2020. március 2., hétfő

Pénzvilág























Pénzvilág


A Pénzhatalom eszköze,



a gazdasági élet Irányítása


A Portugáliában, 1999-ben megrendezett Bilderberg-konferencián, Kenneth Clarke, az angol parlament tagja „nemzetközi pénzügyi létesítmény” megalapozását javasolta, miszerint a világnak két nagy körzeti pénzegységre van szüksége.
A Bilderberg-csoport és testvére, a Trilateral Commission régen álmodoznak a világ három nagy térségre való felosztásáról, ami megkönnyítené az ENSZ-világkormány munkáját.
Clarke új nemzetközi létesítménye tulajdonképpen „nemzetek feletti hatalommal bíró ügynökségek”létrehozását tervezi, amely irányítaná a világ három nagy pénzegységének forgalmát, amihez teljhatalmú „nemzetközi pénzügyminisztert” jelölne ki.
A Bilderberg-csoport kiválóságai megállapodtak abban, hogy „az új körzeti pénzegységek, amelyek egyetlen ország tulajdonát sem képeznék, ’jelentősen elősegítenék a nacionalizmusok és a régi idejét múlt nemzeti függetlenség eltűnését’. Továbbá, David Rockefeller és számos más bankár nagy megelégedéssel vette tudomásul, hogy semmi okuk nincs az aggodalomra, hiszen a fizetésképtelenné vált nemzetek felvett kölcsöneit úgyis majd az amerikai adófizetők térítik meg.
A Bilderberg-csoport Eisenhower óta irányítja a Fehér Ház politikáját. Legtöbb amerikai elnök a Bilderberg-csoport vagy a Trilateral Commission tagja és kinevezettje volt és ma is az.

Maastricht Treaty Article 107
Neither the European Central Bank nor a national central bank nor any member of their decision-making body shall seek or take instructions from Community Institutions or bodies from any government of a Member State or from any other body.”



Ez a 107-es cikkely az a bizonyos béklyó, ami röviden annyit jelent, hogy az EU-ban a tagállam bele sem szólhat a pénzzel kapcsolatos ügyekbe, csak a Központi EURO-bank (ECB) igazgatósága! Felületesen, de mindenki tudja, hogy közgazdaságunkat, vagyis a mindennapi életünket pénzzel irányítják.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) a nemzet vagyonának hitel (érték) fedezetével biztosítja kölcsöneit. Vagyis a kormány nevében a hitel biztosítására a pénzügyminiszter jelzálog-szerződést ír alá, a kölcsönző banknak.
Helyszűke miatt nincs lehetőség feltárni az összes, szabadságunkat megkötő béklyót, amelyek a nép előtt láthatatlanok, de még azt meg kell említeni, hogy a tagállamok a valutakészleteiket az EU Központi Bankjaiban kell, hogy őrizzék!
Bundesbank President Hans Tietmeyer a member of the Board said: Lawmakers should respect the ECD’s independence.’ Magyarul ez azt jelenti, hogy a Bundesbank elnöke, Hans Tietmeyer, aki az Európai Központi Bank egyik igazgatója, kijelentette: ’A törvényhozóknak tiszteletben kell tartaniuk az EU Központi Bank függetlenségét.’ ”
A Magyar Nemzeti Bank elnöke is ugyanezt követeli, mert az EU-ba való bejutás egyik feltétele az, hogy a társország központi bankja független legyen. Ezért volt szükséges a privatizációra!

Magánkézben van az amerikai nép pénze?

Az Egyesült Államok 28. elnöke, Woodrow T. Wilson, 1912. november 5-én vitte be a Demokrata Pártot a Fehér Házba. Wilson elnök mögött, akit „pénzügyi lángésznek” neveztek, tekintélyes bankárcsaládok álltak: Jacob Schiff, Bernard Baruch, Henry Morgenthau, és még számtalan sokan mások. Egy év múlva, 1913. december 22-én az amerikai képviselőház 298 szavazattal 60 ellenében elfogadta a Federális Tartalékalapról (Federal Reserve System) szóló törvényt, amit a szenátus 43 szavazattal, 25 ellenében jóváhagyott.
Gondoskodva arról, hogy az újonnan megválasztott államelnöknek megfelelő tanácsosai legyenek, a bankárok a saját ügynökeikkel vették őt körül. A legfontosabb ezek közül, Edward Mandell House „ezredes” brit üzletember fia volt, aki a déli államokban brit pénzérdekeltségeket képviselt.
Wilson kormányzása alatt, lassacskán House lett a tulajdonképpeni elnök. Azzal a bámulatos ügyességgel, amellyel a háttérben a szálakat tudta húzogatni, elérte, hogy mindkét kedvenc tervét, egy központi bank felállítását és a fokozatosan emelkedő jövedelmi adó bevezetésének a gondolatát elfogadták és megszavazták. Ma már tudott tény, hogyPhilip Dru: Az adminisztrátor című könyvnek a tulajdonképpeni szerzője maga House volt, aki leírja, hogy miként működött Dru a szocializmus megvalósításán úgy, ahogyan azt Marx Károly megálmodta.”
A Federális Tartalékalap Szervezet /FTS/ 1913-ban történt megalapítása óta minden számvizsgálat alól sikeresen kibújt, mely ügyvitelére fényt derített volna. A hálózat 12 „Nemzeti Bankból” áll, de csak a New York-inak van igazi jelentősége.
A New York-i banknak mindig egy olyan személy volt az élén, aki teljes mértékben rokonszenvezett a nemzetközi bankárok érdekeivel. Fontos tudnunk, hogy az FTS nem valódi állami intézmény. Jogilag az a helyzet, hogy a részvényei megoszlanak a 12 Nemzeti Bank között, amelyek évi hat százalékos osztalékot kapnak, ezzel szemben az FTS minden hasznát le kellene adni az U.S.A. kincstárának. Tény az, hogy az államelnök nevezi ki tizennégy évre az FTS hét tagból álló igazgatóságát, de mindezen kirakatrendezés ellenére, az FTS vezetősége teljesen függetlenül határoz.
Az FTS óriási kiterjedésű és titkos működése azon az úton halad, amelyet a nemzetközi bankárok kijelöltek. Anglia és az Egyesült Államok, a pénzügyi erejével akarja rá kényszeríteni az összes nagyobb államokat arra, hogy pénzügyeiket „a minden politikai ellenőrzéstől mentes központi bankokon keresztül bonyolítsák le, amely központi bankok egyedül hívatottak arra, hogy mindennemű nemzetközi pénzügyi kérdést egymásközti megállapodásokkal rendezzenek, bármely kormány beavatkozása nélkül.
Mindjárt érthetőbbé válik számunkra az efféle megoldásra való törekvés, ha számot adunk magunknak arról, mennyire hasznot hajtó művelet lehet kormányoknak pénzt kölcsönözni, különösen, ha az Egyesült Államoknak nyújtandó kölcsönről van szó. Az Egyesült Államok jelenleg több pénzzel tartozik (főleg nemzetközi pénzintézeteknek), mint amennyi a világ összes többi nemzeteinek együttes adóssága!

A 291 552 099 lakosú Egyesült Államok 2003. július 22-i hivatalos államadóssága ez a kimondhatatlan számösszeg: 6 730 688 465 931.31 US dollár.  [Internet forrás - 2003.07.21]


Azok, akiket az USA Federális Tartalékalap Szervezetének vezető állásaiba neveznek ki, ahol a kölcsönökről tárgyalnak és megállapítják a kamatlábat, a legdöntőbb befolyással járó beosztást töltik be a világon.
A nemzetközi bankárok célja hosszú távon nem egyéb, mint az egész világra kiterjedő, de magán kezekben nyugvó, pénzügyi hálózatnak a kiépítése, amellyel uralkodni képesek minden egyes ország politikai rendszerén és az egész világ közgazdaságán. E hálózat irányítását a hűbérúr és a hűbéres viszonyához hasonlóan, a világszerte működő központi nemzeti bankok intézik, összhangban azokkal a titkos megállapodásokkal, amelyeket gyakori zártkörű tanácskozásaikon dolgoznak ki.
A hálózati rendszer csúcspontja Svájcban a bázeli Nemzetközi Elszámolások Bankja, egy magánbank, amit a világot átfogó központi bankok birtokolnak és igazgatnak -- a Nemzeti Bankok, -- lévén maguk is magánjellegű intézmények.
Minden központi banknak arra kell törekednie, hogy uralkodjék a saját nemzetének a kormánya felett azáltal, hogy a bank kivételes joga az államkincstárnak kölcsönöket adni vagy megtagadni, külföldi valutákkal váltóüzleteket lebonyolítani, az országos gazdasági tevékenység szintjét szabályozni, és az együttműködésre kész politikusokat az üzleti életben utólag nyújtandó jutalmak kecsegtetésével befolyásolni.
A kör bezárult, mert tudjuk, hogy valóban kik kormányozzák a világot! A titkos ellenőrző központok, hatalmuk ellenére is, csak ritkán vannak olyan diktátori helyzetben, ahonnan közvetlenül és döntő módon intézkedhetnek politikai ügyekben.
Ám mivel a pénz terén a világot markukban tartják, ez lehetővé teszi számukra, hogy bámulatos mértékben és saját céljaiknak megfelelően befolyásolhassák és irányíthassák az egyes országok ügyeit. Ebből kifolyólag, bármi legyen is e csoportnak a szándéka és célja, annak hatalmas és az egész világra kiterjedő jelentősége van. +++


 
Egykori pénzurak Magyarországon


Az alábbi kivonatos szöveg Balázs Ilona írása, amely
tíz évvel ezelőtt jelent meg valamelyik magyarországi folyóiratban.
 A cikkben említést érdemel az írónőnek az a megjegyzése, hogy “a továbbiakban tekintsük
alapnak a félszázaddal ezelőtti helyzetet.”


(Hazánkért, 2001. szeptember)

A közvéleményt mindig erősen foglalkoztatta, hogy kik a társadalom leggazdagabbjai, és mekkora lehet a vagyonuk. A kérdés igazi politikai súlyt csak az első világháború éveiben kapott, amikor széles néptömegek szó szerinti elnyomorodásával párhuzamosan a gazdaság csúcsain néhányan nemcsak egyszerűen megszedték magukat, hanem valóban többszörös milliomosok lettek.

Az iparbárók

A magyar tőkés társadalom élén igazából 3-4 család állt. Ide tartozott a csepeli Weiss-család (30-35 millió pengő vagyon), Schiffer Miksa (25-30 millió pengő), a szeszgyáros Felner Henrik (25-30 millió), a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank elnöke, a GYOSZ elnöke és feltétlenül idesorolható a Hatvany-Deutsch család is a maga mintegy 20-25 millió pengő vagyonával.
Weiss Manfréd (1857-1922) sajátos finanszírozási, tőkebefektetési stratégiája révén kapaszkodott fel, mintegy harminc-negyven év alatt a tőke középmezőnyéből a csúcsra. Terménykereskedőként kezdte, de volt építési vállalkozó, malom részvényes és ingatlantulajdonos is, amíg végül saját iparvállalatainak megalapításával létrehozta a magyar ipar legnagyobb óriását, a csepeli gyártelepet. Már a századfordulón az övé volt az ország legnagyobb konzervgyára és a legnagyobb egyéni tulajdonban lévő fémipari vállalat, amely egyben hadianyaggyár volt.
Biztos tartalékot jelentettek a hatalmas ingatlanok, amelyeknek egy része a Margit-híd pesti oldalán terült el és enyhe túlzással majdnem egészében magába foglalta a Lipót (Szent István) körút, Pozsonyi út, Katona József utca és a mai Hegedűs Gyula utca által határolt területet.
A világháború éveiben a magánvállalatok jelentős bővítése mellett a családi vagyon újabb konzervgyárral és 10 ezer holdas Csongrád megyei uradalommal egészült ki. Így összességében mintegy félmilliárd koronás értéket tudhattak magukénak.
A háborús összeomlás (1918), a román megszállás, -- ami a gyár teljes leszerelését jelentette -- és a békegazdálkodásra való áttérés költségei miatt a Weiss-féle vagyon átmenetileg erősen megcsappant. Weiss Manfréd 1922-ben bekövetkezett halála után a vagyon nyolc részre oszlott, de változatlanul közös kezelésben maradt.

Schiffer Miksa ingatlantulajdonosnak Weissékhez képest sokkal inkább sikerült a háttérben maradnia, neve is kevésbé ismerős. Viszonylag szerény mérnökként, házassága révén lett társtulajdonosa a Grünwald-Schifferféle építési vállalkozásnak, és vagyonát nagystílű vasútépítésekkel, közszállításokkal és telekvásárlásokkal alapozta meg. 1910-től önálló vállalata élén gazdagodott tovább, amíg a huszas években már az ő tulajdonában voltak többek között a Palatinus-házak (a Pozsonyi út nyugati oldalán álló, 1911-ben épült bérházak), valamint a Margit híd és a Parlament között elterülő telkek. Számos nagyipari vállalatban volt érdekeltsége. Végül vagyonának egy részét ő is birtokvásárlásra, az ercsi mintagazdaság megvételére fordította.

Eisig Deutsch rabbi a helyi viszonyokhoz képest gazdag polgárként lett az aradi hitközség elnöke. Közben fiaDeutsch Ignác megalapította saját, illetve a család vállalkozását a Deutsch Ignác és Fiai nevű céget, majd 1852-ben Pestre költözött. A terménykereskedelem mellett mind aktívabban foglalkoztak bank- és biztosításüzletekkel, vasútépítésekkel és egyéb építőipari tevékenységgel is. (A többes számot itt azért is kell használnunk, mert a család különböző ágait szorosan összefogta a feloldhatatlan családi vagyonközösség. - B.I.)

Ők építették, mint fővállalkozók a kassa-oderbergi és a munkács-beszkidi vasútvonalat. Az 1873-as gazdasági válságot követően a Concordia Gőzmalom szinte teljesen a család tulajdonába került, majd Deutsch Sándor a cégbe gyakorlatilag beolvasztotta a jónevű Kohner Adolf és Fiai, valamint a Brüll Henrik és Fiai nevű cégeket. Ezekkel együtt alapították a nyolcvanas évek elején a nagysurányi cukorgyárat, a szegedi és temesvári szeszgyárat. Résztvettek a Tisza szabályozásában, 1889-ben, Hatvanban alapítottak cukorgyárat és malmot, majd ezt követően a garamvölgyi és sárvári cukorgyárat. A család a kilencvenes években 27 százalékkal részesedett a hazai cukortermelésből. Kiterjesztették érdekeltségüket a vidéki malmokra, ugyanakkor a család budapesti malomérdekeltsége elérte a 4 millió koronát. Szerepet játszottak a Hazai Bank, a Magyar Ipari és Kereskedelmi Bank irányításában is. A család vagyonközössége csak 1933-ban Hatvany Béla halálával bomlott fel. Üzleti és családi kapcsolatait, befolyását tekintve a család mindvégig vetekedett a csepeli Weissekkel. Három tagja a művészetek terén vált nevezetessé: Hatvany Liliszínműíró és kritikus, Hatvany Ferenc festő, de mindenekelőtt az irodalomtörténetből jól ismert Kossuth-díjas [...?] akadémikus Hatvany Lajos, -- Ady Endre jó barátja! -- a Nyugat és a haladó magyar irodalom legfőbb pártfogója.

A második lépcső

Szorosan a Hatvanyak nyomában találjuk, mintegy 20 millió pengős vagyonnal, a sörgyáros Drehereket ésHaggenmachereket, a szeszgyáros Gschwindteket és az újpesti bőrgyáros Wolfnereket.
Dreher-családdal Magyarországon először 1862-ben találkozunk, amikor Dreher Antal schwechati sörgyáros megvásárolta a Kőbányai Serház Társaság üzemét, a budapest-kőbányai sörgyárat. A család később jelentős uradalmakat és budapesti ingatlanokat szerzett, majd részt vállalt a Kereskedelmi Bankigazgatásában. A háború utáni gazdasági visszaesés éveiben hatalmas koncentrációt hoztak létre a korábban konkurrens Haggenmacherékkal és ezzel nemcsak az üzemekben felhalmozott értékeket sikerült átmenteni, hanem egyes felszabadult gyárépületeket más célra is felhasználhattak.
1933-ban végül megalakult a Dreher-Haggenmacher Első Részvényserfőzde Rt., amely a Dreher Antalserfőzde, az Első Magyar Részvényserfőzde, a Haggenmacher Kőbányai és Budafoki Sörgyárak Rt. és aDreher-Haggenmacher Textil-művek egyesüléséből jött létre.
Haggenmacher Henrik Svájcból vándorolt át Magyarországra, kezdetben a malomiparban tevékenykedett, két malma volt, ebből az egyik lett az utolsó egyéni tulajdonú malom Budapesten. Főrészvényese volt az Első Budapesti Gőzmalom Részvénytársaságnak és egyik alapítója a ‘Flóra’, Első Magyar Stearing-gyertya- és Szappangyárnak.
1867-ben átvette a budafoki Frohner-féle sörgyárat, majd résztvett az Első Magyar Részvényserfőzdealapításában. A családi vagyon az ipari érdekeltségeken túl kiegészült hatalmas bérpalotákkal és nagytelekkomplexumokkal. Többek között négy házuk volt a Lipót körútnál, -- ugyanazon a környéken, ahol a Weiss-családnak, -- hét házuk az Andrássy úton a Nagymező utca és a Nagykörút között.
Az újpesti Wolfner Gyula mint műgyűjtő vált nevezetessé tőkés társai közül. Elsősorban festményeket gyűjtött: Székely, Munkácsy, Mednyánszky, Paál, Mészöly, Lotz, Markó, Barabás stb. képeit, majd gyűjteményét magyar népies kerámiákkal és hímzésekkel egészítette ki.

Bankmágnások

A közhiedelemmel ellentétben a bankvezérek vagyona elmaradt az igazi iparbáróéktól. Nevük szerepelt ugyan számos pénzintézet és iparvállalat élén, de gazdagságuk nem volt arányos a befolyásukkal.
Ennek legalább részleges magyarázata az, hogy a pénzszakmában -- eltekintve az egyre ritkuló magánbankoktól -- a fennmaradást elsődlegesen nem a vagyoni helyzet biztosította, hanem a szakértelem és a rátermettség.
Például Lánczy Leó, aki a századfordulón valóban gazdag bankárnak számított, viszonylag jelentéktelen terménykereskedő fiaként kezdte pályafutását. Fiatalon a Magyar Általános Földhitel Rt. vezérigazgatója lett, majd 29 éves korában azonos minőségben átment a Pesti Magyar Kereskedelmi Bankhoz,  s ennek később elnöke lett. Jövedelméről valóságos legendák szálltak, hiszen a világháború előtt mintegy 20 vállalkozás igazgatóságában foglalt helyet és igazgatói jutaléka megközelítette a félmillió koronát. Vagyona azonban még így is messze elmaradt a leggazdagabbakétól, majd 1921-ben bekövetkezett halála után a Lánczy-vagyon -- miután a családban nem folytatta senki a bankszámlát -- az infláció következtében szinte teljesen elúszott.
A bankmágnások közül leginkább az itthon kevésbé ismert Klein-család ugrott ki, kereken 10 millió pengősvagyonnal. Jellemző, hogy a pengőmilliók és Klein Gyula bankpoziciói mögött az ipari érdekeltségek álltak alapozásként. A rendkívül változó Klein-vagyon az infláció éveiben érte el [...?] a tetőpontját,  amikor a kortársak szerint a 100 millió aranykoronát is meghaladta. +++

Láthatatlan hatalom


Szabad és független országok népei szabadon és demokratikusan
járulnak a választási urnák elé’ - mondják nekünk.
De akkor kik kormányozzák a világot?

(Hazánkért, 2002. február)

*    Benjamin Disraeli angliai miniszterelnök a titkos háttérhatalmat ismertette az 1848-as európai forradalmak után:
A világot egészen más személyek kormányozzák, mint ahogy azt a színfal mögé nem látók képzelik. Az a hatalmas forradalom, amely jelenleg készülőben van Németországban, jelentősebb reformot jelent, mint az első.” /Nesta Webster: Secret Societies/
A marxista politikus Walter Rathenau, a Rothschild-család pénzügyi tanácsadója, a B’nai B’rith tagja, az első világháborúban a császári Németország hadiparának legfőbb irányítója, a weimari Németországban pedig rövid ideig külügyminiszter volt, ezeket írta a bécsi Neue Freie Presse, 1909. december 25-i számában:
Háromszáz ember, akik közül mindegyik ismeri a másikat, irányítja a földrész sorsát, és ők választják ki utódaikat is a környezetükből. A pénztőke hívatott arra, hogy a császárok és királyok helyett kézbevegye a kormányok gyeplőit.” /Dr. John Coleman, The Committee of 300/
*     Rathenau, Frank Wedelkind költőhöz írt levelében, amelyet a Süddeutsche Zeitung 1963. február 7-i száma közölt, többek között ez olvasható:
A valódi háromszázak óvatosak és az a szokásuk, hogy letagadják hatalmukat. Ha valaki kérdezősködik, akkor így válaszolnak: mi semmiről sem tudunk, üzletemberek vagyunk, mint mások. Másrészt jelentkezik nem háromszáz, de háromezer kereskedelmi tanácsos, aki harisnyával és művajjal kereskedik, és azt mondja: mi vagyunk azok. A hatalmuk a névtelenségükben rejlik.
Az egyik a jezsuitáknak dolgozik, a másik olyan külföldi egyesület képviselője, amely a porosz állam legnagyobb hitelezője. Mindez módfelett titkos és bizalmas. Ezekkel az emberekkel nem könnyű az ismeretség, mert elutasítanak mindenféle közeledést.”
*    Az Egyesült Államok 28. elnöke Woodrow Wilson hatalmas és jól szervezett hálózat létezéséről beszélt, amely az ellenőrzése alatt tartja a gazdasági-társadalmi folyamokat. 1913. decemberében ő írta ugyan alá a Federal Reserve System (Szövetséges Tartalék, az USA pénzrendszerét kézbentartó magánkartell, amely a központi bank szerepét végzi) engedélyezéséről szóló törvényt, de már 1916-ban így foglalja össze Amerika pénzügyi-gazdasági helyzetéről a véleményét:
E nagy ipari nemzetet mostmár a pénzhitel rendszere ellenőrzi. A hitelek kiadását központosították, ezáltal az ország növekedése és valamennyi tevékenység ellenőrzése néhány egyén kezébe ment át. A legrosszabb uralom alá kerültünk, kormányzatunk egyike a civilizált világ leginkább ellenőrzött és dominált kormányzatának. Ez a kormány többé nem a választók szabad döntésének, hanem befolyásos csoportok véleményének és kényszerének megfelelően cselekszik.” /Dr. J. W. Wardner, The Planned Destruction of America/
*    Wilson ezeket mondta 1920-ban, amikor már tudta, hogy nem pályázza meg újabb négy évre az elnökséget:
Az Egyesült Államok kereskedelmének és iparának még a legnagyobbjai is félnek valakitől, félnek valamitől. Tudják, hogy létezik valahol egy hatalom, amely olyan szervezett, kifinomult és mindenre figyelő, olyan összefonódott és mindent átható, hogy jobban teszik, ha nem beszélnek hangosan, amikor elmarasztalóan nyilatkoznak róla.”
*    Wright Patman, aki az amerikai képviselőház bank és pénzügyi albizottságának volt a vezetője, megállapította a washingtoni kongresszus tagjai számára 1964-ben készült jelentésében:
Az Egyesült Államoknak ma gyakorlatilag két kormánya van. Az egyik alkotmányos előírásoknak megfelelően jön létre, a másik kormány a független, ellenőrizhetetlen és a tevékenységét nem egyeztető Szövetséges Tartalék (Federal Reserve System).”

* * *
Vajon Magyarországnak milyen ellenőrizhetetlen és független kormánya volt/van/lesz, amely nem a választók szabad döntésének, hanem befolyásos csoportok véleményének és kényszerének megfelelően cselekszik?- /szerk./ +++       

A hazugság ritkán éri meg az öregkort.” 

 /Szofoklész/

(Hazánkért, 2002. január)

Szenátor Hiram Johnson mondotta 1917-ben:
A háború legelső áldozata mindig az igazság.”

*

Nemcsak háborúban áldozat az igazság, hanem békeidőben is, amikor nem dörögnek ágyúk, nem hullnak bombák. A 20. század borzalmas háborúinak hadviselői kivétel nélkül terjesztettek hazugságokat, megtévesztő féligazságokat, propagandát.
A két világháború véres összetűzéseihez a közvélemény támogatására és lelkesedésére volt szükség. Az első háborúban a brit, a francia és később az amerikai propaganda a német ellenfelet ‘hun fajzat sátáni bűnözőinek’bélyegezte meg, és a német császárt ‘elszabadult ember formájú őrült szörnyetegnek’ nevezte.
London Financial Times 1915. júniusában közölte, hogy ‘a Kaiser személyesen rendelte el három éves belga kisgyermekek kínzását’. A nagyobb hatás érdekében a lap még a szörnyű módszereket is részletezte.
A nagy háború egyik legádázabb hazugságát Arthur Ponsonby angol parlamenti képviselő tárja fel könyvében [1], hogy néptömegek félrevezetésére és szimpátiájának megnyerésére, politikai célokra a háborúkban hogyan alkalmaznak hazugságokat és propagandákat. Az angol propaganda szerint
... hullagyáraikban a németek olaj és műtrágya gyártására használták halott katonák tetemeit.”

Ezt a mesét először 1917-ben indították útra, amíg végül 1925. decemberében Austen Chamberlain angol külügyminiszter bevallotta a Parlament előtt, hogy “az egész propaganda hazugság volt.”
Aztán e hazugság újabb változata miszerint ‘a németek szappant gyártottak zsidók tetemeiből,’ a második világháború alatt került felszínre, amit azóta már számos zsidó történész is megcáfolt.
Az Egyesült Államok kormányának tudósító bizottsága [‘Committee on Public Information’] mintegy tízezer alkalmazottat és 75 ezer szónokot mozgósított a németellenes hisztéria lázítására. Az angol történész J.F.C. Fullerszerint a bizottságnak sikerült az amerikaiakat “propagandától megvadult néppé” változtatni.   [P. Knightly: First Casualty, 122. old.]

Az 50 évig tagadott katyni tömeggyilkosság

A Katyn-erdőben történt, hogy 1940. tavaszán Sztálin parancsára a szovjet hatóságok kivégeztek 25,700 lengyelt, köztük 15 ezer lengyel tisztet, hadifoglyokat, akiket a vörös hadsereg fogságba ejtett, amikor 1939. szeptemberében elfoglalta Lengyelország keleti részét. Ezalatt Beria vezette a hirhedt NKVD titkosszolgálatot. A rettenetes vérengzést Sztálin a németekre hárította, és a szovjetek -- a külföldi sajtó cinkosságával -- 50 évig hangoztatták ártatlanságukat.
Amerika és Anglia mindenáron el akarta kerülni a nyomozást az ügyben, nehogy Moszkvát vád érje, nehogy véletlenül a dicsőséges szövetségesek között kellemetlen nézeteltérés támadjon.
A végső sztálintalanítással Gorbacsov 1990-ben kegyesen bevallotta azt, amit már külföldön gyakorlatilag mindenki tudott: a tömeggyilkosságot az NKVD követte el’.
Ez a hazugság sem érte meg az öregkort...

Ki gyújtotta ki a berlini parlamentet? [2]

Hans Schmidt Amerikában élő német újságíró szerint 1933. február 27-én égett le a berlini parlament épülete (Reichstag). A világsajtó szinte egyhangúan üvöltötte, hogy “a bűncselekményt a nácik követték el.” Valójában az történt, hogy Hitler hatalomra jutása után néhány héttel, Marius Van der Lubbe  holland kommunista belopakodott a német fővárosba és számos helyen tüzet gyújtott a parlamentben. Bár az épület megmaradt, de a felmérhetetlen károk miatt Hitlerék a Reichstagot soha többé nem tudták használni.
A nemzetiszocialista Hitler és Göring kapott az alkalmon és egycsapásra lebénította a nácik komoly ellenségét: a legveszélyesebb kommunistákat és baloldaliakat az újonnan megnyitott szögesdróttal körülkerített gyűjtőtáborba zárták, kiadványaikat beszüntették és könyvkiadóikat lezárták, a rendőrség pedig elfoglalta pártirodáikat.
Schmidt úgy véli: elképzelhető, hogy a mindentlátó Gestapo már a határátkelőnél felfigyelt a holland kommunistára, akit -- esetleg felső utasításra – hagyták, hogy elvégezze a dolgát. Fontos megemlíteni, hogy a Reichstag leégése után egy hónappal a német parlament nemkommunista képviselői nagy többséggel szavazták meg az Ermachtigungsgesetzcímű törvényt, ami Hitlert valóságos diktátorrá tette.
2001. október 25-én az amerikai szenátus nagy többséggel szavazta meg az amerikai Ermachtigungsgesetz törvényt, a 2005-ig érvényes, úgynevezett terrozimus-elleni törvényt.
Vajon a színfalak mögötti hatalmasok -- kérdezi Schmidt -- talán Hitler módszerét tanulmányozták? Egyre több megfigyelő jelenti, hogy bizonyos titkosszolgálatok (beleértve az izraeli Moszádot a CIA-t) már előre tudtak a terrortámadásról, de akárcsak Hitler, ők is hagyták a dolgok jó irányban haladó menetét.+++ Tóth J.
-----------------
1. Arthur Ponsonby - Angol parlamenti képviselő, író, ellenezte Anglia első világháborús részvételét. Az író/politikus FALSEHOOD IN WARTIME c. könyve előszőr 1928-ban jelent meg Londonban, majd az USA-ban is legalább két kiadásban. A könyv még ma is kapható néhány internetes könyvterjesztőnél.
2. Hans Schmidt, GANPAC BRIEF, 2001. december.


Az olaj és egyéb kincsek világa

(Hazánkért, 2000. október)

Amióta az első olajkutat kiásták, az olaj a gazdagság, a gépesítés, a haladás és a hatalom megtestesítője. Akinek bőséggel van belőle, nagyúr, mivel napjainkban a modern életforma egyelőre nélkülözhetetlen kelléke. Vagyoni-pénzügyi fontossága mellett ajtókat nyithat, embereket megvásárolhat, döntéseket, határozatokat befolyásolhat. Éppezért, akinek nincs, vagy kevés van belőle, azt az olaj utáni vágy hatalmas erőfeszítések kifejtésére képes késztetni. Ez alól igen kevés a kivétel. Úgy mondhatnánk: az olaj a modern élet egyik fontos hajtóereje; a nemzetközi politikában sokhelyütt szerepet játszik, ámbár gyakran a háttérben, vagy a felszín alatt rejtőzködve.

Termelés, árviszonyok

A világon a legfontosabb termelői csoport az OPEC (Kőolaj Exportáló Országok Szervezete), amely tavaly a világ össztermelésének mintegy 36 százalékát adta. Magas kitermelési képessége alapján köztük is vezető szerepet játszik Szaud-Arábia.
Az OPEC a csoport termelési ütemének szabályozásán keresztül, mint kartell működik a kőolaj világpiaci árának szabályozása érdekében. Ezt a szerepet bizonyos mértékben ki is tudja vitelezni, egyrészt mert a kartellen kívüli termelők nagy többségének is érdeke, hogy a világpiaci ár szabályozva legyen a romboló konkurencia elkerülése érdekében, másrészt mert termelési költségeik általában jóval magasabbak, mint az OPEC nagyobb tagjaié, kiváltképpen, mint Szaud-Arábiáé. (Ez utóbbi kitermelési költségeit 2 - 4 dollárra becsülik hordónként, holott Norvégia és Anglia tenger alóli kitermelési költségei könnyen ennek az ötszörösét is elérhetik.)
Ellenben, a nemzetközi gazdasági viszonyok és politikai fejlemények is döntő szerepet játszhatnak a piaci ár megállapításában. Gondoljunk csak az öbölháború idején 50 dollárra felszökő olajárakra, vagy az alig két évvel ezelőtti 10 dolláros hordónkénti árra, amikor is a távol-keleti országok gazdasági válsága és az általa előidézett nemzetközi ipari visszaesés zuhanást idézett elő a világ olajkeresletében.
Napjainkban újabb válság ütötte fel a fejét, mivel mind a Távol-kelet, mind Európa fontosabb gazdaságai egyszerre zárkóznak fel a még mindig nagyütemben fejlődő amerikai ipar mellé, ezáltal oly mértékben emelve a kőolaj-kereslet mennyiségét, amely a kínálatot magasan felülmúlja. Ez részben annak köszönhető, hogy mivel a korábbi 10 dolláros árak mellett nem volt gazdaságos a további termelésfejlesztés, a fejlesztés szünetelt s így ma a termelő országok jelentős része termelési képességeinek felső határába ütközik. A kereslet nagyméretű felszökése következtében OPEC máris többször emelte a kitermelés ütemét és október elejére további 800 ezer hordós emelést jelentett be.
Mindemellett a kőolaj világpiaci ára szeptember elején elérte a 35 dollárt hordónként, ami öbölháború utáni csúcspont.
További tényező a mindenkor jelenlévő spekuláció, amely általában eltorzítja a fennálló árviszonyokat. Ékesszóló példa erre a jelenlegi helyzet, amikor az OPEC termelésnövelés bejelentése ellenére egyik napról a másikra öt százalékot is ugorhat a világpiaci ár, hogy aztán ugyanannyit zuhanjon a következő nap.

Az üzemanyag és fűtőolaj ára

Egy hordó kb. 159 litert tartalmaz, tehát 30 dolláros hordónkénti ár csak 18, 87 cent literenként. A benzin fogyasztói árában finomítási, kezelési, egyéb költségek és haszon is benne vannak foglalva, de az állam által kiszabott adó is. Ez utóbbi a legnagyobb országok közötti eltérésekre ad lehetőséget. Példa erre a következő:
The Times 2000. május 31-én a következő üzemanyag árakat közölte, literenként, US-dollárra átszámítva:

Anglia
1. 17
USA
0. 42
Franciaország
0. 94
Németország
0. 90
Olaszország
0. 97
Oroszország
0. 24
Kanadában 0.50 - 0.65US dollár.

[Magyarországon 260 Ft. egy liter benzin. Jelenleg az US-dollár hivatalos ára kb. 300 forint]
Most, amikor Európa-szerte tüntet a fuvarozók és energiafogyasztók tömege a magas árak miatt, mialatt a kőolaj ára a termelés növesztése ellenére is egyre magasabb, OPEC a különböző országok kormányaira hárítja a felelősséget mondván, hogy a végső üzemanyag árból bizonyos kormányok sokkal többet tesznek zsebre, mint a kőolajtermelők.
A fenti adatok láttán igazat kell nekik adnunk.

Az olaj hatalma és Amerika


Az elmúlt évek alacsony olajárai arra késztették Amerikát, hogy korábbi elveit sutbadobva újra engedélyezze a magasfogyasztású autók gyártását. Ez nem éppen meglepő, ha arra gondolunk, hogy az amerikai elnökválasztási kampány mindkét vezető egyénisége bele van keveredve az olajba.
George W. Bush, a Republikánus párt jelenlegi elnökjelöltje, Texas olajállam kormányzója közismerten az amerikai olajipar képviselője: korábban maga is olajvállalkozó volt, ámbár kevés sikerrel, de mégis többszörös milliomos. A Bush-család 500 ezer dollár értékű Occidental Petroleum részvény tulajdonosa.
Al Gore, a Clinton-kormány jelenlegi alelnöke, a Demokrata párt elnök-jelöltje ezért előszeretettel támadja Busht, akit az olajipar kedveltjének nevez, de közben elfelejti saját apja kapcsolatait a marxista Armand Hammer-rel, aki nem más, mint az Occidental Petroleum egykori feje és a Szovjetunió egykori legnagyobb barátja és támogatója - Lenintől Gorbacsovig! Amikor Gore apja elvesztette az állását, Hammer alkalmazta évi 500 ezer dolláros fizetéssel. Gore családja a mai napig tulajdonosa 1 millió dollár értékű Occidental Petroleum részvénynek.
Tehát bármelyikük lesz a győztes, az olajipar érdekei védve vannak.
(Külön említést érdemelnek a két-három állampolgársággal rendelkező nem-orosz mesterművészek: többek között Anatoli Chubais, Vlagyimir Gusinszkij, Vlagyimir Potanin, B. Berezovszkij és nem utolsó sorbanAl Gore közvetlen jóbarátja a mi George Sorosunk, akik az elmúlt évtizedben igen sok “vajaskenyeret” szereztek maguknak a szerencsétlen orosz nép bőrén. – szerk.)

Oroszország   

Csecsenföld letiprásának igazi okai nem másban, mint az olajban keresendők. Az 1994-96-os háború előtt Grozny olajfinomítói a várost Baku után a legjelentősebb olajközponttá tették a volt Szovjetunióban. Egy moszkvai analista szerint Csecsenföld kiaknázatlan olajtartaléka eléri a 60 milliárd tonnát.
Geológusok véleménye szerint közel 200 milliárd hordó olaj fekszik a Kaspi-tó alatt, s az olajvezeték, amely a vidéket a Fekete tengeri olajterminussal Novorosszijszk-kal összeköti, Csecsenföldön halad át. Moszkva erre akarja rátenni a kezét, ezért kellett/kell a csecsenek ezreinek meghalnia.
Alig három nappal csecseni győzelme után Moszkva megbízta a Rosneft-et, Oroszország utolsó állami kézen levő olajvállalatát, Csecsenföld olaj és földgáztartalékának kitermelésével és kiaknázásával.

Európa

François Mitterrand az elhunyt francia elnök annak idején az Elf-Aquitane olajvállalat pénzével fizette leHelmut Kohl német kancellárt. A pénzt a német Kereszténydemokrata (CDU) párt kasszájába juttatták, hogy segítsenek rávenni a német népet az európai pénzközösség elfogadására.
The Times július 12-i cikke szerint André Tarallo, harminc éven át az Elf-Aquitane afrikai csoportjának a feje, bírósági kihallgatáson, amely a Németországba juttatott mintegy 25 millió angol font (35 millió dollár) ‘jutalék’ kézhezvevőjét akarta felderíteni, úgy nyilatkozott, hogy a ‘jutalékot’ Mitterrand, az elnöki iroda és a francia pénzügyminisztérium is jóváhagyta.
Tarallo szerint, Elf a ‘70-es évek eleje óta évente kb. 40 millió font (57 millió dollár) összeget tett félre évente Afrikában kitermelt olajból afrikai vezetők ‘honorálására’ amiért a fúrásokat engedélyezték. Szerinte ez akkor általánosan elfogadott gyakorlat volt az egész világon és csak európai és amerikai olajtermelők nem részesültek a ‘juttatásokban’.

Koszovó

Nobel-díjas, -- korábban  Nixon elnök nemzetbiztonsági bürokratája -- Henry Kissinger a nyolcvanas években létrehozta a ‘Kissinger and Associates’ nevű szaktanácsadó céget, ahová aztán George Bush amerikai elnök és két botrányhős politikusa, Lawrence Eagleburger és Brent Scowcroft is belépett.
A new yorki Ljubyanka Banka, Szerbia második legnagyobb pénzintézményének volt a new yorki fiókja, Eagleburger vezérigazgatósága alatt, Scowcroft pedig a ‘Kissinger and Associates’ hivatalos tanácsadója. Pár hónappal az 1999-es, Jugoszlávia elleni NATO-támadás előtt S. Milosevic még Kissinger ügyvédi cégjénél volt alkalmazásban, mint belgrádi tanácsadó, persze jó fizetéssel. Érdekes, hogy Washingtonban hosszú évekig senkit sem zavart az albánok elnyomása!
A jóhiszemű embereket megetették azzal, hogy a NATO az albán kisebbségek emberi jogaiért vonult harcba Milosevic ellen. A három hónapos bombázásoknak vége, egy csomó ember elpusztult, és Milosevicnek semmi baja sincs.
De akkor miért és kikért volt ez a nagy NATO-felhajtás? A New York Times egyik riportere Sara Flounders könyvet írt  “Kosovo: The War is About the Mines”/Koszovó: a háború a bányák miatt volt/ címmel, amelyben többek között ezeket írja:
A térségben terjeszkedő, állami tulajdonban lévő ‘Trepeca’ nevű bányatelep a Balkán-félszigeten a legértékesebb telek, ami legalább 5 milliárd dollárt ér. A föld igen gazdag, olyan ásványkincsekben, mint az ólom, cink, arany és ezüst. stb...”

A bánya igazgatója Novak Bjelic szerint: “A háború kizárólag a bánya miatt történt, semmi másért. Koszovó talaja 17 milliárd tonna szenet tartalmaz.”



Az ásványi kincsek és nyersolaj miatt meghódított országok közé sorolhatnánk az egykoron fehér telepesek által kiépített dél-afrikai államot, amit nyugati és moszkvai közreműködéssel, “az elnyomott 30 millió fekete lakosság emberi jogaiért” sikerült a nemzetközi mesterművészek kezére játszani. A börtönből kiszabadított, majd Nobel-díjas Nelson Mandela elnök, annak ellenére, hogy a feketék sorsa gyakorlatilag semmit nem változott,módfelett elégedett az elért vívmányokkal.
A földig bombázott, s a mai napig szankciókkal büntetett Irak is csak az olaj miatt bűnös. Az elátkozott Szaddám Husszein Washingtonban korábban, mint partner nagyon megfelelt az Irán elleni hadakozások idején.
A Közel-Kelet meghódítása - Bibliával avagy anélkül – külön, hosszabb tanulmányt érdemel. +++
Vasas János

A befejezetlen háború


(Hazánkért, 2002. november)

Napjainkban ugyanaz a láthatatlan, de hatalmas erő irányítja az emberiség sorsát, mint korábban a két világháború idején. Mert mi történt a nagy demokratikus világmentésben? A Nobel-díjas Churchill mondta, hogy “ha Németország mégegyszer nagyon erős lesz, le kell rombolni.” Ugyanakkor a több mint százmillió emberáldozatért felelős Gulág Birodalmat nem nagyon igyekeztek lerombolni.
Sztálin közreműködésével a szövetségesek a háborúból győztesekként kerültek ki, de a békét nem nyerték meg, mert az európai népeknek nem valósították meg a megígért békét, az emberiességet, a jogot! Mi tagadás, a titkos hatalomnak megérte: a dicső szovjet imperializmusnak ezüsttálcán szolgálták fel a népek millióit.
Csak elvakult gyűlölet állíthatja azt, hogy 1944 őszén a honvédő küzdelem náci-kiszolgálás volt. Kérdezzük: a magyar föld, a városok, a magyar nők becsületének védelme náci-kiszolgálás? Azok szerint, akik eleve németgyűlölők voltak, át kellett volna állnunk a szovjet mellé, hogy megállítsuk a további pusztítást, vérontást. Mondják ezt azok, akik ma állítólag a legnagyobb antibolsevisták! Szerintük a legbecsületesebb dolog az lett volna, ha akkor a vörös hordát beengedjük nemcsak hazánkba, de a lehető legmesszebb Európa szívébe is. [Lehetséges az, hogy ezidőre elfelejtették volna az 1919-es időket? A 133 napos Kun Béla-terrort? S hogy 25 év elteltével már a nemzet jövőjét akarták a vörösök által biztosíttatni? - tj] Kik voltak azok, akik ezt a becsületes dolgot végezték volna?
OOO
Neves történészünk dr. Padányi Viktor szerint, egy ember egy időben két különböző jogi rendszerhez nem igazodhat, különösen, ha a két normarendszer ellentétben van egymással. Ha a természetjog, vagy nemzetközi jog egy emberre, aki szuverén állam polgára, mást ír elő, mint amit az állam előír, nem vitás, hogy az a polgár az állama normarendszeréhez köteles igazodni. Magyarország szövetségi kötelme következtében puszta formalitásból hadat üzent az Egyesült Államoknak Európa kellős közepéből. Az Egyesült Államok hadereje ellen azonban sem földön, sem vízen, sem levegőben egyetlen magyar katonai kötelék nem harcolt. AZ USA légiereje ezzel szemben borzalmas rombolásokat végzett magyar területen, és asszonyok, gyermekek tízezreit ölte meg. /1/
Bárdossy miniszterelnök még londoni diplomáciai működése óta őszinte angolbarát volt, de a Szovjetunióval felmerült háborúban semmiféle biztosítékot nem talált arra, hogy Németországgal való szabotáló együttműködés esetében Anglia hálából meg tudná védeni Magyarországot a bolsevizmustól. Ezért a bolsevizmus ellen Németországnak átmeneti és teljes erővel való támogatását nemzeti érdeknek tekintette. /2/

A politika döntött a magyar sors felett

A negyvenes évek elején sokan hitték, hogy Magyarország sorsát, — akárcsak az első világháború idején — nem a fegyverek, hanem a politika fogja eldönteni. Akkori politikusok úgy vélték, hogy a német haderő összeomlása idő kérdése csupán, s egyre sürgetőbb azzal foglalkozni: ’mi lesz Közép-Európában Hitler bukása után?’ Az akkor Londonban tartózkodó lengyel kormány aggodalommal kísérte az oroszok szereplését a szövetségesek oldalán, és azon fáradozott, hogy nagyhatalmi súllyal bíró közép-európai összefogást hozzon létre. A szövetségesek magyar részről valamilyen ellenállási csoportot képzeltek el politikai képviseletre, ami majd a tervezett összefogásban Magyarország részvételét biztosítja.
Ezalatt az angol hivatalos körökben és főleg az USA-ban azt remélték, hogy befolyásukra Moszkva talán majd megbarátkozik. De mivel ezt egymagukban nehezen érnék el, azt tanácsolták a közép-európai államok londoni képviselőinek, hogy az orosz idegenkedés megváltoztatása végett, minél több baráti megnyilvánulással mutassák ki készségüket, s hogy jószomszédi viszonyban akarnak élni az oroszokkal.
A különböző tudósítóközpontokból (Genf, Bern, és Ankara) befutott üzeneteket Budapesten a miniszterelnökség és a külügyminisztérium illetékesei megtárgyalták és hozzájárultak ahhoz, hogy a kormány tudtával Bajcsy-Zsilinszky Endre magára vállalja az ellenálló szerepet. Ennek következtében a kisgazdapárt vezére megszervezte a nem katonai, hanem politikai ellenállást, hogy kifejezze:
a magyar népnek a németek melletti kitartás kényszerhelyzetéből való kiszabadulási akaratát.’

A magyarság ezzel az ellenzéki magatartásával tanúságot tesz az angol és amerikai közvélemény előtt arról, hogy a magyar nép nem helyesli a németek melletti küzdelem folytatását. Ugyanakkor, a Horthy-kormány részéről Bajcsy-Zsilinszky semmiféle garanciát nem kapott azon eshetőségre, ha akciója miatt a németek majd erőszakos úton járnának el vele szemben.
Romániában és Bulgáriában ugyanez volt a helyzet: Mihály király és Antonescu tudtával Maniu és Flueras, a paraszt, illetve a szocialista párt vezére vállalta a politikai ellenállás megszervezését. A vázolt politikai ellenállásoknak csak egy céljuk volt: ’hangsúlyozni a világ felé, hogy sem a magyar, sem a román, sem a bulgár nép nem jószántából harcol a németek oldalán.’ Szabotázs, vagy más hasonló feladatuk, mint pl. a kormány erőszakos megbuktatása kezdetben nem volt, nem is lehetett, hiszen a kormány hozzájárulásával jöttek létre.
A helyzet azonban 1943. szeptemberében gyökeresen megváltozott, amikor a szövetségesek végleg elejtették a balkáni partraszállás tervét, s nem volt tovább szükségük a Duna-térségre. Ezután a magyarokat, románokat és bulgárokat az erőszakos ellenállásra ösztönözték, követelve az „átállást”, hogy ezzel a németek erejének egy részét lekössék és gyengítsék.
Bajcsy-Zsilinszkyvel állandó kapcsolatot tartó lengyel politikus, Zawadowski Sigismund, (később libanoni lengyel nagykövet,) 1941. július 9-én Londonból kapott hivatalos levelet, amelynek tartalma szerint:
a magyar ügy legnagyobb hátránya az, hogy a kormányzó nem mond le, s nem adja át a helyét valamelyik szélsőjobb vezetőnek. Horthy hatalmon maradása miatt a németországi magyar munkások és az orosz fronton harcoló magyarok kérdése a magyar nép bűnlistájára kerül. Ha a kormányzó Londonban lenne, az angol lapok azt írnák, hogy a nácik erőszakkal deportálják a magyarokat Németországba rabszolgamunkára. Az angol-amerikai polgár könnyezne a németeknél dolgozó magyar rabszolgák szomorú sorsa felett.’

Az angol kormány, amely nagy reményeket várt az angolbarát Kállay-kormánytól, közben rájött: Kállay ahelyett, hogy csökkentette volna a németek kiszolgálását, inkább fokozta azt. Ezért, 1942. augusztusában London és Washington Kállayt, mint számbavehető (hasznos?) politikust végérvényesen kizárta. A kizárást több durva hangú üzenet előzte meg, amelyek a lisszaboni, ankarai és stockholmi magyar követek és ügynökök útján jutottak el Kállayhoz. Angol titkosszolgálati úton megfenyegették Kállayt, hogy amennyiben tovább folytatja Berlin fokozott mértékű kiszolgálását, Magyarországot hadieszközökkel fogják büntetni. S hogy figyelmeztetésüknek súlyt adjanak, pár nappal az előzetes értesítés után, 1942. szeptember 4-én légitámadást intéztek Budapest ellen. Ez volt angol-amerikai részről az első magyarellenes hadicselekmény.
A másik lépés diplomáciai jelentőségű volt. Másnap, szeptember 5-én az angol alsóházban kijelentették, hogy ’az angol kormány nem ismeri el a bécsi döntés következtében történt területgyarapodásainkat, s hogy a háború után Magyarország határait az 1920-as, trianoni határokra kell zsugorítani.’
Egyelőre – mondta Kowalewski, a lengyel kormány belügyminisztériumának londoni megbízottja – a balkáni partraszállás sikere érdekében London elfogadta azt az elvet, hogy
Magyarország maradjon a közép-európai népek biztonsági szigete, tehát ott ne legyen erőszakos ellenállás. Ezt az elvet azonban adott pillanatban megváltoztathatják, s ezért az „ellenállást” olyan erővé kell fejleszteni, amelynek nyomása alatt Magyarország esetleg felcserélheti partnereit. Jelenleg London súlyt fektet arra, hogy Magyarország hívja vissza a Németországba küldött munkásokat, tehát Bajcsy-Zsilinszky csoportja hangosan követelje ezt a parlamentben. Ha Kállay enged a nyomásnak, a lengyel kormány Londonban hivatkozhat a sugalmazás teljesítésére, s annak alapján megindíthatja [t.i. bűnös!?-tj] magyarok rehabilitálását célzó akcióit.’

A románok is hasonló helyzetben vannak, ők is megkapták a sugalmazást, hogy hívják vissza a román munkásokat Németországból. Bukarestben Maniu és Flueras fogják a Bajcsy-Zsilinszky szerepét játszani. Állandó nyomás alatt tartják majd Antonescut, hogy a sugalmazás teljesítésével előkészítse a kapunyitást London felé. Ugyanis, Erdélyt azt fogja megkapni, aki több szolgálatot tesz a németek elleni harcban.’ [Piaci kofák alkudozási tárgyává tették Erdélyt, amelynek a sorsa forgott kockán, a mocskos háborús politikából kifolyólag!-tj]
1941-től egészen a Horthy-rendszer bukásáig két egymással ellentétes üzenetsor ment Budapestre. A lisszaboni, stockholmi és genf-berni vonalakon majdnem szószerint azonos üzeneteket adtak át nekünk a túloldal megbízottai. Ezzel szemben az Ankara-Kairó vonal következetesen a fentiekkel ellentéteseket továbbított Budapestre. Míg az első csoportba tartozó üzenetek mérsékelt hangúak, velünk szembeni megértést tanúsítóak voltak, az ankaraiak goromba fenyegetőzéseket, végre nem hajtható követeléseket tartalmaztak. A két üzenetsorozat közti ellentét onnan származott, hogy amíg a stockholmi, lisszaboni és svájci vonalak főként politikai vonalak voltak, s általában angol és lengyel irányítókkal működtek, addig Ankara katonai vonalon mozgott, ahol elképzelhetetlen befolyással bírtak a csehektől irányított közép-európai „demokraták”. Míg a lengyelek azon fáradoztak, hogy olyan Magyarország kerüljön ki a háborúból, amely erőt és tekintélyt képviselhet a tervezett közép-európai federációban, addig az Ankara-Kairó titkosszolgálati térbe összecsődült cseh, román és a vörös gróf Károlyi Mihályt követő magyar „demokraták” a magyarság teljes összeomlásán, kiirtásán dolgoztak. Még Sztálin lázítói sem folytattak olyan durva hangulatkeltést, mint amilyet Benes, Maniu, Gafencu „kisantant-demokrata” csoportja intézett az egész magyar nemzet ellen, az ankarai titkosszolgálat által az erdélyi havasokban felállított *DEZROBIREA NATIONALA* és *Vlaicu* név alatt működő titkos rádióállomásokon keresztül.
De még ezzel sem elégedtek meg. A lisszaboni, stockholmi és svájci lengyel irányítókat is azzal vádolták, hogy ’a náciknak tesznek szolgálatot, amikor nem szerveznek erőszakos ellenállást a magyar jobboldaliak soraiban, hogy Szálasit, vagy Imrédyt juttassák hatalomra.’ S ha tudjuk, hogy e „demokrata” csoportnak legalább 75%-a zsidókból állt, (értsd: cionistákból -tj) nyugodtan elhihetjük a Bibliának, hogy ‘a zsidóság az Isten választott népe’. /3/
Mivel a román és finn kiugrás Horthyt utánzásra késztette, a kórházban fekvő Sztójay Döme helyébe Lakatos Gézát nevezte ki miniszterelnöknek (1944. augusztus 29 – október15). Lakatosnak és a Horthyval szinte állandóan együtt tanácskozó régi politikusoknak – gr. Bethlen István, gr. Károlyi Gyula, gr. Esterházy Móric – az volt a hiú reménye, hogy a háborúból való kiugrás és a Németország elleni hadüzenet ellenében Sztálin őket majd az ország élén fogja hagyni s már csak az volt a kérdésük, hogy mivel lehet Sztálin kegyeit megnyerni. A kormányzó ekkor összeíratta a legismertebb 1200 antibolsevista vezetőt, s a névjegyzéket átadta Bakai-Batanovics altábornagynak azzal a paranccsal, hogy tartóztassa le őket, mert a szovjetnek ki kell szolgáltatni, hogy Sztálin bizalmát megnyerhessék. A német biztonsági szolgálat által október 13-án letartóztatott Bakainál megtalált címjegyzék szerint azonban nem lehetett a letartóztatásokat végrehajtani, mert a rendőrség, csendőrség, honvédség egyetlen tagja sem volt ezen hazaáruló törvénytelenségre kapható. /4/

Mélymagyarok és szálláscsinálók

A magyar ellenállási mozgalom a kommunistáktól kezdve egészen az ún. mélymagyar mozgalomig sok más furcsa elemet foglalt magában. A vezetők úgy látták, hogy Németország elvesztette a háborút, tehát nyitva az érvényesülési pálya mindazok előtt, akik megbirkózva lelkiismeretükkel németellenes politikát folytattak. Megalakították a földalatti„Szovjetunió barátai” nevű társaságot, amelyben mindazok benne voltak, akik az 1939es választásokon egyetlen mandátumot sem kaptak. Ez a felszabadító társaság – ahogyan magukat nevezték! – elfelejtette, hogy a háború utolsó részében már nem polgári, hanem háborús törvények szerint mérik a cselekedeteket.
1944. március 19-én az országot megszálló német szervek őrizetbe vették Zsilinszkyt, de pár hét múlva szabadlábra helyezték. Senki sem gátolta szabad mozgásában, sem őt, sem társait. És ekkor, szabadságuk teljes birtokában követték el nemcsak a legnagyobb baklövést, hanem a legnagyobb bűnt is a nemzet – az oroszok ellen fegyverben álló nemzet ellen.
Zsilinszky, Kiss János, Nagy Jenő és Tartsay Vilmos katonai programot dolgozott ki. A magyar honvédség részéről a kommunista párthoz való összeköttetést Pálffy Österreicher vállalta, aki biztosította Zsilinszkyéket, hogy tízezer magyar katonát bocsát rendelkezésükre – ha arra sor kerül. (Pálffy Österreicher Györgyöt, a katonai ÁVÓ volt parancsnokát, pár év múlva Rákosiék kivégezték!) Az előbb említett katonai terv kiviteléhez szükséges muníciót Makkay Miklós, a fűzfői Nitrogén-gyár vezérigazgatója adta volna.
A terv szerint ennek a tízezer embernek kellett volna biztosítani a folyosót, amelyen át a Budapestet védelmező magyar és német csapatok között a szovjet hadsereg benyomul a főváros szívébe és átkaroló mozdulattal a védőcsapatokat támadta volna meg. Az akciót részleteiben is megbeszélték Malinovszki szovjet marsall Budapesten tartózkodó ügynökeivel. 1944. november 19-én Bajcsy-Zsilinszky aláírásával levelet fogalmaztak Molotov szovjet külügyminiszterhez és Malinovszkihoz, a 11. ukrán hadsereg vezetőjéhez. A hírhedt levélben egyértelműen felajánlja Magyarországot a szovjeteknek.
A katonai szektor mögött már régen ott állottak Rákosi vezetésével a magyarországi moszkoviták, akik bizonyára gúnyosan mosolyogtak, amikor később a Bajcsy-Zsilinszky által aláírt levél kezükhöz jutott. [Egyesek szerint a levél nem jutott el a címzettekhez, ám más kortársak állítják, hogy a levelet a két szovjet kiválóság valóban megkapta.-tj]
A levélben említett bizottságnak november 23-án kellett volna Moszkvába repülnie, de a magyar nyomozó hatóságok október 19-én pontot tettek az ügy végére. Az előbb említetteken kívül letartóztatták Almásy Pál tábornokot, Révay Kálmán századost, Garay László postaigazgatót, aki a székesfehérvári rádióállomást az ellenálló mozgalom rendelkezésére bocsátotta és végül Szalay Sándor nyomdászt. [Természetesen ők sem vettek részt “izmusokban”, csak éppen az idegen szovjet megszállóknak egyengették az utat a magyar hazába!-tj]
Az ügy annak rendje és módja szerint magyar katonai hadbíróság elé került, és az ítélet értelmében annak vezetőit Bajcsy-Zsilinszkyvel együtt kivégezték. Tildy Zoltán, Nagy Ferenc, Varga Béla és a többiek csak a „felszabadulás” után kerültek felszínre. Hogy a kommunisták később a hatalom birtokában mennyire értékelték az előbb ismertetett levél kidolgozóit az bizonyítja, hogy Almásy Pál tábornokot 1947ben életfogytiglani fegyházra ítélték társaival egyetemben. Amór megtette a kötelességét, s még csak kezet sem fogtak vele.  /5/

Zsilinszky: szabadsághős, vagy hazaáruló

Írásommal nincs szándékom az évtizedek óta tartó agymosás miatt megosztott magyarság közül bárkit is meggyőzni. Hiszen azok, akik hazugságokra, szerecsenmosásra, hibás memóriára alapozott forrásokból merítették ismereteiket, ezután is kitarthatnak kancsal meggyőződésük mellett, sőt valószínűleg így szemlélik a napi politikát is. Bennük talán fel se merül a kétely: ami történt, nem történt véletlenül, s hogy a színfalak mögött titkos kezek irányították az eseményeket. Viszont az igazság keresése arra késztet, hogy különböző szemszögből vizsgáljuk meg az eseményeket.
A napokban a következő sorok jelentek meg a hazai ÚJ IDŐK hasábjain: 
(…) Bajcsy-Zsilinszky Endre soha életében nem szolgált idegen ország érdekében, nem kémkedett, nem jelentett és nem árult hazát sem az úgynevezett „nácik”-nak és kommunistáknak. /…/ Amikor politikai ellenfelei a szerencsétlen Áchim-halálesettel kapcsolatban igyekeztek nevét és becsületét befeketíteni, és azt is megtudta, hogy kik álltak a támadások mögött, önkénytelenül is védekezésbe ment át. /…/ mint parlamenti képviselő arról volt híres, hogy egyetlen „izmus” szolgálatában sem tevékenykedett. /…/”  /forrás: ÚJ IDŐK/, 2002. szept.15./

A korábban “rossz úton haladó”, de még idejében “megtért” Zsilinszky életrajza gyakorlatilag minden 1945 utáni kommunista tankönyvben megtalálható. Érdekes, hogy életrajzokat milyen ügyesen lehet fogalmazni! Lehet valakit hazugságokkal bemocskolni – ahogy azt az utolsó törvényes magyar kormány tagjaival teszik még ma is! -- vagy kihagyni adatokat, tényeket, a gyűrődéseket kisimítani, s oly’ széppé tenni az életrajzot, amilyen a valóságban soha nem volt.
Nos, az Interneten találtam az egyik hazai, 1972 óta ‘Bajcsy-Zsilinszky’ nevet viselő kommunista iskola honlapját, amelyen többek között ezt írják a tarpai kurucról:
(...)Személyes ellentétbe került a Magyarországi Független Szocialista parasztpárt vezetőjével, Áchim Andrással. A politikai és családi ellentétekre ifj. Zsilinszky Endre és Zsilinszky Gábor tettek pontot, 1911. máj. 14-én.(..)” /6/
[Azt már nem illik odaírni, hogy revolverrel tettek pontot a politikai/családi ellentétekre, mert hogy is nézne ki, hogy magyar iskola gyilkos nevét viseli?  TJ]
Tovább ezeket olvassuk:
Az első világháborút nagy ügynek tekintette, és számos hőstettet hajt végre, így Pancsova legendás védelmét is négy huszárral. A háború végén csatlakozik a MOVE nevű jobboldali szervezethez, és innen egyenes út vezet Bécsbe, az Antibolsevista Comitéhez, majd Szegedre Horthy Miklós környezetéhez. A fehérterrorban személyesen nem vett részt, de nacionalista-fajvédő alapon helyeselte a “szegedi gondolatot”, az irredentizmust, és így megalapítója lett Gömbös Gyulával és Eckhardt Tiborral a Fajvédő Pártnak 1923ban. A derecskei mandátumot könnyen nyerte el, és a SZÓZAT c. lap szerkesztőségét.(..) Megszerkeszti a Kisgazdapárt háborúellenes és demokratikus újjászervezését óhajtó programját és kijelenti, hogy fegyverrel is kész szembeszállni a német megszállókkal. Hitler 1944. márc. 19én katonailag megszállta az országot. Egyedül Bajcsy-Zsilinszky Endre fogott fegyvert a gestapós pribékekre. Elhurcolták, megkínozták, de megtörni nem tudták.” /u.o./
[Magyar nőket és leánygyermekeket meggyalázó szovjet felszabadítókra nem fogott fegyvert! De miért maradt ki az, hogy a zsidóság érdekeit és szellemét képviselő AZ EST, a PESTI NAPLÓ és a MAGYARORSZÁG lapok cikkírója is volt! – tj]
OOO
Most nézzük meg a kortárs Fiala Ferenc mit ír Bajcsy-Zsilinszkyről, — vagy ami a fenti életrajzból kimaradt:
Bajcsy Zsilinszky Endre a háború elvesztése után, mint a magyarság nagy mártírja került be a magyar Panteonba. Nevéről utcát neveztek el, és követendő példaként állították az ifjúság elé. Egyéni sorsa valóban tragikus, de ha közéleti pályafutását nézzük ennek a bővérű, zilált lelkű embernek, akkor történelmi szemmel vizsgálva az eseményeket, mondhatjuk, hogy útja nem vezethetett máshova, csak oda, ahová vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre eljutott – az erőszakos halálig. A sopronkőhidai fegyház udvarán ért véget ennek a tehetséges, lobbanékony természetű és kordában nem tartható embernek az élete.
A kormányzó fegyverszünetet kérő proklamációjának napján, 1944. október 15-én a magyarországi illegális Kommunista Párt sztrájkra és szabotázs akciókra szólította fel az országot és a Vörös Hadsereg ellen küzdő katonaságot „Nyílt levél a Nemzethez” című röpiratában. A már régebben megalakult Ellenálló Mozgalom vezetőiként a Kommunista Párt jóváhagyásával Bajcsy-Zsilinszky Endrét, Nagy Ferencet, Antal Józsefet és ifj. Tildy Zoltánt jelölték. A zászló azonban Zsilinszky volt, mert neve nemcsak a bal, de a jobboldali tömegek előtt is ismert volt, bár pályafutásának változatos fordulatai a politikusan gondolkodó embereket távoltartották attól, hogy komoly politikai biztosítékot lássanak személyében.
Az első világháború után Gömbös Gyula mellől indult el politikai pályafutása. Főszerkesztője volt a szigorúan fajvédelmi SZÓZAT c. reggeli napilapnak és belső munkatársa a sokszor ízléstelen NÉP-nek. Hónapokat töltött Berlinben és onnan küldött írásaiban éles kritikát gyakorolt nemcsak az európai zsidóság, hanem a marxizmus és a weimari Németország politikája felett is. Egymás után jelentek meg türelmetlen hangú röpiratai is. Gömbös Gyulával, Eckhardt Tiborral együtt ők jelentették az akkori Magyarország szélsőjobboldalát. Aztán hirtelen egy időre eltűnt a közéletből, valami belső átalakuláson ment át, illetve homlokegyenest megváltoztatta addigi politikai felfogását. A volt fajvédő tarpai kuruc, az egykori antiszemita, Miklós Andor lapkonszernjének lett a vezércikkírója. Írásai AZ EST, aPESTI NAPLÓ és a MAGYARORSZÁG nevű lapokban jelentek meg, amelyek a zsidó nagypolgárság szócsövei voltak. Múltbeli hitvallásából csak az ellenzékiséget tartotta meg, de ez az ellenzékiség már nem Bethlen István reakciós vonalvezetése, hanem Gömbös Gyula megfontolt és mérsékelt nacionalizmusa ellen irányult.
A baloldal gyanús tisztelettel hódolt a „megtért” Zsilinszky előtt, aki mint megsértett kuruc vezér, mint a XX. század politikai harcainak új ’Ocskay brigadérosa’ mindjobban eltolódott nemcsak a bal, hanem a szélsőbaloldal felé – egészen a kommunistákkal való kézszorításig. (Ocskay László brigadéros jó kuruc vitéz volt, de a trencséni csatavesztés után átpártolt a labancokhoz.TJ) Politikájához hozzátartozott nagyfokú németgyűlölete is. A budapesti Lipótváros és kapcsolt részei nemcsak tömjénezték, de zászlóként tűzték ki személyét és pálfordulását. Faltörő kos lett és vezércikkszólamaival takaróztak azok, akiknek végeredményben csak a magyarországi nagytőke egyeduralmának megtartása volt a céljuk.
1911. május 14-én a két fiatalkorú Zsilinszky-fivér heves vita közben agyonlőtte lakásán a magyar parasztság legkomolyabb politikai letéteményesét és vezérét Áchim Andrást. Sem a tárgyaláson, sem később nem derült ki, melyik Zsilinszky fiú adta le a halálos lövést. A gyilkosság árnyéka végigkísérte Zsilinszky Endrét egész politikai pályafutásán. /7/

Koós Kálmán történész így ír Bajcsy-Zsilinszkyről:
Magyarországon a háború alatt a belső ellenállás nem volt más, mint a kommunistáknak a szovjet érdekében végzett terrorakciója, gyakran az ellenállás dicsőségével fedezett és törvényesített gyilkosságok és rablások. Eleinte még csak álmodoztak angol győzelemről és megszállásról, de amikor nyilvánvaló lett, hogy ezek az álmok füstbementek, akkor nyíltan a Szovjet mellé állottak. Ezt cselekedte Bajcsy-Zsilinszky Endre is, az ellenállók vezére, aki a maga fanatizmusával odasodródott, ahová a sötét baloldal irányította. Az egykori kommunista kollaboránsok hiába akarnak nemzeti vértanút faragni belőle, és emlékét dicsőséggel beiktatni a történelembe. Aki a nemzeti végveszedelem idején fel akarta ajánlani együttműködését a Vörös Hadseregnek, aki az ellenségnek hadititkokat akart elárulni, az nem más, mint áruló! /8/  
*
A háború után a harcok folytatása mellett kitartó magyar államférfiakat, katonai vezetőket és egyéb személyeket „háborús bűnösség” címén, mint hazaárulókat kivégezték, azért, mert “esztelen és hiábavaló pusztítást, vérontást okoztak Magyarországnak.” Igen! Éppúgy, mint az ’56-os októberi népfelkelés „esztelen bűnöseit és hazaárulóit.”
A legyőzött államok törvénytisztelő, kötelesség teljesítő, hűséges menekült polgárait tervszerűen éhezni, elpusztulni hagyták, mert a győztesek szervei – az UNRA, az IPRO, a DP-Bizottságok, a C.I.C.-k az M.P.-k az I.N.S.-ek – bűnözőknek kijáró gyanakvással kezelték őket. A győztes nemzetek furcsa etikája ezen államok állampolgárai közül csak az árulókat, katonaszökevényeket, zsidókat, kémeket, szabotőröket, a tulajdon nemzetükkel, s annak antibolsevista küzdelmével szembeni „ellenállási mozgalom” tagjait és hasonló kategóriákat tekintette megbízható, derék elemeknek, akikre nem vonatkozik a „háborús bűnösség” vádja. /9/

Horthy kormányzó (le)szereplése

Horthy volt az egyetlen, aki Magyarországot időszerű és határozott, de költséges lépéssel kihúzhatta volna a németek kötelékéből. De miután az angolok cserbenhagyták, és az orosz hadsereg már az ország közepében állt, 1944. október közepén meglehetősen naív kiáltványt bocsátott ki, amelynek édeskevés esélye volt a kívánt eredmény elérésére:
Ma már minden józanul gondolkodó előtt kétségtelen, hogy a Német Birodalom ezt a háborút elvesztette. A hazájuk sorsáért felelős kormányzatok le kell, hogy vonják ennek következményeit, mert amint ezt a nagy államférfi, Bismarck mondotta: egy nép sem áldozhatja fel magát a szövetséghűség oltárán. [...?] Történelmi felelősségem tudatában meg kell, hogy tegyek minden lépést abban az irányban, hogy a további felesleges vérontást elkerüljük. [...?] Olyan nép, amely egy már elveszett háborúban szolgalelkűséggel idegen érdekek védelmében utóvédharcok színterévé engedné tenni apáitól örökölt földjét, elvesztené a világ közvéleménye előtt megbecsülését.
Elhatároztam, hogy a magyar nemzet becsületét megőrzöm a volt szövetségessel szemben is, amidőn az a kilátásba helyezett megfelelő katonai segítség helyett a magyar nemzetet a legnagyobb kincsétől, szabadságától, függetlenségétől akarja végleg megfosztani. [...?] Ezért közöltem a Német Birodalom itteni képviselőjével, hogy ellenfeleinkkel előzetes fegyverszünetet kötünk, s velük szemben minden ellenségeskedést beszüntetünk. Bízva igazságérzetükben, velük egyetértésben kívánom a nemzet jövő életének folytonosságát és békés céljai megvalósítását biztosítani.” -  /idézet Horthy Miklós 1944. okt. 15-i kiáltványából; minden kommunista tankönyvben megtalálható!/

[Háború volt a javából! Józanésszel nem lehet elképzelni, hogy a németek ilyen ájtatos kijelentést, amely védelmi vonaluk közepén oly hatalmas rést nyitott volna, minden további nélkül elfogadjanak. Túlságosan elkésett és nem megfelelő az adott helyzetben.- tj] 

Churchill, aki csak a felelősséget szerette volna magáról lerázni, azt írja emlékirataiban, hogy ’ha Németország szövetségesei tovább kitartottak volna, akkor elkerülhették volna a szovjet megszállást, mert a nyugatiak partraszállást terveztek a Balkánon és szívósabb ellenállás esetén az angolszászok hamarabb érték volna el őket, mint a szovjet hadsereg.’ Ez olyan Churchill-bölcsesség, amely megérdemelné a Nobel-díj második felét! Csakhogy ezek a Churchill-mosakodások akkor váltak üres szavakká, amikor a Jaltai Konferencia adatai nyilvánosságra kerültek.
Szétbombázták vasútvonalainkat, felgyújtották benzintartályainkat, szétlőtték utánpótlást szállító szerelvényeinket, rombadöntötték városainkat, hadiüzemeinket, lakótelepeinket. Röpcédulák százezreivel uszították a lakosságot az ellenállásra, de azért ’csak tartsatok ki, mert jövünk!’ Ehhez a pusztításhoz vegyük még hozzá azt az óriási hadianyag segítséget, amit a másik nagy demokrata vezér Roosevelt adott a szovjetnek 11 milliárd dollár értékben: több mint tizenháromezer repülőgépet, több mint négyszázezer katonai tehergépkocsit, négy és félmillió tonna élelmiszert, és ruházatot, 3 millió tonna benzint… stb. Az utókor történetírása nem a veszteség után ítéli meg a fegyveres küzdelem vezetőit, hanem a szándék és a jelentőség szerint. A jelentőséget pedig az áldozatban látja. Ha nem így lenne, akkor el kellene ítélnünk Rákóczinak, Kossuthnak az emlékét, akik feleslegesen vitték elbukott háborúba a nemzetet.
Egyszóval, ’a piszok nácik meg az őket kiszolgáló Szálasi-banda’ voltak felelősök „az esztelen háború folytatásáért, a hidak felrobbantásáért, a főváros szétrombolásáért, a sok halottért, de főleg a zsidóság elpusztításáért”, és nem pedig a nemzet ellenségét minden oldalról támogató demokratikus Nyugat! Mert ugye, ha már korábban tárt karokkal és virágcsokrokkal vártuk volna a baráti szovjet hordát, sokkal több magyar nőt és kislányt megerőszakoltak volna, sokkal nagyobb pusztítást végezhettek volna az országban. /10/
Egyik történészünk a minap megkérdezte:
  Mivel lett jobb hazánk sorsa, mert volt egy Szálasi és nyilasbanda? Azok nem harcoltak a fronton, csupán az erőszakosan összeszedett fiatalokat dobták a vágóhídra. Szálasi is elmenekült, mint a szűkölő kutya Nyugat felé!”
S hogy a kérdésre kérdéssel válaszoljunk: Mivel lett volna jobb hazánk sorsa, ha a kommunistává vedlett korábbi „fajvédő” Zsilinszky és hazaáruló partizánbandája tízezer magyar katonával folyosót biztosít a bevonuló vörös hordának? Akkor ezen elvek szerint helyes volt az, hogy Kádárék kivégeztek több mint ötezer embert, 150 fiatalnak megvárta a felnőtt korát, majd azután küldte őket a halálba,  ők is folytatni merték a reménytelen harcot? Sőt, az ’56 őszén Nyugatra szökött 200 ezernyi magyar is – beleértve tisztelt történészünket és e sorok íróját — „szűkölő kutya módjára” hagyta cserben a hazát, ahelyett, hogy a Pesti Srácokkal együtt odaállt volna a tankok elébe? Horthy kormányzó úr vajon nem menekülte el Nyugatra „szűkölő kutya módjára”?
De akkor ugyanúgy el kellene ítélnünk az ’56os szabadságharcosokat is, akik életükkel fizettek az “esztelen”harcokban és ugyanannyi, ha nem kevesebb, esélyük volt a szovjet hordával szemben, mint a harcok folytatása mellett kitartó magyaroknak 1944ben! Nagy Imre 1956. november 4-én bemondta a rádión:
Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak! A kormány a helyén van! Ezt közlöm az ország és a világ közvéleményével!”

Ugyanezt az üzenetet 1944-ben bemondhatta volna Szálasi Ferenc is. Vagy nem? Ha Szálasi Ferenc hungarista teszi ugyanezt, akkor ‘fasiszta hazaáruló’.  Az egykoron Hruscsov-parancsokat teljesítő Nagy Imrét ma ünneplik, mint a‘nemzet hős forradalmi mártírját’, érdemrendet állítanak a nevével, ‘mert szembenézett a szovjettel’. Szálasi Ferenc IS szembenézett a szovjettel, de az ő nevét még említeni sem szabad! És érdekes, hogy mindkettőjüket ugyanaz a gyilkos banda végezte ki.

Az Eurokommunizmus

Hányszor hallottuk már, hogy ‘a kommunisták között is vannak tisztességes emberek.’ Lehet, hogy ebben van némi igazság. Ellenben érthetetlen az, hogy ezek a ‘tisztességes’ emberek, ha valóban azok, hogyan képesek élni a 20. század legnagyobb emberiséget és kultúrát pusztító rabszolga rendszerének követelményeivel?
Hazai marxista író írja:
(...) A Petőfi Kör vezetősége, az egyetemisták küldötteivel együtt úgy látta, hogy a feszültséget egyedül Nagy Imre miniszterelnökké való kinevezése csökkentheti...” [11]
Nagy Imre kormányelnöksége idején 12 nap leforgása alatt a magyar demokratikus kommunisták csaknem utolsó betűig végrehajtották azt a programot, amit ma a nyugati demokratikus kommunistákeurokommunizmusnak hívnak. Amit a magyar kommunisták csináltak, azt annak idején nemzeti kommunizmusnak nevezték. [...] Az oroszok abban a reményben engedték vissza Nagyot a magyar kormányba, hogy segítségével megmenthetik magyarországi uralmukat az összeomlástól. De Nagy Imre kommunista miniszterelnök nem a szovjet-orosz reményeket váltotta be, hanem mai nyelven szólva, az eurokommunizmust segítette pillanatnyi diadalhoz. Nagy Imrét az oroszok október 24-én állították a budapesti kormány élére. [...]” [11]
Eurokommunizmus” alatt az átalakított (reform) kommunizmusnak azt a formáját értjük, amit 1989 óta “emberarcú kommunizmusnak” emlegetnek.
A Magyarországon kiadott reform-kommunista szellemiségű könyv magyarázata egyértelmű: /a/ az oroszok állították a kormány élére Nagy Imrét, /b/ akinek a célja, a hazánkban 1989 óta tapasztalt eurokommunizmus megalapozása volt, azaz a kommunizmus átmentése a nemzetközi Pénzhatalom és nagytőke javára. És ehhez 11 évvel korábban hozzájárultak a Bajcsy-Zsilinszky féle szálláscsináló hazaárulók is. +++      
Tóth Judit
                                           
--------------------
1. Dr. Padányi Viktor, A Nagy Tragédia, Hídfő Kiadása, Jegyzetek, 288. oldal.
2. Málnási, A Magyar Nemzet Őszinte Története, 202. oldal.
3. Északi Fény, 98-99, 100-101, 121. oldal.
4. Málnási, A Magyar Nemzet Őszinte Története, 207.old. Hídfő Kiadása, USA
5. Fiala Ferenc Zavaros Évek, 150-154. oldal, Hídfő, USA 1987.
6. Forrás: <http://www.bajcsi-ujf.sulinet.hu/szak/szak/bajcsyhtml.html>
7. Fiala Ferenc: Zavaros Évek, 150-151. oldal.
8. Koós Kálmán: Voltunk, Vagyunk, Leszünk, 258. oldal.
9. Dr. Padányi Viktor, A Nagy Tragédia, Hídfő Kiadása, 1977, 229.old.
10.  Koós Kálmán: Voltunk, vagyunk, leszünk, /259-261. oldal.
11. Tóbiás Áron: In memoriam Nagy Imre, Bp. 1989. Szabad Tér kiadó
       - /175. old. & 507-508. old./










Ha Schöpflin György magyarul is beszélő londoni egyetemi tanár
nevével találkoznál, ne felejtsd, hogy ...

magyar’ vezetéssel Kisantant

működik a londoni egyetem szlávisztika tanszékén!


(Hazánkért, 2002. július)

 

Csak bűnös kérhet bocsánatot!

A londoni University College szlávisztika tanszékének politológusa Schöpflin György tanár terjedelmes, mindenre kitérő beszélgetését közölte a hazai választások előtt a Magyar Nemzet Online, 2002. március 29-én. (részlet)
[...]A magyar kormány most már megengedhetné magának azt, hogy szimbolikus bocsánatot kérjen például a románoktól azokért a románok ellen elkövetett bűnökért, amelyek az elmúlt párszáz évben megtörténtek. [!?] Nem azért, hogy cserébe a románok is bocsánatot kérjenek a magyaroktól. Arra Romániának magától kell rájönnie. Ennél talán még fontosabb, hogy a magyarok tudomásul vegyék: szlovák szempontból nézve Magyarország létezése állandó jelleggel bíró probléma, s mindig mindent másképp fognak értelmezni, mint a magyarok....
Ahhoz, hogy létre lehessen hozni valamiféle magyar–szlovák párbeszédet, a magyar félnek el kellene ismernie: voltak olyan történelmi események, amelyek a magyarokat nem, de a szlovákokat súlyosan érintették. 1918 előtt nagyon sok szlovák igen sikeresen asszimilálódott és vált magyarrá. [Igen, asszimilálódtak a sajátönszántukból!-TJ] Márpedig ez szlovák szempontból olyan óriási vérveszteség, amit nem lehet pótolni. Ezért mondom azt: jó lenne, ha hosszútávon mindkét fél szembe tudna nézni a másik fájdalmaival. Ez senkinek sem könnyű, de a szlovákok addig nem fogják elismerni a magyar kisebbséget a szlovákiai társadalom szerves részeként, amíg Magyarország be nem ismeri, hogy a történelemben különféle károkat okozott a szlovákoknak. [...!?] Ez is összefügg valahogyan a Benes-dekrétumokkal.[...]”

A tótok a csehek segítségével az első világháború után nyíltan is megindították a magyar lakosság elszlávosítását és az ellenállók kiüldözését vagy megsemmisítését. Először a magyar életlehetőségeket csökkentették törvényes és törvénytelen eszközökkel. A csehek segítségével elvett magyar földtulajdonokat és vállalatokat a csehek és szlovákok között osztották ki. Azzal egyidőben megindult a harc a magyar nyelv és kultúra ellen is. Mire a második világháború elérkezett, a felvidéki – 1910-ben még 1,100,000-nyi magyar lakosság lélekszáma 700 ezerre apadt. Azóta pedig az is egyre fogy a tervszerű elnyomás és üldözés folytán.
A szlovák vérveszteségről csak annyit, hogy Trianon után a Benes-féle ’cseh felszabadítás’ dicsőségének tudható be, hogy az Amerikába vándorolt 700 ezer főnyi szlovák, e „megváltás” idején, nem ment haza Szlovákiába, hanem még sok tízezerrel meggyarapodott! - Schöpflin úr, Ön talán ezt is a magyarok számlájára írja?

A pánszláv-ügynökség

Aki jártas a történelemben, az azonnal látja, hogy Schöpflin tanár úr, a T.G. Masaryk, Eduard Benes és R.W. Seton-Watson, Palacky, Jászi-Jakubovics Oszkár féle magyar-gyűlölő pánszláv irányvonalat képviseli.
Az első világháború idején az angol kormány Propaganda Minisztériumot hozott létre, amelynek élére a magyarfalóHenry Wickham Steed újságíró és Robert William Seton-Watson brit történész került. Tevékenykedésüket nagyban segítette az akkori prágai egyetem professzora Tomas G. Masaryk, majd pár évvel később E. Benes is, akiknek megrögzött életcéljuk volt a független Csehszlovák Köztársaság megvalósítása.
A cseh marxista szabadkőműves Masaryk és Benes angol pártfogói R. W. Seton-Watson és H. W. Steed 1915-ben megszerezték a King’s College szlávisztikai tanszékét.
Benes a Demokrácia ma és holnap című könyvében írja:
A kommunizmus nagy hasonlatosságot mutat filozófiájában és erkölcsében a demokráciához. A kommunizmus küzd az emberek egyéni és nemzeti egyenlőségéért, mint a demokrácia is. Humanista tendenciájú, egyetemes, intellektuális és racionális. Békés is, nemzetközi és a népszövetség követője. Ebből a szemszögből tekintve, erkölcsi és filozófiai alapja ugyanaz, mint a demokráciáé. A világ forradalmasításának tervét feladta a tartós békéért hozott fáradozásaival.”
Nem hagyható figyelmen kívüli a tény, hogy Masaryk és Benes legfőbb pártfogója a szabadkőművesség volt, sőt az sem kétséges, hogy mindketten szolgálatra berendelt hárompontos testvérek voltak. Benes meg is jegyzi:
A szabadkőműves körökbe való bejutást lehetővé tették bizonyos honfitársak és páholyok szerb tagjai.”
(Köztük Spalaikovics, a Szerbia ügyeit intéző egyik háborús méregkeverő, és Tomitch a vakolók tanítótestületének tagja.) Egyes hazai történészek meg is kérdőjelezik:
Figyelemre méltó Eduard Benes politikai pályája, hiszen a történelem fordulatai következtében -- érdekes módon -- kétszer is emigrációba kényszerült (1915-1918 és 1939-1945 között), és mindkét emigrációja végén győzteskénttérhetett haza! Miféle láthatatlan hatalom segítette ezt a szökött cseh származású osztrák alattvalót (ez volt Benes hivatásos státusa 1915-ben) hogy a háborúban győztesnek számító új állam, Csehszlovákia külügyminisztereként Versailles fényes termeiben tevékenyen részt vehetett térségünk sorsának alakításában?

A Páholyok és a világháború

1917 elején a köztudat elől jobbára elfedett óriási jelentőségű eseményre került sor Párizsban, ahol az ott székelő Grand Orient de France (Franciaország Nagy Keletje) szabadkőműves páholy világkongresszust hívott egybe, ahol nem sajátosan szabadkőművesi kérdésekről vitatkoztak, hanem a háború befejezésének körülményeiről és megtervezett világbékéről. Ez a nemzetközi értekezlet a legaprólékosabban dolgozta ki a békeszerződéseket az egyes államok határait, a győzteseknek jutott koncokat s a Népszövetség tervezetét.
Temps nevű párizsi világlap, amely egyben a francia külügyminisztérium sugalmazott lapja is, közölte ennek a szabadkőműves összejövetelnek a határozatait, amelyeknek a Magyarországra vonatkozó része csaknem betűről-betűre került be a trianoni békeszerződésbe.
Temps közlése szerint a nemzetközi szabadkőművesség ezen az összejövetelen rajzolta meg a háború utáni Európa térképét, s Magyarországra vonatkozólag az alábbiakban intézkedett.
Megállapította a háború utáni Magyarország határait, éspedig a román határt kivéve, egészen úgy, mint az a trianoni palotában reánk kényszeríttetett. Szerintük a Romániával szomszédos határ többet hagyott meg a magyaroknak, mint amit a békeszerződés tartalmaz, s a Csucsa-Nagybánya mentén elterülő vonal képezte volna Magyarország határát, tehát körülbelül az a vidék, ahol a székely önkéntesek a Károlyi-kormány idején sokáig védekező állásban voltak.
Josef Kohler német büntető jogász ‘Der Prozess die Attentater von Sarajevo’ című művében így tudósít:
A Le Grand Orient francia szabadkőműves páholy szorgalmazta az átkos szerb agitációt. Tudjuk, hogy a főegyesületnek, amelyben a bomlasztó erők gyülekeztek, a Narodna Ochrana”-nak nemcsak a tagsága volt szabadkőműves, hanem a vezetői is azok voltak. Ki ne emlékezne arra az aljas munkára, amellyel rólunk a hazugságok tengerét hömpölyögtették az egész világra. Nem volt állam, amelynek sajtóját a borzalmas hazugságok állandóan ne foglalkoztatták volna! Egyetlen céljuk volt: a művelt emberiség megvetését ellenünk kihívni…”

Nemzeti hőslegendák

Minden országnak olyan eszközökkel kell magát fenntartania, amilyenekkel megalapították. Nagy-Romániát, Csehszlovákiát és Jugoszláviát propagandával és hazugságokkal hozták létre, de annak ellenére, hogy a két utóbbi összetákolt műállam már szétbomlott, a hazugságokat továbbra is védelmezik.
Tagadhatatlan, hogy Erdély 1572-ig Magyarország része volt, ezután 1711-ig fejedelemség, majd az 1867-es Kiegyezésig közvetlen kormányzó alatt álló nagyfejedelemség, a Kiegyezés után pedig a trianoni békéig ismét Magyarország szerves része.
A románoknál az erdélyi kérdést a nemzeti népmesére alapozott, pópák által is terjesztett ‘dákó-román folytonossági elmélet’ tartja életben:
a románok leszármazottai azoknak a római gyarmatosoknak, akiket a rómaiak Erdélybe telepítettek be, miután Trajanus császár Kr.u. 106-ban az akkori Dáciát meghódította. A románok a római gyarmatosok leszármazottai voltak, de országukat és szabadságukat a magyarok honfoglalása tönkretette. A magyarok elnyomták és megfosztották őket földjeiktől.”

A történetírók szerint, amikor a különféle népcsoportok támadásai következtében Dácia megvédése reménytelenné vált, Aurelianus császár Dácia lakosságát áttelepíttette a Balkánra, Moesia tartományba. Ez 271-ben történt, majd teljes csend 1224-ig, amikor a románok – lásd: vlachok vagy oláhok — először tűnnek fel Erdélyben, - hiteles oklevelek szerint.
 A román írók többsége nem akar lemondani a nemzeti legendáról. E buzgóság erőre kapott főleg az első világháború propaganda-irodalmában, amelynek az élén az oláh Nicolae Jorga állt.

A szláv egység

A régi Magyarországon Szlovákia önálló politikai egység volt saját közigazgatással, katonai és pénzügyi hatóságokkal” – írja Ziar Marian, szlovák történész.   [The Tradition of the Slovak State, Slovakia, II. 1. szám]
A magyarok a Duna-medencében egyáltalán nem bontották meg a ’szláv egységet’, mert ez az egység – a szláv népcsaládnak fajokra való bomlása óta – sohasem volt meg. Történelmi tény, hogy sem a török hódoltság koráig, sem pedig a török hódoltság korában Szlovákiáról, mint önálló közigazgatási, gazdasági vagy kulturális egységről nem tudunk. Hasonlóképpen nem létezett öncélú szlovák államgondolat sem.

A Szvatopluk-monda

A szlovákok propagandistái minden eszközzel úgy szeretnék beállítani az 1918 előtti magyar uralmat, mintha Felső-Magyarország szlovák népének azon idő alatt csak a könny, a vér, a siralom és a pusztulás jutott, amit Trianon szüntetett meg. Viszont a szerencsétlen magyar őslakosság választhatott az elcsehesedés, a legvadabb üldözés és mártírság vagy a kivándorlás között.
Sokan, főleg szláv történészek, még ma is azt hirdetik, hogy
a Kárpát-medencét a honfoglaláskor teljes egészében szláv népek lakták, akiket a magyarok kipusztítottak. A frankok támadásait túlélő, visszamaradt avarok nyelvükben és életmódjukban elszlávosodtak. Szvatopluk morva birodalmába a honfoglaló magyarok betolakodtak, és elrabolták a földjét.”
Ma már tudjuk, hogy ez képzelet szülte szláv álom csupán. Az avar-magyar (faji) azonosság bizonyítását az ásatási leletek alapján, az 1963-ban megtartott budapesti nemzetközi régészeti konferencián fogadták el. A kárpát-medencei avar kultúra határa egybeesik az árpád-kori magyar nyelv és kultúra határával. A történelem mai állása szerint bizonyított tény, hogy a késői avarok magyarok voltak.
A Szvatopluk-monda a konferencia szlovák képviselőiben nagymértékben növelte azt a hitet, hogy a honfoglaláskor “nagy szláv birodalom” volt hazánk észak-nyugati részén. Erre hivatkoznak most is, miként ez volt a bizonyító adat,amelyre közismerten E. Benes hivatkozott a trianoni béke szerkesztésében is. Erre hivatkoznak területi követeléseik hangoztatásában.
A Felvidék történelme a VII. századtól (670-től) -- és nem a IX. századtól (896-tól) -- egészen 1918-ig, Csehszlovákia megszületéséig azonos volt. A Trianon óta eltelt évtizedek tehát az 1,200 évhez viszonyítva porszem csupán, jelentéktelen átmeneti jelenség a történelemben.
Álmaiban a másfélmilliónyi nép arra gondolt, hogy Szvatopluk birodalmának utóda lehet, miközben arról megfeledkezett, hogy Szvatopluknak semmi köze sem volt a tótsághoz, mert hiszen ő morva birodalmat akart létesíteni.
A szlovákok előjogaikra való hivatkozásukat az emigrációban élő dr. Durcsanski Ferdinandnak, a rövid életű Slovensko állam volt belügyminiszterének Biela Kniha ‘történelmi-politikai’ munkájára építik. Durcsanski 954 oldalas könyvében azt bizonyítgatja, hogy “a négymilliós őslakó szlovákságnak joga volt és ma is joga van az önálló állam megalapításához.” Csakhogy ebben a négymillióban benne vannak a Kárpátokon belül élő lengyelek, a szepességi cipszerek, a mánták, a Sáros megyei rutének, nem beszélve a Kárpátalján élő ruszinokról, akik semmiképpen sem számíthatók szlovákoknak.
Ismert tény, hogy amikor Árpád fejedelem magyarjai megjelentek a Kárpát-medencében, morva birodalom már nem létezett. Szvatopluk, a morvák fejedelme 879-től 894-ig uralkodott, Árpád hon(vissza)foglalása 896-ban történt.
Mire a magyarok 896 és 900 között befejezték a hon(vissza)foglalást, a Morva Birodalom már töredékeiben sem létezett. A fejedelem nélkül maradt morva nép szétszóródott és alkotta a szlovének mellett a másik szláv eredetű néptöredéket, amelyet a honfoglaló magyarok bejövetelük idején a Felvidéken találtak.
Hosszú idők múltával a hajdan ellenséges két szláv néptöredéket, a magyar koronának köszönhetően épségben megmaradt szlovéneket és morvákat, „szlovákoknak” nevezték el. A szlovák nép tehát nem eredeti nép, hanem a szlovén és a morva nép töredékeiből keletkezett, amelyek évszázados különbséggel menekültek a népvándorlás harciasabb népei elől és kísérelték meg különböző időkben az országalapítást, - siker nélkül.
Egyes nyugati politikusok és diplomaták Trianonban “ezeréves igazságtalanságról” mertek beszélni. Valójában éppen ez az ezeréves múlt igazolja legékesebben Magyarországot, régi és új szomszédaival szemben is, amelyek igen kevés eredményt értek el ezen a téren. Példaként említjük, hogy a nyugati államok bűnös beleegyezésével űzték ki 1945-ben Csehszlovákiából a szudétanémetek millióit és a magyarok tízezreit a “szlovák” Felvidékről.
Az igazság az, hogy Magyarország kisebbségei az 1914-18-as háború előtt lelkesedés és ellenkezés nélkülelfogadták a magyar uralmat, zsarnokságot nem éreztek mindaddig, amíg a cseh propaganditsák “fel nem világosították” őket.
Aldo Dami írja:
Ha Magyarország erőszakos beolvasztó politikát akart volna folytatni kisebbségeivel szemben – ez volt mellesleg a francia királyok politikája – erre évszázadokon keresztül bőségesen lett volna ideje és alkalma. Magyarországot 1920-ban megbüntették azért, mert elhanyagolta az egyesítést és hagyta nemzetiségeit saját területén szabadon fejlődni. Ha valóban elnyomta volna őket, akkor ma nem lennének trianoni határok. A nemzetiségek elnyomása a régi Magyarországon csak mese.”

Az első világháború alatt külföldön óriási hangulatkeltés folyt a szlovák történelem keretében a magyarok ellen. Azzal vádolták a magyarokat, hogy ők ezer éven át elnyomták a szlovák népet, hogy elnyomták a szlovák nyelvet.

A rendelkezések egyetlen pontját sem tartják tiszteletben!

Mivel a béketárgyalások alatt felmerülő néprajzi kérdéseket nem tudták megoldani, a “Kisebbségi Szerződéseket” 1920-ban aláíratták az utódállamokkal. Ezen államok kötelezték magukat arra, hogy a területükön élő kisebbségek nemzetiségét, nyelvét, javait tiszteletben fogják tartani és a békeszerződés végrehajtását a Népszövetség felügyelete alá helyezik. Ünnepélyesen tett fogadalmaikat azonban nemcsak, hogy nem tartották be (de a mai napig sem!), hanem éppen ellenkezőleg; a Duna-medence népei között sohasem volt a történelem folyamán annyi üldöztetés és megaláztatás, mint a békét követő években.
Egymást követték a kisebbségek polgári, kulturális, vallási jogai valamint magántulajdona ellen elkövetett visszaélések, kiutasítások, kegyetlenkedések. Az utódállamok tervszerűen és hidegvérrel hágták át a kisebbségi szerződéseket. Céljuk, hogy kiirtsák vagy gyorsan beolvasszák a Nyugat által felelőtlenül és embertelenül hozzájuk dobott magyarokat.
A magyarok még származási elemeiben sem nyomták el a szlovák népet vagy nyelvet, hiszen Magyarországon a törvényhozás nyelve még a XIX. század közepén is a latin volt és Kossuth Lajos is ezt a nyelvet használta az országgyűléseken. A bíróságok is latin nyelven hozták ítéleteiket, a közigazgatás nyelve is latin volt, s Magyarországon minden iskolázott ember latinul beszélt. Csak az 1844. évi VI. törvénycikkely tette a latin helyébe a magyart, mint az ország hivatalos nyelvét, ami a németesítő Bach-korszak után csak az 1867-es Kiegyezés után honosodott meg Magyarországon.
Ha a nemzetiségeknek 1918 előtti követeléseit áttekintjük, nem találkozunk a háború utáni kisebbségi politikának, kisebbségvédelemnek még a gondolatával sem. Akkoriban a nemzetiség nem azt követelte, hogy helyzetét kisebbségvédelmi rendelkezésekkel javítsák, hanem azt, hogy az államterületeket úgy alakítsák át, hogy számára olyan élettér nyíljék, amelyen állami szuverenitással rendezkedhessék be.
A háború után a nemzetiségi kisebbségek robbantó erők voltak, amelyek már nem türelmet, mozgási szabadságot követeltek maguknak, hanem uralkodást! Közép-Európa népei a XIX. század második felében érkeztek meg a nemzetiség öntudatosulásának azon fokára, amikor a történetileg kifejlett nemzetállamokat utánozva, a kisebbségvédelem gondolataitól távol, önálló hatalmat követeltek bizonyos területeken, amelyek lehettek vegyes nemzetiségűek, de amelyeket valamely okból, történeti, érzelmi vagy egyszerűen hatalmi alapon magukénak tartottak.
A századvég legnagyobb tekintélyű nemzetiségi szakembereinek egyike a német Ludwig Gumplowicz szabályként állapítja meg, hogy vannak kifejlődött nemzetek, amelyeknek nyelvük és irodalmuk magas fokon áll, történeti múltjuk állami önállást biztosít nekik, s ezeknek a nemzeteknek joguk van államukat továbbra is úgy berendezni, hogy az abban élő más népek nyelvére és fejlődésére csakis a saját állami érdekeik szempontjából legyenek tekintettel. Az uralkodó nemzet engedjen szabad mozgást a többi néptörzsnek, de csak addig, ameddig az ő saját szellemi fejlődési fokának megfelelő jogkört túl nem lépik.

Oláh rablások Magyarországon, 1919-ben

Ezért is kérjünk bocsánatot? - A román csapatok azzal az ürüggyel vonultak be Magyarországra, hogy a kommunistákat segítik leverni, miközben fosztogatni kezdtek. Túlkapásaik felülmúlták a bolsevikek rablásait is. A románok által elkobzott különféle javak (gépek, állatállomány, pénztárak stb.) értékét tíz hónapos megszállásuk idejéntöbb mint 3 milliárd 150 millió aranyfrankra becsülték. H. H. Brandholz amerikai tábornok, a budapesti Négyhatalmi katonai küldöttség megbízottja, emlékiratiban beszámolt a román alakulatok magyarországi fosztogatásairól.  [An undiplomatic Diary, New York, 1933]
*
Annak ellenére, hogy Schöpflin professzor úr minden alkalmat megragad a történelmi tények felidézésére, nem várhatjuk el tőle azt, hogy az eddig leírtakat ismerje, hiszen saját bevallása szerint az ő szakterülete nem a történelem, hanem a politika-elmélet. Érdekes tőle az a kijelentés is, hogy
... engem nem a múltban elszenvedett sérelmek érdekelnek, hanem az utódállamokban élő magyar közösségek jövője.”
Ugye, ha a magyaroknak a múltban elszenvedett sérelmeik vannak, akkor nyeljék csak le a békát! Ugyanakkor, a szlovákok múltban elszenvedett állítólagos sérelmeiért bocsánatkérés jár? A tanárúr így magyarázza:
1867 után a szlovákok kisebbségi jogait erősen korlátozta a magyar állam azzal a céllal, hogy ezáltal egy etnikailag egységes magyar lakosságot tudjon létrehozni. Ez jó részben sikerült is, és így a szlovákoknak egy része a mai napig is fél a magyar államtól, félelmét a szlovákiai magyarokon bosszulja meg. Szintén 1867 után az erdélyi románok közösségi jogait nem tartotta tiszteletben Budapest, ugyanazzal a későbbi következményekkel, mint Szlovákiában. Egy olyan szélsőséges nacionalista, mint Funar nem a semmiből ered, hanem a történelem egy sajátos ez esetben román-központú olvasatát követve teremt egy kellemetlen, egyébként nem egy román számára is kínos magyarellenes politikát. Effajta hozzáállásokat szerelne le a kibékülési kezdeményezés.”
*
Tévedés! A mindenkori magyar kormány bocsánatkérése csupán azt szolgálná, hogy a 20. században „háborús bűnösnek, idegengyűlölőnek, fasisztának és kisebbségeket elnyomóknak” bélyegzett magyar népet térdrekényszerítve megalázzák. Az már egészen más lapra tartozik, hogy a 20. században az erdélyi magyarság erőszakos beolvasztását, tervszerű pusztítását éppen az a románság illetve csehszlovákság követte el, amelytől “a magyar atrocitásokért” a budapesti kormánynak kellene -- a magyarság nevében és helyett! -- bocsánatot kérnie, legalábbis Schöpflin úr szerint.
 Micsoda sátáni gondolat! Mivel a „bűnös, a bocsánatkéréssel bevallja a bűnét”, újabb határrevízióról, netán a trianoni gyászbéke igazságtalanságainak megsemmisítéséről szó sem lehet. Úgy látszik, területrabló szomszédaink újabb sikerélményének érdekében tevékenykedik Londonban Schöpflin György.
Ha a londoni egyetem szlávisztika tanszékének tanára szláv illetve román érdekeket képvisel, ez az ő magánügye. Az viszont módfelett szomorú, sőt szégyen, hogy a magát magyarnak valló politológus -- nem történész, de azért a véleményét a történelembe burkolva -- egyértelműen a magyarságot megalázó propagandával és történelmi ferdítésekkel eteti az amúgyis agymosott külföldi ifjúságot. Talán üdvösebb lenne mindannyiunkra nézve, ha a tanár úr megmaradna a szlávjai mellett és nem “képviselné” a magyar ügyeket, nem intené rendre a magyarságot!
Mivel jövőnkről és biztonságunkról van szó, határa van mindennek: a magyar lovagiasságnak és a türelemnek, e kettőre történelmünk során már sokszor ráfizettünk. A sok szenvedés után mi magyarok is fogékonyak lettünk a realitások iránt és mérlegeljük annak a Magyarországon és a világon szétszórt 15 millió magyarnak a sorsát, akiket az ellenségeink életben hagytak. Ha Schöpflin úr úgy aggódik a magyarság sorsáért, itt találna magának bőven tennivalót.   +++    


Tóth Judit
-------------
Források
Yves de Daruvár: A feldarabolt Magyarország
Hóman Bálint & Szekfű Gyula: Magyar Történet
Nyugati Magyarság, Kanada 1953
Kostya Sándor: A Felvidék
Tokay László: Mérlegen



Rothschild, Haynau és a kékvérűek

(Hazánkért, 2003. július)

Mielőtt I. Mayer Amschel Bauer Rothschild 1812ben meghalt, hatalmas vagyonából pénzalapot létesített a zsidó nép felemelkedésének érdekében, és a Jewish World Empire (Zsidó Világbirodalom) megteremtésére. Pontosan nem tudjuk, hogy Rothschild halálának pillanatában mekkora vagyon maradt hátra, vagy hogy a mai mekkora lehet, de állítólag az egész világ gazdaságának a felét képezi.
Annak ellenére, hogy a bankárcsaládnak ma már többszáz örököse van, a vagyont továbbra is a papa kívánsága szerint, egyetlen személy kezeli, akit mély titokzatosság vesz körül. Megfigyelők szerint a hatalmas vagyont valutákkal való spekulációval és a háborúkból húzott haszonnal szerezték.
Mivel a mérhetetlen gazdagsággal politikai erő és hatalom is társul, kényük-kedvük szerint változtatják a valuták áremelkedéseit és zuhanásait. Ezek okozzák – többek között — gyakran a háborúkat és a gazdasági válságokat a világon.

Az első „király”

I. Mayer Amschel Bauer Rothschild (1743-1812) feleségül vette Gutter Schnapert, és házasságukból tíz gyermek született: öt fiú és öt leány. Az ifjú Rothschild rabbinátusi képzésben részesült és egy ideig, mint rabbi is működött, de szüleinek hirtelen halála miatt az életútja egészen más irányba terelődött: olcsó árucikkekkel és régi pénzekkel kereskedett. A bankári szakmát abban az időben vette fel, amikor Európát végigseperte a szabadkőművesek által, 1789ben kirobbantott nagy francia forradalom politikai szele.
Jewish Encyclopedia írja róluk:
Pénzkölcsönző, majd IX. Vilmos herceg (Landgrave of Hesse-Cassel) ügynöke lett. A herceg, apjának 1785-ben bekövetkezett halála után Európa legnagyobb, 40 millió dollár értékű vagyonát örökölte, amelyhez főként a brit kormánynak az amerikai függetlenségi forradalom leveréséhez kölcsönzött zsoldos hadseregei juttatták. 1806. júniusában, a harcok után Vilmos Dániába menekült és 3 millió dollárt M. Rothschildnél hagyott megőrzésre. A legenda szerint ezt a pénzt boroshordókba rejtették el a Frankfurtba beáramló Napóleonkatonák elől és Vilmos hazatérése után visszaadták.”


Jobbról balra: a gúnyrajz
III. Napoleont és James de Rothschild
bárót mutatja. A pénzeszsákon
lévő “Anlehen” szó “kölcsönt” jelent.
[forrás: Frederick Morton,
The Rothschilds, NY 1961]

A kékvérűek bankárai

Nos, legenda vagy igazság, egy dolog biztos: Rothschild Nathan megalapította a család londoni ágát. Az East India cégnél befektetett 800 millió font aranyat. A 19. század elején a Rothschild fivérek az európai uralkodók elsőszámú pénzkölcsönzőiként tettek szert hatalmas vagyonukra, és vasúthálózat-építő cégeket alapítottak. A bankházaknál gyakori eset volt, hogy egy és ugyanaz pénzelte mindkét harcoló felet, ugyanazon háborúba.
Valamikor tőlük függött Európa, és bankjaikon keresztül tartották kézben a politikai életet. Utódaik ma is élnek, nagy a befolyásuk és hatalmuk az egész világon. George Soros, aki őket is túl akarja szárnyalni, a legjobb úton halad!
 Például, az amerikai polgárháborút, amikor is Rothschild az északiakat, amerikai bizományosán, August Belmonton keresztül, a délieket pedig Erlangers, egyik Rothschild rokon által pénzelte. Közel kerültek Metternich herceghez, a bécsi kormány akkori külügyminiszteréhez is. Metternich Lothár Venczel herceg öntelt, gőgös, középkori hűbéri nézetekkel telített bürokrata volt, aki az adózó népnek még természetadta emberi jogát is tagadva, durva önkénnyel, közel három évtizedig hatalmaskodott fölötte. Nevét mindenütt gyűlölettel ejtették ki. Állásához az utolsó pillanatig ideges görcsösséggel ragaszkodott. Ártatlan emberek vérének kellett folynia, hogy a felzúduló népharag állásából elsöpörhesse.

A nagy rejtély

Addig, amíg a bankházak keresztény uralkodókat segítenek kölcsönökkel, hogy azok véres háborúkban egymást pusztítsák, az ügy tökéletesen rendben van. Ártatlan emberek pusztulása nem számít, csak az a fontos, hogy a kamatokat fizessék! A Rothschildek és Benjamin Disraeli brit miniszterelnök szoros együttműködésével sikerült megszerezniük a Szuezi Csatorna nevű cég feletti hatalmat.
Spekulációval az orosz nyersolaj, a dél-afrikai gyémántbányák és a dél-amerikai bányák területére is kiterjesztették pénzügyi hatáskörüket. Hatalmuk titka, akár a múltban, most is az állandó titokzatosság.
A Rothschild-család tagjai felmérhetetlen vagyonukat úgy tarthatták meg, hogy családon belül egymásból házasodtak. Ellenálltak a beolvadásnak, a keresztény vallásnak, és eleget téve a papa kívánságának, megtartották ortodox zsidó vallásukat. 

Haynau papája

IX. Vilmos, hesseni választófejedelem törvénytelen gyermeke volt Julius Freiherr von Haynau (17861853). Magyarországi működését még osztrák részről is meglepő hallgatás övezi. Karl von Schőnhals táborszernagy, a „fegyvertárs és jóbarát,” sok kiadást megért könyvében [Biographie des k.k. Feldzeugmeisters Julius Freiherr von Haynau, Wien 1875] megelégszik annak nagyvonalú megállapításával, hogy ~ „Nem ő volt a törvény, hanem csak a karja.”
Rudolf Bartsch főhadnagy, aki nagyon szerény lélekelemző módszerekkel közeledett a bresciai hiéna felé [Haynau. Eine psychologische Studie, Wien, 1907], az Aradi 13 esetében csupán annak közlésére szorítkozik, hogy ~ „Aztán elkezdődött, aminek nem lett volna szabad megtörténnie.”
A későbbi táborszernagy, a hanaui zsidó gyógyszerész lányának, Rebeka von Lindenthalnak volt a törvénytelen fia. Apja Hesseni Vilmos őrgróf, majd herceg; minden jel szerint káplártermészetű, hiú, meglehetősen zsarnok, aki alattvalóit rendszeresen küldte zsoldos-katonának jó pénzért a brit hadseregbe.
Haynau az 1848as forradalmi időkben szolgálattételre jelentkezett Olaszországba, s ott harcolt az olaszok ellen. 1849. áprilisában a fellázadt Bresciát verte le és a felkelést a legvadabb kegyetlenséggel torolta meg, ezért Haynaut egész Európában, mint a „bresciai hiénát” emlegették. Olaszországból Magyarországba küldték s a magyarországi hadjárat teljhatalmú vezetésével bízták meg. Mint az ország teljhatalmú parancsnoka, rettenetes bosszút állt a magyarságon. Batthyány Lajos miniszterelnök, a 13 Aradi Vértanú és több mint száz magyarnak a kivégeztetése mélyen felháborította az egész művelt világot.
Tudjuk, hogy Haynaut a szabadságharc leverése és az egy ideig tombolni hagyott terror után viharos gyorsasággal nyugdíjazták, és kifizették 400 ezer arannyal. Ebből birtokot vásárolt Magyarországon, mint „új földesúr.” +++




Egy kanadai könyvismertető lapszélére


Jwala Prasad Singhal indiai régész megállapítása szerint:
.... kétségtelen, hogy az Ősvilág Történelme
egyben a magyar nép történelme is...”


Lendvai Pál osztrák – és ki tudja még milyen – állampolgár 572 oldalas könyvet írt The Hungarians: A Thousand Years of Victory in Defeat” címmel a magyarok történelméről. ~ Politikailag helyes könyvek idegen nyelvű kiadására mindig van pénz!
Az eredeti, németül megírt Lendvai-könyvet, ezt a nyilván hatalmas horderejűnek tekintett művet valakik már lefordították angolra és magyarra, sőt még ‘baráti szomszédaink’, a csehek és a románok nyelvére is. [Biztosak lehetünk, hogy a szerző mindent elkövetett, hogy a szomszédok érzelmeit megsértse!]
Mivel a könyvet nem olvastam, és a jövőben sincs szándékom elolvasni, nincs jogom a bírálathoz. Jelen írásom célja: válaszolni a helyi angol nyelvű napilapban megjelent könyvismertetőre.
The Montréal Gazette 2003. augusztus 16-i számában a könyvről ismertetőt írt, a magát magyar származásúnak valló Anne Gyulai nyugalmazott montreáli lakos, - nyilván jópofáskodni akart a montreáli olvasóközönség szórakoztatására, mert azzal a vicces mondattal kezdte irományát, hogy ’amióta Kanadába érkezett 1957-ben, nem is tudja, hányszor kérdezték őt Zsazsa Gábor és a gulash felől.’ És kiknek is köszönhető mindez! Az, hogy a világ összes könyvtára nagyrészt csak olyan történelmi műveket tart a polcokon, amelyek megfelelnek a politikailag helyes irányvonalnak?
Tapasztalatunk azt bizonyítja, hogy Magyarország történelme még a torontói egyetemi tanárnő Margaret Macmillan nemrégen megjelent ‘Paris 1919’ könyve is eléggé hiányos trianoni vonatkozású részletekben. Kikhez és hová is fordulnának a történetírók hiteles, Magyarország illetve a magyarság történetéről szóló adatokért? Lendvai Pálhoz?
Lendvai kimerítően ír a magyar nép történelméről – magyarázza Anne Gyulai – amióta 1, 100 évvel ezelőtt megjelentek a Kárpát-medencében, az 1956-ban orosz tankok ellen hősiesen harcoló magyar szabadságharcosokról és három évtized múlva a kommunizmus bukásáról. Az író személyes feladatának tekinti, hogy idegenekkel megismertesse a magyarságot. A magyarok Európa legelhagyatottabb népe. Ez az elhagyatottság a többi európai nyelvtől eltérő magyar nyelvezet eredménye, és annak az érzésnek, hogy történelme során minden veszélyben magára hagyták a szomszédos nemzetek.”

A magyar történelem helytelen tanítása -- nyilván aljas politikai érdekekből -- ott kezdődik, hogy eddig csak ezer esztendős magyar történelemről hallottunk. Hogy a magyar történelem több mint tízezer esztendőre tekint vissza, azt előttünk eddig elhallgatták. Ez a megtévesztés kézenfekvő, s bizonyítja a Goldzieher, Halévy, Hunsdorfer és Budenz által felállított elmélet, miszerint „a magyarság az ural-altai nyelvcsalád finnugor ágából származik”. Ezek szerint tehát mi magyarok egy nem létező néptől (ugor), és egy nem létező országból származunk!?
Az ugor szó szláv eredetű és semmiféle jelentése nincs. Az oroszok az ugor szóval jelölték a magyarajkú népeket, de nem egy bizonyos népet. Bennünket tehát nem lehet „egy bizonyos” de egy „meg nem határozott” néptől leszármaztatni. Ez csak arra szolgál, hogy a magyarság magyar, vagy ha úgy tetszik mazar, ma’gar, mahgar szuméreredetét homályos ködbe burkolják. [1]
v
Gyulainé ismertetőjéből azt is megtudjuk, hogy ’Lendvai részletesen beszámol azokról az időkről, amikor a magyarságvándorló nomád törzs volt, [sic!-tj] majd idővel független keresztény nemzetté alakult át.’ [Nem átalakult, hanem – az érdekünkben! -- ránkerőszakoltak egy világvallást, a magyar ősvallást pedig megsemmisítették! Azokkal a népekkel, akik megtartották a nemzeti vallásuk, mi magyarok nem vehetjük fel a versenyt! -tj]Az osztrák történész a magyar nyelvet „a rokon népek nélküli Európában kínai falnak” nevezi, máskülönben eléggé rokonszenves hangnemben ír a magyarokról. Ugyanakkor a magyar hősiesség mellett egy teljes és önálló fejezetben – [itt Anne Gyulai átugorja a számára is és az EU-akolba való belépésünkhöz is lényegtelenné vált trianoni országszabdalást - tj] – Lendvai „sötét mocskos foltokról” is beszámol: *az 1920-as jobboldali nacionalizmus feltámadásáról,* mert az olyan világpolgárok szemében, mint amilyenek Gyulai és Lendvai kétségtelen, hogy a nacionalizmus -- szenvedésre és üldöztetésre ítélt magyarországi kisebbségeink mostoha sorsa -- volt az ország minden bajának legfőbb gyökérforrása.
Lendvai leírja hazánk Hitlerrel való együttműködését a második világháború előtt, a német megszálló haderőknek való teljes alávetését, de ami a legkiemelkedőbb esemény, ami sehol nem maradhat el: *437 ezer zsidó Auschwitzba való elhurcolását.*
A könyvet Gyulai asszony nemcsak idegeneknek ajánlja borsos 41.50 dollárért, hanem külföldön élő „magyar hazafiaknak is, akik gyermekeikkel ebből óhajtják megismertetni a történelmet.” ~ Szomorú, hogy idegenek nem ismerhetik meg a magyarság igazi történelmét!
Nem tagadhatom, a könyvet sohasem fogom megvenni, mert a tartalma – anélkül, hogy elolvastam volna! — az ismertető alapján többé-kevésbé egyezik az eddig terjesztett hazugságoktól és féligazságoktól hemzsegő *történelmi művekkel*.
A Jászi-Jakubovics Oszkár, Kopácsi, Lipták Béla, Kertész Imre, Gosztonyi Péter, Sulyok Dezső kommunista népügyész, és a többi szép magyar neveket felvett vagy megvásárolt *történésztársaság* hazug műveiből már annyi van forgalomban, hogy áradások idején a medrében veszélyesen megduzzadt Tiszát lehetne vele elrekeszteni!
Állítólag, Lendvai a könyvét a jövőre készülve, a magyarság Európai Unióba való belépési óhajához amolyan ajándékként írta meg. Hogyan lehetséges az, hogy történelmünket nagyrészt mindig olyanok írják, akiknek semmi közük sincs a magyarság lelki világához?
Anne Gyulai fontosnak tartotta cikkében a könyvből merített részekről írni, s mivel Lendvai könyvét csak ennek alapján ismerjük, feltételezhető, hogy a műben a világon egyre jobban terjedő magyar őstörténet-mozgalomról egyetlen szó nem esett. Az alábbiakban bemutatjuk több nemzetközi tudós és szakember véleményét a magyarságról, az “egykor vándorló nomád törzs”-ről, és a “legelhagyatottabb nép”-ről, valamint a magyar nyelv ősi eredetéről.

Sir John Bowring (1792-1872)

angol nyelvész, fordító írta a magyar nyelvről


"A magyar nyelv a régmúltba vezet. Nagyon sajátos módon fejlődött és szerkezete ama távoli időkre nyúlik vissza, amikor a legtöbb európai nyelv még nem is létezett. Ez egy olyan nyelv, amelynek logikája és matematikája, a feszített húr erejének kezelhetőségével és rugalmasságával bír. Az angol ember büszke lehet, hogy nyelve magán hordozza az emberiség történetét. Eredete kimutatható, láthatóvá tehetők benne az idegen rétegek, melyek a különböző népekkel való érintkezés során rakódtak egybe. Ellenben a magyar nyelv olyan, mint a terméskő, egy tömbből van, amin az idő vihara egyetlen karcolást sem hagyott. Nem naptár ez, amely a korok változásához alkalmazkodik.
E nyelv a legrégibb és legdicsőségesebb emlékműve a nemzeti önállóságnak és szellemi függetlenségnek. Amit a tudósok képtelenek megfejteni, azt mellőzik. A nyelvészetben csakúgy, mint a régészetben. A régi egyiptomi templomok alapjai, amelyek egyetlen kőből készültek, nem magyarázhatók. Senki sem tudja, honnan származnak, melyik hegyből szerezték a csodálatos képződményt, vagy miként szállították és emelték helyére a templomokban. A magyar nyelv kialakulása ennél sokkal bámulatosabb. Aki ennek titkát megoldja, az isteni titkot fog kifejteni: *Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala Istennél, és Isten vala az Ige.*"
v
Jwala Prasad Singhal indiai régész megállapítása szerint:
.... kétségtelen, hogy az Ősvilág Történelme egyben a magyar nép történelme is...” [1]

Nem akarjuk egyesek kedvét venni a történelemírástól, de a magyar honfoglalás nem 1 100 évvel ezelőtt történt,ahogy azt a politikailag helyes történelemhamisítók írják, hanem több mint 13 000 éve.
Szilvay Gyula szerint, Kr.e. 11 542-től, a MU kontinensről kiindult magyák a Nílus völgyében mazar vagy ma’garnéven, Mezopotámiában a madasumérok, a Kárpát-medencében a székelyek és a görög szigeteken a pelazgok, a műveltségnek és civilizációnak olyan magas fokát fejlesztették ki, amelyhez hasonlót más népek sohasem tudtak felmutatni!
Reánk, magyarokra ez az őskor azért fontos, mert a Kárpát-medencében ekkor telepedtek le, és ekkor alkottak államot a székelyek és velük majdnem egyidőben a görög szigeteken a pelazgok. Ez volt a mai történelmi Magyarország területén az első honfoglalás.[1]
Részletek a <www.maghar.hu> című honlapról [2]
A régi hagyományok és az újabb kutatások szerint a magyar eredet a mostani, földön létező emberiség gyökereivel igen szoros kapcsolatban van. Egy olyan ősi kulturális szemléletbe, alapba vezet vissza, amely egykoron az egész földgolyót körbefogta.
¨       Miért van egy szumér, mezopotámiai területen élő király fiának holtteste Magyarországon a Pilisben és áll egy magyarországi alapítású keresztény szerzetesrend kultuszának a középpontjában?
¨       Vajon az Erdélyben élő, eredeti táltos hagyományokat őrző kutató túloz-e amikor azt állítja, hogy itt a Kárpát-medencében 32 000 évvel ezelőtt egy - az egész világra - nagyon jelentős hatással bíró vallási és kulturális központ volt, ami azért szűnt meg, mert ez a térség eljegesedett?
¨       Szerinte a régi táltosok tudtak erről, ahogy tudtak Atlantiszról és Mu-ról is és a hét törzs -- ami szerinte nem törzs volt, hanem hét kozmikus vonal, mint pl. belső-ázsiai, egyiptomi, mezopotámiai stb. vonal -- azért szövetkezett, hogy helyreállítsák az égi rendet itt a földön újra, ahogy azt már többször is megtették a múltban évezredről évezredre és ezért jöttek erre a helyre -- a mai Magyarország területére -- a magyarok, mert tudták, hogy ez valamikor (32 000 évvel azelőtt) egy, az égi rendet tükröző földi központ volt. 
¨       Vajon csak üres pletyka-e, hogy a múlt század végén az equadori kormány felvetette, hogy fűzzék szorosabbra a diplomáciai kapcsolatot Magyarországgal, mivel közös gyökereik vannak? Ezt arra alapozták, hogy aranylemezeket találtak ott rovásírással, magyar nyelven íródva. Akkoriban - az Osztrák-Magyar Monarchia idején - a közös külügyi tárca miatt az osztrákok foglalkoztak a kérdéssel.
A pletyka és rossz nyelvek szerint még katonaságot is küldtek a barlangokhoz Közép-Amerikába, hogy a nyomokat eltüntessék, és megbíztak egy-két tudóst, akik kitalálták a magyarság finnugor eredetét, ami máig is tartja magát, egyre több adat ellenében bizonyos körökben. Ezzel szemben egyes felfogások szerint a Szumérnál is régebbi papi szakrális nyelv volt a magyar. 
¨       Közép-Amerika - Vajon valótlanságot állított-e az a Közép -Amerikában élő magyar férfi, Móricz János, aki három aranybányát lízingelt ott és azt állította a helyszínen forgató magyar filmes csapatnak, hogy egy indiánok által őrzött barlangban rovásírással írt aranylemezek találhatók magyar nyelven, amelyek mély tudást tartalmaznak?
E sorok írója találkozott a forgatócsoport egy tagjával, akinek Móricz János fényképet mutatott az aranylemezekről és egy bányája éves jövedelmét felajánlotta egy ehhez kapcsolódó film elkészítéséhez. Kérdésemre, hogy a film miért nem készült el, a válasz az volt, hogy Móricz János rejtélyes körülmények között hirtelen meghalt, és ugyanígy a társa is, akivel a filmet készítették volna.  
¨       Vajon túlzott-e az illető, aki jelen sorok írójának elmesélt egy történetet, miszerint az USA-ban 1999 nyarán egy hagyományos, az azték képírásról szóló régészeti előadás után odament az előadóhoz és közölte vele, hogy az egyik latin betűre átirt szó az egy magyar szó, Magyarország korábbi fővárosának neve: Székesfehérvár. Az előadó szerint: "ez lehetetlen, mivel azt személyesen egy azték kőtábláról fordította. Az nem lehet magyar szó. Hogyan került egy ősi azték kőtáblára az ősi magyar Székesfehérvár szó?
¨       Talán mégis igaz, amit egyes magyarságkutatók állítanak, hogy a magyarság egy Amerika és Ázsia közötti elsüllyedt földrészről származik, ahonnan (egyes állítások szerint, amikor a földrész süllyedni kezdett) Közép-Amerikába mentették át a tudást, tanították az ottani népeket, létrehoztak telepeket Egyiptomban, Szumériában és Ázsiában is? Majd ezután virágzott fel Atlantisz, ahol a magyar hatás szintén jelentős szerepet töltött be a szakrális életben. [2]                    
v

Őstörténet dióhéjban [3]

• V. Gordon Childe egyetemi tanár, The Danube in Pre-History (1919) című könyvében megállapítja:
A Kr. előtti harmadik évezredben az Eufrátesz melletti mezopotámiai műveltség Kis-Ázsián keresztül a Kárpát-medencébe hatolt.”
Angol régészek általánosan elfogadott véleménye szerint is a késői szumér utódokat ős-szkítáknak, szittyáknaknevezte, akik a pusztítások elől való menekülésükben tömegesen húzódtak Észak felé. Ezt bemutatja J. P. Franczeworosz történész is, magyarra fordított Világtörténet, II. kötet című könyvében.
•„A szumérok betelepültek a Kárpát-medencébe, ahonnan majd csak a Kr. születése előtti évezred elején vándoroltak ki illetve vonultak Keletre a Kaukázus – Káspi-tenger térségében is élő testvéreikhez. Magyarországon a szuméroknak illetve szittyáknak emlékét számtalan bronz- és vaskori lelet bizonyítja. Égett csontmaradványok eltemetésére szolgáló ember alakú edények, amelyekhez hasonlóak csak Trójában kerültek elő.
Nagyszámú fegyver, ezüst és arany ékszer stb. amelyeknek feltalálói és első használói a szumérok voltak. Hajdani jelenlétüket földrajzi helyneveink, mint Balaton, Kárpátok, Hargita, Olt, Szamos… is bizonyítják. A brassói szumér illetve ős-szittya cseréptáblák feliratát Kur Géza történész a magyarral rokon etruszk nyelv segítségével fejtette meg.
[Fáklya, Írásos emlékek Erdélyben Kr.e. 2, 800-tól ~u.o.]

¨       H.C. Rawlinson angol tudós a szumér nyelv szittya eredetét már 1853-ban megállapította. • J. Oppert francia tudós 1869. január 17-én a magyar és török nyelvek rokonának határozza meg a szumírt. [Samuel N. Kramer: The Sumerians, 1963.]
¨       F. Lenormant francia tudós a szumér nyelvet az uralaltáji és azok közül is különösen a magyarral egyezőnek mondja.
¨       Almássy Kristóf ~ A magyarok őselei, hajdankori nevei és lakhelyei c. művében örmény, arab és perzsa kútfőkre hivatkozva, azokat összevetve igazolja, hogy a szkíta népek azonos nyelvet beszélő népcsalád. E tényt Herodotos, Strabo, Plinius, Jordanes történetírók is állítják.
¨       Az oknyomozó történetírás nagy fontosságot tulajdonít a nyelvészeti (filológiai) adatoknak és érveknek. A nyelv, a lélek és a szellem szóló megnyilvánulása, ami minden elnyomás és pusztítás ellenére, elvitte a néptörzsekkel az ősi haza alapvető értékeit. Akik ötezer évvel ezelőtt is azt mondták: „Isten” … „suba”… „Nap”, s még más ezer szót biztosan, azok csak rokon népek lehetnek. [Dr. Bobula Ida: A szumír-magyar rokonsági kérdés, The Sumer Hungarian Affiliation, Washington, 1951, Buenos Aires, 1961.]
¨       A szumér néptörzsek magukkal vitték helységeik neveit, amit az előkerült agyagtáblák, kőfeliratok is igazolnak, s így a magyar honban 315 név még ma is él.”
[Dr. Szelényi: Szumír-magyar rokonság.]
¨       A honfoglaló magyarság a Duna-medence őslakóival való nyelvi és faji rokonsága folytán azoknak a helyneveit érti, átveszi és fenntartja.  [Rev. Kur Géza]
¨       Archeológiai leletek bizonyítják, hogy Magyarországot a Kr.e. VII. – III. évszázadban a szkíta nép lakta, akiket a kelták űztek el. A szkíta nép előtt az úgynevezett pre-szkíta nomád lovasok viszonylag rövid uralmáról tudunk.” [Dr. Bobula Ida: A szumír-magyar rokonság kérdése, Buenos Aires, 1961.]
Utógondolat
Helyhiány miatt csak dióhéjban ismertettük a magyar őstörténetet, amelynek tanulmányozásához, hála  kutatóink önzetlen és fáradhatatlan munkájának, már nagyon szép számban megjelent könyveik beszerezhetők, a világhálózaton szinte megszámlálhatatlan honlapon tárják fel a magyar igazságokat.
Reméljük, hogy írásunk sokakban felébresztette az igazság utáni vágyat és gyermekeiknek majd az igazi magyar történelmet mutatják be. Tóth Judit


1. A Ziggurat Akadémia rektora Szilvay Gyula professzor:
      A magyar és a testvérnépek őstörténete, 37. old. A Hídfő   
      Baráti Körének kiadása, San Francisco, 1984. U.S.A.
2. forrás: http://www.maghar.hu
  1. Váradi Nemes Imre, MÉRLEGEN, 13. oldal. Turán Printing, New Jersey, U.S.A. 1969.


Minden nagy politikus mögött áll valaki,

aki még nagyobb





Íme néhány példa a történelemből és napjainkból

 A mai világ talán egészen más lenne, ha a 20. században a különböző államokban a honatyák az eskütételükhöz híven végezték volna a felvállalt, illetve rájuk bízott ország irányításának felelősségteljes feladatkörét. A helyzet ma se különb! A gyanútlan és reménykedő nép által bizalommal megválasztott politikusoknak, — akikről hivatalba lépésük után kiderül, hogy titkos erők által befolyásolható bábuk a sakktáblán, — hátulról súgják, mit kell tenniük a világ eseményeit érintő fontos kérdésekben.
Nézzük meg a történelmet: az amerikai elnökök egyike se menekült meg a közelükbe telepedett érdekcsoportok titkos tanácsadóinak hadától, ami napjainkban is tapasztalható. A magyar közmondás szerint „a pénz beszél, a kutya ugat.” Mivel a tehetős lobbizó-érdekcsoportoknak nincs pénzhiányuk, a kormányban bárkit bármikor lefizethetnek, a honatyák újraválasztási esélyeivel fenyegetőzhetnek, zsarolhatnak stb. Akiknek meg nincs pénzük vagy szervezetlenek, egyszerűen lemaradnak, ügyeik érdektelenné válnak.

Clemençeau mögött állt Louis Georges (Rothschild) Mandel

Georges Mandel

Georges Clemenceau

A Végrehajtó

John Gunther történész, aki igen jól ismerte az első és a második világháború főszereplőit a harmincas években, Inside Europe címmel könyvet írt, amelyben fényt vetít többek között az első világháború idejében élő franciaországi politikusokra:
Francia politikusok egyik kiemelkedő egyénisége, Georges Mandel, állítólag jobboldali, annak ellenére, hogy függetlennek hívja magát, [mások azt mondják róla, hogy “konzervatív francia hazafi.” -tj] Igazi neve Jeraboam Rothschild, aki 1917-18-ban Clemençeau jobbkeze volt, s mivel a Tigris (Clemençeau beceneve volt) minden idejét a háborús ügyekre szentelte, két év alatt gyakorlatilag Mandel irányította az ország ügyeit. 1934-ig láthatatlan, ugyanakkor mindentudó is — amolyan Richelieu féle szürke főméltóság — a színfalak mögött. A figyelme mindenre kiterjedt, soha semmit el nem felejtett, és a terem szinte megremegett, amikor felállt beszélni.
Visszautasított minden hivatalos képviselői állást – bármelyik miniszterelnök örömmel fogadta volna maga mellett – amíg Flandin rá nem beszélte, hogy fogadja el a Posta és Távirati Iroda miniszteri tárcát. Georges Mandel, a szó legszorosabb értelmében, Franciaországban azt hallgatott le, akit akart. Ennek eredményeképpen, a [francia] Harmadik Köztársaság titkos életének hallgatag és legelképesztőbb járkáló lexikona volt. Óriási volt a hatalma. Clemençeau, aki jóformán semmit nem tudott a külvilági politikáról, Mandelt bízta meg külügyekkel foglalkozó cikkek írásával, és maga mellé vette, mint tanácsadót….”

Lexikonok írják róla, hogy az újságíró-politikus Georges Mandel (1885-1944) azaz, Louis Georges Rothschildgazdag zsidó család sarja volt, de -- legalábbis a lexikonok szerint -- ‘nem volt rokonságban’ a dúsgazdag Rothschild nevű bankár családdal. Clemençeau mellett dolgozott a francia belügyminisztériumban, ahol az első világháború idején segédkezett a sajtó cenzúrázásában. Mandel 1934-ben lett posta és távközlési miniszter. Elsőszámú szorgalmazója volt, hogy a Szovjetunióval katonai szövetségre kell lépni Adolf Hitler és Náci Németország ellen. Mivel Mandel a Müncheni Egyezmények és mindennemű békeegyezmény legnagyobb ellensége volt, jobboldaliak joggal nevezték őt ‘háborús uszítónak, akit zsidó ősei és származása befolyásolnak’.
1939. szeptemberében Mandel úgy gondolta, hogy a francia hadseregnek megelőző támadásba kellene lépnie a németek ellen, de az 1940. júniusában bekövetkezett fegyverszünet miatt Marokkóba menekült, ahol letartóztatták. Churchill, akit Mandel „az első ellenálló”-nak nevezett, megpróbálta kiszabadítani, de nem sikerült. Mandelt átadták a Gestapónak és Buchenwaldba szállították, majd onnan vissza Franciaországba, és 1944. júliusában a Vichy-kormány parancsára kivégezték.
Georges Mandelről még régi történelemkönyvekben sem könnyű adatokat találni, mert mint írtam amolyan midentudó-látó, de láthatatlan szürke főméltóságként tevékenykedett Clemenceau mellett. Ezen két német- és magyargyűlölő, szovjetekkel rokonszenvező politikus miatt a két háború utáni gyászbéke-egyezmények eredménye egyáltalán nem meglepő!

Richard Nixon elnök mögött állt dr. Henry Kissinger

Richard Nixon
Henry Kissinger










Az amerikai író Frank A. Capell: Henry Kissinger, Soviet Agent címmel könyvet írt Kissingerről, amely kimerítően foglalkozik a Nobel-díjas világpolgár-politikus viselt dolgaival. A könyvet 1974-ben adta ki a ‘The Herald of Freedom’ nevű kiadó New Jerseyben, és még mindig kapható a világhálózaton az *amazon.com*könyvterjesztőnél. Akiket érdekel, hogyan kerültek be az amerikai kormányba a vörös és egyéb kakukkfiókák, okvetlenül olvassák el ezt a könyvet. (Egyéb érdekességek Kissingerről Nemzetközi bűnözők irányítják a világot?”)
Capell könyvében egyértelmű, hogy a “kommunista-ellenes”-ként ismert Nixon elnök mellett működő Kissinger teljesen elrothasztotta és aláásta a kormányt Washingtonban. A nagyon érdekes és tényfeltáró könyvben többek között ezeket írja a szerző:
Kissinger egy önvallott homoszexuálist nevezett ki a Nixon-kormány külügyminisztériumába [Inspector General of the U.S. Foreign Service], nemzetbiztonsági személyek figyelmeztetése ellenére, hogy ‘James Sutterlint ne tegye olyan magas beosztásba, ahol veszélyeztetheti Amerika biztonságát.’
A Kissinger által megnyitott ajtón, homoszexuálisok százai árasztották el a kormány határozatokat hozó államvezetésében a legmagasabb állásokat. A Külügyminisztériumban állandósult egy homoszexuális társaság, amelynek különféle kapcsolatai vannak más ügynökségekkel.” /36. old./

Azok, akik jobban meg akarják ismerni az amerikai politika szörnyűségeit, olvashatnak még egy érdekes könyvet, amely szintén megtalálható a világhálón, az *amazon.com*  könyvterjesztőnél. A címe Dope, Inc. ~ Boston Bankers and Soviet Commissars. Kiadták 1986-ban, New Yorkban az Executive Intelligence Review szerkesztői.

G. W. Bush mögött áll Paul Wolfowitz

Amikor Paul Wolfowitz amerikai Védelmi Miniszterhelyettestől megkérdezték, hogy Észak-Korea, mint a világ egyik atomhatalma miért részesül más kezelésben, mint Irak, ahol nem találtak tömegpusztító fegyvereket, ezt válaszolta:
Észak-Korea és Irak közt az a különbség, hogy Iraknál gazdasági kérdésekben egyszerűen nem volt választásunk, mert az ország szinte nyersolaj-tenger tetején úszik.’” [Die Welt, 2003. 07. 02.]

G. W. Bush

Paul Wolfowitz
Ha valaki még nem tudná, az izraeli szélsőjobboldal és a megszállott területek telepesei mozgalmának egyik legnagyobb reménysége Paul Wolfowitz, akik nem követelnek kevesebbet, mint Arafat meggyilkolását és a palesztinok teljes kitelepítését a megszállott területekről. A két cionista, Wolfowitz és szaktársa Richard Perle, a trockista Albert Wohlstetter (RAND Corp.) neveltjei, aki mostmár atombomba-harcászati ügyekkel foglalkozik.
Mivel a tét óriási, a Bush-kormányzat mögött nem egyetlen személy, hanem Wolfowitzon kívül több tagból álló titkos szövetség áll, amelynek magasbeosztású kapcsolatai vannak a National Security Council/NSC, (Nemzetbiztonsági Tanács) különböző osztályain. Egyik ilyen NSC-alkalmazott a Ronald Reagan elnök idején, az Iran-contra botrányban elítélt Elliott Abrams, az “emberi jogok és vallásügyek” rendkívüli szakértője. Az a szélsőjobboldali cionista hálózat, amely megvetette a lábát Amerika biztonsági intézményében, közeli együttműködésben állt az olyan egyénekkel Közép-Amerikában, akiknek kapcsolatai lehetővé tették az izraeli fegyverszállítási hálózatoknak, hogy kellőképpen elláthassák Iránt.
Paul Wolfowitz szerint, a Bush-kormányzat “bürokratikus okokból” hangsúlyozta annyira a tömegpusztító fegyverek fenyegetését az Irak elleni háború igazolására, de nem ez volt az amerikai támadás igazi oka.
A tömegpusztító fegyverek kérdése soha nem volt a Szaddám Husszein megdöntésére indított megelőző háború fő oka az Egyesült Államok számára. Ugyanakkor bürokratikus okokból Washington mégis ezt választotta, mert ez volt az egyetlen ok, amelyben mindenki egyetérthetett.” [‘Vanity Fair’ folyóirat]

Nem kétséges, hogy G. W. Bush -- akárcsak Bush-papa tette 1990-ben! -- tudatosan és alaposan félrevezette az egész világot, és az amerikai népet, hiszen kézzelfogható bizonyítékok vannak, hogy 2003-ban Szaddám nem rendelkezett atomfegyverekkel. S ha Bush nem fenyegetett volna azzal, hogy Irak szinte hónapokon belül atombombát dobhat Amerikára, a Kongresszus soha nem egyezett volna bele a háborúba.
A Pentagon nyugdíjazott közel-keleti ügyek szakértője Karen Kwiatkowski alezredes szerint
... a Bush-kormányzatot, mint háborús bűnösöket nemzetközi bíróság elé kellene állítani, mert a világot félrevezette és hamis híreket terjesztett Irakról. Tisztességes fegyelmet teljesen átható tévelygést tapasztaltam. Ha valakinek feltűnik, hogy az elnöki beszédbe hogyan kerülhettek bele furcsa kijelentések, vagy hogy az Irak elleni háború után miért uralkodik még mindig az országban teljes zűrzavar, akkor a választ a Védelmi Minisztérium hivatalában kell keresnie.’

Ariel Sharon mögött áll ~ többek között ~ Rafi Eitan volt Moszad-ügynök

Washington Times közli július 30-i számában, hogy az USA-ban kémkedésért elítélt izraeli állampolgárságúJonathan Pollard felbujtójaként ismert Eitan megjelenése Washingtonban csak fokozza az amúgy is feszült politikai helyzetet, és feltűnően elszaporodtak a szeptember 11-i merénylet folytatását beharangozó fenyegetések.







Az FBI megkülönböztetett figyelemmel kíséri„Dirty” Rafi Eitan útját, aki természetesen álnév alatt izraeli útlevéllel járja az országot. A bűnüldöző szervek ügynökei fényképekkel rendelkeznek, amelyeken Eitan kábítószer-kereskedők társaságában látható. (Ó, mi lesz veled Amerika?)
Sharon egyik legmegbízhatóbb háttérembereként közismert Moszad-ügynök, Rafi Eitan kizárólag piszkos ügyekben vesz részt. A vérbeli cionista-hazafi viselt dolgaihoz sokféle tevékenykedés tartozik, többek között, valamikor az angol fennhatóság alatt lévő Palesztinában földalatti szervezkedésben zsidó partizánbrigád tagja volt. A hatvanas években neki volt köszönhető Adolf Eichmann elrablása Buenos Airesből, és Jonathan Pollard beszervezése amerikai államtitkok elrablásához. Amikor ez utóbbi kiderült, Amerikában Pollardot bebörtönözték -- ahol azóta is ül --  Rafit pedig menesztették a Moszád éléről, s azóta mintegy félretéve várakozott, amíg új főnöke Ariel Sharon maga mellé vette a terrorizmus elleni harcban tanácsadónak!
Miközben Rafi és ügynökei külföldön-belföldön tevékenykednek, addig a keresztény-cionisták már készítik a gyufájukat, hogy a Térképet [Road Map] elégethessék. Szerintük ‘közeledik az ‘Utolsó Döntő Csata’, az Armageddon napja, amikor Krisztus visszatér és uralkodni fog izraeli trónján’. S ha a világ ebbe belepusztul, -- hála Izraelnek és Bushnak-- akkor is úgy lesz, ahogy az “ő bibliájuk” előírja.
Az a bizonyos Bibliára alapozott ‘Road Map’ a közel-keleti béke megvalósításához, egy négytagú társaság: a Bush-kormányzat, az Európai Unió, Oroszország és az ENSZ műve, ami eleve zsákutcába vezet. Miért? Azért, mert Sharon elnök -- az USA békítő javaslatai ellenére -- visszautasított mindennemű tárgyalást arra vonatkozóan, hogy a jövőben a megszállott palesztin területeken lebontsanak zsidó településeket.
Az amerikai külügyminisztérium azt üzeni Izraelnek, hogy ‘A Térkép [Road Map] lesz a Bibliátok!’ Mire Izrael válasza: ‘A Biblia lesz a Mi Térképünk!’” /Jerusalem Prayer Team/

Úgy látszik, hogy Izraelben komolyan veszik a Bibliát, mert júniusban India mintegy ötezer vallásos Ben Menashe zsidó törzséből már ötvenet áthoztak a megszállott területek új telepeseiként.
Az összetűzések az izraeli megszállásból gyökereznek: a West Bank, Kelet-Jeruzsálem és a Gáza Övezet bitorlása törvénytelen. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa még 1967-ben utasította Izraelt, hogy onnan vonuljon ki, amikor a hatnapos háborúban ezt a térséget alakulataival elfoglalta. A megszállott területek még a Genfi Egyezményeket is súlyosan sértik. Tehát itt nincs mit egyezkedni és tárgyalni: Izraelnek ki kell vonulnia a törvénytelenül megszállott területekről. A legnagyobb törvénysértők nem a palesztinok, hanem Izrael, mégis G.W. Bush követeli, hogy a megszállás alatt lévő ártatlan palesztinok üljenek le és “békeegyezményről” tárgyaljanak azzal a megszálló hatalommal, amelynek bűncselekményeit Washingtonban jóváhagyják!
Ez a szemtelen kétszínűség a világ minden sarkából Amerikára irányított terrorizmus kútforrása. +++


 
Melyik ‘Hungarian’ diaszpóra?

(Hazánkért, 2003. november)

Centiméter nagyságú betűs címmel olvasom a Montréal Gazette 2003. szept. 29-i számában: Karl P. Kirk, “Restoring the Hungarian diaspora” (A magyar diaszpóra visszaállítása). Először azt hittem, hogy a világon szétszórt több mint 15 milliónyi magyarságról van szó, -- végre egyszer! Kigyulladt bennem a reménység szikrája, hogy talán a kibővített történelmi ismeretekkel felfegyverzett szerző most a kanadai olvasók elé tárja: miért is lett a magyarság diaszpóra. Tévedtem...!
w
Írók a kifejezést már nemzetiségekre, népcsoportokra is használják. Az Idegen Szavak Szótára szerintdiaszpóra: “valamely vallás követőinek szétszóródása más vallású népek közé.” ~ Mivel itt a kifejezés csak vallásra vonatkozik, kérdezem: talán van “országuktól szétszóródva élő katolikus vagy evangélikus diaszpóra”? Miért nem olvassuk soha, hogy “a román diaszpóra”, vagy “francia diaszpóra”, amikor a világon szétszóródott zsidókról van szó? Miért “Hungarian” a zsidó-diaszpóra? De akkor hogyan értelmezzük ezt a meglehetősen félrevert című írást, amiben *a magyar judaizmus legfontosabb központjáról, Mádról* van szó? Talán a “magyar judaizmus” az a bűvös eszköz, ami jogot ad az Izraelből Magyarországra bevándorlásra váró félmillió (!) magyarajkú *új honfoglalásához*? Vagy azzal, hogy a magyar nyelvet a judaizmushoz használják, s ezzel már mi is zsidók lettünk? Mert kevesen tudják, hogy létezik az emberiség elzsidósítására készített tervezet! Tudniillik, ha valaki magyar nemzetiségű, ugyanakkor nem lehet zsidó nemzetiségű is! Mint ahogy nincs ”magyar zsidó” ugyanúgy “palesztin zsidó” sem lehet. Még Herzl is “zsidó népet” említ, amelynek “zsidó hazára” volt szüksége. De hol van a keresztények hazája? Nem lett volna helyesebb a Gazette-ben ezt írni? “A magyarajkú zsidó diaszpóra”
A vallás-cserére a legjobb példa Párizsban Lustiger bíboros, aki maga mondta, hogy bár ő áttért a keresztény vallásra, mégis örökre megmarad zsidó népének hűséges fia.
Igaz, hogy valaki szívvel-lélekkel szeretheti a magyarságot, de ez még nem jelenti azt, hogy magyar. És ez vonatkozik más nemzetiségekre is: valaki Izraelben tökéletesen magáévá teheti a héber nyelvet, de még nem jelenti azt, hogy zsidó lesz belőle, -- de nem ám! -- mert ott még a vérség tisztasága is fontos tényező: tudvalevő, hogy*

csak az lehet igazán zsidó, akinek zsidó az anyja.*

A Kasztner-csoport tagjai
megérkeznek Svájcba, 1944-ben
Aztán a cikkíró Karl Peter Kirk megkezdi a szokásos számokkal való dobálózást és féligazságokkal való magyarázkodást. Honnan is tudna mást, ez a politikailag helyes vonal:
Associated Press - “[...]A második világháború kezdetén a náci-holocaust elsöpörte Magyarország közel egymillió zsidóságának kétharmadát. Ma Magyarországon kevesebb, mint 100 ezer zsidó él a 10 milliós lakosság között.”
[Nem tudhatjuk, hogy ma Magyarországon valóban hány zsidó él, mert a hivatalos megszámlálásuk szinte  lehetetlen; még ma sem határozták el magukról, hogy a zsidóság vallásfaj vagy nemzetiség. Hol ez, hol amaz, attól függően, hogy az adott pillanatban melyik az előnyösebb. -tj]
Sehol sem volt a zsidóság érvényesülése olyan heves és rohamszerű, mint nálunk, az igaz, a zsidóság arányszáma is Magyarországon a legnagyobb. Nálunk például míg 10 évvel előtt [a két háború között - tj] kb 16 lakosra esett egy, Angliában 600-ra, Norvégiában 6000-re stb. A térfoglalás is nálunk volt a legnagyobb.” [1]

(MTI  1999.11.17) - “A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) korábbi határozott tiltakozása ellenére, a 2001-ben esedékes népszámlálás próbakérdőívén az öt, konkrétan megnevezett magyarországi felekezet között, az izraelita is szerepel. Zoltai Gusztáv a Mazsihisz ügyvezető igazgatója megerősítette, hogy *véleményük nem változott, felekezetük feltüntetéséhez nem járultak hozzá.*”
Tehát nagy bajok csak akkor támadnak, amikor hivatalos népszámlálásra kerül sor. Jogos lehet-e tiltakozás abban az országban, ahol a lakosság pénzéből építik újjá a zsinagógákat? 
Ami pedig az idézett “számokat” illeti, egymillió zsidóságból elsöpört kétharmad az a 666-os bűvös létszám, ami után a többszörösen kirabolt magyar nemzettől kártérítést követelnek, - valószínűleg hetedíziglen! -- pedig még a Jad Vashem Holocaust Múzeum is csak 334 ezer magyarországi áldozatot tüntet fel a márványlapokon. Tehát, a számok könnyen változnak.  Jehuda Bauer professzor szerint,“Auschwitzban az áldozatok négymilliós számát nem lecsökkentették 1.3 millióra, hanem csak helyesbítették.” ~ Ha a négymillió nevet le is kaparták a márványtáblákról!]
»“Az életben maradottak közül sokan elmenekültek a szovjet-uralom elleni ‘56-os felkelés idején, miután rájöttek, hogy a kommunisták eltökélt szándéka a vallásukat eltörölni.
w
¨       [Ha valaki fellapozza a még mai is létező Új Élet nevű zsidó hetilapot a háború utáni évekből, meglepődve olvashatja a vörös hadsereget éljenző dicshimnuszokat! Érdekes, hogy sem a háború előtt, sem utána nem aggódtak a vallás miatt.]
Mindenek előtt köszönet és hála a felszabadító vörös hadseregnek, mert a végső pusztulásra ítélt pesti zsidóság valóban életét köszönheti a győzedelmes orosz katonának, s ezt feledni soha nem fogjuk.”
[Az Izraelita Hitközség elnöke Stockler Lajos, Új Élet 1945. 11. 1.]
¨       Ilya Ehrenburg: ~ “A Vörös Hadseregben minden zsidó a szovjetért harcolt. A magyarországi zsidóknak tudniok kell, hogy életüket egyedül a Vörös Hadseregnek köszönhetik.” [Új Élet 1945.11.27.]
¨       Az állítólag “antiszemita” … Béria szerint a „zsidó kiskirály” Rákosi Mátyás:
[Új Élet 1946.03.28.] ~ Az eddiginél nagyobb rendet kell tartanunk a saját sorainkban. Elsősorban élesen fel kell lépni mindenütt a fasizmusnak leggyakoribb megnyilvánulása, az antiszemitizmus ellen.”                                                    
¨       Sós Endre:
[Új Élet 1946.07.11.] ~ A szovjet-rendszer felszabadította a zsidóságot is, melynek félelemmentes életét a leninizmus és sztálinizmus teremtette meg.”                                               


A zsidók kulcsszerepe a vörös hadseregben a második világháború idején


[forrás: The Canadian Jewish News, 1989. 04.19]

¨       A háború idején a szovjet hadseregnek sokkal több zsidó származású magasrangú tisztje volt, mint bármelyik más szövetségi hadosztálynak. Ezt a kevésbé ismert tényt nemrégiben Jitzhak Arad, a Jad Vashem elnöke hozta nyilvánosságra Izraelben, ‘Zsidók közreműködése a keleti fronton’ című előadásán. J. Arad elmondta, hogy a vörös hadsereg létszámát a háború alatt 25 milliónyira értékelik. A Szovjetunió lakosságának 1.78%-a zsidó származású. Ezt figyelembe véve, J. Arad szerint, a vörös hadseregben résztvett 450 ezernyi zsidó, mely számba beleszámítandó az 1939-40-ben a balti tartományokból elmenekült 60 ezer is. A Nagy Hazafias Háborúban mintegy 205 ezer zsidó vesztette életét. A zsidókat nemcsak a hűséges hazaszeretet küldte a harcokba, hanem maga az a tudat is, hogy Hitler teljesen el akarja pusztítani a zsidóságot. A vörös hadsereg kétszáz zsidószármazású tábornoka közül 186 rangját a háború alatt szerezte....”

És még egy idézet Karl Peter Kirk cikkéből:
» “A kommunizmus alatt az elhagyott imaházakat és zsinagógákat raktáraknak vagy istállóknak használták, vagy csak egyszerűen hagyták elrothadni. Mádon, a régi zsinagóga újjáépítéséhez a new yorki ‘World Monuments Fund’ alap 80 ezer US dollárral járult hozzá, amit ugyanolyan összeggel a magyar kormány is kiegészített. [...]”
[Barbár “felszabadítóik” nem sokra becsülték a vallásos intézményeket, mert a keresztény templomokat valóban istállóknak és raktáraknak használták fel. A múltban a hazai sajtó is közölte, hogy a budapesti kormányok több millióval járultak hozzá zsinagógák újjáépítéséhez. -tj]
Míg a kommunisták üldözték a keresztényeket és lebontották, megcsúfították templomaikat -- beleértve a lerombolt Regnum Marianumot, aminek a felépítését a mai katolikus egyház megtagadta! -- addig Budapesten három nagy működő zsinagógájuk van, több mint 3000 befogadó képességgel.

Néhai dr. Seifert Géza
a MIOK elnöke
Egyszerre zsidók, szemiták és magyarok?

A téma kapcsán néhai dr. Seifert Géza (1906-1976) a Magyar Izraeliták Országos Képviseletének (MIOK) elnöke többek között ezeket mondta az akkori MVSZ hetilapja, a Magyar Hírek 1971. május 15-i számában:
Lehetséges, hogy egyesek még mindig antiszemiták, az antiszemita jelenségek netán előforduló megnyilvánulásai ellen azonban kormányzatunk intézményesen, preventív és represszív módon küzd. A megelőzés, amely kizár mindenfajta antiszemita uszítást, filmjeinkre, könyvkiadásunkra, a sajtóra és az iskolai oktatásra vonatkozik. S ha valakit elkövetett antiszemitizmussal vádolnak, azzal szemben megtorló intézkedést foganatosítanak, s mint bűncselekmény elkövetőjét börtönbüntetésre ítélik.
Ismétlem: a magyar zsidóság, mint felekezet, ragaszkodik ősi zsidó vallási tradícióihoz, s amellett, hogy az izraelita hitfelekezethez tartozik, a magyar államnak egyenrangú polgára. Izraelita vallású magyarok vagyunk, magyar állampolgárságunkat jól összeegyeztetjük zsidóságunkkal.
Hittel és meggyőződéssel mondhatom: mindannyian részt veszünk a Hazafias Népfront programjában meghirdetett magyar nemzeti egységben, és közösen fáradozunk országunk gazdasági, szociális és kulturális felemelkedésén. A célok egyszerűek. Olyan társadalmat épít népünk, amely megszüntette az embereknek világnézetük, fajuk, felekezetük szerinti hátrányos megkülönböztetést és következetesen küzd a békéért.
A fővárosban élő zsidóság -- amennyiben elkerülte a deportálást -- megmenekült, a gettót, ahol 70 ezer ember volt bezárva, az utolsó percben, 1945. január 18-án a szovjet hadsereg felszabadította. Az ország felszabadulását követően megszűntek a zsidókkal szemben a fasizmus idején alkalmazott diszkriminációk, hátrányos megkülönböztetések.
1948. decemberében került sor a magyar állam és a magyar zsidóság közötti egyezmény megkötésére. Ez az egyezmény biztosította -- és biztosítja ma is -- az izraelita hitfelekezet részére a legteljesebb vallás- és lelkiismereti szabadságot s az ősi tradíció fenntartásának minden lehetőségét. Ezt az elvet generálisan 1949. augusztusában a Magyar Alkotmány is megerősítette. Kulturális életünk eleven. Könyvkiadásunk említésre méltó...” [A magyar zsidóság 1971-ben. Magyar Hírek, 1971. május 15]

Magyarországon a hetvenes években azzal dicsekedett Salgó László budapesti főrabbi:
A magyar zsidóknak sohasem volt ilyen jó dolguk. Történelmünk folyamán ez az első alkalom, hogy úgy érezzük ez a mi országunk. Ma sok rangidős zsidó származású egyén van a Kommunista Pártban és a kormányban, akik marxisták, akiket mi nem tartunk a zsidó közösség tagainak.”[Jews prosper amid new religious tolerance in Hungary ~ The Washington Post, 1977.11.05]

Magyarul beszélő, zsidó vallású kazárok

Mert ez az igazság. Az Amerikában élő askenázi Jack Bernstein szerint “ma az Izraelben élő zsidók 94%-a askenázi, akik elnyomják a szemita szefarád zsidókat.”
A világon, bizonyos politikai okokból elterjedt antiszemita kifejezés helytelen. A mai világban élő zsidóság nagy része nem héber-izraelita-zsidó származású, tehát nem tartoznak a szemita népfajokhoz. A legnagyobb szemita népfajcsoport az arab. Ezt írja a budapesti születésű, később Angliában élő író Arthur Koestler (1905-1983) A Tizenharmadik Törzs [2] című könyvében is úgy magyarázza, hogy
... az európai zsidók, Kr.u. 600 és 1000 között, a török fajú kazárok a Káspi-tenger térségében, Oroszország déli részén lévő hatalmas birodalmából származnak. A zsidó kereskedők hatalmas gazdaságra és befolyásra tettek szert, 740-ben a kazár uralkodókat sikerült meggyőzniük, hogy vegyék fel a zsidó vallást. Egy évszázaddal később különböző vándornépek megtörték a kazárok uralmát, és a népet szétszórták Kelet és Közép-Európa minden sarkába, ahol zsidóknak ismerték őket. Manapság, legtöbb zsidó kelet-közép-európai eredetű, úgynevezett *askenázi zsidó*, akik a zsidó vallást felvett kazárok leszármazottai, tehát nem is lehetnek szemiták.”

Tehát a kérdés jogos: ha a magyarországi zsidók nem szemiták, hanem izraelita vallású kazárok leszármazottai, akkor miért kell aggódniuk az “antiszemitizmus” miatt? +++

---------------
1. Buday Barna volt országgyűlési képviselő, az Országos Magyar Gazdasági Egyesület, a nagybirtokosok érdekvédelmi szervezete szerkesztő titkára. ~ idézet: ‘Zsidókérdés, asszimiláció, antiszemitizmus. Gondolat Kiadó, 1984. Bp. 54. oldal.

2.  Arthur Koestler könyve angolul olvasható az Interneten: <http://www.christusrex.org/www2/koestler>



Pénzlemezek

Az alábbi cikket a The American Mercury Magazine közölte 1957. júniusában,
amit átvett a Christian Nationalist Crusade c. folyóirat egyik korábbi számából.
v

Pénztörténelem

Ifj. Henry Morgenthau pénzügyminiszter, Harry Dexter White államtitkár és Harold Glasser, a Kincstár főnökei (a háború után) pénznyomó lemezeket küldtek Kelet-Németországba a [megszálló] orosz kormánynak. Három repülőgép szállította a különleges tintát, és négy repülőgép a papírpénzünk [dollár] nyomtatására alkalmas különleges papírt, hogy az orosz hadierők kétévi fizetését fedezzék.
Ennek a pénznek millióit ’Menekültek’ [displaced persons] hozták vissza az Egyesült Államokba, hogy üzletekbe fektessék. Értesüléseink szerint az ílymódon az USA-ba beáramló pénzösszeget 19 milliárd dollárra becsülik, amelyből 3 milliárd dollár Kanadán, 1. 8 milliárd svájci bankokon keresztül jön.
Eugene C. Pulliam, az ‘Indianapolis Star’ és az ‘Indianapolis News’ kiadója az ‘Ohio Kereskedelmi Kamarához’ intézett beszédében olyanokat mondott, amik nem sok újságban jelentek meg. Pulliam kiadót idézzük:
Egy amerikai őrmester, az Iowa állambeli Keouk-ból vitt minket körül Berlinben, és természetesen, amikor az orosz zónában jársz a titkosrendőrség, a rendőrség és mindenki más szemmel tart. Ez az őrmester mondta, hogy eladta a karóráját, — amiért 1938-ban 29. 75 dollárt fizetett, — 14 ezer dollárért egy orosz katonának. Tízezer dollárt adtak egy karton (10-15 dobozos csomag) cigarettáért, 10, 000 dollárt egy pár nylon harisnyájért, pénzt, amely ugyanolyan jó volt, mint ami az Önök zsebében van. És mi a pénznyomó-lemezeket, mint nagy jótékonysági gesztust adtuk nekik! Hol járt az eszünk, nem tudom. És ez, uraim és hölgyeim, a kérdés.
Ezt a botrányt az egész világ pénzügynökei titokban tartják. Miért? Mert a ’Hazátlan Személyek’ visszatértek Közép-Európába, amerikai dollárokkal mesterségesen manipulálták a feketepiacot és összeszedtek 8-10 milliárd dollárt. Ezek a ’hazátlan menekültek’ aztán elárasztották az USA-t ezzel a pénzzel, amely van olyan jó minőségű, mint bármely pénz a világon, és ezzel a pénzzel felvásárolnak színházakat, szállodákat és fontos ingatlanokat. Sok esetben az igazi érték kétszeresét vagy háromszorosát fizetik! Ezek az ú. n. ’Menekültek’, akik az Egyesült Államokba jöttek állítólagosan nagy pénzjegyekkel tömött bőröndökkel.
A gyalázatos tény az, hogy Morgenthau kölcsönadta pénznyomó-lemezeinket az oroszoknak, s most ugyanezt a pénzt használják fel arra, hogy valósággal ellopják az amerikaiak birtokait, mert a pénz gátlástalan ’nemzetközi Hazátlan Személyek’ birtokában van.”
v
Hitler hadművelete – az 1941. júniusában kezdődő Operation Barbarossa — során a vörös hadsereg óriási veszteségeket szenvedett. Ezért Sztálin a szövetségesekhez fordult sürgős segítségért. Egy év múlva már 3000 repülőgép, 2000 tank, 30 ezer harckocsi, és több ezer tonna üzemanyag, olaj, és egyéb szükséglet érkezett a Szovjetunióba. A háború végére a dicsőséges szövetségesek 14 ezer repülőgépet és 12 ezer tankot, 425 ezer teherautót, kocsikat stb. küldtek át.
Hruscsov szerint Sztálin már sírógörcsöt kapott a háborúvesztés okozta félelmében, amikor megérkezett a segítség: Roosevelt bolsevizmus-mentése. Washingtonban a Kongresszus 1941. március 11-én megszavazza a Szovjetunió megmentésére szánt 11 milliárd US dollár Lend and Lease’ kölcsönbérletet, és la Guardia júniusban átadja Litwinovnak a mentőövszerű csekket.
Hely hiánya miatt nincs módunkban felsorolni a Sztálinnak, segítség címen küldött hadifelszereléseket, egy dolog bizonyos: az amerikai fegyvergyárosok rendkívül jól jártak!
Ahogy a cikkünk elején írtuk, az oroszok annyi hamis dollárt nyomtattak, amennyit csak akartak! Az 1943-as berlini Corridor Agreement és a Council on Foreign Relations határozata alapján, ifj. Henry Morgenthau (Pénzügyminiszter), Harry Dexter White (miniszterhelyettes) és Franklin D. Roosevelt több repülőgép-szállítmánnyal a dollár nyomtatásához szükséges kellékeket és felszereléseket küldött Kelet-Németországba, hogy Sztálint, az amerikai nép adópénzéből segítse.  Roosevelt, Sztálinnak a Berlini Egyezményben lefektetett minden egyes követelményét teljesítette, ami azt jelentette: Európában a legyengített és függetlenségüket vesztett nemzetek teljesen a Szovjetunió irányítása alá esnek.
 A naptárban 1933-at írtak, amikor már köztudott volt Sztálinról, hogy közönséges rabló, csaló, hazudozó bandita volt, a legkegyetlenebb tömeggyilkos, akit akkor a Sátán a pokolból a földre eresztett.
1989-ben a KGB Sztálin 26 éves terroruralma alatt (1927-1953) 36 millióra becsüli az áldozatok számát. Komolyabb kutatások azonban sokkal nagyobb számot mutatnak: Norman Davis a History of Europe című könyvében 54 millióra becsüli a meggyilkoltak számát. A moszkvai és a madridi egyetem még magasabb számot közöl: 57 milliót.
A HIRHEDT NÜRNBERGI PER
1945. november és 1945. október között
a rablógyilkos Sztálin és bűnös
szövetségesei ítélkeztek
És haláltáborokban vajon mennyien pusztultak el, vagy mennyien sínylődnek még mindig? …
Lehetséges, hogy Roosevelt ne tudta volna, mi történik a kedvenc rablógyilkosa Sztálin birodalmában?
A Time Magazine két alkalommal nevezte meg Sztálint az „Év Emberé”-nek: 1939-ben és 1942-ben. Lenin 1929-ben bekövetkezett halála után, Sztálin vette át a hatalmat a Szovjetunióban. Bevezette a személyi kultuszt, az államosítást és a mezőgazdaságban a kolhozokat, amelyek az éhező tömegek polgárháborúját váltották ki. A Time úgy írt erről, hogy „Sztálin, aki életében igen sokat tett annak érdekében, hogy saját magát valóságos istenné varázsolja, a szocialista bölcsesség kútforrása lett.”

Az oroszok két év alatt mintegy 250 milliárd US dollárt nyomtattak ki, -- minden felelősségrevonás nélkül! -- mely összeget az amerikai bankok német márkára váltottak át. Amerika ezt a jótékonyságot egészen 1946. szeptemberig engedte. 1947. júniusában a Committee on Appropriations ülésén a Hadügyminisztérium államtitkára Howard C. Petersen, Szenátor Styles Bridges elnök kérdésére:
- “Ön szerint a pénzlemezek még mindig az oroszok birtokában vannak?”
Petersen: - “Tudtommal a lemezek még mindig náluk vannak és továbbra is nyomtatják a dollárt. A washingtoni Hadügyminisztérium részéről semmiféle számonkérés nem történt.” 
/forrás: Major Jordan’s Diaries/





Modern gyarmatosítás:

amerikai világhódítás pénzkölcsönökkel


Amikor a rómaiak vagy angolok és franciák hadseregeiket szétküldték a világba, és birodalmukat felépítették, mindenki tudta, hogy ezt teszik. Mi ezt sokkal ügyesebben tesszük: úgy, hogy az Egyesült Államokban sokan még mindig azt hiszik, hogy a segítségünk önzetlen. Legnagyobb részben egyáltalán nem önzetlen. Mindezt e birodalom felépítésének folyamatában végezzük… Törvényellenes, de nemzetközi szinten nem az, hiszen mi írjuk a törvényeket.’
Napjainkban, Amerika lévén az egyetlen világhatalom, a gyarmatosítás és birodalomépítés új eszközökkel gyarapodott. A CIA-n, Pentagonon, Világbankon és a Nemzetközi Pénzalapon túl a nemzetközi pénzvilág és cselszövés bonyolult világába ad bepillantást John Perkins, a korábbi amerikai gazdasági ügynök „Egy Gazdasági Bérgyilkos Vallomásai” című könyvében. Úgy tűnik, vallomásainak fő indító oka az, hogy 9/11 után úgy döntött: az amerikai népnek meg kell tudnia, mi más történt a világon, amely miatt oly sok helyen megharagudtak az Egyesült Államokra.
Lehetséges, Perkins arra utal, hogy a CIA, Pentagon, Peace Corps összefüggésben állnak a nemzetközi nagyvállalatokkal, amely az összes amerikait gyanú tárgyává teszi.
Perkins meglepő részletességgel leírja, hogy a hozzá hasonló amerikaiak bérelt ügynökökként dolgoznak az USA kormányával szerződési viszonyban levő amerikai tanácsadó cégek alkalmazásában, akik szándékosan milliárddolláros uzsorakölcsönöket folyósítanak a fejlődő országoknak, ezáltal behálózva őket, hogy aztán uralmat nyerjenek gazdaságaik és politikai magatartásuk fölött.
John Perkins írót a National Security Agency (NSA), mint a bostoni egyetem School of Business Administration utolsó évi diákját beszervezte 1968-ban. A következő három évet a ‘Peace Corps’-náltöltötte Dél-Amerikában, majd 1971-ben belépett a “Chas. T. Main” nevű nemzetközi tanácsadó céghez, amelynek székhelye Bostonban volt. Mint vezető közgazdász és a Közgazdászat és Területi Tervezés igazgatója fő feladata az volt, hogy rábírja világszerte a fejlődő országokat többmilliárd dolláros kölcsönök felvételére közlétesítményi hálózatuk fejlesztésére, és hogy biztosítsa, hogy a kölcsön legnagyobb része a Main, Bechtel, Halliburton, Brown and Root és más amerikai mérnökvállalatok zsebébe jusson. Perkins afféle titkos ügynöknek nevezi magát, de aki nem pisztollyal, hanem közgazdászati táblákkal volt felszerelve. Ezek a kölcsönök állítólag a fejlődő országok életszínvonalát emelték, ellenben csak néhány bennfentes személy gazdagodott meg belőlük, a fejlődő országok pedig óriási adósságokat halmoztak fel, amelyeket képtelenek voltak visszafizetni s így nem volt más választásuk, mint az USA kívánságai szerint intézni nemzetközi politikai és gazdasági politikájukat.
John Perkinst beszélgetésre hívta meg David Brancaccio az amerikai PBS TV ’Now’ című műsorán. A beszélgetés során Perkins, megerősítve a könyvében említetteket, további részleteket is említ.
A pénz a washingtoni bankokból a Houston-i, San Francisco-i, vagy New York-i bankokba vándorol, ahol legnagyobb része amerikai nagyvállalatokhoz jut. A nép, amely önellátó gazdálkodásból tengeti életét a létminimum szintjén semmit sem nyer a nagy erőművek, utak építéséből, sőt, a nagy gátak tönkreteszik az életmódját, kis gazdaságát, halászását, egyszóval óriási károkat okoznak neki. Ennek fejében a nyakába varrják a hatalmas adósságokat, amelyeket iskolázás, egészségügyi szolgáltatás és más társadalmi élet javítását szolgálóvállalkozásokra kellett volna költeni… Közben az adósság annyira felhalmozódik, hogy az ország képtelen visszafizetni. Bizonyos idő elteltével mi, gazdasági ’bérgyilkosok’ visszamegyünk hozzájuk, és azt mondjuk: Nézzétek, óriási összeggel tartoztok, amit nem tudtok megfizetni. Ezért adjátok el nekünk olcsón a nyersolajtokat, szavazzatok velünk az ENSZ-ben, adjatok helyet katonai bázisra, vagy küldjetek katonákat valamilyen országba, ahol minket támogatnotok kell.’
Azért írtam a könyvet, mert 9/11 után rájöttem, hogy az amerikai népnek tudnia kell, mi történik. Mert legtöbbjük nem tudja, 9/11 csak a világszerte elterjedt harag jele volt, amely nem hitfelekezetre, sem Szaud Arábiára nem vezethető vissza. Tény, hogy Dél-Amerika katolikus országaiban Osama bin Ladentsok nép hősnek tekinti. Képe ott van hirdetőtáblákon, rövid ujjú trikókon… Az ő szemükben ez a tömeggyilkos Robin Hoodra hasonlít. 

24 ezer ember pusztul el naponta élelemhiánytól, 30 ezer gyermek hal meg betegségek miatt, amelyekre már van orvosság. A háromezer halál a World Trade Centernél borzasztó volt. Világra szóló hír lett belőle, de a naponta szükségtelenül elpusztuló több mint 50 ezer áldozat sohasem kerül a hírekbe. Családjaik és azon országok népei nagyon mérgesek, mert mi meg tudnánk ezt akadályozni. Tény, hogy a mi elveink és vállalataink eljárásai táplálják azokat az állapotokat, amelyek miatt emberek ezrei halnak meg élelem vagy orvossághiányban…”
Sok amerikai azt hiszi, hogy mi segítünk ezeken az embereken, amikor vagyonunkat megosztjuk velük. Valójában az amerikai cégek gazdagodnak meg, és az a néhány család a fejlődő országokban, akik ebben velünk együtt dolgoznak. Ők is mesés vagyonokra tesznek szert. De a szegények egyre szegényebbek lesznek. Az elmúlt harminc év során a rés a gazdagok és szegények között sokkal szélesebbre nőtt. A Világbank és az ENSz azt mondják, haladás történik ezen a téren, de valójában a hézag több mint duplájára nőtt…”
A legfrissebb hírek szerint, Amerika most az Irakot lerohanó háború indítványozóját Wolfowitzotszándékozik a Világbank vezetőségébe juttatni. És azt hittük, sorsunk már nem lehet rosszabb. 

Forrás: Middle-East Reallities - MiddleEast.org

N.B. A könyv megrendelhető az „amazon.com” internetes  könyvterjesztőnél.




Tömegpusztító fegyverek adófizetők pénzén?



Washingtonban az elnökváltással a fiókok mélyéről államtitkok is előkerülnek. A Clinton-kormányzat több éven át eltitkolt olyan hivatalos jelentéseket, amelyek szerint Moszkva az Egyesült Államoktól lefegyverzésre illetve a fegyverek megsemmisítésére kapott segélyt titkos biológiai fegyvergyártásra használja fel. Azokat, akik a veszélyt felfedték, állásukból eltávolították.
Szakértők szerint ezek a biológiai fegyverek az AIDS-hez hasonló kiütéses, gyógyíthatatlan fertőző betegséget okoznak. Kérdés, hogy mialatt az orosz nép éhezik és nyomorog, miért költenek milliárdokat tömegpusztító fegyverekre? Hová, miféle háborúra készülnek és kik ellen — amerikai pénzen?

1994 - Az amerikai szenátus iraki helyzetjelentése:

1985-89 között néhány amerikai cég mikro-organizmusokat [mikroszkóppal is alig látható parányi élőlény - baktérium, vírus, egysejtű] adott el Iraknak, amiket biológiai fegyverek gyártására használt fel.”

 Évek óta tart az ENSZ Irak elleni embargója, ami több áldozatot követelt, mint George Bush Öböl-háborúja, mert Szaddám Husszein nem hajlandó megengedni az amerikai kormány által támogatott ENSZ-nyomozóknak Irak teljes átkutatását biológiai fegyverek után. Nincs mindebben valami nagyon sötét, ördögi szándék?

Azt is meg kell említenünk, hogy Izrael sem ül a babérain a biológiai-, és atomfegyverek gyártása terén, de sem Oroszországba sem Izraelbe nem mennek ENSZ-nyomozók. Miért? Kellemesebb lesz az emberiségre nézve, ha Izrael vagy Oroszország által gyártott atombombától és vírustól pusztul el?

A Kongresszus 1992-ben fogadta el a Cooperative Threat Reduction (CTR) Act című törvényt, amit Nunn-Lugar programként ismernek, amelynek célja: hogy (1) Oroszország és volt szovjet államok lebonthassák tömegpusztító fegyvergyáraikat,(2) megakadályozzák a nukleáris és biológiai fegyverek gyártását.

Az 1993 óta — a szokásos federális bürokrácia miatt — működő programból hiányzott a stratégiai tervezés: néhány tisztánlátó egyén, ha későn is, de észrevette, hogy az amerikai dollársegélyt továbbra is atom-, és biológiai fegyverek előállítására fordítják, ami az 1992-es Biological Weapons Convention szabályai szerint törvénybe ütközik.

A Clinton-Gore-kormányzat 1994-99 között, mintegy 20 millió dollárt adott Oroszországnak biológiai kutatásokra, és 2000-2004 között tervbe vette emelni ezt az összeget további 220 millióra.
1996-97-ben  az Orosz Tudományos Akadémia egyik tagja Nyikoláj A. Plate is figyelmeztette Clintonékat, de ők egyszerűen nem akartak tudomást venni az ügyről. Az amerikai egészségügyi hivatal tisztviselői megdöbbenve értesültek a külügyminisztérium titkos összeesküvéséről:

Valóságos polgárháború törne ki, ha az amerikai közvélemény tudná, hogy az International Science and Technology Center (ISTC) az adófizetők pénzét használja fel orosz biológiai fegyverek gyártására.”

New York Times jelentette 2000. januárjában, hogy a Biopreparat a korábban szovjet állami, ma már privát biológiai kutatóintézet amerikai dollársegélynek köszönheti a működését. Mi több, Al Gore alelnök jóváhagyta azt a gyanús segélyt, amely megszakítás nélkül lehetővé tette volna Oroszországnak a törvényellenes biológiai fegyver gyártását.

Természetesen, az oroszok tevékenykedése azért is ad aggodalomra okot, mert az alaposan eltitkolt Biopreparat kutatóintézetben ugyanazon személyzet van alkalmazásban, amely a Szovjetunió biológiai fegyvereit gyártotta. [Itt is érvényes az, mint Magyarországon: ‘a szakértelmet becsülni kell’!]

Az 1995-ből előkerült titkos iratok szerint az Energiaügyi Minisztérium közreműködött a Külügyminisztériummal abban, hogy a biztonsági személyzet ne juthasson a tömegpusztító fegyverek és leszerelési programok aktáihoz. Még azt is megakadályozták, hogy a Minisztérium biztonsági ellenőrei Oroszországba utazzanak, és ezen ügyekben tárgyaljanak, sőt, megtiltották nekik, hogy NATO-konferenciákon felszólaljanak.

Miért nem meglepő mindez Clinton elnöktől? Hiszen mi változott? Még Vlagyimir Putyin ex-KGB főügynök is visszahozza a gyűlölt Sztálin-idők szovjet himnuszát - az Új Világrendnek megfelelő szöveggel.

Lefegyverkezés?

Amíg a világ népeit a megvalósított “világbéke” örömeivel butítják, Clinton elnök 1993. júliusában létrehozta a szuper-komputerekkel végzett ‘Stockpile Stewardship Program’ (SSP) tervezetet, amely az adófizetők pénzéből tíz éven át 45 milliárd dollárt jelöl ki újabb atomkutatásokhoz.
Al Gore marxista kapcsolatairól (Armand Hammer!) már korábban írtunk lapunkban, G. W. Bush új elnöknek a szabadkőművességhez fűződő szálait, és Putyin elnök múltját is mindenki ismeri. De kevesen tudják, hogy Clinton jóformán egész életében kommunista-szimpatizáns volt, és számos marxista és baloldali anarchista baráttal veszi magát körül. Londonban az Oxford Egyetemen töltött évei alatt tagja volt a British Peace Council és Soviet Peace Council által fenntartott ‘Group 68’ nevűszervezetnek.

A vietnámi háború alatt Clinton eltűnt a vasfüggöny mögé tanulmányútra, sőt 1987-ben, akkor már mintArkansas kormányzója elutazott kommunizmust tanulni Firenzébe, ahol számos elvtársi kapcsolatot épített ki. Az Il Sabato nevű olasz lap újságírójának Antonio Soccinak kijelentette, hogy
az Egyesült Államok gazdasági életére a kommunista példát szeretné alkalmazni.” (1)
Clinton már régóta tagja a Washingtonban működő ‘Institute for Policy Studies’ (IPS) nevű marxista-filozófiai csoportnak, amit még az FBI is “az egyik legveszélyesebb kommunista fedőszerv”-nek nevezett.(2)

Az IPS célja Amerikában úgy megvalósítani a marxista társadalmat, hogy a meglévő intézmények politikai hatalmát baloldali elemek kezére juttassák, amit ez idáig a választások megakadályoztak.
Az IPS-t 1963-ban alapították a ‘Samuel Rubin Foundation’ nevű alap pénzéből. (Samuel Rubin Oroszországban Lenin barátja és a Komintern alapító tagja volt!)
Az FBI hatalmas mennyiségű aktákat tart az IPS szervezetről, amelyet úgy könyvel el, hogy “Amerika-ellenes, kommunista-szimpatizáns, erőszakos módszereket alkalmaz és azért veszélyes, mert forradalmárokat épít be fontos kormánykörökbe.” (3)

Clinton legalább féltucatnyi olyan IPS-aktivistát jelölt ki fontosabb kormányállásba, mint például Derek Shearer, aki az elnök legfőbb gazdasági tanácsadója. Ez a marxista Clinton legjobb barátja és régóta tanácsolja az amerikai társadalom szocializálódását, és vallja, hogy a kommunizmus a társadalmat “emberségessé” teszi. (Egyébként Shearer nővére Brooke, Hillary Clinton állandó utazótársa!)

Clinton IPS-környezete illetve barátai: Les Aspin, Leon Panetta, Timothy Wirth, Morton Halperin, Edward Feighan, az elnök régi barátja Strobe Talbott (Shearer sógora!) és a perverzforradalmár David Mixner.

Kit választott meg az amerikai nép két mandátumra? Olyan kommunista ügynököt és botrányhőst, aki a törvények követelményei szerint a biztonsági szabályoknál már régen elbukott volna. S mégis Amerika elnöke lehet, hozzáférhet az állampolgárok legtitkosabb adataihoz, és dönthet az ország legfontosabb ügyeiben.

Miért írtunk éppen most Clintonról, a csecsenekről, és az orosz biológiai fegyverekről? Talán emlékeztetés gyanánt a gyorsfelejtőknek arra, hogy gyakorlatilag semmi nem változott! Felhívni azoknak a magyaroknak a figyelmét, akik valamilyen segítséget várnának vagy kérnének a humánus Nyugattól! Hogy a texasi olajmágnás vakoló amerikai elnök G. W. Bush mennyivel jobb, mint az elődje, azt már nem is kell senki fantáziájára bízni, mert mindenki látja és tapasztalja. 

---------------
Lábjegyzetek forrása:
Patrick Matrisciana: ‘The Clinton Chronicles Book’. Kiadó: Jeremiah Books, Kalifornia, 1994.

1. William F. Jasper: “Whom Have We Elected?”/ The New American, 1993.02.22.
2. FBI File #100-447935, Vol.6, Atlanta Filed Office Report, 1973.05.31./pp.3-6.
  1. FBI File #100-447935, op.cit.

                                                                                                                        

Aranyvágányon pöfög az aranyvonat



Az amerikai kormány ez év márciusában beleegyezett, hogy 25,5 millió dolláros peren kívüli megállapodással elismerje: amerikai katonák fosztották ki a magyarországi zsidók elhagyott javait szállító úgynevezett aranyvonatot. A pert 2001-ben indították Floridában élő magyarajkú túlélők a kormány ellen, amely hosszú ideig a per elutasítását kérvényezte a bíróságtól.
A Németországba szállító szerelvényt az amerikai hadsereg 1945. májusában, Ausztriában lefoglalta. Az akkori áron 200 millió dollárt, ma tízszer annyit érő rakomány – arany, ezüst, drágakő, ékszer, festmény, perzsaszőnyeg és más értéktárgy – egy Salzburg melletti amerikai katonai raktárba került, ahonnan azután a nagy része eltűnt a rendszeres dézsmálással, illetve vételezéssel, a maradékot pedig elárverezték.
Megígérték ugyan, hogy a javakat visszaszolgáltatják a jogos tulajdonosoknak, a kincseket mégis széthordták, nagy részük kézen-közön eltűnt, a maradékot tulajdonjogilag azonosíthatatlannak nyilvánították, majd szétosztották, illetve elárverezték. A felperesek szerint tábornokok, tisztek, közlegények egyaránt dézsmálták a kincseket. /HVG/
Egyes kutatók azt állították, hogy az egész aranyvonat-történet csupán mese és a magyarországi zsidók javait a háború után az akkori saját kormányuk lopta el. Évtizedekig ez volt az amerikai Igazságügyi Minisztérium hivatalos álláspontja, amely ellenétben állt a túlélők kártérítési kísérleteivel.
Érdekes, hogy nemcsak az amerikai kormány hallgatott évtizedekig minden alkalmat megragadva arra, hogy a magyar népet vádolja a zsidó vagyonok elrablásával, hanem a Nyugat által jóváhagyott és támogatott budapesti kommunista kormány hazug történelemkönyveivel is aljas bűntudattal táplálta a magyar fiatalságot.
A Magyarországról Nyugatra indított 52 vagon kincsről szóló történetet a hazai VIII. osztályos diákok számára írt 1984-es történelemkönyv ezzel a szöveggel tálalta a magyar gyermekek elé:
1944. december közepére hazánk területének 60%-kát felszabadították az előrenyomuló szovjet csapatok. A hátráló német csapatokkal együtt a nyilasok fosztogatták az országot. A hadseregbe besorozták a fiatalkorúakat, elhurcolták az ország értékeit, vonatszerelvények százai vitték Németországba az árukat, a nyersanyagokat, gépeket, műkincseket, meg a Nemzeti Bank aranykészletét és a koronázási jelvényeket. A fasiszta-terror tobzódása a szovjet csapatok által körülkerített Budapesten ezrek és ezrek életébe került.”
Az érem másik oldala
Magyarországról 1944. december közepén, kincsekkel megrakott 52 vagont indítottak Nyugat felé, hogy mentsék a menthetőt az ország 60%-át megszállta rablóbanda szovjet csapatok elől. A vonatot, amelynek Toldi Árpád volt a parancsnoka 52 fős magyar katonai őrséggel, hónapokon át egyik vágányról a másikra terelték. Toldi 1945. áprilisában az összeomlás láttára elhagyta a vonatot és értéktárgyakkal megrakodva Svájcba távozott.
Ha e cselekedetnek valóban „német-magyar rablás” lett volna a célja, akkor a vonatot miért tologatták hónapokig egyik vágányról a másikra, és miért nem fogadták a „lopott kincset” az átvevő „német rablók”, hogy eltűnjenek vele? Az is módfelett furcsa, hogy miután Toldi Árpád parancsnok megtömött zsebekkel Svájcba távozott, a magyar kincsek a 42-es amerikai gyalogezred kezébe kerültek! A legaljasabb rablást tehát mégiscsak az amerikai hadsereg végezte, mely bűncselekményért mind a mai napig nem történt felelősségrevonás!
Ezzel szemben az eltűnt kincseket, amelyeknek legalább egyrésze zsidók tulajdona volt, a háború vége óta a magyar népen követelik!
A 206 millióra értékelt ‘aranyvonat’ tartalmából csak 1, 8 milliónyi került vissza Magyarországra. Hová lett a többi zsákmány?
Miután 1990. július 22-i számában a Toronto Star közölte Kenneth Alford cikkét, az „elrabolt zsidó javakról” korábban mélyen hallgató budapesti zsidóság felfigyelt. Az Esti Hírlap 1991. július 11-i számában cikk jelent meg, miszerint a zsidó szervezetek cáfolják a német Bild Am Sonntag lapban megjelent írást:
Nincs tudomásunk arról, hogy amerikai katonatisztek eltulajdonítottak volna bármit is azokból az értékekből, amelyeket a második világháború végnapjaiban szállítottak ki Magyarországról.” – válaszolta Schwartz István Mihály, a Munkaszolgálatosok Országos Egyesületének ügyvezető elnöke.”
Tehát, aranyvágányra került az Aranyvonat. 



A Pénzrendszer: nemzetek pórázon?



Henry Ford mondta: „A pénzemberek egyetlen célja a világuralom megszerzése, felhalmozódott adósságok létrehozatalával.” - A nemzetközi pénzmágnások a háborúkat használták fel arra, hogy fedezet nélküli pénzből hatalmas összegeket kölcsönözzenek országoknak, amelyeket a magas kamat miatt, csak újabb kölcsönökből és adókból lehetett visszafizetni - ha egyáltalán visszafizették! Ugyanis, amíg adósság terheli a nemzetet, addig pórázon tartható.

Hazánk államadóssága meghaladja a 11,796 milliárd forintot,” [58 milliárd US $] - derül ki a Pénzügyminisztérium  tájékoztatójából, amely szerint az idén 888 milliárd forint kamatot törlesztünk. A kormányváltáskor az adósság 8280 milliárd forint volt [40 milliárd US $]. A költségvetésben november végéig felgyülemlett 1435,1 milliárd forintos hiány százmilliárddal több az idei évre tervezettnél.

Több mint 1200 milliárd forinttal nőtt az idén az államadósság” - adja hírül a PM. Az összefoglaló szerint az adósság mértéke immár eléri a 11,796 milliárd forintot, amely azt jelenti, hogy a kormányváltás óta 42 százalékkal növekedett hazánk államadóssága.


Hová tették a rengeteg pénzt?


Az eladósodás felgyorsulásával párhuzamosan megnövekedtek a kamatfizetési terhek is: ez év első tizenegy hónapjában, csak adósságszolgálatra 832 milliárd forintot kellett kifizetnie a központi büdzsének.
Az államadósság finanszírozási igénye is megugrott, hiszen a tavalyi kétmilliárd és az idei hárommilliárd eurós finanszírozás után jövőre már 3,5 milliárd euró (mintegy 865 milliárd forint) összegű kötvénykibocsátásra lesz szüksége hazánknak ahhoz, hogy finanszírozni tudja a költségvetés hiányát.
A pénzügyi tárca nyilvánosságra hozta az államháztartás legfrissebb adatait is: eszerint százmilliárd forinttal haladja meg a teljes ez évre tervezett mértéket a költségvetésben november végéig felgyülemlett hiány, amely jelenleg 1435,1 milliárd forintra rúg. A deficit-adat jelentős romlást mutat a tavalyi mutatókhoz képest, 2003. november végén ugyanis az államháztartás hiánya 1130,9 milliárd forintot tett ki, tehát a költségvetés idei túlköltekezése több mint 25 százalékkal szárnyalja túl a tavalyi mértéket.  [forrás: MNO]

Sem katasztrófát sem csodát nem hozott az újonnan csatlakozott országok számára az egyéves uniós tagság” - áll a monitoring jelentésében, amely három csoportra bontja a nyolcakként emlegetett közép-európai és balti országokat. Hátul szerepel Lettország, Lengyelország és Szlovákia, a középmezőnyben Észtország, Magyarország, Litvánia és Csehország, míg vezetőhelyen kiemelkedő egy éves teljesítménye és mutatói alapján Szlovénia áll.
Hazánk vezető helyen áll munkanélküliségi rátájával, és a külföldiműködőtőke-behozatalnak nemcsak a mértékével, de a minőségével is. Míg Szlovákia például néhány nagy zöldmezős beruházáshoz olcsó munkaerejével szerez befektetőket, addig Magyarországra már visszaforgatott tőke érkezik és a technológiaigényes, nagy hozzáadott értékű beruházások jellemzőek.
A világgazdasági kutatóintézet munkatársai megjegyzik, hogy hazánk legjelentősebb elmaradása a konvergencia-kritériumokban látható, és lemaradásunk oka itt a 2001 és 2003 közötti adóssággeneráló, kereslettúlfűtő politika. Hazánk államadóssága a legmagasabb a 8-ak közül, tudható azonban, hogy Magyarországgal szemben például a baltiak vagy Csehország lényegében államadósság nélkül indult neki az integrációnak. Viszonylag rosszul állunk az uniós-források felhasználásával. A forráskihasználás eddigi hiányosságai okolhatók azért, hogy a magyar agrártermelők a csatlakozás vesztesei.
A tagság sikerének egyik legfontosabb mutatója a társadalmi elégedettség, amelyről elmondható, hogy az emberek többsége közömbös az unióval szemben, és ezért a jelentés szerint, a politika is okolható, hiszen a kudarcokat sokkal többször hangoztatja, mint az egyébként nagy számban megtalálható sikereket. [forrás: www.nethirlap.hu] 



Hazánk mögött becsapódott

az adósok börtönének kapuja


A Wall Street világuralmi törekvései és hazánk”
Részlet Dr. Endrey Antal: „A disznófejű nagyúr” című,
1996-ban megjelent könyvéből

Magyarország nagyon jól megvolt a Valutaalap és a Világbank áldásai nélkül, míg a Népköztársaság Elnöki Tanácsa 1982. május 6-án a Valutaalaphoz [7/1982. NET Határozat, Magyar Közlöny, 1982. május 4., 24. sz.; alapokmány kihirdetése 1982. évi 6. sz. tvr.], majd ugyanaz év július 7-én a Világbankhoz [9/1982. NET Határozat, Magyar Közlöny, 1982. június 30., 38. sz.; alapokmány kihirdetése 1982. évi 15. sz. tvr.] nem csatlakozott. Ez az aktus az elfogadási okiratoknak az Egyesült Államok Kormányánál való egyidejű letétbe helyezésével lett perfektuálva [tökéletesítve].

A magyar Országgyűlés a csatlakozást sem akkor, sem később nem szentesítette, az akkori kormány utóbb sem informálta az ország közvéleményét a csatlakozás körülményeiről és okairól, ez a kérdés társadalmi vita tárgyát sem képezte.

Abban az időben, a nagyhatalmak közt már hosszú évekig domináló détente-politika eredményeként a magyarországi kommunista rendszer messzemenően elfogadható volt a tőkés országok szemében, s az Egyesült Államok törvényhozásától a vámszabályok és a behozatali engedélyek alkalmazásában a lehető legkedvezőbb ‘Most Favored Nation Status’-t is elnyerte. Ez a gazdasági kapcsolatok terén, legalábbis papíron, egyenrangúvá tette a Magyar Népköztársaságot az Egyesült Államok legtekintélyesebb szövetségeseivel, amit eszmei síkon a Szent Korona 1978. januárjában történt kiadatása is megpecsételt. Nyitva állt tehát az út a hazai nómenklatúra számára a Wall Street kegyeinek elnyerésére és kedvezőnek vélt nyugati bankkölcsönök felvételére.

Nem valószínű azonban, hogy a Kádár-rendszert a nyugati hatalmakkal kialakult barátságos kapcsolatok és az országot szinte dicsfényként körülölelő “gulyáskommunizmus” elnevezés kihasználásának vágya indította a nemzetközi pénzügyi szervezetekbe való belépésre. Sokkal inkább feltehető, hogy ezt is a Kreml rendelte el, mint általában mindent, sokkal kevésbé döntő lépéseket is, ami Magyarországon történt. Még napjainkban is újabb és újabb bizonyítékok törnek felszínre a hihetetlenül szoros ellenőrzést illetően, melyet a Szovjetunió hazánk fölött egészen az 1990 tavaszán végbement névleges rendszerváltásig gyakorolt. Amint ez a folyamat is teljesen szovjet előírások szerint ment végbe, úgy országunknak a nyugati pénzügyrendszerbe való beléptetése is egészen biztosan az akkori szovjet világstratégia szerves része volt.

Amit azonban a szovjet vezetés sem tudott és nem is tudhatott, az volt, hogy őket a Wall Street urai manőverezték bele a Magyarországnak adandó utasításokba, mert akkor már elérkezettnek látták az időt, hogy nyíltan is betörjenek az eladdig is általuk finanszírozott és talpon tartott szovjet birodalomba, és annak nyugati gyarmatait, majd magát a hatalmas orosz centrumot is, gyors léptekkel birtokukba vegyék.

Hasonló volt tehát a helyzet, mint amikor két bandita a zsákmányért viaskodik, és az egyik kicselezi a másikat, csakhogy itt a tét mérhetetlenül nagyobb volt.

Világuralom volt a cél, és a bankárok, látva a Szovjetunió belső válságát és egyre növekvő gazdasági nehézségeit, úgy döntöttek, hogy most már felszámolják a szemükben is túlságosan durva eszközökkel működő rabszolgarendszert, hogy helyében a saját, sokkal rafináltabb és időállóbbnak ígérkező zsarnokságukat építsék ki.

Meglebegtették hát az orosz medve előtt a mézzel teli kaptárt, a Wall Street kimeríthetetlennek látszó pénzeskamráit, és a szovjet vezetés, úgy képzelve, hogy a gyűlölt kapitalistákat majd saját eszközeik felélésével fojtja meg, miközben a maga gondjait is megoldja, be is kapta a horgot. Rákapcsolt a nyugati gazdasági erőművekre, és a legvidámabb barakként elkönyvelt tartományát kirakatként berendezve, kiadta az ukázt magyarországi fullajtárjainak az élvonalba lépésre, beleértve a Világbank és a Valutaalap teljes jogú tagságát is.

A parancsot sikeresen végrehajtva, a moszkvai rabtartók hazai nyúlványai most már bel-, és külföldön a nyugati szalonképesség nimbuszában feszíthettek, és nem is haboztak a számukra ‘terülj asztalkám’-ként megnyílt pénzügyi forrásokat azonnal igénybe venni. Hogy az első hitelek milyen összegűek voltak és névleg milyen célt szolgáltak, még ma sem tudjuk, mert sem ezekkel, sem a későbbiekkel soha senki őszintén el nem számolt az így rohamosan eladósított magyar népnek. Csupán annyit tudunk James Bovard már idézett, 1988. májusában megjelent írásából, hogy a Magyarország csatlakozása óta eltelt hat év alatt a Világbank több mint 1,3 milliárd dollárt folyósított hazánknak előnyös feltételekkel, és hogy a Világbank 1987 derekán 140 millió dollárt kölcsönzött a Kádár-rezsimnek “hogy segítsen a kormánynak a reformfolyamat lendületének fenntartásában és az ipar szerkezetváltásában”. [Bank News Release, 1987. június 15.]

A tény, hogy a Világbank még ma is ezzel a szólammal nyújtja az újabb és újabb hiteleket a Horn-kormánynak, jól mutatja, hogy a nemzetközi bankárok számára nem a névleges indokok voltak a fontosak, és ma sem azok (ennyire ostobák nem lehetnek!), hanem az, hogy Magyarországot becsalják az adóssághálóba, és azt egyre szorosabbra húzzák körülötte.

Azt azután végleg nem tudni, mire is költötte a hazai kommunista vezetés ezt a halom pénzt, meg amit a Világbank és a Valutaalap kedvező minősítései alapján a nagy nyugati magánbankoktól felvett. Ugyanis Bovard írásának a megjelenése idején a teljes magyar dolláradósság már húszmilliárd volt, amiből Grósz Károly, Kádár János leváltását követően (1988. május 27.), 16,7 milliárdot be is vallott, a pontos összeg, 20,6 milliárd, nyilvánosságra hozatalát utódjára, Németh Miklósra hagyva. Amikor azonban ez a döbbenetes szám 1989. novemberében napvilágra jutott, e sorok íróján kívül egy lélek sem akadt e hazában, aki egyáltalán firtatta volna, hogy miből áll ez az összeg, kik és milyen célra vették fel, és mit csináltak vele. [“20 milliárd dollár - fizessük hidegvérrel?” Nemzeti Újság, 1990. február 1. 1989. novemberében olvasói leveleket írtam az ügyben a “Magyar Nemzet” és a “Magyar Hírlap” szerkesztőségének, de egyik sem közölte.]

 Annyi ugyanis kiderült 1990 óta, hogy a nyolcvanas években a magyar kommunista vezetők, köztük Horn Gyula miniszterelnök is, bőröndszámra vitték a dollárokat Moszkvába, amelyek nyilván ezekből a nyugati kölcsönökből származtak. Bizonyára hasonló módon hordták a dollárokat ellenkező irányban is, saját svájci bankszámláikra, mint tették később a különféle privatizációs manipulálásokból származó magyar nemzeti vagyonnal is.
[“Kommunista tőkéseink és az államadósság”, Nemzeti Újság, 1995. március.]

Arról is tud a fáma, hogy moszkvai utasításra, nyugati hiteleinkből Kadhafi őrnagytól kezdve Idi Áminig osztogattuk a “testvéri támogatást” és behajthatatlan kölcsönöket a Harmadik Világ széltolóinak. Olyan mentségek is hangzottak el 1990 után, hogy ’a kölcsönöket egyszerűen feléltük’. Tény az, hogy ennek az óriási adóssághalmaznak semmi kézzelfogható ellenértékét nem látjuk a hazában. Kérdéseket tehát lehetett volna feltenni és joggal, de ez sem az 1990-es országgyűlési választások előtt, sem az Antall-kormány négy éve alatt -- beleértve Boross Péter utódkormányát -- nem történt meg.

 A történelmi igazság és a még mindig felvethető nemzeti számonkérés érdekében érdemesnek látom idézni a Nemzeti Újság 1990. február 1-i számában “20 milliárd dollár - fizessük hidegvérrel?” címmel közzétett írásomat, amelyet a Kereszténydemokrata Néppárt országos vezetőségének is megküldtem, de sem akkor, sem későbbi kormányzati tevékenységük során nem vették figyelembe.

Az ország közvéleménye meglehetősen sztoikusan fogadta Németh Miklós miniszterelnök bejelentését az Országgyűlésben múlt év novemberében, hogy a kormány még az előző évben sem mondta meg ‘a teljes igazságot’ a magyar államadósságot illetően, és hogy ennek összege ‘mintegy 20 milliárd dollárt’ tesz ki. A miniszterelnök azt is közölte, hogy fennáll az ország ‘fizetésképtelenségének’ veszélye, és hogy a kormány kénytelen lesz ‘népszerűtlen intézkedéseket’ tenni, melyek ‘az életszínvonal csökkenésével’ járhatnak.

 Érthetetlen módon, egyik ellenzéki párt sem emelt szót ebben az ügyben, sőt még kérdéseket sem tett fel, pedig ez a bejelentés és annak várható következményei a magyar nép széles rétegeit katasztrofális nyomorba süllyeszthetik.

A kormány ugyanis azonnal tárgyalásokba bocsátkozott a Nemzetközi Valutaalappal [International Monetary Fund, röviden IMF], melynek részleteiről éppúgy nem tájékoztatta a magyar népet, mint az állítólagos államadósság mibenlétéről. Feltehető azonban, hogy ez a bizonyos 20 milliárd dollár és annak törlesztése kulcspozíciót foglal el az IMF-fel folytatott tárgyalásokban, s hogy ennek szanálása, illetve a szanálás megkísérlése volt az oka azoknak a drasztikus áremeléseknek, melyeket a kormány az újév elején foganatosított, s melyek bizonyára csak a kezdetet jelentik.

A magunk részéről nem vagyunk hajlandóak ilyen lagymatagon kezelni ezt a kérdést, és a leghatározottabban tiltakozunk az ellen, hogy ez az ideiglenes kormányzat a magyar nép bőrére ilyen súlyos következményekkel járó egyezségeket kössön, amikor még azt sem tudjuk, hogy ez az egész államadósság jogilag érvényes-e?

A ‘teljes igazság’ feltárásától még nagyon messze vannak. A kormány még mindig nem közölte részletesen, hogy tulajdonképpen hogyan keletkezett ez az államadósság, és az annak alapjául szolgáló kölcsönöket ki, kitől, kinek a felhatalmazásával, mikor és milyen célra használta fel? Mert mielőtt eldöntjük, hogy fizetünk-e, szeretnénk tudni, hogy tulajdonképpen miért kell fizetnünk?

Ezeket a kérdéseket illetően a kormány teljes hallgatásba burkolózott. Pedig nem puszta kíváncsiságról van szó: az elmúlt negyven év alatt annyi visszaélés, annyi törvénytelenség történt ebben az országban, hogy joggal fel lehet tételezni, hogy ezeknek a kölcsönöknek a felvétele még a letűnt Népköztársaság törvényei szerint sem volt törvényes. Ha pedig nem volt törvényes, akkor az új Magyar Köztársaság ezekért jogilag nem felelős.

Ezt a kérdést pedig jogilag tisztázni kell, mielőtt mi ebből a 20 milliárd dollárból egy centet visszafizetünk, és amíg alkotmányjogászok, nemzetközi-jogi és pénzügyi szakértők ezeket a kölcsönöket tüzetesen meg nem vizsgálták, a törlesztéseket és a kamatfizetést is fel kell függeszteni. A Nemzetközi Valutaalappal pedig majd csak egy új, demokratikusan megválasztott kormány lesz jogosult egyezkedni, a magyar nép alapvető érdekei teljes figyelembevételével.

Ami pedig a külföldi hitelezőket illeti, akik ezeket a kölcsönöket a Kádár-rezsim rendelkezésére bocsátották: nagyon jól tudták, kiknek adták ezeket a horribilis összegeket, és magukra vessenek, ha ezek most behajthatatlannak bizonyulnak.

De van ennek a kérdésnek egy erkölcsi oldala is. 1987. januárjában a Justitia et Pax pápai bizottság dokumentumot adott közre ‘Az emberi közösség szolgálatában: a nemzetközi adósságok etikai megközelítése’ címmel. Etchegeray bíboros e dokumentum bemutatójában írta:
Amikor hitelintézetek a helyzetet kizárólag gazdasági és pénzügyi szempontból vizsgálják, az adós országokra gyakran olyan feltételeket szabnak ki, amelyek munkanélküliséghez, gazdasági pangáshoz és az életszínvonal eséséhez vezetnek. Szenvedést okoz, mindenekelőtt a legszegényebbeknek, de a középosztály rétegeinek is. Ez tűrhetetlen helyzet, az adott körülmények között a hitelezők számára is katasztrofális. Az adósságok törlesztését nem követelhetjük meg egy ország nemzetgazdaságának elfojtása árán. [...]”

 Márpedig a magyar társadalom jelentős része ezen a ponton áll. Ezért rendkívül időszerűnek tartjuk, hogy a magyar közvélemény felemelje szavát ebben az ügyben, és követelje az államadósság kérdésének kivizsgálását és az IMF-fel folyatott eddigi tárgyalások újraértékelését.

Felmerül azután a felelősség kérdése is. Mert azok, akik ezeket a kölcsönöket felvették és elherdálták, -- mert semmi nyoma nincs, hogy a magyar népnek ezekből bármi haszna is származott volna --, még bizonyára közöttünk élnek. Nincs szándékunkban vendettát hirdetni, de a nemzet elszegényítéséért felelni kell.
Van azután még egy szempont is. Szeretnénk egészen halkan és szerényen megjegyezni, hogy a Szovjetunió a cári Oroszország adósságaiból a mai napig egy kopeket sem fizetett vissza.

Talán nekünk is van egy kis érvünk, hogy a bukott rendszer adósságait nem lehet csak úgy egyszerűen a magyar nép nyakába varrni.

 Mint a KDNP hódmezővásárhelyi országgyűlési képviselőjelöltje, az 1990 tavaszán folyatott választási kampányom során 21 nyilvános gyűlésen, köztük egy szegedi sajtókonferencián, a Nemzeti Újság márciusi számában és egy 10.000 példányban kiadott és házról házra terjesztett választási külön számban széles körben ismertettem fenti érveimet, melyekről a választások eredményeként a parlamentbe bekerült dr. Gerzsa Ferenc (MDF), dr. Koszó Péter (MDF) és dr. Szabó Lajos (Kisgazdapárt) helybeli képviselők is szükségszerűen tudomást szereztek, de négyévi országgyűlési szereplésük során sem ők, sem a kormányzó koalíciós pártok más tagjai ezeket soha figyelembe nem vették.

Amikor Antall József miniszterelnök röviddel hatalomra jutása után bejelentette, hogy
..a kormány a Kádár-rendszer által hátrahagyott államadósságot mindenképpen fizetni szándékozik, mert ellenkező esetben Magyarország hitelképessége kerülne veszélybe”,

Mint a KDNP hódmezővásárhelyi belterületi szervezetének elnöke és az Országos Nagyválasztmány tagja, már 1990. július 9-én levelet intéztem dr. Surján László népjóléti miniszterhez, a párt akkori országos elnökéhez, amelyben többek közt a következőkre hívtam fel a miniszter figyelmét:
 “...A magyar közvélemény széles körei rendkívül elégedetlenek az Antall-kormány által nemrég bejelentett nagymérvű áremelésekkel, s mivel Pártunk részt vesz a kormánykoalícióban, Pártunk jövőjét is veszélyeztetve látom.”

 Az Antall-kormány azzal indokolja ezeket az áremeléseket, hogy az államháztartás deficitje jelentős mértékben meghaladja a Nemzetközi Valutaalap által engedélyezett értéket. Teljesen világos, hogy ez a deficit csak azért ilyen nagy, mert a kormány mindenáron igyekszik a bukott rendszer által hátrahagyott, mintegy 21 milliárd dollárt kitevő államadósságot törleszteni. Ha ezt nem fizetnénk, az államháztartás deficitje sokkal kisebb volna, vagy nem is volna deficit.

A választási kampány során világosan leszögeztem három alapvető elvemet:
 1. A magyar nép rendkívül alacsony életszínvonalának további süllyesztése számomra teljesen elfogadhatatlan.
 2. Az államadósságot tüzetesen felül kell vizsgáltatni jogi és pénzügyi szakértőkkel, mert annak törvényességéhez súlyos kétségek fűződnek. De ha még törvényes is ennek az adósságnak egy része, annak további fizetését akkor is mindaddig fel kell függeszteni, amíg ez a magyar nép életszínvonalának veszélyeztetése nélkül nem lehetséges.
 3. A magyar kormánynak kötelessége a magyar nép alapvető érdekeit a Nemzetközi Valutaalappal és a külföldi hitelezőkkel szemben megvédeni.

Teljesen alaptalan az Antall-kormány érvelése, hogy az államadósság nemfizetése országunk hitelképességét veszélyeztetné. A Világbank, a Nemzetközi Valutaalap és a nagy amerikai, japán és német bankok ismételten hajlandóak voltak bajbajutott nyugati országok - így pl. Brazília, Mexikó és más latin-amerikai országok - államadósságának jelentős részét törölni, a többit pedig igen kedvező feltételekkel átütemezték (a kamatot leszállították, a részletfizetést nagymértékben csökkentették stb.), és ennek ellenére ezek az országok igen komoly további hiteleket kaptak nemzetgazdaságuk átszervezéséhez és további fejlesztéséhez. Jelenleg is ez történik Lengyelország esetében.

A nyugati hitelezők nagyon jól tudják, hogy egy olyan törvénytelen rezsimnek adták a pénzüket, amelyet a szovjet tankok hoztak a magyar nép nyakára. Ezek elherdálták ezt a pénzt, hát most ne a magyar néptől követeljék... hosszú nyugati tapasztalatomra hivatkozva, állítom, hogy a nyugati közvélemény ezt az utóbbi érvet igen kedvezően fogadná, s mivel Nyugaton a politikusok és a pénzintézetek egyaránt rendkívül érzékenyen reagálnak a közvélemény nyomására, ez az érvünk döntő súllyal esne latba a magyar államadósság felfüggesztése esetén...

Magyarország ma rendkívül népszerű Nyugaton, és joggal. Jogosnak tartom, hogy ezt a népszerűséget kihasználjuk a magyar nép minimális életszínvonalának megőrzése érdekében.

 Surján László ezt a levelemet válasz nélkül hagyta, és a KDNP más országos vezetői sem reagáltak rá, jóllehet a levél teljes szövegét közzé tettem a Nemzeti Újság 1990. augusztus 1-i számában, melyet többek közt dr. Pálos Miklós akkori miniszterelnökségi államtitkár és dr. Hasznos Miklós, a KDNP országgyűlési képviselőcsoportjának egyik prominens tagja is megkaptak.

Időközben Botos Katalin pénzügyminiszteri államtitkár ajkáról elhangzott a hírhedt “ha belerokkan is az ország, fizetjük az államadósságot” kijelentés (bele is rokkantunk!), és az ország újra kezdett süllyedni az adósság mocsarában. Az Antall-kormány még abban az évben, alig hét hónap alatt az államadósságba lapátolt bele mintegy 1,5 milliárd dollárt az idegenforgalomból és külkereskedelmünkből származó nyugati valutabevételünkből, és még további 2 milliárd dollárt vett fel különböző kölcsönökben a Világbanktól, a Valutaalaptól és a nagy nyugati pénzintézetektől, melyek teljes összegét az államadósság kamataira és törlesztésére fordította. Másszóval: az államadósság már az Antall-kormány első évében tovább emelkedett.
[“Mégegyszer az államadósság”, Nemzeti Újság, 1990. október.]

Hasztalan hívtam fel a figyelmet magányos hangként erre a borzalmas adósság-koloncra, mely nemzetgazdaságunkat összeroppanással, társadalmunkat teljes elszegényedéssel fenyegette, sehol nem találtam meghallgattatásra. Ha valamelyik újságíró bátortalanul fel is vetette ezt a kérdést, a kormány és a Magyar Nemzeti Bank elnöke, Surányi György válasza kivétel nélkül az volt, hogy
nemzetközi hitelképességünket veszélyeztetnénk”, ha nem fizetnénk pontosan az államadósságot, és hogy “egyetlen nyugati gazdasági szakértő sem javasolja, hogy az államadósság részbeni elengedését vagy átütemezését kérjük.”

 Pedig ez teljesen valótlan volt, amit a nyilatkozóknak tudniuk kellett. A magyar emigráció megfelelő szakértelemmel és gazdasági tapasztalattal rendelkező tagjai közül számosan, köztük tekintélyes bankemberek is, mutattak rá az újságcikkekben és élőszóval is az államadósság maradéktalan fizetésével járó súlyos veszélyekre.

A Párizsban élő 84 éves André Kosztolányi, a nyugati gazdasági világ egyik legismertebb, “tőzsdepapának” becézett pénzügyi szakértője, 1990 nyarán, budapesti látogatása alkalmával a Magyar Hírlap munkatársa kérdéseire a következő válaszokat adta:

- Na, de mi lesz a 21 milliárd dolláros adósságunkkal?
- Ez csak számbeli sokaság, de végeredményben nem játszik szerepet, mert úgysem lesz visszafizetve...
- Bár szándékunk épp a pontos törlesztés. Tegyük föl, hogy nem fizetünk vissza semmit. De mi lesz a többi országgal, ha azok is kijelentik, hogy nem fizetnek vissza semmit?
- Némi túlzás azt mondani, ha kijelentik. Ezt nem kell kijelenteni. Mindenki tudja, hogy nem fizetik vissza a tartozásukat és soha nem is fogják. Slussz. Maga szenved attól, ha a nagybankok nem kapják vissza pénzeiket?
- Nem.
- Na látja! Mi lenne, ha az adósállamok egy nap, valami csoda folytán, rengeteg pénzhez jutnának, és következő reggel letennék az asztalra összes tartozásukat?
- ??
- A legnagyobb katasztrófa! Mindez olyan gigantikus inflációt eredményezne, hogy belebolondulna a világ. Ennek a rengeteg pénznek vannak konzekvenciái, de nem előttünk, hanem mögöttünk. A kiadott kölcsönöket ajándékként kell tekinteni. Az adósságot a kormány nem fizeti vissza, és az élet megy tovább.”

Ez a bölcs és szókimondó idős pénzember azonban, az egész magyar társadalommal egyetemben, még csak nem is sejtette, hogy Antall József későbbi miniszterelnök megbízottai már 1990. februárjában, a választási kampány kezdetén, megkötötték az alkut Londonban országunk legnagyobb hitelezőivel, a Rothschild és Warburg bankházakkal, a Kádár-rendszer által hátrahagyott államadósság pontos és maradéktalan visszafizetésére. Minderre csupán 1995. júliusában derült fény, mikor Rabár Ferenc, az Antall-kormány első pénzügyminisztere, egy őszinteségi rohamában elmondta az egészet Meszlény Lászlónak, a Magyar Nemzet gazdasági riporterének.
[“Pénzügyi segítség helyett ígéreteket kaptunk”, Magyar Nemzet, 1995. 07. 22.]

 Rabár Ferenc így számolt be az újságírónak a történtekről:
 “Antall József szólt nekem 1990. februárjában, hogy lesz Londonban egy tárgyalás, melyet Soros György szervez, és témája a magyar adóssághiány lehetséges kezelési módja. A meghívót Soros György elküldte az akkor alakuló pártok közgazdasági szakértőinek. Tardos Márton fogta össze az utazási ügyeket, s tőle kaptam egy előkészítő anyagot, amelyet tudomásom szerint Szalkai István, az MNB korábbi elnökhelyettese készített.
Az írást áttanulmányoztam, és konzultáltam róla Tardos Mártonnal. Ezután ment ki a csapat Londonba. A látogatás magánjellegű volt, noha azon az akkori kormány néhány szakértője is részt vett. Az angol fővárosba Tardos Márton, Surányi György, Csillag István, Szalkai István, valamint jómagam utaztunk el, és Antall József kérésére csatlakoztak hozzánk az ő külföldi szakértői: Tar Pál és O’sváth György. Az 1990-es választások előtt esélyesnek tekintett pártok képviselőiből és a velük már kapcsolatban álló kormányzati szakértőkből tevődött össze a csoport.
A megbeszélések nemcsak az adósság kezeléséről, hanem a követendő privatizációs stratégiáról is zajlottak. A kétnapos londoni vizit keretében a Rothschild Bankházzal kizárólag a privatizációról tárgyaltunk. A második napon Soros György a Wallburg [i.e. Warburg] Bankház szakértőit hívta meg, és e társaságban ismertette az adósságállománnyal kapcsolatos téziseit...
 Az elképzelés gerince az előzetes tanulmányban is szerepelt már, lényege egy “debt equity swapping” művelet volt, azaz az adósságért a hitelezőknek magyar tulajdonnal fizettünk volna. Ez szorosan kapcsolódott a privatizáció kérdéséhez, hiszen a részvénytársasággá alakított magyar vállalatok papírjait kellett volna a hitelezők rendelkezésére bocsátani... Önkéntes hitel- vagy kamat-elengedésre nem volt esélyünk. A velünk csak kicsit is szimpatizáló külföldi bankárok egyértelművé tették: az adósság-elengedési kérelmek csak rontanának a helyzeten.”

 Rabár önvallomása azonban nem volt egészen őszinte. Mint Szakolczai György, a Budapesti Műszaki Egyetem közgazdászprofesszora később rámutatott a Rabár-interjú brilliáns analízisében [“Kik és hol tárgyaltak adósságainkról ’90-ben?”, Magyar Nemzet, 1995. augusztus 26.], nem felelt meg a valóságnak Rabárnak az a kijelentése, hogy
az 1990-es választások előtt esélyesnek tartott pártok képviselőiből, és kormányzati szakértőkből tevődött össze a csoport.”

A lista, amelyet (Rabár) megad, nem erősíti meg ezt az állítást - írja Szakolczai. - Az SZDSZ-t valóban képviselte Tardos Márton, a pártvezető gazdaságpolitikusa, ugyanakkor azonban Osváth György, Rabár Ferenc és Tar Pál nem voltak az MDF tagjai, hanem Antall József későbbi miniszterelnök személyes barátai vagy ismerősei. Hiába keressük itt a Fidesz, a kisgazdák és a keresztény-demokraták képviselőit, és jó lenne tudni, mi van Rabár úr azon mondata mögött, hogy ‘Soros György a meghívót elküldte az akkor alakuló pártok közgazdasági szakértőinek’. Melyik pártok melyik közgazdasági szakértőinek: Ezek mit válaszoltak?... és így tovább.”

Ki vett tehát részt a tárgyalásokon?” - feszegeti a kérdést Szakolczai. - Azt kell mondanunk, hogy a Kékszalag Bizottság. (A monetáris elmélet és a szélsőséges liberális gazdaságpolitika elveit valló közgazdászok.)

E bizottság 1990. április keltű gazdasági programjavaslatának címlapján ott találjuk Osváth Györgyöt, Soros Györgyöt, Surányi Györgyöt és Tardos Mártont, a héttagú csoport négy tagját.

Köztudomású, hogy a Kékszalag Bizottság tagja volt Rabár Ferenc is. A bizottság társelnökének, TardosMártonnak kiemelkedő szerepére ismételten utal Rabár professzor úr: ő fogta össze az utazási ügyeket és ő adta át az előkészítő anyagot. Ez az utazás tehát az SZDSZ-hez közelálló Kékszalag Bizottság vállalkozása volt, úgy, hogy a delegációban helyet kaptak a későbbi miniszterelnöknek azok a személyes barátai, akik tagjai voltak a bizottságnak, és egyetértettek a Kékszalag Bizottság elképzeléseivel.”

A fentiek megértéséhez a magunk részéről arra is rá kell mutatnunk, hogy 1989 tavaszán kiadott programtézisben az SZDSZ még maga is javasolta az államadósság könnyítését, de röviddel azután, bizonyára nyugati pártfogói-intésre, ettől sürgősen visszakozott. A londoni megbeszélés idején tehát az SZDSZ-t már nem kellett meggyőzni az államadósság maradéktalan visszafizetésének szükségességéről, nagy vetélytársán, az MDF-en kívül pedig más esélyes politikai pártot meg sem invitáltak Londonba.

Vagyis mi történt valójában? A bankárok biztosítani akarták magukat az MDF választási győzelme esetére, ezért magyarországi vezérképviselőjük, Soros György és az általa protezsált Tardos Márton útján meghívták az oroszlánbarlangba az esélyes miniszterelnök-jelölt hozzájuk egyébként is közelálló és megfelelő “előkészítő anyaggal” már előzőleg agymosott közgazdasági szakértőit, hogy őket az akkori reformkommunista kormány küldötteivel egyetemben meggyúrják, és a leendő Antall-kormány gazdaságpolitikájának irányelveit előre lefektessék.

A Rabár-vallomásból az is kitűnik, hogy a bankárokat elsősorban a magyar nemzeti vagyon megkaparintása érdekelte. Ezért volt a megbeszélés fő témaköre az államadósságnak állami tulajdonnal való megváltása, majd mikor ez gyakorlatilag kivihetetlennek bizonyult, a bankárok hunyorítottak egyet, hogy “sebaj, fiúk, majd megszerezzük más úton, - és - de az adósságot pontosan fizessétek” intéssel, útjára bocsátották az Antall-csapatot.

 Ezek után meg is tették a dolgukat idehaza. Mint Szakolczai professzor rámutat, “ezek a magánjellegűnek mondott beszélgetések meghatározták az ország sorsát!” Rabár Ferenc lett az Antall-kormány első pénzügyminisztere, a csapat másik tagja, Tar Pál pedig mint összekötőtiszt, a washingtoni magyar nagyköveti széket nyerte el. Antall József maga a legcsekélyebb közgazdasági ismeretekkel sem rendelkezett, könnyű volt hajlítani. A bankárok nyeregben ültek.

A helyzet tehát az - összegezi Szakolczai György fentebb idézett cikkében -, hogy a Kékszalag Bizottság által megszervezett és semmiféle alkotmányos felhatalmazással nem rendelkező és tárgyalásainak tartalmát mindeddig szigorúan homályban tartó csoport megbeszéléseinek (vagy akár hallgatólagos megállapodásainak) folytán alakultak ki a rendszerváltás utáni magyar gazdaság - sőt társadalompolitika - legfontosabb alapelvei! Ezek szerint Magyarország - és egyedül Magyarország a) nem kezdeményez adósságkönnyítést; b) elutasítja a reprivatizáció minden formáját; c) kizárja a széles rétegeket a nemzeti termelőtőke tulajdonából; és d) megindítja a nemzeti termelőtőke külföldiek javára való nagy volumenű értékesítését bevételszerzési célból.”

 Így történt 1990-ben, az Antall-kormány első száz napja alatt: becsapódott kis Magyarország mögött az adósok börtönének kapuja. 




I. Milliárdok a bankároknak,

adósság a népnek


Sheldon Emery: “Billions for the bankers, debt for the people”


Kevesen tudják, hogy az Egyesült Államok adóssága 1901-ben még csak 1 milliárd US dollár volt. Az első világháborúban felugrott 25 milliárdra, és a két háború között 49 milliárdra dagadt a nemzet adóssága. 1942 és 1952 között az adósság 72 milliárdról felment 265 milliárdra, 1962-ben már elérte a 303 milliárdot és 1970-re már 383 milliárd volt. 1971-1976 között409 milliárdról 631 milliárdra. De az adósság Ronald Reagan idején a fegyverkezés miatt, 1980-ban érte el az 5.5 billió dollárt. Ez azt jelenti, hogy minden férfi, nő és gyermek 20, 594. 86 dollárral adós, ami naponta 630 millióval tovább emelkedik. Ebben még nincs benne a 26 billió adósság – hitelkártyák, jelzálog, autóbiztosítás és engedély-kiváltás stb. Amerikában az átlag családnak legalább 13 hitelkártyája van!


Az USA lakosságának száma: 295,734,134

Ki tudod-e mondani a számokat?

Az amerikai államadósság:
1998. augusztusban
5, 516,699,306,752 dollár
2005. júliusban
7, 837,050,026,874 dollár



A nemzetközi bankárok irányította új világrendben a legtöbb jövedelmet a federális kormány gyűjti össze kereseti adó formájában, amivel az államadósságon fizetik a kamatokat. Mivel gyors ütemben emelkedik az adósság, eljöhet az idő, amikor a kormány a kereseti adóval a polgárok minden fillérét elveszi, és még ez sem lesz elég ahhoz, hogy a kamatokat fizessék. A kormánynak és a népnek nem marad semmije, és a bankok tulajdonába száll át minden. Amerika körül pedig bezárul a gyűrű.
Háromféle országhódítás
A történelem mutatja, hogy nemzeteket háromféleképpen lehet meg hódítani. Az első és leggyakoribb a háború. Azonban idővel ez a módszer megbukik, mert a leigázott rabnemzet, ha alkalma adódik, előbb-utóbb fellázad és elűzi a megszállókat. Nagyon sok erőre és főleg pénzre van szüksége a megszállóknak a rend fenntartásához.


A Kongresszusban, 1913. decemberében
 törvénnyel privatizálták az amerikai
nép kincstárát, miszerint a
Federal Reserve Bank bitorolja,
 fenntartja a jogot a pénz nyomtatására
és másodpercenként számolja
fel a kamatos kamatokat!

A második módszer a vallás: az embereket meggyőzik, hogy „az Istenhez való hűség, és engedelmesség” címén a jövedelmük egy részét a hódítóknak kell odaadniuk.

A harmadik hódítás gazdasági jellegű. A nemzetet, erőszak vagy kényszer nélkül, adóssá nyilvánítják úgy, hogy az áldozat észre sem veszi a hódítást. Adót kell fizetniük „törvényes” formában és meggyőződésük, hogy a közösség érdekében cselekednek, s hogy védelmet nyerjenek az ellenséggel szemben. Így lesznek a megszállókból a nemzet „jótevői és védelmezői”. Ez utóbbi módszer a leglassúbb folyamat, de gyakran a legtartósabb, hiszen a rabnemzet nem lát az országban semmilyen ellenséges haderőt, a vallás, a szólásszabadság is többé-kevésbé megmaradt, és utazásra is megvan a lehetőség, sőt még az uralkodók választási kampányában is részt vehetnek.

Közben a jónép nem veszi észre, hogy az országot meghódították és rabszolga lett. A társadalom eszközeit használják fel, hogy a nemzet vagyona a hódítók tulajdonába (privatizáció!) menjen át. A kör végleg bezárul.

Az amerikai honalapítók bevésték az Alkotmány Első pontjába (Article 1):
A Kongresszusra tartozik a pénz nyomása és az értékének az irányítása.”
A semmiből „teremtett” pénz
Közgazdászok a „teremteni” szót használják arra, amikor a pénz létre jön. „Teremtés” azt jelenti, hogy „valamit előállítani, ami azelőtt nem létezett.” Favágók deszkákat készítenek az erdei fákból, munkások házakat építenek fából, a gyárakban autókat készítenek vasból, fémből, üvegből és egyéb anyagból. De ezeket valójában nem teremtették, mert az előzőleg létező anyagot csak átalakították hasznosabb formába, illetve értékesítették.
A pénz esetében nem így van! Itt valakik „teremtenek” valamit a semmiből. Egy darab értéktelen papírt úgy nyomtatják, hogy annak értéke egyenlő legyen egy darab fával. Különböző számú színes papírokkal aztán autókat és/vagy házakat is lehet vásárolni. Az értékét „teremtették” a szó legszorosabb értelmében.
A pénzteremtés jövedelmező
A pénz előállítása nagyon olcsó mulatság. Aki egy nemzetnek végzi a „pénzteremtést” hatalmas haszonra tehet szert. Az építészek a ház építésénél nehezen dolgoznak, hogy a költségeken felül 5 százalékos haszonhoz juthassanak. Az autógyárosok a költségeken felül 1-2 százalék haszonnal eladhatják a kocsikat, és ezt ’jó üzletnek’ mondják. De a pénz gyártóinak nincs határ a haszonszerzésben, hiszen csak néhány centbe kerül kinyomatni 1 dollárost vagy a 10, 000 dollárost.
Pénztartalék
A civilizált társadalomnak megfelelő pénztartalékra van szüksége. Pénz nélkül az ipar megállna, a gazdaságok csak önfenntartó egységekké válnának, az élelmiszerraktárak tartaléka eltűnne, a nagyobb áruszállítmányok leállnának. Túlzás? Egyáltalán nem. A pénz a civilizált társadalom ütőere, a kereskedelem fontos eszköze. Ha eltűnik a pénz a forgalomból, vagy a pénz tartaléka a szükséglet alá lecsökken, az eredmény végzetes.
Az amerikai depresszió, 1930
Amerikának nem volt hiánya az ipari képességben, gazdag termőföldben, képzett szakmunkásokban és szorgalmas családokban. Átfogó és jól működő vasút- és kiépített országúthálózata, belvizei és tengeri hajózásai voltak. Távközlése a legjobb volt a világon: telefon, távirat, rádió és kitűnően megszervezett állami postaszolgálat.
Háborúk sem pusztították a városokat és a falvakat, a lakosságot nem tizedelték járványok, nem volt éhínség. Az Egyesült Államoknak 1930-ban csupán egyetlen dologban volt hiánya: megfelelő pénztartalék az ipar és a kereskedelem fenntartásához.
A harmincas évek elején a bankárok, -- az új pénz és hitel egyetlen forrásai, -- szándékosan megtagadták a kölcsönöket az iparágaknak, az üzleteknek és gazdaságoknak. Ugyanakkor korábbi kölcsönök kamatjait megkövetelték, és a pénz gyorsan eltűnt a forgalomból. +++ /folytatjuk/



 “Az idegen kölcsönök

piócák az állam testén”


A Biblia után, az elmúlt száz esztendő legvitatottabb, legolvasottabb és legtiltottabb irodalma a Cion Bölcsek Jegyzőkönyvei. De eredetiek-e a Jegyzőkönyvek vagy hamisítványok? Állítólag, a Jegyzőkönyvek 1897-ben, Bázelban készültek a Cionista Kongresszuson, de a cáfolat szerint
az orosz titkosrendőrség (Okrana) utasítására a könyvet meghamisították, csak azért, hogy zsidógyűlöletet szítsanak és a bolsevik forradalmárok hitelét veszítsék.’

Újvári Péter a Magyar Zsidó Lexikon 173-174. oldalán írja:
A XX. Század legvakmerőbb irodalmi csalása, amely a német pamflet-irodalom csatornáin Magyarországra is eljutott. A könyv a kereszténység ellen irányuló világszervezkedéssel vádolja meg a zsidóságot. [...]”

Ma már tökéletesen mindegy, hogy kik fogalmazták meg a Jegyzőkönyveket. Akárcsak a szakácskönyv, amiből ételek készítésénél követjük a valakik által leírt utasításokat, úgy a Jegyzőkönyvek 24 pontjában a lefektetett tervezeteket és utasításokat is átvehetik bizonyos világuralomra törekvő csoportok.

***
Az Interneten sokak által olvasott és közkedvelt Dr. Henry Makow kanadai egyetemi tanár írja a honlapján:
A Cion Bölcsek Jegyzőkönyveiben a zsidó világuralom megvalósítására vonatkozó utasítások 1976-ra gyakorlatilag már megvalósultak. A 29 éves HaroldWallace Rosenthal, a new yorki szenátor Jacob Javits magántitkára szerint a zsidó befolyás és hatalom támadhatatlanná vált. Úgy gondolta, hogy ha e tényt elmondja a Western Front című kiadvány újságírójának Walter White-nak, egy kis zsebpénzre tehet szert.
Túl sok zsidó nem meri elmondani, hogy mi milyen tervezet szerint élünk, de engem már semmi vagy senki nem félemlíthet meg.’- mondta Rosenthal. ’A kereszténységnek túl késő már a védekezésre. Ez az idő rég elmúlt. Régen, nagyon régen nekünk kellett az elnyomóknak lennünk. Kétségtelen, hogy ez egyik életcélunk. Mi támadók vagyunk!’
(A beszélgetés szövege számos helyen megtalálható az Interneten, így a Hazánkért archívumában is, természetesen magyar fordításban. - tj)
A 17 oldal terjedelmű interjú szövege, teljes ellentétben áll a ’zsidó, mint áldozat’ képpel, és megegyezik a Benjamin Freedman, valamint C. G. Rakovsky írásaival, amelyekben feltárják a világot irányító igazi háttérerőket.Rosenthal arra is rávilágított, hogy a zsidók földi birodalmat építettek maguknak úgy, hogy visszautasították Krisztus testvéri szeretetre alapozott szellemi birodalmát.
Rosenthal:
A zsidó bankárok Jeruzsálemből terveznek uralkodni a világ felett, a saját érdekeiket előtérbe téve. A zsidók hatalmát a pénzrendszerrel valósítottuk meg. A Federal Reserve nevű nemzeti bankunk olyan kölcsönöket nyújt, amelyeket a semmiből teremtettünk, a többi bankok részére. Tehát ipart, gazdasági életet és a munkásosztályt az adóssághálózatunkba kerítjük be. (…)”


(Részlet)  A Cion Bölcsek Jegyzőkönyvei, 20. pont

(...) Minden államkölcsön annak a folyománya, hogy az állam gyenge lábon áll és nem ért saját jogainak érvényesítéséhez. A kölcsönök Damoklesz-kardként lógnak az uralkodók feje felett, akik ahelyett, hogy ideiglenes adót vetnének ki alattvalóikra, kinyújtott kézzel koldulni mennek a mi bankárainkhoz.
Az idegen kölcsönök olyanok, mint piócák az állam testén, amiket nem lehet eltávolítani, amíg maguktól le nem hullnak, vagy az állam le nem rázza őket.
A gój államok azonban nem rázzák le őket: továbbra is ragaszkodnak ahhoz, hogy egyre többet szedjenek magukra, úgyhogy menthetetlenül el kell pusztulniuk, kimerülve ettől az önkéntes vérveszteségtől.
Tehát mi is lényegében az államkölcsön, főleg az idegen államkölcsön? Az államkölcsön azt jelenti, hogy az állam kormányváltókat bocsát ki, amelyek a kölcsöntőke összegéhez mért kamatfizetési kötelezettséget tartalmaznak. Öt százalékos kamat esetén az állam húsz év elteltével hasztalanul fizet kamatokban az államkölcsönnek azonos összeget, negyven év alatt az eredeti kölcsön kétszeresét, hatvan év alatt annak háromszorosát és közben az adósság változatlanul megmarad – kifizetetlen adósságnak.
Ebből világos, hogy az állam mindenféle fejenkénti megadóztatással elveszi a szegény adófizetőktől az utolsó garasokat is csak azért, hogy kiegyenlítse gazdag idegeneknél fennálló számláját, akiktől pénzt vett kölcsön ahelyett, hogy ezeket a garasokat saját szükségleteire teremtette volna elő az államkölcsönt megtetőző kamatfizetési kötelezettség nélkül.
Addig amíg az államkölcsönök belföldi kölcsönök voltak, csupán arról volt szó, hogy a gójok a szegények zsebeiből a gazdagokéba rakták pénzüket, mihelyt azonban szert tettünk a megfelelő személyekre, hogy külföldi síkra tereljék az államkölcsönöket az államok egész vagyona a mi zsebeinkbe folyt és a gójok alattvalói sarcot kezdtek fizetni nekünk.
Az uralkodó gój királyoknak az államügyek vezetésében tanúsított felületessége, a miniszterek megvesztegethetősége, valamint más vezető személyiségek hozzá nem értése a pénzügyekhez – mindez a mi kincstáraink adósaivá tette országaikat akkora összegek erejéig, hogy teljesen lehetetlen azokat visszafizetni. Ezt azonban nem értük el súlyos erőfeszítések és pénzáldozatok nélkül. (…)
Milyen világosan jut kifejezésre a gójok tisztán állati értelmének fejletlen gondolkodási képessége abban a tényben, hogy kölcsönöket vettek fel nálunk kamatra és sohasem gondolták meg, hogy ugyanezt a pénzt, sőt még annak kamatait is csak elő kell majd teremteniük saját államuk zsebeiből ahhoz, hogy kifizethessenek minket. Mi sem lett volna egyszerűbb, mint hogy saját népüktől vegyék azt a pénzt, amelyre szükségük volt? De éppen ez bizonyítja elménk géniuszát, hogy az államkölcsönök ügyét olyan színben tudtuk feltüntetni előttük, hogy azokat még előnyösnek is tartották a maguk számára. (…)
Úgy fogjuk felépíteni elszámolási rendszerünket, hogy sem az uralkodó, sem a legjelentéktelenebb köztisztviselő nem fogja tudni észrevétlenül elvonni rendeltetésétől akár a legkisebb összeget is, sem pedig más célra fordítani, mint amelyre a költségirányzat szánta. (…)
(…) Az államok fizetésképtelenségének nyílt bevallása a legjobb bizonyíték lesz arra, hogy a különböző országokban teljesen hiányzik minden kapcsolat a népek érdekei és azok között, akik kormányozzák őket. (…)

Készen áll a Nemzetközi Legfelső Bíróság

www.savethemales.ca/000357.html


1962-ben a Look Magazine vezető egyéniségeket és politikusokat kérdezett meg, hogyan látják a világ folyását 1987-ben. Az akkori izraeli miniszterelnök David Ben Gurion, aki Rothschild alkalmazásban volt, már előre ismerte a jövőt. Megjósolta 1987-re a hidegháború végét, és a Szovjetunió fokozatos demokratizálódását.
Nyugat-, és Kelet-Európa független államok szövetsége lesz. Minden más állam világszövetségbe tömörül, amelyeknek nemzetközi rendőri karhatalom áll a rendelkezésükre.
Minden katonai alakulatot megsemmisítenek és nem lesz több háború. Jeruzsálemben az ENSZ fogja megépíteni a Próféták Kegyhelyét, hogy a szövetségi államokat szolgálja, - ez lesz az Emberiség Legfelső Bírósága, ahol a szövetséges államok között vitákat megoldanak, ahogy azt Izajás próféta megjósolta. “

IDÉZETEK


[www.freepress-freespeech.com]

*       Liszt Ferenc (1811-1886) - ”A zsidó a pénzrendszert kisajátította. Az állam torkát úgy fojtogatja, hogy pénzes-zsákja száját időnként szorosra vagy lazára ereszti. A sajtó minden eszköze a kezében van, hogy a társadalom alapjait szétzúzza. Ő az alapja minden olyan vállalkozásnak, amely a trón ledöntésére, az oltár széttörésére és a polgári jog megsemmisítésére irányul.” [Die Israeliten]

*       François Trocase, az ausztriai zsidókról:
"Akadályok nem félemlítik meg őket. Megőrzik fajuk egységét a világon mindenütt az évszázadokon keresztül. A Talmud adta nekik azt a hatalmas szervezetet, amelyet a modern haladás nem képes megváltoztatni. Mély, kiirthatatlan gyűlölet minden iránt, ami nem zsidó erősíti őket háborújukban, amelyet a keresztény társadalom ellen viselnek. A megosztott kereszténység nem képes arra, hogy a megfelelő energia-bevetéssel harcoljon ellenük."

*       Thomas Jefferson, amerikai államférfi, 18. század. - "A szétszórt zsidók ma is államot alkotnak, amely idegen államot alkot az államon belül, ahol élnek."
[D. Boorstin, The Americans).]

"Azok, akik a földön dolgoznak, az Úr kiválasztott népe, ha egyáltalán van neki kiválasztott népe." [Virginiai jegyzetek]

*       Lord Harrington, 19. századbeli brit államférfi, ellenezte a zsidó bevándorlást Angliába, mert:
"Ők a világ legnagyobb pénzkölcsönzői és pénzemberei. Ennek eredményeképpen a világ országai adók és állami kötelezettségek súlya alatt nyögnek. Ők voltak mindig is a szabadság legnagyobb ellenségei." [Lordok házában 1858. július 12-én]

*       Homer azt írja a Judaizmus és Bolsevizmus c. műben: "A történelem azt mutatja, hogy a zsidó természete alapján mindig forradalmár volt és fajának második századbeli szétszóródása óta vagy elindított vagy segített forradalmi mozgalmakat vallási, politikai és gazdasági téren, amely annak az államnak az erejét csökkentette, amelyben lakott. Másfelől mindig voltak ugyanennek a fajnak olyan előrelátó tagjai, akik kéznél voltak, hogy az előállt zűrzavarból gazdasági és politikai előnyöket húzzanak ki."

*       Az “antiszemita” Sztálin J. válasza, az 1931. január 12-i kérdésre, amit a Jewish Telegraphic Agency of America intézett hozzá [Csillagok és homok, 316. oldal]:
"Az antiszemitizmus veszélyes a munkásokra, mert ez az a hibás út, amely eltéríti őket a helyes útról a dzsungelbe. Ezért a kommunistáknak, mint következetes internacionalistáknak az antiszemitizmus engesztelhetetlen és kemény ellenfeleinek kell lenniük.
A Szovjetunióban az antiszemitizmust szigorúan üldözzük, mint a szovjet-rendszer elleni jelenséget. Az USSR törvényei értelmében az aktív antiszemitizmust halállal büntetjük." +++





II. Milliárdok a bankároknak,

adósság a népnek


Sheldon Emery: “Billions for the bankers, debt for the people”

Nincs pénz békére, de van bőven háborúra

A “depressziónak” (gazdasági válság) a második világháború vetett véget. Ugyanazon bankárok, akiknek az 1930-as évek elején nem volt pénzük, hogy békebeli házak építésére, ruházat és élelmiszer előállítására kölcsönözzenek, hirtelen határtalan milliárdokat találtak laktanyákra, egyenruhákra és a katonaság élelmezésére.
A nemzet, amely 1934-ben nem tudott élelmet termelni eladásra, most hirtelen bombákat gyártott, hogy Németországba, Japánba küldjék – ingyen! A hirtelen pénzállomány-növekedéssel munkásokat vettek fel, a farmok eladták termékeiket, gyárak két műszakra álltak át, bányák újranyíltak és a Nagy Depresszió véget ért.
Némelyek politikusokat okoltak érte, mások érdemet tulajdonítottak maguknak a megszüntetéséért. Az igazság az, hogy a (bankárok által) előidézett pénzhiány okozta a válságot, amit a pénzbőség szüntetett meg. Az emberekkel soha nem közölték ezt az egyszerű igazságot…
A hatalmas Aranyborjú
 szobra New Yorkban látható
a Wall Streeten. Egyesek hiszik, hogyha megérintik a borjút, akkor a tőzsdén vásárolt részvények
 értéke felmegy

Ebben a cikkben be fogjuk mutatni, hogy ugyanezek a bankárok, akik pénzünket és hitelünket ellenőrzésünk alatt tartják, hogyan alkalmazták ezt az ellenőrzést Amerika kifosztására és szolgaságba juttatásunkra.

A pénzteremtés és szabályozás hatalma

A mesterségesen előidézett pénzhiány katasztrofális eredményeit szemlélve megértjük Honalapító Atyáinkat, akik értették mind a pénz, mind Isten törvényeit, miért bízták a pénz „teremtésének” és ellenőrzésének hatalmát egyedül a Szövetségi Kongresszus kezébe. Úgy hitték, minden polgárnak részesednie kell a „teremtésnek” hasznában s ezért csakis a Szövetségi Kormány lehet a pénz egyetlen teremtője.
Továbbá azt hitték, hogy minden polgár, bármely államban, területen vagy szociális helyzetben előnyére lenne a kellő mennyiségű stabil pénznem. Ezért a törvény szerint, a Szövetségi Kormány kell, hogy legyen a pénz értékének irányítója.
Mivel a Szövetségi Kongresszus volt az egyetlen törvényhozó testület, amely az összes állampolgár szavazásának ki van téve, az volt – szerintük – az egyetlen biztonságos őrzőhelye az ilyen nagy haszonnak és hatalomnak. Egyszerű és mindent összefoglaló módon írták ezt ki: „A Kongresszusé kell legyen a pénz verésének és értéke szabályozásának hatalma.”

Hogyan veszítettük el a Szövetségi Tartalék irányítását?

1913 előtt Amerika gazdag, erős és növekedő nemzet volt, békében szomszédaival és a világ irigységének a tárgya. 1913. decemberében a Kongresszus, mialatt sok képviselő a karácsonyi ünnepekre távol maradt, megszavazta — amit ma úgy ismerünk, mint a Szövetségi Tartalék Törvényt (Federal Reserve Act). Ez az egyszerű, de rettenetes törvény teljesen elvette a Kongresszustól a pénz teremtésének jogát, vagy hogy bárminemű ellenőrzést gyakoroljon a teremtése felett és a feladatot a „Federal Reserve Corporation”-nak adta át. A népnek akkor nem mondták meg, sőt sokan még ma sem tudják, hogy a Szövetségi Tartalék Korporáció (FRC) magánvállalat, amelyet bankok irányítanak, s ezért a bankok pénzügyi nyereségére működtetik és nem a nép javára. A Szövetségi szót a nép megtévesztésére alkalmazták.

Nagyobb katasztrófa, mint Pearl Harbor

Azon gyalázatos nap óta, amely számunkra nagyobb katasztrófa volt, mint Pearl Harbor, az a kis kiváltságos csoport, amely kölcsönbe adja nekünk a mi pénzünket, bezsebelte a pénzünk nyomásából származó összes hasznot, de még többet is. 1913 óta tízmilliárd dollárt teremtettek hitel vagy pénzjegy alakjában, amit mint személyes tulajdonunkat kormányunknak és népünknek adhatnak kölcsönbe, kamatra.
Egy példa segít megérteni a pénz „teremtésének” és a nép adósságára változtatásának folyamatát. Kezdjük a pénz szükségességével.
A Szövetségi Kormánynak, miután többet költött, mint amit polgáraitól adóba beszedett, pénzre van szüksége, - tegyük fel, egymilliárd dollárra. Mivel nincs pénze és a pénz „teremtésének” jogát elajándékozta, a „teremtőkhöz” kell folyamodnia az egymilliárd dollárért.
De a Szövetségi Tartalék, mivel magánvállalat, nem adományozza a pénzt csak úgy. A bankárok hajlandóak egymilliárd dollárt folyósítani a kormánynak cserébe a kormány beleegyezéséért, hogy azt a pénzt visszafizeti -- kamatostól!
A Kongresszus felhatalmazza a pénzügyminisztériumot egymilliárd dollár kölcsönkötvény kibocsátására, amit eljuttatnak a Szövetségi Tartalék (FRC) bankáraihoz. A Szövetségi Tartalék akkor kifizeti a pénz kinyomtatásának költségét (kb ezer dollárt) és átadja a kinyomtatott pénzt a kormánynak, amely kifizeti vele a tartozását. A végeredmény: a kormány egymilliárd dollár erejéig eladósodott a bankárokkal szemben, amely után a népnek kamatot kell fizetnie.
1913 óta több tízezer ilyen ügykötés történt, amelyek eredményeként az amerikai kormány 1996-ban több mint ötbillió dollárral volt adós a bankároknak. A jövedelmi adó nagy része, amit fizetünk, egyenesen a bankárok zsebeibe folyik, egyedül a kamat fizetésére, míg a tőke törlesztésére nincs remény. Gyermekeinkre szolgasors vár…
Ez még nem minden! Ebben az istentelen módszerben az amerikai kormány egymilliárdos kölcsönkötvénye alapul szolgál további hitel teremtésére, amit kölcsönként lehet adni. A jelenlegi tartalékszabályok megengedik nekik, hogy az egymilliárd dolláros kötvényt 15 milliárd hitel kibocsátására használják államoknak, közösségeknek, magánszemélyeknek vagy vállalatoknak.
Az eredeti egymilliárddal így 16 milliárd „teremtett” hitel után szedhetnek kamatot, miközben önköltségük nem több mint az ezer dollár az eredeti egymilliárd nyomtatására. Mivel az amerikai Kongresszus 1863 óta nem bocsátott ki pénzjegyet, a nép, hogy kereskedelmet és üzleti tevékenységet folytathasson, kénytelen a monopol-bankárok „teremtett” hiteléhez folyamodni és fizetni nekik az uzsorakamatot.

A tőzsde mesterkélése

 A szinte határtalan uzsorakamathoz hozzájárulva, a bankárok egy más módon is hatalmas vagyonra tehetnek szert. A bankárok, akiknek a felügyelete alatt van a pénz, határoznak arról, hogy nagy és sikeres vállalatok kapjanak-e kölcsönt vagy sem, ami befolyásolja részvényeik árfolyamát a tőzsdén.
Nagymennyiségű kölcsön megtagadása árfolyamesést idéz elő a vállalat részvényeiben. Miután az ár lezuhant a bankárok ügynökei nagy tételekben felvásárolják a részvényeket. Azután, amikor a bank hirtelen többmilliós kölcsönt folyósít, a vállalat részvényei felugranak és bankárok jó haszonnal eladhatják a részvényeket. Ily módon milliárdokat nyernek további üzérkedésre. Ez a gyakorlat annyira kifinomult ma, hogy elég az, ha a Szövetséges Tartalék kihirdeti az újságoknak a „kamatláb” emelését vagy csökkenését, hogy az árfolyamok zuhanjanak vagy emelkedjenek, kényük-kedvük szerint.
Ezt a módszert 1913 óta alkalmazzák. A bankárok és ügynökeik megvásárolták a titkos vagy nyílt felügyeletet Amerika nagyvállalatai felett. Ezt kihasználva kényszerítik a vállalatokat nagy kölcsönök felvételére, hogy a vállalatok nyereségét kamat fejében leszívják. Így kevés haszon marad a részvényeseknek osztalék fejében s ezért van az, hogy a bankok milliárdokat tesznek zsebre kamat fejében a cégektől, még akkor is, amikor a részvények árfolyama alacsony.
Ma, az amerikai munkáscsaládok milliói eladósodtak a néhány ezer bankárcsaládnak olyan összegben, amely kétszerese az egész Egyesült Államok megállapított értékének! Ezek a bankárcsaládok ezt papír, tinta és könyvvitel árán kaparintották meg.

A kamat összegét nem „teremtik”

Új pénz (igazában nem pénzjegy, hanem hitel, amely tartozáson alapul) csak úgy kerülhet forgalomba Amerikában, ha azt a bankároktól kölcsönbe veszik. A bankárok minden új kölcsönnek a tőkéjét „teremtik”, a kamatot soha. Ezért az új pénz sohasem egyenlő az új adóssággal. Az összeget, amely a kamat fizetéséhez kell, nem „teremtik”, s így nem létezik. Ebben a rendszerben, ahol az új adósság mindig nagyobb, mint az új pénz, függetlenül a kölcsön nagyságától, a tartozás összege túlhaladja a kölcsön kifizetésére kézenfekvő pénz összegét.
A nép sohasem tudja kifizetni az adósságát.

A kamatos-kamat borzalma

Amikor a polgár a bankárhoz megy, hogy százezer dollárt vegyen kölcsön ház vagy gazdaság (farm) vásárlásához, bele kell egyeznie a kölcsön visszafizetésébe, kamattal együtt. 8.25%-os kamatlábbal a 30 éves kölcsönre havonta 751.27 dollárt kell visszafizetnie, azaz összesen 270,456.00 dollárt! A banktisztviselő aláírat a polgárral egy okmányt, amely a bankra ruházza a megvásárolt ingatlant abban az esetben, ha a kölcsönfelvevő nem fizetné a szükséges törlesztéseket. A bank akkor leteszi a 100 ezer dollárt a polgár számlájára, ahonnan ő a különböző szállítókat és iparmunkásokat kifizeti. A 100 ezer dollár ezzel belekerül a már „forgalomban lévő” pénzösszegbe.
A pénzrendszer végzetes hibája az, hogy csak a „teremtett” 100 ezer dollár kerül be a „forgalomban lévő”pénzösszegbe, a kamat fizetéséhez szükséges pénzösszeg nem „teremtetett” új pénz, tehát nem adják hozzá a „forgalomban lévő” pénzösszeghez.
Mégis, a kölcsönfelvevőnek meg kell keresnie 270,456.00 dollárt, -- 170,456.00 dollárral többet, -- mint amit forgalomba hozott a 100 ezer dolláros kölcsön által! (Ez a kamat becsapja a polgárt, kényszeríti, hogy a kamattal együtt majdnem három házért fizessen.)
Minden új kölcsönfelvevő megismétli a folyamatot: kölcsönével növeli a forgalomban lévő pénzállományt, de a kölcsön törlesztései — a kamat miatt — sokkal nagyobb összeggel csökkentik azt. Ezért a kölcsönfelvevők összessége képtelen arra, hogy valaha teljesen kifizesse az összes bankárt. Amint visszafizetik a kölcsönt a kamattal, a forgalomba lévő pénz eltűnik. Újabb és újabb kölcsönöket kell felvenniük a bankároktól. Így a pénzkölcsönzők (bankárok), akik semmi értékeset nem gyártanak, fokozatosan megkaparinthatják a földet, épületeket és a dolgozó lakosság jelen és jövő keresetét.

Példabeszéd 22:7 megvalósult Amerikában:

Gazdagok uralkodnak a szegények felett és a kölcsönfelvevők a kölcsönadók szolgái lettek.”
Minden bankár által „teremtett” pénzösszeg (hitel) ugyanazt okozza. 1913 óta ez milliószor megtörtént, ami ma is tovább folytatódik. Így láthatjuk, Amerika miért vált a gazdag, adósságmentes nemzetből eladósodottá, ahol miden otthon, gazdaság és vállalkozás uzsora-adományokat fizet a bankároknak.  +++ /folytatjuk/
Vasas J. János fordítása




III. Milliárdok a bankároknak,

 adósság a népnek



Sheldon Emery: “Billions for the bankers, debt for the people”



Még többet a készpénzről

Az előzőkben tárgyalt üzletek millióinak lebonyolításához alig használnak készpénzt, sőt nincs is rá szükség. Az Egyesült Államokban a „készpénz” az üzletek 95 százalékában tranzakció lebonyolításához csekkel történik. Gondoljunk arra is, hogy a bankok a náluk letétbe helyezett összegnek csak 10 százalékát kénytelenek készpénzben tartani. Tehát, a náluk elhelyezett pénzösszeg 90 %-a nincs jelen készpénz alakjában.
Így a bank aránylag szabadkezet kap a „kölcsön teremtésére” csekk vagy elismervény kiadásával, amely nem igazi pénz ellen van kiállítva, hanem a mi visszafizetési ígéretünk ellen. A bank önköltsége a papír, a tinta ára és néhány dollár általános költségekre tranzakciónként. Ez nem egyéb, mint hatalmas arányú fedezetlen csekk-kiadás!

Adósságunk szakadatlanul és a végtelenségig növekszik

1910-ben a Egyesült Államok szövetségi adóssága csak egymilliárd dollár volt, ami $12.40 fejenként. Állami és helyi adó gyakorlatilag nem is létezett.
1920-ra a Szövetségi Tartalék csekély hatévi svindlije után a szövetségi adósság 24 milliárd dollárra ugrott $228, fejenként. 1960-ban a szövetségi adósság elérte a 284 milliárdot, azaz 1575 dollárt állampolgáronként és az állami és helyi adók gomba módra növekedtek
1998-ban a szövetségi adósság meghaladta az 5,5 milliárdot, azaz 20,403.90 dollár, ami minden amerikai férfi, nő és gyermek fején van és hatványosan növekszik.
Az állami és helyi adósság ugyanúgy növekszik, mint a szövetségi. Ellenben túl furfangosak ahhoz, hogy egyszerre mindent megkaparintsanak. Ahelyett meghagyják nekünk a „tulajdonbirtoklás” illúzióit, hogy ti és gyermekeitek csak nyugodtan folytassátok a munkát és fizessétek a bankárokat az állandóan növekedő adósság után. A „szervezet” adósságpénz-rendszerével oly biztosan meghódította népünket, mintha fegyveres hadsereggel vonultak volna be.

Hogyan vándorol vagyonunk a bankárok zsebébe?

Hogy megértsük a folyamatot, amellyel kamatfizetések útján idővel a nemzet összes vagyona a kamatszedő zsebébe vándorol, gondoljunk a póker kártyajátékra, ahol minden résztvevő zsetonokat kell vásároljon a „bankártól”, aki nem játszik. Ő csak figyeli a játékot, és minden órában benyúl és kiveszi az asztalon lévő zsetonok 10-15 százalékát. Ahogy a játék halad minden játékos zseton-mennyisége szerencséje szerint fel és le változik. Ellenben a játékban (üzleti vállalkozásban) forgó zsetonok száma egyre csökken. Amint a zsetonok száma lecsökken, néhány játékos teljesen kifogy zsetonból. Ha tovább akarnak játszani, új zsetonokat kénytelenek venni vagy kölcsönözni a „bankártól”.
A bankár csak akkor hajlandó kölcsönözni, ha a játékos jelzálogkölcsönt vesz fel bizonyos ingatlanra (ház, birtok, üzlet, stb.) A törlesztést (tőke és kamat) rendszeresen kell fizetnie, akár nyereséges, akár nem.
Könnyen látható, hogy akármilyen ügyesen játszanak, a végén a zsetonok nagy többsége a bankár zsebében köt ki és a legügyesebb játékosok kivételével a többi háza, vagyona, kocsija, értéktárgyai, talán még az inge is a „bankáré” lesznek, ha elég hosszasan játszanak
A valóságban ez sokkal rosszabb, mint a pókerjátékban. A pókerben senki sincs kényszerítve kölcsön felvételére, és akármikor kiléphet a játékból, megmaradt zsetonjaival. A valóságban, még ha mi édeskeveset is kölcsönzünk a „bankártól”, helyi, állami és szövetségi kormányaink milliárdokat kölcsönöznek a nevünkben, aztán elherdálják, s majd adóztatás útján elkobozzák a keresetünket, hogy a bankárokat kamattal együtt kifizethessék.
Kénytelenek vagyunk játszani és senki sem léphet ki, ha csak nem elhalálozás útján. Addig fizetünk, amíg élünk, halálunk után pedig a gyermekeink fizetnek. Ha nem tudunk, vagy megtagadjuk a fizetést, a kormány kiküldi a rendőrséget, hogy elvegyék a birtokunkat, és a bankároknak adja. A bankárok semmit sem kockáztatnak, csak a százalékukat szedik be és mindent elnyernek. Las Vegasban minden játékot mesterségesen befolyásolnak, hogy a tulajdonosnak bizonyos százalékot fizessenek, és milliókat jövedelmezzenek.
A Szövetségi Tartalék bankárjainak a „játéka” is mesterségesen befolyásolt és milliárdokat jövedelmez.
Mostanában, a bankárok újabb kártyákat tettek a csomagba: hitelkártyákat, amelyeket kényelmük és kereskedelmi előnyeik miatt szorgalmaznak. Valójában, ügyes eszközök az eladónak, ugyanakkor 18%-kos kamatot jelentenek a vevőnek. Valódi tisztességtelenül befolyásolt játék.
Demokrata, republikánus vagy független szavazók, akik gyakran kérdezték, miért költenek a politikusok mindig több pénzt, mint amennyit beszednek, most láthatják az okát. Amint megkezdik pénzrendszerünk tanulmányozását, rájönnek, hogy a politikusok nem a nép ügynökei, hanem a bankároké, akiknek újabb ás újabb módszereket találnak ki a nép további eladósítására.
Nincs szükség nagy képzelő tehetségre, hogy meglássuk: ha a Kongresszus „teremtette” volna a pénzt éshozta volna forgalomba a pénzállomány szükséges növelését, nem lenne nemzeti tartozás. Egyéb tartozások milliárdjai sem léteznének. Mivel eredeti költség a nyomtatáson kívül nem lenne, folytonos kamatköltség sem, és a szövetségi adó is közel semmi lenne. A már forgalomban lévő pénz ott maradna és folytatná szerepét a kereskedelem megkönnyítésében, nemzedékről nemzedékre és évszázadról évszázadra anélkül, hogy a bankárok bárminemű fizetést kapnának.

Az adósság és háború folytonos körforgása

Béke és adósságmentes jólét helyett állandóan növekedő adósság és időnként kirobbantott háború van. Minket, a népet bankárok által befolyásolt pénzrendszer irányít, amely a kormány hatalmát bitorolja, „igazi kormányunk”-nak álcázza magát, és megkezdte népünk koldusbotra juttatásának és a felettünk való uralkodás megszerzésének a folyamatát. Ez most összpontosított, hatalmas politikai gépezet, amelynek fő céljai a háború-gerjesztés, a nép vagyonának elkobozása és hatalma megörökítésének népszerűsítése. Két fő politikai pártunk, és szolgáikká lett kormányunk különböző osztályai költekező ügynökei lettek és az adóhivatal a begyűjtési ügynöksége. A nép nem is tudja, hogy ez szorosan együttműködik más országok hasonló szervezeteivel, amelyeket szintén kormányoknak álcáztak. Némelyekről azt mondják, hogy a barátaink, másokról, hogy ellenségeink. Az „ellenségeket” nemzetközi manipulációk útján teremtik és arra használják, hogy a megijesztett amerikai népet további milliárdos adósság felvállalására kötelezzék: „katonai feszültség”, „idegen államoknak nyújtott segély a kommunizmus megfékezésére,” a „kábítószer elleni háborúra” stb. ürügyek alatt.
Agymosó propagandával összezavart polgárok tehetetlenül szemlélik mialatt politikusaink pénzt, élelmiszert és árucikkeket adnak bankár ellenőrzés alatt álló idegen kormányoknak jobb “viszonyok” és „feszültség enyhítése” ürügye alatt. Bankár-irányított kormányunk legjobb és legbátrabb fiainkat idegen háborúkba küldi, ahol tízezrével halnak meg, százezrek lesznek rokkantak (nem is beszélve az „ellenség” veszteségeiről!)
A „háború” végeztével semmit sem nyertünk, ellenben adósságunk a bankároknak milliárdokkal emelkedett – ami a „háború” elsődleges célja volt.
Ebből a hatalmas adósságból származó haszonból teljes majdnem rejtett gazdasági óriást emeltek nemzetünk nyakára. Társadalmi és faji feszültségek fokozására előnybe részesítik a kábítószer-használatot, a szesz-fogyasztást, a szabad szerelmet, a művi elvetélést, a paráznaságot és bűnözést. Titokban mindent támogatnak, ami legyengíti a nép agyát és erejét, mivel így kevésbé lesz képes velük szemben ellenállani, vagy éppen megérteni mit tesznek velük.
Az új alázatos ember kialakításában félresöpörnek családot, erkölcsöt, hazaszeretetet, keresztény vallást, tehát mindent, ami tisztességes. Új „uralkodóink” megkísérlik aláásni az egész faji, szociális vallási és politikai rendünket, de az adósság-pénz-gazdasági rendszert nem változtatják meg, amivel a bankárok és lakájaik kifosztanak, és uralkodnak a rabszolgává tett népünk felett. Ez az emberiség történetében a leghatalmasabb csalás és fondorlat által elkövetett hódítás. Megismételjük: gazdagságuk és hatalmuk kulcsa azon képességük, hogy semmiből pénzt képesek „teremteni”, és nekünk kamatra kölcsön adni. Ha ezt nem engedték volna meg nekik, soha sem tudtak volna hatalmat szerezni népünk felett. Mennyire igazak Salamon szavai:
A gazdag uralkodik a szegény felett, és az adós szolgája lesz a hitelezőnek.” (Proverbs 22:7)

Amerikában a nagy bankok tulajdonosainak legnagyobb része kelet-európai származású és összefüggésben állnak az európai Rothschild-bankokkal.  +++  /folytatjuk/

Vasas J. János fordítása




IV. Milliárdok a bankároknak, adósság a népnek



Sheldon Emery: “Billions for the bankers, debts for the people.” /utolsó rész/


Amerikában minden állampolgár részvényes lehet

Az alkotmányos rendszerben nem létezne magánbank, hogy kirabolja a népet. A nép képviselői által irányított kormánybankok bocsátanák ki a pénzt és hitelt. Nemcsak pénzjegyet adnának ki, hanem korlátolt kamatmentes kölcsönt is ingatlanok, pl. ház vásárlására.
Százezer dolláros kölcsön visszafizetésére csak 100 ezerre lenne szükség, és nem 270,456 dollárra, ahogy ez ma is történik. Mindenkit, aki építőanyagot vagy munkát szolgáltatott a ház építéséhez ugyanúgy kifizetnének, mint ma, de a bankárok nem kapnának 170,456 dollár kamatot. Ezért tesznek nevetségessé mindenkit, aki másféle pénzrendszert javasol.
A történelem sokféle adósságmentes és kamatmentes pénzkibocsátásról tanúskodik. Az amerikai tartományok tették ezt az 1700-as években. Vagyonuk rövidesen vetélkedett Anglia vagyonával és parlamenti megszorítást váltott ki, ami a Függetlenségi háborúhoz vezetett. Ábrahám Lincoln tette 1863-ban a polgárháború pénzelésére. Őt később meggyilkolta egy ember, akit sokan a Rothschild-bank ügynökének tartottak. Azóta nem adtak ki adósságmentes vagy kamatmentes pénzt Amerikában.
Napjainkban több arab nemzet bocsát ki polgárainak kamatmentes pénzt (Ebből kitűnik, miért a nagy felhajtás a Közel-Keleten és mossa a bankárok által irányított sajtó az amerikai agyakat, hogy tekintsenek terroristának minden arabot.)
A Szaracén Birodalom ezer évvel ezelőtt megtiltotta a kamatot a pénzen, és gazdasága felülmúlta a szász Európáét. Mandarin Kína saját pénzt adott ki adósság és kamatmentesen! A mai történészek és régészek azokat a századokat tartják Kína legnagyobb korának gazdaság, kultúra és béke szempontjából.
Kiadni pénzt, amin nem kell kamatot fizetni, pénzt hagy meg a kereskedelem és munkabér költségeinek a fedezésére és egyetlen költsége a bankjegy helyettesítése, amikor a papír elkopott.
A pénz papírjegy a kereskedelem lebonyolítására és mindig kellő mennyiségben kell jelen lennie, hogy lehetővé tegye a nemzet össztermékének eljuttatását a végső használóhoz. Ugyanolyan nevetséges lenne, hogyha a nemzet azt mondhatná polgárainak: most kevesebbet fogyasztok, mert nincs elég pénz. Mintha a repülőtársaság azt mondaná az utasoknak, hogy gépeink nem repülnek, mert kifogytunk jegyből!


Polgárok irányítanák az amerikai pénznemet

Az így kibocsátott pénz értéke onnan származna, hogy a nemzet legfelsőbb törvényes szerve adta ki és törvényes eszközzé jelentette ki mindennemű nyilvános vagy magántartozás kifizetésére. Mivel független nemzet adta ki, amelyet összeomlás nem fenyeget, nem lenne szükség arany, ezüst vagy más nemesfém fedezetre.
Amint ez a történelemben látható, a kibocsátó kormány stabilitása, és felelőssége a meghatározó tényező a kormány által kiadott valuta elfogadásához, nem arany, ezüst vagy vas, amely valamely lyukban van elásva.
Ennek bizonyítéka Amerika jelenlegi helyzete. Aranyunk és ezüstünk gyakorlatilag elfogyott, de a pénzünk mégis elfogadott. Ellenben, ha a kormány az összeomlás szélén állna a pénzünk értéktelenné válna.
A mostani rendszerben a kamat terhe arra kényszeríti a munkásokat, hogy több pénzt kérjenek a munkáért és iparcikkekért, hogy kifizethessék az állandóan növekedő adósságot és adókat. Az áruk és munkabér ilyenféle emelkedését inflációnak hívják. A bankárok, politikusok és közgazdászok ezért mindent okolnak csak az igazi bűnöst nem, a pénzre és adósságra a bankárok által kivetett kamatot nem! Ez az infláció a pénzkölcsönzőknek hasznos, mert nemzedékek takarékát semmisíti meg s így nem tudják segíteni a következő nemzedéket, s így azok a pénzkölcsönzőktől kényszerülnek kölcsönt felvenni és munkájuk nagy százalékát az uzsorásnak adni. Megfelelő mennyiségű kamatmentes pénz mellett kevés kölcsönre lenne szükség és az árakat emberek és termékek határoznák meg, adósság és uzsora helyett.
Ha a Kongresszus rossz munkát végezne a pénz terén, a polgárok szavazatukkal kicserélhetnék a mihaszna küldötteket jobbakkal. Mivel a Kongresszusnak kevés teendője lenne, a leváltást könnyen ki lehetne eszközölni. A honvédelmen kívül más kérdést az államok, megyék és helyi önkormányzatok rendeznének, mivel azok a legkönnyebben és legeredményesebben ott orvosolhatók.
Megfelelő honvédelmet nyújtana az állampolgárok által ellenőrzött Kongresszus, és nem lennének a háttérben bankárok, hogy a politikusokat billiók elköltésére megvesztegessék tengerentúl katonai kalandok kivitelezésére, amelyek végső célja a nemzetközi pénzmágnások cselszövéseinek a sikere.


Adósságmentes Amerikát!

Adósság-, és kamatmentes pénzzel nem lenne szükség közvetlen elkobzó adóra, és házaink jelzálog-kölcsönmentesek lennének, mintegy évi tízezer dollár kifizetése nélkül (ami a bankárok zsebét üti!).
Sőt, az évi ezer-háromezer dollártól is elesnének, amit az országutakon minden autó után évente beszednek. Sokkal kevesebb pénzügyi segítségre lenne szükségünk, kölcsönökre, hogy a fizetéseket átszervezzük, orvosi költséget fedezzük, adót kifizessük, temetkezési költségeket, kölcsönfelvételi költségeket kielégítsük, sem az ezernyi apró uzsorakölcsönöket, amelyek kiszívják az amerikai családok életerejét.
Hivatalnokaink minden szinten a népnek dolgoznának és nem azon, hogy újabb és újabb módot találjanak további eladósodásunkra. Kikecmeregnénk szövődményes idegen vállalkozásokból, amelyek négy nagy háborúba és többtucat apróbb háborúba kevertek be bennünket, amióta a Szövetségi Tartalék törvényt /1913/ beiktatták. Adósságmentes Amerikában a szülőknek több idejük lenne gyermekeik nevelésére. Az adósság és kamat eltörlése egyenlő lenne minden munkás vásárlóerejének 50 százalékos emelésével. A kamatra alapozott magánadósság eltörlése egyenlő lenne évi 300 milliárd dollár vagyon visszatérítésével a nép kezébe, amely most a bankok zsebébe jut.


Nyilvános vita és vélemény

Belátjuk, hogy az előző leírás szükségszerűen egyszerű és hiányos, sokak szerint annyira egyszerű, hogy az emberek felismerték volna, és nem valósulhatott volna meg. De ez az összeesküvés olyan idős, mint Babilon, még Amerikába is 1913 előttre nyúlik vissza.
Valójában, 1913-at lehet tekinteni az évnek, amikor előző terveik gyümölcsöt hoztak, amely megnyitotta az utat népünk teljes gazdasági leigázása előtt. Az összeesküvés elég erős Amerikában ahhoz, hogy ügynökeiket beültessék újságkiadó, szerkesztőségi, újságíró, lelkészi, egyetemi elnöki, professzori, írói, szakszervezeti vezető, filmgyártó, rádió és televízió bemondó és politikus állásokba, iskolai igazgató-tanácsi tagtól Amerika elnökéig és sok másba. Ezek az ügynökök ellenőrzik az információt, amely népünkhöz eljut. Befolyásolják a közösség véleményét, megválasztanak, akit akarnak akár helyileg, akár nemzeti szinten és soha le nem leplezik a csaló pénzrendszert.
Sürgetnek iskola-kölcsönöket, drága és káros farm-programokat, várost felújítani, idegen segélyző és sok más cselszövést, amelyek egyre mélyebbre süllyesztik a népet a bankárok hálójába.
Józan emberek töprengenek, miért költenek milliárdokat egy programra és újabb milliárdokat másikra, amely megduplázza azt, vagy éppen megsemmisíti, mint például fizetni a farmerokat, hogy ne termeljenek miközben gátakat, és töltéseket építenek termőföld öntözéséhez. Bolond vagy ostoba? Egyik sem! A cél: a nagyobb adósság. Kormány-programok ezrei folynak állandóan a pénz pazarlására. Legnagyobb részük értelmetlen, de sohasem leplezik le őket, mint nemzetünk életerejét kiszopó vállalkozásokat. Milliárdokat a bankoknak adósságot a népnek!


A hírek és információ ellenőrzése/irányítása

Úgynevezett „közgazdászati szakértők” olyan ügyesen szerkesztett cikkeket írnak az újságok százainak, hogy lehetőleg a nép rá ne ébredjen a legegyszerűbb igazságra a pénzrendszert illetően. A hírmagyarázók, tanítók, politikusok néha a munkások lustaságát, pazarlását vagy kapzsiságát okolják a pénzügyi problémákért, máskor a munkásokat, fogyasztókat vádolják az adósság emelkedéséért és az inflációért, holott tudják, hogy az ok maga az adósság/pénzügy/rendszer. Népünket elárasztják a vádak és ellenvádak azzal a céllal, hogy összezavarják és megakadályozzák és megértsék a törvénytelen és gonosz pénzrendszert, amely oly hatásosan elrabolja a gazdák, munkások és üzletemberek fáradozásaiknak gyümölcsét és szabadságát.
Azokat, akik fennhangon hirdetik az összeesküvést a nép ellen, különböző kormányügynökségek zaklatják, pénzügyi nehézségekbe kényszerítik vagy tönkreteszik. Sikeresek voltak annak megakadályozásában, hogy a nép nagy többsége megismerje azokat a tényeket, amelyeket ebben a cikkben feltártunk.
Mégis, annak ellenére, hogy kezükben tartják a hírközlést, rájöttek, hogy sok állampolgár ismeri az igaságot. (Volt kongresszusi tagok, volt miniszterek, ügynökök, üzletemberek és sokan mások). Ezért, hogy megelőzzenek egy esetleges fegyveres mozgalmat Amerika kirablása megakadályozása ellen, tervbe vették az amerikai nép lefegyverzését. Fegyver hordozásához csak a kormány véreskezű karhatalma jogosult.


Terjeszd az igazságot!

A „majdnem titkos” összeesküvők a politikában, vallásban, szórakoztató iparban és hírközlésben, a bankártulajdonban lévő USA-nak dolgoznak a bankártulajdonban lévő világban bankár-világkormány alatt. (Ez az Új Világrend, amelyet Bush és Clinton elnökök hirdetnek.) Igazságtalan bankpolitika és adóztatás egyre növekvő részét veszi el a nép évi jövedelmének és juttatja a bankárok és politikai ügynökeik zsebébe.
Egyre növekedő kormányrendelkezések megakadályozzák a lakosok tiltakozását és ellenállását. Amerika nem fogja lerázni a bankárdiktatúrát addig, amíg a nép nem ismeri az ellenőröket.
Bankvállalatok, amelyek a népek kormányainak nagy részét ellenőrzik, és a legtöbb hírforrást, teljesen markukban tartani látszanak bennünket. Csak egyetlen dologtól félnek: az Istenben bízó, tisztánlátó, igazsággal felfegyverzett éber, hazafias polgártól.
Ez a cikk feltárja eléd a gonosz rendszerüket, tőled függ, mit teszel vele.


Mit tehetsz?

Imádkozz Amerika [és a többszörösen becsapott, kirabolt nemzetekért – tj ]felszabadulásáért a gonosz pénzrendszer alól, amely adósságunk és a háborúk gyökerét képezi. Küldd el e cikk másolatát kormányképviselőidhez, iskolai tanácstagokhoz, tanítókhoz, igazgatókhoz, lelkészekhez, stb. Írj levelet választott képviselőkhöz, újságszerkesztőkhöz. (A helyi újságokat még nem tartják a kezükben, mint a nagyvárosi újságokat.) Ossz ki másolatokat, hogy felvilágosítsd az amerikai népet a munkás nép kirablásáról. A költség elenyésző a néptől ellopott milliárdokhoz képest.          /vége/ +++ Fordította: Vasas J. János, Kanada



DIODORUS SICULUS Első századbeli görög történész megfigyelte, hogy a zsidók más embereket ellenségeiknek és alsórendűeknek tekintették: "Az uzsora azt jelenti, hogy pénzt kölcsönöznek nagy kamatra. Ez évszázadokon keresztül nagy nyomorúságot és szegénységet okozott a nem-zsidók között, és ez okozta a zsidók elítélését."
HILAIARE BELLOC 'A ZSIDÓK' című könyvében, 9. oldal: "A magas szintű gazdaságban már létezik olyasmi, hogy a zsidók monopóliuma. Az ezüstkereskedelemben, a más fémek, mint ólom, nikkel, higany esetén zsidó monopólium észlelhető. A legnyugtalanítóbb az egészben, hogy ez az irányzat járványként terjed."





I. Sürgős tennivalók

a megmaradásunk érdekében



Az alábbi levél írója Magyarországon él és megfigyelései alapján írja le a magyarság jelenlegi szomorú, sőt kilátástalan helyzetét. Mi is csatlakozunk a véleményéhez: az idegen érdekeket képviselő kommunista koalíciós-kormány a nemzet ellen dolgozik. Amennyiben nem találunk sürgős megoldást a nehézségeink kiküszöbölésére, a következő évszázadra nem marad egyetlen magyar, még hírmondónak sem!

Az adósságrabszolgaság, a kamatos-kamatok kifizetése a magán pénzbitorlók számára azonnal megtagadandó, tehát nem könnyítés, átütemezés, hanem soha többé egyetlen fillért sem fizetni! A felvett hitelt a magyar nép már legalább 20-szor visszafizette, holott nem is mi költöttük el, hanem vitték Moszkvába vagy svájci bankokba a szovjet elvtársaknak. Ez a mi szegénységünk, nyomorunk egyik fő okozója!

A szegedi Pajzs Szövetség több mint évi 8000 milliárd forintot említ! Ebben benne van az adósságkötelezettség, és a multik rablásai, a magyar emberek életerejének, munkájának „nem épp semmiért” való használata! Tehát minden magyar embertől évente 800 ezer forintot rabolnak el abból, amit ő megtermelt, megkeresett, - négytagú családtól 3.2 millió forint elrablása éppen ez lenne a legkevesebb minket megillető anyagi juttatás. Ez az EU-s átlagbér még mindig csak negyedrésze lenne, de már megfelelő, és még ezt sem hagyják!

Vissza kell szereznünk a saját pénzünk kibocsátási jogát! Szakítani kell az IMF-fel, a Világbankkal, parancsaik teljesítésével. Az elmúlt 12 évben 20-ról 80 milliárd USA-dollárra nőtt az adóssághalmaz. Ebbe az adósságcsapdába ezek a szervezetek kényszerítettek bennünket, hogy szedhessék a kamatot, vagyis az érték-előállítás nélküli gazdagodásukat mi fedezzük, fizetjük! Ezzel a lépéssel előállíthatunk annyi pénzt, amely tisztességesen, nyugdíjakként, fizetésekként, valódi értékteremtő munka eredményeként szétosztható, megfelelő életszínvonalat biztosító mértékben. Ez nem más, mint számtan: kevés pénzt csak a nyomor szintre lehet elegendő mennyiségben szétosztani!

A rablómagánosítás által idegen kézre juttatott nemzeti vagyont vissza kell venni! Létre kell hoznunk saját gazdaságunkat, iparunkat, kereskedelmünket, pénzrendszerünket, nemzeti tulajdonba kell vennünk közüzemeinket, a közellátást biztosító vállalatokat! Mert ma minden idegenek kezében van, nekik hasznot hajtva, nekünk károkat okozva. Az előző négy évben elhangzott szólamok a gazdasági növekedésről, csak aljas hazugságok, akkor lenne ez igaz, ha a magyar népet gazdagítaná. Az így, a mi vérünkből megjelenő haszon - lásd bér-rabszolgaság - a multikat gazdagítja, akik kiviszik az adómentes hasznot, közben nyomorbért fizetnek! Ez nem a mi növekedésünk, nem a mi gazdaságunk!

Meg kell védenünk belső piacunkat, csakis magyar ipari termék, áru legyen a magyar üzletekben, hogy tisztes szinten megélhessenek a magyar vállalkozók! Hiszen mi mindent elő tudunk állítani, világszínvonalon. Gondoljunk csak bele, mi magyarok, már akkor gépkocsit, motorkerékpárt, teherautót, mozdonyt, stb… gyártottunk világszínvonal fölött, amikor még a mai világpiac nagy részét uraló távol-keletiek azt sem tudták ezen eszközökről, hogy micsodák!
Meg kell állítani nemzetünk fogyatkozását! Rendkívül szomorú a helyzet, hiszen minden évben több - egy kisebb város lélekszámával mérhető - magyar lélek hagy itt minket, élőket, mint ahány magyar gyermek, születik! A mi felelősségünk, hogy megállítsuk ezt a végzetes folyamatot, amely nem is olyan távoli megsemmisülésünket jelentheti!

Aki figyelmesen olvasta az eddig leírt, tényeken alapuló gondolataimat láthatta, a tőlünk idegenek által elrabolt, hatalmas pénzmennyiségeket. Gondoljunk csak a 2000 milliárd forintra - mintha csak ennyit rabolnának el minden évben tőlünk - mire tudnánk ezt felhasználni? Pontosan a nemzetfogyás megállítására, a nemzet lélekszámának növelésére!

Csak annyit kellene tenni: a 2000 milliárdot szétosztani 200 ezer fiatal házaspár között kérve, hogy egy gyermek áldását biztosan vállalják. Ez családonként 10 millió forintot jelentene, természetesen örökbe, - nem, pedig mint ma, uzsorakamatra - amelyből, egy kicsi kb. 300 négyzetméteres telken, kb. 70 négyzetméteres házat építhetnének. Ezzel a legnagyobb gondok másikét, a családi és kertes házak hiányát is, sokak számára megszüntetnénk, az embertelen lakótelepeken szenvedők nagy örömére. Már csak azért is, mert ez minden magyar család alanyi joga lenne, az édesanya-földből egy tisztes rész, hiszen ezért is lenne a hazánk.

Miként lehetséges az, hogy ilyen-olyan áruházak, hektárok tömkelegét betonozzák le, füvesítik be, azon a helyen, ahol a magyar családoknak alanyi jogon kellene, hogy járjon, a saját hazájukban, az előbb említett föld és ház? A magyar ember pedig szenvedhet a kommunisták által szántszándékkal embertelennek megépített lakótelepeken. Ez elfogadhatatlan. Nem hivatkozhatnak az önkormányzatok arra, hogy jogukban áll a földterületeket idegeneknek eladni, mert ez az össznemzeti érdek ellen elkövetett, erkölcstelen cselekedet, és hogy ezt megtehetik, az minden eddigi nemzetvesztő kormány bűne! Ezzel, - és itt lépne be a valódi gazdasági növekedés -épülnének a lakóházak, nekünk magyaroknak, magyar alapanyagokból, magyar kétkezi munkával, óriási mértékben javítva az egész nemzet anyagi helyzetén.

Továbbá, mit is jelentene ez a lélekszámban? Csodálatos növekedést, 200 ezer magyar gyermek születését, egy éven belül, természetesen, ahogy (ha) ISTEN engedi! Egy éven belül a fogyás, gyarapodásba menne át! Megdöbbentő, hogy ezért az elképzelésért nem tesz senki semmit azok közül, akiknek lehetőségük lenne rá, hogy megvalósítsák. Persze hogy nem, hiszen eddigi 12 éves +45 éves tevékenységük és mulasztásaik bizonyítékai, hogy ezen elképzelés ellen tesznek. Pedig ez lenne a megoldás, megmaradásunk érdekében!

Ezzel elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ahol látnunk kell, hogy minket, magyarokat, a Kárpát-medencéből nyomtalanul el akarnak tüntetni! Ez nem vicc, ez a kőkemény valóság. Elég, ha csak a titkosnak készített EU-s dolgozatra gondolunk, melyben volt merszük leírni, mi több kijelenteni, hogy Magyarországon elég lesz 6-7 millió magyar ember! Hát, hogy képzelik ezt a mocskos aljasságot? Kiirtanak 3-4 millió magyart? Ez nem népirtás? Nem tiltják ezt a nemzetközi törvények? Dehogynem, de látnunk kell, hogy ennek ellenére olyan folyamatok zajlanak hazánkban, amelyek bizonyítják az idegenek förtelmes szándékát.

Hogy melyek ezek? Egy-két példa: a magyar fiatal családok lakáshoz, házhoz jutásának lehetetlensége, nehézsége. Ez szorosan összefügg az idegen népek beletelepítésével. Hiszen, gondoljunk csak bele, az előző négy év alatt majdnem a háromszorosára emelkedtek az ingatlan árak, igen az álnemzeti kormány alatt! Akkor, amikor a forint erősödött, a pénzromlás csökkenő mértékű volt, ez feloldhatatlan ellentmondás. Tehát, csakis szándékos cselekedet lehetett! Kinek, és kiknek az érdekében? Például: az ide betelepülő, a tenger elől menekülő hollandoknak, vagy bármely más nyugatinak, hiszen földjeiket tönkrevegyszerezték, hát így, majd elveszik a jámbor magyarét. A saját maguknak háborút okozó és így, menekülni kénytelen „szomszédoknak”, kiknek a „rezgésszám-mértékegység-nevű” elődje már régen megálmodta új országukat, a Kárpát-medencében, és így tovább! Látható, hogy anyagi helyzetük többszörösen jobb, mint nekünk magyaroknak. Legkevesebb tízszeres jövedelmi viszony áll fenn, a javukra! Így egyszerűen, - a majdnem háromszoros áremelkedésnek köszönhetően, a magyar családok, emberek még távolabb kerültek a vágyott lakástól, háztól - a pénztelen magyar emberek elől felvásárolják az ingatlanokat és az ingóságokat, vagyis a hazánkat! Mérhetetlenül felháborító, hogy ide bevándorló idegenek megveszik azokat a kertes és családi házakat, amikről a lakótelepeken nyomorgó magyar emberek, családok 30-40 éve álmodoznak! Mert nekik, idegeneknek van pénzük, vagyis papírfecniük, vagyis, semmiért jutnak hozzá a magyar édesanyaföldön álló ingatlanokhoz! Igen, mert a pénz semmi az édesanyaföldünkhöz, a hazánkhoz mérten; meg önmagában is a pénz egy nagy semmi! Ez nem más, mint a mi mesterségesen okozott nyomorban tartásunk, hazátlanná tételünk, mérhetetlen meggyalázásunk! Mert igenis joga van a magyar embereknek, családoknak a saját hazájukban, - egyelőre még Magyarországon “?” - magyar emberekhez méltó életkörülményeket nyújtó, családi, kertes házakhoz, az embertelen lakótelepi lakások helyett!

A betelepülők kiléte tovább sorolható! Arab, iszlám, muszlin, kínai. Hatalmas veszedelem fenyeget bennünket, az ezekhez képest kicsi lélekszámú magyarokat! Még többletként, a bűnöző hullám, mindenféle idegen bűnbandák - orosz, ukrán, szerb, kínai stb. - garázdálkodása a magyar nép kárára!
Elképesztő, hogy ezeket beengedik a határon, egyszerűen ki kell őket zavarni, és többet be nem engedni, ezen nemzetiségűekből, ahogy ezt nyugaton teszik.

Ki és kik a felelősek ezért a gyalázatért? A 12 éve idegen érdekeket szolgáló gazember kormányok, hiszen ez az Új Világrend érdeke! Állítsuk meg a népvándorlást, a bűnöző hullámot! Ezért kell Magyarország az EU-nak? Ez már sok, ez elviselhetetlen a számunkra, mert előbb-utóbb teljes pusztulásunkat okozza! Pedig edzettek vagyunk, hiszen évezredeken át az idegenek pusztítottak minket!

Ha ezt az erőszakos betelepítésibe-özönlési folyamatot nem állítjuk azonnal le, akkor ezt már nem bírjuk ki! Mert, csak példának okáért, a kínaiak ránk telepedése! Akár merre utazunk, hazánkban, bármerre nézünk, a kínai üzletek sokasága mindenütt.
Hát nem tudnák ezeket, az üzleteket, magyar családok üzemeltetni? Dehogynem, csak nem hagyják, nehogy a magyar embernek sikerüljön a saját hazájában, tisztességes módon megélni!  Az idegeneket és áruikat beengedik, ahelyett, hogy kitiltanák őket!
De tovább lépve, Istennek és szüleimnek köszönhetően, magyarnak születtem, magyar földön! Nem akarok sehova kivándorolni, még a leggazdagabb országba sem, csak itt akarok élni!
Ez a mi hazánk, magyaroké! Ehhez tartsák magukat a jövevények és szépen, mind menjenek vissza oda, ahova valósiak, ne vegyék el egy nép megélhetési lehetőségét, életterét!
A táblákon idegen feliratok, cégnevek, városnevek?  Minden lesz itt, csak Magyarország nem! Magyar nemzettársaim, honfitársaim, ez az igazság, senkit sem bántva, de ne hagyjuk, hogy így legyen!  /folytatjuk/ +++
K. Gy. (Budapest)

Online, 2006. április



I. Pénzügyi zsákutcák



Ha valaki többet költ, mint amennyit megkeres, akkor azt mondják rá, hogy könnyelmű ember, akiben nem lehet megbízni, és akivel nem jó közösködni. De hogyan lehetséges többet költeni, mint amennyit az ember megkeres? Úgy, hogy az ember hiteleket vesz igénybe, amiket majd visszafizet – ha tud. A jóhiszemű hitelezők aztán vakarhatják a fejüket, amikor kiderül, hogy a nagylábon élő valójában belőlük élt, és amikor fizetésre kerül a sor, akkor ötöl-hatol és fizetésképtelen. Ilyenkor bemondják a csődöt, vagy azt ajánlják: házasodjon meg és majd a hozományból fizessen. Ha ez nem sikerült, akkor nem marad más hátra, mint a golyó. Mármint a magánemberek életében...
Azonban, másként fest a dolog, ha nem magánemberekről van szó, hanem országokról. Nagy, hatalmas államokról, amelyek szintén költekeznek és éppen elég felelőtlenül. S amikor bajba kerülnek, akkor e nem házasodnak, se nem lövik magukat főbe! Mert itt aztán mások a szabályok. Ha ezeket egyáltalán szabályoknak nevezhetünk. De néha megtörténik, hogy rendkívüli esettel állunk szemben.
Bretton Woods (New Hampshire)
 üdülőben ültek össze a meghívott
államok képviselői

A második világháború után, az Egyesült Államok látszott a világ leghatalmasabb, leggazdagabb államának. Így, egyáltalán nem volt csodálatos, hogy tőle várták a világ összezavart pénzügyi helyzetének tisztázását. De nem is kellett nagyon bíztatni erre a nagy Amerikát: még be sem fejeződött a nagy mérkőzés, máris összeültek Bretton Woodsban, az USA-ban a meghívottak, ahol az USA pénzügyminisztere előterjesztette a tervet, miként lehet újra elindítani a világot a gazdasági boldogulás útján. A meghívottak örömmel belementek és elfogadták via nélkül a tervet. A megállapodás szerint az USA-dollár lett a világ valutája, amiben minden nemzetközi elszámolás történik, és egyúttal fedezeti valuta is, hiszen az amerikai dollár éppen olyan jó, mint az arany, mert ha kívánják, be is váltják aranyra. Megállapították az egyes aláíró országok valutáinak viszonyát az amerikai dollárhoz, amit aztán igen ki eltérésekkel tartani kell és egyúttal arrais kötelezték az aláíró országokat, hogy az USA-dollárt bármikor, bármilyen összegben is átváltani kötelesek. Senki nem gondolt arra akkor, hogy ez volt a pénzügyi csavarhúzó, amin keresztül bármikor bele lehet nyúlni az aláíró országok belső életébe, és ott végezhetnek „becipelt inflációt”, ahol, és amikor éppen akarnak!
Eleinte az USA nem élt vissza ezzel a részére biztosított hatalommal, mert az USA-nak is elsősorban arra volt szüksége, hogy a világ vásárlóképes legyen, és újra fogyasztója legyen az ipari és mezőgazdasági termékeinek.
A Marshall-segélyek is ennek a jegyében történtek, mert az USA-nak igazán érdekében állott, hogy a nagyigényű európai népek újra vásárolhassanak, mert az USA ipara teljes épségben állt a háború után, hiszen ott egyetlen gyárat sem bombáztak össze és leszerelte katonáit, akiknek munkát kellett adni. Az USA egyenesen szétrobbant volna, ha nem segíti Európát, mert vajon hova adta volna el az iparcikkeit és főleg élelmiszereit, ha nem az elpusztított Európának? Még arra is rájöttek, -- bár igaz, későn –hogy a bolsevizmus nem olyan gyerekjáték és Sztálin Józsi bácsi étvágya egyáltalán nem lett kisebb a háború után. Tehát Európa népeinek feltámasztása, munkába állítása egyenesen életszükségletté vált. A Marshall-segélynek ez az igazi háttere!
Ezután, Amerika olyan világot áthálózó katonai politikába fogott, ami sok pénzbe került és kerül ma is.  Azon kívül, a fejletlen államokat is segélyezte, szóval nagyméretű világpolitikát folytatott, amit azonban anyagilag túlméretezett. Eleinte ennek semmi jelét nem lehetett látni, és minden úgy gördült, mintha olajozták volna. Aztán jelentkeztek a hiányok és az USA, egyre-másra vette fel a külföldi hiteleket. Az igaz, hogy közben igen nagyméretű befektetéseket is alkalmazott szerte a világon, különösen Európában, és ezek a befektetések ki is hívták az érdekelt országok félelmét. Nemcsak vállalatokat vásároltak, hanem embereket is és Európa elsőrangú szakképzett embereiből igen sokat telepítettek át az USA-ba, akik tudásukkal gazdagították Amerikát. Úgy is mondhatnánk, hogy az USA felvásárolta Európát. És mindezt a dollárjával, ami közben egyre veszített a vásárlóerejéből, és egyre fogyott az aranytartalék is, aminek a dollár beváltására kellett szolgálnia. És míg Amerika gazdasági alapjai érintetlenül maradtak és ma is a világ legtermelékenyebb országa, a rossz és hamis pénzpolitika kikezdte a hatalmas országot. A fizetési mérleg egyre növekvő hiányai és a fedezetlenül kibocsátott dollármennyiségek végül is annyira elrongálták a dollárt, és olyan nagymértékben megingatták a nemzetközi bizalmat, hogy ellene már tenni kellett valamit.
Hát el is kezdtek valamit, amikor Richard Nixon amerikai elnök 1971-ben meghirdette az új programot. Ennek nemzetközi vonatkozásait szóvá kell tenni, mert JohnBowden Connally amerikai pénzügyminiszter úgy bánt el szövetségeseivel, mint valami texasi cowboy a marhákkal! Meghajtotta és beterelte őket az USA pénzügyi karámjába, ahol most fogukat csikorgatva elgondolkodhatnak azon, vajon miért is mentek bele a karácsonyi megállapodásba, amiről Nixon elnök azt állította, hogy a világ legnagyobb cselekedete. Az újságok összeírtak hetet-havat és a közönségnek valójában fogalma sem volt róla, miről is tárgyalnak és ki milyen áldozatot kell hozzon Amerika oltárán. Mert erről volt szó! Bíztatásképpen pedig az amerikai bevitelre rátettek tíz százalékos felárat és ezzel zsarolták az érdekteleneket.
Elsősorban Japánt és Németországot terítették le, mert valutájuk felértékelésére kényszerítették őket és a végső megállapodást is attól tették függővé, hogy közben milyen újabb gazdasági megállapodásokat köthetnek, vagyis mennyi amerikai árut tudnának nekik gyorsan eladni. Ezeknek a gazdasági megállapodásoknak a részleteit nem közölték az újságok. Így keveseknek van róla tudomása, hogy Európának és Japánnak milyen és mennyi árut kellett átvenni az USA-tól, a gazdasági béke érdekében. Itt látszik csak meg igazán, milyen nagy a különbség a magánember adósságai és az állami adósságok között.
Az USA a világ nyakába varrt mintegy hatvanmilliárdnyi fedezetlen dollárt, ami nagyban szolgálta a spekulációt és még szolgálni fogja a jövőben is, de a megállapodáskor erről senki nem beszélt. Lehetetlen, hogy az európai szakemberek ne tudták volna – és mégis hallgattak!? Pedig ez a hatvanmilliárd dollár még itt kering és annyi bajt fog még okozni, hogy csak győzzék elhárítani.
Az USA felemelte a hivatalos aranyárat 10 százalékkal, aminek ma már semmilyen jelentősége nincs. Senki ezen az áron nem ad el aranyat és mindenki a „szabad” aranypiacon elégíti ki igényeit. Vajon mire való ez a játék, kinek áll az érdekében? Ki gazdagodik meg rajta? Az USA, a hetvenes években, a pénzügyi politikáját Keynes angol pénzügyi szakember tanácsai alapján intézte. De sajnos, nem mindent vettek át Keynes-től, aki az aranyat már az első világháború végén feleslegesnek tartotta és csak akadályt látott benne a békés fejlődés útján. Ha az USA a bajokból tanulva belátta volna, hogy az aranynak már semmi jelentősége nincs a pénzérték szilárdsága szempontjából, és végleg demonetizálta volna az aranyat, -- amint az ezüsttel is történt, -- akkor hatalmas vágást mérhetett volna a szovjetre, amiből talán nem is bírt volna kigyógyulni.
Az USA fizetési mérlege az elmúlt évben 29,6 milliárd dolláros hiánnyal zárult, vagyis annyival többet költött, mint amennyit megkeresett! Ezt az összeget majd kölcsönökből fedezik! Az USA pénzügyi helyzete tehát egyáltalán nem javult és a dollár nemzetközi értékelése csupán egy csomó ország jóindulatától függ, meg azoktól a rájuk kényszerített megállapodásoktól, amiket ha kelletlenül is, de vállaltak. Hogy ezt a helyzetet meddig lehet fenntartani, azt nehéz lenne megállapítani. Azonban kétségtelen, hogy ez a helyzet  zsákutcába vezet, és ebből a zsákutcából nem az fog kivezetni, aki belevitt bennünket! +++

:: Mennyibe került eddig Amerikának az iraki háború?  $274,151,537,424
:: Hány iraki polgári személy pusztult el Bush háborújában? 250 000!
:: Hány amerikai vesztette életét – hivatalos beismerés: 2377




II. Pénzügyi zsákutcák




Az elhallgatott tények

A Gyurcsány-kormány gazdasági teljesítménye


5000 milliárd forinttal több államadósság, amiről senki nem tudja mire ment el.
900 milliárd plusz adósság az állami cégeknél, amire az állam kezességet vállalt
1000 milliárd forint értékű eladott állami vagyon, amiről senki nem tudja, mire ment el.
789 milliárd forint költségvetési hiány, csak 2006 első negyedévében (az egész évre tervezett hiány több mint fele)
450000 munkanélküli a 400000 megígért munkahely helyett
383 milliárd Áfa-visszatartás a költségvetés kozmetikázása érdekében (újabb körbetartozási hullám elindítása)
Az Európai Unió által visszautasított euró-bevezetési (konvergencia) program (euró legfeljebb 2013-ban)
270 forint feletti euró-árfolyam (több ezer becsődült devizahitel)
Minden nemzetközi hitelminőségű intézet minimum két helyet rontott Magyarország besorolásán (egyre drágábban kapunk hitelt)
Több száz soha nem teljesített, de most újra megígért ígéret.
A régió vezetőjéből utolsóvá vált Magyarország

Sajnos téved, ha azt gondolja, mindez Önhöz nem fog elérni. A választás az Ön és családja életviteléről, egzisztelciális biztonságáról szól.




És most jön az Európai Unió

Mivel ma Magyarországon balliberális és jobboldali médiauralom van, a magyar érdekek képviseletének nem jut hely sem az írott, sem az elektronikus sajtóban.

Az 1949. évi XX. tv. (Alkotmány) 61. §-ának kiteljesedett megsértéséről (közérdekű adatok megismerésének jogáról), még a "jobboldali" sajtóban sem olvashatunk. Az alábbi adatok hiányoznak a politikusi és a médián keresztül történő tájékoztatásból. Az EU-csatlakozás következményeként a következő adatokkal bemutatott, megrendítő sarcot vagyunk kénytelenek elviselni:

    Tagdíj befizetés: 1,2 milliárd euró = 308 milliárd ft
    Elvonás: 5,6 milliárd euro = 1 449 milliárd ft
    Adósságnövelés 5 milliárd euro = 1 300 milliárd ft
    Adósság-szolgálat 5,1 milliárd euro = 1 313 milliárd ft
    Összes csökkenés: 16,9 milliárd euro = 4 370 milliárd ft
    Visszaosztás: 4,7 milliárd euro = 1 226 milliárd ft
    Egyenleg: 12,2 milliárd euro = 3 144 milliárd ft

Csak hab a tortán, hogy 1991 és 2004. április 30. (az utolsó """szabadnak mondható""" nap) között már tréningeztünk: összesen nettó 34,1 milliárd eurót (8866 milliárd forintot) fizettünk azért, hogy a gyarmatbirodalom tagjai lehessünk. Micsoda megtiszteltetés!

Annak, aki azt mondja, hogy ez nem igaz, kérem, most rögtön vonja vissza! Ezeket az adatokat ugyanis „A költségvetési hiány a mesterséges elszegényítés következménye” c. írásban, tételesen bizonyítom a következő állami kiadványok alapján:

- „EU-csatlakozás 2004" (kiadvány, 160 oldal, Kiadó: a Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma, Készítette: KÜM Integrációs és Külgazdasági Államtitkárság, Felelős kiadó: dr. Balázs Péter, (Előszót írta: Kovács László) Kézirat lezárva: 2003. február 20., Fotók: MTI Fotó, European Commission Audiovisual Library, ISBN 963 7038 299 -, Letöltési cím.

- A Pénzügyminisztérium és az Államkincstár 2006. februári és márciusi értékelése. (Címek a hivatkozott írásban.)

Felhívom még mindenki szíves figyelmét arra, hogy a költségvetésen kívüli államháztartási tranzakciók (monetáris politika, nemzeti vagyon anyagi részének növelése – mindenek előtt az idegen „működő” tőkével) segítik a kiszolgáltatottságunk növekedését. Erre bizonyítékot szolgáltat az „Évente az összes szántóföld értékének háromszorosát rabolja el az EU és a bankrendszer” c. írásomban idézett Varga István 2005. november 23-án a MÚOSZ Székházban „Pénzügyi folyamatok a magyar államháztartásban” c. előadása.

A fentiekből egyértelműen következik:

1. A 2006-ban, hivatalban lévő kormány egyértelműen csúfos bukásra van ítélve, ugyanis a fentiek miatt feltartóztathatatlanul növekvő államadósság a teljes magyar termőföld törvényszerű elvesztéséhez vezet (ld. Holtvágány: rendszerváltás helyett kormányváltás)
Érthető ezért, hogy a FIDESZ nem akarta megnyerni a választásokat.

2. A magyarságnak nem érdeke, hogy egy kétharmados MSZP-SZDSZ-MDF kormány kiteljesítse azt a nemzetvesztést (ez Csurka István által aláírt MIÉP elnökségi határozatból egyenesen következik – ld. „Kavarja, vagy nem kavarja” c. írást), amit a Gyurcsány-kormány korlátozás nélküli hatalomra jutása jelent – ugyanis a „működő tőke” bevonása egyet jelent a nemzeti vagyon ezután való növekedésének eladásával. /forrás: eunyet/

Ismétlés: Ha valaki többet költ, mint amennyit megkeres, akkor azt mondják rá,
hogy könnyelmű ember, akiben nem lehet megbízni, és akivel nem jó közösködni.



Soros, az önző szent


Soros György az idei magyarországi választási kampány kezdete előtt 43,5 milliárd forintos kiegészítő adományt nyújtott a budapesti Közép-Európai Egyetem (CEU) számára.
A jelek szerint komoly dolgokra készül Magyarországon az amerikai milliárdos, aki alapítványán keresztül az elmúlt két évtizedben mintegy 150 millió dollárral, azaz majdnem 30 milliárd forinttal támogatta hazánkban, úgymond a Nyílt Társadalom intézményesülését.
A Soros Alapítvány a nyolcvanas években ösztöndíjakkal támogatta a másként-gondolkodókat, tevékenysége azonban később erősen megosztotta a közvéleményt. Sokan úgy vélték - nem minden alap nélkül -, hogy Soros beavatkozott a magyarországi folyamatokba, a saját, a világban is erősen vitatott elképzelései szerint igyekezett terelni az alakuló demokráciát.
Az alapítvány tevékenysége jelentősen szűkült, 2005-től pedig már nem is indított új programokat. A tervek szerint 2007 a kiértékelés éve lesz, és az év végén a Magyar Soros Alapítvány megszűnik. Ezért furcsa, hogy „a magyar származású üzletember” a www.slate.com portál kimutatása szerint a tavalyi év végén minden korábbi támogatást meghaladó összeget, 205,9 millió dollárt adományozott a budapesti Közép-Európai Egyetemnek (CEU). Ez az összeg megjelenik a CEU honlapján is, azzal a további 24,2 millió dollárral együtt, amelynek adományozására Soros még kötelezettséget vállalt az egyetem üzleti iskolája számára. Mindez 43,5 milliárd forintot jelent, kiegészülve 5,1 milliárd forinttal. Felvetődik a kérdés, ha Soros a 2004 őszétől 2005 nyaráig tartó tanulmányi év költségeihez 4,7 milliárd forinttal járult hozzá és a 2005-2006-os tanévre 5,1 milliárd forintot ajánlott fel, akkor mire szolgál a 43,5 milliárd forintos kiegészítő adomány,amely több mint nyolcszorosa a szokásos összegnek?
Kérdezzük: mi célt szolgál ez a hatalmas, minden eddigit meghaladó támogatás az 1991-ben alapított egyetemnek? Ez az összeg a magyar viszonyok között a CEU egyfajta szuperegyetemmé fejlesztését feltételezi, ennek jeleit azonban egyelőre nem látni. Nem kizárt, hogy Soros jó befektetést lát a magyar felsőoktatásban, egyelőre azonban erre sem utal semmi.
A "világmegváltó" milliárdos közelmúltbeli, a "demokráciai exportjában" játszott szerepe másra enged következtetni. Saját elvét, mint az Egyesült Államok által vezetettkollektív konstruktív megelőzés politikájaként fogalmazza egyik cikkében Soros György:
Végső esetben akár a katonai erő alkalmazása is beletartozhat. A világnak vezetésre van szüksége! A múltban betöltöttük e szerepet, s ma azért olyan erősek az Amerika-ellenes érzelmek, mert jelenleg nem tesszük". 

Ezek után nem meglepő, hogy a világsajtó szerint Soros György 2003-ban kiemelt szerepet játszott a grúziai fordulatban, helyi szinten hatalmas összeggel, félmillió dollárral támogatva a Khmara ifjúsági mozgalmat, valamint a Rusztavi 2 tévécsatornát, s magát Mihail Szakasvili mostani elnököt is. Egy évvel később Soros, egyes források szerint 18, mások szerint 27 millió dollárt áldozott George W. Bush megbuktatására, s pénze ott dolgozott az ukrán "narancsos forradalomban" is. Őt tekintette példának Oroszországban Mihail Hodorkovszkij is, amikor komoly összegeket áldozott a nyílt társadalom megteremtésére.
Soros, mint ezt beszélgetésből is tudjuk, a magyarországi származása miatt külön figyelemmel kíséri a magyarországi események alakulását. Éppen ezért fel kell tennünk a kérdést: eljött volna az idő a neoliberális rezsím ismételt magyarországi megsegítésére? A világ átrendezése közepette netán a magyarországi választásokba is beavatkozna Soros? Miért e hatalmas támogatás akkor, amikor az alapítvány már kivonulóban van Magyarországról? Van-e valamilyen köze e furcsa időbeli egybeesésnek a magyarországi választásokhoz? Miből telik egy kis pártnak ennyi Kovács Pisti óriásplakátra? Csupán véletlen, hogy a Magyar Soros Alapítvány kuratóriumának elnöki tisztét 2001 és 2004 között betöltő Halmai Gábor alkotmányjogász most az OVB alelnöke? Abban is csak a sors keze van, hogy a választási bizottság elnöke az a vörös csillag viselése mellett korábban kiálló Szigeti Péter, aki a győri Széchenyi István Egyetemen Halmai közeli kollégája? Mindez csupán összeesküvés elmélet, vagy tényleg szuper-egyetemmé alakul a CEU? n /részletek/ 
 Molnár Tamás, Budapest

Egyéb források: www.slate.com/id/2136398/ ... www.ceu.hu/facts_figures.html

Az üzlettársak
Köztudott, hogy tíz évvel ezelőtt a két magyarországi születésű észak-amerikai világpolgár, George Soros és Paul Reichmann szorosan együttműködő üzlettársak voltak. Ez utóbbi többszörös milliomos Talmud-szakértő. 1989 óta mindketten már nyilvánosan is tevékenykednek a kelet-európai országok demokratizálásában. Nemcsak milliókat fektetnek be kihasználván a nyugtalanságot és bizonytalanságot, de minden alkalmatmegragadnak, hogy az állítólag „függet-lenné” vált, ex-kommunista államok belügyeibe beavatkozzanak.
1993. novemberében együttműködési megállapodás is jött létre a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (köztudottan szabadkőműves intézmény! –TJ) és a Soros Alapítvány között. A szerződést a szeretetszolgálat nevében Kozma Imre katolikus pap és a Soros Alapítvány jogtanácsosa dr. Dornbach Alajos (SZDSZ) – a kommunista rendszer hűséges szolgálója! — írta alá.
A gyakorlati bölcselkedő Soros azt vallja magáról, hogy ő olyan „önző szent, aki a szívén viseli az emberiség sorsát.” Mivel magyarázza ezt a rendkívül önzetlen jótékonyságát az emberiség felé? Vajon őt valóban az „emberiségért való aggodalom” vezérli, vagy pedig egészen más hátsó gondolatai vannak, hiszen korábban azt mondta:
„… a német szellem hatalmát akarom elpusztítani. Életem első ötven évét önző módon, egisztenciám megteremtésére fordítottam és korábbi sikereim megengedik, hogy most a társadalom szükségleteivel foglalkozzam. Most is önző vagyok: saját pszichikai kielégülésemet keresem, amikor koncepciómat szeretném megvalósulva látni. Ha úgy tetszik, messziánisztikus komplexumom van, amit akár betegségnek is lehet tekinteni. A zárt társadalom ahelyett, hogy nyitott társadalommá alakulna, inkább szétoszlik kisebb zárt társadalmakba, amelyek a helyi koncepciókra alapoznak: a nacionalizmusra vagy az etnikai identitásra. Ez ma a veszély.”

[Ugye, kivéve, ha a magyarországi cigány és zsidó kisebbségről van szó! Őket lehet milliókkal támogatni az elzártságukban és az identitásukban. Nincs itt valami kétszínűség?]
S ha már erkölcsösségről van szó, akkor meg kell említenünk Sorosnak, az amerikai PBS TV-állomás műsorában elhangzott kijelentését. Soros, aki azt vallja, hogy ő hasznot húz a válságokból azzal dicsekedett:
... mint fiatal zsidó fiú úgy éltem túl a magyarországi náci megszállást, hogy egy olyan egyén mellé szegődtem kisegítőnek, aki elhurcolt vagy meghalt zsidók vagyonát zsákmányolta. Ebben a tevékenykedésemben elért sikerek örök nyomot hagytak az életemen.” n /The New Federalist/



Világhódítás – Bevégeztetett?


A Magyar Közlöny - legújabb száma közli a külügyminiszter határozatát, amely az Izrael állammal kötött, a beruházások elősegítéséről és kölcsönös védelméről szóló megállapodást hatályon kívül helyezi. Az Izrael által kezdeményezett felmondás jövő év júniusában lép hatályba, de az egyezmény hatálya alatt létrejött beruházásokat 2027-ig illeti meg védelem.
A Magyar Köztársaság 1993-ban kötött Izraellel a beruházások elősegítéséről és kölcsönös védelméről szóló megállapodást. Az egyezmény 10 évre szólt, tehát már három éve lejárt, de egy cikkelye lehetővé tette, hogy mindaddig tovább éljen, amíg valamelyik fél fel nem mondja. Erre került sor Izrael részéről ez év június 27-én. A felmondás ettől a naptól számított egy év múlva lép hatályba, tehát 2007. június 26-án szűnik meg az egyezmény. Viszont a hatálya alatt létrejött beruházásokat további 20 évig, azaz 2027. június 26-ig illeti meg védelem.
Izrael budapesti nagykövetségének sajtóirodája azzal indokolta az egyezmény felmondását, hogy az Európai Unió tagországaival nincs ilyen egyezménye Izraelnek. Amúgy pedig múlt év novemberében egy gazdasági kooperációs [együttműködési]  egyezményt írt alá a két ország, amely tartalmában több mint a korábbi megállapodás, így azt nem volt értelme fenntartani.

Az ITDH Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kft. Információi[tudósításai] szerint, mintegy 2 milliárd dollár értékű beruházást hajtottak végre izraeli cégek Magyarországon. A távközlés területén 147 millió dolláros projektek valósultak meg. A kereskedelem-szolgáltatás területén 10 befektetési projektről tud az ITDH, ezek összértéke 127 millió dollár volt. Az egészségügyben 2 izraeli befektetési projektet valósítottak meg összesen 18 millió dollár értékben. A feldolgozóipari beruházások összértéke 308 millió dollár volt, az ingatlan-idegenforgalom-infrastruktúrába befektetett izraeli tőke értéke meghaladta a 430 millió dollárt.
Források: MagyarKözlöny/MTI/hirado.hu



  Izrael az USA támogatásával gyilkolja a gyermekeket és a lakosságot. Az EU pedig bólogat. Vagyis a politikusok bólogatnak. A politikusoknak semmi sem drága. Azt hiszik, hogy tetteik következmények nélkül maradnak. Pedig tévednek. Ha mi nem söpörjük el őket, akkor majd megteszik azok, akik Izrael és az USA politikája melletti kiállásuk miatt jönnek majd el a keresztény világot megbüntetni.
Évtizedeken keresztül szemet hunytunk a fölött, ami a Közel-keleten történik. Úgy gondoltuk, hogy nem a mi bajunk. Pedig nagyon is az. Az USA messze van. Mi viszont nagyon is közel ehhez a Kelethez.
  Izrael jövője nem kétséges. Az a mód, ahogyan létrejött, és az, ahogyan az ott élőkkel bántak évtizedeken át, és hogy ezt egyáltalán megtehették, az USA bűne, az ENSZ bűne, a Nyugat bűne, beleértve bennünket, európaiakat, magyarokat is.
  Az Európa Unió és Izrael kapcsolata meglehetősen érzékeny téma. Az emberek többsége felháborodik azon, amit Izrael művel szinte naponta.  Kormányaink, és ellenzéki pártjaink azonban cinkosan hallgatnak és eltitkolják, vagy legalábbis nem teszik közzé az olyan megállapodásokat és "akcióterveket" amelyek Izrael állammal köttetnek. Sunyi módon az emberek háta mögött cselekszenek, a közvélemény teljes kihagyásával. Vajon ki hatalmazta fel őket, hogy Izrael érdekében tegyenek olyan lépéseket, melyek az EU-ra, vagy csak szűkebb hazánkra, Magyarországra, és annak lakosaira nézve hosszú távon káros nemzetközi hatásai lehetnek?
  Egy 2003-ban történt EU-s felmérés szerint az EU polgárainak 59%-a gondolja Izraelt, a világbékét legjobban fenyegető országnak. A második helyezett az USA volt. Ismert tény tehát, hogy az európai nemzetek tagjainak elsöprő többsége nem ért egyet Izrael politikájával, és az USA befolyását sem találja helyesnek a térségben, különösen, ami Izrael, és a zsidó (cionista) politikusok gaztetteinek védelmezését, és Izrael politikájának feltétlen támogatását jelenti.
Gondoljunk csak az ENSZ-re, ahol már megszámolhatatlan azon ENSZ-határozatok száma, mely csak és kizárólag azért nem ítéli el Izraelt, mert az USA ezeket a határozatokat rendremegvétózza. Izrael és az USA jelentik a világban a Gonosz Tengelyét, (Evil Axis),  bármilyen szempontból is nézzük. S bár a média ennek az ellenkezőjét akarja elhitetni a tömegekkel, az EU népeinek nagyon is helyén van az esze.
  Hiába szeretnének azonban Európa népei békét minden áron, ha hatalomban tartanak olyan pártokat és politikusokat, akik Izraelt és az Egyesült Államokat támogatják és szolgálják (!) feltételek nélkül. Mivel az Izrael, vagy az USA által megtámadott országok lakói joggal azonosítanak bennünket az állítólagos demokráciák politikusaival, így ha jelen helyzetben kitörne a háború, annak mi, az emberek innánk meg a levét! Ezt akarjuk? Hagyjuk, hogy titkos vagy eltitkolt megállapodások alapján legyünk cinkosai a végtelen butaságában felfuvalkodott G. W. Bush-nak és követőinek, a világagresszor Amerikai Egyesült Államoknak, vagy a mindent és mindenkit semmibe vevő rasszista Izraelnek?  Hagyjuk, hogy a politikusaink olyan nyilatkozatokat tegyenek a világ előtt, amiben önvédelemnek nevezik a nyílt támadást?
  Ha elmegyünk ezek mellett szó nélkül, akkor mi magunk is lesüllyedtünk arra a szintre, ahonnan nincs visszaút. Aki a maga lehetőségeihez mérten nem tiltakozik ez ellen, ami folyik, az ugyanolyan bűnt követ el, mint azok a tevékeny politikusok és bürokraták, akik az úgynevezett "nemzetközi elvárásoknak" megfelelni akarásukban a háború felé sodorják az egész keresztény világot, miközben folyik a történelemhamisítás, a holokauszt-bűvészkedés.
  Amennyiben kitörne a háború, az arab államok értelemszerűen nem tennének különbséget az USA, és Európa között, egyrészt a NATO, másrészt az EU politikája, harmad- és nem utolsó sorban pedig azért, mert a muzulmán világ lakói - tetszik vagy nem - ugyanúgy egykalap alá vesznek bennünket az USA-val, és a többi nyugati állammal… /tovább…/


 Ajánlott olvasmány a témához, PDF formában letölthető, angol nyelvű szöveg, 22 oldal.
(…) The Presidency conclusions of the Essen Council in December 1994 already stated that: “The European Council considers that Israel, on account of its high level of economic development, should enjoy special status in its relations with the EU on the basis of reciprocity and common interest (…)”. /PDF/




Üzletvilág a Talmud tükrében


A történelem bizonyítja, hogy a zsidóság mindazon országokat, amelyek befogadták, csak vagyonszerzési területnek tekintette, de hazájának soha. Ha a körülmények úgy kívánták, könnyek nélkül távozott. Ha az országot ellenség hódította meg, akkor annak a pártjára állt, sőt, már előzőleg is a segítségére volt, ha győzelmet szimatolt.
Egyiptomban, Szíriában és Galileában már a kereszténység előtt is zsidók voltak az adószedők.’(Zsidó Lexikon) A zsidók az Ókorban oly hihetetlen vagyonra tettek szert a pénzkereskedelemből, hogy pl. Pompejus alatt ca. 40. 000 pengőt fizettek az adók, vámok és egyebek bérletéért. A zsidó uzsorások olyan magas kamatlábakkal dolgoztak, hogy a megszorult emberektől könnyűszerrel elszedték mindazt, aminek még a megkívánását is tiltja a 10. Parancsolat.

Sombart írja Die Juden und das Wirtschaftsleben c. könyvében:

Amióta a zsidó-gazdasági-történelmet ismerjük és azt évszázadokon át követhetjük, látjuk, hogy a zsidó nép gazdasági életében a pénzkölcsönzés mindig csodálatosan nagy teret foglalt el. Ez kíséri a zsidó népközösséget fejlődésének minden szakaszában, úgy nemzeti önállósága idején, mint a szétszóratásban.”

[Mózes V. könyve 15.] - “Az Úr, a te Istened meg fog áldani téged, amint megígérte. Sok népnek fogsz kölcsönt adni, de te senkitől sem fogsz kölcsönt kérni.”
 [Nehemiás 5. fejezet] - “Ha uzsorát vesztek testvéretektől, adjátok vissza neki még ma mezeit, szőleit, olajkertjeit, házait és a kamatot, amit tőle pénzben, búzában, olajban vettetek... “
 [Mózes V.23,19.20] - “Ne a testvérednek kölcsönözz pénzt, vagy gabonát, vagy bármi más jószágot kamatra, hanem idegennek. Testvérednek kamat nélkül add kölcsön azt, amire szüksége vagyon, hogy megáldjon téged az Úr, a te Istened minden munkádban azon a földön, amelyet elfoglalni mégy.”

A nem-zsidókra nézve felettébb sértő az öklelő ökörről szóló talmudi jogszabály, illetőleg részrehajló kártérítési törvény, amely a nem-zsidót kevesebb joggal felruházott emberként kezeli. Ugyanis míg a zsidót a nem-zsidóval szemben egyoldalúan felmenti a kártérítés alól, addig a nem-zsidót a zsidóval szemben az egész kár megtérítésére kötelezi. Rasi (megh.1105), a legjobb zsidó Biblia- és Talmud-magyarázó szerint is abból az általános okból, mert a nem-zsidók vagyona, pénze a zsidó számára úgyszólván szabad préda, amit szabad elvenni, míg viszont a zsidótól a nem-zsidó semmit sem tulajdoníthat magának.” (1)

 Sombart továbbá ezt írja könyvében:
... már a görögök és a római császárok korában találkoztunk olyan gazdag zsidókkal, akik a királyok bankárai voltak, valamint szegényebb zsidókkal is, akik az alsóbbrendűeknek kölcsönöztek pénzt. A római világban is beszélnek zsidó pénzüzérkedésről.” (372.1.)

 Ciceró, a Flaccusért tartott beszédében panaszkodik a rendkívüli sok arany miatt, ami Itáliából és a tartományokból évente Jeruzsálembe ömlik. A zsidó templom is ad kamatra kölcsönt. A papok is foglalkoznak ezzel, és noha gazdag támogatást élveznek, mégse tiltják el őket a pénzüzletektől.
Azt, hogy a zsidók a pénzkölcsönzésben valósággal művészi tökéletességig fejlődtek, s hogy a magas fejlettségű kölcsöntechnikának évszázadokon át megalapítói voltak, legvilágosabban azok a Talmud-traktatusok bizonyítják, amelyek a polgári ügyekről tárgyalnak.
Hogy a vámszedésnél és adószedésnél milyen “kulcs” szerint dolgoztak, arról külön könyvet kellene írni, s mekkora szeretetet vívtak ki maguknak ebbeli tevékenységük révén, arról igazán felesleges beszélni.
A pénz, illetőleg a vagyon bírásának tudata, nemkülönben a “kiválasztottság” gondolata, a zsidó előtt megvetendővé tette az őt befogadó államalkotó őslakosságot, amelyet egyszerűen a megélhetés forrását képező tárgynak tekintett, s amelynek életnedvét, gerincvelejét iparkodott minél nagyobb százalékban kiszívni. Az őt befogadó házigazda vendégszeretetét csak addig viszonozta látszólagos hálával, amíg be nem fészkelte magát, azután ridegen elzárkózott, külön egységbe tömörült s óvakodva került minden beolvadást.

Kecskeméti Ármin rabbi írja:
 “A római tartományok zsidóságának vezetői, az úgynevezett kis pátriárkák, 429-től pénzügynökei a császárnak: a Római Birodalomban az adóbérlők és behajtók is zsidók. A gazdag zsidók uzsorát szedtek a kölcsönpénzből, és ha a rómaiak rendkívüli adókat vetettek ki rájuk, azokat áthárították a szegényre... A hadizsákmánytól is növekedik a zsidó vagyon a középkorban. Náluk értékesítik a zsákmányolt holmikat... 960 és 1028 között gondoskodtak a háborúskodó pártok pénzszükségleteiről, a győzők gyorsan pénzzé tették zsákmányukat a zsidóknál, akik sokat kerestek rajta. A zsidók tőkéjük révén a pénzüzletet választják élethivatásuknak, ami a keresztény Egyház uzsoratilalma folytán szinte monopóliumként hullott az ölükbe.”  [Kecskeméti Ármin: A zsidók egyetemes története]



Jegyzetek:
1. Huber Lipót: “Zsidóság és kereszténység Krisztustól a Középkor végéig”, 389. old./Kalocsa, 1936.
Felhasznált forrás:  A Talmud-szakértő Luzsénszky Alfonz “A zsidó nép bűnei” 1941. Budapest



Az üzletember és a Talmud

New York Times 1978. május 11-i számában Kenneth A. Briggs, When may a businessman study Talmud?” cikket írt (Mikor tanulmányozhat üzletember Talmudot?)
Mialatt más irodai alkalmazott a Wall Street-tőzsdeközpont legújabb pénzgyarapítási lehetőségeivel foglalatoskodik, addig a City Hall park egyik felhőkarcolójának 9. emeletén lévő előadóteremben tucatnyi üzletember különösképpen hasznosítja az ebédidejét: a zsidóság élettörvényeinek szent könyvét, a Talmudot tanulmányozza… csoportosan!
Itt a déli órákon nincsenek felesleges fecsegések, üzleti cselfogások megoldásai vagy éppen a tőzsdepiac kiértékelései. Itt most szigorúan a Talmud tanulmányozása folyik. Vajon mi lehet ebben a vallásosnak mondott szent műben, amelyet a tartalma miatt az elmúlt évszázadok folyamán már tizennégy pápa égettetett el nyilvánosan? (Persze, erre napjainkban ilyesmire többé nem kerülhet sor! - tj)
A zsidóság közismert a sikeres üzleti vállalkozásairól, hiszen jól tudják, hogyan lehet pénzt gyarapítani. Vajon valamiféle belső titkokat tartalmaz ez a könyv, amelyről a keresztények nem tudnak? Egyáltalán elképzelhető-e, hogy Jahve mostoha gyermekei, az üzletelés terén avatatlan polgárok, délben, ebédidő alatt olyan szent könyveket tanulmányoznának, amelyek sikeresebbé tennék az üzleti vállalkozásaikat? Miért nem tanítanak ezekből a könyvekből a sikeresebb pénzcsinálás érdekében minden üzletembernek?
Tehát a new yorki üzletemberek mindenhéten hétfőtől csütörtökig egy egész oldalt „megtanulnak” a régi zsidó bölcsek könyvéből, a Talmudból. Az arám (?) nyelven írt Talmud 2340 oldala a zsidó életnek jóformán minden témáját, hét éven keresztül felgyorsított ütemben tanulmányozzák.
1920 óta az Agudath Israel nevű szervezet, amely számos ilyen hétéves tanfolyammal gazdagította a zsidó üzletemberek szaktudását. Legalább is a fiatal new yorki pénzügyi szakértő, Berel Hecht szerint, „az esti tanfolyamok mellett bizony igen sokat segítenek ezek a Talmud-tanfolyamok.”
Vajon mennyiben segítenek itt a több százéves farizeusok és írástudók talmudista tanai? Hiszen a 20. században élünk! Mi lehet az a „törvény”, amit az 1300 évvel ezelőtti zsidó bölcsek kiagyaltak és időszerűségéből a jelek szerint semmit sem vesztett?

Miről beszélgetnek az üzletemberek? Briggs példát hoz fel:
Egy bizonyos ponton annak a kereskedőnek az esetét vitatják, aki két vásárlójának külön-külön megígérte: nem adja el ugyanazt az árucikket 75 centen alul. Egyik pillanatban a kereskedő habozni látszott és így az általa idézett alapárat nem gondolta komolyan. A másik vásárlójának pedig úgy látszott, hogy őszinte árajánlatot tett. A kérdés az volt, hogy az első „érvénytelen” ígéret semlegesíti-e a másodikat is? A végén megegyeztek abban, hogy „nincs szükségünk külön szabályokra. Miért engedjük, hogy a jó ígéret magával rántsa az egészet? Ehelyett tegyük azt, hogy a jó ígéret emelje fel magához a többit is.” /Kép: New York Times/

Eddig ez meglehetősen ártatlan, de nézzük meg a kereskedelmi példa másik változatát a Talmudból, amit már nem írna meg a new yorki lap:
Ha egy zsidó üzleti kapcsolatban áll egy ákummal (nem-zsidóval), egyes helyeken nem szabad egy másik zsidónak jönnie és üzletre lépnie ugyanazzal az ákummal. Más helyeken viszont ez különböző, ahol egy másik zsidó is mehet ugyanahhoz az ákumhoz, ráveheti üzletre, hogy becsapja őt és elvegye a pénzét. Mert az ákum vagyonát úgy kell tekinteni, mint közvagyont, amit az első érkező megszerezhet. De vannak egyesek, akik azt mondják, hogy ennek nem így kellene tenni.”  [Khósen Hammispat, 156,5. Haga]


                         


























1 megjegyzés:

  1. Név szerint Hanga vagyok, és Szegeden élek, annyira tele vagyok boldogsággal és örömmel, szeretnék beszélni Isten jóságáról az életemben, miután sok hónapos próbálkozásom volt az interneten kölcsönhöz jutni és átverés volt, tehát kétségbeesetten vágyam online hitelt egy legitim hitelezőtől, majd egy Zoe nevű barátom megjegyzését látom, amely arról tanúskodik, hogy ez a legális kölcsönadó cég gyorsan és egyszerűen, stressz nélkül megkapta kölcsönét, ezért bemutatta egy Dante Paola nevű ember, aki a Dante Cooperative Help céget ellenőrzi, ezért kértem kölcsönösszeget (66 000,00 euró) alacsony 2% -os kamatlábbal, tehát a kölcsönt jóváhagyták és letétbe helyezték a bankszámlámra, azaz hogyan sikerült hitelt szerezni az üzleti vállalkozásom indításához és a számlák kifizetéséhez, ezért azt tanácsolom mindenkinek, aki érdekli a hitel gyors és egyszerű megszerzése, kérjük, vegye fel velük a kapcsolatot e-mailben: dantecooperativehelp@hotmail.com , a gyors csevegéshez vagy a WhatsApphoz / +35677926593

    Köszönöm, mikor elolvastat életem legnagyobb bizonyságát.

    Hanga

    VálaszTörlés