2019. július 5., péntek

ÁVH – mocskok a maffia páholyban .












ÁVH – mocskok a maffia páholyban .



Jöjj el napfény !!!



Vlagyimir Putyin orosz elnök nem ellensége Európának





 by foszerkeszto - 2016.08.075
Putyin szíve vágya nem Európa ellen harcolni, hanem részévé válni Európának.
Vlagyimir Putyin orosz elnök nem ellensége Európának, és képes eredményesen együttműködni az Egyesült Államokkal a szíriai konfliktus megoldása érdekében – jelentette ki Simon Peresz volt izraeli államfő vasárnap az RT angol nyelvű orosz állami televíziónak nyilatkozva.
Megértettem, hogy Putyin szíve vágya nem Európa ellen harcolni, hanem részévé válni Európának” – állította a 93 éves, Nobel-békedíjas politikus, aki több alkalommal is találkozott az orosz vezetővel.
Peresz a szíriai vegyifegyverkészletek felszámolásakor kialakult szoros orosz-amerikai együttműködést felidézve úgy vélekedett, hogy Moszkva és Washington közösen képes lenne véget vetni a közel-keleti országot hosszú évek óta uraló válságnak.
A volt izraeli államfő az 1962-es kubai rakétaválságot és a kétoldalú viszony 2011-es helyreállítását hozta fel példának annak bizonyítására, hogy Moszkva és Washington képes a kooperációra.
“Nem hiszem, hogy bármelyikük is háborút szeretne elindítani” – vélekedett Peresz.
Simon Peresz védelmébe vette a keményvonalas politikát folytató Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt is, rámutatva, hogy a kormányfő kijelentette: a két állam létén alapuló megoldás híve az izraeli-palesztin konfliktusban, és békére törekszik.
Peresz kitért az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet jelentette fenyegetésre is. Úgy fogalmazott, hogy az ifjúság radikalizálódását és szélsőségessé válását a tudomány és az oktatás tudja megakadályozni.
magyartudat.com




Európa a bevándorlók számára háborús terület, nem alkalmazkodni, hanem hódítani jönnek



 by foszerkeszto - 2016.07.238
Veszprémi érsek: „Szent háború: Európa leigázása történik az iszlám által”Beszélgetés Márfi Gyula veszprémi érsekkel
Az európai ember életében Isten helyét elfoglalta a pénz és az élvezetek. Az iszlám pedig elfoglalja Európát. Nem fegyverrel, hanem hittel. Erről is beszélt Márfi Gyula veszprémi érsek a Naplónak nyilatkozva, hangsúlyozva, hogy amit mondott, az saját, személyes véleménye.
Az egyházi vezető hetekig fontolgatta, hogy megszólaljon¬-e a migránstémában, hiszen a katolikus egyház magyar képviselőinek korábbi nyilatkozatait szövegkörnyezetből kiemelve vagy más kontextusba helyezve ¬komoly felzúdulás követte.
-Ugyanakkor a hívő emberek útmutatást várnak az egyházi vezetőktől: mi történik most, miért történik, mi a feladata a keresztény embernek?
Véleményem szerint Európa leigázása történik az iszlám által, még ha nem is fegyverekkel ¬ hanem hittel. A muszlimok számára ez szent háborút jelent, és el kell ismernünk önfeláldozásukat: hajlandók kockára tenni életüket, átvágnak háborgó tengeren, több száz kilométert gyalogolnak rengeteg viszontagság között, hogy megérkezzenek új hazájukba, Európába. Ha az európai keresztényeknek lenne hasonló hitük, s virágoznék nálunk a kereszténység, a muszlimok nem jönnének ide.
-Tanulmányozta az iszlámot?
Nem vagyok szakértő, de régóta foglalkozom a nagy világvallásokkal, így az iszlámmal is. Most újabban elolvastam Gerhard J. Bellinger Nagy valláskalauzából az ide vonatkozó 26 oldalt. Ebből tudom többek között, hogy a muszlimok számára az a keresztény alapszabály, hogy nemes cél érdekében sem követhetnek el önmagában véve bűnös cselekedetet, nem érvényes. Adott esetben a hitetlenek becsapása, kirablása, megölése lehet akár kötelesség is. (Vö. Korán 2. és 9. szúra.) Ugyanebből a műből megismerhetjük az iszlám államjog alapelvét. Eszerint a világ az emberiséggel együtt két részre oszlik: az egyik a dár al¬iszlám, azaz iszlám terület (ide tartozik most 19 ország, amelyekben az iszlám államvallás), a másik a dár al¬harb, azaz háborús terület. A dzsihád (erőfeszítés) arra kötelezi a muszlimokat, hogy ezeket a területeket elfoglalják és iszlám uralom alá hajtsák. (Vö. Bellinger, 214. oldal.) Nagyon fontos azt is tudnunk, hogy az iszlám (szemben például a hinduizmussal és a buddhizmussal) nem befelé forduló, individualisztikus, hanem kifelé forduló, kollektivisztikus vallás. A hitterjesztés elsősorban nem magányos misszionáriusok feladata, hanem a hívő tömegeké. Úgy gondolom, hogy aki ezeket nem ismeri, a mostani népvándorlás legmélyebb okait sem ismerheti.
-Más felfogás szerint az emberek a háború, az éhezés, a halál elől menekülnek, és nekünk kötelességünk segíteni rajtuk.
Újra mondom: Európa számukra háborús terület, háborús területre pedig nem szokás menekülni.
Ez nem azt jelenti, hogy a háborúk (Afganisztánban, Líbiában, Irakban, Szíriában és másutt) nem játszanak szerepet, de csak másodlagosan. Ilyen másodlagos ok az ökológiai katasztrófa is, amely az élettér beszűkülésével jár, és sok ember menekülésre kényszerít. De még talán megemlíthetjük az okok közt azt is, hogy egyes bevándorlók génjeikben hordják a (nem pejoratív értelemben mondott) nomád életmódot, a hazátlanságot mint természetes életmódot. Biztosan szerepet játszik a szegénység is, illetve a jobb életmód utáni vágy. Erre hivatkozunk a gazdasági bevándorlók esetében.
A mostani népvándorlásnak azonban nemcsak okai vannak, hanem céljai is. (Hangsúlyozom ezt annak ellenére, hogy tudom: az okokat és a célokat nem lehet élesen megkülönböztetni.) Melyek a migráció céljai? Ezek közül is többet fel lehet sorolni. Itt van például az európai nagyvállalkozók vágyakozása az olcsó munkaerő (modern rabszolgák) után. De megemlíthetjük egyes Európán kívüli nagyhatalmak törekvését Európa meggyengítésére. Ezzel magyarázhatók olyan érthetetlennek tűnő dolgok, hogy az Európa iszlamizálásában érdekelt arab pénzvilág mellett amerikai bankok is támogatják a migránsokat, kiket előszeretettel csak menekülteknek hívnak. Egy kicsit talán ez az oka annak is, hogy a toleranciát fennen hirdetők segítik a toleranciát alig ismerő migránsokat. A legfőbb cél azonban, amint már említettem, a dzsihád, amely arra kötelezi a muszlim tömegeket, hogy hajtsák iszlám uralom alá a földet.
-De miért most akarják Európát iszlamizálni?
Elsősorban azért, mert a muszlim tömegek vezetői jól látják, hogy megérett a helyzet a hitehagyott földrész elfoglalására. Segítséget jelent a teljesen elvilágiasodott európai vezetők (tisztelet a kivételnek) naivitása. Ők nem számolnak a hit erejével, el sem tudják képzelni, hogy a széles tömegek vallásos meggyőződésében mekkora erő van. Ők csak pénzben és napi politikában gondolkodnak. Olyan európai értékekről szónokolnak (például szabadságról és egyenlőségről), amelyek Európában már nem is léteznek. Az egyenlőséget összekeverik az egyformasággal (genderideológia), a szabadságot pedig a szabadossággal, amely saját szenvedélyeik rabjává teszi az európai polgárokat. Jól jön a muszlimoknak a németek már¬-már idegbajos félelme is attól, hogy újra fajgyűlölőknek nevezik őket. (Pedig a fajimádat és a fajgyűlölet ellenszere nem másik véglet: a kozmopolita globalizmus, hanem a mértéktartó faj¬- és hazaszeretet.) Azt azonban szeretném hangsúlyozni, hogy a bevándorlók közt biztosan vannak menekültek is, illetve segítségre szoruló felebarátaink, akiket Jézus tanítása szerint segítenünk kell. (Magam is küldtem a karitászon keresztül pénzt is, takarót is.)
– Ön szerint mi vár most Európára?
Európa levetette magáról Krisztus szelíd igáját, most az a veszély fenyegeti, hogy nyakát Mohamed sokkal szigorúbb igájába hajtják. Próféta nem vagyok, de azt tudom, hogy 1986¬-ban Európának jó egy százaléka volt még csak mohamedán, ma pedig már közel öt százaléka. A nyugati országokban ez az arány sokkal nagyobb. Nem lehet kizárni, hogy 50 év múlva a muszlimok többségben lesznek, és akkor Európa valóban iszlám uralom alá kerül. Üldözni valószínűleg csak a hitetleneket és az ő normáik szerint erkölcsteleneket (melegházasok, melegfesztiválok, genderideológia, Charlie Hebdo¬-szintű folyóiratok, Isten¬-és vallásgyalázó megnyilvánulások) fogják. A hívő keresztényeket, zsidókat és más vallásúakat meg fogják tűrni, különösen azokat, akiknek van szent könyvük (bibliájuk, arabul: koránjuk). Az éveket azonban valószínűleg nem Jézus születésétől, hanem Mohamed prófétának Mekkából Medinába történt menekülésétől, a hedzsrától fogjuk számítani (Kr. u. 622¬-től), heti ünnepnapunk nem a vasárnap lesz, hanem a péntek, a karácsonyt és a húsvétot pedig sokkal diszkrétebben fogjuk megünnepelni, mint most… Új keresztény templomok nem fognak épülni (mecsetek annál inkább), régi templomainkat azonban megtarthatjuk és fenntarthatjuk, ha önerőből erre képesek leszünk.
A muszlimok is rendkívül
sokfélék, és többségük békeszerető ember, de mindig lesznek közöttük szélsőséges csoportok, amelyek egy¬-egy templomot felgyújtanak, egy¬-egy imádkozó csoportot felkoncolnak. Ezeket az iszlám állam is bűnözőknek fogja nyilvánítani, de nem biztos, hogy megtalálja és megbünteti őket.
– A hívő ember felteszi a kérdést: mi lehet ezzel Isten terve?
Azt hiszem, a népvándorlás végső okára tetszett rákérdezni. A migráció valószínűleg Isten büntetése. A próféták egyértelműen állítják, hogy Izrael (Kr. e. 722-¬ben), illetve Jeruzsálem és Judea (Kr. e. 586¬-ban) azért esett el, mert a nép Jahve helyett a bálványokat imádta. Ha Európa elesik, annak is a modern bálványimádás (a pénz, a hatalom és a tiltott élvezetek imádása) lesz az oka.
– A nem hívők sokat idézik Ferenc pápát, aki a menekültek mellett emelte fel a szavát.
Van némi mosolyogtató abban, hogy akik a pápai tévedhetetlenség dogmáját nevetségesnek tartják, most számon kérik tőlünk, miért nem fogadjuk el a Szentatya szavait egy olyan tárgyban, amelyre a tévedhetetlenség nem is vonatkozik. A pápa csak akkor tévedhetetlen, ha hit és erkölcs dolgában az egész egyház számára kötelező tanítást ad. Itt nem erről van szó. A Szentatya azt kérte, hogy minden plébánia fogadjon be egy menekült szír családot. Nos, számos plébánia önmagát sem tudja fenntartani külső segítség nélkül. Azonkívül a bevándorlók túlnyomó többsége nem menekült, nem szír és nem család. A pápa megnyilatkozásait befolyásolja az a félelem is, hogy a muszlim országokban fokozódhat a keresztények üldözése. De arra is gondolt, hogy az ő szülei is bevándorlók voltak Argentínában.
Ám bevándorlás és bevándorlás között is óriási különbségek vannak. A Szentatya szülei keresztényként mentek egy keresztény országba, így könnyen alkalmazkodtak új környezetükhöz. A muszlimok azonban nem tudnak és nem is akarnak alkalmazkodni. Ők, mint már mondtam, harci területre jöttek: nem alkalmazkodni, hanem hódítani.
¬ Visszatérhetnek¬e Európa liberális államai a keresztény gyökerekhez, mit tehetnek a hívők ebben a helyzetben?
Nem zárhatjuk ki annak lehetőségét, hogy Európa vezetőivel együtt megtérjen. Isten kegyelme mindenre képes. De a megtérést elsősorban nekünk, hívőknek kell gyakorolnunk. Véget kell vetnünk az ilyen gondolkozásnak, hogy kicsit bérmálkozom is, meg nem is, kicsit szeretlek is, meg nem is, veled, Uram, de nélküled. Sokat kell imádkoznunk és sokkal komolyabban kell vennünk keresztény hitünket. Halálosan komolyan kell vennünk a keresztény erkölcsöket, különösen a tízparancsolatot.
¬ A nem hívők úgy érezhetik, ők ki vannak rekesztve ebből a megoldásból. Ők mit tehetnek?
Úgy vélem, a tízparancsolat nem csupán a keresztények számára követendő, hanem minden normális társadalmi rend alapja. Számukra elfogadhatóbb az a megfogalmazás, hogy ez a természet rendje, de attól még a tartalma örök érvényű és egyetemes. A ne ölj, ne törj házasságot, ne lopj, felebarátod feleségét, tulajdonát ne kívánd, tiszteld szüleidet: mindenki számára kötelező parancs.
Ez az alapja nemcsak az örök üdvösségnek, hanem a földi boldogulásnak is, írja VEOL.
Címlapfotó: Nemzeti Audiovizuális Archívum
magyartudat.com




Angol érv: “Maradni halál”…





 by foszerkeszto - 2016.07.073
Egy kisebb közép-európai szövetséget kellett volna kötnünk, vagy kellene… amely átlátható, kellően keresztény…
Üldögélek a nyári forróságban és össze-vissza járnak fejemben a gondolatok: Angol kilépés, újabb állítólagos terrorcselekmény terve… alacsony fizetések, nyugati árak, elmebetegnek tűnő vagy nagyon aljas ellenzék, maradunk az unióban… és sorolhatnám az immár összerakhatatlan és logikamentes világról kavargó gondolataimat.
Mert két dolog hiányzik ma európai életünkből: a logika és a szeretet. A logika szeretete vagy a szeretet logikája. Minden csupa politika, azaz minden csupa polkorrekt hazudozás, ami abból áll, hogy minden szép és jó, mindenkinek egyforma a bőrszíne, a neme, mindenki oda megy pisilni ahova akar, és az uborka legyen kevésbé görbe… és mindenki már-már mennyei magaslatokban jár saját tisztessége és erkölcsössége okán. Tehát, minden szép és jó… – mégis ilyen szar még nem volt Európa, mint ma.
Mert liberális, mert szocialista, mert kapitalista… mert embertelen!
Amikor Bush és Gorbacsov újraosztották Máltán a lapokat, és megbeszélték, hogy minden volt szovjet fennhatóságú országban rendszerváltás lesz a nemzetek „saját és önálló akaratából”, akkor nem gondolták, hogy ez nem ilyen egyszerű. Az idő gyorsan elszaladt és a volt kommunista országokban felnőtt néhány generáció, amelyek egyre világosabban látják, hogy amit a mai politikai világ-elit csinál, az tűrhetetlen. Az aljas és gazemberhez illő. Valamely – sokak által háttérhatalomnak nevezett – aljas férgek, most épp azon igyekeznek, hogy Európát és annak lakosságát megsemmisítsék. És meg is fogják semmisíteni, mert az imént emlegetett polkorrektség nem engedi fenékbe rúgni Merkelt, Junkert, Schulzot, nem enged akasztani, nem engedi kimondani a felsőbb felelősök, a keresztény világba beékelődött kőművesek nevét, nem engedi cáfolni és felemlegetni ama hazudozást, amely által sok botor európai igennel voksolt a csatlakozást megelőzően.
Magyarországon arról sem beszélhetünk, hogy ama népszavazás is olyan érvénytelen volt, mint az kettős állampolgárságra IGEN-t mondó 2004-es népszavazás. Csak akkor elfogadták a csatlakozni vágyók 50 %-nál kevesebb szavazatát, míg a kettős állampolgársági népszavazáson nem. Ilyen a világ, a jog, a törvény. Ilyen undorító!
Amikor arról szavaztunk – igaz, én erős nem-mel –, hogy csatlakozzunk-e a liberális és minden értéket felszámolni akaró gittegylethez, azt hazudta mindenki, hogy 20 év múlva az osztrákok szintjén leszünk fizetésben, jólétben… Nos, akik ezt hazudták politikus létükre, valóban biztosították maguknak bukott ellenzékiekként is a horribilis fizetséget, noha egészen más járt volna nekik. Az igazság egészen más lett, de ezt ők nagyon jól tudták… Nekünk mindezen hátrányok ellenére jó, bent kell maradnunk az EU-ban – mondják felelős és általam is támogatott kormánypolitikusok. Igaz, olykor házhoz megyünk a pofonbért, amelyet hazaáruló ellenzékünk jár ki, a párttás-uniós liberális és szoci vezetőknél, mert őket zavarja, hogy az a bizonyos valamilyen nem keresztény hatalom ott a háttérben nem tudja gyors ütemben lerohantatni Magyarországot a megszálló muszlim hordákkal. Nem tudja megsemmisíteni egyik pillanatról a másikra a keresztény kultúrát e kicsiny, és a mai ellenzék elei miatt már egyszer alaposan megcsonkított országban. Zavarja az ellenzéki csürhét, hogy ma összeállni látszik a magyarság az egész Kárpát-hazában, s még a meccsen lőtt góloknak is van pofánk örülni – együtt! És ez több mint felháborító.
Ülök a hőségben és nem értem az egészet. Hazudozás, hazudozás hátán… aljas férgek hálózzák be hazánkat, és mi épp ezért kezdünk magunkhoz térni. Jó nép a magyar, ha van kinek engedelmeskednie – mondta Zrínyi, a költő… Igaza volt. Hiszen az engedelmeskedés ellen, szabadsága védelmében jó néppé lesz a magyar…
Most érzem először, hogy nem azért hőzöngenek az emberek, mert a kormány a zsebükhöz nyúlt – mert odanyúlt, csak most másképp, mint a többi kormány szokott –, hanem mert elég volt a minipárt-söpredékhadból, elég volt az áskálódásból, az Uniós schulzi dorgálásokból és ebből a rohadt liberális hazug tetves csürhéből, amelynek mindegy, hogy antiszemitizmust gerjeszt vagy keresztényellenességet… csak ne legyen béke és rend. És közben csendesen terjed az angol betegség… Mert abból is elég, hogy a nyugati ostobák – akik saját magukért soha semmit nem tettek –, ma minket okítsanak és korholjanak, mert nem tetszik nekünk az a füttyszó, amire járnunk kellene… Hát nem tetszik, s nem is járjuk!
Én magam külső szemlélője vagyok e botor világnak, mert sem kommunista, sem uniópárti nem voltam soha. S nem kaptam el az angol betegséget, mert immunis voltam rá talán születésem óta épp annyira, mint az uniós tagságra.
Ugyanis azt tartottam, hogy ha az egyik szarból végre kiléphettünk, akkor nem kellene egy még nagyobb és még büdösebb szarba belépni. Egy kisebb közép-európai szövetséget kellett volna kötnünk, vagy kellene… amely átlátható, kellően keresztény, biztosítja a népnek is, nem csak a rabló kapitalista multiknak – a jólétet, s a nemzetek e szövetségben a kölcsönös megbecsülés szentségéhez tartják magukat.
Ne dirigálhasson itt többé zsidó, török, német, francia, oláh, tót vagy görög… mert egyik sem jobb a Deákné vásznánál, s jobb, ha saját portájuk előtt takarítgatnak mindannyian.
Ám úgy tűnik, kegyelmi időszakot élhetünk. Eljöhet a megvilágosodás, amelyet ma betegségnek, terjedő kórnak mondanak az Unió ostoba és jól megfizetett áruló vezetői. Még létrejöhet egy szűkebb szövetség a kárpát-medencei államok között, kicsit bővítve a kört… Mert szintén a melegnek tudhatóan van egy sötét gondolatom: – Nézem a római Colosseumot, vagy ugyanazt a Filatorigátnál, a Nagyszombat utcánál… és beleremegek.
Egy hatalmas birodalom, omladozó maradványai ezek… s annyiban van e volt birodalomnak emléke, amennyiben tanulunk róla, s amennyiben az olaszokat valamiféle félresikerült utódoknak számítjuk.
De tessék mondani: mi marad Európából, ha ez a valamilyen mögöttes hatalom által ránk engedett fekete, gyilkos muszlim söpredék legyilkolja az európaiakat, megsemmisíti könyvtárainkat, múzeumainkat, kottáinkat, orgonáinkat, létünket, keresztény világunkat… mindent. S még tanulni sem fog tudni rólunk egyetlen eljövendő nemzedék sem, mert nem marad hírvivőnk, de nem is érdekli ezt a szintén halálra ítélt csupán végrehajtó hadat, hogy mi lehetett egykor a földig rombolt Európa helyén?
Változtatni kell tehát, de igen gyorsan és igen sarkalatosan. Véget kell vetni a polkorrekt hazudozásnak, ki kell mondani az igazat a bankok aljas csalásairól, a szolgáltatók bűnöző üzletpolitikájáról, a hazaáruló ellenzékieket felelősségre kell vonni, s végre fel kell ismerni, hogy a rómaiak elvesztek, pedig ismerték az élet bölcsességeit, a társadalom alapvető igazságait. Ezek közül, ha legalább egyet a magunkénak tudhatnók, már előbbre volnánk: „Salus populi suprema lex! – A nép jóléte a legfőbb törvény!”. S ezt nem a népnek kellene tudnia…
Új rend és új szövetségek kellenek, s el kell érnünk, hogy mi ne csak egy félig lerombolt amfiteátrum maradjunk itt a Kárpát-medencében, hanem Krisztusban hívő, értéket és értékeit ápoló nemzet… Európa hírvivője, s európai értékeink örök őrzője.
Mert ha maradunk Európában… ebben a mai uniósban, akkor bármit teszünk, s tesz a nemzeti kormány, elvész még a nyomunk is…
Ha azonban lesz bátorságunk, és tisztességünk a jövendő generációkkal szemben, akkor megkeressük a lehetőségeket új szövetségekhez, és otthagyjuk azt az Európai Uniót, amely ezer év óta csak a vérünket issza, ellenségeinkkel paktál, ám mi életünk árán is sokszor megvédtük, hálára soha nem számítva. Keresztényi, emberi magatartásunk alapján és okán.
Ülök a nyári forróságban és tudom, mindez nem lesz könnyű, nem lesz áldozatok nélkül. Azonban meg kell tanulnunk végre újra őszintén és világosan beszélni, tisztességgel és hittel élni… vagy kénytelenek leszünk megalázottan és kiszolgáltatottan egy primitív megszálló horda áldozataként meghalni… kihalni… végleg elpusztulni… Európával egyetemben… Ma még választhatunk!
Stoffán György
magyartudat.com




Osztrák uszítás Hazánk ellen- Dr. Eva Maria Barki eljárást kezdeményez





 by foszerkeszto - 2016.06.250
Osztrák Médiatanács
Dr. Wolfgang Pichler Elnök Úr részére
Franz-Josefs-Kai 27.
1010 Bécs
Ajánlottan
Előzetesen via telefax: 23 699 84-99
Előzetesen via email info@presserat.at
Bécs, 2016.6.13.
Tárgy: A bécsi Weekend Magazin 11- 2016. június 10/11.
Hivatalbóli eljárásra irányuló beadvány
Mélyen tisztelt Elnök Úr!
Kérem, engedje meg, hogy mellékletben megküldjem Önnek a bécsi Weekend Magazin 2016. június 10/11.-i, 11. számában megjelent cikk másolatát azzal a kéréssel, hogy az alábbi közlést szíveskedjék az illetékes Szenátus részére hivatalbóli eljárás indításának megvizsgálása céljából továbbítani.
Az inkriminált cikk az Ausztria és Magyarország közötti EB-futballmeccset megelőző hétvégén jelent meg és az osztrák sajtó etikai kódexének durva megsértését jelenti.
A címlapon az osztrák szövetségi kancellár, Christian Kern, valamint Orbán Viktor magyar miniszterelnök látható egymással ellenfélként szembeállítva, egymás szemébe nézve, miközben Christian Kern arcán a piros-fehér-piros, Orbán Viktor arcán pedig a piros-fehér-zöld nemzeti színek tűnnek fel. A cím így hangzik:
JÓ A GONOSZ ELLEN
AUSZTRIA MAGYARORSZÁG ELLEN: TÖBB, MINT EGY JÁTÉK
miközben a „JÓ” szó az osztrák szövetségi kancellár fényképe, a „GONOSZ” szó pedig a magyar miniszterelnök fotója alatt helyezkedik el.
magyar_gyalazas_osztrak_modraEltekintve attól, hogy már a címlap megjelenése is nem csupán a magyar miniszterelnök, hanem a magyar nemzeti futballcsapat és a magyar nép maggyalázását is jelenti, mindezt az alatta álló, „Autoriter futballállam” című cikk még tovább fokozza.
Még ha a kritika tartalmát a sajtószabadság elve értelmében szabad véleménynyilvánításként értékelnénk is – bár az egyoldalú beállítás és hiányzó adatgyűjtés mindenképpen felróható – a tartalmat mégis a teljes szövegösszefüggésben kell látni és értékelni, mégpedig így: futballmeccs, mely több mint egy játék, mely harc a jó és a gonosz között, ahol a jó Ausztria, a gonosz pedig Magyarország.
A teljes cikk kísérlet arra, hogy a megengedett kritikán túlmenően a magyar miniszterelnököt a futball iránti szeretete, a futball nemzeti ügyként való támogatása, valamint új futballstadion építése miatt az olvasók szemében negatív színben tüntesse fel, ami a címből „Autoriter futballállam” következik. A Futballakadémia egyik magánalapítványát a cikk perfidnek minősíti, és egy új önkormányzati hivatal, valamint egy gimnázium létesítését is bírálja.
A cikk Magyarország számára különösen sértő, mert a labdarúgás sport Magyarországon – nem csupán Puskás Ferenc legendás csapata óta – kiemelt szerepet tölt be és nemzeti sportnak tekinthető.
A cikk nyilvánvaló célja, hogy Magyarországot becsmérelje, megvetést ébresszen, ami különösen a meccs előtt alkalmas arra, hogy érzelmeket keltsen Magyarország ellen és ezzel egyidejűleg az egész magyar nemzet méltóságát sértse. Ezáltal a cikk megközelíti az osztrák Büntető Törvénykönyv 283. §-a szerinti uszítás büntetendő tényállását.
A cikk tartalma azért is elítélendő, mert a sport szellemiségét és etikáját is sérti. A sportnak nem csupán világszerte egységes szabályrendszere és magas etikája van a másik tisztelete és a másikkal szembeni sportszerűség jegyében, hanem a sportnak és különösen a labdarúgásnak a tolerancia és a megértés szolgálatában kell állnia a népek között, és nem a népeket egymás ellen bujtogatnia és uszítania, ahogyan ez a tárgyi cikkben történik.
Még ha helyes is, hogy Ausztria és Magyarország között különböző politikai kérdések kapcsán nézetkülönbségek vannak, éppen ezért kellene a sportnak a megértés hídját alkotnia és a népeket a konfliktusokon átívelve összekötnie. Éppen az erre különösen alkalmas nagy sporteseményeket kellene a népek egymás iránti megértésének jegyében és nem politikai eszközként felhasználni.
Az inkriminált cikk mindenesetre alkalmas arra, hogy jelentős mozgósítási potenciált szabadítson fel az Európa bajnokság alkalmából, táplálja az agressziót, és arra használja fel a sportot, hogy az osztrákokat és a magyarokat egymás ellen uszítsa.
Ebből eredően az osztrák sajtó Etikai Kódexének súlyos megsértésével állunk szemben, és a véleménynyilvánítás szabadságának sérelme is fennáll az Európai Emberi Jogi Egyezmény 10. cikke szerint, melynek (2) bekezdése felelősséget is rögzít. Ez a felelősség jelentős mértékben figyelmen kívül maradt, és ezzel az osztrák sajtó tekintélye csorbult, és mivel a cikk Magyarországon széles körben elterjedt, ezért Ausztria tekintélye is kárt szenvedett.
A fentiekre való tekintettel előterjesztem az
Indítványt
hogy az ügy kerüljön az illetékes Szenátus elé a hivatalbóli eljárás indításának megvizsgálása céljából és a döntés kerüljön nyilvánosságra.
Megkülönböztetett tisztelettel:
Dr. Eva Maria Barki s.k
Másolat::
Peter Doskozil Honvédelmi és Sport Mioniszter
Magyar Miniszterelnöki Hivatal
Österreichischer Fußballverband
MLSZ
FIFA
Magyar Nagykövetség Bécs
Média
magyartudat.com



Trianon semmis!



 by foszerkeszto - 2016.06.047
A mai jogi értelmezés szerint a trianoni diktátum semmis, mert nem egyenrangú tárgyalások, hanem a vesztes államok által kényszerhelyzetben történt aláírás eredményeként jött létre. Vegyük végre a kezünkbe a sorsunkat, ne mindig mástól várjuk a segítséget!
Dr. Eva Maria Barki nemzetközi jogász
Kedves Magyar Barátaim, Székelyföldön, Erdélyben, Magyarországon, a határokon túl és szerte a világon !
Trianon mindnyájunk számára egy fel nem dolgozott trauma.
Azok számára is, akik nem akarnak, vagy nem tudnak erről beszélni. Az igazságtalanság mindenkinek fáj. És nincs senki, aki az igazságtalanságot ne ismerné el Nyugaton és Keleten egyaránt, mindenhol – Románián kívül.
Az első világháború utáni békerend jogi értelmezés alapján semmis, mert nem egyenrangú tárgyalások, hanem a vesztes államok által kényszerhelyzetben történt aláírás eredményeként jött létre. Mindenütt jogtalanul, ahol az alapvető emberi jogok ellen, az önrendelkezési jog semmibe vételével húztak új határokat.
Azóta változott a helyzet. Az önrendelkezési jog teljes elismerést kapott nemcsak a tudományban, de az írásos nemzetközi normákban is. A Polgári Jogok Nemzetközi Egyezség okmánya, amely 1966-ban született, és 1976-ban lépett hatályba, és amelyet majdnem minden ENSZ-tagállam aláírt, köztük Románia is, kötelezi a kormányokat az 1. cikkelyének betartására, amely szerint:
I. cikkely: ‘Minden népnek joga van az önrendelkezésre. E jog értelmében a népek szabadon határozzák meg politikai rendszerüket és szabadon biztosítják gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésüket.’
1989. november 4-én (pontosan 33 évvel a nagy magyar szabadság- és függetlenségi harc leverése után!) Európában ütött az önrendelkezési órája. Ezen a napon egymillió ember ment az utcára Lipcsében, azt skandálva: ‘Mi vagyunk a nép!’ Ezt a klasszikussá vált önrendelkezési követelést az egész világ diplomáciai erőfeszítései sem tudták megakadályozni.
Azóta az önrendelkezési hullám egész Európán végigsöpört. A német újraegyesítés után kivívták maguknak az önrendelkezést az észtek, lettek, litvánok, szlovének, szlovákok, horvátok, macedónok, koszovói albánok, számtalan új határ jött létre. A Közel-Keleten ugyan még nem kezdődött el a határmódosítási folyamat, de bekövetkezte várható a jövőben.
Összeomlott, és továbbra is szétesőben van az első világháború utáni kényszer-békerend. Kivéve a magyar területen. Egyes-egyedül a magyarság hűséges a kegyetlen diktátumhoz. Másutt már ünnepelték és ünnepelnék a szabadságot. Mi csak gyászolunk és ápoljuk a sebeinket.
Az üzenetem a mai napon:
Ne nézzünk visszafelé, ne emlékezzünk Trianonra, végre nézzünk előre! Vegyük kezünkbe a sorsunkat, ne várjunk segítséget külföldről, ami sohasem fog megérkezni, ne várjunk megoldást az Európai Uniótól, mert nincs politikai akarat ebben a szövetségben, tehetségtelen és képtelen közbelépni. Ne hallgassunk a politikusokra, akik nem hajlandóak az érdekeinket képviselni. Cselekednünk kell. Hallgatással és tétlenséggel problémákat nem lehet megoldani.
Nekünk is jár az önrendelkezési jog. Mi is ‘szabadon meghatározhatjuk a politikai rendszerünket és szabadon biztosíthatjuk a gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésünket’ Mert ránk is vonatkozik: ‘Mi vagyunk a nép’. Nincs magyar kisebbség a Kárpát-medencében. A magyarság államalkotó nép, több mint ezeréves közös történelemmel, közös hagyománnyal, közös jogrendszerrel, közös kultúrával.
A Kárpát-medencében Mi vagyunk a nép!
Ezt fel kell mutatni, hogy mindenki lássa és mindenki hallja. Tüntetéssekkel, nyilatkozatokkal és aláírásokkal. Hogy soha többé ne kelljen gyászolni, hanem a jövőben mi is ünnepelhessünk. Mert: Mi vagyunk a nép.
Isten áldja a magyar népet!
Dr. Eva Maria Barki
Forrás: Magyar Tudat Nemzeti Hírportál archívum
magyartudat.com




Illegális bevándorlás: Olaszországban népirtás és etnikai csere történik


És német országban mi folyik ?


 by foszerkeszto - 2016.05.290
Olaszország robbanás szélén áll, nem bírja el a folyamatosan érkező migránsok nyomását, akiket fel kell tartóztatni, máskülönben az olaszok eltűnnek a saját országukból – mondta Matteo Salvini, az Északi Liga olasz ellenzéki párt vezetője vasárnap.
Matteo Salvini a SkyTg24 olasz hírcsatornának adott interjújában kijelentette, ha az olasz kormány nem tesz semmit a migránsok feltartóztatására, Olaszországban népirtás és etnikai csere történik, vagyis a bevándorlók létszámban meghaladják és átveszik az olaszok helyét.
Matteo Salvini szerint “ellenőrzött” bevándorlásra van szükség és meg kell akadályozni, hogy tömegek keljenek útra Afrikából Olaszországba. Úgy fogalmazott, az Olaszországba érkezőknek kevesebb mint tíz százaléka “igazi menekült”, a többiek “importált rabszolgák”, akik azért kellenek, hogy a dél-olaszországi földeken “három eurós órabérért dolgoztassák őket”.
Matteo Salvini hozzátette: a migrációs áradat “szervezett jelenség” és a migránsok olaszországi befogadását  “üzleti haszon” mozgatja a bevándorlók ellátására fizetett állami kvóták miatt. A politikus kijelentette: Olaszországot a szétrobbanás fenyegeti a migránsok nyomása alatt, elég végigsétálni Milánó, Róma, a szicíliai Palermo vagy az olasz-francia határon levő Ventimiglia utcáin.
Az Északi Liga vezetője a pártnak vasárnap Milánóban tartott utcai  nagygyűlésén azt mondta, Matteo Renzi olasz miniszterelnököt és Angelino Alfano belügyminisztert “szennyezi be a tengerbe vesző emberek vére”, mivel “minél több embert hagynak elindulni, annál többen halnak meg”. A milánói pártrendezvény a jövő vasárnapi helyhatósági választást előzte meg.
magyartudat.com





Soros Macedóniát is célba vette





 by foszerkeszto - 2016.05.274
Soros György amerikai milliárdos és spekuláns finanszírozza a macedón civil szervezetek kormányellenes tevékenységét – jelentette ki Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök, a kormányzó jobboldali Belső Macedón Forradalmi Szervezet – Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO-DPMNE) elnöke a Telegraf szkopjei hírportálnak adott interjújában, amelyet több részben közölt a portál.
Két ellenzékem van: egy hivatalos, a Macedóniai Szociáldemokrata Szövetség (SDSM) és néhány szervezete, valamint egy másik, amelyet fizetett ellenzéknek neveznék” – fogalmazott Nikola Gruevszki. Kifejtette, hogy a hivatalos ellenzék “habár közvetett módon”, de felhasználja az utóbbiakat, nagy hangsúlyt fektet az emberek bizalmának elnyerésére, ezért támogatja a civil szervezeteket.
Ezeket a szervezeteket Soros György és más külföldi támogatók pénzelik, és folyamatosan léteznek, nemcsak a tiltakozások idején – állította a volt macedón miniszterelnök. Magyarázata szerint amikor nem a kormány ellen tiltakoznak, akkor különböző képzéseket, nyilvános vitákat szerveznek vagy a médiában szerepelnek.
Gruevszki szerint a képzésekre a tehetséges és ígéretes fiatalokat veszik fel, akiknek aztán pénzt és ingyenes utazást biztosítanak csak azért, hogy elmenjenek az előadásokra, és “megpróbálják kimosni az agyukat”. Példaként említette, hogy egy 2009-es reklámkampánynak a címe az volt, hogy Te vagy Macedónia, amire válaszul ezek a civil szervezetek megszervezték a Te nem Macedónia vagy nevű kampányt, amelyben arról beszéltek, hogy senkit sem lehet a születési vagy lakóhelyével azonosítani, minden ember a Földön él, azaz ezen szervezetek szerint a hagyománynak és a történelemnek nincs értelme.
Nikola Gruevszki végül aláhúzta: ez a jelenség nemcsak Macedóniában tapasztalható, hanem más országokban is, különösen Kelet-Európában és a Balkánon.
magyartudat.com




Fico szerint szembemegy az országával, aki multikulturalizmust akar



Ő legalább ki merte mondani !!!
 by foszerkeszto - 2016.05.250
Ha valaki azt állítja, hogy Szlovákia multikulturális akar lenni, az szembemegy az ország alapjaival – jelentette ki Robert Fico szlovák kormányfő szerdán a TASR szlovák közszolgálati hírügynökségnek nyilatkozva.
Robert Fico az illegális bevándorlás közvetlen és közvetett következményeiről, illetve a kötelező menekültkvótákról nyilatkozott a szlovák hírügynökségnek. A menekültkvótákkal kapcsolatban hangsúlyozta, Szlovákia nem változtat elutasító álláspontján.
Fico a menedékkérők betelepítésével kapcsolatban kijelentette: országának az az érdeke, hogy megőrizze saját hagyományait, és ne engedje meg, hogy az ország jellege megváltozzon.
“Nem akarjuk megváltoztatni Szlovákia Cirill és Metód örökségére épülő jellegét, azt, ami már évszázadok óta itt van” – szögezte le a szlovák kormányfő, majd megismételte azt a korábbi kijelentését is, mely szerint nem akarja, hogy Szlovákiában egységes iszlám közösség jöjjön létre.
“Nem akarom, hogy néhány tízezer muszlim legyen itt, akik aztán folyamatosan megpróbálják érvényesíteni az érdekeiket” – fogalmazott Fico.
Az idén áprilisban kórházba került, majd a hónap végén sikeres szívműtéten átesett szlovák kormányfő a feltételezettnél korábban visszatért kormányfői feladatainak ellátásához. Mostani nyilatkozata visszatérte óta az első, a sajtó által közölt érdemi külpolitikai kihatású megszólalása volt, írja Starovic Tibor Pozsonyból.
magyartudat.com



Illegális bevándorlás- Magyar nyomásra gyengül az EU politika

 by foszerkeszto - 2016.05.2315
Szijjártó Péter: minden magyar javaslat bekerült a bevándorlással foglalkozó uniós zárónyilatkozatba.
Magyarország támogatja az uniós külügyminiszterek által tárgyalt, a migrációs válság megoldására megfogalmazott uniós zárónyilatkozatot, mert valamennyi magyar javaslat belekerült – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, az uniós tagországok külügyminisztereinek brüsszeli tanácskozását követően.
Szijjártó tudatta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök Schengen 2.0 javaslatcsomagja is bekerült az elfogadott nyilatkozatba, amely kimondja, hogy a minisztereket tömörítő tanács tovább tanulmányozza a kezdeményezést.
Ezzel a lépéssel talán sikerült elérni, hogy az Európai Unió a migrációs válság egészét jobban tudja kezelni – mondta Szijjártó Péter.
A miniszter arról tájékoztatott, hogy az uniós külügyminiszterek elfogadták azt a magyar javaslatot, amely szerint meg kell kezdeni annak a vizsgálatát, hogy az úgynevezett hot spotokat, az uniós üzemeltetésű menedékkérő-regisztrációs központokat az unió
határain kívül hozzák létre annak érdekében, hogy már ott eldőlhessen, ki jogosult arra, hogy beléphessen az Európai Unió területére.
Miután a visszafogadási mechanizmus nem a vártnak megfelelően működik, ezzel a javaslattal megelőzhető az, hogy valaki az unió területére lépjen. A származási és tranzitországokkal történő együttműködés pedig arra is kiterjedhet, hogy már az adott országban  megállapítható, hogy ki jogosult nemzetközi védelemre.
Ezzel életeket lehet menteni, mert ha a döntés már az unió területén kívül megszületik, akkor emberek tízezrei nem vágnak neki a tengeri útnak. Emellett az embercsempészek üzleti modelljét is felszámolhatja az intézkedés – hangsúlyozta Szijjártó Péter.
A miniszter elmondta azt is, hogy a határvédelem kérdése is bekerült a nyilatkozatba, amely szavatolja Európa és az európai emberek biztonságát, továbbá magyar javaslatra Törökország, Jordánia és Libanon mellett Irak északi, kurd területének megsegítése is, ahol menekültek százezreit látják el. Irak és a kurd térség stabilitása fontos az ország területi integritása, valamint az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni közdelem miatt is – hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter.
A határvédelemnek és a harmadik országokkal történő együttműködésnek egyszerre kell teljesülnie. Ha valamelyik hiányzik, akkor a kihívás kezelése nem lehetséges – tette hozzá a magyar tárcavezető.
Elmondta, az uniós külügyminiszterek egyetértettek abban, hogy hosszú távon a migrációs nyomás növekedésére lehet számítani, mert Európa környékén 30-35 millió olyan ember él, akik az élethelyzetükből adódóan olyan döntést hozhatnak, hogy útnak indulnak.
Szijjártó Péter kijelentette: a bevándorlási válság összetettsége miatt összetett intézkedésekre van szükség, s minden intézkedés fókuszában annak kell állnia, hogy csökkenjen az Európára nehezedő nyomás.
Fotó: KKM
magyartudat.com



Visegrádi négyek együttműködésének kibővítése V7-re?

 by foszerkeszto - 2016.05.149




A Közép-Európa gondolatot államok közötti szinten jelenleg a V4 képviseli a legjobban. Bár mindegyik tagja az Európai Uniónak, mégis érdekérvényesítésben alulmaradnak a francia és német érdekek miatt. Az utóbbi években több olyan helyzet is volt, amikor a V4 országai közös fellépéssel érték el a céljaikat, sikert aratva. Talán nem meglepő, ha más országok polgárai is szimpátiát éreznek a V4 felé. Sőt örülnének, ha az országuk is csatlakozna a V4-hez. A V4 bővítése nagypolitikai szinten még nem jelent meg, de a közép-európai emberek részéről egyre több helyen felmerül.
Mely országoknál van esély, hogy csatlakozna a V4-hez? Első szempont, hogy határos legyen a jelenlegi V4-gyel. Második szempont, hogy történelmi előzményei legyenek a kapcsolódásnak, ne legyenek túl nagy szakadékok. Harmadik szempont, hogy a jelenben jó gazdasági és diplomácia viszony legyen az országok között. Negyedik, hogy egy közép-európai együttműködésben az az ország is erősödjön miközben ő is erősítse a többi hat országot. Ezeket figyelembe véve, a V4 bővítése az elkövetkező 10 évben 3 ország számára lenne lehetséges: Ausztria, Szlovénia, és Horvátország.
A 2015-ös évben nagyon feszült volt a légkör Ausztria, Magyarország, Szlovénia, Horvátország és Szerbia között az illegális határátlépések miatt. A diplomáciai viszonyok ezen országok között hirtelen megromlottak, mert egymást vádolták az országok a “migránsprobléma” miatt. Úgy nézett ki, hogy a V4 bővítésének a lehetősége szertefoszlik. 2016-ban azonban megváltozott az az irány. Közép-Európa országai rengeteg tárgyalás egyeztetés során, közös megoldás felé haladtak, az illegális határsértők ügyében. Ennek az egyik szimbóluma, hogy a V4 országok Macedóniának segítettek a határvédelemben.
Történelmi, kulturális, gazdasági és földrajzi fekvés miatt is, a valaha volt Osztrák-Magyar Monarchia területe a közép-európai együttműködés színtere. A kérdés az, hogy nyugat-európai gondolkodásmód és érdekek mentén haladjunk tovább, vagy a saját identitásunk, küldetésünk irányába? Ha kibővülne a V4 V7-re, akkor közel 80 millió lakosú Közép-Európai Együttműködés jönne létre, ami komoly gazdasági, diplomácia súllyal rendelkezne.
Az Európai Unió a jelenlegi formájában nem életképes, de mi lesz velünk ha szétesik az EU? Európa akkor tudja betölteni a valódi küldetését, ha ismét három pólusú lesz. A Visegrádi, 4-ek köré megalakulhat a Közép-Európa együttműködés, ami egy harmadik kiegyenlítő pólus lehet a nyugat és kelet között. Jó kapcsolatokat kell ápolni Nyugat Európával, és Oroszországgal is, de egyiknek sem az öntudatlan követője lenni!
Itt Európa szívében csodálatos pozitív erő szunnyad, ezt a szellemet kell felébresztenünk! Elérkezett az idő, hogy beszéljünk erről minél szélesebb körben! A mi kérdésünk a következő: Milyen Közép-Európában szeretnél élni?
Közép-Európa Konföderáció
magyartudat.com




A harc “középföldéért” zajlik?



 by foszerkeszto - 2016.05.080
A képen a NATO katonai szövetség terjeszkedése látható. Az idézet szöveg meg 1917-ből való, amiben Európa három pólusának egymáshoz való viszonya körvonalazódik.
Olyan, mint ha valaki ma írta volna, és nem 99 éve!
Ma az emberek egy olyan csoportja a hangadó, amely uralni akarja a Földet a mozgékony kapitalista gazdaság eszközeivel. E csoport a tőle függő embercsoportokat a gazdasági eszközök révén kapcsolja össze és szervezi meg.
A lényeg az, hogy ez a csoport tudja, hogy az orosz területen él egy, a jövő szempontjából kialakulatlan embertömeg, amely magában hordozza egy szociális szerveződés csíráját. A jól kiszámított cél az, hogy e szociális csíra-impulzus az antiszociális csoport hatalmába kerüljön. E célt nem lehet elérni, ha Közép-Európából megértésből fakadó egyesülést keresnek a keleti (orosz) csíra-impulzussal.
Mivel az említett csoportot az anglo-amerikai világon belül találni, a jelenlegi hatalmi konstelláció csak alárendelt pillanat, amely minden valódi szembenállást és érdeket elfed. Elleplezi mindenekelőtt azt a valódi tényt, hogy az orosz kultúrcsíráért az anglo-amerikai pluto-autokraták és a közép-európai népek között folyik a küzdelem. Abban a pillanatban, amelyben a világ felismeri e tényt, a valótlan konstellációt egy valóságos váltja fel. A háború csak addig tart valamilyen formában, amíg a németség és a szlávság össze nem találkozik a közös célban: az emberiség felszabadításában a Nyugat igája alól.
Csak az alábbi alternatíva lehetséges. Vagy leleplezi az ember a hazugságot, amellyel a Nyugatnak dolgoznia kell, ha boldogulni akar, és azt mondja: az anglo-amerikai machinátorok egy áramlat hordozói, amelynek gyökerei a francia forradalmat megelőző impulzusban rejlenek, amely a kapitalizmus eszközeivel világuralmat akar megvalósítani, s amely számára a forradalmi impulzusok csupán jelszóul szolgálnak, ami mögé elbújnak; vagy átengedi az ember a világuralmat az anglo-amerikai világon belüli okkult csoportnak, amíg a leigázott német-szláv területekről jövőbeli vérfolyamok árán meg nem menekül a Föld igazi szellemi célja.”
Rudolf Steiner 1917
Közép-Európa Konfederáció
magyartudat.com





Menekültügy: az európai nagytőke a 



népekre erőlteti akaratát

 by foszerkeszto - 2016.05.067
Timmermans elismerte, hogy Brüsszel kényszerbetelepítést akar. A kényszerbetelepítés elfogadhatatlan, Brüsszel nem, csak a magyarok dönthetnek arról, kit fogadunk be az országunkba” -mondta Szijjártó Péter, az Európai Bizottság alelnökére utalva. (kormany.hu)
Nem kellenek menekültek sem Magyarországra, sem Európába. Az EU most megmutatja igazi arcát: a nagy országok, az európai nagytőke rá akarja erőltetni akaratát a népekre.
Thürmer Gyula
magyartudat.com




Csehország közeledik az Európai Unióból 



történő kilépéshez

 by foszerkeszto - 2016.05.040
Nem kizárt, hogy Csehországban is népszavazást tarthatnak az ország európai uniós tagságáról. Az ellenzéki Úsvit párt javaslatát, miszerint a kérdést tűzzék napirendre, kedd este a képviselőház általános meglepetésre megszavazta – írja a Mladá Fronta Dnes című cseh liberális napilap.
A lap szerdai híradása szerint a szavazáskor az ülésteremben 169 képviselő tartózkodott, s közülük 96-an mondtak igent a kezdeményezésre. A népszavazási téma napirendre vételét a kommunista párt (KSCM) összes képviselője támogatta, és igent mondott a polgári demokrata (ODS) képviselők többsége is, közölte a Hirado.hu.
magyartudat.com

Csak a zsidó maffia állammá alakult magyar állam nem akarja levetni a rabigát , mert neki csurran cseppen így is , a kis fülke forradalmár beindította a pénz szivattyúit , így már ők is szivattyúzzák a vagyonunkat , koktélt nekik molotovot .




Orbán - Börtön dal

A felcsúti tolvajbálon

Orbánia

Orbán Viktor énekel: A legtöbb ember...(paródia)

Betiltott adás Hazám árulói HírTv

Cigány Himnusz Magyarul

Beás Himnusz.wmv

Legyetek jók ha tudtok

Móri mészárlás és a Tigáz

Ibolya Oláh - Magyarország

Kozmix - Kell még egy szó!

Demjén Ferenc - Honfoglalás

A VÉN EURÓPA

https://www.youtube.com/watch?v=m9hs0f9DHJs

Kell még egy szó

Apostol Együttes: Nem tudok élni nélküled



Igen már itt vannak az amik , és itt fognak megdögleni a zsidó érdekekért , mert itt akarnak háborúzni , hogy te és a családod is itt pusztuljon .

Hair - Let the Sunshine In

Hair magyarul - Jöjj el napfény!

Jöjj el napfény ! Hogy láson ez a nép ne csak nézzen , és felkeljen a foteljéből , és a fülkeforradalmárokat irányítsa e betolakodó rabló horda ellen , hogy életük árán is védjék meg ezt az országot , hamár megtiltották a magyarság önvédelmét , mi meg majd a végén az élőket megdobáljuk a molotov koktéljainkkal , hogy fussanak a gyávák a Pozsonyi csatáig , ahol Európa visszakapja tőlünk a keresztény hitét .
Jöjj el napfény !!!

Olajmaffia 1.rész.mp4

Olajma02mp4-.mp4

Olajmaffia03mp4

Olajmaffia04mp4

A maffiaállam nyugdíjazta - Hatszemközt Szeszák Gyula olajügyésszel (Hírháttér TV)

A 300 milliós OTP-igazgató - Szeszák olajügyész maffia-csatáiból (dokumentumfilm)

Pintér, Boross és a legfőbb ügyész védték az olajmaffiózó megyei főkapitányt! (Dr. Szeszák Gyula)

Polt Péter: te meg egy rohadt geci olajbűnöző vagy, baszd meg! (Molnár F. Árpád - Emma Paradigma)

Orbán népmesék: A csipásszemű közmunkás

Orbán népmesék - G. Viktor tündöklése

Orbán temetése (A diktátor jogaiért aggódó youtube betiltotta)







Hát fiuk – lányok túl mélyen van a gané , jól jegyezzétek meg , ha gyomtalanítani akartok túl mélyre kell ásni a többi ganét is, és akkor
a magyar ugaron kipusztul a tarack is .



Illegális bevándorlás- A bajor miniszterelnök 

megfenyegette a német kormányt

 by foszerkeszto - 2016.04.260
Természetesen fenntartjuk a fenyegetést” – emelte ki Horst Seehofer.
A bajor kormány nem tett le arról, hogy az alkotmánybírósághoz fordul a berlini vezetés menekültpolitikája miatt – mondta hétfőn Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke abból az alkalomból, hogy három hónap után megérkezett a német fővárosból a válasz arra a levelére, amelyben a tartományi kormány nevében alkotmánybírósági eljárást helyezett kilátásba a szövetségi kormány ellen.
Természetesen fenntartjuk a fenyegetést” – emelte ki Horst Seehofer a CSU Bayernkurier című lapjának hírportálján idézett nyilatkozatában. Elmondta, hogy még nem olvasta a január végén kelt levelére kapott választ, de hivatalának munkatársai már tanulmányozzák a dokumentumot, és a héten majd ő is szakít időt arra, hogy elolvassa.
Megjegyezte, hogy Berlinben nem hamarkodták el a választ, és Münchenben sem tesznek mindent félre, hogy a fővárosból érkezett levéllel foglalkozzanak. Közölte: megállapodtak a kancelláriával, hogy nem hozzák nyilvánosságra a levél tartalmát.
Horst Seehofer január végi írásában követelte, hogy állítsák meg a menedékkérők tömeges beáramlását és évi 200 ezer főben korlátozzák a befogadható menedékkérők számát.
A bajor kormányfő egy másik – a Bayernkurier pénteken megjelenő számából előzetesen ismertetett – nyilatkozatában ismét bírálta a válság kezeléséről szóló EU-Törökország megállapodást. Elmondta, hogy különösen a török állampolgárok tervezett vízummentességét kifogásolja, mert az a veszély fenyeget, hogy “behurcolnak Németországba beltörök konfliktusokat”.
Ellenvetésének hátterét nem világította meg, de más CSU-s politikusok korábban számos alkalommal jelezték, hogy a vízummentesség miatt Németország az eddiginél is inkább színtere lehet a török-kurd konfliktusnak, és félő, hogy a török hadsereg kurdok lakta területeken végzett műveletei Németországba irányuló kurd menekülthullámot indítanak el.
Horst Seehofer a török uniós csatlakozási tárgyalások felgyorsítását is kifogásolta. A gyorsításnak az az üzenete, hogy az EU fel akarja venni Törökországot, márpedig a CSU továbbra is elutasítja a török uniós tagság gondolatát – mondta a bajor miniszterelnök.
magyartudat.com


Visegrádi négyek, az euroszkeptikus blokk

 by foszerkeszto - 2016.04.216
Az Európai Unió egy példa nélküli, az alapjait is fenyegető, többdimenziós válsággal szembesül, a kelet-európai “euroszkeptikus blokk” megerősödése sokakban aggodalmat vált ki.
A kelet-közép-európai országok európai uniós befolyásának erősödéséről, illetve az unión belüli különállásáról cikkezett a francia Le Monde és az olasz La Stampa.
A Le Monde A visegrádi négyek, avagy Közép-Európa emancipációja címmel közölt tudósítást.
A francia balliberális lap szerint bár a visegrádi négyek neve sokáig csak a szakértőknek mondott valamit, mára olyan politikai erővé vált Európában, amely látszólag egységes blokként a Brüsszelben uralkodó gondolkodás ellentétét jelenti, és befolyással bír az Európai Tanács üléseire.
Miközben az Európai Unió egy példa nélküli, az alapjait is fenyegető, többdimenziós válsággal szembesül, a kelet-európai “euroszkeptikus blokk” megerősödése sokakban aggodalmat vált ki – hangsúlyozta a lap, amely Granasztói György volt brüsszeli nagykövetet idézve azt is kiemelte, hogy a politikai konstrukció valójában több évszázados múltra tekint vissza.
A Le Monde szerint azonban a kelet-európai országok uniós és NATO- integrációjának felgyorsítására életre hívott együttműködés Orbán Viktor 2010-es hatalomra kerülésekor kapott új lendületet, s tavalyi győzelmük óta a lengyel konzervatívok külpolitikájában is prioritást élvez.  Idézik Kiszelly Zoltán politológust, aki szerint a visegrádi négyek elsődleges célja, hogy ellensúlyt képezzen a német befolyással szemben.
A közös alkalmi és taktikai jellegű érdekek azonban a lap szerint nem tudják feledtetni az alapvető nézeteltéréseket, amelyek miatt a visegrádi négyek kapcsolatai törékeny alapokon nyugszanak, s lehetetlenné tesznek bármilyen hosszú távú stratégiai elképzelést. A lap szerint ugyanakkor bizonyos szempontból az európai erők kiegyenlítődéseként is értelmezhető a csoport megerősödése. A pillanatnyi összetartás viszont jobban elszigeteli ezeket az országokat, mintsem megerősíti őket, és felerősíti a régi és új Európa közötti félreértéseket – írta a Le Monde.
Helmuth Kohl és Orbán Viktor találkozója “arra kényszerít, hogy szembenézzünk a valósággal, az unióban számos Európa él nehezen együtt. Ha meg akarjuk menteni Európát, nem ringathatjuk magunkat egy egységes szemlélet illúziójában, amely nem létezik” – írta a La Stampa olasz napilap, a honlapjára szerdán felkerült cikkben.
A Túl sok lelkület egyetlen kontinensen című véleménycikk szerzője Stefano Stefanini diplomata, Olaszország egykori állandó NATO-képviselője. A volt német kancellár és a magyar miniszterelnök megbeszélését kommentálva Stefanini kijelenti, “nem tudjuk, mit mondtak egymásnak Orbánnal; a német egység embere bizonyosan nem bátorította a magyar kormányfőt, hogy Brüsszellel szakítson. Megértést mutatni más történelmi, politikai és kulturális szemléletek iránt az európai egység fenntartásának kulcsa. Ez az igazi kihívás” – teszi hozzá.
A korábban Moszkvában és Washingtonban is szolgáló olasz nagykövet úgy látja, az EU-val szembeni “populista, visszautasító” magatartás az egész kontinenst áthatja, Nagy-Britanniában éppúgy (jelen van), mint Németországban. “Ezzel párhuzamosan egy eltérő Kelet-Közép-Európa kitartóan védi azt a kulturális, vallási és etnikai egységességet, amely Nyugaton már a berlini fal leomlása előtt erejét veszítette”.
A szerző szerint “a vízválasztó mély. Orbán, Fico, Szydlo (a magyar, a szlovák és a lengyel miniszterelnök) ellenállása bármilyen javaslattal szemben, amely a szíriai menekültek elosztásával jár, szembemegy minden európai szolidaritási elvvel”. Megjegyzi ugyanakkor, hogy Pozsony vagy Budapest utcáin ritkán lehet lefátyolozott arcot látni, ahogy az megszokott Brüsszelben vagy Madridban.
“A kelet-európai országok teljesen jóhiszeműen aláírták a közös európai értékeket. Most felfedezik ennek kényelmetlen és idegen oldalát. A NATO biztosítás volt Oroszországgal szemben. A terrorizmussal és a kalifátussal szemben szkeptikussá teszi őket” – írja Stefanini, leszögezve, hogy “az EU-ban számos Európa él együtt. Ez különösebb nehézségek nélkül zajlik a boldog időkben, felszínre tör és súrlódásokat okoz  a migráció, a terrorizmus, az Oroszországgal való feszültség, a Földközi-tenger forrongása (…) tökéletes vihara közepette”.
magyartudat.com


A KÉT SZOCI MÁKVIRÁG

 by foszerkeszto - 2016.03.235
SCHULCZ: lealjasozta Orbán Viktor magyar miniszterelnököt.
KUNHALMI: a migráns kérdés FIDESZ álkreálmány
Schulz: érettségizetlen szabadkőműves…
Kunhalmi: érettségizett, s a napokban nagy nehezen diplomázott észkombájn.
Tudnának ezek az áldozatok családtagjainak a szemébe nézni az isztambuli, párizsi, brüsszeli..tragédiák után????…
És még mi lesz?
Szelekovszky Ernő
magyartudat.com
Na látjátok ezek a vakolók az anyjukból is prézlis nudlit ennének .






A magyar miért nem dönthet a saját sorsáról?

Mert ilyen vakolói vannak !!!!




 by foszerkeszto - 2016.02.279
Ha a határokat 1920-ban etnikai alapon, igazságosan húzták volna meg, akkor ma Magyarország legalább húszmilliós ország lenne.
Az antant célja az volt, hogy a közép-európai népek soha ne tudjanak erős kulturális, katonai, gazdasági együttműködést kialakítani.
A közép soha ne állhasson a saját lábára a két véglet, a nyugat és a kelet között; a szabadkőműves antant és a pánszlávizmus között.
Akik területet kaptak más nemzetiségű lakossággal, azok az országok nyilván nem akarják visszaadni, akiktől meg elvették azok meg nézzék végig a csendes, vagy erőszakos asszimilációt?
Emiatt a a “békediktátum” miatt nincs béke Közép-Európában!!!
Ha a határokat 1920-ban etnikai alapon, igazságosan húzták volna meg, akkor ma Magyarország legalább húszmilliós ország lenne.
Közép-Európa népei száz év alatt megduplázódtak, a magyar népesség viszont nem növekedett ugyanez idő alatt a Kárpát-medencében.
Ez egy csendes és lassú, ám tudatos népirtás eredménye. A mai nyugati antantnak érdeke, hogy Közép-Európa önálló és erős legyen?
Mi lesz Nyugat-Európával és az USA-val, ha „harmadik pólus” a „középen” élő népek egészségesen együttműködve fejlődjenek tovább?
trianon_mint_a_kozep_europai_viszaly_okozojaMit várhatunk Brüsszeltől és Washingtontól?
Az antant vert éket Közép-Európa népei közé a az I. világháború utáni békediktátumaival. Az antant jóváhagyásával szállta meg a sztálini Szovjetunió Közép-Európát a II. világháború után.1989-90 körül új lehetőség adódott, hogy Közép-Európa megint a saját útját járja.
Az USA és a Szovjetunió is megállapodtak abban, hogy a szovjet csapatok kivonulnak Közép-Európából, de cserébe a NATO nem fog „bevonulni”. 1990 júniusában volt Moszkvában a Varsó Szerződés tanácskozása, ahol Antall József magyar miniszterelnök a Szovjetunió által ellenőrzött katonai tömb feloszlatását javasolta.
A másik korszakalkotó javaslata az volt, hogy jöjjön létre a visegrádi együttműködés.
Ebben az időszakban létrejöhetett volna, egy katonailag semleges Közép-Európai együttműködés, de mégsem így történt.
A szovjet csapatok kivonultak Közép-Európából, de a „nyugat” megszegte az egyezséget és egy katonailag semleges Közép-Európa helyett hamarosan becsaltak minket a NATO-ba és az EU-ba.
Az EU csatlakozáskor mi magyarok még reménykedtünk abban, hogy és hogy bár a magyar területeinket nem kapjuk vissza, de legalább megtörténik az EU-n belül egy igazságos kiegyezés.
A „határon-túli” magyarok megkapják az őket megillető alapjogokat.
Nem így történt, az antant nem változott meg 100 év alatt! Az Európai Unió mindenféle „értékekre” hivatkozik, de ha magyar emberek szenvedéséről van szó, akkor mindig hallgat.
Miért nem támogatja az emberi jogokra nagyon érzékeny „nyugati demokrácia” a magyar autonómia-törekvéseket?
Miért nem ítéli el a Csehországban és Szlovákiában mai napig érvényben lévő benesi dekrétumokat?
Miért nem ítélte el a természeti katasztrófákhoz vezető Duna-elterelést, amit 1993-ban Szlovákia elkövetett?
Románia és Szerbia a kisebbségi jogok mintaországa lenne?
A Trianonban mesterkélten összebarkácsolt államok szétestek, majd dönthettek a saját sorsukról.
A magyar miért nem dönthet a saját sorsáról?
A magyarság Trianon miatt lehetetlen helyzetbe került. Ha a saját érdekét nézi határmódosítást, autonómiát, jogokat követel a határon túli magyarságnak, akkor rögtön összeáll ellenünk a kisantant, és a KÖZÉP kis országai megint nem tudnak fejlődni.
A KÖZÉP ugyanúgy marad a nyugati óriáscégek gyarmata. Ha meg túl sok engedményeket teszünk az utódállamoknak egy békésebb Közép-Európáért, akkor meg saját magyarjainkról mondunk le.
Közép-Európa volt már a keleti materialisták uniója (SU) és a nyugati materialisták Uniója (US, EU) gyarmata is, most végre kezd felébredni a saját közép-európai identitás!
Ha a jelenlegi Európai Unió összedől, a romokon létrejön-e majd a Közép-Európai Konföderáció vagy megint bekebelez minket a „nyugat” vagy a „kelet”?
Közép-Európa Konföderáció – A szív szövetsége nyugat és kelet között.
magyartudat.com


Lőttek az EU-török migránsegyezménynek 



(Financial Times)

(From L) Turkish Prime Minister Ahmet Davutoglu, European Union Council President Donald Tusk and European Union Commission President Jean-Claude Juncker shake hands at the end of an European Union Summit held at the EU Council building in Brussels, on March 18, 2016. EU leaders and Turkey's prime minister approved a controversial deal to curb the huge flow of asylum seekers to Europe, with all migrants arriving in Greece from Sunday to be sent back. / AFP PHOTO / THIERRY CHARLIERTHIERRY CHARLIER/AFP/Getty Images
Csapás a migránsegyezményre, miután Törökország elveti az EU-nak a terrortörvényre vonatkozó követeléseitcímmel a globális brit lap ma reggel ezzel a címmel ismerteti azt, mit mondott neki tegnap Omar Celik. A török európaügyi miniszter kijelentette, noha országa nyitott megvitatni európai partnereivel a terrorellenes törvényt és elkötelezheti magát reformokra hosszabb távon, de „lehetetlennek” nevezte ugyanazt rövid távon, miután a kormányt csaknem megpuccsolta Fethullah Gülen Amerikában élő muzulmán hitszónok követői. Gülent a török kormány terroristának bélyegzi. Az EU viszont ismételten egyértelművé tette, hogy nem hajlandó meghajolni a terrorjogszabályok megreformálása kérdésében. Dimitrisz Avramopulosz, az uniós migrációs biztosa kijelentette a Financial Times-nak: ha Törökország vízum liberalizációt akar, akkor az EU-nak minden feltételét teljesítenie kell.
*             *             *
Gideon Rachmann, a lap egyik vezető publicistája „A demokrácia globális visszaszorulásacímmel megjelent cikkében összeveti a 26 évvel ezelőtti helyzetet, amikor a demokráciának és a liberalizmusnak állt a zászló, és a korszakot olyan emberek fémjelezték, mint Nelson Mandela, Václav  Havel, Gorbacsov és Jelcin, szemben a maival, amelyre Putyin és Erdogan nyomja rá bélyegét. Lengyelországban és Magyarországon erodálják a sajtószabadságot és az igazságügyi függetlenséget. Kínában a múlt héten ítéltek hosszú börtönbüntetésre emberjogi ügyvédeket és az Egyesült Államokban ha Trump nem is lesz elnök, „már most hatalmas kárt okozott az amerikai demokrácia presztízsének és méltóságának.

Szentpéterváron ma találkozik Putyin elnökkel Erdogan török elnök. Miként hat a két ország közötti közeledés a NATO-ra? Sehogy, idézi az amerikai portál európai kiadása a német külügyi szóvivőt.

Erdogan változtatott alapvetően politikáján, írja a vezető amerikai lap a Putyin-Erdogan találkozóról. Törökország éveken át támogatta a szíriai Asszad-kormány ellen küzdő szunnita iszlamista csoportokat. De ez visszalőtt Ankarára: több millió menekült, az Iszlám Állam támad, és a kurd milíciák hatalma nő Észak-Szíriában. Erdogan így már nem gondolja, hogy a szíriai elnöknek távoznia kellene, ami – idézi cikke végén a lap egy török egyetemi tanár véleményét – komoly problémát fog okozni (mármint az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek).
*             *             *
Ötven vezető republikánus nemzetbiztonsági tisztségviselő írt alá egy levelet kinyilvánítva, hogy Donald Trumpnak nincs meg a jelleme, értékei és tapasztalatai ahhoz, hogy elnök legyen és elnökként „kockáztatná országunk nemzetbiztonságát és jólétét”. Ő lenne az amerikai történelem legoktalanabb elnöke. Rendkívül ritka, írja a lap, hogy a külpolitikai elit ilyen nyíltan és agresszíven lépjen a nyilvánosság elé. Trump visszavágott: ők azok, jelentette ki, akikre végre az amerikai nép név szerint tekinthet, hogy megtudja, kik miatt lett a világ kaotikus és olyannyira veszélyes. Többüket azonosította azokkal, akik az iraki háború tervezői voltak.
Törökország készen áll arra, jelentette ki tegnap Erdogan elnök, hogy megvalósítsák a Török Áramlat földgázvezeték projektet, amely megkerüli Kijevet és megbünteti majd Szófiát, amiért a bolgár kormány a megbuktatott Déli Áramlat építését elszabotálta. Az új Török Áramlat vezeték a Fekete-tengeren át a török-görög határon fekvő Ipszila városba viszi a földgázt. A cél az, hogy 47 milliárd köbméter földgázt szállítson Középe-Európába és a balkáni országokba. A tervet jegelték, miután a törökök tavaly november 24-én a szír-török határon lelőttek egy orosz vadászgépet, írja a brüsszeli szakportál.

A Dzsais al-Fatah iszlamista zsoldosai bejelentették, elűzték a reguláris szíriai hadsereget Aleppóból, hogy az egész várost uralmuk alá hajtsák”, idézi őket a német gazdasági-politikai portál. A beszámoló összefoglalója: „Az Al-Kaida, az Al-Nuszra front terrorista csoportok szíriai lerakata és más zsoldos csapatok Aleppót teljes mértékben meg akarják hódítani(néven nevezve azon terroristákat, akiket a nyugati sajtó cukisan „lázadóknak” keresztelt el).

Totálisan elégtelennek nevezi a népszerű független francia portál a francia kormánynak a terrorveszély elhárítása érdekében tett lépéseit. Illusztrációként friss közvéleménykutatási adatokat idéz. Ezek szerint a franciák 65 %-a úgy gondolja, Hollande elnök és Valls miniszterelnök nem alkalmazza a szükséges eszközöket, hogy a terrorfenyegetés ellen küzdjön. Januárban ez az arány még csak 46 % volt. 77 % szerint a terrorizmus elleni harc nem hatékony.

Regensburgban balkáni menekültek nem akarták elhagyni a nekik ideiglenesen otthont nyújtó plébániát. Ezután a rendőrség rámolta ki őket, számol be róla a német lap.

Társadalmi és politikai szervezetek, valamint szakszervezetek tüntettek tegnap Buenos Airesben „Békét, kenyeret, földet, hajlékot és munkát!” jelszavak alatt Mauricio Macri neoliberális argentin elnök „munkásellenes” politikája ellen. Az erről beszámoló antiglobalista spanyol portál ismerteti, hogy amióta a neoliberális elnököt megválasztották, igen gyorsan nő a munkanélküliség, az éhínség és a polgárok gazdasági bizonytalansága. Az élelmiszerek ára rohamosan emelkedik. A peso devalválódik. (Macrit múlt decemberben választották elnökké.)

A nacionalizmus idiotizmus” címmel a balliberális német lapban Norbert Blüm, a Kohl-kormány volt munkaügyi minisztere írt cikket. Magyarország az első bekezdésben, a hitlerizmus a negyedik bekezdésben köszönt ránk. Az előbbi nemzeti autizmusban vétkes, mert 89-ben Magyarország nyitotta meg a határokat a keletnémet menekültek előtt. Ezután a nacionalista módon bezáró határfalak technikai-ideológiai részletei következnek. Hogy az milyen szörnyű. A múlt tükrében ezzel az újdonsággal kiált fel a szerző: „Soha többé!”. (A német és az egész nyugati sajtóterrorra jellemzően elképzelhetetlen lenne, hogy egy újságíró megkérdezné az agg politikust, vajon milyen korszak visszahozatalával fenyeget az átlagosan 11 km mélységben a megszállt palesztin területen felhúzott, 8 méter magas apartheid fal.)

Nincs magára valamit adó német lap, amely ne szörnyülködne azon, hogy az MTV nem említette egy menekült szír úszónő, Yusra Mardini pillangóúszás előfutamában elért halvány eredményét. A Tagesanzeiger is hosszan részletezi a sztorit, a magyar közmédia „elembertelenedését” említve és ugyanilyen hosszan ír a kihagyásért bűnös riporterről, aki korábban verte a feleségét. (E lap korábban Demszkyről írt cikkeiben nem említette, hogy a bukott főpolgármester barátnője orrát törte szét.) A közszolgálati cenzúrát még a Helsinki Bizottság is elítélte! – közli a német lap, ezúttal Hitlert és a Hosszú Katinkát aljas módon vádoló cikkeket kifelejtve történetéből.

Appio olasz városban a ház lakói értesítették a rendőröket, hogy egy lakásból kétségbeesett sírás és kiabálás hallatszik. Két rendőr ment oda, amikor kiderült, az igen idős pár magányában lett elkeseredett. Főztek nekik tésztát, írja a brit lap.

SPIEGEL ONLINE
A német hetilap reggeli köremailjében egy kínai turista heidelbergi kalandjait ismerteti. Miután bejelentést akart tenni elvesztett tárcájáról, rossz iratot töltött ki és véletlenül egy menekültkérvényt írt alá. Westfalenben egy meneküldotthonban helyezték el. Elvették útlevelét és ujjlenyomatot vettek tőle. Csak két hét múlva engedték el, amikor egy helyi kínai vendéglős tolmácsként segített neki.





Almássy Ferenc: „A cél az, hogy ne legyenek 



nemzetállamok”

almassy

A francia óvodákban, általános és középiskolákban minden gyereket felkészítenek terrortámadásra, robbantásra

Interjú a Magyar Hírlap mai számában:






A cél az, hogy ne legyenek nemzetállamok”



A francia óvodákban, általános és középiskolákban minden gyereket felkészítenek terrortámadásra, robbantásra

Lovas István – 2016.08.15. 01:24 
Franciaországnak vége – Magyarországon szép az élet címmel április elején jelent meg interjúnk Almássy Ferenccel, aki úgy döntött, nem édesapja, hanem édesanyja hazájában él ezentúl. Az azóta indult Visegradpost.com hírportál főszerkesztőjével most erről a Franciaországról beszélgettünk.
Almássy Ferenc 20160815Almássy Ferenc: Annak a Franciaországnak, amelyet ismertünk, vége van (Fotó: MH)
– Tavaszi interjúnk alkalmával azt mondta, „Franciaországnak vége”. Kifejtené, miben van vége?

– Annak a Franciaországnak, amelyet ismertünk, annak vége van, és ami jön, az valami más lesz. A régi Franciaországnak már csak mutatós maradványai vannak. És nagyon kevesen vannak Franciaországban, akiket én franciának neveznék. Aki szívből és észből francia. Mutasson nekem olyan harminc alatti franciát, aki még el tud énekelni egy népdalt! Egy egyetemet végzett fiatalokból álló társaságban meséltem Magyarországról. Lejátszottam nekik egy magyar népzenei darabot. Azt mondták, milyen szép és milyen kár, hogy ilyen nincs Franciaországban. Azt kérdeztem, miről beszéltek? Franciaországban még több népdal van, hiszen annyi régiója van, saját népdalokkal, népzenével. De ők ezek közül egyetlenegyet sem hallottak. Képzelje, milyen műveletlenek.

– A hangrögzítő bekapcsolása előtt azt mondtam önnek, figyelje meg, bekapcsolom a Klubrádiót és fél órán belül gyalázni fogják a magyarokat, más nemzetekkel ellentétben. Ez két perc múlva történt meg. Van hasonló adó Franciaországban?

– Ott ez másként történik. Itt a balliberális média nem azt sulykolja állandóan, hogy alsóbbrendűek, hátramaradottabbak vagyunk másokhoz képest, hogy nem vagyunk jók semmire. E médiának persze egyszerűen meg kell nézni, kik a tulajdonosaik, és azoknak mi az érdeke. A francia médiában nem így támadják a francia identitást, a francia öntudatot. Az ottani módszer első számú eszköze az önkorbácsolás, a bűntudat felébresztése. Utalva a gyarmati korszakra, a második világháborúra.

– A Vichy-kormányra?

– Persze. Verklizik a gyarmatosítás évszázadai alatti rabszolgatartást Afrikában, bedobják az inkvizíciót, a keresztes hadjáratot is. Másrészt folyamatosan támadják a francia gazdasági modell szociális elemeit. Melyek jóval szociálisabbak az angolszász modelleknél. A franciáknál erős állam van, amelynek az lenne a feladata, hogy magát az államot és a népet védje. Az áruló elit, amely az angolszász elit szövetségese, nem akarja, hogy Franciaország ezt a modellt kövesse, számára ez nem eléggé neoliberális.

– Az említett Klubrádió, amely nálunk e társaság szócsöve, szintén kötelező jelleggel naponta többször is a skandináv modellt magasztalja égig, noha az a francia modellhez áll közelebb. Mi ez az ellentmondás az itteni és franciaországi neo- és balliberális imamalmok között?

– A tönkretétel módszerei országonként változnak. A lényeg: egy nép identitásának tönkretétele. Jacques Attali, Mitterrand volt francia elnök tanácsadója, az EBRD, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank alapítója és első elnöke azt mondta, a jövőben az országok olyanok lesznek, mint a hotelek. Az elitnek az a célja, hogy legyen egy világfalu, amelyben mindenki odamegy, ahová akar. És hogy semmilyen azonossága ne legyen a nemzeteknek, azok pusztán egy-egy szállodaként fungáljanak. A lényeg, hogy az emberek ne kötődjenek népekhez. A cél az, hogy ne legyenek nemzetállamok, történelmi államok, csupán szuperhotelek.

– Interjúnk előtt mondta, a francia óvodákban bevezették a terrorizmus elleni védekezési gyakorlatokat. Erről mondana részleteket?

– Manuel Valls francia miniszterelnök kijelentette, a franciáknak meg kell tanulniuk együtt élni a terrorizmussal. Ez most már része lesz a mindennapi életnek.

– Ez olyan, mint az, hogy a franciáknak szinte kötelező inni aperitifnek egy pohárka Pernod-t?

– Igen, de a Pernod kellemesebb a terrorizmusnál. Tragikus, hogy ezt az együttélést a franciák elfogadták. A tanintézményekben – óvodákban, általános és középiskolákban – minden gyereket felkészítenek terrortámadásra, robbantásra, vagy arra, mit kell tenni, ha bejönnek fegyveres emberek az épületbe. Ez a különleges gyakorlat most szeptembertől lesz kötelező, évente három alkalommal. Most júniusban Verdunban volt egy kirívó eset. Négyéves óvodásokkal teli szobába füstöt eresztettek. Mindenkit az asztal alá parancsoltak, hogy a gyerekek megtanulják: ha füstöt látnak, csöndben kell maradni és az asztal alá bújni.

– Nyilván átvitt értelemben is. A minapi Libération című ultraliberális francia napilap azzal a címoldalas követeléssel kedveskedett olvasóinak, hogy az állam – értve rajta a rendfenntartó erőket – szüntesse be a menekültek elleni erőszakot. És nem fordítva. Ha léteznének virtuális oroszlánok, e lap munkatársait eléjük dobná ebédre?

– Mivel nagyon szeretem az állatokat, és jót akarok nekik, inkább nem tenném.

– A Libérationnak ki a tulajdonosa?

– Édouard de Rothschild 2005-ben vásárolt tulajdonrészt a lapnál. A fő tulajdonosa Patrick Drahi, marokkói születésű francia–izraeli állampolgárságú dollármilliárdos, akinek több médium van a kezében.

– Mint e kedves lap, amely Florence La Bruyère-en – a rákosista időkben a Szabad Népben, ma a Népszavában író Várkonyi Tibor egyik barátja – keresztül szakmányban fasisztázza Magyarországot.

– Patrick Drahi Svájcban él és a Forbes szerint több mint tizennégymilliárd eurója van.

– A Russia Today globális orosz tévéállomás francia honlapjának köszönhetően láthattunk képeket arról, hogy a párizsi Szent Rita-templomból a rendőrök erőszakkal hurcolják ki az embereket, és a miséző papot a templom padlóján húzzák kifelé. Miközben a jobboldali Frédéric Lefebvre képviselő a pápát kérte levélben, hogy a francia hatóságok ne alakítsák át a templomot parkolóvá. Ez mekkora nyilvánosságot kapott a francia sajtóban?

– Tudja, most nyár van. Mindenki nyaral. Ilyenkor lehet ilyesmiket csinálni. Ilyenkor be lehet vezetni például a munkaügyi törvény reformját. Nincs, aki sztrájkoljon. A diákok nyaralnak vagy dolgoznak, hogy ki tudják fizetni a következő tanévet. Azon újságok, amelyek említették a Szent Rita-ügyet, arra hegyezték ki cikkeiket, hogy a szélsőjobb sajátította ki a templomot.

– Ha nálunk a rendőrség kiürítene egy templomot, ahonnan a korábbi SZDSZ-es parlamenti képviselőt, Iványi Gábort kivonszolnák az utcára, a Libération és hasonló lapok újságírói hirtelen visszatérnének nyaralásukból?

– Nyilván megvárnák, mit mondanak nekik itteni liberális informátoraik, és akkor döntenének arról, hogy „megszakítsák-e” vakációjukat a földön heverő téma kedvéért. Azaz a fordítás elvégzéséért. A Szent Rita-templom egyébként egy egyesület tulajdonában van, amely el akarja azt adni. Egy olyan embernek, aki ott inkább parkolót szeretne látni. Itt persze lehet hivatkozni a jogszabályokra. De ha Jézus Krisztus ismerte volna a jogszabályokat, sok mindenről lemaradunk.

– Ha húsz migráns bemenne egy francia székesegyházba, a rendőrök kivonszolnák őket?

– Persze, hogy nem. Párizsban is sok épületet foglalnak el migránsok jogsértően. Vagyis a Szent Rita-templomban a brutális fellépés indokolhatatlan. A bírósági végzés végrehajtásával legalább megvárhatták volna a mise végét. De nem. És ennek oka van. Ez üzenet.

– Szintén az interjú előtt beszélgetve azt mondta, a francia vidék is tönkremegy. Ami megdöbbentő. Hogyan lehet ezt érzékelni a való­ságban?

– Franciaország nagyon változatos ország. Már a második világháború óta erőlteti a politika az urbanizációt. Azt, hogy minél többen menjenek el vidékről a városokba. Sokan akarják – így a minisztériumokban az agrárlobbisták –, hogy nagyjából amerikai mintára óriásfarmok legyenek. És hogy véget vessenek a hagyományos mezőgazdaságnak. A másik az, hogy kiürülnek a falvak. A legutóbbi húsz évben nagyon leredukálták az állami szolgáltatások elérhetőségét. Nem egy helyen nyolcvan kilométerre van a kórház. Vagy harmincöt kilométerre a posta. És most már migránsokat telepítenek kis falvakba. Mint például Chardonnay faluba, ahol kétszázan laknak, és negyvenegy afrikai migránst küldtek oda.

– Milyen módon hat ez a változás a híres francia gasztronómiára?

– Franciaország nem tudta úgy megvédeni termőföldjeit, mint Magyarország. Ott egyre több a génmódosított étel. A termelőkre pedig olyan adóteher nehezedik, hogy nyereségesen gazdálkodni iszonyatosan nehéz. Nagyon sok francia paraszt van, aki havonta ezer eurónál is kevesebből él. Elérik azt a célt, hogy a termőföldet nagy cégek vegyék meg, és ott nagyüzemi, gyári gazdálkodás folyjon. Az állatok – akár az Egyesült Államokban – génmódosított, szemét tápot kapnak. Franciaországban egyre nehezebb jó minőségű ételekhez jutni. Miközben persze a receptek a régiek. Ha Párizsban valaki nem hajlandó harminc-ötven eurót fizetni a vendéglőben, igen kicsi a valószínűsége, hogy jó minőségű ételt kap. Ma már Párizsban a legtöbb helyen nem francia szakácsok dolgoznak. És fagyasztott ételeket használnak, nem friss termékeket.

– Mit gondol, többen költöznek majd el Franciaországból?

– Igen, de nem milliók. Az elkövetkező években néhány tízezren érkeznek majd a térségbe, vagyis az egykori vasfüggöny országaiba. Ezek középosztálybeli, átlagos képzettségű nyugati polgárok lesznek. Ez nagyon pozitív dolog lehet. De csak akkor, ha felkészülünk rá és nem nézzük ezt passzívan. Mert többségükben jóakaratú emberek lesznek ők, mint egykor a svábok, vagy IV. Béla király alatt az olaszok és franciák, akik hoznak tőkét, tudást, jóakaratot, de attól még fel kell készülni erre, és nem szabad hagyni azt, hogy itt nyugati liberálisok telepedjenek le, akik hagyták, hogy az történjen a nyugati országokban, amit látunk. Nehogy második esélyt kapjanak arra, hogy itt ugyanazt hajtsák végre.

– A lapunknak adott korábbi interjúban elmondta, megindítják a Visegradpost.com honlapot, amely franciául és angolul tájékoztat a visegrádi négyek országainak eseményeiről. Beindult a honlap?

– Igen. És szeptembertől „beizzítjuk”, hogy a csoport országainak minél több kulturális eseményéről számolhassunk be. Ha majd a honlap elkezd profitot termelni, akkor bővítünk.
  • See more at: http://magyarhirlap.hu/cikk/63503/A_cel_az_hogy_ne_legyenek_nemzetallamok#sthash.QnGxQAI3.dpuf




UJJAL A RAVASZON: A BELGA 


RENDŐRÖK SZOLGÁLATON KÍVÜL IS 


HORDHATJÁK A FEGYVERÜKET



A biztonság fokozása és a rendőrök testi épségének védelme érdekében a szolgálaton kívüli rendőrök is maguknál tarthatják majd fegyverüket Belgiumban - írta internetes oldalán a Le Soir francia nyelvű belga napilap.
 
A rendőrség szakszervezeteinek kezdeményezésére Jan Jambon belga belügyminiszterrel folytatott szerdai tárgyalásokat követően a rendőrség ígéretet kapott a tárcától a rendfenntartók civilben, szolgálaton kívüli fegyverviselésének engedélyezésére.
Stéphane Deldicque, a rendőrség egyik szakszervezetének szóvivője elmondta, hogy az engedély meghatározott időre szól majd, de az idő alatt minden körülmények között viselhető lesz a szolgálati kézifegyver.
A beszámoló szerint megállapodás született arról is, hogy átfogó felmérés készüljön annak érdekében, hogy közösen végrehajtható védelmi és biztonsági intézkedéseket lehessen hozni egységesen az ország 189 rendőrségi körzetében.
A miniszter kabinetje ígéretet tett arra, hogy felülvizsgálja a fenyegetéseket elemző testület (OCAM) rendőrségre vonatkozó riasztási szintjeinek besorolását is, amely lehetővé tenné bizonyos további biztonsági intézkedések bevezetését akkor is, ha a testület nem emeli a fenyegetettségi szintet.
A lap úgy tudja, hogy felgyorsulhat a lőszerek közbeszerzési eljárása is. A rendőrség úgy véli, hogy a terroristák háborúba illő fegyverarzenáljával szemben a rendőrségnek nincs elég hatásos fegyverzete - írta a napilap.
 


Na ez a faszfej mit keres itt a banzájban ??
Ja , hogy a magyarságát azt a Gazsi már rég elmúlatta .


Trump fegyveres ellenállásra buzdított





gazdasági programjával akar egérutat nyerni az elmúlt hét botrányspiráljából, az észak-karolinai Wilmingtonban tartott kampányrendezvényén megint ledobott egy verbális atombombát.
Mondjuk ezúttal nem atommal fenyegetett, hanem fegyveres ellenállással. A CNN leirata szerintazt mondta:
Hillary meg akarja szüntetni, lényegében meg akarja szüntetni a Második Alkotmánykiegészítést. Egyébként ha oda jut, hogy ő választja meg a bíráit, akkor emberek, nem lehet semmit tenni ez ellen. Bár talán a Második Kiegészítés hívei [talán tudnak], nem is tudom.

Ez az idézet nem csak azért szorul kommentárra, mert Trump szövegei igazán élőben ütnek, hanem azért is, mert a magyar olvasók többségének talán nem jön le a szövegből az, hogy
Trump belengette egy fegyveres lázadás lehetőségét Hillary Clinton győzelmének esetére.




Miről is szólt tehát ez a három mondat?

Trump annak rémképét villantotta fel, hogy Hillary Clinton megválasztása esetén saját jelöltjét fogja a Legfelsőbb Bíróság megüresedett székébe ültetni (mondjuk ez normális), így az év elején meghalt Antonin Scalia főbíró helyett egy liberálisabb jogász kerül majd a jelenlegi nyolc bíró mellé (a republikánus többségű szenátus elmismásolta Barack Obama jelöltjének meghallgatását, ha pedig ez így marad, akkor a következő elnöki ciklusban töltik csak fel a testületet).
A Legfelsőbb Bíróságban már Scalia halálával is kiegyenlítődött a liberális és konzervatív főbírók aránya, egy demokrata elnök által jelölt főbíró pedig évekre liberális irányba tolhatja el az ítélkezést. Például Trump víziója szerint akkor, ha valaki megtámadná az amerikai alkotmány II. kiegészítésének módosítását vagy eltörlését. Ez a bizonyos kiegészítés így szól:
Mivel egy jól szervezett milícia szükséges a szabad állam biztonsága szempontjából, nem lehet a népnek a fegyverek birtoklásához és viseléséhez való jogát csorbítani.
Sokan úgy gondolják, hogy az 1791-ben megfogalmazott alapjog mára talán idejétmúlttá vált, különösen, ha azt az önvédelmi feladatokon messze túlteljesítő fegyverekre vonatkoztatják. Például az M4-es katonai rohampuskából kifejlesztett AR-15-ös karabélyra, mellyel még egy magányos merénylő is tucatnyi embert lőhet le különösebb nehézség nélkül.


GettyImages-545901516
Fotó: Spencer Platt
Ennek ellenére az amerikai törvényhozás 1994 óta nem fogadott el a fegyvertartásra vonatkozó, jelentősebb új szabályt, és a republikánus többség még Obama elnök azon törekvéseit is elutasítja, melyek legalább a kereskedelemben és privát fegyverkészletekben akarnak átláthatóságot teremteni (a fegyvertartásról szóló politikai háborúról itt olvashat egy kiváló áttekintést).
Ezért hacsak a demokraták földcsuszamlásszerű győzelmet nem aratnak a novemberi szenátusi választáson, Hillary Clinton nem hogy alkotmányt nem tud majd módosítani, még a republikánus politikai kommunikációban ma is népszerű hatcsövű minigunt sem fogja tudni betiltatni. És mivel idén a 100-ból csak 34 szenátusi helyről lesz szavazás, és a prognózisok szerint a republikánusok legfeljebb pár fős hátrányba kerülhetnek a felsőházban, ezért szinte kizárt, hogy összejöhet az alkotmánymódosításhoz szükséges 67 demokrata szenátor.
Ezért Trump tulajdonképpen kísértetek ellen harcol.
Ami persze a politikában alapvetően nem hátrány, hiszen a magyar kormány is kiválóan elvan 1290 menekült rémképével. Csakhogy Trump a Khizr Khan-ügy után megint olyan kijelentésekre ragadtatta magát, melyek – pártfüggetlenül - egyáltalán nem passzolnak egy leendő elnök karakteréhez. Ezért nem csoda, ha azonnal rászállt az amerikai sajtó – és persze riválisai is.

Egy szánalmas, gyáva alak, aki nem bírja elviselni azt, hogy kikap egy nőtől

Hillary Clinton floridai kampányrendezvénye után nem akart reagálni a Trump-megjegyzésre, de kampányfőnöke, Robby Mook kiadott egy szűkszavú nyilatkozatot:
A helyzet egyszerű – amit Trump mond, az veszélyes. Egy ember, aki az Egyesült Államok elnöke akar lenni, semmilyen módon nem sugallhatja az erőszak alkalmazását.
Viszont a jelöltet támogató legfontosabb pénzalap, a PrioritiesUSA azonnal elkezdte ezzel az értelmezéssel osztani a Trump megszólalásáról készült videót:
Donald Trump épp azt javasolta, hogy valakinek le kéne lőnie Hillary Clintont.


Elizabeth Warren
Elizabeth Warren
Fotó: Bill Clark
Elizabeth Warren massachusetts-i szenátor, a demokrata párt lendvaiildikója nem is fukarkodott a szidalmakkal:
Halállal fenyegetőzik, mert egy szánalmas, gyáva alak, aki nem bírja elviselni azt, hogy kikap egy nőtől.
De a demokrata reakcióknál fontosabb fejlemény, hogy Trump nyilatkozata egykettőre kiszabadult a politikai viták teréből, amikor az állami vezetők védelméért felelős titkosszolgálat, a Secret Service lakonikus tweetben tudatta:
Tudatában vagyunk a délutáni megjegyzésnek.
Később ki is szivárgott, hogy a kijelentés miatt "nem egyszer" egyeztettek Trump kampánystábjával. Az mondjuk nem derült ki, hogy kivel beszéltek, és mit mondtak, de azért az jelez valamit, hogy egyeztetni akartak velük, nyilván ez azért biztonsági szempontból necces üzenet volt.


A republikánusok – mármint azok, aki egyáltalán megpróbálják védeni Trumpot - a megjegyzés első felét emelte ki, miszerint Hillary Clinton el akarja törölni a Második Alkotmánykiegészítést.Paul R
yan republikánus házelnök – aki pont kedden, és pont Trump ellenszenvétől övezve nyerte meg a wisconsini képviselőválasztást - nem lépett fel épp támogatólag:
ez úgy hangzik, mint egy rosszul elsült vicc. Márpedig soha nem szabad ezzel viccelned; remélem, [Trump] hamar tisztázza magát.
Trump stábja rögtön cáfolta azt, hogy a jelölt az erőszakra bujtott volna fel, a Jason Miller kommunikációs vezető által kiadott nyilatkozat inkább a politikai harc irányába terelte az értelmezést:
Ezt az egység erejének nevezik – a Második Alkotmánykiegészítés támogatóinak elképesztő szellemisége és hatalmas egysége óriási politikai erővel ruházza fel őket. (...) És idén rekordszámban mennek el szavazni, méghozzá nem Hillary Clintonra, hanem Donald Trumpra.
A válságkommunikáció válságát azonban mutatja, hogy a Reuters és az Ipsos szerdán – azaz a beszédet követően – készített közös felmérése alapján már minden ötödik regisztrált republikánus szavazó azt szeretné, ha Trump most azonnal visszalépne az elnökjelöltségtől, és ez akkor is komoly arány, ha a kampány előrehaladtával valószínűleg jobban összezár majd a szavazótábor is.
Egy prominens szervezet azonban védelmébe vette Trump beszólását: a fegyvergyártók lobbiszervezete, a Nemzeti Fegyverszövetség (National Rifle Association – NRA).

Azonban a Politico szerint az ötmilliós tagságú NRA hiába költött hárommillió dollárt egy Hillaryt támadó reklámkampányra, a vezetés nem bízik teljesen Trumpban. Ugyanis – nahát, nahát – volt idő, amikor a republikánus jelölt ebben a kérdésben is egészen más álláspontot képviselt: 2000-es könyvében, az Amerika, melyet megérdemlünk-ben nyíltan kiállt a komolyabb fegyverek betiltása mellett, sőt, elítélte azokat a politikusokat,
akik az NRA iránymutatását követve még a mérsékelt korlátozásokat is elvetik.

A fegyveres lázadás nem vicc, hanem valóság

Trump védelmére szól az, hogy a kijelentését még Wilmingtonban kiegészítette azzal, hogy „az egy szörnyű nap lenne.” De hát azért egy elnökjelölttől azért minimális elvárás lenne annyi profizmus, hogy ne adjon tökéletes fegyvert ellenfelei kezébe.


T, mint Trump
T, mint Trump
Fotó: Kena Betancur
Átvették Obamától a hatalmat, de Amerika csak röhög

Átvették Obamától a hatalmat, de Amerika csak röhög

Már három hete tart az oregoni lázadás, amelyben néhány tucat fegyveres elsáncolta magát egy természetvédelmi területre. Miért pont oda? És miért nem füstölik ki őket onnan? És mi köze az egésznek a mormon szuperhőshöz?Tovább
Amellett meg a fegyveres felkelés lehetőségének sejtetése ráadásul nem egy olyan gumicsont, mint a Fidesznek a halálbüntetés, amit minden tét nélkül évente be lehet dobni. És nem azért, mert Trump komolyan gondolná, hanem azért, mert a republikánus tábor legradikálisabb elemei komolyan gondolják. Ne felejtsük el, hogy a szövetségi állam elleni zendülésnek a mormonok 1840-es években vívott polgárháborúitól kezdve igen komoly hagyománya van, legutóbb idén januárban sáncolta el magát egy csoport állig felfegyverzett ember, akik megvonták a bizalmat Obamától. A Burns-i rezervátumot elfoglaló Hammondékat sem a sajtó, sem a helyiek, sem a komolyan vehető politikai erők nem támogatták, de így is volt halálos áldozata a hathetes konfliktusnak.
Az Egyesült Államokban azonban legalább ezer fegyveres milícia működik, összesen 60 ezer – szinte kizárólag fehér és demokrata-ellenes - taggal. Ezt a réteget heccelni tényleg olyan ostobaság, amit nem csak a demokraták, de azok a republikánus kormányzók sem fognak megköszönni, akiknek esetleg novemberben a rohampuskákkal felfegyverzett "jogvédő" kommandókat kell majd csitítgatniuk.
Európában is el kellene dördülni a fegyvereknek itt is van célpont !!!






Uram, Ön antiszemita?”



2016. augusztus 11. 11:28
Ifj. Tompó László - Hunhír.info
antifa_500.jpgNézem a Mazsihisz honlapját, de most – szellemi higiénia okából – nem fogom kivesézni egyetlenegy cikkét sem. Csak megállapítom, hogy nem ismer uborkaszezont. Tíz cikkéből kilenc a holokauszttal foglalkozik. Mármint a zsidó holokauszttal.
Magyar Menedék - Tepe
Eltöprengek ilyenkor. A negyvenes korosztályhoz tartozom, ahhoz, amely gyermekkorában alig találkozott ezzel a szóval, hogy zsidó. De ha mégis, valahogyan már akkor sem feltétlenül baráti hangon. Emlékszem, volt egy osztálytársam, aki gyakran hátulról kezdte olvasni a szöveget, pedig nem volt zsidó. Valamelyikünk rá is szólt nyomban: „Ne hátulról olvass, mint a zsidók!” De ezzel be is volt fejezve az eset.

Arra sem emlékszem, hogy bármelyik órán különösebben szóba került volna, ki a zsidó, milyen a zsidó. Ha pedig a rendszer szidása volt soron – ami a nyolcvanas években szinte napirenden volt mindenütt –, maradt a halk, óvatos szimpla kommunistázás, „elvtársazás”. Persze csak kellő előkészítés után, szigorúan ellenőrizve, be van-e csukva az ajtó vagy az ablak, ki van jelen, nincs-e köztünk tégla?

Aztán csak teltek-múltak az évek, a „fényes szellők” nemzedéke tovatűnt és jött helyébe egy másik, egy hangosan kommunistázó. „Agyagba kell döngölni őket!” Az ember csak tanakodott, honnan jöttek ezek elő? Majd egyszer csak rájött, hogy valami még sincs rendben náluk. Ha ugyanis valaki a trianoni traumáról, annak okairól, nemzetünk mentális romlásáról kezdett őszintén nyilatkozni, rögtön lehurrogták, leantiszemitázták, lenyilasozták, lenácizták. De a legerősebb bélyeg mégis az első maradt, az antiszemita.

Kezdte magát az ember kisebbségben lévőnek érezni a saját hazájában. Ha valaki ki sem ejtette a zsidó szót, csak egyszerűen a magyarság tragikus helyzetét elemezte, mindjárt megkapta:antiszemita! Ha viszont kimondta, de úgy, hogy nem a zsidóság egészéről, hanem csak egy rétegéről beszélt, amikor a liberalizmus hazai térnyerésének felelőseit nevesítette, akkor is olyan össztüzet kapott, hogy visszakoznia kellett.

Eltűnődöm. Megjelenik előttem egy életkép. A hetvenes években a Lenin körúton valaki virágos kedvében felszáll a hatos villamosra és megszólal: „Azok a büdös tetves kommunisták! Hogy rohadnának már meg ott, ahol vannak!” Meddig jutott volna el ez a jóember? A következő megállónál tovább aligha. S örülhetett volna, ha szárazon megússza. Ha nem kiált valaki leszállításakor azonnal rendőrért.

No de mi történt volna, ha nem kommunistát, hanem történetesen zsidót emleget? Gyanítom, akkor viszont a következő megállóig sem jut el. Valaki meghúzza a vészféket és leszállítják, majd beszállítják egy másik járműbe, amit tányérsapkás hivatalbeli vezet. Aztán jön a kihallgatás, a kirúgás a munkahelyről. Tűrhetetlen, hogy valaki fasiszta uszítóként utazzon a mindenkinek jólétet biztosító szocializmus járművén!

Ma meg lehet tenni mindkettőt a hatoson. Nincsen leszállítás, kihallgatás, kirúgás. Ott nem különösebben zavaró az ilyesmi. Ilyen személyek felelős pozíciókba úgysem kerülhetnek, csupán a „mi kutyánk kölyke”-i. Lehet tehát szidni a rendszert, de csak kulcspozíciókon kívül. Azokon belül ellenben továbbra sem, vagy ha igen, mehet a delikvens a híd alá, még akkor is, ha netán a „mi kutyánk kölyke”, aki már maga is soknak tartja, ami történik.

Vajon miért azonban, hogy amikor a rendszer szidása van soron, jó ideje jóformán csak a zsidók, kommunisták, illetve a cigányok kerülnek szóba – no meg most már a muszlimok is? Miért, hogy sohasem például a németeket, franciákat, briteket, olaszokat, spanyolokat, portugálokat, finneket, japánokat emelgeti ilyenkor a pesti kispolgár? Vagy miért, hogy más európai országokban szintúgy egyre inkább csak a zsidókat veszik szájukra?

A parasztok, ha nem is antiszemiták, de nem hisznek a zsidóban. Keserves kérdés ez, őszinte és becsületes zsidóknak, de ez így igaz. S ha én hiszem, hogy ez így igaz, nem szabad elhallgatnom. A paraszt a zsidóban a külön fajt látja, amely szerinte nem valami jó tulajdonságokkal rendelkezik. Azt tartja, hogy nem dolgozik, csak kereskedik. S minden dolgozó megveti a nem dolgozót.”

Nos, olyasvalakit idéztem, aki – életműve összessége alapján – nemigen tekinthető „jobboldali”-nak: Veres Pétert. 1943-ban „Számadás” című önéletrajzi regényében írta mindezt. A fentiekhez hozzátette még: „Minden általánosítás igazságtalan egyesekre, de minden általánosításnak van alapja, s ez olyan valóság, amellyel számolni kell, még hogyha elítéljük is.”

„Minden általánosításnak van alapja.” Ha van, akkor mi a teendő? Meg kell keresni. Ám kérdés, miért, hogy a pesti kispolgár előbb észreveszi azt, mint azok, akik minden őket érő kritikára antiszemitázással reagálnak? Miért, hogy – amint egyszer Benedek István megjegyezte – nem lehet velük öt mondatot sem váltani anélkül, hogy ne azzal jönnének, mennyi sérelem érte és éri őket másoktól?

Ha az ATV riportere megkérdezné tőlem, „Uram, Ön antiszemita?”, ezt felelném: „Nem. Nem vagyok ellensége egy népnek vagy nemzetnek sem. Csak a bűnnek vagyok ellensége, kövesse el azt bárki, bármelyik nép vagy nemzet.” Ha ez sem elégítené ki, Márai Sándort idézném: „Nincs nekem a zsidókkal semmi bajom, csak a szemtelen és tisztességtelen emberekkel van bajom, akik között feltűnően sok a zsidó.”




A rendőrség már kevés, a hadsereg kell a terror ellen





Az elmúlt hetek sorozatos európai terrorcselekményei, utcai ámokfutásai és nagy rendőrségi akciókat kiváltó riasztásai után a  leginkább fenyegetett országok próbálnak választ adni a fenyegetettségre: Franciaországban a 150 éve megszüntetett nemzeti gárdát támasztanák fel, Németországban új fegyverekkel és golyóálló mellényekkel szerelik fel a rendőrséget, és a második világháború vége óta először felmerült a hadsereg hazai bevetése is.

Próbálják csökkenteni a terhelést

Franciaországban elképesztően leterheltek voltak a biztonsági erők az elmúlt hónapokban, és még az utcákra küldött katonákkal együtt is rengeteg feladatuk volt. A futball-Eb előtt biztosítaniuk kellett többek között a cannes-i filmfesztivált, aztán pedig egy újabb nagyszabású sportesemény, a Tour de France következett.



A július 14-én Nizzában elkövetett támadás után július 26-án egy normandiai kisvárosban vágták el egy idős pap torkát egy templomban. A támadások miatt a nyár hátralévő részében több rendezvényt is lemondtak biztonsági okokból. Nem rendeznek meg egy légi bemutatót Marseille-ben augusztus 13-án, két nappal később pedig Bretagne-ban fújtak le egy tűzijátékot. Emellett többek között Avignon-ban és Cannes-ban is átgondolták a nyári programokat.

Járőröznének a katonák is

Franciaországban a Sentinelle nevű művelet keretében 10 ezer katonát küldtek ki az utcákra, hogy segítsenek a leginkább veszélyeztetett célpontok védelmében. François Hollande elnök azt tervezte, hogy első körben 7 ezerre csökkentik a számukat, a nizzai terrortámadás után azonban maradt minden a régiben, és a július végén lejáró rendkívüli állapotot is meghosszabbították újabb hat hónappal. A New York Times szerint ami eredetileg egy rendkívüli intézkedésnek indult, az az egymást követő támadások után általános lett, és így a járókelők között megjelenő fegyveres katonák is mindennapos látványt jelentenek.


Gyászolók egyperces néma csenddel emlékeznek a nizzai terrortámadás áldozataira Párizsban 2016. július 18-án.
Gyászolók egyperces néma csenddel emlékeznek a nizzai terrortámadás áldozataira Párizsban 2016. július 18-án.
Fotó: Christophe Petit Tesson / MTI / EPA
A katonák jelenléte egyeseket zavar, mások viszont tényleg nagyobb biztonságban érzik magukat, még ha az eddigi bevetésüknél merültek is már fel problémák. A november 13-i terrortámadásoknál például a Bataclan koncertterem közelébe kirendelt katonák nem segítettek a rendőröknek, mert állításuk szerint nem kaptak parancsot erre. Nizzában pedig hiába erősítették meg 20 katonával a rendezvényeket, mert sokkal messzebb álltak, mint ahol a parti sétányra hajtott a teherautó.
Most egy parlamenti jelentésben azt javasolják, hogy a legtöbb katona a jövőben ne statikusan vigyázzon egy adott poszton, hanem járőrözhessen gyakrabban. Olivier Audibert Troin jobboldali parlamenti képviselő szerint azt kellene elérni, hogy a katonák négyötöde legyen mobilabb, így kisebb eséllyel válna belőlük is célpont, miközben sokkal hatékonyabban léphetnének fel.

Jöhet a nemzeti gárda

A francia kormány viszont a katonák mellett egy másik úton is próbálja tehermentesíteni a biztonsági erőket. Hollande elmondta, az eddigi 12 ezerhez képest augusztusban már 15 500 tartalékost mozgósítanak országszerte a csendőrség és a rendőrség állományából, hogy biztosítsák a különböző nyári rendezvényeket. A védelmi minisztérium pedig jelezte, hogy további 28 ezer tartalékos áll majd készen a következő hetekben.
Ennél azonban egy fokkal tovább is lépnek. Hollande már november 16-án is beszélt arról a parlament rendkívüli ülésén, hogy fel kellene állítani egy nemzeti gárdát, a nizzai terrortámadások után pedig mindenkit arra biztatott, hogy csatlakozzon a tartalékosokhoz. Végül aztán a normandiai templom elleni támadás után bejelentette, hogy mielőbb létrehoznák a nemzeti gárdát.


Francois Hollande francia elnök (j2) Bernard Cazeuneuve francia belügyminiszter (j) és Manuel Valls francia kormányfő (j3) vallási felekezetek képviselőivel tárgyalnak az Elysée-palotában Párizsban 2016. július 27-én egy nappal a saint-etienne-du-rouvrayi katolikus templomban elkövetett támadás után.
Francois Hollande francia elnök (j2) Bernard Cazeuneuve francia belügyminiszter (j) és Manuel Valls francia kormányfő (j3) vallási felekezetek képviselőivel tárgyalnak az Elysée-palotában Párizsban 2016. július 27-én egy nappal a saint-etienne-du-rouvrayi katolikus templomban elkövetett támadás után.
Fotó: Bertrand Guay / MTI / EPA
Mivel a parlament csak szeptemberben dönthet a kérdésben, ezért a részleteket még nem ismerni pontosan, de az biztos, hogy a mostani tartalékosokra építenének. A tartalékos állomány most egy sor önkéntesből és volt katonából/csendőrből áll, őket az aktív rendőrök, csendőrök és katonák segítésére vetnék be, de szükség esetén át is vehetnek tőlük feladatokat. A hadseregnek 28 ezer, míg a csendőrségnek 26 ezer önkéntes tartalékosa van. Ehhez jön még a 98 ezer volt katona, és 28 ezer volt csendőr, nekik visszavonulásuk után öt évig még elérhetőnek kell maradniuk, ha szükség lenne rájuk.

Feltöltenék a tartalékosokat

A hadsereg tartalékosainak a létszámát 2019-re növelnék meg 40 ezerre a mostani 28 ezerről, és hasonló lépésre készülnek a csendőrségnél is. Hollande azt is bejelentette, hogy felviszik 40 évre az eddigi 30 éves felső korhatárt a tartalékos csendőrök esetében. Ettől is azt várják, hogy minél többen jelentkezzenek. A végén a Le Monde szerint összességében 201 ezer potenciális tagja is lehetne a leendő nemzeti gárdának.
Minden nyáron nagyjából 350, 18–30 év közötti fiatal önkéntes érkezik saint-astier-i kiképzőközpontba, amit néhány hete Hollande személyesen is felkeresett. A leendő tartalékosok három héten át kapnak katonai kiképzést, közben pedig megismerhetik a jogi alapokat, az alapszintű elsősegélynyújtást is. A volt katonák közül egyelőre csak 3600 embert hívtak be egy Vortex 2016 gyakorlatra, ami alatt viszont az is kiderült, hogy ezen a téren még szükség lenne finomhangolásokra. A behívott exkatonák közül ugyanis csak 42 százalék jelent meg ténylegesen, volt, aki csak megváltozott lakcíme miatt nem ment el, de olyan is, aki kategorikusan nemet mondott, noha ezt elvileg nem tehetné meg.
Az emberhiány kiküszöbölése mellett a nemzeti gárdának egy másik célja is van, Hollande az összetartás és a nemzeti büszkeség erősítésére szánja a szervezetet. A nemzeti gárda felállítása nem egyedül Hollande vágya, beszélt már erről korábban François Bayrou vagy éppen Marine Le Pen is. A francia nemzeti gárda mint jelkép egyébként már több száz évre nyúlik vissza: eredetileg még a francia forradalom idején hozták létre, de aztán 1872-ben fel is oszlatták.

2300 rendőr bevetésen

A német rendőrség meglepően gyorsan reagált, amikor július 18-án egy 17 éves afgán fiatal egy Würzburgba tartó vonaton négy hongkongit sebesített meg baltával és késsel, majd a szerelvényről leszállva még egy embert. Ehhez persze szerencse is kellett. Épp a közelben dolgozott a rendőrség egyik különleges egysége, ami drogkereskedők után kutatott. Ők értek leggyorsabban a helyszínre, és a fiatal afgánt lelőtték, amikor az rájuk támadt.


Rendőrök a müncheni olimpiai parkban található Olympia bevásárlóközpont mellett lévő gyorsétterem előtt 2016. július 23-án egy nappal az épületben történt lövöldözés után.
Rendőrök a müncheni olimpiai parkban található Olympia bevásárlóközpont mellett lévő gyorsétterem előtt 2016. július 23-án egy nappal az épületben történt lövöldözés után.
Fotó: Sven Hoppe / MTI / EPA
Négy nap múlva következett a német rendőrség és terrorelhárítás eddigi talán legnagyobb kihívása, amikor egy iráni származású,  de már Németországban született fiatal több embert lelőttegy müncheni McDonald'sban, majd ámokfutását a szomszédos bevásárlóközpontban folytatta. Münchenben ezen a péntek estén 2300 rendőrt és kommandóst vezényeltek ki. A nagy rendőri készültség oka az volt, hogy szemtanúk először több tettesről beszéltek. Félő volt, hogy valaki közülük egy másik helyszínen kezd el lövöldözni, ezért az egész városban leállították a tömegközlekedést, a város utcái kiürültek. Hosszú időbe telt, mire sikerült tisztázni, hogy csak egy elkövetőről van szó. A müncheni rendőrkapitány azt mondta: ez volt több évtizedes rendőri pályafutása legnehezebb éjszakája.
Rá két napra Ansbachban robbantotta fel magát egy szír menekült, akit vissza akartak toloncolni Bulgáriába. A gyanús férfi egy fesztiválra akart bemenni, de kiszúrták a biztonságiak és nem engedték be. Ennek köszönhető, hogy rajta kívül más nem halt meg, de 14-en így is megsebesültek.

Sok a vakriasztás

Bevetés Ausztriában és Svédországban is

Augusztus 4-én a legmagasabb fokozatra emelték a készültséget az osztrák rendőrségnél is, miután egy rossz angolsággal megírt levél több mint tíz rendőrőrs elleni bombamerényletet vagy fegyveres támadást helyezett kilátásba. Bécs, Alsó-Ausztria és Steiermark tartományokban ezért csütörtökön terrorkészültséget hirdettek. A rendőrség nagy erőkkel vonult ki a veszélyeztetett helyszínekre, de nem találtak semmit. 
Svédországban 2015 óta több mint 50 embert tartóztattak le terrorizmussal kapcsolatos vádak miatt. Ebben komoly szerepet játszott, hogy a svéd elhárítás, a Säpo jogköreit és költségvetését jelentősen bővítették. Júliusban 200 millió koronával (több mint 6,5 milliárd forinttal) emelték a szervezet büdzséjét, de szakértők szerint akár 1 milliárd koronára (32,7 milliárd forintra) is szükség lehet a hatékony működéshez. A Säpo hivatalos létszámát 800-ról 1100 főre emelték az elmúlt két évben, és jelenleg is toborzást tartanak. Ezzel párhuzamosan a katonai hírszerzés létszámát 1500 fővel növelték, és országosan mintegy 1000 rendőr állt szolgálatba, írja az Expressen.
A valódi merényletek óta szinte nem telt el nap, hogy ne történt volna egy nagy rendőri készültséget kiváltó akció Németországban. A német biztonsági szervek állandó készültségben vannak. Július 27-én 400 kommandós tört be egy hildesheimi mecsetbe, és a hozzá tartozó lakásokba, ahol a hitetlenek elleni gyűlöletre uszító, betiltott radikális szalafista irányzat képviselőnek egyik székhelye működött. Július 30-án kiürítettek egy bevásárlóközpontot München nyugati részén. Egy ismeretlen betelefonáló azt közölte a rendőrséggel,  hogy valaki bombát akar robbantani. A bevásárlóközpontot lezárták, bombakereső kutyákkal vizsgálták át, de nem találtak semmit. Augusztus elsején a hamburgi legfőbb ügyészség épületénél jelent meg egy 46 éves férfi, aki gyanús mellényt viselt, amelyből egy drót is kilógott. A rendőrség különleges egységei azonnal a helyszínre vonultak, végül a legfőbb ügyész tárgyalt a pszichiátrián kezelt férfival, aki megadta magát.


Rendõrök a kiürített brémai Weserpark bevásárlóközpont elõtt 2016. július 27-én miután egy Algériából érkezett 19 éves menedékkérõ megszökött egy pszichiátriai intézetbõl és robbantással fenyegetõzött.
Rendõrök a kiürített brémai Weserpark bevásárlóközpont elõtt 2016. július 27-én miután egy Algériából érkezett 19 éves menedékkérõ megszökött egy pszichiátriai intézetbõl és robbantással fenyegetõzött.
Fotó: Ingo Wagner / MTI / EPA
A felfokozott helyzetben részben érthető, hogy minden gyanús jelre hívják a rendőröket, de már felmerült az is, hogy valakik "szórakoznak" a rendőrséggel, vagy szándékosan mozgatják és fárasztják a biztonsági erőket. A rendőrség már a müncheni ámokfutás idején terjesztett álhírek idején felszólította a lakosságot arra, hogy aki szándékosan téves riasztást küld, annak nemcsak a büntetőjogi, de az anyagi vonzatokat is állnia kell.
A rendőrség meg is határozta, mivel lehet számolni: minden bevetett rendőr vagy kommandós óránként 54 euróba (16 ezer forintba) kerül, ha helikopter is a helyszínre megy, mint ahogy ilyenkor szokott, az óránként 3460 euróba, azaz 1 millió forintba, plusz a pilóta és a személyzet költsége. 2014-ben egy 34 éves férfit a bíróság 14 ezer euró (4,3 millió forint) megfizetésére kötelezte egy téves riasztás miatt.

Lézeres célzóberendezéseket vesznek

Eljött az ideje a rendőrség technikai fejlesztésének is. Csak Alsó-Szászország tartomány 13,6 millió euróért (kb. 4 milliárd forintért) vásárol 20 ezer új szolgálati fegyvert, lézeres célzóberendéssel ellátott gépkarabélyokat, golyóálló mellényeket, sisakokat és rendőrségi rádiórendszert.
A menekültválság kezdete óta különutas politikát folytató Bajorország kormányfője bejelentette: 2020-ig további 2 ezer emberrel növelik a rendőrség létszámát és 270 igazságügyi alkalmazottat vesznek fel. Horst Seehofer tartományi kormányfő arról is beszélt, hogy megerősítik a polgárőrséget: a mostani 760-ról 1500-ra növelik az önkéntesek létszámát.  
A merényletek után Angela Merkel német kancellár kilencpontos terrorellenes csomagot terjesztett elő. Az intézkedések között szerepel az amúgy is szigorú német fegyvertartási törvények további szigorítása, az internetes bűnözés ellen felállított hatóság (CITIS) erősítése és szükséghelyzetben a német hadsereg, a Bundeswehr bevetése az országon belül.

A hadsereg félelmet kelt?

Ez utóbbi komoly vitákat vált ki. Oliver Malchow, a német rendőrszakszervezet vezetője szerint a hadserege bevetése nem jó ötlet. A német alkotmány ugyanis világosan kimondja, hogy az ország belső biztonságának védelme a rendőrség feladata. A rendőrség az utcai lövöldözőket vagy öngyilkos merénylőket elsősorban bűnözőnek tekinti, és nem katonának. A szakszervezeti vezető szerint felfegyverzett katonák utcai jelenléte nem növelné a lakosság biztonságérzetét, inkább nyugtalanságot váltana ki. Malchow szerint további probléma, hogy alapvetően különböző a rendőrség és a katonaság kiképzése, így éles helyzetben nem tudnának hatékonyan együttműködni.


Különleges rendőri alakulat tagjai biztosítják a müncheni Stachus szálloda épületét a város olimpiai parkjában található Olympia bevásárlóközpontban történt lövöldözés után 2016. július 22-én.
Különleges rendőri alakulat tagjai biztosítják a müncheni Stachus szálloda épületét a város olimpiai parkjában található Olympia bevásárlóközpontban történt lövöldözés után 2016. július 22-én.
Fotó: Andreas Gebert / MTI / EPA
Nehezíti az egységes fellépést Németország közigazgatási rendszere is: az önálló kormányzattal rendelkező tartományok és a berlini szövetségi kormány közötti illetékességi viták. A német nagykoalíció pártjai végül abban állapodtak meg, hogy a hadsereg belföldi bevetéséhez nincs szükség alkotmánymódosításra. A német alkotmány most is lehetőséget ad a hadsereg otthoni bevetésére vészhelyzet (például természeti katasztrófák) vagy a demokratikus rendet veszélyeztető események idején, ha ehhez a rendőrség erői nem elegendőek. A müncheni ámokfutás idején ezért már készültségbe is helyezték a katonai rendőrség egyik 100 fős alakulatát, és a hadsereg szanitéceit.

Benzint és élelmiszert tartalékolnak 

A német kormány augusztusban felülvizsgálja és átdolgozza legutóbb 1995-ben frissített vészhelyzeti tervét is a lakosság védelmére. A berlini szövetségi belügyminisztériumban készült előterjesztés szerint ugyanis komoly támadási felületeket kínál a modern infrastruktúra sérülékenysége és az erőforrás-függőség.
A tervek szerint ezért országszerte 140 állomáson 90 napra elegendő kőolajat és benzint fognak felhalmozni. Megvizsgálják, hogy a tartományok mellett a szövetségi kormány is felhalmozzon-e stratégiai élelmiszer-tartalékot. Ellenőrzik a himlő elleni oltóanyag- és az antibiotikum-készletet, illetve a lakosság által használható vegyvédelmi ruházat és gázmaszkok állapotát.
A Bild beszámolója alapján a frissített terv arról is rendelkezik majd, hogy vészhelyzetben a szövetségi hatóságok átveszik a tartományi szintű szervek hatáskörét, és az országos polgári és katasztrófavédelmi szervezet (Technisches Hilfswerk – THW) személyzetének egyharmadát 24 órán belül készültségbe kell helyezni.  
A koncepció szerint építeni kell a lakosság felelősségvállalására és önvédelmi képességére is. Ezért a kormány azt javasolja, hogy mindenki állítson össze házipatikát és tartalékoljon meleg takarót, gyertyát, gyufát, elemeket, feltöltött akkumulátort és készpénzt.  
(Borítókép: Fran ç ois Hollande francia elnök beszédét hallgatják katonák a Vigipirate terrorelhárító készültség parancsnoki központjában. Fotó: MTI/EPA/Ian Langsdon)






La moneda boliviana hunde al dolar en las operaciones bancarias: préstamos 96% y ahorros 84% en Bs.


Egy 14 éves muszlim csínytevő templomot gyújtott fel Olaszországban




  • a kaput rázárta a hívekre Szemtanúk beszámolói és a biztonsági kamerák felvétele szerint az ifjú beilleszkedni vágyó a kegyeleti gyertyákkal meggyújtotta az épület egyik részét, majd rázárta a templom kapuját az ott tartózkodó 20 emberre. Ez várható tőlük (illusztráció) Egy 14 éves muszlim bevándorló gyújtott fel egy templomot Olaszországban vasárnap. Az épület egy része leégett. Szemtanúk beszámolói, és a biztonsági kamerák felvétele szerint a "fiú" a kegyeleti gyertyákkal meggyújtotta az épület egyik részét, majd rázárta a templom kapuját az ott tartózkodó 20 emberre. A tűzoltók időben kiértek a helyszínre. A 14 éves mohamedán féreg ellen a fiatalkorúak torinói bíróságán folyik eljárás. Az elmúlt időszakban Franciaországban és Belgiumban is voltak már támadások katolikus templomok ellen. (Híradó nyomán) Kapcsolódó: - Egy rajta segítő papot késelt meg hálából az új európai Belgiumban - Támadás közben mosolyogtak, a pap kivégzése után boldogok voltak a normandiai hálás mohamedánok - Támadjatok, öljétek őket tömegével! - üzeni igaz hitű testvéreinek a normandiai papgyilkos - Templomban, mise közben ejtett túszokat, majd vágta el egy 84 éves pap torkát két IÁ-katona Franciaországban 
    Forrás: https://kuruc.info/r/4/162348/?honnan=Nemzeti_Hirhalo


Toroczkai: Mikor állítjuk már végre bíróság elé a kontinenst eláruló politikusokat?



Toroczkai László magyar nemzeti radikális politikus bíróság elé citálná Európa vezetőit.
13729057_1072272512811393_4551730904060607114_n 12049516_482875771893721_6444804977013295617_n
Mikor állítjuk már végre bíróság elé azokat a politikusokat szerte Európában, akik a saját és a mögöttük álló pénzügyi-gazdasági körök érdekében vérbe borították, permanens háborúba taszítják Európát? Kalodába zárnám az összes olyan politikust és a hatalmukat megteremtő újságírót, “jogvédő szervezetet” is, akik miközben ellenőrizetlenül elárasztják Európát az idegen kultúrájú, vallású, nemzetiségű bevándorlókkal, ilyenkor – terrortámadások idején – 1 napra megállnak és sajnálkoznak a vértenger közepén. Aztán holnaptól újra minket – Európa védőit – támadnak, és hozzák, szállítják a bevándorlók tízezreit az öreg kontinens felé. A nizzai tömegmészárlás elkövetője is tunéziai bevándorló volt, ahogy számos terrorista-társa is “újeurópai” muszlim volt. A valódi elmebeteg felbujtókat azonban ott kell keresni az európai és amerikai politikusok és háttéremberek között.




Orbán Viktor aláírta a menekültkvótát Brüsszelben



A kormányszóvivő szerint ez a kvóta nem az a kvóta. Az ellenzék támad, a menekültek gyülekeznek, az aláírásgyűjtésnek vége.


Orbán Viktor mégis aláírta a menekültkvóta bevezetését a brüsszeli EU-csúcson - állítja az ellenzék. Tény, hogy a brüsszeli csúcstalálkozó záródokumentumai között ott a menekültek más, uniós országokba áthelyezését tartalmazó nyilatkozat, és ezt az uniós országok minden vezetője, köztük a magyar miniszterelnök is aláírta.

A Jobbik elképesztő árulásról” beszél

Molnár Csaba, a DK alelnöke az MTI-nak adott nyilatkozatában azt mondta, a miniszterelnökpolitikai celebbé” vált, aki alkalmatlan arra, hogy megvédje az országot. Szerinte ezzel kiderült, hogyaz elmúlt egy évben tízmillió magyar embernek hazudott a kormányfő”. Hozzátette, a kormány korábban azt állította, hogy a kvóták szerinti elosztás káros, és Magyarország nem enged be egy menekültet sem.
Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt alelnöke elképesztő árulásnak” nevezte, hogy Orbán Viktor nem akadályozta meg a zárónyilatkozat elfogadását. Kijelentette, a kormányfő és kabinetje kettős beszédet folytat a kvótákról”. A jobbikos képviselő hozzátette, míg a miniszterelnök belföldön harcos retorikával kikel a kvóta ellen, és aláírásokat gyűjt, addig nemzetközi téren nem áll ki ezen álláspontja mellett.
Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint viszont a tavaly nyáron elfogadott önkéntes betelepítési kvótákról volt szó a nyilatkozatban, nem a kötelezőről. Kijelentette, Magyarország álláspontja változatlan, szó sem lehet betelepítési kvótáról.

Nincs a szövegben, hogy önkéntes kvótákról lenne szó

Az origo.hu szerint tavaly nyáron valóban vállaltak az EU-tagállamai önkéntes kvótákat, csakhogy 2015 szeptemberében már kötelező kvótákról döntöttek az EU-tagállamok belügyminiszterei. Igaz, akkor Magyarország, Szlovákia, Románia és Csehország nem szavazta meg a döntést, Finnország pedig tartózkodott a szavazáson. Szlovákia és Magyarország azóta az EU-bíróságán támadták meg ezt a döntést.
A pénteken éjjel véget ért EU-csúcs után kiadott dokumentumokban viszont nem szerepel azönkéntes” kifejezés a menekültek áthelyezéséről szóló részekben - írja a lap.
A Fidesz tavaly ősszel indított aláírásgyűjtést a menekültkvóta ellen, és a migránsokkal való rémisztgetés azóta is a párt és a kormány legfőbb kommunikációs üzenete. A kormány több százmillió forintot költött a migránsok elleni kampányra, a kvóta ellen közel kétmillió aláírást gyűjtöttek össze, legalábbis a párt szerint.
Közben az uniós országok a kedvezőbb időjárás és a szíriai háború erősödése, különösen az orosz bombázások hevessége miatt újabb menekülthullámra számítanak, Ausztria már új befogadópontokat is állított fel.

Ezt írta alá Orbán Viktor:

Itt a hivatalos magyar fordítás:
teljeskörűen végre kell hajtani az Unión belüli áthelyezési folyamatot; meg kell fékezni az irreguláris migránsok és a menedékkérők továbbutazását, valamint gondoskodni kell olyan befogadóállomásokról, amelyek alkalmasak a migránsok emberhez méltó körülmények közötti elhelyezésére arra az időre, amíg a helyzetüket tisztázzák. A menedékkérők nem választhatják meg szabadon, hogy melyik tagállamban kívánnak menedékjogért folyamodni”
Ez az angol eredeti:
to fully implement the relocation process, to stem secondary flows of irregular migrants and asylum-seekers and to provide the significant reception facilities needed to accommodate migrants under humane conditions while their situation is being clarified. Asylum seekers do not have the right to choose the Member State in which they seek asylum”
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem@nyugat.hu




Még a rezsicsökkentésből is lopnak: offshore hátterű cégre írt szabályokat a Fideszt 

Ma kiderült, a közműcégek auditját végző Hunguard Kft. mögött strómanok nevén levő máltai és ciprusi offshore cégek állnak. Ez a két cég több százmillió forint hasznot tud kitalicskázni az országból. Mindezt azért, mert a Fidesz a szabályozást úgy alkotta meg, hogy azon gyakorlatilag csak ez az offshore hátterű cég indulhasson, a magyar víz-, gáz-, áramfogyasztók befizetéseiből az ő zsebükbe folyjon a pénz. 
A letelepedési kötvények után tehát újabb területen bukott le a Fidesz. Az már korábban kiderült, a maffiabotrányba keveredett Rogán Antal jóvoltából letelepedési kötvények árusítására jogot szerző offshore cégek mögött Habony Árpád és baráti köre áll. Nem lennénk meglepve, ha hamarosan az is nyilvánosságot kapna, a lakossági közműbefizetésekből is egy Fidesz-közeli vállalkozó húzna busás hasznot. 
Ha a Jobbik a választók bizalmát elnyerve kormányzati megbízást kap, fel fogja számolni az átláthatatlan tulajdonosi hátterű offshore cégeknek juttatott közpénzek velejéig korrupt rendszerét. Ehelyett a hazai vállalkozásokat fogjuk helyzetbe hozni, hogy a magyar emberek befizetései Magyarországot gyarapítsák! 
Volner János, a Jobbik alelnöke, az Országgyűlés Vállalkozásfejlesztési Bizottságának elnöke 




Volner János sajtótájékoztatója (2016.08.10.)





Ha most sem látjátok, hogy idióta barmoknak néznek benneteket, akkor már soha nem fogjátok (kolozsvaros.com
Úgy nézem, hogy a Willkommenskultur általános és mindent felülíró kormányzati köpködésének mátrixába hiba csúszott. A tegnapi nap méltatlanul háttérbe szorult híre, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek adott rövid interjút, aminek lényegét így lehetne összefoglalni: A kormány határozott lépéseket tesz azért, hogy a Magyarországon egyre inkább tapasztalható munkaerőhiány ne legyen akadálya a gazdasági növekedésnek. 






Matolcsyék akár 20 évet is kaphatnának


Magyar György az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azt mondta, önmagában az unortodox gazdaságpolitika még nem volt büntetőjogi kategória, de az, amit tudunk a jegybanki alapítványok pénzügyeiről, az megvalósíthatja akár a hűtlen kezelést is,
amit elég rendesen tud büntetni a törvény, mert nagyon nagy összegről van szó. Magas az érték, öttől tízes kategória. Ha egyszer valaki ezt megállapítaná, de emögé tennék egy gyors kérdőjelet.De ha ne adj’ isten ezt bűnszövetségben vagy bűnszervezetben követnék el, az már talán öttől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel is büntetendő lehetne.
Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója szintén bűnügyről beszélt.
Ez tényleg bűnügy. Talán lehet azt is mondani, hogy ez az egész konglomerátum, amit a jegybank maga köré létrehozott alapítványokból, ez innen szemlélve leginkább valamiféle bűnszervezetnek tűnik.Nem is az a bűnös magatartás, hogy az alapítványok vagyonát olyan célokra fordították, ami még az alapítványok nagyon gumírozottan megfogalmazott feladataival sincsenek összefüggésben, hanem magának a közpénznek az ellopása tűnik bűnösnek. Ezek a pénzek, ez a pár százmilliárd forint nem kerülhetett volna az alapítványokhoz.

Előre megfontolt szándékkal?

Ligeti Miklós szerint visszamenőleg nézve a történetet, az alapítványokat éppen azért hozhatták létre, hogy a jegybank pénzeit ellenőrzés, közbeszerzés nélkül tudják célba juttatni. Az alapítványok valójában eszközei voltak “a hűtlen kezelés, sikkasztás, hivatali visszaélés” háromszögében elhelyezkedő pénzosztásnak.
Magyar György szerint nem állja meg helyét az az érv, hogy az MNB-nek már nincs köze az alapítványokhoz, mert azok önálló jogi személyek. Van köze.
Odaadta azt a közpénzt, amit rábíztak.
Az ügyvéd szerint megállhat a hűtlen kezelés, hiszen az MNB úgy vette le kezét az MNB alapítványairól, hogy közben azok kuratóriumaiban csak bizalmi emberek vannak, a jegybank vezetői, döntéshozói ülnek a felügyelőbizottságokban, “ami már maffiaszerű”. A TI jogi igazgatója ennek kapcsán emlékeztetett rá, hogy a végjátékhoz az Orbán-kormány is segédkezett, amikor megpróbálta az alapítványi pénzeket titkosítani. Magyar György szerint egy őszinte, feltáró jellegű beismerő vallomásnak felelt meg, ahogy próbálták az adatokat egy törvénnyel titkosítani.
Ez maga elég ahhoz, hogy ráutaló magatartásukkal beismerjék, hogy olyan adatokat hordoznak ezek a szerződések, amelyek nem tartoznak az állampolgárokra.”


Hadházy: Matolcsy a devizahiteleseken keresett pénzt költötte el az MNB-alapítványokkal

Az MNB-nek azért van ennyi pénze, mert a devizahitelek forintosításán rengeteget kerestek, ezt a pénzt a devizahitelesektől vették el - mutatott rá Hadházy Ákos.
A piaci hiteleken forintosított devizahitelekkel keresték meg az MNB-alapítványok pénzét Matolcsyék – mutatott rá Hadházy Ákos volt fideszes, jelenleg LMP-s politikus az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Hadházy azt mondta, az MNB által most eljátszott pénz nagy része árfolyamnyereség, ami a devizahitelesek kárán keletkezett, ugyanis devizahitelmentés címén a forintosításkor a bankok svájci frankot vásároltak a Nemzeti Banktól 256 forintért úgy, hogy az MNB igazából 160 forintért, vagy annál olcsóbban vett.
A kettő közötti árfolyamnyereséget, vagyis minden egyes forintosított svájci frank után durván 100 forintot a devizahiteleseknek kellett kifizetnie, és ezt a pénzt az MNB nyelte le.
Hadházy ezért azt mondta, a devizahitelesek most már tudhatják, hogy mire költötte az MNB az ő vérükön keresett pénzt, ezek után pedig ő még egy lincseléstől is féltené Matolcsy Györgyöt, "mert ez egy nagyon csúnya dolog".
Hadházy a kilencvenes évek olajszőkítéséhez hasonlított a "tanulmányozást", vagyis a különböző alapítvány túlárazott megvásárlását.




Több tucat közbeszerzés miatt bírságolták az MNB alapítványait

A Közbeszerzési Döntőbizottság az MNB Pallas Athéné alapítványaira 66 ügyben 84 millió forint bírságot szabott ki. 
A több mint ezer szerződésállományból 112 szerződést vizsgált a Közbeszerzési Döntőbizottság az alapítványok saját kezdeményezésére és az ügyészség indítványára, ebből a KBD 66 ügyben szabott ki büntetést.
A Pallas Athéné alapítványok az Alkotmánybíróság döntése után  május 13-án önként kérték a Közbeszerzési Döntőbizottságot, hogy vizsgálja meg az alapítványok szerződéseit.
A KBD megállapította, hogy az alapítványok által létrehozott három cég piaci alapon végzi a tevekénységét a nyereség realizálása érdekében, így nem tartoznak a közbeszerzési törvény hatálya alá - tájékoztat az alapítványok közleménye.
Az alapítványok a hatóságok döntéseit tudomásul veszik, hiszen az az Alkotmánybíróság döntését követően kialakult új jogi helyzet következménye. Az alapítványok a 8 millió forint feletti beszerzéseikre közbeszerzést írnak ki.
Hangsúlyozták, a vizsgáltatok gyors befejezésével újra az oktatási, értékteremtő  szakmai munkára összpontosíthatnak, és felidézték, hogy eddig már több mint 800 oktatási és kutatási támogatásról hoztak határozatot.




Szocialista paktum pecsételte meg a devizahitelesek sorsát



A liba – a liba nagy a galiba

Százezreket taszított kezelhetetlen devizaadósságba a Gyurcsány-kormány, majd, hogy tisztára moshassa a kezeit, paktumot kötött a magyarországi bankokkal. A megállapodásban ugyan a devizahitelesek megmentése körvonalazódik, de a pénzintézetek pofátlan profitjának a garantálása stratégiai fontosságú volt az MSZP-nek, így agyonhallgatták és kvázi eltitkolták a paktum létezését. Mindez családok tízezreit tette földönfutóvá, emberek ezrei választották az öngyilkosságot, és olyan súlyos társadalmi feszültséget generált a szocik által népszerűsített és elterjesztett devizahitelezés, amelyre már aligha lehet minden fél által elfogadott és preferált megoldást találni.  A PestiSrácok.hu kiderítette, hogy jelenleg 110 ezer ingatlan van kijelölve kényszer értékesítésre,  így akár 400 ezer ember válhat othontalanná.
VASVÁRI MIKLÓS – Pestisrácok.hu

Egyetlen tollvonással megszüntethette volna 2008-ban a kormány a devizahitelesek problémáját, de nem ezt tette. Kommunikációs trükkre hajtva, és kezei tisztára mosása érdekében látszatmegállapodást kötött a kereskedelmi pénzintézetekkel, majd elhallgatva ezen paktumot, tovább ásatta a devizahitelesekkel a saját sírjaikat, miközben garantálva a profitot, szabad kezet adott a bankoknak a szabad rablásra. Röviden és tömören ez a lényege annak a 2008. november 6-i megállapodásnak, amelyet a Gyurcsány-kormány és a bankok kötöttek a devizahitelesek terheinek csökkentéséről.
hirdetes

VERES, CSÁNYI, FELCSUTI, PATAI

Az egyezséget Veres János (pénzügyminiszter), Csányi Sándor (OTP Bank Zrt.), Felcsuti Péter (Raiffeisen Bank Zrt.), Gyuris Dániel (FHB Jelzálogbank Nyrt.), Papp Edit (Erste Bank Hungary Nyrt.), Marko Volc (Kereskedelmi és Hitelbank Zrt.), Erdei Tamás (MKB Bank Zrt.), Török László (CIB Bank Zrt.), Patai Mihály (UniCredit Bank Hungary Zrt.) és Csicsáky Péter (Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt.) jegyezte ellen.
A megállapodáshoz csatlakozott kilenc hitelintézet elviekben vállalta, hogy az adós kérésére külön díj felszámítása nélkül lehetőséget adnak a törlesztő részletek mérséklésére a törlesztési időszak meghosszabbításával, valamint díjfizetés nélkül lehet forintosítani a devizahitelt. A 3. pontban az áll, hogy az önhibáján kívül nehéz helyzetbe került – például állástalanná vált – adós kérésére, a hitelintézet egyedi döntése alapján, a törlesztés átmeneti könnyítésére kerülhet sor. Törlesztő részletek mérséklése, forintosítás, könnyítés, micsoda áhított szavak ezek ma, a devizahitelesek a mai napig erre vágynak.
A kutya azonban ott van elásva, hogy a megállapodásról a bankok egyáltalán nem értesítették az adósokat, és a kormány sem kommunikálta agyon. A pénzintézeteknek nem állt érdekében a segítés, hiszen így elestek volna a busás profittól, míg a Gyurcsány-kabinet a hitelintézetekhez és nem a magyar emberekhez volt lojális.

A PSZÁF-OT KÖRÖN KÍVÜL HAGYTÁK

A paktummal kapcsolatban Binder Istvánt, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének szóvivőjét is megkerestük, aki kijelentette, nem tud róla, hogy a felügyeletet is beavatták a megállapodásba. „Kérdéses, hogy tudott-e minderről a PSZÁF akkori vezetése” – mondta Binder István. A devizahitel-konstrukciókról leszögezte, súlyos társadalmi problémát generáltak.
A végrehajtók nem viccelnek. Képünk illusztráció, forrás: Costella.hu
A végrehajtók nem viccelnek. Képünk illusztráció, forrás: Costella.hu
Jelenleg 556 ezer devizaalapú jelzáloghitelt tartunk nyilván, de ebben a számban nincsenek benne a gépjárműhitelesek, az áruhitelesek és mások. 556 ezren ingatlanra vettek fel devizahitelt. Közülük már több mint 116 ezren kilencven napnál régebb óta nem fizetik a hitelüket, így esetükben a bank akármelyik pillanatban felmondhatja a szerződést. Mintegy 493 ezren pedig kilencven napnál kevesebb késedelemmel bírnak. Jelenleg 110 670 ingatlan van kijelölve kényszer értékesítésre, intézkedésre” – ismertette az adatokat a Pestisrácoknak a PSZÁF szóvivője. Hozzátette, létezik egy kvóta, amely meghatározza, hogy negyedévenként valójában mennyi árverezést lehet végrehajtani, és értékesíteni. Az idén a teljes állomány négy százalékát lehet negyedévenként licitre dobni. Ebben a negyedévben 5038 ingatlan kerülhet kalapács alá. „Valójában azonban 3560 ingatlant jelöltek ki a bankok, miután pang az ingatlanpiac, és a pénzintézetek nem tudnák megfelelő áron értékesíteni a tulajdont” – hangsúlyozta Binder István.

KOMOLYTALAN MENTŐAKCIÓ

Müller János, a Magyar Bankszövetség vezető tanácsadója kérdésünkre kijelentette, 2008. október végéig még a válság szót is tilos volt leírni Magyarországon, és az akkori kormánytagok is mindenkit arról biztosítottak, hogy a recesszió oldalszele éri csak el hazánkat, aggodalomra semmi ok. A megállapodásról semmit nem tudott, konkrétumot így nem tudott elárulni. Mindez kiválóan jelzi, hogy a szocialisták mennyire komolyan gondolták 2008-ban a devizahitelesek megmentését.
A kilakoltatottak sokszor nem adják olcsón a bőrüket. A képen a sajtót bejárt budafoki eset látható. Fotó : MTI
A kilakoltatottak sokszor nem adják olcsón a bőrüket. A képen a sajtót bejárt budafoki eset látható. Fotó : MTI
Úgy tudjuk, a csapdát jelentő rabló konstrukciók több ezer embert kergettek öngyilkosságba, családok tízezrei lettek földönfutók. A devizahitel mintegy 1,5 millió embert közvetlenül, négymilliót pedig közvetve érint Magyarországon.Információink szerint eddig mintegy ezer devizahiteles perelte be a bankját, a jogerős ítéletek mindegyike elutasította az adósok kérelmét. Ilyen az, amikor legalizált az emberek kifosztása, tönkretétele, és minderre a szocialista kormány mondta ki az áment.

EGYMÁSRA MUTOGATTAK

Miközben egyre több család veszítette el az otthonát a tisztességtelen kölcsönök miatt, és kiderült, hogy tarthatatlan állapotokat okozott a devizahitelezés, az egymás tenyerébe csapó pénzintézetek és a szocialisták egymásra mutogattak. Az MSZP ugyan kidolgozta a banki etikai kódexet 2009-ben, amelyre csodapirulaként tekintettek, de persze ebből sem lett semmi. A szocialista kabinet és a bankok 2009. júliusában állapodtak meg az etikai kódex kidolgozásáról, amely a tervek szerint szabályozta volna, hogy a hitelintézetek miként képezhetik a kamatot, a kezelési költséget. Elvileg eszerint kellett volna eljárnia a bankoknak 2009. szeptemberétől, de a valóságban más forgatókönyv lépett életbe. A bankok akár saját hatáskörükben is csökkenthették volna a törlesztő részleteket, de minden maradt a régiben, sőt, a kötelezettségek és a devizahitelesek terhei az egekbe szöktek. Úgy tűnik, hogy az MSZP és a bankok mindent megértettek, csak egyet nem, hogy együtt kell működniük a társadalmi problémák kezelésében.

LEPOROLTUK A KÓDEXET

A banki etikai kódexet lapozgatva kijelenthető, nem lehetett véletlen, hogy nem épült be a gyakorlatba a dokumentum, miután egyebek mellett az alábbi rendelkezések állnak a kódexben:A hitelezők vállalják, hogy legkésőbb a szerződés megkötésekor írásban tájékoztatják ügyfeleiket arról, hogy van-e az ügyfélnek – akár jogszabályi előírás, akár üzletpolitikai megfontolás alapján – lehetősége a szerződés díjmentes felmondására. A hitelezők a szerződés megkötésekor vállalják, hogy az ügyfél számára lehetőséget biztosítanak a devizaalapú hitel devizában történ egyösszegű törlesztésére.” Mindemellett a bankok azt is vállalták, hogy a kamaton kívüli, a hitelhez kapcsolódó egyéb jutalékokat, költségeket és díjakatévente maximálisan a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett éves átlagos infláció mértékében emelnek.
Nem árt megjegyezni, hogy 
nagyobb biznisz évtizedekig beszedni az emelkedő törlesztőrészletet, és felszámolni az egyéb költségeket, mint elköteleződni az etikai kódex mellett.
GDE Hiba: A kért URL-cím érvénytelen

Hol vannak a molotov koktélok !!!!




Csak a zsidó maffia állammá alakult magyar állam nem akarja levetni a rabigát , mert neki csurran cseppen így is , a kis fülke forradalmár beindította a pénz szivattyúit , így már ők is szivattyúzzák a vagyonunkat , koktélt nekik molotovot .




Orbán - Börtön dal

A felcsúti tolvajbálon

Orbánia

Orbán Viktor énekel: A legtöbb ember...(paródia)

Betiltott adás Hazám árulói HírTv

Cigány Himnusz Magyarul

Beás Himnusz.wmv

Legyetek jók ha tudtok

Móri mészárlás és a Tigáz

Ibolya Oláh - Magyarország

Kozmix - Kell még egy szó!

Demjén Ferenc - Honfoglalás

A VÉN EURÓPA

https://www.youtube.com/watch?v=m9hs0f9DHJs

Kell még egy szó

Apostol Együttes: Nem tudok élni nélküled



Igen már itt vannak az amik , és itt fognak megdögleni a zsidó érdekekért , mert itt akarnak háborúzni , hogy te és a családod is itt pusztuljon .

Hair - Let the Sunshine In

Hair magyarul - Jöjj el napfény!



Jöjj el napfény !

Hogy láson ez a nép ne csak nézzen , és felkeljen a foteljéből , és a fülkeforradalmárokat irányítsa e betolakodó rabló horda ellen , hogy életük árán is védjék meg ezt az országot , hamár megtiltották a magyarság önvédelmét , mi meg majd a végén az élőket megdobáljuk a molotov koktéljainkkal , hogy fussanak a gyávák a Pozsonyi csatáig , ahol Európa visszakapja tőlünk a keresztény hitét .

Jöjj el napfény !!!




Olajmaffia 1.rész.mp4

Olajma02mp4-.mp4

Olajmaffia03mp4

Olajmaffia04mp4

A maffiaállam nyugdíjazta - Hatszemközt Szeszák Gyula olajügyésszel (Hírháttér TV)

A 300 milliós OTP-igazgató - Szeszák olajügyész maffia-csatáiból (dokumentumfilm)

Pintér, Boross és a legfőbb ügyész védték az olajmaffiózó megyei főkapitányt! (Dr. Szeszák Gyula)

Polt Péter: te meg egy rohadt geci olajbűnöző vagy, baszd meg! (Molnár F. Árpád - Emma Paradigma)

Orbán népmesék: A csipásszemű közmunkás

Orbán népmesék - G. Viktor tündöklése

Orbán temetése (A diktátor jogaiért aggódó youtube betiltotta)







Hát fiuk – lányok túl mélyen van a gané , jól jegyezzétek meg , ha gyomtalanítani akartok túl mélyre kell ásni a többi ganét is, és akkor
a magyar ugaron kipusztul a tarack is .




A NEMZETKÖZI ÉS A NEMZETI PÉNZSZIVATTYÚ


2016-07-28 21:41 » Puzsér » írás /  7  / 801

A multinacionális részvénytársaság megérkezik – hoz egy halom pénzt és technológiát, felvásárolja a piacot, megvesztegeti a politikai döntéshozókat, alacsony adókat lobbiz ki magának, fillérekért dolgoztatja a helyieket, áttapos a szakszervezeteken, még az uniós fejlesztési pénzek jelentős részét is felmarkolja. A profit nagy részét végül kitalicskázza az országból - ez a klasszikus nemzetközi pénzszivattyú.

Egy gyarmati sorban tengődő ország számára a fenti forgatókönyv mégis visszautasíthatatlan, hisz beruházással jár, munkahelyek létesülnek, és még némi adó is üti az állam markát, ez mégsem fair üzlet: a multicégek cseppnyi szolidaritást sem tanúsítanak a helyiekkel, nem szervesülnek sem a társadalomban, sem a gazdaságban, a helyi konkurenciát kíméletlenül tönkreteszik, a közösségre rótt terhek költségeinek megfizetését elkerülik - azért jönnek, mert gyengeséget és nyomort szimatolnak, amelyekből gátlástalanul kisajtolják a maguk a hasznát, hogy aztán az első váratlan költségre reagálva Indiába telepítsék át a gyártósorokat.

A Nemzeti Együttműködés Rendszere ezeket a nyomorúságos viszonyokat látva két lehetőséggel szembesült: vagy jobb feltéteket – magasabb béreket és rugalmasabb munkaidőt – harcol ki a munkavállalóknak, vagy szektorális különadókkal megbírságolja ezeket a nagyvállalatokat, s a befolyó pénzből saját oligarchiáit hizlalja. Kerülve az álnaivitást: az előbbi opció fel sem merült – a Fidesz vezetői és kliensei nyolc teljes éven át sínylődtek a költségvetési pénzektől távol, nem csoda, hogy a bélpoklosok falánkságával vetették magukat a közjavakra.

Vizsgáljuk hát meg, mit kapott a magyar társadalom a nemzeti oligarcháktól, lássuk, mi történik a klasszikus pénzszivattyú elzárása, a nemzetközi nagytőke megregulázása után! Vegyük példának Andy Vajnát, aki politikai kapcsolatai révén kaszinójogokat kap, hogy aztán az adóhivatal se merjen nála kellemetlenkedni – végül a profitot offshore-cégekbe talicskázza ki. Nem sokkal később olcsó hitelt kap az adófizetők pénzéből, hogy megvásárolja a TV2-t, ahol a kormány hamarosan szórni kezdi az adómilliárdokat, hogy Andy vállalkozása egyszerre termeljen busás hasznot, és legyen egy politikai párt hatékony szócsöve. Végül Andy adópénzből vett, és adópénzből támogatott médiabirodalmának jelentős részét Romániába viszi ki, hogy ott kevesebb adót kelljen fizetnie. Horvátországban Pénztáros Lőrinc luxusvillái sorakoznak, jegybanki alapítvány amerikai vállalati részvényeket vesz, vagyis a magyar állam magyar adóforintokból amerikai vállalatoknak ad kölcsön, s ha nyilvánosságra kerülne a svájci bankszámlák tartalma, jól látszana, hogy az a gátlástalanság, amiről a közvélemény tud, csupán a jéghegy csúcsa.

Ha a nemzeti tőkésosztályt a nemzetközivel, a narancsos pénzszivattyút a háttérhatalmival összevetjük, nem csak a hasonlóságok, de a különbségek is jól körvonalazódnak. A profit hajszolása, a céges pszichopátia mindennapos gyakorlata és a felmondott társadalmi szolidaritás feltétlenül közös bennük. A narancsuralom oligarcháit mindez ugyanakkor úgy jellemzi, hogy sem technológiát, sem tőkét nem hoznak az országba. A multinacionális részvénytársaságokkal kötött üzlet nem fair, de legalább üzlet. A narancsoligarchák működésében ezzel szemben kizárólag a magyar állam és az adófizetők mértéktelen kifosztása zajlik. Ők ha kockáztatnak, akkor is legfeljebb a magyarok jövőjét, javait és munkahelyeit kockáztatják.




TÁLLAI ANDRÁS EGY CSAPATBAN JÁTSZIK „VOLDEMORT NAGYÚRRAL”?


Újabb fideszes korrupciós botránytól hangos a magyar sajtó, mely ismét érintheti Mezőkövesdet. A nyilvánosságra hozott lehallgatási jegyzőkönyv szerint, a magát szerényen Voldemort nagyúrnak hívató Mengyi Roland, Tiszaújváros fideszes országgyűlési képviselője 90 százalékos visszaosztással, valamint 10 millió forint „alkotmányos költségért” cserébe pályázati pénzt szerzett volna egy szociális szövetkezeti hálózatnak.
Az ügyhöz Tállai András két ponton is kapcsolódhat. Az első az egyik gyanúsított kijelentése, miszerint „nekünk jó, hogy Tállai András lett a NAV vezetője, mert jó viszonyban van Mengyi Rolanddal”. A másik pedig, hogy Tállai adóhatósági vezető tisztsége révén tudomást szerezhetett a hatósága által folytatott nyomozásról. A nyomozati anyag szerint az ügy egy szakaszában megváltozott Mengyi viselkedése, ami utalhat arra, hogy tudomására jutott a vizsgálat.
A reptér és a laktanya kijátszása, valamint a borsodi mezőségi földmutyi után ismét gyanús ügyletben merült fel Tállai András neve. Várom Tállai úr magyarázatát, az ügyet pedig fokozott figyelemmel fogom követni, melyről a lakosságot is tájékoztatom.
Lukács Attila, a Jobbik választókerületi elnöke
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)




Nemsokára valaki hozzáférhet a hatalmas recski arany- és rézvagyonhoz



Nagyon sürgős lett az államnak kiválasztani tanácsadót a világ tizedik legnagyobb rézérckészletét és úgy 50 tonna aranyat rejtő recski bányák újrahasznosításához. Három munkanap alatt vajon ki tud minden papírt, igazolást előteremteni? Ez is a november 1-jén hatályba lépett szigorúbb közbeszerzési törvény előtti kiírás, mi más?


Itt viszik itt lopják a vagyonunk maradékát !!!
Forró vizet a zsidóra !!!!
Villámtenderrel keres tanácsadót a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. a recski réz- és aranybányák újrahasznosításához. A világ tizedik legnagyobb rézérckészletéről kellene eldönteni, hogy milyen feltételekkel és mennyiért adja koncesszióba a magyar állam a két bányatelket.
Három munkanap
Ugyan a kormány már 2013 decemberében határozott arról, hogy készüljön új ásványi vagyon-értékelés és megvalósíthatósági tanulmány a recski bányatelkekről, eddig ilyen nem készült. Legalábbis az állami vagyonkezelő most nagy hirtelen, úgynevezett gyorsított meghívásos eljárással keresi a megfelelő szakértőt a feladatra. November 4-én jelent meg a Közbeszerzési Értesítőben a felhívás, a jelentkezési határidő november 9. volt. Vagyis a vagyonkezelő mindössze három munkanapot hagyott a versenyzőknek, ennyi idő alatt kellett összeszedni az alkalmasságot igazoló dokumentumokat, így például 6 speciális tudású szakértő szignált szakmai életrajzát a végzettséget igazoló oklevelek kíséretében, vagy a referenciaigazolásokat. A rendkívül rövid határidő alapján csak a tenderre már jó előre rákészült versenyzők voltak képes beadni a dokumentumokat. (Természetesen ez is az új közbeszerzési törvényt beelőző kiírás volt, ahogy a Miniszterelnökség és a Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Kft. 5-5 milliárd forintos tanácsadói tendere, amelyekről itt és itt írtunk.) Magának sem hagyott sok időt az MNV: a hétfőn beadott jelentkezéseket még ezen a héten kiértékeli, jövő hétfőn pedig a kiválasztottaknak el is küldi az ajánlati felhívást.
© MTI / Komka Péter
A sietséget elég egyszerűen magyarázza az MNV: „a két bánya 2016. évre előirányzott hasznosításának vagyonpolitikai előfeltétele a feladat ellátása. Melyre soron kívül kell sort keríteni a 2016. évi hasznosítás sikere érdekében. Erre csak ezen eljárásfajta alkalmazásával kerülhet sikeresen sor.” Vagyis jövőre akarják értékesíteni a koncessziós jogot, és ehhez vagyonértékelésre van szükség. A nyertesnek el kell készítenie a két bánya ásványvagyon értékelését, és javaslatot várnak tőle a koncessziós díjra is. Meg kell vizsgálnia a vízzel elárasztott bányák újranyitásának lehetőségét jogi, gazdasági, műszaki, társadalmi és környezetvédelmi szempontokat figyelembe véve.
2000+300 milliárd forint
A vagyonkezelő 20 évvel ezelőtt készíttetett tanulmány úgy találta, hogy a 159 millió tonnás leletből 36 millió tonna termelhető ki gazdaságosan. Az utolsó, 2008-as bányaprivatizációs próbálkozás idején a kinyerhető rezet – az akkori, 8300 dollár tonnánkénti világpiaci rézár mellett – 7 milliárd dollárra becsülték. Ez mai árfolyamon elképesztően nagy összeget, úgy 2000 milliárd forintot takar.
© MTI / Komka Péter
A Recsk melletti Lahóca-hegyi bánya aranyat is rejt, az ausztrál Rhodes Mining cég becslése 34,6 millió tonna, tonnánként 1,47 gramm aranyat tartalmazó ércvagyonról szólt. Ez közel 51 tonna arany. Értéke – 14 karátos aranyárral számolva – úgy 305 milliárd forint, de 18 karátos aranynál már közel 400 milliárd forinttal lehet kalkulálni.



Naponta három magyar 


lesz hajléktalan




De gyarapszik a luxus villák száma a politikus uraknál !!
De ne hogy azt hidd , hogy azért mert még egyik sem ajánlott fel egy tányér bablevest a rászorulóknak !!
Ők csak rabolni szeretnek , mert már nincs apjuk , sem anyjuk , és harmadnapja sem ettek bablevest , így eszükbe sem jutott , hogy más éhezhet .



Naponta három ember lesz hajléktalan Magyarországon. A magyar fedélnélkülieknek nincs napi 100 forintnál több pénzük. Minden harmadik hajléktalan roma. 
A Február Harmadika Munkacsoport már 18. éve vizsgálja egy változó tartalommal összeállított, rövid kérdőív alapján a hajléktalanok helyzetét. Az idei tél leghidegebb napján 10 206 hajléktalan válaszolt a kérdésekre. Közülük 6 784 ember hajléktalanszállón, 3 422 ember közterületen, fedél nélkül aludt. Az ország78 településének mintegy 253 hajléktalanellátó szolgálata vett részt a felmérésben.

100 forintjuk sincs a fedélnélkülieknek

A válaszadók tizedének 2016 januárjában nem volt 100 forintnál több pénze.Minden negyedik magyarországi hajléktalan a napi 1,9 dolláros bevételével a világ legszegényebbjei közé tartozik.









Napi 100 forintja sincs a többségnek
Forrás: MTI/Sóki Tamás
A felmérésből kiderült, hogy minden harmadik hajléktalan ember roma vagy környezete annak tartja. 2016. január elseje és február harmadika között,34 nap leforgása alatt 115 ember vált hajléktalanná Magyarországon, naponta három ember.

A lecsúszás, a testi-lelki és anyagi elnyomorodás, a képzettség, a munka és a család hiánya, az anyagi és lakhatási, egészségügyi támogatások hiánya, a perspektívák hiánya olyan örvény, amelyből mások is, a hajléktalanok is alig-alig tudnak kikecmeregni - írja a Menhely Alapítvány.
A még meglévő segítő szervezetek, a különböző önkéntes és támogatott programok, egyéni kezdeményezések olykor a túlélésen túl is segítséget tudnak nyújtani a bajbajutottaknak, azonban ez a tömeges elnyomorodást, annak folyamatos újratermelődését nem képes megállítani.

Kiáltványt írtak, hogy segíthessenek

Ezért több szakember kiáltványt fogalmazott meg a helyzet megváltoztatása érdekében, amelyben javasolják, hogy abüntetés helyett inkább azt foglalják helyi és országos jogszabályokba,hogy ha valaki segítségre szorul, akkor a helyi közösség más tagja nyújtson számára segítséget közvetlen segítségnyújtással, vagy ha erre nem képes, akkor legalább hívja a megfelelő szervezetet vagy embert, hogy segíteni lehessen a bajbajutotton.



Török Gábor: Az Orbán-rendszernek nem lehet más a vége, mint a bukás




Az Orbán-rezsimben változás csak az összeomlás esetén képzelhető el, a Fidesz vagy a jelenlegi politikájával lesz sikerese, vagy így megy neki a falnak – mondta Török Gábor a Magyar Nemzetnek adott interjúban. A politikai elemző el tudja képzelni, hogy lesznek olyanok a kormánypártban, akik dezertálnak vagy robbantásra tesznek kísérletet, ugyanakkor leszögezi, stabil az orbáni rendszer.
Nincs esély olyan változtatásra, hogy a Fidesz stratégiái visszatérjenek a korábbi, értékalapú politizáláshoz, amelyben a polgári Magyarország még nem csupán politikai termék volt – véli Török Gábor. Szerinte változás csak összeomlás esetén képzelhető el. „Hasonlítsuk csak össze Wermer Andrást és Habony Árpádot. Előbbi is nagyon sokat tudott a mosóporeladás módszereiről, talán többet is, mint utóbbi, de neki a polgári Magyarország nem terméket jelentett, nála nyilvánvaló volt az elvi elköteleződés. Ez Habony Árpádról egyáltalán nem mondható el. A habonyi logika szerint nincs visszaút, ráadásul ez a mostani politika rendkívül sikeres.”
Az elemző hozzáteszi: „A Fidesz vagy így lesz sikeres évekig, vagy így megy neki a falnak.”
Arra a kérdésre, hogy mi ingathatja meg az erős orbáni rendszert, Török azt válaszolja, hogy az idő múlása. „Az idő elképesztő mértékben roncsol. Ha nem sikerül már például a migránskérdéssel sokáig elterelni a figyelmet a nagy belpolitikai ügyekről, mint az oktatás, egészségügy, szociális ügyek, csőstül fognak megjelenni a problémák, és a népszerűség meginog. Az amortizáció a politikában természeti törvény” – fogalmaz Török.
Hozzáteszi, hogy a 2018-as választás még egyáltalán nem dőlt el, mert ugyan Orbán Viktornak jelenleg nincs ellenfele, de ki fog termelődni, ha olyan lesz a politikai környezet. „Nézzük csak meg az időközi választások eredményeit. Ma már ott tartunk, hogy a nem fideszes választótábor nagyobb lett, mint a fideszes. Ha fideszes tanácsadó lennék, jobban aggódnék 2018-ért, mint ők.”
Török a pedagógustüntetésekkel kapcsolatban úgy véli, hogy a kormány is tudja, veszélyes lehet rájuk nézve. „Tudják, hogy számukra ezek a legártalmasabb megmozdulások. Lehet dilettánsnak nevezni a szereplőiket, s ebben politikai értelemben van is igazság, de ezek a megmozdulások bizony roncsolják a kormányt.”


500 adóst raktak ki a lakásából az elmúlt két hónapban


Március elején lejárt a kilakoltatási moratórium, az elmúlt két hónapban több mint félezer kilakoltatás történt - írja a Magyar Nemzet szombati számában a Magyar Bírósági Végrehajtó Kartájékoztatása alapján.
Ebben az időszakban majdnem annyi kilakoltatás volt, mint korábban egy év alatt.
Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtó Kar elnöke szerint a sok kilakoltatás annak köszönhető, hogy az elmúlt két évben a törvények és a moratóriumok védték a devizahiteleseket,
a márciusban lejárt tiltás után pedig a végrehajtók sok leállított eljárást újraindítottak.
Ettől függetlenül az elnök a lakáskiürítések számának csökkenését várja.





Isten verjed a magyart , mert ilyen korcs zsidókkal képviselteti magát !!!
ÁVH – mocskok a maffia páholyban .



Jöjj el napfény !!!!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése