2016. június 13., hétfő

Panaszra nincs idő , jön az összeomlás





Panaszra nincs idő ,

 jön az összeomlás



Putyin nyíltan tolvajnak, csalónak, 

hazugnak nevezte Obamát 


A G-8-ak találkozóján Putyin nyíltan tolvajnak, csalónak, hazugnak nevezte Obamát, szövetségeseivel együtt. (ezt a média nem merte közölni). 1945 óta a legrosszabb a viszony az oroszok és az USA között.

Települnek az orosz flották mindenfelé.
Kína kirúgta az összes nyugati bankot.
Az USA 3500 harckocsit telepített titokban az iraki-afgán zónába,- eközben kivonulásról papol. 
(Posta Imre) 






Pánik az eurózónában 



2013. 7. 3. 11:46 
Világgazdaság Online
A portugál kormány szétesése és a görög mentőhitel sorsa aggasztja az európai piacokat.

Mindenki elpártolt a portugál kormány mellől: a lisszaboni tőzsde reggel hatszázalékos eséssel nyitott, vezető indexe a PSI 5,4 százalékos csökkenése még az egyiptomi válságot érző európai piacokon is a legrosszabb érték volt, Portugáliában pedig 15 éve a legnagyobb zuhanás. Az állami kézben lévő Banif bank részvényeinek ára 43 százalékot esett.

Nem jobb a helyzet az állampapírok piacán sem: a tízéves kötvények hozama jóval a veszélyes hétszázalékos szint fölé, 8 százaléka közelébe kúszott, a tegnapi 6,4 pontos szintről kilőve folyamatosan emelkedik. A CDS egy nap alatt 97 pontot emelkedett, délelőtt 501 ponton állt az ötéves állampapírok esetében.

Mindez azt mutatja: gyakorlatilag nincs jó megoldás a kabinet jelenlegi válságára. A piacok ugyanis azt is büntetik, hogy Pedro Passos Coelho miniszterelnök kedd este nem jelentette be lemondását, annak ellenére, hogy kabinetje gyakorlatilag szétesett. Miután hétfőn, a hivatalával szembeni meggyengült bizalomra és a társadalmi elfogadottság hiányára hivatkozva távozott Vítor Gaspar pénzügyminiszter, kedden, utódjának személye elleni tiltakozásul lemondott Paulo Portas külügyminiszter.

Ez már önmagabán is elég lenne az amúgy is nehéz helyzetben lévő kormány bukásához. Ám Portas egyben a kisebbik koalíciós partner, a CDS vezetője, akit a párt összes kormánytagja szerdán követhet.

Passos Coelho lemondta mai berlini útját - a német fővárosban az ifjúsági munkanélküliség elleni uniós programot indítják el, ez a probléma szintén súlyosan érinti a dél-európai országot. Elmarad a mai kormányszóvivői tájékoztató is - ez önmagában még nem is lenne érdekes, az indok annál inkább: folytatják, amint "a politikai helyzet világossá válik".

A portugál kormány 2011 nyarán került hatalomra, néhány hónappal az után, hogy az ország 78 milliárd eurós mentőhitelhez jutott az Európai Bizottságtól, az Európai Központi Banktól és a Nemzetközi Valutaalaptól. Az ennek fejében (még a választások előtt aláírt nyilatkozatukkal) vállalt szigorú költségvetési konszolidáció miatt mára 25 százalékra apadt a kormányfő népszerűsége, a 18 százalékos munkanélküliség és a megszorítások miatt rendszeresek az utcai tiltakozások és a sztrájkok.

A kormány áprilisban már a bukás szélére sodródott, amikor az ottani alkotmánybíróság az idei költségvetés több intézkedését - például a 13-ik és 14-ik havi illetmények elvételét - megsemmisítette. Akkor költségvetési zárolásokkal tudta az ország elkerülni az államcsődöt, és azóta a hitelező trojka is elfogadta az időközben újraírt büdzsét. Sőt, nyár elején a portugálok tíz- és ötéves állampapírjaikkal is visszatértek a piacokra. A jó hangulatot az általános európai nyugalmon túl az is javította, hogy Portugália haladékot kapott a mentőhitel visszafizetésére.

A visszaszerzett bizalom azonban mostanra eltűnt, és az is kérdés, a 78 milliárdos nemzetközi hitel elegendő lesz-e az államcsőd elkerülésére. Ez különösen annak fényében aggasztó, hogy a görögöknél is újra erősödnek a válság jelei - emeli ki a Reuters. Athénnak ugyanis két napja van arra, hogy bemutassa, hogyan teljesíti a hitelezők által megszabott feltételeket. A privatizációs tervek eddig nem teljesültek, a közigazgatás reformja továbbra is várat magára, miközben a kormány ott sem stabilabb, mint Lisszabonban. A görögöket azonban fenyegeti az a veszély, hogy a trojka nem folyósítja a segélyhitel következő részletét.

A két országból érkező aggasztó hírek nyomán az euró is gyengült: a dollárhoz viszonyított árfolyama 1,30 alatt volt, ez május vége óta a legrosszabb érték. 



Botrány: döntött a Kúria, nem semmisek a devizahitel-

szerződések 



2013 július 04, csütörtök - 16:31 
richpoi.com
A Kúria döntése szerint a vitatott devizahitel-szerződés érvényes, de az árfolyamrés egy százalék plusz-mínusz fél százalék lehet. A Kúria csütörtökön hirdetett ítéletet abban a felülvizsgálati eljárásban, amelyben egy devizahitelesnek az OTP Bank ellen indított ügyét tárgyalta.

A felperes keresete szerint az átváltás költségét külön, tételesen nem tüntette fel a bank a vele kötött szerződésben annak ellenére, hogy ez a költség is szorosan a szerződésben rögzített kölcsönügyelthez tartozik, emiatt pedig a szerződés semmis.

Tavaly áprilisban az első fokon eljáró Pesti Központi Kerületi Bíróság elutasította a keresetet, decemberben másodfokon a Fővárosi Törvényszék azonban jogerősen igazat adott az adós magánszemélynek: közbenső ítéletében kimondta a hitelszerződés semmisségét, az eredeti, szerződéskötés előtti állapot helyreállítását látta indokoltnak, és új első fokú eljárásra utasított az összegszerűség megállapítása érdekében. A másodfokú bíróság indoklásában többek között azzal érvelt: a fogyasztó védelme érdekében szükséges, hogy minden adat a rendelkezésére álljon, ami ahhoz kell, hogy el tudja dönteni, képes-e a szerződésszerű teljesítésre.

A törvényszék jogerős, közbenső ítéletének hatályon kívül helyezése érdekében fordult a Kúriához felülvizsgálati kérelemmel a bank, melynek álláspontja szerint az árfolyamrés nem a kölcsönszerződés költsége, nem a költségek között szabályozott tétel, hanem az elszámolás része, egy speciális számítási mód. A vételi és eladási árfolyam alkalmazása a folyósítandó kölcsön, illetve a törlesztendő kölcsön összegének kiszámítását teszi lehetővé.

A bank azzal is érvelt, hogy a vitatott szerződés tartalmazza a teljes hiteldíjmutatót (THM), amiben benne van az árfolyamrés, ha tehát az árfolyamrés mégiscsak költség lenne, úgy benne van a szerződésben. Továbbá azt is felvetette, hogy ha érvénytelen lenne a szerződésnek az árfolyamrésre vonatkozó része, az az egész megállapodás szempontjából olyan csekély jelentőségű, ami miatt aránytalanul súlyos jogkövetkezmény lenne az egész szerződés semmiségének kimondása.

A legfőbb ügyésznek a perben a Kúria felhívására adott szakmai véleménye szerint a devizaátváltás költsége nem a kölcsön része, nem kell feltüntetni a szerződésben, ezért a perbeli szerződés nem semmis. A felperes jogi képviselője a bank felülvizsgálati kérelmének elutasítását és a jogerős közbenső ítélet hatályában fenntartását kérte. A konkrét ügyben a felperes magánszemély 2006 őszén 14 éves futamidőre felvett 12 millió forint svájci frank alapú hitelre öt év alatt több mint 16,5 millió forintot fizetett vissza a banknak. A perben 4,9 millió forint és járulékainak megfizetését követelte a banktól jogalap nélküli gazdagodás címén.

A Kúria csütörtökön kihirdetett felülvizsgálati döntésében a jogerős közbenső ítéletet ugyan hatályában fenntartotta, ám a szerződés semmisségét mégsem mondta ki. Ehelyett az érvénytelenségi okot a legfelsőbb bírói fórum a döntésével maga szüntette meg oly módon, hogy kifejezetten is a szerződés részévé tette a THM kiszámításakor, a szerződés megkötésekor fennállt vételi és eladási árfolyam eltérésének százalékos mértékét és így nyilvánította érvényessé a perbeli szerződést. Az eljárás adatai szerint az árfolyamrés mértékét az OTP 2008 októberében plusz-mínusz fél százalékról plusz-mínusz egy százalékra változtatta.

A Kúria a bank érvelésével szemben kimondta, hogy az árfolyamrés költség, ezért nem csupán érvényesíteni kellett volna a THM kiszámításánál, de tételesen, külön is szerepeltetni kellett volna a szerződésben, ugyanis a szerződő félnek az uniós szabályok szerint is lehetőleg minden olyan körülményt ismernie kell, ami a szerződésteljesítést, fizetési kötelezettséget befolyásolja. Ezzel összefüggésben az árfolyamrés mértékének megváltoztatására is csupán az egyoldalú szerződésmódosítás szabályai szerint, azaz többek között hirdetményi értesítéssel, az objektív ok tételes megjelölésével és a felmondási lehetőség másik fél részére történő biztosításával van mód.

Miután ez nem történt meg, a szerződés érvénytelen, de a Kúria, tekintettel arra, hogy az árfolyamrés az egész ügyletnek csupán elenyésző része, nem semmisítette meg a szerződést, csak pontosította, kiegészítette azzal, hogy meghatározta az árfolyamrés mértékét a szerződés megkötésének időpontjára visszaható hatállyal plusz-mínusz fél, azaz egy százalékban, és ily módon kiküszöbölte az érvénytelenségi okot.

Mindezek alapján folytatódik a Kúria közbenső ítéletét követően a per, melyben ezután a plusz-mínusz fél, illetve a plusz-mínusz egy százalékos árfolyamrés közti eltéréssel kapcsolatos - az ügy egészéhez képest nagyon csekély - követelésekről dönthetnek majd az alsóbb fokú bíróságok. A Kúria indoklásában utalt arra: a fogyasztók védelme szempontjából fontos figyelembe venni, hogy a bankokhoz képest kevesebb információval rendelkező félnek a szerződésből egyértelműen megállapítható legyen a vállalt kötelezettség mértéke.

Wellmann György, a Kúria polgári kollégiumának vezetője a döntést követő sajtótájékoztatón kiemelte: a bíróság egyedi ügyekben kizárólag a jogszabályok alapján, nem pedig egyik vagy másik fél érdekeire tekintettel, azaz jelen ügyben a bankok, illetve a devizahitelesek ellen vagy mellett döntött.

A kollégiumvezető szerint a döntés az árfolyamrés vonatkozásában lehet precedens értékű. Hozzátette: tisztában vannak a devizahitelekkel kapcsolatos társadalmi problémákkal, ám ezek megoldása nem az egyedi ügyekben döntő jogalkalmazók feladata, hanem a jogalkotásé. A szakember az utcai demonstrációkon látható transzparensekkel összefüggésben leszögezte: a bíróságoknak nincs lehetőségük a devizahitelek eltörlésére. Lázár János ügyvéd, a felperes devizahiteles jogi képviselője elkeserítőnek nevezte a döntést, amely számára elfogadhatatlan és megítélése szerint krízis az egész társadalom számára.
Tüntetők mentek Orbánhoz

A Kúria épülete előtt tüntetők Orbán Viktor házához indultak csütörtök délután, miután a Kúria érvényesnek ítélte a felperes devizahiteles szerződését - jelentette a helyszínről az MTI tudósítója. A szervezők - a Koppány Csoport, az Otthonvédelmi Tanács és a Nem adom a házam civil mozgalom - felhívására a tüntetők rendőri biztosítás mellett indultak el a kormányfő otthonához. Ezt megelőzően egy kihangosítón bejátszották Orbán Viktor 2006-ban elhangzott szavait, amikor arról beszélt, ha a nép életét veszélyezteti egy kormány, akkor a népnek joga van elzavarni azt a kormányt. A tömeg az MTI tudósítójának beszámolója szerint a Szent István körúton halad, megbénítva a Buda felé tartó közlekedést. A tüntetők "elég volt", "le a bankokkal", "hazaárulók" felkiáltással haladnak és a kilakoltatások leállítását, a végrehajtási eljárások felfüggesztését követelik. Néhányuk akasztófát cipel magával, többeknél árpádsávos, illetve nemzetiszín lobogót látni.
Horvátországben bezzeg a devizahitelesek győztek

A devizahitelesek javára döntött csütörtökön a zágrábi kereskedelmi bíróság első fokon abban a perben, amelyet egy fogyasztóvédelmi szövetség indított nyolc bank ellen a svájci frankban felvett hitelek jelentős drágulása miatt - adta hírül a zágrábi média. Ez az első devizahiteles per Horvátországban. A perbe fogott bankok - a Bank Austriához tartozó Zagrebacka Banka, a Raiffeisen, az Erste Bank, a Hypo Alpe-Adria, a Volksbank (december óta Sperbank), az Intesa Sanpaolóhoz tartozó Privredna Banka Zagreb, a Societe Generalhoz tartozó Splitska Banka és az OTP - a tárgyalás során visszautasították a vádakat.

A bíróság az ítélet indoklásában a többi között megállapította, hogy a bankok egyoldalúan, a hitelesek kárára módosították a kamatokat. Elrendelte, hogy a pénzintézeteknek fix kamatozás mellett, a szerződés napján érvényes árfolyamon kunára kell átszámítaniuk a hitel tőkeösszegét. A 4,3 millió lakosú Horvátországban mintegy százezer frankhitelest tartanak számon, kétharmaduk lakáshiteles. Amennyiben az ítélet jogerőre emelkedne, a hiteleseknek egyéni eljárásban kell kérniük a bankoktól azt a pénzt, amennyivel túlfizették a már törlesztett részleteket.

Kapcsolódó cikkek
   Adatlapok kitöltésével gyorsulhat a bírósági ítélkezés
   A Kúria elhalasztotta a precedens devizahiteles döntést!
   Nagy napja lesz a kedd a devizahiteleseknek?
   Darák: egymásra torlódnak az igazságszolgáltatás megoldatlan problémái
Ez itt a kampány helye:
   
Fidesz: Felháborító a Kúria döntése
   
Devizahitelesek: kiment a tüntetőkhöz Lévai Anikó - fotó
   
A devizahitelesek megtapsolták Lévai Anikót
   
Echo TV: Döntött a Kúria. Vendég: Kásler Árpád elnök (Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezete)
   
Ennyit nyert tegnap a devizahiteles, mi lesz a Kúria döntése után? 




Tízezer számra maradnak az emberek fűtés és főzési 

lehetőség nélkül 



Az Old Dohányfüstmentes Egyesület közleménye
Budapest, 2013. július 2., kedd (OS) - 
kaslerarpad.hu
TÖBB MINT 100 MILLIÁRD FORINTOS TEHER ZÚDUL A LAKOSSÁG NYAKÁBA. MÁR 2.500 LAKÁSBAN KIKAPCSOLTÁK A GÁZSZOLGÁLTATÁST - www.napi.hu.

A Nemzetgazdasági Miniszter 19/2012. (VII. 20) NGM számú rendelete 2013. december 31-iki határidővel kötelezi a gázzal rendelkező lakások tulajdonosainak nagy részét a gázvezetékeik és gáz készülékeik műszaki-biztonsági felülvizsgálatára.

Egy gáztűzhely és két konvektor esetében, ha mindent rendben talál az ellenőr, ez vállalkozótól függően 20.000-32.000 forint költséget jelent. (Nem minden gázszerelő jogosult az ellenőrzésre!)
Ha javítás és készülék csere szükséges - pedig az biztosan lesz, hiszen abból él a szerelő - az már nagyon komoly 100.000 forintot meghaladó összeget jelent.

Magyarországon a KSH szerint 3,47 millió lakásban van vezetékes gázszolgáltatás, ha ezt megszorozzuk legkevesebb két készülék (24.000 Ft) ellenőrzésének díjával, akkor ez TÖBB, MINT 83 MILLIÁRD FORINT bevételt jelent a gázszerelő szakmának. Ehhez jönnek még a javítások, kikapcsolások, visszakapcsolások stb költségei, amik mind a fogyasztókat terhelik, sarcolják. Ezt az összeget a fogyasztók vagy meg tudják fizetni, vagy gáz nélkül maradnak.

A fentiekből egyértelműen kitűnik, hogy a szegény ember nemcsak fűtés és főzés lehetősége nélkül marad, de a későbbiekben sem lesz lehetősége a gázszolgáltatást igénybe venni.
Pusztuljon a férgese? Ők nem magyarok? De igen, csak talán nem Fidesz választók?

Akinek a felülvizsgálatra nincs 20.000-32.000 forintja, azt kikapcsolják a gázszolgáltatásból. A kikapcsolás díja 20.000 forint, a későbbi esetleges visszakapcsolás díja pedig 18.000 forint, de meg kell fizetni a kikapcsolás teljes idejére (pedig semmi fogyasztás sincs) minden hónapra, a havi bruttó 1.172 forint alapdíjat is.

A visszakapcsolás előtt a gázművek vezeték ellenőrzést és tömörségi vizsgálatot is végeztet, némely esetben kéményseprői szakvélemény is kell, melyeknek díja a fent említett költségeken túl kerül számlázásra.

Nagyon sok családnak van hatalmas adóssága, ők ezeket a további költségeket biztosan nem tudják kifizetni. Mások, akik eddig adósság nélkül valahogy nyomorogva, de túléltek, szintén az adósok közé kerülnek.

A szegények, akik már eddig sem tudtak fűteni, és így csak havi 117 forint (1.172.-Ft/hó alapdíj 10%-a) rezsicsökkentés kaptak, most 20-100.000 forint terhelést fizethetnek, de nekik nincs miből, ők biztosan gáz nélkül maradnak.

Ez a NGM rendelet munkát teremt a gázszerelőknek, a temetkezési vállalatoknak, sőt még a sírásóknak is. HURRÁ, HURRÁ, HURRÁ. Ez a munkahelyteremtés hatékony módja?

Több társadalmi szervezet és párt is folyamatosan kéri, hogy a KORMÁNY gondoljon a szegényekre és SZÜNTESSE MEG A GÁZALAPDÍJAT. A kormány hallani sem akar erről.

A szegényeknek pedig csak az a bűnük, hogy nem tudtak ott és akkor lopni, ahol a mostani gazdagok azt megtehették.
Kiadó: Old Dohányfüstmentes Egyesület 




Izraeli és spanyol pénzből szárnyal tovább a magyar 

kaszinóváros 



2013. január 4. 14:59 
Portfolio
Jelentős léptekkel halad az ország észak-nyugati régiójában megvalósuló Eurovegas beruházás. Az osztrák tulajdonos pedig két új beruházót is megnevezett, akik beszálltak a magyarországi kaszinóváros megvalósításába. 

Alfred Supersberger, a cég szokásos karácsonyi ünnepségén, bemutatta az új beruházókat: a Kimberly Group-ot, amelyet az ünnepségen Gad Raveh elnök-vezérigazgató képviselt, valamint egy spanyol befektetői csoport nevében Juan Carlos Cebriant. A közelmúltban aláírt tőkeszerződések összegét tekintve az Eurovegas projekt immár 60 százalékos saját erőt tud felmutatni, ezáltal a fennálló összeg finanszírozása megvalósítható.

A Kimberly Group egyébként nem ismeretlen a hazai ingatlanpiacon. A cég korábbi neve Engel East Europe N.V. amely Lengyelország, Románia, Csehország és Szerbia mellett Magyarországon is komoly fejlesztésekkel rendelkezik. A cég fő tulajdonosa, a 68,35 %-kal rendelkező izraeli Engel General Developers Ltd.. Magyrországon olyan projektek köthetőek a nevükhöz, mint Budán a Sun Palace, a Csillagkert Teraszház, illetve a kezdetekkor a győri Városrét projekt, amit egy jó ideje a Rába Járműiapari Holding Nyrt. próbál feléleszteni.

Az Eurovegas projekt átvészelte a nehéz gazdasági időszakot és már az építkezés megkezdése előtt áll. Az utóbbi években valamennyi engedély beszerzésre került, a projekttervek a Hard Rock előírásai, illetve ötletei alapján elkészültek. A kaszinó koncesszió továbbra is fennáll, lehetőséget teremtve a teljes terület fejlesztéséhez szükséges első projekt üzemeltetésére.

A Hard Rock International üzemelteti majd az újonnan létesített turisztikai centrumot: az első osztályú kaszinó (First Class Gaming Opportunity) mellett többek között egy Hard Rock Live arénát is, amely 4000 fő szórakoztatását biztosítja. Az arénát a legújabb műszaki megoldások alkalmazásával tervezték, és az AEG-vel (O2 Arena London) közösen üzemeltetik majd. A központ hazai és nemzetközi sztárokat és show-kat vonultat majd fel, fél Európából vonzva majd a látogatókat. A tervek szerint hetente egy világszerte ismert sztár, illetve nemzetközileg ismert előadó lép majd fel.

Kapcsolódó:
   
Épülhet a bezenyei kaszinóváros, Matolcsy is besegített
   
Óriáskaszinó Bezenyén - Indul az építés
   
Bíróságon köthet ki a bezenyei kaszinóváros üzletrész-ügye
   
Szerdán kezdődik a 48 millió eurós kaszinóváros-per
   
Feltámad a magyar Las Vegas? - Mégis megépülhet az Eurovegas
   
Újabb lendületet kap az Eurovegas projekt? 





Vége a rabszolgaságnak! Tájékoztass másokat is! 

2013.05.07. - 19.00 
OP Magyarország
Vélhetően, te már ismered azt, hogy a bankok és a kormányok működési engedélyének a visszavonása megtörtént, ezért azt javasoljuk, hogy tájékoztass erről másokat is, mert minden embert érintő, jogerős tényről van szó.

Tájékoztasd az embertársadat arról, hogy mostantól személyesen ő maga a felelős az általa, esetlegesen másnak okozott kárért, ugyanis a már jogalap nélkül működő bank, kormány vagy nagyvállalat nem vonható felelősségre, mert felszámolás alatt áll.

Más megfogalmazással: informáld a tájékoztatni kívánt személyt, hogy innentől ő csakis és kizárólagosan teljes személyes számonkérhetőséggel cselekszik, ugyanis nem áll már mögötte jogi entitás.

Az alábbiakban, részletes információkkal segítünk, hogy milyen módon és formában tedd meg a tájékoztatást.

Ha jót akarsz magadnak és az embertársadnak is, akkor tedd meg ezt, mert a média, amelyet a rabszolgafenntartó rendszer üzemeltet, egyelőre nem ad erről információt.

Néhány szempont arról, hogyan használd az alább közzétett mintalevelet: 
http://op.iuste.biz/tajekoztass 



HUNGARIAN HOMELESS ARMY


("Magyar Hajléktalan Hadsereg")
 


Igazsággal viselj háborút!
(MNH-LH119)

Forrás: 
http://hunveerfarkas.blogspot.hu/2012/03/hungarian-homeless-army.html

A megfogalmazás ugyan szokatlan, van benne gúny, de sajnos elkeserítően igaz is...
Magyarország már csak a nevében létezik, mert befolyásunk az itt zajló eseményekre gyakorlatilag nincs.
Nincs Magyarország!
Nincs Magyar Hadsereg sem!
Nincs magyar katona sem, ki ezért a földért "Senkihonnak Szülötteként" az életét áldozná, vagy legalábbis kockáztatná!
Meglepő módon azonban itt mindenki magyarul beszél, magyarnak vallja magát, és magyarul ünnepelünk, a "zsidó-"magyar"-cigány miniszterelnök" szól a magyar néphez, pontosabban magyarul hazudik azok szemébe, akik egészen pontosan tudják, hogy ezt miért teszi!
Zsidó gyilkosok ünnepeltetik magukat "Nemzeti Ünnepeinken", cinikusan és gunyorosan fogadva tiszteletünket, miközben az orrunk előtt árulják ki és el a mi(!) Hazánkat!
Zsidófajú papok nevelnek ájtatosan a biztos pusztulásba minket, áldozati bárányként mint eszetlen és ostoba könnyű prédát!
A nemzeti oldal, ami még nevében is csak alig nevezhető nemzetinek, reszketeg kézzel és lábbal, derékból meghajolva gyengesége tudatában, nyálasan eseng a nem létező zsidó jóindulatért, mert nem tudja, hogy egy haszonleső parazita csak az erőből ért!
Minden más nála csak a gyengeség és az olyan önfeláldozás jele, amitől tartania nem kell, hiszen inkább öngyilkosok lesznek "hős" magyarjaink, semhogy vele, a nagy és rettenetesen borzalmas ellenséggel szembe merjenek szállni! (Ez nagyon tetszik a zsidónak...)
A zsidók mindig is gyáva és szánalom nélküli orvgyilkosok voltak, de remekül tudtak hazudni és tódítani "félelmetes marketingjük" érdekében!
A zsidó hadsereg az egyik legjobban "menedzselt" testület, amely kétségen kívül még a saját "hősiességét" is maga állítja elő...
Persze erről a kövekkel felszerelt palesztin kisiskolások tudnának igazán hitelt érdemlően tájékoztatást nyújtani, de ahogyan az igazi magyar vélemény sem kap lehetőséget, úgy ők sem.
A tátott szájú agymosott állampolgár pedig azt gondolja, hogy együtt ünnepel magyar a magyarral a csodálatos Nemzeti Ünnepünkön, hiszen ez végül is Magyarország!

EZ A "NAGYMAGYAR" PARASZTVAKÍTÓ ZSIDÓMŰSOR!
(Korhatár nélküli mutatvány, nagyothallók és süketek, vakok előnyben!)

Sokan látják is ezt, de ők viszont ezzel a véleményükkel sohasem állhatnak a "magyar hírközlés" világot jelentő deszkáira, mert egy nap alatt(!) megdönthetnék ezt a hazugságon alapuló államrendszert, vagy inkább állami kiárusítást, melynek ereje az elhallgatásban van!
Csalással viselj háborút!
Az igazi magyarok ellenségei a (zsidó-) "újmagyaroknak", kik szemmel láthatóan jólétben és bőségben, elégedetten élnek itt magyarként, miközben ők valójában nem is magyarok!
Nem is úgy néznek ki, nem is úgy viselkednek, de mivel magyarul beszélnek, ezért nyilvánvalóan(!?) ők is magyarok. Azért ezt elhinni nagyon hülyének kell lenni...

Ők a nagyon "betelepülő magyarok", kik már zsidóniában is magyar iskolába jártak és itt nálunk - elkerülve a feltűnést - már nagyon magyarul viselkednek, rendreutasítva minket, hogy ne lépjünk a földjükre, ne szemeteljünk a földjükön és lehetőleg térjünk ki az útjukból miközben szemben haladnak velünk, természetesen a rossz oldalon...
Ők a nagyon magyarok, a "zsidómagyarok", akik elképesztően pofátlan hazugságokon keresztül bizonygatják, hogy valójában ők fogadtak be ide minket szánalomból és jószívűségből, látva tehetetlen és szánalmas hontalan kóborlásunkat a világban...
Mert ők a nagyon jók, a kiválogatottak.

Nos, ezek a "nagyon magyarok" - akik egyébként beszélhetnének a világ bármilyen nyelvén - pusztán csak azért, mert magyarul beszélnek(!) már be is illeszkedtek az államigazgatásunk legmagasabb(!) irányítói hatalmába!

"Mert sohasem a beszélt a nyelv számít, hanem a faj, amelyik mögötte áll!"

Hungarian Homeless Army...
A Magyarság Hadserege Otthontalan...
Laktanyáinkban magyargyűlölő és magyarhaza-áruló - de minimum közömbös(!) - zsidófajú katonatisztek ülnek bizonyítottan, egyenruhás munkavállalóik szolgai társaságában.
Ők fajukban, felfogásukban és életvitelükben, értékrendjükben a zsidóság érdekeit képviselik, szemben velünk, a tényleges magyarokkal, miközben ők hordják nemzetünk fegyveres erőinek katonai egyenruháját és blokkolják személyükkel és faji alkalmatlanságukkal, parancskiadó hatalmukkal nemzetünk önvédelmi erejét, a tényleges ellenségeinkkel szemben!
A mi ellenségeink pontosan ők, az alattomban beszivárgó, fajukat és embergyűlölő, gőgös "másságukat" elrejtő országrabló egyenruhás(!) senkiháziak!

"A genfi Katonai Törvények értelmében; "akik más nemzet katonai egyenruháját hordják annak megtévesztése érdekében, azok kémeknek minősülnek és úgy is kell őket büntetni!" A zsidó nem a mi nemzetünk(!), hanem a bizonyítottan halálos ellenségünk!

Az alattuk szolgáló magyarjaink, kik "elöljáróikban" harci erényeink, bátorságunk, hűségünk, hagyományunk(!) megtestesítőit látják, valójában fel sem foghatják ennek a gazságnak a hatalmas és káros méreteit és személyes(!) bűnrészességüket!
Ennek ára nemzetünk, emberi magyarságunk pusztulása lesz, mivel ez egy olyan fajiháború, amelyik csak az egyik fél pusztulásával végződhet! A zsidópestis halálos kór...

"A zsidóság nem az emberiség része!"
(A zsidóság mindig ártott és ölte magyarjainkat, ahol csak tudta!)
A zsidóellenesség mindig emberszeretet, ezért minden emberszeretet zsidóellenes!
Haynau zsidó volt és az Aradi 13-ak szadista halálra kínzását is ő erőltette!
Kiemelkedően emberileg erős jellemű tábornokaink halállal dacoló bátorságát, hűségét, kellene inkább követniük magyar katonaként, és nem a zsidómegfeleléstől lekushadni!

Nemzetünk emberi anyagát megmérgezték, lerontották és elsilányították önmagukkal, korcs fajtájukkal, miközben a helyünket ezáltal igyekszenek átvenni!
Most az Idők Végezetén mindenkinek szembe kell néznie önmagával, hogy melyik oldalra áll, mert ez egyben minősíti is emberségét!
Az Idő elfogyott...

Az Összeomlás hamarosan be fog következni, de az emberek csak a kényszer hatására tudnak megváltozni, de most ez egy olyan "kényszer" lesz, amilyet az eltompított és zsidómaszlaggal teletömött agyuk még elképzelni sem tud.
Ellenségeink nem engednek teret a jószándékú felvilágosításnak, ők most sunyin meglapulva a végső népirtásra készülnek, de nemcsak itt, hanem a nagyvilágban is!
Mi most ennek a színpadán vagyunk, mint főszereplők, személyünkben felelősséget hordozva embertársainkért és a Föld nevű bolygónk élővilágáért is!
A zsidók nem képesek és nem is akarnak minket megvédeni, csak egy szűk és kiválasztott réteget önmagukból, és most a túlélésre játszanak bármi áron!
A bioparazita öntelt és gőgös, szánalom- és szeretet nélküli mennyiségalapú agyával(!) nem érti meg és nem is tudja felfogni a természet és az élővilág figyelmeztetéseit, mert nem teljes értékű tagja ennek, hanem csak haszonélvezője!

MEG KELL MINDENKINEK ÉRTENIE, HOGY EZ A LÁTHATATLAN HÁBORÚ MOST NAGYON KOMOLY ÉS KÍMÉLETLEN, ÉLETRE ÉS HALÁLRA SZÓL!

A látható és észlelhető katonaság nem magyar, hanem csak a helyét foglalja el annak, mivel irányítása nem magyar(!) kezekben van!
1945 óta nincs magyar Fegyveres Erő a magyar érdekek képviseletében!
1956-ban sem az oroszok vertek le minket, hanem az oroszul beszélő fajzsidótisztek(!) irányításával a hazaáruló és a csak magyarul beszélő(!) szintén zsidók, kollaboránsok!
Büntetlenül haltak meg jólétben és bőségben ennek tettesei, pöffeszkedő és beképzelt unokáik most felnőve ugyanezt teszik, ez számukra igazi karrier és hatalom!

A BÜNTETLEN(!) ÉS TEMETETLEN MÚLT!

"Ott voltam...
Az emberi darálók valóban léteztek,és esetleg még léteznek napjainkban is.
Talán betonnal kiöntve, a ház szerkezetének álcázva, vakolva.
Borzalmas volt.
Még az emléke is az, sokat álmodtam is róla, de mostanra már jobb lett...
Akkor és ott megtapasztaltam, hogy egy emberrel büntetlenül bármit meg lehet csinálni!
A "lyuk" feletti emeleten volt a vizsgáló-kihallgató szoba.
Semmi szokatlan nem volt benne, asztal, székek, az erősen vakító lámpa, talán csak ami utalt a jellegére, egy padlóba vágott körülbelül 60x60 cm-es nyílás, vaslemezzel lefedve.
Ez volt a daráló nyílása, sötét, ablaktalan, ahonnan soha többé nem volt visszatérés!
A megkínzott és meggyötört emberi roncsokat itt hajították le, remélhetőleg már holtan, de amilyen emberi állatok voltak ezek, talán élve is...
Mindnyájan rettenetesen féltünk és voltak olyanok is, akik inkább a fogukkal tépték fel az ereiket, hogy ember módjára halhassanak meg!"

..... "A téglagyárakban használták, mángorló volt a nevük. Az előkészítő folyamatban ezzel zúzták péppé az agyagot, hogy azután később megformázva, majd futószalagon egy kifeszített dróttal méretre vágják.
Körülbelül 2,5 méter magas és ugyanilyen széles is lehetett.
Egy nagy és roppant erős acéltartály függőlegesre állítva és derékszögben ráhegesztve egy vastag zárólemezzel alul.
Középen egy vastag, csapágyazott tengellyel, amelyet 380 V-os villanymotor hajtott, arról pedig keresztben két hatalmas öntöttvas óriási kerékkel, amely teljesen kitöltötte a középső tengely és a fal közötti távolságot.
Innen nem volt menekvés, amikor a két hatalmas többmázsás mángorló kerék dübörögve mozgásba lendült egyre gyorsabban...
Mindent péppé passzírozott, majd az egészet leöblítve a Dunába lehetett engedni!
Ami innen kikerült, az már olyan volt, hogy senki meg nem tudta volna mondani, hogy mi volt az...
Sehol sem voltak olyan kihízottak a halak, mint a pesti rakpart előtt, a Margit-híd és a Szabadsághíd között!
Az egyik az msz(m)p most is meglévő székházában, a másik pedig az akkori munkásőr, később pedig a Tengerészeti Hivatal épületében volt!
Most ismét a rendőrségé a Belgrád rakparti épület...

Ne jöjjenek többet, mert ezek még most is vannak és mindenre képesek!
Maguk is haljanak meg inkább, minthogy élve a kezükbe kerüljenek, harcoljanak!
Isten Magukkal és vigyázzanak nagyon, ezek nem emberek!"
(..........)

(Kapcsoló fontos információ!
Álcázott megsemmisítő és koncentrációs tábor a főváros határában!
"Halálos Veszélyben!"fényképes dokumentum, MNH doc.)

AKI A MÚLTBÓL NEM TANUL, ARRA ÍTÉLTETIK, HOGY ÚJRA ÁTÉLJE AZT!

A kommunista, bolsevik, marxista, kapitalista csak fedőkifejezés(!), ami mindig zsidót takar!
A magyar haza- és nemzetárulás zsidóapáról zsidófiúra száll, mint köztiszteletben álló és rendkívül jó megélhetést biztosító "foglalkozás"!
A zsidók mindig(!) árulói voltak nemzetünknek!
Most is azok, mert a bűnben fogant múlt itt él velünk!

"Megfigyelni, beszéltetni, cselekedtetni!"

Lilliputi - de a semminél több - fegyveres erőinket most ugyanezen magyargyűlölő faj képviselői irányítják, személyüket és archetípusaikat bárki megszemlélheti az interneten!
Zsidók (és zsidócigányok) irányítják a hadseregünket, rendőrségünket, gazdaságunkat és parlamentünket, elvétve talán ha van közöttük egy-két jellemtelen agymosott és szűklátókörű fehérfajú zsidócsahos is, de ők a legrosszabbak...
Ők emberségük és emberi fajuk, magyarságunk szégyenei...

(Sajnos nem kaptam engedélyt az MNH Ügyeletes Parancsnokságától, hogy tételesen(!), névre és címre szólóan közzétegyem a "Magyar Hadsereg" zsidótisztjeinek névsorát, rangját, beosztását, azonban ez a lényegen mit sem változtatna...)

Nemzetünk teste a zsidópestistől szenved és kínlódik!
Kórokozói már mindenütt ott vannak, de leginkább a fejben és a szemben, gátolva, ködösítve tisztánlátásunkat és önvédelmi életesélyeinket!
Nemzetünk kar(d)ja ernyedten csüng, mert vakon nem látja gonosz és alattomos ellenségét, mert az nem engedi, hogy meglássuk őt eredendő valójában!

"Az emberi arc mögé bújik és mosolyog, együttérzéséről biztosít és olykor szánakozik is, de ha letépnénk viasz-szerű arcát, mögötte egy nyáladzó és undorító haszonleső lárvát találnánk, mely csak embernek álcázza lényét(!), hogy ezen keresztül közénk férkőzve pusztítson el bennünket!"

Ez a zsidóság igazi arca, amit mindig(!) leplezni és rejtegetni kell, mert nem voltak ők emberek sohasem, csak lélek nélküli biológiai paraziták!
Az emberi arc csak a munkaruhájuk, a beszivárgási technikájuk része, ahogyan a született megjátszó és szerepjátszó képességük is, amelyeket mint eszközöket(!) felhasználva előre megfontolt és ártó szándékkal éltek vissza mások emberségével!

Szennyes irományuk a Cion "Bölcsek" Jegyzőkönyve (eredeti elnevezéssel "Tiltott Kezek"), a Talmud nevű elmebeteg-gyűlölködő és gonoszságra nevelő viselkedési tankönyvük, valamint a teljesen átírt lélekmérgező biblia (a szó jelentése: könyv)...

Sokszor elgondolkozom azon, hogy vajon honfitársaim miért nem tanultak meg látni?
Miért nem tudnak felismerni, tapasztalni és nemet mondani?
Miért kell megfelelniük önmaguk(!) elpusztításának, féregizmusból?!

Valamikor azt kívántam, hogy tanuljam meg észrevenni az élet összefüggéseit és belátni a dolgok mögé...
Mondták, hogy vigyázzak, hogy mit kívánok!
Most már ezt is értem!
Nagyon nehéz megmagyarázni a "vakoknak", hogy mi az, hogy látni, hogyan lehetséges az, hogy ők nem azt látják, amit én?!

Pedig a válasz végtelenül egyszerű:
NEM A SZEMÜNKKEL KELL LÁTNI, AZT BECSAPHATJÁK!
A LELKÜNKKEL, SZÍVÜNKKEL KELL AZT MEGTANULNUNK, A FÉREGNEK E FÖLÖTT MÁR NINCS HATALMA!
A HARCOS-SZERETET ÖSSZEKÖT MINKET, EMBEREKET!
A MEGTÉVESZTÉS ELLENSZERE A TÖRETLEN HIT ÉS A SORSVÁLLALÁS!

"HARCOLJ, VAGY MENEKÜLJ!"

A zsidóság ezt az üzenetet küldte az országban még létező magyarságnak, amikor a határokat ennek érdekében felnyitotta!
Sokan meghunyászkodtak és beletörődtek ebbe, azt hitték - ha hitték egyáltalán -, hogy ez tényleg megtörténhet, ez a szabadságnak álcázott kiűzetés, szétszóratás a világban, hontalanul, hazátlanul...
Sokan önként és dalolva futottak meg, mert hazájukat semmire sem tartották.
Sorsuk megtapasztalni azokat az élettől kapott pofonokat, amiket számkivetettként kell megszenvedniük undorító hűtlenségük miatt!
"Az árulás bekövetkezett, mert Magyarország vezetése nem magyar kezekben volt!"

Megtörtént, mert saját megválasztott(?!) hazaáruló vezetőink adtak el minket harc és ellenállás nélkül, ugyanis nem a beszélt nyelv számít, hanem mindig a faj, ami mögötte áll!
És a mi politikusaink kezdettől fogva csak zsidók és cigányok, illetve ezek keverékei(!) lehettek, mert a magyar állami vezetést, gyakorlatilag 1945-óta teljesen magyartalanították!
A nevünkben bitorolták a hatalmat, de ellenünk!

EZT AZ ÁRULÁST TARTÓSÍTJA, SZOLGÁLJA A MOSTANI TEHETETLEN, MAGYARTLANÍTOTT, MAGYARNAK HAZUDOTT NEMZETIDEGEN "PROFIN GYÁVA KATONASÁGUNK"!
EZÉRT NEM KELL IDE LÁTHATÓAN IZRAELI KATONASÁG, VAN ERRE ITT HAZAÁRULÓ, SZÉGYENTELEN MAGYAR IS ELÉG!"

Hungarian Homeless Army...
Az igazi és tényleges magyar hadsereg katonái nem a laktanyákban települnek és nem járnak egyenruhában, nem kapnak szállást és élelmet, sem orvosi ellátást, vagy bármit, ami könnyítené nehéz és fájószívű életüket!
Fegyvereiket olykor önmaguk ellen fordítják, kiábrándulva honfitársaikból, embertársaikból, és bizony sokszor a saját hitvány jellemű zsidókorcs gyermekeikből, feleségükből is...
Bizonyíthatóan az elzsidósodott házasságban élők számára a "magyar hazafiság" válóok(!), mert a zsidó házastárs nem bírja megérteni és elviselni(!) párja "érthetetlen és haszontalan felháborodását", mivelhogy az gátolja(!) a saját jólétének minőségét, harácsolását!
Azonban sokan még így is, szinte minden területen és az élet minden mozzanatában helytállva, állandóan harcolva hitükért és meggyőződésükért folytatják a küzdelmüket!

Ők nemzetünk valódi Harci Kutyái, kik magányosan kóborolnak az erdőszéleken, tanyákon és a városok betondzsungelében, lelkükben a mardosó kínnal, tenni a szeretett hazájukért!
Vannak közöttük elüldözött és kényszerleszereltetett katonák, rendőrök, szinte bármilyen foglalkozás képviselői, fiatalok, középkorúak és öregek is, de egy a közös bennük; emberek maradtak az embertelenné váló, zsidófertőzött magyar hazánkban!

ŐK NEM HUNYÁSZKODTAK MEG AZ ENNIVALÓÉRT, MINT A BAROMFIAK!

Nem jutalmazzák őket, hanem szinte büntetik hazafiasságuk, kitartó hűségük miatt.
Őket nem léptetik elő "hűségük és becsületük, szolgálati éveik" jutalmaként a zsidók, hanem saját zsidófertőzött családjuk gúnyolódik rajtuk, használják ki és élnek vissza született emberségükkel, felelősségükkel, "szeretet rabszolgának" használva őket a saját kényelmük és kiszolgálásuk állandó fenntartása érdekében...
Mert a zsidóvér rohasztó hatását sokan nem látják meg saját párjukban és az így született közös (korcs) gyermekükben, hanem csak megérzik azt(!) szeretet nélküli magányosságukban.

Sok nő is van közöttük, kik bátrabbak, hűségesebbek és kitartóbbak sok egyenruhás, csak megélhetési "szerződéses" katonánknál, kik a fáradságot sem veszik arra, hogy a tükörbe nézve legalább egyszer őszintén leköpjék magukat...
Ezzel egy kicsit talán bizonyítva azt, hogy mégsem talpnyalói és fizetett segítői nemzetünk kivéreztetésének, mint a valamikori magyar katonai hagyományaink legundorítóbb, legostobább és legszánalmasabb lóagyú leszármazottai!
Katonának lenni nem foglalkozás, hanem hivatás!
Hol vannak itt és most elhivatottak nemzetünk dolgában?!

(Khadafi ezredes - volt líbiai miniszterelnök - tiszttársaival vértelenül vette át a hatalmat, amikor a zsidók próbáltak beférkőzni a legfelsőbb hatalmi vezetésbe!
Származását tekintve ő saját magát(!) egy "kabarfi"- "avarfi" -, egyik valamikori magyar(!) néptörzs leszármazottjának tekintette, harci erényein keresztül.
Ő tudta mi az, hogy magyarság, sokunkkal ellentétben...
Országa lakossága alatta jólétben és óriási kedvezményekkel élhetett, elindította a tudás útján fiataljaikat, ingyenes orvosi ellátást biztosított, és aki tovább tanult, ingyen(!) házat is kaphatott, ha tudását az országa szolgálatába állította...
A nemzetközi zsidóság nem nézhette tétlenül a számára hasznot nem hozó(!) zsidóellenes(!) politikust, a rendelkezésére álló nemzetközi cionista hírközlésen keresztül végül kikezdte, és polgárháborút szítva fellázította ellene az ország tényleges (zsidó)csőcselékeit...
Khadafinak mint embernek voltak ugyan hibái, de hazaszeretetéhez és katonai erényeihez kétség sem férhetett.
Ezt közülünk hány mostani "magyar" katonatiszt merné saját magáról elmondani?!)

Vannak, akik égbe-földbe menekülve feladják, belehalnak élhetetlen világunkba, önnön kezükkel vetnek véget életüknek, annak az életnek, ami a zsidóuralom alatt számukra embertelen és megalázó!
(A patkányok kedvenc elfoglaltsága az ellehetetlenítés, megalázás és kigúnyolás...)
A patkánytársadalom csak a patkányok részére élhető, viszont ők élnek is gátlástalanul, virulnak és rágcsálják is nemzetünk "egészséges és nagyon tápláló" gyümölcseit, elmebeteg és pofátlanul hivalkodó reklámjaik tanulsága szerint! Ebben ugyanis csak zsidók(!) zabálnak!

"Ki egy kardért mindenről lemondani, és morzsákból megélni nem tud, annak nincs küldetése az igazságnak dolgában!"
(Prohászka Ottokár)

Csak a Szellem és a kő a maradandó!
A Szellem csodálatos dolog, de birtoklásához és magasztos kegyéhez meg kell tisztulnunk, és fel kell emelkednünk abból a posványból, amit most nagyszerűnek és követendőnek állítanak be ennek csatornaminőségű híresztelői...
Nem fejlődésben vagyunk ugyanis, hanem elkorcsosulásban és elembertelenedésben!
Technikai világunk szemfényvesztő tündöklése valójában nem más, mint elvesztett emberi képességeink pótlása mesterséges eszközökkel, melyek nem időtállóak és közel sem tökéletesek, viszont simán függésbe hoznak minket a birtoklásán, üzemelésén keresztül!

A Hazugság és Becstelenség Korában élünk, ez csak a csatornapatkányok számára lehet fejlődés, kik kimerészkedtek a Fényre és attól megrészegülve Istennek képzelik magukat.
Ezt ők evolúciónak hívják, mert visszatekintve förtelmes életükre és történelmükre, állati ösztöneikre - mert magukból következtették ezt ki -, bizonyítva látják, hogy mekkorát is fejlődtek!
Ez azonban nem fejlődés volt, hanem az emberiséghez való dörgölődzésen keresztüli megtévesztés, becsapás és álhumanizmus, melyért a tényleges emberiség vérrel, nagyon sok és felesleges vérrel fizetett!
Ez a vérszívók evolúciója volt és nem az emberiségé, ki ezáltal önnön magát fertőzte meg!
Az ember tökéletesnek és nagyszerűnek született, feltéve(!), ha betartja annak törvényeit és a törhetetlen hitén keresztül(!) képes ellenállni a gonoszság csábításának és hízelgésének!

Semmi időtállót nem építettünk és semmi időtállót nem cselekedtünk, hacsak a szeméthegyek és radioaktív sugárzás tényét nem tekintjük annak!
A patkányvilág kóborló és haszonleső egyedei útjukat bejárva felismerték és rájöttek arra a tényre, hogy a magyarság az emberiség alapnépessége és bölcsője, a földi emberi kultúra megteremtője és valamikori elterjesztője!
Ezt a bölcsőt kell most szétrágniuk és telefialniuk "dicsőségük" érdekében, megkevertetni hitvány cigány- és zsidóvérrel, hogy ne szellemre és morálra, erkölcsre, hanem legalább kinézetre elnyomják e két faj szemmel is látható típusjegyeit.
A zsigány, az "új ember" már kiküszöböli az erkölcsi és morális összeférhetetlenséget a fajzsidóval, mert az már egyáltalán nincs is neki, ezért rabszolgásítható és tömeges méretekben tenyészthető!
A zsigány mint "evolúciós csúcsteljesítmény" nem ellenfele, mint az a bátor, eszes, okos, hősies fehérember, kit legyőzni valójában sohasem tudott!
A fajzsidó, mint az állatokat - magát Istennek képzelve - keverteti az emberiséget, pároztatja és korcsosítja megszerzett rideg tudása és embertelen gonoszsága felhasználásával!
A fajzsidó az általa megvetett igazi embereket legyőzni soha és semmilyen körülmény között nem tudta, ezért egyetlen választása maradt félelmében: megrontani fajában az emberiséget!

Emlékezzünk, de most az igazságra!
Dózsa György hősies lázadása a zsidó(!) Szapolyai János főúr(!) túlkapásai ellen.
(Igen, már akkor is, mert fokozatosan rágták bele magukat a nemzettestünkbe!)
Szadista perverz megkínzása és megöletése nem jellemző magyar emberre, vagy katonára!
Nem is ők tették, hanem úgy, ahogyan most is(!), cigányokkal végeztették el a piszkos munkát!
Igen, a zsidó és cigány mindig párban jár, "kultúrájuk és erkölcsük" teljesen egy szinten van!
Magyar embert nem találtak ilyen aljasságra, de a hitvány cigány még örült is, hogy egy "gádzsót"(magyart) hivatalosan és büntetlenül még jól meg is kínozhat!
Korabeli leírások szerint ők röhögve, még a tehetetlen nép sírva nézte végig jószívű és hős vezetőjének gyalázatos kínhalálát!
Gondoljunk bele a zsidófertőzött, vérszegény és fonnyadt, visszeres agyunkkal, a mostani "nagy nemzetmentő" politikusaink közül hányan tartanának ki magyarságuk mellett egy izzó vastrónon?!
(Különös tekintettel arra, hogy közülük egy sem magyar!)

A földi emberiségnek azonban vannak garanciái fennmaradása és faji tisztaságának őrzése, megmaradása érdekében!
A Bölcsőt őrzik!
Ez a Bölcső a Kárpát-medence, az Emberiség Kárpáthazája!
Az idők folyamán történtek már próbálkozások az Igazi Ember ellen, de "Az Ember" ezt mindig legyőzte!
Most is le fogja győzni, méghozzá dicsőséggel!
Már a Nap sem csak süt, hanem éget, kiégeti a gazt, a gaz embereket!

ATTÓL TARTOK, HOGY ELLENSÉGEINK KÖZÜL EGY SEM FOG ÉLVE KIMENEKÜLNI A KÁRPÁT-MEDENCE HALÁLOS SZORÍTÁSBÓL...

Alattomos gonoszságuktól, öntelt gőgösségüktől vezérelve túlságosan messzire merészkedtek!
Nem ismerik és nem ismerhették fel az Élet Alapvető Törvényeit, nekibátorodtak és felfedték igazi céljaikat, melyek kozmikus méretekben(!) is láthatóvá, bizonyíthatóvá váltak!
Sorsuk eldőlt, de mivel "ráérzéssel" nem rendelkeznek, erről tudomást nem szerezhetnek!

Akiket szánok, azok a szerencsétlen kevertek, kik magukban hordozzák a zsidóság hitvány szeretet nélküli anyagiasságát, a cigányok erkölcstelen ösztönéletét, és ezen a fertőn keresztül nem láthatják meg azt az egyetlen kiutat(!), amelyért küzdeniük és szenvedniük kellene mindenáron és mindhalálig!

Az MNH katonái, Harci Kutyái, ha kell meghalnak Hazájukért és emberi magyarságukért...
A Magyar Katonai Hagyományok, magasztos Hazaszeretetünk letéteményesei azok a névtelen nők és férfiak, kik csendes magyar hűséggel zokszó nélkül, éhezve és fázva, lelkükben töretlenül szolgálják azt az egyetlen célt, amiért egyáltalán emberként élni érdemes;

VÁLLALNI SORSKÖZÖSSÉGÜKET MAGYARSÁGUKKAL!

MERJ TE IS MAGYAR LENNI, ESKÜD A HAZÁNAK SZÓL, NEM A ZSIDÓKNAK!
(A zsidóság nem más, mint kezeletlen elkorcsosulás, fajmutáció, HMD-kór, amely örökölhető és a felelőtlen nemi keveredés útján átadható és elterjeszthető! Ne hallgass az Emberileg Kiüresedettekre, nem a gonosz elmebetegek joga az élet irányítása!)
Mi a részünkről mindent elkövetünk, hogy belesulykoljuk az emberekbe - a még arra nyitottakba és gondolkozókba -, hogy nem kell így élnünk, hanem kötelességünk tenni a saját érdekünkben, mert jogunk van magyarként élni a saját földünkön, bolygónkon!
Nem szabad engedni a lelki, szellemi és testi terrornak, melyet különféle alattomos eszközökkel erőltetnek ránk!
Fiatalok és középkorúak, most már az életeteket és jövőtöket lopják el!
Ember patkányként élni nem tud, megpróbálhatja, de menni nem fog!

MAGYAR ÉNEK 1919-ben
     (Teljes terjedelmében most nem közöljük le, csak az ide kapcsolódó III-IV. szakaszt.)

- Istenem, tudd meg, hogy nem akarok élni,
Csak magyar földön és csak magyarul!
Ha bűn, hogy lelket nem tudok cserélni,
Jobb is, ha szárnyam már most a porba hull;
De ezt a lelket itt hagyom örökbe
S ez ott vijjog majd Kárpát Havasán,
És belesírom minden ősi rögbe
El innen zsidók,- ez az én Hazám!

- És leszek szégyen és leszek gyalázat,
S ott égek majd minden homlokon,
S mint bujdosó gyász, az én szép Hazámat,
A Jóistentől visszazokogom;
És megfújom majd Hitem harsonáit,
Hogy tesz még Isten gyönyörű csodát itt;
Bölcsővé lesz minden ravatal!
Havas Kárpátoktól a kéklő Adriáig,
Egy ország lesz itt, egyetlen s magyar!"
(Sajó Sándor emlékére)

A MI VALLÁSUNK AZ IGAZSÁG KIMONDÁSA!

AZ IGAZSÁG FÉNYE, HA CSELEKVŐ BÁTORSÁGGAL PÁROSUL, AKÁR EGY NAP ALATT(!) IS MEGVÁLTOZTATHATJA A VILÁGUNKAT, EGYETLEN NAP ALATT IS, CSAK HINNÜNK KELLENE BENNE VÉGRE...
BÁTORSÁG, KERESD AZ UTAT HOZZÁNK, NINCS MÁS VÁLASZTÁSOD!(53-10!)
SZABADSÁGHARCOS ZÁSZLÓINK FELIRATA VOLT EZ; ÉLNI VAGY HALNI!
MNH-LH119 



MSZF: A devizahitel probléma átfogó megoldása 

politikai 

akaraton múlik 

Budapest, 2013. július 5. Péntek
A devizahitel-probléma átfogó megoldása politikai akaraton múlik. Az államnak fel kell lépnie a Hitelkárosultak védelmében, a kormánynak közérdekű keresetet kell benyújtania a hibás terméket forgalmazó bankokkal szemben - erősítette meg álláspontját pénteken a Magyar Szociális Fórum.

Az emberi és társadalmi jogokért küzdő civil mozgalom helyesnek tartja, hogy Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggeli rádiónyilatkozatában felülvizsgálta eddigi álláspontját, miszerint "Magyarországon Európában egyedülálló módon kisegítették a devizahiteleseket". Az MSZF helyesnek tartja, hogy a miniszterelnök szájából is elhangzott a hibás termék kifejezés.
"A szavakat most tetteknek kell követniük! A politikai vezetés több éves késlekedése miatt nincs lehetőség sem további kivárásra, sem latolgatásra! Az áldozatok mellé kell állni, és kártalanítani kell őket! A Magyar Szociális Fórum azt követeli a kormánytól, hogy cselekedjen több százezer Hitelkárosult érdekében. Ismételten felajánljuk mindeddig nem igényelt segítségünket a kormánynak a devizahitel-probléma megoldására. Újból kérjük a miniszterelnöktől, hogy fogadja Róna Péter vezette küldöttségünket, hogy mielőbb megnyugtató megoldást nyerjen az ügy" - áll a közleményben.
A Magyar Szociális Fórum szerint a devizahitel-probléma átfogó megoldásának kulcsa a kormány kezében van, finanszírozását pedig abból a pénzből kell megvalósítani, amit a bankok már beszedtek a Hitelkárosultaktól.
Az MSZF pénteken újból közzétette a devizahitelesekkel egyeztetetten két éve megfogalmazott követelését. E szerint
A devizahitel hibás termék. A hibás terméket vissza kell váltani, ill. ki kell javítani.
A Hitelkárosultak nem akarnak kibújni tartozásuk alól, hanem annyit akarnak visszafizetni, amennyit ténylegesen felvettek, kiegészítve a Magyar Nemzeti Bank mindenkori kamatával.
A keletkezett túlfizetést be kell számítani a tőketartozásba, csökkentve vele annak összegét.
A jogtalanul elvett javakért kártalanítani kell a megkárosított embereket, anyagi és erkölcsi kárpótlásban kell részesíteni azokat, akiktől elvették egyetlen, jogszerűen birtokolt otthonukat, és más javaikat, mert nem tudták fizetni a bank által egyoldalúan és önkényesen számlázott törlesztést.
Kárpótolni kell azoknak a hozzátartozóit, akik belehaltak a banki önkénybe, és a végrehajtói meghurcoltatásba.
A bankok térítsék meg a Hiteleseknek okozott kárt, kártalanítsák és kárpótolják a megkárosított embereket.
A létesítendő magáncsőd intézmény keretében elsőbbséget kell biztosítani azoknak, akiket a bankok és végrehajtóik kisemmiztek mindenükből, és semmi reményük sincs arra, hogy állami segítség nélkül visszailleszkedhessenek a társadalomba.
A végrehajtás kriminalizálódik. Ezért azonnali leállítását követeljük. A bankok nem adhatják el követelésüket, és eredeti áron kötelesek visszavásárolni azt.
Az MSZF devizahitelesekkel egyeztetett álláspontja szerint a devizahitel-probléma átfogó megoldása politikai akaraton múlik. Az államnak (kormánynak) közérdekű keresetet kell benyújtania a bankok ellen, a megkárosított állampolgárok védelmében. Tartalmilag ennek a keresetnek meg kell felelnie a fenti követelések 1-6 pontjaiban foglaltaknak. (A 7-ik pont teljesítése külön feladat.)
Az átfogó rendezés eléréséig meg kell tiltani az árverezéseket és a kilakoltatásokat.

Csányi Sándor megnevezte a devizahitelezés kollektív 

bűnöseit 

Kézdi Zsolt 2011. szeptember 28. 5:24 ingatlanmagazin
"Nem a bankszektor vezette meg ezeket az embereket, hanem a hitelközvetítők" - nyilatkozott a hitelközvetítők devizahitelezésben betöltött szerepéről Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója a budapesti Corvinus Egyetemen tartott előadásán.
Mint mondta, 2008-at megelőzően a hitelesek 60-70 százaléka közvetítők útján vett fel deviza alapú jelzálogkölcsönt. "És most ezek a hitelközvetítők forinthitelek kiajánlására készülnek. Alaposan át kellene gondolni, hogy a hitelközvetítők folytathassák-e tovább ténykedésüket az országban."

Kézdi Zsolt, a Banki Hiteltanácsadók és Kihelyezők Egyesületének elnöke értékelte Csányi Sándor kijelentéseit:
Tény, hogy a hitelközvetítési tevékenységet éppen a bankok azon igénye hozta létre, hogy a lehető leggyorsabban minél nagyobb mennyiségű hitel kerüljön kihelyezésre Magyarországon. Ennek érdekében a bankok előképzettség vagy alkalmassági vizsgálat nélkül szerződtettek vállalkozókat hitelközvetítésre, kizárólag hitelszerzési, mennyiségi érdekeltséggel.
Egyesületünk 2005-ben azért alakult, hogy a felelős hitelfelvételt és kihelyezést segítse, ami arra utal, hogy mi már akkor láttuk az anomáliákat. Nehéz elképzelni, hogy a bankok nem.
A bank választotta közvetítőit és ellenőrizte őket
A bankok, közöttük a Csányi Sándor vezette OTP egyrészt előírta a hitelközvetítés feltételeit, másrészt jelentős költséggel maga képezte a közvetítőket, és csak az végezhetett közvetítést, aki a bank képzési anyagából sikeres vizsgát tett. Ebből következik, hogy a bank választotta közvetítőit, akik az általa előírtak alapján dolgoztak.
Az ellenőrzést is a bank végezte, elenyésző számú közvetítőt távolítottak el megtévesztésért.








Csányi Sándor (MTI Fotó)

De...
A valóságban a hitelező bankok az éles versenyben a közvetítőktől elsősorban minél több közvetített hitelt vártak, amit igazol az akkori érdekeltségi rendszer is: kizárólag a közvetített hitel összege után fizettek jutalékot és értékelték a közvetítőket. Azt, aki gondosan járt el, ezért csak a hosszú távon vállalható hiteleket vitt a bankhoz, csak a válság után kezdték értékelni (portfólió minőség vizsgálat és értékelés).
Sok ügyfélpanaszban olvasom ugyanakkor a megtévesztés vádját a banki ügyintézőkkel kapcsolatban is.
Nem volt tömeges megtévesztés
Meggyőződésem, hogy nem történt tömeges, szándékos megtévesztés a hitelközvetítők részéről. Maguk a szakértők - bankon belül vagy kívül - sem láttak előre olyan mértékű változást, amilyen bekövetkezett, ezért sem kisebb, sem nagyobb csoport kollektív bűnössége nem igazolható.
Kizárva
Csányi úr pedig feleslegesen aggódik azért, hogy a rögzített árfolyamú végtörlesztéseknél forinthitel-kiváltására készülnének a közvetítők, mert őket a törvény - a jutalékfizetés tilalmával - kizárja a lehetőségből.
Igaz ugyanakkor, hogy egyes ernyőszervezetek - amelyek hiteleket valóban nem közvetítenek, és a hálózatukban dolgozó közvetítőknek jelentősen alacsonyabb díj jut - korábban soha nem látott jutalékot kapnak a bankoktól, mégsem szabtak határt nekik, inkább egymásra ígérve alakítottak ki jutalékháborút a bankok. Ha ezek kivonulását szorgalmazta Csányi úr, azzal csak egyet lehet érteni.
Vad bűnbakkeresés
Molnár Kristóf, az Openhouse Országos Ingatlan és Hitel Hálózat ügyvezetője szintén értetlenül áll Csányi Sándor kijelentése előtt, "miszerint a vad bűnbakkeresés legújabb állomásaként a hitelközvetítők, mint új szereplők is felelőssé tehetők a devizahitelek ilyen mértékű elterjedéséért".
Molnár Kristóf véleménye:
"Való igaz, hogy a válság kirobbanása előtt a hitelközvetítői piacon viszonylagos káosz uralkodott, hiszen bárki kinevezhette magát hitelközvetítőnek és a bankok le is szerződtek velük. Így fordulhatott elő az az állapot, hogy akár megfelelő szakmai tudás és végzettség nélküli emberek is közvetíthettek hiteleket.
Véleményünk szerint ez nem azok hibája, akik éltek a lehetőséggel, hanem jóval inkább azoké, akik nem szabályozták megfelelően a területet és azon pénzintézeteké, akik értékesítési hálózatuk bővítése érdekében bárkivel leszerződtek.
A válság kirobbanása után azonban a PSZÁF szabályozta a hitelközvetítés területét, ezáltal a piac megtisztult és ma már kizárólag megfelelő szakirányú végzettséggel rendelkezők közvetíthetnek hiteleket a bankok felé.
A válság előtti szabályozatlan piac ellenére Csányi Úr azon törekvésével, hogy a felelősséget a hitelközvetítőkre hárítja, nem értünk egyet.
Mivel az értékesítők/hitelközvetítők a bank - beleértve az OTP bankot is - szerződött partnerei voltak, ezért a szerződés értelmében kizárólag a bank által kidolgozott hitelkonstrukciókat értékesíthették! A bank által e tevékenységért fizetett jutalék mértéke pedig nem függött attól, hogy forint, vagy deviza alapú hitelt vesz fel az igénylő.
A legtöbb bank folyamatos képzésein a bank által preferált termékeket mutatták be a hitelközvetítőknek és az új termékekről e-maileket küldtek, melyekben érdekes módon nem a forint, hanem a devizahiteleket preferálták!
Sajnálattal fogadtuk, hogy Magyarország legbefolyásosabb banki szaktekintélye a közösen kitűzött célok és eredmények elérése érdekében a harmadik vonalban vállvetve küzdő közvetítőket teszi felelőssé. Erre a kialakult helyzetre nekünk - a banki szektorral ellentétben - semmiféle hatásunk és befolyásunk nem volt."


Orbán Viktor: Az igazságszolgáltatásnak azt kellene 

vizsgálnia, hogy hibás termékek voltak-e a devizahitelek 


2013-07-05 MTI magyartudat.com
Az igazságszolgáltatásnak azt a jogi kérdést kellene vizsgálnia, hogy hibás termékek voltak-e a devizahitelek, és ha igen, hogy válhattak általánossá - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádióban.


"Mindenhol a világon ismert az a jogintézmény, amely arról szól, hogy nem árulhatok akkor sem hibás terméket valakinek, hogy ha elmondom neki, hogy könnyen lehet, a termékem hibás" - fogalmazott a kormányfő.
A miniszterelnök az interjúban érintette a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét (PSZÁF) vezető Szász Károly Kúriának írt közelmúltbeli, devizahitelekkel kapcsolatos levelét is, és úgy fogalmazott: az nem az emberek oldalára állt, és ő nagyon szégyellte magát, amikor azt olvasta, dacára annak, hogy a kormánynak nem volt hozzá semmi köze.



A lakossági devizahitelezést széles körben lehetővé tevő jogszabályt 2001-ben fogadták el, az első Orbán-kormány és az Orbán Viktor által jegybank elnöknek jelölt Járai Zsigmond MNB elnöklése idején. Ha valakit hibáztathatnak a Fidesz politikusai a devizahitelekért, akkor az csakis Orbán Viktor, Járai Zsigmond és a Fideszes parlamenti többség.


Földtörvény: nem mernek a fideszesek nyilvános vitába 

szállni 
2013, július 5 - 16:04 alfahir.hu
Gyávaságra, hazugságra nincs bocsánat, és nincs magyarázat! - kezdte pénteki nyíregyházi sajtótájékoztatóját Apáti István annak kapcsán, hogy a földforgalmi törvényt érintő tévés vita-kihívására a Fidesz nem volt vevő.

Konkrétan Tilki Attila országgyűlési képviselő a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Fidesz-KDNP-s képviselőcsoport nevében adott "érthetetlen stílusára és rágalmaira" reagált most Apáti.
Aláhúzta: nyilvánvaló, hogy miért is félnek a tv-s vitától, ugyanis ott a kormánypropaganda helyett - melyet jól begyakoroltak - a valós tényekről, a számukra kínos igazságról is kénytelenek lennének szót ejteni! Továbbá ott nem lehet csak papírból felolvasni, "mekegni-makogni", mint ahogy a parlamentben szokták, de ha már fejből mégsem megy, így is jó - fogalmazott.
Apáti kiemelte: komoly baj, hogy az átlagemberek és a gazdálkodók között nagy a tájékozatlanság, annak ellenére, hogy egyúttal nagyon nagy az érdeklődés a téma iránt. Oka a félretájékoztatás, a kormánypropaganda állandó sulykolása, míg vele szemben a Jobbik érveit szőnyeg alá seprik - tette hozzá.
A fideszesek tegyék fel maguknak a kérdést -mondta Apáti-, hogy ha a baloldal vagy bármilyen más oldal csinálta volna ezt a kormányzás, és törvényalkotás terén, ők vajon ugyanúgy lelkes támogatói lennének-e ezen folyamatoknak?
A kihívás tehát továbbra is áll! - szögezte le. Ha a kormánypártiakban van gerinc és becsület, kiállnak a nyilvánosság elé! - zárta szavait a jobbikos képviselő.

Kásler Árpád népfelkelést szervez - Orbán, Polt, 

Gyurcsány és Bajnai törvényszék elé állítását követeli! 

2013-07-05 09:28 hir.ma
Kásler Árpád szerint a Kúria hozta a formáját a tegnapi nap, mely szerinte hazaárulás a Kúria részéről.

Kifejtette azt is, hogy ez nem polgárjogi ügy, hanem egy büntető ügy. A devizahitelek érvénytelenségét kizárólag az ügyészség Dr. Polt Pétert bűnpártolás miatt bíróság elé kell állítani, de a jelen és a korábbi miniszterelnököknek is felelnie kell.
Népakarattal lehet csak rendet tenni, mert szerinte egy maffia vezetése van az országnak.
Kásler Árpád azt is elmondta, hogy több magasrangú rendőrtiszt és katonatiszt is megkereste már, hogy át szeretnének állni a nép oldalára, de várják a kritikus tömeg meglétét. Mindent kimerítettek a devizahitelesek Magyarországon, amit a törvényes keretek között elérhető volt.
Kásler Árpád népfelkelést szervez: Törvényszék elé kívánja állítani Orbán Viktort, Bajnai Gordont, Gyurcsány Ferencet, Polt Pétert és felhozta Egyiptom példáját az esetre.

Mindenki fegyverkezik - kivéve Európát 

Az eljelentéktelenedés vár kontinensünkre?
Gyóni Gábor 2012-02-26 13:13:58 
oroszvilag.hu
Alain Frachon a francia Le Monde-ban megjelent írásában arról értekezik, miközben a világ legtöbb állama ádáz fegyverkezésbe kezdett, a békés Európa továbbra is "alszik". Oroszország, Kína hatalmas fegyverkezési programokba kezd, az Egyesült Államok figyelmét inkább a Csendes-óceán vidékére koncentrálja, miközben Európából kivonul. Az öreg kontinens pacifizmusa ahhoz vezet, hogy Európa eljelentéktelenedik a globális világpolitikai játszmákban.


Oroszország hatalmas tempóban fegyverkezik, Kína 2015-ig megduplázhatja katonai kiadásait. Az USA továbbra is a világ vezető katonai hatalma akar maradni. Csak egyetlen kontinens folytatja a békepolitikát, mintha tényleg hinne abban, hogy a háború a jövőben nem lehetséges: Európa - írja Frachon.
Vlagyimir Putyin az elnökválasztási kampányban megjelent cikkében a hidegháború óta nem látott orosz fegyverkezési programot helyezett kilátásba. Putyin egyik célja az orosz hadsereg teljes modernizációja. És a legfőbb ellenség Moszkva számára a Nyugat. Az amerikaiak rakétavédelmi rendszert telepítenének Kelet-Európába, amit az oroszok ellenséges lépésként értékelnek, válaszlépésekkel fenyegetve.
Putyin programja szerint a következő tíz évben Oroszország 772 milliárd dollárt költene hadseregére: 400 új interkontinentális rakétát, 2300 páncélozott harci járművet, 600 repülőgépet, 8 atomtengeralattjárót, 50 hadihajót igyekeznek csatarendbe állítani. 2022-re az orosz állami kiadások 5-6 %-ra megy majd védemi kiadásokra.
A kínai katonai program szintén imponáló: 2015-ben 238 milliárd dollárt költenének katonai célokra (ez 2012-ben csak 120 milliárd dollár lesz). Kína első számú potenciális ellenfele megintcsak az USA. Peking elsőszámú célja 1800 kilométeres tengeri határának védelme, ez ugyanakkor a későbbiekben az USA kiszorításához vezethet a nyugati Csendes-óceán vidékéről.
Az USA katonai költségvetése továbbra is felülmúlhatatlan: 2011-ben ez 700 milliárd dollár körül volt, tehát csak kicsit kevesebb annál, amit Putyin hosszútávú programja keretében az orosz hadsereg modernizálására fordítana. Obama célja, hogy kivonja a forró pontokról (Irak, Afganisztán) az amerikai hadsereget, és racionalizálja a katonai kiadásokat, ezzel biztosítva a globális amerikai katonai dominanciát e század közepéig. Az USA a Csendes-óceán vidékére csoportosítja erőit, ami megint Európa védelmi erejét gyengíti. Európában nemsokára csak 30 ezer amerikai katona marad.
Európa rendületlenül folytatja a "békepolitikát", miközben az amerikaiak kivonulnak a földrészről, Oroszország fegyverkezik, a Mediterráneum lángokban áll. Kivételt képez Nagy-Britannia és Franciaország, melyek erősítik haderejüket, a többi európai állam passzivitása azonban mintha azt jelentené, Európa kivonul a globális politikából.
(Alain Frachon: Tout le monde réarme, sauf les Européens, lemonde.fr, orosz fordítása: inosmi.ru)
Kapcsolódó:




Hadászati nukláris töltetek száma 2013-ban
Az alábbi elemzés elolvasása után gondolkodj el a nagyvárosokra viszonyított számokon, s ne mond azt, hogy ezzel tisztában voltál. Mert nem voltál. Ilyen számok kizárólag itt szerepelnek, ami szinte érthetetlen, tekintettel a fenyegetettségre... 
Oroszország
Stratégiai (~ hadászati-hadműveleti) töltetek száma 2013-ban: becslések szerint 4500 darab töltet van hadrendben, 700 darab raktáron és 4000 darab töltet megsemmisítésre vár. Az összhatóerő ismeretlen.
Taktikai (~harcászati-hadműveleti) töltetek száma 2013-ban: 2000 darab van hadrendben. A START egyezmény(ek) ezeket a "kisebb" (egyébként a hiroshimai töltettel megegyező vagy nagyobb hatóerejű) tölteteket nem szabályozza, csak a stratégiai töltetek számát.
2013-ban hadrendben álló orosz stratégiai hordozó eszközök és töltetek:
- 1050-1100 darab ICBM (interkontinentális ballisztikus rakéta) által hordozott töltet, kb. 713-760 megatonna hatóerővel
- 624 darab SLBM (tengeralattjáróra telepített ballisztikus rakéta) által hordozott töltet, 55 megatonna hatóerővel
- repülőgépek által hordozott nukleáris hordozó eszközökről és töltetekről nincs információ 
Összesen 1674-1724 darab stratégiai töltet, 768-815 megatonna hatóerővel.
Hogy érthetőbbek legyenek a fenti - pirossal kiemelt - számok... az Európai Unióban 446, az Egyesült Államokban 289, azaz összesen 735 nagyváros van, melyek lakossága meghaladja a százezer főt... azaz minden nagyvárosra kettő vagy annál több töltet jutna, átlagosan 1 megatonna hatóerővel, azaz a hiroshimai atombomba százszorosa.
Egyesült Államok
Stratégiai (~ hadászati-hadműveleti) töltetek száma 2013-ban: becslések szerint 2.150 darab töltet van hadrendben, 2500 darab raktáron, hivatalosan "geopolitikai meglepetések esetére", és 3000 darab megsemmisítésre vár. Az összhatóerő ismeretlen.
Taktikai (~ hadműveleti-harcászati) töltetek száma 2013-ban: közel 200 darab van hadrendben. Mindegyik Európában van!
2013-ban hadrendben álló amerikai stratégiai hordozó eszközök és töltetek száma:
- 500 darab ICBM (interkontinentális ballisztikus rakéta) által hordozott töltet, 159 megatonna hatóerővel
- 1152 darab SLBM (tengeralattjáróra telepített ballisztikus rakéta) által hordozott töltet, 251,5 megatonna hatóerővel
- repülőgépek által hordozott nukleáris hordozó eszközökről és töltetekről nincs információ
Összesen 1652 darab stratégiai töltet, 410,5 megatonna hatóerővel.
Hogy érthetőbbek legyenek a fenti - pirossal kiemelt - számok... Oroszországban 168 nagyváros van, amelyek lakossága meghaladja a százezer főt, azaz minden nagyvárosra tíz töltet jutna, átlagosan 2,5 megatonna hatóerővel, azaz a hiroshimai atombomba kettőszázötvenszerese.

Fontos megjegyzések:
- a fenti adatok között nem szerepel a hadrendben álló orosz RS-20B (R-36MUTTH), melynek hatóereje 20 megatonna, s melyből 30-40 van hadrendben
- az megkötött, de nem ratifikált, s így csak előkészítési fázisban álló, de mostanában erősen "hanyagolt" Új START egyezmény, a stratégiai töltetek számát 1500-1500 darabban maximalizálná, de nem szabályozná a taktikai töltetek számát
- a piros színnel kiemelt városokra jutó elméleti számok a becslés alsó értéke, egy kirobbanó nukleáris konfliktusban ennek kétszerese várható, de még az Új START egyezmény esetén sem csökkennének.
- természetesen a városokra vetített számok csak elméletiek, lévén nem minden város célpont, s lévén életben van még - főleg az amerikaiknál - az "overkill", szabad fordításban "nagyonmegölni" doktrína, melynek értelmében például, ha Londonra elég lenne 4 megatonna, akkor kapjon 20-at, s biztosan semmi nem marad belőle.
 Castle Bravo

Nukleáris Test: "Operation Upshot-Knothole" PT2-3 1953 DOD



A "Castle Bravo" kísérleti atomrobbantás 15 megatonnás volt, részletek itt.
A legnagyobb hatóerejű orosz töltet, ami ma hadrendben van 20 megatonnás vagy 10 darab 800 kilotonnás. Előbbi nagyobb a videón láthatónál, utóbbi kb. a fele.
Az 1. mezőbe írd be a város nevét, a 2. mezőbe a hatóerőt, pl. 20000 (=20 megatonna) vagy 800 (800 kilotonna), majd nyomd meg a "Detonate" gombot.

Az Orbán-kormánynak még a következő választások 

előtt buknia kell! 

2013-07-04 16:57:16 Hírhatár
Totális korrupció, a jogbiztonság teljes hiánya, több millió szegény ember, csúcson az államadósság. Közeledik a rendszer összeomlása? A diktatúra kezd kiteljesedni. Vajon meddig feszíthető még a húr?


Orbán Viktor hátat fordított a magyar embereknek. Azonosította magát a nemzettel, amelyet kizárólag csak a diktátorok szoktak hangoztatni, tenni. Megteremtette az állami korrupciót. Hangzatos, hazug álca mögé bújva a saját oligarchikus bázisát építi, támogatja.
Megszűnt a médiaszabadság. Hogy miért? A kormányhoz hű lapok, szerkesztőségek 10 évre elegendő állami támogatást kaptak. Míg a rendszert kiszolgáló újságírók hatalmas fizetésekért dolgoznak, addig a médiaetikához hűek éheznek. Ez is egyfajta elhallgattatási módszer. Majdnem azonos azzal, mintha letartóztatnák az ellenzéket. Emlékezzünk azokra a római hadvezérekre, akik úgy törték meg egy-egy erőd védelmezőit, hogy kiéheztették őket. Ez is a hadviselés egy formája. Orbán háborút folytat a demokráciával, elpusztítandó ellenségnek tartja a vele ellentétesen gondolkozókat.
Azokat a cégeket, magánszemélyeket, akik segítettek neki átvészelni az "elmúltnyócévet", támogatták a nyilvánvalóan hazugságokkal tűzdelt választási kampányát, most fizeti ki: a magyar ember izzadsággal megkeresett forintjait költi el korrupt módon. Teszi mindezt az elesettek rovására. A rokkantaktól elvett juttatásokból, a magánnyugdíjak lenyúlásával, a kereskedelmi cégek és más vállalatok aránytalan és igazságtalan megsarcolásával. Utóbbi még részben elfogadható is lenne, ha az így befolyt összeget a gazdaságba fordítaná vissza. Sajnos nem ezt teszi.
Ne legyenek hiú ábrándjaink. Orbán milliárdokkal rendelkezhet. Ha Nyerges, Simicska, Pintér több tíz milliárdos vagyont halmozott fel közpénzből, akkor Orbán miért ne tette volna?
Az állami munkahelyekre kizárólag családi, baráti kapcsolatok révén lehet bekerülni, még a megfelelő végzettség sem szükséges. Diplomás, tehetséges emberek pedig éheznek családjukkal együtt. Ilyen országot akar vajon a magyar nép?
A hazugság nem tartható fent sokáig. Előbb-utóbb Orbán bukni fog. A kérdés csak az, hogy erőszakkal, vagy békés úton fog távozni a hatalomból. Soha ennyi ember nem menekült el ebből a mára már élhetetlen országból. Orbán szegénységet, kiábrándultságot, nyomort és hazugságot zúdított népére. Visszaélt a felhatalmazással, elárulta a magyarokat.
Minél később esik le a korona a nagyvezér fejéről, annál nagyobb szenvedéssel jár majd a demokrácia újbóli felépítése. Ezért van nagy felelőssége mindenkinek. A saját és gyermekeink jövője a tét. Meddig tűrjük még a diktatúrát?
AdamRos


Nyílt ütközet tombol a Sabbat Cabal és a Katonai Ipari 

Komplexum között - Benjamin Fulford 


6/11/2013 ujvilagtudat.blog
A jelenlegi összeesküvés vezérelte vállalati médiaőrület "nyilvánosságra hozatal" az olyan dolgok mint a Nemzetbiztonsági Hivatali lehallgatás, a politikai célzatú Adóhatósági vizsgálat és a Bilderberg találkozó mind a teljes pánik jelei. Úgy tűnik, hogy mindezen közzétételeket úgy időzítették, hogy eltereljék a figyelmet a múlt heti Pentagon és amerikai ügynökség támogatta szeretetfesztivál csúcstalálkozóról az Egyesült Államok elnöke és a kínai vezér Xi Jinping között.


A kitörő kereskedelmi háború Európa és Kína között, és a gazdasági bérgyilkos különítmény próbálkozása, hogy megpróbálják tönkretenni a japán gazdaságot szintén az erősödő harc jele a világ pénzügyi irányítása felett, és így fajunk jövőjét illetően.
A japán gazdaságot ért támadásokat az a tény motiválja, hogy az Abe kormány nemrég bejelentette a 32 milliárd dolláros gazdasági támogatást Afrikának, ami annak jele, hogy Japán már nem adja át a devizáját az összeesküvésnek azért, hogy cionista háborúkat pénzeljen. Az a tény is motiválja őket, hogy amit Japán elkezdett tenni, az nyilvánvalóan kiküszöböli a "200 százalékos GDP adósságát" egy tollvonással.
A jól ismert közgazdász Jeffery Sach a múlt héten elismerte egy Japán Külföldi Tudósítók Klubja sajtótájékoztatón, hogy nincs elvi akadálya annak, hogy Japán kormánya ne nyomtasson annyi yent, hogy azzal megvegye az összes fennmaradó japán államkötvényt, és az egészet a szemétbe ne tegye. Sachs, aki a Föld Intézetet vezeti a Kolumbia Egyetemen ugyanakkor nagyon lelkesedett a nagy japán tervek miatt, amivel Afrikát korszerűsítenék mondván, hogy azok nagyon konkrétak, részletesek és reálisak. Természetesen a vállalati propaganda média képviselői, vagy inkább főnökeik nem akarják, hogy a világ tudja, hogy a japán kormány úgy döntött, hogy kitör a Sabbat adósrabszolgaság börtönéből. Ellentétben az apró Izlanddal Japán a világ harmadik legnagyobb gazdasága, és a legnagyobb hitelező ország. A G7 cabal adósrabszolgasággal való szakítása valóban történelmi.

A másik nagy lépés Ázsiában, az Észak-Korea, Japán és Dél-Korea közötti tárgyalások újrakezdése alig került napvilágra. A célt valamennyi fél támogatja, köztük Kína ,Oroszország és a Pentagon, vagyis a regionális békét.
Ennek érdekében az észak-koreai hatóságok azt híresztelik, hogy a Japán kormánynak elmondták, hajlandóak visszaküldeni 30 elrabolt áldozatot, továbbá 50 japánt és rokonaikat a Japánnal való kapcsolatok normalizálása érdekében. Az amerikai erők szükségességéről a térségben szintén vita folyik magas szinten sokak azon állításával, ha nyomás érkezik, hogy eltolják a Pentagont, akkor Kína nem fog Korea és Japán felett harcolni.
Továbbá tekintettel arra, hogy az amerikai katonai ipari komplexum házasságot ajánlott Kínával, a Japán kormány katonai megállapodásokat kötött Oroszországgal és Indiával, hogy megbizonyosodjon arról, hogy Japán nem válik valamiféle hozomány ajándékká a kínaiak számára.
Mondani sem kell természetesen, hogy az összes ázsiai ország támogatja a békés egymás mellett élést és kormányokat, így Kína és Japán megállapodtak abban, hogy nem teszik lehetővé külső erőknek (pl. cionisták), hogy háborút provokáljanak a térségben.
Ez a tektonikus eltolódás Ázsiából érkezik, ami érinti a régi hatalmi központokat, így Washington D.C.-t és egyes európai országokat. Ez elvezet bennünket a mostani hirtelen vállalati propaganda média támadásokhoz a katonai ipari komplexum és beszélő bábjuk Obama ellen.
Az úgynevezett kinyilatkoztatások, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal kémkedett minden amerikairól és európairól nagyon régi hírek, hirtelen újra felmelegítve. Az összes emailt, telefonhívást, pénzügyi adatokat már legalább az 1990-es évek óta nyomon követik a világon. A cionista propaganda média hirtelen érdeklődésének oka, hogy az ügynökségek, akik végezték ezeket a lehallgatásokat, többé már nem nekik, vagy a gazdáiknak dolgoznak.
Ez elvezet minket a Bilderberg találkozóhoz, ami a múlt héten zajlott Angliában ugyanakkor, amikor Obama találkozott Xi-vel Kaliforniában. A találkozók egyidejűsége nem volt véletlen.

Obama Kaliforniában találkozott Xi-vel, mivel Xi nem volt hajlandó elmenni Washington D.C. zűrzavaros pöcegödrébe, kínai és amerikai kormányzati források szerint. Volt egy nagyon is valós veszélye annak, hogy Xi-t megmérgezhették volna, ha elmegy Washingtonba. A kínai álláspont szerint bár Obama egy báb, aki jelenleg az amerikai kormányt képviseli, de a protokoll azt jelentette, hogy ő legyen az arca a kínai-amerikai tárgyalásoknak. A hivatalos kínai és amerikai kormányzati bejelentések a találkozóról azok voltak, hogy a két kormány békés, egyenlő kapcsolatokat kovácsolna és dolgozna együtt egy jobban működő bolygó irányába.
A kínaiak azt is értik, hogy Obama hamarosan lemond az Egyesült Államokban hamarosan lezajló rendszerváltás részeként. Obama állítólag néhány nagy vallomásra készül az amerikai nép felé július 4-én, CIA forrás szerint. Hírneve a történelem könyvekben attól függ, hogy végül elmondja-e az igazságot a múltjáról és a nem demokratikus előmeneteléről, mely az elnökségig juttatta.
Mindenesetre a régi világrend hatalmi brókerei a Bilderberg találkozón gyülekeztek a múlt héten, mely egyértelműen pánikban telt az Egyesült Államok és Ázsia közötti fejlemények miatt. A legtisztább jele, hogy valami megváltozott a régi világrenddel kapcsolatosan, hogy hatalmas nyilvánosságot kapott a Bilderberg találkozó a propaganda sajtóban. Az összeesküvés hírügynökségei, mint az AP, a Reuters, a BBC stb. mind ott voltak. Hirtelen ahelyett, hogy tagadták volna, hogy ott találkozó folyik, ezek a propaganda üzletek arról kezdtek beszélni, hogy a világ legerősebb emberei gyűltek össze. Szintén példátlan nyilvánosságot biztosítottak az irányított ellenzéki erők, mint Alex Jones és David Icke. Jones-t például széles körben emlegette a cionista Dridge Report, a BBC stb., ami úgy tűnt, hogy egy összehangolt kampány. Jones-t kapcsolatba hozták a cionista szeszcsempész Bronfman gengszter családdal.
Nem értek egyet a fenti zsidóellenes csúsztatott cikkel, de azt elmondhatom, hogy a nagymamám, aki személyesen ismerte a Bronfman család előző generációjának tagjait, gengszterekként gondolt rájuk. Szerencséjüket az Al Caponénak csempészett kanadai piával csinálták meg.

David Icke-ot a Rockefeller bűnöző családdal kötötték össze.
Ami mindkét ellenőrzött ellenzéki személyiségben közös, hogy valódi összeesküvés információkat szereztek, mint például az a tény, hogy a központi bankok monopóliumok magántulajdonában vannak, aztán végül egy csali manőverrel az "idegenekre" hárították a felelősséget anélkül, hogy bármilyen hiteles bizonyítékuk lenne erről az állításról.
Ami egyértelműen bizonyítható, hogy a magánbankok mögött álló családok népességcsökkentést és háborúkat támogattak. Döntő bizonyítékok vannak arra, hogy kapcsolódnak a 911 és 311 tömeggyilkos terrortámadásokhoz. Teljes kudarcot vallottak a szegénység véget vetésében, a környezeti pusztítás megállításában és a rejtett emberi potenciálok fejlesztésében. Holnap 611, és jobb, ha nem próbálkoznak semmi hülyeséggel. Le kell köszönniük.




2013. július 07. 11:11 
Hunhír.info
A németek a kor legerősebb hadseregével indultak a magyarok kiirtására. Árpád vitézei viszont úgy törték le a bajorok kevélységét, hogy 120 évig felénk sem mertek nézni. A magyar történelem egyik legfontosabb eseménye, a pozsonyi csata. Magyarország és a magyarság itt bizonyította be végérvényesen Kárpát-medencei, az idők kezdete óta létező létjogosultságát.

899-ben már az itáliai király háromszoros túlerőben lévő seregét verték el saját országában. Ráadásul olyan fölénnyel, hogy a telet is ott töltötték, csak a következő évben indultak haza. Gyors egymásutánban még öt hadjáratban gyűrték le a nyugatiakat. A Svábföld, Frankföld, Szászföld és Bajorország alkotta Keleti Frank Királyság, az akkori Európa egyik legnagyobb hatalma nem nyugodhatott bele, hogy visszatértek Atilla utódai, és nem tűrhette egy erős állam megszilárdulását közvetlen szomszédságában.
A nagy összecsapás ideje 907-ben jött el, amikor is IV. (Gyermek) Lajos keleti frank király kiadta a parancsot: "elrendeljük... hogy a magyarok kiirtassanak".
A magyarok hagyták előrenyomulni a páncélba öltözött nehézkes hadat a mai Poszony környékéig, majd július első napjaiban - a csatát valamikor július 3-7. közé tehetjük - villámgyorsan megsemmisítették a déli hadoszlopot. Felgyújtották a hajókon érkező hadtápot, majd még éjjel átúszattak a folyón és másnap a déli seregtestre is döntő csapást mértek.

"Mintha fürge lovaikkal akarnák áttörni a harcvonalat, nagy erővel támadnak, hatalmas nyílfelhőt bocsátanak ki. ...elsöprő rohammal ott teremnek, ugyanolyan hirtelen eltűnnek, először menekülést színlelnek, majd lovaikat megfordítva támadnak, nyilaznak, és dárdát vetnek, jobbról, balról, szemből vagy éppen hátulról körbe száguldoznak, kifárasztják a mieinket, majd minden oldalról ránk rontanak, a megfáradt bajorokat letiporják, legyilkolják..." - tudósít a krónikás.

Valóban, a csatatérről kevés német menekült élve. Odalettek a vezérek és a tartalékcsapatokkal hajón érkező Lajos király is hajszál híján tudott csak elmenekülni. A Sváb Évkönyv szerint: "A bajorok kilátástalan háborúja a magyarokkal, Liutpold herceget megölték, övéinek féktelen kevélységét letörték, és a keresztények alig néhányan menekültek meg, a püspökök és grófok többségét meggyilkolták. A bajorok teljes hadseregét megsemmisítették a magyarok."

A mi szempontunkból viszont ez volt a magyarság legnagyobb, sorsdöntő győzelme Atilla örökségében.Magyarország itt bizonyította be végérvényesen Kárpát-medencei, az idők kezdete óta létező létjogosultságát. Két nap elég volt ahhoz, hogy Európa egyik nagyhatalmát, a világ akkori legmodernebb hadseregét tönkreverjük. Ezután bő 120 évig ellenség nem lépett a magyarok földjére. 


2013 július 6-án a csókai Móra Ferenc MME Gyűjtők és Nemzeti történelmi és kulturális örökség szakosztályának tagjai koszorút helyeztek el Csókán az iskolaalapító Borbély Károlyné Otrokóczi Franciska sírjára, halálának 123. évfordulója alkalmából.
Valamivel később megkoszorúzták Móra Ferenc a katolikus templomra néző köztéri mellszobrát aki az Egyesületünk névadója, születésének 134. évfordulója alkalmából.
Ezt követően az egyesület székházában történelemórát tartottak, megemlékeztek a 907 július 4. és 6. között lezajló pozsonyi csatáról. Ez a csata volt a magyarság életének legfontosabb csatája, mivel az egyesített nyugat-európai seregek vereséget szenvedtek, annak ellenére, hogy Gyermek Lajos frank-bajor uralkodó a csatába indító rendelete így szólt:,,...elrendelem, hogy a magyarok márpedig kiirtassanak!" Árpád itt veszítette el három fiát, Tarhost,Üllőt és Jutast. Ő is a csatában szerzett sebekbe halt bele a diadal után.
A magyar történelem legszégyenteljesebben elhallgatott győzelméről van szó, amit külföldön is tanítanak.
Tisztelettel Csonti István 








Bécs, 2013. 07.07.
Tisztelt Szerkesztőség !

Nagy figyelemmel követem a Tavares jelentés körüli vitákat és látom, hogy több cikk és műsor foglalkozik ezzel a témával.

Talán jó, ha tudják, hogy az 
osztrák alkotmány - egy kivétellel - egyáltalán nem tartalmaz alapvető (emberi ) jogokat. Osztrák törvényhozásban az alapvető emberi jogokat csak az 1867 -ben, még a monarchia alatt megszületett törvényben - "Staatsgrundgesetz über die allgemeinen Rechtes der Staatsbürger für die im Reichsrate vertretenen Königreiche und Länder " (Állami Alapvetö Törvény) - lehet megtalálni.
Az egyetlen alapvető jog, amelyet az osztrák alkotmány tartalmaz, a 
jogegyenlőségről szól, de ez a jog sem emberi jog, hanem csak állampolgári jog :
Art. 7 B-VG: " 
Alle Bundesbürger sind vor dem Gesetz gleich" (Minden szövetségi polgár a törvény előtt egyenlő).
Az 1867- es állami alapvető törvény szintén csak az állampolgárokra hivatkozik: Art. 2 Staatsgrundgesetz: 
"Vor dem Gesetz sind alle Staatsbürger gleich" (A törvény előtt minden állampolgár egyenlő). ( A jogegyenlőség Ausztriában csak az EU-Charta alapján alkotmányos jog.)
A jogegyenlöség alapvetö emberi jogi elve hiányzik az osztrák alkotmányból és ez nem zavar senkit. Mert minden állam alkotmánya belügy. Kifogás egy alkotmány ellen csak olyan esetben lenne igazolt, ha a demokrácia alapvető normái vannak megsértve. ( például ha a választások csak minden 12. évben lennének vagy ha a válsztási jog korlátozva lenne)
De a lényeg az, hogy minden állam - az Európai Unióban is - alkotmányautonómiával él. Az Európai Unió - és szintén az Európa Tanács - jogellenesen avatkozik bele Magyarország szuverenitásába és megsértik a saját jogokat és szerződéseket, mert a 
politikai cél az államok szuverenitásának és a népek önrendelkezésének felszámolása.
Az állam szuverenitásába való beavatkozással az Európai Unió és az Európa Tanács nem csak a saját jogot sérti, hanem a következő nemzetközi normákat és alapelveket is :
1. A népek önrendelkezése:
ENSZ Alapokmány 1. Cikkely (2) bekezdése
Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezményokmánya 1. Cikkely
Helsinki Záróokmány VIII cikkely
2. Az államok szuverén egyenlősége:
ENSZ Alapokmány 2 cikkely 1. pont
Helsinki Záróokmány I. és VIII cikkely
3. Nem beavatkozás elve:
ENSZ alapokmány 2. cikkely, 7. pont
Helsinki Záróokmány VI. cikkely
4. "Pacta sunt servanda:
A szerzödések jogáról szóló bécsi egyezmény (Bécsi Egyezmény) 26. cikkely 
"Minden hatályos szerzödés kötelezi a részes feleket, és a szerzödést jóhiszemüen
kell végrehajtaniuk"

5. Bona fides - kölcsönös bizalom elve :
Bécsi egyezmény 31. cikkely (1) bekezdés
Az állam szuverenitásának és a népek önrendelkezésének megsértése egész Európának szól.
Ebben a történelmi és egész Európa számára létfontosságú harcban a magyar kormánynak és a magyar népnek sok sikert kívánok.

Szívélyes üdvözlettel es együttérzéssel 
Eva Maria Barki 





2013.07.07, 15:03 
Nemzeti Hírháló
2013. június 29-én, szombaton, a Pilis kapujában Pomázon, a Magyar Vár Tábor területén bontott zászlót.

Meg kell jegyeznem, hogy alapból nem vagyok híve a pártoknak, mert megosztják társadalmunkat. Jelenleg csak politikai pártok szólhatnak bele az életünket minden tekintetben meghatározó dolgokba, és a hazai politika színterén nincs olyan ütőképes politikai párt, amelyik a kisgazda érdekekért eredményesen harcolni tudna.

Nem véletlen, hogy a hazánkat gyalázatos módon eláruló Rákosi Mátyás és Orbán Viktor is első "nagy" lépéseként a Kisgazdapártot verte szét. Szanaszét!

A nemzetközi nagytőkének immár leplezetlen törekvése, hogy hazánkat teljesen tönkretegye, a magyarságot őshazájából mielőbb elűzze; és ha ez nem megy, akkor kíméletlenül kiirtsa! A vesztünket immár nyíltan akaró ellenségeink, és az ezek aljas érdekeit kiszolgáló nemzetvesztő hazai hatalom számára egy megalkuvás nélküli, valódi nemzeti érdekeket képviselő kisgazdapárt igen nagy veszélyt jelenthet, mivel a kisgazdák jogos érdekei mindenhol találkoznak az egész társadalom létérdekeivel. Ellenségeink pedig nagyon nem akarják, hogy létrejöjjön egy általános társadalmi összefogás; hogy ennek szükségessége a döntő többség számára egyszer nyilvánvalóvá váljon.

Ütőképes nemzeti párt tehát olyan a vesztünkre törő ellenségeink számára, mint ördögnek a tömjénfüst.

A többszörösen cserbenhagyott kisgazdák érdekérvényesítés nélkül maradtak, ezért egy kisgazda érdekeket foggal-körömmel védő parlamenti pártra a törvényhozásunkban igazán nagy szükség van! - hiszen akadálymentes és biztonságos élelmiszerellátás a mi vitathatatlan létérdekünk.

Most a Fidesznek "köszönhetően" létérdekünk került végveszélybe; a földforgalmi törvényt óriási tiltakozás ellenére is sikerült Orbán Viktornak keresztülvinnie. E nemzetvesztő törvénynek a leglényegesebb eleme az, hogy hazánk piacát földvásárlás tekintetében több mint 500 millió ember számára nyitotta meg, és ezek között több százezer olyan potenciális földvásárló van, aki jelentős tőkével rendelkezik, és csak a pillanatra várnak, hogy felvásárolják a magyar termőföldet; hogy kirántsák talpunk alól a mi hős Apáink, Anyáink vérével áztatott Szent Magyar Anyaföldet!

Tipikus orbáni "igazság", hogy idegenek nem vásárolhatnak hazánkban termőföldet. Ez valóban így igaz, és ezt harsogja a lakájmédia is! Ám az, hogy ki számít idegennek, ezt hazánkban még mindig nagyon kevesen tudják. A nagy és aljas orbáni hazugság éppen abban rejlik, hogy elhallgatják éppen azt a nagyon fontos meghatározást, hogy ki számit, ill. ki nem számít idegennek. Nos, a való igazság az, hogy idegennek csak a nem Európa-uniós állampolgárok számítanak. Ebből következik az, hogy termőföld vásárlás szempontjából több mint 500 millió Eu-s állampolgár nem idegennek, hanem hazainak számít. És akkor se száma, se szere nincs a sok trükknek, amellyel a magyar föld gyakorlatilag bárki idegen számára, bármekkora tételben megszerezhető, megvásárolható.

Amikor az új orbáni földforgalmi törvény a moratórium lejártával, 2014. május 1-én hatályba lép, akkor a hazai élelmiszertermelő gazdák szépen sorban tönkremennek. Az eltékozolt magyar föld új multi-milliárdos tulajdonosainak pedig semmilyen érdeke nem fog ahhoz fűződni, hogy a hazai élelmiszerellátást biztosítsa. Emiatt hamarosan elérkezik az idő, amikor nem lesz már mit ennünk: hiába is lesz rá még pénzünk! A jó minőségű, egészséges élelmiszer már ma is vágyálom csupán.

A magyar paraszt, de minden országban az élelmiszert megtermelő földműves az összes közül a legjobban kiszolgáltatott termelő réteg. Hogy a paraszti élet mennyire viszontagságos, hogy a Magyar Paraszt munkája számomra mennyire áldásos, arról bővebben itt olvashatnak: 
http://www.nemzetihirhalo.hu/index.php?lap=public&iro=szabolcs&cikk=13#cikk

Az újjáélesztett Kisgazdapárt elnöke Dr. Horkovics-Kováts János, akit én jól ismerek, igen nagyformátumú, több nyelvet is beszélő, komoly hazai és nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező magyar ember. Többek közt Ő a Hun TV gazdája, szerkesztő riportere is. Érdemes nézni tehát a Hun TV-t.

Horkovics-Kováts Jánost minden tekintetben jó szívvel ajánlom, mert a magyarság érdekében nagyon sokat tesz; már eddig is igen nagy áldozatokat hozott. A párt irányításában maga köré komoly embereket vett; a párt minden irányban nyitott, mely irány hazánk felemelkedését szolgálja!

Minden párttól, s viszálytól, jobb- és baloldaliságtól teljesen függetlenül, meg kell végre értenie mindenkinek; meg kell végre értetnünk mindenkivel, hogy amikor a magyar termőföld felvásárlása megkezdődik, (2014. május 1.) akkor gyakorlatilag az utolsó óránk ütött! Hacsak valamilyen csoda folytán, (Isten közvetlen beavatkozásával) ez a hazaáruló, nemzetvesztő politika zátonyra nem fut!

2014. május 1-vel óriási kereslet fogja felverni a termőföld árakat, ezért magyar ember többé földhöz nem juthat. Aki minden nehézség ellenére úgy dönt, hogy megtartja saját kis földjét, és tovább műveli, annak forráshiány miatt versenyképtelen lesz a terméke. Ha mégis lesz ilyen terméke, akkor nem lesz, aki tőle felvásárolja, megvegye. A végén két választása marad: Vagy felköti magát, vagy földjét elkótyavetyéli, s hazáját örökre elhagyja!

Senki ne higgye azt, hogy ezzel a magyar kálváriának vége! A városi embernek ugyanez lesz a sorsa. Előbb nem lesz mit ennie, aztán nem lesz munkája. Ellentétben a gazdálkodást feladó, a földjét olcsón elkótyavetyélni és elhagyni kényszerülő vidéki emberekkel, a városi embernek nem lesz annyi pénze, hogy oda-útra szóló vonatjeggyel elhagyja szülőföldjét. A két választás közül számára csak az első marad!

Gondoljunk csak bele! - ha adósságon kívül már semmink nincs, ha talpunk alatt a föld többé nem a miénk, vajon lesz-e még létjogosultságunk ebben a hazában közülünk várkinek? A hazaárulóknak sem lesz itt semmi keresnivalója, mert aki a sajátját képes elárulni, az mindenre képes. Azt az ellenség sem tartja semmire!

Segítenünk kell most a mi drága hazánkon, mert ezzel végül is magunkon segítünk!

"A haza nem fejőstehén. A haza ugyanolyan, mint az édesanya, érzelmi szálak fűznek hozzá, és ha nem tud adni, akkor mi kell, hogy adjunk neki." /Teleki Pál gróf/

A haza most kér, könyörög! Tisztelettel kérek mindenkit: aki tud, segítse ennek az országos lefedettséget igénylő, dinamikusan fejlődő, messzemenően közérdeket szolgáló pártnak a munkáját!

A megújult Kisgazdapárt zászlóbontásán elhangzott reményt keltő, őszinte beszédek linkjei alább találhatók. A rendezvényen készített képeim a mellékletben láthatók.
http://huntv.info/cb/video/7RB6XR4G69A9/Kelemen-Csaba-beszéde http://huntv.info/cb/video/46GKNBOGB8GH/DrHorkovics-Kováts-János-beszéde http://huntv.info/cb/video/UD75DMBABY4W/Less-Károly http://huntv.info/cb/video/OKGR753UNA76/Kormos-László-és-Bacsó-Ernő-beszéde http://huntv.info/cb/video/1KB2GBSGX2G9/Branimir-Vuketich-beszéde http://huntv.info/cb/video/WNYYHAGGHR23/Tejfalussy-András-elemzése http://huntv.info/cb/video/SSWO4H414YAH/Kubinyi-Tamás-beszéde http://huntv.info/cb/video/NHNH3ONUWBMN/A-legnagyobb-győzelmünk

Isten áldjon minden jó szándékú és hazáját féltő magyart!
Vattay Szabolcs 







Bár a Kúria 2013. július 4-én kihirdetett ítéletét követően - jó néhány internetes "kiváló" portálnak köszönhetően az a hír járta be a sajtót, hogy a bank nyert, az adós vesztett, de ez ebben a formájában nem igaz. Sőt! Ha az ítéletet (az ítélet hangfelvétele) és annak következményeit megvizsgáljuk, akkor nyugodtan kijelenthetjük, hogy a hitelezők nagyobb bajban vannak, mint az ítélethirdetést megelőzően.

Amiről szó van, az nem más, mint az árfolyamrés meghatározása. A bankok korábban az ügyfelek kérdéseire számos kreatív választ szolgáltattak. Volt, aki ezt csak egy elszámolási metodikának jellemezte, voltak olyanok is, akik csak a "nem költség" kifejezést használták - ilyen volt a fogyasztói jogviták peren kívüli megállapodást elősegíteni hivatott, de ebben csúfosan megbukott Pénzügyi Békéltető Testület is-, azonban az egyik kereskedelmi bank ment a legmesszebb, aki "pénzügyileg nem értelmezhető" fogalomnak gondolta. (Megjegyezzük: ennek a pénzügyi szolgáltatónak még van működési engedélye) 

A Kúria azonban kimondta, hogy az árfolyamrés költség, ennek százalékos értéke pedig kötelezően feltüntetendő egy ilyen típusú szerződésben. A perbeli szerződéseben ez nem volt feltüntetve, és alighanem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk, hogy szinte egyetlen szerződés sem tartalmazza. Ismereteink szerint egyetlen egy pénzügyi vállalkozás szerepeltette hirdetményében, de annak tulajdonosa - egy kereskedelmi bank - még ott sem.

A semmiség jogkövetkezményével, az azt kiváltó döntéssel már nem kell foglalkozni, hiszen az egy konkrét keresethez való kötöttségből adódott. A lényegen azonban ez mit sem változtat, nevezetesen azt, hogy az árfolyamrés hiányossága felveti szinte valamennyi szerződés semmisségét.

A döntés azonban tartalmaz még egy fontos elemet, nevezetesen azt, hogy annak változtatását a Kúria észrevette, és ennek mértékét a szerződéskötés időpontjára visszaállította. Nem vizsgálta azonban azt, hogy a változtatás lehetőségére a szerződésben szerepelt-e bármiféle lehetőség, utalt-e egyáltalán erre bármilyen módon a hitelező. Mivel a szerződés érvényessé került nyilvánítva, visszakerül majd az első fokú bíróságra, ahol az elszámolás mellett akár ezt a megváltozott árfolyamrés kérdését is megvizsgálhatja, akár a korábban hatályos Hpt. 213. §. 1) d.pontja alapján. Mivel nem szerepel a szerződésben a változtatás lehetősége -hogyan is szerepelne, hiszen az árfolyamrés sem szerepelt-, annak változtatása más tisztességtelen. Azt pedig már nem lehet visszamenőleg érvényessé tenni. Miért is? Ehhez segítségül hívjuk az Európai Bíróságot, aki egy ítéletében a következőket fogalmazza meg:

"Az Európai Bíróság a 2012. június 14-én hozott Banco Espanol-ügyben (C-618. sz. ügy) úgy foglalt állást, hogy "a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan tagállami szabályozás, [...] amely a nemzeti bíróság számára lehetővé teszi, hogy az eladó vagy szolgáltató és a fogyasztó közötti szerződésben foglalt feltétel tisztességtelen jellegének a megállapítása esetén az említett szerződést e feltétel tartalmának a módosítása útján kiegészítse. " Az Európai Bíróság ezt azzal indokolta, hogy "ha a nemzeti bíróság jogosult lenne arra, hogy az ilyen szerződésekben foglalt tisztességtelen feltételek tartalmát módosítsa, e lehetőség sérthetné a 93/13 irányelv 7.cikke által elérni kívánt hosszú távú célt."

A döntés tehát szépen beterelte a bankot egy zsákutcába, és lehetőséget ad a változtatásra történő hivatkozással arra, hogy immáron visszafordíthatatlanul lerendezze ezt a kérdést az adós javára. Addig azonban -éppen az árfolyamrés kötségként történő elfogadásával, de annak hiányából adódó semmisséggel kapcsolatosan szinte azt kell mondani, hogy érvényesen nem lehetne ma felmondani egy kölcsönszerződést sem, mert az nem tartalmazza az árfolyamrés százalékos mértékét, akkor az már eleve semmis. Mivel ez szemmel is könnyel megállapítható, a rés megváltoztatásából adódóan az elszámolás már nem lehet pontos. A Magyar Bírósági Végrehajtók Kamarája nem véletlenül adta hírül közleményében, hogy az adósok a végrehajtási eljárás megindulását követően azonnal forduljanak a bírósághoz, és kérjék a végrehajtás felfüggesztését, mert a követelés összege vitatható. Magunk részéről úgy gondoljuk, hogy akár a megszüntetés is kérhető azonnal, tekintettel arra, hogy semmis a szerződés. Ebben az esetben viszont - amennyiben ez jogerőssé válna-, a végrehajtást kérő hitelezőnek kell kifizetni a teljes végrehajtási költséget csak azért, mert egy semmis szerződésből adódó követelést akart végrehajtatni.

"A Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara arra hívja fel a devizahiteles adósok figyelmét, hogy keresettel élhetnek az ügyükben eljáró bíróságoknál, végrehajtási eljárásuk felfüggesztésére - értesült az Origó. A kereset benyújtására az adhat jogi alapot, hogy a Kúria csütörtöki döntése értelmében a követelések pontos összege jelenleg nem megállapítható. A végrehajtási eljárások felfüggesztésére csak a foganatosító bíróságok rendelkeznek hatáskörrel."

Így járhatnak a követelést megvásárló cégek is, akinek a nyakán fog maradni az összes követelés, hiszen miért kockáztatnák meg, hogy elindítsanak egy végrehajtási eljárást úgy, hogy nyilvánvaló, hogy a szerződés nem tartalmazza az árfolyamrést. Éppen ezért nem is fognak már vásárolni ilyet, hiszen egy semmis szerződést nem is lehet engedményezni. Ha megteszik, akkor sokat fognak veszíteni.

A folyamatban lévő kilakoltatások is megrekedhetnek, de más a közjegyzők is elgondolkodhatnak azon, hogyan állítsák ki ezek után a végrehajtási záradékot.

Az pedig nem kivitelezhető, hogy a bankok egyesével szaladgáljanak a bíróságra a 6% perilleték befizetése mellett azért, hogy az általuk készített szerződést semmissé nyilvánítsák úgy, hogy részükre kedvező elszámolást találjanak ezek után. Megjegyezzük, hogy a semmiségre csak a fogyasztó érdekében lehet hivatkozni, ez pedig minden, csak nem a fogyasztó érdeke.

Ha tehát ezek után bárki azt mondja, hogy az ítélettel a bankok nyertek, és az adósok vesztettek, annak fogalma sincs, mit jelent az, hogy patthelyzet. Mert ezt történt a Kúria ítéletét követően. Egészen addig, amíg el nem kezdődik ennek a pernek az újabb fejezete. Akkor már nem patthelyzet lesz, hanem egy kivégzéssel egyenértékű ítélet a bank részére. Addig pedig a felek nézhetik egymást, lényegében más nem is nagyon történhet, ami megint csak a semmittevő állam malmára hajtja a vizet azzal, hogy megengedi neki a cselekvés helyett a szlogenek gyártását.
hitelszovetseg.hu

Kapcsolódó:
   
A bankok javára döntött a Kúria
   
Nyertek a bankok! Nem törlik el a devizahiteleket
   
Fidesz: Felháborító a Kúria döntése 





Hajdú Pétert Orbán Viktor a saját házában látta vendégül, és válaszolt a kérdéseire. A miniszterelnök mesélt többek között arról, hogy bizony olykor megviselik a vereségek, mégis úgy érzi, talán a legmagasabb árat nem is ő, hanem felesége fizeti. De szóba került az is, milyen a viszonya a gyerekeivel, vannak-e igaz barátai, hogyan reagálnak az emberek, ha találkoznak vele az utcán, és hogy sosem lesz elégedett a kormány teljesítményével...

Videó: 
http://tv2.hu/musoraink/frizbi_hajdu_peterrel/...

Kapcsolódó:
   
Orbán Viktor otthon nem politizál
   
Orbán Viktor soha nem titkolta: felesége, Anikó támogatása nélkül félember 









július 6, 2013 
The Telegraph Idők jelei
Időkjelei: Az elmúlt években egyre több olyan technológiai újításról hallunk, amelyek mintegy "Isten hangját" utánozva, egyenesen az emberek fülébe vagy fejébe közvetítenek mások által nem észlelhető üzeneteket. Az alábbi cikk, illetve a fenti videó is egy ilyen módszert mutat be.

A német Sky vasúttársaság olyan technológiát fejlesztett ki, amivel a reklámokat, a szerelvények ablaküvegein át, egyenesen az utasok fejébe közvetíthetik. 

A fejüket az ablakra támasztó utasoknak olyan élményben lesz része, mintha a reklámok saját fejükben szólalnának meg, első körben arra ösztönözve őket, hogy töltsék le a Sky Go alkalmazást.

Az újítás egy olyan csontvezető technológiát használ, amilyet a hallókészülékekben, a fülhallgatókban vagy újabban a Google Glass headseteknél alkalmaznak. Lényege, hogy a hangot a koponyán átvezetett vibrációk segítségével juttatja el a fülig.

A Beszélő Ablak elnevezésű kampányhoz készített promóciós videó elmagyarázza, hogy "a fáradt ingázók gyakran fejüket az ablaknak támasztva pihennek utazás közben, amikor is hirtelen arra lesznek figyelmesek, hogy egy hang a fejükben beszél hozzájuk. Az üzenetet senki más nem hallja."

"Amennyiben a Sky Deutschland ügyfelei egyetértenek, az új médium alkalmazását minél előbb elkezdjük," nyilatkozta Ulf Brychcy, a vasúttársaság reklámügynökségének szóvivője.

"Sokan nem szeretik a reklámokat, de ez teljesen új technológia. Lehet, hogy nemcsak reklámra fogjuk használni, hanem mondjuk zenére, szórakoztatásra, utazási információkra, időjárás jelentésre és sorolhatnánk."

A Sky Deutschland elmondása szerint még nem született döntés a kampány elindításáról. 






2013-06-16 19:36:34, 
Hídfő.net

A nagypolitika kannibáljai és az egyszerű, hétköznapi emberevők között csak annyi a különbözőség, amennyi a teljesítményük alapján határozható meg, mert szellemiségük egy és ugyanaz. A szír kormányerők ellen harcoló zsoldosok vezetője, amikor kivágja egy fiatal ellenség szívét és még a meleg húst rágja, akkor egy olyan tettet követ el, melynek a lényege teljes mértékben megegyezik azzal a politikával, mely egy ország szívét vágja ki, és emészti meg. A cionista, tömeggyilkos USA épp olyan kannibál, mint az általa támogatott banditavezér. Csak népeket akar felzabálni. Korea, Vietnam, Irak, Afganisztán (hogy csak a nagyobb zabálásait említsük) sok millió halottja pontosan annak a szellemiségnek az áldozata volt, amit most Szíriában művelnek a kannibálok.

Ez az emberevés nem a létszükséglet szüleménye, hanem egy sátáni rítus. Úgy Szíriában -ahol már tömeges méreteket öltött a banditák soraiban-, mint az USA esetében, amely olyanokat mészárolt és mészárol milliószámra, akik még önerőből hatásosan védekezni sem tudnak. Nem a terület, az ideológia, vagy a fenyegetettség készteti erre, hanem a gyilkolási vágy. Egy kannibálösztön alapú, pszichopata rendszer kielégülése, pontosan úgy, ahogy a szívzabáló banditánál is az.

Vér és mocsok mindenhol, amerre járnak, százezreket égetnek el elevenen, és ami a legszörnyűbb, ebbe a sátáni rítusba alapelemként szerepel az arlingtoni katonai temető temetési szertartása is. Az egyik helyen véres kézzel, a másikon fehér kesztyűben áldoznak a sátánnak. Mindenhol csak a halál és a nyomorékság.

Ez a sátáni népség igyekszik magára ölteni az angyalok ruháját, de kilóg a sátánpata, mert a pszichopatákra jellemzően kritikus helyzetben nem tudja megtagadni valódi lényegét. Keresztényekként jelennek meg a tömeggyilkosságaik színhelyein, de a sátáni szellemiség megnyilatkozásakor, az emberevéskor, nem tudnak sötét ösztöneiknek parancsolni, és a tett elkövetésének bírálata helyett maximális támogatásukról biztosították a férgeket.

Amikor már ilyen nyíltan jelenik meg a sátáni erőszak és emberpusztítás, akkor tudható, hogy eljött a végső időszak. Már nincs sem idejük, sem erejük a maszkírozásra, és mert már mindenki tudja, hogy minden állításuk hazugság, ezért a propagandára sem fordítanak elég energiát. Leáldozóban a fekete napjuk, a 7 milliárd ember szemében nem mások, mint paraziták. Nem csak a népeket zabálják fel, hanem a Föld energiáinak nagy részét is. Csak azért, hogy gyilkolni tudjanak. Ez egyre nagyobb tömegek előtt válik nyilvánvalóvá, és egy rövid időn belül egyedül kell szembenézniük nem csak az egész világgal, hanem a saját mérhetetlenül nagy bűneikkel is.

Készülődik a nagy kannibál, hogy átvegye az igazi zabálást a kis kannibáltól. Hazudik, mint a vízfolyás, vegyi fegyverekről, tömegpusztító fegyverekről, inkubátor-gyilkosokról, mikor, miről. Ebben nagyok, de már igen vergődés szagú ez a művelet. Eddig mindenhol vereséget szenvedtek katonai vonatkozásban, de ez lényegében nem érdekli őket, mert a kannibalisztikus gyilkolás a végcél. Nem győzni mennek Szíriába sem, hanem csak gyilkolni. De nagyon úgy néz ki a helyzet, hogy ebben a műveletben űzött vad lesz a vadászból. 7 milliárd vadász, kőbaltás és szuper-technikával rendelkező óriási erő, tehát az egész emberiség fog rájuk vadászni, ha átlépik a "piros vonalat". Na és persze a cinkosaikra és a zsoldosaikra is. Most épp ezen a vonalon állnak. Összesen sincsenek 100 milliónyian. Rendkívül rossz arány, különösen, ha azt is számításba vesszük, hogy a haditechnika területén is igen nagy a hátrányuk. Az emberanyagról már nem is beszélve. Fajtalankodók, nők, börtönlakók, hontalanok alkotják a hadseregük többségét.

Valahogy el kell pusztulni annak, ami ellene van az egész Teremtésnek. Lehetőleg a saját hülyesége legyen a végrehajtó. Az ehhez nélkülözhetetlen zűr-zavar már minden olyan helyen megjelent, mely a hatósugarukban van. Rendet teremteni már az orwelli módszerekkel sem lehetséges. Fellazult minden, a kártyavár végveszélybe került.

Szép idők jönnek, nagy ajándék a sorstól, hogy ennek tanúi lehetünk.
Kassai Ferenc - Hídfő.net

Kapcsolódó:
   
Elharapódzott a cigányterror a veszprém megyei Gógánfán 





2013. július 05., péntek 19:02 MTI - 
MNO
Az amerikai függetlenség napján, csütörtökön a látogatók minden eddiginél nagyobb tömegét fogadta a Smithsonian Folklife Festival, és ezen belül a Magyar örökség - Az újjáéledés gyökerei fesztiválprogram Washingtonban. A népművészek, néptáncosok bemutatkozása mellett Dresch Mihály szaxofonos és Lukács Miklós cimbalomművész folk-jazz koncertje is sikert aratott.

"Kedvező, hogy a fesztivál magában foglalja július 4-ét, Amerika függetlenségi napját, mivel így a korábbinál sokkal nagyobb közönségnek tudjuk bemutatni a magyar kultúrát, hiszen ilyenkor az egész országból, mindenhonnan jönnek látogatók ide, Washingtonba. Nem kizárt az sem, hogy ilyenkor lelátogatnak a (fesztiválnak otthont adó) National Mallra vezető amerikai politikusok is" - hangsúlyozta Szapáry György nagykövet.

"Nagyszerű népi játékokat hoztunk ki ide, a fesztiválra, amelyek meglehetősen népszerűek az amerikai családok körében" - mondta Molnár József, a szentendrei skanzenmúzeum pedagógusa, miközben a gólyalábon egyensúlyozni próbálkozó fiatalok csoportjára felügyelt.

A nemcsak a passzív befogadásra vágyó látogatók megpróbálkozhattak a mocsárjáróval, a métával vagy éppen a négyszemélyes sítalppal. A kisebbek hintalóval, rongybabával és talicskával játszhatnak a fesztivál egyik legnépszerűbb helyén, a parasztház udvarán. "Azt figyeltem meg, hogy a családok nagyon szívesen játszanak együtt, nagyon nyitottak, szívesen fogadják a segítséget, és szinte minden játékunkat kipróbálják. És nem adják fel könnyen: addig próbálkoznak, amíg nem sikerül, és nagyon élvezik" - tette hozzá.
Elképedve nézték a tizennégy nemzedékre visszamenő családfát

"Az összes kiállítónak és fellépőnek ma van a csúcsnapja, és sok az érdeklődő, mert érzik, hogy itt csúcsminőségű kézműves munkát tekinthetnek meg" - jelentette ki Sütő Levente fafaragó, aki a saját és a fivére, Gábor munkáiból egy székely szobát rendezett be a magyar fesztiválfalu területén. "A Smithsonian ritka bemutatkozási lehetőség, és abból kiindulva, hogy most vagyunk itt először, Magyarország talán 80 év múlva mutatkozhat be itt ismét" - mondta.

A vendégek elképedten szemlélték a vargyasi Sütők nemzetségéből származó mesternek a szoba falára kifüggesztett, tizennégy fafaragó nemzedékre visszamenő családfáját, amelynek történetét Koós Károly írta meg 1972-ben. Elismerő bólogatással hallgatták történeteit a Dániában és Japánban elvégzett munkáról, és arról, hogy Kőrösi Csoma Sándor emlékére egy tulipános ládát adott át személyesen a dalai lámának. Sütő Levente Washingtonból Santa Fébe tart, a világ legnagyobb népművészeti vásárára és fesztiváljára, ahol tavaly óta elsőként és egyedül képviseli Magyarországot.
Mintha az ember felülne egy főnixmadárra és repülne vele

"Ma mozog, pörög a város, ma, a függetlenség napján sokkal többen vannak, mint korábban" - mondta Fitos Dezső táncos-koreográfus, a magyar bemutatkozás táncos programjainak fő felelőse. "Az amerikai közönség nyitott és hálás. Ami tetszik neki, azt azonnal megtapsolja, nem úgy, mint a hazai nézők, akik azt várják, hogy fokozható-e a hatás. Abszolút sikert arattunk a körükben" - tette hozzá.

Videó: 
http://www.youtube.com/watch?v=Usqvp5XQp5o

"Az amerikaiak számára ez egy alkalom arra, hogy ráérezzenek bizonyos dolgokra Magyarországgal kapcsolatban a zene, a gasztronómia, a népi építészet révén. Nagyon jó, hogy ezeket a dolgokat közelebb hozták az amerikaiak számára, akikből ez talán rokonszenvet vált ki, mert tele van a Kárpát-medence szép dolgokkal" - fogalmazott Dresch Mihály szaxofonos, aki Lukács Miklós cimbalomművésszel együtt New Yorkban és Washingtonban is folk-jazz koncertet adott az amerikai-magyar fesztivál alkalmából.

A kérdésre, hogy a fellépései során az amerikai közönség érezte-e, hol a határ az erdélyi népzene és a jazz motívumai között, a muzsikus így válaszolt: "Nem ez a lényeg, hogy szét tudja-e választani a hallgató a népzenét és a jazzt, vagy sem. A lényeg az, hogy zene szól-e vagy sem, vagyis az, hogy ez egy egységes hangzás-e, avagy töredékekből áll. A szándék legalábbis az, hogy a benyomás olyan legyen, mintha az ember felülne egy főnixmadárra és repülne vele."

Kapcsolódó:
   
Az idei fesztivál vendége: Magyarország  


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése