2018. október 4., csütörtök

A gyémántnak nincs szaga , csak csillogása









A gyémántnak nincs szaga ,
csak csillogása





Olyan jól megy az oktatás és az egészségügy, hogy bő másfélszeresére emelték Kásler fizetését


Két kórház az összeomlás szélén? Megérett a fizetésemelés a főnöknek!
A kormány minden bizonnyal meg lehet elégedve azzal, amilyen irányba haladnak a trendek az egészségügyben és az oktatásban. Ilyen lehet például az, hogy az ajkai kórház intenzív osztályán az orvosok és a nővérek is felmondtak, vagy hogy a Honvédkórházban nemrég lett elege 112 orvosnak, hogy nem kapják meg a túlórapénzüket. Hasonlóképp az Emberi Erőforrások Minisztériumának sikereit mutatja, hogy Kásler unokái, és államtitkárának gyerekei is magániskolákba járnak.
Kásler Miklós fizetését ugyanis az 1.1 millió forintról augusztus elejétől 1.78 millió forintra emelték, egy tegnap közzéadott dokumentum szerint.
Megkérdeztük az Emberi Erőforrások Minisztériumát, illetve a Miniszterelnökséget, hogy milyen pozitív tapasztalatok alapján döntöttek a fizetésemelés mellett, válaszukkal a cikket frissítjük.
Címlapi kép: Thaler Tamás


1300 milliárd: Ennyi pénzt menekíthetett ki gyémántban a Fidesz arab számlákra



Hullanak a “csontvázak a szekrényből”, pedig még el sem jött a számonkérés és a komoly vizsgálatok időszaka.
Magyar Nemzet információi szerint közel 3-4 milliárd euró, tehát 1300 milliárd forint szivárgott ki a magyar kormányzati körökből az elmúlt években különféle arab számlára, hogy aztán a pénz a nemzetközi terrorizmust is mozgató havalán – az arab világ párhuzamos bankrendszerén – érkezzen vissza magánzsebekbe. A lap úgy tudja, hogy az üggyel kapcsolatban az FBI tanúvédelmi programjában tart egy magyar férfit az Egyesült Államokban, akit a magyar hatóságok valamiért annak ellenére sem akarnak kihallgatni, hogy ezt az amerikaiak többször felajánlották.
A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy az FBI gyanúja szerint az említett férfi is része volt annak a láncnak, melyen keresztül az elmúlt években az 1300 milliárd forint körüli összeg arab bankszámlákon landolt.
Az amerikaiak gyanúja szerint a hihetetlen összeg a nyertes uniós pályázatok “alkotmányos költsége”, a kormánypárti politikusok részére visszaosztott jutalék volt.
Az FBI gyanúja szerint a pénz egy része strómanokon keresztül, arab befektetésnek álcázva érkezett vissza Magyarországra, ahol luxusszállodákat, kastélyokat és egyéb ingatlanokat vásároltak belőle.
A magyar férfit egyébként az itthoni hatóságok is körözik jelentős összegű pénzmosás gyanújával, ám a magyar nyomozók még csak a kihallgatás lehetőségével sem éltek.
Ezek után  érthető, hogy az Igazságügyi Minisztérium miért vétózta meg tavaly tavasszal, hogy a Fővárosi Főügyészség több, csalás és pénzmosás elkövetésével vádolt magyar állampolgárt kiadjon az Egyesült Államoknak – köztük valószínűleg a fent említett másik két futárt is.






Vajon mi lesz még itt a választásokig? És ha győz az ellenzék, kevés lesz Magyarország börtöneinek összes fegyházas szintje.
Forrás:https://alfahir.hu/2018/03/26/usa_magyarorszag_fidesz_havala_korrupcio_unios_penzek_penzmosas

Két ember beszélgetése is gyűlés lesz, a rendőrség pedig betilthatja


Október elsejétől már két ember nyilvános, közügyekről tartott beszélgetése is gyűlésnek számít. Ha pedig gyűlés, azt bizony a rendőrségnek be kell jelenteni. Az új gyülekezési törvény számos eszközzel korlátozza a szabad véleménynyilvánítás lehetőségét.
Október 1-jével életbe lép az új gyülekezési törvény, amely az 1989-es jogszabályt váltja fel - figyelmeztet az MTI. Az új szabáloyzás számos korlátozást tartalmazt elődjéhez képest.
Az első és legfontosabb, hogy a törvény kimondja: gyűlésnek azt kell tekinteni, amikor legalább két ember részvételével közügyben véleménynyilvánítás céljából nyilvános összejövetelt tartanak. A gyűlés nyilvános, ha ahhoz bárki szabadon csatlakozhat.        A gyűlést annak megtartását megelőzően legfeljebb három hónappal, és a felhívás előtt legalább 48 órával köteles bejelenteni a szervező az illetékes rendőrkapitányságnak. Ha a bejelentési határidő megtartása veszélyeztetné a gyűlés célját, a gyűlést az arra okot adó eseményt követően haladéktalanul, a felhívás megküldésével kell bejelenteni a rendőrségnél (sürgős gyűlés). Nem kell a gyűlést bejelenteni, ha a gyülekezés egy, azt közvetlenül megelőző indokból, tervezés és szervező nélkül alakul ki (spontán gyűlés).    Ha azonos helyszínre és időpontra több gyűlést jelentenek be, és azok egyidejű megtartása nem lehetséges, az élvez elsőbbséget, amelyet a rendőrségnek korábban jelentettek be. A homályosan megfogalmazott esetleírások remek  hivatkozási alkalmat teremtenek arra, hogy a rendőrség megtilthasson egy bejelentett demonstrációt.   A rendőrség  például megtilthatja a gyűlés megtartását, ha - megalapozottan feltehető, hogy a gyűlés a közbiztonságot vagy a közrendet közvetlenül, szükségtelen és aránytalan mértékben veszélyezteti, illetve mások jogainak és szabadságának szükségtelen mértékű és aránytalan sérelmével jár.
- Megtiltják a gyűlést, ha diplomáciai mentességet élvező személy helyi feladatait akadályozza, zavarja a  bíróságok működését, vagy a közlekedés rendjének sérelmével jár - olyan tüntetést ritkán látni, ami nem zavarná valamilyen módon a közlekedőket.
-  A jogszabály szerint akkor is megtiltják a gyűlést, ha a gyűlés - az alkalmazott technikai eszközök, időtartama miatt - „alkalmas mások magán- és családi életének védelméhez való jogának, otthonának, emberi méltóságának, a magyar nemzet, a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösségek méltóságának a megsértésére, vagy szabad mozgáshoz, tartózkodási hely szabad megválasztásához való jogának korlátozására".
Utóbbi hivatkozás alapján könnyedén meg lehet tiltani, hogy tüntetők politikusok, közjogi méltóságok háza előtt tüntessenek. A nagyvonalú leírás pedig azt is lehetővé teszi, hogy akár egy mérges helyi panaszbejelentése miatt is leállítsanak egy több tízezres demonstrációt – a magánélet védelmére való jogra hivatkozva.
A rendőrség akkor is megtiltja a gyűlés megtartását, ha a gyülekezés helyszíne olyan országos jelentőségű történelmi emlékhely vagy időpontja olyan nap, amely a nemzetiszocialista vagy kommunista diktatúra uralma alatt elkövetett embertelen bűnök áldozataira emlékeztet, és a bejelentéskor rendelkezésre álló körülmények alapján fennáll a veszélye annak, hogy a gyűlés a nemzetiszocialista vagy kommunista diktatúra által elkövetett embertelen bűnök tényét tagadja, kétségbe vonja, jelentéktelen színben tünteti fel, vagy azokat igazolni törekszik, és ezáltal a gyűlés alkalmas a köznyugalom megzavarására.    A törvény arra is kitér, hogy ha csak a szervezők nem jelzek előre a rendőrségnek – a bejelentett demonstráción tilos lesz védőfelszerelést, egyenruhát, vagy arra emlékeztető öltözetet viselni.,  A rendőrség határozata ellen fellebbezésnek helye nincs, de azt a szervező három napon belül közigazgatási perben megtámadhatja.      Az új gyülekezési törvényhez kapcsolódóan módosul a büntető törvénykönyv is: aki gyűlést akadályoz, ellehetetlenít, 1 évig terjedő szabadságvesztéssel, aki pedig a szervezőnek vagy a rendezőknek erőszakkal ellenszegül, 2 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.      A szintén módosított szabálysértési törvény alapján az él vissza a gyülekezési joggal, aki nem közterületre az ingatlantulajdonos hozzájárulása nélkül szervez gyűlést, aki megjelenik megtiltott gyűlésen, aki szervezőként megakadályozza a rendőrség jelenlétét, aki az újságírókat kizárja a gyűlésről, aki bejelentés nélkül szervez gyűlést, vagy szervezőként nem teszi nyilvánossá a nevét.


Fidesz-közeli üzletemberre passzol az 1300 milliárdos FBI sztori



A nyilvános adatbázisok szerint egyetlen magyar személyre igaz, hogy érdekelt volt a gyémántbizniszben, illetve az FBI és a magyar rendőrség egyszerre kőrözi.


Egyetlen magyar embert, F. Péter Andrást köröz jelenleg az Interpol "különösen nagy összegű pénzmosás gyanújával". Nevezett személy korábban közös céget vitt több, a Fidesz holdudvarához tartozó emberrel. F. Péter Andrást egyébként 2016 februárja óta a magyar rendőrség is körözi pénzmosás gyanújával – nemzetközi elfogatóparancs alapján.
Emlékeztetőül: a Magyar Nemzet hétfőn írta meg, hogy az FBI tanúvédelmi programjába került egy magyar férfi, akiről az amerikaiak úgy vélik, az ő segítségével 3-4 milliárd euró, vagyis ezerháromszáz milliárd forintnak megfelelő összeg szivároghatott át Magyarországról arab és ázsiai számlákra az utóbbi években. Az FBI gyanúja szerint ez a csillagászati összeg a fideszes politikusok kenőpénze lehetett – az uniós finanszírozású projektekből. Az amerikai nyomozószervezet úgy véli, az összeget jellemzően az MKB-ból, esetenként pedig más, a kormány által ellenőrzött magyar pénzintézetekből vették fel.
Ami a módszer illeti: néhány millió eurót készpénzben leemeltek a számláról aztán az összeget a futárok – amilyen az Amerikában védett férfi is – gyémántban vagy az arab világ párhuzamos bankrendszerén, az úgynevezett havalán keresztül külföldre vitték, jellemzően közel-keleti vagy szingapúri számlákra.
Az Magyar Nemzet cikke szerint a futárral szemben az interpol és a magyar rendőrség is körözést adott ki. A nyilvános adatbázisok szerint egyetlen magyar személyre igaz ez: F. Péter Andrásra.
F. Péter András céghálózatából kiderül: a fiatal, harmincas éveit taposó üzletember neve régóta ismert kormányközelben, számos céget vitt Magyarországon és külföldön, köztük a céghálózatában több, nevében gyémánttal foglalkozó céget is találni, illetve a cégei között van olyan, amit ismert, fideszes politikussal közösen vitt.



Két bank önti a pénzt a Tiborcz-érdekeltségekbe – már közel 10 milliárd forintnyi hitelt kaptak


Az elmúlt hetekben csak találgatni próbálta a sajtó, vajon hogy teremt elő újabb és újabb milliárdokat a semmiből – például műemlékfelújítására – a kormányfő veje. A turai kastélyra 1,9 milliárd forint kölcsönt kapott a BDPST Group, ezzel a Tiborcz-féle ingatlanérdekeltségek összes hitele megközelíti a 10 milliárd forintot. A két nagy donor az épp összefonódó Gránit és Takarékbank.

ÁLLÍTSUK MEG A KORMÁNYPÁRTI MÉDIAFOGLALÁST

Nálunk nincsenek állami hirdetések. Nem is lesznek. Nem is akarjuk, hogy legyenek. Rád viszont nagyon számítunk!

Társadalmi célú hirdetés
A hitelbiztosítéki nyilvántartás friss bejegyzései szerint a turai Schossberger-kastélyrekonstrukciót menedzselő TRA Real Estates Kft. három szerződés alapján összesen 1,9 milliárd forintnyi hitelt kapott a Gránit Banktól. Az állítólag rekreációs funkcióval gazdagodó épület teljes felújítására összesen 4,5 milliárdot teremtett elő a Tiborcz István-féle BDPST Group projektcége – ennek a pénznek tehát a 42 százalékát biztosítja a Gránit.
Utóbbi egyébként a család régi, bejáratott bankjaként működik: a hitelbiztosítéki nyilvántartás azt is rögzíti, hogy 2016-ban Tiborcz István és nővére, továbbá édesapjuk összesen 568,9 millió forintnyi kölcsönt kaptak az akkor még részben állami tulajdonú Gránittól – ebből állami termőföldeket privatizáltak maguknak a família élőhelye, Csabdi (Tükröspuszta) közelében.
Az Átlátszó drónfelvételein látható BDPST-ingatlanérdekeltségek közül sem csak a turait finanszírozza a Gránit; az Andrássy úti palotaszintet rejtő  Downtown Development idén nyáron szintén felvett 400 millió forint kölcsönt a banktól, továbbá az egyelőre ismeretlen projektre létrehozott Bellavista Apartments Kft. is „elfogadott” egy 670 milliós hitelpakkot.
A Gránit Banktól tehát bő 3,5 milliárd forint áramlott Tiborczékhoz – további 6 milliárd pedig a Mészáros Lőrinc hátországába sorolt Takarékbanktól érkezett a belpesti Mahart–Dorottya-háztömb luxusszállóvá alakítására, melyet a BDPST Group a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő éléről távozott Szivek Norbert stábjával közösen intéz. A 24474 és 24475 helyrajzi számú ingatlanokat érintő hotelfejlesztést korábban az állami Gránit–Eximbank-koalíció karolta fel, de végül átvette a hitelezést a Takarékbank.
Az állam persze, ahol tud, továbbra is segít: júliusban a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította Tiborczék szállodaprojekjét, és a rendeletben külön kikötötte, hogy e beruházás esetében „építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt nem kell beszerezni, valamint településképi véleményezési eljárást nem kell lefolytatni”.
Summa summarum: a miniszterelnök vejét pénzintézeti oldalról a Gránit és a Takarékbank támogatja. Mely két vállalat épp összefonódóban van: utóbbi legalábbis most kezdeményezte a Gránit-elnök Hegedűs Éva beültetését a Takarék Jelzálogbank Nyrt. igazgatóságába.




Drónfelvételek a Tiborcz Istvánhoz köthető cégek ingatlanbirodalmáró













Orbán nem is miniszterelnök? Itt láthatja a bizonyítékot




Tisztelt Honfitársunk! /  Ez nem kereskedelmi vagy politikai reklám! Nagyon fontos, és a sajtóból meg nem tudható dolgokról szeretnénk tájékoztatni, mert talán még nem késő! Kérjük, hogy nyugodtan, figyelmesen olvassa végig akkor is, ha az elején hihetetlennek tűnik az egész. Igen. Becsületes ember számára valóban hihetetlen. …




Tisztelt Honfitársunk! /  Ez nem kereskedelmi vagy politikai reklám! Nagyon fontos, és a sajtóból meg nem tudható dolgokról szeretnénk tájékoztatni, mert talán még nem késő! Kérjük, hogy nyugodtan, figyelmesen olvassa végig akkor is, ha az elején hihetetlennek tűnik az egész. Igen. Becsületes ember számára valóban hihetetlen. …

AZ EURÓPAI UNIÓ TUDJA, HOGY ORBÁN NEM IS MINISZTERELNÖK

Sokan azt hiszik, hogy az alacsony bérek, az alacsony nyugdíjak, az orvos és a pénzhiány miatt leromlott egészségügyi ellátás, az oktatás problémái csak a magas államadósság és a politikusok hozzá nem értése miatt van. Sokan abban bíznak, hogy majd egy másik párt megoldja ezt a helyzetet. De vajon tudják ezek a sokak, hogy minden párt benne van az elmúlt ezer év legsúlyosabb állam- és népellenes bűncselekményében? Vajon tudják a Fidesz szavazók, hogy ezt a bűncselekményt a pártjuk követte el? Vajon tudják a “baloldali szavazók”, hogy a “baloldal” készítette elő ennek a bűncselekménynek a végrehajtását? Vajon tudják a Jobbik szavazói, hogy a Jobbik társtettes volt ebben a bűncselekményben?
Sokan úgy vannak vele, hogy a politika piszkos dolog, távol kell maradni tőle. Igen ám, csakhogy minden olyan területen, amit nem művelnek, elszaporodik a gaz. Így van ez a közügyekben is. Ha a nép kivonul a közügyekből, akkor a nyomában azonnal megjelennek a bűnözők. Ezt történt Magyarországon is, átengedtük a saját sorsunk irányítását bűnözők kezébe. Ezért van, hogy amikor a tévében a szemünk láttára és a fülünk hallatára csinál Matolcsy 250 milliárd forint közpénzből egy pillanat alatt magánvagyont, akkor csak csodálkozunk, hogy hogyan lehet ilyet megtenni, miért nem tartóztatják le, miért nem indul ellene eljárás. Az egészségügyet nem azért züllesztették le, mert nincs rá pénz, hanem azért mert azt a pénzt is ellopják. Most olyan tényekről lesz szó, ami a legtöbb ember számára hihetetlenül hangzik, viszont már itt jelezzük, hogy minden állításunk jogilag igazolt tény, amelynek bizonyítását még senki sem tudta megcáfolni. Ezek a bizonyítékok természetesen bárki számára elérhetők a lentebb megadott helyeken
Azért lehet szabadon lopni a közpénzt, mert a magyar államot megszállta egy idegen érdekek által működtetett szervezett magánhatalom, ha úgy tetszik egy bűnszervezet. Ennek a bűnszervezetnek az emberei vannak döntéshozó és vezető pozícióban az összes állami intézményben, a rendőrség, a honvédség és más fegyveres testületekben. Ez biztosítja, hogy az intézmények a magyar állam helyett a bűnszervezetet szolgálják. 2012. január 1.-én azt hazudták, hogy hatályba léptették “Magyarország Alaptörvényét”, és ezzel új rendet vezettek be. Ez egy orbitális hazugság! Nem volt joguk alaptörvényt elfogadni, ezért ez az Alaptörvény érvénytelen, nem létező jogszabály! Bár sokan tisztában vannak ezzel, hangjuk nem jut el a legnézettebb tévécsatornákhoz, a legolvasottabb újságokhoz, és a legismertebb internetes hírportálokhoz. Vajon a pártok miért nem beszélnek erről? Azért, mert benne vannak a bűncselekményben! Sokan nem tudják, hogy egy új alkotmány vagy alaptörvény új államot hoz létre! Elhitték azt a hazugságot, hogy “átnevezték az államot”. Nem! 2012. január 1.-én létre akartak hozni egy magánállamot a több, mint ezer éves magyar állam helyett, a szemünk láttára ellopva annak területét, és tudtunkon kívül annak immár a saját sorsába beleszólni képtelen (népszavazás lényeges dolgokról nem kezdeményezhető) állampolgárt akartak belőlünk csinálni!



Magyar Hang néven éled újjá a Magyar Nemzet

2018. május 3. 14:28
Május 18-tól Magyar Hang néven, hetilapként működik tovább a Magyar Nemzet a Zoom.hu értesülései szerint.
A Zoomnak azt nyilatkozta György Zsombor, a Magyar Nemzet utolsó főszerkesztő-helyettese: „Május 8-tól kijövünk a nulladik számmal, a parlament előtti tüntetésen 20 ezer példányt árulunk majd, kézből. Május 18-tól pedig hetilapként, Magyar Hang néven élünk tovább.”
Épp most jövök a Magyar Postától, megegyeztünk, május 18-tól előfizetéssel szállítják az olvasókhoz, ennek díja 450 forint lesz. Az utcai áruspéldány pedig 500-ba kerül, péntekenként jelenünk majd meg” – nyilatkozta a Zoomnak György Zsombor.
Az újságíró hozzátette, hogy a törzscsapat 20-25 emberből áll majd, külsősökkel is számolnak, de mindenki a Magyar Nemzet volt munkatársa. Olyan ismertebb nevek is velük tartanak, mint Torkos Matild, Szerető Szabolcs, Lukács Csaba, Puzsér Róbert és Marabu. 
Az első időszakban mindenki társadalmi munkában dolgozik majd a 24 oldalas újságon. Tematikája hasonló lesz, mint az az egykori szombatonként megjelenő Magyar Nemzet Magazinnak, kicsit több közélettel és politikával. A lapot Pozsonyban nyomják majd, egyelőre közösségi finanszírozásban gondolkodnak, befektető nem áll mögöttük.
Az online felületük már él, www.magyarhang.org-ként lehet őket megtalálni, itt egyelőre az előfizetésről tájékozódhatnak az érdeklődők.
(MTI)


Pécsen megtörtént az kicsiben, ami a mai napig történik az országgal nagyban

September 25, 2018
semjén és orbán
Egy csoport maffiózó kisajátított valamit, amiről valamiért úgy gondolja, az őt illeti meg. Orbán Viktor és tolvaj bandája, magát felhatalmazva azt tesz az országgal és annak lakóival, amit csak jónak tart. 
Az ország vagyonát és az EU-ból érkező támogatásokat szétlopják, miközben saját vagyonukat halmozzák fel valamelyik külföldi bank számláján. Nyolc évvel ezelőtt megkapták a lehetőséget arra, hogy valami olyat tegyenek ezzel az országgal, amit soha korábban senki, azonban ezzel ők visszaélve egy maffiarendszert építettek ki, melyet a mai napig nyögünk.
Hogy ennek mégis mi köze van Pécshez? Kezdjünk is bele. 2015 február 11-én a pécsi Morvay Imre Pio atya ételdoboz kezdeményezésével valami megváltozott az országban. A kis zöld, postaládára hajazó dobozka – az irgalmasrendi templom mellett – naponta emberek tucatjainak adott lehetőséget arra, hogy ne éhesen vészeljék át az aznapot. A kezdeményezés – melyben bárki feltölthette a kis zöld dobozt az általa hozott élelmiszerrel, amit a rászorulók a nap bármely órájában arra járva elvihettek – idővel kinőtte magát és országszerte egyre több helyen jelentek meg a Pio atyáéhoz hasonló ételdobozok.
A kezdeményezés híre futótűzként terjedt, ezért egyre többen jelentek meg a kis zöld doboznál, hogy valami betevőt találjanak maguknak. Áprilisra a kezdeményezők úgy gondolták, itt az ideje a váltásnak és az egykori kis postaláda méretű dobot lecserélték egy sokkal nagyobbra. A kereslet egyre nagyobb lett, ezért úgy gondolták ez a helyes döntés, hisz így sokkal több rászorulónak tudnak segíteni. Azonban gyorsan kiderült, hogy hibát követtek el, a nagyobb ládát meglátva ugyanis sokan vérszemet kaptak. Egyre gyakrabban alakultak ki csoportok az étel környékén és a szóváltások is mindennaposakká váltak.
Pio atya időben észlelte a gondot és szigorított a szabályokon. Azt gondolta, ez megoldhatja a problémát, de sajnos nagyot tévedett. Hasonlóan a lomtalanításokkor kialakult csoportosulásokhoz, többen kisajátították az ingyen ételt és csak pénzért cserébe adtak a valóban rászorulók számára. Maffiarendszer alakult ki egy olyan kezdeményezésből, melynek az éhezők megsegítése volt a célja. Viták és veszekedések hangjától zengett a környék szinte napi rendszerességgel, amit sem a környék lakói, sem pedig Pio atya nem volt képes tovább tolerálni.
Az egykor csodás kezdeményezést így kénytelenek voltak egyik napról a másikra megszüntetni. Egy pár fős csoportnak hála több száz, valóban rászoruló ember lesz kénytelen ismét a kukákban guberálva keresni valami ehető falatot. Noha országszerte továbbra is sok helyen él még a kezdeményezés, mégsem feltétlen biztosított azok működése, ugyanis ez a viselkedés sajnos nem Pécs, Budapest, esetleg Debrecen-specifikus. Úgy tűnik, az országban mindig lesznek olyan kis csoportok, akik magukat leleményesnek gondolva bandákba verődve megpróbálják kifosztani azokat, akiket csak tudnak.
A pécsi banda szellemisége tökéletesen megtalálható a mai kormányban is, amely emberek millióinak kárán próbál meggazdagodni. A közvagyont kisajátítva próbálja megalapozni későbbi jövőjét. A fenyegetéstől és elhallgattatástól sem megriadva növeli hatalmát, melyet – úgy hiszi – már senki sem veszélyeztethet. Az amit a lomis maffiózók, vagy az adomány ételt pénzért kínáló hajléktalanok képviselnek nem más, mint az Orbán-kormány programja, amit – mint ahogy azt megígérték – tovább folytatnak.
Pio atyának hatalmában állt véget vetni a kizsákmányolásnak, még ha ezzel több száz valóban rászoruló hajléktalan életét is volt kénytelen megkeseríteni. Nem volt más választása, sajnos nem. A gond akkor van, ha ezeket a kizsákmányoló maffiózókat az ország élére nevezzük ki, ugyanis úgy tűnik, onnan már csak erővel lehet őket eltávolítani. Orbán Viktor és bandája egy ország ételesládáját rabolja ki napi rendszerességgel, amit mi a mai napig tűrünk.


Minden választási csalást feltárna egy eddig ismeretlen szervezet


Megkérdőjelezik a Fidesz kétharmadát és azt akarják, hogy az Európai Parlament is vizsgálja a magyar választást.
Tiszta voks néven nemzetközi kampány indul a magyar választási rendellenességek teljes feltárására – írja a Független Hírügynökség. A Garvan Walshe, a brit Konzervatív Párt egykori biztonságpolitikai szakértője által létrehozott Unhack Democracy Europe azt állítja, csak a csalások miatt nyert kétharmaddal a Fidesz.


Az ellenzék rosszabbul szerepelt ott, ahol nem volt ellenzéki delegált a szavazókörben, és ott, ahol nagy volt az érvénytelen szavazatok aránya. Ebből sem következik azonban rendszerszintű csalás.
Eddigi vizsgálataik alapján bizonyítottnak, bizonyíthatónak tartják, hogy az eredményt komolyan befolyásolhattanemcsak az ukrán-magyar kettős állampolgárok tömeges utaztatása, hanem a kamupártok elszaporodása, a tömeges szavazatvásárlás, az NVI honlapjának összeomlása, illetve a voksok célzott érvénytelenítése olyan helyeken, ahol a választási bizottságban csak fideszes tagok voltak.
Céljuk nemcsak a csalások hálójának felderítése, hanem az is, hogy azzal a világsajtó is foglalkozzon, mert nemzetközi visszhang kell ahhoz, hogy külföldről nyomást lehessen az Orbán-kormányra. 
A Független Hírügynükség idézi Garvan Walshe-t, aki szerint  állítja:
Ez nemcsak Magyarország problémája, hanem Európáé is.
Szerinte az, amit eddig találtak komoly kérdéseket vet fel Orbán abszolút többségének legitimitásával kapcsolatban.
Adománygyűjtő kampányt indítanak, mert az eredmények hitelességének további vizsgálatához független programozókra, politikai- és adatelemzőkre van szükségük. Azt akarják, hogy az Európai Parlament is vizsgálja a magyar választást.
Mindennek közjogi szempontból vélhetően semmi következménye nem lesz, hisz minden választási kifogás bejelentésének régen lejárt a határideje, pénteken pedig meg is alakul a negyedik Orbán-kormány.




Délvidéki mészárlás: A magyar holokauszt, aminek nincs emlékéve, emlékművei és állami megemlékezései 
Stoffán György 2018. 09. 24. hungaryfirst.hu 

A XX. század legfényesebb temetésében volt része Josip Broz Titó kommunista vezetőnek, aki délvidéki magyarok tízezreinek kínhaláláért felelős. 
Délvidéki mészárlás: A magyar holokauszt, aminek nincs emlékéve, emlékművei és állami megemlékezései

Három évtizeddel ezelőtt egész Jugoszláviát letaglózta, amikor 1980. május 4-én meghalt az ország első számú vezetője, Josip Broz Tito. Vasárnap volt, az állami televízió épp a Hajduk Split és az FK Red Star meccsét közvetítette, amikor a 41. percben leállították a mérkőzést és a hangosbemondón közölték a hírt. A tömeg és a játékosok is zokogásban törtek ki. 
Mindenki kedvence 
Utolsó útjára saját luxusvonata, az úgynevezett Kék Vonat szállította Ljubljanából Jugoszlávián keresztül Belgrádba. Az állomásokon, ahol a vonat elhaladt, gyászoló tömegek búcsúztak vezetőjüktől a zuhogó esőben. Temetése hatalmas politikai és médiaesemény volt: soha korábban nem vett részt egyszerre ennyi magas rangú politikus, államfő gyászszertartáson. Összesen 127 ország 209 delegációja jelent meg Perutól Szudánon át Venezueláig. A temetésen 4 király, 31 államelnök, 22 miniszterelnök, 47 külügyminiszter és ismert személyiség vett részt. Magyarországot Kádár János pártfőtitkár képviselte. A belgrádi Képviselőházban felállított ravatala előtt százezrek rótták le kegyeletüket. 
A Balkánon ma is úgy vélik, "Titót mindenki szerette". Országába egységet és jólétet hozott, külpolitikájában elhidegült a Szovjetuniótól és az el nem kötelezettség volt az irányadó, amiért Jugoszláviát a második Svájcnak is nevezték. Előszeretettel fogadták a nyugati országokban is, találkozott John F. Kennedyvel és Jimmy Carterrel, közben rendszeresen közös kongresszusokon vett részt Fidel Castroval is. 
Mészárlás Újvidéken és a vérbosszú 
Josip Broz Titót ennek ellenére nem lehet feddhetetlenséggel vádolni. Ha közvetlen parancsot nem is adott rá, partizánjai mindenképpen az ő tudtával gyilkoltak meg több tízezer bácskai magyart a második világháború végóráiban. A történet viszont 1941 áprilisában kezdődik, amikor a Magyar Királyság ismét birtokba vette a Trianonban elszakított déli területek egy részét. Komoly partizánháború kezdődött, amely év végére már-már a magyar közigazgatás működését veszélyeztette. Ezért rendelték el januárban a hírhedtté vált razziát, amely a végletekig elfajult. A magyar hatóságok két hét alatt több mint háromezer, többségében szerb civilt gyilkoltak meg. 
Alig telt el két év az értelmetlen újvidéki mészárlás után, megkezdődött a bosszú. 1944 októberében a délvidéket a Vörös Hadsereg és a nyomában érkező, Tito vezette Népfelszabadító Hadsereg foglalta el. A kommunista pártvezetés pedig a kollektív bűnösség elve alapján a sváb és a magyar lakosságot kiáltotta ki legfőbb ellenségnek. Borzasztó öldöklés kezdődött 1944-45 telén: Tito partizánjai lakóhelyükön vagy gyűjtőtáborokban magyarok és németek tömegeit kínozták és gyilkolták meg. 
Elképesztő kegyetlenség 
Az úgynevezett délvidéki mészárlásnak a becslések szerint mintegy 40 ezer magyar esett áldozatul. Egyszerre volt ez etnikai tisztogatás, bosszú az újvidéki gyilkosságokért és a gyűlölet, a kegyetlenség tobzódása. Volt, hogy tíz-tizenöt embert acélhuzallal egymáshoz, majd gyűrű alakban egy szénakazal köré kötöztek és a szénát meggyújtották. Élve nyúztak és sütöttek meg embereket, a papok hátából kereszt alakban nyúzták le a bőrt, nemi szervüket tépték és taposták. 
Fogóval tépték a körmöket, szó szerint megpatkolták az áldozatot, vagy kettéfűrészelték, és kedvelt módszer volt a karóba húzás is. Arra is volt példa, hogy egy egész családot kötöztek egymás mellé, és lassan csúsztatták őket a fűrészgép fogai közé. A felnőtt férfiak mellett nők, gyerekek, csecsemők és aggastyánok is tömegesen estek áldozatul - a tragikus eseményekről Cseres Tibor: Vérbosszú Bácskában című könyve az interneten is olvasható. 
http://vmek.oszk.hu/03300/03393/03393.htm 
Több, a témával kapcsolatos irodalmi mű vár még kiadásra, de a rendszerváltás óta ezek megjelenésére vagy pénz, vagy bátorság nem volt... Éppen úgy, mint a Brassó megyei Földváron a románok által működtetett haláltábor drámai történetéről vagy a Maniu gárdák erdélyi vérengzéséről is hallgat a história. A magyar és székely szenvedéstörténet eleddig a magyar tankönyvekből is kimaradt. (- a szerk.) 





14+1 OK, AMIÉRT BEIRATNÁD A GYEREKED EGY FINN ISKOLÁBA 



Tanulmányok szerint a finn kisiskolások a világ legjobban teljesítő tanulói, annak ellenére, hogy kevesebb időt töltenek iskolában, mint más országok tanulói, és maximum 30 percnyi házifeladatot kaphatnak egy nap. 
Mit csinálnak másképp? 
1. Minden ingyenes. 
A finn oktatás ingyenes. És ebbe beletartoznak az étkezések, a kirándulások, táskák és írószerek. Ha a tanuló lakhelye és az iskola között több, mint 2km van, akkor iskolabusz viszi őket iskolába. Minden költséget az állam fizet. A központi költségvetés 12,2%-át fordítják az oktatásra. 
2. Egyénként kezelik a diákokat. 
Minden tanulónak a képességei szerint kell teljesítenie a feladatokat. Együtt tanulnak az egészséges és a különböző fizikai vagy értelmi fogyatékkal élő gyerekek. Ha egy diák nem tud elvégezni egy feladatot, a tanár különórát ad neki, amit az iskola szintúgy megfizet. És külön figyelmet fordítanak az idegennyelv tanulására is. 
Az az elvük, hogy a diákok mindig tudnak választani maguknak hasznos elfoglaltságot. Ezért, ha egy tanóra éppen nem érdekli, akkor olvashat vagy varrhat helyette. 
3. Motiváló osztályzás 
A finnek 1-től 10-ig osztályoznak. Az első két évben nem kapnak jegyeket, csak szóbeli megjegyzést, ami a 'lehetne jobb'-tól a 'tökéletes'-ig terjed. Harmadik osztálytól kezdve is csak a saját jegyedet tudod, az osztályzatok nem publikusak a többiek előtt. Ugyanakkor a jegyek nem arra szolgálnak, hogy a diákot 'minősítsék', hanem hogy motiválják a teljesítményét és tökéletesítsék a tudását az egyéni tantervéhez képest. 
4. Mászkálhatsz zokniban 
A finn iskolákban nincs egyenruha. Úgy öltözködsz, ahogy jól esik. Nincs elvárás ezzel kapcsolatban. Sőt, gyakori látvány, hogy zokniban mászkálnak a gyerekek az iskolában. 
5. Nem muszáj a padban ülni. Kültéri órák. 
Feküdhetsz a szőnyegre, vagy a tantermekben lévő kanapéra is. Ha az idő engedi, a tanárok az iskolák mellett speciálisan kialakított amfiteátrum formájú füves részen is tarthatják az órát. 
6. Kevés a házi. 
A finn oktatáspolitika szerint a diákoknak legalább annyi időt kell tölteni pihenéssel, és a családjukkal, mint a tanulással. Ezért egy diák egy napra maximum 30 percnyi házifeladatot kap, ügyelve arra, hogy lehetőleg az is olyan anyag legyen, ami felkelti az érdeklődését. Például a történelem oktatás bevett módszere, hogy a diákok interjúkat készítenek nagyszüleikkel a 40-es 50-es évekről, majd megvitatják velük a régiidők és a modern világ különbségeit. 
7. Nincsenek dolgozatok. 
Van náluk egy közmondás: "Vagy az életre készülsz fel, vagy a dolgozatodra." Erre az egyszerű gondolatra hivatkozva, megszüntették a dolgozatírást. A tanár véletlenszerű tesztet irathat, amire nem ad osztályzatot, hanem ellenőrizni tudja, hogy melyik diák hol tart az anyagban. Az első téttel bíró dolgozatot 16 évesen írják, a gimnáziumhoz szükséges szintfelmérőt. 
8. Nincsenek tantárgyak! 
A legtöbb finn iskolában már megszűntek a tantárgyak, helyette összefüggések szerint oktatnak (Phenomenon Based Learning). Tanórák helyett 6 hetes szekciók vannak, mialatt a diákok egy témát vizsgálnak különböző szempontokból. Például a migráció témakörét vizsgálják földrajzi szempontból (honnan jönnek), történelmi szempontból (mik az előzményei, történelmi hasonlatosságai), kulturális szempontból (milyen tradícióik vannak). Az órák végén a diákoknak kérdéseket kell feltenni, amire meg kell próbálniuk saját maguknak válaszolni. A tanárok ösztönzik a diákokat az órákon belüli kommunikációra, ezért a tanórák inkább hasonlítanak egy egymást véleményét meghallgató beszélgetéshez, mint egy klasszikus tanórához. 
9. Hosszú szünetek. 
Nem számít, hogy milyen érdekes egy óra, a szünet úgyis érdekesebb lesz. A finn iskolákban minden órában 15 perc szünetet tartanak. 
10. Tanárnak lenni menő. + Segédtanár. 
A Helsinki-i Pedagógiai Egyetemen húszszoros a túljelentkezés. Felmérések szerint tízszer többen szeretnének tanárok lenni, mint ahány pozíció van. Egy átlagos tanári fizetés 3500 euró. (Ez az ottani átlagkereset másfélszerese, tehát arányaiban véve kb. olyan, mintha nálunk 300.000 forint lenne.) Finnországban tanárnak lenni egy nagyon tekintélyes dolog, hisz ők képzik a jövőt. Nem kell szigorú szabályok szerint oktatniuk. Minden tanár maga választhatja meg, hogy melyik könyvből tanít, milyen programot használ. Minden tanár mellett van egy segédtanár is az órákon, aki segít segíteni a diákoknak a feladatok megértésében. 
11. A diákok olyan dolgokat tanulnak, amire szükségük lehet az életben. 
Az úszásoktatás azzal kezdődik, hogy mi a teendő, ha valaki fuldoklik. Háztartás-órán főzni, kötni és varrni tanulnak. Külön hangsúlyt kap az oktatásban a természetvédelem. Az informatikaórán honlap és portfolió készítés a tananyag. Az alapgondolat az, hogy képessé tegyék a diákokat arra, hogy megértsék a körülöttök folyton változó világot, és élni tudjanak benne. Semmi fölösleges adat, évszám stb.-t nem kell megtanulni, mert arra úgyis ott van az internet. 
12. Nincs minőségi különbség az iskolák között. 
Finnországban nincs szükség iskolaválasztásra. Mindenki a legközelebbi iskolába jár, nincsenek 'elit' intézmények. Nem számít hol él a gyerek, mindig lesz lehetősége jó tanároktól, jó tárgyi feltételek mellett tanulni és a legjobb minőségű menzán fogyasztani. 
13. A gyerekek választhatnak, hogy mit szeretnének enni. 
A menza ingyenes és változatos. A menü egy hónappal korábban fent van az iskola honlapján. Egészséges étrendre ösztönzik a gyerekeket, állandó vegetáriánus opcióval. 
14. Éjszaka a suliban. 
Évente néhány alkalommal hálózsákkal mennek a gyerekek iskolába és bent aludhatnak az osztályban tanári felügyelet mellett. Filmeket néznek, játszanak, ilyenkor szokás az is, hogy másnap fagyit kapnak reggelire. 
+1 Kutya a könyvtárban 
Vannak külön erre a célra tréningezett úgynevezett 'olvasókutyák', akik szeretik, ha meséket, történeteket olvasnak nekik. 




A Fehér Ház régóta tudott az iráni atomprogramról


A közlemény leszögezte: azok az információk, amelyeket hírszerzési forrásokra hivatkozva Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő hozott nyilvánosságra, tartalmaznak Washington számára is „új és sürgető elemeket” Teherán azon erőfeszítéseiről, hogy „rakétákkal célba juttatható atomfegyvereket” fejlesszen ki. Ezek a tények megegyeznek azzal, amit az Egyesült Államok régóta tud: hogy Iránnak erőteljes, titkos atomfegyver-programja van, amelyet sikertelenül ugyan, de megpróbált elrejteni a világ és saját népe elől” – fogalmazott eredetileg az amerikai elnöki hivatal közleménye.
Sarah Huckabee Sanders a közleményt eljuttatta a hírügynökségeknek, ám később a Fehér Ház honlapján a kommünikének olyan változata jelent meg, amely már múlt időben fogalmaz az iráni atomprogramról: vagyis a mondat úgy végződik, hogy „Iránnak erőteljes, titkos atomfegyver-programja volt, amelyet sikertelenül ugyan, de megpróbált elrejteni a világ és saját népe elől”. Az AP amerikai hírügynökség információi szerint a Fehér Ház elírásra hivatkozott.
A Fehér Ház egyúttal bejelentette, hogy a Netanjahu által nyilvánosságra hozott információkat részletekbe menően megvizsgálják. Mike Pompeo amerikai külügyminiszter hétfőn este újságíróknak megerősítette, hogy az Izrael által nyilvánosságra hozott információk megbízhatóak és jó részük eddig valóban nem került nyilvánosságra. Az amerikai diplomácia irányítója – aki hétfőn délután Izraelben megbeszélést folytatott Netanjahuval, majd Jordániába repült – a kíséretében utazó újságíróknak nyilatkozott a repülőgépen. Elmondta: az új dokumentumok pontosan kirajzolják majd az iráni atomprogram léptékét. Hozzátette: Washington szorgalmasan dolgozik azon, hogy az iráni vezetéssel 2015-ben kötött többhatalmi atomegyezmény hiányosságait „kijavítsák”.
(MTI)





Netanjahu: Irán titkos raktárban tárol nukleáris anyagokat Teheránban

MTI2018. 09. 28. 09:07
Iránnak titkos raktára van Teheránban, amelyben nukleáris anyagokat tárol – jelentette ki az izraeli miniszterelnök csütörtökön az ENSZ-közgyűlésen New Yorkban.
Benjámin Netanjahu állítása szerint mindez azt bizonyítja, hogy az iszlám köztársaság nem hagyott fel atomfegyver-programjával.





Ma első alkalommal hozom nyilvánosságra, hogy Iránnak Teheránban van egy másik titkos létesítménye is, egy rejtett nukleáris raktára, amelyben a hatalmas mennyiségű felszerelést és anyagot tárol Irán leplezett atomprogramjához” – hangoztatta Netanjahu.
Az izraeli miniszterelnök hangsúlyozta: a szőnyegtisztító vállalkozásnak álcázott lerakatban a teheráni vezetés az atomprogramjához szükséges mintegy 300 tonna anyagot és felszerelést tárol a teheráni Turkuzábád kerületben. Fényképeket és térképeket is mutatott Netanjahu az állítólagos raktárról.
Az izraeli kormányfő szerint mióta a zsidó állam birtokába jutott az iráni titkos atomarchívumnak, a teheráni vezetés a raktár kiürítésén fáradozik. Mint mondta, csak a múlt héten 15 kilogramm radioaktív anyagot vittek el onnan. “Tudják mit csináltak vele? Kivitték, és szétszórták Teherán körül, hogy elrejtsék a bizonyítékot” – állította Netanjahu.
Felszólította a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget (NAÜ), hogy haladéktalanul vizsgálja ki a létesítményt.
Közölte azt is, hogy az információt megosztotta már a NAÜ-vel és néhány ország hírszerzésével.
Irán 2015-ben egyezett meg uniós közvetítéssel az Egyesült Államokkal, Nagy-Britanniával, Franciaországgal, Kínával, Oroszországgal és Németországgal, hogy legalább tíz évre korlátozza atomprogramját, cserébe az ellene hozott szankciók nagy részének fokozatos feloldásáért.
Donald Trump amerikai elnök azonban májusban egyoldalúan felmondta az atomalkut, s újabb szankciókkal fenyegetett az iszlám köztársasággal szemben. Izrael eleve ellenezte a többhatalmi megállapodást.



Kémei szerint kamuzik az iráni atomról Bush



Hiába rémisztgetett az elmúlt időszakban az amerikai elnök és alelnöke az iráni atomfegyverrel, egy frissen nyilvánosságra hozott titkosszolgálati összegzés szerint Irán már 4 éve leállította katonai célú nukleáris fejlesztéseit. A jelentés készítői elismerik, hogy Teherán nem teljesen ártatlan: polgári célú atomprogramját könnyen át tudja állítani hadászati célra, és 2010-re képes lehet atombombát gyártani, viszont jelenleg egyáltalán nem biztos, hogy erre törekedne.
Meghazudtolták az amerikai titkosszolgálatok a Fehér Házat hétfőn az iráni atomprogram ügyében. Ez az első alkalom, amikor amerikai kormányzati szervezetek azt állítják, hogy Irán már négy éve nem próbálkozik nukleáris fegyver kifejlesztésével. A hétfőn nyilvánosságra került titkos jelentés szerint "Teherán döntése, hogy leállítja nukleáris programját azt feltételezi, kevésbé eltökélt, hogy atomfegyvert fejlesszen ki, mint ahogy azt 2005 óta véltük".
Ezek az infomrációk még nehezebbé teszik George Bushnak, hogy igazoljon egy esetleges Irán elleni katonai csapást elnöki mandátuma lejárta előtt. Egyúttal szinte kizárják, hogy Kína és Oroszország támogassanak az Irán elleni szankciók szigorítását. Ráadásul a jelentés gyökeresen ellentmond annak, amit Bush és alelnöke, Dick Cheney folyamatosan hangoztat: Irán nukleáris fegyverekre hajt. Az elnök októberben egyenesen harmadik világháború rémét vázolta. A nemzeti titkosszolgálati felmérés (NIE) fenti információiról a múlt szerdán tájékoztatták őket.
Polgári program katonai végcéllal

A NIE 16 amerikai titkosszolgálat adatait veti össze. Az Irán: Nukleáris Törekvések és Képességek című jelentésben ezt írják: "nagy bizonyossággal úgy ítéljük, hogy 2003 őszén Teherán leállította atomfegyverprogramját", és legalább idén nyárig nem is indították újra. "Nem tudjuk vajon (Iránnak) szándékában áll-e jelenleg atomfegyvereket fejleszteni" - olvasható a jelentésben, amely gyökeresen ellentmond annak a két évvel ezelőtti amerikai értékelésnek, miszerint Irán atomfegyvert szándékozik kifejleszteni - írja a brit The Guardian.
Az iráni kormányzat mindeddig következetesen azt állította, atomprogramja kizárólag polgári célú. Noha a NIE úgy ítéli, hogy Irán nem dolgozik atomfegyveren, nem tartja ártatlannak az iszlám köztársaságot. Megállapításaik szerint a polgári célú urándúsítást hamar át lehet alakítani katonai célúvá, és arra is figyelmeztettek, hogy 2010-re képes lehet atomfegyvert előállítani Teherán. Az amerikai külügyi titkosszolgálat - amely maga is részt vett a jelentés elkészítésében - 2013-ra jósolja ezt, ám az összes hírszerző ügynökség úgy véli, 2015 előtt nem lesz ehhez elegendő dúsított uránja Iránnak.
Az iraki fiaskó árnya
A The Guardian szerint a NIE-t azért hozták nyilvánosságra, hogy kiköszörüljék a titkosszolgálatok tekintélyén Irakkal kapcsolatban esett csorbát. A 2003-as amerikai invázió előtt azt állították, hogy Irak tömegpusztító fegyverekkel rendelkezik, ám később kiderült, ennek a megállapításnak nem volt alapja.






A Fehér Ház igyekezett gyorsan elhessegetni az új jelentéssel kapcsolatban felmerült összehasonlításokat az iraki, állítólagos tömegpusztító fegyvereket illető titkosszolgálati információkkal. Stephen Hadley nemzetbiztonsági tanácsadó szerint az új információk csak pár hónapja érkeztek meg, és azonnal tájékoztatták róluk a kongresszust és az elnököt. Hadley úgy vélte, nem szabad azt gondolni, hogy az iráni probléma kisebb lett, "ez hiba lenne". Szerinte a jelentés alátámasztja az amerikai vezetés aggodalmait és nincs szó arról, hogy George Bush elnök eltúlozta volna annak veszélyét, hogy Irán atomfegyverre tesz szert.




Irán rákapcsolt az urándúsításra


[ORIGO]2007.09.02. 15:32
Ez a cikk 11 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Irán nem veszi figyelembe az ENSZ tiltakozását az urándúsító programja miatt, újabb dúsításra alkalmas centrifugákat kezdett működtetni. Ezt Ahmadinedzsád elnök vasárnap jelentette be. Eközben az ENSZ ismét megtorló intézkedésket helyezett kilátásba.



Irán bejelentette, hogy már több mint 3000, urán dúsítására alkalmas, működő centrifugával rendelkezik - számolt be róla vasárnap a BBC. Az iráni elnök, Mahmud Ahmadinedzsád közölte, hogy folytatják nukleáris programjukat az ENSZ tiltakozása ellenére is. A dúsított urán alkalmas nukleáris erőművek létesítésére, de fegyverek létrehozására is. A nyugati nagyhatalmak azzal gyanúsítják az ázsiai országot, hogy atomfegyvereket akar fejleszteni, de ezt Irán mindvégig tagadta. "Több mint 3000 működő centrifugánk van, és minden héten újabb sorozatot helyezünk üzembe. Azt hitték a világhatalmak, hogy Irán minden ENSZ-határozatra meghátrál. Ám az iráni nemzet minden határozatra új nukleáris sikerekkel válaszolt" - idézte az államfőt az iráni FARS hírügynökség.
Nyugati szakértők szerint háromezer centrifuga szakadatlan működtetésével egy éven belül egy atombombához elegendő dúsított urán állítható elő, feltéve, ha ez lenne Irán célja. Az amerikai kormány egy újabb, harmadik szankciócsomagot szeretne elérni Irán ellen. Az ENSZ eddig kettőt fogadott el, de most újabb szankciókat helyezett kilátásba, ha Irán nem állítja le a programot. Vasárnap délelőtt az iráni külügyi szóvivő azt mondta: amennyiben a Biztonsági Tanács újabb megtorló intézkedésről hoz határozatot Irán ellen, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséggel való kapcsolatok ügyében "többféle megoldást is figyelembe vesznek". A 3000 centrifuga működtetése az iráni nukleáris program középtávú céljai közé tartozott. Irán bejelentését független forrás még nem erősítette meg.




Robbanhat az USA és Irán titkos háborúja

[ORIGO]2007.02.20. 14:51
Ez a cikk 11 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az amerikaiak már azt is tudják, mit bombáznának le, ha Irán kihúzza a gyufát. Bár még nincs szó konkrét támadásról, az Egyesült Államok és Irán között a színfalak mögött már régóta zajlik egy titkos háború - írja a Newsweek amerikai magazin, amely terjedelmes cikkben tárta fel a két ország elmúlt öt-hat éves történetét. Kiderült, voltak alkalmak, amikor majdnem elszívták a békepipát, de aztán mindig elszólta magát valaki.



"Minden lehetőséggel számolunk" - ez a leggyakoribb válasz a Fehér Ház részéről, amikor újságírók azt firtatják, hajlandó lenne-e az Egyesült Államok akár katonai erőt is bevetni Irán atomprogramjának megállítására. Úgy tűnik, ez a megfogalmazás nem csupán diplomáciai erőfitogtatást jelent. A BBC legalábbis úgy értesült,  hogy az amerikaiaknak már van listájuk is az iráni katonai célpontokról. Az amerikai hadsereg Floridában működő központi parancsnoksága által összeállított listán nemcsak atomlétesítmények (Natanz, Busehr, Arak, Iszfahán), hanem légi és haditengerészeti támaszpontok, rakétaállások, parancsnoki központok is szerepelnek.
A BBC szerint az amerikaiak két esetben támadnának: vagy ha egyértelműen bebizonyosodik, hogy Irán atomfegyver előállításán dolgozik, vagy pedig ha bármely, jelentős amerikai katonai veszteséggel járó iraki támadásról kiderül, hogy közvetlenül Irán érte a felelős. A beszámoló szerint máris jelentős amerikai haditengerészeti tűzerő épült fel a Perzsa-öböl térségében: már harminc amerikai hadihajó állomásozik ott, és úton van egy újabb repülőgép-hordozó kötelék.
Az Egyesült Államok és Irán között a nyilvánosság előtt és a háttérben is zajlanak meccsek, és a Newsweek amerikai hírmagazin terjedelmes cikke szerint egyre veszélyesebb irányt vesznek. A lap szerint ennek egyik jele volt Irán bagdadi nagykövetsége másodtitkárának elrablása is. Dzsalal Sarafit az irániak szerint amerikai felügyelet alatt álló iraki különleges egyégek hurcolták el, máig ismeretlen helyre. Az amerikaiak eközben azzal vádolják Iránt, hogy fegyverekkel látja el és kiképzéssel segíti az iraki síita szélsőséges csoportokat.
Egyesek szerint az adok-kapok egyre inkább egy nyílt háború felé tart, amit az USA vezetése sem bánna. "Annyira provokatívan viselkednek, amennyire csak lehet, hogy olyan lépésre kényszerítsék Iránt, amire kénytelenek válaszolni" - mondta a lapnak Hillary Mann, az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács volt térségbeli igazgatója.
Csak késleltetné az atomprogramot
Ennek ellentmond, hogy maga Bush elnök is visszafogottabban nyilatkozott a múlt héten Irán ügyében, és a problémás ügyek diplomáciai megoldását szorgalmazta. A Newsweek szerint ráadásul az amerikai tábornokok tisztában vannak vele, hogy egy katonai csapás a legjobb esetben is csupán késleltetné az iráni atomprogramot.






Forrás: EPA
Diplomáciát szorgalmaz
Ráadásul az Irakban lekötött USA-nak egyszerűen nem lenne elég hadereje egy Irán elleni akcióhoz. Hiába például a hírek a Perzsa-öbölbeli tűzerő növeléséról, azt a Newsweek is elismerte, hogy eredetileg rosszul írták: a térségbe tartó a Nimitz repülőgéphordozó és kísérőhajói valójában nem a harmadik ilyen kötelék lesz az öbölben, hanem csak felváltja a már hosszabb ideje ott járőröző Dwight D. Eisenhowert.
A Newsweek szerint az iráni fenyegetést semmilyen katonai erő nem semlegesíthetné, helyette rendszerváltoztatásra lenne szükség. Ez még talán messze van, de biztató jel lehet az amerikaiak számára, hogy Ahmadinedzsád elnök a tavaly decemberi helyhatósági választásokon vesztett támogatásából, és a Newsweek információi szerint a legfőbb vallási vezető, Ali Hamenei is elégedetlen vele. A magazin iráni forrásai szerint az ajatollah a forrófejűnek tartott elnököt, pontosabban megnyilvánulásait okolja, amiért decemberben az ENSZ elmarasztalta Iránt atomprogramja miatt.
Nem volt "Halál Amerikára"
Az amerikai lap terjedelmes cikkéből - amelyben számos iráni és amerikai diplomata szólal meg, sokan közülük név nélkül - ugyanakkor kiderül, az elmúlt néhány évben több olyan alkalom is volt, amikor úgy tűnt, Irán és az Egyesült Államok el fogja ásni a csatabárdot. 2001. szeptember 11. után például Irán hamar elítélte a merényleteket, két hétig még a "Halál Amerikára" kiáltások sem folytak a pénteki imák alatt. Afganisztán küszöbönálló megtámadásakor Teherán egyetértett az amerikai invázióval, és sürgette is azt. Sőt az iráni diplomaták jöttek elő azzal az ötlettel, hogy hangsúlyozzák az afgán demokrácia megteremtésének fontosságát az ország politikai rendezésekor - írja a Newsweek.
Irak lerohanása idején pedig felmerült az is, hogy terrorizmussal gyanúsított foglyokat cserélnek az irániak és az amerikaiak, bár aztán erről nem született megállapodás. 2003-ban pedig Irán - Svájc teheráni nagykövetén keresztül - kétoldalú tárgyalásokat javasolt egy levélben. Ebben felajánlották az atomprogram átláthatóságát, Izrael elismerését, cserébe az USA "erőszakos politikájának" és a szankcióknak a megszüntetéséért.
Mint Mao Ce-tung levele
Condoleezza Rice külügyminiszter - akkori nemzetbiztonsági tanácsadó - most azt mondta, nem is látta a levelet. Az amerikai diplomácia akkori vezetőjének helyettese, Richard Armitage azonban a Newsweeknek megerősítette a levél létezését, bár azt mondta, neki gyanús volt, hogy túl sok mindent ajánlottak az irániak. Bush nemzetbiztonsági tanácsának korábbi Iránért felelős tagja, Hillary Mann viszont a Newsweeknek úgy fogalmazott: "Az se érdekel, ha eredetileg a Marsról jött a levél." Szerinte ugyanis  az üzenetnek akár akkora jelentősége is lehetett volna, mint Mao Ce-tung 1971-es kínai nyitást kezdeményező levelének.
Fotó: EPA
Az iráni elnök sem válogatja meg a szavait
Voltak tehát diplomáciai erőfeszítések, ezek azonban kudarcba fulladtak, nem kis részben a két ország vezetőjének egy-egy elszólása miatt. Az afgán rendezést követően George Bush a "Gonosz tengelyéhez" sorolta - Irakkal és Észak-Koreával egyetemben - Iránt. A Fehér Ház beszédíró csapatát akkoriban irányító Michael Gerson azt mondta, Irán és Észak-Korea csak azért került be a nagy visszhangot kiváltó beszédbe, mert Bush nem akarta, hogy egyértelműen kiderüljön, ő már Irakra koncentrál. Gerson szerint Rice ötlete volt, hogy épp Iránt és Észak-Koreát tegye Irak mellé az elnök, akinek tetszett az ötlet.
"Komoly hiba lenne"
A 2005-ös iráni elnökválasztást megnyerő Mahmúd Ahmadinedzsád sem maradt adós a kemény mondatokkal. Dacolt az atomprogram leállítását követelő nyugati nyilatkozatokkal, nyilvánosan tagadta a holokausztot, és azt emlegette, hogy el kellene törölni Izraelt a föld felszínéről.
A The Economist szerint az ilyen nyilatkozatok is vezethetnek ahhoz, hogy Washington támadásra szánja el magát. A másik ok a sokat vitatott nukleáris program lehet, a harmadik pedig az, hogy a Fehér Ház mostanában hajlamos minden közel-keleti problémájáért Iránt hibáztatni. A tekintélyes brit lap vezércikke szerint azonban van egy negyedik ok is, mégpedig Bush kínos helyzete. Ha a negatív népszerűségi csúcsokat döntögető elnök veszélyben látja politikai örökségét, akkor elszánhatja magát támadásra - véli a hetilap, hozzátéve, hogy ez komoly hiba lenne.
Ballai Vince






Irán szerint Izrael a régió egyetlen titkos atomfegyver-programmal rendelkező országa



Fényképeket és térképeket is mutatott Netanjahu az állítólagos raktárról

MH/MTI – 2018.09.28. 10:13 
Izrael a közel-keleti régió egyetlen titkos és be nem vallott nukleáris fegyverprogrammal, valóban létező nukleáris arzenállal rendelkező országa - jelentette ki Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter péntek hajnalban.
A politikus szavait az IRNA teheráni hírügynökség idézte. Zarif arra reagált a Twitteren, hogy Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő az ENSZ-közgyűlésen New Yorkban azt mondta, Iránnak titkos raktára van Teheránban, amelyben nukleáris anyagokat tárol. Állítása szerint mindez azt bizonyítja, hogy az iszlám köztársaság nem hagyott fel atomfegyver-programjával.
Az iráni diplomácia irányítója válaszul azt hangoztatta, ideje lenne, hogy Izrael bevallja, rendelkezik nukleáris fegyverekkel és azt vizsgálják meg nemzetközi ellenőrök.
"Semmilyen szemfényvesztés és showműsor nem leplezheti el a tényt, hogy térségünkben Izrael az egyetlen rezsim, amely titkos és be nem vallott atomfegyver-programmal rendelkezik, beleértve azt is, hogy valódi nukleáris arzenálja is van" - írta a közösségi oldalon Zaríf.
A nemzetközi közösség gyakorlatilag nyílt titokként kezeli, hogy Izraelnek van atomfegyvere, de ezt a zsidó állam soha sem erősítette meg vagy ismerte be.
Zaríf szerint Izrael politikájával az elszigeteltségbe taszította az Egyesült Államokat az ENSZ-közgyűlésében és a Biztonsági Tanácsban. Az iráni külügyminiszter obszcén vádaskodásnak nevezte Netanjahu állításait, aki szerinte olyan hazug ember, aki nem tud leállni a hazudozással.
Netanjahu az ENSZ-ben mondott beszédében azt is állította, hogy Iránnak az ország fővárosában van egy másik titkos létesítménye is, egy rejtett nukleáris raktára, amelyben hatalmas mennyiségű felszerelést és anyagot tárol leplezett atomprogramjához. Mint mondta, a szőnyegtisztító vállalkozásnak álcázott lerakatban a teheráni vezetés az atomprogramjához szükséges mintegy 300 tonna anyagot és felszerelést tárol a teheráni Turkuzábád kerületben. Fényképeket és térképeket is mutatott Netanjahu az állítólagos raktárról.
Az izraeli kormányfő szerint, mióta a zsidó állam birtokába jutott az iráni titkos atomarchívumnak, a teheráni vezetés a raktár kiürítésén fáradozik. A politikus egyben felszólította a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget (NAÜ), hogy haladéktalanul vizsgálja át a létesítményt.
Netanjahu nem nevezte meg, milyen anyagról van szó és azt sem állította, hogy Irán megsértette volna a nemzetközi hatalmakkal kötött atomalkut.
Irán 2015-ben egyezett meg uniós közvetítéssel az Egyesült Államokkal, Nagy-Britanniával, Franciaországgal, Kínával, Oroszországgal és Németországgal, hogy legalább tíz évre korlátozza atomprogramját, cserébe az ellene hozott szankciók nagy részének fokozatos feloldásáért. Donald Trump amerikai elnök azonban májusban egyoldalúan felmondta az atomalkut, és újabb szankciókat léptetett életbe az iszlám köztársasággal szemben. Izrael a kezdetektől fogva ellenezte a többhatalmi megállapodást Iránnal.




Moszad: az iráni atombomba nem fenyegetné Izraelt

Tamir Pardo, a titkosszolgálat vezetője szerint Izraelben túl könnyelműen használják a létfenyegetettség fogalmát.
Egy atomfegyverrel rendelkező Irán nem feltétlenül fenyegeti Izrael létét - idézte az izraeli titkosszolgálat, a Moszad vezetőjét a Háárec  izraeli napilap csütörtökön. Tamir Pardo kedden, mintegy 100 izraeli nagykövet előtt tartott beszédében mondta ezt.
Három nagykövet elmondása szerint Pardo azt állította, hogy Izrael különféle eszközökkel rendelkezik az iráni atomprogram ellen, és ezeket a jövőben is használni fogja. Ha Irán ennek ellenére nukleáris fegyverhez jut, az sem feltétlenül jelenti azt, hogy el fogja pusztítani vele Izraelt. A Moszad-főnök szerint túl könnyelműen használják a létfenyegetettség fogalmát.
Pardo nem beszélt egy Irán elleni esetleges légicsapásról. Izraelben hetek óta élénk vita zajlik arról, hogy van-e létjogosultsága az iráni atomlétesítmények elleni katonai akciónak.
Pardo elődje, Meir Dagan szerint csak akkor kellene katonai eszközökhöz folyamodni, ha „már a húsba vág a torokhoz szorított kés”. Dagan Benjámin Netanjahu miniszterelnök és Ehud Barak védelmi miniszter szemére vetette, hogy egy Irán elleni katonai akcióba akarják belerángatni Izraelt, ami katasztrofális következményekkel járna.
Netanjahu és Barak nagy híve egy Irán elleni megelőző csapásnak, ám ennek jogosultságáról egyelőre nem sikerült meggyőzniük a kormánytagok többségét. A kérdés az egyik fő neuralgikus pontja az amerikai-izraeli viszonynak is, az Obama-adminisztráció ugyanis diplomáciai eszközökkel szeretné megoldani az iráni atomproblémát. A Daily Beast honlap szerint Washington és Tel-Aviv most azokról a határvonalakról tárgyal, amelyeket ha Irán átlép, mindenféleképpen indul izraeli ellenakció.  Az Egyesült Államok láthatóan tart attól, hogy Izrael végül egyoldalú lépésre szánja el magát: Leon Panetta amerikai védelmi miniszter néhány hete egy politikai fórumon azt fejtegette, hogy bár atomhatalom Iránnál nagyobb veszély nem leselkedik a Közel-Keletre, egy megelőző csapás legfeljebb  egy-két évre vetné vissza a programot, Teherán térségbeli támogatottsága viszont jelentősen növekedne egy izraeli támadás után. Panetta beszéde miatt Michael Oren, Izrael washingtoni nagykövete hivatalosan tiltakozott a Fehér Háznál.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése