2015. február 13., péntek

Mégis eljön Kijev Apokalipszise?



Mégis eljön Kijev Apokalipszise?






Thursday, February 12, 2015


Donbassz ma!




Donbasszban ezidő szerint-függetlenül mindenféle aláírásoktól-“vígan” folytatódnak a harcok. A harci lárma persze nem csak a frontvonalak környékén hallatszik. Ami “biztosan erősödni fog”, hiszen Kijevből ma Liszenko ATO-bemondó megint orosz tankok beözönlését “észlelte” Donbasszba. Meg sok más egyéb gyilok beözönlését.
Luhanszkot ma “Uragan” rakétákkal (mégpedig kazettásokkal) “örvendeztette” meg a minszki békemegállapodást ünneplő valcmanista bűnbanda. A “Donbassz proletárjai” nevű kerületben pusztítottak. A Liza Csajkino utca romokban hever. A mentés folyamatosan zajlik. Eddig hat civil holttestét sikerült a romok alól kiszabadítani.
Donyeck is hangos reggel óta a latorgránátok robbanásaitól. Gorlovka is. Donyeckben ma “CSAK” négy civil halt meg házaik-lakásaik romjai alatt. Gorlovkában úgyszintén. (Ясиноватуя)Jaszinovatajában három, (Еленовкa)Jelenovkában öt civil halt bele Valcmanék békevágyába.







A donyecki repteret ma egész nap lőtte “Grad”-vetőgépekből és lövegekből Valcman latortüzérsége (Тоненькое)Tonyenkojéból, (Авдеевкa)Avgyejevkából, (Ласточкино)Lasztocskinoból és (Опытное)Opitnojéból.
Donyeck környékére özönlik a kijevi junta friss latoregyed bandája, és a technika. Ma kb. 500 új pribék érkeztét észlelték a milicisták.
A katlanban (a Kijev szerint nem is létező) katlanban és környékén igen élénk az élet. (Бахмуткa)Bahmutka környékén minden tüzérüteg intenzíven dolgozik mindkét fél részéről.
(Новотшковск)Novotoskovszk és a 29. számú blokkposztra fájdult meg a valcmanista latrok foga-de bizony beletörött. És mintha csak ma tudatosult volna a martalóchorda egyedeiben, hogy ők bizony most nagy bajban vannak. Gyűrűbe vannak zárva. Ma mintegy háromszáz pribék adta meg magát. Ők számoltak be arról, hogy pánik van a gyűrűn belül.
Gyjebalcevonál viszont a milicisták röplapok “osztogatásával” múlatták az időt. Azok belövöldözésével foglalkoztak. Amiken győzködik a valcmanistákat, hogy nekik végük. Jobb ha megadják magukat. (Azok meg bolondok lennének. Vasárnap 0-órától bántatlanul kimasírozhatnak. Emelt fővel. Senki nem fogja a szemükre hányni, hogy 7-én Csjernuhinoban kivégeztek nyolcvan civil férfit. Akik szerették volna elhagyni a várost. (Ez az eset tegnap tudódott ki.)

(Светлодарск)Szvetlodarszknál nagyon pontos komoly tüzérségi csapást kaptak Valcman pribékjei a népköztársaságiaktól.
A déli végeken váratlanul rosszra fordult a martalócbanda helyzete. Reggel óta aprítja őket a (Широкино-Саханка)Sirokino-Szahanka vonal mentén a milicia. De egyébként is heves összecsapások vannak Mariupoltól északkeleti irányba is.




Thursday, February 12, 2015

Kettős tudat vagy tudathasadás?



Gondolom sokaknak feltűnt már, hogy a belföldi és nyugati híradásokban is következetesen csak a lengyel, román, esetleg bolgár NATO fegyverzet telepítéséről esik szó. Magyarország és Szlovákiaesetében ezt nem hangsúlyozzák ki, bár a fegyverzetek és a haderő betelepítése szintén folyamatos, de egészen más okból hallgatnak erről. Előfordulhat, hogy az oroszlán szerelmes lesz a bárányba, és nem fogja megenni, de ha a báránybőrbe is farkas bújt, már más a felállás, főleg a valódi bárányok szempontjából. A nyugati és kelet-európai médiamanipuláció következetesen oroszellenes propagandájába beépített hazugságok és a keleti, Eurázsiai Gazdasági Uniós "előretörés" álcája mögötti "egyezkedés", kísértetiesen hasonlít a 2002-2010 közötti Orbán-Gyurcsány, MSZP-FIDESZ átverés és terelgetés módszereire,. De a politikusok és a médiájuk általi hazugságokat még tetézi a visszaeső világkereskedelem, amiről már korábban is említettem, hogy megtervezett folyamat eredménye és ez az okaEurópa és az USA fizetésképtelenséget előidéző leépítésének is.

Sok szó esik az álbaloldal és az általuk létrehozott álcivil szervezetekről, valamint a
FIDESZ-en belüli "pártszakadásról", de ha egymás mellé és folyományaiként helyezzük el az eseményeket, könnyen átlátható, hogy az álbal -és áljobboldal tevékenysége párhuzamosan az ukrajnai, a szaudi, iraki, török, görög eseményekkel, ugyanazt a célt szolgálja, ahogy a kelet-nyugati kereskedelem csökkentése. Természetesen ez is összefügg a "magyar" minisztériumok 2015-re tervezett vidékre telepítésével. Martonyi már 2001-ben elkotyogta egy repülőgépen megejtett beszélgetésben, hogy Európa "logisztikai központjaBudapesten lesz, mert a "fajtája" szeret dicsekedni. Az ehhez szükséges épületek, lakóparkok elkészültek, és nem "véletlenül" ürítették ki a budapesti, felújított palotákat.Magyarország ugyanis nem háborús területnek kijelölt zóna, bár a lakosság leveréséhez és megfélemlítéséhez, majd tömeges deportálásához szükséges provokációk előidézése mindkét egygazdájú "parlamenti oldal" kiosztott feladata.Orbánék "magánalkotmánya" erre lett kihegyezve. Aki nem olvasta, hibát követ el saját maga és családja, rokonai, barátai ellen...

Hellyel-közzel mindenki tud, vagy könnyen tudomást szerezhet akár a jelenleg fosztogató áljobb, de a korábban, a 
70-30%-os "megegyezéses" lopási előnyt birtokoló MSZP (SZDSZ, MDF) lopási, csalási, gyakran rablási, gyilkosságokkal is megspékelt terroruralmának részleteiről, mivel a dokumentumok jelentős része elérhető az interneten is. Csak az nem lát, aki nem akar látni... de a jelenlegi "felélénkült politikai élet" nem a kormánypárt és a jelentéktelen létszámú ellenzéke - bár hasonló gazdasági háttérbázissal rendelkező MSZP utódszervezetek - érdeme. Főleg nem a demokratikus jogok előtérbe helyezése, mivel ilyenekMagyarországon nem léteztek. Eddigi "halott politikáról" lehet ugyan beszélni, de változásról csak a nyugat, Izrael, az EU és Oroszország kiszolgálásának, és kívánalmainak megnövekedése, felgyorsulása esetében, amihez aszisztál az illegitim bérenckormány és vele szinkronban "álellenzéke" is. Mindkettő tudja, ha megbízóik érdekei szerint jól intézik Magyarország sorsát, megmaradhatnak helytartóknak, de csak vidéken, ott sem tartósan, mert a "központosítás" előbb-utóbb utoléri őket bárhol a világon.
1945. után a szovjet megszállás "ideiglenesen Magyarországon tartózkodó alakulatai" biztosították a bolsevik-zsidó rémuralom katonai hátterét. 1956-ig és utána is, a nyugat szorgalmasan uszított a Szovjetunió ellen, de 1953-ban megmérgezték Sztálint1954-ben megalakult a Bilderberg Group, és aSzovjetunióban Hruscsov, egy ukrán-zsidó foglalta el a főtitkári széket. Sztálinhalálával a New York-i zsidó "világkormány" státuszában is "helyreállt a rend". A "magyar forradalom" már nem volt olyan fontos. A szuezi-válságra hivatkozva megtagadták a segítségnyújtást, de megakadályozták 100 ezer spanyol önkéntes segítségnyújtását is. 1956. úgy jön ide, ahogy a Rákóczi-szabadságharc. I. Lipótaz 1699-es karlócai béke után a magyaroknak alig juttatott szerepet. II. Apafi Mihályt elfogatták és lemondatták az erdélyi fejedelem címéről. Az országot kinevezett kormányzó irányította, hasonlóan a jelenlegi és a jelenlegit megelőző korábbi bérenckormányokhoz. Rákóczi megpróbálta kihasználni a nemzetközi helyzetet, a habsburg ház spanyol ágának kihalását és az ebből következő, előre látható francia-osztrák háborút. A szabadságharcot megelőzően I. Lipót a végvári katonaságot menesztette és szerb határvidéket hozott létre védvonalként, elsősorban a belső lázadás ellen.
Rákóczi már 1701-ben is csak francia segítség ígéretében merte vállalni a szabadságharcot, nemesi támogatás nélkül. A letartóztatott Rákóczit "jezsuiták" szöktették meg Gottfried Lehmann dragonyos kapitány segédletével (a Lehmanés a "Lehmann" között van némi különbség). 1703-után Rákóczinak nem csak azosztrákokkal, de dánokkal, horvátokkal, erdélyi-szászokkal, rácokkal is harcolnia kellett, a vereséget szenvedett franciák segítsége nélkül. 1711-re véget ért a szabadságharc. A "Szatmári-béke" hasonlatos az 1867-es "kiegyezéshez". Ám lényeges megemlíteni, hogy a hazai nemzetiségek közül ruszinok, német polgárok, szlovének, szlovákok, románok, de svédek, lengyelek és franciacsapatok is harcoltak Rákóczi oldalán. Az etnikai felsorolás fontosságára később visszatérek...
Az összes elért "
eredmény", hogy az 1791-es X. törvénycikk biztosította az ország jogi függetlenségét a habsburg-birodalom többi államával szemben, és a helyzet 1848-ig nem is változott. 1848. március 15-én, a párizsi (február 22.) és bécsi(március 13.) forradalom hírére Magyarországon is "kitört" a forradalom, bár a fáma nem beszél arról, hogy a "márciusi ifjaknak" és a hozzájuk csatlakozó tömegnek zsidók adtak fegyvert a kezébe.

A forradalmak hátterében a 
Rothschildok álltak. Az 1848-49-es szabadságharcvégeredményben azzal végződött, hogy a habsburgokat ugyan még kis létszámmal is legyőzték, de Ferenc József 200 ezer orosz katonát kért és kapott I. Miklós cártól, természetesen a Rothschildok hiteleiből fizetve, akikkel vérbefolythatta a felkelést. A szabadságharcban együtt harcoltak a Magyar Független Felelős Nemzeti Kormány zászlajai alatt magyarok, székelyek, románok, ruszinok, németek és még sok más nemzetiség. Akkoriban elsősorban a jobbágyfelszabadításért, a nemzetiségek önállóságáért léptek harcba a magyarok oldalán, de párhuzamot vonva a 2006. október 23-i eseményekkel,Gyurcsány is orosz segítséggel akarta leverni a kiprovokált forradalmat, amelyekhez Orbán biztosította a tömeget. A "módszer1956-ból is ismeretes, amikor Csermanek János, alias Kádár, néhányadmagával, kijelentve, hogy "ők a magyar kormány", behívta az oroszokat. Gyurcsány elvetélt próbálkozása a katonai irányítás bevezetésére, elbukott. Most ugyanezt akarják elérni a másik oldalról, amihez igen nagy létszámú izraeli, NATO, amerikai bérgyilkos és "hivatalos" haderőt, hollandokat, európai csendőrséget és az évek óta itt "tevékenykedő" In-kal Security, IOSA, izraeli érdekeltségű őrző-védő fegyveres szervezetek mellett a TEK-et, Orbán magánhadseregét is mozgósíthatják.

A donbaszi és luhanszki "
példa" olyan "nyalóka" az ördög képében, ami elvárásaik szerint beindíthatja elsősorban a kelet-európai rablókormányok elleni lázadásokat orosz segítséget remélve. Magyarország kiemelt fontosságú, ezért nincs 71 éve újabb megszavazott érvényes alkotmánya, ezért nincs hadserege, és ezért kell egy látszattevékenységet folytató gyarmati helytartó kormány. A "magyarnak nevezett" külpolitika biztosítja, hogy minden környékező utódállam készséggel megtámadja MagyarországotRomániát is beleértve. Ha ezt nem sikerülne elérni, még mindig ott van az Orbánnal 2009. szeptember végén kiegyező Morvai, vagy 2009. október elején kiegyező Vona Jobbikja tartaléknak. Mivel Ukrajnábólkitiltották a "rasszistának", finomabban "radikális jobboldalinak" bélyegzett pártot, Ukrajna felől is átcsoportosítható az ott harcoló, külföldiekből álló bérgyilkos haderő, de mozgósítható a belföldi zsidó és cigány etnikum is.

A helyzet ugyan a felsoroltak szerinti megvilágításban katasztrofálisnak tekinthető, mert sokkal rosszabb, mint amilyen valaha is fenyegette az ország területén élő nemzetet és nemzetiségeket, de az egyre jobban húzódó "
végjáték", és a nép felbosszantásához igénybe vett "kiteregetési eszközök", valamint az alternatív média felvilágosító munkája azok szemét is felnyitja, akik korábban bevarratták.Csak bérgyilkosokból álló magánhadseregekkel nem lehet háborút nyerni. A nemzetiségek közötti ellentétek szítása is csak addig jelent kihasználható lehetőséget, ameddig a kölcsönös konszenzus lehetővé nem teszi a nemzetek közötti közös cél felismerését. A gyakorlat azt mutatja, hogy van közös, mindenki és minden nemzet által elfogadható cél.
Ez pedig a: 
MINDEN EMBERNEK JÁRÓ JOG ELŐTTI KIVÉTEL NÉLKÜLI EGYENLŐSÉG!
Ez utóbbi folyománya a lopott, rabolt vagyonok visszaszerzése, a korrupt hivatalnokok, bírók, maffia-klánokba tömörült politikus, multi, bankár és bűnőző bandák felszámolása és népbíróságok előtti felelősségrevonása, elítélése. A bank -és tőzsderendszer felszámolása, a társadalom szemetének eltávolítása, amelyek minden baj forrásai, azonnal meg kell szüntetni. Szintén a "jog előtti egyenlőség" tudja biztosítani a nemzetek önrendelkezési jogát, a kölcsönös segítségnyújtást az elnyomók felszámolására, mert látni kell, hogy az egykor igazságosnak tartott és kivétel nélkül mindenkire érvényes törvények hogyan veszítették el érvényességüket.

A "
nemzetmentési szerveződések érdeklődés hiányában" saját magukat számolják fel, illetve létre sem tudnak jönni, mert a kirekesztő szerveződések saját magukat zárják el a többi szerveződéssel való szövetség lehetőségétől. Miért támogatná egy családját becsületes munkából eltartani szándékozó sváb, román, szlovák, szlovén, cigány vagy más nemzetiségű, amikor eleve kirekesztik származása miatt. Ha nem érzi magáénak a célkitűzéseket, mert ő nem magyar, mert nem annak született, és saját nemzetiségi jogokat fog követelni a közös érdekek együttes támogatása nélkül. Ezek beígérésével, mindig a történelem folyamán, egymásra uszíthatóvá váltak a nemzetek, nemzetiségek. Aki veszi a fáradságot, és utána keres a szkíta, hun-magyar birodalom hoszú fennállásának ismert okaira, azt találja, hogy a Szent Korona oltalma alatt élő népek lakosságának minden tagja azonos jogokat élvezett és azonos jogi kötelezettségek vonatkoztak rá, kivétel nélkül.
Rákócziék nem tudtak többet ígérni a horvátoknak, szerbeknek, erdélyi szászoknak, mint amit habsburg birodalom megadott a számukra, pedig felkínálhattak volnaállamszövetséget is. Az 1848-49-es szabadságharc sem váltotta bejobbágyfelszabadítási és nemzeti önrendelkezési ígéreteit a "nemesek" kompromisszumképtelensége miatt, amit ki is használtak a habsburgok. 1945-től néhány év alatt felszámolták az előző rendszert, és a bolsevik-zsidó irányítás terrorja - köszönhetően a szovjet tankok "támogatásának" - kiirtotta, vagy hallgatásra kényszerítette az embereket. 1956-ban már megvolt a közös akarat, mert a bolsevik irányítás és kiszolgálói vagy elmenekültek, vagy megkapták azt, ami járt nekik. 56-ban ismételten előkerültek az idegen hadseregek, "véletlenül" megint pont az oroszok vezette SzovjetunióéMagyarország lakossága - ahogy Európa többi népe - sem tanult abból, hogy mit jelent az "oszd meg és uralkodj" egyszerűen megérthető mondanivalója, elve és gyakorlata.

A mára már nyíltan emberiség ellenes tevékenységet folytató "
pénzuralmi képviselők", röviden bűnözők, a világ lakosságának átverésével próbálják átmenteni hatalmukat. Putyin és zsidó oligarchái, vagy a kelet milliárdosai, semmivel sem különbek, mint a nyugati, de bárhol fellelhető, közös érdekek alapján tevékenykedő hasonszőrű társaik. Merkel a BRD-t dobta oda koncként az USA-nak, miközbenIzraeltől a Goldman Sachson át City of Londonig mindenki a vérét szívja a német népnek. A franciáknál Sárközyk, Hollande-szerű hazaárulók vezetik félre az embereket, ahogy a "brit világbirodalom képviselői" is ugyanezt teszik. Az USA-ban Obamba táncol pengeélen, Rothschild és Rockefeller érdekek bábjaként, miközben a hadsereg lázadásától retteg, de országonként felsorolható az összes, politikusnak, befektetőnek, tőkésnek, multiknak, bankoknak nevezett, a kisemberek számára arctalan gazember. A világpolitika olyan színültig telt latrina, amit már régen ki kellett volna szivattyúzni és fertőtleníteni, pedig rendszeres és alapos karbantartás mellett nem bűzlene annyira, és a férgek sem nyüzsögnének benne. Az emberiség mindig kitermel "salakanyagot" de nem szabad, hogy ellepje ez a fekália amikor trágyának még jó...

Közeledik 
Putyin "fekete márciusa", ahogy nemzeti ünnepünk, március 15. is. Ha megérett a helyzet a cionista háttérhatalom számára, jó idő lesz és uszítanak, ha nem, megint havat lapátolhatunk és uszítanak, de lassan kifutnak az időből... Az egész ingatag lábakon álló NWO-s förmedvényt lehúzhatják a WC-n, ha kikerül a világhálóra egy olcsón előállítható és üzemeltethető energiatermelő berendezés, vagy ha az emberek rájönnek, hogy a népesség túlnyomó részének jog előtti egyenlőségéhez csak a kezüket kell kinyújtani, még az utcára sem kell kivonulni, de bármikor jöhet egy "igazi vezető" is, akit nem tudnak befolyásolni, megfélemlíteni, megakadályozni abban, hogy eljusson "igéje" az emberiség embernek nevezhető, vagyis nem vérfertőzött, genetikailag nem hibás részéhez... Valójában már évszázadok óta csak az "arisztokráciának nevezett ingyenélő aljanépnek", a háttérhatalom "pénzembereinek" nevezett telhetetlen és hataloméhes patkányainak, az őket kiszolgáló és részükké válni kívánó politikus férgeknek, a vallási felsőbbrendűséget hirdető fanatikusainak kell a háború. A nép meglenne nélkülük is, csak időben ki kell vágni a "rákos részeket" az emberiség testéből...
A "
miniszter" szó azt jelenti, szolga. A hivatalnokok, "köztisztviselők" nem hatalmat kapnak a néptől, hanem munkát, amit el kell végezniük, ha nem akarnak másból megélni, vagyis képviselni legjobb tudásuk szerint munkáltatójuk, a nép érdekeit. Aki "király" akar lenni, kapja meg izzó vastrónját és lángoló koronáját, mint ahogy magukból kiindulva tették ezt Dózsa Györggyel. "Nagyot akar a szarka, de nem bírja a farka", mert az emberiség átlagos intelligenciahányadosa is növekedik, nem csak a lélekszám...

/
Tulok


Thursday, February 12, 2015


A Nyugat évtizedes propagandával készült az ukrán háborúra




A nyugati sajtó hírei alapján azt gondolhatnánk, az ukrán konfliktus valóban nemrég kezdődött; az események a 2014-es kijevi EuroMajdannal, vagy épp az orosz felkelésekkel indultak meg. A tényleges, látható eseménysorozat valóban akkor kezdődött - csakhogy vannak arra utaló jelek, miszerint Nyugaton hosszas tervezőmunka, és egy teljes, az ukrán háborúra szánt generáció szocializálása előzte meg az ukrán konfliktus tényleges kirobbantását.
Néhány száz évvel ezelőtt, ha érezhetően háború készült, vagy tisztában volt vele az ország, hogy lassan, de biztosan hódító hatalom közeledik, a nép ajkán elkezdődtek a mesegyártások. Amiben a gaz török vagy tatár volt a fő ellenség. Később labanc, vagy maga Napóleon. Ezek a mesék szájról szájra jártak, és készítették fel az embereket a harcra, a hősiességre, a háború nehézségeire. A könyvek és nyomtatás megjelenésével velük együtt megjelentek a háborúkra felkészítő írott propagandaanyagok is. A vélt ellenség népét lealacsonyító írások, könyvek, hangulatkeltések. Ha visszatekintünk az időben, az egyik talán legjellemzőbb a második világháborút megelőző propagandaháború, amely majd 6 évig tartott. A háborús uszítás tehát harceszköz, ami alkalmazkodik a kor színvonalához, és még egy lényeges jellemzője van, igyekszik azokat a személyeket megcélozni, amelyek potenciális résztvevői lehetnek a háborúnak. Iparmágnásokat éppúgy, mint a hadra fogható ifjúságot.
Vitathatatlan, hogy a mai korban ez a mozi és a televízió lenne. Ez igaz volt a hetvenes, vagy nyolcvanas évek háborúira. Mára azonban a televíziót felváltotta a számítógép. Iszonyatos mennyiségű emberhez jut el, és mivel az ember vizuális lény, rendkívül fogékony a látványra, főleg ha az interaktív. Részese az ott történő eseményeknek. Ha ezt összerakjuk, és tudjuk azt, hogy a hadra fogható réteget kell megfogni, akkor megkapjuk a világ legkézenfekvőbb propagandaeszközét, a számítógépes játékokat.
Sorolhatnánk pár játékot, amely alapvetően arra készült az elmúlt tíz évben, hogy a Kelet és Nyugat közti háború kérdését élezze ki. Akár a Battlefield, vagy a COD – MW1-2-3 mind lényegében arról szól, hogyan küzd meg az Egyesült Államok a feltörekvő keleti hatalmakkal, legfőképpen az oroszokkal. Azonban vagy egy játék (Arma2), amely eredetileg egy katonai tréning programnak készült, és átalakított változata lett maga a civil játék. Ebben a játékban a résztvevők egy volt szovjet tagköztársaságban harcolnak az oroszok ellen. A volt tagköztársaságban forradalom tör ki, és a nyugati katonák rendfenntartónak érkeznek. Ezt a lépést az oroszok provokációnak fogják fel maguk ellen, és megjelennek az orosz szabadcsapatok - a játékban milícia néven - majd végül az orosz hadsereg is beavatkozik. A játéknak további érdekességei vannak. A térkép felszíne szinte megszólalásig hasonlít ahhoz a területhez, ahol a háború most zajlik. Egy-egy betű arrébb helyezésével, vagy kicserélésével azonnal megkapjuk Gorlovka, Mikolajvka, Zelenopol, vagy Gorki neveket, amely utóbbi például egy orosz-ukrán határon fekvő település.

Sztarüj Szabar - Krím félsziget. Gorka (Gorki) - létező település Ukrajnában, az orosz határ közelében.
Ha megtekintjük a térképet, vagy belenézünk a játékéba, egyértelműen – valamilyen véletlen okán – éppen olyan környezetet fogunk kapni, mint amilyen a mostani donyecki háborús övezetben található. Lapos, néhol kissé dombos, de jellegzetesen alföld szerű táj, bokrokkal, facsoportokkal övezve. Még maga a fák – lombos és fenyves – összetétele is kísértetiesen hasonlít az eredeti vidékre.
A játékot kár tovább elemezni, sokkal hatásosabb, ha valaki rákeres a képekre az interneten, kezdheti a csodálkozást, főleg ha látott már képeket bőven a donbasszi háborúról. A lényeg azonban az, hogy ezt a játékot immár 5 éve lehet játszani. De ez a második rész, az elsővel már 8 éve játszhatnak. Vagyis kik használták legtöbbet? Az a korosztály, akik most éppen 20-26 évesek, és örömmel állnak be az Ajdar vagy éppen a Donbassz zsoldoscsapatokba Lengyelországból, Csehországból. Aki a játékkal játszott (és itt nem holmi egyszerű játékról beszélünk, ez valóban kiképzési célokra készült) már alapvető „helyismerettel” rendelkezik. Ismeri az épületeket, középületeket, az általános terepadottságokat, ismeri a keleti és főleg az Ukrajnában használt fegyverek sajátosságait, megismerte a rádiózási szokásokat, a kisebb csoportos taktikákat, vagyis egy átfogó alapképzésen már átesett.

Egy templom a "képzeletbeli" tájon... és alább az igazi épület, a volt Ukrajnában.

Nevszkij katedrális, Jalta (Krím-félsziget)

Felül: donyecki táj a játékban. Alább donyecki táj a valóságban:

Szerző: akv 0 hozzászólás
Címkék:




Thursday, February 12, 2015


Obama fenyegetésekkel rendezné az ukrán konfliktust



A német sajtó szerint Barack Obama közvetlen a minszki tárgyalások előtt megfenyegette az orosz államfőt, hogy "Oroszország nagyobb árat kell majd fizessen" azért, ha nem állítja le az állítólagos beavatkozást Ukrajnában. Ez a két elnök közti telefonbeszélgetésen hangzott el, egy nappal azelőtt, hogy megkezdődtek volna a minszki béketárgyalások.
Hídfő.net.ru | Obama
A német Die Zeit információi szerint Obama fenyegetésekkel próbálta "elősegíteni a békefolyamatot", ami magában is ellentmondásos dolog. Az újság szerint Obama azzal fenyegetőzött, hogy az orosz államfő fizeti meg az árát, ha a konfliktust nem rendezik.
A Der Spiegel szintén említette, hogy Obama telefonbeszélgetése során fenyegető hangnemet ütött meg, hatalmas árat helyezett kilátásba azért, ha Oroszország fegyverekkel és pénzzel támogatja a felkelőket. A Die Welt ugyanakkor idézte Ditirij Peskov orosz elnöki szóvivőt, aki elmondta, hogy Moszkva érdeke a békés rendezés, és bármilyen fegyverszállítás csak tovább ront a helyzeten.
Az Egyesült Államok nemrég bejelentette, hogy megkezdi a fegyverszállítást az ukrán kormányerőknek. Az USA már megkezdte az Ukrán Nemzeti Gárda kiképzését és felfegyverzését. A svájci "Blick" újság azonban kiemelte, hogy több európai ország, Németország, az Egyesült Királyság, Ausztria és Svédország ellenzi, hogy az USA beavatkozzon a kelet-európai konfliktusba.

Szerző: akv 0 hozzászólás



Thursday, February 12, 2015

Vasárnaptól “béke” Donbasszban! Ismét csőben Zaharcsenkóék!A csőbehúzás sikerült.Gratulálok a “résztvevőknek”!



Alekszandr Zaharcsenko DNR-elnök az RT orosz televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy nem sokkal ezelőtt aláírták a nehéztüzérségi fegyverrendszerek és fegyverek visszavonásáról szóló megállapodást.
megállapodás
A megállapodás
Ennek értelmében a Donbasszban harcoló felek 50-140 km. távolságra vonják vissza a szóban forgó tüzérségi technikát. (Hogy ez a gyakorlatban kire milyen kötelezettséget ró?-még nem tudni.)
Zaharcsenko elmondta, hogy ezt a megállapodást a két Népköztársaság csak azért írta alá, mert annak betartatására Oroszország, Franciaország és Németország garanciát vállalt.
Vlagyimir Putyin ugyanakkor bejelentette: vasárnaptól fegyvernyugvásnak KELL LENNIE Donbasszban!
https://balrad.wordpress.com/2015/02/12/vasarnaptol-beke-donbasszban/



Putyin: Kijev hibájából nem lehetséges a háború megállítása

Vlagyimir Putyin orosz államfő a Minszkben rendezett találkozót követően nyilatkozott a négyoldalú tárgyalás eredményeiről. Elmondása szerint megállapodás született egy újabb tűzszünetről, ami február 15-én kezdődik meg, emellett az ukrán fél köteles kivonni a nehézfegyverzetet a konfliktuszónából. Putyin azonban annyival összegezte a tárgyalás eredményeit, hogy a konfliktus fő kérdéséről továbbra sincs megállapodás.
Több mint 15 órán át tartottak a tárgyalások, amin az érintett felek közül gyakorlatilag egyedül az ukrán fél képviseltette magát. A francia és német államfő a tárgyalássorozatban részvétellel közvetett módon elismeri, hogy a nyugati országoknak köze van az ukrán konfliktushoz, miközben nem az Ukrajnából kiszakadó köztársaságok demokratikusan megválasztott kormányával tárgyalnak, hanem az orosz államfővel akarnak beszélni a konfliktus rendezéséről, főként abból a célból, hogy a közvélemény úgy lássa, a Donbassz régióban zajló harcokról nem a harcoló alakulatok döntenek, hanem Moszkva. Az orosz államfő azonban érdekelt a tárgyalássorozatban részvételben, mert az ukrán konfliktus során a NATO nehézfegyverzetei egyre közelebb érnek az orosz határhoz. Putyin elmondása szerint döntés született a nehézfegyverzetek kivonásáról, de a legfontosabb kérdésről nem született megállapodás, azaz Kijev továbbra sem azzal tárgyal, aki a konfliktusban ténylegesen a másik fél, hanem idegen országokkal egyztetve akarja rendezni a korábbi Ukrajna belső konfliktusát.
Hídfő.net.ru | Minszk tárgyalás
Putyin egyértelműen Kijev rovására írja a tárgyalássorozat sikertelenségét, mivel az ukrán államfő elutasítja annak lehetőségét, hogy a másik féllel közvetlen párbeszédet kezdjen. "Hogy miért tartott ilyen sokáig a tárgyalás, véleményem szerint annak a ténynek köszönhető, hogy a kijevi hatóságok továbbra sem hajlandók közvetlen tárgyalást kezdeni a Donyecki és Luganszki Népi Köztársasággal" - mondta Putyin az újságíróknak, közvetetten elismerve ezzel, hogy Moszkva nem kelet-Ukrajnáról beszél, hanem Donyecki és Luganszki Népi Köztársaságról, vagyis Ukrajnától független országokról.
"Annak ellenére, hogy nem ismerik el őket, a realitásokból kell kiindulni, és ha hosszú távú megállapodást akarnak, közvetlen kapcsolatot kell teremteniük" - mondta Putyin a kijevi hatóságok állásfoglalására vonatkozóan.
A tárgyaláson ugyan megállapodás született a nehézfegyverzetek kivonásáról és egy újabb tűzszünetről, nem árt megemlíteni, hogy korábban is volt már megállapodás a kivonásról, és a tűzszünetről is. Kijev a korábbi megállapodást sem tartotta be, és a nehézfegyverzetet nem vonták vissza, hanem tovább ágyúzták a lakott településeket a Donyeck régióban. A tűzszünet se tartott sokáig, mivel nem tényleges frontvonal van, hanem számos településen zajlanak helységharcok, és egyik fél sem fogja feladni a félig ellenőrzés alatt tartott településeket, akkor sem, ha arról három másik ország valamiféle papírt ír alá.
Korábban a Donyecki Népi Köztársaság elnöke, Alexander Zaharcsenko arról számolt be, hogy Kijev nem elkötelezett a békés rendezés mellett, mert miközben ők teljes jogkörrel felhatalmazott küldötteket delegáltak a megbeszélt találkozóra, Kijev tényleges felhatalmazással nem rendelkező személyeket küldött tárgyalni, és a tárgyalási folyamat gyakorlatilag amiatt akadtak el, mert Kijev nem küldött a megfelelő felhatalmazással rendelkező delegációt a közvetlen tárgyalásokra.



Aláírások Valcman wc-papírjára

A minszki megállapodás valami “nem kerekre” sikeredhetett. Legalábbis erre lehet következtetni Zaharcsenko nyilatkozatából, amit az “Interfax” hírügynökségnek adott.
havar
Zaharcsenko ugyanis a következőket mondta: “Amennyiben a mostani megállapodások bármely elemét Kijev megsérti, részünkről nem lesz több tárgyalgatás!”
Márpedig az eddigi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy amint egy megállapodást követően a kijevi junta ki tudta húzni a nyaklát a hurokból, azonnal rárontott Donbasszra-minden addigit felülmúló gazember módon.
Nyilvánvaló, hogy ennek a megállapodásnak a kijevi elfogadása is kizárólag ilyen a célt szolgál, és ebből béke nem lesz.
Nyalókakirály melldöngető kijelentése, miszerint helyre kell állítani Kijev jogkörét a TELJES OROSZ-UKRÁN HATÁRSZAKASZ ellenőrzése felett a ma aláírt megállapodás értelmében, az Oroszország és Donbassz diplomáciai vereségeként, meghátrálásként értelmezendő!
Nyilvánvaló, hogy a megállapodásban foglaltak csupán teoretikus jelentőségűek, hiszen a fegyvernyugvás csak addig fog tartani, amíg a kijevi junta kimenekíti martalócbandáit szorult helyzetükből.
Ez a megállapodás rendkívül sötét jövőt jelent Donbassz-de Oroszország számára is. Nem láthatunk bele a latorszövetséggel tárgyló orosz elnök lapjaiba. Bele pedig végképp nem szólhatunk a dolgaiba, viszont úgy látjuk: Kár volt Donbassznak az eddigi harcért! Közel hatezer donbasszi civil haláláért, és mintegy háromezer népfelkelő elestéért! Kár Donbassz lerombolásáért!
Fölöslegesen haltak meg!

https://balrad.wordpress.com/2015/02/12/alairasok-valcman-wc-papirjara/
Szerző: akv 0 hozzászólás





Thursday, February 12, 2015


Megint Orbán vejére mosolyog a szerencse




Készül a boltok vasárnapi zárva tartásának részletszabályozása. A rendelet több új kivételt is behoz, a kertészetek és Tüzép-telepek mellett például nyitva maradhatnak a kikötőkben üzemelő boltok. Utóbbi nyertese Orbán Viktor veje, aki most vette meg a keszthelyi kikötőt.
kiköt
Jókorát ugrik az Orbán Viktor miniszterelnök veje, Tiborcz István és társai által nemrég jutányos áron megszerzett keszthelyi kikötő értéke, ha Tiborcz apósa, a kormányfő is rábólint a lapunk birtokába jutott, a vasárnapi zárva tartás feltételeit részletező rendelettervezetre. A rövidesen a kormány elé kerülő javaslatban külön kiemelik, hogy a személykikötőkben lévő élelmiszerboltok ezentúl is nyitva tarthatnak vasárnaponként.
Méghozzá minden olyan egyéb megkötés nélkül, amely a többi, a rendelettervezetben még szereplő kivételekre vonatkozik. Így a most kiszivárgott javaslat szerint kinyithatnak majd vasárnap a kertészetek és az építőanyag-szakboltok, kis Tüzép-telepek, valamint a főszezonban a nagy tavak, így a Balaton, a Tisza- és a Velencei-tó mellett fekvő települések boltjai is. A kikötőkben álló üzletekkel szemben azonban ezek a boltok, telepek csak akkor működhetnek vasárnap, ha az üzletben olyan dolgozik, aki legalább 20 százalékos tulajdonosa a vállalkozásnak.
A törvény szerint megszorítás nélkül hétvégén is nyitva tartó személykikötőnek számít a hajóállomás, illetve a kiépített partfalú kikötő – azaz ebbe a kategóriába esik bele Tiborczék keszthelyi jachtkikötője is. Egy ilyen helyen így elvileg bárki bármekkora üzlettel is nyitva lehet majd vasárnap – már amennyiben a helyi beépítési rendelkezések lehetővé teszik, hogy a vízpartra kiskereskedelmi létesítményt húzzanak fel.
Ha a keszthelyi önkormányzat a továbbiakban is hasonlóan rugalmasan áll hozzá Tiborczék elképzeléseihez, mint eddig, és engedélyt ad kiskereskedelmi beruházásra, úgy a kormányrendelet elfogadásával máris hatalmasat nyer a kormányfő veje és üzlettársai. Az amúgy is jutányos áron megszerzett, 7600 négyzetméteren, lényegében Keszthely központi részén elhelyezkedő kikötőjük értéke ugyanis ugrásszerűen megnő, ha arra vasárnap is nyitva tartó kiskereskedelmi egységet is fel lehet húzni.
A rendelettervezetben szereplő javaslat azért is furcsa, mert a vasárnapi zárva tartást szabályozó, tavaly elfogadott törvény már tételesen nevesítette azokat a közforgalmi csomópontokat – buszpályaudvarok, vasútállomások, repülőterek –, ahol nyitva maradhatnak az élelmiszerüzletek. A törvényalkotók azonban akkor még nem érezték szükségesnek, hogy ebbe a körbe belevegyék a személykikötőket is.
A módosítás azért is talányos, mivel a kikötők környékén működő jellemzően kisboltok eddig is mentesülhettek: a zárva tartásról szóló törvény szerint március után is nyitva tarthatnak a 200 négyzetméternél kisebb alapterületű, családi vállalkozásban működő közértek.
Az Országgyűlés tavaly december közepén fogadta el a vasárnapi zárva tartásról szóló jogszabályt, míg Tiborczék az Átlátszó. hu-ra feltöltött szerződés tanúsága szerint december 10-én írták alá a keszthelyi önkormányzattal a szerződésüket. A kikötőt üzemeltető, 22,8 millió forintos adóssággal terhelt önkormányzati cégért hétmillió forintot adtak, míg – élve a társasággal együtt megszerzett vételi opcióval – nettó 330 millió forintért megvásárolták az épületeket és az eszközöket a tulajdonostól, a Balatoni Hajózási Zrt.-től.
A 2004-ben épült, kétszáz hajó, húsz csónak befogadására alkalmas kikötőhöz 221 négyzetméteres fürdőház, 192 négyzetméteres recepció és egy 102 négyzetméteres „snack bár” is tartozik. Maga az ingatlan ugyanakkor önkormányzati tulajdonban maradt. Tiborczék 15 éven keresztül összesen nettó 53,9 millió forint bérleti, illetve földhasználati díjat fizetnek a területért.
(
Batka Zoltán)
Szerző: akv 0 hozzászólás
Címkék:



Thursday, February 12, 2015


Donbasszban nem ceruzákat tördeltek az éjjel!


buszokDonbasszban legalább olyan feszült volt a hangulat mára virradóan, mint Minszkben. Csak amíg a belorusz fővárosban Putyin elnök a tárgyalóasztalnál ceruzatöréssel hozta a frászt “tárgyalópartnereire”-addig Donbasszban a népköztársasági erők inkább a fajbetörésben jeleskedtek. Azt meg a valcmanisták bánták.
Míg Liszenkoék Kijevben azt bizonygatták alattvalóiknak és a világnak, hogy nem is létezik a gyebalcevoi katlan, ebben a nem is létező katlanban Edurd Baszurin DNR-katonai szóvivő éjféli bejelentése szerint még minimum hétezer lator zsúfolódott össze egyre nagyobb rettegésben.Ma reggelre viszont fogyatkozott a rettegők tábora estéhez képest. A szerencsésebbek a milicia fogságába estek, míg a póruljártak fűbe haraptak. Nagyjából ötvenre taksálják a mára virradó éjszaka “katlani” latoregyedveszteségét.
Ezek a martalócok (Булавино)Bulavino, (Красный Пахарь)Krasznyij Pahar és (Грозный)Groznij térségében szenvedtek álmatlanságban, és szánták rá magukat éjszakai sétára.
(Станицa Луганскa)Sztanyica Luhanszka környékén is voltak apróbb összecsapások az éjszaka folyamán. Ezek délelőtt is folytatódnak.
Ezeket az eseményeket leszámítva viszonylagos nyugalom honolt a frontokon.
Persze a városok azok a valcmanista latortüzérségnek “hála”-korántsem voltak ennyire csendesek. Kiváltképp Donyeck és Gorlovka volt hangos a tüzérségi gránátok robbanásaitól, de Pervomajszk romjai között is sűrűn robbantak a latorgránátok. Donyeckben a 20. számú klinikát érte belövés. Négy civil halt bele. Gorlovkában ugyancsak négy helyi lakos vesztette életét a tüzérterrorban.
https://balrad.wordpress.com/2015/02/12/donbasszban-nem-ceruzakat-tordeltek-az-ejjel/
Szerző: akv 0 hozzászólás


Szerencsétlen Ukrán népnek el kell viselnie a zsidó terrort, amíg végül kiűzik őket egész Ukrajnából , úgy , hogy lekozmált a Kazár birodalomról szőtt cionista terv .



Thursday, February 12, 2015


A tomboló antiszemitizmus ellen: Herzl Tivadar, Izrael és a cionizmus történetét oktató tankönyvet mutattak be Budapesten



Budapesten a Herzl Központban bemutatták Herzl Tivadar, Izrael Állam és a cionizmus történetét oktató kézikönyvet. A magyarországi "nem zsidó" középiskolások oktatására szánt kiadvány a magyar kormány, a Cionista Világszervezet és a magyarországi zsidó közösség közös kezdeményezésének eredményeként jelenhetett meg.

A tankönyvvel a kezdeményezők szeretnék elmélyíteni a Magyarország és Izrael közötti kapcsolatot, illetve fölszámolni a "tomboló antiszemitizmust" - írja az izraeli Má'árív című napilap.

Natan Saranszkij, a Zsidó Ügynökség elnöke és Gusti Jehosua Braverman a Herzl Központ 2013-as megnyitóján

A kézikönyvet kimondottan a "nem zsidó" diákok számára írták, s amelyből a pedagógusok a magyarországi középiskolákban a cionizmus lényegéről, a zsidó állam történetéről és a Budapesten született, felnőtt Herzl Tivadarnak, a politikai cionizmus megteremtőjének életéről taníthatnak. Gusti Jehosuá Braverman (hölgyről van szó - H. J.), a Cionista Világszervezet egyik vezetője a Má'árívnak Budapesten elmondta: "Az egész világon tombol az antiszemitizmus, ezért nagy jelentősége van az oktatásnak, mert az Izraellel és a cionizmussal kapcsolatos tudatlanság félelmet, az pedig gyűlöletet és végül erőszakos cselekedeteket idéz elő", vélekedett a cionista vezető.

Braverman az izraeli lapnak azt is elmondta: "A most kiadott tankönyv kimondottan a magyar ifjúságnak íródott, a saját nyelvén tanítja Izrael és a cionizmus megalapítójának, Binjámin Zeév Herzlnek a történetét", vélededett a cionista vezető, majd kifejezte azon reményét, hogy a magyar kormány által is támogatott oktatási projekttel sikerül majd fölszámolni az antiszemitizmust, illetve közelíteni egymáshoz Magyarországot és Izraelt.

Amint azt már többször is kifejtettük, de ismét fölhívjuk rá a Magyarországon tevékenykedő cionista aktivisták szíves figyelmét: Herzl Tivadar a XIX. század végén nem azért hozta létre a politikai cinizmust, hogy annak terjesztői a gazdanépek okításával, "tomboló antiszemitizmusával", pártpolitikai és kulturális életével foglalkozzanak, hanem azért, hogy a diaszpórában élő zsidókat fölkészítsék, majd bevándoroltassák az Ígéret földjére. Persze idézhetnénk a XX. század egyik ismert zsidó, ám nem cionista írójának a véleményét is, amely szerint Magyarországon cionizmussal foglalkozni olyan reménytelen ügy, mintha valaki Mekkában sertéshús-készítményeket árusító üzletet kívánna nyitni.
H. J. - Kuruc.info

Rétvári Bence (jobbról az első), Ilán Mor (középütt)

Frissítés: A középiskolai tanároknak szánt cionizmust és Izrael történelmét tanító könyv bemutatóján a fentebb fölsoroltakon kívül jelen volt még Ilán Mor, a zsidó állam budapesti nagykövete és Rétvári Bence, a Nemzeti Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára (aki nemrégiben Jeruzsálemben a zsidók segítségét kérte a Kuruc.info elnémításához - H. J.) - írja az 'Áruc 7 héber hírportál.H. J. - Kuruc.info

Kapcsolódó:
Rétvári szerint a munka az egyetlen kiút a szegénységből
A munka szabaddá tesz!
Balog államtitkára Tel-Avivban csalogatja hazánkba a zsidókat: "szeretnénk, ha minél több izraeli fiatal jönne"



"Amely országban a zsidók megszaporodnak, az vagyoni végromlás szélén áll, az adózó nép szegénységének veszedelmesebb forrása nem lehet, mint a zsidók szemlátomást való szaporodása."
Kölcsey Ferenc
Szerző: akv 0 hozzászólás
Címkék:




Thursday, February 12, 2015


Ceruzatörős hangulat Minszkben (Szombathelyi testvéreim ti is kaptok robbantást, ha el nem tüntetitek azokat amik miatt fogjátok kapni, ha tényleg ez az álmom jelentése)



Minszkben pattanásig feszült légkörben üléseznek a Donbassz (és némi túlzással a világ) jövőjéről Oroszország, Németország, Franciaország és Maradék-Ukrajna államfői. A tárgyalóasztal mellől hiányzik minden rossz okozója, a lator USA.Információink szerint rendkívül feszült, ideges hangulatú a megbeszélés, amelyre ráborul minden baj legfőbb oka, az USA akarnokságának árnyéka.Hajnalra patthelyzet alakult ki. Éjjel kettőkor Nyalókakirály kíséretének egy tagja Valerij Csalij eléggé lelombozódva pötyögte Fb-profiljára, hogy “nehéz az élet”-mert Putyin elnök kitart Oroszország álláspontja mellett. (Hogy ez mi lehet konkrétan?-senki nem tudja. Ám a közelmúltból vannak ismereteink, és ha ezek mellett tart ki Oroszország elnöke, akkor csak azt üzenhetjük neki: KITARTÁS ELNÖK ÚR!)Kijev retteg! Nyalókakirály nagyon szeretne megállapodást, mint ahogyan kitartói is. A Merkel-Hollande ravaszdipárosnak is van oka az izgalomra az orosz elnök állhatatossága miatt. Jellemző a hangulatra, hogy Vlagyimir Putyin a tárgyalások alatt dühében vagy más okból-eltört egy ceruzát. Bízzunk abban , hogy “pálcát tört” a latorszövetség fölött!
cerka
A belorusz fővárosban tartózkodik a két donbasszi Népköztársaság vezetője is. Alekszandr Zaharcsenko és Igor Plotnyickij készek arra, hogy egy megállapodás esetén azonnal kiadják fegyveres erőiknek a tűzszüneti parancsot.
Az alábbi képek tegnap készültek a lengyel-ukrán határ lengyel oldalán. “Békeszándék” a’la NATO Minszk előtt!

határ



Szerző: akv 0 hozzászólás
Címkék:



Wednesday, February 11, 2015


A nyugati olajcégek csökkentik a kitermelést



A Wall Street Journal szerdai jelentése szerint az amerikai cégek által működtetett olajkutak száma több mint 28%-kal csökkent 2014 júniusához képest. Az amerikai vállalatok csökkentik az olajkitermelést az olaj világkereskedelmi árának csökkenése miatt. A Drillinginfo elemzőcég szerint a jelentős visszaesés ellenére azonban csak 8,5%-al kevesebb az újonnan kitermelt olaj mennyisége. Tavaly nyár óta majdnem 50%-al estek vissza az olajárak, a palaolaj termelők pedig minden eddiginél gyorsabban reagálnak az árak csökkenésére. Az újság szerint ez a trend a termelés további visszaeséséhez és az olajárak korrekciójához vezethet. A Rice University tanulmánya szerint eközben egyes amerikai tagállamok tovább fokozzák a kitermelést, többek között Texasban növekszik az aktív olajkutak száma.
Hídfő.net.ru | Olajkút
Az olaj világkereskedelmi ára amiatt zuhant le, mert a nagyobb kőolajexportőr országok tartósan fokozták a kitermelést. 2014 márciusában Barack Obama Szaúd-Arábiába látogatott, ahol az azóta már halott szaúdi uralkodót "meggyőzte" arról, hogy működjön együtt az olajárak leütésében. Washingtonnak amiatt érdeke az olaj világpiaci árának tartós alacsonyan tartása, mert ezzel megfosztja bevétele egy részétől az orosz állami költségvetést. Az amerikaiak ezzel akarják olyan intézkedések meghozatalára kényszeríteni az orosz kormányt, ami aláásná a kormány népszerűségét és így ideális közeget teremtene a külföldről szervezett kormányellenes tüntetéseknek. Emellett további olyan országokra is csapást mér az olajárak alacsonyan tartása, melyekre az amerikai kormány ki akarja terjeszteni befolyását, pl. Venezuela és több dél-amerikai ország, melyek állami költségvetésében jelentős tétel az olajbevétel.
Az olajárak tartósan alacsonyan tartása azonban nem kivitelezhető. Az észak-amerikai olajtartalékok tekintélyes része olyan mélységben található, ami miatt költségesebb a kitermelés, mint a világ más részein. A főbb amerikai olajmezők kitermelése 90 dolláros ár alatt már nem jövedelmező, így a nyugati vállalatok egy része csökkenteni fogja a kitermelést, ha a kormány továbbra is az árak mesterséges leütésére törekszik.
Szerző: akv 0 hozzászólás
Címkék:
A szaudiak meg növelni akarták , hát ezért lett halozz a király .




Wednesday, February 11, 2015


Irán még idén csatlakozhat a Sanghaji Együttműködési Szervezethez


Hídfő.net.ru | Sanghaj Együttműködési Szervezet

Még idén megkezdődhet India, Pakisztán és Irán csatlakozási folyamata a Sanghaji Együttműködési Szervezethez, ami jelentősen növelheti mozgásterüket a globális politikában. Andrej Denisov orosz nagykövet a Sanghaji Együttműködési Szervezet vezetőinek találkozóját követő sajtótájékoztatón tegnap kijelentette, hogy a csatlakozási folyamat meggyorsítható, de ehhez bizonyos politikai reformokat kell végrehajtaniuk a csatlakozó országoknak.
Irán, Pakisztán és India már hivatalosan is benyújtották a csatlakozási kérvényt, emellett megfigyelői státusz megszerzésére törekszik a Maldiv Köztársaság, Nepál, Szíria, Örményország, Azerbajdzsán és több más ország. A szervezet következő csúcstalálkozóját július 8-10 közt tartják, akkor már sor kerülhet az iráni csatlakozás véglegesítésére.
A szervezet tavaly szeptemberben határozott arról, hogy közös erővel lépnek fel a terrorizmus és extrémizmus ellen, ennek koordinálását pedig Oroszország végzi. A Sanghaji Együttműködési Szervezet tagállamaiban terrorista szervezetként vannak nyilvántartva többek között olyan csoportok, melyeket az Egyesült Államok és más nyugati országok a "demokratizálódási folyamat" részeként aktívan támogatnak. A Sanghaj Együttműködési Szervezet Eurázsia mintegy kétharmadát foglalja magában, több mint 1,5 milliárd embert, a Föld lakosságának egynegyedét.
Szerző: akv 0 hozzászólás
Címkék:




Tuesday, February 10, 2015


Moszkvába megy a görög külügyminiszter



Nikosz Kociasz görög külügyminiszter február 11-én, szerdán Moszkvába érkezik, ahol Szergej Lavrovval, Oroszország külügyminiszterével tárgyal majd. A találkozó hírét a mai nap folyamán Oroszország athéni nagykövetsége hozta nyilvánosságra, majd a görög külügyminisztérium is megerősítette.
Hídfő.net.ru | Görög külügyminiszter
A találkozó pontos célját nem részletezték, de a közelmúlt történéseiből valószínűsíthető, hogy a görögök azért mennek Moszkvába, amiből otthon hiány van: pénzért.
Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter január 30-án jelentette be, Oroszország készen áll arra, hogy pénzügyi segítséget adjon az újonnan megválasztott görög kormánynak, ha az gazdasági offenzíva alá kerül, amiért nem fogadta el a hazai érdekkel is összeegyeztethetetlen oroszellenes szankciókat.
Görögország emellett tagországa lesz egy új energiaprojektnek, ami az orosz gázmezőkről Törökországon, Görögországon és hazánkon át szállít majd gázt az Európai Unióba. A Gazprom vezérigazgatója szerint az Európai Unió a jövőben kizárólag Törökországon keresztül juthat majd földgázhoz. Ennek jegyében Moszkva kivonult a Déli Áramlat projektből, majd kiszivárogtak információk arra vonatkozóan, hogy leáll az Északi Áramlat bővítése, és a projektet a jövőben teljes egészében leállíthatják.
Szerző: akv 0 hozzászólás
Címkék:




uesday, February 10, 2015


Egyiptom szabadkereskedelmi megállapodást írt alá az Eurázsiai Gazdasági Unióval



Egyiptom szabadkereskedelmi megállapodást írt alá az Eurázsiai Gazdasági Unióval - ezt kedden Vlagyimir Putyin orosz államfő és Abdel Fatah Sziszi egyiptomi elnök jelentette be egy közös sajtótájékoztató alkalmából.
Hídfő.net.ru | Putyin Egyiptom
Az Eurázsiai Gazdasági Unió a továbbiakban vámkorlátozások nélkül juthat hozzá az egyiptomi termékekhez, így ellensúlyozván, hogy az európai országok egy része Washington szankcióháborúja miatt már nem tud hozzáférni az eurázsiai piachoz. Az Egyiptom és Oroszország közti forgalom éves összértéke tavaly több mint 4,5 milliárd dollár volt, amit idén várhatóan többszörösére növelnek, és a vámunió más tagjai - Belorusszia, Kazahsztán, Örményország - szintén könnyebben hozzájuthatnak az egyiptomi termékekhez.
Az Eurázsiai Gazdasági Uniót 2014 májusában alapította Oroszország, Belorusszia és Kazahsztán. Örményország októberben csatlakozott a szövetséghez, aminek idén január 1-től teljes jogú tagjává vált. Kirgizisztán csatlakozási folyamata jelenleg zajlik. Az Eurázsiai Gazdasági Unió a közeljövőben energetikai nagyhatalommá lép elő, a csatlakozó országok kezdeti projektként tekintélyes beruházásokat valósíthatnak meg uniós forrásból. Miközben az Európai Unió az újonnan csatlakozó tagállamokat egy a hazai ipar leépítését előíró kvótarendszerrel várja, az új szövetségi rendszerben ennek ellenkezője történik. Vlagyimir Putyin a nemrég lezajlott találkozón felajánlotta Oroszország teljes körű segítségnyújtását az első egyiptomi atomerőmű megépítéséhez. "Ha a megállapodást véglegesítettük, nem csak segítünk megépíteni egy atomerőművet, de segítünk Egyiptom számára létrehozni a teljes hazai atomipart, beleértve a szakemberképzést és a tudományos kutatásokban nyújtott segítséget is."
Egyiptom az ország egy északi területén építi meg az első atomerőművet, ami további bővítésig 1000 és 1200 megawatt közti kapacitással fog üzemelni. A két vezető emellett megtárgyalta a térségi konfliktusok közös rendezési tervét is, ami magában foglalja az izraeli-palesztin konfliktus rendezését a palesztin állam megalapításával, melynek központja Kelet-Jeruzsálem lesz. Az egyiptomi elnök közleménye szerint megállapodás született Líbia és Irak területi egységének megőrzéséről is, amiben Oroszország és Egyiptom a jövőben együttműködik.
Szerző: akv 




Tuesday, February 10, 2015


Lavinát indítanak a görögök?




A görög pénzügyminiszter, Janisz Varufakisz vasárnap arra figyelmeztetett, hogy országa kilépése az eurózónából a „kártyavár” összeomlását okozná. „Görögország eurozónából való kilépése nem szerepel a terveink közt, egyszerűen azért, mert úgy gondoljuk, ez olyan, mintha kártyavárat építenénk. Ha kivesszük a görögök kártyáját, a vár összeomlik”.
Hídfő.net.ru | Janisz Varufakisz
Varufakisz az olasz RAI tévétársaság adásában nyilatkozva összehasonlította országa gazdasági helyzetét Olaszországéval, mondván, hogy római tisztviselők támogatják a görög álláspontot az államadósság leépítéséről, de tartanak ennek felvállalásától Németország esetleges ellenséges fellépése miatt.
Az összehasonlítás gyors reakciót váltott ki Olaszországban; a pénzügyminiszter, Pier Carlo Padoan helytelennek titulálta a megjegyzéseket, hozzátéve, hogy országa képes kezelni adósságait a pénzügyi rendszerben hozott reformok által. „A félelem fellege lebegett Európa fölött az utóbbi években. Rosszabbá váltunk, mint az egykori Szovjetunió.” - írta Padoan egy Twitter üzenetben vasárnap.
Varufakisz azt is elmondta, Olaszország lehet az adósságválság következő áldozata, mert az ország hatalmas adóssága fenntarthatatlan. Szerinte Rómának érvényesítenie kellene azon szándékát, miszerint az ország tartozásai újratárgyalását kérné az EU-tól, amire Görögország új kormánya is ígéretet tett, vezető uniós tisztviselők tiltakozása ellenére. Olaszország jelenlegi adóssága az ország GDP-jének több, mint 130 százaléka, Görögország 175 százalékához képest.
Az újonnan megválasztott, a megszorítási politikát elvető görög kormány többek között azzal a választási ígérettel jutott hatalomra, hogy újratárgyalják a mostanra több mint 240 milliárd eurós EU-IMF mentőcsomag részleteinek törlesztését, amivel eltörölhetik az ország adósságának több mint felét.
Szerző: akv 0 hozzászólás
Címkék:


uesday, February 10, 2015

Eddig 101-en fagytak meg ezen a télen



Többségük a fűtetlen otthonában halt meg.

Tavaly október elejétől ez év február ötödikéig 101 ember lelte halálát kihűlés miatt Magyarországon – írta összesítésében a Magyar Szociális Fórum.
Az eddigi legfiatalabb áldozat 36 éves volt, a legidősebb pedig 92. Többségbe kerültek azok, akik nem az utcán, hanem a saját fűtetlen otthonukba hunytak el – ők 39-en vannak. 38-an a szabad ég alatt haltak meg, 24-en pedig kórházba szállítás közben vagy a kórházban távoztak az élők sorából.
A Magyar Szociális Fórum arra hívja fel a figyelmet, hogy fokozottan figyeljenek egymásra az emberek – a bajba jutottak megsegítésével, törődéssel, szolidaritással életeket lehet megmenteni.
(MSZF)
Szerző: akv 0 hozz



Tuesday, February 10, 2015

676 millió forint állami támogatást söpörtek be tavaly Lázár János nagybátyjának cégei


Földalapú támogatás, tejtámogatás, korszerűsítésre szánt támogatás, szerkezetátalakítási támogatás – ezeken a címeken folytak be az állami támogatások Gyapjas Károly cégeihez tavaly.
Ha megnézzük a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal vonatkozó adatait, kiderül: bőségesen kaptak állami támogatásokat a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Lázár János nagybátyjának, Gyapjas Károlynak a hódmezővásárhelyi érdekeltségei.
Gyapjas Károly nevét az országos nyilvánosság tavaly januárban ismerhette meg, amikor a hvg.hu ezt írta: „Több mint 1300 hektár állami földet nyert a hódmezővásárhelyi Gorzsai Mezőgazdasági Zrt., melynek a legnagyobb tulajdonosa Lázár János anyai nagybátyja. A cég, valamint az ellenőrzése alá tartozó korlátolt felelősségű társaságok az állami földbérletpályázatokon eddig 27 pályázatot nyertek.”
A Gorzsai Mezőgazdasági Zrt.-nek több más érdekeltsége is van – ez szintén kiderült az idézett cikkből. Ilyen például a Gorzsai Takarmánytermelő Kft., amely 804 hektár föld bérletét kapta meg 10 pályázaton.
Az említett cégek egy címre vannak bejegyezve, és 2014. január elsejétől 2014. december 31-ig az mvh.gov.hu adatai szerint mintegy 676 millió forint állami agrártámogatáshoz jutottak.
Íme a kimutatás:
false
false
Azaz a Gorzsai Mezőgazdasági Zrt. kapott területalapú, szerkezetátalakítási és különböző jogcímek alatt, több tej-, illetve állattartó telepek korszerűsítésére vonatkozó támogatást is. Összesen valamivel több mint 551 millió forintot. Az opten.hu adatai szerint a cég egyedüli részvényese Gyapjas Károly. A cég 2011-ben 315 millió, 2012-ben 157 millió, míg 2013-ban 210 millió forint üzemi eredményt produkált.
false
A Gorzsai Takarmánytermelő Kft. pedig három tételben összesen 125,8 millió forintot kapott tavaly. A cég tulajdonosa a Gorzsai Mezőgazdasági Zrt.
A két összeg együtt meghaladja a 676 millió forintot is, ami már tekintélyes összegű állami támogatásnak mondható. Az összeg természetesen nem vethető össze a Mezort-csoport, a Csányi- vagy a Leisztinger-érdekeltségek támogatásaival, de a 2013-as adatokat nézve Gyapjas cége ezzel az eredménnyel akár felkerülhetett volna a legjobban támogatott 30 cég listájára. Vagy legalábbis annak közelében járt volna a K-Monitor tavalyi listája szerint.
Így reagált Lázár
Amikor tavaly január elején kiderült, hogy a Gorzsai Mezőgazdasági Zrt. az állami földpályázaton jelentős számú földterületet szerzett, Lázár János azzal érvelt, hogy a cég csupán azokat a birtokokat nyerte el, amelyeken korábban is gazdálkodott, nagybátyja pedig kiváló mezőgazdasági szakember. A miniszter egyértelművé tette: neki nincs köze a nyertes pályázathoz semmilyen formában. Még 2013-ban Fazekas Sándor a március 15-i nemzeti ünnepen a Magyar Érdemrend tiszti keresztje kitüntetéssel jutalmazta Gyapjas Károlyt a minőségi magyar fűszerpaprika termesztése érdekében végzett több évtizedes szakmai munkájáért.
Gyapjas Károly jobbra, Fazekas Sándor balra
(
magyarnarancs)
Szerző: akv 0 hozzászólás
Címkék:

Bambák ti meg haljatok éhhen , és fagyjatok halálra , mert így több jut nékünk.
Véletlenül nincs benzinesüvegetek , ide dobhattok mindjárt 100 – at .








Monday, February 9, 2015



A romák között is divat lett Simicska nagy jelzője



Az Országos Roma Önkormányzat székházában felirat hirdette: „Flóri is egy g..i!!!” Áll a bál, a testület egyik – máskülönben fideszes – képviselője Lázár János minisztertől kéri a kifizetések leállítását.
Gyorsan véget ért a Dohány utcában az Oszágos Roma Önkormányzat rendkívüli közgyűlése, amit – ellenzéki kezdeményezésre – a gazdasági botrányok tisztázására hívtak össze. „Megállapítom, hogy a testület kilenc fővel határozatképtelen, az ülést berekesztem” – közölte Hegedűs István elnök, majd sietve távozott a teremből.
A népes közönség egy része tapssal, nagyobb része pfújolással fogadta a bejelentést. „Elloptátok a romák pénzét!” – kiabálta valaki. Az ablaküvegek beleremegtek a kórusba: „Hatszázmillió!, Hatszázmillió!”
Természetesen arról a hatszázmillió forintos uniós projektről van szó, amelynek felét az LMP-s Hadházy Ákos szerint már elköltöttek – a semmire. A pénzt elvileg az ORÖ közreműködésével, a Híd a munka világába foglalkoztatási szövetkezet révén munkahelyteremtésre szánták. Helyette az ORÖ – sorolta korábban a tételeket Hadházy – bruttó 28,7 millió forintért tíz használt gépkocsit bérelt hat hónapra (tehát egy-egy autót majdnem 3 millióért), 31 millióért irodabútorokat vásárolt. A „toborzás módjának meghatározásáról” szóló tanulmányért 31 milliót fizetett ki a roma önkormányzat, de egy médiaügynökség, illetve egy reklámcég is hasonló összegű megbízásokat kapott. És így tovább…
A rendkívüli közgyűlése meghiúsulása után a rendezvény átalakult sajtótájékoztatóvá. Díszletként kézzel írott feliratok is feltűntek, az egyiken ez állt: „Út a híd alá szövetkezet”. Úgy látszik, nagy karriert fut be az a trágár kifejezés, amellyel Simicska Lajos a miniszterelnököt illette. A másik tábla azt üzente, hogy Farkas Flórián, azaz „Flóri is egy g..i!!!” Volt, aki szükségét érezte, hogy szóban kiegészítse a szöveget: „egy tolvaj g..i”.
morell1Az érthetőség kedvéért: az új összeférhetetlenségi szabályok miatt Farkas Flóriánnak választania kellett a fideszes parlamenti mandátum és az ORÖ elnöki posztja között. Inkább az utóbbitól vált meg, miközben Orbán Viktor kinevezte miniszterelnöki biztossá. A roma ellenzék szerint a háttérből továbbra is ő irányítja az országos önkormányzatot, a Híd a munka világába szövetkezetnek is ő a vezetője.
Az ellenzék színes képet mutat, helyet kap benne Farkas szervezete, a Lungo Drom két politikusa is, Lakatos Oszkár és Vajda László. Ráadásul Vajda a Zala megyei közgyűlés fideszes tagja. Szerinte Farkas Flórián megfenyegette a Lungo Drom képviselőit, ezért jelentek meg kevesen az ORÖ rendkívüli közgyűlésén a 47 fős testületből. Vajda László levélben kéri az uniós pénzek felhasználását felügyelő minisztertől, Lázár Jánostól, hogy függessze fel a pénzek kifizetését.
Az ORÖ állásfoglalása a közelmúltban alaptalannak minősítette a vádakat, de az ellenzéki roma politikusokat ez nem nyugtatta meg: vizsgálóbizottságot hoztak létre a gyanús gazdasági ügyletek feltárására. Dancs Mihály (Roma Polgárjogi Mozgalom) kijelentette, hogy Farkas Flóriánnak el kell számolnia a cigányság felé az elmúlt húsz évvel. Makai István (Roma Polgári Tömörülés) hozzátette, hogy az ügy nem kizárólag a romákra, hanem a teljes magyar társadalomra tartozik. Közölte: nem tudnak olyan programról, amelynek a tisztességes pénzügyi, szakmai elszámolása megtörtént volna. Az elhangzottak szerint százmilliós és milliárdos tételekről van szó, a bizottság az ORÖ számos alapítványát és intézményét is vizsgálni szeretné.
A sajtótájékoztató az I. kerületben, a Gellérthegy utca 21. előtt folytatódott. A roma politikusok nemrég értesültek arról, hogy itt van a Híd a munka világába szövetkezet központi irodája. A helyszínen erről csak a postaládán lévő címke tanúskodott. Az ajtó zárva volt, pedig – jegyezték meg többen – odabent most megfeszített munkának kellene folynia. Az ellenzéki képviselők úgy tudják, a 450 négyzetméteres ingatlant az ORÖ több mint százmillió forintért vette meg, tízmilliókba került a felújítás és a berendezés. Lakatos Oszkár (Lungo Drom) állította, hogy erről nem született közgyűlési határozat.(NOL)
Szerző: akv 0 hozzászólás
Címkék:


Monday, February 9, 2015


Választani! Oroszországgal Európa, vagy Amerikával Oroszország ellen!



Ha hamarosan nem születik megállapodás a tartós fegyverszünetről, háború lesz Európában. A kétségbeesett nyugat-európai vezetők a washingtoni héjákat megelőzve próbálnak egy politikai rendezést elérni. Az orosz taktikai és stratégiai nukleáris rakétákat készültségbe helyezték. A harcias orosz külügyminiszter a kárpátaljai magyar kisebbség sorsát is kiemelte egy előadásában.

A német kormányszóvivő és a francia elnöki hivatal közölte, német-francia-orosz-ukrán csúcstalálkozót rendeznek szerdán Minszkben a négy ország vezetőinek – az úgynevezett Normandiai Négyes – részvételével a kelet-ukrajnai válság politikai rendezésére. A két nyugat-európai vezető már túl van egy sikertelen kijevi és moszkvai tárgyaláson és kétségbeesetten futnak versenyt az idővel. Sokat elárul a nemzetközi politikai dinamikáról és Washington egyes körei iránt táplált európai fenntartásokról, hogy egy párizsi kormányzati forrás szerint a francia és a német vezető moszkvai útjuk előtt előzetesen nem konzultált Washingtonnal!

Bár a legnagyobb európai NATO-tagállamok – Londont is beleértve – elutasítják az Ukrajnába irányuló fegyverszállítások gondolatát, a washingtoni hatalom bugyraiban a kijevi fegyverszállítások elindítása felé dőlnek el az erőviszonyok. Ez teljes joggal tölti el rémülettel a nyugat európai vezetőket. Mai látogatásán az amerikai fővárosban Merkel is kifejtheti a fegyverszállítással kapcsolatos véleményét és fenntartásait.

A Le Monde múlt pénteki szerkesztőségi állásfoglalásában már kiemelte, hogy „a történelem most dülöngél egy helyi konfliktus és egy nagyobb, jóval aggasztóbb összecsapás között… benne vagyunk egy láncreakcióban, amelyet Európa sajnos túl jól ismer.” Hollande francia elnök Moszkvából hazatérve szombaton azt mondta: ha nem születik megállapodás a tartós fegyverszünetről, pontosan lehet tudni, mi következik. „Neve is van, mégpedig háború. A kancellár asszonnyal úgy gondoljuk, háború veszélyével állunk szemben Európa kapujában”, tette hozzá.

Steinmeier német külügyminiszter szerint is egész Európa került egy útelágazáshoz, „a több évtized alatt fölépített európai békerendszert fenyegeti veszély.”
A NATO már lépéseket tesz
A katonai helyzet pedig gyorsan eszkalálódik. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár múlt csütörtökön a szövetség védelmi miniszteri ülését követően jelentette be, hogy a Huszonnyolcak döntöttek kelet-európai katonai jelenlétük megerősítéséről, s jóváhagyták az új dandár felállítását, s Nagy-Britannia, Németország, Franciaország, Olaszország, Spanyolország és Lengyelország vállalta, hogy katonákat küld a gyorsreagálású erőbe. Egyelőre hat koordinációs parancsnokság felállítását tervezik Kelet-Európában, a három balti állam, illetve Lengyelország, Románia és Bulgária területén. Bár Hende Csaba védelmi miniszter indítványozta az ülésen, hogy Magyarországon is jöjjön létre egy 40 fős parancsnoki koordinációs központ, ez egyelőre süket fülekre talált a szövetségeseknél.
Az új gyorsreagálású erő 2016-tól lesz bevethető, szárazföldi csapatokból áll, de a tagállamoktól légi és haditengerészeti támogatásra is számíthat, s különleges egységek is bevethetők lesznek. Az új dandár előörsei 48 órán belül, a többi része egy héten belül mozgósítható lesz. London 2015 májustól augusztusig négy Tájfun harci géppel vesz részt a NATO balti légtérvédelmi műveletében. Moszkva elítélte a lépést, és szerinte így a Baltikum egy „fegyveres konfrontáció” színhelye lehet.
Orosz kirohanás, gesztus Budapest felé
A szombati Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián (MSC) Oroszország képviselője harcias szónoklatot tartott és kitért a kárpátaljai magyar kisebbség gondjaira is. Lavrov külügyminiszter szerint a válság gyökerét nem az utóbbi egy év folyamataiban kell keresni, hanem abban, hogy az Egyesült Államok 25 éve „globális dominanciára” törekszik.
Kijev továbbra is lábbal tiporja a demokratikus elveket és a kisebbségi jogokat – mondta az orosz politikus. Szerinte nem biztosítják például a gyülekezési jogokat, a magyar kisebbség hiába kérte az ukrán kormányt, hogy a választókerületi határokat úgy módosítsák, hogy a nemzetiségnek legalább egy képviselője lehessen a törvényhozásban.
Az ukrán válság fordulópontot jelent, a Nyugatnak el kell döntenie, hogy „Oroszországgal szemben, Oroszország nélkül vagy Oroszországgal együttműködve” alakítja tovább a nemzetközi biztonsági rendszert – mondta a külügyi tárca vezetője. A válság eddigi alakulását tekintve nem úgy tűnik, hogy a Nyugat az együttműködést választja, hiszen a nemzetközi jog előírásain átlépve minden lehetőséget megragadott arra, hogy tovább mélyítse a konfliktust, így például közreműködött a Viktor Janukovics korábbi elnök elleni puccs megszervezésében és végrehajtásában – fejtette ki Lavrov.
Moszkva katonai téren is jelzi, hogy a legvégsőkig hajlandó elmenni érdekei védelmében. Az Euromaidanpress értesülései szerint az orosz elnök már összerakatta a Krímben és a Kalinyingrádban azokat a taktikai ballisztikus rakétarendszereket, melyek segítségével nukleáris robbanófejjel ellátott, Iszkander típusú rakétákat indíthatnak adott esetben Varsó, vagy Bukarest ellen. Moszkva ugyanakkor bejelentette, hogy a mobil interkontinentális nukleáris rakétákat is hat orosz térségben készültségbe helyezte.
(
Privatbankar)
Szerző: akv 0 hozzászólás
Címkék:







Monday, February 9, 2015


A Népi Font tiltakozik a NATO parancsnokság székesfehérvári telepítése ellen!


A készenléti akcióterv egyik eleme az úgynevezett előretolt vezetésirányítási törzselemek telepítése. Első lépésben 6 ilyen NFIU-nak rövidített (NATO forces integration unit) törzselemet hozunk létre a NATO keleti határán lévő tagállamokban. Másokkal egyetemben Magyarország is előterjesztette azt az igényét, hogy mi is szeretnénk egy ilyen törzselemet Magyarország területén”. -olvassuk a sajtóban a hírt, amelybe, ha belegondolunk, bizony hátborzongató.

2016-2017-re NATO integrációs egységet kívánnak felállítani Székesfehérváron.
A brüsszeli védelmi miniszteri találkozó után nyilatkozta a hírt Hende Csaba, honvédelmi miniszter. A törzselem pusztán védelmi célokat szolgál – állítja.
Ausztria, Svájc, Finnország, és sorolhatnánk, nem tagjai a NATO-nak, mégis jól megvannak. Magyarországot ki ellen kell megvédeni?
Miért jó hazánknak egy ilyen bejelentés a véres ukrán konfliktus zivataros esztendejében?
Miért jó, ha Magyarország felkínálja területét az USA által vezetett katonai szövetségnek? Pont annak a hatalomnak hajlong hazán katonai vezetése, amely sorozatosan sértegeti a magyar állampolgárokat és beleavatkozik az országunk belügyeibe?
Székesfehérvár mindig fontos helyőrségnek számított. Ebben a városban állomásozott az 5. Hadsereg Parancsnoksága a Magyar Néphadsereg idején, melynek feladata a szovjetekkel együtt visszaverni egy esetleges támadást.
Az, hogy Székesfehérvárra telepítenek egy ilyen vezetési pontot azt jelenti hogy a NATO közvetlen beavatkozásra készül Ukrajnában!
Magyarország tökéletes felvonulási terep lenne egy ilyen művelethez!
Egyben hadszíntérré változna az ország,háborúban kiemelten fontos célpontok a vezetési pontok,a logisztikai objektumok
Egy esetleges háború a NATO és Oroszország között minket pusztítana el elsőként!
A telepítést bármikor elkezdhetik, és attól a pillanattól kezdve hazánk egy olyan háborúba sodródna bele megint, amelyhez semmi köze.
Arra kérjük a magyar katonai vezetést, a Magyar Kormányt, hogy fontolja meg ezt a lépést, és ne engedje hazánkat idegen érdekekért veszni. Erősítse és fejlessze a Magyar Honvédséget, és ápolja nemes hagyományait.
A Népi Front a béke elkötelezett híve, az 1848-as függetlenségi gondolat továbbörökítőjeként határozottan elítél mindenféle katonai jellegű kalandor lépést.
Négy szócskát üzenek, vésd jól kebeledbe, s fiadnak / Hagyd örökűl ha kihúnysz: A HAZA MINDEN ELŐTT.” – Kölcsey Ferenc.
Népi Front Elnöksége
2015. február 9.
Szerző: akv 0 hozzászólás





Monday, February 9, 2015


Antifasiszta Barátunk !


Az alkalom, hogy annak az országnak a vezetője fog pár nap múlva hazánkba érkezni, amelyik kiváló geostratégiai adottságai, hatalmas gazdasági és katonai ereje következtében, az egyik legszámottevőbb energia- és nyersanyag készletekre támaszkodó autarkt gazdálkodási képessége folytán ismét a világ¬politikai események meghatározó állama lett, különös fontosságát adják a látogatásnak. Világosan fel kell ismernünk ugyanis, hogy gyakorlatilag Oroszország az egyetlen olyan állam mai világunkban, amelyik érdemi ellenpólust képes képezni éppen az energiahordozók, a nyersanyagkészletek birtoklásában, az egyes országok által követett gazdasági rend és társadalmi rendszer meghatározásában kizárólagos világuralomra törő Egyesült Államokkal szemben.
Nem lehet nem észrevenni, hogy az USA napjainkban is változatlanul folytatja az erővel történő arcátlan és felelőtlen fenyegetéseknek, az állami szinten gyakorolt zsarolásnak, a közvélemény ipari mértékű félrevezetésének a politikáját, a más államok életébe, döntéseibe való cinikus és erőszakos beavatkozás gyakorlatát. És nem lehet nem felismerni, hogy éppen ez a stílus, az iszlám világ eltökéltebb érdekérvényesítésre irányuló politikai fordulatával szemben általa kezdeményezett „terrorizmus ellenes” fellépés eredményezte aztán magát a személytelen terror és erőszak valóban elítélendő világméretű fellángolását, a gazdasági-szociális helyzetük fokozatos ellehetetlenülése következtében radikalizálódó, az emberi méltóságuk, életfeltételeik megőrzésére amúgy esélytelen tömegeknek a jobboldali radikalizmus, a fasiszta ideológiai háttér felé közelítő, akár automatikusnak is mondható átcsoportosulását. És ami különösen negatív hatást gyakorol a világban uralkodó állapotokra, e társadalmi mozgások egyenesen elősegítik a szemétből előkapart sötét eszméknek és a nyomukban felidéződő, erő-centrikus rettenetes történelem látásnak a „nagy testvér” politikai irányvonalához igazodó, szinte elkerülhetetlen újjáéledését.
Szomorú, de jellemző aktualitását adja e jelenségeknek az Ukrajnában kirobbantott, egyértelműen az USA érdekei által szorgalmazott testvérháború, melynek igazi célja az egyetlen potenciális ellenfél, Oroszország katonai-gazdasági erejének csökkentése, támaszpontokkal fenyegetésének növelése – akár még nyílt katonai konfliktusba rántásával is. De nem kevésbé célozza az EU és Oroszország kölcsönös érdekeken alapuló együtt¬működésének megtorpedózását is, a saját termékei és a monopoltőke kezében lévő termelő kapacitások számára világrésznyi kivételes piaci előnyök kieröltetését – persze az ukrán nép vérének ontatásával !
Putyin elnök felelőssége óriási: egyrészt saját népének, másrészt a csak Oroszország segítségében reményedhető Donyecki- és Luganszki Népköztársaságok elképzelhetetlen szenvedésekre kárhoztatott lakosainak érdekeit kell mérlegelnie, miközben egy éles és valóságos szárazföldi háborúba sodródás lehetséges elkerülésére is tekintettel kell lennie. De nem hagyhatja figyelmen kívül országában az egyértelműbb és határozottabb fellépés mind hangosabb követelését sem. Az illegitim, tömeggyilkos, a saját vétlen és védtelen, fegyvertelen civil lakossága ellen hagyományos haditechnikai eszközök tömeges bevetésével írtóhadjáratot folytató, lemoshatatlanul náci-fasiszta beágyazottságú ukrán báb-rezsimnek a kardcsörtető USA adminisztráció általi bősz támogatása világosan megmutatja: az elvtelen és parttalan USA-imádatuk folytán a hazai ruszofób burzsoá/liberális körök által közellenségnek kikiáltani óhajtott Putyin elnök mellett és az amerikai, tipikusan imperialista körök ellenében, ez utóbbiakat mélyen elítélve kell napjainkban a hazai antifasiszta közvéleménynek magát megjelenítenie !!!
Ebből a célból hirdetünk 2015 február 13-án a Szabadság térre tiltakozó gyűlést, 16:00 órai kezdettel, a Szovjet Hősi Emlékmű és az USA Nagykövetsége ’találkozásának’ emblematikus helyszínén, a Budapest felszabadulásának 70. évfordulója tiszteletére a Szovjet Hősi Emlékműnél a MEASZ és a Magyar Munkáspárt által szervezett megemlékezések befejeződése után, az Emlékmű előtti térségen.
A gyűlés a fenti gondolatokkal konform álláspontunk kifejezésével az USA által tömeggyilkos fasisztákat támogató és a más országok szuverenitását, jogos érdekeit semmibe vevő, nyíltan Oroszország ellen irányuló politizálásának elutasítását, és ugyanezen okok következtében az Oroszországot támogató antifasiszta kiállást hivatott kifejezni; ezzel készülve Putyin elnök hivatalos látogatására.
Kérünk, terjeszd felhívásunkat és részvételeddel erősítsed mondanivalónk hangját !
A Magyar Antifasiszta Liga
Ügyvezető Testülete
Szerző: akv 0 hozzászólás
Címkék:









Sunday, February 8, 2015


A német hírszerzés durva számokat közölt Ukrajnából- Szerintünk közelebb van sokkal a százezerhez a kijevi latorveszteség, mint a hetvenezerhez.


A német hírszerzés becslése szerint feltehetően csaknem ötvenezer ukrán katona és civil halt meg eddig a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktusban, tízszer többen, mint Kijev legutóbbi jelentéseiben szerepelt – írja vasárnap honlapján a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német napilap.


A lap szerint a német hírszerzés meggyőződése szerint a kijevi hivatalos adatok „túlságosan alá vannak becsülve és nem hitelt érdemlőek”.
A FAZ emlékeztet Petro Porosenko ukrán elnök szombaton a müncheni biztonságpolitikai konferencián elhangzott kijelentéseire arról, hogy Kelet-Ukrajnában 1200 katona és 5400 civil halt. Az ENSZ legutóbbi jelentésében ugyanakkor az ukrán védelmi tárca adataira hivatkozva azt közölte, hogy Donyec-medencében 5358-an haltak meg. A frankfurti lap szerint ezek “konzervatív” becslések, a halottak valós száma ennél jóval nagyobb…
hulladék2hulladék1
(MTI)
Szerző: akv 0 hozzászólás
Címkék:




Sunday, February 8, 2015


Aranyalapú rubel vagy jüan? – A globális valutaátállás folytatódik





Russia-and-China-against-US


A globális valutaátállás már egy ideje elkezdődött, az utóbbi hetek eseményeinek hatására azonban gyorsabban végbemehet, mint gondolnánk.
Mindegy minek nevezzük, székfoglalónak, a Titanic átrendezésének vagy egyszerűen a hatalmi erőviszonyok átrendezésének, ne essünk abba hibába, hogy azt gondoljuk „csak” egy rutinszerű folyamatról van szó.
A svájci frank árfolyamküszöbének eltörlése után a globális gazdaság sok százmilliárdos veszteséget könyvelt el és ugyanez a helyzet az olaj árának zuhanásával is. Az összhatást talán csak hónapok múlva fogjuk tudni igazán felmérni, de segíthet a helyzet pontosabb megítélésében, ha megnézzük mi történik az arannyal.
A politika világában és az üzleti életben létezik egy ősi szabály, ami ma sem veszítette érvényét: akinél az arany, az írja a szabályokat.
Ez esetben pedig hiba lenne azt gondolni, hogy Kínával nem kell számolnunk, hiszen évek óta komoly erőfeszítéseket tesz aranykészletei növelésére. Olyannyira, hogy egyesek azt gondolják, Kína az aranyfedezetű jüan bevezetését tűzte ki céljául.
Jelenleg senki sem tudja, hogy Kína mennyi arannyal rendelkezik és ebben az aranyvásárlási lázban nincs egyedül. Szerbia, Ecuador, Mexikó, Kazahsztán, Kirgizisztán és Tádzsikisztán is hasonló intézkedéseket tett az ügyben.
Igyekezeteik ugyanakkor eltörpülnek Oroszország aranyvásárlási tempója mellett. Nem kétséges, hogy Oroszország fontos szerepet szán a nemesfémnek, amennyiben a kibontakozó globális konfliktus, amelyben az elit marionett háborúkat valamint az Ukrajnában, Szíriában és Irakban folyó konfliktusokat használva gerjeszti a feszültséget, elfajulna.
Emellett Putyin Kínával együttműködve erősíti a feljövőben lévő BRICS rendszert, amelynek egyik célja a dollár dominancia megdöntése és egy új valutarendszer felállítása.
Kína és Oroszország minden lehetőséget megragad, hogy dollár tartalékaikat fizikai aranyra váltsák. Emellett Oroszország a gázeladásaiból származó hasznot is azonnal aranyra cseréli.
Marcia Christoff-Kurapovna, a Mises Institute külső munkatársa egyenesen úgy gondolja, hogy Oroszország az aranyalapú rubel bevezetésén fáradozik, ami szerinte jót tenne az országnak.
Bár első hangzásra elrugaszkodott elképzelésnek hangzik, több tényező is azt sugallja, hogy az aranyalapú újra-pénzesítés lehet a következő logikus lépés Moszkva számára,”
írta Christoff-Kurapovna a Mises oldalán.
1017977289
Úgy gondolja, hogy a döntést számos tényező befolyásolhatja, mint például Oroszország részleges eltávolodása a nyugati gazdaságoktól és pénzügyi szerkezetektől, az ellene hozott szankciók, a rubel leértékelése és az országot érintő gazdasági hanyatlás.
Putyinhoz közelálló közgazdászok évek óta hangoztatják, hogy Oroszország nem kíván örökre az Egyesült Államok és a NATO kiszolgáltatottjaként működni.
Christoff-Kurapovna arra is rámutatott, hogy a rubel drámai hanyatlása ellenére az orosz közgazdászok hallani sem akarnak arról, hogy Oroszország aranykészleteinek eladásából támogassa meg saját valutáját, sőt inkább az aranytartalékok növelését sürgetik.
Bár az orosz gazdaság szerkezetileg gyenge, az ország monetáris alapjainak nagy része elég erős ahhoz, hogy átvészelje az aranyalapú valutára való átállást, ezenkívül a geopolitikai és helyi viszonyok is ezt kívánják,”
írja, kifejtve, hogy amíg Oroszország a forrásalapú gazdaságpolitikánál marad, az energiaszektortól való függőség negatív hatással lesz a valuta stabilitására, amit az
aranyra való átállás erősíthet meg, akkor is, ha ez korlátozná a készpénz rendelkezésre állását. Azáltal, hogy Oroszország sok aranyat vásárol, részben biztosítja, hogy elég pénze legyen forgalomban egy alapvető átalakításhoz.”
Christoff-Kurapovna azt is kihangsúlyozta, hogy egy aranyalapú rubel igazi rést ütne a globális gazdasági renden. Amennyiben pedig Kína is követné példáját, amire megvan az esély, az Egyesült Államokat a feleslegessé vált dollárok egész özöne árasztaná el, komoly inflációt gerjesztve ezzel az Atlanti-óceán túlpartján.
Időkjelei: Ilyenkor természetesen felmerül bennünk a szokásos kérdés, hogy Putyin vajon kinek a kapujára játszik… Csupán saját és országa érdekeit tartja szem előtt, vagy egy átfogóbb terv egyik fontos elemének megvalósításán dolgozik?
Források: InvestmentWatchBlog, Sputnik News
http://idokjelei.hu/2015/02/aranyalapu-rubel-vagy-juan-a-globalis-valutaatallas-folytatodik/

1 Nosza immár ti gazdagok, sírjatok, jajgatván a ti nyomorúságaitok miatt, amelyek elkövetkeznek reátok.
2 Gazdagságotok megrothadt, és a ruháitokat moly ette meg;
3 Aranyotokat és ezüstötöket rozsda fogta meg, és azok rozsdája bizonyság ellenetek, és megemészti a ti testeteket, mint a tűz. Kincset gyűjtöttetek az utolsó napokban!
4 Ímé a ti mezőiteket learató munkások bére, amit ti elfogtatok, kiált. És az aratók kiáltásai eljutottak a Seregek Urának füleihez.
5 Dőzsöltetek e földön és dobzódtatok; szíveteket legeltettétek, mint áldozás napján.
6 Elkárhoztattátok, megöltétek az igazat; nem áll ellent néktek.
7 Legyetek azért, atyámfiai, béketűrők az Úrnak eljöveteléig. Ímé a szántóvető várja a földnek drága gyümölcsét, béketűréssel várja, míg reggeli és estveli esőt kap.
8 Legyetek ti is béketűrők, és erősítsétek meg szíveteket, mert az Úrnak eljövetele közel van.
Jakab 5: 1-8
18 Sem ezüstjök, sem aranyuk nem szabadíthatja meg őket az Úr haragjának napján, és az ő féltő szeretetének tüze megemészti az egész földet; mert véget vet, bizony hirtelen vet véget e föld minden lakosának.
Sofoniás 1:18
7 Hogy a ti kipróbált hitetek, ami sokkal becsesebb a veszendő, de tűz által kipróbált aranynál, dícséretre, tisztességre és dicsőségre méltónak találtassék a Jézus Krisztus megjelenésekor;
Péter 1. levele 1:7
Szerző: akv 0 hozzászólás
Címkék:










Ukrajnában új Irak készül


Figyelemre méltó, és nem minden tanulság nélkül való videointerjút közölt a pravda.ru Jakov Kedmivel, az izraeli speciális szolgálatok korábbi vezetőjével a délkelet-ukrajnai helyzetről. Egyebek közt az amerikai és az ukrán vezetés hibáiról, a szakadárok megerősödéséről, valamint arról, hogy miért nem fog az Egyesült Államok és a NATO fegyveresen beavatkozni az esetleg háborúvá fajuló helyzetbe Ukrajnában.

Úgy értékeli az izraeli védelmi szakember, hogy bár egy frontvonalon állandósultak az összecsapások, a jelenlegi konfliktus még nem háború. De az események irányítása kicsúszhat a felek kezéből, és akaratuktól függetlenül valódi háború törhet ki, ami, ha bekövetkezik, Ukrajna területén fog folyni. Míg az ukrán vezetés egyre több embert küld harcba, a donyecki és luganszki köztársaságok nem mozgósították tartalékaikat. Valószínű, hogy ezeket a tartalékokat nem a donyecki repülőtér elfoglalására és a Debalcovo körüli harcokban kívánják bevetni, hanem egyéb célok elérésére. Az elmúlt hetekben bebizonyosodott, hogy a donyecki és luganszki fegyveres erők képzettsége meghaladja az ukrán sorkatonákét, különösen a tüzérségnél. A szakadárok tüzérsége kisebb, és kevésbé modern, mint az ukrán hadseregé, ennek ellenére a Debalcovó környéki harcokban jelentős sikereket ért el, a tüzérek képzettsége és a taktika következtében.
Az ukrajnai események mind jobban és jobban katonai síkra terelődnek. A politikai megoldás – a stagnálás, a különféle kísérletek eredménytelensége következtében -, nagyon távolinak tűnik. Egyik oldalon áll az ukrán és amerikai propaganda, a másik oldalon valamiféle dialógus kezdeményezése Oroszország és a szakadárok részéről. De erre csak puszta propagandisztikus válaszok érkeznek.
A riporter közbevetette, hogy Kedmi nyilatkozott az ukrán hadseregről és hadvezetésről, valamint, hogy mind nyilvánvalóbbá válik, hogy nem csak fegyverszállításról van szó, hanem külföldi tanácsadók és zsoldosok is érkeznek. Mégis, ki harcol, és ki ad utasításokat?
Az, hogy ukrán részről nem folynak konstruktív politikai tárgyalások, főként a washingtoni támogatásnak és tanácsoknak köszönhető, mivel Európa csak másodlagos szerepet játszik. Szemmel látható, hogy az ukrán oldal megnyilvánulásait a tanácsadók határozzák meg. De ők nem fognak semmit megoldani, elegendő ezzel kapcsolatban az amerikai tanácsadók “nagyszerű” afganisztáni és iraki tanácsaira gondolni. Láthatjuk, hogy próbálkozások folynak Ukrajna ilyen vagy olyan módon való felfegyverzésére. De mindenféle fegyverzet pénzbe kerül, és Európa nemigen akar ajándékot adni. Szóba jöhet egy kisebb összegű támogatás, de ennek reális hatása a katonai színtéren nem lesz.
Nemrég Obama elnök kinyilvánította, hogy az Egyesült Államok támogatja, és támogatni fogja a demokratikus Ukrajnát -, mintha Ukrajna demokratikus lenne. De azt is mondta, hogy az USA nem fog háborút viselni Ukrajnáért, ami Ukrajna számára egyértelműen azt jelenti, hogy az ukrán hatalom reménye, hogy akcióihoz Amerika, vagy a NATO részéről katonai támogatást kap, alaptalan. Küldenek tíz-húsz tanácsadót, de az Egyesült Államok többre nem hajlandó. Fokozni akarja ellenben a gazdasági nyomást, mivel ez az egyetlen, amije van.
Oroszországnak pedig fel kell mérnie, hogy ez a gazdasági nyomás mekkora hatással lesz állami prioritásaira.
Ha az orosz vezetésnek abból a koncepciójából indulunk ki, hogy az ukrajnai események Oroszország biztonságát fenyegetik, akkor érthető, hogy ezekhez úgy fog viszonyulni, ahogy egy ország a biztonságához viszonyul. Más szavakkal: Amerika és Európa nem fog Ukrajnáért harcolni. Oroszország, ha úgy ítéli meg, hogy ez elkerülhetetlen, hogy megvédje magát mai, vagy holnapi fenyegetésektől, háborút fog viselni – ha kell, Ukrajna területén.
Arra a riporteri kérdésre, hogy vajon az emberek hisznek-e még Porosenkónak és Obamának, Jakov Kedmi azt válaszolta, hogy az amerikaiak szeretnek azoknak az illúzióknak hinni, amelyeket sugalmaznak nekik. Jelenleg az az illúziójuk, hogy az ukrán hadsereg nem túl nagy megerősítéssel komoly haderővé alakítható. Ettől az illúziótól éppen úgy meg fognak szabadulni, mint attól, hogy demokratikus államot és erős hadsereget tudnak létrehozni Irakban. Ha pedig Porosenkó és az ukrán vezetők hisznek a saját propagandájuknak – az elég nagy baj Ukrajnának.
Arról, hogy Ukrajna Oroszországot a kelet-ukrajnai konfliktussal kapcsolatban agresszornak nevezte, az izraeli biztonsági szakember úgy nyilatkozott, hogy az az új-zélandi maorik szokását juttatja eszébe, akik harc előtt ijesztő maszkokat készítenek, és az ellenséget csúf jelzőkkel illetik, hogy megijesszék, magukat pedig bátorítsák. Ahhoz, hogy a probléma megoldódjon, az ukrán polgároknak saját vezetésükkel kell szót érteniük. Ukrajnában orosz katonák nincsenek, az ukrán – szakadár konfliktus ukrán belügy. Oroszország megpróbálhat segíteni a konfliktus megoldásában, de ő ennek nem részese. Oroszország az orosz – amerikai és az orosz – európai konfliktusok szereplője, azért, mert ott így alakult az események fejlődése.
A szálakat Washington mozgatja. Egyre fokozódó gazdasági nyomás alá helyezi Oroszországot, de szűkíti saját szövetségeseinek mozgásterét is, akik saját érdekeik és a washingtoni elvárások kettős szorításában egyensúlyoznak.
(
sztarklikk)
Szerző: akv 0 hozzászólás
Címkék


Sunday, February 8, 2015

Orosz hadiipar: Elektronikai felderítő és hadviselő rendszer


megkezdődött egy, a Tupoljev Tu-214 kéthajtóműves repülőgépre integrálható elektronikai felderítő és hadviselő rendszer fejlesztése. A cél: egy önálló, elektronikai felderítésre és zavarásra alkalmas repülőgép kialakítása és hadrendbe állítása az orosz légierőnél.
A Tupoljev iroda és a KRET rádióelektronikai vállalat együttműködésében készülő rendszerről a KRET igazgatóhelyettese, Igor Naszenkov erről a 2014-es évet értékelő és az idei év terveit bemutató beszédében szólt. Naszenkov kijelentette, hogy az előzetes terveket már el is készítették és - természetesen - a teljesítményét és karakterisztikáját illetően a világon egyedülálló rendszert fognak a mérnökök a Tu-214-esbe építeni. Arról, hogy a tesztelések mikor kezdődnek majd, vagy az átalakított repülőgép mikor szállhat fel először, még nincsenek információk - emlékeznek még, amikor nem is olyan rég az USA-Brit tengeriflottájánál megbénították az egész rendszert és másnap egy egész dandár leszerelt, mivel sebezhetővé vált a sebezhetetlennek hitt amerikai védelmi rendszer...
Szerző: akv 0 hozzászólás
Címkék:



Sunday, February 8, 2015


Repedezik a látszategység?


Míg a legfőbb latorállam Amerika kitartottjának-a kijevi juntának-a felfegyverzésén agyal, az Európai Unió mintha kezdene kicsit észhez térni! Mintha kezdenének ráébredni az Unió vezérei, hogy az USA más f@..val-Európáéval-akarja verni a csalánt, jó messze az amerikai kontinenstől. Európában jelesül.
Nagyon úgy tűnik, hogy a moszkvai orosz-hiénacsúcson Putyin elnök megvilágosította egy kissé az EU-urainak elméjét. Pusztulásotokba rohantok Amerika miatt! Valami hasonlót mediálhatott a ravaszdi páros Moszkvából hazakullogván, hiszen már tegnap Federika Mogerini uniós külügyi biztos olyasmiről hebegett-egyelőre igen bátortalanul-hogy az EU nem kívánja követni Washington észjárását, miszerint a kijevi latorjuntát fel kívánja fegyverezni.
federika

Nem tudunk (EU) elképzelni katonai megoldást Ukrajnában, mi a politikai rendezés hívei vagyunk”-nyilatkozta tegnap az uniós diplomácia vezetője.
Bizony könnyen meglehet, hogy Putyin elnök felnyitotta egy kicsit az EU-szemét! Az USA háborúba akar belerángatni benneteket. És mivelhogy-szerintünk valamilyen módon-nyomatékosította is Oroszország érveit, most könnyen meglehet, hogy az USA és az EU között kenyértörésre is sor kerülhet. Ami pedig a NATO-n belüli már eddig is meglévő érdekellentéteket még tovább fogja mélyíteni.
fogat
Elérkezni látszik az a pillanat, amikor Nyugat-Európa normálisabb politikai vezetői végre felfogják: AMERIKA ÉRDEKEI RÉGÓTA NEM AZONOSAK EURÓPA JÓL FELFOGOTT ÉRDEKEIVEL! Az már egy másik kérdés, hogy miként fog reagálni az EU Oroszország elleni “nemlelkesedésére” a legfőbb latorállam USA! Amely hozzászokott az utóbbi negyedszázadban, hogy bármilyen eszközzel rákényszerítse akaratát az azzal szembenállókra is. Mert ha nem hajlandó az idők és a változások szavát tudomásul venni, bizony könnyen megérezheti a csalán okozta égető fájdalmat! A sajátján.
https://balrad.wordpress.com/2015/02/08/repedezik-a-latszategyseg/
Szerző: akv 0 hozzászólás
Címkék:




Sunday, February 8, 2015


Rendkívüli hírek orosz forrásoktól – Benjamin Fulford





A németek letartóztatták Victoria Nuland asszisztensét, aki a Vanguard Corporation egyik alkalmazottja, és közel egy milliárd kiváló minőségű hamis dollárt foglaltak le nála, melyet a Vanguard Corporation nyomtatott. Ez az alkalmazott (tagja a Külügyminisztériumnak) most a kihallgatása alatt “feldobta” a Vanguard Corporationt annak minden vállalatával együtt, és “feldobta” Nulandet, McCaint, Kerryt, Brennant és másokat…
Azt vallotta, hogy a Vanguard Corporation több milliárd kiváló minőségű hamis dollárt nyomtatott, és azzal fizetett zsoldosoknak Szíriában, Irakban, Ukrajnában, Líbiában stb., és a Greystone valamint az ISIS zsoldosainak. Bizonyságot tett a Vanguard Corporation és az ISIS közötti kapcsolatról és a köztük lévő olaj üzletről.
Azt mondta,
Februárban Ukrajna helyzete kritikussá vált, mert nem tudják fizetni az új árakat az orosz gázért. Az EU, főleg a németek megpróbáltak döntőbíróként eljárni. Majd Susan Rice-on keresztül közvetlenül Nulandtől jött egy utasítás, hogy mesterlövészeknek kellene létrehozni ‘egy kis pánikot’. Az azt követő napon, hogy Ukrajnának új kormánya lett, melyet elsősorban Nuland és McCain választott ki a Nemzeti Republikánus Intézetből.
Amikor az amerikai adminisztráció felismerte, hogy a mesterlövészeket a NATO képezte ki (Lengyelországban), és az egész műveletet a Vanguard, a CIA és a Külügyminisztérium szervezte, Obamának majdnem szívrohama lett.
Most már rájön, hogy nem más, mint egy zsinórokon lógó báb a mi színházunkban, egy átkozott néger. Eredetileg a hülye náciknak minél több nőt és gyereket kellett volna megölniük azért, hogy sarokba szorítsák Putyint, hogy kényszerítsék arra, hogy beavatkozzon a háborúba.
De mindez csak azt mutatja, hogy meg lehet tanítani egy disznót lőni, de nem taníthatod meg neki, hogy gondolkodjon. Mellesleg május 18-án, amikor “ukrán” csapatok megtámadták Szlavjanszkot, 19 FBI és CIA ügynök vesztette életét, és 14 megsérült. A Greystone 17 embert vesztett, az Academi 59-et.
Az “FBI ügynökök” valójában a Vanguard emberei voltak. Hamisított okmányokként olyan speciális személyazonosító igazolványokat kaptak, melyekkel minden ukrajnai karhatalom feletti hatalmat adtak nekik.
Leírta, hogy minden nagyobb tömeggyilkosságot, atrocitást a Vanguard Corporation és Greystone zsoldosok szerveztek; hogy hogyan kommunikált Ihor Kolomoyskyi-al, és hogyan terjesztették el a hamis dollárt Ukrajnában…
A németek szabadságot ígértek neki, hogy elrejtik őt és támogatják, ha mindent elmond, amit tud…
Továbbá a Vanguard Corporation két másik alkalmazottja több millió hamis dollárt lopott el, és úgy tettek, mintha elrabolták és megölték volna őket új-oroszországi zsoldosok. A Greystone és a Vanguard Corporation utána küldte a zsoldosait Új-Oroszországba, az egyiküket megölték, a másikat visszavitték, azután elvitték Londonba a kórházukba, és megölték őt, majd azt mondták, hogy szívrohamban halt meg. A felesége egy elég híres személy, aki most fontos embereknek adott információkat, és zsarolja a Vanguard Corporationt.
Merkelt és Francois Hollande elnököt mindez sokkolta a Moszkvába vezető útjuk során…
Benjamin Fulford
Szerző: akv 0 hozzászólás
Címkék:




Sunday, February 8, 2015



Ha háború lesz a "Márciusi sokk" haditerv Norvégiát és Szaúd-Arábiát veszi először célba

 

Egy igazán komor Védelmi Minisztériumi jelentés a Kreml falain belül igencsak világos érvényességet ad annak, hogy most januárban az Ítéletnap óráját közelebb kellett állítani az éjfélhez ! (Ha valaki lemaradt volna, a többségében Nobel-díjas tudósok alkotta csoport a Bulletin of Atomic Scientists nevű kiadványában jelezte: most két perccel kellett előre állítani a híres Doomsday Clock-ot, így az már csak három perccel áll éjfél előtt.
Az óra jelképesen azt mutatja, hogy az emberiség az atomháború és a globális felmelegedés okozta végzetes kockázatoktól mennyire áll távol.)

Nos, aki csak a főáramú híreket figyeli, már annak is fel kellett tűnjön, hogy 
a világ gyakorlatilag nem biztos, hogy hónapokra, talán csak hetekre van egy háborútól. Ahogy most hétvégén Francois Hollande francia elnök kijelentette:

"Ha nincs megállapodás, háború következik..."


Ebbe sajnos beleilleszkedik egy nagyon súlyos jelentés és tervezet, melynek kiszivárogtatása és részletei minden bizonnyal hozzájárultak ahhoz, hogy Hollande és Merkel azonnal Putyinhoz látogatott a napokban és látványosan meghátrált Ukrajnának, sőt Szaúd-Arábiának szánt fegyverszállítás ügyében egyaránt !

A "Shock of March" nevet viselő jelentés valódiságát sajnos senki nem tudja úgysem megerősíteni vagy cáfolni, de az abban foglaltak a jelen eseményeinek fényében sajnos egyáltalán nem kizárhatóak, sőt logikus lépéseknek is tűnnek....


Szombaton pedig Nicolas Sarkozy is beleköpött az atlantisták levesébe - "Jogos volt a Krím Oroszországhoz való visszacsatolása." A Krím-félsziget lakosait nem lehet hibáztatni azért, hogy csatlakoztak az Orosz Föderációhoz. Sarkozy pártja, az UMP szombati párizsi konferenciáján kijelentette: meg kell védeni az orosz ajkú lakosokat Ukrajnában, mert az új ukrán kormány sérti a jogaikat. A volt francia elnök totálisan szembe menve az USA által gyarmatosítandó Európa hivatalos álláspontjával leszögezi, hogy nem csak az orosz elnök, hanem a népakarat döntött a Krím visszacsatolása mellett. Azt is kijelenti, hogy a puccskormány megsérti az orosz etnikai kisebbség jogait. 
(A cikket fordította és kiegészítette: SBG Buddha - VilagHelyzete.com )



"Márciusi Sokk" haditerv – jelentés

A jelentés, melynek szerzői a "Shock of March" ("Márciusi sokk") címet adták egy haditervet vázol, mely egyszerre helyezi támadás alá Norvégiát és Szaúd-Arábiát miközben az Európai Uniót és az Egyesült Államokat egy masszív nukleáris támadás lehetőségével sakkban tartja.
<<< A jelentés szerint a Központi Katonai Parancsnokság által előzőleg már márciusra betervezett masszív nukleáris rakéta gyakorlat fedőakcióként szolgálna legalább 10 EMP-vel (Elektromágneses Impulzus) felszerelt Iskander-M taktikai ballisztikus rakéta elindításához az előzőleg kijelölt célpontokra, mely magában foglalja Norvégia középső részét és a szaúd-arábiai Ju Aymah olajkitermelő komplexumot.

A szükséges kritérium, mely lehetséges célpontokká teszi a fenti helyeket magában foglalja - ahogy a jelentés fogalmaz - Szaúd-Arábia olajkitermelő képességének megrogyasztását, miáltal nem tud olajat szállítani a világ egyik legnagyobb komplexumából.

Míg ezzel egy időben megakadályozza az USA-t, hogy hozzáférhessen az utóbbi években Norvégia középső részére föld alatti bázisokra szállított hatalmas mennyiségű tankhoz és haditechnikához.

A "márciusi sokk" haditerv előkészítésében - ahogy a jelentés folytatja - a Védelmi Minisztérium széles hatáskörű gyakorlatba kezdett az orosz nukleáris, vegyi és biológiai védelem csapataival 7 különböző hatótávolságban a Déli Katonai Övezetben , beleértve a Krím-félszigetet és Örményországot.

Ezen támadások "stratégiai platformja" - ahogy a Védelmi Minisztérium szakértői állítják a jelentésben - elsősorban a Kaszpi-Flotilla lesz, mely Szaúd-Arábiát támadja Iskander-EMP rakétákkal, míg az Északi-Flotta szintén EMP-vel felszerelt Iskander rakétákkal Norvégia középső és északi részét veszi célba.
Norvégia katonai, ipari, civil elektromos és telekommunikációs rendszerének sikeres megbénítása után a speciális katonai erők csapatai (Spetnaz) - mely Murmanszk körzetében állomásoznaknagy létszámban - átlépik a két ország között lévő határt, hogy biztosítsák a létfontosságú repülőtereket és megsemmisítsék az ott felhalmozott amerikai hadifelszerelést. Viszont ezután elhagyják a norvég területeket, amik várhatóan tárgyalásos rendezéssel beszüntetik az ellenséges tevékenységet Norvégiát illetően. 

Hogyan működik az EMP-fegyver :


Norvégia és Szaúd-Arábia elsődleges célpontok


Szaúd-Arábia megtámadásához a legális felhatalmazásta jelentés védelmi minisztériumi szakértői szerint az adja meg, hogy a Királyság " "gazdasági hadviselést folytat az Orosz Föderáció ellen" olajat öntve a világ piacaira, hogy lenyomja az olajárakat és tönkretegye Oroszországot. 

Ami tény, mióta még 
az Obama-rendszer is elismerte múlt héten a New York Timesban.

(2014.december)
Az orosz HM szakértői szerint az USA/NATO szövetséges Norvégia megtámadásához teljesen legális alapot ad az, hogy tavaly decemberben az amerikai képviselőház gyakorlatilag hadat üzent Oroszországnak, amit House Resolution 758-as törvény tesz lehetővé és az Obama-rezsim is támogatja. (Az iraki háborút és egy szuverén ország megtámadását is ennek a törvénynek a segítségével követték el.)
A napi hírekben láthatjuk a neokonok, a fegyvergyártó lobbi, Joe Biden alelnök nyilatkozataiból, hogy mind abban érdekeltek, hogy Ukrajnában a háború egyre hevesebbé és szélesebbé válhasson és Oroszországot belerángassák a konfliktusba. Porosenko felfegyverzése amerikai fegyverekkel az orosz-ajkú lakosság önrendelkezési jogának érvényesülése ellen gyakorlatilag a kanóc meggyújtását jelentené......

Ahhoz, hogy megelőzzük ezt a "márciusi sokk" haditervet és a ravasz meghúzását egy totális atomháború felé, a jelentés folytatja, hogy minden EU/NATO tagország azonnal figyelmeztetést kap, hogy amennyiben az Orosz Föderáció ellen tervez lépéseket, az Iskander ballisztikus EMP rakéták a Kalinyingrádi Körzetből képesek az EU bármelyik katonai célpontját elérni kevesebb, mint 15 perc alatt.


Merkel és Hollande megijedtek, hogy az utolsó másodpercbe léptünk ?

Fontos megjegyezni, ahogy a jelentés írja, hogy amint erről a tervről Franciaország és Németország értesült, az USA-t szinte teljesen kihagyva a folyamatból, F. Hollande és A. Merkel azonnal személyesen rohantak tárgyalni Putyinnal és leszögezték, hogy sem Franciaországsem Németország nem fog fegyvereket szállítani Ukrajnának !
De Németország még ennél is tovább ment: nyilvánosan kinyilvánította, hogy minden Szaúd-Arábiába irányulófegyvereladást is leállít.

A legveszélyesebb továbbra is - ahogy a jelentés fogalmaz - az Egyesült Államok marad és a Védelmi Minisztérium szakértői szerint már egyáltalán nincs is Barack Obama irányítása és kontrollja alatt.....

A HM ezen állítását alátámasztva a jelentés megjegyzi, hogy a múlt héten Washingtonban napvilágra került dokumentumok és hangfelvételek megerősítik, hogyan irányította személyesen Hillary Clinton a líbiai kormány lerombolását az Obama-rendszer és a Pentagon felett is intézkedve. (A Benghazi-botrányban és az amerikai nagykövet megölésében mai napig felelősséggel vádolják !)


De ami még ennél is rosszabb, figyelmeztetnek, Hillary Clinton irányíthatja az amerikai kormányt is és közben úgy viselkedik, mint egy "megsebzett sas", mióta veje,Marc Mezvinsky, a mai napig 200 millió dollárt veszített a Clinton-család vagyonából azzal, hogy rosszul becsülte meg a görög államkötvények árfolyamának alakulását és a görögországi fordulatot nem látta előre, mely után a Syriza-kormány nemcsak a hiteleket nem akarja kifizetni, de még az euró-zónából való kilépést is beharangozta....

És hogy a görög helyzet még rosszabbat is hozhat, arra jelzésértékű, hogy a brit George Osborne is figyelmeztetett tegnap, hogy Görögország eurózónából való kilépése és a hitelezők elvesztése még a Közel-Keletnél, a globális klímaváltozásnál és az USA-Oroszország közötti feszültségnél is nagyobb fenyegetést jelent a világgazdaságra
Az ország leszögezte, hogy a 2015.Feb.28-i határidő lejárta előtt nem is hajlandó leülni tárgyalni a hitelezőkkel.


Az már nem volt meglepetés, hogy Putyin közölte, Ukrajnának azonnal vissza kell fizetnie az Oroszországtól kapott 3 mrd dollár kölcsönt, hiszen gazdasági problémái adódtak az oroszoknak....
Már csak hab a tortán, hogy Kína vezető hitelminősítő intézete, a Dagong figyelmeztette e héten a gazdasági élet szereplőit, hogy a világ sokkal rosszabb pénzügyi válság felé tart, mint a 2008-as.

A jelentés leszögezi, hogy a "márciusi sokk" haditerv azért készült, hogy ebben a világban megvédje az Orosz Föderációt......


Forrás: Sorcha Faal / Fordította, kiegészítette : SBG Buddha - VilagHelyzete.com
February 4, 2015 © EU and US all rights reserved. Permission to use this report in its entirety is granted under the condition it is linked back to its original source at WhatDoesItMean.Com.
Világ Helyzete
Szerző: akv 0 hozzászólás
Címkék


Saturday, February 7, 2015


Vlagyimir Putyin orosz elnöknek meg kell értenie, hogy ha nem változtat az ukrán válságban követett politikáján, akkor továbbra is számolnia kell a Nyugat Oroszország számára költségeket okozó nyomásgyakorlásával – mondta az amerikai alelnök szombaton Münchenben.
Nem gondoljuk, hogy van katonai megoldás” az ukrán válságra, „de azt sem hisszük, hogy Oroszországnak joga van ahhoz, amit művel” – mondta Joe Biden. Hangoztatta, hogy „tisztességes békére” kell törekedni, és az ukrán népet megilleti az önvédelem joga.
Ne áltassa magát senki azzal, hogy Moszkva nem tudja befolyásolni a helyzet alakulását a kelet-ukrajnai válságövezetben, hiszen ugyan előfordulhat, hogy néhány szakadár nem engedelmeskedne, ha utasítást kapna a Kremltől, „de a mag, a képzett harcosok sora közvetlenül Putyin irányítása alá tartozik” – mondta az amerikai alelnök.
Az orosz államfőnek ezért választania kell, hogy visszavonja erőit Ukrajnából, vagy még inkább elszigetelődik és tovább gyengül az orosz gazdaság – emelte ki Joe Biden.
Az Egyesült Államok „nem akarja tönkretenni az orosz gazdaságot” és támogatja a német kancellár és a francia elnök által elindított tárgyalási folyamatot, mert érdemes fáradozni, ha életeket lehet menteni. Az orosz elnöknek viszont a sok szó és ígéret után végre tettekkel kell bizonyítania, hogy a konfliktus békés rendezését pártolja – mondta Biden.
Hozzátette, hogy Barack Obama elnökké választása után, 2009 elején éppen az MSC-n kezdődött új fejezet az amerikai-orosz kapcsolatokban, Washington a gazdasági és politikai együttműködés erősítésére, jó partneri viszony kialakítására törekedett, de az orosz elnök az utóbbi években „sajnos más útra lépett”
Putyin döntései miatt lett másmilyen a világ” – hangoztatta Joe Biden.
A Nyugatnak továbbra is határozottan és egységesen folytatnia kell Ukrajna támogatását, azért is, mert a válság nemcsak Ukrajnát érinti, következményei messze túlmutatnak az ország határain – mondta az amerikai alelnök az MSC honlapján közvetített előadásában.
(
MTI)
Bal-Rad komm: Meg kell állnia a józan emberi észnek. Ez az amerikai al-főpatkány-miután a főnöke-Obamaki-beismerte hogy ők forgatták fel Ukrajnát a Majdan megszervezésével, és tették tönkre az országot, miközben emberek tízezrei pusztultak el értelmetlenül-ez a patkány UKRAJNA NÉPÉRE HIVATKOZIK!
Jugoszlávia tönkretevőinek, Európa legkártékonyabb ártóinak alelnöke Oroszországot okolja azért, mert az nem hajlandó alávetni magát a liberális féreg követeléseinek!
Megkérdőjelezi ez az akasztófáravaló bitang Oroszország jogát az önvédelemhez, miközben latorbirodalmát egy “béketörekvő, nyájas” országként adná elő. Ez az ukrán nép vagyonát saját magának kikarmoló féreg dühtől nyáladzva uszít a latorhatalom akarátan ellenszegülő Oroszország ellen!
Nem ártana már, ha végre ismerné a térképet ez a vén, golyóérett banditaalvezér. No meg a történelmet! Ő, aki “tisztességes békéről” köhécsel!
Szerző: akv 0 hozzászólás
Címkék:






Friday, February 6, 2015



Mégis eljön Kijev Apokalipszise?




apokiev001-12



- ‘Kijev erődnél’ akarják megállítani az oroszokat? -

Ismét feltesszük a kérdést: Na, de honnan kapták az ukránok a foszforbombákat? Ám jól tudjuk, hogy ez inkább egy költői kérdés volt.

Amerika pedig még több fegyvert akar szállítani a Kijevi Juntának, – összeállítja a listát.
Washington olyan fegyverek szállítását tervezi Kijevnek, amely lehetővé teszi az orosz erők lekötését egy hatékony városi ellenállási harcmodorral.
John Kerry amerikai külügyminiszter Kijevben tárgyalt a Junta vezéreivel, – az újabb és kiemelt szintű fegyverszállításokról. A A washingtoni kormány, – Javelin típusú tankelhárító rakéták, kézi lőfegyverek és lőszer Ukrajnába szállítását mérlegeli.
Amerikai források szerint hétfőn egy közös jelentést rakott le Obama asztalára a Brookings Intézet, az Atlanti Tanács és a Globális Ügyek Chicagói Tanácsa, amelyben az ukrajnai háború eszkalációja mellett tették le a garast. A jelentés az elkövetkező három évben, – három milliárd dollár értékű fegyvert szállítatna Kijevnek. Egyben felszólítja a kelet-európai NATO-tagokat, hogy ők is vegyenek részt a hadianyag szállításban.
Csakhogy sem a németek, sem pedig a magyarok nem fognak szállítani fegyvert Ukrajnának, ebben megállapodott Angela Merkel és Orbán Viktor, a legutóbbi találkozójukon. Franciaország sem szállít, ezt pedig Hollande elnök nyilatkozta.
Ám mindettől függetlenül, ha ezek újabb amerikai fegyverszállítások megvalósulnak; az felér egy hadüzenettel Moszkva ellen.
A jelek szerint az amerikaiak erődöt akarnak csinálni Kijevből, s a többi más ukrán városból is. S ehhez biztosítani akarják a megfelelő fegyverzetet is. – Az persze, hogy ez a polgári lakosság akár teljes pusztulásával járhat, – egyáltalán nem érdekli őket. Egy erőddé változtatott város ostroma, a ‘házról házra’ történő városharc, – általában a város teljes pusztulásával jár, – s mind az ostromlók, s a védekező katonák között iszonyúan magas a halálozási arány. – De ez mindegy is az amerikaiaknak: “Minden golyó nekik talál.”
Obama tehát még képes lehet arra, hogy kiprovokálja a kelet-ukrajnai háború kiszélesítését, s miután az erődökké változtatott ukrán városok a teljes lakosságukkal együtt elpusztultak, – nem beszélve az ukrán és orosz katonai áldozatokról, – s az eszkalálódott kelet-európai háború már megállíthatatlan lesz, átterjedhet akár az Európai Unióra is!
Ezáltal is távol tartva az USA határaitól a háborús övezetet, s ezzel együtt végzetesen legyengítve Amerika igazi nagy riválisát; magát Európát.
Obama naivan azt hiszi, hogy Amerika túlzottan messze van a frontvonalaktól. – Hiú reményeket dédelget, mert az orosz nukleáris haderő, – bármikor elérheti őt, akár az ovális irodájában is.
Bornemissza János
Források: The Wall Street Journal, – Privát bankár, – SzRTI archivum
Szerző: akv 0 hozzászólás
Címkék:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése