2020. március 2., hétfő

A NEMZET ELLEN





















A NEMZET ELLEN


A Föld bolygó és azon belül a magyarság helyzete 2009-ben

Akkor most következzen egy rövid összefoglaló magyar szemszögből a jelenlegi emberiség helyzetére vonatkozóan. Csoportokba szedjük a témákat, de az egészet egyben kell látni. Ideje felébredni emberek! Elég legyen a tömegembereket gyártó népbutító médiák hatalmából!

A kétkedőknek csak annyit mondhatok: "aki nem hiszi, járjon utána".
A FÖLD

Bolygónk beteg. Ez egyértelműen érzékelhető. Alapvető, elemi szinten mutatkoznak a jelek: tűz-vészek, víz-áradások, föld-rengések, levegő-viharok. Ezek az anomáliák jelzik, hogy lázas, beteg bolygón élünk, és mi tettük azzá. Pontosabban az a materialista, profithajhász, világuralmi eszme, amit nyugodtan tekinthetünk az emberiség és a Föld bolygó rosszindulatú rákjának.

Az erőforrások jelenleg már nem tudják eltartani az egyre mohóbb, szüntelenül fogyasztó és pazarló emberiséget, legalább 6 Föld kellene a jelenlegi erőforrás étvágyunknak! A fejlett nyugati ember ökológiai lábnyoma egy kisebb várossal egyenértékű!

Kitermeljük a bolygónk bőrének zsírpárnáját, az olaját, és hálából visszapöfögjük a levegőbe létrehozva az üvegházhatást, pusztítva az ózonpajzsot, beengedve a kozmikus sugarakat.

A mértéktelen fogyasztás következtében akkora mennyiségű hulladékot termelünk, amit már lassan nem lehet feldolgozni. Szemétdombot csinálunk a saját lakóhelyünkből. Naponta halnak ki állatfajok.

Nem elég nagy a baj, de folyamatosan tetézzük. Alaszkában épül a HAARP projekt, ami a bolygónk elsődleges elektromágneses védelmét, az ionszférát vette célba, már megint katonai és gazdasági célok elérése érdekében!!!

Az emberiség gyorsvonatként száguld a végzete felé. Talán még nem késő, hogy visszatereljük az EMBERT addig az elágazásig, ahol még tudta a helyes utat. Mert az már nem kérdés, hogy lesz-e valami nagy pusztulással járó megtisztulás a közeljövőben, hanem, hogy mikor és milyen formában megy végbe. Ez az anyagias, profithajhász-pénzközpontú, természetromboló világ így nem mehet tovább! Úgy néz ki, hogy a természet és az ember küzdelméből az ember semmiképp nem kerülhet ki győztesen, legfeljebb magával rántja a pusztulásba az Föld-anyánkat is.

Szakirodalom: Hetesi Zsolt, Tóth Ferenc

A KÁRPÁT MEDENCE

Szülőföldünk, a Kárpát-medence a Föld bolygó egyik, de inkább a leggazdagabb területe az élet minden vonatkozásában. Egyes kutatók szerint, ha a bolygón kipusztulna minden élet, ez a kis bárka akkor is tudná biztosítani minimum 25 millió ember és a szükséges állat és növényállomány túlélését. Édesvíz készletünk 200 millió embert képes eltartani (ehhez hozzá kell tenni, hogy minden vizünk a trianoni határokon kívülről származik, ami alapján az egyik legveszélyeztetettebb ország vagyunk ma)! Itt van a legvastagabb termőtalaj, és a legtermékenyebb. Hatalmas gázmezők vannak alattunk (Makó, Hajdúság, Somogy, stb.) Itt megtalálható szinte mindenféle kőzet-típus, ásványok (arany, bauxit, stb.), itt terem a legtöbb féle növényzet a mediterrántól a tűlevelűekig, itt a legváltozatosabb zöldség-gyümölcstermés, itt a leggazdagabb a gyógynövény flóra, gyógyvíz, itt található a legváltozatosabb táj a pusztától a magashegyekig, itt található a világ legjobban elérhető padlófűtése: a geotermikus hőenergiák és a termálvíz. Kitűnő adottságokkal rendelkezik a napsütötte órák számát tekintve (se nem kevés, se nem sok). Zárt hegyláncokkal körülvett ökológiai csoda ahol élünk! Egy teremtett Szentföld, egy valóságos földi paradicsom a Kárpát-medence! És nem véletlenül fáj a foguk erre bizonyos köröknek!

Ezek után tudnunk kell, hogy a magyar nép őshonos a Kárpát-medencében. A legelső honfoglalást nyugodtan visszatehetjük a vízözönt követő időszakra, bár elképzelhető hogy pont itt élte át ősnépünk a vízözönt, és menekítette át a tudását, ami még régebbi eredetű. Anyaföldünk egyértelműen bárka tulajdonságokkal rendelkezik, ami lehetővé tette, hogy a civilizáció akár többszöri kihalása esetén is az emberiség túlélte és innen kiindulva újra kezdhette. Egyes elméletek szerint ez már többször megtörtént a bolygón (gondoljunk az atlantiszi legendára).

A tibetiek szerint itt található a Föld szívcsakrája a Pilisben, Dobogókőn. Az egész Pilis egyébként is egy szív alakú terület, de aki járt már ott tudja, hogy micsoda megtisztító energiák áramlanak az emberbe ezen a vidéken.

Egy távoli-keleti ország, a Himalájában elterülő Nepál Királyi Fehér Kolostorának vezetője hozzánk intézett szavai: "Önök, magyarok elképzelni sem tudják, milyen büszkék lehetnek nemzetükre. Mi biztosan tudjuk, hogy a világ szellemi, lelki és spirituális megújhodása az Önök országából fog elindulni. A világ szívcsakrája az Önök országában, a Pilisben (Dobogókő) található. Ez a spirituális megújhodás már megindult Önöknél!... Most vajúdik a Föld és a Kárpát-medencében szüli a jövőt."

Trianon sok mindent elvett tőlünk, de a legfontosabbat szerencsére nem tudták. Azt, hogy a magyarságnak elsőrendű küldetése a Föld szívének védelme! Azt is meg kell akadályoznunk, hogy lakóparkokat, szórakozó központokat építsenek ide külföldi kegyes befektetők!

Szakirodalom: Géczy Gábor, Aradi Lajos, Lajdi Péter

TÖRTÉNELEM

Az egész mai tanított történelem iszonyatos hazugságokra épül. A csúsztatásokkal és hamísításokkal leginkább a magyar történelem van átszőve. Nyugodtan elfelejthetjük a tankönyvekben szereplő egész őstörténet elméleteket, ezeket mára teljes mértékben megcáfolta több tudományág is (nyelvészet, régészet, genetika, stb.)

Az, hogy a magyar nép az orosz sztyeppekről származó finnugor eredetű primitív nép és megveretve menekült be a Kárpát-medencébe a legnagyobb történelemhamisítások egyike, mellyel sikerült teljesen elvágni a magyar nemzetet a gyökereitől. A hivatalos "magyar" álláspont azonban még mindig ezt a nézetet erősíti, és a tankönyvekben is ez szerepel! A látványosan magyarellenes történettudósok (pld. MTA) még ma is egy keletről érkező népvándorlás következtében ide sodródott barbár pogány hordának tartja a magyar népet. Más vélemények szerint a magyarok eredetét belső-Ázsiában kell keresnünk. Tulajdonképpen mindenkinek igaza van és egyiküknek sem. A magyar nép őshonos a Kárpát-medencében, és innen rajzott ki több irányban. Ezért található meg maghar nevű nép Kazahsztánban, ezért találtak magyar eredetű népcsoportot Afrikában, ezért találtak Dél-Amerikában magyar nevű településeket, ezért vannak rokonaink szerte a világon.

A "legfrissebb" nagy történelemhamisítást, azaz a finnugor elmélet kidolgozását a Habsburg dinasztia kezdeményezte, hogy teljes mértékben lerombolja a magyar nemzet hősi múltját, ezáltal büszkeségétől megfosztva, kiszolgáltatottá tegye. A Habsburg-háznak annak idején nagyon jól jött finnugor rokonságunk elmélete, mert az alapján hangsúlyozhatták, hogy a mi rokonaink gyűjtögető, halászó, vadászó primitív népek voltak, és örüljünk neki, hogy befogadott bennünket a fejlett Európa.

Előtte Szent István korától találhatunk egy hamisítás réteget, amikor is eltörölni igyekeztek a hon(vissza)foglalás előtti időszak tényeit, a szkíta-hun őskeresztény (!) múltat.

A magyarság őstörténete felfoghatatlanul messzire nyúlik vissza az időben. Nem csoda, hogy ahány tudós, annyi féle eredet elmélet létezik ránk nézve. A történelemmel foglalkozó embereket, ha megkérdezik, mi érdekli leginkább őket, mindegyik azt feleli, hogy a honfoglalás előtti időszak, a magyarok őseredete.

Erre az időszakra néhány napjainkban keringő elmélet:
- Az egyik szerint a törököktől származunk
- A másik szerint a turáni népcsaládtól
- A 3. szerint a hunoktól
- A 4. szerint a szkítáktól
- Az 5. szerint a suméroktól
- A 6. szerint a mezopotámiaiaktól
- A 7. szerint a pártusoktól
- A 8. szerint a káldeusoktól
- A 9. szerint Jeruzsálemből (Hierosolyma, azaz Szent Sólyom)
- A 10. szerint az egyiptomiaktól (a hieroglifák magyarul értelmezhetőek!)
- A 11. szerint a mayáktól
- A 12. szerint Mu szigetére települt Szíriuszbeli földönkívüliektől... (mióta Mu szigete elsüllyed, azóta Csendes az óceán)

Ebből is látszik, hogy ez még nem egy eldöntött kérdés. Mindenesetre mindegyik kutatásnak van valami alapja, és valószínűleg azért nem találják a közös nevezőt, mert fenti népek mindegyikével kapcsolatba került az az ősi, és sok néven illetett nép, melyet ma magyarnak neveznek.

A finnugor elmélet a legnagyobb kitaláció, semmi alapja nincs, a finnek 2004-ben kivették a történelemkönyveikből. Semmilyen kulturális közünk nincs nekünk, a Turul és a Csodaszarvas népének a medvekultuszú északiakhoz.

Létezik egy "kitalált középkor" nevezetű elmélet, ami szépen bebizonyítja, hogy szándékosan betoldottak mintegy 300 évet a középkori történelembe, melynek két oka volt:
1. Annak érdekében hamisították az időszámítást, hogy az indoeurópai népek létrehozhassák a Nagy Károly féle nem létező ősi hősi múltjukat, amire az egész fejlett nyugati világ épül.
2. Ezáltal sikerült egy akkora szakadékot képezzenek az Atilla féle hun birodalom és a hon-visszafoglaló Árpád magyarjai közé, amivel meg tudták cáfolni a magyar krónikákat, és a legfontosabb, hogy így el lehetett szakítani az ősi szkíta-hun folytonosságtól a magyart.

A magyar Képes Krónikáink szerint az Árpád-ház visszavezethető Atilla királyig mindössze öt generáció révén, és onnan vissza lehet vezetni a családfát egészen Nimródig, onnan meg csak két lépés Noé.
Na, ez az a családfa, amit nagyon el akar feledtetni egy bizonyos népcsoport!

A történelmet ma már a régészet, nyelvészet, népzenekutatás, genetika társtudományok szépen alá tudják támasztani. Ez alapján kimondhatóak a tények:
- Az emberi test genetikai állományában szereplő úgynevezett jelzőgén a magyar emberekben található meg a legnagyobb mértékben ~60%-ban. A többi népcsoportban sokkal elenyészőbb ez az arány (igaz, hogy az un. magyar nép több genetikai csoportból áll össze, jászok, kunok, stb., és nem mindegyiknél ilyen magas ez az arány).
- A székely-magyar rovásírás szinte teljes mértékben megegyezik az ősi mezopotámiai sumér írással. Bármennyire is próbálnak minket "elfinnugorosítani", vagy "eltürkösíteni" a magyar nyelv 60%-át ismeretlen eredetűnek tartja a hivatalos nyelvészet-tudomány. A mi nyelvünk írja le egyedül a környezetét ahogy megéli, tapasztalja. Az angol nem angolozza, a francia nem franciázza, a magyar viszont magyarázza! Pld. a hegy szó két értelme egyértelműen ugyanarra a formára utal. Ez a képleíró nyelvképzés a többi nyelvben nincs meg. A teljes szókincsünk több mint 2 millió szó!
- Régészeti leletek sokasága bizonyítja, hogy az eddig megtalált nyelvi emlékek közül a magyar a legrégebbi eredetű. Pld. a Tatárlaki leletek, a kb. 7000 éves rovással írott táblák, amik 1.500 évvel régebbiek, mint az eddig talált legrégebbi Mezopotámiai agyagtáblák, a magyar rovásírás ismeretében szinte egyértelműen megfejthetőek. A Francia Tudományos Akadémia ennek alapján kimondja, hogy az emberiség bölcsője és az emberi írásbeliség és kultúra NEM Mezopotámiában, hanem Európában, Erdélyben, kezdődött! Ezt később a Párizsi Nemzetközi Orientalista Kongresszus is elfogadta, ami igazi világszenzáció volt. S amit csak a nevében magyar sajtó, óriási egyöntetű lelkesedéssel ELHALLGATOTT. A Tigris és Eufrátesz völgyében végzett ásatások során napvilágra került szobrocskák tanúsága szerint a sumir nép állatai - racka juh, pulikutya, kuvasz, komondor, ridegmarha kísértetiesen egyeznek a magyar nép állataival, rajtunk, magyarokon kívül SENKI másnak nincsenek ilyen állatai a világon. A sírfeltárások szerint a szkíta nép bizonyítottan a legrégebbi nép a Földön, régebbi, mint az egyiptomi. Krónikáink pedig egyértelműen szkíta ősöktől eredeztetik a magyart.
- A Boszniában talált piramisok 35.000 évesek, és székely rovásírást tartalmaznak!
- Számítógépes kutatásokkal, összevetésekkel alátámasztották, hogy az összes eurázsiai népi zenék alapja megtalálható a magyar népzenében.
- A TAMANA kutatás bebizonyította, hogy magyar eredetű nevekkel (helységek, folyók, hegyek, nevek, stb.) hemzseg a bolygónk összes kontinense. A magyar szó több névalakja (magor, madjar, maghar, stb.) szinte minden kontinensen megtalálható. A MAYA szó sem véletlenül hasonlít ennyire. A pártus maniteista ősvallás alapítójának neve, Mani, kísértetiesen hasonlít a Manitu indián istenre. Egyes elméletek szerint az özönvíz vagy a jégkorszak utáni kirajzás és népvándorlás okozza ezeket a feltűnően hasonló elnevezéseket, csak az a különös, hogy mindegyiknek van magyar megfelelője! Akkor honnan is indult ez az őskirajzás ki?
- A sumér nyelv 56 nyelvtani sajátosságából a magyar nyelvben 53 szerepel. A Párizsi Sorbonne egyetem kutatói állapították meg azt is, hogy a világ mai nyelvei közül a magyar az Egyetlen nyelv mely szavaiban 68 % -ot őrzött meg az ŐS-ETIMONOKBÓL, azaz az emberiség ősnyelvének őselemeiből. Érdemes megemlíteni hogy:
Az angol nyelv 4 % -ot
A latin 5 % -ot
A tibeti 12 % -ot
Az őstörök 26 % -ot őrzött meg ezekből.

A magyar nyelv mondhatni az ŐSNYELV. Ezért van az, hogy a világ összes nyelvében feltalálhatóak magyar szavak, de nem mi vettük ezeket kölcsön, hanem mivel a mienk az emberiség ősnyelve, világos, hogy minden nyelv örökölt belőle.

A történelmünket folyamatosan hamisítják, hogy még véletlenül se ébredjen öntudatára ez az ősi nép, akit a tudás és a mag népének is neveznek. A Habsburgok után jött a zsidók által kitalált bolsevik-kommunizmus, ami szinte teljesen kiirtotta a gondolkodás szabadságát. Szerencsére az internet segítségével szinte bárki megismerheti ma már az igazságot, napról napra derülnek ki az iszonyatos hazudságok, amivel etetik a magyart ki tudja mióta már.
A jelenlegi alkotmányunk is az 1949-es kommunista alkotmány jogfolytonossága, amelyik teljesen kizárja az ezeréves Szent Korona jogkörét.

Szakirodalom:
Link MAGYARSÁGTUDOMÁNYI INTÉZETLink
Link
Link
Link
Link
Link
Link
Link
Link
EU

Történelmünk során a "nyugati fejlett államok" tulajdonképpen mindig cserbenhagytak minket. Mohács, Trianon, 1956. Nem kell kommentár.

Biztosak lehetünk benne, hogy az EU-t már azok a pénz elitek irányítják, akik a teljhatalmat tűzték ki Európa felett, ezért az EU egyre kezd hasonlítani a Szovjetunió modelljéhez, a Európai Parlament ugyanolyan bábszínház, mint a hazai.

Nyugodtan kijelenthetjük azt is, hogy az EU-s csatlakozásunk nemhogy javította volna, de sokkal inkább rombolta a magyar nemzetet. A szigorú minőségügyi és termelési szabályozások bejöttek a gazdaság elfolytására, de a jólét nem akar begyűrűzni! A sok betarthatatlan és logikátlan rendelettel teljesen padlóra küldték a mezőgazdaságot. Az oktatás sosem látott zuhanórepülésben van. Az iskolák menedzsereket, üzletembereket képeznek valódi, tényleges szakmát elsajátító szakemberek helyett. A multinacionális cégek térhódítása tökéletesen kiölte a magyar őstermelők megélhetését. Európa éléskamrájából Európa konyhamalaca lett, mi esszük meg a szemetet. A mai gyerek nem bírja meginni a házi tejet, és nem kívánja a házi süteményeket, mert helyette vegyészeti úton kikísérletezett ízfokozókkal ellátott chips, cola, reggeli ital van. A gyümölcsöt távoli országokból importáljuk és vesszük, ahelyett, hogy a szomszéd falu termését ennénk. Lassan de biztosan jönnek a GMO (genetikailag módosított organizmus) gabonanövények, energianövények, stb., melyek aztán tényleg az emberi hülyeség csúcsát jelentik, amikor megpróbál teremtőt játszani, ezáltal veszélyeztetve az egészségünket. EU-s csatlakozásunk elősegítette, hogy megépülhessenek azok a bizonyos gigaberuházások, melyek érdemi hasznosságát jelentős mértékben felül kell vizsgálnunk! Ilyenek a völgyhidak, szántóföld-alagutak, 4-es metró, stb.

Mivel lett jobb Magyarországnak az Európai (szovjet)Unióhoz való csatlakozásunk óta?

- A multinacionális tőkebirodalmak szabadon garázdálkodhatnak az országban, és eltekintve a lobbisták által megkent képviselőktől, politikai szereplőktől a nemzet csak szegényebb lett.
- Hatalmas vízfej nőtt az így is túlburjánzott bürokráciánk fölé, még messzebbről, Brüsszelből próbálják megoldani az ország gondjait, fogalmuk nem lévén a tényleges helyzetről
- Az magyar reálbérek továbbra is a negyedei, ötödei az EU-s átlagnak. Általános a csalódás az EU-s csatlakozás óta, a "segítséget" csak újabb hitelekkel tudják elképzelni. Köszönjük, nem kérünk újabb eladósítást!

GLOBALIZÁCIÓ

Méltán nevezhetjük az emberiség legnagyobb és legveszélyesebb vírusának. Amint a globalizáció eljut egy addig elzártan élő rendszerbe mondjuk egy szigetre, azonnal elkezdi felélni a terület erőforrásait, pusztítani a lokális, nemzeti értékeket, a technológiák (TV, mobiltelefon, gépjárművek, stb.) révén elképesztő módon butítja, mérgezi a helyi embereket. A kecsketej helyett megjelennek a coca-colák, a közösségi élet helyett a chat-elés, bőrnadrágok helyett a farmer. Megjelennek az internacionális multi cégóriások a hitvány minőségű, de olcsó termékeikkel, ezáltal szépen megölik a helyi őstermelők élet lehetőségeit. Betör a média, drasztikusan megváltozik a helyi nemzeti értékrend, amit felvált egy "világpolgár" kozmopolitán nézet, melynek eredménye hogy agymosott tömegemberek készülnek.

"Fejlett" városok épülnek, autópályákkal melyek fokozatosan elszívják a munkaerőt a mezőgazdasági termelésből, ezáltal kiszolgáltatottá téve az emberek nagy részét a multinacionális ellátó rendszereknek. Az addig évezredek óta létező önellátás szinte megszűnik, kialakulnak a fogyasztói társadalom tünetei, függőség az energetikai szolgáltatóktól, gyógyszergyáraktól, élelmiszergyáraktól, bürokratikus hivataloktól, ellátó intézményektől. És a helyi emberek a veszélyt nem is érzékelik, csak akkor, amikor már késő. Elámulnak a technológiai újdonságoktól, de nem veszik észre, hogy egy fogyasztói függőségi spirálba kerülnek. Ráadásként megjelennek a bankok, akik a legnagyobb "segítséget" adják az új intézmények, városok megépítéséhez, ezzel teljesen eladósítva a helyi embereket.

A globalizáció leegyszerűsítve: tereld be az embereket a városokba, szakítsd el a természettől, hogy függővé, irányíthatóvá tedd. Beköltözöl, veszel egy lakást, és számold össze mid van? Semmid. Mitől függessz? Mindentől: energia (víz, gáz, villany, stb.), élelmiszer, gyógyszer, minden. A multik, a hivatalok és a szolgáltatók prédájává válsz. Kész is van a tökéletes fogyasztói társadalom. Vajon miért akarják egyesek végképp lehetetlenné tenni a parasztság helyzetét? Miért teszik tönkre a földeket, embertelenül terhelik a mezőgazdaságot? Mert önellátó? Hiszem, hogy Magyarország képes lenne a teljes önellátó társadalom kiépítésére. Megvan ehhez minden természeti erőforrásunk!
A legújabb kutatások arra irányulnak, hogy hogyan lehet a városokat energiatakarékossá, természet-közelivé tenni. Extrém módon próbálják növelni a hőszigeteléseket, hasznosítják a napenergiát, hulladék-hőket, háztartási hulladékból hőenergiát, vagy szenet képeznek, melyet visszajuttatnak a talajba, zöld-tető teraszokat készítenek, stb., stb. Ezek nem rossz gondolatok, csak alapjaiban hibádzik az elmélet. Egy felhőkarcolókkal telezsúfolt város sosem lesz természetes, az összeterelt embertömegekről meg már nem is beszélve. Ezek a technológiai újítások ugyan csökkentik a szén-dioxid kibocsájtást, de nem oldják meg az egyik legsúlyosabb problémát: az ember eltávolodását a természettől. A környezetvédelem jó irány, de hatalmas üzlet is egyben, éppen ezért nem tiszta ügy.
Elég 2-3, városban felnőtt generáció és teljesen elfelejtjük a növények neveit. A városi kisgyerek szerint a tehén lila színű, és Milka csokit kakil. Ez ijesztő!

Simán el tudom képzelni azt a világot, hogy a jövőben minden ember GPS-t kap a bőre alá, és minden reggel sorban kell állnia a napi élelmiszer kivonatért, amit szívószállal, vagy mesterséges testnyíláson keresztül kell bejuttatni a szervezetbe. A városokban droid-gyárak készülnek: emberekből!

Egy barátom ki akar költözni Indonéziába, ahol szegénység van ugyan, de boldogan élnek, és ami fontosabb: harmóniában a természettel. Ehhez szerintem nem kell elköltözni. Ezt itthon, a hazánkban is meg lehet tenni.

Ha boldogtalan vagy, menj ki a mezőre, vagy mássz fel a hegyre; rögtön megrészegít a természet ereje. Ezt egy olyan embernek nehéz elhinnie, aki A8-as audival, vagy terepjáróval megy a sarki boltba is. Mi a gond? Ébredjünk már fel! Ezt a bolygót nekünk teremtették, de nem azért, hogy feléljük, hanem hogy harmóniában éljünk rajta.

El tudunk-e képzelni egy olyan falut, ami önellátó? Saját maguk termesztenek, gazdálkodnak mindent és maguk is használják fel. És most ne arra gondoljunk, hogy jó-jó, de hogyan termeljen a falu Domestost, meg Colgate Totalt. A TESCO sorában állva, nézem a tömött árucikkek hadát, elgondolkodok, tégy te is így! Gyerekkoromban volt három fajta csoki, BALATON, SPORT, NÉGERCSÓK, bőven elég is volt nem? Most nézz be az édesség sorba! Borzalmas! Akkoriban kétféle tisztítószer létezett, bőven elég volt mindenre! Most nézd meg a vegyi áru kínálatot! Egy szó jut csak eszembe: Ijesztő! Kell ez nekünk emberek??? Az önellátó falú természetes dolgokat termel, természetes módon. Vizet fúrt kútból vesz, fával tűzel (amíg az emberek csak a saját házuk felmelegedésére használták a fát, addig nem fogytak el az erdők!), energiát sokféleképpen lehet nyerni. Mert ugye a mai ember nem szívesen mondd le a megszokott komfortjáról (pld. angol WC, elektromos energia, stb.) Léteznek már megújuló energiák, újra felhasználható szürkevíz technológiák, csak ezeket nem támogatják. Az élelmiszert elő tudja állítani az önellátó falu, a gyógyászatra meg ott vannak az egyedülálló gyógyfüveink. Mi kell még az élethez? Közösség! (nem külön a család, az egyik a tv előtt bámul, a másik a számítógép előtt ül, stb.). A panellakások hihetetlenül családromboló tervezésűek! Nincs egy központi tér, ahol leülhet az egész család (jobb esetben ez a szülői nagyszoba lehet), és sok helyen nincs egy étkező sem, ezért van az, hogy már az utolsó közös "rítust", az ebédet sem együtt fogyasztják el sokan, és teljesen szétszakad a családi kötelék. Rettentő rosszak a panelek lélektani elrendezése, mert vagy egymáson kell átmászni a belső szobáig, vagy annyira kicsik, és nyomottak a szobák, hogy a gyerek szellemileg rendellenesen fejlődik. Hányszor lehet hallani a panelházakban iszonyatos családi balhékat? Bezártság, közösség-hiány, stb. ide vezet. A faluban mindenki tud mindenkiről mindent, a panelban egy ajtó választja csak el őket, de teljesen elidegenednek a szomszédok.

Mert mire nincs ma ideje az embernek? Talán a legfontosabbra: a családra. Hajtunk valami fölösleges cél érdekében, egy újabb felesleges tárgy (autó, DVD, plazma TV, stb.) miatt, közben meg elfeledkezünk megünnepelni azt, amit már eddig elértünk, összeraktunk. Ezáltal egy örökös hálátlan rohanásban veszünk részt. Belegondoltunk már összesen hány ezer - fölösleges - tárgyunk van? A "nyugati" fehér ember ökológiai lábnyoma akkora, mint egy kisebb város. Miért nem tudunk sosem rendet rakni a lakásban? Miért kell kétnaponta nagypakolást csinálni? Mert tele vagyunk felesleges műanyagokkal, vackokkal! A gyerekjátékok elözönlik a gyerekszobát, de némelyikkel két óránál többet sosem játszik egész életében. Akkor meg minek zsúfoljuk tele? A parasztgyerek kint játszik az udvaron, vagy a mezőn, és hamar kialakul a "józan paraszt esze". Ez nem véletlen. A városi gyerek lehet, hogy ért minden elektronikus kütyühöz, de mi történik akkor, ha egy hétig áramszünet van? Mihez kezd akkor? Nagyon nagy felelősség a gyereknevelésben (is), hogy ne csak a legújabb mobiltelefon vagy a legfrissebb 5.2-es videojáték használatát sajátítsa el tökélyre. A technika fejlődésével az ember épült le, vö. vitéz alkatú huszár <-> szemüveges számítógép-bajnok. És inkább gyümölcsöt, meg zöldséget adjunk a gyereknek, ne multi-vitamint, és ne kenjük testápolóval, mert az alapvető immunrendszerét tesszük függővé, gyengévé.

Sokan álomvilágban élnek, nem látják az igazi veszélyt, ezt a függőséget, haszontalan haszonhajszolást, pazarlást. Nem szabad nagyon a kormányra vagy a politikusainkra hagyatkozni, a külföldtől se várjunk sokat. Tévhitben élnek azok, akik a nyugati "működő" rendszereket hiányolják, és felzárkózást sürgetnek a nyugathoz! A Kárpát-medencében több ezer éven át ténylegesen működő rendszer volt, önellátó növénytermesztő, állatgazdálkodó parasztgazdaság! A legtöbb segítséget a családtól, a közvetlen mellettünk élő embertársainktól kellene várjuk, de adnunk is. A globalizáció elsősorban az önfenntartást, az önvédelmet, a függetlenséget, és a közösséget irtotta ki.

Rengeteg veszéllyel, hibával van tele mai életünk, és a legjobb, legemberibb megoldásokat kint találjuk meg a természet közelében a falvakban. Ez az egyetlen út a függetlenedéshez, önellátáshoz, a természetes emberi élethez.

A gyártott, génmanipulált élelmiszerek, amikkel tömnek, egyértelműen mérgező alapanyagokat tartalmaznak, káros hatásaikat elhallgatják. Egyre több az allergiás ember!

Az amerikai FDA 2009. december 31-én akarja bevezetni a vitaminokra és táplálék kiegészítőkre vonatkozó "irányelveket" (tiltást), ami a WTO és FAO becslése szerint 3 milliárd ember halálát okozhatja.

VÁLSÁG
Pénzügy


A pénzt az államoktól teljesen független, magánkézben lévő jegybankok állítják elő szinte a levegőből, papír és festék felhasználásával, vagy még azzal sem digitálisan, és ezt a SEMMIT adják oda hitel formájában (fizikailag a betétesek pénzét), majd kamatosan visszagyűjtik a pénzt, amiért az emberek megdolgoztak, a munkájuk által termelték ki. Érthető? A fedezetlen pénzt hitel formájában kiengedik a gazdaságba, ahonnan a ténylegesen termelő munkaerő által fedezett és kamatokkal ellátott pénzt kapnak vissza, immár fizikailag is létező pénzt.

Egyre világosabb, hogy szándékos érdekek állnak ez a válság kirobbantása mögött is, mint már annyiszor a történelemben. A bolygó vezető bankár dinasztiái által elindított folyamat, az ő általuk kitalált nagy terv része ez. Tönkretenni a kis konkurens bankokat, minden államot eladósítani, mindenkit beterelni a Világuralmi terveik karámjába. A recept ugyanaz: először Törökország, Argentína, most Magyarország, volt SZU tömb országai.

A legfőbb cél egy minden felett álló Világbank és a dollárt lecserélő szintetikus világvaluta (SDR) létrehozása. Ehhez azonban lesz még egy két szava a BRIC (Brazil, Russia, Iran, China) országainak.

Szakirodalom: Drábik János (Ő bőven elég)

Energia

Az Univerzum szinte csak energiából áll. Az emberi technikai fejlődés már régen elérte azt a szintet, hogy túl tudjunk lépni a környezet romboló fosszilis energiahordozók használatán. Rengeteg találmány létezik már az energiaipar területén, de amíg a milliárdos konszernek gyilkosan erős lobbija működik, addig nem lehet bevezetni a forgalomba az alternatív energiaforrások alkalmazását. Energiaválság valóban van, csak azt kell megérteni, hogy az olaj, szén, és gáz energiahordozók - és ezáltal az ezekkel üzletelő körök - válsága van. Már régen léteznek "ingyen-energia" találmányok, és sokkal kézzelfoghatóbb és gyárthatóbb megújuló energiaforrások, de valahogy ezeket még mindig nem sikerül teljes mértékben támogatni.

Erőforrás

A Fenntartható Fejlődés és Erőforrás Kutatócsoport elemzése: 
Link Hetesi Zsolt jelentése
Erőforrásaink végére érünk lassan, a mérhetetlen fogyasztás és túltermelés következtében. Fogyasztói válságot egyértelműen meg lehetne oldani: MINDENKI VEGYEN VISSZA! Nem kell egy családba két autó, nem kell még egy DVD lejátszó, nem kell 5000 tárgy (próbáld egyszer megszámolni!) a lakásba, elég 50!

ÖSSZEESKÜVÉS-GYAKORLAT

Titkos társaságok mindig is léteztek. Már az ókorban is tevékenykedtek bizonyos érdekkörök. Kb. 7-800 évvel ezelőtt jelenhettek meg Európában az első komolyabb bankár dinasztiák. Mondani sem kell, hogy a többségüket milyen nemzetiségű családok alakították. Előbb a Medicik, Fuggerek később a Rothschildek, Rockefellerek tettek szert hihetetlenül nagy pénzhatalomra. A Földön élők közül az egyik nép fiainak nem titkolt világuralmi törekvéseik mindig is voltak, hiszen sajátságos kiválasztottság-hitű vallásuk legerősebb tétele is ez, de a megvalósítás lehetősége néhány bankár dinasztia kezeibe került, akik a Wartburgokkal és a Bilderberg-csoportal, stb. együtt alakítják évszázadok óta a történelem kerekét, jelenleg is meghatározó szerepük van, csak egyre láthatatlanabbul. Kb. 500 család uralja jelenleg a Föld bolygót anyagi értelemben. Ha az emberiség 10 emberből állna, és a vagyona 100 dollár lenne, akkor 1 ember kezében lenne 99 dollár és a maradék 9 ember kezében lenne 1 dollár. Így oszlik ez a vagyon jelenleg a Földön. Az a bizonyos 99 dollár ott van annál a néhány száz családnál. Ők irányítanak minden kormányt a "legális" szervezeteik útján, mint. Pld. az IMF, a VILÁGBANK, a FED, stb.

A szabadkőműves páholyokat szépen lassan hatalmába kerítette az a bizonyos illuminati szervezet, amit a zsidó Adam Weishaupt talált ki, és amelynek végső célja az anarchiába és terrorba kényszerített emberiség feletti korlátlan hatalom.

A történelem folyamán több helyen is tetten érhetőek ezen családok, szervezetek erőszakos beavatkozása a történésekbe, pld. a világháborúkat minden oldalról ők finanszírozták. Az USA-át minden nagyobb háborújába (Függetlenségi, I.vh, II.vh, Vietnám, Irak, stb.) ezek a cionista bankár csoportok rángatták bele mézesmadzagon, és természetesen az igazi nyertesei ezen háborúknak mindig is a bankok voltak. Fegyverek, ellátmányok finanszírozása (hitelek révén!), háború utáni újjáépítés meghitelezése, stb.

Ezek az "emberek" a nyugati oldalon elképesztő éleslátással létrehozták a francia forradalommal induló liberális-kapitalista rendszert, a keleti féltekén meg kitalálták a bolsevik-kommunizmust. 
Link

Napjainkban láthatjuk, hogy igázták le Irakot "terrorizmus elleni" fellépés keretében, gyötrik Afganisztánt, és most Iránt vették célba, amely Kína legfőbb energiaszállítója. Egyáltalán mi a szart keres az USA a Közel-Keleten? Mi köze van ezekhez a nemrég még független államokhoz?! Olaj.

Világkormány

Sokszor, sokan elemezték már a cion (zion, sion) bölcseinek jegyzőkönyveit. Többféle legenda övezi a nyilvánosságra kerülését, és természetesen már minden létező módon hamisnak nyilvánították (vajon kik?). Az eredetiségét az is bizonyítja, hogy betiltott.
Mindenesetre, ami a jegyzőkönyvekben le lett írva (1897-ben!), az mind megtörtént az elmúlt évszázad alatt. A globalizáció a cionisták előre eltervezett találmánya, és fényesen bevált: a jog, a pénz és a média néhány ember kezében összpontosul, érdektelen közönyös tömegemberek, droidok gyártódnak az emberekből, lassan kialakul a Bibliai jóslat szerinti négy szuperhatalom (EU, Észak-Amerikai Unió, Ázsiai és Afrikai Unió), melyek végül egy szuperkormány irányítása alá kerülnek. Az amerikai média már elkezdte csúsztatásait, hogy milyen jó dolog az emberekbe ültetett RFID chip (az izraeli!!! MOTOROLLA cég fejlesztette ki, s a MONDEX gyártja), mert mindenhol elérhető vagyok és baj esetén be tudnak azonosítani. Emberek ez a chip már létezik és elkezdték beültetni az amerikaiakba! Ezáltal lesz vége végleg az emberi szabadságnak! Egy gombnyomással törölhető bárkinek a társadalmi adatai, bankszámlái, stb., bárhol látható és kontrollálható lesz az ember a műholdak segítségével!

Hihetetlen, de az elmúlt században többször lelepleződtek már ezek a tervek, és mégsem tudták őket megállítani, minden folytatódik tovább a több évezredes terv szerint. Kiknek voltak mindig is világuralmi törekvéseik? Kik azok, akik ezt már 90%-ban el is érték? Kiválóan ismerik és ki is használják az emberi birkaságot. Az internetről ingyen letölthető "Zeitgeist" dokumentumfilm kiválóan levezeti, hogy az elmúlt század során hogyan ért el teljes körű hatalmat ezen a bolygón az a néhány bankdinasztia által irányított társaság (FED). Az USA-t teljes mértékben ők irányítják, és az ő kezükben van a Világbank, és az IMF is.

Néhány példát még, ami megvalósult a terveikből:
- Minden állam el van adósodva, és ezáltal tehetetlenek, bábkormányokká váltak.
- A bankrendszer, a média (tv, rádió, újság) szinte teljesen az uralmuk alatt.
- A jogrendszer és bürokrácia annyira összekuszált és bonyolult, hogy szinte lehetetlen eligazodni rajta.
- A mezőgazdaságot (az önellátást) életképtelenné tették, megfojtották a terhekkel, rendeletekkel. Az őstermelő parasztság kilátástalan helyzetben.
- A szórakoztató ipar soha nem látott méretekben mérgezi, butítja az emberiséget.
- Mindenki függ a hiteleitől, a szolgáltatóktól, a hivataloktól.
- Az oktatásban üzletembereket, menedzsereket "képeznek" (gyártanak), akik rengeteg - a természetes élethez fölösleges - tudást halmoznak fel, azonban már egy répát sem tudnának elültetni.
- A fizikai munkások, szakmunkások, kézművesek (kovácsok, kádárok, stb.) lassan eltűnnek, és többdiplomás munkanélküliek rohangálnak.
- Szinte minden államban olyan rendeletek lépnek hatályba, amelyek a nemzeti megnyilvánulásokat tiporják, és erősítik a rendőrállam létrehozását (szinte már minden állam rendőrségének ugyanolyan felszerelése van, nézzük meg!).

A bankrendszer, a gazdasági válságok, háborúk, éhínségek, járványok, biológiai- vegyi fegyverek bevetése stb. is a világkormányra törekvő cionisták eszközei. Az USA-t mind a négy nagy háborúba (két világháború, Vietnám, Irak) madzagon rángatták bele. Mindent komplexen kell látnunk, hogy megértsük a lényeget. Sokan csak egy adott területet ismernek, pld. pénzügy, de nem látják az összefüggéseket, hogy a jog őket védi, a média őket támogatja-szűri, a kormányok irányíthatók, a lokális háborúk mindig valamilyen profit célkitűzések érdekében robbannak ki, stb., félelmetesen kitalált rendszer ez, és talán egyszer sikerül megérteni ezt az egész ördögi tervet.

Mindezek végső célja és eredménye természetesen az, hogy egy háborúktól, válságoktól éhínségekről, járványoktól megrendült társadalmi rendszert sokkal könnyebb egyeduralom alá hajtani.

Régebben azt hittük, hogy a Föld igazi vírusa az Ember. Tévedtünk. Még csak nem is a zsidóság úgy kompletten. Szűkítsük: a cionista, bolsevik-kommunista, neo-liberális, globalista, kabbalista bankár pénzelit társaság az igazi veszély, akik valóban a kiválasztott nép, csak kérdés az, hogy ki választotta ki őket és mire.

Szakirodalom: Drábik János (Ő bőven elég)

ÚJ HONFOGLALÓK

A Magyar Királyság évszázadokon keresztül kivédte a nyugati bankár dinasztiák sorozatos támadásait, független tudott maradni. Mátyás király elképesztő vagyonért vásárolta vissza az elrabolt Szent Koronát tőlük. Halála után azonban beszivárogtak hazánkba is a hitelezők, szépen lassan tudatosan tönkretéve, eladósítva az országot. Megfigyelhető, hogy Mátyás király, mint az utolsó teljes értékű beavatott királyunk halála óta fokozatosan süllyed a magyar nemzet a sötétségbe. A pontot a 40 éves kommunista rendszer tette fel, az a bolsevista eszme, amit nem fogjuk elhinni milyen nép fiai találtak ki!

Nagyon úgy néz ki, hogy van egy nép, amely kiszemelte, felvásárolta Magyarországot is, mert a jelenlegi hazájuk már gyakorlatilag egy minden oldalról támadott háborús sivatagi övezet. Szépen lassan minden nagyobb vállalat, energiaipar, gyárak, stb. az ő kezükbe került, majd elkezdték felvásárolni az ingatlanokat, cégeket, ezután jöhetnek a nagyobb földterületek. Az állami (ezáltal nemzeti!) vagyonok jócskán ár alatti privatizációja is mind külföldi kezekbe vándorolt.

Ezek az emberek a magyarokkal ellentétben sokkal inkább tisztában vannak azzal a ténnyel, hogy micsoda kincsesbánya igazából a Kárpát-medence! Az élet kincsesbányája! Hát ezért kell nekik! Izraelben olyan reklámok léteznek már ahol a Szabadsághidat mutatva ott a felirat: "gyertek az új hazába!" A kormányunkra, de a politikai "elit" pártokra sem számíthatunk. Ők a leginkább segítői Magyarország kifosztásának, elherdálásának. Nemes egyszerűséggel nyugodtan nevezhetjük a jelenlegi politikai elitünket hazaárulóknak. Havonta születnek új megállapodások nemzetközi szervezetekkel, amelyek révén szinte már bármit elvihetnek az országból (lásd. IMF hitel), pld. a Szent Koronát is.

A minél nagyobb káosz teremtésének az a célja, hogy kitörjön végre a polgárháború! Hiszen erre készülnek régóta bizonyos erők! Ezért születnek nap mint nap olyan rendelkezések, intézkedések, melyekkel kiválóan elérhető a magyarság és a cigányság összeugrasztása. A magyar embert saját hazájában minden létező szigorral büntetik, szívják a vérét, míg a cigányokat minden eszközzel (emberi jogok!!!) támogatják. Ilyen például a liberális "megélhetési bűnözés" elismerése, finomabb büntetése, a "cigánybűnözés" tagadása.
Ez egyenesen vezet a polgárháború felé, aminek egyetlen célja van: Oszd meg és uralkodj.

Kettős mérce van Magyarországon! A külföldi befektető minden kedvezményt megkap azonnal, a magyar kis és középvállalkozások napról napra mennek tönkre. A betelepülő izraeli állampolgárok azonnal lakáshoz jutnak, magyar ember Budapesten lassan nem él. Felzárkóztatás van a cigányság részéről, de a magyar gyerek úgy butul, ahogy akar. A segélyezési rendszer hibáiról, hihetetlen munkaelkerülő hatásairól nem kell beszélni.

Riogatásnak tűnhet, de vannak kutatók, akik vallják, hogy a vezetékes ivóvíz, és élelmiszereink olyan arányban tartalmaznak egészség károsító szereket (pld. kálisót), és nincsenek meg a megfelelő arányú alkotó elemek (nátrium klorid), amiknek hatására évek óta növekednek a csontritkulásos és egyéb megbetegedések, meddőségek.

A növényvédő szerek, műtrágyák életveszélyesen károsítják a termőföldet, ezáltal az élelmiszereket.
Link
A gyermekgyógyászattól vesznek el pénzeket, hogy támogathassák az abortuszt. Magyarország 8 év alatti gyermekállományának 40-50%-a cigány származású.

Tudatos népirtás folyik körülöttünk, de mi még mindig csak a Győzike-show-t bámuljuk! Lassan már nem lehet nem észrevenni az összefüggéseket! Kiválóan alkalmazzák nálunk az évezredes receptet: Oszd meg és uralkodj!

A tisztánlátás kedvéért néhány tény:
- A rendőrség romokban, a vezetőség velejéig korrupt, és politikailag irányított. A politikai elit pedig nemes egyszerűséggel hazaáruló.
- A kormánytagokra és a kormányépületekre az izraeli gyökerű In-Kal Security vigyáz. Magánhadsereg.
- Az, hogy a mossad mennyire épült be a rendőrségbe, azt csak találgatni lehet.
- A cigányt hergelik a magyarra, miközben sorozzák be őket a rendőrség soraiba (jóval enyhébb feltételekkel) 
Link.
- Magyarország célország: Elképesztő sebességgel történnek az ingatlanok, földterületek felvásárlásai, és legtöbb esetben izraeli tulajdonosi körhöz köthetően (munkám során is tapasztalom, hogy a legtöbb ingatlan biznisz mögött ott állnak, mint jóságos "befektetők"!) A külföldi befektetők itthoni tevékenysége - eltekintve néhány önkormányzati képviselőtől - eddig még nekünk nem volt jó, adót nem fizetnek, éhbérért dolgoztatnak, szivattyúként viszik ki a profitot, stb.
- Folyamatosan épülnek az olyan lakóparkok, amik nem eladók, üresen állnak, várják az új honfoglalókat. Pesten, Budán elég szétnéznünk...Lassan meg kell védjék valamivel a beköltözötteket...
- Dobogókő, Velencei-tó, Balaton, stb. sorozatos ingatlan-panamák!
- A tudjuk milyen származású bankárok tulajdonában lévő bankszektor folyamatosan veszi el a fizetésképtelenné vált emberek lakásait.
- A "Szentföld" már nem olyan jó lakóhely, Izraelben ez a január 60 év óta a legszárazabb és legmelegebb volt. "2 hónapnál is kevesebb tél maradt", az éves átlagos csapadék 6-50% át kapták csak meg. A sivatagos részek 30% körül. Szükségük van az új Szentföldre, és ellentétben a magyar emberek többségével, ők nagyon is jól tudják micsoda kincsen élünk!
- A magyar honvédség Afganisztánban állomásozik (jó messzire innen!). Mit keresnek itt izraeli katonák, miközben a magyar katonákat igyekeznek folyamatosan külföldön tartani!
- Ferihegyen, az épülő Terminál 2B-n "terrorista ellenes" műveleteket gyakorlatoztak izraeli kommandósok!
- A tudjuk milyen tulajdonban lévő "magyar" média elbutított tömegembereket gyárt. A fontos híreket agyonhallgatja. Egyre több zsidó arc jelenik meg a képernyőn.
- A "Magyar" "Nemzeti" Bank, aminek egyedül a nemzetközi töke birodalmak, (pld. IMF) felé van elszámolási kötelezettsége, nem hajlandó beismerni, hogy az államadósságot már 11-szer visszafizettük. A "rendszerváltáskor" leírhattuk volna az addigi adósságot, de ezt nem tette meg az akkori "magyar" elit.
- A GDP minimum 80%-át privatizálták, kb. a valós értékének ötödéért! És még az áron alul eladott nemzeti vagyonból származó bevételt sem a magyar nemzet kapta, hanem az MNB rendelkezik vele. Erre még rájön a tény, hogy folyamatosan szivattyúzzák ki a pénzt az országból a kamatok és a multik segítségével. Nem a tizenharmadik nyugdíj elvétele jelentené itt a reformot!!
- A Liszaboni szerződés aláírásával tulajdonképpen megszűnt a szuverén Magyar Állam.
- Tavaly decemberben, Brüsszelben írták alá a NATO tagállam külügyminiszterei Cipi Livni izraeli külügyminiszterrel azt a megállapodást, amely szerint közös "terrorizmus-elleni" hadgyakorlatokat tarthatnak bármelyik NATO tagállam területén. Az, hogy a vezérkar nem értesítette a jó népet erről teljesen érthető, hiszen a csőcselék nyilvánvalóan csak arra jó, hogy adót fizessen. Az is teljesen érthető, hogy a "legnagyobb ellenzéki párt" sem értesítette a jó népet, hiszen a Zsidesz nem hiába az izraeli Likud testvérpártja. Az ország megosztott, már családokon belül is eluralkodott a szándékos politika okozta széthúzás.

Össze kellene álljon már a kép lassan mindenkinek! Nem a cigányokkal van itt a fő probléma! És nem is általában a zsidósággal. Keressetek rá a rózsadombi paktumra. Ha kamu, ha nem, eléggé egyértelműen bevált.

Emberek, ez már nem vicc és nem is paranoia!

Ha valaki fentihez hasonló tényeket kezd el feszegetni, azonnal megbélyegzik antiszemitizmussal, rasszizmussal, szélsőjobboldallal.
Ez nem jobboldal, hanem nemzeti! Nem létezik jobb és bal oldal, csak nemzeti és hazaáruló.

És ez nem antiszemitizmus, hanem önvédelem, honvédelem! Nem kellene Gáza sorsára jutnunk!

Nem szabad gyűlölködni, de azért nem árt tisztában lenni a tényleges helyzettel ma Belső Magyarországon...

Szakirodalom: Posta Imre

VALLÁS

Ismét csak a legújabb kutatások bizonyítják, hogy a magyarok nem pogány-barbár népek voltak a hon(vissza)foglalás előtt, hanem magas szintű, kulturált és mélyen vallásos nép. Árpád korabeli régészeti leletekben, sírokban - jóval a Római Katolikus Egyház betüremkedése előttről - több száz mell-keresztet találtak, de vissza lehet menni egészen Atilláig (így kell írni helyesen) aki Jézus-hitű volt. Az Árpád-ház egyébként visszavezethető Nimródra, onnan Noéra. Ez nagyon nem tetszik bizonyos köröknek!

Az államalapításkor ránk erőltetett vallási irányzat egy nagyon elferdült zsidó-kereszténységet hozott a magyarságra és a világra is, ami a mai napig idegennek tűnik számunkra. Ráadásul bebizonyosodott, hogy többször átírták már a Bibliát, "megfelelő" korrektúrával, ami következtében rég elveszett az eredeti - szeretet - tanítása.

Miért nem tudjuk beleélni magunkat az Ószövetség törvényeibe, történeteibe, ahol hazug alkukkal nyereséget szerezhetnek a "főszereplők"? Miért van az, hogy leginkább az Újszövetség, Jézus tanításai állnak hozzánk legközelebb? Jézus magyar (szkíta, pártus) származásának is vannak már bizonyítékai, levezetései, ám ezt nagyon nem szeretnék bizonyos eszmék elfogadni. De igazából nem is az a lényeg, hogy milyen testben született, hanem az, hogy amit tanított az szöges ellentétben van az Ószövetség és az azt képviselő nép eszmerendszerével (lásd Tora, Talmud). Viszont nagyon közel áll pld. a Rábaközi táltosok hagyományainkban megőrzött magyar ősvallás elemeihez, melyeket Máté Imre gyűjtött össze Yotengrit néven. Ebben az ősvallásban pld. a teremtés története is közelebb áll a Darwini evolúció elmélethez, és jóval hihetőbb, természet közelibb, mint a másik féle teremtéstörténet.

Jézust mindenáron zsidónak akarják beállítani, de akkor mindjárt jön a következő gondolat: nem véletlenül a "kiválasztott" nép között jelent meg (még ha nem is közöttük született), mert ahol a legnagyobb a baj, ahol leginkább beteg valami, ott kell gyógyítani.

A Biblia egyébként hemzseg a magyar eredetű szavaktól. Nyelvészek sokasága kutatta már a magyar nyelvet, és sokszor zsákutcába jutottak, sehova sem tudják besorolni, illetve arra a következtetésre, hogy az egyik ősnyelv. Az egyetlen korona, ami a Szent jelzőt viseli és megtalálható rajta Isten, Jézus, és Szűz-Mária, az a miénk! Jó lenne már végre elfelejteni ezt a több száz éves butítást, és végre felismerni, hogy micsoda ősi és nagyszerű nép a miénk! Olyan nép, akinek küldetése van: példát mutatni, tanítani, gyógyítani.

A nemrégiben megtalált "holt-tengeri tekercsekben" leírt esszénus evangélium Jézus olyan tanításait mutatja meg, amit nem véletlenül nem tettek bele a Bibliába, és ami sokkal inkább a szeretetről szól. A weboldalak között megtalálható "Az igazi Jézus", valamint Bíró Lajos: a Magyar Jézus fejtegetése, amit érdemes elolvasnunk. Nem biztos, hogy teljesen igazuk van, de a lényeg a mondanivaló, hogy a vérünkben van a hit, bármennyire is elnyomják ezek a materialista idők. (elvesztettük a hitet, elment és mi maradt: a hitel) Csak bíztatni tudok mindenkit, hogy higgyen egy Isteni tervben, melyben mindenkinek szerepe van, de magyarságnak különlegesen nagy szerepe. Miért van az, hogy aki életében egyszer csak "megtér", egyből elkezd másokat is győzködni a hitről? Mert hihetetlen felemelő érzés, mindenkinek meg kellene találnia magában azt a felsőbbrendű Teremtőt, aki által létezünk. Ilyen csodálatosan összetett, változatos univerzum nem jöhetett létre magától.

Szakirodalom: Pap Gábor, Szántai Lajos

Összefoglalásként,

elmondhatjuk, hogy a jelenlegi társadalmi rendszer a bolygón abszolút beteg, manipulált, kurva és romlott. Ez az anyagias, materialista világ az emberiséget száguldó vonatként szállítja a pokolba. A Biblia szerint megalakul a világkormány, ennek jelei tapasztalhatók. A III. világháború a küszöbön van, kialakult újra a két erőegyensúly: Izrael irányította Amerika + EU néz farkasszemet az Orosz-Kína-Irán és a közel-kelet országai szövetségével. A III. vh. valószínűleg a NATO-BRIC tömb között fog zajlani. Ezeket a dolgokat valószínűleg nem kerülhetjük el, még ha már jó sokan fel is ébredtünk. Nekünk a legfontosabb feladatunk talán az, hogy felkészüljünk a háborúk, éhínségek, járványok és egyáltalán a paradigmaváltás, az emberi megtisztulás utáni életre. Reméljük, leszünk páran, akik megérik az újrakezdést. Lehet, hogy kőkori szinten, de az élet nem állhat meg.

Magyarország és a Kárpát-medence különleges adottságai nekünk kedveznek, de ez óriási feladattal is jár egyben. A Föld szívcsakráját védelmezve, abból erőt merítve mintát kell mutatni az eltévedt, megszürkült emberiségnek, hogy hogyan lehet a pénz uralmát legyőzni, és hogy mi is az igazi ÉLET. Az univerzum nem az anyagiak feletti hatalomról szól, ezt az emberek találták ki, de mára kiderült, hogy nem a helyes irány.

Mi is kiválasztott nép vagyunk, de nem azért mert jobbak, okosabbak vagyunk mindenkinél és mindenki felett uralkodnunk kell, ahogy a zsidók vélik magukról, hanem a mi kiválasztottságunk maga a különleges feladatunk. Érdekes elmélet, hogy a jó és a rossz örök harca mindig jelen van mindenhol, ha megnézzük, hogy jelenleg a Földön a két ősi nép él szétszórva, kb. ugyanakkora létszámmal (~15-16 millió fő): ez a magyar és a zsidó. Mindkettőt próbálták már irtani az elmúlt évezredek során, de sosem sikerült. Úgy látszik nekünk fent kellett maradjunk a fináléra. Az eljövendő - nem technikai értelemben vett - igazi csata közöttünk fog zajlani.

Szeged, 2009. március 3.

Julius Evola: A szabadkőművesség és a forradalmak intellektuális előkészítése


Mindig ezrével akadnak olyan naiv emberek, akik azt hiszik, hogy a forradalmak spontán mozgalmak, amelyek maguktól kirobbanhatnak. Pedig ez képtelen feltételezés egy olyan korszakban, amely arra törekszik, hogy a tudományosság korszaka legyen, és amely tudja, hogy éppen azokat a folyamatokat – mint például a holttest felbomlását, a betegséget, az öregedést, az úgynevezett természetes halált –, amelyekről korábban azt hitték, hogy automatikusak, és semleges természeti törvények szabályozzák őket, toxinoknak, bacilusoknak nevezett konkrét és élő ágensek határozzák meg. Ugyanez történik a társadalomban, amely a térben, a történelemben, az időben létező emberiség. Az emberi személyekben testet öltő bacilusok, toxinok – amelyeket a nemzedékek szeme nem vesz észre, és amelyekről a történészek szeme nem vesz tudomást, vagy (még gyakrabban) azt képzeli, hogy nem vesz tudomást, de amelyeknek létezése a társadalom és a történelem bakteriológusa számára nem titok – váltják ki a forradalmak képviselte lázakat, bomlásokat és görcsöket.” – E szavaknak (amelyek Malynski és de Poncins Okkult háború című könyvében olvashatók) alapvető módszertani elvként kellene szolgálniuk mindazok számára, akik manapság a történelmi diszciplínákat művelik, és akik fel akarják fogni az utóbbi évszázadokban kibontakozó események valódi értelmét. Valójában a forradalmak történetét még nagyrészt meg kell írni; a francia forradalomtól – a „nagy forradalomtól” – kezdve, amelynek vonatkozásában még ma is jórészt éppen a forradalmat előkészítő köröktől származó sugalmazások hatása alatt állunk.
Annak, aki számot szeretne vetni azzal a háttérrel, amely a nyugati világ válságának ezen alapvető eseménye mögött meghúzódik, egy (az Einaudi kiadónál most megjelent) valóban értékes és alaposan dokumentált művet ajánlhatunk: Bernard Fay A szabadkőművesség és a XVIII. század intellektuális forradalma című munkáját.
E munka nem csupán ennek a mozgalomnak – a legtöbbek által nem is gyanított – képét mutatja be, hanem a szabadkőműves szekta módszereit is illusztrálja. Ami pedig a felforgatás tudományába jobban beavatottakat illeti, ők Fay könyvében sok olyan anyagot találhatnak, amely tovább vezetheti őket; és megláthatnak olyan dolgokat, amelyeket – megfelelő alapelvek híján és a különböző események és személyiségek anekdotikus és látványos oldala iránti előszeretete következtében – a szerző nem vett észre.
Hogy szabadkőművességnek a francia forradalomban játszott szerepét megértsük, abban az értelemben kell kiterjesztenünk a társadalmi „mikrobák” képét, hogy megállapítsuk: ahhoz, hogy egy szervezet felbomoljon, vagy bomlása felgyorsuljon, három tényezőre van szükség. A szervezet bizonyos részeiben szükség van egy általános kedvező feltételre (prediszpozícióra); szükség van továbbá arra, hogy a válaszadásra képes erők érintetlenek legyenek; végül szükség van a mikroba aktív akciójára, amely a bomlás felé tartó elemeknek kijelöli a kívánt irányt.
A francia forradalomban e három feltételt a szabadkőművességnek és ügynökeinek általános irányításával szisztematikusan megvalósították. Immár itt az ideje számot vetnünk azzal, hogy a francia forradalom mint a nép lázadása, mint – az „elkerülhetetlen túlkapások” ellenére – „az emberi jogok nemes követelése”, és így tovább, hazugságok, amelyeket csak tapasztalatlan és gyanútlan fiataloknak lehet bemesélni. Sajnos, ez iskoláinkban nem ritkán még ma is előfordul.
A francia forradalomban – mint ahogyan egyébként majdnem minden más forradalomban is – a „népnek”, a tömegnek csak passzív szerepe volt. A valódi ágensek olyan kisebbséget alkottak, amely felhasználta az intellektuális és ideológiai eszközöket, és amely befogadta és elterjesztette a forradalmat előkészítő felforgató tevékenységet. E kisebbség egyáltalán nem a „nép” volt – éppen ellenkezőleg, az arisztokrácia, a nemesség.
Ami a különböző tényezők közül a „prediszpozíciót” illeti, ezt azok a körülmények jelentették, amelyek között Franciaországban – annak a módszeresen arisztokráciaellenes, antifeudális és abszolutisztikus tevékenységnek következtében, amelyet Szép Fülöptől kezdve az úgynevezett Napkirályig ennek az országnak a királyai kifejtettek – a nemesség élt. Fay kutatásai megerősítik azt, amit ezzel kapcsolatban több alkalommal kifejtettünk[1]. Nevezetesen: virtuálisan éppen az abszolutista centralizmus készítette elő a forradalmat, amikor meggyengítette a feudális nemességet, amely minden normális rendszer fenntartója és csontváza. Ez a nemesség a hierarchikus rend folytatásának biztosítéka ott is, ahol e rend legmagasabb csúcsa, a királyság, válságba kerül. Az említett tevékenység következtében a francia nemesség csak kellemetlenségekkel és megaláztatásokkal találkozott; hatalmától megfosztva elhagyta ősei földjét, udvari nemességgé alakult át, a hiúságban és az elvesztett presztízs és befolyás pótlékaiban keresett kompenzációt.
Ez volt az úgynevezett „társaság” (le monde); szinte önmagáért való hatalom az udvar perifériáján; a nagyvilági és az intellektuális közötti és – már az 1700-as években – egyre inkább nemzetközi és sznob vonásokkal. Egy új, bensőleg alaktalan kaszt jelenik meg, amely nélkülözi az ókori kasztok férfias és rasszbeli vonásait. Alapjában véve nyitott, mivel olyan értékeket tisztel, mint a gazdagság és a „csillogó” intelligencia. A hiteles ókori nemesség nem becsülte sokra e vonásokat, és ez immúnissá tette minden beszivárgással és promiszkuitással szemben. Csak formálisan és szórványosan tradicionalista, konzervatív és nemzeti; valódi irányultsága viszont – reakcióképpen – liberális. Ez egyre inkább megmutatkozik, amikor XIV. Lajos halálával eltűnik az utolsó gazda, aki még keményen éreztette az öklét.
Pontosan a lecsúszott és dekadens nemességnek ezt a „csillogó” és üres környezetét választották ki a felforgatás előkészítésére; jóval azelőtt mintsem a „nép” bármiféle „jogokra” és „emberi követelésekre” gondolt volna. A nép a szabadkőműves elem által megfelelően manipulált nemességtől kapta meg ezeket az agyrémeket; azzal a feladattal, hogy azokat a „felvilágosult és nemes szellemek” absztrakt spekulációiból sajátosan forradalmi erőkké alakítsa át. Ezt az abszolutizmus által teremtett, már említett pszichológiai és társadalmi előzmények körültekintő felhasználása tette lehetővé.
Fay érdeme, hogy kiemelte azt a szerepet, amelyet e vonatkozásban a korai 1700-as évek francia „nagyvilági társaságának” angolosítása játszott. Az erősen protestantizált angol nemesség úgy jelent meg, mint – ahelyett hogy a monarchia tartotta volna őt sakkban – amely sakkban tartja a monarchiát, és ezért irigylésre méltó példa és elbűvölő minta, minden liberális erény menedékhelye. A Napkirály halála után az angol „nagyvilági társaság” határozta meg a francia „nagyvilági társaság” tónusát. Megjegyezhetjük, hogy ez volt az első eltévelyedés. Ahelyett hogy a központi nyomás csökkenése nyomán hatalommal bíró, igazi feudális és tradicionális nemességgé alakult volna át, és megtalálta volna a presztízsének visszahódításához vezető utat, a francia nemesség elindult lefelé a lejtőn: egy kártékony – és alapjában véve mitikus – mintát követett. Ugyanis Fay azt is megmutatja, hogy az angol arisztokrácia ragyogása pusztán külsőleges volt, és a csillogó homlokzat mögött már ekkor is a romlás rejtőzött.
De ha egyszer ez volt a francia nemesség orientációja, a talaj elő volt készítve. Elég volt elvetni belé a magot, hogy megteremjen a kívánt gyümölcs. És itt kapcsolódik be a mikrobáknak, vagyis a szabadkőművességnek a tevékenysége. Fay megfontolásai lehetővé teszik, hogy különböző fázisokat különböztessünk meg. Mindenekelőtt itt van a kovász (vagy vírus) fázisa. Mindegyik fázis közül ez a legsötétebb, mert ebben keletkezik a szabadkőművesség mint potenciálisan forradalmi szekta. A második fázis az „intellektuális forradalom”, a kovász elterjesztése az európai arisztokráciát elbűvölő „mintában”. Ebben a fázisban ragadta magához az angol arisztokrácia a szabadkőművességet, és szabadkőművesedett el az angol arisztokrácia. A harmadik fázis a fertőzés kibontakozása egészen a krízisig, vagyis Angliából kiindulva a szabadkőműves eszmék elterjedése. Ez különösen Franciaországra összpontosul, ahol létrejön – hogy úgy mondjuk – a „lecsapódás”, és az intellektuális forradalom a társadalmi forradalomba torkollik.
Emeljük ki azonban, hogy az egész művelet első próbáját – amelynek célja az lett volna, hogy megkönnyítse a következő próbát – sikerült szerencsésen leküzdeni. Az általánosan tanított történelemben erről sem esik egyetlen szó sem.
Fay könyvében megtaláljuk annak pontos dokumentációját, hogy az amerikai forradalmat is lényegében a szabadkőművesség készítette elő, és azután közvetlenül – egy meghatározott incidens segítségével, amely casus bellihez vezetett – a szabadkőművesség provokálta ki. A forradalom legfontosabb kovácsai – Franklintól és Washingtontól kezdve – szabadkőművesek voltak. Szabadkőműves összejöveteleken fogalmazták meg azokat az eszméket, amelyek az amerikai forradalmi mozgalom különböző eseményeinek alapjául szolgáltak. Így a híres Függetlenségi Nyilatkozatot is – ugyanúgy ahogyan egy 1917-ben Párizsban tartott nemzetközi szabadkőműves kongresszus fogalmazta meg mindazokat az eszméket és alapelveket, amelyek a Nemzetek Szövetségének ihletőivé váltak. Ahogyan Fay elmondja, a forradalom győzelme után rendezett nagy felvonuláson Washington nem karddal az oldalán, hanem kötényben és szabadkőműves vállszalaggal, a szekta nyakékeivel és jelvényeivel feldíszítve, más kiemelkedő szabadkőművesek élén jelent meg. „Ez volt a valaha is látott legnagyobb szabadkőműves parádé.” És már e pillanattól kezdve Franklin – az új Prométheusz, aki jelmondata szerint elragadta az égtől a villámot és a zsarnokoktól a jogart – el tudta bolondítani a francia nemességet, hogy végül Franciaország katonailag beavatkozzon a lázadó Amerika oldalán. Amerika pedig ezt úgy hálálta meg, hogy – részben magának Franklinnak a révén – a forradalmi és „nemesen” liberális eszmék újabb adagját importálta Franciaországba.
De nézzük most a kovász előkészítésének fázisát. Mondottuk, hogy ez egy rejtélyekkel tele fázis, mert rejtélyes az a folyamat, amelynek révén az úgynevezett „operatív” szabadkőművesség „spekulatív” szabadkőművességgé alakult át. Ez az átalakulás az 1700-as évektől kezdve az egész – először intellektuális, majd társadalmi és politikai – felforgató folyamatnak a kulcsa és kiinduló pontja. Valójában előítélet – amely ellen nem szűnünk meg harcolni –, hogy a szabadkőművesség mindig felforgató politikai szekta volt. A szabadkőművesség kezdetei homályosak és távoliak, azonban bizonyos, hogy a forradalmi szekta vonásait csak a fent jelzett átalakulás pillanatától kezdve vette fel, vagyis az 1700-as évek első negyedében és a szabadkőműves Jean Théophile Desaguliers által kifejtett „reformtevékenységgel” kapcsolatban.
E periódus előtt már létezett Angliában az „operatívnak” nevezett szabadkőművesség. Az, amit Fay erről mond, kissé felületes és a külsőlegesre korlátozódik. Látható, hogy ebben a vonatkozásban nem igazán kompetens. Szerinte az operatív szabadkőművesség az építészek ókori testületeinek volt a továbbélése (innen a szervezet neve), amely megőrizte a mesterségnek egykor a hivatás gyakorlásához kötődő titkos rítusait és jelképeit. „A páholyok operatívak voltak. Templomokat építettek, meszet oltottak, tervrajzokat vázoltak fel, köveket faragtak, és minderre szabályaik voltak. E szabályok rituáléikban nem csupán mint mesterségbeli titkok jelentek meg, hanem úgy hirdették őket, úgy alkalmazták a beavatottakra, és úgy mutatták be a profánoknak, mint erkölcsi előírásokat. A középkor óta szokásban volt, hogy összekeverjék a misztikus fogalmakat, az intellektuális tanokat és a technikai titkokat.” Ezt mondja Fay. De a dolgok kissé másképpen állnak. Az operatív szabadkőművesség valójában beavatási szervezet volt, és „operativitása” lényegében az emberi benseje felé fordult. „Királyi művészete” arra törekedett, hogy átalakítsa azt, amit az ember szokásosan magának érez, és ezt a tudat magasabb, transzcendens formáiba vezesse át.
Mint az alkímia kifejezései, a szabadkőművességéi is tisztán jelképesek voltak.
Természeténél fogva ez a szabadkőművesség előtti szabadkőművesség apolitikus és hierarchikus volt, és a tekintélyelv felé hajlott. Hiszen nyilvánvalóan képtelenség lett volna, hogy éppen az, aki egyfajta ember feletti ember vagy transzcendens ember megteremtésére törekedett, az egyetemes egyenlőséget és minden rend lerombolását hirdette volna. Így maga Fay is, amikor e szervezetek alkotmányát ismerteti, megállapítja, hogy ezek – eltérően attól, amit a későbbiekben hirdettek – az uralkodók és a föld iránti hűséget, sőt minden felforgatás és árulás elnyomásának elősegítését írja elő.
Ekkor még egy szó sem hangzott el az egyház és a dogma iránti ellenszenvről. E szervezetekben ugyan volt gibellin irányultság, de ez mentes volt attól a szektárius és társadalmi jellegtől, amely fokozatosan kibontakozott, és végül egy szemiateista antiklerikalizmushoz vezetett.
Nos, a 18. század első negyedében ezt a szabadkőművességet felváltotta egy másik, amely a forradalmi és felforgató tevékenység tűzfészkévé vált. Megismételjük: az átmenet rejtélyes. Az előző szervezet valószínű involúciójára gondolhatunk, amely – miután eredeti szellemi princípiuma elhagyta – sötét erők eszközévé vált. Ezek az erők beszivárogtak a szervezetbe, és – miután megfelelő módon átalakították – egy új tevékenység céljára használták fel. Ez a hipotézis nem csak azért hitelt érdemlő, mert a forradalmi szabadkőművességben tovább élnek az operatív szabadkőművesség szimbólumai és „dignitásai”, de azért is, mert – ahogyan azt már egy korábbi írásunkban[2] kimutattuk – mindazok az alapeszméket, amelyeket a szabadkőművesség felforgató tevékenysége során elterjeszt, úgy tekinthetjük, mint amelyek – hamisítás, profanizálás és feje tetejére állítás révén – egészen más természetű alapelvekből erednek. Ezek minden olyan tradicionális szervezet sajátjai, mint amilyen a korai operatív szabadkőművesség is volt.
A szabadkőművesség új, eredetileg Angliában megjelenő formáját „spekulatívnak” szoktuk nevezni – nem mintha nem „operálna” (sőt: éppen ez volt az, amely társadalmilag és politikailag „operált”), hanem mert központjában immár nem egy elitcsoport spirituális kialakítása és átalakítása volt, hanem „spekulációkra” adta a fejét, vagyis egy lényegében racionalista, deista és liberális ideológia megteremtésére. Ez az igazi dogmák és a tekintély minden pozitív formájának ellendogmája, valamint a jóakaratú emberek egységének alapja lett volna – foglalkozásra, rasszra, vallásra vagy nemzetiségre való tekintet nélkül. Ahelyett hogy „kvalitatív” és beavatási szervezet maradt volna, olyan egyházzá akart válni, amely egyetemességében különböző hitvallásokhoz és országokhoz tartozó embereket egyesít. E „spekulatív” szabadkőművesség központja az angol nagypáholy volt.
Azonban ennek az ideológiának a nivelláló és demokratikus vonásai a 18. században nem kerültek annyira előtérbe, mint ma. A szabadkőművesség ezt az ideológiát a „kiválasztott szellemeknek” ajánlotta; „fel akarta világosítani az elméket”, és úgy jelent meg, mint az a nagy centrum, amely elűzi a század homályát, és elutasítja mind az elmúlt idők üres babonáit, mind az ateisták vak makacsságát. Ebben a minőségében azt nyilatkoztatta ki, hogy ezt az ideológiát csak egy elit – minden nemzet társadalmának a „virága” – értheti meg és követheti.
És pontosan ezen a módon a szabadkőművesség elcsábította a nemességet – először az angolt, majd a franciát. Ezzel kettős célt ért el: egyrészt meggyengítette azokat az erőket, amelyek a felforgatás megjelenésekor érvényes és hatékony ellenállást szervezhettek volna meg; másrészt – tekintettel annak az osztálynak a helyzetére, amelyet el akart csábítani, hogy végül azon eszmék szóvivője legyen, amelyekkel saját sírját ássa meg – biztosította magának a befolyásolás leghatékonyabb eszközét. Ezt a tevékenységet Fay részletesen dokumentálja. Az 1700-as évek spekulatív szabadkőművessége új – lényegében intellektuális és morális – arisztokráciát akar adni a világnak, és azt javasolja a nemességnek, hogy legyen ennek központi magja. Így a nemesség és a szabadkőművesség között szoros kapcsolat jön létre. A szabadkőművességbe belépő nemesek azt gondolják, hogy új címeket szereznek, hogy új típusú tekintélyre tesznek szert; a szekta pedig nem takarékoskodik az eszközökkel, hogy táplálja ezt az illúziót, és hogy minden módon hízelegjen eme dekadens és mit sem sejtő osztály hiúságának.
Fay arra törekszik, hogy a szabadkőműves ritualizmus és szimbolizmus egészének, valamint a misztérium alkalmazásának hasonló csábító és szuggesztív célokat tulajdonítson. Új légkört kellett teremteni; a képzelet hatalmához és az okkult bűvöletéhez kellett fordulni. Ezért hozták létre Angliában, majd mindenekfelett Franciaországban és Németországban a legszuggesztívebb nevekkel jelölt „magas fokozatokat”. Ezeket a korábbi „operatív” szabadkőművesség nem ismerte. „Ezek a szabadkőművesség szublimálásának igényéből születtek meg, és hogy megfosszák attól a mesterségbeli aspektustól, amely szükségképpen bosszantotta a lovagokat: azokat az embereket, akik számára a fizikai munka évszázadok óta olyan szeplő volt, amely mindörökre árnyékot vet a címerre.” Azonban ez a magyarázat egyoldalú. Valószínűbb, hogy a magas fokozatok és a nekik megfelelő jelképek valamilyen módon korábban is léteztek, és más beavatási jellegű tradíciókból – például a rózsakeresztesektől és a templomosoktól – vették át őket.
És az is lehetséges, hogy egy sokkal szubtilisebb csábítási tevékenységről volt szó. Vagyis nem arról, amely ad hoc kitalált fantasztikus jelképekkel és bizarr mítoszokkal hat a fantáziára, hanem arról, amely – mivel olyan tradíciókat idéz fel, amelyekkel a nemesség ősei gyakran bensőséges kapcsolatban voltak – a hamisítások következtében a nemzetségben rejtőzködő spirituális hajlamokat vagy elhivatásokat ragadja meg és ferdíti el. A szekta ugyanis ezeket akarta szolgálatába állítani. Mindenképpen bizonyos, hogy egyrészt a „spekulatív” szabadkőművesség szimbolikus és rituális corpusa, másrészt racionalista és nivelláló „vallása” között a legnyilvánvalóbb ellentmondás van. Ezért Fay magyarázata ebben a vonatkozásban felületes és inadekvát. 1720 és 1750 között a szabadkőművességnek különböző eszközökkel sikerült uralma alá hajtani a brit társadalom felső rétegeinek nagy részét, és megszereznie magának a hannoveri dinasztiának a támogatását is. És mivel ez a társadalmi réteg – ahogyan mondottuk – egész Európában, de különösképpen Franciaországban az 1700-as évek „nagyvilágának” mintájává vált, a beszivárgás további munkája viszonylag könnyű volt. „Az 1700-as évek közepe felé Európát a szabadkőművesség légköre hatotta át. Mindenütt szabadkőművesek vannak, mindenütt titkos összejövetelek vannak, mindenütt misztikus páholyok és reguláris páholyok vannak, mindenütt kalandorok vannak, akik a legmagasabb misztériumot kínálják a nagyuraknak, lángoló címeket kínálnak a nemeseknek, arany kardokat és vakolókanalakat a polgároknak. Mindenütt bőven osztogatják a világosságot... Anglia a dicsőség zenitjére érkezett, befolyása mindenütt érezhető. Immár nem hercegek foglalják el a nagymesteri széket, hanem a királyi család tagjai.” Ami pedig a latin országokat és Németországot illeti, a felforgatásnak ez a beszivárgása különböző hátterek előtt ment végbe. Ezekkel Fay nem foglalkozik. A titkos irányítók többször ki voltak téve annak a veszélynek, hogy Ramsay tevékenysége szembefordul velük. Ramsay egy tradicionális lovagi szabadkőművességet akart megalapítani, amely a fiatal nemességet szólította volna meg, és amely mint királyi rend a francia királyok és a katolikus egyház égisze alatt működött volna. Hasonló eset volt azoké a köröké, amelyhez Joseph de Maistre gróf csatlakozott. Ő szabadkőműves volt, de ugyanakkor katolikus és hamisítatlan tradicionalista, akinek tanaiból teljességgel hiányzik a szabadkőműves ideológiai felforgatás. Ilyen volt néhány német szabadkőműves csoport esete is. De ezek az ellentétes hatások nem gyakoroltak érezhető befolyást a szabadkőműves beszivárgás általános jellegére. És még az sem segített, hogy a katolikus egyház – miután kivédte azt a kísérletet, hogy a szabadkőművesség még az ő soraiba is beszüremkedjen – elítélte a szektát; sőt: ez kedvezőnek bizonyult ama tevékenység szempontjából, amely össze akarta fogni mindazokat, akik ki akartak szabadulni az egyház uralma alól, és abban tetszelegtek, hogy szabad és „modern” szellemek, felvilágosult és merész elmék. Így jutunk el a Franciaországban összpontosuló intellektuális forradalmi tevékenység utolsó fázisához. A régi monarchista és katolikus francia civilizáció szétbomlása megkapja az utolsó lökést; és a hamisítatlanul szabadkőműves légkörben kibontakozó enciklopédizmus megszervezésével a kovász aktív és virulens stádiumba megy át. Ideológiailag az enciklopédizmus, társadalmilag pedig a főnemesség szabadkőműves öngyilkossága a francia forradalom közvetlen előzménye. Adjuk át a szót Fay-nek. „Különös a forradalmat előkészítő ragyogó és lázas évek látványa. A szabadkőművesség rátette a kezét a főnemességre, és ezen keresztül egy filantropikus, egalitárius, nemességellenes propagandát hoz divatba és érvényesít. Elősegíti a főnemesség szabadkőműves öngyilkosságát. A történészek, akik a forradalomban a régi rendszer»visszaéléseinek« végzetes következményét látják, abban tetszelegnek, hogy megmutatják az okokat, amelyek a köznépet, a parasztokat, a munkásokat a XVI. Lajos kormánya elleni felkelésre ösztönözték; és e jelenségek magyarázatára gazdasági, társadalmi mozzanatokat találnak. Ezzel azután meg is elégednek. De rendszerint alig érintik a főnemesség szerepét, amely nélkül a forradalom sohasem jöhetett volna mozgásba.
A forradalom első két éve alatt a forradalmi impulzus, a forradalmi tömegek, a forradalmi vezetők kiváltságos osztállyá válnak. Ha az orléans-i herceg, Mirabeau, la Fayette, a des Noailles-család, a La Rochefoucauld-k, a Bouillonok, a Lameth-k és a többi liberális nemes nem hagyták volna el a nemességet, hogy felkarolják a harmadik rend és a forradalom ügyét, a forradalmároknak hiányzott volna az a támogatás, amely lehetővé tette, hogy kezdettől fogva diadalmaskodjanak. Nos, mindezek a nemesek, akik kezdettől fogva felkarolták az új eszmék ügyét – noha a későbbiekben el kellett veszíteniük örökségüket, társadalmi rangjukat és életüket –, szabadkőművesek voltak, és mindezt nem tekinthetjük véletlennek, hacsak nem akarjuk tagadni azt, ami nyilvánvaló.”
Kár, hogy Fay, miután egészen a francia forradalom küszöbéig dokumentálja az előkészítő szabadkőműves tevékenységet, nem tér ki a további fejleményekre, amelyek tekintetében o is – szerintünk – pontatlan nézeteket hirdet. Azt gondolja, hogy 1792-vel és 1793-mal, a mészárlásokkal és a külső háborúkkal a szabadkőművesség megmerevedik, elalszik, visszahúzódik, átalakul, aláveti magát a forradalmi szellemnek, amelyet támogatott: „a 18. század szabadkőművességből eredt a forradalmi szellem, a forradalmi szellemből eredtek a forradalmak, és a forradalmakból eredt az új szabadkőművesség”. Ez különbözött az 1700-as évek intellektuális szabadkőművességétől, amely mindenekelőtt az emberek elméjére és lelkére akart hatni. Hogyan írhatja Fay mégis a következőket: „A szabadkőművesség nem csinálja a forradalmakat, csak előkészíti és folytatja őket. Engedi, hogy tagjai csinálják a forradalmakat, sőt időnként bíztatja őket, hogy csinálják őket, de a forradalmak idején eltűnik, hogy azután sokkal ragyogóbban és elevenebben újra megjelenjen”? Hogyan lehetséges, hogy Fay, aki mégiscsak jól látta ezt a pontot, nem fedezi fel a szabadkőműves tevékenység folytonosságát – túl a különböző formákon; kiváltképpen ama számos jelenség benső logikája alapján, amely az 1700-as évektől kezdve az egész következő századon keresztül megnyilvánult? Az, hogy a szabadkőművesség visszahúzódik, és úgy látszik, hogy eltűnik a történelemből, csak azt jelenti, hogy megtalálta azokat az eszközöket, amelyek érdekében dolgoznak – még akkor is, ha ezek mit sem sejtenek, és azt gondolják, hogy teljesen más érdekeket szolgálnak. Maga Fay jól látja, hogy a szabadkőművesség a legszorosabb kapcsolatba került az anglikán egyházzal, valamint az angol arisztokrata, konzervatív, nacionalista és – mondjuk ki – tisztán imperialista erőivel. Ez megfelelő vezérfonal lenne ahhoz, hogy felfedezzük ama tevékenység sok aspektusának igazi értelmét és szabadkőműves jellegét, amelyet Nagy-Britannia a modern világban kifejtett.
Mindazonáltal Fay egy ponton – amelyen érdemes elgondolkodni – futólag a következőket említi meg. „A szabadkőművesség, amely sem vallás, sem szekta, sem párt nem akart lenni, hanem igazi céljaként az emberek egyesítését nevezte meg, úgy tűnik, hogy túléli azokat a századokat, amelyek a társulás eszméjének és a kollektívum iránti elfogultságnak a bűvkörében élnek. A 18. században előkészítette a 19-et, és hajlamossá tette a lelkeket a »társadalmi valóság« kultuszára. Ez egy társadalmi istenség, amely nem vesz figyelembe senkit, és nem ismer el semmi magasabb rendűt.”
Jegyezzük meg végül: Fay – egyébként nagyon érdekes – könyvének hiányossága, hogy teljesen elhanyagol egy fontos problémát: a szabadkőművesség és a zsidóság közötti viszonyt. Ezért – miközben gyakran tesz említést személyekről és körökről – sohasem vizsgálja, hogy az 1700-as évek óta a világfelforgatás előkészítésében milyen szerepet játszott a zsidó elem. Amikor jelezzük ezt a hiányosságot, még egyszer jeleznünk kell annak a szélsőséges tézisnek a hiányos voltát is, amely minden felforgató tevékenységet és az európai tradíció szétzilálását egyedül a zsidóság számlájára ír. Már abban is, amit itt megemlítettünk Fay fejtegetéseivel kapcsolatban, elegendő olyan anyagot találunk, amely meggyőzhet ennek a tézisnek egyoldalúságáról. Ha ez az antiszemita tézis igaz volna, többek között be kellene bizonyítani, hogy egyrészt a francia királyok abszolutista tevékenységét, amely a zsidóságnak könnyen zsákmányává váló félrecsúszott nemességet megteremtette, a zsidóság ihlette volna; másrészt a zsidók lettek volna a szerzői annak az alapvető fordulatnak, amely az „operatív” szabadkőművességet „spekulatívvá” alakította át; végül pedig a szabadkőműves intellektuális forradalom ideológiai és előkészítő előzményei: a protestantizmus és a reneszánsznak a maga módján már felvilágosult gondolkodása szintén zsidó jelenségek lettek volna. Ez a feltevés ugyancsak merész lenne. Fay műve, amely kiemeli mindezen tényezők alapvető szerepét a felforgató tevékenységben, lehetővé teszi tehát, hogy minderről teljesebb és elmélyültebb képünk legyen. Ez a kép további kutatások kiindulópontjául szolgálhat.
1940
Fordította: Ferencz Ernő
(Pannon Front 31.)
[1]Arthos, Studi sui „Protocolli” ebraici: trasformazione del „Regnum”, in „La Vita Italiana”, XXV, 296 (novembre 1937), pp. 535-544.
[2]Julius Evola, Az ezoterizmustól a szabadkőműves felforgatásig, Pannon Front, 27 (6. évfolyam, 3. szám, 2000. június 1.), 42. lap.


Az iraki ellenállás üzenetei


A mindenható és könyörületes Isten nevében!
Az iszlám időszámítás szerint 1425. Shawwal 27.-én,
Keresztény időszámítás szerint 2004. december 10.-én
A világ népeihez!
Azok szólnak most hozzátok, akik megszállásunk napjától küzdenek a túlélésért a bűnös USA és az angol kormányok terrorizálása ellen. Egyszerű emberek vagyunk, akik rettegés helyett kiállnak elveik mellett. Elszenvedtük tömegpusztító támadásaikat és terrorjukat. Elnyomás és kínlódás elveit köszönhetjük az ENSZ-nek, amiért a világbéke nevében elárult minket, mint olajkincstárat.
Több mint kétmillió ártatlan halt meg az alagút végén a fényt várva, mely fény nem hozott mást, mint országunk megszállását és kincseink elrablását. Átélve az USA és Anglia igazságtalan támadásait és háborús bűneit, saját jövőnk mellett döntöttünk. Egy olyan jövő mellett, melyért az emberiség történetében minden ellenállás valaha is született. Kötelességünk, ugyanakkor jogunkban is áll visszaverni a megszállókat, mely országok morálisan és gazdaságilag felelősek azért, amit országunkban leromboltak és elloptak.
Mi nem fogunk átkelni a tengereken, hogy megszálljuk Angliát, mint ahogy nem mi vagyunk a felelősök szeptember 11-ért sem.
Ez csak egy kevés abból a hazugsághalmazból, amit ezek a bűnözők terjesztenek valódi céljuk fedezésére, hogy ők felügyeljék a világ energiatartalékait és szembenézhessenek a felnövekvő Kínával és az összetartó EU-val. Jogunkban van ennek a növekvő konfliktusnak minden kínját felvállalni a világ maradék, alvó felének nevében. Megköszönjük mindazoknak, beleértve az USA-ban is, akik kimennek az utcára tüntetni ezen bűnös világ és a globalizáció ellen.
Megköszönjük Németországnak, Franciaországnak és mindenki másnak az állásfoglalását, vagy legalább azt, hogy mindez ideig bölcsek és egyensúlyozottak maradtak. Most ismét hozzátok fordulunk!
Nem fegyverekre, nem harcosokra van szükségünk, azokból van bőven. Arra kérünk titeket, hogy világszerte alkossatok egy bűnellenes, háborúellenes frontot! Egy olyan frontot, amelyet a bölcsek vezetnek. Egy arcvonalat, mely megújulást és ismét rendet teremt. Új intézményeket, leváltva a hazug korrupt elemeket! Térjetek át az Euró használatára a dollárral szemben, vagy használjatok más valutákat! Minimalizáljátok az amerikai és angol termékek fogyasztását, vessünk véget a cionizmusnak, mielőtt az vetne véget a világnak! Mindenkinek mutassatok rá, hogy mi folyik Irakban és ne higgyetek a médiáknak, mert a veszteségeik messze felülmúlják azt, amit bevallanak. Bárcsak több kameránk lenne, hogy bemutathassuk a valódi történéseket a világnak. Az ellenség már menekül, rettegnek az ellenállástól, nincsenek kilátásaik, mi döntjük el, hol és hogyan csapunk le rájuk. És mint a civilizáció útjára elsőként lépő őseink, újra fogjuk írni a győzelem szó fogalmát.
Ma írjuk a modern hadviselés új fejezetét. Az iraki emberek megsegítésével magatokon is segítetek, mert lehet, hogy a holnap számotokra is ugyanezt a pusztulást hozhatja. Az iraki emberek megsegítése nem az, amikor meghajoltok az amerikai szerződések előtt. Továbbra is el kell határolódni a terveiktől!
Az itteni konfliktus nem tekinthető többé helyi elszigetelt háborúnak. És nem maradhat a világ sem túsza annak a soha véget nem érő és megújuló félelemnek, amiben az amerikai emberek élnek. Addig ellenállunk, amíg végleg elfogynak erőforrásaik, embereik és harci kedvük. Mindenért megfizetnek,amit elloptak tőlünk. Szétverjük olajunk szervezett tolvajlását, romba döntjük terveiket. Minél hamarabb megalakul a mozgalom, annál hamarább fognak elesni.
És az amerikai katonáknak üzenjük: Ti is harcolhattok velünk együtt. Tegyétek le fegyvereiteket és keressetek menedéket mecseteinkben és otthonainkban. Megvédünk titeket, és segítünk kijutni Irakból, ahogy már többetekkel meg is tettük. Menjetek haza otthonaitokba, családjaitokhoz, ez nem a ti háborútok, nem igaz ügyért harcoltok!
George W.Bushnak üzenjük: Te kerested a bajt, hát magadra hoztad. Milyen kihívást akarsz még?
A mindenható és könyörületes Isten nevében!
Az amerikai emberekhez!
Meg szeretnénk veletek osztani az elmúlt időszakról és a jövőről alkotott gondolatainkat. Annak ellenére, hogy őrültek képét festik rólunk, felhívjuk figyelmeteket az újonnan megválasztott kormányzótok bűnöző voltára. Bár meggyőződésünk, hogy a választásokat elcsalták, most már tudjuk, ha a jelöltek szorosan összetartanak, akkor valami nincsen rendben. Úgy gondoljuk, hogy bármely jelölt bármely oldalról csak ugyanazon érem két oldala. Demokráciátokban kimondtátok véleményeteket és vezetőt választottatok, aki állítólag érdekeiteket képviseli. Nektek áll jogotokban a világot irányítani, mint bármely más nemzetnek, amelyik így dönt. Ez mégsem hatalmaz fel titeket arra, hogy megszálljatok másokat, legtöbbünk úgy hiszi, hogy a tények ellenetek szólnak. Olyan tények, amelyeket cenzúrázni kell, melyek nem mindig szalonképesek és úgy csűrik-csavarják, míg végül pozitív képet festenek magukról.
Semmi új sincsen ebben egy olyan kormányzó számára, aki a csalást, a hazugságot, bűnözést, fél győzelmeket képviseli. Kormányotok időről időre hazudott és olyan eredményekkel áltatott titeket, amelyeket Hollywoodban rendeztek, és Irakban forgattak. Ti választottátok a bűnözőket, ezért tetteikért ti vagytok a felelősek. Reméljük, hogy a jövőbeni döntéseitek megfontoltságon és hiten alapulnak majd, különben országotok tekintélye megszűnik létezni! A birodalmatok az ő tetteik által mérettetik meg. A történelem során először a fegyveripari maffia Bush képviseletében, olajvállalatok Dick Chayne képviseletében, cionisták Paul Wolfowitz és Richard Perle képviseletében eltéríti az Egyesült Államokat a világuralom ügyesen kieszelt tervével.
Ez a vezetés pontosan az, amire egyszer Benjamin Franklin figyelmeztetett. Gyengeségetek és tudatlanságotok lehetővé tette ezen bűnbanda számára, hogy eltérítse országotokat és új rémhíreket terjesztve besározza azokat, akiket nem tekint másnak, mint üzemanyagnak és gépeknek a fő céljukhoz.
Ez a vezetés rátok fogja erőltetni, csak úgy, mint ahogyan ránk is rá akarja erőltetni új törvényeit, amely egy rendőrállamhoz vezet.
Olyan államhoz, mint amilyeneket az egymást váltó kormányaitok támogatnak a térségünkben. A törvényhozásba kinevezett bábok kerülnek, ami idegen hatalom befolyását, földünk eladását jelenti. És hamarosan az embereink idegenek lesznek saját nagyapáik földjén. Ez az új világrend minden vallást és fajt szolgasorba dönt és hamarosan gyermekeitek (ha életben maradnak) a Majmok Bolygóján fognak élni. Az irányítás miatt visszafogott lakosszám csakis annak a tervnek a kivitelezése lehet, amelyet Henry Kissinger alkotott. Ez a világ még nem látott olyan birodalmat, amelynek elsődleges célja a társadalomnak és a foglyok kiirtása és lerombolása,mindezt annak érdekében, hogy ő felügyelhesse a világ energiatartalékait. Képviselőitek és médiátok azt sulykolják, hogy az iraki ellenállás hatástalan, külföldi országokból és Szíriából érkező harcosok vezetik. Mégis biztosíthatunk titeket, hogy ez csak folytatása annak, amire egyszer Bush azt mondta: „Küldetést teljesítve”
Ez az ellenállási mozgalom felkészült volt, és még csak a második fejezete ennek a háborúnak. És ha nem is vagyunk büszke irakiak mind, de mindannyian muszlimok vagyunk, akik esküjüket megtartva megvédik népüket, hazájukat.
Mivel ez a háború tovább fog tartani, mint a megszállók tervezték, teszünk róla,hogy ittlétük hosszadalmas, költséges és fájdalomteljes legyen.
Más államok hibáztatása nem más, mint előkészületek újabb szenvedő országok megszállására. Csatatérré változtatták országunkat azért, hogy leszámoljanak az Al-Kaida-val, egykori szövetségesükkel. Új rémhíreket terjesztenek, hogy meghosszabbítsák ittlétüket annak ellenére, hogy ezt a háborút már elvesztették. Ami a médiát illeti, megkérjük őket, gondolkozzanak el azon, amit közölnek, és ne féljenek a haláltól, bebörtönzéstől. Ne essenek bele a csapdákba, amit a tel-avivi rendezők állítanak. Ami az áldozatok bejelentett számát illeti, az egész egy mese. Biztosítunk titeket arról, hogy a számok sokkal nagyobbak, mint amit közölnek. Nem titok ma már Irakban az, amit mi csak „vízumkatonáknak” hívunk: fiatal dél-amerikaiaknak és máshonnan érkezőknek tömegével ajánlják fel az amerikai állampolgárságot, és nagy pénzösszegeket iraki zsoldosszolgálataikért.
Mindig az arcvonalban vannak, áldozataik számát sohasem közlik. Jeltelen sírokba temetik, és folyóba dobják őket sötét éjszakák leple alatt. Sokukról már bizonyítéka van az ellenállásnak, nagy számban vannak biztonsági összekötők is, akiket nem katonai személyzetként jegyeznek. Az egy dolog, hogy minket belerángattak ebbe a háborúba, de az teljesen más, idejönni, más háborúját vívni. Az USA által szervezett meghiúsult iraki választások után most a felekezeti erőszakot próbálják szítani.
Már most is küldik zsoldosaikat, és rombolják mecseteinket, templomainkat, előkészítik a terepet a polgárháborúra. Egyre több helyi árulót szerveznek be, és rendőrségi akciókat indítanak mindenki ellen, aki nem fogadja el a puskacső füstjében gomolygó demokráciát.
A helyi zsoldosaik pajzsként is szolgálnak számukra, amikor a mi csapásaink következnek. Csapataitok minősíthetetlen viselkedése szintén undort és elutasítást váltott ki az iraki emberekből. Ezen háborús bűnöket elszigetelt esetekként kezelték, de a számok mindig az igazság oldalán állnak. Tetőzve a botrányokat, vegyi fegyvereket vetettek be Falludzsában, és csak Isten a tudója, hogy mi következhet még. Az élet a diktatúrában messzemenően biztonságosabb volt, mint a ti demokráciátok rácsai mögött.
És hadd kérdezzünk valamit: hol vannak a tömegpusztító fegyverek?
És hol a kapcsolat az előző kormányunk és az egykor CIA által támogatott Al-Kaida között? Vagy ez már mind feledésbe merült?
Mi történt azokkal az ezrekkel, akik eddig és ezután rákos betegségekben halnak meg
Nők, akik elváltozott babáknak adtak életet a ti hadseregetek által használt urániummal szennyezett töltények következtében?
1990 óta a konfliktus mindkét oldalán ezrek szenvedtek ismeretlen betegségekben, sokuk azóta már meghalt, a többiek orvosi ellátás nélkül maradnak.
Irak nagy részei millió évekig lesznek radioaktívak, ha mi visszajuttatnánk ezeket az anyagokat Angliába és Amerikába, nem különböznénk azoktól, akik bevetik azt.
Hadd kérdezzük meg: szerintetek az angol kormány miért döntött úgy, hogy csak a déli területeken állomásozik, ahol az ellenállás mindig csak helyenként jelentkezik? A nehéz területeket a ti fiaitoknak hagyták szenvedésül. Az egyezséget kormányotok elfogadta, hogy látszatszövetséget kössön egy olyan nemzettel, amely még mindig a birodalmi múltjának dicsőségéért küzd. A szabadság hazáját keresztény rabszolgasággá változtatták, a bátrak hazáját pedig nyomdává, ahol a dollárnak nevezett papírt nyomtatják. Ez a vezetés, amely azt állítja, hogy megválasztottátok, több megaláztatást, sértést hozott rátok, mint bármely más vezetés rövid, mégis hatalmas történelmetekben. Bármily nehéznek is tűnik, azt tanácsoljuk, vegyétek a dolgokat a kezetekbe, szabaduljatok meg az alvilági vezetéstől és bármely mástól, ami céljaiban hasonlít ezekhez. Alkossatok egy harmadik pártot, - ha kell- és nevezzétek ki az emberek hiteles képviselőiként azokat, akik ellenzik a háborút, mielőtt túl késő lenne. Ha a demonstrációkról és tüntetésekről van szó, hát használjatok ki, ami még megmaradt az alkotmányotokból, és hozzátok erővel rendbe a dolgokat! Ez a világ a ti lépésetekre vár.
Ma ezek a szavak furcsán hangozhatnak, de hisszük, hogy a nemzet, mely egykor John F. Kennedy, Benjamin Franklin, George Washington, Henry Ford adta a világnak, nem fog összeomlani azért, mert nem tud kiállítani egy méltóságteljes vezetőt.
Ez a háború megtanított minket arra, hogy egyetlen ember kint a harcmezőn képes megváltoztatni a nap kimenetelét.
Egyetlen ember, aki hisz az igaz szabadságban, megteheti azt, amire az országok sokasága csak gondolni mer.
Őszintén és becsülettel osztjuk ezen gondolatokat azokkal, akik közületek éjt nappallá téve próbálják ezt a háborút megakadályozni. Végtelen erőfeszítéseket téve ennek a valódi holokausztnak az elkerülésére.
Mindannyiótoknak üzenjük:
Köszönjük nektek!
Bagdad, 2005. március 17.
Az 1920-as Forradalmi csoport
A mindenható és könyörületes Isten nevében!
A rejtett tények
A világ szabad népei!
Úgy gondoljuk, itt az idő, hogy új beszámolóval szolgáljunk a háborúról a mi szemünkből vizsgálva.
Sok arra utaló jelet kapunk a hadszíntéren és a bagdadi bábkormánytól, hogy a megszálló csapatok módszerei megváltoztak, ám stratégiai céljaik, amelyek vezették őket, ugyanazok maradtak. Ahhoz, hogy megértsük ezen fejleményeket, vissza kell térnünk a tényekhez. Irak megszállása hazugságokon alapult, főképp azon, amit ne felejtsünk, hogy az előző kormány tömegpusztító fegyvereket halmozott fel, kapcsolatban állt a hírhedt Al-Kaidával. A háború kezdetét követően a világ előtt nyilvánvalóvá vált a Fehér Ház hatalmas félrevezető szándéka. Hogy elkerüljék a számonkérést és a felelősséget, a hirdetett célok átcsaptak a demokrácia terjesztésébe és a háború kiterjesztésére, mintha az iraki emberek lennének felelősek szeptember 11-ért. Elsősorban időt akarnak nyerni, míg különböző módszereket tesztelnek, hogy a siker bármely szintjét elérjék, amelyet aztán győzelemként adhatnak el. Ez a terv összeomlott és a Pentagon új realitásban találta magát. Az iraki nép elutasította a megszállást és az iraki hadsereg az elavult technikájával nem tudta a csatatéren felvenni a harcot az elsöprő fölénnyel szemben, átengedte a városokat a megszállóknak.
A fogyasztói társadalmak hatalmas pénzügyi forrásokat igényelnek és az iraki bankokat történetesen kifosztották. Új tőke után kellett nézni.
Bush nem kérhet egyszerűen többet az amerikai adófizetőktől. De most, hogy kezében van a közép-keleti olaj, nincs más választása, mint emelni az olaj nemzetközi árát, fedezve országunk folyamatos megszállását. Ez a döntés volt az a hiba, amiért mi, az ellenállás imádkoztunk. Ez nemcsak Bushnak, de a többi olajtermelő országnak is állami többletbevételt jelent,főleg Oroszországnak,Venezuelának és Iránnak. A többletbevételek által mind megerősítik helyüket a nemzetközi porondon. Oroszország 5 év után ismét erős és újjáépíti hajdani dicsőségét. Irán az afganisztáni és iraki háború támogatásával két frontról is biztosította magát, nagyobb és erősebb hadsereget szervezett, nukleáris ambiciói megvalósításába kezdett és most hovatartozástól függetlenül támogatja a térség minden Izrael- és Amerika ellenes csoportját. Teszi mindezt annak érdekében, hogy olyan engedményeket tudjon kicsikarni Amerikától, amiket egy sarokba szorított legyőzött Fehér Ház sajnálna adni. Venezuela több iparágát is államosította, felvirágoztatja gazdaságát és több beleszólása van az olajügyekbe. Kína növekedési üteme stabil negyedik helyezetté teszi ebben a rangsorban. Ami Európát illeti, elvész ezek között. Egy olyan Európa jövője nem túl biztató, ahol az Euró túl erős ahhoz, hogy jelentékenyen nőjön az export, ahol újraszervezést igényel az új tagok felvétele, ahol a születési ráta a minimumon van a munkásosztályra rótt terhek miatt, ahol az energiaéhség az árakkal együtt növekszik. Európa meg kell, hogy találja önmagát, érdekeit együttműködésben Oroszországgal, visszaállítva a világ egyensúlyát. Biztosra vehető, hogy az Arab-öbölben lévő törékeny sejkségek maximális termeléssel exportálnak. Félnek Irántól is, mert az könnyen pusztítást vihet végbe az öböl túloldaláról kilőtt rakétákkal. Ez romba döntené a tőzsdéket és a privatizált ipart, mely kihatással lesz a pénzügyi gerincvonalukra is. Az iraki ellenállást sem tudják addig segíteni, amíg Amerika ki nem vonja csapatait, nehogy a terrorizmus pénzelőinek bélyegezzék őket. A volt iraki hadsereget feloszlatta Bremer, ezzel is több embert adva közénk és fokozva elhivatottságunkat népünk felszabadítására. A felhalmozott fegyvertartalékaink évtizedekig kitartanak. A Fehér Ház mindezzel szembesült, és úgy döntött, egy bábkormány segítségére lesz az anyagi és adminisztrációs terhek viselésében. Bush a kurd pártokhoz és
a síita miliciákhoz fordult segítségért. De milyen áron!
Törökország sem fog beleegyezni egy a déli határán lévő önálló kurd államba és Irán sem fog megelégedni azzal, hogy segíti Amerikát azzal, hogy Irak déli részét ellenőrzi, míg Bush Közép-Irakra koncentrálhat. Az Amerika és Irán közötti titkos megegyezést támasztja alá az is, hogy a befolyásos minisztériumok, így a Belügy- és Honvédelmi minisztérium a síita miliciák befolyása alá került. A Fehér Ház úgy gondolta, hogy a szektariánus ellentétek felszításával majd csökken a csapatok elleni támadások száma, de ez a taktika, mint megjósoltuk, nem vált be. Irakban nagy arányú a törzsek közti házasodás és ez lehetetlenné teszi, hogy bárki törzsi alapon megossza a népet. A miliciák gyilkosságai és elkövetett brutalitásai nemzetközi színen leleplezték Amerikát és bábkormányát. Mára ezen miliciák váltak az iraki instabilitás fő okozójává. Ne feledjük, a lelepleződéshez az abu-ghraib-i atrocitások és a lakosság ellen bevetett vegyi fegyverek is hozzájárultak.
A Pentagon még több biztonsági személyzetet vett fel magas áron, és még több harctéri feladattal látta el őket. Ezen biztonsági személyzet nem kerül fel az áldozati listára, ellentétben a zöldkártyás katonákkal. Mára az Irakban dolgozó biztonsági személyzet száma meghaladja a katonák számát. Ami az Iszlám Pártot illeti, mely a szunnitákat kívánja képviselni a bábkormányban, már kijátszották összes kártyájukat,eredmény nélkül. Egyre nagyobb nyomás alá kerülnek, visszavonulásra kényszerítjük őket és megfosztjuk legális státuszuktól. Tudjuk, hogy előbb vagy utóbb el fognak tűnni, mert nem tudnak semmit sem nyújtani az iraki embereknek.
Rumsfeld irányítása alatt a Pentagon új taktikához folyamodott. Ha Irak népe nem fogadja el, amit az USA akar, akkor ki kell vonulniuk.
Következésképpen meg kell változtatni a iraki embereket. Menekültekké kell tenni őket a környező országokban és felbontani a társadalmukat. Ha panaszt emelnek, erőszakkal, vagy pénzzel, de el kell őket hallgattatni. Igaz, ez kiegyensúlyozatlanná teszi a társadalmi összetételt, de szintén a mi hasznunkra. Akik külföldre menekülnek, biztonságban lesznek, és munkát fognak találni. El tudják látni családjukat és megszerzik azon képességeket, amelyekkel a győzelem után újjáépítjük majd Irakot. A konfliktus előrehaladtával egyre biztosabbak vagyunk jóslatainkban és elemzéseinkben. A megszállók érdekeivel már egyre többen nem értenek egyet. Mint már jeleztük, a történések idősorát nézve nem találunk egyetlen helyes döntést sem, amit Amerika hozott volna. Egyetlen árva eredményt nem tudnak felmutatni. Ez az eddigi legdrágább hazugsághalmaz, amivel bűnöző előhozakodott. Bush egyedül van, bezárkózva a saját kis világába. Parancsnokai sem tudnak neki megoldást javasolni. Az emberek sem hisznek már neki és a tolvajokból, fosztogatókból álló hadserege már elveszett, fáradt és szervezetlen.
A háború igazi célja, mint mind tudjuk, az olaj, a világuralom és az úgynevezett Izrael állam biztonságának szavatolása.
Nem szabad elfelejteni, hogy az iraki ellenállás minden ellenvetés ellenére példátlant alkotott, amit a történészek évekig fognak tanulmányozni. A legfontosabb, hogy megmutattuk az elnyomott nemzeteknek: a modern korban egy önellátó ellenállási mozgalom lehetséges és képes megingatni a legerősebb ellenséget is, a vele együttműködő helyi erőkről nem is beszélve. Ezeket sokkal könnyebb felszámolni, megfordítva ezzel a hagyományos képletet. Egyetlen szabad ember képes a nap kimenetelét. Az ellenállás bebizonyította a világnak, csak erkölcs és elhatározás szükséges ahhoz, hogy jogainknak érvényt szerezzünk, és az USA által hirdetett ideológiai kifogások egyszerű hazugságok. A vallások évszázadokig éltek egymás mellett békében. Hát miért lett most problémává? Az ideológiai és vallási fanatizmus - bármely oldalon legyen is - csak mentség: az indok a hatalom és a befolyás megszerzése. Az is bebizonyosodott, hogy a fogyasztói nagyvárosi társadalmak nem tudnak hosszú háborút vívni és a megszokott életmódjuk fenntartásához oly mértékű energiaéhséggel bírnak, amely az emberiséget világméretű kizsákmányolásba és szolgaságba dönti,és ezt már csak a teljes összeomlás követi. Minél inkább belemásznak a kapitalizmusba és egyre fogytán az energia, a rendszer meg fog bukni. Mint eddigi állásfoglalásainkban is büszkén mondhatjuk, az iraki ellenállás eddig is és továbbra is átírja a győzelem szó jelentését. Ismét kinyújtjuk kezünket azon amerikai katonák számára, akiket még köt az emberiességük és erkölcsi érzékük. Akik nem akarnak társai lenni ezeknek a bűnözőknek, hogy a mecseteink és templomaink nyitva állnak előttük.
És mi megbecsüljük emberiességeteket és csendben kijuttatunk titeket a szomszédos államokba, ahol nem fognak dezertőrként vádat emelni ellenetek. Tudjuk, hogy sokan akarnak közületek elmenni. De csak akkor tudunk segíteni, ha veszitek a bátorságot, hogy sajnálatot, megbánást mutassatok és elhatárolódjatok a hódítástól. Őszinte emberek tucatjait csempésztük már ki, akik azt hitték, egy jó ügyért érkeztek Irakba. Például Wassef Ali Hasoun tengerészgyalogos esete, akit fogságba ejtettünk, majd a kihallgatás után egyértelművé vált, hogy ez az ember nem bűnös, így nem bánthattuk. Általában súlyosabban sül el a kezünk a büntetés kiszabásakor, ha olyan arab vagy iraki embereket találunk, akik segítik a megszállókat. Egy másik eset az utánpótlás-sofőr, Mohhamed Ali Sanad, aki egy amerikai bázisokat ellátó kuwaiti cég alkalmazottja volt. Kihallgatások és elmélyült beszélgetések során bebizonyosodott, hogy ez az ember sajnálja, amit tett. Még a vállalat, aminek dolgozott, az Faisal al Nehet is szakított a megszálló erőkkel, bezárta bagdadi irodáit és kivonult. Őt is elengedtük. Csak ezt a két példát tudjuk elmondani, mert a két eset már nyilvánosságra került, de nem akarjuk veszélybe sodorni a többiek életét, akiknek segítettünk. Ezúton is tiszteletünk a világ tiszteletre méltó emberei felé, a szabadság és alázat hőseinek, a globalizációellenes és bátor tagjainak! Hálásak vagyunk nektek Irakban mindazért, amit tettetek és a folyamatos erőfeszítéseiteket a konfliktus megszüntetéséért, és hogy szembehelyezkedtetek a fehérgalléros bűnözőkkel és kormányukkal. Isten áldjon meg titeket és halmozzon el türelemmel és tettrekészséggel!
Az amerikai embereknek üzenjük: végleg felébredtetek, milliónyian eszméltetek rá, az iraki emberek nem az ellenségeitek és nem felelősek a titeket ért bánatokért. A ti csapataitok szállták meg a mi országunkat és nem fordítva. A nagyképű háborús bűnös, aki a nevetekben kormányoz, meggyalázta nemzeteteket és hadseregetek becsületét. Úgy hisszük, hogy egy demokrácia, amely a saját szabadságáért sem hajlandó harcolni, nem jobb egy nyers diktatúránál. A háborús bűnös Fehér Házból való menesztésére tett nagy erőfeszítéseitek megváltoztatták kormányaitok berendezkedését. Nagy csalódás ugyanakkor, hogy Bush továbbra is arrogánsan ellenáll a háború befejezésére irányuló követeléseiteknek. Bush nem tiszteli saját népét, és mivel tudja, hogy az iraki ellenállással nem fog politikai egyezségre jutni, mandátuma végén nagy terhet fog a demokratákra hagyni. Képtelen felfogni, hogy néhány igaz ember az egész közép-keleti tervét megállásra kényszerítette. Nem maradhat Irakban, ahol az ellenállás és Irán kereszttüzébe kerülhet. Ha kivonul a veszteségek és megaláztatások után, az olajban gazdag Dél-Irak Irán kezére jut. Ez az, amit az amerikai vezetés nem tud elfogadni. Bush utolsó próbálkozása és bosszúja kivonulásakor az lesz, hogy Irakot földrajzilag három területre osztja. Ezután csapást mér Irán kulcsfontosságú létesítményeire, hogy a már így is szankcionált gazdaságát végképp romba döntse. Így a demokraták egy mostanitól is instabilabb Közép-Kelettel fogják magukat szembetalálni. Tudjuk, hogy ha döntő kérdésre kerül sor, mindkét oldal egyező véleményen van, csak a módszerekben térnek el. Mindezek ellenére a demokratáknak esélyük van véget vetni a háborúnak úgy, hogy kijelentik, elismerik az iraki ellenállás csoportjait az iraki emberek és az iraki nép képviselőinek. Ezután felállítanánk egy tárgyaló delegációt, hogy ellenőrizze a csapatkivonásokat, Irak anyagi kártérítését és a jövőbeni kérdéseket. Egyedül rajtunk, az ellenálláson keresztül születhet egyezség. Végül Bushnak és a mögötte állóknak üzenjük: Bármily messze mentek terveitekkel, stratégáitokkal és kivégzéseitekkel, mi is így fogunk tenni. Viseljetek hadat a legfejlettebb technológiátokkal és a valaha kifejlesztett legmodernebb hadsereggel. Mi pedig ellenállunk a tőlünk tellő legkreatívabb primitív módon, hogy továbbra is megfosszunk felsőbbrendűségetektől. Támadjatok minden erőt bevetve, ahányszor csak nyomot hagyunk nektek, hisz a beképzelt bolondok minden nyomot követnek. Titkoljátok el áldozataitok számát, míg mi megfosztunk az újoncoktól. Emeljétek tovább az olaj árát, ezzel tovább erősítve a többi nagyravágyó nemzetet, és mi addig emeljük a megszállás költségeit, míg csontjaitokat összetörjük Bagdadban és Babylonban. Fussátok át a történelem könyvespolcait új módszerek után keresve, míg mi olyan harcot viselünk, amely változatos, terjeszthető, alakítható, aszimetrikus, hosszú évekre példát állít. És győzzön a jobbik fél.
Az 1920-as Forradalmi Csoport
Médiaszárny
Bagdad, 2007. szeptember 8.
Az Al-Kaida üzenete:
Legutóbbi beszédében Bush bejelentette, hogy további 20.000 katonát küld Irakba.
Azt kérdem tőle, miért csak húszezret?
Miért nem ötvenet, vagy egyenesen százezret?
Hát nem látjátok, hogy Irak kutyái katonáitok holttestei után sóvárognak?
Küldd hát az egész hadsereged, hogy elvérezzenek,mudzsahedjeink fegyvereitől,és megszabadítsák a világot a gonosztól.
Mert Isten segítségével a kalifátus és a dzsihád földje – Irak - tíz hadsereget is eltemet.




A szabadkőművesek és Trianon


Nyilvánvaló, hogy nem kerülhető meg, immáron harmadszor a magyar történetírásban, hogy a szabadkőművességet, a szabadkőművesek és Trianon kapcsolatát, közel kilenc évtizedes távlatból újra górcső alá vegyük. Más, szerencsésebb történetű népek szakembereinek ilyen irányú vizsgálatra talán szükségük sincs.
Magyarországon az 1550/1920-as, Dömötör Mihály belügyminiszter nevével fémjelzett, a szabadkőművességet betiltó rendelet nyomán szó szerint mázsaszámra kerültek elő a páholyok mélyéből szabadkőműves iratok, jegyzőkönyvek, tagnévsorok, egyéb titkos dokumentumok, komplett páholykönyvtárak, valamint a magyar szabadkőművesség sajtóarchívuma. A húszas években számtalan munka jelent meg ezekről az anyagokról, dokumentáltan bizonyítva a szabadkőművesek felelősségét az I. világháború kirobbantásában, az azt követő két forradalomban és a magyar nemzeti érdekeket szinte teljes mértékben figyelmen kívül hagyó nemzetközi együttműködésben Trianon előkészítése kapcsán.
A két világháború alatti magyar társadalmat szinte sokkolta az addig csak sejtett, ám a napvilágra került dokumentumok alapján immár bizonyított tények és cselekmények sorozata, mely magyar szabadkőművesek nevéhez volt köthető. Mindezen tények és cselekmények megismertetésének betetőzéseként nyilvánosságra került az összes páholy tagnévsora 350 sűrűn teleírt oldalon mintegy 13 000 személy teljes, részletes adataival, a páholy megnevezésével, tisztségviselőinek felsorolásával.
A két világháború közötti magyar társadalom szabadkőművesség-képét leginkább Dr. Somogyi István volt nemzetgyűlési képviselő, ügyvéd 1929-ben megjelent A szabadkőművesség igazi arca [1] című munkája alakíthatta, aki munkája I. kötetének A szabadkőművesség felelőssége Trianonért, a II. kötetének a Földalatti Magyarország címet adta. Közel egy évtizedes kutatómunka eredményeként több mint 300, szabadkőművesektől citált megnyilatkozással (a forrás precíz megadásával) igyekszik bizonyítani a szabadkőművesek felelősségét a történelmi Magyarország összeomlásában, illetve Trianon, a kor magyarsága számára érthetetlen, felejthetetlen és elfogadhatatlan feltételeinek kialakulásában.
Trianon ugyanis nem egy konkrét történelmi eseményt jelent fogalmilag a magyarság tudatában, hanem a történelmi Magyarország összeomlásának és megszűnésének szimbóluma is egyben. Munkájának II. kötetében a magyar társadalom legjelentősebb szegmenseit vizsgálva részletes statisztikákkal kísérli meg bemutatni, hogy az oktatás, a kultúra, az egyház (különösen is a protestáns vallásfelekezetek), a közigazgatás, a sajtó, az igazságszolgáltatás stb. kulcspozícióit milyen mértékben uralták szabadkőművesek akkoriban. A magyar társadalom minden rétegét, de leginkább a középosztályt váratlanul érték ezek a statisztikák, hisz pl. a szabadkőműves elemi iskolai, középiskolai igazgatók igen magas arányszámára, valamint az egyetemi tanárok ilyen mértékű szabadkőműves érintettségére szinte gondolni se mert senki.
A fent említett belügyminiszteri feloszlató rendelet indoklásában konkrétan felelőssé teszi a szabadkőművességet a történelmi Magyarország összeomlásáért, valamint a békefeltételek várhatóan tragikus, igazságtalanul szigorú létrejöttéért. A magyar szabadkőművesség az első perctől kezdve felvette a harcot azért, hogy a szerinte igaztalan vádakat lemossa magáról.
A Pester Lloyd már 1921-ben megkezdte a munkát. Egymás után jelentek meg benne cikkek, amelyek cáfolni igyekeztek a magyar szabadkőművesség hazafiatlanságát s beadni próbálták ismét a publikumnak a régi maszlagot, hogy t. i. egy ártatlanul megrágalmazott intézmény lett halálra ítélve, amelynek semmi köze sem volt semmilyen vonatkozásban az erkölcsök lezüllesztéséhez, a hazafias érzés lerombolásához, a radikális, istentagadó társaságokhoz, lapok és folyóiratokhoz, de különösen nem volt köze a háború dicstelen befejezéséhez, a két forradalomhoz és annak erkölcsi és anyagi pusztításához.”
A Pester Lloydot követték a többi liberális sajtótermékek, ezek között is főképpen a gyanúsmúltú Az Est, Pesti Napló, melyek egy alkalmat sem szalasztottak el, hogy meg ne győzzék arról a közönséget, miszerint az emberi jogokért küzdő, bölcselkedő és jótékonykodó szabadkőmivesség nem érdemelte meg a feloszlatást s egyenesen szociális érdek ennek újbóli engedélyezése.”
[…] Ez évben [1929] három olyan lépés történt a szabadkőmívesség feltámasztására, ami valóban elhiteti az emberrel, hogy tényleg nemsokára újból megkezdhetik munkájukat. Az első lépést a magyarországi szabadkőmívesség feje, Bakonyi Kálmán ny. kúriai bíró tette meg, aki egy röpiratot adott ki a „A magyar szabadkőmívesek igazsága” címen. […]”
[…] A második lépés az ú. n. Kossuth-zarándoklat alkalmával történt, amikor egy Balassa József nevű főpáholyvezér egyenesen mint a magyarországi szabadkőmivesség egyik vezetője vett részt a hivatalos magyar delegáció kebelében az ünnepségeken […]”
[…] A harmadik és egyben talán legradikálisabb lépés egy kormánypárti képviselőnek, a volt darabont Lukács Györgynek parlamenti felszólalása volt, aki minden kertelés nélkül követelte a magyar szabadkőmivesség működésének újra engedélyezését és hívta fel a kormányt ezen lépés mielőbbi megtételére.”
Szabadkőművesek vagy szabadkőművesség?
A szabadkőművesek mindenütt ott vannak, a szabadkőművesség sehol” — e mondatot Magyarország volt párizsi diplomatája idézte egy francia nagymestertől, amit némileg kibővít Fejtő Ferenc, aki konkrétan Trianonnal kapcsolatban kijelenti: „De tudni kell, hogy Trianon az egy szabadkőműves klikknek a műve volt, akiket a cseh és román vezetők befolyásoltak.” [2]
Fejtő részletesen ecseteli, hogy Beneš és Masaryk (mindkettő szabadkőműves) hogyan hajtották végre a modern Csehszlovákiát megteremtő programjaikat a nemzetközi szabadkőművesség azon személyeinek segítségével, akik az akkori európai és amerikai politikai hatalom csúcsain álltak. „Akkor már Benešék a nacionalista áramlat és a francia-angol szabadkőművesség hatása alá kerültek, melyhez hozzátartozott Wilson is [...], szóval, ami Trianont illeti, az tény, hogy Jászi Oszkár, illetve Károlyi Mihály gondolatát, hogy egy demokratikus és autonómiákkal élő föderális államot csináljunk Magyarországból, lényegében nem akarta senki… Nyugaton sem támogatta senki.” Teljes joggal írja Fejtő Ferenc [3], hogy Trianon ideológiája úgy is értékelhető, mint a republikánus baloldal háborúja a klerikalizmus ellen: „Ez volt az ideológiai háttere. A francia parlamentet még a háború előtt választották meg, a háború alatt ugyanaz maradt, és abban a radikális párt, amelyiknek a többsége szabadkőműves volt, ugye azok diktáltak. Na most azoknak a szemében a katolikus Ausztria–Magyarország — amelyet valójában nem ismertek — a Vatikán támasza volt. És itt ütköztek ki a demokratikus köztársaságokból álló Európa téveszméi, mert a szerbek, a horvátok vagy a szlovákok nem voltak demokratábbak, mint a magyarok, sőt a demokráciának Magyarországon erősebb bázisa volt, mint a régió bármely más országában. Jászi Oszkár és a radikálisok, Ady Endre és az egész magyar intelligencia, a baloldali és a föderalista intelligencia, őket egyszerűen semmibe vették.”
A szabadkőművesek szerepe a Trianonhoz vezető folyamatban. A kezdetek
A Trianonhoz vezető út vizsgálata folyamán szükségesnek látszik annak vizsgálata, hogy kik és milyen mértékben tehetők felelőssé az 1920-ban bekövetkezett, ám már legalább 1913 óta megjósolható nemzeti tragédiáért. A Magyar Nagyoriens 2002 májusában Szabadkőműves füzetek néven kiadványsorozatot indított útjára, melynek első számát Trianon és a szabadkőművesség címmel e témának szentelte. Nacsády András előszava után hét szerző (Pomogáts Béla, Dr. Berényi Zsuzsanna, Jászi Oszkár, Jean-Robert Ragache, Fejtő Ferenc, André Lebey, Molnár Miklós) egy-egy írásában értekezik a fenti témáról. Érdemes megvizsgálni, hogyan látják ők a szabadkőművesek szerepét a háborúban és a trianoni békediktátum létrejöttében.
A Monarchia utódállamai közül elsősorban Csehszlovákiának és Romániának volt a tények alakulására nagy befolyása, Beneš és Brătianu voltak azok, akik a párizsi békénél mint ötletgazdák és mint az események mozgatói megjelentek.” A szabadkőművesség békekísérletei című cikkében épp Berényi Zsuzsanna állapítja meg, hogy „Tisza István 1915-ben (!) egy budapesti páholy vezetőjét kérte fel békeközvetítésre a központi hatalmak ellen hadbalépésre készülő Olaszországgal”
1917. május 12-én létrehozzák Budapesten a Szabadkőműves Békebizottságot (sic!). Vezetői: Glück Frigyes, a Pannónia Szálló tulajdonosa, a Magyar Vendéglősök Országos Szövetségének elnöke, tiszteletbeli nagymester („Pátria” páholy), Bihari Mór ügyvéd („Comenius” páholy), Hajdú Miklós, polgári iskolai tanár, Kunfi Zsigmond, újságíró („Martinovics” páholy), Morvay Izsó, a Kender és Lenipari Rt. igazgatója („Deák” páholy), Herzfeld Frigyes, nagykereskedő („Erzsébet páholy”), Pfeifer Ignác, műegyetemi tanár („Coménius” páholy) …” Az említettek egyike sem politikus.
Ám az 1917-es erőfeszítéseik teljesen visszhangtalanok maradtak a hadviselő európai országok szabadkőművesei körében. „A német páholyok már 1914-ben elhatározták, hogy a békéről nem tárgyalnak, úgy az ő közreműködésükre nem lehetett számítani.” Az 1917-es berni szabadkőműves békeértekezletet október 14-én rendezték meg, de „az antant nem adott engedélyt képviselőinek, hogy részt vegyenek a kongresszuson”.
Haypál Béla, Szilágyi Dezső téri református lelkész, a Magyarországi Szimbolikus Nagypáholy Főszónoka képviselte a hazai szabadkőművességet, ám érdemben semmilyen eredményt nem tudott elérni, mert a kisantant országok szabadkőművesei sem jelentek meg a „béketárgyaláson”.
1918. november 26-án Bakonyi Kálmán helyettes nagymester javaslatára szikratáviratokat küldtek a két francia nagypáholynak, valamint az olasz nagypáholynak a békefeltételek ügyében, de még csak választ sem kaptak! Az ok a háborús események ismeretében teljesen nyilvánvaló. A világháború idején az európai országok szabadkőműves páholyai, függetlenül attól, hogy a központi hatalmakhoz, az antanthoz, vagy a kisantanthoz tartoztak országaik, retorikájukban a külvilág felé megtartva a szabadkőművesség progresszív társadalmi jelszavait, a háttérben kőkeményen dolgoztak nemzetük érdekeinek érvényesítéséért. A cseh, a román, a horvát, a szerb, az osztrák, de legfőképpen a francia szabadkőművesek — miközben a világbéke, demokrácia, népek békés egymás mellett éléséről szónokoltak, már 1917 elejétől kezdve gőzerővel készítettek elő egy olyan békeszerződés-sorozatot, amely világbéke helyett újabb világháborút, demokrácia helyett diktatúrákat, a népek békés egymás mellett élése helyett a kisebbségbe szorult népek, népcsoportok gyalázatos elnyomását, jogtiprását eredményezték.
A nemzetközi szabadkőművesség ez irányú tevékenységét plasztikusan mutatják be az alábbi sorok: „Csak 1917 januárjában mozdult ki a holtpontról a nemzetközi kapcsolatok felélesztése, de egyelőre még a központi hatalmakhoz tartozó országok nélkül. Ekkor az antant és a semleges országok szabadkőműveseinek képviselői tartottak tanácskozást, majd júniusban Párizsban a Grand Orient de France hívott össze kongresszust. Ezen amerikaiak is jelen voltak. A kongresszus nem annyira a szabadkőművességgel, mint inkább általános politikai problémákkal foglalkozott. A szövetségesek és Wilson elnök álláspontját követve a kongresszus helyeselte Elzász-Lotaringia Franciaországhoz való csatolását, a lengyel és cseh függetlenség megteremtését, az Osztrák–Magyar Monarchia népeinek önállóvá válását. [...] A háború befejező szakasza, majd a béketárgyalások az idealisztikus tervek helyett nagyon is reális hatalmi érdekeket toltak előtérbe, az egyes nemzetek szabadkőművesei pedig nem tudták függetleníteni magukat a burzsoá kormányok politikai törekvéseitől.”
L. Nagy Zsuzsa megállapításait teljes mértékben megerősítik Dr. Berényi Zsuzsa tanulmányának befejező sorai: „A magyar szabadkőművesek békét kezdeményező lépései tehát látványos eredményekben nem voltak gazdagok. Munkájukat gátolta egyes külföldi nagypáholyok elzárkózása, más külföldi hatóságok visszautasító magatartása, a ki-kimaradozó, rossz postai forgalom. Igyekezetük, elkötelezettségük a béke ügyében, a világbéke és a demokrácia megteremtése, illetőleg helyreállítása érdekében történt összefogásuk, melynek során felül tudtak emelkedni mindenféle pártérdeken, sőt magánérdeken is, pozitív kísérletet jelent a haladó célok érdekében.”
Vagyis az ok az, hogy az utódállamok szabadkőművesei saját nemzetük céljainak elérésére is felhasználták e világhatalmi befolyással rendelkező hálózat erejét, befolyását. A két világháború közötti magyar társadalom, megismerkedve a szabadkőművesség világháború alatti és utáni tevékenységével, ezt a törekvést egyáltalán nem érzékelte a magyarországi szabadkőművesek esetében. Sőt, a korabeli iratokból ennek épp az ellenkezője derül ki. A történelmi Magyarországot nem megmenteni, reformálni igyekeztek, hanem megszüntetni. Voltak ugyan páholyok (pl. Széchenyi, Sopron), melyek felemelték szavukat a várható megcsonkítás ellen, de ezek kivétel nélkül az úgynevezett konzervatív, nemzeti irányú páholyokhoz tartoztak, és kisebbségben voltak a hivatalos, baloldali, radikális Jászi Oszkár nevével fémjelzett vonalhoz képest.
Jászi Oszkártól (aki 1919. május 1-jén hagyta el Magyarországot, 1923 augusztusáig Bécsben élt, majd Amerikába távozott) Rendezési kísérletek címmel jelenik meg írás a Szabadkőműves füzetekben. Ebben többek között a következőket írja:
1920. márc. 31., Prága. Tegnap fontos összejövetel Benešsel, Károlyi, Szende és én. Magánlakásán fogadott, [...] Károlyi csaknem egy órás expozét tartott. Kifejtette az emigráció megszervezésének szükségességét. Koalíciós alapon, esetleg a kommunisták bevonásával is [...], de az emigráció megegyeznék egy közös aktuális programban. Ilyen volna: Horthyék megbuktatása, [...] a külpolitikában küzdelem a revans ellen, békés és intenzív összeköttetés az új államokkal, törekvés lojális népszövetségre. Az emigráció összeköttetést keresne a rokon pártokkal, Leninnel is.”
1920. jún. 8., Prága (négy nappal a trianoni békediktátum aláírása után! — a szerző megjegyzése) Masaryk elnök tegnap fogadott, és több mint egy órát beszélgettünk. Épp oly kitűnő benyomást tett rám, mint a múltkor. Ma Európa legrokonszenvesebb vezető államférfija: messze látó, dogmákon, pártokon, osztályokon felülemelkedő [...].”
Változó idők — változó szabadkőművesség
A magyar szabadkőművességen belül a század első évtizedében jelentős ellentétek feszültek az ún. konzervatív-nemzeti (pl. Hungária, Előre-páholy) és a radikális (például Martinovics) páholyok között, abban a tekintetben, hogy milyen utat kövessenek: maradjanak a hagyományos, napi politikai kérdésektől mentes, az 1868-as szabadkőműves alkotmánynak megfelelő működés mellett, vagy kezdjenek harcot egy gyökeres politikai, társadalmi változást előidéző helyzet (forradalom?) kialakításáért.
A harc 1910 után végleg eldőlt — az eredeti célok követői nyomasztó kisebbségbe kerültek, mindössze alig fél tucat páholy maradt ezen az állásponton. Feladva a szabadkőművesség politikai kívülállását és semlegességét, határozott baloldali, radikális társadalmi programot hirdettek meg, természetesen most sem intézményszerűen, hanem egyes tagjaik politikai befolyásán keresztül. Ekkor jelennek meg a radikális változásokat követelő írások a szabadkőműves sajtóorgánumokban, illetve egyéb forrásokban. „A szabadkőművesség arra törekszik, hogy […] a profán társadalmi rendet megszüntesse, s helyét a szabadkőműves állami és társadalmi rendszer foglalja el.” [4] „Terjesszük az atheizmust, mely nem egy népnek, de az egész emberiségnek jövendő irányát van hivatva megjelölni.” [5]
Ezzel szemben a Hungária páholy 1910. évi körlevelében többek között ez olvasható: „Elhibázottnak tartjuk [...] az ifjúságunk [...] nemzeti iránnyal ellenkező izgatását.” A Nemzeti páholy hazafiatlannak nevezi a radikális szabadkőműves irányzatot. [6] Pazár István, a miskolci Előre páholy főmestere, aki látta a szabadkőműves forradalmi munkát, magyar szívére hallgatva lemondott tisztségéről, s 1917. október 10-én kelt levelében, melyet a nagymesterhez intézett, lemondását a következőképpen indokolta meg: „Közismert tény, hogy a magyar Symbolikus Nagypáholy védelme alatt dolgozó páholyok tagjai közt éles és mélyreható eltérés van, mely főleg a politikai irányelveken csúcsosodik ki. Magukat «radikálisok»-nak nevező testvérek elméleti jelszavak hangoztatásával türelmetlen izgatást fejtenek ki minden ellen, amit ők helyesnek, demokratikusnak, nemzetközinek nem tartanak s a nemzetközi kozmopolitaság veszélyes, magyar hazánkra és nemzetünkre káros, esetleg végzetessé válható irányelveit az egyes páholyokban nemcsak nyíltan hangoztatják, hanem a páholyokat ily irányú állásfoglalásra kényszerítik.”
Megállapítható, hogy 1917-re a Magyarországi Szimbolikus Nagypáholy védelme alatt működő szabadkőművesség szakít az 1723-as andersoni és az 1868-as, saját magyarországi Alkotmányával is és teljes befolyását, erejét a baloldali társadalmi, politikai programok megvalósításának szolgálatába állítja. (Megjegyzendő, hogy 1917-ben hasonló folyamat csúcsosodik ki összeurópai szinten is, hisz az ez évi legfontosabb, párizsi szabadkőműves konferenciától elvi okokból távol maradnak a német páholyok (egyet kivéve) és az összes angol páholy is.)
Az elveszített világháború után hatalomra kerülő Károlyi-kormány tárgyalására a M.SZ.N. körlevelet intéz a páholyokhoz (3051/1918. sz.), majd üdvözli Károlyi Mihályt, mint azon eszmék hatalomra és érvényre juttatóját, „amelyért a magyar szabadkőművesség már évtizedek óta küzdött”. Az Eötvös páholy 1918. évi titkári jelentésében olvasható többek között, hogy „Dec. 18-án dr. Bálint Lajos testvér a szabadkőművesség initiáló hivatásának megfelelően azokról az eszmékről szólt, amelyek az emberek közötti ellentéteket teljesen megszűntetik. [...] Ezek a végcélok kozmopolitizmus, atheizmus és kommunizmus.”
A korabeli szabadkőműves forrásokból számtalan helyről lehetne ugyanilyen vagy hasonló tartalmú megnyilatkozásokat idézni. Valójában ezek napvilágra kerülése befolyásolta jelentősen a keresztény magyar társadalom szabadkőművességről alkotott képét annak felelőssége tekintetében.
Összegzés
Az 1917-ben a francia Grand Orient égisze alatt hozott — benne az Osztrák–Magyar Monarchia feldarabolását célzó — nemzetközi szabadkőművesi határozatok két évvel később, az első világháborút lezáró békékben pontról-pontra megvalósultak. A szabadkőművesség soha nem intézményesen és deklaráltan, hanem mindig befolyásos tagjain keresztül érvényesítette céljait, hisz nem politikai szervezet, vagy párt.
Trianonnal kapcsolatban is kétségkívül megállapítható, hogy a magyarországi, legális működését biztosító, 1868-as Alkotmányának első rész második paragrafusában leírtaktól eltérően működött („A szabadkőművesség kizár köréből mindennemű politikai és vallási kérdést és minden tagjának kötelezővé teszi a hazai törvények tiszteletben tartását”), páholyaiban aktív politizálás is folyt, határozatok tömege született politikai, sőt, hatalmi döntések befolyásolására, a fennálló társadalmi rend megváltoztatására.
Jelen tanulmány szerzője természetesen a teljesség igénye nélkül vizsgálta Trianon és a szabadkőművesek működésének összefüggéseit, azzal a nem titkolt szándékkal és reménnyel, hogy az immáron lassan két évtizede szabad, demokratikus Magyarországon elindulhat történelmünk legtragikusabb eseményének gyűlölködéstől, ízlésterrortól, nézetdiktatúrától mentes elfogulatlan, ám magyar nézőpontú vizsgálata — s ennek részeként a szabadkőművesek (szabadkőművesség?) szerepének dokumentált, tudományos kutatásokon alapuló, részletes feltárása. Ebben a munkában bizton számíthatunk azon kortárs szabadkőművesekre is, akiknek — a mozgalom ártatlanságának biztos, sőt meggyőződéses tudatában — ugyanez az érdekük.
Takaró Mihály
Jegyzetek
1. Somogyi István: A szabadkőművesség igazi arca. Apostol Nyomda Könyvkiadó, Budapest, 1929 [↩]
2. Szidropulosz Archimédesz: Trianon utóélete. Kairosz Kiadó, Budapest, 2000 [↩]
3. Fejtő Ferenc: Rekviem egy hajdanvolt birodalomért. Atlantisz-Minerva, Budapest, 1990 [↩]
4. Kelet 1911. 9. szám [↩]
5. Dél 1910. dec. 30-i szám [↩]
6. Dél 1914. márc. 5-i szám [↩]



Politikusnak csak akkor hiszek, ha mindent

mit ellopott visszafizetett az államkasszába.


Ifj. dr. Bárd Károly: Antall-kormány államtitkára
Apja: dr. Bárd Károly ÁVH-s tiszt
Simor András: Magyar Nemzeti Bank elnöke
Apja: Simor János építőipari-miniszter helyettes a Kádár-rendszerben
Elbert Gábor: korábbi sport államtitkár, MLSZ főtitkár
Apja: Elbert György rendszerváltásig a Sporthivatal belügyi összekötője
Vásárhelyi Mária : szociológus ("nemzetgyűlölő") Vásárhelyi Júlia, Vásárhelyi István : az Állami Vagyonkezelő ügyvezető igazgatója
Apjuk: Vásárhelyi Miklós, a Soros Alapítvány helytartója
Borsi László ingatlanszakértő; korábban államtitkár a Gyurcsány-kormány Fészekrakó Programjában
Apja: dr. Borsi Emil a rosszemlékű egykori Pártfőiskola igazgatója
Földes György: MTA Politikatörténeti Intézet igazga tója
Apja: Földes László, a Kádár-rendszer belügyminiszter helyettese, a Munkásőrség alapítója, állítólag '56-ban ő lövetett az FVM tetejéről
Ifj. Apró Antal korábbi titkosszolgálati vezető
Testvére: Apró Piroska, Dobrev Klára mamája. Vején (Gyurcsány Ferenc) keresztül naponta részese az országban történteknek.
Niklai Ákos: Magyar Turizmus RT igazgatója
Apósa: Fekete János a Magyar Nemzeti Bank örökös alelnöke, a nemzet megnyomorítója
Ungár Klára: SZDSZ képviselő
Apja: Ungár Lajos katonai elhárító, munkásőr parancsnok, hosszú éveken keresztül a MAZSIHSZ alkalmazottja
Schmidt Mária : A MAZSIHISZ pénzén korábban a jeruzsálemi egyetem hallgatója, ma a Terror Háza Múzeum igazgatója, Ungár Klára sógornője, Ungár Lajos menye, aki a Terror Házában a szégyenfalra nem volt hajlandó engedélyezni apósa fényképének kitételét
Havas Szófia: MSZP képviselő, 56-os forradalom tagadója
Nagybátyja: Horn Gyula a pufajkás miniszterelnök
Király Júlia: Magyar Nemzeti Bank elnökhelyettes
Apja: Király István országgyűlési képviselő a Kádár-rendszerben
Bauer Tamás: volt SZDSZ képviselő, korábban MSZMP tag, az utóbbi időben Gyurcsány Ferencnek tanácsokat ad
Apja: dr. Bauer Miklós, ÁVH-s tiszt
Anyja: Bauer Miklósné ÁVH-s tiszt
Pető Iván: SZDSZ parlamenti képviselő, ál-rendszerváltó
Apja: Pető László ÁVH-s tiszt, munkásőr parancsnok
Anyja: Pető Lászlóné ÁVH-s tiszt, munkásőr
Gerendás Péter: Herényi Károly MDF-képviselő veje
Apja: Gerendás Iván ÁVH-s százados
Zentai György: korábban rendőrtiszt, újabban menedzser iroda tulajdonos
Apja: Zentai Dénes ÁVH-s tiszt
Stumpf István : FIDESZ- kormány kancellária-minisztere, MSZMP delegáltként részt vett a kerekasztal tárgyalásokon
Apósa: dr. Horváth István ál-rendszerváltás előtti belügyminiszter
Keleti György: MSZP-s képviselő, korábban honvédelmi miniszter
Apja: Keleti Ferenc MDP központi vezetőség adminisztratív osztályának vezetője a Rákosi-korszakban
Vajda Péter: ÁVH-s tiszt, majd ügynök, jelenleg Szilvássy György titokminiszter sajtófőnöke
Szántó András: SYMA csarnok tulajdonosa
Apja: Szántó György ÁVH-s százados
Gadó János: Szombat c. lap főszerkesztője
Apja: Gadó György ügynökmúltja miatt kénytelen volt lemondani parlamenti képviselőségéről
Nagyapja: Gadó István '45 utáni katonai vérbíró
Drukker György energetikai biztos
Apja: Drukker Tibor, Könyvterjesztő Vállalat vezérigazgatója, majd a Cionista Szövetség elnöke
Anyja: Drukker Tiborné rendőr alezredes, BM útlevélosztály egykori teljhatalmú vezetője
Juszt László: az újságíró iskolát Bulgáriában végezte
Apja: dr. Juszt Lajos egészségügyi államtitkár a Kádár-rendszerben, rövid ideig beosztottja volt Medgyessy Péter (D-209) miniszterelnök
Eörsy Mátyás: ügyvéd
Apja: Eörsy Gyula Rákosi- és Kádár-rendszerben Igazságügy Minisztérium Kodifikációs Osztályának vezetője



Horváth Róbert - A Nemzet ellenségei


A pacifizmus jellegének tipikusan genfi értelmezése, hogy a békéből jogi fikciót gyártanak:
minden béke, ami nem háború, háború viszont csak ott van,
ahol fegyveres összecsapás zajlik (…) Nyomorúságos béke ez! (…)
Az úgynevezett totális háború megszünteti a harcoló és a nem-harcoló személyek közötti különbséget,
a fegyveres harc mellett ismeri azt a háborút is, amelyet az ellenségesség következményeként
nem katonai eszközökkel vívnak (gazdasági háború, propagandaháború stb.). (…)
A háború egészen új szinteket fog át, olyan értelemben,
hogy az ellenségeskedés már nem csupán katonai tevékenységet jelent.”
Carl Schmitt: A háború és az ellenség fogalmak értelmezése
In Az 
ellenség neve. Budapest, 1998, Jószöveg Műhely, 32–33. o.
Itt röviden és teoretikus szempontból a »nemzet ellenségének« fogalmával fogunk foglalkozni; azzal, hogy ennek milyen fő típusai lehetségesek. A téma magától értetődően felvethető, noha manapság meglehetősen elterjedt mindennemű ellenség lehetőségének az elvetése. Az utóbbi hozzáállás több oknál fogva hamis. Miért ne volna lehetséges bárminek az ellenségét meghatározni? Másrészt, a szóban forgó mentalitás szószólói sem kerülik meg az ellenségképekben való gondolkozást, hiszen burkoltan, de maguk is ellenségnek tekintik például azokat, akik az ellenségek tételezésének létjogosultságát vallják. Valójában itt tehát egyetlen érvényes lehetőség van: az ellenségképek tudatos, nyílt és körültekintő megformálása.
A mai ember számára a feszültség az egyik utolsó lehetőség, ami még előre viheti őt, ami a szellemi holtpontról, az egzisztenciális nihilizmusból kimozdíthatja. Az ellenség képe ugyanis felkeltheti egy lényegi különbözőség vágyát, az öntökéletesítés akaratát. Ekkor az ellenség közvetett módon, de pozitív értelemben inspiráló.
Az ellenségképek kialakítása tekintetében két alapkövetelmény van. Az egyik az ellenség széleskörű és körültekintő tételezése. A másik annak az elvnek az elfogadása, hogy az ellenségképekben való gondolkozásnak csak bizonyos, meghatározott létjogosultsága van. Később, az említett nullpontról való elmozdulást követően, az ellenségképekben való gondolkozás már nem lehet kizárólagos. Nem lehet elfogadni, hogy ez vezéreljen. Fokozatosan át kell, hogy adja a helyét egy immáron nem reaktív autonómiának, amelyben az ellenségek léte potenciális.
A »nemzet ellensége« a rész szerepét tölti be a lehetséges ellenségek körében. Azt is mondhatjuk, hogy akik számára a nemzet ellenségei a legnagyobb, vagy az egyedüli ellenségek, azok általuk nem látott hatalmasabb ellenségek által megtévesztettek. Mindazonáltal nyilvánvalóan lehetséges beszélni kifejezetten a nemzet ellenségeiről is.
Mindenek előtt megkülönböztethetjük a »nemzet külső ellenségeit« a »nemzet belső ellenségeitől«.
Egy nemzet külső ellenségei alatt olyan erőket és azok képviselőit értjük, amelyek saját céljaikat – kizárólag vagy főként – az adott nemzet ellenében, annak kárára valósítják meg. Csak így akarják vagy tudják megvalósítani saját céljaikat. Itt nem feltétlenül egész népekről van szó, hanem azok bizonyos – imént említett – erőiről és képviselőiről. Fontos tudni, hogy egy nemzet külső ellenségeinek nem csak területi, etnikai és gazdasági céljai vannak, ahogy egy nemzet maradéka számára sem csak a területi, az etnikai, vagy a gazdasági károk minősülnek veszteségeknek. Egy nemzet számára mindig a szellemi korlátozások, lehatárolások és félrevezetések az elsődleges károk. Minden más veszteség csak ezt követő ártalmasságú.
A nemzet belső ellenségeinek két típusa létezik.
A fogalmat először ahhoz hasonlóan kell értelmezni, ahogy azt Maurras is tette: az országon belül van egy frontja a nemzeti erőknek és van egy frontja a nemzetellenes erőknek. Ez utóbbi – inkább burkoltan, mint nyíltan nemzetellenes – erők alkotják a nemzet belső ellenségeinek első típusát. Charles Maurras »két Franciaországról« beszélt. Ezt mi is megtehetjük: a nemzetellenes erők egy merőben új és modern »Magyarországot« építenek, míg a nemzet maradéka gyakorlatilag egy másikban él. (Egy nagytömegű harmadik csoport e kettő között csapong.)
Van azonban a nemzet belső ellenségeinek egy második típusa is. Ez látszólag nemzeti, lényegét tekintve azonban árt a nemzetnek, ezért annak ellensége. Lehetséges, hogy nemcsak megjátszva, hanem szívből, őszintén nemzeti (legalábbis annak megfelelően, amit ő ért »nemzet« alatt), mégis árt annak, mégis nemzetellenes. Ionescu vallotta, hogy »egy nemzet meghalhat, de nem tud megváltozni«. Ez igaz. El lehet hitetni azonban, hogy a nemzet nem az, ami valójában. Hogy nem az, ami volt és ami lényegében mindig is marad. Lényegét tekintve valóban nem lehet megváltoztatni, de manipulatíve el lehet hitetni, hogy tulajdonképpen nem az, ami, hanem valami más. Ennek egyik fő eszköze például a nép és a nemzet összemosása. (»Nép-nemzeti« – ez árulkodó kifejezés.) Egy nemzet ugyanis nemcsak a tömeggel nem azonos, hanem a néppel sem. Így árt a nemzetnek, ellensége a nemzetnek az is, aki például a nemzetet a néppel azonosítja és ily módon degradálja. Aki mondjuk azt terjeszti, hogy az a nemzeti, amit parasztemberek, polgárok, vagy a lázadó, pusztán származásuk szerint nemesek tettek; vagy aki a főnemeseket a nemzetből száműzi – az tehát szintén a nemzet belső ellensége. Az ilyenek alkotják a nemzet belső ellenségeinek második csoportját a többé-kevésbé nyíltan nemzetellenes erők mellett.
Sokféleképpen lehet egy nemzet kárára válni. Már korábban felhívtuk a figyelmet azokra, akik éppen a magyarság jelentőségének túlértékelésével, szerepének irracionális túldimenzionálásával ártanak a magyarságnak (ld. A nacionalizmus szellemi korrekciója. In Kard, kereszt, korona. Debrecen, 2000, Lux Mundi, 102–3., 107., 111. stb. o.). Könnyen belátható, hogy egyáltalán nem pillanatnyi túlkapás mindenkit magyarnak beállítani, minden nyelvet a magyarra visszavezetni és így tovább, hanem mindez kifejezetten ártalmas és magyarellenes, mert a magyarság valós értékei helyett álértékekre irányítja a figyelmet. Figyelemre méltó, hogy a nemzet belső ellenségeinek második típusánál egy hasonlóság, egy kapcsolat jön létre a nemzet külső ellenségeivel. Az említettek éppen úgy, mint a nemzet külső ellenségei, csak mások kárára, más nemzeti geniusok ellenében tudják és akarják érvényesíteni a céljaikat. Vagy itt vannak például azok, akik a polgári értékek kizárólagosításával és a szellemiség modern tudományokká, modern kultúrává való korlátozása révén tekinthetők a nemzet belső ellenségei második típusába tartozóknak.
Ha megvizsgáljuk, hogy a nemzet ellenségeinek teoretikus úton felállított típusaiba konkrétan kik és mennyien sorolhatók, akkor azt látjuk, hogy az eredeti értelemben vett magyar nemzet helyzete tragikus.
Megnyugtatásul csak annyit lehet mondani: bár a háború elveszett, a nemzet maradéka folytatja a nemzet fenntartásának harcát.






Hazánk és világunk megsemmisítésének küszöbén

Siklósi András
(a HunHír.Hu munkatársa)



Mindenhonnan nyomor, erőszak, katasztrófa, vér, könny és halál zúdul ránk elképesztő mennyiségben, s bizony elegünk van a tengernyi tragédiából, szenvedésből. Jó lenne már föllélegezni, kiutat találni ebből az általunk kreált földi pokolból, hiszen Isten nem tétlenségre, hanem alkotásra, nem önpusztításra, hanem boldogságra, nem gyűlölködésre, hanem szeretetre, nem háborúra, hanem békességre teremtett bennünket. A világ mégis letért az általa kijelölt pályáról, régóta igen rossz irányban mozog, s immár elérkezett a végső megsemmisülés küszöbére. Persze nem az egész Univerzumra gondolok, csupán szomorú sorsú sártekénkre, hiszen semmi okunk nincs azt hinni, hogy a sok trillió bolygó közül kizárólag ezen létezik magas rangú, értelmes élet.
Valami tönkrement, valami végzetesen elromlott; az egykori gazdag, csodálatos Paradicsom lassanként letarolt, sivár sivataggá változik. Akár az emberiség lelke. Vajon szükségszerű-e ez, bele kell-e nyugodnunk, mint valami fátumba, vagy változtathatunk rajta, tehetünk-e ellene valamit? Valóban csak emberállatok lennénk, s igazat kell adnunk Desmond Morris angol etológusnak? – aki így vélekedik: „Az ember nem más, mint az állatvilág egyik tagja. Egyszer szörnyeteg, másszor fenséges, de mindig állat. Hiába szeretjük bukott angyalnak tekinteni magunkat, ha a valóságban felkapaszkodott majmok vagyunk.” Hova jutunk, mi lesz az elvadult emberiséggel s a hajdan szebb napokat látott magyarsággal? Mielőtt válaszolni próbálnánk, ugorjunk hátra a múltba.
A világ félreeső sarkaiban léteznek még olyan „civilizációtól” máig megmenekült primitív (?) néptörzsek, etnikumok, melyek szinte ókori viszonyok közt élnek. Nem használnak gépeket, autót és televíziót, nincs szükségük pénzre, villanyra és könyvekre, nem fogyasztanak szeszt és drogokat. Nádkunyhóban hálnak, öltözetük egy ágyékkötő, faekével szántanak, nyíllal, lándzsával vagy késsel vadásznak és halásznak. Ringnak a természet lágy ölén, zavartalan összhangban, testvéri közösségben; tisztelik és félik isteneiket, bámulják a csillagokat, dalolnak, táncolnak, s megülik ünnepeiket, védik, gondozzák, segítik és megértik egymást. Nem vágynak elérhetetlen dolgokra, nem rohannak, nem versenyeznek, megvan mindenük, mindenre jut idejük, s irigylésre méltóan boldogok. Kár lenne őket tönkretenni bármilyen külső beavatkozással. Néhány évezrede így élt a földlakók zöme, s lám mi lett belőlük a „fejlődés”, a „haladás” nyomán. A példa azt sugallja, hogy tán vissza kellene forgatni a történelem kerekét. Ám ez lehetetlen és értelmetlen, mert a teremtés koronája mohón ragaszkodik anyagi javaihoz, rögeszméihez, a tudomány és technika vívmányaihoz, megszerzett pozíciójához, kulturális eredményeihez s bármihez, amit sikerül így vagy úgy megkaparintania. Az eleinte szerény, erkölcsös, törvénytisztelő, barátságos természeti ember egy abszurd metamorfózis révén kapzsi, öntelt, gátlástalan, rideg fogyasztóvá lényegült. Átgázol árkon-bokron, nem törődik senkivel, tör-zúz, rabol, gyilkol, s tönkreteszi, amihez csak hozzáér. Azt képzeli, minden őérte van, s akármit cselekedhet büntetlenül. Persze nem magától lett ilyen, hanem a háttérben megbúvó sötét erők, sátáni megbízottak befolyása, álságos játékai térítették el eredendő céljaitól, isteni küldetésétől. Hiszen az ember egyenesnek, jónak születik, ám a kísértések bódulatában gyakran gonosszá ferdül. Mert könnyebb a tátongó mélységbe zuhanni, mint az égi magasba szárnyalni. Könnyebb állatemberként a posványban dagonyázni, mint istenemberként a világ üdvéért szorgoskodni. Élni, és élni hagyni, ebben áll a titok – vallják a németek. Szerintem meg abban, hogy boldog csak az lehet, aki másokat is boldogít.
A viszonylagos jólét és kényelem, az ipari és információs forradalmak következtében robbanásszerűen emelkedett a népszaporulat is, különösen a 3. világ országaiban. A közel 7 milliárdos populációt egyre nehezebben tudja élelmezni s eltartani Földünk. Ésszerű, okos gazdálkodással, igazságosabb elosztással persze a problémák többsége orvosolható lenne, s még elháríthatnánk a válságokat, a fenyegető apokalipszist. Csakhogy egy jól körvonalazható kisebbség, egy szűk körű marxista-liberális-kozmopolita-zsidó lobbi, kíméletlen céltudatossággal a világuralom megszerzésére tör, s ennek érdekében bármit elkövet. Ha kell, tönkreteszi virágzó országok valutáját, kivágatja az esőerdőket, elszennyezi a légkört, a talajt és a vizeket, a népek közt viszályokat, háborúkat szít, de a vegyi, biológiai (pusztító vírusok, majd „védőoltások” kifejlesztése, génmanipulációk stb.) és atomfegyverek bevetésétől, sőt a legbarbárabb népirtásoktól sem riad vissza. Ez a néhány millió farkasember máris uralja a fél világot, elsősorban a fejlettebb régiókat. Zsebükben vannak a kulcsfontosságú bankok, a multinacionális energetikai, ipari és kereskedelmi cégek, a fegyvergyártás, a közlekedés, a tőzsdék, a törvényhozás s az igazságszolgáltatás, a meghatározó kulturális intézmények, egyetemek, akadémiák, a sajtó, a könyvkiadás, a rádiók és a televíziók, a posta és telefontársaságok, a hírszerző hivatalok, azaz szinte minden. Különböző nyilvános (ENSZ, NATO, EU, GATT, IMF, Világbank, OPEC stb.) és titkos (pl. szabadkőművesek, illuminátusok, egyéb földalatti mozgalmak, álcázott szekták, „terror-elhárító” kommandók stb.) fedőszerveken keresztül rajta tartják kezüket az összes kontinens lüktető ütőerein. Nemcsak egyes embereket, intézményeket tesznek tönkre, ha terveiket keresztezik, hanem népeket, országokat is szétzilálnak, eltörölnek, ha úri kedvüknek úgy tetszik. A két világháború, Trianon, Hirosima, nácIzrael megalapítása, a szovjet haláltáborok, Korea, Vietnam, Afganisztán, Irak, Bosznia stb. is a leendő ószövetségi „Világállam” számláját terheli. Agyközpontjuk New Yorkban és Tel Avivban van, de ha nem vigyázunk eléggé, hamarosan Judapesten lesz. Nézzünk kicsit bele e világmaffia boszorkánykonyhájába.
Az ideológia mindig igen lényeges számukra, hiszen a gaztetteiket meg kell magyarázni, el kell fogadtatni a közvéleménnyel. Úgy kell fosztogatni és ölni, hogy a szerencsétlen áldozat érezzen bűntudatot a „humánus” banditákkal szemben. Filozófiájuk több ágú. Sarkkövei: az ateizmus (istentagadás), a materializmus (anyagelvűség), az agnoszticizmus (kételkedés; azaz az objektív világ megismerhetetlen), a pozitívizmus (optimista tényközpontúság; feladata a jelenségek leírása, nem pedig magyarázata; célja a „világboldogítás”, az „ideálisan” uniformizált társadalom megteremtése), a pragmatizmus (biznisz-filozófia, haszonelvűség; jogos és igaz az, ami az egyén számára hasznos, célszerű), a zsidókereszténység (lényegében a Saul rabbi-féle módosított judaizmus), s a legfontosabb a globalizmus (eszközei: irányított agymosás, kultúrmoslék, történelemhamisítás; céljai: az országhatárok meggyengítése s megszüntetése, a népi-nemzeti identitás és szokásrendszer szétrombolása, az etnikai összetétel menekültekkel, betelepülőkkel történő megváltoztatása, a különböző rasszok összekeverése, a gyökértelen, manipulálható tömegember kitenyésztése stb.), valamint a holocaust-legenda (a soha nem bizonyított állítólagos gázkamrákban kivégzett 6 millió európai, ill. 600 ezer hazai zsidó tragédiájának folytonos ébrentartásával jóvátételek, kárpótlások, segélyek kicsikarása, általános bűntudat keltése stb.), a „választott nép” mítosza (az izraelita felsőbbrendűség, a páratlan „ősiség”, az előjogok, a törvények felettiség bibliai igazolása) és az antiszemitizmus (mindenki antiszemita, akit a zsidók nem kedvelnek, aki szót emel tisztességtelen magatartásuk, világhódító törekvéseik ellen!). A világ-eliten belül kezd kiformálódni egy speciális, mérhetetlen öntudattal és hatalommal bíró „holokaszt”, melyből éppen gőgös elbizakodottsága, embertelensége miatt könnyen „hollókoszt” válhat.
A globalista integráció minket leginkább érintő 2 csúcsszerve a NATO és az EU. (Annak idején több írásomban részleteztem azokat a súlyos hátrányokat, amiket belépésünkkel elszenvedtünk, a legminimálisabb előnyök nélkül. Ajánlom őket szíves figyelmükbe.) A NATO az interkontinentális maffia legfőbb csapásmérő ereje, kizárólagos rendelkezéssel. Eddig még csak rombolt vagy fenyegetett, de az érdekkörön kívül soha senkit nem védett meg, függetlenül attól, hogy tagországról vagy kívülállóról volt-e szó. Bennünket sem fog megoltalmazni semmilyen ellenséges támadástól, jóllehet, erre alapozva még nevetségesen satnya honvédelmünket is leépítjük. Az Európai Unió pedig a magunkfajta kicsiket szőröstül-bőröstül lenyeli, de sorozatos nemzetrontó intézkedései (lásd Lisszaboni Szerződés!) még a bent lévő nagyoknak sem előnyösek. Lényegében tehát csupán mézes madzag vagy inkább keserű pohár, sőt, egy szellemes megfogalmazás szerint gyorsított EUtanázia.
Mindent összevetve, igen átkozott, Istentől s embertől elrugaszkodott irányba száguld a világ. Itt nemhogy egyes személyek, hanem gyakran egész nemzetek sem számítanak. A félelem, a bizonytalanság, a züllés, a zűrzavar s a pusztulás lett az úr. De azért van remény! Vegyük a statisztikát; a számok sokat elárulnak. Egy 15-20 milliós zsiványbanda s az őket szolgáló 20-30 milliós szálláscsináló, helytartó réteg (komprádor burzsoázia) akármilyen ördögi eszközökkel, kapcsolatokkal bír, nem vezethet 7 milliárd embert az orránál fogva. Mindig lesznek néptömegek, melyek szembeszállnak vele (pl. Távol-Kelet, Dél-Amerika, az arab világ krémje, a hősies Irán és Irak). S ami azt illeti, nekünk is van hatásos ideológiánk: az egészséges nacionalizmus (nemzeti öntudat; minden nép számára a legfontosabb önmaga), a tradicionalizmus (ragaszkodás az ősi hagyományokhoz, szokásokhoz, elvekhez), a konzervativizmus (értékőrzés; antiliberalizmus), a fundamentalista kereszténység (a nem-zsidó Jézus univerzális szeretet-vallása; a judaizmus és ökumenizmus elvetése) és iszlám (nem egyszerűen vallás, hanem az élet minden részét, az egész társadalmat egyetemlegesen átható vezéreszme: pl. a saria – iszlám törvénykezés, az intifáda – szent háború stb.; noha sokan veszélyesnek ítélik a kereszténységre, pillanatnyilag potenciális szövetségesünk a cionizmus ellen), valamint a hierarchikus (rangsor szerinti, piramidális szerkezetű; tekintélyelvű, antidemokratikus) és hegemonisztikus (tartós, „megdönthetetlen”) felépítésű társadalom.
A XXI. század s a jövő évezred emberisége csak akkor maradhat meg, ha a többség gerincesen, egyéni felelősség alapján éli le életét. Nem ellenségeskedéssel, vadul egymásra törve, hanem részvéttel, megértéssel és szeretettel. A messianisztikus, földi kiválasztottságukat hirdető, agresszív, élősködő népeknek gyökeresen meg kell változniuk, vagy örökre el kell tűnniük! Senkinek sincs joga egész bolygónk épségét, lakóinak túlélését veszélyeztetni. Ha mégis ezt teszi, elfogadható a többiek részéről az ellene indított önvédelmi harc. A dolgok úgy alakulnak, hogy az összeütközés aligha lesz elkerülhető. Ennek a felszabadító háborúnak a kimenetele azonban nem kétséges, csakis a jók és igazak győzelmével végződhet. Így vagy úgy, de le kell ráznunk láncainkat, s ki kell törnünk ebből a globális káoszból!
* * *
Természetesen a fönti gondolatok ránk is érvényesek, habár csak aprócska kísérő hajóban evezünk. Jóllehet függetlenségre, önellátásra, semlegességre s nemzeti érdekeink maximális érvényesítésére kellene törekednünk, azért nem vonulhatunk ki a világból sem. Viszont tájékozódási pontjainkat bölcsebben, szövetségeseinket óvatosabban kellene megválasztanunk. Mert megint a létező legrosszabb lovakra tettünk. Másképpen szólva: csöbörből vödörbe estünk. Hiszen akinek 45 évnyi szovjet „testvériség” után Izrael és az Egyesült Államok a kebelbarátja, annak már nincs is szüksége ellenségekre. S akkor a kisantant vérszomjas államait, a területrabló „jó szomszédokat” még nem is említettük. Persze külügyéreinknek a „békesség” mindig fontosabb volt velük is, mint a karmaik közt vergődő 4-5 millió nemzettestvérünk sorsa. Így lesz ez ezután is, mitől lenne másképp? Ja, hogy közben volt néhány választás és kormányváltás? No hiszen! Akár halottnak a csók. Nem értem a magyarokat, se itthon, se másutt. Mire a nagy csönd, a porban csúszó meghunyászkodás? Tényleg ennyire birkák, ilyen agymosott hülyék, vakok és bénák vagyunk már? De hát túléltük (elzavartuk?) Antall Józsefet, Boross Pétert, Horn Gyulát, Orbán Viktort, majd Medgyessy Pétert, sőt Gyurcsány Ferencet is – mondhatná akárki, s majd csak kibekkeljük Bajnai Gordon bandáját is. Csakhogy ettől a rendszer jottányit sem változott, mert a fiúk továbbra is „a bányában dolgoznak”, s a mai „derék libaevők” semmivel sem különbek elődeiknél.
A 7 éve regnáló MSZP-SZDSZ kabinet egyébként történelmünk legaljasabb, legkorruptabb, legmagyarfalóbb kormánya; hazaárulásban alighanem még Kohn Béla, Rosenfeld Matyi és Csermanek Jani élcsapatát is megelőzi, ha az utóbbiak által foganatosított szép számú akasztást és elhurcolást elhanyagoljuk. Ezek a vámpírok olyan csődtömeget, gyarmati pusztítást, kősivatagot hagynak maguk után, hogy hozzájuk képest a bibliai özönvíz s a hét szűk esztendő csupán átmeneti időjárás-változásnak tekinthető. (Kínában ennek a századrészéért is azonnal fölkötötték volna valamennyit! Nálunk persze a hajuk szála sem görbült, sőt változatlanul ott pöffeszkednek az uborkafán.) Ezzel a dögnehéz örökséggel a hátán egyetlen utódkormány sem irigyelhető. Ember legyen a talpán, aki rövid időn belül bármilyen javulást fel tud mutatni. A legtisztább szándék, a legtávlatosabb program is vakvágányra futhat ennyi hazai és külhoni útonálló össztüzében. Viszont a kudarc eleve borítékolható akkor, ha már az indulás is megalkuvásokkal terhelt, s még elviekben sem vetődhet föl égető nemzeti gondjaink radikális megoldása. Egy új vezetésnek általában bizalmat szoktak szavazni, amitől elvben mi sem zárkózunk el. Azonban – sajnos – az elmúlt években módunkban állt alaposan megfigyelni a Fidesz-KDNP formáció hangadóinak jellemét, politikai vargabetűit, gyávaságát; ezért le merjük szögezni, hogy ez sem lesz az igazi, s oly messze van egy valódi nemzeti kormányzattól, mint egyik galaxis a másiktól. (Persze a Jobbik bátrabb, hasznosabb elveket vall, de attól még messze áll, hogy abszolút többséggel választásokat nyerjen.)
Fölösleges lenne most a bajokat felsorolni, a közelmúltban elkövetett végtelen disznóságokat ostorozni, hisz mindenki a saját bőrén érzi, mekkora fertőben („válságban”) vagyunk. A teljesség igénye nélkül, inkább néhány halaszthatatlanul sürgős probléma megoldására kívánok rámutatni.
Legelső helyen említem azt a tervszerű népirtást, ami 1956 óta folyik hazánkban s a Kárpát-medencében. A népesség fogyása a világon itt a leggyorsabb, s már-már a végső kihalásunkkal fenyeget. Akkor, amikor másoknál demográfiai robbanás van, nálunk nemhogy a szaporodás, hanem a minimális megmaradás sincs biztosítva. Azonnal be kell tiltani a művi vetéléseket, ugyanakkor komplex családvédelmi törvényekkel is fokozni kell az önkéntes gyermekvállalást. Vissza kell állítani az anyaság becsületét, a gyes és a családi pótlék értékállóságát, be kell vezetni a családi adókedvezményeket, a főállású anyaságot (3 gyermek fölött a nyugdíjjogosultságot is!), a gyerektelenségi büntetőadót, az alapvető élelmiszerekre és gyermekruházatra vonatkozó külön támogatást, a fiatal pályakezdők garantált lakáshoz és munkahelyhez juttatását stb. (Mindebből ki kell zárni a 10-20 gyerekes lumpen-cigányokat!)
A másik legfontosabb a 7 országba szétszórt magyarság egyesítésének kérdése. El kell ismerni minden kérelmező kettős állampolgárságát (az emigrációról sem elfeledkezve!), ki kell harcolni a történelmi egyházak javainak visszaadását és szabad működésüket (a moldvai csángók között is!), az anyanyelvű oktatást az óvodáktól az egyetemekig, a magyar nyelv használatát minden közintézményben s a települések névtábláin, valamint a teljes alkotmányos jogegyenlőséget és önrendelkezést. Az alapszerződéseket azonnali hatállyal fel kell mondani. Hosszú távon pedig végre kell hajtani a trianoni revíziót (az autonómia nem elégséges)!
A bolsevizmus alatti kirablásunkért Oroszországtól anyagi jóvátételt kell követelni. A Világbankkal és a Nemzetközi Valutaalappal kötött törvénytelen alkut meg kell semmisíteni, a hitelek és kamatok törlesztését meg kell tagadni; különösen súlyos, rosszhiszemű károkozásért mindkét szervezetet be kell perelni veszteségeink megtérítése végett. A gazdasági maffiákat s a cionista rablótőkét hazánkból el kell zavarni, a privatizációval elkótyavetyélt stratégiai jelentőségű energiaszektort, a bankokat, ipari üzemeket, gyárakat, kultúrlétesítményeket vissza kell államosítani. Átmenetileg a felvehető fizetések felső határát 500 ezer Ft/hó összegben maximálni kell (senki sem kereshet havi 5-10 millió forintot!). Minden Magyarország ellen irányuló sunyi gazdasági korlátozást hatványozottan meg kell torolni. Olyan idegen termékeket, amiket itthon is jó minőségben elő lehet állítani, el kell távolítani a belföldi piacról. A multinacionális cégeknek juttatott adómentességet vissza kell vonni, s meg kell találni kiszorításuk módjait. Adókedvezményt csak hazai kis- és középvállalatok kaphatnak, melyek termelésének bővítését védővámokkal is segíteni kell.
Fel kell számolni a feketegazdaságot, meg kell fékezni a bűnözést, s meg kell szilárdítani a közbiztonságot. Haladéktalanul hozzá kell látni az igazságtételhez; az 1945-től máig terjedő népellenes cselekedetek feltárásához, nyilvánosságra hozásához s a felelősök megbüntetéséhez; a korrupciós vagyonok, elsikkasztott pénzek elkobzásához, a nyugatra síbolt műkincsek, ékszerek, valuták és bankbetétek visszaszerzéséhez. Határainkat hermetikusan le kell zárni, meg kell akadályozni az idegenek további beözönlését, s ezáltal a magyarság felhígítását; a jogcím nélkül itt tartózkodókat (fajtára, vallásra tekintet nélkül) ki kell toloncolni. Meg kell erősíteni (korszerűsítéssel és létszámnöveléssel) a rendőrséget és a határőrséget; a csempészárukat s a kábítószereket le kell foglalni, utóbbiakat meg kell semmisíteni. Az őrző-védő magánhadseregeket szét kell zavarni; a fegyvertartási engedélyeket felül kell bírálni. A honvédséget tilos leépíteni, a kötelező sorozást s a másfél éves katonaidőt (főiskolásoknak 1 év) vissza kell állítani; a haza védelmét nem bízhatjuk egy idegenek által finanszírozott lélektelen zsoldoshadseregre.
A politikát, a közéletet s a közigazgatást meg kell tisztítani a „volt” komcsiktól, a liberális kozmopolitáktól, a besúgó-ügynököktől s minden nemzetellenes, áruló elemtől. A szélsőbaloldali pártokat (beleértve MSZP, SZDSZ, Munkáspárt is), az anarchista szervezeteket, a titkos vagy féltitkos csoportokat (pl. szabadkőműves páholyokat) s a romboló vallási-ideológiai szektákat (pl. Hit Gyülekezete) sürgősen be kell tiltani. Nemzeti alkotmányt, új választási törvényt kell készíteni, vissza kell állítani a Szent Korona legfőbb közjogi méltóságát; a bukott áldemokráciát fel kell váltani egy hegemonikus, hierarchikus, tekintélyuralmi államrenddel (alkotmányos királyság).
Az oktatás totális szétverését meg kell gátolni, biztosítani kell az ingyenes (nem csupán tandíjmentes!) nemzeti szellemű oktatást s az esélyegyenlőséget. A történelemhamisításnak véget kell vetni, gyökeresen új szemléletű, tárgyilagos irodalmi és történelmi tankönyveket kell íratni (kizárva ebből a kompromittált professzorokat és akadémikusokat). A nemzeti jövedelem legalább 6-8 %-át kultúrára, tudományra, kutatásra kell fordítani, 4-5 %-át pedig az egészségügy modernizálására. Gondoskodni kell a nyugdíjasok anyagi és erkölcsi védelméről, hogy ne válhassanak a társadalom fölösleges tagjaivá.
A kulturális életből, a színházakból, a könyvkiadásból, a sajtóból s az elektronikus tömegtájékoztatásból ki kell söprűzni a hazug, álliberális, hazaáruló szellemiséget. A teljes hírközlést, a napilapoktól a televíziókig, állami (önkormányzati) tulajdonba kell venni, és nemzeti felügyelet alá kell helyezni. (Megjegyzem még, ha a TV-ben az adáshibákért többnyire elnézést kérnek, akkor a sokkal élvezhetetlenebb műsorokért vajon miért nem?)
Abba kell hagyni a nemzetiségeknek (etnikumoknak), különösen a zsidóságnak s a cigányságnak a magyarság rovására történő pozitív diszkriminációját, ill. meg kell akadályozni az ország elzsidósítását, s a hitsorsosok mérhetetlen térfoglalását a vezető posztokon.
Nos, tisztelt fineszes-fideszes „pályázók”, ugye fel van adva a lecke? Mi már akkor is boldogok lennénk, ha a fentieknek csak 20-30 %-át megvalósítanák. De kötve hiszem, mivel a programjukban még elvétve sem szerepel ezek közül semmi. Javítson ki bárki, ha netán tévednék. Én már tudom, mi már tudjuk, hogy a többpártrendszeres parlamentáris demokratúra zsákutca; ezt folytatva soha nem bírunk kitörni a szakadékból, csak egyre mélyebbre süllyedünk. Tömeges népmegmozdulások, tüntetések, lázadások, össznemzeti forradalom nélkül lehetetlen eltakarítani a 6 évtizedes bolsevista és szociálliberális ganéjhegyet. Legfeljebb szép csöndben vagy dühödten káromkodva belefúlunk a trágyalébe. Bárdossy László, kiváló mártír miniszterelnökünk mondta: „Amelyik nemzet nem megy zárt sorokban és fegyverrel kezében az életét fenyegető veszedelem elé, az rabszolgaként az ellenség lába alá kerül.” Ha tetszik, ha nem, igaza volt, mert ma is idegen csizmatalpak alatt élünk. Más húrokat pengetve felhozhatom édesapám, néhai Siklósi János, kristálykemény aforizmáját is: „A zsarnokság gyűlölete a legmagasabb rendű szeretet.” Ehhez annyit tennék hozzá, hogy minden vétek és bűn megbocsátható, kivéve a tudatosan elkövetett hazaárulás, nemzetrontás és népirtás. Vagyis az, ami közel 90 éve (messzebbre most ne is tekintsünk!) a magyarság ellen folyik a Kárpát-medencében.



BOJKOTT a HAZUGSÁGGYÁR ALKALMAZOTTJAI ELLEN!

"

Bojkott IZRAEL KAMPÁNY


Márkák és címkék bojkott


URL: http://www.inminds.com/boycott-brands.html
Aldi, Auchan, Aviva, Burger King, Coca-Cola, Cora, Danone, Disney, EU, Index, Intel, Libri, Lidl(und Schwarz), Lizzy Card,McDonalds, Microsoft,Penny Market, Pepsi, Pizza Hut, Spar, Tesco (tes-Cohen), TEVA
Agrexco; citrusféle
Ahava; kozmetikumok
Aladdin; számítógép- biztonság
Albaad; higiéniai termékek
Aleph; könyvtári rendszerek
Alex; autólégkondicionálók
Binyamina; borok
Cardo; bútor- és matrac
Carmel; borok
Carta; szentföldi térképek
Crayola; írószerek
Eichut Trade Ltd. ; bőrápoló termékek
Electra; elektronikai berendezések
Gamatronic; erősáramú eszközök
Genesis Seeds; zöldség magok (parpika)
Gigi; kozmetikumok
Ham-Let; csapok és szelepek
Hazera Genetics (Erdély és Délvidék); génkezelt magok
Iscar ; keményfém forgácsoló szerszámok, lapkák.
Isorad; nukleáris berendezések
Israel Chemicals; vegyianyagok
KAPRO; vízmértékek és mérőműszerek
Keter Plastic Ltd. ; műanyag horgász- és szerszámosládák
Litaf; minőségi bébi termékek
Lizzy Card; képeslapok, csomagolópapírok, stb.
Magic; szoftverfejlesztő eszközök
Masonite; nyílászárók
Mineral Care; kozmetikumok
Modcon; analitikai rendszerek
Multi-Center; oktatási rendszerek
Mul-T-Lock; gépkocsizárak
Naan-Dan; öntözési rendszerek
Natural Sea Beauty; kozmetikumok
Netafim; öntözési rendszerek
Ofer Brothers, ingatlanberendezések
Ofrat; biztonságos bébijátékok
Osem; sütemények, ropik, tészták, levesporok, paszták stb.
Pearl Natural Kft; ballonos ásványvíz,
Princess (ISAR 2000 Kft.); pékség
Pso Herba; bőrgyógyászati krém
Rotschild szupermarket
Sano; higiéniai termékek
Sapiens; e-business megoldások
Scandi Ltd. ; kóser élelmiszer
Sibat; nempolgári felszerelések
Soflex; kontaktlencsék
Spacecom; Amos műholdak
Starplast; műanyag termékek
Szido; ceglédi szerelvénybolt
Tadiran; távközlési rendszerek
TEVA Gyógyszergyártó
Tnuva (Erdély) ; tejtermékek
WELL-DONE; háztartási tisztítószerek
Yardeni; zárak
Zag; műanyag termékek
Zim; szállítmányozás 


A keserves igazság a cionizmusról, felesleges duma nélkül.


Nem mondok dátumokat, sem pontos történelmi eseményeket, semmi olyant amitől "tudományos" és "komoly" lenne a mondanivalóm, mert nincs hozzá kedvem. Következzék hát a puszta lényeg.

Első rész:

Ugyanazok a nemzetközi bankár dinasztiák, akik megrendelték Marx és Engels idealista firkászoktól a kommunizmus kulcsrakész eszméjét, aztán meg is valósították olyan operatív ügynökökön keresztül, mint Lenin és Trocki, ugyanazok tehát később megrendelték Herzltől és Jabotinskytől a cionista eszmét, aztán meg is valósították a zsidó államot különböző operatív ügynökökön keresztül.

A kommunizmust azért hozták létre a bankárok, hogy megfertőzzék vele ideológiailag az emberiséget ("szabadság, egyenlőség, testvériség"...) és így létrehozzák azt a világbirodalmat, amiről szólnak a "Cion Bölcseinek Jegyzőkönyvei". Ez volt az "A" terv, de aztán rájöttek a bankárok, hogy ez nem fog menni. Könyveket lehetne írni arról, hogy miért nem működött a világhódítónak szánt kommunizmus. A bankárok rájöttek erre már a harmincas években, a második világháború előtt és beindították a "B" tervet, amely a "szabad piac", a magántulajdonban (az ő tulajdonukban) lévő multinacionális cégek és központi bankok eszközeivel hódítaná meg a világot. A "B" terv része volt a cionizmus is, hiszen az egyik leendő nagy akadály a bankárok világhódítása útján az arab nemzetek egyesülése volt. A cionizmus, azaz a zsidó állam fő szerepe az volt, hogy megakadályozza az arab nemzetek egyesülését amit olyanok, mint Gamal Abdel Nasser és Saddam Hussein próbáltak megvalósítani "pan-arabizmus" néven. Ezt a szerepet a mai napig betöltötte a zsidó állam és erről is vastag könyveket lehetne írni.

Második rész:

Egy másik fontos része a "B" tervnek az Európai Unió létrehozása volt. Ez is sikerült és most a terv abban a fázisban van, hogy az Európai Unió "fényei" minél hamarabb megvakítják az arab államokat, Törökországot és jó néhány közép-ázsiai államot, akik egymás után csatlakoznak majd az Unióhoz és persze egyben a NATO-hoz. Így létrejönne egy olyan gazdasági és katonai hatalom, amely magába olvasztaná a közben gazdaságilag és politikailag alá-aknázott Egyesült Államokat és vele együtt Kanadát, illetve Dél-Amerikát. Ez aztán már egy olyan birodalom lenne, amely ellen elvileg nem sokáig lenne képes fennmaradni egy független Oroszország (ha közben már nem csatlakozott ő is az Unióhoz) és persze Kína, illetve India.

Ahhoz, hogy az arab államok csatlakozzanak az Európai Unióhoz (először egy ú.n. "Mediterrán Unió" formájában), aminek hamarosan be kellene következni a "B" terv szerint, a Soros intézmények, alapítványok, médiák és egyéb "értelmiségek" által terjesztett "nyitott társadalom" eszméjére kellene, hogy harapjanak az arab népek értelmiségei is, mint ahogy ráharaptak az európaiak. Ez az eszme is egy fő eleme a "B" tervnek. Azonban, mivel történelme során a zsidó állam legfőképpen úgy tudta megakadályozni az arab nemzetek egyesülését, hogy közben megalapozta a muzulmán vallásos extremizmust (most ezt nem éll módomban bővebben kifejteni), az arab népek mindaddig nem lehetnek fogékonyak a "nyitott társadalom" eszményére, ameddig létezik az általuk gyűlölt és a nyugati világgal azonosított zsidó állam. Ezért most az lett a bankárok egyik rövid távú célja, hogy véget vessenek a cionizmusnak, mind ahogy véget vetettek akkoriban a számukra már hasznaveszett kommunizmusnak.

Harmadik rész:

Izraelben már sokan látják, érzik, tudják, hogy bizonyos erők, akikben eddig bíztak, most már a cionizmus rombolásán iparkodnak. Ennek lett valószínűleg az áldozata Ariel Sharon is, aki inkább paktumot kötött volna az ördöggel, minthogy feladta volna a "nagy Izrael" álmot. Az izraeliek számára ez egy tragédia, hiszen a zsidó állammal megszületett egy zsidó-cionista nemzet és e nemzet gyerekei számára éppen olyan tragédia lenne a cionizmus befellegzése, mint a magyarok számára a magyarságé. Már pedig egy mesterségesen (ugyanis még soha nem volt ilyen) létrehozott palesztin állam, amit egyre erősebben követel az Európai Unió és az ENSZ nem más, mint egy időzített bomba a zsidó állam számára, bizonyos demográfia és gazdasági okok miatt. Ez kissé olyan helyzet, mint a magyarság mesterséges rontása az Európai Unió által "pozitív-diszkriminált" cigányság eszközével. Persze nehéz dolog rokonszenvet érezni a zsidó állam iránt azok után, amit művelt a palesztinokkal már évtizedek óta, de meg kell érteni azokat is, akik Izraelben egy hazára találtak, a zsidó hazájukra. Izrael most már az ő tragédiájuk is, nem csak a palesztinoké. De ez még nem minden...

Amennyiben a bankárok világbirodalma nem jönne létre a "B" terv szerint sem, azaz lényegében agymosással, eléggé valószínű, hogy megpróbálják bevetni a "C" tervet, azaz a harmadik világháborút. Ha a bankároknak nem sikerül bedarálni minden nemzetet abban a nagy kígyótojásomlettbe, aminek a neve most "Európai Unió" de később már csak "Unió" (ez már nem titok Brüsszelben), akkor megpróbálják egymás ellen ugrasztani a nemzeteket és a füstölő romokra ültetni világkormányukat, mind ahogy a második világháború romjaira ültették az ENSZ-et is. Ilyen esetben, könnyen elképzelhető, hogy a zsidó államot fogják felhasználni detonátorként és az izraeli népet is fel fogják áldozni, mint ahogy már sok zsidót feláldoztak a második világháborúban azért, hogy létrejöhessen az a zsidó állam, ami most már púp a sátánista bankárok hátán.

Kimérik a világot?

Az elit Bilderberg-tagok azt szorgalmazzák, hogy "a hülye emberek két harmadát" a bolygónkról el kell takarítani. Obama, tudományos tanácsadójává olyan "embert" nevezett ki, aki a kényszer sterilizáció és az azt szabályozó Világkormány híve.

Kevin Trudeau, a milliárdos vállalkozó, aki állandóan az alternatív egészségkezelés előmozdítása miatt bosszankodik, és akit a FTC (Federal Trade Commission) is beperelt, az Alex Jones Show-ban elmondta, hogy a Bilderberg-csoport tagjai a "hülye emberek két harmadát" eltakarítanák bolygónkról, ha tehetnék. Állítása szerint személyesen beszélt az "elit" tagjaival erről.

Trudeau elismerte, hogy nemrégen Görögországban egy Bilderberg-csoport találkozón vett részt. Az elit egyik főtémája a túlnépesedés volt, ami New Yorkban is egy titkos találkozón szóba került.

Az elit egy emberséges retorikával kritizálta a népesedési politikát; már szükséges, hogy a világ népességét születésszabályozással és természetes módszerek kialakításával csökkentsék. Ennek ellenére a programjuk a valóságban az eugénika áltudományának gyökereiben van, ami először Nagy-Britanniában virágzott és a fajok és a gének fölényének az ideológiájában rejlik, amit később a nácik Rockefeller segítségével átvettek.

"Néhány beszélgetés egy 200 láb hosszúságú yachton, Monaco partjainál történt. De önök nem hiszik el, hogy valójában mi folyik a zárt ajtók mögött" - mondta Trudeau és különösen kihangsúlyozta, hogy Alex Jones, a műsorvezető ilyen tényállást a dokumentumfilmjében már felfedett, nevezetesen a Végjáték című filmjében.

Kevin TrudeauTrudeau részletesen kifejtette, hogy az elit tagság az emberiség legnagyobb "jólétére" egy tervet gondolt ki, amiben a Földön az emberek két osztálya létezne: a kormányzó elit és "munkásméhek". Az "elit" magát nem a pénz vagy a hatalom által definiálja, hanem a genetikai leszármazás alapján.

Trudeau az elittel folytatott beszélgetéseit megdöbbentő részletességgel adta közre. "Azokkal az alakokkal voltam a találkozón, akik lényegében azt mondták, hogy a buta embereknek a kétharmadát el kell tüntetni ebből a világból"- mondta Trudeau, amihez még hozzáfűzte, hogy ezeket a szavakat nem gonoszsággal mondták, csak tárgyilagosan, azzal az ürüggyel, hogy a Föld bolygó jólétéért küzdenek.

Trudeau még hozzáfűzte, hogy az elit két táborra oszlott, egy nagy frakció, akik "elvből azt hiszik, hogy ők a népesség maradéka fölött" genetikailag magasabb rendűek és a másik, egy kisebb, főleg fiatalabbakból álló töredék, akik arra az elhatározásra jutottak a kiválasztódás a sikerek alapján dőlne el, azaz kudarcot vall-e a vállalkozásaival, vagy nem.

Rockfellerék a kínai mintát támogatják

Egy másik páholy- aminek tagja többek között David Rockefeller, Warren Buffet, Ted Turner, Goerge Soros (Soros György), Bill Gates-, május 5-én New Yorkban gyűlt össze Sir Paul Nurse otthonában, amiről az első tudósításokból alig derült ki valami, aztán szépen lassan kiszivárogtak a tervek.

Szerintük a kínai példát kellene követni a népességi probléma megoldására, ahol az egy gyermekes családmodellt támogatják, és azokat sújtják mindenféle terhekkel, akik több gyermeket vállalnak. Kínában vannak olyan rendőri egységek, akik elrabolnak állapotos nőket és erőszakkal abortuszt követnek el rajtuk. Rockfelleréknek ez a megoldás is szimpatikus, csak legalizálnák a módszert. Szerintük a világ lakosságát 95%(!) kellene csökkenteni.

Obama tudományos tanácsadója és a kényszer sterilizáció

A fentiekkel egybevágó hír látott napvilágot, miszerint a nagy fejlett Amerikai Egyesület Államokban, egy, a kényszer sterilizációt támogató John Holdren Obama tudományos tanácsadója.

Barack Obama az elnök új tudományos tanácsadójává választotta John Holdrent, hivatalosan az alapján, hogy Holdren a globális felmelegedés nagy szakértőjének számít. Azt viszont próbálják a szőnyeg alá söpörni, hogy a fent már említett eugenitika nagy híve Holdren, amit összevetve a nemzetiszocialista eugenetikával, akkor az utóbbi majdnem emberségesebb benyomást tesz. Többek között Holdren a "sok gyerekes" párok kényszer sterilizálását támogatja. De a liberális jenki médiumok Holdren tudományának ezen részleteit inkább a szőnyeg alá seprik és inkább a globális felmelegedésről írt tanulmányait magasztalják.

Holdren ma az Amerikai Egyesült Államok legfontosabb tudományos hivatalnoka, aki nem egy egyszerű tudós. Ez egész karrierjét a malthusi (Thomas Robert Malthus, túlnépesedés) szélhámosság elmélete formálta, legyen ez most az eugenetika, vagy a Föld felmelegedése. Különösen tanulságos az a könyv, amit Holdren 1977-ben Paul R. Ehrlich-kel és Ehlich feleségével, Anne asszonnyal írt, akik az akkori idők két extrém malthusiánerrei. A könyvnek az a címe, hogy Ecoscience: Population, Resources, Development (Ökotudomány: népesség, nyersanyagok, fejlődés). Figyelemreméltó, hogy ezt a könyv nem kapható meg sehol, még az amerikai könyvtárakban sem lehet felhajtani. Ez a könyv jól bemutatja Holdren gondolkodását: "az ivóvízhez egy meddővé tevő szert kell adni..."

Az Ecoscience könyv legdurvább nézetei vázlatosan:
-az asszonyokat, az akaratuk ellenére, abortuszra lehet kényszeríteni;
-népek egészét lehet sterilizálni az ivóvízhez vagy az alapvető élelmiszerekhez adagolandó szerekkel, amik meddőséget okoznak;
-egyedüli anyáktól vagy lánykorban lévő anyáktól, az akaratuk ellenére, a gyerekek elvehetik és más pároknak adhatják;
-azok az emberek, akik a társadalmi enyészethez járulnak hozzá (tehát nem kívánt személyek), törvény alapján arra lehetne kötelezni, hogy a reprodukciónál a felelősségtudat elve érvényesüljön - magyarul: abortuszra vagy a sterilizációra lehet őket kényszeríteni;
-egy nemzeten felüli Világkormány veszi át a világ gazdasága feletti ellenőrzést és az amerikaiaknak az élet legintimebb részleteit meghatározhatják – egy felfegyverzett nemzetközi rendőr csapat segítségével.

Holdren ugyanebben a könyvben (837. oldal): "...a népek ellenőrzéséhez kényszerítő törvényként írja elő akár a kényszer sterilizációt is, ez az érvényes alkotmány szerint megengedett lenne, ha a népek krízise a társadalom számára egy komoly veszélyt jelentene..."

Ezen felül Holdren, egy a világra kiterjedő totális diktatúrát javasol – ezt mint egy Világkormányt írja le, aminek az ideális népesség számot diktálnia kell: "... egy mindent átfogó planetáris kormány, ami a fejlesztést, az irányítást és az összes nyersanyag szétosztását ellenőrizheti..., nemcsak az atmoszférában és az óceánokban, de még az édesvizű tárlókat is, mint a folyókat és a tavakat."

"A Világkormány lenne megbízva, hogy a világ optimális népességét az egyes területeken meghatározza és közvetetten beavatkozzon, hogy az egyes országok részarányát az egyes területre érvényes korlátozásokat meghatározza... A kormányok egy bizonyos tejhatalmat élveznek, hogy a megállapodott korlátozások betartását végrehajthassák."

Holdren és Ehrlich sátáni művéből még egy részlet: "Tételezzük fel, hogy egy bizonyos évben a születések száma a halálozások számát túllépi, tehát a népesség növekedne. Akkor a következő évben az engedélyezett megtermékenyüléseket csökkentik, az engedélyezett magzat elhajtásokat pedig növelnék, hogy a születések száma a kívánt mértékben csökkenjen. Túllépi a halálozások száma a születések számát, akkor az engedélyezett megtermékenyítések számát növelik és a magzat elhajtások számát pedig csökkentik. Az egy bizonyos évben engedélyezett abortuszok és a mesterséges megtermékenyítések számát kizárólag a halál és a születések előző évben kiszámolt viszonya határozza meg."



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése