2015. február 21., szombat

Egyének akcióznak a hatalommal , mások meg kilopják a szemünket is .



Egyének akcióznak a hatalommal , mások meg kilopják a szemünket is .






Mi magyarok önrendelkezést, függetlenséget, semlegességet, békét akarunk 
Szimpátia tüntetés videó linkje, a legfontosabb beszédekkel. ifj. Hegedűs Lóránt beszédével is: https://www.youtube.com/watch?v=AOtWmnMM8-U

Az Eurázsiai Népszövetség, és a Jogállamiság Egyesület főszervezésében két rendezvényt is tartottak a magyar-orosz barátságért. Az évszázad történelmi pillanatát szülte meg hazánkban Putyin látogatása.

Felejtsünk el minden gyorsan a keddi nappal kapcsolatosan, amely gazdasági szerződésekről, világpolitikai játszmákról, sőt még világrendek harcáról szól. Az orosz elnök látogatása elleni liberális őrjöngés és a hétfői csürhevonaglás reakciójaként kedden egy olyan történelmi pillanat következett be Magyarországon, amelyre az elmúlt száz évben nemigen lehetett példa. Az orosz nagykövetség előtti szimpátiatüntetésre és az esti belvárosi vonulásos gyertyagyújtásra olyan eltérő világnézetű, vallású, történelemszemléletű, politikai irányultságú, társadalmi állapotú emberek közös térben való létezésére került sor ha csak rövid időre is, amelyre egészen a mai napig elképzelhetetlennek tűnhetett minden gondolkodó ember számára. 
 



*

Magyar Nép Esküdtbírósága: Idézések 

Magyar Nép Esküdtbírósága 
Budapest, Parlament, KÜLSŐHÁZ 
Ügyirat szám:1/Bü./2015. 
Tárgy: idézés 
Polt Péter Legfőbb Ügyész részére 
I d é z é s

Kérem Önt, hogy a[b] BŰNPÁRTOLÁS, KORRUPCIÓ gyanú tárgyú bűnügyben vádlottként[/b] 2015.év február hónap 22. napján 10 órakor, a jogi képviselőjével szíveskedjen megjelenni a Magyar Nép Esküdtbírósága Parlament, KÜLSŐHÁZ hivatali helyiségében. 
Tájékoztatom, hogy az idézésnek a tisztesség és az erkölcs értelmében köteles eleget tenni. 
Ha nincs ügyvédje, kijelölünk önnek. 
Ha az idézésnek nem tesz eleget vagy meghallgatása előtt az eljárás helyéről engedély nélkül eltávozik, továbbá ha az idézésre önhibájából eredő ittas vagy bódult állapotban jelenik meg, az eljárást a jelenléte nélkül folytatjuk le. 

Kelt, Budapest, 2015. február. 17. 
Menyhért Péter (DAC csoport vezetője) 


Magyar Nép Esküdtbírósága 
Budapest, Parlament, KÜLSŐHÁZ 
Ügyirat szám:2/Bü./2015. 
Tárgy: idézés 

Vida Ildikó NAV elnök,
Dr. Sors László NAV Bűnügyi Elnökhelyettes Úr,
Dr. Vankó László NAV Bűnügyi Főigazgató
 
részére 
I d é z é s

Kérem Önt, hogy a [b]BŰNPÁRTOLÁS, KORRUPCIÓ gyanú tárgyú bűnügyben vádlottként [/b]2015.év február hónap 22. napján 11 órakor, a jogi képviselőjével szíveskedjen megjelenni a Magyar Nép Esküdtbírósága Parlament, KÜLSŐHÁZ hivatali helyiségében. 
Tájékoztatom, hogy az idézésnek a tisztesség és az erkölcs értelmében köteles eleget tenni. 
Ha nincs ügyvédje, kijelölünk önnek. 
Ha az idézésnek nem tesz eleget vagy meghallgatása előtt az eljárás helyéről engedély nélkül eltávozik, továbbá ha az idézésre önhibájából eredő ittas vagy bódult állapotban jelenik meg, az eljárást a jelenléte nélkül folytatjuk le. 

Kelt, Budapest, 2015. február. 17. 
Menyhért Péter (DAC csoport vezetője) 


Magyar Nép Esküdtbírósága 
Budapest, Parlament, KÜLSŐHÁZ 
Ügyirat szám:3/Bü./2015. 
Tárgy: idézés 

Csányi Sándor,
Felcsúti Péter,
Patai Mihály,
Kovács Levente,
 
részére 
I d é z é s

Kérem Önt, hogy a [b]BŰNPÁRTOLÁS, KORRUPCIÓ gyanú tárgyú bűnügyben vádlottként [/b]2015.év február hónap 22. napján 14 órakor, a jogi képviselőjével szíveskedjen megjelenni a Magyar Nép Esküdtbírósága Parlament, KÜLSŐHÁZ hivatali helyiségében. 
Tájékoztatom, hogy az idézésnek a tisztesség és az erkölcs értelmében köteles eleget tenni. 
Ha nincs ügyvédje, kijelölünk önnek. 
Ha az idézésnek nem tesz eleget vagy meghallgatása előtt az eljárás helyéről engedély nélkül eltávozik, továbbá ha az idézésre önhibájából eredő ittas vagy bódult állapotban jelenik meg, az eljárást a jelenléte nélkül folytatjuk le. 
Kelt, Budapest, 2015. február. 17. 
Menyhért Péter (DAC csoport vezetője) 
Facebook 


Portik le maffia főnöközte a belügyminisztert 


Az alvilág fenegyereke ismét a belügyminiszterre tett fura és egyben igen súlyos kijelentéseket. Portik szerint a belügyér adott többek között Boross felrobbantására utasítást, s állítása szerint más kétes ügyletekben is részt vett. Hogy a hosszú ideje börtönben lévő Portik ezt mivel tudná alátámasztani, nos arra nem derűlt fény. Persze jutott bőven a miniszterelnök úr tanácsadójának is, aki egyfajta postásként irányítja igen rossz felé megbízóját Orbán Viktort. De Portik az olajügyek és a politika szerepét is feltárta. 

A leszámolásos ügyek egyik fő vádlottja a szebb napokat látott Portik Tamás a legutóbbi tárgyaláson ismét "elővette" a belügyi kártyát. Azaz Portik nem kímélte szavaival Pintér Sándort és megismételte, amit már egyszer elmondott a taláros tetsület elött, hogy a belügyminiszter adott megbízást Boros likvidálására. De elmondása szerint a belügyér nem csak "gyilkoltatott", de "drogüzletekben" is benne volt, valamint "bűnszervezetet vezet".Hogy mindezt honnan veszi Portik és mivel tudja bizonyítani az nem derűlt ki. Így az sem kizárt, hogy a bilincsbe vert férfi aki jó ideje van börtönben csak alaptalanul vádaskodik. 
Portik egyébként hangsúlyozta, ha ő mindent elmondana, amit tud, akkor a belügyér környezetéből több embert is le kellene tartóztatni. Elmondta azt is, hogy szerinte a vele jó kapcsolatban lévő Pápa Marianne "a Fidesz agytrösztje", ő mondja meg Habony Árpádnak, Orbán Viktor tanácsadójának, hogy "milyen legyen az irányvonal". 
A harmadrendű vádlott büszkén kijelentette, hogy volt rá példa, amikor ő maga szabta meg, "hogy milyen legyen az irány és ebből ő sok pénzt keresett". 
Szóba hozta az olajszőkítők számára busás hasznot hozó jövedéki törvényt is Portik, "amit a politikának, az MDF-nek köszönhetnek". Az egykori olajos újra felhozta, hogy a kormánypártok érdekében álltak a 98-as székházrobbantások, és a Fidesz hatalma "az erőszakban született". 
Nos tény kérdése, hogy az olaj-ügyeket nem véletlenül tikosították jó pár évtizedre. Az is tény kérdése, hogy az olajos vezetők mind mind más politikusnak vitték havonta, vagy hetente a csúszópénzeket. S hogy ne legyen zavar Portik és mondjuk a többi olajguru is más más párttal tartotta a kapcsolatot. Siófok egy kedvenc helye volt az egyik párt szóvívőjének, aki hozta vitte az olajosok táskáját. Ezen országgyűlési képviselő havonta ment a százmilliókért az MDF érában. De az MSZP oldalán is voltak olyan politikusok, akik szintén nem utasították vissza anno az olajos százmilliókat, havonta. Szóval Portik ezen ügyben úgy tűnik tud valamit de konkrétumokat, neveket még mindig nem mondd. Vár valamire úgy tűnik. 
estiujsag.hu 
Kapcsolódó: 
   Tántoríthatatlanul! (Az olajmaffiát leleplező túlélő rendőrt, Karancsi Tibort kérdeztük) 
   Portik: Habonyon keresztül szabta meg, milyen irányba menjen a Fidesz 
   Habony Árpád beperli azt, aki megsérti a jó hírnevét 
   Habony egy férfit leütött, feleségét hasba rúgta 
   Újabb leleplező hangfelvétel - Farkas Flórián bevallja: rátette a kezét a pénzcsapra 
   Francia kacsát, baszk csirkét osztogat Orbán tanácsadója 
 
Madarat tolláról, Orbánt tanácsadóiról...




Tántoríthatatlanul! (Az olajmaffiát leleplező túlélő rendőrt, Karancsi Tibort kérdeztük) 

Hozzáadva: 2014-02-10 21:58:38
Kevesen élték túl a rendszerváltozás utáni olajmaffia leleplezéseit, de Karancsi Tibor rendőr százados a túlélők közé került. Vele készítettünk interjút. Az állami maffializmust leleplezései és szervezett üldözése történelmi hőssé tette. Következő tényfeltáró cikkünket olvashatják.


Interjú: Molnár F. Árpád
Közreműködött: Domján Tibor


FELVEZETÉS ÉS A MAFFIAÜGY(EK)



Karancsi Tibor az egyike azon nagyon kevés túlélőknek, akiknek sikerült úgy leleplezniük az olajmaffia állam-bűnszervezeti létezését, hogy mégis életben maradtak. Abban az időben még akadtak rendőrök, akik az igazság oldalán álltak, ezért nevük, mint történelmi hősök nevei kerültek a köztudatba. Azóta más világ jár: a rendőrségen belül mára csupán tapasztalatlan, tudatlan, jogi és törvényi szempontból is analfabéta, bármilyen parancsot végrehajtó surrók, továbbá gyáva nyulak, valamint megrögzött, gátlástalan, szociopata bűnözők tevékenységeivel szembesülünk. Tisztességes rendőrnek hírét-hamvát sem látjuk, de hát nem volt ez mindig így!

Az olajmaffia a rendszerváltás korszakában tudatosan meghozott törvények és joghézagok eredménye volt. Benne volt a maffiában a teljes állami apparátus, fedezte azt a rendőrség, a Vám- és Pénzügyőrség, az ügyészség és a teljes média. Az olajszőkítés multimilliárdosok lajstromát termelte ki és tette máig hírhedt illetve közismert keresztapákká. A halottak száma - beleértve az állam által szervezett gyilkosságokat - ezrekre rúghat. Nem volt ritka az sem, hogy maga a rendőrség szállította, szolgálati autóval a kivégzésre a kellemetlenné vált személyeket. Sokan tűntek el továbbá állami pszichiátriai intézetekbe takarítva, savban feloldva, valamint többek között a föld alá temetve.

Karancsi Tiborral először kb. 2001-ben vagy 2002-ben beszéltem telefonon, noha pl. az 1998. február 27-én, a rendőrség épületében minden valószínűség szerint meggyilkolt Kuzma Mihály rendőr alezredest is pár nappal a halála előtt személyesen akartam megkeresni, amikor a nyilvános politikai, rendőrségi és médiaüldözés már javában folyt ellene, a rendőrségnek és a rendőrség vezetőinek bűnügyei és olajügyei utáni nyomozásai miatt. Lehet, ha akkor veszem a fáradtságot és Kuzma Mihályt megkeresem Békéscsabán, még most is élne.

Ami engem illet, Orbán Viktor és Pintér Sándor első kormányának állami, titkosszolgálati és aGergényi Péter (egyik maffianevén a Pipás) által akkoriban vezetett Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság bűnszervezeti bűntettei láttán és hatására kezdtem el nagy bőséggel kiemelt állami maffiabűntettek után nyomozni, miután a bűnüldözésben a titkosszolgálattal és a rendőrséggel való kapcsolatom - éppen az állami bűnözés miatt - megromlott, Orbán Viktor pedig széles spektrumú üldözés alá vetett.

Gergényi Péterről egyébként senki nem hozta nyilvánosságra rajtam kívül, hogy ő az a titokzatos személy, akit az alvilágban a Pipásként is emlegettek. Nevét arról kaphatta, hogy annak idején, már Pintér Sándor főrendőreként szokása volt, hogy délceg testtartással úgy járkált fel és alá az irodájában, méltóságteljesen pipázgatva, mint az Alice Csodaországban történet egyik főhőse.

Interjúalanyunk, Karancsi Tibor a tisztességes rendőrök közé tartozott, ráadásul abból az időből, amikor a tisztesség és a becsület a szó legszorosabb értelmében legalább több százszor életveszélyesebb volt, mint ha most jelenne meg egy leleplező rendőr! Az Internet hiánya és gyengesége miatt egészen kb. 2006-ig legalább több százszor akkora esélye volt egy leleplezőnek arra, hogy börtönben, elmegyógyintézetben vagy temetőben végezze, mint most, amikor ma már nem az államilag szabályozott média az egyetlen, ahol megszólalhat! Amíg a média 100 %-a fölött Orbán Viktorok, Pintér Sándorok és hasonszőrű gazemberek rendelkeztek, addig a 10 millió lakost be is altatták szépen a "demokrácia", a "jogállam", a "független igazságszolgáltatás", a "felelős értelmiség" és a "független és objektív média" agyonismételgetett meséivel.

Karancsi Tibor története 1995-ben kezdődött. Az akkori rendőr százados a békés megyei Füzesgyarmat úgynevezett Macskási telepére érkezett, ahol a rendőrség által hivatalosan védett olajszőkítő cég, a Full Marker Kft. akkor is éppen olajszőkítést követett el. A helyszíni, a Full Marker tulajdonában álló tartálykocsikban lévő háztartási tüzelő olajat (HTO) éppen gázolajjá alakították. Az iratokat is a helyszínen fellelő Karancsi Tibor értesítette a főnökeit, akik nem meglepő módon azt az utasítást adták, hogy Karancsiék hagyják el a helyszínt és másutt várják meg a vámnyomozókat.

Mint kiderült, a rendőri vezetők azonban órákra ráültek az ügyre, megvárva, hogy a rendőrséggel szervezett bűnügyi szövetségben működő olajmaffia elhagyja a helyszínt és mindent, ami mozdítható, magával vigyen. A békés megyei rendőrvezetők csak órák múlva szóltak a vámnyomozóknak, akik a rendőrökkel a helyszínre érkezve már csak üres tartályokkal, az elmenekült elkövetők hűlt helyével (helyesebben forró nyomával) és a földön homokkal beszórt olajfoltokkal találkoztak. Kucsera Lajos - Karancsi Tibor főnöke - közölte az olajszőkítést tetten ért századossal, hogy hagyja az egészet, ne nyomozzon, mert széllel szemben nem lehet. A média pedig ugyancsak annyira moslék módon állt ki mindenféle állami bűnözés mellett, hogy a békés megyei rendőröknek még a focicsapatuk sportmezén is az olajbűnöző Full Marker felirat díszelgett, úgy, hogy ezt sem akarta senki észrevenni és belőle leleplező botrányt kirobbantani.

Érthető, hogy ez az olajhamisító ügy is hasonló sorsra jutott, mint csaknem mindig és csaknem az összes többi olajmaffiaügy: Az állami maffiát pénzzel támogató és lefizető Full Marker Kft. helyett Gardefort Kft. néven folytatták tovább, ráadásul ugyanott az olajszőkítést, de ugyanaz a személy, aki a Full Markert vezette, Petronex Kft. néven is tovább olajozott. A maffiát - itt is látható - annyira nem kellett, hogy érdekeljék a látszatok elrejtése és a minimális fedőtevékenységek megszervezése sem, hogy még arra sem törekedtek, hogy legalább az olajbűnöző cégek neveiből elrejtsék, hogy olajjal foglalkoznak. Minek, ha egyszer a rendőrség, az ügyészség, a bíróság, a média teljes egésze, valamint a teljes pszichiátriai bűnöző arzenál stb. az olajmaffia és annak keresztapái szolgálatában állt.

Karancsi Tibor életben maradt. Mivel azonban nem akart belenyugodni a történtekbe, ezért - hasonlóan ahhoz, ahogyan a többi kategóriájú bűnöző szeméttelepeken szokás, mint amilyen pl. a kecskeméti 
Platán Otthon - 4 éven át próbáltak megszabadulni tőle. Ez alatt az idő alatt Karancsi Tibort 13-szor vonták eljárás alá, súlyos pénzbüntetésre ítélték, az állami olajmaffia ügyeinek eltussolására megpróbálták elmebeteggé nyilvánítani, majd egy négy tagú, "etikainak" nevezett szánalmas és mélységes mély megvetésre méltó bizottság erkölcsi alkalmatlanság címén kirúgta az állásából.

Azért, mert rendőrnek ő volt a legalkalmasabb vagy akár az egyetlen valóban alkalmas az egész siserehad állományból.

Miután a botrány a nyilvánosság előtt is robbant, a teljes állami maffia összefogott. A rendőrség részéről kriminalisztikai szempontból azóta is az egyik leghírhedtebb rendőr, Kurucz Ferenc békés megyei rendőrfőkapitány, a rendőrgyilkosságok eltussolója, az olajmaffia áldozatos védelmezője, Pintér Sándor egyik jobbkeze Karancsi Tibort büntetett előéletű, megbízhatatlan személynek nevezte. A tényfeltáró újságírók visszatérően elrettentő példaként emlegetik Orbán Viktor és Pintér Sándor akkori országos rendőrfőkapitányát, Orbán Pétert, aki alaptalannak nevezte Karancsi Tibor vádjait. Pintér Sándor pedig - az olajmaffia kétségtelenül leghírhedtebb alakja, Európa leghírhedtebb tömeggyilkos politikusa, a budapesti, 100-nál több bombarobbantásos cselekmény legfőbb szervezője és legfőbb eltussolója, tehát Orbán Viktor társa - a médiában "álgond, álprobléma, sárdobálás" kifejezésekkel illette az általa üldözött Karancsi Tibor leleplezéseit. Pintér Sándor mellett pedig az az Orbán Viktor állt, aki a 2000-es Parlamenti Olajbizottság működését is egy személyben letiltotta, leállította és betiltotta, hogy semmiféle további adat és bizonyíték ne láthasson napvilágot a magyar lakosságot iszonyú összegekkel kirabló állami bűnszervezeti maffializmusról. Az az Orbán Viktor, aki Pintér Sándorral az oldalán pl. Sándor Istvánt (Papa), a Központi Bűnüldözési Igazgatóság (KBI) olajmaffiát leleplező főnyomozóját egy vasárnapi napon, egyetlen nappal azelőtt, hogy Sándor Istvánt a parlamenti olajbizottság meghallgatta volna, őrizetbe vették, nehogy tanúskodhasson és hátha ezzel sikerül megfélemlíteniük őt és családját.

A Karancsi-ügyet szoktam néha úgy emlegetni, hogy a 130 %-os ügy. Ugyanis az ő leleplezéseiben nyomoztam és kifejezetten a Karancsi-ügyben utaztam az olajszőkítő Macskási-telepre, amikor a titkosszolgálaton keresztül közölték velem, hogy amit csinálok, azzal már 130 %-on vagyok. Ez pontosan azt jelentette, hogy a 100 % az, ahol a politikai gyilkosságot már teljes bizonyossággal elkövetik. Ez időben biztos is voltam abban, hogy meggyilkolnak. Egészen biztos voltam benne, hogy nem élem túl. De hajtott egy erő. Egy erő, amihez képest semmiség volt a saját életem.

Én is túléltem.

Karancsi Tibor üldözését egyébként a világsajtó is példaértékűként emlegette annak lefestésére, milyen mocskos állapotok uralkodnak Magyarországon és mennyire behálóz mindent a politikai bűnözés és a korrupció. A BBC is Karancsi Tibor leleplezéseit és üldözését hozta fel emblematikus példájaként annak, hogy Magyarország a korrupció és az állami bűnözés melegágya.

INTERJÚ KARANCSI TIBORRAL

Karancsi Tibor a HírArénának így nyilatkozott arra a kérdésemre, hogyan él most az olajmaffia egykori leleplezője:

- Sok minden történt az elmúlt 5, 10, 15 évben. '99. szeptember végén szólaltam meg annak idején és azóta sok víz lefolyt, de az elveimet nem adtam fel. Tehát én tántoríthatatlanul a korrupció megrögzött ellensége vagyok és nem nyugszom addig, amíg pl. az olajügyekről szóló 85 éves titkosításnak vége nem lesz, mert már csak 70 év van hátra. De azért nem akarom, hogy az unokám vagy a dédunokám tudja meg az igazságot, hanem életemben szeretném, ha a nyilvánosság megtudná, hogy kik és hova tették el azt a sok ezer milliárd forintot, az állami büdzsé kifosztásával. Az ország nem itt tartana, ha ezek a pénzek befolytak volna. És olyan nincs, hogy akikről szól a történet, azok 85 évre titkosítsák le. Ilyen alapon - mit tudom én - Gipsz Jakab is letitkosíthatná a tyúklopás ügyét, ha abba a székbe ülne, hogy ezt megteheti. Az igazságszolgáltatás arculütése volt ez.

A túlélő rendőr százados eztán Pallagh Lászlóra tért ki. Pallagh László a kisgazda miniszter Torgyán József által vezetett Független Kisgazda Földmunkás- és Polgári Párt (FKGP) országgyűlési képviselője volt, a 2000-es Parlamenti Olajbizottság gyakorlatilag létrehozója. Annak a bizottságnak, amit aztán - látva a világ elé ömlő rengeteg bizonyítékot és vezető tanúvallomást - Orbán Viktor tiltott be. A nemrégiben elhunyt Pallagh Lászlóval - mint azt 2002-2003 óta számos alkalommal nyilvánosságra hoztam - én is beszéltem az olajügyek és többek között olyan rendőrgyilkosságok kapcsán, amilyen a rendőrbűnözést és az állami olajügyeket feljelentéseivel ostromló Dénes Gábor RSZVSZ-őrnagy meggyilkolásának előkészülete és likvidálása volt. Pallagh László egyébként annak a Nógrádi Zsolt olajtanúnak a roppant részletes tanúvallomása hatására robbantotta fel az olajügyeket, aki az állami olajmaffia-hálózat aktív olajozó, családjával milliárdos tagja volt és akit 2002-ben én is felkerestem fóti házában, miután Orbán Viktor és Pintér Sándor, valamint bandáik végeérhetetlen bűntettei hatására kiterjedt, nemzetközi bűnügyi nyomozásokba kezdtem.

Karancsi Tibor így nyilatkozott Pallagh Lászlóról:

- Néhai Pallagh László barátomat személyiségi jogi perekben bíróság elé citálták és arra való hivatkozással, hogy a bizonyítékai államtitkot képeznek, a bíróság megkötöttnek érezte a kezét, hogy ő a titkosítások miatt nem tudja a bizonyítékok körében felsorakoztatni a dokumentált anyagokat, amik a Pallagh László által elmondottakat alátámasztották volna. Ez az igazságszolgáltatás arculcsapása. Mert ahogy volt tanárom, dr. Szikinger István - aki a tanárom is volt a főiskola során, aztán az ügyvédem is volt - ki merte mondani a nyilvánosság előtt a médiában, hogy Magyarországon megszűnt a jogszolgáltatás, igazságszolgáltatás pedig nincs. Olyan nincs. Ez annyit jelentett néhai barátom, Pallagh László számára, hogy súlyos anyagi problémákat okoztak ezzel, amire ráment barátom egészsége és az élete.

- Kuzma Mihállyal, Dénes Gáborral, Szabóval kapcsolatban ha nyilatkoznál valamit - mondtam Karancsi Tibornak, néhány emblematikus meggyilkolt rendőr nevét sorolva, akiknek az állami olajmaffia leleplezései tárgyában én is nyomoztam, Szlovákiától a román határ közelében fekvő Elekig bezárólag számos helyen és több államban.

- Én korábban is elmondtam - felelte Karancsi Tibor -, hogy ezeket az embereket az én szakmai tapasztalatom, hozzáértésem alapján megölték. Ezeket az embereket megölték. Úgy, ahogyan dokumentálva van, a rendelkezésemre bocsájtott anyagok elemzése folytán azok az események vagy azok a rendkívüli halálesetek emberölések voltak.

Karancsi Tibor részletekbe menően beszélt olyan esetekről, mint pl. a Szabó András rendőr meggyilkolása körüli anomáliák, akiről pl. megállapították, hogy a rendőrség udvarán, szolgálati autójában ülve, evés közben főbe lőtte magát.

- És azt minek tudod be, hogy túlélted? Hogy' sikerült túlélni? - kérdeztem Karancsi Tibort.

- Hát én egyszer már voltam odaát, '97. augusztus 31-én, amikor támadók leptek meg. Azt hittem, valakivel összetévesztenek és szolgálatba helyeztem magam és elővettem az igazolványomat és közöltem, hogy zsaru vagyok. Az volt a válasz, hogy pontosan tudom, hogy ki vagy, meg fogsz dögleni! Voltam odaát és visszaküldött egy hang, ha hiszi valaki, ha nem, kézzel-lábbal menni akartam haza a sokat emlegetett fényalagúton, de visszaküldött egy hang, mert nekem küldetésem van és vissza kell mennem. Alapjaiban változtatta meg az életemet ez az élmény. Más szemen keresztül nézem a világot, meg az élet történéseit is és tántoríthatatlanul küzdök az igazságért.


Molnár F. Árpád


Legutóbbi, ehhez hasonló témájú cikkünk:


Portik: Habonyon keresztül szabta meg, milyen irányba menjen a Fidesz







Portik Tamás egykori katonája az Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő-gyilkosság összevont perén kijelentette, biztos abban, hogy az egykori marketingigazgató nem egyedül, hanem volt cégtársaival, Drobilich Gáborral és Ferencsik Attilával egyetértésben döntött Boros József Károly likvidálásáról.

Fotó: Mészáros Péter/PS
Beszélt arról is, tanúja volt, ahogy a három férfi Prisztás József sorsáról is egyeztetett, és akit, ha „nem változtat a hozzáállásán”, akkor a Fogorvossal,  azaz Roháccsal fognak megöletni. De a tárgyaláson elhangzott az is, hogy Portik egy másik bizalmasa többször is személyesen vitt pénzt az életvédelmi alosztály volt vezetőjének, Doszpot Péternek. Portik pedig saját ügye mellett arra tért ki, az olajszőkítők a politikának, az MDF-nek köszönhetik milliárdjaikat.
Zsóvár Imre és a 6-os számú védett tanú zárt láncú meghallgatásával folytatódott csütörtökön azAranykéz utcai robbantás pere a Fővárosi Törvényszéken. A 6-os tanú, Portik egykori „titkárnője” újra elmondta, az energolos jó rendőri kapcsolatainak köszönheti, hogy ebben az ügyben is megúszta a felelősségre vonást. A volt bizalmas szerint, ha a hatóságok akkoriban nem lettek volna lefizetve, akkor Boros felrobbantásán kívül a Hoffmann-, a Lakatos- és a Prisztás-ügyet fel lehetett volna deríteni. A nő elmondta, Boros részletes vallomása az energolosok körében nagy riadalmat okozott, valamint megismételte, a pentitó videóvallomásátPortik vagy Zámbó Gyula ügyvéd, vagy pedig Chilkó Ferenc segítségével  megszerezte és sokszorosíttatta. Elhangzott, Zámbó állítólag olyan kijelentést is tett Portikéknak az Energol Rt. és a Conti Car ellen zajló eljárással kapcsolatban, hogy „ha nincs tanú, nincs ügy”.

Portik, a gyilkossággal egyben akarta tartani a "csapatot"

Szóba került az is, a Kacsa becenevű Lendvai János is utalt rá, „ők” állnak a robbantás mögött. A tanúnak nem sokkal a merénylet után született gyereke, amire a robbantás helyszínén jelenlévő férfi kijelentette, hogy „egy jó ember született, egy rossz ember ment el”.  Kacsa állítólag biztos volt abban, hogy senki nem fogja azt gondolni, hogy Portik volt a megbízó, ha egyik legközelebbi embere ott van a helyszínen és „menti az embereket”. A nő hozzátette, ő úgy gondolta, Prisztás lelövése után befejeződnek a gyilkosságok és nem hitte volna, hogy Portik egy ilyen súlyú bűncselekményre „is képes lesz”. Szerinte a vallomása miatt a vádlott igenis haragudott Borosra, akit “mindenféle köcsögnek” elmondott. „Akit te leköcsögözöl, az utána elég gyorsan meghal”- mondta Portiknak a tanú. Az egykori bizalmas Boros megöletésének indokaként megemlítette, hogy Portik azt gondolhatta, a gyilkossággal „egyben tudja tartani a csapatot”, Drobilichék előbb ki tudnak jönni az előzetesből. Ezzel kapcsolatban újra elhangzott T. András egykori ügyész neve, aki milliós összeget kapott azért, hogy a vádlottak előbb szabaduljanak az előzetes letartóztatásból. Kiderült, a tanú vallomása alapján a Központi Nyomozó Főügyészség eljárást indított, de elévülés miatt megszüntették a nyomozást.

A koronatanú szerint Doszpot Péter az Energol-vezér embere volt.
Fotó: Helyitipp.hu

Többször is lefizették Doszpot Péter

A tárgyaláson ismételten szóba kerültek a Rohácról készült meglévő és eltüntetett kamerafelvételek is. A nő szerint a lefizetett rendőrök miatt tűnt el, illetve nem került elő több felvétel az Aranykéz utcai robbantóról. Ezzel összefüggésben a védett tanú kijelenttette, hogy a nyomozást vezető Doszpot Péter ekkor már az energolos embere volt, aki ugyan nem volt rajta a fizetési listán, de bizonyos „ügyletek után pénzt kapott”, ő például személyesen is vitt többször pénzt a sztárrendőrnek. Sőt, elhangzott, hogy Doszpot az Aranykéz utcai robbantás után „körberohangált a helyszínen és leszereltette, elvitette a kamerákat” úgy, hogy mindezt szabályosan lepapírozta volna. A bizalmas Portikkal kapcsolatban a tárgyaláson több bűncselekményt is megemlített, amire az Energol-vezér adhatott utasítás. Beszélt arról, hogy a 2002 januárja óta nem látott Radics családot is Portik tüntette el, valamint szóba hozta, hogy Rohác első munkája az energolosoknak Cinóber kivégzése volt. A tanú szerint a szlovák férfinek az emberölés előtt megmutatták az áldozatot a Művészinasban. Az olajos egykori titkárnője elmondta, külön nem kérdezett rá Portikék piszkos ügyeire, „de sajnos így is túl sokat tudott”. A nő szerint a gyilkosságoknál mindig volt egy figyelő ember, aki jelentett Portiknak, miután elvégezték a „munkát”. Példaként elmondta, hogy az Aranykéz utcai merényletnél Kacsa, a Cinóber-gyilkosságnál pedig Zsóvár Imre telefonált a vádlottnak, de a tanú úgy emlékszik, Fenyő János lelövése után is jelentettek ez Energol-vezérnek.

Rohác újra Gyárfás meghallgatását kérte

A védett tanú megemlítette azt is, hogy Portiknak a Művészinas étterem utcájában volt egy lakása, amit irattárként rendezett be és adatokat tárolt bizalmasairól, illetve azokat az embereket, akikkel üzleti kapcsolatba került, feltérképezte. A tanú szerint a vádirattal ellentétben Rohác egy Aranykéz utcai lakásból robbantott, majd egy másik lakásban egy hónapig húzta meg magát. Rohác észrevételében jelezte is, hogy több ellentmondás is van Zsóvár, a vádirat és a 6-os tanú elmondása között, továbbá felhívta a figyelmet a tanú szavahihtetlenségére. Az elsőrendű vádlott újból kérvényezte, hogy a Fenyő-gyilkossággal kapcsolatban kerüljön sor Gyárfás Tamás meghallgatására, mert a 6-os számú tanú korábban terhelő vallomást tett rá. Portik hazugságnak nevezte egykori titkárnője szavait, akit az ellentmondások miatt szembesíteni szeretett volna a bíróság is a ma szintén meghallgatott Zsóvárral, az olajos volt katonájával, de a nő ezt nem vállalta, állítása szerint azért, mert „fél”.

Hárman dönthettek Boros haláláról

Zsóvár mai tanúmeghallgatásán többször összeszólalkozott a két vádlottal, Portik például a tanú szemére vetette, hogy nem érti, „miért teszi ezt vele”, már „harminc hónapja előzetes letartóztatásban van, nyolc hónapja nem látta a családját”, cellatársa pedig rendőr, „aki mindent elkövet, hogy neki rossz legyen” Erre Zsóvár azt felelte, hogy Portikot viszont „még soha nem lőtték fejbe”, emiatt „elvesztette a családját és az egész életét felborították”.  „Nem tudom, miért döntöttél úgy, hogy engem fejbe kell lőni?” – kérte számon a harmadrendű vádlottat a tanú. Portik felszólította Zsóvárt, hogy esküdjön meg a gyerekei és a felesége életére, hogy igazat mondott, amikor arról beszélt, hogy ötvenmilliót vitt Rohácnak a merényletért. A tanú erre megesküdött, mire Rohác közbe kiálltott: „Mocsok”! Zsóvár újra megismételte, szerinte Portik rendelte meg Boros megölését, de biztos volt abban is, hogy a merényletről Portik Ferencsikkel és Drobilichal egyetértésben döntött és telefonon egyeztettek a pentitó likvidálásáról . Elmondta azt is, hallotta, amint a három férfi Prisztásról beszél, hangsúlyozva, ha a vállalkozó „nem változtat a hozzáállásán”, akkor a Fogorvosra, azazRohácra  „bízzák az ügyet”. A tanú hozzátette, most sem lehet nyugodt, hogy nem kap-e golyót a fejébe, mivel nem lehet tudni, hogy az elsőrendű vádlott 1999-ben kivel lövette le. Szóba került az is, hogy miután az ügetőnél sikertelenül próbáltak megölni Lakatos Csabát, az energolosok a kórházban egy páncélököllel akarták kilőni, de a merényletre végül nem került sor. Portik a tanút azzal szembesítette, hogy a Prisztás-gyilkosság tárgyalásán valótlant állított a bíróságon, amikor a gyilkossági ügyekről kérdezték, hiszen akkor még azt mondta, semmit nem tud a leszámolásokról.

Az Energol-vezér ezúttal Habonyra vallott

Portik a mai tárgyaláson ismét „elővette” Pintér Sándort és megismételte, a belügyminiszter adott megbízást Boros likvidálására. De „vallomása” szerint Pintér nem csak „gyilkoltatott”, de „drogüzletekben” is benne volt, valamint „bűnszervezetet vezet”. Hangsúlyozta, ha ő mindent elmondana, amit tud, akkor a belügyér környezetéből több embert is le kellene tartóztatni. Elmondta azt is, hogy szerinte a vele jó kapcsolatban lévő Pápa Marianne „a Fidesz agytrösztje”ő mondja meg Habony Árpádnak, Orbán Viktor tanácsadójának, hogy „milyen legyen az irányvonal”. A harmadrendű vádlott büszkén kijelentette, hogy volt rá példa, amikor ő maga szabta meg, „hogy milyen legyen az irány és ebből ő sok pénzt keresett”. Szóba hozta az olajszőkítők számára busás hasznot hozó jövedéki törvényt is Portik, „amit a politikának, az MDF-nek köszönhetnek”.  Az egykori olajos újra felhozta, hogy a kormánypártok érdekében álltak a 98-as székházrobbantások, és a Fidesz hatalma „az erőszakban született”.
Ugyanakkor a Portik-Laborc találkozók jegyzőkönyvének a PestiSrácok.hu-n történt kiszivárogtatása óta közismert, hogy Portik fideszes politikusok lejáratását vállalta különféle állami és igazságszolgáltatási előnyökért.
 









Portik szerint hamarosan bukni fog a Belügyminiszter, Pintér Sándor




Két újabb merénylettel hozta összefüggésbe Portik Tamást az Aranykéz utcai robbantás mai tárgyalásán az egykori Conti Car-főnök, Radnai László.
A kecskeméti maffiaperben tizenkét évre ítélt keresztapa szerint az Energol-vezér adott utasítást saját jobbkeze, a Kacsa becenevű Lendvai János, valamint volt bűntársa, Zsóvár Imre lelövetésére is. Mindkét férfi súlyos sérüléseket szenvedett, de túlélték a támadást. Portik pedig kedden ismét Pintér Sándorra “vallott”, aki “hamarosan bukni fog”, mivel szerinte “Tanyi Györgyéknek gyilkossági ügyekben van bizonyítékuk ellene”.
Portik egykori üzlettársa, a 12 évre ítélt egykori keresztapa, Radnai László tanúvallomásával folytatódott az Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő-gyilkosság pere kedden a Fővárosi Törvényszéken. A felbujtással vádolt Energol-vezérre több leszámolásban is vallomást tevő, jelenleg csalás és orgazdaság miatt gyanúsított Radnai korábban már kétszer is farkasszemet nézett Portikkal a bíróságon. Legutóbbi találkozásukkor, 2013 novemberében a Prisztás-gyilkosság tárgyalásán például személyeskedésig fajuló vita alakult ki közöttük. Radnai akkor Portik fejéhez vágta, hogy neki köszönheti a kecskeméti maffiapert, Portik pedig az egykori Conti Car-főnök szemére vetette, hogy részben miatta ül a vádlottak padján és ő, illetve volt üzlettársa, Csüllög Zsigmond „élve akarják eltemetni”.
Radnai László első nagy 'fellépése' a Prisztás-gyilkosság ügyében Fotó: Mészáros Péter/PestiSrácok.hu
Radnai László első nagy “fellépése” a Prisztás-gyilkosság ügyében Fotó: Mészáros Péter/PestiSrácok.hu

BÜSZKÉN VALLOTT BOROS MEGGYILKOLÁSÁRÓL PORTIK

A mai tárgyalásra bilincsben és vezető száron érkező Radnai újra beszélt Portikkal való megismerkedéséről, valamint a Conti Car és az Energol közös olajozásáról, ami után  a conti carosok pénze Portikéknál maradt – állította Radnai. Elhangzott az is, hogy Borosnak is részesedést ígértek az alvilág bankárának is nevezett Kisbandi által hozott üzletből, cserébe azért, hogy a pentitó elvállalta a nagykőrösi olajtelep őrzését. Mivel Boros a pénzét nem kapta meg, a kecskeméti maffiaperben 12 évre ítélt keresztapa szerint a későbbi áldozat ezért döntött úgy, hogy kipakol a rendőrségen az olajmaffiáról. A conti caros hozzátette, ő is úgy gondolja, hogy az Energol Rt-re tett terhelő vallomása miatt kellett meghalnia Borosnak(azt azonban Radnai „elfelejtette” megemlíteni, hogy a pentitó a Conti Car vezetői vonatkozásában is súlyos kijelentéseket tett). Radnai a gyilkosság kapcsán elmondta, az Aranykéz utcai robbantást is ugyanazon a „házas találkozón” hozta szóba Portik,amelyen üzlettársával, Csüllög Zsigmonddal 1999 év elején vettek részt és ahova csuklyába vitte őket Portik Tamás Érd környéki búvóhelyére az azóta már vélhetőleg meggyilkolt Radics Attila. Mint az a Prisztás-perben is elhangzott, Portik a találkozón „bevallotta”, hogy energolos cégtársaival együtt ölette meg, illetve lövette le Prisztás Józsefet, Domák Ferenc Cinóbert, valamint a merényletet túlélő Totka Pált. Az egykori olajos állítólag ezek után még „büszkén mesélte”, hogy „ő ölette meg Borost”, de mivel erre a Radnaiék „rosszul reagáltak”, nem ment bele a robbantás részleteibe.

DROBILICH AGGÓDOTT ROHÁCÉRT

Az egykori maffiavezérnek az energolos Drobilich Gábor is panaszkodott arról, hogy Portik „milyen problémákat okozott ezekkel az őrültségekkel”, azaz Boros Tamás és Fenyő János meggyilkolásával. Radnai a korábbi meghallgatásaihoz hasonlóan elmondta, hogyDrobilich félt attól, hogy összehozzák Jozef Roháccsal, ezért megkérte Radnait, hogy a rendőri kapcsolatain keresztül tudja meg, megtalálták-e a Fenyő-gyilkosság helyszínén Rohác DNS-ét. Drobilich arra is megkérte barátját, tudakolja meg rendőri kapcsolatain keresztül, hogy az Aranykéz utcai parkolóház kamerája rögzítette-e Rohác arcát a robbantás előtt.Radnai a meggyilkolt Boros József Károlyt egyébként „klasszikus szélhámosként” jellemezte, aki a 90-es években rászokott a drogra, továbbá „behízelegte magát különböző üzletekbe, azután részesedése lett”. Szerinte „Óriás” Tamásnak sok ellensége volt, mivel mindenkit „átvert és becsapott”, ráadásul még a volt miniszterelnöknek, Boros Péternek is sok kellemetlenséget okozott azzal, hogy az éjszakában azt híresztelte, hogy rokonok – hangzott el a tárgyaláson.
Kacsát Portik Tamással együtt fogták el és tartóztatták le  Fotó: MTI
Kacsát Portik Tamással együtt fogták el és tartóztatták le, de nem emeltek vádat ellene. Fotó: MTI

PORTIK MEG AKARTA ÖLETNI KACSÁT?

Radnai annyit tudott még a robbantás körülményeiről, hogy a Portik jobbkezének számító Lendvai János valamilyen megfigyelő szerepet töltött be a merényletnél. Kacsát ezzel meg is gyanúsították, de utóbb nem emeltek ellene vádat. A jelenleg csalással és orgazdasággal vádolt tanú elmondta még, hogy Lendvai később „eltávolodott Portiktól”, emiatt a harmadrendű vádlott megbízást adott bizalmasa megöletésére. Radnait erről az Energol-vezér egyik embere, Karalyos Gábor tájékoztatta. Kacsára  1999. november 11-én lőtt rá ismeretlen tettes a VIII. kerületi Békési utcában. Lendvai Jánost saját Audi A–8-asában érte a támadás, miután kilépett a konditerméből. A nyolc lövés közül három lövedék eltalálta, és súlyosan megsebesítette.Kacsának volt még ereje, hogy saját lábán visszatérjen az épületbe, ahonnan két alkalmazott kórházba szállította.

AZ ENERGOL-VEZÉR LÖVETTE FEJBE ZSÓVÁRT?

A tanú vallomásából az is kiderült, hogy az Aranykéz utcai robbantás ügyében koronatanúként szereplő Zsóvár Imrét is Portik Tamás lövette fejbe 1999-ben. Az okokról Radnai annyit tudott, hogy Zsóvár Szlovákiában beszélt a rendőröknek a magyarországi olajos csoportokról és a vallomásáról elsőként tudomást szerző Portik bosszúból elhatározta, eltünteti egykori bűntársát. Radnai hangsúlyozta, az energolos volt cégtársai ezen a merényleten is megrökönyödtek, mert szerintük elég lett volna „annak a pénzéhes disznónak” valamivel többet fizetni, hogy megmásítsa vallomását. A tanú arról nem tett említést, hogy ki volt a Zsóvár elleni gyilkossági kísérlet végrehajtója, azonban az ügy sértettje a Fenyő- és a Prisztás-gyilkosság korábbi tárgyalásán Rohácot és körét hozta összefüggésbe megtámadásával, megbízójuknak pedig, hasonlóan Radnaihoz, Portik Tamást nevezte meg.
rohac 10a
Rohác úgy gondolja, Radnai Pintéréket is átverte. Fotó: Mészáros Péter PestiSrácok.hu

ROHÁC TUDJA, “MIÉRT ENGEDTE KI RADNAIT PINTÉR”

Rohác észrevételében annyit fűzött hozzá a tanú által elmondottakhoz, hogy Radnai hiteltelen és hazudik, illetve „tudja miért engedte ki őt Pintér”: „megváltozott a politikai helyzet” és „most kell a jobboldalnak”. De a volt keresztapa őket is „megcsalta”, ezért „visszakerült a börtönbe” – fejtette ki véleményét az elsőrendű vádlott. A négy halálos áldozattal jár merénylet felbujtójaként vádolt Portik Tamás is sok megjegyzést fűzött egykori „kollégája” szavaihoz, de észrevételei alig érintették a ma tárgyalt eljárást. Ehelyett Portik újra Pintér Sándorról beszélt, akinek állítása szerint a rendőrök megvesztegetésével és adócsalással is vádolt Vizoviczki László (akit Portik hivatásos rendőrként emlegetett) volt az „embere”, a Lakatos-merénylet miatt előzetesben lévő Tanyi György pedig a végrehajtója, a „gyilkosa”.Szerinte Pintér különben is „közel van a bukáshoz”, arról nem beszélve, hogy „Tanyiéknak bizonyítékuk van Pintér ellen, gyilkossági ügyekben”.

DOSZPOT SEGÍTSÉGÉVEL ÚSZTA MEG TANYI A FELELŐSSÉGRE VONÁST?

Az energolos megemlítette, hogy újra elővették a Seres-ügyet is, amelyben egyik bizalmasa, Szemán József a koronatanú. Arra azonban az olajos nem tért ki, hogy az 1997-es sikertelen merénylet, vagy az 1999-es tahitótfalui gyilkosság miatt nyomoz újra az NNI.  Portik rátérveBorosra elmondta, hogy egy „erőszakos ember volt”, amit az is bizonyít, hogy az 1996-os „Csaszi-gyilkosság  után gépfegyverrel rohangált a Conti Carban”. Elmondása szerint az emberölés helyszínén ott lévő Tanyi György csak Radnai hívó szavára jött haza külföldről. Portik utalta arra, Radnai elérte az ügyön nyomozó Doszpot Péternél, hogy Tanyit ne tartóztassák le. A volt olajos a tárgyaláson büszkén ecsetelte azt is, hogy amíg a Conti Car-főnök körül „úgy hullottak az emberek, mint a legyek”, addig neki „a barátai közül, valamint a környezetéből nem halt meg senki”. Az olajmaffiózó utóbbi mondata miatt Csicsák Zoltán ügyész megdöbbenésének adott hangot, aki, mivel Portik összes ügyében felügyeli a nyomozást, vélhetően könnyen cáfolni tudná ezt az állítást. A tárgyalás azzal ért véget, hogy Cserni János bíró kivezettette Portikot a teremből, mivel a vádlott többszöri felszólításra sem volt hajlandó a per tárgyában kérdezni a tanút. A tárgyalás csütörtökön tanúk meghallgatásával folytatódik.
 




Százmilliárdos mutyiért adták ki a gyilkost?





A világsajtó egyöntetűen úgy látja, hogy Magyarország hiába hivatkozik a jóhiszeműségére, ezer jelből tudhatta, hogy a baltás gyilkos nemzeti hős lesz Azerbajdzsánban.
Magyar államkötvények vásárlásának gyanúját fogalmazták meg sokan, lapértesülések szerint 2-3 milliárd dolláros azeri befektetésről lenne szó. Más vélekedések azonban egy ennél is nagyobb üzletet sejtetnek a háttérben. Orbánék százmillió dolláros mutyijára gyanakodnak, amelyben egy jelentős árrést érvényesítene a Közgép, amely szokás szerint az Orbán maffia zsebébe vándorolna. A feltételezett ügyletet összefüggésbe hozzák az azeri olajjal és gázzal, valamint az E-ON megvásárlásának tervével.
Az azeri baltás gyilkos álmában lemészárolta a katonatársát egy baltával, mert az örmény volt. Magyarországon ezért életfogytiglani szabadságvesztést kapott, mert nincs halálbüntetés. Hazájában viszont hősként ünnepelték és a családját vallásos tisztelet övezte a gyilkosságért. Már az is joggal merül fel, hogy egy demokratikus ország miniszterelnöke hogyan állhat szóba egy ilyen ország vezetőjével, és miképpen tárgyalhat a baltás gyilkos kiadatásáról, amely nyilvánvalóan a szabadon engedését jelenti. Annak tudatában, hogy ez milyen érzékenyen érinti majd Örményországot, mivel tudható volt, hogy a várható elnöki kegyelem propagandacélokat szolgál az azeri-örmény konfliktusban.
A sajtóban eddig egy 2-3 milliárdos magyar államkötvényvásárlás forgatókönyve jelent meg, mint a gyilkos szabadon engedésének ellentételezése. Már ebben a verzióban is úgy jelenik meg Magyarország miniszterelnöke, mint egy éjszakai életben működő maffiózó, aki pénzt zsarol ki egy brutális gyilkos szabadon engedése fejében. Ennél azonban egy nagyobb üzlet lehetőségének gyanúja is megfogalmazódik információink szerint. Ennek lényege az, hogy a Simicska-Orbán klán az azerieknek fontos “nemzeti hős” elengedése fejében nyomott áron jutna hozzá gázhoz és/vagy olajhoz többszáz millió dolláros értékben. A tranzakciót a Közgép Rt. bonyolítaná.  Orbán az E-ON-t azért akarná állami tulajdonba venni, hogy a Közgép-től piaci vagy tetszőleges áron megvásárolja az azeri energiahordozókat, amelyeket az azeriektől a piaci ár alatt szereznek be. Az itt keletkező árrés lenne a Simicska-Orbán maffia magánzsebekbe vándorló haszna. Ez az üzlet már sokkal érthetőbbé teszi, hogy miért vállalta Orbán az örményekkel való konfliktust, Magyarország lejáratását, és egy brutális gyilkos szabadon bocsátását, annak ellenére, hogy egy jogerős ítélet életfogytiglani börtönre ítélte.
Ha ez a gyanú beigazolódik, akkor Magyarország miniszterelnöki székében egy közönséges maffiózó ül, aki ugyanolyan bűnöző, mint azok, akik egy baltás gyilkost szabadon engednek és hősként ünnepelnek. A legdurvább anyagi haszonszerzés érdekében Magyarország jó hírét és becsületét adja el, és kiteszi a magyar polgárokat esetleges örmény terrorista akcióknak. Ha az E-On állami kézbe kerül, és a Közgéptől kezd azeri olajat vásárolni, akkor Orbán Viktort bűntársaival együtt azonnal vád alá kell helyezni és bíróság elé kell állítani.
 


Az államtitkár négyéves kislánya most kapott 

kölcsön 

100 milliót magánszemélytől a második lakására


Négyévesen kért kölcsön 100 000 000 forintot???

Magyarországon zéró tolerancia van, így ha korrupció gyanúja merül fel, és bizonyítékok kerülnek elő, akkor a magyar hatóságoknak kötelességük lépni az ügyben.”

- mondta Orbán Viktor miniszterelnök októberben Brüsszelben. Ennél kevésbé igaz dolgot nehéz lenne a magyar korrupcióról állítani. Bizonyos rendszereket kifejezetten azért alakított ki, és működtet a politika, hogy a korrupciót elfedjék az állampolgárok elől.
A vagyonnyilatkozatok elvileg arra jók, hogy a választott vagy kinevezett tisztségviselők anyagi helyzetét ellenőrizni lehessen. Olyan emberekét, akik a közösség ügyeiről döntenek, és akiknek a döntéseit magánérdekek nem befolyásolhatnák. A lényeg, hogy  látszódjon, mennyi pénze van valakinek a közéleti pályája elején, és aztán hogyan gyarapszik a vagyona, amíg politikai / köztisztviselői karrierje tart. Így látszik az is, ha valaki gyorsabban gazdagodik, mint azt legális jövedelme lehetővé teszi. És ha gyorsabban gazdagodik, akkor logikus, hogy valamilyen más csatornán is kap pénzt, jó eséllyel illegális csatornán, éppen azért, hogy ne a közérdeknek megfelelően döntsön, hanem más érdekek szerint.
A magyar rendszer tökéletesen alkalmatlan arra, hogy a fenti módon leleplezze a korrupciót. Részben azért mert rossz szabályok szerint működik, részben pedig azért, mert a szabályok megsértésének gyakorlatilag semmilyen komoly következménye sincs.
Jó példa a parlamenti képviselők tartozásainak ügye.
A képviselői vagyonnyilatkozatban csupán a tartozások összegét kötelező feltüntetni. Pedig nagyon is erős közérdek fűződik hozzá, hogy nyilvános legyen: a politikus milyen banktól, és főleg milyen feltételekkel kapott kölcsön pénzt. Az 1990-es évek végén a Postabank-botrány részben arról szólt, hogy a bank VIP-listáján szereplő emberek, köztük fontos döntéshozók kedvezőbb kondíciókkal kaptak hitelt, mint bárki más. Nem nehéz elképzelni, hogyan korrumpálható valaki azzal, hogy nagyon kedvező feltételekkel kap hitelt.
Ennél is súlyosabb, amikor a képviselők csak annyit tüntetnek fel, hogy „magánszemélynek” tartoznak, de azt nem kell bevallaniuk, hogy pontosan kinek, milyen feltétlekkel. Mintha mindegy lenne, hogy a politikust egy Portik Tamás kaliberű figura segíti ki, amikor pénzre van szüksége, vagy mondjuk egy olyan vállalkozó, akiknek cégei számára kedvező döntéseket hoz a Parlamentben.
Ugyanígy problémásak a házastársak és eltartottak vagyonnyilatkozataira vonatkozó szabályok is.
Nekik is vagyonnyilatkozatot kell tenniük, mint a képviselőknek, de az ő bevallásuk nem nyilvános. Így a politikus simán el tudja titkolni a gazdagodását egyszerűen azzal, hogy a családtagjai nevére íratja vagyonának egy részét.
A nem nyilvános vagyonnyilatkozat logikája az, hogy nem sérülnek vele a nyilatkozattevő magánélethez fűződő jogai, a bevallást viszont egy független, hozzáértő testület vizsgálja, ami jelzi, ha visszaélés nyomát találja.
Magyarországon a döntéshozók rokonainak magánéletét többnyire sikeresen védi a rendszer, ezzel szemben a visszaélések jelzésére tökéletesen alkalmatlan.
Az ilyen „zárt” vagyonnyilatkozatok ugyanis egy országgyűlési képviselőkből álló parlamenti bizottsághoz kerülnek, ahol a pont azoknak az embereknek kellene ellenőrizni a dokumentumokat, akik leadják őket. Sőt, a családtagtok vagyonnyilatkozata egészen addig a bizottság tagjai előtt is zárt, míg valamilyen eljárás miatt nincs alapos okuk megnézni, hogy mi van a papírokban (94.§/3). Ez persze teljesen kifordult logika, hiszen éppen, hogy bele kellene nézniük a dokumentumokba, hogy eldönthessék, nincs-e gyanús vagyonosodás, és emiatt szükség eljárásra.
Ráadásul a törvény szerint (94.§/4) vagyonnyilatkozati eljárás csak akkor indítható, ha valaki “konkrétan megjelöli a vagyonnyilatkozat kifogásolt részét és tartalmát“, de mivel a családtagok vagyonnyilatkozata egy ilyen eljárás előtt nem nyilvános, ezért az ő esetükben ez egész egyszerűen lehetetlen feladat.
Olyan ez, mintha a rendőrség csak azután hallgathatna ki egy bűnözőt, hogy az már beismerte, amit elkövetett, és a vallomásból a kihallgatás előtt a rendőrök pontosan tudnak idézni, miközben elég valószínűtlen, hogy bármit beismerjen egy gyanúsított, mielőtt a rendőrök egyáltalán kihallgatták volna.

A rendszert úgy találták ki, hogy minimális legyen az esélye a politikusok lebukásának.

A tempót jól mutatja, hogy ebben a ciklusban a vagyonnyilatkozatokkal is foglalkozó mentelmi bizottságnak eddig egyetlen nyilvános ülése sem volt, bár egy esetben csak részben volt zárt a megbeszélés.
Látható, hogy a vagyonosodás könnyen eltitkolható a választók elől, de akkor sincs baj, ha ez nem sikerül.
Ha kiderül, hogy valami hiányzik egy vagyonnyilatkozatból, a képviselő rosszul emlékszik a lakása méretére, vagy arra, hogy pontosan mennyit költött a vásárlásra, akkor egyszerűen módosítja a nyilatkozatát, és a dolog el van intézve. Eddig nem nagyon kellett komoly következményekre számítania annak, aki véletlenül kihagyott valamit, vagy rosszul emlékezett. Amikor pedig kiderült, hogy valaki többet költött, mint amennyit kereshetett, akkor egyszerűen azt mondta, hogy családi / baráti kölcsönt kapott (amit a fentiek miatt ugye lehetetlen ellenőrizni), és már el is volt intézve a dolog.
Csak pár példa a nehezen ellenőrizhető eladósodásra:
Ilyen cinikus gyakorlat és kiskapuk mellett még akkor sem érnek semmit a vagyonnyilatkozatok, ha egyébként a magyar szabályozás világviszonylatban nem számít elmaradottnak.
 




Orbánék becsapták őket, kiakadtak a NAV-dolgozók





A pénzügyőrök, de az egész NAV személyi állománya rendkívül elkeseredett, úgy érzik, a kormány megalázta, becsapta őket - nyilatkozta a Vám- és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezetének elnöke.
Különösen méltánytalannak tartja a Vám- és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezete, hogy a korábbi ígéretek ellenére a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dolgozói kimaradnak a közszolgálati életpálya-modellből, a szakszervezet ezért Orbán Viktor miniszterelnökhöz fordult - közölte Holecz Gábor, a szakszervezet elnöke az MTI-vel vasárnap.
A szakszervezeti vezető emlékeztetett rá: a vonatkozó kormányhatározat egyértelműen és kötelezően rendelkezik arról, hogy a közszolgálati életpályamodellt a hivatásos jogviszonyban állókra meg kell alkotni. Erről szóltak az eddigi egyeztetések is - szögezte le Holecz Gábor, hozzátéve: Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter is megerősítette, hogy az életpálya-modell vonatkozni fog a NAV-dolgozókra is. Emellett Bakondi György, a közszolgálati életpálya kidolgozásának koordinációjáért felelős miniszteri biztos is így nyilatkozott az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács plenáris ülésén, ahogyan ezt az emlékeztető is tartalmazza.
Holecz Gábor, az MTI-nek elmondta: ugyanakkor a hvg.hu a héten arról írt, az új szolgálati törvény nem vonatkozik majd a NAV hivatásosaira, amit Bakondi György miniszteri biztos is megerősített a portál kérdésére. A szakszervezet elnöke hangsúlyozta: különösen méltánytalannak tartják, hogy egy hetilapból kell értesülniük arról, hogy a korábbi ígéretek ellenére kimaradnak a NAV dolgozói az életpálya modellből. A helyzet rendezése érdekében Orbán Viktor miniszterelnökhöz fordultak, a szakszervezet elnöksége pedig válságülést tart, egyben megkezdték a demonstráció előkészítését.
A pénzügyőrök, de az egész NAV személyi állománya rendkívül elkeseredett, úgy érzik, a kormány megalázta, becsapta őket" - mondta Holecz Gábor. Hozzátette, véleménye szerint különösen veszélyes a helyzet abban a pillanatban, amikor a NAV több ezer dolgozója bevetésre készen áll az új elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző Rendszer (ekáer) bevezetése előtt, ami rendkívüli fizikai és szellemi megterhelést jelent a személyi állomány számára.
Elfogadhatatlan, hogy a NAV dolgozói kikerüljenek az életpálya-modellből és azért fogunk küzdeni, hogy a kormány határozatát végrehajtsák az azzal megbízottak" - jelentette ki Holecz Gábor.
 


Gyalázatos manipulációval lett elnök a rezsibiztos



A 23 éve egy olimpiai bajnok által vezetett magyar birkózószövetséget most már a fideszes rezsibiztos vette át, a régieket biztonsági őrökkel akarták kidobni az irodájukból.
Sok egyesület korábban a régi elnököt, Hegedűs Csabát akarta újra, de aztán valami történt, és sokak helyett politikusok mentek el a szavazásra.
Bárdosi Sándor olimpiai ezüstérmes birkózó igencsak meglepődött három hete, amikor a birkózószövetség tisztújításán egy ismeretlen alak helyette akart szavazni. A birkózás az egyik legsikeresebb magyar sportág, ám ami az új elnökség megválasztásánál történt, az inkább egy kaotikus szervezet képét mutatta.
Az Indexnek Bárdosi Sándor olimpiai döntős, aki Felcsúton, a helyi birkózó iskolában tart edzéseket, azt mondta, a közgyűlés szünetében egy vidéki egyesület küldöttje kávézott mellette, beszélgettek, azt mondta neki, soha nem birkózott, soha nem járt birkózóversenyen sem, csak eljött szavazni.
Gyalázatos módon manipulálták a közgyűlést – ezt már Szekeres István, a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) volt sajtófőnöke mondta az Indexnek, aki 2015 február elsejei hatállyal felbontotta szerződését a szervezetnél.
A magyar sportújságírás egyik doyenje Facebook-bejegyzésében azt állította, hogy „több mint tíz olyan egyesület nevében, amelyik Hegedűs Csaba pártján állt, nem a birkózás képviselője, hanem a település polgármestere szavazott.”
Arról az elnökválasztás után beszámoltunk, hogy az MBSZ tisztújító közgyűlésén Hegedűs Csaba olimpiai bajnok birkózó, 55:70 arányban alul maradt Németh Szilárd fideszes képviselő és rezsibiztossal szemben, így 23 év után az egyik legsikeresebb magyar sportág elnöke távozott székéből.
Azt, hogy valami nem volt rendben a szavazás körül, rögtön a szavazás után Növényi Norbert is jelezte a Facebookon.

Sajnos az ellenzék sorait nagyobb százalékban ismeretlen emberek és nem a birkózók a birkózó sportban tevékenykedők alkották! Polgármesterek és talán még a birkózást sem ismerők, nagy létszámmal szavaztak a birkózó sport jövőjéért!

Pedig Növényi korábban még Hegedűs ellenfelének számított, ezúttal viszont kiállt a magyar sport egyik ikonja mellett.

Németh Szilárdék ki akarták dobatni Hegedűséket az irodából

Hogy milyen viszonyban van Hegedűs a fideszes elnökkel, arról az ATV-ben adott interjújából kaphatunk képet. Hegedűs Némethtel még csepeli polgármesterként találkozott, mert őhozzá tartozott a helyi birkózóterem. Szerinte szokatlan volt a választás, ahol nagyon sok ismeretlen arc volt. Példának az aláírási joggal érkező Bárdosi Sándort említette, akinek egy vadidegentől kellett visszaszereznie a szavazati jogot, mert helyette akart leszavazni. Az új vezetők "programjukban nem láttam szakmaiságot, a nyilatkozataikból folyt a pénz", mondta Hegedűs aki ezek után arra számít, hogy a birkózásban kánaán-közeli állapot következik be.
A közgyűlés egyébként még folyt, amikor Hegedűs a barátaival elemezte a helyzetet az irodájában, amikor megjelent néhány ügyvéd, akik azért érkeztek, hogy rövid időn belül őket kipaterolják: "Okot erre nem adtunk". Ezután elmondta az ügyvédeknek, akik szerinte azt sem tudták, hogy kivel beszéltek, hogy őt nem lehet kiebrudalni a birkózósportból. "El kellett volna hagyni az irodát, ha nem figyelmeztetem őket, hogy én is voltam ügyvéd", és a jövő héten az átadás-átvétel ennek az ideje. Ekkor kilátásba helyezték, hogy az iroda előtt 3 bodyguard áll, "akkor magamra és Növényire néztem, és elmosolyodtam".
Ismert: Hegedűs elnöksége alatt megháromszorozódott az igazolt versenyzők száma, 655 milliós támogatást adott az egyesületeknek, és mindegyiknek új szőnyeget is vásárolt, összesen százmillióért. A szakág remek eredményeket produkált: Lőrincz Tamás 2013-as Eb-győzelme jelentette a magyar birkózás 100. aranyát a felnőttvilágversenyekről, és van már női világbajnoki címünk Sastin Marianna jóvoltából.

Ennek ellenére már a tisztújítás előtt is furcsa dolgok történtek.

A Magyar Birkózó Szövetség tisztújító közgyűlését megelőzően a jelölő bizottság összesítette a beérkezett ajánlásokat. Az alapszabály szerint a jelölőbizottság január 30-ig volt a köteles beszámolni a közgyűlésnek munkájáról. Csakhogy az ellenzék majd két héttel korábban követelni kezdte, hogy tegyék közzé a jelöléseket.
A szövetség a jelölés végeredményét január 27-én tette közzé szövetség honlapján, amolyan belső információként. Ezen a linken a mai napig látszik, hogy az akkori szavazati hajlandóság erősen Hegedűsnek kedvezett.
De hogyan fordult meg ez a meggyőző fölény a politika jelöltjének javára?
Aki nem tudná: a tisztújítás menete roppant egyszerű, minden küldött szavaz, az nyer, aki több szavazatot kap és még a birkózás alapszabályainak ismeretére sincs szükség. Csakhogy – ezt már Szekeres teszi hozzá – itt már régen nem a sportágról volt szó az ellenzék felfogásában, hanem a hatalomról.
Annyi történt, hogy az önkormányzati támogatások mértékétől nagyban függő sportegyesületek, amelyek a szakág révén képviseltették magukat, nem a birkózás világából küldtek embereket szavazni. Szekeres István nem árulta el, kik voltak a szavazó polgármesterek, de sokan voltak, rájuk, illetve jelenlétükre már Hegedűs Csaba is célzott programbeszédében.
Gyanítható, hogy Fidesz-közeli polgármesterek vállalták el a szégyenletes feladatot.”
Németh Szilárd az Indexnek azt mondta, az idén a költségvetésben 200 millió forinttal kevesebb támogatást ítéltek a birkózóknak, mint tavaly. „Érdekes, hogy csak az MBSZ-től vettek el pénzt. Nem állunk jól a támogatási sorrendben sem, csak kilencedikek vagyunk a pénz nagyságát illetően. Ezt a döntést még Hegedűs Csaba elnöklete alatt hozták meg. Én azon fogok dolgozni, hogy visszakapjuk az elvont támogatást,nagyságrendileg pedig a magyar birkózók dobogósok lehessenek már jövőre.” 
Szerinte nem magával a szervezettel, hanem annak egyszemélyi működtetésével, a kézi vezérléssel volt problémájuk a birkózóknak. Ezért is döntöttek a megújulás mellett. Ő egyébként a szakmai munkába nem kíván beleavatkozni.
Németh szerint hazudik, aki csalással vádolja a tisztújítást. „Minden törvényesen és tisztességesen zajlott, ezt dokumentálták, aláírták”. „Hegedűs Csabát sem akarja senki kidobatni, mindössze lejárt a mandátuma" – tette hozzá.
 



Narancs: Habony egy férfit leütött, feleségét hasba rúgta


Jogerősen két év próbaidőre bocsátották Habony Árpádot 2011 májusában – írja az e heti Magyar Narancs. Orbán Viktor – kendóbajnok – bizalmasa egy házaspárt bántalmazott. A tanácsadó ügyvédje az Indexszel azt közölte, hogy a bíróság végül sem a testi sértést, sem a bántalmazást nem állapította meg, és az ítéletében a garázdaság vétségében sem büntetést, hanem csak intézkedést alkalmazott.
Garázdaságért ítélték két év próbaidőre a miniszterelnök talán legfőbb bizalmasát, Habony Árpádot – tudta meg a Magyar Narancsamely csütörtökön megjelenő számában írja meg a sztorit bővebben. A lap szerint 2011. május 4-én a Fővárosi Bíróság garázdaság vétsége miatt jogerősen két év próbaidőre bocsátotta Habony Árpádot.
Habony Árpád Orbán Viktor tanácsadója
Fotó: Túry Gergely
A lap ezt a birtokába került ügyészségi és bírósági iratokra hivatkozva állítja. A végzés szerint Orbán Viktor bizalmasát egy házaspár bántalmazásáért ítélték el – írja aNarancs, amely vélelmezi, hogy Habony emiatt nem vállalt formális pozíciót az elmúlt évek során.
Egyszer már megszűntették a nyomozást
A lap cikke szerint 2006. november 4-én reggel a XII. kerületi Szilágyi Erzsébet fasorban a házaspár lelépett a Lexus terepjárón érkező Habony elé, ő rádudált a gyalogosokra, majd a lehúzott ablakon keresztül rájuk is kiabált: legközelebb nem fékez, hanem elüti őket. A beszólásból szóváltás lett, majd Habony kiszállt, és a sértett K. Sándor és felesége, P. Erzsébet után ment. Először beletaposott bevásárlókocsijukba, majd egy ütéssel leütötte a férfit, a nőt pedig hasba rúgta. Ezt követően Habony visszaült a terepjáróba, és kikerülve az ötvenes éveiben járó férfit, elhajtott a helyszínről.
A sértettek az esetet követően azonnal feljelentést tettek a XII. kerületi rendőrkapitányságon, a nyomozás eredménytelenül zárult. A Magyar Naracs szerint két ok miatt: egyrészt a Lexus bérelt volt és emiatt nehéz volt Habony azonosítása, másrészt a fényképről felismerés sem járt sikerrel, ezért 2007 májusában megszüntették a nyomozást.
A sértettek 2007 júliusában ez ellen panaszt nyújtottak be, augusztusban a panasznak helyt adtak, folytatták a nyomozást, az ügyészség 2008. július 30-án vádemelési javaslatot tett. A laphoz az elsőfokú ítélet nem jutott el és hiába kérték a Fővárosi Törvényszéket, hogy hadd tekintsenek bele a tárgyalási jegyzőkönyvekbe, így a Fővárosi Bíróság mint másodfokú bíróság által 2011. május 9-én szignált jogerős végzés másolatára hagyatkoztak.
Trükkös lopás?
Magyar Narancs a per részleteit ismertetve azt is írja: Habony és védője arra alapozta a védekezést, hogy azért került sor tettlegességre, mert egy "trükkös lopás" áldozata volt – illetve lett volna – a vádlott. Ez a stratégia azonban "visszafelé sült el".
Bár az újság szerint Habonyék az eljárás során elismerték a tettlegességet, a tanácsadó ügyvédje az Indexszel azt közölte, hogy a bíróság végül sem a testi sértést, sem a bántalmazást nem állapította meg, és az ítéletében a garázdaság vétségében sem büntetést, hanem csak intézkedést alkalmazott. Az ügyben a 2010. április 9-én született meg az elsőfokú ítélet, amit a másodfok változtatás nélkül jóváhagyott. Az ügyvéd által említett intézkedés volt a két éves próbára bocsátás, amely most május 4-én jár majd le.
Szintén az ügyvédtől származik az az állítás, amely szerint Habony bírósági perével párhuzamosan zajlott egy másik eljárás is a Fővárosi Bíróságon, amelyben az érintett házaspár alperesként szerepelt, mert egy másik autóssal is összetűzésbe keveredtek, és ott ők bántalmazták az autó vezetőjét, egy fiatal nőt.
Orbán személyes tanácsadója
Habony Árpádot, Orbán Viktor személyes stratégiai tanácsadóját a szélesebb nyilvánosság csak akkor ismerte meg, amikor kiderült, hogy Kapócs Zsóka színésznővel jár. A 45 éves kommunikációs szakembert a hírek szerint Deutsch Tamás mutatta be a pártvezetésnek 2002 nyarán, de már korábban, a Szent Korona Nemzeti Múzeumból a Parlamentbe való átszállításánál is szerepet vállalt: ő volt a két koronagondnok egyike, akik beemelték a koronát a vitrinbe. A nyilvánosságot eddig inkább kerülő Habony – aki több felsőoktatási intézetben is tanult képzőművészetet, és 1996 és 2003 között az általa alapított CCC+Bogner Tanácsadó Kft.-ben üzleti kommunikációval, kulturális és városmarketinggel foglalkozott – a Népszavaszerint korábban profi szinten kendózott, nem beszél idegen nyelveket és imádja a drága autókat.
A Fideszen belül – írtuk 2011-es cikkünkben – Habony akkor került fontos pozícióba, amikor Orbán Viktor a 2002-es választási vereség után szakított a párt kommunikációját és kampánystratégiáját az 1990-es évek közepe óta irányító Wermer Andrással és cégével, a Happy End Kft.-vel. A Fidesz 2003-as szövetséggé alakulásának időszakában, majd a 2004-es európai parlamenti választások kampányában Habony már megkerülhetetlen volt (később Rogán Antal és Deutsch Tamás mellett ő volt az emlékezetes „Rosszabbul élünk” kampány vezénylője).
Az agy
Habony az egyik vezetője és résztulajdonosa volt 2005 és 2006 között az Europtimus Tanácsadó, Marketing Rt.-nek, amely a Nézőpont Elemző és Kutató Intézet elődje, igaz utóbbi intézethez már semmi köze nem volt Habonynak.  Tavaly októberben azt írtuk, hogy forrásaink szerint a számtalan állami megrendelést elnyerő tanácsadó cég, a Századvég „agyának” többen Habony Árpádot, a miniszterelnök kommunikációs főtanácsadóját és Giró-Szász András kormányszóvivőt tartják, miközben egyiküknek sincs már formális kapcsolata a Századvéggel.
2006-ban ő volt az agya a „pesszimista”, „Rosszabbul élünk mint négy éve” szlogenű kampánynak, később a Fideszben többen őt tették felelőssé a választási bukás miatt, ám Orbán ragaszkodott a személyéhez. A Fidesz-frakcióban közismert, hogy rossz volt a viszonya a 2006 és 2010 közötti frakcióvezetővel, Navracsics Tiborral, aki egy időszakban ki is tiltotta az ülésekről, lévén, hogy semmilyen párttisztsége nincs. Az V. kerületi polgármesterrel, a jelenlegi frakcióvezetővel, Rogán Antallal viszont baráti viszonyt ápol, így a hvg.hu információi szerint a képviselőcsoport kommunikációjába is besegít.

Ma nincs semmilyen hivatalos posztja, de mindenki tudja, hogy ő a miniszterelnöki kommunikációs stáb vezetője, a hvg.hu parlamenti tudósítói rendszeresen látják az Országgyűlésben található Miniszterelnökségen, folyamatosan egyeztet az államtitkárokkal, a kormányzati kommunikáció illetékeseivel. Az Index tavaly sikertelenül próbálta kideríteni a Miniszterelnökségen, honnan kap fizetést vagy bármilyen díjat munkájáért, ki fizet a tanácsaiért.


ÚJABB LELEPLEZŐ HANGFELVÉTEL - FARKAS FLÓRIÁN BEVALLJA: RÁTETTE A KEZÉT A PÉNZCSAPRA


Farkas FlóriánA fideszes Farkas Flórián elzárta a pénzcsapot, és azt a jövőben csak akkor hajlandó megnyitni, ha a különböző választott testületekbe neki tetsző roma vezetők kerülnek. Minderről egy titokban készített hangfelvétel tanúskodik.
Bár a választásokat csak jövő év elején tartják, a pozíciókat a jelek szerint igyekeznek jó előre elosztani – a fideszes Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke vezényletével megalakult az úgynevezett ideiglenes fővárosi cigány önkormányzat. Akad hírportál, amely a zártkörű rendezvényen titokban készített hangfelvételt, amely az interneten hozzáférhető, Farkas „őszödi beszédének” nevezi.
Farkas jelenleg a romatámogatások felhasználását vizsgáló miniszteri biztos, a szintén jövő év elején megválasztandó új Országos Cigány Önkormányzat elnöki posztjának legfőbb várományosa. A hangfelvételen a lopások megszüntetését és az átlátható gazdálkodás megteremtését jelöli meg célként, egyéb kijelentései viszont arra utalnak, hogy valójában klientúrát épít. Közlése szerint néhány roma fiatal számára engedélyezte ösztöndíjak kifizetését, de „minden máshol a pénzt én zároltam. Tehát pénzforrás addig nincs, amíg (a választások után – a szerk.) a testületek rendesen föl nem állnak, és én azt nem látom, hogy ott hiteles vezetők vannak, akikben én megbízom, merthogy a javaslatot – ha úgy tetszik, a döntést – én hozom meg”.
A felvételből kiderül továbbá, hogy Farkas véget akar vetni az „alapítványosdi játszmának”, kész tényként kezeli egyebek mellett a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány megszűnését is. A pénz ezentúl egy helyen lesz, de – teszi hozzá a nyomaték kedvéért – „azt én irányítom”. (A roma politikus érzékelteti, hogy a finanszírozási konstrukció átalakítása Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár tudtával és beleegyezésével zajlik. Az államtitkár lapzártánkig nem reagált megkeresésünkre.) A hangfelvételen vázolt együttműködési rendszerbe nem csupán a Lungo Drom képviselői, hanem más szervezetek jelöltjei is beleférnek, ám az feltétel, hogy Farkas Flórián számára rokonszenvesek legyenek. A mostani fővárosi és országos cigány önkormányzat egyetlen forintot sem kap, ha létrejönnek az újak –ígéri Farkas –, „akkor én azonnal rakok pénzt”. Ehhez azonban –folytatja – az kell, hogy a testületeket „olyanok vezessék, akikben én megbízom. Még egyszer mondom, amit nem mi vezetünk, abban nem bízom meg”.
A nolhu hangsúlyozza: választott testületekről van szó, márpedig a választás természetéből adódóan elvileg és gyakorlatilag is előfordulhat, hogy annak összetétele nem Farkas Flórián és nem a Fidesz szája íze szerint alakul. Igaz, egyelőre nem tudni, a kormányzat hivatalos álláspontjának tekinthető-e, hogy a jövőben csak a Lungo Drom elnöke által megnevezett roma vezetők juthatnak állami támogatáshoz. Farkas Flórián a hangfelvétel nyilvánosságra kerülése után kiadott közleményében leszögezi: függetlenül attól, hogy ki mit ragad ki a szövegkörnyezetéből, „minden általam elmondott szót és kijelentést vállalok”. Hiszen – írja – a jövő cigánypolitikája csak az erkölcsösség, törvényesség és átláthatóság útján érhet el eredményeket. Az MCF Roma Összefogás Párt közben csalás, sikkasztás és hűtlen kezelés bűncselekményének elkövetése miatt feljelentést tett az ügyészségen. A feljelentés az Állami Számvevőszék 2008-as tanulmányára hivatkozik, amely szerint 1996–2006 között 120 milliárd forintot költöttek cigányügyi programokra, de ennek csak töredékéről tudható, hogy eljutott a romákhoz.
A számvevőszék által vizsgált időszakban jórészt Farkas Flórián volt az Országos Cigány Önkormányzat vezetője. Az ügyészséghez forduló romapárt elnöke ugyanakkor az a Kolompár Orbán, aki ellen pénzügyi visszaélések gyanúja miatt több bírósági eljárás is indult.
nol.hu



NOVÁK: KUBATOV MILYEN VALUTÁVAL FIZETETT VERESS ÁRONNAK?


Novák Előd szerint a Szabad Európa Csapat nem más, mint egy "titkos és törvénytelen, Kubatov-listákat üzemeltető és összeállító szabadcsapat", s ezt a "bűnszervezetet" fel kell tárni.
Ismét lebukott Kubatov Gábor – jelentette ki Novák Előd, a Jobbik alelnöke, országgyűlési képviselője ma délelőtti sajtótájékoztatóján. Kiderült, hogy Kubatov titkos kampánycsapatának volt a tagja az euróhamisítási bűnügybe keveredett Veress Áron, a Fidesz Ifjúsági Tagozatának volt elnöke. A politikust utólag a kormánypárt igyekezett sietve letagadni, de ezzel úgy néz ki, csak egy újabb hazugságspirálba keveredett. Eszerint az eddig ismerteknél szorosabb és titkosabb szálak kötik össze Veress Áront a Fidesszel, pontosabban a Kubatov-listát működtető Szabad Európa Csapattal (SZECS).
A Jobbik bízik abban, hogy hamarosan kiderül milyen adatbázisokat kezelt Veress Áron. Kérdés az is, hogy a politikus milyen valutában, forintban, euróban vagy esetleg hamis euróban kapott-e fizetést.
Novák bemutatta a Kubatov hivatalos Youtube csatornáján megtalálható felvételt, amely a találkozás a Szabad Európa Csapat tagjaival címet viseli. Mint arról az alfahir.hu elsőként beszámolt: Kubatov előadásának hallgatói körében feltűnik Veress Áron, akinek neve csak az utóbbi időben vált ismertté.
Novák Előd utalt arra, hogy egy napokban publikált riportban megszólalt a SZECS egyik kiugrott munkatársa. Novák felháborodott azon, hogy a Csapat munkatársait megzsarolták, miszerint, ha a média részére szivárogtatnak akkor, ameddig a Fidesz hatalmon van, nem kaphatnak a közszférában munkát, mi több a családtagjaik sem. A jobbikos politikus elképesztőnek tartja az ötvenes időket idéző módszert.
Novák szerint a publikált dokumentumokból kiderül, hogy a kormánypárt nem csak a saját választóit, hanem az elutasítókat, vagy ahogy a korábban nyilvánosságra került Kubatov-beszéd fogalmazott, a „komcsikat”, illetve a „komcsi nyugereket” is listázza.
Novák Előd jelezte: tart attól, hogy ezen nyilvántartásokat pályázatok elbírálásakor, csoportos létszámleépítéseknél is felhasználták. Kijelentette: a Jobbik elutasítja a politikai és egyéb diszkriminációt.
Novák szerint a listázást kormányzati szintre emelték, és az sem véletlen, hogy az adatvédelmi ombudsmant mandátuma lejárta előtt eltávolították, miután törvénytelennek minősítette a Nemzeti Konzultációt.
Novák megemlítette, hogy a sajtóhírek szerint a SZECS más pártoknak is kampányolt, ha ez a fő riválist gyengítette. Előfordult, hogy az LMP zöld kabátjaiba bújt a fideszes szabadcsapat, de az is, hogy Gyöngyösön, Vona Gábor plakátjainak a letépésére kérték fel a kampányspecialistákat.
Novák Előd szerint a Szabad Európa Csapat – amely megnevezést csak fedőnévnek használták – nem más, mint egy "titkos és törvénytelen, Kubatov-listákat üzemeltető és összeállító szabadcsapat", s ezt a "bűnszervezetet" fel kell tárni. 



FÁKLYAKÉNT ÉGETT A VILÁG EGYIK LEGMAGASABB FELHŐKARCOLÓJA


Több óra után sikerült eloltani a világ egyik legmagasabb felhőkarcolójában szombatra virradóra keletkezett tüzet Dubajban, az Egyesült Arab Emírségekben.
A Gulfnews hírügynökség beszámolója szerint a tűz a 348 méter magas, 79 szintes épület 50. emeletén keletkezett, a lángok nem sokkal később már a 70. szintet is elérték. Az utcára olvadt üveg és fémdarabok estek. A tűzoltók munkáját megnehezítette az erős szél, de végül sikerült eloltaniuk a tüzet, amelynek megfékezésén 12 tűzoltóautó legénysége dolgozott.
A The Torch (Fáklya) néven ismert felhőkarcoló több ezer lakóját kellett biztonságba helyezni, többen közülük azonban füstmérgezést szenvedtek kimenekítésük közben. Evakuálták két közeli épület lakóit is. Ők visszatérhetnek otthonukba, a kigyulladt épületbe azonban várhatóan még napokig nem engedik vissza az ott élőket.
A The Torch lakói szerint az utóbbi időben többször is hamis tűzriadó volt az épületben, amely 2011-ben lett kész. Azt továbbra sem tudni, hogy mi okozta a tüzet.







FRANCIA KACSÁT, BASZK CSIRKÉT OSZTOGAT ORBÁN TANÁCSADÓJA


Igen, tudják, az a Hegedűs Zsuzsanna, aki már korábban osztogatott élő állatot cigányoknak, hogy aztán azok igen hamar a kondérban végezzék.
fghÚgy tűnik azonban, a korábban felfalt kiscsibék sem vehették kedvét a sokak által szociológusnak tartott hölgynek, folytatja a "munkát": a Minden Gyermek Lakjon jól Alapítvány "társadalmi leszakadás miatt veszélyes helyzetbe került gyermekek étkezési támogatását tűzte ki célul". Működése óta 608 milliós bevételre tett szert, az idei adományosztásra költött összegekkel együtt majdnem 572 milliós kiadása volt - írta meg a Magyar Narancs.
A lap azt is kiderítette: a szétosztásra szánt csibéket Spanyolországból, Baszkföldről hozatták, a kacsákat Franciaországból, a disznókat pedig Pintér Sándoron keresztül börtöngazdálkodásból szerezték be (Hegedűsnek remek franciaországi kapcsolatai vannak).
Csak a spanyolországi szállításra több mint 160 millió forint ment el a lap szerint. A külföldi beszerzésre Hegedűs szerint azért volt szükség, mert a magyar kereskedők nem tudtak volna annyi állatot biztosítani, amennyit ki akartak osztani (itt lehet röhögni).
Van persze más érdekesség is az alapítvány működésében: az Alapítványnak ugyanis sem irodája, sem alkalmazottja, sem autó, de még könyvelője sincs. A 2010 januárja óta működő szervezetnek nincs alkalmazottja, infrastruktúrája, s nem fizet telefonszámlát.
Az MGYLJ működtetője, szóvivője és adományfelhajtója egy személyben Hegedűs Zsuzsa, illetve munkatársa, Bogdán László, aki főként adminisztratív és logisztikai feladatokat lát el, mindezt társadalmi munkában, a parlament miniszterelnökségi szárnyában, a főtanácsadó kétszobás irodájából végzik, osztási kampányidőszakban pedig szintén a Miniszterelnökség biztosította sofőr és jármű fuvarozza az elnök asszonyt - írja a lap.
dfg
Hegedűs ennek ellenére azt mondja: az alapítvány sem kormányzati, sem pályázati támogatást nem fogad el, továbbá sem tiszteletdíjat, sem költségtérítést nem fizet senkinek, kizárólag adományból, társadalmi munkában teljesíti a vállalt feladatokat.
Ismerős cégek csengetnek
A lap több ellentmondást is talált az elszámolásban. Az egyik beszállító tavaly óta felszámolás alatt áll, a nagy állami, tehát közpénzen működő cégek adományai meghaladják a 100 millió forintot: a legkomolyabb segítség a Szerencsejáték Zrt.-től és az MVM-csoporttól jön, de a CBA is komoly támogatónak számít.
Hegedűs Zsuzsa szerint visszaszorították a szegénységet, és azt valószínűsíti, hogy pár éven belül okafogyottá válik az alapítvány működése. Most OKJ-s képzéseken takarítónőket képez a leghátrányosabb régiókban, de tervei között szerepel, hogy továbbfejlesztené a szociális szövetkezeteket, és az MGYLJ új programjának részeként az orvosokat helyettesítő gyógyítójárgányok mellett tanuszodákat létesítene azokon a településeken, ahol a gyerekek ennek híján vannak.
sdfPörkölt lett a csibéből
Az értelmetlen adományosztás koronázatlan királynőjének talán legelhíresültebb akciója volt, amikor három évvel ezelőtt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében csirkéket, kacsákat, kecskéket és malacokat osztott szét az alapítványával. 
A cél bevallottan az volt, hogy az állatok felnevelése után a rászorulók később megélhessenek az állattartásból. A tyúkok és disznók többségét azonban levágták, megették őket, sőt a legtöbb cigány túladott azokon (korábban ételt is osztogattak, de azokat is eladták, hogy cigarettát vegyenek belőle, a gyerekeknek nem jutott semmi).
Volt nagy hasfájás a cigánysoron
2013 tavaszán, Kerepesen száz mázsa vetőburgonyát osztottak szét támogatásként, a cigányok azonban felették azt. A kiosztott vetőmagkrumpli természetesen fogyasztásra alkalmatlan volt, nem mintha ez problémát okozott volna, így igen hamar a lábasban rotyogott a finom, csávázott krumpli.
AS
Ettől persze a komplett cigánysor a pottyantósra járt napokig (egyéb bajuk nem lett), és ahogyan az lenni szokott, még ők háborodtak fel. Akit érdekel e szép, kerek történet, itt nevetgélhet egy jót.
alfahir.hu


Fejétől bűzlik a hal... 
2013. november 20. SVPSZ 
Orbánról a keresőben: "Orbán Viktor Mihály (Székesfehérvár, 1963. május 31. -) magyar politikus. Országos ismertséget Nagy Imre és társai újratemetésén elmondott beszédével szerzett. 1988-ban a Fidesz egyik alapítója, majd 1993-ig választmányának tagja. 1993 és 2000 között, illetve 2003-tól a párt elnöke. 1990-től országgyűlési képviselő, 1994-ig a Fidesz frakcióvezetője. 1992-től 2000-ig a Liberális Internacionálé, 2002-től az Európai Néppárt egyik alelnöke. 1998 és 2002 között és 2010. május 29-től Magyarország miniszterelnöke." 
Egy valamiről sose beszélünk: a választások két fordulósak voltak, a két forduló között lehetett egyezkedni. 1998-ban a választások első fordulóját az MSZP nyerte! A második fordulóra összeborult a Fidesz és a Kisgazdapárt, és nem igazán nagy fölénnyel, de ők nyerték meg a választást. Most nem lesz második forduló, nincs lehetőség egyezkedésre. Az előjelek arra utalnak, hogy nagy Fidesz-győzelem lesz a romák és az új kettős állampolgárok segítségével. Remélhetőleg kétharmad nem jön össze többé, mert így nem parlamenti döntés van, hanem pártdiktátum. Sokaknak jó ez, főleg a maffiózóknak, az offshore lovagok, a tőzsdén szereplő cégek vezéreinek (ők részvényben kapják adómentesen a fizetést!). A kétmilliós fizetésű is, a minimálbéres is 16 százalékkal adózik az igazságtalan egykulcsos adó miatt. Nem helyezték alkotmányos védelem alá a termőföldet, a vízbázist, az egészségügyet és a nyugdíjat. A többi süket duma! 

A Fidesz nem engedi a kommunista luxus nyugdíjak becsületes megnyirbálását, csak néhány nem rokontól vontak meg valamennyit. Lehet, hogy attól félnek, a nagyinak vagy a nagypapinak kevesebb pénze marad karácsonyi ajándékra? Az adóhatóságot sem vizsgálhatja bizottság, az érintettség okán. Az offshore (adóelkerülő) lovagok szent tehenek, nem adóznak, de ők lakmároznak a nemzet asztaláról (pályázati pénzek, állami megbízások az övék!). 
Kövér László régi kedves mondása: Kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna! 
Az én kedves régi-új mondásom: Liberális kutyából nem lesz nemzeti szalonna! 
Kapcsolódó: 
   Orbán Viktor: "Magyarország bűnrészes volt a holokausztban" 
   Kínos csendbe fulladt a NAV sajtótájékoztatója 
   BŰNCSELEKMÉNY - DEVIZAHITELNEK ÁLCÁZOTT DEVIZAÜGYLET 
   Devizahitelekről a forintosítás után... (Dr. Varga- Damm Andrea) 
   Botrányos egészségügy! - a kórházakat vádolja az államtitkár 
 
Lezavartak a buszról egy 80 éves bácsit




ORBÁN VIKTOR: “MAGYARORSZÁG BŰNRÉSZES VOLT A HOLOKAUSZTBAN..”





Angela Merkelnek csak szűk három órája lesz Orbánra
Közel háromórás négyszemközti tárgyalást folytat majd Angela Merkel német kancellár Orbán Viktor miniszterelnökkel a február 2-i, hétfői látogatáson. A megbeszélések után nemzetközi sajtótájékoztatót is tartanak majd. Arról egyelőre nem lehet tudni, hogy konkrét szerződéseket aláírnak-e.

Magyar kormánykörök nem akartak arról beszélni, hogy konkrétan miről lesz szó a háromórás megbeszélésen, azonban nem számítanak komoly konfliktusra. Úgy fogalmaztak, a miniszterelnök hosszú ideje jó viszonyban van a kancellár asszonnyal, így „nincsenek tabutémák” a felek között. (A “jó viszonyt” a kormánykörökön kivül más források nem erősítették meg…)

Sűrű program

A német szóvívő kijelentette: Angela Merkel nem a kormányt, hanem az országot látogatja meg…, többek között azért utazik Magyarországra, hogy a határnyitás 25 éves évfordulója kapcsán kifejezze a tiszteletét hazánk előtt. A kancellár a kormányfővel való találkozás után a Dohány utcai zsinagógában a hazai zsidóság képviselőivel találkozik. Ezután pedig a német-magyar gazdasági kamarában tesz látogatást.

Franfurter Allgemeine Zeitung

A vezető német konzervatív lap, illetve a baloldali újság egyaránt a francia hírügynökség anyagát közli arról, hogy Orbán Viktor először ismerte be: országa bűnrészes volt a holokausztban. A tudósításhoz mellékelt kép is ugyanaz: a budapesti zsidó temetőben, az auschwitzi tábor felszabadításának 70 évfordulóján tartott ünnepségen készült. A beszámoló kiemeli, hogy a kormányfő nemzeti tragédiának minősítette a 600 ezer magyar zsidó elpusztítását. Többségüket a nácik a magyar rendőrség segítségével deportálták.

Der Spiegel

A magyar miniszterelnök első ízben vallotta be, hogy a nácik a magyar hatóságok segítségével hurcoltak több százezer magyar zsidót Auschwitzba. A hetilap igen fontosnak nevezi a beismerést. A koncentrációs táborban elpusztult 1,3 emberből hozzávetőleg 430 ezer magyar zsidó volt. Az Orbán-kormány már e hónap közepén megemlékezett a Dohány utcai zsinagógában a budapesti gettó felszabadulásáról. Ám az ünnepségek ellentéteket váltottak ki, mert a szervezők közül többen elutasították a hivatalos anyagi támogatást. Azt vetették Orbán Viktor szemére, hogy az bagatellizálja a magyar állam szerepét a deportálásokban. A kabinet visszautasította a vádat.

Amiről Orbán nem nyilatkozott

Orbán Viktor Mihály, aki bár nem tett szakvizsgát az egyetemi tanulmányai befejezése után, tévedett abban, hogy a “460 ezer zsidó többségét a magyar rendőrség segítségével deportálták Auschwitz-ba”, hiszen ismert Jaross Andor belügyminiszter rendelete (az ún. “Jaross-lista”), melyet a csendőrkerületek vezetői kaptak meg 1944 áprilisában.
Mindebből következően úgy Horthy Miklósnak, mint a Sztójay-kormány tagjainak tudomással kellett bírni a megsemmisítő táborokba hurcolt zsidó honfitársaink sorsával.

A magyar kormányfő álságosan hallgatott arról is, hogy a jobboldali kormányok 1990-et követően a háborús bűnösöket post mortem rehabilitálta – a még életben volt két háborús bűnös (a Sajkásvidéken működött dr. Képíró Sándor és kassai lágerparancsnok, Csatáry László) esetében addig húzta-halasztotta a bírósági eljárást, hogy a két személy természetes halált halt.

Orbán szót ejthetett volna arról is, hogy nem kellett német bevonulás a zsidók deportálásához, gettókba zárásához – Kőrösmezőn már 1941. július 15-én lejátszódtak a szégyenletes események, fél évvel később pedig az “újvidéki razzia” néven hirhedtté vált mészárlás alkalmával 3.800 személyt gyilkoltak meg a csendőri és katonai alakulatok.

De mindezek megtörténtével, a bűnrésszesség bevallásával miért kellett várni Angela Merkel látogatására?

Kollár Erzsébet


BŰNCSELEKMÉNY – DEVIZAHITELNEK ÁLCÁZOTT

DEVIZAÜGYLET


BŰNCSELEKMÉNY – DEVIZAHITELNEK ÁLCÁZOTT DEVIZAÜGYLET

Dr. Kriston István európajogi (pénzügyi) szakjogász a Magyar „deviza”-„hitelesek” védelme érdekében az Európai Bírósághoz fordult.
TÁRGY: – Magyarország tagállamban a bankok megkerülve a tőkepiaci szabályokat kölcsön jogcímén tőzsdén kívüli deviza határidős tömeges – mintegy 1.000.000 db deviza alapú szerződési – ügyletet kötöttek a fogyasztókkal.

Lényegében a bankok kölcsönbe burkolva, kölcsön címén összetett pénzügyi eszközt tartalmazó pénzügyi terméket értékesítettek a fogyasztóknak.





Devizahitelekről a forintosítás után... (Dr. Varga- Damm Andrea)http://komlomedia.hu/video.php?id=2015021301#sthash.yM66Wp6h.yP939zwE.dpbs&honnan=Nemzeti_Hirhalo



IRÁN ÉS IZRAEL TITKOS HÁBORÚJA





Titkos fegyverszállítmányokról készült amatőr videók, titkos tárgyalások kiszivárgott felvételei, közösségi oldalakra véletlenül feltöltött fényképek – ilyen részletekből áll össze egy titkos, de nagyon is valós háború képe.

Amikor januárban egy izraeli légicsapás megölt egy iráni tábornokot Dél-Libanonban, a világban sokan felkapták a fejüket. Mit keres egy magas rangú iráni katona a polgárháborútól szabdalt Szíriában? Hogyan került oda? És miért ölték meg őt az izraeliek? És legfőképpen: mi lesz ebből?
A történetet, amelynek Allahdadi megölése csak egy fejezete, apró kirakókból kell összerakni, mert egy olyan háborúról szól, amelyet hadüzenet nélkül, titokban vívnak. A két hadviselő félről persze eddig is tudtuk, hogy nincsenek éppen jóban. Irán és Izrael az iszlám forradalom óta ellenséges viszonyban vannak. Az Iránnal szövetséges dél-libanoni Hezbollah a nyolcvanas évek óta több háborúban is nyíltan összecsapott az izraeli hadsereggel. Irán vezetése – különös tekintettel az előző elnökre, Mahmúd Ahmadínezsádra – élvezetes szóvirágokban ecsetelte a “cionista entitás” elpusztításának szükségességét, és Izrael kormányai is tettek már olyan kijelentéseket, hogy ha a nemzetközi közösség képtelen megállítani Iránt, majd megteszik ők.

A szíriai polgárháború azonban alaposan megkavarta a dolgokat. Irán számára egyértelmű volt, hogy melyik oldalt választja – Bassár el-Aszad régi szövetségese. A polgárháború négy éve alatt, különösen amióta az Iszlám Állam már közvetlen veszélyt jelent Iránra, az iráni szerepvállalás is folyamatosan erősödött. Bár pontos számok nincsenek, és a nemzetközi sajtó is elsősorban a Szíriában  a felkelők vagy éppen az Iszlám Állam oldalán harcoló szunnita dzsihadistákról szól, egyes források szerint már több – akár kétszer annyi  – a külföldi harcos az Aszad-kormányhoz hű síiták oldalán, mint a felkelők közt. Nagy részük Irakból jött – tudjuk, köztük voltak Núri al-Maliki volt iraki miniszterelnök rokonai is. Más részük Libanonból – ahol a Hezbollah gyakorlatilag teljes egységeket dobott át a határ túloldalára. Több ezer afganisztáni síita -hazara – is harcol a kormányerők oldalán. Vannak közöttük, akik már régebb óta Szíriában élnek, és vannak, akik most kerültek oda. A felkelők szerint persze jelentős részük zsoldos, vagy kényszerből harcol a kormány oldalán. Sokáig azonban kimondottan önkéntesekről volt szó – a múlt év végén azonban kiderült: immár reguláris iráni alakulatok is megjelentek az izraeli határ közvetlen közelében,  képek kerültek fel róluk közösségi oldalakra.
Izrael a szír polgárháború első éveiben nem tudott mit kezdeni a helyzettel. Úgy tűnt, karba tett kézzel nézi, ahogy két ellensége, Aszad és a szunnita iszlamisták irtják egymást. Az utóbbi időben azonban egyre több adat mutat arra, hogy Izrael aktívan közreműködik a polgárháborúban – a felkelők oldalán.  Előbb egy ENSZ-jelentés írt arról, hogy a sebesült felkelőket izraeli kórházakban kezelik, majd a VICE riporterei el is jutottak egy izraeli egységhez, amelyik átlépett a határon, hogy segítse az iszlamista fegyvereseket.

A frontvonal a két hadviselő fél közt a Golán szíriai oldala – Kuneitra térsége, ahol egymásnak feszülnek az Irán által támogatott Hezbollah egységei és a szír felkelők, köztük az al-Kaidához kapcsolható al-Nuszra front harcosai. Ez utóbbiakat támogatja Izrael.
Az utóbbi napokban aztán egyre több részlet derült ki mindkét oldalról: a Fox News egy hosszabb anyagban mutatta be, hogyan is működik az iráni Forradalmi Gárda úgynevezett 190-es egysége. Ezt egy Behnam Saharijári nevű úr vezeti, és alig pár tucat emberből áll. De ők látják el hadianyaggal Szíriát. És ők szervezik a titkos transzportokat is. A nemzetközi embargót kijátszva, Törökországon keresztül.
Egy libanoni parlamenti képviselő is megerősítette, hogy jelen vannak az irániak Dél-Libanonban. Valid Szukkarije a Daily Star-nak adott interjújában arról beszélt, hogy a Hezbollah és Irán azt kívánja megakadályozni, hogy Izrael az al-Nuszra front segítségével egy olyan ütközőzónát hozzon létre a Golán szír oldalán, amilyen  Dél-Libanonban működött a helyi keresztény milíciák közreműködésével.

Izraelben – ahol mindeddig szigorúan tagadták, hogy ők állnának a Szíriában az Aszadhoz hű erőket, illetve a Hezbollahot sújtó légicsapások mögött – közben kiderült: egy magas rangú kormánytisztviselő tárgyalt a szír felkelőkkel. Mandi Szafadi Bulgáriában találkozott a “mérsékelt liberális” szír ellenzék képviselőivel. Ő az izraeli kormány egyik arab származású minisztere, a likudos Ajub Kara kabinetfőnöke. Az is kiderült: az izraeli drúzok immár rendszeres kapcsolatot építettek ki a zsidó állam hivatalos szervei és a szír ellenzék közt, akik most éppen légicsapást “rendeltek” Aszadék ellen a Golánon.
A kép tehát tisztul: Irán erősödő regionális befolyását – szövetségesei győztek Jemenben, és jól állnak Irakban is – szeretné stabilizálni, Szíriát és Libanont bent tartani a “síita szövetségben”.  Izrael viszont tart ettől, és cserében akár az ördöggel is szövetségre lép, csak hogy az irániakat és szövetségeseiket minél messzebb lássa határaitól. A nyílt konfliktust a két szuverén állam között viszont egyik fél sem vállalja fel. Ugyanis a világ is sokat változott az elmúlt években.

Korábban, ha Iránról volt szó, Izrael maga mögött tudhatta az Egyesült Államok teljes támogatását. Most viszont nagyon más a helyzet. Az Obama adminisztráció nyíltan szembekerült Irán ügyében a Netanjahu kormánnyal. Olyannyira, hogy most már Izraelben vádolják Obamát azzal, hogy be akar avatkozni az izraeli választások kimenetelébe, nyíltan rezsimváltást akar Jeruzsálemben. Irán ugyanakkor nem kockáztatná a nukleáris tárgyalások kimenetelét. Jelenleg még arra is van esély, hogy sikerrel végződnek, egy nyílt háború azonban ennek nyilvánvalóan ártana – márpedig Iránnak az olcsó olaj mellett egyre nagyobb szüksége van a gazdaság diverzifikálására, ahhoz pedig pénz, befektetés kell. Ugyanakkor Irán stabil szövetségeseire sem feltétlenül számíthat Izrael ellen. Míg a szír háborúban Oroszország mindenben Irán pártját fogja, ez egy Izrael elleni háborúban már nem lenne ennyire egyértelmű. Moszkvának mindig gondolnia kell a jó milliós orosz ajkú kisebbségre, akik ráadásul immár komoly lobbierőt is képviselnek Izraelen belül. (Ezen múlott, hogy az ukrán konfliktusban Izrael egyáltalán nem állt Amerika mellé például. )
Minden valószínűség szerint tehát marad a titkos háború – amibe továbbra is csak itt-ott pillanthatunk be.
Forrás: www.globoport.hu



A KÖVETKEZŐ GAZDASÁGI VÁLSÁG ELHOZZA A VILÁGKORMÁNYT?






Sokak számára ismert tény, hogy a globális elit szerint egy kiterjedt gazdasági válság jelentős lépés lenne az Új Világrend, más szóval egy egységes világkormány megalakítása felé.
David Rockefeller már 1994-ben a következőket mondta:Egy globális átalakulás küszöbén állunk. Csupán a megfelelő válságra van szükség ahhoz, hogy a nemzetek elfogadják az Új Világrendet.”
Arra nem tért ki, hogy milyen válságra gondolt, de egy gazdasági válság sokak szerint egész jól megfelelne e célra.
2008-ban, Gordon Brown, Nagy-Britannia akkori miniszterelnöke azt mondta, hogy
A nemzetközi pénzügyi válság különleges lehetőséget biztosított a világ vezetői számára, hogy egy igazán globális társadalmat hozzanak létre.”
Tehát szerinte a 2008-ban elindult, sokakat tönkretevő pénzügyi válság kitűnő lehetőség.
Ez a (Barack Obama volt vezérkari főnökéről elnevezett) Rham szabályként ismertté vált elvhez hasonlít, ami leegyszerűsítve valahogy így hangzik: A politikusoknak tanácsos a válságokat kihasználva bevezetni az olyan népszerűtlen törvényeket vagy programokat, amelyeket normális körülmények között senki sem fogadna el.
2012-ben Nigel Farage, az Európai Parlement képviselője a következőket mondta:
Nehéz figyelmen kívül hagyni azokat a hangokat, amelyek immár 20 éve mondják nekem, hogy mindezek [a gazdasági válság] mögött olyan emberek csoportja áll, akik egy egységes világkormányt akarnak létrehozni. Próbáltam figyelmen kívül hagyni ezeket a hangokat, hangsúlyozva, hogy „Ne adjunk túl sok hitelt az összeesküvés elméleteknek,” de meg kell mondjam, a [világkormány] lassan itt van az orrunk előtt.”
2014 novemberében pedig tényleg az orrunk előtt volt, amikor az úgynevezett „bukáshoz túl nagy” bankok, a G20-ak jóvoltából, áthárították a bankok hibás döntéseinek felelősségét a betétesekre.
Létezik-e ennél egyértelműbb jelzés arra, hogy a világ legnagyobb bankjai globális gazdasági válságra számítanak?
Körülbelül ezzel egy időben az olaj ára zuhanásnak indult, ami igen negatív hatással volt Oroszország, Irán, Venezuela és néhány afrikai ország gazdaságára. Az olcsó üzemanyagárak természetesen bizonyos tekintetben pozitívumnak számítanak a hétköznapi emberek számára, mára azonban láthatóvá vált, hogy több szövetségi állam, például Texas, Louisiana, Oklahoma és Észak-Dakota bajban vannak emiatt.
A csökkenő olajárak miatt számos amerikai nagyvállalat komoly bevételkieséssel kénytelen számolni. Az amerikai olajipari cégek számára sokkal költségesebb az olaj kitermelése, mondjuk Szaúdi-Arábiához, az Egyesült Arab Emirátusokhoz, Kuvaithoz vagy Irakhoz képest. Egyes cégek felhagytak az új kutak létesítésével, mások komoly létszámleépítéseket terveznek, megint mások pedig már a hiteleiket sem képesek törleszteni és mondani sem kell, hogy részvényeseik semmilyen osztalékra nem számíthatnak.
Az olajiparban jelentkező problémák pedig más területekre is kihatnak az Egyesült Államokban, hiszen most kevesebb csővezetékre, pumpára, motorra, stb. van szükség, az ezeket gyártó cégeknek pedig kevesebb alkalmazottra, és így tovább.
Amit biztosan tudunk, hogy a világ hatalmasai világkormányt akarnak, és úgy gondolják, hogy egy válság, talán éppen egy gazdasági válság, megteremtheti az ehhez szükséges körülményeket, amelyek beálltával enyhülhet vagy teljesen megszűnhet a népellenállás és mindenki elfogadja a felajánlott megoldást.
A terep készen áll: a bankok áthárították az esetleges csődökből adódó pénzügyi felelősséget, az olaj ára a padlón és bár ebben nincs egyetértés, sokan úgy gondolják, hogy a következő válság felhői már felettünk.


AZ OKOSTÉVÉ FIGYEL TÉGED





Nem szükséges, hogy a titkosszolgálat bepoloskázza a nappalidat, mert te magad teszed meg” – mondja Michael Price a salon.com újságírója, egy „okos” tévé aggódó új tulajdonosa.
Az Internethez csatlakoztatott tévé felismeri tulajdonosa arcát, hallgatja, hogy mit mond és ezeket az információkat (meg egy rakás egyéb adatot, például a beérkező email üzeneteket) továbbíthatja egy harmadik félnek.


Értitek? Ne beszéljetek személyes dolgokról vagy említsetek kényes témákat a tévé előtt” – írja Price.
Ezek az adatok bizonyára szükségesek a személyre szabott tartalomszolgáltatáshoz, illetve a kényelem szempontjából, azonban az ilyen hihetetlenül személyes, az alkotmány által védett információkat nem kellene áruba bocsátani a reklámcégek számára, ahogy a bűnüldöző szervek hozzáférését is bírói végzéshez kell kötni.”
Daily Mail például arról számolt be, hogy Jason Huntley, brit informatikai tanácsadó felfedezte, hogy LG okostévéje titkosítás nélkül továbbította gyermekei nevét, „mert megnézett egy családi filmet a készüléken”.
Michael Price elmagyarázza, hogy a jelenlegi törvények nem sok védelmet nyújtanak a „harmadik felek birtokába” jutott adatok számára. Ide tartoznak a felhőben tárolt adatok is (bár a szövetségi fellebbviteli bíróság egy esetben úgy találta, hogy ez a szabály az email üzenetek esetében alkotmányellenes).
Az Internetre kötött okos-eszközökről szólva érdemes megemlíteni, amit a CIA volt igazgatója, David Petraeus mondott 2012-ben:
Az érdekesnek számító tételeket lokalizálni, azonosítani és figyelni fogják, illetve képesek távolról irányítani különböző technológiák, például rádiófrekvenciás azonosítás, szenzorhálózatok, apró beépített szerverek és energiahalász eszközök segítségével.”
Price szerint ez az jelenti, hogy a „dolgok internete” fejlődik és hamarosan nemcsak a háztartási gépek, de még a zoknink is rá lesz kötve a hálózatra.

Természetesen az adatgyűjtést meg lehet akadályozni, amennyiben a csúcstechnológiát képviselő funkciók jelentős részét kiiktatjuk.
A fogyasztók azzal a lehetetlen választással állnak szemben, hogy vagy lépést tartanak a technológiával vagy megvédik személyes adataikat… A csatornák közötti böngészés közben nem kellene amiatt aggódnunk, hogy a tévé figyeli és rögzíti a viselkedésünket a reklámcégek és a rendőrség kedvéért. A cégeknek jobban kellene vigyázni a fogyasztók adataira, amikor úgy döntenek, hogy személyes információkat gyűjtenek.”
Forrás: www.idokjelei.hu / bbc.com



2015. február 19.

Botrányos egészségügy! - a kórházakat vádolja az államtitkár





Stílust és retorikát váltott Zombor Gábor, aki szerint az egészségügyi szolgáltatók csak a kormányra akarnak nyomást gyakorolni a várólistákkal. A szakmával eddig partnerségre törekvő államtitkár lényegében azt mondta, a hosszú várakozási időnek az az oka, hogy a magyarok túl gyakran járnak orvoshoz, illetve hogy az intézmények direkt nem látják el őket. Csakhogy ez nem igaz.

Megdöbbentek a kórházvezetők, hogy Zombor Gábor úgy véli, a hosszú várólistákkal az egészségügyi szolgáltatók nyomást akarnak gyakorolni a kormányra. Az ágazatért felelős államtitkár ezt állította legalábbis az RTL Klub-nak, miután a csatorna riporterei több kórházat és rendelőt is megkerestek, hogy időpontot kérjenek különböző vizsgálatokra. Kiderült: a legalapvetőbb kórházi járóbeteg-szakrendelésekre több hónapos előjegyzési idő van. Pajzsmirigy-vizsgálatra például június 3-ra kapott időpontot az újságíró, gasztroenterológiára június közepén lehet menni - több intézményben is. A legtöbb szakrendelésre akár három-öt hónapot is kell várni, még a gyerekek esetében is, hasonlóan a kórházi bennfekvést igénylő beavatkozásokhoz, amelyeknél esetenként akár évekig is elnyúlhat a várakozás. A tb-finanszírozott ellátásban CT-re 2-10 hetet, MR-vizsgálatra 2-6 hónapot, ultrahangra pedig 4 hónapot is várhat a beteg, de előfordul, hogy a sima laborvizsgálatokra is több héttel előbb be kell jelentkezni.

Magyarországon a lakosság mintegy 70 százaléka, tehát 7 millió magyar vesz igénybe rendszeresen járóbeteg-ellátást, s noha valóban magas az orvoshoz fordulás száma, ez a magyarok rossz egészségi állapota miatt jelentős arányban indokolt. Ráadásul a szakrendelők korántsem végezhetnek el akárhány vizsgálatot és beavatkozást, hiszen korlátozott a finanszírozásuk és egyre nagyobb az ágazati munkaerő-hiány is. A Járóbeteg Szakellátási Szövetség elnöke szerint éppen ez a probléma, hiszen egyre kevesebb az orvos, de mivel a kórházaknak spórolniuk kell, még leterheltebbé válnak a járóbeteg-szakrendelők.

Az egészségügyi államtitkár szerint azonban a gondot az okozza, hogy az emberek az átlagnál többször mennek orvoshoz. Zombor azt is mondta az RTL-nek, hogy a szolgáltatók nyomást akarnak gyakorolni az államtitkárságra, ezért szándékosan nyújtják a várólistákat. Épp ezért értetlenségüknek adtak hangot a lapunknak csak név nélkül nyilatkozó kórházigazgatók, akik tételesen cáfolták és visszautasították az államtitkár kijelentését. "Nincs olyan betegellátó-intézmény, amely direkt generálna várólistákat, hiszen alapvetően az az érdekük, hogy ellássák a betegeket" - mondta egyikük, fölidézve: a szolgáltatók számára éppen a kormány határozza meg, milyen teljesítmény-volumenkorláttal (tvk) dolgozhatnak, azaz hogy hány beteg ellátását finanszírozza számukra az OEP. Az intézmények gyakorlatilag mindegyike ezen a betegszámon felül is vállalja az ellátást, holott a társadalombiztosító e beavatkozásoknak csak részköltségét fizeti ki hónapokkal később - épp ez az egyik oka annak, hogy adósságaik folyamatosan nőnek. Példaként említette, hogy az általa vezetett intézmény laborköltségei négyszer magasabbak, mint amennyit az OEP kifizet. Ráadásul, már csak azért sem hagyhatnák "direkt" ellátatlanul a betegeket, mert szakmai protokoll szabályozza, hogy az egyes beavatkozásokat milyen időkeretben kell elvégezni, noha a feladatot valóban napról napra nehezíti a kórházak rossz anyagi helyzete és a fokozódó orvos- és szakdolgozóhiány.

Szerző: B.I.M.
Forrás: nepszava.hu





Néppártosodási vita - folytatás 

Kedves Barátaim! Ellenségeim! 
Kénytelen vagyok ismét némi kiegészítést tenni, mert sokan nem értik - részben, vagy egyáltalán -, félremagyarázzák. 
Igaz, ettől ellenség az ellenség... 
Meggyőződésem, hogy a vagdalkozó kommentelők egy jó része végig sem olvasta, vagy már a harmadánál elvesztette a tartalmi fonalat. 
Szóval: 
1. Hogy csalódott vagyok? Hát persze, hogy az! Az életemből 6-7 évet úgy áldoztam a Jobbik építésére, előrejutására, hogy mindent alárendeltem. Munkát, pénzt, családot, napi 14-16 órát. Igen, az "öregek" zöme is. A radikálisok zöme is - legyen szakmai radikális, vagy harcos radikális. A szoft irányvonalú újaknak fogalmuk sincs, mennyi áldozattal járt számunkra az, hogy ők most ott lehetnek. Sajnos a vezetőségben sem mindenkinek van (már) erről fogalma. 
2. Bomlasztani akarnék, ki tudja kiknek a szolgálatában? Ugyan már! Ha bomlasztani akarnék-akartam volna, akkor nagyjából egy évvel ezelőtt jövök ki mindezzel. A problémák ugyanis akkor is megvoltak, és a realitások talaján állva én már akkor is tudtam, hogy a kritikáim miatt gyakorlatilag biztos, hogy nem leszek képviselő. Ezzel együtt végigcsináltam a kampányt, országjárással, helyi kampánnyal, szakmai kampánnyal (négy gyerekkel) a végkimerülésig. Nem, kedves és kedvetlen vagdalkozók, tudatosan most hoztam ki a problémákat - amikor igazából semmi tétje nincs: több, mint három év van még a választásokig, pont elég idő arra, hogy ráncba szedjük a Jobbikot. Ráadásul a napi aktuális történések pont megfelelő környezetet is teremtettek egy nyílt, megoldás és útkereső vitához. Ezt legitimálta az alfahir.hu is a felhívással. MOST kell beszélni, és megoldást találni, nyomást gyakorolni. Úgyhogy, a lelkiismeretemre hiába próbáltok hatni, én nyugodtan nézek tükörbe. 
3. Bomlasztok? Hát miért bomlotok? Ennyit ér nektek a sok befektetett munka, áldozat? Csupán azért, mert kiderült, hogy nem jó irányba megy a szekér, már el is tántorodtok? Ennyire vagytok képesek a reménybeli szebb jövőért, a hazátokért? Sértődötten hátat fordítotok? Bevallom, már a nyári kongresszus kapcsán is komolyan csalódtam. Előtte hónapok óta mindenki panaszkodott, de a fórumon, ahol szóvá lehetett volna tenni, ott semmi összefogás és érdemi kiállás nem volt. Mielőtt bárki is azt mondaná, én miért nem mentem, miért nem szóltam: szóltam éveken keresztül bent, és ott sem állt nyíltan gyakorlatilag soha, senki mellém. Persze, magánban elmondták, hogy igazam van... De nem vagytok ti buták, számos problémát nagyon is jól láttatok, láttok nélkülem is, ezt a panaszokból tudom, amik hozzám érkeztek az elmúlt évek alatt. Ha én megyek a kongresszusra kiállni, hát azt mondják: na, megint az örök elégedetlen, és most fellázítja az egyébként békés és elégedett tömegeket. És va jon lett volna bárki is, aki odaáll mellém? Ha magatoktól szinte egyáltalán nem álltatok ki, hát mögém sem álltatok volna oda. Én így gondolom, és hát így nem lehet, barátaim! Én harcoltam évekig, és vártam arra, hogy kintről, bentről csatlakozzatok, de most már valami értelmeset akarok csinálni. Itt az ideje, hogy ti is harcoljatok. Én elmondtam, mit tapasztaltam, és hogy ezzel mi a gond a jövő szempontjából. Hogy erre ti bomlotok, és nem inkább helyrehozni akarjátok ezt az egészet - na, ez már a ti felelősségetek. Csináljunk új pártot? Mire ütőképes lesz, hát az tíz év. És tengernyi munka, pénz. Aztán hogyan tovább? Majd jönnek a taposók, törtetők, és megint ők kerülnek felülre, és mi megint hagyjuk, megsértődünk, és csinálunk egy újabb pártot? Hogy megint tíz év alatt felépítsünk másoknak valamit? De miért is? Hiszen itt van az új párt, a Jobbik, ezt mi építettük fel! 

  1. Arra a felvetésre, miszerint az a bajom, hogy nincs ott állásom, meg nem adtak a koncból stb... leginkább azt válaszolnám, hogy mindenki magából indul ki! smile hangulatjel Egyébként, ajánlottak, anyagilag igen méltányosat, és nem fogadtam el. Mert komolytalan, tartalom nélküli, nem előre mutató, politikai állás volt. Én pedig TENNI akarok, olyat, aminek értelme is van. 
    Mindezzel szemben, nagyjából három évet küzdöttem bent (frakcióban és pártvezetéssel), miközben kifelé (felétek) vágtam a jópofát, mert reménykedtem, hogy nagyobb veszteségek nélkül lehet olyan pályára terelni a Jobbikot, amelyben megőrzi eredeti értékeit, de van esélye kormányra kerülni. 
    5. Hogy miért baj az, hogy hiányzik vezetésből az emberközpontúság (nagyjából 2012-es frakción belüli és párton belüli tisztújítás óta)? Mert olyan mértékben hiányzik, hogy kifejezetten vadkapitalista felfogás uralkodik. És ha az a kérdés, hogy a kommunikáció valami, de mi lesz a tartalom, nos meg kel
    nézni, hogy bánnak a sajátjaikkal, milyen a rendszer ott, és azt fogja kormányzati pozícióban az országra kiterjesztve megvalósítani - bármely párt. Egyszerűen, mert ez a szellemisége. Ugye senki nem gondolja, hogy ha bent nem képesek közösséget alkotni, legalább alkalmanként őszintén odafigyelni egymásra és megbeszélni a problémákat, és a belső hatalomtechnikázás legfőbb eszköze az emberek megtévesztése, alaptalan kecsegtetése, egzisztenciálisan kiszolgáltatott helyzetben tartása, ha semmivel nem humánusabb - csak a szakterületemnél maradva - az átlagos dolgozókkal szemben a bánásmód, mint a legrosszabb multinál - akkor ez majd kormányzati pozícióban, az országra vonatkozó hatalomtechnikai játékban másként lesz? 
    A leírt programban, vagy a szavak szintjén megjelölt ideológia nevében lehet keresztény és szociális valami - de ha a tettek nem ezt mutatják, akkor érdemes elgondolkodni, mit is várhatunk. Ismét szakterületemnél maradva - csak nézzétek meg, hol, milyen területen és milyen témákban van érdemi kiállás a foglalkoztatáspolitikában? A dolgozó, dolgozni akaró emberek érdekében? Sehol... 
    Nincs igaza azoknak, akik úgy vélik: várjuk meg, hogy majd mit csinálnak kormányon. Mások hibáiból tanulni kell, nem újra elkövetni őket. Mert nincs idő újabb tíz évre, hogy egy újabb párt kinője magát, amiben ismét a taposók és gátlástalanok kerülnek majd felülre, és rontják el az egészet, hogy aztán megint hátat fordítsunk, és csináljunk egy új pártot... 
    A radikalizmus, bármennyire is ezt próbálják most beleverni a fejünkbe, nem egyenlő a primitív hülyeséggel, hanem tartalmi mélységet és megvalósítási lendületet jelent. A Jobbik vezetése által megadott néppártosodási iránnyal nem az a problémánk, mintha mi "öregek" annyira szeretnénk mocskos zsidózni és cigányozni, ők pedig nem engedik. Ugyan már, az tényleg beteg, aki ezt gondolja! Ezzel a "néppártosodással" az a probléma, hogy a radikalizmus hiánya abban ölt testet, hogy már egyáltalán nem beszélnek azokról a problémákról, amik szerves részei a folyamatnak, mi révén idáig jutott az ország. Kulturáltan sem beszélnek róla. Elismerem, ehhez valódi érvekre lenne szükség, ehhez pedig már nincs meg az a szakember gárda, akik tudásuk és munkájuk révén ezeket biztosítsák. Mert nem használták a tudásukat, nem kaptak lehetőségeket, ezért elmentek. Ha nincs szükség, hát nincs szükség. Ezért maradtak a bölcsészek, politológusok, végzettség, tapasztalat és átfogó tudás nélküli önjel ölt szakpolitikusok (az 1-2 kivételtől ezúton is elnézést kérek!)- és most néppártosodnak. NA, EZ A BAJ! 
    Bertha Szilvia - Facebook 
 
Kiss Róbert: nem a múltért...nem provokatív...de nagyon szeretem ezt a képet...
nem kérek blablákat alá...annak már vége...



Elnézést kérünk Budaházy Györgytől 

2015. február 17. 10:40 MSZP.HU 
A Fővárosi Ítélőtábla a 2.Pf.22.412/2013/3. számú ítéletével helyben hagyta a Fővárosi Törvényszék 68.P.24.063/2012/7. számú ítéletét. E szerint a www.mszp.hu internetes oldalon 2012. január 2-án közzétett, "Orbán ismét előhúzta Budaházyt a kalapjából" című cikkünkben valótlanul állítottuk azt, hogy a Fidesz annál a bizonyos tévészékházas balhénál szoros telefonkapcsolatban állt a botrányt generáló agresszív kemény maggal, annak vezetőjével, Budaházy Györggyel, és ezzel megsértettük Budaházy Györgynek a jó hírnév védelméhez fűződő személyiségi jogát. A jogsértés miatt elnézést kérünk. 
Kapcsolódó: 
   Budaházy börtönben, Gyurcsány villájában tölti a Szilvesztert - HVIM tüntetés a politikai foglyokért 
   2012: Folytatódik a Budaházy-per 
   A szovjet emlékmű lebontásáért demonstrál Budaházy 
   Budaházy György az Erzsébet hídon tartott törvénytelen demonstráció egyik szervezője tüntetett a szavazatok megsemmisítése ellen 
   Budaházy Györgynek és öt társának bizonyosan le kell dolgoznia harminc nap közérdekű munkát 
   Felfüggesztett börtönt kért az ügyész Budaházyra 
   Az egyik bonyhádi kísérletező megerősíti: az ő robbantásukat mutatta be Draskovics 
   A hírTV állítása szerint bizonyító erejű felvétel birtokába jutott 
   Schmitt Pál elutasította Budaházy kegyelmi kérvényét 
   Budaházy a börtönben marad 
   Hálót von az esti fény hályogos szemünk elé - Betiltott sajtoklub a MOM-ban 

Hozzáteszem: Fidesz-Mszp EGYKUTYA! 
Miért? Mert Pintér Sándor rendelte el az azonnali szavazócédulák megsemmisítését, amiből kiderülhetett volna az Mszp választási csalása, no meg a Fideszé is! Ennek felháborodására jelentek meg Budaházyék! 
Tovább megyek: ki rendelte meg a HírTV-ben napokig minden félórában leadni Budaházy állítólagos szervezkedését? Minthogy labdába rejtett bombát szállítanak egy zárt furgonban, no meg egy bonyhádi 
robbantás felvételét álságosan bevonva, mint bizonyítékot! Jegyezzük meg: Fidesz-Mszp EGYKUTYA! 
Miért demonstráltak? Kit érdekel! Mi lett a rendőrakcióból? Fidesz kampány! Szánalmas!... (Kovács János, Hírháló mindenes) 



BUDAHÁZY BÖRTÖNBEN, GYURCSÁNY VILLÁJÁBAN TÖLTI A SZILVESZTERT- HVIM TÜNTETÉS A POLITIKAI FOGLYOKÉRT


Budaházy ki! Gyurcsány be!- Budaházy ki!- skandálta a több száz fős tömeg, amely összegyűlt a szimbolikus helyszínen, az egykori MTV székház előtt.  A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tűntetést szervezett, mert - annak ellenére, hogy a bíróság ígéretet tett rá - nem engedték haza Budaházy Györgyöt december 24-ére, hogy családjával ünnepelhesse a karácsonyt..
Szabadságot a politikai foglyoknak!Budaházy Edda elmondta: optimista volt és várta haza testvérét karácsonyra, ám csalódnia kellett. Így szomorúan telt a család karácsonya. Hozzátette egy normális országban nem tartják a hazafiakat börtönben.
Toroczkai László kijelentette: „tudjuk, hogy megtörtént a fülkeforradalom, ám mégsem Budaházy György követi őt a pódiumon és Gyurcsány Ferenc nem ül börtönben.” Hozzátette, hiába várja az ország a forradalmi változásokat, ám nincs elszámoltatás, nincs változás a kulturális életben,  és Alföldihez sem „nyúlnak hozzá”. Feltette a költői kérdést: „Csak nem összeérnek a szálak?” Hangsúlyozta őt személy szerint az érdekli a legjobban, hogy mikor engedik szabadon a szabadságharcosokat és mikor lesznek végre börtönben, azok akik kiárusították a hazánkat. Végül hozzátette: ha továbbra sem lesz változás Budaházy ügyében, január 27-én a Fidesz székháza előtt fognak tüntetni.
Zagyva György GyulaZagyva György Gyula így kezdte felszólalását: „ 360 nap az MSZP börtönében, 249 nap a Fidesz börtönében.” Ennyi ideje sínylődik Budaházy György fogságban. Elmondta ha Gyurcsány Ferenc önkényesen szétlövette 2006-ban az MTV székházát ostromló tömeget, akkor Orbán Viktor is úgy dönthetne, hogy szabadon engedi Budaházyt. Toroczkai László kijelentéséhez hozzátette, ha nem történik változás nemcsak a Fidesz központi székháza előtt fognak tüntetni, hanem az összes fideszes székház előtt. Megjegyezte :az már csak hab a tortán, hogy míg Budaházy György börtönben, addig Gyurcsány Ferenc budai villájában töltheti a szilvesztert. Végül elmondta:  január 1-én olyan napra fogunk virradni, amikor olyan törvények fognak hatályba lépni, mint például a médiatörvény, mellyel szerinte a kormány a nemzeti radikális oldalt akarja feldarálni.
Nemcsak Magyarországon tüntetnek Budaházy Györgyért, hanem az elcsatolt területeken is.  Lokodi Ferenc Attila, a HVIM erdélyi elnöke elmondta: azért jött fel Budapestre, hogy a karhatalom lássa,  ott sem hunyt ki az ellenállás lángja. Hozzátette: november 27- én ők is szerveztek tüntetést Budaházy Györgyért Csíkszeredán, a Magyar Konzulátus előtt. Megjegyezte, ugyan szeretne magyar állampolgár lenni, ám addig nem igényli a magyar állampolgárságot, amíg Budaházy börtönben van. Neki nem kell állampolgárság egy olyan kormánytól, aki szabadságharcosokat tart fogva. Végül elmondta ki fognak állni minden nemzeti hősért Magyarországon és az elcsatolt területeken is.
A tüntetés békésen zajlott, semmilyen atrocitás nem történt.
barikad.hu



Budaházynak dolgoznia kell



Budaházy Györgynek és öt társának bizonyosan le kell dolgoznia harminc nap közérdekű munkát a 2002-es Erzsébet hídi blokád miatt, a Fővárosi Bíróság szerdán jóváhagyta az első fokú döntést.
Budaházy Györgyöt és társait az Erzsébet híd 2002-es lezárása kapcsán indult büntetőügyben „közérdekű üzem működésének megzavarásával” vádolták, vagyis azzal, hogy megbénították a forgalmat. A vádirat szerint Budaházy öt társával 2002. július 4-én reggel gépkocsijával lezárta a forgalmat a hídon, ahol rövid időn belül tömeg gyűlt össze. A tömeget föl kellett oszlatni. A közlekedés csak délben állt helyre.
A hat évvel ezelőtt történtek kapcsán idén nyáron hirdette ki az első fokú ítéletet a Pesti Központi Kerületi Bíróság, amelyben valamennyi vádlottat 30 nap közérdekű munkára ítélt. A döntés értelmében a választási eredmények újraszámlálása érdekében fellépő vádlottaknak a közérdekű munkát „fizikai munkakörben kell végezni, hogy jóvátegyék mindazt, amit a társadalom ellen vétettek”. A bíróság szerint a blokád alkalmas lehetett volna arra, hogy jelentős fennakadásokat okozzon a BKV üzemszerű működésében. Mivel azonban a működés jelentős mértékű megzavarása nem következett be, a cselekmény kísérleti szakaszban maradt.
A Fővárosi Bíróság szerdán tárgyalta másodfokon az ügyet, ahol az ügyész valamennyi vádlott vonatkozásában felfüggesztett szabadságvesztést indítványozott, míg a vádlottak és védőik felmentést kértek.
Az egyik védő szerint az első fokú ítéletnek üzenete az, hogy a vádlottak elmulasztották bejelenteni a tüntetésüket. Grespik László, egy másik vádlott védője perbeszédében úgy vélte: szerinte egy bejelentetlen cigány- vagy homoszexuális  tüntetésre, amely ugyanolyan forgalmi korlátozó hatást érne el, mint  a vádlottak hat évvel ezelőtti cselekménye, a politikai és rendőri  vezetés másképpen reagálna, a tüntetők mellé állna. Arra kérte a bíróságot, hogy „ne legyen provinciális, beszűkült látókörű, egyik végletet se fogadja el, szakmai középpontnál álljon meg".
Erzsébet híd, 2002 július 4A Fővárosi Bíróság szerdán helyben hagyta az első fokú ítéletet. Az indoklás szerint a működés megzavarását nem a BKV teljes forgalmához kell viszonyítani, hanem az adott esetben a konkrét cselekmény kapcsán kell vizsgálni. A cselekmény kísérleti szakban maradt, s a bíróság szerint közrejátszott a történtekben az is, hogy a rendőrség nem teljesítette a kötelezettségét.  Az indoklás szerint a bíróság nem vonja kétségbe a békés célt, de a fellépés módja jogellenes volt. Jogállami módon gyülekezni csak békésen, törvényesen lehet.
Budaházy György 2002 július 4-én az Erzsébet hídon






















Felfüggesztett börtönt kért az ügyész Budaházyra





Bár öt évet is kaphat, aki alkotmányos rend megdöntésének előkészületét követi el, az ügyész beérte azzal, hogy felfüggesztett börtönt kért Budaházy Györgyre. Az ügyészség szerint a 2002-es Erzsébet hídi blokádot is szervező férfi azzal fenyegette az alkotmányosságot, hogy egy levélben Budapest körülzárására buzdított. Budaházy nem tartja magát bűnösnek, hívei pedig hangoskodással zavarták a tárgyalást.
Felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását kérte az ügyész Budaházy Györgyre, aki alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészülete miatt állt bíróság elé szerdán. A vád szerint a férfi egy 2006. október 1-jén, a Kurucinfó radikális honlapon megjelent levelében arra buzdította híveit, hogy a főváros köré vont blokáddal buktatassák meg a kormányt, és a mai "pártokrácia" helyébe "igazi népképviselet" állítsanak.
A vádlott meg is jelölte azt a 24 helyszínt, ahol szerinte le kell zárni a Budapestre vezető utakat. "Az így kialakult helyzetet az egyébként is agyonhajszolt, túlterhelt rendőrség már képtelen lesz megoldani, de az ő átállásukat is el kell érni, ha szép szóval nem megy, akkor egy újabb ütközetben le kell őket győzni" - írta többek közt Budaházy, aki később is fegyveres harcra szólított fel.
A tárgyalóteremben a tárgyalás kezdete előtt már több tucat érdeklődő, köztük sok, a Kossuth téri tüntetésekről ismert személy verődött össze - jelentette tudósítónk. Az összegyűlt emberek alig fértek be a tárgyalóterembe, ahová egy nagyméretű, nemzetiszínű zászlót, és több árpádsávos lobogót is bevittek, Budaházy bevezetése közben pedig elénekelték a Himnuszt. A tárgyalás a vádirat ismertetésével kezdődött, a bíró többször rendre intette a hallgatóságot, ennek ellenére bekiabálással, tapssal fogadták, ahogy egymás után ismertették Budaházy korábbi nyilatkozatait, írásait.
Budaházy a bíróságon azt mondta: nem érti a vádat, és nem tartja magát bűnösnek, szerinte csak élt a szabad véleménynyilvánítás lehetőségével. Hozzátette, ő a társadalmi berendezkedéssel elégedetlen, de nem igaz, hogy puccsra készült volna. Vallomást azonban nem kívánt tenni, ezért a rendőrségi kihallgatásáról készült jegyzőkönyvet ismertették, amelyből kiderült, hogy büntetlen előéletű, munkanélküli, így jövedelme nincs, és három 18 év alatti gyermekről kell gondoskodnia.
A bíró több órán keresztül olvasta fel Budaházy írásait. Erre a vádlott úgy reagált: meg van hatódva, és ha ezt egy tévécsatorna leadta, nem is bánja, ha elítélik. Szerinte az írásaiban szereplő rendszerváltás, harc és erő szavakat nem csak ő használja, hanem például Orbán Viktor Fidesz-elnök is. Az ügyész szerint azonban  Budaházy erőszakos cselekményekre buzdított, célja pedig az alkotmányosság megváltoztatása volt. Példaként az írásokban szereplőfelfegyverkezésfizikai nyomásgyakorlás és ütközetszavakat említette.
Gaudi-Nagy Tamás, Budaházi védője azt mondta, szomorú, hogy egy ilyen ügy a tárgyalóterembe került, és nem közéleti beszélgetésekben van róla szó. Szerinte az írásokról nem mondható, hogy az alkotmányosság megváltoztatása lenne a céljuk. Gaudi-Nagy utalt az '50-es évek konceopciós pereire, és arra emlékeztetett, a tényállásnak, amivel Budaházyt vádolják, nincs kialakult gyakorlata, így a bíróság nagy kihívás elé néz. (Ekrem Kemál György az egyetlen, akit a rendszerváltás óta alkotmányos rend elleni bűncselekmény miatt elítéletek: 2001-ben két év felfüggesztettet kapott.) A bíróság január 30-án, szerdán reggel fél kilenckor hirdet ítéletet.


Nem volt egyedül

Budaházy György 2002 július 4-én vált ismerté, amikor társaival együtt lezárta az Erzsébet hidat, hogy a parlamenti választások szavazatainak újraszámlálását követelje. A blokádot és az azt követő tüntetést a rendőrség feloszlatta, Budaházy ellen azóta is eljárás folyik, közérdekű üzem működésének megzavarása vádjával.
A férfi jelen volt 2006 szeptember 18-án, a Szabadság téri tévéostromnál is: társaival együtt lefeszegették, majd a Dunába dobták a szovjet emlékmű címerét. A rongálás miatt sokáig kereste a rendőrség, de csak 2007. március 15-én tudták elkapni. Elfogásának hírére több ezer ember gyűlt össze a Nemzeti Nyomozóiroda közelében, ahol a tüntetők összecsaptak a rendőrökkel. Két nappal később a férfit házi őrizetbe helyezte a bíróság, majd ezt lakhelyelhagyási tilalomra mérsékelte.
A lakhelyelhagyási tilalom ennek ellenére Budaházy 2007. október 22-én felszólalt a Szabadság téren. Felszólítására a tömeg az Operához vonult - ahol az állami ünnepségen Gyurcsány Ferenc miniszterelnök mondott beszédet -, és összecsapott a kivezényelt rendőrökkel. A rendőrség gyorsan feloszlatta a tüntetést, Budaházyt pedig a lakhelyelhagyási tilalom megsértése miatt a bíróság félmilliós bírsággal sújtotta a bíróság.

Az egyik bonyhádi kísérletező megerősíti: az ő robbantásukat mutatta be Draskovics 





Az olajos keresztapa a maffia államban Ő ítélkezik !!!!!



A Kuruc.info robbantotta ki a botrányt, hogy Draskovicsék bizonyítékot hamisítottak - órákkal később ezzel más médiumok, többek között a Hírtv is foglalkozott. Épp sabbat napján raktuk oda őket magyarázkodni, ami nem sikerült túl fényesre... Közben megszólalt az egyik érintett a pyrocenter fórumán, aki értetlenül áll az események előtt, hogy hirtelen terrorista lett belőle, noha már ítélet is született ügyükben, és soha nem vádolták őket ilyesmivel. Draskovics ismét sikeresen hülyét csinált magából. NNI közlemény, részlet: "A Nemzeti Nyomozó Iroda felháborítónak tartja és visszautasítja a Hír Tv sugalmazását, amely szerint a Magyarok Nyilai terrorszervezettel összefüggésben kiadott felvételeken egy más bűnügyben lefoglalt képanyag látható. Ezzel szemben tény, hogy a felvételt a terrorszervezet egyik tagjának számítógépén találta a szakértő. Nyilvánvaló a terrorszervezet és a robbantás végrehajtói közötti kapcsolat." Tehát megpróbálják a lehetetlent is kimagyarázni, noha a cikkünkben található képek és videók megcáfolhatatlanul alátámasztják, hogy a két helyszín egyezik: Drazsé elvtárs  egy 2007-es, Bonyhád határában történt robbantást mutatott be, ahol szerinte terroristák robbantottak, akik a Magyarok Nyilaihoz tartoznak. Valójában semmi közük nem volt ehhez, de hát kell valami bizonyítékot felmutatni a sajtónak, leplezni kell a kudarcot és a beégést. A közlemény második felében már kezdődik a mosakodás: ők csak az egyik letartóztatott hazafi gépén találták ezt a felvételt, az eredetét tulajdonképp nem is tudják, de a kapcsolat az elkövetők és a gép használója között logikus...  Olyannyira logikus, hogy akinek a gépén netán megtalálható a szeptember 11-i terrortámadásról készült felvétel, amin becsapódnak a gépek a World Trade Centerbe, az sürgősen törölje le, mert ez egyértelműen igazolja, hogy szerepe volt a támadásban, és akár perceken belül kommandósok törhetik rá az ajtót itt, Abszurdisztánban. Időközben megszólalt az egyik fórumon a bonyhádi kísérletezők egyike: "Most se fórum, se oldal nem lesz egy darabig. Hála Draskovicsnak, megint szaglászódnak utánunk. Az a hígagyú a mi robbantásunkat hozta fel bizonyítéknak, hogy Magyarországon terrorszervezetek működnek. Alig várom az újabb házkutatást!!!! Szóval most terroristák lettünk, így 2 év után jól esik, tényleg..."  A média is beszámolt korábban a 2007-es esetről, ahol 2 gyermek és 3 felnőttkorú fiatal ellen indult bírósági eljárás robbanószerrel való visszaélés miatt, az ügyet azóta lezárták. A legsúlyosabb ítélet 3 év felfüggesztett börtön volt, ám őket a bírósági eljárás egyik szakaszában sem vádolták meg terrorizmussal, pusztán a kíváncsiság és a pirománia vezérelte őket, amikor a szántóföld mellett robbantottak. Korábban ártalmatlan szerekkel kísérleteztek, ám végül összeöntötték tudásukat... Itt Draskovicsnak van félnivalója, nem a fiataloknak. A Kuruc.info azt javasolja az érintett bonyhádi srácoknak, hogy konzultáljanak egy ügyvéddel (ha jelentkeznek szerkesztőségünkbe, tudunk segíteni), és lehetőleg tegyenek feljelentést. Rágalmazás, hamis vád - ki tudja, mi lehet belőle, Draskovics akár börtönbe is kerülhet, a srácok meg meggazdagodhatnak a kártérítésből. Bár Drazséék továbbra sem ismerik el, hogy az évekkel ezelőtti bonyhádi felvételt mutatták be a sajtónak, de a bíróságnak nem lesz nehéz dolga - hacsak nem politikai megrendelésre születik ismét ítélet. Magyari Gábor - Kuruc.info Kapcsolódó: - Szép lassan hátrálnak Draskovicsék: "úgysem használnánk fel a bemutatott videót a bíróságon" - Exkluzív: lerántjuk a leplet - Draskovics hamis bizonyítékokat mutatott be a sajtónak a Magyarok Nyilaival kapcsolatban - vajon a helyén marad? - Tagadnak Draskovics elvtársék - Nyomunkban kullog a Fidesz is: Draskovicsék lemondását követelik - Pályázatot ír ki a Kuruc.info: atombombát robbantott a Magyarok Nyilai? Készítsen Ön is bizonyítékot, Drazsé után szabadon!
Forrás: https://kuruc.info/r/2/44257/?honnan=Nemzeti_Hirhalo&honnan=Nemzeti_Hirhalo


Schmitt Pál elutasította Budaházy kegyelmi kérvényét



Nem adott kegyelmet Schmitt Pál Budaházy Györgynek, derült ki a Budaházy-per szerda tárgyalási napján. A tárgyalóteremben a XIX. kerületi MSZP, és a XI. kerületi SZDSZ pártirodájának vezetője elevenítette fel a 2007-es Molotov-koktélos támadásokat.
A kispesti szocialista pártház irodavezetője a terrorcselekmény vádjával folyó Budaházy-perben szerdán tanúként elmondta, hogy 2006 után sorozatos fenyegetéseket kaptak. A bíró által a tárgyaláson ismertetett iratokból kiderült az is, hogy a köztársasági elnök korábban elutasította Budaházy György kegyelmi kérvényét.

A vád szerint Budaházy György utasítására emberei 2007 októberében két Molotov-koktélt dobtak az MSZP XIX. kerületi székházára. Az éghető anyaggal teli üvegek nem gyulladtak fel, a kár tízezres nagyságrendű volt.
A tanú elmondta: akkoriban előfordult, hogy az utcafronton végig megdobálták kővel az épület ablakait, folyamatosan kaptak fehér port, szakadatlanul érkeztek a gyalázkodó, fenyegető telefonok.
Egy másik vádpont kapcsán a kőbányai MSZP-székház mellett lakó tanúk számoltak be arról, amit az ottani Molotov-koktélos támadásból tapasztaltak: hátulról láttak három vagy négy támadót, a tűz gyorsan fellobbant, és nagy pusztítást végzett. A vád szerint félmillió forintos kár keletkezett.
A XI. kerületi SZDSZ-székház elleni 2007. szeptemberi Molotov-koktélos támadásról a volt kerületi szabaddemokrata elnök beszélt tanúként. Tűz nem keletkezett, a kár tízezres nagyságrendű volt. A tanú elmondta, hogy akkoriban többször is bedobták kővel az épület ablakait.
A vád szerint Budaházy György adott utasítást az akkori kormánypártok kerületi székházai elleni támadásra, hogy megfélemlítsék a párttagokat és a szimpatizánsokat.
Szikinger István, Budaházy védője arra panaszkodott, hogy védencének nincs kellő lehetősége az iratok megismerésére. A büntetőper pénteken tanúk meghallgatásával folytatódik. Márciusban az egyik vádlottterhelő vallomást tett Budaházy Györgyre, de azt néhány óra múlva visszavonta.
Mivel vádolják Budaházyt?
A vád szerint egy 16 főből álló csoport tagjai Budaházy utasítására 2007 decemberében Hiller István és Kóka János ingatlanjai ellen fegyveres, illetve Molotov-koktélos támadást hajtottak végre, majd 2008. február 8-ára virradóra hasonló támadást intéztek több településen más országgyűlési képviselők ingatlanjai ellen. Így akarták befolyásolni az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény parlamenti elfogadását. Később, 2009. április 8-án egy miskolci, egy Szigetváron lakó és egy adonyi országgyűlési képviselő házánál akartak elhelyezni futball-labdába rejtett pokolgépeket. A bombákat egy időben akarták felrobbantani, ezt azonban a rendőrség megakadályozta.
A vád szerint szintén Budaházy György utasítására követték el a csoport tagjai 2007-ben az SZDSZ XI. kerületi székháza, továbbá az MSZP kispesti és kőbányai székházai elleni Molotov-koktélos támadásokat, és számos hasonló akciót Szilvásy György volt titokminiszter ingatlanja, illetve szórakozóhelyek és jegyirodák ellen. Budaházy utasítására a vád szerint a csoport négy tagja 2007 decemberében fémrudakkal bántalmazta Csintalan Sándort, a Hír Televízió műsorvezetőjét egy III. kerületi társasház teremgarázsában, mert a sértett a műsorában a mozgalom tagjait huligánoknak, rongálóknak nevezte. Budaházy György emiatt több mint másfél éve előzetes letartóztatásban van. Budaházy a március 2-án kezdődött elsőfokú per tárgyalásán azt mondta, hogy szerinte ötven éve nem volt ehhez hasonló kirakatper.


Nem ért rá szegény pont akkor lopta össze az anyagot a doktorijára, és hogy néz az ki , hogy pont akkor zavarják ilyen marhasággal!!!!!
Schmitt úrnak mint tudjuk nem jött össze a doktori, jobban járt volna , ha a körülötte lebzselő kurvákkal foglalkozott volna mint eddig , és még mindig Ő elnökölhetet volna . Csak egy kis olaj folt , és mekkorát lehet csúszni , hát most nem a puncira esett, csak lecsúszott.

Budaházy meg a börtönben marad. Csípős mustáros a zsidóknak a falat , de nem kóser és rágós lett a hatalom , hát kiköpte őket , pedig már úgy volt , hogy lenyelik az országot szőröstül bőröstől, Kár hogy nem akadt meg a torkukon , most megfulladva kiterítve gyászolnánk a zsidók elvetélt hatalomátvételét, csak egy nyuansznyi , hogy nem sikerült nekik.







Hálót von az esti fény hályogos szemünk elé


Betiltott sajtoklub a MOM-ban 


2002.08.23. 
Hungária TV
Nagy gratuláció Lacinak, az operatőrnek! 




Hozzáteszem: Fidesz-Mszp EGYKUTYA!
Miért? Mert Pintér Sándor rendelte el az azonnali szavazócédulák megsemmisítését, amiből kiderülhetett volna az Mszp választási csalása, no meg a Fideszé is! Ennek felháborodására jelentek meg Budaházyék!
Tovább megyek: ki rendelte meg a HírTV-ben napokig minden félórában leadni Budaházy állítólagos szervezkedését? Minthogy labdába rejtett bombát szállítanak egy zárt furgonban, no meg egy bonyhádi
robbantás felvételét álságosan bevonva, mint bizonyítékot! 
Jegyezzük meg: Fidesz-Mszp EGYKUTYA!
Miért demonstráltak? Kit érdekel! Mi lett a rendőrakcióból? Fidesz kampány! Szánalmas!... 
(Kovács János, Hírháló mindenes)

Kapcsolódó:
   
Budaházy Györgynek és öt társának bizonyosan le kell dolgoznia harminc nap közérdekű munkát
   
Felfüggesztett börtönt kért az ügyész Budaházyra
   
Az egyik bonyhádi kísérletező megerősíti: az ő robbantásukat mutatta be Draskovics
   
A hírTV állítása szerint bizonyító erejű felvétel birtokába jutott
   
Schmitt Pál elutasította Budaházy kegyelmi kérvényét
   
Budaházy a börtönben marad 


Budaházynak dolgoznia kell


Budaházy Györgynek és öt társának bizonyosan le kell dolgoznia harminc nap közérdekű munkát a 2002-es Erzsébet hídi blokád miatt, a Fővárosi Bíróság szerdán jóváhagyta az első fokú döntést.
Budaházy Györgyöt és társait az Erzsébet híd 2002-es lezárása kapcsán indult büntetőügyben „közérdekű üzem működésének megzavarásával” vádolták, vagyis azzal, hogy megbénították a forgalmat. A vádirat szerint Budaházy öt társával 2002. július 4-én reggel gépkocsijával lezárta a forgalmat a hídon, ahol rövid időn belül tömeg gyűlt össze. A tömeget föl kellett oszlatni. A közlekedés csak délben állt helyre.
A hat évvel ezelőtt történtek kapcsán idén nyáron hirdette ki az első fokú ítéletet a Pesti Központi Kerületi Bíróság, amelyben valamennyi vádlottat 30 nap közérdekű munkára ítélt. A döntés értelmében a választási eredmények újraszámlálása érdekében fellépő vádlottaknak a közérdekű munkát „fizikai munkakörben kell végezni, hogy jóvátegyék mindazt, amit a társadalom ellen vétettek”. A bíróság szerint a blokád alkalmas lehetett volna arra, hogy jelentős fennakadásokat okozzon a BKV üzemszerű működésében. Mivel azonban a működés jelentős mértékű megzavarása nem következett be, a cselekmény kísérleti szakaszban maradt.
A Fővárosi Bíróság szerdán tárgyalta másodfokon az ügyet, ahol az ügyész valamennyi vádlott vonatkozásában felfüggesztett szabadságvesztést indítványozott, míg a vádlottak és védőik felmentést kértek.
Az egyik védő szerint az első fokú ítéletnek üzenete az, hogy a vádlottak elmulasztották bejelenteni a tüntetésüket. Grespik László, egy másik vádlott védője perbeszédében úgy vélte: szerinte egy bejelentetlen cigány- vagy homoszexuális  tüntetésre, amely ugyanolyan forgalmi korlátozó hatást érne el, mint  a vádlottak hat évvel ezelőtti cselekménye, a politikai és rendőri  vezetés másképpen reagálna, a tüntetők mellé állna. Arra kérte a bíróságot, hogy „ne legyen provinciális, beszűkült látókörű, egyik végletet se fogadja el, szakmai középpontnál álljon meg".
Erzsébet híd, 2002 július 4A Fővárosi Bíróság szerdán helyben hagyta az első fokú ítéletet. Az indoklás szerint a működés megzavarását nem a BKV teljes forgalmához kell viszonyítani, hanem az adott esetben a konkrét cselekmény kapcsán kell vizsgálni. A cselekmény kísérleti szakban maradt, s a bíróság szerint közrejátszott a történtekben az is, hogy a rendőrség nem teljesítette a kötelezettségét.  Az indoklás szerint a bíróság nem vonja kétségbe a békés célt, de a fellépés módja jogellenes volt. Jogállami módon gyülekezni csak békésen, törvényesen lehet.
Budaházy György 2002 július 4-én az Erzsébet hídon






Az egyik bonyhádi kísérletező megerősíti: az ő 

robbantásukat mutatta be Draskovics
A Kuruc.info robbantotta ki a botrányt, hogy Draskovicsék bizonyítékot hamisítottak - órákkal később ezzel más médiumok, többek között a Hírtv is foglalkozott. Épp sabbat napján raktuk oda őket magyarázkodni, ami nem sikerült túl fényesre... Közben megszólalt az egyik érintett a pyrocenter fórumán, aki értetlenül áll az események előtt, hogy hirtelen terrorista lett belőle, noha már ítélet is született ügyükben, és soha nem vádolták őket ilyesmivel. Draskovics ismét sikeresen hülyét csinált magából. NNI közlemény, részlet: "A Nemzeti Nyomozó Iroda felháborítónak tartja és visszautasítja a Hír Tv sugalmazását, amely szerint a Magyarok Nyilai terrorszervezettel összefüggésben kiadott felvételeken egy más bűnügyben lefoglalt képanyag látható. Ezzel szemben tény, hogy a felvételt a terrorszervezet egyik tagjának számítógépén találta a szakértő. Nyilvánvaló a terrorszervezet és a robbantás végrehajtói közötti kapcsolat." Tehát megpróbálják a lehetetlent is kimagyarázni, noha a cikkünkben található képek és videók megcáfolhatatlanul alátámasztják, hogy a két helyszín egyezik: Drazsé elvtárs  egy 2007-es, Bonyhád határában történt robbantást mutatott be, ahol szerinte terroristák robbantottak, akik a Magyarok Nyilaihoz tartoznak. Valójában semmi közük nem volt ehhez, de hát kell valami bizonyítékot felmutatni a sajtónak, leplezni kell a kudarcot és a beégést. A közlemény második felében már kezdődik a mosakodás: ők csak az egyik letartóztatott hazafi gépén találták ezt a felvételt, az eredetét tulajdonképp nem is tudják, de a kapcsolat az elkövetők és a gép használója között logikus...  Olyannyira logikus, hogy akinek a gépén netán megtalálható a szeptember 11-i terrortámadásról készült felvétel, amin becsapódnak a gépek a World Trade Centerbe, az sürgősen törölje le, mert ez egyértelműen igazolja, hogy szerepe volt a támadásban, és akár perceken belül kommandósok törhetik rá az ajtót itt, Abszurdisztánban. Időközben megszólalt az egyik fórumon a bonyhádi kísérletezők egyike: "Most se fórum, se oldal nem lesz egy darabig. Hála Draskovicsnak, megint szaglászódnak utánunk. Az a hígagyú a mi robbantásunkat hozta fel bizonyítéknak, hogy Magyarországon terrorszervezetek működnek. Alig várom az újabb házkutatást!!!! Szóval most terroristák lettünk, így 2 év után jól esik, tényleg..."  A média is beszámolt korábban a 2007-es esetről, ahol 2 gyermek és 3 felnőttkorú fiatal ellen indult bírósági eljárás robbanószerrel való visszaélés miatt, az ügyet azóta lezárták. A legsúlyosabb ítélet 3 év felfüggesztett börtön volt, ám őket a bírósági eljárás egyik szakaszában sem vádolták meg terrorizmussal, pusztán a kíváncsiság és a pirománia vezérelte őket, amikor a szántóföld mellett robbantottak. Korábban ártalmatlan szerekkel kísérleteztek, ám végül összeöntötték tudásukat... Itt Draskovicsnak van félnivalója, nem a fiataloknak. A Kuruc.info azt javasolja az érintett bonyhádi srácoknak, hogy konzultáljanak egy ügyvéddel (ha jelentkeznek szerkesztőségünkbe, tudunk segíteni), és lehetőleg tegyenek feljelentést. Rágalmazás, hamis vád - ki tudja, mi lehet belőle, Draskovics akár börtönbe is kerülhet, a srácok meg meggazdagodhatnak a kártérítésből. Bár Drazséék továbbra sem ismerik el, hogy az évekkel ezelőtti bonyhádi felvételt mutatták be a sajtónak, de a bíróságnak nem lesz nehéz dolga - hacsak nem politikai megrendelésre születik ismét ítélet. Magyari Gábor - Kuruc.info


Schmitt Pál elutasította Budaházy kegyelmi kérvényét


Nem adott kegyelmet Schmitt Pál Budaházy Györgynek, derült ki a Budaházy-per szerda tárgyalási napján. A tárgyalóteremben a XIX. kerületi MSZP, és a XI. kerületi SZDSZ pártirodájának vezetője elevenítette fel a 2007-es Molotov-koktélos támadásokat.
A kispesti szocialista pártház irodavezetője a terrorcselekmény vádjával folyó Budaházy-perben szerdán tanúként elmondta, hogy 2006 után sorozatos fenyegetéseket kaptak. A bíró által a tárgyaláson ismertetett iratokból kiderült az is, hogy a köztársasági elnök korábban elutasította Budaházy György kegyelmi kérvényét.

A vád szerint Budaházy György utasítására emberei 2007 októberében két Molotov-koktélt dobtak az MSZP XIX. kerületi székházára. Az éghető anyaggal teli üvegek nem gyulladtak fel, a kár tízezres nagyságrendű volt.
A tanú elmondta: akkoriban előfordult, hogy az utcafronton végig megdobálták kővel az épület ablakait, folyamatosan kaptak fehér port, szakadatlanul érkeztek a gyalázkodó, fenyegető telefonok.
Egy másik vádpont kapcsán a kőbányai MSZP-székház mellett lakó tanúk számoltak be arról, amit az ottani Molotov-koktélos támadásból tapasztaltak: hátulról láttak három vagy négy támadót, a tűz gyorsan fellobbant, és nagy pusztítást végzett. A vád szerint félmillió forintos kár keletkezett.
A XI. kerületi SZDSZ-székház elleni 2007. szeptemberi Molotov-koktélos támadásról a volt kerületi szabaddemokrata elnök beszélt tanúként. Tűz nem keletkezett, a kár tízezres nagyságrendű volt. A tanú elmondta, hogy akkoriban többször is bedobták kővel az épület ablakait.
A vád szerint Budaházy György adott utasítást az akkori kormánypártok kerületi székházai elleni támadásra, hogy megfélemlítsék a párttagokat és a szimpatizánsokat.
Szikinger István, Budaházy védője arra panaszkodott, hogy védencének nincs kellő lehetősége az iratok megismerésére. A büntetőper pénteken tanúk meghallgatásával folytatódik. Márciusban az egyik vádlott terhelő vallomást tett Budaházy Györgyre, de azt néhány óra múlva visszavonta.
Mivel vádolják Budaházyt?
A vád szerint egy 16 főből álló csoport tagjai Budaházy utasítására 2007 decemberében Hiller István és Kóka János ingatlanjai ellen fegyveres, illetve Molotov-koktélos támadást hajtottak végre, majd 2008. február 8-ára virradóra hasonló támadást intéztek több településen más országgyűlési képviselők ingatlanjai ellen. Így akarták befolyásolni az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény parlamenti elfogadását. Később, 2009. április 8-án egy miskolci, egy Szigetváron lakó és egy adonyi országgyűlési képviselő házánál akartak elhelyezni futball-labdába rejtett pokolgépeket. A bombákat egy időben akarták felrobbantani, ezt azonban a rendőrség megakadályozta.
A vád szerint szintén Budaházy György utasítására követték el a csoport tagjai 2007-ben az SZDSZ XI. kerületi székháza, továbbá az MSZP kispesti és kőbányai székházai elleni Molotov-koktélos támadásokat, és számos hasonló akciót Szilvásy György volt titokminiszter ingatlanja, illetve szórakozóhelyek és jegyirodák ellen. Budaházy utasítására a vád szerint a csoport négy tagja 2007 decemberében fémrudakkal bántalmazta Csintalan Sándort, a Hír Televízió műsorvezetőjét egy III. kerületi társasház teremgarázsában, mert a sértett a műsorában a mozgalom tagjait huligánoknak, rongálóknak nevezte. Budaházy György emiatt több mint másfél éve előzetes letartóztatásban van. Budaházy a március 2-án kezdődött elsőfokú per tárgyalásán azt mondta, hogy szerinte ötven éve nem volt ehhez hasonló kirakatper.

Kéz kezet mos , hát ezért kapta volna a doktoriját a 

Schmitt Pál , de a drága rossz lóra tett szert valakinek

 már ekkor is a bögyébe volt , de mikor kiesett a

 pikszisből kiderült , hogy ő a rabló és nem a Budaházy –

 félék, hisz ők csak szóvá teszik a rablást , vagy a 

gyilkosságot ezért az olajmaffia néha mellé nyúl , a Pintér 

gyilkosság BT – je már nem tud gyilkolni , és nem tud a nevükben 

robbantani , így a zsidó balhét maffia módon balekokra tolják kik 

csak lesnek mint Kati a moziban , látsd a Táncos Gábor ügyet , és a 

többit .


Budaházy a börtönben marad


2010. március 21., 14:19, frissítve: 14:19 , szerző: MNO, FMM



Budaházy György már biztosan börtönben marad, a terrorizmussal gyanúsított férfinak nem jött össze a 750 érvényes ajánlószelvénye.
A Magyarok Nyilaival is összefüggésbe hozott előzetes letartóztatásban lévő Budaházy Újbudán a 17-es választókörzetben független jelöltként indult volna annak érdekében, hogy mentelmi jogot kapjon. Budaházynak a Jobbik, és személyesen Morvai Krisztina is gyűjtött kopogtatócédulát. A párt egyébként ugyanebben a körzetben indítja alelnökét, Novák Elődöt, akinek sikerült leadnia a szükséges 750 ajánlószelvényt.
(hírTV)
A zsidó maffia itt már azt hitte , hogy az egész magyar goj társadalmat lenyúlta, de tévedtek, mert még csak az olajmaffia politikai elit képződményét nyúlták le . Kik maguk is félzsidók voltak , így nem volt nehéz dolguk .
De mikor lesz a magyarságnak Magyar képviselete , és a rabló gyilkos ÁVH – s zsidókat mikor távolítják el a hatalomból, hogy ne csináljanak terroristákat a Magyar állampolgárokból ezek a rohadék cionista zsidók ott fenn ama magaslaton . Magyarnak magyar legyen a birája , és ne cionista zsidó, ki hamis vádat rak a nem kívánt egyén vállára , míg ők kedvükre rabolnak és ölnek a goj társadalomban .







Zsidók által uralt magyar média 


A zsidók által uralt magyar média alig észrevehető manipulációjára ragyogó példa született a Népszava december 31.-i online szalagcímében: "Megrendült Putyin hatalma", de nem ám kérdőjellel, fenéket! Kijelentő mondatban. 

Végigolvasva az esemény sorozatot tartalmazó cikket, semmi olyat nem találni, ami Putyin hatalmának a megrendülését jelezné. Nem is ez a lényeg. A lényeg elültetni az olvasóban, hogy Putyinnak annyi. Ugyanis, így kell elkezdeni egy politikus megbuktatását. De miért érdeke a világ zsidóságának Putyin megbuktatása? Mert a zsidó plutokraták világuralmának szinte egyetlen akadálya. Aki tud olvasni a sorok között, az Putyin beszédéből - amit december elején a szövetségi parlamentben mondott - felmérheti az államférfit. Íme: 

Mindig is büszkék voltunk a hazánkra, de nekünk nincsenek szuperhatalmi ambícióin. Nem vagyunk érdekeltek a globális, vagy regionális dominanciában, nem akarunk ütközni senkinek az érdekeivel, miközben megjátsszuk annak védelmét, és nem akarunk másokat kioktatni. De szeretnénk a nemzetközi törvények védelmezői lenni, biztosítva azt, hogy a nemzetek önrendelkezését, függetlenségét és önazonosulását tiszteletben tartsák. 

Napjainkban számtalan ország átértékeli erkölcsi álláspontját, felhagynak nemzeti tradíciókkal és felszámolják az eltérő etnikumok és kultúrák között fennálló határokat. Ezzel arra erőszakolják az embereket, hogy azonos mércével ítéljék meg a rosszat és a jót, ami igen furcsa, mert ezek egymással ellentétes dolgok. De a hagyományos értékek ilyen felrúgásának nem csak negatív következményei vannak a társadalomra nézve, de alapvetően antidemokratikusak, mert ezek elvont ötletek, amiket a tényleges életre erőszakolnak rá, a társadalom többségének tiltakozása ellenére. A többség ezeket a változtatásokat nem fogadta el és az irányzatok felülvizsgálatát követeli. 

Tudatában vagyunk annak, hogy a Földön egyre több ember támogatja, a hagyományos értékek fennmaradásáért folytatott küzdelmünket, amelyek civilizációnk szellemi és morális alapjait képezik. Mi nagyra értékeljük a hagyományos családokat, az emberi életet, beleértve a szabad vallásgyakorlást, vagyis az emberiség spirituális értékeit. 

Ez természetesen egy konzervatív felfogás, de azt tudni kell, hogy a konzervativizmus nem az előrelépést akadályozza meg, hanem a visszafelé haladást, ami egy nyílt kihívás az Anglócionista Birodalom uralkodó ideológiájával szemben. 

Az Anglócionista Birodalom nemzetközi politikájának sarokköve az erő alkalmazása, vagy az azzal való fenyegetés, amit Oroszország kategorikusan elutasít. Ez azonban nem az orosz haderő relatív gyengeségéből adódik, ahogy azt egyesek sugallják. Az elmúlt évtized alatt az orosz haderő drámai változáson ment át, és teljes mértékben visszanyert a világ második legerősebbje címet, az első helyet elfoglaló USA után. Ennek ellenére Oroszország alapvető stratégiai fordulatot hajtott végre, amikor kijelentette, hogy a haderőt kizárólag védelmi célból, illetve megtámadott szövetségeseinek a megsegítésére veti be. 

Megjegyzendő még, hogy az Anglócionista társadalmi rend az 1 százalékos kisebbséget (Zsidó lobbi, olaj lobbi, Wall Street, Big farma, stb.) a többség nyakába ülteti, amit mi kategorikusan elvetünk és emlékeztetünk rá, hogy demokráciában többségi uralom van, miközben a kisebbségjogainak sértetlennek kell maradni. 
A Putyin beszéd természetesen még hosszan folytatódott bel- és külföldi észrevételekkel, de ez a viszonylag rövid rész, amit közzétettem világosan érzékelteti, amit a bekezdésben említettem. Ironikus, hogy a 40 éven át elnyomó Szovjetunió utódállama, a mai Oroszország legyen az "igazság bajnoka". 
Antalffy Tibor 
Kapcsolódó: 
   Mit csinált Putyin, mielőtt Magyarországra jött? 
   A német ZDF televizió Grúziában készült fényképekkel manipulál és hazudik egy orosz inváziólól 
   Washington újra félretájékoztatással vádolja Izraelt 
   400 újonnan épült palesztin otthon lebontására adott parancsot Netanjahu 
   Párizs: tíz óra séta kipában 



Washington újra félretájékoztatással vádolja Izraelt



2015. február 20., 05:20
Ismételten félrevezető értesülések terjesztésével vádolta meg szerdán Izraelt az iráni nukleáris programmal ügyében képviselt amerikai állásponttal kapcsolatban.
Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője kijelentette, hogy Izrael részéről “folytatódó gyakorlat az egyes specifikus információk kiszemelése és azoknak az összefüggésüktől független felhasználása az Egyesült Államok tárgyalási pozíciójának eltorzítása érdekében”.
“Nem kérdés, hogy néhány olyan dolog, amit az izraeliek mondanak a tárgyalási pozíciónk jellemzésére, nem pontos” – mondta a szóvivő.
Jan Psaki külügyi szóvivő az 
információ szelektív megosztásával és “pontatlansággal” vádolta meg Izraelt.
Earnest és Psaki nyilatkozata azt mutatja, hogy nem csökkent a két ország között a márciusban Washingtonba készülő Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnöknek a kongresszusban elmondandó beszéde miatt kialakult feszültség. Netanjahut John Boehner, a képviselőház republikánus elnöke a Fehér Házzal és a törvényhozás demokrata tagjaival való egyeztetés nélkül hívta meg az amerikai fővárosba.
A tárgyalásoknak, amelyet az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Nagy-Britannia, Franciaország és Németország folytat Iránnal az iszlám köztársaság nukleáris programjáról, többszöri halasztás után március végéig kell lezárulniuk egy keretszereződés elfogadásával.
Az amerikai diplomáciai tárca közölte, hogy Wendy Sherman amerikai főtárgyaló csütörtökön Genfbe utazik, hogy ott az iráni nukleáris programról az ENSZ Biztonsági Tanácsa öt állandó tagjának és Németországnak (az úgynevezett P5+1 csoportnak) Iránnal folytatott megbeszéléseivel összhangban kétoldalú megbeszéléseket folytasson Teherán képviselőivel.
USA befolyás hatására a nyugati államok és Izrael gyanúja szerint Irán nukleáris fegyver előállítására törekszik.
magyartudat.com


400 újonnan épült palesztin otthon lebontására adott parancsot Netanjahu



2015. február 07. 09:02
Hunhír.info
palesztin-fiu.jpgAz izraeli miniszterelnök Benjamin Netanjahu mintegy 400 újonnan épült palesztin otthon megsemmisítésére adott parancsot a cionisták által megszállt Ciszjordániában. A Daily Mail brit újság szerint az otthonépítéseket az EU finanszírozta, de az izraeli rezsim szerint erre nem kért engedélyt. Pénteken az EU ciszjordániai képviselője, Shadi Othman közölte: a jövőbeni palesztin államot szolgálták a lakásépítések. A palesztinoknak joguk van ott élni, iskolákat, lakóházakat építeni - fogalmazott.
Na ez az! A Közel-Kelet egyetlen demokráciája és a világ legerkölcsösebb hadserege mégsem olyan lelkes a palesztin államiságot illetően. A világ meg hallgat, illetve az európai antiszemitizmus növekedését, meg a szélsőségesek erősödését szajkózza.










Föld alatti folyosó a Parlamentbe - új irodaházat kapnak a képviselők 

2015. február 19., csütörtök Napi.hu 
Az állam kisajátította az Országház melletti volt MTESZ-székház épületét, amelynek hamarosan indul a felújítása. Az irodaházat a képviselők és munkatársaik használhatják, az épületet egy föld alatti folyosó kötné összeg a Parlamenttel. 

Új irodaházat kapnak a parlamenti képviselők és munkatársaik a meglévő Képviselői Irodaházon kívül. Az irodaháznak kiszemelt Kossuth tér 6-8. szám alatti, a 2-es metró kijárata melletti volt MTESZ-székház elhúzódó kisajátítása ugyanis befejeződött - derül ki Wachsler Tamás, a tér átépítését irányító Steindl Imre Programiroda vezetőjének MTI-nek adott nyilatkozatából. "Hamarosan megkezdődhet az 1970-es években épült MTESZ-székház rekonstrukciójának előkészítése, miután az ezt elősegítő kormányrendelet megjelent a legfrissebb Magyar Közlönyben. A felújítás után az épületet az Országgyűlés Hivatala használja majd" - mondta Wachsler. 

A kormányrendelet szerint az irodaház felújításának előkészítésével kapcsolatos eljárásokat, beszerzéseket mentesíthetik a nyilvános közbeszerzés alól - ahogy korábban tették ezt a Kossuth tér rekonstrukciója, a mélygarázs és látogatóközpont építése, valamint a Igazságügyi Minisztérium központi épülete (Kossuth tér 2-4. szám alatt) korhű tetőzetének visszaállítása érdekében megvalósuló beruházások beszerzéseivel. Ha a beszerzések becsült értéke el is éri a közösségi közbeszerzés értékhatárait, nem kell ezen eljárások szabályait alkalmazni, mivel a kormány szerint ez "olyan információk átadására kötelezné Magyarországot, amelynek felfedése ellentétes az állam biztonságához fűződő alapvető érdekével". 
A kormányrendelet szerint állambiztonsági okokból mentesül a közösségi közbeszerzés alól:
"A budapesti Kossuth Lajos tér rekonstrukciója, mélygarázs és látogatóközpont, valamint a Igazságügyi Minisztérium központi épülete korhű tetőzetének visszaállítása tervezése, kivitelezése, valamint a kapcsolódó szolgáltatások megrendelése, illetve az Országgyűlés Hivatala kezdeményezésére és vele egyeztetve, más beruházók által a Kossuth teret közvetlenül érintő közművezetékekkel érintett ingatlanokon a beruházások eredményeként megvalósuló állapot hosszú távú megőrzése érdekében lebonyolított beruházásokhoz kapcsolódó beszerzések megvalósítása, továbbá a Budapest V. kerület Kossuth Lajos tér 6-8. szám alatt álló épület (MTESZ-székház) - különösen a homlokzat - átalakításával, felújításával összefüggő tervezési szolgáltatások végzése, költségbecslés, árazatlan költségvetés készítése, dokumentáció készítése, a megvalósításhoz szükséges engedélyek, hozzájárulások beszerzésével kapcsolatos ügyintézés, a beruházás komplex lebonyolítói és műszaki ellenőri, valamint tervellenő ri feladatainak ellátása, illetve a beruházás megvalósításának előkészítéséhez szükséges egyéb feladatok".

A Kossuth tér átépítésével kapcsolatos közigazgatási hatósági ügyeket már korábban kiemeltté minősítette az Orbán-kormány, a most többek közt az is bekerült a jogszabályba, hogy a beruházással összefüggésben nem kell építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt beszerezni, nem kell településképi véleményezési eljárást lefolytatni és településképi bejelentési eljárásnak sincs helye. 

A föld alatti folyosó kötné össze a parlamentet és az új irodaházat 

A fővárosi kormányhivatal V. kerületi építésügyi és örökségvédelmi hivatala már tavaly júniusban engedélyezte, hogy a Parlament épülete és a MTESZ-székház között a Kossuth tér alatt, térszín alatti összekötő folyosó épüljön. A kérelmet az Országgyűlés Hivatala nyújtotta be a hatósághoz. 

Wachsler Tamás mai nyilatkozata szerint átalakul az irodaház homlokzata, belsőleg pedig teljesen megújul majd. A tegnap megjelent kormányrendelet célja, hogy az ingatlan - a teljes Kossuth téri rekonstrukcióhoz hasonlóan - kiemelt beruházásnak minősüljön, ezzel könnyebbé váljon az engedélyezési eljárások lebonyolítása, és nemzetbiztonsági szempontokat is figyelembe véve csak olyan cégek vehessenek részt a beruházás legnagyobb részében, amelyek átestek a szükséges ellenőrzésen - mondta Wachsler az MTI-nek. 

Sok milliárdot költenek még a Kossuth térre 

Az egykor a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarának is otthont adó, volt MTESZ-székház állami kisajátítása elhúzódott, a tulajdonjog megszerzésére a kormány már 2012-ben egymilliárd forintot csoportosított át a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek, ám a tulajdonjog miatt többen is pereskedtek. A korábbi kormányzati tervek szerint már 2014 tavaszára megújult volna az irodaépület. 

Az irodaház homlokzatának helyreállítására és az igazságügyi tárca épülete (Kossuth tér 2-4.) tetőjének korhű átépítésére két év alatt 20 milliárd forintot szántak 2013-ban. 
Az Országgyűlés Hivatala feladatai
Az Országgyűlés Hivatala az Országgyűlés szervezeti működtetési, ügyviteli és döntés-előkészítési feladatait látja el. Segíti az Országgyűlés, a tisztségviselők, a bizottságok és meghatározott feladatkörökben a képviselők munkáját. Emellett az öt párt képviselőcsoportja a képviselőik számához igazodó létszámú frakcióhivatalt is működtet. Az Országgyűlésről szóló törvény lehetővé teszi továbbá hogy a képviselők tevékenységét az Országgyűlés Hivatala által finanszírozott személyek segítsék. Az Országgyűlés tisztségviselői, a bizottságok és a frakciók szakértőket is foglalkoztathatnak - olvasható a parlament honlapján.








A rendőrök forgatják fel a magyar autópiacot - mutatjuk, ki kaszál a legtöbbet



Május végéig összesen 1587 autóval bővül a rendőrség flottája több mint tízmilliárd forint értékben. A legtöbbet Skodákból vásárolják, de a magyarországi autógyáraknak kedvezve több száz itt gyártott Audit, Mercedest és Suzuki Swiftet is beszereznek, de Opelek Astrákból szintén vásárolnak. A forgalmazók közül a Porsche Hungaria hasítja a legnagyobbat (6,2 milliárdos megrendeléssel).


Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) 1350 új autót vásárol május végéig 8,1 milliárd forintért, saját forrásból finanszírozva. Európai uniós támogatásból, további 2,2 milliárd forintért 237 járművet kapnak a határrendészeti szervek február végéig. A járművek mellett ötéves, havi átalánydíjas szervizszolgáltatást is beszereznek.
Az első 385 rendőrautót (Mercedes, Audi, Skoda márkákat) tavaly december 23-án adta át Orbán Viktor miniszterelnök a rendőrség országos szervezeti és területi vezetőinek (képünkön), az eseményen részt vett Pintér Sándor belügyminiszter és Papp Károly országos rendőrfőkapitány is. A beszerzésekre vonatkozó adatok azonban - a nyertes forgalmazók és gyártók neve, az autók márkája, típusa, a vállalási árak - csak tavaly év végén, idén év elején kerültek fel az ORFK honlapjára.
Érdekesség, hogy az EU Külső Határok Alapja (KHA) a "Határrendészeti szervek reagálóképességének fejlesztése a külső határon" projektje keretében finanszírozott, közel bruttó 2,2 milliárd forint értékű autóbeszerzés nyerteseivel már tavaly június végén szerződést kötöttek, a megállapodások adatai azonban csak 2014 végén kerültek fel a rendőrség honlapjára. A tenderen az állami autóbeszerzések állandó szereplője, a Porsche Hungaria Kft. is nyert, 101 darab felső-középkategóriás járőrautót szállíthat áfával, regisztrációs adóval együtt bruttó 709,9 millió forintért, valamint 99 terepjárót 745,5 millió forintért. A Pappas Autó Magyarország Kft.-nek is jutott megrendelés: 37 terepjáró mikrobuszt szállíthat 726,8 millió forintért.
Az ORFK saját, azaz állami költségvetési pénzből 1350 autó vásárol, az első közbeszerzés nyomán 550 darab szállítására kötöttek szerződéseket - az ötből négy megállapodást a Porsche Hungariával. (Erről a tenderről bővebben itt olvashat.) A nyertesnek kihirdetett Pappas Auto Mo. Kft.-től 225 darab Mercedest, a Porsche Hungaria és a Porsche Lízing Kft. alkotta konzorciumtól pedig 175 Audi és 150 Skoda autót szereznek be összesen bruttó 3,9 milliárd forintért (regisztrációs adóval, áfával és hatósági díjakkal együtt számítva). Ezeket az autókat március végéig kell leszállítani a rendőrségi feliratokkal, fényhíddal ellátva.
Az ORFK 1350 autós beszerzése (magyar költségvetés, 8,12 Md Ft)
Darab
Típus
Egy autó nettó ára (M Ft)
Összes autó bruttó ára (M Ft)
Összes autószervizdíja (havi bruttó, M Ft, a beszerzésen felül)
Nyertes
225
Mercedes-Benz B 220 4MATIC
5,3-6,3 színtől függően
1818,7
13,0
Pappas Auto Mo. Kft.
7
Audi A6 Avant V6 TDI 3.0, 313 lóerős
10,08
91,7
0,5
Porsche Hungaria Kft., Porsche Lízing Kft.
18
Audi A4 Avant V6 TFSI 3.0, 272 lóerős
7,7
183,0
1,3
Porsche Hungaria Kft., Porsche Lízing Kft.
150
Audi A3 Limosusine Attraction TFSI 1,4
4,8 vagy 3,8 rendőri jelzettel vagy a nélkül
786,2
6,8
Porsche Hungaria Kft., Porsche Lízing Kft.
150
Skoda Octavia Combi Ambition TSI 1.4, 140 lóerős
5,2
1001,6
5,8
Porsche Hungaria Kft., Porsche Lízing Kft.
300
Skoda Octavia Ambition TSI 1,4, 140 lóerős
4,1
1585,1
9,8
Porsche Hungaria Kft., Porsche Lízing Kft.
100
Seat Toledo Reference TSI 1.2, 105 lóerős
2,7
348,6
3,2
Porsche Hungaria Kft., Porsche Lízing Kft.
80
VW Caddy Maxi Kombi Basis CR TDI 2.0, 110 lóerős
6,7-7,7 színtől függően
754,3
3,1
Porsche Hungaria Kft., Porsche Lízing Kft.
20
Mercedes Sprinter 313 CDI/36 4x4
15,3
389,5
1,8
Pappas Auto Mo. Kft.
150
Suzuki Swift 1,2 GL (benzin)
2,3
459,6
4,5
Magyar Suzuki Zrt., Merkantil Bérlet Kft.
150
Opel Astra J 5 ajtós, 1.4, 140 lóerős
3,6
705,0
4,5
Opel Southeast Europe Kft., Schiller Autóház Kft., Rentpont Kft.
Forrás: ORFK, Napi-gyűjtés
December végén további hat szerződést kötöttek 800 autó szállítására bruttó 4,2 milliárd forintért. Ebből három szerződés ismét a Porsche Hungaria és a Porsche Lízing konzorciumának jutott; a legtöbbet - rendőrségi ügyintézői autónak - Skoda Octavia Ambition TSI 1,4, 140 lőerős típusból szállítják (ez az állami normatíva felső-közép, 7. kategóriába tartozó modell - a normatíva az alsótól a felsőig kilenc kategóriába sorolja a műszaki tulajdonságok és felszereltség alapján a normál, nem egyterű autókat). A közbeszerzés 250, plusz opcionálisan 50 autó szállítására szólt, azaz összesen a 300 Skodáért bruttó 1,585 milliárd forintot fizet a rendőrség. Egy autó ára nettó 4,089 millió forint.
A Porsche-konzorcium még 100 darab Seat Toledo Reference-t szállíthat 348 millió forintért (5 ajtós, rendőrségi ügyintézői, közép 5. kategória), valamint 80 darab VW Caddy Maxi Kombi (egyterű, 4, kategória) autót 754 millió forintért. Az utóbbiakat készenléti járőr, bűnügyi és közlekedésrendészeti feladatokra használják majd.
Újabb Mercedesekkel is bővül a flotta: ezúttal 20 darab Mercedes Sprinter 3 fős, zárt furgonokat vesznek bűnügyi helyszínelő autónak, a Pappas Auto Kft.-től 389 millió forintért.
Rendőrségi ügyintézői feladatokra 150 darab Opel Astrát szereznek be 705 millió forintért (szállító az Opel Southeast Europe Kft., a Schiller Autóház Kft. és a Rentpont Kft. konzorciuma), valamint szintén 150 darab Suzuki Swiftet is vesznek 460 millió forintért (aMagyar Suzuki Zrt.-től és a Merkantil Bérlet Kft.-től).



Nyárig lecserélik a kormányzati autókat - mit vesznek félmilliárd forintért?



Lecserélik a miniszterek és államtitkárok autóit, az első körben ötven új autót is vásárolhatnak mintegy félmilliárd forintért. Újabb Skodákat, vagy itt készült Mercedeseket, Audikat és Suzukikat vesz a kormány?


Első körben akár ötven új autót is vehet a kormány. Megjelent ugyanis a központosított közbeszerzéseket lebonyolító, illetve a Miniszterelnökség és a minisztériumok ellátását végző Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) közbeszerzési felhívása új autók vásárlására, amelyből kiderül, hogy legalább 42 járművet szereznek be, de a mennyiség a beszerzés során legfeljebb 19 százalékkal, azaz 8 darabbal növelhető. Az autókat 150 nap (mintegy 5 hónap) alatt kell majd leszállítania a nyertes gyártónak vagy forgalmazónak; az ajánlati határidő március 20., a KEF a legalacsonyabb ár alapján választ az ajánlatok közül, előleget nem ad, és forintban fizet.
A kormány egy január 20-i határozatában 461,5 millió forint átcsoportosítását rendelte el az Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) 2014. évi kötelezettségvállalással nem terhelt költségvetési maradványából. Az MTI januári kérdésére, mire fogják költeni az összeget, az NGM azt közölte, hogy a KEF 40, különböző kategóriájú személygépkocsi beszerzését tervezi. Ehhez képest a napokban megjelent közbeszerzési kiírás szerint legalább 42, de legfeljebb 50 darab új autót vásárolnak. Negyven autóval számolva az átlagár 11,5 millió forint, amiből már egy jó felszereltségű járművet lehet venni. Hogy végül mennyit fognak fizetni az autókért - esetleg kevesebbet, vagy más forrással kiegészítve többet -, a közbeszerzésen adott árajánlatok alapján dől el.
Felső-közép, 8. kategóriába sorolt autóból (az autóbeszerzésekre meghatározott állami normatíva az alsótól a felsőig kilenc kategóriába sorolja a személyautókat a műszaki tulajdonságok és felszereltség alapján) összesen 26 darabot, felső-közép 7. kategóriásból 8 darabot, és szintén legalább 8 darabot vásárolnak 4. kategóriába sorolt egyterű autóból (az állami normatíva az egyterűeknél 1-5. kategóriát határoz meg).
A szállítandó 42 autó, ami 8 darabbal több lehet:
  • 24 darab felső-közép, 8. kategóriájú, összkerékhajtású, automata váltós, 4 vagy 5 ajtós személygépjármű, további 2 darab ezekkel a 8. kategóriájú, 4 vagy 5 ajtós autókkal azonos típusú és felszereltségű személygépjármű 5 ajtós kombi karosszériával,
  • 8 darab felső-közép, 7. kategóriájú elsőkerék-hajtású, automata váltós, 4 vagy 5 ajtós személyautó,
  • 8 darab 4. kategóriájú egyterű összkerékhajtású, automataváltós, 4 vagy 5 ajtós autó.
A Skoda Superb volt eddig a kedvenc
A KEF legutóbb 2014 márciusában szerzett be vezetői autókat, 25 darab felső-közép (7. és 8. kategória) és kettő alsó-közép kategóriába sorolt járművet a Porsche Hungaria Kft.-től (egyedüli ajánlattevőként), bruttó 189 millió forintért. Így egy autóra átlag 7 millió forint jutott; az összeg tartalmazta a forgalomba állítás költségeit, az adókat és biztosításokat is. Az Orbán-kormány 2011-ben cserélte le a miniszterek és államtitkárok autóinak nagy részét Skoda Superbekre, mintegy 600 millió forintért 97 autót vettek.
Magyarországi autókat vesz a kormány?
A Totalcar nemrég sorra vette, hogy milyen autók közül választhatna a kormány, ha az itthon gyártott járművek közül választana legfeljebb 11,5 milliós árral számolva. A győri Audik közül a dízelmotoros és automata váltós Audi A3 Limousine megfelelő választás lenne, a 110 lóerős, 1.6 TDi hétfokozatú váltóval 7,97 millió, a kétliteres, 150 lóerős, hatfokozatú váltós 8,66 millió forintba kerül listaáron. A legmagasabb felszereltséggel az Ambiente modell vásárolható 9,28 millióért .
A kecskeméti Mercedesek közül a 
Mercedes CLA 136 lóerős, dízelmotoros 200 CDI változata 9,5 millióért, hétfokozatú automatával 10,68 millióért vihető kedvezmény nélkül.
Az esztergomi Suzuki gyárból a Totalcar megemlíti a Suzuki kisméretű szabadidő autóját, az 
SX-4 S-Crosst, amelyből az összkerékhajtású, napfénytetős GLX dízel típus, start/stop rendszerrel 8,5 millió forintért elvihető.
A szentgotthárdi gyárában motorokat gyárt az Opel, ha a motorja miatt választja ezt a gyártmányt a kormány, akkor a Totalcar szerint szóba jöhet egy négyajtós 
Astra, a nálunk készült, 115 lóerős, 1.6-os dízel motorral, hatfokozatú automatával, ami 5,69 millió forintról indul, a szükséges felszereltséggel 6,36 milliót kóstálhat.
A nem itt gyártott, azonban ideális politikus-autók között a szakportál továbbra is javasolja a 
Skoda Superbeket, a dízeles és automata váltós autók közül a 105 lóerős, 1.6-os 7,71 milliótól, a legerősebb 170 lóerős, kétliteres 8,93 milliótól kapható. Extrákkal az Elegance kivitel 11,03 millióról indul. Ajánlják még a Nissan Pulsart vezetői felszereltséggel 7,23 millióért, a Volvo legnagyobb limuzinját, az S80-ast, 115 lóerős dízelmotorral 10,18 millióért, valamint a minisztériumok közötti ingázásra megfelelő lehet a benzin-elektromos Toyota Prius is, 8,8 millió forinttól, ami bőrüléssel, feláras fényezéssel 11,25 millióért vihető.
Ez csak az első ütem
A KEF az amortizálódott gépjárműpark cseréjének első ütemét valósítja meg a beszerzéssel; ezeket az autókat előreláthatóan a nyáron állítják üzembe - közölte januárban az NGM. A tárca szerint az állami vezetők egy részének szolgálati gépjárművei elöregedtek, átlagosan 9-10 évesek, futásteljesítményük magas, átlagosan 260-400 ezer kilométer, ezért megnövekedtek az autók karbantartási, generál-jellegű és váratlan meghibásodásból adódó javítási költségei. A ráfordítások mellett ezen autók további használata komoly üzemeltetési és üzembiztonsági problémákat is jelent - írta a minisztérium.
Mely forgalmazók pályázhatnak?
A most kiírt közbeszerzésen a referenciakövetelmények nem mondhatók szigorúnak, a kért járműkategóriák szállításából az elmúlt három évben legalább 31 darabot és nettó 86 millió forintos forgalmat kell igazolniuk a pályázó gyártóknak, forgalmazóknak. Emellett az autók fogyasztására és károsanyag kibocsátására vonatkozóan határozott meg a KEF maximum értékeket. Egyéb követelményeket a pályázati dokumentáció tartalmaz, ehhez azonban csak a pályázók férnek hozzá.
Az ajánlattevőknek a járművekre legalább 4 év vagy 200 ezer kilométerig teljes körű garanciát kell vállalniuk, valamint a karosszéria átrozsdásodására vonatkozóan 12 éves garanciát.
Autóbeszerzés-paraméterek


kombinált tüzelőanyag fogyasztása (max.)
károsanyag kibocsátás (max.)
Felső-közép, 8. kategória
7 liter/100 km
180 g/km
Felső-közép, 7. kategória
6 liter/100 km
160 g/km
Egyterű 4. kategória
9 liter/100km
250 g/km
Forrás: Közbeszerzési Értesítő



Végleg lakat kerülhet több budapesti kórházra


Új kórházat építene Budapesten a Fidesz-KDNP, azonban ehhez csupán hazai forrásokat lehetne felhasználni, mivel az unió ezt nem finanszírozná. Ha megvalósulna a beruházás, annak a budai oldal helyzetén kellene javítania. A változtatások révén több budapesti kórházat is bezárhatnak.
A Fidesz mezőkövesdi frakcióülése után beszélt Rogán Antal  egy új, nagy fővárosi kórház megépítésének szükségességéről. Azt mondta, a frakció felkérte és felhatalmazta a kormányt arra, hogy az ehhez szükséges anyagi forrásokat – európai uniós pénzek felhasználásával is – teremtse elő, döntsön az új intézmény helyszínéről és felépítésének ütemezéséről. 
Rogán Antal új kórházat építene
Forrás: MTI/Illyés Tibor

Vákuum

Megkezdődött az egészségügyi alapellátás kormányzati átalakítása, amelynek a része lehet a most bejelentett kórházépítési terv is – mondta az Origónak Rácz Jenő. A veszprémi kórház igazgatója szerint a fővárosi ellátásban egy bizonyos vákuum keletkezett a 2007-13-as időszakban. Ennek oka, hogy a vidéki kórházakban mintegy 500 milliárdos fejlesztések történtek nagyrészt az uniós pénzek segítségével, míg a fővárosban a régió fejlettsége miatt ez nem történt meg.
Az előbb említett hiányt valahogyan pótolni kell, amire kézenfekvő megoldásnak tűnik egy új intézmény építése. Erre azért is szükség lehet, mert több olyan, a 19. században épült kórház van, amelyet nem lehet, vagy túlságosan drága lenne egy 21. századi igényeknek megfelelő intézménnyé alakítani – mondta Rácz Jenő. A toldozás-foldozás sok esetben nem vezetne sehová.
Az új kórházat a 21. századi igényeknek megfelelően építenék föl
Fotó: Bielik István - Origo

Kivezetés

Sinkó Eszter arról beszélt az Origónak, hogy egy új, modern kórházra a fővárosban természetesen óriási szükség van, de azzal kalkulálni kell, hogy kórházi kapacitásokban jelenleg felesleg mutatkozik. Az egészségügyi közgazdász szerint kérdés, hogy egy zöldmezős beruházásnak vagy a meglévők felújításának van itt az ideje.
A tervbe vett új kórház helyett régi, elavult kapacitásokat biztosan ki kell vezetni, legalábbis az akut ellátásból  – véli Sinkó Eszter. El kell dönteni, hogy ennek ürügyén bezárnak kórházakat, vagy elég lesz egyes intézményeknél a profilváltást erőltetni.

Több tízmilliárd

Ha az új, nagy központi kórház megvalósul, akkor ezzel a jelenleg zajló kórházi egyeztetéseken, a kapacitások átszabásánál középtávon számolni kell. Éppen ezért jó lenne, ha az új kórház tervezett méretéről, profiljáról többet lehetne tudni.
Akár 80 milliárdba is kerülhet az új intézmény
Fotó: Bielik István - Origo
Sinkó Eszter szerint a budai oldal ellátása aggasztó, így az új intézmény vélhetően ennek a területnek az ellátására koncentrál majd. A beruházás összköltsége 50-80 milliárd forint között mozoghat, ami jelentős összeg, különösen azért, mert uniós pénz erre a célra nem áll rendelkezésre, a kormánynak a nemzeti költségvetés keretében kell forrást találnia a megvalósításra.  

Átstrukturálás

Rácz Jenő szerint a fővárosi kórházfejlesztések közül kiemelkedik az Uzsoki úti létesítmény átalakítása, míg például a János kórház mostanra olyan leromlott állapotba került, hogy feleslegesnek tűnhet az átépítése. A mostani tervek nem arról szólnak, hogy tömeges intézménybezárásra készülne a kormányzat, hanem egy átstrukturálás kezdődhet.   
Korábban egy háttérbeszélgetésen Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár arról beszélt, hogy a kórházak kapacitásainak újraosztása, az irányító, azaz a domináns pozíciók kiosztása várhatóan a fővárosban okozza majd a legtöbb konfliktust. A kórházak pozicionálásánál egyes vélemények szerint a tevékenység széles körű volta, azaz a szakmai komplexitás, illetve a sürgősségi ellátásban betöltött szerepkör lesz az alapvető szempont. 
Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár is kapacitások újraosztásáról beszélt
Forrás: MTI/Illyés Tibor

Felelősség

Sinkó Eszter úgy látja, a mostani megyei, fővárosi kórházi kapacitásegyeztetési folyamatban túlságosan nagy felelősséget kapnak a kórházigazgatók, miközben a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet rendelkezik azokkal az algoritmusokkal és információkkal, amelyek az ellátásszervezésben a szereplőket a helyes döntések meghozatalához hozzásegíthetnék.
Az átalakításoknál az üzemgazdaságossági szempontokat is mérlegelni kell, mivel annak nincs túl sok értelme, hogy egy intézményt azért tartsanak fönn, hogy egy-két területtel foglalkozzon.

A múlt   

Utolsóként 1980-ban épült komplett tömbkórház a fővárosban – Dél-Pesten a Jahn Ferenc. A rendszerváltás után több címzett állami nagyberuházás révén új műtő- és hotelszárnyak épültek például a kőbányai Bajcsy-kórházban, a XI. kerületi Szent Imrében, Zuglóban az Uzsoki utcában, a Honvédkórházban, de jutott az országos intézeteknek is némi támogatás – legutóbb a Kékgolyó utcai onkológiai központ uniós pénzből több új épülettel bővülhetett, illetve válthatta le egyik-másik korszerűtlen pavilonját.
Uzsoki utcai kórházban nagyon sok fejlesztés történt az elmúlt években
Fotó: Bielik István - Origo
Már az ezredforduló után felismerték, hogy a széttagolt, csaknem száz telephelyen működő fővárosi gyógyintézmények infrastruktúrája nem alkalmas a korszerű és hatékony gyógyításra, így az egészségügyi ellátás átszervezése folyamatosan napirenden volt a fővárosi önkormányzatban.

Csak papíron

Horváth Csaba főpolgármester-helyettes már 2007-ben arról beszélt, hogy két év alatt egy új, 3 ezer ágyas óriáskórházat kell a Nagyvárad téren építeni. Ebben kapott volna helyet a Szent István, a Szent László, a Heim Pál gyermekkórház és a Semmelweis Egyetem több klinikája. Az elgondolás csak terv maradt.
A második Orbán-kormány startjával az egészségügyben is új, a Semmelweis-tervvel fémjelzett korszak indult el. A fővárosi kórházakat államosították, és megszületett a „Budapest-koncepció”, amelyet 2011-ben kormányhatározat rangjára emeltek.
E szerint át kell alakítani az Országos Sportegészségügyi Intézetet, új országos pszichiátriai és addiktológiai intézetet kell felállítani a bezárt OPNI helyett, valamint három sürgősségi központot kell kialakítani: dél-pestit, budait és észak-pestit. Ebből az öt tervből csupán az valósult meg, hogy a Nyírő Gyula kórházon táblát cseréltek, és kinevezték a lipótmezei pszichiátria utódjának.


Orbán Viktor: az a projekt, amit EU-nak nevezünk, az momentán elakadt


2015. február 19., 21:08
A nemzeti tőke megerősítése, versenyképessé tétele nemcsak üzleti ügy, hanem szabadság kérdése is – mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Varsóban, a lengyel gazdasági kamara rendezvényén, ahol gazdaságpolitikája elismeréséül Arany Ernyő-díjjal tüntették ki.
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök átveszi az Arany Ernyő-díjat  a lengyel gazdasági kamara rendezvényén Varsóban 2015. február 19-én. MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Burger Barna
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök átveszi az Arany Ernyő-díjat a lengyel gazdasági kamara rendezvényén Varsóban 2015. február 19-én. MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Burger Barna
A kormányfő úgy fogalmazott: nem tud elképzelni olyan szabad Magyarországot vagy szabad Lengyelországot, ahol a nemzeti tőke háttérbe szorul, és nem kapja meg azt a segítséget, amellyel leküzdheti a negyven év kommunizmus alatt a Nyugattal szemben összegyűjtött hátrányt, hiszen “nekünk most azokkal kell versenyeznünk, akiknél nem volt kommunizmus”.
Mint mondta, mindig elismerte az Európai Unió versenysemlegességi szabályait, de mindig azt gondolta, hogy a közép-európai államoknak kötelességük – a szabályok adta kereteken belül – a lehető legtöbbet tenni a nemzeti tőke megerősítéséért.
Magyarországot Orbán Viktor úgy jellemezte a mintegy 200-250 fős hallgatósága előtt mint egy politikai fekete bárányt és mint gazdasági sikertörténet. A magyar stratégia lényegének nevezte, hogy “úgy akarunk változtatni a rólunk kialakult kedvezőtlen megítélésen, hogy olyan gazdasági sikereket akarunk elérni, amelyek nyertesekké, győztesekké tesznek bennünket”.
A magyar gazdaság, a sajátos magyar válságkezelési modell eredményei között említette az évek óta 3 százalék alatti költségvetési hiányt, az államadósság-csökkentést, az arányaiban a némettel versenyképes külkereskedelmi mérleget, a gazdasági növekedést és a csökkenő munkanélküliséget. Megerősítette azt a kormányzati célt is, hogy 2018-ra gyakorlatilag egyetlen munkanélküli se legyen az országban.
Összegzése szerint “Magyarország szép jövő előtt áll”, és bár az út nehéz, de szerinte csak ez vezet el a sikerhez.
Orbán Viktor csaknem félórás beszédében sürgette a Lengyelország és Magyarország közötti “mindennapi gazdasági együttműködés” megerősítését, hiszen – mint fogalmazott – “Európa jövője itt van, Közép-Európában”. Jelezte, hogy Magyarországon ma 341 lengyel cég dolgozik, a lengyel-magyar kereskedelmi forgalom pedig tavaly több mint hét százalékkal nőtt.
A miniszterelnök az Európai Unióval kapcsolatos véleményét ismertetve úgy fogalmazott: “az a projekt, amit EU-nak nevezünk, az momentán elakadt”. A monetáris uniót nem követte költségvetési unió, az Európai Központi Bank szerepével kapcsolatban széttartanak a vélemények, és a globális versenyben a kontinens vesztésre áll – sorolta.
Mindebből szerinte “kényelmetlen igazságok” fakadnak, így például az, hogy senki sem oldja meg a másik helyett a házi feladatát, azaz amíg a bajban lévő országok nem teszik rendbe otthon a saját gazdaságukat, addig nem lesz európai fellendülés sem. Megjegyezte, kevesen merik kimondani Európában, hogy ugyanazért a pénzért egyre többet kell dolgozni.
Európa helyzetének megváltoztatásához politikai vezetésre lenne szükség – mondta Orbán Viktor, aki a “kényelmetlen kérdések” között beszélt az európai energiahelyzetről is. Az európai versenyképtelenség legfőbb okának a magas energiaárat nevezte, majd kijelentette: valakinek lassan ki kellene mondania, hogy “a magunkfajta országok számára”, amelyek nem elég gazdagok, “az alternatív energia szinte finanszírozhatatlan”. Hozzátette ugyanakkor, hogy a nukleáris energia szerinte nem nélkülözhető Európában.
A kormányfő úgy vélte, azt a “különösen kényelmetlen igazságot” is ki kellene mondania valakinek, hogy “nem tudunk versenyképes energiaárat létrehozni az oroszok európai energiapiacon való részvétele nélkül”.
Úgy összegzett: “ma Európában az energia ügyében az ár a legfontosabb, a klíma csak a második”.
Európa helyzetével kapcsolatban jelezte ugyanakkor, hogy nagy reményeket fűz az unió új vezetéséhez, és megtisztelőnek nevezte, hogy Donald Tusk korábbi lengyel miniszterelnök áll az Európai Tanács élén.
Orbán Viktor kitért az ukrán válságra is, amellyel kapcsolatban úgy foglalt állást, hogy jól láthatóak az országok közti különbségek, miközben mindenki az európai egység fenntartását hangsúlyozza. “Mi, magyarok is így vagyunk ezzel, hiszen Európának erőt kell mutatnia, és ha nincs egység, akkor nincs erő sem” – mondta.
Varsói programjáról szólva úgy fogalmazott, erős és izgalmas tárgyalása volt Ewa Kopacz lengyel miniszterelnökkel, akivel végül közösen megerősítették a lengyel-magyar barátságot.
“Magyarország mindig számíthatott Lengyelországra, és ezért mi mindig is hálásak voltunk, és hálásak is maradunk” – jelentette ki Orbán Viktor.
Marek Kloczko, a lengyel gazdasági kamara elnökhelyettese az Arany Ernyő nevű kitüntetés átadása előtt indoklásul arról beszélt: amikor az Orbán-kormány 2010-ben hatalomra került, Magyarország katasztrofális gazdasági helyzetben volt, az Orbán Viktor vezette kabinet e mélypontról hozta fel az országot.
magyartudat.com





Elsikkasztott ENSZ-segélyre bukkantak Ukrajnában 

2015-02-19 Kárpáthír 
Az ENSZ a segélycsomagok haladéktalan szétosztását követeli az ukrán hatóságoktól az után, hogy kétszáz tonnányi élelmiszerre bukkantak egy kelet-ukrajnai kisváros raktárában. 
 
Állítólag kampánycélokra kellett tartalékolni a segélyt - Forrás: Origo

Az élelmiszerek szavatossága hamarosan lejár, miközben a városban több mint ötezer kelet-ukrajnai menekült nyomorog a helyiek kegyelemkenyerén. 
A több mint hatezer ládányi segélycsomagot az ukrán kormányerők által ellenőrzött Luhanszk megyei Rubizsne egyik gyári raktárában találták. A zömében tartós élelmiszereket tartalmazó segélyszállítmány a címkéken szereplő adatok szerint az ENSZ Világélelmezési Programjának szervezésében még a múlt év nyarán érkezhetett Ukrajnába. 
Információk szerint decemberben juthatott el az 50 ezer lakosú kisvárosba, melynek hatóságai állítólag semmit nem tudtak a létezéséről. 
Kampánycélokra kellett 
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat eddig annyit derített ki, hogy a 200 tonnányi ENSZ-segélyt egy jótékonysági szervezetet üzemeltető helyi vállalkozó tárolta a raktárban, a szállítmány származásáról azonban nem tudott számot adni. 
Elmondása szerint a segélycsomagok megőrzéséről felsőbb utasításra az idén ősszel esedékes helyhatósági választásokig kellett volna gondoskodnia, amikor kampánycélokra használták volna fel. 
A szavatossága már lejár 
A bökkenő az, hogy a szállítmány java részét képező élelmiszerek szavatossága már májusban lejár, miközben magában Rubizsnében több mint ötezer kelet-ukrajnai menekült nyomorog a helyi lakosság kegyelemkenyerén. 
Az ENSZ illetékesei a történtek nyomán a segélycsomagok haladéktalan szétosztását követelik az ukrán hatóságoktól, függetlenül attól, hogy mikor és milyen eredménnyel zárul a szállítmány elsikkasztása ügyében kezdett nyomozás. 
Ukrajnában a harcok kezdete óta megszokott jelenség, hogy komplett segélyszállítmányok tűnnek el szőrén-szálán - majd a tartalmuk napokon belül feltűnik valamelyik internetes áruház kínálatában. 
Videó: https://www.youtube.com/watch?v=PiQ942q8dTQ 
 
Ukrajna támogatásra szorul, az IMF viszont nagyon durva feltételeket szabott



Bűnvádi eljárást indítottak Porosenko, Jacenyuk és Turcsinov ellen 

02/18/2015 MTI - Hírszemle.net 
Háború kitervelése és kirobbantása címén bűnvádi eljárást indított az ukrán elnök, a kormányfő és a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) elnöke ellen az önhatalmúlag kikiáltott Donyecki Népköztársaság főügyészsége. 

A főügyészség szerdai közleményében közölte, hogy a kelet-ukrajnai háború kitervelésének, előkészítésének, kirobbantásának és folytatásának gyanújával indított bűnvádi eljárást. A szóban forgó bűncselekmények elkövetésével Petro Porosenko ukrán elnököt, Arszenyij Jacenyuk miniszterelnököt és Olekszandr Turcsinovot, az RNBO vezetőjét gyanúsítja. 

"Ellenezve a Donyec-medence lakosságának akaratnyilvánítását a Donyecki és Luhanszki Népköztársaság kikiáltásáról, Ukrajna vezetése megszervezte az illegális fegyveres csoportok és büntető zászlóaljak behatolását a területre" - áll a közleményben. 

A donyecki főügyészség szerint az ukrán fegyveres erők által elkövetett "terrorcselekményekben, tüzérségi és aknatámadásokban" több mint négyezer civil halt meg a két köztársaság területén. 

Az ENSZ legfrissebb összesítése szerint a 2014 áprilisában kitört kelet-ukrajnai fegyveres konfliktusban eddig 5 ezer 665 ember vesztette életét, és további 13 ezer 961 sebesült meg. 


Merkel: Nem Oroszország ellen, Oroszországgal együtt 

2015.02.19 15:27 Hídfő.net 
Angela Merkel német kancellár az Észak-német Rádió szerint egy jelenleg folyamatban lévő pártrendezvényen felszólította a nyugati országokat, hogy állítsák helyre a békét Oroszországgal. Merkel az ukrán helyzet kapcsán kifejtette, hogy "nem Oroszország ellen, hanem Oroszországgal együtt kell helyreállítani a békét Európában". 

Ugyanakkor a kancellár elítélte "Európa határainak megbontását", amit a Krím - abszolút többségű orosz terület - azon döntésére vonatkozóan mondott, hogy márciusban egy népszavazást követően csatlakozott Oroszországhoz. 
Merkel kijelentése ugyanakkor válaszként tekinthető az ukrán parlament nemrég elfogadott határozatára. Alig néhány nappal azután, hogy a minszki megállapodás alapján érvénybe lépett a tűzszünet, az ukrán parlament elfogadott egy határozatot, miszerint az Európai Unió küldjön békefenntartókat az elszakadó régiókba, többek között azokra a területekre, melyeket Ukrajna nem tart ellenőrzés alatt, például a volt ukrán-orosz határra. Az ukrán határozat emellett megtiltaná, hogy Oroszország részt vegyen a békefenntartó misszióban. Tehát Kijev beküldené a nyugati csapatokat azokra a területekre, melyeket nem tart ellenőrzés alatt, és komolyan gondolja, hogy Oroszország tétlenül nézné, amint az oroszellenes retorikát folytató országok fegyveresei felsorakoznak az orosz határon. 
Merkel szerencsére elkezdte megérteni, hogy Európának nem érdeke se a háború, se a gazdasági konfliktus, így a kancellár nyilatkozata válaszként is értelmezhető arra a határozatra, amit Ukrajna egyértelműen Washington nyomására hozott meg (az Egyesült Államokat kihagyták a béketárgyalások több szakaszából is, mivel az amerikaiaknak semmi keresnivalója a térségünkben). Jelenleg egyedül az Egyesült Államok érdeke az ukrán háború folytatása, ami a NATO szervezetét saját befolyási övezetének kiterjesztésére akarja felhasználni, emiatt érdeke a térségi konfliktusok generálása. 
Kapcsolódó: 
   Amerikai terepjárót találtak a népfelkelők Debalcevoban 
   Debalcevo: a felkelők átvették a várost 
   Végre megkérdezték az EU lakóit is arról, hogy kellenek-e nekik a bevándorlók - a többség nemmel felelt 
   Merkel szerint a multikulturális állam megbukott 



AMERIKAI TEREPJÁRÓT TALÁLTAK A NÉPFELKELŐK DEBALCEVOBan


2015.02.19 19:00


Az APTN nemzetközi hírügynökség tudósítói Debalcevo ostroma után megszólaltatták a városba bevonuló milícia tagjait. A Donyecki és Luganszki Köztársaság fegyveres erői hatalmas hadizsákmányt tudhatnak magukénak, miután a városba szorult ukrán hadsereg nem tudott kitörni, a kijevi erők sem tudták áttörni az ostromgyűrűt, így az ukránok csak fegyverletétel árán hagyhatták el a várost. Az otthagyott készletek mind a népfelkelők birtokába jutottak. Mint kiderült, volt köztük Humvee amerikai páncélozott terepjáró is.
Hídfő.net.ru | Humvee Debalcevo
 

DEBALCEVO: A FELKELŐK ÁTVETTÉK A VÁROST


2015.02.19 10:49


Hídfő.net.ru | Debalcevo
Tegnap estére teljes mértékben az orosz népfelkelők ellenőrzése alá került Debalcevo városa - az a logisztikai központ, ahol többek között az a vasúti csomópont található, ami az elszakadó területeket több ukrán régióval és Oroszország nyugati területével is összeköti. A Donyecki Népi Köztársaság fegyveres erői tegnap sajtóközleményben nyilvánították ki a város átvételét. Ugyanakkor több, Kijev által nem irányítás alatt tartott csoport még mindig harcban áll a város területén, így történnek kisebb összecsapások. Ezek a csoportok valószínűleg a Jobb Szektor tagjaiból álnak, akik parancsot kaptak a harc folytatására a tűzszünet ellenére is. Jelentős erőik már nincsenek, a beszámolók szerint főleg az ellenállás látszatát akarják fenntartani.
A február 15-én életbe lépett tűzszünetet egyelőre mindenhol betartják, kivéve Debalcevo területét, ahol több ezer ukrán katona esett csapdába, és a békeegyezmény nem határozza meg a terület sorsát. Kijev a fegyverszünet érvénybe lépése után több próbálkozást is tett az ostromgyűrű áttörésére. Mivel mindegyik sikertelenül végződött, az ukrán csapatok tegnap letették a fegyvert illetve kivonultak a városból. Kijev egészen tegnapig tagadta, hogy több mint háromezer katonája tartózkodik a városban. Ezek a katonák mostanra letették a fegyvert és elhagyták a területet.


Külföld, Anyaország :: 2015. február 19. 21:19

Végre megkérdezték az EU lakóit is arról, hogy kellenek-e nekik a bevándorlók - a többség nemmel felelt 


Az EU 28 tagállamában a lakosságnak átlagosan 57 százaléka ellenzi a bevándorlást az unión kívüli országokból, míg a más uniós tagországokból érkezőket csak a lakosság 41 százaléka nem látja szívesen - idézi a német dpa hírügynökség az EuroBarometer felmérését. "A lakosság széles rétegeit foglalkoztató kényes témává vált az Európai Unióban a bevándorlás kérdése" - mondta a dpa hírügynökségnek Richard Kühnel, az Európai Bizottság németországi képviseletének vezetője. A harmadik országokból érkező bevándorlók integrációja mindannyiunk közös ügye - szögezte le. Az EuroBarometer felmérése szerint a leghevesebb ellenérzése a nem uniós tagországokból érkező bevándorlókkal szemben a letteknek van: körükben 79 százalékos az elutasítási arányszám. Erős ellenérzéseket táplálnak Görögországban is, a lakosság 75 százaléka ellenzi a bevándorlást. A legengedékenyebbek a svédek, körükben 25 százalékos az elutasítási arány. Görögország után 74 százalékos elutasítási aránnyal áll Olaszország, Ciprus, a Cseh Köztársaság és "Szlovákia". Máltán a lakosság 73 százaléka, Észtországban 71 százaléka, Belgiumban és Magyarországon pedig 67 százaléka nem látná szívesen a nem uniós országokból érkező bevándorlókat. Bulgáriában 66 százalék, Németországban, Litvániában és Szlovéniában 61 százalék, Franciaországban és Nagy-Britanniában pedig 57 százalék az elutasítási arány. Ausztria 56 százalékkal 17. a rangsorban. Dániában és Luxemburgban 52 százalék, Finnországban 51 százalék, Hollandiában 50 százalék, Írországban 48 százalék, Lengyelországban és Portugáliában 44 százalék, Spanyolországban 42 százalék, Horvátországban 41 százalék, Romániában 38 százalék, Svédországban 25 százalék az elutasítási arány. A más uniós tagországokból érkező bevándorlókat az EU-ban a lakosságnak átlagosan 41 százaléka nem látja szívesen. Hat tagországban azonban ebben a tekintetben is elutasító a lakosság többsége, és ebben is a lettek vezetik a listát 63 százalékkal. Csehországban és Cipruson 58 százalék, Olaszországban 56 százalék, Nagy-Britanniában és "Szlovákiában" 52 százalék az elutasítási arányszám. Az uniós tagországokból érkező bevándorlókat is a svédek látják a legszívesebben, körükben mindössze 16 százalékos az elutasítás. A felmérés szerint a közös uniós bevándorlási politika alkalmazásának a gondolatát a legnagyobb arányban az osztrákok vetik el, 36 százalékos arányban, szemben a 20 százalékos uniós átlaggal. A közös bevándorlási politika alkalmazását elfogadók körében Ausztria 59 százalékkal a sor végén áll Nagy-Britanniával és Finnországgal együtt. A közös bevándorlási politikát ellenzők sorrendben: Ausztria (36 százalék), Cseh Köztársaság (33), Dánia (32), Nagy-Britannia (30), Magyarország (28), Finnország (27), Görögország, Horvátország és Svédország (25), Franciaország és "Szlovákia" (21), Ciprus és Lettország (20), Észtország, Olaszország és Szlovénia (19), Németország és Portugália (18), Belgium és Hollandia (17), Írország (15), Luxemburg, Lengyelország és Románia (13), Bulgária és Málta (11), Spanyolország (10) és Litvánia (8 százalék). A közös uniós bevándorlási politikát támogatják sorrendben: Litvánia (84 százalék), Málta és Luxemburg (82), Spanyolország és Hollandia (80), Belgium (79), Bulgária (76), Németország és Ciprus (75), Írország, Görögország és Románia (74), Olaszország és Portugália (73), Szlovénia és "Szlovákia" (71), Franciaország és Lengyelország (70), Svédország (69), Lettország (68), Magyarország (66), Észtország és Horvátország (64), Dánia (63), valamint Finnország, Nagy-Britannia, Cseh Köztársaság és Ausztria (59 százalék). (MTI nyomán)
Forrás: https://kuruc.info/r/4/139716/?honnan=Nemzeti_Hirhalo


Merkel szerint a multikulturális állam megbukott



Megbukott a multikulturális társadalom - jelentette ki Angela Merkel német kancellár. Szerinte az országba érkező bevándorlóknak muszáj megtanulniuk rendesen németül, és többet kell tenniük a beilleszkedésért. Ugyanakkor azt is mondta, Németországnak nagyon is szüksége van a szakképzett munkaerőre. A németek egyharmada gondolja úgy egy felmérés szerint, hogy lényegében lerohanták az országot a jóléti juttatásokra ácsingózó külföldiek.
A multikulturális társadalom építéséről szóló kísérlet megbukott - jelentette ki Angela Merkel német kancellár. Úgy fogalmazott, hogy az álom, amely szerint a "multikultiban" az emberek "boldogan élnek egymás mellett" egyszerűen nem működik Németországban, és a bevándorlóknak többet kell tenniük a beilleszkedésért, például meg kell tanulniuk németül.
A kancellár szavai a BBC szerint akkor hangzottak el, amikor egyre erősebbek a bevándorlókkal kapcsolatos ellenérzések a németek körében. Egy friss közvélemény-kutatás szerint az ország lakóinak harminc százaléka úgy gondolja, hogy Németországot elözönlötték a külföldiek, és ezt rossz jelenségnek tartja. A felmérés, amelyet a Friedrich Ebert Alapítvány készített, azt is kimutatta, hogy körülbelül ugyanennyien gondolják azt, hogy a Németországban élő külföldiek csupán a szociális védőhálót akarták kihasználni, amikor Németországba költöztek.
"A hatvanas évek elején mi magunk hívtuk a bevándorlókat ide, és most itt élnek velünk" - fogalmazott Merkel, hozzátéve, "egy darabig azzal áltattuk magunkat, hogy előbb-utóbb úgyis elmennek, de ma már látszik, hogy nem ez a realitás". Erről a kencellár Potsdamban beszélt, a konzervatív Kereszténydemokrata Unió (CDU) párt ifjúsági gyűlésén. A kancellár a német államfő, Christian Wulff szavaira reagált ezzel, aki azt mondta, az iszlám "éppúgy része Németországnak, mint a kereszténység vagy a júdaizmus".
Merkel amellett, hogy a multikulturalizmus bukásáról beszélt, azt is kijelentette, a bevándorlókra nagyon is szüksége van Németországnak. Minden évben 200 ezer német megy nyugdíjba, és hagyja el a munkaerőpiacot anélkül, hogy utánpótlása lenne, a munkaerőhiányt a bevándorlók enyhítik - jelentette ki. A Deutsche Welle szerint a német ipari és kereskedelmi kamara úgy becsüli, hogy a szakképzett munkaerőpiacon jelentkező 400 ezer fős hiány évente 1 százalékos növekedéstől fosztja meg Németországot.
"Nem lehetünk olyan ország, amely azt üzeni: azokat, akik nem német anyanyelvűek, nem látjuk szívesen" - mondta a kancellár. Szerinte a bevándorlóknak muszáj megtanulniuk németül, hogy a munkaerőpiacon boldogulhassanak. "Azoknak, akik részei akarnak lenni a társadalmunknak, nem csak a törvényeinket kell betartaniuk, hanem bírniuk kell a nyelvünket is" - idézte a Deutsche Welle a kancellár beszédét.
Németországban az elmúlt hónapokban egyre élesebb viták folytak a bevándorlásról. A BBC elemzői szerint Merkelre egyre nagyobb nyomás nehezedik, hogy a német állam követelje meg a bevándorlóktól, hogy többet tegyenek a társadalomba való beilleszkedésért. A közelmúltban a kancellár arról tárgyalt Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnökkel, hogy a két államnak együtt kell tennie azért, hogy segítse a 2,5 milliós török kisebbség beilleszkedését Németországban. Erdogan a találkozó után a Süddeutsche Zeitungnak kijelentette, a Németországban élő törököknek meg kell tanulniuk folyékonyan és akcentus nélkül beszélni németül.


1 megjegyzés:

  1. Szia,

    Szüksége van egy törvényes 2% -os hitelkamatra ?, Az Aanna Loan Finance kölcsönöket kínál magánszemélyeknek és szervezeteknek. Hitel, Hiteleink jól vannak biztosítva és a maximális biztonság prioritásunk, rendelkezésre álló kölcsönöket kínálunk.

    * Személyes kölcsönök (biztonságos és nem fedezett)
    * Üzleti kölcsönök (biztonságos és nem fedezett)
    * Kombinált kölcsön
    * Konszolidációs kölcsön és még sok más:

    Ha érdekli, vegye fel velünk a kapcsolatot az e-mail kézhezvételével, hogy lehetővé tegye a tranzakció folytatódását, e-mailben érhető el: annaloanfinance @ gmail.com, gyors csevegés vagy a WhatsApp / +35677926593

    Minden jót,
    Anna Figo,
    Hívja / Whatsaap +35677926593
    C.E.O / főtanácsadó.
    Anna hitelfinanszírozás
    annaloanfinance@gmail.com

    VálaszTörlés