2015. február 13., péntek

Megvárjátok , hogy a zsidók Ukrajnát csináljanak Európából, vagy leépítitek őket.



Megvárjátok , hogy a zsidók Ukrajnát csináljanak Európából, vagy leépítitek őket.





Putyin figyelmeztetése 

Jevgenyij Alekszejevics Fjodorov orosz parlamenti képviselő Putyin szavaihoz fűz félreérthetetlen magyarázatot: "Washington és Berlin lenne elhamvasztva."

A felirat a német felirat alapján készült, amiért köszönet egy jó barátnak. 
https://www.facebook.com/sevaster1 


- Jó napot, Jevgenyij Alekszejevics, köszönjük, hogy válaszol kérdéseinkre.

- Üdvözlöm!

- Kérem kommentálja, amit Putyin úr két napja mondott, amikor az ukrán hadsereget a NATO idegenlégiójának nevezte, és hogy ez feljogosít bennünket atomfegyverek bevetésére az agresszor-államok ellen.

- Mit ért pontosan ez alatt?

- Azt hangsúlyozta, hogy a NATO országok agressziót követtek el Ukrajna ellen. Óva intett, hogy ha erről a területről Oroszország ellen is agresszióra kerül sor, azt nem ukrán agressziónak, hanem NATO agressziónak tekintjük. Ezzel az orosz védelmi doktrína szerint az atomrakéták céljait is kijelölte. Nem Kijev hajt végre támadást, tehát az atomrakétákat sem Kijevre kellene irányítani védelmi intézkedésként, hanem mindazon országokra, amelyek az agressziót elkövetik.
És ezek a NATO tagállamok. Óva intette a NATO tagállamokat, hogy egy Oroszország elleni ukrán területről indított támadás estén az orosz védelmi doktrína megengedi atomfegyverek bevetését ezen országok ellen. Nem Kijev vagy Harkov ellen, ahogy gondolják.
Azt szeretnék, hogy orosz az oroszt semmisítse meg, ők pedig - minden szép és jó - bevonulnak a kiürült területeinkre. Nem fog sikerülni. WASHINGTON ÉS BERLIN LENNE ELHAMVASZTVA.

- Nem a botot harapjuk, hanem a kezet?

- Pontosan így értette. 



Nyílt levél Ukrajna népeihez 



2015. 02. 7. 11:22 
alfahir.hu
Nyílt levelet intézett Vona Gábor az ukrán konfliktus résztvevőihez. A nemzeti párt által szombat délelőtt kiadott levelet alább változtatás nélkül közöljük:

Történelmi felelősségünk teljes tudatában, őszinte szándéktól vezérelve, tiszta lelkiismerettel szólunk most az Ukrajnában harcoló felekhez, Ukrajna népeihez s az eleddig az eseményeket csak tétlenül szemlélő Európa országainak vezetőihez.

A Jobbik mint Magyarország második legnagyobb pártja aggodalommal követi nyomon a nap mint nap végbemenő tragikus eseményeket, amelyek megszámlálhatatlan élet kioltásával borítják gyászba és megannyi vérrel öntözik a hajdan szebb napokat látott Kelet-Ukrajnát. A Jobbik felelős politikai erőként ezúton szeretné áttörni elsőként itt, az Európai Unióban a hallgatás falát és a lehető legőszintébben szólni az érintett felekhez és Európa minden népéhez!

Mi azon dolgozunk Magyarországon, hogy minden lehetséges eszközzel megakadályozzuk a további vérontást, a háború eszkalálódását. Mi, magyarok békében szeretnénk élni Európa minden népével. Nem a népekkel van bajunk, hanem azokkal a gátlástalan, hazug kormányokkal, akik értelmetlen háborúkba sodorják népeinket. Egyetlen magyar, ruszin, lengyel, orosz vagy épp ukrán áldozatot sem fog tudni pótolni soha többé egyik felelőtlen kormány sem! Az elhunytak már közös veszteségeink, akik éppúgy fájnak és hiányoznak nemzeteinknek, mint saját családjaiknak. Azonban hogy elkerüljük a további áldozatokat, nem maradhatunk tétlenek, és őszintén kell beszélnünk a nagyvilág közvéleménye előtt.

Arra kérjük az ENSZ közgyűlését, a világ nagyhatalmainak és Európa nemzeteinek vezetőit, hogy ismerjék fel végre az igazságot és ne hagyják figyelmen kívül a tényeket. Nem csak az minősül szörnyű bűncselekménynek, ha Párizsban lőnek le újságírókat, karikaturistákat. Nem csak az elítélendő, ha ártatlan palesztinok és zsidók halnak meg a független palesztin állam hiánya miatti konfliktusokban, és nem csak az a különös kegyetlenség, ha Nigériában, Irakban vagy Szíriában mészárolnak le keresztényeket. Az is emberiesség elleni bűntett, amikor Kelet-Ukrajnában egy állam reguláris hadserege ártatlan civileket gyilkol, akiknek semmibe veszik akaratukat, döntésüket.

Arra kérjük az európai állampolgárokat, hogy ne csak Charlie-k legyenek, hanem donyeckiek és luhanszkiak is, vagy egyszerűen legyenek csak olyan igazságkereső, szolidáris emberek, akik nem ismerik a kettős mércét! Ne csak Párizsban vonuljanak milliónyian az erőszak ellen, hanem Kijevben is demonstrálják az egyetemes emberi értékeket, megmutatva azt, hogy nem csak a gazdag nyugati állampolgárok élete fontos, hanem egy igazságtalan háborúban a mindenüktől megfosztott kelet-európai földönfutóké is!

Ugyanakkor velünk együtt álljanak ki minden nép és nemzet önrendelkezése mellett! Vallják velünk együtt, hogy minden ember döntése, joga és politikai véleménye egyaránt fontos, amelyek nem hierarchiában rendeződnek, hanem egyenrangúak!
Nekünk, magyaroknak, ruszinoknak, lengyeleknek, ukránoknak és oroszoknak békében kell élnünk egymással, és nem engedhetjük meg, hogy külső erők munkálkodása miatt, kívülről pénzelt és felheccelt végrehajtók parancsára egymás vérét ontsuk.

Nekünk, magyaroknak nem ellenségünk sem az ukrán, sem az orosz. Most azonban egy olyan háborúba kényszerítik és kényszeríthetik a továbbiakban is népeinket, honfitársainkat, amelyek mindhárom félnek pótolhatatlan veszteségeket okoznak. Az eddigi veszteségeinkért sem országok vagy nemzetek a felelősek, hanem kizárólag azon politikai körök és kormányok, akik úgy gondolják, hogy hatalmi potenciáljuk arra is feljogosítja őket, hogy kényük-kedvük szerint játszadozzanak milliók sorsával és életével anélkül, hogy felelősséget kellene vállalniuk tetteikért. Hisszük, hogy a béke és az igazság pillanata mielőbb eljön, és a felelősségre vonást e szörnyűségekért egyik érintett sem kerülheti el.

Szeretnénk tisztelettel szólni a szabadságukért küzdő felkelők katonai és politikai vezetőihez is.

Mi, magyarok nem lehetünk elég hálásak és nem tudjuk eléggé megköszönni a szabadságharcosoknak, hogy a kényszerrel az ukrán hadseregbe besorozott magyar és ruszin testvéreink bajba jutott tagjainak életét igyekeznek megkímélni és lehetőségükhöz mérten segítenek nekik hazajutni. Köszönjük és ezúton is azt kérjük, tegyenek továbbra is tanúbizonyságot emberi nagyságukról, és kíméljék a magyarokat, ruszinokat és mellettük azokat a nemzeti közösségeket is, akiket az ukrán kormányok évtizedek óta elnyomnak, de most ágyútöltelékként szeretnének feláldozni, ezáltal is megváltoztatni az etnikai arányokat Ukrajna egyes területein.

Hisszük, hogy ez a mészárlás mielőbb véget ér, és megfelelő módon, illő körülmények között mielőbb meghálálhatja majd a magyar és a ruszin nemzet a testvéreiért tett emberi gesztusokat.

Végezetül szeretnénk a legőszintébb tisztelet hangján szólni ukrán szomszédainkhoz is.

Senkinek sem jó egy olyan kormány, amely az USA által pénzelt és véres áldozatokat követelő puccsal került hatalomra és kizárólag kenyéradó gazdáik parancsait követi. Senkinek sem jó egy olyan kormány, amely saját népeit uszítja egymás ellen, és elpusztít, leromboltat mindent, mert ezt diktálja hatalmi érdekük. Senkinek, így az ukrán népnek sem lehet jó egy olyan kormány, amely a háborút, a kényszermozgósítást használja hatalma megtartására, erejének fitogtatására, állampolgárainak félelemben tartására. Az a kormány, aki sem az állampolgáraira, sem az ország gazdaságára, javaira, fejlődésére nincs tekintettel, sőt elpusztítja mindazt, nem lehet tovább hatalmon.

Az a kormány, amely idegen érdekeket szolgál és saját állampolgárait fordítja szembe egymással, önnönmagáról bizonyítja, hogy saját maga az idegen, így nem méltó népei vezetésére.

Egy felelős ukrán kormánynak az lenne most a feladata, hogy a népei közötti békét haladéktalanul megteremtse és fenntartsa, hogy ellentmondjon annak a nyugati befolyásnak, amely saját geopolitikai céljai miatt képes volt polgárháborút kirobbantani Ukrajnában. Egy felelős kormány tiszteletben tartja nemzeti kisebbségeinek emberi méltóságát, állampolgári jogait, legyenek azok akár ukránok, oroszok, magyarok, ruszinok, lengyelek vagy románok. Megérti és elfogadja azok demokratikus úton hozott döntéseit, ha másként képzelik a jövőt, főleg ilyen tragikus események után.

A Jobbik itt, Magyarországon és szerte Európában mindent megtesz Ukrajna békéjéért, az Ukrajnában élő népek igazságáért és azok maradéktalan tiszteletben tartásáért. Érjen ez az ígéret bármily keveset is, mégis mérföldkő lehet Európa népeinek tisztánlátásában, mert ezt a levelet az igazság diktálta. A Jobbik minden hazai és nemzetközi fórumot felhasznál arra, hogy az Ukrajna területein háborúba kényszerített népek igazságát mindenki számára világossá tegye és jogaikat másokkal is elismertesse!

A Jobbik vezetőségének és tagságának nevében:
Vona Gábor elnök

Kapcsolódó:
   
Putyin nem akar háborút
   
Ágyútölteléknek szánt kárpátaljai magyarok a debalcevói katlanban - a felkelők anyanyelvükön szólnak hozzájuk
   
Itt a bizonyíték: a donyeckiek hazaengedik a magyarokat
   
A világtörténelem kicsinyke szelete a Magyar kúlturának 


PUTYIN NEM AKAR HÁBORÚT



Oroszország nem készül senkivel sem háborúzni, és kész mindenkivel együttműködni - jelentette ki szombaton Vlagyimir Putyin.
Az orosz elnök az oroszországi Független Szakszervezetek Szövetségének Szocsiban rendezett kongresszusán jelentette ezt ki, egy nappal azután, hogy Moszkvában tárgyalásokat folytatott az ukrán válság rendezéséről Angela Merkel német kancellárral és Francois Hollande francia államfővel.

Az ukrán válság és az Oroszország elleni szankciók kérdésére kitérve Putyin kifejtette: szerencsére nem folyik háború Oroszország ellen, de tagadhatatlanul létezik olyan törekvés, hogy véglegesítsék az elmúlt évtizedekben kialakult világrendet. Olyan világrendről van szó - magyarázta az orosz elnök -, amelyet egyetlen feltétlen hatalommal rendelkező vezető irányít, aki azt hiszi, neki mindent szabad, mások viszont csak azt tehetik, amit ő megenged nekik, s ami csak az ő érdekét szolgálja.

Putyin elutasította ezt a fajta világrendet, ugyanakkor hozzáfűzte: "Senkivel sem készülünk háborúzni, mi arra készülünk, hogy mindenkivel együttműködjünk".

A Kreml vezetője elismerte, hogy a szankciók kétségtelenül károkat okoznak Oroszországnak, de szerinte senki sem jár jól velük. "Az olyan országgal szemben, mint Oroszország, ezek a szankciók nem lehetnek hatékonyak, noha kétség kívül okoznak bizonyos károkat" - mondta Putyin, aki szerint emiatt az országnak fokoznia kell önállóságát, elsősorban a gazdaság terén.

MÉDIAHÁBORÚ: MENEKÜLNEK A SIMICSKA BIRODALOM NAGY ARCAI



Elkezdődött a Hír Tv-s riporterek és műsorvezetők felmondása, a köztévénél akarnak elhelyezkedni, de ott elbocsátások vannak.
A tévécsatorna egyik arcának számító Kovács Andrea a Pesti Srácoknak azt mondta, vállalhatatlan számára a pénteki fordulat, nem szeretne a tévénél maradni. Az Index.hu és a Hvg.hu is úgy tudja, menekül egy másik ismert műsorvezető, Szabó Anett is.  A valasz.hu ezt cáfolta, a lap úgy tudja Szabó Anett nem mondott fel a Hír Tv-nél, jelenleg szabadságon van.
sajtóértesülések szerint a Hír Tv-től távozni akarók többsége abban reménykedik, hogy a köztévénél fog elhelyezkedni. Az MTVA decemberben jelentette be, hogy új hírcsatornát fog indítani.
Pénteken, „lelkiismereti okok miatt” távozott posztjáról Liszkay Gábor, a Magyar Nemzet főszerkesztője, a Hír Tv elnöke, Gajdics Ottó, a Lánchíd Rádió főszerkesztője, Élő Gábor, az mno.hu főszerkesztője, Szikszai Péter, a Hír Tv vezérigazgató-helyettese, Csermely Péter, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese és Szerető Szabolcs, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese. Szerető utóbb meggondolta magát, marad.
"Kineveztem az új ügyvezetőt és a főszerkesztőt, és a dolog el volt rendezve. Az árulóknak szevasz, akit kell még, azt kibaszom, mostantól csak a saját embereimre támaszkodom"
mondta pénteken a Magyar Narancsnak Simicska.
Az MTVA eddig nem zárkózott el a legismertebb hírtv-sek átvételétől, de eközben 177 fő elbocsátásáról egyeztetett a szakszervezetekkel. A Népszabadság kedden arról írt, már elbocsátották a köztévéből a kulturális szerkesztőség három ismert műsorvezetőjét, Giró-Szász Krisztinát, Sipos Anna Szilviát és Mohácsi Szilviát.



JOBBIK: PÉNZBEHAJTÁS HELYETT A KÖZBIZTONSÁGGAL FOGLALKOZZON A RENDŐRSÉG



A Jobbik nem szeretné, ha a rendőrség csak kvótajelleggel, egyfajta pénzbehajtási célzattal működne – jelentette ki keddi budapesti sajtótájékoztatóján Staudt Gábor, a párt országgyűlési képviselője. Hozzátette: korábban a Jobbik az Országgyűlésben is hangsúlyozta, a rendőrségnek inkább a valódi bűnelkövetőkkel kellene foglalkoznia.
Staudt Gábor írásban fordult Pintér Sándor belügyminiszterhez azt kérdezve, hogy elfogadhatónak tartja-e, ha a rendőrök előre meghatározott számban bírságolnak. A jobbikos képviselő elmondása szerint pártjához olyan szóbeli és írásbeli visszajelzések érkeztek, melyek szerint vannak olyan rendőri vezetők, akik meghatározzák, hogy mennyi bírságot szabjanak ki a rendőrök. Emlékeztetett rá, hogy a belügyminiszter többször is tagadta, hogy a rendőrség "pénzbehajtó szervezet" lenne.
Staudt Gábor írásbeli kérdésében arra vár választ, hogy elvárhatják-e a rendőri vezetők a kvótajellegű bírságokat, kötelezhetik-e a rendőröket, hogy előre meghatározott számban büntessenek, valamint lehet-e következménye az állományra nézve, ha ez nem teljesül. Továbbá a képviselő azt is szeretné tudni, hogy a belügyminiszter szabályos gyakorlatnak tekinti-e a pénzehajtást, vagy nem jutnak el hozzá ilyen információk.
Az országgyűlési képviselő leszögezte: pártja álláspontja szerint, bár fontosnak tartják a közlekedési bírságok kiszabását, a rendőri erők nagy részét inkább a közbiztonság javítására kellene fordítani.



REKORDON A KIVÁNDORLÁS, DE TOVÁBBRA SEM TESZ SEMMIT A KORMÁNY



Aggasztó tendenciát igazol a KSH legújabb kimutatása, ami szerint minden eddiginél többen dolgoztak legalább három hónapot Nyugat-Európában. Valós számuk az óvatosabb becslések szerint is meghaladja a félmilliót - írja Farkas Gergely a Jobbik Ifjúság Tagozatának az elnöke keddi sajtóközleményében.
A politikus szerint a kormánypárti kommunikáció ellenére is világos, hogy gazdasági menekültekről van szó, hiszen az alacsony bérek miatt távoznak el hazájukból honfitársaink. Ezt támasztja alá véleménye szerint az is, hogy azokon a szakterületeken, ahol a bérek megközelítik a nyugatiakat, ott a kivándorlás lényegében megállt. Viszont az olyan súlyosan veszélyeztetett szakmákban, mint az egészségügy vagy a szakmunkások, az öt-hétszeres bérkülönbségek miatt még mindig ijesztő arányú a Nyugatra távozás.
A Farkas Gergely közleményében emlékeztetett arra, hogy a kormány még a Jobbik által kezdeményezett országgyűlési vitanapon sem jutott el a probléma felismeréséig, és a hivatalos kommunikáció szintjén még mindig "kalandvágyó fiatalokról" beszél.
A KSH adatai azonban józanító erejűek, a kivándoroltak nem kis része 50 év feletti, akiket nehezen lehetne kalandvággyal vádolni, esetükben a kilátástalan hazai helyzet a fő indok.
A Jobbik közleményes szerint évek óta azért küzdenek, hogy a külföldre kényszerült magyarokat egy olyan ország várja vissza, ami biztos és kiszámítható jövőképpel rendelkezik számukra. Programunkban éppen ezért kiemelkedő jelentőséget kapott a munkahely- és az otthonteremtés kérdése.



Ágyútölteléknek szánt kárpátaljai magyarok a debalcevói katlanban - a felkelők anyanyelvükön szólnak hozzájuk


Egyre kétségbeejtőbb a három oldalról bekerített Donyeck megyei Debalcevót (Gyebalceve) védő kormánykatonák helyzete. De a legkétségbeejtőbb az, hogy köztük vannak a 128. sz. kárpátaljai hegyi dandár tagjai is. A felkelők arcvonalai mögé vakbélnyúlványként beékelődő hadszíntérről egymásnak szögesen ellentmondó hírek érkeztek az elmúlt napokban. A Donyecki Népköztársaság híradásai szerint már teljesen sikerült bekeríteniük az egykor 25 ezer lakosú iparvárost, míg a kormányzati források azt állítják, hogy folyamatos az összeköttetés a védőkkel. Azt azonban ők is elismerik, hogy egyre nehezebb fenntartaniuk az utánpótlási útvonalakat, amelyet a felkelők két oldalról tartanak tűz alatt. Kongatják a vészharangot Az internetes közösségi oldalakon az ostromlott város védelmére hátrahagyott katonák, köztük a kárpátaljai dandár tagjainak hozzátartozói már napok óta kongatják a vészharangot. Beszámolóik szerint a védők már nem csupán a nehéztüzérséget képtelenek használni, de a kézifegyverekhez való töltényből is kimerülőben vannak a készletek. A debalcevói hadszíntér - erről vajon volt-e szó az Orbán-Merkel-találkozón? Ultimátum az elnöknek A helyzet komolyságát támasztja alá, hogy Kárpátalja legbefolyásosabb politikusa, Viktor Baloga, aki a Juscsenko-érában betöltötte az elnöki kancelláriavezető tisztségét, ultimátumnak is beillő levélben figyelmeztette Petro Porosenko államfőt: ne engedje meg, hogy a város ugyanolyan halálkatlanná váljék, mint korábban Ilovajszk és Volnovaha. Ellenkező esetben a kárpátaljai lakosság reakciója kemény és kíméletlen lesz – fogalmazott a honatya. Ddrónnal készített légi felvétel a harcok során elpusztított donyecki repülőtér irányítótornyának romjairól Tíz kárpátaljai halt meg Legalább három újabb magyar áldozata van a Donbaszban folyó harcoknak. Az ukránok hivatalos veszteséglistáján a halottak származása természetesen nincs feltüntetve, és nem is vezetnek róla nyilvános statisztikát. A nevek alapján lehet következtetni arra, ki lehet magyar származású. A szombaton nyilvánosságra hozott 38 fős listán szerepel Kovács Dimitrij, Magyar Alekszandr és Takács András Jevgenyejevics neve. Ungvári és munkácsi hírportálok nem hivatalos értesülései szerint a térségében az elmúlt néhány napban legalább 10 kárpátaljai katona vesztette életét, vagyis csaknem annyi, mint az előző esztendőben összesen. Az ukrán vezérkar vasárnap elismerte, hogy a felkelők a sortüzek szüneteiben a közeli magaslatokról óriási hangszórókon keresztül biztatják megadásra a Walzmanék által golyófogónak odaparancsolt katonákat. A szabad elvonulás lehetőségét az ukrán és orosz nyelvek mellett magyarul, lengyelül és románul is megismétlik. Ezzel párhuzamosan többnyelvű, hasonló tartalmú röplapokat is terjesztenek a városban, melyek közül egy magyar példány az Origó birtokába is eljutott. Frissítés: Népirtás: Kárpátaljáról kétszer annyi fiatalt soroznak be az ukránok A Karpatskij Objektiv nevű ukrán portál által múlt pénteken közölt statisztika szerint Kárpátaljáról arányosan kétszer annyi fiatalt hívnak be, mint az ország megyéiből - közölte az Alfahír. Az összeállításból kiderül, hogy az 1,2 milliós Kárpátalja megyéből 2500 fiatalt kényszerítenek be a seregbe, ez a lakosság 0,24%-a. Ugyanez az arány országosan 0,11%. Hasonlóan magas arányszámot csak a nyugat-ukrajnai Voliny megyében találunk, ahol viszont a lengyel kisebbség van jelen. (Kuruc.info - Origó - Alfahír nyomán)

Forrás: https://kuruc.info/r/4/139002/?honnan=Nemzeti_Hirhalo





Balogh Gábor képe
2015. 02. 5. 21:31

ITT A BIZONYÍTÉK: A DONYECKIEK HAZAENGEDIK A MAGYAROKAT



A hazai média mély csendje vette körül Alexander Zaharcsenko hétfői bejelentését, mely szerint a debalcsevói katlanban bekerített ukrán katonák közül a magyarokat és ruszinokat fogságba esésük esetén hazaengedik. Pár napon keresztül nem is lehetett tudni, hogy a hír igaz, vagy csak kacsáról, esetleg jól hangzó propaganda-hoaxról van-e szó. A sajtótájékoztató magyarokat érintő részéről ma feliratos videó került fel az internetre, így most már biztos: az ominózus ígéret valóban elhangzott.
 Az Ukrajnától való elszakadásért küzdő Donyecki Népköztársaság elnöke úgy tudja, 246 magyar és ruszin szolgál azokban az alakulatokban, amelyeknek zömét Debalcsevó környékén zártak körbe. A katlanban mintegy tízezer ukrán katona rekedt.
A politikus azt üzeni a magyar és ruszin katonáknak, hogy "adják csak meg nyugodtan magukat, megígértem már, hogy haza fogjuk engedni őket". Hozzátette: a ruszinokat "testvérnépnek" tartja,
"magyarokkal pedig amúgy sem harcolunk, hadd menjenek inkább haza".
A tegnap esti órákban a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) alelnöke, Incze Béla, a szervezet budapesti vezetője, Lipták Tamás és egy aktivista egy transzparenst feszített ki a Hősök terén, amelyen az alábbi felirat volt olvasható:
"Thank You Zaharcsenko! God save the Hungarian Nation, and warriors of Donbass." (Köszönjük, Zaharcsenko! Isten óvja a magyar nemzetet és Donbasz harcosait.)




Jásdi Kiss Imre - A világtörténelem kicsinyke szelete a Magyar kúlturának 2012.10.06. Budakalász


A szabadkőműves páholy








Zsidók vezetik Ukrajnát - mondta ki a nyilvánvaló tényt a kelet-ukrajnai szakadárok egyik vezetője 



2015. február 6. 21:53 
Kuruc.info
Alexander Zaharcsenko, az Ukrajnától elszakadt Donyecki Népköztársaság miniszterelnöke hétfői sajtótájékoztatóján részben a lényegre tapintott, amikor közölte: a kijevi rezsim nyugatbarát vezetői "a nagy zsidó nép nyomorult képviselői". (A zsidó nép nagyságára itt most inkább nem térnénk ki - a szerk.) 

"Nem emlékszem olyan időszakra, amikor a kozákokat olyan emberek vezették, akiknek sohasem volt kard a kezükben" - mutatott rá a kormányfő arra a tényre, hogy az ukrán nacionalisták között jelentős számban megtalálható kozákoknak is az Ukrajnát uraló zsidók parancsolnak manapság. Az üdítően szókimondó Zaharcsenko szerint a régi ukrajnai nacionalisták "visszamennének a sírjukba, ha látnák, kik irányítják Ukrajnát".

A sajtóértekezleten részt vett Igor Plotnickíj, az Ukrajnából ugyancsak kivált Luhanszki Népköztársaság miniszterelnöke is. 

A lázadók vezetői ezen a sajtóértekezleten jelentették be, hogy mintegy százezer ember mozgósítását tervezik a közeli jövőben. Zaharcsenko külön kiemelte, hogy az ukrán kormány által besorozott, majd a fronton bekerített magyar csapatoknak békés elvonulási lehetőséget biztosítottak. "Mi nem harcolunk magyarok ellen, engedtük őket hazamenni" - közölte a Donyeck környéki orosz lázadók vezetője. (
Videó erről itt.)

Perge Ottó - 
Yahoo News nyomán

Kapcsolódó:
   
Gyűjtögetnek a hitestestvérek az oroszgyilkolásra
   
2013 novemberi bizonyíték arról, hogy az USA polgárháborút készített elő Ukrajnában
   
Soros lesz az ukrán jegybank új elnöke?
   
Drábik: Soros György és az ukrán válság
   
Soros György utasítja az Európai Uniót
   
Soros behálózta a "civileket"
   
Biden: Putyin döntései miatt lett más a világ, pedig a galamblelkű USA mindig jó partneri viszonyra törekedett
   
Rácz Sándor: az ország zsidó vezetői nem hagyták Mindszentyt magyarokat menteni
   
Magyar belügyekbe is beleszólnak a nemzetközi zsidók
   
Magyar zsidó vezetők a kihívásokról egyeztettek Angela Merkellel
   
Levették az EU-zászlót, mert az emberek többsége gyűlöli 
 
Soros lesz az ukrán jegybank új elnöke?














Gyűjtögetnek a hitestestvérek az oroszgyilkolásra





Posted on 2014/06/29Szerző: Admin
A dnyepropetrovszki zsidó hitközség szivvel-lélekkel és nagylelkű adományokkal támogatja a kijevi hiénahatalom oroszellenes irtóhadjáratát Donbasszban-irja a http://news-mail.by
A Központi Zsinagóga (“Menora Center”) halljában az “Arany Rózsa” nevű fiókba hajigálják a hitestestvérek a zsoldosok megsegitésére szánt pénzadományaikat.
topfoto001
Az igy összegyűjtött lóvét a “nemzeti” gárda sebesültjeinek kezelésére óhajtják elsősorban is forditani. De mint Alekszander Fridkisz elfröcsögte, már egy tonnányi “élelmiszersegélyt”-krumpli, konzervet, zöldségeket-juttattak el a Donbasszban az “oroszok és terroristák ellen Ukrajna egységéért küzdő” zsoldoshordának. Büszkén újságolta az “ügyvezető”, hogy Varsóban Moshe hitestestvér szervezésében is gőzerővel zajlik a tarhálás, és a testvérek ott is mélyen a zsebükbe nyúlnak.
Bőszen és buzgón fohászkodnak is az adományozás mellett a tagok, hogy ne follyon több UKRÁN VÉR Donbasszban, és hogy “hulljanak a terroristák.”
Minden tőlük telhető segitséget meg kivánnak adni az “ÉRTÜK ÉS GYEREKEIKÉRT” vérüket-életüket is adni kész zsoldosoknak. Meg persze Ukrajnáért.
Most éppen már egy második autóra gyűjtenek, mert úgy látják a zsinagóga buzgó látogatói, hogy az őket védelmezők felszereltsége hagy némi kivánnivalót maga után.
2
 
Nyitva van az “Arany Rózsa”-hányjátok hát bele az adományokat!-szólit fel az “ügyvez. ig.”
(Forrás: 
http://news-mail.by)


2013 novemberi bizonyíték arról, hogy az USA polgárháborút készített elő Ukrajnában





SOROS LESZ AZ UKRÁN JEGYBANK ÚJ ELNÖKE?



Soros György kerülhet az Ukrán Nemzeti Bank élére. A "112-es csatorna" nevűukrán televízió szerint Porosenko elnök környezetében komolyan fontolgatják, hogy a milliárdos tőzsdespekulánst kérjék fel a jegybank vezetésére.
A 112-es csatorna úgy tudja, Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap volt elnöke is szóba került, mint a poszt lehetséges várományosa. Forrásaik szerint a pozícióra öt komolyan vehető jelentkező van, köztük az amerikai jegybank, a FED több korábbi tisztviselője.
Soros már felajánlotta segítségét  
Soros György korábban azt nyilatkozta, hogy "kész segíteni" a válság sújtotta Ukrajnának - a kétes hírű amerikai spekuláns Petro Porosenko államfővel még a nyáron tartott kijevi megbeszélésen beszélt ezzel kapcsolatos terveiről.
Soros tájékoztatta Porosenkót egy "stratégiai konzultatív csoport" létrehozásáról, amely segíteni fogja a kijevi kormányt a reformok végrehajtásában. "Létrehoztunk egy stratégiai konzultatív csoportot a felmerülő kihívásokra való gyors reagálás végett" .
Porosenko akkor erre azt nyilatkozta: szükség van a reformok végrehajtására irányuló erőfeszítések összehangolására. Határozott támogatásáról biztosította Soros György kezdeményezését, amely szerint ingyenes biztosítást kapjanak a politikai kockázatokra azok, akik befektetnek az ukrán gazdaságba vagy együttműködnek Ukrajnával. 
Az UNIAN emlékeztet arra, hogy Soros György február végén, a mintegy 80 halálos áldozatot követelő kijevi zavargások után felszólította az Európai Unió vezetőit, hogy sürgősen dolgozzanak ki egy tervet Ukrajna "megsegítésére", hasonlót ahhoz, mint amilyen a második világháború utáni Marshall-terv volt, amellyel az Egyesült Államok segítette a nyugat-európai országok talpra állását.
Háborúk és válságok mögött a spekuláns neve
A zsidó származású spekuláns Soros György neve rendszeresen felbukkan háborúk és válságok idején, különböző „civil” szervezetek bőkezű támogatásával pedig megkérdőjelezhető módon manipulálja egyes országok politikáját és gazdaságát. 1996. október 1-jén Olaszországban, Horvátországban és az Egyesült Államokban nemzeti szintű vizsgálatot kezdeményeztek Soros György ellen. Orosz és nyugati elemzők szerint a 2003-as grúz rózsás forradalom sikere az ő finanszírozása és szervezése nélkül aligha lett volna elképzelhető, bár szerinte ezek a vélemények messzemenőkig túlzóak. A 2006. évi ukrán narancsos forradalom sikeres támogatásával elérte Ukrajna politikai irányultságának megváltozását. 2008. október 9-én a Soros Fund Management állt az OTP Bank megtámadása mögött. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) bírságot rótt ki rá. Ezen a napon az OTP részvényei 22%-ot estek egy a kereskedés végén érkezett order következtében. Soros közleményében kijelentette, hogy nem ő adott megbízást az ügyletre, és sajnálja a történteket.
Most úgy tűnik, Soros György már nemcsak a háttérből irányítaná a folyamatokat, hanem személyesen állna az ukrán reformok véghezvitelének élére. 
alfahir.hu




Legalább Putyin szolgálata könnyen elérheti, és utána már nem keveri a szart.

Soros György és az ukrán válság


Aaron Klein, a WorldNetDaily, WND jeruzsálemi szerkesztőségének főnöke számolt be 2014. április 3-án arról, hogy Soros György jelentős összegeket fordított az ukrajnai tüntetések finanszírozására. Kijevben létrehozott egy központot, amely rendszeresen támogatta az ukrajnai NGO-kat, amelyek fő tevékenysége az Európai Unióhoz fűződő kapcsolatok erősítése melletti agitáció volt. Soros György áprilisban sürgette az Európai Uniót, hogy avatkozzon be Ukrajnába a pénzügyi piacok működésének a fenntartása érdekében. Soros a “Project Syndicate” nevű információs központnak – amelynek a kommentárjait 154 ország 500 újságja használja és 300 millió olvasója van – adott interjújában úgy vélte, hogy nem elég Ukrajna egységének a megőrzése. Az Európai Uniónak segítenie kell ezt az országot gazdasági szakértőkkel, valamint a piacokra jutásban.
Soros György //Forrás: hangthebankers.com, George Soros admits to funding the Ukraine crisis
Soros György //Forrás: hangthebankers.com, “George Soros admits to funding the Ukraine crisis”
Soros György 1989-ben hozta létre az ukrán Nemzetközi Reneszánsz Alapítványt, az IRF-et, még két évvel azelőtt, hogy Ukrajna független állammá vált. Soros eddig több mint 100 millió dollárt költött az ukrán civil mozgalmak támogatására, az IRF-en és az “Open Society Institute” (Nyílt Társadalom Intézet) útján. Az IRF központja Kijevben van és nemcsak az NGO-kat támogatja, hanem rendszeresen tart szemináriumokat és kiképzési tanfolyamokat a helyi csoportok számára. Kiemelt program a lakosság meggyőzése a nyílt határok előnyeiről és Ukrajna egészének átformálása az Európai Unió közreműködésével.
2012 májusában például arról folyt az oktatás, hogy miként lehetne erősíteni az ukrán NGO-k kapacitását, hogy be tudják fogadni az EU pénzügyi támogatását. Az IRF kezdeményezte az elektronikus kormányzás elterjesztését, amely biztosítaná az interaktív kapcsolatot a közigazgatás és a polgárok, a kormány és az üzletemberek között egy erre a célra létrehozott kormányzati komputer-hálózat segítségével. Soros szorgalmazta, hogy szüntessék meg minél előbb a vízumkorlátozásokat Ukrajna és az EU között. Soros hozta létre a Politikai Tanulmányok Nemzetközi Központját, amely ma Ukrajnában az elsőszámú gondolati műhelynek számít, amely a politikai struktúra elemzésével foglalkozik.
(Soros György eddigi pénzügyi manipulációival kapcsolatos tevékenységeiről bővebben ‘ide kattintva‘ olvashat.)
A lap szövege szerzői jogvédelem alatt áll, felhasználni csak pontos forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.


SOROS GYÖRGY UTASÍTJA AZ EURÓPAI UNIÓT



2015.01.28 07:56


Soros György amerikai befektető szerint az Európai Unió újabb 15 milliárd dollárt kell adjon Ukrajnának, hogy az "meg tudja védeni magát" és biztosított legyen az ukrán kormány túlélése. A New York Times hasábjain megjelenő cikk egy másik nemzetközi befektetőt, Bernard-Henri Lévyt is idézte, ők közösen formálják a közvéleményt, hogy az elfogadja az Ukrajnának adott újabb hiteleket. Soros szerint Ukrajna túlélése azon múlik, hogy sikerül-e kedvezőbb befektetési környezetet csinálni, a nyugat emiatt további anyagi támogatásokat kell adjon. A pénzért cserébe az ország gazdaság- és társadalompolitikájának megváltoztatását követelik meg, olyan irányba, hogy az a nyugati befektetők és vállalataik számára kedvező legyen. Soros újra hangsúlyozta, hogy az ukrán kormány pénzelését a "reformok" megvalósításához kell kötni.
Hídfő.net.ru | George Soros
Nemrég egy ukrán politikai elemző felhívta a figyelmet arra, hogy a nemzetközi hitelintézetek valójában nem adtak plusz forrásokat Ukrajna számára. Alexander Okrimenko mérlegre helyezte azon intézkedések költségeit és következményeit, melyeket Ukrajna az IMF feltételeinek részeként hajtott végre, a hitelekért cserébe. Az eredmény igen lesújtó volt, kiderült ugyanis, hogy miközben Ukrajnában az IMF által követelt reformok miatt a lakhatási költségek és szolgáltatások 40-60%-al emelkedtek, a tanárok és orvosok bérei csökkentek, a nyugdíjak elértéktelenednek és az ukrán fizetőeszköz értékének közel felét elveszítette, Ukrajna mindössze annyi pénzt kap az IMF-től, hogy abból a korábbi hiteleket törleszteni tudja.
Miközben az IMF által adott kölcsön csak a korábbi hitelek törlesztőrészleteire elég, a kormány - szintén az IMF követeléseinek részeként - végrehajt egy privatizációs programot. Az atomerőműveket már az amerikaiak kezére játszották, és folyamatban van az állami nagyvállalatok nyugati magánkézre játszása. Okrimenko szerint az ukrán kormány gyakorlatilag borravalóért eladja az országot az amerikaiaknak.


Soros behálózta a „civileket”



Nemcsak Magyarországon, hanem a többi közép- és kelet-európai országban is az Egyesült Államok, illetve Soros György spekuláns pénzelte, alapította a norvég „civil” pénzek szétosztását felügyelő szervezeteket – derítette ki lapunk.
Romániában például a Román Ökotárs Alapítvány az egyik pénzosztó, melynek a magyar Ökotársból ismert volt LMP-s politikus, Foltányi Zsuzsa is tagja. A másik pénzosztó szervezet a Civil Társadalom Fejlesztési Alapítvány, amelynek vezetője, Catalin R. Cretu,korábban a New York-i és a Columbia Egyetemen tanult, és a HSBC Bank USA-nál töltött be vezető pozíciót. Lengyelországban a Soros György által 1988-ban alapított Báthory István Alapítvány osztja a norvég „civil” pénzeket. Észtországban a Nyílt Észt Alapítvány felügyeli a támogatások megfelelő kezekbe juttatását, ezt a szervezetet is Soros hozta létre 1990-ben, és része az amerikai spekulánshoz köthető Nyílt Társadalom Alapítványok hálózatának.
Litvániában a norvég pénzcsapokon az Emberi Jogok Monitoringintézete és a Nyílt Társadalmi Alap Litvánia tartja rajta a kezét. Előbbinek Leonidas Donskis az elnöke, aki az Európai Parlament liberális frakciójának elnökségi tagja is egyben, utóbbinak pedig Birute Jatautaite, aki egyúttal a litvániai Balti–Amerikai Együttműködési Program igazgatója is. Bulgáriában szintén 1990-ben alakult a helyi Soros-féle Nyílt Társadalom Alap, amely a norvég pénzeket mozgathatja, a szlovén Regional Enviromental Centre támogatói között pedig megtalálható például a The Rockefeller Brothers Fund és a Világbank.
Eközben a Külgazdasági és Külügyminisztérium tegnap közleményben utasította vissza az Egyesült Államok elnökének a magyar civil társadalom kormányzati korlátozására vonatkozó bírálatát. A tárca szerint Barack Obama kritikájának nincs ténybeli alapja. – A magyar nép szabadságszerető nép, ezért nem viselné el szabadságának semmilyen korlátozását – írták. Obama a Clinton Globális Kezdeményezés elnevezésű szervezet New York-i éves tanácskozásán kedden hazánkat a civil társadalmat korlátozó országok között említette. – Magyarországtól Egyiptomig egyre inkább véget nem érő szabályozások és nyílt megfélemlítések veszik célba a civil társadalmat – állította az amerikai elnök, hozzátéve: „a civil társadalomnak nyújtott amerikai támogatás nemzetbiztonsági kérdés”.
Emlékezetes, a Human Rights Watch amerikai jogvédő szervezet a közelmúltban azt szorgalmazta, hogy az amerikai kormány támogassa erőteljesebben a magyar „civil” szervezeteket.




Biden: Putyin döntései miatt lett más a világ, pedig a galamblelkű USA mindig jó partneri viszonyra törekedett.


Vlagyimir Putyin orosz elnöknek meg kell értenie, hogy ha nem változtat az ukrán válságban követett politikáján, akkor továbbra is számolnia kell a Nyugat Oroszország számára költségeket okozó nyomásgyakorlásával - mondta az amerikai alelnök szombaton Münchenben. Joe Biden az 51. müncheni biztonságpolitikai konferencián (MSC) elmondott beszédében hangsúlyozta, hogy Vlagyimir Putyin "túl sokszor ígért békét, és küldött helyette tankokat, csapatokat és fegyvereket" Ukrajnába, ezért az Egyesült Államok továbbra is folytatja Ukrajna "biztonsági támogatását", de nem azzal a szándékkal, hogy háborúra ösztönözze, hanem azért, hogy meg tudja védeni magát. "Nem gondoljuk, hogy van katonai megoldás" az ukrán válságra, "de azt sem hisszük, hogy Oroszországnak joga van ahhoz, amit művel" - mondta Joe Biden. Hangoztatta, hogy "tisztességes békére" kell törekedni, és az ukrán népet megilleti az önvédelem joga. (Kérdés, hogy ez vonatkozik-e a besorozott kárpátaljai magyarokra és az Ukrajnától elszakadni vágyókra - a szerk.) Biden és Putyin a mosolyszünet előtt Ne áltassa magát senki azzal, hogy Moszkva nem tudja befolyásolni a helyzet alakulását a kelet-ukrajnai válságövezetben, hiszen ugyan előfordulhat, hogy néhány szakadár nem engedelmeskedne, ha utasítást kapna a Kremltől, "de a mag, a képzett harcosok sora közvetlenül Putyin irányítása alá tartozik" - mondta az amerikai alelnök. Az orosz államfőnek ezért választania kell, hogy visszavonja erőit Ukrajnából, vagy még inkább elszigetelődik, és tovább gyengül az orosz gazdaság - emelte ki Joe Biden. Az Egyesült Államok "nem akarja tönkretenni az orosz gazdaságot", és támogatja a német kancellár és a francia elnök által elindított tárgyalási folyamatot, mert érdemes fáradozni, ha életeket lehet menteni. Az orosz elnöknek viszont a sok szó és ígéret után végre tettekkel kell bizonyítania, hogy a konfliktus békés rendezését pártolja - mondta Biden. Hozzátette, hogy Barack Obama elnökké választása után, 2009 elején éppen az MSC-n kezdődött új fejezet az amerikai-orosz kapcsolatokban, Washington a gazdasági és politikai együttműködés erősítésére, jó partneri viszony kialakítására törekedett, de az orosz elnök az utóbbi években "sajnos más útra lépett". "Putyin döntései miatt lett másmilyen a világ" - hangoztatta Joe Biden. A Nyugatnak továbbra is határozottan és egységesen folytatnia kell Ukrajna támogatását, azért is, mert a válság nemcsak Ukrajnát érinti, következményei messze túlmutatnak az ország határain - mondta az amerikai alelnök az MSC honlapján közvetített előadásában. (MTI)
Forrás: https://kuruc.info/r/4/139211/?honnan=Nemzeti_Hirhalo



Rácz Sándor megerősítette: az ország zsidó vezetői nem hagyták Mindszentyt magyarokat menteni


Ő mentette a zsidókat, és mentette volna a magyarokat is, ha a zsidók hagyják - szerepelt az MVSZ kiállításán Mindszenty József bíboros képe alatt. A Népszabadság antiszemitát kiált az igazság hallatán, Rácz Sándor pedig megerősíti: igen, így volt, a megszállt Magyarország vezetői valamennyien zsidók voltak. Alább a Népszava cikke. (A komcsi szennylaptól immár másodszor közlünk teljes terjedelmében írást, elvárjuk tehát a kollegiális viszony ápolásának jegyében, hogy ők is vegyenek át tőlünk pár írást, kezdetnek mindjárt javasoljuk az Erdő Pétert bemutató cikkünket.) Rácz: Tényleg nem hagyták a zsidók Mindszentyt Ártatlannak és igaznak nevezte lapunknak adott nyilatkozatában Rácz Sándor azt a feliratot, amely az ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban rendezett kiállításon Mindszenty József bíboros hercegprímás arcképe alatt olvasható, és amelyre egyik olvasónk hívta fel lapunk figyelmét. Az „Ő mentette a zsidókat, és mentette volna a magyarokat is, ha a zsidók hagyják” feliratról a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnökét, volt ötvenhatos halálraítéltet, a kiállítás rendezőjét kérdeztük. Válaszul Rácz Sándor az alábbi nyilatkozat teljes terjedelmű közlésére kérte lapunkat: „Az a kor, melyben Mindszenty hercegprímás és én éltünk, fájdalmas, mély nyomokat hagyott az életünkben. Ezeket a fájdalmakat polemizált újságcikkekkel nem lehet kezelni. Az ártatlan felirat a kép alatt az általam ismert igazságot tartalmazza. De akik emiatt rögtön antiszemitizmust kiáltanak, azoknak az irányultságával van baj. Kérem, vegye elő a korabeli újságokat, és olvasás közben tegye fel a kérdéseket! Ki volt az ország akkori vezetője (1948 Karácsonya)? Ki adta ki a letartóztatási parancsot? Ki vitette a magyarországi hercegprímást az Andrássy út 60-ba? Kik és milyen módszerekkel vallatták? Ha a kérdésekre pontos és igaz választ kap, akkor meg fogja érteni a kép alatti írást.” Rácz megválaszolta a kérdéseket, mintegy „emlékeztetőként” közölve, hogy Mindszenty letartóztatásakor a szovjetek által megszállt Magyarország vezetői Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Farkas Mihály, Péter Gábor voltak, „valamennyien zsidó származásúak”. Czifra Károly, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark Kht. jogi képviselője tegnap tudósítónknak leszögezte: a társaság teljes mértékben elhatárolódik a felháborító, arcátlan, antiszemita felirat tartalmától, és felszólította a Magyarok Világszövetségét, hogy a feliratot haladéktalanul tüntesse el a bíboros képe alól. Hozzátette: a Magyarok Világszövetsége résztulajdonosa a kht.-nak, de ez nem jelenti azt, hogy a közhasznú társaság bármiféle közösséget vállalna a felirattal. a tulajdonosok taggyűlése dönt majd arról, alkalmaz-e szankciót az MVSZ-szel szemben. Hangsúlyozta: egy ilyen felirat sem a kht., sem az emlékpark szellemiségével nem egyeztethető össze. A Csongrád Megyei Önkormányzat – az emlékparkot működtető kht. többségi tulajdonosa – a történtek teljes körű kivizsgálását kérte, hangsúlyozva, hogy az antiszemitizmus minden megnyilvánulási formáját elítéli. Az ominózus feliratot jelenleg nem láthatja a közönség, mert október 27-e óta az emlékpark átállt a téli nyitva tartásra, így az összes külső kiállítás, köztük az 1956-os is, bezárt. Azelőtt viszont hosszú időn keresztül megtekinthető volt a Magyarok Házában, normálisabb magyar embereknek tehát volt alkalmuk megtekinteni a kiváló alkotásokat - a szerk. (Kuruc.info - Népszabadság) Kapcsolódó: Bátor magyar hölgyek kontra kötözködő holokauszt-szökevény, avagy...
Forrás: https://kuruc.info/r/6/30167/?honnan=Nemzeti_Hirhalo


MAGYAR BELÜGYEKBE SZÓLNAK BELE A NEMZETKÖZI ZSIDÓK



Január közepén nemzetközi zsidó szervezetek látogattak Budapestre és utasításokat osztogattak a magyarországi kormány, illetve a főváros vezető politikusainak.
A magyarországi zsidó vezetőket is magában foglaló küldöttség követelte a Jobbik és az általuk antiszemitának, cigányellenes rasszistának mondott személyek és mozgalmak elleni még határozottabb jogi föllépést, az erre irányuló iskolai oktatás elmélyítését. A EJP és az izraeli CFCA hírportál szerint a magyarországi politikai vezetők a zsidó küldöttséggel mindenben egyetértettek és ígéretet tettek a még hatékonyabb együttműködésre. - számol be a kuruc.info.

Megkésve jutott a kuruc.info tudomására az Antiszemitizmus Elleni Küzdelem Összehangolásának Fóruma (angol rövidítése: CFCA) héber nyelvű, az izraeli kormány, a Zsidó Ügynökség és más nemzetközi zsidó szervezetek támogatta, pénzelte és meghatározott politikai célok érdekében működtetett hírportál beszámolója egy zsidó küldöttség és a magyar kormány, illetve Budapest főváros vezetői között január 16-án és 17-én végbement megbeszélésekről.

 Mint a radikális hírportál külügyi kolumnistája írja, a magyar nemzeti oldalt, s azon belül különösen a Jobbik Magyarországért Mozgalmat érintő budapesti megbeszélésekről már korábban megtudhattunk bizonyos részleteket, ám az Európai Zsidó Sajtóirodára (EJP) hivatkozó CFCA hírportálon olvasható beszámoló enyhén szólva is döbbenetes.

„A Magyarország politikai vezetőivel történt találkozó során az izraeli küldöttség aggodalmának adott hangot az antiszemita megnyilvánulások és az országszerte tapasztalható rasszizmus miatt” dagályos címet viseli a CFCA hírportálra 2013. január 21-én kitett beszámoló a magyar kormány és a főváros vezető politikusai, illetve három nemzetközi zsidó szervezet küldöttsége között lezajlott megbeszélésekről. Már maga cím is rejtélyes, mert „izraeli küldöttségről” szól, holott az említett időpontban három európai zsidó szervezet, az Európai Zsidó Unió (EJU), Európai Zsidó Parlament (EJP) és az Európai Rabbi Központ (RCE) vegyes küldöttsége járt Budapesten. Márpedig a földrajztudomány legújabb állása szerint Izrael egyelőre nem Európában van.

„A Magyarország politikai vezetőivel Budapesten tartott találkozók során az Európai Zsidó Parlament, az Európai Rabbi Központ és az Európai Zsidó Unió képviselőiből álló küldöttség kifejezte aggodalmát a szélsőjobboldali Jobbik párt megerősödése, illetve annak Magyarország-szerte újra meg újra hallható antiszemita és rasszista szónoklatai miatt”, írja a CFCA, majd nevek említése nélkül közli, hogy a három zsidó szervezetből összeállított küldöttség a kétnapos látogatás folyamán találkozott „az Országgyűlés elnökével (aki nem lehet más, mint az Izraelből kitiltott Kövér László – J. K.), a miniszterelnök-helyettessel (Semjén Zsolt, aki éppen most jött vissza Izraelből – J. K.), a „vallásügyi miniszterrel” (Balog Zoltán, aki szinten most jött vissza a Szentföldről – J. K.), Budapest főpolgármesterével (Tarlós István – J. K.), parlamenti képviselőkkel és az ellenzék vezetőivel”. Az CFCA híréből azt is megtudjuk, hogy a Európai Zsidó Parlamentnek három magyarországi tagja is jelen volt a megbeszéléseken: Köves Máté "Slomo", a zsidó gárdát szervező Bodnár Dániel és Olti Ferenc.

A küldöttség tagjai „fölszólították a magyar hatóságokat, hogy súlyosbítsák a gyűlöletbeszédet büntető törvényt az országban (mármint Magyarországon – J. K.) és hangsúlyozták az iskolai nevelés fontosságát a Magyarországon egyre fokozódó antiszemitizmus elleni háború (sic!) terén”, írja a CFCA, majd előbb idézi Tomer Orninak, az Európai Zsidó Unió igazgatójának a magyarországi politikai vezetőkkel való találkozás után mondott összegezését: „Magyarország manapság az Európában fölerősödő antiszemitizmus és rasszizmus fő gyújtópontja. Szándékunkban áll együttműködni a magyar kormánnyal annak érdekében, hogy elszigeteljük a gyűlöletbeszédet terjesztő politikusokat”.

Joél Rubinfeld, az Európai Zsidó Parlament társelnöke így összegezte a küldöttség budapesti látogatását: „A Jobbik párt ezekben a napokban veti el a gyűlölet magvát, amely – ha nem hozunk ellene kemény intézkedéseket – a nagyon közeli jövőben megtermi az antiszemiták és rasszisták teljes nemzedékét.

Sürgősen szükség van a megfelelő jogi eszközök alkalmazására és az iskolai oktatásra azért, hogy megakadályozzuk az említett helyzet kialakulását”.
Menachem Margolin, az Európai Rabbi Központ igazgatója a következőt mondta: „Azt tapasztaltuk, hogy az ország (Magyarország – J. K.) vezetői pontosan úgy ítélik meg a helyzetet, mint mi, s hajlandóak megtenni a szükséges erőfeszítéseket az országukban meglevő antiszemitizmus elleni küzdelem terén. Ami pedig a ő kérésüket (a magyarországi vezetőkét – J. K.) illeti, mi bármikor állunk a rendelkezésükre, ha szükségük lesz ránk a cél elérése terén”.
Köves Slomo, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezetője, az országszerte hanuka-gyertyatartókat állítgató Chabad szekta vezető rabbija azt mondta, hogy „Kelet-Európa (helyesen: Kelet-Közép Európa – J. K.) legnagyobb zsidó közössége Magyarországon üdvözöl minden segítséget, amely az utóbbi időben az országban egyre erősödő gyűlöletbeszéd terjedésének megakadályozására irányul”, olvasható a héber hírportálon.

A küldöttség budapesti látogatásáról szóló beszámolóhoz a CFCA mellékelte a JN1 (Jewish News One) zsidó hírtévé hisztérikus hangnemű tudósítását. A videón a többi között megszólal Steiner Pál, az MSZP politikusa és meglepő módon a Jobbikkal foglalkozik magyar nyelven, mivel csak ezt a nyelvet érti. A fentebb már említett Köves Slomo is a Jobbikot, valamint a Kuruc.infót jelöli meg az antiszemita és a romaellenes gyűlöletbeszéd legveszedelmesebb forrásának, miközben vágóképnek okostelefonon a portál logója és hírei láthatók.

kuruc.info nyomán
 barikad.hu


Magyar zsidó vezetők a kihívásokról egyeztettek Angela Merkellel







2015-02-03 BY TÓTH CSABA
1
merkel5
A Dohány utcai zsinagóga és a zsidó gettó történelmi meglátogatását követően Angela Merkel asztalhoz ült a magyar zsidó közösség vezetőivel, és megbeszélést folytatott a közösséget érintő magyarországi kérdésekről. Az Angela Merkellel folytatott megbeszélésen Heisler András, a Mazsihisz elnöke, Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija, Deblinger Eduárd, a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség elnöke, Guba Gergely, a Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközség elnöke és Kálmán Gábor, a Bét Orim Reform Zsidó Hitközség elnöke vett részt. Beszéltek a holokauszttal kapcsolatos emlékezetpolitika feladatairól, különös hangsúllyal az oktatás és az oktatáspolitika kérdéseire. Ezenkívül szóba került a magyar egyházügyi szabályozás, a magyarországi zsidó vallási irányzatok esélyegyenlőségének garantálása.
Merkel a találkozón beszélt arról, történelmi felelősségnek érezte, hogy magyarországi látogatásán találkozzon a zsidó közösség vezetőivel és megemlékezzen a Holokauszt áldozatairól. Beszélt a zsidó reneszánszról, ami egész Európában tapasztalható, hozzátéve, hogy ezzel párhuzamosan sajnálatos módon az antiszemitizmus erősödése is érzékelhető.  A hitközségek képviselői bemutatták szervezeteiket és munkájukat a német kancellárnak.
Heisler András elmondta, hogy a tavalyi, Szabadság téri emlékmű – mely a náci Németországra igyekszik hárítani a magyar holokauszt felelősségét – építése miatti kimerítő konfliktust követően a kormány most konstruktív párbeszédet folytat a zsidó vezetőkkel. Heisler András tájékoztatása szerint elmondták Angela Merkelnek, hogy Magyarországon alapvetően verbális antiszemitizmus van, nem úgy, mint Európa sok más országában, ahol a szélsőséges iszlám által vezérelt, úgynevezett új antiszemitizmus. Magyarországon “tradicionális, történelmi antiszemitizmusról beszélhetünk” – fogalmazott. A Mazsihisz elnöke kiemelte: ez akkor is probléma, ha “empirikusan nem lehet kimutatni növekvő antiszemitizmust”, csak a közösség éli meg annak.
Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija, Köves bemutatta szervezetének”Zsidó mesék” című kampányát, amelyben nem zsidó közéleti szereplők mesélik el videóüzenetekben a zsidósággal való kapcsolatukat. Köves rabbi a kampány európai bővítéséről szólva arra kérte Angela Merkelt, vegyen részt a programban, és a kancellár pozitívan reagált.
Heisler András elmondta, felajánlotta Angela Merkelnek, hogy német tudósok kutathatják a Zsidó Múzeum és Levéltár gyűjteményét. Megjegyezte, hogy a levéltár és a könyvtár iratanyaga hetven százalékban német nyelvű. Heisler szerint ennek azért van jelentősége, hogy “ne a holokauszton keresztül” ismerjék meg a magyar zsidóságot. Elmondása szerint Angela Merkel kedvezően fogadta a kezdeményezést.
Magyarország 1945 előtti zsidó közössége gyakran kétnyelvű volt, a németet és a magyart is anyanyelvi szinten használták. Számos Magyarországra érkező zsidó jött német nyelvterületekről, Moráviából, Ausztriából és Bohémiából a XVIII. században. A budapesti zsidóság különösen nagy mértékben vette át a kultúrájukat, és a német nyelvet, mint történelmi örökségük részeként őrizték meg. A dualista állam idején (1866-1918) a magyar zsidóság bibliatanulmányai, történelemírásai és vallástudománya virágzott, és a korszak számos tudóssal, illetve a modern zsidó tudományok képviselőjével gazdagította a világot. Köztük volt Alexander Kohut, a New York-i Zsidó Teológiai Iskola társ-alapítója, Samuel Krauss, a Cambridge-i Egyetem első Talmud tudósa, Immanuel Löw, Szeged főrabbija, a Talmud úttörő tudósa, valamint Jacob Katz is, a Jeruzsálemi Héber Egyetem egyik alapító történésze. Mindannyian írtak német nyelvű tanulmányokat Berlinben, Frankfurtban és Breslauban (Wroclaw, Lengyelország) és életműveiket is német nyelven írták meg.
Hivatkozás:





Csak vacsoravendég volt a rókapáros Moszkvában? 



2015/02/07 
BalRad
Befejeződtek a moszkvai Kremlben az európai maffiaszövetség ravaszdi cselvetőinek és Vlagyimir Putyin orosz államfőnek a donbasszi válság megoldását célzó tárgyalásai, de a minszki megállapodások végrehajtásával kapcsolatos lehetséges közös nyilatkozatról még folyik az egyeztetés - jelentette be az orosz elnöki szóvivő. 

Dmitrij Peszkov arról is beszámolt, hogy az USA érdekeinek európai főkijárói, és Oroszország elnökének a tárgyalásának tapasztalatait az úgynevezett normandiai formátumban, Valcman Nyalókakirály bevonásával vasárnap telefonon fogják levonni.

Az orosz elnöki szóvivő moszkvai idő szerint szombatra virradóan, éjjel fél egy körül tájékoztatott a több mint 4 óra hosszáig tartó hármas csúcstalálkozón zajlott megbeszélésekről. A dicstelen rókapáros és Putyin elnök közép-európai idő szerint este fél nyolckor ült le a tárgyalóasztalhoz, majd fél 11 tájékán munkavacsorán folytatták a megbeszélést. Ők maguk nem adtak semmilyen információt a tárgyalásokról. Az elsompolygó ravaszdipáros savanyú ábrázatáról mintha az lett volna leolvasható, hogy Misa Medve látott már karón varjút. 



BÉKEFENNTARTÓKAT KÜLDHETNEK AZ UKRAJNÁTÓL FÜGGETLENEDŐ TERÜLETEKRE

2015.02.06 13:56


Moszkvában ma találkozót tart Oroszország, Franciaország és Németország elnöke, ahol várhatóan érintik annak kérdését is, hogy békefenntartókat küldjenek Donyeck térségébe. Alexander Lukasevics külügyminisztériumi szóvivő szerint ebben a kérdésben még a mai napon döntés születik. A szóvivő azonban nem közölt részletes információkat a békemisszióval kapcsolatban, csak annyit mondott az újságíróknak, hogy várják meg a találkozó végkimenetelét. Annyit azonban elárult, hogy Moszkva nem fogadja el azt az alternatívát, miszerint Ukrajna, Litvánia és Lengyelország közösen hozna létre békefenntartó alakulatot.
Hídfő.net.ru | Donyeck békefenntartó misszió
A diplomata szerint az ukrán konfliktus mostanra nemzetközi jellegűvé vált, és közös hadmozdulatok zajlanak az ország területén ahelyett, hogy politikai megoldás születne, és mindez annak kockázatát hordozza magában, hogy a katonai konfliktus kiterjedhet a térség országaira. Denisz Pusilin, a Donyecki Népi Köztársaság minszki tárgyalásokra küldött képviselője azonban már a tárgyalások alatt leszögezte, hogy bármilyen békefenntartó alakulat jelenlétét csakis egy valós tűzszüneti megállapodás esetében fogadnak el, vagyis, ha már ténylegesen "béke" van, a kijevi erők pedig kivonták a nehéztüzérséget a kérdéses területekről.
Francois Hollande francia államfő csütörtökön jelentette be, hogy ő és Angela Merkel német kancellár pénteken Moszkvába érkeznek, ahol egy új tervezetet javasolnak Oroszországnak az ukrán helyzet rendezésére. Egy a minszki tárgyalásokon résztvevő forrás azonban az Interfax hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy ez a javaslat szerinte nem jelent előrelépést, mert az európai vezetők kizárólag olyan tervezetekben gondolkoznak, melyben a Donbassz régió Ukrajna része maradna, amit az érintettek azonban nem fognak elfogadni.








Ezentúl beosztottjaikra is lőhetnek az ukrán parancsnokok

Hírszemle.net | 02/06/2015 - 10:11 | Utolsó módosítás: 02/06/2015 - 10:11 | Nagyvilág
Ezentúl beosztottjaikra is lőhetnek az ukrán parancsnokok
Egy nemrég módosított törvény szerint harci helyzetben a parancsnokok beosztottjaikkal szemben fegyvert is alkalmazhatnak - azonban halált okozó lövést nem adhatnak le -, illetve parancsot adhat beosztottjaiknak fegyver használatáról, amennyiben más módszerrel nem lehet egy törvényszegést meghiúsítani.
A vonatkozó módosított törvényjavaslatot 260 képviselő szavazta meg. Képviselők ezenkívül jóváhagyták  a katonai adminisztratív törvényszegésért járó adminisztratív felelősségre vonást is - írja a Comments.ua internetes hírportál.
Ennek megfelelően parancsmegtagadás, kötelességmulasztás, harci kötelességre és határőrségi szolgálatra vonatkozó szabályzat megsértése, illetve alkoholfogyasztás esetén jegyzőkönyvet vesznek fel.
Forrás: 

Moszkva: „Senkivel sem készülünk háborúzni”



/ 2015.02.07., szombat 16:14 / Hírforrás: MTI
Moszkva: „Senkivel sem készülünk háborúzni”
Az orosz külügyminiszter azt reméli, hogy eredményt hoznak a Moszkvában tartott német-francia-orosz megbeszélések és valóban nyugalomhoz vezethetnek Délkelet-Ukrajnában. Vlagyimir Putyin szombaton közölte: kész mindenkivel együttműködni.
Szergej Lavrov az 51. müncheni biztonságpolitikai konferencián (MSC) mondta el véleményét Angela Merkel német kancellár, Francos Hollande francia és Vlagyimir Putyin orosz államfő szombatra virradóan befejeződött tárgyalásairól. Úgy vélte, a három vezető moszkvai megbeszélése „jó alap egy bizonyos fokú derűlátáshoz”. Oroszország a béke híve, és örömmel látná, ha a harcoló felek valamennyi nehézfegyvert eltávolítanának a kelet-ukrajnai válsággócból - tette hozzá, megjegyezve, hogy van lehetőség a súlyos katonai összeütközés elkerülésére.
Ugyanakkor a válság enyhítését célzó további munkát „ultimátumok és fenyegetések nélkül” kell végezni. Felgyorsítaná „Ukrajna tragédiáját”, ha a Nyugat az országot „telerakja halált okozó fegyverekkel” - mondta az orosz diplomácia vezetője.
Szergej Lavrov kifejtette: szerinte a válság gyökerét nem az utóbbi egy év folyamataiban kell keresni, hanem elsősorban abban, hogy az Egyesült Államok 25 éve „globális dominanciára” törekszik. Ebbe a politikába illeszkedik a Washington európai fölényének biztosítását szolgáló rakéta-elhárító rendszer, amelynek megvalósításán „megszállottként” dolgoznak az amerikaiak, és nem veszik figyelembe Oroszország jogos biztonsági érdekeit. Ugyanez a mintázat mutatkozott meg a NATO keleti bővítésében is, ami kizárólag a Nyugat érdekeit szolgálta - mondta Lavrov.
Az ukrán válság fordulópontot jelent, a Nyugatnak el kell döntenie, hogy „Oroszországgal szemben, Oroszország nélkül vagy Oroszországgal együttműködve” alakítja tovább a nemzetközi biztonsági rendszert - mondta az orosz külügyminiszter.
Az előadás után a hallgatóság kérdéseire válaszolva egyebek között hangsúlyozta, hogy Kijev továbbra is lábbal tiporja a demokratikus elveket és a kisebbségi jogokat. Nem biztosítja például a gyülekezés jogát, és a magyar kisebbség hiába kérte a kormány, hogy a választókerületi határokat úgy módosítsák, hogy a nemzetiségnek legalább egy képviselője lehessen a törvényhozásban - mondta az orosz külügyminiszter az MSC honlapján közveített fórumon, hozzátéve, hogy Ukrajna azért nem tud túljutni a válságon, mert nem kezeli megfelelő módon az ilyen problémákat.
Az orosz külügyminiszter szavait többször felhördüléssel, néha nevetéssel fogadta a közönség, amelynek soraiban több tucat állam- illetve kormányfő, védelmi miniszter és külügyminiszter foglalt helyet. „Örülök, hogy vannak, akik a jelenlegi helyzetben is jól érzik magukat” - jegyezte meg Lavrov egy alkalommal.
Megszólalt ma Vlagyimir Putyin is. Az orosz elnök az oroszországi Független Szakszervezetek Szövetségének Szocsiban rendezett kongresszusán jelentette ezt ki, egy nappal azután, hogy Moszkvában tárgyalásokat folytatott az ukrán válság rendezéséről Angela Merkel német kancellárral és Francois Hollande francia államfővel. „Senkivel sem készülünk háborúzni, mi arra készülünk, hogy mindenkivel együttműködjünk” - szögezte le a Kreml vezetője.
 
Mindeközben a fronton
Tíz halott és több mint 20 sebesült 24 óra leforgása alatt
Fokozták a kormányerők elleni támadásaikat a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárok szombati kijevi tájékoztatások szerint, miközben 10 ember meghalt és több mint 20 megsebesült 24 óra leforgása alatt az egyre feszültebbé váló konfiktusban.
Volodimir Poljovij katonai szóvivő azt közölte, hogy a felkelők a frontvonal teljes egészén fokozták a hadsereg elleni tüzérségi támadásokat, és úgy tűnik, hogy Debalcevénél csoportosítják erőiket, hogy új offenzívát indítsanak a vasúti csomópontként stratégiai fontosságú településnél, valamint Mariupolnál.
Kijevi tájékoztatás szerint az elmúlt 24 órában öt katona vesztette életét a harcokban, 26 megsebesült. Öt civil is meghalt.



Moszkva: eredménytelen Merkel, Hollande és Putyin tárgyalása


Közös nyilatkozat nélkül fejeződtek be a moszkvai Kremlben Angela Merkel német kancellárnak, Francois Hollande francia és Vlagyimir Putyin orosz államfőnek az ukrajnai válság megoldását célzó hatszemközti tárgyalásai. Egy, a minszki megállapodások végrehajtásával kapcsolatos lehetséges közös dokumentumról még a folyik az egyeztetés – jelentette be az orosz elnöki szóvivő. De már az állami vezetők nélkül.
Dmitrij Peszkov arról is beszámolt, hogy Angela Merkel és Francois Hollande moszkvai idő szerint péntek éjfél után elhagyták a Kremlt, és a repülőtérre indultak. Az állami vezetők a tárgyalások tapasztalatait az úgynevezett normandiai formátumban, Petro Porosenko ukrán elnök bevonásával vasárnap telefonon fogják megvitatni.
Az orosz elnöki szóvivő moszkvai idő szerint szombatra virradóan röviden tájékoztatta a nagy számban várakozó újságírókat a több mint 5 óra hosszáig tartó német–francia–orosz hármas csúcstalálkozón zajlott megbeszélésekről, de kérdésekre nem válaszolt. Merkel, Hollande és Putyin közép-európai idő szerint este fél nyolckor ült le a tárgyalóasztalhoz, majd fél 11 tájékán munkavacsorán folytatták a megbeszélést. Ő maguk nem adtak semmilyen információt a tárgyalásokról, amelyek szakértők és küldöttségeik tagjai nélkül, a legnagyobb titoktartás mellett folytak.
Peszkov sem mondott részleteket a lehetséges közös francia-német-orosz dokumentummal kapcsolatosan. Annyit közölt, hogy abba a német kancellár és a francia államfő javaslataiból kiindulva Petro Porosenko ukrán államfő és Vlagyimir Putyin orosz elnök elképzeléseit is bele kívánják foglalni. Úgy akarják előkészíteni, hogy azt a délkelet-ukrajnai fegyveres szembenállásban érintettek is elfogadják.
A szóvivő építő jellegűnek, tartalmasnak és érdeminek nevezte a három állami vezető megbeszéléseit.
Francois Hollande a moszkvai tárgyalások előtt azt közölte, hogy a német kancellárral az ukrajnai válság rendezését célzó javaslatokat visznek Putyinhoz, de azok tartalmáról nem beszélt. A francia államfő hangsúlyozta, hogy az ukrajnai válság átfogó rendezése a célja, de hozzátette, hogy nem lehet előre megjósolni Putyinnal folytatandó tárgyalásuk eredményét.
A német kancellár egy berlini sajtótájékoztatón elismerte, egyáltalán nem biztos, hogy sikerül a kijevi és moszkvai tárgyalások révén fegyvernyugvást elérni a kelet-ukrajnai válságövezetben.
Angela Merkel német kancellár és Francois Hollande francia elnök csütörtökön ugyancsak több mint 5 óra hosszan tárgyalt Kijevben Petro Porosenko ukrán államfővel. A politikusok az ukrán fővárosban sem tettek közös nyilatkozatot. Az ukrán államfői hivatal közleményben tudatta, hogy Németország, Franciaország és Ukrajna a szeptemberi minszki megállapodás betartását szorgalmazta. Az állami vezetők azonnali tűzszünetre, a külföldi csapatok és nehézfegyverek Kelet-Ukrajnából történő kivonására, az orosz-ukrán határ lezárására és a hadifoglyok elengedésére szólítottak fel. További részleteket nem közöltek a hosszas egyeztetés tartalmáról.





A jordán király megkezdte a véres megtorlást - nem csak a szája járt! 

2015-02-06 11:46:00 
Blikk-információ
Nem csak a szája járt II. Abdalláh jordán király, mikor azt mondta, keményen megtorolja az Iszlám Állam által kivégzett jordán pilóta halálát.

Mint a Blikk is megírta: 
"Nem csak őt ölöm meg, de megölöm a feleségét, az összes barátját és porig égetem az otthonát"- idézett egy Clint Eastwood filmből II. Abdalláh jordán király, aki véres bosszút ígért, miután az ISIS a kivégezte egyik Jordánia egyik katonáját.

Szavait szinte azonnal tett követte. Hatalmas erőkkel kezdték meg a légitámadást, amiben az IÁ által uralt területeket vették célba. 
 
A Jordán Királyi Légierő egyik harci gépe. a bombára írt Korán idézettel a terroristáknak üzennek. más bombákra az élve elégetett pilótatársuk nevét írták fel (Reuters)

"Jordánia minden erejével üldözni fogja ezt a szervezetet, bárhol legyen is" - jelentette ki Nászer Dzsaude külügyminiszter. "Az Iszlám Állam minden tagját célpontnak tekintjük. Üldözni fogjuk és megsemmisítjük őket. Az első sorban vagyunk, ez a mi harcunk" - tette hozzá.
Összehangolt légitámadásba kezdtek:
Videó: 
https://www.youtube.com/watch?v=teHLR4nIYF4

Közben II. Abdalláh meglátogatta 
az elevenen megégetett Maáz al-Kasszaszbe pilóta szüleit, hogy kinyilvánítsa együttérzését a családnak.

Videó: 
https://www.youtube.com/watch?v=Zu5d8EMl0r0

A 26 éves pilóta mindössze 5 hónapja volt házas. Felesége a közösségi oldalról értesült arról, hogy szerelmét kivégezték, miután többen kiírták: "Nyugodj békében Maáz". 
 
A Jordán Királyi Légierő harci gépe a felszállás pillanatában - terroristákat indul ölni a pilóta (Reuters)

Az embertelen gyilkosság után Jordánia első válaszként 
kivégezte az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat két bebörtönzött tagját.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű szíriai emigráns szervezet arról adott hírt, hogy a szélsőséges fegyveres szervezet pénteken "leváltotta" hivatalából Abu Mohamed al-Makdiszi muzulmán vallási vezetőt, aki az Iszlám Állam vallási testületének ülésén nyilvánosan is bírálta a fogoly brutális meggyilkolását, élve elégetését. Kijelentette, hogy ez "egyik vallásban sem elfogadható". 
 
Rania királyné, II. Abdalláh felesége a megégetett pilóta családtagjainak fejezte ki együttérzését és gyászát (Reuters)

Közben bejelentették, hogy a marokkói légierő gépei beszüntették az Iszlám Állam terrorszervezet ellen indított légitámadásokat, miután az Egyesült Arab Emírségek is ezt tette.

Az észak-afrikai ország külügyminisztere közölte: "Önök már tudják, hogy a marokkói erők az emírségek parancsnoksága alatt állnak, és teljesíteniük kell az utasításaikat". 
* * *

A jordán király személyesen vezette azt a bombázót, mely megölt hatvan ISIS terroristát 4-én éjszaka. (Cs.V.) 
 

* * *


Az Iszlám Állam gyökere 

Szíria lebombázását az ENSZ BT-ben megvétózta Oroszország, ami miatt Amerika jócskán bepipult. Ezért elhatározták, hogy előállítják az addig nem igazán létező szír ellenzéket, és szárazföldön szerzik meg a jelentős szír olajmezőket, a műkincseket, a pénzkibocsátási jogot és az aranytartalékot. Assad szír elnök egy nagy akadály ezen az úton.

Szaúd-Arábia olaja fogyóban van. Amerikát olcsó olajjal csak úgy tudná a továbbiakban kielégíteni, ha a szír olajat megszerzi. Azt is például, amit a Mol fedezett fel 2012-ben a régi selyemút mentén (Palmyra). Ezért aztán a Szaúd király kiengedett a börtönök halálsorairól több mint ezer gyilkost, és átdobta őket Szíriába. Ez lett aztán később a szír ellenzék egyik alkotó eleme, majd megalakították ezek a gyilkosok az Iszlám Államot. Nemrég elhunyt ez a bizonyos Szaúd-király. A temetésén részt vett jó néhány állam vezetője, köztük Orbán Viktor miniszterelnök is.

Lopják Szíriából és Irakból az olajat, és fél áron, vagy fegyverért árulják a török-szír határon. Ahová uniós országok is mennek tankerekkel a tolvajok tankereiből átszivattyúzni az olcsó olajat. Hogy ez mennyiben játszott bele a benzin árába? Valószínűleg jócskán. Most a kurdok a határvárosból elkergették őket. Így aztán lehet, hogy drágulni fog a benzin... A mocsok ellen annyit kellett volna tenni, hogy lebombázzák a tanker-konvojt út közben, de ezt sose tették meg. A kurdok megtették azt, amit Amerika és néhány európai állam megígért. Párhuzam: Drezdát és jó néhány német várost lebombázott a művelt Nyugat 1945-ben, több százezer ártatlan civil áldozatot és rettenetes pusztítást okozva. De egyetlen bomba sem jutott a vasúti sínekre, ahol még robogtak befelé a szerelvények a zsidókkal a munkatáborokba. Lehet, hogy ezért is a most itt élő magyar társadalom a felelős?

A napokban jelent meg a hír, hogy a magyar határtól mindössze 60 kilométerre egy boszniai faluban a házakon megjelentek az Iszlám Állam zászlói!! Mi lesz, ha bekeverednek a Magyarországot elárasztó menekültek közé?

A menekültek nem jönnének ekkora létszámban, ha a hazájukban béke lenne. De miért is nincs béke? 
SVPSZ

Kapcsolódó:
   
Dokumentumfilm készül az illegális bevándorlók ásotthalmi terrorjáról
   
FERENC PÁPA JEZSUITA ZSIDÓ
   
"Sok mindent tudok Orbánról" - Mélyinterjú Simicska Lajossal 



Dokumentumfilm készül az illegális bevándorlók ásotthalmi terrorjáról



Hunhír.info  2015.02.08. 10:49
szogesdrot250.jpgMorvai Krisztina a Jobbik EP képviselője szerint az európai uniós döntéshozóknak látniuk kell az illegális bevándorlás okozta súlyos helyzetet, ezért dokumentumfilm készül Ásotthalom térségében.Toroczkai László (Jobbik) a lakosok véleményét tolmácsolva szombati fórumán hangsúlyozta: a térségben humanitárius katasztrófa zajlik. Az emberek félnek, a migránsok zaklatják a tanyákon élőket, éjszaka kopogtatnak be a házakba, megállítják az autókat, a buszokra felszállnak, ezzel közegészségügyi veszélyt jelentve az itt élők számára.



Morvai Krisztina szombaton a Csongrád megyei településen tartott lakossági fórumon kifejtette: "bemutatjuk például azt, ahogy áramlanak a zöldhatáron át egyszerre több vonalon is a migránsok, minden fajta korlátozás, és ellenőrzés nélkül, de bemutatjuk a szeméthegyeket is.” Hozzátéve: Ásotthalmon határállomás biztosítja a jogszerű határátlépést, de az átkelőtől pár tíz méterre migránsok százai kelnek át anélkül, hogy bárki ellenőrizné őket.

A fórumon a település polgármestere Toroczkai László (Jobbik) a lakosok véleményét tolmácsolva hangsúlyozta: a térségben humanitárius katasztrófa zajlik. Az emberek félnek, a migránsok zaklatják a tanyákon élőket, éjszaka kopogtatnak be a házakba, megállítják az autókat, a buszokra felszállnak, ezzel közegészségügyi veszélyt jelentve az itt élők számára.

Elmondása szerint a határsértők közt bárki bejöhet az országba, legyen az bűnöző vagy terrorista. A migránsok tüzet gyújtanak az erdőben, feltörik a tanyákat, rengeteg szemetet halmoznak fel. Akik tudnak, emberségből segítenek nekik, hogy ne legyenek halálesetek, de még így is előfordul, hogy megfagynak az emberek. Ilyen eset történt január elsején is a településen. Ezt a nyomást és terhet Ásotthalom nem tudja egyedül viselni, segítségre van szükség - hangsúlyozta. Egyben örömét fejezte ki, hogy a készenléti rendőrség 26 munkatársa érkezett Ásotthalomra a napokban, hogy ezzel az üggyel foglalkozzon.

A fórumon az emberek elmondták: segítséget kérnek a döntéshozóktól, mert az életük teljesen megváltozott. A tanyákon élők félnek, minden nap újabb menekültek érkeznek, rengeteg gyermekkel. A településen már nem mernek kerékpárral, illetve gyalog közlekedni. Megoldást látnának akár a határ menti kerítésépítésben - mint Bulgáriánál vagy Mexikónál -, akár egy térséget ellenőrző "drón-rendszer" kiépítésében, de azt sem tartják kizártnak, hogy az illegális bevándorló célországai segítsenek az itt élőkön.




A JEZSUITÁK ÉS AZ ANTIKRISZTUS OKKULT

FERENC PÁPA JEZSUITA ZSIDÓ






MarranoA kinevezés a jezsuita (zsidó) Bergoglio felkeltette több hipotézis prófétai: Malakiás, Nostradamus, Padre Pio, La Salette, stb Ezek a próféciák érdekes bár nem isteni kijelentésen alapuló. Egy emberi értelmezése a jövőben, hivatkozás nélkül prófétai Dániel és Jelenések. 
Péter apostol azt mondja, hogy a Biblia Istentől ihletett, így minden prófécia kell mérni a Szentírás, hogy sürget minket nem lehet megtéveszteni (2Tess. 2: 3) hamis próféták (Máté 24:24). Hogy is ne tévesszenek meg? Ki az POPE BERGOGLIO? 1. És "jezsuita, mert ez része a Jézus Társaság, amely az utolsó előtti lépés az ókori szabadkőművesség titkos Judea 43 AD úgynevezett" titokzatos erők ". 2. Van a kereszt a "vas", jelképe ereje a Beast vallási (Dániel és Jelenések), hogy működik az utolsó nemzedék előtt Krisztus visszatérését.3. Ezt hívják "Francis" tiszteletére Francis Borgia és Francis Xavier jezsuita alapítók a zsidó Ignatius de Loyola. Itt Bergoglio, a második a bal oldalon a hátsó sorban, az egész család, egy fényképet, amelyen nincs időpont sem a helyet dokumentált Francisco [Jorge Mario Bergoglio Sívori]: Édesapja a bevándorló (zsidó), Olasz Francisco José Mario Bergoglio, aki dolgozott egy vasúti hivatalnok. Édesanyja, Mrs. Mária királyné Sívori, háziasszony, volt egy bevándorló (zsidó) olasz. http: //espadadelespiritu.foroactivo SEE GENEALOGY "Sivori" http://www.jewishgenealogy.com.ar/ jezsuiták és az Antikrisztus REJTETT"Társaság" [Jézus] azt jelenti, többek között a szókincs az olasz nyelv: "... Testvériség, vallási gyülekezet ... jezsuita rend a középkorban ... (volt értelmében) Guild, coterie ... League, szövetséget ...". "L "Rend a jezsuiták, a Jézus Társasága, elméletileg egy hadsereg szolgálatában a katolikus egyház, de a valóságban ez a hangszer a hódítás. Ez egy milícia átalakítani az emberek, hogy visszaállítsa a világ nagy vallásainak Rómán belül a ökumenizmus. Ez az, amiért ez a cég az úgynevezett "Society". A vezetők által vezetett szervezetek okkult felettesei, mint az, hogy ihletett Loyolai Szent Ignác. A "Jézus" a jezsuiták puszta báb, lefedettség csalóka, mert Jézus Krisztus soha nem járt el ravasz és gyilkosság előre az Isten országa. Róma révén a jezsuiták, a vezető szolgálatában "erők titokzatos ", létrehozza a világ teokrácia élén a" pápa-messiás "." Annak vizsgálata szempontjából a bibliai prófétai pápa, el kell, hogy ne csak "ember", de a csapat a Jézus Társasága, a hatalom, amely és a nyakkendők, hogy van ez a hatalom a színfalak mögött. A pápa a mellvértet a képet a nap, szintén megtalálható a pápai címer és bíborosok. A jel IHS fel kell tüntetni a Jézus nevében, de a képek a jelkép a pápa ihletett összes "pogány kultusz Ízisz vagy Isis vagy Isis egyiptomi nyelven Aset, az istennő az anyaság és a termékenység az egyiptomi mitológiában, a zsidók helyett a licitálás Úr (Mózes 7: 10-14) felajánlotta, hogy a Hold a Queen of Heaven, Az áldozatot véráldozat (Jeremiás 44: 7-25); Seb, férj és Ízisz földi apja [az isteni apja Osiris volt] fiuk Hórusz, az isten napot. Az istentisztelet az Ég királynője elítélte az Isten. A katolicizmus, azonos eredményezett az imádás a "Madonna".











Bergoglio

"Nem látod, mit csinálnak a Júda városaiban és Jeruzsálem utcáin? A gyerekek fát gyűjteni, az apák tüzet gyújtanak, és a nők dagasztanak, hogy kalácsot az ég királynéjának, és akkor italáldozatot más isteneket, hogy provokálni a harag. De tényleg provokálni engem ", mondja az Úr, és nem inkább magukat a saját szégyen?" Jeremiás 7: 17-19.
A jelkép jezsuita három köröm és a tűző napon ... (majd meglátjuk, miután a jelentése a "három szeggel"). A jezsuiták azok az eszközök, a judaizmus-Papale, hogy vezet a világ megfigyelni vasárnap a kötelező imádják a Nap, vagyis Lucifer vagy Sátán. Az első Secret Society-ben alakult Heródes király Agrippa a javaslatára Hiram Abiud, a hozzájárulásával Moab Levy, Adoniram, Johanan, Jacob Abdon, Antipás, Solomon Aberon és Ashad Abia az évben 43. Az eredeti neve volt A "titokzatos erő." Minden kilenc alapítói közé tartozott a zsidó hitre. Ebben a cikkben fogunk bemutatni egy igaz történet alapján az értékes kéziratot héber nyelven íródott, amely az ülések jegyzőkönyvei alapítója szabadkőművesség [Cion bölcseinek jegyzőkönyvei]



Heródes Agrippa I
-regény GS Lawrence "A Dissipation a sötétség, a Origin of Kőműves" (A veszteségi of Darkness, a származási szabadkőművesség). negyvenhárom, Heródes király Agrippa idézték a bíróság Jeruzsálemben nyolc A zsidók és azt mondta nekik: "Kedves testvéreim, nem te vagy a király emberei és munkatársai. Most a támogatást a király és az élet a zsidó nép. Eddig te voltál hű követői. Ettől a pillanattól akkor lesz testvéreim ... "Gondoskodunk róla, hogy mindannyian megértjük, és ne felejtsük el, hogy ez a találkozó valósul meg ez az új csoport kritikus és alapja a Testvériség ... "Testvéreim, az arisztokrácia és a köznép vélt lelki, sőt a politikai lázadás, hogy az érkezése szélhámos Jézus (mint az eredeti) okozott a nép között, és különösen a mi Izráel fiai. "Észrevettük, egy nagyhatalom számára, ahol elhagyta a örökséget, amely csoport az úgynevezett "tanítványok". Ő alapította társulás (Christian Church), aki felhívta a vallás, és az is jól meghatározza az, hogy (a tanítványok). Ez állítólag a vallás tolat alapjait is a vallás és a bontási ... Ő (Jézus, a Messiás) van tulajdonított magának jövendőt, és a hatalom, hogy csodákat. Azt állította, hogy a Messiás akik a próféták bejelentette a következő. De ez nem más, mint egy közönséges ember, mint a többi ember, mentes minden jellemző az isteni Lélek, felemelte a szélsőséges igazsága által a zsidó doktrína, ahonnan mi elhatároztuk, hogy ne térjenek bármely pontján. Nem lehet felismerni az Ő személy, mint a Messiás, sem ismerhetjük isteni mivoltát. Tudjuk, hogy a Messiás még mindig velünk, sem a eljövetelének ideje elérkezett. Sem került kiállításra utaló jelek, amelyek arra utalnának a megjelenést. Ha azt a hibát, hogy hagyta népünk követem, és lehet megtéveszteni, elítéljük magunkat egy megbocsáthatatlan bűn ... Mi megfeszítették, meghalt és temettük el, így az őrök őrzik a sírját. De azt mondta, hogy ő feltámadt, feltámadt! .. Eltűnt egy titokzatos módon, annak ellenére, hogy a buzgó éberség és a biztonságos zárást ...így az ő sírja, testvéreim, volt döntő csapást a riválisait, egy nagy médium, amely arra ösztönzi az embereket, hogy továbbra is terjedni tanításait megjelenik a megerősítést az Ő isteni ... "Nem ismerjük, bármely ponton, a vallás más, mint a miénk, a zsidó vallás, hogy már eleinktől. Duty arra hív bennünket, hogy megőrizze végéig időt. "Soha nem gondoltam volna ezt a csapást. Álmomban sem gondoltam, hogy titokzatos erő. Atyáink megtámadták, és mi továbbra is támadni. Annak ellenére, hogy mindent, csodálatos!Számuk növekszik. Figyeljük meg, hogy a gyermek választja el az apja, testvére a bátyja lánya az anyja, minden egyre elidegenedett csatlakozni a csoporthoz. Ez a történet tartalmaz egy nagy titkot. Hány ember, hogy hány nő, hány egész családok elhagyták a zsidó vallást, annak érdekében, hogy kövessék azokat a szélhámosok, ezek partizánok Jézus. Hányszor is fenyegeti a papok és a hatóságok, hiába! " Az eredeti neve ősi falazatot "A titokzatos erő "Hiram Abiud, tanácsadója, a király, aki az igazi alapítója ősi Kőműves, javasolt a nevét, a szövetség, mint a" titokzatos erő. " Ez volt az oka: "... Úgy tűnik, hogy nem történt Egyrészt a hatályos, titkos, titkos, hogy büntet minket anélkül, hogy képesek vagyunk az ellenállók. Úgy tűnik, hogy elvesztették minden erőnket, hogy megvédje a vallás és a létezésünket. "Felség, bizonyítékok alapján, hogy nincs hatékony eszköz tartalmazó elképzeléseinket, és nem szilárd reményt támadó, hogy erőt, kétségtelenül rejtélyes; nincs más esküt, hogy létrehoz egy titokzatos erő, hasonló a (támadni a rejtélyt a rejtélyt.) Én arra a következtetésre jutott, hogy ez a mi feladatunk elkerülhetetlen, ha van egy jobb ötlete a társulás több hatalmat így állíthatja össze a zsidó erők fenyegetik, hogy titokzatos erő. Ez csak, hogy senki nem tud semmit ezen az alapon, annak elveit és intézkedéseit. Csak azok, felség fogja választani, mint alapítók lesz ismerik a titkot az alapítvány. " (Uo P. 43). A szörnyű esküt a kilenc alapító tagjának "Én, (John Doe, John fia Doe), esküszöm, a Biblia és a becsületemet, hogy miután tagja lett a kilenc alapítói "A titokzatos erő", én ígéretet magam, hogy nem árulja el testvéreim, tagjai minden, ami sértheti az emberek, sem elárulni mindent a rendeletek az Egyesület. Ígérem, hogy kövesse az elveket és elérni, amit a javaslat a későbbi rendeletek által jóváhagyott meg, a kilenc alapító, engedelmesség és a pontosság, a buzgóság, és a hűség. Ígérem, hogy munkálkodni, hogy a tagjainak száma. Ígérem magam, hogy megtámadják Aki követi tanítási szélhámos Jézus és a férfiak harc a halál. Commitment magam, hogy nem adja ki a titkot őrizni köztünk, a kilenc alapító, mind két idegen között vagy kapcsolt tagjai. "Ha én elkövetésére hamis tanúzás és megerősítette az én árulás, hogy én is kiderült néhány titkot vagy néhány cikket a dekrétumok fennmaradt körében, és mi örökösei a szakbizottság nyolc társa lesz a jogot, hogy megöljön bármi áron. "(uo Pp. 51-52). Hasonlítsuk össze ezt a jezsuita OATH jelentése eszközök és szimbólumai Kőműves Heródes király Agrippa magyarázta értelmében eszközöket és használt szimbólumok szabadkőművesség: "Már tudom, hogy mi van, hogy mindenki azt hiszi, hogy szervezetünk nagyon ősi. .. Meg kell erősíteni ezt a megtévesztés a az eszközök használatát az építési, hogy az építész Hiram hasznosítható az építőiparban (Salamon temploma), mint a csapat, az iránytű, simító, Libra, kalapács, stb, minden a fa, mint például a Hiram Abiff alkalmazott ". (Uo P. 62). "... Minden alkalommal nyitja meg üti három egymást követő alkalommal ezzel a kalapács: így fogunk emlékezni örökké évszázadokon keresztül, hogy mi feszítették (Jézus), és ezzel a kalapáccsal már befektetett a három körmök a kezében és a lábak, hogy megöli. A három csillag látod szimbolizálja a három körmök. Mi lehet változtatni, hogy három pontot, hogy ugyanazt jelenti. Között a szimbólumok nem lesz három lépésre, nevetségessé tette őket ez a blaszfémia: Isten Atya , a Fiú és a Szentlélek, és a követelés [Jézus] Fiának "(uo 63. o.) ... "A mi Association, teszünk fok, mint korábban említettük. Ezek lesznek harminchárom, a szimbolizálja a kor a szélhámos [Jézus 33 éves volt, amikor meghalt a kereszten]. Adunk külön nevet mértékben, és mi fog létrehozni más hasonló szimbólumok. Ezek mind az én ötleteim, és azoknak a testvérek Moab és Hiram. Az mit jelent ez a jelzés Ironikus ne tekintsük, hanem csak kettőnk között kilenc alapítók. A másik testvér, vagy leányvállalatai elég, hogy megmutassák a közművek és eszközöket, hogy elhiggyék, hogy a Szövetség ben alakult idején Solomon, vagy előtte. " "Minden testvére is tehetnek javaslatot egy új szimbólum." " mit gondol, és kimutatható, testvérek, arról, amit mutatni? " A hat férfi jóváhagyott ellenvetés nélkül, mindent rögzít. (Megjegyzés: Az eredeti kézirat: 6 férfi és a három pályázók: a király [Heródes Agrippa], Moab, és Hiram - Vége a megjegyzést.) És monda a király: "A szimbólum a létrehozása is nemes elveit, hogy rögzítse a körmök a testvériség és egység mindannyiunkat felkiált örömében: Amíg a győzelem!" (uo p. 64) Az első ülésen, a kilenc alapító is létrehozott egy új szimbólum: a kötényt, hogy szimbolizálja a védelmet a ruhákat a sárból. Ez és a szabadkőműves eszközök elrejteni a valódi célját és biztosítsuk a leányvállalatok az állítólagos ókorban "Egyesület. A király-elnök [Heródes Agrippa] azt mondta: "Én, az én hatóság elnöke (és nem a király) támogatást nyújt minden tőled a 33. foka, a legmagasabb Egyesületünk ... D ' most a nevét az alapítók lesz "A Sons of the Widow [miközben a cég az úgynevezett" The Mysterious Force "]. Minden tagja a Szövetség fogja hívni magát az özvegy fiát, amíg az idők végezetéig, mert úgy gondoljuk, hogy a mi Association fog élni, amíg az idők végezetéig. "GS Lawrence" A Dissipation a sötétség, a Origin of Kőműves " (Megjegyzés: Heródes király Agrippa megvakult öt napon belül egy szembetegség, majd lebénult, és meghalt nem sokkal azután az év 44. Az Apostolok Cselekedeteiben (24:23) számolt be, hogy a király meg volt lepve egy angyal, és ő volt, megette a férgek előtt meghalni. Hiram Abiud cserélni a király, mint a Szövetség elnöke, de rejtélyes módon eltűnt, és az ő holttestét találták megette a keselyűk. Desaguliers megőrült és meghalt mélyszegénységben).





Sok mindent tudok Orbánról” – Mélyinterjú Simicska Lajossal


A Narancsnak is feldúltan nyilatkozó vállalkozó beszélt Orbán diktatúrájáról, Habonyról, és azt is elárulta, hogyan lesz végleg az övé a Magyar Nemzet és a Lánchíd Rádió.
magyarnarancs.hu: Az elmúlt négy órában kis túlzással többet nyilatkozott, mint az azt megelőző négy évben. Segítsen rekonstruálni, pontosan mi történt ma és miért.
Simicska Lajos: Őszinte leszek: még én is dolgozom az elmúlt órák rekonstruálásán. Képzeli, mennyire mellbe vágott a dolog. Elárultak az embereim.
magyarnarancs.hu: Kik az árulók?
SL: Az, amit a Liszkay úr és a menedzsment művelt, teljesen mellbe vágott. Olyan nincs, hogy valaki bejelenti a lemondását, majd azt egyből nyilvánosságra hozza és viszi a komplett bandát.  Ez számomra vállalhatatlan.
magyarnarancs.hu: Tisztázzuk: akkor tehát ő mondott le, vagy ön mondott fel Liszkaynak?
SL: Liszkay közölte, hogy le szeretne mondani a főszerkesztőségről. Ezt én el is fogadtam, aztán a sajtóban láttam, hogy az egész menedzsment felállt. Én meg csak néztem, hogy mi a pöcs zajlik itt. Akkor mondtam, hogy jó, rendezzük a tulajdoni viszonyokat, és az ügyvezetői és főszerkesztői kinevezéseket. Két óra alatt lerendeztem. Na most, jóbarátok nem így intézik az ügyeket. Ez kicsit feldúlt. Az embereknek lehetnek fenntartásaik, problémáik – bizonyos dolgokban egyetértenek, másban nem –, de az ügyeknek van kulturált intézési módja. Nem érdekel, miért csinálta. Áruló.

Balra Liszkay, jobbra Simicska
Fotó: Németh Dániel




magyarnarancs.hu: Időközben az Átlátszónak adott interjújából kiderült, hogy ön lesz a HírTV első embere, és már ki is nevezte D. Horváth Gábor korábbi főszerkesztő-helyettest a Magyar Nemzet szerkesztősége élére. A cégadatok szerint ugyanakkor Liszkay tulajdonosa is a lapot kiadó Nemzet Kft.-nek. Akkor neki ebbe már nem is volt beleszólása?
SL: Valóban tulajdonosa volt, de Liszkay a mai nappal kiszállt a társaságból és eladta az üzletrészét. Az új ügyvezető igazgatót Tóth Mariannának hívják.
magyarnarancs.hu: Ezek szerint Liszkay lemondott a tulajdonrészéről?
SL: Nem lemondott róla, eladta.
magyarnarancs.hu: Kinek?
SL: Pillanat, utána kell kérdeznem a kollégáknál. (…) A Pro-Aurum Zrt.-nek.
magyarnarancs.hu: Az adattár szerint a Pro Aurum Zrt. az ön többségi tulajdonában van.
SL: Igen, de tájékozódnom kellett, hogy pontosan melyik vállalaton keresztül zajlott az üzlet. Kiadtam az utasítást, hogy vásárolják ki, és ezt az illetékesek végrehajtották.
magyarnarancs.hu: Tehát akkor lényegében arra kérte Liszkayt, hogy amennyiben lemond, adja el a Nemzet Kft.-ben lévő tulajdonrészét önnek.
SL: Igen, mondtam neki, hogy rendben, lemondhat, de akkor el kell adni. Kapsz érte valami lét, azt megkapod és baszd meg. Nem volt ellenvetése. Kineveztem az új ügyvezetőt és a főszerkesztőt, és a dolog el volt rendezve. Az árulóknak szevasz, akit kell még, azt kibaszom, mostantól csak a saját embereimre támaszkodom. Ez így rendben van önnek?
magyarnarancs.hu: Mennyit fizetett Liszkaynak a részesedéséért?
SLMit tudom én. Na jó, várjon, megmondom, mindjárt utánakérdezek. (…) 100 millió körüli pénzt.
magyarnarancs.hu: Más tulajdonosi kérdést is rendezni kellett? Van más résztulajdonos a korábbi ügyvezetők között, aki most eladta önnek a részét?
SL: Mit tudom én azt. Megvettem amit kellett, azt kész.
magyarnarancs.hu: Mekkora részben öné a Pro Aurum?
SL: Ne kérdezzen már hülyeségeket, nem tudom pontosan fejből. Az enyém. Kiterjedt a birodalom, sok érdekeltségem van.
magyarnarancs.hu: Gajdics Ottó, a Lánchíd Rádió főszerkesztője is lemondott. Az ő utódja megvan már?
SL: Megvan. Schlecht Csabának hívják.
magyarnarancs.hu: Mennyire maradt egyedül? Nyerges Zsoltot vagy Fonyó Károlyt továbbra is a szövetségnek tekinti? Vagy ők is árulók?
SL: Nem, ők nem. Csak a Liszkayt és az ő keze alatt dolgozó menedzsmentet tekintem árulónak. Azokat, akik lemondtak. Nyerges és Fonyó üzleti partnereim, nincs közük ehhez az esethez. Jóban vagyok velük.
magyarnarancs.hu: Arról is cikkeznek már, hogy feltehetőleg Orbán Viktor és a főtanácsadója, Habony Árpád állnak az akció mögött. Állítólag egy új médiabirodalom van kiépülőben, amelynek Liszkayék lehetnek a fő arcai. (A Narancs egész nap próbálta elérni Liszkay Gábort, eredménytelenül - rpd)
SL: Ezt nem tudom megmondani. Egy háború zajlik, amiben könnyen lehet, hogy ilyen eszközökkel is számolni kell. Maximálisan ellenzem azt a médiapolitikát, amit a kormány folytat, és ennek hónapok óta hangot is adtam.
magyarnarancs.hu: Beszélik, hogy önnek nem tetszik az oroszbarát kül- és energiapolitika. Ebből mi igaz?
SL: Nem tetszik, nagyon nem tetszik. Én még akkor nőttem fel, amikor itt Szovjetunió volt, és nincsenek jó emlékeim a ruszkik magyarországi tevékenységéről. Finoman szólva nem tudok határozott különbséget tenni az akkori szovjetek és a mai oroszok politikai viselkedése között.

Most jön a feketeleves
Fotó: Németh Dániel




magyarnarancs.hu: Több helyen felmerült, hogy azért orrolt meg Orbánra, mert a szűk körei kihagyták önt az MVM Földgázszállító és a Mol Energy Trade Zrt. közti orosz földgázüzletből, amivel a kedvezményezettek tízmilliárdos nagyságrendű hasznot tettek zsebre.
SL: Lehet, hogy ezen marhára meg fog lepődni: a világ nem csak üzletből áll. Én alapvetően – itt meg lehet, hogy hangosan nevetni is fog – értékek és elkötelezettségek mentén végzem a dolgomat. Nekem ezek fontosabbak adott esetben, mint az üzlet. Lehet, hogy a mai világban ez furcsán hangzik, de én ilyen vagyok. Tartozom annyival a hazámnak, a családomnak és magamnak, hogy csak olyat cselekszem, amit helyesnek tartok és olyanokkal üzletelek, akiket vállalható üzletpartnernek tekintek. Hiszi vagy sem: az én szövetkezésem Orbánnal abból indult ki, hogy le akartuk bontani a diktatúrát és a posztkommunista rendszert. Kiderült, hogy ez nem egy egyszerű dolog, ezen melózni kell. De az kurvára nem volt benne ebben a szövetkezésben, hogy felépítünk helyette egy másik diktatúrát. Ebben én nem vagyok partner.
magyarnarancs.hu: Azért kell, hogy legyen ennek a konfliktusnak egy személyes dimenziója is: mégiscsak bő harmincöt éve egymás barátai és harcostársai. Ne mondja, hogy ebben a szembenállásban nincsenek érzelmi motívumok.
SL: Persze. Egy nagy csalódás, nem tagadom. Államférfinek képzeltem, aki jót tehet ennek az országnak, de rá kellett jönnöm, hogy nem az. Ezt írja is meg.
magyarnarancs.hu: Azt nyilatkozta a hír24.hu-nek, hogy nem érzi biztonságban magát: elütheti egy autó, de akár le is lőhetik. Miért érzi fenyegetve magát?
SL: Ismerem ennek a történetnek a szereplőit, tudom mire képesek. De igazából nem félek, csak amikor az az újságíró hívott, épp útban voltam a kocsival a szerkesztőség felé; még nagyon zaklatottan éreztem magam, és akkor mondtam, hogy persze, akár le is lőhetnek. Amúgy ez tényleg benne van a pakliban, de ettől még nem félek. Ez egy kemény világ. Röhögjön csak ki, de én egy elkötelezett demokrata vagyok. Kurvára nem tetszik az, ahogy és amilyen módszerekkel ezek a fiúk intézik a dolgaikat ebben az országban.
magyarnarancs.hu: Azért Orbán önkényuralmi törekvései nem tavaly kezdődtek, és amíg az érdekeltségei nem bánták, önt sem zavarta annyira a demokratikus jogok csorbulása. Mikor tört meg a kapcsolatuk? Mi volt a fordulópont?
SL: Tavaly áprilisban a választások után leültünk és elmondta az elképzeléseit. Ennek a részleteibe nem fogok belemenni, de nem tetszett a dolog. Én erre azt mondtam neki, hogy ebben én nem akarok partner lenni. Azóta durvultak el az események.
magyarnarancs.hu: Azóta nem is találkozott azokkal a befolyásos fideszesekkel – elsősorban Rogán Antalra és Lázár Jánosra gondolok –, akikkel korábban gyakran találkozott?
SL: Azt tudom erre mondani, hogy korábban sem voltak túl aktívak ezek a kapcsolatok. Ez nem így működik. Én politikussal, ha jól emlékszem, az elmúlt egy évben nem is beszéltem. Minek.

Fotó: Németh Dániel
Minek? Minek?




magyarnarancs.hu: Most akkor elmegy pihenni?
SL: Egy hétre elmegyek holnap, igen.
magyarnarancs.hu: Újságírók közt gyakori téma, hogy Simicska és Orbán annyi minden régi sztorit tud egymásról, hogy már csak ezért sem mernének nyílt karddal egymásnak menni.
SL: Mire kíváncsi? Harmincöt éve ismerem, mond ez valamit? Ismerem, sok minden tudok róla, igen. Na és?
magyarnarancs.hu: Akkor, bizonyos tekintetben politikai kockázatot hordoz a kormányfőre nézve.

SL: Na és, akkor mi van, lelőnek? (Nevet.) Bízzunk benne, hogy nem így lesz.


1 megjegyzés:

  1. Keres egy kölcsön? Ön a megfelelő helyen a hitel megoldások itt! Global Finance Limited ad hitelt a cégek és magánszemélyek egy alacsony és megfizethető kamatláb 2%. kérjük, forduljon hozzánk e-mailen (oliviadaniel93@gmail.com)


    ALKALMAZÁSI ADATOK

    1) Teljes név:
    2) Ország:
    3) Az a cím:
    4) Állami:
    5) Nem:
    6) Családi állapot:
    7) Foglalkozás:
    8) Telefonszám:
    9) A jelenlegi helyzet a munkahelyén:
    10) Havi jövedelem:
    11) A hitel összege szükség:
    12) Hitel időtartama:
    13) célja hitel:
    14) Vallás:
    15) már alkalmazott előtt:
    16) Születési idő:
    Kösz,

    VálaszTörlés