztató.

Néhány hónap múlva nyílt az ajtó és egy fiatalembert zártak mellém. Pár napi ismerkedés, „tapogatózás” után tisztába jöttünk egymással, és elmondta történetét ami színességével meghaladta a két hónappal azelőtti amerikai katona történetét is.

Úgy gondolom, a leírtak után képzelje bele magát az olvasó ennek a „jugoszláv katonának” a bőrébe, és tisztán foga érezni a kémgyártók aljasságát, hogy miként használták ki piszkos céljaikra ennek az őszinte igaz magyar embernek a hazafias érzelmeit.

Fiatal sorstársam magyar fiú volt, közel egykorú velem. Szabadkán lakott a szüleivel, amikor 1951-ben megkapta a katonai behívóját a jugoszláv hadseregbe. Mivel szülei, barátai mind magyarok, és nemcsak magyarok, de hazafiak is voltak, utálták az „idegen megszállókat.”

Nem akart jugoszláv katona lenni, ezért egy éjszaka átszökött a határon és jelentkezett a magyar határőröknél. Elmondta, hogy most kapta meg a behívóját, de ő inkább magyar katona szeretne lenni és azért szökött át.

A határőrök bizalmatlanok voltak vele szemben, gépkocsiba ültették és felhozták Pestre a Fő utcába. Itt azonnal kezelésbe vették, hogy nem kémkedni küldték-e át. A fiú őszinteségét látva meggyőződtek, hogy kémkedésről szó sem lehet. Közben, közel három hónapig tartották benn a Fő utcán. Ezalatt Jugoszláviában „dolgozó” ügynökeik lekáderezték a fiú környezetét, összeköttetéseit, rokonait, barátait Szabadkán. Miután látták, hogy ez egy igazán magyar érzelmű fiú, úgy gondolták, nem engedik szabadon, hanem felhasználják saját érdekükben. Megkérdezték, hogy akar-e segíteni a magyaroknak, sokkal fontosabb helyen, mintha katonának menne? Igenlő válasza után elvitték egy magas fallal körülvett emeletes épületbe. Itt egy berendezett külön szobában helyezték el, remek ellátást kapott és két hónapon keresztül „oktatták” hogy mi lesz a feladata, ha visszaküldik Jugoszláviába, kikkel kel felvennie a kapcsolatot.

A kiképzés után gépkocsival vittél le a határra. Az egyik ottani őrsparancsnokkal próbálták áttenni a határon, de az lehetetlennek ítélte meg a dolgot, mert úgy tudta, hogy a magyar határzár mellett már a „jugók” is telepítettek aknát. Ekkor egy Tisza-parti őrsre mentek át és itt szervezték meg, hogy éjszaka a Tiszán, megfelelő álcázás mellett leúszva engedi le magát át a határon, és csak egy órai ereszkedés után köt ki a jobb parton. Így is történt.

A vízhatlan csomagból elővette a térképet és az iránytűt elindult nyugati irányba, hogy a figyelmeztetés ellenére előbb a szüleit keresse fel, és közölje velük, hogy jól van és büszke arra, hogy milyen „hazafias” feladattal bízták meg.

Több órai gyaloglás után, amikor hajnalodni kezdett, egy nagy kukoricatábla közepén lapult meg és egész nap ott maradt. Örült a reggelnek, mert vizes ruhái napközben megszáradtak rajta. Csak sötétedés után indult el újra és késő éjjel ért Szabadka határába. Óvatosan közelítette meg szülei lakását és nehogy megijessze őket, apró kavicsokkal dobálta meg az ablakot, csak amikor kijött édesapja akkor szólalt meg suttogva. Szülei nagy örömmel és aggodalommal fogadták, mert eddig semmit nem tudtak róla, csak azt, hogy katonaszökevény és az UDB /ez a jugoszláv ÁVH/ már több alkalommal volt náluk és édesapját mát sokszor hívták be kihallgatásra, és azt mondták, jobb, ha megmondja, ha valamit megtud a fiáról. Édesanyja nagy szeretettel ölelgette és csókolgatta, ugyanakkor aggódott, hogy mi lesz ezután? Ezért úgy gondolta, hogy néhány órát alszik és még hajnalban tovább indul Belgrádba, hogy a Fő utcán megadott telefonszámon jelentkezzen, mint „Vándor.”

Erre azonban nem került sor, mert néhány óra múlva kopogtak az ajtón és 4-5 UDB-s tört be a lakásba. Első dolguk volt, hogy pisztolyaggyal leütötték, majd édesapjával együtt elhurcolták őket az UDB szabadkai irodájába. Édesapjával többet nem találkozott, de őt több héten keresztül vallatták, ütötték verték, hogy vallja be kémkedni küldték vissza, de ő egyre csak azt mondta, hogy a családja utáni honvágy hozta vissza. Végül mégis, a nála talált térkép és iránytű miatt - ez volt a bűnjel -, kémkedésért 10 évi börtönre ítélték.

A börtön az Adriai tenger egyik kopár szigetén volt, ahonnan lehetetlenség volt megszökni. Még az ivóvizet is hajókon hozták a szigetre, mosakodni pedig a ciszternákban felfogott esővízben lehetett. Közel 3000 rab, köztük nagyon sok magyar és horvát ember volt. 8 évet töltött a rabszigeten, amikor amnesztiával szabadult.

Úgy gondolta, hogy már nagyon sokat szenvedett a magyarságáért és ezt Magyarországon biztosan értékelni fogják és ismét nekivágott a határnak. Most már nem volt aknazár és könnyebben átjutott a határon és ismét jelentkezett a legközelebbi határőrsön.

Megismétlődtek a 8 év előtti események. Ismét a Fő utcai Vizsgálati Főosztályra hozták fel és ismét a kémkedés vádját akarták ráhúzni. Szerencséjére még volt olyan ÁVH-s nyomozó, aki emlékezett rá a 8 évvel azelőtti időkből. Elmondta, hogy együtt raboskodott olyan volt ÁVH-s hírszerzőkkel, akiket ott elfogtak és még a nevekre is emlékezett.

Tanácstalanok voltak, hogy most mit kezdjenek ezzel a jugoszláv „szökevénnyel”?

Ekkor került mellém szegény sorstársam és nem tudta, hogy mi lesz a sorsa. Attól félt, hogy visszaadják a jugoszlávoknak, mivel illegális határátlépőnek minősítették.

A legnagyobb bizonytalanságban volt amikor elszólították mellőlem. Nem tudom mi lett a sorsa, csak arra emlékszem, hogy Szabadkán a Vinogradov ulicén volt a szüleinek a lakása.

Azt gondolom a fent leírtakhoz fölösleges a kommentár. És ennek a ”kémgyárnak” a mesterei és utódaik ma is a helyükön vannak!

Szalay Róbert
történelemtanár
CA-0012. sz. politikai elítélt

Miért nem akarja Orbán Viktor az állambiztonsági múlt feltárását? (A kormányfő beszervezési javaslata, egy hatos karton és más dokumentumok)

A magyar Országgyűlés történetében február 20. ezentúl - "Az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről" szóló törvényjavaslat kormánypárti elutasítása miatt - a Fidesz-KDNP morális csődjének és politikai züllöttségének napja. Február 25. pedig nemcsak a kommunizmus áldozatainak emléknapja, hanem a Fidesz-KDNP kétharmadoscinizmusának és álságos képmutatásának a napja is. Az utóbbi helyszínén, a Terror Háza előtt a kommunista diktatúrák bűnöseinek megnevezését követelték, a terrort végrehajtó szervezetek és tagjaik megbüntetését. Nem volt hiány jelszavakban most sem: "A múltat be kell vallani!", "Nem lehet nyugodt a jövőnk, ha nem tiszta a múltunk!"Orbán Viktor miniszterelnök, divatos lila sállal a nyakán, lila gőzös tekintettel és szégyenérzet nélkül nézett a zemberek szemébe: miféle ellentmondás lenne itt? Ott azt mondtuk, itt ezt mondjuk. Megtehetjük. Erre kaptunk felhatalmazást. Diktátorbán annyira hozzászokott a párt- és kormányszintre emelt hazudozásaihoz, hogy bárhol, bármikor, bárkit hülyének tud nézni szemrebbenés nélkül. Valóságellenes kommunikációja egy közepes képességű vidéki színész hamis gesztusaival egyre inkább a politikai giccs felé viszik hiteltelen alakját, nemzetrontó ámokfutását. Mégis őt dicséri Schmidt Mária, a Terror Háza milliárdos, "züllött" (az utóbbi jelzőt egyik kritikusától kapta) SZDSZ-beütésektől terhelt főigazgatója, Heltai Péter volt Securitate-ügynök("Hegel") barátja és házbeli foglalkoztatója, s tapsol a kivezényelt birkanép is, mert már rég nem tudja követni, mi is történik körülötte a nyálkás és alantas cigánykodásban.

Orbán Viktor és híres-hírhedt kézcsókja

Többször leírtuk már e hasábokon, most mégis megismételjük: a rendszerváltás óta eltelt két évtizedben a politikai elit elmulasztotta az ügynökügyek teljes körű, a társadalom számára megnyugtató törvényes rendezését. Nem végezte el az átmentett állambiztonsági múlt elfogulatlan történeti feltárását, akadályokat gördített a levéltári kutatások útjába. Ezért is megmaradt a jogállamisággal ellenkező tisztázatlanság és bizalmatlanság légköre, a zsarolhatóság és az aktuálpolitikai haszonszerzés lehetősége.

Az egykori állambiztonsági hálózati személyek és a hivatásos állomány tagjai a mai napig nem távoztak a közéletből és a közvéleményt formáló személyiségek köréből. Közülük válogat mindegyik négyévente jövő-menő kormány, politikai döntéshozó, elfogadva, sőt igényelve nyílt és elvtelen szolgálataikat, melyekért kitüntetik és előléptetik őket. A volt titkosszolgálatok legfőbb fegyvere: az információs monopólium és a hálózati kapcsolat ma is jól kamatoztatható a politikai pártok gazdasági-pénzügyi holdudvarában. Nem véletlen, hogy a hatalomra került kormányzó erők fertőzöttségük fokától függően riadtak vissza a jogi lépések következetes végig vitelétől, mindig hagytak menekülő kiskaput, kijátszották az átvilágítási törvényt, máig nincs szankciójuk a múltban elkövetett bűnöknek. A vétkesek részéről hiányzik az őszinte beismerés, a bocsánatkérés, a morális elégtétel-adás. Helyette folyamatos hazudozást hallunk, a történtek bagatellizálását, a lelkiismeret elhallgattatását, a társadalmi felelősségvállalás elhárítását az erkölcsi relativizmus jegyében.

A mai nemzetbiztonsági szolgálatok örökölték elődeiktől a nem jogállami módszerekkel megszerzett információs monopóliumot, melyről maguktól nehezen vagy sohasem fognak lemondani. Ez is megnehezíti és lelassítja a történészek, levéltári kutatók munkáját, eredményeik nyilvánosságra hozatalát, s az áldozatok információs kárpótlását. Ám egy elszegényedett, szellemileg, lelkileg, fizikálisan és morálisan is leépülő, közömbös társadalomban is alapvető jogunk, sőt kötelességünk, hogy megismerjük saját történelmünket, annak legsötétebb lapjait is. Azokat is, amelyeket ma is takargatnak, elrejtenek előlünk.

A politika ígérget, majd gyáván meghátrál

A politika az elmúlt 20 évben ígéretek sorát tette a kirakatba, ám amikor eljött a nagy szavak valóra váltásának ideje, gyáván meghátrált, cserbenhagyta a jogalkotást s a társadalmi várakozást.

Például akkor, amikor 2002. június 18-án nyilvánosságra került Medgyessy Péterminiszterelnök titkosszolgálati érintettsége. Másnap Medgyessy ünnepélyes bejelentést tett:

„Törvénymódosítást kezdeményezek és kérem sürgős, rendkívüli eljárás alkalmazását, ami arról szól, hogy a III/III-as belügyminisztériumi ügyosztály teljes névsorát hozzuk nyilvánosságra, függetlenül attól, hogy a politika részesei-e az illetők ma vagy sem. Javaslom továbbá, ez a törvénymódosítás tartalmazza azt is, hogy a hírszerzés, kémelhárítás, katonai elhárítás terén azokat az anyagokat, amelyek a személyekkel foglalkoznak, tegyük kutathatóvá; a Történeti Hivatal szaklevéltárként működjön a jövőben. Javaslom, hogy ezt a teljes névsort a közéleti szereplők esetében legyen kötelező nyilvánosságra hozni.”

Medgyessy Péter

Az öt ígéretet tartalmazó javaslatból az első kettő egyértelműen nem valósult meg. A harmadik erős korlátozásokkalvált valóra  a 2003. évi III. törvénnyel. A negyediknek már az ígéret elhangzásakor sem volt sok értelme, mert a Történeti Levéltár nemzetbiztonsági szaklevéltárként működött. Az ötödik ígéret - a közszereplők névsora kötelező nyilvánosságra hozataláról - azért nem valósult meg, mert leszavazták, a saját frakciójából is.

2005 tavaszán az MSZP alkotmánymódosítással akarta elérni, hogy az ügynöktörvény nyilvánossága felülírja a személyes adatok védelmét. De Gyurcsány Ferenc - akárcsak Medgyessy Péter - rosszul mérte fel a párt idősebb generációjának befolyását, valódi szándékát, továbbá az egykori és mai titkosszolgálatok gazdasági és más érdekcsoportosulásokat összekötő háttérhatalmát, amelynek nem célja a teljes körű tisztázás, annál inkább a múlt bűneinek takargatása.

Gyurcsány Ferenc

A tét az volt, hogy a nem közszereplők esetében is derüljön fény a besúgókra, aktáik legyenek megismerhetők a levéltárban. Amikor a képviselők szándék-etikai nyilatkozatokat tesznek, magasztos erkölcsi tételekről szavalnak, mindig az előbbivel értenek egyet. Ám amikor eljön a szavazás ideje - akkor nincsenek jelen, vagy másképp szavaznak.

Az SZDSZ megosztott volt a kérdésben, akárcsak a többi párt. A Fidesz kiszámolta, hogy hány képviselőjének kell hiányoznia az ülésteremből ahhoz, hogy elbukjon a javaslat, így a bent lévők, adva a látszatra, nyugodtan szavazhattak igennel, és vádolhatták utólag a kormánykoalíciót azzal, hogy elsíbolta az ügynökügyet.

Mi történt? Az alkotmánymódosításhoz nem a jelenlévő, hanem az összes képviselő kétharmadának, vagyis 256 képviselőnek az igen szavazatára lett volna szükség. Ám a szavazáson csak 260 képviselő vett részt. Az ellenzékiek többsége távol maradt. A kétharmados többséghez 23 szavazat hiányzott. Nemmel 8-an szavaztak: 3 MSZP-s, 3 SZDSZ-es és 2 fideszes. A kormánypártiak közül csak egy képviselő tartózkodott: Tóth András, a titkosszolgálatokat felügyelő államtitkár. Nemmel szavazott Medgyessy Pétervolt kormányfő is, aki annak idején, lelepleződése után megígérte a kérdéskör teljes tisztázását. Most már azt nyilatkozta: „Az egész ügy értelmetlen.” A politika morális állapota, a politikai elit alkalmatlansága azóta sem változott. Felelős vezetők képtelenek jó lelkiismerettel, következetesen képviselni választóikat.

1995-ben Kuncze Gábor belügyminisztersége alatt létrejött az első Iratfeltáró Bizottság. Teljes kudarcba fulladt a munkája. Volt, ahova be sem engedték őket, másutt nem válaszoltak kérdéseikre. Okkal mondta a bizottság egyik tagja: „..színjáték folyt, eleve olyanok voltak a játékszabályok, hogy a lényeges dolgok titokban maradjanak…”, a két párt viselkedéséből erre lehetett következtetni.

Kuncze és Orbán

2002-ben a Medgyessy-ügy kirobbanása után két SZDSZ-es képviselő kezdeményezésére jött létre a Mécs Bizottság a rendszerváltás utáni kormánytagok állambiztonsági múltjának vizsgálatára. A négypárti konszenzus (349 képviselő szavazott igennel, csak hárman nemmel) hamar elszállt. A bizottság csak az ügyrendjét tudta megállapítani, később már nem tudott határozatokat hozni, mert azokhoz a bizottsági tagok többségének a szavazatára lett volna szükség, ám a bizottságban fele-fele arányban voltak kormánypárti és ellenzéki képviselők. Az ellenzéki tagok nagyon hamar bojkottálták a bizottság üléseit, mert úgy tűnt: az Orbán-kormányban volt a legtöbb érintett azon tíz személy közül, akinek érintettségét a Bizottság nagy valószínűséggel megállapította.

Mécs Imre

2007. júliusában a Gyurcsány-kormány újabb kísérletet jelentett be: olyan független szakértői bizottság kinevezését, amelynek az a feladata, hogy elemezze-értékelje: törvényesen zajlott-e az egykori állambiztonsági szervek iratainak átadása, azok egyesítése a Történeti Levéltárban, s ennek alapján tegyen javaslatot a jelenlegi szabályozás módosítására.

A 7 tagú Kenedi Bizottság 2008 októberében 438 oldalas jelentésében 18 pontos javaslatot tett a kormánynak azzal az ajánlással, hogy azok realizálását legjobban egy új törvény szolgálná, az hatásosabb lehetne, mint a jelenlegi 2003. évi III. törvény módosítása. Egyik legfontosabb javaslatuk az volt, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatalban és az Információs Hivatalban őrzött, az állambiztonsági szolgálatok nyilvántartásainak máig legteljesebb adatait tartalmazó mágnesszalagokat ki kell nyomtatni, és a rajtuk lévő adatokat felül kell vizsgálni. Megengedhetetlen, hogy a teljes adatállomány elzárva maradjon a történettudomány és a nyilvánosság elől, és kinyomtatás hiányában az adathordozó elhasználódása miatt megsemmisüljön.

Kenedi János2010 áprilisában Bajnai Gordon kormányfő egy háromtagú bizottságot állított fel Kenedi János vezetésével, hogy az felügyelje az 56 ezer hálózati személy nevét, fedőnevét, azonosító adatait és beszervezési dossziéjának számát tartalmazó, a Nemzetbiztonsági Hivatalból előkerült 18 mágnesszalag adatainak feldolgozását, minősítésük felülvizsgálatát, majd a minősítés alól feloldott anyagok levéltárba adását.

A törvényi rendezés eddigi kulcskérdései

1., Kik tartoznak abba a társadalmi körbe, akiket át kell világítani?

a., Parlamenti képviselők, közjogi méltóságok, állásuk betöltéséhez állami „esküre kötelezettek”, közéleti személyiségek, bírák, ügyészek, államigazgatási és önkormányzati vezetők, közvélemény-formálók, a tudati gondolkodást befolyásolók (írók, újságírók, filozófusok, egyházi személyek, tudósok, művészek stb.), közszereplők;

b., Nemcsak közszereplők, hanem mindenki, aki kapcsolatban állt az egy párti diktatúra elnyomó szervezetével;

c., Ki a közszereplő? Mikor volt közszereplő: beszervezettsége idején vagy ma az elbírálás idején?

2., Milyen szempontok szerint világítsák át őket? A volt BM. Állambiztonsági Főcsoportfőnökség mely szervezeti egységéhez való tartozás alapján?

a., Csak a III/III-hoz, a politikai rendőrséghez?

b., Bármely szervezeti egységéhez való tartozás megalapozza az érintettséget? III/I-es hírszerzés, III/II-es kémelhárítás, III/V-ös operatív technikai csoportfőnökség, III/IV-es katonai elhárítás, a honvéd vezérkar katonai hírszerzése, továbbá szigorúan titkos állományú tisztek, „T”-lakásgazdák, a büntetés-végrehajtás belső elhárítása (fogdaügynökök); nemkülönben ide tartozóan az egykori Államvédelmi Hatóság, a HM Katonapolitikai Osztály és az 1956-57-évben működött karhatalmi alakulatok;

c., Csak az állambiztonsági hálózati személyek (ügynök, titkos megbízott, titkos munkatárs) körét vegyék figyelembe vagy:

d., A teljes hivatásos állományt is (nyílt, titkos, szigorúan titkos állomány);

e., Mi legyen az állambiztonsági hálózati személyek körébe nem sorolható társadalmi kapcsolattal, hivatalos kapcsolattal és alkalmai kapcsolattal? Kiterjeszthető rájuk a hálózati személy fogalma, mert operatív feladatuk volt a politikai közvélemény befolyásolása?

f., Meddig legyen titkos azon volt hálózati személyekre vonatkozó iratok minősítése, akiket a rendszerváltást követően tovább foglalkoztattak egyes szolgálati ágak? A kapcsolat megszűnése után 15-20 évig, külföldi állampolgárok esetében haláluk vagy a kapcsolat megszűnése után 30 évig?

3., Mi az a közérdekű adat, amely a hálózati személlyé minősítés alapja?

a., Bármely együttműködés ténye önmagában;

b., A négy bizonyíték (6-os karton, beszervezési nyilatkozat, írásos jelentés, pénzügyi bizonylat) közül legalább kettő együttes jelenléte;

c., Ki állapítsa meg, hogy valaki milyen minőségben szerepel az állambiztonsági iratokban? „Történészi-levéltári szakmai-tudományos értékelés” vagy „tudománytól idegen testületek, például bíróságok döntsék el egy tudományos megállapítás helyességét”? A történészi-levéltári szakmai-tudományos értékelés történhet-e kizárólag tartalom elemzés összefüggései alapján is, s nem szükséges 6-os karton, beszervezési nyilatkozat, jelentés, pénzügyi bizonylat?

4., A nyilvánosságra hozatal szempontjából tehető-e különbség hálózati személy, a hivatásos állomány és az operatív kapcsolatok adatai között?

Hogyan kell megváltoztatni a közszereplőkkel kapcsolatos szabályozás irreális, túlzó feltételeit a nyilvánosságra hozás tekintetében?

5., Hogyan kényszeríthető ki a szűkebb körű titkosítás, s az, hogy a jelenlegi titkos iratok birtokosa szervezetileg ne tarthassanak indokolatlanul vissza olyan iratokat, melyeknek a levéltárakban a helyük az információs kárpótlás, illetve a tudományos kutatás számára?

6., Jogosultak-e a megfigyeltek az iratokban szereplő teljes tényanyagot megismerni vagy változatlanul csak a velük személyes kapcsolatba hozható személy adatait ismerhetik meg?

7., Húsz évvel a rendszerváltás után felelősségre vonható-e valaki azért, hogy 1995-ig nagyarányú, zömében szabálytalan iratmegsemmisítés folyt következmények nélkül? A fenn maradt iratok 92%-a az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában van,8%-a a titkosszolgálatoknál, ez utóbbi 32 618 minősített irattári tételt jelent, közülük 1 551 „szupertitkos” főigazgatói külön listán szerepel.

A tennivalók: válaszok a kulcskérdésekre

Miskolczi Ágost írta 1935-ben a modern államvédelemről:

„…egy uralom felforgatását célul kitűző elemek legyőzésére szolgáló szervezet, bármennyire tökéletes legyen is egyébként, csak reszketve gondolhat a holnapra és sohasem érezheti magát biztonságban, ha nem áll a jog, a becsület és az igazságosság erkölcsi alapján.”

A három fogalom mindegyikére szükség van az állambiztonsági múlt feltárásához, jogállami tisztázásához, s a becsületes erkölcsi elégtételadáshoz.

Tartsuk szem előtt az elmúlt két évtized szégyenteljes társadalmi kudarcát, ezért megismétlem: az elmúlt 10 évben megvizsgált 12 ezer személy közül mindössze 112-en váltak meg tisztségüktől azután, hogy ügynökmúltjuk napvilágot látott, vagy ezt megelőzendő maguktól lemondtak.

A közélet és a közvélemény-formáló személyiségek köre továbbra is terhes azoktól, akik nem ismerték be érintettségüket, senkitől nem kértek bocsánatot és nem ajánlottak fel erkölcsi elégtételt senkinek. Azokat sem sújtja semmilyen szankció, akiknek vétke bebizonyosodott, de továbbra is vezető pozícióban vannak, állami kitüntetéseket kapnak.

De nem csak a közszereplőtől várható el az igazmondás, a tisztes beismerés. („Közszereplő az a személy, aki közhatalmat gyakorol, gyakorolt, vagy közhatalom gyakorlásával járó tisztségre jelölték, illetve aki a politikai közvéleményt feladatszerűen alakítja vagy alakította.” Ásztltv. 1.§ (2) bek.) Aki nem közszereplő, az sem élvezheti tisztázatlan múlttal a nemzet megbecsülését.

A nemzeti érdek meghatározta jogszabályalkotásnak megkerülhetetlen kiindulópontjai vannak. Utalva „A törvényi rendezés eddigi kulcskérdései"-re, összegezésként le kell szögeznünk:

- Az ország vezetésének legszélesebb körét át kell világítani, függetlenül attól, hogy valaki közszereplő vagy nem, a múltban vagy a jelenben.

- A politikai elnyomó szervezet bármely biztonsági végrehajtó szervezetéhez (belügyi, honvédelmi, büntetés végrehajtási) való bármilyen tartozás (hivatásos vagy hálózati) megalapozza az átvilágítási kötelezettséget. Ide kell sorolni az operatív kapcsolatot is. („Operatív kapcsolat: az a személy, akit az e törvény hatálya alá tartozó iratokat keletkeztető szervezetek 'társadalmi kapcsolatként' vagy „alkalmi kapcsolatként' tartottak nyilván.” 2003. évi III. törvény, 1.§ (6))

- A hálózati személyé nyilvánítást bármely együttműködés ténye önmagában is megalapozza. A szakmai - történészi, levéltári, tudományos - értékelés történhet kizárólag az iratok tartalomelemzése alapján, nem szükséges más bizonyíték (6-os karton, beszervezési nyilatkozat, írásos jelentés, pénzügyi bizonylat.)

- Ki kell kényszeríteni a szűkebb körű titkosítást, megszüntetni az indokolatlaniratvisszatartást, bővíteni az áldozatok információs kárpótlását és szélesíteni atudományos kutatás lehetőségeit.

- Felelősségre kell vonni azokat, akik a szabálytalan iratmegsemmisítésben, a bizonyítékok eltüntetésében, saját vagy mások felelősségének eltussolásában részt vettek.

- A legnagyobb nyilvánosságot kell biztosítani e történelmi feltáró és tisztázó tevékenységnek, a jogállamiság értékrendjét és a közbizalom helyreállítását szolgáló társadalmi folyamatnak.

A Jobbik támogatta

A Schiffer András (LMP) által benyújtott, de tárgysorozatba nem vett törvényjavaslat lényegében módosítja néhány helyen a 2003. évi törvényt, amely az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szól.

Schiffer András

Ez a módosítás részben érinti:

a., az 1992. évi LXIII. törvényt, amely a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szól,

b., a 2011. évi CXII. törvényt, amely az információs jogról és az információszabadságról szól.

A változtatások részben megegyeznek Dr. Ilkei Csaba tudományos kutató korábbi tanulmányainak javaslataival, de magukba foglalják más tudományos kutatók nyilvánosságra hozott javaslatait is. Az utóbbiak közül említésre méltó a Kenedi Bizottság szakértői jelentése 2008-ból.

A Jobbik azért támogatta a törvényjavaslat napirendre vételét, mert:

a., Az 1990 utáni politikai elit egyik legnagyobb adósságának rendezéséről van szó: az ügynök kérdéskör komplex törvényes rendezéséről, melyet mindeddig elmaszatoltak a kormányok, kiskapukat hagytak a vétkeseknek, a tettesek pedig kihasználták a jogi bizonytalanságot, nevetve távoztak a bírósági tárgyalótermekből. Az Orbán-kormány a tisztázatlan helyzet cinikus fenntartásával tovább züllesztette a kérdéskörről kialakult erkölcsi relativizmust, mely megtűri az egykori állambiztonsági tiszteket és ügynököket a közéletben, a politikában, az állami és államigazgatási vezető pozíciókban, a sajtó, a rádió, a televízió és a tömegtájékoztatás közvélemény-formálói között, sőt ki is tünteti és jutalmazza őket legszebb nemzeti ünnepeinken.

b., Támogatta, mert a közérdekű nyilvánosságot elébe helyezi a jogtalan magánérdek védelmének; a hálózati személlyé nyilvánítást bármely együttműködés ténye önmagában is megalapozza; az ügynökké nyilvánítás indokát, a bizonyítékok megítélését pedig szakmai értékelésre bízza, amely történészek, tudományos kutatók, levéltárosok dolga, nem pedig életidegen jogszolgáltatóké a formál logika szabályai szerint.

c., A politikai elnyomó szervezet bármely biztonsági végrehajtó szervezetéhez (belügyi, honvédelmi, büntetés-végrehajtás) való bármilyen tartozás (hivatásos vagy hálózati) megalapozza az átvilágítási kötelezettséget. Ide kell sorolni az operatív kapcsolatot is, tehát azokat, akiket társadalmi vagy alkalmi kapcsolatként tartottak számon.

d., Az ország vezetésének legszélesebb körét át kell világítani, függetlenül attól, hogy valaki közszereplő vagy nem a múltban vagy a jelenben; ki kell kényszeríteni a szűkebb körű titkosítást, megszüntetni az indokolatlan iratvisszatartást, bővíteni az áldozatok információs kárpótlását és szélesíteni a tudományos kutatás lehetőségeit.

e., Nincs helye semmiféle halasztásnak, kibúvónak, részleges megoldásnak, jogi vagy erkölcsi megalkuvásnak, a jelenlegi kormányzás aktuálpolitikai haszonszerzésének. A legnagyobb nyilvánosságot kell biztosítani e történelmi feltáró és tisztázó tevékenységnek, a jogállamiság értékrendjét és a közbizalom helyreállítását szolgáló társadalmi folyamatnak. A nemzetnek e kérdéskörben sincs hova hátrálnia a történelmi szembenézés elől.

A Jobbik frakciója az általános és részletes vitában tervezte megtenni saját konkrét javaslatait, kifejtve azon érveit, melyekkel néhány helyen vitatja az előterjesztett törvényjavaslatot. De egészében támogatta tárgysorozatba vételét.

És most térjünk vissza február 20-ra, amikor a két kormányzó párt leszavazta a Jobbik által egységesen támogatott LMP-s törvényjavaslatot „Az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről”. Kik szavazták le? Próbáljunk erre más megközelítésben és részletesebben válaszolni az eddig ismerteknél.

Kik szavazták le?

Az csak természetes, hogy zsigerből leszavazzák a családilag érintettek. Németh Zsolt (Fidesz) édesapja, Németh Géza volt református lelkész a Pest megyei Rendőr-főkapitányság III/III-1 alosztályának társadalmi kapcsolata volt. (Ha államtitkár úr tagadná, szívesen nyilvánosságra hozzuk az ezzel kapcsolatos bizonyítékokat. De addig ne avassanak neki újabb emléktáblát, mert nagyon kínos…) A holokausztos mesedélutánokat kötelezővé tevő Pokorni Zoltán édesapja „Pákozdi János” fedőnéven szolgálta a BM. III/III-3-a alosztályát. Bárándy Gergely (MSZP) jelen van, de nem szavaz, nagyapját, Bárándy György ügyvéd urat, a vén hazug milliárdost még a HM. hírhedt katonapolitikai osztálya és az Államvédelmi Hatóság szervezte be ügynöknek.

Ha valaki úgy el akarja rejteni a véleményét, hogy még a tartózkodását sem hajlandó jelezni, az „Jelen volt, de nem szavazott”. Ez történt 23 fideszes képviselővel, köztük volt: Lázár János, Navracsics Tibor, Varga Mihály, Horváth János korelnök és Csóti György, a frissen bekerült egykori MDF-es. De ha a frakcióvezető nem szavaz, akkor ki kiáltja a „Nem”-et? Természetesen Orbán. Gondolnánk. Az első ciklusban frakcióvezetőként ilyenkor így adta ki a parancsot: „Zacsek!” Voltak olyan nyeglék a fiúk, hogy az MDF elnökségének tagjáról, a képviselőként velük szemben ülő és náluk idősebb Zacsek Gyuláról nevezték el a leszavazás parancs szavát. Mert az olyan jópofa dolog volt, hogy még a műemlék panamák milliárdosa, Ráday Mihály is röhögött rajta.

Most Orbánnal együtt leszavazza történelmi múltunk egyik legsötétebb szakaszának megismerhetőségét Lezsák Sándor, az ősemdéefes falusi tanító, akinek szerény intellektuális képességeinél csak naivitása volt nagyobb, azzal viszont mindenféle ellenőrzés nélkül több ügynököt juttatott be az első szabadon választott magyar országgyűlésbe, az MDF választmányába és hivatali apparátusába, mondván „jó magyar keresztény emberek”.

Lezsák Sándor

Nem akar tisztán látni Demeter Ervin egykori titokminiszter sem, pedig hivatali éveiben rendet akart vágni az ávósok és besúgók között. Hát persze, hogy nemmel szavaz Borkai Zsolt is, akinek a mai napig nem sikerült megtisztítani az ügynököktől a Magyar Olimpiai Bizottságot, igaz, Schmitt Pál nagy szemétdombot hagyott maga után (Vad Dezső, Fenyvesi Csaba, Kárpáti Gyurika), de Zsolt nem tornászik az átvilágításért, ha Viktor nem akarja. Viktor pedig az első pillanattól csak szavakban akarta, tettekben soha. Már első kormányzása alatt megtűrte Boros Imrét, Martonyi Jánost, Nógrádi Lászlót, Járai Zsigmondot, Szita Károlyt, s már akkor tetszettek neki a Műszaki Egyetemen három évet végzett besúgó, Kopátsy Sándor mindent leegyszerűsítő közgazdasági rögtönzései, narodnyik ötletrohamai, naponta változó életmodellpályái, az utóbbi alatt értsd a nagy szemfényvesztést: a zembereknek nem pénzt, hanem életmodellpályát kell adni. (Következésképp: Kopátsynak találkoznia kellett Matolcsyval, hogy megmutassák: mire mennek ketten, ha egymást erősítik…) S ha manapság nincs hetente legalább háromszor képernyőn Boros szt-tiszt, Lenti és környéke legnagyobb földesura, mint hiteles és hazafias közvélemény-formáló, akkor Simicska már kirúgással fenyegeti az Echo és a Hír TV illetékesét. Megy a parasztvakítás és a sunyi NEM, leszavaz még a kétharmados nyájból Kubatov Gábor, Budai Gyula, Fónagy János, Illés Zoltán, Répássy Róbert, Rogán Antal, Tállai András, Turi-Kovács Béla, Cser-Palkovics András, Szabó Erika, Szijjártó Péter, továbbá a nem nagy tiszteletű református pap: Hörcsik Richárd Sárospatakról, a legkorruptabb és legzüllöttebb megyei közgyűlési elnök: Szűcs Lajos, aki megválasztatta magát a Magyar Tenisz Szövetség elnökének, és most szervezi az emléktúrát az Azori-szigetekre Borbás Marcsival, és nehogy már kimaradjon, dik mán, itt van a Flórián, a Farkas is a sor végén, nehogy ne írja alá a következő eljárási kegyelmi kérvényét a köztársasági elnök…

A 21 fideszes tartózkodó közül nem is annyira Ángyán József a meglepetés, a most lemondott államtitkár, egy becsületes siófoki parasztcsalád sarja, hanem az '56-os hős Wittner Mária, aki azzal indokolja szavazatát, hogy „Nemcsak a megzsaroltakat kéne megnevezni, hanem a tartótisztjeiket is!” Pedig azokat is meg akarja Schiffer, de Mária néni nem olvasta el a törvényjavaslatát és értelmezési nehézségekkel is küszködik, egyre gyakrabban, s nincs, aki segítsen neki. A besúgók többsége pedig önként és dalolva, „hazafias” alapon írt alá, nem kellett zsarolni őket. Mária néni azonban csak a vezényszóra figyel, már belső meggyőződés nélkül. Lojális akar maradni. De hát a Fideszhez? Nincs ebben logika. De Mária néni nem is tanult logikát, így jó ez, ahogy a Viktor mondja.

Wittner Mária

Azért a 19 IGEN nagy pofon Viktornak. Bátorságuk miatt írjuk ide legalább Bencsik János, Gulyás Gergely, Horváth László, Molnár Ágnes, Hanó Miklós, Nagy István, dr. Nagy István, Szólláth Tibor, Tóth Gábor és Pesti Imre nevét.

„Térdre, imához!”

És mi történt a KDNP-nél?

(Még jól emlékszünk, az első ciklusban a kormánypárti kereszténydemokrata képviselők szólásra emelkedésénél rendre megszólalt az ultraliberális és ateista ellenzéki frakcióvezető, Orbán Viktor: „Térdre, imához!”, s kiment a teremből.)

De most más a helyzet: ezek az ájtatos megélhetési ülőgépek hívő és hallgatag szövetségesek. Muszáj hinni és Viktorra hallgatni, különben a fülkeforradalmárok leszalámizzák őket, mint elődeiket.

Hallgatnak, noha jelen vannak, de nem szavaznak heten, köztük a jó humorú, színes egyéniség: Harrach Péter frakcióvezető, Latorczai János, akiből már sohasem lesz Budapest főpolgármestere és Salamon László, a szép hangú kórista, az SZDSZ-MDF paktum egyik aláírója, akit 1990. április 29-én éjjel Antall József elküldött Orbán Viktor lakására a frissen elkészült dokumentum egyik példányával, hogy Viktor képben legyen, nehogy a második legnagyobb ellenzéki párt elnökeként a reggeli újságokból értesüljön az ország jövőjét meghatározó nagy árulásról.

Heten tartózkodnak, így Hargitai János, Soltész Miklós, Seszták Oszkár.

Öten IGEN szavazatukkal támogatják a tisztes előterjesztést, igen, a keresztény erkölcsök következetes képviseletével fel kell tárni a diktatúra bűneit, meg kell nevezni a bűnösöket! Ezt képviseli: Hoffmann Rózsa, Lanczendorfer Erzsébet, Seszták Miklós, Varga László és Pálffy István.

És ezután jön a 17 NEM, köztük olyan válogatott farizeusok, mint a posztjára teljesen alkalmatlan Rétvári Bence igazságügyi és közigazgatási államtitkár, Semjén Zsolt fővadász, Simicskó István örömkatona, Rubovszky György ágazati könyvelő és Szászfalvi László, Csurgó szégyene.

Rétvári Bence

Rétvári külön szám, a jogász szakma oly rögtönzője és példátlanul amatőr ötletelője, mint a maga területén Matolcsy. Bencénk 2010 decemberében egy populista akciós héten meghirdette az állambiztonsági levéltár eredeti iratainak széthordását. Viheti mindenki a magáét, mert az övé. Miután az ostoba merénylet helyrehozhatatlan károkat okozott volna a történettudományi kutatásokban, az ügynökök érintettségének hiteles bizonyításában, a bíróságok előtti eljárásban, közfelháborodásra Rétvárinak visszakoznia kellett, mondván, 2011 októberére előterjeszti módosított törvényjavaslatát. Természetesen nem terjesztett elő semmit, csak időt akart nyerni a feledéshez. Szó nélkül siklott tova a határidőn, annyit sem mondva önkritikusan: bocsánat, tévedtem, nem kellett volna. Ellenkezőleg, a mostani ellenszavazatok egyik indokaként megint előhozta, hogy a levéltári dokumentumok nem a magyar állam, hanem az érintettek tulajdonát képezik. A dilettantizmus állami szintre emelt bizonyítéka.

Igaz, Lázár János - aki Hódmezővásárhelyen kutatókkal feltáratta a város és környéke állambiztonsági múltját - is tett utólag egy övön aluli indoklást: „Az LMP előterjesztését azért nem támogatták, mert azt szakmaiatlannak tartják, ugyanis nemzetbiztonsági kockázattal járna, ha a katonai titkosszolgálatok ilyen típusú adatai napvilágra kerülnének.” Ez az alföldi sík butaság. Mert a mai Magyarországot nem kötelezik semmire a Magyar Népköztársaság 1990 előtti titkai. Egy új védelmi és szövetségesi rendszerben, megváltozott nemzetközi feltételek és körülmények között mások a titkaink, kivétel csak egy-kettő lehet, olyan aktív nemzetbiztonsági érdek, mely 22 év után is fontos Magyarországnak. De ezekért nem adjuk fel a tisztázás történelmi feladatát.

Van még egy jellemző életkép 2012. február 20-hoz. Miközben Kövér László - az egykori titokminiszter, a Nemzetbiztonsági Bizottság második elnöke - nem szavazott az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről, s a nyilvánosság előtt nem híve a múlt megbolygatásának, a háttérben sürgősségi feladatokkal bízza meg a Fidesz által foglalkoztatott két levéltári kutatót: derítsék ki erről vagy arról ezt és azt, hozzák be neki emez vagy amaz dokumentumot másolatban, de mielőbb. Így fordulhatott elő, hogy miközben a parlamentben folyt a törvényjavaslat süllyesztőbe küldése, addig az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában az egyik fideszes kutató így sürget: „Még mindig nincs meg? Pedig Kövér házelnök úr már türelmetlenül várja!” Rendkívüli kéréseinek teljesítésére pedig okkal formálhat jogot Házelnök úr, mert hiszen néhány nappal korábban ő nevezte ki a tudományos főigazgató-helyettes asszonyt, az SZDSZ-MDF paktum egyik aláíróját.

Kövér László

Csak egy záró pillantásra ugorjunk vissza az ülésterembe. Az MSZP 34 igenje mellett jelen van, de nem szavaz a már említett Bárándi Gergelyen kívül: Mesterházy Attila, Simon Gábor, Nyakó István és Harangozó Gábor.

Gyurcsány demokratái is megszavazták a tárgysorozatba vételt függetlenként, csak Varjú László nem szavazott, noha jelen volt. A függetlenek közül egyedül a Jobbikból kivált egykori emdéefes Pősze Lajos tartott a Fidesz fő sodrával, és elutasította Schiffer javaslatát.

A kétszínű játék okai

Mi az oka annak a kétszínű játéknak, amivel a vízválasztó kérdéskört tisztázás helyett folyamatosan elszabotálja a Fidesz és személy szerint Orbán Viktor?

1., A volt állambiztonsági tisztek és értelmiségi besúgók egy része ma a Fidesznek dolgozik,Pintér Sándor belügyminiszternek, a titkosszolgálatok kézben tartójának kabinetjét, tanácsadóit, hivatalának és magánvállalkozásainak hátterét, továbbá az Orbán mögött felsorakozott nagytőke (Demján, Csányi, Széles és mások) alkalmazotti, beszállítói és külső szerződéses állományának kulcsfiguráit. (Az utóbbiak nem egyszerűen őrző-védők, biztonságtechnikaiak, hanem az üzleti hírszerzés és elhárítás kipróbált szakemberei a BM volt III. Főcsoportfőnökségéről. Mindent tudnak, mindenki titkait ismerik, de nem zsarolnak, nem fecsegnek, ők a megbízhatók, az új hatalomnak dolgoznak, mert cserében megfizetik és békén hagyják őket, időnként magas állami kitüntetést kapnak.) átállításukat Orbán vezényelte le. Nemcsak a politikában, a parlamentben, az állami és államigazgatási életben vannak vezető posztokon, hanem - fontos szempont - ők alkotják Orbán erős emberének:

Pintér Sándor izraeli kitüntetése 2011-ben

2., Az előbbi kategóriából kikerült segítők működtek közre a Fidesz által 1990 óta elkövetett visszaélések, csalások, korrupciós ügyek, a politikusbűnözés megannyi eseténél, rutinosan eltüntetve a nyomokat. Orbán és szűk körű vezető társasága politikai közösséget vállalt a bűnnel. A bűnös apák gyermekei támogatásra is számíthatnak karrierjükhöz, noha szüleik soha senkitől nem kértek bocsánatot és nem adtak erkölcsi elégtételt.

3., A közvélemény-formáló volt besúgók, a hivatásos állomány tagjai, politikai rendőrök, szt-tisztek némelyike ma a kormány és a Fidesz kommunikációját segíti szemrebbenés nélkül. Megvett és átállt emberek ők, pehelykönnyű senkik egy csendes, de jól kamatozó alku keretei között, élükön a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) havi 2 millió forint személyi alapbérért és esetenkénti prémiumért dolgozó vezérigazgatójával, Böröcz Istvánnal, a politikai rendőrség volt „Nádasdy” fedőnevű ügynökével, aki már 1989-ban is „anyagi érdekeltség” alapjánvállalta a szolgálatot a BM. III/III-nál.

Böröcz István

4., Nagy csalódások érhetnék a közvéleményt a politikai elit teljes körű átvilágításával, egyesek számára totális erkölcsi vereséget jelentene a mágnesszalagok megnyitása, akatonai elhárítás és hírszerzés iratállományának kutathatóvá tétele. Ha ezeket továbbra is zároltatja Orbán, saját magát hozza olyan helyzetbe, hogy a gyanú árnyéka vetül rá a valóság elhallgatásáért. Mi nem állítjuk, hogy ügynök volt, de azért el kéne számolnia néhány apró mozzanattal, mely egyelőre csak néhány kutató titka, anélkül, hogy a rejtve maradt egész valamennyi összefüggését ismernék.

Orbánnak választ kéne adnia

Orbánnak választ kéne adnia több kérdéskörben a kételyek és aggályok eloszlatása érdekében:

Orbán 1989. szeptember 25-én érkezett meg Soros György jóvoltából az oxfordi Pembroke Collegebe, hogy ösztöndíjasként az angol liberális filozófia történetét tanulmányozta. 1990 januárjában tért haza. Meghívói elégedettek voltak vele, 1992-ben a Liberális Internacionálé alelnökévé választották, 1993-ban pedig a szervezet végrehajtó bizottságának tagjává. Radikális és ateista liberalizmusával túltett néhány SZDSZ-es vezetőn.a., 1989-ben, amikor Orbán Soros-ösztöndíjjal Angliában tanult az oxfordi Pembroke Collegeben, ahol minden szoba be volt kamerázva és mikrofonozva, zsarolhatóvá vált és feltehetően „beütötték”. Az utóbbi szakmai kifejezést az a volt magyar hírszerző főtiszt használta, aki állambiztonsági szolgálatát az Egyesült Államokban külügyi tisztviselőként teljesítette, s az ott megismert magyar származású egykori CIA-KGB kettős ügynököt elkísérte Dr. Ilkei CsabaIlkei készített vele 2011-ben és ITT olvasható. A magyar hírszerző főtiszt és néhány avatott professzionális társa szerint az engedélyt aszerint kapja meg, ahogy a brit és az amerikai hírszerzés érdekei, illetve a nemzetközi politikai irányítóinak aktuális érdekei megkívánják. Mi e tekintetben sem feltételezzük Orbán érintettségét, de egyszer mesélnie kellene a kint történtekről legalább oly őszintén és meghitten, mint ahogy az esti mesét olvasta fel annak idején lányainak. tudományos kutatóhoz. Feltételezésével nincs egyedül a jól értesültek körében. A kettős ügynök feladata volt Oxfordban Orbán Viktor megfigyelése (korábban Szájer Józsefé és Kövér Lászlóé) is. Ám még nem kapott felmentést titoktartási kötelezettsége alól, ezért erről nem beszélhetett abban az interjúban, melyet

Orbán és Soros a Parlamentben

b., Nem kerülhető meg annak az „Ovi” és „Bajusz” nevet viselő titkos mappáknak a sorsa sem, melyeket a Nemzetbiztonsági Hivatal korábbi vezetői elkülönítetten, sajátjukként őriztek - ahogy erre 2011-ben fény derült - Orbánról és Kövérről. 1990 óta köztudott volt az is a katonai elhárítás és hírszerzés legbelső körében, hogy a vezetőik páncélszekrényében őrzött Orbán-dokumentumok ciklusokon átívelő védettséget biztosítottak azoknak, akiknél a páncélszekrény kulcsa volt.

[Orbán Viktor először 1981-82-ben teljesített sorkatonai szolgálatot Zalaegerszegen aknavetősként, majd 1988-ban ismét behívták félévre, előbb tévedésből Tatára, ahol a politikai osztályvezető írnoka lett, majd az elhárítás követelésére áthelyezték Zalaegerszegre.]

c., Noha a katonai elhárítás anyagai nem kutathatók, a birtokunkba került néhánydokumentumDr. Ilkei Csaba készített állapotrajzot abban a tanulmányában, melyben a Fidesz és az SZDSZ idegen pénzen és idegen kiképzőtisztekkel lezajlott állambiztonsági rendszerváltásáról írt 2009-ben, s ITT olvasható. kapcsán konkrét válaszokat kéne adni azokra, hogy jobban értsük majd a később feltáruló egész azon összefüggéseit, melyekről

c/1., 1988-ban Orbán Viktor maga elé tesz egy fehér papírt, és saját kezű írásával felvázolja hálózati jellegű állambiztonsági kapcsolatrendszerét. (Aki kételkedik abban, hogy saját kezűleg írt eredeti dokumentumról van szó, kérje ki szakértő véleményét. Mi megtettük. A dokumentum hiteles.) Ezt írja Viktor:

„Csáki István

Temesvári fn. tmb. - Fidesz belső tag

Győri Gábor fn. hálózati személy

Kövér”

Orbán saját kezű hálózata (Rákattintva nagyítható)

Az első név: Csáki István azonos Csáki István őrnaggyal, aki a BM. III. Állambiztonsági Főcsoportfőnökség II. Csoportfőnökségén, tehát a kémelhárításnál dolgozott, annak 7-a alosztályán. (Szerepét ld. Dr. Ilkei Csaba hivatkozott tanulmányában.)

A második név: „Temesvári” fedőnevű titkos megbízott azonos Szeszák Zsolttal (1968. december 9., Miskolc, Tolnai Edit), az ELTE BTK. hallgatójával, akit 1988. október 3-án szervezett be Kaizinger Zoltán r. hadnagy a politikai rendőrség, tehát BM. III/III-2-a alosztályáról hazafias alapon az ifjúságvédelem területére. Állambiztonsági nyilvántartó kartonja lezáratlan, tehát feltehetően 1990-ig foglalkoztatták; kódja: 01 titkosított, DHBX-XX_PZ.)

Szeszák Zsolt hálózati nyilvántartó kartonja (Rákattintva nagyítható)

A harmadik név: „Győri Gábor” fedőnevű hálózati személy. Az alábbi dokumentumban a BM. Adatfeldolgozó és Tájékoztatási Csoportfőnökség Állambiztonsági Operatív Nyilvántartó Osztálya 1989. június 23-án arról értesítette a BM. III/III-2 (tehát a politikai rendőrség ifjúságvédelmi osztálya) vezetőjét, hogy a BM. III/IV-2/b (tehát a katonai elhárítás koordinációs feldolgozó alosztálya) területén dolgozó Tarján István százados operatív célból prioráltatta „Győri Gábor” fedőnevű hálózati személy kapcsolatát, aki a BM. III/III-2-a (tehát az ifjúságvédelmi politikai elhárítás a felsőfokú tanintézményekben) alosztály hálózatának kapcsolata: Orbán Viktor, 1963. V. 31. Székesfehérvár, Sipos Erzsébet.

Kérjük Orbán Viktor pártelnököt, miniszterelnököt: tárja fel helyettünk: ki volt az a valóságos személy, akit a „Győri Gábor” fedőnév mögött ismert, s akit saját kezű írásával feltüntetett kapcsolatrendszerében? (Ha nem megy, segítünk, de az első szó jogát meghagyjuk neki.)

Orbán mint „Győri Gábor” kapcsolata (Rákattintva nagyítható)

A negyedik név: Kövér. A „Győri Gábor” irányából rámutató nyíl többféleképp értelmezhető: ha egyenlőségjelnek tekintjük, akkor „Győri Gábor” azonos Kövér Lászlóval, ha irányjel, akkor Kövér lehetett „Győri Gábor” társadalmi vagy alkalmi kapcsolata, de lehetett Kövér célszemély is, akire „Győri Gábor” dolgozott, s végül lehet, hogy Kövér egyszerűen az információs lánc végét jelentette Orbán Viktor számára 1988-ban.

[Az állambiztonsági hálózati személy kapcsolata nem mindig tudta, hogy az, akinek információt ad, ténylegesen beszervezett hálózati személy vagy sem.]

c/2. Őszintén érdekelné a zembereket, miniszterelnök úr, hogy miért látott önben fantáziát a katonai elhárítás, a III/IV-3/b alosztálya 1981 őszén azzal a céllal, hogy beszervezze társadalmi kapcsolatnak, ahogy erről a mellékelt javaslat tanúskodik.

Orbán beszervezési javaslata

Meg kell kérdeznünk azt is, hogy amikor 1988-ban ismét bevonultatták már „Kurázsi” fedőnevű beszervezési reménységként, hogyan értelmezzük a katonai elhárítás helyi szervének (III/IV-160) ezen feljegyzését: „bevonultatták sorkatonai szolgálatra. Mindent elmond magáról és a FIDESZ-ről, vmint terveiről.” Mennyit mondott el, miniszterelnök úr?

„Mindent elmond magáról és a FIDESZ-ről…”

…és még néhány árulkodó körülmény diktátorbánról

És még néhány körülmény, amely árnyalja érdeklődésünket „A múltat be kell vallani” jelmondat alatt.

1982 májusában a BM. III/III-2-a alosztálya környezettanulmányt kér Orbán Viktorról a Fejér megyei Rendőr-főkapitányság állambiztonsági szervétől. A tanulmány készítői nemcsak Székesfehérváron érdeklődnek, ahol Orbán akkor családtagként élt, hanem elmennek Alcsutdobozra, Felcsútra és Seregélyesre is.

Környezettanulmány Orbánról 1982-ben

A jelentés, melyet a főkapitány állambiztonsági helyettese, Kovács Zoltán r. alezredes és Gyenes Attila r. százados főoperatív beosztott írta alá, Orbán jó adottságai, pozitív tulajdonságai mellett - egyebek között - megállapítja:

„…esetenként öntelt, beképzelt, rátarti magatartást tanúsít...társaihoz való viszonyában néha képmutató, érdek centrikusság jellemzi. Képességeit közepesre értékelik…ideáljai a szellemi foglalkozást gyakorlók, ezek közül is azok, akik nyilvánosan szerepelnek. Középiskolában KISZ-tag volt, társadalmi megbízatásait megelégedésre végezte. Intenzitása mindenkori érdekeinek függvénye. Tudati fejlődését pozitív irányban jelentősen elősegítette apja sokrétű társadalmi elfoglaltsága, MSZMP tagsága. Az iskolában szervezett nemzeti és nemzetközi ünnepekre tudatosan és rendszeresen készült, azokon részt vett. Összességében társadalmi rendszerünkhöz hű fiatalnak jellemzik.”

Az állambiztonság számára különös garancia Viktor édesapjának, Orbán Győzőnek, a Kádár-rendszer őszinte és megbecsült hívének személye. A Délkő Dunántúli Kőbánya Vállalat gánti üzemének vezetője a környezettanulmány készítésekor épp nincs itthon, mert 1982. február 21-től

„…államközi szerződés eredményeként Líbiában kutatómérnökként dolgozik, előreláthatóan 1983-84-ben tér végleg vissza Magyarországra. Többszörös „Kiváló Dolgozó”, aranykoszorús szocialista brigádtag. Úgy tudják, hogy 1958-tól tagja volt a KISZ-nek, aktív szervező tevékenységet folytatott. 1966-ban felvették az MSZMP-tagok sorába, előbb a KISZ patronálója, később propagandista lett. Társadalmi fejlődésünkről alkotott véleménye következetes kommunista, amely érezhető gyermekei tudati nevelésében is.”

1987. szeptember 22-én a Szolnok megyei Rendőr-főkapitányság III/III. osztályaértékelő jelentést készített a Dr. Lévai Anikó szolnoki lakos ellen folytatott „Bojtár” fedőnevű bizalmas nyomozás eredményeiről. Ebben idézi Orbán Győzőnek „a célszemély apósának” véleményét fiáról és menyéről:

„Orbán Győző, célszemélyünk apósa felelőtlenségnek, elhamarkodott ítéletnek tartja fia és célszemélyünk kijelentéseit a vízlépcső (Gabcsikovó-Nagymaros) mellett. Megállapítja általában, hogy fia és célszemélyünk meggondolatlanul, hebrencsen nyilatkoznak minden témában, amiben állást foglalnak. Nem az észérvekkel próbálkoznak hatást gyakorolni vitapartnereikre, hanem érzelmi alapon vitatkoznak.”

A Szolnok megyei III/III jelenti 1987-ben

Bizony, az észérvek azóta is gyakran hiányoznak, helyüket elfoglalták az egyeduralkodó kénye-kedve szerinti meggondolatlanságok, hebrencs ötletelések, rögtönzések csak azért is keresztül vitele helyenként önérdekből, presztízsszempontok szerint „ki, ha nem én” módon már egy ország rovására, a nemzet valós és hosszú távú érdekei ellenében. Az önkritika is eltűnt a kétharmad narancsos zenekarából, a gyűlölet és a bosszúállás viszont rendszer specifikusan bekerült diktátorbán eszköztárába.

Amikor 1990-ben megkérdezték Orbántól, hogy kiktől tanult a legtöbbet, azt válaszolta: Fellegi Tamástól. (Fellegi a szakkollégiumban Karl Marxról tartott szemináriumot, ezeken Orbán és Kövér részt vett, de Fodor Gábor nem.) 1993 végén Orbán a rá nagy hatással lévők között említette Kövért és Szájert. Ha a nyolcvanas években adott nagy interjúkból összegyűjtjük azok neveit, akiket a Kedves Vezető felsorol, mint akik egyéniségére, szellemiségére, politikusi pályájára hatással voltak, a következő listát kapjuk:

Kis János, Konrád György, Kenedi János, Soros György, Sólyom László, Miszlivetz Ferenc, Schmidt Péter, Chikán Attila, Bihari Mihály Haraszti Miklós, Lengyel László, Demszky Gábor, Gyekiczki Tamás, Magyar György, ifj. Rajk László, Vásárhelyi Miklós, Bilecz Endre, Bogár László, Karácsony András, Szilágyi Sándor, Csapody Miklós, Cs. Kis Lajos, Gadó György, Kovács András, Széll János, Szabó Miklós, Varga Csaba.

Orbán és Kis János, az SZDSZ elnöke mint egykori példakép

A Szolnok megyei politikai rendőrség már hivatkozott 1987-es jelentése Orbán sajátos vonására is rámutat Fellegi Tamással kapcsolatban. A Török Sándor r. alezredes, a főkapitány állambiztonsági helyettese, Jankovics Pál r. őrnagy, osztályvezető és Fenyvesi József r. hadnagy, operatív tiszt által aláírt értékelésben a szoba lehallgatás eredményeképp összegyűlt információk között a következő olvasható:

„Orbánnak és Ráder (helyesen Áder) Jánosnak súlyos problémáik vannak Varga Tamással, akit mindenki jellemtelennek tart a Fellegivel kapcsolatos ügye miatt. Orbán gyűlöli, mert zsidó a származása és a viselkedése egyaránt. Igaz, - mondja Orbán-, hogy Fellegi is zsidó, kikeresztelkedett, de tartja a zsidó identitást. Fellegi átengedte valamilyen kiadvány első és második számának szerkesztését Gyurgyáknak és Vargának, azzal a céllal, hogy a háttérből ők ketten, Orbán és Fellegi irányítja a lapot. Fellegi vitt is ki Amerikába ezekből, de szerinte a harmadik számnak, már a történetiségen túl, a jelenlegi magyar társadalom problémáit kell tükröznie, nyitni kell a világ felé, Varga nem nyugszik ebbe bele és bojkottálni próbálja a lapot.”

Gyűlöli Vargát, Fellegi is zsidó, de kikeresztelkedett…

A politika egyre inkább a látszatok világa. Semmi sem az, aminek mutatja magát. A megtévesztő kirakatok mögött kettéválik a valóság és annak médiatükre. A láthatatlan háttérhatalom bábfigurákat mozgat: felemel és elsüllyeszt. A világot ma egészen mások irányítják, mint ahogy azt a színfalak mögé nem látók elképzelik.

Kuruc.info

További részletek: http://kuruc.info/r/9/93098/#ixzz1oMdU3JTk