Hogyan kell kormányokat népharaggal megbuktatni

Hogyan kell kormányokat népharaggal megbuktatni

Drábik János: Válaszút előtt Ukrajna – a Kelet és a Nyugat határán

Az ukrán dráma második felvonása

(…)

Világpolitikai irányváltozás Ázsiában

Az amerikai hírszerző szolgálatok 1964-ben már tudták, hogy a szovjet-kínai viszály mögött ténylegesen mély ellentétek húzódnak meg és ennek a konfliktusnak a kimenetele az egész világ sorsát befolyásolja. Ötven évvel ezelőtt elképzelhetetlennek tűnt a két óriás közti kibékülés és együttműködés. Amikor Gorbacsov került a szovjet birodalom élére, Moszkva és Peking viszonya gyors ütemben vált egyre barátságosabbá. Már Gorbacsov elődei is értek el némi sikert a két ország közti feszültség enyhítésében, de az igazi áttörés akkor következett be, amikor a két óriás meg tudott egyezni a 7500 km-es közös határ kérdésében.
Az elmúlt két évtizedben Moszkva és Peking közeledését felgyorsította az, hogy együttesen ellensúlyozzák az egyetlen megmaradt szuperhatalomnak, az Egyesült Államoknak a világhegemóniáját. Amikor George W. Bush és neokonzervatív agytrösztje erőteljesen érvényesítette hatalmát a Közel-Keleten és Afganisztánban - de a világ más részein is -, Kína és Oroszország még több ösztönzést kapott ahhoz, hogy normalizálja kapcsolatait és szorosabban együttműködjön. Már nem vádolták egymást nagyhatalmi sovinizmussal, de egyre többször hangoztatták ezt az Egyesült Államok politikájával kapcsolatosan.
2004 októberében Moszkva és Peking rendezte azt a határviszályt, amely az 1960-as és az 1970-es években több véres határincidenshez is vezetett. Itt elsősorban az Amur-folyón lévő szigetek hovatartozásáról folyt a vita. A konfliktus hátterében az a pekingi sérelem volt, hogy Kína az 1689-ben kötött nercsinszki békeszerződés keretében kénytelen volt az akkor katonailag erősebb cári Oroszországnak másfélmillió négyzetkilométer területet átengedni. A megerősödött Kína nem ismerte el ezeket az egyenlőtlen szerződéseket és erre alapozta irredenta területi követeléseit. Amikor azonban normalizálódtak Peking és Moszkva viszonyai, már nem hangoztatták többé ezeket a követeléseket és teljesen megváltozott a két ország közti hangnem.
Washington felismerte a tényleges háborúval fenyegető szovjet-kínai konfliktusban számára kínálkozó lehetőségeket és az akkori külügyminiszter, Kissinger, 1971-ben Pekingbe látogatott, amit aztán 1972-ben Nixon elnök látogatása követett. Nixon és Kissinger ügyes diplomáciával jól kihasználta Kína és a Szovjetunió kölcsönös félelmét egymással szemben. A hármas kapcsolatrendszerben Washington nyomást tudott gyakorolni Moszkvára, hogy fontos stratégiai megállapodásokat kössön a Nyugattal, amelyek jól ellenőrizhetőek. Kína és a Szovjetunió egyaránt túl akarta szárnyalni a másikat az Amerikával való jó viszony erősítésében. Ez természetesen erősítette az Egyesült Államok tárgyalási pozícióit.

Geopolitikai fordulópont Eurázsiában

A kínai-orosz gazdasági kapcsolatok elmélyülése meghatározóan befolyásolja egész Eurázsia fejlődését. A 400 milliárd dolláros gázszállítási szerződés, amelynek keretében újabb gázlelőhelyek feltárásáról és gázvezetéki rendszer építéséről is megállapodtak, világpolitikai jelentőségű fordulatnak számít. Az 1960-as években még a két ország közti kereskedelem volumene csak 200-400 millió dollár között mozgott. Ez a kapcsolat 2008-ra elérte az 57 milliárdot és 2013-ra pedig a 93 milliárd dollárt. Egyre erősödik a katonai együttműködés is. Kína lett Oroszország fegyvervásárlója. Peking évről-évre sok millió dollárért vásárol csúcstechnológiájú orosz fegyvereket. Moszkva számára ez nemcsak export jövedelmet jelent, de lehetővé teszi, hogy az orosz hadiipar jövedelmező és versenyképes legyen. Peking 2014-ben már szinte teljesen áttért a csúcstechnológiájú orosz haditechnika és fegyverzet használatára. Oroszország ultramodern S-500 légvédelmi rakétaellenes rendszere 2018-ban már bevethető állapotban lesz. Peking ebből is akar vásárolni. Oroszország már sok SU-35-ös lökhajtásos vadászgépeket adott el Kínának és a két ország hamarosan aláír egy partneri megállapodást a repülőgépipari együttműködésről.
Az amerikai döntéshozók - úgy tűnik - nincsenek tisztában azzal, hogy az orosz-kínai kapcsolatokban beállt közeledés minőségileg más új helyzetet teremtett. Eddig az volt a tudományos élet és a kormányzati döntéshozók közös álláspontja, hogy bármennyire is közeledett egymáshoz Moszkva és Peking, még mindig az az érdeke Kínának és Oroszországnak is, hogy minél jobb viszonyt tartson fel az Egyesült Államokkal.
Anatol Lieven, a londoni King’s College-nak a tanára írta:
„Az euro-atlanti és az ázsiai, csendes-óceáni térségben a nagyhatalmi viszonyok kérdésessé válnak, ha egy laza eurázsiai koalíció jön létre, amely csökkenti az Egyesült Államok uralkodó helyzetét a globális politikában. Az ukrajnai válság első szakaszának fontos következménye Oroszország Ázsia felé fordulása, amely átalakítja a globális stratégiai helyzetet.”
Az okozza az erőviszonyok globális átalakulását, hogy megváltozott az Egyesült Államok stratégiai doktrínája. Washingtonban az a hivatalos irányvonal, hogy a nukleáris háborút meg lehet nyerni, és ezért folyamatban van Oroszország körbekerítése támaszpontokkal. A tervezők úgy vélik, hogy lehet sikeres első csapást mérni Oroszországra, esetleg Kínára is, és így meg lehet előzni azt, hogy a két rivális nagyhatalom veszélyeztesse Washington jelenlegi világhegemóniáját. Ennek a tervnek a kivitelezése már elkezdődött és végrehajtása az elmúlt néhány évben felgyorsult.
Az Egyesült Államok új stratégiai doktrínája szerint megváltozott a nukleáris rakéták szerepe. Eddig a támadó megtorlása volt fő funkciójuk válaszként az első csapásra. Az Oroszország körül létrehozott rakétavédelmi támaszpontokról kilőtt amerikai elfogó-rakéták (anti-ballistic missile, ABM) képesek ellencsapás kivédésére. A rakétavédelmi bázisok már készen állnak a lengyel-orosz határon. További ilyen támaszpontok építését tervezik. Ha ezek is felépülnek, akkor Oroszország körül lesz véve komplett rakéta-elhárító rendszerrel. Az anti-ballisztikus rakétákat arra a célra fejlesztették ki, hogy azok repülés közben elérjék az interkontinentális támadó rakétákat, és még mielőtt célba érnek elpusztítsák azokat. Az új washingtoni doktrína azon alapul, hogy az Egyesült Államok úgy tud elsőként csapást mérni Oroszországra, hogy az nem képes erre hasonló erejű választ adni. Megmaradt csapásmérő rakétáit a NATO anti-ballisztikus rakétákból álló védelmi rendszere elfogja és megsemmisíti, mielőtt még azok elérnék az Egyesült Államokat.
Azok a neokonzervatív stratégák, akiknek sikerült ezt a nagy horderejű stratégiaváltást elérniük, már nem voltak olyan sikeresek, amikor ezt meg kellett indokolniuk. Azzal érveltek, hogy terroristák juthatnak nukleáris fegyverhez és ezzel akár egy egész várost elpusztíthatnak Amerikában és másutt. Ez a magyarázat azonban nem meggyőző. A terroristák vagy egyes személyek, vagy kisebb csoportok, és képtelenek egy egész országot fenyegetni. A neokonok másik magyarázata az volt, hogy a lengyel-orosz határra telepített anti-ballisztikus rakéták Európát védelmezik az Irán felől fenyegető interkontinentális rakétákkal szemben. Közismert tény, hogy Iránnak nincsenek interkontinentális rakétái, és Teherán semmilyen jelét sem adta annak, hogy meg kívánná támadni Európát.
A neokonzervatív döntéshozók érvei azért erőtlenek, mert azt a tényt próbálják álcázni, hogy az Egyesült Államok olyan körülményeket akar teremteni a maga számára, amelyek lehetővé teszik egy nukleáris háború megnyerését. Moszkva tisztában van ezzel az amerikai szándékkal, és egyre erőteljesebben ad hangot aggodalmainak megtéve az önvédelméhez szükséges intézkedéseket.
Kína hasonló módon megértette Washington szándékait és azt is, hogy nemcsak Oroszország, de Kína is célpont. Peking már jelezte, hogy megteszi a szükséges ellenlépéseket. Kína a világközvélemény tudomására hozta: rendelkezik azzal a képességgel, ami az Egyesült Államok elpusztítását eredményezheti, ha Washington nukleáris támadást indítana ellene. A neokonzervatív uralkodó csoport úgy akar megnyerni egy nukleáris háborút, hogy Amerikának nem, vagy csak egy kisméretű ellencsapással kell számolnia. Ez a feltételezés teszi valóságossá 2014-ben a nukleáris háború veszélyét.

A nukleáris háborút nem lehet megnyerni

Steven Starr, a Physicians for Social Responsibility (Orvosok a Társadalmi Felelősségért) nevű szervezet vezető tudósa, a Missouri Egyetem (University of Missouri) klinikai laboratóriuma tudományos programjának az igazgatója, egyértelműen leszögezte: az a tévhit, hogy egy nukleáris háborút meg lehet nyerni, a tudatlanságon alapul. Még abban az esetben is, ha az amerikai és az európai városokat meg lehetne óvni az interkontinentális rakétákkal végrehajtott ellentámadástól, az Oroszországra és Kínára kilőtt atom- és hidrogénfegyverek felrobbanása nyomán keletkezett radioaktív sugárzás és nukleáris tél elpusztítaná Európát és Észak-Amerikát is, továbbá az egész északi félteke lakhatatlanná válna.
A pénzhatalmi világelit tulajdonában lévő globális média nem tájékoztat erről az emberiség egész sorsát érintő kérdésről, és ennyiben bűnrészes a jelenleg kialakult helyzet létrehozásában. Felelősség terheli a washingtoni neokonzervatív elitet szervilis módon kiszolgáló Nyugat- és Kelet-Európát, Kanadát, Ausztráliát és Japánt is, mert minden ellenállás nélkül elfogadták Washington stratégiáját és engedelmes csatlósként a neokonok rendelkezésére bocsátották a területeiken található támaszpontokat.




Különösen szervilis magatartást tanúsítottak a Varsót irányító liberális politikusok, akik a globalista-kozmopolita érdekeket a lengyel nép, a lengyel nemzet érdekei elé helyezték. Az amerikai törvényhozás is felelős a jelenlegi helyzet kialakulásáért, mert nem tartotta meg a szükséges meghallgatásokat és nem vizsgálta ki a rendelkezésére álló jogi eszközökkel, hogy a végrehajtó hatalom milyen terveket dolgozott ki egy nukleáris háború esetleges megindítására. Ily módon rendkívül veszélyes helyzet jött létre. Mivel Oroszország és Kína lenne a Nyugat első csapásmérésének a célpontja, érthetően mindkettő fenyegetve érzi magát. Ilyen helyzetben Moszkva és Peking is mérlegelheti azt, hogy megelőzze a Nyugat első csapásmérését. Nem várható el sem Oroszországtól, sem Kínától, hogy ölbe tett kézzel várja sorsának a beteljesedését, miközben Amerika és a NATO befejezi az őt védelmező és a megtámadott ellencsapását megakadályozó rakétavédelmi rendszer kiépítését.
A logika törvényei szerint, ha Washington elkészül a rakétapajzs kiépítésével, akkor Oroszországnak és Kínának számolnia kell a támadással, hacsak előre nem adja meg magát a NATO-nak és a mögötte álló pénzhatalmi világelitnek. A Nyugat első csapásmérésre vonatkozó titkos tervei már részben ismertté váltak a világközvélemény számára az internet alternatív információs csatornáin keresztül.
Az Obama-kormányzat második elnöki ciklusában egyre nagyobb befolyáshoz jutott neokonzervatív hálózatnak sikerült meggyőznie a Fehér Házat, hogy az orosz stratégiai nukleáris erők sebezhető állapotban vannak. Ez a megfogalmazás azt jelenti, hogy lényegében felkészületlenek egy első csapásmérés elhárítására. Ez téves helyzetfelmérés. Azon az idejét múlt információkon alapul, amelyet két szerző – Keir A. Lieber és Daryl G. Press – publikált a Külkapcsolatok Tanácsa (CFR) hivatalos lapjában, a Foreign Affairs 2006. áprilisi számában „The Rise of U.S. Nuclear Primacy” (Az Egyesült Államok nukleáris fölényének a kialakulása) címmel.

A már korábban kifejtett érvek alapján megállapíthatjuk, hogy függetlenül attól, hogy milyen állapotban vannak az orosz nukleáris erők, és tekintet nélkül arra, hogy mennyire sikeres más szempontból az első csapásmérés, Steven Starr - a „The Lethality of Nuclear Weapons” (A nukleáris fegyverek halált-okozó képessége) című írásában1 – bebizonyította, hogy egy nukleáris háborúban nincsenek győztesek, mert mindenki meghal.
Három atmoszférát kutató tudós a Physics Today szakfolyóirat 2008. decemberi számában publikált tanulmányában kifejtette, hogy a nukleáris fegyverek lényeges csökkentése az 1986-os hetvenezer robbanófejről 1700-2200 robbanófejre 2012-re nem hárította el azt a veszélyt, hogy egy nukleáris háború mindenképpen elpusztítaná az életet a Földön, akkor is, ha annak első fázisában a támadó lenne a győztes. A háború első fázisában a robbanások közvetlen hatásaként százmilliók pusztulnának el, de a háború második fázisában a közvetett hatások elpusztítanák az emberiség többségét.
A tűzviharok nyomán keletkező füst- és porfelhő nukleáris telet idéz elő és a mezőgazdasági termelés lehetetlenné válik. Akik nem pusztulnak el a robbanásoktól és a radioaktív sugárzástól, azok éhen halnak. Reagan amerikai elnök és Gorbacsov, a Szovjetunió első embere felismerte ezt a veszélyt és ennek megfelelően hozott világtörténelmi jelentőségű döntéseket. A két nagyhatalom között megkötött SORT (Strategic Offensive Reductions Treaty) megállapodás azonban csak 2011-ig volt hatályban és nem hozta meg a kívánt eredményt. A Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet adatai szerint 2014-ben kilenc nukleáris fegyverrel rendelkező állam tulajdonában még mindig 16300 nukleáris robbanófej és fegyver van. Washingtonban azok a döntéshozók kerültek fölénybe, akik megnyerhetőnek tartják a nukleáris háborút és alkalmas eszköznek arra, hogy megakadályozzák Oroszországot és Kínát abban, hogy ellenállhassanak Washington egyeduralmának a világ felett.
Az európai kormányok nem képeznek ellensúlyt Washington hegemóniájával szemben, mert nincs külön európai hadsereg és külpolitika. Az Egyesült Államokat irányító pénzhatalmi világelit hivatalos doktrínává tette az Amerikát megillető kivételes és elengedhetetlen szupremáciát a világ egésze felett. Egyedül a XXI. században a Nyugat hét országot pusztított el egészben vagy részben a hegemóniája alá tartozó tömegtájékoztatás teljes támogatásával. Az univerzális erkölcsöt és az általános emberi értékeket megtagadó dekadens Nyugat elfogadta a pénzhatalmi világelit hamis doktrínáját a nukleáris fölényről és a megnyerhető nukleáris világháborúról.
Számos jel arra utal, hogy a neokonzervatív döntéshozók irányítása alatt álló Washington megkezdte a felkészülést a harmadik világháborúra, és az Európai Unió ahelyett, hogy ennek ellenállna, szervilisen kiszolgálja Washingtont. A NATO helyettes főtitkára, Alexander Versbow, 2014 májusában kijelentette, hogy Oroszország a NATO ellensége és az amerikai valamint az európai adófizetőknek nemcsak saját hadseregeiket kell megerősíteniük, de gondoskodniuk kell Ukrajna, Moldova, Grúzia, Örményország és Azerbajdzsán katonai erejének a modernizációjáról is. A stratégiai döntéseket hozó neokonzervatívok azonban nem csupán a pénzügyi- katonai- biztonsági komplexum profitját akarják növelni. Távoli céljuk Washington világhegemóniájának a biztosítása. Az ukrajnai konfliktus a nukleáris világháború közvetlen közelébe sodorta a világot Oroszország szükségtelen provokálásával.
Ha a Fehér Ház neokon döntéshozói és az őket szolgaian kiszolgáló tömegtájékoztatás, valamint az engedelmes vazallussá vált európai államok meggyőzik Moszkvát arról, hogy a nukleáris háború is benne van a pakliban, akkor az a valóságos viszonyokban is benne lesz. A nukleáris háború a lehetőségek, szükségszerűségek és a valószínűségek részévé válik. A NATO nem képes hagyományos fegyverekkel sikeres háborút vívni Oroszországgal, ezért egy támadó háború csak nukleáris háború lehet. Ez viszont - mint már kifejtettük - a jelenleg ismert emberi civilizáció megsemmisülését jelenti.

Kik a világelit ukrajnai kiszolgálói?

A XX. században Oroszország és Németország is az uralma alá hajtotta Ukrajnát. A két világháború között a bolsevik hatalomátvételt követően a túlnyomórészt zsidó-bolsevikok által irányított kommunista diktatúra tizedelte meg az ukránokat. Az ukrán parasztság kolhozosítással szembeni ellenállását a mesterségesen előidézett éhínséggel - a Holodomorral - törték meg az 1930-as években. Ennek következtében mintegy nyolc millió ukrán halt éhen. A német hadsereg bevonulását a második világháború során sok ukrán felszabadításként élte meg. A Holodomort kieszelő és végrehajtó Kaganovics és bűntársai csak átmenetileg távoztak Kijevből. A második világháború végén a sztálinista rendszer visszatért és tovább folytatta kegyetlen uralmát.
Ukrajna lakosainak a 78%-ka ukránokból, 17%-ka oroszokból, a maradék 5% tatárokból, lengyelekből, románokból, ruténokból, zsidókból és magyarokból áll. Az orosz anyanyelvű lakosság Ukrajna keleti megyéiben él. A Krím-félsziget, amely több száz éven át Oroszországhoz tartozott, és amelyet 1954-ben Hruscsov - aki ukrán származású volt - a lakosság megkérdezése nélkül csatolt több más orosz anyanyelvű megyével Ukrajnához, ma már ismét Oroszországhoz tartozik. Az autonóm Krím tartomány lakói elsöprő többséggel szavaztak arra, hogy visszatérnek Oroszországhoz. Ezt a döntésüket erőszakmentesen hozták és egyetlen egy véres incidensre sem került sor.
Csak utalunk rá, hogy az ukránok és az oroszok történelmük kezdetén egy népet alkottak és a Kijevi Rusz tekinthető az első orosz államnak. Ukrajna orosz lakossága természetesen őrizte Oroszországhoz fűződő rokoni és kulturális kapcsolatait. Moszkva is igyekezett Ukrajnával kapcsolatos politikájában támaszkodni rájuk. Ukrajnát azonban egy olyan pénzügyi-, gazdasági- és politikai érdekcsoport sajátította ki magának, akiket a lakosság csak ’oligarcháknak’ nevez, és akik szoros kapcsolatokat ápolnak az Oroszországban élő hasonló ’oligarchákkal’. Csak becslésekkel rendelkezünk arról, hogy mennyi olyan lakosa van Ukrajnának, aki származási vagy vallási alapon zsidónak tekinthető.
Arra viszont már pontosabb választ tudunk adni, hogy hány olyan dollármilliomos és dollármilliárdos él Ukrajnában, aki zsidónak tekinthető. A szovjet rendszerben a hivatalos kommunista ideológia szerint egy ország vagyonának a tulajdonosa a nép egésze és ezért a tulajdonviszonyokat az állam szabályozta és irányította a lakosság egésze érdekében. Amikor a kommunista diktatúra megbukott és a közvagyon az állam kezéből magántulajdonosok kezébe került, elvileg a közvagyont a lakosság egésze között kellett volna igazságosan felosztani, minthogy a nép egésze volt elvben korábban is a tulajdonos. A rendszerváltás nyomán azonban a közvagyonnal már nem az állam, hanem az egyes állampolgárok és azoknak a társulásai rendelkeztek volna. De Ukrajnában is a demokrácia úgy köszöntött be, hogy mindenki egyenlő, de azért vannak egyenlőbbek is.
Néhány zsidó, orosz és más üzletember, akik között akadt néhány ukrán nemzetiségű is, rövid idő alatt multimilliomossá, sőt multimilliárdossá vált, miközben Ukrajna lakói és az ország egésze is egyre jobban eladósodott. Olyan személyek váltak ismertté, mint Szemjon Mogiljevics, Dmitro Firtas, Hrihorij Szurkisz, Vadim Rabinovics, Igor Kolomojszkij, Viktor Pincsuk, Vadim Noviszkij, Jurij Ivanyuscsenko, Vaszilij Hmelnyickij, Andréj, Szerhij Kljujev és Henadij Bohuljubov, akikről ezúttal csak azt emeljük ki, hogy valamennyien zsidók, vagy zsidó származásúak.
Ezekhez az ukrán oligarchákhoz még hozzászámolhatjuk azokat is, akikről a lakosság csak gyanítja, hogy az előző csoporthoz tartoznak. Ilyen például a tatár Rinat Ahmetov, vagy a „lett” Julia Tyimosenko. Vannak olyanok is, akik etnikai gyökereiket tekintve zsidók, de már más vallásúak, vagy kifejezetten ateisták. Ezek közé sorolható Arszenyij Jacenyuk kormányfő és Petro Porosenko államelnök. Az a néhány szupergazdag ukrán-ukrán, aki bekerült az oligarchák kiválasztott csoportjába, sem rendelkezik makulátlan múlttal. Így például Viktor Medvegycsukot szoros kapcsolatok fűzték a KGB-hez már joghallgató korában az 1970-es évek elején. A felvételi vizsgán megbukott, de a KGB jóvoltából mégiscsak felvételt nyert.
A szupergazdag ukránok többsége a pártállami nómenklatúra tagjaként már a szovjet-rendszerben aktívan részt vett a politikai életben. Sokan a különböző törvényhozó és közigazgatási testületek tagjaiként magas állásokat töltöttek be. Amikor a Szovjetunió felbomlott, ezek a „jóidőben jóhelyen” lévő pártállami apparatcsikok hirtelen sikeres üzletemberré és dúsgazdag kapitalistává váltak. Sok közülük továbbra is megtartotta képviselői mandátumát a kijevi parlamentben és rotációs alapon a kormányzati intézmények vezető állásait is ők töltötték be.
Az ukrán oligarchák nem pénzügyi-gazdasági teljesítményeikkel lettek dúsgazdagok, hanem azzal, hogy a kommunista pártállam korábbi vezetőiként abban a helyzetben voltak, hogy a közvagyont a saját maguk javára tudták magánosítani. Így Ukrajnának a nemzeti vagyona, amelynek a közérdeket és a közjót kellett volna szolgálnia, kivezetve az országot a csődbe jutott kommunista tervgazdaságból, olyan magánvagyonná vált, amelynek a nagy része pénzzé átalakulva százmilliós nagyságrendben hagyta el az országot. Kelet-Európa más országaiban is ez volt a pénzhatalmi világelit, az új gyarmatosító egyik hatékony módszere. A fizikai vagyont likviddé tették, magánosították és különböző pénzügyi technikákkal offshore-olták. A kelet-európai országokban ezt már nagyrészt korlátozták, illetve megszűntették. Ukrajnában azonban változatlanul folyik az ország kirablása ezzel a módszerrel.
Ez többek között azért volt lehetséges, mert az új uralkodó elit továbbra is részt vett a politikai életben és a hatalom gyakorlásában, mert ezt fontosnak tekintették a közérdek és a törvények kijátszásával, a korrupció legváltozatosabb technikáival szerzett vagyonuknak a megtartása érdekében. Az ukrán oligarchák ismét bebizonyították, hogy a vagyon hatalom és a hatalom vagyon.
Ukrajna első elnöke Leonid Kravcsuk, egész életében a Szovjet Kommunista Párt hivatásos politikusa volt. Amikor távozott hivatalából, akkor ahhoz az üzleti és politikai csoporthoz csatlakozott, amelyet a Kijevi Holdingnak, vagy a Dinamo Csoportnak neveztek. Ennek két oligarcha volt a vezetője: Viktor Medvegycsuk és Hrihorij Szurkisz. Ez a csoport hivatalosan Ukrajna Szociáldemokrata Pártjának nevezte magát. Ez a párt centrista, szociáldemokrata jelszavakat hangoztatott, de egyértelműen a nagyvállalkozók, a szervezett bűnözés, a korrupció és a megvásárolt tömegtájékoztatás pártjának tekintették. Ez a párt háttérbe szorult a Narancsos Forradalom óta, de Medvegycsuk és Szurkisz továbbra is a hatalmat gyakorló csoport központi magjához tartozik. Medvegycsuk azzal is eldicsekedett, hogy személyesen is ismeri Vlagyimir Putyint és egy másik kisebb orosz-barát pártnak az elnöke, amelynek megtévesztően az a neve, hogy ‘Válaszd Ukrajnát’. Szurkisz 2006-ban már egy másik párt színeiben indult, s noha alul maradt, befolyása továbbra sem csökkent.
Ukrajna második elnöke Leonid Kucsma, Kravcsuk elnöksége idején a kormány élén állt. Viktor Medvegycsuk vezette Kucsma elnöki irodáját. Kucsma elnökségére árnyékot vetett az a gyanú, hogy állítólag bűnöző tevékenységet folytató cégekkel áll kapcsolatban. Arról terjedtek el hírek, hogy kapcsolatban áll maffiózókkal, a kolumbiai drogbárókkal, a nemzetközi pénzmosással, és a korrupció más formáival. Kucsma elnöksége idején volt miniszterelnök Pavlo Lazarenko, aki a hírek szerint ellopott az ukrán államtól kétszázmillió dollárt. Lazarenkot az Egyesült Államokban hat év szabadságvesztésre ítélték pénzmosásért, távközlési csalásért, zsarolásért.
Egyetlen nyugati kormány, vagy más hatóság sem tett semmit annak érdekében, hogy a bűnöző oligarchák által ellopott pénzeket visszaszolgáltassák az ukrán államnak. A pénzhatalmi világelit által irányított politikusok és kormányok együttműködve a zsidó oligarchák tulajdonában lévő ukrán tömegtájékoztatással, arra kényszerítették Ukrajnát, hogy tűrje folyamatos kirablását. Az oligarchák biztonságban tartják a likviddé tett és az országból kivitt vagyonukat külföldön, de továbbra is Ukrajnában élnek és a kezükben lévő politikai hatalommal folyamatosan működtetik a jövedelem átcsoportosítását végző szivattyúkat. A negyvenhat milliós ország folyamatos kirablásától semmit sem lehet hallani a nyugati tömegtájékoztatásban. Ukrajna már rég csődbe ment volna, ha Oroszország nem támogatja hatalmas összegekkel és az Ukrajnának szállított földgáz árának a nagyarányú csökkentésével.
A Narancsos Forradalomra akkor került sor, amikor a választási eredmények nyomán le kellett volna cserélni Kucsma elnököt. Ebben az időben Viktor Janukovics volt a miniszterelnök, vagyis az a politikus, akit 2014 februárjában a NATO által támogatott államcsínnyel eltávolítottak a hivatalából. 2004. november 22-én arra utaló jelek váltak ismertté, hogy Janukovics választási csalással nyert. Ez arra ösztönözte az ellenzéket és a független megfigyelőket, hogy kétségbe vonják a hivatalos választási eredményeket. Ez vezetett ahhoz a tüntetéssorozathoz, amely a Narancsos Forradalom nevet kapta. Kucsmát Janukovics és Viktor Medvegycsuk felszólította, hogy vezesse be a rendkívüli állapotot és tartsa meg Janukovics elnöki beiktatását. Kucsma ezt a kérést elutasította, amiért Janukovics árulással vádolta az államfőt.
Kucsma azonban hivatalosan nem váltotta le Janukovicsot a miniszterelnöki tisztségéből, amikor a kijevi parlament bizalmatlansági indítványt nyújtott be 2004 decemberében a kormány ellen. Kucsma távozott az országból, de 2005 márciusában visszatért. 2009 októberében Kucsma visszavonult politikusként azonban kiállt Viktor Janukovics mellett és közölte, hogy a 2010-es elnökválasztáson ő rá fog szavazni. Ezt a választást valóban Janukovics nyerte meg.
2010. február 2-i dátummal nyilvánosságra került egy lehallgatott diplomáciai beszélgetés, amelyben Kucsma kijelenti az Egyesült Államok ukrajnai nagykövetének, John F. Tefft-nek, hogy a választóknak a rossz és a nagyon rossz között kellett dönteniük, amikor Janukovics, vagy Julia Tyimosenko közül kellett választaniuk. Kucsma ekkor Arszenyij Jacenyuk-ot – a jelenlegi miniszterelnököt - dicsérte, aki a 2010-es elnökválasztás első fordulóján kiesett a versenyből. 2011 szeptemberében Kucsma még mindig arról volt meggyőződve, hogy a 2004-es választások valódi győztese Janukovics volt. A Narancsos Forradalom idején számos amerikai NGO tevékenykedett Ukrajnában és sok ukrán-amerikai szervezte a tüntetéseket. Több nyugati megfigyelő és kommentátor is tudósított arról, hogy a Narancsos Forradalmat a CIA és több más nyugati ügynökség szervezte meg, mert Janukovics túlságosan oroszbarát orientációt képviselt és az Egyesült Államok olyan ukrán elnököt akart az ország élére, aki belépteti az országot az Európai Unióba és tovább közeledik a NATO-hoz.
Már az eddigiekből is látható, hogy Kravcsuk, Kucsma, Janukovics és a két oligarcha politikus - Medvegycsuk és Szurkisz - ugyanabba a politikai-hatalmi körbe tartoznak és kölcsönösen segítik egymást. Ez az érdekcsoport gyakorolja a hatalmat 1991 óta, amikor Ukrajna ismét függetlenné vált. Ha az oligarchák közül valamelyik éppen nem töltött be magas állami tisztséget akár a végrehajtó, akár a törvényhozó hatalomban, akkor rendszerint az ellenzéki színekben politizáló társaik irányították a kormányt.
Amikor a Narancsos Forradalom kikényszerítette az új választásokat, Juscsenko legyőzte Janukovicsot. A választók 52%-ka szavazott rá, míg Janukovicsra csak 44%. Juscsenkot 2004-ben egy merényletet követően megmérgezték és a nyomait nem sikerült eltűntetni. 2010-ben, amikor kísérletet tett újraválasztására, csak 5%-kot ért el. Juscsenko korábban 1993-tól az Ukrán Nemzeti Bank kormányzója volt és Kucsma elnöksége alatt 1998-tól 2001-ig miniszterelnök. Juscsenko a bankári karrierjét 1976-ban kommunista pénzügyi bürokrataként kezdte. Szoros kapcsolatban állt az ukrajnai zsidó körökkel és a 2004-es választási sikereit jelentős mértékben ennek köszönhette. Juscsenko választási kampányában a közvetlen kommunikációra támaszkodott, így próbálta ellensúlyozni, hogy a kormányzat nem biztosított egyenlő részvételi lehetőséget a tömegtájékoztatási intézményekben.
Riválisa Janukovics, viszont gyakran szerepelt az elektronikus médiában. Jellemző az is, hogy Janukovics azt vetette Juscsenko szemére, hogy apja a Vörös Hadsereg tisztjeként lett auschwitzi tábor lakója és „náci” befolyás alatt állt. Juscsenkot azonban aktívan támogatta az ukrajnai-zsidó közösség és még az is választási téma volt, hogy édesanyja az élete kockáztatásával rejtegetett három zsidó leányt másfél évig a második világháború alatt.
A kommunista pártállami nomenklatúrából származó politikusok alternatívájának szánt Juscsenko is pártállami funkcionárius volt, aki semmilyen lényeges vonatkozásban sem különbözött elődeitől. Ukrán mércével mérve Juscsenko liberálisnak számított a többi oligarcha között és Julia Tyimosenko – egy másik liberális oligarcha - volt a miniszterelnök elnöksége alatt. Juscsenko volt, aki kezdeményezte a Nemzetközi Valutaalap reformjainak a végrehajtását és az Európai Unióhoz való csatlakozást. Mindkét kezdeményezése a szuverenitás fontos részeinek a feladását jelentette volna, ha sikerül kezdeményezéseit megvalósítani.
Juscsenkot szoros szálak fűzték egy másik oligarchához, David Zványijához, aki korábban az SZKP központi bizottsága agitációs propaganda osztályának a vezetője volt. Oleg Turcsinov, aki a 2014. februári puccs után átmenetileg betöltötte az államfői tisztséget, ugyancsak itt kezdte politikai pályafutását. Juscsenko azzal vádolta Zványiját - aki ráadásul gyermekeinek a keresztapja is -, hogy ő is felelős az ellene dioxinnal végrehajtott mérgezésért. Zványija viszont azt állította, hogy Juscsenko hamisan informálta a közvéleményt a mérgezéséről. Svájcban és másutt azonban tudományosan megerősítették a mérgezés tényét.
2002-ben Juscsenko - a leendő államelnök - és Julia Tyimosenko - a leendő miniszterelnök - Olexandr Moroz, az Ukrán Szocialista Párt és Petro Szimonenko, az Ukrán Kommunista Párt vezetője közös közleményben jelentette be az állami forradalom kezdetét Ukrajnában. A kommunisták később kiléptek ebből a szövetségből, de a másik három egészen 2006-ig együtt maradt. Juscsenko riválisai közül kiemelkedett Petro Porosenko, a dollármilliárdos üzletember, aki a Biztonsági- és Védelmi Tanács titkára volt. Az oligarcha Porosenko – Ukrajna jelenlegi elnöke - alakította a Régiók Pártját, amely a 2014 februárjában államcsínnyel eltávolított Janukovics elnöknek is a pártja volt.
2005-ben egy politikai válság nyomán Juscsenko lecserélte kormányát és leváltotta Tyimosenkot és Porosenkot is. Szjatoszlav Piskun, aki Ukrajna főügyésze volt, azt állította, hogy Juscsenko azért váltotta le, mert nem volt hajlandó büntetőeljárást kezdeményezni Tyimosenko ellen és megtagadta a Porosenko ellen folyamatban lévő büntetőeljárás leállítását. Tyimosenko 2007-ben újból miniszterelnök lett. 2007 februárja óta pedig Porosenko az Ukrán Nemzeti Bank egyik irányítójaként tevékenykedett. Juscsenko később külügyminiszterré nevezte ki Porosenkot, aki kezdettől fogva NATO és Európai Unió párti volt. Juscsenko kinevezte Porosenkot a Nemzetbizton-sági- és Védelmi Tanács élére is. Amikor 2010-ben Janukovics lett Ukrajna elnöke, leváltotta erről a tisztségéről.
Ugyanebben az évben Kravcsuk, Ukrajna korábbi elnöke, azzal vádolta a száműzetésben élő orosz iparmágnást, Borisz Berezovszkijt, hogy ő finanszírozta Juscsenko elnökségi kampányát. Állítását olyan dokumentumok kópiáival támasztotta alá, amelyek szerint Berezovszkij vállalatai nagy összegeket utaltak át a Juscsenkot támogató nagytőkések vállalataihoz. Berezovszkij elismerte, hogy a választások előtt találkozott Londonban Juscsenko képviselőivel, és azt is, hogy a pénzátutalásokra sor került. Azt azonban tagadta, hogy ezeket a pénzeket Juscsenko választási kampányára költötték.
2006 augusztusában Juscsenko egykori riválisát, Viktor Janukovicsot nevezte ki miniszterelnöknek, miután a Régiók Pártja megnyerte a parlamenti választásokat. Ez ugyanaz a párt és ugyanaz a személy, akit azzal vádoltak 2004-ben, hogy elcsalta a választásokat. A felsorolt tények megvilágítják, hogy mi is volt az a Narancsos Forradalom, és hogy a megnevezett üzletember-politikusok és politikus-üzletemberek egy színpadi társulathoz tartoznak és valamennyien a pénzhatalmi világelit ukrajnai bázisát alkotják.
Ukrajna negyedik elnöke, Viktor Janukovics, a választáson legyőzte Juscsenkot és Tyimosenkot is a többi riválisával együtt. 2009 közepén Tyimosenko azzal vádolta Viktor Juscsenkot, Arszenyij Jacenyukot és Viktor Janukovicsot, hogy valamennyien egy választási központot használtak és mindhármukat a dúsgazdag Dmitrov Firtas finanszírozta.
Amikor Janukovics politikai karrierje a csúcsára ért, egyre többet foglalkozott korábbi életével a sajtó. Ezek szerint Janukovicsnak ifjú korában több büntető eljárással is szembe kellett néznie. Azt is megírták róla, hogy több egyetemi bizonyítványa hamisítvány. Az is kitudódott, hogy őrnagyi rangja van, ugyanakkor nincs nyoma annak, hogy katonai szolgálatot teljesített volna. Ő volt 1997-től 2002-ig Donyeck megye kormányzója, és mint már korában

(A teljes tanulmány a Leleplező 2014/3 szeptemberi számában olvasható)

 

Lelepleződött a Bilderberg csoport,

ők állnak a terrortámadások mögött?

Őszintén, itt egy fontos cikkem lenne, amelyet értékelésképpen a választásokról írtam. Néhány magvas gondolat, aztán néhány tisztelet kör, a győztesek dícsérete, a vesztes MSZP-n való sajnálkozás, az LMP bíztatása, Gyurcsány képzeletbeli vállonveregetése, stb. A kiéheztetett baloldalt nem sikerült kifizetni, a holdudvar is sopánkodik, a párt milliárdos adósságoktól nyög. Mesteházy meg lemond, s nem nyári gumicsont lesz, hanem komoly gond az utódlás, amire náluk senki se készült fel, a témát elodázták...
Ugye nem baj, hogy az egészet a papírkosárba dobtam. Nem azért tettem, mert nem szívesen rugok a döglött oroszlánba, sokkal inkább azért, mert a mi drágalátós Bajnaink témát adott. Ez a derék, tanulékony fiatalember ugyanis elment a téma mellett. Ezt mondtam volna neki, ha újságíró, ám ő milliárdos, amerikai zsoldos politikus. A kis-nagy befogadott. A ..... oldalon már megtiszteltük egy kisebb összeállítssal, de azt most ki kell egészítenem. Gordon barátunk ugyanis olyasmit nyilatkozta a Magyar Nemzetnek a dániai tapasztalatairól: mintha egy gittegyletben gittet rágott volna, s közben folyamatosan összeszűrte a levet. Hát ezért mentélel a téma mellett, Gordon. Vagy le a kalappal, olyan ügyesen konspiráltál. Tőlünk most megtudhatod mit nem vettél észre, mi történt az orrod előtt.

A Bilderbergek támogatják a terroristákat!

– Robbant bombaként az olasz Legfelsőbb Bíróság elnökének bejelentése.
Megdöbbentő információ került napvilágra ma Olaszországban, mely igazol sok mindent, az úgynevezett “Összeesküvés Elméleteket”, melyek már régóta ismertek, miszerint van egy titkos “Nagy Testvér” testület, mely a sok erőszak mögött áll Európában és Amerikában is, és amely felelős a terrortámadásokért és a gyilkossági kísérletekért. Ezt a sokkoló történetet Paul Joseph Watson és az Infowars tárja a közvélemény elé:
“Megtámadtak civileket, nőket, gyerekeket, ártatlan embereket, ismeretlen embereket távol minden politikai játszmától” - mondta ezt Vinciguerra eskü alatt tett vallomásában.
,,Ennek oka igen egyszerű. Arra kellett volna kényszeríteni ezeket az embereket, az olasz közvéleményt, hogy forduljanak az államhoz annak érdekében, hogy az teremtsen nagyobb biztonságot. Ez a politikai logika a mészárlások és a bombatámadások mögött, melyek büntetlenül maradtak, mert az állam nem tudta elítélni saját magát, vagy megállapítani a maga felelősségét azért, ami történt.” - tette hozzá. (lásd 2006-os rendőrtettor! - KJ)
Ez a történet Paul Joseph Watsontól és az Infowarstól megerősíti azt a sok tudást, melynek már sokan a világon birtokában vannak, hogy a Bilderberg (és megbízottterroristáik) egy gonosz csoport, és felelősségre kell vonni őket emberiség ellen elkövetett bűncselekményeikért.
Paul Joseph Watson Infowars.com
Az Olasz Legfelsőbb Bíróság tiszteletbeli elnöke és korábbi Nyomozóbíró Ferdinando Imposimato, aki a II. János Pál Pápa elleni merénylet ügyében vádat emelt, most azzal vádolta meg a Bilderberg csoportot, hogy ők állnak az európai terrortámadások mögött.
Az Articolo Tre weboldalnak adott interjúban Imposimato, aki részt vett az egykori volt olasz miniszterelnök Aldo Moro elrablását és meggyilkolását érintő ügyben azt mondta, hogy “egy megdöbbentő dokumentumot találtam”, mely összefüggésbe hozza a Bilderberg csoportot az Ordine Nuovo szélsőjobboldali szervezettel terrortámadások elkövetésében.
Az olaszországi megoldatlan gyilkosságokkal kapcsolatban és ezen dokumentum birtokában Imposimato kijelentette, Mikor a mészárláshoz ér, szintén a Bilderberg csoportról beszél. Én elhiszem, ami ebben a dokumentumban áll. Elvégez-tem néhány vizsgálatot, és azt mondhatom, hogy a feszültségek és a mészárlások stratégiája mögött szintén a Bilderberg csoport áll egyfajta Nagy Testvérként a manőverezések, a terroristák használata és a szabadkőművesek fölött.
A “feszültség stratégiája” a Gladio Művelet égisze alatt működött, egy NATO hidegháborús ,,maradj a háttérben” projekt pedig arra törekedett, hogy létrehozzon egy célszerű politikai légkört Európában, melynek ügynökei terrortámadásokat hajtottak végre, melyekért azután mind a baloldali, mind a szélsőjobboldali politikai csoportokat hibáztatni lehetett.
scribd.com

Kiszivárgott hogy miről tárgyalt a Bilderberg csoport

2014. június 1.kolozsvaros.ro
Itt a napirend
Daniel Estulin, a Russia Today műsorvezetője azt állítja, hogy a hétvégi Bilderberg-találkozó hivatalos napirendi pontjai nem azonosak azzal, amiről valójában szó esik a megbeszéléseken, írja az Index. Az újságíró régóta figyeli a nemzetközi csoport tevékenységét. Azt mondja, megkapta a koppenhágai tanácskozás valódi napirendjét.
Összehangolt támadást tervezhetnek a magyar kormány ellen a Bilderberg-konferencián, amelyre Bajnai Gordont is meghívták - mondta el a Magyar Nemzetnek Csath Magdolna, ám eddig ez az egyetlen félhivatalos információ a tanácskozásról.
Az orosz újságíró szerint, bennfentes szivárogtatta ki a jelenleg zajló Bilderberg konferencián megbeszélésre kerülő kérdések listáját az oknyomozó újságírónak. A nyilvánosságra hozott listán az alábbi 9 pont szerepel, melyből 7-et tett közzé az RT munkatársa.
Íme a kiszivárgott, félhivatalos és többek által cáfolt napirend.
1. Nukleáris diplomácia és az Iránnal való megállapodás
A klub már régóta aggodalommal figyeli az Oroszország, Kína és Irán közötti lehetséges szövetségkötést. Erre hatással lenne a tervezett megállapodás, amely növelné az Iráni Köztársaság nukleáris programjára nehezedő nyugati nyomást.
2. Gáz-megállapodás Oroszország és Kína között
Az ukrán válság, veszélyezteti az európai nemzetek orosz földgáz-ellátását. Moszkva emiatt igyekszik diverzifikálni gázkereskedelmét, ennek köszönhető a Pekinggel kötött hosszú távú szerződés. Potenciálisan Kína helyettesítheti az EU-t, mint Oroszország elsődleges energiakereskedelmi partnerét. Ez a helyzet tovább erősíti Moszkva helyzetét Ukrajnában, mivel aláássa Washington arra vonatkozó erőfeszítéseit, hogy szétválassza Oroszország és Kijev befolyását és ellenőrzést szerezzen a tranzit gázvezetékek felett.
3. A nacionalista hangulat fokozódása Európában
Az Európai Parlamenti választásokat követően reflektorfénybe került a nacionalista trend problémája. A populista euroszkeptikus pártok az Egyesült Királyságtól kezdve Görögországban és Magyaror-szágon is megnyerték a választók szívét, csapást mérve ezzel az unió egységére. Úgy tűnik, a nemzeti szinten vezérelt és megosztott Európa vonakodik attól, hogy magától értetődőnek fogadja el a globalizációt.
4. Uniós internetes adatvédelmi előírások
Edward Snowden kitálalása az amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal és szövetségesei által végzett elektronikus megfigyeléseinek mértékéről világszerte nagy tiltakozást váltott ki az adatvédelmet követelő emberek részéről. Az európai politikusok nem hagyhatják figyelmen kívül a felszólításokat, amelyek követelik, hogy védjék meg az emberek személyes kommunikációját az illetéktelen szaglászásoktól, ami megnehezítené az adatgyűjtést is. Ez azonban nem azonnal megvalósítható, amint az kiderült az NSA állítólagos megfigyeléséről készült németországi vizsgálatból.
5. Kiber-hadviselés és annak lehetséges hatása az internetes szabadságjogokra
A pusztító informatikai támadások lehetősége gyorsan növekszik, ahogy a mindennapi élet minden területén egyre nő az internet szerepe. De az államilag finanszírozott hacker-támadások, melyeket az egyes kormányok ürügyként használhatnak az internet visszaszorítására, egyúttal aláássák az internet a biztonság megteremtésében játszott szerepét.
6. Ukrajnától Szíriáig: Barack Obama külpolitikája
Az amerikai elnök kritikusai Obamát hibáztatják, hogy elárulta Amerikát azzal, hogy kudarcot vallott az amerikai érdekek védelmében Szíriában, és az utóbbi időben Ukrajnában is. Obama újonnan hangoztatott elmélete a diplomácia és a közös fellépés előtérbe helyezésére szólít fel a katonai erőre való támaszkodással szemben, melynek mértékét szerinte csökkenteni kell. A Bilderberg-csoport tagjai többek között azt is megvitatják, hogy ez a fajta politika mennyiben van kudarcra ítélve.
7. Éghajlatváltozás
Ez téma rendszeres pontja több magas rangú tárgyalásnak, nem csak a dániai Bilderberg konferenciának. Az emberek szkeptikusak azzal kapcsolatban, hogy amit az elit eufemizmussal éghajlatváltozásnak nevez, valójában egyes nemzetek mesterséges iparosítása azzal a céllal, hogy a globális gazdaságot transznacionális vállalatok ellenőrzése alatt tartsák, és kialakítsák a gazdasági növekedés lehetséges központjait.
A hat évtizedeses múlttal rendelkező Bilderberg-csoport a világ legbefolyásosabb személyeinek; politikusok, hivatalnokok, üzletemberek, tudósok és az európai uralkodók rendszeres összejövetele, amelynek célja a globális politikai kérdések megvitatása. A kritikusok azzal vádolják őket, hogy úgy működnek, mint egy meg nem választott “árnyék-kormány”, “a világ leendő urai”, akik zárt ajtók mögött döntenek több milliárd embert érintő kérdésekről, kevés tekintettel a népesség szükségeire és igényeire.
Ezeknek a vádaknak az eloszlatása érdekében a Bilderberg-csoport ezúttal nyilvánosságra hozta a napirenden lévő témák listáját. A 12 felsorolt téma között olyanok szerepelnek, mint a “Közel-Kelet újjáépítése”, “Afrika kihívásai”, “Ukrajna” valamint “A demokrácia jövője és a középosztály csapdája”.
Ha valóban ezek voltak a tárgyalás napirendi pontjai, akkor alaptalan az MNO azon feltevése, miszerint Magyarország lenne a “titkos konspiratív békaemberek” találkozásának fő témája. Ugyanis a kiszivárgott napirendi pontok alapján az ember azt képzelné, hogy valamelyik egyetem biztonságpolitikai konferenciáján vesz részt.
forrás: http://rt.com - Index.hu/ MNO.hu

Szabadkőmûves csúcstalálkozó Libajnaival - még a madarak sem repülhetnek

2014. május 31. Hunhír.info
A vasárnapig tartó koppenhágai tanácskozáson a világ urai, azok bóherei, bankárok, brókerek, cégvezetők, illetve politikusok vesznek részt, a külvilágtól hermetikusan elzárva. A szabadkőműves világszeánszra egyedüli magyarországiként az orbánfób amerikai zsidó háromszögek cselédjét, a milliárdos Bajnai Gordont hívták meg, aki nem nyilatkozott a Híradónak.
Egész nap folytak a titkos tárgyalások a koppenhágai szállodában, amit három napra lefoglalt a Bilderberg-csoport - számolt be helyszínről a Híradó tudósítója. Két újságíró megpróbált a politikusok, üzletemberek közelébe férkőzni, de feltartóztatták őket a rendőrök. A szállodában van Bajnai Gordon volt miniszterelnök is. A parti őrség folyamatosan vigyáz a tanácskozás résztvevőire. És egy helikopter is többször figyelt a levegőből. A szálloda udvarán is vannak rendőrök.
Gyöngyösi Márton, a Jobbik frakcióvezető-helyettese azt ígérte, ha Bajnai Gordon visszaérkezik Magyarországra, meg fogják találni a módját, hogy megkérdezzék tőle, mi történt a Bilderberg-találkozón, kik és miről tárgyalnak ezeken az üléseken és milyen utasításokat kapnak az ott megjelent magyar résztvevők.
A Híradó kereste Bajnai Gordont, szerette volna, hogy nyilatkozzon, ha nem is a tanácskozás témájáról, de legalább a körülményekről. Bajnai Gordon nem nyilatkozott. Az Együtt-PM ezt azzal indokolta, hogy szerintük a Híradó összeesküvésnek próbál láttatni egy nemzetközi konferenciát és ebben ők nem segítenek. Ezek a nevetséges birodalomcsicska bohócok azt hiszik, hogy ezt az átlátszó hazugságot be is veszik a magyar emberek.

2014. június 1. SPVSZ
A magyaroknak mire kell felkészülni? Arra, hogy ne jusson Ukrajna sorsára! Azt is ilyen vegykonyhában főzték ki! A szegényebb réteg rácuppant a didire: az oligarchák okozzák a nyomorukat, ezért mentek tüntetni - ellenük. Aztán most mi történt? Megválasztottak elnöknek egy oligarchát. A többszörös milliárdos csokigyárost. A Tibi-csokinkat is ő gyártatja már. Vajon fizetett-e életében valaha adót? Egy ideig szerepelt Izraelben a száz leggazdagabb listáján.
Ennek további ismertetését abba is hagyom, mert Drábik: Az Ukrán dráma első felvonása című e számban közölt főanyagunkban részletesen olvashatnak róla.

Bajnai hazudott?!

Meg kell még jegyeznem azt is: nekem a fenti híradások több szempontból is sántítanak. Lehet, hogy egyes radikálisabb bilderbergek lefizethettek terroristákat, és elvégeztethettek velük ezt-azt, ők alapjában véve olyan hatalmasságok, akik politikai befolyásukkal a világ nagy üzleteinek létrehozásán fáradoznak, Ha kell országokat, népeket is ,,befektetnek” a nagyobb pénzért, az óriásprofitért. Meg-buktathatnak még szét nem rabolt államokat, de saját hitük szerint ők az igazság oldalán állnak, hiszen ők demokraták.
A bohóckodó, gittet rágást és ,,összeszűrtük” a levet emlegető Bajnai Gordonról feltételeztük, hogy igazat mond. Hazug! 15 percig mégiscsak beszéltél! Gyurcsány Ferenc-ről az mondtad, hogy bohóc, a magyar kormányt pedig úgy lehet gyengíteni, ha összehozzák a Jobbikkal. Ez elriasztja a befektetőket.
(t.p.)

Dr. Drábik János: Budapesti bunraku rejtélyes irányítókkal

A szervezett magánhatalom színes utcai rendezvényei

látható szereplőkkel és ’nem látható’ főszereplőkkel! Már itt vannak?!

A bunraku a japán bábművészet egyik ősi formája. Attól különbözik e művészet nyugati változataitól, hogy a bábokat mozgató művészek jelen vannak a színpadon, feketébe vannak öltözve, hogy a közönség azt képzelje, nem látja őket. A nézők, miközben azt színlelik, hogy nem tudják, kik mozgatják a bábokat, valójában az egész előadás alatt látják őket. Ilyen nemzetközi bunraku bábszínháznak lehetett tanúja az emberiség Egyiptomban, Líbiában, Szíriában és legutóbb Ukrajnában is. Most a magyarokra került a sor.
A budapesti bunraku főszereplői olyan tökéletesen vannak álcázva, hogy garantáltan csak az nem látja őket, aki nem akarja. Nos, kik rendelték meg a budapesti bunrakut? Kik írták meg a forgatókönyvét, kik szervezték és rendezték, s végül kik voltak a statiszták és kik játszották el a főbb szerepeket? Csak néhány nap kellett ahhoz, hogy megtudjuk, honnan jött a pénz, kik dolgozták ki a koncepciót és tervezték meg a részleteket. Ha közelebbről szemügyre vesszük, hogy kik kerültek reflektorfénybe, akkor már azt is tudjuk, hogy a budapesti bunrakunak kik voltak a bábokat a színfalak mögött mozgató, „feketébe öltözött” valódi főszereplői. A forgatókönyvírók jóvoltából a tapasztalatlan, manipulált és megtévesztett fiatalok többségének (szerencsére nem mindenkinek), sajnos a zombi és a birka szerepe jutott. A neten felnőtt és a világra most rácsodálkozó, naiv, politikailag azonban éretlen ’Y és Z generáció’ utcára csalt tagjainak többsége nem is sejtette, hogy milyen sötét erők vonzásába került, amikor elment tüntetni lényegében saját hosszútávú érdekei ellen. Az idő múlásával azonban egyre több tény ismertté válik és ezek alapján a fiatalok is újraértelmezhetik a történteket.
A politikai bunrakuban a bábokat mozgató feketeruhásoknak a céljai és motívumai is feketék. Ők a transzatlanti pénzhatalmi elit - a nemzetek feletti szervezett magánhatalom - ál-demokrata, ál-civil, ál-liberális kiszolgálói. Jó pénzért uszítanak a közérdeket, a közjót képviselő - a többség által támogatott - legitim módon megválasztott kormányzat ellen: önkényuralomról, a hatalommal való visszaélésről, a végtelen etatizmusról, a korlátozott önkormányzatiságról, egyszemélyi diktatúráról, az esélyegyenlőség hiányáról, korrupt maffiaállamról beszélnek, miközben begyakorolt technikákkal lázítják a többségükben naiv fiatalokat a szervezett magánhatalom számára nem kívánatos, a közérdeket képviselő szervezett közhatalom és az azt irányító kormányzat megdöntésére.
Az egyik saját eszén is túljáró neoliberális újságíróhölgy egyenesen azt ismételgette, hogy nemcsak a szétesett és alulteljesítő ellenzéknek nincs jövőképe, de a kormányzó elit sem képviseli az általa hangoztatott keresztény-konzervatív értékeket. A fideszesek úgymond erkölcstelenek és idióták, akik valójában csak a helyezkedéssel és a lopással vannak elfoglalva. Érzelgősen hiányolta, hogy a magyar társadalom új nemzedékeinek nincsenek közösségi terei, pedig joguk lenne hozzá. A felülmúlhatatlan trágárságáról közismertté vált kollégája ezúttal sem volt többre képes, minthogy cinikus és mocskos megjegyzésekkel kontrázzon neki. Voltak azonban a kozmopolita-neoliberális véleményformálók között olyanok is, akiknek az érvein érdemes elgondolkodni. Ezért elsősorban velük szeretnénk polemizálni.

Hogyan kell színes és gyümölcsös álforradalmak szításával kormányokat dönteni? A világ eseményeit aggodalommal figyelő kortársaink, köztük a magyarok is, az új információs technikáknak köszönhetően egyre inkább látják, hogy kik a gyakran véres események irányítói, a politikai dráma igazi szereplői. Még akkor is, ha nem lehet őket mindig pontosan beazonosítani, az emberiség egyre nagyobb része tudja, hogy ezek a bábjátékos irányítók, akik a szálakat húzogatják, léteznek. A pénzhatalmi világelit hegemóniája alatt álló transzatlanti-térség tömegtájékoztatása azonban következetesen úgy számol be a drámai történésekről, hogy hallgat a megrendelőkről és a finanszírozókról, a felbérelt forgatókönyvírókról, a rendezőkről, és nem nevezi nevén a valódi főszereplőket. Ez a tömegtájékoztatás csak a bábuk látható mozgásáról tájékoztat és hallgat arról, hogy mi történik a színfalak mögött, holott tudja, hogy kik a bábuk mozgatói és hol vannak.
Elképzelhető, hogy a pénzhatalmi elit Kijev után most Budapestet választotta újabb neokon bunrakujának a színterévé. Azt se lehet kizárni, hogy most majd Orbán Viktornak kell eljátszania azt a szerepet, amelyet Ukrajnában Viktor Janukovicsra osztottak ki. Az Egyesült Államok egyik internetes üzleti portálja, az International Business Times (IBT) 2014. november 18-án arról írt, hogy Magyarország az Oroszország és Európa (vagyis a pénzhatalmi világelit transzatlanti birodalma) közti konfliktus új frontjává válhat. Az IBT, ez a szervezett pénzhatalom médiabirodalmába tartozó portál, úgy vélte, hogy a magyarok a kormányzat orosz-barát külpolitikája és a korrupcióval szemben elnéző belpolitikája miatt tiltakoztak Budapesten és több vidéki városban.
Az IBT azonban kénytelen volt azt is megállapítani, hogy Magyarország belső helyzete lényegesen szilárdabb, mint Ukrajnáé volt a 2014. február 22-i kijevi államcsíny előtt és amilyen maradt e véres puccs után. Dennis Lynch, a portál egyik munkatársa, ezért nem tartja valószínűnek, hogy a belpolitikai küzdelem erőszakossá válik. Mégis úgy látja, hogy a kormányellenes megmozdulások Magyarországot a Nyugat és a Kelet harcának az újabb csataterévé tehetik. Több olyan jelszó is hallható volt a budapesti bunrakun, amelyek a kijevi EuroMaidanon elhangzott jelszavakra emlékeztettek. A forgatókönyvírók szemforgatóan a „Közfelháborodás napjának” keresztelték el a 2014. november 17-i tüntetést, ahol valóban többen is elővették az Európai Unió zászlóját, azt kiabálva, hogy „Európa! Európa!” és „Ruszkik haza!”. Mások azt skandálták, hogy „Orbán mondjon le!”. Úgy láttuk, hogy az erre kiképzett rejtőzködőknek sikerült Saul Alinsky és Gene Sharp technikáival felszítania a dühöt, de még nem tudták a tüntetők elégedetlenségét egyértelműen a nemzeti kormány ellen fordítani.
Magyarországon, amely nem közvetlen szomszédja Oroszországnak és nem is függ tőle úgy, mint Ukrajna, a lakosság 72%-ka 2010-ben úgy vélte, hogy rosszabbul él, mint a kommunista rendszerben, amikor Magyarország a szovjet tömb része volt. A magyaroknak csak a 46%-ka gondolta úgy, hogy jó volt a társadalom számára az áttérés a piacgazdaságra 1989 után. 42%-kuk azonban jobbnak tartotta az állami irányítás alatt álló tervgazdaságot. 71%-kuk szerint pedig az európai integráció gyengítette Magyarországot és az EU-tagság mindent összevetve inkább hátrányos Magyarország számára. Ennek kapcsán szeretnénk néhány tényre a tüntetésen részt vett fiatalok figyelmét felhívni:
Magyarország pénzügyi és gazdasági nehézségei arra vezethetők vissza, hogy a pénzuralmi világelit tudatosan eladósította más országokkal együtt: 1973 és 1989 között a magyarországi párt-nómenklatúra technokratái felvettek összesen mintegy 5 milliárd dollár hitelt, amelyből csak 1 milliárd érkezett be az országba. Az MNB 2-es számú műhelytanulmánya szerint erre 1989-ig kifizettünk 11 milliárd dollár kamatot és még maradt 22 milliárd dollár kifizetetlen adósság. A magyar eladósodás 1979-ben többszöröződött meg, amikor a szervezett magánhatalom két pénzügyi központja – a City of London nyáron, majd decemberben a FED – egyoldalúan felemelte a 4-5%-kos kamatlábat 20-21%-ra. (Az elmúlt évtizedben Magyarországon is e nemzetközi pénzügyi közösség tulajdonában lévő bankok írták át önkényesen a hírhedté vált devizahiteles szerződéseket és okoztak több ezermilliárdos kárt honfitársainknak.)
A Nyugatot kiszolgáló magyar technokraták már 1988-ban olyan jogszabályokat hoztak (társasági törvény), amelyek lehetőséget nyújtottak a közvagyon szabad elrablására. Ezen az ideiglenesen elfogadott alkotmány sem változtatott, mert szankció nélküli csonka szabályokból állt, amelyek szándékosan védelem nélkül hagyták a közvagyont, a nemzeti önrendelkezés és a szabadság bázisát. A Tax Justice Network szakemberei szerint ezért Magyarországról a 2010-et megelőző 25 évben 242 milliárd dollár likviddé tett magyar közvagyont vittek ki offshore bankokba. Így Európában Magyarország lett az első, világszinten pedig a tizenkettedik legkifosztottabb ország. A magyar munka eredményének ez a rekordméretű ellopása az a korrupció, amely szegénnyé tette a magyar társadalom túlnyomó részét. Emiatt nem képes a magyar állam és társadalom egyszerre fizetni az óriási adósságszolgálatot, teljesíteni az EU-nak a külföldi eladósodás mértékére és a költségvetéshiányra vonatkozó korlátozásait, fenntartani azt a szervezett magánhatalom, az EU által ránk kényszerített gazdasági szerkezetet és tulajdoni struktúrát, amely miatt a magyar GDP 30%-a minden évben kiáramlik a transzatlanti térség vezető országaiba. A szegénység növekedésének ez az igazi, rendszerbeli oka. A szégyenletes korrupció csak „hab a tortán”.
Csak azért nem soroljuk fel a nemzetközi pénzügyi közösség és hazai kiszolgálóinak a magyar társadalom és a magyar nép egészének a sérelmére elkövetett cselekményeit, mert ezt már megtettük az eddig publikált könyveinkben. Meg kell azonban említeni, hogy az Európai Unió jelenlegi formájában a pénzuralmi világelit hegemóniáját kiszolgáló intézményrendszer. A kozmopolita-globalista pénzügyi közösségnek azért van szüksége az EU-ra, hogy segítségével fokozatosan felszámolja a számára már feleslegesé vált szuverén nemzetállamokat. Az EU-s zászlókat lobogtatók számára megismételjük: az Európai Unió által Magyarországra kényszerített gazdasági struktúra és szabályozórendszer következtében a magyar nemzeti össztermék, a GDP 30%-ka minden évben kiáramlik az EU-centrum országaiba profit és kamat formájában.
Ezzel szemben az, amit Brüsszel EU-s támogatásként visszajuttat, az csak az évi GDP 1%-kának felel meg. Egyetlen kormány, egyetlen tudományos intézmény se készített megalapozott tanulmányt arról, hogy mibe kerül Magyarországnak az EU-tagság. Mindig csak arról van szó, hogy Magyarország támogatást kap Brüsszeltől. Követelni kell annak a szakszerű kimutatását, mibe kerül ténylegesen hazánknak az, hogy megtévesztő propagandával bekényszerítették az EU-ba.
Ha pl. a jelenlegi kormányzat már végzett volna tudományosan megalapozott vizsgálatot arról, hogy gazdaságilag és pénzügyileg mennyi hátrányt okoz az EU-s tagság, akkor a zászlót lobogtatóknak tényekkel lehetne bizonyítani: azért tüntet, hogy a GDP tőle elvett 30%-káért továbbra is csak 1%-kot kapjon vissza ellenszolgáltatásként. Amíg az Európai Unió jelenlegi struktúrája és szabályrendszere marad, addig Magyarország nem lesz képes ebből a félgyarmati függésből kikerülni. (Ezeket az adatokat Pavics Lázár pénzügyi szakértő több éves kutatómunkájára, valamint Dr Hossó Andrea – aki pénzügyi diplomáját a London School of Economics Egyetemen szerezte, s aki a City of London bankára – számításaira támaszkodva közöltük.) Ha a tüntetők ismernék az EU-tagság hátrányait is, aligha lobogtatták volna olyan lelkesen az EU zászlaját.
Az Európai Unió az erőltetett vertikális integráció túlzásai következtében egy olyan nemzetek feletti struktúrává alakult át, amelyet a pénzhatalmi elit által pozícióba helyezett bürokrácia irányít. Ha az Európai Uniót vissza lehetne alakítani alapítói szándékainak megfelelően olyan decentralizált szervezetté, amelyet az egyenjogúság és a mellérendeltség alapján az egyes tagállamok politikai felelősséggel tartozó legitim vezetői irányítanak, akkor még lenne létjogosultsága az ilyen demokratikus integrációnak. Ehhez azonban vissza kell térni a horizontális integrációhoz, amelyben az egyenjogú felek a mellérendeltség alapján konszenzussal hozzák meg a kompromisszumos döntéseket, és ahol ismét érvényesül a szubszidiaritás elve, amely szerint minden kérdést azon a szinten és akkor kell eldönteni, ahol, és amikor az információk optimálisan rendelkezésre állnak.
Nekünk, magyaroknak, rendkívül nagy csalódást okozott, hogy az Európai Unió semmilyen formában nem állt a Kárpát-medencében a határainkon kintrekedt magyarok védelmére. Az Európai Uniót irányító hatalmi erők az első és a második világháborút lezáró európai békerendszer létrehozóinak a jogutódai is. A Monarchia népei közül csak a magyarokkal szemben tagadták meg a történelmi, az etnikai és az önrendelkezési elv alkalmazását. Ezért elvárható lett volna, hogy azok a döntéshozók, akik ma az Európai Uniót irányítják, valamilyen formában korrigálják a Magyarország számára tragikus következményekkel járó diktátumoknak legalább a legkirívóbb igazságtalanságait. Az EU döntéshozói segíthették volna, hogy az elszakított tömbben élő magyarság területi autonómiához, államilag finanszírozott teljes spektrumú egyetemekhez jusson. A hatalmat gyakorló brüsszeli bürokrácia ehelyett még arra se volt hajlandó, hogy az olyan kirívó jogtalanságok ellen fellépjen, mint amilyen a magyar állampolgárságot felvevő Szlovákiában élő magyarokkal szemben alkalmazott a szlovák kormányzat.

A szervezett magánhatalom és a korrupció

Szeretném néhány sorban megvilágítani az Y és Z generáció szabadságszerető tagjainak, hogy tudomásul kell venniük: a jelenlegi pénzuralmi világrendszerben minden társadalmat, minden államot egyszerre két hatalom irányít. Az egyik a szervezett magánhatalom, amely úgy működik, mint egy globális korporáció. Legfelső szintjén a stratégiai döntéseket mintegy 300 szupergazdag bankárdinasztia képviselői hozzák. Ez a 300 bankárdinasztia a tulajdonosa annak a 147 óriásbanknak és pénzintézetnek, amely viszont keresztbe-tulajdonlással 43 ezer transznacionális korporációt mondhat magáénak. A pénzuralmi rend felső szintjének a bázisát az az 1% alkotja, amelynek a lakosság 99% dolgozik. A felső szint közvetlen irányítása alá tartoznak a legfontosabb pénzintézetek, elsősorban az olyan központi bankok, mint a FED, a Bank of England, az EKB és a Bázelban működő BIS, a központi bankok központi bankja.
A globális korporáció második szintjét az igazgatók alkotják, akiknek az a feladata, hogy ellenőrizzék a felső szint döntéseinek a végrehajtását. Az igazgatókhoz lehet sorolni az Egyesült Államok elnökét, más nagyobb országok kormányfőit, az ENSZ főtitkárát, a Világkereskedelmi Szervezet, a Világbank, a Nemzetközi Valutaalap, a NATO, az EU élén álló személyeket. A szervezett magánhatalom struktúrájának fontos részét alkotják az olyan szervezetek, mint a Bilderberg Csoport, a Trilaterális Bizottság, a Külkapcsolatok Tanácsa, a több mint 30 ezer alapítvány, a kerekasztal-hálózatok, a Lions, Rotary és a hasonló klubok, valamint a különböző szabadkőműves szervezetek, amelyeken keresztül elér minden döntési központot. A világszintű óriásvállalat - a szervezett magánhatalom - harmadik szintjét a menedzserek alkotják, akik már konkrétan végrehajtják a legfelső szint döntéseit.
A szervezett magánhatalom individualista és saját egyéni érdekeit követi. Ideológiája a neoliberalizmus, egy átértelmezett fogalom, amely ma már a klasszikus liberalizmus elveinek, az emberi jogoknak és a politikai szabadságjogoknak a tagadása. Mivel a vagyon hatalom, és a szervezett magánhatalom óriási vagyonnal rendelkezik, ezért az a szabadság, amit követel magának, az valójában már a többség szabadságával való visszaélés - a korlátlan önzés - szabadsága.
A szervezett magánhatalom magának követeli a közérdek szolgálatában álló államnak az irányítását is. A társadalom vagyontalan többsége csak az állam - mint erőszakszervezet - segítségével képes a szervezett magánhatalommal szemben a saját érdekeit érvényesíteni. A profitorientált szervezett magánhatalom - gátlástalanul és mértéktelenül - csak a saját magánérdekeit követi. Ha az állam gyenge, akkor a társadalom vagyontalan, hátrányos helyzetű, többsége nem tud védekezni a szervezett magánhatalom önzésével szemben. A szervezett magánhatalom ezért arra törekszik, hogy gyengítse a közérdek és a közjó szolgálatában álló államot, s ha lehet, azt a saját szolgálatába állítsa. Mint „éjjeliőr-állam” az a feladata, hogy a szervezett magánhatalom vagyonát és előjogait védelmezze az alul lévők fékentartásával. A szervezett magánhatalom ezért az állam gyöngítésére, a társadalom polarizálására, atomizálására és multikulturális mozaikká való átalakítására törekszik.

Miért van korrupció?

A szervezett magánhatalom óriási pénzügyi és vagyoni fölényét a korrupció legváltozatosabb formáival és technikáival alakítja át politikai-közhatalmi döntésekké. Nem lehet eléggé ismételni, hogy a pénzuralmi rendszerben olyan pénzügyi és gazdasági struktúrák működnek, amelyek az értékelőállító munka eredményét a vagyonnal rendelkező 1%-hoz szivattyúzzák át. A pénzuralmi rend ezért nem lehet más, mint kevesek uralma a többség felett, vagyis szükségszerűen oligarchikus rendszer.
A szervezett magánhatalom, valamint az arctalan pénzviszonyokba elrejtett irányító szervezetei oligarchikus struktúrák. Csak úgy tudnak létezni, hogy eladósítással, kamatszedéssel és más technikákkal elvonják a termékeket és szolgáltatásokat azoktól, akik azt előállítják. A szervezett magánhatalom rendszerében az uralmat gyakorló oligarchikus kisebbségnek a vagyon koncentrációján és centralizációján nyugvó hatalma egyre növekszik, miközben a függő helyzetű vagyontalanoké egyre csökken. Ezért kell elhitetni a magyar nép felnőtté vált Y és Z generációjának tagjaival, hogy a szervezett magánhatalom majd az egyenlő esélyek megújításával folyamatosan biztosítja számukra a társadalmi mobilitást, azt a lehetőséget, hogy hozzájuthassanak a pénzügyi, gazdasági és politikai hatalomhoz. Ez átlátszó megtévesztés mindazok számára, akik már tanulmányozták és a gyakorlatból is ismerik a hatalmi viszonyok működését.
Hogy mennyire korrupttá vált az ellenőrzés nélkül maradt szervezett magánhatalom, azt jól szemlélteti az Egyesült Államok mai valósága. A híres „Amerikai Álmot” ténylegesen úgy lopták el az amerikaiak millióitól, hogy szinte észre se vették. A szervezett magánhatalom Wall Street nevezetű egyik központja, például, olyan mértékben vált korrupttá és bűnözővé, hogy nehéz róla tárgyilagosan és higgadtan beszélni. A meghatározó pénzügyi szereplők ma már bármit megtehetnek, mert a második világháború után fokozatosan felvásárolták maguknak a politikai osztályt. A közérdek képviseletére kötelezett államhatalom rendeltetésellenesen a magánhatalom kiszolgálójává vált. A pénzhatalmi világelit ma már nemcsak a világ legnagyobb gazdasági gépezetét képes megbénítani, de az egész világgazdaságot is.
A Wall Street korrupt működését számos körülmény tette lehetővé. Az óriásbankok először csak könyvelésüket manipulálták, később elérték, hogy a szabályozást és ellenőrzést végző állami szervek helyett a bankok felügyeletét maguk a bankok lássák el. Így vált általános gyakorlattá a tudatos megtévesztés és csalás. Közvetlenül a 2008-as válság kirobbanása előtt kiadott beszámolóikban az önmagukat ellenőrző bankár oligarchák elhallgatták, hogy a legtöbb vezető bank az összeomlás szélén áll és ezért több százmilliárd dollár állami segítségre szorulnak közpénzekből. Az Amerikában már ekkor is érvényben lévő törvény bűncselekménnyé minősítette, ha a bankok vezérigazgatói elhallgattak fontos információkat a befektetőik elől. 2008-ban ez az elhallgatás és megtévesztés ténybeli bizonyítást nyert. Az amerikai Igazságügyi Minisztérium egyetlen bűnvádi eljárást nem kezdeményezett egyetlen Wall Street-i bank ellen sem. A Minisztérium bűnügyi osztályvezetője elismerte, hogy az egész világot megrengető pénzügyi válság egyetlen nagy szereplője ellen sem emeltek vádat, mert ehhez igazolni kellett volna, hogy a gyanúsított szándékosan követte el a csalást. Pénzügyi kutatók tényekkel támasztották alá, hogy az elmúlt 25 évben alig indult eljárás pénzintézetekkel, bankokkal szemben. A bankárok nem kerültek börtönbe súlyos bűncselekményeknek minősülő csalásaikért. Évek múlva is csak az erkölcsi alanyoknak nem tekinthető jogi személyeket szankcionálták a kolosszális méretű csalásokhoz képest enyhének tekinthető pénzbüntetésekkel.
Richard Bowen, aki 2008-ig volt a Citigroup egyik alelnöke, már 2006-ban rájött, hogy a jelzáloghitelek 60%-ka problematikus. Felfedezését minden illetékessel közölte, a vezetőség azonban nem vette figyelembe figyelmeztetéseit. Az amerikai pénzügyi válságot vizsgáló bizottságnak Bowen több ezer oldalnyi iratot adott át, de ebben az esetben sem történt semmi. Mivel a bankok önmagukat ellenőrizték, a Citigroup vezetői továbbra is igazolták, hogy a bank pénzügyei életképesek és a belső ellenőrzés hatékony. Alig telt el 9 hónap, és a Citigroupnak 45 milliárdos gyorssegélyre és további 300 milliárdos garanciára volt szüksége a szövetségi kormánytól - az adófizetők pénzéből - ahhoz, hogy talpon maradhasson. A Wall Street-i vezetők máig meg vannak győződve arról, hogy sosem kerülhetnek börtönbe.
A Bank of America akkori elnöke 2008. november 26-án azt írta a részvényeseknek, hogy a világ legerősebb és legstabilabb bankjának a tulajdonosai. Azt nem említette, hogy a Bank of America azon a napon 86 milliárd dollárral tartozott a FED-nek, és ezt a FED is elhallgatta. Az Egyesült Államok központi bankjának szerepét is ellátó, de 100%-ban magántulajdonban lévő FED, rekordméretű pénzügyi mentőakciót hajtott végre. Ezzel a FED biztosította a bajba került pénzintézetek számára a túlélés lehetőségét. A FED elhallgatta, hogy mely bankok kaptak összesen 1200 milliárd dollár segítséget egyetlen napon, 2008. december 5-én. A FED 2009 márciusáig 7770 milliárd támogatást nyújtott a bűnözőgyakorlatot folytató pénzügyi rendszer megmentésére. Ezzel a FED megakadályozta a pénzrendszer teljes összeomlását, de elősegítette, hogy azok tovább folytathassák korrupt működésüket.
A mértéktelen spekuláció miatt csődbe jutott bankok megmenekültek az összeomlástól, sőt, tovább növekedhettek a szupergazdag pénzügyi elit magántulajdonát képező FED titkos finanszírozásának köszönhetően. Jelenleg is az a helyzet, hogy ezek a közpénzből megmentett nagy bankok olyan kockázatokat vállalnak, amelyeket nem mernének megtenni, ha nem lennének biztosak abban, hogy az ellenőrzésük alatt álló állam az adófizetők pénzéből megmenti őket.
Történtek az amerikai Kong-resszus, a tudomány és a szakma képviselői részéről is erőfeszítések arra, hogy állítsák le a „forgóajtó-rendszert”, a monetáris felségjogokat gyakorló FED, a spekulációs tranzakciókat bonyolító Wall Street, valamint a szabályozást és az ellenőrzést végző kormányzati szervek között. Aki a spekulációs ügyleteket irányítja, holnap már a szabályozást végzi, hogy aztán ő lássa el a hatósági felügyeletet a Wall Street spekuláns bankárai felett. Több konkrét személyt is megnevezhetnénk, de itt csak arra utalunk, hogy e sorok írója más munkáiban már ezt megtette.
Ezzel csak jelezni akartuk, ami ma már közhelynek számít, hogy az egész világ egyik legkorruptabb országává vált az Egyesült Államok. Csak terjedelmi okokból nem szóltunk arról a még nagyobb korrupciós „forgóajtóról”, amely a hadiipari-komplexum, a szövetségi kormányzat – beleértve a törvényhozást is -, valamint a bankrendszer legfelsőbb szintjei között működik. Valaki az egyik nap korporációs elnök, majd miniszter, majd bankelnök, hogy aztán törvényhozó lesz.
Van-e korrupció Magyaror-szágon? Amíg van szervezett magánhatalom, addig csak korlátozni lehet, de teljesen felszámolni nem lehet a korrupciót. Akik elemezték a jogállam intézményrendszerét szétzüllesztő korrupciót, gondosan elhallgatták, hogy létezik nemzetközileg megszerveződött magánhatalom, és a pénzhatalmi világelit az a felettes világ, amely az Európai Unióval együtt Magyar-országot is a saját pénzügyi gyarmatává tette. A szervezett magánhatalom már 1988-tól (társasági törvény elfogadása) elkezdte a maffiajellegű működést, és az egész rendszerváltás alatt folyamatosan működött. Létezik posztkommunista maffiaállam? Létezik, de ez már létezett az Antall József és a Boros Péter kormányzat, a Horn-kormány, a balliberális Medgyessy, Gyurcsány és Bajnai kormányok idején is, nemcsak a jelenlegi nemzeti kormány alatt.
A Magyarországon működő ‘szervezett felvilág’, amely csak a ’globális szervezett felvilág’ helyi kozmopolita-komprádor képviselete, folyamatosan jelen volt 1988 (sőt 1982) óta Magyarországon. A jelenlegi pénzuralmi világrendben a magyar társadalom felső osztálya nem is Magyarországon él. A ’szervezett felvilág’ külföldi döntési központjai útján eddig el tudta érni, hogy Magyarországnak olyan kormányzata legyen, amely lényegesen nem változtatott az általa kialakított pénzügyi és gazdasági struktúrán. Így gondoskodott arról, hogy hatékonyan működjön az a struktúra és szivattyúrendszer, amely minden évben a magyar GDP 30%-kát juttatta el hozzá profit és kamat formájában. A magyarországi milliárdosok vagyona eltörpül a ’globális szervezett felvilág’ vagyonához képest. Magyarország félgyarmati helyzetének az igazi haszonélvezője a pénzhatalmi világelit. Ez a szervezett magánhatalom azonban nem akar beletörődni abba, hogy legyen egy helyi felső osztály is, amely nem az ő globális maffiahálózatához tartozik.
Amikor a kozmopolita-komprádor balliberális érdekcsoportok használták az államot maffiamódszerekkel történő gazdagodásra, akkor ezt a pénzhatalmi világelit rendbenvalónak találta. Azt azonban ellenzik, ha a közhatalom szolgálatában lévő állam akarja megszilárdítani helyzetét a középosztály erősítésével, gazdasági bázisának kiépítésével. Az ilyen közhatalom hirtelen „maffiamódszereket” alkalmazó állammá lényegül át.
A szükségszerűen kontroll nélküli szervezett magánhatalom, amelynek a vezetőit nem lehet demokratikusan választani és amely, emiatt nem is ellenőrizhető, mindent megtesz azért, hogy létezését letagadja. A demokráciát is át kellett értelmeznie. Egy rendszer akkor demokratikus, ha a szervezett magánhatalom nem ütközik a közérdeket és a közjót szolgáló államhatalom korlátaiba. A liberalizmust is átértelmezte: ez nem valamennyi állampolgár emberi jogait és politikai szabadságjogait jelenti, hanem a szervezett magánhatalom szabadságát a mások szabadságával való korlátlan visszaélésre.
Egyelőre nem ismerjük, hogy a ’Magyar polip’ kötet szerzői milyen érvekkel támasztják alá azt az állításaikat, hogy csak 2010 óta működik maffiaállam Magyarországon és a második Orbán-kormányt megelőzően a mai állapotokhoz képest csak kisebb volumenű és kevésbé veszélyes volt a korrupció.
Korrupció sajnos a jelenlegi nemzeti kormányzás idején is jelen van Magyarországon. Az ismertetett tények alapján azonban arra kell következtetnünk, hogy lényegesen nagyobb korrupció volt 2010 előtt, mint után. Pontos, bizonyított adatokra támaszkodó választ azonban csak tudományos módszerekkel végzett alapos kutatás adhat.

Vannak-e valódi civil szervezetek?

A transzatlanti térségben, Amerikában, Európában és Ma-gyarországon is sok ezer NGO és más civil szervezet működik. Minden szervezet hatékony működéséhez azonban minimális anyagi bázisra van szükség. Ha ezt az anyagi bázist az adott szervezet tagjai önkéntes hozzájárulásukkal biztosítják, akkor ez a szervezet többé-kevésbé függetlennek tekinthető. Ha viszont ezeknek a polgári kezdeményezéseknek, mozgalmaknak, civil szerveződéseknek a szervezett magánhatalom különböző struktúrái, vagy pedig a szervezett közhatalom, az állam különböző szervezetei a finanszírozói, akkor már valódi civil szervezetről nem beszélhetünk.
Annak a civil szervezetnek, amelyet a magánhatalom finanszíroz, lényegében a megbízóit kell kiszolgálnia. Az általa kapott célokat kell követnie és az azt szolgáló feladatokat kell ellátnia. Ha a magánhatalom adott intézménye bőkezű, akkor egy ilyen ál-civil szervezet nagyon hatékony is lehet. Lényegében arról van szó, hogy a szervezett magánhatalom rejtve akar maradni, és helyette ez az ál-civil szervezet végzi el a kitűzött feladatokat.
Ha a közhatalom finanszírozza a civil-szervezetet, akkor az nem más, mint az állam meghosszabbítása, és ebben az esetben olyan közfeladatot lát el, amelyet az állam nem akar különböző okokból közvetlenül maga elvégezni. Itt is lényegében egy ál-civil szervezettel van dolgunk. Az ilyen államilag finanszírozott ál-civil szervezetek is nagyon hasznosak és hatékonyak lehetnek.
Sok igazi civil szervezet van, amelyeket maguk a civilek finanszíroznak. Ezek azonban rendszerint rövid életűek, mert működési feltételeik bizonytalanok. Ez különösen igaz olyan országokra, amelyben a társadalom jelentős része szegény. Magyarországon is számos igazi civil szervezet létezik, de tevékenységük hatásfoka csekély, mivel alulfinanszírozottságuk következtében nem tudnak hatékonyan működni. Sok van belőlük, de kevés eredményt tudnak felmutatni. Az őszi tüntetéseket az eddig ismertté vált információk szerint a szervezett magánhatalom által finanszírozott és az ő szolgálatában álló ál-civil szervezetek és mozgalmak kezdeményezték.
Az amerikai jogvédő szervezet - a Soros György által is pénzelt Human Rights First, HRF 2014 augusztusában írt 130 oldalas összefoglaló tanulmányában azt állítja, hogy Magyarországon előtérbe kerültek a radikális gyűlöletpártok. Azt ajánlják az Egyesült Államok elnökének: tegyen lépéseket annak érdekében, hogy a magyarok visszataláljanak a demokráciához és a jogállamisághoz. Véleményük szerint az amerikai ügynökségeknek össze kellene állítaniuk egy anyagot, amely a magyarországi politikai és üzleti vezetőket érintő korrupciós ügyekről szól. Még ebben a hónapban meg is érkezett Washingtonból az Orbán-kormánynak küldött figyelmeztetés a szabadság-téri megszállási emlékmű kapcsán. A HRF emberjogi szervezet arra is kérte az amerikai titkosszolgálatokat, hogy derítsék fel a magyar szélsőjobboldal orosz és iráni kapcsolatait. Kitértek arra is, hogy támogassák a független tömegtájékoztatást és a civil szervezeteket.
A HRF ajánlásait megelőzően Charles Gati ismét kezdeményezte Orbán Viktor „megfékezését”. A politológiával foglalkozó Gati 2012-ben már öt pontban foglalta össze, hogy miként lehetne a magyar kormány vezetőjét megbuktatni. Többek között úgy fogalmazott, hogy „ha demokratikusan nem megy, akkor másképp”. Ezt követően a magyar sajtóban vita folyt arról, hogy az amerikai egyetemi oktató vajon a polgárháború kirobbantására gondolt-e vagy sem?
A HRF említett dokumentumában szorgalmazza a fellépést az antiszemitizmus, az idegengyűlölet és a korrupció ellen. Bírálták a magyar miniszterelnök Tusnádfürdőn elhangzott beszédét is, amelyben a liberalizmus utáni korszakról fejtett ki néhány gondolatot. A HRF egyik legbefolyásosabb pénzügyi támogatója a Soros György által létesített Open Society Institute (Nyílt Társadalom Intézet), amely számos országban működik. Közismert, hogy Soros György Magyarországon is támogat ellenzéki szervezeteket, köztük Bajnai Gordon alapítványát is finanszírozta. Soroshoz köthető az amerikai Demokrata Párt egyik fontos alapítványa a Center for American Progress, a CAP. Ez az alapítvány juttatott Bajnai alapítványának 2011-ben 110 millió és 2012-ben pedig 106 millió forintot. De Soros, Obama választási kampányaira is 1,1 millió dollárt költött.
Az eddig ismertté vált tények arra utalnak, hogy a szervezett magánhatalom külföldi és magyarországi hálózatai gondosan kidolgozott stratégia szerint próbálják lehetetlen helyzetbe hozni, majd pedig távozásra bírni Orbán Viktort és kormányát. Földi László ezredes az Információs Hivatal egykori műveleti igazgatója kijelentette: „Az elmúlt hónapok eseményei egyértelművé teszik: jól finanszírozott folyamatot láthatunk, amelyben nem voltak spontán elemek.”
A Magyar Nemzet 2014. november 20-i számában Földi László kifejtette: „Ami történt, az már súrolja azt, hogy egy idegen állam a pénzügyi hátterét is felhasználva megpróbálja az ország belpolitikai viszonyait drasztikusan befolyásolni, megváltoztatni.”
Utalt Földi arra is, hogy a tüntetéseken való részvétel egyeseknek egzisztenciális kérdés lehet. A büntetőtörvénykönyve ütköző hazaárulásnak is tekinthetjük, ha valaki pénzért cserébe idegen hatalom érdekét szolgálja. Sokan nem tudhatják, akik pénzt kaphatnak a megjelenésért, hogy honnan származik az összeg, mert aki ezzel tisztában van és fizet neki, nem fedi fel sem kilétét, sem céljait. (Itt csak utalunk arra, amit Ukrajnáról szóló írásunkban forrásmegjelöléssel alá is támasztunk, hogy a Washington és a NATO által szervezett kijevi államcsíny során az EuroMaidan tüntetések résztvevői heti 20 millió dollár összjuttatásban részesültek.) Felmerül a gyanú – vagy legalábbis nem lehet kizárni -, hogy a TASZ (Társaság a Szabadságjogokért) jogvédő és fejlesztő civil szervezet, valamint a Krétakör Alapítvány is részben a szervezett magánhatalom által finanszírozott ál-civil szerveződés.
(A teljes írás a Leleplező 2014 /4. számában olvasható)

Dr. Drábik János: A pénzhatalmi világelit hazugságokkal készíti elő a III. világháborút

Az ukrán dráma harmadik felvonása

Megbízható forrásból tudjuk, amit maguk az érintettek is megerősítettek, hogy az EuroMaidan résztvevői kezdettől fogva díjazásban részesültek. Minden aktív fegyveres napi kétszáz dollár zsoldot kapott és további ötszáz dollárt, ha a csoport tíz fő feletti létszámmal rendelkezett. Az összekötők és szervezők további napi kétezer dollárt kaptak akkor, ha az alájuk rendelt csoportok közvetlen támadást intéztek a rendfenntartó erők és az állami tisztségviselők ellen. Jelentések szerint ez a pénz diplomáciai csatornákon érkezett a Kijevben működő amerikai nagykövetségre, onnan pedig a Szvoboda és a Haza Párt (Batkivcsina) vezetőihez. (Mintegy húszmillió dollár hetente.) Ezt a pénzt használták az EuroMaidan egészét működtető rendszer finanszírozására, az egyes állami vezetők és rendfenntartó-egység irányítók megvesztegetésére, valamint a médiumok és a propaganda lefizetésére. A tüntetések irányítói a pénzt bank-átutalással kapták meg. Az is bizonyítást nyert, hogy azok a jobboldali szervezetek, akik operatív szerepet játszottak az EuroMaidanon, garanciát kaptak arra, hogy szükség esetén segítenek nekik elmenekülni Ukrajnából és gondoskodnak róluk azon a helyen, ahova menekültek.
(…)


Az az Ukrajna, amit eddig ismertünk, már nincs többé

2014. október 15-én olvashattuk a Washington államban élő Mike Whitney interjúját6 The Saker-rel. A nemcsak az alternatív sajtóban és elektronikus fórumokon, de a főáramlatú tömegtájékoztatásban is egyre jobban ismert Whitney azt kérdezte The Saker-től, hogy az Egyesült Államok felelős-e Ukrajna válságáért? A válasz határozott igen volt, kiegészítve azzal, hogy ehhez nem férhet kétség. Az ukrán nép nem volt megelégedve a korrupt Janukovics rendszerrel, de az államcsínyt egyértelműen a CIA vezényelte le. Az Európai Unió is részt vett benne, különösen Németország, de ők távolról sem játszottak olyan fontos szerepet, mint az Egyesült Államok. Viktoria Nuland lehallgatott telefonbeszélgetése világosan mutatja, hogy kik húzogatták a szálakat a színfalak mögött.
Whitney azt is tudni akarta, hogy milyen szerepet játszott az Obama-kormányzat Kijevnek abban a döntésében, hogy háborút indítson saját népe ellen Ukrajna keleti területén. A válasz itt is tömör: központi szerepet. Tudomásul kell venni, hogy nincs „ukrán” hatalom Kijevben. Porosenkot és a körülötte lévő embereket szász százalékig az Egyesült Államok irányítja. A hírhedt ukrán titkosrendőrség, az SBU vezetője Valentyin Nalivajcsenko ismert CIA-ügynök. Washington úgy hivatkozik Porosenkora, hogy „a mi ukrán bennfentesünk”. Porosenkonak a Washingtoni Kongresszusban elmondott beszédét egyértelműen egy amerikai írta.
Whitney ez után azt tudakolta: Oroszországnak milyen szerepe volt abban, hogy Novorosszija milíciái sikeresen verték vissza az ukrán hadsereget és újnáci támogatóikat? The Saker szerint Oroszország döntő szerepet játszott. Oroszország nem vonultatott fel csapatokat a határok mentén, de lehetővé tette, hogy önkéntesek és fegyverszállítmányok átlépjék a határt. A különböző magáncsoportok nyújtottak közvetlen segítséget, nem pedig az Orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat vagy a hadsereg. A Kremlnek megvan a módja arra, hogy segítsen, ha így dönt. Egyetlen esetben, úgy tűnik, hogy volt egy közvetlen tüzérségi támogatás az orosz határon keresztül, de a legtöbb segítségre rejtett módon került sor. Moszkva ezen túlmenően hírszerzési, logisztikai és politikai támogatást is nyújtott Novorosszijának. Orosz támogatás nélkül Novorosszija nem lett volna képes megfordítani a háború menetét.
Whitney ez után azt akarta tudni, hogy mi az igazság a Krím-félszigettel kapcsolatosan: illegálisan foglalta-e el, vagy ez is csak a nyugati média által terjesztett fikció? Putyin valóban küldött egységeket a Krímbe, de ezek soha nem lépték túl azokat a határokat, amelyeket a jelenleg érvényben lévő orosz-ukrán egyezmények lehetővé tesznek. A fekete-tengeri orosz flotta központja Szevasztopolban volt, tehát rendelkezésre álltak a szükséges csapatok. Számos helyi önkéntes is volt, akik fontos feladatokat hajtottak végre. Több ilyen önkéntes olyan szakszerűen lépett fel, hogy tévesen az Orosz Speciális Erők tagjainak válták őket. Tény az is, hogy a döntő pillanatban Putyin valóban küldött speciális egységeket is a félszigetre.
Technikai értelemben Moszkva nem szegte meg az érvényes megállapodásokat, de megsértette Ukrajna szuverenitását. Moszkva ezt azért tette, mert szilárd bizonyítékkal rendelkezett arról, hogy Kijev közvetlen ellenőrzése alá akarja vonni a Krímet, esetleg Törökország és a krími tatárok bevonásával. Ha Putyin nem kezdeményez, akkor a Krím-félszigeten nagyobb vérfürdőre kerülhetett volna sor, mint Novorosszijában. Mire Putyin úgy döntött, hogy megvédelmezi a Krímet, addigra már a demokratikusan megválasztott Janukovics elnököt elmozdították a hivatalából és ez törvényes vákuumot okozott Kijevben.
Putyin tehát elsőbbséget adott a béke biztosításának. Ezért döntött úgy, hogy lehetővé teszi a Krím-félsziget lakóinak, hogy szabad választáson döntsenek saját jövőjükről. Az angolszász-cionista propaganda természetesen azt sulykolja, hogy a lakosságot fegyverrel kényszerítették a népszavazáson való részvételre, de ez nonszensz. Nem lehet kétségbe vonni, hogy Krím lakóinak a 95%-ka ki akart válni Ukrajnából és Oroszországhoz akart csatlakozni. Az „udvarias zöld fegyveresek” tették lehetővé, hogy a lakosság élhessen az önrendelkezés jogával, amelyet a kijevi junta soha nem engedett volna meg neki.
Whitney ez után azt akarta tudni, hogy kinek engedelmeskedik Porosenko? A válasz: Obama adja az utasításokat és Porosenko engedelmeskedik. Mindenütt ez a helyzet, ahol az Egyesült Államok a helyi oligarchák segítségével gyarmatosít egy országot. Ez volt a helyzet 1991 és 1999 között Oroszországban is. Oligarchák gyakorolták a hatalmat egy alkoholista bábfigura, politikus Borisz Jelcin mögött. Mindenki tudta, hogy Oroszország amerikai gyarmattá vált, és Washington bármit megtehetett, amit akart. Most ez a helyzet Ukrajnában. Janukovics nem volt erősebben orosz barát, mint a többi ukrán elnök.
Egyike volt az oligarcháknak, akit most lecseréltek egy másik oligarchára, Porosenkora, aki tudja, hogy túlélése attól függ, hogy mennyire engedelmeskedik Washingtonnak. Nem zárom ki annak a lehetőségét, hogy Obama ejtené Porosenkot, hogy lecserélje valaki másra, ha az Egyesült Államok érdekei ezt kívánnák. Ilyen eset lehet az, ha a Jobb Szektor átvenné a hatalmat Kijevben. 2014 októberében Porosenko egyértelműen Washington embere, ez azonban megváltozhat.
Ami Washingtonnak azt a célját érinti, hogy NATO-bázisokat létesítsen Ukrajnába, The Saker úgy látja, hogy ilyen NATO-támaszpontoknak valójában csak a Krím-félszigeten lett volna értelmük. Erre azonban most már nincs lehetőség. Ha azonban az Egyesült Államok folytatja NATO-támaszpontok létesítését az orosz-ukrán határon, akkor Moszkva fel fogja mondani a közép-hatótávolságú nukleáris erőkre vonatkozó INF-szerződést, amelyet Reagan amerikai elnök és Gorbacsov a Szovjet Kommunista Párt főtitkára 1987. december 8-án írt alá Washingtonban, és amely a szükséges megerősítések után 1988. június 1-én lépett életbe.
Az INF-szerződés a földi indítású és nukleáris robbanófejekkel felszerelt közepes hatótávolságú ballisztikus rakétákról és robotrepülőgépekről rendelkezett. A hatótávolságot 5000-től 5500 km-ig terjedően határozták meg. 1991. június 1-ig 2692 darab ilyen fegyvert semmisítettek meg közös ellenőrök felügyelete alatt: 846-ot az amerikai és 1846-ot a szovjet rakétakészletből. A szerződés értelmében mindkét szerződő fél engedélyt kapott a másik fél ilyen kategóriájú fegyvereinek az ellenőrzéséhez is. Az Egyesült Államok már a 2000-es évek elejétől arra törekszik, hogy rakétavédelmi erejét kiterjessze Csehországban és Lengyelországban is. Putyin 2007. február 10-én bejelentette, hogy az INF-szerződés nem lesz hatályos Oroszországra nézve, ha Washington folytatja ezirányú törekvéseit. Négy nappal később az orosz hadsereg vezérkari főnöke, Balujevszki tábornok bejelentette: Oroszország kivonul az INF hatálya alól, ha az Egyesült Államok rakétaelhárító rendszereket épít ki Lengyelországban és Csehországban. Azért nincs tehát értelme támaszpontokat telepíteni az orosz-ukrán határra, mert ez könnyen közvetlen konfrontációhoz vezethet két hatalom között.
Az EU Bizottság akadályozza a Déli-Áramlat gázvezeték megépítését, pedig az elősegíthetné az orosz fölgáz eljutását Közép- és Dél-Európába. Brüsszel döntése mögött az Obama-kormányzat áll, mert az óriás amerikai energiavállalatok egyrészt akadályozni, másrészt ellenőrizni akarják az energiahordozók áramlását Oroszországból Európába. Mike Whitney ezért azt kérdezte, hogy lehet-e az ukrajnai válságot egy kibontakozó energiaháború részének tekinteni. Ez a kialakult helyzet fontos része, de nem a központi kérdése.
A konfliktus mélyén Brzezinskinek az a téves feltételezése van, hogy Oroszország nem lehet szuperhatalom Ukrajna nélkül. Hasonlóan téves, amit Hillary Clinton fogalmazott meg, hogy Putyin fel akarja támasztani a Szovjetuniót. Az angolszász-cionisták számára Ukrajna zérusösszegű játéknak számít. Az ilyen kétszemélyes zérusösszegű játékoknál a jutalmak egyenlők és ellentétesek. Ez a politika nyelvére lefordítva azt jelenti, hogy Washingtonnak vagy teljesen az ellenőrzése alá kell vennie Ukrajnát, vagy el kell pusztítania, de nem engedheti meg, hogy Oroszországé legyen. Ezzel a matematikai elmélettel az a probléma, hogy Oroszország valójában nem akarja Ukrajnát és nincs is rá szüksége.
(…)
Mi Washington igazi problémája Putyinnal?

A pénzhatalmi világelit irányítása alatt álló Washingtonnak azzal az erős és független Oroszországgal van baja, amely Putyin elnöksége alatt képes volt arra, hogy megvédelmezze nemzeti érdekeit, kikényszerítse a tiszteletet a nemzetközi normák betartása iránt, és amely nem hajlandó minden további nélkül kiszolgálni az Egyesült Államok önző érdekeit, így többek között megmenteni az összeomlás előtt álló dollár-rendszert.
Sokatmondó, hogy Ilves észt elnök arra a Jelcinre hivatkozott Obama jelenlétében, aki azért volt Amerikának és európai szövetségeseinek a kedvence, mert gyenge, könnyen kezelhető politikai figura volt, aki mindent megengedett a nyugati rablótőke képviselőinek a kapuit kitáró Oroszországban. Jelcin idején példa nélkül álló méreteket öltött a korrupció és ekkor szerezték az orosz oligarchák mesés vagyonukat együttműködve a nyugati finánctőkével. Ennek a szabadrablásnak vetett véget Putyin.
Obama szerint az 1997-es NATO-orosz megállapodás rendelkezései azért nem alkalmazhatóak, mert a körülmények megváltoztak. „Következetesen hangsúlyoztam – tette hozzá -, hogy egy erős, produktív és együttműködő Oroszországot szeretnénk. De ennek az eléréséhez be kell tartani a nemzetközi normákat, fejleszteni kell a gazdaságot, arra kell összpontosítani, hogy hogyan tudnak ipari termékeket és szolgáltatásokat előállítani, amelyekre más embereknek szükségük van… Nyilvánvaló, hogy nem így tesznek, ha az Ukrajnában alkalmazott stratégiájukat nézzük.”
Merkel német kancellár azonban azt hangsúlyozta a Wales-i NATO-csúcs előtt tartott sajtótájékoztatóján, hogy nemcsak a NATO Alapokmányát, de a NATO-Oroszország Partnerségi Megállapodását is be kell tartani.
Washington tehát nem Ukrajnáért aggódik és nem is az állítólagos orosz agressziótól tart, hanem a gazdasági és a pénzügyi együttműködés a fő gondja, vagyis a nyugati tőkével való szoros kooperáció. Oroszország azonban az utóbbi években nem ezen az úton haladt, azaz Moszkva - Putyin elnöksége alatt – nem engedett meg mindent a nyugati finánctőkének. Úgyis fogalmazhatjuk, hogy a putyini Oroszország nem az amerikai meccset játssza.
Michael McFaul, aki korábban az Egyesült Államok moszkvai nagykövete volt, még 2014. március 23-án cikket írt a New York Times-ban, amelyben sajnálkozását fejezte ki, hogy a Szovjetunió összeomlása nem vezetett simán a demokráciához és a piacgazdaságoz Oroszországban, vagyis ez az állam nem úgy működik, ahogyan az leginkább megfelelne az amerikai érdekeknek. McFaul Putyint teszi felelőssé, amiért Oroszország nem az elképzelések szerint integrálódott a Nyugathoz. Azt veti a szemére, hogy autokrata vezető, aki visszatérne az egykori Szovjetunióhoz. A már említett NATO-orosz Alapszerződést egy Jelcin-féle vezetés alatt álló Oroszországgal akarták megkötni. Ezért akarja Washington papírronggyá nyilvánítani az Alapszerződést és kiterjeszteni a NATO-t az ukrán-orosz határig.
Az se véletlen, hogy az ukrán konfliktus akkor éleződött ki, amikor Putyin kezdeményezte az Eurázsiai Unió létrehozását és a BRICS-országok együttműködése is erősödött. Putyin kezdeményezte a dollár mellőzését az energiahordozók kereskedelmében, amely már közvetlenül fenyegeti az Egyesült Államok pénzügyi hegemóniáját. Moszkva Szíria megbízható szövetségesének bizonyult, és eddig meg tudta akadályozni, hogy Washington és a NATO végrehajtsa az erőszakos rendszerváltást Szíriában. Az igazi probléma tehát az, hogy Putyin önálló és független politikusnak bizonyult és nem szolgálta ki szervilisen a pénzhatalmi világelit által diktált amerikai érdekeket. (…)

(A teljes cikk a Leleplező 2014 /4. számában olvasható)

Arábiai Gertrúd - a kémnő, aki megalkotta Irakot

Churchill-lel tevegelt a sivatagban

2014. július 23. Glob port Media

Elcsalt egy választást, az angolokhoz lojális királyt ültetett a trónra, új határokat rajzolt és hátrahagyta a mai, kormányozhatatlan Irakot. A brit hírszerzés ügynökének sztoriját a Daily Beast segítségével meséljük el.
Mielőtt Bagdadba érkezett, hónapokat töltött a világ egyik legfélelmetesebb sivatagában. Az aprótermetű, nyugodt nő férfiakból álló kis csapatával törvény nélküli területeken haladt át, ahol rablók szorítottak fegyvert a fejéhez, és börtönbe is vetették egy olyan városban, amelyik már 20 éve nem látott külföldit.
Mindez száz évvel ezelőtt történt, néhány hónappal az első világháború kitörése előtt. Bagdadban az Ottomán Birodalomhoz hű rezsim kormányzott. A török hatóságok Konstantinápolyban vonakodva ugyan, de engedélyt adtak az őket kitartóan ostromló nőnek a sivatagi utazáshoz. Azt hitték, régész vagy arabokkal foglalkozó tudós  -  azoknak a holdkóros angolok felfedezőknek az egyike, akikből már oly sokat láttak.
De valójában kém volt, és brit megbízói úgy indították útnak: ha bajba kerül, akkor nem ismerik. Alig 10 évvel később Gertrude Bell visszatér Bagdadba, elcsal egy választást, a britekhez lojális királyt segít a hatalomba, újjászervezi a közigazgatást, és a térképen megrajzolja egy új Irak határait. Méghozzá úgy, hogy jó sokáig senki sem tudja országként működtetni azt. Mint ahogy most sem.
A Közel-Kelet, ahogy most ismerjük, nagyrészt egy kisebb zárt társaság ötlete volt: brit tudósoké, archeológusoké, katonatiszteké és gyarmati tisztviselőké, akiket orientalistáknak hívtak. Abban az értelemben, ahogy azt a régi görögök használták. Vagyis Orient, Kelet minden, ami a Földközi tengerről keletre van, addig, amíg Nagy Sándor hódítása ért.
A 19. század közepétől az orientalisták feltárták a sivatagot, és és az ókori világ nagyhatalmainak romjaira bukkantak. Egyiptoméra, Asszíriáéra, Babilonéra, Perzsiáéra. Meg is mutatták a régvolt ragyogást a modern világnak: ásatásaik nyomán megteltek a nyugati múzeumokat olyan kincsekkel, mint a sokszínű égetett kerámiával diszített babiloni Istár kapu, amely ma is a berlini Pergamon múzeum büszkesége, vagy a henger, amely II. Kurus perzsa király uralkodói krédóját zárta magába akkor, amikor meghódította Babilont. És amit a British Museum-ba vittek.
Az orientalisták elámultak azon, hogy milyen csodásan gazdag és mély gyökerű, kereszténység előtti városi kultúra végezte mélyen eltemetve a homokban, teljesen ismeretlenül és érdektelenül a vándorló arab, török és perzsa törzsek lába alatt. Babilon dicsősége például feltáratlanul hevert Bagdad határainak közelében.
A felfedezők hangulata idővel egyre leereszkedőbb és atyáskodóbb lett. Ha ők nem fedezték volna fel őket, ki tudna ezekről a nagyszerű városokról? Ha az arabok szereznék meg ezeket a kincseket, az értelmetlen fosztogatás lenne. Ha viszont a nyugati tudósok viszik haza őket, gyakran hatalmas mennyiségben, akkor az megőrzés az utókornak - gondolták.
Az ottománok Arábiát egy decentralizált rendszerben működtették. Tartományokkal, azok élén általuk kinevezett kormányzókkal. Törzsi, vallási és területi konfliktusok miatt állandó volt a nyugtalanság, de központosítottabb hatalom alatt a hely egyenesen kormányozhatatlan lett volna. A törökök soha nem tették magukévá a nemzetépítés nyugati eszméjét.
Az orientalisták viszont éppen abban látták Arábia jövőjét. Ahogy az I. világháború a végéhez közeledett, és az Ottomán Birodalom összeomlott, esélyt láttak arra, hogy új, általuk kitalált királyságok felállításával szolgálják  a Brit Birodalom stratégiai érdekeit.
A cselszövőknek ebbe a társaságába érkezett meg két világjáró tudós. Folyékonyan beszéltek arabul, mindketten alacsonyak és törékenyek voltak, de rendkívüli sivatagi hőstettekre képesek. Egy fiatalember, akit T. E. Lawrence-nek hívtak, és Gertrude Bell, a sivatagi élet már nem annyira fiatal szakértője.
Mindkettőjüket az 1. világháború előtt szervezték be, hogy gyűjtsenek titkos információkat az ottománokról. Mindkettőjüknek nehezére esett beilleszkednie a katonai vagy a diplomáciai gépezetbe, ezért egy titkos kairói társaságnak, az Arab Bureau-nak dolgoztak, amelyik jobban ki tudta aknázni egyedülálló tehetségüket és jobban tolerálta a különcségüket.
Bell 1913-14-es hősies sivatagi útja akkor már legenda volt. Az ő célterülete egy Hail nevű város lett, ahol 1893 óta nem járt külföldi. Archeológiai kutatás fedőtevékenység alatt az igazi küldetése az volt, hogy kitapogassa: mennyire erős a gyilkosságairól elhíresült Rasid klán, amelynek székhelye Hail volt.
A Rasidokat Ibn Szaud, Szaúd-Arábia későbbi megalapítója űzte el Rijádból.
A zord terep ellenére Bell ugyanolyan fogékony volt a sivatag sprituális vonzására, mint ifjú védence, Lawrence. “Néha olyan nehéz szívvel feküdtem le, hogy azt hittem, nem lesz erőm végigcsinálni a holnapi napot” - írta. “De aztán jön a hajnal, a lágy és jóságos, lopakodva a tágas síkságokon, le a kis vádik hosszú lejtőin, és végül belopakszik az én szívembe is...”
Amikor elérte Hailt, a Rasidok gyanakvóak voltak, és háziőrizet alá helyezték az uralkodói épületekben.
De nőként Bellnek volt egy előnye férfi kollégáival szemben, és azt ki is használta. A nők zaklatása és bántása ellenkezett a sivatag viselkedési kódexével, még egy olyan gyilkos család esetében is, mint a Rasidok. Bellt egy héten át szóval tartották a a poligám társadalom nőtagjai, és az ő pletykálkodásuk gazdag forrása volt a titkos értesüléseknek a palotai intrikákról. Amelyekből nem kevés volt. Így tudta meg azt, amit brit megbízói nagyra értékeltek: hogy a Rasidok a tegnap emberei voltak, és vélhetően a Szaudik lesznek Arábia félelmetes és független hatalma. Egy hét után a Rasidok elengedték Bellt, aki Bagdadba ment, majd Damaszkuszba és onnét haza, Londonba.
Az ilyen belső információk juttatták Bellt befolyásos pozícióba, amikor a háború véget ért, és az európai hatalmak elhatározták, hogy feldarabolják Arábiát. Lawrence a hasemita törzs hercegére bízta magát, nevezetesen Fejszálra, akivel a törökök ellen harcolt, és neki ígérte Damaszkuszt. De arról nem tudott, hogy titkos alku született a franciákkal, akik a Földközi tenger keleti partvidékét akarták ellenőrizni, és Damaszkuszt megszerezni. Miközben Nagy-Britannia töltené ki azt a vákumot, amit az Ottomán Birodalom összeomlása hagyott maga után. Megkezdődött a térképek újrarajzolása.

Churchill, Bell és Lawrence 1921-ben, Kairóban.

A britek a franciákkal szemben tudatában voltak a kőolaj fontosságának. Szíria nem volt ígéretes ebből a szempontból. Az első közel-keleti olajlelőhely, ahol 1911-ben megindultak a szivattyúk, Perzsiában volt, a Perzsa öbölnél. A britek ellenőrizték a területet, és a geológusaik feltételezték, hogy hatalmas olajkészletek rejtőztek nem csak Perzsia, de Irak alatt is.
Miközben Lawrence felháborodottan otthagyta a párizsi békekonferenciát 1919-ben, mert a britek elárulták az ő arabjait, Bellt Bagdadba küldték, ahol Fejszálnak fájdalomdíjat akartak átadni: az új Irak trónját.
A feltételezett hatalmas földalatti olajkészleten túl azért is volt létfontosságú az új Irak a briteknek, mert kellett a kapcsolattartáshoz a Birodalom nagy ékkövével, Indiával. Látszólag az indiai adminisztráció diplomatái és a tábornokai vitték a műsort Bagdadban. De ők Belltől, a szakértőtől és ügyes tárgyalótól függtek, aki folyékonyan beszélt arabul, és ismerősek voltak számára a térség szövetségei, árulásai és vérbosszúi. Sok olyan megbeszélést, amelyen fontos döntések születtek a majdani átmeneti kormányról, Bell házában tartottak. 
1921. augusztus 23-án, egy Bagdad központjában tartott ceremónián Fejszált beiktatták Irak uralkodójának. Dacára annak, hogy nem voltak ott törzsi gyökerei, amelyek erősíthették volna a legitimációját. “Megkoronáztuk a királyunkat” - írta Bell megkönnyebbüléssel. És ugyanazt állította a választásról, ami évtizedekkel később Szaddam Huszeinnél is visszaköszönt: hogy az emberek 96 százaléka hatalmazta fel Fejszált. Miközben ő volt az egyetlen jelölt, és a népesség zöme írástudatlan volt.
Bell annyira biztos volt abban az Irakban, amelyet segített létrehozni, hogy diadalmasan azt mondta: “Mielőtt meghalok, látni fogom Fejszált a perzsa határtól a Földközi tengerig uralkodni.”
A valóságban az iraki határokat önkényesen húzták meg: nem voltak tekintettel arra, hogy 2000 éven át milyen területeket foglaltak el törzsek, szekták, nomádok. A perzsa határ volt az egyetlen megalapozott határvonal, a hegyek mentén. Bagdadon túl az akkor francia kézen lévő Szíriával közös határ inkább volt térképészeti, mint antropológiai. Alkalmatlan volt arra, hogy lehűtse az ősi ellenségeskedést a déli országrészben élő síiták, az északi szunniták, a kurdok, az örmények és a törökök között  -   amelyek közül mindegyiknek megvolt a saját felségterülete. Akkor egyébként a síiták alig kaptak képviseletet a Bell-féle új parlamentben: a helyzet pont a mai ellentétje volt. Lawrence tiltakozott a kurdok Irakhoz csatolása ellen: szerinte ez hiba volt. Közben a sivatagi határ lent délen, Bell saját szavaival élve, “még kijelöletlen” volt.
Méghozzá Ibn Szaúd miatt. Bell egyik, apjának küldött levelében azt írta: “Bejelöltem a térképen, amit sivatagi határnak gondoltam.” De végül a Szaudik húzták meg a vonalat, akiknek vahabita harcosai jelentették a lefélelmetesebb erőt a sivatagban. Ők is előre látták azt, amit sok arab látott akkoriban: hogy Irak olyan nyugati konstrukció volt, amely szembe ment a történelem évezredeivel, ezért idegen bábkirálya nem maradhat sokáig hatalmon. Ráadásul a belső erők is inkább szétvetni, mert összetartani tudják ezt a konstrukciót.
Egy időre Bell lett a bagdadi brit kontingens népszerű és csodált arca. Egy amerikai látogató “Irak első polgárának” nevezte. Az arabok Al Khatunnak hívták: tiszteletreméltó, nemes asszonynak. Minden nap úszott és lovagolt, ellensúlyozni próbálta a láncdohányzás hatásait. Abból sem csinált titkot, hogy ateista. Úgy tűnt, jobban érzi magát az arabok közt Bagdadban, mint az övéi között Kairóban.
Ahol azért nem mindenki szerette. Lawrence például azt gondolta róla, hogy “nem túl mély a gondolkodása” és politikailag rosszul ítéli meg az embereket, ráadásul úgy vált irányt, mint egy szélkakas. Sir Mark Sykes, a fanyar diplomata, aki összeütközésbe került a franciákkal Bell miatt, nem titkolta, hogy gyűlöli őt. Bolond fecsegőnek nevezte, pokoli hazugnak, “beképzelt, ömlengő, fenékriszáló, tökkelütött seggfejnek”.
Időnként Bell is sötét önismeretről tett bizonyságot. 1923-ban azt írta apjának: “Valahol ott hátul az motoszkál a fejemben, hogy mi, a háború emberei soha nem leszünk újra teljesen normálisak. A sokk túl nagy vol: nem találjuk az egyensúlyunkat. Én magam is sokkal kevésbé tudom kontrollálni az érzelmeimet, mint korábban tudtam.”
Akkor már csak három év volt hátra az életéből, gyenge volt a túlhajszolt munkától. Egy levélben így írt a mindennapjairól: “Fél 6-kor kelek, 15 percet tornászom, aztán 6-ig, vagy kicsit tovább sétálok a kertben, virágokat vágok. Most csak egy gyönyörű dupla jázmin nő, amivel minden nap egész tálakat töltök meg, meg rézvirág, csúnya és hasznos. 6:40-kor reggelizek, egy tojást és egy kis gyümölcsöt... 6:55-kor elindulok kocsival az irodába, és 7-kor ott vagyok...”
Miközben egy gyarmati tisztviselő stílusában irányította a közigazgatást, néha úgy viselkedett, mint egy alkirály: törzsi előljárókat, arab tisztviselőket, vagy panasszal elé járuló egyszerű polgárokat fogadott. A király közben ült a kertjében, “teljes arab viseletben, a mekkai hercegek fehér és arany színeiben”. De ideje nagy részét személyes szenvedélyeinek szentelte Bell: létrehozta a bagdadi Iraki Múzeumot, ahol felbecsülhetetlen értékű ókori műgyűjteményt halmozott fel - önmagát és az irakiakat is emlékeztetve arra, hogy a legkorábbi városi civilizációk a Tigris és az Eufrátesz partján alakultak ki.
De voltak más, szenvedélyes szerelmei is: igaz, ekkor már csak egy munkamániás szingli emlékeiként. 24 évesen eljegyezte egy fiatal diplomata, de Bell gazdag nagyiparos apja nem találta őt partiképesnek, ezért engedékeny viktoriánus módon a menyasszony felmondta az eljegyzést. A második szerelme már sokkal mélyebb, tragikusabb volt. Charles Doughty-Wylie ezredesbe, egy mozisztár küésejű katonába szeretett bele. De a férfi nős volt, és a háború végéig ezen nem is állt módjában változtatni. Akkor viszont már nem élt: a jóképű ezredes 1916-ban Gallipolinál esett el, 150 ezer másik katonával együtt. 

Bell 57 évesen, Tigris parti házában halt meg, 1926 júliusában. Túladagolta az altatót: azt nem tudni, hogy szándékosan-e, vagy véletlenül. Lawrence akkoriban már visszavonult, túl volt azon a road show-n is, amit Lowell Thomas amerikai újságíró szervezett neki, és amely Arábiai Lawrence-ként az akkori világ leghíresebb emberévé tette.
De a szinte ismeretlen Gertrud Bell volt az, aki nagyobb nyomot hagyott a Közel-Keleten.
Fejszál király, aki már egy ideje gyengélkedett, 1933-ban meghalt Svájcban. !8 éves volt, a fia, Ghazi herceg követte a trónon. A monarchiát egy brit-barát katonai puccs döntötte meg 1938-ban: akkor olyan rendszer jelent meg Irakban, amely végül 1979-ben Szaddam Huszein rezsimjét termelte ki magából.

Elhunyt a Moszad legendás ügynöke

MTI|2014. szept 22. 12:58
Nyolcvanhét évesen Tel-Avivban elhunyt Michael (Mike) Harari, az izraeli nemzeti hírszerző titkosszolgálat, a Moszad legendás ügynöke és magas rangú tisztségviselője, az entebbei vakmerő túszszabadítási akció és az 1972-ben a müncheni olimpián megölt izraeli sportolók gyilkosai utáni kíméletlen hajtóvadászat kulcsfigurája.
Michael Harari 1927-ben született Tel-Avivban. 13 éves korában csatlakozott a bevándorlók alapította Hagana (Védelem) fegyveres szervezethez, három évvel később a Palmah elitalakulat tagja lett. A Moszadba 1954-ben lépett be, Európában és Afrikában verbuválva és kiképezve ügynököket az izraeli titkosszolgálat számára. 1970-ben a különleges operációs egység parancsnokává nevezték ki - írják izraeli hírportálok.
A legendás ügynök 1976-ban részt vett az entebbei akció előkészítésében, amelynek során az izraeli védelmi erők kommandósai kimentették a palesztin és német terroristák által foglyul ejtett és az ugandai főváros, Kampala repülőterén fogva tartott 102 túszt.
Kulcsszerepe volt annak a műveletnek a megszervezésében, amelynek során “levadászták” a Fekete szeptember palesztin terrorszervezetnek a 11 izraeli sportoló életét követelő 1972-es müncheni olimpiai túszdrámáért felelős tagjait.
A terrortámadást és az azt követő megtorlás történetét Steven Spielberg 2005-ben bemutatott München című filmje örökíti meg. George Jonas (Jónás György) magyar származású kanadai író-újságíró Megtorlás: egy izraeli antiterrorista csoport igaz története című regénye alapján forgatott film a Harari által vezetett titkos különítményt követi nyomon, amelynek feladata a müncheni vérengzéssel gyanúsított 11 palesztin felkutatása és likvidálása volt.
A Moszad történetének egyik legnagyobb fiaskója is azonban Michael Harari nevéhez fűződik: 1973-ban a norvégiai Lillehammerben a Fekete szeptember tervezési főnöke, Ali Hasszán Szalameh helyett egy marokkói származású pincért öltek meg.
Sabtai Savit, a Moszad egykori vezetője érdemeit méltatva a legendás ügynök rendkívüli bátorságáról beszélt, amellyel kiérdemelte beosztottainak feltétlen odaadását. “Tűzbe mentek volna érte” - hangsúlyozta Sabtai Savit, aki azt is elmondta, hogy élete utolsó szakaszában Mike Harari egy teljesen új doktrína kidolgozásán munkálkodott.

Vezér-Szörényi László:

Transzatlanti szabadkereskedelmi és befektetési megállapodás

Európa monetáris gyarmatosítása?

Transatlantic Trade and Investment Partnership
Az Egyesült Államok vezetése 2013 februárjában széles körű szabadkereskedelmi megállapodás kidolgozását kezdeményezte az Európai Unióval.
Barack Obama amerikai elnök bejelentése a megállapodásról nem lepte meg az Európai Unió vezetését. A háttértárgyalások már régebben megkezdődtek, a bejelentést az elnök a nemzethez intézett beszédéhez időzítette. Utasította gazdaságpolitikai tanácsadóját, Michael Fromant, hogy sürgősen kezdjen tárgyalásokat az Európai Bizottsággal.
Beszédében felvázolta a legnagyobb volumenű üzleti megállapodását, amit valaha kötöttek a világon. A tervek szerint az áruk, szolgáltatások és a pénzügyi tranzakciók akadálytalanul áramolhatnának a két kontinens között. Barack Obama USA elnök és José Manuel Barroso az Európai Bizottság elnöke 2013. február 13-án közös nyilatkozatban erősítették meg a tárgyalások megkezdését.
A szabadkereskedelmi megállapodás egy olyan egyezményt jelent, mely megszünteti a vámokat, importkvótákat, és az egymás között kereskedett termékek és szolgáltatások közti preferenciákat. A szabadkereskedelmi egyezményt aláíró országok egy szabadkereskedelmi övezetet alkotnak, ugyanakkor nincs meghatározott közös külső vám- és kvótarendszerük.
Tulajdonképpen miről is lenne szó, mit jelentene ez egész Európa, és benne Magyarország számára?
Először is egy fogalmi zavart kell eloszlatnunk. Sokan arra gondolnak, hogy egy klasszikus vámunió jönne létre, olyan, mint pl. az USA és Kanada között.
Itt most alapvetően másról van szó. Már jelenleg is szinte súrlódásmentesen cserélődnek ki a javak a két kontinens között, mindössze 3%-uk vám-, vagy járulékköteles valamilyen formában. A lényege, hogy nem csupán országok közötti megállapodásról lenne szó, hanem egy közös gazdasági unió létrehozásáról. Gazdasági és pénzügyi szempontból az USA és az EU egyesülnének.
A gyakorlatban ez azt jelentené, hogy pl. egy finn cég áruját török eredetű alapanyagból ukrán beszállítókkal, litván végszereléssel belföldi áruként kínálhatja az Egyesült Államokban. Tehát sokkal mélyrehatóbb együttműködésről lenne szó, mint első hallásra tűnik. Ahhoz, hogy mindez működhessen, rengeteg akadályt kell elhárítani, különben a megállapodás csak egy illúzió marad. Elsősorban a következő területek érintettek:
Ipari szabványok
Környezetvédelmi előírások
Mezőgazdasági és élelmiszeripari előírások
Állami- és kormányprojektek
Szociális rendszerek, munkaerő piaci szabályok
Adó- és pénzforgalmi rendszerek
A feladat óriási, és a múltban már sok kormány és politikus próbálkozott hasonlóval, de eddig még senkinek sem sikerült. Mindezt tető alá hozni, hatalmas, gigászi munka lenne. Obama elnök által kitűzött időpont, 2014 vége, sokak szerint túl optimistának tűnik.
Jelen esetben azonban nem az áruk és szolgáltatások transzferjére, nem is a problémák megoldására szeretnék koncentrálni, hanem egy ennél sokkal fontosabb dologra. A szabadkereskedelmi megállapodás pozitív csengése mögött halkan, de elhangzik a lényeg: egymás pénzpiacaihoz való korlátlan hozzáférés megteremtése. A tőke szabad és korlátlan transzkontinentális áramlása.
Mit jelentene ez számunkra, mint európai országra és annak polgáraira?
Mindenki számára világos, hogy Európa devizája az euró, komoly problémákkal küzd. Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök szavaival élve, az euró helyzete szánalmas. Sajnos a mi forintunk sem áll sokkal jobban, ugyanis a forint mögött döntő hányadban euró van, csak éppen az úgynevezett „piacok” által beárazott jó magas kamatfelárral. A forint jelenleg nem más, mint egy nagyon drága euró. Míg az euró jegybanki alapkamata 1%, addig nálunk 5% körül mozog. Bár a jelenlegi pénzügyi kormányzat sokat tett ennek javítására, de csodát nem tud művelni. A baloldali kormányok dilettáns pénzügyi politikája 2002 – 2010 között óriási károkat okozott az országnak, amelynek korrigálása hosszabb folyamatot vesz igénybe.
Európa közös devizája az euró elsősorban annak katasztrofálisan rossz konstrukciója miatt nem működik. A közös központi jegybank és a közös deviza mellé egy kaotikus, átláthatatlan nemzeti monetáris és fiskális rendszer került. A fejlett központi ipari országok és a fejletlen periféria országok együtt működésképtelennek bizonyultak és permanenssé vált az Európai Unión belüli pénzügyi válság.
Ezt a tényt természetesen az Atlanti-óceán másik oldalán is észrevették, és mielőtt az euró végleg bedőlne, tálcán kínálják a megoldást egy szabadkereskedelmi megállapodás keretében.
Ha létrejönne a megállapodás, senki előtt nem lehet kétséges, hogy az euró pillanatok alatt elvérezne a dollár erejével szemben. A dollár jelenleg a világ vezető devizája, az összes tranzakció több mint 60%-át dollárban számolják el, míg euróban alig 25%-át. A dollár erejével szemben bármely más deviza esélytelen, csak idő kérdése, hogy mikor vezetik ki az eurót, illetve mikor vezetik be helyette a dollárt, vagy egy közösnek nevezett devizát.
Amennyiben ez megvalósulna, az Európai Unió az USA gazdasági, az amerikai jegybank szerepét betöltő magánbank a FED (Federal Reserve), monetáris gyarmatává válna.
Ennek elkerülésére és lehetséges megoldásaira a későbbiekben visszatérek.
Egy másik fontos szempontot is meg kell vizsgálnunk: mi lenne akkor, ha mindez nem következne be? Ugrásra készen ott áll két gazdasági hatalom: Kína és Oroszország nagyratörő terveikkel. Ha Amerika nem lép sürgősen, akkor Oroszország vagy Kína gazdasági hatalmat nyerhetne Európa felett. Dimitríj Medvegyev orosz miniszterelnök egyértelműen megfogalmazta terveit még 2012 folyamán az Eurázsiai Unió létrehozására. Tehát megindult a harc Európáért, a kérdés csak az, ki lesz a győztes és ki lesz a befutó.
A legnagyobb esélye természetesen az Egyesült Államoknak van, hiszen nagyon szoros az együttműködése már most is az Európai Unióval. Magyarországnak monetáris szempontból nem kell feltétlenül követnie az Uniót. Egyelőre nem tartozunk az eurózónához, a forint legalábbis elvben független deviza.
A világon sehol sem működnek egydevizás rendszerek. Kína és Svájc példája egyértelműen bizonyítja a többdevizás rendszerek fölényét az egydevizásokkal szemben. Magyarország egyetlen esélye, ha megtartja a saját nemzeti devizáját, így elkerülheti az eurótól vagy a dollártól való közvetlen kiszolgáltatottságot.
Szeretnék utalni Dirk Müller német közgazdász és tőzsdeguru cikkére a Handelsblatt nevű, nagytekintélyű német újságban, aki épp ilyen megoldást tart az egyetlen járható útnak. Arra is szeretnék utalni, hogy ugyanezt a megoldást e sorok írója már 2011-ben felvázolta és nyilvánosságra hozta.
Az eurót 3 éve már csak mesterségesen tudják életben tartani, agóniájának mérföldkövei Görögország 2011, Ciprus 2013, ha nem történik sürgősen mélyreható változás, még ebben az évben több ország pénzügyi rendszere bedőlhet. Gondoljunk itt Szlovéniára, Portugáliára, Olaszországra, Spanyolországra és Írországra.
Most kanyarodjunk vissza a szabadkereskedelmi megállapodás világpolitikai jelentőségére. Sem Kína, sem Oroszország nem fogja ölbe tett kézzel várni, hogy tőlük függetlenül kialakuljon a világ legnagyobb gazdasági térsége. Már most is több cikk jelent meg a médiájukban, pejoratívan gazdasági NATO-nak nevezve a szabadkereskedelmi megállapodást. A cikkírók közül sokan utalnak gazdasági hadüzenetre.
Magyarország néhány középeurópai országgal pont ütközőfelület lenne a gazdasági nagyhatalmak között. Ennek akár haszonélvezői is lehetünk, ha okos politikát folytat a magyar kormány. Amennyiben tisztában van azzal, hogy a jelenlegi európai pénzügyi rendszer kevés nyertesre és sok vesztesre osztja az EU országait, akkor azzal is tisztában kell lennie, hogy maga a rendszer kiterjesztése az USA-EU gazdasági megállapodásával még inkább rontaná gazdasági, és vele együtt pénzügyi esélyeinket. Mi, magyarok a vesztesek közé kerülnénk.
Ennek elkerülésére az egyik megoldás a monetáris függetlenségünk legalábbis részbeni fenntartása lenne, azaz a forintot továbbra is meg kell tartanunk, és a forint mellett nyugodtan használhatnánk akár a dollárt, akár a leendő közös európai - amerikai devizát, sőt mi több, használhatjuk nyugodtan a keleti gazdasági nagyhatalmak devizáit is. Így nem kerülnénk kiszolgáltatott helyzetbe, mint jelenleg Dél-Európa országai.
A másik megoldás talán még több sikerrel kecsegtetne. Ha ugyanezt a stratégiát a visegrádi négyek, azaz Csehország, Lengyelország, Szlovákia és Magyarország együtt, összehangoltan valósítaná meg, akkor kihasználva helyzetünket, az EU-n belüli második legnagyobb gazdasági tömörülésként ellensúlyozhatnák Németország domináns szerepét. Mi több, egy közös pénzügyi alap létrehozásával, amely éppúgy tartalmazná a tagországok saját nemzeti devizáit, még előnybe is kerülhetünk a következetesen egydevizás rendszert használó régiókkal szemben.
Tehát nem érdemes kimaradnunk az EU-USA szabadkereskedelmi megállapodásból, de megtartva monetáris részfüggetlenségünket, abból okosan a legnagyobb hasznot jelentő megoldást kell választanunk. A tennivalók a következők:
Saját nemzeti deviza megtartása
Közös pénzügyi alap létrehozása a visegrádi négyekkel
Elfogadni a megállapodást, de nem elfogadni a kizárólagosságot
Vegyes devizarendszer működtetése
Könnyen belátható, ha egy közös alapban cseh korona, lengyel zloty, magyar forint, esetleg a szlovákok eurója lenne, a spekulánsoknak sokkal nehezebb dolguk lenne nyomás alá helyezni bármelyik nemzeti devizát. Egyszerre három, vagy négy devizát szinte lehetetlen bedönteni, emiatt a rendszer stabil, gyakorlatilag kikezdhetetlen lenne.
Magyarország számára jelentősen csökkenne a pénzügyi- pénzpiaci kiszolgáltatottság, és végre elindulhat egy stabil, hosszútávon biztosítható fejlődési úton.
Végül is megállapíthatjuk, hogy Európa monetáris gyarmatosítása valószínűleg meg fog történni, de mi magyarok ebből kimaradhatunk. Csak az okos politikai előrelátáson múlik, hogy most végre kiszabadulunk az évszázados pénzügyi béklyóból, vagy ellenkező esetben végleg más hatalmak pénzügyi gyarmatává válunk.

Vezér-Szörényi László

Drábik János: Száz éve robbant ki az első világháború (Első rész)

A pénzkartell és a nemzetközi szabadkőművesség átrendezi Európát

1900-tól 1913-ig Európában egyre kaotikusabb viszonyok alakultak ki, amint a forradalmi és nacionalista mozgalmak egymás után tettek kísérletet a régi birodalmi dinasztiák eltávolítására. 1905-ben a Görögök Kréta szigetén fellázadtak a török uralom ellen. II. Miklós orosz cár arra kényszerült, hogy katonasággal verje le a Szentpétervárott kitört lázadásokat. 1905. július 27-én pedig kezdetét vette a történelem egyik leghíresebb matrózlázadása, amely a romlott élelem és az egyik másodtiszt brutalitása miatt tört ki a Patyomkin cirkálón. A hajón szolgáló tengerészek kísérletet tettek a zendülés kiterjesztésére, de a túlerő elöl végül a Fekete-tenger romániai partjainál kellett menedéket keresniük.

1908-ban I. Károly portugál királyt és a trónörökös koronaherceget meggyilkolták. 1910-ben forradalom tört ki, és II. Manuel királynak el kellett menekülnie, hogy megmentse életét. 1912-ben Olaszországban, Bulgáriában, Törökországban és Szerbiában folyt a háború. 1913-ban Oroszország is egyre inkább beavatkozott a balkáni konfliktusokba. Ugyanebben az évben I. György görög királyt is meggyilkolták. Forradalmak, háborúk, merényletek alkották azt a történelmi hátteret, amelyek megingatták azokat a szövetségeket, amelyek a XIX. században Európa stabilitását biztosították.
Az I. világháború kitörésekor Oroszország és Németország kemény ellenfeleknek bizonyultak. A cár új szövetséget akart kötni Nagy Britanniával és Francia-országgal azért, hogy megakadályozza Németországot abban, hogy hadat üzenjen Oroszországnak. A cár meg volt róla győződve, hogy fent lehet tartani a békét Franciaország, Anglia és Oroszország – azaz a hármas antant – szövetségével és így elhárítani a német terjeszkedés veszélyét.
A már ekkor is a pénzhatalmi világelit hegemóniája alatt működő Nagy Britannia azonban nem támogatta ezt a tervet. A brit vezetés úgy gondolta, hogy az angol emberek készek lesznek Franciaország védelmére, ha ezt az országot német támadás érné, de azt is tudták, hogy már nem vennének részt szívesen a háborúban, ha a német császár Oroszországra támadna. A brit kormány - legalábbis a közvélemény szemében – még bízott a német császárral való kibékülésben és abban, hogy Oroszország terjeszkedését Perzsia és India irányában meg lehet akadályozni. A német vezetés folyamatosan tárgyalt az Osztrák-Magyar Monarchia idős uralkodójával, Ferenc József osztrák császárral és magyar királlyal, hogy közösen támadják meg Oroszországot. A németek kísérletet tettek Románia és Szerbia bevonására is az új szövetségbe. Ezek az előkészületek is mind kapcsolatba hozhatók a Ferenc Ferdinánd trónörökös ellen végrehajtott merénylettel, amely az események felszínén a nagy háború kitörése közvetlen okának tekinthető.
1914. június 28-án Ferenc Ferdinánd és felesége Szófia hercegnő, Szarajevóban Bosznia fővárosában tett hivatalos látogatást. Amikor autójuk áthaladt a városon, az őket üdvözlő tömegben ott volt néhány merénylő, aki már hónapok óta készült a főherceg és felesége meggyilkolására. Az egyikük bombát dobott a trónörökös autójára, amely azonban az utcán robbant és megsebesített húsz személyt az üdvözlő tömegből. A bombát dobó személy elmenekült a helyszínről, és megpróbált öngyilkosságot elkövetni úgy, hogy ciánt iszik egy üvegből. A rendőrség azonban hamarabb letartóztatta.
A sikertelen merénylet után pánik tört ki, de a hivatalos autókonvoj továbbhaladt a városháza felé. A rövid üdvözlő beszéd után a főherceg a helyi kormányzó szárnysegédjét kívánta meglátogatni, aki a bombarobbantás során megsebesült és már kórházban tartózkodott. Ez a döntése az életébe került. A titkos merénylőcsoport még mindig az utcákon tartózkodott. A trónörököst és a feleségét szállító autó helytelenül fordult, és a zavarban az egyik merénylő hidegvérűen az autóhoz lépett, és egy Browning automata pisztolyból két lövést adott le, ezzel megölte Ferenc Ferdinándot és feleségét. Ez a merénylő Gavrilo Princip volt. Ő és két barátja valamennyien a Fekete Kéz nevű szerb nacionalista titkostársaságnak voltak a tagjai.
Ezt a titkos társaságot 1911-ben egy alapították, célja Szerbia felszabadítása volt. A Fekete Kéz Rend pecsétje egy összeszorított ököl volt, amely egy koponyát és csontokat tartott, ezek mellett volt egy kés, egy bomba és egy mérget tartalmazó fiola. A Fekete Kéz tagjai katonatisztek, állami tisztviselők, jogászok és egyetemi tanárok voltak. Ebbe a rendbe a beavatás egy sötét szobában történt, és a felavatandónak az egyik kezében revolvert, a másik kezében pedig kést kellett tartania. Ezután pedig esküt kellett tenniük.
A szarajevói merénylők valamennyien tuberkulózisban szenvedtek, és azért esett rájuk a választás, mert amúgy se éltek volna sokáig. A titkostársaság megeskette őket, hogy ha küldetésük sikertelen marad, akkor arzénnal öngyilkosságot követnek el. A merénylők diákok voltak, akik radikális baloldali és bolsevik nézeteket vallottak. Korábban már részt vettek szocialista és anarchista pamfletek terjesztésében, amelyek világforradalomra szólítottak fel az európai monarchikus rendszerek megbuktatása érdekében. Valamennyien egy nemzetközi összeesküvés tagjai voltak. A Fekete Kéz a szerb nacionalizmus szolgálatában állott, de tagjai között több olyan személy is volt, akinek távolabbi céljai voltak és a szarajevói merényletet csak eszköznek tekintették, e stratégiai cél eléréséhez. Hamarosan kiderült, hogy a belgrádi orosz katonai attasé 8000 rubelt adott a Fekete Kéz vezetőinek. Miklós cár pedig támogatást ígért Szerbiának arra az esetre, ha háború törne ki Szerbia és az Osztrák-Magyar Monarchia között.
Megbízható forrásokból tudjuk, hogy a Fekete Kéz képviselői többször is találkoztak 1914 januárjában a Francia Nagypáholy, valamint a Grand Orient Nagypáholy képviselőivel a Toulouse-i St. Jerome Hotelben. Az egyik téma, amelyet ezeken a találkozókon megvitattak az Ferenc József császár és Ferenc Ferdinánd főherceg trónörökös meggyilkolása volt. Ez megvilágítja, hogy a szarajevói merénylet alaposan megtervezett akció volt, amelyet a Fekete Kéz szervezett meg a cár, valamint a francia szabadkőművesség támogatásával. Az volt a cél, hogy kényszerítsék az Osztrák-Magyar Monarchiát Szerbia megtámadására és ezzel lehetővé tegyék egy nagy háború kitörését Európában.
A trónörökös meggyilkolását követően a német császár meghívta ebédre az Osztrák-Magyar Monarchia nagykövetét. II. Vilmos ekkor elmondta az osztrák diplomatának, hogy katonai akcióra van haladéktalanul szükség Szerbia semlegesítésére és ehhez Németország kész támogatást nyújtani. Feltehető, hogy II. Vilmos ekkor még nem volt tisztában azzal: milyen méretű az orosz részvétel a szarajevói merényletben, mert arról tájékoztatta a nagykövetet, hogy a német hírszerzés rendelkezésére álló információk szerint a cár nem feltétlenül avatkozna be, ha a Habsburgok elfoglalnák Szerbiát. 1914. július 28-án, négy héttel a szarajevói merénylet után, az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzent Szerbiának, de hadserege csak augusztus közepén volt abban a helyzetben, hogy bevonuljon Szerbiába. Oroszország mozgósítást rendelt el Szerbia védelmében. Július 29-én II. Vilmos arról tájékoztatta a cárt (akinek a felesége, Hesseni Alexandra Fjodorovna hercegnő, egyébként az unokatestvére volt, mert mindketten Viktória angol királynő unokái voltak), hogy ha nem állítja le az orosz csapatok felvonulását, akkor Németország is mozgósítja a haderejét. 1914. július 31-én a németek követelték az orosz mozgósítás leállítását, és amikor ezt Oroszország nem vette figyelembe, akkor Németország hadat üzent.
Ha pontosabban nyomon követjük a részleteket, akkor árnyaltabb képet kapunk. II. Vilmos német császár 1914. július 26-én tért vissza Norvégiából, ahol a londoni Rothschild-ház képviselőjével is találkozott luxusjachtján hajózva. Ezt az utazást Theobald von Bethmann-Hollweg (1856-1921), - aki 1909-től 1917-ig a császári Németország birodalmi kancellárja volt és közeli rokonságban állt a Rothschildokkal - szervezte meg azért, hogy a császár megismerhesse a nagytekintélyű londoni Rothschild-ház fejének a véleményét a kialakult háborús helyzetről. A New York Evening Post 1924. július 22-i számában olvashatjuk, hogy „a császárnak konzultálnia kellett a Rothschild-ház fejével, annak eldöntésére, hogy küldjön-e hadüzenetet vagy se. Hasonló módon egy másik Rothschild vállalta magára annak a konfliktusnak a terhét is, amely megbuktatta Napóleont”. A császár kancellárja, Theobald von Bethmann-Hollweg, aki ténylegesen háborúba sodorta Németországot, a frankfurti Bethmann bankárdinasztia leszármazottja, és a Rothschildok unokatestvére volt.
(Eustace Mullins számol be „THE WORLD ORDER – Our Secret Rulers” [USA, 1992.] című munkájának az 58. Oldalán arról, hogy a Rothschild család kontrollálta Belgium pénzügyeit. Ma is szoros kapcsolatban állnak a németországi Thurn und Taxis érdekeltséggel. Johannes Thurn und Taxis herceg Európa egyik leggazdagabb embere, aki kontrollálja a Bayerische Vereinsbank, és utóda, a HypoVereinsbank működését, ennek jogutóda az UniCredit Bank, a HVB. Ennek a német óriásbanknak Frankfurtban is működnek részlegei, ezek közé tartozott a Bankhaus Gebruder Bethmann. Ebből a családból származott Theobald von Bethmann-Hollweg, aki mint már utaltunk rá, a Rothschildok unokatestvére volt. Thurn und Taxis herceg annak az Orániai Vilmosnak a közvetlen leszármazottja, aki létrehozta 1694-ben azt az Angol Bankot, amely átvette Nagy Britannia pénzrendszerének az irányítását. Thurn und Taxis anyai ágon a Braganza portugáliai uralkodóházból származik, amely három módon is közvetlen rokonságban áll a Windsor-házzal.)
Az I. világháború előkészítése és kirobbantása a háttérerők hosszútávú stratégiájába illeszkedett. Ennek egyik részét képezte a belső konfliktusok előidézése, mert ez lehetővé tette a hatalmi viszonyok folyamatos megváltoztatását. A pénzkartell és a szolgálatában álló nemzetközi szabadkőművesség stratégiájához tartozott a háborús helyzetek létrehozása, mert a háborúk megkönnyítették a határok átrajzolását, és így közelebb vittek a világhatalomra törő pénzuralmi körök stratégiai céljainak a megvalósításához. Az első világháború előkészítéséhez tartozott a legfontosabb európai államok eladósítása és erejükhöz mérten való túlzott fegyverkezése. A szembenálló táborok kialakításához a háborúban résztvevő államokat konkrét háborús célok kitűzésével is egymásra kellett uszítani. A háttérhatalom egyik kezdeti célja Oroszország ellenőrzés alá vétele volt Németország segítségével. A hatalmas területtel és nagy népességgel rendelkező cári birodalomnak csak Németország lehetett az ellenfele. A háttérhatalom Fran-ciaországnak azt ígérte, hogy ha vissza akarja szerezni Elzász-Lotharingiát, akkor le kell győznie a német militarizmust. Az oroszoknak azt sugalmazta a háttérhatalom, hogy a pánszlávizmus keretében végre eljött az idő a szlávok egyesítésére, Oroszország balkáni pozícióinak a megerősítésére, és arra, hogy a Romanov-dinasztia elérje végre álma beteljesülését, hogy övé lehet Konstantinopolisz, vagyis Isztambul, a Boszporusszal és a Dardanellákkal. Az angolok gazdasági és katonai hegemóniájukat féltették a gyorsan modernizálódott és fejükre nőtt versenytárstól, a gazdasági és katonai nagyhatalommá vált Német Birodalomtól. Az Osztrák-Magyar Monarchia érdeke valójában a háború elkerülése lett volna, ezért kellett provokációval belekényszeríteni a háborúba. A Habsburg uralkodóház és a közép-európai katolikus monarchia a Vatikán egyik szilárd támogatója volt. Ezért a Vatikánt is rá kellett venni arra, hogy támogassa a háborút, mert a katolikus egyháznak nem lehet az érdeke, hogy egy evangélikus, azaz protestáns Németország egyesítse Európát. Egy ilyen német győzelem meggyöngítené a katolicizmus helyzetét, és a protestánsokat juttatná vezetőszerephez Európában. A pángermanizmust le kell győzni, a német militarizmust meg kell fékezni, mert egy Németország hegemóniája alá került Európa hosszútávra felborítaná a hatalmi egyensúlyt.
A nemzetközi szabadkőművesség által irányított szerb titkos szervezetek mögött azok a szerb uralkodókörök álltak, akik egy nagy – Szerbia által irányított - délszláv birodalom létrehozására törekedtek. A meggyilkolt Ferenc Ferdinánd nem titkolta, hogy erősen szimpatizál a délszláv népekkel, és uralkodóként ugyanazt az önállóságot akarja biztosítani a számukra, amit Magyar-ország már megszerzett magának az 1867-es kiegyezéssel. Ferenc Ferdinánd elképzelései keresztezték a cári birodalom pánszláv törekvéseit, amelyeknek egy nagy szerb állam létrehozása felelt meg. Ilyen nemzetközi helyzetben tanácskozott 1914. július 14-én a Monarchia minisztertanácsa Bad Ischl-ben, és határozta el, hogy ultimátumot intéz a szerb kormányhoz. Ezzel a döntéssel meg kellett várni Poincaré francia elnök visszatérését Oroszországból, aki július 15-én utazott Szentpétervárra. A Monarchia ultimátumát a brit kormány július 16-án, a francia pedig július 20-án kapta meg. Berlin július 22-én ismerte meg a jegyzék szövegét. Végül másnap délután hat órakor kézbesítették Belgrádban az illetékeseknek. A brit hadiflottát már július 16-a óta mozgósították.
A német kormány július 24-én intézett jegyzéket Angliához, Franciaországhoz és Oroszországhoz. Ebben enyhíteni próbálta a feszültséget. Az Osztrák-Magyar Monarchia kinyilvánította: nincs szándékában területeket elfoglalni Szerbiától, és a diplomáciai kapcsolatok megszakítását követően nem kerül sor katonai akciókra. Szerbia július 25-én hozta nyilvánosságra, hogy már két nappal korábban befejezte haderejének a mozgósítását. Ezen a napon kapta meg Bécs a Monarchia ultimátumára a szerb választ. Ez azt tartalmazta - hogy két követelés kivételével - Belgrád teljesíti a vele szemben támasztott követelményeket. Csak ezen a napon este rendelte el a Monarchia a részleges mozgósítást Szerbia ellen. A cári birodalom európai részén július 26-án adták ki a parancsot a háborús készültség bevezetésére. Erre válaszként Berlin figyelmeztette a cári kormányt, hogy Németország is elrendeli a háborús készültséget.
1914. július 26-én II. Vilmos – megszakítva norvégiai útját – sürgősen visszatért Berlinbe. Az Osztrák-Magyar Monarchia jegyzékére és az arra adott szerb válaszra vonatkozóan kijelentette: „A negyvennyolc órás határidőt figyelembe véve a szerb válasz briliáns teljesítmény. Több, mint amit el lehetett várni, és nagy erkölcsi siker Bécs számára. Ezzel megszűnt a háborús ok és Giesl (a Monarchia belgrádi követe) nyugodtan Belgrádban maradhat. Ebből az okból nekem soha nem kellett volna elrendelnem a mozgósítást.” (33 Jahre Weltgeschehen 1901-1933, 84. old.)
1914. július 27-én – elsőként a világháborúban – a szerb csapatok tűz alá vették Temis-Kubinnál az osztrák-magyar egységeket. Erre a provokációra válaszként a bécsi kormány másnap 11 órakor hadat üzent Szerbiának. Ekkor II. Vilmos személyes táviratban fordult az orosz cárhoz. Július 29-én reggel, már általános mozgósításra került sor Oroszországban. Ekkor II. Vilmos megpróbálta rávenni a cárt, hogy vonja vissza a mozgósítást. II. Miklós cár július 30-án éjjel megparancsolta a hadügyminiszternek és a tábornoki kar főnökének az általános mozgósítás leállítását, mindössze egy részleges mozgósítást tartott érvényben az Osztrák-Magyar monarchiával szemben. II. Miklósnak ezt a parancsát azonban nem hajtották végre. Ezért a német császár július 30-án délután fél négykor újabb táviratot küldött II. Miklós orosz cárnak. Ebben már szerepel az, hogy a cár viseli a felelősséget a háború és a béke kérdésében. Ezen a napon hat órakor megtörtént a általános orosz mozgósítás. Franciaország is elrendelte a határvédelmi erők felvonulását.
A következő napon, július 31-én pedig a bécsi kormány is elrendelte az általános mozgósítást. Ezen a napon tizenhárom órakor hozták nyilvánosságra Berlinben a közvetlenül fenyegető háborús veszélyről szóló nyilatkozatot. Ekkor újabb táviratváltásra került sor II. Vilmos és II. Miklós között a katonai mozgósítás visszavonására. Berlin éjfélkor intézett ultimátumot Oroszországhoz, követelve, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia és a Németország elleni orosz mozgósítást állítsák le. Erre a Berlinből érkező ultimátumra a cári kormány már nem válaszolt. Ezen a napon gyilkolták meg Jean Jaures-t, a francia szocialisták vezetőjét, mert a rendelkezésére álló információk nyilvánosságra hozásával mindenáron meg akarta akadályozni a háború kitörését.
Franciaország augusztus elsején, tizenhat órakor jelentette be haderejének mozgósítását. Rá egy órára Németország is közölte, hogy augusztus 2-tól általános készültségi állapotban lesz a német haderő. Augusztus 1-én délután hat órakor Theobald von Bethmann-Hollweg kancellár is hadüzenetet küldött Szentpétervárra a cári kormánynak. London augusztus 2-án hajnalban, nemcsak mozgósította az angol hadiflottát, hanem délután már hadat is üzent Németországnak. Ekkor intézett Berlin ultimátumot Belgiumhoz, hogy tizenkét órán belül engedélyezze a német csapatok átvonulását területén, amiért teljes kárpótlást fizet a brüsszeli kormánynak.
A brit szárazföldi erőket augusztus 3-án helyezték hadiállapotba. Ezen a napon délután hat órakor érkezett meg Párizsba Berlinből a hadüzenet. Fontos az a részlet, hogy a Franciaországhoz és Oroszországhoz intézett német hadüzenetet nem II. Vilmos – a német császár -, hanem Bethmann-Hollweg kancellár küldte el. Mindkét hadüzenet teljesen felesleges volt, hiszen Oroszország, Franciaország és Németország mozgósítása előtt, már kihirdette a teljes háborús készültséget. Ha Bethmann-Hollweg nem küldi el ezeket az elsietett hadüzeneteket, akkor nem lehetett volna a háború végén egyedül Németországot felelőssé tenni a világháború kirobbanásáért.
Amikor a norvég partok mentén tett hajóútjáról II. Vilmos megérkezett július 26-án késő este a Potsdam-i pályaudvarra, egy sápadt, izgatott, a félelemtől remegő kancellár várta. Bethmann-Hollweg nem a fenyegető háború veszélye miatt aggódott, hanem sokkal inkább a császár haragjától félt, amikor az általa elkövetett megtévesztő manőverek mértéke nyilvánvaló lett. A császár meglehetősen nyersen kérdezte: „Hogyan történhetett ez az egész?” A kancellár azonban, ahelyett, hogy magyarázatot adott volna eljárására, bocsánatkérés helyett átnyújtotta a császárnak a lemondását. II. Vilmos ezt nem fogadta el, hanem dühösen közölte vele: „Te főzted ezt a moslékot, most meg fogod enni!” (David Allen Butler [2010]: „THE BURDEN OF GUILT: How Germany Shattered the Last Days of Peace, Summer 1914” 103. o.)
Bethmann-Hollweg külpolitikáját a háború előtt az a törekvése határozta meg, hogy jó viszonyt alakítson ki Nagy Britanniával. Ezért különösen nehezményezte azt, hogy London hadüzenetet intézett Németországhoz, amiért az megszegte Belgium semlegességét a Franciaország elleni hadművelet során. Állítólag azt kérdezte a Berlinből távozó brit nagykövettől, Edward Goschen-től, hogy miként indíthat háborút Nagy Britannia olyasmiért, ami ’nem több egy papírfecninél’. Ez utóbbi az 1839-ben megkötött londoni szerződésre utal, amely garantálta Belgium számára a semlegességet. Érdemes itt azt is megemlíteni, hogy Bethmann-Hollweg részt vett azoknak a döntéseknek a meghozatalában is, amelyek jóváhagyták a brit gyarmatok destabilizálására vonatkozó terveket, nevezetesen a Hindu-Német-Összeesküvést.
A háború folyamán Bethmann-Hollweg viszonylag mérsékelt politikusnak bizonyult, akinek azonban a feje felett átnyúlt a katonai vezetés. Hollweg több engedményt tett a nacionalista jobboldalnak, mint azt feltételezték róla. Támogatta a lengyelek kitelepítését a lengyel határ térségében, és szorgalmazta a lengyel területeknek, valamint az ott élő és ’wasserpolákoknak’ nevezett lakosság elnémetesítését. Hollweg nagy reményeket fűzött Woodrow Wilson amerikai elnök közvetítési szerepéhez 1916 végén, amely azonban eredménytelen maradt. Bethmann-Hollweg ellenezte a korlátlan tengeralattjáró háborút Anglia ellen, de Hindenburggal és Ludendorffal szemben alulmaradt 1917 márciusában. A birodalmi parlament - a Reichstag - ellene fordult, és akkor lemondott a kancellárságról.
A háttérhatalom stratégái számos egyéb cél mellett arra is törekedtek az I. világháború során, hogy eltávolítsák a Hohenzollern, a Habsburg, és a Romanov-dinasztiát is a hatalomból. E nagyszabású stratégia elérése érdekében nemcsak az eladósítást, a fegyverkezést, a szembenálló táborok létrehozását használták eszközként, de fontos szerephez jutott például a Romanov-dinasztia esetében az okkultizmus is. Az I. világháborút megelőző időkben a cári család egyre inkább elmerült a miszticizmusban és az okkultizmusban. 1900 és 1905 között a híres francia Dr Gerard Encausse mágikus szeánszokat tartott II. Miklós cár számára. Encausse a Rózsakereszt Kabbalista Rend tagja volt. Az egyik szeánsz alkalmával a francia okkultista megidézte a cár apjának, III. Sándornak a szellemét. 1905-ben, Oroszországban, forradalmi helyzet alakult ki, számos sztrájkra, utcai tüntetésre, lázadásra került sor. II. Miklós azt kérdezte apja szellemétől, hogy milyen módon reagáljon a lázadásokra. Apja szelleme állítólag azt közölte vele, hogy minden eszközzel álljon ellen a forradalmi erőknek. Ha nem ezt teszi, és nem vet véget kemény eszközzel a zavargásoknak, akkor néhány év múlva újból sor kerül a felkelésre, amely komolyan veszélyezteti majd a Romanov-dinasztia hatalmát.
Encausse kapcsolatban maradt a cárral azután is, hogy visszatért Franciaországba, és rendszeres levelezést folytatott az orosz uralkodóval. Encausse-t azonban zavarta, hogy a cár felesége egy misztikus ortodox szerzetes – Grigorij Raszputyin – túlzott befolyása alá került. Raszputyin egy neo-gnosztikus szektának volt a tagja, amely flagellációval és szexuális kicsapongással létesített kapcsolatot a túlvilági erőkkel. Raszputyin annak a spirituális mozgalomnak volt a képviselője, amely az 1900-as évek elején végigsöpört Oroszországon. A társadalom minden rétegében megnőtt az érdeklődés az okkult és a misztikus iránt. A legfurcsább vallási szekták alakultak és nyomukban terjedt a szélsőséges szexuális szabadosság. Az országban vándorló ’szent emberek’ - okkultisták, misztikusok, spiritualisták, gnosztikusok - sok ezer követőre találtak, és köztük volt az arisztokrácia számos tagja mellett az egész cári udvar.
Alexandra, a cár felesége, Raszputyin hatása alá került, és hitt abban, hogy az ő gyógyító ereje mentette meg beteg fiának, a trónörökösnek az életét. Azok, akik aggódtak az uralkodó család sorsáért, de azok is, akik az ellenfelei voltak, Raszputyin befolyását veszélyesnek ítélték. Raszputyin ellenségei azt állították róla, hogy valójában olyan titkostársaságoknak az ügynöke, akik a cári uralom ellen vannak. Arra hivatkoztak, hogy az 1905-ben, Brüsszelben tartott szabadkőműves konferencián számos titkostársaság döntött úgy, hogy Raszputyint is felhasználják a Romanov-dinasztia megdöntésére. Amikor 1914 nyarán kitört a háború, Raszputyin nyomban arra kérte a cárt, hogy Oroszország tartsa távol magát a háborútól. Azt közölte a cárral, hogy Oroszország szörnyű vereséget fog szenvedni, és a Monarchia elpusztul a háborút követő vérfürdőben. Raszputyin ellenfelei elhatározták, hogy meggyilkolják.

1914 júniusában, pontosan a szarajevói gyilkosság napján, egy prostituált megkísérelte Raszputyin megölését a Fekete-tenger melletti üdülőhelyen, Jaltában. Raszputyin ugyan sok vért veszített, de túlélte a támadást. A szarajevói merényletet követően a cárné, számos táviratot küldött Raszputyinnak, és minden fontosabb nemzetközi kérdésről kikérte a tanácsát. Raszputyin a leghatározottabban a háborúból való kimaradást tanácsolta. Elképzelhető, hogy nem volt tájékozott a részletekről, és nem volt tudomása Oroszország bűnrészességéről a szarajevói merényletben. Tény az, hogy Miklós cár ignorálta a szerzetes tanácsát. Raszputyin később arra hivatkozott, hogy ha egészségileg jobban lett volna és el tudott volna látogatni Szentpétervárra, akkor meg tudta volna győzni a cárt, és ebben az esetben másképp alakultak volna az események.
Raszputyint az ellenségei azzal vádolták, hogy német-barát, a német császár hírszerzésének az ügynöke, és valójában együttműködik a forradalmárokkal. Raszputyin tisztában volt vele, hogy napjai meg vannak számlálva. 1916 decemberében, az orosz arisztokraták egy összeesküvő csoportja Felix Juszupov herceg vezetésével tőrbe csalta és meggyilkolta. Az egyszerű orosz emberek felháborodással fogadták Raszputyin halálát, és a cári udvart tették felelőssé érte. A cári titkosrendőrség arra számított, hogy Raszputyin halálát a Romanovok eltávolítása követheti a jobboldali csoportok és titkostársaságok részéről. Ezek támogatták a Monarchiát, de II. Miklóst gyenge uralkodónak tartották. A Romanov-dinasztiát valójában a már akkor megszerveződött államok feletti nemzetközi pénzkartell és a szolgálatában álló szabadkőművesek távolították el. A bolsevikok maguk is ilyen összeesküvő csoportot alkottak, amelyet az államok feletti pénzkartell finanszírozott, és a nemzetközi szabadkőművesség támogatott.

A szabadkőmûvesség a nemzetközi pénzkartell szolgálatában
A franciaországi szabadkőműves körökben a Német Birodalom összeomlását többször is megjövendölték. 1912-ben Civrieux ezredes, a „Német Birodalom hanyatlása” című könyvében azt írta, hogy Németországot és a III. Hohenzollern császárt Franciaország, Olaszország, Anglia és Belgium fogja leverni. Az ilyen előrelátás a szabadkőművesek különös tulajdonsága. A pénzhatalmi hálózat részeként saját tevékenységüket sorscsapásként tüntetik fel. Ha sikerül, akkor persze eldicsekednek vele, hogy ők csinálták. Isaac Cremieux, a B’nai B’rith irányítása alatt álló Alliance Israélite Universelle elnöke, 33-as fokozatú szabadkőműves testvér, 1870-ben egymillió frank vérdíjat tűzött ki I. Vilmos német császár fejére.
Tíz párizsi szabadkőműves páholy akarta ebben az időben I. Vilmos császárt, Helmuth Moltke tábornagyot és Otto von Bismarck herceg kancellárt szabadkőműves törvényszék elé állítani. Hasonló követeléssel álltak elő a szabadkőművesek a világháború idején is. Ekkor a kezdeményező a párizsi „L’Avant-Garde” páholy volt. A szabadkőműves sajtó szerint II. Vilmosnak a német trónon való maradása kihívásnak tekinthető, és a Hohenzollern-eket teljesen meg kell semmisíteni.
1917 áprilisában tanácskozott Párizsban a Nemzetközi Szabadkőműves Kongresszus.
(A teljes írás első folytatása a Leleplező 2013/4 decemberi számában olvasható)

Drábik János: Igazságos közpénzrendszert kamatmentes kölcsönnel

Hogyan védekezhetünk a kamat pusztításával szemben?

(Részletek)

Ha nincs adósságunk, akkor is fizetjük a kamatokat
Sokan úgy vélik, hogy csak akkor fizetnek kamatot, ha kölcsönt vesznek fel és adóssá válnak. Ha azonban közelebbről szemügyre vesszük ezt a feltételezést, akkor rá kell jönnünk arra, hogy minden árucikk és szolgáltatás árának egy része kamat, mert az áru és a szolgáltatás nyújtóinak fizetniük kell a banknak, hogy beszerezhessék az áru és a szolgáltatás előállításához szükséges termelőeszközöket. Margrit Kennedy számította ki, hogy az 1980-as és 1990-es években, Németországban, a szemétdíj 12%-kát, az ivóvíz díjának 38%-kát és a szociális lakások építésének a 77%-kát tette ki a kamat.1
Németországban egy lakás élettartama kb. 100 év. A bérlők 25 év alatt kamatostul megfizetik az építési költségeket a lakbérrel, de még 75 évig fizetik a kamatokat a lakbérbe beépítve. Egyetlen bérlő sem gondol arra, hogy lakbércsökkentést kérjen azon a címen, hogy már kifizette a kamatokat. Így az ingatlan egész élettartama alatt meg van terhelve kamattal, amit a bérlő a bérleti díj részeként fizet. Még akkor is, ha a lakás tulajdonosa nem vett volna igénybe bankkölcsönt, akkor is a saját ingatlanba befektetett tőkéjének a kamatait felszámítaná a lakbérbe. Ha ugyanis a pénzét nem ingatlanba fektette volna, hanem bankbetétbe, akkor a bank neki kamatot fizetett volna. Egy átlagos háztartás által igénybe vett áruknak és szolgáltatásoknak a kamatterhei Németországban, 2007-ben, az árak 35%-kát tették ki. E közvetett kamatfizetések nélkül mindannyiunk jövedelme egyharmaddal magasabb lehetne, vagy egyharmaddal kevesebbet kéne dolgoznunk ahhoz, hogy megtarthassuk életszínvonalunkat. (Uo. 29. old.)

A kamatmechanizmus éjjel-nappal mûködô
pénzszivattyú

A kamat látszatra igazságosan jár azoknak, akik takarékoskodnak és tisztességes díj azok számára, akik ezt a pénzt kölcsönveszik. Aki megtakarít, az kamathoz jut. Aki a pénzt kölcsönadja, az kamatot fizet. Még az iparilag fejlett és gazdag országokban is a lakosság mintegy 80%-ka kétszer annyi kamatot fizet az árakba elrejtett kamatok formájában, mint amennyi kamathoz juthat. A lakosság 10%-ka esetében a kamatkiadások és a kamatbevételek egyensúlyban vannak. A leggazdagabb 10% - amely a nagy vagyonokat tudhatja magáénak - teszi el azt a hatalmas összeget, amelyet a lakosság 80%-a kamat formájában kénytelen fizetni.
Ismét Margrit Kennedy-re hivatkozunk, aki azt is dokumentálta Occupy Money
című könyvében, hogy Németországban 2007-ben ez a szupergazdag 10% minden nap 600 millió euró jövedelemhez jutott a társadalom 80%-ka által fizetett kamatokból. Ez az éjjel-nappal működő pénzszivattyú tehát nap-nap után automatikusan elvett 600 millió eurót a 80%-tól és átadta a 10%-nak. A magán-monopolista pénzrendszer és a benne működő kamatmechanizmus a fő okozója annak a közhellyé vált igaz ténynek, hogy „a gazdagok egyre gazdagabbak és a szegények egyre szegényebbek lesznek”.
A pénzhatalmi világelit, amely ennek a pénzrendszernek a tulajdonosa és haszonélvezője, természetesen azt állítja a szolgálatában álló közgazdászokkal együtt, hogy ennek a rendszernek nincs alternatívája. A pénz valódi természetét nem határozzák meg tudományosan, csak ködösen és homályosan, és legfőképpen hiányosan írnak róla az egyetemi tankönyvekben. Az ily módon képzetlen lakossággal azt próbálják elhitetni, hogy „a pénz képes dolgozni”. Az önmagában értéktelen pénz csupán szükséges jel – közvetítő közeg -, amely természetesen nem képes dolgozni. Munkát csak az ember – és a társult ember – képes végezni a rendelkezésére álló technikai eszközökkel. A közvetítőközeg szerepét betöltő jel – a pénz – csak arra képes, hogy újraossza a reálgazdaságban működő emberek teljesítményét. A pénzrendszerben dolgozó tehetséges embereknek tudniuk kellene, hogy semmilyen értéket nem állítanak elő, csupán a mások által létrehozott értékeket osztják újra. Valójában veszni hagyják alkotóképességeiket ezzel a lényegében improduktív munkával, amelynek az elvégzésére sokkal kevesebb munkaerő is elég lenne. Ha ennek kellően a tudatában lennének, akkor szerényebben viselkednének.
A jelenlegi magánellenőrzés alatt álló pénzrendszer másik konstrukciós hibája a leállíthatatlan infláció, a pénz folyamatos hígulása, értékvesztése. Ma már ott tartunk, hogy az emberek többsége nem is tud elképzelni egy olyan pénzrendszert, amelyben ne lenne infláció. Mivel a pénz - mint közvetítésre használt jel - megfelelő gazdasági mutatók alapján összehasonlítja az árukban és a szolgáltatásokban lévő teljesítményt, így mérőeszközként is szolgál. Fontos szerepe van a teljesítmények nyilvántartásában, összehasonlításában és cseréjében. A mértékegységül használt pénznek stabilnak kellene lennie, ahogyan többi mértékegység, pl., a méter, vagy a kilogramm se változik évről évre.
Az infláció a kamatmechanizmus miatt lett a jelenlegi monopolista pénzrendszer integrális része. A kamat egyik indoka úgy hangzik, hogy szükség van rá az infláció – vagyis a pénzhígulás – pótlására. A valóság azonban az infláció esetében is bonyolultabb. Az elmúlt két évtizedben mindössze két éven át igazodott az infláció a kamatokhoz.
A bázeli Nemzetközi Fizetések Bankja, a BIS, kimutatta, hogy 1974 és 2007 között 100 milliárd dollárról 3400 milliárd dollárra nőtt a pénzügyletek száma. Ezekhez az adatokhoz a pénzpiacok napi forgalma alapján jutottak. A megkötött pénzügyleteknek kevesebb, mint 2%-ka elég lett volna ahhoz, hogy a reálgazdaság igényeit kielégítse és a tényleges áru- és szolgáltatás-forgalmat lebonyolítsa. A BIS által irányított központi bankok világszerte azonban csak ennek az összegnek a töredékével rendelkeznek tartalékdeviza és rúdarany formájában. Ezért azok a pénzügyi termékek – mint például a derivátumok -, amelyek a pénzügyi-követeléseken alapuló követeléseknek a követeléseire tartanak igényt, rendkívül kockázatosak. A globális pénzrendszer tehetetlenül ki van szolgáltatva, mivel nincs olyan pénzügyi központ, amely válsághelyzetben megfelelő hatalommal rendelkezne a beavatkozásra, azaz képes lenne tartalékaival megakadályozni a pénzrendszer összeomlását.
Az a módszer, amit ma a FED (az Amerikai Központi Bank) és az EKB (az Európai Központi Bank) alkalmaz – nagy mennyiségű fedezetlen pénz kibocsátása -, nem oldja meg a problémát, csak súlyosbítja azt. Az elektronikus ’bankóprés’ gátlástalan működtetése, amelynek keretében a FED havonta 85 milliárd dollárt pumpál a pénzrendszerbe a likviditás fokozása érdekében, felgyorsítja a dollár elértéktelenedését. A ’Quantitative Easing’-nek (QE-1-nek, QE-2-nek, QE-3-nak) nevezett pénzhígítás már évek óta folyik, és szó van róla, hogy beindul a QE4 fázis is.
A pénzhatalmi világelit irányítása alatt álló globális média azt sulykolja az emberek fejébe, hogy ez a nyilvánvalóan hibás pénzrendszer az egyetlen lehetséges megoldás. Az államok és a pénzügyi nemzetközi pénzügyi szervezetek is ehhez a nézethez tartják magukat. Ez tükröződik az egész hitelrendszerben is, amely viszont a pénzhatalmi világelit pénzkibocsátási monopóliumán nyugszik. A reálgazdaság a pénzgazdaság uralma alá került, és aki ezt a pénzrendszert kétségbe vonja, saját gazdasági túlélését teszi kockára. A gazdasági élet szereplői közül már senki nem autonóm és a rendszer minden megváltoztatása életveszélyes lehet.

Szükség van-e az állandó növekedésre?

Az elkoptatott, de igaz állítások közé tartozik, hogy véges Földünkön semmilyen alrendszer nem növekedhet végtelenül. Ahhoz, hogy Földünk északi féltekéjén az emberiség megőrizze jelenlegi létfeltételeit, már nincs szüksége a reálgazdaság növekedésére. Az emberi élethez szükséges erőforrások megtartására van szüksége. Ehhez azonban az embereknek meg kell változtatniuk életmódjukat. Ha ezt optimálisan hajtják végre, akkor az nem csökkenti az életminőséget, hanem még növeli is. A társadalmi igazságosság és a közjó érvényesüléséhez tehát nincs már szükség a reálgazdaság növekedésére. Az uzsoracivilizáció lecserélésére van szükség.
John Maynard Keynes 1936-ban utalt arra, hogy a XXI. század Silvio Gesellé lesz és „a jövőben többet fogunk tanulni Gesell, mint Marx szellemétől”. A német-argentin közgazdász és szociálreformer Gesell főművének ’A természetes gazdasági rend’ címet adta. Ő azt a gazdasági rendet tartotta természetesnek, amely kiváltságok, monopóliumok és a tőke dominanciája nélkül tud hatékonyan működni. Egy ilyen rend azonban nem jön létre magától, ezt létre kell hozni. Az előjogok eltörlése pedig nem megy harc nélkül. Gesell egy nemzetközi valutaszövetséget akart létrehozni, amely az összes nemzeti valután felülálló semleges világpénzt bocsátana ki, és azt úgy kezelné, hogy elvezessen a szabad világkereskedelmi kapcsolatok kiegyenlítődéséhez.
Margrit Kennedy - Gesell elmélete nyomán – azt hangsúlyozza, hogy a pénz, amelyet nap mint nap használunk, kétféle egymásnak ellentmondó célt szolgál: egyrészt csereeszköz, a munkamegosztás feltétele, és így minden civilizáció alapja. A pénz másrészt felhalmozható eszköz, s e minőségében akár akadályozhatja is a cserekereskedelmet. Szinte minden árucikk valamilyen formában veszít értékéből, ha kivonják a forgalomból. A pénz, amelyért azonban megvennék, megőrzi értékét akkor is, ha a tulajdonosánál marad. Mivel a pénz mindenre használható, forgatható közvetítő eszköz, ezért használati díjat, kamatot lehet kérni érte. Tulajdonosa úgy juthat jövedelemhez, hogy nem kell érte munkát végeznie. Azok, akik a társadalmi igazságosságot, és a közjót tartották szem előtt, a termelőeszözök államosításával akartak ezen a helyzeten változtatni. A problémát azonban félreismerték. Az értéktöbblet ugyan a termelőszektorban keletkezik, nagyságát és eloszlását azonban a csere körfolyamata határozza meg. Ezt a problémát sem az államszocializmus tervgazdasága, sem a magánkapitalizmus piacgazdasága nem tudta megoldani.
A piacgazdaságot sem a szocializmus, sem a kapitalizmus nem volt képes emberközpontú igazságos és környezetbarát rendszerré átalakítani. A szocializmus és a kapitalizmus ugyanis nem egymás ellentétei, hanem ugyanazon rendszernek a különböző változatai. Az alapvető hibákat a pénzrendszer felépítésében és működésében találjuk meg. Ezek a hibák – Síklaky István szerint – négy alapvető tévedésre vezethetők vissza.

Első tévedés a növekedési folyamatok eltérő sebességével kapcsolatos. A kamat mindig csak középtávon és soha sem hosszabb távon biztosítja a pénzforgást. A második alapvető tévedés azzal kapcsolatos, amiről korábban már írtunk. Ez az a vélekedésünk, hogy csak akkor fizetünk kamatot, ha kölcsönt vettünk fel. Már részleteztük, hogy minden ár tartalmaz kamatot, amelyet a termelő és a szolgáltató fizet a banknak. A harmadik alapvető tévedés abban nyilvánul meg, hogy azt hisszük, ez a kamat feltétlenül jogos. A kamatnak és a kamatos-kamatnak a javak folyamatos újraelosztásában van szerepe, mégpedig a kispénzűektől a nagy jövedelemmel rendelkezők felé. A negyedik alapvető tévedés, amikor azt hisszük, hogy azért kell kamatot fizetnünk, hogy az inflációt kiegyenlítsük. Valójában az infláció annak a pénzrendszernek a szükséges velejárója, amelyben a kamat biztosítja a pénzforgást. A kamat teljesítmény nélküli jövedelmet tesz lehetővé, növekedésre kényszeríti a gazdaságot tovább növelve a jövedelmek közötti egyenlőtlenséget. Az elmúlt 25 évben a rendelkezésre álló pénzmennyiség 2-3%-ka is elég lett volna ahhoz, hogy világszerte minden áruforgalmat le lehessen bonyolítani. A világpénzrendszerben forgó pénzmennyiség 97%-ka spekulációs célokat szolgál.
Gesell elgondolása szerint kamatszedés helyett a pénzrendszert kellene állami irányítás alá vonni, továbbá a pénzforgás biztosítása érdekében vagy pénzhasználati, vagy pénzvisszatartási illetéket kellene szedni. Egy ilyen megoldás nem azoknak kedvezne, akiknek a szükségesnél több pénzük van, hanem a közérdeket képviselő közhatalomnak, az államnak, vagy annak a gazdasági régiónak vagy közösségnek, amely ezt a közvetítőközeget kibocsátja és használja. A pénzt – ezt az egyezményes jelet – a csereeszköz funkciójára kellene korlátozni.
A pénz és a kamat ma is kiemelt fontosságú kérdés, nemcsak Magyarországon, de az egész euróatlanti térségben. A 2008-as pénzügyi világválság óta az euróatlanti világrégió országaiban az adósságszolgálat és a kamatfizetés már túlszárnyalja a szociális kiadásokat. A deficit és az adósság növekedése az Európai Unió országaiban a hisztériakeltéssel túl magasra vitt kamatok együttes következménye. Az összeurópai pénzhatalmi diktatúra nem jelent sem rövid, sem hosszú távra megoldást. Az erőltetett pénzügyi centralizációt, a monetáris és fiskális hatásköröknek a nemzetállamoktól való elvételét le kell állítani. Más megoldás is van a problémákra. Ezek közül az egyiket szintén Margrit Kennedy dolgozta ki a már hivatkozott ’Occupy Money’ című könyvében, amelynek második fejezete a pénzválságból való kiút lehetséges módozatait elemzi. (Továbbra is támaszkodunk az itt található adatokra, érvekre és javaslatokra.)

A fennálló pénzrendszer alternatívája a kamatmentes hitel és kölcsön

A kamat eltörlése lelassítaná, sőt, esetleg le is állítaná a pénz forgását. Ezért úgy kell a kamatot semlegesíteni, hogy biztosítva legyen kamat nélkül is a pénz továbbadása annak érdekében, hogy csere-funkcióját meg tudja tartani. Erre - Margrit Kennedy szerint - ma két megoldási lehetőség is van. Az egyik a svéd JAK-Modell, és a másik pedig a pénzvisszatartási díj bevezetése.
A svéd JAK Bank 1965 óta olyan módszert alkalmaz, amely messzemenően kikapcsolja a kamatot a pénzrendszerben. A „J” a Jord szót jelzi, amely földet, termőföldet, mezőgazdaságot, vidéket jelent. Az „A” betű a munkára utal, a „K” pedig a tőkére. A JAK Bank a legtöbb kereskedelmi banktól eltérően az ügyfelek tulajdonában lévő bank, amelynek eredeti célja a gazdaság pénzügyi megerősítése a mezőgazdasági művelést folytató vidéki területeken. A földművesek érzékelik a leggyorsabban, hogy az általuk megművelt termőföld hozama nem képes lépést tartani a kölcsönökért fizetett kamatok hatványozott ütemű növekedésével. Ezen felül ez érinti a tőkeáramlást a városi központokban, ahol nagyobb nyereséget lehet elérni, mint a vidéken. Ezért ők elsősorban a JAK-rendszert veszik igénybe. Megalapítása óta ehhez még számításba kell venni Svédország egész szociális spektrumát. 2008-ban a JAK Banknak 35 ezer tagja volt és 97 millió euró betéttel rendelkezett és a hitel nagysága elérte a 86 millió eurót.
Miközben a legtöbb bank profitorientáltan működik, a JAK Bank közhasznú intézmény, amelyben hosszú távon minden érdekelt nyer. A jogi forma megfelel egy szövetkezetnek, de a JAK bankárok szívesebben használják a tagsági-bank elnevezést, mert ez egyértelműbbé teszi a tagok körében a szociális igényt és együttműködést. Ebben a vonatkozásban különbözik a német szövetkezeti-bankoktól, amelyek elvben ma már, mint eredeti pénzintézetek működnek. A JAK tagsági-bank egészen más módon, közvetlen személyi viszonyban van a résztvevőkkel, mivel szükséghelyzetben a szövetkezeti tagok kölcsönösen segítik egymást. Mindenesetre csak olyan meghatározott nagyságig működnek, ahol a méretek még lehetővé teszik a személyi kapcsolatokat.
A legtöbben ház-vásárlásra, felújítására, vagy egzisztencia megalapozására vesznek fel kölcsönöket. Mindenki, aki számlát nyit, a szövetkezet tagja lesz. Ez azt jelenti, hogy a fontos döntéseknél a tagok egy szavazati joggal rendelkeznek, és ily módon részt vesznek a saját bankjuk fejlesztésében és irányításában, függetlenül attól, hogy mekkora a saját betétjük. A részesedési érték így működtetési értékké alakul át. Az eredeti értelemben vett profit részesedés helyett a mindenkit megillető nyereség védelmezői lesznek. Normálisan a bankoknak szükségük van kamatbevételre az ügyfeleik betéteinek a biztonsága érdekében azért, hogy fedezni tudják az ügyintézést és a személyi kiadásokat, az infláció kiegyenlítését, valamint a tulajdonosoknak járó hozam biztosítását. A JAK-megoldás mindezeket a terheléseket a bank működési költségeire redukálja, amelyek általában a 8% kamatköltségből 1,7%-kot tesznek ki. A kamat többi alkotóeleme – így a 0,8% kockázati felár, a 4% likviditási prémium, amelyet a megtakarító kap, valamint az 1,5% infláció-kiegyenlítés – itt elmarad. Kamatmentes pénz esetében tehát nincs kockázati és likviditási prémium, valamint inflációs kiegyenlítés. Csak a bank munkadíja szerepel. Ez a kamatozó kölcsön esetén számított összköltség 8% helyett mindössze 1,7% költséget tesz ki.
Miután valaki a szövetkezet tagjává válik, első lépésként megtakarítja az igényelt hitelösszeg mintegy 10%-kát, és ezért takarékossági pontokat írnak jóvá a részére. Az előteljesítésre alapozva engedélyezik a hitelt. A szokásos arányban fizeti a kölcsönfelvevő vissza a kölcsönvett összeget, és ily módon egyidejűleg ismét megtakarít. Nem fizet a hitelért, és nem kap kamatot a saját takarékbetétjére, mert a megtakarítás arra szolgál, hogy a következő hiteligénylőnek kamatmentes kölcsönt lehessen nyújtani. Azt az előnyt, amit valaki maga élvez, időbeli eltolódással egy másik ügyfélnek adja tovább. Az utolsó hitelrészlet befizetése utáni fél évre a hitel felvevője ismét szabadon rendelkezik a megtakarított pénz mintegy 90%-kával. A kamatkövetelés helyett a hitelt felvevőnek csak a kölcsönvett összegnek megfelelő takarékpontokat kell kiegyenlítenie azért, hogy személyes megtakarításának és kölcsöneinek a mérlege ismét nulla legyen.
A számítás egyszerű. Aki egy svéd koronát egy hónapon át megtakarít, egy takarékpontot kap. Aki egy svéd koronát egy hónapig kölcsönbe vesz, egy mínusz pontot kap. Minél hosszabb ideig nyújt valaki kölcsönt tagként, vagy minél többet megtakarít, annál több takarékpontot írnak jóvá neki. Az, aki egy hitel felvétele előtt már sokat megtakarított, legközelebb már keveset kell takarékoskodnia. Aki nem tud sokat megspórolni, annak viszont hosszabb ideig.
Ha valaki felvesz 200 ezer SKr (svéd korona) hitelt 25 éves futamidővel, egy hagyományos banknál 8% kamatot fizet érte, ami havi 1588 SKr jelent. Ha viszont a JAK-megoldás szerint fizeti a havi törlesztő-részletet, az csak 1511 SKr-t tesz ki. Ebből 667 SKr-t tesz ki a kölcsön visszafizetése, 190 SKr-t a bank munkadíja, és 654 SKr a takarékszámlára kerül befizetésként. 25 év múlva egy hagyományos bank, kamat és törlesztés formájában kap 470400 SKr összeget. A JAK Bank kap 453300 SKr-t. A kölcsön igénybevevőjének azonban a JAK Banknál felgyülemlett a betétszámláján 196200 SKr megtakarítás. Ezzel szemben a hagyományos banknál nincs semmi megtakarítása a 470400 SKr-ből, mert ebből az összegből 270400 SKr felhasználásra került díjként, és kockázati-felárként, valamint a tőke befektetőjének kifizetett kamatként.
A JAK Banknál a kölcsönfelvevő köteles a kapott kölcsönök 6%-kát a szövetkezet számára kockázati fedezet céljára befizetni a kölcsönfelvétel időpontjában. Ez biztosítási díjhoz hasonlítható és minden szokásos bankkölcsön tartalmazza. A normális banktól eltérően ezt az összeget a JAK Bank héttől-kilenc hónapig terjedő idő elmúltával visszafizeti, ha a kockázat nem lépett fel. Mivel minden tag viseli saját intézetének a sikerességével vagy sikertelenségével járó kockázatot, ezért azoknak, akik pénzügyileg nehéz helyzetbe kerültek, amennyire csak lehet, segítenek, mivel mindenki vissza akarja kapni a kockázati prémiumát.
Aki továbbra is a szövetkezet tagja marad és megtakarított pénzét a számláján hagyja, azt újabb megtakarítási pontokkal jutalmazzák. Ezzel az illető ismét új kölcsönt gyűjthet össze, vagy elajándékozhatja, de nem adhatja el. Ezt az igényt gyakran közhasznú programokra fordítják, vagy saját tőkével nem rendelkező fiataloknak adják, akik abból finanszírozni tudják továbbképzésüket, illetve házat építhetnek, vagy vásárolhatnak. Ez a megoldás világossá teszi, hogy a JAK Bank lényege az egyensúly a kölcsönnyújtás és a megtakarítás között.
A JAK-modell megfelel a magas etikai követelményeknek, és a szociális igazságosságnak. Ez is lényeges motívum amellett, hogy gazdaságilag vonzó és kifizetődik. A legtöbb JAK-ügyfél tag marad még akkor is, ha már többé nincs szüksége kölcsön felvételére. Tapasztalatból tudják, hogy milyen előnyei vannak egy kamatmentes pénzrendszernek. A JAK-Banknak nincsenek leánybankjai, és a postai, illetve az elektronikus pénzátutalási rendszert használja. A bank alkalmazottai munkabért kapnak, amely valamivel alacsonyabb, mint a többi bankalkalmazott fizetésének az átlaga. Ezt a helyzetet elfogadják, mert egy kamatmentes takarékossági és kölcsönzési rendszer értéket jelent a számukra. A JAK-Bank tevékenységét 700 tiszteletbeli tag segíti, akik nem kapnak fizetést, de évente költségmentesen továbbképzésen vesznek részt. Ők azok, akik a helyszínen az ügyfelekkel foglalkoznak, és munkájukat egy központ irányítja. Mindennek az összhatásaként a tagbankok rendkívül alacsony díjat számolnak fel a nyújtott kölcsönökért. Már sok éve átlagosan 2%-kot tesz ki ez az összeg. A kölcsönök felvevői ily módon sokkal biztonságosabban tervezhetnek, mint egy szokásos bank esetében. Ez utóbbiakban ugyanis a kamatok nagysága a pénzpiaci költségek változásaihoz igazodik.
Fontossága miatt megismételjük: a hagyományosan működő bank számára a kölcsön felvevőjének kamatot kell fizetnie, ezzel szemben a JAK-rendszerben a kölcsönfelvevő jelentős összegű megtakarítást tud összegyűjteni, amely viszonylag rövid idő elteltével őhozzá kerül. Ezen túlmenően hozzásegít másokat a kamatmentes hitelhez. További előnye ennek a rendszernek az, hogy hosszútávon is szilárdan megmaradhat, mivel nincs a hatványozott ütemben növekvő kamatok nyomása alatt. Minél nagyobb a JAK-Bankban résztvevő ügyfelek száma, annál szilárdabb a rendszer.
Ha csak a JAK-modell szerint működő bankok léteznének, akkor a termékek ára is kedvezőbben alakulna. Ma átlagosan minden áru árában 35%-kot a kamat tesz ki. Ha JAK Bankok működnének, akkor ez az összeg csak 2% lenne, mivel ennyi szükséges egy ilyen önköltséges rendszer működtetéséhez. Ily módon a tőke folyamatos átcsoportosítása egy kisebbség számára abbamaradna. Emlékeztetünk Margrit Kennedy megállapítására, hogy Németországban a fennálló pénzrendszer az elmúlt évtizedben naponta átutalt 600 millió eurót a pénzvagyon-tulajdonosok számára.
Igen fontos előnye a JAK-rendszernek, hogy alacsony a költsége és fix kamatozással működik, amely megkönnyíti a tervezést a vállalkozók számára. A különbség azok között, akik a pénzt adják, és azok között, akik a pénzt kölcsönveszik, eltűnik, mert periódusosan ismétlődő módon mindenki betölti mindkét szerepet. Egyszer kölcsönadóként, máskor pedig kölcsön-felvevőként funkcionál.
A JAK-modell azért is ígéretes alternatíva a jelenlegi kamatmechanizmussal működtetett hitelpénzrendszerrel szemben, mert sok ember számára lehetővé teszi a pénz tartós forgalomban-tartását a jelenlegi rendszerben is. A hajózásban, a vasúti- és közúti fuvarozásban ismert fogalom a fekbér vagy álláspénz. Ezt akkor kell fizetni, ha például egy vasúti teherkocsit nem rakodnak ki az előírt időben. Ennek a díjnak az a rendeltetése, hogy a tehervagonok minél előbb újból használhatóak lehessenek. Ehhez hasonló helyzet az, amikor egy csekély díjat fizetünk, ha pénzünket magunknál, vagy nem kamatozó folyószámlánkon tartjuk. Úgy kell az így ideiglenesen a forgalomból kivont pénzért „állásdíjat” fizetni, ahogyan a szállítmányozásban is a forgalom folyamatos fenntartását fekbérrel vagy álláspénzzel biztosítják. Ezt a pénzt közvetlenül nem kapjuk vissza, csak közvetve. A bank ennyivel csökkenti a díjait. Ha többlet-összegekkel rendelkezünk bankszámláinkon, el kell döntenünk, hogy azt mire fordítjuk. Az egyik lehetőség, hogy a bank rendelkezésére bocsátjuk. Akkor viszont ő kerül nyomás alá, hogy azt tovább adva befektesse. Ily módon ugyanúgy előáll a pénz továbbadásának a kényszere úgy, ahogyan a kamat esetében is. Hiányzik azonban a hatványozott ütemű növekedési kényszer, és a pénz nagyméretű újrafelosztása. Ha a banknak több pénze van, mint amekkora a kereslet, akkor ő ezt a pénzt veszteségmentesen el tudja helyezni a központi bankban. A központi bank ily módon a pénzmennyiség szabályozását lényegesen pontosabban tudja elvégezni, mint ahogyan az ma történik.
Aki forgásbiztos-pénzrendszert támogat, annak búcsút kell vennie attól az illúziótól, hogy kamat és kamatos-kamat révén gazdagodhat. A kamatmechanizmus a legtöbb ember esetében veszteséget eredményez. Az emberek többsége az árakban rejtőző kamatok és az infláció miatt folyamatosan veszít, ezért a forgásbiztos-pénzrendszer nem jelent veszteséget az emberek többsége számára. Ugyanakkor, a jelenlegi pénzrendszer haszonélvezői - a nyereséget besöprő 10% - hozzájutnak egy értéktartó pénzhez.
Felmerül a kérdés, hogy a pénz „fekbére” nem azonos-e az inflációval? A kettő azonban különbözik. A kamat az mézesmadzag, az infláció pedig furkósbot. A pénz forgalombiztosításához szükséges „fekbér” azonban homlokegyenest ellenkező hatású, mint az infláció. Ezt Margrit Kennedy egy példával szemlélteti: egy német háztartásnak átlagosan 5.000 euró kézpénze van rendszerint a folyószámláján, és mintegy 100.000 euró pénzvagyonnal rendelkezik. A „fekbér” 6% lenne, amely 5.000 euróra átszámítva 300 eurót tenne ki évente.
Egy 6%-kos infláció viszont, amely nemcsak a folyószámlán levő pénzt érinti, hanem az egész pénzvagyont, az összesen évi 6.000 euró veszteséget okoz. A 300 eurós megterhelés „fekbér” címén csak legrosszabb esetben kerülne levonásra, amennyiben valaki egész éven át megfeledkezne arról, hogy a számára szükségtelen pénzt a folyószámlájáról a takarékszámlájára utalja át, ahol ő ugyan nem kapna kamatot, de a pénz nem veszítene az értékéből és vásárlóerejéből.
A „fekbér” (a pénz állásdíja) megakadályozza, hogy pénzbirtoklás következtében teljesítmény nélküli jövedelem jöjjön létre. Ez a likviditás fenntartásának a jutalmazása lenne, ami csak kevesek számára előnyös, miközben az emberek többsége erre ráfizet. A „fekbér” hatásaként az az illető, aki az én pénzemnek a jövőbeni értékét biztosítja és azért munkát teljesít, fontos közérdeket szolgál és ezért meg kellene jutalmazni. Ezért a szolgáltatásáért azonban nem kap díjazást. De a „fekbér” azt is megakadályozza, hogy a kamat és a kamatos kamat-mechanizmus következtében hatványozott ütemű növekedés jöjjön létre, amelynek a haszna viszont a pénz-újrafelosztás következtében a lakosság többségétől a 10%-nyi kisebbséghez kerül.
(A teljes cikk a Leleplező 2013/4 decemberi számában olvasható)

Titkos CIA hadművelet?

Lengyel halálbrigádok is harcolnak Ukrajnában a Nyalóka-királyért

Szabad Riport

---

”És a palagáz kitermelési szerződést úgy írták meg; hogy a kormány köteles akár erőszakkal is elvenni az ingatlanokat törvényes tulajdonosaiktól, ha a Shell kijelenti, hogy fúrni akar azokon a földeken. A Szlavjanszkhoz közeli területet választották ki az első gázfúró tornyok felállítására...
Ez a pusztító és kegyetlen háború Donbassz orosz lakossága ellen, - főleg Szlavjanszk és Kramatorszk környékén, ahol a büntető haderők és a Donyeck Medence lakóinak legvéresebb összecsapásai történtek, - mindössze a kijevi rezsim, valamint Amerika és Lengyelország politikai elitjének az üzleti érdekeit szolgálja...”
Május 11-én egy ismeretlen katonai gép érkezett a kijevi repülőtérre; melyet a szigorú titoktartás értelmében; a szokásos polgári személyzet helyett, a repülőtér katonai személyzete fogadott. A gép belsejéből NATO katonai egyenruhákat, 500 csomag amphetamint, és figyelmeztető megjelöléssel ellátott; “mérgező anyagot tartalmazó” konténereket pakoltak ki.
Az SBU (Ukrán Biztonsági Szolgálat), kijevi igazgatósága parancsának engedelmeskedve, sem a szállítmányt, sem pedig a mérgező anyagokat tartalmazó konténereket a katonák nem vizsgálták át, hanem azokat a már felsorakoztatott elsötétített ablakú furgonokba rakodták, majd azok sietve elhagyták a repülőteret.
A szállítmányt egy CIA ügynök; Richard Michael kisérte. Ugyanakkor ezzel a géppel érkezett Ukrajnába Lengyelországból, - a ‘Jobb Szektor’ és egy lengyel katonai magánvállalat, az ‘ASBS (Analizy Systemowe Bartlomiej Sienkiewicz) Othago’ jónéhány harcosa is. - Ezt a katonai magán vállalatot, maga Lengyelország jelenlegi belügyminisztere, Bartłomiej Sienkiewicz alapította néhány évvel ezelőtt.
A rendelkezésre álló információk szerint, ez a lengyel katonai vállalat eddig 6 embert vesztett Kelet-Ukrajnában, (a kijevi juntának dolgozó külföldi zsoldosok többi veszteségeit pedig ; egyrészről az ‘American PMC Academi’ és annak leányvállalata a ‘PMC Greystone Limited’ szenvedte el, - egyikük 50 a másik pedig 14 harcost veszített eddig. A CIA és az FBI pedig 25 ügynöküket vesztették el, közülük 13-at pedig bizonyítottan megöltek).
(Az SzRTI megjegyzése: A donyecki és a luganszki népi milíciák azonban ennél sokkal nagyobb arányú ellenséges veszteségekről számolnak be. Bizonyosan több százra tehető a súlyos sebesülés és az elhalálozás aránya az idegen zsoldosok között).
A lengyelek 2013. szeptembere óta tevékenyen részt vettek az ukrajnai halálbrigádok megalakításában, amikor is R. Sikorski meghivta a ‘Jobb Szektor’ 86 tagját kiképzésre Leginiwo-ba, a rendőrségi kiképző központba, - mely Varsótól 23 km-re található.
A harcosok, akik egy ‘egyetemi diákcsere program’(!) ürügyén jöttek, - főleg 40 év körüli férfiak voltak. - Egy hónapos kiképzést kaptak a következőkből: tömegtüntetés szervezés, barikád építés, kormányzati épületek elfoglalása, utcai verekedési taktika, lövés technika, orvlövész puska használata, stb. - A lengyel hetilap, a ‘Nie’ közzé is tett egy fényképet Leginiwoból, melyen náci egyenruhába öltözött ukrán fasiszták láthatók, - együtt a civil ruhás lengyel oktatóikkal.
Miközben a lengyel különleges szolgálat kiképezte a jövő büntető műveleteinek elkövetőit, a Lengyel Külügyminiszté-rium egy hivatalos bejelentést tett közzé 2014. február 2-án. Íme:
“Mi támogatjuk a ‘Jobb Szektor’ kemény vonalát. - A ‘Jobb Szektor’ és a tüntetők más fegyveres csoportjainak radikális cselekedetei, s az erőszak használata, - jogosnak mondhatók... A ‘Jobb Szektor’ minden felelősséget magára vállalt a közelmúlt tüntetésein végrehajtott erőszakos cselekedeteiért. Ez egy becsületes állásfoglalás, és mi tiszteletben tartjuk ezt. - A politikusoknak a béke megőrzésére tett kezdeményezései, - kudarcot vallottak. Ez azt jelenti, hogy az egyetlen elfogadható út; a ‘Jobb Szektor’ radikális cselekedeteinek útja. Nincs más alternatíva.”
(A GR szerkesztő megjegyzése: Ez a kijelentés még megerősítésre vár).
Ugyanakkor, a lengyel miniszterelnök, Donald Tusk figyelmeztette Janukovics ukrán elnököt, hogy ne alkalmazzon a Majdanon tüntetők ellen, aránytalanul nagy erőszakot. - Ugyanakkor most viszont Tusk azt követeli, hogy a kijevi junta bánjon a “keleti lázadókkal” olyan keményen, mint a “terroristákkal” szokás.
Május közepén Tusk pedig azt követelte; hogy a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor, - aki szerint a fasiszta Ukrajna “egy kihívás az Európai Unió számára,” - tartózkodjon az ilyen kijelentésektől, mert eltereli a figyelmet a fő ellenség; az Oroszország elleni harcról.
“Az a probléma, hogy Varsó keleti politikáját nagyrészt a lengyel titkosszolgálat irányítja, amely szorosan együttműködik az amerikai és a brit titkosszolgálati ügynökségekkel,” - állítja Leszek Sykulski, a Czestochowa Geopolitikai Intézet főnöke.
A CIA igazgatója, John Brennan április elején látogatást tett Kijevben. A látogatását követő napon, a kijevi rezsim főnöke Turcsinov bejelentette; “Nagyszabású ‘terrorellenes‘ (sic! - a szerk.) műveletbe kezd az ukrán haderő Délkelet-Ukrajnában. - Ebben a hadműveletben az ukránok igénybe vették a már fent említett katonai magánvállalatok zsoldosainak szolgálatait, - mely harcosok között nemcsak amerikaiak, hanem lengyelek is voltak szép számmal.
A CIA igazgatója után, április 21-22-én az amerikai alelnök; Joseph Biden is tett látogatást Kijevben. Beszédet tartott a kijevi parlamentben, a Verhovna Rada-ban, melyben kifejezésre juttatta kormánya álláspontját, - miszerint Washington támogatja az ukrán kormányt a “megalázó fenyegetésekkel” szemben, - s ezzel nyilvánvalóan Oroszországra célzott.
Arra kérdésre, hogy mi kell az Egyesült Államoknak Kelet-Ukrajnában, egyszerű a válasz:
Azon a városok alatt, amelyeket a kijevi junta mindenáron ellenőrzése alá akar vonni a Dnyeper-Donyeck Medencében, - tehát ezen városok alatt; óriási palagáz lelőhelyek vannak. A ‘Royal Dutch Shell’ vállalat, már meg is szerezte a bányászati jogot ezen területek tekintélyes részére, a kijevi kormánytól.
“Én azt mondanám, hogy ebben az esetben maga a gazdasági érdek az, ami ráviszi a kijevi puccsista rezsimet a katonai műveletek végrehajtására saját polgárai ellen. Mivel így haszonra, (profitra) tehetnek szert, - az előző kormány által aláirt szerződésekből” - mondja Nebojsa Malic, amerikai külügyi szakértő.
Robert Hunter Bident, az amerikai alelnök fiát, - aki Kijev gyakori látogatója lett, - nemrég kinevezték Ukrajna legnagyobb magán gázkitermelő vállalatának, a ‘Burisma Holdings’ igazgatói testületébe. Ez a társaság Ciprusban van bejegyezve és engedélyei vannak a Dnyeper-Donyeck Medence palagázmezőinek kiaknázására. - Áprilisban, Devon Archer, az amerikai külügyminiszter családjának egy közeli barátja, aki Kerry mostohafiának kollégiumi szobatársa és John Kerry 2004-es elnökválasztási kampányának fő tanácsadója volt, - szintén kapott egy állást ebben a vállalatban.
A legmagasabb rangú amerikai hivatalnokoknak és közeli rokonaiknak, bizony komoly személyes érdekeltségeik vannak az összes amerikaiak által lerohant és megszállt országokban; Jugoszláviától kezdve, Irakon keresztül, egészen a napjainkban elfoglalt és meghódított államokig. Például, Kerry elődjének, Madeleine Albrightnak is komoly üzleti érdekeltsége van a “független Koszovóban,” és Biden alelnök elődje, Richard Cheney és családja, együttműködve a másik ex amerikai külügyminiszterrel, Condoleeza Rice-szal; Irak energiaforrásaira tették rá kezüket, - a ‘Halliburton és Chevron’ cégekben lévő érdekeltségeik által. Ugyanilyen érdekeltségek bukkannak elő azoknál is, akik az amerikaiakat szolgálják Kelet-Európában. Például, Ukrajna volt környezetvédelmi minisztere; Mikola Zlocsevszki és Lengyelország volt elnöke; Aleksander Kwasniewski, - szintén a ‘Burisma Holdings’ igazgatói testületének tagjai.
Az egyik kiaknázatlan gázmező, amelynek bányászati jogát Kijev a ‘Burisma Holdings’-nak adta; a Juzivszka palagázmező. Ezen kívül pedig a kijevi kormány a Shellnek adott egy jelentős területet Szlavjanszk mellett, a 160.000-es lélekszámú Kramatorszk város egy részével együtt, valamint nekik adta Krasznij Lucs és Szvjatogorszk városokat Donyeck régióban és Balakeját, s Izjumot a szomszédos Harkov régióban.
És a palagáz kitermelési szerződést úgy írták meg; hogy a kormány köteles akár erőszakkal is elvenni az ingatlanokat törvényes tulajdonosaiktól, ha a Shell kijelenti, hogy fúrni akar azokon a földeken. A Szlavjanszkhoz közeli területet választották ki az első gázfúró tornyok felállítására.
Az a hely tehát, ahol az ukrán hadsereg összevonja erőit, jelentősen megtámogatva a fasiszta oligarcha; Igor Kolomojszkij büntető zászlóaljaival, a ‘Jobb Szektorral’, - valamint az amerikai és lengyel katonai magánvállalatok zsoldosaival, - egyenesen rámutat a büntető hadműveletek egyik fő okára: mely nem más, mint pusztán üzleti érdek.
Ez a pusztító és kegyetlen háború Donbassz orosz lakossága ellen, - főleg Szlavjanszk és Kramatorszk környékén, ahol a büntető haderők és a Donyeck Medence lakóinak legvéresebb összecsapásai történtek, - mindössze a kijevi rezsim, valamint Amerika és Lengyelország politikai elitjének az üzleti érdekeit szolgálja.
Az itt következő lista pedig elárulja azt, hogy milyen módszereket és technikát használnak az ukrán, az amerikai és lengyel egységek ebben az orosz ajkú lakosság elleni büntető hadműveletben:
- támadó és szállító helikopterek, páncélozott járművek, 122 mm-es tarackok, és “Grad” rakétavető rendszerek, amelyekből egy kilőtt sortűz képes elpusztítani minden életet 14.5 hektáron,
- városok bombázása aknavetőkkel, aminek következtében több civilt öltek meg, mint fegyveres ellenállót,
- orvlövész tevékenységek, még gyerekeket is gyilkolva,
- UN feliratos helikopterek használata a Kramatorszk elleni légitámadásokhoz. Ezeket a helikoptereket lengyel pilóták vezették, mert még ukrán kollégáik is megtagadták a nemzetközi normák megszegését.
Mindez együtt, egy konkrét válasznak vehető arra a kérdésre, hogy egész pontosan milyen rakományt is szállítottak repülőgépen Ukrajnába a lengyel zsoldosok, az amerikai hírszerzés felügyelete alatt. És a lengyel Kwasniewski miért van annak a vállalatnak igazgatói tanácsában, amelynek megvalósítandó terveihez az ukrán fasiszták fegyveres csoportjai (a “nemzeti gárda”), valamint az amerikai és a lengyel zsoldosok ‘készítik elő a terepet’, - orosz ajkú ellenállókat és civileket gyilkolva.
Úgy tűnik, hogy a kijevi junta és nyugati mesterei készek bármilyen provokáció elkövetésére, ideértve kémiai fegyverek bevetését is a helyi lakosság ellen, - ahogy az nemrég történt Szíriában, és korábban Irakban, ahol szintén lengyelek voltak a specialisták az ilyen akciókban.
(És, ahogy azóta megtörtént már Ukrajnában; Odesszában május 2-án, majd pár nappal később Mariupolban is).
Fordította: Szilvási László / Szabad Riport

Tőke Péter: Maidanveszély:

ne tüntess a Kossuth téren!

Dilemma - Mi legyen a címlapon? A vezető téma kiválasztása

Tervezhetsz bármit André Goodfriend ügyvivővel, az 1956-os forradalom kémtitkaival, az iszlám hittudomány zsidókra és Jézusra vonatkozó elképesztő tanításaival, a világvége jóslatot eltitkoló Vatikánnal, a magyar kormány megbuktatásának forgatókönyvével, ... kapcsolatban, a mi értékrendünkben az igaz tények mindent felülírnak! Ezzel csupán előre kívántam jelezni, mi mindenről lesz szó az alábbiakban
.
A szerkesztő társam, Drábik János kérésére a jubileumom alkalmából beavatom önöket egy alternatív magazin készítésének mindennapjaiba, kulisszatitkaiba, kudarc- és sikerélményeibe, a nyomozás-kutatás felfokozott izgalmaiba, no meg a technikai részletekbe. Hasonló amerikai kiadóknál tucatnyi ember végzi el azt a sokfajta tevékenységet, ami csak rám vár. Az USA-ban tehetik, egy többszázmillió lakósú államban a könyvek és a magazinok példányszáma is sokkal nagyobb, a bevételük is sokszorosa a miénknek, így akár külön publishing house-t (kiadót) és editorial staff-ot (szerkesztőség) tudnak működtetni. Oda akarok kilyukadni, hogy e munkák nagy részét, körülbelől tíz kiadói és terjesztői menedzseréét végzem el, az én dolgom emellett a lapszámok szervezése, szerkesztése. Írni is kell, tényfeltáró, kutató és elemző írásokat, aztán kézbe venni a könyvújság összeállítását, tördelésését, képszerkesztését, valamint a Leleplező elkészítését egészen a nyomdai előkészítésig. Lényegében tehát a kész termék, vagyis egy PDF-en elmentett kétszáz oldalas master példány világhálón történő útra bocsátásáig. Ebből a nyomda ki tudja nyomtatni az utcai árus példányt, a Dimag pedig meg tudja jelentetni belőle a digitális kiadást.
A legnehezebb eldönteni, mi legyen a vezértéma, az a húzós elemző, tény, vagy híranyag, ami legjobban érdekelheti az olvasóinkat és címlapra is kerülhet. Az önkormányzati választások a decemberi megjelenésünk idején már senkit sem érdekelnek, így ezt a témát eleve elvetettem. Szeptember végén, október elején még csak én emlegettem baráti körökben, hogy az amerikaiak nem tűrhetik sokáig, a Putyinnal türténő barátkozásunkat, a Déli áramlat földgázvezeték építését, a megannyi apró szurkapiszkát, de legfőképp a Paksi beruházás amerikai helyett orosz cégre bízását. Bizonyára előveszik, és bevetik a Drábik Jánossal írott közös, Alinsky-s könyvünkben leírt, rendszert megrengető radikális közösség-mozgósító békés, stabil államrendet romboló módszerek valamelyikét. Akkoriban még csak jelei sem voltak annak, hogy az ukrajnai forradalomhoz hasonlóan nálunk is történni fog valami.
Ezért is választottam Drábik barátom javaslatára az 1956-os forradalom egyik nagy rejtélyének feltárását. A témával korábban már én is foglalkoztam, de számos feltett kérdés megválaszolatlan maradt. Tudtuk azt is, hogy ezt a forradalmat akarták a szovjet hadvezetés bizonyos köreiben és már azon a nyáron tettek bizonyos lépéseket is. Az egyik ma is rejtőzködő titkosszolgálat, a Gládió a KGB-be beépített ügynökei révén tudomást szerzett a ,,magyar ügy”-ről. Egészen más okokból kifolyólag ők is ráharaptak a témára.
Drábik János eljutott egy szovjet tábornokig, aki valamilyen szinten benne volt ebben az ügyben, talán publikált is belőle valamennyit. Úgy gondoltuk, mindenképpen szükség van valamilyen megerősítésre. Nekem támadt az az ötletem, hogy az egykori két ellenséget, a Szabad Európás Drábikot és Berecz Jánost a pártállam KB. titkárát, sok titok tudóját összehozom.
Kellemes, napsütéses idő volt, Náncsi néni éttermének kerthelyiségében találkoztunk. Nem árulok el részleteket, (mert most, lapzártakor már tudom, ez az írás csak a tavaszi számunkban jelenik meg) de annyit igen, hogy a beszélgetés a kölcsönös tiszteleten és az egymás munkásságának elismerésén alapult. Berecz János nem mint egykori top-pártvezér, hanem több könyvet is publikáló történész volt jelen és kollégális segítséget nyujtott nekünk. Még néhány Gosztonyi Péter dokumentumot is hozott. Én annyit szűrtem le a beszélgetésükből, hogy a téma feltárásra vár, izgalmas, és történészi hitelességgel, alapossággal leleplezheti az 1956-os forradalom rejtélyeit.
Nem sokkal ezután főmunkatársunk, akit magamban csak Balázs sejknek hívok, vagyis Abdel Rahman megírta iszlám hittudósi tanulmányát, (27. oldal ). Nem kis vivódás után úgy döntöttem ez lesz a címlap vezető témája. Első nekifutásra igencsak durvának sikeredett. a másfélmilliárdos iszlám világ hite és vélekedése szerint, a zsidók tőlük szakadtak le, találtak új vallást és új Istent és tartják magukat ma a világ vezető népének magukat. Ezt mindenképpen kommentálnom kellett.
Abdel Rahman írása azt sugallta, hogy a mai zsidók nem is igazi zsidók, csak amolyan izraelita vallásra áttért főleg európai népek, például kazárok. A muszlimok gondolhatják ezt, de mi nem, ha igazságosak és objektívek akarunk maradni. Az első címlaptervre mégis felkerült egy, az előbbivel kapcsolatos címlaptervezet. Egyik külső munkatársunk meglátta, dühösen reagált:
– Tudod mit jelent ez az én olvasatomban? Azt, hogy igazi zsidók nincsenek is, hogy mind kihaltak, eltűntek a történelem süllyesztőjében ez inszinuáció ellenük, igy a barátnőm ellen is. Tudod mit? Egy ilyen a számba nem irok. Vedd ki a cikkem.
Ekkor döntöttem el, hogy Rahman sejk írásámak főbb gondolataira reagálok, méghozzá zsidó hittudósok elfogadott hívatalos történelme szerint. Raj Tamás írása választ adott minden kérdésemre, de így túl egyszerű lett volna. Egy jobbikos mindjárt azt mondta rá: hazudik, manipulál. Ezt cáfolnom kell, mert írásának történelmi sarokpontjai helytállóak, az érvei meg logikusak. Csakhogy emlékeztem Izrael nagy hírű belső ellenzékére, Shlomo Sand híres könyvére. Felmentem az internetre, átfutottam. Hát bizony Raj Tamás állításaival is szemben egy másik igazság, Shlomoé. Ez az izraeliták belső ügye – gondoltam –, az ő dolguk, hogy a múltjukat felcicomázzák-e, manipulálják-e mai aktuális céljaiknak megfelelően, vagy olyan nyersnek, ridegnek, csalódást okozónak festik le, ahogy az igazmondó tudós Shlomójuk teszi. Az olvasó is maga döntse el, neki melyik verzió tetszik?
Ez sem címlap tehát – csóváltam a fejem, s akkor az ismeretlenség homályából előkerült André Goofriend. Az amerikai ügyvivő. Magyarul: András Jóbarát. ,,Egy fenét jóbarát!” – tiltakozott Ötezreseket Tarháló külsős kollégánk. Én ezzel nem értettem egyet, mert Mr. Goodfriend a budapestre akreditáltak közül a legaktívabb, mindenre oda figyelő vezető diplomata. Tessék őt objektíven nézni. Az egykori Mark Palmer amerikai nagykövetet leszámítva negyedszázada nem volt ilyen szuperaktív specialistánk. Mert ő bizony az itt nálunk is, és az volt Szíriában is. Hogy mi a szakterülete? Erre is kitérek majd, de előbb örömmel jelzem, hogy megvan! Fantasztikus! Megvan a jövő év tavaszáig megjelenő Drábik Jánossal közösen irandó új könyvünk, a ,,Hogyan kell kormányokat népharaggal megbuktatni?” és egyben a mostani Leleplező címlaptörténete is. Előző közös könyvünkből, amelyik Saul Alinsky fenálló rend és jogállam elleni radikális tüntetés és helyi ellenállás módszertanát írta le, egészen a forradalmak, arab tavaszok kirobbantásáig, de hiányzott belőle a kormányok megbuktatásának tudománya. Mert nemcsak Saul Alinsky tudománya egyetemi tantárgy főleg az USA-ban, amelyet Barack Obama is tanított, Hillary Clinton meg diplomamunkát írt belőle, tehát nemcsak Alinsky-é, hanem Gene Sharp-é, az említett kormánybuktatás módszertana is az lett. Sharp professzor nem akárhol tanította, hanem a legelitebb egyetemeken a Yale-en és a Harvardon. Azért kell Sharp tudományával kiegészítenünk Alinsky-ét, mert a harvardi professzoré háborúk és halottak tízezrei nélkül is megoldást kínál. A kijevi Maidanos puccs mindössze száz halottat kívánt, a prágai kormánybuktatás meg egyetlen egyet sem. Moszkvában persze nem jött be, mert Putyin nem dől be a demokráciának álcázott Alinsky-s, Sharp-os intervenciós, külföldi zsoldosos, nemzetközi szervezet-ügynökös belső felforgató támadásoknak.
Nálunk is mit szajkóztak az elmúlt hónapokban? A demokrácia hiányát, a tüntetők azt üvöltötték kórusban, hogy diktatúra!!! Micsoda gyermeteg fiatalság, mi a középkorúak és öregek tudjuk mi az, de nekik fogalmuk sincs róla. Ha Orbán diktátor lenne, akkor Te tisztelt tüntető már tömegsírban hevernél névtelenül, vagy valamelyik új, stadion-internáló táborban reszketnél a félelemtől, mert a hangoskodókat naponta összegyűjtve, Orbán barátja, Putyin életre alig alkalmas örökké fagyos Szibériájába, Norilszk környékére küldenék. Felesleges a demokráciát követelni, mert azzal együtt jár a FEMA sokezres ma még üresen álló internálótábor hálózta. Házi izraelitánk írásomba beleolvasva bizalmasan felém súgott: ,,Biztos forrásból tudom, hogy Orbán azért építtet annyi stadiont, mert ezek multifunkciósak lesznek, békében a sportot, maidanozás és belháború esetén pedig a moderm közösségi internálás regionális gyűjtői lesznek! Majd mi megmutatjuk a fasiszta és neokommunista pribékeknek, hogy mennyivel kultúráltabban tudunk bánni velük, mint elődeik Auschswitzban a zsidókkal. Tudod mit? Kapnak wifi-t is, de semmi se jön be nekik, ha pedig felmennek a Facebookra, akkor egy hatalmas munkásököl-vasököl mutat nekik fityiszt”. Még hozzátette: Gyurcsány Ferit és minden demokráciát kiabáló politikust kukoricára térdepeltetnék a Kossuth téren.”
Jó, hogy az ilyen emberek, mint te nem kerülnek döntési helyzetbe, s nem kapnak hatalmat. Tény tehát, hogy a demokrácia emlegetése már nevetséges. Ezért is született meg Gene Sharp jegyében az új bűvös szó, a korrupció.
Tetszenek emlékezni? Az önkormányzati választások időszakáig milyen nyugalom volt? Aztán jött a hat magyar korrupcióba keveredett kormánytisztviselőnk kitíltása az USA-ból. A közölt hat név közül egyik biztos nem lehetett közéjük való, mert a Leleplező tudósítója látta az Egyesült Államokban. Elismerésre méltó: csak Vida Ildikó NAV elnöknek volt bátorsága önként jelentkezni. Persze ő honnan tudhatta volna, hogy csak palimadár, hiszen a korrupció behálózza az egész világot. Csak, e sorok írásakor Juncker úr az EU bizottság elnöke élt túl egy bizalmi szavazást, míg egy portugál egészségügyi miniszter belebukott és lemondani kényszerült. Udo Ulfkotte jóvoltából tudjuk, hogy a nyugati liberális sajtót is áthatja a korrupció, pénzt, drága szolgáltatásokat és utazásokat fogadnak el bizonyos cikkek megírásáért. Úgy, hogy Mr. Sharp, a korrupció sem jön be, mást kell elővenni a fegyvertárból. Ez Budapesten meg is történt, elindult a tüntetés és demonstráció-sorozat. A kormány tálcán kínálta fel az internetadó rémét. Ez még a levegőhöz való jognál is fontosabb. A rendszerváltás óta lassan már a második generáció jelentős része nő fel úgy, hogy vagy külföldre megy, vagy társadalmilag hasznos tevékenység hiányában egész nap ott ül a képernyő előtt és internetezik. Ezt legalább megtehette - a szolgáltatónak fizetett díjat nem számítva, vagy ha a telefon és a tévéprogramok mellé adták) majdnem ingyen. Amúgy is nagyon sok indulat halmozódott fel a baloldali pártok tehetetlensége és választási bukása miatt, így hát robbant a dolog. Goodfriend úr, először mint Mátyás király egykoron elvegyült a nép között, s túrázónak öltözve, hátizsákkal szemlélődött. Mintha tyúkanyóként felügyelte volna kis csibéit. Önök joggal mondhatják: ez egy szuperbátor ember. Szerintem Jóbarát András nyugodtan sétálgathatott, hallhatta élőben az ordítozást, az ,,Orbán takarodj” kórust és senki se lépett oda hozzá bizalmas kacsintással: ,,Friendikém, mennyi lesz a mai gázsi?” Se atrocitás, se fenyegetettség, semmi félelemre okot adó történés. Goodfriend ellensége azt írná: ,,Azért sétafikált helytartóként szabadon, mert ismerte az Orbán megbuktatás forgatókönyvét, tudta, hogy garantáltan békés lesz a tüntetés. Mi a barátai nem mondanánk ilyent, sőt azt mondjuk dícséretet érdemel, mert kémeket leszámítva melyik nagykövet, vagy ügyvivő ment el, s vegyült a tüntetők közé. Aztán melyik nyugati, vagy keleti diplomata ment volna el a Bito szalonba, ahol még énekelt is.
Biztos vagyok abban, hogy André Goodfriendnek nincs semmi köze azokhoz az aljas gazember szervezőkhöz, akik felelőtlenül a Kossuth térre irányítják a tüntető tömegeket. (Goodfriendet – úgy tudjuk – ideutazása előtt nemcsak Obama elnök látta el sokféle tanáccsal, feladattal, hanem nagy valószínűséggel tanító mestere, Gene Sharp is fogadta, és kormánybuktató teamje pedig feltehetően felkészítette a topügyvivőt a rendkívüli, diplomáciainak egyáltalán nem nevezhető feldatra.) Nem véletlenül írtuk ki a címlapra: MAIDANVESZÉLY!, s azt is, hogy 200 dollár volt napi gázsi Kijevben, mert Saul Alinsky és Gene Sharp tanításaiból is egyértelmű, hogy az ott jól szerepelt roadshow jönni fog, tömeget manipuláló szervezőkkel, blackwater zsoldosokkal, mesterlövészekkel, vezetőknek kijelölt türelmetlen várományosokkal.

Nyomatékkal kérjük, kedves demonstrálók, ne menjetek tüntetni a Kossuth térre, mert egy elmebeteg gyilkos élvezettel meghúzhatja a ravaszt. Jobb a békésebb, nyugalmasabb József Nádor tér. Érthetetlen egyébként, hogy miért a Parlament elé mentek. Egy korábbi kormány államtitkára szerint valamennyi párt megegyezett abban, hogy a Kossuth tér nem lesz többé székletező, vizelő sátrazók táborhelye és tüntetéseket sem engedélyeznek itt. Senki se tartja be, vagy valakiknek az az érdeke, hogy maidanosítsák. Egy vérfürdővel egyszer és mindenkorra elvegyék a kedvét mindenkinek, hogy ott tüntessen.
Elégedetlenek, tiltakozók, demonstrálók! Nem árt az óvatosság, kerülni a Kossuth teret. S ha bárki oda akar irányítani bennetek, bármilyen szervező, vagy Facebook sztárocska, semlegesítsétek, öntsétek le piros festékkel és kergessétek el. Ezek nyugatról felbérelt demokrácia és korrupció-bűnözők az eldördülő első lövések után gyilkosságra felbújtók lesznek, segítsetek elfogni és a rendőrségnek átadni őket. Nézzétek csak meg mennyi pénz van náluk. Abból sok minden kiderül.
Ehhez csak annyit tennék hozzá, hogy e sorokat a lapzárta előtt néhány órával írom, így időben már nincs lehetőségem mást írni, más vezető anyagot ebbe a számba szerkeszteni, a címlapot átdolgozni.

Még annyit, hogy válaszolok a Drábik János által nekem feltett kérdésre:
Hogyan végzi sokoldalú munkáját a Leleplező főszerkesztője?

Röviden, csupán címszavakban felsorolom a rám váró feladatokat, amelyek közül csupán egybe, a legizgalmasabba tudtam beavatni önöket:
– vezető témák kitalálása, megírása és a hozzá idomuló borító – ha a grafikusunk New Yorkban van – elkészítése
– a lap terv megbeszélése a szerkesztőbizottsággal
– az egyes témák átbeszélése a szerzőkkel
– források felkutatása és ellenőrzése
– képek és más szemléltető anyagok megkeresése
– a lap szerkesztése és tördelése
– az olvasó-szerkesztő munkájának ellenőrzése
– a teljesen elkészült 200 oldalas könyvújság levilágításra előkészítése és nyomdába küldése
– a gondoskodás a megjelent lap terjesztéséről, amerikai és európai barátaikhoz kijuttatásáról, az Országgyűlés, a pártok vezető tisztségviselőinek, a kormánytagoknak, és a miniszterelnöknek történő átadásáról.
T.P.