Olajszőkítők

Olajszőkítők

Lakatos Pál:„Először magunk között vágunk rendet, aztán…” (Magyar Világ, 2008. jan

Nyomtatható változat

„Már a hullazsákokat is megrendeltük” Tudom, hátborzongató, és tisztességes ember számára kifejezetten visszataszító mondatok olvashatók a címben. De ezek a mondatok, az orosz és az ukrán maffiavezérek szájából elhangzottak, a „rendszerváltó” Magyarországon. Egykori KGB-sek, a volt Szovjetunió, 1990 után is nálunk maradt vezéralakjai hangoztatták ezt. Ezek a mondatok pedig nem jelentenek mást, mint azt, hogy először a nálunk árulóvá lett egykori társaikat ölik meg, velük úgysem kell senkinek elszámolni, mert hivatalosan senki sem tudta, vagy nem akarta tudni, hogy az egykori KGB-s emberekből, az utódszervezet, az FSZB tagjai közül kik is garázdálkodnak Magyarországon. Ezeket a szerintük árulóvá lett orosz és ukrán ügynököket, megölésük után egyszerűen elkaparták valahol a nagy magyar éjszakában, a „rendszerváltozás” eufóriájában. S amikor ezzel elkészültek, jöhettek a magyar kétes elemek, likvidálták őket is. S mindez az igazi elvtársi kormány, a Horn Gyula egykor volt pufajkás által vezetett bandérium uralkodása idején történt. Ekkor, 1994-et követően gyorsultak fel nálunk az olajszőkítés eseményei, egyre gátlástalanabbul csaltak, szőkítettek a KGB-s, FSZB- s ügynökök utasítására itthon a falusi kis „négerek”, a mai „nagy” magyar hatalmasságok gazdagodását gyorsítva ezzel, s erről az időről mondhatjuk el igazán, hogy egymást követték a rejtélyes, és azóta is kiderítetlen gyilkosságok. Most éppen Prisztás József halálának körülményei borzolják az idegeket. (Persze, lehet, hogy ez is csak a „rendszerváltozás” egyik elterelő hadművelete. Mert azt már megszoktuk, de el nem fogadjuk, hogy a magyarság és ősei több ezer éves dicső történelmét meghamisították, s a szálak kibogozása igencsak nehéz, de azon méltán szörnyülködhetünk, hogy a „rendszerváltozás” történelme is egymásra épülő hazugságok sokaságából áll. Kirablásunk ma már dicső tettként szerepel, s a történelemkönyvekben olyan „nagyságokat” méltatnak az elmúlt 18 évből, mint például Kónya Imre és Pető Iván.) De mi is történt Prisztással? Idézet következik a „Klikkhír”, internetes portál 2008. január 17-i számából: „Bombaként robbant a hír: a rendőrség ismerhette a Prisztás- gyilkosság megbízóját, mégsem fogták el. Legalábbis volt, aki erre következtetett egy nyilvánosságra került operatív jelentés tartalmából. Emlékeztetőül: az éjszakai élet egykor jól ismert figuráját, Prisztás Józsefet, 1996. november elsején, Budapest III. kerületében, a Ladik utcában ölték meg. Egy ingatlaniroda telephelyére csalták, majd, amikor kilépett onnan és az utca túloldalán parkoló autójába szállt be, egy kerékpáron mögötte haladó bérgyilkos egyetlen lövéssel megölte. A tettes és a megbízó személyét azóta is homály fedi. A rendőrség folyamatosan hozza nyilvánosságra a titkosítás alól felmentett, olajügyekkel kapcsolatos aktákat. (…) Nos, ezekből az derül ki, hogy a rendőrség 1996. június 28-án elrendelt „Omega” fedőnevű titkos nyomozása során milliárdos olajügyek hátterét igyekezett felderíteni. Ennek során titokzatos milliárdos bankszámlákról, olajhamisító cégekről, az 1996. őszén kirobbant fővárosi robbantás- és leszámolás-sorozat feltételezett megrendelőiről és ezzel kapcsolatban, érintőlegesen a Prisztás gyilkosságról is készültek operatív jelentések. Az olajügyekben az ORFK akkori felderítő egysége a Központi Bűnüldözési Igazgatóság (KBI) Gazdaságvédelmi Főosztálya nyomozott. Az itt dolgozó egyik detektív informátora azt közölte, hogy ismeri a Prisztás gyilkosság megrendelőit, tudja, hogy a bérgyilkos a lövés után a közeli HÉV sínek mellett várakozó kis tehergépkocsiba tette be a kerékpárját, és ismeri ennek az autónak a típusát és a rendszámát. Legalábbis ez áll az 1997. január 21-én kelt jelentésben, no és az, hogy a nyomozó, a rendszám alapján kiderítette a jármű tulajdonosát. Ezt a jelentést továbbították a szervezett bűnözés felderítésével foglalkozó egységnek is. Ennyi. Hogy mi történt később, arról nincsenek iratok. Ebből úgy tűnik: a rendőrség hibája, hogy még ma is ismeretlen a felbujtó és a végrehajtó.” Ennyi? Azért mégsem. Van itt más is, az Omega fedőnevű akcióról, egy korábbi, 1997. június 28-án keltezett jelentésben. Ez Prisztásról és Cinóber nevű társáról is szól, no meg az olajszőkítésről és a pénzmosásról. Először 2 milliárd 600 millió forint mozgatásáról tesz említést a „Határozat”, a következő megjegyzés kíséretében: „A bejelentés szerint a bank, a pénzfelvételt, a pénzmosásról szóló törvényben előírtakkal szemben, nem jelezte.” Szó van itt még 150 millió forint átutalásáról, 4 milliárd 200 millió forintos gázolajvásárlásról, és egy 1994-es, jelentős pénzmozgásról, 3 millió 800 ezer amerikai dollár, bankon keresztüli külföldre irányításáról. S itt olvasható egy fontos megállapítás, ami már nem csak a pénzre vonatkozik, idézem. „Az osztrák és a német bűnüldöző szervektől, operatív úton beszerzett adatok szerint, a felsorolt vállalkozások mögött- Magyarországon működőkről van szó, L. P.- orosz szervezett bűnözői körök vannak.” De térjünk vissza a gyilkosságsorozatra, korabeli híradások alapján, s a végén megállapíthatjuk, mennyi szándékos elterelés is szerepel ezekben a cikkekben : „A leszámolás sorozat Prisztás József kivégzésével kezdődött tehát, akit Óbuda egyik csendes utcájában lőtt agyon egy kerékpáron érkező merénylő. A nyilvánosság előtt azóta ismertté vált, hogy a merénylet után rövid idővel megszólalt Prisztás mobiltelefonja, a hírek szerint a Xénia Láz-ügy kapcsán elhíresült Félix Film Kft.-től keresték az ekkor már halott vállalkozót. Rövid idővel Prisztás meggyilkolása után rálőttek az áldozat akkor már rejtekhelyen tartózkodó barátjára is. A merényletek 1997-ben folytatódtak: már január 1-jén páncéltörő rakétát lőttek a Szépvölgyi úti Secret Night Clubra. Október 9-én a klub közvetlen közelében, egy kerékpárra szerelt távirányítós bombával merényletet kíséreltek meg Hoffman István ellen, akit Prisztás utódjának tartanak. Ez volt az első alkalom, amikor "kívülállók" is megsebesültek. Még az 1997-es év krónikájához tartozik Zubovics Gyula szentendrei vállalkozó terepjárójának felrobbantása, aki ugyan a merényletet túlélte, de később a kórházban, fertőzés következtében meghalt. Augusztus elején Molnár Péter veszprémi vállalkozót, november elején, Szegeden pedig Németh Zoltánt ölték meg, gépkocsijaik felrobbantásával. Dóri Sándor kaszinótulajdonosra, és egykori üzlettársára, Boros Tamás vállalkozóra, ismeretlen tettesek rálőttek, de ők megúszták a merényletet. 1996. eleje óta több mint hetven robbantás történt, a rendőrség hét ügy feltételezett tettesét fogta el.” „A páncélozott Bentley gépkocsi sem tudta megvédeni hétfő délután a géppisztolylövésektől Seres Zoltán vállalkozót, akinek a neve korábban, több nagy jelentőségű bűnügy kapcsán is felmerült, például annál a kézigránátos robbantásnál is, amelynek a megrendelésével Tanyi Györgyöt vádolják. Őt jogerősen felmentették abban az ügyben, amelyben első fokon négy év börtönre ítélték Gál Antal volt rendőr főhadnagyot a Fővárosi Bíróságon azért, mert a robbantásokkal kapcsolatos nyomozások államtitoknak minősülő irataiból, megrendelésre másolatokat készített. Seres Zoltánt, már az Orbán kormány idején, 1999. április 12-én, ugyanolyan hidegvérű precizitással lőtték agyon, mint 1999. február 2-án Döcher Györgyöt, korábban Prisztás Józsefet vagy Fenyő Jánost. Az egyetlen különbség, hogy immár nemcsak a főváros utcáin, hanem a csendes, békés Szentendrei-szigeten is megjelentek a géppisztolyos merénylők. Szemtanúktól származó információk szerint a Tahitótfaluról Kisoroszi felé vezető út legelején, egy meglehetősen szűk részen, két bukósisakos férfi állt lesben, s a bekanyarodó - és emiatt feltehetőleg alaposan lelassító - zöld Bentley gépkocsit gyilkos géppisztolytűz fogadta.” Ez a most következő, ma már archívnak számító hír, az újságot a sorok között és mögött is olvasóknak igencsak magyarázó: „Fenyő János, Seres Zoltán, Prisztás József, Döcher György, Boros Tamás, Zubovics Gyula és Muskovics Gyula gyilkosainak, és a gyilkosok megbízóinak nevét ajánlotta fel Portik Tamás, az Energol Rt. egykori igazgatója a rendőrségnek. Cserében azt kérte, engedjék el nyolcéves börtönbüntetését. Az alku nem köttetett meg.” Portik meg, mint azt már korábban megírtuk, bujkálni kezdett. S bár az illetékesek ismerték rejtekhelyeit itthon Magyarországon- szó sem volt külföldre szökésről-, Portik mégis megúszta. Hallgatott, cserébe megtarthatta az életét. Hogy is fogalmazott Horn Gyula, még országlása idején, a gyilkosságsorozatokra utalva? „Ami itt van, mindennek nevezhető, csak közbiztonságnak nem.” Hogy mennyire álságos kijelentés is ez, főleg a majd most olvashatók fényében, megállapíthatják önök is. Boros Tamás (Óriás Tamás) 43 éves volt, amikor megölték. Mielőtt azonban folytatom, idézzük fel a gyilkosság napját: „A robbantások újabb fejezete kezdődött 1998. július 2-án, csütörtökön déli tizenkét óra előtt néhány perccel.( Még a Horn Gyula vezette ügyvivői kormány óvja Magyarországot. L. P.) A merénylet első ízben oltott ki ártatlan életeket. Először fordult elő, hogy a leszámolás végrehajtói nem törődtek a gyanútlan járókelőkkel. A robbanást pár perccel követő déli harangszó az ártatlan halottakért is szólt. Röviden a történésekről: Boros Tamás (43) olajügyleteiről is elhíresült, ismert vállalkozó, 12 óra előtt néhány perccel, szokása szerint, az Aranykéz utcai parkolóházban leállítja autóját. Megrendeli az autó mosatását, köszön a pénztárosnak, kilép az ajtón és elindul utolsó útjára. Gyilkosai jól tudták, merre fog menni, hiszen évek óta ugyanazt az útvonalat használta, hogy a parkolóházból eljusson a közelben lévő irodájába (Váci utca 3.). Az utcán kap még egy telefont a mobiljára (állítólag nem sokan ismerték a számát), majd mikor elhalad az ott parkoló Polski mellett, valaki távirányítással felrobbantja az autót. Egyébként Boros, információink szerint, előző nap érkezett haza Olaszországból, amiről szintén nem sokan tudtak... (Boros, halála előtt egy héttel, egy találkozón, a többiektől félre vonulva, egyetlen embernek elmondta, rövidesen meg fogják őt ölni. L. P.) A körülbelül négy kiló TNT- nek megfelelő robbanóanyag szörnyű pusztítást végez. Szemtanúk szerint az egész olyan volt, mint egy amerikai katasztrófafilm. Hatalmas robbanás, sűrű percekig hömpölygő koromfekete füst, káosz és jajveszékelő sérültek. Az utcát üvegtörmelék lepte el, a kigyulladt autók alkatrészei a házak tetejéig repültek. Sajnos, ezúttal mindez valóság volt, Budapesten fényes nappal, július 2-án. A robbantásnak négy halottja, több mint húsz sebesültje van. Az áldozatok mindegyike magyar, köztük van a tulajdonképpeni célpont Boros Tamás is. A sérültek között német, szír, cseh és finn állampolgárok is voltak. Sajnos az egyik sérültön, egy középkorú férfin, bár saját lábán ment be egy közeli boltba, már nem lehetett segíteni, mire a mentők kiértek, meghalt. A másik áldozat, egy 24 éves eladólány, akit közvetlenül a robbanás előtt áruért küldtek ki, a harmadik pedig egy arra sétáló fiatalember. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a közvetlenül a robbantás előtt arra sétáló gyerekcsoportnak még időben sikerült kiérnie az utcából.” Az Aranykéz utcában történteket, Boros Tamás halálát, az ottani egyik ház valamelyik emeletéről filmre rögzítette egy plasztikai sebész hölgy, a felvétel az amerikai CIA- nél landolt, és egy élettársának álcázott férfi, aki Jugoszlávia és Oroszország titkosszolgálatának dolgozott. Boros Tamás Debrecenben született, unokatestvére volt a conti-caros Radnai Lászlónak, aki szintén az olajmaffia tagja és néhány hónapja ítélték el jogerősen, bűnszervezet működtetéséért, fegyvercsempészésért, 12 év fegyházra. Boros Tamás, a „rendszerváltozás” ajándékaként, 1990-ben szabadult a börtönből, közkegyelemmel, majd Pestre utazott, ahol bűnözői karrierjét kezdte el építgetni. Az első időben nagyon gátlástalan embernek tartották őt, védelmi pénzeket szedett, mint például a dunántúli Zak László vezette autó-tolvaj bandától, zsarolt, „lehúzott” másokat. Mindenkivel kikezdett, akit gyengébbnek vélt. Majd amikor kellő tőkéhez jutott az olaj, a drog és a szesz (mindegyik jövedéki termék) „kereskedelem” által, olyan üzletekbe fektetett be, amelyek azonnali és nagy haszonnal kecsegtettek. Ezt persze csakis a nálunk jelen lévő, „feladatot” ellátó orosz maffiával, a KGB-s- FSZB- s tisztekkel történő együttműködése révén tehette meg, hiszen ezeket az „üzleteket” az orosz maffia felügyelte, együttműködve a gazdaságilag, pénzügyileg izmosodó hazai politikai „elittel”. Az orosz maffia persze nem véletlenül engedte tűz közelbe, a húsos fazékhoz a magyar bűnözőket. Előre elkészített forgatókönyv szerint dolgoztak. Mivel nem ismerték a magyarországi viszonyokat, ezért a Boros féle emberek mellé orosz testőröket adtak. Lehetett is vagánykodni vele, hogy lám, mekkora ember is vagyok én, kikezdhetetlen, hiszen engem az oroszok védenek. A tiszta szesszel, az olajjal, a droggal tehát a magyar keresztapák kereskedtek, orosz „testőrség” mellett. Az üzletelések során aztán, a magyar maffiózók révén, ezek a „testőrök” megismerték a megvesztegethető politikusokat, rendőröket, vámosokat, bírókat, ügyvédeket, ügyészeket, újságírókat. Rájöttek az olajszőkítés cseppet sem fondorlatos módszerére is. Közben pedig, mivel a szemük előtt játszódott le minden, döbbenten látták, hogy az általuk védett keresztapák milyen hatalmas vagyonra, készpénzre tesznek szert. Szóltak tehát az orosz főnököknek, hogy ezt a kereskedelmet most már a magyarok nélkül is lehetne folytatni, hiszen megismerték már mindennek a nyitját, s kellő ismeretséggel is rendelkeznek. Ne a magyaroké, hanem az övéké legyen ez az óriási nyereség. Nem kihagyva persze ebből a hazai politikusi gárdát, elsősorban az akkor éppen regnáló Horn Gyulát és csapatát. Ekkor lép a színre, mint az oroszok által hasznosnak ítélt ember, Draskovics, Csintalan, Máté László, Dunai és a felsoroltak segédcsapatai. A magyar keresztapáknak azonban felajánlották, hogy dolgozhatnak nekik, de csakis, mint „négerek”, a korábbi irányító szerepről ne is álmodozzanak. Aki hajlandó volt erre, az életben maradt, aki viszont ellenkezett velük, likvidálták. Boros Tamásnak ez az új felállás nem tetszett. Olyannyira nem, hogy 1997. őszén egy nyolc órás vallomást tett, videoszalagra rögzítették a rendőrök, ahol felfedte az orosz-magyar „barátság”, külvilág elől rejtőzködő szálait. Majd megijedt attól, hogy mit is tett, és Ausztriába szökött, ahol több hónapig tartózkodott. Azért vágyott ám haza, vágyakozott a zsíros bödön után, ezért gyakran érdeklődött a pest megyei rendőröknél, hogy tiszta- e a terep, hazajöhet-e veszélytelenül. Azt a választ kapta, hogy igen. 1998. tavaszán haza is érkezett, majd 1998. nyarán, azon a napon tehát, amikor az Orbán- kormány parlamenti eskütételére sor került, Boros Tamást az Aranykéz utcában, három emberével a levegőbe repítették. Az első leszámolások egyébként már 1995-ben elkezdődtek, amit aztán, Hornék legnagyobb dicsőségére, 128 nagyobb terrorcselekmény követett. De hogyan is jutottunk el eddig, mi vezetett ehhez az anarchiához? Arról már szóltam, hogy a magyarországi politikai „elit”, a régi elvtársi nosztalgiával, az oroszokkal seftelt, mindannyiunk kárára. A nálunk lévő orosz főnökök teljesen tisztán látták azt is, hogy a mi rendőrségünk, szétzilált állapotában, teljesen alkalmatlan volt arra, hogy akár csak egyetlen egy esetet is felgöngyölítsen. Érdekes, most ahogy ezeket a mondatokat írom, jutott az eszembe, hogy mindegyik, úgynevezett nagy kaliberű ügynél, ugyanaz a sztárzsaru, Doszpot Péter jelent meg. A kisrendőrök, lassan-lassan már megszokták, hogy úgysem jutnak egyetlen egy ügyben sem ötről a hatra. Talán ez is a forgatókönyv része volt? A bűnözők tehát tisztában voltak azzal, hogy nyugodtan robbantgathatnak, mivel rendőreink alkalmatlanságával tisztában voltak. A második, amit a folyamat értékelésekor meg kell jegyezni, hogy a robbantásokat orosz, szerb, szlovák, volt, vagy jelenlegi hatósági emberek hajtották végre. Akik aztán, amilyen csendben jöttek, ugyanolyan csendben el is tűntek. Az elkövetésnél, a gyilkosságnál használt robbanóanyagok külföldről érkeztek, a legtöbb TNT albán katonai bázisok kifosztása révén került hozzánk, a Semtex nevű robbanóanyag azonban Jugoszláviából. Fegyverek meg, még vállról indítható rakéták is, szépen előszedhetők voltak, a Vagyim Beljajev ezredes (Pintér egykori KGB-s kapcsolatáról van szó) és az emberei által a Holt- Körösben és a Holt-Tiszában elrejtett, lezsírozott készletből. Ezeken a helyeken, jelenleg is harckészen, legalább két dandár, 15-20 ezer katona számára van „készletezve”, a világ szeme elől elrejtve, a kilencvenes évek évjáratából való, teljesen használható fegyver, tartozékaival együtt. Az okok között- hogy miért is juthattunk el idáig- megemlíthetjük-, hogy a magyar keresztapák éberségét is elaltatták az oroszok, akik nem is számítottak ekkora katonai erőre, nem ismerhették az elkövetőket, hiszen azok idegen országból érkeztek, s így a külföldi elkövetők nyugodtan gyilkolhattak, robbanthattak. És van még egy ok, amiről már szóltam, az orosz KGB-s maffia először csak strómanként felügyelte a magyar keresztapákat, védelmet hazudva nekik, majd megfosztották őket minden hatalmuktól. Volt az oroszoknak egy hírhedtté vált mondásuk, hizlaljuk csak fel jól a disznót, hogy aztán majd levághassuk. S e szerint is cselekedtek, a nagyobb keresztapák, Prisztás, Cinóber, Seres, Boros megölése után, a haláluk után 24 órán belül, az orosz maffia ezek milliárdos vagyonát maguk között szétosztotta. A megöltek családtagjai semmit sem kaptak, mára éppen hogy tengetik az életüket. Az oroszok már az 1990-es évek közepén (Horn kormány regnálása) arra készültek, hogy a magyar keresztapák meggyilkolása után megszerzett hatalmas vagyont befektetik, üzleteket, gyárakat vásároltak rajta, s mivel a tervben az is szerepelt, hogy Magyarország NATO tag lesz és beléptetik az Unióba is, így ők a magyarországi jelenlétükkel, vagyonukkal az uniós országokban is tevékenykedhetnek. Akár üzletemberként, akár pedig üzletembernek álcázva csupán. Ennek a kivitelezésében találtak jó partnerre a Horn kormányban. Tehát, a kilencvenes évek elején, közepén az orosz KGB-s maffia még megelégedett a behozott import árú ellenértékével, hiszen a magyar keresztapák- utólag- kifizették nekik a pénzt. Cserében ezért KGB-s testőrséget kaptak, későbbi gazdájuktól, vagy gyilkosuktól. Kezdetben az oroszok nem tudták, hogy a jövedéki törvényeket miképpen lehet kijátszani, s azt sem, hogy a magyar keresztapák ezt miképpen teszik. Hogyan történik a behozott gázolaj háztartási tüzelőolajként történő vámolása, mi a szőkítés menete, milyen anyagokat kell hozzá felhasználni. Hogyan lesz a gázolajból, magyar területen, vámmentes ipari tüzelőolaj, miként vámolják a behozott tiszta szeszt ablakmosó folyadéknak. Amikor azonban felismerték, hogy a tőlük és az általuk behozott alapanyagból a magyarok mekkora haszonra tesznek szert, egyre nagyobb szeletet követeltek az üzletből, s egyre inkább szorították ki a magyar keresztapákat a piacról. Hiszen, eddigre már minden fortéllyal tisztában voltak. A magyarokat, mint a megunt ruhát, el lehetett dobni. Mindehhez hozzá segítették őket a volt MSZMP utód kommunistái, az MSZP vezérei. Amelyik keresztapa nem vette a lapot, nem fogadta el, hogy kikerült a piacról, azzal végeztek. Aki meg feljelentette őket, annak is hasonló sorsa lett. A Horn kormány ideje alatt egyetlen robbantási ügyet sem vizsgáltak ki, hiszen a magyar elvtársak nem akarták lebuktatni a nekik is „tejelő” orosz elvtársakat. Hiszen az olajozáson, s más tisztátalan üzleten keresztüli meggazdagodást a KGB-sek garantálták nekik. Úgy voltak vele, inkább vesszenek a piti kis magyar bűnözők, de nekik minden az elképzelésük szerint sikerüljön. Úgy, ahogy a „rendszerváltozást” még Kádárék megtervezték nekik. Ha kellett, a magyar rendőrök, a robbantások miatt inkább ártatlanokat vettek őrizetbe, csakhogy a nép száját befogják, hogy valami eredményt produkáljanak. A vétleneket később aztán szépen, csendesen szabadon engedték. Az orosz maffia hazai vezetője, 1990-től 1998. őszéig Szemjon Mogiljevics volt, utána Leonyid Stecura (Loncsik becenéven)- akinek az útlevele Leonyid Goldstein névre volt kiállítva- vette át a hatalmat. (Mogiljeviccsel egyébként Pintér Sándor, már belügyminiszterként, a Hélia Szállóban egyezett meg, hogy hagyja el Magyarországot, mert az itt lévő FBI emberek követelik tőle a Mogiljevicsre vonatkozó adatokat, s ő már nem tudja tartani az amerikaiakat. A körözött Mogiljevics aztán elment Magyarországról, Pintér pedig nagy büszkén kijelentette: az orosz maffiát kizavarta innen.) Leonyid Stecura, 1990-ig a Szovjetunióban katona volt, ahol parancsra gyilkolt. Magyarországra 1990-ben érkezett. A magyar bűnözőkkel először- a zsiványbecsület alapján- korrektül üzletelt, majd maga alá gyűrte, lerabolta őket. Aki menekülni próbált, kiszakadni akart a fennhatósága alól, annak azt mondta: „Az orosz maffia nem olyan, mint egy horgászegyesület, ha valaki egyszer belépett oda, onnan nem távozhat, amikor kar. Vagy, ha igen, csak tepsiben.” Ezt a mondást egyébként gyakran hangoztatta Harangozó Szilveszter is. A már korábban megismert KGB-s módszert alkalmazta Loncsik Seresre, Borosra, Prisztásra, Cinóberre és a többiekre vonatkozóan: „Hizlalni kellett őket, mint a disznókat, hogy aztán levághassuk mind.” Mogiljevics intézte a pénzügyeket, Stecura volt az erő, ő biztosította- hadseregével- a védernyőt. Így, Magyarországon, Stecurának nagyobb volt a hatalma, mint Mogiljevicsnek. A magyaroktól elvette a kábítószerpiacot, a prostituáltak fölött is ő rendelkezett, zsarolt, az olajüzlet is az övé lett. Így, az éves bevétele 50- 100 millió dollárra rúgott. Az orosz drogüzletet egyébként a tanulóidőben, Loncsik, Seressel és Borossal közösen intézte, minden megyében. A drogkereskedelem országos központja Budapesten a Citadella Discoban volt, hiszen ez az objektum Seres és Boros érdekeltségébe tartozott, és itt, világviszonylatban is értékelhető mennyiségű drogot adtak el, a rendőrség zaklatása nélkül. Ők hárman, Loncsik- Stecura, Boros és Seres együtt is olajoztak, s hozzájuk csapódott még Prisztás, meg Cinóber. Emellett hatalmas összegeket adtak ki uzsorakamatra. Amikor Prisztást 1996. november elsején kivégezték, 3 milliárd forintja volt uzsorakamatra kihelyezve. Arról a Prisztásról van szó, akit Kuncze belügyminiszter kitüntetett, vele együtt fényképezkedett, és az ő aktáit rakta fel az Internetre a rendőrség, amelyek egyikében szerepel, hogy az orosz maffia angol cégeinek többmilliárd forintot és majd négymillió dollárt utalt át, az orosz import olaj áraként. Az orosz pénzlehúzás egyik ismert esete volt, amikor Lakatos András (Kisbandi), az Akadémia utca 1-3. szám alatt lévő irodájában, Seressel és Borossal 3 milliárd forintot szedett össze a magyar alvilágtól olaj és olcsó gyémánt üzlet reményében. Az oroszok azonban elvették tőle az összes pénzt, Kisbandi félt a hazai alvilág bosszújától, Amerikába menekült, ahol az FBI elfogta, s hazahozták. Boros Tamás a Stecura-Loncsik csapat tagja volt, de külön utakon is járt alkalomszerűen, s robbantások és védelmi feladatok elvégzésére munkát adott a debreceni társainak is. Szegeden pedig Magda Marinkót és szerb társait bízta meg zsarolások elvégzésével, néha albánokat hozatott, kézigránát dobálásra, a testőrei viszont mindig oroszok voltak. Amikor aztán vallomást tett, Loncsikék halálra ítélték, és egy Mammant, aki nagy teste miatt Mamut becenévre hallgatott volt, a brnói banda vezéralakját bízta meg azzal, hogy keressen szlovák ügynököket, hogy a Boros gyilkosságot végrehajtsák. Mamut hozatta az Aranykéz utcában felrobbantott Polskit is. Azután persze, mindenkit, aki Szlovákiában tudott erről a gyilkosságról, sorban megölték. Ezután Seres Zoltánt is megölték, mert ismerte a végrehajtót. Azért végezték ki géppisztollyal Döcher Györgyöt is, mert tudott Loncsik ügyeiről. Döcher társa, Haris Sándor egy szlovák börtönbe menekült a Meciar kommandó elől. Serest annak ellenére végezték ki, hogy Kijevben, egy pópa közreműködése mellett, titkos szertartáson felesküdött, mint az orosz maffia tagja. Seres, Prisztás és Boros pénzéhsége az olajügyekben például, nem ismert határokat. Ez a kapzsiságuk indította el a magyarok közötti alvilági leszámolást, miközben az oroszok, nevető harmadikként, mindenre rátették a kezüket, a magyarországi politikusok és a hatósági emberek közreműködésével. A kilencvenes évek végére az orosz maffiáé volt az olajbevétel 90 százaléka, és a védelmi piac 70 százalékát is ők felügyelték. Aki pedig nem fizette a kikövetelt védelmi pénzt, attól elvették az éttermét, üzletét, boltját, és földönfutóvá tették őt. Az erősebb gengszterek elszedték a gyengébb zsiványok értékeit. A Prisztás, Boros, Seres, Döcher, Nárai, Tisza, Bánfi és a Lakatos családnak mára már nem maradt semmi. Boros Tamást, haláláig nem zaklatta a rendőrség (kegyeltjük volt), sőt, fegyveres rendőr vigyázott rá, miközben szervezte Magyarországon az illegális olaj- és kokainkereskedelmet (ezt nevezték a KBI akkori vezetői a szervezett bűnözés elleni harcnak), mindezért cserében Boros azokra vallott, akikkel konfliktusba keveredett (az ilyen embert nevezték koronatanúnak). Boros tehát Loncsik embere volt, Loncsikról meg tudjuk, hogy kijevi lakosként, érettségizettként, a szovjet hadsereg elit kommandósa volt. Ilyen háttérrel még a magyar utcai harcosok sem vehették fel vele a harcot. Szergej Mogiljevics meg KGB-s őrnagy volt. Ezek az emberek irányították Magyarországon az orosz maffiát, a nálunk megbújt KGB-sek által kiképzett kommunista keresztapákkal karöltve. A magyar alvilág piti kis bűnözőkből, betörőkből és orgazdákból állt, őket aztán egy idő után likvidálni lehetett, hiszen úgysem hiányoztak senkinek. De, hogy az igazi nagy halakról, az eddig felsoroltakról eltereljék a figyelmet, ezeket a pitiánereket kiáltották ki nyugalmunk megrontóiként. A cápák meg vígan „úszkáltak a vízben”, háborítatlanul zsákmányoltak.