2019. július 7., vasárnap

Valamit visz a víz !!!












Valamit visz a víz !!!




Az áradó Duna akadályozza az elsüllyedt sétahajó kiemelését (Cikkünket frissítjük)




Legalább heten meghaltak, amikor összeütközött két hajó szerda este Budapesten, a Dunán, a Margit híd alatt, és az egyik elsüllyedt. A balesetnek hét könnyű sérültje van, hét holttestet megtaláltak, és további 21 eltűntet keresnek, akik valószínűleg szintén életüket vesztették. Az elsüllyedt Hableány nevű hajó fedélzetén 33 dél-koreai turista és kéttagú személyzet tartózkodott. Az áldozatok hozzátartozói ma kora délután Budapestre érkeztek. A Hableányt felborító Viking Sigyn szállodahajó kapitányát még aznap éjjel kihallgatta a rendőrség, csütörtök késő este pedig meggyanúsították és őrizetbe vették. Az áradó Dunának hatalmas a sodrása, ami egyelőre lehetetlenné teszi a búvárok lemerülését és az elsüllyedt roncs átkutatását, majd kiemelését.

SEGÉLYKIÁLTÁSOKAT HALLOTTAK A SZEMTANÚK

A baleset túlélői, illetve a mentésben résztvevő többi hajó utasa után csütörtökön a nemzetközi sajtónak nyilatkozott több olyan utas is, aki a Hableány nevű városnéző hajóval ütköző Viking Sigyn szállodahajó fedélzetén utazott – írja az AFP tudósítása nyomán az Index.
A balkonunkon voltunk és embereket láttunk a vízben, akik kétségbeesetten kiabáltak segítségért. Nem éreztünk semmit, nem tudtunk róla, hogy mi történt, de egyszerre azt vettük észre, hogy emberek vannak a vízben. Rettenetes volt.
mondta az AFP nemzetközi hírügynökségnek Ginger Brinton, a Viking Sigyn 66 éves amerikai utasa. A Viking egy másik amerikai utasa arról számolt be megrendülten, hogy a Hableány milyen gyorsan tűnt el a víz alatt. A 62 éves Clay Finley azért tartózkodott a fedélzeten – miközben a legtöbben még vacsoráztak –, mert a Parlamentet akarta fotózni.  A vélhetően az orrhoz közel tartózkodó Finley fényképezés közben volt szemtanúja a balesetnek.
Láttam, hogy a hajó felborul, emberekkel a fedélzetén. Talán 10-15 másodperc lehetett az egész, és vége volt. Senkit sem láttam felbukkanni
mondta a férfi könnyeivel küzdve az AFP-nek. Az eddig hivatalosan hét halálos áldozatot követelő és 21 eltűnt, valószínűleg szintén életét vesztő áldozattal járó balesetről nyilatkozott a szintén amerikai Denise Hingorany is, aki férjével, illetve testvérével és sógorával utazott a hajón. Ő a WPRI Eyewitness News nevű amerikai tv-csatorna honlapjának számolt be az átéltekről csütörtökön telefonon. Hingorany elmondta, hogy a rossz időjárás miatt a legtöbb utas az erkélyről, illetve az alsóbb szinteken lévő teraszokról nézte a várost, és ő is azt mondta, hogy a hajón semmit sem éreztek az ütközésből. Egy házaspár viszont a legfelső fedélzeten volt, amikor a baleset bekövetkezett. Hingorany azt is elmesélte, hogy ezt követően a hajó váratlanul megállt, majd körülbelül magyar idő szerint szerda este 22:30-kor az eset helyszínétől nagyjából egy mérföldre (1,8 kilométerre) kikötöttek, és a nyomozók kikérdezték a kapitányt, illetve az utasokat is. Akik aludtak, azokat a rendőrök felkeltették.
A mentés pillanatában készült exkluzív hangfelvételtközölt a Trend FM, amelyen a környéken állomásozó hajók és a mentőcsapatok tagjainak hangforgalmazása hallható, miközben a szerda esti hajókatasztrófa túlélőit és áldozatait keresték.

Virágot dob a Dunába egy megemlékező a Margit hídról. (fotó: MTI/Balogh Zoltán)

GYANÚSÍTOTT AZ UKRÁN KAPITÁNY, A VIKING SIGYN MÁSIK KAPITÁNNYAL TOVÁBBÁLLT

A PestiSrácok.hu rendőrségi forrásból megtudta, hogy a Viking szállodahajó ukrán származású kapitányát, a 64 éves odesszai C. Yuriy-t halálos tömegszerencsétlenséget okozó vízi közlekedés veszélyeztetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki csütörtök este, majd őrizetbe vették és indítványt tesznek az előzetes letartóztatására. Információink szerint a kapitány nem tartja magát felelősnek, állítja, a Hableány elé hajtott, s emiatt történt a katasztrófa. Mindazonáltal úgy értesültünk, hogy a rendőrség több kamerafelvételt és egyéb nyomot elemzett az ügyben, amelyek arra utalnak, a Viking szállodahajó nem a kijelölt nyomvonalon haladt, s a Hableány azért úszott elé, hogy kikerülje a Margit híd pillérét.
Szakértői vélemény szerint az eddig megismert felvételek is arra utalnak, hogy a Hableány nem önszántából fordult a Viking Sigyn elé, hanem az már az ütközés következménye volt. Az 1000 tonnás szállodahajó gyakorlatilag bedarálta a hatalmas, tompa orra alá a mindössze 40 tonnás sétahajót.
A Hableány az ütközés hatására valószínűleg keresztbe fordult a Viking Sygin előtt, majd beszorult a hatalmas hajó orra alá, és az másodpercek alatt lenyomta a víz alá. Gyakorlatilag esélyük sem volt a túlélésre azoknak, akik nem a Hableány legfelső szintjén voltak. (fotó: hirado.hu)
Cikkünk megírása után húsz perccel a rendőrség a police.hu-n közleményt adott ki, amelyben megerősítették a gyanúsítást és az őrizetbe vételt. Az éjjel folyamán, egy másik kapitány vezetésével már el is hagyta Budapestet a tömegszerencsétlenséget okozó Viking Sigyn. A legutóbbi VesselFinder oldalon található legutóbbi helyzetjelentés szerint hajnali öt órakor Esztergomnál járt a németországi Passauba tartó szállodahajó.

AZ ÁRADÓ FOLYÓ MIATT NEM TUDNAK BEJUTNI A RONCSBA A BÚVÁROK

Nagy szamárság lenne a szállodahajók kitiltása a belvárosból, de oda kell figyelni a hajózási szabályzat betartására. Budapesten régen, még a csepeli kikötő megépülése előtt is a belvárosban voltak a kikötők, és a főváros rengeteg pénztől fosztaná meg magát, ha a továbbiakban nem adna erre lehetőséget
jelentette ki az M1-en Solymos András hajómérnök, aki úgy véli, emberi hiba okozhatta a balesetet.
If. Adamkó Péter barlangi búvár arról beszélt, hogy a sodrás erejének ellensúlyozására 30-50 kilogrammos felszereléssel dolgozó ipari búvárok merültek le, hogy átkutassák az elsüllyedt hajót. Ha holttesteket találnak a Hableányba szorulva, akkor előbb egyenként fel kell hozniuk őket, és csak azután emelhetik ki a vízből a roncsot. A Duna vízszintje azonban változatlanul emelkedik, életveszélyes a merülés, az eddigi próbamerülésekből látszik, hogy jelenleg lehetetlen a víz alatt dolgozni. Az egyik búvár elmondása szerint még a létrát sem tudta elengedni, akkora a sodrás. A meder alján fekvő hajóroncsot teljesen körbehatárolták, és felvonultatták a kiemeléshez szükséges műszaki eszközöket, darukat, pontonhidakat, ám kérdéses, mikor kezdhetik meg az elsüllyedt Hableány kiemelését. A Duna holnap kora délután tetőzik Budapestnél a vízügyi előrejelzések szerint, ám keddig nem várható apadás.
A roncsfeltáró munkálatokat végző búvárok egyike nyújtja ki kezét a vízből az őt kihúzni készülő társai felé. (fotó: MTI/Balogh Zoltán)
Közben megérkezett a Margitszigetre a dél-koreai katonai mentőcsapat, akiket a szökőkút előtti parkolórészen kialakított operatív vezetési ponton fogadott Hajdu János vezérőrnagy, a Terrorelhárítási Központ főigazgatója. Szintén megérkeztek az Ausztriából küldött katonai búvárok.

BUDAPESTRE ÉRKEZTEK AZ ÁLDOZATOK HOZZÁTARTOZÓI

A dunai sétahajó-baleset áldozatainak tíz családtagja indult el pénteken hajnalban Szöulból. Az utat a balesetet szenvedett koreai turistákat utaztató Very Good Tours ajánlotta fel a hozzátartozóknak, és az iroda munkatársai is Budapestre jönnek. Körülbelül két tucat ember érkezett a magyar fővárosba kora délután az első géppel, de továbbiak érkezése várható, összesen mintegy negyvenen jönnek. A hozzátartozók felkeresik a tragédia helyszínét, és az áldozatok azonosításában is részt kell venniük.
A koreai utazási iroda egyúttal bejelentette, hogy pert indít a baleset okán elszenvedett, jelentős bevételkiesés miatt. A cég veszteségét növeli a hozzátartozók ideutaztatásán túl, hogy nagyon sokan mondták vissza kelet-európai útjukat a baleset után. A Very Good Tours képviselői megvárják a magyar hatósági vizsgálat eredményét a jogi lépések előtt, hogy eldönthessék, a balesetet okozó szállodahajó svájci tulajdonosát, üzemeltetőjét vagy ukrán kapitányát pereljék be.
Forrás: PS/Index, Blikk, Magyar Nemzet, Hír TV



Háborús üzenetet küldött Kína Amerikának




Akár az Egyesült Államok és Kína közötti fegyveres konfliktust is előrevetíthet egy, a kínai sajtóban elrejtett figyelmeztetés. A korábbi háborúk előtt már felbukkanó diplomáciai kód a kínai sajtókultúra sajátosságára utal.
Kínában az első számú pártlap, a Zsenmin zsipao (Néplap) ára 0,8 jüan (34 forint), ami meglehetősen kedvező ár a húszoldalas napi tartalomért. Bár hárommilliós példányszámával a világ egyik legnépszerűbb újságának számít, elsősorban nem az átlagolvasónak szól. Részben azért nem, mert a virális tartalmak Kínában is az online térbe vándoroltak, amit jól mutat, hogy 2018 végére 829 millió főre emelkedett a kelet-ázsiai országban az internetfelhasználók száma. De nem vonzza az olvasókat a többségében kemény politikai tartalom sem, amin ráadásul még az anyanyelvű kínainak sem könnyű eligazodni. Sajátos stílusa mégis izgalmassá teszi a ránézésre sótlan pártlapot.Különösen a véleményrovatban lehetnek elrejtve ugyanis olyan célzások és kiszólások, ami az avatott szemeknek fontos üzeneteket, gyakran a vezetői döntések kritikáját rejtik. Éppen ezért a lap olvasói a Kínai Kommunista Párt és a bürokrácia népes számú vezetői, illetve az állami cégek döntéshozói közül kerülnek ki.
A szerdai szám különösen izgalmasra sikerült: a publicisztika rovatban ezúttal az Egyesült Államoknak szólt a rejtett üzenet. Véleménycikkében a szerző arra figyelmeztette Washingtont, hiba lenne alulbecsülni a kereskedelmi háborúban bevethető kínai eszköztárat.Kína ugyanis azon kevés ország közé tartozik, ahol nagy mennyiségben és viszonylag olcsón kitermelhetőek az informatikai iparágban nélkülözhetetlen úgynevezett ritkaföldfémek. Peking ezek exportjának korlátozásával vágna vissza az Egyesült Államok elmúlt hetekben elfogadott, a kínai gazdaságot sújtó rendelkezéseinek. A legutóbb Donald Trump amerikai elnök a piacvezető kínai telekommunikációs multicégen, a Huaweien keresztül próbált nyomást gyakorolni Pekingre. Május 15-én egy elnöki rendelet következtében a kínai cég feketelistára került az Egyesült Államokban, ami súlyos következményekkel fenyegeti a Huaweijel üzletelő amerikai cégeket is.
Bár naponta jelennek meg a témában véleménycikkek a kínai sajtóban, a szerző ezúttal elrejtett a szövegben egy sajátos megjegyzést: „Ne mondd, hogy nem figyelmeztettelek!” A látszólag baráti jelzés azonban visszatérő kódnak számít a kínai diplomáciában, korábban több fegyveres konfliktus előtt is megjelent a pártsajtóban. Először 1962-ben, amikor a Zsenmin zsipao cikkét a kínai–indiai háború kitörése követte. 1967-ben az akkorra drasztikusan megromlott szovjet kapcsolatok csaptak át fegyveres konfliktusba, miután a Hszinhua hírügynökség közölte a baljós mondatot. De az 1979 telén a vietnami csapatokat célzó ellentámadás előtt, a Néplap karácsonyi számában szintén a szövegbe szőtték a figyelmeztetést. Azt túlzás lenne kijelenteni, hogy a szerdai számban közölt mondat fegyveres konfliktust jósol az Egyesült Államokkal, a két fél közötti feszültség miatt ugyanis megjelent már a mondat a kínai sajtóban. De a mostani figyelmeztetés nyíltabb üzenetet hordoz, amit alátámaszt, hogy a Kínai Kommunista Párt angol nyelvű lapja, a Global Times is nyomatékosította azt.
MTI; Fotó: Reuters


Milliárdos kintlévőség, kifizetetlen szállítói számlák, csődbe vitt önkormányzati cégek – Így is elfogadták a zárszámadást Zuglóban



Holló a kollónak nem vájja ki a szemét , csak a marhának !!!
Csak a fideszes képviselők nem támogatták a zárszámadást a Zuglói Önkormányzat mai ülésen, így elfogadták azt, annak ellenére, hogy a kipolírozott felszín alatt valójában nagy bajban lehet a Karácsony Gergely vezette XIV. kerületi hivatal. Bár a számlájukon kétmilliárd forint van és zárszámadást úgy állították össze, hogy az kívülről nyereségesnek tűnjön, akár több milliárdos is lehet az adósságállomány, amiről még az ellenzéki képviselőket sem tájékoztatják. Erre utalnak a könyvvizsgáló megállapításai is. Megtudtuk, a könyvvizsgáló két jelentést is készített, amelyben vészjósló képes fest Zugló pénzügyi helyzetéről. Két önkormányzati cégnek több mint félmilliárd forintot nem fizettek ki, aminek következményeként mindkét kft. fizetésképtelenné válhat. Információink szerint ez még nem minden. Külső beszállítók kifizetetlen számlái is halomban állnak a városházán, köztük van olyan beszállító, amelyik adósságrendezési eljárást kezdeményezett az önkormányzattal szemben. Kovács Balázs képviselő (Fidesz-KDNP) megkeresésünkre a mai ülést követően azt mondta, aggódnak. “Könnyen lehet, hogy már a jövő hónapban sem tudjuk fedezni a működési költségeket, ami azt jelenti, hogy nemhogy nyereségesen működne az önkormányzatunk, hanem akár csődhelyzettel is szembesülhetünk nagyon rövid időn belül” – fogalmazott. Karácsony Gergely ugyanakkor azt állítja, a kormányoldal hamisan mutatja be Zugló pénzügyi helyzetét.
Néhány napja még kétséges volt, hogy elfogadja-e a zuglói grémium a zárszámadást, ugyanis egyetlen illetékes szakbizottság sem fogadta el azt, mivel a bizottsági ülésen még a Karácsony Gergelyt támogató szocialista képviselők is tartózkodtak. Ehhez képest az önkormányzat mai ülésén csak a fideszes képviselők tartózkodtak, még a Civil Zugló, az LMP és a Mi Hazánk képviselője is támogatta az előterjesztést. 
Maga a zárszámadás nyereséges működést mutat ki, de az valójában nem más mint “játék a számokkal”. A számok szép képet festenek, csak éppen nem fedik a valóságot
hangsúlyozta a PestiSrácok.hu-nak Kovács Balázs. A fideszes képviselő kiemelte, hogy a beruházási, illetve a felújítási költségek csak 57 százalékban teljesültek. De a bevételi oldalon is sok az elmaradás:
Több milliárdnyi bevétel nem érkezett meg az önkormányzathoz 2018-ban. A parkolási bevételek 338 millió forinttal maradtak el a várt összegtől. Ezzel csak a parkolási rendszer is közel 250 millió forint veszteséget termelt az önkormányzatnak
jegyezte meg a várostya. 

AMIRŐL MÉLYEN  HALLGATNAK A POLGÁRMESTERI HIVATALBAN: CSAK ÚGY SORAKOZNAK A KIFIZETETLEN SZÁLLÍTÓI SZÁMLÁK

Kovács Balázs információinkat megerősítve elmondta, a Fidesz frakció is olyan információk birtokába jutott, hogy számos szállítót nem fizetett ki a zuglói önkormányzat.Például van olyan beruházás, amit a polgármester már két hónapja átadott, de a tervezőt a mai napig nem fizették ki. 
Jogi megbízásokról is tudunk, ahol nem történt meg a teljesítés. Az egyik szállító úgy tudjuk, hogy adósságrendezési eljárást kezdeményezett. Ha a bíróság ez ügyben elindítja az eljárást, az ugyanúgy mint a gazdasági társaságok esetében, egyet jelenthet majd egy csődeljárással
hangoztatta a képviselő. 

A KÖNYVVIZSGÁLÓ TÁRTA FEL, HOGY KÉT SAJÁT CÉGÉT IS TÖNKRETETTE A KARÁCSONY VEZETTE ZUGLÓI ÖNKORMÁNYZAT

Összesen két könyvvizsgálói jelentés készült az önkormányzat gazdálkodása kapcsán. Egy a zárszámadáshoz, illetve egy konszolidált beszámoló, amibe az önkormányzati cégeket is górcső alá vette. Kovács Balázs elmondta, hogy a könnyvizsgáló a zárszámadásra figyelemfelhívással élt.  Jelezte, hogy a lakásbérleti díjak és a helységbérleti díjak jelentős része nem folyt be a kasszába. Külön felhívta a figyelmet arra, hogy a működési bevételek sem teljesültek jelentős összegben a 2018-as évben. A jelentések rámutattak, hogy az önkormányzat kintlévőségei elérik az 1 milliárd forintot. Az önkormányzat két saját cége pedig hatalmas bajban van.
A Fidelitas figyelemfelkeltő akciója a zuglói önkormányzat előző ülésén.

KARÁCSONY A SAJÁT, ÖNKORMÁNYZATI CÉGEIKET TETTE FIZETÉSKÉPTELENNÉ

A Zuglói Városüzemeltetési Zrt. a beszámolójában több mint félmilliárdos követelést mutatott ki az önkormányzat felé. A másik önkormányzati cégnél, a Zuglói Filharmónia Nonprofit Kft.-nél pedig a könyvvizsgáló a fizetésképtelenség veszélyére hívta fel a figyelmet. Korlátozó záradékkal látta el a cégnek a beszámolóját, amelyben rögzíti hogy a cég továbbműködése ebben a formában nem biztosított. 

VALÓSZÍNŰLEG EZ CSAK A JÉGHEGY CSÚCSA, DE HOGY MENNYI A KIFIZETETLEN SZÁMLA, ARRÓL TITKOLÓZNAK

Mi feltettük a kérdést, hogy az elmaradt bérleti díjak ügyben milyen intézkedések történtek, erre nem kaptunk választ. Sőt tovább megyek, a polgármester egyetlen kérdésünkre sem válaszolt. Csak a kötelező 15 napon belüli írásos válaszra tett ígéretet
mutatott rá Kovács Balázs. A fideszes képviselő ezért az adósságállomány tekintetében közérdekű adatigényléssel is élt a hivatalnál, de a törvényben előírt 15 napon belül nem kapta meg a kért adatokat.
A polgármester úr 15 nappal meghosszabbította a válaszadási határidőt, ami nonszensz, ugyanis egy jól működő önkormányzatnál maximum órák kérdése egy ilyen kimutatás összeállítása, mivel két gombnyomás az informatikai rendszerben. Alapvető feltétele az önkormányzati működésnek, hogy a követeléseket és a tartozásokat naprakészen vezessék. Polgármester úr kerüli a válaszadást, mivel nem tud a közpénzekkel elszámolni
emelte ki Kovács. 

FIZETÉSKÉPTELENSÉGTŐL TART A FIDESZ FRAKCIÓ

Kérdésünkre, összességében hogy látják Zugló pénzügyi helyzetét, Kovács Balázs azt mondta, az önkormányzat számláján a jelen pillanatban van még pénz, de hogy ez mire elég, arról fogalmuk sincs, ugyanis nem látják a kötelező kiadásokat, az elmaradt számlák végösszegét. 
Azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a tavalyi évben folyószámla hitelt nem vettek igénybe. Ellenben az idei évben már félmilliárd forint értékben szükség volt erre. Jelenleg 2 milliárd forint van a számlán. Mivel azonban nem tudjuk, hogy milyen mennyiségben van kifizetetlen számla a mérleg másik serpenyőjében, ebből semmilyen következtetést nem lehet levonni. Attól félünk, hogy a következő hónapban fizetésképtelenné fog válni a zuglói önkormányzat
jelentette ki a városatya, hozzátéve, világosan látszik hogy működési gondok vannak, a saját cégeit sem fizeti ki a zuglói önkormányzat, számlákat nem fogad be, a polgármester pedig titkolózik, elzárja, visszatartja az információkat nem hogy a sajtótól, még a képviselőktől is. A gondokat tetézi, hogy a Kormányhivatal törvényességi eljárást indított a zuglói önkormányzattal szemben, mivel a jogszabályi előírások ellenére az önkormányzat weblapján nem tüntették fel a parkolási bevételeket és kiadásokat. A hatályos jogszabály egyébként a polgármester felelősségi körébe utalja a számszaki adatok nyilvánosságra hozatalát. Kovács Balázs kérdésünkre hangsúlyozta, nem vitatható a polgármester felelőssége, hiszen jogszabály mondja ki, hogy a költségvetésért a polgármester felel, ráadásul a költségvetési előterjesztést is Karácsony Gergely polgármester jegyzi. 

A JEGYZŐ A KÖLTSÉGVETÉSI BIZOTTSÁG ÜLÉSÉN FAKADT KI – KARÁCSONY HETEK ÓTA TAGAD

Magyar Nemzet tegnap írta meg a birtokába került költségvetési bizottsági ülés jegyzőkönyvére hivatkozva, hogy Papp Imre jegyző már tavaly decemberben figyelmeztetett arra, hogy “sanyarú állapotban van a költségvetés bevételi oldala”, és miközben az önkormányzat gyakorlatilag hitelből él, a testület folyamatosan hoz olyan döntéseket, amelyre nincs fedezet.
Karácsony Gergelyt két hete, a Zuglói Önkormányzat ülése után már megkérdeztük, hogy igaz-e, hogy kifizetetlen számlák tornyosulnak a hivatalban, amit a polgármester a konkrét utalás ellenére egész egyszerűen letagadott (a videón 4:06-nál), majd Rozgonyi Zoltán, Zugló fideszes alpolgármestere ugyanakkor megerősítette, hogy nagyon nehéz helyzetbe sodródott a kerület, Karácsony hivatala rendszeresen késve fizeti a számlákat.
Zugló polgármestere ma közleményt adott ki, amiben azt írja:
A megjelent információkkal ellentétben a kerület képviselő-testülete határidőre elfogadta a zárszámadást. A ,,súlyos veszteségről” szóló hamis híreket egyértelműen cáfolják a számok és a könyvvizsgálói jelentés. Az önkormányzati munkát, a Zugló pénzügyi helyzetét hamis színben feltüntető ma megjelent írásokkal szemben Karácsony Gergely polgármester helyreigazítást kér –
közölte a polgármesteri hivatal.
Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu





Egy biztos: Weber tökéletes utódja lenne Junckernek…




Manfred Weber tökéletes utódja lehetne Jean-Claude Junckernek, hisz elég rugalmasan hajlik ahhoz a gerince, hogy megállapodjon a szocdemekkel, a zöldekkel és a liberálisokkal, és kellő hátszéllel, a nyugati média kedvenc spitzenkandidátjaként száll a ringbe. Annak ellenére, hogy számos EU-tagország vezetője, így Orbán Viktor szerint nincs értelme az egész csúcsjelölti rendszernek – ráadásul jogilag sem létezik ilyesfajta pozíció, hiszen nem az Európai Parlament jelöli a leendő bizottsági elnököt, hanem a kormányfőkből álló Európai Tanács. Mindenesetre még sok-sok értéket fel kell adnia Manfrednek ahhoz, hogy első körben a Tanács tagjaitól, másodikban pedig az uniós parlament frakcióitól megkapja a felhatalmazást. Addig is kedvére sértegetheti a magyar választópolgárokat és határolódhat el napról-napra újra és újra a gonosz “nacionalistáktól”, azaz az egy évvel ezelőtti Manfred Webertől is. A mai uniós csúcstalálkozó után okosabbak leszünk.
Ha Weber megkapja Európa miniszterelnökeinek többségétől a felhatalmazást (ami azért még elég necces) és eléri azt, hogy az unió parlamentjében is támogassák, akkor kaphatnánk egy kettőpontnullás, azaz – egyelőre – isiászmentes Junckert. Olyat, aki nem lép ki a politikailag korrekt közbeszéd dimenziójából, inkább sasszézik egyet jobbra, egyet balra. Leginkább balra. Fejből felmondja a nyílt társadalom minden létező fundamentumát, kívülről fújja Popper filozófiáját, érti George Soros gyakorlatát. Nagyon, de nagyon szereti az úgynevezett jogvédőket, már csak az a fránya CEU-diploma hiányzik, de a díszdoktorit még megkaphatja. A kérdés most már csak az számára, hogy mennyi engedményt kell még adnia a liberális hegemónia hatalmasainak ahhoz, hogy elérje hőn áhított célját (amely alighanem a bábmester, Angela Merkel célja is egyben).
Sokan osztják azt a véleményt, hogy a Fidesznek feltételesen sem kellett volna ottmaradnia az Európai Néppárt csoportjában. Ha marad ez az irány, akkor szerintem sem. Mert semmi értelme tagnak lenni egy olyan klubban, ahol teljesen mást gondolnak Európáról és a világról, ahol a zsákutcába jutott liberális demokráciát élesztgetik, ahol a családtámogatást fasiszta eszköznek, a nemzeti értékek védelmét pedig náci tulajdonságnak tartják. És ahol nap, mint nap okítják a V4-eket demokráciából, miközben ők maguk magasan tesznek a többségi akartra. Mindennek tehát semmi köze a konzervatív és patrióta gondolatokhoz, és annyira messze vannak a kereszténydemokrata értékektől, mint Makó Jeruzsálemtől. Abszurd módon, nyugati nyomásra adják fel Európa egyik fontos civilizációs bástyáját. Ne felejtsük el: egy civilizációt nem lehet pusztán kívülről megdönteni, belül kell annak először szétrohadnia.
Nem, nem szabad maradnia sem a Fidesznek, sem a KDNP-nek ebben a mocsárban! Nem szabad tapsikolni Webernek, mert akkor mi maradna meg a magyar kormánypártok ideológiájából? És mi marad azoknak a választópolgároknak, akiket Weber sérteget? Az egymással is veszekedő, újabban egy színpadon kínkeserves mosollyal ölelkező, az uniós vezetők által megtámogatott ellenzéki politikusok? Akiket úgy fújt össze a szellő, mint szemetet a lassan örvénylő szél? Kik új és új gúnyákat felvéve járják évek óta a körtáncot? Aligha lenne ez jó nekünk. Mert ezeknek, ha hatalomra kerülnének, az első lépésük lenne, hogy egymás torkának esnének, majd lépésről lépésre bebizonyítanák azt, amit már mindannyian sejtünk, miszerint arra jó lehet a kínos összekapaszkodásuk, hogy romboljanak, ellenben arra alkalmatlanok, hogy építsenek is valamit. Hála Istennek, Szijjártó Péter a Euronewsnak már ma világossá tette: Weber a Fidesz szavazataival biztosan nem lesz elnök.
Bár lehet, hogy valami meglepő módon elérjük azt a Tanácsban, hogy más legyen a Bizottság vezetőjének jelöltje; hogy egy olyan néppárti vezető kerüljön az unió élére, aki tényleg követi az egykori alapítók értékeit, vagy legalább egy, a különféle pártcsaládokat képviselő, a V4-vezetők által is elfogadható figura (van ilyen), de ha ez nem történik meg, akkor tényleg lépni kell.
Ha vigyázó szemeinket Manfred Weber nyilatkozataira vetjük, akkor hamar kiderül, hogy mint politikus, teljesen alkalmatlan arra, hogy a pártcsaládot visszakormányozza a Helmut Kohl által képviselt elvekhez. Talán már nem is akarja. A sok-sok önfeladás és a hataloméhség kényszerítette mondatok, melyek elhagyják olykor a száját, cseppet sem hasonlítanak egy keresztény hagyományokat követő, Európát a globalizmustól és a legújabb kori népvándorlástól megóvni készülő politikus jellemére. Sőt! Ez a gumispitzenkadidat inkább hajbókol a szélsőséges liberálisoknak és a ’68-as marxista-anarchista generáció követőinek! Szánalmas vergődése a szemlélődő számára olyan, mintha mindig azt mondaná, amit hallani akarnak tőle. És akik füleinek mindez zene: a nyugati sajtónak, a Brüsszelben bebetonozott elitnek, no meg persze a globális tőke képviselőinek. A nemzetéért aggódó, tisztességes európai állampolgárok pedig le vannak ejtve, jó magasról.
Most leginkább együttműködő, büszke és önvédelemre alkalmas nemzetállamokra van szüksége egész Európának. A nemzet ugyanis egy olyan közösség, mely a történelmileg kialakult hagyományokat és értékeket követve képes védekezni a külső támadások ellen. Mely közösség képes arra, hogy valamit építsen. Hogy összefogásra, valódi szolidaritásra és az együttgondolkodás minimumát jelentő normák követésére sarkallja a polgárokat. Most úgy tűnik, hogy Helmut Kohl egykori pártcsaládja önként és dalolva ad át minden olyan dolgot az ellenségnek, melyért valaha érdemes volt Európáért élnünk és harcolnunk.
A vezető képen Manfred Weber és Jean-Claude Juncker látható tavaly, a strasbourgi parlamenti épületben. Fotó: MTI/EPA/Patrick Seeger



Botmixerrel gyermeket gyilkolni nem kell félnetek!




A liberálisok humorérzéke párját ritkítja. S ők maguk is párjukat (gyermeküket) ritkítják. A momentumos Cseh Katalin friss EP-képviselő rendkívül viccesnek találja, hogy a megfogant gyermeki életet egy botmixerhez hasonló eszközzel gyilkolják meg. Évente 30 ezer magyar kisgyermek életét oltják ki hazánkban az „abortusz” nevű sátánista rituálé során, ami igazi nemzeti tragédia. Persze, Cseh és a hasonszőrű liberálisok szerint ez nem tragédia, csupán megoldás a „terhességre” mint „problémára”. Azt mondom: ideje lenne érvényt szerezni a magzati életet (elvileg) a fogantatásától kezdve védő alaptörvényünknek – még ha a Cseh Katalin-félék nyilván tombolásba kezdenek majd a tömeggyilkosságok korlátozása miatt!
Már azzal állást foglalunk, ahogyan nevén nevezzük a „dolgot”. A liberális korszellem mindannyiunkba belénk sulykolta az „abortusz” meg a „terhességmegszakítás”szó használatát. Mintha csak egy telefonbeszélgetést szakítanánk meg. Ám a telefont újra fölvehetjük, folytathatjuk a félbehagyott beszélgetést – a szikével, harapófogóval s egyéb szerszámokkal darabokra szabdalt kis emberpalánta élete viszont soha többé nem fog folytatódni. Neki ott és akkor vége van. Elvágják az alig megkezdett életfonalát, pedig a legtöbbször már végtagjai, működő szervei vannak, apró szívecskéje dobog és az ultrahangos felvételek tanúsága szerint menekülni próbál a gyilkos eszköz elől. (Lásd: Bernard N. Nathanson amerikai orvos filmjét, a Néma sikolyt.)
  • Nem abortusz ez, nem is terhességmegszakítás, hanem egy megfogant élet erőszakos elvétele. Előre kitervelt, szándékos gyilkosság.
Ugyanez igaz a „terhesség” nevű szóborzadályra: azokban az időkben, mikor még nem ment el teljesen az emberek esze, áldott állapotnak nevezték a gyermekvárás csodálatos hónapjait. Ma már sokaknak ez is csak felesleges nyűg, „teher”, hiszen a liberalizmusban elhülyült anyukát kikészíti, hogy ideiglenesen elveszti az alakját, nem bulizhat/alkoholizálhat/füstölhet annyit, mint egyébként. Az új élet akadályozza őt az önmegvalósításában…
Ezernyi műanyag magzatot tesz egymás mellé egy fiú a hágai Het Plein téren 2010. április 28-án egy abortuszellenes tüntetésen. (Fotó: MTI/EPA/Robin Utrecht)

HÁT AKKOR ÖLJÜK MEG!

Korunk leghátborzongatóbb és mindennapos tömeggyilkosságaiban nem csupán a kivégzés módja, szenvtelen precizitása sokkoló, hanem azok a magyarázatok is, amelyekkel a gyermekgyilkosságok leglelkesebb hívei, a liberálisok indokolni próbálják az egészet. Ennek lényege: a nő azt csinál a testével, amit akar, a magzat pedig nem ember, csupán egy „sejtcsomó”. Nagyjából ebben a stílusban boncolgatta (szó szerint) a témát Cseh Katalin és Papp Réka Kinga liberális hiperaktivista is abban a bizonyos 2015-ös klubrádiós beszélgetésben, amelyet a Magyar Nemzetbányászott elő szerdán. Papp egy botmixerhez hasonlította a műtéti magzatgyilkosságot, mire Cseh hülyén rötyögött egy sort, majd közölte:
Ezt még nem hallottam. Majd elterjesztem én is a kis körömben.”
E döbbenetes érzéketlenség nem csak azért érdekes, mert egyik elkövetője Cseh Katalin, az új SZDSZ frissen megválasztott EP-képviselője, hanem mert ma Magyarországon a magzatgyilkosságok gyakorlatilag zökkenőmentesen, a szélsőséges liberálisok legnagyobb megelégedésére folyhatnak. Ám van itt egy „aprócska”probléma. Magyarország Alaptörvénye szerint
a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg”.
Bár az alaptörvény a legmagasabb szintű jogforrásunk, a valóságban ez a védelem mégsem érvényesül. Ugyanis a magzati élet védelméről szóló, az alaptörvénynél alacsonyabb szintű jogszabály „súlyos válsághelyzet”esetén mégiscsak engedélyezi a gyermekgyilkosságot, ráadásul állami támogatással. A súlyos válsághelyzet valódiságát azonban senki nem vizsgálja, a hatóságnak azt szó nélkül tudomásul kell vennie. Így magyar életek ezrei vesznek el évente, noha a gyakran beszűkült tudatállapotban hozott, elhamarkodott döntést utólag sokan megbánják. De akkor már nincs visszaút. Sok nőnél soha be nem gyógyuló lelki sebeket, másoknál meddőséget okoz a beavatkozás. 
(Forrás: erdelyinaplo.ro)

CSAVARJUK KI A KEZÜKBŐL A BOTMIXERT!

Az Egyesült Államok több közép-nyugati és déli államában (Arkansasban, Georgiában, Kentuckyban, Ohióban, Louisianában, Missouriban és Alabamában) szigorították az abortusz-törvényeket az utóbbi hónapokban, és további 16 államban terveznek hasonló korlátozásokat. Ez kellő felhajtóerőt jelenthetne nekünk is, hogy végre érvényt szerezzünk saját alaptörvényünknek, és megvédjük a megfogant életeketaz oktalan gyilkosságoktól. (Három kivétellel: ha nemi erőszakkal vagy vérfertőzéssel fogant a gyermek, illetve ha az anya életét veszélyezteti a várandósság.) Már csak a mostanában sokat (és helyesen) hivatkozott keresztény hagyományok védelme miatt is indokolt lenne a magzatok fokozottabb védelme. Ám kampányidőszakban ilyesmibe nem lehet belevágni. Majd utána.
Hogy a liberálisok őrjöngeni fognak, az borítékolható. De amikor épp nem őrjöngenek, akkor sem sokkal elviselhetőbbek (lásd a botmixeres viccelődésüket). Valamikori észhez térésük hiú reményében addig is sok szeretettel küldjük nekik Ronald Reagan néhai amerikai elnök megunhatatlan bon mot-ját:
Észrevettem, hogy mindenki, aki az abortuszt támogatja, egyszer már megszületett.”




Biztonságos irányítás szalagfűrészen


 2015. október 24. - kgl
szalagfuresz.jpg
 Az asztalosipari gépek nagyon veszélyesek, ha nem szakszerűen használjuk őket. Ritka, ha csak megvágják az ember kezét, legtöbbször inkább csonkolnak. A szalagfűrész sokszor kell apró méretű munkadarabot fűrészelnünk, így közel kerül a kezünk a fűrészlaphoz. Elkerülhetjük a baleseteket, ha megfelelő technikával és tolófával használjuk a gépet, így ráadásul sokkal pontosabban tudunk majd fűrészelni a kijelölt vonal mellett, mert a tolófa segít megvezetni a munkadarabot. 

Band Saw Steering Stick - A Safe Way



Benchtop fémvágó ollók készítése




EDC (minden napos hordozó) kés bőrtöltött fogantyúval


házi üllő készítése

Házi készítésű üllő Hardy lyukkal - és Hardy eszközök



A világ legjobb, legegyszerűbb és legolcsóbb házi készítésű üllője







Árnyékháborút folytatott a KGB Izrael ellen

Palesztin szélsőségeseket használtak fel terrorakciók elvégzésére

MH/MTI2016. NOVEMBER 4. PÉNTEK. 12:49
FRISSÍTVE: 2016. NOVEMBER 4. 14:09
A volt szovjet titkosszolgálat, a KGB évtizedekig árnyékháborút folytatott Izrael ellen a palesztin szervezetekbe beépített ügynökei révén. Pénzelte, kiképezte, és fegyverekkel látta el a hetvenes-nyolcvanas években a terrorakciókra készülő palesztin szélsőségeseket - derült ki a szervezet 1992-ben nyugatra dezertált tisztjének, Vaszilij Mitrohinnak az archívumából, amelynek egy részét Izraelben feldolgozták és nyilvánosságra hozták. 
 A Jediót Ahronót című izraeli újság pénteki mellékletében a palesztinokkal kapcsolatos dokumentumokról közölt részletes beszámolót, miután a lap a múlt héten a szovjetek nagy erőfeszítések árán kiépített és fenntartott izraeli ügynökhálózatát mutatta be.  
Az újság küldöttsége Ronen Bergman biztonsági szakértő vezetésével fél évvel ezelőtt az angliai Cambridge-be utazott, ahol a brit hatóságok az úgynevezett Mitrohin-archívumot őrzik. Az akták egy részének tartalmába a kutatók 2014 nyara óta tekinthetnek bele.
A rendelkezésre bocsátott iratokat az izraeli újságírók lemásolták, és az utóbbi hónapokban oroszról héberre fordították, majd összevetették más rendelkezésre álló forrásokkal, valamint megkérdezték tartalmukról a még élő és beszélni hajlandó szemtanúkat.


A "palesztin Carlos" azaz Vadi Hadad - Forrás:sicherungsblog.wordpress.com
A palesztin Carlos
A fegyvereket, amelyek nagyrészt nyugati gyártmányúak voltak, a szovjetek által "palesztin Carlosnak" is nevezett Vadi Hadad rakodta át egy civil hajóra, majd éveken át használta terrorakciókhoz a szovjet utasításoknak megfelelően. 
Hadad a kommunista ideológiájú Nemzeti Front Palesztina Felszabadításáért (PFLP) szervezet harcosa volt, akinek Nacionalista fedőnéven történt beszervezéséről 1969-ben maga Jurij Andropov, a KGB akkori főnöke tájékoztatta Leonyid Brezsnyevet, a Szovjetunió vezetőjét. 
Egyebek között ezekkel a fegyverekkel térítettek el négy, Londonba, illetve New Yorkba tartó sugárhajtású repülőgépet Jordániába, s részben ez az akció váltotta ki, hogy Jordánia a "fekete szeptember" során leszámolt a területén burjánzó terrorista szervezetekkel. Ezeket a fegyvereket használták még 1976-ban is az entebbei gépeltérítésben, ahol izraeli kommandósok azonban sikeresen kiszabadították a foglyul ejtett civil túszokat.
A Moszad izraeli titkosszolgálat egy évtizeden át próbált leszámolni Vadi Hadaddal. Végül 1978 elején megmérgezték - valószínűleg a Moszad -, s amikor a bagdadi orvosok nem tudták megmenteni, Jasszer Arafat palesztin vezető a KGB segítségét kérte. Hadadot álnéven egy kelet-berlini kórházban ápolták, de súlyos szenvedések után meghalt.
Kiképzések Moszkva által 
A KGB az Arafat vezette Fatah pártot csak 1973-tól kezdte el támogatni, miután nemzetközi sikereket ért el. A palesztinok Moszkvából fegyvereket, titkosszolgálati információkat és kiképzést kaptak, cserébe kémhíreket szállítottak Egyiptomból, Algériából és Szaúd-Arábiából.
Az iratokban Aref néven jelölt Arafat, aki a Palesztinai Felszabadítási Szervezet vezetője is volt, eleinte nem nyűgözte le a szovjeteket: "csak a neki előnyös ígéreteit tartja meg, szűkszavúak az általa közölt információk, és csak saját érdekeit szolgálják" - írták róla. Gidar fedőnéven Rafat Abu Ajunt, Arafat közeli tanácsadóját is beszervezték már 1968-ban, s belőle később a Palesztin Hatóság egyik vezető tisztviselője lett. 
A KGB palesztinokkal raboltatott el a Közel-Keleten több amerikait, akiktől értékes információkat reméltek - állítja az újság a Mitrohin-archívum alapján. Cserébe a palesztinok a KGB segítségével kapcsolatba léptek az európai baloldali radikális mozgalmakkal, az olasz Vörös Brigádokkal és a német Bader-Meinhof Csoporttal, s közösen hajtották végre egyebek között az entebbei gépeltérítést. Vadi Hadad a szovjet támogatásért cserébe segített meggyilkolni a nyugatra szökött szovjet disszidenseket, ezekben az ügyekben többször is Moszkvába látogatott.     
Az iratok szerint a keletnémet titkosszolgálat, a Stasi készített fel egy csoportot egy titokban Iránból Izraelbe tartó olajszállító tartályhajó megtámadására a Vörös- tengeren 1971-ben. Hadad embereinek öt rakétája eltalálta a járművet, és tűz ütött ki rajta, de sikerült eloltani a lángokat.


A "palesztin Carlos" azaz Vadi Hadad - Forrás:sicherungsblog.wordpress.com
A palesztin Carlos
A fegyvereket, amelyek nagyrészt nyugati gyártmányúak voltak, a szovjetek által "palesztin Carlosnak" is nevezett Vadi Hadad rakodta át egy civil hajóra, majd éveken át használta terrorakciókhoz a szovjet utasításoknak megfelelően. 
Hadad a kommunista ideológiájú Nemzeti Front Palesztina Felszabadításáért (PFLP) szervezet harcosa volt, akinek Nacionalista fedőnéven történt beszervezéséről 1969-ben maga Jurij Andropov, a KGB akkori főnöke tájékoztatta Leonyid Brezsnyevet, a Szovjetunió vezetőjét. 
Egyebek között ezekkel a fegyverekkel térítettek el négy, Londonba, illetve New Yorkba tartó sugárhajtású repülőgépet Jordániába, s részben ez az akció váltotta ki, hogy Jordánia a "fekete szeptember" során leszámolt a területén burjánzó terrorista szervezetekkel. Ezeket a fegyvereket használták még 1976-ban is az entebbei gépeltérítésben, ahol izraeli kommandósok azonban sikeresen kiszabadították a foglyul ejtett civil túszokat.
A Moszad izraeli titkosszolgálat egy évtizeden át próbált leszámolni Vadi Hadaddal. Végül 1978 elején megmérgezték - valószínűleg a Moszad -, s amikor a bagdadi orvosok nem tudták megmenteni, Jasszer Arafat palesztin vezető a KGB segítségét kérte. Hadadot álnéven egy kelet-berlini kórházban ápolták, de súlyos szenvedések után meghalt.
Kiképzések Moszkva által 
A KGB az Arafat vezette Fatah pártot csak 1973-tól kezdte el támogatni, miután nemzetközi sikereket ért el. A palesztinok Moszkvából fegyvereket, titkosszolgálati információkat és kiképzést kaptak, cserébe kémhíreket szállítottak Egyiptomból, Algériából és Szaúd-Arábiából.
Az iratokban Aref néven jelölt Arafat, aki a Palesztinai Felszabadítási Szervezet vezetője is volt, eleinte nem nyűgözte le a szovjeteket: "csak a neki előnyös ígéreteit tartja meg, szűkszavúak az általa közölt információk, és csak saját érdekeit szolgálják" - írták róla. Gidar fedőnéven Rafat Abu Ajunt, Arafat közeli tanácsadóját is beszervezték már 1968-ban, s belőle később a Palesztin Hatóság egyik vezető tisztviselője lett. 
A KGB palesztinokkal raboltatott el a Közel-Keleten több amerikait, akiktől értékes információkat reméltek - állítja az újság a Mitrohin-archívum alapján. Cserébe a palesztinok a KGB segítségével kapcsolatba léptek az európai baloldali radikális mozgalmakkal, az olasz Vörös Brigádokkal és a német Bader-Meinhof Csoporttal, s közösen hajtották végre egyebek között az entebbei gépeltérítést. Vadi Hadad a szovjet támogatásért cserébe segített meggyilkolni a nyugatra szökött szovjet disszidenseket, ezekben az ügyekben többször is Moszkvába látogatott.     
Az iratok szerint a keletnémet titkosszolgálat, a Stasi készített fel egy csoportot egy titokban Iránból Izraelbe tartó olajszállító tartályhajó megtámadására a Vörös- tengeren 1971-ben. Hadad embereinek öt rakétája eltalálta a járművet, és tűz ütött ki rajta, de sikerült eloltani a lángokat.



Ukrán puccskísérlet - Izraeli ex-katonatisztek vezetik az ukrán militáns 'ellenzéki' csoportokat ?

'
A tömegek mindig csak az eszközt jelentik! Könnyen mozgathatóak és bármikor feláldozhatóak! Egyszerűen manipulálva egy eredeti célnak megfelelően bárhová terelhetők. Anélkül, hogy akár a célt is ismernék' ezt írtam éppen az előbb valakinek, aki az ukrán eseményekről kérdezett a FB-oldalon

Most is ezzel kezdem ezt a cikket, bár ennél sokkal jobban és érthetően elmagyarázza majd Dr. Papp Lajos a lenti beszélgetésben... Hol a szerepünk és helyünk nekünk magyaroknak ebben az egész folyamatban.... ? 
Ahogy sejthető volt és egyértelműen látszik az euro-atlanti (antanti) beavatkozás Ukrajnában, most erre utaló egyértelmű bizonyítékok kerülnek elő. 
Sajnos más fórumok megint csak nem fogják megemlíteni, de a globalista médiát leszámítva már áttörte magát ez a hír, amit az ibtimes.co.uk-ről fordítottam nektek, természetesen kiegészítve.. (SBG Buddha - VilagHelyzete.com )
Izraeli ex-katonatiszt vezeti az ukrán katonai csoportokat a rendszer megdöntésére.

"Egykori izraeli katonatiszt vezető szerepet játszik a kormányellenes tüntetésekben" - közölte a PressTV. 
"A meg nem nevezett izraeli parancsnokként vezet mintegy 20 ukrán militáns zsoldosból álló csoportot, amíg 4 másik izraeli, aki korábban a hadseregben szolgált, az ukrán kormányellenes tüntetések szervezésében vesz részt. 
Ukrajnában születtek, de Izraelbe vándoroltak ki, ahol csatlakoztak a fegyveres erőkhöz, majd visszatértek Európába, hogy csatlakozzanak a tüntetésekhez" - folytatja a riport.



Már az ukrán média is állította, hogy izraeli iparmágnás nyújt támogatást az ellenzéki erőknek és azt is hozzáteszik, hogy az Izraeli Mossad az egyike azon titkosszolgálatoknak, melyek a káoszt szítják az országban. 
Ha ehhez azt a véletlent is hozzátesszük, hogy John McCain szenátor járt a káosz kialakulása előtt egyformán Líbiában, Szíriában, és Ukrajnában is....érdekes kérdések vetődnek fel...


Annak ellenére, hogy zsidó vezetők a semlegességre szólítottak fel, zsidó fiatalok a frontvonal első sorában harcolnak a rendszer és Viktor Janukovics elnök megdöntésének érdekében - írta ezt a Jerusalem Post már decemberben.

Alexandra Oleynikova, fiatal zsidó aktivista, aki a Limmud conferences szervezésében vállalt szerepet, Ő nyilatkozta a Jerusalem Post-nak, hogy míg egyes zsidó fiatalok, akik félelem miatt távol maradnak az eseményektől, addig más ukrán zsidók, akik nemzetközi szervezetekben (mint a JDC, Hillel és Limmud) "igazán aktívak" és  támogatást nyújtanak a "barrikádok szervezésében". 
A zsidó hírügynökség Jewish Telegraphic Agency (JTA) értesülése szerint :
"Számos zsidó fiatal vesz részt a tiltakozásokban, mely összehozta a liberális fiatalokat, ellenzéki pártvezetőket, beleértve az ultranacionalista Svoboda párt, melynek vezetője Oleh Tyahnybok, eleve nyíltan antiszemita..."

Ne felejtsük el, hogy a tiltakozások akkor robbantak ki és váltottak át tüntetésekből a rendszer megdöntésére irányuló összecsapásokká, amikor Janukovics elnök felmondta az Európai Unióval kötetendő társulási szerződést és úgy döntött, hogy az ország mégsem az Unió, hanem Oroszország felé közeledik majd. 
Illetve Vladimir Putin elnök bejelentette, hogy ukrán államkötvényeket vásárol több milliárd dollár értékben és csökkenti az Ukrajnának szállított gáz árát. Ekkor szabadult el a pokol.

Az alábbi képeknek nyugodtan adhatnánk a már ismert címet:
Slaves V. Slaves = Rabszolgák a rabszolgák ellen

A miniszterelnök Mykola Azarov lemondott, amivel kísérletet tett, hogy véget vessen a tüntetéseknek.  Míg a parlament visszavonta az tiltakozásokat korlátozó ellentmondásos törvényeket, melyek kiváltották az alapvető elégedetlenséget országszerte. A bebörtönzött ellenzéki tiltakozókat pedig szabadon engedték.

Jelenleg Janukovics felajánlotta az előrehozott választásokat, de már aznap este különböző ellenzéki csoportok bejelentették, hogy ezzel sem elégednek meg és Janukovics távozását követelik a politikából. 
Pár órával ezelőtti mai hír, hogy Viktor Janukovics ukrán elnök bejelentette, hogy az országban államcsínyt követnek el, az elnök nem készül lemondani – tudósít a média az elnök tanácsadójára, Anna Hermanra hivatkozva.

Janukovics az UBR TV-csatornának elmondta, mindent megtesz, hogy megakadályozza a további vérontást. Azt is elmondta az újságíróknak, hogy a parlament volt elnökét, Vlagyimir Ribakot, aki lemondott tisztségéről, megverték.


Ide illesztem be, mert nekünk magyaroknak sokat mondanak Dr. Papp Lajos gondolatai :
Hol a szerepünk és helyünk nekünk magyaroknak ebben az egész folyamatban.... ?





A titkosszolgálatok diszkrét bája - Abdeslamnak ezért nincs honvágya



A 2015. november 13-án Párizsban történt több mint 130 halálos áldozatot követelő terrortámadás értelmi szerzőjének tartott Salah Abdeslamot a belga rendőrség március 15-én letartóztatta. Abdeslam – annak ellenére, hogy francia állampolgár – igyekszik minden követ megmozgatni, hogy elkerülje Franciaországnak történő kiadatását. A világhíres francia titkosszolgálatok történetét ismerve erre meg is lehet minden oka. 

Egy kis titkosszolgálattan

A kémkedés úgyszólván egyidős az emberi történelem legelső államalakulatainak megszületésével, amelyből a legújabb kor modern titkosszolgálatai is származnak. 
A francia Direction générale de la Sécurité extérieure, azaz a Külső Biztonsági Főigazgatóság a világ egyik legjobb szakszolgálataFORRÁS: ALLOCINE.FR
A 20. század diktatúráinak híres-hírhedt szolgálatairól, mint amilyen többek között a sztálini Szovjetunióban a GPU, a későbbi NKVD, vagy a náci Németországban a Gestapo és az SD voltak, mindenkinek a véres és kegyetlen kínzások, az eszközökben nem válogató, kontrollálatlan önkényeskedések jutnak az eszébe. De vajon milyen szisztéma szerint dolgoznak a „fehér kesztyűsnek” tartott nyugati demokráciák nem különben híres szolgálatai, mint amilyen például az amerikai CIA és a brit MI5, illetve MI6, vagy akár az izraeli Moszad?
Az izraeli titkosszolgálat, a Moszad kommandósai egy elfogott terroristávalFORRÁS: HAARETZ
A James Bond-féle akciófilmek sugallta képnek nem sok köze van a valósághoz, 
ám tény, hogy a szolgálatok – nevükhöz méltón – a közvélemény teljes kizárásával, a kulisszák mögött dolgoznak, nemegyszer úgy, hogy az állami kontroll sem tud, vagy – bizonyos esetekben – nem akar belelátni a lapokba. 
A James Bond romantikának nincs sok köze a valósághozFORRÁS: IO9.GIZMODO.COM
A titkosszolgálat gyűjtőfogalom, és olyan, a nyilvánosság háta mögött és titkos eszközök bevetésével operáló szervezeteket takar, 
amelyek egyrészt az adott állam ellen irányuló belső vagy külső fenyegetés elhárításán, 
másrészt pedig az ellenséges vagy a politikai vezetés által kijelölt államok stratégiai és gazdasági információinak megszerzésén dolgoznak. 

Az Egyesült Államokban a  Központi Hírszerző Ügynökség, a CIA  az elnök felügyelete alá tartozikFORRÁS: WIKIMEDIA COMMONS
A titkosszolgálatokat azonban nem csak az államok közötti hírszerzés és elhárítás terén vetik be, hanem – mint napjainkban  is– a fokozott veszélyt jelentő szervezetek és csoportok felszámolásához. 
A titkosszolgálatok egyre fontosabb szerepet játszanak az iszlamista terrorizmussal kapcsolatos hírszerzésben és akciókbanFORRÁS: WIKIWAND.COM
Tevékenységük szerint a szolgálatok két nagyobb csoportját különíthetjük el, 
a belső, illetve külső elhárítással, illetve a hírszerzéssel foglalkozó szervezeteket. Noha a szolgálatok az államszervezet részét alkotják – természetükből adódóan – rendkívül nagy, időnként nehezen kontrollálható szabadságot élveznek az államhatalom sáncain belül, és ez nemegyszer komoly konfliktusok forrásává válhat.  
A francia Külső Biztonsági Főigazgatóság logójaFORRÁS: WIKIMEDIA COMMONS
A szolgálatok valós tevékenységére hatványozottan igaz a „cél szentesíti az eszközt” machiavellista bölcsessége. A jogállami kereteken gyakran túlmutató tevékenységek az államhatalom számára többnyire hasznosak, és ezért nélkülözhetetlenek is. 

James Bond nem mindig jogállami módszerekkel védi a jogállamot

A szolgálatok működését egyrészt (tegyük hozzá, kisebbrészt) nyilvánosan kihirdetett jogszabályok, másrészt titkos utasítások és – ha úgy tetszik – évszázados hallgatólagos szokásjog irányítják. 
Ez különösen igaz a diszkrét eufemizmussal csak „aktív intézkedésnek” nevezett műveletekre, 
amelyek a dezinformálástól kezdve a „speciális” kihallgatási módszerek alkalmazásán át egészen a célzott likvidálásig vezethetnek. 
Egy terrorgyanúval fogva tartott „napoztatása” Guantánamón. A szolgálatok nem mindig válogatnak az eszközökbenFORRÁS: WIKIWAND.COM
Ez utóbbiak nyilván nem állják ki a „hétköznapi jogállamiság” próbáját, 
ám teljes mellőzésük vagy kiiktatásuk sok esetben ellehetetlenítené e szervezetek működését, 
illetve eredményességét. Szoktak-e visszaélések történni a kulisszák mögött? Természetesen igen. Ám azt sem szabad elfelejteni – visszakanyarodva napjaink konkrét valóságához –, hogy az Iszlám Államhoz hasonló és súlyos fenyegetést jelentő szélsőséges terrorista csoportokkal szemben nem mindig lehet a hagyományos jogállami eszközökkel felvenni a küzdelmet. 
Az Iszlám Állam terroristái felvonulóban. Az ehhez hasonló szervezetekkel szemben nehéz hagyományos eszközökkel felvenni a harcotFORRÁS: AFP
Az általuk jelentett fenyegetés elhárításához az első – és legfontosabb – a pontos információk megszerzése.  

Még az egyiptomi múmiát is szóra bírjuk”

Az Iszlám Államhoz hasonló rendkívül zárt, és belülről erősen kontrollált szervezeteknél ez egyáltalán nem egyszerű feladat.  Az információszerzés eszközei a titkos lehallgatások, fedett ügynökök beépítése a csoportba, és – mint Salah Abdeslam esetében – az elfogott terroristák kihallgatása. 
Sokszor ez utóbbi lehet a legértékesebb információforrás, 
ezért talán nem meglepő, hogy a kihallgatásoknál úgynevezett „speciális módszereket” is bevetnek. 
Belga rendőrök egy lezárt műveleti területen a brüsszeli Molenbeek negyedben, ahol elfogták a novemberi párizsi terrortámadások feltételezett főszervezőjét, Salah AbdeslamotFORRÁS: MTI/EPA/LAURENT DUBRULE
Ezek a módszerek – mint például az alvásmegvonás, a blöfftaktika, tudatmanipulálás, „igazságszérum” adagolása – egyéb pszichés megterhelést jelentő módszerekkel párosulhatnak. A titkosszolgálatok történetében, különösen a 20. századi diktatúrák szakszolgálatainál, bevett módszer volt a rafinált, vagy éppen bestiális kínzások alkalmazása a beismerés kicsikarása érdekében. „Még az egyiptomi múmiát is szóra bírjuk” – dicsekedett egyszer módszereik „hatékonyságáról” Heinrich Müller, a Gestapo főnöke. 
Még az egyiptomi múmiát is szóra bírjuk” – mondta módszereikről Heinrich Müller, a Gestapo főnökeFORRÁS: WIKIMEDIA COMMONS
Noha a modern büntetőeljárási törvények elevetik a kötött bizonyítást, és nem engednek kiemelt jelentőséget tulajdonítani meghatározott bizonyítékoknak, ennek ellenére a titkosszolgálati kihallgatások központjában még napjainkban is a beismerő vallomás, a regina probationum, azaz a „bizonyítékok királynője” áll. 

A cél nem mindig szentesíti az eszközt

A beismerés megszerzéséhez a nyomozati taktika széles körű és jól bevált eszköztárát használják. 
Már a környezet is a gyanúsított megtörését célozza, 
a kihallgatásokat rendkívül nyomasztó, üres és ablaktalan, félhomályos helyiségben végzik, előtte igen gyakran órákon át várakoztatják az egyedül hagyott gyanúsítottat. 
A terroristákat speciális módszerekkel hallgatják kiFORRÁS: MTI/EPA/LAURENT DUBRULE
A gyanúsítottat mindenkitől elkülönítik, hosszú ideig hozzá sem szólnak, majd váratlanul és rapszodikusan folytatják a kihallgatásokat. 
A lelki terror kedvelt módszere az alvásmegvonás, 
majd a teljesen összetört gyanúsítottal szemben az úgynevezett taktikai blöff bevetése. Utóbbinál már megszerzett, valós információkat használnak. 
A terrorcselekménnyel meggyanúsított személyek megtörésére alkalmazott módszereket soha nem hozzák nyilvánosságraFORRÁS: WIKIWAND.COM
A taktikai blöff bevált módszere a kérdésekbe ágyazott információmorzsa, 
amellyel azt a képzetet ültetik el a gyanúsítottban, hogy a kihallgatók sokkal többet tudnak, mint amire ő maga gondolt. De ennél sokkal drasztikusabb módszereket is bevethetnek, ilyen például a fullasztás, a verés vagy az elektrosokk. 

A nemzetközi szerződések tiltják, a szolgálatok alkalmazzák

Mivel az ehhez hasonló eszközök használatát nemzetközi egyezmények tiltják, természetesen nincs olyan szolgálat, amelyik elismerné alkalmazásukat. Például az Európa Tanács 1950. november 4-i, az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezményének 3. cikkelye 
megtiltja a kínzást és az embertelen, megalázó bánásmód alkalmazását, 
az ENSZ kínzás elleni egyezményének 2. cikkelye pedig kifejezetten kimondja, hogy kínzás alkalmazására semmilyen kivételes körülmény nem szolgálhat hivatkozási alapul. 
Guantánamo bezárásáért tüntető emberjogi aktivisták a Fehér Ház előttFORRÁS: WASHINGTON TIMES
Mi több, az egyezményeket ratifikáló országok arra is kötelezettséget vállaltak, hogy a kényszer-, illetve kínvallatást az egyezmény fogalmaival összhangban büntetendő cselekménynek minősítik büntetőkódexeikben. 
Ennek ellenére egyes szolgálatok nem mondtak le 
a nemzetközi egyezmények szerint kínzásnak minősülő eszközök használatáról. Ritkán ugyan, de mégiscsak nyilvánosságra kerül egy-egy, általában közfelháborodást kiváltó eset. 
A Guantánamón alkalmazott módszerekről kiszivárgott hírek nemzetközi botrányt kavartakFORRÁS: WIKIWAND.COM
2001. szeptember 11-e, a New York-i ikertornyok ellen elkövetett terrortámadás után elfogadott Patriot Act felbátorította a Központi Hírszerző Ügynökséget, a CIA-t is, hogy rendszeresen alkalmazzanak "speciális intézkedéseket" a terroristagyanús fogvatartottakkal szemben. 
A 2001. szeptember 11-i New York-i terrortámadás után a CIA sem válogatott az eszközökbenFORRÁS: NEWS.COM.AU
A kubai Guantánamón őrzött és az al-Kaida iszlamista terrorszervezethez kötött foglyokkal szemben a CIA-ügynökök rendszeresen alkalmazták a fulladást szimuláló technikákat, érzékszervi manipulációkat, sötétzárkában tartást és a fizikai erőszakot is.
A pszichés megtörés bevett eszköznek számítFORRÁS:IO9.GIZMODO
Barack Obama elnök 2009-ben felfüggesztette az amerikai titkosszolgálatoknál a speciális módszerek alkalmazását a guantánamói botrány miatt. 
Obama elnök 2009-ben felfüggesztette a törvénysértő módszerek alkalmazásátFORRÁS: AFP/MANDEL NGAN
Az eset részletei 2014 decemberében kerültek nyilvánosságra, 
a szenátus hírszerzési bizottsága, illetve a CIA belső vizsgálata nyomán. Nem kétséges azonban, hogy az úgynevezett speciális módszerek alkalmazásáról hosszabb távon egyetlen titkosszolgálat sem mondhat le. 

Nyugat-Európában talán a legkeményebb

A nyugat-európai titkosszolgálatok közül az egyik leghatékonyabb, és valószínűsíthetően a legkeményebb, a francia elhárítás. A modern szolgálatok ősét még III. Napóleon idején, a 19. század derekán hozták létre. 
A Külső Biztonsági Főigazgatóság a világ egyik leghatékonyabb szolgálataFORRÁS: ALLOCINE.FR
A Külső Biztonsági Főigazgatóság (Direction générale de la Sécurité extérieure, DGSE) különösen híres arról, hogy 
ha a köztársaság érdekei úgy kívánják, nem nagyon válogat az eszközökben. 
Robert Gates, az Amerikai Egyesült Államok volt védelmi minisztere szerint a DGSE a világ legjobbjai közé tartozik, egyenértékű az MI6 és a CIA szolgálataival. 
Robert Gates volt amerikai védelmi miniszter szerint az RGDS egyike a világ leghatékonyabb szolgálatánakFORRÁS: WIKIMEDIA COMMONS
A párizsi Boulevard Mortier-en működik a szervezet agytrösztje, a főhadiszállás. 
A jelenlegi struktúra alapjait 1947-ben hozták létre, 
és egy 1981-es átszervezés után, 1982. április 1-jétől viseli mostani nevét. A francia elhárítás 1992-től került a védelmi miniszter felügyelete alá, és szervezetileg átkerült a katonai hírszerzés igazgatóságához. 
A DGSE párizsi főhadiszállásaFORRÁS:ALLOCINE.FR
Annak ellenére, hogy a DGSE elhárító tevékenységét és módszereit szigorúan titokban tartják, 
a francia szakszolgálatot sem kerülte el a nemzetközi botrány. 
1985. július 10-én a szervezet ügynökei felrobbantották a Greenpeace természetvédő szervezet Aucklandben (Új-Zéland) horgonyzó Rainbow Warrior hajóját. 
A Rainbow Warrior Auckland kikötőjébenFORRÁS: WIKIMEDIA COMMONS
A merényletnek volt egy halálos áldozata is. 
Július 12-én a helyi rendőrség előállított két svájci útlevéllel rendelkező és magukat házaspárnak kiadó „turistát”, akikről később bebizonyosodott, hogy a francia titkosszolgálat ügynökei. 
Bernard Bajolet, a szolgálat jelenlegi főigazgatójaFORRÁS: CLAUDE TRUONG-NGOC
Az ügyből nemzetközi botrány kerekedett, mivel a Mururoa-korallzátonyon végrehajtott francia  kísérleti atomrobbantásokat rendszeresen megzavaró zöld szervezet elleni akcióra a feltételezések szerint, François Mitterrand köztársasági elnök hallgatólagos beleegyezésével került sor. 
François Mitterrand Ronald Reagan amerikai elnökkelFORRÁS: WIKIMEDIA COMMONS
Laurent Fabius akkori miniszterelnök kénytelen volt beismerni, hogy a titkosszolgálat követte el a merényletet, de az ügynek nem lett semmilyen személyi következménye – a francia politika megvédte a saját szakszolgálatát. 

Nem alaptalanul aggódik Abdeslam

Múltja és kapcsolatrendszere miatt az izraeli Moszad mellett a DGSE-t tartják az iszlamista terrorizmus elleni harc legfelkészültebb szervezetének. Izraeli partneréhez hasonlóan, eszközökben nem válogatva lép fel a szélsőséges dzsihádisták és a közel-keleti terrorszervezetek ellen. 
A francia titkosszolgálat több sikeres túszmentő akciót is végrehajtott a Közel-Keleten és AfrikábanFORRÁS: AMYTOP.FR
Egyes információk szerint a DGSE ügynökeinek 2006-tól sikerült beépülniük a dzsihádisták Afganisztánban működő kiképzőtáboraiba. 
Több túszszabadító akció is a francia szakszolgálat nevéhez kapcsolódik. 
2004-ben sikeresen kiszabadították 124 napig tartó iraki fogságából Georges Malbrunot és Christian Chesnot francia újságírót, de ugyancsak a szakszolgálat ügynökei mentették ki öt hónapos iraki fogva tartás után Florence Aubenas újságírónőt is a terroristák karmai közül. 
A DGSE irattára. A hírszerzés egyik legfontosabb feladata a pontos információk összegyűjtése és elemzéseFORRÁS: ALLOCINE.FR
A DGSE ügynökei fogták el azt a két iszlamista terroristát is, akik 2006 januárjában négy francia turistát gyilkoltak meg. Elképzelhetjük, hogy fogságba ejtésük után nem éppen kesztyűs kézzel bántak velük. A francia szakszolgálatnak rettegett a híre a terroristák között, nem véletlen tehát, hogy Salah Abdeslam is kézzel-lábbal tiltakozik az ellen, hogy kiadják Franciaországnak. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Eddig titkos ufójegyzőkönyveket tett közzé a CIA

Új Világrend: a Bilderberg-csoporttól a torontói jegyzőkönyvekig

51-es körzet: az elhallgatott titkok bázisa

Negyven éve rejtély a haláljárat sorsa








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése