2019. július 12., péntek

A terrorista börtönőrök ismét a koncentrációs táborukat támadja






















A terrorista börtönőrök ismét a
koncentrációs táborukat támadja






Miért hullanak bombák Gázára? -


Megdöbbentő leleplezés a háború


elhallgatott, de valódi okairól


2009, január 11 - 19:18

Miért hullanak a bombák Gázára?

A palesztinhatóság felügyelete alatt álló Gázai övezet jelentős és eddig még nem kitermelt olaj és főleg földgáz készletekkel rendelkezik (forrás).
A palesztin földgáz készletek feltérképezését 2000-ben adta át a British Gas cég a Jasszer Arafat által vezetett palesztinhatóságnak. Ekkor olyan megállapodás jött létre a palesztinhatóság, a British Gas és egy arab energetikai mérnöki cég közt, amely szerint a palesztin földgáz kitermelésből keletkezett haszon 60% az angol céget, 30% az arab céget és 10% a palesztinhatóságot illeti (forrás: Haaretz, október 21/2007). Ez a földgáz gyakorlatilag a palesztin hatóság felügyelete alatt álló, Gázához tartozó, Mediterrán tengerparti sávban rejlik és a British Gas felbecslése szerint legalább 1.4 ezermilliárd (trillió) köblábról, de talán sokkal többről van szó.
A nemzetközi törvények szerint, a Gázai földgáz a palesztin nép tulajdona, de Ariel Sharon izraeli miniszterelnök egyértelműen kijelentette 2001-ben, hogy Izrael igényt tart rá. Ezt követően, a palesztin hatósággal létrehozott megegyezés ellenére a British Gas nem mert neki vágni a földgáz kitermelésének. Miközben egyre erősebbé vált a konfliktus az Arafat hatóság és a Sharon kormány közt, 2004 áprilisában Sharon kijelentette, hogy Arafat „potenciális célponttá” vált Izrael számára (forrás). Néhány hónappal később, 2004 decemberében, Arafat meg is halt vérmérgezésben...
2005 decemberében Sharon agyvérzést kapott és azóta is állítólag vegetatív állapotban van. Sharon után ismét volt remény, hogy a palesztin földgáz kitermelésre kerüljön a palesztin nép javára és 2006 tavaszán a British Gas már készült is aláírni egy szerződést Egyiptommal, aki ezt a földgázt felvásárolta volna (forrás: Times, május 23/2007). Az izraeli Ehud Olmert és az angol Tony Blair kormányok ezt a szerződést azonban megakadályozták. Ezt követően, az Olmert kormány elkezdett tárgyalni a British Gas céggel a Gázai földgáz ügyében, kizárva a palesztin hatóságot a tárgyalásból. 2007 decemberében a British Gas és az izraeli kormány közti tárgyalások eredménytelenül megszakadtak.
Az izraeli napilap Haaretz szerint, a jelenlegi izraeli támadást Gáza ellen már 2008 júniusában kezdte el tervezni a hadsereg (forrás). Érdekes módon, szintén 2008 juniusában kereste fel újra az izraeli kormány a British Gas céget azzal, hogy tárgyaljanak meg egy olyan szerződést, amelyben a Gázai földgáz készleteket Izrael és az angol cég értékesítenék együtt, kizárva a palesztin hatóságot (forrás: Globes Online – Israel`s Business Arena, június 23/2008).
2008. december 27-én, az izraeli hadsereg elindított egy nagy erejű támadást a Gázai övezet ellen. E támadásnak ma (2009. január 11.) már több mint 800 halálos áldozata és 3,500 sebesültje van a palesztin lakosságban. Az áldozatok fele civil, a harmada gyerek. 2009. január 10-én, az izraeli légierő elárasztotta Gáza egymillió hat százezer lakosát röplapokkal; ezek arra buzdítják a palesztinokat, hogy haladéktalanul hagyják el otthonaikat és tömörüljenek be a déli részen fekvő, Egyiptommal határos, 80 ezer lakosú Rafah városba.
Vajon miért hullanak a bombák Gázára? Miért kell szörnyet halni a palesztin gyerekeknek és miért vállalja a cionista állam a világ szégyenfoltja szerepét? Azért, mert el akar számolni néhány száz rosszul felfegyverzett Hamasz "terroristával" vagy talán azért, mert Gáza valóban egy olyan olaj és földgáz Eldorádó, amiről a zsidó állam nem képes lemondani?
viharlámpa



A Jobbik elnöke szerint Izrael a Gázai hadművelettel ismét bebizonyította, hogy egy „rasszista diktatúrát működtet, és létrehozta a történelem legnagyobb koncentrációs táborát: Gázát”. Vona Gábor erről csütörtökön beszélt az Izrael budapesti nagykövetsége előtt tartott demonstráción.
A több száz fős, magyar, jobbikos, árpádsávos és palesztin zászlókkal demonstrálók előtt Vona Gábor hangsúlyozta: a Jobbik követeli, hogy az Országgyűlés még az idén mondja fel a 2010-ben elfogadott társulási szerződést Izraellel, valamint még a héten egy országgyűlési határozati javaslatot terjesztenek a parlament elé a Gázai népirtás elítéléséről”.

Emellett az ellenzéki párt a kormánytagok és az országgyűlési képviselők nemzetbiztonsági átvilágítását követeli, hogy kiderüljön, vannak-e izraeli állampolgárok közöttük.

Alszik a világ a zsidó hóhérok meg dolgoznak , a legkorszerübb gyilkoló gépekkel öli a koncentrációs tábor lakóit, kiknek még a védekezés jogát sem adják meg. Az atomrakéták árnyékában a szende nemzetállamok még a tiltakozásra sem méltók, pedig ha kitekinthetnének és nem volna csukva a szemük látnák az Amerikai koncentrációs táborokat is / 800 drb van naprakészen befogadó állapotba csak a parancsszónak kell elhangzani és Amerikai milliók fogják élvezni a terrorista Birodalmi amerika vendégszeretetét családostól nagyszülőkön át a gyerekeket is begyűjtik átnevelik likvidálják a munkanélküliek nagy hadát. A háború már nem falja fel a munkanélkülieket jön a munkatábor, de lehet , hogy késő lesz az eszmélésre a reagálásuk, a két terrorista hatalom az orránál fogva leigázza a föld lakosságát, demokrácia ide vagy oda a terror lesz az úr a földön és a zsidó , most gyüjtsetek bőrönd atombombára még nem késő , had tanulják meg mi az a rettegés, a rohadt zsidóknak ne kegyelmezzetek, az egész világon gyilkolják a gojokat , hol nyiltan , hol balesetnek álcázva , deölik a népet e hóhérok. Menjenek az öngyilkos merénylők a zsidóságra az USA .-ba is , háűtha így nem indítjákbe az ott lévő koncentrációs táborokat, hisz ha jól megnézzük az állam a terrorista és a gépezete őket kéne brezárni ide. A birodalmat működtetők rácsok mögött, a nép meg rájönne, hogy még adót sem kellene fizetniük és 100 szor jobban élnének mint most , de kilopták a szemüket a zsidó bankárok, az uzsora kamatrendszer működtetésével eltartatják magukat és hitsorsuakat az egyszerű Amerikai néppel , kik ha kell háborúznak értük , de mindenképpen jól lerabolják őket, és ha kell lerobbantják a világkereskedelmi központot , hogy még több arabot öljenek meg , mert a zsidó érdek így kivánja.

Megértem , hogy az agymosott politikai vezetők nem akarnak semmit sem tenni e terroristákkal szemben , de a józan paraszti ésszel megáldott népesség miért nem tesz semmit, amíg még lehet. Itt csak a jobbik mer tiltakozni a repedt seggű fideszes zsidó sereg csak a zsidózásra figyel , ki a fasznak kellenek ezeka rablók az ország nyakába, menjenek a palesztin koncentrációs táborokba, és onnan tiltakozzanak a terrorgépezet ellen, ha túlélik a foszforbombázást, a célzott támadást.




Egész éjjel rombolta Gázát, gyilkolta a gyerekeket a cionista hadsereg

2012. november 16. 08:15
Hunhír.info
A cionista rezsim légiereje heves légicsapásokat mért ismét péntek reggel a Gázai övezetre, rakéták hullottak a terület székhelyére, Gázavárosra is, és lerombolták a palesztin belügyminisztérium útlevélkiadó hivatalának az épületét - tájékoztattak palesztin hírforrások. A gázai mentőszolgálat szerint a zsidó támadásokban eddig 19 palesztin halt meg, köztük sok gyerek, a sebesültek száma pedig meghaladja a 230-at.
A palesztin belügyminisztérium szóvivője szerint péntekre virradóra 130 berepülést hajtottak végre az izraeli harci gépek, és reggeli órákban is több tucat támadást intéztek a palesztin enkláve ellen. Szemtanúk szerint a legújabb légicsapásokban megsemmisült a palesztin fegyveresek egyik gyakorlóterepe. A gázai mentőszolgálat szerint az izraeli támadásokban eddig 19 palesztin halt meg, köztük sok gyerek, a sebesültek száma pedig meghaladja a 230-at.

Az izraeli hadsereg közölte péntek reggel, hogy a harmadik napja tartó hadműveletben eddig 466 légicsapást mért az övezetre, a palesztinok pedig 280 rakétát lőttek ki onnan Izrael területére. Közülük 131-et megsemmisített a Vaskupola nevű légvédelmi rendszer. Éjfél óta 11 rakétatámadás érte Izraelt.

Azt is közölték: Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök Egyiptom kérésére beleegyezett abba, hogy Izrael véget vet mindenfajta támadó műveleteknek Hisam Mohamed Kandil kormányfő péntek reggeli látogatása idején, ha közben nem érik támadások az országot. A találkozó a tervek szerint háromórás lesz. A Reuters szerint Kandil gázai látogatása a Hamász-fegyveresek iránti példátlan szolidaritásnak a jele.

A palesztin hatóságok közben ismét arra szólították az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy vessen véget az izraeli hadműveletnek. Rijád Manszúr, a palesztinok megfigyelői státussal rendelkező ENSZ-képviselője a BT-nek írt levelében aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy izraeli harckocsik, páncélozott járművek és buszok érkeztek a gázai határokhoz. Hírügynökségek szerint egyre valószínűbb, hogy Izrael szárazföldi támadást is indít a palesztin övezet ellen.




Irán, Oroszország és Kína is az izraeli


agresszió ellen


2012. november 15. 18:49
Hunhír.info
Teherán is elítélte csütörtökön a Gázai övezet elleni izraeli offenzívát. "Irán szervezett terrorizmusnak tekinti az izraeli hadsereg bűncselekményét, civilek megölését, és élesen elítéli azt" - jelentette ki Ramin Mehmanparaszt külügyi szóvivő a félhivatalos FARS hírügynökség jelentése szerint. A szóvivő egyúttal bírálta "az emberi jogok védelmét hangoztató nemzetközi szervezetek hallgatását" az ügyről.
Oroszország aránytalannak tartja a Gázai övezet izraeli bombázását, de a Hamász rakétatámadásait is elfogadhatatlannak ítéli. "Az Izrael déli részét érő (palesztin rakéta)támadások és Gáza aránytalan (izraeli) bombázásai teljesen elfogadhatatlanok, különösen, ha civil halottakkal járnak mindkét oldalon" - jelentette ki csütörtöki moszkvai sajtóértekezletén Alekszandr Lukasevics külügyi szóvivő.

Kína "komolyan aggodalmát" hangoztatta a Gázai övezet elleni izraeli támadás miatt. A pekingi külügyminisztérium a "legnagyobb fokú visszafogottságra" szólította fel a zsidó államot. Pekinget nagyon nyugtalanítják a történtek, és elítél minden olyan akciót, amelyben civilek esnek áldozatul - közölte csütörtökön Hung Lej külügyi szóvivő. Kína az eszkaláció elkerülésére inti a feleket, "különösen Izraelt".




Terrortámadás Tel-Aviv


központjában, Gázánál tűzszünetet


kötöttek - percről percre


Szerdán napközben folytatódtak az intenzív rakétatámadások a Gázai-övezetből, Izrael pedig terrorista célpontokat bombázott. Délelőtt Tel-Aviv központjában terroristák felrobbantottak egy autóbuszt - izraeli sajtóértesülések szerint a Hamasz közölte: megtorlás volt. Estére végül - hosszas egyeztetéseket követően - sikerült tető alá hozni a tűzszünetet Izrael, valamint a palesztin frakciók között.
Ez bezzeg terrortámadás a börtönőrök támadása az békés célú volt, atombombát kellet volna robbantaniuk, had rettegjenek a hivatásos rettegők, atom aktatáskára gyűjtünk ti mennyivel száltok be, semmivel , nem baj majd elszálltok, füst mílánok. A koncentrációs táborból , hogy lehet terrortámadást intézni, a hír úgy igaz, hogy a börtönőrök terrortámadása a koncentrációs tábor ellen elkeseredett védekezést indított be.


A terrorista börtönőrök ismét a koncentrációs táborukat támadja



Bármikor megindulhat a szárazföldi támadás Gáza ellen, amit a zsidók szerint a "középkorba kell visszabombázni": 75 ezer tartalékost mozgósítottak
Az elmúlt két nap eseményeit összefoglaló összeállításunk, külföldi forrásokból vett hírekkel, több tucat fényképpel, videóval és frissítéssel itt található: A Gázai övezetet bombázzák a zsidók, de csődöt mondott a rakétavédelmi rendszerük - a palesztinok válaszul már Tel-Aviv környékét lövik, Netanhaju a föld alá menekült
Az izraeli légierő folytatta pénteken a légicsapásokat a Gázai övezetben. Egyre valószínűbb, hogy Izrael szárazföldi támadást is indít, mert harckocsik, páncélozott járművek és alakulatok gyülekeznek az övezet határánál. A hadsereg közölte: eddig több mint 350 célra csapott le.

Legalább 12, harckocsit, illetve páncélozott járművet szállító teherautó, és katonákat szállító autóbuszok haladtak a gázai határ felé csütörtök este. Az izraeli tévék szerint a szárazföldi behatolás pénteken várható.
A palesztinok rakétatámadásaiban eddig három izraeli halt meg, az izraeli hadműveletben pedig 19 palesztin, köztük öt gyermek, a sebesültek száma legalább 200-ra tehető.
Mint arról tegnap beszámoltunk, Ehud Barak védelmi miniszter harmincezer tartalékos katona behívásának engedélyezését kéri a kormánytól a Gázai övezetben indított hadműveletének kiterjesztéséhez az izraeli közszolgálati rádió csütörtök esti értesülése szerint.
Előző nap - közvetlenül a hadművelet kezdete után - még rövidebb időre szóló, korlátozott tartalmú behívóval mozgósítottak, és a szerdán behívottak egy része már meg is érkezett szolgálati helyére. A csütörtökön bejelentett, úgynevezett nyolcas számú behívókkal egy szárazföldi behatolást készítenek elő a Gázai övezet területére – közölte a rádió híradása.

Izraeli kormánytagok már korábban kijelentették, hogy "szükség esetén" a hadsereg a légicsapások mellett szárazföldi műveletbe is bocsátkozik.
Mint ismeretes, Izrael a 2008-as vérfürdő során 1417 palesztint ölt meg, ebből 926 volt civil (többségében nő és gyermek).
Az izraeli közszolgálati televízió csütörtökön több ízben rövid ismertetőt sugárzott, amely a rakéták elől védelmet biztosító helyeket mutatja be. Egy, a polgári védelmi parancsnokság által készített felvétel segítségével az ismertető elmagyarázta, hogy mi a teendő légvédelmi riadó esetén.
Tel-Avivban 1991 óta most először volt légi riadó.
A rádió katonai szakértője szerint a Gázai övezetet irányító Hamász vezetése Ahmed al-Dzsabari, a katonai szárny vezetőjének szerda délutáni célzott kivégzése után illegalitásba vonult.

A Haníje kormányfő házát árammal tápláló generátort is lebombázták - nyilván az is terrorista volt

Csütörtök este Iszmáil Haníje gázai miniszterelnök felvételről televíziós beszédet intézett az övezetben élőkhöz. Mint mondta, "a mai események fordulópontot jelentenek az Izrael elleni harcban". Támadta az amerikai vezetést, amely elfogult a zsarnoki és elnyomó Izrael javára. Megköszönte Mohamed Murszi egyiptomi elnöknek, hogy szolidáris a Gázai övezet lakóival, és felszólította, hogy teljesen nyissa meg a rafahi határátkelőt az emberek és a javak Egyiptomba jutásának érdekében.
A helyszíni jelentések megerősítették, hogy pénteken a tervek szerint a Gázai övezetbe látogat Hisam Mohamed Kandil egyiptomi miniszterelnök a Hamász vendégeként.

Frissítések

1. 466 légicsapás, 19 halott, 230 sebesült
Az izraeli légierő heves légicsapásokat mért ismét péntek reggel a Gázai övezetre, rakéták hullottak a terület székhelyére, Gázavárosra is, és lerombolták a palesztin belügyminisztérium útlevélkiadó hivatalának az épületét - tájékoztatott a tárca.
A palesztin belügyminisztérium szóvivője szerint péntekre virradóra 130 berepülést hajtottak végre az izraeli harci gépek, és reggeli órákban is több tucat támadást intéztek a palesztin enklávé ellen. Szemtanúk szerint a legújabb légicsapásokban megsemmisült a palesztin fegyveresek egyik gyakorlóterepe. A gázai mentőszolgálat szerint az izraeli támadásokban eddig 19 palesztin halt meg, köztük sok gyerek, a sebesültek száma pedig meghaladja a 230-at.
Az izraeli hadsereg közölte péntek reggel, hogy a harmadik napja tartó hadműveletben eddig 466 légicsapást mért az övezetre, a palesztinok pedig 280 rakétát lőttek ki onnan Izrael területére. Közülük 131-et megsemmisített a Vaskupola nevű légvédelmi rendszer. Éjfél óta 11 rakétatámadás érte Izraelt.
Azt is közölték: Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök Egyiptom kérésére beleegyezett abba, hogy Izrael véget vet mindenfajta támadó műveleteknek Hisam Mohamed Kandil kormányfő péntek reggeli látogatása idején, ha közben nem érik támadások az országot. A talkozó a tervek szerint háromórás lesz. A Reuters szerint Kandil gázai látogatása a palesztinok iránti példátlan szolidaritásnak a jele.
A palesztin hatóságok közben ismét arra szólították az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy vessen véget az izraeli hadműveletnek. Rijád Manszúr, a palesztinok megfigyelői státussal rendelkező ENSZ-képviselője a BT-nek írt levelében aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy izraeli harckocsik, páncélozott járművek és buszok érkeztek a gázai határokhoz.

2. Megérkezett a Gázai övezetbe az egyiptomi miniszterelnök.
Izrael ígérete ellenére ismét a bombázza a blokád alatt tartott területet.

3. A Hezbollah sem segít Gázának
A Hezbollah libanoni síita szervezet vezetője felszólította pénteken az arab monarchiákat, hogy a gázai hadművelet leállítása érdekében vessék be az "olajfegyvert" Izrael ellen: korlátozzák a kitermelést vagy emeljék meg az olajárakat.
"Senki sem mondja az araboknak, hogy nyissák meg a határaikat, és vezényeljenek Gázába harckocsikat, repülőgépeket. Nem követelünk ilyesmit" - mondta Haszan Naszrallah sejk csütörtök esti tévéüzenetében.
Naszrallah szerint az arab országok most nem tudnak olajembargót megvalósítani a zsidó állam ellen, mint az 1973-as arab-izraeli háború idején, de korlátozhatják az olajkitermelést, és megemelhetik az olajárakat. Ez szerinte érzékenyen érintené az amerikai és a nyugati országok gazdaságát, és arra késztetné őket, hogy gyakoroljanak nyomást Izraelre.
Naszrallah sajnálatosnak tartja, hogy a válságba süllyedt Szíria most nem képes olyan hatékony segítséget nyújtani a Gázai övezetet irányító Hamásznak, mint a 2008-as gázai konfliktus idején. A sejk ugyanakkor az ellenállás kiugró sikerének tartja azt, hogy a Hamász-fegyveresek Gázai övezetből kilőtt rakétái már elérik Tel-Avivot is.
A várakozásokra rácáfolva a síita politikus tartózkodott a katonai fenyegetéstől, mintegy értésre adva ezzel, hogy a Hezbollah nem készül "második frontot" nyitni Izrael ellen.

4. Az egyiptomi kormányfő látogatása alatt is lövi egymást Izrael és Gáza
A zsidók lebombázták a Hamász fegyveres szárnya parancsnokának a házát, megölve két embert. Két kisgyermek is meghalt a legutóbbi légicsapásban, holttestüket éppen akkor szállították az egyik kórházba, amikor ott tartózkodott az egyiptomi miniszterelnök. A kormányfő azt mondta: "Amit Gázában látok, az katasztrófa, ami ellen szót kell emelnem. Az izraeli agressziónak le kell állnia."

5. Hisám Kandíl egyiptomi miniszterelnök rokonszenvező látogatása a lángba borított Gázai övezetben
A Muhámmád Murszi elnök, illetve a Muszlim Testvérek Szabadság és Igazság Pártja vezette új Egyiptom látványos gesztust tett a három napja ismét átfogó izraeli katonai támadásnak kitett Gázai övezet palesztin népének: Hisám Kandíl kormányfő ma délelőtt háromórás látogatást tett Gázavárosban, ahol többi között találkozott Iszmá'íl Hanije palesztin miniszterelnökkel.

Hisám Kandíl (balról) és Iszmáíl Hanije Gázavárosban
Hisám Kandíl egyiptomi miniszterelnök ma reggel rokonszenvező és támogató látogatásra a Gázai övezet fővárosába, Gázavárosba érkezett. Az egyiptomi politikus ezzel a látogatással együttérzését fejezte ki az izraeli hadigépezet által immár harmadik napja ismét lángba borított Gázai övezet palesztin lakosságával és annak demokratikusan megválasztott kormányával. Hisám Kándíl Gázavárosban átadta Muhámmád Murszi egyiptomi elnök üzenetét Iszmá'íl Hanijének, a Gázai övezet miniszterelnökének, a palesztin országrészt irányító Hamász Iszlám Ellenállási Mozgalom politikusának.
Hisám Kandíl ma reggel a palesztin és egyiptomi részre kettéosztott, s az elmúlt napokban szintén heves izraeli támadásoknak kitett Raffah városánál lépte át a határt, ahonnan az egyiptomi mellett a Hamász biztonsági egységi is biztosították a Gázavárosba vezető útját. Az övezet politikai központjában, Gázavárosban Iszmá'íl Hanije palesztin miniszterelnök és a Hamász más vezető politikusai fogadták az egyiptomi kormányfőt, aki átadta népe és Murszi elnök együttérző üdvözletét.


Hisám Kandílt hivatalában fogadta Iszmáíl Hanije

Iszm'íl Hanije palesztin és Hisám Kandíl egyiptomi kormányfő ezután együtt meglátogatta Gázavárosban a hírekben már évtizadek óta sokat szereplő Es-Sífá kórházat, ahol csak a legutóbbi izraeli katonai agresszó eredményeként már több száz sebesült fekszik, s többen közülük már meghaltak.


Hisám Kandíl és Iszmáíl Hanije útban az Es-Sífá kórház meglátogatására

Egyiptom a látogatás előtt megüzente Izraelnek, hogy Hisám Kandíl miniszterelnök ma délelőtt a Gázai övezetbe érkezik, s ezért a lehetőség szerint erre az időre óvakodjon a szinte szünet nélküli heves légi-, tengeri- és szárazföldi támadásoktól. Izrael erre kegyesen ígéretet tette, ám a hírek szerint a tűz beszüntetésre vonatkozó fogadalmat sem a zsidók, sem a palesztinok nem tartották be az egyiptomi politikus látogatása idején.
Hering József – Kuruc.info

6. Legalább egy izraeli katonával végzett az ellenállás
Egy palesztin tévéállomás szerint a megszálló haderő egy katonája meghalt, miután palesztin rakéta talált el egy katonai járművet. Más források szerint több holttest hever a helyszínen.

7. Beteltek a kórházak
Harriet Sherwood, a The Guardian tudósítója azt írja Twitteren, a Sifa kórház összes ágya megtelt, megpróbálják a sebesültek egy részét Egyiptomba menekíteni.

8. Egyiptom orvosi segítséget ígért
Egyiptom mindent elkövet a fegyverszünet, majd egy béke elérése érdekében - mondta Gázában Hisam Mohamed Kandil egyiptomi miniszterelnök.
"Egyiptom mellettetek áll, amíg létre nem jön a palesztin állam Kelet-Jeruzsálem fővárossal" - hangoztatta Kandil, akit Iszmáil Haníje, a Gázai övezetet irányító Hamász mozgalom miniszterelnöke fogadott.
Kandil egy egészségügyi küldöttséggel érkezett az övezetbe, és orvosi segítséget ígért a gázai sebesülteknek. Újságírók előtt a palesztin népet az arab nép szívének nevezte, és egységre szólított fel a különböző frakciók között. Kijelentette, hogy az egész világnak felelősséget kell vállalnia a Gázai övezetben történtekért, Izraelnek pedig teljesítenie kell a szerződésekben vállalt kötelezettségeit.

9. Tunézia külügyminisztere is Gázába látogat
Rafik Abdessalem tunéziai külügyér is felkeresi a Gázai övezetet, az ő látogatására szombaton kerül sor.

10. Törökország tárgyalást javasol, a jenkibérenc szaúdiak Egyiptomot csitítják
A feszült izraeli-török kapcsolatok dacára Ankara kétoldalú tárgyalásokat javasolt Izraelnek a gázai konfliktus lezárása érdekében. A szaúdi király ugyanakkor pénteken "a helyzet józan kezelésére" kérte Mohamed Murszi egyiptomi elnököt.
A Zaman című török napilap pénteki jelentése szerint Bülent Arinc miniszterelnök-helyettes tett a zsidó államnak szóló tárgyalási javaslatot előző este, újságíróknak nyilatkozva. Arinc szerint Izraelnek haladéktalanul véget kell vetnie a Gázai övezet elleni támadásainak, amelyekben eddig legalább húsz palesztin vesztette életét, köztük sok civil és gyerek. Arinc szerint az izraeli támadásoknak nincs sem erkölcsi, sem törvényes alapjuk.
Ahmet Davutoglu török külügyminiszter csütörtökön közölte: Ankara nemzetközi intézményekhez fordul, hogy tegyék meg a szükséges intézkedéseket Izrael ellen agresszív magatartása miatt.
Abdallah szaúd-arábiai király pénteken telefonon beszélt Mohamed Murszi egyiptomi elnökkel, s arra kérte őt, hogy országa "csillapítsa a helyzetet", tanúsítson "bölcsességet és józanságot", és "ne indulatok vezéreljék a gázai válság kezelésekor".

11. Ma reggel óta legalább 50 rakétát lőttek ki Izraelre a palesztinok Izrael 2-es csatornája szerint.
A Hamász Kasszám Brigádjai azt állítják, kilőttek egy nagy hátótávolságú rakétát az izraeli parlamentre is, de a zsidók azt állítják, nem találkoztak vele.

12. Ismét elérte Tel-Avivot a válaszcsapás
Újabb palesztin rakéta csapódott be Tel-Avivban, ezúttal egy kereskedelmi körzetet ért találat. A hatalmas robbanást követően újra felzúgtak a légvédelmi szirénák, a rendőrség pedig elrendelte a földalatti bunkerek megnyitását.

13. Eligazítás a tartalékosoknak
Az izraeli média jelenti: eligazítást tartanak 16 000 izraeli tartalékosnak a küszöbön álló hadművelet stratégiájáról. Összesen állítólag 30 000 tartalékost hívtak be, ami arra enged következtetni, hogy a Talmud népe minden eddiginél nagyobb vérontásra készül.

14. A cionista Merkel szerint a Hamász a felelős
Angela Merkel német kancellár felszólítja Kairót, "gyakoroljon nyomást a Hamászra az erőszak leállítása érdekében" – mondta pénteken szóvivője, Georg Streiter, annak kapcsán, hogy Hisam Mohamed Kadili egyiptomi kormányfő pénteken a Gázai övezetbe látogatott.
Berlini sajtótájékoztatóján Georg Streiter hozzátette: Angela Merkel aggodalommal figyeli az erőszak kiszélesedését a Közel-Keleten, amiért a Gázát irányító Hamász palesztin iszlamista szervezetet teszi felelőssé. "Izraelnek joga és kötelessége, hogy megfelelő módon védelmezze a lakosságát" – ismételte meg a szóvivő a "német" álláspontot.
Navy Pillay, az ENSZ emberi jogi főbiztosa Genfben a gázai harcok kiszélesedésének megakadályozását szorgalmazta, elítélve mind az izraeli légitámadásokat, mind a palesztin területről Izraelre kilőtt rakétákat. Az erőszak mindkét formája "polgári személyeket öl meg" – közölte az ENSZ emberi jogi főbiztosságának szóvivője, Rupert Colville, emlékeztetve, hogy mindkét fél kötelessége a civilek védelme.
A főbiztos aggodalmát fejezte ki az izraeli légierő által végrehajtott légicsapások erőteljes fokozódása miatt.
Dimitrisz Avramopulosz görög külügyminiszter közleményében "felelősségteljes magatartásra és önmegtartóztatásra" intette a feleket a harcok kiszélesedésének és "tragikus következményeinek" elhárítása érdekében. A Hamász Izrael elleni "állandó" rakétatámadásai "teljes mértékben elítélendők", ugyanakkor szükséges, hogy Izrael elkerülje az eszkalációt és mindenekelőtt minden gázai civil áldozatot – tette hozzá.
A hagyományosan arabbarát Görögország a 2000-es évektől alakította át külpolitikáját, katonai és gazdasági együttműködésre lépve Izraellel.

15. 25-re emelkedett a palesztin áldozatok száma
Újabb palesztin vesztette életét egy zsidó légicsapásban, így már 25 haláleset szárad a cionisták lelkén.

16. Egyiptomi államfő: "Az emberiesség elleni támadás"
Az emberiesség elleni támadásnak nevezte pénteken Mohamed Murszi egyiptomi államfő a Gázai övezet ellen indított izraeli hadműveletet - jelentette a MENA állami hírügynökség.
A tájékoztatás szerint az egyiptomi elnök egyúttal leszögezte: Kairó ebben a helyzetben nem fogja cserben hagyni a palesztinokat.
A pénteki imát követően a kairói al-Azhar-mecset előtt ezrek tiltakoztak a palesztin terület elleni izraeli légicsapások miatt. "A lelkünkkel, a vérünkkel áldozzuk fel magunkat érted, Palesztina!" - skandálta a tömeg.

17. Muhámmád Murszi egyiptomi elnök megüzente Izraelnek: „Súlyos árat fizet az agresszor, ha folytatja a támadásokat”
Hisám Kandíl egyiptomi külügyminiszter ma délelőtti gázavárosi rokonszenv-látogatása után Muhámmád Murszi elnök ismét egyértelműen és határozottan kijelentette: Izraelnek meg kell értenie, hogy a forradalmi Egyiptom egészen más, mint amilyenhez hozzászoktak Huszni Mubárak idejében. Murszi figyelmeztette a zsidókat: súlyos árat fizetnek, ha folytatják a Gázai övezet támadását.

Muhámmád Murszi

Muhámmád Murszi egyiptomi elnök az elmúlt órákban erélyesen „beszólt” a Gázai övezetet immár harmadik napja támadó, lángba borító izraeli vezetésnek. A hivatalába nemrégiben beiktatott politikus ismét emlékeztette Izraelt arra, hogy egészen más Egyiptommal van dolga, mint volt a népharag által elsöpört Huszni Mubárak elnök hosszú ideig tartó országlása idején. Murszi elnök a mai megnyilatkozásaiban igyekezett megmagyarázni Izrael támogatóinak: „Az igazságos béke nem csak egyik felet illeti meg a másik kárára, úgy, hogy az egyik fél élvezi a jólétet, míg mások elszenvedik a támadásokat és a folyamatos gyilkolászást”.
A péntek déli szokásos heti főimáról az egyik kairói mecsetből távozó Murszi elnök újból figyelmeztette Izraelt, hogy a Gázai övezet palesztin lakosságának további támadása az egész közel-keleti térségre nézve veszélyes következményekkel járhat. „Nem kívánok rendkívüli eszközöket alkalmazni, de ha azt látom, hogy veszélyben a haza, akkor nem fogok habozni”, írta néhány órával ezelőtt a twitterén az egyiptomi politikus.

Muhámmád Murszi ima közben

Muhámmád Murszi a Gázai övezet ellen immár három napja zajló izraeli támadássorozat kezdete óta egyre erélyesebb és keményebb szavakat használ. Az egyiptomi elnök hangsúlyozta: „Hisám Kandíl külügyminiszter ma délelőtti Gázai övezetbeli látogatása is azt érzékelteti, hogy a forradalmi Egyiptom megállítja ezt a kegyetlen agressziót”, mondta Murszi, majd hozzáfűzte: „A Gázai övezetet nem hagyjuk magára, amiképpen tették ezt mások a múltban, s az agresszor súlyos árat fizet, ha folytatja a támadásokat”.
Hering József – Kuruc.info

18. Jeruzsálemben megszólaltak a légvédelmi szirénák, és három nagy robbanás hallatszott

19. Újabb áldozatok
Öt palesztin veszítette életét a péntek reggeli izraeli légicsapásokban a Gázai övezetben - közölték a területet irányító Hamász-kormány egészségügyi hatóságai.
Palesztin források korábban már hírt adtak egy reggeli légicsapás két halálos áldozatáról, amelyek egyike gyermek. További két palesztin, egy férfi és egy nő később belehalt sebesülésébe, amelyet a légitámadásban kapott.
A Gázai övezetben tartózkodó Hisam Mohamed Kandil egyiptomi miniszterelnök látogatást tett az al-Sifa gázai kórházban Iszmáil Haníje, a Hamász kormányfője társaságában, és megcsókolta a gyermekáldozat homlokát.
Előzőleg a gázai egészségügyi minisztérium közleményében azt írta, hogy a dél-gázai Hán-Júnisz település elleni izraeli támadásban egy palesztin veszítette életét, és egy másik társa megsebesült.
A pénteki halálesetekkel 26-ra emelkedett (23 palesztin és három izraeli) a szerdán elindított, Felhőoszlop fedőnevű izraeli hadművelet halálos áldozatainak száma. Köztük van Ahmed al-Dzsabari, a Hamász katonai szárnyának parancsnoka is.

20. A Hamász eltalált egy harci gépet - állítják
Tel-Avivnál a Földközi-tengerbe csapódott be egy, a Gázai övezetből kilőtt rakéta pénteken - közölte az izraeli rendőrség. Jeruzsálem is tűz alá került.
Immár a második egymást követő napon érte el palesztin rakéta Izrael legnagyobb városát. Egy szemtanú az AFP francia hírügynökségnek azt mondta, hogy a rakéta 200 méterre csapódott be attól a tengerparti úttól, amelyen az Egyesült Államok nagykövetsége is fekszik. A robbanás óriási pánikot okozott a tengerparti strandon.
A Hamász katonai szárnya, az Ezzeddín al-Kasszám Brigádok közleményben vállalta magára a Tel-Avivot elérő rakétatámadást. A szervezet azt állította, hogy iráni gyártmányú, 75 kilométer hatótávolságú Fadzsr-5 típusú rakétát lőtt ki a városra.
Az izraeli sajtó emlékeztetett arra, hogy utoljára 1991-ben csapódtak be rakéták Tel-Avivban. Akkor Irak támadta az izraeli metropoliszt Scud típusú rakétákkal.
A Hezbollah libanoni síita szervezet vezetője "jelentős" fejleményként méltatta, hogy a palesztin csoportok már Fadzsr-rakétákat is be tudnak vetni. "Az, hogy ma Fadzsr-5 típusú rakétákat lőttek ki Tel-Avivra, a Gázai övezetben működő palesztin ellenállás érettségét, bölcsességét, erejét és bátorságát mutatja" - jelentette ki Haszan Naszrallah sejk, a Hezbollah vezetője egy csütörtöki beszédében.
Rakétát lőttek Jeruzsálemre a Gázai övezetből péntek délután, a lövedék a város egy lakatlan részében csapódott be. Magyar idő szerint négy óra előtt a városban és környékén is megszólaltak a légvédelmi szirénák. Jeruzsálemben nem számítottak rakétalövedékekre. Az izraeli médiában gyakran hangoztatott álláspont szerint ez a város védettnek" számít, mert egy esetleges becsapódás az Al-Aksza mecsetbe, az iszlám harmadik legszentebb mecsetébe beláthatatlan következményekkel járna.
A Hamász katonai szárnya, az Ezzeddín al-Kasszám Brigádok bejelentette, hogy rakétát lőtt a városra, továbbá lelőtt egy izraeli F-16-ost.


21. Mahmúd Abbász palesztin elnök elítélte az izraeli támadást, egységre szólított fel, s kijelentette: az akció célja az önálló palesztin állam létrejöttének megakadályozása.

22. Elképesztő méretű mozgósítás: már 75 000 tartalékost akarnak behívni
Az izraeli "védelmi" miniszter rábólintott a behívandó tartalékosok számának 75 000-re való növelésére. Az intézkedésre a kormánynak is rá kell bólintania.

23. Megvan az engedély a 75 000-hez
Az izraeli kormány telefonos megbeszélést tartott pénteken, amelyen a miniszterek megállapodtak: a hadsereg hetvenötezerre bővíti a Gázai övezetben esetleg szükségessé váló szárazföldi művelethez mozgósítható tartalékosok számát - jelentette este az izraeli tízes tévécsatorna.
A hadsereg egy szóvivője ezzel párhuzamosan cáfolta, hogy a nap folyamán egy palesztin rakéta leszállásra kényszerített volna egy harci gépet.
Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke pénteken televíziós nyilatkozatot tett, amelyben kijelentette, hogy az izraeli hadművelet nem tántorítja el a hatóságot attól a szándékától, hogy még ebben a hónapban ENSZ-státusának - az államiságra egyértelműen utaló - átminősítését kérje.

24. 27-re emelkedett a palesztin áldozatok száma
Ma este három újabb palesztint gyilkoltak meg a zsidók, így 27-re emelkedett az áldozatok száma - ebből 7 gyermek.
Irán szolidaritását fejezte ki a cionisták áldozatainak, gyógyászati segédeszközöket ígérve az ostromlott övezetnek.
Közben Izrael lezárta a három főutat a Gázai övezet körül, katonai övezetnek nyilvánítva azokat.

25. Újabb Hamász-parancsnokot gyilkoltak meg a talmudisták
Ezúttal Ahmad Abu Dzsalal életét oltották ki egy légicsapás során.

SZOMBATI FRISSÍTÉSEK

1. A Hamász-kormány székházát is lebombázták
Az izraeli légierő szombat hajnalban is bombázott különböző célpontokat a Gázai övezetben, és találat érte a Hamász-kormány székházát - jelentette a palesztin szervezet. "Négy találat érte a székházat, de a kormány hangsúlyozza, hogy helyén marad, és népe oldalán áll" - olvasható a kabinet közleményében. Szemtanúk szerint a kormányépület súlyosan megrongálódott.
A CNN szerint nemcsak Gázavárosban, hanem az övezet északi részén is robbanások voltak hallhatók szombat hajnalban. A hírtelevízió tudósítója beszámolt arról, hogy Izrael felderítő drónokat vet be az övezetben. Az AP hírügynökség szerint az izraeli légierő biztonsági létesítményeket, csempészalagutakat és áramelosztókat támadott szombat hajnalban.

Ima mészárlás előtt
A hadművelet szerdai kezdete óta a légierő 700 légitámadást hajtott végre - közölte a hadsereg. A palesztin fegyveresek pedig mintegy 500 rakétával támadtak izraeli területeket, egyebek mellett már Tel-Aviv és Jeruzsálem környékét is elérték.

Obama ismét kiállt a terroristák mellett
Barack Obama amerikai elnök pénteken ismét beszélt telefonon Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel és Mohamed Murszi egyiptomi elnökkel az Izrael és a palesztinok között kiújult erőszak megállításának lehetőségéről - közölte a washingtoni Fehér Ház. Netanjahu hívta Obamát, hogy tájékoztassa a konfliktus legújabb fejleményeiről. Megköszönte az elnöknek és az amerikai népnek, hogy anyagilag segítették az izraeli rakéta- és aknagránát-elhárító rendszer, a Vaskupola kiépítését, ez "a Gázai övezetből elindított több száz rakétát semmisített már meg" - olvasható a közleményben.
Obama ismét elmondta, hogy az Egyesült Államok támogatja Izrael jogát az önvédelemre, és kifejezte sajnálatát az izraeli és a palesztin civil áldozatok miatt.
Az amerikai elnök beszélt telefonon egyiptomi kollégájával, Mohamed Murszival is. Dicsérte az arab ország arra irányuló erőfeszítéseit, hogy csillapodjon az izraeli-gázai fegyveres konfliktus, és kifejezte reményét, hogy helyre lehet állítani a stabilitást a térségben. Hisam Mohamed Kandil egyiptomi miniszterelnök korábban közölte: Kairó kész közvetíteni a felek között a tűzszünet érdekében.
Az Al-Dzsazíra tegnapi összeállításában palesztinok beszélnek arról, hogyan gyilkol civileket Izrael, mutatják a Gázába látogató egyiptomi kormányfőt, és két "terrorista célpontot", amit lerombolt a Talmud népe: egy textilgyárat és egy élelmiszerraktárt:

2. Várandós nőt is megöltek
Szombat reggelre 36-ra emelkedett a palesztin áldozatok száma, ebből 8 gyermek, és áldozatul esett egy várandós kismama is. A sebesültek száma több mint 300, de sokan válságos állapotban vannak, így várhatóan az elhunytak számát fogják gyarapítani.
Gázai életképek:


Egy tízhónapos csecsemőt siratnak - terrorista volt

Szétbombázott mecset

Ennyi maradt ebből a lakóházból. Civilek éltek benne

A 10 hónapos Hanen Tafisht gyászolják - terrorista volt

A 11 éves Fares Sadallah tönkretett otthona mellett


3. Állítólag elfogtak két izraeli pilótát
Palesztin források azt állítják, elfogtak két izraeli pilótát - jelenti a Press TV. Bővebb információkkal egyelőre nem szolgálnak.

Újabb "terroristát" semlegesítettek:
Ennyi maradt a kormány székházából, három ember halt meg a légicsapás során:

Újabb "terroristák" ismerkednek a "Közel-Kelet egyetlen demokráciájával":


Izraeli rakéta Gázaváros utcáján:


4. Továbbra is gyengén teljesít a Vaskupola
Izrael kettes csatornája szerint a palesztinok által kilőtt 650 rakéta közül csak 210-et fogott el a Vaskupola.

Itt lakott egy Hamász-tisztségviselő, túlélőket keresnek:

5. Megérkezett a tunéziai külügyér
A Gázai övezetbe látogatott Tunézia külügyminisztere, hogy szolidaritást vállaljon a megtámadott palesztinokkal. Az izraeli bombázás a látogatás ideje alatt sem szünetel.
Közben afgán képviselők felszólították a muszlim államokat, hogy lépjenek fel a gyilkolászó izraeli rezsim ellen.

6. Hering József összefoglalója: Izrael hajnalban a gázavárosi kormányépületet is romba döntötte, és újabb polgári szemlélyeket gyilkolt, sebesített meg
A nemzetközi figyelmeztetések ellenére Izrael a szárazföldi behatolás előtt fokozza a légitámadásos gyilkolászást a Gázai övezetben. Ma hajnalban az izraeli légierő gépei egyéb célpontok mellett lerombolták Gázavárosban a kormányépületet és ezúttal is több palesztin polgári személy lett áldozatává az agressziónak.

Az izraeli légierő a nemzetközi figyelmeztetések ellenére szombaton hajlban is szakadatlanul támadta a Gázai övezet különböző célpontjait. A hajnali órákban támadás érte a Gázavárosban levő palesztin kormányépületet, amelyben néhány órával korábban Iszám'íl Hanije miniszterelnök fogadta a Gázai övezetben rokonszenvező látogatást tett Hisám Kandíl egyiptomi kormányfőt. A nyugati, arab s nyomukban az izraeli hírügynökségek jelentése szerint a négyszintes kormányépületet öt találat érte, aminek következtében teljesen romba dőlt, kiégett.


Meggyilkolt "terroristától" búcsúzik az egyiptomi és a gázai palesztin kormányfő

Közben a hajnali órákban Izrael nem csak Gázaváros, hanem az övezet szinte valamennyi lakott települése ellen gyilkos támadást intézett, s csak a kora reggeli órákban legalább öt polgári személy életét vesztette, több tucat megsebesült. A Dzsebálijjá menekülttáborban támadás érte Száleh Szulejmán „terrorvezér” otthonát, amelynek következtében közel félszáz polgári személy sebesült meg.

Ennyi maradt a négyszintes gázavárosi kormányépületből

Támadást hajtottak végre az izraeliek Hán Júnesz település ellen is, ahol motorkerékpáron ülő emberekre vadásztak: ennek az akciónak eddig egy halott és két életveszélyes sebesült a mérlege. Természetesen mindannyian veszedelmes terroristák voltak, akik éppen az Izraelre irányított rakéták indítógombján tartották az ujjukat...

Tankok készülődése a Gázai övezet határában:


8. Megsebesült három megszálló
Három izraeli katona megsebesült egy Gázából érkező rakéta becsapódásakor - jelenti az AFP.

A tunéziai külügyminiszter (jobbra a 3.) megszemléli a lebombázott kormányépületet:


9. Erősítik a Vaskupolát, feltörték a Kadima honlapját
Izrael újabb Vaskupola-üteget telepít Tel-Avivba, hogy megerősítse a Gázai övezetből kilőtt rakéták 2/3-át befogni képtelen rendszert.
Közben palesztin hekkerek feltörték a legnagyobb izraeli párt, a Kadima honlapját. Cipi Livni, az ellenzéki párt vezetője bejelentette, hogy a honlapot ők maguk kapcsolták le, miután péntek éjszaka a hekkerek feltörték. Livni blogja szintén eltűnt az internetről.


  1. Tunézia külügyminisztere is Gázavárosba látogatott – a török miniszterelnök is oda készül

Rafík esz-Szelám tunéziai külügyminiszter

Rafík 'Ábd esz-Szelám tunéziai külügyminiszter nem sokkal ezelőtt befejezte rokonszenv-látogatását az izraeli hadsereg által szakadatlanul támadott Gázai övezetben. Az arab politikus – akárcsak tegnap Hisám Kandíl egyiptomi kormányfő – elment a gázavárosi Es-Sifá' kórházba, ahol meglátogatta az izraeli légitámadások során megsebesült palesztinokat – jelenti a Falasztin el-Jom gázai hírportál.
Rafík esz-Szelám tunéziai külügyminiszter Gázai övezetbeli látogatásának idején az izraeli hadsereg és a palesztinok nemhogy leállították, vagy legalábbis mérsékelték volna a támadásokat, hanem még fokozták is azokat. Az észak-afrikai arab politikus az Es-Sifá' kórházban tett látogatása után rögtönzött sajtótájékoztatón kijelentette: „Izrael szándékos támadást indított védtelen gyermekek és asszonyok ellen. Amit itt, ebben a kórházban most láttam, az elfogadhatatlan. Izraelnek abba kell hagynia a támadásokat és meg kell értenie, hogy mára az arab világ megváltozott”, mondta többek között a tunéziai külügyminiszter, akit az előzetes szándék ellenére - biztonsági okból - nem Iszmá'íl Haníje palesztin miniszterelnök fogadott, hanem az utóbbi szóvivője.


Közben a közel-keleti hírportálok azt közlik, hogy szintén a Gázai övezetbe készül Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök. A török kormányfő, annak ellenére, hogy Törökország nem arab állam, előbb elutazik az Arab Államok Ligája mára sürgősen összehívott külügyminiszteri értekezletére Kairóba, s állítólag onnan kíván beutazni a Gázai övezetbe.

Tuniszban tegnap a Gázai övezet sújtó izraeli agresszió ellen tüntettek

Az Izraeli Rádió főadója közben szinte félpercenként szakítja meg az adását és jeleneti be a „vörös szín” elnevezésű rakétariadót az ország különböző, főleg déli településeire vonatkozólag. Az ilyen bejelentés elhangzása után lehetőleg fél percen belül védett helyiségbe kell távozni a palesztinok rakétái elől. Az adóállomás ma reggeltől a helyszíni tudósítások és hírmagyarázatok közben leginkább melankólikus, megnyugtató muzsikát sugároz.
A Falasztin el-Jom (Palesztína.ma) nevű hírportál összegzése szerint az izraeli támadások folyamán eddig 35 palesztin vesztette életét, köztük nyolc gyermek és két asszony. Több mint 300 a sebesültek száma, közülük több mint száz gyermek, több tucat nő és idős ember.
Júszef el-Kudszi – Kuruc.info

11. Meg nem erősített hírek szerint Izrael elkezdte lőni Gázát a határon felsorakoztatott tankokból is.

12. Megkezdődött az Arab Liga rendkívüli ülése
Kairóban megkezdődött az Arab Liga külügyminiszteri tanácsának rendkívüli ülése, amelyen a gázai konfliktus van napirenden. Jelen van Háled Mesaal, a Hamász politikai vezetője, és a tanácskozáshoz várhatólag csatlakozik Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök is. Erdogan még pénteken telefonbeszélgetést folytatott Barack Obama amerikai elnökkel, akivel közölte, hogy kész nyomást gyakorolni a Hamászra a tűzszünet érdekében, ha az Egyesült Államok ugyanezt megteszi Izraellel szemben.
Ahmad Vahidi iráni védelmi miniszter szombaton megtorló akciókra szólította fel az iszlám világot Izrael ellen, hogy véget vessenek a cionista rezsim bűncselekményeinek a Gázai övezetben - jelentette az IRNA iráni hírügynökség.
A The Times című brit napilap "izraeli katonai körökre" hivatkozva szombaton azt írta, hogy 48 órán belül megindul a szárazföldi izraeli hadművelet a Hamász struktúráinak, köztük rakétaarzenáljának megsemmisítésére.
Harmincnyolcra emelkedett a palesztin halálos áldozatok száma az izraeli légicsapások szerdai kezdete óta - jelentette szombaton az al-Dzsazíra arab hírtelevízió. Gázai egészségügyi szolgálatok adatai szerint az áldozatok fele civil, van köztük nyolc gyerek és egy várandós asszony. A sebesültek száma meghaladja a 300-at. A Hamász által indított rakétatámadásoknak eddig mindössze három izraeli halálos áldozatuk van.

13. 43-ra emelkedett az áldozatok száma
Öt izraeli is megsebesült egy palesztin rakéta becsapódása után Asdod városában.

14. Palesztin-török-egyiptomi-katari találkozó
Kaled Mesla Hamász-vezető és Ramdan Salá, az Iszlám Dzsihád feje Kairóban folytat megbeszélést Mohamed Murszi egyiptomi elnökkel, Törökország miniszterelnökével és Hamád bin Kalifa al Tánival, Katar emírjével.
Közben Hamid Karzai afgán elnök is elítélte a zsidó bombázást, Jordánia királya, II. Abdullah pedig sürgős humanitárius segítségre adott parancsot.

15. Palesztin sajtótájékoztató a lerombolt kormányszékhely elől: Netanjahu háborús bűnös, el kell ítélni


16. Erdogan: Izraelnek el kell számolnia a gyermekek meggyilkolásával
Recep Tayyip Erdogan Kairóban azt mondta: "Mindenkinek tudnia kell, hogy előbb vagy utóbb felelősségre lesznek vonva azok, akik embertelenül lemészárolták ezeket az ártatlan gyermekeket Gázában".

17. A Russia Today interjút készített a Gázai övezetben lévő Harry Fear filmessel, aki számos zsidó hazugságot cáfolt.
Például elmondta, a zsidók azt állítják, annyira pontos csapásokat mérnek, hogy még az asszonyok fején viselt sál színét is látják előtte, mégis számos gyermek és csecsemő áldozat van és civileket ölnek meg - persze az is lehet, hogy éppen ez a céljuk. Elmondása szerint a lakosság úgy érzi, valamennyire védi őket a Hamász csapásmérő képessége, mert Izrael már látja, hogy nem tehet meg bármit büntetlenül.

18.Több száz izraeli oldalt tört fel az Anonymous
Amikor az izraeli megszálló erők a héten akcióba lendültek a Gázai övezet ellen, az Anonymous is kihirdette saját háborúját OpIsrael néven. Azóta több ezer jelszót és e-mail címet szereztek meg több száz izraeli weblapról, köztük kormányzati oldalakról és magáncégektől. Hozzájutottak a Jeruzsálem Bank és a Külügyminisztérium adatbázisához is. A hekkercsoport közleménye szerint az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor Izrael levágta az internetről a Gázai övezetet.
A hekkercsoprt Twitteren jelentette be, hogy törölték mashav.mfa.gov.il, illetve a bankjerusalem.co.il adatbázisait. Ezen kívül több száz weblapot elérhetetlenné tettek túlterheléses támadással, például Tel-Aviv hivatalos oldalát, a tel-aviv.gov.il-t is. Pastebinre feltöltött saját listájuk alapján egészen pontosan 659-et. Ezek közül már néhány azóta újra működik.
Egy másik lista szerint 2004 emailcímet szereztek meg, többségükhöz nagyon gyenge jelszó tartozott. Ezeket állítólag az adirotmodiin.co.il weboldalhoz tartozó adatbázisból szerezték. Több cím izraeli végződésű doménhez tartozik, de vannak közütttük Gmail-, Yahoo- és Hotmail-fiókok is.
Az izraeli kormánynak volt biztonsági mentése az érintett oldalakról. A támadások azonban megmutatták, hogy most nemcsak egyszerű ddos-ről van szó: az OpIsrael műveletbe valószínűleg elég sok hekker bekapcsolódott, akik ráadásul most kifejezetten a károkozásra mennek. (Index nyomán)


  1. Arab Liga-főtitkár: Izrael háborús bűnöket követ el, nem úszhatja meg

A Kairóban rendkívüli ülést tartó szervezet vezetője, Nabil el-Arabi kijelentette: Izrael háborús bűnöket követ el a palesztinok ellen, a mészárlást meg kell büntetni. Hozzátette: addig nem lesz béke a Közel-Keleten, amíg tart a palesztin területek izraeli megszállása.
Az Arab Liga vasárnap küldöttséget indít az övezetbe.

20. Vasárnap zárva lesznek a dél-izraeli iskolák
Az izraeli rezsim elrendelte az összes dél-izraeli iskola zárva tartását vasárnap, attól való félelmében, hogy találat érheti valamelyiket. Ma egy irányíthatatlan palesztin rakéta egy óvoda mellett csapódott be.

21. Ciszjordániában is gyilkolásznak
Legalább két palesztin életét vesztette, amikor izraeli katonák tüzet nyitottak háborúellenes tüntetőkre Ciszjordániában . jelenti a Press TV.

22. A középkorba bombáznák vissza Gázát a zsidók
Harciasan nyilatkozik az izraeli kormány, miközben Tel-Avivban tüntetni kezdtek a légicsapások ellen. Az egyik miniszter azt nyilatkozta, addig nem nyugszanak, amíg a középkorba nem lövik vissza a Gázai övezetet.
Eli Yishai izraeli belügyminiszter a Háárec tudósítása szerint azt nyilatkozta, hogy az izraeli támadás célja, hogy "Gázát visszaküldjék a középkorba. Csak akkor nyugszik majd le Izrael 40 évre" - írta a BBC élő tudósításában.
Korábban az izraeli "védelmi" miniszter, Avi Dichter nyilatkozott harciasan, amikor azt mondta, Gázában senki sem érezheti biztonságban magát az izraeli fegyverek előtt. Hozzátette, még a Hámász vezetője, Ismail Haníje sem.
Közben több százan tartanak demonstrációt Tel Avivban az izraeli légicsapások ellen. (Origó nyomán)
(Kuruc.info - Russia Today - Press TV - Al-Dzsazíra - Háárec - YnetNews - MTI nyomán)

Mind ezt a terrorista zsidó állam hajtotta végre egy koncentrációs táborba zárt néppel , akiknek a területét bekebelezte , és állandó jelleggel öli a benszülött lakosságot , és van pofájuk azt mondani e kis bátor népre , hogy terrorista . Már maga a zsidó állam terrorista módszerekkel alakult meg . Azóta a módszerek cion fasisztákká változtak , és a világ úgymond hanyatló demokráciái, - a művelt nyugat – csak statisztált a fasiszta módszerekhez . Most azt látjuk , hogy még be is szállt az arabtavasz bombázásaiba a békaevő Sárközivel az élen , a megértésük e népek felé annyi mint a zsidó hozzá állás a gojokhoz – ezek állatok - . Hát ne csodáékoz te piszkos zsidó cigány , hogy helyedbe viszik a terrorizmust , hogy érezd a vér szagát . De nem egyedül törtetek e népekre az egész NATO az USA – val az élen és a terrorista zsidó állam ti voltatok a terroristái e népeknek kikből megalkottátok a modern népvándorlást , és ne csodálkozzatok , ha ez a néptömeg el is tapos benneteket , mert ezt érdemlitek . Hogy majd beolvadnak ? E- tömeg sosem fog asszimilálódni , az itt élő őslakosságnak is elege van a birodalom építésetekből , és kimondjuk :: nem akarunk birodalomban élni kamatrabszolgaként , hanem nemzetállamokban birodalmi vízfejnélküli igazgatásban , ahol a döntések a nemzetállamokban töténik , és nem akarunk azért uniót , hogy mint nálunk is egy büdös zsidó Kovácsnak legyen egy miniszteribiztos állása , és a népet ezért kiraboltatta rabszolgává akarta tenni , a jó büdös kurva anyja fölött rendelkezzen , de ne a magyar nép felett . Rohadt szabadkőműves , hányszor akarjátok még az országot eladni , kirabolni !!! - hol a nemzeti vagyonunk , nincs elég kötelünk ??? Azt csak tán adnak a szomszédok is , hogy felhúzzuk ezeket a bitangokat !!!
Vagy meg akarjuk várni , hogy hazánkból is egy nagy koncentrációs tábort alakítsanak ki és mint a marhákat a vágóhídon egyenként lenyakazzanak ??
Szerintem míg tehetjük benzines palackra fel és égessük ki őket az országból , osszák az észt a galiciai hegyekben , és ott keressék a SZUEZT is , mert itt a mi DUNÁNK van , mely vízbe beledarálták eleinket a mocskos zsidó ÁVH – sok !!!!
Elkelne már itt is egy – két terrorista , de itt a rabló politikai elit a terrorista !!!
Ez a maffia állam azt hitted kiépíti a stadion rendszert , de csak most kapirgálod , hogy pangó stadionokra miért költenek milliárdokat , - mert az lesz a te koncentrációs táborod , amit kötelező volt nekik kiépíteni , hogy mint goj állatot , majd a vágóhídra tereljenek , és meg chippeljenek ,hogy ha nem tetszik a pofád a halálchipet aktíválni tudják , és te likvidálva lehessél . Na hülye goj eljutott már a tudatodig , hogy itt felesle4ges vagy . Segitsd a migránst és ő majd elvégzi a te piszkos munkádat is , mert te arra sem vagy képes , hogy unokádnak megteremtsd a szabadságot !!!

Ne csodálkoz , ha a terrorista politikai elitünk terroristává minősít bennünket mankós járni sem tudó kisemmizett ős lakosokat , az olajszőkítésen edződött terrorista elitünktől minde kitelik , mert most még csak kikötőre vágyik a másik lukszus villára a harmadik csoport a földjeinkre , a negyedik csoport a vízkészletünket akarja , de egyik sem akarja az elszámoltatást !!! nincs nemzeti vagyonunk !!! Van államadóságunk , amit nem mi csináltunk , de nem is kaptunk belőle , csak a terheit nyögjük az olajrablók meg kitalicskázták a pénzeket az országból ovsor cégekbe . Halál rájuk tisztuljon ez az ország . Antal szavaival ,, Tetszettek volna forradalmat csinálni ,, még nem késő itt az idö , míg a gyermetek éhezik ma is lopják a nemzet vagyonát ezek az állami gondozottak .
Palackra fel !!! égjenek e rablók vagyonukkal csaádjukkal a lopott ingatlanjaikban , még hogy a drága papa segítette őket !!!
Kilopta a szemünket a drága papa is még hogy ő segítette az állami gondozott kisfiát .

Esti mese felnőtteknek !!!!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése