1.
BEVEZETÉS A most hatalma 1977-es, első megjelenése óta olyan
hatással volt bolygónk kollektív tudatosságára, amelyet
korábban elképzelni sem tudtam volna. Tizenöt nyelvre
fordították le, és naponta kapok leveleket a világ minden
részéről, amelyekben olvasóim arról számolnak be, hogy életük
megváltozott, amióta megismerték a könyvemben testet öltött
tanításokat. Bár még mindenütt láthatjuk az egoista elme
őrültségének nyomait, valami új is megjelent a világban. Még
soha nem szánta rá magát ilyen sok ember arra, hogy kitörjön
az emberiséget ősidők óta béklyóba kötő, kollektív
gondolatmintákból. Egy újfajta tudatosság van születőben.
Eleget szenvedtünk! Ez az új tudatosság jelenik meg most is, e
percben, amikor ezt a könyvet a kezedben tartod, olvasod ezeket a
sorokat, amelyek a felszabadult élet lehetőségéről szólnak,
egy olyan élet lehetőségéről, amelyben nem okozunk szenvedést
magunknak és másoknak. Sok olvasóm vetette föl levelében, hogy
szükség van A most hatalmában megismert tanítások gyakorlati
megközelítésére; egy, a mindennapos gyakorlást segítő,
könnyen használható munkára. Ez a kérés ösztönzött ennek a
könyvnek a megírására, amely gyakorlatokat és technikákat
tartalmaz, valamint néhány rövid bekezdést az eredeti műből.
Ezek az elvekre és eszmékre emlékeztetnek; segítségükkel
tölthetjük meg élettel az elveket minden egyes nap. Ezeknek a
bekezdéseknek a nagy része meditatív olvasásra való, amelynek
során az ember alapvetően nem azért olvas, hogy új információt
szerezzen, hanem hogy közben egy másik tudatállapotba kerüljön.
Ez az oka annak, hogy akárhányszor újraolvashat egy-egy
bekezdést, és minden alkalommal frissnek, újnak érzi. Csak a
jelenlét állapotában leírt vagy kimondott szavak rendelkeznek
ilyen átalakító erővel, olyan erővel, amely képes jelenlétre
ébreszteni az olvasót. Ezeket a bekezdéseket érdemes lassan
olvasni. Amikor csak kedved van, állj meg, engedj meg magadnak egy
perc csöndes elmélkedést, nyugalmat. Máskor ahhoz lehet kedved,
hogy találomra fölnyitod a könyvet, és újra elolvasod néhány
sorát. Azon olvasók számára, akiket A most hatalma
megrémisztett, nyomasztott, ez a könyv amolyan bevezetőül
szolgálhat. Eckhart Tolle
2.
ELSŐ RÉSZ HOZZÁFÉRNI A MOST EREJÉHEZ Amikor tudatodat kifelé
irányítod, megjelenik az elme és a világ. Amikor befelé
irányítod, az fölismeri saját Forrását, és hazatér a
MEGNYILVÁNULATLANBA. ELSŐ FEJEZET LÉT ÉS MEGVILÁGOSODÁS
Létezik egy örökkévaló, mindig Jelen lévő, egyetlen élet,
túl az élet számtalan formáján, amelyek alá vannak vetve a
születésnek és a halálnak. Sokan az Isten szóval írják le;
én többnyire Létnek nevezem. A Lét szó nem magyaráz meg
semmit, ahogy az Isten szó sem. A Lét kifejezésnek viszont
előnye, hogy nyitott fogalom. Nem csökkenti le a végtelen
láthatatlant valami véges lénnyé. Lehetetlen mentális képet
alkotni róla. Senki nem nevezheti ki magát a Lét egyedüli
birtokosának. Ez a te igazi lényeged, amely jelenléted érzésén
keresztül közvetlenül megtapasztalható számodra. Csak egy kis
lépés választja el tehát a Lét szót a Lét
megtapasztalásától. A lét azonban nemcsak túl van minden
formán, hanem mélyen benne is él minden formában mint legbelső,
láthatatlan és elpusztíthatatlan lényeg. Ez azt jelenti, hogy
legmélyebb énedként, igaz természetedként el is érhető
számodra. De ne törekedj arra, hogy felfogd az elméddel! Ne
próbáld megérteni! Csak akkor ismerheted meg, amikor az elme
elcsitul. Amikor te jelen vagy, amikor figyelmed teljesen és
intenzíven a mostban van, akkor lehet a Létet érezni, de
gondolatilag soha nem lehet megérteni. Visszanyerni a Lét
tudatosságát, és ebben a „megvalósulásérzésben"
maradni, ez a megvilágosodás. A megvilágosodás szó valamiféle
emberfeletti teljesítményre utal, és az ego szereti is ily módon
láttatni azt. Valójában a megvilágosodottság a természetes
állapotod, amelyben átérzed egységedet a Léttel. Egységben
vagy valamivel, ami mérhetetlen és elpusztíthatatlan, valamivel,
ami - paradoxnak tűnő módon - lényegében te magad vagy, és
ugyanakkor mégis sokkal nagyobb nálad. Ez azt jelenti, hogy
megtalálhatod az elnevezéseken és a formán túli, igaz
természetedet. Az egység érzékelésére való képtelenség az
önmagad- tál és a körülötted lévő világtól való
elkülönültség illúzióját okozza. Ekkor - tudatosan vagy
tudattalanul - elkülönült részként éled meg önmagad. Ebből
származik a félelem, amely mindennapossá teszi a külső és
belső konfliktusokat.
3.
Az elmével való azonosulás a gondolkodást kényszerré teszi. A
gondolkodás megszakításának képtelensége rettenetes csapás,
ám a legtöbben nincsenek ennek tudatában, mert majdnem mindenki
szenved ettől, Így ezt tartják normálisnak. Ez a szakadatlan
mentális zaj akadályoz meg abban, hogy megleld a belső csönd
birodalmát, amely pedig elválaszthatatlan a Léttől, Az elme egy
hamis énképet is létrehoz, amely a félelem és a szenvedés
árnyékát veti rád. Az elméddel való azonosulás a fogalmak,
jelölések, képek, szavak, értékítéletek és definíciók át
nem látszó paravánját vonja eléd, amely aztán minden igazi
kapcsolatot megakadályoz. Beékelődik önmagad és belső éned,
önmagad és embertársaid, önmagad és a természet, önmagad és
Isten közé. Ez a gondolatparaván szüli az elkülönültség
illúzióját, azt a téveszmét, hogy vagy te és van a teljesen
különálló „másik". Így aztán elfelejted az alapvető
tényt, hogy a fizikai megjelenés és az elkülönült formák
szintje alatt valójában egy vagy mindennel, ami van. Megfelelően
használva, az elme elsőrangú eszköz! Helytelen használattal
azonban rendkívül rombolóvá válik! Pontosabban fogalmazva: nem
is elsősorban arról van szó, hogy rosszul használod az elmédet,
hanem hogy általában egyáltalán nem használod, ő használ
téged! Ez a betegség! Azt hiszed, hogy te vagy az elméd! Ez a
tévhit! Az eszközöd átvette a hatalmat. Ez majdnem olyan,
mintha tudtodon kívül megszállott lennél, és a téged
megszálló lényről azt hinnéd, hogy az te vagy. A szabadság
kezdete annak fölismerése, hogy te nem a megszálló lény, tehát
nem a gondolkodó vagy. Ez az ismeret lehetővé teszi, hogy
megfigyeld ezt a lényt. Abban a pillanatban, ahogy elkezded
figyelni a gondolkodót, egy magasabb szintű tudatosság kap-
csolódik be a folyamatba. Ekkor elkezdesz ráébredni, hogy a
gondolaton túl létezik az intelligenciának egy hatalmas
birodalma, s hogy a gondolat csak parányi része ennek az
intelligenciának. Arra is rájössz, hogy minden, ami igazán
számít — a szépség, a szeretet, a kreativitás, az öröm, a
lelki béke — az elmén túli birodalomból származik. Elkezdesz
felébredni. FÜGGETLENNÉ VÁLNI ELMÉDTŐL A jó hír, hogy
függetlenítheted magadat az elmédtől! Ez az egyetlen igazi
fölszabadulás. Ennek első lépését máris megteheted. Figyelj
minél gyakrabban a fejedben szóló hangra! Szentelj különös
figyelmet azoknak az ismétlődő gondolatmintáknak, amelyek régi
lemezekként tán már évek óta újra és újra lejátszásra
kerülnek! Ezt értem azon, hogy „figyeld a gondolkodót",
ami más szóval azt jelenti: figyelj a fejedben szóló hangra,
tanúskodó jelenlétként légy ott! A hangra figyelve legyél
pártatlan! Más szóval: ne ítélkezz. Ne értékeld, és ne
ítéld el, amit hallasz, mert ha így teszel, akkor valójában
ugyanazt a hangot engedted vissza a hátsó ajtón. Hamarosan
fölismered: „A hang ott van, míg én itt vagyok, hallgatva és
figyelem őt. " Ez az „én vagyok" - fölismerés,
saját jelenléted érzékelése már nem gondolat. Ez az elmén
túlról érkezik. Amikor tehát egy gondolatra figyelsz, akkor
nemcsak a gondolatnak vagy tudatában, hanem a
4.
gondolat tanújaként önmagadnak is. A képbe így a tudatosságnak
egy új dimenziója lép be. A gondolatra figyelve, egyfajta
tudatos jelenlétet érzel - mélyebb énedet - mintegy a gondolat
mögött. A gondolat ekkor elveszíti fölötted hatalmát, s
gyorsan elül, mert már nem adsz energiát az elmének azzal, hogy
azonosulsz vele. Így kezdhetsz el véget vetni az önkéntelen,
kényszeres gondolkodásnak. Amikor a gondolat elül, szakadást -
egy „elme nélküli" hézagot - tapasztalsz meg az elme
folytonos gondolatáramában. Ezek a hézagok vagy rések eleinte
rövidek, talán csak néhány másodpercesek, ám fokozatosan
egyre hosszabbá válnak. A hézagok idején egyfajta csöndet,
nyugalmat és békét érzel. Így kezded el megérezni a Léttel
való egység természetes állapotát, amelyet az elme általában
eltakar. Gyakorlás révén a nyugalom és a béke érzése
elmélyül. Mélységének történetesen nincs is határa...
Egyúttal egy finom, bensődből kiáradó örömérzést is
megtapasztalsz majd: a Lét örömét. A belső
összekapcsolódottságnak ebben az állapotában sokkal éberebb
és fölébredtebb vagy, mint az elmével azonosult állapotban.
Teljesen jelen vagy. Ez az állapot annak az energiamezőnek a
frekvenciáját is növeli, amely a fizikai testet élteti.
Mélyebbre jutva ebben az elme nélküli birodalomban - ahogyan ezt
néha Keleten nevezik -, a tiszta tudatosság állapotát
tapasztalhatod meg. Ebben az állapotban saját jelenlétedet olyan
intenzitással és örömmel érzed át, hogy ahhoz viszonyítva
jelentéktelenné válnak gondolataid, érzelmeid, fizikai tested
és az egész külső világ. S ez mégsem önző, hanem önzetlen,
illetve „öntelen" állapot. Magad mögött hagyod azt,
akire úgy gondoltál, mint „önmagam". Alapvetően ez a
jelenlét vagy te, s az ugyanakkor mégis fölfoghatatlanul
hatalmasabb nálad. A „gondolkodó figyelése" helyett úgy
is létrehozhatsz hézagot, avagy időrést az elme
gondolatáramában, hogy figyelmedet egyszerűen a mostra
irányítod. Egyszerűen tudatosítsd intenzíven a jelen
pillanatot! Nagyon jó érzés. Tudatosságodat így elvonod az
elme tevékenységétől, és olyan, elme nélküli időrést hozol
létre, amelyben rendkívül éber és tudatos vagy, ám nem
gondolkozol. Ez a meditáció lényege. Mindennapi életedben úgy
gyakorolhatod ezt, ha teljes figyelmedet egy olyan
rutintevékenységnek szenteled, amely csupán eszköz valamilyen
célod eléréséhez, s így maga a rutintevékenység válik a
céllá. Valahányszor pl. lépcsőn közlekedsz, figyelj
intenzíven lépéseidre, minden mozdulatodra, a lélegzést is
beleértve! Légy teljesen jelen! Vagy amikor kezet mosol, figyeld
meg minden érzékelésedet, amely ezzel a tevékenységgel
kapcsolatos! A víz hangját és érzetét, kezed mozdulatait, a
szappan illatát stb.! Vagy amikor beszállsz a kocsidba, miután
becsuktad az ajtót, várj néhány pillanatot, és figyeld meg
lélegzeted áramlását! Tudatosítsd a jelenlét hangtalan, mégis
erőteljes érzetét! Gyakorlásod sikerességét egyetlen dolog
jelzi megbízhatóan: a bensődben érzett béke intenzitása. A
megvilágosodáshoz vezető utadon a legfontosabb és egyetlen
lépés tehát: tanulj meg nem azonosulni az elméddel! Minden
alkalommal, amikor megszakítod az elme gondolatáramát, tudatod
fénye fölerősödik. Eljön a nap, amikor azon kapod magad, hogy
úgy mosolyogsz a fejedben megszólaló hang hallatán, ahogyan egy
gyermek csínytevésén mosolyognál. Ezt azt jelzi majd, hogy már
nem veszed annyira komolyan elméd tartalmát, mert éntudatod már
nem függ tőle.
5.
MEGVILÁGOSODÁS: A GONDOLAT FÖLÉ VALÓ ELMÉLKEDÉS
Születésedtől kezdve, ahogy növekszel, személyes és
kulturális kondicionálásodtól függő, mentális képet
formálsz magadnak arról, hogy ki vagy. Ez a fantoméned az egód.
Az ego valójában elmetevékenység, és kizárólag a folyamatos
gondolkodás tartja életben. Az ego fogalmát többféleképpen
értelmezik. Könyvemben a „hamis én" értelmében
használom, amelyet az elmével való öntudatlan azonosulás
hozott létre. Az ego számára a jelen pillanat gyakorlatilag nem
létezik. Csak a múltat és a jövőt tartja fontosnak. Az
igazságnak ez a teljes fejre állítása a felelős azért, hogy
„egoüzemmódban" az elme működése annyira zavart.
Állandóan a múlt életben tartásával foglalkozik, hiszen
anélkül ki is volnál? Minduntalan kivetíti magát a jövőbe,
hogy biztosítsa folyamatos fennmaradását, és hogy valamiféle
megkönnyebbülést vagy kielégülést találjon ott. Azt mondja:
„Egy napon, amikor ez, az vagy amaz megtörténik, majd jól
fogom magam érezni, majd boldog és kiegyensúlyozott leszek."
De még olyankor is, amikor az ego látszólag a jelennel
foglalkozik, akkor sem a jelent látja. Teljesen tévesen érzékeli
azt, mert a múlt szemüvegén keresztül' nézi, vagy egy cél
elérésének eszközévé redukálja. Olyan cél eszközévé,
amely minden esetben az elme által kivetített jövő- ben
található. Figyeld csak meg az elmédet, és meglátod, hogy az
valóban így működik. A fölszabadulás kulcsa a jelen pillanat.
Képtelenség azonban megtalálni a jelen pillanatot, amíg te az
elméd vagy. A megvilágosodás a gondolat fölé való emelkedést
jelenti. Megvilágosodott állapotban szükség esetén továbbra
is használhatod gondolkodó elmédet, de sokkal összeszedettebben
és hatékonyabban, mint addig. Többnyire gyakorlati célokra
alkalmazod, ám az önkéntelen, belső párbeszédek helyét a
belső csönd és nyugalom veszi át. Amikor viszont használod az
elmédet - különösképp, ha valamilyen kreatív megoldásra van
szükséged -, akkor néhány perces intervallumokban váltogatod a
gondolat és a csönd, az elme be- és kikapcsolt állapotát.
Utóbbi a gondolatmentes tudatosság állapota. Csak ekkor lehet
kreatívan gondolkozni, mert csak ebben az állapotban van a
gondolatnak valódi ereje. A gondolat önmagában, amikor már nem
kapcsolódik össze a tudat sokkal hatalmasabb birodalmával,
gyorsan meddővé, beteggé és rombolóvá válik. ÉRZELEM: AZ
ELME TÜKRÖZŐDÉSE A TESTBEN Az elme abban az értelemben,
ahogyan én használom ezt a szót, nem csak gondolatot jelent.
Magában foglalja érzelmeidet, valamint az összes, tudattalan
mentális és emocionális reagálási mintádat is. Az érzelmek
az elme és a test találkozási pontján keletkeznek. Tested
reagál az elmédre: ez a válaszreakció az érzelem. Minél
jobban azonosulsz gondolkodásoddal, rokonszenveiddel és
ellenszenveiddel, ítéleteiddel és értelmezéseiddel - tehát
minél kevésbé vagy jelen figyelő tudatosságként annál
erősebb lesz az érzelmi energiatöltés, függetlenül attól,
hogy ennek tudatában vagy-e vagy sem. Ha képtelen vagy átérezni
az érzéseidet, ha elszigetelődtél tőlük, akkor végül
tisztán fizikai szinten fogod megtapasztalni őket, testi
probléma, illetve tünet formájában. Ha kevéssé érzed
érzelmeidet, kezdd azzal, hogy figyelmedet tested belső
energiamezejére összpontosítod. Érezd a testedet belülről.
Ennek hatására érzelmeiddel is kapcsolatba kerülsz. Ha igazán
meg akarod ismerni az elmédet, akkor mivel a test mindig hűen
tükrözi azt - vedd
6.
szemügyre érzelmedet, illetve még inkább: érezd azt a
testedben! Ha a gondolat és az érzelem nyilvánvalóan ellentmond
egymásnak, akkor a gondolat a hazugság, s az érzelem az igazság.
Nem a végső igazsága annak, hogy ki vagy te, de a viszonylagos
igazsága az akkori mentális állapotodnak. Lehet, hogy
gondolatként még nem tudod azonosítani elméd tudattalan
tevékenységét, de érzelemként az mindig tükröződni fog
testedben, s ennek már tudatára tudsz ébredni. Egy érzelem ily
módon történő megfigyelése lényegében ugyanolyan, mint egy
gondolat megfigyelése, amely folyamatot már ismertettem. Az
egyetlen különbség, hogy a gondolat a fejedben fészkel, az
érzelem - erős fizikai komponense miatt elsősorban a testben
érezhető. Ezt követően már hagyhatod, hogy az érzelem ott
legyen, anélkül hogy irányítana téged. Így már nem vagy az
érzelem; a szemlélő vagy, a figyelő jelenlét. Ha gyakorlod
ezt, akkor minden, ami tudattalan benned, a tudat fényébe fog
kerülni. Tedd szokásoddá, hogy megkérdezd magadtól: „Mi
zajlik bennem ebben a pillanatban?" Ez a kérdés a megfelelő
irányba fog elindítani. De ne elemezz, csak figyelj! Irányítsd
figyelmedet befelé! Érezd az érzelem energiáját! Ha nem
találsz érzelmet, irányítsd figyelmedet a test energiamezejében
még mélyebbre! Ez a belépés a Létbe. MÁSODIK FEJEZET A
FÉLELEM EREDETE A félelem pszichológiai állapota elválik
bármilyen konkrét, valódi, azonnali veszélytől. Ez több
formában jelentkezett: kényelmetlenségérzetként,
aggodalomként, szorongásként, idegességként, feszültségként,
rettegésként, fóbiaként stb. Ez a fajta pszichológiai félelem
mindig valami olyasmivel kapcsolatos, ami megtörténhet, s nem
olyannal, ami éppen most történik. Te itt és most vagy, elméd
pedig a jövőben. Ez „szorongásszakadékot" szül. Ha te
az elméddel azonosulva, elvesztetted a kapcsolatot a most erejével
és egyszerűségével, akkor ez a szorongásszakadék állandó
társaddá válik. A jelen pillanattal mindig meg tudsz birkózni,
viszont képtelenség megbirkózni valamivel, ami csak az elmének
egy kivetítése: a jövővel. Sőt, ameddig az elméddel
azonosulsz, addig életedet folyamatosan az ego működteti,
ahogyan azt már korában is említettem. Az ego — épp
fantomtermészete miatt —a finoman kimunkált védelmi
mechanizmusok ellenére nagyon sérülékeny és bizonytalan, s
állandó fenyegetett- séget érez. Mellesleg ez még akkor is így
van, ha kifelé nagyon magabiztosnak mutatja magát. Emlékezz csak
a definícióra, miszerint az érzelem a testnek az elme működésére
adott válaszreakciója. Vajon milyen üzenetet kap folyamatosan a
test az egótól, a hamis, elme teremtette éntől? „Veszély!
Fenyegetve vagyok!" És milyen érzelmet gerjeszt ez a
folyamatos üzenet? Természetesen félelmet. A félelemnek a jelek
szerint számos oka lehet: veszteségtől való félelem, kudarctól
való félelem, sérüléstől való félelem stb. Ám végső
soron valójában minden félelem az ego félelme a haláltól, a
megsemmisüléstől. Az ego számára a halál mindig
karnyújtásnyira ólálkodik. Ebben az elmével azonosult
állapotban a haláltól való félelem az élet minden területére
kihat. Például még egy olyan, látszólag triviális és
„normális", gyakori jelenség is a halálfélelemből ered,
mint a kényszeres szükséglet, hogy a vitában neked legyen
igazad — görcsösen védve az álláspontot, amellyel
azonosultál —, s hogy a másik fél véleményéről
bebizonyosodjon, hogy az téves. Ha azonosulsz egy mentális,
gondolati pozícióval, akkor tévedésed esetén a te — elme
alapú — énképedet komoly megsemmisülési veszély fenyegeti.
Egóként nem enged- heted meg magadnak, hogy téved)! A tévedés
egyenlő lenne a halállal! Emiatt vívtak
7.
háborúkat, és emiatt futott zátonyra megszámlálhatatlanul sok
kapcsolat. Ha egyszer véget vetsz az elméddel való
azonosulásnak, akkor éntudatod számára már nem számít, hogy
igazad van-e vagy nem, s így szertefoszlik a mélyen tudattalan,
erős kényszered, miszerint feltétlenül igazadnak kell lennie —
ami egyébként az erőszak egyik megnyilvá- nulási formája.
Akkor világosan és határozottan kimondhatod majd, hogy mit
érzel, mit gondolsz, és ez már nem jár együtt sem
védekezéssel, sem támadással. Ebben az állapotban éntudatod
bensődnek már egy mélyebb és igazabb forrásából táplálkozik,
nem az elmédből. Vedd észre a benned esetleg felbukkanó
védekező kényszer bármilyen formáját! Ez esetben vajon mit
védesz? Egy illuzórikus identitást, az elmédben lévő képet,
egy fiktív lényt. Azáltal, hogy ezt a mintát tudatossá teszed,
hogy tanúként megfigyeled, megszünteted a vele való
azonosulást. Tudatosságod fényében a tudattalan minta így már
gyorsan szertefoszlik. Ezzel véget ér minden vita és hatalmi
játék, amely roppant mértékben rombolja az emberi
kapcsolatokat. A mások fölötti hatalom valójában erőnek
álcázott gyöngeség. Az igazi erő bensődben található, és
az most is elérhető számodra. Az elme törekvése mindig a most
elutasítására és a mostból való elszökésre irányul. Más
szóval: minél jobban azonosulsz az elméddel, annál többet
szenvedsz. Vagy úgy is fogalmazhatok: minél inkább képes vagy
elfogadni és értékelni a mostot, annál szabadabb vagy a
fájdalomtól, a szenvedéstől — annál szabadabb vagy az egós
elmétől. Ha nem akarsz több fájdalmat létrehozni magad és
mások számára, ha nem akarsz hozzátenni a benned még mindig
élő, múltból származó fájdalomüledékhez, akkor ne teremts
több időt. Vagy legalábbis ne többet, mint amennyi ahhoz
szükséges, hogy életed gyakorlati vonat- kozású ügyeit
kezelni tudd! Hogyan hagyd abba az idő teremtését? Értsd meg
mélyen, hogy csak a jelen pillanattal rendelkezel! Állítsd a
mostot életed középpontjába! Amíg ez idáig az időben éltél,
és csak rövid látogatásokat tettél a mostba, tedd át
lakhelyedet a mostba, és csak akkor tegyél rövid látogatásokat
a múltba és a jövőbe, amikor élethelyzeted gyakorlati
tennivalói azt feltétlenül szükségessé teszik! Mindig mondj
igent a jelen pillanatra! VESS VÉGET AZ IDŐ KÁPRÁZATÁNAK! A
kulcs a következő: vess véget az idő káprázatának! Az idő
és az elme elválaszthatatlanok egymástól. Vond el az időt az
elmétől, és az leáll — hacsak nem döntesz úgy, hogy
használod. Ha azonosulsz az elmével, az idő csapdájába esel:
arra kényszerülsz, hogy szinte kizárólag emlékekben és
jövővárásban élj. Ez azzal jár, hogy vég nélkül a múltba
és a jövőbe merülsz, s nem vagy hajlandó értékelni és
tudomásul venni a jelen pillanatot, és hagyni azt lenni. A
kényszer abból ered, hogy a múlt identitást ad neked, a jövő
pedig a megváltás, a beteljesedés valamilyen formájának
ígéretét tartogatja számodra. Mindkettő illúzió! Minél
inkább az időre összpontosítasz — a múltra és a jövőre —
annál inkább elveszíted a mostot, a létező legértékesebb
dolgot. Miért a legértékesebb? Egyrészt, mert ez az egyetlen
létező dolog. Csak ez van. Az örök jelen az a tér, amelyben az
életed kibontakozik, az egyetlen tényező, amely állandó marad.
Az élet most van. Soha nem volt olyan időpont, amikor az életed
nem most volt, és nem is lesz ilyen. Másrészt a most az egyetlen
pont, ahol kiléphetsz az elme korlátozott keretei közül. Ez
számodra az egyetlen bejárat a Lét időtlen és forma nélküli
birodalmába. Tapasztaltál-e, tettél-e, gondoltál-e vagy
éreztél-e bármikor bármit is a moston kívüli időpontban?
Gondolod, hogy valaha is fogsz? Történhet-e vagy létezhet-e
bármi a moston
8.
kívüli időpontban? A válasz nyilvánvaló, ugye? Soha, semmi
sem történt a múltban: minden a mostban történt. Soha semmi
nem fog történni a jövőben: minden a mostban fog történni.
Mondanivalóm lényegét az elme nem képes megérteni. Abban a
pillanatban viszont, ahogy fölfogod, a tudatod átvált az elméből
a Létre, az időből a jelenre. Hirtelen mindent élőnek érzel,
minden energiát sugároz, mindenből a Lét árad! HARMADIK
FEJEZET BELÉPÉS A MOSTBA Az időtlen dimenzió másfajta tudást
tesz lehetővé, olyat, amely nem „öli" meg a minden
lényben és minden dologban élő lelket. Olyan tudást, amely nem
rombolja le az élet szentségét és misztériumát, hanem mély
szeretetet és tiszteletet hordoz minden iránt, ami van. Olyan
tudást, amelyről az elmének halvány fogalma sincs! Törd meg a
jelen pillanat megtagadását és a jelen pillanatnak való
ellenállást eredményező, régi sémát! Tedd szokásoddá, hogy
elvonod figyelmedet a múltról és a jövőről, amikor csak nincs
rájuk szükséged! Lépj ki az idő dimenziójából, amikor csak
mindennapjaid ezt lehetővé teszik. Ha nehéznek találod, hogy
direkt módon lépj be a mostba, akkor kezdd azzal, hogy
megfigyeled elméd szokásos hajlamát, ahogy igyekszik elszökni a
mostból. Azt tapasztalod majd, hogy a jövőt általában jobbnak
vagy rosszabbnak képzeled el, mint a jelent. Ha az elképzelt jövő
jobb, mint a jelen, akkor az reményt és a várakozás kellemes
érzését nyújtja. Ha rosszabb, akkor szorongást kelt. Mindkettő
illúzió. Az önmegfigyelésen keresztül automatikusan egyre több
jelenlét lép be az életedbe. Amint észreveszed, hogy nem vagy
jelen, máris jelen vagy. Valahányszor képes vagy megfigyelni az
elmédet, már ki is léptél annak csapdájából. Ezzel egy új
tényező jelent meg a színen, egy olyan faktor, amely már nem az
elméhez tartozik: a tanúként őrködő jelenlét. Elméd -
gondolataid, érzelmeid és a különféle helyzetekre adott
reakcióid - őreként légy jelen! Legalább akkora érdeklődéssel
figyeld reakcióidat, mint a helyzetet vagy a személyt, amely,
illetve aki reagálásra késztet! Azt is figyeld meg, hogy milyen
gyakran terelődik figyelmed a múlt vagy a jövő felé! Ne
értékeld és ne elemezd azt, amit megfigyelsz! Ne csinálj
belőlük személyes problémát! A megfigyelt dolgok bármelyikénél
erőteljesebb valamit fogsz így érezni: magát az elméd tartalma
mögötti, nyugodt, megfigyelő Jelenlétet, a csöndes figyelőt.
Ha az adott helyzet erős érzelmi töltésű reakciót vált ki
belőled, akkor különösen intenzív Jelenlétre van szükséged:
amikor pl. énképedet fenyegeti valami; amikor félelmet kiváltó
kihívással kell szembenézned; amikor „a dolgok rosszra
fordulnak"; vagy amikor egy múltbeli, érzelmi gátlás kerül
a felszínre. Ezekben az esetekben hajlamos vagy „tudattalanná"
válni. A reakció vagy érzelem eluralkodik rajtad, azzá „válsz".
Teljesen a hatása alá kerülsz, az szabja meg minden tettedet.
Magyarázkodsz, hibáztatsz, támadsz, védekezel... Csakhogy ez
nem te vagy, ezt nem te teszed, hanem a reaktív minta, a szokásos
túlélési üzemmódjában működő elméd! Az elmével való
azonosulás egyre több energiát juttat az elmének; az elme
megfigyelése viszont energiát von el tőle. Az elmével való
azonosulás több időt teremt; az elme megfigyelése az időtlenség
dimenzióját nyitja meg. Amint megérzed, hogy mit jelent jelen
9.
lenni, attól kezdve sokkal könnyebbé válik egyszerűen úgy
dönteni, hogy kilépsz az idő dimenziójából, amikor gyakorlati
okok miatt éppen nincs szükséged az időre, és mélyebben
merülsz a mostba. Ez nem csökkenti a képességedet, hogy
használd az időt - a múltat vagy a jövőt -, amikor a
gyakorlati életben éppen erre van szükséged. Elmehasználó
képességedet sem gyöngíti. Történetesen még erősíti is!
Amikor használod az elmédet, az élesebben és fókuszáltabban
fog működni! A megvilágosodott ember figyelmének középpontjában
mindig a most áll, de periferikusan azért tudatában van az
időnek. Más szóval: továbbra is használja az óraidőt, de már
megszabadult a pszichológiai időtől. A PSZICHOLÓGIAI IDŐ
ELENGEDÉSE Tanuld meg az időt az életed gyakorlati
vonatkozásaiban használni - ezt az időt „óraidőnek" is
nevezhetjük - ám azonnal térj vissza a jelen tudatosságához,
amint a szóban forgó, gyakorlati ügyeket elintézted! Ily módon
nem épül föl benned a „pszichológiai idő", amely a
múlttal való azonosulás és a jövőbe irányuló, folyamatos,
kényszeres kivetítés. Ha célt tűzöl magad elé, és annak
eléréséért cselekszel, akkor az óraidőt használod. Tudatában
vagy annak, hogy hová akarsz eljutni, de a jelen pillanatban
megtett lépésedre irányítod teljes figyelmedet, azt tiszteled
meg. Ha utána viszont túlságosan a célra fókuszálsz, talán
azért, mert boldogságra, beteljesedésre vagy a majd akkor
átélhető, teljesebb éhérzetre vágysz, akkor már nem
tiszteled a mostot. Akkor az már a jövőbe vezető, belső érték
nélküli, egyszerű lépcsőfokká degradálódik. Így pedig az
óraidő pszichológiai idővé válik. Életutad többé már nem
kaland, csak egy kényszeres Igény, hogy megérkezz, hogy
teljesíts, hogy „megcsináld". Már nem veszed észre az
utat szegélyező virágok szépségét és illatát, ahogy a
körülötted kibomló, lüktető élet szépségét és csodáját
sem, amit pedig átélhetsz, ha a mostban vagy jelen. Igyekszel-e
mindig máshová jutni, mint ahol éppen vagy? Cselekedeteid zöme
csupán egy végcél elérésének eszköze? A beteljesülés
mindig „már csak egy karnyújtásnyira" van-e, illetve
olyan, múló pillanatokra korlátozódik-e, mint a szex, az evés,
az ivás, a kábítószerezés, az ilyen-olyan, felvillanyozó
izgalmak? Folyton arra összpontosítasz-e, hogy valakivé válj,
hogy valamit elérj, valamit megvalósíts, illetve egymást
váltogatva kergetsz új izgalmakat és örömöket? Azt hiszed-e,
hogy ha több dolgot szerzel meg, akkor majd jól érzed magad,
akkor majd elégedettebb és lelkileg teljes leszel? Vársz-e egy
férfira vagy nőre, hogy értelmet adjon az életednek? A
tudatosság megszokott elmével azonosult vagy megvilágosulatlan -
állapotában a mostban rejlő erőt és végtelen alkotóképességet
teljesen elhomályosítja a pszichológiai idő. Életed ennek
következtében elveszíti vibrálását, frissességét, a csoda
iránti érzékenységét. A régi gondolat-, érzelem-, reakció-
és vágymintákat vég nélkül ismétlődő színdarabokban adod
elő. Azt az elmédben található forgatókönyvet viszed színre,
amely valamiféle identitást ad ugyan neked, ám eltorzítja vagy
elfedi a most valóságát. Az elme aztán egy rögeszmét teremt,
amelyben a nem kielégítő jelennel szemben a jövőt csillantja
meg kiútként. Amit jövőként észlelsz, az jelenlegi
tudatállapotod szerves része. Ha elméd a múlt valamely nehéz
terhét hordozza, akkor ugyanabból fogsz többet megtapasztalni. A
múlt a jelen hiányán keresztül állandósítja önmagát. A
jövőt valójában tudatod pillanatnyi minősége alakítja, s azt
természetesen kizárólag mostként élheted meg. Ha a jövőt a
tudatod jelenlegi minősége határozza meg, akkor vajon mi
határozza meg tudatod
10.
minőségét? Jelenléted mértéke. Az egyetlen hely tehát, ahol
valódi átalakulás jöhet létre, és ahol a múlt föloldódhat,
az a most, a jelen. Talán nehezedre esik fölismerni, hogy
szenvedésed és problémáid oka valójában az idő. Azt hiszed,
hogy azokat életed ilyen-olyan helyzetei okozzák. Hagyományos
szemszögből nézve igazad van. Amíg azonban nem néztél szembe
elméd alapvető, problémakeltő működési hi- bájával - a
múlthoz és a jövőhöz való ragaszkodásával és a jelen
letagadásával -, addig problémáid valójában csak formájukat
változtatják, azok tetszés szerint kicserélhetők más
gondokkal. Ha csodálatos módon, hirtelen minden problémád,
illetve szenvedéseidnek és boldogtalanságodnak minden, általad
észlelt oka megszűnne, de te nem válnál jelenlévőbbé,
tudatosabbá, akkor hamarosan az eddigiekhez hasonló probléma-,
illetve szenvedéscsokorral a kezedben találnád magadat... Az
árnyékod elől nem futhatsz el! Végső soron csak egyetlen
probléma létezik: maga az időhöz kötött elme. Az időben nem
létezik megváltás. Nem lehetsz szabad a jövőben. A szabadság
kulcsa a jelenlét, tehát csakis most lehetsz szabad. AZ ÉLET
MEGTALÁLÁSA AZ ÉLETHELYZET MÖGÖTT Amire azzal a szóval
utalsz, hogy az életem, azt pontosabban fogalmazva
élethelyzetemnek kellene inkább nevezned. Ez a pszichológiai
Idő: a múlt és a jövő. Bizonyos dolgok a múltban nem úgy
alakultak, ahogyan szeretted volna. Még mindig ellenállsz annak,
ami a múltban történt, és annak is, ami éppen most történik.
A remény éltet, de a remény a jövőre irányítja a
figyelmedet. Ez a folyamatosan a jövőre irányuló figyelmed
állandósítja a most megtagadását és ezzel együtt a
boldogtalanságodat is! Felejtsd el egy időre az élethelyzetedet,
és figyelj az életedre! Az élethelyzeted az időben létezik. Az
életed most van. Az élethelyzeted elmeügy. Az életed valóság.
Találd meg a „szűk kaput, amely az életbe vezet"! A neve:
most. Szűkítsd le életedet erre a pillanatra! Az élethelyzeted
talán valóban tele van problémákkal - mint a legtöbb
élethelyzet - de figyeld meg, vajon van-e valami problémád ebben
a pillanatban! Nem holnap vagy tíz perc múlva, hanem most. Van-e
problémád most? Amikor problémáktól zsong a fejed, olyankor
már nem jut benned tér semmi egyéb, új tényező számára, nem
marad hely a megoldásnak. Ezért amikor csak teheted, csinálj
helyet, teremts némi teret, hogy az élethelyzeted mögött
rálelhess az életre! Használd ki maximálisan valamennyi
érzékszervedet! Légy ott, ahol vagy! Nézz körül! Csak nézz,
és ne értelmezd a látottakat! Lásd a fényt, a formákat, a
színeket, az anyagokat! Ébredj minden egyes dolog csöndes
jelenlétének a tudatára! Ébredj a tárgyak létezését
lehetővé tevő tér tudatára! Figyelj a hangokra, vélemény és
értékelés nélkül! Figyelj a hangok mögötti csöndre! Érints
meg valamit - bármit - s érezd és nyugtázd annak Létét!
Figyeld meg lélegzésed ritmusát! Érezd, ahogy a levegő ki- és
beáramlik, érezd testedben az életenergiát! Hagyd, hogy minden
létezzen, kinn és benn is! Fogadd el minden dolog „valóságát"!
Lépj be a most mélyére! Így magad mögött hagyod a mentális
elvonatkoztatás, az idő eltompító világát. Kisiklasz az őrült
elme karmai közül, amely elszívja életenergiádat, s amely
lassan meg- mérgezi és elpusztítja a Földet. Az idő álmából
a jelenbe ébredsz.
11.
MINDEN PROBLÉMA AZ ELME ILLÚZIÓJA Összpontosítsd figyelmedet a
mostra, és mondd meg nekem, mi a problémád ebben a pillanatban!
Nem kapok választ, mert nem lehet problémád, ha figyelmed teljes
mértékben a mostban van. Helyzeted, amellyel foglalkoznod kell,
vagy amelyet el kell fogadnod? Nos igen, az lehet. De miért kreálj
abból problémát? Miért csinálj bármiből is gondot? Az elme —
tudattalanul — imádja a problémákat, mert azok valamiféle
identitást adnak neked. Ez egyszerre szokványos és abnormális.
A „probléma" azt jelenti, hogy elméddel egy helyzettel
viaskodsz, anélkül hogy valódi szándék vagy lehetőség lenne
benned az azonnali cselekvésre, s hogy mindezt tudattalanul
énképed részévé teszed. Élethelyzeted annyira maga alá gyűr,
hogy elveszíted képességedet, hogy érzékelni tudd az életedet,
a Létedet, vagy elmédben hordozod száz olyan teendőd őrült
terhét, amelyet majd biztosan vagy esetleg meg kell tenned a
jövőben, ahelyett hogy figyelmedet arra az egy dologra
összpontosítanád, amelyet most meg tudsz tenni. Amikor problémát
teremtesz, fájdalmat teremtesz! Mindössze egy szimpla
választásra, egyszerű elhatározásra van szükséged: „Bármi
is történjék, többé nem teremtek magamnak fájdalmat. Nem
teremtek több problémát." Ez ugyan kis döntés, ám
radikális! Addig nem szánod rá magad, amíg torkig nem vagy a
szenvedéssel, amíg igazán eleged nem lett belőle. És addig nem
is tudod elhatározásodat keresztülvinni, amíg hozzá nem jutsz
a most erejéhez. Ha nem teremtesz több fájdalmat magadnak, akkor
már másnak sem fogsz. Továbbá nem szennyezed a problémateremtés
negativitásával a gyönyörű Földet, a belső teredet és a
kollektív emberi pszichét sem. Ha olyan helyzet adódik, amelyet
azonnal kezelned kell, akkor cselekvésed világos, határozott és
valószínűleg hatékony lesz, ha az a jelen pillanat
tudatosságából fakad. Ugyanis tetted ilyenkor nem az elméd
múltbeli beidegződéseiből eredő reakció lesz, hanem a
helyzetre adott, intuitív válasz. Akadnak olyan esetek is, amikor
az időhöz láncolt elme reagálna, s így hasznosabbnak találod,
ha nem teszel semmit, csak kiegyensúlyozottan a mostban maradsz. A
LÉT ÖRÖME Egyszerű fölismerni, vajon megadtad-e magadat a
pszichológiai időnek. Kérdezd meg önmagadtól: van-e öröm,
nyugalom és könnyedség abban, amit teszek? Ha nincs, akkor az
idő eltakarja a jelen pillanatot, és az életet teherként vagy
küzdelemként érzékeled. Ha nincs öröm, nyugalom és
könnyedség abban, amit teszel, az még nem feltétlenül jelenti,
hogy mást kellene tenned. Elegendő lehet csak máshogyan tenni. A
„hogyan" mindig fontosabb, mint a „mit". Nézd meg,
képes vagy-e sokkal több figyelmet szentelni a tevékenységnek,
mint az eredménynek, amelyet azon keresztül akarsz elérni! Add
teljesebb figyelmedet annak, amit az adott pillanat kínál, bármi
legyen is az! Ebből az is következik, hogy teljesen elfogadod
azt, ami van, hiszen nem szentelheted teljes figyelmedet valaminek,
ha közben ellenállsz neki. Amint értékeled a jelen pillanatot,
minden boldogtalanság és küszködés szertefoszlik, s az életed
örömmel és könnyedséggel kezd áramolni. Ha a jelen pillanat
tudatosságából cselekszel, bármit is teszel - akár a
legegyszerűbb dolgokat is - tettedet a minőség, a
12.
gondoskodás és a szeretet érzése itatja át. Ne gondolj tehát
tetteid gyümölcsére! Csak magára a tevékenységre figyelj! A
gyümölcs magától beérik. Ez egy erőteljes spirituális
gyakorlat. Amint megszűnik a mosttól való kényszeres menekülés,
minden tettedbe a Lét öröme áramlik. Abban a pillanatban, ahogy
figyelmed a mostra irányul, egyfajta jelenérzet, nyugalom és
békesség tölt el. A teljesség és az elégedettségérzés
elérése céljából már nem csüngsz a jövőn, már nem a
holnapban keresed a megváltást, s így már nem láncolódsz az
eredményekhez. Sem a kudarc, sem a siker nem képes már
megváltoztatni Léted belső állapotát. Megtaláltad az
élethelyzeted mögött meghúzódó életet. Pszichológiai idő
híján éntudatod a Létből ered, s nem személyes múltadból.
Így eltűnik a pszichológiai szükséglet, amely arra ösztönözne,
hogy más akarj lenni, mint aki vagy. A világban, élethelyzeted
szintjén természetesen meggazdagodhatsz, tudást szerezhetsz,
sikert érhetsz el, megszabadulhatsz ettől vagy attól, de a Lét
mélyebb dimenziójában már most teljes és egész vagy! A TUDAT
IDŐTLEN ÁLLAPOTA Amikor tested minden sejtje annyira jelen van,
hogy élettől vibrálónak érzed azokat, és amikor az élet
minden pillanatában megéled a Lét örömét, akkor mondhatod el,
hogy megszabadultál az időtől. Az időtől való megszabadulás
azt jelenti, hogy identitásod érdekében nem él már benned a
múlt iránti, illetve elégedettséged érdekében a jövő iránti
lélektani szükséglet. A tudat legmélyebb átalakulásáról
beszélek, amelyet csak el tudsz képzelni! Amikor a tudat időtlen
állapotát először tapasztalod meg egy-egy pillanatra, akkor még
ide- oda csúszkálsz az idő és a jelenlét dimenziója között.
Először arra jössz rá, hogy valójában milyen ritkán is
irányul figyelmed valóban a mostra. De már az is hatalmas siker,
ha tudod, hogy nem vagy a jelenben; ez a tudás ugyanis már önmaga
is jelenlétet tükröz, még akkor is, ha — óraidőben mérve —
kezdetben csak néhány másodpercig tart ez az állapot, majd újra
el- vész. Ezt követően már egyre gyakrabban döntesz úgy, hogy
tudatosságodat a jelen pillanatra fókuszálod, és nem a múltra
vagy a jövőre. S valahányszor észreveszed, hogy kizökkentél a
mostból, képes vagy újra visszatalálni oda, méghozzá egyre
hosszabb időszakokra — az óraidő értelmében szólva. Tehát
mielőtt biztosan le tudnál horgonyozni a jelenlét állapotában,
vagyis mielőtt teljesen tudatossá válnál, egy ideig még
csúszkálsz a tudatosság és a tudattalanság állapota között,
azaz a jelenlét és az elmével azonosult állapot között.
Kizökkensz a mostból, majd újra és újra visszatalálsz hozzá.
Végül jellemző állapotod a jelenlét lesz. NEGYEDIK FEJEZET A
TUDATTALANSÁG MEGSZÜNTETÉSE Kulcsfontosságú tehát több
tudatosságot vinni az életedbe a hétköznapi helyzetekben,
amikor nagyjából minden rendben zajlik. Ily módon növekszik a
jelenléti erőd. Ez magas frekvencián rezgő energiamezőt hoz
létre benned és körülötted. Ebbe az erőtérbe nem léphet be,
illetve nem maradhat fenn negativitás, viszály vagy erőszak,
ahogy a sötétség sem létezhet a
13.
fényben. Amikor megtanulsz gondolataid és érzelmeid tanúja
lenni — ami a jelenlevés kulcsfontosságú eleme —
elcsodálkozol majd, amint először ébredsz a szokványos
tudattalanság „háttérzajának" tudatára, és rájössz,
milyen ritkán is, vagy szinte egyáltalán nem érzel bensődben
nyugalmat. Gondolkodásod szintjén rengeteg ellenállást
tapasztalsz, amely bírálat, elégedetlenség és a most
elkerülését célzó, mentális kivetítések formájában
nyilvánul meg. Érzelmi szinten a nyugtalanság, a feszültség,
az unalom és az idegesség mély áramlatát találod. Mindkét
jelenségkör a megszokott, ellenállási „üzemmódjában"
működő elméd terméke. Figyeld meg, ahogy — fölösleges
ítélkezés, ellenállás vannal szemben és a most elutasítása
révén — nyugtalanság, elégedetlenség és feszültség támad
benned számtalan módon! Minden tudattalan dolog szertefoszlik,
amint rávetíted a tudat fényét! Amint tudod, miként szüntesd
meg a szokványos tudattalanságot, akkortól majd fényesen
ragyoghat jelenléted fénye, és sokkal könnyebben birkózol majd
meg tudattalanságoddal, amint újra érzed annak gravitációs
húzóerejét. Eleinte azonban nem lesz könnyű felismerned a
szokványos tudattalanságot, éppen megszokottsága, hétköz
napisága miatt. Tedd szokásoddá, hogy megfigyeld mentális és
érzelmi állapotodat! Érdemes gyakran megkérdezni magadtól:
„Nyugalmat érzek-e ebben a pillanatban?" Vagy
megkérdezheted: „Mi zajlik most bennem?" Legalább annyira
érdekeljenek a belső történések, mint a külsők. Ha belső
világodat rendbe teszed, a külső is egyenesbe kerül. Az
elsődleges valóság belül, a másodlagos kívül található.
14.
Ne válaszolj ezekre a kérdésekre azonnal! Irányítsd
figyelmedet befelé! Nézz magadba! Milyen gondolatokat produkál
az elméd? Mit érzel? Irányítsd figyelmedet a testedre! Érzel-e
bármilyen feszültséget? Ha kisfokú nyugtalanságot,
„háttérzajt" tapasztalsz, nézd meg, hogyan kerülöd el,
hogyan tagadod meg az életet, hogyan állsz neki ellen — a most
elutasításával! Az emberek sokféle módon állnak ellen
tudattalanul a jelen pillanatnak. A gyakorlás révén egyre
hatékonyabban végzed majd önmegfigyelésedet, egyre biztosabban
tudod monitorozni önmagadat. AKÁRHOL IS VAGY, LÉGY OTT TELJESEN!
Feszült vagy? Annyira lefoglal a jövő elérése, hogy a jelen
csupán az odajutás eszközévé redukálódik? A feszültséget
az okozza, hogy itt vagy, de ott szeretnél lenni, a jelenben vagy,
de a jövőbe kívánkozol. Ez egy olyan hasadás, amely belül
szétszakít. Leköti a figyelmed nagy részét a múlt? Gyakran
beszélsz-e és gondolsz-e rá, akár pozitívan, akár negatívan?
Azokra a nagy dolgokra, amelyeket elértél, a kalandjaidra és az
élményeidre, illetve az „áldozattörténeteidre", azokra
a rettenetes dolgokra, amiket veled tettek, vagy amiket talán te
követtél el másokkal szemben? Gondolataid bűntudatot,
büszkeséget, neheztelést, haragot, megbánást vagy önsajnálatot
szülnek? Ez esetben nem csupán a hamis éntudatodat erősíted
meg, hanem még a tested öregedését is előmozdítod, mert
múltat halmozol föl a pszichédben. Megbizonyosodhatsz állításom
igazáról, ha megfigyeled magad körül azokat, akikben erős
hajlam él a múlthoz való ragaszkodásra. Minden pillanatban halj
meg a múlt számára. Nincs rá szükséged. Csak akkor utalj rá,
ha az a jelen szempontjából múlhatatlanul szükséges! Érezd
ennek a pillanatnak az erejét és a Lét teljességét! Érezd a
jelenlétedet! Aggódsz? Sok „mi lenne, ha" gondolat
motoszkál a fejedben? Akkor azonosultál az elméddel, amely egy
képzelt, jövőbeli helyzetbe vetíti ki magát, és félelmet hoz
létre. Képtelenség az ilyen helyzettel megbirkózni, mert az nem
is létezik. Az csupán mentális káprázat. Egyszerűen
fölhagyhatsz az aggódással, ezzel az egészség- és életromboló
esztelenséggel, ha méltányolod a jelen pillanatot. Ébredj
lélegzésed tudatára! Érezd, ahogy a levegő be- és kiáramlik!
Érezd belső energiameződet! A való életben mindig csak a jelen
pillanattal kell foglalkoznod, azzal kell csak megbirkóznod, és
nem az elme képzelt kivetítéseivel. Kérdezd meg magadtól,
milyen „problémád" van a jelen pillanatban! Nem jövőre,
nem holnap vagy öt perc múlva, hanem most. Mi a baj a jelen
pillanattal? A mosttal mindig meg tudsz birkózni, a jövővel
azonban sohasem. Nincs is rá szükség. A válasz, az erő, a
megfelelő tett vagy az erőforrás rendelkezésedre fog állni,
amikor szükséged lesz rá. Nem előbb és nem később.
Megrögzött „várakozó" vagy? Életed mekkora hányadát
töltöd várakozással? Én például a postán a sorban, a
közlekedési dugóban, a repülőtéren, valakinek a
megérkezésére, a munka befejezésére való várakozást
„kisléptékű várakozásnak" nevezem. A következő
nyaralásra, a jobb munkára, a gyerekek felnövésére, egy igazán
értékes párkapcsolatra, a sikerre, a pénzszerzésre, a fontossá
válásra, a megvilágosodásra való várakozást pedig
„nagyléptékű
15.
várakozásnak". Nem ritka az olyan ember, aki egész életét
arra várva tölti, hogy elkezdjen élni... A várakozás
elmeállapot. Alapvetően azt jelenti, hogy a jövőt akarod, s a
jelent nem. Nem kell az, amid van, hanem arra áhítozol, amid
nincs. Mindenfajta várakozással tudattalanul belső konfliktust
teremtesz a nem kívánt itt és most, valamint az áhított,
kivetített jövő között. Ez viszont óriási mértékben
rombolja életed minőségét, mert hatására elveszíted a
jelent. Sok ember áhítozik a bőségre, holott az nem érkezhet
el a jövőben. Csak amikor megbecsülöd, elismered és teljesen
elfogadod jelen valóságodat - ahol vagy, aki vagy, amit épp most
teszel -, amikor teljesen elfogadod azt, amid van, amikor hálás
vagy érte, hálás vagy azért, ami van, hálás vagy a Létért.
Az igazi bőség a jelen pillanatért és a mostani élet
teljességéért érzett hála. Ez pedig nem jöhet el valamikor a
jövőben. Idővel ez a bőség aztán különböző módon
nyilvánul meg számodra. Ha elégedetlen vagy azzal, amid van, sőt
esetleg frusztrált és haragos a jelenleg hiányzó dolgok miatt,
az meggazdagodásra ösztönözhet. Ám hiába szerzel akár
dollármilliókat, belül továbbra is hiányt fogsz érezni, és
mélyen, legbelül továbbra is kielégületlen leszel. Átélhetsz
ugyan ilyen-olyan, pénzért megvásárolható élményeket, ám
azok jönnek, majd elmúlnak, és utánuk mindig csak az üresség
érzése és az újabb fizikai vagy lelki örömök iránti igény
marad. Nem élsz a Létben, így nem érezheted az életnek
kizárólag a jelenben megnyilvánuló teljességét, az egyetlen
igazi bőséget. Mondj hát le a várakozás elmeállapotáról!
Amikor azon kapod magad, hogy belecsúszol a várakozásba, pattanj
ki belőle. Lépj be a jelen pillanatba! Csak legyél, és élvezd
a létezést! Ha jelen vagy, sosincs szükséged arra, hogy bármire
is várj. Amikor tehát legközelebb valaki azt mondja: „Elnézést,
hogy megvárakoztattalak", ezt felelheted: „Semmi gond. Nem
várakoztam. Csak itt álltam, és jól éreztem magam." Az
elmondottakkal csak néhány példát mutattam be az elmének a
jelen pillanat letagadását célzó, megrögzött stratégiái
közül, amelyek a szokványos tudattalanság részét képezik.
Nem könnyű észrevenni ezeket, mert az örökös elégedetlenség
„háttérzajaként" már mélyen be- épültek a megszokott
életviteledbe. Ám minél többet gyakorlod belső, gondolati és
érzelmi állapotod megfigyelését, annál könnyebb lesz
fölismerni, amikor a múlt vagy a jövő csapdájába esel, más
szóval a tudatvesztés állapotába. Egyre könnyebben ébredsz
majd így az idő álmából a jelenbe. Ám légy óvatos! Az
elmével való azonosulásra épült, hamis, boldogtalan éned az
időben él! Tisztában van vele, hogy a jelen pillanat a halálát
jelenti, ezért retteg tőle. Így hát mindent meg fog tenni, hogy
azt elkerültesse veled! Megpróbál az idő csapdájában tartani.
A jelenlét állapota bizonyos értelemben a várakozáshoz
hasonlítható. Ez egy minőségileg eltérő várakozás, amely a
teljes éberséget igényli. Bármelyik pillanatban történhet
valami, és ha nem vagy tökéletesen ébren, ha nem vagy csöndben,
akkor lemaradsz róla. Ebben az állapotban teljes figyelmed a
mostra irányul. Semmi sem marad belőle álmodozásra,
gondolkodásra, emlékezésre, jövővárásra. Nincs benne
feszültség, nincs benne félelem, csak éber jelenlét. Egész
lényeddel, tested minden sejtjével jelen vagy. Ebben az
állapotban „önmagad", akinek múltja és jövője van —
ha tetszik: személyiséged —, már aligha van ott. Mégsem
veszett el semmi értékes. Te továbbra is lényegében önmagad
vagy. Történetesen teljesebben vagy önmagad, mint korábban
bármikor. Még pontosabban fo- galmazva: csak most vagy valóban
önmagad!
16.
A MÚLT NEM MARADHAT FENN A JELENBEN Minden, amit tudnod kell a
benned rejlő, tudattalan múltról, azt a jelenedben fölbukkanó
kihívások a felszínre fogják hozni. Ha beleásod magadat a
múltba, akkor az feneketlen áraknak bizonyul majd: mindig újabb
és újabb rétegekre bukkansz. Azt gondolhatod, hogy több idő
kellene a múlt megértéséhez, illetve ahhoz, hogy megszabadulj
tőle. Más szóval: azt hiheted, hogy végső soron a jövő
szabadít majd meg a múlttól! Ez téveszme. Kizárólag a jelen
szabadíthat meg a múlttól. A több idő nem szabadíthat meg az
időtől! Juss hozzá a most erejéhez! Ez a kulcs. A most ereje
nem más, mint jelenléted ereje, a gondolatformáktól mentes
tudatod. A múlttal tehát a jelen szintjén foglalkozz! Minél
több figyelmet szentelsz a múltnak, annál több energiát adsz
neki, és annál valószínűbb, hogy „ént" teremtesz
belőle. Ne érts félre, a figyelmedre szükség van, de nem a
múltbeli múltra irányuló figyelemre! Irányítsd figyelmedet a
jelenre: figyelj a viselkedésedre, a reakcióidra, a
hangulataidra, a gondolataidra, az érzelmeidre, a félelmeidre és
a vágyaidra úgy, ahogyan azok a jelenben fölbukkannak! A múlt
ott van benned! Ha eléggé jelen tudsz lenni ahhoz, hogy
mindezeket megfigyeld - s nem kritikusan vagy elemzően, hanem
ítéletmentesen -, akkor a múlttal fog- lalkozol, és jelenléted
erejével föloldod azt. A múltba merülve nem találhatod meg
magadat. Csak a jelenbe lépve lelhetsz önmagadra. ÖTÖDIK
FEJEZET JELENLÉTED CSÖNDJÉBEN FELBUKKAN A SZÉPSÉG Jelenlétre
van szükség, hogy érzékelhesd a természet szépségét,
magasztosságát és szentségét. Elámultál-e már a tér
végtelenségén, csillagfényes éjszakán az égre meredve?
Lenyűgözött-e ilyenkor az univerzum tökéletes csöndje és
fölfoghatatlan végtelensége? Hallgattad-e, hallgattad-e igazán
a hegyoldali erdőben csörgedező patak hangját? Vagy a fekete
rigóét alkonyatkor, csöndes, nyári estén? Csak akkor
ébredhetsz ilyen élményekre, ha elméd elcsitul. Ehhez egy
pillanatra le kell tenned problémáid személyes poggyászát, a
múltadat, a jövődet és minden tudásodat. Máskülönben csak
nézel, de nem látsz, fülelsz, de nem hallasz. A teljes
jelenlétedre van szükség! Többről van itt szó, mint a formák
szépsége. Valami megnevezhetetlen, valami szavakkal ki nem
fejezhető, mély, belső, szent lényeg mutatkozik meg. Bárhol és
bármikor is találkozol a szépséggel, ez a belső esszencia
valahogy átragyog, Csak akkor tárja föl magát előtted, amikor
jelen vagy. Elképzelhető vajon, hogy ez a megnevezhetetlen lényeg
és a jelenléted egy és ugyanaz a dolog? Vajon létezhetne-e a
jelenléted nélkül? Merülj e kérdés mélyére! Találd meg a
választ önmagad!
17.
A SZÍNTISZTA TUDAT FÖLISMERÉSE Valahányszor az elmét figyeled,
tudatot vonsz el az elmeformáktól, amely aztán - saját
terminológiával szólva - a figyelővé vagy a tanúvá válik.
Ennek következtében a figyelő - a formán túli, színtiszta
tudat - erősebbé válik, a mentális formációk pedig gyengébbek
lesznek. Amikor az elme figyeléséről beszélek, akkor egy
valóban kozmikus jelentőségű eseményt személyesítek meg:
rajtad keresztül a tudat fölébred a formával azonosultság
álmából, és visszahúzódik a formából. Ez előrevetít egy
eseményt, amelynek ugyanakkor már része is, amely a kronológiai
időt tekintve, valószínűleg csak a távoli jövőben fog
megtörténni. Ezt az eseményt úgy hívják, hogy a világ vége.
A mindennapi életben akkor tudsz a jelenben maradni, ha mély
gyökerekkel kapcsolódsz önmagadhoz. Máskülönben a hatalmas
erejű elme vad folyóként ragad magával. Ez azt jelenti, hogy
teljesen lakod a testedet. Hogy figyelmednek egy része mindig a
tested belső energiamezejére irányul. Úgy is mondhatom, hogy
belülről érzed a testedet. A testtudatosság a jelenben tart, a
mostban horgonyoz le. Látható és megérinthető tested nem
juttathat el a Létbe. Ám ez a látható s tapintható test
valójában csupán egy külső héj, vagy még inkább: egy
mélyebb realitás korlátozott és torzított érzékelése. A
Léttel való természetes összekapcsolódottságodban minden
pillanatban érezheted ezt a mélyebb valóságot láthatatlan,
belső testként, éltető jelenlétként. Lakni a testet annyit
jelent, hogy belülről érzed a testedet, érzed az életet a
testedben, és ily módon rájössz, hogy fölötte állsz a külső
formának. Amíg az elméd foglalja le a teljes figyelmedet, addig
el vagy vágva a Léttől. Ilyenkor - és a legtöbb embernél
folyamatosan ez a helyzet - nem vagy a testedben. Az elme minden
tudatosságodat magába szívja, és elmeüggyé alakítja. Nem
tudod abbahagyni a gondolkodást. Ahhoz, hogy a Lét tudatára
ébredj, vissza kell igényelned tudatodat az elmédtől.
Spirituális utadnak ez az egyik legalapvetőbb feladata! Ennek
hatására hatalmas mennyiségű tudatosság válik majd szabaddá
benned, amely addig a haszontalan és kényszeres gondolkodás
csapdá- jába volt bezárva. Ezt a „visszaigénylést"
például úgy teheted meg igen hatékonyan, ha figyelmed fókuszát
gondolataid helyett a testedre irányítod, ahol láthatatlan
energiamezőként - amely az általad fizikai testnek érzékelt
részedet élteti - a Lét már az első alkalommal is érezhető.
ÖSSZEKAPCSOLÓDNI BELSŐ TESTEDDEL Kérlek, próbáld ki most!
Hasznos, ha ehhez a gyakorlathoz behunyod a szemed. A „testben
levés" idővel természetessé és könnyűvé válik, s
akkor már nyitott szemmel is végezheted. Irányítsd figyelmedet
a testedre! Érezd azt belülről! Eleven-e? Van-e élet a
kezedben, a karodban, az alsó végtagjaidban, a lábfejedben, a
hasadban, a mellkasodban? Érzed-e a finomenergia-mezőt, amely
áthatja egész testedet, és vibráló elevenséget visz minden
szervedbe és sejtedbe? Képes vagy-e tested minden részében
egyszerre, egyetlen, egységes erőtérként érezni azt? Néhány
pillanatig összpontosíts belső tested érzésére! Ne kezdj el
gondolkozni róla! Csak érezd! Minél több figyelmet irányítasz
rá, az érzés annál tisztábbá és erősebbé válik. Úgy
fogod érezni, mintha minden sejted elevenebbé válna, s ha erősen
vizuális ember vagy, akkor testedet szinte fénylőnek
érzékelheted. Az ilyen belső kép ugyan átmenetileg segíthet,
mégis
18.
inkább az Először is gondoskodj arról, hogy ne zavarjon semmi,
tehát például telefon vagy látogatók. Ülj le egy székre, de
ne dőlj hátra. Húzd ki magad! Ez segít abban, hogy éber
maradj. Ha azonban úgy tetszik, választhatsz magadnak ettől
eltérő meditációs testhelyzetet is. Fontos, hogy a tested
ellazuljon! Hunyd be a szemed! Vegyél néhány mély lélegzetet!
Úgy lélegezz, mintha a levegő a hasad aljába is eljutna!
Figyeld meg, ahogyan a be- és kilégzéssel hasad kidomborodik,
illetve behorpad! Ezt követően tudatosítsd magadban tested egész
energiamezejét! Ne gondolkozz róla, hanem érezd! Ily módon
tudatosságot vonsz vissza az elmétől. Ha korábban hasznosnak
találtad, vizualizáld a fényt, ahogyan azt már említettem!
Amikor már tisztán, egyetlen, összefüggő energiamezőként
érzed a belső testedet, akkor viszont lehetőleg eressz szélnek
minden vizualizált képet, és kizárólag az érzésre
összpontosíts! Ha képes vagy rá, akkor lehetőleg minden, a
fizikai testeddel kapcsolatos, mentális képet is engedj el, amely
esetleg még lelki szemeid előtt lebeg! Így már csupán a
jelenlét, a „vanság" mindent körülölelő érzése marad
meg, és belső testedet határtalannak érzékeled. Ekkor
irányítsd a figyelmedet még mélyebben ebbe az érzésbe! Válj
eggyé vele! Olvadj össze az energiamezővel úgy, hogy immár ne
érzékeld a megfigyelő és a megfigyelt kettősségét! Ekkor már
a külső és a belső közötti különbség is föloldódik,
eltűnik, így nincs többé belső test. Mélyen a testedbe
merülve, immár túlléptél a testen. Maradj a tiszta Lét ezen
birodalmában, ameddig jólesik, majd tudatosítsd újra fizikai
testedet, légzésedet és testi érzékeléseidet, végül nyisd
ki a szemed! Néhány percre vedd szemügyre a környezetedet, ám
meditatív módon, tehát anélkül hogy gondolatilag érzésre
figyelj jobban, mint az esetleg fölbukkanó képre! A mentális
kép, bármilyen szép és erőteljes is, formája által már
meghatározott, és így kevésbé teszi lehetővé, hogy mélyre
hatolj. MÉLYEN A TESTBE MERÜLNI Ahhoz, hogy mélyebbre merülj a
testben, próbáld meg a következő meditációt. Tíz-tizenöt
perc „óraidő" elegendő. bármit is megcímkéznél, és
közben is folyamatosan érezd a belső testedet. Rendkívül
fölszabadító élmény, hogy immár be tudsz jutni ebbe a
formáktól mentes birodalomba! Megszabadulsz így a forma és a
formával való azonosulás kötöttségétől. Nevezhetjük ezt a
Megnyilvánulatlannak, minden dolog láthatatlan Forrásának, a
minden létezőben lévő Létnek is. Ez a mély nyugalom, a csönd
és a béke birodalma, de ugyanakkor az örömé és az intenzív
elevenségé is. Amikor csupán jelen vagy, bizonyos mértékig
„áttetszővé" válsz a fény számára, az ezen Forrásból
kiáradó, tiszta tudatosság számára. Azt is fölismered, hogy a
fény nem különül el lényedtől - Létedtől -, hanem éppen az
a valódi lényeged. Amikor tudatodat kifelé irányítod,
megjelenik az elme és a világ. Amikor befelé irányítod, az
fölismeri saját Forrását, és hazatér a Megnyilvánulatlanba.
Amikor ezt követően tudatod visszaérkezik a megnyilvánult
világba, újra magadra öltöd azt a formaidentitást, amelyet
átmenetileg föladtál. Rendelkezel névvel, múlttal,
élethelyzettel, jövővel. Egy lényeges szempontból azonban már
nem vagy ugyanaz, mint aki előtte voltál: magadban immár
bepillantást nyertél egy olyan valóságba, amely nem „e
világi", de mégsem különül el ettől a világtól,
ahogyan tőled sem.
19.
Szellemi gyakorlatod ez legyen: Ne engedd át teljes figyelmedet a
külső világnak és az elmédnek! Tarts meg belőle valamennyit
belül! Hétköznapi tevékenység végzése közben is érezd a
belső testet, különösen ha az emberekkel vagy a természettel
kapcsolatos a cselekvésed. Érezd a nyugalmat és a csöndet annak
mélyén, belül! Tartsd nyitva a kaput! Lehetséges gyakorlatilag
folyamatosan tudatában lenni a Megnyilvánulatlannak. Mély
békességként érzed azt - őt - valahol a háttérben. Olyan
csöndes nyugalomként, amely sohasem hagy el, történjék bármi
is odakinn. Híddá válsz a Megnyilvánulatlan és a megnyilvánult
között, Isten és a világ között. A Forrással való
összekapcsolódottságnak ezt az állapotát nevezzük
megvilágosodásnak. ERESSZ MÉLY, BELSŐ GYÖKEREKET! A titok
nyitja: légy folyamatosan a belső testeddel való
összekapcsolódottság állapotában! Érezd azt mindig! Ez
gyorsan elmélyíti és átalakítja az életedet. Minél több
tudatosságot irányítasz belső testedbe, annál magasabb lesz a
rezgésszáma, nagyon hasonlóan ahhoz, ahogyan egy állítható
fényerejű lámpa is fényesebben ragyog, ha növeled a hozzá
jutó áram erősségét. Ezen a magasabb energiaszinten a
negativitás többé már nem képes hatni rád, és elkezdesz
olyan, új körülményeket vonzani az életedbe, amelyek ezzel a
magasabb frekvenciával harmonizálnak. Ha figyelmedet maximálisan
a testedben tartod, lehorgonyzol a mostban. Nem veszíted el magad
sem a külső világban, sem az elmédben. Bizonyos mennyiségű
gondolat és érzelem továbbra is előfordulhat, de azok már nem
tudnak maguk alá gyűrni. Kérlek, vizsgáld meg, hol van a
figyelmed éppen most! Hallgatsz engem, illetve olvasod e szavakat
a könyvben. Ez figyelmed fókusza. Periferikusan azonban
környezetednek, más embereknek stb. is a tudatában vagy.
Ezenkívül lehet még egyéb elmeaktivitásod is, például
gondolatban megjegyzéseket fűzöl ahhoz, amit tőlem hallasz,
illetve olvasol. Ám e tevékenységek egyike sem szívja magába
teljes figyelmedet! Figyelmed egy részét tartsd belül! Ne hagyd,
hogy elfolyjon, ne engedd, hogy egész figyelmed kifelé áramoljon!
Érezd az egész testedet belülről, egyetlen energiamezőként!
Ez majdnem olyan, mintha az egész testeddel figyelnél vagy
olvasnál. Gyakorold ezt az elkövetkező napokban és hetekben! Ne
engedd át egész figyelmedet az elmének és a külső világnak!
Mindenképpen összpontosíts arra, amit éppen teszel, de közben
- amikor csak teheted - érezd a belső testedet! Maradj belül
gyökerező állapotban! Aztán pedig figyeld meg, miként hat ki
ez tudatállapotodra és tevékenységed minőségére. Kérlek, ne
csupán elfogadd vagy elutasítsd azt, amit mondok. Próbáld is
ki! JELENLÉTED CSÖNDJÉBEN FELBUKKAN A SZÉPSÉG AZ IMMUNRENDSZER
MEGERŐSÍTÉSE Létezik egy egyszerű, de igen hatásos öngyógyító
meditáció, amelyet bármikor használhatsz, ha úgy érzed, hogy
immunrendszered erősítésre szorul. Különösen hatékony, ha a
betegség első tüneteinek jelentkezésekor alkalmazod, de ha
gyakran és intenzíven összpontosítva végzed, akkor olyan
betegségeknél is beválik, amelyek már mélyen beásták magukat
a szervezetedbe. Azt is megakadályozza, hogy a negativitás egyes
formái fölszakítsák az
20.
energiameződet. A pillanatról pillanatra testedben élés
gyakorlatát azonban nem helyettesíti! Anélkül hatása csak
átmeneti lesz. Ezek után lássuk hát a módszert! Amikor néhány
percre ráérsz - különösen este, közvetlenül elalvás előtt,
valamint reggel, közvetlenül fölébredés után -, „áraszd
el" a testedet tudatossággal! Hunyd be a szemed! Feküdj a
hátadra! Először rövid ideig figyelj tested különböző
részeire: kezedre, lábfejedre, karodra, alsó végtagjaidra,
hasadra, mellkasodra, fejedre stb.! Olyan intenzíven érezd az
élet- energiát ezekben a testrészekben, amilyen intenzíven csak
tudod! Úgy tizenöt másodpercig időzz egy-egy testrésznél!
Utána fuss át néhányszor figyelmeddel a testeden,akár egy
hullám, tetőtől talpig, majd vissza! Ez körülbelül egy percet
vesz igénybe. Ezt követően érezd át a belső testedet teljes
egészében, egyetlen, összefüggő energiamezőként! Tartsd meg
ezt az érzést néhány percig! Ez idő alatt légy intenzíven
jelen tested minden sejtjében! Ne aggasszon, ha az elmédnek
egyszer-egyszer sikerül elvonnia a figyelmedet a testedről, és
valamilyen gondolatba keveredsz! Amint észreveszed, hogy ez
történt, egyszerűen irányítsd vissza figyelmedet a belső
testre! AZ ELME KREATÍV HASZNÁLATA Ha elmédet valamilyen konkrét
célra kell használnod, belső testeddel összekapcsolódva tedd!
Csak akkor tudod az elmédet kreatívan használni, ha képes vagy
gondolatmentesen tudatos lenni. A legkönnyebben a testeden
keresztül juthatsz ebbe az állapotba. Valahányszor válaszra,
megoldásra vagy kreatív ötletre van szükséged, egy pillanatra
hagyd abba a gondolkodást oly módon, hogy figyelmedet belső
energiameződre irányítod! Tudatosítsd a nyugalmat és a
csöndet! Ahogy újra gondolkozni kezdesz, az már remekül,
frissen és kreatívan fog menni! Minden gondolati tevékenységnél
tedd szokásoddá, hogy néhány másodpercenként váltogatod a
gondolkozást és a befelé figyelést, a belső csöndbe merülést)
Úgy is fogalmazhatok, hogy ne csak a fejeddel gondolkozz, hanem az
egész testeddel! HAGYD, HOGY LÉLEGZETED VEZESSEN A TESTBE! Ha
bármikor nehezedre esik kapcsolatba lépni a belső testtel,
általában megkönnyíti az ügyet, ha először a légzésedre
összpontosítasz. A tudatos légzés — amely már önmagában is
erőteljes meditáció — fokozatosan érintkezésbe hoz a
testtel. Kövesd figyelemmel a légzésedet, ahogy a levegő ki- és
beáramlik! Szívd be a levegőt a testedbe, s érezd, ahogy a
hasad kidomborodik, majd behorpad, ahogy be-, illetve kilélegzel!
Ha könnyen vizualizálsz, hunyd be a szemed, és lásd magad,
amint fény vesz körül, vagy valami ragyogó anyagba — a
tudatosság tengerébe — merülsz! Ezután lélegezd be ezt a
Fényt! Érezd, ahogy ez a csillogó szubsztancia feltölti
testedet, amely ennek hatására szintén ragyogni kezd. Ezt
követően egyre jobban összpontosíts az érzésre! Ekkor a
testedben vagy. Ne ragadj hozzá
21.
semmilyen belső képhez! Hozzáfértél a most hatalmához.
22.
MÁSODIK RÉSZ A KAPCSOLAT MINT SPIRITUÁLIS GYAKORLAT A szeretet a
Lét állapota. Szereteted nem kívül található, hanem mélyen,
a bensődben. Sohasem veszítheted el, és az sem hagyhat el téged
soha. A szeretet nem függ valaki mástól, valami külső
formától. HATODIK FEJEZET A FÁJDALOMTEST FÖLOLDÁSA Az ember
fájdalmainak zöme fölösleges. Amíg az őrizetlen elme
irányítja az életedet, addig a fájdalom generálódása
elkerülhetetlen. A most létrehozott fájdalmad mindig az el nem
fogadás valamilyen formája, valamilyen tudattalan ellenállás
azzal szemben, ami van. A gondolat szintjén az ellenállás az
ítélkezés valamilyen formája. Az érzelmek szintjén az
ellenállás a negativitás valamilyen formája. A fájdalom
intenzitása a jelen pillanattal szemben kialakult ellenállás
mértékétől függ, az pedig attól, hogy mennyire azonosulsz az
elméddel. Az elme törekvése mindig a most elutasítására és a
most-bál való elszökésre irányul. Más szóval: minél jobban
azonosulsz az elméddel, annál többet szenvedsz. Vagy úgy is
fogalmazhatok: minél inkább képes vagy elfogadni és értékelni
a mostot, annál szabadabb vagy a fájdalomtól, a szenvedéstől -
annál szabadabb vagy az egós ehető! Egyes spirituális tanítások
azt állítják, hogy minden fájdalom végső soron illúzió. Így
Igaz. A kérdés az, hogy igaz-e ez számodra is? A puszta hit még
nem teszi azzá. Akarsz-e fájdalomban élni életed végéig,
miközben továbbra is azt mondogatod, hogy az illúzió?
Megszabadít-e ez téged a fájdalomtól? Amivel mi itt
foglalkozunk, az az, hogy miként tudod realizálni ezt az
igazságot, vagyis megvalósítani az életedben. Amíg az elmével
azonosulsz, addig a fájdalom elkerülhetetlen, mert -
spirituálisan szólva - öntudatlan vagy. Itt elsősorban az
érzelmi fájdalomról beszélek, amely a testi fájdalomnak és a
betegségnek is a legfőbb oka. A neheztelés, a gyűlölet, az
önsajnálat, a bűntudat, a düh, a depresszió, az irigység
stb., még a legkisebb ingerültség is, a fájdalom
megnyilvánulásai. És minden élvezet vagy érzelmi feldobottság
magában hordozza a fájdalom magját is, a tőle elválaszthatatlan
ellentétét, amely idővel szintén megnyilvánul. Aki valaha is
kipróbált már valamilyen drogot, hogy feldobódjon, az pontosan
tudja, hogy a „hegyet" elkerülhetetlenül „völgy"
követi, hogy az élvezet végül a fájdalom valamilyen formájává
alakul át. Sokan tudják saját tapasztalatukból, milyen könnyen
és gyorsan változhat át egy bensőséges kapcsolat az élvezet
forrásából a fájdalom forrásává. Magasabbról nézve, mind a
negatív, mind a pozitív polaritás ugyanannak a mágnesnek a két
oldala. Mindkettő annak a háttérben meghúzódó fájdalomnak a
része, amely elválaszthatatlan az elmével azonosuló, egós
állapottól. A fájdalmadnak két szintje van: az a fájdalom,
amelyet most hozol létre; illetve a múltból származó fájdalom,
amely még mindig az elmédben és a testedben él. Amíg nem tudsz
hozzáférni a most erejéhez, addig minden érzelmi fájdalmad,
amelyet csak
23.
átélsz, részben tovább él benned. Egybeolvad a múltban
fölgyülemlett, már benned lévő fájdalommal, s betelepszik
elmédbe és testedbe. Ez természetesen a gyermekként
elszenvedett fájdalmaidra is vonatkozik, amelyeket annak a
világnak a tudattalansága okozott, amelybe beleszülettél. Ez a
fölgyülemlett fájdalom negatív energiamező, amely elfoglalja
testedet és elmédet. Ha ezt láthatatlan, ám teljes jogú
lénynek tekinted, akkor meglehetősen közel jársz az igazsághoz.
Ez az úgynevezett érzelmi fájdalomtest. Két létformája van:
szunnyadó és aktív. A fájdalomtest egy-egy ember élettartamának
akár kilencven százalékában is szunnyadó formában,
„kikapcsolt" állapotban lehet, míg egy mélységesen
boldogtalan embernél az idő akár száz százalékában is aktív,
„bekapcsolt" formában. Egyes emberek szinte kizárólag a
fájdalomtestükön keresztül élik életüket, míg mások csak
bizonyos helyzetekben — például szerelmi kapcsolataikban,
továbbá múltbéli veszteséggel vagy elhagyással, illetve testi
vagy érzelmi bántalmazással összefüggő helyzetekben —
tapasztalják meg azt. A fájdalomtest aktiválódását bármi
kiválthatja, különösen, ha az esemény összecseng a múltban
már átélt fájdalommintáddal. Ha készen áll arra, hogy
szunnyadó állapotából fölébredjen, akkor még egy gondolat
vagy akár egy hozzád közel álló ember ártatlan megjegyzése
is képes működésbe hozni. NE AZONOSULJ A FÁJDALOMTESTTEL! A
fájdalomtest nem akarja, hogy megfigyeld, és olyannak lásd,
amilyen. Amint szemügyre veszed, érzed magadban energiamezejét,
és rá irányítod figyelmedet, nem azonosítod magad vele. Egy
magasabb tudatosság Jelenik meg, amelyet jelenlétnek nevezek.
Immár fájdalomtested tanúja vagy megfigyelője lettél. Ez azt
jelenti, hogy többé nem használhat ki ügy téve, mintha azonos
volna veled, nem töltődhet föl általad. Megtaláltad legbelsőbb
erődet. Némely fájdalomtest kellemetlen, de viszonylag
ártalmatlan, hasonlóan egy gyermekhez, aki nem hagyja abba a
nyafogást. Mások gonosz, romboló szörnyetegek, igazi démonok.
Akadnak fizikailag erőszakos fájdalomtestek, és még több az
érzelmileg erőszakos. Vannak olyanok is, amelyek a körülötted
lévő vagy a hozzád közel álló embereket támadják meg, mások
esetleg házigazdájukat, tehát téged, magadat. Utóbbi esetben
az életeddel kapcsolatos gondolataid és érzéseid mélységesen
negatívvá és önrombolóvá válnak. Gyakran így jönnek létre
a betegségek és a balesetek. Akadnak olyan fájdalomtestek is,
amelyek gazdájukat öngyilkosságba kergetik. Azt hiszed, ismersz
valakit, és hirtelen szembe találod magad az ő - számodra
idegen - kellemetlen fájdalomtestével. Nos, sokkoló
megrázkódtatás ér... Fontosabb azonban önmagadban megfigyelni
ezt a jelenséget, mint másokban! Figyeld meg magadban a
boldogtalanság legkisebb jelét is, bármilyen formában
nyilvánuljon is meg, mert a fájdalomtested ébredéséről
árulkodhat! Ez megjelenhet ingerültség, türelmetlenség, komor
hangulat, sérteni vágyás, harag, düh, depresszió, a
kapcsolatodban némi dráma iránti vágy stb. formájában. Kapd
el a fájdalomtestedet szunnyadó állapotából való fölébredése
pillanatában! A fájdalomtest életben akar maradni, mint minden
létező lény, és csak úgy képes erre, ha rávesz, hogy
tudattalanul azonosulj vele. Akkor aztán fölkelhet, átveheti
fölötted a hatalmat, „ő lesz te", és rajtad keresztül
élheti világát. Csak rajtad keresztül szerezheti meg
„táplálékát". Minden élménye hizlalja, ami saját
24.
energiafajtájával rezonál, bármi, ami valamilyen formában
további fájdalmat hoz létre: a harag, a destruktivitás, a
gyűlölet, a gyász, az érzelmi dráma, az erőszak, sőt még a
betegség is. Eluralkodása esetén a fájdalomtest tehát olyan
helyzeteket hoz létre az életedben, amelyek saját
energiafrekvenciáját tükrözik vissza, hogy ezekből a
helyzetekből táplálkozhasson. A fájdalom kizárólag
fájdalomból táplálkozhat. A fájdalom nem táplálkozhat
örömből. Számára az emészthetetlen. Ha egyszer a fájdalomtest
átvette fölötted az uralmat, akkor egyre több fájdalomra
vágysz. Áldozattá vagy elkövetővé válsz. Fájdalmat akarsz
okozni, fájdalmat akarsz elszenvedni, vagy egyszerre mindkettőt.
Valójában nincs nagy különbség a kettő között.
Természetesen nem vagy ennek tudatában, és vehemensen
bizonygatod, hogy nem akarsz fájdalmat. De nézd csak meg
közelebbről, és rá fogsz jönni, hogy gondolkodásod és
viselkedésed valójában épp arra irányul, hogy fenntartsa a
fájdalmat magad és mások számára! Ha valóban tudatában
lennél ennek, akkor ez a viselkedésminta szertefoszlana, hiszen
esztelenség fájdalmat kívánni, márpedig akarattal, tudatosan
senki sem esztelen. A fájdalomtest, amely az ego vetette sötét
árnyék, valójában retteg tudatod fényétől. Azt akarja, hogy
ne láss át a szitáján. Életben maradása ugyanis csakis azon
múlik, hogy tudattalanul azonosulsz vele, s hogy - ugyancsak
tudattalanul - félsz szembenézni a benned élő félelemmel. Ha
azonban nem nézel szembe vele, ha nem irányítod tudatosságod
fényét a fájdalomra, akkor arra kényszerülsz, hogy újra és
újra átéld azt. A fájdalomtest veszélyes szörnyetegnek tűnhet
számodra, amelyre rá se bírsz nézni, ám biztosíthatlak arról,
hogy valójában csak egy jelentéktelen fantom, aki képtelen
megbirkózni Jelenléted erejével. Amikor elkezdesz elkülönülni
a fájdalomtesttől, és megfigyelővé válsz, a fájdalomtest egy
ideig még működni fog, és megpróbál majd trükkökkel
rávenni, hogy ismét azonosulj vele. Bár azonosulásoddal már
nem energetizálod őt, mégis rendelkezik egy adag lendületi
energiával, akárcsak egy pörgő kerék, amely a meghajtómotor
leállítása után is egy ideig még tovább forog. Ebben a
stádiumban különféle testi fájdalmakat is okozhat, ám azok
nem lesznek tartósak. Maradj a jelenben, maradj tudatos! Légy
belső tered örökké éber őre! Eléggé jelen kell lenned
ahhoz, hogy közvetlenül figyelhesd meg a fájdalomtestet, és
érezhesd annak energiáját. Így már nem képes uralni
gondolkodásodat. Abban a pillanatban, hogy gondolkodásod újra
alkalmazkodik a fájdalomtest energiamezejéhez, ismét azonosulsz
vele, és gondolataiddal újra táplálod őt. Ha például a fáj-
dalomtested domináló energiarezgése a harag, és te dühös
gondolatokkal egyre azon rágódsz, hogy X. Y. mit is tett veled, s
hogy te mit teszel majd vele, akkor ezzel tudattalanná váltál,
és a fájdalomtested lettél „te". Ahol harag van, amögött
mindig fájdalom húzódik meg. Ha borongós hangulatod támad, és
negatív gondolatmintákba keveredve, egyre azon keseregsz, milyen
rettenetes is az életed, akkor gondolkodásod a fájdalomtestre
hangolódik, s máris tudattalanná és így a fájdalomtest
támadásával szemben sebezhetővé váltál. A „tudattalan"
szót itt abban az értelemben használom, hogy azonosulsz bizonyos
mentális vagy érzelmi mintákkal. Ez pedig a megfigyelő, avagy
őr teljes hiányára utal. TUDATOSSÁGGÁ TRANSZMUTÁLNI A
SZENVEDÉST A tudatos figyelem fenntartása megszakítja a
kapcsolatot fájdalomtested és gondolkodási folyamatod között,
s így megtörténik a transzmutáció, az átalakulás. Olyan ez,
mintha a fájdalom olajjá válna tudatosságod lángja számára,
amely ennek eredményeként aztán még
25.
fényesebben ég. Ez az alkímia ősi művészetének ezoterikus
értelme: a közönséges fémet arannyá, a szenvedést pedig
tudatossággá transzmutálni. A belső szakadás begyógyul, és
újra teljessé válsz. Ettől kezdve már a te felelősséged,
hogy ne teremts újabb fájdalmat. Összpontosítsd figyelmedet a
benned lévő érzésre! Tudd, hogy ez a fájdalomtest! Fogadd el a
tényt, hogy az ott van! Ne gondolkozz róla, ne hagyd, hogy az
érzés gondolattá alakuljon! Ne értékeld, ne elemezd! Ne
azonosítsd vele önmagadat! Maradj jelen, és továbbra is
megfigyelőként észleld, ami benned történik! Ne csak az
„érzelmi fájdalmadat" tudatosítsd magad-kin, hanem „azt
is, aki figyel", a csöndes figyelőt! Ez a most ereje, saját
tudatos jelenléted ereje. Aztán figyelj, mi történik! AZ EGO
AZONOSULÁSA A FÁJDALOMTESTTEL Az előbbiekben ismertetett
folyamat rendkívüli erejű, mégis egyszerű. Egy gyermek is
képes elsajátítani, és remélhetőleg egy napon ez egyike lesz
azon dolgoknak, amelyeket a gyermekek elsőként tanulnak meg az
iskolában. Amint megértetted az alapelvet, hogy a benned zajló
események megfigyelőjeként légy jelen - és ezt a
megtapasztalás révén „érted meg" -, birtokodba került
az átalakulást szolgáló leghatékonyabb eszköz. Ezzel nem
kívánom letagadni, hogy nem azonosulni a fájdalmaddal olykor
igen erős belső ellenállásba ütközik. Ez különösen akkor
következhet be, ha életed nagy részét eddig érzelmi
fájdalomtesteddel való, teljes azonosulásban töltötted, és
énképedet teljesen vagy nagyrészt ennek alapján alakítottad
ki, Más szóval ez azt jelenti, hogy érzelmi fájdalomtestedből
boldogtalan ént alkottál, és azt hiszed, ez az elme alkotta
kitaláció te vagy. Ebben az esetben az identitásod elvesztésétől
való, öntudatlan félelem erős ellenállást vált majd ki
minden nem azonosulással szemben. Másként fogalmazva: inkább
vagy hajlandó továbbra is fájdalomban élni - a fájdalomtest
lenni -, mint beleugrani az ismeretlenbe, és megkockáztatni a már
ismerős, megszokott, boldogtalan éned elvesztését. Figyeld meg
magadban az ellenállást! Figyeld meg ragaszkodásodat a
fájdalomhoz! Légy nagyon éber! Figyeld meg azt a különös
örömet, amelyet a boldogtalanságból merítesz! Figyeld meg a
kényszerítő erőt, amely arra indítana, hogy beszélj vagy
gondolkozz róla! Ha tudatossá teszed, az ellenállás megszűnik.
Ezt követően figyelmedet már a fájdalomtestre irányíthatod,
tanúként jelen maradhatsz, és így elindíthatod annak
transzmutációját. Csak te teheted ezt meg! Senki más nem képes
megtenni neked. Ha azonban szerencsés vagy, és találsz valakit,
aki nagyon tudatos, s ha lehetőséged van vele lenni, és
csatlakozni hozzá a jelenlét állapotában, akkor ő segítségedre
lehet, és fölgyorsíthatja a folyamatot. Saját fényed így
gyorsan fölerősödik majd. Ha az épp csak lángra lobbant
farönköt egy már hatalmas lángokkal égő társa mellé
helyezik, majd egy idő után elhúzzák mellőle, akkor az első
farönk is sokkal hevesebben lángol majd. Végső soron ugyanaz a
tűz ég mindkettőben. A spirituális tanító egyik feladata,
hogy ilyen tűz legyen. Egyes terapeuták szintén képesek
lehetnek ellátni ezt a funkciót, feltéve, hogy túlléptek már
az elme szintjén, és képesek a veled töltött időben
létrehozni és fenntartani az erőteljes, tudatos jelenlét
állapotát. Ne feledd: amíg a fájdalmadból származtatod
identitásodat, nem vagy képes megszabadulni a
26.
szenvedéstől. Amíg éntudatod egy része érzelmi fájdalmad
megteremtésében érdekelt, öntudatlanul is ellenállsz minden
próbálkozásnak, hogy ez a fájdalom megszűnjön. Elszabotálod.
Hogy miért? Egyszerűen, mert meg akarod őrizni épségedet, és
a fájdalom lényeges részeddé vált. A folyamat öntudatlanul
zajlik, és csak egyetlen módon szabadulhatsz meg tőle: tudatossá
teszed. JELENLÉTED HATALMA Sokkoló élmény lehet hirtelen
szembenézni azzal, hogy valójában ragaszkodsz a fájdalmadhoz.
De abban a pillanatban, hogy ezt felfogtad, már meg is szakítottad
ezt a kötődést. A fájdalomtest energiamező, szinte Önálló
entitás benned, amely ideiglenes tanyát vert belső teredben.
Csapdába esett életenergia, amely immár nem áramlik benned. A
fájdalomtest természetesen azért van ott, mert bizonyos dolgok
megtörténtek veled a múltban. Ez a benned élő múlt, amellyel
azonosítod magad. Az áldozat identitása az a hiedelem, hogy a
múlt erőteljesebb, mint a jelen. Pont fordítva van. Ez a hit azt
sugallja, hogy mások, az, amit más emberek veled alakítottak
ilyenné, teremtették meg érzelmi fájdalmadat, vagy azt, hogy
képtelen vagy megtalálni valódi énedet. Pedig az igazság az,
hogy az egyetlen erő, az egyetlen hatalom ebben a pillanatban
rejlik. Ez jelenléted ereje. Mihelyt ezzel tisztában vagy, arra
is rájössz, hogy belső teredért csakis te vagy felelős, senki
más, és hogy a múlt nem diadalmaskodhat a most hatalmával
szemben. A tudattalanság megteremti, a tudatosság pedig azzá
alakítja, ami. Szent Pál gyönyörűen fogalmazza meg ezt az
egyetemes alapelvet: „Minden megmutatkozik, amikor a fény ráveti
sugarát, és bármi, amire a fény ráveti sugarát, maga is
fénnyé változik." Ahogy a sötétséggel, úgy a
fájdalomtesttel sem tudsz harcba szállni. Ennek megkísérlése
csak belső konfliktust, ezáltal további fájdalmat szülne.
Elég, ha pusztán megfigyeled. A megfigyelés azt is jelenti, hogy
elfogadod a pillanatnyi valóság részeként. HETEDIK FEJEZET ÚT
A FÜGGŐSÉGI KAPCSOLATTÓL A MEGVILÁGOSODOTT KAPCSOLATIG
SZERETET/GYŰLÖLET KAPCSOLATOK Amíg nem állsz rá a jelen
„tudathullámhosszára", addig minden — különösen
minden bensőséges — kapcsolatod mélyen elhibázott, és végső
soron rosszul funkcionál. A kapcsolat egy ideig tökéletesnek
tűnhet, például amikor „szerelmes" vagy, ám ez a
látszólagos tökéletesség idővel — kivétel nélkül minden
esetben — elporlad, ahogy egyre gyakrabban jelentkezik vita,
összezörrenés, elégedetlenség és érzelmi vagy akár testi
erőszak is. Úgy tűnik, a legtöbb „szerelmi kapcsolat"
viszonylag gyorsan „szeretet/gyűlölet kapcsolattá" válik.
A szeretet ilyenkor egyetlen szempillantás alatt vad támadásba,
ellenséges érzésbe vagy a vonzódás teljes eltűnésébe
fordulhat át. Ezt normálisnak tartják. Ha kapcsolatodban a
„szeretetet" és annak ellentétét is — így a támadást,
az érzelmi
27.
erőszakot — megtapasztalod, akkor valószínű, hogy
összetéveszted az ego ragaszkodását és a függő
csimpaszkodást a szerelemmel, illetve a szeretettel. Nem
szeretheted igazán a párodat az egyik pillanatban, ha a
következőben már támadod! A valódi szeretetnek nincs
ellentéte! Ha a te „szeretetednek" mégis van, akkor az nem
szeretet, hanem az ego intenzív igénye arra, hogy teljesebben és
mélyebben érzékelje önmagát. Egy olyan szükséglet, amelyet
az adott személy — a „szerelmed" — ideiglenesen
kielégít. A szerelem az ego „megváltáspótléka", amely
rövid időre valóban a megváltás élményét megközelítő
érzést nyújt. Ám elérkezik a pillanat, amikor társad
ilyen-olyan tette, viselkedése már nem elégíti ki igényeidet,
pontosabban fogalmazva: nem elégíti ki az egód igényeit. Ismét
a felszínre bukkan a félelem, a fájdalom és a hiányérzet,
amelyek az egotudat szerves részei, ám amelyeket a „szerelmi
kapcsolat" ideiglenesen elfedett. Csakúgy, mint a többi
függőség vagy szenvedélybetegség esetén is: feldobódsz,
amikor hozzájutsz a droghoz, ám mindenkinél elérkezik az a
pillanat, amikortól a szer már nem kábít, már nem hat. Amikor
a fájdalmas érzések újra megjelennek, azokat a korábbinál még
intenzívebben érzed, s ráadásul úgy véled, a rossz érzéseket
a párod okozza! Tehát kívülre vetíted azo- kat, és fájdalmad
minden vad dühét rázúdítod a társadra. Ez a támadás
fölébresztheti az ő saját fájdalmát, és hatására
visszatámadhat. Ezen a ponton az ego még öntudatlanul abban
reménykedik, hogy támadása vagy manipulációs kísérletei
elegendő büntetésül szolgálhatnak ahhoz, hogy hatására a
másik megváltoztassa viselkedését, s így újra visszaállhasson
a régi állapot, amely jótékonyan elfedi fájdalmadat. Minden
függőség vagy szenvedélybetegség oka az, hogy az illető nem
hajlandó szembenézni saját fájdalmaival, és nem akar azokon
keresztülmenni, nem akarja érezni azokat. Minden függőség
fájdalommal kezdődik, és fájdalommal végződik. Bármi legyen
is az addikciód, szenvedélybetegséged tárgya — alkohol, étel,
legális vagy illegális drog, egy személy —, azt arra
használod, hogy elfedd vele fájdalmadat. Ez a magyarázata a
szerelmi kapcsolatokban a kezdeti eufória elmúlása után
tapasztalható tengernyi fájdalomnak és boldogtalanságnak. Nem
maga a kapcsolat okozza a fájdalmat és a boldogtalanságot. Az
csupán felszínre hozza azt a fájdalmat és boldogtalanságot,
amely már eleve benned volt! Minden függőség ezt teszi. Minden
szenvedélybetegségnél elérkezik egy pillanat, amitől kezdve a
dolog már nem működik, és akkortól a fájdalmat intenzívebben
érzed, mint valaha. Ez az egyik oka, hogy a legtöbb ember
állandóan megpróbál elmenekülni a jelen pillanatból, és a
jövőben keres valamiféle megváltást. Ha figyelmüket a mostra
összpontosítanák, első dologként saját fájdalmukkal
találkoznának. Éppen ettől félnek... Ó, ha tudnák, milyen
könnyű is hozzá férni a mostban, a jelenlétben rejlő erőhöz,
amely föloldja a múltat és annak fájdalmát! Milyen egyszerű
is eljutni ahhoz a realitáshoz, amely véget vet az illúziónak!
Bárcsak tudnák, milyen közel is állnak saját valóságukhoz,
milyen közel is vannak Istenhez! Ám az sem megoldás, ha a
fájdalom elkerülése érdekében távol tartod magad a
kapcsolatoktól! A fájdalom attól még nem tűnt el. Három,
kudarccal végződő kapcsolat, ami, mondjuk, három évig tart,
nagyobb valószínűséggel kényszerít rá a fölébredésre,
mintha három évig a sivatagba vagy szobád magányába vonulnál
vissza. Ám ha egyedüllétedbe intenzív jelenlétet tudsz vinni,
akkor az szintén járható útnak bizonyulhat. A FÜGGŐSÉGI
KAPCSOLATTÓL A MEGVILÁGOSODOTT KAPCSOLATIG Akár egyedül élsz,
akár kapcsolatban, továbbra is ez a kulcs: jelen lenni, és
felerősíteni
28.
jelenlétedet azzal, hogy figyelmedet még mélyebben
összpontosítod a mostra. A szeretet akkor virágozhat, ha
jelenléted fénye elég erős ahhoz, hogy a gondolkodó elme,
illetve az érzelmi fájdalomtest ne vehesse át fölötted az
uralmat, és ne téveszthesd össze ezeket azzal, aki valójában
vagy. A szabadság, a megváltás és a megvilágosodás azt
jelenti, hogy önmagadat a gondolkodó elme mögött meghúzódó
Létként, a mentális zaj mögötti csöndként s a fájdalom
mögötti szeretetként és örömként ismered. Úgy tudod
fölszámolni azonosulásodat a fájdalomtesttel, ha jelenlétet
viszel a fájdalomba, és így transzmutálod, átváltoztatod azt.
Ahhoz, hogy függetlenítsd magad a gondolkodástól, válj
gondolataid és viselkedésed csöndes megfigyelőjévé, őrévé.
Különösen elméd ismétlődő min- táit és az ego által
játszott szerepeket lesd éberen! Ha elmédet többé már nem
ruházod föl „énséggel", akkor elveszíti kényszeres
természetét. Ezen alapvetően az ítéletalkotás kényszerét s
így értelemszerűen a vannal szembeni ellenállást értem, ami
összeütközést, drámát és újabb fájdalmat teremt. Valójában
abban a pillanatban, ahogy az „ez van" elfogadásával
felhagysz az ítélkezéssel, máris függetlenítetted magadat az
elmédtől. Helyet teremtettél a szeretetnek, az örömnek és a
békének. Hagyd abba önmagad és partnered bírálgatását! A
legnagyobb mértékben azzal mozdíthatod elő kapcsolatod
megváltoztatását, ha társadat teljesen olyannak fogadod el,
amilyen, anélkül hogy megpróbálnád őt kritizálni vagy
megváltoztatni. Ez azonnal átemel az egón, s így vége minden
elmejátszmának és függőségi csüngésnek. Nincs többé
áldozat és elkövető, sem vádló és vádlott. Ez egyúttal a
kodependencia, a kölcsönös függőség végét is jelenti,
amikor is belevonódtál a másik tudattalan játszmájába, és
ily módon hozzájárultál annak fennmaradásához,
folytatódásához. Előfordulhat, hogy elváltok egymástól —
szeretetben —, de a válás alternatívája, hogy még mélyebbre
merültök a mostba, a Létbe. Lehetséges, hogy ez ilyen egyszerű
lenne? Igen, ilyen egyszerű. A szeretet a Lét állapota.
Szerelmed nem kívül található, hanem mélyen, a bensődben.
Sohasem veszítheted el, és az sem hagyhat el téged soha. Nem
függ valaki mástól, valami külső formától. Saját, forma és
idő nélküli valóságodat jelenléted csöndjében a fizikai
formádat éltető, megnyilvánulatlan életként érezheted. Így
aztán már minden más emberben és teremtményben is érezheted
ugyanezt az életet. Átlátsz a forma és az elkülönülés
fátylán. Ez az egység fölismerése. Ez a szeretet. Bár röpke
pillanatokra átélhetsz valódi szeretetet, ám a szeretet nem
képes tartósan virágozni addig, amíg véglegesen meg nem
szabadulsz az elmével való azonosulástól, s amíg jelenléted
nem elég intenzív a fájdalomtest szétoszlatásához, vagy amíg
nem tudsz legalább megfigyelőként a jelenben maradni. Ha azt
eléred, az érzelmi fájdalomtest már nem képes uralkodni
rajtad, és szerelmed már nem lesz destruktív. A KAPCSOLAT MINT
SPIRITUÁLIS GYAKORLAT Mivel az emberek egyre inkább azonosulnak
elméjükkel, a legtöbb kapcsolat nem a Létben gyökerezik, ezért
fájdalom forrásává válik, és eluralkodnak benne a problémák
és a konfliktusok. Ha igaz, hogy a kapcsolatok energetizálják és
fölnagyítják az elme egós működési sémáit,
29.
valamint aktiválják az érzelmi fájdalomtestet, akkor mi lenne,
ha elfogadnád ezt a tényt ahelyett, hogy menekülni próbálnál
előle? Miért ne működj együtt ezzel a valósággal, ahelyett
hogy elkerülnéd a kapcsolatteremtést, vagy hogy problémáid
megoldása és kiteljesedésed reményében tovább kergetnéd az
ideális társ ábrándját? A tények elismerésével és
elfogadásával bizonyos mértékig meg is szabadulsz tőlük! Ha
például tudod, hogy diszharmónia van köztetek, és ezt a
„tudást" fejben tartod, akkor ez új tényezőként lép a
képbe, és emiatt a diszharmónia már nem maradhat változatlan!
Amikor tudod, hogy nyugtalan vagy, hogy nincs benned harmóniaérzés,
akkor ez a tudásod egy csöndes, nyugodt teret hoz létre, amely
szeretőn és lágyan öleli körül nyugtalanságodat, és
nyugalommá, békévé transzmutálja azt. Ami a belső átalakulást
illeti, azért semmit sem tehetsz. Nem tudod átalakítani
önmagadat. A párodat vagy más embert pedig még annál is
kevésbé. Mindössze annyit tudsz tenni, hogy teret hozol létre
az átalakulás számára, amelybe a kegyelem és a szeretet
beléphet. Ezért valahányszor nem működik a kapcsolatod,
valahányszor az „őrült" éneteket hozza elő belőletek,
örülj neki! Ugyanis ami addig tudattalan volt, az ezekben a
pillanatokban éppen előbukkant, tehát tetten érhető. Ez pedig
lehetőség a megváltásra! Minden pillanatban tartsd meg ennek a
pillanatnak a tudását, különösen a belső állapotodra
vonatkozóan! Ha harag él benned, tudd, hogy harag van benned! Ha
féltékenység; késztetés a védekezésre vagy a vitatkozásra;
igény arra, hogy neked legyen igazad; a belső gyermek szeretetet
és figyelmet követel; bármilyen érzelmi fájdalom, akkor -
bármi legyen is az - tudd az adott pillanat valóságát, és
tartsd szem előtt ezt a tudást! A kapcsolat így a te
szádhanáddá, spirituális gyakorlatoddá válik. Ha tudattalan
viselkedést veszel észre párodnál, tartsd azt tudásod szerető
ölelésében, s Így nem reagálsz rá! Tudattalanság és tudás
sokáig nem létezhet egyszerre. Még akkor sem, ha a tudás csak a
pár másik tagjában van jelen, tehát nem abban, aki a tudattalan
cselekedetet megteszi. Az ellenségesség és a támadás mögött
lévő energiaforma ugyanis abszolút tűrhetetlennek találja a
szeretet jelenlétét. Ha mégis reagálsz társad
tudattalanságára, azzal te magad is tudattalan állapotra
„kapcsolódsz" át. De ha ezt követően tudatosítod az
előbbi reakciódat, akkor semmi sem veszett el! Még soha nem
voltak a kapcsolatok ennyire problémásak és konfliktussal
terheltek, mint napjainkban. Ahogy arra talán már magad is
rájöttél, nem az a funkciójuk, hogy boldoggá vagy elégedetté
tegyenek. Ha továbbra is a meghitt kapcsolatban keresed a
megváltást, akkor újra és újra ki fogsz ábrándulni. Ha
azonban elfogadod, hogy a kapcsolat nem azért van, hogy boldoggá,
hanem hogy tudatossá tegyen, akkor az már valóban a megváltás
lehetőségét kínálja számodra, és összhangba kerülsz azzal
a magasabb tudatossággal, amelyik bele akar születni ebbe a
világba! Azokat, akik ragaszkodnak a régi mintákhoz, egyre több
fájdalom, erőszak, zavarodottság és őrület várja. Hány
ember kell ahhoz, hogy életed spirituális gyakorlattá váljon?
Ne törődj azzal, hogy férjed nem működik együtt veled! Az
épeszűség - a tudatosság - csak rajtad keresztül érkezhet meg
a világba! Ahhoz, hogy végre megvilágosodhass, nem kell
megvárnod, hogy a világ épeszűvé vagy hogy valaki más
tudatossá váljon! Különben ítéletnapig várhatnál.
30.
Ne vádoljátok egymást tudattalansággal! Abban a pillanatban,
ahogy vitatkozni kezdesz, máris egy mentális „hadállást"
vettél fel, és azzal azonosultál. Onnantól kezdve már nemcsak
ezt a pozíciót, hanem az éntudatodat is véded. Tehát az ego
vette át az irányítást. Tudattalanná váltál. Olykor-olykor
azért helyénvaló lehet rámutatni párod viselkedésének
valamely aspektusára. Ha nagyon éber és jelenlévő vagy, akkor
meg tudod ezt tenni anélkül, hogy abba egód bekapcsolódna,
tehát hibáztatás, vádaskodás, társad tévedésének
bizonygatása nélkül. Amikor partnered tudattalanul viselkedik,
ne ítélkezz! Az ítélkezéssel vagy azt éred el, hogy valódi
énje helyett az ő tudattalan viselkedésével azonosítod őt
magadban, vagy saját tudattalanságodat vetíted ki rá, és azt
kevered össze azzal, aki ő valójában. A nem ítélkezés nem
azt jelenti, hogy adott esetben nem veszed észre a hibát és a
tudattalanságot! Csupán azt, hogy a bírói szerep és a „reakció
vagyok" helyett a „tudás vagyok" alternatíváját
választod. Ily módon vagy teljesen mentes leszel a reakciótól,
vagy reagálsz ugyan, ám mégis a tudás maradsz, az a tér,
amelyben a reakciót figyeled és hagyod megtörténni. A
sötétséggel való birkózás helyett lámpát gyújtasz.
Ahelyett, hogy reagálnál a téveszmére, látod azt, de
ugyanakkor keresztül is nézel rajta. Ha a tudás vagy, akkor a
szerető jelenlét tiszta terét hozod létre, amely mindennek és
mindenkinek megengedi, hogy önmaga lehessen. Az átalakulást
ennél hatékonyabban semmi sem katalizálhatja! Ha ezt
rendszeresen teszed, párod nem maradhat tudattalan a
társaságodban. Ha mindketten úgy döntötök, hogy
kapcsolatotokat spirituális gyakorlattá teszitek, annál jobb! Ez
esetben rögtön elmondhatjátok egymásnak a gondolataitokat és
az érzéseiteket, amint azok fölbukkannak, illetve amint egy
reakció beindul. Ily módon nem hagytok időt arra, hogy egy- egy
kimondatlan vagy beismeretlen érzelem vagy sérelem meggyűlhessen
és „elgennyesedhessen". Tanuld meg hibáztatás nélkül
kifejezni érzéseidet! Tanulj meg nyíltan, védekezés nélkül
figyelni társadra! Biztosíts teret párodnak, hogy kifejezhesse
magát! Légy jelen! Így fölöslegessé válik a vádaskodás, a
védekezés, a támadás, az Összes olyan minta, amely csak arra
való, hogy megerősítse vagy megvédje az egót, illetve
kielégítse annak szükségleteit. Létfontosságú, hogy teret
adj másoknak, és persze magadnak is. A szeretet nem virágozhat
enélkül! Amikor kiiktatod a kapcsolatokat romboló két tényezőt,
tehát amint transzmutáltad - átváltoztattad - az érzelmi
fájdalomtestet, s már nem azonosulsz elméddel és mentális
pozícióddal (álláspontoddal); továbbá amint partnered is
megtette ugyanezt, akkortól kapcsolatotok gyönyörű
kibontakozását fogod megtapasztalni! Fájdalmatok és
tudattalanságotok egymásra történő lövöldözése, valamint
függőségben élő egótok igényeinek kölcsönös kielégítése
helyett a bennetek mélyen élő szeretetet sugározzátok majd
egymásra. Azt a szeretetet, amely a minden létező dologgal való
egységetek fölismeréséből származik. Ennek a szeretetnek
nincs ellentéte! Ha párod még mindig az elméjével és a
fájdalomtestével azonosul, miközben te már felszabadultál
ebből az állapotból, nos, az nagy kihívást fog jelenteni... Ám
nem számodra, hanem társad számára! Nem könnyű ugyanis egy
megvilágosodott emberrel élni. Pontosabban fogalmazva: annyira
könnyű, hogy azt az ego rendkívül fenyegetőnek találja.
Emlékezz, az egónak problémákra, konfliktusokra és
„ellenségekre" van szüksége ahhoz,
31.
hogy az elkülönültség érzését - amelytől identitása függ
- megerősítse. A megvilágosulatlan partner elméjét mélyen
frusztrálja, hogy megrögzött álláspontjai nem ütköznek
ellenállásba, aminek következtében ingataggá és gyengévé
válik. Még az a „veszély" is fönnáll, hogy teljesen
összeomlik, ami adott esetben éntudata elvesztését jelentené.
Az érzelmi fájdalomtest ugyanis visszajelzést követel, ám ez
esetben nem kapja meg. A vitatkozás, a „színház" és a
konfliktusok iránti igény sem elégül ki. ADD FÖL A KAPCSOLATOT
ÖNMAGADDAL! Akár megvilágosodott vagy, akár nem, mindenképpen
férfinak vagy nőnek születtél, így hát a formaidentitásod
szintjén szükségszerűen nem vagy teljes. Egyik fele vagy az
egésznek. A teljességnek ezt a hiányát férfi és nő közti
vonzódásként, az ellentétes energiapolaritás felé húzó
erőként érzed, tudatosságod mértékétől függetlenül. Ám a
belső összekapcsolódottságnak ebben az állapotában ezt a
vonzerőt valahol az életed felszínén, perifériáján érzed.
Ez nem jelenti azt, hogy kapcsolatod a többi emberrel vagy a
pároddal felszínes lenne! Valójában csak akkor lehet minden
emberi kapcsolatod mély, ha tudatában vagy a Létnek. Így
ugyanis már átlátsz a forma fátylán. A Létben a férfi és a
nő egyek. Formádnak továbbra is lehetnek szükségletei, a
Létnek azonban nincsenek igényei. Az teljes és egész. Ha ezek a
szükségletek kielégülnek, az nagyszerű, de mély, belső
állapotod szempontjából közömbös, hogy ez megtörténik-e
vagy sem. Ezért abszolút lehetséges egy megvilágosodott
embernél, hogy ha a férfiúi vagy a női polaritás iránti vágya
nem teljesül, akkor lényének külső szintjén nem érzi ma- gát
teljesnek, és hiányérzete van, miközben belül teljes békét,
elégedettséget és tökéletes teljességet érez. Ha egyedül
rosszul érzed magad, akkor azért keresel társat, hogy ezt a
rossz érzést elfedd. Biztosan számíthatsz arra, hogy ez a rossz
érzés valamilyen más formában újra fölbukkan majd a
kapcsolatodban, és akkor valószínűleg a párodat fogod
hibáztatni miatta... Valójában mindössze annyi a teendőd, hogy
teljesen elfogadod a jelen pillanatot. Ettől nyugalom jár át, és
jóban vagy önmagaddal. De vajon kell-e egyáltalán kapcsolatban
lenni önmagaddal? Miért ne lehetnél egyszerűen önmagad? Ha
kapcsolatban állsz önmagaddal, akkor valójában kettévágtad
magadat: „énre" és „magamra", alanyra és tárgyra.
Ez az elme teremtette kettősség a gyökere életed valamennyi
szükségtelen bonyodalmának, gondjának és konfliktusának! A
megvilágosodottság állapotában te önmagad vagy, a „te"
és az „önmagad" egybeolvad. Nem ítélkezel magad fölött,
nem sajnálod magadat, nem vagy büszke magadra, nem szereted és
nem gyűlölöd magadat stb. Az önmagadra reflektáló tudatosság
okozta vágás begyógyult, annak átka levétetett rólad. Nincs
már „magad", akit védened, óvnod vagy táplálnod
kellene. Ha megvilágosodtál, egy kapcsolatod megszűnik: a
kapcsolat önmagaddal. Ha egyszer ezt föladtad, akkortól az
összes többi kapcsolatod szeretetkapcsolat lesz. HARMADIK RÉSZ
ELFOGADÁS ÉS MEGADÁS Amikor megadod magadat annak, ami van,
teljesen jelenlevővé válsz. A múlt ereje ennek ha-
32.
tására semmivé foszlik! Többé már nincs szükséged rá. A
jelenlét a kulcs. A most a kulcs. Megnyílik előtted a Lét
birodalma, amelyet eddig az elme eltakart előled. Hirtelen mély
csend és mérhetetlen béke születik benned. És a béke mélyén
végtelen öröm. És az őröm mélyén a szeretet. És a
legutolsó réteg alatt ott van valami szent és mérhetetlen. A
MEGNEVEZHETETLEN. NYOLCADIK FEJEZET A MOST ELFOGADÁSA, A
MULANDÓSÁG ÉS AZ ÉLETCIKLUSOK A sikernek is vannak ciklusai.
Időszakok, amikor bizonyos dolgok megjelennek az életedben, s te
gyarapodsz; és időszakok, amikor eltűnnek dolgok az életedből
vagy Megsemmisülnek, és neked el kell őket engedned ahhoz, hogy
helyet teremts a fölbukkanó újaknak; hagynod kell, hogy
megtörténhessen az átalakulás, a transzmutáció. Ha ezen a
ponton görcsösen kapaszkodsz vagy ellenállsz, az azt jelenti,
hogy nem vagy hajlandó együtt úszni az élet áramlatával, s
ezért szenvedés vár rád. Szükség van a szétesésre ahhoz,
hogy valami új kezdhessen növekedni. Az egyik föltételezi a
másikat. A spirituális fölismeréshez nélkülözhetetlen a
lefelé ívelő ciklus. Valamilyen szinten hatalmas kudarcot kell
elszenvedned, illetve nagy veszteséget vagy fájdalmat kell
átélned ahhoz, hogy a lelki dimenzió felé fordulj. Az is
megtörténhet, hogy épp sikered válik számodra üressé és
értelmetlenné, és így kudarcként szembesülsz vele. Minden
sikerben benne rejlik a kudarc, mint ahogy a kudarcokban is ott
lapul a siker. Ebben a világban — a forma szintjén —
előbb-utóbb természetesen mindenki „kudarcot vall", és
minden eredmény végül semmivé válik. Minden forma mulandó.
Mindemellett te nyugodtan lehetsz aktív, és élvezheted az új
formák és körülmények manifesztálását, megteremtését, de
többé már nem azonosulsz velük! Éntudatodhoz már nincs
szükséged rájuk. Nem ők az életed. Ők csak az élethelyzeted.
Egy-egy periódus időtartama néhány órától néhány évig
terjedően bármennyi lehet. Vannak nagy ciklusok, és azokon belül
kisebbek is. Sok betegség például abból születik, hogy az
illető az alacsony energiájú ciklusával küzd, holott az
létfontosságú a regenerálódása szempontjából. A cselekvés
kényszere és a hajlam, hogy önértékelésedet és identitásodat
olyan külsőségekből eredeztesd, mint az eredményeid, mindaddig
elkerülhetetlen illúzió, amíg te az elméddel azonosulsz. Ez
nehézzé vagy lehetetlenné teszi számodra, hogy elfogadd a nehéz
időszakokat, és azokat is létezni engedd. A szervezet
intelligenciája ilyenkor önvédelemből átveheti az irányítást,
és betegséget teremthet, hogy megállásra kényszerítsen, és
így a szükséges regenerálódás megtörténhessen. Amíg egy
állapotot elméddel „jónak" ítélsz, akár valamilyen
kapcsolatról, tulajdonról, társadalmi szerepről, helyről vagy
a testedről van is szó, addig az elme rátapad arra, és azonosul
vele. A dolog boldoggá tesz, hatására jó érzés keletkezik
benned, és az részévé válhat annak, aki vagy, illetve akinek
gondolod magad. Ám semmi sem marad fönn ebben a dimenzióban,
ahol mindent fölfal a moly és a rozsda! Vagy véget ér, vagy
megváltozik, vagy ellentétes pólusába fordul át. Ami tegnap
vagy tavaly még jó volt, hirtelen vagy fokozatosan rosszá válik.
Ugyanaz az állapot, amely boldogító volt, ettől kezdve
boldogtalanná tesz. A ma bősége holnapra üres
„fogyasztásizmussá" válik. A
33.
boldog esküvő és nászút fájdalmas válásba vagy boldogtalan
együttélésbe torkollik. Vagy valami eltűnik az életedből, és
annak hiánya tesz boldogtalanná. Az elme nem tudja elfogadni, ha
egy olyan állapot vagy helyzet megváltozik vagy eltűnik,
amelyhez hozzátapadt, s amellyel azonosult. Görcsösen fog
kapaszkodni az eltűnő dologba, és ellenállni a változásnak.
Számára ez majdnem olyan, mintha valamelyik végtagodat akarnák
amputálni. Ez azt jelenti, hogy boldogságod és boldogtalanságod
valójában egy. Csupán az idő illúziója választja külön
ezeket. Ha nem állsz ellen az életnek, akkor a kegyelem, az
ellazultság és a könnyűség állapotában vagy. Ez az állapot
már nem függvénye annak, hogy miként mennek a dolgok, jól vagy
rosszul. Szinte paradoxon, mégis az tapasztalható, hogy ha
megszűnik a formától való belső függésed, akkor életed
általános feltételei — a külső formák — hajlamosak óriási
mértékben javulni! Azok a dolgok, emberek és helyzetek,
amelyeket boldogságodhoz szükségesnek tartottál, immár
küzdelem és erőfeszítés nélkül érkeznek meg életedbe, s te
szabadon élvezheted és értékelheted őket — amíg tartanak.
Persze ezek a dolgok is elmúlnak, a ciklusok jönnek és mennek,
de a függőség megszűntével már nem él benned félelem a
veszteségtől. Az élet nyugodtan áramlik. A valamilyen
másodlagos forrásból származó boldogság sosem mély. Az
csupán sápadt visszfénye a Lét örömének, annak az eleven
lelkibéke-érzésnek, amelyre rálelsz, amint belépsz a nem
ellenállás állapotába. A Lét túljuttat az elme poláris
ellentétein, és többé már nem függsz a formától. Ha
körülötted minden összedőlne és szétmorzsolódna, még akkor
Is lelki békét éreznél, mélyen, belül. Lehet, hogy boldog nem
lennél, de békés igen. A NEGATIVITÁS FELHASZNÁLÁSA ÉS
ELENGEDÉSE Minden belső ellenállást a negativitás valamilyen
megnyilvánulásaként tapasztalunk meg. Minden negativitás
ellenállás. Ebben az értelemben a két szó majdnem rokon
értelmű. A negativitás az ingerültségtől vagy
türelmetlenségtől a tomboló haragig, a nyomott hangulattól
vagy bús sértettségtől az öngyilkos kétségbeesésig
terjedhet. Az ellenállás olykor aktiválhatja az érzelmi
fájdalomtestet; ez esetben valamilyen apróság olyan intenzív
negativitást okoz, mint például a harag, a búskomorság vagy a
mély bánat. Az ego azt hiszi, hogy a negativitáson keresztül
képes manipulálni a valóságot, é8 megszerezheti, amit akar.
Úgy gondolja, hogy ezen a módon magához tud vonzani valami
kívánt állapotot, illetve meg tud szüntetni ilyen-olyan nem
kívántat. Ha a „te" - az elme - nem hinne abban, hogy a
boldogtalanság beválik, akkor minek is teremtené meg azt?
Természetesen a negativitás nem válik be. Ahelyett, hogy magához
vonzaná a kívánt állapotot vagy körülményt, megakadályozza
annak megjelenését. Ahelyett, hogy megszüntetne valamilyen
nemkívánatos dolgot, fenntartja azt. Az egyetlen „haszna",
hogy megerősíti az egót. Az ego épp ezért imádja... Ha már
azonosultál a negativitás valamilyen formájával, onnantól nem
akarod elengedni azt, és egy mélyen tudattalan szinten valójában
nem kívánsz pozitív változást! Az ugyanis fenyegetné az
általad már kialakított, depressziós, haragos vagy keményszívű
identitásodat.
34.
Ettől fogva nem veszed észre, letagadod vagy szabotálod
életedben a pozitív dolgokat. Ez gyakori jelenség. Továbbá
abnormális is. Figyelj meg bármilyen növényt vagy állatot, és
tanuld meg tőlük, hogyan érdemes elfogadni azt, ami van, s
megadni magad a mustnak! Hagyd, hogy a Létre tanítsanak! Tanulj
tőlük integritást, ami azt jelenti: egy vagy, önmagad vagy,
valódi vagy. Tanulj tőlük élni és meghalni tudni, s hogy
hogyan ne csinálj az életből és a halálból problémát! A
visszatérő, negatív érzelmek néha üzenetet hordoznak, ahogy a
betegségek is. Ám minden változás, amelyet életedben
eszközölsz - sikár a munkáddal, az emberi viszonyaiddal vagy a
környezeteddel kapcsolatban -, végső soron csak szépítgetés
lesz, ha nem a tudatosságod szintjének növekedéséből születik
meg. Az utóbbi pedig csak egy dolgot jelenthet: jelenlévőbbé
válsz. Amikor elértél egy bizonyos jelenléti szintet, onnantól
kezdve már nincs szükséged negatívitásra ahhoz, hogy megtudd,
mire is van szükséged az adott élethelyzetben. Addig azonban
használd a negativitást! Használd egyfajta jelként, amely
emlékeztet, hogy légy jelen! Valahányszor azt veszed észre,
hogy a negativitás valamilyen formája megjelent benned, ezt ne
tekintsd kudarcnak, hanem hasznos Jelzésnek, amely ezt mondja:
„Ébredj föl! Gyere ki az elmédből! Légy jelen!" Még a
legkisebb ingerültségnek is jelentősége van! Fontos azt
beismerni és szemügyre venni, mert ellenkező esetben a figyelmen
kívül hagyott reakciók fölgyülemlenek. Lehet, hogy a negatív
reakciót azonnal el tudod ereszteni, amint rájössz, hogy nem
óhajtasz ilyen energiamezőt magadban hordani, s hogy az teljesen
haszontalan. Ám ez esetben ügyelj arra, hogy azt teljesen szélnek
ereszd! Ha nem tudod elengedni, egyszerűen fogadd el létezését,
s ahogy azt már korábban javasoltam, vidd a figyelmedet az
érzésbe! A negativitás eleresztésének alternatívája, ha
elképzeled, hogy átlátszóvá válsz a reakció külső oka
számára! Azt javaslom, hogy ezt először apró, jelentéktelen
ügyeken gyakorold! Tegyük fel például, hogy nyugodtan ülsz
otthon. Hirtelen az utca túloldaláról megszólal egy autó-
riasztó éles hangja. Ingerültté válsz. Mi az ingerültség
célja? Az égvilágon semmi. Miért hoztad létre? Nem te hoztad
létre, hanem az elméd. A reakció teljesen automatikus, teljesen
tudattalan volt. Miért hozta létre az elme? Mert azt a tudattalan
hitet hordozza magában, hogy ellenállása - amit negativitásként
vagy a boldogtalanság valamilyen formájaként élsz át -
valahogy megszünteti a nemkívánatos helyzetet. Ez persze
téveszme. Az így létrejött ellenállás - ez esetben az
ingerültség vagy bosszúság - sokkal zavaróbb, mint az eredeti
ok, amelyet megpróbál eltüntetni! Mindezt átalakíthatod
spirituális gyakorlattá. Érezd úgy, mintha átlátszóvá
válnál, elveszítve tested anyagi szilárdságát! Majd hagyd,
hogy a zaj - vagy bármi, ami a negatív reakciót kiváltotta
-egyszerűen áthaladjon rajtad! Az benned már nem ütközik
szilárd „falba".
35.
Ahogy mondtam, eleinte apró dolgokkal gyakorolj! Például
autóriasztóval, kutyaugatással, gyermeksírással, közlekedési
dugóval. Ahelyett, hogy az ellenállás fala lenne benned, amelyet
folyamatosan és fájdalmasan olyan dolgok döngetnek, amelyeknek
„nem lenne szabad megtörténniük", hagyd, hogy minden
egyszerűen keresztülmenjen rajtad! Ha valaki durván vagy sértő
szándékkal szól hozzád, ahelyett hogy tudattalan reakcióra és
negativitásra kapcsolnál - például támadásra, védekezésre
vagy visszahúzódásra -, hagyd, hogy az egyszerűen átsuhanjon
rajtad! Ne állj ellen. Olyan ez, mintha nem is lenne ott már
senki, akit bántani lehetne. Ez a megbocsátás. Ily módon
sebezhetetlenné váltál! Továbbra is megmondhatod az illetőnek,
hogy viselkedése elfogadhatatlan, ha ezt akarod tenni. őneki
azonban így már nincs hatalma irányítani a te belső
állapotodat! A magad ura vagy, nem valaki más uralkodik rajtad,
és nem is az elméd. Akár autóriasztóról van szó, akár durva
emberről, árvízről, földrengésről vagy minden tulajdonod
elvesztéséről, az ellenállás működési mechanizmusa ugyanez.
Még mindig kívül keresed a valódi és tartós lelki békét, és
nem tudsz kilépni a kereső „üzemmódodból". „Talán a
következő tanfolyam megadja a választ... Talán majd az új
technika..." — mondod. Neked ezt ajánlom: Ne a békét
keresd! Ne keress semmilyen más állapotot, mint amelyben most
vagy, máskülönben belső konfliktust és tudattalan ellenállást
hozol létre! Bocsásd meg magadnak, hogy nem érted még el a
tartós lelki béke állapotát! Abban a pillanatban, ahogy
teljesen elfogadod békétlenségedet, az békévé változik!
Minden, amit tökéletesen elfogadsz, az odajuttat: a lelki béke
állapotába visz. Ez a megadás csodája. Amikor elfogadod azt,
ami van, akkor minden pillanat a legjobb. Ez a megvilágosodás. AZ
EGYÜTTÉRZÉS TERMÉSZETE Túljutva az elme készítette
ellentéteken, olyanná válsz, mint egy mely tó. Életed külső
helyzete, és ami ott történik, a tó felszíne; néha nyugodt,
néha szeles és viharos, a ciklusok és évszakok szerint. Azonban
lenn, a mélyben a tó mindig nyugodt és zavartalan. Te az egész
tó vagy, nem csak a felszín, és kapcsolatban állsz saját
mélységeddel, amely tökéletesen nyugodt. Nem állsz ellen a
változásnak azzal, hogy mentálisan bármilyen helyzetbe is
belecsimpaszkodnál. A lelki békéd nem azon múlik! A Létben
élsz - amely változatlan, időtlen és halál nélküli -, és
már nem csüngsz az állandóan hullámzó formák külső
világán, elégedettséget és boldogságot remélve. Örömödet
leled a formákban, játszol velük, új for- mákat alkotsz, és
értékeled szépségüket, de nincs szükséged arra, hogy
bármelyikükhöz hozzáragaszd magad. Amíg nem vagy tudatában a
Létnek, a többi ember valósága kikerül, mert még a magadét
sem találtad meg. Az elméd vagy kedveli, vagy nem kedveli a
formájukat, amely nemcsak a testüket, hanem az elméjüket is
jelenti. Igazi kapcsolat csak akkor válik lehetségessé, amikor
tudatában vagy a Létnek!
36.
A Létből kiindulva, szinte csak paravánnak érzékeled a másik
ember testét és elméjét, amely mögött az ő valódiságát
érzed, ahogy a magadét is. Ha tehát szembesülsz valaki
szenvedésével vagy tudattalan viselkedésével, akkor maradj a
jelenben és a Léttel összekapcsolódva. Így ugyanis át tudsz
látni már a formán, és saját Léteden keresztül érezheted a
másik ember sugárzó és tiszta Létét. A Lét szintjén minden
szenvedés illúzió. A szenvedés a formával való azonosulás
következménye. Olykor csodás gyógyítások történnek e
fölismerés révén! A gyógyító fölébreszti a beteg
Léttudatát - ha az készen áll rá. A szánalom annak tudata,
hogy valami erős kötelék fűz össze mindennel, ami él.
Legközelebb, amikor azt mondod: „Semmi közöm ahhoz az
alakhoz", jusson eszedbe, hogy nagyon is sok közös van
bennetek. Néhány év múlva - lehet két év, lehet hetven, nem
nagy különbség - mindketten rothadó holttestek lesztek, majd
marék por, végül még az sem. Kijózanító felismerés,
szerénnyé tesz. Nincs mire dicsekednünk. Hogy ez negatív
gondolat lenne? Nem. Ez tény. Miért dugd homokba a fejedet? Ebben
az értelemben teljes egyenlőség van közted és minden más
élőlény között. Az egyik legerőteljesebb spirituális
gyakorlat: mélyen meditálni a fizikai formák halandóságán, a
sajátodat is beleértve. Ezt úgy hívják: halj meg, mielőtt
meghalnál! Menj bele mélyen! A fizikai formád felbomlik, nincs
többé. Aztán elérkezik a pillanat, amikor minden elmeforma és
gondolat meghal. Ám te - az az isteni jelenlét, aki vagy - még
mindig ott maradsz. Sugárzóan, teljesen ébren. Soha nem halt meg
semmi valódi. Csak a nevek, a formák, az illúziók. Ezen a mély
szinten az együttérzés a legszélesebb értelemben gyógyítóvá
válik. Ebben az állapotban gyógyító hatásod elsősorban nem a
tetteiden, hanem a létezéseden alapul! Bárkivel is kerülsz
kapcsolatba, megérinti őt a jelenléted és a belőled áradó
béke, akár tudatában van ennek, akár nem. Ha teljesen jelen
vagy, és a körülötted lévő emberek tudattalanul viselkednek,
nem érzel majd késztetést, hogy reagálj a helyzetre, tehát nem
adsz annak valóságot. Békéd olyan hatalmas és mély lesz, hogy
minden, ami nem béke, az eltűnik benne, mintha soha nem is
létezett volna. Ez megtöri a tett és az arra válaszként Jövő
tett - akció és reakció - karmikus körforgását. Az állatok,
a fák, a virágok érezni fogják a békédet, és reagálnak majd
rá. A létezéseddel, Isten békéjének demonstrálásával
tanítasz. A „világ világosságává" válsz, a színtiszta
tudat kisugárzásává, és így az ok szintjén szünteted meg a
szenvedést. Eltünteted a világból a tudattalanságot. A MEGADÁS
BÖLCSESSÉGE Tudatod jelenlegi minősége szabja meg a legnagyobb
mértékben várható jövődet, ezért a megadás a legfontosabb
dolog, amelyet a pozitív változásért megtehetsz. Ehhez képest
bármilyen tett csak másodlagos jelentőségű. Önmegadás
nélküli tudatállapotból nem származhat valóban pozitív
cselekvés! Egyesek számára a megadás szó negatív
mellékzöngéjű, mert hallani vélik benne például a vereség,
a feladás, az élet kihívásaival szemben megélt kudarc vagy a
fásultság fogalmát. Holott a valódi megadás valami egészen
más! Nem azt jelenti, hogy passzívan beletörődsz a helyzetedbe,
bármilyen is legyen az, és semmit sem teszel annak
megváltoztatásáért. Azt sem jelenti, hogy fölhagysz a
tervezéssel vagy a pozitív tettek kezdeményezésével.
37.
A megadás az az egyszerű, de mély bölcsesség, hogy inkább
átadod magadat az élet áramának, semmint ellenállnál neki. Az
egyetlen pont, ahol megtapasztalhatod az élet áramlását, az a
most. A megadás tehát a jelen pillanat feltétel és fenntartás
nélküli elfogadása. Lemondasz arról, hogy ellenállj annak, ami
van. A belső ellenállás azt jelenti, hogy - mentális ítélkezés
és érzelmi negativitás útján - nemet mondasz arra, ami van.
Különösen akkor válik ez kifejezetté, amikor a dolgok „rosszra
fordulnak". Ez azt jelenti, hogy szakadék választja el elméd
igényeit és merev elvárásait attól, ami van. Ez a
fájdalomszakadék. Ha már elég hosszú ideje élsz, akkor tudod,
hogy bizony gyakran „fordulnak rosszra" a dolgok. Pontosan
ekkor érdemes gyakorolni a megadást, ha meg akarod tisztítani az
életedet a fájdalomtól és a bánattól! A van elfogadása
azonnal megszabadít az elmével való azonosulástól, és így
újra összekapcsol a Léttel. Az ellenállás az elme! A megadás
színtiszta belső folyamat, de ez nem azt jelenti, hogy külső
szinten ne cselekedhetnél és változtathatnál a helyzeten!
Megadásoddal valójában nem az egész helyzetet kell elfogadnod,
mindössze azt a kicsiny részt, amit mostnak nevezünk. Ha például
valahol beleragadsz a sárba, nem mondod: „Rendben van,
beletörődöm abba, hogy beleragadtam a sárba." A
beletörődés nem azonos a megadással! Nem kell elfogadnod egy
nemkívánatos vagy kellemetlen élethelyzetet! Azt sem tanácsolom,
hogy becsapd magad, mondván: „Semmi rossz sincs ab- ban, hogy
beleragadtam a sárba..." Nem. Teljes mértékben fölismered,
hogy ki szeretnél jutni a sárból. Ezt követően a jelen
pillanatra összpontosítod medet, anélkül hogy gondolatban
bármilyen címkét is akasztanál rá. Ez azt jelenti, hogy nem
ítéled meg a mostot, s így ellenállás és érzelmi negativitás
sincs benned! Elfogadod a pillanat „vanságát". Azután
pedig cselekszel, és minden tőled telhetőt megteszel, hogy
kikerülj a kátyúból. Az ilyen tettet nevezem pozitív
cselekvésnek. Ez sokkal hatékonyabb, mint a negatív cselekvés,
amely haragból, kétségbeesésből vagy frusztrációból ered.
Amíg a kívánt eredményt el nem éred, tovább gyakorlod a
megadást, oly módon, hogy tartózkodsz a most minősítésétől.
Mondanivalóm illusztrálására hadd hozzak egy képi hasonlatot!
Este, sűrű ködben haladsz egy ösvényen. Szerencsére azonban
van nálad egy erős fényű elemlámpa, amely keresztülvilágít
a ködön, és így egy kicsi, világos útszakaszt látsz a lábad
előtt. A köd az élethelyzeted, amely a múltat és a jövőt is
tartalmazza; az elemlámpa a tudatos jelenléted; a kicsi, világos
útszakasz pedig a most. A megadás hiánya megkeményíti
pszichológiai formádat, az ego kérgét, és így az
elkülönültség intenzív érzetét okozza. A körülötted lévő
világot, azon belül különösen az embereket, magadra nézve
fenyegetőnek érzékeled. Tudattalan kényszer ébred benned, hogy
ítélkezéssel elpusztíts másokat, vagy hogy versengj és
uralkodj. Még a természet is ellenségeddé válik, és
észlelésedet, értelmezésedet a félelem vezérli. A paranoia,
avagy üldözési mánia nevű elmebetegség csupán kevéssel
hevenyebb formája a tudat eme szokványos, „normális", ám
diszfunkcionális állapotának. Az ellenállás hatására nemcsak
pszichológiai, hanem fizikai formád, tehát a tested is keménnyé
és merevé válik. A test különböző részein feszültség
támad, és az egész test görcsössé válik. Az életenergia
szabad áramlása a testben — ami az egészséges
38.
működéshez alapvetően szükséges — nagymértékben
korlátozottá válik. A testmozgás és némely fizikai gyógymód
segíthet ugyan az áramlás helyreállításában, de ha nem
gyakorlod a megadást a mindennapi életben, akkor ezek a terápiák
csak ideiglenes tünetmentességet eredményeznek, mert az ok —
az ellenállási minta — nem szűnt meg. Van benned valami, amire
nem hatnak élethelyzeted ideiglenes körülményei, és amihez
csak a megadáson át vezet az út. Ez pedig az életed, te magad,
aki az időtlen jelen birodalmában örökké létezel. Ha
élethelyzetedet kellemetlennek vagy esetleg elviselhetetlennek
tartod, először is meg kell adnod magad, mert csak úgy tudod
összetörni a helyzetet fenntartó, tudattalan ellenállási
mintát. A megadás tökéletesen összeegyeztethető a
cselekvéssel, a változtatás kezdeményezésével és a kitűzött
célok elérésével. Amikor megadtad magad, abban az állapotban
már egy teljesen más, a megszokottól eltérő minőségű
energia áramlik a tetteidbe. A megadás újra összekapcsol a Lét
forrásenergiájával, márpedig ha a Lét behatol a cselekvésedbe,
akkor az az életenergia boldog ünneplésévé válik, ami még
mélyebben visz a mostba. Az ellenállás feladásán keresztül
tudatosságod minősége — és ezért bármilyen cselekvésed,
illetve teremtésed minősége is — mérhetetlenül javul! Az
eredmények ekkor már garantáltan tükrözik ezt a minőségi
ugrást. Akár „megadásos cselekvésnek" is nevezhetnénk
az ilyen tevékenységet. A megadás állapotában nagyon világosan
látod, mit kell tenned, és cselekszel is. Méghozzá úgy, hogy
egyszerre csak egy dolgot teszel, és egyszerre csak egy dologra
figyelsz. Tanulj a természettől! Figyeld meg, hogyan hajtja végre
minden „feladatát" elégedetlenség és boldogtalanság
nélkül, miként bomlik ki ennek eredményeként szemed láttára
az élet csodája! Ezért mondta Jézus: „Nézzétek a mezők
liliomait, hogyan nőnek; nem fáradoznak, nem szőnek-fonnak..."
Ha a helyzeted összességében nem kielégítő vagy kellemetlen,
akkor különítsd el a jelen pillanatot a többitől, és fordulj
megadással afelé, ami van! Ez elemlámpád ködön áthatoló
fénycsóvája. Ennek hatására tudatod állapotát már nem a
külső körülmények fogják megszabni. Már nem az ellenállás
és a reagálás irányítja lépteid. Aztán vizsgáld meg
alaposan az adott helyzetet! Kérdezd meg magadtól: „Tehetek-e
valamit, hogy megváltoztassam a helyzetet, hogy javítsak rajta,
vagy lépjek ki belőle?" Ha úgy ítéled meg, hogy van
lehetőség, akkor tedd meg a megfelelő lépést. Ne figyelj
egyszerre százféle dologra, amiket valamikor a jövőben —
biztosan vagy esetleg — meg kell tenned! Koncentrálj arra az egy
teendőre, amelyet most végzel! Ez nem jelenti azt, hogy ne
tervezz! Meglehet, hogy épp a tervezés az egyetlen dolog, amelyet
pillanatnyilag megtehetsz. De bizonyosodj meg arról, hogy nem
vetíted ki magadat a jövőbe azzal, hogy arról szóló „mentális
filmeket" kezdesz vetíteni lelki szemeid elé, elveszítve
így a mostot! Lehet, hogy cselekedetednek nem lesz azonnali
gyümölcse. De amíg az beérik, addig se állj ellen annak, ami
van! Ha semmit sem tehetsz, és nem is léphetsz ki az adott
helyzetből, akkor használd a szituációt arra, hogy még
mélyebben menj bele a megadásba, a mostba, a Létbe! Ha belépsz
a jelen időtlen dimenziójába, a változás gyakran furcsa módon
következik be, anélkül hogy túl sokat kellene tenned. Az élet
segítőkésszé és együttműködővé válik. Ha olyan belső
tényezők akadályoztak meg a cselekvésben, mint a félelem, a
bűntudat vagy a
39.
lustaság, akkor tudatos jelenléted fényében azok elolvadnak,
megsemmisülnek. Ne keverd össze a megadást azzal a
hozzáállással, hogy „engem többé már semmi sem fog
bosszantani", vagy hogy „engem többé már semmi nem
érdekel"! Ha alaposabban szemügyre veszed az ilyen
hozzáállást, akkor rájössz, hogy a mélyén valójában —
rejtett megbántottság formájában — negativitás húzódik
meg. Megadáskor figyeld meg önmagad, és ellenőrizd, maradt-e
benned akár csak nyomokban is ellenállás! Légy nagyon éber,
amikor ezt teszed, mert valamelyik sötét sarokban egy gondolat
vagy fel nem ismert érzelem formájában akár maréknyi
ellenállás is megbújhat! AZ ELMEENERGIÁTÓL A SPIRITUÁLIS
ENERGIÁIG Kezdd azzal, hogy elismered, van benned ellenállás!
Légy ott, amikor történik, amikor az ellenállás föltámad
benned! Figyeld meg, hogyan hozza létre az elméd, hogyan minősíti
a helyzetet, önmagadat és másokat! Vedd szemügyre a
gondolkodási folyamatot! Érezd az érzelem energiáját! Az
ellenállás megfigyelése révén rájössz, hogy az valójában
céltalan, haszontalan reakció. Teljes figyelmednek a mostra
irányításával a tudattalan ellenállás tudatossá válik, és
ezzel véget is ér. Nem lehetsz egyszerre tudatos és boldogtalan,
tudatos és negatív! A negativitás, a boldogtalanság vagy a
bármilyen formában jelentkező szenvedés ellenállást jelez, és
az el- lenállás mindig tudattalan! Akartál-e boldogtalan lenni?
Ha nem akartál, akkor hogyan alakult ki mégis ez az érzés? Mi a
célja? Ki tartja életben? Még ha tudatában is vagy boldogtalan
érzéseidnek, az igazság az, hogy azonosulsz velük, és
kényszeres gondolkodással tartod fenn a folyamatot. Mindez
tudattalan! Ha tudatos lennél, vagyis teljesen a mostban
tartózkodnál, minden negativitásod szinte azonnal megszűnne. A
jelenlétedben nem tudna fönnmaradni. Csakis a távollétedben
képes életben maradni. Jelenlétedben még a fájdalomtest sem
képes sokáig fönnmaradni. Azzal őrzöd meg a
boldogtalanságodat, hogy időt adsz neki. Ez számára a „vér",
az éltető elem. Intenzív jelen pillanati tudatossággal vedd el
tőle az időt, és ő meghal! De vajon akarod-e, hogy meghaljon?
Biztos, hogy eleged van belőle? Ki lennél nélküle? Amíg nem
kezded gyakorolni a megadást, addig a spiritualitás számodra
olyasvalami, amiről olvasol, gondolkozol, beszélsz vagy éppen
könyvet írsz, amivel kapcsolatban lelkesedsz, amiben hiszel -
vagy éppenséggel nem. Egyre megy. Amíg nem adod meg magad, addig
a spiritualitás nem válik számodra élő valósággá! Amikor
viszont ezt megteszed, a belőled kiáradó és az életedet aztán
irányító energia sokkal magasabb rezgésszámú lesz, mint az
elmeenergia, amely ma még a világunkat kormányozza! A megadással
a spirituális energia belép ebbe a világba. Nem okoz szenvedést
sem neked, sem más embernek, sem a bolygón élő bármilyen más
élőlénynek. MEGADÁS A SZEMÉLYES KAPCSOLATOKBAN Igaz, hogy csak
a tudattalan ember próbál másokat kihasználni és manipulálni,
de ugyanolyan igaz az is, hogy csak a tudattalan embert lehet
kihasználni és manipulálni! Ha ellenállsz
40.
mások tudattalan viselkedésének, és harcolsz velük, magad is
tudattalanná válsz! A megadás azonban nem jelenti azt, hogy
megengeded magadnak, hogy tudattalan emberek kihasználhassanak
téged. Egyáltalán nem! Abszolút lehetséges határozottan és
egyértelműen nemet mondani valakinek, vagy kilépni egy
helyzetből, és ugyanakkor a teljes, belső nem ellenállás
állapotában lenni. Amikor nemet mondasz valakinek vagy egy
helyzetnek, akkor azt ne reakciószerűen, hanem meglátásod
alapján, a pillanatnyilag helyes és helytelen lépés világos
fölismerése birtokában tedd! „Nem" válaszod ne
„reaktív", hanem „minőségi" legyen! Ne
tartalmazzon negativitással, olyan válasz legyen, amely megelőzi
a további, fölösleges szenvedés létrejöttét! Ha nem tudod
megadni magad, akkor azonnal cselekedj! Szólj, adj hangot
álláspontodnak; vagy tegyél valamit, ami megváltoztathatja a
helyzetet; vagy lépj ki a szituációból! Vállalj felelősséget
az életedért! Ne szennyezd negativitással gyönyörű, ragyogó,
belső lényedet, sem a Földet. Semmilyen formájában se adj
helyet magadban a boldogtalanságnak! Ha végleg képtelen vagy
cselekedni - például, mert börtönben ülsz -, akkor két
lehetőség közül választhatsz: ellenállás vagy megadás,
tehát leláncoltság vagy belső szabadság, függetlenség a
külső feltételektől; szenvedés vagy lelki béke. A megadás
alapvetően fogja megváltoztatni a kapcsolataidat. Ha soha nem
vagy képes elfogadni azt, ami van, akkor ebből az is következik,
hogy senkit sem tudsz olyannak elfogadni, amilyen. Megítéled,
kritizálod, minősíted, visszautasítod vagy megpróbálod
megváltoztatni az embereket. Továbbá, ha a mostot folyamatosan
csak eszközként használod egy jövőbeli cél eléréséhez,
akkor minden embert, akivel csak találkozol, és akivel
kapcsolatba kerülsz, szintén egy jövőbeli cél elérését
szolgáló eszközzé teszel. Ez esetben a kapcsolat - az emberi
lény - másodlagos vagy teljesen lényegtelen lesz számodra. Az
válik elsődlegessé, amit a kapcsolatból nyerhetsz: anyagi
előny, a hatalom érzése, testi öröm vagy az ego ilyen-olyan
kielégülése. Hadd mutassam be egy példán, hogyan működhet a
megadás az emberi kapcsolatokban! Amikor vitába vagy konfliktusba
keveredsz, például a pároddal vagy bárkivel, aki közel áll
hozzád, kezdd azzal, hogy megfigyeled, mennyire védekezel, ha
„bástyáidat" megtámadják; illetve érezd saját
agressziód erejét, amikor te támadod a másik ember
álláspontját! Figyeld meg a saját szempontjaidhoz és
véleményedhez való ragaszkodásodat! Érezd a mentális,
emocionális energiát, amely a mögött az igényed Mögött
húzódik meg, hogy neked legyen igazad, és bebizonyosodjon, hogy
a vitapartnered téved! Ez az egós elme energiája. Úgy
tudatosíthatod, ha beismered, hogy létezik, és annyira átérzed,
amennyire csak tudod. Aztán egy nap, egy vita kellős közepén
hirtelen rájössz, hogy dönthetsz: ha akarod, képes vagy szélnek
ereszteni ösztönös reakciódat! Ki is próbálod, csakhogy
megtudd, mi történik ilyenkor. Megadod magad. De nem csak a
szavak szintjén. Tehát nem arról van szó, hogy rálegyintesz,
mondván: „jól van, igazad van", miközben az
arckifejezéseden ez látszik: „fölötte állok én ennek a
gyerekes tudattalanságnak..." Ez csak azt jelentené, hogy az
ellenállást egy másik szintre tolod át, miközben továbbra is
az egós elme diktál, és felsőbbrendűséget követel magának.
Arról beszélek, hogy teljesen elengeded azt a
mentális-emocionális energiamezőt, amely a hatalomért küzd. Az
ego igen ravasz, ezért nagyon ébernek, nagyon jelenlévőnek és
önmagaddal szemben teljesen őszintének kell lenned. Utóbbi
azért lényeges, hogy tudd, valóban lemondtál-e az
41.
álláspontoddal — mentális pozícióddal —való
azonosulásról, és függetlenítetted-e magadat az elmédtől. Ha
hirtelen nagyon könnyűnek és tisztának érzed magad, valamint
mély békesség jár át, ez félreismerhetetlen jele annak, hogy
valóban megadtad magadat. Ezt követően figyeld meg, mi történik
a másik ember mentális pozíciójával így, hogy ellenállásoddal
immár nem adsz neki energiát! Amint sikerül föladnotok mentális
bástyáitokat, megkezdődhet a valódi kommunikáció. Attól,
hogy nem állsz ellen, még nyugodtan cselekedhetsz. Mindössze
arról van szó, hogy tetted ne — tudattalan — reakció legyen!
Gondolj a keleti harcművészek gyakorlatának alapját képező,
mély bölcsességre: ne állj ellen az ellenfél erejének! Engedj
neki, hogy legyőzhesd! Az intenzív jelenlét állapotában a nem
cselekvés rendkívül erőteljes átalakító és gyógyító
hatást fejt ki helyzetekre és emberekre. Gyökeresen különbözik
ez a közönséges tudatállapotú — vagy inkább tudattalan —
tétlenségtől, amely félelemből, tehetetlenségből vagy
határozatlanságból ered. Az igazi „semmittevésre" a
belső ellenállás hiánya és az intenzív éberség jellemző.
Ha pedig cselekvésre van szükség, akkor az már nem a
kondicionált elméd diktálta reagálás lesz, hanem tudatos
jelenlétedből cselekszel. Ebben az állapotban az elméd mentes a
fogalmaktól, az erőszakmentesség fogalmát is beleértve. így
hát ki tudná előre megjósolni, mit is teszel majd? Az ego azt
hiszi, hogy az ellenállásodban rejlik az erőd, holott igazság
szerint az ellenállásod elszakít a Léttől, az egyetlen
helytől, ahol valódi erő lakozik! Az ellenállás az erőt
színlelő gyöngeség és félelem. Amit az ego gyöngeségnek
vél, az valójában a lényed, teljes tisztaságában,
ártatlanságában és erejében. Amit erőnek lát, az pedig nem
más, mint gyöngeség. így hát az ego folyamatosan
ellenállás-üzemmódban működik, és hamis szerepeket játszik,
hogy eltakarja „gyöngeségedet", amely valójában
éppenséggel az erőd! Amíg nincs megadás, az emberi kapcsolatok
nagy része csak tudattalan szerepjáték. A megadásban nincs már
szükséged az ego védekezésére és hamis álarcokra. Nagyon
egyszerűvé, nagyon valódivá válsz. „Ez veszélyes! —
mondja az ego. — Megsérülsz! Sebezhetővé válsz!" Amit
persze az ego nem tud, hogy csak az ellenállás feladásán
keresztül, csak a „sebezhetővé" váláson át fedezheted
fel valódi, lényedből fakadó sebezhetetlenségedet. KILENCEDIK
FEJEZET A BETEGSÉG ÉS A SZENVEDÉS ÁTALAKÍTÁSAA BETEGSÉGBŐL
A MEGVILÁGOSODÁSBA A megadás a belső elfogadása annak, ami
van. Mi itt az életedro7 beszélgetünk — erről a pillanatról
—, s nem az életed körülményeiről vagy feltételeiről,
tehát nem arról, amit én élethelyzetnek nevezek. A betegség
élethelyzeted része. Mint ilyen, van múltja és jövője. A múlt
és jövő megszakítás nélküli folyamatot képez, hacsak
tudatos jelenléted nem aktiválja a most megváltó erejét. Amint
tudod, a különböző feltételek mögött, amelyek az időben
létező élethelyzetedet alkotják, van valami mélyebb,
lényegibb: az időtlen mostban lévő életed,
42.
valódi lényed. Mivel a mostban nincsenek problémák, ezért ott
betegség sincs. A valaki által az állapotodra akasztott címkébe
vetett hit tartja fenn az állapotot! Megerősíti azt, és egy
átmeneti egyensúlyvesztésből igy egy láthatólag tartós
valóságot teremt. Nemcsak szilárdságot és valóságtartalmat
ad neki, hanem olyan Időbeli folytonosságot is, amellyel addig
nem rendelkezett. Ha erre a pillanatra összpontosítasz, és
tartózkodsz a mentális megcímkézéstől, akkor a betegség a
következő egy vagy több tényezővé redukálódik: testi
fájdalom, gyengeség, rossz közérzet, cselekvőképtelenség.
Ennek adod meg magadat - most. Nem a „betegség" ideájának
adod meg magad. Hagyd, hogy a szenvedés a jelen pillanatba
kényszerítsen, az intenzív, tudatos jelenlét állapotába!
Használd fel ezt a megvilágosodáshoz! A megadás nem alakítja
át azt, ami van, legalábbis nem közvetlenül. A megadás téged
alakít át! Amikor te átalakulsz, azzal az egész világ
átalakul, mert a világ csak reflexió, visszatükröződés. Nem
a betegség a probléma. Te vagy a probléma - amíg az egós elme
uralkodik. Ha beteg vagy rokkant vagy, egy pillanatig se hidd, hogy
valahogy kudarcot vallottál volna! Ne érezd magad emiatt
bűnösnek! Ne hibáztasd az életet, mondván, hogy igazságtalanul
bánt veled, de ugyanígy magadat se! Mindez ellenállás. Ha
súlyos betegséged van, használd fel azt a megvilágosodáshoz!
Bármi „rossz" is történik az életedben, használd fel
azt a megvilágosodáshoz! Vond meg az időt a betegségtől!
Csöppnyi múltat vagy jövőt se adj neki! Hagyd, hogy intenzív
jelenpillanati tudatosságba kényszerítsen, majd figyeld, mi
történik! Válj alkimistává! Transzmutáld a közönséges
fémet aranynyá, a szenvedést tudatossággá, a katasztrófát
pedig megvilágosodássá! Lehet, hogy súlyos betegségben
szenvedsz, és szavaim tán földühítettek. Ha így lenne, ez
egyértelműen azt jelzi, hogy a betegség éntudatod részévé
vált, s hogy most véded az identitásodat - és egyúttal a
betegségedet is. A „betegségnek" jelölt állapotnak semmi
köze ahhoz, aki valójában vagy! Ha tehát súlyos sorscsapás
ér, vagy valami nagyon nagy „rossz" történik veled -
súlyosan megbetegszel; lerokkansz; elveszíted otthonodat,
vagyonodat vagy társadalmilag meghatározott identitásodat;
elhagy a szerelmed; meghal vagy szenved egy szeretted; közeleg a
halálod tudd, hogy van ennek egy másik oldala Is! Tudd, hogy
ilyenkor csupán egyetlen lépés választ cl valami hihetetlen,
fantasztikus dologtól: a fájdalom és szenvedés férnének
teljes, alkímiai arannyá transzmutálásától! Ezt az egy lépést
megadásnak nevezik. Nem azt mondom, hogy boldog leszel ebben a
helyzetben. Nem leszel. De a félelem és a fájdalom olyan lelki
békévé és higgadt derűvé alakul át, amely nagyon mélyről
tör majd elő: magából a Megnyilvánulatlanból. Ez „Isten
békéje, amely minden értelmet meghalad". Ehhez képest a
boldogság meglehetősen csekély valami. Ezzel a sugárzó békével
együtt jár a felismerés - nem az elme szintjén, hanem lényed
mélyén -, hogy elpusztíthatatlan és halhatatlan vagy. Ez nem
csupán hit. Olyan tökéletes bizonyosság, amelynek nincs
szüksége semmiféle másodlagos forrásból származó, külső
bizonyítékra. A SZENVEDÉS BÉKÉVÉ ALAKÍTÁSA Bizonyos
szélsőséges helyzetekben még mindig képtelenség lehet
számodra a most elfogadása. Ám mindig kapsz egy második
lehetőséget a megadásra.
43.
Az első lehetőséged: minden pillanatban megadni magadat az adott
pillanat valóságának. Megértvén, hogy ami van, azt nem lehet
visszacsinálni, mert az már van. Igent mondasz arra, ami van,
illetve elfogadod azt, ami nincs. Aztán pedig teszed, amit tenned
kell, bármit is kívánjon az adott helyzet. Ha az elfogadás ezen
állapotában élsz, akkor többé már nem teremtesz negativitást,
szenvedést és boldogtalanságot. Az ellenállás-mentesség - a
kegyelem és könnyűség - állapotában élsz, megszabadulva a
küzdelemtől. Valahányszor nem tudod ezt megtenni, valahányszor
elszalasztod ezt a lehetőséget - vagy azért, mert nem generálsz
magadban elegendő tudatos jelenlétet ahhoz, hogy megelőzd egyes
megszokott, tudattalan ellenállásmintád aktiválódását; vagy
azért, mert a helyzet annyira extrém, hogy az számodra teljesen
elfogadhatatlan -, valamilyen formában fájdalmat és szenvedést
terem tesz. Úgy tűnhet ugyan, mintha a helyzet okozná a
szenvedést, de végső soron nem erről van szó. Az ellenállásod
teremti azt meg! Íme, a második lehetőséged a megadásra: ha
nem tudod elfogadni azt, ami kint van, akkor fogadd el azt, ami
bent van! Ha nem tudod elfogadni a külső állapotot, fogadd el a
belsőt! Ez azt jelenti, hogy ne szállj szembe a fájdalommal!
Hagyd, hogy legyen! Add meg magad a bánatnak, a kétségbeesésnek,
a félelemnek, a magányosságnak vagy a bármilyen formában is
jelentkező szenvedésnek! Figyeld meg, nézd, ám anélkül, hogy
minősítenéd. Öleld át! Aztán lásd, miként transzmutálja a
megadás csodája a lángoló szenvedést mély lelki békévé! Ez
a te keresztre feszítésed. Hagyd, hogy megváltássá és
mennybemenetellé váljon! Amikor intenzív fájdalom jár át,
hiábavaló és értelmetlen lenne minden szó a megadásról.
Amikor iszonyú erős fájdalmat érzel, minden bizonnyal sokkal
erősebb késztetésed támad majd elmenekülni előle, mint
megadni magad neki. Nem akarod érezni, amit érzel. Mi lehetne
ennél normálisabb? De nincs menekvés, nincs kiút! Sok hamis
kiút, sok álmegoldás létezik - munka, ital, kábítószer,
harag, kivetítés, elnyomás és így tovább -, de ezek nem
szabadítanak meg a fájdalomtól. A szenvedés intenzitása nem
csökken attól, hogy tudattalanná teszed! Ha letagadod az érzelmi
fájdalmat, az megfertőzi minden tettedet, gondolatodat és
kapcsolatodat. „Rádióadóként", a belőled áradó
energia formájában sugárzod azt szét, és a körülötted levők
tudat alatt veszik ezt az „adást". Ha tudattalanok, lehet,
hogy szinte kényszert éreznek majd, hogy valamilyen módon
megtámadjanak vagy megbántsanak. Az is megtörténhet, hogy
fájdalmad tudattalan kivetítésével te bántod meg őket. Mindig
azt vonzod magadhoz, és azt manifesztálod, ami összhangban van
belső állapotoddal! Ha már nincs kiút, akkor mindig létezik
keresztülvezető út! Ne fordulj hát el a fájdalomtól! Nézz
szembe vele! Érezd át teljesen! Érezd, ne pedig gondolkozz róla!
Szükség esetén fejezd ki, de elmédben ne kanyaríts köré
forgatókönyvet! Irányítsd teljes figyelmedet az érzésre, ne
pedig a személyre, az eseményre vagy a helyzetre, aki, illetve
ami azt látszólag okozta! Ne hagyd, hogy az elme arra használja
a fájdalmat, hogy abból áldozatidentitást kreáljon számodra!
Ha sajnálod magadat, lépten-nyomon elmeséled a történetedet,
csak beleragadsz a szenvedésbe. Mivel lehetetlen az érzésből
elmenekülni, az egyetlen esélyed a változtatásra, ha belemész
abba. Máskülönben semmi sem fog változni. Szenteld hát teljes
figyelmedet annak, amit érzel, és ne aggass rá semmiféle
mentális címkét!
44.
Az érzésbe merülve légy nagyon-nagyon éber! Eleinte úgy
tűnhet, mintha egy sötét és rémisztő helyre érkeztél volna.
Ha késztetést érzel az elfordulásra, figyeld meg ezt a
késztetést, de ne engedelmeskedj neki! Továbbra is tartsd
figyelmedet a fájdalmon, érezd a bánatot, a félelmet, a
rettegést, a magányosságot, a szóban forgó bármilyen érzést!
Maradj éber, maradj jelen egész Lényeddel, tested minden
sejtjével! Ahogy ezt teszed, fényt gyújtasz a sötétben. Ez
tudatosságod lángja. Ezen a ponton már nem kell foglalkoznod a
megadással. Az már megtörtént. Hogyan? A teljes figyelemmel,
amely teljes elfogadást, más szóval megadást jelent. Azzal,
hogy teljes figyelemmel fordulsz felé, a most erejét használod,
amely jelenléted ereje. Ez az ellenállás legkisebb, bárhol
megbúvó darabkáját is széttiporja. A jelenlét eltörli az
időt. Márpedig idő nélkül semmilyen szenvedés, semmilyen
negativitás sem maradhat életben. A szenvedés elfogadása utazás
a halálba. Amikor szembenézel a heves fájdalommal, hagyod, hogy
legyen, és ráirányítod a figyelmedet, tudatosan lépsz a
halálba. Amikor meghaltad ezt a halált, rádöbbensz, hogy nincs
halál, s hogy nincs mitől félni. Csak az ego hal meg. Képzelj
el egy napsugarat, amely elfelejtette, hogy elválaszthatatlan
része a Napnak! Abba a tévhitbe ringatja magát, hogy küzdenie
kell a túlélésért, hogy teremtenie kell egy, a Napétól eltérő
identitást, és görcsösen kapaszkodnia kell abba. Hát nem lesz
eme téveszme halála hi- hetetlenül felszabadító? Szeretnél
könnyű halált? Szeretnél fájdalom nélkül, haláltusa nélkül
meghalni? Akkor halj meg a múltnak minden pillanatban, és hagyd,
hogy jelenléted fénye elűzze azt az idő által gúzsba kötött,
súlyos valakit, akiről eddig azt gondoltad, hogy az „te"
vagy! A KERESZT ÚTJA - MEGVILÁGOSODÁS A SZENVEDÉS ÁLTAL A
kereszt útja a megvilágosodáshoz vezető régi, ismert út, és
az utóbbi időkig ez volt az egyetlen ösvény. Ám azért ne
utasítsd el, és ne becsüld alá hatékonyságát! Ma is járható
út. A kereszt útja a teljes irányváltás. Azt jelenti, hogy
életed legnagyobb rossza, a kereszted, a legjobb dologgá válik,
ami valaha történt veled, mert megadásra, „meghalásra"
kényszerít. Arra, hogy olyan legyél, mint a semmi, olyan, mint
Isten, mert Isten is „sem mi"*.(Ez a szójáték csak
angolul értelmes: a nothing jelentése 'semmi', de kettéválasztva:
no thing már azt jelenti: 'nem dolog' - a Ford.) A szenvedésen
keresztül elért megvilágosodás - a kereszt útja - azt jelenti,
hogy rúgkapálva és üvöltve kényszerülsz belépni a mennyek
országába. Végül megadod magad, mert már nem bírod elviselni
a fájdalmat, de ez bizony hosszú és szenvedésteli út. A
tudatosan választott megvilágosodás azt jelenti, hogy nem
kapaszkodsz már a múltba és a jövőbe, és életed
középpontjába a mostot állítod. Azt jelenti, hogy az idő
helyett inkább a jelenlét állapotát választod „lakóhelyedül".
Azt jelenti, hogy igent mondasz arra, ami van. Ekkortól már nincs
szükséged fájdalomra. Mit gondolsz, mennyi idő kell még neked
ahhoz, hogy képes legyél kijelenteni: „Nem hozok létre több
fájdalmat és szenvedést"? Mennyi fájdalomra van még
szükséged, mire meg tudod hozni ezt a döntést?
45.
ELFOGADÁS ÉS MEGADÁS Ha úgy gondolod, hogy ehhez még idő
kell, akkor megkapod. Hozzá a fájdalmat is... Az idő és a
fájdalom elválaszthatatlanok egymástól! A VÁLASZTÁS HATALMA A
választáshoz - a döntéshez - tudatosság, méghozzá magas
szintű tudatosság szükségeltetik. Anélkül nincs választás.
Attól a pillanattól kezdve választhatsz csak, amikor elhatárolod
magad az elmédtől és annak kondicionált működési mintáitól;
amikor jelenlévővé válsz. Amíg el nem éred ezt a pontot,
addig spirituális értelemben tudattalan vagy. Ez azt jelenti,
hogy kénytelen vagy elméd feltételes reflexeinek megfelelően
gondolkozni, érezni és cselekedni. Senki nem választ magának
működési zavart, konfliktust, fájdalmat! Senki nem választja
az elmebajt! Ezek azért adódnak elő mégis, mert nincs benned
elég jelenlét ahhoz, hogy föl tudd oldani a múltat, nincs
benned elég fény, amely eloszlathatná a sötétséget. Nem vagy
teljesen itt. Még nem ébredtél fel eléggé. Addig pedig az elme
beidegződött mintái irányítják az életedet. Hasonlóképpen,
ha azok közé tartozol, akiknek problémájuk van a szüleikkel,
ha valamilyen tettük, illetve elmulasztott tettük miatt még
mindig neheztelsz rájuk, akkor jelenleg is azt hiszed, hogy volt
választásuk, hogy másképp is viselkedhettek volna. Mindig úgy
néz ki, mintha az embereknek lenne választásuk, de ez tévhit!
Amíg a kondicionált sémákkal megtömött elméd irányítja az
életedet, amíg azonos vagy az elméddel, ugyan mondd, milyen
választási lehetőséged van? Semmilyen. Ott se vagy! Az elmével
azonosult állapot súlyosan zavart állapot. Ez az elmebetegség
egyik válfaja! Ilyen-olyan mértékben, de szinte mindenki szenved
ettől a kórtól. Abban a pillanatban, ahogy erre ráébredsz, nem
tudsz már többé neheztelni. Hisz hogyan lehetnél mérges
valakinek a betegségére? Az egyetlen megfelelő válasz ilyenkor
az együttérzés. Ha az elméd irányít, akkor - noha nincs
választásod - megszenveded a tudattalanságod következményeit,
és további szenvedést teremtesz. Viseled a félelem, a
konfliktusok, a problémák és a fájdalom terhét. Az így
létrehozott szenvedés ereje végül ki fog taszítani tudattalan
állapotodból. Amíg éntudatodat a múltból eredezteted, addig
sem magadnak, sem másnak nem tudsz igazán megbocsátani. Csak
akkor történik valódi megbocsátás, ha hozzájutsz a most
erejéhez, amely a saját erőd. Ez erőtlenné teszi a múltat, és
mélyen megérted, hogy semmilyen korábbi cselekedeted, és semmi,
amit valaha is veled tettek, a legcsekélyebb mértékben sem
érintheti meg valódi lényed ragyogó lényegét! Amikor megadod
magadat annak, ami van, teljesen jelenlevővé válsz. A múlt
ereje ennek hatására semmivé foszlik! Többé már nincs
szükséged rá. A jelenlét a kulcs. A most a kulcs. Mivel az
ellenállás elválaszthatatlan az agytól, az ellenállásról
való lemondás — a megadás — véget vet az agy uralmának. A
csaló, a hamis isten nem hazudhatja tovább azt, hogy azonos
veled. Eltűnik minden ítélkezés, minden negativitás. Megnyílik
előtted a Lét birodalma, amelyet eddig az elme eltakart előled.
46.
Hirtelen mély csend és mérhetetlen béke születik benned. És a
béke mélyén végtelen öröm. És az öröm mélyén a szeretet.
És a legutolsó réteg alatt ott van valami szent és mérhetetlen.
A Megnevezhetetlen. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás vagyok
Victoria Ritchinek, Connie Kellough-nak, Marc Allennek és a New
World Library stábjának, akik sokat segítettek, és kitűnően
szerkesztették meg ezt a könyvet. Külön köszönet illeti
mindazokat, akik a kezdetekben segítettek ismertté tenni A most
hatalmát. Csak néhányukat tudom itt megemlíteni: Cathy Bordi,
Marina Borusso, Randall Bradley, Ginna Bell-Bragg, Tommy Chan, Greg
Clifford, Steve Coe, Barbara Dempsey, Kim Eng, Doug France, Joyce
Franzee, Remi Frumkin, Wilma Fuchs, Stephen Gawtry, Pat Gordon,
Matthew és Joan Greenblatt, Jane Griffith, Surati Haarbrucker,
Marilyn Knipp, Nora Morin, Karen McPhee, Sandy Neufeld, Jim Nowak,
Carey Parder….
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése