2017. március 9., csütörtök

A harmadik birodalom fegyverei a hollókosztosok, és a csókos miniszterelnökök.



A harmadik birodalom fegyverei
a hollókosztosok, és a csókos miniszterelnökök.


A Harmadik Birodalom elfeledett csodafegyverei és igáslovai (I. rész)


A II. világháborús német csodafegyverekről leginkább azok jutnak az ember eszébe, amelyek propagandafilmekben jól szerepeltek, és gyakran irreális költségekkel rendelkeztek az általuk nyújtott fölényhez képest. Viszont több olyan, a harcok során bevetett eszközzel is rendelkeztek a birodalom seregei, amelyek megelőzték korukat, és standardokat állítottak fel a fegyvergyártás történelmében, de kevesen tudnak a létezésükről. Ezek közül mutatnék be néhányat.
Az éjjellátóval felszerelt fegyverek
A korukat messze (40 évvel) megelőző infravörös elven működő éjjellátó berendezések szinte teljesen ismeretlenek a nagy nyilvánosság előtt, pedig (az irányított bombák mellett) talán a legelőremutatóbb fegyvereknek számítottak. A német fegyvergyártás valószínűleg legnagyobb elszalasztott lehetősége is volt egyben a terület, mivel a fejlesztés egészen addig vontatottan folyt, amíg a háború megnyerhetőnek tűnt hagyományos eszközökkel. A fejlesztés '43-ban gyorsult fel különösen, amikor a németek elvesztették a légi fölényt, így a nappali hadműveletek egyre súlyosabb veszteségekkel jártak. A villámháború egyik atyja és a páncélosfejlesztések felügyelője, Heinz Guderian a fölény visszaszerzésének lehetőségét látta benne, mivel a légi beavatkozás elkerülése mellett az ellenséges páncélosok felett is potenciálisan hatalmas fölényt jelenthettek, így a légi fölény nélkül is nyomasztó orosz páncélostermelésre is megoldást ígértek. Ha belegondolunk, hogy a Sivatagi vihar idején éjjellátóval felszerelt amerikai páncélosok gyakorlatilag vesztség nélkül voltak képesek a létszámra hatalmas iraki hadsereget felmorzsolni, akkor jogosnak vélhetjük az elgondolást.
Éjjellátóval felszerelt Párduc:
Nem tudni sok bizonyosat az éjjeli harcra kiképzett SS-Vámpír alakulatok első bevetéseiről, egyes források szerint az Ardennekben, mások szerint a Magyarországon lezajlott Tavaszi Ébredés hadműveletben vetették be őket először nagyobb számban, átütő sikerrel.
A szabadszemes és az FG 1250-es infravörös éjjellátóval elért érzékelés összehasonlítása:
Elkészítették a szintén forradalmi újításnak számító stg 44-es gépkarabéllya szerelhető, így gyalogosok által szállítható verziót is:
Az eszköz az elért sikerek ellenére azért nem fordíthatta meg a háborút, mert gyártása elkezdésének idejére a német hadiipar teljesítménye a '44 tavaszán-nyarán elért csúcspont töredékére esett a stratégiai bombázás és a nyersanyagforrások elvágásnak köszönhetően, emellett az üzemanyaghiány miatt a páncélosok már nem tudták kifejteni képességeiket. Az éjjellátó eszközök céltudatos kutatások esetén '44 vége helyett akár 2 évvel korábban is sorozatgyárthatók lettek volna, így megfordíthatták volna a háború menetét a sztálingrádi csatát követő egyre válságosabb helyzetben.
A feljegyzések szerint az éjjellátókkal felszerelt alakulatok a Berlin körüli harcokban semmisültek meg.
A képen látható fegyver amúgy sokaknak ismerős lehet. Nem véletlenül, ugyanis a Kalasnyikov alapját képező stg44-es, amit gyakorlatilag lekoppintottak (és valamelyest egyszerűsítettek) az oroszok és bizonyos mértékig az amerikaiak is. Ezt szaklapoknak lényegében elismerik.
Alább egy kép:

A XXI-es osztályú tengeralattjárók: a modern tengeralattjárók ősei
Ezt a tengeralattjáró-típust elsősorban az egyre fejlettebb szövetséges tengeralattjáró-elhárítás hívta életre. A folyamatos légi járőrözés a tengeralattjárók felvonulási útvonalai felett már '42-ben egyre nehezebbé tette a konvojokhoz való eljutást, emellett a szövetséges hajók szonárainak érzékenysége is folyamatosan nőtt. Így szükség volt egy olyan típusra, ami tartósan a víz alatt képes közlekedni, és nagyságrenddel nehezebben érzékelhető.
Az XXI-es típus ennek megfelelően a lehető legjobban áramvonalas és zajtalan kialakítással lett ellátva (amely célokhoz hasonló tervezési szempontok kellettek), amelyhez minden fölösleges zajforrást eltávolítottak a jármű felszínről. Emellett a típus akkora akkumlátorkapacitást kapott, amellyel akár több száz kilométert is tudott utazni a felszínen két feltöltés között úgy, hogy a feltöltést ráadásul a légbeszívóval (Snorkel) működtetett dízelmotorokkal néhány óra alatt víz alatti menetben meg lehetett oldani.
Az egységeket automata újratöltő berendezésekkel látták el, amely segítségével ezen hajók 20 perc alatt képesek voltak kilőni teljes torpedókészletüket, amihez egy korábbi típusnak több mint egy óra kellett. A hatékonyságot fokozta a passzív és aktív szonárrendszer, amellyel a jármű teljes környezetét körkörösen lefedték.
A lekerekített formák a támadásnál sem jöttek rosszul: az akkori szonárok gyakorlatilag képtelenek voltak érzékelni a XXI-eseket, ami a Norfolk-incidensnél bizonyosodott be: a fegyverszünet bejelentésének napján az első bevetésre kész XXI-es, az U-2551, periszkópba fogta az erős kísérettel védett Norfolk cirkálót, és a fegyverszünet ellenére lőtávolságig közelítette meg az angol hajót, majd az angolok észrevétele nélkül eltűnt a helyszínről. Az eseményt a Norfolk és az U-2551-es hajónaplóinak későbbi összevetése igazolta.
A háború után a komolyabb ipari hatalmak tengeralattjárói a XXI-es típus lemásolásán alapultak , és mai napig a modern tengeralattjárók előfutárának tarják az osztályt.
Az egyetlen megmaradt példány, a Wilhelm Bauer (U-2540) megtekinthető Bremenhavenben a német tengerészeti múzeumban:


A Párduc harckocsi: a történelem egyik legnagyobb hatású harckocsitípusa
A legtöbb filmben és történelemkönyvben a Tigrist emelik ki a Harmadik Birodalom csúcsfegyvereként, holott a birodalom legideálisabb páncélosa a Párduc volt.
Ennek legfőbb oka az volt, hogy a döntött homlok- és toronypáncélzatnak köszönhetően a Tigrisénél jóval vékonyabb páncélzata ellenére védettsége szemből megegyezett nagyobb testvéréével, amely révén így jóval könnyebb, mozgékonyabb és olcsóbban gyártható volt (egyes feljegyzések szerint egy Párduc legyártása kevesebb mint fele volt a Tigrisének, holott a harctéri teljesítményük megegyezett, aminek okai elsősorban a kisebb tömegnek a sorozatgyártásra optimalizált alkatrészeiben és az olcsóbb ágyúban keresendők).
A Tigris és a Párduc összehasonlítása: jól látszik a Párduc döntött felülete a Tigriséhez képest:
A Párduc hatékonyságának egy további oka, hogy ágyújának rombolóereje nem volt ugyan akkora, mint a Tigris 88-asé, viszont pontosabb volt annál, és ugyanúgy bármilyen szögből át tudta ütni egy T-34-es páncélját.
Így a Párduc a háború utáni francia, amerikai és angol harckocsigyártásra is az egyik legnagyobb hatással lévő harckocsi volt.
(Kuruc.info - olvasónktól)



A Harmadik Birodalom elfeledett csodafegyverei és igáslovai (II. rész)




Gyalogsági fegyverek
MG42
Az MG42-es géppuska kifejlesztésére az MG34-et vették alapul, emellett már jelentős tapasztalatokat is felhasználtak a korábbi hadjáratok révén. Az így kapott fegyvert több okból is a világháború legjobb többfeladatú könnyűgéppuskájaként tartják számon.
Először is a német fegyverekről alkotott mítoszokhoz képest gyártása olcsó volt a lemezeléses gyártástechnika következtében, így a legyártott 350 ezer darabbal szakasz szinten lehetett a német alakulatokat nagy mértékű mobil tűzerő kiegészítéssel felszerelni. A nagy gyártási darabszám a megbízhatósággal és a nagy tűzgyorsasággal kombinálva (20lövés/másodperc) a világháború legjobb könnyűgéppuskáját hozta létre.
A fegyver sikerességére jellemző, hogy a háború után sok ország megvásárolta a licencet, emellett a mai napig használt amerikai M60-as géppuskát is az MG42 alapján fejlesztették ki.

Az MG42-ből kifejlesztett M60 könnyűgéppuska, amit az amerikai hadsereg majdnem fél évszázadig használt
Stielhandgranate
A Blitzkrieg-taktikák szelleméhez hozzátartozott, hogy az embereket nem akarták tömegrohamokra és egyéb élőerő-taktikákra használni, viszont sok helyzetben, például a leginkább gyalogsággal vívott városi harcokban nem lehetett megkerülni a gyalogság fokozott igénybevételét.
Ebben a helyzetben adott jelentős előnyt a nyéllel ellátott Stielhandgranate, ugyanis a kialakításának köszönhetően messzebbre lehetett eldobni, mint az ellenfelek által alkalmazott típusokat, ami olyan helyzetekben, ahol az azonnali halál veszélye nélkül csak gránátozással lehet támadni az ellenfelet, gyakran döntő előnyt jelent az ellenféllel szemben. Így az MG42-höz hasonlóan a Birodalom katonáinak gyakran a viszonylag olcsó fegyverei is előnyben voltak az ellenféllel szemben, nem csak az olyan bonyolult eszközök, mint a tankok vagy a sugárhajtású repülőgépek területén tudtak a német mérnökök az ellenfelet felülmúló eszközöket tervezni.
Panzerfaust
A háború utolsó éveinek egyik legjelentősebb eszköze a rendkívül olcsó, hatékony és egyszerűen kezelhető Panzerfaust, ami a kommulatív hatás segítségével képessé tett egyetlen katonát is egy a fegyvernél több ezerszer drágább harckocsi megsemmisítésére, így az ellenfél termelési fölényének ellensúlyozására ideális eszköznek bizonyult.
A kommulatív effekttel a német és angol mérnökök kezdtek el kísérletezni egymástól függetlenül a '30-as évek végén, ami a szövetséges és német oldalon is ezen az elven működő páncélelhárító fegyverek megjelenéséhez vezetett, viszont a Panzerfausthoz hasonló egyszerű és tömeggyártható eszköznek a szövetséges oldalon nem volt megfelelője. A Birodalom utolsó időszakának így fő védelmi eszközévé vált, annál is inkább mivel gyakorlatilag bármelyik szövetséges harckocsi páncélzatát képes volt átütni és a folyamatos továbbfejlesztés révén a hatótávolsága is folyamatosan nőtt (a fenti képen a különböző számok az egyes változatok száma mellett azok pontos hatótávolságát is jelzik méterben.)
A taktikai és képzettségi fölény
A német katonáknak az alkalmazott fegyverek mellett legalább annyira hozzájárult a fölényéhez a szakértelem, a fegyelmezettség és az élenjáró taktikák alkalmazása, amiről az alábbi angol nyelvű film tart beszámolót. Itt ne tévesszem meg senkit sem az, hogy a film angolszász eredetű, ugyanis a Hollywoodban készült propagandafilmekkel ellentétben a nyugati katonai történetírás elismeri a fejlett német technológiákat és taktikákat, amik a Wehrmacht fölényét adták oly sokáig; ez a film is elismerően beszél a németek által bevezetett taktikákról és eszközökről.

Infantry Fire Power 1/5 German Infantry Tactics of WW-II

Infantry Fire Power 2/5 German Infantry Tactics of WW-II

Infantry Fire Power 3/5 German Infantry Tactics of WW-II

Infantry Fire Power 4/5 German Infantry Tactics of WW-II

Gyalogsági tűzerő 5_5 Német gyalogsági taktikája WW-II

WW2 German Infantry Weapons & Tactics


A Stug3-4 - Stuh42 széria
A német páncélosok közül az erősebb Tigris és Párduc harckocsik szereztek nagyobb hírnevet, pedig a legtöbb szövetséges páncélost a jóval nagyobb számban gyártott Stug3-4 széria páncélosai semmisítették meg, amik már a nehezebb nehezebb német páncélosok megérkezése előtt félelmet keltettek a szövetséges harckocsik személyzetében.
A Stugok a védekező harcok folyamán bizonyultak rendkívül hatásosnak több okból is. Először is a torony elhagyása révén a profiljuk alacsonnyá vált, ami megkönnyítette az álcázást, és nagyon lecsökkentette a célfelületet. Mivel a páncélosok (a hollywoodi filmekben mutatott jelenetekkel ellentétben) gyakran kilométernél is messzebbről kezdtek tüzelni egymásra (főleg a kelet-európai pusztaságokban), amely távolságnál már jelentős az ágyúk szórása, ezért a kis célfelület a Stugnak a védettségét nagyon hatékonyan fokozta, mivel a pontatlan orosz tankágyúkból a rá adott lövések nagy része elé vagy mögé ment a lapos felépítés következtében. A kis elülső célfelületet emellett erősebb páncélzattal lehetett ellátni (ami több helyen ráadásul jól döntött volt), így egy találat a Stugot kisebb eséllyel ütötte át, mint a célba vett T-34-es vagy Sherman harckocsikat. A Stug emellett nagyon megbízható és mozgékony is volt a már hosszú ideje gyártott Panzer 3 alváznak köszönhetően, amit kihasználva kedvezőtlen helyzetekből gyorsan vissza tudtak vonulni.

A legnagyobb darabszámban gyártott G verzió
A Stug jó tulajdonságai és nagy gyártási darabszáma (hétszer annyi, mint a Tigrisekből, és kétszer annyi, mint a Párducokból) révén a legtöbb szövetséges páncélost elpusztító birodalmi páncélostípus volt. A 11 800 legyártott Stug3-as és 4-es több mint 30 ezer páncélost semmisített meg (ez több mint a teljes T-34-76-os széria), amely révén ez a páncélvadász költségeihez képest az egyik leghatékonyabb harceszköze volt a Birodalomnak. Ugyanis a Stug gyártási költsége a forgótorony elhagyása és az olcsó Panzer 3-as alváz miatt alacsonyabb volt, mint azoké a közepes tankoké, amiket megsemmisítettek vele. Így mivel átlagosan 2,5-3 kilőtt szövetséges tank jutott rájuk, a Stugok az ellenfél oldalán még ennél is nagyobb ipari kapacitást kötöttek le, nagy mértékben hozzájárulva a háború elhúzódásához.
A Stug zászlóaljak sikeréhez nagy mértékben hozzájárultak az ugyanarra a Panzer 3-as alvázra épülő Stuh42-es önjáró tarackok, amik a Stugok mögött haladtak, és az ellenséges tankok kísérőgyalogságát pusztították. Az ellenfél kísérőgyalogságának elpusztítása további előnyökkel is járt, ugyanis a Stugokra koncentráló ellenséges tankok a kísérőgyalogságuk nélkül a Stugokat követő páncélgránátosok gyalogsági páncélelhárító fegyvereinek áldozataivá váltak.

Stuh42-es
A Hetzer
A háború utolsó évének legnagyobb számban gyártott német páncélostípusa a világháború egyik legjobb páncélvadásza volt, noha fegyverzete és páncélzata már a gyártás kezdésének éveben ('44) sem volt kiemelkedő. Viszont ennek ellenére a Hetzer a védekező harcok folyamán kiválónak bizonyult, ugyanis a még a szövetséges közepes páncélosokhoz képest is kis mérete révén könnyen álcázható és nehezen eltalálható volt. A Hetzer hatásos lőtávolságáról tüzelő szövetséges páncélosok ugyanis a német nehézpáncélosokhoz képest töredék akkora célfelületet nagyon nehezen találták meg és találták el. A Hetzer viszont mozgékonyságára alapozva gyorsan kereket oldhatott, ha kiszúrták az álcázásból. Így ennek a könnyű páncélvadásznak jó esélye volt akár több nála jóval nehezebb páncélos kilövésére, úgy, hogy a felhasznált nyersanyag mennyisége nagyjából feleannyi volt, mint egy T-34-es-nél.
A Hetzer annyira sikeresnek bizonyult, hogy a háború után a Skoda újraindította a gyártósort a csehszlovák hadsereg mielőbbi felfegyverzésére, emellett Svájc megvette a licencét, és G-13 néven maga is nagy számban gyártotta a tankot, így jelenleg a Birodalom páncélosai közül ez létezik legnagyobb számban a világban, magángyűjtemények és múzeumok százával rendelkeznek a típus példányaival.
(Kuruc.info – olvasónktól)



A Harmadik Birodalom elfeledett csodafegyverei és igáslovai (III. rész)


A Focke-Wulf sikerszéria
A Luftwaffe vezetésének előrelátása mutatkozott meg akkor, amikor még a 109-es bevezetésének idején megrendelték a váltótípust. A váltótípussal szemben a követelmény a 109-es paramétereinek felülmúlása, más motor és gyártási infrastruktúra alkalmazása és emellett minél nagyobb megbízhatóság, minél egyszerűbb gyártás volt.
A tenderre benevezett a Focke-Wulf gyár, akinek tervezőcsapatát a II. világháború egyik legzseniálisabb repülőtervező mérnöke, Kurt Tank professzor irányította. Tank az első világháború idején volt katona, így a tervezési filozófiáját meghatározták a harctéri tapasztalatok. Ezek a következő módon hatottak a tervezésre:
Láttam, hogy a felszerelést milyen körülmények között kell üzemeltetni a harctéren. Ehhez képest az akkori legfejlettebb vadászgépek, a Spitfire és a Me109-es minél kisebb légellenállásra optimalizált érzékeny versenylovak voltak, amik nehezen bírták a tábori körülményeket, és nehezen kezelhetők voltak. Ezzel szemben én egy tábori lovat akartam megalkotni, ami erős és igénytelen.”
Tank a 190-eshez a konkurens Messzer által alkalmazott és túlterhelt gyártósorú DaimlerBenz soros motorok helyett a nagy számban rendelkezésre álló BMW 132-es csillagmotorját választotta. A csillagmotorokat akkoriban alkalmatlannak tartották vadászgépek számára, ugyanis nagy légellenállást keltettek. Tank viszont a légbeszívók légcsavarba helyezésével jelentősen lecsökkentette a szükséges felületet, ami a légellenállás jelentős javulását eredményezte. Így már jelentős esélyt érzett arra, hogy a motor ereje és kisebb tömege ellensúlyozza a soros motorokkal ellátott gépek kedvező aerodinamikáját.
A kapott géppel az első tapasztalatok vegyesek voltak, és az előnyei csak később ütköztek ki.
A végsebessége és az emelkedőképessége nem érte el a Messzerét, ami kezdetben csalódást okozott, viszont egyéb területeken kedvezőbbek voltak a gép tulajdonságai: a gép kezelhetősége kiváló volt, gyorsan meg lehetett vele tanulni repülni, egyenesen pilótabarát volt, és a manőverezőképességét is jónak találták. A csillagmotor megbízható és nagyon sérülésálló volt, ami a gép erős sárkányszerkezetével együtt lehetővé tette, hogy olyan találatokat is kibírjon, amitől már más gépek biztosan lezuhantak volna. Az erős csillagmotor és sárkányszerkezet révén a gép terhelhetősége is nagyobb volt a rivális típusoknál, így nagyobb tűzerővel lehetett ellátni. Mindez a második világháború talán legjobb nagy számban gyártott vadászgéptípusát eredményezte.
A jó tulajdonságok garmadája (kezelhetőség, manőverezőképesség, igénytelenség, sérülésállóság, tűzerő) miatt a kezdetben fontosabbnak tartott végsebesség és emelkedőképesség ellenére a Luftwaffe megrendelte a típust, mivel szükségesnek tartották a 109-es elégtelensége esetére egy még nagy továbbfejlesztési potenciállal rendelkező és gyártásban levő másik típus jelenlétét. Így a gép '41-ben sorozatgyártásba és csapatszolgálatba került. A szövetséges pilóták gyorsan megtanulták a típus nevét, ugyanis az tűzerőben, agilitásban, gyorsulásban és a manőverezőképességben is felülmúlta gépeiket, ami a szövetséges oldalon több géptípus átdolgozásához és rendszerbe állításához vezetett a minőségi hátrány lefaragásához.
A típus jó tulajdonságai viszont elsősorban a keleti fronton tűntek ki, ahol több különböző feladatkörök betöltésére is alkalmassá vált: az igénytelensége és megbízhatósága eleve jól jött a tábori körülmények között, emellett a sérülésállósága és terhelhetősége révén a frontvadász feladatok mellett alkalmas volt csapattámogatásra is, így a Luftwaffe első sikeres többfeladatú vadászbombázója lett. A típus először a keleti fronton kezdte el nagy mértékben kiszorítani a régebben használt géptípusokat '42-től kezdve, és 43-ban a legfontosabb típussá vált a térségben.

Extra páncélzattal és felfüggesztési pontokkal ellátott vadászbombázó, F verzió
A típusban rejlő lehetőségeket és továbbfejlesztési potenciált koránt sem használták ki teljesen a keleti fronton: a nagy terhelhetőséget kihasználva készítettek a gépből nehézbombázók ellen specializált romboló változatokat, amelyekre akár 4-6 gépágyút is illesztettek külső gondolákban, amelyekből egy rövid sorozat is elég volt egy szövetséges nehézbombázó megsemmisítésére.

6 gépágyúval ellátott A5-ös nehézbombázók elleni romboló: a típust a nyers tűzereje miatt félték a szövetséges bombázók
A típust az angol légierő terrorbombázói ellen éjszakai vadászként is alkalmazták: ugyan nem volt felszerelve az ehhez szükséges radarokkal, viszont ezt egy speciális taktikával, a Wilde Shauval ellensúlyozták. A Wilde Shau során a légvédelem reflektorokkal a bombázók alatti felhőzetre célzott, amelynek szórt fényének háttrében a bombázók láthatóvá váltak a felettük köröző vadászok számára. Így a vadászok pontosan tudtak célozni az angol bombázókra, amik viszont nem tudtak visszalőni, mivel semmit sem láttak a vadászokból, így azok nagyobb magasságából rácsapásokkal, majd visszaemelkedéssel jóval kisebb veszteségeket szenvedtek, mint ahány bombázót lelőttek. Ráadásul ezt a specializált éjszakai vadászokon alkalmazott drága radarberendedezések nélkül és azoknál gyakran jóval kisebb veszteségekkel. A Luftwaffe ezzel a módszerrel a háborúnak azon szakaszában is komoly veszteségeket tudott még okozni, amikor a nappali égboltról már teljesen kiszorult.

Éjszakai vadászaton
A típusnak egy hátránya volt, ami megakadályozta abban, hogy teljesen kiszorítsa a Me109-est: a motor veszített az erejéből 6000 méter felett, így nagy magasságban lomhává vált, ami a magasan repülő bombázók, mint a B-17-es ellen nagyon körülményessé tette a használatát. Így, miután a típus kezdeti verzióiban rejlő lehetőségeket már kihasználták, és tömeggyártásba került, Tank hozzálátott a magassági vadász verzió kialakításához.
Ehhez a feladathoz a BMW-motort kicserélték a nagy magasságban is jól működő és erős Jumo bombázómotorra, amely gyártási kapacitása nem volt kihasználva a Luftwaffe defenzívába szorulása után. A motor miatt a gép hossza és tömege megnőtt, de ezt a motor ereje bőven ellensúlyozta, ami ráadásul nagy magasságban sem csökkent. Emellett a gép megtartotta korábbi jó tulajdonságait, így a Jumo motorral ellátott D verzió a háború Luftwaffe legjobb nagy számban bevetett vadászgépe lett, mivel gyorsulás, emelkedőképesség, végsebesség és manőverezőképesség terén is felülmúlta a szövetséges típusokat.

A Hosszú Orrúnak is becézett D9-es: minden repülési paraméter tekintetében egyértelműen a szövetséges vadászok felett volt
A típusra a Lufwaffe tömeges átállítása '43 nyarán kezdődött, amikor már kiforrott volt több funkcióban is, és amikor több elit ezred is kipróbálás után jobbnak tartotta a fejlesztési lehetőségekben már eléggé kimerült 109-eseknél.
Volt egy másik, valószínűleg nyomósabb oka is az átállásnak: a 190-est töredékannyi időbe került megtanulni vezetni, mint a rosszindulatú Me 109-est, ami a Lufwaffénál a Birodalom '43-as végleges defenzívába szorulása után fő szemponttá vált, mivel a veszteségek pótlására egyre jobban rövidíteni kellett a kiképzési időt. A 190-esről viszont a háború kései szakaszában kiképzett pilóták közül is sokan ászok lettek az akkor már nagyságrenddel többet gyakorló szövetséges pilótákkal szemben. Így '44 nyarára a típus a Luftwaffe gerincévé vált.
Focke-Wulf Ta-152: a légcsavaros vadászok evolúciójának csúcsa
A fejlesztés a D9-essel nem állt meg, ugyanis a gép már elérte fizikai limitációit a legutolsó verzióval, így a továbbfejlesztéshez egy teljesen új gépet hoztak létre a 190-essel elért tapasztalatokra alapozva: ez lett a Ta-152.
A D9-eshez képest a 152-es továbbfejlesztett Jumo 213E motorokat és nagyobb szárnyfesztávolságot kapott a jobb nagy magasságú teljesítmény érdekében. Emellett a tűzerőt is jelentősen megnövelték a motorba épített légcsavarkúpon keresztül tüzelő 30mm-es gépágyúval, aminek 1-2 találata is elég volt egy szövetséges bombázó megsemmisítéséhez. A tűzerő emellett még kiegészült a 2 szárnyba épített 20mm-es gépágyúval, amelyek nagyobb tűzgyorsasága a szövetséges vadászok elleni harchoz volt ideális.
A kapott gép fizikai paraméterei felülmúlták az összes létező vadászgép repülési paramétereit, emellett tűzereje megnőtt, sérülésállósága és kezelhetősége is kiváló maradt, így a légcsavaros vadászgépek csúcsát jelenti.

A képen a Birodalom egyik legutolsó légi győzelme látható, amit egy Ta-152-essel értek el. A típus mérlege annak ellenére volt jó, hogy a háború utolsó évében már felszállás közben megtámadták a német gépeket, és a Birodalom pilótáinak alig volt lehetőségük gyakorolni az üzemanyaghiány miatt. A típussal ennek ellenére 11 légi győzelmet értek el 6 gép elvesztése árán.
A vegyi fegyverek
A Birodalom vegyi fegyverei messze hatékonyabbak voltak a szövetséges típusoknál, és a háború után még évtizedekig a leghatékonyabb ilyen kategóriájú eszközök között tartották őket számon. Sokan nem értik, hogy miért nem vették be őket, amikor jelentős mennyiségben gyártottak közül többet is. A válasz leginkább az I. világháborús tapasztalatokban rejlik. A vegyi fegyverek bevetése ugyanis nagyon körülményes, ha nem akarjuk a saját katonáinkat is megmérgezni. Ez főleg akkor probléma, ha nem áll rendelkezésre megfelelő védőöltözet: ugyanis a Birodalom vegyi fegyverei annyira hatékonyak voltak, hogy nem álltak rendelkezésre megfelelő védőruhák ellenük.

A Birodalmi vegyi fegyverei ellen évtizedekig nem léteztek megfelelő védőruhák, így bevetésük jelentős saját veszteséget is okozott volna és/vagy nagyon körülményessé tette volna a használatukat, ami a saját katonák moráljára is negatívan hathatott volna (annak ellenére, hogy minden valószínűség szerint egy időre megfordíthatták volna a háború menetét, de a Birodalomban az emberélet ennél jobban számított).
(Kuruc.info - olvasónktól)




A Harmadik Birodalom vegyifegyver-fejlesztései



Egy másik olvasónk kiegészítő cikke A Harmadik Birodalom elfeledett csodafegyverei és igáslovai című sorozathoz. A szerző vegyi hadviseléssel és a kémiai biztonsággal hivatásszerűen foglalkozó vegyészmérnök, volt ABV-védelmi hivatásos katona.

Gázgyakorlat a harmincas években. Korabeli újságkép
A harmincas években, mikor Hitler (teljesen demokratikus választásokon) magához ragadta a Német Birodalom kormányrúdját, szinte azonnal minden vonalon hihetetlen ütemű gazdasági, technológiai, kulturális és morális átalakulás vette kezdetét. A Führer ekkoriban természetesen hihetetlenül népszerű volt, és minden ellentétes hazugsággal szemben a háború utolsó harmadáig nem volt észlelhető ellenzéke, pár elmebeteg kommunistától és moralizáló mimózától eltekintve. (Kevesen tudják, hogy Nobel-békedíjra is jelölték.) A katonai készülődés titkait persze nem kötötték a nagyközönség orrára, így a német vegyifegyver-fejlesztésekről is csak a háború után lefoglalt dokumentumokból értesülhetett (részben csak, persze) a világ. Természetesen, mint szinte minden téren, a vegyipari területen is igen komoly eredményeket értek el.
A német kutatók az első „nagy” világháború tapasztalatai alapján a meglévő vegyi harcanyagokat nem tartották eléggé hatékonynak, ugyanakkor nagyon költségesek is voltak, nem is beszélve körülményes alkalmazásukról. Harctéri viszonyok között több mint 300 kg harcanyag kellett egy megölt ellenséghez, míg ugyanennyi robbanóanyagból átlag tizennyolc hullát „hoztak ki” (önmagában a tüzérségi tűz viszont még kevésbé volt hatékony). Az egyszerű viszonyszám azonban nem számol azzal, hogy ekkoriban az alkalmazási eszközök meglehetősen gyermekcipőben jártak, valamint a pszichológiai elrettentő és zavarkeltő hatást sem vették figyelembe, amit az 1991-es Öböl-háborúban is tapasztaltak, és az óta is ismert. Pusztán a vegyi fenyegetés elegendő ahhoz, hogy a hadseregek hatalmas anyagi-technikai apparátust és kiképzési időt áldozzanak az ez elleni védelemre, arról nem is beszélve, hogy hat ez az egyes katona harci moráljára.
Bár a Genfi Egyezmény betiltotta, nem csak a németek foglalkoztak vegyifegyver-fejlesztéssel. Nürnbergben és később ezt is a Birodalom vezetőinek fejére olvasták, csendben elfeledve azt a tényt, hogy ez időben legkevesebb harminc ország csinálta ugyanezt, természetesen a szövetségesek is. A lewisitet, ami a húszas-harmincas években a vegyi fegyverek csúcsának számított, az amerikaiak fejlesztették ki.

Német Birodalmi világháborús (Wehrmacht) gázálarctáska. A szerző gyűjteményéből
Nem sorolják „közvetlenül” a vegyi fegyverek körébe a saját csapatok számára alkalmazott teljesítményfokozó szereket, bár logikailag ezek is azok (a győzelem érdekében bevetett kémiai ágensek). A pszichostimulánsok kutatásában Németország állt az élen, mert még az 1914-1918-as „első felvonás” alatt szembesülniük kellett az importált gyarmatáruk hiányával. Így a gyapotot, kaucsukot, selymet, kókuszt, pálmaolajat, ásványolajat, értékes érceket pótanyagokkal kellett pótolni, de ugyanígy a teát, a kávét is. Ezek látszólag élvezeti luxuscikkek, de valójában, különösen a kávé, katonai szükséglet. Ezért folytattak intenzív kutatásokat egyrészt a koffein szintetikus előállítására (ez is sikerült) másrészt a koffeint lényegesen meghaladó fiziológiás hatású élénkítőszerek elkészítésére.
Bár a természetes drogok lényegében ősidők óta alkalmazottak a harcban (az aztékoktól a janicsárokig, nem is beszélve Asterixről…) , addig mesterséges, ilyen hatású szereket csak a XIX. század végétől ismerünk. Az első ilyen anyag, amelyet előállítottak, az amfetamin volt, melyet 1887 óta ismerünk mint vegyületet, de hatását sokáig nem ismerték fel. Az első világháború alatt alkalmazni kezdték, de nem vált tömegessé, mert mire az alkalmazási elveket kidolgozták volna, vége lett a háborúnak. A német hadseregben benzedrin néven csak 1934-ben vezették be, és a háború alatt tömegesen használták. Napi 30-100 mg-os adagban adva a katonákat négy-öt napig lehetett vele „pörgetni”. Nem véletlen, hogy a gyors, offenzív, villámháborús műveletek átlagban egy hétig tartanak – azóta is. A hatásosabb és ma már sokkal elterjedtebb pszichostimulánst, a metamfetamint 1929-ben állították elő, és minden küzdő fél használta. Az amerikaiak 1944-ben szintetizálták a centedrint, amely azonban kevéssé volt hatásos, ezért hamarosan ki is vonták, majd sokáig elterjedt fogyasztószer volt – ma már persze használaton kívül. A ma alkalmazott, modernnek tekinthető amfetamin-származékokat, mint pl. fenpenteremint, a voranilt, clobenzorexet a hatvanas években fejlesztették ki, a hadseregek felhasználásukat nem publikálják, állítólag az első Öböl-háborúban mintegy félmillió pszichostimuláns-tabletta fogyott. E kutatások melléktermékei voltak a metilén-dioxi-metamfetamin, (MDMA) vagy az etilén-dioxi-metamfetamint (EDMA), melyek extasy néven elterjedt illegális partyszerekké váltak. A vidám liberálisok nem is tudják, mennyire sokat köszönhetnek Hitler rendszerének…
A német vegyifegyver-kutatás központja az IG Farben vállalat volt, amely konzorcium a háború után többek között a BASF létrehozását is produkálta. Az IG Farben kutatói tulajdonképpen erős rovar- és gyomirtók után kutattak, hogy a korlátozott élelmiszer-termelő képességű Németországban a terméshozamokat növeljék, és a lakosság élelmiszer-ellátását javítsák. A Farben kutatója, Gerhard Schrader fedezte fel – 1931–ben – kutatásai során a dimetilamino-cianofoszforsavas etilésztert, azaz a később „tabun”-nak nevezett harcanyagot. Az anyag nemcsak rovar-, hanem emberirtóként is kiválóan vizsgázott, és a kutatók hamarosan a hadsereg figyelmébe ajánlották mint kiváló potenciális mérgező harcanyagot. A termelést a sziléziai Dyhernfurth mellett épített vegyi üzemben kezdték meg, nem messze Breslautól (ma Wroclaw, Lengyelországban). A korabeli dokumentumokból azonban kiderül, hogy az üzemet elsősorban növényvédőszer-gyárnak szánták, és csak másodsorban hadiüzemnek (azóta is nehéz eldönteni, hogy amit az amik lebombáznak vegyifegyver-üzem címszó alatt, valóban az volt-e, vagy csak növényvédőszer, esetleg gyógyszergyár). A munka itt nem volt veszélytelen: legkevesebb tíz halálos baleset történt. Egy ízben egy munkásra védőöltözeten keresztül mintegy két liter tabun ömlött. A védőruha ellenére a mérgezett iszonyú kínok között két percen belül halott volt. Ugyanekkor szintetizálták a dimetoxot, amely ugyan gyengébb hatású, de éppen ezért, szemforgató módon mint „rovarirtót” ma is számos ország gyártja, megkerülve a vegyifegyvereket betiltó egyezményt. A szakember szinte maga előtt látja az újságcikket: „X fél közleményben tudatta, hogy Y katonái nem vegyifegyver-támadás áldozataivá váltak, hanem halálukat rovarirtószer okozta, mikor egy frissen permetezett mezőgazdasági táblán keltek át. A holttesteket és az adott vegyianyag mintáit készek kiadni az ENSZ illetékeseinek, akik maguk is megállapították, hogy a halál oka nem vegyifegyver, hanem a több országban engedélyezett dimetox nevű, közhasználatú, de erős hatású rovarirtószer” – hehehe…
Valójában hatásukat és szerkezetüket tekintve a harcanyagként és rovarirtóként használt szerves foszfátészterek között viszonylag csekély a különbség, bár természetesen a hetvenes évektől a kutatási irány környezetkímélő, a melegvérűekre és a halakra sokkal kevésbé veszélyes, a rovarokra, atkákra toxikus, nem mutagén, nem rákkeltő, talajban gyorsan elbomló szerek előállítására irányul, de plasztikusan szólva a különbség annyi, mint a vadászpuska meg a hadifegyver között…
A műszaki problémák és a kísérleti szintű biztonságtechnika miatt a termelést csak 1942-ben tudták ipari méretekben beindítani, havonta 1000 tonnát terveztek gyártani – főleg a mezőgazdaság részére (ma már elborzadna rajta bárki, hogy tabunnal permetezzenek a kukoricaföldön). Összesen mintegy 15 000 tonnát gyártottak, végül ennek mintegy egyharmadát készítették elő harcanyagként való felhasználásra, azaz töltötték bombákba és tüzérségi lőszerekbe. Mikor az oroszok 1945 februárjában elfoglalták a gyárat, a talált anyagot és a komplett gyártósort elszállították és odahaza beüzemelték. A többi nagyhatalmat nem tájékoztatták, és a vegyifegyver-gyártás vádpontját sem vették fel a Nürnbergi Per anyagába. Volt a nélkül is mit…
A szarint szintén Schrader kutatócsoportja fedezte fel 1938-ban, és szinté ugyanott, az „Anorganawerke”-nek nevezett üzemben gyártották. Kiváló tulajdonságai miatt elsősorban ezt már vegyi fegyvernek szánták, de belőle csak korlátozottabb mennyiséget állítottak elő. A szománt (GB harcanyag), azaz az etilfluorofoszfonsavas pinakolinésztert 1944-ben fedezte fel a csapat, név szerint Richard Kuhn, ezt azonban a háború alatt csak laboratóriumi, illetve félüzemi módon gyártották, és összesen mintegy 500 kg készült belőle – elméletileg ez is elég lehetett volna mintegy 200-300 millió ember halálához.

Tabunlőszerek. Az amerikai hadsereg felvétele
A háború után a dokumentumokat lefoglalták, és Schradert is elővették – bár végül nem találták háborús bűnösnek (nem is volt az). A kutatókért – akárcsak az atomtudósokért és a rakétafejlesztőkért – megindult a harc a nyugati szövetségesek és a bolsevikok között, akik választhattak, értelemszerűen inkább a nyugatot választották. Az anyagokat is előszedték, pl. Ian Hogg szerint a brit hadsereg lőszerszakértőinek egy csoportja 1945 áprilisában vett kezelésbe egy akkor lefoglalt raktárt, amelyben 105mm-es vegyi lőszereket találtak „GA” jelzéssel (tabun). Ezt írták róla: „ a vegyi töltet technikai terméke sötétbarna, édeskés, klór-benzolra emlékezettő szagú…kétségkívül új anyagról van szó, ami 20% klór-benzolt és jelenleg is vizsgálat alatt álló arzénszármazékot tartalmaz (tévedés: foszfor volt az az arzén). Hólyaghúzó hatása nincs, de bőrön át felszívódva erősen mérgező…és hatása viszonylag hosszan tart”. A szövetségesek csak utólag kaptak frászt, mikor rájöttek, hogy ha Hitler felhasználta volna a készleteit, bizony, nem lett volna ilyen „sima ügy” ez a háború (így sem volt az).
Egész Németország területén kerültek elő vegyi lőszer-, és bombaraktárak, de nem volt közvetlen jele annak, hogy előkészültek volna azok használatára, szándékokban állt volna vegyi fegyvert alkalmazni. Összesen csaknem félmillió gránátot, és több mint százezer légibombát, valamint kb. harmincezer vegyiaknát találtak. Nyilvánvaló, hogy a németek csak azért töltötték be a harcanyagokat a bombákba, hogy a felhalmozott raktári készleteket valamire felhasználják, így is rengeteg tabunt egyszerűen fémhordókban találtak meg. A rengeteg beleölt energia és kutatási eredmény azonban nem veszett kárba, csak nem ott kamatozott, ahol kifejlesztői szerették volna.
Az Egyesült Államok Fort Detrikben alakította ki még a háború alatt vegyi- és biológiaifegyver-fejlesztő központját, amely 1942-ben kezdte meg hivatalos működését. Már semleges országként, 1941-ben szállítottak titokban foszgént a briteknek, de különös, hogy sokáig nem viseltettek különösebb érdeklődéssel a vegyi hadviselés irányába, annak ellenére, hogy potenciális ellenfelükről, Japánról ez nem volt elmondható. Az USA programja lényegében a brit vegyi-, és biológiaifegyver-kutatások folytatására jött létre, az angolok ugyanis már a harmincas években intenzív fejlesztésbe kezdtek mindkét téren. A német háborús veszély azonban szükségessé tette, hogy a sokkal jelentősebb erőforrásokkal bíró tengerentúli testvért is bevonják, ezért a vezető szerep hamarosan Amerikáé lett. Fedőszervek alatt azonban már jóval előtte folytak az amerikaiak is ilyen jellegű munkák és kísérletek, már a harmincas években is. Cornelius Rhoads, a Rockefeller intézet kutató orvosa, illetve munkacsoportja állami pénzen és titkosszolgálati kapcsolatokkal, természetesen szigorúan titkosan kezdte el az ismert harcanyagok kutatását, majd különböző szabotázsméreg-technikák alkalmazásba vételét, kipróbálását. Nagyszámú beteget segített „eutanáziába” szabotázsmérgekkel, valamint élénk „rákkutatást” folytatott rákkeltő anyagok, radioaktív sók, tallium, nitrozaminok, benzpirén stb. felhasználásával. Rhoads enyhén fajgyűlölő volt, kísérletei helyszíne Puerto Rico volt, mely szigetet és lakóit még az átlagfeketénél is jobban gyűlölte. Egy levelében világosan megfogalmazta: „a szigetnek nem közegészségügyi szolgálatra van szüksége, hanem valami olyan szervre, ami itt gyökerestül kiirtja a teljes népességet”. Rhoads ellen több panasz érkezett, vádat is emeltek ellene élve boncolás és gyilkosság miatt, de „fentről” persze megvédték, nem került börtönbe. Pályafutása csak ez után kezdődött igazán, kinevezik a detriki vegyi kísérleti telep igazgatójának, sőt magas állami kitüntetéseket kap, és az USA a nemzetközi Atomenergia Bizottságba is delegálja. Éppen az atomenergiai bizottság felkérésére sugárkísérleteket végez köztörvényes foglyokon, amikor 1955-ben feljelenti egy Puerto Rico-i (már megint…) férfi, akit a börtönben besugárzott. A feljelentő meghal, Rhoads dolgozik tovább, egészen nyugdíjazásáig. Soha nem vonták felelősségre.

A US Army titkos vegyi üzeme Nevadában, 1954-ben
A háború alatt óriási vegyi üzemeket építettek, elsősorban a Sziklás-hegységben, avatatlan szemektől messze, Denver mellett, valamint Utah államban, Dugway Proving Ground fedőnéven. A felhalmozott készleteket azonban nem vetették be, ahogy a japánok sem. A háború után az új ellenség miatt azonban nem lehetett leállni. Mivel a tönkrement brit gazdaság nem tudta folytatni a fejlesztéseket, eredményeiket 1949-től az amerikaiak vitték tovább, mivel 1956-tól a britek végleg felhagytak a vegyi kutatással, csak a meglévő készleteket tárolták le.
A németektől elszedett anyagokat „G”, azaz german néven rendszeresítették (GB=szarin, GD=szomán). 1951 és 1967 között a hadsereg legkevesebb 48 esetben hajtott végre vegyi és biológiai fegyverrel elsősorban kiszórási és terjedési kísérleteket nagyvárosok és szabad területek fölött az Egyesült Államokban, például San Francisco felett. Ezt harmincegy alkalommal, rovarirtókkal, pl. parationnal hajtották végre, amelyek hatásukban azonosak a kolinészteráz-bénító idegmérgekkel, csak nem ember-, hanem rovarspecifikusak (de azért persze gerincesekre is nagyon mérgezők). 1985-ben – állampolgári jogvédők tiltakozása miatt – az USA legfelsőbb bírósága megvizsgálta az ügyeket, és megállapította: a tetteket elkövették, de hadsereg nem felelős! Egyébként az enyhe hatású szereket azért kezdték bevetni, mert miután 1950-ben „éles” - erősen patogén - bacilusokat szórtak ki San Francisco felett, ahol – bár ez csak egy nagyon kicsi, nagyon kezdetleges próbálkozás volt – több százan betegedtek meg, egy ember meghalt. 1955-ben a floridai Tampában öltek meg hasonló módon 12 embert, de CIA eltüntette a nyomokat. 1966-ban a CIA a New York-i metróban, 1968-69-ben a washingtoni ivóvízhálózatban folytatott kísérleteket, természetesen nem „éles” anyaggal, hanem ártalmatlan mikrobákkal és marker-vegyszerekkel, az eredményeket szigorúan titkosították. 1968-ban egy F-4 harci gép „véletlenül” elhagyott egy vegyi kiöntő eszközt a légi gyakorlótérről való visszatértében, és mindezt egy birkanyáj felett tette, 6000 állat elpusztult. A rá következő évben Okinawán robbant fel egy ideggázlőszer az amerikai katonai támaszponton, 23 tengerész sérült meg, de nem halt meg senki, mert kéznél volt a gázálarc. Japán addig nem is tudta, hogy amerikai szövetségese területén vegyi fegyvert tárol. (Persze az oroszok sokkal több és nagyobb vegyi balesetet okoztak, csak azok nem derültek ki, nem publikáltak róluk. Ha tehették volna, Csernobilt is eltitkolták volna.) 1966-ban ausztrál katonákon kísérleteztek volna, 200 mit sem sejtő delikvenst kívánt az USA szarinnal lepermetezni, de az ausztrál kormány persze nem egyezett bele.
Ismerve és látva a harmincas-negyvenes évek előremutató fejlesztéseit, felmerül azonban két kérdés: először is, ha olyan sok zsidót megöltek gázkamrában, miért nincs arra utaló nyom, hogy ezen vegyifegyver-kísérletek során kísérleti nyulakként embereket használtak volna, illetőleg miért nem használták ezeket a szereket népirtásra a sokkal kevésbé mérgező Ciklon B helyett? Második kérdés: az egyébként a - finoman szólva - nem túl gátlásos náci rendszer miért nem alkalmazott vegyi fegyvert a hadműveletek során, különösen, mikor „szorult a kapca”, egyre-másra szenvedték el a vereségeket? Ugyanakkor, ha az angol-amerikai légierő német városok elleni emberiség-ellenes terrorbombázásait vizsgáljuk, mivel a németek rendelkezésére ekkor már kiváló hordozóeszközök: V-1 és V-2 szárnyas bombák álltak, semmi vád nem érhetné őket (persze elméletben, egy olyan világban, ahol arányos és egyforma mércés ítélkezés van), ha válaszcsapásként pár ideggáz-töltetű V-2-vel kiirtották volna London vagy Párizs teljes polgári lakosságát… kegyelemre így se, úgy se számíthattak, nem is kaptak (az ellenpropagandán felnőtteknek ajánlom olvasásra a Morgenthau-terv eredetijét, mit szánt a Wall Street Németországnak).
Az első kérdésre persze releváns és elfogadható, ugyanakkor politikailag korrekt válasz nyilvánvalóan nem születhet, legfeljebb annyi, hogy „nyilván történtek ilyen esetek, csak minden dokumentációt és tanút sikerült eltüntetni”. Olyan sikeresen, hogy pl. a háború alatt a Dyhernfurth-i üzemben legkevesebb nyolcezer internált fordult meg, és ezek a holokauszt-túlélők sem láttak, hallottak semmit, egyetlen munkatársuk sem „tűnt el” nyomtalanul… Egyébként pedig azért meg kell jegyezni, gázkamrás kivégzésre ma sincs a ciánnál jobb, mivel illékony, nem okoz idült károsodást (a végrehajtóknál), gyors - sokkal gyorsabb, mint az idegmérgek - megbízható, és legfőképpen olcsó, ugyanakkor harctéri körülmények között alacsony relatív fajsúlya, e miatt rossz terep-, és légszennyező képessége miatt - néhány különleges eset kivételével - hasznavehetetlen anyag.
A második kérdésre Ian Hogg szerint kétféle lehetséges válasz van: a mélylélektanibb és a prózaibb, mellesleg valószínűleg egyik sem fedi teljes mértékben a valóságot.
Az első szerint Hitler, aki az előző háborúban súlyos kénmustár-sérülést szenvedett (és állítólag ellőtték az egyik heréjét, akárcsak Franconak, bár neki Marokkóban...), irtózott a vegyi fegyverek hatásától, ellenezte felhasználásukat. Maga is leírta a Mein Kampfban, hogy milyen rettenetes élménye volt a mustársérülés, melyet ezredhírvivőként a lövészárokban szenvedett, míg a többi katonák a gázbiztos óvóhelyre húzódhattak. Von Rundstedt (állítólagos) véleménye szerint a vezérkarnak a Führer világosan kifejezte óhaját: nem alkalmaznak vegyi fegyvert – elsőként – civilizált háborúban angolok, franciák stb. ellen. A kifejlesztett ideggázokat csak válaszcsapásként lehetett volna alkalmazni. Ilyen alapon azonban az „untermensch” szlávok nem számítottak volna, ugyanakkor a keleti fronton sem történt vegyifegyver-bevetés, holott az oroszok aligha tudták volna növeli kegyetlenségüket az elfogott német katonákkal és a megszállt birodalmi területek lakosságával szemben… ugyan mit tettek volna még válaszcsapásként? Ráadásul csaknem bizonyosan állítható, hogy a Szovjetunióban ekkoriban még nem folytak komolyabb vegyifegyver-kutatások. Ellenvélemény ezzel szemben az, hogy Kurszk térségében 1943-ban a szovjetek (Alibekov tanulmánya szerint) mesterséges tularémiajárványt idéztek elő, tehát biológiai fegyvert vetettek be. Ezzel az akkori német felderítés is tisztában volt, tehát tudták, hogy az oroszok kezében komoly ellencsapási lehetőség van. Más kérdés, hogy a járvány során több orosz katona fertőződött meg, mint német, a taktikai készség és az alkalmazási elvek a biológiai fegyverek vonatkozásában is igen nagy fejlődésen mentek át az óta. Az előrenyomuló német és magyar csapatok 1941. július-augusztusban nagy mennyiségben és több raktárban találtak cink-arzenidet a szovjet hadsereg készletében. Ez alkalmas arra, hogy a terepen kiszórva arzén-hidrogént fejlesszen, és ezzel súlyos mérgezéseket okozzon, ez is megfontolásra késztethette a németeket. Ugyanakkor nem kizárható, hogy ezt a szert az oroszok tényleg csak rágcsálóirtásra szánták, mint állították is, ismerve az orosz higeniás viszonyokat, szükség lehetett a több száz tonnányi részletre.
(Visszatérve a terrorbombázások témakörébe, a napalm sokkal több embert ölt meg, mint az atombomba. Így a Tokió elleni 1945. júliusi nagy légitámadás 300 000 áldozattal járt, míg Hirosima „csak” kb. 60 000-el (közvetlenül) és mindez hol van az igazi holokauszttól, a Drezda ellen 1945. február 13-14-án (no comment – hamvazószerdán) elkövetett gyujtófegyveres terrortámadástól? A német rasszizmus ténye közismert, de vajon az volt-e az angolszászoké? Vajon németországi célokra dobtak-e volna atombombát? Aligha. Ilyen a „sárga majmok” ellen megengedhető volt az amerikai logika szerint, de fehér emberek egymás közti háborúiban aligha. Nem lehet nem észre venni az amerikai nyílt rasszizmust a közel-keleti kérdésben is, egyértelmű, hogy az arabokat, irániakat egészen egyszerűen nem tartják embernek.)
A másik – racionálisabbnak tűnő – vélemény az volt, hogy a szerves foszfátésztereket az angolok is kidolgozták, ők is bevethetik, tehát borzalmas válaszcsapást mérhetnek, hiszen övék a légifölény. Teljesen véletlenül a korabeli brit kutatások is hasonló irányba folytak. Nagy-Britannia mezőgazdasági termelését is növelni kellett ugyanis, így a brit vegyészek is számos növényvédőszert és gyomirtót fejlesztettek – a szövetségesek kitűnő szerhez is jutottak e célból a 2,4D és a DDT személyében. Ők is kutatták a szerves foszfátésztereket, sőt ki is fejlesztették a diizopropil-fluoro-foszfátot (Bernard Saunder, 1939), amely szintén kiváló rovarirtó volt. Harcanyag céljára azonban kevéssé volt jó, „csak” olyan mérgező volt, mint a hidrogéncián (MLD kb. 35-60 mg), ezért nem láttak benne áttörést, csak mint rovarirtókat fejlesztették őket, ami egyrészt nem volt érdekes, másrészt az ilyen cikkek közlését is letiltotta a brit elhárítás. A semleges országokban megjelenő cikkek alapján a németek természetesen nyomon követték az ellenség fejlesztését, és amikor egy csapásra eltűntek az ilyen cikkek, arra következtettek – egyébként helyes logikával – hogy az angolok is kifejlesztették a hipertoxikus szerves foszfátokat, és ezért hírzárlat van, titkosították a kutatásokat. Mivel ellenméreg ekkor még nem ált rendelkezésre, óvakodtak az új anyag bevetésétől. Valójában annyi történt, hogy az angolok nem jutottak jelentősebb eredményre, ezért nem voltak közlések.
Paradox módon az angolok ekkor a fluorecetsavat kutatták, amelynek extrém mérgezőségét 1941-ben véletlenül fedezték fel (maga az anyag nagyon régen ismert). Patkányméregként azonnal használatba is vették, de harcanyagként ők sem vetették be, mert – és itt kezd a dolognak Rejtő Jenő-i arcéle lenni – ők meg arról voltak meggyőződve, hogy ezt a németek is ismerik, holott nekik erről fogalmuk sem volt akkor, és az angolok – ahogy a németek a foszfátészterekkel szemben – nem rendelkeztek hatásos antidotummal. A fluorecetsav, illetve sói azonban harctéri mérgező anyagnak nem alkalmasak, mert nem eléggé illékonyak, majd a háború után a fluoretanol, illetve a metilfluoracetát lesznek erre „képesek”. A hitet, hogy a németek ismerik a fluoracetátokat, arra alapozták, hogy 1938-ban megjelent egy német cikk, miszerint a birodalom tudósai kiváló patkánymérget fedeztek fel. Ez azonban nem fluorecetsav, hanem minden bizonnyal az emberre ártalmatlan alfa-naftil-tiokarbamid volt, amit „ANTU” néven forgalmaztak a háború után, és származékai a mai napig használatban vannak. Mindenesetre a britek azzal a hamis tudattal indultak a háborúba, hogy mindent megtettek a vegyi hadviselés terén, amit lehetett. Churchill azzal fenyegetőzött már 1939-ben, hogy bombázói „a halál ködébe burkolják” egész Németországot. Bízvást állíthatjuk: az az elmebeteg megtette volna. Annyira megrögzött híve volt a vegyi hadviselésnek, hogy már az első világháború alatt tulajdon felesége, Clermentirne is csak mint „kis mustárgáz-ördögöm”-et (my little mustard gas fiend) emlegette. 1940-ben, már miniszterelnökként programot indított a kénmustár gyártására, és a nagy mennyiségben termelt anyagot egy esetleges német partraszállás esetén nem is habozott volna bevetni, tekintet nélkül saját polgári lakosságára. Mikor 1944-ben a németek kilőtték az első V-1-eseket, a háborús bűnös ismét elővette régi vesszőparipáját, és mustártámadást akart elrendelni német polgári célpontok ellen. Ez már olyan fokú aljasság volt, melytől „bombázó Harris”, a máskülönben szintén pokolravaló brit légimarsal is hányingert kapott, és valahogy meggyőzte az elmebajos Winstont e terv embertelenségéről.

A Wehrmacht gázvédelmi gyakorlata 1938-ban. Korabeli sajtófotó
A háború alatt az angol-amerikai katonai terminológia nem számolt a vegyi fegyverek első bevetésével – a nélkül is nyertek, persze, nem maguk, hanem a Vörös Hadsereg miatt. A legveszélyesebb harcanyagnak – a szerves foszfátokról mit sem tudva – a lewisitet tekintették, a háború alatt nem csekély költséggel fejlesztették ki ellene a dimerkapto-propanolt.

Angol és amerikai propagandaplakátok a lakosság vegyiháborús felkészítésének jegyében. Első teendő: a veszélyérzet elplántálása. Bármi áron, bármely őrültséggel
Egyébként a húszas-harmincas években a fent említetteken kívül Franciaország, Hollandia, Lengyelország és Svédország is foglalkozott vegyifegyver-fejlesztéssel. Magyarország 1936-ban kezdte meg saját, a németektől független vegyifegyver-programját, és a háborúba belépéskor már komoly készletekkel rendelkezett mustárból és foszgénből, de biológiai ágensekből és szabotázsmérgekből is. Ezek témaköre is megérne egy alapos történészi tényfeltáró vizsgálatot.
Japán 731-es osztaga
Mellesleg az a közhely, hogy a totális és borzalmas második (?) világégés során nem vetettek be vegyi fegyvert (csak atombombát), ugyanúgy nem igaz, mint általában a többi közhely sem. Ott nem vetettek be – szemforgató módon – ahol ellencsapásra lehetett számítani. A japánok a kínai polgári lakosság ellen, elsősorban Mandzsúriában, 1933-tól egészen a háború végéig számtalan alkalommal alkalmaztak vegyi (és biológiai) fegyvereket, elsősorban kénmustárt és lewisitet. Ott, ahol számíthattak volna ellencsapásra, pl. az amerikaiak ellen, ők is tartózkodtak az ilyesmitől. Pedig pl. a partraszállási hadműveletek során borzalmas veszteséget okozhattak volna part menti vegyiakna-zárral az amerikaiaknak (így sem volt az sétagalopp). Egyes irodalmi adatok szerint az 1939-es mongóliai orosz-japán konfliktusban (a Hali-gol vidéken) mindkét fél felhasznált vegyi fegyvereket egymás csapatai ellen, állítólag rendkívül nagy veszteségeket okozva. Itt sem lehetett azonban komoly ellencsapásra számítani egyik félnek sem, mert az orosz flotta és légierő akkor még nem tudta elérni a japán szigeteket, a Szovjetuniónak pedig a Távol-Keleten alig volt veszélyeztetett polgári lakossága, arról nem is beszélve, hogy Sztálinék mit foglalkoztak volna velük. A szovjet csapatokat mellesleg a később híressé vált Zsukov vezette, akit katonái már ekkor is méltán „tiszteltek meg” a „mjiasznik” – mészáros – „becenévvel”.
1938 augusztusától októberig összesen 375 alkalommal vetettek be a kínai csapatok ellen vegyi fegyvert a japánok, a Wuhan környéki harcokban, a császár személyes jóváhagyásával, főleg kénmustárt és lewisitot.

Ishi Shiro, a japán vegyi-, és biológiai fegyver program „atyja”. Nem vonták felelősségre
Japán saját programját – ők nem írták alá a genfi egyezményt – már 1918-ban elkezdte, ekkor még az antant oldalán. A hadsereg egészségügyi részlege hozta létre negyven fővel a 731-es fedőszámú különleges osztagot, amely feladata az önálló tömegpusztító arzenál megteremtése volt. 1929-ben vezetését Ishii Shiro vette át, aki nagyon ambiciózus és kiválóan képezett szakember volt. Katonai attaséként két évet töltött Európában és Amerikában, és alaposan átnézte az ott beszerezhető dokumentumokat a vegyi-, és biológiai fegyvergyártásról. Átlátta ezen harceszközök fontosságát és gazdaságosságát, valamint azt a tényt, hogy a korlátozott területű és nyersanyaghiányos Japán ezzel lehet nagyhatalom. Szabad kezet kapott a hadvezetéstől, és Mandzsúriában lényegében azt csinált, amit akart, csak egyet vártak el tőle: eredményt. Szállította. Mellesleg nemcsak civil kínaiakat, hanem angolszász hadifoglyokat is ezrével öltek meg ilyen módszerekkel és kísérletekkel. Jellemző az USA magatartására, hogy később ezt sem olvasta Japán fejére, senkit nem voltak felelősségre – egy feltétellel persze, hogy az eredményeket és a tudósokat átadják.
1994-ben nyilvánosságra hozták, hogy már 1931-ben megpróbálták megmérgezni Népszövetségi Lytton-bizottság tagjait, gyümölcsökbe oltott kolera-endotoxinnal. A készítmény azonban hatástalan maradt, mert nem jó módszerrel tisztították, így a toxin hatását veszítette.

Sokat elmondó kép a világháborús japán szellemről. A militarizmus, a feltétel nélküli engedelmesség egész társadalmat átszövő rendszerré vált. A játék, amely tulajdonképpen nem is játék, hanem véresen komoly. Korabeli sajtófotó
Japán az utolsó időkben, mint a sarokba szorított vadállat – merthogy az volt, hiszen neki sem adtak szemernyi lehetőséget se a megegyezésre, a tisztességes béke megkötésére - vagdalkozott: 1944-45-ben léghajókkal támadta az USA nyugati partvidékét, robbanó bombáival nem ért el lényeges hatást, csak hét embert tudtak megölni, ezért mustárral és pestises bombákkal próbálkoztak, de a nagy távolság miatt ez is sikertelen volt. A kapituláció előtti hetekben minden áruló nyomot megpróbáltak eltüntetni, eléggé egyedi módon: az összes fertőzött anyagot szétszórták Kínában, ezzel tömeges járványokat, sőt, pestisjárványt okoztak, sokan pedig megmérgeződtek. A halottak számát húszezerre becsülik. Értelme már nem volt a dolgoknak. Még 2004-ben is haltak meg kínaiak japán harcanyagtól, mikor egy fémhulladékgyűjtő telephelyen mustárgázbombát szedtek szét. A kínai-japán viszony feszültségei ma is érezhetők e miatt – a két nép még csak részben nézett szembe a kölcsönös sérelmekkel.

Bari megtámadása korabeli fényképen
Egyébként pedig a totális háború alatt, 1943-ben, 617 amerikai haditengerész szenvedett kénmustár-mérgezést (többségük megvakult), ebből 82 G.I. meghalt, mikor hadihajójuk, a John Harvey a december 2-án Bari olasz kikötőjében német bombatalálattól megsérült, és a fedélzeten tárolt vegyi lőszerekből több felrobbant. A szél az anyagot a polgári lakosságra is kivitte, így számos olasz civil is meghalt (Barinak akkor 200 000 lakosa volt). Az ügyet az amerikaiak el akarták titkolni, de ez nem sikerült, így a vezérkar hosszas magyarázkodásra kényszerült, mit keresett 2000 db M47A1 típusú gázlőszer a hajón. Ez már önmagában elég ok lehetett volna arra, hogy a németek válaszul vegyi fegyvert vessenek be, mert a hagyományos katonai logika szerint bizonyítás nyert, hogy az amerikaiak vegyi csapást akartak végrehajtani, hiszen vegyilőszereket szállítottak ki a frontra! Ennyit arról, hogy a gonosz fasiszták meg a rohadt japcsik így meg úgy, bezzeg a hős jenki tiszta kezűek...




Hogy is van ez a holokauszt, kérem?



Mustafa Kemal Atatürk, a hadvezér
1924-ben a görög holokauszt áldozata lett egy egész görög város Kis-Ázsiában. Smyrna városát felégették a török fegyveresek, és Törökországban koncentrációs tábort állítottak fel, ahová a görög és az örmény lakosságot hurcolták el házaikból. (1)
A korabeli újságok mintegy 700 ezer görög civil áldozatról számoltak be és a kitelepítésnek olyan embertelen módjáról, amelyhez képest a német kitelepítések igazán emberségesnek tűnnének, ha a győztesek nem hamisították volna meg a valós eseményeket. (2)
Mindez az atrocitás részben Törökország atyjához és nemzeti hőséhez, Mustafa Kemal Atatürkhöz köthető, akinek múltját és szerepét és főleg politikai kapcsolatait nem a Wikipédia(3) stílusában szeretném röviden bemutatni.
Történetünket kezdjük 1908-tól, az úgynevezett „Fiatal Török Forradalom” történetétől. (A Fiatal Török Forradalom nem esemény, hanem egy szervezet neve.)
A huszadik század legfontosabb politikai és társadalmi tényezőjévé a cionista mozgalom vált, amely közvetlen vagy inkább közvetett hatása révén 110 millió áldozatot eredményezett.
Bár a cionizmus maga mint politikai mozgalom olyan régi, mint maga zsidóság, az Európára ható igen hátrányos befolyása aránylag új keletű. A modern Európában Napóleon volt az első, aki nagymérvű emancipációs lehetőségeket tálalt a zsidóságnak egyenlő jogalapok mellett.
Napóleon példáját sorra követték más európai államok is, szabadjára engedvén a zsidó etnocentrizmus megveszekedett természetét, ötvözve a zsidó üzleti immoralitással, amely különösen a Rothschild gazdasági birodalom felemelkedéséhez vezetett.
Csak idemutató példának említem a Rothschild ház karriertörténetének egy részletét.

Lionel Nathan de Rothschild
bárói rangot kapott
Nathan Rothschild személyes titkára és gyorsfutára 1815. március 15-én jelen volt a Waterloo csatamezején, és mint szemtanú győződhetett meg Napóleon csatavesztéséről. A titkár 2 ezer frankot fizetett egy hajósnak, hogy mindenki előtt szállítsa őt Angliába a viharos tengeren.
Rothschild mind az állami, mind a tőzsdei körökben hamisan Wellington csatavesztéséről számolt be, és részvényeit kezdte eladni a tőzsdén.
Hamarosan a teljes londoni tőzsde követte példáját, és a tőzsdei részvények értéktelen ár alá zuhantak. Az utolsó pillanatban Rothschild ügynökei felvásárolták az akkor még értéktelennek tűnő részvényeket.
Június 21-én éjszaka érkezett meg Wellington hadtitkárja, Henry Percy, akinek első útja az angol hadügyminisztériumba vezetett, beszámolni Wellington győzelméről. Az igazság kiderülése után értékükben a részvények ára az égig szökött. (4)
Ahelyett, hogy az Angol Korona simán börtönbe zárta volna Nathan Rothschildet úgynevezett „Insider Trading” (belismeretes tőzsdézés) miatt, amely pl. Amerikában később a „Taft-törvény” beiktatása után komoly büntetéssel sújtotta az elkövetőket(5), átadta a Rothschildoknak Anglia teljes gazdasági függetlenségét, megnyitva a Rothschild uralta „Bank of England” (Angol Bank) központosított bankot.
Ez és hasonló történetek sora vezetett különös politikai és történelmi eseményekhez, meghatározva a mai erőviszonyokat és erkölcsi szakadékot, amely előtt ma már az egész "globális falu" áll , hogy kedvenc globalistáink szavajárásával éljek.
Természetesen az ugyancsak zsidó maggal megáldott modern szabadkőművesség minden ágazata, köztük az 1776-ban Adam Weishaupt révén életre erőlködött Illuminátus is fegyvertársi egységet esküdött a felemelkedő zsidó bankházakkal az „Új világrend”, értsd: világhatalom megszerzésére. Jelszavaik a francia forradalom idején kihirdetett hamis szlogenek lettek: egyenlőség, szabadság, testvériség.
Ebből merített rendesen a zsidó rabbi fia, Karl Marx, amikor a Fábián társaság rendelésére megírta 1848-ban a Kommunista Kiáltványát, az azt követő európai forradalomhullám felbujtó forgatókönyveként.
Nem véletlen, hogy olyan fő kőművesek mint az olasz Giuseppe Mazzini és Giuseppe Garibaldi segítették többek közt átformálni Európát a Rothschild és szabadkőműves szájíznek megfelelően.
A korai rejtett ágendát hamarosan egy nyíltabban színre lépő már zsidó néven, zsidó csoportosulás követi. Ilyen volt többek közt a B'nai B'rith és az Alliance Israélite Universelle, amelyek már kimondottan zsidó érdekeket hirdettek nyíltan, erejük tudatában.
Megtehették, hiszen ekkor már a világ aranykészleteinek többsége bankjaikban pihent. A világot behálózó bankrendszerek többsége az ö kezükben összpontosult, és összpontosul ma is.
Elérkezett az idő a cionizmus újjáélesztésére, a hírhedt Cion Bölcsei Jegyzőkönyveinek(6) felszínre juttatására és a politikai dualitás felállítására, amelynek tősgyökeres vadhajtása a kommunizmus mint zsidó export Oroszországot gyűrte maga alá, megcélozva más európai országokat, köztük hazánkat is.
1872-ben az amerikai konföderációs szabadkőművesek, vezetőjükkel, Albert Pike-kal kidolgoztak egy katonai tervezetet, amelynek célja a globális hatalomátvétel volt. Albert Pike-nak a szobra(7) ma Washingtonban a főbíróság épülete előtt áll. Szinte minden évben tüntetnek az amerikaiak az eltávolítása érdekében, de hiába.
A tervezet három háborút tűzött ki maga elé a végső hatalomátvétel megalapozására, amely az első világháború, a kommunista szovjetforradalom és a második világháború formájában meg is valósult, utat adva a zsidó "végső megoldásnak" - a harmadik világháborúnak.
A tervezet teljhatalmú regionális kormányok felállítását szorgalmazta mint a később napvilágot látott Jegyzőkönyvek, az ENSZ és az EU. Mint a történelemből ismerjük, természetesen ez többlépcsős eljárás keretében vált lehetővé, mint pl. az ENSZ, amelyet az amerikai nép, mint „Leagues of Nations” (Népszövetséget) az első fordulóban sikeresen megvétózott.
Természetesen a tervezet minden pontja ez idáig sikeresen követte megálmodóinak elképzeléseit, és megalakult Izrael, majd, ahogy a finálé megköveteli, egy hamarosan bekövetkező harmadik világháború keretein belül az a végső harc, zsidó megoldás, amely a cionista keresztények segítségével totális háborút fog indítani a muzulmán világ és annak támogatói ellen.
A cionista hatalmi tervezetnek a végrehajtás korai szakaszában Oroszország állt az útjában. Ekkoriban a legnagyobb keresztény lakossággal és a legígéretesebb gazdasági mutatókkal a cári birodalom rendelkezett. Az orosz cár volt a világ leggazdagabb embere, érthető, hogy a cionistáknak a cár és országa célpontjává vállt.
1897-ben a bázeli cionista konferencián Theodor Herzl nyíltan kihirdette a követendő utat. Ennek megfelelően Angliában a döntési fontosságú kormánypozíciókat zsidó vagy filoszemita politikusokra cserélték. Amerikában a cionista lobbi Woodrow Wilsont segítette a választásokon az elnöki székbe, majd segítségével elkövették azt a gazdasági puccsot, amely derékba törte Amerika önrendelkezési jogát, beiktatták a Federal Reserve Bank-rendszert mint zsidó magánintézményt, államot az állam felett. (8)
Angol segítséggel sikerült éket verni a magyar állam által megálmodott „Dunamenti Népek Ligája” tervezet és az európai államok közé, csakúgy, mint a németek és a franciák közé is. Minden kész volt az első világháború kirobbantására.
És most értünk a történetünk kezdetéhez Törökországhoz és Mustafa Kemal Atatürk, valamint pártja, a "Fiatal Törökök" cionista múltjához.
Miután Oroszországot eltakarították a cionisták a politikai porondról, „Európa beteg embere” - Törökország került a cionisták célkeresztjébe.
Törökország 1453-ban kiütötte az akkor már ezeréves múlttal rendelkező Bizáncot hatalmi helyzetéből, s maga is dominációra törekedett, több keresztényellenes szent háború (dzsihád) keretében, egy ízben Bécsig jutva el. Hatalmuk alá vonták Afrika északi részét és a teljes Közel-Keletet, Nyugat-Ázsiát egészen az iráni vonalig és a Kaszpi-tenger környékét északon.
Napóleon idejére a török birodalom észrevehető hatalmi zuhanásba kezdett, és miután kimaradt az ipari forradalmakból és katonaságát sem modernizálta kellőképpen, aránylag primitív szinten vegetálva birtokolta még Európa, Ázsia és Közép-Ázsia nagy részét.
A Törökország által bekebelezett területek hatalmas olajmezőkkel rendelkeztek, amelyet a cionista háttérhatalom által irányított Nyugat magáénak szeretett volna tudni. Ekkoriban fedezték fel a hatalmas iraki olajmezőket, és a ma olajáról ismert arab államok mint Irak, Kuvait, Szaúd-Arábia, Egyesült Arab Emirátus stb. még török fennhatóság alá tartoztak.
1904-ben Abd Al-Hamid II Khan Gazi szultán Németországhoz fordult, hogy közösen építsék meg a Berlin-Bagdad vasútvonalat. Ekkor borult ki a proverbiális politikai bili. Az eseményekkel egy időben a cionisták előtt már eldöntött tény volt, hogy bekebelezik Palesztinát, amely ugyancsak török fennhatóság alatt állt.
Miután a szultán visszautasította, hogy Palesztinát megvásárolják a cionisták, a zsidó lobbi az angol birodalomhoz fordult orvoslásért.
Törökországot, bár már gyenge volt, legjobban belülről tovább rothasztva volt a leghatásosabb megtámadni. A zsidó fegyverek közt a leghatásosabbhoz, a forradalom gerjesztéséhez (lásd ma – Líbia, Szíria, Irán stb.) folyamodtak a cionisták.
Cionista ihletésre egy forradalmi testület alakult tehát "Young Turk Revolution" néven. A csoport célja Törökország iparosítása és modernizációja volt, de a status quo mögött idegen, sötét érdekek húzódtak meg.
A „Szociális Darwinizmus” nevében 1895-ben frontszervezetet hoztak létre Committee of Union and Progress (CUP) néven. A „Fiatal Török Forradalom” (FTF) 1902-ben, majd 1906-ban a cionisták egyik fellegvárában tartott összejövetelt, ahol konszolidálták erejüket és kidolgozták kapcsolataikat főleg az akkor legnagyobb erőnek számító török hadsereg tisztjeivel.
1908-ban nevüket simán „Young Türks” - Fiatal Törökök névre cserélték, és egy új alkotmányt terveztek. A szultán, felismerve az egyre növekvő, főleg külföldtől anyagilag is támogatott erejüket, feladta a szervezet elleni harcát, és ezt kihasználva hamarosan a szultánt megbuktatva a szervezet vette át az ország irányítását.
Rövidesen kitörtek a „balkáni háborúk”, amelyeket az első világháború követett. A háborúk okozta belső káoszt kihasználva Mustafa Kemál Atatürk forradalmat robbantott ki Törökországban 1918-ban, amelyet Törökország demokratizálása, modernizálása és emberi jogainak felállítása követett - írja az ortodox cionista történelemírás, de valójában ez egy kicsit másként történt.
De vissza időben a történet megértéséhez!
A Fiatal Törökök mozgalmának mozgatórugói egy korábbi, valójában egészen 1600-as évekig vezethetők vissza, egy zsidó, Sabbatai Zevi (törökül Sabetay Sevi) személyéhez, aki 1626-ban Smyrna városában Zevi néven ismert kabbalistaként került a közfigyelem fényébe.
A lakosság egy része természetfeletti erőt tulajdonított Zevinek, aki 1666-ban a török Szalonikába utazott, a kabbalisták fővárosába, ahol tömegek előtt jelentette ki, hogy ö az új zsidó messiás. Ezrek követték, akiknek kinyilatkozta, hogy a cél Jeruzsálem felszabadítása és a zsidó otthon megteremtése
A szultán letartóztatta az újdonsült messiást, és felajánlotta, hogy megkíméli életét, ha áttér a muzulmán vallásra. Az ötleten kapva a követői is áttértek, és ettől fogva önmagukat „Donmeh”-nek nevezték, ami törökül azt jelenti, hogy „megtért”.
A történet nem egyedülálló a történelemben, hiszen a spanyol zsidók még korábban, 1492-ben királyi rendeletre vagy áttértek, vagy kivándoroltak. Központjuk már ekkor is Konstantinápoly volt, tehát innen a fő zsidó satrapáktól, rabbiktól kértek tanácsot, akik az áttérés mellett szavaztak. A levelükben így szólt a tanács: „Neveld fiaidat tisztviselőknek és egyházi hatalmasoknak, hogy belülről tudják szétzúzni a kereszténységet!” (9)
A spanyol zsidók elfogadták a tanácsot: „Marranos” - disznók – conversos néven valóban elérték, hogy hatalmi bázisuk Londonba csoportosításával a spanyol birodalom bukását okozzák.
Ugyanezt a bevált vonalat követték a török Donmeh-ek is, és ők alkották később az ötödik zsidó hadoszlopot, amely megásta Törökország birodalmi sírját.
A csoport sohasem adta fel Zevi eredeti álmát, a zsidó haza megteremtését Palesztinában. Jelképük az okkultizmusból ismert hexagramm volt, amely ma már Dávid-csillagként vált ismertté.
Annak ellenére, hogy a Dávid-csillag ma Izrael jelképe, nem rendelkezik bibliai gyökerekkel. A régóta kultikus jelképnek használt szimbólumot a 12. században élt zsidó, Dávid al Roy, egy korábban magát messiásnak kikiáltó kazár megszállott használta zsidó identitás céljára.
Mint a később élt Zevi, ő is célul tűzte ki Jeruzsálem elfoglalását és a zsidó haza megteremtését.
Roy nem lett prominens cionista, mert apósa simán agyonverte az ifjú messiást, mielőtt az elérte volna Jeruzsálemet. Az ifjú álma természetesen tovább élt és Zevi is ezt tette magáévá.
A Zevit követő csoport tanait szerte Európában kezdte terjeszteni, több helyen átütő sikerrel. Ismertebb tanítványai közé került pl. a kriptosátánista Jacob Frank (Jakov ben Judah Leibovich) lengyel-zsidó öndeklarált messiás is Galíciában.
A csoport ugyancsak nagy sikerrel furakodott be tanításaival a legfelső nemesi, sőt uralkodói körökbe is. Ez az út vezetett Adam Weishaupthoz és 1780-ban Amschel Rothschildhoz, és oltotta be saját kabbalisztikus hitét a modern illuminátusi eszmékbe. Ettől a ponttól vált Rothschild maga is kabbalistává, sőt messiássá, egy zsidó birodalom megalkotásának szolgájává. Rothschild maga is átvette a hexagram jelét, és családi jelképébe illesztette.
Időközben a donmehs mozgalom a felszín alatt tovább erősödött a török birodalom testében. A 19. század végére már 100 ezres tagsággal rendelkeztek. Mint korábban említettem, ez a kripto-zsidó tömb volt az, amely megalkotta a „Fiatal Törökök” mozgalmat, megihletve azokat a korábbi cionista célkitűzésekkel.
Központjuk a szabadkőművességtől átitatott városban Salonikában üzemelt, és a legnagyobb páholyuk a Macedonia Risorta volt. A páholy története is megér egy misét. Létrehozói a korábban említett Guiseppe Mazzini követői voltak. Annak a Mazzininak, aki az angol Lord Palmerston török-ügyekkel foglalkozó főszabadkőműves tisztelője és követője volt.
De az eredeti, szabadkőműves páholyt életre keltő személy a zsidó Emmanuel Carraso volt, egy nagy befolyással rendelkező bankár. Carasso nem csak a török titkosszolgálatot vezette, de felelős volt a török hadélelmezésért is az első világháborúban. Kollégája ezen a poszton az ugyancsak zsidó Alexander Isreal Helphant (Parvus) egy gazdag gabonakereskedő volt.
Parvus kapcsolatai egészen az angol és a velencei titkosszolgálatokig értek el. Egész Európát rendre átutazta és komoly szerepet töltött be a kommunista dogma terjesztésében. Magévá tette a bolsevik célokat és Szentpéterváron Leon Trockijjal újságot alapítottak Russkaya Gazetta néven. Amikor Trockijt és holdudvarát 1905-ben letartóztatták, Parvus elmenekült és meg sem állt Konstantinápolyig. Itt azonnal a Fiatal Törökök mozgalomhoz csapódott, eleinte mint riporter. Munkája az angol és török birodalom háborúra uszítása volt, persze angol érdekeket is szolgálva ezzel, előkészítve a terepet az első világháborúhoz.
Munkáját siker koronázta, és 1916-ban a Sykes-Picot egyezmény keretében a vesztes Törökországot felosztották. A cionisták belső embere az angol parlamentben, Lord Balfour rá egy évre, 1917-ben kiadta a nevéről elnevezett kiáltványt, a jogi alapokat a zsidó haza igényére Palesztinában, amely ekkor még török kézben volt hagyva, hátsó gondolatoktól indíttatva.
Parvus hírhedt kollégája egy ma már Izraelben utcanévvel és szoborral rendelkező „Fiatal Török” , a zsidó Vladimir Jabotinski mint angol ügynök látta el a felforgató tevékenységét. Később Jabotinski a cionizmus egyik főszereplőjévé vált, és Herzl halálát követően (1904) és jóval később az izraeli katonaság megszervezésén, majd annak árnyékában született Likud párt megteremtésén dolgozott.
Természetesen az egész Fiatal Törökök mozgalom Rothschild-pénzen üzemelt, egy Aubrey Herbert néven ismert angol arisztokrata közvetítésével. Mint kevesek által ismert tény volt akkor, Herbert az angol elhárítás és titkosszolgálat embere volt. Herbert bátyja mint híres egyiptológus, Tutankhamon sírjának felfedezője Howard Carter néven ismert. (10)
A török politikai alvilágnak egy másik „Fiatal Török” - ága, amely teljes egészében donmeh cypto - zsidókból állt, egyik vezetőjük Talaat Pasa révén híresült el, aki nem kevesebb személyiség volt, mint a háború utáni Törökország első belügyminiszere és az örmény holokauszt kitervelője és véghezvivője.
Enver Pasával egészen 1918-ig vezették Törökországot, Mustafa Kemal hatalomátvételéig.
A korábbi török-orosz háború után (1878) Törökország gyakorlatilag elvesztette majd az összes európai területeit. A veszteség a katonai körökben nagy felfordulást és káoszt okozott. Ez a káosz volt az, amely jó táptalajt adott a Fiatal Törököknek és ahonnan komoly közreműködésre számíthattak. A Fiatal Törökök mozgalom igen sok követőre talált a hadseregen belül, és a mozgalomhoz csapódott tisztek segítségével tudta a mozgalom a szultánt 1909-ben trónjáról letaszítani.
Az elkövetkező két balkáni háború további birodalmi széthullást eredményezett, és elősegítette a terepet az első világháborúba lépéshez, amely gyakorlatilag ugyancsak megalapozta az orosz birodalom bukását s a kommunisták hatalomátvételét Moszkvában.
A kommunista hatalomátvétel közvetlen módon 25 millió keresztény lemészárlását eredményezte, és egy gonosz birodalmat eresztett rá az emberiségre a következő 70 évben.
Talán nem véletlen, hogy egyszerre alakul két új ország, amely élesen leválasztotta a vallást a kormányműködésről és a felszín alatti titkos zsidó vallástól eltekintve, amit támogatott, a régi vallásokat tűzzel vassal elnyomta. A két ország a Szovjetunió és Törökország volt, bár Törökországban a muzulmán vallás megtűrt volt, a politikából száműzték.
A jelenségekre a magyarázat a most is sok ország által követett szétválasztása az államnak és a templomnak volt. Gyakorlatilag Törökországban ez ennél többet jelentett. Különösképpen a keresztények szenvedtek el üldöztetést és horrort. A sokat panaszkodó zsidóság gyakorlatilag aranykorát érte mind Törökországban, mind Szovjetunióban, ahol Sztálin később egy egész országot jelölt ki azok számára, akik hajlandók lettek volna azt belakni. (11)
Bár a Fiatal Törökök a kezdeti időszakukban a kisebbségek nagy barátja volt (mint pl. ma a zsidó politika cigány támogatása nálunk) később a hatalom megkaparintását követően gyorsan színt váltottak. Pl. 1909 előtt a görögöket egyenlő jogokkal hitegették, csakúgy, mint a kurdokat és az örményeket is. A görögök és az örmények képezték Törökország felső-középosztályát, jó anyagi háttérrel rendelkezve. Az anyagi támogatásuk az Ifjú Törökök számára korábban létfontosságú volt.
Ahogy Törökország veszítette erejét, úgy növekedett az Ifjú Törökök hatalma, és 1913-ra teljesen az irányításuk alá tudták vonni a török kormányt, meggyilkolva az akkori miniszterelnököt, Mahmout Sevket Pasát. Ekkor vette át a hatalmat Talaat Pasa, egy Ifjú Török-vezető. Innen Sevket Pasa Enver és Dejemal Pasával szolgálták az Ifjú Török-érdekeket.
A „Három Pasa” - ahogy a nép nevezte a triumvirátust, egészen 1918-ig uralkodott. Az események egy nacionalista tendenciát termeltek ki, amelyben minden kisebbség közellenségként kapott csak helyet a társadalomban. Bár a Fiatal Törökök Gavrillo Princip, a boszniai politikai gyilkos mögött álltak, mégis a nacionalista hullám révén a német oldalon találták magukat Anglia ellenében.
A háborút követően Törökország új vezetői átértékelték a gazdasági lehetőségeiket, és a modernizálást hirdető Fiatal Törökök új elhatározásokra jutottak. A cél a Rothschildok által is irigyelt bakui olajmező megszerése lett nyugati sugallatra, amelynek útjában az oroszokkal barátságos örmények álltak.
A belügyminiszter vezetésével a Fiatal Törökök végzetes elhatározásra jutottak. Az örmények kiirtására.
1915-ben három évvel a szovjet tömegpusztítási terv beiktatása előtt a Fiatal Törökök egy-másfél millió örményt mészároltak le hidegvérrel a török birodalom határain élő 2 millióból.
Százezrek lettek Szíriába kitelepítve, vagy kihajtva a sivatagba, hogy ott pusztuljanak el. Bár a mészárlások zöme Enver és Djamal vezetése mellett történt, a lemészároltak nagy része Atatatürk uralkodása alatt, 1920-1922-ben pusztult el.

Örmény népirtás: tömegével akasztottak
Az új török vezetésnek ez nem volt elég, a mészárlást kiterjesztették a görögökre és az asszírokra is. 1915-től a Fiatal Törökök 500-750 ezer keresztény szírt és 1-másfél millió ortodox keresztény görögöt mészároltatott le hideg vérrel. Csak magában Pontusban 350 ezer ember lelte halálát.
Hasonló sorsra jutott Smyrna is, ahol Kemal Atatürk 100-200 ezer görögöt gyilkoltatott le, többségüket élve elégetve. A holokauszt szó görög eredetű a hólos és kaustós szavakból, és mint sok mást, ezt is simán lenyúlták a zsidó propagandisták saját használatra, holott pont az általuk insztigált tömegmészárlást Smyrnában hívták maguk a görögök a saját nyelvükön így.
Míg a világ ma a zsidók szenvedéseihez köti a holokauszt kifejezést, ironikusan az pont a kriptozsidók, a Donmeh - Fiatal Törökök révén válhatott szégyenfoltjává a történelemnek.
A mészárlást követően az örmény partizánok a Berlinbe szökött Talaat Pasát kivégezték. Djelmal és Enver Pasa egy rövid időre bizonyult szerencsésebbnek, mert Szovjetunióba szöktek, ahol a zsidó testvéreik felhasználták tömegmészárló képességeiket, de pár év múlva őket is utolérték az örmény partizánok.
Atatürk, annak ellenére, hogy milliók haláláért volt felelős, a török nacionalista mozgalom élén irányíthatta Törökországot. Politikai érdekből megtagadta korábbi kapcsolatait a Fiatal Török mozgalommal, és a hozzá közel álló elvtársakat a saját szárnya alá vette, a többségüket kötélre lógattatta.
A Fiatal Törökök a bolsevista testvéreikkel közel 30 millió ember haláláért voltak felelősök 1915 és 1923 évek között. Ami bennük közös volt: a vérszomjas kriptozsidók, titokban a Rothschild házat szolgálva, mint a világbirodalmi tervek végrehajtói.

Mustafa Kemal Atatürk, az államfő
Ma Törökország szakítani látszik a zsidó szövetségeseivel. A kérdés csak az, hogy ennek mi lesz az ára.
Talán a múlt bűneinek újraértékelése?
Aligha, hiszen a Nyugat csakúgy nyakig véres ebben az ügyben, mint a török zsidók maguk is. Mert az ügy kirobbanása esetében a törökök nem fognak habozni ujjal mutogatni a török köntösben bűnöző elődeikre.
Persze ez egy nemzeti ikon, Atatürk elvesztésével fog járni, de ez nem nagy ár milliók életével szemben.
Neményi Péter - Neményi.net
Dél-Korea
1, http://en.wikipedia.org/wiki/Great_Fire_of_Smyrna
2, http://en.wikipedia.org/wiki/Greek_genocide
3, http://en.wikipedia.org/wiki/Mustafa_Kemal_Atatürk
4, http://reality-bytes.hubpages.com/hub/Who-Is-The-Rothschild-Family
5, http://en.wikipedia.org/wiki/Insider_trading
6, http://www.biblebelievers.org.au/przion1.htm
7, http://en.wikipedia.org/wiki/File:Albert_Pike_statue,_Washington_(558221844).jpg
8, http://www.realzionistnews.com/?p=537
9, Silva Curiosa 1608) http://openlibrary.org/books/OL702819M/La_silva_curiosa_de_Julián_de_Medrano
10, http://user.online.be/~snelders/gossip/gosherb.htm
11, http://en.wikipedia.org/wiki/Birobidzhan








Jogász olvasónk írása: Ezért nem lehet büntetni a holokauszt "tagadását" a jelenlegi szabályok alapján



2010-es falfirka Balassagyarmaton
Btk. 269/C. § Aki nagy nyilvánosság előtt a nemzeti szocialista vagy kommunista rendszerek által elkövetett népirtás és más, emberiség elleni cselekmények tényét tagadja, kétségbe vonja vagy jelentéktelen színben tünteti fel, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
A bűncselekményt az követi el, aki nagy nyilvánosság előtt a tényállásban szereplő rendszerek közül az egyik rendszer által elkövetett népirtás és más, emberiség elleni cselekményekre valósítja meg a tényállást. Tehát a bűncselekmény elkövetéséhez nagy nyilvánosság szükségeltetik, amely a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (Btk.) 137. § 12. pontjában foglalt értelmező rendelkezés szerint a bűncselekménynek a sajtó, egyéb tömegtájékoztatási eszköz, sokszorosítás, illetőleg elektronikus hírközlő hálózaton való közzététel útján történő elkövetését jelenti.
A bírói gyakorlatban a nagy nyilvánosság előtti elkövetésen olyan legalább 20-30 emberből álló csoportot kell érteni, amely az elkövető akaratától függetlenül képes érzékelni annak mondanivalóját. Ezt támasztja alá a Legfelsőbb Bíróság BJD 660. számú állásfoglalása is, amely szerint: „A töretlen bírói gyakorlatnak megfelelően valamely cselekmény akkor nagy nyilvánosság előtt elkövetett, ha a bűncselekmény megvalósításakor nagyobb létszámú személy van jelen, avagy fennáll annak reális lehetősége, hogy arról, vagy annak az eredményéről, nagyobb, előre meg nem határozható és egyszerű ránézéssel meg nem számolható személy, legalább 20-30 fő szerez tudomást (a Btk. 137. §-ának 12. pontjához fűzött miniszteri indokolás, valamint BJD 660. és 9103. sz.)”.
A tényállás megvalósulásához az szükségeltetik, hogy az elkövető nagy nyilvánosság előtt az egyik totalitárius rendszer által elkövetett népirtás és más, emberiség elleni cselekmények tényét tagadja, kétségbe vonja vagy jelentéktelen színben tünteti fel. A tényállás az „ÉS” szót használja, tehát a feltételek konjuktívak, azaz minimális követelmény az, hogy a népirtás tagadása mellett legalább két olyan, emberiség elleni bűncselekmény ténye is tagadásra vagy kétségbevonásra kerüljön, amely alapján a bűncselekmény megállapítható. Az nem tisztázott, hogy mik is azok a „más, emberiség elleni cselekmények” és az sem, hogy ezek közül a népirtás mellett minimálisan mennyit is kell tagadni, kétségbe vonni vagy jelentéktelen színben feltüntetni. Nem érthetjük bele a „más, emberiség elleni cselekmények” közé a népirtás tényállását, mivel az külön tényállási eleme a cselekménynek, tehát azt kétszer a tényálláson belül értékelni nem lehet.
Ezt meghaladóan hivatkozási alap lehet a Biszku Béla egykori belügyminiszter ellen hasonló tényállás alapján indított eljárás, amelyben a 11.B.I.194/2011/2. szám alatt az eljárás annak okán került felfüggesztésre, mert az eljáró bíró szerint a tényállás súlyosan alkotmánysértő. A felfüggesztő végzés szerint kérdésként merül fel a volt belügyminiszter esetében a következő (amely ugyanúgy felmerül mindkét totalitárius rendszer esetén):
Ki jogosult annak kimondására, hogy ezek a cselekmények népirtásnak, emberiség elleni bűncselekménynek minősültek-e...”Abban az esetben, ha a [Biszku Béla]vonatkozásában - a leírtakra figyelemmel - az általa tett nyilatkozat csupán személyes véleménynyilvánításnak minősülne, míg más személyek esetében a kommunista bűnök tagadása, vagy jelentéktelen színben való feltüntetése a Btk. 269/C §-ba ütköző büntetendő cselekmény volna, egy olyan helyzet állna elő, amely sértené az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében normatívan meghatározott jogállamiság elvéből levezethető jogbiztonság követelményét.”
A "nemzetiszocialista rendszerek által elkövetett népirtás" és egyéb, emberiség elleni bűncselekmény azért nem vonható a tényállás körébe, mert az ezt kihirdető 1945. évi VII. törvény a 81/1945. ME. rendeletben visszaható hatállyal rendelte el a háborús bűncselekmények büntethetőségét úgy, hogy azok az elkövetés idején hatályos büntetőjogi kódex szerint nem minősültek háborús bűncselekménynek, kizárólag más, életellenes bűncselekménynek. Ez a rendelkezés a jelenleg hatályos Btk.-ban is megtalálható. A háborús bűncselekmények nemzetközi jogi alapja a genfi konvenció, amelyet 1949-ben hoztak meg a részes tagállamok, tehát jóval a második világháború után. Mindezek szerint tehát a nemzetiszocialista rendszer által elkövetett emberiség elleni bűncselekmények úgy lettek visszaható hatállyal utólag bűncselekménnyé minősítve, hogy figyelmen kívül hagyták a nullum crimen sine lege praevia (nem lehet utólag bűncselekménnyé nyilvánítani azt, ami az elkövetéskor nem volt bűncselekmény, azaz a visszaható hatály tilalma) alapelvét, így olyan cselekményeket minősítettek utólag bűncselekménnyé, amelyek az elkövetéskor még nem voltak azok.
A Btk. 269/C. §-ában foglaltak ezen felül nem felelnek meg a jelenleg hatályos Alaptörvény szellemiségének, ezáltal a tényállás nem alkalmas büntetőeljárás lefolytatására. Az Alaptörvény B. cikkének (1) bekezdése szerint Magyarország független, demokratikus jogállam. A T. cikk (1) bekezdése alapján általánosan kötelező magatartási szabályt az Alaptörvényben megjelölt, jogalkotó hatáskörrel rendelkező szerv által megalkotott, a hivatalos lapban kihirdetett jogszabály állapíthat meg. A I. cikk szerint AZ EMBER sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait tiszteletben kell tartani. Védelmük az állam elsőrendű kötelezettsége.
(2) Magyarország elismeri az ember alapvető egyéni és közösségi jogait.

(3) Az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg. Alapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható.
A IX. cikk (1) bekezdése szerint mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához. A X. cikk (2) bekezdése értelmében tudományos igazság kérdésében az állam nem jogosult dönteni, tudományos kutatások értékelésére kizárólag a tudomány művelői jogosultak.
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) nevű szervezet alkotmánybírósági beadványában kifejtette a tényállással kapcsolatosan, hogy a jogszabály nem felel meg a normavilágosság követelményének, mivel a jogszabályokkal szembeni alapvető elvárás a normaszöveg érthetősége és alkalmazhatósága. Az Alkotmánybíróság töretlen gyakorlata szerint a jogállam alapelemét képezi a jogbiztonság. „A jogbiztonság megköveteli az egyes normák egyértelműségét” [30/1992. (V. 26.) AB határozat] – ez a jogbiztonság fogalmi elemét képező normavilágosság követelménye. Ez a követelmény különös súllyal esik latba a büntetőjogi tényállások esetén: normavilágosság az alkotmányos büntetőjog alapeleme. Amennyiben egy büntetőjogi tényállás megfogalmazása nem egyértelmű, úgy a jogalany nem képes a cselekedeteit a jogszabály elvárásaihoz igazítani, mivel a jogalkalmazó szervek kritériumai nem kiszámíthatóak. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint „az alkotmányos büntetőjog követelményei szerint a büntetőjogi szankció kilátásba helyezésével tilalmazott magatartást leíró diszpozíciónak határozottnak, körülhatároltnak, világosan megfogalmazottnak kell lennie. Alkotmányossági követelmény a védett jogtárgyra és az elkövetési magatartásra vonatkozó törvényhozói akarat világos kifejezésre juttatása. Egyértelmű üzenetet kell tartalmaznia, hogy az egyén mikor követ el büntetőjogilag szankcionált jogsértést. Ugyanakkor korlátoznia kell az önkényes jogértelmezés lehetőségét a jogalkalmazók részéről.” [30/1992. (V. 26.) AB határozat, idézi: 12/1999. (V. 21.) AB határozat, 95/2008 (VII. 3.) AB határozat]. Ezeknek a feltételeknek ez a büntetőtényállás nem felel meg. A Btk. 269/C.§ szövege olyan összetett, definiálatlan szavakat használ („más emberiség elleni cselekmény”), amelyek tartalma a jogrendszer más normái által nem definiáltak. Létező jogi kifejezés az emberiség elleni bűncselekmény, amelyet a Btk. (háború és béke elleni bűncselekmények – Btk. XI. fejezet) része tartalmaz; a büntetőjogi tényállásban szereplő elnevezés a köznapi szóhasználat szerint ehhez képest feltehetően szélesebben értelmezhető. A tényállás nem határozza meg, hogy a nemzeti szocialista és kommunista bűnök pontosan milyen történelmi időszakokra vonatkoznak, és milyen jellegű események tagadását, kétségbe vonását vagy jelentéktelen színben való feltüntetését rendeli büntetni.
A „világos, érthető és megfelelően értelmezhető normatartalom” hiánya az önkényes jogalkalmazás veszélyével jár. [11/1992. (III. 5.) AB-határozat, ld. még: 26/1992. (IV. 30.) AB határozat] Az Alkotmánybíróság már semmisített meg büntetőjogi tényállást a diszpozíció határozatlansága miatt: „a tényállás nem felel meg a büntetőjog alkotmányos kívánalmainak; a büntetőjogi felelősség alapjait, feltételeit és határait tekintve olyan mértékben határozatlan, hogy sérti az Alkotmányban deklarált jogállamiság alapelemét képező jogbiztonság követelményét.” [2/1994. (I. 14.) AB határozat] A Btk. 269/C. § tényállásának több eleme határozatlan, így előre nem definiálható tartalmú magatartást kriminalizál.
Mivel a Btk. 269/C. § közvádas eljárás, ezért az bűnüldöző (és vádemelő) szervektől függ, hogy a rendkívül tág mérlegelési keretek között mely történelmi események értékelése esetén indul büntetőeljárás. Egy korábbi esetben az 1945-ös népbírósági törvény egyik rendkívüli büntető tényállásáról az AB a következőt állapította meg: „valamennyi tényállási eleme széles körű értelmezést igényel és önkényes, esetleges politikai célokat, érdekeket érvényre juttató értelmezésre ad lehetőséget, az abszolút bizonytalanságban oldva fel a büntetőjogi felelősség pontosan kicövekelendő határait”. [2/1994. (I. 14.) AB határozat] Összességében tehát megállapítható, hogy a jogbiztonságot sérti a büntető törvénykönyv 269/C. § tényállása, mivel olyan tág fogalmakat használ, amelyek köre meghatározhatatlan.
A Btk. 269/C. § tényállása súlyosan sérti a véleménynyilvánítás szabadságát is, mivel öncenzúrához vezet. Az olyan normák, amelyek a büntetőjog eszközével korlátozzák a véleménynyilvánítás szabadságát, csak akkor felelhetnek meg az Alaptörvénynek, ha pontosan meghatározott a tartalmuk. Mint fent is kifejtésre került, a norma jelen állapotában határozatlan tartalmú. A jogalkotó pontatlan megfogalmazása megfoghatatlanul tágra nyitja a kriminalizálandó magatartások körét. Ezzel a véleményt formálni akarókat jelentős öncenzúrára kényszeríti a norma.
A Btk. 269/C. § a véleménynyilvánítási szabadság magyar alkotmányos rendszerébe nem illeszthető be. Különösen problémás a büntetőjogi szankció alkalmazása. A büntetőjogi szankció alkalmazása ugyanis elkerülhetetlenül valamilyen alapjog legszigorúbb korlátozását jelenti. Ezért vizsgálni kell, hogy a büntetőjogi szabályozás szükséges-e, arányos-e és megfelel-e a büntetőjogi célok elérésére. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az állam akkor nyúlhat az alapjog korlátozásának eszközéhez, ha másik alapvető jog és szabadság védelme vagy érvényesülése, illetve egyéb alkotmányos érték védelme más módon nem érhető el. [30/1992. (V.26.) AB határozat] Az alapjog korlátozásának alkotmányosságához tehát önmagában nem elegendő, hogy az másik alapjog vagy szabadság védelme vagy egyéb alkotmányos cél érdekében történik, hanem szükséges, hogy megfeleljen az arányosság követelményeinek: az elérni kívánt cél fontossága és az ennek érdekében okozott alapjogsérelem súlya megfelelő arányban legyen egymással. A törvényhozó a korlátozás során köteles az adott cél elérésére alkalmas legenyhébb eszközt alkalmazni. Alkotmányellenes a jog tartalmának korlátozása, ha az kényszerítő ok nélkül, önkényesen történik vagy ha a korlátozás súlya az elérni kívánt célhoz képest aránytalan. [30/1992. (V. 26.) AB határozat, 36/1994. (VI. 24.) AB határozat].
A tényállás nem közvetlenül másik alanyi alapjog, konkrét személyiségi jogsérelem védelmét
szolgálja. Alapvető jogok korlátozásakor a legnagyobb súllyal valamely másik alapjog védelme esik latba. A Btk. 269/C.§ azonban nem más alapjogának sérelmét kívánja elkerülni. A védett jogi tárgy valójában a köznyugalom elvont veszélyeztetése és nem az áldozatok kegyeleti jogának védelme, amit az is mutat, hogy a köznyugalom elleni bűncselekmények között került a tényállás szabályozásra. „A vélemény szabadságával szemben mérlegelendő korlátozó törvénynek nagyobb a súlya, ha közvetlenül másik alanyi alapjog érvényesítésére és védelmére szolgál, kisebb, ha ilyen jogokat csakis mögöttesen, valamely "intézmény" közvetítésével véd, s legkisebb, ha csupán valamely elvont érték önmagában a tárgya (pl. a köznyugalom ).” [30/1992. (V. 26.) AB határozat].
Az eddigi gyűlöletbeszéd büntetőjogi korlátozására irányuló törvényhozói kísérletek alapján az AB töretlen gyakorlata, hogy a szólásszabadság korlátozásához nem elég a köznyugalom vagy mások joginak elvont távoli veszélyeztetése. „A szélsőséges nézetek esetében sem a vélemény tartalma, hanem a közlés közvetlen, belátható következménye alapozza meg a szólásszabadság korlátozását, a polgári jogi, avagy bizonyos esetekben a büntetőjogi felelősségre vonást. [18/2004. (V. 25.) AB határozat]”. A Btk. 269/C. § a kommunista vagy a nemzetiszocialista bűnök tagadását büntetni rendelő tényállása letér az alkotmányos gyakorlat útjáról. A szóláskorlátozás egy nagyon elvont köznyugalom sérelemén alapul, amely az AB töretlen gyakorlata szerint nem elégséges a magyar alapjogi rendszerben kiemelt védelmet élvező véleménynyilvánítás-szabadság korlátozásához. Mindennek tükrében a büntetőjogi szankció kilátásba helyezésével sérül az Alaptörvényben biztosított szabad véleménynyilvánítás joga. A büntető törvénykönyvi tényállások megalkotása során a jogalkotónak figyelembe kellett volna vennie a büntetőjog ultima ratio jellegét, azaz a büntetőjog csak végső eszközként vehető igénybe akkor, ha az igénybevétel szükséges és arányos.
A tényállás ezt meghaladóan nem veszi figyelembe a véleménynyilvánítás szabadságának tartalomsemleges védelmi elvét sem. A vélemények tartalmi ítéleten kívüli minősítésének tilalmát a 30/1992. (V. 26.) AB határozat fektette le. „A szabad véleménynyilvánításhoz való jog a véleményt annak érték- és igazságtartalmára tekintet nélkül védi. A véleménynyilvánítás szabadságának külső korlátai vannak csak; amíg egy ilyen alkotmányosan meghúzott külső korlátba nem ütközik, maga a véleménynyilvánítás lehetősége és ténye védett, annak tartalmára tekintet nélkül. Vagyis az egyéni véleménynyilvánítás, a saját törvényei szerint kialakuló közvélemény, és ezekkel kölcsönhatásban a minél szélesebb tájékozottságra épülő egyéni véleményalkotás lehetősége az, ami alkotmányos védelmet élvez. Az Alkotmány a szabad kommunikációt - az egyéni magatartást és a társadalmi folyamatot - biztosítja, s nem annak tartalmára vonatkozik a szabad véleménynyilvánítás alapjoga. Ebben a folyamatban helye van minden véleménynek, jónak és károsnak, kellemesnek és sértőnek egyaránt – különösen azért, mert maga a vélemény minősítése is e folyamat terméke.” Ha a jogalkotó pusztán tartalmi alapon különbséget tesz eszmék között, akkor megsérti azon polgároknak gondolat- és lelkiismereti szabadságát, akik olyan nézeteket vallanak, amelyeket a jogalkotó leminősít. Az egyének közötti ilyen különbségtétellel a jogalkotó már nem kezelné egyenlő méltóságú embereként polgárait, ezáltal pedig sérti az egyenlő bánásmód és az emberi méltósághoz való alapvető jogokat. „Az állam ezért, pusztán azok tartalma alapján nem tilthatja be bizonyos nézetek kinyilvánítását, terjesztését, és nem nyilváníthat egyes álláspontokat más álláspontoknál értékesebbnek, azzal ugyanis sértené az egyének egyenlő méltóságú személyekként kezelésének követelményét (egy ilyen tilalom azt eredményezné, hogy az emberek bizonyos csoportjai nem adhatnak hangot személyes meggyőződésüknek), illetve az egyes nézetek kizárásával lehetetlenné tenné a minden releváns véleményt megjelenítő, szabad, eleven és nyitott vita létrejöttét.” [12/1999. (V. 21.) AB határozat].
A Btk 269/C. § nem külső korlátot állít (konkrétan szóba jöhető veszély), hanem valójában a véleményt tartalma alapján minősít. „Az általa helyesnek tartott véleményeket mindenki – az állam is – támogathatja, s a helytelennek tartott ellen felléphet, mindaddig, amíg ezzel valamely más jogot nem sért olyan mértékben, hogy az előtt a véleményszabadságnak is vissza kell lépnie.” [30/1992 (V. 26.) AB határozat]. A nemzeti szocialista és kommunista rezsimek során elkövetett emberiség ellenes cselekmények, vagy a tényállásban nem nevesített, de beleértendően a holokauszt tagadása sértheti az érintett személyek érzékenységét, szörnyű emlékeket idézhet fel ilyen tartalmú beszédek megismerése, félelemmel töltheti el őket, hozzátartozóikat vagy akár a demokratikus értékek mellett elkötelezett embereket, függetlenül személyes érintettségüktől. Azonban az ilyen érzelmek, bármennyire is érthetőek, önmagukban nem határozhatják meg a véleménynyilvánítás szabadságának határait. Külső korlát indokolhatja a szólás-korlátozást, ilyen például a beszéd erőszakba torkollásának valószínűsége. A magyar büntetőjog viszont már ma is súlyosabban bünteti a nemzeti, etnikai, vallási, faji indítékból elkövetett bűncselekményeket. Az, hogy a büntetőjog ilyen szempontból semleges, még nem jelenti azt, hogy az állam szervei, a közhatalom gyakorlók is semlegesek kell, hogy maradjanak olyan helyzetben, amikor sok embert sért egy beszéd, de nem a büntetőjog eszközeivel, hanem a fokozatosság elvével élve végső eszközként használva a büntetőjogot (az ultima ratio jelleg). A kirekesztés, a rasszizmus vagy éppen a totalitárius eszmék terjesztése elleni fellépés fontos állami cél. Az alkotmányos értékekkel szemben álló ideológiák elleni hatékony küzdelem az állam elsőrendű kötelezettségei közé tartozik. Az állam ebben a küzdelemben nem eszköztelen: az oktatás fontos eleme ennek a folyamatnak.
A 13/2000. (V. 12.) AB határozat és a 14/2000. (V. 12.) AB határozat a szimbolikus beszéd egy-egy speciális, jól körülhatárolható formájától tagadták meg az alkotmányos védelmet: a nemzeti jelképek megsértésétől és az önkényuralmi jelképek nem ismeretterjesztő, oktatási, tudományos, művészeti vagy tájékoztatási célú használatától. Az önkényuralmi rendszerek elemzése, a történelmi események leírása, megvitatása, új színben való feltüntetése, az addigi történelmi diskurzusok átalakításához szükség van a múlt eseményeinek megvitatására, kétségbe vonására. Szemben a 13/2000. (V. 12.) AB határozattal és a 14/2000. (V. 12.) AB határozattal a Btk. 269/C. § nem jól körülhatárolt, hanem hosszú évtizedek történelmi eseményeire vonatkozó álláspontok ütköztetésének lehetőségét tiltja meg, ezzel pedig sérül az Alaptörvény szólásszabadságra vonatkozó alapvető védelmi rendelkezésre. Jelen esetben nem jól körülhatárolt szimbolikus beszédről van szó. A 14/2000 (V. 12.) AB határozat az önkényuralmi jelképek meghatározott esetekben történő használatát alkotmányosan jogszerűnek találta. A Btk. 269/C. § esetén viszont a jogalkotó sokkal szélesebb körre terjeszti ki büntetőjogi tiltást. Egyrészt a korábbi döntésekkel ellentétben a jogalkotó lehatárolhatatlan történelmi események tagadását tiltja, amely sokkal szélesebb, mint egy jelvény közzététele, nyílt színen való viselése. Másrészt a jogalkotó a Btk. 269/C.§-ához nem kapcsolt olyan kivételeket, mint az önkényuralmi jelképek viselése tekintetében.
A Btk 269/C. § nem csak egyes általánosan elfogadott történelmi tragédiák, mint a holokauszt tagadására, hanem annál sokkal tágabban és bizonytalanul a nemzeti szocialista rendszerek által elkövetett emberiség elleni cselekményekre vonatkozik. A nemzeti szocialista rendszer Magyarországon 1944 októberétől, a Szálasi kormány hatalomra jutásától számítható. Ilyen módon értelmezhető úgy is, hogy a munkaszolgálattal és koncentrációs táborokkal kapcsolatban, kizárólag erre az időszakra vonatkozik a tiltás. A kommunista rendszerek 1917 óta a világ számos országában a mai napig léteznek. Ezek a rendszerek ma nem mind ismerhetőek meg teljességükben. Csak egy példával élve: az észak-koreai kommunista rezsim által működtetett megsemmisítő táborokról nincsenek pontos és megbízható információink. Azonban ezek tagadása vagy kétségbevonása is büntetőjogi felelősséget keletkeztet.
Az Emberi Jogok Európai Egyezményének (továbbiakban: Egyezmény) részes államainak van szabadságuk a büntetőpolitika kialakításában, azonban nem korlátlan a joguk az alapjogi korlátok felállítására. Az Emberi Jogok Európai Bírósága (továbbiakban: EJEB) hivatott eldönteni, hogy a korlátozás megfelel-e az Egyezménynek. Ahhoz, hogy a büntetőjogi korlátozás megfeleljen az Egyezménynek, a korlátozásnak sürgető társadalmi igényeket kell kielégítenie és arányosnak kell lennie. Ez pedig ebben a tényállásban nem kézzelfogható és még inkább nem bizonyítható.
A bíróság gyakorlata szerint a történelmi igazságok keresése során az általánosan elfogadott politikai helyzetértékelésre vonatkozó közvéleménnyel szemben álló, akár sokkoló és zavaró tartalmú kijelentéseket is védi az Egyezmény 10. cikke. Az EJEB szerint a még olyan fájdalmas történelmi események, mint egy népirtás is legitim történelmi vitákat vonhat maga után. A vitában az „általánosan elfogadottól eltérő” nézetek, akár az áldozatokéval ellentétes vélemények is helyet kaphatnak. A Btk. 269/C. §-ába foglalt tényállás súlyos börtönbüntetés kiszabását teszi lehetővé, ezzel álláspontom szerint a magyar bírói jogalkalmazás ellentétbe kerülhet az EJEB gyakorlatával. Az EJEB a Vajnai kontra Magyarország (3629/06) ügyben megismételte, hogy az Egyezmény 10. cikk 1. bekezdése szerinti védelemben részesített „véleménynyilvánítás szabadsága a demokratikus társadalom egyik alapköve, a társadalmi fejlődés és az egyén önmegvalósításának egyik alapvető feltétele. E szabadság a második bekezdésben foglalt feltételek mellett nemcsak azokat az "információkat" vagy "eszméket" illeti meg, amelyeket kedvezően fogadnak, vagy amelyeket nem sértő vagy közömbös természetűnek tartanak, hanem azokat is, amelyek sértők, megütközést keltőek vagy zavaróak; ez a pluralizmus, a tolerancia és a nyitottság követelménye, amelyek nélkül nem létezik "demokratikus társadalom”. Bár a véleménynyilvánítás szabadsága alól állapíthatók meg kivételek, e kivételeket "szűken kell értelmezni", s "bármilyen korlátozás szükségességét meggyőzően kell bizonyítani". Magyarország 2004 óta az Európai Unió tagállama. Az EJEB az önkényuralmi jelképek tiltása során is kimondta, hogy „Magyarország nem bizonyította ilyen fenyegetés meglétét a szóban forgó tiltás becikkelyezését megelőzően.” Ugyanez a megállapítás tehető a Btk. 269/C. § szakaszára vonatkozóan is.
Az EJEB a Vajnai kontra Magyarország ügyben kimondta, hogy a Btk. 269/B. § alapján a vörös csillag használatának tiltása, a szimbólum többértelműségére figyelemmel, a „tiltás túlságosan széles körű. Olyan tevékenységekre és eszmékre is kiterjed, amelyek egyértelműen a 10. cikk védelme alá esnek, s az inkriminált szimbólum különböző jelentéseinek a szétválasztására nincs kielégítő mód. Valójában a releváns magyar jog kísérletet sem tesz a különbségtételre. Továbbá, ha ilyen különbségtételre sor is került volna, a véleménynyilvánítás szabadságára és az öncenzúrára dermesztő hatással járó bizonytalanságok merülhettek volna fel.” A magyar büntető törvénykönyv 269/B.§-a nem kívánja meg annak bizonyítását, hogy a tényleges használat önkényuralmi propagandának minősül. Ehelyett a puszta használatot is cáfolhatatlanul önkényuralmi propagandának tekinti, kivéve, ha a használatra tudományos, művészeti, tájékoztatási vagy oktatási célból kerül sor. Az EJEB a tiltás e különbségtételt nem ismerő vonása megerősítette, hogy elfogadhatatlanul széles körű a törvény megfogalmazása. A differenciált, tág büntetőjogi tiltás a Btk. 269/C. § esetén hatványozottan igaz, amennyiben itt nem is egy jelkép viselését, hanem vélemények széles csoportját kívánja tiltani a jogalkotó. Hasonlóan a vörös csillag használatához a nemzeti szocialista bűnök alatt az emberiség ellenes cselekmények megítélésének széles körére kiterjedő tilalma (tagadás, kétségbe vonás és jelentéktelen színben való feltüntetés) pusztán spekulatív veszélyen alapul (demokrácia veszélyeztetése), amely nem tekinthető "nyomós társadalmi szükségletnek." (ld. Vajnai kontra Magyarország ügy).
A normaszöveg alkalmazása oda vezethet, hogy a nyomozó hatóságoknak, a vádhatóságoknak és a büntető bíróságoknak tudományos kérdésekben kell állást foglalniuk. Annak megítélése, hogy egy totalitárius rendszer bűneit jelentéktelen színben tünteti-e fel egy történelmi mű vagy akár egy vitához való hozzászólás, ahhoz a történettudomány álláspontját kell ismernie és mércéül alkalmaznia a bíróságnak. Ez pedig ténykérdés és nem jogkérdés, így ez az Alaptörvényben foglalt tudományos szabadság alapjogával teljesen ellentétes: tudományos igazságok kérdésében az állam nem dönthet, kutatások tudományos értékét megállapítani kizárólag a tudomány művelői jogosultak. A történészeket is megosztó, vitatott kérdés, hogy a XX. század legsúlyosabb tragédiáit egymáshoz viszonyítva hogyan lehet megítélni. A holokausztot sokan annak egyediségében, a magyar zsidóság szisztematikus és félelmetesen eredményes kiirtása miatt a hazánkban szám szerint kevesebb áldozattal járó kommunista diktatúra tombolásaihoz képest kiemelik. Mások a kommunista diktatúrák összességének hosszabb idejét, nagyobb térbeli és időbeli kiterjedtségét hangsúlyozzák. Itt vissza kell utalnom a normavilágosság elvére: azzal, hogy nem meghatározható mely történelmi korszakokra vonatkozik a tényállás, azzal a történelem során bármikor létező nemzetiszocialista és kommunista rendszerekre vonatkozik. A Btk. 269/C. § jelentéktelen színben feltüntetés fordulata alkalmas lehet arra, hogy vitákba beleszólást engedjen az állam büntetőhatalmának. A Btk. 269/C. § ellentétben a 14/2000. (V. 12.) AB határozatban alkotmányosnak ítélt, önkényuralmi rendszerek szimbólumait tiltó tényállással, nem tesz kivételt a tudomány, művészet és az oktatás szabadságának biztosítása érdekében.
A múlt megismerése, az önkényuralmi rendszerek tragédiájának a nemzeti kultúra részévé tétele az állam feladata. Ugyanakkor a múlt megismerését gátolja, ha a szakmai viták határát a büntetőjog szabja meg. Az olyan megkérdőjelezhető értékű történelmi vélemények, mint amilyen a holokauszt tagadása vagy a sztálini népirtás relativizálása, sem egyeztethető össze a szólásszabadság kiemelt védelmével. Amennyiben az ilyen beszédek gyűlöletet keltenek, közvetlen veszélyt okoznak pl. erőszakot eredményeznek (véleménynyilvánítás szabadságának külső korlátja), úgy arra a büntetőjog már ma is megfelelő védelmet nyújt. Az a jelenleg is zajló vita, hogy a holokausztnak hány zsidó és roma áldozata volt, nem folytatható le úgy, ha az egyes álláspontok büntetőjogi felelősségre vonás alapjai lehetnek.
Szintén nem tisztázott az sem, hogy mi minősül nemzeti szocialista rendszernek. Kizárólag a német nemzetiszocialista rendszert kell érteni alatta vagy idetartozik az olasz fasizmus illetve a magyar hungarizmus is? Elég egy rendszer bűneit tagadni vagy az összes rendszer bűneinek tagadásával lehet a bűncselekményt megvalósítani? Mi alapján és főleg ki (nyomozóhatóság, vádhatóság, bíróság) jogosult megállapítani – értelmező rendelkezés hiányában -, hogy mik is a nemzeti szocialista rendszerek bűnei és főleg mik azok a „más, emberiség elleni cselekmények”? Hol lesz egy történelmi eseménynél ténykérdésből jogkérdés?
A bűncselekmény akkor befejezett, ha a tényállás valamennyi elemét az elkövető kimeríti. A Btk. 269/C. §-ának – annak célzatos volta miatt – a kísérlete pedig fogalmilag kizárt. A tényállás megvalósulásához a népirtás ÉS más, emberiség elleni cselekmények konjuktív tagadása vagy kétségbe vonása szükségeltetik, azaz a népirtás mellett két, másik tényállási elemként meghatározott, ún. más emberiség elleni cselekmény tagadása, kétségbevonása is szükségeltetik, hogy ez a három cselekményelem együttesen eredményezze azt, hogy a tényállás megvalósul. Érthetően: a bűncselekmény akkor valósul meg, ha az alábbi feltételek mindegyike fennáll:
a.) A cselekményt nagy nyilvánosság előtt követik el ÉS
b.) az elkövető a tényállásban meghatározott totalitárius rendszerek közül az egyik rendszer által elkövetett népirtás ÉS más, emberiség elleni cselekmények tényét (tehát népirtás és még legalább két másik emberiség elleni cselekmény, azaz összesen három),
c.) tagadja, jelentéktelen színben tünteti fel vagy kétségbe vonja (itt akár több magatartás is megvalósulhat egyszerre).
Összefoglalva a fent írtakat, a jelenlegi szabályozás hibás. Ezt a jogalkotó is észlelte, mivel az új Büntető Törvénykönyv tervezetében az ÉS szó helyett már a VAGY szót használja a tényállásban, így a jövőben – várhatóan 2013. január 1-től – már maga a népirtás tagadása, kétségbe vonása vagy jelentéktelen színben való feltüntetése is megvalósítja a bűncselekményt. Jelen állapotában azonban a tényállást nem lehet kimeríteni teljesen, mivel a népirtás mellett nem lehet még két másik tényállást sem tagadni, ahhoz nagyon elvetemültnek kell lenni. Egy példával megvilágítva: a holokauszt kétségbe vonása mellett kétségbe kellene vonni pl. a polgári lakosság elleni erőszakot ÉS pl. a tiltott fegyverrel való alkalmazását is ahhoz, hogy a tényállás alapján valakit büntetni lehessen. Ha ez nem valósul meg és az elkövető csak valamely népirtást tagadja, nem meríti ki a tényállást, így a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 196. § (1) bekezdésének a.) pontja alapján bűncselekmény hiányában az eljárás megszüntetésének van helye. Ez pedig sem az ügyészségeknek nem jó, mert a váderedményességüket rontja, sem a bíróságoknak, mert nekik meg a statisztikájukat. A tényállás jelen formájában aligha használható, mert nem tölti be azt a rendeltetését, amelyre megalkották és nem védi azoknak az emlékét, akiknek kellene.
(A jogelméleti értekezés a TASZ-nak a Btk 269/C. §-a ellen benyújtott alkotmányjogi panaszának felhasználásával készült. Köszönet érte.)
(Dr. No)



Két tárgyalás az "új országban": egy állítólag rendőrökre támadó nénié és egy holocáfoló fiatalemberé


I. Az alábbi mellékletben szereplő néni (Forrai Rozália Mária) állítólag rendőrökre támadt 2009. július 4-én. A holnapi idézés, a helyszínnel együtt (a néni minden hazafit szeretettel vár a tárgyalásra):


"Hivatalos személy elleni erőszak bűntettét követte el"
II. Holnap reggel 8:30-kor bíróság elé állítják azt a fiatalembert, aki 2011. október 23-án a Milla "szólásszabadságért" rendezett tüntetésén egy "Holokauszt nem volt" feliratú, héber nyelvű táblát emelt a magasba. A szólás- és véleménynyilvánítási szabadságot követelő képmutató zsidók egyből rendőrhöz cibálták a szólásszabadságot gyakorló férfit. A héber rend éber őrei pedig azonnal (!) lefordították a feliratot, majd előállították a hazafit, aki holnap már a "biztosan független bíróság" előtt védekezik. A kettős mércére jól jellemző, hogy Biszku Béla ügyében lassabban őrölnek Isten malmai...
A tárgyalás pontos időpontja és helye: reggel 8 óra 30 perckor, Budapest V., Markó utca 25., III. emelet, 368-as terem.
A fiatalember tettéről az április 4-i Budaházy műsorban beszélt bővebben.

2012.04.04. Budaházy - Vendég: Nagy György

  • Artist: 2012.04.04.
  • Title: Budaházy
  • Length: 131:42 minutes (120.57 MB)
  • Format: Mono 44kHz 128Kbps (CBR)
Vendég Nagy György, aki 2012. október 23-án héber feliratú táblán hirdette a Milla tüntetésén, hogy nem volt holokauszt. A műsorban szóhoz jut Schiffer András is.


Olvasónk "kézikönyve": Néhány alapvető bizonyíték a hivatalos holokauszt-ábrázolás cáfolására

1Gázkamra-bedobónyílások
Valamikor 1945 tavaszán–nyarán rémülten vették tudomásul Auschwitz orosz megszállói, hogy Höß lágerparancsnok angol-amerikai kihallgatóinak nemcsak tusolófejeken keresztül történő gázbevezetésről beszél, hanem bedobónyílásokról is, és ők semmi ilyesmit nem találnak. Gyorsan véstek a tetőbe néhány lyukat. Ugyanez történt az amerikai illetékesekkel is; nem találtak bedobónyílásokat a krematórium épületének tetején légi felvételeiken. Gyorsan retusáltak néhány pontot fényképeikre. Ostoba apróság, de az amerikaiak és az oroszok nem koordinálták egymással a nyílások helyét (éppen feszült volt a viszony közöttük). Így a légifelvételeken nem láthatók bedobónyílások ott, ahova azok be vannak vésve, és ott, ahol a légifelvételek tanúsága szerint lenniük kellene, nem találhatók. Következtetés: 1945 előtt sem ezen, sem azon a helyen nem voltak bedobónyílások. (A tusolófejeken át történő gázbevezetés [Höß-vallomás] kezdettől fogva ostobaságnak bizonyult.)
2. Vas(III)-hexacianoferrát(II) [köznapi nevén ”berlini kék”, a HCN (hidrogéncianid) reakcióterméke] a ruhafertőtlenítő kamrákban 800-1000 ppm nagyságrendben mutatható ki, a „gázkamrákban“ pedig 1-2 ppm nagyságrendben, éppúgy, mint a lakóbarakkokban. Következtetés: a krematóriumok ravatalozó helyiségeiben, illetve a tusolókban nem voltak elgázosítások. Ez még Fritjof Meyer Spiegel-szerkesztőnek is derengeni kezdett, aki emiatt az elgázosításokat ma már nem található parasztházakba helyezte át.
3. Ha kinyitottak egy Zyklon B-dobozt, akkor a HCN-gáz még órák múlva is szivárgott a dobozból. Ez azért volt így szerkesztve, hogy a gáz a ruhafertőtlenítés során a fejtetű lényegesen nagyobb ellenállóképességű petéit is elpusztítsa. Tehát minden tanú, aki a gázkamráknak 15-30 percen belüli kinyitásáról beszélt, hazudott. Mivel mindenki erről az intervallumról beszélt, mindenki hazudott. Csak egészen mellékesen: ha a nemzetiszocialistáknak valóban szándékukban állt volna a zsidókat elpusztítani, ennél sokkal hatékonyabb eszközök álltak volna rendelkezésükre. A helyi körülmények és a fizikai-kémiai összefüggések ismeretében ugyancsak képtelenség lett volna a hordozóanyagra fölitatott HCN-t (Zyklon B) a tanúk által előadott rövid idő alatt forráspontra vinni és elpárologtatni, majd a helyiség légterében a halálos dózishoz szükséges koncentrációra emelni.
4. A krematóriumok üzemeltetéséhez szükséges szénszállítások [kb. 20 kg koksz hullánként Auschwitzban] a halottaskönyvek adatainak felelnek meg, pl. 1942 január – 1943 november kb. 50.000 halott = 1032 t koksz (a súlyos tífuszjárványok időszaka), nem pedig az erre az időszakra állított holokauszt-számadatoknak.
5. A Nyiszli Miklós "szemtanú" (Auschwitz) által állított óriási földalatti gázkamrákat (napi 25.000 halott, azaz 15-20 millió 3 év alatt) a mai napig nem találták meg. Nyiszli további valótlanságokat is állít: óriási lángok a kéményből, kristályok bedobása a gázkamrákba, melyek 3 perc alatt mindenkit megöltek. És mindezt egy orvos mondja, aki ott volt.
6. A III. Birodalom összeomlásakor kb. 400 t dokumentum jutott a győztesek kezébe. Ebből egy papírfecni sem volt, amely a holokausztot támasztaná alá, evvel szemben számos dokumentum, amely annak ellentmond. Csak mellékesen megjegyezve: A holokauszt-hívők úgy próbálják magukat menteni, hogy az SS (pl. Auschwitzban) a terhelő dokumentumokat kiválogatta, és elégette. Hogy egy átválogatás sohasem lehet olyan gyors és biztos procedúra, mint az összes dokumentum elégetése, bizonyára mindenki számára felfogható.
7. A ma közismert holokauszt-ábrázolás a Höß-vallomások egyik verzióján alapul. Ezt kínzással érték el vallatói, ahogy azt Butler, brit vallatóinak egyike visszaemlékezéseiben leírja. (A másik verziót – gázbevezetés a tusolófejeken – csöndben elejtették.)
8. Még a büntetőperek bírái is kételkednek a holokausztban. Lásd Meinertzhagen bíró csődbejelentését a Zündel-perben: „…az teljesen mellékes, hogy megtörtént-e a holokauszt vagy sem. Tagadása tilos Németországban. És csak ez számít a bíróságon.“ Íme, itt van a bizonyítékunk, hogy nem kell hinni a holokausztban – illetve ha foglalkozik vele az ember nem is tud benne hinni – elegendő, hogy úgy tegyünk, mintha hinnénk benne.
9. Elie Wiesel és Primo Levi, mindketten Auschwitz-túlélők, egymástól függetlenül megerősítik, hogy az SS Auschwitz feladásakor a betegeknek és rokkantaknak felajánlotta, hogy dönthetnek: bevárják az oroszokat vagy az SS-szel együtt elvonulnak Nyugat felé. Úgy Elie Wiesel és apja, mint további 20 ezer fogoly a németekkel együtt történő elvonulást választotta, sem minthogy bevárja az oroszokat. Nyilván nem azért, hogy bepótolják Buchenwaldban azt, ami elmaradt Auschwitzban: az elgázosítást. Auschwitzban ezer ember maradt (egy részük csak azért, mert túl gyönge volt az elvonulásra). A világ első húszezer holokauszt-tagadójáról olvashatunk ebben a történetben!
10. Vrba koronatanú 1944 áprilisában megszökik Auschwitzból. Hét(!) hónapon keresztül hallgat, miközben a gázkamrák teljes gőzzel dolgoznak. Egy nyilvánosan kimondott szóval megmenthette volna az összes magyarországi zsidót. Vrba csak 44 novemberében riasztja a világ közvéleményét (ekkor jelenik meg a WRB-Report), amikor már Németország a padlón van, az elgázosításnak a hivatalos történetírás szerint vége van, így nem tud védekezni a vádak ellen. Hát, aki ezt hihetőnek tartja, azon nem lehet segíteni.
11. A végleges bizonyíték, hogy lehetetlen lett volna egy elgázosítás után a hullákat a gázkamrákból kicipelni, 2000-ben született meg, amikor az American Journal of Emergency Medicine szakfolyóirat tudósított egy hidrogéncianiddal történt mérgezésről Hong-Kongban. Tűzoltók, akik egyetlen egy HCN-kontaminált asszonyt mentettek, mérgezést szenvedtek, noha védőöltözetben voltak. És ez fehéren-feketén bebizonyítja, hogy mindazok, akik a hullákat a gázkamrákból kicipelő Sonderkommandokról beszéltek, hazudtak.
12. A zsidók nem hiányoztak a háború után az állítólagos milliós nagyságrendben.
13. A dízelmotorok kipufogógázai – a motor szerkezetéből következően – alkalmatlanok az emberölésre, mivel túl sok oxigént és túl kevés szénmonoxidot tartalmaznak. Ha pl. benzinmotorokról beszéltek volna a tanúk… De mindenki határozottan dízelmotorról beszélt.
14, Húsz év óta folynak átlátszó ürügyekkel a próbálkozások, hogy minden érvet elfojtsanak, amelyek a hagyományos ábrázolást megkérdőjelezik. Már rég nincs arról szó, hogy G. Rudolf vagy W. Fröhlich izgattak-e bármilyen közösség ellen. A hisztériakeltés és a rendkívül brutális fellépés oka az, hogy a holokauszt-állítóknak semmi érvük nincs a revizionisták tézisei ellen.
15. a, Eisenhower 1948-ban írta memoárjait, amikor még emlékei egészen frissek voltak. Több száz oldal, ír a zsidók nehéz sorsáról, de egy szót sem megsemmisítő táborokról, gázkamrákról stb.
b, De Gaulle 1954-ben adta ki visszaemlékezéseit. 2000 oldal, de egy szó sincs Auschwitzról, krematóriumokról, gázkamrákról.
c, Churchill visszaemlékezései 1948 és 1953 között születtek (4500 oldal). Bár ír a zsidók üldöztetéséről, de – már sejtjük – egy szót sem Auschwitzról, gázkamrákról, holokausztról.
16. És végül: nincs még egy olyan történelmi esemény, amelyről annyi hamisat állítottak, hogy ne mondjuk, hazudtak, mint a holokauszt, még a hivatalos holokauszt-történészek szerint is. Egyikük sem vitatja ugyanis, hogy a legtöbb beszámoló – gőzkamrák, elektromos lemezek először árammal való gyilkoláshoz, majd a hullák elizzításához, kemencékbe vezető elektromos futószalagok, mérgezés cianid-ampullákkal, úgy, hogy ezeket az áldozatok orra alá tartották, gázbevezetés a tusolófejeken keresztül, zöld kristályok bedobása a gázkamrákba, amelyek nyomtalanul eltűntek – mind a fantázia szülöttei. Nos, ha valóban léteztek volna olyan gázkamrák, amelyeket ma ismerünk, nem lett volna szükség mindezekre a mesékre. Idézzük fel Bruno Baumot: Az (auschwitzi) propaganda legnagyobb részét mi magunk írtuk.
És a ráadás: Van Pelt, a világszerte ismert holokauszt-történész 2009. 12. 27-én két figyelemre méltó kijelentést is tett a Toronto Star c. lapban: Szerinte ismereteink 99 %-át a holokausztról nem tudjuk bebizonyítani, ezekről csak tanúvallomásokból van tudomásunk. Másodszor, szerinte Auschwitz-Birkenaut, vagyis ahol a holokauszt-állítók szerint a tényleges tömeggyilkosságok történtek, fel kell számolni, és a területet vissza kell adni a természetnek. (Gondoljunk csak bele, mi történt volna, ha egy revizionista vagy pl. Williamson püspök javasolt volna ilyesmit!) Nos, hogy egy elismert zsidó szaktekintély nyilvánosan ilyet javasol, csak egyre utalhat. Sem van Pelt, sem a többi holokauszt-állítót mímelő nem hisz a holokausztban. Meg vannak győződve róla, hogy Birkenauban ott van a bizonyíték, hogy gázkamrák nem létezhettek. Ettől idegesek, (lehet, hogy álmatlan éjszakáik vannak), és most keresnek egy átlátszó ürügyet a holokausztot cáfoló monumentális tárgyi bizonyíték megsemmisítésére (Lásd Rudolf-tanulmány).
A fenti pontok természetesen csak a legkirívóbb ellentmondásokat emelik ki igen tömören. Minden pont mögött több oldalas tanulmány vagy akár egy-egy könyv áll a tézisek alátámasztására és kifejtésére. Akit érdekel a téma, nem kerülheti meg, hogy ezeket a könyveket elolvassa.
Bevezetőként „Anonymus: A tiltott igazság”-ot ajánljuk. Magyar nyelven megjelent ezen kívül:
R. Harwood: Valóban hat milliósan haltak meg?
N. Finkelstein: A holokauszt-ipar
R. Lenski: A holokauszt a törvényszéken
L. Adelskogh: Egy üres zsák nem áll meg magában
Nem revizionista mű, de feltétlenül érdemes elolvasni Kardos Klára: Auschwitzi Napló (Budapest 1999) c. könyvét. Kardos Klára zsidó származású keresztény, így vitték el Auschwitzba 1944 májusában. A mű a holokauszt-mítosz átütő cáfolata.
Világviszonylatban is egyedülálló a Kuruc.info lapjain nyomonkövethető vita Perge Ottó revizionista történelemtanár és publicista, valamint Ungváry Krisztián holokauszt-állító történész között. A vita Perge Ottó javára dőlt el.
Angolul, németül hozzáférhető:
G. Rudolf: Szakértői vélemény az auschwitzi „gázkamrák” vizsgálatáról (Rudolf-tanulmány)
G. Rudolf: Előadások a holokausztról
J. Graf: Az új világrend és a holokauszt
Gerd Honsik: Felmentés Hitler számára – 36 meg nem hallgatott tanú a gázkamrák ellenében
A művek legtöbbje az interneten is megtalálható.
Bálint József

Amit Orbán Viktor nem tett ki a honlapjára állambiztonsági múltjáról

"Orbán Viktor (Diktátorbán) annyira hozzászokott a párt-és kormányszintre emelt hazudozáshoz, hogy bárhol, bármikor, bárkit hülyének tud nézni szemrebbenés nélkül. Valóságellenes kommunikációja egy közepes képességű vidéki színész hamis gesztusaival egyre inkább a politikai giccs felé viszi hiteltelen alakját, nemzetrontó ámokfutását." - írtuk március 6-án, a "Miért nem akarja Orbán Viktor az állambiztonsági múlt feltárását?" című cikkünkben. Nem azt állítottuk, hogy beszervezték ügynöknek, hanem az általunk közölt dokumentumok - köztük Orbán saját kézzel felvázolt hálózata - alapján, arra a következtetésre jutottunk, hogy egy állambiztonsági hálózati személy kapcsolata volt, akit  - akarva-akaratlanul - informált.

„Bárkit hülyének tud nézni!”
Arra kértük a pártelnök-miniszterelnököt: adjon magyarázatot némely dokumentumra, tárja fel egykori kapcsolatrendszerét fedőnevek nélkül, nézzen szembe  kendőzetlenül múltjával, melyről egy 2009. június 2-án közölt tanulmányban a Fidesz belső magjához tartozott, , "László" fedőnevű vezető, aki  szigorúan bizalmas állambiztonsági ügyekkel, a párt külföldi kapcsolataival  foglakozott,  ezt mondta: "Orbán Viktornak komoly gondokat okoz az, hogy korábban volt valamilyen ügye, ami akkor ugyan elsimult, de ha nyilvánosságra kerülne, az a politikai szereplésének végét jelentené, olyan mértékben lejáratná őt."  A "László" dosszié rejtélyét dr. Ilkei Csaba írta meg: "Állambiztonsági rendszerváltás, 1989: Ez egy életveszélyesen komoly ügy!" címmel.
Cikkünk után Orbán egy hónapot várt, majd  az orbanviktor.hu oldalon nyilvánosságra hozott néhány dokumentumot, válaszolva egy szocialista parlamenti képviselő írásbeli kérdésére.
Sajnos, az akció nem több, mint Orbán parasztvakító porhintése, csak a félrevezetést szolgálja. (Spindoktora: Habony Árpád, az egykori hályogkovács egyre inkább leépülve olyan blödli ötletekre veszi rá Viktort, ami egyenesen a  politikai natur blöff kategóriájába tartozik, s ami miatt ma már nem engednék be egy rangos szakmai klubba Londonban. Elődje, Wermer András is  naív paraszt festő  volt, de némely ravaszul sunyi tanácsa népművészi szinten bejött Viktornak.)
 Viktorunk 1., Csak a lényegre nem válaszolt., 2., Nem hozott nyilvánosságra mindent., 3., Sajnálatot igyekezett kelteni maga iránt olyan körülmények miatt, melyek nem léteztek.

   1., Avatott szakértők szemében a saját kézzel írt hálózat volt a legértékesebb dokumentum. Rajta a következő:

   "Csáki István
     Temesvári fn. tmb. - Fidesz belső tag
     Győri Gábor fn. hálózati személy
     Kövér"

Orbán saját kezű hálózata
Orbán egy szóval sem tért ki e dokumentumra.
Nem tudtuk meg: miként került kapcsolatba Csáki István rendőr őrnaggyal, aki a BM. III. Állambiztonsági Főcsoportfőnökség II. Csoportfőnökségén, tehát a kémelhárításán dolgozott, annak a 7-a alosztályán. Szerepe azért is érdekes, mert az őrnagy édesapja Lévai Anikó és szülei lakóhelyén: Szolnokon volt az MSZMP megyei bizottságának munkatársa.
"Temesvári" fedőnevű titkos megbízottat, a Fidesz belső tagját  sem a miniszterelnök azonosította, hanem mi. Ő Szeszák Zsolt (1968. december 9. Miskolc, Tolnai Edit), akkor az ELTE BTK. hallgatója, akit 1988. október 3-án szervezett be Kaizinger Zoltán rendőr hadnagy a politikai rendőrség, tehát a BM. III/III-2-a alosztályáról hazafias alapon az ifjúságvédelem területére. Állambiztonsági nyilvántartó kartonja lezáratlan, tehát feltehetően 1990-ig foglalkoztatták; kódja: 01 titkosított, DHBX-XX-PZ.
Orbán elhallgatta a nyilvánosság előtt "Győri Gábor" fedőnevű hálózati személy valódi nevét és nem magyarázta meg Kövér László szerepét sem a felvázolt összefüggésben.
Pedig "Győri Gábor" neve egy másik, már nem saját kézzel írt dokumentumban is kulcsfontosságú, ezért megkerülhetetlenné vált Orbán számára, de  nem volt bátorsága és tisztessége tisztázni személyét és viszonyát hozzá. Pedig nem akármiről szól az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára által kiadott hiteles dokumentum

Orbán, mint „Győri Gábor” hálózati kapcsolata
A BM. Adatfeldolgozó és Tájékoztatási Csoportfőnökség Állambiztonsági Operatív  Nyilvántartó Osztálya 1989. június 23-án arról értesítette a BM. III/III-2 (tehát a politikai rendőrség ifjúságvédelmi osztálya) vezetőjét, hogy a BM. III/IV-2/b (tehát a katonai elhárítás koordinációs feldolgozó osztálya) területén dolgozó Tarján István százados operatív célból prioráltatta "Győri Gábor" fedőnevű hálózati személy kapcsolatát, aki a BM. III/III-2-a (tehát az ifjúságvédelmi politikai elhárítás a felsőfokú tanintézményekben) alosztály hálózatának kapcsolata: Orbán Viktor, 1963.V.31. Székesfehérvár, Sipos Erzsébet.
  Nem kaptunk választ arra sem, hogy amikor 1988-ban ismét bevonultatták már „Kurázsi” fedőnevű beszervezési reménységként, hogyan értelmezzük a katonai elhárítás helyi szervének (III/IV -160) ezen feljegyzését: „…bevonultatták  sorkatonai szolgálatra. Mindent elmond magáról és a Fidesz-ről, valamint terveiről.”Mennyit mondott el miniszterelnök úr? - kérdeztük. De nincs válasz.
  2., „Kurázsi” fedőnevű iratot egyáltalán nem hozott nyilvánosságra, mintha csak „Viktória” fedőnév alatt fordult volna elő.
Teljes egészében hiányzik egy dosszié anyaga  Orbán honlapjáról. Az, amely az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában 3.1.2. M-41477 szám alatt „László Péter” tmb. Munka Dossziéjaként olvasható,  1985.09.11.-én nyitotta a Nógrád megyei Rfk. ÁB szervének III/III. osztálya.

Vankó Magdolna: „László Péter” fedőnevű tmb. jelentései
László Péter” titkos megbízott nem más, mint az MSZP 1994-98 közötti országgyűlési képviselője:Vankó Magdolna (1963. 04.14., Budapest, Békás Magdolna), nyomdász, újságíró, a Légiközlekedés és a Pesti Riport munkatársa, a Belső Hang felelős szerkesztője, majd 1999-től a Fehérvári Polgár főszerkesztője; 1991-től az MSZP Hívő Tagozatának országos ügyvivője. Beszervezését a Pest megyei III/III. osztályról  Gábor Tamás r. százados végezte el 1983. 03. 21.-én. Két év után került át Nógrád megyébe, ahonnan 1987-ben átvette a BM. III/III-1-a, tehát az egyházi reakció elhárítása a katolikus egyház területén. Innen egyenes és logikus az út az MSZP Hívő Tagozatába.
A dossziéban Vankó tucatnyi oldalon át jelent  Orbán Viktor   - eseményhez kötött - politikai nézeteiről, akárcsak társaiéról, köztük: Fellegi Tamás, Kéri László, Lengyel László, Kövér Szilárd, Vass Csaba véleményéről, nem különben egy Kukor Eli (sic!) nevű előadóéról, akivel kapcsolatban csak azt nem tudjuk eldönteni, hogy Kukorelli Istvánra vagy Kukorelly Endrére gondolt valójában a művelt újságíró: Vankó Magdolna  hívő, szocialista besúgó „László Péter” fedőnév alatt.
1986. szeptember 4.-én a következő meglepő fordulattal zárja egyik jelentését Vankó Magdolna (dosszié 16. oldal):
 „Anikó arról is beszélt nekem, hogy ő még itt ügyvéd gyakornok, addig itt kihúzza és most, hogy összetalálkozott Viktorral, majd elmegy Szolnokra. Egyébként azt mondta, hogy érdekből megy hozzá, érdekházasság, de nem fejtette ki, hogy miért.”
Orbán  nem tette ki internetes honlapjára a róla szóló jelentések azon oldalait, melyek kritikát tartalmaznak személyiségéről, jelleméről, máig megmaradt hibáiról, de eltüntette édesapjának: Orbán Győzőnek szigorú és megrovó mondatait is. Így szinte csak fedőlapokkal és 1-2 oldalas iratokkal találkozhatunk, a jelentések igazán érdekes tartalmával pedig nem. Emlékeztetőül  ezért megismétlünk néhányat:

A Fejér megyei Rendőr-főkapitányság állambiztonsági szervének  Orbán Viktorról  1982. májusában készített környezettanulmányából:

„…esetenként öntelt, beképzelt, rátarti magatartást tanúsít...társaihoz való viszonyában néha képmutató, érdek centrikusság jellemzi. Képességeit közepesre értékelik…ideáljai a szellemi foglalkozást gyakorlók, ezek közül is azok, akik nyilvánosan szerepelnek. Középiskolában KISZ-tag volt, társadalmi megbízatásait megelégedésre végezte. Intenzitása mindenkori érdekeinek függvénye. Tudati fejlődését pozitív irányban jelentősen elősegítette apja sokrétű társadalmi elfoglaltsága, MSZMP tagsága. Az iskolában szervezett nemzeti és nemzetközi ünnepekre tudatosan és rendszeresen készült, azokon részt vett. Összességében társadalmi rendszerünkhöz hű fiatalnak jellemzik.”
Az állambiztonság számára különös garancia Viktor édesapjának, Orbán Győzőnek, a Kádár-rendszer őszinte és megbecsült hívének személye. A Délkő Dunántúli Kőbánya Vállalat gánti üzemének vezetője a környezettanulmány készítésekor épp nincs itthon, mert 1982. február 21-től

„…államközi szerződés eredményeként Líbiában kutatómérnökként dolgozik, előreláthatóan 1983-84-ben tér végleg vissza Magyarországra. Többszörös „Kiváló Dolgozó”, aranykoszorús szocialista brigádtag. Úgy tudják, hogy 1958-tól tagja volt a KISZ-nek, aktív szervező tevékenységet folytatott. 1966-ban felvették az MSZMP-tagok sorába, előbb a KISZ patronálója, később propagandista lett. Társadalmi fejlődésünkről alkotott véleménye következetes kommunista, amely érezhető gyermekei tudati nevelésében is.”

1987. szeptember 22-én a Szolnok megyei Rendőr-főkapitányság III/III. osztálya értékelő jelentést készített a Dr. Lévai Anikó szolnoki lakos ellen folytatott „Bojtár” fedőnevű bizalmas nyomozás eredményeiről. Ebben idézi Orbán Győzőnek „a célszemély apósának” véleményét fiáról és menyéről:

Orbán Győző, célszemélyünk apósa felelőtlenségnek, elhamarkodott ítéletnek tartja fia és célszemélyünk kijelentéseit a vízlépcső (Gabcsikovó-Nagymaros) mellett. Megállapítja általában, hogy fia és célszemélyünk meggondolatlanul, hebrencsen nyilatkoznak minden témában, amiben állást foglalnak. Nem az észérvekkel próbálkoznak hatást gyakorolni vitapartnereikre, hanem érzelmi alapon vitatkoznak.”

3., Orbán sajnáltatja magát a honlapján közölt levél válaszban, s az az olvasó, aki nem ismeri az akkori események igazi hátterét, még meg is hatódik: „Szegény Viktor!” Ezt írja honlapján  egyebek között:
„…a nyolcvanas évek elejétől mindenféle titkosszolgálati eszközt bevetettek ellenünk. Megfigyeltek, besúgókat állítottak ránk, lehallgató eszközöket telepítettek a munkahelyünkre, a lakásunkba, sőt, a hálószobánkba is…újra átélni azt a fenyegetettséget, nem kellemes élmény.”

Ezzel szemben az a valóság, ami az állambiztonsági jelentésekből 1986 augusztusától bizonyítottan kiderül: Horváth István belügyminiszter, az MSZMP KB tagja, aki a jogász szakkollégium igazgatójának: Stumpf Istvánnak az apósa, tökéletes védelmi ernyőt tart  a hatalomra törő fiúk feje fölé.

Horváth István belügyminiszter, az MSZMP KB tagja
Ők pedig tudják ezt, Orbán és Lévai Anikó különösen. Mindenről előre értesülnek, nevetve, viccelődve, „bátor kritikával” és gúnyos megjegyzésekkel fogadják a rendőri intézkedéseket, mert biztosak lehetnek benne: bármi történik, bántódásuk nem eshet. Ezt nem egyszer  nyíltan hangoztatja Lévai Anikó, akinek a magabiztos mondatai sorra megjelennek az állambiztonsági jelentésekben. Idézzük őket:
1986. augusztus 12-én a Nógrád megyei Rendőr-főkapitányság III/III. osztályának vezetője megkapja „Bátonyi” fedőnevű titkos munkatárs jelentését:
   „Amit az alábbiakban leírok, kérem nagyon bizalmasan, diszkréten kezelni. Már többször tettem említést, hogy ismerősünk (Lévai Anikó, - a szerk.) igen tájékozott minden vonalon, még a kormánykörökben elhangzott eseményekről is. Még ha bizalmasan is, azonnal első kézből kapják a tájékoztatást, ami nem kis dolog, nem adatik meg akárkinek. Miről van szó? A szervezet egyik tagja, Horváth Andrea és férje (Stumpf István, - a szerk.), aki egy nagy kollégium igazgatója Budapesten, mindent tudnak az ország eseményeiről, még ha az bizalmas is. Budapesten a Rózsadombon laknak egy gyönyörű villában. Horváth Andrea viszont nem más, mint H.I. (Horváth István belügyminiszter, - a szerk.), a KB. tagjának leánya. A közeljövőben Dorogházán lesz a találkozó: Dr. Lévai Anikó, a vőlegénye (hamarosan összeházasodnak), Horváth Andrea és a férje és még két ember, akinek a nevét nem tudom.”
Bátonyi” jelenti augusztus 27-én:
Horváth országos szinten mindent tud, és amit ő tud, azt tudja a szervezet is, főleg a lányán, Horváth Andreán keresztül…minden olyan eseményről, ami kormány szinten eldöntetett, de a lakosság számára még  egyáltalán nincs tudomásra hozva. Legyen az kormány hatáskörön kívüli vagy belüli dolog. Személyekre vonatkozó vagy a lakosságot érintő esemény…A szervezet egyre több tagja jut külföldre előadások tartása céljából és akiken keresztül megkapják Nyugatról a megfelelő támogatást is. Most volt egy személy New-York-ban, most megy egy másik személy Nyugat-Németországba.
Ha valakinek a tagok közül összeütközése van a törvénnyel, rendőrséggel, ha valakit ki kell hozni a börtönből, Horváth elintézi.
A doktornő (Lévai Anikó, - a szerk.) elmondta, hogy nem számít, ha esetleg lázításért vagy valami másért letartóztatnák a vőlegényét (Orbán Viktort, - a szerk.), mert Horváth azonnal intézkedne és a vőlegénye azonnal szabadulna.

Lévai Anikó: Ha vőlegényét letartóztatnák, Horváth azonnal intézkedne
A doktornő elmondta, hogy igen könnyű a dolguk, mert a BRFK-án egyértelműen utasításba adták, hogy nem szabad ezt a szervezetet bántani, csak távolból figyelni kell a ténykedésüket, figyelni kell az események folyását.
Minden bizonnyal ez is Horváth „nyomása” alapján van így a BRFK-nál.
Ezt természetesen tudja a szervezet vezetősége is, így azt csinálnak, amit akarnak.
Az megy külföldre, akit ki akarnak küldeni, hiszen több nyelven beszélő emberekről van szó, úgymond az ország várható jövőbeni vezető embereiről.
Szomorú, de le kell írnom - hiszen az is a feladatom, hogy reális képet adjak dolgokról, még ha fájó is egy kicsit -, hogy a doktornő (Lévai Anikó, - a szerk.) most is hangosan  röhög a Nógrád megyei rendőrségen.
Említettem talán, hogy a doktornő 1986. szeptember hó folyamán Szolnokon fogja tartani az esküvőjét Viktor nevű vőlegényével és ezen az esküvőn komoly beosztású és egzisztenciájú egyének is meg fognak jelenni. (Többek között a Horváth família.)
Továbbá Horváth Andreáék rózsadombi villája is egy nagy-nagy rejtély. Eddig komoly jelentőségű randevúk színhelye volt. A doktornőt idézve: országos jelentőségű randevúk színhelye…”

Viktor és Anikó a hatalom védernyője alatti ellenzékiek
Nos, csak ennyire voltak „fenyegetettek” ezek a szegény „üldözöttek”. A jövő favorizált  urainak kivételes helyzetében „azt csináltak, amit akartak”.
Kellemetlen emléke pedig csak a rendőrségnek lehet, amelyen hangosan röhögtek. Tették-vették a technikát, kukkoltak, osontak a fiatalok nyomába, jelentéseket írtak, ám valójában tudták: odafent  Horváth és társai vigyáznak a megfigyeltekre, Andrea mindenről jelzést küld, hogy Anikó és Viktor jól aludhassanak és napra készen képben legyenek az országos információk tekintetében. Utazhassanak Nyugatra, kezelhessék a támogatásokat, megszervezhessék - egyebek között -  az állambiztonsági rendszerváltást idegen  pénzen, külföldi kiképző tisztekkel, nagy belső árulások segítségével.
Amúgy  mindennapos bevett szokás volt, hogy  az állambiztonság  a saját hálózati embereit is ellenőrizte, nem csak a kiszemelteket, hanem a legjobban dolgozókat is, köztük az  olyan amatőr hálózati kapcsolatot, mint amilyen Orbán Viktor volt.

Kuruc.info


Minden miniszterelnöknek vaj van a füle mögött, vagy a titkosszolgálatok választatják meg delikvenseket , vagy esetleg a vakolók azok akik összehozzák a műsort ahol a leendő már annyira elkötelezte magát , hogy nincs kibúvó. Mert már szabadkőműves , titkosszolgálati besúgó III/ akárhányas állományú személy , és jobb esetben még egy – két külföldi titkosszolgálatnak is jelent , hogy mindenki támogassa az elképzeléseit. De mi van akkor , ha neki kell alkalmazkodni mondjuk a MOSZAD – hoz – minden évben földalapú kárpótlás hirdetés a cionistáknak , és a többi és a többi. Ugye el tudod képzelni , hogy ez így volt és így is lesz , míg a vakolókat ki nem iktatjuk a hatalomból , vagyis minden szabadkőműves mozgalmat be kell tiltani , mert ténykedésük alatt tűnt el a magyar nemzet nemzeti vagyona , és ez a zsidókhoz vándorolt . A közéletben ahol zsidók is helyet kaptak a közigazgatásba mindenütt csak a rablás és a lopás , zsarolás műveletei lelhetők fel , és teszik ezt büntetlenül . Miért mert ők zsidók és érinthetetlenek . Mik vagyunk mi zsidó gyarmat , és azért hordanak svájci sapkát nagyjaink , vagy ezt palástolva egy kalapot húznak még a fejükre , de attól még ők hazaárulók , mert a földjeinket kiárulták , és csak is zsidóknak orosz hadifogjok véletlenül sem kaptak volna belőle. Az 56 – osak még véletlen sem , a gyerekeik még egyetemre sem mehetnek , de az ÁVH gyerekek , és unokák mind az egyetemeken pöffeszkednek , és szervezkednek , mert a közéletünk is tele van Régi ÁVH – okkal kik azóta már MOSZAD – osok is lettek . Tessék mondani hogy is áll ez a téma nincs elég magyar gyerek , hogy csak zsidók érvényesülnek a tájon , kik így is úgy is de hazaárulók , és akkor azt mondják nincs igazuk a jobbikosoknak , akik ki akarják szűrni a hazaárulókat , és bizony mi is jobban szeretnénk ha a magyar orosz hadifogjos családokból , az 56 – osok gyermekei koptatnák az egyetem padjait , és így válnának elkötelezett hazafiakká , és nem ÁVH zsidók törtetnének a nemzet előtt és terelnék újból a vágóhídra a magyarságot , és ők addig vígan rabolnának a lóvátet gojok megint fizethetnének a holókosztosoknak. 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése