2017. november 21., kedd

Hol van itt az ember , az emberi érték , vagy leállatiasodtunk a cionista vakolók szintjére!!!!





Hol van itt az ember , az emberi érték , vagy leállatiasodtunk a cionista vakolók szintjére!!!!



Nem az Európai Egyesült Államokat mindjárt egy 
fasiszta diktatúrának képzelték el , és így akarják 
mindjárt létrehozni a németek vezetésével a Hitler 
lányának a vezetése alatt Hely Hitler ... Hely Merkel ... Hely a kurva anyánkat jaj lesz nekünk gojoknak , már keresztények sem lehetünk !!!!



Kegyeskedő nyöszörgésekkel nem lehet a terror ellen küzdeni”



írja a svájci lap. „Gyermekded toleranciarituálénak” nevezi azokat a módszereket, amelyeket uniós vezetők és uniós országok vezetői gyakorolnak szalafista halálkultusz gyakorlók ellen.
Felidézi, hogy egy ilyen hívő, a 9/11-es terrortámadás kitervelője miként mondta el, hogy saját maga miként vágta le Daniel Pearl-nek, a Wall Street Journal tudósítójának a nyakát: „A legnehezebb volt a nyaki csigolyához férni. Maga a megölés Allah uralmának és hatalmának megnyilvánulása volt”.
Ilyen terroristákkal szemben akar Jean-Claude Juncker olyan szövegekkel fellépni, mint ami kijött belőle a berlini karácsonyi mészárlás után: „A gyűlöletnek és a terrornak nincs vallása, nincs neme, nincs származási országa. Az együtt élés és nyitottság a legjobb fegyver a terrorral szemben.”
Amivel Juncker összefoglalta az európai vezetők mantráját. Ezzel majd le fogja fegyverezni a terroristákat, veti oda gúnyosan a lap.
Ez a mocskos szabadkőműves zsidó banda akiket az Európai nemzetek nyakába ültettek , és most Osztaná az észt , de nincs mit osztani , csak az Európai keresztény goj társadalmak kifosztására hívatott . Ezért a likvidálásukra felajánlunk 100 muszlim bevándorlót , kiképzett harcost , hogy a továbbiakban ők legyenek a gojok lesújtó karjai , és rendeljék el , hogy a nem választott képviselőket ezek a karok sújtsák halálra , ha továbbra is a szabadkőműves zsidó világállam érdekeit szolgálják .
A nemzetállamok elfogadták az ajánlást , kezdjék meg Európa Zsidó befolyásának felszámolását . Minden kazár ellenség ki még a farkincáját is megrövidítette legyen kegyvesztes , és köteles 10 migráns eltartására , hisz eddig a befogadó nemzetállamokat sanyargatták ők , hogy tartsák el e holokamu bandát !!!
Tehát szabadulj meg zsidó feleslegedtől , kiket a hátadon kellett eddig cipelned , csapd a muszlim söpredékhez , és a szabadkőművesekkel együtt űzd ki őket Európából !!!!!
Az összerabolt ingó , és ingatlan vagyonaitól szabadítsd meg őket , és az uzsorás bankrendszerüket is építsd le , csak az iszlám bankrendszert engedélyezzék Az uzsorás bankházak , csak izraelben működhessenek , ha a zsidó állam engedélyezi nekik a működést . A zsidó kazár sohase szedhessen uzsora kamatot bármilyen pénznem alakuljon is ki !!!
És mivel a jelenlegi pénzt a levegőből állították elő , és a kamatok révén vitte a te ingó ingatlan vagyonodat mikor nem tudtad fizetni
a kamatokat , így váltál kamatrabszolga , most ők váljanak kamatrabszolgákká , hetedízileg , és ne tudják megváltani rabszolgaságukat , csak akkor , ha már az utolsó koldust is kiszolgálták , és e koldusréteg középosztálybeli tisztes vállalkozóvá vált !!!!
Addig éljenek hajléktalan szállásokon , vagy munkás szállón , ha megteremtették ennek a feltételeit !!! A helytartóink is kövessék sorsukat , hisz együtt osztották fosztották ki a nemzeteket !!!!






Így néznek ki a fogyatékos fiatalember

rasszista megkínzói





Vádat emeltek tegnap azok ellen az amerikai fiatalok ellen, akik Chicagóban megkínoztak és megsebesítettek egy mentális problémákkal küszködő fiatalembert, ráadásul az egészet élőben közvetítették a Facebookon – tájékoztatott az MTI.
A rendőrség csütörtökön tartóztatta le a négy feketebőrű fiatalt, délután pedig gyűlöletből elkövetett bűncselekmény” miatt már vádat is emeltek ellenük. A tizennyolc éves elkövetők – két fiú és két lány – szerdán egy szoba sarkában megkötözték a szellemileg visszamaradott fiatalembert, a száját ragasztószalaggal letapasztották, mintegy fél órán keresztül verték és kínozták, a koponyáján pedig óriási vágást ejtettek. Közben nevetve Donald Trump leendő elnököt és általában a fehéreket gyalázták. Az egészet élőben mutatták a Facebook közösségi oldalon.
Bár a videón (amelyet ebben a cikkünkben megtekinthet) jól látszott, hogy az áldozat fehér bőrű, négy nevető megkínzója pedig fekete, a rendőrségi szóvivő elhárította az elkövetők és az áldozat bőrszínét firtató kérdést. Sőt, eleinte az elkövetők nevét sem hozta nyilvánosságra a rendőrség. Utóbb azonban a nevüket és a fotójukat is közzétették. Íme, így néznek ki a fehér fiatalember színesbőrű megkínzói, akiket rasszista bűncselekménnyel vádolnak.

Brittany Covington
Tesfaye Coop






Tanishia Covington
Jordan Hill
A chicagói rendőrség a videó alapján azonosította be és tartóztatta le a négy elkövetőt, akiknek egyike az iskolából ismerte az áldozatot. A megrázó bűncselekmény pontos körülményeit a rendőrség egyelőre vizsgálja. Az áldozatra éjjel találtak rá, amint az utcán bolyongott, és olyan sokkos állapotban volt, hogy kórházba szállítása után is órákba telt, mire megszólalt.
A kínzásról készült videót a Facebook időközben eltávolította, de több amerikai tévécsatorna is bemutatta, és némelyikük honlapján is megtalálható volt.
Fotók: MTI/AP/Chicagói rendőrség


Milyen kecske szarta ezeket a világra !!!!




Már nyolcvan áldozatot követelt a hideg Magyarországon



Tavaly ősztől december végéig nyolcvanan fagytak meg Magyarországon, közülük 27-en a saját lakásukban – írta a Magyar Szociális Fórum adataira hivatkozva a Magyar Nemzet.
Simó Endre, a szervezet alapítója a lapnak azt mondta, ez a szám csaknem kétszer akkora, mint 2015 azonos időszakában, és egyre többen vannak, akiknek ugyan van hol lakniuk, de fűtésre már nincs pénzük. A kormány tervei szerint tartós megoldást jelentene az a jogszabály, amely lehetővé tenné, hogy a segélyszervezetek lakást béreljenek az állami támogatásból.
Sok ingatlantulajdonos azonban nem szívesen adná ki a lakását hajléktalannak, ezért a Baptista Szeretetszolgálat szociális lakásügynökség létrehozásán gondolkodik. Ghyczy Gellért, a Baptista Integrációs Központ munkatársa azt mondta, ezzel nagyjából 3-4 ezer hajléktalan lakhatását tudnák megoldani, de félő, hogy a szervezetek inkább munkásszálló-szerű épületekben helyezik el a hajléktalanokat a kevés forrás miatt.
Címlapfotó: polgarorseg-bekescsaba.hu




Itt dolgozik: Nyugdíjas
Ha a politikus urak , csak egy luxszus villát engednének meg maguknak , és nem a harmadikat rendeznék be , jutna a hajléktalanoknak is szállás . De azért az egyért sem dolgoztak meg , azt is lopták , és a nemzet vagyonát is . Úgy mondanám ők nem Széchenyi rokonai kik egy évi jövedelmüket felajánlják , ők inkább , hozzá lopnak még egy évi svarcot !!!!!
Mit számít ezeknek , hogy a gyereked éhesen fekszik le , és reggel csak egy karéj zsíros kenyeret ehet mert csak erre elég a családi büdzsé . Hogy alig van tüzelőd , és a házadban hűlsz ki .
Ó a rohadt kazár anyátokat kik csak zsinagógában gondolkodtok , hogy akkor gyújtanák rátok mikor bent vagytok a drága muszlim testvéreitek egyszer ezt is megteszik !!!!


Putyin Budapestre jön

Február 2-án Budapestre érkezik Vlagyimir Putyin orosz elnök – értesült a Blikk. A lap szerint Putyin magyarországi látogatásának programjáról egyelőre csak annyit tudni, hogy biztosan leül tárgyalni Orbán Viktor miniszterelnökkel. Mivel tavaly a magyar miniszterelnök járt Moszkvában, most Putyin a soros.
A két éven belüli három találkozó azt jelenti, hogy Orbán Viktor immár Vlagyimir Putyinnal folytat a legsűrűbben kétoldalú tárgyalásokat. Ez az Európai Unióban biztosan, de talán az egész kontinensen is példátlan egy kormányfő részéről.
Az orosz elnök utoljára két éve járt Budapesten, akkor február 17-én érkezett.
Címlapfotó: MTI
Hát inkább a sanghaji szerződéshez csdatlakozzunk , mint az Eu -hoz , melynek már identitása sem lesz a cionista zsidó különitményeseknek köszönhetően , kiket a nyakunkba ültettek , senki megnem választott, de életfogytiglani eltartást kérnek , hogy a keresztény hitet kiölik a gojokból !!!!!!

A Jobbik Győrkösék volt szóvivőjével emlékezik a kitörésre

A rendőrgyilkossággal gyanúsított Győrkös István vezette Magyar Nemzeti Arcvonal (MNA) egykori szóvivőjével és második világháborús veteránokkal emlékezik meg a józsefvárosi Jobbik a Budapestet védő német és magyar erők 72 évvel ezelőtti kitörésére – írta a HVG.hu.
Első világháborús amatőr harcszíntér és hadisír kutatóként tüntetik fel Alkay Zsoltot az éppen gőzerővel szalonképesedő Jobbik józsefvárosi alapszervezetének Budapest ostromáról és a budai várból való kitörésre megemlékező rendezvényének szórólapján. Az eseménynek a párt oktatásért felelős szakpolitikusa, Dúró Dóra lesz a házigazdája.
Alkaynak ennél azonban jóval színesebb a múltja. A mozgalmi nevén „Kalózként” ismert férfi a 90-es évek közepén a Király B. Izabella alapította Magyar Érdek Pártjának volt az alelnöke.
Alkay később a szkinhedmozgalom aktív tagjaként tűnt fel, az 1998-ban a Magyar Nemzeti Arcvonal által életre hívott Becsület napja rendezvény és a Kitörés-emléktúrák ötletgazdája volt, legalábbis szélsőjobbos híroldalak szerint. Az RTL Klub 1999 februárjában forgatott a Várban tartott rendezvényről egy hosszabb riportot. Ebben Alkay mint a Magyar Nemzeti Arcvonal szóvivője tűnik fel, ami ekkor még egységes szervezet volt Győrkös István vezetése alatt. (A gyanú szerint Győrkös lőtt le tavaly egy rendőrt, amikor a hatóság házkutatást akart tartani bőnyi házában. Mint azt a PestiSrácok.hu megírta, a későbbi belső vizsgálat szerint nem volt hatósági felelőse a tragédiának.)
A Kalóz mozgalmi néven ismert férfi később végig a szélsőjobboldali szervezetek, honlapok, mozgalmak közelében maradt. Jelenleg leginkább a Hatvannégy Vármegye Ijfúsági Mozgalomhoz köthető rendezvényeken jelenik meg a neve, ahol legtöbbször Budapest ostromáról tart előadásokat.
2015-ben azonban feltűnik a neve a Saul fia stáblistáján is, ahol az egykori szkinhed bizarr módon egy német katona szerepét játszhatta statisztaként az auschwitzi halálkommandók történetével foglalkozó Oscar-díjas filmben. Alkay akkor azt mondta a Heti Válasznak, azért vállalta el a szerepet, mert nagyon szereti a történelmet.


Soros álcivil magánhadserege, Spéder gigabizniszei, Portik-Juhász kapcsolat és a Kágébéla-ügy – Szavazzon az év legjobb belpolitikai PS-sztorijára!



Az új év első napján, a szilveszteri éjszakai bulik okozta fáradtságot kipihenve, két tál lencse között ezúttal is arra buzdítjuk tisztelt olvasóinak, hogy szavazzanak a 2016-os év legjobb politikai botrányára. A PestiSrácok.hu összegyűjtötte a tavalyi év szerintünk tíz legjobb PS-sztoriját. Kedves olvasóinknak már csak az a feladata, hogy szavazzon, és döntse el, hogy melyik közülük a leges-legjobb. Nálunk nincs emelt díjas SMS, vagy kötelezően letöltendő applikáció, csak kattintani kell, no meg előtte mérlegelni. A választás ugyanis nem könnyű. 2016-ban is olyan sztorijaink voltak, amelyek bejárták a magyar sajtót és közéletet, jelentős és komoly visszhangot generálva. A nagy pedagógustüntetőkről, Juhász Péter és Portik Tamás kapcsolatáról, Spéder gigabizniszeiről és Soros György kitartottjairól is lerántottuk a leplet. PS-sztorikból nem volt hiány, és ígérjük: oknyomozó kedvünk idén sem lankad majd, folytatjuk! A cikkeket nem helyezés szerint tettük közzé. TESSÉK VÁLASZTANI!
    1. A KORMÁNY MEGBUKTATÁSÁBAN ÉRDEKELT SOROS GYÖRGY-FÉLE CIVILEK LÁZÍTJÁK A PEDAGÓGUSOKAT

  1. Soros György és a milliárdos spekuláns pénzcsapjaira rákötött civilek, civil szervezetek állnak a pedagógusokat utcára hívó és a köznevelési rendszer állapota miatt az ország több pontján demonstrációkat szervező körök mögött. A magyar oktatás állapota miatt ugyanis most pont azok a szervezetek verik az asztalt és azok a civilek kerítették a hálóikba az egyébként jó ügyért kiálló pedagógusokat, akik liberálisként, a bukott SZDSZ holdudvarából menekítették át magukat a jelenlegi közéletbe. A PestiSrácok.hu utánanézett, hogy a hétvégén, több mint száz fő részvételével megrendezett Országos Tantestületi Értekezletet mások mellett Soros civiljei, a Humán Platform és a Hívatlanul Hálózat hirdette meg, miközben a szervezők azt is vállalták, hogy kifizetik a tantestületi értekezletre érkező vidékiek utazási költségeit.
    1. SÚLYOS GONDBAN A SPÉDER-BIRODALOM? – CÉGTÁRSAI ELLENÉBEN ÁRUSÍTANÁ KI INGATLANVAGYONÁT A MÉDIAMOGUL

  2. A cég szétlopását és elherdálását felháborítónak tartom, amely miatt pert indítok – mondta a PestiSrácok.hu-nak Ungár Anna, a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési (BIF) Nyrt. kisebbségi tulajdonosa a közismert ingatlanbefektető vállalat pénteki botrányos közgyűlése után, ahol a többségi befolyásra szert tevő Spéder Zoltán-Nobolis Kristóf páros áterőszakolta a cég vagyonának kiárusítását. A számos ismert ingatlanfejlesztést kivitelező, 2014-ben még kétmilliárd forintnál is nagyobb árbevételt elérő társaság szanálása a Spéder-biroldalom anyagi gondjairól szóló híreket erősíti, amely hírek tovább nehezíthetik az amúgy is egyre kétesebben alakuló takarékszövetkezeti integráció beteljesítését. Az Index-tulajdonos Spéder által irányított FHB-bankcsoport lenne az integráció zászlóvivője, azonban a cégcsoport a Magyar Posta harmincmilliárd forintos befektetése ellenére is kudarcosan, tízmilliárd forint fölötti veszteséggel zárta a tavalyi évet. A zajosan építkező bankár az FHB körüli húza-vona miatt Orbán Viktor nyilvános rosszallását is kivívta. Mindez nem gátolta meg Spéderéket abban, hogy a BIF szanálásának kikényszerítéséhez az abban meglévő FHB-részvénycsomagot is felhasználják. A tegnapi botrányról és az FHB-ügyekről megpróbáltuk megkérdezni Spédert és Nobilis Kristófot, ám a PestiSrácok.hu videóstábjának megjelenésére zárt ülést rendeltek el, riporterünket és operatőrünket a biztonsági szolgálat segítségével előbb az épületből, majd az udvarról is száműzték. Kérdéseink hallatán Spéder hallgatásba burkolózott.
    1. A MAGYAR NEMZET SZERZŐJE IS KAVARTA A BUNGE-FÉLE AMERIKAI KORRUPCIÓS HISZTÉRIÁT

  3. Kiderült, a Bunge lobbistája nem más volt, mint Torba Tamás, a Magyar Nemzet tanácsadója és szerzője, az Echo Tv műsorvezetője. Emlékezetes: Ez az állítás keltette azt a nemzetközi korrupciós botrányt, amely másfél évvel ezelőtt jelentősen rombolta a kormány népszerűségét, igaz, valódi korrupcióra idáig nem derült fény. Az ügy nem csak az Orbán Viktor orra alá borsot törni próbáló Simicska Lajos lapjának érintettsége, hanem amiatt is meglehetősen pikáns, hogy a vádlott T. Viktor cége a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Magyar Államkincstár és több bank informatikai rendszerét fejlesztette.
    1. NEM MA KEZDTÉK PUKLIÉK – A TANÁRTÜNTETÉSEK VEZÉRFIGURÁI MINDIG OTT TŰNTEK FEL, AHOL ORBÁNÉK ELLEN LEHETETT USZÍTANI

  4. Nem ma kezdték a kormányellenes uszítást a tanártüntetések vezéralakjai, a forradalmárok már rutinos rókáknak számítanak, és érdekes módon mindig ott tűntek, tűnnek fel, ahol az Orbán-kabinet megdöntése, vagy kritizálása van napirenden  – nézett utána a PestiSrácok.hu. Lerántottuk a leplet Pukli István azon szárnysegédjeiről, akik mindannyian súlyos állami pénzeket kaptak az elmúlt években, és mind balliberális kötődésűek, akik otthagyták az aknákat az oktatási rendszerben, hogy aztán most sikerrel hergeljék a pedagógusokat.
    1. A POSTA A LEX SPÉDERRE HIVATKOZVA HÚZTA BE A BANKÁR TRÓJAI FALOVÁT AZ ÁLLAMI CÉGEKBE



    A Spéder Zoltán bankár-médiaoligarcha érdekeltségébe tartozó Takarékbank és az FHB is kérte, hogy a Magyar Posta üzleti titokra hivatkozva hallgassa el, mennyiért és milyen tranzakció keretében tehették rá a kezüket az állami cég évi sok milliárdos forgalmat bonyolító, a korábbi Defend milliárdos gépparkját és eszközeit átvevő pénzszállító társaságára, az MPT Security Zrt.-re – tudta meg a PestiSrácok.hu Szarka Zsolttól, a Magyar Posta elnök-vezérigazgatójától. A posta első embere leszögezte, nem árulja el a cég vételárát és a zsíros üzletet jelentő tranzakció részleteit. A vezérigazgatónak hiába érveltünk azzal, hogy egy állami cég értékesítésének vételárát egy első fokú bírósági döntés értelmében sem lehet eltitkolni, Szarka Zsolt hajthatatlan volt. A vezérigazgató a PestiSrácok.hu azon kérdésére is pikáns választ adott, hogy miért fuzionálnak több fronton is Spéder érdekeltségeivel. Szarka Zsolt hosszú válasza ugyanis lényegében úgy foglalható össze, hogy egyrészt Magyarországon Spédernél senki nem tud jobbat nyújtani, másrészt az állam 2013-ban törvényben jelölte ki az utat a bankárral való együttműködésre. Hogy ki lesz a felelős, ha borul a bili? Hiába kérdeztük, egzakt választ nem tudtunk kicsikarni a posta vezérigazgatójából. Kiderült az is, hogy a pénzszállító gazdasági társaságba magát bevásárló Spéder-féle FHB Invest Zrt. a Magyar Posta írásbeli hozzájárulása és engedélye nélkül adott el egy céges törzsrészvényt az SD-PRO Invest Zrt.-nek.
    1. ELLENZÉKI POLITIKUST PÉNZEL PORTIK TAMÁS A BÖRTÖNBŐL

  1. A Prisztás József megölése miatt tizenöt év fegyházra ítélt, közismerten baloldali kötődésű Portik Tamás látja el pénzzel és információkkal az egyik ismert ellenzéki politikust –  értesült a PestiSrácok.hu. Kiderült, Juhász Péterről, az Együtt alelnökéről volt szó.
    1. ROMBA DŐLT SOROS KEDVENC BALOS SZERVEZETEINEK ÉS HÍRPORTÁLJÁNAK, A 444-NEK A FÜGGETLENSÉGI MÍTOSZA

  2. Nem csak a magát példásan függetlennek hazudó, ugyanakkor mások pénztárcájában rendszeresen és kajánul turkáló 444.hu-t, hanem az összes aktív baloldali, liberális “civil” szervezetet is kitömte Soros György nemzetközi spekuláns – nézett utána a PestiSrácok.hu. A tőzsdecápa kedvenc főszerkesztőjének, a 444-es Uj Péter médiafelületének felhizlalása mellett Soros az Index egyik blogjának, a Political Capitalnak, a Transparency International Magyarországnak, a Magyar Helsinki Bizottságnak és a magyar leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzneműek (LMBT) szövetségének is súlyos tízmilliókat utalt a 2014-es választások évében, hogy a milliárdos kitartottjai aktívan és kitartóan befolyásolhassák a magyar politikai közéletet. Portálunk hiába kereste Uj Pétert, hogy megkérdezzük, továbbra is függetlennek vallják-e magukat, és hogy a 2014-es támogatáson kívül mennyi pénzt markoltak még fel a Soroshoz köthető szervezetektől, a főszerkesztőt nem sikerült elérnünk. A politológus-filozófus Nagy Ervin a PestiSrácok.hu kérdésére úgy nyilatkozott az eddig elhallgatott döbbenetes információkról, hogy bebizonyosodott, tényleg a nagy tőke irányítja ezen médiumokat, szervezeteket. “A nagy függetlenségi mítoszt lerombolta a kiszivárogtatás.
    1. JÓL KÉPZETT”, TANULT KONZUMLÁNYOKAT AKART BEVETNI A NYUGAT ELLEN KÁGÉBÉLA



  1. Orosz konzumlányok közvetítésével foglalkozó vállalkozás beindítását tervezte a kémkedéssel gyanúsított Kovács Béla – többek között ez áll abban a – PestiSrácok.hu által megszerzett  – tanúvallomásban, melyet a jobbikos európai parlamenti képviselő egyik ismerőse, volt munkatársa tett a Központi Nyomozó Főügyészségen. A tanú szerint Kovács célja ezzel  – a többek által is furcsállt – kezdeményezéssel az lett volna, hogy dekoratív”, orosz hölgyeket hozzon össze nyugat-európai üzletemberekkel. Noha ez a vallomás a Kovács Bélát szintén karcolgató, az OLAF feljelentése alapján költségvetési csalás miatt indult büntetőügyben hangzott el, értesüléseink szerint ezeknek az információknak a kémügyben lehet igazán komoly jelentősége…
    1. FÖLDESI-SZABÓ LÁSZLÓ A PS-NEK: IGENIS PÉNZELTE A SZOLGÁLAT A POLITICAL CAPITALT



  1. Noha a Political Capital tagadta azokat a korábbi sajtóhíreket, amelyek szerint a Gyurcsány-kormány idejében a Nemzetbiztonsági Hivatal az Egymásért Egy-Másért Alapítvány segítségével lépett kapcsolatba a céggel és kapott egy összegben – hivatalosan a radikális szervezetek internetes tevékenységének figyelésére – 23 millió forintot, a PestiSrácok.hu-nak megszólaló Földesi-Szabó László elmondta, hogy ezt a kifizetést az azóta már kémkedéssel vádolt volt NBH-főnök, Galambos Lajos utasítására, az akkor még Somogyi Zoltán vezette elemző céghez – egy közvetítőn keresztül – kellett eljuttatnia. Az alapítvány volt kuratóriumi elnöke beszélt arról is, hogy nagyon furcsállta, hogy egy ilyen munkára a titkosszolgálat külsős céget bíz meg, hiszen a szervezeten belül ismeretei szerint lett volna lehetőség ennek a feladatnak az elvégzésére.
    1. MSZP-S HÁTSZÉLLEL ÚJABB MILLIÁRDOS ÜZLETEN NYERÉSZKEDTEK A HOSPINVESTES SZOCIALISTA CSÚCSMUTYI BUKOTT KULCSFIGURÁI

  2. Évi többmilliárdos forgalmat bonyolító és évi százmilliós profitot zsebre vágó piacvezető egészségügyi céget játszottak át német kézre a törvénytelen szocialista mutyiként ismert Hospinvest-ügy bukott kulcsfigurái – derítette ki a PestiSrácok.hu. Portálunk információi szerint a szocialista-liberális kormányzat asszisztálásával a magyar költségvetésnek és adófizetőknek 4,5 milliárdos kárt okozó hospinvestes ámokfutás végrehajtói az idén nyáron 700 millió forint körüli összegért verték dobra a magyar laborpiac egyik ékkövét, a Centrum-Lab Laboratóriumi Diagnosztikai Kft.-t, amelyre a német Synlab nevű cég tette rá a kezét, hogy piacot vásároljon. Ráadásul minden jel szerint a hazai egészségügyből milliárdokat eltüntető Hospinvest cég korábbi vezetői a legszebb szocialista hagyományokat követve előbb felhizlalták a Centrum-Labot, hogy a vállalkozás értékét, így piaci árát is feljebb srófolják. A cég felturbózásához pedig hogy, hogy nem egy, a fővárosban jelenleg is regnáló szocialista kerületvezető is hozzájárult, miután az általa irányított önkormányzat egészségügyi szolgáltató cége egy tavalyi, több mint 350 milliós közbeszerzésen annak ellenére is a Centrum-Labot hozta ki győztesnek, hogy a versenyben a társaság adta a rosszabb ajánlatot. Öveket becsatolni, ismerjék meg a Hospinvestből a Centrum-Lab Kft.-be átejtőernyőző fekete öves szocialista „egészségügyi menedzserek” idei, erősen mutyiszagú ügyét és módszerét.
Kérdezheted – hol itt a vakoló összefüggés hát kérem a háttérben akik a szállakat mozgatják
sugározzák rátok a mocskot a pocsoját !!!!
Földesi-Szabó László  által megszerzett tartós élelmiszer így került pénzért kimérve , pedig az segélyezésre lett átvéve , hát ezért kell a hajléktalanoknak koldulni , mert a titkos szolgálat is pénzt bizniszt csinál a segélyekből , ebből kellet a vakcinagyártást finanszirozni ami a gyurcsány és titokminisztere biznisze volt !!!!
Ofsort cégen forgatták meg a pénzt , hisz a többi művelet finanszírozását is pénzelni kell !!!
A hajléktalanok meg csak áljanak sorba egy tányér meleg kajáért akár 3 órakor már a következő nap 11 órai ebédosztásmiatt .
Szégyen gyalázat szétloptátok ezt az országot , ti rabló gyilkosok a rendszer váltás után több halottat hagytatok hátra a magyar ugaron , mint a Kádári 56 – os megtorlás idején , pedig akkor még csak az ÁVH – s zsidók működtek , közre az emberek eltüntetésében , most meg az unokákon kívül a moszad is besegít , és a Pintér -féle gyilkosság BT – is . Drágáim hogy vannak az olaj forintjaitok elég véresek e már , vagy még mindig folyatni kell ezt az áldott magyar vért . Anyátok álmodja , hogy jó magasra kötöttek fel benneteket , nem úgy mint a gyurcsány szóvivőjét az elvetélt polgárháború összekötőjét . A zsidó cigány gyurcsányhoz nem nyulhattok , pedig ők kellet volna kinyuvasztani , de balesete lehet !!!!, és azt meg kell hogy lépjétek !!!!




Köszönöm, hogy hülyét csináltál belőlünk” – írta Vonának a jobbikos megyei képviselő



Köszönöm, hogy hülyét csináltál belőlünk és megaláztál minket Elnök úr!” – írja velős üzenetében a közösségi portálon Orbán Imre, a Jobbik egyik Veszprém megyei meghatározó arca, közgyűlési képviselője, a párt korábbi megyei elnöke. A politikus, nyers megjegyzéseivel, kendőzetlen, sokszor obszcén nyilatkozataival vált ismertté. Legfrissebb megnyilvánulásában éppen pártelnökének, Vona Gábornak olvas be keményen, a hanuka alkalmából írt köszöntő levele miatt, közben olyan múltbéli eseményekre is emlékezteti, hogy leesik az állunk.
Orbán Imrét Veszprém megyében senkinek sem kell bemutatni. A Jobbik politikusa olyan szavakat, kifejezéseket szokott megengedni magának, ráadásul írásban és nyilvánosan, hogy már nem csak politikai berkekben hírhedt. A minap Vona Gábor pártelnök vezető rabbinak írt üdvözlő levele verte ki nála a biztosítékot, és klaviatúrát ragadott, ami lavinát indított el.
A Facebookon kelt ki magából Orbán Imre. Ismét.
„ Nem tudod ki akart 10.000 iráni gárdistát hozni szavazatszámlálónak? Nem emlékszel rá, hogy ki küldte Izraelbe Bethlen János műsorvezetőt? Nem tudod ki írta Ilan Mornak, hogy soha nem lesz Izrael kutyája? Mit kockáztattál akkor?” – kérdezi a Facebookon Orbán Imre.
Semmit” – válaszol is. Majd megjegyzi, hogy ők, a követők, ellenben feláldozták az egzisztenciájukat, felégettek maguk mögött minden hidat, amikor jobbikosok és gárdisták lettek. Megjegyzi, hogy a pártelnök zselézett hajú, női ruhába öltözött tanácsadókra” hallgat.

EGYMÁST IS LEHÜLYÉZIK A KOMMENTEKBEN A JOBBIKOSOK

A bejegyzés alatt kisebb kommentháború indult, ahol egymásnak estek a jobbikosok. A vitába bekapcsolódott Varga-Damm Andrea, a Jobbik volt országgyűlési képviselő jelöltje is. Azt írja, hogy Vona nem csak a főrabbinak, hanem minden hitközösség vezetőjének írt levelet, mert aki kormányozni készül, annak el kell fogadnia azokat a közösségeket – vallástól, ideológiai, vagy pártállástól függetlenül-, akik alkotják a Hazát”. Aztán a főrabbinak azért odaszúr egyet: megjegyzi, hogy szerinte jól megmutatkozott a különbség az ő “tisztességes közösségük” és az egyházi vezető „primitív stílusa” között.
Ész nélkül irogatnak mindent a Jobbik követők
De egymás torkának esnek a hozzászólásokban a Jobbik követői is. Az egymásnak feszülésből szépen kirajzolódik a már megszokott zsidózó, cigányozó hangnem, Árpádsávos lobogóval díszítve.
Akik zsidómentes Magyarországban hisznek …
Orbán Imre a hozzászólások között is folytatja a kritika áradatot. Emlékeztet, hogy az első Jobbik fórumon, ahol járt, még az hangzott el, hogy a Jobbik akkor is kitart elvei mellett, ha csak 5 százalékos párt lesz.
Lehet, hogy a Jobbik szavazóinak tetszett az elnök levele /kétlem/, de a tagságnak nem. Illetve csak azoknak, akik a Jobbikból élnek. És azért élhetnek belőle, mert mi a belünket kidolgoztuk, az arcunkat, a pénzünket adtuk” – írja. A volt megyei vezető a nagy megnyilatkozás közepette a Szegedi Csanád ügyről is lerántja a leplet.
Emlékeztek még Szegedi Csanád dolgaira? Kiálltunk mellette, pedig tudtuk, hogy sáros.”

ORBÁN IMRE MÁR SAJÁT PÁRTJÁNAK IS CIKI

Orbán Imre 2015 januárjától 2016 novemberéig volt a Jobbik Veszprém megyei elnöke. A megyei önkormányzatot ugyanakkor még mindig a Jobbik színeiben erősíti. Megjegyzéseiből, kiszólásaiból nem egyszer lett botrány az elmúlt években. A politikusnak egy futball mérkőzés neki nem tetsző eredménye bőven elég ahhoz, hogy antiszemita, obszcén kifejezéseket írjon ki magából nyilvánosan.
Ezt a beszólását a 444.hu szúrta ki anno.
Legutóbb a két ünnep között Orbán Viktor miniszterelnököt titulálta „cigány bűnözőnek”. A pápai illetőségű politikus az utóbbi időben fokozatosan háttérbe szorult. A legutóbbi tisztújításon nem is indult a megyei elnöki tisztségért.
Vezető kép: vehir.hu


Csak tán nem akartok ti is egy külön társadalmat építeni , és kiválni a közösségből, akkor fogadjátok be a muszlimokat is ők sem akarnak szocializálni egy társadalomba sem , és már csak egymásra kell uszítani a muszlin , és zsidó tábort , hogy eltünjenek az életünkből , mert valjuk be senkinek sem hiányoznak , csak pup a hátunkon a sok hollókosztos , kik már vagyszázszor lerabolták az országot , de közösséget azt nem vállaltak a magyarsággal , de ti mégis oda dörgölődtök , csak tán nem lettetek felkérve a vakoló páholyba , és megszabták nektek az irányt , fületeket , farkatokat behuzni tekintetet lesütve el lehet sonfordálni a saját hazádba megtettek agymosotként ráeresztettek a társadalomra , hogy majd ti megváltjátok az emberiséget , de csak oda jutottatok , hogy álmotokban kinyujtottátok a kezeteket és az a bilibe lógot , és jól meg markoltátok a lényeget, a kazár meg örül , hogy az ő térfelén akartok fel állni , ami abból áll , hogy marad tovább a zsarolás , a kárpótlás , és a zsinagóga építés . Te hülye goj kizökkent a világ , de nem a zsidó térfélen kell megkapaszkodnotok , ha csak nem vagytok előjegyezve fityma műtétre , hogy jó kazár lehessetek !!!!





Így kémkedik a Pentagon, az IMF és Svájc hazánk ellen az ügyészség elképesztő vádirata szerint





Megszereztük a meghökkentő magyar kémbotrány vádiratát, amiben nem kevesebbet állít az ügyészség, minthogy a Pentagonnak, az IMF-nek, valamint a Svájci Alapnak is kémkedett a vádlott Maxin Norbert, aki “Birodalom” néven egy titkos társaságot is létrehozott a céljai elérésére. A vád alapját a Nemzeti Nyomozó Iroda műkincsvédelmi (!) alosztályának nyomozása adja, az egész eljárást pedig Vályi-Nagy Vilmos infokommunikációs államtitkár rágalmazás miatt tett feljelentése váltotta ki. Tény, hogy a magát talán túl komolyan vevő, a mai kormányzat gazdasági és szellemi holdudvaráig elérő kör anno valóban “szervezkedett” a Gyurcsány-Bajnai-kormány ellen és valóban információkkal, dokumentumokkal látta el az említett nemzetközi szervezeteket, sőt: ezek az iratok aztán Fellegi Tamás exminiszter tárgyalásait is megnehezíthették az IMF-fel, mégis kijelenthető, hogy az egész eljárás és a vád is abszurd. Hiszen a “Birodalom” olyan titkok kiszivárogtatásával próbálta meg gyengíteni Gyurcsányékat, amelyekkel gyakran találkozunk újságcikkekben, politikusok kezében. Cikkünkben megszólal a vádlott és annak ügyvédje is.
A magyar kémsztorival foglalkozott már a Figyelő és az Átlátszó is, a PestiSrácok.hu azonban megszerezte a vádiratot, amiben Maxin Norbertet az ügyészség kémkedésre való felbujtással vádolja. Hogy miként is lett egy műkincsgyűjtő üzletemberből elsőrendű vádlott egy kémügyben az NNI szerint, egy fantasy-filmben is megállná a helyét.

RÁGALMAZÁSI PERBŐL KÉMBOTRÁNY

Minden egy rágalmazási perből indult ki, amit Vályi-Nagy Vilmos, egykori infokommunikációért felelős államtitkár-helyettes indított az ügy vádlottjaival szemben. A bíróság ezt a vádindítványt elutasította.
Ez volt az az ügy, ami elindította a lavinát…
A bírósági ítéletben megfogalmazottak ellenére az NNI  Műkincsvédelmi Alosztálya hosszú időn keresztül nyomozást folytatott a Vályi-féle rágalmazási ügyben. Majd szokatlan módon házkutatást tartottak ezen ügyben, ezt követően pedig kémkedés miatt kezdtek el nyomozni. Több hónapos nyomozói munka, több ezer oldalnyi irat után pedig megszületett az vádirat, ami szerint Maxin és társa tettestársként kémtevékenységet folytatott az USA, valamint az IMF számára.
A házkutatás során a II.rendű vádlottól adathordozókat foglaltak le, melyeken akkor még nem volt semmilyen terhelő adat. Később azonban az egykori informatikai államtitkár által indított ügyet tovább boncolgatva visszaállítottak több mint 7 éves file-okat, amik az ügyészek szerint kémkedésre utaltak. Az egyik visszaállított file-ban B.B.Sz. leírja, miként kémkedett és ezzel gyakorlatilag írásba adta bűnösségének bizonyítékát.
A rágalmazási vizsgálat, mely hivatalosan így nem folyhatott volna le, végül átcsapott egy kémregénybe, ahol ezután egymást követték a képtelenebbnél-képtelenebb fordulatok.
Vályi-Nagy Vilmos exállamtitkárt felbosszantotta a túlmozgásos jobboldali kör, de ő sem sejthette, hogy lavinát indít el a feljelentése
A vád szerint Maxin Norbert volt a vezetője annak személyes kapcsolaton alapuló, szociális, társadalmi, üzleti és gazdasági közösségnek”, amit Birodalomnak neveztek el. Ez pedig egy olyan szervezet volt, amiben rendszeresen jelentéseket írtak a tagok, Maxin pedig ezekből a jelentésekből értesült arról, hogy az általa meghatározott feladatokat miként, milyen eredménnyel hajtották végre.A vád szerint Maxin Norbert mintegy 20 gazdasági társaság irányításában vett részt ezáltal, akinek felügyelete alá tartoztak ezek a cégek. A „Birodalom”-hoz tartozó gazdasági társaságok között a Polygon Kft. mellett az Arcade Kutatási és Fejlesztési Kft volt az, amiken keresztül – állítja az ügyészség – Maxinék olyan lobbitevékenységet folytattak, hogy az állami intézményekben végrehajtott informatikai fejlesztések során az IBM vagy a Polygon Informatikai Kft által forgalmazott eszközök, programok kerüljenek megvásárlásra.
Maxin Norbert ebben a körben egyfajta tanácsadó szerepet látott el, mivel meghallgatta a hozzá forduló politikai, gazdasági személyeket, miközben pedig újabb információkhoz jutott. Ahogy az ügyészek látják,
Maxin Norbert vádlott tudatos magatartása révén rendkívüli mennyiségű információhoz jutott hozzá, melyeket rögzített, rendszerezett és ha érdekei úgy kívánták, másokkal megosztott
Sajtófigyelést, hírgyűjtést is végeztek”- kissé viccesnek tűnő érvelés egy vádiratban olvasva.

HAJAJJ! – A GYURCSÁNY-BAJNAI KORMÁNY ELLEN SZERVEZKEDTEK

A vád szerint tehát Maxin bűnös azért, mert széles kapcsolati hálóval rendelkezett és több esetben szóba is állt ezekkel az ismerőseivel, akiknek üzleti, befektetési tanácsokat is adott. De ez még nem minden. Az NNI szerint
Magyarország politikai vezetését kellemetlenebb helyzetbe akarták hozni, mivel a 2008-as és 2010-es politikai kormányzás irányát ellentétesnek gondolták az általuk képviselt iránnyal, ezért feladatuknak tartották, hogy azt a megfelelő irányba vezessék.”
Ennek érdekében pedig sajtófigyelést, hírgyűjtést is végeztek”, valamint az ügy másodrendű vádlottja az USA Budapesti Nagykövetségének Védelmi Együttműködési Irodájának alkalmazottjaival kapcsolatot tartott és több alkalommal olyan iratot adott át, ami politikai jelentőséggel bír. „Az ODC képviselője és az ügy másodrendű vádlottjának utolsó találkozójára 2011.augusztus 2-án került sor.”
Az  ODC az amerikai nagykövetség védelmi együttműködési irodája, ami a két ország közötti jó viszony kiépítésén dolgozik, alapvetően oktatási programokon, kutatási együttműködéseken és hasonló projekteken, a szövetséges államok fegyverbeszerzési ügyei nem tartoznak a tevékenységi körükbe.
Az ODC egyik vezetőjéről 2015.október 22-i jelentésében az NNI műkincsvédelem egyébként megállapította, hogy feltehetően fedett hírszerző ügynök, aki Magyarország ellen tevékenykedik.
A nyomozás során fel nem tárt körülmények között” szerezték meg Honvédelmi Minisztérium 0163/2008 nyilvántartási számmal keletkezett, 2008.10.27-én, Szekeres Imre által jóváhagyott 2009-2018 közötti időszakra vonatkozó 10 éves stratégiai tervét, ami 2018. szeptember 30-ig “szolgálati titok” és “bizalmas” minősítést kapott. A vád szerint ezt, valamint ennek angol verzióját 2008.12.12-én adta át a másodrendű vádlott az USA budapesti nagykövetségén dolgozó ODC tisztnek.

ÁTJÁTSZOTTÁK A NATO-NAK A KATONAI STRATÉGIÁT…

Bár a vádirat is leírja, hogy a NATO-n keresztül minden tagállam számára megismerhető volna ez a dokumentum, a nemzeti stratégia megismerésére azonban mégsem volt lehetőség, egészen egyszerűen azért, mert azt nem adta át Magyarország teljes egészében. Érdekes mindez annak tükrében, hogy a titkos irat elkészülte, illetve a terv megalkotásának folyamata is részletesen szabályozott, s azt előzetesen egyeztették a NATO megfelelő szerveivel. Az ügyészek mégis úgy látják:
Az említett minősített adatot tartalmazó irat Magyarország hátrányára felhasználható, átadása Magyarország honvédelmi érdekeit, biztonságát veszélyeztette”
A vádirat második pontja szerint a másodrendű vádlott nem csupán a NATO-nak, hanem a Nemzetközi Valutaalap budapesti irodáját vezető képviselőnek is bizalmas információkat adott át. Azonban Maxint is azzal vádolják, hogy a valutaalap budapesti képviselőjével, azaz Irina Ivascsenkóval találkozott, akivel a magyarországi államadósságról, a hazai korrupciós viszonyokról, a valós pénzügyi helyzetről tárgyalt”.
Ezzel pedig
jelentősen befolyásolhatták a frissen alakult magyar kormány képviselőivel folytatott beszélgetéseket, azok Magyarország hátrányára felhasználhatók voltak.”

ELKÉPESZTŐEN ABSZURD A VÁD – MONDTA A PS-NEK A VÁDLOTT

Maxin Norbertet és társát mindezekért társtettesként elkövetett kémkedéssel vádolja az ügyészség. Természetesen megkerestük a férfit és ügyvédjét, hogy fejtsék ki álláspontjukat az ügyről.
A vádban leírt tényállás annyira abszurd, mintha azzal vádolnának valakit, hogy főtt virslivel akart halott embert leszúrni”
– így jellemezte kérdésünkre Maxin a neki felrótt cselekményeket. Szerinte az NNI semmilyen olyan bizonyítékot nem tudott felmutatni, amely bármilyen kémtevékenységet igazolna, annak ellenére, hogy több ládányi iratot, könyvet, egyéb dolgokat foglaltak le tőle. S bár ezeket több hónapon át elemezték, azokban – fogalmazott Maxim – semmilyen, a kémkedési gyanúsítással összefüggésbe hozható adatot, információt nem találtak. A férfi ügyvédje, dr. Kertész Gusztáv ehhez azt tette hozzá: a kihallgatott tanúk sem tudták a nyomozóhatóság gyanúját megerősíteni és az a kémszervezeti teória is megdőlt, mely szerint a férfi baráti köre, a “Birodalom” a 2000-es évek óta kémtevékenységet végez. Ügyfelemet semmilyen bizonyíték nem köti össze az ellene felhozott vádakkal. Az pedig, hogy a baloldali kormány korrupciójára figyelmeztette volna az IMF-et és ezzel negatívan befolyásolta volna az újonnan megalakuló Fidesz kormány tárgyalási pozícióját vagy Magyarországnak jelentős érdeksérelmet okozott volna, szintén megkérdőjelezhető gondolat – vélekedik.

BIRODALOM” – KONZERVATÍV BARÁTI KÖR VAGY KÉMSZERVEZET?

A nyomozók szerint Maxin Norbert történészekből, közgazdászokból álló baráti köre, a Birodalom volt maga a kémszervezet.
A Birodalom egy baráti társaság, mely közös kulturális célokat tűzött ki, a magyar kultúra értékeinek megmentése volt a fő célja. Magyar irodalmi ritkaságokat, könyveket és kéziratokat gyűjtöttem. Ez egy közös tevékenységgé vált. Az 1880-as évek Zsolnay porcelánjait gyűjtöttem a könyvek mellett. A baráti társaság tagjai támogatták ezt a tevékenységet és közös célkitűzésünk volt egy Zsolnay múzeum létrehozása, ahol közkinccsé válhat mindaz, amit összegyűjtöttünk. A Budavári Nagyboldogasszony Templom Zsolnay tetőcserepeiből is jelentős mennyiséget vásároltunk, támogatva ezzel a templom felújítását. A Birodalom nevű baráti társaság közös farsangot, kirándulásokat, lekvárfőzést is rendezett. Ez a társaság alapvetően kulturális jellegű volt.
– mondja Maxin Norbert. Ennek a baráti társaságnak a tágabb köréhez tartozott egy mai miniszter és a jobboldali szellemi élet több ismert alakja is. Érdekesség, hogy a Birodalommal kapcsolatos kémszervezeti víziót nem tudták alátámasztani a nyomozati szakaszban, az ügyészségi vádiratban mégis szerepel.

ÜRGEBŐR ÉS BÉKAEMBEREK

A talán James Bond-filmeken edződött nyomozók kezdetben azt feltételezték, hogy a Birodalom tagjai könyvekbe rejtették a kódolt üzeneteket, azonban a lefoglalt több száz kötet átvizsgálása ezt a gyanút nem támasztotta alá, a bűnjelek egyikében sem találtak erre utaló nyomot.
Részlet az NNI által írt foglalási jegyzőkönyvből. Megállapították, hogy nem kémanyag lehet, ezek egyszerű könyvek.

MÉG A FELJELENTŐ SEM GONDOLJA, HOGY KÉMKEDÉS TÖRTÉNT VOLNA

A tanúkihallgatási jegyzőkönyvből kiderül, hogy még az infokommunikációs államtitkárt, Vályi Nagy Vilmost is meghallgatták Maxim ügyével kapcsolatban, de ő sem tudott arról, hogy a férfi államtitkokat szivárogtatott volna ki. Az ügy érdekessége, hogy B.B.Sz is feljelentést tett rágalmazásért Vályi Nagy Vilmos egykori államtitkár ellen, aki őt amerikai kémnek nevezte. Fontos kiemelni, hogy ez az eset a kémügy hivatalos megindítása előtt történt.
Maxin Norbert szerint az az állítás, hogy az USA részéről
a Pentagon a hadiipar egyes szereplőinek kémkedett, több, mint meredek az NNI részéről,
ugyanis az átadott dokumentumok a Pentagon számára bármikor hozzáférhetőek, így erősen megkérdőjelezhető a magyar zsaruk állítása, mely szerint a Pentagon-tisztek megrendelést kaptak az amerikai hadiipar egyes cégeitől a magyar honvédség fejlesztési stratégiájának megszerzésére.
Velük egy szövetségi rendszerbe, a NATO-ba tartozunk, így a fejlesztési stratégiát együtt tekintették át. Ezért ezzel a dokumentummal kapcsolatban kémkedni teljesen felesleges
– vélekedik Maxin Norbert, aki állítása szerint ezt a dokumentumot addig nem is ismerte, amíg a kezébe nem adták. Úgy véli, hogy ha és amennyiben mégis szüksége lenne az USA-nak egy ilyen dokumentumra, azt vélhetően nem egy rossz angolsággal lefordított verzióban szerezné meg, hanem eredetiben. Hozzátette azt is:
Érdekes, hogy az NNI műkincsvédelmi alosztálya azonnal felismerte az általa bizonyítékként megnevezett visszaállított memo alapján, hogy ez egy államtitkot tartalmazó dokumentum, amit egyébként nem is nálam foglaltak le.

VIÁGYÁZAT, ÖN IS KÉM LESZ, TISZTELT OLVASÓ!

A következő linkeket csak óvatosan nyissák meg olvasóink, hiszen az NNI logikája szerint pillanatok alatt Önök is kémekké válhatnak. Ugyanis a kémkedés bizonyítékai között olyan iratokat is megtalálhatunk, amik a mai napig fellelhetőek az interneten. Ezeket a dokumentumokat tehát bárki egy kattintással megnyithatja. A terv részleteiről egyébként az országgyűlési képviselők is kaptak tájékoztatást, ami szintén bárki számára hozzáférhető.
Egy általunk megkérdezett szakértő szerint a titkos dokumentum egyébként két okiraton alapul(hat), mégpedig a 14/2004- es OGY határozaton és ezen a parlamenti határozaton. A terv jogi formája a szakértő szerint utasítás volt. A dokumentumok titkosításról azt kell tudni, hogy ez a dokumentum a védelmi tervezési főosztályon született, minősített adat, a honvédelmi minisztérium struktúrájában ez nem is állami vezető által közvetlenül vezetett szervezeti egység. Tehát nem az akkori terminológia szerint államtitkár vagy miniszter által közvetlen jegyzett és minősített dokumentum, sőt: nem is a Vezérkari Főnök (VKF) vagy helyettese alatti dokumentum. Tény, hogy ezeket az iratokat gyakran megszokásból titkosítják, hiszen ezeket NATO egyeztetési eljárások alapján amúgy is előzetesen egyeztetik, a Magyar Közlönyben pedig közzé teszik. A dokumentum bizonyos részletei pedig nyilvánosan is elérhetőek voltak és a mai napig is azok.
A “nyomozás során pontosan nem tisztázott” módon kiszivárogott titkos irat elkészülte, illetve a terv megalkotásának folyamata is részletesen szabályozott, amit előzetesen egyeztettek a NATO megfelelő szerveivel
– érvel Maxin ügyvédje, dr. Kertész Gusztáv.
A PestiSrácok.hu informátora szerint ha nagyon fontos adatot tartalmaz egy ilyen irat, akkor nem a “Bizalmas” minősítési fokozat legalját, azaz tíz évet jelölnek meg, hanem titkosítják, legalább 20 évre.
A nyomozás során “pontosan fel nem tárt körülmények között” megszerezték a védelmi tervet, amit ugyan a “a NATO-n keresztül minden szövetséges megkap” – olvasható a vádirat 6.oldalán
S bár az NNI ragaszkodott ahhoz az elképzeléshez, hogy a férfi az IMF számára is áramoltatott titkos információkat, közismert, hogy az IMF nem idegen hatalom, vagy szervezet, annak Magyarország 1982 óta tagja. 
Egy olyan szervezet részére, mely nemzetek feletti és melynek tagjai vagyunk, gyakorlatilag lehetetlen kémkedni
– vélekedik Maxin Norbert. Az IMF történetében egyébként 1946 óta nem volt példa ilyen jellegű gyanúsításra. 
Az IMF-nek állítólagosan átadott információk részint közhiteles nyilvántartásokból, kötelezően közzétett beszámolókból, és egyébként az interneten minimális kutakodással minden gond nélkül összeszedhetőek. Miért kellett volna tehát átadni?
– teszi fel kérdésként az ügyvéd.
Fingom sincs, miről szól”- írja az NNI nyomozója

ELMESZAKÉRTŐT IS KÜLDTEK MAXIMRA

A férfi azt állítja, hogy végig attól félt, hogy elmegyógyintézetbe szállíttatják, hogy ne tudjon védekezni a gyanúsítás ellen.
A kommunista diktatúra módszereihez tartozott, hogy a beismerő vallomást pszichiátriai kezeléssel kényszerítették ki. Ezúton nyilatkozom, hogy idáig nem tettem beismerő vallomást és ezután sem áll szándékomban. Ha ez mégis megtörténik, az akaratom ellenére történik majd. Úgy vélem ez a kémkedési ügy az USA és az IMF ellen politikai célokat szolgál és sérti az emberi jogokat
– olvasható Maxin Norbert vallomásában.
Ügyvédje azt mondja, hogy az elmeszakértői vizsgálat elrendelése egy kémügyben egyáltalán nem szokványos eljárás, erre a nyomozóhatóságnak semmilyen oka nem volt, ezt többször meg is panaszolták.
Ennek a vizsgálatnak a szükségessége akkor merül fel egy büntetőeljárásban, ha van adat arra vonatkozóan, hogy a feltételezett elkövető esetlegesen nem, vagy korlátozottan beszámítható. Ebben az ügyben erre semmilyen adat nem utalt. Az elmeszakértői vizsgálat elrendelését a rendőrök egy fogdaorvosi dokumentummal támasztották alá, szerintük Maxin Norbert nem adekvát módon viselkedett a fogdában. Jó kérdés, hogy mit jelent adekvát módon viselkedni egy fogdában? Természetesen ennél részletesebb indokolás nem volt…
Az ügy pikantériája, hogy a kémkedésre való felbujtással vádolt férfi ügyvédje ellen is etikai vizsgálatot kért az NNIvezetője, Bezsenyi Mihály, ezt azonban az Ügyvédi Kamara olyannyira megalapozatlannak tartotta, hogy meg is szüntették az eljárást. Az NNI bejelentése nem kevesebbet állít, mint hogy a sajtón keresztül befolyásolni kívánom a tanúkat. Ezt a feltételezést visszautasítom, az önmagában is képtelenség. Az, hogy ilyen egy hatóság tagjában felmerülhet, illetve, hogy ily módon próbálja akadályozni a védőt munkája végzésében, ismét a pártállami időket idézi. Jelzem, a jelen, átpolitizált ügyben nyilván kényelmetlen a nyilvánosság a hatóságnak és más személyeknek” nyilatkozta korábban dr. Kertész Gusztáv, aki hangsúlyozza azt is, hogy ügyfele ellen nincsenek valós bizonyítékok és alaptalannak tartja a gyanúsítás tényét is. Hozzáteszi: eddig tizenhárom panaszt adott be az eljárásban tapasztalt jogsértések miatt, melyből érdemben talán egyet bíráltak el.

A NEMZETKÖZI HELYZET EGYRE FOKOZÓDIK – AZ NNI-N

Maxin Norbert úgy véli, hogy az, hogy a Pentagon saját szövetségesei ellen kémkedett, nem csupán bizarr, de sértő is a magyar hatóság részéről. Viszonylag szerencsés, hogy a nyomozóhatóság nem kérdezte meg sem a Pentagon, sem pedig a többi szervezet, az IMF és a Svájci Alap illetékeseit sem, így a nemzetközi botrány – egyelőre – elmaradt. (Bár a svájci ügyben nincs gyanúsított, de a kémkedés tényét mégis megállapították.)
Érdekes nevek szerepelnek egyébként a tanúként kihallgatottak sorában. Dán Károlyt, a Fidesz nemzetközi igazgatóját, aki jelenleg is nagykövet, például a Birodalom miatt hallgatták meg, csakúgy, mint Schneller Domonkost, aki a szocialista Molnár Gyula hangos bírálója volt. De nem csak fideszes, hanem korrupt szocialista képviselő is szerepelt tanúként, így például Wieszt János neve is olvasható, akit négy évre ítéltek el jogerősen. Jó kérdés tehát, hogy ezt az egész abszurd eljárást saját jószántából vitte-e végig az ügyészség, vagy valamiféle politikai sugallatra. Reméljük, előbb-utóbb ez is kiderül.
Folytatjuk…
PestiSrácok.hu – Az eltorzított vezető fotó Maxim Norbertet ábrázolja.
Egy báka ember uszott be a látóterembe, és bizony a segginél egy rakéta hajtómű látszott. És képzeljétek el , hogy e hajtóműhöz erősítve ott függöt a Pintér , a Gyilkosság BT – vezetőivel akik utol akarták érni ezt a békaembert , majd csak azt láttam , hogy kicsapnak a lángok , és a tömeg elfüstölt a szemem elől . El tudom képzelni , hogy azóta hány embert gyilkoltak meg a magyar ugaron !!!!, Az intézményrendszereinkben pedig azt hajtogatják , hogy a legfőbb érték az ember , de ők csak a gazemberekre gondoltak !!!!!
Pálinkás jó reggelt , ÉBRESZTŐ, még a halotnak is fel áll a fasza , hogy ennyi embernek kell a más világra kerülnie !!!!
A buzerás kurva anyátokat ez itt magyar ország , az én hazám is rohadt kazár vakolók ha nem tüntök el a húsdarálóba rakunk benneteket és úgy jártok mint az Amerikai elrabolt gyerekek a véreteket kieresztjük , és a huspépeteket bedaráltatjuk a hamburgerekbe , hogy az új kazárjainknak legyen mitől meghizni !!!!





Budaházy: Tényleg, ez kinek az érdeke?


A vörös múmia bosszúja vagy a zsidó kommunista szabadkőművesek kiosztották a szerepet , és a polgárokra csak a terrorista balek szerep osztható ., De hol vannak a hazafiak kik lángba borítanák a páholyokat , kifüstölve ezzel a rohadt kazárokat , és látnánk már egy 33 fokozatú ribancot lámpavason lógni !!!!


Újabb börtönlevél: Végül csak itt teltek számomra az ünnepek a börtönben. Nem volt egy boldog karácsonyom. A hatóságok a karácsony előtti napokban még ott rúgtak belém, ahol tudtak. Az ügyészség megfellebbezte a novemberi felmentő ítéletemet a „hivatalos személy elleni erőszak”-ügyben, nehogy már az ebben az eljárásban lassan nyolc éve folyó meghurcolásom így érjen véget. Tényleg, ez kinek az érdeke? Mert az ügyészségekre aztán nem lehet már azt mondani, hogy nem a kormánynak vannak alárendelve. Kik keverik itt a kártyákat? Hol ülnek legádázabb ellenségeim, a belügyminisztériumban tán? Persze a Fővárosi Ítélőtábla sem akarta elmulasztani az ajándékozás örömét, és „megajándékozott” karácsonyra a szabadlábra helyezési kérelmemet elutasító végzéssel, mondván, hogy börtönben tartásom „közérdek”, mert a „társadalomra veszélyesség magas foka” áll fent esetemben. Most nem megyek itt bele, hogy jogilag is milyen mellétrafált indoklással álltak elő - ezt kifejtjük majd a Kúriának beadandó fellebbezésünkben -, de ezúton is szeretnék tiltakozni ez ellen a Máziné-szintű, végletesen elfogult bírói tanács ellen (is). A jogászvilágban létezik egy úgynevezett „critical legal studies” nevű irányzat, miszerint mindig két ellentétes jogi megoldás létezik egy ügyre, és az így nyitottan maradó esetet mindig a felek konkrét személye, a bíró jogon túli politikai és ideológiai meggyőződése dönti el ténylegesen. Azt nem tudom, hogy ez tényleg igaz-e minden esetben, de az – azt gondolom – vitán felül áll, hogy az én ügyeimben így van! Hogy a határon túli magyarok ellen uszító, a négerek meg arabok tömegét viszont bármikor ránk szabadítani kész, buziparádén vonulgató, tömegbe lövető, hazudozó, a társadalom túlnyomó többségével szembekerült, a hatalmát erőszakkal való állandó fenyegetéssel fenntartó utóbolsevikokkal szemben fellépők lennének veszélyesek a társadalomra, és nem az előbbiek? Az embernek megbomlik az agya! Nem kétséges, hogy az ilyen bírók milyen politikai és ideológiai meggyőződésűek. Azt hiszem, jogosan mondom, hogy lassan 27 évvel a rendszerváltás és 7 évvel a „fülkeforradalom” után elegem van ebből az egészből, és méltányolható elvárás részemről, hogy vessenek végre véget az adófizetők pénzén folyó és engem meg a családomat tönkretenni akaró kanosszajárásnak. Már csak azért is, mert ez a „terrorizmus”-ügy egyértelműen az utóbolsevik MSZP megrendelésére született, és azért, hogy még súlyosabban, holmi „bűnszervezeti vezetőként” ítélhessenek el, több mint egy tucat szerencsétlen másik ember is szenvedő alanya lett a dolognak. A világban végre reménykeltő változások jelei mutatkoznak. A liberalizmus jármában elkerülhetetlennek tűnően a végzete felé rohanó fehér társadalmakban egyre több helyen az ébredezés jelei láthatók. Lényegében ennek eléréséért harcoltam egész közéleti pályafutásom során. Most lesz igazán értelme a közéletben építő jelleggel részt venni. Én is inkább erre fordítanám végtelenbe nyúló pereskedések helyett a szellemi kapacitásaimat, és nem akarok a végső vereség előtt álló visszavonuló ellenség utolsó hadifoglyaként elsenyvedni. Hittel kívánok minden szerettemnek, barátomnak, bajtársamnak, jóakarómnak, támogatómnak és minden jóérzésű magyarnak egy boldogabb újévet és szebb jövőt!

Budaházy György magyar hazafi a köztársaság üldözöttje (nem jogerős) politikai elítélt

Kapcsolódó: "A bíróság ítélkezése elsősorban politikai jellegű munka" 
Forrás: https://kuruc.info/r/1/167988/


A rab nemzet bilincsben is alkot , a zsidó kommunista szabadkőműves , csak rombolni , gyilkolni , és felforgatni tud . Hogy a temetőben forgassák fel hozzátartozótok valamennyi szemfödelét vessen ki benneteket a magyar föld , és a Kerepestartyai húlla égetőben legyen végzetetek
Ezt kívánja néktek minden magyar ki még nem fogott fegyvert ellenetek helytartók , és hazaárulók ellen !!!



Fegyveres őrök vigyázzák Svédország atomerőműveit - de ennek persze semmi köze a kedves menekültekhez


Februártól fegyveres őrök őrzik majd Svédország három atomerőművét – közölte csütörtökön az egyik létesítmény szóvivője, utalva a Svéd Sugárbiztonsági Hatóság döntésére. Anders Osterberg, az oskarshamni atomerőmű szóvivője elmondta: a fokozott biztonsági intézkedéseket nem konkrét fenyegetés, hanem "a biztonsági helyzet általános értékelése" alapján vezetik be. Osterberg az AP amerikai hírügynökségnek eljuttatott email-üzenetében emlékeztetett: a Svéd Sugárbiztonsági Hatóság tavalyi döntése értelmében 2017. február 1-jétől az atomerőművek őreinek fegyvert kell hordaniuk. A hatóság egyelőre nem nyilatkozott. Svédországban összesen 10 reaktor működik Oskarshamn, Ringhals és Forsmark városokban. Atomerőművek biztosítják Svédország áramtermelésének csaknem felét. A Stockholmtól mintegy 200 kilométerre délre, a balti-tenger partján fekvő oskarshamni létesítményben három reaktor működik. (MTI) Korábban írtuk: - Nukleáris létesítményeket is meg akartak támadni a Brüsszelben robbantók - talán majd a többieknek ez is sikerül - Jódot kap minden belga háztartás a jámbor bevándorlók által jelentett terrorveszély miatt - Jaj, de jó a multikulti: Hollandiában is jódtablettákkal látják el a lakosságot 
Forrás: https://kuruc.info/r/4/167972/





MERT EZT LEHET LEHÍVNI A RENDSZERBŐL – A KORMÁNYT NEM ÉRDEKLI, HÁNYAN FAGYNAK MEG


1. Az elmúlt hat télen, 2010 ősze óta összesen 161 hajléktalan vesztette életét kihűlés miatt – közölte Rétvári Bence, az Emmi államtitkára.
2. A kihűlés, mint halálok az elmúlt 10 évben körülbelül 2500 ember életét követelte – derül ki a KSH adataiból.
Nincs itt egy kicsit túl nagy különbség?
o-snow-homeless-facebook.jpg
De, van. Rétvárit Bangóné Borbély Ildikó szocialista képviselő kérdezte arról, hogy vajon Magyarországon megyére lebontva hány ember hal meg télen a köztereken VAGY saját, fűtetlen otthonában, kihűlés miatt.
Rétvári nem sokat tökölt a kérdéssel, összegezve, területi vagy bármilyen egyéb bontás nélkül közölte, hogy 161 hajléktalan ember vesztette életét 2010 óta. Azokról, akik nem köztereken hűltek ki, szót sem ejtett. Miért? „Mert ezt lehetett lehívni a rendőrségi rendszerből.”
161 ember halt tehát meg az utcákon hat év alatt telente azért, mert nem volt tető a fejük felett, és kihűltek. Tragikus és borzalmas adat, hihetetlen, hogy ez ma Magyarországon még mindig megtörténhet: emberek fagynak meg az utcán. Tünete annak a siralmas állapotban lévő szociális védőhálónak, amely nem tudja védeni az otthonukat elvesztetteket, nem tud segíteni rajtuk.
De épp ennyire tragikus, és a számok alapján sokkal rejtettebb probléma (mármint Rétvári nem találta, amúgy nem nehéz kinyomozni), hogy van egy jelentős réteg, akiknek ugyan van otthonuk, de annyi pénzük már nincs, hogy fűteni is tudják azt. Gondoljanak bele: emberek halnak meg zárt ajtók mögött, telente, mert olyan hideg van a lakásukban. Rettenetes.
Az pedig, hogy a kormány még csak számba sem veszi ezeket az embereket, olyan szintű hanyagság, ami megkérdőjelezi: van-e bármilyen emberség azokban, akik a döntéshozó székekben ücsörögnek, jól fűtött irodáikban?
Hogy mennyire nincs, azt megint csak az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egy új előterjesztéséből olvashatjuk ki. Ennek értelmében a sérülékeny csoportokba tartozó emberek számára a szélsőséges időjárási viszonyok között „a települési önkormányzat szükség esetén az érintett személy hozzájárulásának hiányában is gondoskodik szálláshelyről.” Magyarán a megoldást abban látják, hogy ha jön a farkasordító hideg, akkor akár akaratuk ellenére is bekényszeríthetnek embereket szálláshelyekre, amelyeket az önkormányzat tart fent. A sérülékeny csoportokba az előterjesztés szerint a kiskorúak, várandós anyák, nyugdíjkorhatárt betöltött, krónikus beteg vagy önmaga ellátására nem képes személyek, valamint hajléktalan emberek tartoznak. A többieknek mindegy, milyen hideg van, maradhatnak ott, ahol vannak.
Persze, mondhatnánk, hogy hát legalább bekényszerítik őket, tetszik vagy sem, egy helyre, ahol nem fagynak halálra. De hát emberekről van szó, nem ládában nevelt balkonnövényekről, amiket ha jön a hideg, beteszünk a szobába, ha meg jön a meleg, akkor megint kipateroljuk az erkélyre!
Ráadásul nem világos az sem, hogy akkor ki és milyen módon intézkedhet erről a „gondoskodásról”. Rendőrök fogják becipelni a sérülékenyeket a szálláshelyre? Akár személyiségi jogaik megsértése árán is? És az sem teljesen tiszta, hogy mit jelent a „szükség esetén”. Ha nagyon hideg van? Ezt ki dönti el? Nagyon nem mindegy ugyanis: lehet, hogy a következő tél nem lesz extrém hideg, csakhogy a kihűlésbe akkor is belehal az ember, ha a testhőmérséklete tartósan csökken néhány fokot. Ez pedig nem csak a farkasordítóban lehetséges, hanem akkor is, ha valaki huzamosabb ideig egy fűtetlen lakásban tartózkodik.
A legtöbben azt hiszik, hogy a fagyhalál az utcára kényszerülő embereket érinti leginkább. Csakhogy tudjuk, ez nem így van: míg hosszú távon a közterületen élők kihűlésének száma nem nagyon változik, az otthonukban kihűlt emberek aránya folyamatosan nő. 2011-ben már a halálesetek több mint fele saját otthonukban érte az embereket.
Ők pedig egyre többen vannak: Magyarországon az Eurostat adatai szerint a lakosság 11,2 százaléka (több mint egy millió ember) él olyan háztartásban, amelyet anyagi okok miatt nem tud megfelelően kifűteni. Ráadásul a kihűlés nem csak anyagi okokra vezethető vissza: veszélyeztető tényező emellett a rossz egészségi állapot és a társas kapcsolatok hiánya, azaz a magány is.
Vagyis a kihűlés miatti halálozások kifejezetten komplex okokra vezethetők vissza. Ezt nem lehet azzal megoldani, hogy ha nagy a hideg, akkor behurcolunk kiválasztott („sérülékeny”) embereket a szállóhelyre, később meg szélnek eresztjük őket. Nem véd ez az elképzelés attól, hogy minden ember számára máshol van a tűréshatár, hiszen más-más egészségi állapotban vannak, más korúak, más körülmények között élnek. Hogyan lehet így dönteni arról, ki kap szálláshelyet és ki nem?
Ha a kormány valóban felelősségteljesen akarna tenni valamit az ellen, hogy telente emberek fagynak meg, akkor átfogóbb intézkedésekben kellene gondolkodnia.
Nem kérdés, hogy a jelenlegi szociális szolgálat megerősítése az első lépés. Az önkormányzatoknak és a kormánynak gondoskodnia kell arról, hogy a hajléktalanszállók be tudják fogadni azokat, akik a hideg elől menekülnek. Ehhez viszont megfelelő támogatás lenne szükséges, hogy az önkormányzatok képesek legyenek kialakítani a megfelelő számú férőhelyet, méghozzá a megfelelő színvonalon. Ez jelenleg nem kivitelezhető, a hajléktalanszállók pedig most is zsúfoltak, és méltatlan körülmények közé kényszerítik az embereket. Vagyis első lépésként a szociális szférát kéne megtámogatni.
Mindenkinek laknia kell valahol, ezért a lakhatás ügye mindenkit érint!A Város Mindenkié 2016. október 8-án szombaton 15 órától új névvel és megújult lendülettel szervezi meg a korábban Üres Lakások Menete néven ismert felvonulást, amiben minél több szervezet és állampolgár aktív és tömeges részvételére számítunk. Legyél te is részese az év legnagyobb lakásmenetének!
Ami pedig még ennél is fontosabb lenne: olyan, a kérdést megnyugtatóan rendezni képes megoldásokra lenne szükség, amelyek garantálnák, hogy a hajléktalan emberek számára se legyen lehetetlen bekerülni egy lakásba, és ne az legyen a fagyhalál alternatívája, hogy ideig-óráig bekeüljön valaki egy szállóba. Az államnak biztosítani kellene a megfelelő forrást arra, hogy szociális bérlakásokkal és más támogató programokkal (ahogy teszi azt például az Utcáról Lakásba Egyesület) segíthessék azokat, akik az utcán élnek. Mert nem, egyáltalán nem természetes az, hogy emberek élnek az utcán. Az viszont nem mondható el erről a kormányról, hogy a hajléktalansággal kapcsolatos kérdésekben előremutató politikát folytat - számukra az otthontalanok rendészeti kérdéskörbe tartoznak, rendőrök által vegzálható társadalmi réteget képeznek, akiket jobb a mutatós közterekről a város szélére száműzni. Ha valamin, akkor ezen a mentalitáson kell sürgősen változtatni, nem üldözendő, kényszerítendő, elkerülendő problémaként kezelni a hajléktalanokat, hanem emberekként, akiken segíteni kell.
És ha már emberekről van szó: még mindig nincs megoldás arra sem, mi lesz azokkal, akik otthonaikban hűlnek ki azért, mert nem tudják azt fűteni. Rájuk épp annyira, ha nem jobban kell vigyázni, hisz bizonyos szempontból ők még azoknál is veszélyeztetettebb csoportnak számítanak, mint akik az utcákon élnek, mivel nehezebb rájuk találni, észrevenni, hogy bajban vannak. Velük viszont úgy tűnik, egyáltalán nem számol a kormány, a csukott ajtók mögé már nem akarnak belátni. Persze, még mindig egyszerűbb ezt a kérdést is a “hajléktalan-problémák” közé sorolni, hisz az kevésbé fájdalmas, mint belátni, hogy a lakásszegénység már a szomszédjainkat fenyegeti. Így viszont mindenki megnyugodhat, hogy a kihűlés csak az utcákon élőket sújtja (ami nagyon nem igaz), és végül is 161 ember hat év alatt (pláne hajléktalanból) még csak nem is hangzik olyan soknak...
Ám ha a kormány végre felhagyna ezzel a káros szómágiával, talán beismerhetnék: telente százezrek küzdenek napról napra az életükért, saját otthonaikban. Megfelelő pénzbeli ellátásokkal persze ezt a rászoruló réteget is lehetne segíteni. Első lépésként viszont el kéne ismerni: ők is léteznek, ők is emberek, nekik is szükségük van a segítségre. Mert senki sem érdemli meg, hogy a saját lakásában fagyjon halálra.




VIGYÁZZUNK RÁJUK – NE HAGYJUK, HOGY EMBEREK HALJANAK MEG A HIDEG MIATT


November közepe van, az ország egyes részein már esik a hó, a hó végére kemény fagyokat ígérnek. Ha valamikor, akkor most van az ideje annak, hogy emlékeztessük magunkat rá: emberek halnak meg azért, mert hideg van.
15151131_1312623595455455_758274768_n.jpg
A tél eleje és a tél vége: ez a két időszak az, amikor a legnagyobb a veszély. Tavaly már októberben történt kihűléses haláleset, de idén is találtak már a Margitszigeten egy nőt, aki minden valószínűség szerint így halt meg.
Ebben az időszakban ugyanis, bár nincs még igazán kemény fagy, az emberi szervezet még nincs felkészülve a tartós hidegre, a tél végén viszont már elfárad, ezért nagyobb a veszély. És ezért kell épp most figyelnünk azokra, akik veszélyben vannak – mert ki tudja, figyel-e rájuk más?
Az emberi szervezet normális hőmérséklete 36 és 37 °C között van. Ha a testhőmérséklet tartósan ennél alacsonyabb fokon áll, akkor következik be a hipotermia, vagyis a kihűlés. Ehhez már az is elég, ha valaki hosszú ideig tartózkodik egy fűtetlen lakásban. 1-2 fokos hőveszteségnél már izomremegés, reszketés áll be, megemelkedik a vérnyomás, gyorsul a légzés. Amennyiben ez az állapot tartósan fennáll, a szervezet hőszabályozása kimerül, és a testhőmérséklet folyamatosan csökkenni kezd, bágyadtság, álmosság vesz erőt az emberen. Csökken a vérnyomás, szívritmuszavar lép fel, majd eszméletvesztés következik. Ha a test hőmérséklete 27-28 fok közé csökken, végül megbénul a keringési rendszer, és beáll a halál. A kihűlés főként a gyermekeket, az időseket és a betegeket veszélyezteti.
A kihűlés talán az egyik legembertelenebb formája a halálnak. Embertelen, mert megelőzhető lenne, de mégsem vagyunk képesek megelőzni. Ha a rideg statisztikákat nézzük, borzalmas a helyzet. Csak a viszonyítás kedvéért: az elmúlt 10 évben több mint 2500 ember vált Magyarországon a hideg áldozatává. És ami még ijesztőbb – idehaza kiugróan magas a fagyhalál aránya a Kelet-Európa más országaihoz képest, ideértve Oroszországot is.
Azt fontos tudni, hogy a legveszélyeztetettebb helyzetben még csak nem is azok vannak, akik az utcán élnek. Hanem azok, akik fűtetlen otthonaikban vészelik át a telet. A KSH adataiból ugyanis az látszik, hogy míg hosszú távon a közterületen élők kihűlésének száma nem nagyon változik, az otthonukban kihűlt emberek aránya folyamatosan nő, 2011-ben már a halálesetek több mint fele saját lakásukban érte az embereket. Tavaly csak decemberben majdnem háromszor annyian haltak meg fűtetlen otthonukban, mint ahányan közterületen, a szabad ég alatt.
Azért, mert nincs elég pénzük arra, hogy fűtsenek. Igen, ez a valóság: Magyarországon az Eurostat adatai szerint a lakosság 11,2 százaléka (vagyis több mint egy millió ember) él olyan háztartásban, amelyet anyagi okok miatt nem tud megfelelően kifűteni. Az szegénység egyik fokmérője ez, amelyet a gyatra szociális védőháló sem tud kezelni. Mert nincs rá kapacitás.
A férfiak körében gyakrabb a kihűlés, és főként a 80 év felettiek tartoznak a veszélyeztetett korcsoportba. Jellemzően az alacsony iskolai végzettségűek, és a kistelepülésen élők körében gyakori a kihűlés (500 főnél kisebb településeken majdnem háromszor akkora valószínűséggel hal meg így egy ember, mint egy nagyobb, 5000 –10000 fős településen). A KSH statisztikáiból kiderül, hogy legkiszolgáltatottabb helyzetben az egyedül élők vannak. 2009-ben például azoknak, akik kihűlés miatt haltak meg, mindössze 9 százaléka volt házas, míg 33 százalékuk nőtlen/hajadon, ugyanennyien voltak elváltak, és 25 százalékuk volt özvegy. Az áldozatok döntő többségének nem volt gyereke (2009-ben 73%-uk volt gyermektelen). Vagyis senki sem volt, aki oda tudott volna figyelni rájuk.
Joggal merülhet fel a kérdés: miért nincs erre valamilyen válasza a kormánynak? Van, de őszintén szólva minimum megkérdőjelezhető.
Csak a példa kedvéért: három hónappal ezelőtt derült ki, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának tervei szerint a sérülékeny csoportokba tartozó emberek számára a szélsőséges időjárási viszonyok között "a települési önkormányzat szükség esetén az érintett személy hozzájárulásának hiányában is gondoskodik szálláshelyről." Ebbe a csoportba a kiskorúak, várandós anyák, nyugdíjkorhatárt betöltött, krónikus beteg vagy önmaga ellátására nem képes személyek, valamint hajléktalan emberek tartoznak. Vagyis a minisztérium tervei szerint ezeket az embereket abban az esetben, ha mondjuk beköszönt a tartós hideg, elhurcolnák valahová, hogy ne fagyjanak meg. Akkor is, ha ők ezt történetesen nem akarják.
Az ilyen típusú intézkedések is jól példázzák, hogyan akarja kezelni a kormány ezt a problémát. Időszakos intézkedésekkel, és nem hosszú távon. Ha hideg van, összeszedik az embereket, ha nincs hideg, szélnek eresztik őket... Ez sem több egy kényszermegoldásnál, ami ugyan időről időre megoldaná a helyzetet, de semmiképpen sem jelentene mindenki számára tartós biztonságot.
Ahhoz ugyanis ennél jóval átfogóbb rendelkezésekre lenne szükség.
Először is a szociális védőháló megerősítésére. Igen, rengeteg ember él az utcákon (ami már önmagában is tűrhetetlen helyzet), de ők „legalább” láthatóak, többségükről lehet tudni, hogy hol van, milyen körülmények közt él, milyen segítségre van szüksége – bár természetesen a hajléktalanellátó rendszer is sürgős reformra szorulna, a férőhelyek számának növelésétől (ami a leggyorsabban orvosolná a probléma egy részét) egészen az önálló lakásba költözés támogatásáig (ami viszont hosszú távon jelentene emberséges, hasznos megoldást). De még többen vannak, akikről fogalmunk sincs, nem látjuk őket, nem jelennek meg az ellátórendszerben, mert például van tető a fejük felett (amit épp hogy, vagy sehogy sem képesek finanszírozni), de a létminimum alatt tengődnek. Hozzájuk már sokkal nehezebb elérni, rettenetesen ki vannak szolgáltatva – minimum egy lakásfenntartási támogatásra lenne szükségük, hogy az otthonaikat fűteni tudják. A legsérülékenyebbek közt ott vannak a gyerekek. A gyermekvédelmi szolgálatok megerősítése is azonnali, égetően sürgős változtatás lenne – már ha lenne erre tett kísérlet, legalább törekvés. nem nagyon van.
Ez természetesen nem egyik pillanatról a másikra megvalósítható program – és még csak nem is teljes körű, hiszen a probléma maga is bonyolult, és sokféle segítséget igényelne. Ezek a megoldások már nem segítenek azon, hogy november közepe van, és az eddigi statisztikák elkeserítő számait nézve a következő hónapokban újra emberek fognak meghalni Magyarországon, azért, mert hideg van.
Megengedhetetlen. És mégis megtörténik.
Amit viszont mindenki megtehet: ne menjünk el szó nélkül embertársaink mellett. Kérdezzünk, figyeljünk, és segítsünk ha tehetjük. Csöngessünk be a szomszédhoz, menjünk oda az utcán a földön ülőhöz. Mindannyiunk felelőssége ez.
Ha úgy sejtjük, hogy valakit kihűlés fenyeget, próbáljunk segíteni. A vészhelyzet esetén hívható telefonszámok: 104, 107, 112, 06-1-3384186. Ha utcán élőkön segítenénk, a MagnetBank Adj Meleget! Programjának keretében bármikor kérhetünk a bankfiókokban azokból az izolációs takarókból, amelyek akár életeket is menthetnek, ha átadjuk őket a rászorulóknak.




NE MENJÜNK EL MELLETTÜK – ÉVRŐL ÉVRE RENGETEGEN HALNAK MEG A HIDEG MIATT


Aggasztó adatokkal kezdte az új évet a Magyar Szociális Fórum: december 31-ig összesen negyven ember halt meg kihűlés következtében hazánkban. Ráadásul december második felében csaknem háromszor annyian haltak meg fűtetlen otthonukban, mint ahányan közterületen, a szabad ég alatt.
kihules1.jpg
Bármennyire is szomorú, ma Magyarországon több százan halnak meg évről évre a hideg miatt. A kihűlés, mint halálok az elmúlt 10 évben körülbelül 2500 ember életét követelte.
Egészen a nyolcvanas évekig 200 alatt volt évente a kihűlés miatt elhunytak száma, amely ezután kezdett meredeken emelkedni. A legrosszabb 1993 tele volt, amikor 400-hoz közelített a kihűlésben elhunytak száma. Évről évre két kritikus időszak van: a tél kezdete, amikor a legtöbben még nem készültek fel a hidegre, illetve a tél vége, amikorra elfárad az emberi szervezet, és feladja a küzdelmet. 2015-ben még márciusban is tucatnyian hunytak el kihűlés miatt.
Mi a hipotermia?
Az emberi szervezet normális hőmérséklete 36 és 37 °C között van. Amennyiben a testhőmérséklet tartósan ennél alacsonyabb fokon áll, bekövetkezik a hipotermia, vagyis a kihűlés. És ez nem csak extrém hidegben lehetséges, elég hozzá az is, ha valaki hosszú ideig tartózkodik egy fűtetlen lakásban. 1-2 fokos hőveszteségnél már izomremegés, reszketés áll be, megemelkedik a vérnyomás, gyorsul a légzés. Amennyiben ez az állapot tartósan fennáll, a szervezet hőszabályozása kimerül, és a testhőmérséklet folyamatosan csökkenni kezd, bágyadtság, álmosság vesz erőt az emberen. Csökken a vérnyomás, szívritmuszavar lép fel, majd eszméletvesztés következik. Ha a test hőmérséklete 27-28 fok közé csökken, végül megbénul a keringési rendszer, és beáll a halál. A kihűlés főként a gyermekeket, az időseket és a betegeket veszélyezteti.
A rémisztő adatok azonban nem kizárólag annak tudhatóak be, hogy rengeteg ember vesztette el otthonát, és vált hajléktalanná.
Az egyedül élőket érinti
A kihűlés, mint halálok általában, a hajléktalan embereket érinti – gondolják a legtöbben. Úgy tűnik, ez egyáltalán nem így van, ugyanis Magyarországon évről évre rengetegen saját otthonukban halnak meg, amelyet nem tudnak megfelelően fűteni. Emellett a KSH adataiból az is kiderül, hogy míg hosszú távon a közterületen élők kihűlésének száma nem nagyon változik, az otthonukban kihűlt emberek aránya folyamatosan nő. 2011-ben már a halálesetek több mint fele otthonukban érte az embereket, ami viszont elsősorban a rossz szociális helyzetben lévőket érinti.
Az Eurostat legutolsó adatai szerint Magyarországon a lakosság 11,2 százaléka (több mint egy millió ember) él olyan háztartásban, amelyet anyagi okok miatt nem tud megfelelően kifűteni. Csakhogy a kihűlés mégsem nevezhető pusztán szegénységi kérdésnek: emellett a rossz egészségügyi állapot és a társas kapcsolatok hiánya, az elszigeteltség, magány is veszélyeztető tényező.
A férfiak körében gyakrabb a kihűlés, és leginkább a nyolcvan év felettiek tartoznak a veszélyeztetett korcsoportba. A KSH statisztikáiból kiderül továbbá, hogy jellemzően az alacsony iskolai végzettségűek, és megdöbbentő módon a kistelepülésen élők körében gyakori a kihűlés (500 főnél kisebb településeken majdnem háromszor akkora valószínűséggel hűl ki egy ember, mint egy nagyobb, 5000 –10000 fős településen).
A legkiszolgáltatottabb helyzetben az egyedül élők vannak. A statisztikákból kiderül, hogy a kihűlés következtében meghaltak többnyire magányosan, kapcsolatok hiányában élnek. 2009-ben például mindössze 9 százalékuk volt házas, és nagyjából azonos arányban szerepelt családi állapotként a nőtlen/hajadon (33%), elvált (33%) és az özvegy (25%). Az áldozatok döntő többségének nem volt gyereke (2009-ben 73%-uk volt gyermektelen), és ez gyakran azt jelenti, hogy senki nem figyelt oda rájuk
Ne menj el mellette!
Borzasztó, hogy ma Magyarországon évente százak halnak meg azért, mert nincs hol megmelegedniük. És nem csak azok számára szörnyű vég ez, akik az utcán élnek, de azok számára is, akik saját otthonukban fagyoskodnak, önhibájukon kívül. A kihűlés ráadásul rávilágít egy olyan problémára is, amelyről keveset beszélünk. A magány, az elszigeteltség még olyan kistelepüléseken is komoly probléma, ahol elméletileg mindenki ismer mindenkit. Mégis: ha nem kopog át senki az idős, beteg szomszédhoz, akinek talán arra sincs pénze, hogy tűzifát vegyen télire, akkor hogyan is vehetnénk észre, hogy bajban van?
Ne menjünk el szó nélkül a téli időszakban azok mellett, akik a hidegben, akár az utcán, akár saját lakásuk magányában fagyoskodnak. Figyeljünk azokra, akik a köztereken üldögélnek remegve, és azokra is, akikről tudjuk, más nem csönget be az otthonukba. Mert senki sem érdemel ilyen véget.
Ha úgy sejtjük, hogy valakit kihűlés fenyeget, ne menjünk el szó nélkül mellette. A vészhelyzet esetén hívható telefonszámok: 104, 107, 112, 06-1-3384186. Ha utcán élőkön segítenénk, a MagnetBank AdjMeleget! Programjának keretében bármikor kérhetünk a bankfiókokban azokból az izolációs takarókból, amelyek akár életeket is menthetnek, ha átadjuk őket a rászorulóknak.




ELÜLDÖZÖTT EGY HÁROMGYEREKES CSALÁDOT A SZÉKESFEHÉRVÁRI ÖNKORMÁNYZAT


Margitot, Gyulát és az általuk nevelt három gyereket három nappal azelőtt értesítette a végrehajtó a lakáskiürítésről, hogy el kellett hagyniuk azt a székesfehérvári önkormányzati bérlakást, ahova néhány hónapja költöztek. Az önkormányzat egy telepfelszámolási program keretében költöztette át a családot, akikkel azonban csak néhány hónapra írt alá bérleti szerződést.  Székesfehérváron Margitékon kívül is még sok hasonló helyzetben lévő család él.

Vajon ez az önkormányzat szabadkőműves páholy tagjaiból áll , akiknek kötelességük ártani a magyar családoknak !!!!
kv_mura_utca_kilakoltatas-2.jpg
(Fotó: Feol.hu)
A 2016 februárjában kötött lakásbérleti szerződés 2016. június 30-án járt le, azonban a család még reménykedett, mert azzal biztatták őket az önkormányzatnál, hogy lehetőségük lesz meghosszabbítani a szerződést. A magyar államigazgatást meghazudtoló gyorsasággal az önkormányzat a szerződés lejárta után 3 nappal már be is adta a bíróságra a lakás kiürítésére vonatkozó kérelmet, a bíróság pedig 4 nap alatt meghozta a végzést a kilakoltatás elrendeléséről. A végrehajtó végül július 30-án szombaton, három nappal  a lakáskiürítés napja előtt személyesen adta át a kilakoltatásról szóló levelet a családnak. A családnak nincsen tartozása, az önkormányzat indoklása alapján elsősorban azért kell menniük, mert magatartásuk „közösségellenes”.
A Város Mindenkié lakhatási érdekvédelmi csoportjának tapasztalata szerint az önkormányzatok egyre gyakrabban használják ezt a fenyegetően hangzó gumifogalmat olyankor, amikor meg akarnak szabadulni egy-egy bérlőtől. A „közösségellenes” címke felragasztásával  szinte bármelyik bérlőből közellenség válhat és az önkormányzatok így legitimálják azt, hogy még akkor is utcára tesznek családokat , ha nincs lakbér- vagy díjhátralékuk. Margiték esetében a közösségellenesség abban nyilvánult meg, hogy egy rokonuk időnként náluk aludt, voltak holmijaik a lépcsőházban, és állítólag az ablakon is dobtak ki szemetet. Mindezt az önkormányzat állítja, a vádakkal szembeni védekezésre pedig az eljárásban lényegében semmilyen lehetőség nincs. Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy bérlő sorsa attól is függhet, hogy éppen bepanaszolják a szomszédjai az önkormányzatnál vagy nem. Margiték nyolc szomszédja egyébként aláírt egy támogató levelet, amelyben kijelentik, hogy a lakók „a házirendet betartják. A lakók közösségét nem zavarják, nem szemetelnek, jogtalan lakó … a lakásban nem tartózkodik”, ezt az önkormányzat nem vette figyelembe és A Város Mindenkié érdeklődő telefonjára reagálva egy önkormányzati hivatalnok azt mondta, „tudjuk, hogyan születnek ezek a levelet”.
Margit és családja szeretett volna küzdeni a lakhatásáért – ezért is fordultak egy érdekvédelmi csoporthoz –, de a kilakoltatás előtt pár órával végül inkább elmenekültek a rokonaikhoz egy másik városba, mert féltek, hogy a kilakoltatás miatt a gyerekeket kiemelik a családból. Ettől jogosan tarthattak, hiszen a bíróság a kilakoltatás elrendelésekor kérte a gyámhatóság értesítését is a helyzetről. Az üzenet tehát világos: ha Margit nem hagyja el a lakást magától, a család elveszíti a gyerekeit. Cser-Palkovics András polgármester épp azokban az órákban jelentetett meg az önkormányzat oldalán egy közleményt, amikor a család egy másik városba menekült, mely szerint az önkormányzat mindent megtesz „a gyermekek megfelelő környezetbe való kerüléséért”. Ezek szerint a polgármester szerint a gyermekek érdekét az szolgálja, és a számukra megfelelő környezetet az jelenti, ha menekülniük kell azért, hogy családjukkal maradhassanak, ha attól kell rettegniük, hogy a hatóság karhatalommal fogja őket szüleiktől elszakítani, és utána gyermekotthonba vagy nevelőszülőkhöz adni.
A közleményben egyébként még arra is tesz utalást a polgármester, hogy a háromból két kilakoltatott gyermek apja börtönben van. Vérlázító, hogy egy polgármester arra használja  a hatalmát, hogy kiskorú gyerekek kilakoltatását és az állami gondozásba kerüléssel fenyegetést úgy próbálja igazolni, hogy a gyerekek apjának börtönbüntetését hánytorgatja fel, mintha emiatt ez az embertelen eljárás a közvélemény számára elfogadhatóvá válhatna. Az, hogy ezzel próbálja megalázni a családot a nyilvánosság előtt, jól mutatja, mennyire érdekli őt valójában a gyermekek sorsa.
Azoké a gyermekeké, akik a kilakoltatásuk miatt most más városba kényszerültek. Kiszakítják őket a megszokott környezetből és az iskolából, ahova jártak. Margitnak emiatt fel kell adnia székesfehérvári munkahelyét, és roma nőként ki tudja, lesz-e lehetősége újra állást találni. A család még Margit fizetéséből se tudott volna piaci árú albérletben élni, így pedig még nehezebb helyzetbe kerültek. De ha lenne is pénze a családnak, akkor is szinte nulla lenne az esélye annak, hogy roma párként több gyerekkel albérletet találjanak.
Végezetül, az önkormányzat a kilakoltatás kapcsán arra hivatkozik, hogy Margit családja túl sokáig élt szociális bérlakásban, márpedig az önkormányzat lakásrendelete kimondja, hogy maximum 5+5 évig lehet, hiszen esélyt kell adni más családoknak is a szociális bérlakásba kerülésre. Ez azonban álságos és szemellenzős magyarázat: piaci árú albérletet ma még rengeteg dolgozó család sem képes kivenni Magyarországon, főleg, ha romák. Mi értelme van bármiféle támogatás nélkül kitenni a családokat a szociális bérlakásból? Főleg úgy, hogy ha egy családot kilakoltatnak, akkor jobb esetben szívességből befogadják őket, rosszabb esetben pedig családok átmeneti otthonába vagy anyaotthonba kerülnek, a legrosszabb forgatókönyv szerint pedig a gyerekek állami gondozásba, a szülők pedig hajléktalanszállóra. Ezeknek az intézményeknek a fenntartása jóval többe kerül, mintha az önkormányzat és az állam megfelelő lakáshálózatot és lakástámogatási rendszert tartana fenn.
Ha a székesfehérvári önkormányzat nem mozgatná 5-10 évente a családokat a szociális ellátórendszer és a bérlakásrendszer között, hanem annyi forrást szánna szociális bérlakásokra, mint ahány család képtelen magának piaci árú albérletet megengedni, akkor sokkal több család tudna biztonságban élni és megfelelő egzisztenciát felépíteni, így teljes értékűen részt venni a társadalom életében. Itt nem csak arról van szó, hogy mindez kevesebbe kerülne az államnak, hanem arról is, hogy megszűnne az az embertelen állapot, hogy családoknak kell elmenekülniük a megszokott életükből azok a hatóságok elől, amelyeknek éppen a családok támogatása és egyben tartása lenne a törvényi feladata. Az, ami augusztus 2-án Székesfehérváron történt, a magyar lakáspolitika kudarcának vegytiszta megnyilvánulása: a „közösség” védelme és a „méltányosság” nevében egy éppen, hogy megkapaszkodó család életét tették tönkre, akiknek most emberfeletti erőfeszítésre lesz szükségük, hogy ne csússzanak lejjebb és ne szaporítsák az a teljes reménytelenségben élő magyar állampolgárok tömegét.
Mivel a család csak nagyon rövid ideig maradhat a rokonoknál, akik átmenetileg befogadták őket, és életük minden szála Székesfehérvárhoz köti őket, mindenképpen szeretnének visszamenni és a nyilvánossághoz fordulva kérnek segítséget lakhatásuk rendezése érdekében, amiről részletesen itt írunk.
Ámon Kata és Udvarhelyi Tessza
a szerzők A Város Mindenkié csoport aktivistái

Igen ezek mocskos szabadkőművesek akiket géppisztollyal kellene szaporítani a rühes fideszes cserpalkovicscsal az élen . Már ez is azt hiszi , hogy 47 000 Ft – ból meg lehet élni . A jó kurva anyjuk miért nem folytotta meg ezeket az állatokat , mert nem a goj az állat , hanem a kazár cionista szabadkőműves . Miért nem gyújtjátok rá a házát , hogy tudja mi az amikor hajléktalanná válik !!!!!!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése