2011. június 4., szombat

A cionista rabló zsidókat kiengedték a börtönből, Budaházyt miért nem?

Budaházy a börtönben hamis vádakkal a rabló zsidókat kiengedték a börtönből a nemzeti vagyonunkat is kárpótlásba kapták az ÁVH -s szülők a Német kormányt fejték, és ebből a pénzből vásárolták fel az országot. A gyerekek , meg az unokák polgárháborút szítanak, hogy az ölükbe huljon a maradék vagyonunk. Megszállt ország rabszolgái vagyunk, vagy úgy tekintenek bennünket e büdös cionista ÁVH - s zsidók.

 

 

2010. október 28., csütörtök

OKTÓBER 28 - PATKÁNYOK HAZUGSÁGAI BUDAHÁZY ELLEN

A BUDAHÁZY ÜGY NEM
CSAK BUDAHÁZYRÓL, HANEM AZ ŐSHONOS MAGYARSÁGRÓL SZÓL
Budaházyn keresztül bennünket, magyarokat ugyanezekkel a hamis rágalmakkal vádolnak. Ennek jegyében nem lehet Magyar Gárda, de zsidógárda az lehetett (INKAL SECURITY). Akik évekig terrorizálták Pesten a magyarokat a nemzeti ünnepeken és más rendezvényeken, a zsidócsillagos, megfélemlítő ruházatukkal és fegyvereikkel. A zsidóávós bűnpártnak (MSZMP) 1957 - 1989-ig a "munkásőrség" volt a fegyveres ökle, megfélemlítő szervezete, amelynek szinte minden munkahelyen voltak akkoriban emberei és minden akkori rendezvényen, akár kulturális rendezvényen (pl. zenekarok koncertjei) is megjelentek fölfegyverkezve, vérebekkel,  farkas kutyákkal. Előtte 12 évig Rákosinak volt fegyveres magánhadserege, az ÁVO-ÁVH. A rendszerváltásos patkányrendszernek pedig az INKAL volt a fegyveres magánhadserege, akik százmilliós pénzeket kaptak a kormányhivataloktól, intézményektől. Még a 2009-es Sajtófesztivált is az INKAL "biztosította", a Vörösmarty-téren. Ennek szervezője a lapterjesztők egyesülete volt. Később föltesszük a Munkásőrség filmet, amely testületnél a legszemetebb aljanép vállalt szerepet akkoriban. Azért sem lehetett szabad választás 1990-ben, mert nemcsak a szovjet csapatok voltak itt (bár ők ebbe nem avatkoztak be), hanem sokkal inkább a mindenütt jelenlévő fegyveres Munkásőrség, a hozzájuk tartozó Münnich Ferenc Társaság és Kádár János Társaság. Ezek a terrorszervezetek voltak azok, akik a választási kampányban a megfélemlítéseket csinálták mindenütt. A magyar érdekű pártok létrejöttét erőszakkal megakadályozták, de minden idegen és zsidóérdekű pártot bejegyzett az akkori bíróság! Valójában nem hagytak időt a magyarok megszerveződésére és a hatalom (MSZMP) minden erővel megakadályozott minden magyar szerveződést és lapot is. Az új pártokba pedig mindegyikbe kommunista és zsidó ügynököket léptettek be. Ezért csinálhatta meg könnyedén a zsidóterrorista SZDSZ-FIDESZ banda 1990 őszén a "taxis-blokádot", amely egy puccs volt, hogy az Antal-kormányt megdöntsék, mert az SZDSZ-t, a hazai zsidóköröket és Amerikát zavarta az, hogy a magyarok az MDF -re adták a szavazatukat és bizalmukat, mert az MDF azzal a csalétekkel jött elő a kampányában, hogy megcsinálják a "Tavaszi Nagytakarítást". Nem csinálták meg. 2010-ben Orbán és fideszes bandája ugyanezt a csalást követte el, amikor beigérte az "elszámoltatást". Ők sem csinálták meg. A ZSIDÓTERRORISTA RENDSZER MA IS FÖNÁLL. Videó: Budaházyt és társait bizonyítékok nélkül vádolják és gyalázzák

Kiváncsiak leszünk, hogy a filmben szereplő "koronatanú" (képen fent) mit fog vallani a bíróságon? Ha lesz hozzá bátorsága...Mert a bírósági előtti szövegelés az nem egészen ugyanaz mint amit a tévék előtt megtehetett, valószínűleg nem ingyen. Persze minket az is érdekel, hogy Benkő mennyit kaphatott a tévéktől a nyilatkozatokért? És a rendőrségnek is tisztáznia kell azt, hogy Benkő mikor lett, milyen módon  az ő "beszélőjük".
FONTOS TUDNI
Az uszító filmben elhangzó Magyarok Nyilai nevű szervezet a valóságban nem létezett, ezt csak a zsidó sajtó és titkosszolgálat terjesztette el. Ugyanígy a Hunnia szervezet sem létezett, mert a bíróság nem jegyezte be, mert Budaházyék ezt a törvényes szervezetet szerették volna létrehozni a magyarok megszervezésére, csak egy honlapot működtettek rövid ideig, de ezen semmilyen bűncselekményre való szervezés nem történt. A filmben szereplő jellegzetes fajtát ábrázoló Lapid rendőrtábornok alatt volt az, hogy a magyarok nemzeti zászlóit a rendőrök évekig összetörték és sárba taposták! Ezek nem egyedi, hanem országos jelenségek voltak. Tehát Lapid nemcsak a 2006-os rendőrterrorért felelős, hanem a nemzeti jelképek üldözéséért is. Érdemes Lapid tábornok rendőrségi pályafutását nyomon követni! Ezt persze a zsidósajtó nem teszi közzé. Az ő parancsára lehetett az törvénysértés  is, hogy a magyarok a Petőfi-szobornál soha nem jelenthettek be nemzeti emlékezést március 15-én, mert a zsidó Demszky főpolgármester azt saját magának és zsidó bandájának foglalta le 20 éven keresztül!
 Pusztuljon a zsidóávós rendszer!
 Elég volt elvtársak, a magyarellenes bűnözésből!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése