2020. március 2., hétfő

Szovjet Ballisztikus rakéták





























R–7 Szemjorka

Az R–7 Szemjorka (Oroszul Р-7 „Семёрка”, azaz „Hetes) a legelső szovjetinterkontinentális ballisztikus rakéta volt, melyet Szergej Koroljov tervezett. Bár körülményes kiszolgálása miatt nagyon rövid ideig állt rendszerben (felkészítése az indításra mintegy 20 órát vett igénybe), továbbfejlesztésével hozták létre a szovjet űrrakéta-típusok többségét, többek között a világ első műholdját, a Szputnyik–1-et pályára állítóSzputnyik, az első űrhajót, a Vosztok–1-et pályára állító Vosztok, valamint a Voszhod, aMolnyija és a Szojuz hordozórakétákat, utóbbi továbbfejlesztett változatai napjainkban is üzemelnek, megbízhatóságuk legendás.
A rakéta alapvető felépítése különbözik a többfokozatú rakéták többségétől: a két rakétafokozat nem egymás mögött van, hanem a rakéta második fokozatát fogja közre az első fokozatként szolgáló négy gyorsítórakéta. Így a rakéta rövidebb és stabilabb lett, valamint egyszerűbb volt a szerelése. Mivel a két fokozat hajtóművei gyakorlatilag megegyeznek, kifejlesztésük lényegesen kisebb technikai kockázattal járt.

R–7 Szemjorka
R-7 Szemjorka

SS-6 Sapwood
8K71
Funkció
Tervező
Rendszeresítők
Szolgálatba állítás

Robbanótöltet
Termonukleáris, 3-5 Mt

R–11

Az R–11 (későbbi változatai az R–17 és az R–300 Elbrusz, NATO-kódneve SS–1 Scudkis hatótávolságú ballisztikus rakéták, melyeket az 1950-es évek második felére fejlesztettek ki a Szovjetunióban Szergej Koroljov vezetésével, nagyrészt a zsákmányolt második világháborús német rakétákra (mindenekelőtt a V–2-re) alapozva. Az egyszerű felépítésű, egyfokozatú, folyékony hajtóanyagú rakéta hagyományos- vagy atomtöltetet hordozhatott. Indítójárműve eredetileg lánctalpas harcjármű, későbbi változatait a MAZ–543 négytengelyes tehergépjárműre telepítették.
A világ számos országába exportálták. Sok helyen gyártották is, több országban ezen rakéta (gyakran illegális) gyártása és továbbfejlesztése teremtette meg az alapot az önálló rakétagyártáshoz. Észak-Koreában és Iránban is gyártják. Irak az irak-iráni háborúban és azöbölháborúban tömegesen vetette be a rakétákat, melyek hatótávolságát helyben megnövelték.
A rakéta előkészítése az indításra sok időt vesz igénybe, pontatlan, emiatt csak tömegpusztító fejrésszel lenne alkalmazható hatásosan, a Szovjetunióban a TR–1 Temp és az R–400 Oka rakéták váltották le. A Magyar Néphadseregben az 1990-es évek elejéig állt rendszerben 9 komplexum (24 rakétával), egy vegyes fegyverzetű rakétadandárban, Luna–Mrakétákkal együtt.[1]

R–11
Amerikai, gyakorló céllá átalakított rakéta felállítása indítási helyzetbe

SS–1 Scud
Egyéb elnevezés
R–17, R–300 Elbrusz
Funkció
Tervező
Szolgálatba állítás

R–12 Dvina

Az R–12 Dvina (oroszulР–12 ДвинаNATO-kódjaSS–4 Sandal) szovjet közepes hatótávolságú ballisztikus rakéta, amelyet a hidegháború idején fejlesztettek ki és telepítettek. GRAU-kódja 8K63. A 2 Mt körüli hatóerejű robbanófejjel felszerelt rakéta feladata egy Nyugat-Európa elleni szovjet támadás esetén a stratégiai célok pusztítása lett volna. Az R–12 rakéták kubai telepítése vezetett az 1962-es kubai rakétaválsághoz.

Források [szerkesztés]

  • Pavel Podvig (szerk.): Russian Strategic Nuclear Forces, NIT Press, ISBN 0-262-66181-0
  • Steven J. Zaloga: The Kremlin's Nuclear Sword (The rise and fall of Russia's strategic nuclear forces, 1945–2000), Smithonian Institution Press, Washington–London, 2002,ISBN 1-58834-007-4

R–12 Dvina
A belarusz Baranavicsiben kiállított R–12 Dvina

SS–4 Sandal
8K63
Funkció
Gyártó
Tervező
Rendszeresítők
Szolgálatba állítás

Irányítás
tehetetlenségi programirányítás
Robbanótöltet
1 db atomtöltet, 1-2,3 Mt

R–16

Az R–16 (NATO-kódjaSS–7 Saddler) első generációs szovjet interkontinentális ballisztikus rakéta19621976 között állt hadrendben, ebben az időben a szovjet hadászati rakétacsapatok alapvető típusa volt. GRAU-kódja 8K64. Maximális hatótávolsága 5–6 Mt-stermonukleáris robbanófejjel 11 000 km, 3 Mt-s termonukleáris töltettel 13 000 km. A rakéták az ukrajnai Juzsnoje[1] tervezőiroda fejlesztette ki és a Juzsmas[2] gépgyár gyártotta.

Története [szerkesztés]

Az R–16 volt ez első, katonai feladatokra ténylegesen használható szovjet első generációs interkontinentális ballisztikus rakéta. Kifejlesztésére 1956december 17-én adott megbízást a Szovjetunió Minisztertanácsa Mihail Jangel akadémikus vezetése alatt álló dnyepropetrovszki[3] Junozsnoje tervezőiroda (OKB–586) számára. A rakétarendszer kifejlesztésében több más tervezőiroda is részt vett. A hajtóművek kifejlesztését a Valentyin Glusko vezetése alatt álló OKB–456 tervezőiroda végezte. A cél egy olyan rakéta kifejlesztése volt, amely lényegesen felülmúlja a korlátozott műszaki és alkalmazási lehetőségekkel rendelkező első szovjet interkontinentális ballisztikus rakétát, az R–7 Szemjorkát, és feltöltött állapotban huzamosabb ideig tárolható. A szűkre szabott fejlesztési határidő miatt a rakéta tervezéséhez felhasználták az R–12 és R–14 közepes hatótávolságú ballisztikus rakéták több alkatrészét.
A rakétát kezdetben kizárólag földfelszíni indításhoz tervezték. A nehézkes előkészítés és harckész állapotba hozás, valamint a csekély védelem miatt már 1960-ban az R–16-tal párhuzamosan elkezdték a módosított, R–16U típusjelű, föld alatti silóból indítható változatának a kifejlesztését.
A rakéta első kísérleti indítására 1960október 24-én került volna sor Bajkonurban, de a rohamtempóban végzett előkészítés során elkövetett hibák miatt a rakéta az indítóállásban felrobbant. A Nyegyelin-katasztrófaként is ismert eseménynek közel 100 fő esett áldozatul, többek között a rakétakísérletet felügyelő Mitrofan Nyegyelin légi marsall is. (A rakéta tervezője, a robbanásnál szintén jelen lévő Mihail Jangel túlélte a katasztrófát.)
A katasztrófát követően több módosítást hajtottak végre a rakétán, majd egy évre rá több indítást is végeztek. A második indítás is csak részben volt sikeres, mert a rakéta indítás után letért a meghatározott pályájáról. 1960-tól nagy iramban folyt a Sekszna–V (8P764)silórendszer fejlesztése is. 1961 második felében elkezdték öt siló építését Bajkonurban, majd 1962 júniusában végrehajtották az első indítást föld alatti silóból is.

Alkalmazása [szerkesztés]

1961november 1-jén felállították az első három R–16-tal felszerelendő ezredet Nyizsnyij Tagil, valamint Jurja település (Kirovi terület) közelében, amelyek elkezdték a felkészülést a rakéták üzemeltetésére. 1963 februárjában kezdték el felszerelni az első ezredet (Nyizsnyij Tagilban) R–16 rakétákkal, 1963július 15-én pedig hivatalosan is hadrendbe állt a rendszer. 1965-ig összesen 186 siló épült a rakéták számára a Szovjetunió különböző pontjain. A fokozatos kivonásukat 1971-ben kezdték el, 1976-ra az utolsó R–16–ot is leszerelték. Az R–16 rakétákat az UR–100K és RT–2 típusok váltották fel.

Műszaki jellemzői [szerkesztés]

A rakéta kétfokozatú. Az R–7-től eltérően az R–16-nál a második fokozatot az első fokozat elé helyezték, így kisebb átmérőjű, lényegesen kompaktabb felépítésű lett a rakéta, ezáltal silóból történő indításra is alkalmassá vált. A rakétatest alumínium és magnézium ötvözetből készült, szerkezeti tömege mindössze 10,6 t volt. A két fokozat négy db piropatronnal szétrobbantható csapszeges rögzítéssel illeszkedett egymáshoz.
Mindkét fokozat folyékony hajtóanyagú rakétahajtóművet kapott. Az első fokozatban 3 db RD–218 hajtómű kapott helyet, 4 db szintén folyékony hajtóanyagú RD–8 kormányhajtóművel kiegészítve. A második fokozatban egy db RD–219 típusú hajtómű és egy négykamrás RD–69 kormányhajtómű volt. A hajtóművek és kormányhajtóművek egy közös kereten helyezkedtek el, ez csatlakozott a rakétatesthez.
Hajtóanyagként aszimmetrikus dimetil-hidrazint, oxidálószerként az AK–27I jelű anyagot használták, amely 73% salétromsavból és 27%nitrogén-tetroxidból állt. A hajtóanyag hipergol jellegű, vagyis a tüzelőanyag és az oxidálóanyag keveredésekor öngyulladás következett be. Az üzemanyag- és oxidálóanyag-tartály túlnyomásos volt, nagynyomású levegő segítségével juttatták a hajtóanyag-komponenseket a hajtóművekbe. A silóból indítható R–16U változatnál a nagyobb üzembiztonság érdekében levegő helyett nitrogéngázt alkalmaztak. A nagynyomású levegő, illetve nitrogén gömb alakú tartályai a műszer-egységben kaptak helyet.
A rakéta kezdetben 1 db 3 Mt hatóerejű termonukleáris robbanófejet hordozott. Irányítása tehetetlenségi programirányítás, az irányítórendszert a harkovi[4] OKB–692 tervezőiroda fejlesztette ki. Szórása 12 000 km-es hatótávolság mellett 2700 m volt.







R–16
SS–7 Saddler
8K64
Funkció
Tervező
Rendszeresítők
Szolgálatba állítás

Irányítás
Tehetetlenségi
Robbanótöltet
1 db atomtöltet, 3 vagy 5-6 Mt

R–36

Az R–36 (NATO-kódjaSS–9 Scarpinterkontinentális ballisztikus rakéta, amelyet aSzovjetunió hidegháború idején fejlesztett ki és rendszeresített. GRAU-kódja 8K67. Modernizált, R–36M típusjelű változata (SS–18 Satan) alkotta a szovjet stratégiai rakétacsapatok fegyverzetének gerincét, amellyel a Szovjetuniónak sikerült egyensúlyt teremtenie az amerikai nukleáris erőkkel. Az R–36M rakéták egy részét leszerelésük után kereskedelmi célú hordózórakétaként használták fel, az ukrán Pivdenne Tervezőiroda pedig ez alapján fejlesztette ki a Dnyepr hordozórakétát. Az R–36M változat RSZ–20 jelzéssel is ismert. A rakétákat az ukrajnai Juzsnoje Tervezőiroda (ma: Pivdenne Tervezőiroda) fejlesztette ki és a Juzsmas (ma: Pivdenmas) gyártotta.

Története [szerkesztés]

Az R–36 rakéta fejlesztése 1962-ben kezdődött az ukrajnai Dnyepropetrovszkban működőOKB–586 kódjelű Juzsnoje Tervezőirodában Mihail Jangel főkonstruktőr vezetésével. Az eredeti tervek szerint a rakétának egy könnyű, egy nehéz és egy világűrből alkalmazható változatát akarták kifejleszteni. A hidegháború szembenálló felei időközben megegyeztek az atomfegyverek világűrbe telepítésének tilalmáról, így a kozmikus indítású változatot elvetették.
A rakétával 1962–1966 között folytak indítási tesztek, melyek során megfelelő üzembiztonságot sikerült elérni. 1970-ben kezdődött a több robbanófejjel felszerelt változat fejlesztése, a következő évben pedig a kísérleti indításokat végezték el.
1969-ben kezdték el a továbbfejlesztett R–36M változat tervezését, amelynél a cél egy olyan elsőcsapás-mérési képesség elérése volt, amellyel még indításuk előtt megsemmisíthetők az Egyesült Államok silókba telepített Minuteman rakétái és a vezetési pontok.
Az R–36M az első tervek szerint 12 Mt-s robbanófejet kapott volna, amelyet maximálisan 10 600 km-re lett volna képes eljuttatni. Az első kísérleti indítás 1973-ban sikertelen volt. A további fejlesztőmunkát követően 1975-ben rendszeresítették a modernizált R–36M változatot. Az eredeti tervekkel ellentétben a hadrendbe állított változat egy darab 18–20 Mt hatóerejű robbanófejjel volt ellátva, a rakéta hatótávolsága 11 000 km volt.
Az R–36M 1984-től összesen hat módosításon ment keresztül. A módosított változatok többségét több, önállóan célra irányítható robbanófejjel (MIRV) szerelték fel, de az utolsó, az 1988-ban telepített R–36M–2 Vojevoda változatot eredményező modosítás során a rakéta ismét egy darab, 18–20 Mt hatóerejű robbanófejet kapott, hatótávolsága pedig elérte a 16 000 km-t.
A telepített R–36M rakétarendszerek mennyisége 1991-ben, a Szovjetunió felbomlása idején érte el a csúcspontot, ekkor 308, silókba telepített rendszer állt szolgálatban. Közülük 204 db Oroszország területén volt, 104 db pedigKazahsztánban. Utóbbiakat 1995-ig felszámolták, Oroszország pedig a START Iszerződésnek megfelelően 154-re csökkentette a számukat. A START II az összes R–36M megsemmisítését irányozta elő, de ez a fegyverzet-korlátozási szerződés soha nem lépett életbe, a rakéta pedig Oroszországban továbbra is rendszerben maradt. A számukat azonban fokozatosan csökkentették, és a helyüket a modernebb, szilárd hajtóanyagú, mobil indítóállással rendelkező Topol–M veszi át. 2007. januári állapot szerint 76 db áll hadrendben az R–36M2 változatból. Oroszország ebből a típusból 2020-ig mintegy 40 db-t tervez hadrendben tartani.

Szerkezeti kialakítása és műszaki jellemzői [szerkesztés]

Az R 36 egy kétfokozatú, folyékony hajtóanyagú rakéta. Hajtóanyaga aszimmetrikus dimetil-hidrazin (UDMH), oxidáló-anyaga nitrogén-tetroxid (N2O4). Változattól függően egy db 18 vagy 20 Mt hatóerejű nukleáris robbanófejjel rendelkezett, vagy három robbanófejjel rendelkező, önállóan célra irányítható robanófejjel (MIRV) volt felszerelve.
Az R–36M modernizált változat felépítését tekintve hasonló az R–36-hoz, de növelték a robbanófej hatóerejét. A rakéta vagy egy 20 Mt-ás, vagy 10 db, önállóan célra irányítható, egyenként 550-750 kt-ás robbanófejjel volt felszerelve. Utóbbi változat volt a valaha hadrendbe állított legnagyobb hatóerejű ballisztikus rakéta. Első fokozata négy darab, összesen 4,5 MN tolóerejű folyékony hajtóanyagú rakétahajtóművel rendelkezik, második fokozata egy darab 755 kN tolóerejeű folyékony hajtóanyagú rakétahajtóművet kapott.




R–36
R–36 rakéták egy november 7-ei dísszemlénMoszkvában

SS–9 Scarp
8K67
Egyéb elnevezés
RSZ–20
Funkció
Szolgálatba állítás

Irányítás
Tehetetlenségi
Robbanótöltet
Nukleáris, 1×10 MT

R-36 rakéta silóba helyezése 1984 májusában.


Richard Lugar amerikai szenátor (republikánus, indianai) egy megsemmisítésre váró R–36M rakétánál




R–39

Az R–39 (NATO-kódjaSS–N–20 Sturgeon, GRAU-kódja3M65) szovjet-orosz szilárd hajtóanyagú, tengeralattjáró-fedélzeti interkontinentális ballisztikus rakéta, mely a szovjet, majd orosz Akula-osztályú (NATO-kódja: Typhoon) ballisztikusrakéta-hordozó atomtengeralattjárókon állt szolgálatban 1984–2004 között a D–19 rakétarendszer részeként. A fegyverzetkorlátozási szerződésekben RSZM–52 jelzéssel szerepel.

Története [szerkesztés]

Az R–39 volt a szovjet haditengerészet egyetlen szilárd hajtóanyagú, nagyobb számban is hadrendbe állított rakétája. A másik, szintén szilárd hajtóanyagú R–31-et (SS–N–17 Snipe)csupán egyetlenegy Yankee II-osztályú tengeralattjáróra rendszeresítették. Az R–31-et rövid hatótávolsága miatt nem lehetett a védett, szovjet felségvizekről az USA ellen bevetni, ezért több tengeralattjáróra már nem telepítették.[3]
Az R–39-et 1971-től a Makejev-tervezőirodában fejlesztették ki és a Zlatouszti Gépgyárbangyártották, de az első fokozat az ukrajnai Juzsmas (ma: Pivdenmas) gépgyárban készült. Első, sikertelen indítására 1980. januárjában került sor (egyes források szerint 1979-ben). Az első sikeres indításról 1981-ben számoltak be, négy merülési indításra 1982 októberében került sor. A rakétarendszert 1983-ban üzemképesnek nyilvánították, 1984-től rendszeresítették az Akula-osztály egységein, tengeralattjáróként 20 rakétával. Alkalmazásának csúcspontján az Akula-osztály hat hajóján összesen 120 rakéta állt szolgálatban 1200 robbanófejjel.[2]
Az R–39-ről közvetlenül indítása után leválik egy közel hat tonnás gallér, amely a rakétaindító csőben felgyülemlett kivetési gáz elszökését akadályozta meg, valamint az indítást megelőzően lengéscsillapítóként is funkcionál. A rakétarendszert úgy tervezték, hogy a rakétát egy gázgenerátor által fejlesztett nagynyomású gáz vesse ki a silóból, hiszen a rakétahordozó Typhoont az északi sarkvidék jégpáncélja alatti rejtőzködésre tervezték. Mivel így a vízfelszín jégmentességét nem lehetett biztosíani, a rakétát a víz alól ilyen körülmények között nem lehetett indítani. Ilyenkor a Typhoon áttöri a jégpáncélt, és a felszínről indítja a rakétát. [4]
START I és II egyezmények szerint 1996-ban megkezdődött az R–39 rakéták megsemmisítése. Karbantartási nehézségek miatt a rakétahordozó Typhoon-osztályt is megkezdték a hadrendből kivonni. Az R–39 utódjának szánt R–39UTTH[5] (SS–N–28)program beindulása miatt az R–39 gyártását befejezték, ám az R–39UTTH programot 1997-ben kísérleti kudarcok miatt, idő előtt leállították. A Typhoonok így a tervezési időtartamot meghaladó korú, egymás után kivonásra kerülő rakétákkal teljesítettek szolgálatot. 2004. májusában a TK–20 Szeversztalfedélzetén húsz helyett már csak tíz R–39 rakéta volt, a típus utolsó példányai. A másik két megmaradt Typhoon közül a TK–208 Dmitrij Donszkojt az R–30 Bulava új generációs SLBM fejlesztéséhez alakították át. A TK–17 Arhangelszk fedélzetén 2004. májusában már nem voltak R–39 rakáták, feltehetőleg ezt a példányt is Bulava rakéták hordozására fogják 




R–39
SS–N–20 Sturgeon
3M65, 3M20, 3R65
Egyéb elnevezés
RSZM–52, Rif–Ma
Funkció
Gyártó
Tervező
Rendszeresítők
Szolgálatba állítás

Irányítás
asztroinerciális önirányítás[1]
Robbanótöltet
6-10, egyenként 100 kilotonnás MIRV fej[1][2]

Submarine-based missiles: R-29, R-29Р, R-39, R-29РМ, CSS-NX-3, JL-2




R–400 Oka

Az R–400 Oka (GRAU-kódja9K714, NATO-kódjaSS–23 Spider) mobil kis hatótávolságú ballisztikus rakéta, melyet a Szovjetunióban fejlesztettek ki ahidegháború vége előtt az elavult SS–1C Scud B leváltására. Az Oka bevezetése jelentősen megnövelte a Szovjetunió nukleáris erejét, mivel hatótávolsága és pontossága lehetővé tette a NATO megerősített célpontjain kívül - mint például a repterek, nukleáris szállítási rendszerek, irányító központok - a mozgó célpontok támadását is. Ezen kívül gyors reagálási ideje is van, hozzávetőleg öt percen belül ki lehet lőni rakétáját, melyet szinte lehetetlen elhárítani, így könnyen áttörheti az ellenséges védelmet.

Raktéta típusok [szerkesztés]

  • 9M714V rakéta az AA-60 (9N63) nukleáris robbanófejjel volt felszerelve, maximális hatótávolsága 500 km volt.
  • 9M714F rakéta egy 450 kg-os repesz-romboló robbanófejjel volt felszerelve, maximális hatótávolsága 450 km volt.
  • 9M714K rakéta egy 715 kg-os kazettás robbanófejjel volt felszerelve, maximáis hatótávolsága 300 km volt.
Ezeken kívül egyes jelentések szerint az R-400 képes volt vegyi töltetek kilövésére is.




R–400 Oka
9P71 szállító-indító jármű és 9M714 ballisztikus rakéta a szentpétervári tüzérségi múzeumban.

SS–23 Spider
9K714
Egyéb elnevezés
OTR–23 Oka
Funkció
Tervező
KBM
Fő üzemeltetők
Rendszeresítők
Szolgálatba állítás

Robbanótöltet
50-100 kilotonnás nukleáris, repesz-romboló, kazettás, vegyi

Egy R–400 Oka a szófiai nemzeti hadtörténeti múzeumban.




RSZD–10 Pionyer

Az RSZD–10 Pionyer[1] (NATO-kódjaSS–20 Saber) három atomtöltettel felszereltközepes hatótávolságú ballisztikus rakétarendszer, amelyet a Szovjetunió 1976–1988 között telepített saját területén és Közép-EurópábanGRAU-kódja 15ZS45. A rakétát aközepes hatótávolságú rakéták felszámolásáról kötött szerződés nyomán vonták ki a hadrendből.

Története [szerkesztés]

Az 1958 és 1961 között telepített R–12 Dvina és R–14 Csuszovaja rendszerek felváltására1966-ban kezdték el a Moszkvai Hőtechnikai Intézetben a rakéta fejlesztését Alekszandr Nadiradze akadémikus vezetésével. 1968-ra alakult ki a végleges koncepció, 1974-ben pedig végrehajtották az első kísérleti indítást. 1976. március 11-én döntött a szovjet vezetés a rakéták telepítéséről, és még az év augusztusában az első telepített rendszer elérte a bevethetőségi szintet.
1980-ban jelent meg a javított harcászati-műszaki jellemzőkkel rendelkező modernizált változata, az 5500 km hatótávolságú Pionyer-UHTT[2] rendszer (GRAU-kódja: 15ZS53).
Az 1988-ig folytatott rakétatelepítések nyomán összesen 48 rakétabázist építettek ki, ahol 405 rakétát állomásoztattak. A sorozatgyártást a Votkinszki Gépgyár végezte. Összesen 654 rakétát gyártottak.
Az Egyesült Államok az RSZD–10 rakéták ellensúlyozására Pershing II közepes hatótávolságú ballisztikus rakétákat és Tomahawk manőverező robotrepülőgépeket telepítettNyugat-Európába.
Legnagyobb számban 1986-ban állt hadrendben, akkor 441 db rendszer üzemelt. A rakétákat az 1987-ben aláírt szovjet–amerikai INF-szerződés értelmében megsemmisítették. Az első rakétákat a Csitai területen indítással semmisítették meg. Később más módszert alkalmaztak. A rakéták nagyobbik részét a Kapusztyin Jar-i lőtéren robbantással tették használhatatlanná. A hordozó járművekről a szállító-indító berendezést, valamint a rakétát kiszolgáló berendezéseket eltávolították. Több járművet mint nehéz vontatót és darut alkalmaztak később. Az utolsó RSZD–10 rakétát 1991. május 12-én semmisítették meg. A rendszer néhány szállító-indító járműve múzeumokba került.
Egy interjúban Helmut Schmidt korábbi német kancellár elmondta hogy egy ilyen rakéta képes lett volna lerombolni Brémát Hamburgot ésHannovert.[forrás?]




RSZD–10 Pionyer
Az RSZD–10 rendszer szállító-indító járműveKijevben, a Nagy Honvédő Háború Múzeumában

SS–20
15ZS45
Funkció
Szolgálatba állítás
1976 augusztus

Irányítás
Tehetetlenségi
Robbanótöltet
Nukleáris, 3×150 kt




RT–2PM Topol

Az RT–2PM Topol[1] (РТ–2ПМ Тополь, NATO-kódja SS–25 Sickleinterkontinentális ballisztikus rakéta, melyet az 1980-as évek végére fejlesztettek ki a Szovjetunióban. ASTART szerződésben RSZ–12M jelzéssel szerepel. Napjainkban 201 példányátOroszország tartja hadrendben. Egyetlen 550 kilotonnás atomtöltetet szállít. A három fokozatú, szilárd hajtóanyagú rakéta egy héttengelyes (MAZ–7310 vagy MAZ–7917 típusú) terepjáró hordozójárműről indítható, így a rakéták helye nagyon nehezen felderíthető, ami javítja a túlélőképességet. A rakétát átalakítva űrhajózási hordozórakétaként is használják, ennek a változatnak a neve Start–1.

Történet [szerkesztés]

Az 1968-ban rendszeresített, silóból indítható RT–2P szilárd hajtóanyagú interkontinentális ballisztikus rakéta továbbfejlesztett változata. A tervezés során a fő cél egy önjáró rendszer kialakítása volt, melyhez kompaktabb felépítésű rakétát terveztek. A fejlesztési munkálatok1975-ben kezdődtek a Moszkvai Hőtechnikai Intézetben (MIT) Alekszandr Nadiradzevezetésével, de kormányhatározat csak 1977június 19-én született a rendszer kialakításáról. Nadiradze halála után a munkát Borisz Lagutin folytatta. Az első kísérleti indításra 1983február 8-án került sor Pleszeckben. A rakéta tesztelése 1987december 23-án fejeződött be, addig 70 kísérleti indítást végeztek. A rendszer telepítése 1985-ben kezdődött.




RT–2PM Topol
RT–2PM Topol dísszemlén

SS–25 Sickle
15ZS58
Egyéb elnevezés
RSZ–12M
Funkció
Gyártó
Tervező
Moszkvai Hőtechnikai Intézet (Alekszandr Nadiradze, Borisz Lagutin)
Rendszeresítők
Szolgálatba állítás

Irányítás
Inerciális
Robbanótöltet
550 kt

RT–23 Mologyec

Az RT–23 Mologyec (NATO-kódjaSS–24 Scalpel) szovjet interkontinentális ballisztikus rakéta, melyet az 1980-as évek végérere fejlesztettek ki és állítottak hadrendbe, a napjainkban is még szolgálatban álló UR–100N folyékony hajtóanyagú rakéták leváltására. A három fokozatú, szilárd hajtóanyagú, tolóerővektor-irányítású rakéta MIRV-fejrésze 10 darab 550 kilotonnás atomtöltetet tartalmaz. A rakéták egy részét hagyományos módon,rakétasilóba telepítették, másik részüket különleges vasúti szerelvények hordozzák, melyek mozgékonyságuk miatt sokkal jobban elrejthetőek.
A rakéta egy leszerelt példányának tubusa Kecelen, a Haditechnikai parkban van kiállítva.[1]




RT–23 Mologyec
RT–23 kiállított pédánya Szentpétervárott

SS–24 Scalpel
15ZS44, 15ZS52, 15ZS60, 15ZS61
Funkció
Gyártó
Tervező
Rendszeresítők
Szolgálatba állítás
1987 november

Irányítás
Inerciális
Robbanótöltet
10 x 300 – 10 x 550 kT
Kormányzás
▲ becsukMéret- és tömegadatok
Hossz
RT–23 UTTH: 23,30 m
Törzsátmérő
2,40 m
Indulótömeg
104 500 kg
▲ becsukRepülési jellemzők
Hatótávolság
10 450 km
500 m
▲ becsukFokozatok
Fokozatok száma
3

9M72 Iszkander

9M72 Iszkander (NATO-kódjaSS–26 Stone) egy orosz rövid hatótávolságú, szilárd hajtóanyagú, hadműveleti–harcászati, hadszíntéri kvázi-ballisztikus rakétarendszer.

Rendeltetése [szerkesztés]

A fegyverrendszer rendeltetése olyan kisebb, körülhatárolt célpontok leküzdése hagyományos robbanófejekkel, mint:
  • ellenséges tűzfegyverek (rakétarendszerek, indítóállások, nagy hatótávolságú tüzérségi ütegek):
  • légvédelmi és rakétaelhárító fegyverrendszerek, különösen azok, amelyek fix kilövőhelyekről indíthatóak;
  • rögzített és forgószárnyú repülőgépek repülőtereken;
  • parancsnoki állások és kommunikációs csomópontok;
  • fontos polgári infrastrukturális létesítmények;
  • valamint más lényeges kis és körülhatárolt célpontok.

Változatok [szerkesztés]

A fegyverrendszert a Kolomna KBM üzemben Udmurtföldön két változatban gyártják:
A 9M72 Iszkander (Tender) változatot az orosz fegyveres erők számára, 415 kilométeres hatótávolsággal, 800 kg-os hasznos teherrel;
az export-változatot - 9M72E Iszkander-E - 280 kilométeres hatótávolsággal és 415 kg-os hasznos teherrel.

Tulajdonságai [szerkesztés]

A rakétarendszer
  • nagy valószínűséggel képes végrehajtani feladatát az ellenség aktív ellenintézkedései közepette is;
  • nagy biztonsággal működik az előkészítő és a repülési szakaszban egyaránt;
  • képes a céladatok automatikus kiszámítására és továbbítására az indító eszköz révén;
  • indító rendszere nagy taktikai és stratégiai mozgékonysággal rendelkezik;
  • működtetése egyszerű.
Az Iszkander-E rendszer hajtóműve a szilárd üzemanyagú, egyfokozatú 9M723K1 rakéta, amely a teljes röppályán irányítható, és nem-elválasztható robbanófejjel rendelkezik.
Repülés közben a rakéta egy nem teljesen ballisztikus pályát követ. A repülés végső szakaszában is képes radikális pályamódosításokra, és ál-robbanófejek kibocsátására. Pályája viszonylag lapos, nem hagyja el a légkört.

Robbanófejek [szerkesztés]

  • Repesz-robbanófej
  • Penetrációs robbanófej bunkerek ellen
  • Páncélosok elleni aknák a célterületek távoli elaknásítására
  • Fuel-Air-Explosive (FAE) robbanófejek
  • Célkereső (intelligens) SPBE-D szórt lőszerek páncélosok leküzdésére (Iszkander: 72 darab, Iszkander-E: 54 darab)
Az orosz haderő ezenkívül rendelkezik AA-60 nukleáris robbanófejekkel is, választható robbanó erővel a 10-50 kT tartományban. Ezenkívül lehetséges az Iszkander felszerelése nem-nukleáris elektronikus hadviselési robbanófejekkel (EMP) is.

Alkalmazása [szerkesztés]

2008 novemberében Oroszország bejelentette, hogy megfontolja az Iszkander telepítését a Kalinyingrádi Területre válaszul az amerikaiellenrakéta-rendszer lengyelországi és csehországi telepítésére.[1] 2009 január végén felfüggesztették a rakéták telepítését a kalinyingrádi körzetben. A döntés oka az, hogy az új amerikai vezetés nem erőlteti tovább a rakétavédelmi rendszer kelet-európai létrehozását, ezért Oroszországnak sincs szüksége az Iszkanderek telepítésére.[2]




9M72 Iszkander
Iszkander rakéta az MZKT–7930 önjáró szállító–indító járművén

SS–26 Stone
9M72
Funkció
Gyártó

Robbanótöltet
480 kg
▲ becsukMéret- és tömegadatok
Indulótömeg
3800 kg
▲ becsukRepülési jellemzők
Hatótávolság
50-280 km
20 m
▲ becsukFokozatok
Fokozatok száma
1

NATO-kód

NATO-kód, vagy NATO-kódnév szovjet és kínai haditechnikai eszközökre – elsősorban repülőgépekre és rakétákra – használt megnevezés, amely minden esetben egy-egy angol főnév. Bevezetését a hidegháború időszakában az tette indokolttá, hogy az eszközök eredeti szovjet vagy kínai típusneve sok esetben ismeretlen volt, valamint szükség volt olyan egyértelmű és könnyen használható azonosítókra, amelyeket a különböző nyelvű hadseregek egyértelműen tudtak használni az egymás közti kommunikációban. Habár a NATO-kódnevek használata a hidegháborús időszak terméke, azok máig széles körben használatban maradtak, még akkor is, ha az eszközök eredeti típusjelzése és neve is ismertté vált. A repülőeszközökre vonatkozó NATO-kódokat az öt ország képviselőiből álló Air Standardization Coordinating Committee (ASCC) osztotta ki és tartja karban.


A kódnevek rendszere [szerkesztés]

A NATO-kódnév első betűje utal az eszköz jellegére, rendeletésére. A vadászrepülőgépeknél az első betű F (az angol fighter szó első betűjéből), a bombázóknál B (=bomber), a szállító repülőgépeknél C (=cargo), a helikoptereknél H, a föld-föld rakétáknál S, a légvédelmi rakétáknál G, az előző kategóriákba be nem sorolható repülőgépek esetében M. A merevszárnyú gépeknél a légcsavaros repülőgépek esetében a NATO-kódnév egyszótagú, sugárhajtású gépeknél kétszótagú. Például a sugárhajtású MiG–29 vadászrepülőgép NATO-kódneveFulcrum, amely F-el kezdődik és kétszótagú. A Tu–95 légcsavaros gázturbinás bombázó repülőgép NATO-kódja Bear, amely B-vel kezdődik és egyszótagú. Ugyanazon típus különféle alváltozatainál a NATO-kódnevet az ABC egy-egy betűjével egészítették ki. Például a Tu–95MSZ változat NATO-kódja Bear–H.
Néhány haditechnikai eszközre az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma az eredeti NATO-kód kiegészítéseként külön kódot vezetett be. Ezeket a magyar szakirodalom Pentagon-kódként ismeri, és a NATO-kódnévvel együtt használatosak. A Pentagon-kódok a rakétákra, űreszközökre betűkből és sorozatszámokból álló jelzést használ. A föld-föld rakéták jele SS (surface to surface), a légvédelmi rakétáké SA(surface to air), a földi célok elleni rakétáké AS (air to surface), a légiharc-rakétáké AA (air to air), a páncéltörő rakétáké AT (anti tank), az űrhajózási hordozórakétáké SL.[1] A haditengerészeti eszközök egy N (=naval) betűvel vannak kiegészítve, így például egy haditengerészetilégvédelmi rakétajelzése SA-N, a tengeri indítású, felszíni célok elleni rakéták jelzése SS-N. Hasonlóképpen a kínai eszközök nevei, melyekre az eredeti nomenklatúrában nem külön kód, a C betű hozzáadásával képződnek, így például a kínai felszín-felszín rakéták neveSS-C, vagy CSS. Például a K–5M légiharc-rakéta NATO-kódja Alkali, a Pentagon-kóddal kiegészített NATO-kódneve AA–1 Alkali.

Repülőgépek NATO-kódjai [szerkesztés]

Bombázók [szerkesztés]

NATO-kódnevük B betűvel kezdődik az angol bomber (bombázó) szó első betűje alapján.
Backfin Tu–98
Backfire Tu–22M
Badger Tu–16
Bank B–25 (az Egyesült Államktól a II. világháború alatt kapott gépek)
Barge Tu–85
Bark Il–2
Bat Tu–2
Beagle Il–28 és Harbin H–5 (Kína)
Bear Tu–95 és Tu–142
Beast Il–10
Beauty Tu–105 (később Blinder)
Bison M–4 / M–6
Blackjack Tu–160
Blinder Tu–22
Blowlamp Il–54
Bob Il–4
Boot Tu–91
Bosun Tu–14
Bounder M–50 / M–52
Box Douglas A–20 (USA-tól kapott gépek)
Brassard Jak–28 (később Brewer)
Brawny Il–40
Brewer Jak–28
Buck Pe–2
Bull Tu–4
Butcher Tu–82

Szállító repülőgépek [szerkesztés]

NATO-kódnevük C betűvel kezdődik az angol cargo (=áru, teher) szó első betűjéből.
Cab Li–2 (a DC–3 szovjet licencváltozata)
Camber Il–86
Camel Tu–104
Camp An–8
Candid Il–76
Careless Tu–154 / Tu–155
Cart Tu–70 / Tu–75
Cash An–28
Cat An–10
Charger Tu–144
Clam Il–18 (1946)
Clank An–30
Classic Il–62
Cleat Tu–114
Cline An–32
Clobber Jak–42
Clod An–14
Coach Il–12
Coaler An–72 / An–74
Cock An–22
Codling Jak–40
Coke An–24
Colt An–2
Condor An–124
Cooker Tu–110
Cookpot Tu–124
Coot Il-18 / Il–20 / Il–22 / Il–24
Cork Jak–16
Cossack An–225
Crate Il–14
Creek Jak–12
Crib Jak–6
Crow Jak–12
Crusty Tu–134
Cub An–12
Cuff Be–30 / Be–32
Curl An–26

Vadász- és vadászbombázó repülőgépek [szerkesztés]

NATO-kódnevük F betűvel kezdődik az angol fighter (=vadászgép) szó első betűje alapján.
Faceplate Je–2 (MiG–21 prototípus)
Fagot MiG–15
Faithless 23–01/MiG–23PD
Falcon MiG–15 (később Fagot)
Fang La–11
Fantail La–15
Fantan Nanchang Q–5 / A–5 (Kína)
Fargo MiG–9
Farmer MiG–19 és J–6 (Kína)
Feather Jak–15 / Jak–17
Fencer Szu–24
Fiddler Tu–128
Fin La–7
Finback J–8 (Kína)
Firebar Jak–28P
Firkin Szu–47 Berkut
Fishbed MiG–21 és J-7 (Kína)
Fishpot Szu–9
Fishpot–C Szu–11
Fitter Szu–7 / Szu–17 / Szu–20 / Szu–22
Flagon Szu–15
Flanker Szu–27 / Szu–30 / Szu–32 / Szu–34 / Szu–35
Flashlight Jak–25
Flipper MiG Je–152
Flogger MiG–23 / MiG–27
Flora Jak–23
Forger Jak–38
Foxbat MiG–25
Foxhound MiG–31
Frank Jak–9
Fred Bell P–63 Kingcobra (a II. világháború alatt az Egyesült Államoktól kapott gépek)
Freehand Jak–36
Freestyle Jak–141
Fresco MiG–17 és J–5 (Kína)
Fritz La–9
Frogfoot Szu–25 / Szu–28 / Szu–39
Frosty Tu–10
Fulcrum MiG–29
Fullback Szu–34

Helikopterek [szerkesztés]

NATO-kódnevük H betűvel kezdődik az angol helicopter (=helikopter) szó első betűje alapján.
Halo Mi–26
Hare Mi–1
Harke Mi–10
Harp Ka–20
Hat Ka–10
Havoc Mi–28
Haze Mi–14
Helix Ka–27 / Ka–28 / Ka–29 / Ka–31 / Ka–32
Hen Ka–15
Hermit Mi–34
Hind Mi–24 / Mi–25 / Mi–35
Hip Mi–8 / Mi–9 / Mi–13/ Mi–17 / Mi–19 / Mi–171 / Mi–172
Hog Ka–18
Hokum Ka–50
Homer Mi–12
Hoodlum Ka–26 / Ka–126 / Ka–226
Hook Mi–6
Hoop Ka–22
Hoplite Mi–2
Hormone Ka–25
Horse Jak–24
Hound Mi–4 és Z–5 (kínai)

Egyéb feladatkörű repülőgépek [szerkesztés]

NATO-kódnevük M betűvel kezdődik az angol miscellaneous (=egyéb) szó első betűje alapján.
Madcap An–71 (az An–72 légtérellenőrző változata)
Madge Be–6
Maestro Jak–28U
Magnet Jak–17UTI
Magnum Jak–30
Maiden Szu–9U
Mail Be–12
Mainstay A–50 (Az Il–76 légtérellenőrző változata)
Mallow Be–10
Mandrake Jak–25RV
Mangrove Jak–25R / Jak–27R
Mantis Jak–30 / Jak–32
Mare Jak–14
Mark Jak-7U
Mascot Il–28U
Max Jak–18 és CJ–5 / CJ–6 (Kína)
Maxdome Il–86VKP / Il–80
May Il–38
Maya L–29 Delfín (Csehszlovákia)
Mermaid Be–42
Midas Il–78 (az Il–76 légi utántöltő változata)
Midget MiG–15UTI
Mink UT–2
Mist Z–25
Mitten Jak–130
Mole Be–8
Mongol MiG–21U
Moose Jak–11
Mop G.S.T. (Consolidated PBY–5, az USA által szállított gépek)
Moss Tu–126
Mote Berijev MBR–2
Moujik Szu–7U
Mouse Jak–18M
Mug Csetverikov MDR–6 és Be–4
Mule Po–2
Mystic–A M–17
Mystic–B M–55

Rakéták NATO-kódjai [szerkesztés]

Légiharc-rakéták [szerkesztés]

Bővebben: Légiharc-rakéta
AA–1 Alkali K–5
AA–2 Atoll R–3SZ
AA–3 Anab K–8
AA–4 Awl K–9
AA–5 Ash R–4
AA–6 Acrid R–40
AA–7 Apex R–23
AA–8 Aphid R–60
AA–9 Amos R–33
AA–10 Alamo R–27
AA–11 Archer R–73
AA–12 Adder R–77
AA–X–13 Arrow R–37

Levegő–föld rakéták [szerkesztés]

AS–1 "Kennel" KSZ–4
AS–2 "Kipper" K–10SZ
AS–3 "Kangaroo" H–20
AS–4 "Kitchen" H–22
AS–5 "Kelt" KSZR–2P / 2M
AS–6 "Kingfish" KSZR–11
AS–7 "Kerry" H–23
AS–8
AS–9 "Kyle" H–28
AS–10 "Karen" H–25
AS–11 "Kilter" H–58
AS–12 "Kegler" H–25M
AS–13 "Kingbolt" H–59
AS–14 "Kedge" H–29
AS–15 "Kent" RKV–16
AS–16 "Kickback" RKV–58
AS–17 "Krypton" H–31
AS–18 "Kazoo" H–59M
AS–19 "Koala" ? H–65SE

Páncéltörő rakéták [szerkesztés]

Bővebben: Páncéltörő rakéta
AT–1 Snapper 3M6 Smel
AT–2 Swatter–A 3M11 Falanga
AT–2 Swatter–B Szkorpion
AT–2 Swatter–C 9M17 Flejta
AT–3 Sagger–A 9M14 Maljutka
AT–4 Spigot 9M111 Fagot
AT–5 Spandrel 9M113 Konkursz
AT–6 Spiral 9M114 Sturm
AT–7 Saxhorn 9K115 Metyisz
AT–8 Songster 9K112 Kobra
AT–9 Spiral–2 9M120 Ataka–V
AT–10 Stabber 9M117 Basztyion
AT–11 Sniper 9M119 Szvir
AT–12 Swinger 9K118 Sekszna
AT–13 Saxhorn–2 9K115–2 Metyisz–M
AT–14 Spriggan 9M113 Kornyet
AT–15 Springer 9M123 Hrizantyema
AT–16 Scallion 9K121 Vihr

Légvédelmi rakéták [szerkesztés]

Bővebben: Légvédelmi rakéta
SA–1 Guild SZ–25 Berkut
SA–2 Guideline SZ–75 Dvina / HQ–2 (Kína)
SA–3 Goa SZ–125 Nyeva–M
SA–4 Ganef 2K11 Krug
SA–5 Gammon SZ–200
SA–6 Gainful 2K12 Kub
SA–7 Grail 9K32 Sztrela–2
SA–8 Gecko 9K33 Osza
SA–9 Gaskin 9K31 Sztrela–1
SA–10 Grumble SZ–300
SA–11 Gadfly 9K37 Buk
SA–12A Gladiator 9K81 SZ–300V /HQ–18 (Kína)
SA–12B Giant 89A82
SA–13 Gopher 9K35 Sztrela–10
SA–14 Gremlin 9K34 Sztrela–3
SA–15 Gauntlet Antyej 9K330 Tor / 9K331 / 9K332
SA–16 Gimlet 9K310 Igla–1
SA–17 Grizzly 9K38 Buk-M1-2
SA–18 Grouse Grouse 9K38 Igla
SA–19 Grisom 9M111 Tunguzka
SA–20 Gargoyle SZ–300PM–1 Volhlov / SZ–300PMU–1/SZ–300PM–2 Favorit / SZ–300PMU–2 Favorit-S
SA–X–21 Growler SZ–400 Favorit
SA–22 Greyhound 96K6 Pancir SZ–1

Haditengerészeti légvédelmi rakéták [szerkesztés]

SA–N–1 Goa SZ–125 Nyeva
SA–N–2 Guideline SZ–75 Dvina
SA–N–3 Goblet M–11 Storm
SA–N–4 Gecko 9K33 Osza
SA–N–5 Grail 9K32 Sztrela–2
SA–N–6 Grumble SZ–300F
SA–N–7 Gadfly 3K90 M–22 Uragan
SA–N–8 Gremlin 9K34 Sztrela–3
SA–N–9 Gaunlet 3K95 Kinzsal
SA–N–10 Grouse 9K38–M Igla–1
SA–N–11 Grisom 9M311K Tunguszka
SA–N–12 Grizzly 9K38 Buk

Föld–föld rakéták [szerkesztés]

Bővebben: Ballisztikus rakéta
SS–1 Scunner R–1
SS–1b Scud–A R–11 / R–300 / R–17
SS–2 Sibling R–2
SS–3 Shyster R–5 / R–5M
SS–4 Sandal R–12 Dvina
SS–5 Skean R–14 Uszovaja
SS–6 Sapwood R–7
SS–7 Saddler R–16
SS–8 Sasin R–9 / R–9A
SS–9 Scarp R–36
SS–10 Scrag UR–200
SS–11 Sego UR–100
SS–12 Scaleboard TR–1 Temp
SS–13 Savage RT–2
SS–14 Scamp RT–15 (SS–14 Scapegoat néven is ismert)
SS–15 Scrooge RT–20
SS–16 Sinner RT–21 Temp–2SZ
SS–17 Spanker MR–UR–100 Szotka
SS–18 Satan R–36
SS–19 Stiletto UR–100N
SS–20 Saber RSZD–10 Pionyer
SS–21 Scarab OTR–21 Tocska
SS–22 Scaleboard TR–1 Temp
SS–23 Spider R–400 Oka
SS–24 Scalpel RT–23
SS–25 Sickle RT–2PM Topol
SS–26 Stone 9M72 Iszkander
SS–27 Sickle–B RT–2UTTH Topol–M
SS–28 Saber 15ZS53
CSS–4 Dong Feng DF–5 (Kína)
CSS–9 Dong Feng DF–31 (Kína)

Haditengerészeti felszín–felszín rakéták [szerkesztés]

SS–N–1 Scrubber P–1 Scsuka
SS–N–2 Styx P–15 Tyermit
SS–N–3 Shaddock P–5 Pjatyorka
SS–N–4 Sark R–13
SS–N–5 Serb R–21
SS–N–6 Serb R–27 (4K10)
SS–N–7 Starbright P–70 Ametyiszt
SS–N–8 Sawfly R–29
SS–N–9 Siren P–120 Malahit
SS–NX–10
SS–NX–11
SS–N–12 Sandbox P–500 Bazalt
SS–NX–13 R–27K
SS–N–14 Silex RPK–3 Metyel
SS–N–15 Starfish RPK–2 Vjuga
SS–N–16 Stallion RPK–6 Vodopad és RPK–7 Vorobej
SS–N–17 Snipe RSZM–45 / R–31
SS–N–18 Stingray RSZM–50 / R–29
SS–N–19 Shipwreck P–700 Granyit
SS–N–20 Sturgeon RSZM–52 / R–29
SS–N–21 Sampson 3K10 Granat
SS–N–22 Sunburn P–270 Moszkit
SS–N–23 Skiff RSZM–54 / R–29RM
SS–N–24 Scorpion P–750 Grom
SS–N–25 Switchblade H–35
SS–N–26 P–800 Onyiksz
SS–N–27 P–900 Alfa
SS–NX–28 R–39
SS–N–29 RPK–9 Medvegyka
SS–NX–30 R–30 Bulava / RSZM–56

Rádiólokátorok NATO-kódjai [szerkesztés]

Bővebben: Rádiólokátor
P–12 Spoon Rest szárazföldi távolfelderítő lokátor
P–14 Tall King szárazföldi felderítő lokátor, az SZ–200 rávezető lokátora
P–18 Spoon Rest C/D szárazföldi távolfelderítő lokátor
P–37 Barlock szárazföldi felderítő, célrávezető lokátor
MR–600 Top Sail Kreszta II-osztályú cirkálók hajófedélzeti felderító lokátora
?? Peel Group hajófedélzeti tűzvezető lokátor
(1RL33) Gun Dish ZSZU–23–4 önjáró csapatlégvédelmi gépágyú tűzvezető lokátora

Tengeralattjárók NATO-kódjai [szerkesztés]








R–11
Amerikai, gyakorló céllá átalakított rakéta felállítása indítási helyzetbe

SS–1 Scud
Egyéb elnevezés
R–17, R–300 Elbrusz
Funkció
Tervező
Szolgálatba állítás
▲ becsukMéret- és tömegadatok
Hossz
10,70 m
Törzsátmérő
0,88 m
Indulótömeg
4400-6500 kg
Hasznos teher tömege
600-950 kg
▲ becsukRepülési jellemzők
Hatótávolság
150-700 km
4000 m
▲ becsukFokozatok
Fokozatok száma
1







R–12 Dvina
A belarusz Baranavicsiben kiállított R–12 Dvina

SS–4 Sandal
8K63
Funkció
Gyártó
Tervező
Rendszeresítők
Szolgálatba állítás

Irányítás
tehetetlenségi programirányítás
Robbanótöltet
1 db atomtöltet, 1-2,3 Mt
▲ becsukMéret- és tömegadatok
Hossz
22,10 m
Törzsátmérő
1,65 m
Indulótömeg
47 100 kg
▲ becsukRepülési jellemzők
Max. sebesség
2570 m/s
Hatótávolság
2080 km
5000 m
▲ becsukFokozatok
Fokozatok száma
1
Első fokozat
Típusa
Tüzelőanyaga
TM–185 (92% Kerozin)
Oxidálóanyaga
AK–27I (73% Salétromsav, 27% Nitrogén-tetroxid)
Tolóereje
730 kN
Égésideje
140 s







R–7 Szemjorka
R-7 Szemjorka

SS-6 Sapwood
8K71
Funkció
Tervező
Rendszeresítők
Szolgálatba állítás

Robbanótöltet
Termonukleáris, 3-5 Mt
▲ becsukMéret- és tömegadatok
Hossz
31,070-34,220 m
Törzsátmérő
Központi fokozat: 2,950 m
A teljes rakéta: 10,3 m
Indulótömeg
280 000-283 000 kg
▲ becsukRepülési jellemzők
Hatótávolság
8000 km
3700 m
▲ becsukFokozatok
Első fokozat
Típusa
Tüzelőanyaga
Oxidálóanyaga
Folyékony oxigén
Tolóereje
996 kN (vákuumban)
Égésideje
120 s
Második fokozat
Típusa
Tüzelőanyaga
Oxidálóanyaga
Folyékony oxigén
Tolóereje
1011 kN (vákuumban)
Égésideje
320 s
Háromnézeti rajz
Az R–7 típuscsalád néhány tagja







R–16
SS–7 Saddler
8K64
Funkció
Tervező
Rendszeresítők
Szolgálatba állítás

Irányítás
Tehetetlenségi
Robbanótöltet
1 db atomtöltet, 3 vagy 5-6 Mt
▲ becsukMéret- és tömegadatok
Hossz
robbanófej típusától függően:
30,44–34,3 m
Törzsátmérő
3 m
Indulótömeg
140 600 – 141 200 kg
▲ becsukRepülési jellemzők
Hatótávolság
13 000 km
2700–2800 m
▲ becsukFokozatok
Fokozatok száma
2
Első fokozat
Típusa
Tüzelőanyaga
Tolóereje
3×592 kN
Égésideje
90 s
Második fokozat
Típusa
Tüzelőanyaga
Tolóereje
883 kN
Égésideje
125 s







R–36
R–36 rakéták egy november 7-ei dísszemlénMoszkvában

SS–9 Scarp
8K67
Egyéb elnevezés
RSZ–20
Funkció
Szolgálatba állítás

Irányítás
Tehetetlenségi
Robbanótöltet
Nukleáris, 1×10 MT
▲ becsukMéret- és tömegadatok
Hossz
31,70 m
Szárnyfesztáv
3,35 m
Törzsátmérő
3 m
Indulótömeg
183 890 kg
▲ becsukRepülési jellemzők
Hatótávolság
10 200 km
1300 m
▲ becsukFokozatok
Fokozatok száma
2




RSZD–10 Pionyer
Az RSZD–10 rendszer szállító-indító járműveKijevben, a Nagy Honvédő Háború Múzeumában

SS–20
15ZS45
Funkció
Szolgálatba állítás
1976 augusztus

Irányítás
Tehetetlenségi
Robbanótöltet
Nukleáris, 3×150 kt
▲ becsukMéret- és tömegadatok
Hossz
16,50 m
Törzsátmérő
1,8 m
Indulótömeg
37 000 kg
▲ becsukRepülési jellemzők
Hatótávolság
5500 km
▲ becsukFokozatok
Fokozatok száma
2




R–400 Oka
9P71 szállító-indító jármű és 9M714 ballisztikus rakéta a szentpétervári tüzérségi múzeumban.

SS–23 Spider
9K714
Egyéb elnevezés
OTR–23 Oka
Funkció
Tervező
KBM
Fő üzemeltetők
Rendszeresítők
Szolgálatba állítás

Robbanótöltet
50-100 kilotonnás nukleáris, repesz-romboló, kazettás, vegyi
▲ becsukMéret- és tömegadatok
Hossz
7,53 m
Törzsátmérő
0,89 m
Indulótömeg
4360 kg
▲ becsukRepülési jellemzők
Hatótávolság
500 km
▲ becsukFokozatok
Fokozatok száma
1




RT–23 Mologyec
RT–23 kiállított pédánya Szentpétervárott

SS–24 Scalpel
15ZS44, 15ZS52, 15ZS60, 15ZS61
Funkció
Gyártó
Tervező
Rendszeresítők
Szolgálatba állítás
1987 november

Irányítás
Inerciális
Robbanótöltet
10 x 300 – 10 x 550 kT
Kormányzás
▲ becsukMéret- és tömegadatok
Hossz
RT–23 UTTH: 23,30 m
Törzsátmérő
2,40 m
Indulótömeg
104 500 kg
▲ becsukRepülési jellemzők
Hatótávolság
10 450 km
500 m
▲ becsukFokozatok
Fokozatok száma
3




RT–2PM Topol
RT–2PM Topol dísszemlén

SS–25 Sickle
15ZS58
Egyéb elnevezés
RSZ–12M
Funkció
Gyártó
Tervező
Moszkvai Hőtechnikai Intézet (Alekszandr Nadiradze, Borisz Lagutin)
Rendszeresítők
Szolgálatba állítás

Irányítás
Inerciális
Robbanótöltet
550 kt
▲ becsukMéret- és tömegadatok
Hossz
21,50 m
Törzsátmérő
1,80 m
Indulótömeg
45 100 kg
▲ becsukRepülési jellemzők
Hatótávolság
10 500 km
900 m
▲ becsukFokozatok
Fokozatok száma
3




9M72 Iszkander
Iszkander rakéta az MZKT–7930 önjáró szállító–indító járművén

SS–26 Stone
9M72
Funkció
Gyártó

Robbanótöltet
480 kg
▲ becsukMéret- és tömegadatok
Indulótömeg
3800 kg
▲ becsukRepülési jellemzők
Hatótávolság
50-280 km
20 m
▲ becsukFokozatok
Fokozatok száma
1




R–39
SS–N–20 Sturgeon
3M65, 3M20, 3R65
Egyéb elnevezés
RSZM–52, Rif–Ma
Funkció
Gyártó
Tervező
Rendszeresítők
Szolgálatba állítás

Irányítás
asztroinerciális önirányítás[1]
Robbanótöltet
6-10, egyenként 100 kilotonnás MIRV fej[1][2]
▲ becsukMéret- és tömegadatok
Hossz
3M65: 16 m
Törzsátmérő
3M65: 0,0024 m
Szerkezeti tömeg
közvetlenül kilövés után leválik 6 t; első lépcső: 52,8 t:[2] 90 000 kg
▲ becsukRepülési jellemzők
Hatótávolság
8250 km[2]
500 - 900 m[2]
▲ becsukFokozatok
Fokozatok száma
3
Első fokozat
Típusa
R–39–1, 15D305 [1]
Oxidálóanyaga
Tolóereje
2 060 000 kN[1]
Második fokozat
Típusa
R-39–2, Grom–2[1]
Tüzelőanyaga
Oxidálóanyaga
Harmadik fokozat
Típusa
R–39–3, Rif–3[1]
Tüzelőanyaga
Oxidálóanyaga

Submarine-based missiles: R-29, R-29Р, R-39, R-29РМ, CSS-NX-3, JL-2



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése