Ismét fenyeget a nukleáris háború?

Ismét fenyeget a nukleáris háború?

Írta: origó / tudomány

2008. január 23.

Ismét fenyegeti-e a nukleáris háború a világot? Képes-e a nemzetközi közösség érvényt szerezni a nukleáris fegyverkezést tiltó egyezményeknek? Milyen műszaki és jogi megoldásokkal lehet útját állni újabb veszélyhelyzetek kialakulásának? Évekig a napi hírek visszatérő témája volt Észak-Korea atomfegyverprogramja, most az iráni atomprogramról közölnek eltérő értékeléseket, az atomfegyverrel rendelkező Pakisztánban pedig bizonytalanná vált a belpolitikai helyzet. Érdemes tehát időről-időre újra végiggondolni ezeket a kérdéseket. A globális klímaváltozás veszélye miatt ismét előtérbe került a nukleáris energiatermelés, mivel az atomreaktorok semmiféle üvegházhatást előidéző gázt nem bocsátanak ki működésük során. Az atomenergia hasznosítása új fellendülés előtt áll. Az Egyesült Államok, Oroszország, Kína és egy sor más ország jelentős, a mainál nagyobb szerepet szán az atomenergetikának. Az Európai Unió is az atomenergetika térhódítását prognosztizálja, bár még nincs egységes energiapolitikája. Az atomenergia ipar nemzetközi együttműködésben új reaktortípusok kifejlesztésével készül a növekvő igények kielégítésére. A nukleáris energia hasznosítása elterjedésének útjában álló legnagyobb akadály a nukleáris energia kettős jellege. Az urándúsítás és a kiégett fűtőelemek újrafeldolgozása érzékeny technológia, mert alkalmas fegyveralapanyagul szolgáló, erősen dúsított urán előállítására és a plutónium szeparálására. A "nukleáris dilemma" lényege a békés alkalmazások fejlesztése, elterjesztése a fegyvertechnológiák elterjedése nélkül. A nukleáris folyamatok alapanyaga: az urán és a plutónium A természetes urán 0,7%-ban tartalmazza a kedvező maghasadási tulajdonságokkal bíró urán-235 izotópot, a többi az urán-238. Az erőművi reaktorok üzemanyaga 3-6% urán-235 izotópot igényel, tehát az urán eredeti összetételét meg kell változtatni. Erre szolgálnak a különböző dúsítási technológiák (elektromágneses szeparálás, gázdiffúzió, ultracentrifuga, lézer). Az urándúsítás minden változata nagyipari technológia, megvalósítása csak állami keretekben képzelhető el. Atomfegyverek építéséhez az uránt jóval nagyobb mértékben kell dúsítani, a könnyű izotóp arányának meg kell haladni a 90%-ot. Ehhez ugyanazokat a dúsítási technológiákat használják, mint az erőművi üzemanyag készítéséhez. A nukleáris dilemma: egy új urándúsító üzemet építő ország milyen mértékben fogja dúsítani az uránt? Üzemanyagot vagy fegyveralapanyagot gyárt? Erről folyik ma a vita Irán önálló nukleáris programja kapcsán. A plutónium nem fordul elő a Földön, kifejezetten a nukleáris fegyverek céljára állítják elő az urán egyik izotópjából bonyolult és drága technológiával. Az atomreaktorokban az urán rossz hasadási tulajdonságokkal bíró nehéz izotópja alakul át a könnyű uránizotóphoz hasonlóan jó maghasadási tulajdonságokkal rendelkező plutónium-239 izotóppá. Kellő idejű használat után az atomreaktorokból kiemelt fűtőelemeket újrafeldolgozzák (reprocesszálják), ennek során nyerik ki belőle a plutóniumot. A kiégett fűtőelemek erősen radioaktívak, ezért a feldolgozási technológia veszélyes. Reprocesszálás is csak nagyipari, állami keretek között képzelhető el. Intézkedések és tervek a nukleáris terrorizmus megakadályozására Terrorista csoportok és szegény, műszakilag nem kellően fejlett államok nem képesek sem urándúsításra, sem a plutónium kinyerésére. Saját urándúsítási vagy plutónium-előállítási lehetőségek híján az alapanyag más forrásokból való illegális megszerzése áll csak nyitva a fegyverkezésre készülő szervezetek előtt. Az atomfegyverrel rendelkező hatalmak dúsító és újrafeldolgozó üzemei kellően védettek, a nemzetközi ellenőrzés elől viszont zártak. A leszerelési egyezmények végrehajtása során nagy mennyiségű erősen dúsított urán, illetve plutónium kerül(t) ki a szétszerelt robbanófejekből. Erősen dúsított uránt használnak a tengeralattjárók atomreaktoraiban és a polgári szektor kutatóreaktoraiban is. A leszerelt tengeralattjárók, a katonai létesítményeknél sokkal kevésbé védett kutatóreaktorok tehát lehetőséget kínálnak hasadóanyag megszerzésére. Egyre erősödő nemzetközi együttműködés keretében hozzáláttak ezeknek a veszélyforrásoknak a felszámolásához. Teljesen megszüntetnék például az erősen dúsított urán (HEU - highly enriched uranium) felhasználását a polgári szférában. A HEU-anyagot visszaszállítják a gyártó országba, ahol természetes urán hozzákeverésével kis (low) dúsítású, atomerőművekben hasznosítható uránná (LEU) alakítják át. Nemzetközi dúsítóközpontok Nemzetközi szervezetek és az atomhatalmak vezető politikusai új javaslatokkal álltak elő a nukleáris dilemma megoldására. Az atomenergetika iránt érdeklődő, eddig saját atomprogrammal nem rendelkező országok számára nemzetközi felügyelet alatt álló erőművi üzemanyag-tartalékot hoznának létre, garantálnák az ellátást.  Nemzetközi egyetértés alakult ki abban, hogy az energiatermelő atomerőművek urán üzemanyagát nemzetközi dúsítóközpontokban kellene létrehozni, így az egyes országok számára felesleges lenne saját dúsítókapacitást kiépíteni - így elejét lehetne venni annak, hogy a dúsítást a fegyver minőségig vigyék el. Oroszország otthont adna egy ilyen létesítménynek, ennek első lépése a friss orosz-kazah egyezmény. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) támogatja egy nemzetközi dúsítóközpont építését Szibériában, Irkutszktól északra. 2006-ban Warren Buffet amerikai üzletember (a Fortune magazin listáján a világ 2. leggazdagabb embere) több millió dolláros támogatást ajánlott fel egy a NAÜ ellenőrzése és irányítása alatt álló globális nukleáris fűtőanyag-tartalék megteremtéséhez. Nemzetközi regionális telepeket hoznának létre a kiégett fűtőanyag biztonságos eltemetésére is. Putyin orosz elnök 2006. januárban egy Global Nuclear Power Infrastructure (GNPI) nevű programot javasolt: biztonságos és egyenlő hozzáférést biztosítanának a nukleáris energiához minden ország számára, ha hiánytalanul teljesíti az atomfegyverek elterjedése elleni ún. non-proliferációs kívánalmakat. Nemzetközi egyezmények A nemzetközileg garantált üzemanyagellátás, a nemzetközi ellenőrzés alatt álló regionális urándúsító üzemek létrehozása és a többi új javaslat 2010-ben napirendre kerül majd a Non-Proliferation Treaty soron következő, ötévenként esedékes felülvizsgálati konferenciáján. A Non-Proliferation Treaty (NPT) a nukleáris fegyverek elterjedésének meggátlására kidolgozott nemzetközi szerződés, amelyhez 1968-tól csatlakozhatnak egyes országok. Jelenleg 189 tagja van, köztük 5 nukleáris fegyverrel rendelkező állam: ezek az USA, az Egyesült Királyság, Franciaország, Kína és Oroszország. Ezek az országok vállalták, hogy nem adnak át nukleáris fegyvert vagy más nukleáris robbanóeszközt más államoknak, nem segítenek más államokat nukleáris fegyverek létrehozásában. A nukleáris fegyverrel nem rendelkező országok vállalták, hogy nem törekszenek nukleáris fegyver létrehozására. A szerződés betartását a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ellenőrzi az aláírókkal kötött biztosítéki (safeguard) egyezmény alapján. Az NPT-t 1990-es évek elejéig nem írta alá az atomfegyverrel rendelkező Kína és Franciaország, távol maradt Argentína, Brazília, India, Izrael, Pakisztán és Dél-Afrika. A hidegháború végeztével Dél-Afrika felhagyott fegyverprogramjával, Argentína és Brazília is lemondott a fegyvergyártás lehetőségéről. A szerződésnek máig nem tagja India, Izrael és Pakisztán. Bár Irak aláírta 1970-ben a szerződést, az 1991-es, első Öböl-háború után kiderült, hogy Iraknak titkos programja volt atomfegyverek létrehozására. 1997-ben kiegészítő jegyzőkönyvet fogadtak el (Additional Protocol): ez sokkal szélesebb körű információszolgáltatást követel meg, és további jogokat ad a helyszínen dolgozó NAÜ-ellenőröknek. A kiegészítő jegyzőkönyvhöz 10 év alatt 82 ország csatlakozott, egyelőre messze van az általános elfogadottságtól. Az Egyesült Államokat ért 2001. szeptember 11-i terrortámadás után megtorpant az előrehaladás. Az USA 2002-ben felülvizsgálta álláspontját, biztonsági doktrínájában növelte az atomfegyverek szerepét, bővítette azoknak az eshetőségeknek a körét, amelyekben bevetik nukleáris fegyvereiket. Megtámadhatják például a biológiai vagy vegyi fegyverekkel rendelkező államokat. A NPT megerősítésének szempontjából kritikus lesz az amerikai elnökválasztás kimenetele. Már a nukleáris fegyverkezést tiltó NPT előtt megegyezés született az atomfegyver-kísérletek tilalmáról. A Szovjetunió, Nagy-Britannia és az USA 1963-ban kötötte meg a részleges atomcsendegyezményt. Ebben vállalták, hogy nem hajtanak végre nukleáris robbantást a légkörben, a világűrben, illetve víz alatt. A föld alatti robbantásokat nem tiltották, egyetlen kikötést szabtak: nukleáris szennyezés nem kerülhetett az adott ország határain túlra. Az egyezményhez a nukleáris hatalmak közül nem csatlakozott Franciaország és Kína. Az USA és a Szovjetunió a SALT-1 szerződéssel együtt 1974-ben megegyezett a föld alatti fegyverkísérletek korlátozásában, vállalták, hogy nem hajtanak végre 150 kilotonnásnál nagyobb robbantásokat. Az ENSZ 1996. évi közgyűlése által elfogadott átfogó szerződés teljes tilalmat rendel el minden közegben a fegyverkísérletekre (Comprehensive Nuclear-Test-Ban-Treaty, CTBT). 2006 szeptemberére 176 ország aláírta, 132 ratifikálta. A szerződés érvénybe lépéséhez elengedhetetlen, hogy az 1996-ban atomerőművel, kutatóreaktorral rendelkező 44 ország mindegyike ratifikálja. Aláírta, de nem ratifikálta Kína, Kolumbia, Egyiptom, Irán, Indonézia, Izrael, USA, alá sem írta India, Észak-Korea és Pakisztán. Az USA önként vállalta a moratóriumot. Az egyezmény betartásának ellenőrzésére globális ellenőrző hálózatot építettek ki, 92 országban 321 mérőállomás négyféle technológiával (szeizmikus, hidro-akusztikus, infrahang és radioaktív részecskék észlelése). Az állomások kétharmada 2006-ban elkészült, küldi az adatokat a bécsi ideiglenes adatközpontnak.