2018. október 10., szerda

Hitvédelem és hazaszeretet avagy antiszemita volt-e Prohászka?





Barlay Ö. Szabolcs



Hitvédelem és hazaszeretet avagy antiszemita volt-e Prohászka? ____________________


részletek:




A Rothschildok

A következő idézet Karl Marxtól származik: „Amint minden pápa mögött ott van egy jezsuita, úgy minden tőkés mögött ott van egy zsidó”. Erre szoktam mondani az olasz közmondást: „Si non è vero, è ben trovato”, vagyis: „Ha ez nem is igaz, de telitalálat.” Tehát mesterien rámutat egy gyakori jelenségre! A zsidó faj és maga a zsidó szellem sokkal gazdagabb, gyökere sokkal szerteágazóbb, semhogy az európai kultúrára gyakorolt hatását egyedül a Spinoza-féle aknamunkával lehetne érzékeltetni. Különben is az ilyenfajta filozófia és a mindent tagadó ateizmus eleve sokakat elriaszt a zsidóságtól. Van még számtalan útja-módja a zsidó szellem élretörésének. Spinoza csak egyike a „nagy” zsidóknak. Vannak sokkal sikeresebb zsenik. Ezek közül most egy világhírű és sokkal „szimpatikusabb” személyre, illetve zsidó családra hívom fel a figyelmet, a Rothschildokra, akik mindmáig „történelmet csinálnak” és nagyobbak a királyoknál, népvezéreknél, államelnököknél. Természetesen most sem az a feladatom, hogy kimerítő képet n 18 PPEK / Barlay Ö. Szabolcs: Hitvédelem és hazaszeretet avagy antiszemita volt-e Prohászka? A gettó bilincseinek szétzúzásához néhány jobb módú zsidó, köztük elsőként a pénzváltó Mayer Amschel Rothschild felelevenítve a zsidókban évezredek óta élő „latens géneket”, a kereskedői ösztönt, előbb régiségek, érmék, majd textíliák árusításával kezdett foglalkozni. A gyűjtés szenvedélye nem ismer korlátokat. Ha valaki szenvedélyes műgyűjtő, annak nem számít, hogy a kereskedő zsidó vagy nem zsidó. Így jutott be ez a szemfüles zsidó kereskedő a legfelsőbb körök világába. Vilmos hessen-kasseli választófejedelem először csak régi érmeket vásárolt tőle. Később megbízta azzal, hogy a brit hadsereg számára toborzott katonákat szállítsa Londonba. Vilmos fejedelem ugyanis ezzel gazdagodott meg: zsoldosokat gyűjtött az angolok háborúihoz. (Közben felfigyelhetünk a zsidókra annyira jellemző megérzésre, ősi ösztönre: a háborús időkben ugyanis a zsidó kreativitás előtérbe nyomul, a keresztény előítéletek pedig háttérbe szorulnak). Magyarán: a Rothschild család patriarcháját nem izgatta – és a mi világháborúnkban tevékenyen szereplő zsidó kereskedőinket sem izgatta –, hogy a „pénzváltás = pénzszerzés” mögött milyen szándék húzódik meg. Itt most Vilmos fejedelem esetében tulajdonképpen „ágyútöltelékeket”, német férfiakat kellett Mayer Amschel Rothschildnak Londonba szállíttatnia. És hogy ez az üzlet „zökkenőmentesen bonyolíttassék”, Angliába küldte Nathan fiát, hogy mindig mindenben kéznél legyen. De Nathanban is élt, sőt most már tobzódott az ősi zsidó gén, és azonnal észrevette azt, amit mi a történelemórán így hívtunk: ipari forradalom. És mivel ennek központja Manchester volt, érthető, hogy ott ütötte fel táborát. Miközben el-elgondolkodunk a fent elmondottakon, jó megjegyeznünk, hogy ugyanígy törtek ki az elviselhetetlen gettó börtönéből az Oppenheimek, a Heinék, a Mendelssohnok (nevükkel bizonyára mindannyian találkoztunk!) és annyian mások, százak, ezrek, később már tízezrek. Míg aztán minden gettó fala leomlott! Visszatérve Nathan Rothschildhoz, inkább magát a jelenséget, a zsidó mentalitásra jellemző vonásokat fogom elemezni. A Rothschildok itt most azért jönnek számításba, mert prototípusai egy markánsan élő zsidó szellemnek. Ha azt keressük, hogy mi volt a gettóból való szabadulásuk legfőbb rugója, akkor azt kell mondanunk, hogy ezek a zsidók a piac, a kereskedelem velejét, legbelsőbb rugóját, vagyis az üzleti hírek minél gyorsabb megszerzésének titkát szinte előre megérezték. Szakítottak a hagyományos középkori stílusú kereskedelem téveszméjével, miszerint az áruknak rögzített és abszolút értékük van. A zsidó azért kiváló kereskedő, mert ráeszmélt a pénzszerzés titkára, vagyis arra, hogy az érték a hely és az idő szerint változik. A kereskedelmi siker lényege az, hogy a megfelelő árukat a megfelelő időben a megfelelő helyre szállítsák. A 18–19. századtól kezdve mind a mai napig az üzleti életben döntő fontosságú lett a stratégiai döntéshozatal, ennek pedig az információszerzés a feltétele. Nem elég termelni, és a terméket kivinni a „helyi” piacra. A prosperáló kereskedelemhez „ész” kell. És épp itt lép be a körbe a zsidó szellem, mert a racionalizálási szellemiség a vérükben van. Ők szentül meg vannak győződve, hogy a létező megoldások soha nem elég jók, hogy mindig lehet és kell is jobb, könnyebb, olcsóbb és gyorsabb megoldásokat találni. Ebből a szempontból nézve, a zsidó kereskedelemben nem volt semmi titokzatosság, mint ahogy nem volt benne becstelenség sem. A titok az ésszerűségben rejlett. Amikor Nathan Rothschild betette lábát Angliába, pontosabban Manchesterbe, azonnal észrevette, hogy a gyapotfeldolgozó ipar világkereskedelmi központjában van. De annál okosabb volt, hogy ő is beálljon a gyapotfeldolgozó iparosok sorába. Kis takácsműhelyektől vásárolta fel a gyapotanyagokat, majd a vásárokat megkerülve, közvetlenül adta el a kész termékeket az európai kontinens vevőinek. Eladási módszeréhez hozzátartozott, hogy három hónapos hitelt adjon... Mindent összefoglalva, Nathan bejutott a londoni pénzpiacra, és komoly összeggel rendelkezvén a háborút viselő angol kormány köreiben is számítottak rá. Itt már szerepel a PPEK / Barlay Ö. Szabolcs: Hitvédelem és hazaszeretet avagy antiszemita volt-e Prohászka? 19 hagyományos zsidó rúdarany és rúdezüst gyors és biztonságos átutalása is a brit hadsereghez... Közben a többi Rothschild testvér Európa legnagyobb kereskedelmi és bank központjaiban kerültek Nathanhoz hasonló pozícióba. Íme néhány adat: Bécsben a Rothschildok kötvényeket adtak el a Habsburgoknak, tanácsadói szerepet töltöttek be Metternich herceg mellett, felépítették Ausztria első vasútját. A párizsi Rothschild testvérek pedig Franciaország első vasútainak építésén túl egymás után juttatták pénzhez az egymással rivalizáló uralkodókat. Finanszírozták az első belga királyt, Európa legtöbb kormányát, a pápai államot is. Az egyesített Rothschild-tőke folyamatosan nőtt. 1818-ban 1,77 millió font, 1828-ban 4,3 millió, 1875-ben 34,35 millió font volt ez a vagyon. A Rothschildoknak és a hozzájuk hasonló zsidó családoknak befolyása felmérhetetlen. Nemcsak a Lordok Háza fogadta be őket, hanem jelen voltak mindig mindenütt, ahol a világ történelmét formálták. Ha kimondjuk napjainkban ezt a szót: „Reuter Hírügynökség”, akkor tudnunk kell azt is, hogy ennek megalapítója is közülük való... Pénzük, tehetségük nélkül aligha épült volna fel az az Európa, melyben ma élünk. És az ő nevükhöz fűződik az a folyamat, melyet emancipációnak, a zsidók asszimilációjának nevezünk. A Rothschildok és társaik tekintélyével magyarázható, hogy előbb-utóbb Európa minden államában eltörölték a gettókat és a parlamentek eltörölték azokat a törvényeket, melyek a zsidók kirekesztésére vonatkoztak. __________ Az ember azt gondolná, hogy a fent elmondottak értelmében megszűntnek tekinthető az ún. zsidókérdés. Mi már tudjuk a rettenetes választ: a 20. század épp az ellenkezőjét mondatja velünk: Auschwitz, Dacchau és a többi pokol még 60 év távlatából is belénk üvölti a válaszra váró kérdést: hol, miben, kikben rejtőzik ennek a feloldhatatlan tragédiának a gyökere? Erre a kérdésre azért is várunk választ épp ennek a fejezetnek a végén, mert hiszen minden sorommal azt kívántam bemutatni, talán még igazolni is, hogy íme milyen zseniális és milyen szimpatikus tud lenni egy milliomos, milliárdos zsidó. Tudniillik a Rothschildokat mindenki, a szegény nép is szerette. És azt is jegyezzük meg, hogy ők voltak az egyedüliek, akik nem keresztelkedtek át és nem voltak csalók, uzsorások, és közben megmutatták, hogy tudnak békében, harmóniában élni Európában. Úgy költötték a pénzt, hogy a népből nem váltottak ki indulatokat, sőt! Hatalmas birtokaik lakóinak tízezreit felemelték a legmagasabb szintre. És közben megmaradtak zsidónak a törvény szerint, és többnyire lélekben is. Előttük soha még zsidók ennyi vagyont nem szereztek, ennek ellenére soha előttük nem volt egyetlen zsidó sem ilyen népszerű. A válasz titka bizonyára abban rejlik, hogy a zsidók között kevés a Rothschild-típus. Másrészt épp Paul Johnson, a zsidósággal szimpatizáló történész írja, hogy sehogy sem sikerült az asszimilációs kísérlet, különösen nem azokban az államokban, melyekben a zsidóság embertelen körülmények között élt vagy inkább nyomorgott. Ez pedig a világ szemében „megbocsáthatatlan bűn” és óriási teher! Másként fogalmazva: könnyű a vagyonos, de adakozó Rothschildokat szeretni! De nehéz elviselni a rongyos, koldusszegény zsidókat. Márpedig hozzánk Keletről épp ezek jöttek! Így válaszra vár még számtalan kérdés. __________ Ha visszatekintünk az eddig elmondottakra, láthatjuk, hogy két pólust elemeztem. Spinozában a felforgató zsidótípust mutattam be, akit annak idején saját népe is 20 PPEK / Barlay Ö. Szabolcs: Hitvédelem és hazaszeretet avagy antiszemita volt-e Prohászka? megbélyegzett és kiátkozott. A Rothschildokban a szorgalmuk és ügyességük révén meggazdagodó, másokon is segíteni akaró zsidótípust mutattam be. A következő fejezetben kitágítom a kört, és arra irányítom a figyelmet, hogy mi történt a 19. század közepétől Európában. Ezt az időszakot a szakirodalom az asszimiláció korszakának nevezi, mert Nyugaton számos országban a zsidóság megkísérelte a beolvadást, vagyis alkalmazkodni akart az adott ország kultúrájához, vallási, népi karakteréhez. A témával behatóan foglalkozó Paul Johnsontól kölcsönzöm a fejezet címét, mely a lényegre mutat rá. Ugyanis mozaikhoz hasonlítja az eseményeket, melyeket hiába próbálunk összeilleszteni egységes képpé.


    1. Magyarság, zsidóság
      A négyezeréves zsidóság történetének, jellemzésének eddig csak egy egészen kicsi részéről írtam. Én ugyanis közvetlenül nem a zsidósággal akarok foglalkozni, hanem egy váddal, mely szerint az újkori magyar kereszténység egyik vezető személyisége, Prohászka Ottokár püspök fajgyűlölő volt. A vád szerint a püspök korunk egyik legjobban üldözött népének, a zsidóságnak nemcsak ellensége volt, hanem benne látják a magyarországi antiszemitizmus szellemi és gyakorlati irányítóját. És miután ehhez a rendkívül bonyolult és nemzetközi szálakkal is átszőtt kérdéskomplexushoz érdemben csak akkor szólhat az ember, ha legalább körvonalaiban ismeri a tényeket, szükségképpen körül kellett járnom azt a kort, melyben Prohászka élt és a nemzet apostola volt. És mivel én is ennek a kornak, a huszadik századnak vagyok szülöttje és magyar kereszténye, érthető, hogy szeretnék tisztán látni a zsidókérdésben. A helyzet ugyanis igen zavaros. Értelmiségünk, beleértve a papságot is, megmarad a semmitmondó és igen sok igazságtalanságot magában rejtő általánosításnál, vagy – és ez még veszélyesebb – fél a judaizmus egyre keményebb és szervezettebb támadásaitól, és inkább nem foglalkozik szakszerűen a kérdéssel. Ennek a magalkuvó magatartásnak legjobban épp az ellenfél örül, mert nincs felkészült vitapartnere, és vádaskodhat, valótlanságokat állíthat, tényeket hamisíthat, tudván, hogy úgy sincs senki, aki az ellenkezőjét bebizonyítani tudná. Hogy mennyire elérkezett az ideje annak, hogy szakemberek, történészek vizsgálják felül ezt az amúgy is érzelmektől, féligazságoktól, alaptalan vádaktól már-már felismerhetetlenné vált témakört, mutatja a közelmúltban megjelent könyv a Gede Testvérek Kiadó gondozásában Prohászka Ottokár püspök: Az én antiszemitizmusom címen, mely a tudományosság látszata alatt 230 oldalon keresztül idézetekkel igyekszik elhitetni az olvasóval, hogy Prohászka a magyar fajelmélet legnagyobb hirdetője és a zsidóság legádázabb ellensége. A 65 oldalnyi bevezető tanulmány írója, Bosnyák Zoltán azzal fejezi be a „Prohászka-hagyatékának” nevezett elemzését, hogy – idézem – „Ha nem akarunk a fajárulás vétségébe e 34 PPEK / Barlay Ö. Szabolcs: Hitvédelem és hazaszeretet avagy antiszemita volt-e Prohászka? Nagykanizsán élénk kereskedelmi élet folyt, ami eleve vonzotta a zsidókat. A Piarista Gimnáziumba éppen ezért feltűnően sok zsidó származású diák iratkozott be. Természetesen ők mindenben közösen részt vettek, kivéve a hittanórát, ezt ugyanis a többi más felekezetűekhez hasonlóan saját hittanáruk, az ő esetükben tehát a rabbi tartotta az erre kijelölt helyen. Mivel nyolc évig szerzetes iskolák tanulója voltam, majd én magam is paptanárként működtem, tanúsíthatom, hogy egyetlen „másvallású” diáknak sem ajánlottuk fel, vagy tanácsoltuk volna, hogy térjen át, a zsidók esetében pedig, hogy keresztelkedjenek meg. Csakhogy egyre nőtt azon zsidó családok száma, melyekben a szülők a biztosabb jövő érdekében gyermekeiket „kiemelték” a zsidó vallási keretből, és megkereszteltették. Ettől kezdve természetesen az ilyen diákok már teljesen egyenrangú „hitsorsosainkká” váltak, és éppúgy jártak diákmisére, mint mi „őskeresztények”, sok közülük ministrált, Máriakongreganista lett. Erről azért kellett néhány mondatban említést tennem, mert Fejtő Ferenc már kisdiák korában felfigyelt erre a lehetőségre. De azt is láthatta, hogy előmenetele nem ennek a függvénye, hiszen számos zsidó diák volt osztályelső. Ezek közé tartozott Fejtő Ferenc is, sőt éles esze, kiváló szorgalma és példás magatartása miatt a piarista tanárok egyik kedvence lett. Ő maga számol be erről, és vallomásának őszinteségében bennem semmi kétség nem merült fel... A probléma akkor kezdett jelentkezni, amikor 1927-ben érettségi után egyetemistaként a híres budapesti Eötvös Kollégium tagja szeretett volna lenni. Megkérte piarista tanárát, hogy írjon ajánló sorokat a Kollégium igazgatójának. Minden jel arra mutatott, hogy karrierje elé semmi akadály sem gördülhet... És ekkor csapott le kék égből a villám! Tudniillik az értelmiségi pályákat oly nagy számban özönlötték el a zsidó származású fiatalok, hogy a trianoni Magyarország amúgyis megbomlott etnikai egyensúlya szükségessé tette az állami beavatkozást. Mint a világon mindenütt, ilyenkor ún. megszorító intézkedéseket hoznak, melyeket numerus clausus-nak hívnak. A lényege ennek: a kisebbségek számaránya szerinti elosztás a felvételinél. Kevés országban jelent ez a fogalom akkora megütközést, hisztériát, mint nálunk, különösen a zsidóság körében. Erről a fogalomról eleve nem lehet még ma sem higgadtan szót ejteni társaságban vagy magánbeszélgetésben. A numerus clausust eleve a zsidóság elleni bűncselekménynek minősíti még a mostani közvélemény is. A ma mindenben példaképnek és követendőnek állított Egyesült Államokban már több mint harminc éve alkalmazzák ugyanezt a megszorítást, amit Affirmative Action-nek hívnak ott. A numerus clausus amerikai változatát az egyetemi felvételi esetén, bizonyos megszorításokkal, a közelmúltban, 2003. június 23-án hagyta jóvá az Amerikai Legfelsőbb Bíróság. A bírósági döntés összefoglalója: „Ha a rassz szerinti megkülönböztető tevékenység fontos állami érdekből és szűkre szabott korlátok között történik, akkor nem hágja át az alkotmányban biztosított törvény előtti egyenlőséget.” (Lásd Supreme Court of the United States, No. 02–241.) Az Affirmative Actionnel szinte minden amerikai szenátor és képviselő egyetért és támogatja azt. Visszatérve Fejtő Ferencre, különben semmi más nem történt, csupán annyi, hogy a tehetséges fiatal zsidó ember nem Eötvös-kollégistaként és nem Budapesten, hanem először Pécsett iratkozott be a Tudományegyetem magyar, germanisztika és történelem szakára. Pécsett felkereste Varga Damján ciszterci tanárt, az egyetemi ifjúság egyik apostolát, a későbbi egyetemi tanárt, és bejelentette szándékát: meg akar keresztelkedni. Erre már gimnazista korában is gondolt, de a végső elhatározást az Eötvös-kollégiumi kudarc érlelte meg benne. A pécsi főrabbival való utolsó találkozását, aki valósággal kiátkozta, majd az ünnepélyes szentmisével egybekötött keresztelést egyik könyvében írja le (Budapesttől Párizsig, 1990, Magvető, 75–81. o.). Beszámolójából kiderül, hogy vallásossága igen rövidéletű volt. Áttérése után pár hónappal megismerkedett egy komlói bányász leányával, Annával. A magyar munkásosztállyal e szerelem révén került életközelbe. Mint jómódú PPEK / Barlay Ö. Szabolcs: Hitvédelem és hazaszeretet avagy antiszemita volt-e Prohászka? 35 városi gyerek el sem tudta képzelni ezt a nyomort. Kétségek között rohant keresztelő papjához, Varga Damjánhoz, akiben az egyházat látta megszemélyesítve. A tudós pap válasza nem elégítette ki, sőt meghasonlott emberként jelentkezett az illegális kommunista pártba és húszéves kora óta, mint egy igazi vérbeli nyugtalan „bolygó zsidó”, egyik eszmeáramlatból rohan, zuhan a másikba: mindent állít, majd mindent megtagad. „Alighogy kommunista – máris eretnek”, írja önmagáról... Mindmáig a szabadgondolkodók táborának tagjaként fejti ki tudományos, írói tevékenységét. Kapcsolatot tartott fenn a Népszava és a Szocializmus című lapok szerkesztőségével. Börtönbe került, nyomozáskor véresre verték. Kiszabadult, de agitált, destruált tovább. 1938-ban újabb letartóztatási parancsot adtak ki ellene a Népszavában megjelent egyik cikke miatt. Ekkor határozta el, hogy megszökik a felelősségrevonás elől és elhagyja hazáját, vagyis azt az országot, mely annak idején zsidó őseit befogadta, mely felnevelte és amelynek akkori kormányát írásaiban mindmáig ellenforradalmi jelzővel illeti. Franciaországban élt és nagy karriert futott be mint újságíró, hírmagyarázó, történész. Számtalan könyve jelent meg francia nyelven, legtöbbjét az összes világnyelvre lefordították, még kínaira is. Sőt – hogy még teljesebb legyen a kör – idén megkapta a legnagyobb magyarnak, Széchenyi Istvánnak díját. Minket most a Párizsban 1997-ben megjelent Hongrois et Juifs – Histoire millénaire d'un couple singulier (1000 – 1997) című könyve érdekel, melynek magyar változata a MTA Történettudományi Intézete kiadásában jelent meg Budapesten. Magyarság, zsidóság címen, 2000-ben. Ebben a kötetben ugyanis számos olyan adatot találunk, mely még az eddigieknél is jobban felszínre hozza az okokat, és megmagyarázza, hogy Prohászka Ottokár mit bírált, mit kívánt és miért nem volt antiszemita, ahogy azt ma ráfogják. A Magyarság és zsidóság című monográfia minket érintő fejezeteinek ismerete után majd rátérhetünk Prohászka püspök állásfoglalásának elemzésére. A zsidó szellemiség térhódítása Magyarországon (1890–1927) Az alcím némi magyarázatot igényel. 1) Szellemiség. Az ok és okság elve alapján állva érthető: mindennek megvan a maga elegendő oka és feltétele. Jelen esetben ez azt jelenti, hogy egyfajta lelkiség, szellemiség, gondolkodási és magatartásbeli stílus feltűnő elterjedése eleve feltételezi, hogy annak hordozója egyrészt létszámban, másrészt átütőerőben fölényhez jut. Vagyis valóban „teret hódít”. De épp az okság elve alapján tovább kell görgetnünk a gondolatsort! Hiszen „hódítani” csak az tud, aki jól ismeri a terepet, a körülményeket és azokat az emberi, gazdasági szokásokat, melyekkel ellenfele, vagy mondjuk így: partnere rendelkezik Ez így van minden területen, a sportban is, pl. a vívásban: ismernem kell, hogy bal vagy jobbkezes-e az, akivel vívok, mi a gyengéje, miben van fölényben velem szemben, és milyenek az idegei: meddig bírja a feszültséget, stb. Átvíve ezt a jelen témánkra: minden megállapítást úgy kell kezelnünk, hogy az nem támadás akar lenni a zsidóság felé, hanem egyúttal kritika a magyarság gyengesége, illetve életvitele és gondolkodásmódja felett. (Különben ebben is követem Prohászkát, aki mindig feltette a kérdést: miért engedi a magyar társadalom, a magyar kereszténység, hogy így alakuljon a sorsa? Miért engedi? Hogy történhetik ez?) Amikor tehát a zsidó szellemiség térhódításáról beszélünk, eleve elismerjük a zsidó faj termékenységét: szaporulati fölényét, éppúgy mint megfigyelő képességének hihetetlen gyorsaságát és aktivitását, óriási szorgalmát, teherbírását, leleményességét. Külön tanulmányt kellene írni arról, hogy azok a zsidó milliomosok, akik az ipar, kereskedelem, bankszféra vezetői lettek, gyerekként mi mindent vállaltak? Legtöbbjük kamaszkorukban lyukas cipőben járó inasok, kifutólegények, mosogatók vagy cipőpertli árusítók voltak, utcasarkokon álltak és dideregtek! 36 PPEK / Barlay Ö. Szabolcs: Hitvédelem és hazaszeretet avagy antiszemita volt-e Prohászka? Ennek az írásnak épp az az egyik célja, hogy végre hagyjunk fel a nevetséges, üres szólamokkal, és ne a zsidóság pozitív tulajdonságait szidjuk, hanem végezzünk igazi, őszinte önvizsgálatot. Egy hasonlattal élve: lehet, sőt biztos, hogy a gaz igen kellemetlen a kertész számára, de az Isten teremtette tarack ötven centis gyökérzete, szívóssága mégis imponáló a maga nemében. És ha a kertész nem tud elbánni vele, az az ő gyengesége és az ő tudásának, munkabírásának a hiányát mutatja. Az alábbiakban ezekre a szempontokra kívánok rámutatni, mert épp ezekben rejlik a négyezer éves zsidóság mindmáig tartó ereje, másrészt a saját kárunkon ideje lenne végre okulnunk! 2) Korszak: 1890–1927. Ebben az időszakban özönlött hazánkba a legtöbb bevándorló, főleg Galiciából, és ekkor történt a legnagyobb kísérlet a zsidóság asszimilációjára. Ennek volt szemtanúja Prohászka és ennek a következményeivel találta magát szembe nap mint nap. És ekkor adta ki A zsidókérdés Magyarországon című figyelmeztető iratát, amelyet nevezhetünk kiáltványnak vagy vészkiáltásnak is. Oly fontosnak vélte, hogy német, angol, francia nyelven jelentette meg! Azért térek ki erre ismételten, mert e nélkül nem lehetne megérteni a tanulmány lényegét és célkitűzését. A cél: Prohászkának, a prófétának igazolása. Kiderül, hogy semmiben sem túlzott, mindent helyesen ítélt és gyűlöletmentesen akarta felhívni a nemzet figyelmét a végveszélyre, ami de facto bekövetkezett. Ebben az előre megjövendölt jelenben élünk mi most! Paul Johnson monográfiájából már tudjuk, hogy a cári Oroszországban és Galiciában évtizedeken át rettenetes körülmények között éltek a gettóba zárt orosz és lengyel zsidók százezrei. Amikor az ezernyolcszázas évek utolsó évtizedeiben a gettók vaskapuit és szögesdrótjait szétfeszítették a történelem öklei, mint a Vezúvból kitörő és mindent elönteni akaró tűz, úgy özönlött külföldre a szabadság mámorában a felszabadult zsidóság. És mivel köztudott volt, hogy a magyar nép karakterénél fogva és őseinek példáját követve befogadta az idegeneket, ezért a célország Magyarország volt (lásd Szent István intelmét fiának, Szent Imrének, a vendégek befogadásáról és gyámolításáról). Sokszor szekéren érkeztek a hágókon keresztül, magukkal hozva legfontosabb darabjaikat, „cókmókjaikat”. A későbbiek folyamán már szervezettebben ment a bevándorlás, mert itt már várták őket azok, akiket befogadtak és fedél volt a fejük felett. Átnéztem néhány 1870–1890 között megjelent magyar újságot, és a fent írt mondataimat ezekből a híradásokból veszem. De Fejtő Ferenc Magyarság és zsidóság című könyve ugyanezt igazolja. A tisztánlátás miatt néhány fontos adatot nézzünk a zsidóság magyarországi történetéből. • 1735. népszámláláskor 12.219 zsidó élt Magyarországon. • 1787–1840 között létszámuk 239.000-re nőtt. • 1850-ben 340.000-re. Fontos tudni, hogy ezek a bevándorlók Nyugatról jöttek, és a városokban telepedtek le. Később nem jó szemmel néztek a Keletről bevándorló és igen szegény fajtestvéreik egyre nagyobb tömegére! 1844. gr. Széchenyi István felsőházi beszédéből: Anglia, Franciaország helyzete más a zsidókkal. „De ha a magyar levesbe az ember egy palack tintát önt, megromlik a leves s azt meg nem eheti az ember. A zsidónak több intelligenciája, több szorgalma van, mint a magyarnak.” Emancipációjuk elősegítené ugyan gazdaságunk fejlődését, ám egyszersmind a magyar nemzetiség kárára válna (Fejtő i. m. 52. o.). Ő is a Kelet felől érkező inváziótól tartott. A történelem őt igazolta!! A pesti zsidók kezdik magyarosítani nevüket. A hazai zsidók magyarosításának több vezéralakja van, pl. Bloch Móric = Ballagi Mór (1815–1891) az MTA levelező tagja lett héberből fordított Ószövetsége, héber nyelvtana és nagy tudása miatt. Később protestáns teológiai tanár lett Tübingenben. Egy másik híres név: Einhorn Ignác = PPEK / Barlay Ö. Szabolcs: Hitvédelem és hazaszeretet avagy antiszemita volt-e Prohászka? 37 Horn Ede. Lipcsében jelentette meg 1851-ben a magyar szabadságharcban küzdő zsidókról írt munkáját, stb. (Fejtő i. m. 62–66. o. – itt szerepel a „jó zsidó” kifejezés is!!) • 1867. január 17. Ferenc József kinevezi az első felelős magyar kormányt. • 1867. november 25. A Kossuthhoz hű Függetlenségi Párt nyomására a kormány előterjeszti a zsidó emancipációs törvényt az Országgyűlésben, melyet egyhangúlag jóváhagyott mindkét ház s a király nyomban szentesített. Ennek szövege: „Az ország Izraelita lakosai a keresztény lakosokkal minden polgári és politikai jog gyakorlására egyaránt jogosítottaknak nyilváníttatnak.” XVII. tc. (i. m. 80. o.). Kossuth esetében tudnunk kell, hogy száműzetésétől kezdve éveken át ostromolta az amerikai szabadkőműveseket, hogy vegyék fel tagjaik közé. Ez megtörtént. Ennek a mondatnak azért van jelentősége, mert szoros összefüggés van a zsidó emancipációs törvény sürgetése és a nemzetközi szabadkőművesség ezirányú pressziója között! Belpolitikai okok miatt Kossuth sürgetésére került ilyen váratlan gyorsasággal a zsidó törvény a pár hónappal előbb megalakult Országgyűlés elé. 1868. december. A magyarországi zsidóság két ágra szakad: ortodoxokra és neológokra. Míg az ortodoxok ragaszkodtak minden ősi rítusukhoz, beleértve a jiddis nyelv használatát is, addig a „reform zsidók” a minél nagyobb és látványosabb alkalmazkodást tartották fontosabbnak. Fejtő megállapítása szerint a hazai zsidóságnak ez a viszálya, sőt kettészakadása az egyetemes zsidóság történetében egyedülálló. Bár az első világháborúig az ortodoxok voltak számbeli fölényben, mégis a neológok magatartása vált egyre népszerűbbé. Prohászka állásfoglalásának jobb megértése miatt idézem Fejtő egy mondatát: „az ortodox-neológ megosztottság immár kiegészült a hívő és az ateista zsidók közötti még alapvetőbb antagonizmussal” (i. m. 88. o.). Aligha tévedek, ha azt állítom, hogy ebben a kijelentésben kell tovább kutatnunk, ha meg akarjuk érteni az annyiszor emlegetett prohászkai „rossz zsidó” jelző tartalmát. Prohászkának ugyanis soha nem volt problémája a hívő, a Tízparancsolat morális szintjén élő zsidókkal. Sőt, többször tüntetőleg együtt ment az utcán a rabbival. Hogy még világosabb legyen a fejtői mondat: a neológ zsidók közül egyre több lett vallástalan, majd közömbös, cinikus, végül ateista. Néhány újabb adat Fejtő statisztikai kimutatása alapján (vö. Zeke Gyula: Statisztikai mellékletek 1735–1949, KSH): • 1880-ban a zsidók létszáma 625.000. Közülük 52%-ot adtak az ortodoxok, a neológok 38 %-ot. • 1900-ban 830.000 volt a létszám, de ekkorra a neológok aránya már 43%-ra emelkedett. • A trianoni Magyarországban 1920 után – tehát Prohászka korában! – 473.000 zsidó közül már 63.4% sorolta magát az ősei hitének hátat fordító neológok közé. Tudni kell azt is, hogy a zsidók, különösen a neológok, elsősorban a városokban éltek. Míg a magyar össznépességen belül ez az arány 19% volt, addig a zsidóságnak már 50%-a városlakó volt. A rabbik egyre több engedményt tettek a fiatal zsidó generáció vallásosságának biztosítására, ám ez sikertelen maradt. Többségük inkább a vezető osztályokba való beolvadással, mint a vallási hagyomány ápolásával törődött. A pozitivizmus, a materializmus, majd az ateizmus egyre több zsidó értelmiséget ragadott el a zsinagógákból. A nyelvi asszimiláció adatai, vagyis milyen arányban nőtt azon zsidók száma, akik magukat magyar anyanyelvűnek vallották: • 1880-ban országosan 56%, 38 PPEK / Barlay PPEK / Barlay Ö. Szabolcs: Hitvédelem és hazaszeretet avagy antiszemita volt-e Prohászka? 39 Emlékezések (1971) 85. oldalán még azt is olvashatjuk, hogy a plébános a szertartás után megjegyezte, hogy jobb lett volna kálvinistának keresztelkednie, mert Tisza Kálmán kormányzata a katolikus intelligenciát nem pártolta. Érthető Fejtő Ferenc ehhez fűzött megállapítása: „Angyal részéről az áttérés egy kizárólag gyakorlati megfontolásokon alapuló, szakmai jövőjét érintő döntés volt.” (i. m. 130. o.) A statisztikai adatok tükrében látható, hogy az áttérések aránya mindig a veszélyes időkben nőtt: 1919-ben még 7146, majd évente 500 fő volt jellemző, a húszas évek végétől állandó emelkedés következik, 1938-ban, az első zsidótörvény évében, 1000 fölé hágott, és többezres nagyságrendet ért el a negyvenes években (i. m. 131. o.). Természetesen itt sem lenne helyénvaló, ha általánosítanánk, de talán megkockáztatható az a megállapítás, hogy a számbeli növekedés soha nem azonosítható a minőséggel, különösen nem a hit világában. Olyan felhígításnak vagyunk szemtanúi ebben az esetben is, amikor a kereszténység amúgyis erősen ki volt és ki van téve az elvilágiasodásnak. Tény, hogy a liberalizmusnak, szekularizmusnak leghűségesebb támaszai a zsidók voltak, különösen a hitükben megrokkant, szabadgondolkodó zsidók. Számuk százezres mércével mérendő. És ezt azért kell hangsúlyoznunk, mert az egyre radikálisabb célokat hirdető liberális kormányok csak e szabadgondolkodó zsidó értelmiségiekre támaszkodva tudták keresztülvinni a hagyományaihoz hű magyar nép feje fölött az alapjában véve keresztény- és nemzetellenes politikájukat. Megállapításomat igazolja Horovicz Jenő besztercei ortodox rabbi: „A mi hazánkban valamennyi politikai párt megfelel a liberalizmus követelményeinek, a küzdelem csak a kibővítés mértékéért folyik. És ezért nem talált a zsidó választók jelentős része most sem okot arra, hogy cserben hagyja a kormánypártot, mivel az szintén liberális.” (Fejtő i. m., 119. o.) Ehhez mindössze egy mondatot kívánok fűzni: vajon lehet-e Prohászkát antijudaistának nevezni csak azért, mert ő is ugyanazt állapította meg, mint amit a besztercei rabbi mondott? A zsidók szerepe az ország gazdasági fejlődésében a századfordulón Prohászka püspök abban a korban élt, amikor Nyugaton és némi késés után nálunk is óriási erővel elkezdődött a gazdasági fejlődés. Ehhez pedig jellegzetesen kiművelt, felkészült értelmiségre, tőkére, hitelre és még számos tényezőre volt szükség. Mindezt Széchenyi István és néhány vezető államférfi látta, de megdöbbentek a hazai viszonyok és a feltételek hiánya miatt. Egyrészt a „kiművelt emberfő” hiányzott, de még nagyobb volt az anyagi bázis hiánya. Egyértelműen leszögezhető, hogy erre a kihívásra teljesen felkészületlen és alapjában véve alkalmatlan volt a magyar társadalom. Nagy többségüknél a szándék és a készség is hiányzott. A polgárosodó Magyarországon kétarcú fejlődés vette kezdetét: az egyik az ideológia, a másik a megvalósulás arcvonásait tükrözi. A polgárosodás ideológiáját az arisztokrácia (elsőként gróf Széchenyi István) és a lassanként liberális eszméket befogadó nemesség fogalmazta meg, de a kereskedelmi, az ipari, a műszaki és ezeknek pénzügyi feltételeit többnyire idegenek, németek, osztrákok, szlávok és az itt már asszimilálódott zsidók hozták létre. Ennél a folyamatnál bosszulta meg magát az az évszázados beidegződés, hogy mi magyarok mindenekelőtt harcolni, vitézkedni, urizálni szeretünk, és nem méltó hozzánk a kereskedés, az üzletezés, a seft. A probléma gyökere abban rejlik, hogy az elszegényedett nemesi és úri középosztály nem tudta és nem akarta elsajátítani a modern polgári élet alapértékeit. Idegen volt számukra a pénzzel való racionális bánásmód, a piac törvényeinek tudomásulvétele, a javak áru jellegű szemlélete, a konkurencia szelleme, a kockázatvállalás. Szemükben ezek mindvégig „zsidó jelenségek” maradtak. 40 PPEK / Barlay Ö. Szabolcs: Hitvédelem és hazaszeretet avagy antiszemita volt-e Prohászka? A hagyományos politikai elit, melyet Mikszáth dzsentrinek nevezett el „úri középosztállyá” szélesedett. Ez a közigazgatási, uralmi, katonatiszti pozíciókat fenntartotta magának a régi mentalitás számos elemével együtt. Mellettük alakult ki és nőtt erőssé a már tőkével rendelkező zsidóság asszisztenciájával és számottevő részesedésével a modern polgári osztály. Ennek ma már nagy irodalma van, a könyvek, tanulmányok legtöbbjét, melyek nélkül a 19–20. század hazai zsidóság történetét nem lehet tárgyilagosan megírni, külföldön élő, emigrált magyar zsidó írók, történészek adták közre. A jelek arra engednek következtetni, hogy a magyar társadalom – beleértve még a jól informáltnak hitt papságot is – 99%-ban semmit nem tud ezekről a német, francia, angol nyelven írt művekről (lásd például Fejtő Ferenc idézett monográfiájának bibliográfiáját). Ezek ismerete nélkül pedig alig van joga bárkinek negatív kritikát gyakorolni, mert épp „saját vermünkbe esünk bele”. A lényeg ugyanis az, hogy a nemzetalkotó társadalom egyetlen egy országban sem adta át önként a polgárosodás irányítását oly nagy arányban és százalékban az idegeneknek, köztük a nemrég bevándorolt zsidóknak, mint a miénk. Egyetlen összehasonlítási példa: egész Franciaországban a Dreyfus-affér idején mindössze 80.000 főnyi zsidóság élt a negyvenmilliónyi összlakosságon belül. Ezzel szemben 1910-ben csak Budapesten 204.000 zsidó élt! Százalékban felbontva: míg Bécsben a század első évtizedében 8.6%, Prágában 8.1%, addig Budapesten 23% volt a zsidók arányszáma (az adatokat vö. Fejtő i. m. 135–137. o.). A zsidók többségét a társadalom emelkedő szektorában találjuk. A társadalomszerkezet zsidó–nem zsidó megoszlását az 1910-es népszámlálás adatai jól példázzák (vö. Zeke Gyula: A magyarországi zsidóság a századfordulón, Bp., 1989., 56. o.): Zsidók Nem zsidók Kereskedelemből élők 38.0% 1.9% Iparból élők 34.5% 16.2% Szellemi foglakozásúak 6.7% 2.2% Mezőgazdaságból élők 8.9% 66.9% Egyéb 11.9% 12.8% 100.0% 100.0% A kereskedő és iparos kispolgárság soraiban 100.000 zsidót talált az 1910. évi népszámlálás, és 40.000 volt a zsidó magántisztviselők száma. Az adatok jól mutatják, hogy milyen okok késztették Prohászkát, „Magyarország tanítómesterét” (Praeceptor Hungariae), hogy megszólaljon és felrázza a felelősök lelkiismeretét, hiszen közben százezres tömegben megindult a teljesen magyar falvak lakóinak kivándorlása Amerikába. Még ijesztőbbnek tűnik a kérdés, ha a foglalkozási statisztika adatait nézzük 1910-ben: Míg a zsidó keresőknek 45,3%-nak volt valamilyen vállalkozása, addig a nem zsidó keresők közt 7,3% volt csupán ez az arány. Az első világháború előtti utolsó népszámlálás adatai szerint: 300 zsidónak volt 1.000 hold feletti birtoka, ez a csoportnak egyötöde, és 2.500 zsidó volt 100 és 1.000 holdnyi földnek haszonbérlője, itt az arány 50%. A statisztika rideg adatai mellett azonban jó odafigyelni más jelzésekre is, melyek éppen a lényegre mutatnak rá. Egy korabeli idézet: „A zsidó bérlő megadja a kívánt legmagasabb árat is, csakhogy bérlethez jusson. A részleteket pontosan fizeti... Mindezt azért tudja megtenni, mert nem pazarol, hanem meghúzódik szerény otthonában... Fokhagymát eszik reggelire, vöröshagymát ebédel és retket vacsorázik. Ezzel szemben a többi, vagyis a nem zsidó bérlő olyan háztartást vezet, olyan életmódot folytat, mintha az általa bérelt föld saját tulajdona volna.” Ezeket a sorokat pedig egy antijudaista képviselő írta. Vagyis az alsó és a PPEK / Barlay Ö. Szabolcs: Hitvédelem és hazaszeretet avagy antiszemita volt-e Prohászka? 41 közép szinten élő zsidók hihetetlen szorgalommal és szerényen éltek, és egy előre megtervezett stratégia szerint haladtak előre vagyonuk gyarapítása érdekében. A társadalmi létra alsóbb fokain találjuk a százezernyi zsidó kereskedelmi és ipari alkalmazottat, a hatezernyi – főként nőkből álló – zsidó cselédséget, a húsz-harmincezer főnyi ipari munkásságot és körülbelül tizenkétezer zsidó törpe birtokost, illetve zsidó parasztot. Ez a réteg a bevándorlási zóna körzetében, vagyis az ország keleti és északi részében élt, legtöbbjük az ortodox zsidó tömbhöz tartozott. A falusi zsidók többnyire szatócsok, fűszeresek, korcsmárosok, népesebb helyeken cipészek, szabók és pékek voltak. (Épp olyan mesterségeket űztek, melyeket a helyben született „keresztény magyarok” lenéztek, vagy nem volt hozzá pénzük, de fantáziájuk sem!) A zsidó beszerzett mindent, amire a falu népének szüksége volt. Egy falu zsidó nélkül? – ez önmagában is a szegénység jele volt. A Trianon előtti Magyarországnak 12.700 községe, falva volt. Ezeknek mindössze a hatodában nem laktak zsidók; közel kétharmadukban 30 főnél többen, a további kétezer helyen közel százan. A magyar többségű községekben, kisebb városokban a zsidók és keresztények között súrlódásmentes volt a viszony. Más volt a helyzet a társadalmi létra magasabb fokain. Így is mondhatjuk: minél magasabb fokra tornászták fel magukat egyes zsidó családok, csoportok, annál nagyobb volt a szakadék a dúsgazdag és az átlag zsidóság között. Tehát a modernizációs folyamat során a zsidóság társadalma is erősen rétegezetté vált. A zsidó nagytőkés családok számát 150-re becsülhetjük, írja Fejtő Ferenc a Jews in the Hungarian Economy c. kötetre hivatkozva (Jerusalem, 1992, Hebrew University). Idézem megállapításait: „A gazdasági kulcspozíciók az ő kezükben összpontosultak. Ez az oka annak, hogy elterjedt az a hiedelem, hogy a »nagytőke« egyértelmű a »zsidó kapitalizmussal«. Ha ez túlzás is, megfelel a valóságnak, hogy a legnagyobb vagyonokat, a leghatalmasabb vállalkozásokat majdnem kizárólag zsidók birtokolták, illetve vezették.” (i. m. 139. o.) A „hadianyag-király” Weiss Manfréd, a textiles Goldberger Sámuel vagy a bankár Lánczy Leó és Kornfeld Zsigmond neve fogalommá lett. Ami e „beérkezett zsidók” szemléletvilágát illeti, tájékozódási pontjuk az arisztokrácia volt: nemesedni akartak. Ezért igyekeztek az arisztokráciába házasodni, áttértek keresztény hitre, birtokot, kastélyt vásároltak vidéken, közben palotákat építettek az Andrássy úton. Ennek a „zsidó arisztokráciának” világát és szemléletét tükrözik Lesznai Anna Kezdetben volt a kert és Hatvany Lajos Urak és emberek című kulcsregényei. __________ Kelet-Európa (Oroszország, Galicia) gettóinak felszámolása után mindössze 50–60 év telt el. Egy nép történetében ez mindössze egy generációváltást jelent. A zsidóság esetében ez az öt évtized mégis elegendő volt ahhoz, hogy belépve egy nyelvében, jellemében, vallásában, szokásaiban számára teljesen idegen nép közé, nemcsak megtalálja helyét, feladatát, hanem átvegye a befogadó nép gazdasági és részben szellemi vezetését is. Legtöbbjük mindezt a legőszintébb odaadással tette. Hiszen éppen ezért magyarosította nevét, ezért számolta fel őseinek nem ide illő szokásait (ruháját, hajviseletét = pajeszát, vallását), ezért igyekezett alkalmazkodni, beolvadni = asszimilálódni. A bevándorló zsidóság tíz-, majd százezrei azt gondolták, hogy ők már magyarokká váltak... Jogos a kérdés: miért nem járt mégsem teljes sikerrel ez az ekkora erővel megindult beilleszkedés? Még Fejtő is ilyen címet ad egyik fejezete élére: Majdnem tökéletes beilleszkedés. Tény, hogy ez az asszimiláció a magyarországi zsidók esetében sem sikerült, pedig Európában ennek itt, nálunk volt a legnagyobb esélye. Ez ugyanis, mégha jóhiszemű volt is, óriási tévedésnek bizonyult. Előre várható volt, hogy a zsidók ilyen gyorsütemű boldogulásának, gazdagodásának, sőt óriási 42 PPEK / Barlay Ö. Szabolcs: Hitvédelem és hazaszeretet avagy antiszemita volt-e Prohászka? vagyonszerzésének megjön a böjtje. Egyrészt az irigység, másrészt a zsidó fajnak a teljes asszimilációra való képtelensége, a soraikban eluralkodó vallási közöny és ennek nyomában az erkölcsi szabadosság stb. egyre nagyobb ellenszenvet váltott ki a magyar társadalomban, különösen a városi polgárság körében. Egy 1920-ban összeállított kimutatás némi magyarázatot nyújt az említett ellenszenv okait illetően. E statisztikai adat szerint a magánpraxist űző orvosok 61,7% zsidó volt!




Prohászka véleménye a zsidókérdésben

Mindenekelőtt a látszólagos aránytalanságról kell néhány mondatot írnom. Az ugyanis tagadhatatlan tény, hogy az előtanulmányban hét fejezetet írtam a magam elé tűzött eredeti cél eléréséhez. Ennek egyetlen magyarázata az, hogy olvasóim elé megcáfolhatatlan igazságokat akartam tárni, olyan tényeket, melyekkel az itt nyújtott háttérelemzés hiányában nem voltunk tisztában. Fel kellett vázolnom azt a történelmi hátteret, szellemi atmoszférát, amelyben Prohászka élt. Azonkívül szükségét láttam annak is, hogy megszólaltassam a kortársakat, köztük zsidó írókat, politikusokat, akik feltűnő őszinteséggel ostorozták zsidóságuk égbekiáltó bűneit, és felvonultassam a statisztika adatait, melyekkel nem lehet és nem érdemes vitába szállni. Csak ezek ismeretében vállalkozhatom Prohászka zsidóságról alkotott véleményének elemzésére. Hogy mennyire nélkülözhetetlen volt az előtanulmány elkészítése, minduntalan látni fogjuk. Kezdhetjük mindjárt a teológia mérlegére tett, imént tárgyalt fejezettel. Prohászka megnyilatkozásait olvasva ugyanis még nyomát sem találjuk annak a teológiai fikciónak, ami annyi zavart okozott a judaizmussal kapcsolatban. Prohászka ugyanis soha nem keveri össze a választott nép vallási, hitbeli elkötelezettségét magával a zsidó fajjal. A hitbeli elkötelezettséget tiszteli, a próféták átkozódását nem ontja rá magára a zsidóság egészére. Prohászka disztingvál, éppen ezért tisztán lát és tökéletesen ítél. Qui bene distinguit, bene cogitat.



A „rossz zsidókról”

Ezt a zsidó szellemiséget szellemtelenségnek kell hívnom, mert tagadása az eszményinek, levigyorgása a fölségesnek. Mindenütt kinullázza azt, ami nem profit, haszon, érdek. Szellemtelen, mert lapos és piszkos. Számokkal dolgozik és mást nem lát. Erre a művészeti vakságra példa néhány zsidó fiatal-óriás viselkedése az 1907. pécsi kongresszuson a szabad tanítás ügyében... A költészetnek nincs értelme, mondták. Az ember jelentse ki, hogy mit akar, s azzal schluss! Szerintük tehát kótyagos szótáncoltatók voltak Dante, Arany, Petőfi, Vörösmarty.... No, hát az is volt kultúrvásár és zsidóiskola... Ezek budapesti kultúrfölénnyel szóltak le s néztek le mindent... Kipécézik a nemzeti gyöngeséget, s ezen a szemétdombon ültetik el a sok tökmagot... Kritizálnak, lecsúfolnak; nem imponál nekik semmi!” (1919. nov. 13–14.) „A mammon-imádás, a gazdagodás szenvedélye fölszítva piszkos világégéssé, rettenetes pusztítást végez nemcsak a gazdasági, hanem az erkölcsi világban is. Az embereket szívtelenekké, kegyetlenekké, önzőkké teszi... Ez a rabló, kalózkodó szellem ráült a világ nyakára; elbódította számaival, technikájával, külső sikereivel a világot, – a féligazságok bűbájával, melyek szabadságot, testvériséget, szabad érvényesülést hirdettek, de a gyöngét nem védték... Kaput nyitottak az anarchiának, megrendítették az erkölcsi elveket... Ez az anarchia kihúzott minden szeget, minden srófot, minden eresztéket, minden pozitív erőt kikezdett, vagyis a tekintélyt, a rendet, a politikai és társadalmi alakulatok hierarchiáját, – a hit, a vallás, az egyház, a család, az erkölcs, a nemzeti karakter eszméit... Ez neki mind idegen volt,... nem mondott neki semmit, sőt ellenszenvét és gyűlöletét keltette föl benne. Ez a valláserkölcsi alap nélküli zsidó psziché szomjasan és éhesen veti magát rá minden új gondolatra, s sokszor hanyatt-homlok rohan a legbizarrabb világnézeti filozofálásba... Ki vannak éhezve, évezredes vágy gyötri lelküket és lázas, perverz érzésük megfontolás és mérséklet nélkül tüzet fog és gyújtogat – dómokat! S mi lett az erkölcsből, a szavahihetőségből, a tisztességből a sajtó miazmás, undorító és teljesen zsidó erkölcsöt tükröztető levegőjében!” (1919. dec. 14.) PPEK / Barlay Ö. Szabolcs: Hitvédelem és hazaszeretet avagy antiszemita volt-e Prohászka? 61 Szinte szó szerint ezeket mondja Márai, és ilyen következtetésre jut Paul Johnson is, akitől az a mondás ered, hogy a zsidók híresek voltak arról, hogy lerombolták más népek bálványait. Prohászka a mammon-imádás rettenetes erkölcsi pusztításáról már esztergomi éveiben is többször kifejtette véleményét, egyrészt Naplóiban, másrészt a századfordulón megírt vezércikkeiben. Itt külön megemlítem egyik legkeményebben megfogalmazott cikkét, mely a Magyar Sion 1893. évfolyamában jelent meg: A zsidó recepció a morális szempontjából (vö. ÖM 22,1-14). Az olvasót arra kérem, hogy ezt a tanulmányt olvassa el, ha tisztán akar látni mindabban, amiről itt szó van. A kommün után még világosabban fogalmaz, mert mindaz, amit előre látott, megvalósult. Vagyis saját szemével látta, hogy mi lett a vége a szociáldemokrata-szabadkőműves-liberális, vallásában meghasonlott zsidó összefogásnak: nemzetrontás! Bizonyára emlékszünk az előtanulmány marxi mondatára, hogy minden tőkésnek van egy zsidaja (17. o.), és ugyancsak Marxnak arra a kijelentésére – aki különben a Paul Johnsonféle „nem zsidó zsidók” kategóriájába sorolandó –, hogy a zsidónak istene a pénz. Nos, Prohászka is ugyanezen a véleményen van. Megnyilatkozásai sokszor szóról szóra megegyeznek akár Johnson-, akár Márai-, akár Fejtő Ferencével. A különbség természetesen abban rejlik, hogy Prohászka szavai prófétai alkata miatt messzebbre hatnak, térben és időben egyaránt. Különösen a jövőt illetően, hiszen próféciáit igazolta az idő és a jelenlegi állapot. Eddig az olvasók számára ismeretlen volt, hogy Prohászkát, a nagy ellenállót, a kommunista népvezérek a kommün idején ki akarták végezni. Prohászka döbbenetes vallomása erről Naplójában szerepelt, de Németh Ernő, Prohászka egyik személyi titkára és iratainak őrzője – jó szándékkal ugyan, de a további kutatás szempontjából megbocsáthatatlanul – a nyilvánosságra nem hozandók között ezt is meg akarta semmisíteni. 1960 körül Svoy Lajos, a Prohászkát követő székesfehérvári püspök, megbízta a Prohászka templom plébánosát, Horváth Kálmánt (†1975), hogy minden meglévő vagy ismeretlen, rejtőző adatot gyűjtsön össze Prohászka püspök életéről. (Húsz évi kutatómunkájának dokumentált anyaga kéziratban maradt fenn, és a kutatók közül néhányan ismerjük: Prohászka a szívekben.) Nos, ez a minden elismerést megérdemlő plébános száz számra talált Németh Ernő által kivágott naplótöredékeket, amilyen a kérdéses is volt, és megkérte egyik munkatársát, hogy ezeket a rendkívül értékes adatokat tartalmazó cédulákat egyenként fényképezze le, hogy megmaradjanak az utókor számára. (Sajnos egyetlen egy fénykép sem került elő, de a fényképész beszámolt a naplótöredékek tartalmáról.) Ennek a ténynek a birtokában (hogy tudniillik a kommunista népvezérek ki akarták végezni) érthető, hogy a saját maga számára írt naplóinak hangvétele rettenetesen őszinte, és nem rejti véka alá indulatait. Ennyit mindenképpen előre kell bocsátanom, hogy beleképzeljük magunkat mindabba, amit Prohászka egyrészt előre megmondott, másrészt, amit de facto saját szemével látott és átélt. Ezeket a vallomásokat a történész kiegészítő dokumentációként kezeli mindahhoz, amit eddig az előtanulmányban külföldi és hazai írók a levéltárakban kutattak, feltártak és leírtak. Számomra Prohászka élménybeszámolói a szemtanú hitelességével lepecsételt dokumentációs anyag. Az újonnan nyilvánosságra hozott naplótöredékekből származik a következő idézet, amelyet a 1919-es kommün idején írt, és amelyben szinte összefoglalja mindazt, amit az előtanulmányban más szerzőktől olvastunk. „Mit csinál az úgynevezett zsidó szellem? a) Mi az? Tán bizony valami betétjét értem ez alatt a zsidó vallásnak vagy a zsidó fajnak? Valami tanát, tradícióját vagy jellegét? Ezt értem, hogy idegen a kereszténységben, a világban s ellentétben állt a germán, kelta, román népekkel, társadalmukkal s életükkel. Ez a társadalom, vallás és élet kizárta őket; másrészt 62 PPEK / Barlay Ö. Szabolcs: Hitvédelem és hazaszeretet avagy antiszemita volt-e Prohászka? keretében, városaiban, gazdasági, társadalmi miliőjében éltek, de mint idegen test; b) hatalmi, önfönntartási vágyuk a pénzre, az üzletre terjedhetett; ott érvényesülhetett, ott hatalommá, ott uralkodóvá, bosszúállóvá, megtörővé, ellentmondóvá, tagadóvá, reakcionáriussá válhatott; c) meg is tette, ahol s ahogy lehetett. Az európai szellem s a kétely, a blazírtság, a tradicionális erkölcs, fegyelem, szigorú nézetek kikezdése náluk mindig visszhangot keltett; nekik ez nem volt szent, – nekik nem volt tiszteletreméltó, – nem volt az övék, hiszen idegenek voltak s otthonuk éppen abban az arányban lehetett s terjedhetett s tágulhatott, amennyiben az ellenkezőt letörték. Természetes, hogy a tagadó, letörő irányzat volt elemük. d) A gazdasági harcban az elnyomással szemben kifejtett energiák s a lelkiismeretlenség, az öntudatlan ellentét, idegenség s nem jó indulat a kizsákmányolást, az uzsorát s ez által a gazdagságukat szolgálta s őket sok hatalmi eszköznek birtokába juttatta. e) E miliőben erkölcstelenek, élvhajhászók, perverzek, s skrupulusok nélküli szabadúszók és szabadgarázdálkodók lettek; a chimerákat az agy- és szívbetegségek lázait s gyulladásait, az absztrakt csillogó, irreális ideológiákat ideges szóbőséggel és könnyelmű szátyársággal döntötték s mérték. Hogy mi dől azoktól romba, mi borul lángba, könnybe, az iránt érzéketlenek voltak, hisz nem az ő világuk, hazájuk, nemzetük, tradíciójuk vesz belé. f) Talán már erkölcsileg s logikailag is meg vannak rontva, – az igazságérzetük s a lelkiismeretük beteg és perverz;... tény, hogy minden, ami rossz, erkölcstelen, fegyelmezetlen, könnyelmű, léha, azt szolgálják s megrontják a közérzést, a közvéleményt, az ítéletet, a nézeteket, az életet. – Zsidóvá lett a keresztény intelligencia, átvette a zsidó kételyt, idegenkedést, érzéketlenséget, apatiát, fölvilágosodást s ez által ellentétbe s tagadásába lépett mindannak, ami a keresztény népeknek nagy és szent volt! Léhává s tisztátlanná tette, inficiálta lelkét és érzéseit s ez által adózóvá s kiuzsorázta végleg. Zsidók lettetek érzésben s lelkiismeretlenségben s a zsidók szolgái! Servi dominati sunt vobis! [A szolgák uralkodtak fölöttetek!] (1920. jún. 19.; Naplójegyzetek 2, Szeged– Székesfehérvár, 1997)







A „rossz zsidókról”

Ezt a zsidó szellemiséget szellemtelenségnek kell hívnom, mert tagadása az eszményinek, levigyorgása a fölségesnek. Mindenütt kinullázza azt, ami nem profit, haszon, érdek. Szellemtelen, mert lapos és piszkos. Számokkal dolgozik és mást nem lát. Erre a művészeti vakságra példa néhány zsidó fiatal-óriás viselkedése az 1907. pécsi kongresszuson a szabad tanítás ügyében... A költészetnek nincs értelme, mondták. Az ember jelentse ki, hogy mit akar, s azzal schluss! Szerintük tehát kótyagos szótáncoltatók voltak Dante, Arany, Petőfi, Vörösmarty.... No, hát az is volt kultúrvásár és zsidóiskola... Ezek budapesti kultúrfölénnyel szóltak le s néztek le mindent... Kipécézik a nemzeti gyöngeséget, s ezen a szemétdombon ültetik el a sok tökmagot... Kritizálnak, lecsúfolnak; nem imponál nekik semmi!” (1919. nov. 13–14.) „A mammon-imádás, a gazdagodás szenvedélye fölszítva piszkos világégéssé, rettenetes pusztítást végez nemcsak a gazdasági, hanem az erkölcsi világban is. Az embereket szívtelenekké, kegyetlenekké, önzőkké teszi... Ez a rabló, kalózkodó szellem ráült a világ nyakára; elbódította számaival, technikájával, külső sikereivel a világot, – a féligazságok bűbájával, melyek szabadságot, testvériséget, szabad érvényesülést hirdettek, de a gyöngét nem védték... Kaput nyitottak az anarchiának, megrendítették az erkölcsi elveket... Ez az anarchia kihúzott minden szeget, minden srófot, minden eresztéket, minden pozitív erőt kikezdett, vagyis a tekintélyt, a rendet, a politikai és társadalmi alakulatok hierarchiáját, – a hit, a vallás, az egyház, a család, az erkölcs, a nemzeti karakter eszméit... Ez neki mind idegen volt,... nem mondott neki semmit, sőt ellenszenvét és gyűlöletét keltette föl benne. Ez a valláserkölcsi alap nélküli zsidó psziché szomjasan és éhesen veti magát rá minden új gondolatra, s sokszor hanyatt-homlok rohan a legbizarrabb világnézeti filozofálásba... Ki vannak éhezve, évezredes vágy gyötri lelküket és lázas, perverz érzésük megfontolás és mérséklet nélkül tüzet fog és gyújtogat – dómokat! S mi lett az erkölcsből, a szavahihetőségből, a tisztességből a sajtó miazmás, undorító és teljesen zsidó erkölcsöt tükröztető levegőjében!” (1919. dec. 14.) PPEK / Barlay Ö. Szabolcs: Hitvédelem és hazaszeretet avagy antiszemita volt-e Prohászka? 61 Szinte szó szerint ezeket mondja Márai, és ilyen következtetésre jut Paul Johnson is, akitől az a mondás ered, hogy a zsidók híresek voltak arról, hogy lerombolták más népek bálványait. Prohászka a mammon-imádás rettenetes erkölcsi pusztításáról már esztergomi éveiben is többször kifejtette véleményét, egyrészt Naplóiban, másrészt a századfordulón megírt vezércikkeiben. Itt külön megemlítem egyik legkeményebben megfogalmazott cikkét, mely a Magyar Sion 1893. évfolyamában jelent meg: A zsidó recepció a morális szempontjából (vö. ÖM 22,1-14). Az olvasót arra kérem, hogy ezt a tanulmányt olvassa el, ha tisztán akar látni mindabban, amiről itt szó van. A kommün után még világosabban fogalmaz, mert mindaz, amit előre látott, megvalósult. Vagyis saját szemével látta, hogy mi lett a vége a szociáldemokrata-szabadkőműves-liberális, vallásában meghasonlott zsidó összefogásnak: nemzetrontás! Bizonyára emlékszünk az előtanulmány marxi mondatára, hogy minden tőkésnek van egy zsidaja (17. o.), és ugyancsak Marxnak arra a kijelentésére – aki különben a Paul Johnsonféle „nem zsidó zsidók” kategóriájába sorolandó –, hogy a zsidónak istene a pénz. Nos, Prohászka is ugyanezen a véleményen van. Megnyilatkozásai sokszor szóról szóra megegyeznek akár Johnson-, akár Márai-, akár Fejtő Ferencével. A különbség természetesen abban rejlik, hogy Prohászka szavai prófétai alkata miatt messzebbre hatnak, térben és időben egyaránt. Különösen a jövőt illetően, hiszen próféciáit igazolta az idő és a jelenlegi állapot. Eddig az olvasók számára ismeretlen volt, hogy Prohászkát, a nagy ellenállót, a kommunista népvezérek a kommün idején ki akarták végezni. Prohászka döbbenetes vallomása erről Naplójában szerepelt, de Németh Ernő, Prohászka egyik személyi titkára és iratainak őrzője – jó szándékkal ugyan, de a további kutatás szempontjából megbocsáthatatlanul – a nyilvánosságra nem hozandók között ezt is meg akarta semmisíteni. 1960 körül Svoy Lajos, a Prohászkát követő székesfehérvári püspök, megbízta a Prohászka templom plébánosát, Horváth Kálmánt (†1975), hogy minden meglévő vagy ismeretlen, rejtőző adatot gyűjtsön össze Prohászka püspök életéről. (Húsz évi kutatómunkájának dokumentált anyaga kéziratban maradt fenn, és a kutatók közül néhányan ismerjük: Prohászka a szívekben.) Nos, ez a minden elismerést megérdemlő plébános száz számra talált Németh Ernő által kivágott naplótöredékeket, amilyen a kérdéses is volt, és megkérte egyik munkatársát, hogy ezeket a rendkívül értékes adatokat tartalmazó cédulákat egyenként fényképezze le, hogy megmaradjanak az utókor számára. (Sajnos egyetlen egy fénykép sem került elő, de a fényképész beszámolt a naplótöredékek tartalmáról.) Ennek a ténynek a birtokában (hogy tudniillik a kommunista népvezérek ki akarták végezni) érthető, hogy a saját maga számára írt naplóinak hangvétele rettenetesen őszinte, és nem rejti véka alá indulatait. Ennyit mindenképpen előre kell bocsátanom, hogy beleképzeljük magunkat mindabba, amit Prohászka egyrészt előre megmondott, másrészt, amit de facto saját szemével látott és átélt. Ezeket a vallomásokat a történész kiegészítő dokumentációként kezeli mindahhoz, amit eddig az előtanulmányban külföldi és hazai írók a levéltárakban kutattak, feltártak és leírtak. Számomra Prohászka élménybeszámolói a szemtanú hitelességével lepecsételt dokumentációs anyag. Az újonnan nyilvánosságra hozott naplótöredékekből származik a következő idézet, amelyet a 1919-es kommün idején írt, és amelyben szinte összefoglalja mindazt, amit az előtanulmányban más szerzőktől olvastunk. „Mit csinál az úgynevezett zsidó szellem? a) Mi az? Tán bizony valami betétjét értem ez alatt a zsidó vallásnak vagy a zsidó fajnak? Valami tanát, tradícióját vagy jellegét? Ezt értem, hogy idegen a kereszténységben, a világban s ellentétben állt a germán, kelta, román népekkel, társadalmukkal s életükkel. Ez a társadalom, vallás és élet kizárta őket; másrészt 62 PPEK / Barlay Ö. Szabolcs: Hitvédelem és hazaszeretet avagy antiszemita volt-e Prohászka? keretében, városaiban, gazdasági, társadalmi miliőjében éltek, de mint idegen test; b) hatalmi, önfönntartási vágyuk a pénzre, az üzletre terjedhetett; ott érvényesülhetett, ott hatalommá, ott uralkodóvá, bosszúállóvá, megtörővé, ellentmondóvá, tagadóvá, reakcionáriussá válhatott; c) meg is tette, ahol s ahogy lehetett. Az európai szellem s a kétely, a blazírtság, a tradicionális erkölcs, fegyelem, szigorú nézetek kikezdése náluk mindig visszhangot keltett; nekik ez nem volt szent, – nekik nem volt tiszteletreméltó, – nem volt az övék, hiszen idegenek voltak s otthonuk éppen abban az arányban lehetett s terjedhetett s tágulhatott, amennyiben az ellenkezőt letörték. Természetes, hogy a tagadó, letörő irányzat volt elemük. d) A gazdasági harcban az elnyomással szemben kifejtett energiák s a lelkiismeretlenség, az öntudatlan ellentét, idegenség s nem jó indulat a kizsákmányolást, az uzsorát s ez által a gazdagságukat szolgálta s őket sok hatalmi eszköznek birtokába juttatta. e) E miliőben erkölcstelenek, élvhajhászók, perverzek, s skrupulusok nélküli szabadúszók és szabadgarázdálkodók lettek; a chimerákat az agy- és szívbetegségek lázait s gyulladásait, az absztrakt csillogó, irreális ideológiákat ideges szóbőséggel és könnyelmű szátyársággal döntötték s mérték. Hogy mi dől azoktól romba, mi borul lángba, könnybe, az iránt érzéketlenek voltak, hisz nem az ő világuk, hazájuk, nemzetük, tradíciójuk vesz belé. f) Talán már erkölcsileg s logikailag is meg vannak rontva, – az igazságérzetük s a lelkiismeretük beteg és perverz;... tény, hogy minden, ami rossz, erkölcstelen, fegyelmezetlen, könnyelmű, léha, azt szolgálják s megrontják a közérzést, a közvéleményt, az ítéletet, a nézeteket, az életet. – Zsidóvá lett a keresztény intelligencia, átvette a zsidó kételyt, idegenkedést, érzéketlenséget, apatiát, fölvilágosodást s ez által ellentétbe s tagadásába lépett mindannak, ami a keresztény népeknek nagy és szent volt! Léhává s tisztátlanná tette, inficiálta lelkét és érzéseit s ez által adózóvá s kiuzsorázta végleg. Zsidók lettetek érzésben s lelkiismeretlenségben s a zsidók szolgái! Servi dominati sunt vobis! [A szolgák uralkodtak fölöttetek!] (1920. jún. 19.; Naplójegyzetek 2, Szeged– Székesfehérvár, 1997)





A zsidók összehasonlítása a magyarsággal

Prohászka kemény bírálatot mond saját népéről is: „Amely nép kifosztani engedi magát, az értelmileg elmaradt és okvetlenül a kurtábbat húzza lépten-nyomon... A szegény népeknek nincs kultúrájuk, s a szegénységet meg nem állítja sem kapisztráni szó, sem malaszt, sem kereszt... ez mind szükséges, de azután hozzá kell fogni a kérlelhetetlen munkához... A magyar népet most mázsálja a gazdasági fejlődés. A mérleg egyik serpenyőjében ülnek a magyarországi népek, a másikban a zsidóság... Nem szeretek zsákban macskát árulni, ezért kimondom: Magyarországon jelenleg csendes honfoglalás folyik, a gazdaság szintjén logikus folyamat megy végbe: az erősebb legyőzi a gyöngét, vagy ahogy mondani szokták: a csuka megeszi a pontyot. A magyar nép a gyönge, de ízletes pontyocska, a zsidóság a csuka. A magyar nép értelmi ereje, faji ellentállása kisebb, mint a szemita népeké. Ennek a tényállásnak gazdasági kifejezése az, hogy üres a zsebe...” Van-e megoldás? Ilyenkor mindig rámutat az egyedüli lehetőségre: a nép egyenként elvész és elpusztul, de szövetkezve képes ellentállni az erősebbnek. A szövetkezésben a nép az erősebb! (ÖM 21,181–183) Első németországi utazásának leírásában (az időpont 1885) váratlanul olyan szövegre bukkanunk, mely jelzi, hogy a zsidókérdésnek elevenjére tapint rá. Nagyon jól ismeri a magyarországi helyzetet: a magyar paraszt dolgozik vért verejtékezve, de nem ért áruinak értékesítéséhez. Épp abban „gyenge”, amiben a zsidók „erősek”. És ezt az előtanulmányban számtalanul igazolva láttuk. Prohászka Regensburg utcáit járva, meglát egy élelmiszerboltot és ezt a feliratot: „Ungarisches Mehl”. Ezután a következő sorok olvashatók: „vajon melyik zsidó hurcoltatta ide azt a lisztet?” (ÖM 16,10) PPEK / Barlay Ö. Szabolcs: Hitvédelem és hazaszeretet avagy antiszemita volt-e Prohászka? 63 Majd Nürnbergben a zsinagóga előtt állva elkezd meditálni, és eszébe jut újból az előbbi kérdés: a jobb lét, a gazdagabb életforma a zsidóság ügyességén múlik. Beszámolójában ezt olvasom: „Az utcai séta hazafiúi reminiszcenciával volt fűszerezve... Ott találom magam a zsinagógával szemben. Ki ne gondolna a magyarra, mikor zsidóról van szó?” (uo. 23. o.). Néhány lappal odébb (uo. 49. o.) újból a polgárosodás feltételein eszmélődve megjegyzi, hogy mennyire előrehaladott állapotban van a német társadalom. Ennek kapcsán eszébe jut saját hazájának elmaradottsága, és az a tény, hogy jelenleg a zsidó kereskedők ügyességén, előre átgondolt stratégiáján múlik, hogy az ország népe – beleértve az arisztokráciát is – előbbre tudjon lépni. És ekkor ezeket a sorokat írja: „Jó volna a porosz energiából a magyar embernek is részesülni, nem kellene neki akkor annyi zsidó, aki búzáját folyósítsa...” A szövegkörnyezetből kiemelt mondatok egyértelműen igazolják, hogy Prohászkát nem az érdekli, hogy a magyar társadalom felemelkedésén franciák, németek, esetleg négerek fáradoznak, vagyis itt nem faji problémákat feszeget, hanem gazdasági kérdést analizál, melyet jelen esetben a Kárpát-medencét elözönlő, a spekulációhoz, meggazdagodáshoz kiválóan értő zsidók irányítanak. Ő azon töpreng, hogy miért nem tudja ezt megtenni önmaga erejéből a magyar nép!? És itt érdemes egy pillanatra visszaidéznünk előtanulmányunknak azt a részét, ahol Széchenyi nyilatkozik ugyanerről a kérdésről. Őt idézem: „..a zsidónak több szorgalma, intelligenciája van, mint a magyarnak. Elősegítenék ugyan gazdaságunk fejlődését, ám egyszersmind a magyar nemzetiség kárára volna.” Engedjük meg, hogy Prohászka is úgy lássa társadalmi fejlődésünk problémáit, mint ahogy Széchenyi István, akit e kijelentése miatt eddig nem neveztek még a zsidó történészek sem antijudaistának. A tények konstatálása ugyanis nem azonos a rasszizmussal!




Ki az úr?


Köztudott, hogy Prohászka közéleti szereplésének egyik fontos terepe a sajtó volt. Témánkhoz szervesen kapcsolódnak az újságokban közreadott cikkei. Legszabadabban az általa létrehozott Esztergom című hetilapban írta meg véleményét az ország akkori helyzetéről, a társadalom égető problémáiról. 1901. január 6-án Ki az úr címen vezércikket írt a lapba. Ha ezt és az ehhez hasonló „vészkiáltásokat” felületesen, vagy rosszakarattal olvassuk, egyből az antijudaizmus bélyegét lehetne rásütni mindegyikre. De ha a cikkek mögött az írót keressük, és ha őt az élet más területén tett megnyilatkozásai alapján közelebbről megismerjük, nyilvánvalóvá válik, hogy itt nem rasszizmusról, hanem gazdaságpolitikáról, szociológiáról és nemzetféltésről van szó. Ennek jegyében elemzem most egyik „hírhedtnek” nevezett cikkét: Miért gazdag a zsidó és koldus a magyar? (Esztergom, 1901. jan. 13.) Legjobb, ha a most következő okfejtés elé a cikk néhány mondatát szó szerint leírom mementóként: „Magyarországon nem segíthet senki és semmi egyéb, csak a népfölkelés az uzsora ellen; de népfölkelés nem bunkóval, nem kaszával, hanem gazdasági erők tömörülésével és összpontosításával.” (Vagyis itt nem zsidó-verésről van szó, sem nem uszításról, hanem társadalmi elemzésről!). Egy mesével magyarázza meg, hogy mit is akar mondani: Az Isten feketéket és fehéreket teremtett, s hogy ne tehessen senki szemrehányást, rájuk bízta sorsuk megválasztását. E végett letett a földre egy kalapot, melléje pedig egy lepecsételt tekercset. Előbb a feketék választottak. Ők abban a reményben nyúltak a kalap után, hogy abban megtalálják mindazt, amire szükségük lehet. Így maradt a fehéreknek a pecsétes papírtekercs... És mit találtak a feketék a kobakban? Aranyat, ezüstöt, vasat, de nem tudtak velük mit csinálni. Ezzel szemben a fehérek a papírtekercsről leolvasták, hogy mit kell csinálni az arannyal, ezüsttel, vassal. Amikor kijutottak a nagy vízhez, a papírtekercsből azt is 64 PPEK / Barlay Ö. Szabolcs: Hitvédelem és hazaszeretet avagy antiszemita volt-e Prohászka? megtudták, hogyan kell hajót építeni, melyre aztán rátették kincseiket és ezzel elkezdődött a fehérekkel a cserebere. A mese tökéletesen érzékelteti, hogy Prohászka mire akar rámutatni. A fekete ugyanis az ügyetlen, az üzlethez, piachoz, pénzszerzéshez nem értő magyart jelenti, akinek hiába van kincsekkel teli hazája, nem tud vele mit kezdeni. A fehér mi más lenne, mint a zsidó, aki a papírtekercs birtokában a piacgazdálkodás minden csínját-bínját elsajátította és orránál fogva vezeti az üzletezést nemcsak nem értő, de azt le is néző magyart. Így történt, hogy az arany, ezüst, vas elúszott. A papírtekercs titka nyilvánvaló lett: az egyszerű, patriarchális életmód mellett a magyar ember nem vette komolyan a megtermelt áruinak értékesítését, befektetését pénzbe, részvénybe, hanem kiszolgáltatta magát, és koldus lett, dacára a kutyabőröknek, okleveleknek, címadományozásoknak... Ez is abba a fejezetbe tartozik, hogy az evilág fiai okosabbak a világosság fiainál. És hogy ez a keretmese mennyire nem a Prohászkára ráfogott rasszizmus álcázása kívánt lenni, mutatja a vezércikk második része, melyben a szövetkezetek szükségességét hangsúlyozza. Ez a fejezet így kezdődik: „Zsidó lett az úr s a magyar koldus lett. De mikor koldus lett, pirkadni kezdett neki is. A magyar láthatja már, hogy a szerecsen-mese itt már nem mese, hanem valóságos történet... Az uzsorának veszni, pusztulni kell minden alakban... Kiállt a küzdőtérre s odakiált az atyafiaknak: ragadjuk meg erős kézzel mi magunk saját gazdasági érdekeinket, hogy a politikai és szociális élet előttünk tátongó örvénye el ne nyelje. A budapesti ruhaszövetkezet szintén egy ilyen kísérlet a szegény embernek felruházására, melynek fejében eddig 30–40 százalékot, véres uzsorát fizetett... E teljesen elzsidósodott országban van talán még erő, mely a jármot lerázza...” A cikk befejező része válasz mindazoknak, akik szándékosan félremagyarázzák Prohászkának ezt és az ehhez hasonló cikkeit és okfejtését. Ugyanis ezeket írja: „E mozgalom nem idealizmusból táplálkozik. Sem faj-gyűlölet, sem faj-szeretet nem dolgozik benne, hanem a legtermészetesebb önvédelem. Reakciója ez a szegénységnek a végleges elnyomás ellen... A mozgató gondolat itt a kenyér... az elkeseredés keserű cseppjei a földre ömlő verejték, melynek gyümölcsét eddig mások vitték el.” Az utolsó sorok még megdöbbentőbbek: „Meg vagyunk győződve, hogy a pénz, mely a tisztességes munkát jogaihoz segíti,... szentebb, mint az oltárok kincse, mert tisztességes, erkölcsös életbe van befektetve...” (ÖM 21,166-168) Éppen erről van szó: az önvédelemről, mely morális kategória. Aki a jogos önvédelmet judaizmusnak, rasszizmusnak minősíti, soha nem fogja Prohászkáról lemosni a zsidózás hazug vádját. Különben Prohászka nap mint nap találkozott ezzel a vádaskodással, és számos cikkében nyíltan beszél róla. „Szocialisták és antiszemiták” címen megjelent vezércikkét ezekkel a mondatokkal kezdi: „Vádolnak szocializmussal, antiszemitizmussal, radikalizmussal... az egyik ezt, a másik azt hajtogatja aszerint, amint elevenjükre tapintunk... A mi főelvünk az igazságnak s a gyöngének védelme. Ha ezt antiszemitizmusnak hívják az illető urak, (ám nevezzék annak), ez egészen az ő privát passziójuk...” És ezután megkérdezi: „de hát mi fán terem az a mi szocializmusunk, s ami még borzasztóbb, a mi antiszemitizmusunk?” Íme a válasz: mi látjuk a nép nyomorát, a gyengék vívódását, és látjuk, hogy a gazdagok kezébe került pénz milyen kegyetlen hatalmat gyakorol a munkás, a gazda s a szegények felett. Látjuk, hogy a hatalom nem enged, és abszurd állapotokba kergeti bele a milliókat. (Közben gondoljunk arra, hogy ezekben az években vándorolt ki Amerikába egy milliónál több magyar paraszt és munkás!) PPEK / Barlay Ö.





Bazilika és zsinagóga

Prohászka lelke legmélyén adorator volt. Számára a szentély, az oltár saját életének, a szemináriumnak, a püspökségnek, az országnak, az egész világmindenségnek legszentebb pontja. Érthető, hogy valósággal blasfémiának érezte azt, ami a millennium alkalmával történt a szabadelvűség nagyobb dicsőségére: „...a díszmagyarba öltözött megye és város leiramlott a nagymise után a várhegyről a zsinagógába.” Ezután kérdések özöne következik: Miért? Tüntetni akartak? Parádézni? Mindez képtelenség, hiszen a templom a legfönségesebb öntudat megnyilatkozásának helye. Prohászka világosan látta, hogy a vallástalanság eluralkodott az ország vezetőségében, és mindezt a liberalizmus számlájára írta. Éppen ezért minősítette visszataszítónak, hogy épp ezek a hitehagyott emberek használják fel a szentélyt, hogy színleljék azt, amit nem hisznek a lelkük mélyén. Lényegét tekintve belelátott a gátlástalan anarchia módszereibe: semmi sem szent, még a szentélyek sem. Majd így fejezi be a cikket. „Valaki azt mondta, hogy a bazilika tanulhatna hazafiságot a zsinagógától... Ezt azért nem kell tanulnia, mert azt már ezer év óta gyakorolja. S aki nem hiszi, nézzen Szent István koronájára: ott nem a tóra, hanem a kereszt ragyog. A zsidók maguk protestálnának az ellen. A korona tehát kint maradna a zsinagógán kívül, az imádkozó, keresztény nép körében, a díszmagyaros urak pedig elhagyva a koronát, mehetnének ájtatoskodni a zsinagógába.” (ÖM 21,13–15, 1896. máj. 17.) A kritika kemény, mint maga a hit, mely ne legyen eszköz a politikusok kezében. De még mást is üzen ez a cikk: épp azt, amiről az asszimilációval kapcsolatban annyit olvashattunk az Előtanulmányban. Ebből a „közös” templombajárásból, csereberéből csak közöny jöhet létre. És ha valami távol van Prohászkától, akkor épp a közöny az. Hogyan érezhetné magát jól az a zsidó, aki nem hisz abban, hogy Jézus a messiás, és hogyan érezné magát egy keresztény abban a zsinagógában, melyben nincs tabernákulum? Halva született idea az eszmék ilyen összemázolása. Ilyet egyedül az a liberális szabadgondolkozás hozhat létre, melynek épp az a célja, hogy ne legyenek hitvallások, hitigazságok, erkölcsi törvények, melyek szemébe mondják mindenkinek, hogy mi igaz, mi nem, mi a jó és mi a bűn. És ha közben arra gondolunk, hogy mindössze pár évtized telt el a gettó-korszaktól, akkor bizonyára megértjük Prohászka megrökönyödését: hova jutottunk és mi lesz ennek a vége? Abban a pillanatban, amikor Prohászkával az élen az egyház rádöbbent arra, hogy a zsidóság nagy része elvetette ősei hitét, tisztán látta, hogy nincs többé mérce. Más szóval: „ha a mérték tönkre ment, senki, semmi meg nem ment”. Nem a bazilikáról és nem a zsinagógáról van itt szó, hanem a bazilikában és a zsinagógában imádkozó ember hitéről és magatartásáról. Aki pedig még konkrétabban kívánja látni, hogy miről is van itt szó, gondoljon vissza Heine, Marx, Jászi, Hatvany történetére, és mindazokra, akik „áttértek”, akiket megkereszteltek, de lelkük legmélyén aposztaták vagy ateisták voltak. Ők bizonyítják legjobban, hogy más dolog „áttérni” és egészen más „megtérni”. Prohászka irtózott mindentől, ami üres hazugság, ami látszat és nincs mögötte isteni valóság. __________ Mint említettem, ennek a tanulmánynak nem az a célja, hogy minden adatot bemutasson, ami Prohászkának a zsidóságról alkotott véleményére, az ateista zsidó szellem ellen vívott harcára vonatkozik. Célom inkább az, hogy ennek a harcnak hátterét és okát és értelmét bemutassam. Éppen ezért nem sorolom fel a cikkekben, naplókban található megszámlálhatatlan utalást, adatot, és nem élezem ki a kérdést azokkal az ismert idézetekkel, amikor a kommün után elkeseredésében végletekbe csap át és tetűnek, patkánynak nevezi ezt az országot, hitet, erkölcsöt szétzúzó sátáni szellemet. 66 PPEK / Barlay Ö. Szabolcs: Hitvédelem és hazaszeretet avagy antiszemita volt-e Prohászka? Ellenben közlök két kevésbé ismert szöveget, mely irodalmi stílusban fejti ki a zsidósággal kapcsolatos elveit és magatartását. Az egyiket: Zsidókérdés Magyarországon 1920-ban írta, Trianon évében, és angol, német, francia nyelven írt röpiratnak szánta. A másikat Schütz találta meg kéziratban, és közreadta az összkiadás 22. kötetében (339–349. o.), címe: Zsidó testvéreimhez. A véget nem érő nagy disputában, hogy tudniillik antijudaista volt-e Prohászka, vagy nem, ez a kéziratban fennmaradt írás lesz a végső elirányítás.







A zsidókérdés Magyarországon A Hágában 1920-ban megjelent angol nyelvű szövegből kiderül, hogy Prohászka a nemzetközi fórum elé akarja vinni ezt a kérdést, hogy egyrészt ország-világ lássa a problémát, másrészt, hogy ezek a fórumok is lássák, hogy súlyos nemzeti katasztrófáról van szó, melyet önerőből a magyar nép megoldani nem képes. Tudomásom szerint ez a szöveg itt jelenik meg először teljes magyar fordításban. Az eredeti angol írást a függelékben közöljük (80. o.). A zsidókérdés Magyarország nemzeti létét közvetlenül érintő, elevenünkbe vágó sorskérdés. Elsősorban azért, mert fennáll a középosztály elzsidósodásának veszélye, másrészt mert ez a nemzeti önazonosulásának megszűnéséhez vezet. Magyarország nem volt felkészülve a zsidó tömegek befogadására. Az 1848-as emancipációs törvény révén a zsidóság jogai oly mértékben bővültek, hogy a magyar nép hirtelen védtelenné vált a nálánál intelligensebb, ügyesebb, ravaszabb fajjal szemben. A liberalizmus pedig ahelyett, hogy a gazdasági erők megőrzésére és a termelés megszervezésére összpontosította volna erejét, egyenlő jogokat biztosított az ország minden polgára számára: a becsület és az erkölcs eszméi szerint nevelődött bennszülött lakosság számára éppúgy, mint az erkölcsi normákkal nem törődő, hamissághoz szokott zsidóság számára. Ezt az ellentétet senki, még a legelkötelezettebb zsidó sem tagadhatja le, ha a múlt század [19. század] ötveneshatvanas éveire visszatekint. 1867, az Ausztriával való kiegyezés óta, a magyar zsidóság erőteljes fejlődésnek indult. Az ipart és a kereskedelmet létre kellett hozni, óriási bevételi forrásokra volt szükség – honnan lehetett ezt előteremteni? És ekkor lépett elő a zsidóság, hogy segítségére legyen Magyarországnak. A zsidók amúgyis közismert üzleti érzéke így lett a liberalizmus fő támasza. A zsidóság képviselte a magyar állam képzett rétegét. Számuk napról napra növekedett. Galiciából a lengyel zsidók tömegei valósággal elárasztották a Kárpát-medencét. Szinte észrevétlenül beszivárogtak az egész ország területére. Eleinte rongyszedőkként húzták meg magukat, jártak házról házra, kereskedtek, később korcsmát nyitottak, könnyen adtak kölcsönt a rászorulóknak, de később kiderült, hogy magas kamat fejében, vagyis uzsorával sikerült pénzhez jutniok minden akadály nélkül. Amikor pedig meggazdagodtak, legtöbbjük beköltözött a városokba, ahol fokozatosan átvették a kereskedelmet, sőt a bankok igazgatását. Várost építettek föl, ami szemet gyönyörködtető volt ugyan, de a légkör, a szellem teljesen zsidó jellegű volt. A magyar főváros úgy nézett ki, mint vézna testen az óriási vízfej. Ezen állapoton finom módszerekkel, „kesztyűs kézzel” nem lehet egykönnyen változtatni. Az utolsó 30 évben pozíciójuk még erősebb lett azáltal, hogy ijesztő számban szereztek egyetemeinken orvosi és jogi diplomát. Ezzel párhuzamosan egy zsidó arisztokrácia is kialakult, amely hatalmas birtokokat vásárolt, vagy nagy birtokokat vett bérbe, palotákban lakott, úgyhogy a zsidó vagyon mára messze meghaladja annak a nemességnek a vagyonát, mely réteget oly előszeretettel gúnyolnak és sértegetnek. Ennek következtében a középosztályhoz tartozó rétegek egyre jobban elzsidósodtak. Annál is inkább, mivel a zsidók az élet legtöbb területén bebizonyították rátermettségüket, mind az üzleti életben, mind az egyéb szakterületeken. PPEK / Barlay Ö. Szabolcs: Hitvédelem és hazaszeretet avagy antiszemita volt-e Prohászka? 67 Nemcsak hogy „dörzsöltebbek”, ügyesebbek, gátlásoktól mentesebbek voltak, hanem sokkal okosabbak és szorgalmasabbak is voltak, mint a becsületes és az üzleti életben oly nehézkes magyarok. Ezt azért is el kell ismernünk, mert félreértésekre adna okot, ha a zsidók triumfálását csupán kizsákmányoló, uzsorás praktikájuknak tulajdonítanánk. A lengyel zsidók leghamarább a falu népét tudták behálózni, mert ők aztán igazán járatlanok voltak a gazdasági élet minden területén. A 19-ik század 60-as 70-es éveiben a zsidó uzsorások nagyban működtek, jelentős értékű aranyat és egyéb jószágokat tettek magukévá. A zsidók minden alkalommal hasznot húztak a parasztokból, minden társadalmi szinten hozzájárultak az emberek pénzügyi nehézségeihez. Tény, hogy mind a nemeseknek, mind a falvaknak megvolt az ún. „házi zsidaja”, aki szükség esetén mindig készen állt, ha pénzt kellett kölcsönözni. És ha ezt nem tudták kamatostul visszafizetni, könyörtelenül elárverezték adósaikat és végülis kisajátították az adósok otthonait és házait. Az elméleti liberalizmus az országot felelőtlenül a zsidók kezére játszotta, mivel a liberalizmusnak nincsenek gátlásai, pedig az emberszeretet, szabadság, egyenlőség és testvériség dicső alapelveit hangoztatja. Míg elvont eszmék fényében sütkéreztünk, közben az ország tönkrement. Az egymást követő kormányaink mindegyike liberális szellemű volt. És bár mindegyik észlelte a zsidók egyre növekvő hatalmát és befolyását, de mivel a zsidók számszerű adatokkal bizonyíthatóan a haladás, az ipar, a kereskedelem oszlopai voltak, és az import, export statisztikáit gyarapították, és természetesen a legtöbb adót fizették, a kormányok szemet hunytak, – annak ellenére, hogy a nemzet léte forgott kockán. A fejlődő modern államnak temérdek pénzre volt szüksége, és a pénzt a zsidók adták. A jó hazafiak bizonyára észrevették a veszélyt, de a szűklátókörű kormányok a tőke kényszerzubbonyában vergődtek. Az ország kulturális elzsidósodását egy körülmény tette veszélyessé: a zsidók túlságosan gyorsan épültek be a középosztályba. Lengyelországban egészen más a helyzet. Ott a zsidók a népesség alsóbb rétegeit képviselik; szegény, rongyos, piszkos, vallásos, sokat nélkülöző, a lengyel társadalom peremére szorult idegen népréteg. Ezzel szemben a magyarországi zsidók benyomultak az élet minden területére, és a középosztály jelentős százalékát alkotják. A zsidók az élet minden területére szétterjedtek. Magas pozíciókba léptek, uralták az irodalmat, rátették kezüket a sajtóra. Mindenütt ők kerültek felülre, és mindannak, ami igazán magyar, ami a zsidóknak mindig is idegen volt és érthetetlen, annak vissza kellett szorulnia. Mindent, ami igazán magyar és keresztény volt, utálattal és gyűlölettel háttérbe szorították. A zsidó szerzőket, művészeket, tudósokat az égbe emelték. A zsidó géniuszt mindenki csodálta, míg a nemzeti és keresztény dolgokat elhallgatták, rágalmazták, kicsúfolták. Különösen Budapesten voltak erősek, itt biztonságban érezték magukat, itt igazán megmutatkozhattak igazi színeikben, ami nemzetietlen, idegen és provokatív volt. Ez az erős értelmiségi túlnövekedés részben a korszellemnek is köszönhető. A korábbi évtizedek ugyanis legtöbbnyire materiális alapokra helyezkedtek. Minden területen a pénzszerzés, a vagyon, a könnyű és könnyelmű élet megteremtése volt a legfőbb cél. Háttérbe szorítottak mindent, ami nemes, szép és jó. Végül az utolsó menedéket, a hitet is romba döntötték. Az embereknek csak a külsőségek maradtak, amikor a hit már nem volt a segítségükre a bűnbánatban és nemzeti megtérésben. Így történhetett, hogy az elmúlt ötven év során az ipar, kereskedelem, irodalom, sajtó, a középosztály, de mindenekelőtt maga a nagyváros elzsidósodott. A világháború nem kis mértékben járult hozzá, hogy ez a szomorú állapot létrejöjjön. A háború vége felé ugyanis megvesztegetéssel, különböző trükkökkel, hazugsággal sikerült sok zsidónak kikerülnie a katonaságot, a behívót, hogy mentsék a bőrüket. Ez ügyben nagyon forró volt a levegő, de a zsidóságnak szerencséje volt, forradalmat csinált és a zavarosból ismét erősen és sértetlenül került ki. Boldogok lehetünk, ha a statisztika a világ számára a zsidóság bátorságát és hősiességét bizonyítja be. Sajnos a zsidók és a keresztények által elszenvedett veszteségeket 68 PPEK / Barlay Ö. Szabolcs: Hitvédelem és hazaszeretet avagy antiszemita volt-e Prohászka? egyáltalán nem lehet összehasonlítani, ami újabb lökést adott Magyarország és annak középosztályának elzsidósodásához. Ez olyan tény, amit nem tudok eléggé hangsúlyozni. Minden a középosztálytól függ, hiszen normális körülmények között ezen az osztályon belül alakul ki a nemzeti érzés és a nemzeti kultúra. Ha egyszer a középosztály megbetegszik, akkor a nemzeti ideálok termékeny ereje is eltűnik. Ezért tekintünk a középosztályra úgy, mint nemzeti hanyatlásunk roncsára és annak pusztulására pedig, mint a zsidók kisajátítási és uzsorálási működésének mértékére. Az igaz, hogy az elmúlt pár évben a zsidók nem okoztak aggodalmat az alacsonyabb társadalmi rétegek számára, kivéve a szlovák és rutén parasztságot, akiknek jelenlegi állapota fölháborító. Csak egyetlen esetben szedte össze magát a magyar kormány, hogy az elszegényedett ruténok segítségére siessen. Elképzelhetjük mennyire véreztek borzasztó sebeiktől, ha még a liberális kormány is fontosnak találta a közbelépést, minden zsidó nyomást félretéve. A zsidóság történetében sincs olyan atrocitás és kegyetlenkedés, mint amit ezeknek az embereknek kellett átélniük, a vérszívóknak kiszolgáltatva és mindenki által elhagyatva, beleértve még a megvesztegetett közalkalmazottakat is. Így fokozatosan állati sorba kerültek. A kirendelt kormánymegbízottat megölték, vagy mondjuk úgy, hogy titokzatos halált halt és ezek után a kormány mentő munkája hirtelen félbeszakadt és a ruténok a mai napig nem tudtak megszabadulni az uzsorások pestisétől. A régi próféták elítélték a zsidók pénzimádatát és kalmár lelkületét, és most is elégedetlenül csapnának le a szívtelen kizsákmányolókra. Hogyan állunk az asszimilációval, a beolvadással, amelynek célja a zsidónak mint idegen elemnek egyesítése a magyarral, remélve, hogy ezzel ki lehetne küszöbölni az antropológiai és faji különbözőségeket? Ez olyan kérdés, mely nagymértékben jellemzi a judaizáció folyamatát és valóban különleges figyelmet igényel. Ki kell jelentenünk, hogy a művelt zsidók között van egy réteg, mely alkalmazkodik a magyar körülményekhez. Másfelől azt tapasztaljuk, hogy mostanában egy megkülönböztetetten zsidó öntudat, zsidó közszellem kezd kialakulni. Ezt a cionista mozgalom indította el, de főleg a béketűrő magyarokra vezethető vissza, akik elnyomva és elhanyagolva, letargikus sokkban voltak, és otthon akarták érezni magukat saját hazájukban, és kereszténynemzeti életet akartak élni. A kezelhetetlen zsidó borzasztó csapást mért a magyar népre, mely azonban időben magához tért és fölismerte a zsidóban az idegent. A zsidó összerázkódott. Ő is fölismerte, hogy betolakodó egy idegen házban, és még csak nem is a legmeghatározóbb tényező, de a hatalom iránti szomjának korlátozását nem bírta elviselni. Még kevésbé gondolt a beolvadásra, vagy a magyarokkal való közös megegyezésre. Idegen volt és az is maradt. Magyarul beszélt, de a zsidóságban gondolkodott. Magyarországon élt, de ragaszkodott zsidóságához. Közösséget alkotott a közösségen belül. A nemzeti köntös, melyet oly szívesen öltött magára, csak belső ellentmondásaikat palástolta, de azt sem viselte sokáig, mert szakadozni kezdett. Megbízhatatlansága nemzeti szempontból minden lépéséből világossá vált. Így volt ez a teljesen elzsidósodott magyar szabadkőműves páholyokban is, melyek a zsidó érdekek kiszolgálóivá váltak. Sok tisztességes magyar, amikor megtudta ezen páholyok működését és ügyleteit, idővel visszavonta tagságát. Az irodalomban és sajtóban való kiválóságuk miatt a zsidók faji öntudata még inkább megerősödött. Elég beképzeltek voltak, hogy azt higgyék: Magyarországon minden tehetség, értelem és géniusz zsidó. Ez természetesen teljesen téves nézet. De azok az ellencsapások, amelyekkel a magyarok időről időre ezt a zsidó beképzeltséget próbálták megnyirbálni, nemhogy csökkentették volna, de egyenesen növelték a zsidó öntudatot. A zsidók egyre jobban önmagukkal voltak elfoglalva, és egyre inkább azt érezték, hogy ők a választott nép. Ez a törés bizonyos értelemben előrevisz a zsidókérdés megoldásában. Ráébresztette az embereket arra, hogy a zsidókérdés voltaképpen faji kérdés. A judaizmus mögött nem vallás, hanem egy élesen elkülönülő faj húzódik meg, mely szembenáll az állam főerejével, a bennszülött magyarsággal. Természetesen mindig lesznek olyanok, akik teljesen kötődnek a PPEK / Barlay Ö. Szabolcs: Hitvédelem és hazaszeretet avagy antiszemita volt-e Prohászka? 69 magyar nemzethez és látszólag asszimilálódnak, de látnunk kell, hogy a zsidóság alapvetően különbözik a magyarságtól, és mindig is idegen test lesz ezen vendégszerető ország számára. A zsidók furcsa és ellentétes karaktere – ellentétes a fennálló körülményekhez képest – különösen a két egymást követő forradalomban domborodott ki, vagyis 1918 augusztusában és 1919 tavaszán, melyek Magyarország romlását eredményezték. A zsidók és csakis a zsidók tehettek róla. A forradalom előtt és alatt a zsidók készen álltak bármilyen lépésre, hogy a magyar élet tiszteletreméltó, nemzeti és hagyománytisztelő oldalát elpusztítsák. Az egész ország elgyengült állapotban volt a világháború után. És akkor megnyíltak a kapuk a bolsevikok áradata előtt. A kapukat olyan emberek tárták ki, akik magyarul beszéltek ugyan, de zsidók voltak. Magyarország megdöbbent és szörnyülködve nézte, hogy a csőcselék gyilkolt és mindenféle más atrocitást követett el. Saját sírjának szélén döbbent rá ez az ország, hogy mily veszély fenyeget egy népet, mely olyan idegen fajt fogad be magába, melyet nem tud asszimilálni. A zsidók növekedtek számban és hatalomban, befolyásban és vagyonban, míg a magyarok csak kisajátításnak, megaláztatásnak és gúzsbakötésnek voltak kitéve saját hazájukban. Vajon létezik-e olyan ideális kötelezettség, vagy bármely hatalom, ami arra késztethetne egy életerős népet, hogy adja meg magát egy betolakodó kisebbségnek, és hogy türelmesen végignézze, hogyan nyomnak el és tüntetnek el mindent, ami nemzeti és ami keresztény? Nem, ilyen hatalom nincs. Magyarországnak is teljes joga, hogy hangsúlyozza saját nemzeti egyéniségét, és hogy visszaszorítson mindent, ami idegen. Nem pogromokkal, nem erőszakkal, hanem alkotmányos módszerekkel, a parlamenti törvények által jóváhagyva. Magyarországnak ez nemcsak joga, de kötelessége is, és az utolsó óra kényszerít is ennek a kötelességnek az elvégzésére. Főiskoláink és egyetemeink dugig vannak zsidó hallgatókkal. A világháború utolsó hónapjaiban a Budapesti Orvostudományi Egyetemen végzett hallgatók 95%-a zsidó volt. Míg a hazaszerető, keresztény fiatal férfiak a lövészárkokban harcoltak, a zsidók messze elkerülték a mészárlás vágóhídjait, sőt előnyösebb helyzetbe jutottak, mint a volt katonák, sebesültek, hadirokkantak. Magyarország nemzeti állam akar maradni. Ezt nem tudja megtenni mindaddig, amíg a zsidóság pozíciója ilyen mértékben erősödik és terjeszkedik. Van valaki, aki elvitathatja a magyarságtól azt a jogát, hogy saját nemzeti életét élhesse? Talán Amerika, mely visszadobja a nemkívánt emigránsokat? Vagy Anglia, mely ellenzi a keleti zsidók angliai emigrációját? Csak éppen nekünk kell tönkremennünk a túlnövő idegen elem miatt? Liberális szellemű kormányaink elég sokat tettek ezidáig azért, hogy a keresztény nemzeti lakosság eszén túljárhassanak a ravasz, csavaros eszű, ugyanakkor okos és szorgalmas zsidók. Most azonban a világ elé állunk és fülébe kiáltjuk mindenkinek: elég volt! Nem tűrjük tovább a zsidók hatalmát, határtalan gyarapodását és meg akarunk szabadulni tőlük. Az asszimiláció nem hozta meg a várt eredményt. A Szövetséges Hatalmak is elismerték a zsidókat mint faj és nemzet, és kinyitották nekik Palesztina kapuit, ahonnan 1850 éven át ki voltak zárva. A zsidók most már fel tudják építeni saját birodalmukat, ahogy Mózes és a többi próféta megjövendölte. Európán belül, mint nemzeti kisebbség, már megkapták az autonómiára a jogot és ezáltal a nemzetközi jog is elismeri őket mint független faj vagy nemzet. Ugyanakkor liberális asszimilációs terveikhez is hozzájárultak. Mindezek az események megerősítették a zsidó nemzeti öntudatot és most az igazhívők azt várják, hogy Mózes jövendölése megvalósuljon. A zsidóságnak tehát már van bátorsága bevallani, hogy önálló faj, nép, nemzet, mely saját útját járja. Ez azt is jelenti, hogy alapjában véve sohasem gondolták, hogy asszimilálódjanak. Ellenkezőleg: növekedni, fejlődni akarnak. Akkor mit tegyen Magyarország? Annyi zsidó van ott, hogy az már a nemzeti keresztény értékrendszerre és a középosztályra nézve veszélyes. A középkorban a Római Birodalomban volt német nemzet. Vajon manapság lehetséges magyar állam zsidó nemzettel? Valójában ez ma a kérdés a zsidósággal kapcsolatban Magyarországon. 70 PPEK / Barlay Ö. Szabolcs: Hitvédelem és hazaszeretet avagy antiszemita volt-e Prohászka? Nem vezérel bennünket gyűlölet senki ellen, nincs averziónk egy fajjal, így a zsidó fajjal szemben sem. Egyedül a saját népünk iránt érzett szeretet és aggódás vetette föl ezt a kérdést. Meg vagyunk győződve, hogy a Zsidó Birodalom sohasem engedélyezett volna akkora szabadságot és annyi lehetőséget a betolakodó magyarok számára, mint amennyit a zsidók kaptak tőlünk. És hol lesz a határ? Vajon nekünk nincs megengedve, hogy saját létünkkel törődjünk? Azt az őrült követelést, hogy nem biztosíthatjuk nemzeti létünket, visszautasítjuk, akárki mondja is. Ugye az természetes, hogy Franciaország a franciáké, Anglia az angoloké? – egyik sem engedi, hogy bárki is rátegye kezét az országukra. Kié Magyarország? Természetesen a magyaroké! És mindig is a miénk lesz, és nem hagyjuk, hogy elrabolják tőlünk sem erőszakkal, sem ravaszsággal. Ez az uralkodó vélemény ma Magyarországon. Ezt az úgynevezett keresztény-nemzeti kurzust lehet antiszemitizmusnak hívni, vagy reakciósnak, teljesen mindegy. Hangzatos szóvirágokkal nem lehet minket félrevezetni. Aki akar, megdöbbenhet és csóválhatja a fejét a liberalizmus nevében, de mi akkor sem adjuk be a derekunkat. Nem akarunk nyögni az elcsépelt, magát lejárató liberalizmus alatt, ami kikergetett minket otthonunkból, és ki akar űzni saját országunkból. Elvek és magasbatörő célok nem azért vannak, hogy sárba tiporjanak minket. És nem nevezhető liberalizmusnak, hanem leigázó rövidlátásnak az a terv, ami Magyarországot a lengyel és galiciai zsidóság szeméttelepének tekinti, és aztán még elvárja, hogy a magyarság jóképet vágjon hozzá. Az ilyen fajta liberalizmus árulás, ami akkor jelentkezik, amikor az embereket üres jelszavakkal félrevezetik – és természetesen csak későn ismerik föl a szomorú valóságot. Európában talán mi vagyunk az elsők, akik ilyen tévelygésbe estünk. Amíg a zsidóság fajt képez, amíg a zsidóság saját útját járja, amíg a magyar zsidó szívéhez közelebb áll a lengyel zsidó, mint a magyar honfitárs, addig nem gondolhatunk asszimilációra. Ez az, amit Lord Palmerston próbált elhitetni az angol közvéleménnyel: „Ha egy angol zsidó Lisszabonban két kérelmezővel találkozik a bevándorlási hivatalban, az egyik egy angol keresztény, a másik egy portugál zsidó, akkor biztos, hogy a portugált fogja segíteni”. A probléma nemzetközi jellege miatt azzal kívánom zárni érveim sorát, hogy ez nem egyedül magyar ügy, hanem égető világkérdés, melyre mielőbb igazságos és részletekbe menő megoldást kell találni. Hiszen nagy teher – mondhatnám átoknak is – az, amit a zsidókérdés rejt magában, és amit a zsidóság a keresztény nemzetekre mért. A végső megoldás az lesz, amit Mózes mondott (MTörv 30,1-18) Izrael népének: „Az átok akkor szűnik meg, ha szíved, lelked mélyéből megtérsz az Úrhoz, a te Istenedhez, és hallgatsz mindenben szavára”. A zsidóságnak, a Biblia nyelvén szólva: Izraelnek, újjá kell születnie, egy új nemzeti államot kell létrehoznia. Vissza kell térnie a Megváltóhoz és független népként be kell lépnie a keresztény kultúrközösségbe. Mert enélkül a zsidóság a világ számára átok.




Zsidó testvéreimhez


(ÖM 22,339–349) A lelkek útja, kik az Isten hívó szózatát követik, olyan nekem, mint a csillagok járása; merengve nézem ezt is, azt is, annál merengőbben, minél világosabb előttem, hogy sem ezt, sem azt elő nem írhatom; azt az Isten teszi. Ember nézheti, de nem intézheti. Ezzel megfeleltem arra a kérdésre, vajon térítési szándékból írtam-e meg ezeket a gondolataimat. Ily nagyot nem akartam és nem is akarhattam, mert azt voltaképpen Isten teszi Krisztus szavai szerint: „Senki se jöhet hozzám, hacsak az Atya nem vonzza őt” (Jn 6,44). Az Isten e vonzásai megilletődések, megrendülések, belátások, elfogulások, ellágyulások, elhatározások s ami van még ilyesmi a szívben, amire nincs szó az ajkon. Isten nyúl bele a lelkekbe, néha keményen, máskor lágyabban, – néha az ihlete csak lehelet, máskor pünkösdi szélvész. PPEK / Barlay Ö. Szabolcs: Hitvédelem és hazaszeretet avagy antiszemita volt-e Prohászka? 71 Ily megilletődésben lehet része a modern zsidónak is, aki számon kéri magától, hogy mennyire zsidó, Messiást-váró s a prófétai szót megfogadó ember ő, vajon vallása nem inkább ősi hagyományok allegorikus magyarázata, mint a lélek üdvösségéért aggódó buzgalom s elszántság, vajon nem inkább test és vér és faj, mint igazság, jóság és lélek? A zsidó vallás a messiási várakozás. Vár-e ő valakit, s ha nem vár és nem eped az után, aminek Istentől az égből jönnie kell, mit akar? A zsidó vallás a prófétai szózatok megfogadása; de nem annak hirdetői és előkészítői voltak-e ők, ami nem volt, hanem lesz és lett, annak az újnak, ami a régi? Ezredéves és végleges megmerevülésnek-e vagy nem inkább a fejlődésnek s a plaszticitásnak szószólói-e ők? Ők a hitet is fejlődőképesnek s kiegészítendőnek tartották, s azt hirdették, hogy a zsidóság nemzeti vallása a messiási ország nemzetközi vallásában fog kivirágozni. Így tehát ők a nagy jövendőbe s nem a múltba utalnak, s minket a messiási életbe és nem a kővé meredt betűk közé vezetnek. Nem jött-e meg már az, aki eljövendő volt? Nem üldözte-e azt is kegyetlenül s igazságtalanul halálba s gyalázatba a zsinagóga, mint ahogy üldözte s vértanúkká avatta az ószövetség szentjeit s prófétáit? Mily garancia van eziránt? Várjunk-e még valakit, akit szintén keresztre feszítenek? De hát örök várakozás, az sem isteni program. Ha pedig egyáltalán nem várunk, mi közünk az Íráshoz, s prófétákhoz s önmagunkhoz? Így aztán se Krisztusunk, se prófétáink nem lesznek. Ily gondolatok jönnek-mennek; az ember ne erőszakolja azokat. De nem tesz vele rosszat, ha odalép az ilyen tépelődőhöz s arra biztatja: keress, térj magadba. Olvasd az Írást, az egészet. Necsak a megkövezett és szétfűrészelt próféták iratait, hanem a kereszrtrefeszített prófétának evangéliumát, s a farizeus csoporthoz tartozó Szent Pálnak leveleit is. Olvasd el ezeket és imádkozzál; az ember betűt adhat és szót, az Isten értelmet és érzést. Olvasd ezt is, amit itt adok eléd; hátha érzesz valamit abból, amit a próféta ír: „Kiöntöm a kegyelem és az imádság lelkét, s ők rám néznek, kit átszegeztek.” (Zak 17,12) Az első zsidó keresztények. – A kereszténység a zsidóságból vált ki; de ez nem történt mindjárt. Az első keresztények, mondhatnám, zsidók is voltak, buzgó, vallásos, templombajáró, az Isten-tiszteleteken résztvevő Izraeliták. A kereszténység kezdetben a be nem avatott szem előtt úgy festett, mintha a zsidóságnak belügye volna. A szétválás lassan ment végbe, s a világ szeme soká nem vette azt észre. Suetonius, római történetíró tanúsága szerint, Claudius Caesar kiűzte a zsidókat Rómából, még pedig azért, mert egy bizonyos Chrestus izgatásaira zavarokat okoztak. Chrestus görögül annyit tesz, mint fölkent, s a Messiásnak neve. A zavarokat úgy kell érteni, hogy e korban tetőpontra hágott a zsidók Messiás-várása, s mivel ez időben a Krisztusról való hírek Judeából Rómába is elhatottak, az izgalmat a tetőpontra emelte az a konkrét kérdés: vajon az a judeai Krisztus-e a Messiás? A nérói üldözés s Tacitusnak a keresztényekről való gyűlöletes és megvető nyilatkozata is csak úgy érthető, ha a keresztények alatt zsidókat értünk s az üldözést is s a tacitusi kijelentést is megkülönböztetés nélkül zsidókra s keresztényekre vonatkoztatjuk. A rómaiaknak akkor még nem volt módjukban a keresztényeket a zsidóktól megkülönböztetni. Előttük a kereszténység és a zsidóság egysége nemzeti s vallásos közösség volt. Hiszen az apostolok s az evangélium első terjesztői mind zsidók voltak. Keleten éppúgy, mint nyugaton zsidók terjesztették az evangéliumot, vagyis azt a jó hírt, hogy a Messiás már megjelent, hogy Judeában élt, hogy megölték, de feltámadt, s hogy él, s csodálatosan működik s kihat tanítványaiban. E csodás események hírét mindenfelé erősítgették a római birodalomból Jeruzsálembe sereglő buzgó zsidók, kik az első pünkösdnapot is megérték, s kikről az Apostolok Cselekedetei úgy nyilatkoznak, ... hogy rengeteg római jövevény is volt Jeruzsálemben, s ezek is hozták Rómába jó hírt, mely mindenfelé visszhangot keltett a várakozó, vallásos hitközségekben. Mint ahogy azonban Jeruzsálemben a zsidó-keresztények a templomba jártak s a zsidóságtól el nem szakadtak, úgy lehetett az mindenütt. Így volt az Rómában is és szerteszéjjel a birodalom más városaiban. A zsidóságban forrongott a nagy probléma: ez a Krisztus-e a Messiás? E problémát megoldottnak tekintették azok a vallásos 72 PPEK / Barlay Ö. Szabolcs: Hitvédelem és hazaszeretet avagy antiszemita volt-e Prohászka? zsidók, akik a próféták biztatásait s ígéreteit Jézus Krisztusban teljesülve látták, vagyis azok, akik „állhatatosak voltak az apostolok tanításában, a kenyértörés közösségében és az imádságban” (ApCsel 2,42), de akik a nemzeti közösséget azért még nem tagadták meg. Azonban nemsokára elpusztult Jeruzsálem, s Zsidóország lekerült a világ térképéről; a zsidóság nemzeti aspirációi gyökerükben megrendültek, ezzel szemben viszont a zsidókeresztények a Messiás eljövetelének hitében a rémes üldöztetések ellenére is megerősödtek. Ez egyrészt teljes kifejtésre segíti a szétválást a Krisztusban hívők és a hitetlenek között, másrészt pedig ez jelzi, hogy itt kezdődik a zsidóság sajátos, történeti süllyedése. A Judea elleni hadjárat, mely véres és rémes volt, a zsidók konok ellenállása, a nagy veszteségek gyűlöletet, zsidóellenes hangulatot támasztottak az egész római birodalomban. A zsidóság mint megvetett s alig tűrt nemzetiség önkénytelenül is félrevonult; magában Rómában már Titus alatt is nagyon lesüllyedt. A Caelius és a déli Aventin közti völgyben húzták meg magukat, ahová a római szatirikusok s epigramma-írók rándultak el, hogy mulassanak a szatócsokon, kik piszkosan vonszoltak kosarakat, széna- és szalmacsomókat, hol vén zsidóasszonyok álmokat fejtegettek s azután tenyerüket tartották oda az obulusra. Így írnak róluk a rómaiak. A zsidók nem katonáskodtak, földet nem míveltek, csak szatócskodtak, adtak-vettek. Így keletkezett s fejlett ki rövidesen az az elnyomott, félénk, határozatlan, piszkos zsidótípus, melyről Tacitus ír a gyűlölség s megvetés hangján. Az egész nyugati társadalomban a zsidók idegen, pénzszerzésre beállított s főleg saját talmudista elfogultságukban elszigetelt nemzetiséggé lettek. Nem a keresztények és nem a keresztény törvényhozás tette ilyenné őket, a középkor csak átvette ezt az etnológiai terhet. Az első gettó a Caelius s Aventin közti völgyben sötétült. Mennyi fölösleges szenvedés támadt amiatt, hogy a zsidóság elfordult mindattól, ami élet, világ s kultúra volt. Ezt az elfordulást a középkori zsidóság nemcsak nem szüntette meg, hanem még növelte. A zsidóság elkeseredett lelke önmagába vonult, és minden érzékét elvesztette a kereszténység iránt, mely voltaképp a régi zsidó reménynek virágba fakadása volt. Mily tragikus sors lett része annak a minden országban külön társadalmi csomósodást s föl nem szívott népszigetet képező népnek. Ennek főoka az volt, hogy a zsidóság még akkor is ragaszkodni akart nagy hivatásához, amikor azt már beteljesítette, és hű akart lenni Istenhez a maga feje szerint s nem az Isten gondolatai szerint! Hogy megsirathatja mindenki a megvetésnek, gúnynak s elnyomatásnak töméntelen tradícióját, az aki tűrte éppúgy, mint az, aki szerezte! Mily melankóliával olvassuk az evangéliumban azt a jelenetet, amikor Jézus sír Jeruzsálem felett, és a zsidó nép miatt: „Bárcsak megismerted volna legalább ezen a napon, ami békességedre szolgált.” (Lk 19,42) Mily kár, hogy ez a nemzeti aspirációiban megmakacsosodott zsidóság elfordult a Krisztus-arctól s nem akart ránézni. Mily kár, hogy az evangélium zárt könyv lett neki! De hát az legyen-e mindig s mindenkorra? El kell jönnie a napnak, mikor az elfogultság fala leomlik... El kell jönnie a napnak, mikor az évezredes merevség s terheltség megrezzen s olvadozni és tünedezni kezd Krisztus lelkének érintéseitől; amikor az embernek önmagára való eszmélése veti föl a kérdést: vajon ez az, amit Isten adni akart Mózes és a próféták által? S vajon Mózes nem utalt-e másra, arra, akiről mondja: „Prófétát támaszt neked a te Urad, Istened... azt hallgassad.” (MTörv 18,15) A kereszténységtől idegenkedő zsidó tehát a kezdetre nézzen vissza, s fontolja meg, hogy Krisztus is mint ember, az apostolok is, az első hívek, mind zsidók voltak, igaz zsidók, vallásos emberek, kik a zsidó nép vallásos reményének teljesülésében hittek. Ezek nem idegenek, hanem atyafiak. Ezt üzeni Pál a római zsidóknak, hogy vegyék tudomásul „Izrael reménységéért verték láncra” (ApCsel 28,20). Íme a Messiás, mint Izrael reménysége és a kereszténység hite! PPEK / Barlay Ö. Szabolcs: Hitvédelem és hazaszeretet avagy antiszemita volt-e Prohászka? 73 Az Ószövetség Krisztushoz utal minket. – Zsidó vallású az volt, aki a zsidó fajhoz tartozott. Aki pedig a zsidóságból ki akart volna lépni, azt bizonyosan kirekesztették volna a zsinagógából is. Ez általában jellemzője a keleti vallásos szellemnek. A faj és a vér van túlsúlyban a szellem és a lélek fölött. Az Istent viszont lélek és nem vér szerint kell imádni. A mi műveltebb zsidaink nem akarnak zsidó nemzetiségűek lenni, hanem bele akarnak olvadni a nyugati nemzetekbe. Magyarországon magyaroknak, Franciaországban franciáknak, Németországban németeknek készülnek. Ez a beállítás többé nem zsidóság, és ez bizonyára a zsidó vallásnak tagadása. A kinyilatkoztatás a zsidó vallást s nemzetiséget egynek veszi. Ha tehát valaki ki akar lépni a nemzetiségből, annak ki kell lépni a zsidó vallási közösségből. A következetesség e részben a cionisták oldalán van, akik zsidók akarnak maradni faj szerint, és éppen azért zsidók akarnak maradni vallás szerint. De kérdezzük már most: hát létezik-e még zsidó vallás úgy, ahogy a Szentírás elénk adja? Létezik-e még az a zsidóság, mely a Messiást várja? Létezik-e még mozaizmus, van-e templomi istentisztelet áldozatokkal, Levi-törzsi papsággal, s lehet-e ezt mind még visszaállítani? Vegyük a Messiás-várást... Bármint magyarázzák a próféták jövendöléseit, bizonyára nem szabad kitörölni, sem pedig gyöngíteni a prófétai hitet a zsidó vallásban, tehát azt, hogy a Megváltó eljön, hogy várják, hogy készüljenek rá. De hát nem jött-e már meg, mikor a város, a templom is szétdúlatott, s mikor már rég megszűnt az áldozat? Vissza lehet-e állítani Dávid országát? De hol van Dávid nemzetsége, melyből a Messiásnak születnie kell? A templom elpusztult... és ha föl is építenék ismét, hol van Lévi törzse, a törvényes papság, s ha ez meg is volna, vajon ismét tulkokat s bakokat akarnak-e föláldozni? Nem kell-e méltán gondolnunk, hogy a vallásnak ez az alakja a múlté? Szeressük a prófétákat, Izrael ez áldott szentjeit, és fogadjuk meg intelmeiket. Az a jövő, melyről ők szólnak, a mi jelenünk, a mi korunk. Igazodjunk szavaik szerint s ne hallgassunk azokra, akik racionalista szellemeskedéssel kicsavarják a prófétai szavak értelmét, de akik aztán Krisztust, a Messiást nem is várhatják s nem is várják. A próféták a jobb jövendőség meglátói. Szavukat meg akarjuk fogadni, mely szerint: Isten küld Messiást, a zsidó népből, Dávid nemzetségéből, ez bevonul a jeruzsálemi templomba ... szenvedni fog, eladják 30 ezüst pénzen, szent lesz és tiszta, bátor és mégis áldozati bárány... Jézus Krisztus eljött; szent volt, törvénytisztelő s a törvénynek beteljesítője, tiszteletet követelt Mózesnek és a prófétáknak. Olvassátok Izrael fiai és leányai az evangéliumot, s hasonlítsátok azt össze a prófétákkal. Az újszövetség betetőzi ezeket, mint a virág a lombot. Tartsátok azt, amit a próféták a jövőre nézve mondtak, s akkor nem fogjátok megvetni azt, amit Krisztus hozott. Ne mondjátok azt, hogy nem fogadjátok el, mert ti zsidók vagytok. Krisztus is az volt, sokkal jobban, mint ti. Sőt éppen mert zsidók vagytok, jövendölések alapján álltok, nem szabad a régihez mereven ragaszkodnotok, hanem lélek szerint abba a jobb jövendőbe kell átlépnetek: krisztusiakká kell lennetek! Nem a faj végett él az ember, nem azért, hogy a fajban, amennyiben az csak múlt, elmerüljön; hanem azért is, hogy benne, hitében s szeretetében az egész nemzet lelkisége magasabbra emelkedjék. A zsidóság nem azért volt Isten választott népe, hogy nemzeti vallásában örökre elszigetelődjék, hanem, hogy ebből a nemzeti-vallási keretből a Messiás lépjen elő, aki vezesse az emberiséget. Az egyik evangéliumi példabeszéd épp erről szól. A királyi ember meghívja fia menyegzői lakomájára a hivatalosakat, de azok nem akarnak eljönni (Mt 22,2). A meghívókat szolgái viszik, ezek az apostolok. Járják a világot, hogy meghívják az embereket a menyegzőre, vagyis a Istennel való kapcsolat szent örömeire. Meghívnak abba az Istenfiúságba, amit Krisztus hozott. Jöjjetek az ő otthonába, az anyaszentegyházba, lépjetek be a lelkiség új miliőjébe, s kézzel fogjátok majd azt, ami most csak szó, beszéd és fogalom 74 PPEK / Barlay Ö. Szabolcs: Hitvédelem és hazaszeretet avagy antiszemita volt-e Prohászka? nektek... Vannak dolgok, melyeket meg kell tapasztalni, akkor fölösleges azokra sok szót pazarolni... De a példabeszéd egyértelműen jelzi, hogy épp a hivatalosak – vagyis a Biblia nyelvén szólva – Izrael nem fogadja el a meghívást a Messiás házába. Prohászka ezután kéziratában összefoglaló képet nyújt az Úr Jézus által felkínált istengyermekségről. Nyilván azzal a céllal, hogy bemutassa Izrael fiainak, hogy mi is a kereszténység lényege. Végtelen szeretettel és egyszerű szavakkal vezeti be a maga elé képzelt „zsidó testvérét” a Szentháromság titkába, a megtestesülés misztériumába: hogyan lett Isten fia Jézus Krisztusban emberré. Majd következik az Istenemberből kiáradó létgazdagság, hogy megértesse testvéreivel az evangéliumnak, mint a legnagyobb isteni örömhírnek, létjogosultságát. Elmondja, hogy mindezt a zsidók akkori papi és politikai vezetői nem fogadták el, sőt Jézust a legkegyetlenebb halálbüntetéssel keresztre feszítették. A feltámadás után vált világossá, hogy Jézus azt kívánja, hogy mindenki váljék Isten gyermekévé, vagyis hogy életünkkel mindnyájan tanúsítsuk, hogy elfogadtuk meghívását. A kézirat a következő sorokkal fejeződik be: „Az Isten-fiúság e fölséges öntudatán s a neki megfelelő életen kell dolgoznunk; azt a kegyelmet, a hozzávaló erőt s inspirációt szerezte meg nekünk Krisztus s várja, hogy merjünk azok lenni, merjünk szerinte élni. Akiben az Isten-fiúság ez érzete gyakorlatilag megnyilatkozik, az tanúságot tesz Krisztusról; akiben pedig ez meg nem nyilatkozik, az szolgalelkűségében még nem ébredt a krisztusi testvériség szabadító s boldogító öntudatára. A vallásos öntudat e fölséges bemutatkozását kereszténységnek hívjuk s ezt Krisztusnak köszönjük.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése