2017. február 18., szombat

Tanulmányok VI.




Tanulmányok VI.


Meggondolt tervszerűséget a zsidókérdés megoldásában









2010. december 18. - 15:11
Magazin: 
|








.... Történelmünk tele van olyan eseményekkel, fordulatokkal, amelyeket az előrelátó és konokul, mondhatni az érzelmi momentumok figyelembevétele nélkül folytatott bel- és külpolitika a nemzet javára fordíthatott volna, holott az események önmagukban véve sokszor a nemzet szerencsétlenségei voltak. A mai nagy háború már mást mutat. Ma már a világpolitikában is a tökéletesebb szervezés érvényesül. Egy világosfejű és konok szervező, Hitler Adolf évekre előretekintve vezeti a háború ügyeit, úgyhogy az óvhatatlanul előforduló eltérések sem képesek a végeredményt döntően rossz irányba eltolni. A jelszó: élet, vagy halál! Az élet, az élni akarás jegyében folyik egész Európa megszervezése és harca az egyének és a népek kötelességteljesítése, mert az ellenkező oldalon a halál leselkedik, amelyet egy nép sem vállalhat! Ezért egész Európa a végsőkig küzd az életért és tudja, hogy ez az élet előfeltétele az új világrend felépítésének, amelyben végre az alkotó népek egy tiszta népi életben fogják magukat és boldogságukat megtalálni. De ez a tétel fennáll a másik oldalon is. Ott is a szervezés, az előrelátás politikája áll az előtérben. Itt most nem az angolszász népek politikájára gondolunk, mert ezek a népek látszólag, bármilyen messzire nézzenek is, világosan láthatják, hogy nem népi érdekekért küzdenek, mert Amerika pénzérdekekért áldozza fel embereit, az angolok pedig tisztán egyes elvakult politikusok oktalan gyűlölete miatt véreznek, nem is beszélve arról, hogy mindkét hatalom mögött mint mozgató erő a plutokrata zsidóság áll, úgyhogy végeredményben az USA és Anglia katonái is zsidó érdekekért halnak meg.

...Csak mi dolgozó és alkotó népek nem akartuk eddig megérteni ennek a népnek ördögi szándékait, és azt hittük, hogy saját utunkon zavartalanul járhatunk, anélkül, hogy felfigyelnénk ennek az élősdi és ellenséges népnek első beszivárgására, és még jókor megszabadulnánk tőlük. A német nemzetiszocialista mozgalom győzelméig a világ egyetlen népe, amely beengedte a zsidókat, sem tudott tőlük többé szabadulni, bármennyire szeretett volna ismét a maga ura lenni. A zsidóság ugyanis meg van szervezve, mi pedig szervezetlenek voltunk annak ellenére is, hogy látszólag mi rendelkeztünk az államgépezettel.
A német nemzetiszocialista mozgalomban és abban a tényben, hogy ennek a mozgalomnak a hullámai már egész Európát mossák, megszületett a zsidó világuralmi törekvéseknek egyetlen ellenszere. Ezért kellett a zsidóságnak kirobbantani a háborút. Tisztán látta ezt Hitler Adolf, aki a háború kitörésekor mondott nagy beszédében azokról a fickókról beszélt, akik tőle a háború felidézésével elveszik az alkotás lehetőségét.
A zsidóellenes intézkedések tervszerűen indultak. Sajnos, temperamentumból kifolyólag nem mindig őrködtünk eléggé azon, hogy a rideg célkitűzés vágányain megmaradjunk! Voltak, akik nem tudtak féket szabni gyűlöletüknek, de voltak sajnos olyanok is, akik elfelejtve azt, hogy a kitűzött cél nem tűr mást, mint maradéktalan megoldást, hinteni kezdték a részvét és a szánakozás magvát. Sem ennek, sem amannak nincsen semmi értelme. Szárazon és hidegen túl kell esnünk a kérdésen. A kegyetlen gyűlölködők lássák be, hogy a célhoz, a zsidóktól való végleges megszabadulásunkhoz a kegyetlenkedés nem visz közelebb, legfeljebb egyes nemzsidókban szabadít fel alacsony ösztönöket. A sajnálkozók pedig lássák be, hogy semmi értelme nincs a sajnálkozásnak: a tisztogatás meglesz.
De lássák be azt is, hogy a rendszeres megoldásnak nem szabad sajnálkozást ébresztenie, hiszen az kizárólag magyar önvédelem, nem is beszélve arról, hogy semmi körülmények között nem érdemel sajnálkozást az a nép, amely a maga világuralmi célja elérése érdekében képes volt betegeket, aggokat, gyermekeket, ártatlanok százezreit repülőgépek robbanó- és gyújtóbombái áldozatául követelni, és mindezt szemrebbenés nélkül, sőt mi több, titkos rádióleadók felhasználásával és - ne titkoljuk- kaján öröm kíséretében.
Élet-halál harc folyik most a zsidóság és az alkotó népek között. Ezt a zsidók jól tudják. Ma már mi is világosan látjuk kegyetlenkedésüket, s ez az újbóli felismerés szolgáltasson okot arra, hogy ezentúl hideg elszántsággal de annál tántoríthatatlanabbul járjuk ezt az utat, és amelyen haladva komoly és alapos elgondolás szerint végleg és mindenkorra megszabadulhatunk zsidóságtól, ettől a sátáni néptől, vagy talán helyesebben: fajzagyvaléktól. Ezt pedig csak népünknek a pozitív munkára való megszervezésével és a zsidóságtól való szabadulás szándékának rendszeres és hideg megvalósításával lehet elérni.
Kivétel ne legyen! Járjuk végig ezt az utat, amely nekik megérdemelten fájdalmas, de nekünk is elég kemény és küzdelmes. Csak egy szempont lebegjen a szemünk előtt: a magyarság érdeke. Tiszták akarunk lenni népi állagunkban, hogy mire a háború véget ér, egyetlen zsidó se legyen itt már. A mi kemény népi felépítettségünknek és szervezettségünknek ezután gondja lesz majd arra, hogy a magyar népiségbe és testvériségbe idegen vér többé ne szivároghasson. A zsidó szellemiséget pedig, amely egy ideig még kísérteni fog közöttünk, a tökéletesen kiépített népi szervezettségünk gyökeresen kiírtja majd.
Pállfy Fidél - Harc, 1944. augusztus 12.





Bosnyák Zoltán: Leszámolunk










2010. december 12. - 09:52
Magazin: 
|








1944.október 15-e meghozta végre a dolgozó magyar milliók által hosszú idő óta várt és óhajtott nagy és döntő fordulatot. Az ostoba és szégyenteljes árulás meghozta végre a zsidó liberális, plutokrata és feudális rendszer teljes megsemmisülését. Szabaddá vált az út a dolgozó és harcoló magyar milliók építő és alkotó akarata előtt. A magyar vér és verejték többé nem a zsidó plutokraták és hitvány csatlósaik léha élősdiségét szolgálja, hanem minden cseppje a magyar szocialista és nacionalista munkaállam felépítésének szolgálatában áll majd. Végre gátlás nélkül, becsületesen és százszázalékosan megoldhatjuk a magyarság belső nagy kérdéseit, kiküszöbölhetjük nemzeti életünkből a kóros, fertőző anyagokat, a bomlasztó erőket és hatásokat. Végleg felszámolhatjuk a zsidókérdést is: a magyar életnek ezt az egyik legvégzetesebb, legtragikusabb rákfenéjét.

.... A zsidóság ellen vívott szabadságharcunk akkor érkezett fordulópontjához, amikor a nemzetiszocialista Németország megkezdte a zsidóság elleni világharcát. A magyar milliók is ösztönösen megérezték, hogy elérkezett a felszabadulás órája, elérkezett a zsidóság visszaszorításának, a zsidókérdés megoldásának ideje. Hatalmas tömegmozgalmak álltak sorompóba, s megindult egy esztendőkig tartó elszánt és elkeseredett politikai és társadalmi harc a zsidókérdés végleges felszámolásáért. A zsidó plutokrácia és a vele szoros érdekszövetségben álló reakciós erők minden erejük és befolyásuk bevetésével igyekeztek megakadályozni a zsidóság hatalmának a letörésére irányuló törekvéseket. A népi erők, valamint a zsidó nagytőkének s szövetségeseinek harcából csak féleredmények születtek meg. Látszattörvények és rendeletek egész sora látott napvilágot, amelyeknek igazi célja nem volt egyéb, mint kifogni a szelet az antijúdaista tömegmozgalmak vitorláiból. A zsidóság a két zsidótörvény után is valóságos kiváltságos helyzetet élvezett. Miközben a háború gondjai és megpróbáltatásai egyre nagyobb súllyal nehezedtek a magyar dolgozók vállára, a zsidók változatlanul a legnagyobb jólétnek örvendtek. Őket láttuk ott a legdrágább és legelőkelőbb mulatóhelyeken, ők töltötték meg a szórakozóhelyeket, ők tették lehetővé a feketepiacot. Egyetlen hatalmas partizánsereget alkotva, minden eszközzel azon dolgoztak, hogy háborús teljesítőképességünket kisebbítsék. Semmiféle eszköz felhasználásától nem riadtak vissza, amikor háborús erkölcsi, lelki helytállásunk szétbomlasztásáról volt szó. A zsidóság a maga egész tömegében ellenségeink táborába szegődött.
Március 19-e után úgy látszott, hogy végre elérkezett az ideje a zsidókérdés gyökeres megoldásának. A gyors egymásutánban életbe lépett rendeletek egészen új helyzetet teremtettek. Megvalósult a zsidóság kikapcsolása a magyar gazdasági és szellemi életből. Megtörtént a zsidók elkülönítése és a magyar szellemi életből való kirekesztése. De még mielőtt ez a folyamat végleg bezárult volna, az utolsó pillanatban a zsidóság védelmére megmozdultak a reakciós erők. Külföldi véleményekre hivatkozva, "humánus" elbánást követeltek a zsidóknak. A reakciós zsidóbarát elemek nyomására egymást érték az újabb kivételezések. Közgazdasági és közéleti érdekekre való hivatkozással és mindenféle egyéb címen megindult a mentesítések lavinája. Más zsidók ezrével gyorstalpaló keresztelkedések által próbáltak megszabadulni a zsidókra érvényes jogszabályok hatálya alól. Ismét mások idegen állampolgárságú bizonyítvánnyal és útlevelek vásárlásával próbálták magukat kivonni az általános rendelkezések alól. Az árulók, a gyávák, a könnyen beijedők, a pénzért mindenre kaphatók készségesen siettek a zsidók segítségére. Ez a gyengeség, megalkuvás, visszakozás a zsidóságot egyre vakmerőbb magatartásra bátorította fel. Az első ijedtségükből magukhoz térve, védekezésből támadásba mentek át. Egyre nyíltabban, hangosabban és vakmerőbben fenyegettek bosszúval és megtorlással.
A névtelen levelek valóságos áradata zúdult mindazokra, akiknek valamiféle szerepük volt a zsidóság elleni önvédelmi harc vezetésében. Ezekből a levelekből a legsötétebb alvilág, feneketlen gyűlölet és tajtékozó bosszú szólalt hangja meg. Ezek az írások mutatták meg a zsidóság igazi arcát. Itt a névtelenség és ismeretlenség biztos fedezékébe húzódva, gátlás nélkül és minden veszély nélkül tárhatta fel a zsidóság lelkében élő alantas érzéseket, gonosz indulatokat és szadista vágyakat. Lehetetlen idézni vagy leírni azt a sok aljasságot, gyalázkodást, mocskot, amit ezek a zsidó levélírók írásaikban összezsúfoltak. De nemcsak egyes zsidók, hanem maga az egész zsidóság is ugyanúgy érzett és gondolkodott.

A faji bosszúérzés a végletekig megvadította a zsidóságot. Nem is nagyon titkolták, hogy ugyanarra készülnek, ami Bukarestben, Párizsban és egyebütt történt, ahova a bolsevisták és angolszász szövetségeseik után betették lábukat. Véres és kegyetlen bosszúra készült a zsidóság nálunk is, mint mindenütt, ahova visszatérhetett. Aki látta a végzetes októberi vasárnapon az utcára tóduló, pöffeszkedő és kaján kárörömmel szemünkbe vigyorgó zsidókat, aki látta az eltorzult vonásukat az arcukon, aki szemtanúja lehetett a városszerte itt-ott jelentkező fegyveres támadásoknak, aki láthatta miképpen támadták meg orvul, hogyan lőttek le zsidó házakból gyanútlan, védtelen embereket, azoknak nem lehetett semmi kétsége afelől, hogy mi történt volna itt, ha tényleg felülkerekedtek volna. Ökölbe szorult kezekkel, fogcsikorgatva kellett eltűrnünk ezeket a zsidó kihívásokat. Semmit sem tehettünk ellenük. Most azonban elérkezett a számonkérés órája. Ebben az órában bennünket nem vezet a túlfűtött bosszúérzet, de nem hagyjuk befolyásolni magunkat ócska, érzelgős, humanista jelszavaktól sem. Egyetlen szempont, egyetlen cél irányít csak bennünket: a zsidókérdést végleg fel akarjuk számolni, a zsidósággal végleg le akarunk számolni. Élet-halálharcunk közepette, mikor a világzsidóság főszövetségese, a bolsevizmus országunkat dúlja, népünket pusztítja, gyorsan és határozottan kell cselekednünk.
Meg kell szabadulnunk attól a súlyos belső tehertételtől, amit a zsidóság jelent. Ez ma az egész magyar közvélemény egyöntetű és határozott követelése. A sors, mely most a zsidóságnak osztályrészévé lesz, bizonyára súlyos és keserű, de tudnia kell minden zsidónak, hogy mindannak, ami most vele történik, elsősorban önmaga és elvakult rövidlátó vezetői az okai.
Bosnyák Zoltán - 1944. október 21.




Marschalkó Lajos: Világterror – Világuralom












2010. november 23. - 15:22
Magazin: 
|








Történelmi tanulmány
Magyar Rezervátum 1997 (teljes írás)
A hamu tüzesedni kezd az elfojtott parázsban, a vulkán kráteréből kitörni készül a lávazuhatag, amely egykor elpusztította Pompejit és Herculanumot, Sodomát, Gomorhát.
A földkerekségnek van egy központi problémája, amelyről nem mer beszélni senki. A keresztény világnak van egy tabuja, amely érinthetetlen.
Van "szent-tehén komplexum", amelyhez éppúgy nem szabad hozzányúlni, mint India szent majmaihoz. Mindezt úgy hívják, zsidó kérdés.
Aki ma ezt említi, azt elsősorban bolondnak tekintik, a pszyhiáter terrorizmus és sarlatánizmus, vagy az úgynevezett "igazságszolgáltatás" hatáskörébe utalják. A fehér ember és az egész kultúr-világ ennek a világterrorizmusnak igájába nyög, csak éppen nem akarja tudomásul venni, hogy milyen sorsot szántak neki.
Mint előző oldalainkon már megírtuk: Hitler, Rosenberg téves úton keresték a zsidó probléma nyitját, mikor faji alapra helyezték át a kérdést és Mózes, Ezdrás, Nehémiás isteni kiválasztottságról szóló elméletével szembe állították az árja-germán kiválasztottsági dogmát. Negatív és - mint az eredmény mutatta - háborúvesztő, terméketlen, negatív-judaizmus volt ez.
De barna ingben, horogkeresztes karszalaggal is ugyanazt hirdette, mit Mózes, Ezdrás és Nehémiás 5000 évvel megelőzőleg faji, nacionalista és nemzetek feletti alapon, mint a zsidó nép számára kiadott különleges isteni parancsolatot.
A zsidó-kérdés kulcsa nem a faji, hanem a hatalmi alap. Milyen méretű e világban egy 13-16 milliós nép politikai, gazdasági, szellemi hatalma és milyen alapon jöhetett ez létre?
Ostobaság azt hinni és hirdetni, hogy a zsidó alacsonyabb rendű faj, mint a germán, kelta, vagy magyar, indus, turáni. Ellenkezőleg! A zsidó, a maga nézőpontja szerint magas intelligenciájú fajta, amely ma már semmi esetre sem azonosítható az egykönyvű Talmud-zsidóval, a koszos kis galiciánerrel.
A keresztény emberiség, sőt a zsidóság legnagyobb liberálisai és szabadsághősei azonban világosan látták, hogy a Tan, a Talmud és a Thóra a világtörténelem legnacionalistább, legsovénebb, leghatalomratörőbb népét, a legkülönlegesebb népi képletet nevelték ki a zsidóból. Népet, amely csak akkor tud létezni és élni, ha kezében tart minden kulcspozíciót, minden hatalmat és léte, megmaradása érdekében minden népet terrorizálni tud.
Talán nem érdektelen, hogy Herzl Tivadar a cionizmus apostola a földkerekség legintelligensebb zsidóságából származott: a budapestiből. De ugyancsak Magyarországon született egy másik, meghallgatatlan zsidó próféta is, akinek nevét talán nagyon kevesen ismerik, Herzl Tivadar tanainak száz százalékos ellentéte, dr. Fejér Lajos.
Dr. Fejér Lajos vérrel, szívvel, lélekkel zsidó volt. Azonban mikor már Magyarország határain is tombolt a hitlerizmus, úgy, mint a nagy zsidó próféták, akik hiába akarták népüket megváltani és megmenteni a Jehova, vagy Hitler bosszúja elöl, hatalmas könyvet írt, amely talán egyetlen tökéletes felismerése a zsidó-kérdésnek. Miután magyar nyelven jelent meg és Európában már a második világháború előszelei fújtak, dr. Fejér Lajos könyve idegen nyelveken nem jutott el a politikusok, az államférfiak asztalára és természetesen meghallgatatlanul maradt még a magyarországi zsidóság legmagasabb, legintellektuálisabb köreiben is.
Dr. Fejér Lajos, az európai zsidóság tragédiája közeledtén, valami kísérteties felismerésre bukkant, amely nem volt tetszetős sem az asszimilánsoknak, sem a cionistáknak és mégkevésbé hitleristáknak. Ez a felismerés annyiból állott, hogy a hitleri és rosenbergi nacionálszocializmus és a mózesi, vagy talmudi cionista zsidó nácizmus között nincs semmiféle különbség. Adolf Hitler a fajvédő törvények tekintetében szerény epigonja volt Mózesnek, a zsidó Führernek. A hitlerizmus nem volt más, mint negatív júdaizmus. A marxizmus és a kapitalizmus pedig ugyanígy egymás édestestvérei.
A marxizmus - írja a nagy zsidó tudós és publicista - tökéletes parafrázisa a zsidó messianisztikus hitnek. Szellemi vigasztalás, amelyet a gazdasági és politikai elnyomatásban lévő munkásosztály részére rajzolt meg Marx, a tan apostola.
S folytatja tovább: "Minden zsidó eszmével foglalkozó cikk, akár pap, akár profán zsidó írja, par excellence, politikai cikk. A zsidó eszme nem vallási eszme, hanem a nemzeti, állami törvényközösség eszméje. A zsidóság az egész világot átfogó irredenta mozgalom, amelynek szellemi forrása a zsidó vallás, hivatásos agitátorai a Papok és médiuma a zsidó népi anyag.
Juda Halevi szerint a népek sorában az isteni kiválasztottság folytán olyan elsőbbséget élvez, amelyet meg nem oszthat és nem is oszt meg más népekkel. Ez a felfogás jelentené - érvényesülésében a népek faji alapon nyugvó hierarchiáját, amelynek élén a zsidóság állna, ő képezné a népek arisztokráciáját. Az így kialakuló világban olyan kasztrendszer fejlődne ki (de nem hivatási, hanem faji alapon), ahol az emberek közt a fokozati rendszer, mint az indusoknál, a nagy tömegnek lealjasításához vezet: ahol már nem is jön emberszámba és az állat rendfokára alásüllyedt pária".
"Iróniája a sorsnak, amely a népek és fajok történetét igazgatja, hogy a hitlerizmusban olyan faji politika nyer kíméletlen alkalmazást, amely árjafaj elnevezés alatt a német fajra ugyanazt a kiválasztottsági teóriát érvényesíti, - de egyedül és kizárólag a zsidósággal szemben! - amit a zsidó vallás alkalmazna a zsidó faj javára, ha fejlődésének irányában uralomhoz jutott volna. És alkalmazná a világ összes fajtáival szemben!"
És olvasván egy zsidó próféta, az eichmanni KZ-ben elpusztult nagy magyarországi zsidó bölcselő sorait[1], úgy érezzük, hogy ismét a Mene Tekelt írják a Fehér Ház és a Kreml falára. Egyetlen faj arisztokratizmusa, vagy plutokráciája fenyegeti az egész földkerekséget. Egyetlen faj kiválasztottjai ülnek a New York Times, a Time a német 4 milliós Bild-Zeitung asztalainál, a televíziók, rádiók szerkesztői szobáiban. Akarunk-e hát a "népek arisztokráciájának" nyomorult elnyomottjai lenni? Akarjuk-e amit egy becsületes magyar zsidó, dr. Fejér Lajos jósolt meg, hogy az állat foka alá süllyedt pária legyünk?
A zsidóság mindenkor is a terrorizmus népe volt. Josephus Flavius, a szintén nagy és kiváló zsidó történelemtudós "A zsidó háborúról" szóló könyvét kell elolvasnunk ahhoz, hogy meglássuk: a bolsevizmus nem marxi és lenini találmány. Az ó-korban is volt, a mainál sokkal rosszabb bolsevizmus - annyi csekélyke különbséggel -, hogy a GPU- és Cseka-módszereket akkor még nem idegen népek, hanem saját fajtájuk, saját népük vezetői ellen folytatták a mai "humanisták".
Josephus Flavius zsidó volt. Százezres galilei hadsereget vezetett két római cézár - Titus és Vespasianus vasfegyelmű légiói ellen. Megverték, legyőzték. Ez még mit sem változtatott zsidó hazafiságán.
Flavius József, akkor kezdett lélekben is a rómaiak oldalára állani, mikor látta, hogy a Templomot, amelynek nagyságáról, szépségéről senki se adott nálánál szebb és jobb leírást, hirtelen megszállja a csőcselék, a zsidó mob és Jeruzsálem fölött úrrá lesz egy olyan terrorista, - ma úgy mondanánk - bolsevista uralom, amelynél szebbet, véresebbet, kegyetlenebbet nem álmodhatott se Lenin, se Sztálin, se Derzsinszkij.
A Titus és Vespasianus légiói által már-már megközelített Jeruzsálem belállapotairól, az ókori bolsevizmusról így ad hírt az 1900 év előtti hírnök:
"A zélóták és idumeusok (két zsidó néptörzs) a köznépet, mint valami tisztátalan állatok csordáját úton, útfélen mészárolták. Az összefogdosott előkelő embereket (nobiles) és a fiatalságot megkötözve börtönbe csukták, arra számítva, hogy kivégeztetésük halogatásával többeket párthívükül megnyerhetnek..."
Mik ezek, ha nem a szovjet-orosz bolsevizmus, az ÁVH, Cseka, GPU 1900 év előtti módszerei?
Mert Josephus Flavius folytatja:
"Kivégeztetésük előtt a legkegyetlenebb megkorbácsolást kellett elszenvedniök; testük borítva volt sebeiktől, a veréstől és kínzástól, és amikor már nem volt hely a testükön a kínzásokra, csak akkor érdemesítették őket - a kardra... A népet pedig olyan félelem, rettegés szállotta meg, hogy nyilvánosan megsiratni, avagy eltemetni senki se merte a maga halottját.
Tizenkétezer nemes ember pusztult el így".
A zélóták gyilkolási dühe - írja Flavius - főként bátor és jeles férfiak ellen irányult, azt tartva, hogyha ezeket irigységből kipusztítják, ezzel az erényektől való félelemtől is megszabadulnak. Kivégezték tehát, sok mással együtt, Goriont egy származásra, mint tekintélyre kiváló, a népuralomért lelkesülő szellemdús férfit, akinél egyetlen zsidó sem szerette jobban - a szabadságot!"
A bolsevizmus lefelé szintező jellegzetessége ott lángolt már a római légiók által ostromolt Jeruzsálemben is. "A nagy bűntényekre és a kisebb vétségekre pedig egy és ugyanazon büntetés volt: tudniillik a - halál, s ez elől csakis az menekült, aki alacsony származás, vagy szegénységre nézve, a lehető legsilányabb ember volt".
Egyenesen rémítő, ahogy Josephus Flavius leírja a zsidó terroristák hatalmába tartott Jeruzsálem akkori állapotait: A zsidó terroristák "ahol a házat bezárva látták, ez gyanújel volt előttük arra nézve, hogy ott a bennlakók valamit esznek; nyomban bedöntve hát az ajtókat, és a félig összerágott ételt az emberek torkából húzták ki, evégből össze-vissza fojtogatva őket. Öreg embereket, akik nem engedték a maguk falatját, megdögönyözték; nőket, akik markukban valamit rejtegettek, megtépázták. Nem volt könyörület sem az ősz fej, sem a csecsemőkor iránt, hanem a valamit rágcsáló gyereket földhöz vagdalták... A tekintélyesebb és gazdag embereket maguk a zsarnokok elé kísérték s egyrészüket aztán hamis vád alapján, állítólagos gonosz tervek miatt végezték ki, másik részüket azért, mert a várost elárulni akarták a rómaiaknak". (Szovjet kirakat-perek!)
Vajon nem-e a Szovjetunió és a keleti államok bolsevizmusáról írta Josephus Flavius?:
"Az uralom fölött egymással mindkét részről villongásban voltak, a gazságokban azonban egyetértettek... Nem bírom egyenkint felsorolni gáztetteiket, s ezért röviden csak annyit mondok, hogy véleményem szerint, soha egy más város sem szenvedett annyi mindenfélét és emberemlékezet óta nemzet, nem volt még féktelenebb a gonoszlelkűségben". Nem egy útszéli antiszemitának, vagy "elvadult náci gyilkosnak", hanem a galilei hadak "héber főparancsnokának" félelmetes ítélete ez saját nemzete fölött. Szinte a hátunk borzong tőle, hogy idézzük Josephus Flavius könyvének egyik fejezetét, "arról az asszonyról, aki éhségében megsütötte a fiát".
A héber hadvezér, későbbi történetíró állításait azonban 1900 éven át tényekként fogadta el a világ és a tárgyilagos történetírás. Ezek szerint bizonyos Mária nevű asszony, akinek vagyona legnagyobb részét elrabolták a zsarnokok, legyilkolta és megsütötte saját fiát. "Te nyomorult kis gyermek, mondá - írja Josephus Flavius, - kinek tartogassalak én háború, éhség, lázadás közepette? Ha a rómaiak között fogsz is élni, rabszolgaság lesz az osztályrészed; az éhség pedig előbb utolért, mint a rabszolgaság, ezeknél még a lázadók, még rettenetesebbek. Légy tehát az én eledelem, légy a lázadóknak a bosszuló szelleme és légy az emberi életnek egy meséje, ami még csak egyedül hiányzik a zsidók szerencsétlenségéből.
Ezeket mondva megölte a fiát és miután megsütötte, a felét megette...
Ennek a szerencsétlen esetnek híre pedig hamar eljutott a rómaiakhoz is; ezek közül némelyek nem hitték el, mások sajnálkozásuknak adtak kifejezést, sokan meg most még jobban meggyűlölték ezt a nemzetet. A cézár pedig azért Isten előtt beszámolt magáról; mert ő a zsidóknak békét ajánlott fel s kijelentette nekik, hogy mindazok, amiket csak elkövettek, feledve lesznek".
A türelmes rómaiak számára is betelt végre a mérték. A cézár rohamra vezényelte légióit, mikor a Templomot a felkelő bolsevisták felgyújtották és Flavius szerint 1 600 000 zsidó pusztult el a rómaiak ellen vívott háború idején. Titus cézár azonban tiszta lelkiismerettel mondhatta:
"Ahányszor csak győztem, mindig békére szólítottalak fel benneteket, mintha csak én lettem volna a legyőzött fél. Amidőn a templomhoz értem el, szántszándékkal figyelmen kívül hagytam a hadijogból kifolyó jogaimat és kértelek benneteket, legyetek kímélettel a magatok szentélyei iránt s óvjátok meg a Templomot. Ti visszautasítottátok minden ajánlataimat és a templomot saját kezeitekkel gyújtottátok fel" - fejezi be Flavius, aki ezután már csak a cézár római diadalmenetéről ír.
A divus caesar, aki helyreállította a római birodalom békéjét, nem sejthette, hogy amikor szétűzi és elhurcolja a zsidókat, 1900 évre terjedő szerencsétlenséget szabadít a világra. Mert, csak oktalan "antiszemita" mondhatja, hogy a zsidóság okvetlenül a békétlenség, a héber Flavius szerint "féktelen gonoszlelkűség" népe.
Azonban, senki nem tagadhatja, hogy minden nép sorsát, jellemét, magatartását, az új és újabb nemzedékek gondolkodásmódját a tradíció, a nevelés határozzák meg. Mikor Titus cézár szétűzte a zsidókat, akkor a terror és a terrorizmus népét szabadította a világra.
A tegnapi és a mai zsidók sem tagadhatják: e népet, nem a fajiság, nem a vérség nevelték azzá, amivé lett, hanem a Tan, amely ott van a szentkönyvekben lefektetve. Ott volt már akkor is, amidőn Titus légiói Jeruzsálem falai alatt állottak. Ott volt korábban is és a lerombolt Templomban olvasták tudós papok és főpapok "Isten igéjét", amely soha nem is volt más, mint a zsidóság állami törvénye, amely a zsidót azonosította Istennel. S ez a Tan, akárhogy is nézzük és a kereszténység egyik része hiába vallja magáénak az Ó-szövetség (Tóra) tanait, a minden népek elleni nacionalizmus, a népgyilkosság és népirtás vallása!!!
Humanitásról, filantropiáról szóló üres szavak helyett elő kell venni az Ó-szövetséget, a Tórát, a Talmudot, Sulhán Árukot, amelyek mind a nemzsidó népek megvetését, a nemzsidó ember szabad kirablását hirdetik.
A nagy magyar, katolikus hebreológus, aki tökéletesen tudott héberül, Huber Lipót kalocsai kanonok, minden úgynevezett antiszemitizmus nélkül, a héber betűk fotokópiájával bizonyítja ezt a zsidó terrorizmust. Idézi az Albó, Széfker ikkarim 1861 Lemberg-i kiadását, amely szerint teste, lelke a bálványozónak (a nem zsidóknak) szabad, mennyivel inkább vagyona (pénze), mert helyes megölni a bálványozót. "Öljétek meg azt, akinek nincs vallása (a vallástalant)". Így figyelmeztet a Tóra a bálványozókra, nemzsidókra. És Mózes, a nagy Führer, kiadja a Jehovától közvetlenül kapott parancsot: "Egyáltalán senkit se hagyj életben". (Ó-szövetség, Mózes, V. 20. 16.)
Senki sem tagadhatja, hogy a zsidóság híven megtartotta a nemzeti és vallási parancsokat.
Huston Stewart Chamberlain, "A XIX. évszázad alapjai" (Die Grundlagen des neunzehnten Jahrhunderts) alapvető művében olvassuk, hogy a szétűzetés után a zsidók Ciprus-szigetén olyan terrorista lázadást rendeztek, az akkor már hanyatló római birodalom ellen, hogy annak 400 000 nem-zsidó, földközi-tengeri ember esett áldozatául. Említettük azt is, hogy a régi, klasszikus Rómában Ciceró, a nagy történetíró, római szenátor és a római hatalom egyik legkiemelkedőbb szellemisége, a bíróság előtt csak halkan sugdosva mert a bírákhoz szólni, mert - mint mondotta - a zsidók anyagilag tönkreteszik, ha őszintén beszél.
Miután a Kr. u. második évszázadban Ciprus-szigetén többségben voltak és ott meg akartak alapítani egy új zsidó nemzeti államot egyetlen napon legyilkoltak a sziget lakosságából 220 000-et és egyedül Cyrene városában 240 000 nem-zsidót pusztítottak el. (Momsen: Römische Geschichte V. 543. oldal.)
A terror és népgyilkosság népe Titus cézár jeruzsálemi győzelme után szétáradt a világ minden részébe. A zsidóság egy jelentős része a mai Spanyolországban kötött ki. A nyugati gót királyok - miért, miért nem? - minden kedvezménnyel elárasztották a zsidó bevándorlókat. A hála az volt, hogy - Chamberlain szerint - a spanyolok ellen tisztán üzleti érdekből a nyugati gót királyság, a befogadó állam ellen, szövetségesül hívták a mórokat.
A kalifák segítségével aztán, mint a feltétlen zsidóbarát Heman "Die Weltstellung der Juden" (1882. 24. old.) írja, - összpontosítottak a maguk kezében minden anyagi és szellemi hatalmat. A mór állam elpusztult, ami azonban a zsidóknak mindegy volt. Az időközben felépült spanyol államban ugyanúgy kezükbe vettek minden hatalmat, pénzt, gazdagságot.
"Az ország gazdagsága teljesen az ő kezeikben volt: a földbirtok az uzsorások tevékenysége és a spanyol nemesség eladósodása következtében mindinkább az ő birtokukba került. Az államtitkároktól a pénzügyminiszterig minden hivatal, minden adó- és pénzügy a zsidók hatalma alatt állott. Egész Aragónia tulajdonképpen zsidó zálogban volt. Hatalmukat főként kiváltságok megszerzésére használták fel. Például adósság követelése esetén egyetlen zsidó esküje a kereszténnyel, arabbal szemben, elég volt a bizonyításra, míg a keresztény esküje a zsidóval szemben, egyáltalán nem volt érvényes. Hatalmukkal oly mértékben visszaéltek, hogy végül is a nép felkelt ellenük". (Antiszemitizmus? - A szerző.)
Ugyanilyen hatalomátvételre készültek azonban Nagy Károly németrómai birodalmában, amely kegyesen befogadta őket. Nagy Károly az adóbehajtást, az államigazgatást csaknem átruházta a zsidókra. Mint adóbérlők és az állami hivatalok vezetői ezek hamarosan a különféle kiváltságokat szerezték meg a maguk számára. A zsidó bűnözőt mérsékeltebb büntetésre ítélték, mint a keresztényt, a vásár-napokat, szombatról vasárnapra helyezték át.
Nagy Károly, aki a keresztény középkor legnagyobb politikai lángesze volt, rendelkezett bizonyos célirányos gyengeséggel. "Engedményeket tett az ügyes zsidó csalásnak és a zsidóság diplomáciájának". (Maurice Pinay: Verschwörung gegen die Kirche". 463. oldal.)
"Ezekben az időkben - írja Graetz, a zsidóság neves történetírója - a zsidók voltak a világkereskedelem főképviselői".
Az ugyancsak zsidó Kastein megállapítja, hogy a zsidó kereskedelem már az évezredfordulón Franciaországtól Indiáig és Kínáig terjed és a zsidó hitközségek az egész világon úgy működtek, mint kereskedelmi ügynökségek. A zsidó Schedechias volt a császár bizalmi orvosa és a zsidók az ő segítségével jutottak be az udvarhoz.
"A zsidó taktika - írja Maurice Pinay - az volt, hogy hűen szolgálni a császárt, hogy ekként a keresztény államban minden hatalmat a maguk számára hódítsanak. Nagy Károly halála után fia Ludvig került a trónra, aki még jobban áldozatául esett a zsidó hatalmi törekvéseknek".
"Ha új, tetterős keresztény vezetők nem harcoltak volna a zsidó bestia ellen, a római-germán szent birodalom már 11 évszázadnak előtte a zsidó imperializmus áldozatává vált volna". (Maurice Pinay: Verschwörung gegen die Kirche 467. oldal.)
Ezt megelőzőleg azonban az egész világkereszténységet fenyegette az arianizmus, amelynek vezetője a Líbiában született zsidó Arius volt, aki a keresztény szentháromság tanával a régi zsidó dogmát, az egyetlen zsidó istenség, a Jehova-tanát igyekezett a keresztény egyházakba becsempészni, ötödik hadoszlopa útján. Hány és hány keresztény esett áldozatául e terrorisztikusan terjesztett tannak. Hány és hány nem-zsidó lett áldozatává a Julianus apostata által kötött ál-keresztény és zsidó szövetségnek, amelynek során a császár megígérte a zsidóknak, hogy saját költségén építteti újra Jeruzsálemet és a Templomot?
"A Julián császár kedvezéreitol elkapatott zsidók, a keresztények iránti fanatikus gyűlöletükben Palesztina és Szíria különböző városaiban vakmerően elpusztították a keresztény bazilikákat. Példájukat követték az egyiptomi zsidók is" - írja Abrosius. (A. d. Theodosium ep 29. 18.)
Amidon N. Konstantin utóda Konstancius császár az áriánusokhoz pártolt, Egyiptomban a pogányok és a zsidók karddal, botokkal rohanták meg a (keresztény) népet a templomokban. Szerzeteseket lábbal tiportak és így öltek meg. (Athanasius Encycl. ad episc. nr. 3. Közölve, Huber Lipót által.)
Alexandriában - a legnagyobb zsidó diaspórában - 418-ban felgyújtották a keresztények Szt. Alexander templomát; s mikor a keresztények ennek megmentésére siettek, borzalmas vérfürdőt rendeztek a keresztények között.
Amikor Phokas kelet-római császár uralma alatt a perzsa király rátámadt a kelet-római birodalomra, a kereszténység ellenségeivel rokonszenvező szíriai zsidók a szíriai Antiokiában "a város keresztény lakosságának nagyrészét leöldösték és óriási máglyán elégették". (Nicephorus. Historia Eccles. XVIII. Cap. - Huber Lipót.)
Kr. u. 614-ben a perzsák elfoglalták Jeruzsálemet és ott rengeteg keresztény foglyot ejtettek. "A zsidók pedig sáskaseregként özönlöttek a perzsák táborába, és tőlük - kiki tehetsége szerint potom áron mintegy 90 000 keresztény foglyot vásároltak meg, akiket aztán kisebb-nagyobb csoportokban kegyetlenül lemészároltak".
A római birodalmon kívül például Perzsiában szintén hatalmas méretekben folyt a zsidóterror. Kr. u. 343-ban Sapur perzsa király uralkodásának 35 éve alatt 16 000 keresztény szenvedett vértanúságot. Csak egyetlen napon 129 apácát végeztek ki a zsidók. ("Az akkor teljesen zsidó uralom alatt állott Perzsiában, Sapur zsidói száz püspököt és más egyháziakat végeztettek ki".) (Huber Lipót: Zsidóság és kereszténység 63. old.)
Arábiában a Kr. u. 522-ben hatalomra jutott zsidó király, kegyetlen üldözést kezdett a keresztények ellen. Negraán városában a zsidó király 4000 keresztényt ölt meg.
"A vérengző zsarnok Hakim (Hakem egyiptomi kalifa 996-1021) a zsidók biztatására (a mai Spanyolországban) több ezer keresztény templomot pusztított el és a keresztények százezreit mészároltatta le. (Huber Lipót: Zsidóság és kereszténység 71. old.)
A terror népe mindig is értett hozzá, hogy mohamedán, vagy keresztény királyokat, államhatalmakat mint használjon fel, meghódított népek elnyomására.
Kastiliában 1350-ben, mint 15 éves gyermek került a trónra "Kegyetlen Péter", aki a kastiai zsidóvezért Samuel Ha-Levi Abulafia-t nevezte ki előbb pénzügyminiszterré, majd az ország első miniszterévé. "Sajnos a történelem bizonyítja, írja Maurice Pinay, - ha a zsidók valamely keresztény, vagy nem-keresztény országban a hatalmat kezükbe veszik, akkor a gyilkosságnak és terrornak olyan hulláma indul meg, amelybett patakokban folyik a keresztény és pogány vér". A fiatal királyt zsidó miniszterek és asztrológusok (a mai pszychiáterek megfeleloi!) vették körül s mikor a nemesség és a király rokonsága fellázadt a korlátlan zsidó terror ellen "Péter úgy érkezett Kastiliába, mint egy vérszomjas, éhes farkas a juhnyájba. És előtte haladt a rémület, oldalán a Halál és nyomán folytak a vérpatakok".
A zsidók Kastiliában elérték "hatalmuk csúcspontját". A pápa kiátkozta Pétert és Kastilia keresztény alattvalóit feloldozta minden, az államnak tett eskü alatti kötelezettségeik alól. Addig azonban, amíg erre az intézkedésre sor került, ezrek és tízezrek estek áldozatául a "keresztény" uralkodó lobogói alatt folytatott zsidó terrornak.
Ma már tulajdonképpen felesleges beszélni arról a zsidó terrorról, amely elborította Spanyolországot. A spanyol államot és népet a végleges leigázás veszélye fenyegette. Zsidók voltak a földbirtokosok, a király miniszterei, a püspökök. Kialakult az ál-kereszténnyé vált zsidók arculata, a marannóké, akik kifelé ugyan keresztények voltak, de befelé a zsidó vallási szokásaikat, szertartásaikat követték s csupán egyetlen céljuk volt: meghódítani a keresztény spanyol államot. Spanyolországban már a nép, sőt az arisztokrácia felkelése fenyegette, mikor Torquemada, az inkvizíció vezetője azt ajánlotta a királynak és királynőnek, hogy szólítsa fel a zsidókat: vagy térjenek keresztény hitre, vagy hagyják el az országot.
Az 1492. március 31-én kelt királyi parancs a spanyol és a világtörténelemben kiemelkedő fordulópont. A terror népét kötelezték, hogy négy hónapon belül vagy elhagyja az országot, vagy keresztény hitre tér. Mikor a kiutasítási rendelet megjelent, Abarbanel a király zsidó kincstartója a legelőkelőbb marannókkal megjelent a palotában, hogy 300 000 arany, abban az időben jelenlegi dollár milliárdokat jelentő összeg felajánlásával, a rendelet visszavonására bírja. Minderről tudomást szerzett Torquemada foinkvizítor, aki kezében feszülettel megjelent az Alhambrában, s így szólt az ingatag királyi párhoz: "Iskarióti Judás 30 ezüst pénzért árulta el ezt; felségtek 300 000 aranyért akarják elárulni" - és elhagyta a termet. Erre az uralkodó pár állhatatos maradt.
1492. augusztus 2.-án 30 000 zsidó család, kb. 150 000 zsidó; mások szerint 350.000, a király hajóin elhagyta Spanyolországot. Sokan Navarrába, Olaszországba, a mai Hollandiába, Törökországba, a Földközi-tenger kikötőibe vándoroltak és lassan felszivárogtak egészen Budáig.
Portugáliában 4 év múlva, 1496-ban Manuel király szintén elűzte a terror népét. A "népek arisztokráciája faji alapon" azonban ment és vándorolt tovább, szerte a világon. Jeruzsálem? Egyiptom, Perzsia, Róma, Spanyolország, Portugália, Oroszország? Mindenütt ott maradt nyomukban az országpusztulás. Ott maradtak a kifosztott népek nyomorban. S ott maradt az, amit a magyarországi származású zsidó próféta, dr. Fejér Lajos, a művelt, okos és éppezért az eichmanni KZ-ben elpusztult, modern zsidó látott meg: "A zsidó faj vonása ma is, hogy véleményét, sőt világnézetét, ráerőszakolja (helyesen mondva: ráterrorizálja) a világra".
A kultúra nem egy nép, vagy egy faj monopóliuma. A keresztény népek egyike sem tekintheti magát a többivel szemben "kiválasztottnak", vagy hivatottabbnak a kultúra ápolásában. Csak éppen a zsidó faj, amely a keresztény népek kultúrájának ápolásában részt nem vett és több, mint kétezer évet kizárólag vallástudományának fejlesztésében töltött - Talmudját és kabaláját művelte - őrizett meg olyan faji önhittséget, amely az egyes zsidóban állandóan ébren tartja azt a faji suggestiót, hogy o is a többi népeknél különb szellemi képességek birtokában van" - írja Fejér Lajos (Zsidóság: 315. oldal).
"A népek faji alapon nyugvó arisztokráciája" akkor érte el a világtörténelem során soha nem élvezett hatalmát, mikor a hitleri birodalmat amerikai, angol, orosz fegyverek legyőzték.
Az új, a "demokratikus" Nyugat-Németország az amerikai átnevelők, zsidó terroristák, OSS és CIA-zsidók uralma alatt elvesztette minden képességét az önállóságra. Ha a világtörténelem során van nemzeti szerencsétlenség, az a német tragédia. E népnek eltörték a gerincét: nürnbergi-perrel, hazugsággal, terrorral, hamis igazságszolgáltatással, Morgenthautervel, licenzírozott újságok félrevezetésével, minden erkölcs, vallás, nemzeti érzés gyalázatos destrukciójával.
Nyugat-Németországban csak 30 000 zsidó él, de épp itt bizonyosul be, hogy a "népek arisztokráciájának", legyen az csak harmincezer fonyi, nagyobb hatalma lehet, mint magának az ötvenkét milliós nemzetnek és kormányának.
A zsidó hatalomnak Nyugat-Németország fölött tényleges alapja: 1. a nagy Adenauer tévedése, amely abból indult ki, hogy az Izraelnek nyújtott, egyszer, s mindenkorra szóló 3 és félmilliárd DM-es "jóvátétellel" megnyerheti a világ-zsidóság szimpátiáját és Amerika, valamint a világ-zsidóságától hátbiztosítást kaphat, a bolsevista veszedelemmel szemben. (Élete utolsó időszakában mondta, a Der Spiegel című nagy magazinnak adott intervjújában: "Vigyázzunk! A világ-zsidóságnak nagy hatalma van!"
Mintha csak Ciceró mondotta volna a legfelsőbb római törvényszék előtt.) 2. Az adenaueri megalkuvásnak következménye nem az volt, amit a bölcs kancellár várt; a demokratikus Németország becsületének, világtekintélyének helyreállítása, hanem a Nyugat-Németország ellen megindított és a végtelenségig fokozott zsidó gyűlölet-propaganda Tel-Avivtól New Yorkig és végestelen végig, a földkerekségen. Az Izrael javára megkötött 3 és félmilliárd márkás "jóvátétellel" Adenauernak nem sikerült nemzetét kiszabadítani a zsidó terrorizmus nyomása alól. Ellenkezőleg! Jöttek az újabb és újabb cionista követelések, zsarolások! Mikor Eichmann Adolfot közönséges emberrablás és a világ "humanista" közvéleményének hallgatása mellett elrabolták Buenos Airesbol, J. C. Burg, a mélységesen kiábrándult és okos zsidó író a "Zsidóság sorsa hóhérok és csalók között" című könyve szerint, Adenauer New Yorkban "véletlenül" találkozott az éppen ott tartózkodó Ben Gurionnal, akinek 500 millió DM-rol szóló csekket adott át, azzal a kéréssel, hogy az Izraeli bíróság előtt ne azonosítsák a mai nyugatnémet államot a hitleri Harmadik Birodalommal. Ben Gurion "a nagy barát" zsebre tette a csekket, ami azonban nem akadályozta a világ-zsidóságot abban, hogy ne folytassa a Nyugat-Németország elleni megvadult gyűlöletpropagandát.
Az eredmény szörnyű és világ-veszélyes, mert a terror előbb-utóbb csődbe kergeti a nyugatnémet államot. Jönni fog a munkanélküliség és annak segítségével a szovjet-bolsevista hatalom özönlik be majd a Rajnáig és a francia, olasz kommunisták millióinak segítségével, egészen a spanyol határig.
A megfélemlített és a demokratikus rendért minden zsarolással kétségbeesett versenyt futó Nyugat-Németország eddig 35 milliárd DM-et fizetett ki a zsidók "egyéni kártalanítására". A Wiedergutmachung összege el fogja érni az ötven, esetleg százmilliárd DM-et is. Ha ehhez hozzávesszük, hogy szerte a világon egész ügyvédkolchozok alakultak hamis tanúk verbuválására, a kártalanítások hamis eskü alatti nyilatkozatokkal való igazolására, ha tudjuk, hogy a német Wiedergutmachung hivatalok számtalan tisztviselőjét kellett megvesztegetettség miatt elítélni és ha ehhez hozzávesszük, hogy a többiek - épp ezért? - állandó megfélemlítettségben élnek, akkor nyugodtan elmondhatjuk, hogy Nyugat-Németország ma a kétmilliós Izrael gyarmata lett.
Európa területén különféle terrorista-szervezetek épülnek fel. Ilyen például a ludwigsburgi "náci bűnöket üldöző hatóság", amely egy vörös múltú zsidó, Bauer legfőbb államügyész hatalma alatt áll. Ilyen a Wiesenthal Simeon által vezetett bécsi zsidó dokumentációs központ, amely szoros együttműködésben van a ludwigsburgi, de egyben a moszkvai szovjet-hatóságokkal.
Ezek működésének "fényében" lehet meglátni, hogy a fehér emberiség a német nemzeti szocialista hatalom legyőzése után a világterrorizmus uralma alá jutott. Közel negyedszázaddal a "náci bűnök" elkövetése után a ludwigsburgi nyugatnémet államügyészség, szoros egyetértésben az izraeli titkosszolgálattal, náci "háborús bűnöst" keres. Óriási költségekkel nyomoznak Martin Borman, Mengele, az auschwitzi orvos felkutatására.
Auschwitzi kirakat-perek folynak, amelyek során a földkerekség legtöbb államából hatalmas költségekkel hajtják fel a tanúkat, akiknek legnagyobb része - dr. Latenser védoügyvéd szerint, - hamis tanú. A nyilvánvaló hamis tanút nem esketi meg a bíróság, nehogy egy zsidónak baja essék. A hamis tanú mehet és futhat, miután a német munkás adójából felvette a 9000 márkás tanúdíjat. És a hamis tanúk miatt hányan, de hányan választják az ártatlanul elítélt kisnácik közül a börtönben az önkéntes halált, mint az egyetlen kivezető utat a XX.-ik század igazi győztesei és igazi bűnöseinek terrorja elől való menekvést.
Ennek a Szovjetnél is rosszabb, hangtalanul gyilkoló terrorizmusnak legkiválóbb fegyvere, az amerikai zsidók által felépített nyugatnémet "demokratikus" sajtó, amelynek megteremtésére a megszállás idején az amerikai-angol zsidó sajtótisztek, a Hans Habek, a Henry Ormondok, a gyűlölet tűzköréből máig sem szabadult emigránsok adták a lizenceket és a sok milliós alaptőkét. A "demokratikus" Nyugat-Németország sajtó cárja ma Axel Springer, aki négymilliós Bild-Zeitungjával, a monopolizált sajtókonszernjével a közönyös német munkástömeg közvélemény-csináló atyaistene.
A német intelligenciának szánt, kétségtelenül magas nívójú Der Spiegelt, a nyugatnémet sajtódestrukció magazinját Rudolf Augstein szerkeszti, aki halovány náci múltja ellenére Challoner angol sajtó-őrnagy és két zsidó emigráns kezéből kapta a megbízatást a német lélek, a német ifjúság "felvilágisítására" mivel szerencsésebb a helyzet a többi jelentős nyugatnémet lapoknál, ahol a múltjukat titkoló karrierista egykori náci újságírók versengenek zsidó kollégáikkal a nemzeti és szellemi, immár az erkölcsi értékek rombolásában, hajdani bajtársaik kegyetlen üldözésében. Azonban akármilyen mértékben süllyednek erkölcsileg a zsidó-világterror szolgálatában, akármilyen lelkesen szolgálják is ki a cionizmust és akármilyen hévvel magyarázzák, hogy a német újra-egyesítés érdekében meg kell alkudni a világ-zsidóság hatalmával, a világszerte folyó Németország elleni külföldi, gyűlölet-hadjárat nem enyhül egy árnyalatnyival sem.
Nem is fog enyhülni soha, mert itt nemcsak a Thóra és Talmudból ismert ötezer éves bosszú folyik, hanem ennél is sokkal több. Mert minden eichmanni emberrablás, auschwitzi, treblinkai és sobibori kirakat-per mögött ott áll az igazi nagy cél és az ó-szövetségi ígéret beváltása utáni világhajsza: adjatok és fizessetek még több Wiedergutmachungot!
A sokak által megcsodált Nyugat-Németország és a neo-demokrácia a satellit-szellem, a régi Landsknecht-mentalitás Amerikánál is tipikusabb megtestesítője. Ha újabb és újabb jóvátételek kizsarolása céljából a zsidók merényletet akarnak elkövetni Ben Gurion nagy barátja, Konrad Adenauer ellen, ha aljas rágalmakkal, a zsidó-gyilkosság gyanújával "kilövik" a kormányból prof. Oberlündert, a menekültek nagy, szudéta-német patrónusát, ha moszkvai, budapesti, prágai segítséggel és egy Wiesenthal-szeru galiciáner be akarja bizonyítani, hogy Lübke nyugatnémet köztársasági elnök "koncentrációs lágereket épített" a hitleri idők alatt; akkor o ellene indul meg hajsza, nemcsak a kommunista államokban, hanem a moszkvai és - természetesen - new yorki lapokban.
A világterror irányítói már beleszólnak abba is, hogy ki legyen a német kancellár, mint ez George Kiesinger megválasztása után történt, aki "náci múltja" miatt elsőszámú megzsarolható alanya lett a cionista-kommunista világterrornak. A világterroristák ma már ott tartanak, hogy elo akarják írni az ötvenkét milliós német népnek, ki legyen a következő köztársasági elnök. A new yorki "Aufbau" című német nyelvű cionista újság már odáig megy a terrorizmusban, hogy egyenesen Hamburg zsidó főpolgármesterét, dr. Herbert Weichmannt ajánlja, sot követeli Nyugat-Németország jövendő köztársasági elnökének, mert ezzel a választással "a német nép bebizonyítaná, hogy úrrá lett a hitleri múlt fölött".
Különös német végzet, hogy ezt a népet azért gyűlölték Nyugaton, mert Goetheket, Beethoveneket, Clausewitz-méretű nagy katonákat adott a világnak, ma pedig azért vetik meg, - mint ezt több angol, francia, szovjet-orosz, sőt kínai politikus megállapítja, mert saját fészkébe piszkít, önmagát gyalázza, kisebbíti, a zsidó világterror hatása alatt. És a világzsidóság kajánul nevet a német politikusok, államügyészek, bíróságok megdöbbentő szolgalelkűségén, mellyel meghajlik a "népek arisztokráciája előtt" és szüntelenül, csak az Ó-szövetségi parancstól reszket: "Mert a nép és az ország, amely néked nem szolgáland elvész és a népek mindenestül elpusztulnak. És szopod a népek tejét és királyok emlőjét szopod!" - jósolta a már idézett Ézsaiás.
Nyugat-Németország leigázása, erkölcsi és politikai felbomlasztása nem német és legkevésbé nemzetiszocialista, hanem európai és világ-tragédia, a XX. század legsötétebb fejezete, mert az 1945. május 9.-én támasztott erkölcsi, politikai űrön keresztül mint a tüzes láva-folyam árad be a bosszú, a terror, a szovjetbefolyás.
A zsidó világhatalom, amelynek - nagyobbrészt hamis eskü alatti nyilatkozatokra és hamis izraeli, lengyelországi tanúk vallomására 35 milliárd márkát fizettek ki a nyugatnémetek - olyan terrort gyakorol, amelyhez hasonló nincs se Vörös Kínában, se a Szovjetunióban. S ez a terror - a világhódítók hideg terrorja rosszabb, mint a gépfegyveres, vagy a hajdani tungid-terror. Az csak a testet tudja megölni. Ez azonban a lelket, az erkölcsi magatartás tisztességét öli ki Goethe, Schiller, Beethoven, Nietsche, a feltalálók, orvostudósok egykori nagy nemzetéből.
Adenauertol kezdve, Ludwig Erhardt és Kiesinger kancellárokig a nyugatnémet nép mindig úgy szerette magát a világ elott csillogtatni, mint a nagy német nép egyedüli és kizárólagossági joggal felruházott képviseletét, arról azonban kevesen tudtak, hogy a német Bundestag, a bonni parlament, a szövetségi német kormány, a szövetségi államok kormányai, az igazságszolgáltatás szervei, a rendőri hatóságok legtöbbje az izraeli és new yorki parancskiadási központ alantas végrehajtó hatóságaivá váltak.
A világ-zsidóság ma már úgyszólván minden német ügybe beleüti az orrát és terrorisztikusan parancsolni akar a 18 milliós világkisebbség nevében az 52 milliós népnek. Nahum Goldmann, a World Jewis Congress legfobb terroristája "radikális változásokat" követel a nyugatnémet iskolák demokratikus tantervében, a világzsidóság javára. Ugyancsak a World Jewish Congress az egész világon hecceket rendez Nyugat-Németország ellen, mert a hesseni Landtagba bevonult néhány National Demokratische Partei által választott képviselő. Beleszólnak abba, hogy ki kaphatja meg a Deutsche Stiftung nagydíját. S ha véletlenül egy olyan nagy szellemi ember kapja meg, mint Armin Mohler, a konzervatív, elfogultságoktól mentes német író, akkor rögtön rásütik a bélyeget, hogy "antiszemita".
Az újságok, az idegen talpnyalásra berendezett államügyészek és politikailag megfélemlített bírák, ülnek az államügyészi és bírói magas pulpitusokon és ítélkeznek nem a németség, hanem a világzsidóság nevében. Ma már nemcsak Shakespeare Velencei kalmárját törölték a német színházak műsoráról, hanem már ott tartanak, hogy ha egy bremeni kávés-cég osztogatja a kávét hon szerető német vásárlóknak, akkor arra kényszerítik, hogy a reklámot vonja vissza, mert abban egyetlen egyszer előfordul a "zsidó" szó.
Ma már a keresztény egyházak legkitűnőbbjei sem védettek a sorozatos, és pimaszkodó zsidó támadástól. Köln érseke Frings kardinális, csak annyit kérdezett egy hozzá belopakodott Nussbaum nevu amerikai rabbinustól: Biztos-e Ön abban, hogy hatmillió zsidó pusztult el a hitleri koncentrációs táborokban?"
Huszonnégy óra múltán Frings kölni kardinális a zsidó világsajtónak olyan pergotüzébe került, hogy kénytelen volt dementálni, visszavonulni, magyarázkodni és végül is részt venni a zsidó-keresztény testvériség hetén. Még ennél is megdöbbentobb a világ-zsidóság akciója az oberammergaui passió-játékok ellen. Az európai nagy pestis elmúlása után fogadalmi ajándékként felajánlották az oberammergauiak, hogy 10 évenként eloadják a Krisztus szenvedéseirol szóló passiójátékokat. Négyszáz éven keresztül játszották egyszerű hegyi parasztok, falusi lányok, asszonyok a hét órás eloadást betölto passiót. Pontosan úgy, ahogy az, az Új-szövetségben írva van. Nem tettek hozzá egy szót sem és nem vettek el egyet sem az apostolok megnyilatkozásaiból. Amikor aztán a cionisták meghirdették a világbojkottot az oberammergaui játékok ellen, a városi tanács felfogadta Hans Schwaighofer rendezot, aki átírta a több száz éves szöveg egyes jeleneteit, hogy abból kiküszöbölje "az antiszemita megjegyzéseket". Mert amit az Új-szövetség ír, ami kétezer éven át érvényes volt a kereszténység számára, íme antiszemitizmus lett. Schwaighofer a játékban szereplo zsidókat és keresztényeket "allegorikus figurákkal" helyettesítette. Mi más ez, mint a világuralom terrorja alatt.
Az osi cél újra itt látható: dechristianizálni az egyházat, úgymint az arianusok, a marannusok, vagy a szabadkomívesek akarták. Összekavarni az eszméket, meghamisítani a Bibliát is, hogy aztán a Vatikánban egy napon majd ne a Miatyánkot imádkozzák, hanem a Kol-nidré imádkozása elott, mint a világ minden zsinagógájában ma is, felhangozzék a Sátán egyházának szörnyu átkozódása:
"Háborúval sújtsa (Isten) a kutahait (a kereszténységet) és fejedelmét (értsd Szamaélt az ördögök fejét, aki a rabbinizmus szerint kormányozza a kereszténységet). Takarja (a kereszténységet) felho hat hónapon át, hogy fekély csapásával kínoztassék. Verje meg himlovel és büntesse haraggal és dühvel. Mert az Örökkévalónak vérontása leszen (Boszrában=Rómában, a kereszténység országaiban). Rendezd ezt (a vérontást) Boszrában; buktasd meg a királyt (=a pápát) a Te dühödben és akkor ébreszd majd üdvöd szeretteidnek (a zsidóknak). Te örökkévaló nem fogod megtagadni irgalmasságodat.
(Huber Lipót: Zsidóság és kereszténység 455. oldal.)
A kereszténység kétezer éves történelmérol két nézet uralkodik. Az egyik - amit egy nagy magyar szellemi ember, dr. Vágó Pál hirdet, hogy a Thórában zseniálisan levezetett zsidó világhódítás csakis a kereszténységet teperte le. Ennek pedig történelmi oka, az a világosan bizonyítható tény lenne, hogy Krisztus apostolai egyszeruen nem értették meg mesterüket.
Ezek lelkében a mózési hit oly mély nyomokat hagyott, hogy az új vallást el sem tudták képzelni a Thóra nélkül. Ez kiderül azokból a vitákból, amelyek az Evangéliumnak "Az apostolok cselekedetei" halálát követo 15.-ik évben tartott zsinatukon még arról vitatkoztak, hogy szabad-e körülmetéletlen embert megkeresztelni, ill. bevenni a keresztény közösségbe? Nem tudták megérteni, hogy a Megváltó univerzális erkölcstana a zsidó törzsi elzárkózó erkölcstannal összeegyeztethetetlen. Nem értették meg, hogy Krisztus tanítása egyenesen a zsidó istenkiválasztottság tana ellen irányult, amelynek megdöntése logikusan a zsidó közösség felbomlásához vezetett volna. Ha az apostolok következetesen ezen az úton maradnak és diadalra viszik Krisztus antijudaista erkölcstanát, csakis ebben az esetben teljesíthették volna azt a küldetést, amellyel a Megváltó emlékének tartoztak, mert csakis ebben az esetben válthatta volna meg Krisztus a világot a sátán zsinagógájától.
A létet fenyegető e végveszéllyel a synhedrion tisztában is volt, amikor a főpap azzal az indoklással mondta ki a halálos ítéletet, hogy jobb, ha egy ember hal meg, mintsem, hogy egy nép pusztuljon el. Ezzel szemben az apostolok azzal, hogy az új vallás történelmi alapjául megtartották a mózesi hitet - amelyet az ő jogutóduk a keresztény Egyház a Biblia ó-szövetségi részével együtt szentté avatott - és egy önmagának ellentmondó ideológiával szerencsétlenítették meg híveiket, nem adtak többet annál, mint amit egy szakadár zsidó szekta adhatott; egy olyan ideológiát, amely gyakorlati megvalósításában minden tekintetben kedvezett a zsidó hatalmi törekvéseknek. A zsidók - mert hiszen az apostolok, ha vérségileg nem is, de világnézetükben ezek voltak - meghagyták izraeli használatra a harcos politikai messiást, a keresztényeknek pedig egy jámbor Krisztust adtak, aki azt tanítja, hogyha jobb képeden pofon ütnek, tartsd oda a balt is, ha hétszer bocsátottál meg hiába, bocsáss meg hetvenhétszer, ne törődj a földi javak gyujtésével - bízd ezt a zsidókra - viseld türelemmel szolgaságodat, mert mindezért a túlvilágon bőségesen jutalmaztatol.
Amennyire ez igaz, ugyanannyiban igaznak látszik a másik vélemény is, amely szerint a keresztény egyház kétezer éve nem állott másból, mint a zsidó beszivárgás és terrorizmus, antiszociális gondolat elleni elkeseredett harcból. Ezt a harcot árulta el XXIII. János és VI. Pál pápa, nem nagyon dicsőséges uralma alatt, a Vatikán. A zsidó világterror behatolt az ökumenikus világ-zsinatra és megvalósította az ariánusok és marannusok nagy álmát: az antijudaista keresztény-szellem leigázását.
Hitlert legyőztük! mondták a második világháború diadalmasai. - Most következik Jézus Krisztus! És a vatikáni zsinat aláírta a kereszténység halálos ítéletét. Legalizálta önmaga fölött is, a zsidó világterrort!
(Hídfő Könyvtár, 1967. november)
MAGYAR REZERVÁTUM




Ősi alkotmányunk folytonossága avagy mit is ünnepelünk augusztus 20-án










2010. augusztus 23. - 19:43
Magazin: 
|








A magyar ember jellemzője, hogy általános búskomorságban van, de ez már így megy több mint száz éve, vagy talán több évszázada. Szomorúak, fájdalmasak verseink, ódáink, lásd két legnagyobb nemzeti dalunkat, a Szózatot és a Himnuszt. A lélek érzéseinek, legbelsőbb gondolatainknak dallamai ezek a szomorú kinyilatkoztatások – ha bor és a sör szabadon folyik, akkor a mulatság is szomorúvá válik, magába süllyed, roskad a magyar, és nem vidám kacagás, hanem könnyhullatás a vége. Sírva vígad a magyar.
Valami miatt búskomor, fájdalmas a lelkünk, de már a Világháborúk és Trianon előtt is az volt. Ősi tudatalatti sóvárgás ez, egy jobb, szebb múlt után, amely valaha a miénk volt. Ma a korszakváltás küszöbén végre talán esélyünk van arra, hogy újra önmagunkra találjunk. De mindehhez befelé, lelkünk legmélyébe kell fordulnunk, hogy onnan hozzuk elő tudatunkat: a szunnyadó magyar néplelket.
Soha nem is gondolunk arra, hogy miért is vagyunk mi magyarok, miért születtünk annak? Nem egy Isteni rendeltetés, hogy ily tudatban és létben kell napvilágot látnunk: hogy magyarnak születtünk?!
Ha már az Öregisten így döntött, akkor nem az a feladatunk ebben az életben, hogy minél magyarabban éljük le életünket? Ugyanis csak ekkor teljesítjük életünk értelmét, s teremtőnk akaratát.
Nem azért bűnhődünk-e, mert hagyjuk ebek harmincadjára jutni Őseinktől örökölt hagyományainkat, magyarságunkat, szégyelljük nyelvünket, hagyjuk elvenni történelmünket? Jobb, szebb, ami idegen és külföldi és közben tönkretesszük édes anyanyelvünket? Melyről tárgyilagos és nagy tudású nyelvészek (Mezzofanti vatikáni bíboros és Sir Bowring angol nyelvész) úgy nyilatkoztak, hogy a világ legelső és legszebb nyelve, amely szerkezetében nyelvészetileg páratlan…
Miért nem vagyunk olyanok, mint szomszédaink, akik büszkék nemzeti mivoltukra? Igaz ugyan, hogy többnyire ajándékként kapták tőlünk, magyaroktól…
(A tótok állami címerüket, népzenéjüket, népművészetüket lopták; a románok az írásbeliséget is tőlünk örökölték, ugyanis Bethlen Gábor nyomtatta az első oláh Bibliát; a németek Niebelung legendáját Géza Fejedelem íratta le Esztergomban; a szerbek Nándorfehérvár diadalát kapták tőlünk…)
Védtük Európát a mongollal, törökkel szemben, miközben jó szittya vérünk csak egyre fogyott, és a környező népek egyre erősödtek. Ha most a huszonnegyedik órában nem ébredünk fel, és nem követeljük vissza ősi jussunkat, és nem kezdjük el megélni magyarságunkat, nem támasztjuk fel a magyar szellem sajátosságait, és nem éljük meg újból hagyományainkat… Akkor nem kell idegen megszállás, háború… Szépen lassan elveszik a magyar, és marad a helyén egy multikulti söpredék. Ez, bár lehet, hogy magyarnak hívja magát, nem más, mint rabszolga, hazátlan, gyökértelen semmire való hulladék!
Ahhoz, hogy ez ne így legyen, tisztában kell lenni nemzeti hagyományainkkal, őstörténetünkkel és gyökereinkkel. A mostani időpont, így augusztus 20. környéke jó alkalom arra, hogy egy szeletet megismerhessünk belőle. Mit is ünneplünk augusztus 20-án?
Augusztus 20. az egyik legrégibb magyar ünnepnap: Szent István király napja, a keresztény magyar államalapítás emléknapja.
Bár uralkodása idején I. István még augusztus 15-ét, Nagyboldogasszony napját avatta ünneppé. Ekkorra hívta össze Fehérvárra a királyi tanácsot és tartott törvénynapot. Élete végén a beteg király ezen a napon ajánlotta fel az országot Szűz Máriának, s 1038-ban ő maga is ezen a napon halt meg.
Az ünnepi dátumot Szent László király tette át augusztus 20-ra, mert 1083-ban ezen a napon - VII. Gergely pápa hozzájárulásával - oltárra emeltette I. István relikviáit a székesfehérvári Bazilikában, ami szentté avatásával volt egyenértékű.
I. (Nagy) Lajos uralkodásától (1342-1382) kezdve egyházi ünnepként élt tovább e nap. István kultusza ugyan bajor és német városokban, valamint Namurban és Monte Cassinóban is elterjedt, de az egyetemes egyház nevében csak 1686-ban XI. Ince pápa nyilvánította szentté. A pápa akkor elrendelte, hogy Buda vára töröktől való visszafoglalásának évfordulóján az egész katolikus világ évente emlékezzék meg Szent István ünnepéről, amelyet az egyetemes egyház augusztus 16-án tart.
1771-ben XIV. Benedek pápa csökkentette az egyházi ünnepek számát, s így a Szent István-nap kimaradt az ünnepek sorából. Mária Terézia (1740-1780) ismét elrendelte a Szent István-nap megtartását, sőt azt nemzeti ünnepként a naptárakba is felvétette. 1771-ben ő hozatta Bécsbe, majd Budára István kézfej-ereklyéjét, a Szent Jobbot, amelyet ez időtől körmenetben vittek végig a városon augusztus 20-án.
Az 1848-as szabadságharc leverése után hosszú ideig nem tarthatták meg a nemzeti ünnepet, hiszen Szent István a független magyar állam szimbóluma volt. Először 1860-ban ünnepelhették meg a napot, amely országszerte nemzeti tüntetéssé vált.
Az 1867-es kiegyezést követően az ünnep visszanyerte régi fényét, majd 1891-ben Ferenc József az ipari munkások számára is munkaszüneti nappá nyilvánította, 1895-ben pedig a belügyminiszter elrendelte a középületek címeres zászlóval történő fellobogózását.
A két világháború között az ünneplés kiegészült az összenemzeti célkitűzésre, a Szent István-i (Trianon előtti) Magyarország visszaállítására való folyamatos emlékeztetéssel. Augusztus 20-a 1945-ig nemzeti ünnep volt, ezután ezt eltörölték, de egyházi ünnepként még 1947-ig ünnepelhették nyilvánosan. István ereklyéjét a Szent Koronával együtt a II. világháború végén a Nemzetvezető parancsára Nyugatra menekítették a fosztogató bolsevik horda elől. A Szent Jobbot 1945. augusztus 18-án hozták vissza Ausztriából Budapestre, s 1947-ig ismét szereplője volt a Szent István-napi ünnepnek. A Szent Korona csak 1978-ban került vissza az Egyesült Államokból.
Államiságunk ünnepén meg kell ismerkednünk a tradicionális magyar állam irányító elveivel, alkotmányosságunk alapjaival, amelyek a világon a legkorábban jöttek létre. Így egyedülállónak mondhatjuk ezt is, mint sok más eddig már feltárt tényt. Három fő témát fogok érinteni:
1. A szkíta államiság erkölcs alapjait;
2. A vérszerződést;
3. A Szentkorona tant;
Az íjfeszítő népek, így a szkíták közösségét is csak államban, birodalomban, illetve annak ismérveit hordozni képes szervezetben képzelhetjük el. A magas kultúrájú birodalmak irányítása elképzelhetetlen magas szintű központi irányítás nélkül.
A szkíta állam vérségi kötelékekre épült: elsősorban törzsi szerveződéseken alapuló szövetségi hatalom volt, melynek élen a fejedelem, ill. az Istentől rendelt szakrális uralkodó állt.
A vérségi kapcsolatokra épülő társadalmak nem hódító jellegűek, ahogyan ezt történelmünk során szépen láthatjuk is. Őseink soha nem akartak nagyobb területet elfoglalni, mint népeink Ősöktől örökölt jogos jussa. A Kárpát-medencén túl soha nem foglaltunk el területeket, csupán büntető, rendszabályozó hadjáratokat folytattunk. Ugyanez igaz a keletre is: a sztyeppe övezetnél távolabb soha nem foglaltunk el területeket.
Ha az árpádi vérszerződést ma olyan jogforrásnak tekintjük, amely országot, szövetséget, azaz népet, nemzetet megalapítani képes, ugyanezt kell tennünk, ha korábbi ilyen szerződéseket találunk történelmünkben. A szkítákról már van ilyen hírforrásunk. Hérodotoszmondja a következőt:
Évente egyszer az elöljárók, ki-ki a maga földterületén vérükkel bort vegyítenek, amelyből mindazok a szkíták isznak, akik legalább egy ellenséget megöltek már.”
Tehát eleink minden évben SZERT ültek, ahol időről – időre megújították szent szövetségüket a vérszerződés által. Feltételezem ez a szövetség létrejött az egyszerű harcosok és a törzsi vezetőjük között és a törzsi vezetők és a király között, szent időben, szent helyen.
Így az évente összegyűlő nép megerősítette szövetségét uralkodójával, rajta keresztül Istennel és ez által saját sorsáról is határozott.
Ha az uralkodó méltatlan volt a nemzet vezetésére, akkor a nemzet le is válthatta, amiről szintén görög forrásokból olvashatunk.
A szkíta népek hagyományaiban eszerint régről és igen erősen él a nép joga a beleszólásra, a létrejött hatalomban való tevékeny részvételre, vagyis a népfelség elvének gyakorlására. Ez csak olyan társadalomban lehetséges ahol a nemzet tagjait egyforma jogok illetik meg. Itt hangsúlyozom a nemzet tagjait. Nem jöttmentekről, nem népről, lakosságról van szó, hanem közös származástudattal, közös nyelvvel rendelkező, a haza sorsában tevőlegesen résztvevő és azért halni is hajlandó emberek közösségéről.
Le kell szögeznünk, hiszen írott (görög, római, perzsa) forrásokból bizonyíthatjuk, hogy Szkítia igenis államként működött, mert szuverén volt, mert volt egységes területe, voltak határai. Volt erős, önálló hadserege, mely a kor legerősebbnek számító haderejével, a perzsákkal szemben is sikeresen védte meg a birodalom területét. Volt nagyfejedelme, királya. A szkíták első királyát szintén görög forrásokból ismerhetjük, ők Targitaoszként nevezik meg. Volt külpolitikája, melyet szintén az említett népek írásos emlékeiből ismerhetünk meg.
Az íjfeszítő népek jelenléte a Kárpát-medencében folytonos. A fellelt csontmaradványok genetikai vizsgálata bebizonyította, hogy 40 000 évre visszamenőleg 20%-ban a mai népességgel egyező népcsoport élt itt, 20 000 évre visszamenőleg pedig 40%-ban azonos a maival. Nem véletlen, hogy bár katonai erejüknél fogva birtokolhatták volna Európa más tájait is a hunok, akárcsak később az avarok és a magyarok csak ezt a földet tekintették sajátjuknak.
Hitem szerint Álmos és Árpád vezetésével nem honfoglalás történt, hanem az Eurázsiai sztyeppéken törzsi tagoltságban élő szittya népek egyesítése és a Magyar törzs vezérlete alatt hazatelepítése az Őshazába, a Kárpát-medencébe. Ezért van az, hogy a Kárpát Hazán kívül jelentős népességű rokon népünk nem él. Itt hívnám fel figyelmeteket a Bíró „Berger” András Zsolt antropológus és az általa létrehozott Turán Szövetség által propagált Kurultáj, és különböző rokon népek gyártásának veszélyére, mely szerintem nem más, mint a mára már elfogadhatatlanná vált finn-ugor elmélet keletre tolása, így a régi pótlására kitalált új eredethamisítás.
Mielőtt rátérnénk az Árpád vezetésével létrejött új törzsszövetség megalakulására és az első írásban is megmaradt alkotmányunk, a Vérszerződés ismertetésére, ki kell térnünk az atillai hun birodalom bemutatására is.
Ammianus Marcellinus feljegyzéseiből kaphatunk képet a hunok társadalmi szerveződéséről: Nem vezeti őket királyi hatalom szigora, megelégszenek azzal, hogy egyik törzsfőjüket viharos tülekedéssel vezérré választják.”, vagy „A hunok a komolyabb ügyeket lovon ülve közösen tanácskozzák meg.” Az ilyen alkalom nemzetségi vagy törzsi tanács ülése lehetett.
A társadalmi felépítmény legkisebb egysége a család, felette a nagycsalád, a nemzetség, majd a törzsek. Ezek egy magasabb egységben, a törzsszövetségségben kapcsolódtak össze. Ami a legfontosabb: a kisebb egységek, majd feljebb a népek is a birodalomban megtartják önrendelkezési jogukat. Nem olvadnak egymásba, ily módon a hunok birodalma sok kis államocskának az összessége, melyek csak a közös veszély órájában kapcsolódnak össze.
Bölcs Leó szerint: ..a csata napjáig a nemzetségek a törzsek szerint el vannak széledve, lovaikat télen-nyáron legeltetve”.
A tisztségek örökletesek, ez a szabály nem csak az uralkodó, hanem a csatlakozott népekre is áll. Jordanes dicsekszik vele, hogy a hunokhoz csatlakozott gótoknak királyaik vannak.
Minthogy pedig a legkisebb nemzetség feje is kagán a maga birodalmában, csak természetes, hogy ugyanazon elvek érvényesek rá is, mint a nagybirodalom fejére, a nagyfejedelemre is. Ez jól szemlélteti, hogy az állam egészen apró részek egyesülése révén áll elő. A méltóságok nem üres címek, hanem a tényleges hatalmat jelentik.
A nagyfejedelem közvetlenül csak saját törzse, népe fölött gyakorol hatalmat. A hun birodalomban a 24 törzs és 108 nemzetség maguk választják a felettük lévő legfőbb hatalmat, a nagyfejedelmet. Ez egészen Atilla hatalomra kerüléséig így lehetett. Atilla emelkedése egyrészt isteni kiválasztás, feladatra való elhívás, másrészt ősei már a IV. század végére megszerezték és folytonosan megtartották a nagyfejedelmi hatalmat. Ennek az időszaknak a végére már kialakulhatott egy állandó jellegű szervezett törzsszövetség. A törzsfő nemzetsége isteni akarattal a többi törzsfő nemzetsége fölé emelkedett, és ebből a nemzetségből, a Turul Nemzetségből származtatják magukat Árpád-házi királyaink.
E folyamat Atillával betetőződik, Ő már egy hun állam feje és hatalma korlátlan. Kézai jelzője szerint a hunok „római módra” Atillát teszik maguk fölé királynak. Ami hitem szerint valódi királyságot jelent és szerintem a Szentkorona Atillának készült, mely az avar birodalom bukásával, Nagy Károly rabló hadjárata révén került nyugatra, de erről majd később.
Atilla korai halálával szakrális uralkodó nélkül nem tudott fen maradni a birodalom. Utódai Dengizik, Irnik, Kuvrat, már csak első törzsfők, a törzsi autonómián nyugvó törzsszövetség vezetői lehettek. Mígnem az újabb Kárpát-medencei hunok, az avarok törzsfői közül, hasonló folyamatok és szükségszerűségek következtében Baján kagán járja meg ismét az atilláéhoz hasonló emelkedés lépcsőfokait.
Mivel Atilla is a SZER a Vérszerződés erejével lett a hunok leghatalmasabb uralkodója – a Pusztaszeri – SZER csak megismétlése, a Turul Dinasztia újbóli hatalomra emelése, az ősi alkotmányalapításnak mondhatni annak – új szereplőkkel való felújítása és megpecsételése volt.
De nézzük mit is tartalmazott!
1. Ameddig életünk tart, sőt utódaink életének fogytáig mindig Álmos vezér ivadéka lesz a vezérünk.
2. Ami jószágot közösen szerzünk, mindenkinek része legyen abban.
3. Azok a fejedelmi személyek, akik szabad akaratukból Álmost vezérnek választották, soha a vezér tanácsából ki ne maradjanak.
4. Ha valaki az utódok személye közül a vezérhez hűtlen lenne, és viszályt keltene a vezér és rokonai között, annak úgy hulljon a vére, ahogy a miénk hullott, amikor Álmossal vérszerződést kötöttünk.
5. Hogyha valaki az utódok közül a vérszerződést megszegné, azt örök átok sújtsa.
Roppant ősi bölcsesség sugallta ezeket a határozatokat, mert ezek ugyanakkor, amidőn gondoskodtak arról, hogy a fejedelem mindenkor nemzeti és ne idegen legyen, egyszer és mindenkorra kizárták a viszályt a fejedelmi hatalom betöltésénél azáltal, hogy az Árpád-ház esedékes jelöltjei közül a tapasztalt hét nemzetségfő tanács szerint a legalkalmasabbat választották. Más szóval az Árpád-házra korlátozott királyválasztás alkotmányos rendje került bevezetésre, az alkalmasság kritériuma érvényesült, ellentétben az elsőszülöttség mechanikus elvével szemben.
Ez volt annak az ősi hitvallás kegyeletéből fakadt mágikus hatalomnak a forrása, amely honfoglaló őseinket megbonthatatlan egységükkel a X. század Európájának legnagyobb katonai hatalmává emelte és megmaradt ilyennek mindaddig, ameddig a vérszerződésben megnyilatkozó hitvallás megmaradt őseink államrendjének uralkodó normájaként. Ezt a korszakot a belső nyugalom és a kifelé mutatott erő jellemezte.
Ezen az ősi szerződésünk adja a stabil alapot az István király által megalkotott, ősi alkotmányunkhoz a Szent Korona tanhoz is.
A Szent Korona bemutatását, történetének ismertetését most mellőzném, csupán csak az előadás szempontjából fontos tényeket jegyezném meg.
Miután az az Egyesült Államokbeli Fort Knox-ból 1978 január 6-án visszakerült Magyarországra. Ekkor egy négytagú mérnökökbõl álló csoport (tagjai: Beöthy Mihály, Ferencz Csaba, Ferenczné Árkos Ilona és Fehér András) végzett olyan vizsgálatokat a Magyar Szent Koronán, amely megkérdőjelezték a "hagyományos" nézeteket. Később Ludwig Rezső és Csomor Lajos aranyművesek ötvös és aranyműves szemmel vizsgálták meg szent ereklyénket és a következő alapvető természettudományos ténymegállapításokra jutottak: a Magyar Szent Korona egységesen tervezett és kivitelezett ötvösmű. Szakmailag nem lehet sem bizánci, sem dél-, sem nyugat- sem észak-európai készítmény. Ékszerkészlete belső-ázsiai, iráni és mezopotámiai eredetű kaukázusi technikák felhasználásával feltehetően egy kaukázusi ötvösműhelyben készülhetett. A felső pánton eredetileg is nyolc apostol volt, az alsó rész hátsó oldalán levő - feltehetően Szűz Mária, Raffael- és Uriel arkangyalok képét későbben cserélték ki és másodlagosan tették be a ma látható Konstantín, Dukász Mihály és Geobicás képeket.
Hogy az immár szakmailag bizonyítottan egységes korona hol és mikor készülhetett arra is több nézet van. Csomor Lajos szerint "a Kaukázusban készült hun formában, hun és párthus valamint kaukázusi ábrázolási hagyományok szerint, hun és párthus viseletek ábrázolásával hun és kaukázusi munkamódszerrel" a IV. században. Mivel a dunhuangi 325-ös barlangban két vezető hun fején, valamint az ordoszi sírleletek között is a Szent Koronánkhoz hasonló kör- és keresztpántos korona látható, felvetődik a kérdés, hogy nem egy ősi hun fejedelmi viselet túléléséről van-e szó. Előadásomban utaltam rá, hogy szerintem Atilla számára készült.
Szigeti István szerint Szent Koronánk ott volt az avarok aranykincsek között, amelyet Nagy Károly zsákmányolt, vagy valamelyik avar kagán (el)adott neki. Vannak adataink arról, hogy amikor Nagy Tundum avar kagán Aachenben hódoló látogatást tett és megkeresztelkedett 796-ban a csodálatos avar ékszerek között volt egy drága mívű korona is és hódolata jeléül felajánlotta Nagy Károlynak. Feltehető, hogy ezekkel az avar kincsekkel együtt került Szent Koronánk Aachenbe. III. Leó pápa 800-ban Nagy Károlyt ezzel a koronával koronázta meg. A korona Nagy Károly halála (804) után az uralkodóval 1000-ig Aachen-ben a sírban nyugodott. 1000 húsvétján III. Ottó megtalálta Nagy Károly sírját. Amikor október 2-án Rómába érkezett, a Szent Koronát is magával vitte és átadta II. Szilveszter pápának, aki neki barátja volt. II. Szilveszter pápa (Gilbert) pedig ezt a koronát küldte vissza Szent István követelésére 1000. karácsonyán.
A koronáknak három típusát ismerjük:
1. a házi korona, melyre semmiféle megkötés nem vonatkozik;
2. az országló korona, melyet az uralkodóknak meghatározott alkalmakkor viselni kellett,
3. a beavató korona, melynek analógiái csak Belső-Ázsiában vannak; európai képviselője egyedül a Magyar Szent Korona. Ezt az uralkodó csak koronázáskor viselheti, amúgy két koronaőr őrzi. Rajtuk kívül csak a nádorispán nyúlhat hozzá, aki koronázáskor párnán a helyszínre viszi és az érsek helyezi a király fejére. A magyarok királyainak koronája az államiság jelképe lett, ebből alakult ki a világon egyedülálló Szentkorona Tan.
A törzsi szervezet felbomlása és a megyerendszer bevezetése szükségessé tette, hogy a Kárpát-medence egész szabad lakossága számára István király jogi biztosítékot adjon a kiváltságok megtartására és a király leválthatóságára. Ennek biztosítása végett István király koronáját önmaga (pontosabban a mindenkori király) az ország fölé helyezte, felajánlotta SZŰZ MÁRIÁNAK. Szent Istvánnak "Intelmei" szerint a Magyar Szent Korona jelképezi az országot, mint területet, az országot, mint egy uralom alá tartozó népességet, a közigazgatási intézményrendszert, az apostoli keresztény hitet, az apostolságot, az uralkodó személyét, az uralkodói tulajdonságokat és képességeket, az igazságos ítélkezést és a jogi intézményrendszert, a társadalmi türelmet, az ország védelmét és az országban lakó, együtt élő, vendégként befogadott idegen népeket. Szent István Intelmei fiához, Imre herceghez a 720-as izlandi alkotmány után a világ második alkotmányának írásban megmaradt emléke.
A szentkorona-eszme, mint államjogi rendszer alkalmas arra, hogy ma is jogi, társadalmi rendünk középpontjában legyen, ugyanis ez keresztényi, türelmes, befogadó - nem kirekesztő -, ugyanakkor nemzetvédő és megtartó erő is. "A Szentkorona-tan nem csak emléke egy dicső múltnak, hanem, kötelező érvénnyel bíró közjogi tan. A Szent Korona élő személyiség voltát és a Szentkorona-tan hatályos közjogi tan voltát nem kérdőjelezheti meg az a sajnálatos tény, hogy a mai magyar törvényhozó hatalom nemcsak, hogy nem igényli a Szent Korona közjogi tana segítségét, de nem is tekinti élőnek, illetve hatályosnak, márpedig a Szent Korona a mai magyar társadalom akaratától is függetlenül az, ami volt, aminek hosszú évszázadokon át tekintették. a magyar államhatalom alanya, a Szentkorona-tan pedig a történelmi magyar alkotmánynak éppen az a központi elmélete, amely hatálytalaníthatatlansága által legfőbb biztosítéka a magyar közjog folytonosságának" (Kocsis István).
A Szentkorona-tant soha vissza nem vonta alkotmányosan összeült magyar törvényhozás. Az 1920. évi magyar nemzetgyűlés a jogfolytonosság kérdését érdemben a Szentkorona-tan szellemében tárgyalta.
A Szentkorona-tan alapján Magyarország utolsó legitim miniszter elnöke mártír nemzetvezetőnk Szálasi Ferenc volt, Ő az utolsó magyar államfő, aki a Szent Koronára tette le a hivatali esküjét.
A második világháború után Magyarországon a magyar nemzeti öntudat elsorvasztását kormányprogram szintjére emelték; az idegen hatalom kiszolgálói megpróbáltak mindent megtagadtatni a magyar néppel, ami nemzeti önérzetét megtarthatta volna. Az 1990-ben összeült rendszerváltoztató országgyűlés sem a Szentkorona-tan, sem a jogfolytonosság jelentőségét nem tudta felfogni. A törvénysértés jogot nem alapít elve alapján a magyar történelemben mindig - 1790-ben, 1865-ben és 1920-ban is - helyreállt a jogfolytonosság csak az 1990-es országgyűlés tagjai nem merték felvetni a jogfolytonosság helyreállításának a kérdését. Így a regnáló hatalom jelenleg Magyarországon illegitim.
Most pedig ismerkedjünk meg egy kicsit a Szentkorona-tan tartalmával is!
1038. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján államalapító király, I. István király Székesfehérvárott a Mennybe emelt Szűz Mária templomában országát a Szent Korona képében a Mennybe emelt Szűz Máriának ajánlotta fel. Célja egy, az Ég és Föld között létrejött szerződés létrehozása volt, mely a Kárpát-medencét Szűz Mária országává tette, úgy, hogy ezen a földi hatalmak se változtathassanak. A Szent Korona Tan Szent István tudatos államjogi alkotása.
A Szent Korona Tan az idők folyamán finomult, részleteződött. A XV. században Zsigmond királlyal összekülönböző magyar főurak az Szent Korona nevében, a királytól függetlenül kormányozták az országot. Werbőczy István Hármaskönyvében (Bécs, 1515) a Szent Korona teste az ország területe, tagjai az ország polgárai. A Hármaskönyv kimondja, hogy minden hatalom és jog forrása a Szent Korona; az uralkodó csak a Szent Korona nevében cselekszik; továbbá jószágvesztés esetén a birtok visszaszáll a Koronára és a király csak azért adományozhatja tovább, mert a koronázással a Szent Korona jogai átruházódnak rá.
A társországok, Erdély, Horvátország, Szlavónia, Dalmácia a Szent Korona országai.
1613-ban Révay Péter Commentarius De Sacra Regni Hungariae Corona vagyis A Magyar Királyság Szent Koronájának magyarázata című könyvében, valamint egy másikban, A magyar államról és a magyar Szent Koronáról címűben részletesen kifejti, és a törvények törvényének nevezi a Szentkorona Tant.
Az 1848-as jobbágyfelszabadítással a Szent Korona tagjai közé a teljes lakosság bekerült.
Az I. világháborúban elszenvedett vereség után a magyar állam immár királyától megfosztva megőrizte államformáját, a királyságot. A hatalmat az ú.n. Szent Korona nevében a kormányzó gyakorolta.
1944. október 16-án a kormányzótól a hatalmat a nemzetvezető Szálasi Ferenc vette át és tette le az esküt a Szent Koronára.
A Szent Korona Tan összefoglalása
1. Őfelsége a Szent Korona személy (jogi személy);
2. A Szent Korona a magyar állameszme megtestesítője;
3. A Szent Korona teste az ország teste, vagyis az ország földje;
4. A Szent Korona tagjai a korona országainak polgárai;
5. A Szent Korona minden hatalom és jog forrása, a legfőbb felség;
6. A Szent Korona a mindenkori uralkodó fölött áll, az uralkodó a Korona nevében kormányoz;
1-2. A Szent Korona, mint jogi személy, jogilag a Magyar Államnak megfelelő. Ezen túlmenően az állam, mint elvont, megfoghatatlan gondolat fizikai megtestesülése. Szent István király a Szent Korona képében ajánlotta fel az országát Szűz Máriának.
3. A föld illetve általánosságban természeti erőforrások a Szent Koronához rendelése biztosíték, amellyel a közösségi erőforrások a közösség egészéhez rendeltettek. Ezzel megakadályoztatott, hogy pár nemzedék alatt a közösségtől és a közösséget alkotó személyektől a magántulajdon módszerével el lehessen vonni a természeti erőforrásokat, és ezzel a szabad életet ellehetetlenítő közállapotok alakuljanak ki. (Környezetszennyezés, élettér kizsákmányolása pl.: erdőirtással, intenzív mezőgazdaság vegyszereivel stb.) A Szent Korona teste az egész Kárpát-medence, vagyis Magyarország és a társországok: Erdély, Horvátország, Dalmácia, és Szlovénia.
4. A Szent Korona tagjai a Szent Korona országainak polgárai. Tehát a magyar nemzet és az együttlakó vendégnépekre is vonatkozik, akiket külön védelmez a Szent Korona Tan. Tehát a Szent Korona a politikailag szervezett nép, vagyis a nemzet, és mivel a Szent Korona a legfelsőbb szuverén, felség, népfelség elvének.
5. Mivel a Szent Korona a legfőbb szuverén, a Szent Korona Tan nem ismer el fölötte álló személyt. Ezáltal a Szent Korona tagjai, vagyis a nemzettestvérek egyenlők, közülük senki nem uralkodhat a másikon, tehát a Szentkorona Tan eleve kizár minden diktatúrát. Az ellenállási jog lehetővé teszi a Szent Korona tagjai számára, hogy az alkotmányosságon túllépő önkényuralommal szemben föllépjenek.
6. Mivel a Szent Korona a legfőbb szuverén, ezért az uralkodó sem állhat fölötte, az õ hatalma is csak a Koronától ered. Az uralkodó címe, miszerint király, miniszterelnök, vagy köztársasági elnök, már csak másodlagos kérdés. A magyar királyokat az országgyűlés választotta, akár a mai demokratikus vezetőket.
A Szent Korona Tan tehát ősi, demokratikus alapokon nyugvó eszme, amely korát meghaladó módon biztosította az emberek egyenlőségét, kötelezte a főhatalmat az alkotmány betartására, a főhatalmat választhatóvá és leválthatóvá tette, biztosította a kisebbségek védelmét, a vendégek tiszteletben tartását, védte az ország függetlenségét, az államnak jogi személyiséget adott.
A Szent Korona Tan és a mai alkotmány kérdései
A Szent Korona Tan hagyománya és eszmerendszere fontos hagyomány volt a magyar állam eszméjében I. Istvántól a II. világháborúig. A Szent Korona Tanhoz társított értékek, a demokratikusság, a népuralom, a főhatalom választhatósága, és visszahívhatósága, a társadalmi türelmesség (tolerancia) és a más népek tisztelete.
E magasztos téma méltó befejezéséül hadd idézzek Lajdi Péter unokatestvérem, Amit a Magyar Szent Koronáról tudni illik című tanulmányából: „1947-ben Mindszenty József jóváhagyott egy kápolnaépítési tervet. Ezt a tervet építészmérnök készítette, de Jézus sugalmazása alapján. A sugallatot Kovácsics Mária, Natália nővér Jézustól kapta. Ebben az utasításban Jézus elmondta, hogy elérkezettnek látja az időt arra, hogy Édesanyját Vele egyenlő rangban tiszteljék és ünnepeljék. Kinyilvánította azt az akaratát, hogy Édesanyját mint a Világ Királynőjét tiszteljék, mert Ő maga a Világ Királya.
Továbbá azt kérte, hogy a Világ Királynőjének ünnepe május 1. legyen – azért azon a napon, mert korábban ezt a napot a kereszténység ellenségei is ünnepnek tették meg. XII. Pius pápa mindezen kéréseket megfogadta, és 1942-ben Szűz Mária címei közé felvette a Világ Királynője címet is. Az ünnep rendszeres megülése, illetve elindítása még mindig vár a magyar nemzetre.
Ugyanakkor Jézus kifejezte azt az óhaját is, hogy a világ kereszténységének megtisztítását és a világ teljes megtérését Magyarországról akarja elindítani, és ennek a hatalmas munkának a vezetését Édesanyjára bízta. Azt akarja, hogy a Világ Királynőjének földi székhelye Magyarországon, Szűz Mária Országában legyen.
Jézus kijelölte Szűz Mária leendő székhelyének pontos helyét is a Budai-hegyekben, a Norma-fánál, az Anna-réten az Anna-kápolna mellett. Ezen a helyen kell felépíteni azt a kápolnát, melynek neve: Világ Királynője Engesztelő Kápolna. Ez a kápolna lesz Szűz Mária földi székhelye. … Szűz Máriának a Világ Királynője rangra történő emelése közvetlenül megelőzte Jézusnak, a Világ Királyának a kereszténység végső győzelméért indított utolsó harcát.
Ugyanakkor Jézus útmutatása szerint a Világ Királynője Engesztelő Kápolna szentélyében két fő helyen, a keresztboltozat közepén és a szentségtartó feletti baldachinon is a Magyar Szent Koronát kell kőből kifaragni. … Vagyis a Magyar Szent Korona egésze is új jelentéssel gazdagodik, ez a jelentése pedig: a Világ Koronája és a Világ Királynőjének Koronája. A Magyar Szent Koronának ezt a szerepét Szent István már előre biztosította azzal, hogy az Országot és a Magyar Szent Koronát Szűz Máriának ajánlotta, ami azt jelenti, hogy a Magyar Szent Korona mindenképpen Szűz Mária Koronája. … Szűz Máriának a Világ Királynője rangra történő emelése előtt több mint 1500 évvel elkészült egy műtárgy, és ez éppen a Magyarok Szent Koronája, amelyen Szűz Máriát Jézussal egyenrangúként, a Világ Királynőjeként ábrázolták. … A Magyar Szent Korona tervei valóban Istentől származnak, és Ő úgy terveztette meg az Örök Érvényű Koronát, hogy az megfeleljen 1600 évvel későbbi akaratának is.“20 A Magyar Szent Koronát nyugodtan nevezhetjük a Végidők Koronájának vagy az Apokalipszis Koronájának. Nemzetünk Istentől reárótt üdvtörténeti kulcsszereppel rendelkezik a világ további sorsát illetően. Abbéli minőségünkben, hogy a világ legszentebb és legmélyértelműbb szakrális tárgya, a Magyar Szent Korona nekünk rendeltetett, és azért is, mert Istentől választott hajdani vezetőink (Atilla nagykirály, a Turul-ház szent királyai, Mátyás király) bölcs döntése alapján Isten rendelése szerint a Nemzetek Krisztusaként önként vállalt keresztutunkat járjuk, kifejezésre jut ez az egyedülálló, óriási felelősséggel terhes, nemzeti küldetés. A magyarságnak nemcsak története, hanem üdvtörténelme van. Kérjük hát Istent, Szent Fiát, a pártus Jézust és Égi Királynőnket, Boldogasszony Máriát, hogy legyen elég erőnk e magasztos feladat bevégzésére. Tudatosítanunk kell magunkban azt, hogy a Magyar Keresztút jelenlegi stációja Jézus sírba tételének felel meg, most történetesen az Európai Unió sírboltjában. Most még – ám már nem túl soká – a sírbéli nyugalom állapotában van nemzetünk, és száll alá poklokra, hogy a tisztítótűzben szenvedő lelkeket, nemzeteket fölhozza Isten világosságára. A könnyelmű elbizakodottság hamis mámorában lévő, nemzetszomorító erők tudatlanságukból és szűklátókörű gonoszságukból fakadóan bíznak abban, hogy jelenlegi állapotunk tovább romlik, és így minden tőlük telhetőt elkövethetnek a magyarság megsemmisítésére. Egyes alantas síri férgek (mint a sátán majma, a hazugság embere), és az enyészet lárvái újra és újra megkísérlik, hogy a halottnak tűnő testből lakmározzanak vagy meggyalázzák azt. (Emlékezzünk csak: „Mária levette a kezét Magyarországról. Most a mi kezünk van rajta.“ vagy „Semmi keresnivalója sincs a koronának a köztársaság Parlamentjében.“ „Kurva ország …“ stb. ) Nagy lesz hazánk elárulóinak a döbbenete, de még nagyobb lesz büntetése, ha a nagy magyar halott testének ereiben, még mielőtt beállna a rothadás, újra áramolni kezd majd a vér, és elernyedt idegzetét átjárják a feltámadás villámként cikázó életenergiái. Legyünk tudatában annak, hogy a keresztút végén a sírba tételt törvényszerűen követi a feltámadás, csak legyünk kellőképpen fölkészülve rá. Ez az egész világ érdeke. Míg a választott népi szindrómában szenvedők szűkkeblű, rasszista prófétáik jövendölései által előkészítve kizárólag saját nemzetük földi üdvén munkálkodnak az egész emberiség kárára, előkészítve ezzel az Antikrisztus trónra lépését, addig a magyarság véget nem érni tűnő szenvedéseinek és megaláztatásainak áldozata által a föld összes nemzetének megmentésére, fölemelésére és meggyógyítására hivatott el, előkészítve ezzel Jézus második eljövetelét.
Vigasztaljon minket az a körülmény is, hogy Nemzetünk sorsát és a magyarországi eseményeket más ősi kultúrák beavatottjai is bíztatóan figyelemmel követik. Ismét abban a helyzetben vagyunk, hogy jóindulatú idegenek többet tudnak rólunk, feladatainkról, küldetésünkről és a Hazánkban végbemenő történésekről, mint saját magunk. E tanulmányt egy távoli, keleti ország, a Himalájában elterülő Nepál Királyi Fehér Kolostorának vezetője hozzánk intézett szavaival zárom: Önök, magyarok elképzelni sem tudják, milyen büszkék lehetnek nemzetükre. Mi biztosan tudjuk, hogy a világ szellemi, lelki és spirituális megújhodása az Önök országából fog elindulni. A világ szívcsakrája az Önök országában, a Pilisben található. Ez a spirituális megújhodás már megindult Önöknél! … Most vajúdik a Föld és a Kárpát-medencében szüli a jövőt.“
Lajdi Róbert
Mélykút, 2010. augusztus


Felhasznált irodalom:
Lajdi Péter: Amit a Magyar Szent Koronáról tudni illik
Mesterházy Zsolt: Magyar ókor
Forray Zoltán Tamás: Árpád a papkirály és a mágusok titkai
Télfy János: Magyarok őstörténete – Görög források a Scythák történetéhez
Dr. Varga Pál: A vérszerződés ereje





Klíringtől a holokausztig - gondolatok az aktuális világgazdasági válságról










2010. május 20. - 11:01
Magazin: 
|








I. rész. (2009 augusztusa)
Kezdjük először is néhány mítosz lerombolásával. Amit most átélünk, az nem világválság!
Válság ugyanis elsősorban az USA-ban, továbbá annak hegemóniája alatt álló országokban van, ez pedig a világ lakosságának csupán kb. 30 %-át teszi ki. Az csak természetes, hogy a média mindent elkövet, hogy elhitesse az emberekkel, hogy amit mi a bőrünkön tapasztalunk, az máshol is, az egész világon épp ilyen rossz, azaz ne is kacsintgassunk olyan irányba, hogy bezzeg azoknál nincs válság, bezzeg nálunk is lehetne jobb a helyzet.
Nincs súlyos válság az arab országokban, az ázsiai országokban és Oroszországban. Amennyiben itt is jelentkeznek a válság tünetei, az csak annak a következménye, hogy ezek az országok nem tudják magukat kivonni az amerikai indíttatású mesterséges válságelőidéző döntések hatása alól. Pl. olajárak csökkennek a manipuláció következtében, és ez súlyosan érinti Oroszországot. Afrikát most nem elemezzük. Természetesen igen súlyos a helyzet a fekete kontinensen, de ez nem új keletű, és ennek egészen más okai vannak.
Másik megállapításunk: Minél több a zsidó egy országban, és minél inkább elégedettebb az USA illetve az ottani zsidó szervezetek az illető országgal, annál mélyebb abban az országban a válság.
Például Magyarország rendre jó osztályzatokat kap ezektől a kéretlen vizsgáztatóktól, viszonylag magas a zsidóság aránya az országban, és talán itt a legsúlyosabb a válság Európában. Lengyelországban és Németországban arányaiban jóval kevesebb zsidó él, nem véletlenül tartozik Lengyelország a volt kommunista országok éllovasai, Németország pedig az európai éllovasok közé.
Ugyancsak arányban van a válság mértéke egy közösség, nemzet érdekérvényesítő képességének erősségével. Ha a nemzet, a közösség számára magától értetődő a közösség érdekeinek védelme, akkor a válság az adott országban csak mérsékelt hatású. Katasztrofális lehet viszont, ha egy ország elitjét idegen fajú személyek alkotják. Ezért sokkal jobb a helyzet Szlovákiában, Romániában mint nálunk, Csehországról, Szlovéniáról, Horvátországról, Lengyelországról nem is beszélve. Ezekben az országokban a nemzeti többséghez tartozó emberekből áll az elit, nálunk pedig javarészt zsidókból.
A mongoloid népek lakta országokban gyakorlatilag nincsenek zsidók, illetve ha vannak is, a dolgok természetéből adódóan ott egy zsidó sohasem tudja kiadni magát mongolnak vagy japánnak, így jóval kisebb esélye lesz a gazdaságpolitika befolyásolására. Csak egy példa, milyen sokat jelent, hogy zsidók, vagy a nemzetállamot alkotó nép kezében van a nemzeti bank:
1995-ben Tajvannak 100 milliárd USD valutatartaléka volt, ez évente növekedett, Magyarországnak (miután elnökhelyettese évtizedeken keresztül a ma izraeli állampolgárságú Fekete János volt - aki már megtért atyjához, a Sátánhoz - szerk.) pedig 20 milliárd USD adóssága, itt pedig ez növekszik évről-évre.
Ma Tajvan a világ egyik legnagyobb valutatartalékkal rendelkező, Magyarország pedig a világ egyik legeladósodottabb országa. Ugyancsak nem sújtotta olyan súlyosan a válság az iszlám országokat, mint a keresztény kultúrkör országait.
Talán felesleges megemlíteni, mert úgyis mindenki tisztában van vele: Másképp érzi bőrén a válságot egy 60 ezer Ft-ból tengődő magyar, mint egy 1500 Euróból vígan megélő nyugat-európai.
I. Történelmi áttekintés
A válság megértéséhez nem kerülhetjük el, hogy az USA-ból néhány történelmi tényt felidézzünk:
Az amerikai függetlenségi háború 1775-ben kezdődött. A 13 gyarmat ekkor nyilvánította ki függetlenségét Angliától. Az elszakadás fő oka az volt, hogy Anglia súlyos adókat vetett ki a gyarmatokra, rákényszerítette a telepeseket, hogy pénzt kölcsönözzenek az angol bankoktól, megtiltotta nekik, hogy saját pénzt használjanak.
A háború 8 év múlva a párizsi békeszerződéssel, az USA függetlenségének elismerésével ért véget.
De harca a pénzkibocsátás jogáért csak most kezdődött.
Milyen lehetőségek között választhat egy ország, ha pénzt akar kibocsátani?
Az egyik lehetőség, hogy egy állami tulajdonú központi jegybankot hoz létre, amelynek monopóliuma van a pénz kibocsátására. Mivel ez a lehetőség a természetes, magától értetődő, erre nem vesztegetünk szót.
A másik, hogy az állam ezt a jogot egy magánbanknak adja át, amelytől a pénzt hitelre veheti föl és utána kamatot fizet. Az ilyen magánbanknak kétféle hatalom van a kezében: A kamatláb ellenőrzése, valamint a forgalomban lévő pénz mennyiségének, vagyis ezzel az infláció szabályozása. A forgalomban lévő pénz mennyiségének csökkentésével vagy növelésével beállítja annak értékét is. Fontos megértenünk, hogy hosszú távon ez a rendszer csak egyetlen dolgot produkál: adósságot. Könnyen megérthető, hogy miért. Minden kibocsátott pénzt kamat terhel. A kamat kifizetéséhez újabb pénzekre van szükség, ez pedig még több adósságot gerjeszt. Ez pedig szolgaságba dönti a kormányt és ezáltal a lakosságot, amelyből lehetetlen kievickélni. Természetesen a rendszer saját határok között csak ideig-óráig működhet. Ha hosszabb ideig akar létezni, akkor folyamatos expanzióra, háborúra kényszerül. Hogy miért lételeme a háború és az expanzió a rendszernek?
Nos, ha az USA saját határain belül maradt volna, akkor igen hamar, évtizedek alatt kibukott volna a rendszer rákfenéje. Az adósság folyamatosan, és egyre erősebb mértékben növekedett volna. Hódító háborúk hadisarcot eredményeznek, a győztes USA rákényszerítheti a legyőzöttet saját pénzének használatára, és ha a hatalmi elit elég ügyes, azt is elérheti, hogy a nemzetközi kereskedelemnek egy jó nagy része az általa kiadott valutában történjen. Azaz a nemzetközi kereskedelemben résztvevő feleknek először is dollárra van szüksége, ehhez pedig csak úgy jut hozzá, hogy vagy árut, terméket szállít az USA-ba, amiért színes papírfecniket (dollárt) kap, azaz a dollár mögé reális fedezetet, saját munkájának eredményét, terméket ad, vagy hitelt vesz fel, amit vagy úgy tud törleszteni, hogy ugyancsak árut szállít az USA-ba, vagy úgy, hogy hozzájárul ahhoz, hogy dollárral rendelkező cégek, személyek termelőeszközöket vásároljanak a saját országában.
De nézzük tovább az USA történetét.
A független USA első évtizedeire, gyakorlatilag az egész XIX. századra jellemző volt a felszín alatti, de késhegyig menő éles küzdelem a pénzkibocsátás jogáért. George Washington, az USA első elnöke a kamatmentes kormánypénz kibocsátása mellett tette le a voksot.
Abraham Lincoln pedig a bankoktól független dollárt, a Greenback-et adta ki, hogy a polgárháborút (1861–1865) finanszírozni tudja. Lincoln azt tervezte, hogy a számára győzelemmel végződő polgárháború után is megtartja a független kormánypénzt, a Greenback-et. Magától értetődik, hogy a nagy bankok nem lelkesedtek az ötlettől. Vannak feltételezések, melyek szerint Lincolnt emiatt gyilkolták meg. Tény mindenesetre, hogy utódja visszatért a magánbankok általi pénzkibocsátáshoz.
A XX. század elejére az USA már létrehozott és feladott néhány központi bank rendszert, melyet gátlástalan banki érdekeltségek találtak ki. A banki világ vezetői a Rockefellerek, a Morgan család, a Warburgok és a Rothschildok voltak. És az 1900-as évek elején újra próbálkoztak. De tudták, hogy a kormány és a közvélemény tisztában van a dolgokkal, ezért egy incidenst kellett kitalálniuk ahhoz, hogy befolyásolják őket.
1907-ben J.P. Morgan, a kor egyik legnagyobb pénzügyi manipulátora híresztelni kezdte, hogy New York legnagyobb bankja a csőd szélén áll. Tudta, hogy ez tömeghisztériához vezet, mely más bankokat is érinteni fog. Bejött neki. Az emberek azonnal tömegével vették ki pénzüket, erre a bank úgy reagált, hogy visszahívta a kintlévőségeit, kölcsöneit. A hitelfelvevők eladták házaikat, ennek következtében tönkrementek.
Nelson Aldrich szenátor vezetésével kongresszusi vizsgálat kezdődött. Ő közel állt a banki érdekeltségekhez, később házasság útján a Rockefeller család tagjává vált. Az általa vezetett bizottság egy központi (jegy)bank létrehozását javasolta, így nem történhet meg újra az 1907-eshez hasonló pánik. Ez volt a szikra, melyre szükségük volt a nemzetközi bankoknak.
1910-ben a Jekyll szigeteken, mely a J.P. Morgan birtokában volt, megalkották a "központi bank törvény"-t. Bankárok írták tehát, nem törvényalkotók. Egy titkos találkozón, a résztvevők neveinek titkolásával. Ezt követően átadták Aldrich szenátornak a művet, hogy nyomja át a kongresszuson.
1913-ban, a bankárok komoly szponzorálását követően Woodrow Wilson, az elnökválasztási kampánya során a bankárokat már biztosította a törvény aláírásáról. Két nappal karácsony előtt, amikor a legtöbb képviselő a családjával töltötte már az ünnepeket, törvénybe iktatták a magántulajdonban lévő központi bank létrehozását. Egy évvel később Woodrow Wilson megbánóan ezt írta: "Nemzetünk a hitelek rendszerének irányítása alá került, mely magánkézben összpontosul. A nemzet növekedése és minden tevékenységünk néhány ember kezébe került, akik saját érdekükből kifolyólag ellenőrzik és rombolják a gazdasági szabadságot.
Az egyik legkiszolgáltatottabb, legteljesebben irányított és dominált nemzet lettünk a világon, olyan amely többé nem a szabad véleményen, többségi választói akaraton alapul, hanem domináns emberek egy kis csoportjának kezében van.” Louis McFadden kongresszusi képviselő szintén kimondta az igazságot: "Egy világbank-rendszert hoztunk itt létre. Egy nemzetközi bankárok által kontrollált szuperállamot, a FED-et, amely a világuralomra törekszik és amely leigázza a kormányt. Az emberek azt mondják, hogy a FED a gazdasági stabilizációt szolgálja, az infláció és a gazdasági krízisek ideje már a múlté. Ahogy a történelem bizonyítja, ez messze nem igaz. Az igazság az, hogy a nemzetközi bankoknak most már kezükben a gépezet személyes ambícióik megvalósítására. ’Él, él, életre kelt!!!’ (Frankenstein)”
1914 és 1919 között a FED csaknem 100 százalékkal növelte a forgalomban lévő pénz mennyiségét. 1920-ban pedig megkezdte a pénz visszahívását. Így visszahívták a kölcsönöket is, és mint 1907-ben újra bankok csődöltek be. 5400 konkurens bank ment tönkre, tovább összpontosítva a hatalmat a FED monopol urai kezében. A bűntény miatt Lindberg képviselő 1921-ben ezt mondta: "A központi bank törvény segítségével a pánikot tudományosan hozták létre. Ez volt az első ilyen pánik és matematikai pontossággal működött."
Az 1920-as pánik azonban csak az előjáték volt. 1920 és 1929 között a FED újabb 62 százalékkal növelte a pénzkibocsájtást, így ösztönözve a hitelek felvételét. A tőzsdén pedig létrejött egy új fajta kölcsön a "határkölcsön". Lényege, hogy 10 százalék befizetéssel meg lehetett venni a részvényt, tehát 100 dollár letéttel ezer dolláros részvényt lehetett vásárolni, a maradék 90 százalékot a bróker (illetve a bank) adta. A 20-as években ez nagyon népszerű volt, úgy tűnt, hogy mindenki csak nyer a tőzsdén. A kölcsönnel annyi volt csak a baj, hogy bármikor visszahívható volt és 24 órán belül ki kellett fizetni.
Az 1929-es évet megelőző hónapokban Rockefeller, Barock és más bennfentesek szép csendben kivonultak a tőzsdéről és 1929. október 24-én a kölcsönöket tömegével kezdték visszahívni. Ez komoly eladási hullámot eredményezett, több, mint 16 ezer bank ment csődbe, a konkurencia centekért vásárolt fel más bankokat és vállalatokat. Ez volt az amerikai történelem legnagyobb rablása. De ezzel nem volt vége, a FED a legnagyobb gazdasági válságba taszította az országot.
McFadden képviselő, a banki kartellek egyik ellenzője vizsgálatokat kezdeményezett. Szerinte a válság: "Körültekintően megtervezett esemény volt. Nemzetközi bankárok a kétségbeesés légkörét igyekeztek megteremteni, így uralkodni tudtak rajtunk." Nem meglepő, hogy 1936-ban két sikertelen merényletet követően egy banki összejövetelen McFaddent megmérgezték.
Ezután a FED vezetői úgy döntöttek, hogy az arany standard rendszerét is megszűntetik. Ehhez ki kellett vonniuk a forgalomban lévő aranyat. A világválság leküzdésének egyik lépéseként jött tehát az 1933-as elnöki rendelet. Minden amerikai polgárnak 10 éves börtön terhe mellett be kellett szolgáltatnia aranyait, kifosztva a megmaradt vagyonukból az embereket. Ha megnézünk egy egydolláros bankjegyet 1933 előttről, rá van írva, hogy beváltható aranyra. A mai bankjegyre viszont az van írva, hogy jogi tender, vagyis nincs mögötte semmi, egy értéktelen papír. Ami a pénznek értéket ad, az az, hogy mennyi van belőle forgalomban, és hogy mennyi termék (munkával előállított fedezet) van mögötte. Tehát a mennyiség szabályozása feletti kontroll egyben az érték feletti kontrollt is jelenti. Vagyis hatalmat ad az egész nemzetgazdaságok térdre kényszerítésére. "Add nekem egy ország pénzforgalma feletti uralmat és nem érdekel, hogy ki hozza a törvényeket." - Rothschild
Fontos megértenünk valamit. A FED egy magánvállalat. Saját döntéseket hoz és a kormánynak nincs beleszólása. Egy magánbank, amely a pénzt kamatostól adja a kormánynak. Egy olyan rendszer ez, amitől éppen meg akart szabadulni az ország a függetlenségi háború során.
Láttuk, hogy a dollár csak úgy életképes (ideig-óráig), ha a folyamatosan és törvényszerűen keletkező deficitet valaki kiegyenlíti. Ezt megteheti az amerikai gazdaság, amely 100 dollár ráfordításból előállít 110 dollár értéket. De hozzájárulhat a deficit elfedéséhez a külföld is, ha az USA hadisarcot vet ki az általa legyőzött országokra. Ez azt jelenti, hogy az USA bankrendszeréből adódóan folyamatosan expanzióra kényszerül, lételeme az idegen országok meghódítása, hadisarc kivetése, enélkül összeomlana. Nézzük tehát, látjuk-e ennek a politikának a nyomait az USA történetében.
1, 1898-ban felrobbant a Maine, egy amerikai hadihajó Havanna kikötőjében. Amerika azonnal Spanyolországot vádolta a hajó megtorpedózásával. Két hónappal később az USA hadat üzent Spanyolországnak. A háborúban az USA a Fülöp-szigeteket, Kubát, Guamot és Puerto Rico-t rabolta el Spanyolországtól.
2, Az USA számára az ürügyet az I. Világháborúba történő belépésre a Lusitania utasszállító hajó németek általi elsüllyesztése adta. A hajót, amely hadihajóként is regisztrálva volt és hadifelszerelést szállított, szándékosan küldték háborús vizekre. A németek az angol blokádra válaszul hozták létre saját tengeralattjáró blokádjukat, ennek esett áldozatul a Lusitania. Az alapvetően háborúellenes közvélemény ezután egy csapásra megváltozott, így Amerikának sima útja volt a belépéshez. A háború Amerikának 30 milliárd dollárjába került, ezt a FED finanszírozta a semmiből előállított papírfecnik kinyomtatásával.
A háború után a győztesek költségeiket a vesztesek által fizetendő jóvátételekből próbálták kiegyenlíteni. Ez vezetett Németország példátlan elnyomorodásához, amiből egyenes út vezetett a nemzetiszocializmushoz.
3, A II. Világháborúba az USA az elsőhöz hasonlóan lépett be. Amikor a harcoló felek már egymást kivéreztették, akkor jött friss erőivel, viszonylag alacsony költségekkel és veszteséggel. A közvetlen belépést megelőzően már finanszírozta szövetségeseinek hadviselését, amiből szintén nyereségre tett szert. Az ürügyet a belépésre egy egészen hasonló ok szolgáltatta. Tengeri blokáddal, embargóval elvágták Japánt vas- és olajforrásaitól, 1941 novemberében egy elfogadhatatlan jegyzéket küldtek Japánnak. Ezt követte a japán tengeri csapás a Pearl Harborban tartózkodó amerikai flottára. A japánok szándékairól, a flotta felvonulásáról jó előre tudott az amerikai vezetés, mindent elkövettek azért, hogy „a flottát váratlanul érje a támadás”. Ezután Amerikának már sima útja volt a belépéshez.
4, Jó húsz évvel később hasonló módon lépett az USA újabb háborúba. 1964. augusztus 4-én hírügynökségek jelentették, hogy észak-vietnámi támadás ért a Tonkin öbölben egy amerikai hadihajót. A valóságban ez a támadás sohasem történt meg. Mindenesetre ez szolgáltatta az ürügyet az USA újabb háborújához. Az előzőekkel ellentétben azonban ezt az USA-nak nem szabadott megnyernie, arra törekedtek csak, hogy jó sokáig tartson, sok hitelt kelljen a FED-től a finanszírozáshoz felvenni.
5, 1990-ben az első iraki háborút az előzte meg, hogy April Glaspie, az USA iraki nagykövete biztosította Szaddam Husszeint, hogy nincs kifogása katonai műveletek ellen Kuvaitban. Szaddam bevette a csalétket, megtámadta Kuvaitot. A következmények ismertek. Talán egyedül az érthetetlen, miért hagyták életben az amerikaiak az első Öböl-háború után Szaddamot és rendszerét. Nos, ennek egyszerű a magyarázata. Az amerikaiak akkor még bíztak abban, hogy Szaddammal sikerül egy olyan megállapodásra jutniuk, mint a korrupt szaúd-arábiai, kuvaiti, pakisztáni rezsimekkel. Miután ebben csalódniuk kellett, találták ki az amerikaiak a vegyi, atom- és biológiai fegyverekkel fegyverkező és a nemzetközi terrorizmust támogató Irak meséjét, ami végülis a II. Öböl-háborúhoz vezetett. Irak, amely a kőolaj világtermelés 10 %-át adta, nem létezik többé független államként.
6, Az egész világ „úgy tudja”, hogy az USA azért támadta meg Afganisztánt, mert Oszama Bin Laden a tálibok támogatásával onnan szervezte és irányította a 2001. szeptember 11-i USA elleni terrortámadásokat. Ma értelmes, gondolkodó ember számára már nem kétséges, hogy 9/11 egy insiderjob, egy amerikai titkosszolgálati összeesküvés műve volt. Következménye: Áldozatok milliói, mérhetetlen szenvedés Afganisztán népeinek, a földgáztermelés az USA ellenőrzése alá került, az ópiumtermelés (amely a tálibok alatt gyakorlatilag megszűnt) újra fellendült, természetesen szintén az USA szolgálatában. A legfontosabb következmény azonban, hogy az amerikai katonai gépezet immár közvetlenül fenyegeti Iránt, Kínát és Oroszországot.
II. Aktuális helyzet
Így érkezünk el a máig. Amerika dolláréhsége az exponenciálisan megnövekedett kamatterhek miatt szintén exponenciálisan növekedett, és ezt a növekedést pillanatnyilag sem a termelékenység növekedése, sem egy újabb háború nem tudta ellensúlyozni. Törvényszerű volt, hogy valami történni fog a pénzpiacokon. Amerika erre néhány éve készült. Évek óta árasztja el a világot értéktelen részvénypapírokkal. Ennek különböző technikái voltak. Létrehozták pl. az ún. „Asset backed security (ABS)”fogalmát. Ez szó szerint azt jelentené, hogy eszköz alapú biztosíték, helyesebb volna a semmi alapú biztosíték megnevezés.
A fedezet nélküli hitelekből képzett értékpapírt nevezték így. Ezek fő felvevői a gazdagabb Nyugat-Európai országok voltak, de a gépezet elérte például nálunk is, hogy kötelező legyen az „Önkéntes Nyugdíjpénztár”. Először rábeszéléssel, majd miután ez hatástalan maradt, mert a magyar emberre nem jellemző, hogy sok megtakarított pénze van, hatalmi szóval. A magyar munkavállalónak havonta kötelező fizetésének 8 %-át a magánnyugdíj-pénztáraknak átutalni. A nyugdíjpénztárak az APEH segítségével jutnak pénzünkhöz. Tőlünk levonja az APEH, és odaadja a nyugdíjpénztáraknak. Ezek mind külföldi érdekeltségűek. A tőlünk elvett pénzt pedig befektetik. Például amerikai ingatlan-alapú részvényekbe. Ami olyan biztos befektetés, mint ha a forgószélben szétszórnánk. Az internetet bejárta az amerikai bádogviskó fényképe, amely fedezetül szolgált több százezer dollár hitelhez. Ilyen fedezete van az ABS részvénypapíroknak. Ha lenne egy nemzeti tulajdonú magánnyugdíjpénztár, akkor biztos nem volna kötelező a tagság, sőt, betiltanák. Az ABS forgalmát világszerte 550 milliárd dollárra becsülték 2008 végén.
A másik bevett módszer: Magyarországon (még) nem ismert, Németországban és Ausztriában mindennapos gyakorlat egy település közművagyonának eladása amerikai kézbe majd annak visszalízingelése. Az első pillanatra tetszetősnek tűnő konstrukció hosszú távon csak egyet eredményez: függőséget, kiszolgáltatottságot. Nálunk a társadalmi érdekvédelmi képesség alacsony szintje miatt nem ügyelnek ilyen apró finomságokra, egyből viszik az egész közműcéget, a víz-, áram- és gázszolgáltatást, magyarul pénznyomógépeket.
2007-re a bennfentesek számára nyilvánvalóvá vált, hogy itt valami robbanás lesz. 2008 nyarára több ingatlanhitelező bank fizetésképtelenné vált. 2008 őszére több nagy tőzsdei céget is elért a fizetésképtelenség. Az ezt követő zavarodást kihasználva döntött az amerikai kormány hihetetlen méretű, 8000 milliárd dolláros átcsoportosításáról magáncégekhez. Hogy hova, milyen feltételekkel, miért, és mennyi pénz megy, néhány ember szubjektív döntésén alapszik, amelyeket az amerikai közvélemény nem tud ellenőrizni. Talán felesleges emlékeztetni, hogy az USA kormányának nincs pénze, csak adóssága, amely exponenciálisan növekszik, így ez a pénz is a FED-től jön, természetesen hitelre.
Ha a világtörténelem összes bankrablásaiban elrabolt összegeket összeadnánk, talán néhány száz millió dollárra jutnánk, azaz, a 2008 őszén az adófizetőktől eltulajdonított 8000 milliárd dollár 5 ezrelékére. Az amerikai példát kihasználva az európai bankok is hasonló pénzátcsoportosításokba kezdtek. Összeurópai szinten ezek mértéke vetekszik az amerikai 8000 milliárd dollárral. Az indoklás Európában ugyanolyan hamis, mint Amerikában. Azért kell támogatnunk a bankokat, mert ellenkező esetben gazdasági katasztrófa következne be?? Hogyne! Ha eltűnne egy-két felelőtlen magánbank, senki észre nem venné, maradnának a kevésbé tolvajok. Azaz nemhogy nem következne be katasztrófa, hanem sokkal egészségesebb lenne a fejlődés. Az adófizetők pénze az adófizetőknél maradna, nem pedig néhány tolvaj zsebébe vándorolna. Adófizetőt írunk, mert az állam csak az adófizető pénzével gazdálkodik; vagy takarékosan vagy pazarlóan.
Tekintsünk most át néhány eladósodottságot jellemző mutatót
Magyarország államadóssága 17.500 milliárd Ft volt 2008 végén (1,75 millió Ft fejenként). Egy főre havonta 25.000,- Ft kamatfizetés jut olyan adósságokért, amelyet senki meg nem szavazott, senki jóvá nem hagyott Az eladósodottság évek óta napi 3 milliárd Ft-tal növekszik (vagy ha úgy jobban tetszik: percenként 2 millió Ft-tal.) Ez van ott minden Aldi, Lidl, Tesco, Metro, Cora, Auchan, Praktiker, Baumax és egyéb külföldi tulajdonú üzlet mögött, amelyeknek eszük ágában sincs, hogy hazai termékeket keressenek árukészletükbe, sőt, inkább ellenérdekeltek, ezért nincs sok százezer magyarnak munkahelye. Ezért gurulnak utcáinkon Mercedes és Volvo autóbuszok, miközben megszűnt a világhírű magyar autóbuszgyártás, ami szintén tízezrekkel növelte az utcára került emberek számát. És ez van az ingatlanadó mögött, dögölj meg magyar, tűnj el a világból, kell az utolsó négyzetméter is, amit ebből az országból még a magadénak mondasz.
Németország államadóssága 1.623 milliárd Euro (19.744 Euro = 5, 6 millió Ft fejenként)
Az USA államadóssága 11.000 milliárd dollár, fejenként 36.000 dollár = 7 millió Ft.
Bár ennek a két országnak az eladósodottsága jóval magasabbnak tűnik, vegyük figyelembe, hogy havi 25 ezer Ft-ot sokkal könnyebb kifizetni havi 600 ezer Ft fizetésből, mint havi 100-200 ezerből (vagy 40 ezer segélyből, nyugdíjból).
A legeladósodottabb országok között találjuk meg a fejlett Nyugat-Európai országokat, a volt Kelet-Európai államokat, valamint Latin-Amerika országait.
Kína valutatartaléka jelenleg 1.500 milliárd dollár, Japáné 900 milliárd. (A japán helyzet egy kicsit részletesebb magyarázatra szorul. Japánnak tartalékai mellett óriási az adósságállománya is. A helyzet megértéséhez tudni kell, hogy a II. Világháború után tönkrevert Japánnak sikerült egy modus vivendit kialakítani az USA-val. Ennek lényege: Japán fejlődhet, kiaknázhatja népének tehetségét, ügyességét, de az alapkérdésekben nem kérdőjelezheti meg az USA hegemóniát, tehát sohasem lehet annyira független, mint pl. Malajzia.) A nagy dollártartalékokkal rendelkező országok közé tartozik Tajvan (egy főre számítva talán a legmagasabb a világon), Oroszország, általában a távol-keleti országok, az iszlám országok. Egy szóval: az amerikai hegemónia alá tartozni egyet jelent az eladósodottsággal, ezen kívül pedig van esély ennek elkerülésére, sőt tartalék fölhalmozására. Ha valaki – látva azt, hogy a legfejlettebb országok a leginkább eladósodottak – ebből azt a következtetést vonná le, hogy a gazdaság fejlődésével törvényszerűen együtt jár az eladósodás, akkor emlékeztetjük az illetőt Németország fejlődésére a II. Világháború után: Németország a vesztett háború után a hatvanas évek elejéig 7 milliárd márka tartalékot halmozott fel (Adenauer-Erhard korszak), ez a hatvanas években olvadt semmivé, majd ezt követően kezdődött a gigantikus eladósodás.
Összegzésképp megállapíthatjuk, hogy az eladósodottság nemzetközi vizsgálata ugyanazt a képet mutatja, mint a jelenlegi válságé (lásd a bevezető sorokat): A legjobban az amerikai hegemónia alá tartozó országok vannak eladósodva, a legkevésbé a távol-keleti, illetve iszlám országok. És ha feltesszük a kérdést, mi a közös ezekben az országokban, akkor azt kell, hogy mondjuk, ezek az országok a nyugati keresztény kultúrkörhöz tartoznak. A keresztény kultúrkörhöz tartozik ugyanis Oroszország is, de nem a nyugati kereszténységhez, hanem a bizáncihoz.
III. Következtetések, megoldási lehetőségek
Mára igen sokan eljutottak a felismerésre, hogy mindez nem egy spontán folyamat a világban, hanem egy háttérből működő hatalom alakítja így az eseményeket. Ezeknek az erőknek különböző elnevezései vannak. (A kérdésnek tengernyi irodalma van, itt erre nem térünk ki részletesebben.) Nevezhetjük őket banki maffiának, zsidó pénzhatalomnak, szabadkőműveseknek, Bilderberg-csoportnak, CFR-nek, stb. Az ő aknamunkájuk, és a korrumpálható politikusok összjátéka eredményezte a mai helyzetet. A nyugati világban Amerikától Magyarországig általában két fő erő van, az egyszerűség kedvéért nevezzük őket jobb- és baloldalnak. Jellemző a rendszerre, hogy a helytartó hatalmi gépezet alkalmazottjai az államfőtől az utolsó parlamenti tagig fejedelmi módon meg vannak fizetve.
Bár a két fő erő látszólag keményen küzd egymás ellen, a tabu kérdéseket (háttérhatalom, eladósodás, idegen kultúrkörhöz tartozó csoportok bevándorlása) egyik sem érinti, ezeket illetően tökéletes az egyetértés közöttük. Közös továbbá bennük, hogy fő ellenségnek azokat az erőket kiáltják ki, amelyek éppen ezeket a tabu kérdéseket feszegetik. Elnevezik őket szélsőjobboldalinak, (új)fasisztának, stb. A háttérhatalom a kezében lévő média hathatós támogatásával elérte, hogy a közvélemény ne figyeljen ezekre a nagyonis szembetűnő dolgokra. A média kidomborítja a jobb- és baloldali különbséget, óvatosan ügyelve az egyensúly megtartására, és arra, hogy a háttérhatalom által nem jóváhagyott erő ne törje meg az egyensúlyt. A mai tipikus európai naponta több órát tévézik, és ha érdekli a közösség sorsa, akkor leteszi a voksot az egyik erő mellett, szenvedélyesen szidja a másik táborhoz tartozókat. Eszébe sem jut, hogy a hatalom ezt épp így találta ki. A politikusok általában gyenge jellemű, korrumpálható, pénzsóvár emberek, akiknek tehetsége messze elmarad kapzsiságuk mögött, így sima útjuk van a politikusi pályára, természetesen szigorúan csak a megadott kereteken belül (PC = political correctness). Az átlagembert pedig garmadával öntik el a silány szórakozások, sztárok, megasztárok viselt dolgaival tömik őket, az utca embere többet tud róluk, mint arról, kik okozzák sorsának alakulását. És ha néha egy-egy politikusban feltámad a lelkiismeret (van ilyen), akkor jön a meggyőzés, zsarolás, és ha semmi nem segít, akkor a likvidálás.
Álljon itt néhány rejtélyes vagy nem is olyan rejtélyes haláleset – gyilkosság, véletlen baleset, hirtelen halál – felidézése annak bemutatására, mennyire elszánt a háttérhatalom.
1, Kennedy-gyilkosság
Az esetet az évszázad gyilkosságának kiáltották ki. Tengernyi irodalma van. Mára gondolkodó ember számára már világos, hogy Kennedynek azért kellett meghalnia 1963 novemberében 46 évesen, mert szembeszállt a pénzhatalommal, olyan pénzügyi politikát kívánt folytatni, amely újra elvezetett volna az állami pénzkibocsátáshoz. Magyar nyelven Drábik János dolgozta fel az esetet „Miért kellett meghalnia a 2 Kennedynek?” c. könyvében.
2, Roldós ecuadori elnök 1981-ben nyújtotta be a parlamentnek az új olajkitermelési törvényt. Még abban az évben májusban „felrobbant” repülőgépe, amelyen utazott.
3, Torrijos panamai elnök kivívta hazájának rendelkezési jogát a Panama-csatorna fölött az USA-val szemben. Szintén 1981-ben, 2 hónappal Roldós meggyilkolása után, Reagan elnöksége idején „repülőszerencsétlenség” áldozata lett.
4, Alfred Herrhausen a Deutsche Bank igazgatósági tanácsának tagja volt. Az 1989-es drámai események során hozta nyilvánosságra nézeteit a jövőbeni új világrendről, amely a reménytelenségig eladósodott országok adósságának eltörlését, a szabaddá vált kelet-európai országok számára pedig olyan gazdaságpolitika támogatását célozta meg, amely eleve nem vezetett volna az adósságcsapdába. 1989 november 30-án meggyilkolták, a gyilkosságot a Vörös Hadsereg Frakció nevű baloldali terrorszervezetre hárították, amit senki nem hisz el. A valódi tettesek azóta sincsenek meg.
5, Karsten Rohwedder volt a német Állami Vagyonügynökség (Treuhand) vezetője. Az ő feladata volt a volt NDK-s vállalatok privatizálása. 1991 elejére Rohwedder arra a meggyőződésre jutott, hogy a keletnémet vállalatokat meg kell erősíteni, majd ezután privatizálni, mindig a szociális szempontok szem előtt tartásával. Ez volt az a pillanat, amikor a „Vörös Hadsereg Frakció” újra akcióba lépett: Egy profi módon kitervelt akcióban lelőtték.
6, Jürgen Möllemann a német liberális párt, az FDP vezetője volt. Jó kapcsolatai voltak arab országokkal, és közismert volt harcos, hazafias, illetve az USA-t bíráló kijelentései miatt. 2003. júniusában gyanús körülmények közt ejtőernyős szerencsétlenség érte.
7, Wim Duisenberg volt a frankfurti Központi Európai Bank első igazgatója. 2005 júliusában hétvégi házának medencéjében holtan találták. Az esetet az teszi pikánssá, hogy vele egyidőben lett „öngyilkos” egy másik Bilderbergeres, Arthur Zankel (Citigroup, USA).
8, Jörg Haider 2008. szeptemberében a banki maffiáról és rendszabályozásának szükségességéről beszél a televízióban. Négy hét múlva halott, a halál körülményei ellentmondásosak, tisztázatlanok.
És hogy a gépezet a saját soraiban sem tűri az elhajlókat, arra álljon itt két példa:
9, Robert Maxwell, zsidó származású angol médiamogul 1991-ben saját jachtján tett útja során tisztázatlan körülmények között vízbe fulladt.
10, Amschel Rothschild volt kiszemelve a brit N.M. Rotschild Bank vezetésére. 1996-ban, 41 éves korában párizsi szobájában felakasztva találták.
Mit tehetünk ezek után, van-e egyáltalán bármi esélyünk a szembeszállásra, túlélésre, győzelemre? Igen, van! Említettük már, hogy az iszlám államok viszonylag okosan el tudták kerülni az adósságcsapdát. Ennek oka, hogy iszlám nem engedi a kamatot. Az iszlám pedig nagy úr. Nem engedi magát kiszorítani a közéletből, ellenkezőleg, azt teljes mértékben áthatja. Mi pedig, akik birtokában voltunk az egyedüli üdvözítő igaz hitnek, hagytuk, hogy a társadalom peremére a megtűrt státuszba kerüljön a kereszténység.
Világunk mára oda jutott, hogy a keresztény szó csak üres hüvelyt jelent. Az emberek nagy többsége kedves szokásnak tekinti a keresztény ünnepeket, amelyek jó alkalmat nyújtanak az evésre-ivásra, hinni nem hajlandó, hitből fakadó cselekedetekre pedig mégannyira sem.
Pedig ahogy a kereszténységtől történő elfordulás a bajok gyökere, úgy az egyedüli gyógymód is az ahhoz való visszatérés. Nem szabad, hogy higgyünk a csalfa szónak, hogy a kereszténységnek nincs helye a közéletben, a gazdaságban. Nem hogy helye van, hanem kifejezetten az egyedüli helyes és a becsületes többség számára egyetlen járható út a keresztény alapelvek érvényesítése a közéletben, gazdaságban.
A katolikus egyháznak máig is érvényes tanítása van a gazdasági és szociális kérdéseket illetően (XIII. Leó „Rerum Novarum” enciklika [1891], XI. Pius „Quadragesimo anno enciklika” [1931], XII. Pius „Summi Pontificatus“ enciklika [1939].
A közelmúltban, 2009-ben jelent meg P. Schmidbergernek egy igen értékes írása a témában a CIVITAS c. folyóiratban „Grundsätze einer christlichen Gesellschaftsordnung” = „A keresztény társadalmi rend alapjai” címmel.
De ha megnézzük, milyen tanítást ad a Szentírás a gazdasági kérdéseket illetően, ott is megtaláljuk a helyes választ. Szent Pál így figyelmezteti a hívőket,
Senki ne keresse csak a maga javát, hanem a másét is.( Fil 2.4)
Ebben az egy mondatban benne van a csaló pénzkibocsátás, a kamatrabszolgaságba való kényszerítés elítélése, evvel szemben viszont a tisztességes munka, a tisztességes jövedelemszerzés, gyarapodás elismerése.
Sajnos a II. Vatikáni Zsinat a sok jó döntés mellett hozott néhány rosszat is. Elterjed például az a szellem, hogy jaj, csak nehogy egy rossz szót szóljunk a zsidókra, mert akkor mi lesz a párbeszéddel. Az egyház a zsinat óta mindenkivel igyekszik jó viszonyt kialakítani, és nem veszi közben észre, hogy épp emiatt válik hiteltelenné. Ha egyformán udvariasan és visszafogottan viselkedek a kizsákmányolóval és a kizsákmányolttal, és egyiket sem ostorozom, hanem mindent tolerálok, akkor a kizsákmányolt számára ez úgy fog tűnni, mintha én őt elárulnám. Hol vannak a zsinat előtti idők nagy pápái, püspökei, akik nem féltek igent, és ha kellett, nemet mondani! Gondoljunk csak XI. és XII. Pius pápák kemény szembenállására az evilági hatalmasságokkal, a német Faulhaber és von Galen püspökök bátor kiállására a nemzetiszocializmussal szemben, nálunk Prohászka, valamint a kommunizmussal bátran szembeszálló Wyszynski, Beran, Mindszenty, Stepinac bíborosok helytállására.
Mindenesetre érdekes a párhuzam a két történelmi esemény között: Mind a zsinat, mind az európai államok eladósodásának kezdete az amerikai zsidó bankok felé a múlt század hatvanas éveire datálódik.
Ma? Pápáink és püspökeink az iszlám, a buddhizmus értékeit méltatják, párbeszédnek nevezik a zsidóság előtti teljes behódolást. Csoda, hogy az emberek nem tartják sem hitelesnek, sem vonzónak az egyházat?
Sokáig úgy tűnt, a Szent X. Pius Papi társaság és a köréjük csoportosuló hívek adják az egyháznak az igazi gerincét, amely a mai időkben is bátran kimondja véleményét, még akkor is, ha evvel sérti az evilági hatalmasságok érzékenységét. Williamson püspök szégyenletes megtagadása rendtársai részéről 2009 januárjában azonban megmutatta, milyen határai vannak ennek a bátorságnak. Williamson püspökre pedig érdemes odafigyelni. 2008 nyarán, amikor a legszűkebb körű bennfenteseken kívül még senki nem tudott a készülő viharról, ő ilyet szólt prédikációjában: Aki a tőzsdében bízik, az a homokra épít.
A válságból való kilábalás útja tehát a következő lehet:
1, Nemzeti szintű megtérés, Jóistenhez fordulás, evvel párhuzamosan pedig és ezt elősegítendő
2, az egyház visszatér 2000 éves értékeihez, feladja az evilági hatalmasságok előtti hajbókolást, amelyet párbeszédnek nevez, ráeszmél tényleges küldetésére, az egyedül üdvözítő katolikus hit hirdetésére, bátran, nem úgy, ahogyan most teszi, „bocsássatok meg, hogy katolikus vagyok, de már nem tart sokáig”.
 Mit is jelent nekünk magyaroknak a megtérés?
  - Nemzeti szinten ki kell irtanunk fő bűneinket, elsősorban a mindennapos istenkáromlást, másodsorban a rettenetes, mindennapos magzatgyilkosságot.
  - Vissza kell adnunk nemzeti szinten a családi élet megbecsülését. Ami nem megy másképp, csak a házasság szentségének megbecsülésével. 
- Népünk lélekszáma folyamatosan csökken. A statisztikák még így is megszépítik az eredményeket, hiszen a szülési adatokba beleszámolják a cigányt is. Fordítsuk meg a trendet! Legyen a magyarra a bőséges gyermekáldás a jellemző! 
- Szeressük népünket, múltunkat, minden ellenkező behatás ellenére. Kabátunkat le tudjuk vetni, bőrünket nem. És ha mégis ezzel próbálkozunk (úgy, hogy külföldre távozunk, vagy úgy, hogy itthon maradunk ugyan, de közömbössé válunk népünk sorsa iránt), az olyan lesz, mintha valami fontos belső szervünket kioperálták volna. Élni fogunk ugyan, de az az élet valahogy már másmilyen lesz.  
- Vegyük észre honfitársunkban a valódi társat, a másik magyart. Ne azon igyekezzünk, hogy hogyan tudjuk a másikat átvágni, a legnagyobb hasznot belőle kicsikarni. És ha arcul ütöttek bennünket, ne arra törekedjünk, hogy valakinek lehetőleg még aznap továbbadjuk ezt az arculütést. 
- Népünkre sajnos jellemző a túlzott jóhiszeműség, a vakhit, pont olyanok felé, akik erre egyáltalán nem szolgáltak rá. Ne higgyünk a szép szavaknak! És sohase higgyünk olyanoknak, akik ajánlkoznak, hogy majd helyettünk kikaparják a gesztenyét. Nem! Legyünk csak rosszhiszeműek olyanokkal szemben, akik azt mondják, jó hogyha eladósodunk, hiszen más is eladósodik jó, ha gyárainkat leszerelik vagy idegen kézbe adják, akik azt mondják, az idegen szép. Ne féljünk szembesülni a rideg valósággal: Vannak erők a világban (nem is kevesen), akik azt szeretnék, ha mi eltűnnénk a Kárpát-medencéből. Annál nagyobb erővel küzdjünk a túlélésért! 
- Ne dőljünk be azoknak, akik azt mondják, kirekesztők vagyunk, ha nem szeretnénk, hogy tolvaj népség vegyüljön közénk. Nézzük csak meg, hol laknak a leghangosabban kiabálók: Bizony, fura mód, sorompóval, biztonsági őrrel védett lakóparkban.
Illuzórikus? Még ha valakinek ez is volna az első gondolata: Ez az egyetlen út, amely megmenti a magyar népet. Nem az ilyen vagy olyan pártra való szavazás fog rajtunk segíteni. Még ha a legjobb pártra szavazunk is, de az egykézéssel kiirtjuk magunkat a világból (egy nemzet lélekszáma még kétgyerekes családmodellnél is csökken), semmit nem használ nekünk a szavazósdi.
A katolikus egyház fő célja nem az ország gazdasági rendbetétele és megmentése a nemzethaláltól. A fő cél a nép elvezetése az üdvösségre. Az egészséges nemzeti fejlődés és az ország rendbetétele csak egy kellemes mellékhatása az erős katolikus vallásosságnak.
DE: Akármilyen nehéznek is tűnik: MÁS UTUNK NINCS. A langyos vízben való evickélés ideje lejárt. Az utolsó 20 év megmutatta, milyen hamis és téves dolog volt a legvidámabb barakk szerepében tetszelegni, a dagonyázással elégedettnek lenni, majd ezután bármiféle sültgalambot várni a Nyugattól. A Nyugat ha tehetné, szőröstől-bőröstől felfalna minket. Itt az ideje, hogy ezen az úton elinduljon mindenki, akinek még valamit számít az a szó, hogy nemzet. Nem lesz könnyű az út, generációkon keresztül fog tartani. De végigjárható, és az út felett ott őrködik Szűz Mária, aki elfogadta Szent István országfelajánlását, magáénak tudja Magyarországot, és segítene is, csak hagynunk kellene, hogy segíthessen.
Ha valakit zavar fogalmazásunkban, hogy a zsidót zsidónak neveztük, gondolja meg a következőket: A nápolyi olasz maffia legalább 90 %-ban olaszokból áll. De a nápolyi olaszok túlnyomó része szenved a maffiától. Olaszellenes vagyok, ha ezekről beszélek, és elítélem a maffiát? Ugye, hogy nem. Épp így kell, hogy viszonyuljunk a zsidókhoz is. A zsidóknak egy törpe kisebbsége domináns szerepet játszik a háttérhatalomban, és ha valaki a zsidó maffia ellen szeretne fellépni, akkor ez a törpe kisebbség rögtön antiszemitizmust kiált, azaz az egész zsidóság mögé bújik, amelyet túszként tart fogva, amelynek túlnyomó többsége pedig sem tagja, sem haszonélvezője a maffiának. Az ideológiai fegyvert pedig a holokauszttal történő rémisztgetés adja, amelyről a rémisztgetők nagyon pontosan tudják, hogy rengeteg a túlzás és kitalálás az egészben, pontosan ezért akarják drákói rendszabályokkal körbebástyázni mindenütt, ahova csak hatalmuk elér. Féljen csak minden jó szándékú zsidó és nem zsidó az erős nemzeti politikát folytató mozgalmaktól!
Munkánkban többek között a Zeitgeist 3. c. interneten megnézhető film anyagára, John Perkins: „Egy gazdasági bérgyilkos vallomásai” c. könyvére és Drábik János írásaira támaszkodtunk. Akit érdekel munkánk gazdasági része, részletesebben olvashat róla az említett írásokban, továbbá Csath Magdolna, Bogár László műveiben.
Elköszönni a Szentírás üzenetével szeretnénk:
Bízzatok, mert legyőztem a világot! (Jn 16.33)
Ha Isten velünk, ki ellenünk? (Róm 8.31)
Szeged, 2009. május, Bálint József

II. rész.
2009 augusztusában született fogalmazásomban  körbejártam a mai világgazdasági válság okait és a lehetséges kiutat. Az ott leírtak továbbra is érvényesek és aktuálisak.
Jelen írásomban a válság egy speciális aspektusára szeretném a figyelmet ráirányítani. (Sajnos itt sem kerülhetjük meg a történelmet.)
I. Helyzetkép
Írásomat a válság súlyosbodása váltotta ki. Egyre nehezebben tudják adósságállományuk kamatait fizetni a világ államai. (Törlesztésről már régen nincs szó.) A válság már nem csak a harmadik világ, a volt keleti tömb országait érinti, hanem elér olyan országokat is, amelyek ötven éve piacgazdálkodást folytatnak. A nyugat-európai sajtó becsmérlően PIGS-államoknak (disznó) nevezi Portugáliát, Olaszországot, Görögországot, Spanyolországot. De már régóta kezelhetetlen akár az USA, akár Németország adóssága.
Egyre több országban lázad a nép. Magyarországon elzavarták a kommunistákból átvedlett szocialistákat. Görögországban a magyarokénál jóval kisebb mértékű állami kiadás csökkentésének bejelentésére az emberek az utcára mentek és törtek-zúztak, dühüket olyanokon töltötték ki, akiknek vajmi kevés közük volt a kiváltó okokhoz.
Jellemző egyébként a hatalmon lévő kormányokra, hogy mindenütt a közkiadások kurtításával akarnak a helyzeten javítani, kényesen ügyelve arra, hogy a valós okokhoz ne nyúljanak, de még csak rá se kérdezzen ezekre senki. Önkéntelenül is eszembe jut a németektől vett hasonlat: képzeljük el, hogy falunkban négy évenként tűzoltót választunk. De akárkire is esik választásunk, mindig olyan tűzoltó jut nekünk, aki benzinnel akarja oltani a tüzet (olyan kormányaink vannak, akár jobb, akár baloldali, amelyek az eladósodásból adódó pénzügyi problémát újabb hitelek fölvételével kezelik).
Pedig olyan egyszerű  a képlet. Miért adósodtak el ezek az országok? Mert túl magasak voltak az állami kiadások? Egy frászt. Az állam többet importált, mint exportált, és ezt hitelből finanszírozta. A nyugati sajtókonglomerátum vastagbőrű és vastag pénztárcájú újságírói úgy szokták ezt megfogalmazni, hogy „a magyarok tovább nyújtóztak, mint ameddig takarójuk ért, a görögök saját színvonalukon felül éltek, az írek többet fogyasztottak, mint termeltek, stb.” Azt sulykolva evvel, hogy a szerencsétlen magyar, görög, stb. melós, munkanélküli a hibás, aki import terméket vásárol kedvenc Lidl vagy Tesco (gazdaságos) áruházában. Persze, miután a hatalom elérte, hogy a munkahelyeket tönkretették, ha akarnánk sem tudnánk haza terméket vásárolni. Arról már nem is beszélve, hogy sem a magyar, sem az ír, görög melós egy fillér hitelt föl nem vett, hogy többet tudjon vásárolni. Az átlagember a legritkább esetben kerül reménytelen adós helyzetbe. Inkább valóban kevesebbet fogyaszt, ritkábban (vagy egyáltalán nem) megy üdülni. Érvényes ez politikusainkra, közgazdászainkra, újságíróinkra is – amíg saját bankszámlájukról, saját pénzügyi egyensúlyukról van szó. Az állam pénze? Az más. Annak terhére lehet hiteleket fölvenni nyakló nélkül.
Nem volt ez mindig így, és nem is volt törvényszerű, hogy idáig fajuljanak a dolgok. Nézzük tehát, mi vezetett a mai reménytelen helyzethez.   
II. történelmi áttekintés
A világ államai az I. Világháború előtt az aranyhoz vagy ezüsthöz kötötték nemzeti valutáik értékét. Ez egy önkéntes korlátozás volt. Azt mondták maguknak: Annyi papírpénzt hozunk forgalomba, amennyire aranyfedezet van a kincseskamrában. Ennek az önkéntes korlátozásnak a célja az volt, hogy az egymást váltó kormányok ne nyúlhassanak a papírpénz nyakló nélküli kibocsátásának eszközéhez pillanatnyi pénzzavaraik kezelésére. Természetesen annak, hogy egy ország kincseskamrájában mennyi arany van, az ég világon semmilyen hatása nincs arra, mennyire egészséges annak gazdasága. Csak gondoljunk bele: Ha egy ország becsületes és tisztességes, önmérsékletet tanúsító emberek vezetése alatt áll, akkor egy gramm arany nélkül is képes arra, hogy ne indítsa be a bankóprést. És viszont: hiába van 64 t arany a kamrában (ennyi volt hazánknak), ha tolvajok, kommunisták kerülnek a kormányrúdhoz, egyszer csak arra ébredtünk, hogy a 64 t először 6 t-ra, aztán 3 t-ra olvadt.
Az I. Világháború vége új helyzetet teremtett. A legyőzött országoknak olyan békefeltételeket kellett aláírniuk, amelyek évtizedekre megfosztották őket az arany fölhalmozásának lehetőségétől. Született néhány olyan állam, amely eleve nem rendelkezett komoly aranytartalékkal. Így két fő csoportját különböztethetjük meg az államoknak: egyikük rendelkezett aranytartalékkal, a másik nem, vagy csak igen minimális mennyiségben, így a külkereskedelmet szigorú állami ellenőrzés alatt tartotta. (A valós helyzet ennél bonyolultabb volt, ezen a helyen nem mélyedünk bele a részletekbe.)
Az 1929-es világgazdasági válság tovább nehezítette a nemzetközi gazdasági kapcsolatokat. Németország képtelen adósságainak és jóvátételi kötelezettségeinek fizetésére. Ebből kifolyólag a francia és angol bankok beszüntetik hiteleik törlesztését az USA felé. Az USA és Nagy-Britannia feladják valutáik hozzákapcsolását az aranyhoz.
Németország nem kap hiteleket. Kelet-Európa, a Közel-Kelet és Latin-Amerika hasonló súlyos problémákkal néz szembe.
Ebben a helyzetben kezdett Németország élni a klíring (elszámolás) rendszerével. A rendszert a világon először nem Németország, hanem Svájc alkalmazta Ausztria és Magyarország viszonylatában. Lényege pofonegyszerű volt: Az importáló importjának ellenértékét a saját nemzeti valutában (nálunk pengőben) befizette a Magyar Nemzeti Banknak, a Svájci Nemzeti Bank pedig kifizette a svájci exportőrt svájci frankban. Természetesen minden ilyen importhoz tartozott egy ugyanolyan értékű export is. Magyarul: Egy állam valóban csak annyit importált, amennyit exportálni tudott, illetve, hiába voltak nagyobb termelőkapacitásai, nem tudott annál többet exportálni, mint amennyit importált.
A rendszert Németország a harmincas években komoly szintre fejlesztette fel. 1939-ben már 38 állam vett benne részt (köztük a Szovjetunió), 178 klíring-szerződéssel. A kibővített rendszer előnye volt, hogy az export-import üzleteknél nem kellett kétoldalú csereüzletekben (barter) gondolkozni. A lényeg az volt, hogy egy ország exportja-importja mindig egyensúlyban volt. Az elszámolást egy svájci központú elszámolóhely (klíring-bank) végezte, innen a rendszer neve.
Sokatmondó volt, hogy az USA nem vett részt a rendszerben. Roosevelt Angliával együtt a „békés és szabad” kereskedelmet propagálja. Azaz erkölcsi köntösbe bújtatják saját hegemónia-törekvéseiket. Ez a „szabad” kereskedelem azt jelentette, hogy a világ államainak dollárhiteleket kellett felvenniük azért, hogy megvásárolhassák az amerikai termékeket.
A harmincas években a klíring-rendszer komoly fejtörést kezdett okozni az USA-nak. Csökkentek áruszállításaik Latin-Amerikába, és csökkent az igény a dollárhitelekre is ebből a régióból. Ehhez jött még, hogy Hitler kimondott egy olyan bölcsességet, amit mindenki tudott, csak senki nem merte hangosan kimondani. Azt mondta, a német birodalmi márkának nem az arany a fedezete, hanem a munka. És ez igazán rosszul esett a világ aranykészletének több mint felét felhalmozó USA-nak.
Pedig, ha belegondolunk: Ha egy nemzetgazdaságot elkötelezett hazafiak, hozzáértő szakemberek irányítanak, a nép látja értelmét szorgalmas munkájának, tehetsége kamatoztatásának, nem marad el az eredmény, amint azt a gazdaság fejlődése mutatja a harmincas évek Németországában.
Hitlerék azt tették, ami az egyedüli helyes volt, amit a zsidó közgazdászok is elismernek. („Sajnálatos módon a nemzetiszocialisták által követett gazdasági politika az egyedüli helyes gyógymód volt az adott válságos helyzetben”. Avraham Barkai: A nemzetiszocializmus gazdasági rendszere. 1977) Nem engedték át a pénzkibocsátást magánbankoknak, a hitelezés állami ellenőrzés alatt maradt, és csak igen szigorúan ellenőrzött, kizárólag produktív beruházások élvezhették előnyeit (lásd: Mefo-váltók).
Csak néhány mondatban említjük meg ennek a gazdaságpolitikának a gyümölcseit: a munkanélküliség látványosan csökkent, az életszínvonal ugyanilyen látványosan növekedett. Az országban sikerült a magán- és állami szektornak egy olyan szimbiózisát kialakítani, amely azóta is párját ritkítja. Soha nem látott fejlődésnek indult az oktatás. Találmányok, szabadalmak, Nobel díjak sora tanúskodott a magas színvonalú kutatásról.
A II. világháború furcsaságaival ezen a helyen nem foglalkozunk. Föltétlenül szükséges azonban egy nem közismert eseményre ráirányítani a figyelmet. Roosevelt 1940 márciusában, Lengyelország megszállása, a németek ellen megszületett angol és francia hadüzenet után, de tényleges harci cselekmények megkezdése előtt Welles nevű államtitkárán keresztül puhatolózó tárgyalásokat folytat, hogyan lehetne békét kötni Európában. A tárgyalások öt fő kérdés körül folynak:
 - Lengyelország jövője
 - Csehország jövője
 - Az európai gazdasági rendszer
 - Leszerelés
 - Emberi jogok.
Welles Hitlerrel és Göringgel tárgyal. Németország hajlandó kivonulni Lengyelországból, ugyanúgy a demilitarizált Csehországból(!!!) Csak gazdasági kérdésekben ragaszkodik úgy Hitler, mint Göring a német gazdasági és pénzügyi politikához, amely magában foglalja a deviza nélküli cserekereskedelmet Kelet- és Dél-Európa, valamint Latin-Amerika országaival. Ilyen feltételek mellett nem érdeke Rooseveltnek a béke. (Ki is felelős akkor a II. Világháborúért? Kik a háborús bűnösök?)
A világháború utáni nemzetközi kereskedelmi rendet a Bretton Woods-i egyezmény volt hivatva szabályozni. Az amerikai hegemónia alá tartozó országok fokozatosan megszüntették a klíringrendszert, kezdődhetett az amerikai hadisarc beszedése kamatok formájában. „Bretton Woods a csaknem általánosan elterjedt klíring – megállapodások helyét volt hivatva felváltani.” (Botos Katalin – Halmosi Péter: Nemzetközi pénzügyek. A Bretton Woods-i rendszer múltja, jelene, jövője)
A klíringrendszer azonban még jó néhány évig élt. A hetvenes években szűnt meg véglegesen. Ekkora azonban már az eladósodási pályára volt ráállítva Nyugat-Európa és a harmadik világ legtöbb országa.
A keleti tömb országainak kereskedelmét a KGST szabályozta. Ez kiépített az egymás közötti kereskedelemben a klíring-rendszerhez hasonló rendszert, amelynek valutáját klíring rubelnek nevezték el. A rendszerrel az volt a baj, ami az egész kommunizmussal: rosszindulatú, műveletlen, tanulatlan, ostoba emberek irányítottak. aki pedig átlátta a helyzetet, az azért nem volt érdekelt annak reformálásában. Gondoljunk csak arra, hogyan reagált Moszkva az 1968-as csehszlovák kísérletre az „emberarcú szocializmus” megteremtésére.
A rendszer az ésszerű  kezdeményezéseket is elgáncsolta, amely végső soron a szocializmust erősítette volna. A szakembereket, akik tudásukkal valóban szolgálták volna a gazdaság felemelkedését, elüldözték, félretették, rosszabb esetben börtönbe is kerültek. Meg is bukott a rendszer 45 év után. 
III. Miért tehát az állandó holokauszt-hisztéria?
Az emberek tudatában, akik még nem felejtettek el gondolkodni, ott élt a világháború  előtti jól működő rendszer emléke, amelyet a hitleri Németországhoz kapcsoltak. Természetesen az USA agitprop ügynökei azóta igyekeznek a klíring rendszer emlékét eltörölni. A mai közgazdászoknak kötelező a rendszerről úgy beszélni, mint a nemzetiszocialista hegemónia és terjeszkedés eszközéről, amely csak Németországnak hozott hasznot. (Noha a rendszer éppen a kölcsönös előnyökön alapult.)
Túl ezen, az amerikai és cionista propagandagépezet azóta is mindent megtesz a nemzetiszocialista Németország teljes befeketítésére. Teszi ezt azért, mert pontosan az a 12 év mutatta meg, milyen jól működő alternatívái voltak és lehetnének ma is az amerikai függőségnek. (Amerikai függőséget írunk, de nem árt emlékeztetni rá, az USA állampolgárai saját maguk is foglyai a FED fémjelezte rendszernek. Mint tudjuk, a FED magánbankok, elsősorban zsidó tulajdonú magánbankok kartellje.) Ezért kellett a háború  után az ellenség befeketítésére szolgáló rémmeséket tovább éltetni. Ezért kellett közgondolkodásunk részévé tenni a holokausztot.
Ezért sulykolja a propagandagépezet az iskolai oktatástól kezdve a médiakonglomerátumon keresztül a játékfilmekig:
 - Ha szereted hazádat  - ha nem szeretnél adósságcsapdában élni  - ha azt szeretnéd, hogy országod szabadon, függetlenül, békében, nyugodtan, fejlődjön,  - ha azt szeretnéd, hogy hazádnak legyenek nemzeti tulajdonú termelőeszközei,  - és az azok által gyártott termékekkel egyenrangú félként vehess részt a nemzetközi kereskedelemben
akkor egy piszok náci, antiszemita, szélsőjobboldali, újfasiszta kirekesztő vagy. 
IV. Reménysugarak
Mindezek ellenére a világ népei ébredeznek. A klíring-rendszerhez hasonló laza társulást jelent az ALBA-államok szövetsége, amelyek a dollár kiküszöbölésével folytatnak egymás közt kereskedelmet. A szövetség magába foglalja a legtöbb latin-amerikai országot. Hasonló módon működnek együtt a BRIC-államok (Brazília, Oroszország, India, Kína). Ezek az országok a világ népességének 40%-át teszik ki. Újsághír: Szambát tanul az orosz medve (utalás a kapcsolatok erősödésére). Ilyen irányba állítja külkereskedelmét Törökország, Belorusszia, Irán.
Mit is tehetnénk ehhez hozzá?
A költő Batsányi Jánost idézve:
Vigyázó szemetek Moszkvára, Pekingre vessétek!”
Kicsit módosítva pedig a régi kommunista köszöntést:
Világ népei, ébredjetek!”
2010. május
Bálint József








Az iráni nukleáris programmal kapcsolatos világméretű néphülyítés










2010. május 18. - 21:52
Magazin: 
Régiók: 
|








Jogi és műszaki megvilágításból tárgyalom a kérdést. A tárgykör mérete miatt egyszerűsítéseket végzek, és a technikai dolgokban a közérthetőségre törekszem. Csupán néhány helyen utalok a forrásra, hogy ne növeljem az írás terjedelmét.
JOGI HELYZET
 Az ENSZ közgyűlés XXII. Ülésszakának 1968. VI. 12.-i határozata felszólítja a világ nemzeteit, hogy csatlakozzanak a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásáról szóló szerződéshez. Magyarország 1970. évi 12. törvényerejű rendelettel emelte be ezt jogrendjébe. Irán ugyanezt írta alá 1970-ben. Köznapi használatban Atomsorompó-egyezmény az elterjedt. Irán közelében Pakisztán, Izrael, India nem írták alá!
A fenti egyezmény X. cikkelye (1) kimondja:
(1) Állami szuverenitás gyakorlásának keretében a SZERZŐDÉS bármely részesének joga van a SZERZŐDÉST felmondani, ha úgy ítéli meg, hogy a SZERZŐDÉS tartalmával összefüggő rendkívüli körülmények országának magasabb érdekeit veszélyeztetik!
Ma folyamatosan azzal vádolják Iránt, hogy nukleáris programja tulajdonképpen atomfegyver előállítását célozza. Ez koholmány, úgy mint Irak megtámadása előtt a vegyi és nukleáris iraki fegyvergyártás.
Irán szuverenitásának jogán 3 havi felmondási idővel a X. cikkely nyomán bármikor felmondhatja a SZERZŐDÉST! Kiszállás okaként megjelölhető és támadhatatlan érvei lennének! És akkor ha szándékában van, minden bonyodalom nélkül gyárthatna atomfegyvert.
Érvei elsősorban nemzetbiztonságiak lehetnének.
1. Az izraeli állami terrorizmus ellen nincsenek biztonságban a térség népei!
Például az iraki békés célú osiris atomreaktorokat Izrael két ízben is lebombázta! Pedig Irak aláírta az atomcsend egyezményt!
Franciaország az 1975. nov. 18-i együttműködési szerződés alapján szállította teljesen jogszerűen a TAMMUZ I és a TAMMUZ II berendezéseit.
1980. okt. 2-án támadás érte a létesítményt, amit ekkor még Iránra kentek. (IRAK-IRÁNI háború miatt)
1981. Pünkösd vasárnapján Rafael Eitan parancsára F-15 és F-16-os vadászbombázók teljesen szétbombázták TAMMUZ (termékenység istene a mezopotámiai mitológiában) létesítményeit.
/MAGYARORSZÁG hetilap XVIII. Évf. 24. (907.) szám 1981. JÚNIUS 14. ÁRA: 5 FORINT/
2. 1986-ban a SUNDAY TIMES világgá röpíti a hírt Izrael atomprogramjáról. Amit már sejtett mindenki, azt MORDECHAI VANUNU izraeli nukleáris szakértő konkrétan megerősítette.
MORDECHAI izraeli hazafi, aki lelkiismereti okokból tárta fel BERSHEBA közelében a NEGEV sivatagban a föld alá rejtett IZRAELI DIMONA becenévre keresztelt nukleáris boszorkánykonyha titkait!
Izrael nagyon régen indította el programját. 1952-ben már megalakult az IZRAELI ATOMENERGIA KOMMISSZIÓ.
ERNST DAVID BERGMANN indította el a programot, aminek célja az atomfegyver előállítása volt.
1964-ben már plutóniumot dúsítottak.
1967-ben egy saját MIRAGE, 1973-ban egy LÍBIAI utasszállító véletlenül megközelítette a „BOSZORKÁNYKONYHÁT”. MINDKETTŐT LELŐTTÉK!
1977-ben az USA és a SZOVJET műholdak egyaránt jelezték a KALAHÁRI SIVATAGBAN
1979-ben az INDIAI ÓCEÁN felett a nukleális robbantást. Én is hallottam a SZABAD EURÓPA rádión ezeket a híreket. Mindezeket már akkor Izraelnek tulajdonították! VANUNU mindezeket megerősítette.
Izrael nem csak célba juttatáshoz alkalmas rakétával, hanem „DOLPHIN” mintájú német gyártmányú tengeralattjárókkal is rendelkezik, amelyről a víz alól is kilőhető a rakéta!
Nos, ez a két érv már elég lenne hozzá, hogy a X. Cikkely által biztosított joga alapján felmondja a szerződést és atomfegyvert gyártson saját védelmére.
Mégis Irán békeszerető népe, a körülötte folyó őrjöngő rágalomhadjárat ellenére nem ezt teszi! Higgadt bölcsességgel érvel, védi igazát! Védi jogait!
Vizsgáljuk meg az iráni atomipar történetét, és jelenlegi helyzetét!
A PERZSA nép egy nagykultúrájú, öntudatos, NEMZETTUDATTAL RENDELKEZŐ NÉP! A nukleáris technikában nem mondható járatlannak!
1967-től A TEHERÁNI MŰSZAKI EGYETEMEN működik egy 5MW-os kutató reaktor. Az amerikaiak építették. Üzemanyaga 93 %-os dúsítású urán.
1992-ben ezt modernizálták a NEMZETKÖZI ATOMENERGIA ÜGYNÖKSÉG (NAU) felügyelete mellett.
IRÁN fejlettségét példázza, hogy a földfelszín tanulmányozása céljából 2005. okt. 27-én saját műholdat állított pályára orosz rakétával.
IRÁN 1970-től tagja az atomsorompó egyezménynek, MELYNEK IV. FEJEZETE KIMONDJA:
Azok az országok, amelyek nem rendelkeznek nukleáris technológiával, megszerezhetik és működtethetik azt!
Ennek megfelelően építettek az amerikaiak 5 db kutatóreaktort IRÁNBAN.
FRANCIA, NÉMET, ANGOL együttműködéssel 23 atomerőmű létesítését tervezték.
Az 1979 februári „ISZLÁM-FORRADALOM” előtt 1975-ben elkezdték építeni BUSHEHRBEN 2 db 1300 MW-os energetikai reaktor-blokkjukat.
A tervező, szállító és a kivitelező a SIEMENS volt. (akkor KERN KRAFTWER UNION – K.W.U.-nak hívták)
Az IRAK-IRÁNI háborúban (1980-1988) rakétatámadásokkal szétlőtték.
A németek levonultak az építkezésről, és otthagytak rengeteg berendezést, több mint 35 ezer szállítási egységet. IRÁNT NEMZETKÖZILEG TELJESEN ELSZIGETELTÉK! CSUPÁN SZIRIA ÉS LIBANON TARTOTT KI MELLETTE.
Az IRAKI támadás nagyon sikeres volt. Oka, hogy olyan SUPER ETENDARD MIRAGE francia gépekkel támadtak, amelyek AM, 39-es EXOCET támadó rakétákkal voltak felszerelve. Ugyanakkor az erőművelt védő szintén francia légvédelmi rakétákkal szembeni védelemmel rendelkeztek.
Közel húsz évig álltak a romok a sivatagban. Nem akadt vállalkozó, aki folytatta volna az építkezést.
A nukleális programját kutatóreaktoraiban 1984-ben ismét elkezdte.
1992-ben 15 évre szóló OROSZ-IRÁNI kormányközi szerződést az együttműködésről, megkötötték.
1995 augusztusában OROSZORSZÁGGAL aláírták a BUSHEHRI atomerőmű megépítéséről szóló szerződést. Szovjetunió szétesése után az OROSZ NUKLEÁRIS IPAR válságban volt. Nem volt munka! A feladat óriási volt. ÁTTERVEZÉSEN sok száz OROSZ SZAKEMBER DOLGOZOTT. SIKERESEN!
1995 januárjában VIKTOR MIHAILOV AZ OROSZ MINATOM VEZETŐJE aláírt egy jegyzőkönyvet R. AMROLLAHIVAL az IRÁNI ATOMENERGETIKAI SZERVEZET elnökével, amiben sok más mellett megemlítik, hogy szerződéstervezetet készítenek egy IRÁNBAN ÉPÜLŐ URÁNDÚSÍTÓ ÜZEM LÉTESÍTÉSÉRŐL!
Közben a NOVOVORONYEZSI ATOMERŐMŰVES OKTATÓ KÖZPONTBAN folyt az IRÁNI szakemberek képzése. Hasonlóan, mint azt a PAKSI ATOMERŐMŰ létesítése során is tették.
A NOVAJA GAZÉTA 2006.03.09-i számában „IRÁN DÚSÍTÁSA” címmel cikket írt róla. Ekkor elkezdtek az amerikaiak visítani! IZRAEL és USA hisztériakeltő támadásba kezdett.
Urándúsítás központi téma, ezért szükséges némi magyarázat hozzá, a közérthetőség miatt
Urán dúsításával állítják elő a reaktorok döntő többségének üzemanyagát. HUSZEIN MUSZAVIAN, IRÁNNAK a Nemzetközi At6omenergia-Ügynökséghez delegált főképviselője hangoztatta, IRÁN független akar maradni, európaiakat nem fog bevonni erőműveinek fűtőanyag ellátásába.
JOGA VAN URÁNDÚSÍTÁSRA, AZT MINDEN TILTAKOZÁS ELLENÉRE FOLYTATNI FOGJA.
Itt EURÓPÁBAN JOSCHKA FISCHER akkori német külügyminiszter a leghangosabb IRÁN-bíráló (FISER JÓSKA egy BUDA-KÖRNYÉKI sváb gyerek, egy 1968-as nagypofájú anarchista! Jobban beszél magyarul, mint németül. Liberális-zöld zagyvapolitikus lett belőle. Külügyminisztersége után az USA-ba ment, és ÉRETTSÉGI NÉLKÜL egy amerikai egyetemen tanít.)
ORIGO 2005.05.03. FISER JÓZSI fenyeget!
IRÁN mondjon le az urándúsításról, ellenkező esetben az EURÓPAI UNIÓ támogatni fogja az USA álláspontját a N.A.Ü. BÉCSI tanácskozásán, hogy IRÁN ügyét utalják az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé!
Dúsított uránt többféleképpen lehet előállítani. Jelen technológiai ismereteink szerint a centrifugával történő a leghatékonyabb.
Az urán gázállapotban kerül a centrifugába. Az URÁNHEXAFLUORID (UF6) formában. U235-ös izotópot a centrifugális erő szétválassza a nagyobb atomsúlyú U238-as izotóptól.
Az UF6 csupán kétféle molekula keveréke, és igen fontos a tisztasága. Ha molibdénnel, ezüsttel vagy más fémmel szennyezett, a hangsebességnél gyorsabban forgó centrifugák meghibásodnak. Ez történt IRÁNBAN is, a kísérleti 164 centrifugából kb. 50 tönkrement 2003-ban.
Az ipari méretek esetén minimum 2-3ezer centrifugát kell üzemeltetnie. Ezek a centrifugák nem túl nagyok. Az anyagok szilárdsága szab határt a méreteknek.
A feladat nem egyszerű, mert sok gépet kell sorba kötni, működését összehangolni. Körülbelül ~ 1,5 m Ø-szuperszónikus sebesség, precíz mágneses csapágyazás, bonyolult és precíz tömítőrendszerek jellemzik a berendezést.
A rokon kultúrnép rendelkezik kellő technikai tudással, hogy megoldja ezt a feladatot, ha a nemzetközi jogot lábbal tiporva, az atomsorompó egyezmény 4. pontját megsértve ezt megtagadják tőle, a dúsítási technológiában jártas hatalmak!

Az urándúsító centrifuga egyszerűsített elvi vázlata.
A dúsító üzemeket kettő felhasználásúnak (polgári és katonai) tekintik, és nemzetközi ellenőrzés alá esnek. IRÁN AZ ellenőröket beengedte létesítményeibe.
Az ilyen termékek exportját a NUKLEÁLIS SZÁLLÍTÓK CSOPORTJA (NUCLEAR SUPPLIERS GROUP, N.S.G) ellenőrzi. Magyarországon ezt a feladatot a MAGYAR KERESKEDELMI ENGEDÉLYEZÉSI HIVATAL (MKEH) látja el.
Magyarországon is volt ilyen megszorítás. Az épülő kubai atomerőmŰbe nem engedték kiszállítani a víz alatti átrakást végző, GANZ-ban gyártott reaktor fűtőelem átrakó gépet. A tervek és néhány speciális fődarab már le volt gyártva. (Ez USA nyomásra történt.)
Kettős felhasználásról csupán annyit érdemes megemlíteni, hogy a konyhakéssel rendszerint zöldséget pucolnak. Ha a szakács életére törnek, akkor hasznos önvédelmi fegyver lehet.
Ilyen logika szerint ellenőrizni, betiltani kellene minden konyhakést!
A másik butaság, amit gyakran említenek, hogy nem „polgári” dúsítási fokú uránt is előállíthatnak! Csupán népbutításnak feldobnak egy 50%-os U235-ös értéket. Ilyen korlát nincsen. IRÁN egyetemeinek kutatóreaktoraihoz ~20% dúsítási fűtőelemek kellenek.
A tendencia az, hogy „KIÉGŐ REAKTORMÉRGEK” pl. gadolínium fűtőelembe keverésével a dúsítást növelik, átrakási ciklusokat kitolják! Teljesítményt növelik.
Hajók reaktoraiban ez 80% érték is lehet.
A PAKSI ATOMERŐMŰBEN is emelték a dúsítás mértékét. Ezeknél a régi erőműveknél ez kis mértékben lehetséges számtalan korlát miatt (zónahőmérséklet és több szerkezeti korlát pl.) újabb típusoknál ez emelkedni fog!
Nem esik szó arról, hogy a PAKISZTÁNI, KÍNAI és más ázsiai együttműködés IRÁNNAL sérti USA gazdasági érdekeit!
Ha valaki energetikai reaktorblokkot akar IRÁNNAK eladni, megindul az IZRAELI, AMERIKAI POLITIKAI TERRORGÉPEZET. A zsidó kézben lévő nagy hírügynökségek szédítik a tájékozatlan közvéleményt! ATOMVESZÉLY! IRÁN PLUTÓNIUMOT VON KI A KIÉGETT FŰTŐELEMEKBŐL! Ezért kell az erőmű.
Erre választ ad Dr. SZATMÁRI ZOLTÁN, az ÉLET ÉS TUDOMÁNY 1991/28. SZ. „KI TUD ATOMBOMBÁT GYÁRTANI” cikke. Ebben leírja, hogy az energetikai reaktorok fűtőelemeinek kiégés során olyan az összetétele, hogy elszaporodnak a „páros, páros” (rendszám, tömegszám) izotópok. Ez a bomba működése szempontjából káros, pl. a 240, 242 plutónium-izotópok.
A fűtőelemekben lévő PU239 túl szennyezett lesz. A katonai célú plutónium legfeljebb 6-7%-ban, ideális szennyeződés viszont 2-3% csupán a megengedett. A PU240 plutónium-izotóp a polgári reaktorok fűtőelemeiben kiégés során 20% körül van, fűtőelem-típustól függően. ENNEK TISZTÍTÁSA BONYOLULT!
Valóban az első atombombák (USA, szovjet, angol) töltete plutónium volt.
A PU239 izotóp legegyszerűbben úgy hozható létre, hogy az urán nehezebb izotópja az U238 atommagja befog egy neutront, majd két lépésben plutónium PU239-á alakul át.
A mai reaktorok üzemanyaga túlnyomó részben U238-as izotópot tartalmaz. Az U235 hasadása során felszabaduló neutronok egy részét az U238-as magok befogják és plutóniummá alakulnak át. Az atomerőmű típusától függ, hogy ez az átalakulás milyen mértékben megy végbe.
Egyes reaktortípusokat kifejezetten plutónium gyártásra fejlesztettek ki. A besugárzási idő 40-45 nap körüli, mert ha tovább tart, a fent leírtak szerint a PU239 elszennyeződik.
A világ csendőreinek hisztériája a fenti technológiai lehetőségeken alapszik! TERMÉSZETESEN MÁS VAN MÖGÖTTE! Számunkra az lenne kedvező, ha IRÁN BÜSZKE NÉPE KŐBALTÁVAL JÁRNA, ÉS ÜVEGGYÖNGYÖKÉRT DOLLÁRNAK NEVEZETT FESTETT PAPÍROKÉRT ADNÁ ODA A MULTIKNAK SZÜLŐFÖLDJÜK KINCSEIT, OLAJAT, GÁZT, URÁNT ÉS A JÖVŐ REAKTORAINAK FŰTŐELEMÉT A TÓRIUMOT!
A reaktor fűtőelem kazettáinak költségösszetevőinek ~ 42%-át a dúsítási költség adja. A világ erőműveinek nagy részét az USA látja el fűtőelemmel. INDIA, PAKISZTÁN, KÍNA hatalmas piacot jelentene IRÁNNAK. A konkurenciát visszabombázni a kőkorszakba többszörös haszon! Hiszen a ledobott bombákon is extraprofitot zsebelnek be a multinacionális fegyvergyárak!
Fűtőelem gyártási folyamata, fő lépései
Bányaművelet, érczúzás
U3O8 előállítása a bányaüzemben
(Magyarországon a PÉCSI U3O8 után sárga pornak szokták hívni. A hordozókőzettől függően ez máshol gyakran fekete.)
Csomagolás, szállítás
URÁN-HEXAFLUORIDDÁ (UF6) átalakítás I.
(leírásokban a latin KONVERZIÓ szót használják igen gyakran. Más folyamtokra is latin, görög szavakat használnak. A nagy nukleális technológiákat alkalmazó nemzetek nyelve igen szegényes a magyarhoz képest.
Csomagolás, szállítás
DÚSÍTÓ ÜZEMBEN szétválasztják, megfelelő arányban keverik az U235 és a U238-as izotópokat.
Csomagolják, szállítják
A KAZETTA GYÁRTÓMŰBEN elvégzik az átalakítást UO2-vé. Egy cirkónium ötvözetű fémcsőbe töltik. A pálcákat kötegekbe rendezik, ezt nevezik üzemanyag kazettának.
A C-787-96 és a C996-96 ASTM szabványokból minden megtudható, ha valakit érdekelnek a BESUGÁRZATLAN URÁNIUMBÓL NYERT UF6 és a DÚSÍTOTT KERESKEDELMI UF6 adatai.
Természetesen ez a folyamatleírás nagyon egyszerűsített. MEGFELELŐ TUDÁST ÉS IPARI HÁTTERET KÖVETEL! IRÁN ezekkel rendelkezik! SZUVERENITÁSA és a NEMZETKÖZI JOG ALAPJÁN a felsorolt műveleteket saját hatáskörbe akarja vonni.
Nem engedi magát egy embargós zsarolás spiráljába belehajszolni, hogy reaktorai esetleg üzemanyag nélkül maradjanak.
Egy öntudatos nemzet minden barbár katonai fenyegetés ellenére bölcs mérséklettel védi igazát. Menetel tovább a hite szerint helyes úton.
A világ multinacionális, globalizált csendőrei attól rettegnek legjobban, hogy IRÁN bebizonyítja a világ népeinek, hogy a GYÁVA meghunyászkodás HELYETT a nemzeti öntudat vállalása járható út!!!
Tekintsük át Irán nukleális létesítményeit
Itt elég sok bizonytalanság lehet a feladatokban, a helyszínekben. Az állandó IZRAELI TERRORFENYEGETŐZÉS MIATT MOSTANÁBAN ehhez USA IS CSATLAKOZOTT.
IRÁN megnyitotta kapuit a NEMZETKÖZI ATOMENERGIA ÜGYNÖKSÉG ELLENŐREI ELŐTT, de ha az IRÁNI nukleális programot az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé viszik, az ellenőrzést megtiltja.
IZRAEL az állami terrorizmus pitbullja, az amerikai katonai védernyő mögül őrjöngve fenyegetőzik, ÉS FOLYAMATOSAN FEGYVERKEZIK.
A ZSIDÓ ORSZÁG csupán a 2005-ös évben 5000 db légi fegyvert, köztük 500 BW-109-es bunkerromboló bombát kapott az USA-tól.
A PENTAGON páratlan cinizmussal ezeket a civilekre „biztonságos bombának” nevezi. Ugyanis ezek befúródnak és a felszín alatt robbannak!
Így természetesnek tartom, hogy minden részlet a helyszínekről nem publikus!
TEHERÁN: a főváros közelében KUTATÓREAKTOROK, EGYETEM, FIZIKAI INTÉZETEK vannak, melyek segítik a jövő energiájának gyakorlati és elméleti fejlődését. Első kísérleti reaktor 1967-ben lett beüzemelve. 5 MW-os és az amerikaiak építették.
BUSHEHR: csaknem kész 2 db WWR-1000 OROSZ nyomottvizes reaktorblokk. A helyszínen több száz orosz szakértő is tartózkodik.
BONAB, RAMSAR: kutatóreaktorok, fizikai intézetek.
JASD: uránbánya. Valószínűleg teljes bányafeladati vertikummal.
ISFAHAN: uránfeldolgozó; dúsítás valószínű
NATANS: laboratórium. Valószínű urándúsítás folyik. IPARI MÉRETEKBEN KÉPES MŰKÖDNI.
ARAK: nehézvíz előállítására alkalmas berendezések. Itt nehézvíz moderátoros reaktor lehet. Valószínű, CANDU típusú.
SAGANO: uránbánya – kiépítés alatt.
GEHINE: uránbánya.
Nehéz pontos információt találni a létesítmények egy nagy részéről. Egy biztos, 10-15 jelentős építkezés és tudományos központ működik IRÁN területén, ami már nem megsemmisíthető!
Sok ezer ember hordozza az ismereteket. A nukleális technológia egy széles alapokon nyugvó kollektív tudás!
USA érzi, hogy IRÁN nem IRAK. A közvetlen katonai beavatkozás, nehezen belátható kockázatokat hordoz! Inkább titkosszolgálati módszerekkel belső lázadást szít. Rendszerváltozást hozva létre. Halljuk is ennek jeleit „A RENDKÍVÜL ELÉGEDETLEN FELVILÁGOSULT” lakosság tüntetését a „SÖTÉT KÖZÉPKORI” vallási vezetés ellen!
Az USA titkosszolgálatai gyakran keverték össze vágyaikat a valósággal! MINDEN JEL ARRA MUTAT, HOGY IRÁN ESETÉBEN IS EZ TÖRTÉNIK!!!
Az atomhisztéria mindig jól jön! Ugyanis a barbár HIROSIMA és NAGASZAKI atomtámadás óta MINDENKI FÉL TŐLE! Lehet riogatni a világot, a saját lakosságot. El lehet ilyen módon fogadni, fogadtatni, lenyomni a népek torkán, a lehetetlennél lehetetlenebb dolgokat, IZRAELI ÉRDEKEKET, A GLOBALIZÁLT PÉNZHARAMIÁK EMBERELLENES BŰNEIT, STB.
Vizsgáljuk meg, milyen érdekek mozgathatják az usa, irak és irán tömegpusztító fegyverei körüli műbalhékat
Először megemlíthető IZRAEL RETTEGÉSE! IZRAEL állami terrorgépezete oly sok, és szörnyű bűnt követett el a környező népek ellen, hogy mindentől retteg! RETTEG A KŐDOBÁLÓ GYEREKEKTŐL, AKIKET PÁNCÉLOSOKKAL GÁZOL LE! Minden cselekedetével maga ellen fordítja a világ népeit.
Az USA pénzügyi élete döntően zsidó bankárcsoportok kezén van, és ezek befolyásolják az amerikai politikát.
Az USA KORMÁNYA 1971. aug. 5-én bejelentette, hogy nem teljesíti a korábban vállalt kötelezettségét, NEM VÁLTJA ARANYRA A DOLLÁRT! A F.E.D pénzügyi főguruk ezt az ÁLLAMCSŐDÖT ÚGY ÁLLÍTOTTÁK BE, MINT A PÉNZÜGYI, GAZDASÁGI FEJLŐDÉS PARANCSÁT, AMI SZÜKSÉGESSÉ TETTE A DOLLÁR ELSZAKÍTÁSÁT AZ ARANYTÓL!!!
Így megszűnt a fék. AZ AMERIKAI NEMZETI BANKJOGOKAT BITORLÓ, egyébként zsidó kézben lévő magánbankok szövetsége annyi színes papírt nyom, amennyit akar. Elkezdődött a F.E.D uralma a világ felett.
Az USA hihetetlen mennyiségű szolgáltatást, árut kap, amiért nem ad mást, mint színes papírokat. A VILÁGBAN MEGTERMELT JAVAKÉRT AZ ÓRIÁSI AMERIKAI HADSEREGET FENNTARTJÁK! FELADATA VÉDENI A DEMOKRÁCIÁT! MAGYARUL: BOMBÁZNI AZT, AKINEK EZ NEM TETSZIK.
Európában újfasiszta, nacionalista, populista, a mohamedán világban fundamentalista terrorista akinek ez nem tetszik!
A sárgákkal nagy bajban vannak. Keresik rajtuk a fogást, de nem találják! FŐ A FEJÜK, DE NAGY IGYEKEZETTEL DOLGOZNAK A PROBLÉMÁN!
Jó tanpélda az olajüzlet
SZAÚD-ARÁBIA uralkodó oligarcháit az USA megvásárolta. Az OPEC-ben Szaúd-Arábia ÁRMEGHATÁROZÓ. Olajt csak dollárért lehet venni! Aki olajt akar, az kénytelen AMERIKAI SZÍNES PAPÍROKAT SZEREZNI!
Két meghatározó olajtőzsde van: a NEW-YORKI (NYMEX) és a LONDONI NEMZETKÖZI OLAJTŐZSDE, az IPE. Természetesen mindkettő amerikai, és dollárforgalmú!
SZADDAM HUSZEIN 2000-ben kezdte lecserélni a dollárt. MÁS VALUTÁÉRT IS ADOTT OLAJAT. Példája ragadós volt. IRÁN is kezdett Jenért, Euróért olajat eladni.
SZADDAM azonnal atombomba-gyáros, népirtó zsarnok lett. ORSZÁGÁT MEGTÁMADTÁK, SZÉTZILÁLTÁK, ŐT MAGÁT KIVÉGEZTÉK!
NINCS „OLAJAT ÉLELMISZERÉRT” program. OLAJAT SZÍNES AMERIKAI PAPÍRÉRT, VILÁGHEGEMÓNIA HELYRE ÁLLNI LÁTSZOTT!
De kezd kialakulni az IRÁNI OLAJTŐZSDE. Mi lesz, ha KÍNA, INDIA, PAKISZTÁN, esetleg JAPÁN, AZ ÁZSIAI ÓRIÁSOK NEM DOLLÁRÉRT KAPNAK OLAJAT IRÁNTÓL?!
A BEVÉTELEKET NEM NYUGATI LUXUSHÜLYESÉGEKRE KÖLTIK, MINT SZAÚD-ARÁBIA, VAGY AZ ÖBÖL-MENTI SEJKSÉGEK! HANEM A NEMZET FELEMELÉSÉRE.
IRÁN azt veszélyezteti, hogy a világ dolgozik, AMERIKA PEDIG FELÉLI A TERMELT JAVAKAT!
IRÁN is atombomba-gyárosok, népelnyomó MULAHOK és KÖZÉPKORI ZSARNOKOK ORSZÁGA LETT. Vissza kell bombázni őket az amerikai akolba! A VILÁG NÉPEIT MEG HÜLYÍTIK mindenfélével! A demokráciát elnyomják! Nincsenek Teheránban szingli-klubok! Nem leszbikus műsorok mennek a tv-ben! A nő nem mutogatnivaló árucikk!
Valóban szörnyű, itt csak a bombázás segíthet!
Erőss Zoltán - Jövőnk.info


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése