Egely György:
Másodfajú háború
A
XX század végére jellemzõ, hogy csökken a fegyveres háborúk
hevessége, kára, mérete. Úgy tûnik, hogy néhány helyi
konfliktust leszámítva századunk végére az általános béke
lesz a jellemzõ, se meleg-, se hidegháborúkat nem vívunk többé.
A kép valójában nem ilyen idilli, mert a hideg- és melegháborúk
kárával, emberveszteségével azonos méretû és súlyú háború
zajlik, ami azonban kevésbé látható, kevésbé észrevehetõ,
ezért is nevezhetnénk másodfajú háborúnak. Három világméretû
háború, és egy nagyméretû, de "hideg" gazdasági
háború után jutottunk arra a szintre, ahol mára elég világosan
kirajzolódnak a másodfajú háború frontjai, céljai, hadviselõi,
fegyvernemei. A köztudat ugyan csak két világháborút ismer el,
ám a múlt század elején vívott napóleoni háborúk is
világméretû háborúnak számítottak: több kontinensen is
fegyveres konfliktusok robbantak ki, például Kanadában és
Indiában, és jól ismert Napóleon afrikai hadjárata is. Ez az
Anglia és Franciaország között vívott számozatlan világháború
ugyancsak hosszú ideig tartott, nagy anyagi és emberáldozattal
járt, jelentõs volt a civilek, a polgári lakosok körében a
veszteség, elsõsorban az orosz hadjárat során.
Ahogy
fejlõdött a háborúban alkalmazott technika, egyre több és egyre
súlyosabb áldozatot követelt a hadviselés vagy annak
következménye a polgári lakosságtól. Bár századunk elsõ
világháborúja idején a polgári lakosságot még nézeteik vagy
származásuk miatt nem deportálták és nem irtották módszeresen
(az örmény török háborút kivéve), ám ebben a háborúban is,
közvetett módon, igen magas volt a polgári áldozatok száma: a
nélkülözések miatt legyengült emberek milliószámra pusztultak
el 1918-19-ben az úgynevezett spanyolnátha idején. Kétségtelen,
ha nincs a háborús nélkülözés, akkor ez az újabb, kb. 8-10
millióra becsült halálozás nem következik be. Közismert, hogy a
II. világháborúban a polgári lakosság már közvetlenül is
jelentõs anyagi és emberveszteséget szenvedett, elsõsorban a
bombázások, az utcai harcok és deportálások miatt. Századunk
végére a technika annyira "tökéletesedett", annyira
"javult" a hadviselésben, hogy már többen halnak meg a
polgári lakosságból háborúk során, mint a hadviselõ katonák
közül. (Erre jó példa a vietnami háború.)
A
háborúk célja mindig az erõforrások birtoklása, bár gyakran
vallási vagy ideológiai okokra hivatkoznak a hadviselõk. A
háborúban az ellenségtól területeket, embereket, nyersanyagokat
kell erõvel megszerezni. A hidegháború idején majdhogynem
fegyveres vagy "flottapolitikával" is elérhetõ ez a cél.
Ez a politika is erõforrásokat von el a civil szférától, és
emiatt is korábban lehet meghalni. A háborúkban - s ez a közös
bennük - mindig hamarabb pusztulnak el az emberek, anyagi és
természeti értékek, mint azt természetes várható élettartamuk
lehetõvé tenné. Ez jellemzõ a napjainkban dúló, nagy
áldozatokkal járó másodfajú háborúra is.
A
másodfajú háború célja, frontjai, hadviselõi
A
másodfajú háború definíciója elõtt hadd ismertessünk egy
másodfajú jelenséget példaként a fizikából. Az elsõfajú
fázisátmeneteknek vagy halmazállapot-változásoknak egyszerû a
meghatározása: amikor egy adott hõmérsékleten megváltozik az
anyagok halmazállapota, akkor elsõrendû fázisállapot-változásról
vagy fázisátmenetrõl beszélünk. Ilyen például az olvadás, a
párolgás, a forrás. Ezek a fázisátmenetek (amikor energiabevitel
hatására mennyiségi és minõségi változások következnek be)
nagyon jól láthatóak, igen egyszerûen megfigyelhetõek,
szembeszökõek. Példánknál maradva a mai háborúk, fegyveres
konfliktusok is igen szembeszökõek, jól észrevehetõek, sok
híradásban szerepelnek, de nagyon sok pénzazaz energiaigénnyel.
A
másodrendû fázisátmenetek kevésbé láthatóak, külsõ
energiabevitelt nem igényelnek, ám méréssel ugyancsak
kimutathatóak, és a gyakorlatban ugyanolyan fontosak, mint az
elsõrendûek. Jó példa a másodfajú fázisátmenetre például
egyes anyagok ferromágneses tulajdonságainak megváltozása egy
kritikus hõmérsékleten. Ezen a kritikus hõmérsékleten (amit
Curiepontnak neveznek) az anyagok ferromágneses vagy ferroelektromos
tulajdonságai drasztikusan megváltoznak, megjelennek vagy eltûnnek
- attól függõen, hogy a hõmérséklet nõ vagy csökken. Szabad
szemmel ezek a változások nem láthatóak, külön mûszerek,
kísérletek szükségesek ahhoz, hogy kimutassuk a ferromágneses
tulajdonságok változását. A biológiában is találhatunk ilyen
másodfajú fázisátmeneteket, például bizonyos növények még az
elõtt elpusztulnak vagy leállítják életfunkcióikat, mielõtt
elsõfajú fázisátmenetek, azaz például fagyás vagy
fehérjekicsapódás megjelenne, de egyes fajoknál (például
teknõsöknél) van olyan kritikus hõmérséklet, am felett
nõstények, az alatt hímek születne.
A
másodfajú háború is igazi háború, abban az értelemben, hogy
erõforrásokért folyik a küzdelem, tehát itt is nagyon nagy a tét
és sok a pusztulás. Ám az elsõfajú háborúval szemben nem
fegyveres konfliktus (vagy nyílt, jó látható gazdasági embargó,
elszigetelés) zajlik. A másodfajú háborúban az információ, a
tudományirányítás és a gazdaság lényeges területeinek
birtoklásáért folyik a küzdelem. Célja a minõségi elõrelépés,
az irányváltás engedélyezése vagy tiltása. Ahhoz, hogy ezt a
küzdelmet jobban megérthessük, nélány frontot föl kell sorolni,
ahol az átlagember számára alig vagy egyáltalán nem
észrevehetõen folynak a harcok. Pontosan ez a másodfajú háború
lényege, hogy a küzdelem nem szembeszökõ, ugyanúgy, mint a
mágneseknél a másodfajú fázisátmenet. Három olyan területet,
frontot érdemes említeni, ahol igen erõs a másodfajú háború, s
ahol a tétek nagyok: ez az energetika, a medicina és az anomáliák
területe.
Az
energiaháború
Életünk
(és halálunk) sok vonatkozásban függ a felhasznált
energiaforrásoktól. Kevesen tudják, hogy a ma használt
energiafajták között is igen komoly verseny folyik - gondoljunk
csak az olaj- és szénkitermelõk harcára (mely az utóbbiak
vereségével fejezõdött be), de hasonló küzdelem folyik az olaj
és az atomenergia között is Mondhatnánk azt, hogy ez pusztán az
üzleti életben szokásos konkurenciaharc, s ebben van igazság. A
másodfajú háború viszont teljes erõvel dúl az energiatermelés
egy másik frontján, ami gyakran a szakértõk számára sem ismert,
csak a változásokat sürgetõ maroknyi embernek van róla
információja. Ez a front félig-meddig sajnos még ma is a legendák
területe, igen kevés a pontosan ellenõrizhetõ, megbízható
információ - de ez minden háború szükségszerû következménye.
Létezik a természetben egy ma már kísérletileg is kimutatható
közeg - a fizikai vákuum -, amelynek egészen érdekes
tulajdonságai vannak. Ha egy lezárt edénybõl eltávolítjuk az
összes anyagot és a lehetõ legalacsonyabb hõmérsékletre hûtjük,
úgy gondoljuk hogy ott már igazán nincs semmi. A technika részérõl
ez maga a tökéletes vákuum, ám a fizika számára ennek nagyon
érdekes és fontos tulajdonságai vannak. Ez a vákuum igen nagy
energiasûrûségû elektromágneses sugárzás. Ez nem túlzás - a
számítások azt mutatják, (1) hogy egyetlen
köbcentiméter térfogatban annyi energia van, amennyit ha anyaggá
átalakítanánk, akkor akár több tejútrendszer jöhetne létre. A
becslések szerint egy köbcentiméter vákuumnak az energiatartalma
mintegy 10**94g tömeggel egyenértékû. Vannak, akik ezt az értéket
néhány nagyságrenddel alacsonyabbra teszik, ám a lényegen ez sem
változtat. Rangos fizikai folyóiratokban évente több száz cikk
jelenik meg a vákuum elméleti és kísérleti tulajdonságairól.
Max Planck a kvantummechanika elsõ úttörõje volt, aki a
vákuumenergia létét elméletileg megalapozta, de sok más
fizikushoz hasonlóan nem a vákuumenergia technikai felhasználásával
törõdött, inkább az alapvetõ fizikai tulajdonságait vizsgálta.
(2) Kísérletileg elõször a Philips gyár fizikai
kutatóintézetének egykori igazgatója, Hendrik Casimir elmélete
nyomán sikerült igazolni a vákuumenergia létét. (3) A róla
elnevezett Casimir-effektust azóta mások is kimérték, és több
mint száz cikk született ebben a témában. Napjainkban Harold
Puthoff bizonyította be, hogy ez a vákuumenergia a gyakorlatban is
kinyerhetõ, semmilyen fizikai törvénnyel nem ellenkezik a
megcsapolása. (4)Úgy gondolnánk, hogy ez a téma jelentõs
figyelmet kelt, hiszen a vákuumenergia mindenütt hatalmas
mennyiségben állandóan rendelkezésre áll, kifogyhatatlan és
környezetszennyezés-mentes energiaforrás. Az elméleti kutatók
munkáját azonban inkább csak fanyalgás é csönd fogadja.
Történik-e valami a gyakorlati felhasználás terén? Töredékes
információk maradtak fenn arról, hogy a századforduló
legfontosabb feltalálója - a szerb származású Nikola Tesla -
építette az elsõ ilyen szerkezetet, ami minden valószínûség
szerint erre az energiaforrásra alapozta mûködését. (5) A
Tesla-féle autó egy különleges vákuumcsõbõl nyerte az energiát
(elektromos energia formájában), amit aztán egy váltóáramú
motor meghajtására használt föl. A prototípust egy Pierce Arrow
nevû, a maga idejében ismert luxusautóba építette be. A gyár
azonban, ami addig jól prosperált, hirtelen valamilyen okból
tönkrement, felszámolták. A cég tulajdonában maradt a Tesla-féle
energiakivételi, kicsatolási megoldás. Néhány évvel késõbb
egy amerikai feltaláló, Henry Moray épített egy olyan készüléket,
ami kb. 15 kW energiát adott le folyamatosan, melegedés nélkül
egy közepes méretû fadobozból, amiben szintén különleges
vákuumcsövek voltak. (6)Moray készülékét legalább 15 éven
keresztül fejlesztette, és nagyon sok ember látta, rengeteg
tanúsítvány, fénykép maradt fenn mûködésérõl. A helyi
elektromos társaság vette meg végül a készüléket, majd
összetörték. Után mindig történt valami, ami megakadályozta,
hogy Moray újra megépíthesse, és természetesen a szabadalmi
hivata is elutasította beadványát, mondván, hogy ilyen készülék
eleve nem mûködhet. A harmincas évek fizikusai nem foglalkoztak
komolyan a vákuumenergia létével és mibenlétével,
tulajdonságaival, amikor pedig valaki elõállt egy gyakorlati
megoldással - aminek persze az elméleti hátterét nem tudta
kellõen tisztázni -, értelemszerûen csalónak kiáltották ki. A
szabadalmi hivatalnokok természetesen a fizikára hivatkozva eleve
lehetetlennek nyilvánították ezeket a készülékeket,
megoldásokat.
Láthatjuk,
hogy ezt a háborút a front két oldalán kevés ember vívja, de
nagy tétekért folyik a küzdelem. A fõ vesztes az átlagpolgár,
ugyanúgy mint az elsõfajú háborúban - az õ sorsától döntenek
ezekben a küzdelmekben. Errõl sajnos soha semmit nem tud meg - ez
az információs monopolhelyzet a másodfajú háború egyik
jellemzõje. Sõt a "hivatalos" források még a
lehetõségét is kizárják az ilyen szerkezetek elkészítésének.
Hasonló történetek zajlódtak le az osztrák Victor Schaubergerrel
(7) és a német Hans Collerrel (8) is. Mára már csak
információtöredékek maradtak meg ezen és hasonló
berendezésekrõl, a feltalálók legtöbbször nyomtalanul eltûntek,
vagy ha életben maradtak, olyan "pechsorozat" vette
kezdetét, amibõl soha életükben nem tudtak többé kikerülni.
Egy
ilyen olcsó és szennyezésmentes, bárki számára hozzáférhetõ
energiaforrás természetesen nemcsak a technika, a tudomány, hanem
a gazdaság, éa emiatt a politika térképét is jelentõs mértékben
átrajzolta volna. Az elsõfajú háborúk, melyeket fõleg
erõforrásokért vívtak, jó pár esetben szükségtelenekké
váltak volna, de így nemcsak hadipari ágazatok, hanem hadseregek,
tisztek és tábornokok maradtak volna munka és feladat nélkül.
Legtöbbet az átlagpolgár nyert volna az ügyön, hiszen nemcsak
lakásának fûtése, közlekedése és élelmiszerének ára lett
volna olcsóbb, hanem élete is biztonságosabb, egészségesebb
lehetett volna a háborúk nélkül. Ám információk hiányában a
kisember, az átlagember nem tudhat arról, milyen lényeges
dolgoktól esik el, nem szólhat bele a küzdelembe.
Anomáliaként,
rendellenességként már a harmincas években felbukkant ilyen
jelenség, amit ma már nagy pontossággal ki is tudnak mérni: ha
például nagy teljesítményû ultrahangforrással gerjesztik a
vizet, akkor piciny buborékokból akár 100 milliárdszor annyi
energia jöhet ki, mint amennyit bejuttatnak. (9) Ez ma már
többszörösen megerõsített mérési eredmény
(szonolumineszcencia néven ismerik), és sejthetõ a nemrég
meghalt, Nobel-díjas Julian Schwinger munkássága nyomán, hogy a
vákuumenergia megcsapolása, kicsatolása felelõs a jelenségért.
(10) Mára eljutottunk odáig, hogy néhány helyen szabad
foglalkozni a vákuumenergia elvi, elméleti és gyakorlatban nem
használható tulajdonságaival, de a technikailag is hasznosítható
kutatási irányvonalak kizárólag magánerõfeszítések
következtébe jönnek létre. Ezekkel csak az a probléma, hogy a
feltalálók - ha sok küzdelem után meg is kapják a szabadalmukat
- nyomtalanul eltûnnek, és a know-how hiányában nem lehet
megépíteni a berendezéseket. Erre a sorsra jutott például
William Hyde, akinek nemrég megadott szabadalma és ismerõseinek
tanúsága szerint szerkezetének mintegy 1000 százalékos hatásfoka
volt, ám mind õ, mind a szerkezete eltûnt. (11)
Fejlett-e
a technika?
A
témában járatlan ember úgy gondolja, hogy mivel kutatók száz-
és százezrei dolgoznak a fizika és technika sok területén,
biztosan rábukkantak volna ezekre az effektusokra, ha mindaz igaz,
amit az elõzõekben olvashattunk. Az, ami népszerûsítõ cikkekbõl
vagy a médiából eljut a köztudatba, valahogy azt az érzést
sugallja számunkra, hogy technikailag rendkívül fejlettek vagyunk.
Ennek megítélése viszonyítás kérdése. Ha a száz évvel
ezelõtti állapotokhoz viszonyítjuk mai fejlettségünket, azt kell
mondjuk, valóban léptünk elõre. Azt viszont hozzá kell tenni,
hogy ez az elõrelépés a számítástechnika és a biokémia
kivételével inkább technológiai, mint elvi, s a kutatók többsége
a régi elveket használva dolgozik, nem az újdonságok frontján. A
ma használatos eszközeink nagy részének elméleti és
technológiai alapjait ugyanis a múlt század végén vagy a
századforduló idején rakták le. A mai rádió, tévé vagy
telefon is nagyjából azonos fizikai törvényekkel mûködik, mint
amit már a századforduló idején ismertünk. Az energiaellátó
rendszerek, az autó és a repülõgép is az akkor lefektetett
elveknek megfelelõen mûködik, csak ma az intenzív technológiai
fejlesztésnek köszönhetõen jobb, mint régen. Az igazán fontos
minõségi elõrelépést jelentõ, a Tesl útját követõ
tértechnológiai eszközök fejlesztését azonban érthetõ okokból
sem a tudomány, sem a gazdaság vezetõi nem támogatták. Az
energiatermeléssel járó környezeti károkat viszont a fejlõdés
szükségszerû, kiküszöbölhetetlen következményeként állítják
be. Más oldalról is nézhetjük technológiánk fejlõdését,
fejlesztési irányait Ha még mindig úgy gondolnánk, hogy igen
fejlett a technikai civilizációnk, érdemes egy pillantást vetni a
természetre, ha nem is a csúcsán lévõ emberre, hanem csak az
evolúciós létra közepén álló rovarokra. A rovarok ugyanis
olyan szerkezeti anyagokat is "használnak", melyek a
technikai civilizáció számára még ma is elérhetetlen álmot
jelentenek. A bogarakat beborító kitin szakítószilárdsága és
sûrûsége jobb, mint a kereskedelemben beszerezhetõ minõségi
ötvözött acéloké, a vékony pókháló szilárdsági és
mechanikai tulajdonságai is messze meghaladják a mai technika
lehetõségeit. A vékony pókfonál ugyanis vizes oldatból készül,
helyi anyagokból, tengelye mentén tetszõleges mértékben
sodorható, akár évekig is forgathatjuk, mégsem fog elszakadni.
(12) Nem így az acéldrót, amit néhány száz forgatás után a
nyírófeszültség egész biztosan elszakít. Igazi szerénységre
adhat okot, ha például a muslicák idegrendszerét tanulmányozzuk,
ez ugyanis háromdimenziós tájékozódást tesz lehetõvé, amit a
legmodernebb katonai számítógépek sem tudnak ma még nyújtani,
hiszen kétdimenziós térben tudnak csak tájékozódni. Ha
hozzátesszük azt is, hogy ezek a kis biológiai "szerkezetek"
önreprodukálóak, önjavítóak, helyi anyagokból építik fel
önmagukat akkor semmi okunk sincs az önelégültségre. Látható,
hogy a természet által produkált lehetõségekhez képest
technikai színvonalunk rendkívül alacsony. Akkor miért zárnánk
ki, hogy errõl az alacsony színvonalról jelentõs mértékben
tovább lehet lépni.
A
rákháború
Az
átlagember számára szintén fontos és érdekeit sértõ, alig
látható háború folyik a gyógyászat, a medicina területén.
Ennek egyes területei több kevesebb nyilvánosságot kapnak ilyen a
dohányzással vagy egészségtelen ételekkel és élvezeti
cikkekkel kapcsolatos háborúskodás. Ma még kevesen mernek
szembeszállni a dohánygyárak, a cukrozott üdítõitalok vagy a
zsíros gyorsétkezdeláncok üzemeltetõivel - gazdasági hatalmuk
olyan jelentõs. A médiában nemigen lehet velük ujjat húzni,
hiszen a média jelentõs mértékben függ tõlük hirdetési
jövedelmei miatt. A sajtószabadság persze létezik, de ugyan
melyik újság merné egy dohányreklám mellett például egy
dohányos ember tüdejét is megmutatni? Ez a front azonban legalább
kaphatott már egy kis nyilvánosságot, az átlagember elvileg
tudhat arról, hogy mi történik, ha ezekkel a káros élvezeti
szerekkel él. Tudhat arról, hogy például a gyorséttermekben
elfogyasztott zsíros, egészségtelen ételek érelmeszesedéshez és
emiatt keringési panaszokhoz, betegségekhez vezethetnek, amelyek az
egész világon vezetõ haláloknak számítanak. Keveset tud azonban
arról, hogy a "kettes számú gyilkos", a daganatos
betegségek gyógyításában nem kaphatja meg a már ma is
rendelkezésre álló és viszonylag olcsó, mellékhatásokkal alig
járó kezeléseket. Nem véletlen, hogy az emberek félnek a
daganatos betegségektõl, hiszen a mai terápiák túlélési aránya
rendkívül rossz, és a most elterjedten alkalmazott kemoterápia és
sugárkezelés amellett, hogy drága, igen kínzó, fájdalmas
melléktünetekkel s az életminõség jelentõs lerontásával jár.
A helyzet különösen visszás Magyarországon, ahol személyenként
relatíve a legtöbbet fizetjük az orvosi ellátásért, ám
arányaiban a világon a legtöbb daganatos megbetegedés nálunk
fordul elõ. Jelentõs javulást lehetne elérni és mindezt jóval
alacsonyabb áron, ha a már most rendelkezésre álló szereket,
eljárásokat széles körben használhatnánk. Ezek elterjesztése
azonban a másodfajú háború jellegének megfelelõen komoly
érdekekbe ütközik a "hivatalos" tudomány és jelen
esetben a gyógyszergyártók részérõl. A most általánosan
elterjedt kemoterápiás é sugárkezelési szerek ugyanis jelentõs
hasznot hoznak a gyártóknak. Azt tudják ugyan, hogy igen kevés
eredménnyel járnak - a halálozási statisztikák ezt egyértelmûen
mutatják -, ám ez sem riasztja vissza õket, hiszen újabb
gyógyszereket lehet felhasználni például a kínzó melléktünetek
korlátozására.
Röviden
érdemes megemlíteni azokat a lehetõségeket, amelyek a mai
eljárásoknál olcsóbban és hatékonyabban vehetnék fel a kettes
számú halálok elleni küzdelmet. Ezekre közösen az a jellemzõ,
hogy jobban megértették a daganatkifejlõdés okait, mint a mos
használt terápiák, és a kiváltó okokat kívánják
megszüntetni, a káros-kóros folyamatokat próbálják
visszafordítani. A jelenleg használatos "gyógyítási
módszerek ugyanis nem ezt a logikát követik: egyszerûen csak
kiirtandó ellenségnek tekintik a kóros daganatot, nem foglalkoznak
különösebben a kiváltó okokkal. A pusztítás módszere pedig a
sebészkés, méreg vegy sugárzás, amelyek természetesen az ép
szöveteket is károsítják, az életminõséget rontják. Tekintve,
hogy nem lehet pontosan "címezni" a pusztítást, a
szervezet ellenállóképessége, immunrendszere is megsínyli ezt a
gyógyítási módszert. Ezzel szemben az alternatív gyógyítási
módszerek a betegség okát is megértve a szervezet
ellenállóképességét, immunrendszerét javítják. Ezek a jobb
kémiai terápiák általában nyomelem- és enzimkészítményeket
használnak, természetes anyagokkal végzik a méregtelenítõ
folyamatokat. Így a ezervezet saját ellenállóképességét,
védekezõrendazerét erõsítik meg, ezzel igyekeznek
visszafordítani a rákos daganatképzõ folyamatot. (A beteg
környezete, szokásai nagyban befolyásolják a daganatképzõdés
lefolyását. Ha a szervezet nyomelemekben, vitaminokban, enzimekben
gazdagabb táplálékhoz jut, akkor mindazon enzimek rendelkezésre
állnak, amelyek a helyes fehérjeszintézishez szükségesek, ezek
hiányában azonban egy kóros burjánzó folyamat indulhat el.
Érdemes megjegyezni, hogy a ma környezetszennyezõ, "kéményes"
energetika itt is érezteti a hatását - a hõerõmûvekbõl,
jármûvekbõl a levegõbe jutó légszennyezés ugyanis elsavasítja
a talajt, emiatt az elfogyasztott növényekbe kevesebb jut a
szükséges nyomelemekbõl (ugyanakkor tüdõnkbe is jut bõven
rákkeltõ anyag). Ilyen nyomelemkészítmények ugyan már máshol
is megjelentek, de a legjobbakat magyar kutatók fejlesztették ki
"házi" körülmények között, s csak a hivatalokkal
szemben vívott sok harc után juthattak el az emberekhez
(Béres-csepp, Humet-R).
További
méllékhatásmentes lehetõség, ha a táplálékunkban elõforduló
vízbõl kivesszük a deutériumot, amelynek mérgezõ hatását a
harmincas évek óta ismerik. A deutériummentes víz szintén
eredményesen alkalmazható többféle daganatos betegség
gyógyítására, de a megelõzésre is. Itt jelentõs eredményeket
ért el egy magyar kutató. (13)
Az
igen drága és káros mellékhatásokkal járó sugárterápia
helyett nagyon jó hatékonyságú az úgynevezett hipertermia, ami
azon a hatáson alapul, hogy a daganatsejtek érzékenyebbek a magas
hõmérsékletre, mint az ép sejtek. Egy magyar kutató által
tökéletesített eljárás segítségével igen eredményesen
gyógyítják a német daganatos betegeket. Itthon még sok akadályt
kell legyõzni ahhoz, hogy ez a hatékony és olcsó módszer
eljuthasson a magyar betegekhez is. (14)
Hosszú
ideig úgy gondolták ("hivatalosan" talán még ma is úgy
gondolják), hogy a daganatos betegségek nem köthetõk az ember
pszichéjéhez. Az eddig elvégzett vizsgálatok az ellenkezõjét
bizonyítják, azaz azt, hogy bizonyos mértékben lelki okok is
kiválthatják, elõsegíthetik a daganatos megbetegedéseket. ha nem
is közvetlen, de közvetett módon. Az kimutatható, hogy tartós
stressz, félelem, szorongás, depresszió esetén gyengül az
emberek immunreakciója, ez viszont nagyobb esélyt ad a daganatos
megbetegedéseknek is. Ezért a betegség elleni küzdelem egyik
hasznos fegyvere lehetne a pszichológiai kezelés is - erre az olcsó
védekezési módszerre nálunk részben azért nincs lehetõség,
mert a drága, de rutinszerûen használt gyógyszeres kezelés
elvonja a rendelkezésre álló erõforrásokat.
Nem
lehet azt mondani, hogy a gyógyítás frontja nem háború - hiszen
ha egy olyan kis országban, mint Magyarország évente körülbelül
30 ezer ember hal meg daganatos betegségekben (s a tendencia egyre
romlik), akkor látszik, hogy ez is háború, ahol emberek pusztulnak
el hamarabb, mint ameddig élhetnének - ugyanúgy, mint az elsõfajú
háborúban. A gyógyszeripar és a "hivatalos" tudomány -
ugyanúgy, mint az energiatermelésnél - azt hirdeti, hogy nincs más
kezelési altematíva, csak a drága sugár- és kemoterápia a
megoldás. A megelõzés, az alternatív, szelíd gyógymódok alig
vagy egyáltalán nem kapnak az adófizetõk pénzébõl, s a
polgárok itt sem szólhatnak bele saját sorsukba. Pénzük a drága
és bizonyítottan gyenge hatékonyságú vagy hatástalan
kezelésekre folyik el.
Az
energetika után a gyógyszervegyipar és a gyógyászat a legnagyobb
üzletág a világon, s a mai szabályok egyértelmûen az
óriáscégeknek kedveznek, ezért õk nem akarnak változást.
Anomáliák
Végül
nagyon röviden tekintsük át, hogy a tudomány harmadik frontján
hogyan folyik (fõleg az információblokkolás szintjén) a háború.
Ezen a fronton ma még nem lehet szó olyan nagy gazdasági tétekrõl,
mint az elõzõ két esetben, ám potenciálisan itt is nagy
gazdasági károk keletkeznek, a fejlõdés gátlása, akadályozása
itt is jelentõs, ma még nem számszerûsíthetõ károkkal jár. Az
anomáliák igen nagy csoportját a biológiában lehet megfigyelni.
Ezen nem is kell csodálkozni, hiszen az "élet technológiája"
jóval fejlettebb, mint a mai ipar technológiája. A történelem
sajnos sokszor ismétli hibáit, hiezen annak idején például
Galvani kísérleteit kortársai nevetségesnek tartották, állandóan
gúnyolták, csak jóval késõbb értették meg, hogy mi a békacomb
rángatásának a következménye - az elektromos energia
elõállításának egyik igen fontos lehetõségét mutatta ez az
út.
Ma
is hasonlóan vélekednek akkor, amikor mondjuk parajelenségekrõl,
telepátiakutatásról van szó. Csak kevesen tudják - hiszen ez a
másodfajú háború lényege -, hogy a volt Szovjetunióban az
elmúlt 20 évben komoly erõfeszítéseket tettek olyan berendezések
kifejlesztésére, amelyek nagy távolságról, igen kis energiával,
mindenféle látható mellékhatás nélkül befolyásolják az
emberek tudatállapotát, pillanatnyi egészségét. Ezek a
kísérletek sikeresek voltak, s nagyjából ugyanazt a hatást
használták föl, amit ma telepátiának nevezünk, ám ennek
technikai, fizikai megalapozását is elvégezték.
Részben
ezek a kutatások vezettek az úgynevezett torziós tér elméletének
megalapozásához, (15) és olyan új technikai lehetõségeket
eredményeztek, amelyek a gyakorlatban is felhasználhatók. (16) Úgy
tûnik, hogy ez talán a legõsibb technológia, hiszen a kísérletek
azt mutatják, hogy például a piramisok környezetében is
megjelennek a torziós effektusok. Fizikai, biológiai, kémiai
folyamatokat befolyásolnak ezek a szabályos alakzatok. A most
lassan-lassan nyilvánosságra kerülõ eredmények mutatják, hogy a
torziós tereket eredményesen lehetne felhasználni a
kommunikációban, rugalmasabb és korrózióállóbb fémek
elõállításában (drága ötvözõanyagok felhasználása nélkül),
de például ásványkincsek felkutatásában is olcsóbban
használhatóak, mint a mai eljárások. Mindezek az eredmények a
(nálunk hivatalosan ma is áltudománynak tartott) parajelenségek
kutatásából indultak ki, de biológiai és gazdasági jelentõségük
miatt hosszú ideig haditechnikai kutatásként, titokban folyt a
munka. Ha majd ezek az eredmények is elterjedhetnek, erõsen
átrajzolhatják jelenlegi tudomány és technológia térképét.
Tévedés
vagy háború?
Vajon
nem túlzás-e háborúnak minõsíteni a fenti eseteket, nem lehet
ez pusztán tévedés? Hiszen a tudományban is elõfordultak már
tévedések, csupa jó szándék mellett. Semmelweis Ignác például
a szülõ nõk halálozás statisztikájából vette észre, hogy
drasztikusan csökkent a végzetes esetek száma, amikor õ hetekre
Velencébe utazott, s nem vizsgálta az anyákat. Mire rájött, hogy
az õ keze közvetíti a fertõzést, addigra majdnem kétezer nõ
halt meg szepszisben.
A
mindenki által tisztelt Marie Curie erején felüli szervezõ- és
propagandamunkát végzett, hogy pénzt szerezzen nagy mennyiségû
rádium elõállítására. A rádiummal aztán tüdõbajos
szegénysorsú gyerekeket sugároztak be úgy vélvén, ez gyógyítja
õket. Mindkét esetben egy jószándékú tévedés néhány ezer
ember halálát okozta, s amint felismerték a tévedést, tanultak
belõle - ha talán kicsit késõn is. A másodfajú háború esetén
azonban nem ez a helyzet. A fizikai vákuum tulajdonságai ismertek,
évtizedek óta vannak információk gazdasági jelentõségérõl, s
megadott szabadalmak is vannak. Az is jól ismert tény, hogy évente
milliószámra halnak meg daganatos betegségekben, s az is, hogy
léteznek a mai kezeléseknél jobb megoldások is. A helyzetre
jellemzõ egy német klinika igazgatójának szomorúan igaz mondata:
"A rákban sokan meghalnak, de még többen élnek belõle".
Ez a mondat jól jellemzi a másodfajú háború helyzetét, rámutat
lényegére. A tudomány vezetõi hatalmukat, befolyásukat
felhasználva harcolnak, de nem a tudományban szükségszerû érvek
és pártatlan mérések, megfigyelések alapján. Ezeken a
neuralgikus pontokon nincs érv és nincs vita, a vezetõk
tekintélyelv alapján egyszerûen "áltudomány"-nak
nyilvánítják vagy elhallgattatják azokat a fontos kérdéseket,
amelyekrõl ez a cikk szól. Így nagy anyag és emberáldozattal
járó háborút viselnek az adófizetõ polgár pénzén az
adófizetõ polgár ellen.
Azt,
hogy milyen könnyû az "áltudomány"-ok közé bekerülni,
jól illusztrálja a földön kívüli élet kérdése. A
Naprendszeren kívül nemrég megtalált két új bolygó ísmét
ráirányította a figyelmet erre a kérdésre. Elvileg eddig is
ismert volt, hogy a csillagok nagy részének lehetnek bolygói, és
a biológiában nem tudunk olyan kizáró okot találni ami azt
mondaná, hogy azonos körülmények esetén máshol nem alakulhatnak
ki hasonlm szerves molekulák, s azokban a miénkhez hasonló élet.
Az eddigiekbõl pedig sejthetõ hogy a mi technikai szintünk nem
maga a tökély, ennél jóval fejlettebb is létrehozható. A
tudomány mai állása szerint elvileg nem zárható ki nálunk
fejlettebb technikai civilizáció léte. A megcsapolható
vákuumenergia léte lehetõvé teszi a nagy távolságokra való
utazást, ami rakétákkal valóban megoldhatatlan. A hivatalos
akadémiai álláspont viszont az, hogy a kérdésben "nincs mit
tanulmányozni." (17)
A
gondolkodó ember felelõssége
A
másodfajú háborúról kevesen tudnak az értelmiség körében. A
humán szféra mûvelõinek tájékozatlansága ijesztõ, de érthetõ.
A politológusok, történészek, közgazdák, szociológusok
egyszerûen nem férnek hozzá ezekhez az eredményekhez, nincs róluk
tudomásuk. A félelmetes inkább a reáltudományok mûvelõinek,
vezetõinek viselkedése. Az õ felelõsségük lenne tisztességesen,
elõítéletmentesen utánanézni a fenti témáknak. A
természettudomány mai morálja azonban sokszor elképesztõen
alacsony: hiszen még soha sehol senkit nem vontak felelõsségre
konkrét kutatási irányok betiltásáért. Magyarországon például
így a legkisebb büntetés nélkül meg lehetett tiltani a
szociológia, a kibernetika, a hipnózis vagy éppen az akupunktúra
kutatását, ám a ma már tévedésnek számító tudományos
szocializmus kutatása ellen sosem tiltakozott a tudományos élet
vezetõ gárdája.
A
másodfajú háború léte elsõsorban a természettudomány mély
vezetési válságának következménye. Sok párhuzamos vonást
fedezhetünk fel a katolikus egyház középkori vezetési válsága
(valamint a kommunista pártok XX. századi vezetési válsága) és
a mai természettudomány válsága között. Akkor az egyház és
elöregedett felsõ vezetése nem a hétköznapi emberhez szólt
(hiszen latinul misézett), és a felsõ vezetés életvitele,
morálja, szokásai drasztikusan eltértek nemcsak attól, amit a
köznép elvárt tõle, hanem az alsópapság életvitelétõl is. A
tiltakozó hangok, eltérõ nézetek eltüntetésére hivatott
inkvizíció ekkor mondvacsinált ügyekkel, rafinált kínzásokka
százezerszámra irtotta az embereket, s így mindez messze volt
azoktól az eredeti ideáktól, amelyekrõl a négy evengéliumban
lehet olvasni.
A
mai természettudomány vezetõi is messze eltávolodtak a hétköznapi
embertõl, életének segítésétõl, hiszen például 22 milliárd
dollárt adtak ki a "csillagháborús" project kutatására
(minden kézzelfogható eredmény nélkül), ugyanakkor minden
alkalmat megragadnak arra, hogy a fentiekben leírt, egyébként
nagyon olcsó kutatási irányokat csíráiban elfojtsák. Azon nem
lehet csodálkozni, hogy az ipar cégek nem támogatják a drasztikus
struktúraváltást - nekik nem érdekük a jól menõ olaj- vagy
gyógyszerüzlet feladása. A tudomány vezetése (amely viszont a
polgárok adójából él) morálisan is felelõs azért, mert nem az
átlagemberért, hanem ellene dolgozik. Az átlagpolgár ma már
ösztönösen is érzi ezt a bajt.
Nemrég
készült az Egyesült Államokban egy felmérés, ahol
megvizsgálták, hogy az emberek mennyire bíznak a vezetõ
politikusokban, a törvényhozókban, a szabad sajtóban, a nagy
cégekben, az egyetemekben és az orvostudományban. (18) Az 1966-tól
kezdve mintegy 10 évenként megismételt vizsgálat egyértelmûen
azt mutatja, hogy drasztikusan csökken az emberek bizalma a fenti
intézményekben. Míg 1966-ban az embereknek 70 százaléka bízott
az orvostudomány jóindulatában, eredményeiben, ma már csak 23
százalék érez így. A szabad egyetemi kutatások célszerûségébe
és sikerében 1966-ban 61 százalék bízott, ma már csak 25
százalék. A nagy cégeknek az átlagembert segítõ tevékenységében
1966-ban 55 százalék bízott, ma már csak 19 százalék. A
médiában akkor 29 százalék bízott (ami nem jó eredmény), most
már csak 1 százalék. A kormányzatban akkor 41 százalék bízott,
ma már csak 12 százalék. A törvényhozók elõrelátásában és
bölcsességében 1966-ban 42 százalék bízott, ma már csak 8
százalék. Mindez úgy történt, hogy az átlagember a cikkünkben
szereplõ témákról egyáltalán nem tud. Vajon milyen lenne a
statisztika eredménye, ha mindezekrõl tudna? A demokrácia a
többség joga, hogy beleszólhasson az életét érintõ
legfontosabb dolgokba a teherviselés fejében. Így lenne
tisztességes ez a tudomány területén is, de ezeknél a fontos, ám
a nyilvánosság számár gyakorlatilag nem látható dolgoknál
mindez ma még elképzelhetetlen mert háboní folyik, egy másodfajú
háború. Hosszú ideig úgy gondolták az emberek, hogy a tudomány
és a technika majd megold kérdéseket, s egy sokkal jobb jövõt
segít, de mára már érzik, hogy ez a tudomány, ez a technika nem
fogja megoldani a kérdéseket, így drasztikusan más fejlõdési
irányzatokat kell keresnünk.
Ez
az iránytévesztés ma már sok területen látszik. Ilyen például
az energetikai környezetszennyezés miatti klímaváltozás, más
néven a melegházhatás. Mára egyértelmûen kiderült, hogy
melegszik a Föld klímája, 199 minden idõk legmelegebb éve volt.
(19) Ez is a másodfajú háború következménye hiszen ha a húszas
évektõl kezdve lehetõvé vált volna a vákuumenergia
felhasználása, ma nem tartanánk itt. Ma azonban inkább eltûrik a
kis olajdiktátorok sorát, Közép-Afrika, Argentína, Ausztrália
és Közép-Európa kiszáradását, az évek óta tartó aszályt, a
talaj elsavasodását, csak ne kelljen változtatni a jelenlegi
energiatermelési technológiákon. Ma még a politikában csak úgy
jelentkezik ez a hatás, hogy a kiszáradt Anatóliából elvándorló,
a nagyvárosokba kerülõ földmûvesek egy radikális iszlám pártra
szavaznak. Most még csak néhány száz ember hal meg Chicagóban
nyáron hõgutában vagy télen fagyhalál miatt, hiszen a
klímaváltozás egyik sajátsága, hogy egyre szélsõségesebb
hõmérséklet-, csapadék- és szélerõsség-értékek fordulnak
elõ. Elõször a biztosítótársaságok fognak tönkremenni a
keletkezõ nagy károk miatt - úgy néz ki, hogy ezekkel a gondokkal
most még csak õk törõdnek.
Ugyanolyan
hatása van azonban hosszú távon a drága daganatos gyógyítási
módszereknek is, hiszen ez is erõsen megterheli a
társadalombiztosítási költségeket, emiatt kevesebb jut más
betegségek kezelésére, vagy akár nyugdíjra. A drága üzemanyag
és energiaellátás sok családnak a teljes tartalékát elviszi,
mûvelõdésre, kikapcsolódásra, tanulásra már nem jut pénz.
Szélesedik a társadalmi rétegek közti vagyoni különbség, egyre
kevesebb ember kezében van egyre több pénz, jórészt a jelenlegi
technikai és tudományos struktúra miatt. A másodfajú háború
befejezése ennek vége vetne, az alul elhelyezkedõ emberek
feljuthatnának egy normálisabb, job életszínvonalra. Így
valószínûleg visszaesne a szegénybûnözés is, kevesebb rendõrt
és katonát kellene tartani, az adókat csökkenteni lehetne, és
rengeteg új munkaalkalom keletkezne, hiszen ki kellene cserélni a
teljes közlekedési és energetikai gépparkot. So helyen
összefonódó, sok helyen kapcsolódó, egymást erõsítõ javulás
vehetné kezdetét a másodfajú háború végével. Mikor lesz a
háborúnak vége?
Hogy
lehetne véget vetni a háborúnak? A háborúk valamelyik fél
kimerülésével érnek véget vagy szünetelnek. A másodfajú
háborúnál is ez a helyzet. Eddig minden nagy csatát a változások
gátlói nyertek. A változások sürgetõi, alakítói megbuktak.
Nyerésükre csak akkor lesz esély, ha a változást akarók ereje
egy kritikus szintet meghalad, hasonlóan a másodfajú
fázisátmenetek kritikus szintjéhez. Ehhez több akadály leküzdése
is szükséges. A legfontosabb dolog: tudni kell arról, hogy létezik
ez a háború. A legnagyobb akadály a tudományos vezetés
monopóliuma, hiszen ezek a témák jobbára tabunak számítanak,
akik errõl írnak, beszélnek, azokat azonnal kiközösítik a
tudományos (és gazdasági) élet vezetõi. Az elsõ gyakorlati
lépés ezért a természettudomány terén meglévõ monopóliumok
lebontása lenne. A "forradalmian régi" technológiák
elterjesztése (különösen az energetika és medicina területén)
meghozná a szükséges változásokat. A politikában is
szemléletváltozásra lenne szükség, valahogy úgy kellene
gondolkozni, mint ahogy az Egyesült Államok alelnöke, Al Gore
tette könyvében. (20) Formálisan persze szinte minden országban
az alkotmányban biztosítják az egészséghez és a tulajdonhoz
való jogot, sõt a tiszta környezethez való jog is kezd terjedni.
Az említett energetikai és gyógyászati frontok helyzete mutatja,
hogy ez a jog mennyire formális, mennyire nem lehet neki érvényt
szerezni. Az államháztartás most mindenütt komoly bevételeket
húz a benzinre vagy az élvezeti szerekre kivetett adóból, így az
állami apparátus nem igazán érdekelt az irányváltásban, s így
nem igazán a polgárok, az adófizetõk érdekeit képviseli.
Mit
tehet az állampolgár?
Az
állampolgár, sajnos, magára maradt, ezért figyelnie, vigyáznia
kellene, mire költik a pénzét. A daganatos betegek gyógyításában
dolgozó orvosoktól nem várható el, hogy nyíltan elmondják a
jelenlegi terápiákkal kapcsolatos negatív tapasztalataikat - a
félfeudális függõségeket tartalmaz egészségügyi rendszerben
gyakran megélhetési gondjaik lennének. A zömében az ötvenes
években tanult, s ma jórészt hetven éven felüli akadémikusok
sem szóltak, amikor az állampolgár pénzét a szemétbe dobták,
például a bõs-nagymarosi vagy az eocén-programnál. Ott, ahol a
tegnapelõtt dönt a holnaputánról, mindig ez az eredmény. A
politikusok, a parlament egy évtizede nem tartotta fontosnak a
lakosság egészségi állapotának megbeszélését. A hosszú távú,
tíz-húsz, netán ötven évre való gondolkodás a politikából
teljesen hiányzik - pedig ez remélhetõleg kevesebb idõ, mint
gyermekeink várható élete.
Most
más megoldás nem látszik, mint a mai hatalmi struktúráktól
független polgárok, az egészség- és környezetvédelemre, a
jövõbeli munkalehetõségre érzékeny emberek összefogása,
odafigyelése. A gondolkodó polgár felelõssége, hogy ráirányítsa
a figyelmet a fenti kérdésekre.
Ezt
a háborút azonban néhány ember nem tudja sikeresen megvívni pénz
és lehetõségek híján. Ehhez az kell, hogy a humán és reál
értelmiség együtt protestáljon, valahogy úgy, mint annak idején,
amikor a reformátorok és reformerek tanai is terjedni kezdtek.
Jegyzetek
1
: C. Misner-K Thorne J. Wheeler: Gravitation. Freeman and Comp. 1970.
Wheeler így ír könyvük 1190. oldalán: "A II. világháború
óta a fizika eredményei között talán a legfigyelemreméltóbb az
elektromágneses vákuumfluktuációk elméleti megjóslása és
kísérleti bizonyítása." Az 1202. oldalon írja Wheeler: "A
vákuum 10**94g/cm3 energiasûrûségû, lokális háborgásának,
hullámzásának energiasûrûsége mellett elhanyagolható az
atommag ~10**14 g/cm3 sûrûsége..."
2
Max Planck: Válogatott tanulmányok. Gondolat, Budapest 1965.
3
H. Casimir-D. Polder: Physical Review Vol 73, 360. o., 1948.
Casimir érdekes módon alig említi a róla elnevezett effektus
felfedezését visszaemlékezéseiben (Haphazard Reality), nem
értette meg a dolog potenciális jelentõségét.
4
: D. Cole-H. E. Puthoff: Extracting energy and heat from the Vacuum.
Physical Review E. Vol 48, No 2, 1993, 1562-1565. o. A két szerzõ
cikkének lényegét a kivonatban így összegzi: "Az
irodalomban mostanában több olyan javaslat is napvilágot látott,
ahol javasolják az elektromágneses vákuumenergia fluktuációkból
történõ energiakinyerést a Casimir-erõ segltségével. Az
említett javaslatokban lefektetett alapvetõ termodinamikai
összefüggéseket vizsgáljuk meg a cikkben, és eredményünk
szerint ezek a javaslatok elvileg helyesek."
5
: Egely György: Elhallgatott találmányok. K und K. Kiadó,
Budapest 1996.
6
: Henry Moray: The Sea of Energy Coaray Research Inst. 1978.
7
: O Alexandersson: Living Water-Viktor Schauberger and the secrets of
natural energy. Gateway Books, Bath, U. K 1990
8
: B. I. O. S. (British Intelligence Objectives Subcomittee. Report No
1043/31. "The invention of Hans Coler, Relating to an allegedly
New Source of Power."
9
: B. Barber-J. Putterman: Observations of synchronous
picosecond sonoluminescence. Nature, Vol 352, 318320. o., 1991.
Részlet a cikk összefoglalásából: "Ezek az amplitúdócsúcsok
az energia 11 nagyságrendnyi erõsítését jelentik." L. Crum:
Sonoluminescence: Physics Today. Sept. 1994, 22-29. o. Részlet a
kivonatból: "A folyamat során az energiasûrûség
10**12-szeresére emelkedik."
10
: J. Schwinger: Casimir Light: the source. Proc. Nat. Acad. Sciences,
USA. Vol 90, 2105-2106. o., 1993. Részlet a kivonatból: "Egy
dielektromos üregbõl a Casimirenergia felszabadulása az okozója a
koherens szonolumineszenciának."
11
: W. Hyde szabadalmának száma 4.897,592. Lásd Egely György:
Bevezetés a tértechnológiába, I. kötet. Perfector, Budapest
1993.
12
: M. Berenbaum: Spin Control. The Sciences. Vol 35. No 5. 13-16. o.,
1995. Részlet: "Puhább, mint a gyapot, erõsebb, mint az acél,
a pókháló évszázadók óta a jövõ anyaga. A biotechnológusok
már csak pár lépésre vannak a szintetizálástól."
13
: 'G. Somlyai: Naturally occuring deuterium is essential for natural
grouth of cells. F.E.B.S. Letter. Vol 317, 1 4 o., 1993.
14
: F. Douwes-A. Szász. Elõadás az 1995-ös Köhnlechnerdíj
átadásán (Német onkológiai nagydíj). München, 1995. dec. 1.
15
: G. I. Shipov: Theory of Physical vacuum. (Oroszul) Centr. of
Nonconventional Technologies. Moszkva 1994.
16
: A. Akimov: Finding Long Range Interactions. EG Concepts. Preprint
No 7. Centre of Nonconventional Technologies Moszkva 1992
17
: Beck Mihály: Tudomány, áltudomány. Akadémiai Kiadó, Budapest
1977
18
: Newsweek, 1996. január 8., 16. o.
19
: Newsweek 1996. január 22. 42 o.
20
: Al Gore: Mérlegen a Föld. Föld Napja Alapítvány Budapest 1993.
Gore többek között az alábbiakat javasolja: "Adókedvezmények
és kutatási alapok az új technikákra, a technikákat értékelõ
szigorú és kifmomult eljárásokra, különös tekintettel az új
helyettesítõ technikák ökológiai költségére és hasznára."
Megjelent
a "Mozgó Világ" 1996 júliusi számában.
Gyorsan
szerzett képességek
Szerző:
Dr. Egely György
A
mi civilizációnk megengedi, támogatja, hogy valaki zongorázni
tanuljon, netán egész életét a focinak szentelje, azt viszont nem
tűri el, hogy meditáljon, esetleg lebegjen, vagy telepatikus
képessége fejlődjön ki, a kézrátételes gyógyításról nem is
beszélve. Igaz, a régi Kína taoista és buddhista kolostoraiban is
inkább a lágy harcművészetek virágoztak – ahol a test
egyes részeit ideiglenesen átszúrhatatlanná, átvághatatlanná
tették –, meglehetősen gyakorlati okokból.
Nyilván sok emberben fölmerült az a kérdés, nem lehetne-e ezeket a képességeket például egy gyorstalpaló tanfolyamon megszerezni, akár egy hétvégén. Még egyszerűbb lenne, ha heti egy tablettával a kérdés megoldható lenne, és gyógyító-, netán jövőbe látó képességeink fejlődnének ki. Erre azonban nincs sok remény. A természet viszont tartogat nagyon bizarr lehetőségeket.Villámcsapás, áramütésNéhány évvel ezelőtt, amikor piciny laboratóriumunkba elektrotechnikust kerestem, a jelentkezők között volt egy, aki különös történetet mesélt el. Televízió-javítás során a nagyfeszültségű transzformátor mintegy 30 000 V-os egysége megsérült, és nagy erejű ütéssel megvágta. Elájult, de utána szerencsére magától lábra tudott állni, haza tudott menni. Ezután viszont különös érzés kerítette hatalmába. Néha otthon feküdve érezte, hogy a tudata, lelke kiszállt a testéből, és a szobában lebegett, sőt nekibátorodva a falon is átment, és megnézte, mi történik a szomszéd szobában. Hónapokig próbálgatta ezt a képességét, rendszeresen ki is ment a házból az utcára a tudatával, míg a teste otthon feküdt az ágyban. Már teljesen rutinszerűen és nyugodtan tudott bánni vele, amikor egyik nap a 6-os buszon ülve kedvet kapott arra, hogy kilépjen a testéből, és elkezdett Budapesten az utcák, a háztetők fölött lebegni, „repülni”. Nagyon tetszett neki ez az érzés, egész háztömböket járt be, míg egyszer csak bevillant, hogy jó lenne visszatérni a testébe, ami közben még mindig valahol a 6-os buszon utazott. Megrémült, és csak hosszabb keresgélés után talált vissza, amikor a busz már a végállomáshoz közeledett. Soha többé nem merte megismételni a testelhagyást, azóta megmaradt a saját testében.
Nem hiszem, hogy az illető csak számomra találta volna ki ezt a történetet, ez semmilyen előnyt nem jelentett a kiválasztásnál – nem is őt vettem fel. Hasonló történetek sorával találkoztam már, hogy valaki durva ételmérgezés vagy esés, netán áramütés után különleges képességekre tett szert, mint például gyógyítás vagy időben előre látás.
Amikor a gömbvillám-megfigyeléseimet gyűjtöttem, akkor is találkoztam olyan esetekkel, ahol a gömbvillámütés – ami nem más, mint egy elektromos ütés – után különleges képességekre tett szert az illető, de akadt olyan is, hogy csak az egészségi állapota változott vagy a személyiségjegyei. Volt például egy olyan Siófok közeli strandfelügyelő, akinek a térdét ütötte meg a gömbvillám. Az addig állandóan éjszakázó, bulizó, jókedvű, vidám fiatalember attól kezdve fáradt, aluszékony, magába forduló, csöndes ember lett. Ám olyan idős emberről is tudok, aki a gömbvillámmal való találkozás után megszabadult mozgásszervi panaszaitól. Nem tudom, hogy ezt az áramütés számlájára lehet-e írni. Lehet, hogy a gömbvillám még valami mást is tud, mint egy egyszerű elektromosáram-ütés.Idő-örvények
A megváltozott tudat- és egészségi állapot legbizarrabb esetei azok a szerencsére igen-igen ritka esetek, amikor valami egy úgynevezett téridő-örvénybe kerül. Ezek a téridő-örvények a hivatalos tudomány számára még nem létező jelenségek, de ezeknek is van már esetgyűjteménye. Dióhéjban a jelenség annyit tesz, hogy ha valaki bekerül egy ilyen, általában fekete örvényszerűnek látszó dologba, akkor más helyen és más időben tér vissza újra a földre. Általában csak néhány órás időcsúszással és néhány kilométeres ugrásokkal találkozunk, de néha nagyobb idő- és térugrások is előfordultak. Az idő mindkét irányában megtörténnek ezek az ugrások, tehát valaki néhány órával, netán héttel a múltba tér vissza, és olyanok is előfordulnak, hogy néhány óra vagy nap múltán érkeznek meg, anélkül, hogy tudnák, mi történt velük az elmúlt időszakban. Aki bekerül egy ilyen téridő-örvénybe, azt meséli később, hogy hirtelen nagy csönd veszi körül, a bőrén mintha elektromos áram haladna át, bizsergést érez. Gyakran enyhe szédülés és hányinger is kíséri a téridő-ugrást. Ezek az emberek – ha egyáltalán marad róla feljegyzés – arról számolnak be, hogy ezután jobban megérzik előre, miféle események fognak bekövetkezni, a tudatuk enyhén megváltozik, és ehhez már nem kell újabb térugrás.
Nyilván sok emberben fölmerült az a kérdés, nem lehetne-e ezeket a képességeket például egy gyorstalpaló tanfolyamon megszerezni, akár egy hétvégén. Még egyszerűbb lenne, ha heti egy tablettával a kérdés megoldható lenne, és gyógyító-, netán jövőbe látó képességeink fejlődnének ki. Erre azonban nincs sok remény. A természet viszont tartogat nagyon bizarr lehetőségeket.Villámcsapás, áramütésNéhány évvel ezelőtt, amikor piciny laboratóriumunkba elektrotechnikust kerestem, a jelentkezők között volt egy, aki különös történetet mesélt el. Televízió-javítás során a nagyfeszültségű transzformátor mintegy 30 000 V-os egysége megsérült, és nagy erejű ütéssel megvágta. Elájult, de utána szerencsére magától lábra tudott állni, haza tudott menni. Ezután viszont különös érzés kerítette hatalmába. Néha otthon feküdve érezte, hogy a tudata, lelke kiszállt a testéből, és a szobában lebegett, sőt nekibátorodva a falon is átment, és megnézte, mi történik a szomszéd szobában. Hónapokig próbálgatta ezt a képességét, rendszeresen ki is ment a házból az utcára a tudatával, míg a teste otthon feküdt az ágyban. Már teljesen rutinszerűen és nyugodtan tudott bánni vele, amikor egyik nap a 6-os buszon ülve kedvet kapott arra, hogy kilépjen a testéből, és elkezdett Budapesten az utcák, a háztetők fölött lebegni, „repülni”. Nagyon tetszett neki ez az érzés, egész háztömböket járt be, míg egyszer csak bevillant, hogy jó lenne visszatérni a testébe, ami közben még mindig valahol a 6-os buszon utazott. Megrémült, és csak hosszabb keresgélés után talált vissza, amikor a busz már a végállomáshoz közeledett. Soha többé nem merte megismételni a testelhagyást, azóta megmaradt a saját testében.
Nem hiszem, hogy az illető csak számomra találta volna ki ezt a történetet, ez semmilyen előnyt nem jelentett a kiválasztásnál – nem is őt vettem fel. Hasonló történetek sorával találkoztam már, hogy valaki durva ételmérgezés vagy esés, netán áramütés után különleges képességekre tett szert, mint például gyógyítás vagy időben előre látás.
Amikor a gömbvillám-megfigyeléseimet gyűjtöttem, akkor is találkoztam olyan esetekkel, ahol a gömbvillámütés – ami nem más, mint egy elektromos ütés – után különleges képességekre tett szert az illető, de akadt olyan is, hogy csak az egészségi állapota változott vagy a személyiségjegyei. Volt például egy olyan Siófok közeli strandfelügyelő, akinek a térdét ütötte meg a gömbvillám. Az addig állandóan éjszakázó, bulizó, jókedvű, vidám fiatalember attól kezdve fáradt, aluszékony, magába forduló, csöndes ember lett. Ám olyan idős emberről is tudok, aki a gömbvillámmal való találkozás után megszabadult mozgásszervi panaszaitól. Nem tudom, hogy ezt az áramütés számlájára lehet-e írni. Lehet, hogy a gömbvillám még valami mást is tud, mint egy egyszerű elektromosáram-ütés.Idő-örvények
A megváltozott tudat- és egészségi állapot legbizarrabb esetei azok a szerencsére igen-igen ritka esetek, amikor valami egy úgynevezett téridő-örvénybe kerül. Ezek a téridő-örvények a hivatalos tudomány számára még nem létező jelenségek, de ezeknek is van már esetgyűjteménye. Dióhéjban a jelenség annyit tesz, hogy ha valaki bekerül egy ilyen, általában fekete örvényszerűnek látszó dologba, akkor más helyen és más időben tér vissza újra a földre. Általában csak néhány órás időcsúszással és néhány kilométeres ugrásokkal találkozunk, de néha nagyobb idő- és térugrások is előfordultak. Az idő mindkét irányában megtörténnek ezek az ugrások, tehát valaki néhány órával, netán héttel a múltba tér vissza, és olyanok is előfordulnak, hogy néhány óra vagy nap múltán érkeznek meg, anélkül, hogy tudnák, mi történt velük az elmúlt időszakban. Aki bekerül egy ilyen téridő-örvénybe, azt meséli később, hogy hirtelen nagy csönd veszi körül, a bőrén mintha elektromos áram haladna át, bizsergést érez. Gyakran enyhe szédülés és hányinger is kíséri a téridő-ugrást. Ezek az emberek – ha egyáltalán marad róla feljegyzés – arról számolnak be, hogy ezután jobban megérzik előre, miféle események fognak bekövetkezni, a tudatuk enyhén megváltozik, és ehhez már nem kell újabb térugrás.
A következményekNe gondoljuk, hogy ez veszélytelen természeti jelenség, bár szerencsére rendkívül ritka! Annak idején, amikor gömbvillám-megfigyeléseket gyűjtöttem, a mintegy 1000 levél közül legalább kettőben írtak le hasonló élményeket. Akkor annyira bizarrnak tartottam őket, hogy erős kétségeim merültek fel hitelességüket illetően, ezért kidobtam ezeket a megfigyeléseket. Nem véletlen, hiszen igen erős nyomás alatt álltam, amikor az újságban megjelentek a felkéréseim a gyűjtésre – a hivatalos tudomány nem nézte jó szemmel, hogy a nyilvánossághoz fordultam. Horváth Tibor professzor, a Budapesti Műszaki Egyetem villámszakértője, főnökeim segítségével beparancsolt magához, úgymond bocsánatkérésre. Amikor a szobájában leültetett, verni kezdte az asztalt, hogy vegyem tudomásul, nincs gömbvillám, és hagyjam abba az emberek ijesztgetését, mert csak az van, amit ő ismer, ő pedig a villámokkal foglalkozik. Minden más, ami a villámon kívül van, ostoba parasztok lázálma. Rám parancsolt, hogy soha többé ne foglalkozzam gömbvillám-megfigyelések gyűjtésével. Mivel évfolyamtársa volt Gyimesi Zoltán, az akkori főnököm, és Szabó Ferenc, a KFKI (Központi Fizikai Kutatóintézet) akkori igazgatója, elintézte, hogy többé ne jelenhessen meg kutatási jelentésem, és ne írhassak hivatalosan cikket. Ebben a légkörben persze nem véletlen, hogy minden olyan megfigyeléstől megszabadultam, amely nem volt összehozható egyértelműen és határozottan a gömbvillámokkal.
Azóta néhányszor újra találkoztam a tér-idő-ugrásokkal, „féreglyuk”-megfigyelésekkel, amikor az illetőt csak eltűnni látták, de megjelenni már nem. Olvastam olyan megfigyelést, ahol ünnepi vacsora közben az asztalfőn ülő férj fokozatosan elhalványult, először csak a feje, a válla, majd a teljes teste tűnt el a család szeme láttára és soha többé nem került elő. Más fura eset is előfordult, az 1860-as években New York egyik emeletes házból valaki lement az utcára cigarettáért. A családja soha többé nem látta, ám az 1960-as években egyszer csak ugyanazon a környéken megjelent egy ember régies ruházatban, és hihetetlenül megriadva nézett szerteszét. Próbált vigyázatlanul átszaladni az utcán, amikor egy taxi halálra gázolta. Nem tudni, hogy a két eset között van-e összefüggés, hiszen fénykép nem maradt az eltűnt illetőről, de nem kizárt. Bár nem választás kérdése, de jobb elkerülni az időörvényeket, ezen az áron nem érdemes különleges képességeket szerezni.
Forrás: http://www.tudatossag.com/?q=content/dr-egely-gy%C3%B6rgy-gyorsan-szerzett-k%C3%A9pess%C3%A9gek
Gömbvillám
mozgásának nyoma egy fotón.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése