2019. július 12., péntek

A rezgés törvénye




















A rezgés törvénye



rezgés törvénye

Minden mozgásban van, semmi sem áll, minden rezeg. Az energia és az anyag csupán különböző frekvenciájú rezgések manifesztációja. ”A megnyilvánulásban semmi sem mozdulatlan”.

Ma már a modern tudomány is megerősíti az Ókori Egyiptom és kelet bölcseinek állítását, az egész Makrokozmoszban minden rezgés, e rezgések pedig különböző, rezgésszám tartományokban nyilvánulnak meg.
A Rezgés törvénye azt tanítja nekünk, hogy minden mozog, semmi sem mozdulatlan. A matematikusok megerősítették, hogy minden, ami Világegyetemben létezik tulajdonképp az állóhullámok formájában megnyilvánuló energiák, által létezik.
Így az anyag, az energia, a lélek az értelem és a spiritualitás különböző megnyilvánulásait létrehozó differenciálódás magyarázatot nyer, mindezek nem különböznek egymástól semmi másban, mint rezgéseik frekvenciájában, vagyis mindezek csak különböző rezgés szinten rezgő energiák. Minél magasabb a rezgés frekvenciaszintje, annál magasabb az illető lény vagy állapot szellemi szintje is.
Bármi, ami a megnyilvánulásban létezik jól meghatározható frekvenciaszinten, rezeg, mozog.Minden, ami a makrokozmoszban létezik, meghatározott ütem szerint rezeg. Még egy számunkra mozdulatlannak tűnő dolog, mint például egy darab kő is, valójában adott frekvenciaszinten rezeg.

Ezeket a fizikai világ megnyilvánulásaira vonatkozó elveket alkalmazhatjuk a lelki élet területén is, hiszen a gondolatok, a lelkiállapotok, az akarat tulajdonképp mind-mind energetikai állapotok, rezgések melyeket kisugárzunk magunkból, és amelyek kisebb-nagyobb hatást gyakorolnak a környezetünkre. A telepátia, a szuggesztió, a szubtilis hatások az intelligens ember számára szintén ennek az alapvető isteni törvénynek a megnyilvánulásait jelentik.

A rezgés törvényének mély, valódi megismerése és rendszeres alkalmazása lehetővé teszi számunkra, hogy beavatkozzunk a megnyilvánulás alacsonyabb szintjeibe, elsősorban a fizikai világba, hogy ez által saját akaratunk szerint formáljuk környezetünket.
Tudatunk rezgésének emelésével olyan erőket és képességeket ébresztünk magunkban, amelyek létezéséről korábban tudomásunk sem volt. A szó szoros értelmében „felébresztjük” az emberben rejlő jót, ekképpen mi magunk válunk „gyógyszerré” a többiek számára – és áldássá az egész világ számára.
A tudósok energiának hívják azt, ami rezeg, a metafizikusok szellemnek, a hívők pedig Istennek. Voltaképpen mindegy, milyen néven nevezzük ezt a valóságot, amely létezik, és rezgésfrekvenciája határozza meg a manifesztáció formáját, amely végeredményben mindig az egyetlen erő kifejeződése.

Minden dallamnak, kimondott hangnak, leírt jelnek vagy szimbólumnak megvan a maga sajátságos rezgése. Ugyanígy eszközeinknek, ruházatunknak, bútorainknak, házunknak és környezetünknek is saját, csak rá jellemző rezgése van. Ezek a rezgések sokkal erősebben befolyásolják az ember rezgéseit mint gondolnánk.

A szellemi fejlődés egyik feltétele a megemelkedett rezgésszám, s ezt nagyban segíti a tudatosan kialakított harmonikus környezet. Kineziológiai kísérletek, mérések és bekalibrálások alapján létrehoztak egy táblázatot amely 1-től 1000-ig tükrözi a tudat állapotát a rezgésszámának a függvényében.
Az alacsony szintű rezgéstartományban az ember nagyon kevés életenergiával rendelkezik ezért akaratlanul is elvonja környezetéből(energiavámpír), vagy jobb híján a Földanyától. A 200-as szinten éri el az energiakiegyenlítődés állapotát, már nem von el a környezetéből, de nem is ad. Ezután amint rezgésszintünk emelkedni kezd csodálatos dolgot tapasztalunk, az energiaszint exponenciális függvénye a rezgésszintnek. Olyanokká válunk mint egy-egy sugárzó antenna, amely jótékony életenergiával árasztja el környezetét. Ennek egyik jele a gyermekek ösztönös vonzódása és közeledése, csimpaszkodása.
Egy néhány példa az alacsony fokozatok szemléltetésére:
20-szégyen, 30-bűntudat, 50-fásultság, 75-bánat, 100-félelem, 125-vágyakozás, 150-harag, 175-büszkeség, 200-bátorság.


Itt kezdődik a felfedezés, az eredmények, az állhatatosság és az elszántság zónája. Az alacsonyabb energiaszintekről a világ reménytelen, szomorú, ijesztő vagy frusztrációkat okozó helynek tűnik, a bátorság szintjéről azonban az élet már izgalmas, kihívásokkal teli és serkentő jelenség. A bátorság az új dolgok kipróbálásának és az élet viszontagságaival való szembeszállásnak a hajlandóságát jelenti.

A magasabb szinteken: 250- pártatlanság (már nincs ítélet), 310- hajlandóság (a hajlandóság azt jelenti, hogy az illető leküzdötte az élettel szembeni ellenállását, és elkötelezetté vált a részvétel iránt), 350-elfogadás (ezen a tudati szinten jelentős átalakulás megy végbe, amint az egyén megérti: ő maga a forrása és egyben teremtője is élete létélményének), 400-ésszerűség (racionalitás)- az elvont fogalmak egyre fontosabbakká válnak – képes nagy mennyiségű és bonyolultságú adat kezelésére, gyors és helyes döntések meghozatalára, a kapcsolatok, a fokozatok és a finom különbségek részletekbe menő megértésére és a jelképek alkalmazására, 500-szeretet.

A szeretet létállapot: a világhoz való viszonyulás megbocsátó, gondoskodó és támogató módja. A szeretet nem intellektuális jellegű, nem az elméből fakad, hanem a szívből sugárzik. Indítékai tisztaságának köszönhetően képes arra, hogy másokat felemeljen, és nagy dolgokat vigyen véghez, 540-öröm.
Ahogy
Ahogy a szeretet mindinkább feltétel nélkülivé válik, azt egyre inkább belső örömként élik meg, ami minden tevékenységben állandóan jelen van, a lét minden pillanatából folyamatosan fakad, s nem külső forrásból származik, 600-béke. Önmegvalósítás vagy az istentudat, rendkívül ritka: tízmillió emberből csak egy éri el. A 700 és 1000 közötti állapotok a megvilágosodás állapotai. Mivel az ERŐ skálája logaritmikusan növekszik, egyetlen 1000-es tudati szinten álló avatár is már tökéletesen ellensúlyozza az egész emberiség teljes negativitását.
A kineziológiai teszteléssel a következő eredmények születtek: Egy 700-as szinten álló egyén ellensúlyoz 70 millió 200-as alatti szinten állót. Egy 600-as szinten álló egyén ellensúlyoz 10 millió 200-as alatti szinten állót. Egy 500-as szinten álló egyén ellensúlyoz 750 ezer 200-as alatti szinten állót. Egy 400-as szinten álló egyén ellensúlyoz 400 ezer 200-as alatti szinten állót. Egy 300-as szinten álló egyén ellensúlyoz 90 ezer 200-as alatti szinten állót. Tizenkét 700-as szinten álló egyén megfelel egy 1000-es szinten lévő avatárnak.
A szeretetnek nagyon magas a rezgési frekvenciája, míg a félelemé nagyon alacsony. Ha a tudat kevés fejlődésen megy keresztül, alacsony a rezgésszint, és az életet félelem és fájdalom uralja.
A fejlett tudat sokat tanult, fokozatosan növelte rezgési frekvenciáját, életerejét. Megtanulta tisztelni a többi embert, nem hibáztatni őket, békében és harmóniában élni velük. Mivel több igazolt tudás van a birtokában, nemcsak megérti a szeretet jelentését, hanem annak frekvenciáján is éli az életét, hisz már világossá vált számára, hogy csak a szeretet révén válhat szuper-lénnyé az ember.
A szeretet semleges, nincsen polaritása, nagyon magas frekvencián rezeg, energiájának nincsen tömege, és olyan spirituális és mentális szinten van, ahol létezése a szemlélő akaratától függ.

forrás: atudatosteremtesmuveszete.blogspot.hu














Mire is használja az illuminati a HAARP rendszert?





haarp-villamok
Az illuminati nem retten vissza semmilyen fegyver bevetésétől, ha az globális hatalmának fenntartását szolgálja.
Az alábbiakban azon HAARP-fegyverekről olvashatunk, melyeket az illuminati is előszeretettel használ.

1, Szuperfegyver

amelyet Bernard Eastlund texasi fizikus dolgozott ki. Tesla találmányán alapul, több száz antenna aktiválásával létrehozza a „halálsugarat”, amely a magnetoszféra visszaverő képességét kihasználva képes a Föld bármely pontján található objektum megsemmisítésére.
Antennák százai több millió watt energiát fókuszálnak az ionoszféra bizonyos pontjára, melyet a sugarak felmelegítenek. Ennek hatására egy úgynevezett „buborék” kezd kialakulni kifelé az ionoszférából. Ezt a buborékot impulzusok adagolásával addig gerjesztik, amíg az ki nem sül. Pillanatokon belül atombomba nagyságú energia 
szabadul fel, ami a megjelölt célpontba csapódik be. Tökéletes fegyver, mindent elpusztít, és nincs radioaktív mellékhatása.

2, Időjárás befolyásolás
2004. december 26-án az Indiai-óceánon hatalmas erősségű szökőár söpört végig, közel negyedmillió ember halálát okozva. Oka egy víz alatti, 9.2 erősségű földrengés volt, amely 30m magas hullámokat idézett elő. Kipattanását a HAARP rendszernek köszönheti, ez volt a főpróba a 2007-es beindítás előtt.
2008. május 12.-én a kínai Szecsuán tartományban megmozdult a föld, melynek következtében hetvenezer ember halt meg. A rengést megelőzően furcsán világító, foszforeszkáló, szivárványszínű felhők jelentek meg a tartomány fölött, amelyet az északi fényhez hasonlónak írtak le. Ebben az időben, fél órával a rengés előtt az alaszkai Gakonában megszólaltak az üzemzavart jelző szirénák, amire addig nem volt példa. Az egybeesés nem véletlen. A pusztító földrengés előidézése emberáldozatokkal járó, globális illuminati feláldozás volt.



3, Elektromos hálózatok manipulálása

2003. augusztus 14.-én délután New York, Detroit, Toronto és Ottawa körzetében kialudtak a fények, hirtelen ötmillió lakos maradt áram nélkül. A kanadaiak a Niagarára telepített erőmű meghibásodásával magyarázták a kimaradást. Azonban Japánban, a tokiói egyetem megfigyelő laboratóriumának munkatársa arra lett figyelmes, hogy Alaszka dél-keleti körzetéből hatalmas, addig soha nem látott nagyságú elektromos sugárnyalábok fókuszálnak a Niagara irányába. Mindez tíz perccel az elektromos hálózat összeomlása előtt. Később kiderítették, hogy a HAARP éppen akkor teszt üzemmódban dolgozott.

4, Tudat manipulálás, elmeirányítás




Az emberi tudat módosításával kapcsolatos titkos kísérletek eredményeként már az ötvenes évek elején megállapították, hogy bizonyos frekvenciájú sugárzással befolyásolni lehet az emberek gondolkodását, tartós kezeléssel pedig maradandó változást lehet elérni gondolkodásmódjukban anélkül, hogy az agy fizikailag megsérülne vagy károsodna.
Tulajdonképpen távolból, műholdak felhasználásával végzett elektromágneses hullámok sugárzásával befolyásolni lehet a gondolkodást, ezáltal egyének, csoportok cselekedeteit. Az emberi agy elektromos hullámainak EEG-vel történő mérései megállapították, hogy agyunk 1-20 Hertz közötti elektromágneses hullámokat termel.
Az orvostudomány ezt a terjedelmet négy fő tartományra osztja, amelyek különböző tudatállapotokhoz kapcsolódnak:
  •  Delta hullámok (1-3 Hz) az álom nélküli mélyalvásban dominálnak.
  •  Théta hullámok (4-7 Hz) azokra az alvási fázisokra jellemzőek, amikor álmodunk.
  • Alfa hullámok (8-12 Hz) a nyugalmas ébrenléti állományban lépnek fel (meditáció, röviddel az elalvás előtt, vagy közvetlenül az ébredés után)
  •  Béta hullámok (13-20 Hz) a normális ébrenléti állapotra jellemzőek.
  • A Schumann frekvencia (7.8 Hz) tehát az agy alfa és théta határán helyezkedik el. Ez az azonosság nem véletlen, az evolúció folyamán alkalmazkodtunk életterünk sajátosságaihoz, mivel ez a frekvencia jellemző bolygónk természetes állapotára.
A HAARP működtetése során visszaélnek a Schumann hullámok természetével. Mesterséges sugárzás által befolyásolják az ember tudatállapotát, érzékenyebbé teszik a mindennapi hatások iránt. A rádiótechnikából ismerjük, hogy az adók frekvenciái csak vivőhullámok, amelyekre a tulajdonképpeni információt ráültetik. Ezt csinálják a HAARP keretében is. A kívánt információt felültetik egy alfa hullámra, azt műholdon át sugározva gyanútlan emberek millióinak az agyába juttatják el.

forrás: Grüll Antal: Atlan (Az emberiség eredete)














A Harmadik Szem aktivizálása és alapfokú használata



Harmadik szem használata
Vannak fizikai és nem-fizikai érzékszerveink, és mindkétféle érzékszerv használata támogathat bennünket a cselekvéseinkben.

Következzen egy könnyű módszer arra, hogy megnyissuk a harmadik szemünket – vagy más néven belső szemünket – egy passzív módon: nézés és érzékelés útján.


Bevezetés

Valójában szellemek/lelkek vagyunk, és azért öltöttünk fizikai testet, hogy részt vegyünk a fizikai valóságban: fizikai test nélkül nem tudnánk a fizikai valóság részei lenni. Fizikai testünket felfoghatjuk járműként, vagy hogy egy modern szót használjak: hajóként.
A legtöbb lélek elfelejti, hogy ő valójában lélek azaz szellemi lény. De miért? Elvarázsol bennünket egy olyan dimenzió, amit korábban nem tapasztaltunk, nem tudtuk mi a hely és idő, mert lelkekként nem tapasztaltuk meg az itteni valóság ezen korlátait. Meghallottuk a “hívást”, és sokan nem tudtunk ellenállni ennek a kihívásnak.
Több változáson mentünk át, melyeket dimenzionális kapuknak hívunk, amíg végül emberi testet tudtunk ölteni. Amit mi születésnek nevezünk, az egy hosszú előkészítést igénylő folyamat. Amikor megszületünk, akkor fogadjuk el és lépünk bele a fizikai testbe.
Babaként még könnyen jövünk-megyünk, mivel a járművünk még új számunkra, és még nem azonosultunk vele, nem ragaszkodunk annyira hozzá.
A felnövés azt jelenti, hogy a lélek megtanulja használni a járművet, megtanulunk járni és beszélni és a társadalmi elvárásoknak megfelelően viselkedni. Ez a tanulás a figyelmünket a fizikai érzékeléshez köti, hogy jobban tudjuk a jeleket értelmezni, és jobban tudjuk a fizikai testünket működtetni ebben a fizikai valóságban.
Harmadik szem aktivizálása
Spirituális lényekként természetes módon látunk, ez természetünk része. Amikor a fizikai szemeken keresztül nézünk, akkor két lyukba nézünk bele, ami a sok színes “játékból” – akár a TV vagy az internet – jövő különleges jelet mutat nekünk. A belső szemünk fókuszát elmozdíthatjuk a fizikai szemeinktől. Ezt nevezik a harmadik szem passzív, érzékelő módon való aktiválásának.
Van, aki már hallott róla vagy át is élte azt, amit “alakváltásnak” vagy “tükör-bámulásnak” nevezünk, és amely segít lényünk különböző aspektusainak a meglátásában. Ez is egy lépés a harmadik szem használata felé vezető úton.

A harmadik szemmel való érzékelés kezdeti állapotai

Mielőtt belemegyek a harmadik szemről alkotott saját véleményembe, szeretnék leírni néhány kezdeti állapotot.
A legtöbb embernek piciny részecskék vannak a szemében, ezeket gyakran nem is látjuk, mivel a fókuszunk 1-2 méterre a szemünk előtt van. Egy ellazult pillanatunkban a fizikai szemeinkhez nagyon közelre is tudunk fókuszálni, és ilyenkor észrevehetünk néhány szemcsét, melyek a fénylő tárgyakat torzítják és színesebb környezetet adnak. Ez egy fizikai hatás, nem pedig finomérzékelés.
Vannak, akik a látómezőjük szélén, a periférikus látásukkal érzékelnek valamit, és megpróbálják hirtelen odafordítani a fejüket, hogy elkapják, amit érzékeltek. Ez lehet egy valós szellemlény is, aki megpróbálja magára terelni a figyelmünket. A fizikai figyelmünk általában a látómező középpontjában van, és a látómező szélén a látómező kevésbé fókuszált, és néha a belső szem és a fizikai látás a látómező szélén átfedik egymást. Ez gyakran a harmadik szemmel való valódi finomlátás.
Vannak olyan, a spiritualitáshoz vonzódó emberek, akik a tudatosság megváltozott állapotát drogokon – mint például a marihuána vagy kokain – keresztül élik át.
A különbség a drogok használata (beleértve a legális alkoholt is) és a nem-fizikai érzékelés természetes használata között, hogy a drogok eltorzítják az érzékelést azáltal, hogy időlegesen kiiktatják azokat a természetes gátakat, amelyek a spirituális érettségünktől függően különböző mértékben vannak jelen bennünk.
Én nem ajánlom a drogok használatát – még a legálisakét sem – ahhoz, hogy elérjük a megváltozott állapotot, mivel ez nem csak fizikai kiegyensúlyozatlansághoz vezet, hanem asztrális torzuláshoz is, amelyet már sokkal nehezebb gyógyítani.
Úgy gondolom, hogy mindenkinek vannak a harmadik szemmel kapcsolatos tapasztalatai, de a legtöbben nem figyelnek rájuk, mivel a hitük nem fogadja el ezeket valóságosnak. Ennek a szövegnek egy része segíthet abban, hogy újra ráébredjünk erre, elfogadjuk a realitás részeként, és ne paranormális, hanem egyszerűen természetes élményként fogjuk fel.

Felkészülés és gyakorlás

A felkészülés egyik módja, hogy ehhez hasonló cikkeket olvasunk a harmadik szemről, melynek során még a tudatos elménk is felfogja egy részét az elveknek. Nem kell elhinnünk ezeket a dolgokat, és ne legyenek elvárásaink sem, hogy minek hogyan kellene működnie. A lényeg: a nyitott elme.
Itt van néhány jól ismert felkészítő gyakorlat, melyeknek segítségével kinyílhatsz és felkészülhetsz. Csinálhatod ezeket a gyakorlatokat  naponta, vagy akár hetente egymás után sorozatban is – ahogy neked megfelel.
Végy egy égő gyertyát, és figyeld egy ideig a lángot (kb. 1-2 percig). Közben megnyugtató dolgokra gondolj, próbáld meg érezni a szobát, amiben vagy, és érezd magad kényelmesen. Ne bámuld addig, amíg el nem kezdenek könnyezni a szemeid, hanem csak figyeld a lángot és engedd, hogy a gondolataid elcsendesedjenek, ahogy a tested is. Próbálj meditatív állapotba kerülni, de ez most más lesz, mint az átlagos meditáció, mert most nyitva marad a szemed.
Ha van állatod (pl. kutya vagy macska), próbálj annak szemébe nézni és relaxálni, belső békét kialakítani. A háziállatok gyakran visszatükrözik az emberi érzelmeket és gondolatokat, és ezért környezetünkben élve megtanítanak elérni a benső béke állapotát.
Nézd magadat a tükörben és próbálj nem nevetni a helyzet furcsaságán. Nézd az arcodat bizonyos távolságból, és mondd ezt magadnak: “Ez most az arcom, egy rész belőlem, a fizikai testem, a járművem.” Nézd a saját arcodat 1-2 percen keresztül tompa fénynél, mert az erős fény bánthatja a szemeidet.
Ha természetben jobban érzed magad, mint otthon, akkor keress egy helyet, ahol teljesen el tudsz lazulni és csendesülni (pl.: egy tó vagy folyó mellett). Próbáld elérni a meditatív állapotot, de – ahogy korábban már említettem – nyitott szemmel.
Fontos, hogy nyitott szemmel is le tudj csendesedni. Sokkal könnyebb relaxálni csukott szemmel, amikor a vizuális látvány nem vonja el figyelmünket a belsőnktől, de a harmadik szemmel való látáshoz hasznos, ha el tudod érni a meditatív állapotot nyitott szemmel is.

Elméleti háttér

Amint említettem már, fizikai testet birtokolunk, amely fizikai érzékeink segítségével szolgál bennünket, és ahol a vizuális érzékszervünk – a szemünk – minden pillanatban ezernyi elektromos jelet juttat el hozzánk. Nem meglepő, hogy nem ismert a fizikai szem nélküli látás, főleg nem a mai technikai korban, amikor mindennek multimédiásnak kell lennie ahhoz, hogy egyáltalán odafigyeljünk rá.

1. Kizárólag a fizikai szem használata Harmadik szem aktivizálása

A nyugati civilizációkban ez a legáltalánosabb. Nagyon vizuális beállítottságúak vagyunk, és technikai beállítottságú figyelmünk és a kutatásaink megkövetelik a fizikai valóság magas fokú érzékelését, annak érdekében, hogy meg tudjuk változtatni azt, mint ahogyan ezt például az iparosítás során is tettük. Ebbe nem akarok mélyebben belemenni, hiszen a mai világ önmagáért beszél.

2. A fizikai szem és a harmadik szem közös használata

Harmadik szem aktivizálása
Ez az, amit ebben az irományban ismertetni szeretnék. A fizikai szem  benyomásokat küld a harmadik szemnek a fizikai valóságról, amelyet megjelöltem az ábrán is – a fej közepében, mivel én ott érzem és érzékelem.
Tehát a fizikai szem érzékeli a fizikai valóságot, a harmadik szem pedig a finomfizikai valóságot. Ha felkészíted a fizikai szemedet, és lecsökkented az általa közvetített információkat, akkor lassanként a harmadik szemeddel fogsz látni, mely a fizikai valóságon túli benyomásokról fog tájékoztatni.
Ennek a finom-képnek a jellege más mint a fizikai valóságról alkotott benyomások. Egyszerűbben szólva, a valódi szem által küldött fizikai képek a fizikaiban, a harmadik szem által küldött képek pedig a finom-valóságban igaziak. Az igazi feladat az, hogy a kettőt összehangoljuk. Csak részben tudom itt elmagyarázni a kettő közötti kapcsolatot, mivel ezt leginkább gyakorlás útján lehet felfogni.

3. Kizárólag belső szemmel való látás

Harmadik szem aktivizálása
Ez nagyon ritka, és csak hosszas gyakorlás és belső megengedés útján lehet elérni. A fizikai szemre való figyelést csak úgy lehet feladni, ha mélyen megbízunk abban, hogy több van, mint fizikai valóság. Gyakran nagyon sok félelem van bennünk, mély félelem, hogy elveszítjük a fizikai valóságban való orientációnkat.
Én legalábbis így tapasztaltam, amikor lassan eltávolodtam a fizikai szemmel való látástól. Ezt alább részletesen leírom. Apropó, nyitott szemmel könnyebben fedezzük fel a belső szemünket is. Vannak – köztük tapasztalt spiritualisták is – akik inkább csukott szemmel szeretnek „látni”. Legtöbbünkben nagyon erős a hit, hogy csak nyitott szemmel látunk. Mindenesetre az én gyakorlataimat könnyebb nyitott szemmel csinálni.
Valahogyan ez az elméleti háttér lett az általam kiválasztott hitrendszer ahhoz, hogy mentálisan is megértsem azokat a tapasztalatokat, amiket átéltem. Vedd úgy, mint személyes igazságok, semmi több.

Aktiválás, passzív használat

Ahhoz, hogy a legjobb eredményeket érd el, én két technikát javaslok.

1. Módszer – Tükörbe nézés

Ezt a gyakorlatot egyedül végezd. Ez a technika a fent leírt relaxációs gyakorlatok egy továbbfejlesztett változata.
Harmadik szem aktivizálásaFigyeld a tükörben az arcod, tompa fény mellett. Légy egyedül, hogy biztos lehess abban, hogy senki nem fog zavarni, mivel nagyon elmélyült tudatállapotba kell kerülnöd, amely tudatállapotban minden fizikai zavaró tényező mélyebben befolyásolhat, mint éber állapotban.
Alkalmas időpont lehet az este, amikor munkából hazaérve valószínűleg fizikailag és mentálisan is fáradt vagy. Ha nagyon fáradt vagy, akkor ne gyakorolj, és ne is próbálkozz.
Akkor csináld, amikor kényelmesen érzed magad. Fontos, hogy kényelmesen érezd magad. Ez a gyakorlat nem verseny, nem lehet nyerni. Azért mondom ezt, mert találkoztam olyan emberekkel is, akik a túlzott akarástól mentálisan begörcsöltek és így blokkolták magukat.
Nézd az arcod a tükörben, és nyugtasd magad olyan gondolatokkal mint: „Békességben vagyok önmagammal, csak nézem az arcom, hogy megnyugodjak és békére leljek önmagamban”. A fizikai szemeddel egyetlen pontra koncentrálj a szemeid között a homlokodon, vagy az egyik szemedre. Ne nézd mindkét szemed, mert az a látómeződ mozgásával járhat.
Ne változtasd a látómeződet és ne pislogj, mert a fizikai szemedtől el kell vonnunk a figyelmedet a belső szemed felé!
Válassz ki egy pontot az arcodon, fókuszálj arra, és ne változtass rajta többé. Maradj ennél a pontnál, amíg csak lehetséges, de ne erőltesd meg a szemed, addig csináld amíg kényelmes. Néhány pillanat múlva, kb. 30-60 másodperc múlva, amikor már teljesen relaxáltál, érezni fogod a meleget a nyakad hátulján. Azért említem ezt, hogy tudatában légy az energiádnak. Ha nem érzel semmi különöset, nem baj, ne várd el, hogy érezni fogod, de ha mégis érzed, tudd, hogy jó úton jársz.
A melegség energia, melyet azáltal érsz el, hogy figyelmedet koncentrálod. Úgy is felfoghatod, hogy ez a spirituális segítőid, vagy a spirituális utadon vezetők által közvetített energia, vagy egyszerűen a jó jelenléte. Nem fontos, hogy tudd pontosan mi az, vagy ki az. Ha kényelmes, még jobban nyisd meg magad. Képzelj el egy belső ajtót, mely felnyílik miközben te még mindig az arcod egy bizonyos pontját nézed.
Néhány pillanat múlva piciny változást láthatsz az arcodon, attól a ponttól kiindulva, amit figyelsz. Ne várd el ezt sem, de legyél nyitott arra, hogy ez megtörténhet. De ha az elméddel megrögzötten arra vársz, hogy megtörténjen, akkor valószínűleg nem fog.
El kell vonnod a figyelmedet a fizikai szemeidtől, ne velük akarj látni!
Harmadik szem aktivizálásaHarmadik szem aktivizálása
Az arcodon észrevett változás, az a harmadik szemed által közvetített kép, amely eléri a tudatodat, azaz a fizikai szemeddel látott képre “ráúszik” egy másik arc képe, egy másik megjelenés. Ez az arc lehet egy humanoidé.

Amikor ez történik, lassan lélegezz és a legjobb és legélvezhetőbb energiákkal vedd körül magad, és esetleg csukd be a szemed egy pillanatra azért, hogy a szemeidet átitasd és megtisztítsd, hiszen nem vagyunk hozzászokva ahhoz, hogy 60 másodpercig vagy még hosszabb időn keresztül is folyamatosan és pislogás nélkül nyitva tartsuk a szemeinket. Most fókuszálj újra arra a pontra. Amennyire csak lehet, lazítsd el a látásodat és ekkor újra és még gyorsabban látni fogod az arcod változását.
Ha valaki másnak az arcát látod a tiédben, ne ijedj meg, csak nézd mint egy megfigyelő. Csak nézz, ne ítélkezz arról, amit látsz, még akkor sem, ha ez egy gyönyörű, vagy groteszk arc – csak figyelj.
Az egész folyamat nem lehet több 5-10 percnél, és ha nem látsz semmit 2-3 perc után, akkor hagyd abba. Még egyszer mondom, hogy ne görcsölj, engedd el magad. És ne ítéld el magad, ha semmi nem történik az első alkalommal.
A tükörnézés az úgynevezett tükörmágia része. Ebben az összefüggésben, a tükröt általában a figyelem és akarat fókuszálására használják a hatékony megerősítések létrehozásához, vagy hogy lelkeket hívjanak meg, vagy esetleg a harmadik szemre összpontosítsanak.

2. Módszer – Arcok nézése vagy alakváltás (páros gyakorlat)

Ezt ajánlom azoknak, akik már dolgoztak egyedül a tükörrel, még akkor is, ha csak röviden láttak más arcokat.
Ehhez a gyakorlathoz kérj meg egy barátot, akit érdekelnek az energiák és a meditáció, és akivel nyíltan meg tudod osztani a spirituális gondolataidat, anélkül, hogy attól kelljen tartanod, hogy kinevet. Jó lenne, ha mindketten alapismeretekkel rendelkeznétek a csakrákról. 10-15 percig gyakoroljátok az ellazító meditációt, gondolatban vegyétek körül magatokat fénnyel, és a napi problémákat és nyűgöket tegyétek félre.
Két széket és egy asztalt használjatok. Az asztalon legyen egy kis gyertya, de ez nem szükséges, csak segít az ellazulásban, és a tudatotokat jobban ellazult állapotba hozza. A földön is ülhettek, de legyetek kényelmesen, ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni. Legyen 1,5-2 méter köztetek. Ne legyen közvetlen fény, és a mesterséges fényeket vegyétek le, vagy használjatok gyertyát.
Harmadik szem aktivizálása
Nézzetek egymás arcára egy ponton –  orr, szemek köze, homlok, vagy bárhová. Nem fontos, hogy a fizikai szemeddel hova nézel, de fontos, hogy a nézésedet ellazítsd teljesen. Amint korábban említettem, ne mozgasd a látómeződet, miután már megtaláltad a pontot, és többé ne is pislogj, ha lehetséges. Minden pislogás a fizikai szemedre viszi vissza a figyelmedet, ezért fontos, hogy a fizikai és mentális ellazulással a figyelmed elmozdulhasson a fizikai nézéstől.
Lélegezz mélyeket és érezd, hogy energia vesz-e körül, mint amikor a fejed, az arcod és a nyakad hátulján melegséget érzel. Ha az arcodon érzed a meleget, azt az energiát a másik sugározza ki a harmadik szeméből. Ha a hátadon, a tested felső részén, vagy a nyakadon érzed a meleget, akkor ez azt jelzi, hogy valaki belép az aurádba, akit ez a tevékenység bevonzott.
Harmadik szem aktivizálása
Harmadik szem aktivizálása
Harmadik szem aktivizálása
Ha látsz valamit, mondd ki… újra lazíts és összpontosíts addig, amíg egy másik arcot nem látsz. Engedd, hogy a barátod is összpontosítson, és talán várd meg, amíg ő is lát valami változást. Nincs versenyfutás a győzelemért, ha valaki lát valamit, az nem azt jelenti, hogy ő jobb. Ha megtörténik, az jó, ha nem történik meg, az is jó. Egymást a türelemmel segítsétek. Ha könnyen sikerül,  meséljétek el egymásnak a látott arcot.
Az elején lehet, hogy nehéz egy arcra koncentrálni, mert előfordulhat, hogy 10-15 különböző arc jelenik meg néhány másodperc alatt – mintha egy diavetítést néznél – de valaki nem engedi, hogy addig várjál, amíg megértenéd a jelentését. Olyan, mintha látnál, de meg kell tanulnod beállítani a rádión a megfelelő hullámhosszt. Ha van egy olyan arc mely tetszik neked, és emlékszel rá, gondolj erre az arcra, és engedd, hogy visszatérj ehhez az archoz. Gyakorlat kell ahhoz, hogy tovább tudjunk összpontosítani egy jelenésre.

 Más módszerek

Kristály szféra: Ezt én nem éltem át, de ez is annak a módszere, hogy ellazítsuk a fizikai szemünket, és figyelmünket a belső szemünk felé fordítsuk. A kristály szféra a fizikai struktúrája miatt lehetővé teszi, hogy felismerjük a nem valós mintákat és elkezdjünk asztrálisan kutatni a kapcsolódó energiák és entitások után. Amikor arcokat nézel, egy kulcsot használsz, mondjuk egy arcot. A különbség itt az, hogy a szférában magadban kell létrehoznod egy kulcsot, attól függően, hogy mit keresel.
Gyertya: A gyertya beavatásról már hallottam, de nem tudom pontosan hogyan működik. Úgy tűnik, hogy a gyertyával történő felkészülési technika arra jó, hogy elérjünk egy bizonyos tudatállapotot, és így megláthatunk más entitásokat a lángban. Sűrűn, különböző ceremóniákkal meghívnak szellemeket, akik elvégzik az aktiválást.
Ha gyorsan sikerre jutsz, gyakran gyakorolj, hogy hozzászokj – hogy a tudatod megengedje, hogy a mindennapi életedben is a belső szemeddel is láthass, nem pedig csak előre elkészített környezetben.
Ha nem történik semmi, ha egyáltalán nem érzel semmit és nem változik az arcod, akkor lehet, hogy a figyelmed csak a fizikaira van hangolva, ami nem baj. Sok emberrel találkoztam, akik félig-meddig elutasítják a fizikaiban való létezésüket, de jobb, ha előbb leföldelik magukat ahhoz, hogy később pszichés képességeket nyerjenek – mint például a harmadik szemmel való látást. Ha eljött az időd, lehet, hogy más úton fogod kifejleszteni a finomérzékelést. Légy nyitott, és ne csalódj önmagadban.

További lépések

Ha hetente gyakorolod az „arcnézést” vagy az „alakváltást”, és ha már napfénynél is összpontosítani tudsz a változó arcokra, akkor képeket is használhatsz az összpontosításhoz.
Összpontosíts a fent leírtak alapján, és hozz létre egy kulcsot a képhez tartozó energiák vonzásához. Ez a kulcs egy belső kérdés és gondolatminta, melyet elméden keresztül közvetítesz. Ez más mint a csatornázás, mivel itt egy képhez kapcsolódó képet kapsz. Ez is általában egy arc, de nem feltétlenül az. Ha más arcformák jelennek meg legyél nyitott, ne ítéld meg vagy cenzúrázd ezeket a mostani hitrendszereddel.
Figyeld a körülötted lévő emberek arcát. Miközben beszélgetsz velük figyeld meg azt a részüket  amit megtartanak maguknak, ez bekukkantást ad a felsőbb személyiségükbe, abba amik mindannyian vagyunk. Lehet, hogy valakinek a személyiségében olyan jegyeket fedezel fel, amelyek korábbi életekhez köthetőek, vagy olyanokat, amelyeket a mostani életében próbál kiegyensúlyozni.

Gyakran ismételt kérdések

Néhány dolog, amiket megtapasztalhatsz, amikor már kis gyakorlatot szereztél:

1. Megfájdul a fejem, amikor ezt csinálom. Mit tegyek?

Ez olyan, mint amikor valamit hosszú ideig nem használtál, és most újra használni akarod – az agyadnak nehéz a sok információt feldolgoznia. Az is lehet, hogy energiablokkod van a harmadik szem csakránál. Próbáld meg, hogy egyik kezed a szívcsakrára, a másikat a homlokodra teszed, aztán egy idő múlva a homlokodon lévő kezed tedd át a fejed hátsó részére. Ez segíthet. Leggyakrabban a harmadik szem első használatát követő napokon lehet fejfájásod, de ez általában nem túl erős fejfájás.
2. Nagyon sok arcot látok. Mit jelent ez?
Ez a személy sok személyiség aspektussal rendelkezik, amelyet spirituálisan módon is érzékelhetsz, ahogy az entitásokat is az aurájában. Én általában erről nem beszélek, és nem osztom meg ezt az érzékelésemet, mert az a tapasztalatom, hogy ez általában inkább megzavarja a másikat, minthogy segítsen. Talán említsd meg az általad érzékelt összes arc főbb tulajdonságait, például a félelmet, vagy a megbecsülés hiányát.
Támogasd ezt a személyt a megértés szavaival, és javasold, hogy integrálja magába ezeket a maga elől elrejtett és elnyomott aspektusait a személyiségének. Azok a személyek, akik erősen megítélik önmagukat, általában sok szomorú arcot hordoznak, vagy bevonzanak olyan entitásokat, amelyeknek baleset vagy betegség miatt eltorzult vonásaik lettek, amikor elhagyták testüket, és akik most találtak egy lényt aki hasonlóan gondolkodik magáról, így rátapadnak. Ez az együttérzésen alapuló szimbiotikus kapcsolat nem elítélendő dolog.

3. Furcsa, ronda arcokat látok. Mit jelent ez?
A furcsa arcok általában azokhoz tartoznak, akik mentálisan nem stabilak, nem tudnak fókuszálni, és bármi felkelti az érdeklődésüket, ami úgy tűnik adhat nekik valamit. A ronda arcok esetében meg kell különböztetni azokat a múlt életeket, amikor a szépségnek más formáit fogadta el a társadalom – tehát ami számunkra csúnyának tűnhet, az egy más korban akár maga a megtestesült szépség is lehetett. Azoknál, akik például nagyon félnek attól, hogy meghíznak, kövér arcokat láthatsz. Értsd meg, hogy mivel attól félnek, hogy ez megismétlődik, ezért kapcsolatuk a testükkel problematikus.

4. Honnan tudhatom, hogy az arc, amit látok az egy entitás vagy egy korábbi inkarnációs arc?
Általában látható a hozzájuk tartozó energia. A belső tudásod megengedi, hogy megértsd a nagyobb összefüggéseket. Azok a múltbeli kiegyensúlyozatlan életek, melyeket a személy elutasít, entitásként jelenhetnek meg az aurájában, vagy hasonló entitásokat vonzhatnak a személyhez. Ne a mostani hitrendszereddel határozd meg.
Talán nem árt ennek a témának jobban utána olvasnod. Számomra időre van szükség (néha percekre, órákra, néha akár hónapokra), hogy feldolgozzam mindazt a benyomást, amit kaptam, amikor egy másik személyt a harmadik szememmel néztem.

5. Nincs másik arc, csak ugyanaz kicsit fiatalabban. Mit jelent ez?
Én eddig egyetlenegy olyan személyt láttam a harmadik szememmel, akinek az arca nem változott meg, csak fényesebb és intenzívebb lett a megjelenése a fizikaihoz képest. Amikor megpróbáltam kitalálni, hogy ez mit is jelenthet, azt a jelzést kaptam, hogy ez a személy minden aspektusát integrálta, és teljes, önmegvalósított személyiséggé változott.

6. Nem tudom állatok arcát nézni. Mit tegyek?
Ehhez kis gyakorlás szükségeltetik. Egyszer megpróbáltam a kutyámmal és egy hasonló kutyát láttam benne, de több benyomást nem kaptam. Egyszer megpróbáltam a nyuszinkkal és neki nem volt arca, hanem egy fényes fehér gömbbé alakult… olyan mélyen érintett, hogy nem is tudom szavakkal leírni. Ez minden élőlény isteni mivoltára emlékeztetett.

7. Biztos, hogy amit látok az a személyhez kapcsolódik?
Igen, és hozzád is. A másik ember arca “kulcs-mintájának” a segítségével keresgélsz az összes mintát tartalmazó tárolóban. Minél többet gyakorolsz, annál mélyebben rejlő mintákat láthatsz meg. Minden információt megértés formájában kapsz meg.
Olyan is lehetséges, hogy nem engedélyezett számodra az információ. Érezni vagy akár hallani is fogod a szellemi vezetőidet, akik mindig ott vannak, amikor harmadik szemeddel figyelsz. Minél nyitottabb vagy, annál egyetemesebb információt fogsz kapni. Minél erősebben ragaszkodsz a hitrendszeredhez, annál erősebben korlátozod magad abban, hogy megértsd azokat a dolgokat, amiket észlelsz.

8. A meditációhoz azt ajánlják ne igyunk alkoholt és ne együnk húst. Ez igaz a harmadik szemmel való nézésre is?
Az alkohol befolyásolja a solar plexus csakrát és a torokcsakrát, ahol az alkohol finomenergiájának egy része felszívódik. Hús esetében, főleg, ha nyers húst eszel, az olyan entitásokat vonz oda, akik hasonló halállal haltak meg. Próbáld ki, hogy egy vágóhidat nézel harmadik szemeddel, és tudni fogod mire gondolok. Amikor elkezdesz kinyílni és a csakráidat tudatosan használni, hasznos lehet, ha lecsökkented azon befolyásoló tényezőket, melyek a megfigyeléseidet eltorzíthatják.

9. Kivel oszthatom meg a harmadik szem aktiválásának a technikáját?
Mindenkivel, akiről úgy érzed, hogy nyitott és megérti a jelentését. Akik nem tudják felfogni, azok nem fognak látni. Még annyit mondanék, hogy ne játssz ezzel, hanem a finomrealitás további megértésére használd.
Ezek voltak azok a leggyakoribb kérdések, amikkel találkoztam munkám során, amikor embereknek tanítottam a harmadik szemmel való nézést.

Haladó Állapotok

Tisztánlátás
A harmadik szemmel való látás következő lépése az, amit én tisztánlátásnak nevezek. Tapasztaltam már néhányszor, és már régóta nem olvastam róla semmit. Egyszer hallgattam egy látót, aki látta a szellemi segítőimet és leírta a kinézetüket is, és őszintén megmondom, hogy akkor úgy éreztem nem is látja őket. Kicsit később, amikor tovább gyakoroltam a harmadik szemmel való látást, fényes lényeket láttam, és rájöttem, hogy mégis igaza volt, tényleg olyanok, mint amilyeneknek leírta őket.
Amikor a másik személyre összpontosítasz és az arcról a körvonalai felé figyelsz, elkezdheted meglátni a tompa fehér auráját, s ilyenkor méginkább el kell hagynod a fizikai szemmel való nézést. Egy transz-szerű állapotba kerülsz de teljesen tudatodnál vagy, az agyad teljesen passzív és megfigyelő állapotban van – ez egy tökéletesen békés állapot. Lassan minden körülötte lévő dolog fényleni kezd – nemcsak a személy, hanem a fal és minden ami körülötte van.
Amikor ebben az állapotban maradtam, a látóterem kiszélesült – nem a teljes 360 fokra de körülbelül 240 fokra. A vállam mögött is láttam a fényt és éreztem, hogy szó szerint nem használom a fizikai szemeimet mert nem sztereoszkópikus volt a látásom, hanem egyfajta intenzív látása és érzékelése a szobában lévő energiáknak.
Fénylő, füstszerű, táncoló energiákat fogsz látni, látni fogod a saját aurádat vagy energiameződet, amint elárasztja a látásodat, és minden egyre fényesebb lesz bármiféle mesterséges fény használata nélkül. Lehet, hogy fénylényeket fogsz látni a szobában, vagy  egy emberi alakzatot, mely világos fénnyé alakul, mely téged és a veled levő személyeket segíti.

Testen kívüli élmény

A tisztánlátás állapotának következő lépése amikor a látásod teljes 360 fokra alakul és azt érzed, hogy a fejed közepében vagy (ez a létezésed pontja), és akkor, ha tökéletesen középpontba hoztad magad, teljes tudatoddal elhagyod a tested és úgy érzed méhecske vagy, nagyon kicsi, miközben a szoba nagyon nagy lesz és te mindent 360 fokban látsz.
Charles Goldmann írta a “TKÉ, A Spiritualista Technika” című művében: „…a médium lét egyik formája az amit „utazó telepátiának” neveznek, ez valójában a testen kívüli élmény. Amikor a médium tudatosan elhagyja a testét és ebben az állapotban figyeli meg a környezetét, azt utazó telepátiának nevezzük.”
Őszintén el kell mondanom, hogy mindig nagy félelmet éreztem, amikor elértem ezt az állapotot, és csak egy kicsit mentem ki a fejemből, máris visszacsúsztam a fejem közepébe, de mindig meg tudtam tartani azt az állapotot, amelyben majdnem teljesen 360 fokos szögben láttam. Amint említettem már, ez egy békés állapot, a valóság ilyenkor még inkább felfokozódik és igazibbá, élénkebbé válik.

Aktív Használat

Amit fenn leírtam, mind passzív használat. A harmadik szem használatának több különböző intenzitású, tudatos, aktív használati módja is van.

Vizualizáció
A vizualizációt nagyon sok helyen tanítják, meditációs körökben, a testen kívüli élmény iránt érdeklődők körében, és ma már a modern menedzsment tanításaiban is. A harmadik szemmel manifesztálsz, a szív és gyökércsakra erejével. Amikor vizualizálsz, asztrális és éteri energiákat húzol magadhoz, és egyfajta modellezőként funkcionálsz.

Menedzserek: Aktívan vizualizálnak és a gyökércsakrával földelik magukat ahhoz, hogy fel tudják mérni az üzlet sikerességét és olyan üzletet és céget érjenek el, mely virágzik: „A sikered a te saját kreációd.” Manapság a menedzserek félig tudatos jógik, akik a dolgokat a pénznek nevezett anyagi energiával manifesztálják. A spirituális emberek gyakran elítélik azokat, akik az anyagban vannak elmélyedve, pedig csak arról van szó, hogy ebben tanulják meg az energia kezelését és aztán ennek a használata magával ragadja őket.

Művészek: Ők gyakran többet látnak, és a felső dimenziókat a harmadik szemükkel és a fizikai szemükkel anyagba transzformálják (képpé). Például egy művész által létrehozott nagyon intenzív képnek megvan a fizikai megjelenése, és van egy asztrális aspektusa is, és ha a művész kiegyensúlyozott volt akkor, amikor rajzolta, mi is érezhetjük ezt és mélyen megérinthet bennünket. Az egyiptomi kultúra például nagyon is tudott erről a kapcsolatról, és hieroglifái sokkal többek, mint egyszerű fizikai szimbólumok.

Tudósok/Mérnökök: A tudósok is vizualizálnak, főleg akkor, amikor az elméleti kutatásaikat az ipar rendelkezésére kell bocsátaniuk. A tervkészítés, szimbólumok rajzolása avégett, hogy az emberek felismerjenek egy fizikai dolgot, azon a képességen alapul, hogy a magasabb realitásokat a fizikai valóság korlátai között tudjuk létrehozni.
Mindennek amihez nyúlunk – a főzés, a falfestés, szerződés aláírása, biciklizés vagy autóvezetés – mind-mind van egy asztrális aspektusa is, amely valósabb, mint a fizikai aspektusa. A kettő közötti kapcsolat minden siker titka.

Teljes aktiválás

A harmadik szem teljes aktiválása a kundalini segítségével egy nagy lépés, melyhez egy tanár vagy guru segítsége kell. Nem vagyok igazán a guruság követője, de őszintén el kell mondanom, hogy egy tanult tanár nélkül, vagy anélkül, hogy teljesen tudatosan vissza ne emlékeznénk egy olyan korábbi életünkre, amikor már megkaptuk ezt a tanítást, nem jó megpróbálni.
Amíg a harmadik szem használata valamilyen módon elkülönülten történik, kevesebbet lehet elérni. Például, amint további csakrákat is kinyitunk, hogy a finom realitást érzékeljük, nemcsak képeket fogsz látni, de érzéseket és érzelmeket is, melyek segítenek abban, hogy megértsd ezeket a benyomásokat. Ugyanez vonatkozik az aktív használatra is. Ha tudatosan dolgozol a gyökércsakrával (az inkarnáció teljes elfogadása, teljes földhöz kötöttség), és a szívcsakrával, és a koronacsakrával (az élet magasabb céljainak elfogadása), valóban csodákat fogsz megtapasztalni.
Mindenképpen az összes többi csakra egyensúlya is kell a harmadik szem teljes aktiválásához, amely a kundalini, mely végül a megtestesült lélek igaz megvilágosulásához vezet. Nincs rövidebb útja a magad teljes egyensúlyba hozásának…

fordította: Almási Judit / Ébren álmodók














Mindenki túléli a fizikai test halálát – Egy szkeptikus idegsebész megdöbbentő túlvilági beszámolója



Van egy titok, ami sokkal nagyobb, mint a politika, az egészségügyi szabadság, a tudomány, vagy akár az emberi faj egész történelme. Ezt a titkot továbbra sem ismeri el – még el is ítéli – a tudományos közösség, és mégis ez a legfontosabb titka mindennek, ami van. Igen, mindennek.
A titok egyszerűen az, hogy mindannyian túléljük a fizikai testünk halálát. Tudatunk tovább él, és e földi álomvilágban a halálunkon túl  a tudat túlmutat a fizikai valóságon, és megtapasztal egy csodálatos és erőteljes létezést, melyet emberi szavakkal leírni nem lehet.
Ez az üzenete Dr. Eben Alexandernek, A mennyország létezik című könyv szerzőjének.


Az egész életében tudományos szkeptikus, aki sosem hitt Istenben, Mennyországban vagy a tudatban
Jóval azelőtt, hogy ezt a könyvet megírta volna, Dr. Alexander gyakorló idegsebész volt, és egész életében “tudományosan kételkedő”. Nem hitt a tudatban, szabad akaratban, vagy hogy létezik egy nem fizikai szellem. Nyugati orvosi egyetemen szerzett gyakorlatot olyan orvos kollégákkal körülvéve, akik az Univerzumot mélyen gyökerező materialista szemmel nézték. Dr. Alexander úgy vélte, hogy az úgynevezett “tudat” csupán az agy által létrehozott biokémiai illúzió.
Ezen nézet birtokában gyakorlatilag az összes közismert tudós, köztük a fizikus Stephen Hawking is azt állítja, hogy az ember nem más, mint egy “biológiai robot” tudat és szabad akarat nélkül.
Dr. Alexander is fenntartotta volna ezt a nézetét, ha a saját halálos ágyán nem éli át azokat a bizarr és csodálatos élményeket, melyek teljesen ellentmondanak az összes hagyományos tudományos magyarázatnak: Dr. Alexander hét napra “meghalt” , és ezalatt eleven utazást tett a túlvilágon. Ezután visszatért fizikai testébe, csodálatos gyógyulást tapasztalt meg, majd ezután megírta könyvét, A mennyország létezik címmel.


E.coli fertőzés ette az agyát
Az egész akkor kezdődött, amikor e.coli baktérium támadta meg Dr. Alexander gerincvelő folyadékát és külső nagyagyát. Az e.coli szó szerint enni kezdte az agyát, és ez rendkívül szélsőséges görcsös rohamokat okozott, verbális kitörések és izomgörcsök kínozták, mielőtt agyhalott kómába esett volna.
Ebben a kómában nulla agyi aktivitást mutatott, csak légzőkészülék és intravénás folyadék segítségével tartották életben. A kezelésében résztvevő orvosok hamar arra a következtetésre jutottak, hogy Dr. Alexander halála csak napok kérdése, de ha mégis életben maradna, csak egy vegetáló és működésképtelen test lenne korlátozott agyműködéssel. Az e.coli baktérium statisztikai halálozási aránya agyi fertőzés esetén 97 százalékos.
De az igazán megdöbbentő mindebben, hogy ahelyett, hogy semmit sem kellett volna tapasztalnia ezalatt a hét földi nap alatt, Dr. Alexander egy “felébredésben” találta magát az álomszerű földi életéből, érthetetlen módon saját tudatának
óriási kiterjedését tapasztalta meg
a túlvilágon.
Ezt a tapasztalatát írja le részletesen A mennyország létezik című könyvében, állításai a következők:
  • A túlvilági tapasztalat annyira “valóságos” és kiterjedt, hogy ahhoz képest a földi emberi lét tapasztalata csak egy mesterséges álomnak tűnik.
  • A túlvilágon nem volt idő dimenzió. Nem “telt” az idő, ahogy azt a fizikai univerzumban teszi. Egy pillanatra úgy tűnik, mint az örökkévalóság, és a tudat is mozoghat, úgyszólván minden erőfeszítés nélkül. (Az a gondolat, hogy minden egyszerre létezik, óriási hatással van egyrészt arra, hogy megértsük a szabad akaratot és a multiverzumot, valamint az idő múlásának tudati megtapasztalására ebben a birodalomban.)
  • A túlvilág anyaga tiszta SZERETET. A szeretet uralja a túlvilágot legnagyobb mértékben, ahol a gonosz általános jelenléte végtelenül kicsi.
  • A túlvilágon az összes kommunikáció telepatikus volt. Nem volt szükség szavakra, ahogy minden körülötted történő dolog és önmagad szétválasztására sem.
  • Nem volt “ismeretlen”, és egy kérdés puszta feltevését is azonnal megjelenő mélységes és részletes válasz kísérte.
  • Létezik egy szó, a pokol, melyet Dr. Alexander úgy ír le, mint egy föld alatti eltemetett helyet, göcsörtös fagyökerekkel és démoni arcokkal és soha véget nem érő gyötrelemmel. Dr. Alexandert angyali lények mentették meg ettől a helytől és szállították a mennybe.

Isten elfogadja a multiverzum létezését
A mennyország létezik olvasása közben a legérdekesebb részt a 48. oldalon találtam, ahol Alexander azt mondja:
A gömbön keresztül (Isten) azt mondta, hogy nem csupán egy világegyetem létezik, hanem számos – sőt még annál is több, mint amit el tudok képzelni – de mindegyik középpontjában a szeretet áll. A gonosz mindegyikben jelen volt, de csak kis mértékben. A gonoszra szükség volt, mert enélkül a szabad akarat lehetetlen, és a szabad akarat nélkül nem lenne növekedés – nem lenne előrehaladás, nem lenne esély számunkra, hogy olyanokká legyünk, mint amilyennek Isten vágyott látni bennünket. Borzalmas és mindenható ahogy néha a gonosz kinéz egy olyan világban, mint a miénk, de a nagyobb képben a szeretet dominál, és végül diadalmaskodik.
Ez a rész egy fontos dolgot ütött meg bennem, ahogy már régóta hittem az univerzumunkban, melyet Isten teremtett a végtelen számú többi univerzummal együtt, melyek mindegyikében az élet és fizikai törvények
számtalan variációja létezik. Amit Dr. Alexander mond, az megerősíti, hogy életünk a Földön egy “teszt” a személyes növekedésünkben, és annak a módja, hogy ebben a tesztben való előrelépésként legyőzzük a gonoszt, miközben terjesztjük a szeretetet és az együttérzést.
Sőt, ez a rész is megerősíti a szabad akarat létezését, és segít megválaszolni azt a kérdést, amit gyakran felteszek magamnak. “Miért kerültünk ebbe a gonoszsággal, tudatlansággal, sötétséggel és megtévesztéssel körülvett világba? A válasz az lehet, hogy a Föld egy vizsgahely a lelkek számára, akiket a Teremtő választott ki, a jó és a gonosz közötti utolsó tesztre.
A Föld mint vizsgahely
Bár a könyv nem megy olyan messzire, mint én, az én elméletem szerint a Föld az egyik leginkább megfertőzött bolygó a multiverzum birodalmai között. Csak a legbátrabb lelkek vállalkoznak arra, hogy a Földre szülessenek emberi testben, és megfosszák őket korábbi emlékeiktől.
Odaátról nézve az élet egy sokoldalú kihívás:


  1. Rá kell jönnöd, hogy ki vagy és miért vagy itt
  2. Meg kell tanulnod felismerni és leküzdeni a gonoszt (zsarnokság, rabszolgaság, elnyomás, kormányzat stb.)
  3. Tanulnod kell terjeszteni a szeretetet, együttérzést, gyógyítást és a tudást
Halálunk után egy magasabb hatalom ítél meg bennünket, és az ítélet figyelembe veszi ezen területeken elért teljesítményünket. Vajon mérhető az önismeret? Tettünk valami hasznosat a gonosz legyőzésére? Kifejeztük a szeretetünket és együttérzésünket, hogy segítsünk másoknak felemelkedni ismereteikben és tudatosságukban?
Ahogy arra többen is rájöttek, az emberek túlnyomó többsége elbukik ezeken a teszteken. Keserű, önző, anyagiaktól függő emberként, és a gonosz, kapzsiság vezérelte csatlósaiként halnak meg, akik tévesen azt hitték, hogy még életükben megnyerhetik a játékot, miközben a Teremtő messze legfontosabb megmérettetésén vallottak kudarcot.
Az emberi életnek nem az a legfontosabb része, hogy pénzt szerezzünk, vagy mások feletti uralmat gyakoroljunk, hanem egy magasabb “helyezés” elérése ebben az “életnek” nevezett szimulációban azzal, hogy ellenállunk a gonosznak, és terjesztjük a szeretetet, a tudatosságot és az igazságot.
Azok számára, akik tiszteletben tartják az életet, akik gyakorolják az alázatot és önismeretet, akik igyekeznek ismereteket és bölcsességet szerezni miközben ellenállnak a zsarnokságnak, elnyomásnak, tudatlanságnak és a rossznak, azt hiszem ezen lelkeknek különlegesebb feladatokat kell választaniuk a nagyobb multiverzumban. Ez az “igazi” létezés. Ez a Földi élet csak egy álomszerű szimuláció, ahol a lélek összekapcsolódik bolygónk nyers biológiájával egy rövid ideig, mely valójában egy szempillantásnak tűnik a nagyobb képben.
Valójában sokkal több vagy, mint a tested. Igazából a lelked végtelenül tudatosabb, intelligensebb és kreatívabb, mint ahogy tapasztalod, vagy kifejezed az emberi agyadon keresztül. Megpróbálni megtapasztalni a teljes valóságot az emberi lény korlátozott fizikai agyán keresztül olyasmi, mintha egy rovart akarnánk megtanítani Mozartéhoz hasonló zenét szerezni.


A multiverzum hemzseg az intelligens élettől, beleértve a többdimenziós lényeket is
Dr. Alexander útja is megerősíti, hogy az intelligens élet messze túlmutat a Földön. Ahogy könyvében leírja:
Rengeteg életet láttam a számtalan univerzumban, köztük olyanokat, melyeknek intelligenciája jóval előrehaladottabb, mint az emberiségé. Láttam számtalan magasabb dimenziót, de az egyetlen módja, hogy megismerjük őket, ha belépünk és közvetlenül tapasztaljuk meg. Ezeket nem lehet felfogni, vagy megismerni alacsonyabb térdimenzióból. Ezekből a magasabb világokból bármikor vagy bárhol beléphetünk a mi világunkba.
Ez nemcsak azt igazolja, hogy léteznek más intelligens civilizációk az egész univerzumban, hanem olyan multidimenzionális lények is, akik kedvük szerint lépnek ki és be a mi valóságunkba.
A világ minden kultúrájában számtalan feljegyzés készült Földünket látogató fejlett ősi civilizációkról, és talán még keveredtek is a korai emberekkel. Még a kezdeti kereszténység is rendelkezett azzal az elképzeléssel, hogy egy többdimenziós lény (Isten) akaratával beavatkozhat, ezért téren és időn túli.
Alternatív kutatók, mint például David Icke is beszélnek a Földet látogató  multidimenzionális lényekről, és arról, hogy megfertőzték bolygónkat a gonosszal. Icke szerint a bolygónkat globálisan irányítók szó szerint alakváltó hüllők, akik azért törtek be világunkba, hogy ellenőrizzék és rabszolgasorba hajtsák az emberiséget. Bár Dr. Alexander könyvében semmi ilyesmit nem találunk, de ez nem ellentétes az ő állításaival Istenről, amit kómás állapotban tapasztalt. Azaz vannak multidimenzionális valóságok, bizonyos magas vibrációjú lények képesek ezek között a valóságok között akaratuk szerint átjárni, illetve a Földet gonoszsággal fertőzték az egyéniségünk tesztelése céljából.
Ha ez kissé kísértetiesen hangzik, fontold meg a Biblia szavait: egyenesen Ádámhoz és Évához beszélt hallható szavakkal az édenkertben egy kígyó (hüllő), vagy nem?

A tudományosan kételkedők (újra) tévednek

Függetlenül attól, hogy mit gondolhatsz egy  multidimenzionális lényről, intelligens életről a Földön kívül, és a bolygónkon jelenlévő gonoszságról, van még egy szempont, ami mindezt teljesen világossá teszi. A tudományosan kételkedők halálosan tévednek.
A tudományos kételkedőket valójában rossz névvel illetjük. Ők nem kételkednek egyáltalán. Egyszerűen csak a saját vallásukat követik, saját szent meggyőződésüket, melyet szerintük sohasem lehet kétségbe vonni. Ezen hiedelmek közé tartozik az univerzum teljesen materialista nézete. Ezzel együtt az úgynevezett “szkeptikusok” nem hiszik, hogy ők maguk tudatos lények, hanem csupán biokémiai agyfunkciókkal ellátott “tárgyak”.
Szerintük nincs túlvilág, e nézetükhöz nagyon ragaszkodnak. Nincs elme orvoslás, a placebo hatás használhatatlan, és nincs olyan dolog, mint előérzet, távolbalátás vagy pszichés jelenségek. Ó igen, és ahhoz is ragaszkodnak, hogy intravénásan higanyt, MSG-t és formaldehidet
adjanak be maguknak
védőoltásokon keresztül, és állítják, hogy a fluorid tartalmú termékek jók a közegészségügynek, és egyébként minél többen együnk génmódosított élelmiszereket, növényvédő szereket és szintetikus vegyi anyagokat.
Nem meglepő, hogy ezek a “tudományosság” kultuszában hívők nem hisznek a halál utáni életben. Ez az, ami lehetővé teszi számukra, hogy népirtást kövessenek el génmódosított élelmiszerek, kísérleti gyógyszerek, mérgező oltóanyagok és más halálos törekvések segítségével. Véleményük szerint az embereknek nincs lelkük, ezért megölésüknek sincs jelentősége.
Dr. Alexander azt mondja:

A tudományos közösség egyes tagjai, akik vállalták a materialista világnézetet, újra és újra ragaszkodnak ahhoz, miszerint a tudomány és a spiritualitás együtt nem létezhet. Tévednek.
Hát persze, hogy azok. A “tudományos szkeptikusok” halálosan tévednek szinte mindenben, amit állítanak, vagy támogatnak. De a legnagyobb hiba az egészben az, hogy a saját lelkük létezését is tagadják. Mondani sem kell, hogy mindannyian kudarcot fognak vallani az emberi tapasztalás nevű szimulációban, és szembe fognak nézni az ítélettel. Istenem, micsoda meglepetés lesz ezeknek a szomorú lelkeknek, amikor elérkezik az a nap!
Utálnám, hogy egy napon szembe kellene néznem Istennel egy tudományosan kételkedő élet után, amikor Isten feltenné a kérdést: “Kételkedtél BENNEM?” Hogyan tud bárki is úgy körülnézni a világban, hogy nem látja az intelligens Teremtőre utaló jeleket? Még a fizikai törvényeken is módosítottak, finomítottak a helyes egyensúly érdekében, hogy a világegyetem támogassa a csillagok, bolygók és szén alapú életformák kialakulását. Ezt  “Goldilocks Rejtélynek” hívják, ami egy azonos című könyvből ismert, Paul Davies írása.

Nincs biokémiai magyarázata Dr. Alexander tapasztalatainak
Azon szkeptikusok számára, akik elolvassák Dr. Alexander könyvét, azok kilenc lehetséges biokémiai hipotézist ismerhetnek meg a tapasztalataival kapcsolatban, majd aprólékosan és tudományosan egytől egyig elveti őket. Az eredmény? Sokkal valóságosabb volt, mint emberi lényként élt élete.
Ne felejtsük el, hogy Dr. Alexander egy idegsebész. Ez az ember úgy ismeri az emberi agyat, mint senki más. A kilenc orvosi magyarázat, melyeket aztán később elvet, a következők:
  • Primitív agytörzsi program
  • A limbikus rendszer torz emlék előhívása
  • Endogén glutamát blokád excitotoxicitással
  • DMT lerakódás
  • Elszigetelt megőrzés az agykérgi régióban
  • Gátló neuronok elvesztése, ami a serkentő ideghálózatok közti nagyobb aktivitási szint miatt egy látszólagos “Ultra valóságot” hoz létre
  • Thalamus aktiválása, bazális ganglionok és elmezavar hoz létre egy hiper-valóságot
  • Újraindítási jelenség
  • Szokatlan memóriatermelés archaikus vizuális úton
Dr. Alexander lehet a leghitelesebb túlvilági tanú az emberiség történelmében
Dr. Alexander tapasztalata (és az azt követő könyv) vitathatatlanul a legjobban dokumentált eset a túlvilágra vonatkozóan, mely a nyugati tudományban ma létezik. Az a tény, hogy egy élénk, hiper-valóságos túlvilágot egy tudományosan szkeptikus materialista idegsebész tapasztalt meg, aki nem hitt a túlvilágban, és aki később bátorságot vett magán, hogy dokumentálja és közzétegye ezeket a tapasztalatait egy könyvben – megdönthetetlen hitelességet biztosít a számára.
Nem olyasvalaki, aki a tévében szeretne magának hírnevet szerezni. Tény, hogy a könyv megírását követően egykori “tudományos” kollégái szemében nevetség tárgyává vált. Megvolt minden oka rá, hogy ne írja meg a könyvet. Csak Isten kegyelmén múlt, hogy Dr. Alexander meggyógyult halálos betegségéből, visszatértek normális agyi funkciói, és megkapta ezt a túlvilági “Látomást”, hogy visszatérhessen ebbe a fizikai síkba, hogy megpróbálhassa szavakba önteni.
Személyesen azt hiszem, hogy Dr. Alexander tapasztalatai számtalan más emberét is tükrözik minden egyes kultúrában, akik hasonló halálközeli élményről számoltak be. Létezik élet a halál után, és Földlakóként a tudatváltásra azért van szükség, hogy fajként egy magasabb szinten értsük meg lelkünk halhatatlanságának igazságát, és a Teremtő létezésének tényét.

Könyvajánló
A mennyország létezik
Egy idegsebész tapasztalatai a túlvilágról
Dr. Eben Alexander
Több ezer embernek volt már halálon túli élménye, de a természettudományok kutatói mindezidáig azon az álláspolton voltak, hogy túlvilág nincsen. Dr. Eben Alexander idegsebész is ezen tudósok közé tartozott. Tisztában volt azzal, hogy a halálközeli élmény létező jelenség, de úgy gondolta, csupán a trauma által megviselt idegpályák terméke. Egy szép napon viszont az ő agyát is megtámadta egy ritka betegség. A homloklebenye, amely az érzelmekért és gondolatokért felelős, teljesen leállt. Dr. Alexander hét napig kómában feküdt, majd amikor az orvosai már feladták a reményt, egyszer csak kinyitotta a szemét, és visszatért az életbe.
Gyógyulását orvosi csodának tartják, de az igazi csoda nem csupán erre korlátozódik. A kóma alatt dr. Alexander megjárta a túlvilágot, és találkozott egy angyalszerű lénnyel, aki bevezette a testentúli létezés legapróbb rejtelmeibe. Az orvos útja során az univerzum isteni forrásával is találkozott. Dr. Alexander története nem a fantázia műve. Betegsége előtt képtelen volt természettudományos nézeteit összeegyeztetni az istenhittel, a lélekbe és a túlvilágba vetett hitével. Ébredése óta azon orvosok közé tartozik, akik úgy gondolják, a teljes egészséget csak azáltal lehet elérni, ha tudatosul bennünk: Isten és a lélek létező dolgok, és a halál nem minden dolgok vége, csupán egy következő állomás kapuja. Ez a történet az egész világnézetünket felforgathatja. Sem a tudósok, sem a hívők nem intézhetik el egyetlen kézlegyintéssel. Mert aki elolvassa, annak meg fogja változtatni az életét.
Beszélgetés Dr. Eben Alexander A mennyország létezik című könyvéről – 2013. március 8.
A beszélgetés résztvevői: 
Müller Péter – író
Prof. Dr. Bognár László – idegsebész, klinikavezető
Paulinyi Tamás – író, pszi-kutató
A beszélgetést vezeti: Gyárfás Dorka
Budapest, 2013. március 8.











A mennyország létezik - Könyvbemutató - ekulturaTV







Mentés























Mentés




























Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése