A terror Másodlagos terrorizmus.

Az európai emberekben talán még ma sem teljesen tudatosult, hogy békésnek tűnő hétköznapjaikat gyakorlatilag közvetlen, állandó háborús veszély fenyegeti. Vannak, akik viszont ezt mondják: a harmadik világháború már elkezdődött. Ám ez a fegyveres konfliktus a háborúnak egy egészen új formáját hozta el: nem reguláris hadseregek között, nyílt szembenézéssel, betartva a szabályokat, kímélve a polgári lakosságot – hanem alattomosan, hátulról, minden becsületet felrúgva, ártatlan, fegyvertelen civileket, nőket, gyermekeket, öregeket gyilkolva. „Ha pedig valaki szándékosan tör felebarátja ellen, hogy azt orvul megölje, oltáromtól is elvidd azt a halálra” – parancsolja Isten Törvénye (2Móz 21:14). Írásunkban a terrorizmus jellegzetességeit vizsgáljuk.

A terrorizmus a polgárokon gyakorolt szándékos, módszeres erőszak, mely az általa kiváltott félelmen keresztül politikai célokat kíván megvalósítani… Erőszak alkalmazása ártatlan embereken, akik legitimnek nyilvánított konfliktusterületen kívül tartózkodnak” – hangzik Benjamin Netanjahu egykori izraeli miniszterelnök meghatározása. Az Egyesült Államok Külügyminisztériuma szerint a terrorizmus „előre kitervelt és politikailag motivált erőszakos cselekmény, melyet civilekkel szemben félkatonai szervezetek vagy ügynökök hajtanak végre, általában egy célcsoport befolyásolása céljából”.
Paul Pillar, a CIA antiterrorista részlegének egykori vezetője szerint minden terrorista akciónak négy jól körülírható közös jellemzője van:
1. Előre kitervelt és nem hirtelen felindultságból végrehajtott akciók.
2. Politikai és nem bűnügyi motiváltság jellemzi őket. A maffiától eltérően ezeknek az akcióknak nem pénzszerzés, hanem a fennálló politikai rend megváltoztatása a célja.
3. A célpontok civilek, nem katonai létesítmények vagy felfegyverzett katonák.
4. Félkatonai szervezetek hajtják végre, nem pedig egy nemzet hadserege.

A terrorizmus története
A terror szó a francia forradalom időszakából származik, ahol a „regime de la terreur” véres időszaka 1793-tól 1794-ig tartott. „A terror nem más, mint gyors, kemény és merev igazságszolgáltatás” – vélekedett Maximilien Robespierre, aki később maga is a véres igazságszolgáltatás egyik lefejezett áldozata lett…

A terrorizmus gyökerei ennél jóval korábbra nyúlnak vissza. Az első század idején a Bibliában is szereplő zelóták az idegen római hatalom képviselőit gyilkolták nyilvánosan. Vallási indíttatású gyilkosságokat követtek el Indiában a hetedik századtól kezdődően egészen a tizenkilencedik század közepéig tevékenykedő thádzsí-kultusz tagjai, akik ártatlan járókelőket fojtottak meg a terror és pusztulás hindu istenségének, Kálinak bemutatott rituális áldozatként. Történészek egymillióra teszik a thádzsí-terroristák áldozatainak számát… Az iszlám terrorizmus tizenegyedik századi képviselői, a síita asszasszinok szintén civileket gyilkoltak, az akciók előtt rendszerint kábítószert fogyasztva (innen a nevük: asszasszinok, eredeti jelentése: hasisevők).
Európában a modern kori terrorizmus egyik első képviselője az orosz anticárista Narodnaja Volja (A Nép Akarata). Politikailag motivált és a társadalom támogatását is megnyerni szándékozó terrorista csoportként gondosan válogatták meg célpontjaikat, ügyelve arra, nehogy akcióiknak ártatlan áldozataik is legyenek. Legismertebb akciójuk II. Sándor cár meggyilkolása volt 1881-ben.
1914-ben Ferenc Ferdinánd meggyilkolása olyan terrorcselekmény volt, amely elősegítette az első világháború kirobbanását. A modern kori iszlám terrorizmus egyik első eseményére pedig 1968. július 22-én került sor, amikor palesztin terroristák egy Rómából Tel Avivba tartó utasszállító repülőgépet térítettek el. A huszadik század második felétől a terrorizmus különböző formái közül már az iszlám terror jelenti a legnagyobb kihívást a világ számára.

A terrorizmus formái
Meghatározásunkban a terrorizmus hat alapvető formáját különböztetjük meg: a nacionalista, a vallási és ezen belül is az iszlám, a baloldali, a jobboldali, az anarchista és az államilag szponzorált terrorizmust.
A nacionalista terrorizmus fő jellemzője egy önálló nemzetállam létrehozásáért folytatott harc. Célja a nemzetközi figyelem ráirányítása egy elkeseredett „felszabadítási küzdelemre”. A terrorizmus ezen formájának több esetben sikerült nemzetközi támogatást, szimpátiát elnyernie. Jellemző továbbá, hogy a nacionalista terroristák magukat „szabadságharcosoknak”, és nem terroristáknak tartják. Az Írország újraegyesítéséért küzdő IRA, a Spanyolországtól független, önálló baszk államért harcoló ETA és a Törökországtól független kurd állam megalapításáért tevékenykedő Kurd Munkapárt jellemzően nacionalista terrorizmust folytató szervezetek. Bár egyesek a palesztin terrorista csoportokat is ebbe a kategóriába sorolnák, a palesztin terroristák célja a nemzetállam megalapítása mellett Izrael és a zsidóság fizikai megsemmisítése, így nem nevezhetőek kifejezetten nacionalista terroristáknak.
A terrorizmus második fő kategóriája a vallási terror. Azok a terroristák tartoznak ide, akik vallási meggyőződésük alapján használnak erőszakot hitük terjesztése, túlvilági érdemek megszerzése vagy más ideológiák és ezek követőinek felszámolása céljából. Példaként említhetjük Oszama bin Laden al-Kaida hálózatát, a palesztin Hamaszt vagy a libanoni Hezbollahot, amelyek a későbbiekben részletezett iszlám terrorizmus képviselői. A japán Aum Sinrikjo (Legfelsőbb Igazság) apokaliptikus kultusz is idetartozik, amelynek tagjai tizenkét ember halálát okozták 1995-ben, amikor a tokiói metróba halálos szaringázt engedtek.

Az IRA plakátja
A harmadik kategóriába tartozó baloldali terroristák célja a kapitalizmus megdöntése, kommunista államok létrehozása. Mivel az idetartozó terroristák szerint a civilek többsége kapitalista kizsákmányolás áldozata, nem a civilek meggyilkolásával, hanem befolyásos, vagyonos személyek elrablásával vagy épületek lerombolásával igyekeznek magukra hívni a figyelmet. A német Baader-Meinhof csoport, az olasz Vörös Brigád, az 1970-es években Amerikában tevékenykedő Weathermen és a japán Vörös Hadsereg példái a baloldali terrorista szervezeteknek.
A terrorizmus negyedik kategóriája a jobboldali terror, amely talán a legkevésbé szervezett formája a terrorizmusnak. A jobboldali terroristák célja a demokratikus nemzetállamok megdöntése és fasiszta államok létrehozása. Az antiszemita és rasszista neonácikat, neofasisztákat, szkinhedeket soroljuk ide.
Az ötödik kategóriába helyezzük az anarchista terrorizmust, amely az 1870-es évektől az 1920-as évekig világszerte tapasztalható jelenség volt. Képviselőinek célja kormányok megdöntésével az anarchia megteremtése. Számos államfő lett ennek a terrornak az áldozata, például a 25. amerikai elnök, William McKinley is, akit egy anarchista magyar bevándorló gyilkolt meg.
Külön kategóriába sorolják azokat a terrorista csoportokat, amelyeket kormányok pénzelnek. Az Egyesült Államok Külügyminisztériuma szerint napjainkban Irán az első számú szponzora a terrorizmusnak, de Irak, Szíria, Líbia, Szudán, Észak-Korea és Kuba ugyancsak finanszírozó, „cinkos államok” (Rogue States). Az Irán által támogatott Hezbollah, a Szíria, Líbia és Irak által pénzelt Abu Nidál Szervezet és a líbiai támogatottságú japán Vörös Hadsereg példái államilag szponzorált terrorszervezeteknek.
Némelyik terrorista csoport egyszerre több kategóriába is tartozik, például a csecsen terroristák nacionalista és iszlámista jegyeket is magukon hordoznak, így a beszlani túszdráma elkövetői is –, akik 331 civil és 11 katona halálát okozták 2004. szeptember 1-jén.

Az iszlám terrorizmus
Megfigyelhető, hogy az 1990-es éveket megelőzően a politikailag motivált terroristák óvatosak voltak. Véres akcióikkal megdöbbenést kívántak okozni, de korlátozták is magukat, nehogy szimpatizánsaik ellenük forduljanak. Sem a palesztin PFSZ, sem az ír IRA nem akartak túllőni a célon: nem akarták a világ közvéleményét maguk ellen fordítani. Brian Jenkins terrorizmus-szakértő úgy fogalmaz, hogy a terroristák akkoriban „sok nézőt, de kevés áldozatot” akartak.
A kilencvenes évektől kezdődően azonban a terror fő áramlatává már az iszlám terrorizmus vált, ahol a minél több áldozat a cél. Kialakulásának gyökereit szociális igazságtalanságokban, a Korán tanításaiban és a palesztin–izraeli konfliktusban keresik.
Jessica Stern, a Harvard Egyetem előadója szerint az olyan arab országokban, mint Afganisztán, a szegénység vezet az újabb terroristák feltűnéséhez. „Kiábrándultság, szegénység és elkeseredettség élteti ezeket a reakciós erőket” – vélekedik Bill Clinton, az USA egykori elnöke.
Valójában kevés összefüggés található egy térség gazdasági helyzete és a militáns iszlám jelenléte között. Országok vagyoni helyzetéből és a gazdasági fejlődés szintjéből nem lehet kikövetkeztetni azt, hogy a radikális iszlám milyen befolyással bír egy adott területen. Ha pedig az egyéneket vizsgáljuk, a felmérések egyértelműen azt bizonyítják, hogy a radikális iszlámisták többsége nem nincstelen, hanem kiegyensúlyozott családi háttérből származó, középosztálybeli ember. A szeptember 11-ei terroristák életrajzát tanulmányozva még azt az ironikus következtetést is levonhatnánk, hogy a terrorizmus fő kiváltói a pénz, az oktatás és a társadalmi privilégiumok…
„Az iszlám a béke vallása” – szögezte le George W. Bush a WTC-t ért támadásokat követően. Vallási vezetők és politikusok egyaránt élesen tiltakoztak az ellen, hogy a terrorizmus gyökereit a Koránban kellene keresni. Néhány Korán-idézetet olvasva azonban más kép tárul elénk…
„Amikor összetalálkoztok a hitetlenekkel, akkor vágjátok el a nyakukat! Mikor aztán nagy rontást tettetek bennük, akkor szorosan kötözzétek meg őket!” (47. szúra 4. verse) „Amikor a szent hónapok elteltek, öljétek meg a pogányokat, ahol csak föllelitek őket, fogjátok el és börtönözzétek be őket, és minden leshelyen fekve várjatok rájuk.” (9. szúra 5. verse)
„Készítsetek föl ellenük ami fegyveres erőt és csatamént csak tudtok, hogy ezáltal félelmet keltsetek (terrorizáljatok) Allah ellenségeiben és a ti ellenségeitekben és rajtuk kívül másokban, akiket ti nem ismertek, de Allah ismeri őket!” (8. szúra 60. verse)
A mai iszlám terrorizmus alapvetően nem nacionalista vagy arabista, hanem iszlámista jellegű. Az egykori egyiptomi elnök, Gamal Abdel Naszszer és az iraki diktátor, Szaddám Huszein még szekuláris, pánarab ideológiai alapon álló politikusok voltak. Oszama bin Laden már az iszlámista ideológia képviselője. Az 1979-es iráni forradalmat követően jelent meg az iszlámizmus mint a terror közvetlen kiváltó oka, ahol a fő célpont már a „Nagy Sátán”, az Egyesült Államok és a „Kis Sátán”, Izrael. Őket követi a célpontok listáján a Nyugat.

A terroristákat gyászolják, miközben az ártatlanokat gyűlölik
Az iszlám világ radikalizálódása az első öbölháborút követően vette kezdetét. Napjainkban talán semmi sem fenyegeti annyira a zsidó–keresztény kultúrát, mint a militáns iszlám térhódítása.
A radikalizálódás folyamatának és a terror globális elterjedésének kulcsfontosságú szereplői voltak a palesztinok. Harcuk Izrael állama és a zsidóság ellen irányul. A Palesztin Hatóság 1974-ben megfogalmazott és azóta vissza nem vont célja az úgynevezett „szakaszos terv” megvalósítása, melynek első lépcsője a független palesztin állam létrehozása, a második az Izraellel szembeni küzdelem folytatása az újdonsült palesztin állam területéről, a harmadik pedig egy Izraellel szembeni totális háború kiprovokálása a környező arab nemzetek részéről. A Palesztin Alapokmány fenyegetően szögezi le: „A Palesztin Felszabadítási Szervezet székhelye al-Kudsz (Jeruzsálem)…”
Dr. Ahmad Abu Halabiya, a gázai Iszlám Egyetem rektora még nyíltabban fogalmaz: „Ne kegyelmezzetek a zsidóknak, bárhol is éljenek, bármelyik országban… Harcoljatok ellenük… Ahol találjátok, ott öljétek meg őket.”

Nemcsak a palesztin, hanem az iszlám terrorizmusnak is egyik fő célja Izrael megsemmisítése, hiszen az iszlám felsőbbrendűségét hirdető szélsőségesek a zsidó állam megalapítását és létezését tragédiaként élik meg.
Az iszlám terrorizmus másik célpontja az USA, amelynek Izrael-barát politikáját már régóta rossz szemmel nézik az arab nemzetek. Szemükben Amerika újragyarmatosító nemzet, amely Izraelt mint előretolt helyőrségét támogatja. Sok arab vélekedik úgy, hogy Amerika közel-keleti politikájának nem más a célja, mint hogy rájuk kényszerítse az erkölcstelen nyugati kultúrát, és felszámolja az iszlám vallást. Hisztérikus reakciók kísérték azt, mikor az első öbölháború idején az amerikai katonák szalonnát (disznóhúst) ettek, vagy olyan újságpapírt használtak WC-papírként, amelyen Korán-idézetek szerepeltek…
Az iszlámisták haragja azért is irányul az Egyesült Államokra, mert Amerikában él a legtöbb evangéliumi keresztény – a radikális muszlimok megaláztatásként és rabságként élik meg azt, ha keresztény állam fennhatósága alatt kell élniük.
Végül fontos megemlítenünk, hogy sok arab számára botrány az, hogy Amerika a közel-keleti olajmezők feletti kontrollal rendelkezik, és támogatja az öbölmenti országok – Kuvait, Szaúd-Arábia, Egyesült Arab Emírségek – despota rendszereit.
Amerika kényszerült rá az első öbölháború után, hogy megvédje az iszlám szent helyeket, Mekkát és Medinát a szélsőségesektől. Ugyanis ha a szélsőségesek kezébe kerülnének az iszlám szent helyek, az valószínűleg a mostani világrend bukását jelentené. Amerika nemcsak Izraelt, hanem Szaúd-Arábiát is védelmezi a Közel-Keleten, hiszen az iszlám két fő szellemi központja itt található. Ezzel a nagyon népszerűtlen szerepvállalásával egy újabb világháborútól tartja távol a feleket…

Terrorellenes koalíció
Az Egyesült Államok a szeptember 11-ei terrortámadás után hadat üzent a terroristáknak, és egyértelművé tette, hogy nem tesz különbséget a terroristák és az őket szponzoráló államok között. Az iraki háborút követően azonban az USA-nak még nem sikerült demokratizálnia Irakot, ami sajnos napról napra növeli az Amerika-ellenességet a térségben és az egész világon.
Míg Tony Blair angol és John Ho-ward ausztrál miniszterelnök több alkalommal nyíltan kiálltak George W. Bush terrorellenes küzdelme mellett, Németország, Franciaország, Oroszország és a Vatikán viszonyulása már nem egyértelmű. Nyugat-Európában egyre gyakrabban hangzik el az a vélemény, hogy a terrorizmusellenes háború maga is terrorizmus, és hogy az Egyesült Államok közel-keleti (Izrael-barát) politikája a valódi oka a terrornak. Innen pedig egy kis lépés vezet ahhoz a véleményhez, hogy a terrorizmus fő kiváltója Izrael.
Az arab országok közül is vannak olyanok, amelyek csatlakoztak a terrorellenes harchoz, bár ők az Izraellel szemben elkövetett terrorcselekményeket szabadságharcnak tartják.
Ennek a kettős mércével való politizálásnak ékes példája Szaúd-Arábia, amely a palesztin terrorizmust támogatja, a királyság ellen irányuló terrort viszont üldözi. Jordánia és Egyiptom Izraelhez való viszonyát is egy kettősség jellemzi, és mindkét országban fennáll egy iszlámista forradalom veszélye.

Irán és az atom
Irán volt a színhelye az első modern iszlámista állam megteremtésének. Irán ma regionális nagyhatalom szeretne lenni a Közel-Keleten, ez a cél pedig csak az atombomba birtoklásával érhető el. Célja ezért atomfegyverek előállítása vagy megszerzése, és komoly források szerint az ország már rendelkezik is ilyen tömegpusztító fegyverrel. Bár ez máig a jövő nagy titka, Irán ebből a szempontból nagyon kiszámíthatatlan. Félő, hogy nem elrettentésre, hanem pusztításra használná az atombombát – például Izraellel szemben.
Sokakat nyugtalanít Iránnak a kommunista Észak-Koreával kibontakozó egyre szorosabb együttműködése, mivel az utóbbi államnak máris van atombombája. Mások szerint Irán maga is képes lesz előállítani a bombát. A pakisztáni atomprogram atyjának tartott dr. Abdul Kadeer Khan maga is beismerte, hogy országa nukleáris technológiát adott el Iránnak. Oroszország és Kína támogatja az iráni atomprogramot, mit sem ügyelve arra, hogy az ajatollah beszédeiben továbbra is gyakran visszatérnek a „Halál Amerikára! Halál Izraelre!” felkiáltások…

Sajnos nem csak Iránon keresztül eszkalálódhat a terrorizmus problémája. Instabil a politikai helyzet az atombombával rendelkező Pakisztánban és a nemrégiben még tálibok uralta Afganisztánban is. Az Egyesült Államok stabilizáló ereje nélkül könnyen válhatnak ezek az államok a terrorizmus eszközeivé. A radikális iszlám Boszniában is jelen van – a Sarm-el-Sejk-i akciónál használt robbanóanyag állítólag Szerbiából származott. Ez a térség még könnyen lehet olyan terrorista csoportok kiképzőhelye, amelyek célpontja Közép-Európa.

A terrorizmus elleni harc vezetői. Meddig bírják a nyomást?
Mi várható?
Az iszlám világ radikalizálódása világméretű jelenség. A londoni terrortámadások döbbenetes sajátossága, hogy az akciókat Angliában született muszlimok követték el. Megfigyelhető, hogy a tősgyökeres európai lakosságban növekszik a bizalmatlanság a muszlimok iránt, akikkel kapcsolatban többször az volt a tapasztalat, hogy először muszlimok, és csak ezután polgárai az adott országnak, ahol élnek. Ezt igazolja az az eset, amikor az első öbölháború idején egy muszlim amerikai katona hirtelen tüzet nyitott katonatársaira. Az Abu Garib börtön fogolykínzásaira is egy amerikai muszlim hívta fel a figyelmet…
„A terrorizmust aktívan támogató vagy gyakorló angol muszlimok száma rendkívül alacsony – a teljes iszlám lakosságnak kevesebb mint egy százaléka” – vélekedik a brit Sunday Times hírszerzési forrásokra támaszkodva. Az angol muszlimok egy százaléka azonban tizenhatezer embert jelent! Tehát az angol hírszerzés szerint Angliában akár tizenhatezer ember is „aktívan támogatja vagy vesz részt” terrorista akciókban. Amennyiben ez az arány kivetíthető a többi nyugat-európai ország iszlám lakosságára, a terroristáknak hatalmas tartalékaik vannak…