2019. július 6., szombat

Füstpénzből vett hajó




















Füstpénzből vett hajó



Német öntudatra ébredés? Veszélyben Izrael tengeralattjárója

Füstpénzből vett hajó

A német kormány az Izraelnek szánt hatodik Dolphin típusú atommeghajtású tengeralattjáró leszállításának felfüggesztését fontolgatja, ezáltal tiltakozva a zsidó államnak a megszállt területeken folytatott telepépítési politikája miatt - jelentette a Der Spiegel német hetilap.












Izrael már rendelkezik három stratégiai fontosságú Dolphin tengeralattjáróval, és már folyamatban van további kettő építése a németországi Kiel kikötőjében. Ez év elején a német kormány 191 millió dollárral támogatta Izraelt egy hatodik Dolphin tengeralattjáró megvásárlásában, ám a jelentések szerint Berlin a megállapodás felmondására készül Izrael telepépítési politikáját kifogásolva.
Szeptemberben Izrael jóvá hagyta 1100 újabb lakás építését Giloban, Jeruzsálemnek az 1967-es hatnapos háború során Jordániától elfgoglalt részén. Az izraeli kormány szerint Gilo Jeruzsálem zsidók lakta külvárosi része, a palesztinok és a nemzetközi közösség túlnyomó többsége azonban illegális zsidó telepnek tekinti.
A kieli gyárban a hatodik, Izraelnek HOLOKAUSZT (törv. védve.) – kárpótlás fejében készült hajó került veszélybe. A Dolphin (Delfin) – osztályú hajók nukleáris fegyverek célba juttatására is alkalmasak, Izrael harci stratégiájának fontos részei.
Németország az 1990-es évektől kezdett tengeralattjárókat építeni Izraelnek. Az első két hajó megépítésének a költségeit a HOLOKAUSZT (törv. védve.) – kárpótlás fejében teljes egészében a német adófizetők állták.
A németek azonban folyamatosan csökkentették a hozzájárulásukat, a jelenlegi hajó költségeinek már csak egyharmadát állják.
Wikileaks: „Öt éves holokuszt-jóvátételi – terv”
A Wikileaks által kiszivárogtatott diplomáciai táviratok szerint az ügylet Izrael kárpótlási követelései fejében jött létre. Ariel Sharon akkori miniszterelnök tanácsadója tájékoztatta a tel-avivi amerikai nagykövetséget egy öt éves holokuszt-jóvátételi , kárpótlási– tervről, melynek keretében Izrael felszólította Németországot, hogy viselje a felelősségét annak a holokauszt-jóvátételi kötelezettségnek, aminek az egykori NDK nem tett eleget „lehetőleg német gyártású tengeralattjárók formájában.”
A kötelezettség egy 1953-as német-izraeli megállapodás része, aminek azonban a kommunista állam sosem tett eleget.
Gerhard Schröder akkori kancellár feltétel nélkül aláírta a német-izraeli diplomáciai kapcsolatok felvételének 40. évfordulóján előterjesztett követelést.




Emiatt is főhet izraeliek feje, bajban vannak: "Izrael kéréssel fordult Törökországhoz, hogy a romló kapcsolatok ellenére ne adja ki a titkos információkat.
Törökország ugyanis modern műholdakat telepített Törökország fölé francia és olasz cégekkel együttműködve. Izrael először az olaszokhoz fordult, hogy Törökország képességeit csökkentsék le, de az olasz cégek kifejtették, hogy erre már nincs mód, a készülék Ankara irányítása alatt áll.
Ez egy rendkívül fejlett felderítő rendszer, amellyel azonban Izrael is megfigyelhető, és kiváló minőségű felvételek készíthetőek. Jelenleg a világ egyik legmodernebb kémműholdja. A készülék célja eredetileg a kurd lázadók megfigyelése, felmérése, de használható Görögország, vagy Izrael ellen egyaránt.
Izrael most azzal fordult Törökországhoz, hogy a romló kapcsolatok ellenére ne adja el a képeket a palesztinoknak, vagy más országoknak. Törökország egyelőre nem válaszolt semmit a zsidó állam kérésére.



Obama: egy éven belül megtámadjuk Iránt


Legszorosabb szövetségesei előtt kijelentette Barack Obama amerikai elnök, hogy országa 2012 őszéig megtámadja Iránt, ha az nem hagy fel atomprogramjával – jelentette az izraeli DebkaFile. Politikai elemzők szerint a színes elnök próbálja visszaszerezni elpártolt zsidó támogatóit.

A pontos értesüléseiről ismert izraeli hírszerzési csoport kizárólag előfizetők részére megküldött jelentése szerint Barack Obama amerikai elnök legszorosabb szövetségesei (Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Szaúd-Arábia, Olaszország, és természetesen Izrael) előtt egy hete megjegyezte, hogy a líbiai harci cselekmények befejeztével az Egyesült Államok legkésőbb 2012 szeptemberéig-októberéig megtámadja Iránt, hacsak az nem hagy fel „atomfegyverkezési programjával”.
A jelentés szerint a támadási ablak addig áll nyitva, amíg Irán teljesen föld alá nem telepíti nukleáris képességeit.
Szakértők szerint a héten Irán-ügyben tapasztalt aktivitás Obama fenti kijelentésének tudható be, miután a NATO – hatalmak is készenlétbe helyezték Irán elleni terveiket.
Bár Obama közleménye nem volt általános jellegű felhívás a szövetségeseihez, mégis elég volt arra, hogy azok leporolják a három éve az asztalfiókokban lévő terveket, amelyek a perzsa állam megtámadására vonatkozó elképzeléseket rejtik.
Maradhat a Fehér Házban, ha támad
Az amerikai csapatok Irakból történő kivonása része a Perzsa-öböl térségében jelenlévő amerikai csapatok újragondolásának. Ez egybevág az elmúlt hetek jelentéseivel, amelyek szerint jelentős amerikai csapatokat állomásoztatnak Kuvaitban.
Az öböl térségében a NATO és az öbölbéli vezetők a lehető legnagyobb komolysággal kezelik az Irán elleni csapást a katonai források szerint” – áll a DebkaFile jelentésében.
Az esetleges 2012. őszi támadás időzítése természetesen egybeesik Obama azon tervével, hogy javítsa esélyeit egy második elnöki ciklusra. Ha addigra Amerika háborúba sodródik a perzsa állammal, az Obama előnyére válhat, akár George W. Bush esetében volt 2004-ben, amikor sok szavazó egyetértett azzal, hogy „ne váltsanak lovat” verseny közben.
A neoko(h)nok már korábban jelezték Obamának, hogy megadják neki a szükséges fedezetet és hátteret, hogy lanyhuló politikai karrierjét feltámassza, ha megtámadja Iránt.
Már tavaly februárban írt az Izrael-barát Daniel Pipes egy cikket a National Rewiew Online-ban Hogyan mentsd meg az elnökséged? Bombázd Iránt! címmel egy cikket Obamának tanácsokat adva, hogy „adjon parancsot az amerikai hadseregnek, hogy támadja meg Irán nukleáris létesítményeit”.
Izrael nem támad az első sorban
Már nyáron híresztelések voltak arról, hogy Izrael megtámadja a közép-keleti országot, de mindez azóta gyorsult fel, mióta október 3-án a CIA korábbi igazgatójából lett védelmi miniszter Leon Panettát sikerrel meggyőzhették az izraeli sólymok, hogy adjon zöld lámpát az Irán elleni támadásnak.
Tíz nappal később rejtélyes, és Irán által el nem ismert terrorakciót kíséreltek meg a washingtoni szaúdi nagykövet ellen, amivel az Egyesült Államok Iránt vádolta.
Erre jöttek a múlt heti hírek, hogy Izrael, az USA és az Egyesült Királyság készül az Irán elleni katonai csapásra.
Az információkat állítólag szándékosan szivárogtatta ki az izraeli ellenzék, Meir Dagan, a Moszad korábbi főnöke, valamint Juval Diskin köre, akik megpróbálják Netanjahut kiütni a hatalomból.
A Debka File a líbiai harcok végét is egészen pontosan megjósolta júliusban.
A hírek szerint Izrael nem meríti magát bele a harcokba, arra hivatkozva, hogy a hátországát kell védenie a Hezbollah támadásaitól.


USA: Irán veszélyesebb, mint az Al-Kaida - Irán válaszol

X-55s cirkálórakéta

Egy meg nem nevezett, magas rangú amerikai katonai vezető szerint a Közel-Keleten Irán jelenti a legnagyobb fenyegetést az Egyesült Államok és szövetségesei számára, miközben az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet már hanyatlóban van.











Az illető egy washingtoni fórumon tartott pénteken előadást, amelyről az újságírók csak úgy tudósíthattak, hogy nem nevezik meg a felszólalót. A katonai vezető az értékelésben hangsúlyozta: nem hiszi, hogy Irán konfliktust akar kiprovokálni, és azt sem tudja, hogy Teheránban tényleg meghozták-e már a döntést atomfegyver előállításáról.
Irán azt állítja, hogy atomprogramja békés célú, de az Egyesült Államok, az Európai Unió és más hatalmak büntető szankciók sorozatával próbálják rávenni az urániumdúsítás leállítására. Barack Obama amerikai elnök csütörtökön egyetértett Nicolas Sarkozy francia államfővel abban, hogy ezt a "példátlan nyomást" fenn kell tartani.
Az izraeli sajtóban a héten olyan találgatások merültek föl, amelyek szerint Izrael megelőző katonai csapást fontolgat az iráni nukleáris létesítményekre. Izrael 1981-ben már lebombázott egy épülő iraki reaktort, és 2007-ben hasonló akciót hajtott végre Szíria ellen is, ami súlyt ad a fenyegetésének. Pénteken az egyébként békepárti izraeli elnök, Simon Peresz is kijelentette, hogy a világ vezetőinek "teljesíteniük kell az ígéretüket", hogy leállítják Iránt, "kerül, amibe kerül". "A lehetséges lépések listája hosszú" - tette hozzá.
Irán válasza: Izrael egymillió áldozattal fizet, ha támadás éri Iránt
A FARS perzsa hírügynökség által tegnap közzétett hírmagyarázatban egyértelmű válasz olvasható az izraeli és az amerikai fenyegetésekre: Ha Izrael vagy az Egyesült Államok megtámadja Iránt, Teherán négy rakétával szinte teljesen elpusztítja a zsidó államot. „Irán mindössze négy levegő-föld rakéta indításával egymillió áldozatot követelő pusztítást képes véghezvinni a cionista entitás területén”, áll a közleményben.
A FARS Hírügynökség útján közzétett figyelmeztetés azért is érdekes, mert a nyugati titkosszolgálatok szerint Irán eddig még nem gyártott nukleáris robbanótöltettel is ellátható rakétákat, pontosabban, ilyen atomtöltettel nem rendelkezik. A Teheránban elhangzott figyelmeztetés után Izraelben biztonsági szakértők azonnal emlékeztettek rá, hogy aSzovjetunió széthullása idején Teherán valószínűleg jó pénzért Ukrajnában beszerzett tizennyolc darab Kh-55, vagy más néven X-55s típusú atomtöltetű cirkálórakétát, illetve Fehéroroszországban négy-öt darab atombombát.
Az X-55s levegő-föld cirkálórakétákat egyébként harci repülőgépekről indítják, s azoknak hatótávolsága eléri a 2500 kilométert. Megjegyezzük, hogy az Izrael és Irán közti légvonalbeli átlagos távolság mindössze 1200 kilométer. A FARS Hírügynökség kommentátora rámutat: konfliktus esetén mindenképpen a kisebb területű Izrael húzza a rövidebbet, mert a nyolcvanszor nagyobb Irán kevésbé sebezhető.
A perzsák arra is emlékeztetnek, hogy Izrael és Amerika ismét Irán megtámadásával fenyegetőzik, miközben megfeledkeznek róla, hogy a zsidó állam hadserege legutóbb harminchárom nap alatt vereséget szenvedett Libanonban a Hizbulláhtól, Washington pedig katonailag kudarcot vallott Afganisztánban és Irakban.

Ne feledjük el Irán a Sanghaji szövetség megfigyelö tagja, ha megtámadják az a harmadik világháború lesz, mert a két atomfegyverekkel rendelkező fél befogja vetni az atomfegyvereket.
A terrorista zsidó állam ne fenyegetőzzön atomtámadással,a szövetségeseit is atomtöltettekel zsarolja, nézzenek körül a pénzügyi központjaik körül, valamelyik trezorban lesz egy ajándék csomag, mely elég lesz a város megsemmisítésére, az USA- ban is Angliában is, a franciáknál, és a németeknél keressétek meg , mert a palesztinnak álcázott biorobot megbabrálja az ajándékot, és rájönnek MAJD nem az arab muszlin az ellenség.
A kis terrorista állam világhatalomra tör, ha elhibázzátok második esélyetek már nem lesz kis uzsorások ez lesz az utolsó vacsorátok. Na szép álmokat aludjatok még egy jó párat mielőtt újból atomfenyegetésbe kezdenétek. Ne feledjétek sok a biorobot és mindenre be vannak programozva, csak a jelszón múlik és minden megtörténhet. A valóság is álomnak tűnik a programozott jelszó után. ÁLMODJATOK, DE NE CSELEKEDJETEK.

A zsidó média minden megzsarolt felet megszólaltat a szólamok összecsengnek a tűz lángja csak szalmaláng, mely ellobban és nincs parázs.


Közeleg az Irán elleni támadás?

The Guardian című brit napilap szerint az Egyesült Királyság is egyre jobban aggódik Irán atomprogramja miatt, s többek között hadihajók és tengeralattjárók bevetésével támogatna egy iráni nukleáris létesítmények elleni esetleges amerikai katonai csapást. A brit napilap vezető tisztségviselőket idézett, akik szerint Irán visszanyerte azon képességeit, melyeket az egy évvel ezelőtti kibertámadás során súlyos károk értek. Teherán elmondása szerint a Stuxnet vírus csak a busheri atomerőmű dolgozóinak személyi számítógépeit érintette, és a létesítmény fő rendszereiben nem okozott károkat.

Az iráni vezérkari főnök szerdán arra figyelmeztetett, hogy egy Irán elleni esetleges izraeli támadásnak súlyos következményei lennének. Hassan Firouzabadi, az iráni fegyveres erők vezérkari főnöke azon sajtóértesülésekre reagálva, melyek szerint Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök egy Irán elleni katonai csapás támogatására próbálja rávenni vezető minisztereit,  óva intette Izraelt és az Egyesült Államokat. "Az amerikai tisztségviselők tudják, hogy a cionista rezsim Irán elleni katonai támadása komoly károkat okozhat az Egyesült Államoknak és a cionista rezsimnek egyaránt" - idézte Firouzabadi-t az ISNA iráni hírügynökség.
Kattintson és nézegessen képeket Izraelről!
A Háárec izraeli napilap szerdán jelentette, hogy Netanjahu és Ehud Barak védelmi miniszter próbálja elnyerni a kabinet támogatását egy Irán elleni támadáshoz. Legutóbb Avigdor Lieberman külügyminisztert sikerült meggyőzniük, pedig ő korábban ellenezte az iráni nukleáris létesítmények elleni katonai akciót. Vezető izraeli miniszterek és diplomaták szerint a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) várhatóan november 8-án nyilvánosságra kerülő jelentésének tartalma döntő hatással lehet majd az izraeli döntéshozatalra.
Mindeközben tovább zajlanak az Izraeli Légierő (IAF) átfogó hadgyakorlatai. Az utolsó nagyobb gyakorlatra múlt héten került sor egy olaszországi NATO-támaszponton, melyen hat különböző repülőszázad vett részt. Mindezek mellett Izrael egy fejlesztés alatt álló rakétát is tesztelt szerdán. A Háárec egyik újságírója a hadgyakorlatok időzítése és egy esetleges Irán elleni támadás közötti kapcsolatot boncolgató cikkében hangsúlyozza, hogy a szóban forgó gyakorlatokat már hónapokkal ezelőtt megtervezték. Anshel Pfeffer az izraeli rakéta tesztkilövésével kapcsolatban megjegyzi, hogy arra csak alapos előkészületek és szigorú biztonsági intézkedések után kerülhetett sor, ahogy az olasz légierővel közösen végrehajtott hadgyakorlatot is hosszas olasz-izraeli tervezőmunka előzte meg.
A nyugati hírszerzési tisztségviselők egyetértenek abban, hogy Irán atomprogramja továbbra is teljes gőzzel halad előre. A hírszerző szolgálatok szerint, ha Irán úgy dönt, két-három éven belül megépítheti első atombombáját. Szakértők szerint ugyanakkor egy Irán elleni katonai akció végrehajtása télen szinte lehetetlen a sűrű felhőzet miatt.


Izrael arra készül, hogy egyedül megleckéztesse Iránt





Kollázs: Oroszország Hangja










Oroszország figyelmeztette Izraelt, hogy egy katonai csapás Irán ellen súlyos hiba lenne, amely előreláthatatlan következményekhez vezethet. Példátlan felháborodást keltetett Izraelben a NAÜ Irán nukleáris programjának részletes jelentése, amely közeli napokban láthat napvilágot. Először került sor arra, hogy a kormány megvitatja a Parcsin katonai bázis elleni megelőző csapásnak a tervét, amely 30 kilométerre fekszik Teherántól, és ahol állítólag atombomba kifejlesztésén dolgoznak. Korábban ezt csak a szakértők tették. Ugyanakkor izraeli hadsereg kipróbált egy új ballisztikus rakétát, és kidolgozták a civil lakosság megmentésével kapcsolatos tervet rakétatámadás esetére. 
Szergej Druzsilovszki a Nemzetközi Kapcsolatok Egyetemének szakértője szerint Izrael hivatalos álláspontját nagy mértékben meghatározza az egész régióban alakuló helyzet.
Érthető az a tény, hogy Izrael ideges, hiszen ég a föld talpa alatt. És nem Irán miatt. A Tunéziában és Egyiptomban alakuló helyzetből ítélve, a Közel-Keleten erősödik az iszlámtényező. Egyértelmű, hogy ezzel párhuzamosan erősödni fog az arabok Izrael-ellenes álláspontja. Ezért Izraelnek most el kell vonnia a figyelmet az arabvilágban lezajló folyamatoktól. Itt minden eszköz jó lesz. Ha Izrael nem irányítja a helyzet alakulását a neki megfelelő mederbe, akkor nagyon nehéz lesz a helyzete. Sor kerülhet arab blokádra. Korábban Jordánia és Egyiptom támogatta Izraelt. Most, úgy látszik, ez is megszűnt.
De lehet, hogy Izrael majd kénytelen lesz egyedül harcolni érdekeiért. Előző nap Victoria Nuland amerikai Külügyminisztérium szóvivője megerősítette, hogy Washington nem akar katonai konfrontációt Iránnal. Ren Paul a Republikánus Párt elnökjelöltje sürgette, hogy szüntessék be a politikai konfrontációt Teheránnal. Francia külügyminiszter arra figyelmeztetett, hogy az iráni nukleáris létesítmények elleni támadás totális destabilizációhoz vezethet a körzetben.
Erre válaszolva Teherán bejelentette: mérlegeli azt a lehetőséget, hogy exportálni fogja nukleáris technológiáját. Előző nap Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök nem zárta ki, hogy Irán növelni fogja gázexportját, miután felszabadulnak bizonyos kapacitások az első iráni atomerőmű sikeres beindítása után Buserben. Ez a kijelentés az SCO kibővített kormányfői ülésén hangzott el, amelynek munkájában megfigyelők is vettek részt, beleértve Iránt is. Ezzel Oroszország értésre adja külföldi partnereinek, hogy Teherán elszigetelése nem felel meg közös érdekeinknek.


Az orosz légierő új repülő radart kapott





Fotó: RIAN










Az orosz légierő új multifunkcionális rádiólokációs  komplexumot kapott, az A-50U nevűt, amelyik az A-50es  repülőgép mélymodernizált változata.
Az A-50U fedélzeti rádiótechnikai komplexumainak javultak a mutatói, modern számítástechnikai bázisokat kapott, modernizálták a műholdas kommunikáció állomását, a fedélzeti komplexum működése zavarmentesebb lett, aminek köszönhetően bővültek a repülőgép lehetőségei a különböző típusú légi célok   észlelése terén.
Az A-50-es képes akár 800 kilométeres sebességet  kifejleszteni óránként, 7500 km távolságot tehet meg, 650, illetve 300 km távolságban lévő légi és földi célokat képes észlelni. A komplexum közben akár 300 célt is követhet.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése