Dr Drábik János írásai.
"Szigorúan
titkos!
"A
csendes háború néma fegyverei"
"Bevezető
programozó kézikönyv
Műveleti Kutatócsoport
Technikai kézikönyv
TM-SW7905.1"
Műveleti Kutatócsoport
Technikai kézikönyv
TM-SW7905.1"
Fejezetei:
Biztonság
Történelmi bevezetés
Politikai bevezetés
A legfontosabb kérdés az uralom
Energia
A néma fegyverek leírása és bemutatása
Rothschild felfedezés: A látszólagos tőke, mint papiros indukcióstekercs
A gazdasági modell
Az időtényező és az önpusztító ingadozások
A gazdasági sokkok tesztelése
A félrevezetés, mint főstratégia
Beleegyezés, mint győzelem
Egy nemzet politikai struktúrája - függőség
Biztonság
Történelmi bevezetés
Politikai bevezetés
A legfontosabb kérdés az uralom
Energia
A néma fegyverek leírása és bemutatása
Rothschild felfedezés: A látszólagos tőke, mint papiros indukcióstekercs
A gazdasági modell
Az időtényező és az önpusztító ingadozások
A gazdasági sokkok tesztelése
A félrevezetés, mint főstratégia
Beleegyezés, mint győzelem
Egy nemzet politikai struktúrája - függőség
"Köszöntünk
a Fedélzeten!"
"Ennek
a publikációnak a megjelentetésére a "csendes háborúnak"
nevezett 3. világháború 25. évfordulója alkalmából kerül sor,
amely szubjektív biológiai fegyverek, másrészt néma fegyverek
segítségével folyik. Ennek a háborúnak, valamint stratégiájának
és fegyvereinek a bevezető ismertetését tartalmazza ez a
könyv.
1979. május/74-1120
1979. május/74-1120
Biztonság
Nyilvánvalóan
lehetetlen egy társadalom manipulálását vagy automatizálását,
azaz automatizmusok rendszerével (néma fegyverekkel) - nemzeti vagy
tágabb keretek között - történő befolyásolását, megvitatni,
ha nem feltételezzük, hogy léteznek az emberi élet társadalmi
kontrolljára vonatkozó távlati célok, nevezetesen, az alávetés
és a lakosság létszámának a csökkentése.
Ez a
kézikönyv egy szándéknyilatkozat. Az ilyen írásokat meg kell
védeni attól, hogy a nyilvánosság közelebbről megismerhesse
őket, különben felismernék az emberek, hogy technikailag egy
belföldi háborúra vonatkozó formális hadüzenetről van szó.
Továbbá azt is be kell látni, hogy amikor nagyhatalmú személyek,
illetve e személyek csoportjai, a nyilvánosság tudomása nélkül
alkalmaznak ilyen módszereket gazdasági uralmuk érdekében, akkor
belső hadiállapot létezik eme személyek és csoportok, valamint a
társadalom többi része között.
A mai
problémák megoldása gátlástalan módszereket igényel, amelyek
nincsenek tekintettel a vallási, erkölcsi és kulturális
értékekre.
Önök
azért vesznek részt ebben a programban, mert képességeik révén
alkalmasak arra, hogy az emberi társadalmat hűvös
tárgyilagossággal szemléljék, megfigyeléseiket és
következtetéseiket elemezzék, és más, hasonló képességű
intellektuelekkel ezt megvitassák anélkül, hogy diszkréciójukat
elveszítenék. Ezeket az erényeket Önök saját, jól felfogott
érdekükben gyakorolják. Ne hátráljanak meg előle."
Az
olvasó ebben az idézetben - kommentálja Cooper a kézikönyv most
ismertetett részét - egy formális hadüzenetre ismer, amelyet a
pénzvagyont birtokló illuminátusok intéztek az Egyesült Államok
polgáraihoz. El kell ismernünk, hogy ennek a nyilatkozatnak az
alapján egy háborús állapot létezik, és létezett már korábban
is az Amerikai Egyesült Államok polgárai, és a támadást indító
illuminátusok között. Úgy gondoljuk: ennek alapján Amerika békés
polgárai jogosultak arra, hogy a szükséges lépéseket megtegyék,
beleértve a polgári engedetlenséget is azért, hogy az ellenséget
azonosítsák, és egy ellentámadással megsemmisítsék. Ez arra az
isteni eredetű jogra alapozható, hogy valamennyi békés nép
védekezhet a támadás és a rombolás ellen, minden ellenség
ellen, amely háborúban áll vele. Ezt alátámasztja az Amerikai
Függetlenségi Nyilatkozat és az Egyesült Államok alkotmánya,
továbbá az elismert történelmi precedensek, amelyek igazolják a
zsarnokok megsemmisítését.
Történelmi
bevezetés
A
néma fegyverek technológiája - folytatódik a kézikönyv - az
operációkutatásból (Operations Research, O. R.) alakult ki,
vagyis egy olyan stratégiai és taktikai metodológiából, amelyet
Angliában a II. Világháború idején fejlesztett ki a katonai
vezetés. Az operációkutatás eredeti célja a légi és földi
védelem stratégiai és taktikai problémáinak a tanulmányozása
volt, hogy a korlátozott katonai segédeszközöket hatékonyabban
lehessen az ellenséggel szemben bevetni (vagyis logisztika).
Azok,
akik hatalmi helyzetben voltak (pl.: The Council on Foreign
Relations, CFR, az Egyesült Államokban működő Külföldi
Kapcsolatok Tanácsa) hamarosan felismerték, hogy hasonló módszerek
hasznosak lehetnek ahhoz, hogy egy társadalmat teljes mértékben
ellenőrizhessenek. De ehhez a meglévőknél jobb segédeszközökre
van szükség.
A
társadalmi manipuláció (azaz a társadalom elemzése és
folyamatainak automatizálása) megköveteli a nagy mennyiségű, és
állandóan változó gazdasági információknak a gyors
egybevetését. Ehhez nagy sebességű adatfeldolgozó rendszerekre
van szükség, amelyek előre jelezhetik, mikor kész a társadalom a
kapitulációra. A relais-rendszerrel működő computerek túlságosan
lassúak voltak, de az az új típusú elektronikus computer, amelyet
1946-ban Presper Eckert és John W. Mauchly feltalált, már
alkalmasnak látszott. A következő áttörés 1947-ben volt, amikor
George B. Danzig matematikus kidolgozta a lineáris programozás
simplex módszerét. (Ez olyan számolási eljárás, amelynek az
alkalmazásával adott számú tényező megszabott számú elosztása
a legkedvezőbben, leggazdaságosabban oldható meg; főleg a
tervezésben van nagy jelentősége. D. J.) Ezután következett a
tranzisztor, amelyet Barden, Brattain és Shockley fejlesztett ki
1948-ban, és amely lehetővé tette a computer-kapacitás nagyarányú
bővítését a méretek és az energia csökkenésével. Miután a
hatalom birtokosainak a rendelkezésére állt ez a három találmány,
egyesek azt feltételezték, hogy ezek lehetővé teszik számukra a
világ gombnyomással való ellenőrzését. Azonnal színre lépett
a Rockefeller Alapítvány, és a Harvard College számára négyéves
időtartamra elvállalta egy gazdasági kutatási program
finanszírozását, amelynek az amerikai gazdaság tanulmányozása
volt a célja.
Egy
évvel később, 1949-ben, csatlakozott ehhez a Harvard-programhoz az
Egyesült Államok légiereje is. 1952-ben az eredeti kutatási
program befejeződött, és ekkor az illuminátusok elitje
elhatározta az operációkutatás következő szakaszának a
beindítását. A Harvard kutatási program igen sikeres volt,
amiként azt néhány eredményének a nyilvánosságra hozatala
bizonyította, és amelyekből kiderült, hogy a társadalom
gazdasági manipulációja lehetséges.
Amikor
1954-ben színre lép a MASER-technika (Microwave Amplification by
Stimulated Emission of Radiation, azaz mikrohullám erősítés
stimulált sugárkibocsátással; D. J.), egyesek azt hitték, hogy a
nehézvízből és tengervízből nyert atommag-fúzió segítségével
néhány évtizeden belül korlátlan energiaforráshoz jut az
emberiség, és így a társadalom feletti hatalom is korlátlanul
növekedhet. Ez a kombináció ellenállhatatlannak tűnt. A csendes
háborút a nemzetközi elit (a Bilderberg Csoport) egy 1954-ben
tartott és teljesen elhallgatott tanácskozásán hirdette meg. Noha
ez a néma fegyverrendszer 13 évvel később csaknem nyilvánosságra
került, a fegyverrendszer kifejlesztése soha nem ütközött
nagyobb ellenállásba. Ez a kötet a csendes háború kezdetének a
25. évfordulóját jelzi. Az eltelt időben ez a belső háború már
számos győzelmet ért el sok fronton az egész világon.
Politikai
bevezetés
Csak
idő kérdése volt, esetleg néhány évtizedé - ismerték fel
egyesek 1954-ben -, hogy az alulmaradt tömegek megragadhassák a
hatalom központját, mivel a néma fegyverek új technikájának az
elemei, éppen olyan jól alkalmazhatók egy társadalmi utópia,
mint egy magánutópia megvalósítására.
A
legfontosabb kérdés az uralom kérdése, amely az energiatudomány
területével foglalkozik.
Energia
Minden
tevékenység kulcsa a földön az energia. A természettudomány a
természeti energia forrásával és ellenőrzésével, a
társadalomtudomány, amely elméletileg gazdasági tanításként
jelenik meg, a társadalmi energia forrásaival és ellenőrzésével
foglalkozik. Mindkettő könyvelési rendszer: matematika. Éppen
ezért a legfontosabb energiatudomány a matematika. A könyvelő az
úr, ha a nyilvánosság nem tud semmit a könyvelésben alkalmazott
módszerek és eljárások összességéről. Minden tudomány csak
egy cél elérésére szolgáló eszköz. Az eszköz a tudás. A cél
a kontroll. (Vagyis a cél szentesíti az eszközt.) Ezen túlmenően
már csak egy kérdés marad: ki húz hasznot ebből?
Ez
volt 1954-ben a legfontosabb kérdés. Noha az úgynevezett erkölcsi
kérdések is szóba kerültek, egyetértés volt a természetes
kiválasztódás törvénye tekintetében, hogy egy nép vagy
embercsoport, amelyik nem használja az értelmi képességeit, nem
jobb az állatnál, amelynek nincs ilyen intelligenciája. Az ilyen
emberek olyanok, mint a tenyészállatok, akik saját választásuk
és beleegyezésük alapján a fogyasztásra szolgáló húshoz
hasonlóak.
Következésképp
szép csendben - a jövőbeni világrend érdekében - elhatározták
egy olyan hangtalan magánháború megindítását az amerikai
társadalom ellen, amelynek végcélja a természeti és társadalmi
energiát (gazdagság) átadni az iskolázatlanoktól és
önállótlanoktól a képzetteknek, önállóknak és
felelősségteljeseknek, akik méltóak erre. Ennek a célnak az
eléréséhez szükség van új fegyverek megalkotására,
beszerzésére és alkalmazására, amelyek - miként ez kiderült -
olyan fajtájú fegyverek, amelyek használatuk és társadalmi
elismertségük tekintetében annyira kifinomultak és magasan
fejlettek, hogy méltán megérdemelték a "néma fegyverek"
elnevezést.
A
kézikönyv ezt követően azt fejti ki, hogy a közgazdasági
kutatás célja, amint azt a tőke mágnásai (bankok), valamint a
fogyasztási cikkeket és szolgáltatásokat előállító ipar
megvalósítja, egy olyan gazdaságnak a bevezetése, amely
tökéletesen előreprogramozható és hatékonyan manipulálható.
Egy ilyen előre jól prognosztizálható gazdaságnak az eléréséhez
szükséges az alsóbb társadalmi osztályok abszolút kontroll alá
helyezése, azaz "szobatisztává" tétele, és az ezekhez
tartozó fiatalokat már kora ifjúságuktól kezdve olyan terhekkel
és hosszan tartó társadalmi kötelezettségekkel kell megterhelni,
hogy ne legyen alkalmuk feltenni a kérdést: vajon mindez rendben
van-e így? Azért, hogy el lehessen érni egy ilyen konformitást
(engedelmes alkalmazkodást és nyájszerű egyformaságot D. J.), az
alsóbb osztályok családi kötelékeit fel kell bomlasztani a
szülők fokozatos munkábaállításával, közösségi óvodák
létesítésével a gyerekek számára, akik így meg lesznek fosztva
a szüleiktől. Az alsóbb osztályok számára elérhető oktatásnak
annyira alacsony színvonalúnak kell lennie, amennyire csak
lehetséges, hogy tudatlanságuk mélysége, amely elválasztja az
alsóbb osztályokat a magasabb osztályoktól, ne legyen felfogható
a számukra, és erre később se jöjjenek rá. Ilyen korlátozás
által az alacsonyabb osztályok intelligens személyei is kezdettől
fogva kevés, vagy semmiféle reménnyel sem rendelkeznek majd, hogy
a számukra kijelölt helyzetből kiszabadíthassák magukat az
életük során. A szolgaságnak és alávetettségnek ez a formája
elengedhetetlen ahhoz, hogy bizonyosfokú társadalmi rend, béke és
nyugalom fenntartható legyen az irányító felső osztályok
számára.
A
néma fegyverek leírása és bemutatása
Azt
várjuk el a néma fegyverek megalkotóitól a saját működési
területükön, amit a szokásos fegyverek készítőitől elvárunk.
A néma fegyverek "helyzetekkel lőnek" golyók helyett.
Adatfeldolgozást végeznek kémiai reakció (robbanás) előidézése
helyett. Adathordozó elektronikus jel keletkezik lőporral töltött
golyócska helyett, és egy computer adja le a "lövést"
fegyver helyett. A mesterlövész szerepkörébe egy programozó lép.
A parancsokat pedig bankvezér adja ki tábornok helyett. A néma
fegyverek nem csapnak zajt a robbanásukkal, nem okoznak látható
testi vagy szellemi sérüléseket, és nyilvánvaló módon nem
zavarják senkinek sem a mindennapi életét.
De a
tájékozott ember számára - aki tudja, hogy mire kell figyelnie -,
jól felismerhető a zajuk, és az általuk okozott testi és lelki
sérülés is, amellyel kétségtelenül megkárosítják a
társadalom mindennapi életét. Az átlagember nem képes megérteni
ezeket a fegyvereket, és azt sem tudja elhinni, hogy fegyverrel
támadtak rá, és erőszakot alkalmaztak vele szemben. A társadalom
ösztönösen érezheti, hogy valami nincs rendben. De a néma
fegyverek technikai tulajdonságai miatt nem képes érzéseit
racionális módon kifejezni, vagy a problémát az értelmével
megoldani. Emiatt az érintettek nem tudják, miként kérjenek
segítséget, miként cselekedjenek közösen, hogy megvédhessék
magukat ezek ellen a fegyverek ellen. Amikor egy néma fegyvert
fokozatosan vetnek be, akkor a nyilvánosság hozzászokik a
jelenlétéhez, és megtanulja ennek a fegyvernek a támadását
türelmesen elviselni. Egészen addig tolerálja, amíg a nyomás - a
lelki vagy gazdasági stressz - nem túlságosan nagy, és nem
borítja ki őket. Éppen ezért a néma fegyverek egyfajta biológiai
hadviselést jelentenek. Megtámadják az életerőt, korlátozzák
az egyén választási és mozgási lehetőségeit a társadalomban
azáltal, hogy e fegyverek alkalmazói ismerik, értik és
manipulálják az ő társadalmi és természeti energiáinak a
forrásait, valamint testi, szellemi, érzelmi erőit és
gyengéségeit.
Elméleti
bevezetés
"Add
oda nekem egy nemzet valutájának az ellenőrzését, és az már
nem érdekel, ki hozza a törvényeit!" (Mayer Amschel
Rotschild, élt: 1743-tól 1812-ig)
A mai
néma fegyverek technológiája egyszerű elgondoláson nyugszik,
amely az előbb idézett Mayer Amschel Rotschildtól, a pénzdinasztia
megalapítójától származik. Ezt az elgondolást Rotschild nemcsak
felfedezte és megfogalmazta, de hatékonyan alkalmazta is. Rotschild
felismerte a gazdasági elmélet hiányzó passzív alkotóelemét,
amely, mint gazdasági induktivitás (a gazdasági folyamatokat
gerjesztő, mozgásbahozó hatás D. J. ) ismert. Ő természetesen
nem a XX. századi szakkifejezésekkel fogalmazta meg felfedezését.
Ötletének a matematikai elemzésére a második ipari forradalomig
várni kellett, valamint a mechanika és elektronika elméletének a
fejlődésére, végül pedig az elektronikus computerek
felfedezésére. Csak ezután lehetett a gazdasági élet egészének
a totális ellenőrzésére vonatkozó felfedezését hatékonyan
alkalmazni a gyakorlatban.
Ezt
követően a kézikönyv szerzője összehasonlítja a különböző
tudományterületek energiakoncepcióit.
|
|
Mechanika
|
Elektromosság
|
Gazdaság
|
|
potenciális energia
|
elaszticitás
|
kapacitás
|
tőke
|
|
kinetikus energia
|
tehetetlenség
|
induktivitás
|
termelési javak
|
|
energiaveszteség
|
súrlódás
|
ellenállás
|
szolgáltatások
|
A
szerző azt a következtetést vonja le, hogy a matematikai elmélet,
amely egy absztrakt tudományág számára lett kifejlesztve, minden
más területre is alkalmazható.
Mayer
Amschel Rotschild energia-felfedezése
Amit
M. A. Rotschild felfedezett, az a hatalom alapelve volt. Azaz miként
lehet az emberek befolyásolásának és ellenőrzésének az
alapelvét a gazdasági életben alkalmazni. Az alapelv a következő:
"Ha te olyannak látszol, mintha hatalmad lenne, akkor az
emberek hatalmat adnak a kezedbe." Rotschild felfedezte, hogy a
készpénz vagy a takarékszámlák a hatalom látszatával bírnak,
mert felhasználhatók arra, hogy az emberek reális vagyonukat, a
nagyobb gazdagodás puszta ígéretének a fejében (valódi fizetés
helyett), feladják. Készek tényleges vagyont adni egy váltóhitel
biztosítékaként. Rotschild rájött, hogy több váltót állíthat
ki, mint amennyire fedezete van, egészen addig, amíg valakitől
aranyat, ezüstöt és más nemesfémeket tud szerezni, és azt az
ügyfeleinek felmutatni azért, hogy meggyőzze őket. M. A.
Rotschild váltókat adott magánszemélyeknek és kormányoknak. Ez
nagy biztonságérzetet okozott. Ezután csökkentette a hitelezés
céljából rendelkezésre álló aranyat (nemesfémeket). A
rendszert a forgalomban lévő pénz segítségével ellenőrizte,
majd elkezdte beszedni a biztosítékul adott valódi értékeket a
szerződésben foglalt kötelezettségek alapján a nagy kamatok
miatt fizetésképtelenné vált adósoktól. A ciklust aztán
megismételte. A gazdasági nyomás alkalmas volt arra, hogy háborút
robbantson ki. Ezt követően ellenőrzése alá vonta a
rendelkezésére álló pénzt, hogy eldöntse, ki nyerje meg a
háborút. Azt a kormányt támogatta pénzzel és hitelekkel,
amelyik beleegyezett abba, hogy ő ellenőrizhesse az adott ország
gazdasági életét. Az adósság behajtását az garantálta, hogy
gazdaságilag támogatta az adós ellenségét. Ez a gazdasági
eljárási mód lehetővé tette Rotschild számára, hogy vagyonát
megsokszorozza. Rájött, hogy az emberek nyereségvágya lehetővé
teszi a kormány számára korlátlan mennyiségű papírpénz
forgalombahozatalát, ha a fedezet aranyban, nemesfémben, áruk- és
szolgáltatások formájában megvan.
A
látszólagos tőke, mint papíros indukcióstekercs
(A
villamosságban azt nevezik indukciós tekercsnek, amelynek
belsejében az egyes menetek árama által keltett mágneses tér
összeadódik. A gazdasági életben, közelebbről a
pénzrendszerben, a hitelpénz látszólagos tőkeként funkcionál.
Ez a hitelpénz formájában létező látszólagos tőke a
reálgazdaságban gazdasági folyamatokat gerjeszt, gazdasági
tevékenységet indít be, azaz indukál. A hitellevél formáját,
azaz papírformát öltő látszólagos tőke ezért a gazdasági
életben működő papíros indukcióstekercsként is felfogható. D.
J.)
Ebben
a struktúrában a hitel tiszta elemként és pénznemként
megnevezve úgy néz ki, mint a tőke, de a valóságban negatív
tőke. A hitel emiatt szolgáltatásnak tűnik, valójában azonban
eladósodás vagy adósság. A hitelezésnél gazdasági
induktivitásról (gazdasági tevékenység beindításáról, a
gazdasági folyamatok serkentéséről D.J.) van szó gazdasági
kapacitás (meghatározott mennyiségű áru és szolgáltatás
előállítása a reálgazdaságban D. J. ) helyett, és amikor a
hitel más módon nem egyenlíthető ki, akkor az a lakosság
fizetési kötelezettségeinek a felmondásával kerül
kiegyenlítésre (háború). A szolgáltatások és áruk együttes
összege jelenti a valódi tőkét, amelyet nemzeti összterméknek
neveznek. Pénzt csak ennek a mértékéig szabad nyomtatni, és
gazdasági kapacitást felmutatni. Azt a pénzt, amit ezen az értéken
felül nyomtatnak, le kell vonni az összértékből. Ez megfelel a
gazdasági induktivitás bevezetésének, mert ez a pénz adóslevelet
(azaz kamatozó és visszafizetendő hitelt, kölcsönt D. J.)
jelent.
A
háború azért hozza egyensúlyba ezt a rendszert, amelyben a
hitelezőket likvidálják (azok az emberek, akiket rávettek, hogy
igazi értéket cseréljenek be inflálódó pénzért), mert az ipar
háborús pusztulása rákényszeríti a gazdaságot az elérhető
természetes anyagok használatára, és ezen anyagoknak a pótlására.
(Az egyensúlyt átmenetileg az eladósodás megszűnése állítja
helyre a reálgazdasági folyamatok és az azokat közvetítő
pénzmennyiség között. D. J.). M. A. Rotschild rájött, hogy a
pénzáramlás ellenőrzésének a maga részére történő
kisajátítása hatalmat adott neki ahhoz, hogy a gazdaság
szerkezetét a saját előnyére megváltoztassa, és a gazdasági
induktivitást áthelyezze azokra a gazdasági pozíciókra, amelyek
elősegítik a legnagyobb mértékű gazdasági instabilitást és
ingadozást.
A
gazdasági ellenőrzés utolsó kulcsára várni kellett addig, amíg
kielégítő adatok és nagy sebességű computerek álltak
rendelkezésre a gazdasági ingadozások pontos megfigyelésére,
amelyeket a sokkoló áringadozások és a papírpénz által okozott
hiteltúltengés okozott.
A
következő fejezetekben a kézikönyv szerzője bemutatja, hogy
miként tesztelik sokkolás útján a repülőgépeket, és
ellenőrzik, hogy az egyes repülőgéprészekben léteznek-e, vagy
sem kritikus vibrációk.
Alkalmazás
a gazdasági életben
Azért,
hogy a repülőgéprészek sokkolási tesztjeinek a módszerét a
gazdasági manipulációk céljára alkalmazni lehessen, egyes
termékek árait meg kell változtatni, és meg kell figyelni a
fogyasztók reakcióit. A gazdasági sokk által kiváltott
válaszreakciókat computerek segítségével lehet interpretálni,
és feltárni segítségükkel a gazdasági élet pszicho-ökonómiai
szerkezetét. Olyan differencia-mátrixok (vagyis két függvényérték
közötti különbséget tartalmazó táblázatok D. J.) állíthatók
elő, amelyek bemérik a családokat és a háztartásokat, és
elősegítik a gazdasági és ipari szempontú kiértékelésüket.
Ez
után már megválaszolható, hogy a háztartások miként reagálnak
egy jövőbeni sokkra, és a társadalom manipulálható lesz, mint
egy jól idomított állat, amelynek a pórázát egy rafinált
szociális energia-nyilvántartási rendszer ellenőrzi. A jövőben
a struktúra minden egyes elemét egy computerizált rendszer fogja
ellenőrizni, a személyi preferenciák (előnyben részesítés D.
J.) figyelembe vételével. Az erre vonatkozó adatokat az
garantálja, hogy azonosítva lesznek a fogyasztók. Ezt a
hitelkártya széleskörű használata teszi lehetővé, később
pedig egy állandó jellegű, tetovált szám, amely normális
megvilágítás mellett nem látható.
A
gazdasági modell
A
kézikönyv szerzője ezt követően a Harvard
gazdasági-kutatóprogramot és annak eredményét ismerteti: "A
gazdasági élet hasonló törvényeknek engedelmeskedik, mint az
elektromosság (elektronika), és minden olyan matematikai elmélet,
gyakorlati és számítástechnikai ismeret, amely az elektronika
terén került kifejlesztésre, könnyen alkalmazható a gazdaság
tanulmányozására. ... Egy gazdasági modellben az emberi életet
dollárban mérik, és az elektromos szikra, amely akkor keletkezik,
amikor valaki megnyom egy gombot, amely aktív induktorral
(kisfeszültségű egyenáramból nagyfeszültségű váltóáramot
előállító berendezéssel D. J.) van összekapcsolva, megfelel egy
háború kitörésének."
A
szerző utal arra, hogy nincs szükség magasszintű könyvekre a
közgazdaságról, mert minden szükséges ismeret a rendelkezésre
áll a matematikai és elektronikai könyvekben. Ezután vázlatosan
bemutatja az elektromossággal (elektronikával) és a közgazdasággal
foglalkozó tudomány közötti összefüggéseket. Ezek lényegét a
következő idézetben lehet összefoglalni: "Az elektromosság
három ideális passzív energiakomponense a kondenzátor, az
ellenállás és az indukcióstekercs megfelel a közgazdaság három
ideális alkotórészének, nevezetesen a tőkének, az áruknak és
a szolgáltatásoknak (ebben a sorrendben)."
Az
időviszonyok és az önromboló ingadozások
Miután
a kézikönyv szerzője még egyszer kitér az elektromosság és a
közgazdaság összefüggésére (kereslet = feszültség, kínálat
= áram), a következőket fejti ki:
"A
közgazdasági rendszerek stabilizálásával az a probléma, hogy a
kereslet aránytalanul nagy (1) a túlságosan erős szerzési vágy
miatt, és (2) a túlságosan nagy népességszám miatt. Ezekből
túlzott méretű gazdasági indukció gerjesztődik, amely csak
gazdasági kapacitás (tényleges erőforrások vagy értékek, mint
például az árukban és a szolgáltatásokban megjelenő
teljesítmények) igénybevételével hozható egyensúlyba.
Egy
társadalmi jóléti program nem más mint egy nyílt hitelrendszer,
amely hamis tőkeipart hoz létre, hogy a termelésben részt nem
vevő emberek feje fölé födélt, és a gyomrukba táplálékot
juttasson. Ez azonban szükséges, mert a juttatások igénybevevői
ezért az adományért az állam tulajdonaivá válnak, vagyis az
elit számára rendelkezésre álló hadsereggé. (Aki a trombitást
fizeti, az választhatja ki a melódiát.) Akik ettől a gazdasági
kábítószertől függővé válnak, kénytelenek fix fizetésért
eladni magukat az elitnek. Ez a módszer szükségessé teszi nagy
mennyiségű stabilizáló-kapacitás igénybevételét, hogy megóvja
az embert a világ jövőbeni "hitelével" szemben. Ez a
mozgás negyedik törvénye - a támadás. Ez abban áll, hogy az
ember létrehoz egy akciót, és elhagyja a rendszert, mielőtt a
reakció az akcióponthoz visszatér - vagyis egy késleltetett
reakció.
A
reakció túlélésének eszköze abban áll, hogy az ember a
rendszert megváltoztatja, még mielőtt a válaszreakció fellép.
Ilyen módon lesznek népszerűek maguk idején a politikusok.
Népszerűségüknek a társadalom később fizeti meg az árát. A
politikusnak is mérni lehet a kopási (torzulási) idejét. Ugyanezt
éri el egy kormány, ha több pénzt nyom, mint a nemzeti
össztermék, amely gazdasági jelenség inflációként ismeretes
[Figyelem: vegyék tudomásul, hogy az infláció semmi egyéb, mint
az, hogy több pénzt nyomnak, mint amekkora a nemzeti össztermék.
Az inflációt lehet az olaj, vagy más termék árához kapcsolni,
de csak azoknak lehet érvelni ezzel, akik nem ismerik az infláció
igazi okát. Az igazi ok, és az egyetlen ok, hogy több pénz kerül
forgalomba, mint amennyi a nemzeti össztermék.] Ezáltal nagy
mennyiségű pénzhez jutnak az emberek. Ez kielégíti
nyereségvágyukat, és hamis önbizalmat adva nekik átmenetileg
"távol tartja a farkast az ajtótól."
Valamikor
azonban kitör a háború, és a számlákat ki kell egyenlíteni. A
háború a hitelezők likvidálása. A politikusok - a társadalom
által alkalmazott végrehajtók - létét az indokolja, hogy a
társadalom lelkiismeretét a vértől és a felelősségtől
megvédjék. Ha az emberek valóban el akarnak érni valamit
embertársaiknál, akkor ellenőrizni kell étvágyukat (szerzési
vágyukat, szaporodás iránti igényüket stb.), hogy ne legyen
szükséges egy hitelrendszert vagy társadalmi jóléti rendszert
bevezetni, amely a munkát végzőktől elvesz azért, hogy a
semmittevőket kielégítse.
Mivel
a legtöbb ember nem akarja, hogy korlátozzák, két lehetőség van
a rendszer induktivitásának a csökkentésére:
(1) A
lakosság kölcsönösen kiirthatja egymást egy háborúban, ez
azonban az élet totális elpusztításához vezet bolygónkon.
(2)
Valakinek fel kell vállalnia a világ ellenőrzését, amennyiben a
gazdasági "néma fegyvereket" egyfajta "csendes
háborúban" beveti, és a világ gazdasági induktivitását a
jószándékú szolgaság és a lakosságcsökkentés segítségével
biztonságos szintre hozza.
Nyilvánvalóan
a második módszert tekintik jobbnak, és ezt is választották,
állapítja meg a kézikönyv beavatott szerzője, aki hangsúlyozza:
ezért kell világosan látnia az ugyancsak beavatott olvasónak,
hogy miért szükséges a néma fegyvereket teljes titokban tartani.
Az emberek általában vonakodnak, hogy mentalitásukat és
embertársaikban való hitüket tökéletesítsék. Olyan gyorsan
szaporodó barbárok csordájává alakultak, amelyek valóságos
méregréteget képeznek a föld felületén.
Nem
tanultak eleget a közgazdaságtanból, hogy tudják, miért nem
sikerült nekik vallási erkölcsük ellenére elkerülni a
háborúkat. A vallásra, illetve az önfeladó beletörődésükre
visszavezethető vonakodásuk attól, hogy szembenézzenek a földi
problémákkal, lehetetlenné teszi számukra e problémák
megoldását. Csak a legéletrevalóbb keveseknek, - akik képesek
maguk számára a problémákat megoldani - van fenntartva a túlélés,
és ez valóban gondot okoz. A néma fegyverek bevetése különben
széttörné egyedüli reményünket arra, hogy megtarthassuk a
jövőben a valódi emberiség magját..."
A
gazdasági sokk tesztelése
A
kézikönyv szerzője rámutat, hogy nem könnyű a szolgáltatási
és háztartási ipart matematikai modellekkel előrejelezni, mert
minden egyes döntésre más ismérvek vonatkoznak. Ezért kell
elvégezni a fogyasztók egy csoportjának, vagy egy meghatározott
régiónak a modellezését. Megváltoztatható például egy árunak
(cukor vagy benzin) az ára, és megfigyelhető, hogy a fogyasztók
magatartása miként változik. Ezután a következőket írja: az
ilyen tesztelések célja, hogy szükséges ismeretekhez jussunk a
gazdasági élet előre megmondható mozgásának vagy változásának
az előidézésére, például egy ellenőrzött, önpusztító
folyamat elindítására, amely a társadalmat meggyőzi, hogy
bizonyos "szakértőknek" át kell venniük a pénzrendszer
feletti ellenőrzést azért, hogy szavatolják a biztonságot (a
mindenkit megillető szabadság és igazságosság helyett). Ha az
alattvalók képtelenek pénzügyeiket ellenőrizni, akkor alávetett
szolgákká és olcsó munkaerő forrásává válnak.
A
kézikönyv szerzője ezt követően rátér arra, hogy közvetlen
kapcsolat áll fenn a rendelkezésre álló pénz, valamint az
emberek jó közérzete és magatartása között. Ebből azt a
következtetést vonja le, hogy lehetséges komputerprogramozás
útján az események legvalószínűbb kombinációit
(sokkhatásokat) előre prognosztizálni, amelyek biztosítják a
társadalom teljes ellenőrzését és a közgazdasági folyamatok
általi alávetését (a szilvafa megrázása)...
A
kézikönyv ezután a rátér a gazdasági modellek specifikációira,
ismertetve a bevételek és kiadások hosszú listáját.
A
fő stratégia a félrevezetés
"A
tapasztalat megmutatta, hogy a legegyszerűbb módszer a társadalom
ellenőrzésének az elérésére egyrészt, ha a társadalom
műveletlen és tudatlan marad a legegyszerűbb rendszertani
ismereteket illetően, másrészt, ha gondoskodnak róla, hogy
lényegtelen dolgok által megzavart, szervezetlen és félrevezetett
legyen.
Mindezt
a következőképpen lehet elérni:
(1)
Ki kell kapcsolni az emberek értelmét; szabotálni kell
agyműködésüket; olyan iskolarendszerre van szükség, amelyben a
matematika, a logika, a rendszerelmélet és a közgazdaságtan
alacsony színvonalú; és le kell értékelni a technikai
kreativitást.
(2)
Fel kell csigázni az emberek érzelmi-indulati életét; meg kell
növelni kényelemszeretetüket, valamint az emocionális és testi
tevékenységben való gátlástalanságukat az alábbiak szerint:
(a)
könyörtelen érzelmi bántalmak és támadások okozásával
(szellemi és érzelmi megerőszakolás); a tömegtájékoztatási
eszközökben állandó tűz alatt kell tartani őket a szexszel, az
erőszakkal és a háborúval - mindenekelőtt a televízióban és
az újságokban.
(b)
el kell árasztani őket mindannak a bőséges rendelkezésre
bocsátásával, amit akarnak, azaz "tápanyagmentes étellel a
gondolkodás számára", és meg kell tőlük vonni azt, amire
valóban szükségük van.
(3)
Át kell írni a történelmet, valamint a törvényeket, és a
társadalmat ki kell szolgáltatni ezeknek a hamisításoknak úgy,
hogy az emberek figyelme el legyen terelve valódi személyes
szükségleteikről olyan részükre kiagyalt álszükségletekre,
amelyeket tudatosan erőltetnek kívülről rájuk.
Ezáltal
el lehet kerülni, hogy érdeklődjenek a társadalom automatizálási
technológiájának a néma fegyverei iránt, és hogy ezeket
felfedezzék. Általános szabály az, hogy hasznot húzhatunk a
zavarbaejtésből: minél nagyobb a zavarodottság, annál nagyobb a
profit. Ezért a legjobb módszer figyelemelterelő problémák
kreálása azért, hogy aztán meg lehessen oldani őket."
Összefoglalás
a félrevezetés témájához
Tömegtájékoztatási
eszközök: a tudatosodó társadalom figyelmét el kell terelni a
tényleges szociális kérdésekről olyan dolgokra, amelyek
valójában nem fontosak.
Iskolák:
a tanuló ifjúságot tudatlanságban kell tartani a színvonalas
matematikát, az igazi közgazdaságtant, a valódi törvényeket és
a nem-meghamisított történelmet illetően.
Szórakozás:
a társadalom szórakoztatását egy hatodik osztályos elemista
szintjén kell tartani.
Munka:
gondoskodni kell arról, hogy a társadalom mindig el legyen
foglalva, az embereknek ne legyen idejük a mélyebb gondolkodásra,
vissza kell vezetni őket a farmokra a többi tenyészállat közé.
A
beleegyezés: győzelem
A
néma fegyverek rendszere olyan adatokat használ, amelyeket az
engedelmes társadalomtól legálisan, - ha nem is mindig jogszerűen,
- gyűjtöttek össze. A néma fegyverrendszer programozói számára
számos adatot az adóhivatal bocsát rendelkezésre... Amikor a
kormánynak módjában áll adót szednie, és a magántulajdont
kártérítés nélkül kisajátítania, akkor ez annak a jele, hogy
a társadalom megérett a megadásra és beletörődött a legális
visszaélésekbe, valamint a szolgasorba taszításba. Az aratás
idejének jó és könnyen számszerűsíthető jele, hogy mekkora
azon polgárok száma, akik hajlandóak jövedelemadót fizetni, noha
az állam semmit, vagy csak igen kevés érdemleges szolgáltatást
nyújt érte cserébe.
Erősítést
szolgáló energiaforrások
A
primitív gazdaságot meghatározó energiaforrásokat a nyersanyagok
és az emberek munkavégzési hajlandósága alkotja. Az emberek
készek munkát végezni a hierarchia különböző fokozatain, hogy
ennek segítségével meghatározott rangba, pozícióba, szintre
vagy osztályba kerülhessenek ezen a hierarchián belül. Minden
osztály ellenőrzi a közvetlenül alatta lévő osztályt,
amennyiben garantálja a jövedelmi színvonalát, és így
fenntartja a társadalmi struktúrát. Ezáltal gondoskodik a maga
stabilitásáról és biztonságáról, és a kormány számára is
biztosítja ugyanezt.
Az
idő múlásával javul a kommunikáció és a képzés. A társadalmi
struktúrában elhelyezkedő alsóbb osztályok tagjai
tájékozottabbak lesznek, és irigyelni kezdik azokat az előnyöket,
amelyeket a felsőbb osztályok tagjai élveznek. Fokozatosan
tudomást szereznek az energiarendszerről, és arról is, hogy
miként tudnak felemelkedni az osztálystruktúrán keresztül. Ez
fenyegeti az elit szuverenitását. Ha az alsó osztályoknak ezt a
felemelkedését sikerül eléggé elhúzni, akkor az elit
ellenőrizheti az energiát, és az emberek munkavégzési
hajlandósága többé nem tölti be a lényeges gazdasági erőforrás
szerepét. Az emberek hozzájárulásával addig kell számolni,
vagyis addig kell hagyni őket dolgozni és egyéb tevékenységeket
végezni, ameddig az elitnek sikerül az energia feletti uralmát
teljesen megszilárdítania. Ennek az elmulasztása azt
eredményezheti, hogy az emberek megakadályozhatják az
energiaforrások végleges átadását az elitnek. Fontos világosan
látni, hogy az emberi tényező egyelőre még lényeges eszköz a
gazdasági energia felszabadításában.
A
függőség - mint egy nemzet politikai struktúrája
A
gyermekkorból hozott függőségi viszonyoknak a fenntartása utáni
öntudatlan vágy a fő oka annak, hogy egy ország polgárai
politikai struktúrát alakítanak ki. Más szavakkal, azt szeretnék,
hogy egy emberi isten levegyen a vállukról minden kockázatot,
megveregesse a vállukat, begyógyítsa a sebeiket, sült csirkét
tegyen az asztalukra, megölelje, és ágyba fektesse őket, mesét
mondjon nekik, hogy minden rendben lesz, amikor reggel felébrednek.
Hihetetlen
a társadalomnak ez a kívánsága. Az emberi isten, a politikus,
pedig meg is tetézi ezt a hihetetlent még több hihetetlennel,
amikor az egész világot megígéri és semmit sem teljesít. Ki
most a nagyobb hazudozó? A társadalom? Vagy a "keresztapa"?
A társadalomnak ez a magatartása félelemből, lustaságból és
célszerűségből fakadó kapituláció. Ez az alapja a jóléti
államnak, mint stratégiai fegyvernek, amely szükséges egy
akadékoskodó társadalommal szemben.
A
kézikönyv ezután következő fejtegetéseit így foglalhatjuk
össze:
A nép
politikusokat alkalmaz, hogy
1.
biztonságban lehessen anélkül, hogy ezzel a biztonsággal törődnie
kellene.
2.
valamit elérhessen anélkül, hogy szellemi erőfeszítést tenne
érte.
3.
lophasson másoktól, hogy megsebesíthesse vagy megölhesse őket
anélkül, hogy az életről és a halálról el kellene
gondolkodnia.
4. a
saját szándékaira vonatkozó felelősséget elkerülhesse.
5.
élvezhesse a valóság és a tudomány előnyeit anélkül, hogy
erőfeszítéseket tenne a valóság pontos megfigyelésére és a
tudományos eredmények tanulmányozására.
Hatalmat
adnak a politikusoknak háborús gépezet létrehozására azért,
hogy
1.
gondoskodjanak a nemzet/az anyaméh túléléséről.
2. a
nemzetet/anyaméhet bármely oldalról történő támadástól
megvédjék.
3. a
nemzetet/anyaméhet fenyegető ellenséget megsemmisítsék.
4. a
nemzet/anyaméh stabilitása érdekében elpusztítsák saját
országuk azon polgárait, akik nem akarnak alkalmazkodni.
A
politikusoknak számos "kvázi katonai" foglalkozása van,
amelyek közül a legalacsonyabb rangú a rendőri (ők a katonák);
ezután jönnek az ügyvédek és a könyvvizsgálók, akiket mint
kémeket és szabotőröket alkalmaznak; őket követik a bírák,
akik parancsokat osztogatnak és a katonai üzleteket vezetik, hogy
eladják, ami a piacon kapható. A nagyiparosok töltik be a
tábornokok szerepét. Az egyesített nagyvezérkar elnöksége pedig
a nemzetközi bankárokból áll. Az emberek tudják, hogy olyan
paródiát játszanak a politika színházában, amelyet a saját
adójukból (beleegyezés) finanszíroznak, de inkább alávetik
magukat ennek a bohózatnak, semhogy lelepleződjenek, mint álszent
képmutatók.
A
nemzet két különböző részre válik szét: a tanulékony
nemzetrészre (ez a nagy csendes többség) és a politikai
nemzetrészre. Ez utóbbi a tanult nemzetrésznél marad, amelyet
megtűr, hogy kiszívhassa a velőjét, amíg elég erőssé válik,
hogy aztán elszakadjon, és felfalja elődeit.
További
oldalain a kézikönyv a katonai szolgálattal foglalkozik. Leírja:
hogyan lehet azt matematikailag modellezni, és, hogy miért nem
lehet megszüntetni? Ez utóbbi alátámasztására hat tényezőt
sorol fel a tanulmány szerzője: egyéni agymosás, beprogramozás;
az apák unszolása, akik nem akarnak szégyenkezni a fiaik miatt; a
családok felbomlasztása, hogy az anyák ne szálljanak szembe a
katonai szolgálattal; a fiatal férfi fenyegetettsége: "áldozat
nélkül nincs barátod, becsületed és szerelmed"; a
leánytestvér, akit az apa kényeztet, ugyanezt várja el jövendő
férjétől, kerüljön, amibe kerül; és végül az a körülmény,
hogy aki nem használja az agyát, az nem jobb annál, mint akinek
nincs is agya.
A
"Behold A Pale Horse" c. könyv szerzője, Milton William
Cooper, amerikai olvasóihoz fordulva a következő
zárómegjegyzéseket fűzi a könyve első fejezetében ismertetett
titkos kézikönyvhöz:
"Most
már megkapták a felvilágosítást. Ez a fejezet csak könyvem
elejére kerülhetett. Az itt megfogalmazott eszmékkel le kell
számolni a könyv további fejezeteinek a megértéséhez. Most már
láthatják azokat a lépéseket, amelyeket az elit ennek az egykor
nagy nemzetnek az alávetésére tett az általa indított háborúban,
és azokat is, amelyeket a jövőben kíván tenni. Az elit tagjai
többé nem tehetnek úgy, mintha ártatlanok lennének.
Összeesküvésük letagadása süket fülekre fog találni. Ez a
könyv annak a nevelésnek a része, amely az amerikaiak kezébe adja
azokat a fegyvereket, melyekre az elkövetkező hónapokban és
években, az új világrend megszületésének időszakában,
szükségük lesz
Sokan
azzal fognak érvelni, hogy a "Csendes háború néma fegyverei"
csalás, egy szóhalmaz, amiért szerzője sem elismerést nem várt,
sem felelősséget nem vállalt. Akik ezt teszik, semmibe veszik a
dokumentumban található igaz megállapításokat. Azért ignorálják
ezeket az igazságokat, mert azok ítéletet mondanak a saját
tudatlanságuk felett, és ezt nem képesek elviselni.
Az
először 1969-ben fellelt dokumentum helyesen írja le a később
bekövetkezett eseményeket. Ezeket nem lehet sem ignorálni, sem
letagadni. Igazságai nem tagadhatók, vagy lerázhatók. Üzenete a
következő: El kell fogadniuk, hogy birkaként viselkednek, és a
birka-lét utolsó következménye a szolgaság. Vagy pedig fel kell
készülniük a harcra, szükség esetén a halálra, hogy a
szabadsághoz való jogukat megtarthassák. Ez az utolsó mondat az
igazi oka annak, amiért az emberek nem veszik figyelembe a "Csendes
háború néma fegyvereit". Az emberek vonakodnak bevallani,
hogy birkaként viselkedtek. Nem készek küzdeni a szabadságért,
és ha kell, meghalni érte. Ez vádirat az Egyesült Államok
polgárai ellen. És a "Csendes háború néma fegyverei"-ben
található információknak ez az abszolút bizonyítéka."
William
Cooper szavaihoz a magunk részéről azt fűzzük hozzá, hogy az
itt ismertetett kézikönyv a társadalomtudományok matematikai és
természettudományos módszerekkel történő kiegészítésének -
egzakttá tételének - a szándékával készült. Tudományos
program kívánt lenni. Ez a pozitivista megközelítés még az
1950-es években is divatos volt. Az az illúzió táplálta, hogy a
matematikai módszerek segítségével objektív, a
természettudományokkal azonos fokon egzakt tudományokká lehet
átalakítani a társadalomtudományokat. A természettudományos
problémák azonban konvergensek, és elvileg véglegesen
megoldhatóak. Ezzel szemben minden olyan tudomány problémái
divergensek, vagyis nem válaszolhatóak meg egyetlen helyes
megoldással, amelyben központi szerepe van az embernek, (ilyenek az
embertudományok, a társadalomtudományok, és ilyen a
közgazdaságtan is). Amíg a divergens problémákra egyszerre több
helyes válasz is adható, addig a konvergensekre - végső soron -
csak egy helyes válasz létezik, legalábbis elvileg. A divergens
problémákra adható ellentétes válaszok oka az emberi életet
jellemző olyan alapvető tulajdonságok, amelyeket csak
ellentétpárokkal lehet megragadni, mint, pl. a növekedés és
pusztulás, az élet és halál, a szabadság és a rend. Még akkor
is, ha öntudatlan állatnak (birkának) tekinti valaki az embert, -
amint ezt a kézikönyv szerzője teszi - az ember akkor is élőlény
marad, tehát matematikai absztrakciókkal és módszerekkel
véglegeset nem lehet róla bizonyítani. Mindez nem von le abból,
hogy a kézikönyvben leírt program segítségével a pénzuralom
korszakának számos olyan jelensége megmagyarázható, amellyel nap
nap után szembesülnünk kell, de amelyek okaira vonatkozóan eddig
nem ismertük a helyes választ.
A
kézikönyv másik szembetűnő jellemzője, hogy erőteljesen
alkalmazza a Freud és munkatársai, valamint a követői által
kifejlesztett pszichoanalízis elméletét és módszereit a
társadalom és az egyes ember manipulálására. Mivel a lélektan
tudománya egyelőre számos versengő iskolából áll, és
irányzatainak a terminológiája még nem egységesült, a kézikönyv
által alkalmazott pszichoanalitikus terminológia csak fenntartással
fogadható el, mert egyrészt egyoldalú szemléletet tükröz,
másrészt már a pszichoanalízis is túlhaladta a kézikönyvben is
alkalmazott számos megállapítását.
Most
rátérünk a másik, hasonló tartalmú titkos dokumentum
ismertetésére. Címe:
Report
from the Iron Mountain
(Jelentés
Iron Mountainból, a továbbiakban: Jelentés)
[A
tanulmányt tömörítve ismertetjük. A szószerint átvett
részleteket idézőjelben közöljük.]
A
tanulmány önmaga által megjelölt célja feltárni a társadalom
stabilizálásának különböző módozatait.
A társadalom kifejezést a szerzők
a kormányzásszinonimájaként használják,
a stabilizáció pedig megőrzést, fenntartást jelent
a szóhasználatukban. Már a Jelentésnek nevezett tanulmány elején
világossá válik, hogy készítőinek célja azoknak a módozatoknak
az elemzése, ahogyan egy kormányzati rendszer uralmon maradhat,
ahogyan ellenőrizni tudja polgárait, és ahogyan meg tudja
akadályozni, hogy fellázadjanak ellene. A tanulmány mellőzi az
erkölcs figyelembevételét, és nem foglalkozik a jó vagy a rossz
kérdéseivel. Hasonlóan mellőzi a szabadság és az emberi jogok
kérdéskörét, az ideológiai megközelítést, a hazafiság és a
vallási értékrendszer szempontjait. Kizárólag a hatalom
megtartására összpontosít. Erről így ír a Jelentés:
"A
korábbi tanulmányok - mint megdönthetetlen értéket -
kívánatosnak tartották a társadalmi békét, fontosnak az emberi
életet, a demokratikus intézmények felsőbbrendűségét, a
legnagyobb "jót" a legtöbb ember számára, az egyén
"méltóságát", a maximális és tartós egészséget, és
a többi hasonló előfeltevést, hogy velük igazolják a társadalmi
békével kapcsolatos kutatások szükségességét. Mi ezt nem
tartottuk fontosnak. Gondolkodásunkban kísérletet tettünk a
természettudományos módszerek alkalmazására. Ennek nem a
kvantifikáció a fő jellemzője, ahogyan azt széleskörben hiszik,
hanem Whitehead szavaival kifejezve az, hogy "mellőz minden
értékítéletet; minden esztétikai és morális megítélést."
A
Jelentés szerint a múltban a háború volt az egyedüli megbízható
eszköz ennek a célnak az elérésére. Csak háború, vagy háborús
fenyegetés idején bizonyultak elég engedékenynek a tömegek arra,
hogy panasz nélkül viseljék a kormányzat igáját. Az ellenség
hódításától és az általa való kirablástól való félelem
szinte bármilyen tehernek az elviselését elfogadhatóvá teszi. A
háború alkalmas az emberi szenvedélyek, és a nemzet vezetőihez
fűződő hazafias érzések felkeltésére. A győzelem érdekében
a polgárok készek meghozni minden áldozatot. Az ellenszegülést
árulásnak tekintik. Béke idején azonban neheztelnek a magas
adókért, a bürokratikus beavatkozásokért, és azért, ha
hiányzik valami. A tömegek, amikor nem tisztelik vezetőiket, akkor
veszélyessé válnak. Egyetlen kormányzat sem maradt fenn hosszabb
időn át ellenségek és fegyveres konfliktus nélkül. A háború
éppen ezért mindig elengedhetetlen feltétele volt a "társadalom
stabilizálásának". A Jelentés szószerint ezeket írja:
"A
háború nemcsak lényeges a nemzetek, mint politikai képződmények,
létezéséhez, hanem nélkülözhetetlen szilárd politikai
struktúrájuknak a fennmaradásához is. Enélkül egyetlen kormány
sem volt képes elérni, hogy a társadalom belenyugodjon a
"legitimációjába", vagy elismerje jogát az uralomhoz. A
háború lehetősége nyújtja a külső kényszerűség érzését,
amely nélkül egyetlen kormányzat sem tudja hosszabb időn át
megtartani a hatalmat. A történelem példák sorával bizonyítja,
hogy az a rendszer, amely nem volt képes hitelesen fenntartani a
háborús fenyegetettséget, az felbomlott a magánérdekek ereje, a
társadalmi igazságtalanság által kiváltott ellenállás, vagy
más dezintegráló tényezők következtében. A társadalom
struktúrája számára a háborús fenyegetettség a fő politikai
stabilizáló tényező...Ez lehetővé tette a társadalmak számára,
hogy fenntartsák a szükséges osztálykülönbségeket, és
biztosította a polgárok alávetését az államnak azon származékos
háborús jogosítványok segítségével, amelyek benne foglaltatnak
a nemzet fogalmában."
A
társadalmi béke új meghatározása
A
Jelentés szerint a történelmi fejlődés olyan pontjához
közeledünk, amikor már nem működnek a korábbi formulák. Miért?
Azért, mert ma már lehetséges olyan világkormányzat létrehozása,
amelyben valamennyi nemzet meg lesz fosztva fegyveres erejétől, és
egy világ-hadsereg tartja fenn a rendet. Ezt a helyzetet nevezik
békének. "A béke szó jelentése a mi
használatunkban....magába foglalja az általános és teljes
leszerelést." - írja a tanulmány. E forgatókönyv szerint a
független nemzetek megszűnnek, és a kormányoknak többé nem lesz
lehetőségük háború viselésére. Sor kerülhet a világ-hadsereg
katonai akcióira az engedetlen politikai alrendszerek ellen, de
ezeket békefenntartó műveleteknek fogják hívni, és a katonákat
pedig békefenntartóknak. Mindegy, hogy mennyi érték lesz
elpusztítva, és mennyi vér kerül kiontásra, a lőszernek
használt golyók "békés" golyók lesznek, a bombák
pedig - szükségesetén, még az atombombák is - "békés"
bombák.
A
jelentés ezt követően felteszi a kérdést, hogy lesz-e a jövőben
valami, ami megfelelően helyettesítheti a háborút? Mit használhat
egy helyi kormányzat - és mit a világ kormányzat - a saját maga
legitimizálására és hatalmon tartására? A tanulmány azt tűzte
maga elé, hogy megválaszolja ezeket a kérdéseket.
A
szolgaság kifinomult formája
A
kötelező katonai szolgálattal kapcsolatosan rámutat a tanulmány
arra, hogy az állandó hadseregek egyik előnye, hogy lehetővé
teszi a kormányzat számára a máskéntgondolkodó és
társadalomellenes elemek elhelyezését. Békeidőben a
kényszermunka-zászlóaljaknak azt lehet mondani, hogy a szegénység
ellen küzdenek, hogy tisztává teszik földünket, hogy a
gazdaságot támogatják, hogy a közjót szolgálják valamilyen
módon. Valamennyi teenagert be kell vonni a szolgálatba, különösen
életüknek abban a szakában, amikor leginkább hajlamosak
szembeszállni a tekintéllyel. Idősebb embereket is be kell
sorozni, hogy ledolgozzák az adóhátralékukat vagy
pénzbüntetésüket. A másként gondolkodókat súlyos bírságokkal
kell sújtani a "politikai gyűlölködésért" és
"politikailag helytelen" magatartásukért úgy, hogy végül
valamennyien a kényszermunka-egységekbe kerüljenek. Erről ezt
tartalmazza a jelentés:
"Megvizsgáljuk
az idő próbáját kiállt katonai intézményeket azért, hogy a
társadalmi struktúrában elfogadható szerepet biztosítsanak az
antiszociális elemek számára... A jelenlegi eufémisztikus
(szépítgető, enyhítő D. J.) kliséknek - "ifjúsági
bűnözés" és "elidegenedés" - minden korban
megvannak a megfelelőik. A korábbi időkben a katonaság
foglalkozott ezekkel a jelenségekkel rendszerint zsaroló bandák
vagy nyílt szolgaságba taszítás útján, anélkül, hogy
bonyolították volna a dolgot a jog által előírt kötelező
eljárási szabályokkal...
A
legtöbb javaslat, amely a társadalomtól elidegenedett elemek
ellenőrzésének a háború utáni problémájával foglalkozik,
megoldásként - így vagy úgy - a "Békehadtest"
valamelyik variánsához jut el, vagy az úgynevezett
"Munkahadtestekhez". Úgy tekintik a társadalmilag
elégedetlen, a gazdaságilag felkészületlen, a lelkileg nehezen
kezelhető, a kemény maghoz tartozó "delikvenseket", a
javíthatatlan "rendbontókat" és a társadalom munkába
nem állítható részét, mint akik valamiképp átalakíthatóak a
társadalom szolgálatára többé-kevésbé alkalmas egyénekké
olyan fegyelmezés által, amelynek a modellje a katonai
szolgálat..."
A
társadalom potenciális ellenségeinek a kontrolljára további
lehetséges megoldás a rabszolgaságnak az újrabevezetése
valamilyen álcázott formában, amely összeegyeztethető a modern
technológiával és a politikai folyamatokkal... Több mint
valószínű, hogy a rabszolgaság kifinomult formájának a
kifejlesztése a béke világában a társadalmi kontroll
elengedhetetlen feltétele lesz. Tény, hogy meglepően kevés
változtatás szükséges ahhoz, hogy a katonai fegyelmi szabályzat
át legyen alakítva a szolgaságba taszítás eufémisztikus
formájává; az első logikai lépés lenne az "univerzális"
katonai szolgálat valamilyen formájának a bevezetése.
A
véres játékok
A
tanulmány megvizsgálja azokat a lehetőségeket, amelyek által a
közönséget le lehet kötni olyan tartalmatlan, léha aktivitással,
amely elvonja tőle az időt, hogy részt vegyen a politikai
küzdelemben vagy az ellenállásban. Közönséges játékprogramok
a médiumokban, pornográfia és a helyzetbohózatok fontos szerepet
játszhatnak, de a véres játékprogramok tekinthetők a legtöbbet
ígérő lehetőségnek valamennyi közül. A véres játékok olyan
küzdősportok egyének vagy csapatok között, amelyek eléggé
erőszakos természetűek ahhoz, hogy a nézők számára lehetővé
tegyék frusztrációik (tevékenységük akadályozása miatti
kellemetlen, bénító élményeik D. J.) másodkézből való
kiélését. Ezeknek az eseményeknek minimum szenvedélyes
csapatlojalitást kell gerjeszteniük a szurkolók részéről, és
magukba kell foglalniuk a szereplők részéről a testi fájdalom és
sérülés okozásának a lehetőségét. E célból még jobb, ha
vérrontásra is sor kerül, és ha még a halál is lehetséges. Az
átlagember betegesen csüng az erőszak és a vér látványán. Ha
egy szálloda tetején megjelenik egy öngyilkosjelölt, akkor az
összegyűlt tömeg ütemesen kiabálja: "Ugorj! Ugorj!".
Az autók csaknem megállnak az autópályán, hogy megbámulják egy
baleset áldozatait. Amikor a tanulók összeverekednek egy
iskolaudvaron, nyomban nézők állják körül a verekedőket. A
boksz-, rögbi- és hokimérkőzéseket, az autóversenyeket naponta
közvetíti a televízió, lelkes szurkolók millióit vonzva, akik
azonnal reagálnak minden veszélyes pillanatra, minden kemény
ökölcsapásra, törött csontra, kiütésre, az elájult vagy
esetleg meghalt versenyző elvitelére. Ily módon oldódik a
"társadalommal szembeni" dühük, és átkerül a
szembenálló csapatra. A római császárok pontosan ebből a célból
hozták létre a cirkuszi játékokat, a gladiátorversenyeket,
valamint a vadállatok által történő nyilvános kivégzéseket.
Elemezve
a véres játékok lehetséges következményeit a "Jelentés az
Iron Mountain-ból" megállapítja, hogy nincs a háborút
megfelelően helyettesítő módszer. Kétségtelen, hogy az
erőszakos sportok hasznos eltérítő eszközök, és ténylegesen
lehetővé teszik az ürességből fakadó feszültség levezetését,
a szenvedélyes csoportlojalitást, de hatásuk a nemzet pszichéjére
nem hasonlítható a háborús hisztéria intenzitásához. Amíg nem
sikerül jobb alternatívát találni, addig a világkormányzat
létrehozását el kell halasztani azért, hogy a nemzetek háborút
viselhessenek egymással szemben.
Találni
egy hiteles, globális fenyegetést
Háború
idején a legtöbb polgár panasz nélkül elfogadja alacsony
életminőségét, és lojális marad a vezetőihez. A háború
megfelelő helyettesítőjének ugyanezt a reakciót kell kiváltania.
Éppen ezért olyan új ellenséget kell találni, amely az egész
világot fenyegeti, és az ellenség általi fenyegetettségnek
legalább olyan elrettentőnek kell lennie, mint magának a
háborúnak. A Jelentés hangsúlyozza ezt a nézőpontot:
"Az
elkötelezettséghez ok szükséges; az ok pedig megkíván egy
ellenséget. Ez nyilvánvaló; a kritikus pont az, hogy az ellenség,
amely meghatározza az okot, valóban félelmetes kell hogy legyen.
Röviden szólva, az ellenség feltételezett hatalmának -
méreteiben és komplexitásában - el kell érnie a társadalomét,
hogy megfelelő elkötelezettséget tudjon kiváltani maga iránt. Ma
természetesen ennek a hatalomnak példa nélkül állóan nagynak és
félelmetesnek kell lennie."
Az
első szempont egy ilyen megfelelő méretű fenyegetést jelentő
globális ellenséggel szemben az volt, hogy nem kell reálisnak
lennie. Egy reális fenyegetés természetesen jobb lenne, de egy
kitalált fenyegetés is megfelelhet a célnak, feltéve, ha elég
meggyőzőnek és reálisnak tűnik a tömegek számára. A
közvélemény sokkal inkább hajlik arra, hogy higgyen a fikciókban,
mint mások. A hiszékenység fontosabb, mint az igazság.
Megvizsgálták
a szegénységet, mint egy lehetséges globális ellenséget, de
elvetették, mert nem találták elég félelmetesnek. A világ
legtöbb része máris szegénységben él. Csak azok tekintenék
globális fenyegetésnek, akik még soha nem tapasztalták meg, mi a
szegénység. Az emberiség többi része számára ez a mindennapi
élet megszokott ténye.
Komoly
figyelmet szenteltek annak az elképzelésnek, hogy a világűrből
idegenek inváziót hajtanak végre a Földön. A jelentés
megemlíti, hogy ebben az irányban már több kísérletet is
végeztek. A közönség reagálása azonban nem volt eléggé
kiszámítható, mert a fenyegetés nem volt eléggé "hiteles".
Erről ezt írja a Jelentés:
"A
háború politikai helyettesítését célzó erőfeszítések döntő
problémája a hihetőség. Éppen ez volt az, amiért a
világűr-versenyjavaslatok, amelyek nagyon jól megfeleltek volna a
háború gazdasági helyettesítésére, kevésnek bizonyultak. A
legambiciózusabb és legfantasztikusabb világűri projekt sem képes
felidézni az emberekben a külső fenyegetettség érzését.
Hevesen vitatták, hogy egy ilyen fenyegetés lenne a "társadalmi
béke utolsó reménye", stb., amely egyesítené az emberiséget
a más bolygókról érkező "űrlények" pusztító
támadásával szemben. Lehetséges, hogy a "repülő
csészealjakkal" kapcsolatos néhány nehezen megmagyarázható
incidens az elmúlt években valójában ebben az irányban
folytatott kísérletek voltak. Ha ez tényleg így van, akkor ezek a
kísérletek aligha tekinthetők bátorítónak."
A
Jelentést 1966-ban hozták nyilvánosságra, amikor idegenek,
űrlények jelenléte még igen messzinek tűnt egy átlagember
számára. A következő években azonban ez a felfogás változott.
A lakosságnak egyre növekvő része már hisz abban, hogy
bolygónkon túl is létezhetnek az értelmes élet formái, és ezek
az űrlények figyelemmel kísérhetik a mi civilizációnkat. Nem az
a kérdés, hogy ez a hit helyes vagy helytelen. A lényeg az, hogy a
drámai találkozás, amelyet a televízió-hálózatok sugároznak,
még akkor is - ha teljes egészében komputerekkel előállított
grafikák, vagy az égre vetített lézersugarakkal előállított
jelenségek - felhasználható arra, hogy a nemzetek pánikszerűen
meneküljenek a világkormányzathoz, hogy az megvédje a Földet a
világűri lények inváziójától. Ezzel szemben, ha ezek az
űrlények békés szándékúak, akkor az alternatív forgatókönyv
az lenne, hogy szükség van egy világkormányzat megalakítására,
amely tárgyal az egyetemes emberiség nevében, és ez a
világkormány képviseli őt a galaktikus federációban. Mindkét
forgatókönyv ma sokkal hihetőbb lenne, mint amilyen volt 1966-ban.
A
környezetszennyezési modell
A
használható globális fenyegetés kreálására a végső pályázó
a környezetszennyeződés volt. A tanulmány szerzői úgy vélték,
ez lehet a legsikeresebb, mivel megfigyelhető feltételekhez lehet
kapcsolni, olyanokhoz, mint a szmog vagy vízszennyeződés, más
szavakkal ezt tényekkel lehet alátámasztani, és éppen ezért
hihetőbb. Olyan jóslatokat lehet készíteni, amelyek Földünk
végét vetítik elénk, amely legalább olyan szörnyűséges, mint
az atomháború. Az ilyen előrejelzéseknek a pontossága nem
fontos. Céljuk nem a tájékoztatás, hanem a megfélemlítés. Még
az is szükségessé válhat, hogy szándékosan megmérgezzék a
környezetet, hogy az előrejelzések még meggyőzőbbek legyenek,
és hogy rá lehessen irányítani a közvélemény figyelmét az új
ellenséggel szembeni harcra, amely félelmetesebb, mint egy másik
nemzetből, vagy akár a világűrből érkező támadó. A tömegek
hajlandóbbak elfogadni a csökkenő életszínvonalat, az
adóemeléseket és az életükbe történő bürokratikus
beavatkozásokat, ha azt annak az árnak tekintik, amit a "földanya
megmentéséért" kell fizetni. Ha sikerül elültetni a
lakosság tudatalattijában a környezetszennyezésből származó
halál és pusztulás vízióját, akkor az ellene folytatott
globális küzdelem valóban pótolhatja a háborút, mint
kontrollmechanizmust.
Valóban
ezt mondja a "Jelentés Iron Mountainből"? Valóban ezt
írják a Jelentés készítői? Idézzük szavaikat:
"Amikor
a háború hihető helyettesítését kell megoldanunk... a
"pótellenségnek" olyannak kell lennie, amely a pusztulás
azonnalibb, érezhetőbb és közvetlenebb veszélyével fenyeget.
Ennek igazolnia kell a "vérdíj" megfizetését az emberi
élet számos területén. Ebben a vonatkozásban az előbb jelzett
lehetséges helyettesítő-veszélyek nem elégségesek. Egyetlen
kivétel lehet, a környezetszennyeződési modell, ha a társadalmat
fenyegető veszély valóban küszöbön álló. A fiktív
modelleknek különösen meggyőzőeknek kell lenniük, amelyeket
aláhúz az élet nem elhamarkodott, tényleges feláldozása...
Elképzelhető például, hogy a környezet nagyméretű
szennyeződése végső soron helyettesítheti a nukleáris fegyverek
által okozott pusztulás lehetőségét, mint az emberi faj
túlélését nyilvánvalóan fenyegető legnagyobb veszély. A
levegő mérgezése, az élelmiszerek és az ivóvíz fő forrásainak
a szennyeződése már előrehaladott állapotban van, és első
pillantásra ígéretesnek tűnik ebben a vonatkozásban; olyan
fenyegetést jelentenek, amely ellen csak társadalmi szinten és a
politikai hatalom igénybevételével lehet védekezni...
Igaz
az is, hogy a szennyeződés mértékét, ebből a célból,
szelektíven növelni lehet... A környezetszennyeződés problémáját
azonban olyan széleskörben népszerűsítették a közelmúltban,
hogy valószínűtlennek látszik politikailag elfogadható módon
végrehajtani egy olyan programot, amely a környezet szándékos
szennyezését célozza.
Bármennyire
is valószínűtlen, hogy az említettek közül kerül ki a
lehetséges alternatív- ellenség, hangsúlyoznunk kell azonban,
hogy találni kell egyet, amely elég nagy és hihető, ha a
társadalmi békéhez való átmenetet a társadalom szétesése
nélkül szeretnénk megvalósítani. Igen valószínű -
megítélésünk szerint -, hogy egy ilyen fenyegetést ki kell
találni."
A
"Jelentés az Iron Mountainből" hitelessége
G.
Edward Griffin a "The Creature from Jekyll Island" című,
1994-ben megjelent - hatalmas tényanyagra támaszkodó - könyvében
(516-tól 536-ig terjedő oldalakon) így foglalja össze a "Report
from the Iron Mountain" történetét:
"Maga
a Jelentés azt állítja, hogy egy 15 tagú speciális tanulmányi
csoport készítette, és tagjainak a személyazonosságát nem
hozzák nyilvánosságra. A csoport egyik tagja azonban úgy érezte,
hogy a Jelentés túlságosan fontos ahhoz, hogy titokban maradjon.
Ez a kutató teljesen egyetértet a Jelentés konklúzióival, csupán
abban különbözött többi társától, hogy véleménye szerint
ezt a jelentést több embernek el kell olvasnia. Ez a kutató átadta
az ő személyes példányát Leonard Lewinnek, egy jól ismert
vezércikkírónak és írónak, aki megállapodott a Dial
Press-szel, hogy az publikálni fogja. Ezt követően a Dell
Publishing újranyomta a tanulmányt.
Mindez
Johnson elnök kormányának az időszakában történt, és az elnök
nemzetbiztonsági ügyekben illetékes speciális tanácsadója ekkor
Walt Rostow volt, aki egyben a New York-i székhelyű Council on
Foreign Relations-nak (CFR-nek) is a tagja. Walt Rostow azonnal
bejelentette, hogy a Jelentés hamisítvány. Herman Kahn, a Hudson
Institute igazgatója, a CFR tagja, ugyancsak azt mondotta, hogy a
Jelentés nem hiteles. A Washington Post - amelynek a tulajdonosa és
főszerkesztője Katharine Graham, a CFR tagja - szórakoztató
szatírának nevezte a dokumentumot. A Time magazin, amelyet Henry
Luce, ugyancsak a CFR tagja, alapított, ügyes kacsának
nyilvánította a Jelentést. Ezt követően 1967. november 26-án
Herschel McLandress (ez az írói álneve John Kenneth
Galbraith-nek, a Harvard Egyetem világhírű professzorának) a
Washington Post-ban részletes ismertetést közölt a Jelentésről.
Galbraith, aki szintén a CFR tagja, kijelentette, hogy első kézből
van tudomása a Jelentés hitelességéről, mert őt is meghívták,
hogy vegyen részt annak elkészítésében. Noha ő nem lehetett
tagja hivatalosan a kutatócsoportnak, azonban vele időről időre
konzultáltak, és megkérték, hogy tartsa titokban ezt a projektet.
Továbbá azt is elmondotta, hogy nem tartja bölcsnek a Jelentés
publikálását, noha annak a következtetéseivel teljesen egyetért.
Ezeket írta Galbraith:
"Személyi
szavahihetőségemmel támasztom alá ennek a dokumentumnak a
hitelességét, és kész vagyok tanúvallomást tenni konklúzióinak
érvényességéről. Fenntartásaim csak arra vonatkoznak, hogy
bölcs dolog volt-e nyilvánosságra hozni egy nyilvánvalóan
felkészületlen publikum számára." Hat héttel később az
Associated Press jelentette Londonból, hogy Galbraith még ennél is
továbbment, és tréfálkozva bevallotta, hogy "ő is tagja
volt a konspirációnak". Mindez azonban nem rendezte a kérdést.
A következő nap Galbraith visszakozott. Amikor megkérdezték az ő
"konspirációs" nyilatkozatáról, azt válaszolta:
"II.
Károly óta először marasztalható el a Times a téves
idézésben... Semmi sem tud eltéríteni attól a meggyőződésemtől,
hogy azt vagy Dean Rusk, vagy pedig Mrs. Claire Booth Luce írta."
A riportert, aki az eredeti interjút készítette, zavarba hozta ez
a kijelentés, és további kutatást végzett. Hat nappal később
ezt jelentette:
"A
téves idézés olyan veszélyforrás, amelynek Galbraith professzor
ki van téve. A Cambridge-i "Varsity" című újság
legutóbbi kiadása idézi a következő magnószalagra rögzített
párbeszédet:
Az
interjú készítője: - Ismeri Ön a "Report from the Iron
Mountain" készítőjének a személyazonosságát?
Galbraith:
- Általánosságban véve én is tagja voltam a konspirációnak, de
én magam nem vagyok a Jelentés szerzője. Én mindig azt
feltételeztem, hogy a szerző ugyanaz a személy, aki a bevezetést
írta - Mr. Lewin."
Amint
látható, Galbraith legalább három alkalommal nyilvánosan
megerősítette a Jelentés hitelességét, de tagadta, hogy azt ő
írta volna. Nos, akkor ki írta? Leonard Lewin volt végül is a
szerzője? 1967-ben azt mondotta, hogy nem. De 1972-ben már azt
állította, hogy ő készítette a Jelentést. A New York Times Book
Review rovatában így fogalmazza meg Lewin az álláspontját:
"Én
írtam a Jelentést, annak teljes szövegét... Az volt a szándékom,
hogy provokatív formában vessem fel a háború és a béke
kérdéseit."
Néhány
évvel ezt megelőzően William F. Buckley, a neves kolumnista
(vezércikkíró), ugyancsak azt mondta a New York Times-nak, hogy ő
a Jelentés szerzője. Igaz, hogy láthatóan rejtett gúnnyal tette
ezt a kijelentést, de végül is kinek és mit higgyünk?"
G.
Edward Griffinnel egyetértően mi is megállapíthatjuk, hogy ez a
sok ellentmondás és mellébeszélés lényegében nem változtat
semmin. Számunkra az a fontos, hogy akár egy think-tank tanulmány
a Jelentés, akár egy politikai szatíra, hiteles magyarázatot ad a
minket körülvevő valóságra. Tekintet nélkül az eredetére, az
abban kifejtett elgondolások minden részletükben végrehajtásra
kerülnek. Az egyetlen, amit tennünk kell, kézbe venni a Jelentést
és a napi sajtót, s máris látni fogjuk, hogy az amerikai élet
minden jelentős trendje megegyezik azzal a tervvel, amelyet a
Jelentés körvonalaz. Így számos olyan dolog világossá válik,
amely egyébként felfoghatatlan lenne: a külföldi segélyprogram,
a pazarló költekezés, az amerikai ipar leépítése, a
"Munkahadtestek", a "Békehadtestek", a
fegyverzet-ellenőrzés, a federális szintű rendőrség, az FBI
hatáskörének példa nélkül álló megnövelése, a
szovjethatalom nyilvánvaló hanyatlása és a Szovjetunió
felbomlása, az ENSZ-haderő, a leszerelés, a világbank, a
világpénz, a nemzeti függetlenség feladása szerződéseken
keresztül és a mesterségesen szított ökológiai hisztéria. A
Jelentés pontos összefoglalása annak a tervnek, amely megformálta
jelenünket. Ez a terv most már jövőnket alakítja. És nemcsak
Amerika jövőjét.
A
környezetvédelem, mint a háború helyettesítője
Egy
egész könyvet igényelne annak a bizonyítása, hogy a környezetünk
pusztulására vonatkozó jóslatok túlnyomó része eltúlzott és
hamis "tudományos tanulmányokon" nyugszik. De könnyen
lehet ilyen bizonyítékokat találni akkor is, ha valaki csupán
azokat az adatokat és feltételezéseket vizsgálja meg, amelyeken
ezek az előrejelzések alapulnak. Ennél fontosabb azonban az a
kérdés, hogy az áltudományos kutatásokra alapozott, világvégét
jósoló forgatókönyveket miért népszerűsíti kritikátlanul a
CFR által ellenőrzött tömegtájékoztatás? További érdekes
kérdés, hogy a radikális környezetvédő csoportok miért
szállnak síkra szocialista elvekért és gazdaságellenes
programokért, amelyeket bőkezűen pénzelnek a CFR által dominált
alapítványok, bankok és korporációk, vagyis pontosan azok, akik
látszatra a legnagyobb vesztesei lennének annak, ha ilyen programok
megvalósulnának? A Jelentés választ ad ezekre a kérdésekre.
Azt
is kifejtette, hogy ezekben a kérdésekben nem fontos az igazság.
Csak az számít, hogy mit lehet elhitetni az emberekkel. A
hiszékenység a kulcsszó és nem a valósághűség. A
környezetszennyeződés valóban akkora, hogy hihetővé teszi
bolygónk pusztulását valamikor a harmadik évezredben. Csupán a
tömegtájékoztatás közreműködésére, és kellő mennyiségű
ismétlésre van szükség. Ez a terv nyilvánvalóan működik. Az
ipari nemzetek népeit dokumentumok, drámák, filmek, balladák,
poémák, matricák, poszterek, menetelések, beszédek,
szemináriumok, konferenciák és koncertek ezreivel vették tűz
alá. Senki nem vonja kétségbe, hogy a Föld gazdasági életét,
és az egyes nemzeteket komoly környezeti károk érték. Talán
mindegy lenne, hogy bolygónk, amelyen élünk, beteg és haldoklik?
- kérdezheti e sorok olvasója. Hogyan lehet akkor mindaz hamis,
amit a tömegpropaganda terjeszt?
Miközben
a környezetvédő mozgalmak követői Földünk pusztulásának a
víziójával vannak elfoglalva, vessünk egy pillantást arra, hogy
mit gondolnak a vezetők. Az első Föld Napját 1970. április
22-én, a Rio de Janeiro-ban tartott csúcstalálkozón határozták
el, amelyen részt vettek a világ minden tájáról érkező
környezetvédők és politikusok. Ezen a tanácskozáson széles
körben terjesztettek egy könyvet, amely a Környezetvédelmi
Kézikönyv címet viselte. A könyv fő mondanivalóját
Richard A. Falk, a Princeton Egyetem professzora, a CFR tagja írta.
Falk szerint négy, egymással összefüggő fenyegetés
veszélyezteti planétánkat - a tömegpusztító háborúk, a
túlnépesedés, a környezetszennyeződés és az erőforrások
kimerülése. Ezután kijelentette:
"Mind
a négy probléma közös oka az, hogy a szuverén államok
képtelenek irányítani az emberiség ügyeit a XX. században."
A
kézikönyv - hűen követve a CFR vonalát - felteszi a kérdést:
"Elfogadhatóak-e
még a nemzetállamok, amikor képessé váltak arra, hogy egy
délután leforgása alatt elpusztítsák egymást? ... Milyen árat
hajlandók fizetni az emberek az emberiség tartósabb
megszervezéséért - több adót, lemondást a nemzeti lobogóról,
esetleg néhányat a nehezen megszerzett szabadságjogokból?"
1989-ben
a CFR ellenőrzése alatt álló Washington Post megjelentetett egy
cikket, amelyet George Kennan írt, és amelyben a következőket
javasolja:
"Ehelyett
nekünk egy olyan korszakra kell készülnünk, amelyben nem a
Szovjetunió a nagy ellenség, hanem Földgolyónk - civilizált
életet fenntartó - struktúrájának a gyors rosszabbodása."
1990.
március 27-én a CFR által ellenőrzött New York Times-ban Michael
Oppenheimer, CFR-tag, a következőket írta:
"A
globális felmelegedés, az ózonréteg vékonyodása, az erdők
pusztulása és a túlnépesedés az a négy lovas, amely a XXI.
század apokalipszisében feltűnik... Amint a hidegháború lassan
véget ér, a környezetvédelem válik a nemzetközi biztonság első
számú problémájává."
Lester
Brown, CFR-tag, aki a Worldwatch Institute (Világmegfigyelő
Intézet) vezetője, az intézet évi jelentésében, amelynek címe
"A világ helyzete 1991-ben", megállapította, hogy:
"A
Földgolyónkért vívott küzdelem lép az ideológiai küzdelem
helyébe, mint az új világrend meghatározó témája."
Az
emberiség a célpont
A
globális tervezők Római Klub néven ismert csoportja évente tesz
közzé olyan a világ pusztulását megjósoló forgatókönyveket,
amelyek a túlnépesedésre és az éhezésre hivatkoznak. A Római
Klub tagsága nemzetközi, de pl. az amerikai tagok szinte kivétel
nélkül a CFR ismert személyiségei. (Jimmy Carter, Harland
Cleveland, Clairborne Pell, Sol Linowitz, és mások) A Római Klub a
túlnépesedés problémájának a megoldására a
születésszabályozás ellenőrzését, és ha szükséges, akkor az
euthanaziát (vagyis a szabályozott halálbasegítést) ajánlja. Ez
utóbbi a gyengéd, szépítgető elnevezése az öregek, betegek,
gyengék, és természetesen az együttműködésre nem hajlandó,
kényelmetlen személyek diszkrét eltávolítására az élők
sorából. A Jelentés Iron Mountainból gondolatmenetét követve, a
Római Klub is arra következtetésre jutott, hogy a világméretű
környezeti katasztrófa veszélyének a felidézése alkalmas arra,
hogy ellenség-helyettesítő funkciót lásson el a tömegek
felsorakoztatására a globális elit programja mögé. A Római Klub
Tanácsa által 1991-ben publikált "The First Global
Revolution" (Az első globális forradalom) c. kötetben ez
olvasható:
"Kutatva
egy új ellenséget, amely egyesít minket, úgy találtuk, hogy a
környezetszennyeződés, a globális felmelegedés, az édesvízhiány,
és az éhínség megfelelne erre a célra... Mindezeket a
veszélyeket az emberi beavatkozás okozza... Vagyis az igazi
ellenség, maga az emberiség."
A
szocialista teoretikusok mindig nagy figyelmet szenteltek a népesség
növekedés ellenőrzésének. Ha a valódi ellenség maga az
emberiség, amiként azt a Római Klub szakértői állítják, akkor
bürokratikus eszközökkel magát az emberiséget kell ellenőrzés
alá vonni. Bertrand Russel, a neves fábiánus szocialista,
1953-ban, New Yorkban megjelent, "The Impact of Science on
Society" (A tudomány hatása a társadalomra) c. könyvének a
103-111 terjedő oldalain ezt így fogalmazta meg:
"Nem
kívánom azt a látszatot kelteni, hogy a születésszabályozás az
egyedüli módszer a népszaporulat megállítására... A háború,
amint arra korábban már utaltam, eddig kiábrándítónak bizonyult
ebben a vonatkozásban, de talán egy bakteriológiai háború
eredményesebb lehet... Ha világméretű pestisjárványt lehetne
okozni egyszer minden nemzedék életében, akkor a túlélők
nyugodtan szaporodhatnának, nem okoznának túlnépesedést
földünkön...
A
tudományos világtársadalom nem lehet stabil, hacsak nem jön létre
a világkormányzat... Szükséges lesz olyan módszereket találni,
amelyek megakadályozzák a föld lakosságának a növekedését. Ha
ezt nem háborúk, pestisjárványok és éhínség útján kívánjuk
elérni, akkor egy nagyhatalmú nemzetközi hatóságra lesz szükség.
Ennek a hatóságnak olyan arányban kell szétosztania a föld
élelmiszer forrásait az egyes nemzetek lakói között, amely
megfelel népességük egymáshoz viszonyított arányának a
világhatóság megalakulásának az időpontjában. Ha ezt követően
bármely nemzet megnövelné a lakosságát, erre hivatkozva nem
részesülhetne több élelmiszerben. Ez igen erősen ösztönözne a
népesség növekedésének a megakadályozására."
Ez
világos beszéd. A simaszájú, jól-megfogalmazott "szocialisták"
nem tréfálnak sem külföldön, sem nálunk. De néhány
"környezetvédő sztárról" is elmondható ugyanez.
Közéjük tartozott Jacques Cousteau, aki az "UNESCO Courir"
1991. novemberi számában a halálos rákbetegségről így
nyilatkozott:
"Ki
kellene küszöbölnünk a halálos betegségeket? Szép elgondolás,
de hosszútávon talán nem hasznos. Nem szabadna megengednünk, hogy
a betegségektől való rettegésünk veszélyeztesse az emberi faj
jövőjét. Szörnyű kimondani: azért, hogy stabilizálhassuk a
föld népességét, 350 ezer embertől kell megszabadulnunk naponta.
Rettenetes ezt kijelenteni, de legalább annyira rossz nem szólni
róla."
E
sorok írója is meg van arról győződve, hogy a valódi
környezetvédelemre most nagyobb szükség van, mint valaha, hiszen
véges földünkön nem lehetséges semmilyen alrendszernek a
végtelen növekedése, így az emberiség létszámának a végtelen
növekedése sem. Mégsem fogadjuk el sem Russel, sem Cousteau, sem a
CFR álláspontját. Ma még nem a népesség növekedése a fő
probléma, hanem a pénzrendszerbe beépített kamatmechanizmus által
hajszolt természetellenes gazdasági növekedés. Ezt az erőszakolt
növekedést az időmúláshoz kapcsolt kamatfizetés ketyegő
pokolgépe kényszeríti ki, azaz a pénzemberek kielégíthetetlen
gazdagodási vágya, nem pedig a gazdaság és az ember természetes
szükségleteinek a kielégítése. Ma minden ember felesleges,
akinek a munkája nem elégséges a kamatjáradék, az adóterhek, az
önköltség és a megélhetését biztosító nyereség egyidejű
előteremtésére. Ezért válik a pénzuralom ránk kényszerítésével
annyi ember hirtelen "feleslegessé", ezért van
"túlnépesedés". Ha megszüntetnénk a pénzmonopolisták
uzsoraelvonását, akkor megszűnne a munkanélküliség legfontosabb
oka. Sokan végezhetnének újból értékes munkát önmaguk és a
társadalom számára, akkor is, ha a kamatot már nem tudnák
megtermelni a befektető pénzembereknek. Kiderülne, hogy a parazita
kamatelvonás kiküszöbölése után már szükség van a
munkájukra, az életükre, mert értékteremtő tevékenységük, -
ha az esetleg szerény mértékű is, - de hasznos a társadalom
számára. A pénzemberek által leírt milliónyi embertársunktól
sem kellene - akár pestisjárvány útján is - megszabadítani
földgolyónkat. A természet fellélegezhetne, időt kaphatna a
regenerálódásra.
A
multinacionális korporációs birodalmakat a pénzvagyontulajdonosok
ellenőrzik, akiknek célja pénzük végtelen szaporítása, és a
vele járó hatalom korlátlan növelése. ("A pénz lehet sok,
vagy kevés, de elég sohasem.") Azért kell ellenállni a
nemzetközi pénzkartell tulajdonában lévő világméretű
korporációk korlátlan terjeszkedésének, és a környezetet
pusztító tevékenységüknek, mert kizárólag a profit vezérli
őket. Amikor egyre nagyobb pénzügyi kolosszusok jönnek létre,
amikor a világméretű vállalatbirodalmak szinte minden korlát
nélkül, gyorsított ütemben sajátíthatják ki maguknak
Földfolyónkat, akkor ezzel szembe kell állítanunk azt, amit E. F.
Schumacher "The Small is Beautiful" (A kicsi szép) c.
világhírű könyvében már 1973-ban megfogalmazott. Vissza kell
térni az emberi mértékekhez, a kicsihez, a természeteshez, vagy
ahogy Silvio Gesell írta: a természetes gazdasági rendhez. Nem a
gazdasági teljesítmény csökkentésére, hanem a pénzuralom által
hajszolt természetellenes növekedés, és vissza nem fordítható
környezetpusztítás megfékezésére van szükség. Ki kell
cserélni a gazdasági tevékenység célját és módszereit. A
pénzközpontú társadalomról át kell térni az emberközpontú
társadalomra.
Mi
természetes és mi nem?
Amikor
különbséget teszünk természetes, és természetellenes gazdasági
növekedés, valamint társadalmi fejlődés között, akkor
elválasztjuk a manipulált környezetvédelmet a valódi
környezetvédelemtől. Ehhez világosan látnunk kell, hogy a
környezetvédelem nemes céljai is kiforgathatóak, és a világ
pénzrendszerét kézbentartó elit bizonyíthatóan fel is használja
ezt a mozgalmat a világ feletti uralmát beteljesítő Globális
Unió létrehozására. Nem szabad azonban hagynunk, hogy a világ
regulátorai a Föld iránti színlelt aggodalmukkal megtévesszenek
minket. Ma már konkrét tényekkel bizonyítható, hogy a bolygónk
megmentésére indított kampányuk mögött álságos szándék is
meghúzódik. Igazi céljuk az emberiség előkészítése a
globális-elit világuralmának az elfogadására. Többek között
azért gyöngítik folyamatosan az ipari országok gazdasági erejét,
mert az elősegíti ezen országok bevonását pénzuralmi
rendszerüknek a globális-hálójába, és megkönnyíti a
pénzkartell felettük gyakorolt uralmának a konszolidálását.
A
"Report from the Iron Mountain"-ben ajánlott manipulált
környezetvédelem a pénzelitnek az általa már hosszabb ideje
előkészített atomenergia-ellenes kampányával kezdődött az
1970-es évek elején. Kibontakozása időben egybeesett az energia
hirtelen megdrágulásával, a pénzkartell által elhatározott
olajárrobbantással. Az atomenergia egyre hatékonyabbá és
biztonságosabbá váló békés hasznosítása olcsó és bőséges
energiaforrást jelenthetett volna mind az ipari országok, mind a
fejlődő országok számára. Az olajárak négyszeresére emelése,
különösen ez utóbbiakat sújtotta. Mivel bővülő
energiafelhasználás nélkül nincs gazdasági növekedés, ezért
az atomenergia felhasználás leállítása a pénzkartell által
pénzelt és irányított zöld-mozgalommal, egyben a gazdasági
növekedés végét is jelentette a 3. világ olajszegény országai
számára. Az olajkonszerneket ellenőrző csoportoknak a manipulált
zöld mozgalom beindításával sikerült kiiktatniuk a
legveszélyesebb versenytársat, az olcsó atomenergiát és "még
virágjában letörni az atomrózsát." Így tehát továbbra is
az olaj maradt a világgazdaság kulcsfontosságú energiahordozója.
Aki pedig ezt az energiaforrást kontrollálta, az az árakat is
diktálhatta.
Az
ökomozgalom irányítását az 1973. májusában, - a Wallenberg
család birtokán, Saltsöbadenben, - tartott titkos
Bilderberg-tanácskozás egyik résztvevője, Robert O. Anderson, az
Atlantic Richfield Oil Company főnöke vette kézbe. Anderson
vállalata és alapítványa sok millió dollárral finanszírozta
azokat a szervezeteket, amelyek célja az atomenergia lejáratása és
kikapcsolása volt. A több milliárdos befektetéssel alaposan
előkészített és beindított német nukleáris energiaprogram is
ennek az ökomanipulációnak esett áldozatául. A német "Zöldek"
elvakultságát jól mutatja, hogy a Rajna másik oldalán,
Franciaországban csaknem annyi atomerőmű van, mint a többi
európai országban együttvéve. Ezeknek a betiltását sem a
francia, sem a német "Zöldek" nem követelik. A
szakemberek előtt közismert, hogy a 19 ma is működő német
nukleáris erőmű a világ legbiztonságosabb atomerőművei közé
tartozik, mégis ezeket kell felszámolni. Joschka Fischer szerint a
legbiztonságosabb erőműre is rázuhanhat egy repülőgép, és
akkor felrobbanhat. De miért csak német erőművekre zuhanhat
repülőgép, és a sokkal több francia atomerőműre miért nem?
Miért csak a német szennyeződés veszélyes, és miért nem a
francia is? A francia erőművekből robbanás esetén felszálló
gombafelhők talán illedelmesen meg fognak állni a Rajnánál, és
nem lépik majd át a német-francia határt? Ezekre a kérdésekre
eddig nem kaptunk választ a német "Zöldek"-től.
Természetesen
nem környezetvédelemről van szó a német atomerőművek
betiltásánál. A pénzkartell ősriválisa Németország, amely
nemcsak méretei, ipari-technológiai kapacitása, de geopolitikai
elhelyezkedése miatt is az Európai Unió súlypontja. Területileg
ugyan meg lett kisebbítve, de ez az atomenergia és az informatika
korszakában nem elégséges a tartós alávetéséhez. Ezt a
pénzügyi, gazdasági szuverenitásától már megfosztott,
politikailag kényszerpályára terelt országot, meg kell fosztani
minden nukleárisipari hátterétől is, hogy még csak reménye se
lehessen gazdasági és pénzügyi önállóságának a
visszaszerzésére. A német atomerőművek felszámolásánál nem a
környezetvédelem, hanem a német atomkutatás és nukleáris
technológia ipari hátterének a megsemmisítése a cél, egy kemény
versenytárs diszkvalifikálása. A másik cél az, hogy a külső
energiaimporttól tegyék függővé Németországot, amely belső
energiaforrások hiányában a "külföldi energia-csapok"
elzárásával bármikor megbénítható. Ezek a létfontosságú
energia-csapok pedig szilárdan a pénzkartell kezében vannak.
A
"Zöldek" - baloldali demagógiájukkal - a pénzkartell
más céljainak az elérésére is kiválóan alkalmasak. Így pl.
álszent módon az emberi jogokra hivatkozva követelhetik a
németekre ráerőszakolt kettősállampolgárságot. Ez
elősegítheti, hogy Németország - versaillesi megcsonkítása
ellenére - soknemzetiségű állam legyen, hogy ott is híg és
eklektikus multikulturalizmus váltsa fel a nemzeti kultúrát,
megfosztva ezt a tudatilag folytonosan bombázott társadalmat a
gyökereitől, és a közös hagyományokban gyökerező
kohéziójától. A kultúrák és értékrendszerek erőszakos
összekeverése hatékonyan segíti az egyén önazonosságának a
meggyöngülését, sőt elveszítését. Az ilyen fellazított
tudatú egyedekből álló társadalom aztán könnyen gyúrható
masszává válik a pénzelit kezében.
Visszatérve
az 1973-ban Saltsöbadenben tartott Bilderberg-tanácskozásra, ott
nemcsak a dollár megszilárdítását vették számításba, hanem
azt is, hogy az milyen kihatással lesz a 3. világ
életkörülményeire. Ezt bizonyítja az Egyesült Államok
Nemzetbiztonsági Tanácsának egy 1975-ben készült dokumentuma,
amely a "Memorandum 200" elnevezést viseli. Ez Henry
Kissinger vezetésével készült, és az ő utasítására szigorúan
titkos okmányként kellett kezelni. A "Memorandum 200" a
világ népességének a csökkentését, vagyis a
neomalthusianizmust, az Egyesült Államok történetében példa
nélkül álló módon a hivatalos amerikai biztonságpolitika fontos
céljának minősíti. Már tudjuk, hogy hasonló megállapítások
találhatók azokban a jövőre vonatkozó tervezetekben is,
amelyeket a new yorki "Council on Foreign Relations"
/"Külföldi Kapcsolatok Tanácsa", a Bilderberg oligarchia
zártkörű és nagybefolyású elit szervezete/ dolgozott ki az
1970-es években az 1980-as évekre vonatkozóan. Ezekben a
tanulmányokban nyíltan megfogalmazzák, hogy a világgazdaság
bizonyos mértékű "ellenőrzött dezintegrációja"
legitim cél a 80-as években a túlnépesedés megfékezésére.
A
jelen tanulmányban ismertetett két dokumentum azt is egyértelművé
teszi, hogy nem az Egyesült Államok a vetélytársak nélküli
"nagy óriás", "az egyedüli igazi világhatalom",
amely a szovjet birodalom felbomlásával a világtörténelem
középpontjába került. A meghatározó, a kizárólagos
nagyhatalom ma az a világméretű magánpénzmonopólium és
hálózata, amelynek tulajdonosai már 1913 óta kézbentartják
Amerika egész gazdasági és politikai életét, miután
megkaparintották pénzrendszerét a Federal Reserve System
létrehozásával, amelynek nyolc magánbank (ebből öt Rotschild
érdekeltségű) a tulajdonosa. Az Egyesült Államok monetáris
hatalmának a kisajátításával a nagy ország fizikai és szellemi
kapacitása is uralmuk alá került, és már régóta az ő uralmi
céljaikat szolgálja a pénz világbirodalmának folyamatban lévő
létrehozásánál. A pénzkartell eszközként használja a
kontinensnyi hatalmat, - pénzét, hadseregét, gazdasági erejét,
csúcstechnológiáját, népének szorgalmát és tehetségét, -
hogy vele saját világuralmát megalapozza és fenntartsa. Sőt még
Amerika megmaradt demokratikus hagyományainak és intézményeinek a
vonzásából is hasznot húz ez a szervezett magánhatalom, amely a
belülről meghódított ország segítségével rátette a kezét a
nemzetközi kommunikációra, a tömegszórakoztatásra, és
meghatározó tényezője lett a világszerte a terjesztett - a pénz
egydimenziós értékrendszerét hordozó - primitív és manipulatív
tömegkultúrának.
Az
amerikai társadalom többségének azonban, a most ismertetett
dokumentumokban foglalt rafinált módszerek, és az intenzív
agymosás ellenére sincs elhivatottsága arra, hogy a pénzkartell
és gépezete engedelmes eszköze legyen a tőle idegen világuralmi
célok eléréséhez. Világosan látnunk kell, hogy az amerikai
hegemónia nem más, mint a pénzkartell hegemóniája, amely
egymáshoz kapcsolódó intézmények és eljárások összetett
rendszerét jelenti. A magát Amerikának feltüntető nemzetközi
pénzhatalom közvetett és látszólagos konszenzuson alapuló
világhegemóniájának pedig az a funkciója, hogy fenntartsa a
demokrácia látszatát, és elhomályosítsa a hatalom és befolyás
terén a nemzetközi életben mutatkozó igen nagy különbségeket.
Az amerikai zászlót lobogtató nemzetközi pénzkartell globális
elsőbbsége szövetségek és koalíciók finom rendszerén
nyugszik, és ezek szó szerint behálózzák bolygónkat. Ennek a
félrevezető módon "amerikainak" nevezett rendszernek
szerves összetevői a nemzetközi pénzkartell speciális feladatok
ellátására létrehozott hálózatai. Az olyan "nemzetközi"
pénzügyi szervezetek, mint pl. a Nemzetközi Valutaalap és a
Világbank, egyértelműen globális érdekeket képviselnek.
Látszólag az Egyesült Államok, ténylegesen azonban az Amerikát
is irányító nemzetközi pénzkartell hálózatának a befolyása
alatt állnak.
Annak
szemléltetésére, hogy a pénzuralomnak ez a rendszere mennyire
életellenes, idézzünk egy budapesti hírt, amelyet Bencsik András,
a Magyar Demokrata c. hetilap főszerkesztője hozott nyilvánosságra
1997 májusában és az Internet hálózatra is rátett:
"Február
végén zártkörű tanácskozást tartott a budapesti
Soros-egyetemen a Világbank. Az előadók elmondták, hogy
elképzelésük szerint Magyarországon csak 8 millió lakosnak
kellene élni. Ebből kétmillió u.n. narrow minded szakember
legyen, a többi 6 milliónak pedig a hátteret kellene biztosítania.
Az előadók úgy vélték, azokat a magyarokat, akik egy bizonyos
szellemi szint fölé emelkedtek, ösztönözni kellene a
kivándorlásra. A világbanki instruktorok üdvözölték ugyan a
kormány oktatási és egészségügyi reformját, de hozzátették,
véleményük szerint a kórházi ágyak számát tovább kell
csökkenteni, a reform utáni állapot felére. Ezt követően -
közölte egy oda meghívott, de a hallottakon felháborodott
üzletember a Demokratával - egy 30 fős, még zártabb körű
tanácskozásra került sor, ahol a jelenlévő pénzügyi és
kormányzati emberekkel ismertették azt a forgatókönyvet, amit a
továbbiakban követniük kell, s amit a Demokrata informátora
szerint 30 évre titkosítottak."
Brzezinski
stratégiai forgatókönyve
A
nemzetközi pénzkartell - az Egyesült Államok felhasználásával
- immáron az egész eurázsiai kontinens feletti uralom
megszerzésére törekszik. Ez derül ki Zbigniew Brzezinskinek, a
CFR és a Trilaterális Bizottság, azaz HÁLÓZAT egyik tekintélyes
vezetőjének és teoretikusának, az 1999-ben Budapesten is
megjelent "Nagy sakktábla" című könyvéből:
"Ma
az Egyesült Államok - egy nem európai hatalom - élvez nemzetközi
elsőbbséget, s foglal el közvetlen hatalmi pozíciót az eurázsiai
kontinens három perifériáján, ahonnan erőteljes befolyást
gyakorol az eurázsiai "szívtájék" államaira is.
Azonban pontosan itt, a földgolyó legfontosabb játékterén,
Eurázsiában jöhet létre valamikor egy olyan ország, amelyik
képes lesz Amerikával (vagyis a nemzetközi pénzkartell globális
hatalmával, D. J.) rivalizálni."
Brzezinski
idézett könyvében szokatlan nyíltsággal fogalmazza meg a
világközvélemény megtévesztése céljából Amerikaként ágáló
pénzmonopolista elit birodalmi geostratégiájának három
kulcsfontosságú tényezőjét: "elejét venni a vazallusok
közti bárminemű paktálásnak, fenntartani a függő helyzetüket,
megvédelmezni a szövetségeseket és elérni, hogy továbbra is
szófogadóak legyenek. Végül pedig megakadályozni, hogy a
barbárok szövetségre lépjenek egymással."
Ez
nem a demokratikus amerikai társadalomnak, - az alapító atyák
Amerikájának - a hallgató vagy elhallgattatott többségnek a
hangja, hanem a rajta belülről győzedelmeskedett pénzdiktatúráé,
az Amerika bőrébe bújt nemzetközi bankároké. A pénzuralom
világrendjének gőgös oligarchiái ma már azt sem tartják
szükségesnek, hogy finomkodva, diplomatikusan fejezzék ki magukat:
a vazallust vazallusnak, a barbárt barbárnak, és a függő
helyzetet függő helyzetnek nevezik. "A nagy sakktábla"
szerzőjének világpolitikai forgatókönyve ugyanannak a hatalomnak
a globális dimenziókban végiggondolt stratégiáját szolgálja,
mint a "Csendes háború néma fegyverei" és a "Report
from the Iron Mountain" készítőinek az amerikai társadalom
leigázására kidolgozott javaslatai. Brzezinskinek, a pénzkartell
nagyhatalmú szóvivőjének, már nem kell letitkosítania
látleletét, arrogánsan őszinte lehet, hiszen a közvélemény már
alig számít. A pénzuralom véleményhatalma pedig erősebb, mint
valaha. Ki mer ezzel a világhatalommal szembeszállni? Ki meri
megmondani, hogy a "király meztelen"? Ezt pozícióban
lévő, vagy pozícióra törekvő politikus - karrierjének a
kockáztatása nélkül - ma már egyik nyugati országban sem teheti
meg. A pénzügyi-korporációs elit - a rendszer fő
haszonélvezőjeként - természetesen nem érdekelt a
változtatásban. Csak a pénzuralom szervezetét és működését
megismerő és megértő, - cselekvési szabadságukkal még
rendelkező - szabad polgároktól várható a megoldás, akik a
tömegtájékoztatás folyamatos agymosása ellenére is meg tudták
őrizni tisztánlátásukat.
Az
egypártrendszer és a többpártrendszer kombinációja
A
gyorsan cserélődő, négyévenként elmozdítható politikai elit -
noha látszólag övé a hatalom - ki van szolgáltatva a le nem
váltható pénzügyi és korporációs elitnek, a pénzkartell
nemzetközi és hazai gépezetének, amelynek hatalma a pénz és a
vagyon magántulajdonán alapul. A politikai vezetőréteg egy-egy
csoportja rövid ideig van döntési helyzetben, pozíciója a
bizonytalan kimenetelű választásoktól, és a pénzügyi elit
támogatásától függ. Élesen szembenálló és gyakran
összeegyeztethetetlen érdekek között kell lavíroznia. A pénzügyi
és korporációs elittől eltérően nem gondolkodhat nagyívű
stratégiában, nem dolgozhat ki hosszútávú terveket, mivel sorsa
kiszámíthatatlan, ingatag tényezőktől függ.
Ma
már nemcsak az Egyesült Államokban, Nagy Britanniában, vagy az
Európai Unió más országaiban, hanem Magyarországon is az
egypártrendszer és a többpártrendszer sajátos kombinációja
működik. A politika nem látható szférájában a
pénzügyi-korporációs elit egypártrendszere van hatalmon, míg a
politika nyilvános terében a pénzügyi-korporációs elit által
kiválasztott politikai-csoportok a többpártrendszer szabályai
szerint rivalizálnak egymással. A hatalomgyakorlás egypárti
alrendszerébe tartozik minden olyan kérdésnek az eldöntése,
amely lényeges a pénzuralom rendszerének a fenntartásához és
zavartalan működtetéséhez. Ezek közül a legfontosabb a
magánpénzmonopólium kialakítása, a monetáris hatáskör - a
pénz- és hitellevélkibocsátás, a kamat- és árfolyamszabályozás,
adópolitika - teljes átengedése a pénzkartellnek, elsősorban a
központi bank államtól való leválasztásával. Az egypárti
politika kialakítását és érvényesítését ebben a rendszerben
az amerikai CFR-hez és az angol RIIA-hoz hasonló szervezetek végzik
el a főhatalmat birtokló pénzkartell számára. A jelek szerint e
célból jött létre a Magyar Atlanti Tanács is, amely
megalakulásától, 1992-től, kezdve szoros kapcsolatban áll a
CFR-rel, (Council on Foreign Relations) vagyis a New Yorkban működő
Külföldi Kapcsolatok Tanácsával. Az amerikai kutatók ezt az
intézményt az Egyesült Államok leghatalmasabb szervezetének
tekintik. A CFR politikai vezetőtestületeinek a döntéseit a Fehér
Ház és a washingtoni Kongresszus is messzemenően figyelembe veszi.
Az idei demokrata és republikánus elnökjelöltségre pályázók
is a CFR által előzőleg kiválasztott, és jóváhagyott
személyek.
Úgy
tűnik, hazánkban is ez a modell intézményesül. A négyévenként
megtartott választásokon a pénzügyi elitnek a különböző
pártokból összeállított "A" és "B" csapata
küzd a kormányzati pozíció elnyeréséért. Ezek a pártok csak
másodrendű kérdésekben képviselhetnek eltérő nézeteket. A
pénzelit számára lényeges kérdésekben egységes állásponton
kell lenniük. A jelen tanulmányhoz mellékelt lista tartalmazza a
Magyar Atlanti Tanács (MAT) tagjainak egy részét. A listából
hiányzik a korporációs tagok, bankok, vállalatok, teljes
felsorolása. (Többszöri próbálkozásunk ellenére sem sikerült
megszerezni a nyilvános egyesületként bejegyzett MAT tagjainak a
hivatalos névsorát, sem a MAT vezetőségétől, sem az egyesületi
nyilvántartástól. Ismerjük viszont az elnökség tagjainak a
nevét, és a tagok egy részben már elavult, nem teljes és nem
hivatalos névsorát.) Hazánkban - a pénzuralom rendszerének
fenntartása szempontjából fontos kérdésekben - ma is
egypártrendszer, a kevésbé fontos kérdésekben pedig
többpártrendszer van. A MAT-ban békésen együttműködő elit a
politika nyilvános terében már kemény küzdelmet vív egymással
a különböző pártok színeiben, de csak a pénzhatalom -
véleményhatalom - által engedélyezett másodrendű, harmadrendű
kérdésekről. A pénzhatalom érdekeinek közös kiszolgálása
azonban nem csökkenti a politikai elit versengő csoportjai számára
annak a jelentőségét, hogy melyik csoport tölthesse be a számos
előnnyel járó kormányzati pozíciókat. A politika nyilvános
terében folyó többpártrendszeri színjátéknak fontos szerepe
van a politika nem látható terében gyakorolt pénzdiktatúra
egypártrendszerének az álcázásában és a közvélemény felé
történő demokratikus legitimálásában.
Egy
lehetséges alternatíva: Összefogás a fennmaradásért
Felülről
nem várható változás. Fordulatot csak alulról lehet kiharcolni.
Ha majd lesz több százezer olyan szabad magyar polgár, aki
kiismeri magát a kamatszedő pénzrendszeren, és az emberi
társadalmat a természeti környezetével egyaránt pusztító
uzsoracivilizáció működésén, akkor már nem lehet többé olyan
választásokat tartani Magyarországon, hogy társadalmi bajaink
legfontosabb okáról, a szegénységről, egy árva szó se essék.
Ez a szegénység a jövedelmet folyamatosan kiszivattyúzó
pénzrendszernek az egyenes következménye. A fentebb ismertetett
amerikai dokumentumok bizonyítják, hogy a mellébeszélés, a
valódi problémák elhallgatása és álproblémákkal való
behelyettesítése, a pénzuralom elitjének tudatos és átgondolt
stratégiája. Ma azért kell összefognunk, hogy a magyaroké
maradhasson a magyar föld, hogy a demokratikusan választott magyar
kormány rendelkezhessen ismét a monetáris jogokkal, amelyek a
hatékony kormányzás elengedhetetlen feltétele, hogy a részvételi
demokrácia váltsa fel a pénzhatalom által könnyen ellenőrizhető
és manipulálható pártdemokráciát, hogy a magyar pénz ismét a
nemzet alapvető fontosságú közintézményévé váljon és, hogy
nyilvános legyen végre a közpénzek mozgására vonatkozó minden
adat. Azért kell összefognunk, hogy magyarként és emberként is
tisztességes életet élhessünk, és épségben adhassuk át
otthonunkat, - ezt a csodálatos kék bolygót, - utódainknak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése