2019. november 16., szombat

Sátánizmus Ahhoz, hogy megtudd, mi a sátánizmus, először az alapokkal kell tisztában lenned, azzal, hogy mit jelent a „vallás”, a „hit”: miért léteznek, miért alakulhattak ki és mi a szerepük. Minek az embernek a hit, a vallás, az isten(ek)? Úgy tűnik, az ember (mint élőlény) szerves része a világnak, amelynek működésére, jellegzetességeire rengeteg törvényszerűséget felfedeztünk, megismertünk, és eddigi tapasztalataink alapján sok ilyen jellegzetességet kis túlzással univerzális érvényűnek, vagyis mindenre érvényesnek találtunk. Természetesen észbontóan sok kérdésre nem kaptunk még választ, és sejtjük, hogy lesznek további kérdéseink is dögivel, mert nem látjuk a „teljes képet”, így nem zárható ki az sem, hogy egyszer olyasvalamit fedezünk fel, ami alapjaiban rázza szét az addigi racionális világképünket. Ennek azonban nincs praktikusan vizsgálható esélye, ezért nem érdemes foglalkozni vele, különben sehova sem jutunk, el sem indulhatunk. Az általunk ismert világban az ismeretek kommunikációval terjednek, és eddig tulajdonképpen csak egymás közt, emberek között tudtunk igazán kommunikálni. Más gondolkodó lények – ha vannak egyáltalán – és az állatok, növények, tárgyak „gondolatait” – ha vannak egyáltalán – nem ismerjük, mégis, bizonyos jellegzetességeket rájuk is érvényesnek találunk illetve megelőlegezünk. Ilyen például a „Naturo abhorret a vacuo” – „a természet iszonyodik az ürességtől” elve. Ez azt jelenti, hogy a természetben a „feszültség”, a „sűrűség” megpróbál egyenlő, kiegyenlített lenni, és a gócpontok szétesnek, az üres területek feltöltődnek. Ezt az elvet teljes mértékben igaznak érzem az emberi gondolkodásra, érzelmekre is. Talán a legrosszabb a bizonytalanság, és a bizonytalannál még a rosszat, kedvezőtlent tudni is jobb, mert a bizonytalan nem ad lehetőséget a reakcióra, a védekezésre, a felkészülésre, mert megfoghatatlan, mert nem lehet vele mit kezdeni, mert megbénít. A megfogalmazott rosszal viszont szembe lehet nézni. Ezért tartom például jónak, ha egy gyógyíthatatlan betegnek megmondják az igazat az állapotáról, és így talán esélyt kap arra, hogy bizonyos, számára fontos dolgokat elintézzen addig, amíg még képes rá. Mert hát megdöglünk mind, kivétel nélkül – így tudjuk, még ha ez esetleg nem is tetszik nekünk . Az ismeretlen Az emberi gondolkodás és érzelemvilág sem tűri a vákuumot. Ahol lyukak, kérdőjelek vannak, oda valami kell, különben az embert nagyon zavarja az üresség, akár a viszketés. Bele is lehet őrülni a viszketésbe. Amputációk során néha előfordul a fantomfájásnak nevezett jelenség, amikor a peches beteg úgy érzi, mintha a levágott karja fájna, viszketne, viszketne, VISZKETNE, de NEM TUDJA megvakarni – mert nincs meg az a keze, amelyik viszket… Az ember tehát vakarózik. A gondolataiban is. Tudatlanul kerülünk az életbe, a létezésbe. Vannak persze feltételezések holmi lélekvándorlásról, újraszületésről, de ezt nem sikerült tudományosan igazolni (ami természetesen nem jelenti, hogy ezek föltétlenül hazugságok, sem azt, hogy valóságosak), és csak az tűnik biztosnak, hogy az ember tudatlannak születik. A világról, a létezésről az érzékszervei segítségével gyűjti az információt arra a bizonyos központba, amit én egónak nevezek, és ami sok keleti filozófia szerint rossz dolog, elhagyandó, leküzdendő, kinövendő. (Én az ilyen okfejtésre fel szoktam tenni a kérdést, hogy ugyan minek mászik le valaki a fáról csak azért, hogy visszamászhasson rá…) Az ember egyre többet megismer a világból, vagy mert kíváncsi, vagy mert a túléléséhez szükséges a tudás – és a túlélés, az életben maradás ösztöne meglehetősen erős motivációs tényező. Előbb-utóbb mindenkiben kialakul egy „én-kép”, amikor felismeri, hogy van egy a létezésből elkerített „terület”, ami ő maga. Ekkortájt ébred rá arra az ember, hogy a létezésének lineáris a természete, vagyis kormányozhatatlanul vonul a születéstől a halál felé. Nem mindenkinek jut ugyanannyi idő, de mindenki halandó. Minden oka megvan az embernek arra, hogy biztosnak tekintse a halált, mert a környezetében mindenhol ezt látja. Az ember halandó. Az állatok és a növények elpusztulnak, de még a táj, a hegyek, a folyók is változnak: születnek és pusztulnak. És itt merül fel a kérdés, hogy tulajdonképpen mit tekintünk hegynek: az azt alkotó sziklát, földet, növényzetet, vagy esetleg azt a gondolatot, ami a hegyre pillantva (a hegyet megtapasztalva) születik a szemlélőben? Vagy mindezt együtt? Vagy egészen mást? És mi az ember? Semmiből a semmibe? A tudomány jelenlegi állása szerint az anyag – energia. Úgy tartják a tudósok, a világegyetemben állandó mennyiségű energia van, ez egy zárt rendszer, és csupán az energia csoportosulása változik benne. Amikor az energia egy területen elér egy bizonyos sűrűséget, attól kezdve már anyagnak nevezzük. Ebből következik, hogy ha nem tekintjük a természeti-biológiai körforgás analógiáját (az elpusztult élőlény lebomlik és így energiát ad más élőlényeknek), a részecskék szintjén is megvan a körforgás – tehát az anyag nem vész el! Az embert alkotó atomok (illetve hát energia) itt voltak millió évekkel ezelőtt, és itt lesznek milliárd évek múlva is, és talán ugyanúgy emberi testet alkotnak majd, mint most. De ez azt jelenti-e, hogy az „én-tudat” is örök? Mit érek azzal, ha tudom, hogy a kezem nem semmisül meg, mert százezer év múlva az azt alkotó atomok mondjuk gombaspórává sűrűsödnek a Marson, míg ÉN magam eltűnök, feloldódom a mindenségben? E gondolathoz érve már beindulhat az emberben az életösztönszerű riadó, ami – úgy tűnik – nem csak az állati szinten érvényesül, de a gondolkodás terén is. Az anyag nem vész el? Na és?! De mi lesz VELEM?! „Hodie mihi, cras tibi” – Ma nekem, holnap neked... is eszedbe juthatnak ezek a gondolatok, mint ahogy minden bizonnyal elmerengett ezen minden ember, mióta csak élet van a világban. A halál, a pusztulás, a megsemmisülés legalább akkora rejtély, mint az ellentéte, az élet, a létezés és a születés. Az ember egyiket sem érti. De ettől szenved, mert úgy érzi, ezt a mindenhol megfigyelhető titkot nem érteni a lehető legnagyobb kudarc. Választ kell kapnia! „Memento mori” – Ne feledd a halált (ne felejts el meghalni)! És hogy is feledhetné bárki, amikor nem találunk benne rendszert? Bárki bármikor meghalhat, és fogalmunk sincs, miért, hogyan, mikor teszi ezt, és hogy mit jelent ez egyáltalán az egyén, a halott számára. A halál végleges, és ugyanúgy nincsenek emlékeink, hogy mi jön „utána”, mint ahogy a születésünk előttről sem emlékszünk semmire. Isten… Egy a kereszt(y)én(y)ek által gyakran emlegetett okos ember, bizonyos Blaise Pascal úgy nyilatkozott, „mindenkiben létezik egy Isten alakú űr, amit csak Isten képes betömni”. Egyetértek ezzel a nyilatkozattal, de persze nem úgy, ahogy egy átlagkereszt(y)én(y) gondolná. Isten a Válasz. Mindenre. Ő a Dzsóker. Tényleg az alfa és az ómega. Az embert az őrületig kínozta a benne tátongó űr, az Ismeretlen, ezért hát vakarózott, és kitalálta, megteremtette az Istent. Mert nem az a lényeg, hogy jó legyen a válasz, hanem hogy legyen válasz. Lehet, hogy a válasz nem jó, nem is kedvező – de legalább van, és esetleg nekiállhatunk később foltozgatni, javítgatni. Új „szövetséget” lehet vele kötni, ha a régi már nem tetszik valami miatt, ha már nem talál benne megnyugvást az ember. És az Isten örömmel köt szövetséget, újra és újra. Kezdetben az ember még nem is találja ki tökéletesen az Istent, megelégszik azzal, hogy „van Isten”. Még csak meg sem számolja, hogy „hány isten” van. Aztán Ábrahám egyszer csak megvilágosodva a homlokára csap, és ujjongva, boldogan újságolja mindenkinek, hogy Isten nem az őt, a Végső Választ alkotó gondolatdarabkák egyenként, hanem Isten tényleg a Dzsóker, gyógyír minden bajra. Mert Isten az Atya, aki létezik, és aki nem közömbös az emberek iránt, aki nemcsak hogy tudatosan, céllal teremtette a világot, de ő tökéletesen szabad is, semmiféle kényszer nem hat rá, és feltett szándéka, hogy foglalkozzon a teremtményeivel. Igaz, hogy Mózessel elég kemény törvényeket testált a kiválasztott népre, de milyen jó dolog is a biztos tudat, hogy őérte, az Istenért van ez a sok lemondás az életben, hogy ha most kicsit szenvedgetnek, nélkülöznek is az emberek, de majd megjutalmazzák őket. Sokaknak pedig még a különjutalomra se volt igényük, megelégedtek azzal a tudattal, hogy nem kell találgatniuk, hogy – Van Aki Van. Csodaszép és borzalmas mesék születtek így. Minden relatív „Quod medicina aliis, aliis est acre venenum” – Ami valakinek gyógyszer, másnak méreg. Nincs ez másképp az Istennel sem. Ha ránézünk egy a feléig vizet tartalmazó pohárra, kétféle természetes kijelentést tehetünk: a pohár félig üres, vagy a pohár félig tele van. Mindkét megfigyelés helyes, és jól ábrázolja a két alapvető nézőpontkülönbséget. Vannak, akik félig telinek, és vannak, akik félig üresnek látják ugyanazt a poharat. Ugyanígy, vannak, akik képesek ott megállni, hogy „biztos, hogy van egy abszolút létező, egy Végső Ok, még ha én talán nem is értem, nem is tapasztalom”, míg mások, bár talán szívesen letáboroznának ugyanitt, ugyanennél a gondolatnál, képtelenek nem észrevenni, hogy Isten létezéséről nem tudunk semmi biztosat, és pontosan ugyanannyi esély van arra is, hogy az egész létezésünk céltalan, hogy nincs Isten, nincs Válasz. Az egyetlen biztosnak tűnő dolog a vágy: az Isten, a Magyarázat, a Válasz, a Bizonyosság létezésére való emberi igény, mert a természet részeként az ember sem viseli el az ürességet. A kételkedő embernek hiába mondja egy hívő, hogy „de, barátom, hidd csak el, van Isten”, a kételkedő felfoghatja ugyan az elméjével a közlés tartalmát, de az érzés nem talál táptalajra benne. Nem azért, mert a kételkedő annyira szeret kételkedni, hanem mert ő úgy látja, a pohár inkább félig üres. Számára Isten nem jelent megnyugvást, ő „látja” a hívő számára nem észlelhető marionett-zsinórokat az Istenen. Kali-juga Az ember egyre hosszabb életű. Míg az ősember húsz-harminc éves korára természetes halállal pusztult el, manapság nem ritka, hogy valaki száz évig vagy tovább él, és a jelek arra mutatnak, hogy a várható természetes élettartam folyamatosan növekszik. Az életkörülmények is egyre javulnak, és az embernek egyre több szabadideje van, ha másra nem, hát gondolkodni. Az emberekben egyre jobban ki tud alakulni az én-kép, az ego, és egyre több az „egyéniség(csíra)”, egyre többen próbálják a saját útjukat megtalálni. A történelmi egyházak, vallási közösségek számos ágazatra bomlottak, amiknek tanításai, praktikái között a különbség olykor meglepően nagy, még ha azonos tőről származnak is. A hírek egyre gyorsabban terjednek a világban, és egyre többféle világnézettel ismerkedhet meg az ember akár véletlenül is. Márpedig ha valaki nem csakis azt látja maga körül, hogy az Egyféle Módszer létezik csak, óhatatlanul elkezd kételkedni, hogy ugyan miért pont az a neki talán nem is igazán tetsző Módszert kéne alkalmaznia, amit a közvetlen környezete kínál számára, ha létezik más megoldás, eljárás is. És máris annyi a „Hagyománynak”, a régmúlt emberei által kitalált és elindított Módszereknek. Elkezd hígulni az egész, míg az ember visszajut ugyanoda, ahonnan annak idején indult: a tudatlansághoz. 1984 A természet azonban nem tűri a vákuumot. Ezért Isten megszületik újra. Feltámad a halott, mert feltámasztja a teremtője, az emberi képzelet, mert az ember vágyik a Válaszra, és az sem baj, ha az nem a „Helyes Válasz”, csak legyen valami… De mi történjen azokkal, akik továbbra is látják az Isten-báb zsinórjait? George Orwell felelt erre a kérdésre: „A fájdalom elöntötte Winston testét. A mutató nyilván hetvenre vagy hetvenötre ugrott. Ezúttal behunyta a szemét. Tudta, hogy az ujjak még mindig ott vannak, s még mindig csak négy. Csak az volt a fontos hogy életben maradjon valahogy, amíg a görcs el nem múlik. Már nem is törődött vele, hogy kiabál-e vagy sem. A fájdalom ismét alábbhagyott. Kinyitotta a szemét. O’Brien visszaengedte a billentyűt. – Hány ujj ez, Winston? – Négy. Feltételezem, hogy négy. Ha képes volnék rá, ötöt látnék. Igyekszem ötöt látni.” Orwell feltételezte, hogy kellő foglalkozással mindenki megtörhető, és ez a feltételezés összhangban van azzal az Archimédesznek tulajdonított mondással, hogy „adjatok egy fix pontot, s én kimozdítom helyéről a Földet”. És nem kell ehhez föltétlenül se inkvizíció, se ÁVH, elég, ha csak nem tudsz enni adni a kölyködnek – be fogsz hódolni. No és mit nevezünk embernek? Ugyanaz-e még az a megtört világnézetű ember, aki előtte volt? (Feltételezve, hogy előtte volt valaki, nem csak afféle ember-lárva.) Bizonyos vallások különbséget tesznek a két állapot között: óembernek illetve új embernek nevezik a hitetlent és a megtértet, és én magam is úgy gondolom, ha egy világnézetben radikális törés következik be, ott eltűnik az ember, és helyébe a Szerep lép, ami kétirányú álarcként funkcionál. Van, akinél biológiai haláláig, és van, akinél csak rövid ideig tart, de mint ember, amíg a szerep tart, megszűnik létezni. „Dum spiro, dubito” – Míg lélegzem, kételkedem. Ez is egy jól hangzó sátánista mottó lehetne, akár a másik kreálmányom, a „Credo in meum Ego”, a „hiszek önmagamban”. Noha paradoxon, ez a két mottó együtt jellemzi a sátánistát, aki ugyan kételkedik (aki szerint a pohár félig üres), egyúttal azonban felismeri, hogy az embernek a természet részeként szüksége van bizonyosságra, ezért azt a bizonyosságot választja, ami számára a legbiztosabb, a „legtelibb” – önmagát. A sátánista ego nem abszolút érvényű, és nem is próbál olyanként tetszelegni. Pontosan ezért nincs is itt értelme a „jónak” és „rossznak”, mert ami valakinek jó, az másnak rossz lehet – mert ez csak nézőpont kérdése, ahogy a méreg és az orvosság is viszonylagos lehet. Egy sátánista semmiképpen sem jelentheti ki, hogy ő valami „gonosz” istenséget tisztel, hogy számára valami univerzális, dualista világkép létezik, mert ebben a pillanatban megszűnne sátánista, kételkedő lenni, és letáborozna egy kitalált, bizonyítatlan világrendszerben. Megtanulna négy ujj helyett ötöt látni, pedig „a Sátán az életet képviseli a szellemi vágyálmok helyett”. Néhány gyakori tévhit eloszlatása   Ateizmus és autodeizmus A sátánizmus ateista, pontosabban autodeistavallás, mert nem hisz holmi istenek (az embernél, az egyénnél nagyobb hatalmú, tudattal rendelkező lények) létezésében, de ha egy sátánistának mégis válaszolnia kell arra, kit tart a legfontosabbnak, a legnélkülözhetetlenebbnek a világ, a létezés szempontjából, akkor önmagát nevezi meg. A bővebb magyarázatig érdemes megjegyezni, hogy ez a felfogás nem azonos a kóros egoizmussal vagy az érzéketlenséggel, szeretettelenséggel. Sátán nem „a gonosz”… Sátán nem „a gonoszt” jelenti számunkra. Ő egy létezéstípus: az öntudatra ébredt, tetteiért, gondolataiért felelős és felelősséget vállaló, folyamatosan vizsgálódó, kétkedő, sikerorientált embert jelképezi, és a sátánista nem úgy gondol rá, mint önállóan létező entitásra. Ateista vallás Igen, léteznek „ateista vallások”, e két fogalom nem ellentétes! A „vallás” szó nem azt jelenti, hogy „kereszténység”. A szó jelentése: istennel kapcsolatos hitrendszer, melyhez gyakran szertartások, erkölcskódex és életfilozófia, sajátos világnézet kapcsolódik. A sátánizmus esetében az „isten” fogalma körülbelül az autodeizmus hatáskörébe esik, a szertartásokat, erkölcskódexet, filozófiát és világnézetet pedig a The Satanic Bible című alapkönyv határozza meg. A keresztény Biblia szerepe Nyilvánvaló, hogy a keresztény Biblia semmiféle különleges, „szent” értéket nem képvisel, a benne leírtak jobbára fikciók vagy korábbi világképek, vallások szükség szerint, többször is módosított adaptációi. A sátánizmus egyáltalán nem csak valami „fordított”, anti-keresztény eszmerendszer, mivel azonban mai formája egy jobbára a zsidó-keresztényi eszmék által uralt kultúrában alakult ki, természetes, hogy viszonyítási pontként rámutat bizonyos jelentős különbségekre. A fordított kereszt A fordított kereszt nem sátánista szimbólum. Szent Pétert feszítették fordított keresztre, mert nem érezte méltónak magát ahhoz, hogy a Jézus Krisztuséhoz hasonló kereszten haljon meg. Vannak, akik a hollywoodi filmek hatására keresztényellenes jelképként használják a fordított keresztet, de ők nem szükségszerűen sátánisták. A sátánizmus jelképei A sátánizmus jelképe a lefelé fordított pentagram, illetve a Baphomet szimbólum, ami szintén egy - két koncentrikus körbe foglalt - fordított pentagram (ötágú csillagforma), melyben feltűnik a bűnbak jelképe, és köré a לויתנ (LVThN, Leviatán) szó héber betűi, vagy a Σοφια (Szofia, bölcsesség) szó görög vagy héber betűi kerülnek. A „felfelé fordított”, bűnbak nélküli pentagram általában a mágia okkult eredetű szimbóluma (az embert mint a természet részét jelképezi), és például a wicca vallás követői használják, akiknek általában nincs közük a sátánizmushoz. Áldozat, belezés A sátánisták nem áldoznak állatokat vagy embereket. Ha vért és általános embertelenkedést akarsz, javaslom a Bibliát, abból is az Ószövetséget vagy a Jelenések könyvét! Emberáldozat Bizony… Létezik emberáldozat a sátánizmusban, csak épp nem úgy, ahogyan azt a keresztény propaganda terjeszti. Az áldozat mindig önmagát pusztítja el. Hittérítés A sátánizmus hangsúlyozottan nem hittérítő vallás. Valaki vagy születésétől fogva eleve sátánista mentalitású, vagy sohasem lesz azzá. Marilyn Manson Igen, Marilyn Manson valóban a Church of Satan tisztelendője, és nem, a Marilyn Manson zenekar rajongói között sokkal kisebb arányban vannak sátánisták, mint a komolyzenét kedvelők között. A lázadó, életükkel elégedetlen, még kialakulatlan személyiségű tizenévesek nem sátánisták. A fekete mise, Le Messe Noir A fekete mise nem lényeges sátánista szertartás. Létezik ugyan, sőt, a Satanic Rituals című könyvben elolvasható a pontos liturgiája, elsődleges szerepe mégsem az „istenkáromlás”. Szekták Nem minden sátánista tagja bármiféle szervezetnek, főleg nem szektának. A szekták lényege, hogy mindig egy vagy több karizmatikus vezető köré szerveződnek, ahol a vezetők akaratát a hívek fanatikusan teljesítik. Mi sem áll távolabb egy sátánistától, mint az ilyen szervilis viselkedés. Necronomicon A Necronomicon című könyvet H.P. Lovecraft, amerikai író találta ki. Amikor a novelláit olvasó fiatalok megrohamozták az okkultista könyvesboltokat, az árusok egy darabig elküldték őket, de aztán valakinek eszébe jutott, hogy ebben üzlet van! És írt szépen egy mesét, aminek a Necronomicon címet adta. Mi a sátánizmus? A sátánizmust, az emberiség történetében első életközpontú vallást Anton Szandor LaVey (1930–1997) fogalmazta meg és hozta létre i.sz. 1966-ban (Első év) a Church of Satan, a Sátán Egyházának megalapításával. E vallás és filozófia arra épül, hogy az embert olyannak fogadja el, amilyen: hús és vér lénynek, aki szabad a spiritualitásnak nevezett képzelgéstől, és aki bajnoka a teljes felelősségvállalásnak, a gyakorlatiasságnak és az itt-és-most szemléletmódjának. A Sátán Egyházát jelenleg Peter H. Gilmore főpap, Peggy Nadramia főpapnő és Blanche Barton magistra irányítják. A Sátán Egyházának weblapján többek közt az egyház hierarchikus rendszeréről, vezérelveiről és aktualitásokról olvashatnak. A sátánizmust „antivallásnak” is nevezik abban az értelemben, hogy nem része az antropomorfizált, emberi jellemzőkkel felruházott istenség, akit az elterjedt téves értelmezés szerint imádni kellene. Mások szerint a sátánizmus a „vallás” fogalmáról alkotott bevett szokásokat bolygatja meg, hiszen nem idomul a zsidó-keresztény hagyományokhoz. Mindkét vélemény érvényes. Azok számára azonban, akik úgy érzik, hogy valamiféle istenség imádása és a vallás elkülöníthetetlenek és mindig is azok voltak, érdemes rámutatni, hogy a sátánizmus istenhit nélkülisége és az istenség imádatának hiánya nem egyedi jelenség, mivel a buddhizmusra, a konfucianizmusra és a taoizmusra is (amiket az egész világon vallásként tartanak számon) ugyane szempontok érvényesek. A szó szoros értelmében vett „Sátán”, aki beavatkozik az emberek életébe és befolyásolja a döntéseiket, kizárólagosan a kereszténység sajátja, és határozottan Sátániatlan. A sátánizmus továbbá tényleges személyiségtípus is, Anton LaVey szavaival: „a sátánisták annak születnek,nem azzá lesznek”. To try is to lie. Bizonyos hajlam szükséges hozzá, hogy valakit helyesen sátánistának lehessen nevezni, hogy természetesen érezze magát otthon mindabban, amit a sátánizmussal jár. A sátánizmust mint filozófiát az emberek jó része elsajátíthatja, de ettől még senki sem sátánista, talán csak sátáni. Az olyan tulajdonságok, mint a gyávaság, a bizonytalanság, az öngyűlölet, a drogfüggőség, az ostobaság, az állandó kudarcok, a feltétel nélküli nyájasság és az életcél hiánya (SZÁMOS egyéb jellemzők mellett) világosan arról tanúskodnak, hogy a kérdéses személy és a sátánista jelző NEM egyeztethető össze. Az ilyen személy számára a sátánizmus nem a legbensőjének egyenes tükröződése (ahogy a sátánisták esetében peddig éppen az), ezért részükre legföljebb önfejlesztő kurzus lehet, ami semmi többet nem nyújt e szintnél. E különbségtétel az, amit sokan, legyenek bár sátáni „reménykedők” vagy komoly szándékú kutatók, jobb, ha felismernek. Fokozottan hangsúlyozni kell, hogy Anton Szandor LaVey: The Satanic Bible, A Sátáni Biblia című könyvének elolvasása a szükséges minimum a sátánizmus alapjainak megismeréséhez. Ez a sátánizmust meghatározó alapkönyv, és elolvasása elkerülhetetlen, ha valaki pontos ismereteket akar szerezni a sátánizmusról. Kiegészítésként (értsd: nem helyette) olvasva a Sátán Egyházának tagjai és tisztviselői által publikált sátáni témájú magazinok betekintést nyújtanak a sátánizmus mindennapjaiba. Természetesen ugyanezen emberek (a szerzőt, Matt G. Paradise-t is ide értve) weblapjai is hasznosak. A Sátán Egyháza hivatalosan nem pártolja és nem tekinti a chat-oldalakat és a fórumrendszereket hiteles sátánista információforrásnak. A Sátán Egyháza tagjának lenni önkéntes dolog, és nem szükséges ahhoz, hogy valaki sátánista legyen. Ki a Sátán? A sátánizmusban Sátán egy archetípus, olyan tulajdonságok megszemélyesítője, amik a sátánistát jellemzik, többek között a racionális önérdek-érvényesítést, az elnyomó gondolkodásmód elkerülését, a kétségbe vonását mindennek, és sikerre és az emberi lehetőségek kiteljesítésére való állhatatos törekvést. A Sátáni Bibliában ezt a Kilenc Sátáni Kinyilatkoztatás fogalmazza meg: I. Sátán az élvezetet képviseli az önmegtartóztatással szemben! II. Sátán az életet képviseli a szellemi vágyálmok helyett! III. Sátán a szennyezetlen bölcsességet képviseli a képmutató önámítás helyett! IV. Sátán az arra érdemesekkel szembeni kedvességet képviseli, ahelyett, hogy szeretetünket idegenekre pazarolnánk! V. Sátán bosszúállást hirdet, ahelyett, hogy odafordítanánk a másik orcánkat! VI. Sátán a felelősséget képviseli a felelősek iránt, ahelyett, hogy lelki vámpírokkal foglalkoznánk! VII. Sátán azt hirdeti, hogy az ember csupán egy az állatok közül – néha jobb, de többnyire rosszabb a négy lábon járóknál –, aki az „istentől való lelki és szellemi fejlődése” révén valamennyi élőlény közül a legveszélyesebbé vált! VIII. Sátán a bűnöknek nevezett dolgokat hirdeti, mert ezek vezetnek a testi, szellemi vagy érzelmi kielégüléshez! IX. Sátán az egyház legjobb barátja, hiszen az egyház neki köszönheti, hogy még mindig tevékenykedhet! A Sátán archetípus természeténél fogva sokkalta gazdagabb a keresztény értelmezésnél – maga a név/szó is ősibb a kereszténységnél: héber nyelven „ellenfelet”, „vádlót” vagy „kétkedőt” jelent (és a júdaizmus „Sátánja” sok szempontból gyökeresen különbözik a kereszténytől). Etimológiája a héber változatnál is régebbre követhető vissza a perzsa Shaitanon át egészen az egyiptomi Setig. A sátánizmus bizonyos mértékig egyéb kulturális és vallási elgondolásokat, koncepciókat és ábrázolásokat tesz magáévá többek közt az ősi római és görög hitvilágból, a Zoroaszter-hitből, az ásatrúból, valamint az azték és hindu vallásokból egyaránt. Ugyanez a sátáni személyiség sugárzik Milton, Nietzsche, Mencken, Maugham, Twain, Rand, Jung és mások néhány vagy valamennyi munkájából. A földi sátánizmus tizenegy törvénye I. Senkinek se adj tanácsot, csak ha megkérnek rá. II. Ne beszélj a gondjaidról másoknak, hacsak nem vagy biztos abban, hogy igazán hallani akarják. III. Ha másvalaki tanyáján tartózkodsz, mutass tiszteletet, máskülönben ne menj oda. IV. Ha a tanyádon egy vendég bosszant, bánj el vele kegyetlenül. V. Ne közeledj senkihez szexuálisan, hacsak meg nem kapod tőle az erre felhatalmazó jelzést. VI. Ne vedd el azt, ami a másé, hacsak az nincs terhére a tulajdonosának, és erre kifejezetten fel nem szólít. VII. Ismerd el a mágia hatalmát, ha sikeresen használtad vágyaid eléréséhez. Ha tagadod a mágia létezését miután használtad, mindent elveszítesz, amit szereztél. VIII. Ne panaszkodj olyasmik miatt, amikkel nem kellene foglalkoznod. IX. Ne árts kisgyerekeknek. X. Ne ölj nem emberi állatot, hacsak rád nem támadnak, vagy ha élelemre van szükséged. XI. Amikor közterületen jársz, ne háborgass senkit. Ha valaki téged háborgat, szólítsd fel, hogy hagyja abba. Ha tovább háborgat, pusztítsd el. A sátáni bűnök 1. Ostobaság A sátáni bűnök listavezetője, a legfőbb sátáni bűn. Igazán kár, hogy az ostobaság nem fájdalmas. A tudatlanság egy dolog, de társadalmunk egyre inkább belemerül az ostobaság élvezetébe. Arra épít, hogy az emberek megteszik, bármit mondjanak is nekik. A média az ilyen kitenyésztett ostobaságot úgy állítja be, mint olyan hozzáállást, mely nem csak elfogadható, de még dicséretes is. A sátánistáknak meg kell tanulniuk átlátni a trükkökön, nem engedhetik meg maguknak, hogy ostobák legyenek. 2. Pózolás Az üres pózolás igen irritáló tud lenni és az ilyen viselkedés nem illeszkedik a köznapi mágia fő szabályaihoz sem. Azonos szinten van az ostobasággal a mai világban, együtt tartják a pénzt mozgásban. A társadalom mindenkivel azt érezteti, hogy „valakik”, függetlenül attól, hogy érnek-e bármit, vagy sem. 3. Szolipszizmus Nagyon veszélyes lehet a sátánistára nézve. A reakcióid, válaszaid és érzékenységed kivetítése másokra, akik valószínűleg sokkal kevésbé vannak ráhangolva a dolgokra. Az a hiba, amikor azt várod az emberektől, hogy ugyanannyi figyelemmel, előzékenységgel és tisztelettel viseltessenek irányodban, mint ahogy te viselkedsz velük. Nem fognak. A sátánistának inkább arra kell törekednie, hogy a „Tégy úgy másokkal, ahogyan ők tesznek veled” elvet alkalmazza mindig. Ez legtöbbünk számára komoly munka, és folyamatos éberséget követel, hogy ne essünk újra abba a kényelmes hibába, hogy magunkból indulunk ki. Ahogy mondani szokták, egyes utópiák ideálisak lennének egy filozófusokból álló társadalom számára, de sajnos (vagy talán szerencsére, a Machiavelli-féle szemszögből nézve) messze vagyunk ettől a ponttól. 4. Önámítás Bár ez szerepel a „Kilenc sátáni kinyilatkoztatásban”, érdemes megismételni itt. Az önámítás is főbenjáró bűn. Nem szabad fejet hajtanunk az általánosan szentnek, kétségbe vonhatatlannak számító dolgok előtt, beleértve azokat a szerepeket is, melyeket nekünk kéne eljátszanunk. Csak akkor engedjünk az önámításnak, ha az szórakoztat, de akkor is csak tudatosan. De persze így már nem is önámításról van szó! 5. Azonosulás a csordával Sátánista szemszögből egyértelmű. Az rendben van, ha egy másik ember vágyaihoz alkalmazkodsz, amennyiben ez végül előnyödre válik, de csak a bolondok tartanak a csordával és hagyják, hogy egy személytelen entitás parancsoljon nekik. A lényeg, hogy bölcsen válassz mestert és ne a sokaság szeszélye uralkodjon feletted. 6. A perspektíva hiánya Ez is sok fájdalmat okozhat a sátánistának. Sosem szabad szem elől tévesztened, hogy ki és mi vagy, hogy milyen veszélyt jelenthetsz puszta léteddel. Most írjuk a történelmet, minden egyes nap. Mindig tartsd észben a tágabb történelmi és társadalmi képet. Ez a hozzáállás fontos a köznapi és a rituális mágiában is. Lásd meg az ismétlődő mintákat és úgy rakd össze a darabkákat, ahogy te szeretnéd. Ne engedd, hogy a csorda korlátai tereljenek – tudd, hogy a világ többi részétől eltérő síkon tevékenykedsz. 7. A múlt ortodox tanaival kapcsolatos feledékenység Légy tudatában, hogy ez az egyik módszer arra, hogy az emberekre ráerőltessenek valami „újat és mást”, pedig valójában a felkínált elmélet korábban széles körben elfogadott volt. Csak a csomagolás új. Elvárják, hogy ünnepeljük az alkotó zsenialitását és felejtsük el az eredetit. Így jön létre az eldobható társadalom. 8. Önromboló büszkeség Az első szó a lényeg. A büszkeség remek dolog, egészen addig a pontig, amíg nem öntöd ki a gyereket is a fürdővízzel együtt. A sátánizmus törvénye: ha valami beválik nálad, nagyszerű. Ha már nem működik, ha zsákutcába kerültél és az egyetlen kiút, hogy azt mondod: „sajnálom, hibáztam, bárcsak kompromisszumot köthetnénk” – tedd azt. 9. Esztétika hiánya Az egyensúlyfaktor gyakorlati alkalmazása. Az esztétika fontos a köznapi mágiában, ezért fejleszteni kell a szépérzéket. Nyilvánvaló, hogy a szépérzék önmagában nemigen termel pénzt és ezért visszaszorul a fogyasztói társadalomban. Ettől függetlenül fontos sátánista eszköz és a mágia hatékonyságának érdekében használni kell. Nem arról van szó, hogy mit szokás szépnek tartani, hanem hogy mi az, ami valóban szép. Az esztétika nagyon is személyiségfüggő, saját természetünk tükröződik benne, de azért vannak egyetemesen kellemes és harmonikus sémák, melyeket nem szabad elvetni. A Sátáni Biblia Fontos: A The Satanic Bible-nak nincs magyar fordítása. Idegen nyelvű változatait idegen nyelvű könyvek kereskedelmével foglalkozó könyvesboltokban lehet megrendelni. Könyvkereskedelemmel jelenleg nem foglalkozom. Anton Szandor LaVey 1969-ben írta a The Satanic Bible (Sátáni Biblia) című könyvét, melyben a modern sátánizmus alapjait fogalmazza meg.: Prológus   23 A kilenc sátáni nyilatkozat   25 (Tűz) Sátán könyve A pokoli vádirat   27 (Levegő) Lucifer könyve A megvilágosodás   37 I. Wanted! Isten – élve vagy holtan   37 II. Az isten, akit megváltasz, te magad lehetsz   44 III. Az új sátáni korszak néhány bizonyítéka   46 IV. A pokol, az ördög, és hogyan add el a lelked   55 V. Szeretet és gyűlölet   64 VI. Sátáni szex   66 VII. Nem minden vámpír szív vért   75 VIII. Lehetőség… NEM kényszer   81 IX. Az emberi áldozat kiválasztása   87 X. Élet a halál után az ego beteljesítésével   91 XI. Vallási ünnepek   96 XII. A fekete mise   99 (Föld) Belial könyve Uralom a Földön   107 I. A sátáni mágia elmélete és gyakorlata: (A köznapi [Lesser] és rituális [Greater] mágia meghatározása és használata)   110 II. A sátáni szertartás három fajtája   114 III. A szertartás avagy az „intellektuális felszabadító kamra”   119 IV. A sátáni mágia hozzávalói: A. Vágy   121 B. Időzítés   122 C. Ábrázolás   124 D. Irányítás   126 E. Az egyensúlyfaktor   127 V. A sátáni szertartás: A. Néhány megjegyzés, amiket a szertartás előtt olvass el   130 B. A tizenhárom lépés   131 C. A sátáni szertartáson használt eszközök   134 (Víz) Leviathan könyve A háborgó tenger   141 I. Fohász a Sátánhoz   144 II. Pokoli nevek   145 III. A vágy fohásza   147 IV. A pusztítás fohásza   149 V. A könyörület fohásza   151 VI. Az énoki kulcsok (a tizenkilenc kulcs időrendi sorrendben)   153 Lássuk, miről is szólnak a fejezetek! Mivel a Sátáni Bibliát a nemzetközi szerzői jogok védik, ezen a helyen csakis rövid kivonatokat közölhetek belőle, melyek korántsem tekinthetők teljesnek! Az apróbetűs idézetek szerzői jogai Anton LaVeyt és örököseit illetik. A magyarra fordításért én vagyok a felelős. Átvételükre NEM adok engedélyt, de ez az oldal szabadon linkelhető. A pokoli vádirat A Sátáni Biblia a keresztény Biblia mintájára számozott passzusokkal kezdődik: „I.6 Megmártom mutatóujjam a tehetetlen, tébolyult megváltótok híg vérében, és tövistépte homlokára írom: A gonoszság VALÓDI hercege – rabszolgák királya! II.4 A holtak keze túl régóta sterilizálhatja az élők gondolatait. III.7 Gyűlöld teljes szívedből az ellenséged, és ha valaki arcul csap, ÜSD VISSZA!, verd szét, mert az önfenntartás a legmagasabb rendű törvény!” Wanted! Isten – élve vagy holtan Ettől a fejezettől kezdve LaVey teljesen köznapi nyelvet használ, nyilván mert nincs szüksége a ködösítésre. Megtudjuk, hogy a sátánista számára olyan isten létezik, amilyenben csak hinni óhajt (ha ennek szükségét látja), mert istent nem személyként, hanem a világot egyensúlyban tartó jelenségként definiálja. A „jó” és a „gonosz” egymástól elválaszthatatlan emberi fogalmak. Érdekességként említ egy ördögimádó szektát, akik úgy hiszik, Isten mindent megbocsát, ezért nem hozzá imádkoznak engesztelésért, hanem az Ördöghöz, aki földi életükön uralkodik. „Amikor egy sátánista valami rosszat tesz, felismeri, hogy hibázni természetes – és ha igazán sajnálja, amit tett, figyelni fog arra, hogy többé ne kövesse el ugyanazt a hibát. Ha tettét nem sajnálja szívből, tudja, hogy újra meg fogja tenni, és eszébe sem jut, hogy meg kellene gyónnia a bűneit vagy bocsánatért kellene könyörögnie. De pontosan ez történik mindig. Az emberek bevallják bűneiket, hogy felszabadulhassanak a bűntudat alól – és nyugodtan bűnözhetnek tovább, többnyire ugyanazokat követik el újra és újra.” Az isten, akit megváltasz, te magad lehetsz Valamennyi istent az ember teremtette, hogy megkísérelje megmagyarázni a megmagyarázhatatlant. Miért kellene tehát magunkon kívül keresnünk a létezés értelmét? Az új sátáni korszak néhány bizonyítéka Az eredendő bűn alól senki sem kivétel – hirdetik a keresztények. A „halálos bűnök” mind olyanok, amiket egy egészséges ember akár naponta elkövet, így a folyamatos kondicionálás révén kötődni fog a keresztény egyházhoz. Korunkban ilyesmivel már nehéz vakítani az embereket, ezért a keresztény egyház is változtatott, például már nem tartják a szexet gonosz dolognak. Bizony, jócskán eltávolodtak a (keresztény) Bibliában írtaktól, de továbbra is keresztényeknek vallják magukat. „A béketüntetések első soraiban papokat és lelkészeket találhatunk, akik még a hadifelszereléseket szállító vonatok elé is fekszenek legalább akkora elhivatottsággal, mint amekkorával hittársaik megáldják a lövedékeket és a bombákat, és káplánként a harcmezőkre kísérik a katonákat. Valakinek itt nincs igaza. Lehetséges, hogy épp a Sátán állhat ki vádlóként? Kétségtelen, hisz' éppen ők nevezték ki annak!” Felmerül a kérdés, hogy a sátánizmus filozófiáját miért nem hívják egyszerűen csak „humanizmusnak”, ami kevésbé agresszív elnevezés. Azért, mert a sátánizmus nemcsak filozófia, hanem vallás is, méghozzá a Balkéz Ösvényét követő vallás, amely a testi, az evilági, érzéki szempontokat jelenti. A sátánizmus betölti a pszichiátria és a vallásosság közti űrt, megadja azt a keretet, amire az embernek alaptermészeténél fogva szüksége van, mert a változást ésszel elfogadni egy dolog, és megint más azt érzelmileg is a magunkévá tenni. „Bár megváltoztak az idők, és ez mindig is így lesz, az ember tulajdonképpen ugyanolyan maradt. Kétezer éve olyasmik miatt tartanak bűnbánatot, amik miatt sosem kellett volna bűnösnek érezni magukat. Elegünk van már abból, hogy megtagadjuk magunktól az élet megérdemelt örömeit. Ma, csakúgy, mint mindig, az embernek itt és most kell élvezetet találnia a létében, és nem a mennybéli jutalmára kell várnia.” A pokol, az ördög, és hogyan add el a lelked Megismerhetjük az „ördög” és a „bűnbak” kifejezés kialakulását, és képet kapunk a különféle mitológiák démonairól, valamint a pokolról – mint színhelyről – alkotott elképzelés eredetéről is. A sátánista nem adja el a lelkét senkinek, és nem köt szerződést alvilági hatalmakkal. „Az istenfélő próféták arra tanították az embert, hogy félje a Sátánt. De mi van az olyan kifejezésekkel, mint az „istenfélelem”? Ha isten kegyelmes, miért kellene félni tőle? Valóban nem szabadulhatunk a félelemtől? Ha félned kell istentől, miért nem vagy inkább „sátánfélő”, hogy megkaphasd mindazt, amitől az istenfélelem eltilt? Az ilyen általános félelemérzet nélkül a papoknak semmijük sem maradna, amivel hatalmukban tarthatnák a híveket.” Szeretet és gyűlölet A szeretet és a gyűlölet két egymástól elválaszthatatlan fogalom. Ha bármelyiket elnyomjuk, azzal megbomlik az egyensúly. Ha túlságosan könnyeden értelmezzük, túlontúl általánosan használjuk, e fogalmak elveszítik eredeti jelentésüket. A sátánista tudja, hogy éppannyira képes gyűlöletet érezni, mint amennyire szeretetet, és mert van viszonyítási alapja, nem keveri össze a fogalmakat. Sátáni szex Az egyik legelterjedtebb tévhit, hogy a sátánizmus tulajdonképpen csak ürügy orgiák rendezésére. Tévedés! A sátánizmus a teljesen szabad szexualitást hirdeti – mindenki egyéni hozzáállása szerint dönt e kérdésben. Vannak, akik tökéletesen poligámok, mások számára a monogámia a legmegfelelőbb. Senkinek sem kellene bűntudatot érezni a nemiség miatt, és a sátánizmus egyáltalán nem törődik azzal, hogy valaki hetero-, homo-, bi- vagy aszexuális érdeklődésű. „A sátánizmus arra bátorít, hogy éld ki szexuális vágyaidat, feltéve, hogy ezzel senki másnak nem ártasz.” Mindenkinek elidegeníthetetlen joga, hogy maga döntsön a szexet érintő kérdésekben. „A sátánizmus helyteleníti a nemi erőszakot, a gyermekek szexuális zaklatását, a nemi vágy állatokon történő kielégítését és bármely más hasonló cselekedetet, melyben valamely közreműködő nem szabad akaratából vesz részt, vagy ha ártatlansága, naivsága miatt megrémülhet az aktustól, illetve tulajdonképpeni akaratával ellentétes cselekedetek végrehajtására kényszerítik bármely módon.” Ezek után már magától értetődő, hogy a maszturbációt is teljességgel természetes tevékenységnek tartja a sátánista, és tudja, hogy mivel az emberek egyéni vérmérsékletüknek megfelelő gyakorisággal végeznek önkielégítést, bűnként hirdetve ez is automatikusan az önmegtagadás egyházához bilincseli a követőket. Nem minden vámpír szív vért Sok olyan ember van, akik képesek arra, hogy másokban felelősségérzetet keltsenek anélkül, hogy erre bárkinek is valós oka lenne, és utána valóságos vámpírként szívják belőlük az életenergiát, különféle fortélyokkal kihasználják őket. A hagyomány szerint a démon- vagy ördögűzés első lépése, hogy felismerjük valódi természetét. „Rendkívül nehéz olyasvalakinek megtanulni, miként mondjon „nem”-et, aki egész életében csak „igen”-t mondott. Ám hacsak nem akarja, hogy állandóan kihasználják, meg kell tanulnia nemet mondani, amikor a helyzet úgy kívánja. Ha hagyod magad, a lelki vámpírok befurakodnak a hétköznapjaidba is, míg már nem marad magánéleted – és az irántuk érzett felelősségtudatod idővel megfoszt minden ambíciótól.” A fenti idézetből kiderül, hogy nehéz dolog megszabadulni a lelki vámpíroktól, de e fejezetben van néhány igen hasznos ötlet. Lehetőség… NEM kényszer A sátánizmus arra biztat, hogy éld ki a természetes vágyaidat és tapasztald meg a „hét főbűnt”, de meg kell érteni, hogy ez a szabadság semmiképp sem jelent kényszert! Az elnyomott vágyak pszichikai nyomásától nem úgy lehet a legkönnyebben megszabadulni, ha valami egzotikus dolgot kezdünk cselekedni, mint amilyen például a jóga, mert ez sem univerzális csodaszer. „A sátánista felteszi a kérdést: „Mi a rossz abban, hogy ember vagyok, emberi korlátokkal és erényekkel?” Vágyai elnyomásával a keleti misztikus semmivel sem szabadul könnyebben a kényszer alól, mint a keresztény társa.” „A Sátánnak sosem volt szüksége törvénykönyvekre, mert az embert létfontosságú, természetes ösztönei tartották „bűnben”, hogy önmaga maradjon, hogy ragaszkodjon az érzéseihez.” Az emberi áldozat kiválasztása E fejezet a véráldozat magyarázatával indul. Olvashatjuk, hogy a vér az életenergiát szimbolizálja, és a mágusok a véráldozatban rejlő energiát szánják akaratuk sikerre hozásának katalizátoraként. Az úgynevezett „fehér” mágusok állatokat áldoznak, mert nem tudják, hogy ez a bizonyos energia valójában az agóniával szabadul fel, és – itt jön a lényeg – ez ugyanaz az energia, ami egyéb felfokozott érzelmi állapotban is megjelenik, mint amilyen például az orgazmus, a düh, a rémület vagy a bánat. A sátánista tehát jelképesen áldoz. „Egy sátánista SEMMILYEN körülmények között nem áldoz fel állatot vagy gyermeket!” A sátánista akkor vállalkozik emberáldozatra, ha az átkával levezetheti haragját, és egyúttal megszabadulhat egy teljességgel visszataszító, pusztulásra érdemes illetőtől. Az értékelés „brutálisan egyszerű”. Az áldozat ilyenkor is szimbolikusan értendő, és LaVey hangsúlyozza, hogy a kiválasztott áldozatok önmagukat pusztítják el. „Ha a sikereid vagy a boldogságod háborgat valaki mást – nem tartozol neki semmivel! Rászolgált arra, hogy eltaposd. Ha az embereknek számolniuk kellene a cselekedeteik következményeivel, kétszer is meggondolnák, mit tesznek.” Élet a halál után az ego beteljesítésével Az élet az egyik legfontosabb dolog a sátánista számára. Az öngyilkosságot, a mártíromságot az esetek túlnyomó részében nem tekinti ésszerű választásnak, kivéve persze, ha erre személyes, nyomós indítéka van. A sátánizmus az ego, az öntudat végletekig fejlesztését bátorítja, mert így még az – elkerülhetetlen – halál után is fókuszban maradhat az ember tudata. Vallási ünnepek Mivel a sátánista önmaga istene, nyilvánvaló, hogy az elsődleges ünnepe a saját születésnapja, de létezik még egyéb ünnep is, például a tavaszi napéjegyenlőség vagy az október 31-re illetve november 1-ére eső Halloween. A miérteket tárgyalja ez a fejezet. A fekete mise A kívülállók által elképzelt fekete mise ábrázolásával kezdődik a fejezet. Még az is kiderül, hogy az elterjedt tévhit szerint a sátánisták kedvenc sportja a megkereszteletlen csecsemők feláldozása, a Biblia és egyéb keresztény jelképek gyalázása, és különféle mágikus védelmező körökből az Ördög megidézése. A valóság nem egészen ez. A fekete mise nem azonos a sátánisták mágikus szertartásaival, és még csak azt sem lehet mondani, hogy az úgynevezett fekete misét sátánisták tartják. A mágiáról… A sátánista ceremóniákkal a Sátáni Biblia további fejezetei foglalkoznak, sőt, LaVey önálló kötetet írt e témáról. A spirituális ösvények A sátánizmust gyakran a „balkéz ösvénye” kifejezéssel együtt említik. A balkéz ösvényéhez tartozó vallások, világnézetek jellemzője, hogy szembenállnak a világvallások zömének tanításával. Emiatt e filozófiákat általánosságban a spirituális sötétséggel, gonoszsággal társítják az emberek. Természetesen ez is csupán nézőpont kérdése, hiszen ha onnan szemlélem, hogy a szabad gondolkodókat sokáig üldözték (és e téren még ma sincs teljes szabadság), akkor indokolt a sötétség, hiszen a balkéz ösvénye vándorainak rejtőzniük kell, nem szólhatnak szabadon bármikor és bárhol. Ha viszont onnan nézem, hogy a balkéz ösvényén az egyén van központban, és ez az egyén tökéletesen szabad, és teljes mértékben elfogadhatja önmagát olyannak, amilyen – máris fordult a kocka, és Lucifer, a fényhozó magasra emelheti prométeuszi fáklyáját, hogy a tudás fényében fürössze önmagát. Bizonyára egyértelműen kiderült, hogy kétféle spirituális ösvényről kívánok írni. A balkéz ösvényét járja a sátánizmus. A jobbkéz ösvényét pedig az olyan vallások követői, mint a kereszténység, az iszlám, a buddhizmus vagy a Krsna-tudat. A legfőbb különbség közöttük az origó, a kiindulási pont megválasztásában rejlik. A balkéz ösvénye az embert, az egyént és annak érdekeit helyezi a legfontosabb pozícióba, míg a jobbkéz ösvényének filozófiája azt vallja, hogy az ember, az egyén érdekei másodlagosak „isten” vagy az univerzum működésének (karma) érdekeivel szemben. A jobbkéz ösvényét járónak isten – az adott vallás által magasztalt isten – törvényei szerint kell élni, még ha emiatt esetleg le is kell mondania bizonyos vágyairól, céljairól, lehetőségeiről. Ezzel szemben a másik ösvényt járók úgy tartják, hogy mindenki önmaga sikerének a kovácsa, mivel nincs túlvilág, ahol örök kín vagy örök jutalom vár ránk, és ezért életünket az „itt és most” jegyében éljük. A balkéz ösvényén nem a „szelíd”, hanem az erős diadalmaskodik – persze nem csupán fizikai értelemben vett erőről van szó, mert az elme és a személyes kapcsolatok ereje is előnyt biztosít a mindennapi életben. Ez a természet rendje, és mivel az ember is része, és nem uralkodója a természetnek, e törvénynek (vagy még inkább: jellegzetességnek) engedelmeskednie kell. Fontos hangsúlyozni a személyes szabadság jelentősségét, mert ez is elidegeníthetetlen része a balkéz ösvénye filozófiájának. Az ide tartozó világnézetek – bár esetenként sok közös vonással bírnak – mégis rendkívül személyesek, és két, ezen az ösvényen haladó „vándor” jó eséllyel markánsan különböző módon él és gondolkodik. Mert a világon minden ítélet, vélemény és benyomás csupán nézőpont kérdése, természetes, hogy semmi sem abszolút, univerzális érvényességű. Szó sem lehet tehát holmi hittérítésről, és a balkéz ösvényét járók felismerik a teljes vallásszabadság fontosságát, nélkülözhetetlenségét. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy szükségszerűen egyetértünk másokkal, a jobbkéz ösvényét járókkal, de elfogadjuk a döntésüket, még ha esetenként lenézzük vagy sajnáljuk őket, amiért saját maguk választotta rabszolgaságban, babonákkal színesített életet élnek. A „balkéz ösvénye” kifejezés eredete Jelenleg négy feltételezést közölhetek, mivel a kifejezés eredete nem állapítható meg egyértelműen. Más szóval: e témában még nem fejeztem be a kutatásaimat, ezért csak részeredményt közölhetek. Helena Blavatsky és a teozófusok Helena Blavatsky, a teozófia egyik alapítója, írásaiban az azokat a módszereket, eszméket, amelyeket kedvelt, elfogadott, a jobbkéz ösvénye, amelyeket nem, azokat pedig a balkéz ösvénye névvel illette. A kifejezés eredete valószínűleg a tantrikus tanokból ered, melyet Vama Margának, vagyis a balkéz ösvényének is neveztek, mert a női princípiumra a hold gyakorol befolyást, ami negatív polaritású, és a bal oldallal hozható kapcsolatba. Tatárjárás Feltételezhető, hogy a sámánisztikus hitet valló tatárok hozták magukkal ezt a kifejezést, és általuk terjedt el Európában. Keresztény mitológia A középkorban a keresztény egyház a balkezeseket a gonosszal hozták kapcsolatba. A Bibliában, Máté evangéliumának 25. részének 33-as passzusában ez áll: „És a juhokat jobb keze felől, a kecskéket pedig balkeze felől állítja”, az pedig köztudott, hogy a juhokkal a keresztény híveket szokás párhuzamba állítani, a kecskéket pedig a gonoszsággal, a Sátánnal említik. (Bűnbak.) Kabbala és Eliphas Lévi A Kabbalában (QBL) a balkéz oszlopa a komolyságé, a középső oszlop az egyensúlyé, a jobbkéz felőli pedig a könyörületességé. A balkéz oszlopát itt is a női nemmel kapcsolják össze. Összefoglalás Vexen Crabtree a balkéz ösvényéről szóló angol nyelvű esszéjében a következő négy pontban ábrázolja a két spirituális ösvény közti különbséget: Balkéz ösvénye Jobbkéz ösvénye A szabad gondolkodás hangsúlyozása, a dogmák elvetése; A végletekig személyes (önmagunk teljes elfogadása); Az abszolút kijelentések elvetése; Az egyén szerepének fontossága. A vallás az észérvekkel szemben a hitet hangsúlyozza; A teljes „énkép” elvetése, csak a „jó” részek elfogadása; Kozmikus szintű „rossz” és „jó” megkülönböztetése és ezek abszolút érvényességének hangsúlyozása; A csordaszellem elfogadása. A pentagram csúcsai a következő világ-elemeket jelképezik: víz, föld, tűz, levegő – és szellem. A jobbkéz ösvényének lényege a spiritualitás, a készülődés, szimbóluma pedig a szellem csúcsával felfelé mutató ötágú csillag. A szellem az anyag fölé emelkedik. A testi dolgok másodlagosak, az első a spiritualizmus. A balkéz ösvényének lényege a test, a jelenben élés, szimbóluma pedig a szellem csúcsával lefelé mutató ötágú csillag. Az anyag fontosabb a szellemnél. A testi dolgok elsődlegesen fontosak, a spiritualizmus csak utána következik. A pentagram és a Baphomet szimbólum Ebben a cikkben a jól ismert ötágú csillagról, majd az úgynevezett Baphomet szimbólumról, a modern sátánizmus elsődleges jelképéről lesz szó. A pentagram A pentagram görög kifejezés, ahol a „penta” az 5-ös számot, a „gram” pedig az alakzatot (grammon – ábra, írás) jelenti. Tulajdonképpen bármilyen öt vonalból álló alakzatot nevezhetünk pentagramnak, mégis, kizárólag a szimmetrikus csillag alakú jelre használják ezt a szót. Itt még szó sincs semmiféle a csillagot befoglaló körről, tehát csakis az egyenes vonalakból álló ötcsúcsú csillagról beszélünk, amit még Pitagorász is használt a saját iskolája jelképeként, és akkoriban ezt a jelet egységesen az egészség és a tudás szimbólumának tekintették. A „pentákulum” kifejezést már inkább a bonyolultabb, de mégis ötágú csillagra épülő jelképek esetében használjuk helyesen. Az 5-ös szám hagyományosan igen közel áll az emberhez, és hiszen ennyi ujjunk van, ötfajta érzékelést különböztetünk meg stb. Még a kereszténységben is megjelenik ez a szám Krisztus öt sebével. (A kereszténység egyébként egész a kora-középkorig használta is az ötágú csillagot, mielőtt a keresztet választották volna szimbólumként!) Még az iszlámban is fontos szerepe van ennek a számnak, hiszen a vallás „öt pillére” (tanúságtétel, ima, alamizsna, böjt, zarándoklat) többek közt napi ötszöri imát ír elő. Nyilván mindenki ismeri Da Vinci híres emberábráját, ahol az ember széttárt végtagokkal látható. A végtagok és a fej együtt ötszöget alkotnak, és az ötszög közepe épp a nemi szervre kerül. Amint azt Aleister Crowley írta, „minden férfi és minden nő egy csillag”, vagyis önálló mikrokozmosz a világban (makrokozmosz), amely nézet tökéletesen illeszkedik a hermészi „amilyen odafent, olyan idelent” nézetbe, és ugyanezt vallják a tantra értői is. Az ötágú csillag arányai az aranymetszést követik, ezért is érződik tudat alatt olyan „természetesnek”, világba illőnek, jelentőségteljesnek. A pentagram öt csúcsa hagyományosan az „öt alapelemet” jelképezi, amelyek sorban: föld, levegő, tűz, víz, és a kvintesszencia, az „ötödik elem”, vagyis a szellem/lélek/éter. Kétféle „állása”, orientációja van a pentagramnak, a „felfelé”, illetve a „lefelé” mutató, ahol minden esetben a kvintesszencia pozícióját nézzük. Ha álló pentagramról beszélünk, azt fejezzük ki, hogy abban a rendszerben, amire a pentagram utal, a szellem magasabb prioritású az anyagnál, míg fordított esetben az anyag, vagyis a test érdekei az elsődlegesek. A „szellem” korántsem jelent minőséget, tehát semmiféle etikai, morális töltése nincs – a szellem nem jó vagy gonosz, a kvintesszencia egyszerűen az élet anyagtalan része. Bár a pentagramnak tulajdonítanak „gonosztól védő talizmán” szerepet is, hiszen az öt csúcs védelmező tüskeként is felfogható, és a központi „anyaméh-alakú” terület a végső menedéket jelképezheti, érdemes ráébredni, hogy a „gonosz” igen szubjektív fogalom. Ez a „talizmán” tehát magában semmit sem ér, csak annyit, mint egy kikapcsolt erőtér, amit nem tudsz bekapcsolni, mert fogalmad sincs, hogyan működik. A „védelmi talizmán” elképzelés vélhetőleg Eliphas Lévitől ered, aki ezt minden valószínűség szerint maga találta ki unalmas óráiban, mert e gondolatnak nincs korábbi hiteles történelmi vonala. A pentagram köré szokás kört rajzolni, ekkor fokozódik annak védelmi szerepe, de igazából csak az okkultista felfogású kozmikus egységet szimbolizálja erősebben, ahol valamennyi alapelem kapcsolatba kerül egymással a kör révén. A körbe foglalt pentagram tehát nem szükségszerűen védekezést szimbolizál, jelenthet hangsúlyozott egységet, kozmikus harmóniát is. Természetesen, mint az ennyire egyszerű (letisztult) és ősi és alapnak tekinthető jelképek esetében, itt sem beszélhetünk „a helyes jelentésről”, hiszen sokan használják ezt a jelképet, és szinte mindenki máshogy definiálja, mást ért alatta, mást kapcsol hozzá. Elterjedt téveszme, hogy a pentagram a „mágia” szimbóluma. A mágia fogalma ugyanígy „public domain”, amit rengetegféleképpen definiálnak. Azt állítani tehát „per se”, hogy a mágiának márpedig köze van a pentagramhoz, enyhén szólva szűklátókörűség, felfuvalkodottság vagy tájékozatlanság. A sátánista mágiában például eleve nem használatos bármiféle „védelmi szimbólum”, mert egy sátánista igen nevetségesnek, mi több, pofátlannak tartja, hogy segítséget kérünk valamitől, miközben jajj, de félünk tőle és mennyire gyűlöljük, mert „gonosznak” tartjuk. Ennek a fajta rettegésnek a keresztény bűntudatból fakad a forrása, ami igen naivan (jóindulatúan nem állítom, hogy politikai céllal) azt hirdeti, hogy létezik univerzális jó és univerzális gonosz. Az olyan „mágusok”, akik ilyen védelmi eszközöket használnak, szintén képtelenek kiszabadulni a keresztény alsóbbrendűség koncepciójából (hangsúlyozom: ők maguk tartják alsóbbrendűnek, bűnösnek magukat, nem én bírálom őket), és az ilyen jellegű spirituális skizofrénia ritkán előnyös. A Sátán száma A köztudatban a Sátán száma a 666. (Ennek bibliai alapja van, amit most nem óhajtok boncolgatni, mert baromi hosszadalmas lenne.) Ezt azonban „ősátánsága” másképp gondolja, neki más szám szimpatikus. Tudd meg hát, hogy a kilenc a Sátán száma, mert ez az ego száma, amely bármekkora szorzat esetén is visszatér önmagához a számjegyeket összeadva (és ezt az összeadást addig ismételve, amíg az eredmény csupán egy számjegyű lesz). LaVey véleménye szerint (melyet a Satanic Rituals c. könyve „Az ismeretlen ismerős” fejezetében ismertet) a kilences szám a világkorszakokra is érvényes. Jelentősséget tulajdonít a kétszer 9 évből álló egységnek (Working), amelynek a közepe tájára csúcsosodik ki az adott időegységre érvényes jellemző hatása. Kilenc ilyen időegység egy éra (Era, 162 év), kilenc éra egy ezredkor (Age, 1458 év), kilenc ezredkor pedig egy korszak (Epoch, 13 122 év). Minden ezredkor megfelelhethető a tűznek vagy a jégnek. A jég ezredkora alatt az embernek azt tanítják, hogy adja fel a büszkeségét, hátráljon meg önmaga elől; akkor számít majd jónak. A tűz ezredkora alatt az embernek meg kell ismernie és fel kell vállalnia önmagát, hogy kiteljesedhessen az élete. A jég ezredkora alatt az Isten odafent van. A tűz ezredkora alatt pedig lent. Az elmúlt jég ezredkora i.sz. 508-ban kezdődött és 1237-ben teljesedett ki. Az új tűz ezredkora 1966-ban kezdődött. (Minő véletlen, LaVey épp ebben az évben alapította meg a Sátán Egyházát.) 2002 hasonlóan jelentős évszám, hiszen ebben az évben indult el a Scythe sátánizmusról szóló információszolgáltatása, mert ekkorra lett elegem a köztudatban terjengő téveszmékből, amelyeket sokan körömszakadtukig fanatikusan védenek. Mindez természetesen csupán játék a számokkal, jelenleg nincs módunkban ellenőrizni ezeket az állításokat, hiszen senki sem tudhatja, mi történt 1237-ben vagy 508-ban. Valószínűleg sosem fogjuk megtudni. Ám ez az okoskodás is van olyan hiteles, mint bármelyik másik. Nigromantia (Démonidézés) – Olyan varázslat, amelyet a mágus az ördög vagy más démonok segítségével hajt végre. A démonok a ráolvasás folytán arra kényszerülnek, hogy a nigromanta szolgálatába álljanak. Démonidézés Nigromantia (Démonidézés) – Olyan varázslat, amelyet a mágus az ördög vagy más démonok segítségével hajt végre. A démonok a ráolvasás folytán arra kényszerülnek, hogy a nigromanta szolgálatába álljanak. A Nigromantia általában rosszhírű helyeken (romok, vesztőhelyek és keresztutak) zajlik, ahol varázsköröket rajzolnak a földre, mely köré mágikus karaktereket rajzolnak, valamint a démonok neveit. Közdémon idézésekor nem kell megtalálni annak igaznevét (nehéz is lenne és nem is biztos, hogy az illető közdémon éppen elérhető, illetve azóta nem halt meg), csak az asztrálsík urának nevét kell említeni, és ő küld egy (vagy ahányat az idézőszövegben kértünk tőle) démont, az adott fajtából. Vagyis áthárítja a hívást, a lehető leggyengébbre, de minél nagyobb erőt fektet be a varázsló, annál erősebb lesz a megidézett lény. A megidéző akár azt is kérheti, hogy a herceg, akihez a hívást intézi, démonurat küldjön neki. A varázslónak vigyáznia kell a jelentkező démonok mindenféle cseles csábításaitól, amellyel rá akarják bírni, hogy kilépjen a körből, mert akkor kiszolgáltatottá válik nekik. Ez a kör ugyanúgy véd a démon uraktól is, hisz ők is démonok, csak nagyobb az erejük. Gyakran füstöléssel vonzzák oda a démont, akit addig gyötörnek varázsigékkel, míg meg nem teszi, amit a varázsló kér. Különböző varázslatokat lehet végrehajtani a démonon, míg itt van. Egy gyertya (persze nem akármilyen) elfújásával állítólag meg lehet ölni a démont, bár ebben sokan kételkednek, mert lehet, hogy valójában csak visszajut a saját síkjába. A Nigromantiához tartozik az Exorcizmus (démonűzés) is, amikor is a démonokat a megszállottak elhagyására kényszerítenek. A megszállottság kezelése külön 'tudományág'. A Exorcizmus az ördögűzésre is vonatkozik. Démonokról általában A démonokról sok különböző felfogás létezik. A legnépszerűbb talán az, hogy egy démon nem más mint egy másik létsíkból megidézett lény, amely képes megszállni egy testet és egy mértékig irányítani. Meg lehet szabadulni tőlük, többek között ördögűzéssel, vagy talizmánokat, mindenféle szentelt vagy mágikus dolgokat, tárgyakat alkalmaznak, hogy az emberről levegyék a rontást, amit a démon okozott. Ugyanezek a módszerek védelmül is szolgálnak. Maguk a démonok - vagy más néven gonosz, tisztátalan szellemek - Sátán legalacsonyabb rangú szolgái, akiknek az a feladatuk, hogy a gyakorlatban tegyék tönkre az embereket, és a magasabb rangú szellemi lények által eltervezett tragikus sorsot konkrét tettekkel váltsák valóra az életükben. Tehát, úgymond, ők végzik el a piszkos munkát, és közvetlenül ők a felelősek a legtöbb olyan szenvedésért, amely felett az emberek minden igyekezetük ellenére sem tudnak úrrá lenni. A démonok általában az emberek bűnei által szerzik meg a jogot arra, hogy leigázzák őket. A Tízparancsolat első két parancsolatával, tehát az idegen istenek imádásával és a bálványimádással kapcsolatos bűnök esetében még az ősök által elkövetett bűnök is jogalapot biztosítanak a démonok számára, hogy az utódok életébe behatoljanak. Mitológiában is él a démon képe, ott eleinte mint isten szerepelt majd fokozatosan lett alsóbbrendű, végülis valahol az embernél kicsivel magasabb szinten de az istenek hatalma alatt találta meg a helyét. Ördögűzés Az ördögűzés egy vallási szertartás, ami során tárgyakból, vagy emberekből űzik ki a démont. A középkorban még teljesen természetes bajnak tartották egyházi berkekben, lelkesen alkalmazva is az ördögűzés praktikáit, aminek persze legtöbbször a betegnek kikiáltott személy látta kárát. Okai, ha szeptikusan nézzük a dolgokat, akkor főleg skizofréniára, paranoiára és önámításra lehet fogni, ami egynéhány esetben tényleg indokolt, hisz tele vannak az elmeügyintézetek olyan betegekkel, akikkel az orvostudomány nincs mit kezdjen, de rohamaik vannak, amik akár egy horrorfilmbe is beillenének: Az áldozat görcsösen rángatózik, nyáladzik, miközben megmagyarázhatatlan erőt sugároz. Őket hivatásos ördögűzők szabadíthatják meg a gonosztól egy 27 oldalas szertartás alapján, amelybe akár bele is halhat a páciens. A jelentkező tünetek azonban súlyos betegségekre is utalhatnak, amelyekre igenis létezik tudományos magyarázat, sőt, terápia is. Ehhez azonban már nem ördögűzőre, hanem belgyógyászra vagy pszichiáterre van szükség. Ha hiszitek, ha nem, az ördögűzést még ma is gyakorolják különböző szektákban és a nagyon-nagyon vallásos, kicsit elmebeteg emberek. 2OO5 nyarán Romániában ördögűzés közben meghalt egy apáca. A fiatal nőt 3 napig egy kereszthez láncolták, száját betömték. Az éhezéstől kómába esett, szívinfarktust kapott és meghalt. Ez így igaz, ahogy leírtam, megpróbálták elűzni a démont, de a nő nem bírta. Ahogy fennebb is olvashattad, ez az egész nagyon vallásos jellegű, a továbbiakban leírtak is ehhez kapcsolódnak. Az ördögűzés azért nem mindennapi rutinmunka még az ördögűző papok körében sem. Komoly szellemi és fizikai igénybevételt jelent. Emlékezz csak az Ördögűzőre! Természetesen vannak olyan segédeszközök, amelyek megkönnyítik a szertartást. Ide tartozik mindaz, amitől a sátán nagyon irtózik: például az egyházi értékek hirdetése egy szónoklat keretében, az egyház jelképei és a megszentelt tárgyak – különös tekintettel a szenteltvízre és a keresztre. A kézrátétel is bevett szokás az ördögűző szertartás alatt. A legjobb, ha az egész ceremónia a templomban, de legalábbis zárt helyen történik, ahol a falakon Jézus Krisztus és Szűz Mária képei láthatók. Fontos, hogy ebben a helyzetben a kereszténység jelképének, a keresztnek felfokozott értéke van, hiszen olyan ember használja tudatosan, akinek a hite erős, mint egy szikla. Kezdőlapújvideó Cathy O'Brien vallomása, aki gazdag politikusok szexrabszolgája és a titkos MK-ULTRA elmekontroll program áldozata volt  3  2013. március 8., péntek 1995-ben egy Cathy O'Brien nevű nő könyvet írt Amerika Transz Formációja (Trance Formation of America) címmel, melyben azt állította,...  A varázsgombák "újraindítják" a depressziós emberek agyát  A Szcientológia belső háborúja  Steven Seagal: Az amerikai tömeges lövöldözéseket a kormány "tervezte meg" 1995-ben egy Cathy O'Brien nevű nő könyvet írt Amerika Transz Formációja (Trance Formation of America) címmel, melyben azt állította, hogy a kormány titkos elmekontroll programjának az MK-ULTRA-nak az áldozata, és lényegében gazdag politikusok szexrabszolgája volt. A könyv meglehetősen furcsa és nyugtalanító, elbeszéléses formában íródott, hosszú idézetekkel, melyekről O'Brien azt állítja, hogy azokra pontosan emlékezett. Azt mondja, hogy az agykontroll kezelések következtében disszociatív identitás zavarban szenvedett, melyet korábban többszörös személyiségzavarnak neveztek, és egyik ezek közül a szemilyégei közül fotografikus memóriával rendelkezett, és így tudta felidézni a jelenlétében elhangzott beszélgetéseket, melyeket az éveken át való fogvatartása és a bántalamzások alatt hallott. Elme kontroll (Cathy O'brien) https://indavideo.hu/video/Elme_kontroll_Cathy_Obrien O'Brien azt állítja, hogy az őt bántalamzók között volt  George H.W. Bush, Ronald Reagan, Gerald Ford, Jimmy Carter, Dick Cheney és Hillary Clinton is. Állítása szerint 1988-ban egy Mark Phillips nevű, korábban CIA ügynök mentette őt meg. A történetnek része O'Brien lánya Kelly is, aki szintén a program áldozata volt. Cathy O'Brien és Mark Phillips Ami bizonyosan hitelessé teszi O'Brien állításait az a tény, hogy több agykontroll program, mint az MK-ULTRA is nyilvánosságra kerültek, és elképzelhetetlen  módszereket alkalmaztak, például kínzást, tudatmódosító szereket, szexuális bántalmazást és hipnózist. Ezen programok célja volt többek közt, hogy elmekontroll alatt lévő rabszolgákká vagy tudattalan gyilkosokká alakítsák át az áldozatokat, akik ellenkezés nélkül elfogadják és végrehajtják a számukra adott parancsokat, mindegy, hogy mi volt az. Vannak nyilvánosságra került hiteles dokumentumok, melyek leírják ezeket a borzalmas módszereket, és több áldozatnak fizettek már anyagi kártérítést az elszenvedett bántalmazásokért, így Cathy O'Brien valóban az egyik áldozata lehet a számtalan ilyen programnak. Egy sajtótájékoztatón Bill Clinton nyilvánosan elismerte, hogy több ezer kormány által támogatott kísérletre került sor kórházakban, egyetemeken és katonai bázisokon szerte az Egyesült Államokban. Néhány ezek közül etikátlan volt, nem csak a mai erkölcs szerint, hanem már akkor is, amikor elvégezték őket. O'Brien állításai közé tartozik amit a könyvében is ír a visszaemlékezéseiben, hogy elvitték őt a "Bohém Társaság" (Bohemian Grove) találkozójára, ahol szexuálisan bántalmazták. Hasonló állításokat tartalmaz könyve John DeCamp szenátorról, mint a Franklin felfedés (Franklin Cover-Up) című könyv. Számos gyerek állt elő azzal, hogy a "Bohém Társaság" összejövetelén szexuálisan bántalmazták, és arra kényszerítették, hogy részt vegyenek gyermekpornográf és más filmekben, állításaikat Ted Gunderson korábbi Los Angeles-i FBI különleges ügynök is megerősítette. Tehát a múltban számos ilyen visszaélés történt, olyan gyerekek elmondása alapján tudjuk ezt, akik nem olvastak könyvet erről a helyről és nem tudhatták, mi is az a "Bohém Társaság", vagy kik is lehetnek ennek a társaságnak a tagjai. A "Bohém Társaság" Mindenesetre nem bizonyítható száz százalékosan, hogy O'Brien állításai valóban mindenben helytállóak. De maga a tény, hogy számtalan tanú és áldozat vállalta, hogy beszél az elszenvedett bántalmazásokról, kínzásokról és elmeprogramozásról szerte az Egyesült Államokban és valószínűleg világszerte, ez már elgondolkodtató. Ha valóban igaz az állítások többsége, akkor ez egy újabb bizonyítéka annak, hogy elmebeteg, pszichopata gazdagoknak és képmutató, pénz és hataloméhes őrültek kénye-kedvének vagyunk kitéve minden nap. Bohém Klub (Alex Jones) https://indavideo.hu/video/Bohem_Klub_Alex_Jones Elme kontroll Elme kontroll - Mind Control (magyar felirat https://indavideo.hu/video/Elme_kontroll_-_Mind_Control_magyar_felirat Titkos társaságok 1 rész https://indavideo.hu/video/Titkos_tarsasagok_ 1_resz Titkos társaságok 2 rész https://indavideo.hu/video/Titkos_tarsasagok_ 2_resz Titkos társaságok 3 rész https://indavideo.hu/video/Titkos_tarsasagok_ 3_resz Elme kontroll - Mind Control (magyar felirat) https://indavideo.hu/video/Elme_kontroll_-_Mind_Control_magyar_felirat David Icke - The Lion Sleeps No More - Moon Control (magyar felirattal) https://indavideo.hu/video/David_Icke_-_The_Lion_Sleeps_No_More_-_Moon_Control_magyar_felirattal Tibor Etele magántanuló Jó fokhagymásan pirítva... A Gömzsik is hazudott és pontosan tudta valhol hogy ha szétrakja a lábát nekem akkor van esélye arra hogy helyi kitelepített ügynökből igazi kalandozó ügynökké lehessen szintet lépve. Megkapta. Végül be is vallotta mert rájöttem hogy tudja. És azt is bevallotta hogy a segge ami olan trapéz alakú csak jelmez, amit egyébként én is tudtam. (S itt bukik a déri is, mert ő azt állítja hozzánk képest ők ócska amatőrök voltak anno- szart akkor már ők használták ezt a módszert). Nem tudom azóta mit kavar és mit csinál nem is érdekel már annyit csalódtam ilyen figurákban hogy inkább nem is akarom tudni. Végül is J. És V. és A, is egy csapda volt. A mesterelme e mögött a csapda mögött olyasvalaki trükkjét mutatja aki Trent Reznort is előkészítette nekem hogy beszivasson. Abban a pllanatban amikor Johnny Cash megkeresett hogy segítsek kimenteni Trentet és elmondta mit csináltak vele, abban a pillanatban feltűnt előttem a ravaszdi nő arca aki az egészet előkészítette. Abban a pillanatban tudtam azt is hogy ez egy csapda, de belementem mert úgy ítéltem meg hogy Trent intelligensebb és hosszú távon meg fogja lassan érteni, viszont megölni pedig nem fog tudni. Hasonló trükk volt ez is J-vel és A-val és V-vel. Nem tudom Veronikát hová tegyem, egyenlőre egy gyönyörű gyöngyszemnek gondolom, kettőnk közös alkotásának, aki elvégzett egy fontos feladatot nekem. De ő is hallgat. Pedig segített is anno kapolcson odaküldte a mókus egyik helyettesítőjét hogy ő az. "A harcsa Veronika küldött hogy mutatkozzak be hogy én vagyok a móki helyettesítője." Néztem zavartan, mert akkor pont nem emlékeztem semmire. S folytatta. "Nem baj ha nem emlékszel rám, mondta hogy lehet hogy nem fogsz emlékezni csak megkért hogy jöjjek ide és ha emlékszel egy kicsit beszélgessek veled, de mindegy hagyjuk." s továbblépett. Az Írisz akkor kicsit korábban elhúzódott. "Inkább nem akraom ezt tudni mert akkor féltékeny leszek." --- "Aznap éjjel amikor becsempészted a pénzt a tárcámba egy rókával álmodtam, hogy bemászott az ablakon és rám mosolygott majd eltűnt." "Igen. Olyan édesen aludtál szivesen megcsókoltalak volna, de akkor dolgom volt." --- Amikor megöltem a rendőrkapitányt rá pár napra újra találkoztam vele az utcán. S mikor kiderült számomra hogy nem ismer meg rájöttem hogy ez egy helyettesítő. Egy pár napig tiszta ideg voltam. Akkor pont megint nem emlékeztem arra hogy vannak takarítók akik eltakarítanak utánam ha megtámadnak és megölök valakit. Féltem hogy majd jönnek és itt kell harcolnom a rendőrökkel. Azután amikor találkoztam megint vele akkor bekattantam. Úgy döntöttem hogy megint bemegyek és megölöm. S ha kell naponta kinyírom hogy kiderüljön mi folyik itt. Bementem hozzá és megint kivégeztem rövid beszélgetés után. A sátánistákról meg ilyesmiről dumáltunk nem igazán volt képbe, hárított és nevetett. Pár nap múlva megint ott volt az új helyettesítő. Kezdtem kiakadni. Megint bementem hozzá a portás már ismerősként üdvözölt: "Megint a kapitányhoz?" "Igen oda." Bementem és akkor már minden teketória nélkül megöltem kérdés és beszélgetés nélkül, de most meggyőződtem róla hogy tényleg halott-e. S pár nap mólva megint ott volt. Megyek a Minibe ott ül Etele. mondom neki hogy "te figyelj megöltem a rendőrkapitányt háromszor egyás után és megint ott van." "Bazmeg az te voltál. De minek szórakozol a rendőrkapitánnyal, az csak egy rendőr. Tucatáru. Fogunk egy kuglit aki belefér a jelmezébe megmondjuk neki hogy fontos beépülési feladat meg mittudomén azután kitöröljük a régi életének az emlékeit és éli tovább az életét mint rendőrkapitány." "Micsoda?" csodálkoztam "Ti pótoljátok mindig?" "Hát persze. Most már te is közénk tartozol. Tudod - és közelebb hajolva lehalkította a hangját - annak idején én is meg tudtam szökni a körből." Bammm. Ekkor esett le a tantusz nekem hogy ezek úgy vannak kondícionálva hogy aki meg tud szökni a körből az nagyúrrá válik azaz irányítóvá és megkapja a privilégiumokat hogy megölhet bárkit, megbsazhat bárkit következmények nélkül, mert el lesz mindig simítva. Ezt korábban megtudtam már egyszer valahonnan csak elfelejtettem. Lehet hogy az öreg mondta el. S folytatja ám Etele. "Hagyd a fenébe a rendőrkapitányt az csak egy báb, azt csinálja amit mi mondunk neki." "Hanem segíthetnél nekem." "Miben kéne a segítség? És mit adsz cserébe?" kérdem. "Hát ezeket kéne megrendszabályozni mert kezdenek önállóan dolgozni. Túl sokat fejlődtek és én szeretném irányítani őket." Na gondoltam magamban helyben vagyunk. A sátánista őrület a hatalomvágy kezd benne is ágaskodni. "Rendben segítek, de cserébe nekem is kell adnod valamit." "Mit akarsz?" "Tudom hogy te őrzöd a kör ábráinak a titkát. Tudom hogy te vagy az aki a szimbólumokat rajzolod a táborokban. Rajzold le nekem mindet." Lerajzolta. Pontosan olyan volt mint amit a táborban láttam, még azokat is ismerte amiket a többiek sem és én is csak azért mert hipnózisban felidéztem mindent ami a táborban történt és vissza tudtam emlékezni arra hogy nem csak a kör szélén és belül voltak ábrák hanem a fák között is elrejtve. Ezt csak ő tudta. Lerajzolta azokat is. "Megvagy." gondoltam magamban. S cserébe elmondtam neki a Hubbard féle elmetrükköt. Azt hogy hogyan tud egészen egyszerűen sokkot okozni és így uralmat nyerni mások elméje felett egy lehetetlen helyzet kialakításával. Például ha ellop valamit valakitől de úgy hogy a másik tudja hogy ő volt de ne tudja bizonyítani és letagadja akkor az egy olyan tudati állapotba hozza a másikat hogy képes lesz az irányító triggert beültetni. megmutattam hogy például kézjelet használhat vagy hanghordozást triggernek. És meg is mutattam hogyan működik. el volt ájulva. (ugyanezt tanítottam a dietrichnek is szintén ezek közé tartozik) Amit viszont hazafelé gondoltam attól már nem lett volna elájulva. Végül is megszivattam de keményen. Tudtam ugyanis hogy hazudik az ábrákkal kapcsolatban. Leírt valami szertartást hogy hogyan kell rajzolni milyen sorrendben meg ilyesmi de tudtam hogy az parasztvakítás. Az ábrák attól voltak olyan erősek mert ő rajzolta őket és ő volt az aki annyira erős volt. A lopós trükkel pedig elértem azt hogy elszigetelődött a többiektől s így lassan kiesett a pixisből. Ugyanakkor pedig kiszivárogtattam a hülyeséget amit a rajzokról hadovázott össze a többieknek úgyhogy onnan is kirekesztették és nem hívták többé. Viszont így az ábrák ereje lecsökkent. A gyerekeket pedig közben egyre több infó érte arról hogyan kell védekezni. A Minis csapat révén pedig egyre terjedt a hipnózisból való felébredés gyakorlata is és azért az emberek fejlődtek is, bár nem túl jó ütemben, de azért mégis volt fejlődés. Ezek következményeként egyre többen tudtak megszökni a körből. És egyre többen váltak e miatt Nagyúrrá és Úrhölggyé. És ez ebben az elmemanipulált körben azt jelentette, hogy egyre több felé kellett aprózódniuk. Egyre többen lettek olyanok akik megölhettek bárkit, megbaszhattak bárkit, de egymással már mégse tudtak úgy feltétel nélkül elbánni, mert ha két kiváltságos került szembe egymással akkor elkezdődtek a gondok. Egyre többen kerültek ilyen státuszba a városban. A valódi koponyák a kik tudatosan iránították az ilyen közösségeket meg nem tudtak beavatkozni, mert nem akarták felfedni a kilétüket. És gyakorlatilag az egész város egy sátánista porfészekké vált ahol mindenki átesett ezen a beavatáson, embert ölt - gyereket. A legtöbb nem is emlékezik erre. --- Szóval ezek a csapdák olyanok amik már szinte nem is lepnek meg. A fel volt pl készítve hogy a csillámporos dologgal ne is zaklassam mert az nem érdekli. Merthogy a henna volt amit a testfestésre használtunk amit a védekező ábrákhoz felhasználtunk de a csillámporos szar már a mosszad manipuláció hozzáadott szutyka. Ráadásul úgy is kezdett velem, mint a mosszad tréningelt anyám és a csisztu, a sátánista pszichikai kínzás módszereivel. kicsit egyébként olyan csökkentett inteles beütés van e mögött is érezhető a fejevesztettsége a mosszados intelnek, remekül sikerült levágni a rohadt csárlicsapatokat a hálózat testéről és ezzel komoly intelt veszítettek. Viszont a hálózat alájuk tartozó része így önállósította magát ahogy tudta. A ezek befolyása alá tartozik és alapból hárít. J. Szintén fel volt már készítve. Nem is emlékszem miért ebben a karakterben talákoztam velük és miért is nem szerveztem köréjük is valami anyagi forrást. Lehet hogy annyira átlátszó volt a dolog vagy már belefáradtam, a csányi meg a mogyi, meg a többi szar után hogy nem érdekelt? Nem emlékszem mi volt. --- Veronika szövegein érzékelem a szokásos mérget amit bele szoktak csepegtetni miután magukra hagyom őket hogy ha visszatérek hozzájuk akkor maró gúnnyal visszaüssenek. Mint a pomplamoose meg a többi szar mosszados trükkcsapat akiknek segítettem. Láttam egyébként hogy a banda akik köréje gyűltek szarházik és csak a lehetőséget keresik hogyan tudják manipulálni ide vgy oda őt. Sikerült is nekik valamelyest - mégis valami kis ellenállást érzékelek a szövegekben a részéről. lekerekítette az éleket és elsimította a tüskéket egy kicsit - így nem fájnak annyira és el tudom engedni őket. Nem tudom ez taktikázás-e vagy őszinte... szeretném minig azt hinni hogy őszinte, de mára kifogytam az ilyen illúziókból. Szeretném azt hinni hogy legalább az őszinte volt: "..csak még egy lépés... ennyit én is tudok segíteni..." De már nem is számít igazából. A karakter egyébként is kitalált én is dolgoztam rajta, ő is persze még többet, én magam se vagyok biztos abban hogy ki is vagyok valójában - szóval elmegyünk szépen egymás mellett mint idegenek eleddig. Úgy tűnik azok az idők véget értek amikor odajöttek hogy én vagyok ez meg ez, nem baj ha nem emlékszel én emlékszem rád. --- A háborúnak nincs vége. Koránt sincs vége. Most jön még csak a java. kiscsaj is nem tudom hogy most trükköznek és összefogtak ők is a hilaryval hogy valami iszonyat gonosz trükkelmegint előnybe kerülhessenek vagy tényleg belátta a hilary hogy igazam van és az értékrend nem csak egy elvetélt ötlet hanem valódi és a legerősebb hatalmat adja... ki tudja? Ők, vagy még ők sem. Ez ilyen trükköt trükkre halmozó elmék mikor adják fel a hazudozást és a szemfényvesztést? Főleg hilary, vag bush, vag a többi ha már ezek közül van olyan amelyik eredeti és ne valamelyik névtelen sumák pózol vagy névtelen tökéletes elmekontroll alatt lévő helyettesítő pózol a szerepükben mint az új putin. mellesleg azért nem minden figura helyettesíthető, mert az erő és a tehetség az nem terem minden bokorban. Az elmét lehet ugyan tuningolni és ennek kiváló módszertana van, de azok a legtetején nem helyettesíthetők bárkivel bármikor, mert ott már olyan magasan van a léc hogy oda még a tuningolt helyettesítő is kevés lehet. --- Szóval befogadtak a sátánisták. S Bill Gyula története sem olyan fekete mint azt a hazug mosszados déri beállította. Tulajdonképpen ő nem kegyetlenkedett. És iszonyú ereje volt. Védte az erdőt a folyókat és a magyarokat. Ezért onna  a cigánytelepről feláldozott egy két gyereket. Én megkértem hogy mondja el és mutassa meg hogy csinálta. Megmutatta. Nem ölettem meg vele egy gyereket csak hogy hogyan vágja el és mit csinál. Gyakorlatilag gyorsan és fájdalommentesen végzett vele. Csak a vért használta. Nem baszta meg őket és nem kínozta őket. Ezért is volt annyira erős. A kínzást és a baszást a kgb meg a mosszad etette meg ezekkel a sarlatánokkal mert ők tudták hogy így gyengébbk lesznek. Hiszen a mosszad is csinálja a mai napig. Aranytálban fogják fel a vért. Így kötik össze a vér-erejét az arany és a gazdagság szimbólumaival. A réteses, az irószeres, a játékboltos a szabadság utcán. De ma már ez se érdekel. Kiégtem. Az egyik tizenkilenc a másik egy híján húsz. A déri ennek a mocsoknak a szolgája. És amosszados szarládák gyakorlatilag arra számítottak miután nem tudtak megölni se itt se ott, hogy ha ide beszorítanak akkor innen nem fogok tudni irányítani és akkora befolyásra szert tenni és meg tudják fordítani azt a folyamatot amit elindítottam. És ezért varrták a nyakamba a dérit hogy a tehcnikával basztasson, hogy ne tudjak futni, mert a légzőrendszeremet támadja ultrahanggal, folyamatosan irritál és köhögtet, meg a sarkamat téremet a vádlimat rendszeresen meglövik mikróval hogy fájjon csak hogy ne tudjak edzeni se. Azt gondolta a déri hogy engem is olan könnyen elintéz mint Deaák billyt csak én nem tartoz véráldozatot nekem erre nincs szükségem én másképpen növök - lassabban és erősebbre mint bármelyikük. Ezért próbálnak eltaposni kiszorítani a bűnözői létbe hogy megállítsanak mert teret veszítenek meg szétmegy a hálózatuk a sok nagyúr miatt meg a sok úrhülgy miatt akik egyre többet akarnak a nagy tortából és egyre gyorsítják a birodalom széthullását. De már ne tudják megmagyarázni a többieknek hogy akkor negem miért is kell állandóan támadni, ha dolgozni akarok és nem ölök és futok meg ilyesmiket csinálok akkor miért is kell engem sakkban tartani és arra kényszeríteni hogy lopni menjek vagy öljek, mert támadnak? Ezt ugye már nem tudja a szarházi déri se elmagyarázni senkinek ezért trükköznie kell, hazudnia. De hát ez nem új dolog neki, ha még él egyáltalán mert második esélyt nem kap tőlem. A zsidó világuralmi törekvés és a pénzhatalom mocska undorítóbb mint valaha. És nem változtatnak semmit. Lassan csomagolhatjátok az uzsit a marsra... --- Kicsit még közelebb hajolt hozzám és folytatta: "Tudod mit mondott nekem az Öreg amikor kiszöktem a körből?" "Mit?" "Azt mondta hogy szabad vagyok. Azt csinálok amit akarok." "De ha kiszöktél akkor nem akartál ott maradni, nem értettél egyet azzal ami ott folyik ugye?" "Igen. Hát te miért szöktél? Kell ezt neked amgyaráznom. Te tudod a legjobban micsoda akarat kell ahhoz hogy megszökj. És én anno még az Öreg varázslatából szöktem - gondolj csak bele." "És miért nem hagytad ott akkor őket, ha szabadon engedett?" "Péter, ezeket nem lehet otthagyni. Vagy oda tartozol vagy megölnek aha tudnak de ha rád szállnak akkor onnantól az nem élet. Így legalább baszhatok, lehetett családom, nézd meg van két gyönyörű lányom és élhetek nyugodtan. Megcsinálom nekik a köröket, lerajzolom a jeleket és kész. meg amit muszály, de amiből csak lehet kihúzom magam." "Értem. De én szét fogom verni ezt az egészet Etele, mert muszály szétverni. És én meg is tudom tenni. Ha velük tartasz akkor téged is úgy foglak kezelni mint őket." "hahaha - nevezett keserűen - ugyan Péter, nem gondolhatod ezt komolyan te is láttad micsoda ereje van ennek a közösségnek, ha visszautasítod őket, se baszni nem fogsz, de még egy láyn se fog még cska szóba sem állni veled, és az életed egy pokol lesz. Ott fognak beléd rúgni ahol tudnak és soha nem állnak le csak ha megölöd őket." "Akkor megölöm őket." ... "Mind." ... "És téged is Etele." Etele nem nevetett. Látta a Gyerek szemében hogy ott viccről szó nincs. És tudta hogy meg fogja tenni. A csend többet mondott mint bármely szó. "Tudod mit?"... "Segítek." ... "De belülről." ... "De valamit ki kell találnunk ahhoz hogy engem kiszakíts közülük egy kicsit és lemorzsolj róluk. Ők sokmindent nem tudnak amit én igen. Az Öreg megbízott bennem és elmondta, hogy az egészet azért csinálta, hogy legyen egy pár embere akik ellen tudnak neki állni, az ő hipnózisának. De túl jól sikerült a dolog és nem igazán akadtak emberek. Viszont azóta meg a közösség szétverhetetlen. Ezért kért meg enge hogy csináljam helyette a fogvatartást biztosító delejezést. Hogy legyen esélye annak hogy megszökhessenek páran. De még így is túl jól működik, amint látod. Gondolj bele hogy az Öregtől megszökni mit jelentett..." Most viszont a gyereken volt az ámulat sora. Tisztelettel nézett a sörhasú alkeszra. Senki nem is tudta kicsoda ez az ember és mekkora hatalom van a kezében. Ugyanez igaz volt ugyan a gyerekre is. "Gondolkodnom kell. Térjünk vissza a témára este..." S kiötölték a Hubbardos műsort ketten hogy kiszakítsák Etelét és az állandóan bemikrofonozott Miniben beetessék a többieket az ábrákra vonatkozó maszlaggal. A stratégia lényege az volt hogy Etele kiszálljon a buliból de úgy hogy a sátánista közösség maga túrja ki, és közben a többieket meg folyamatosan erősítsék a hipnózisból való  felébredés gyakorlatában. Így egyszerre tudtk erősíteni a potenciális áldozatokat és gyangíteni a sátánista kört, úgy hogy közben Etele nem kerül a fókuszukba. Természetesen mindketten iszonyú terhet vállaltak. --- "Ha segítesz akkor én is segítek. Személyesen foglak kiképezni téged is." --- "Méghogy ti védtétek az erdőt... És azzal hogy számolsz el, hogy odabasztatok egy atomerőművet ami radioaktív vizet engedi tonnaszám a dunába?" "Na ja. Hát persze nektek is kell a pénz mi? Patkányok vagytok ti mind." 907 pozsonyi csata A vér alapú szertartások tehát valódi kulcsot és erős bejáratot adtak a megfelelő szertartást vezetők és telepatikus adók ötvözésével. Annyira erőssé tették azokat a népeket akik használták hogy ilyen módon hatalmas területeket tudtak meghódítani. A szertartásokhoz viszont olyan áldozatok kellettek akik telepatikusan erősek voltak mint adók és kellett legalább egy olyan aki nagyon erős volt mint vevő. Az egész ceremóniát így távolból tudta felügyelni és az ottlévők elméjét befolyásolni egy kisebb titkos kör akiket általában Nagyúrnak, Úrnőnek szólítottak. A mai szexpiacon gyakorolt szadista vagyis domina "játékok" őrzik ennek a szimbolikus neveit. --- "Nem tudom a neveket, mindet - én csak leadom nekik a rendelést és ők elintézik amit kérek. hogy hogyan azt nem tudom." - mondja kovácsevics ártatlan képpel - persze hogy hazudott. "Cserébe meg immunitást kértek a rendőrségi ügyek tekintetében meg ezt azt. Nem is kértek sok pénzt egyébként." - hahaha tipikus kgb szemfényvesztés, rá lettek szoktatva, kondícionálva hogy igen szerény körülmények között éljenek. kovácsevics nem tudta hogy én tudom. És ez adott okot a gyanúra, hogy nem ő a fő stratéga mert annyira átlátszóan hazudott hogy ő nem lehetett. nem ismerte fel a tényt sem hogy átlátok rajta. --- A 907-es pozsonyi csata anyagát nagyon is tanították a West Point-on. Tudom mert ott voltam a 80-as években. ma már lehet hogy nincs az anyagban. A csata egy technikai és stratégiai mestermunka volt. És okkult mestermunka is amire most kifejezetten ki akarom hegyezni a dolgot. A magyar közösség akkoriban nagyon erős volt mert a spirituális vezetők tudták a határokat a véráldozatok bemutatása terén és ismerték a hagyományt. Ismerték a közös tudatot és ismerték az irányításának a lehetőségeit is. De nyugaton is erősödött egy ilyen vér alapú közösség sőt ők már a tudat manipulációjának egy sokkal brutálisabb szörnyetegét is megnyergelték és ez a pénz alapú hitre épülő anyagi előny kihasználása. A magyarok akkoriban viszont annyival többet tudtak a vér alapú áldozat bemutatásának kereteiről és pluszban a természet egyéb törvényszerűségeiről, katonai stratégiákról, hogy egy háromszoros mennyiségi túlerőben lévő és technikai túlerőben is lévő sereget porrá vertek megölve két nagyon erős spirituális vezetőjüket is. Igaz a csata komoly áldozatot követelt a magyar oldalról is Árpád és egyik fia szintén odaveszett a csatában. A dolog ezért érdekes, mert ott a sátánista vér alapú spirituális közösség (amely akkor még a szeretet törvényeit is valamennyire magában foglalta, mert a mértéket megtartották) csapott össze a pénzhit és a sátánista vér alapú nyugati közösséggel, melyben az előbbi maradt felül. Ugyanekkor a nyugati stratégák felismerték hogy az erő itt nem a legbölcsebb dolog amivel győzni tudnának, hanem a beszivárgás és a spirituális vezetők kiiktatása az egyetlen megoldás. 100 év múltán teljes sikert arattak és Koppány testrészeit a négy égtáj felé kiszögezve jelezték a még megmaradt sámánistáknak - sátánistáknak hogy a vezetőtök a Nagyúr halott. A pénzhitre alapozott nyugati típusú sátánimádat gyakorlatilag innentől eluralkodott nemcsak európán de az egész világon. A fő képviselői nagy számban a zsidóság nemzetközi hálózatából kerültek ki akik maguk alá gyűrték a sámánizmus véráldozati alapú képviselőit is, kit megvettek, kit megöltek. Mára egy borzalmas szörnyeteggé nőtte magát ez a pénz alapú sátánista szörnyeteg - azzá a bestiává ami tulajdonképpen ahogy elnézem a bolygó pusztulását hordja magával. A vér alapú áldozati sámánizmusnak voltak régebben korlátai amik igen szigorú szabályok közé szorították az áldozati bemutatást. A mai kgb-cia-mosszad alapú sátánizmusnak ehhez már sokköze nem volt. Összekeverték az egyéni élvezethajhászással és kegyetlenkedéssel és ilyen módon a szertartások és az egész folyamat összhatása hosszú távon a közösség pusztulását és a mesterek, vagy nagyurak pusztulását is magával hozta. A pénzhitre alapuló sátánizmus viszont egy sokkal rombolóbb folyamatot indított el a világban ami végül is olyan méretű szörnyeteggé vált amihez képest a véralapú sátánizmus csak egy rendetlenkedő kisgyerek. Az exdériék is ennek a szörnyetegnek a szolgái és katonái. Ő speciel távol tartja magát a vértől csak a technikai oldalon szolgálja őket, de a pénzhit vezérli és pontosan így működve alkot borzalmas romboló egyveleget ez a struktúra. A véráldozat ugyanis a mai napig része a zsidó világuralomra törekvő csoportoknak. Aranytálban fogják fel az áldozat vérét, ha meg tudják oldani hogy ne legyen tanú vagy következmény. Mert ma már a saját közösségük előtt is rejteniük kell a dolgot - legalábbis a tenni szándékozó még valamilyen emberi alapokon álló rész elől. Ha ezt nem tudják megoldani akkor csinálnak egy háborút vagy bombatámadást amit felkínálnak áldozatként és megtartják a nagyurak a szeánszukat. Ezzel a struktúrával vívja a végső csatáját az emberi faj. Ugyanis ez tényleg el fogja pusztítani az egész bolygót, ha győzedelmeskedik. --- J visszament. Szólt is hogy ő nem bírja tovább. Ütötték, rúgták, nyírták az idegeit egészen addig a pontig amíg nem bírta tovább. Lemondtam róla. Ekkor jött A. Ő mondta hogy ő megpróbálja, hogy ő lát még reményt. Végül is igazat adtam neki. És ha igaza volt akkor segítettem is felkészülni. Még ma is basztatják őket csakúgy mint ahogyan engem is. Bár ma már csak a déri féle technikai vonalnak van bátrosága ehhez mert az személyteen és nehezebben találom meg őket. De megtalálom őket. Mind. És azokat is akik J-t és A-t manipulálják és kínozzák - akármilyen szines tetkók és képek mögé bújnak el és akármilyen aranytálat tatanak a vér alá. Megölöm őket mind. --- És A. kihozta megint. A azért kapott zöld utat a mosszados szarházi banda felől, mert ő könnyen irányítható ilyen szempontból. Ezért nem hagyták J-t élni, mert ilyen módon A-val őt is manipulálni tudják ma. S engem csak azért vontak bele ebbe a folyamatba hogy ők maradhassanak nyeregben és nyerjenek két olyan erős adót mint A. és J. de úgy hogy ne hasson rájuk az én befolyásom hanem ők tudják őket manipulálni. A. a gyengébb mind megértés mind pszichés tekintetben, J. már többet lát. Együkük sem olyan erős mint én, de elég erősek ahhoz hogy fontosak legyenek. J.-t elszigetelték tőlem, mert a betegség kártyával próbálták szadizni hogy el tudják adni a szarjaikat és tovább tudják pusztítani a népet miközben nyomják ki belőlük a pénzt. nem ismerik fel J. igazi jelentőségét, mert a mosszad intel közepét közben mi levágtuk. A.-ugyanez. Őt könnyebben tudják irányítani az angyalkás ügyeikkel. És a mítikus gondolkodással. Amíg nem épül fel az emlékezetük addig igen könnyen manipulálhatók lesznek ilyen téren. A mosszad ma is támadja az ilyen spirituálisan erős embereket csak ma már nem tudják ezek szerint olyan könnyen elhurcolni őket a sátánista táboraikba. Vagy ki tudja, nem követem ezt az ügyet sem. J. elzárkózik tehát könnyen lehet hogy őt megnyerték maguknak. A. hát nem tudom... majd az idő megmutatja. Megmaradtak bizonyos dolgai, pl a testfestés. Voltak jelek amiket mutattam neki hogy rajzolja magára és akkor emlékeztetni fogja a felkészítésre és hogy vannak kint akik szeretik és hogy rajzolja azokat J-re is nem baj ha nem tudja mit jelent de hatni fog akkor is. meditáltunk ilyen jelek felett együtt. --- Ez a harc lesz a végső. --- Miután bejutottam a rendőrkapitány irodájába nagy cirkusz után és meghallgatott. A végén gyanús lett számomra. Pontosan imserte a szertartást és tudta mi történt. Igazából csak arra volt kíváncsi hogyan szökhettem meg. Nem gondolta hogy veszélyt jelenthetek rá nézve. Bezárta az ajtót ugyan de a kulcs a zsebében volt. Meg akart folytani egy zsinórral, mintha felakasztottam volna magam a radiátorra, ez bevált módszer volt itt a Bajai kapitányságon, nem én lettem volna az első és valószínűleg az utolsó sem. Jó pár embert eltett már láb alól ez a potrohos szarláda. De most velem ráfaragott. Az utolsó pillanatig nem akartam elhinni hogy mire készül. De aztuán cselekedtem. Kivettem a kulcsot a döglött tetem zsebéből, és a kiképzésnek köszönhetően nyugodtan elsétáltam a WC-re lemosni a vért a pofámról, elég nagy darab volt és izmos is. Miután megmosakodtam kisétáltam a kapitányságról. A kulcsot eldobtam egy kukába. Még az ujjlenyomatokat sem töröltem le róla. Pár nap elteltével csodálkoztam hogy semmi sem történt. Elsétáltam arra és kit látnak szemeim? Hát ő sétál velem szemben. Ráköszönök, s visszaköszön csodálkozva: Ismerem magát? maga a rendőr kapitány nem? De, de. S ment tovább. Nem ismert meg. Rájöttem hogy ez már egy helyettesítő. Kérdem a többieket hogy nem vettek-e észre valamit a kapitányon valami furcsát. Azt mondják nem. Kérdem dolgozott-e tegnap tegnapelőtt. Azt mondják hát nem volt benn két napig, de ilyen volt már máskor is. Ennyi. Ekkor kértem meg Harcsa Veronikát hogy ha már annyira csinálni akar valamit akkor szivárogtassa ki a maszkkészítés és a hangszál manipulációjának a karakterépítésnek és helyettesítésnek a módszerét. Kidolgoztuk a stratégiáját és néhány figuráját, miközben kiképeztem egy csomó mindenre. Nem hitték el hogy az már nem ugyanaz az ember. Minden ilyen probléma után újra nekiveselkedni és megmutatni hogyan kell ezt megoldani és megint újabb évek teltek el mire megértették hogy tényleg megöltem a kapitányt mert ki akart nyírni, mert feljelentést akartam tenni és megszöktem egy sátánista táborból aminek ő is tagja és profitálója volt. És ma is csak az internetnek írom ezeket a sorokat, mert a legtöbb hullaféreg csak a sört zabálja meg a kurvákat hajtja az állami pénzen, meg gyerekeket baszik mert még mindig nem ébredt fel a nagyérdemű publikum a valóságra és nem nyitotta ki a szemét. harcsa - veránka - mókus őrs – szegfű Mai kirándulás sok nehéz emléket hozott. Csertapart - Vénduna. --- "Raboltass el velük." "P. Nem tudod miről beszélsz. Ennek a szertartásnak iszonyú hatalma van az elme fölött. Ezidáig senki sem tudott kiszabadulni belőle." "Akkor én leszek az első. Mondd el a szertartásrendet." "De ez nem játék, nem mehetsz be oda, mert akkor elveszel örökre." "Ha nem tudok kiszabadulni akkor nem is tudom emgtanítani a többieknek sem hogy hogyan tudnak ők kiszabadulni és felépülni ebből. Vagy megteszem és sikerrel járok vagy elpusztulok - nektek meg hatalmasra nő az erőtök. Akármi történik akkor is be kell vitess és ki kell jutnom segítség nélkül. Tudnom kell hogy lehetséges-e és hogyan." "Rendben, de ha elvisznek teljesen magadra maradsz. Nem lesz katonai segítség, fegyver és felmentő csapat." A beszélgetés a Mókus őrs vezetőjével Szegfű Kovácseviccsel. --- A lány félholtan feküdt már. A körben alvadt vér, némi szemét, ruhadarabok. A még élők ernyedten feküdtek. A Gyerek körbejárt lassan mert ereje neki is fogytán volt. Az utolsó szertartás után érezte hogy nincs már semmi ideje. A mester ereje brutálisan kitöltötte az agyát. Minden maradék erejét össze kellett szednie, hogy mozogni és gondolkodni tudjon. Két gyereket talált akik még reagáltak a kérdéseire. Egy magas vékony srácot és egy pici lányt. "Meg kell szöknünk innen. Muszály." "Én már egyszer megpróbáltam, de nem megy. Elment minden erőm és összeestem." "Merre indultál és mi volt ott? Hol lehetünk? A fák alapján valami kontinentális helyen valahol a ráktérítő és az egyenlítő között." ... A gyerek már azt sem tudta mikor beszél hangosan és mikor csak magában gondolkodik. "Arra lefelé mentem és ott víz van. Nem lehet átmenni." A próbálkozás nem jött össze és az őrök visszajöttek. Újabb pár nap telt el ernyedt bágydtságban. A gyerek rájött hogy van valami az ételben. "Böjtölnünk kell. Ne egyétek meg a kaját és lesz erőnk elindulni." Tényleg javult valamelyest a tudatának az állapota, de ugyanakkor gyengülni is kezdtek. A szokásos adagot mindig elásta a földbe. Megfigyelte hogy az őrök és az irányító oroszul beszélnek. "Tehát Oroszországban vagyunk." gondolta. "Próbáljuk meg szeretni egymást" - mondta nekik. "Maradjunk közel egymáshoz és öleljük meg egymást. Szeretkezzünk ha tudunk és amíg van erőnk hozzá. Életben kell maradnunk." A kör szélét egy a földbe húzott vonal jelezte. Mágikus erő védte ezt a vonalat, aki átlépte az azonnal elveszítette az erejét és ha az őrök ott voltak azonnal agyba főbe verték majd a következő szertartás alkalmával feláldozták. A legtöbb gyerek teljes agyi bénultságban ténfegett és nem reagáltak semmilyen kérdésre. Teljesen bezárkóztak, elvesztek a sokk állapotában valami kataton üveges magányban. A legtöbb már nem is érzett semmit sem és amikor baszták vagy verték még csak nem is kiabált vagy tiltakozott. Ezeket feláldozták a következő szertartásnál. Kísérleteztek. Időnként azt beszélték meg hogy milyen legyen a szertartás sorrendje és ki mit csináljon, mikor. Azután eljött az este. A gyerek kihallgatta hogy aznap este üres lesz a sziget nem jönnek vissza csak reggel. "Ugyan már, ezek? Hova mennének, meg hogyan? röhögött a társával... És elindultak. A gyerek felemelte a lányt, olyan könnyű volt mint egy lepel. A srác meg nehézkesen felállt. A kör szélén azonban megtorpant. "Nem megy. Én nem tudom átlépni." "Csak egyet lépj. Hunyd be a szemed és lépj egyet. Csak egyet." nagy nehezen lépett egyet azonban látszott rajta hogy elönti a víz és szédülni kezd. "most a vonalon állsz már. Nagyszerű lépj még egyet. Csak egy lépést." S lépett még egyet. Lassan kínlódva, haladtak majdnem kétpercenként egy lépést. iszonyú erőfeszítésbe került a gyerek sokat próbált testének is minden lépés. Alig haladtak valamit a fák között és egyenlőre azt sem tudta jó lesz-e ha délnek tartanak. De mentek és ez volt a fő. Talán olyan 100méter után a magas srác összeroskadt. "Menjetek tovább nélkülem én nem bírom" - lihegte kimerülten. A gyerek teljesen kétségbe esett. "Meg kell dícsérni" villant át az agyán. Dícsérni kell. S rá is kezdett: "J. figylej ide rám. Amikor elindultunk azt mondtad képtelen vagy átlépni a kör határát. Mégis átlépted. Azóta jöttél sok sok lépést. Igenis tovább tudsz jönni. Pihenünk egyet és lépünk megint egyet. Mindig csak egyet." S ismét mentek egy pár lépést. A gyerek is kezdett kiemrülni - s most már mgaában darálta ezt mint egy verset. "Csak egy lépést. És pihenünk és megint egy lépést." Egyszer csak azt vette észre hogy egy halk női hang ismétli a mondókáját a fejében. A lányka volt az. A szeme csukva a szája mozdulatlan. De a hangját tisztán hallotta a fejében. "Csak még egy lépés. Csak egy. Mindig csak egy. Így tudok én is segíteni. Ezt tudom mondani neked." "Jól van ez nagy segítség. Érzékeled J.t is? Jön? Mi van vele már nem is hallom hogy lépdel-e." "Jön még. De nagyon fáradt." Csak egy lépés. Egyszer csak egy vízparthoz értek. Óvatosan a földre fektette a lányt s körülnézett a víz túlfeléről átszűrődő fények felé. A gyereknek a földbe gyökerezett a látványtól a lába. "Ez Baja. Ez a Bajai Duna híd futott át az agyán a felismerés. Magyarországon vagyunk. Itt lakik az egyik alterem." Hirtelen még vagy 20 kép és arc villant át a fején akik ehhez a karakterhez tartoztak valahogyan és elöntötte az indulat. "A kurva tetves anyátokat." ... Közben J csak állt kimerülten majd térdre roskadt a lány mellé. A lányka mozdulatlan ajkakkal kérdezte: "Mi az az alter?" A gyerek hirtelen a kezeit kezdte vizsgálni, majd felrántotta a pólóját és a köldökét nézte meg, majd az arcát tapogatta és a füleit. "Nem tudom most elmondani, majd később." "Itt lakik anyám. Azaz innen raboltak el engem." A felismeréstől hirtelen visszatért az ereje. Nekiszaladva fejest ugrott a vízbe. J teljesen elkeseredve eldőlt a homokban: "Ne menj el..." "Visszajön." mondta a lányka hangosan "Látott egy ladikot a túloldalon érte megy." Átjutottak a túloldalra. De a kalandjuk még nem ért véget. Házak között botorkáltak és egyszer csak egy furcsa ház furcsa figuráiba botlottak. J meredten megállt. "Itt nem mehetünk tovább. Ha elmegyünk előttük meghalunk." "Bazdmeg J gyere és csak a lábodra figyelj. Mindig csak egy lépés. Emlékezz hogy így léptük át a kör szélét is. Élni fogunk és kiszabadulunk." És mentek tovább. Mikor elértek az alter szüleihez. Ételt és fürdőt vettek miközben elmondtak mindent. De valahogy senki sem hitt nekik. --- "El kell nekik mondanom." "Fiam ha elmondod nekik azzal kiszabadítasz egy olyan szellemet a palackból amit nem fogsz tudni visszagyömöszölni." "Igen. Tudom. De te is tudod hogy soha nem lesz ennek vége addig amíg fel nem ébresztünk mindenkit és mindenki meg nem érti hogy mi történik. Amíg nem értik meg addig egy kis csopot uralkodik a massza felett és megyünk tovább ugyanabban az irányban. De közben ki fognak kerülni a fegyverek amiket fejlesztettünk. És a massza meg az irányított zombik használni fogják őket. Te is tudod hogy nincs más választásunk. létre kell hozni azt a még nagyobb erőt ami rákényszeríti őket arra hogy létrehozzák a még ennél is nagyobb erőt azért hogy kénytelenek legyenek létrehozni a legeslegnagyob erőt, ami a valódi szeretet hatalma. Sajnos ezt nehéz szívvel de nekem is meg kell tennem ugyanúgy ahogy ti is megtettétek. Sajnos ők a sátánista szertartást fogják választani - tudom." "Így van fiam. Jól látod." --- Elmondtam nekik. Beszéltem a három fő okkult erőről amivel az embereket irányítani lehet. A félelemre alapozó vér-szertartások, a nemiségre alapozó szertartások és a valódi szeretet hajtóerejére alapozó nem irányító mint a legerősebb mind közül irányvonal. Ezt nagyon kihangsúlyoztam többször is. Elmondta nekik hogy a sátánista irány látványos trükköket nyújthat, de rövid távon hat, mégha erős is utána ugyanolyan gyorsan el is veszítik a hatalmukat, s rendkívüli függőséget okoz. (Deák bill Gyula saját maga darabolta fel a saját lábát, először csak az ujjait vágta le áldozatként azután egyre feljebb ment. Annyira hatalmában tartotta a feketemágja ereje. A Dériék szorították sarokba és nem engedték hogy más embert feláldozzon. Ezért kényszerült önmagát csonkítani, mert állandóan figyelték. Persze hozzáteszem hogy a Dériék valahogy a zsidó oldalon elfelejtették az ugyanilyen jellegű tisztogatást, csak a magyar oldalra koncentráltak, mert így próbálták gyengíteni őket... és ezért is kellett nekik annyira a technika is, mert maguk a véres kezük miatt elnehezedtek és eltompultak - a gyilkolás elveszi a spirituális erőt.) Rossz vér... amikor rossz vért áldozol akkor nem teljesítik az istenek amit kérsz tőlük  mondta bill anno nekem amikor erről kérdeztem. Az istvánról tartott előadásom után én ajánlottam hogy legyen ő a táltos - mert ő gyakorolta a véráldozatot és így igen hiteles lehetett a darabban. Az is lett. Elmondtam a miniben a nemiségre vontakozó részeket is. És elmondtam azt is hogy a valódi szeretetre épülő közösség ereje a leghatalmasabb, de ez nem olyan látványos csinadratta dolog és sok kitartó munkával jár. A szertartások sokkal egyszerűbbek és tiszták. De ez a legeslegerősebb mind között. De ők a sátánt akarták. Körbekérdeztem és mindenkit kényszerítettem arra hogy hangos szóval színt valljon ő mit akar. Elmodtam azt is hogy mindenki meggondolhatja magát de ha belemennek valamelyikbe az első ettő közül akkor azok nagyon erősen függővé fogják őket tenni és nagyon nehéz lesz néhányuk számára pedig lehetetlenné válik a valódi szeretet alapjaira visszatérni. majdnem egyhangúlag úgy döntöttek hogy ők a sátánt akarják. De volt aki nem ezt akarta. Később külön foglalkoztam velük. S elmondtam nekik mindent amit tudtam. Elindítottam egy lavinát. --- "De Péter miért tennéd ezt? Megőrültél?" "Nem Anikó. Nem. Nézd csak meg magad. Megdugattad velem a fenekedet csak azért mert valami babonaszerű hülyeség miatt - pedig te értelmiségi vagy - úgy gondoltad hátha akkor szép kerek lesz majd a popód... Egyik feled azt mondja hogy ezek legendák és mese, de azért ebben reménykedsz titokban... S közben tenni érte te sem akarsz. És tudod mitől lesz olyan szép kerek popója egy nőnek? A futástól, a bringázástól, az úszástól, meg a lépcsőn való békázástól" - s nevetve beleharapott...  "A kemény munka az amitől ez megtörténik. De ezt egyikőtök se szivesen vállalja, mindannyiótok a könnyebb gyorsabb utat szeretné ahol jön a varázsló és pikk pakk suhint a pálcáával és kész a csoda. Csak nekem ne kelljen semmit se csinálnom." "És ugyanez megy kicsiben is meg nagyban is. Egészen egyszerűen rátok kell szabadítanom a poklot ahhoz hogy valaki megmozduljon. És egyébként is ki kell hogy derüljön ki, hol áll ebben a stratégiai irányválasztásban. Jelenleg is itt vannak ezek az emberek közöttünk csak most senki nem tudja hogy kik azok. Ha ezt elkezdem, pontosan tudni fogjuk kik csinálják, hogyan és végül fel is fogjuk tudni számolni, mert a sátánisták nem tűrik meg a betolakodókat. Másrészről a közösség pedig meg fogja tanulni a saját vérén hogy igenis tennie kell és cselekedni és oda kell figyelnie arra amit mondok és mindazok mondanak akiket eleddig lehülyéztek, meg elhallgattattak, mert minden harmadik családban megy a vérfertőzés és a kiskorúak megrontása, kínzása - de mindenki hallgat, mert mindenki benne van. Ki aktív részese, ki profitál belőle, ki hallgatólagos félrenéző mint a legtöbb. Te tudod a legjobban hányszor kértem segítséget. Még a rendőrségre is bementem. Papírt se akartak írni arról hogy ott jártam. Nekem kellett kiharcolni hogy felírja miért mentem be segítséget kérni. Még a feljegyzések is eltűntek szerintem azóta." Csak dermedten nézett egy darabig. "Igazad van." "És ebben mi is sárosak vagyunk." tette hozzá még mindig kicsit dermedten. "Ez maga a pokol." "Az. Pontosan az. De végül véget fogunk vetni ennek." --- volt közöttük egy harcsabajuszú, papp lajos szívsebész, meleghangú patrióta, harcsa, harcsabajusz, duna, vénduna, veránka, veronika, harcsa veronika, a mókus őrs, szegfű a dunában, szegfű a rózsaszín elefánt orrmánya alatt, szegfű a kovács a fő irányítójuk, oroszul beszéltek, jól beszéltek oroszul, a kovács adott egy pár embert, "figyelj ez már nekem is sok amit ezek művelnek" s közben Ő irányított, azt gondolta a gyerek nem tud kiszabadulni úgysem, mert ő az erősebb, "Te ez a kovács nagyon erős nem bírunk vele" - csisztu, agancsos a drága agancs, Boros, Bogár, vadászhálózat, erdőkerülő "nem a vadak miatt hordom itt a puskát" kalocsa béla "hát persze hiszen ő IS nyúzta a békákat ott a lakótelep helyén amikor még mocsár volt" mondta apám, a sanciék is, a kakasfesztivál rémen, a vér hatalma buffy stmary, mogyoró korél, mogyi, mindegyik alá lett rakva egy cégkomplexum, kávézók, csodakalap, csodaszarvas, így jelölte meg őket a veronika, én nyitottam ki a palackot, de nem én csináltam, segítettem nekik, mert nem segítettetek nekem, bosszúból és kényszerből, mert muszály volt, közben megpróbáltam kimenteni akit tudtam, hogy éljenek és segítsenek megértetni a többiekkel hogy mekkora erejük van ezeknek és hogy muszály tenni valamit, mert a sátánizmus elpsuztítja a gyakorlóját a mesterével együtt és a környezetét is midnenkivel együtt, mert ilyen a struktúrája és a működésmódja; próbáltam az összes vér-áldozatot használó csoportot felderíteni, az orosz zsidó-filozófikus szarvasos csoport a legerősebb mind között, a csodaszarvasos legenda is innen indul, az indiánok birodalma is ezért pusztult el, mert felzabálta önmagát az emberáldozatok miatt, a zsidók elkezdték takarítani de ímmel ámmal, mert azért a halatmat szerették szeretik, a magyrok is ezét buktak el, mert felzabálta önmagukat, a rizsa is és a családja is, ez nagyon fáj erre nem akarok gondolni, nem akarom elhinni pedig így van, utálom ezt az egészet. --- A dériék még most is azon mesterkednek, ők (is, de már nem vagyok benne biztos ügyes kikupálódott ez a csávó, de nem bízom benne alapból mert zsidó és a végletekig csal) pakolják ki az elektronikát és engem basztatnak vele. De sebaj ez is visszafelé fog elsülni. --- Miután a mini közössége kezdett széthullani és megjelentek az első komolyabb fájdalmak, újra összeült a kis kupaktanács és elhívtak hogy nézzük végig mit csinálnak rosszul. Felidéztem mit is mondtam nekik erről az egészről. Ugye a lényege ezeknek azeljárásoknak az hogy a csoport tudatát egy bizonyos irányba fordítja az eljárás. A sátánisták eljárása a elggorsabb és a leglátványosabb, de önpusztító és környezetpusztító rövid és hosszú távon is. Nem akart senki sem emlékezni arra ohgy ezt elmondtam korábban is kivéve egy embert a Sekót. Ő volt az aki emlékezett és mielőtt elmondtam volna másodjára a szavamba vágva megerősítette. Ezek után mivel egy emlkezett kényszerítettem a többieket hogy valljanak színt ki az aki emlékszik és ki nem. Azért kénysezrítettem őket hogy tudjam ki az aki hazudik. És volt aki emlékezett, de hazudott erről. kezdett kibukni hogy ki kicsoda. Ez után már volt több jelentkező - ugye azok akik beleláttak mit csinálnak a sátánisták elborzadtak és visszaléptek - aki inkább érdeklődtek a munkásabb, hosszabb időráfordítást igénylő de sokkal barátibb és emberibb eljárások után mint például a tűztánc, a vízzel kapcsolatos eljárások. Ezekhez majd egésznapos összejövetel kellett, egész éjszakás és kellett bizony hozzá böjtölni is pár napot előtte. A lényeg itt is tulajdonképpen annyi hogy a csoport tudatát egy irányba fordítja egy közös tevékenység amit úgy kell felépíteni hogy igazodik a csoport figyelmi ritmusához egyéniségéhez. A szertartásrend csak arra szolgál hogy egy keretet alkosson ami segít a következő alkalmakkor gyorsabban elérni a kívánt tudatállapotot. A sátánisták iszonyú vitákat rendeztek mindig a szertartás rendjéről, mert ez határozta meg kié lesz a kontroll a többiek felett a közösségben. A többi szeretetre alapuló de tüze vagy vizet használó szertartásrendeknél ez nem számított sőt én amikor az Egonéknak és később a minis bandának segítettem a szertartásrendet kialakítani akkor kifejezetten törekedtem arra hogy a szertartást irányító személye mindig változzon és forogjon. Azaz pl mindig a körben következő rakta meg a tüzet és átadta a másiknak a táplálás feladatát. Ozorán egyszer megmutattam a tűztáncot egy nagyobb közösségnek, de technikailag letiltattam minden felvételkészítésre alkalmas dolgot előtte hogy ne legyen felvétel. Végül is a bajai közösség kezdett egyre nagyobb tapasztalatra szert tenni a sátánizmus és a többi szertartásrend és azok valódi célja értelme körül. A tudat egy csoport egy közösség közös tudatának a manipulációjáról van irányításáról ami egy látszólag és néha gyakorlatilag is önálló tudatként is képes megjelenni és érdekes csodákat véghezvinni. Sajna azonban voltak még így is mellékszálak. A marihuána szívás elterjedt a 90-es években. ÉS voltak sokan akik a nemiség és vagy a drogok használatához kötött csoporttudat építő szertartásrendeket preferálták. Itt is hiába mondtam el és figyelmeztettem őket arra hogy ez megint egy ingoványos dolog, mert ez is függőséget okoz és hosszabb távon károkat ha nem építenek fel egy nagyon szigorú keretrendszert az anyagok használata és a nemiség használata köré. Ezek csak akkor működnek ugyanis helyesen ha maga a szer (fű, szex, csoportszex) csak akkor kerül használatra ha megvannak a megfelelő keretek hozzá. itt is érdemes pl előkészíteni atudatokat  böjttel és egyéb dolgokkal, pl közös fürdő, stb. És a szertartás szerét semmi esetre sem szabad hétköznap használni. Természetesen ezt sem értette meg mindenki. De itt is kialakultegy kisebb társaság akik megértették a dolgot. A mini meg közben teljesen átalakult. És látványosan helyileg is elköltözött a változást fizikailag is megjelenítve. Viszont a julia surba technikája jelzi a rokoni kapcsolatokat az orosz sátánizmussal és az afrikai kávételepekkel. Egy julia surba emlékeztetőt eljutattam a házunkba is. --- Végül a társaság botlása is hasznosnak bizonyult. kibuktak azok a családok akik benne voltak ez előtt is, s kiderült kik ezek. Lettek újak akiket meg ma el kell szépen szigetelni mint anno Billy kapitányt. Vágják le egymást. És vannak olyan családok akik még most is rejtőzködnek mert ravaszak és régóta gyakorolják ezt a borzalmas rítust de legálisabb keretek között állat áldozatokat bemutatva és ritkán és titokban áldozva csak embert. Őket is megmutatta ez a folyamat azok számára akik látni kezdték a spirituális ujjlenyomatokat, a jeleket amiket csak az láthat aki rendelkezik ezzel a látással. És végre lett egy kis létszámú mag akik hajlandóvá váltak a cselekvésre, nem más miatt, merthogy valóban meghaltak emberek a folyamat alatt. Sajnálom hogy ennek kellett megörténnie ahhoz hogy felébredjen ez a közösség. De nem volt más választásom. És ez világszerte hasonló módon zajlott le, zajlik jelenleg is - mert az embereket muszály felébreszteni és megtanítani arra hogyan használják a közös tudatot, és hogan érvényesítsék az egészséges emberekre jellemző akaratot a közös tudatban, s ezzel megbontsák a világszerte kialakult erő túlsúlyt a sátánista típusú erőkkel. Pontosabban ez a folyamat jelenleg is zajlik. --- A ramónnak többször elondtam hogy ne menjen oda azután ajvítottam is hogy kerülje el őket, mert nem elég erős hozzá. A ruben meg is ismételte és ő volt a tanú erre. Mégis odament. jól megszívta. --- Kristóf egyszer beszólt valamit hogy mirt nem tud ez vagy az a dagi lefogyni... kapott egy kövér alteregót, úgy tűnik nem tudja elfogadni magát kövéren ezért iszonyú tempóban diétázik viszont így ebben a figurában meg elfogy lassan. Kéne valaki aki képes szeretni kövéren is. Akkor abbahagyná és talán átjönne ide is a bölcsesség. Átszűrődés mindig van. --- Amikor bementem a rendőrségre feljelentst tenni el akartak hajtani, de nem engedtem nem hagytam. Végül azt hiszem sikerült egy feljelentést hivatalosan lepapírozni hogy a Gemencben bizony rituális gyerekgyilkosságokat végeznek és én ott voltam. Semmi sem történt és nem vagyok benne biztos hogy nem-e takarította valaki el azt a feljelentést egyáltalán. Ha megvan jó volna ha az is kikerülne egy másolt példányban a netre. Csak a miheztartás végett. Hogy lássátok. Mind a befolyásuk alá kerültetek, mert a trauma alapú társadalomban a sátánista vérrituálék során mentális erőre szert tevők bizony ténylegesen hatalmat nyernek a traumatizált elmék felett. Képsek befolyásolni benneteket. Ti pedig nem hittétek el, hogy a ti gyerekeitek kerülnek kés alá. Hallgattatok, mert otthon apuci és anyuci is benne volt. tisztelet a kivételeknek, mint az Anikó, aki hajlandó volt az életét áldozni ezért az ügyért. kapott egy új személyiséget, dokumentumokkal. "És mi van az állandó életveszéllyel?" "Figylej ma is ebben élünk. Valahányszor beülsz egy autóba minden alkalommal vállalod a halált. nem elég hogy te nem hibázhatsz hanem még mások hibáira is figyelned kell. Amikor átmész a zebrán szintén veszélyt vállalsz. Ugye? Mit csinálsz. Megállsz és körülnézel. Megvannak ezeknek a tevékenységeknek a biztonsági szabályai amit ha betartasz akkor a veszéllyel együtt teljes életet élhetsz. És az egész olyan lesz mintha autót vezetnél. A kiképzést megkapod én magam foglak kiképezni. Mert te magadtól vállaltad ezt. Nem én kértelek. Az ilyet becsben tartom." --- "Én visszamegyek, segíts és raboltas el velük." "Nem." "De miért?" "Nem és kész. Nekem van már elég sok szar a lelkiismeretemen, ezt én nem vállalom. Soha. Elég sokan kerülnek ebbe a mocsokba így is amiatt a hullám miatt is amit én indítottam el a szertartásokra és a közös tudatra vonatkozó információk kiszivárogtatásával. Már ez is nagy fájdalom volt, megtettem meg kellett tennem - de ilyet soha nem fogok megtenni. Akit iszonyú fájdalom és nehézségek árán sikerült kiszedni onnan, visszategyem oda. Soha." "De te is tudod hogy szükség van azokra a gyerekekre. Szükségünk van rájuk, azokra aki ellen tudnak állni és megteszik." "Nem. És ezen nem vitázom veled. vannak már odakünn elegen akik ismerik a problémát, ismerik a technikát a kiképzést, vannak forrásaik, és szabadok önállóan döntéseket tudnak hozni a felelősségük vállalása mellett. Ha találsz olyat akiben megbízol azt csinlsz amit csak akarsz. Szabad vagy. De én nem fogok ebben segíteni. És szólni fogok a többieknek, hogy ők se segítsenek. Se bejutni se kijutni. Na jó ha nem tudnak kiszedni biztos érted megyek. De nagyon meg kell ám nézned kiben bízol, mert még ezek között is millió a szarházi akik csak részben tették magukévá a célunkat és vannak olyanok is akik egyáltalán nem, de megtanulták a trükköket, valamennyit haladtak a kiképzésben is, de velejükig gonoszak. És van egy erős kis csoport is akik meg kifejezetten azon dolgoznak hogy valahogy mégis átvegyék az irányítást. Ők zsidók. mind. Bennükegyáltalán nem bízhatsz meg. Simulékonyak és magukénak tudják azokata célokat amiket én követek, de úgy hogy csak ők maradjanak a tetején, TE NEM. Ők azoka akik bizony két lábon járó mágnesbombák. nekik ebből felébredni nagyon nehéz. És azért nehéz mert nem akarják. Nem tekintenek más földi halandót egyenértékűnek önmagukkal még akkor sem ha alacsonyabbrendűnek sem tekintik a többieket. Az egyik legrosszabb elmebörtön az övék. --- Tegnap érzékeltem a Danielsék körül azt a különös "búrát" megint. Nem gond ha nem kapjátok el őket tetten, elég ha el vannak vágva az emberáldozatoktól. Az állati áldozatok nem olyan erősek, önmagukat pusztítsák csak nyugodtan. Közben inkább azok erősítésére érdemes figyelni akik élni szeretnének és élni hagyni. A megoldásra. --- A rejtőzködőket pedig irtani kell azok közül akik ide oda ugrándoznak és sütögetik a poénjaikat meg lófaszt nem csiálnak. Lehetnek célpontok az öltöztetők is. Akkor nekik is kénytelenek emelni a kiépzési anyag szintjét ami viszont azzal jár hogy elveszítik a robotikus kontrollt felettük és bennragadnak ők is a különböző karaktereikben vagy a jelmezeik fognak elnyűtté válni. Vagy beépülnek az öltöztetők közé is és az öltöztetők révén veszik át a helyüket. Csak úgy szórakozásból. Tegnap láttam is egy ilyen öltöztető csapatot a hídon átgurulni. Tipikus pofák. Vicces ez az egész és szomorú is innen nézve. Rossz vér A sátánista szertartás, véráldozat tiszta vért kíván, mert ha rossz vért áldozol akkor rontást hozol magadra a varázslat a visszájára fordul. --- Szeretnék veled élni, de a mi életünk úgy nézem véget ért mielőtt elkezdhettük volna élni. Ha valaha lehetőség lesz erre és működik - jó lenne. --- Minap mintha a Gömzsiket láttam volna. "Ott ordított a város főterén, olyan erővel hogy még lent az ifjúsági házban is meghallottuk és kiszaladtunk hogy mi ez. És mégse mozdult emg senki. Pedig azt biztosan sokan meghallották." --- "Megyek haza apám épp fordult ki a disznóólból a gyatyája félig lent az egyik oldala tiszta disznószar." "Ha te nem baszol akkor megbaszom a disznót, vagy a gyerket." J már régóta ennek a telepnek a folya volt. Nem voltak kerítések sem őrök, de a tábort nem tudta elhagyni. Nem volt hozzá ereje. Valami megfoghatatlan erő ott tartotta. El kellett végeznie a szertartásokat. De mit esztek? valamit csak esztek? - Persze indőnként jönnek egy furgonnal és hoznak valami ennivalót. --- "Ne haragudj készíthetek egy fotót rólad, olyan érdekesen jön ki ez a háttér veled együtt. És ha megkérhetlek húzd felegy kicsit s zoknyádat hogy  láttszon a térded." - "Mást nem akarsz?" "Hát ha még itt leszel egy óra múlva." ... "P én is benne vagyok de nagyon erősek én nem vagyok képes ellenállni. Már százszor megpróbáltam és elbuktam. ... Olyan érzés mintha egy búra lenne a fejed körül, mintha az érzékeid valami láthatatlan ködbe kerültek volna és mintha ez a láthatatlan köd irányítaná a mozdulataidat. Csak azt látod amit ők akarnak, például megyek az utcán és látok egy tárgyat - teljesen közönséges tárgy, mondjuk egy gyufássaktulya, vagy agy coca-colás palack a járda szélén - de olyankor valahogy kiemelkedik a környezetből valahogy tudom hogy nekem van odatéve hogy fel kell vennem, olyan mint amikor a fotósok kiemelnek valamit egy fotón úgy hogy a többi részt egy kicsit eléltelenítik. csak azt látod és tudod hogy neked van ott, nem tudod miért de amikor odaérsz tudod hogy fel kell venned. Azután mész tovább és tudod hogy ide le kell tenned. És néha csakennyi a dolgod néha sokkal durvább. Amikor elirányítanak egy buliba és ott elvisznek félre, megbasznak és csikkeket nyomnak el rajtad miközben végig ilyen állapotban vagy és azt sugoddossák végig a füledbe hogy szeretlek meg imádlak és gyönyörű vagy. Csak hagyd a harcosokat hadd szórakozzanak egy kicsit." --- Gondolatvezérelt számítógépesített támadórendszer a hozzáférés a mentális erő függvényében priorizált. És persze attól függően hogy mennyit fizetsz kerülhetsz feljebb... Nos ezért jó az ilyen energia fegyverzetet fejleszteni és jól bekavarni nekik, mert akkor egymásnak esnek. --- Ott tartották őket ilyen táborokban, időnként hoztak újakat, akiket kijelöltek áldozati alanynak. Meg időnként orgiákat is rendeztek, jöttek katonák, gyilkosok és kielégítették magukat, meg is öltek néhányat ilyenkor ahogy kedvük szottyant. Igen csak azokat mentettem ki akikről úgy gondoltam érdemes. A többit ott hagytam. Azokat akik próbáltak ellenállni megpróbáltam kiszedi onnan. A többiért nem mozdultam. Így is elfogyott belőlem minden. --- A massagyuri is helyettesítőket használ emlékszem ő magarázta el több alkalommal mi az a szódium és legutóbb meg már nem tudta mi az. Ilyen hibár ő nem követne el mert tudja hogy lebukna nálam, az már egy helyettesítő volt. ugyanígy az Ikó is szerintem. Egyébként ő se mert volna ennyire gyatra módon közelíteni, attól ő sokkal ravaszabb. A kollár a is benne van, az etele, a sekó is, vagy talán ő csak volt nem tudom. Elég szar ügy ez. Ja a Dani szintén. Érdekes fazon van még benne valami töredéke a jónak. --- "Mindenki órákat zeng arról milyen jó veled dugni, de nekem nem volt annyira extatikus - most ne sértődj meg, de ahhoz képest hogy miket mondtak rólad ahhoz képest, jó volt de nem volt annyira hatalmas extázis." "Anikó ezek akik a történeteket faragják meg ódákat zengik olyan dolgot tanultak meg tőlem ami egy egészséges társadalomban teljesen természetes. Ezek itt soha nem tapasztalták meg a valódi szeretetet, avalódi figyelmet a valódi odafordulást és a vlódi kölcsönösséget. Főleg nem a nemiség terén. Itt MO-n a lakosság 80-90%-a nem ismeri a valódi szeretetet Angliában is igen rossz a helyzet de ez gyakorlatilag világméretű probléma. Soha nem tapasztalták meg. Nekik ez egy hatalmas extázis. Te valószínűleg ismered a valódi szeretetet és ezért neked ez nem jelent akkora meglepetést. De te is mondtad hogy a korábbi pasiaidat például nem szivesen szptad le. De engem, velem valahogyan ez őszintén és szivesen ment. Ez is valószínűleg azért van, mert bennük volt ugyan valamennyi szeretet de nem volt teljesen őszinte és odaadó." "És te mit gondolsz nekem milyen férfi lenne a mgefelelő társ?" "Mindneképpen olyan aki tudja milyen a valódi szeretet ez alap, de mivel te is hiperintelligens vagy hosszabb távon csak olyannal tudsz majd igazán együtt élni aki észben és főleg a hozzáállás irányában passzol hozzád és tudtok együtt dolgozni valamin. Az ilyeneknek mint mi, kell a tevőleges együttműködés és a szellemi összang is." "Szerinted mi az esélye hogy találok ilyet?" "pfff...." nevettünk. "Hát egy jó darabig elég kicsi esélyed lesz erre, de ha beindulnak a dolgok akkor sokan fognak felébredni mély álmukból, sokan kilépnek majd a delejes varázsból és akkor már növekedni fog a lehetőség erre is." "Mégis mennyi idő?" "Nem tudom. 15-30 év, a legjobb esetben is mondjuk 10. De ha jó helyeken keresgélsz akkor találhatsz előbb is." "Mégis hol?" "Hát azok között akik velünk dolgoznak. Tudom ők nem a legszebb lelkek de közöttük előbb találsz ilyet. Addig meg meg kell tanulnunk örülni annak ami van. Az ilyen pillanatoknak, együttléteknek mint ez itt." ... "Nézz a szemembe és mondd ki mit szeretnél és megteszem neked." "Nyalj ki kérlek." kézjelek Az emberi psziché több rétegből áll. Az első réteg amit a legtöbben ismernek az egyéni tudat szintje. Ez tartalmazza az egyéni testhez tartozó emlékeket amire a testhez tartozó elme képes emlékezni - és ezen kívül összekapcsolódik egy olyan tudaton kívüli és belüli mezővel amiről sokkal kevesebb szó szokott esni, de valós és emlékek tárolására alkalmas, erőket mozgósítani képes, és kommunikációra is alkalmas egymástól fizikailag is távol lévő elmék között. Rupert Shaldrake ezt a jelenséget úgy nevezte, hogy morfogenetikus mező - CG Jung úgy hívta hogy kollektív tudattalan, Einstein éternek nevezte. Ez a mező vagy erő egészen különleges dolgokra is képes - de csak egy példával a telepátia jelensége mögött is ez rejtőzik. Az empátia (mások érzéseinek érzelmeinek az érzékelésére való képesség) is ebben gyökerezik. A különböző okkult hatalmakat használó azokat manipuláló és azokkal élő vagy visszaélő többnyire ma is titkos közösségek ezt a mezőt vagy erőt jól ismerik és alakítani is tudják. Ez a mező egyébként képes önálló személyiségként megjelenni azaz rendelkezik olyan tulajdonságokkal mintha egy létező személy volna. Sok létező személy képes telepatikus módon betörni mások tudatába, álmába - de amikor ez a sok pszichéből fakadó erő kezd működni olyankor egy az egyénektől független entitás is megjelenik. A több egyén egy irányba fókuszált tudatából fakadó erővel és hatalommal sokan visszaélnek, mert különböző manipulációkat lehet ilyen módon véghezvinni. A legfőbb műhelyek és irányok szimbólumokat is rendeltek a saját eszméik megjelenéséhez legyen az egyén, cég, közösség, intézmény, ország eseteiben. A gondolkodási irány azaz fő eszmei irány tudatban és tudaton kívüli megjelenésének egyik kifejeződési formája amikor egy egyén teljesen tudattalanul is megjelenít egy kézjelet. A kézjel megjelenhet tudatos póz következményeként és megjelenhet tudattalanul is. A kézjel egy tudatállapothoz vag tudattartalom megjelenésekor aktivizálódik. A beavatott tagok különböző értelmi és pszichikai képességétől és állapotától függően jelenik meg a szimbólum ami jelzi az akkori tudattartalom állapot kapcsolódását a kézjellel szimbolizált közös tudathoz vagy annak a csoportnak egy nagyon erős tagjához. Tehát pl egy gondolatolvasó vagy különösen érzékeny elme egy másik páholytaggal beszélve a tudatát arra koncentrálva azon kaphatja magát hogy az esetről készült videófelvételen önmaga kézjelet ad le. De megtörténhet az is hogy csak egy olyan témáról beszélve, egy olyan specifikus irányt képviselve szintén öntudatlanul megjelenik egy kézjel. Azok az emberek ugyanis akik olyan közösségek tagjai akik sokat tudnak a közös tudat létéről és működéséről, sokkal többször kapcsolódnak is ahhoz. A közös tudat időnként jelzéseket ad a benne ektív részes egyének számára és harmonizálja a tagok együttműködését. Így lehetséges hogy egy egyén több csoport közös tudatával is kapcsolatban lehet és leadhat kézjeleket. A három legnagyobb és legerősebb csoport akik kézjelet használnak a sátánista típusú közösségek akik a véres trauma alapján manipulálják és sokkolják az egyének tudatát, egy másik nagyon erős csoport akik a nemi izgalom a szexuális erő feltámasztását emelik tovább felfelé a koronacsakra felé, és egy harmadik akik a filozófia a gondolkodás réseit használják. Vanezeken kívül még egy fő csoport akik tualjdonképpen a elgerőssebb csoport, de ők nem tömörülnek titkos páholyokba és ők azok akik a vlódi szeretet alapjain tartoznak egy közös tudat és energiamező alkotóelemei közé. Ezen utóbbiaknak nem kell kézjeleket használniuk felismerik egymást egy érintésből, cselekedeteikből. Egy egyén kapcsolódhat bármelyik csoport közös tudatához amikor beengedi más tudatának tartalmait feltéve hogy erre képes. Azok akik beavatást nyertek egy olyan titkos társaság berkeinbelül amely szigorú hierarchiát alkotott és manipulatív - azok egy másik páholytag felszólítására megmutatják a beavatás fokát egy kézjellel tudatosan vagy tudat alatt. A valódi szeretetre épülő közösségnek nem kell titkolnia semmit, nem kell elrejtenie a tagjait és nem akarja mesterségesen fenntartani a struktúrát sem - tehát nem manipulál ezért a kézjelek használatának semmi értelme a számára, hiszen midenki ott és akkor oda kerül a dinamikusan változó struktúrában ahol a legnagyobb szükség van rá, és az irányít aki az aktuális feladatot a legjobban el tudja látni. Ez a természetes hierarchia. Én magam mivel végig kellett elemeznem minden (minden) titkos csoportot és páholyt, sátánistát és alkkimistát, zsidó véráldozót és tömeggyilkos áldozót - én tudat alatt szoktam jelezni amikor megjelennek az ingerek. Sajna ez maradandó, de nem gond. A tetteim maradnak irányban és követem azt az utat amin elindultam. A velódi szeretet birodalmát építem a régi zsarnoki rendszereket pedig lebontom - akármilyen gyönyörű színes csodakalapos, tiszta beszédű és szeretlek szép csomagban álcázza magát. okkult hatalom "Segítettél nekem, én is segítek neked. Nem szeretlek ugyan de ezt megteszem mert akkor segítettél amikor a legnagyobb szükségem volt rá." Déri "Hehe. Te még ezek szerint nem tudod, de a gyakorlatban ez a szeretet..." --- "Ezek azt hiszik a technika a minden és az felül tud írni bármilyen természeti jelenséget. Nos a helyzet az hogy a technika is csak olyan eszköz, tárgy mint a fű, a fa, az élőlények, az ember. S ha egy embert lehet manipulálni akkor egy tárgyat is. S ha a szelet lehet technikailag manipulálni akkor pszichésen is lehet. és fordítva." "Tudod ezek a sátánimádók egy darabig arról voltak híresek hogy halhatatlanok. Ezt a tudást úgy ülették el a közös tudatban hogy egyrészt helyettesítő figurákat kezdtek használni ha meghalt egy fontos figurájuk, másrészt mindig igyekeztek olyan fegyvereket fejleszteni amik ellen tudtak védekezni, és gyakorolták a küzdősportokat a legtöbb igen magas szintű ismeretekre tett szert a halál művészetében. Így hiába ölték meg őket a rendes emberek akik tudták hogy ők a gonosz és ők irányítanak sok mindent, a többiek szemében elpsuztíthatatlannak tűntek. Persze a rendszeren belül tudták hogy mi a helyzet és  sokszor ők maguk irtották ki egymást hogy egy jól idomított helyettesítővel át tudják venni a másik területét, cégeit, hatalmát és pénzét úgy hogy közben nem robban ki bandaháború." "Le lehet győzni a technikát pusztán mentális eszközök segítségével." "Gyakorlás kell hozzá és kitartás." "De amíg a tudatod rááll ennek a ténynek az elfogadására, nem árt a technikai segítség, vagy némi kapaszkodó."
























Sátánizmus


Ahhoz, hogy megtudd, mi a sátánizmus, először az alapokkal kell tisztában lenned, azzal, hogy mit jelent a „vallás”, a „hit”: miért léteznek, miért alakulhattak ki és mi a szerepük.

Minek az embernek a hit, a vallás, az isten(ek)?

Úgy tűnik, az ember (mint élőlény) szerves része a világnak, amelynek működésére, jellegzetességeire rengeteg törvényszerűséget felfedeztünk, megismertünk, és eddigi tapasztalataink alapján sok ilyen jellegzetességet kis túlzással univerzális érvényűnek, vagyis mindenre érvényesnek találtunk. Természetesen észbontóan sok kérdésre nem kaptunk még választ, és sejtjük, hogy lesznek további kérdéseink is dögivel, mert nem látjuk a „teljes képet”, így nem zárható ki az sem, hogy egyszer olyasvalamit fedezünk fel, ami alapjaiban rázza szét az addigi racionális világképünket. Ennek azonban nincs praktikusan vizsgálható esélye, ezért nem érdemes foglalkozni vele, különben sehova sem jutunk, el sem indulhatunk.
Az általunk ismert világban az ismeretek kommunikációval terjednek, és eddig tulajdonképpen csak egymás közt, emberek között tudtunk igazán kommunikálni. Más gondolkodó lények – ha vannak egyáltalán – és az állatok, növények, tárgyak „gondolatait” – ha vannak egyáltalán – nem ismerjük, mégis, bizonyos jellegzetességeket rájuk is érvényesnek találunk illetve megelőlegezünk.
Ilyen például a „Naturo abhorret a vacuo” – „a természet iszonyodik az ürességtől” elve. Ez azt jelenti, hogy a természetben a „feszültség”, a „sűrűség” megpróbál egyenlő, kiegyenlített lenni, és a gócpontok szétesnek, az üres területek feltöltődnek.
Ezt az elvet teljes mértékben igaznak érzem az emberi gondolkodásra, érzelmekre is. Talán a legrosszabb a bizonytalanság, és a bizonytalannál még a rosszat, kedvezőtlent tudni is jobb, mert a bizonytalan nem ad lehetőséget a reakcióra, a védekezésre, a felkészülésre, mert megfoghatatlan, mert nem lehet vele mit kezdeni, mert megbénít. A megfogalmazott rosszal viszont szembe lehet nézni. Ezért tartom például jónak, ha egy gyógyíthatatlan betegnek megmondják az igazat az állapotáról, és így talán esélyt kap arra, hogy bizonyos, számára fontos dolgokat elintézzen addig, amíg még képes rá. Mert hát megdöglünk mind, kivétel nélkül – így tudjuk, még ha ez esetleg nem is tetszik nekünk .

Az ismeretlen

Az emberi gondolkodás és érzelemvilág sem tűri a vákuumot. Ahol lyukak, kérdőjelek vannak, oda valami kell, különben az embert nagyon zavarja az üresség, akár a viszketés. Bele is lehet őrülni a viszketésbe. Amputációk során néha előfordul a fantomfájásnak nevezett jelenség, amikor a peches beteg úgy érzi, mintha a levágott karja fájna, viszketne, viszketne, VISZKETNE, de NEM TUDJA megvakarni – mert nincs meg az a keze, amelyik viszket…
Az ember tehát vakarózik. A gondolataiban is.
Tudatlanul kerülünk az életbe, a létezésbe. Vannak persze feltételezések holmi lélekvándorlásról, újraszületésről, de ezt nem sikerült tudományosan igazolni (ami természetesen nem jelenti, hogy ezek föltétlenül hazugságok, sem azt, hogy valóságosak), és csak az tűnik biztosnak, hogy az ember tudatlannak születik. A világról, a létezésről az érzékszervei segítségével gyűjti az információt arra a bizonyos központba, amit én egónak nevezek, és ami sok keleti filozófia szerint rossz dolog, elhagyandó, leküzdendő, kinövendő. (Én az ilyen okfejtésre fel szoktam tenni a kérdést, hogy ugyan minek mászik le valaki a fáról csak azért, hogy visszamászhasson rá…)
Az ember egyre többet megismer a világból, vagy mert kíváncsi, vagy mert a túléléséhez szükséges a tudás – és a túlélés, az életben maradás ösztöne meglehetősen erős motivációs tényező. Előbb-utóbb mindenkiben kialakul egy „én-kép”, amikor felismeri, hogy van egy a létezésből elkerített „terület”, ami ő maga. Ekkortájt ébred rá arra az ember, hogy a létezésének lineáris a természete, vagyis kormányozhatatlanul vonul a születéstől a halál felé. Nem mindenkinek jut ugyanannyi idő, de mindenki halandó. Minden oka megvan az embernek arra, hogy biztosnak tekintse a halált, mert a környezetében mindenhol ezt látja. Az ember halandó. Az állatok és a növények elpusztulnak, de még a táj, a hegyek, a folyók is változnak: születnek és pusztulnak. És itt merül fel a kérdés, hogy tulajdonképpen mit tekintünk hegynek: az azt alkotó sziklát, földet, növényzetet, vagy esetleg azt a gondolatot, ami a hegyre pillantva (a hegyet megtapasztalva) születik a szemlélőben? Vagy mindezt együtt? Vagy egészen mást?
És mi az ember?

Semmiből a semmibe?

A tudomány jelenlegi állása szerint az anyag – energia. Úgy tartják a tudósok, a világegyetemben állandó mennyiségű energia van, ez egy zárt rendszer, és csupán az energia csoportosulása változik benne. Amikor az energia egy területen elér egy bizonyos sűrűséget, attól kezdve már anyagnak nevezzük. Ebből következik, hogy ha nem tekintjük a természeti-biológiai körforgás analógiáját (az elpusztult élőlény lebomlik és így energiát ad más élőlényeknek), a részecskék szintjén is megvan a körforgás – tehát az anyag nem vész el! Az embert alkotó atomok (illetve hát energia) itt voltak millió évekkel ezelőtt, és itt lesznek milliárd évek múlva is, és talán ugyanúgy emberi testet alkotnak majd, mint most. De ez azt jelenti-e, hogy az „én-tudat” is örök? Mit érek azzal, ha tudom, hogy a kezem nem semmisül meg, mert százezer év múlva az azt alkotó atomok mondjuk gombaspórává sűrűsödnek a Marson, míg ÉN magam eltűnök, feloldódom a mindenségben? E gondolathoz érve már beindulhat az emberben az életösztönszerű riadó, ami – úgy tűnik – nem csak az állati szinten érvényesül, de a gondolkodás terén is. Az anyag nem vész el? Na és?! De mi lesz VELEM?!
Hodie mihi, cras tibi” – Ma nekem, holnap neked... is eszedbe juthatnak ezek a gondolatok, mint ahogy minden bizonnyal elmerengett ezen minden ember, mióta csak élet van a világban. A halál, a pusztulás, a megsemmisülés legalább akkora rejtély, mint az ellentéte, az élet, a létezés és a születés. Az ember egyiket sem érti. De ettől szenved, mert úgy érzi, ezt a mindenhol megfigyelhető titkot nem érteni a lehető legnagyobb kudarc. Választ kell kapnia!
Memento mori” – Ne feledd a halált (ne felejts el meghalni)! És hogy is feledhetné bárki, amikor nem találunk benne rendszert? Bárki bármikor meghalhat, és fogalmunk sincs, miért, hogyan, mikor teszi ezt, és hogy mit jelent ez egyáltalán az egyén, a halott számára. A halál végleges, és ugyanúgy nincsenek emlékeink, hogy mi jön „utána”, mint ahogy a születésünk előttről sem emlékszünk semmire.

Isten…

Egy a kereszt(y)én(y)ek által gyakran emlegetett okos ember, bizonyos Blaise Pascal úgy nyilatkozott, „mindenkiben létezik egy Isten alakú űr, amit csak Isten képes betömni”. Egyetértek ezzel a nyilatkozattal, de persze nem úgy, ahogy egy átlagkereszt(y)én(y) gondolná.
Isten a Válasz. Mindenre. Ő a Dzsóker. Tényleg az alfa és az ómega. Az embert az őrületig kínozta a benne tátongó űr, az Ismeretlen, ezért hát vakarózott, és kitalálta, megteremtette az Istent.
Mert nem az a lényeg, hogy  legyen a válasz, hanem hogy legyen válasz. Lehet, hogy a válasz nem jó, nem is kedvező – de legalább van, és esetleg nekiállhatunk később foltozgatni, javítgatni. Új „szövetséget” lehet vele kötni, ha a régi már nem tetszik valami miatt, ha már nem talál benne megnyugvást az ember. És az Isten örömmel köt szövetséget, újra és újra.
Kezdetben az ember még nem is találja ki tökéletesen az Istent, megelégszik azzal, hogy „van Isten”. Még csak meg sem számolja, hogy „hány isten” van. Aztán Ábrahám egyszer csak megvilágosodva a homlokára csap, és ujjongva, boldogan újságolja mindenkinek, hogy Isten nem az őt, a Végső Választ alkotó gondolatdarabkák egyenként, hanem Isten tényleg a Dzsóker, gyógyír minden bajra. Mert Isten az Atya, aki létezik, és aki nem közömbös az emberek iránt, aki nemcsak hogy tudatosan, céllal teremtette a világot, de ő tökéletesen szabad is, semmiféle kényszer nem hat rá, és feltett szándéka, hogy foglalkozzon a teremtményeivel. Igaz, hogy Mózessel elég kemény törvényeket testált a kiválasztott népre, de milyen jó dolog is a biztos tudat, hogy őérte, az Istenért van ez a sok lemondás az életben, hogy ha most kicsit szenvedgetnek, nélkülöznek is az emberek, de majd megjutalmazzák őket. Sokaknak pedig még a különjutalomra se volt igényük, megelégedtek azzal a tudattal, hogy nem kell találgatniuk, hogy – Van Aki Van. Csodaszép és borzalmas mesék születtek így.

Minden relatív

Quod medicina aliis, aliis est acre venenum” – Ami valakinek gyógyszer, másnak méreg. Nincs ez másképp az Istennel sem. Ha ránézünk egy a feléig vizet tartalmazó pohárra, kétféle természetes kijelentést tehetünk:
  • a pohár félig üres,
  • vagy a pohár félig tele van.
Mindkét megfigyelés helyes, és jól ábrázolja a két alapvető nézőpontkülönbséget. Vannak, akik félig telinek, és vannak, akik félig üresnek látják ugyanazt a poharat. Ugyanígy, vannak, akik képesek ott megállni, hogy „biztos, hogy van egy abszolút létező, egy Végső Ok, még ha én talán nem is értem, nem is tapasztalom”, míg mások, bár talán szívesen letáboroznának ugyanitt, ugyanennél a gondolatnál, képtelenek nem észrevenni, hogy Isten létezéséről nem tudunk semmi biztosat, és pontosan ugyanannyi esély van arra is, hogy az egész létezésünk céltalan, hogy nincs Isten, nincs Válasz. Az egyetlen biztosnak tűnő dolog a vágy: az Isten, a Magyarázat, a Válasz, a Bizonyosság létezésére való emberi igény, mert a természet részeként az ember sem viseli el az ürességet.
A kételkedő embernek hiába mondja egy hívő, hogy „de, barátom, hidd csak el, van Isten”, a kételkedő felfoghatja ugyan az elméjével a közlés tartalmát, de az érzés nem talál táptalajra benne. Nem azért, mert a kételkedő annyira szeret kételkedni, hanem mert ő úgy látja, a pohár inkább félig üres. Számára Isten nem jelent megnyugvást, ő „látja” a hívő számára nem észlelhető marionett-zsinórokat az Istenen.

Kali-juga

Az ember egyre hosszabb életű. Míg az ősember húsz-harminc éves korára természetes halállal pusztult el, manapság nem ritka, hogy valaki száz évig vagy tovább él, és a jelek arra mutatnak, hogy a várható természetes élettartam folyamatosan növekszik. Az életkörülmények is egyre javulnak, és az embernek egyre több szabadideje van, ha másra nem, hát gondolkodni. Az emberekben egyre jobban ki tud alakulni az én-kép, az ego, és egyre több az „egyéniség(csíra)”, egyre többen próbálják a saját útjukat megtalálni.
A történelmi egyházak, vallási közösségek számos ágazatra bomlottak, amiknek tanításai, praktikái között a különbség olykor meglepően nagy, még ha azonos tőről származnak is. A hírek egyre gyorsabban terjednek a világban, és egyre többféle világnézettel ismerkedhet meg az ember akár véletlenül is. Márpedig ha valaki nem csakis azt látja maga körül, hogy az Egyféle Módszer létezik csak, óhatatlanul elkezd kételkedni, hogy ugyan miért pont az a neki talán nem is igazán tetsző Módszert kéne alkalmaznia, amit a közvetlen környezete kínál számára, ha létezik más megoldás, eljárás is. És máris annyi a „Hagyománynak”, a régmúlt emberei által kitalált és elindított Módszereknek. Elkezd hígulni az egész, míg az ember visszajut ugyanoda, ahonnan annak idején indult: a tudatlansághoz.

1984

A természet azonban nem tűri a vákuumot. Ezért Isten megszületik újra. Feltámad a halott, mert feltámasztja a teremtője, az emberi képzelet, mert az ember vágyik a Válaszra, és az sem baj, ha az nem a „Helyes Válasz”, csak legyen valami…
De mi történjen azokkal, akik továbbra is látják az Isten-báb zsinórjait? George Orwell felelt erre a kérdésre:
A fájdalom elöntötte Winston testét. A mutató nyilván hetvenre vagy hetvenötre ugrott. Ezúttal behunyta a szemét. Tudta, hogy az ujjak még mindig ott vannak, s még mindig csak négy. Csak az volt a fontos hogy életben maradjon valahogy, amíg a görcs el nem múlik. Már nem is törődött vele, hogy kiabál-e vagy sem. A fájdalom ismét alábbhagyott. Kinyitotta a szemét. O’Brien visszaengedte a billentyűt.

– Hány ujj ez, Winston?

– Négy. Feltételezem, hogy négy. Ha képes volnék rá, ötöt látnék. Igyekszem ötöt látni.”
Orwell feltételezte, hogy kellő foglalkozással mindenki megtörhető, és ez a feltételezés összhangban van azzal az Archimédesznek tulajdonított mondással, hogy „adjatok egy fix pontot, s én kimozdítom helyéről a Földet”. És nem kell ehhez föltétlenül se inkvizíció, se ÁVH, elég, ha csak nem tudsz enni adni a kölyködnek – be fogsz hódolni.
No és mit nevezünk embernek? Ugyanaz-e még az a megtört világnézetű ember, aki előtte volt? (Feltételezve, hogy előtte volt valaki, nem csak afféle ember-lárva.) Bizonyos vallások különbséget tesznek a két állapot között: óembernek illetve új embernek nevezik a hitetlent és a megtértet, és én magam is úgy gondolom, ha egy világnézetben radikális törés következik be, ott eltűnik az ember, és helyébe a Szerep lép, ami kétirányú álarcként funkcionál. Van, akinél biológiai haláláig, és van, akinél csak rövid ideig tart, de mint ember, amíg a szerep tart, megszűnik létezni.
Dum spiro, dubito” – Míg lélegzem, kételkedem. Ez is egy jól hangzó sátánista mottó lehetne, akár a másik kreálmányom, a „Credo in meum Ego”, a „hiszek önmagamban”. Noha paradoxon, ez a két mottó együtt jellemzi a sátánistát, aki ugyan kételkedik (aki szerint a pohár félig üres), egyúttal azonban felismeri, hogy az embernek a természet részeként szüksége van bizonyosságra, ezért azt a bizonyosságot választja, ami számára a legbiztosabb, a „legtelibb” – önmagát. A sátánista ego nem abszolút érvényű, és nem is próbál olyanként tetszelegni. Pontosan ezért nincs is itt értelme a „jónak” és „rossznak”, mert ami valakinek jó, az másnak rossz lehet – mert ez csak nézőpont kérdése, ahogy a méreg és az orvosság is viszonylagos lehet. Egy sátánista semmiképpen sem jelentheti ki, hogy ő valami „gonosz” istenséget tisztel, hogy számára valami univerzális, dualista világkép létezik, mert ebben a pillanatban megszűnne sátánista, kételkedő lenni, és letáborozna egy kitalált, bizonyítatlan világrendszerben. Megtanulna négy ujj helyett ötöt látni, pedig a Sátán az életet képviseli a szellemi vágyálmok helyett”.

Néhány gyakori tévhit eloszlatása

 

Ateizmus és autodeizmus
A sátánizmus ateista, pontosabban autodeistavallás, mert nem hisz holmi istenek (az embernél, az egyénnél nagyobb hatalmú, tudattal rendelkező lények) létezésében, de ha egy sátánistának mégis válaszolnia kell arra, kit tart a legfontosabbnak, a legnélkülözhetetlenebbnek a világ, a létezés szempontjából, akkor önmagát nevezi meg. A bővebb magyarázatig érdemes megjegyezni, hogy ez a felfogás nem azonos a kóros egoizmussal vagy az érzéketlenséggel, szeretettelenséggel.
Sátán nem „a gonosz”…
Sátán nem „a gonoszt” jelenti számunkra. Ő egy létezéstípus: az öntudatra ébredt, tetteiért, gondolataiért felelős és felelősséget vállaló, folyamatosan vizsgálódó, kétkedő, sikerorientált embert jelképezi, és a sátánista nem úgy gondol rá, mint önállóan létező entitásra.
Ateista vallás
Igen, léteznek „ateista vallások”, e két fogalom nem ellentétes! A „vallás” szó nem azt jelenti, hogy „kereszténység”. A szó jelentése: istennel kapcsolatos hitrendszer, melyhez gyakran szertartások, erkölcskódex és életfilozófia, sajátos világnézet kapcsolódik. A sátánizmus esetében az „isten” fogalma körülbelül az autodeizmus hatáskörébe esik, a szertartásokat, erkölcskódexet, filozófiát és világnézetet pedig a The Satanic Bible című alapkönyv határozza meg.
A keresztény Biblia szerepe
Nyilvánvaló, hogy a keresztény Biblia semmiféle különleges, „szent” értéket nem képvisel, a benne leírtak jobbára fikciók vagy korábbi világképek, vallások szükség szerint, többször is módosított adaptációi. A sátánizmus egyáltalán nem csak valami „fordított”, anti-keresztény eszmerendszer, mivel azonban mai formája egy jobbára a zsidó-keresztényi eszmék által uralt kultúrában alakult ki, természetes, hogy viszonyítási pontként rámutat bizonyos jelentős különbségekre.
A fordított kereszt
fordított kereszt nem sátánista szimbólum. Szent Pétert feszítették fordított keresztre, mert nem érezte méltónak magát ahhoz, hogy a Jézus Krisztuséhoz hasonló kereszten haljon meg. Vannak, akik a hollywoodi filmek hatására keresztényellenes jelképként használják a fordított keresztet, de ők nem szükségszerűen sátánisták.
A sátánizmus jelképei
A sátánizmus jelképe a lefelé fordított pentagram, illetve a Baphomet szimbólum, ami szintén egy - két koncentrikus körbe foglalt - fordított pentagram (ötágú csillagforma), melyben feltűnik a bűnbak jelképe, és köré a לויתנ (LVThN, Leviatán) szó héber betűi, vagy a Σοφια (Szofia, bölcsesség) szó görög vagy héber betűi kerülnek. A „felfelé fordított”, bűnbak nélküli pentagram általában a mágia okkult eredetű szimbóluma (az embert mint a természet részét jelképezi), és például a wicca vallás követői használják, akiknek általában nincs közük a sátánizmushoz.
Áldozat, belezés
A sátánisták nem áldoznak állatokat vagy embereket. Ha vért és általános embertelenkedést akarsz, javaslom a Bibliát, abból is az Ószövetséget vagy a Jelenések könyvét!
Emberáldozat
Bizony… Létezik emberáldozat a sátánizmusban, csak épp nem úgy, ahogyan azt a keresztény propaganda terjeszti. Az áldozat mindig önmagát pusztítja el.
Hittérítés
A sátánizmus hangsúlyozottan nem hittérítő vallás. Valaki vagy születésétől fogva eleve sátánista mentalitású, vagy sohasem lesz azzá.
Marilyn Manson
Igen, Marilyn Manson valóban a Church of Satan tisztelendője, és nem, a Marilyn Manson zenekar rajongói között sokkal kisebb arányban vannak sátánisták, mint a komolyzenét kedvelők között. A lázadó, életükkel elégedetlen, még kialakulatlan személyiségű tizenévesek nem sátánisták.
A fekete mise, Le Messe Noir
fekete mise nem lényeges sátánista szertartás. Létezik ugyan, sőt, a Satanic Rituals című könyvben elolvasható a pontos liturgiája, elsődleges szerepe mégsem az „istenkáromlás”.
Szekták
Nem minden sátánista tagja bármiféle szervezetnek, főleg nem szektának. A szekták lényege, hogy mindig egy vagy több karizmatikus vezető köré szerveződnek, ahol a vezetők akaratát a hívek fanatikusan teljesítik. Mi sem áll távolabb egy sátánistától, mint az ilyen szervilis viselkedés.
Necronomicon
Necronomicon című könyvet H.P. Lovecraft, amerikai író találta ki. Amikor a novelláit olvasó fiatalok megrohamozták az okkultista könyvesboltokat, az árusok egy darabig elküldték őket, de aztán valakinek eszébe jutott, hogy ebben üzlet van! És írt szépen egy mesét, aminek a Necronomicon címet adta.

Mi a sátánizmus?

A sátánizmust, az emberiség történetében első életközpontú vallást Anton Szandor LaVey (1930–1997) fogalmazta meg és hozta létre i.sz. 1966-ban (Első év) a Church of Satan, a Sátán Egyházának megalapításával. E vallás és filozófia arra épül, hogy az embert olyannak fogadja el, amilyen: hús és vér lénynek, aki szabad a spiritualitásnak nevezett képzelgéstől, és aki bajnoka a teljes felelősségvállalásnak, a gyakorlatiasságnak és az itt-és-most szemléletmódjának. A Sátán Egyházát jelenleg Peter H. Gilmore főpap, Peggy Nadramia főpapnő és Blanche Barton magistra irányítják. A Sátán Egyházának weblapján többek közt az egyház hierarchikus rendszeréről, vezérelveiről és aktualitásokról olvashatnak.
A sátánizmust „antivallásnak” is nevezik abban az értelemben, hogy nem része az antropomorfizált, emberi jellemzőkkel felruházott istenség, akit az elterjedt téves értelmezés szerint imádni kellene. Mások szerint a sátánizmus a „vallás” fogalmáról alkotott bevett szokásokat bolygatja meg, hiszen nem idomul a zsidó-keresztény hagyományokhoz. Mindkét vélemény érvényes. Azok számára azonban, akik úgy érzik, hogy valamiféle istenség imádása és a vallás elkülöníthetetlenek és mindig is azok voltak, érdemes rámutatni, hogy a sátánizmus istenhit nélkülisége és az istenség imádatának hiánya nem egyedi jelenség, mivel a buddhizmusra, a konfucianizmusra és a taoizmusra is (amiket az egész világon vallásként tartanak számon) ugyane szempontok érvényesek. A szó szoros értelmében vett „Sátán”, aki beavatkozik az emberek életébe és befolyásolja a döntéseiket, kizárólagosan a kereszténység sajátja, és határozottan Sátániatlan.
A sátánizmus továbbá tényleges személyiségtípus is, Anton LaVey szavaival: „a sátánisták annak születnek,nem azzá lesznek”. To try is to lie. Bizonyos hajlam szükséges hozzá, hogy valakit helyesen sátánistának lehessen nevezni, hogy természetesen érezze magát otthon mindabban, amit a sátánizmussal jár. A sátánizmust mint filozófiát az emberek jó része elsajátíthatja, de ettől még senki sem sátánista, talán csak sátáni. Az olyan tulajdonságok, mint a gyávaság, a bizonytalanság, az öngyűlölet, a drogfüggőség, az ostobaság, az állandó kudarcok, a feltétel nélküli nyájasság és az életcél hiánya (SZÁMOS egyéb jellemzők mellett) világosan arról tanúskodnak, hogy a kérdéses személy és a sátánista jelző NEM egyeztethető össze. Az ilyen személy számára a sátánizmus nem a legbensőjének egyenes tükröződése (ahogy a sátánisták esetében peddig éppen az), ezért részükre legföljebb önfejlesztő kurzus lehet, ami semmi többet nem nyújt e szintnél. E különbségtétel az, amit sokan, legyenek bár sátáni „reménykedők” vagy komoly szándékú kutatók, jobb, ha felismernek.
Fokozottan hangsúlyozni kell, hogy Anton Szandor LaVey: The Satanic Bible, A Sátáni Biblia című könyvének elolvasása a szükséges minimum a sátánizmus alapjainak megismeréséhez. Ez a sátánizmust meghatározó alapkönyv, és elolvasása elkerülhetetlen, ha valaki pontos ismereteket akar szerezni a sátánizmusról. Kiegészítésként (értsd: nem helyette) olvasva a Sátán Egyházának tagjai és tisztviselői által publikált sátáni témájú magazinok betekintést nyújtanak a sátánizmus mindennapjaiba. Természetesen ugyanezen emberek (a szerzőt, Matt G. Paradise-t is ide értve) weblapjai is hasznosak. A Sátán Egyháza hivatalosan nem pártolja és nem tekinti a chat-oldalakat és a fórumrendszereket hiteles sátánista információforrásnak.
A Sátán Egyháza tagjának lenni önkéntes dolog, és nem szükséges ahhoz, hogy valaki sátánista legyen.

Ki a Sátán?

A sátánizmusban Sátán egy archetípus, olyan tulajdonságok megszemélyesítője, amik a sátánistát jellemzik, többek között a racionális önérdek-érvényesítést, az elnyomó gondolkodásmód elkerülését, a kétségbe vonását mindennek, és sikerre és az emberi lehetőségek kiteljesítésére való állhatatos törekvést. A Sátáni Bibliában ezt a Kilenc Sátáni Kinyilatkoztatás fogalmazza meg:
  1. Sátán az élvezetet képviseli az önmegtartóztatással szemben!
  2. Sátán az életet képviseli a szellemi vágyálmok helyett!
  3. Sátán a szennyezetlen bölcsességet képviseli a képmutató önámítás helyett!
  4. Sátán az arra érdemesekkel szembeni kedvességet képviseli, ahelyett, hogy szeretetünket idegenekre pazarolnánk!
  5. Sátán bosszúállást hirdet, ahelyett, hogy odafordítanánk a másik orcánkat!
  6. Sátán a felelősséget képviseli a felelősek iránt, ahelyett, hogy lelki vámpírokkal foglalkoznánk!
  7. Sátán azt hirdeti, hogy az ember csupán egy az állatok közül – néha jobb, de többnyire rosszabb a négy lábon járóknál –, aki az „istentől való lelki és szellemi fejlődése” révén valamennyi élőlény közül a legveszélyesebbé vált!
  8. Sátán a bűnöknek nevezett dolgokat hirdeti, mert ezek vezetnek a testi, szellemi vagy érzelmi kielégüléshez!
  9. Sátán az egyház legjobb barátja, hiszen az egyház neki köszönheti, hogy még mindig tevékenykedhet!
A Sátán archetípus természeténél fogva sokkalta gazdagabb a keresztény értelmezésnél – maga a név/szó is ősibb a kereszténységnél: héber nyelven „ellenfelet”, „vádlót” vagy „kétkedőt” jelent (és a júdaizmus „Sátánja” sok szempontból gyökeresen különbözik a kereszténytől). Etimológiája a héber változatnál is régebbre követhető vissza a perzsa Shaitanon át egészen az egyiptomi Setig. A sátánizmus bizonyos mértékig egyéb kulturális és vallási elgondolásokat, koncepciókat és ábrázolásokat tesz magáévá többek közt az ősi római és görög hitvilágból, a Zoroaszter-hitből, az ásatrúból, valamint az azték és hindu vallásokból egyaránt. Ugyanez a sátáni személyiség sugárzik Milton, Nietzsche, Mencken, Maugham, Twain, Rand, Jung és mások néhány vagy valamennyi munkájából.

A földi sátánizmus tizenegy törvénye

  1. Senkinek se adj tanácsot, csak ha megkérnek rá.
  2. Ne beszélj a gondjaidról másoknak, hacsak nem vagy biztos abban, hogy igazán hallani akarják.
  3. Ha másvalaki tanyáján tartózkodsz, mutass tiszteletet, máskülönben ne menj oda.
  4. Ha a tanyádon egy vendég bosszant, bánj el vele kegyetlenül.
  5. Ne közeledj senkihez szexuálisan, hacsak meg nem kapod tőle az erre felhatalmazó jelzést.
  6. Ne vedd el azt, ami a másé, hacsak az nincs terhére a tulajdonosának, és erre kifejezetten fel nem szólít.
  7. Ismerd el a mágia hatalmát, ha sikeresen használtad vágyaid eléréséhez. Ha tagadod a mágia létezését miután használtad, mindent elveszítesz, amit szereztél.
  8. Ne panaszkodj olyasmik miatt, amikkel nem kellene foglalkoznod.
  9. Ne árts kisgyerekeknek.
  10. Ne ölj nem emberi állatot, hacsak rád nem támadnak, vagy ha élelemre van szükséged.
  11. Amikor közterületen jársz, ne háborgass senkit. Ha valaki téged háborgat, szólítsd fel, hogy hagyja abba. Ha tovább háborgat, pusztítsd el.

A sátáni bűnök

1. Ostobaság

A sátáni bűnök listavezetője, a legfőbb sátáni bűn. Igazán kár, hogy az ostobaság nem fájdalmas. A tudatlanság egy dolog, de társadalmunk egyre inkább belemerül az ostobaság élvezetébe. Arra épít, hogy az emberek megteszik, bármit mondjanak is nekik. A média az ilyen kitenyésztett ostobaságot úgy állítja be, mint olyan hozzáállást, mely nem csak elfogadható, de még dicséretes is. A sátánistáknak meg kell tanulniuk átlátni a trükkökön, nem engedhetik meg maguknak, hogy ostobák legyenek.

2. Pózolás

Az üres pózolás igen irritáló tud lenni és az ilyen viselkedés nem illeszkedik a köznapi mágia fő szabályaihoz sem. Azonos szinten van az ostobasággal a mai világban, együtt tartják a pénzt mozgásban. A társadalom mindenkivel azt érezteti, hogy „valakik”, függetlenül attól, hogy érnek-e bármit, vagy sem.

3. Szolipszizmus

Nagyon veszélyes lehet a sátánistára nézve. A reakcióid, válaszaid és érzékenységed kivetítése másokra, akik valószínűleg sokkal kevésbé vannak ráhangolva a dolgokra. Az a hiba, amikor azt várod az emberektől, hogy ugyanannyi figyelemmel, előzékenységgel és tisztelettel viseltessenek irányodban, mint ahogy te viselkedsz velük. Nem fognak. A sátánistának inkább arra kell törekednie, hogy a „Tégy úgy másokkal, ahogyan ők tesznek veled” elvet alkalmazza mindig. Ez legtöbbünk számára komoly munka, és folyamatos éberséget követel, hogy ne essünk újra abba a kényelmes hibába, hogy magunkból indulunk ki. Ahogy mondani szokták, egyes utópiák ideálisak lennének egy filozófusokból álló társadalom számára, de sajnos (vagy talán szerencsére, a Machiavelli-féle szemszögből nézve) messze vagyunk ettől a ponttól.

4. Önámítás

Bár ez szerepel a „Kilenc sátáni kinyilatkoztatásban”, érdemes megismételni itt. Az önámítás is főbenjáró bűn. Nem szabad fejet hajtanunk az általánosan szentnek, kétségbe vonhatatlannak számító dolgok előtt, beleértve azokat a szerepeket is, melyeket nekünk kéne eljátszanunk. Csak akkor engedjünk az önámításnak, ha az szórakoztat, de akkor is csak tudatosan. De persze így már nem is önámításról van szó!

5. Azonosulás a csordával

Sátánista szemszögből egyértelmű. Az rendben van, ha egy másik ember vágyaihoz alkalmazkodsz, amennyiben ez végül előnyödre válik, de csak a bolondok tartanak a csordával és hagyják, hogy egy személytelen entitás parancsoljon nekik. A lényeg, hogy bölcsen válassz mestert és ne a sokaság szeszélye uralkodjon feletted.

6. A perspektíva hiánya

Ez is sok fájdalmat okozhat a sátánistának. Sosem szabad szem elől tévesztened, hogy ki és mi vagy, hogy milyen veszélyt jelenthetsz puszta léteddel. Most írjuk a történelmet, minden egyes nap. Mindig tartsd észben a tágabb történelmi és társadalmi képet. Ez a hozzáállás fontos a köznapi és a rituális mágiában is. Lásd meg az ismétlődő mintákat és úgy rakd össze a darabkákat, ahogy te szeretnéd. Ne engedd, hogy a csorda korlátai tereljenek – tudd, hogy a világ többi részétől eltérő síkon tevékenykedsz.

7. A múlt ortodox tanaival kapcsolatos feledékenység

Légy tudatában, hogy ez az egyik módszer arra, hogy az emberekre ráerőltessenek valami „újat és mást”, pedig valójában a felkínált elmélet korábban széles körben elfogadott volt. Csak a csomagolás új. Elvárják, hogy ünnepeljük az alkotó zsenialitását és felejtsük el az eredetit. Így jön létre az eldobható társadalom.

8. Önromboló büszkeség

Az első szó a lényeg. A büszkeség remek dolog, egészen addig a pontig, amíg nem öntöd ki a gyereket is a fürdővízzel együtt. A sátánizmus törvénye: ha valami beválik nálad, nagyszerű. Ha már nem működik, ha zsákutcába kerültél és az egyetlen kiút, hogy azt mondod: „sajnálom, hibáztam, bárcsak kompromisszumot köthetnénk” – tedd azt.

9. Esztétika hiánya

Az egyensúlyfaktor gyakorlati alkalmazása. Az esztétika fontos a köznapi mágiában, ezért fejleszteni kell a szépérzéket. Nyilvánvaló, hogy a szépérzék önmagában nemigen termel pénzt és ezért visszaszorul a fogyasztói társadalomban. Ettől függetlenül fontos sátánista eszköz és a mágia hatékonyságának érdekében használni kell. Nem arról van szó, hogy mit szokás szépnek tartani, hanem hogy mi az, ami valóban szép. Az esztétika nagyon is személyiségfüggő, saját természetünk tükröződik benne, de azért vannak egyetemesen kellemes és harmonikus sémák, melyeket nem szabad elvetni.

A Sátáni Biblia

Fontos: A The Satanic Bible-nak nincs magyar fordítása. Idegen nyelvű változatait idegen nyelvű könyvek kereskedelmével foglalkozó könyvesboltokban lehet megrendelni. Könyvkereskedelemmel jelenleg nem foglalkozom.
Anton Szandor LaVey 1969-ben írta a The Satanic Bible (Sátáni Biblia) című könyvét, melyben a modern sátánizmus alapjait fogalmazza meg.:
Prológus   23
A kilenc sátáni nyilatkozat   25
(Tűz)
Sátán könyve
A pokoli vádirat   27
(Levegő)
Lucifer könyve
A megvilágosodás   37
  1. Wanted! Isten – élve vagy holtan   37
  2. Az isten, akit megváltasz, te magad lehetsz   44
  3. Az új sátáni korszak néhány bizonyítéka   46
  4. A pokol, az ördög, és hogyan add el a lelked   55
  5. Szeretet és gyűlölet   64
  6. Sátáni szex   66
  7. Nem minden vámpír szív vért   75
  8. Lehetőség… NEM kényszer   81
  9. Az emberi áldozat kiválasztása   87
  10. Élet a halál után az ego beteljesítésével   91
  11. Vallási ünnepek   96
  12. A fekete mise   99
(Föld)
Belial könyve
Uralom a Földön   107
  1. A sátáni mágia elmélete és gyakorlata: (A köznapi [Lesser] és rituális [Greater] mágia meghatározása és használata)   110
  2. A sátáni szertartás három fajtája   114
  3. A szertartás avagy az „intellektuális felszabadító kamra”   119
  4. A sátáni mágia hozzávalói:
    1. Vágy   121
    2. Időzítés   122
    3. Ábrázolás   124
    4. Irányítás   126
    5. Az egyensúlyfaktor   127
  5. A sátáni szertartás:
    1. Néhány megjegyzés, amiket a szertartás előtt olvass el   130
    2. A tizenhárom lépés   131
    3. A sátáni szertartáson használt eszközök   134
(Víz)
Leviathan könyve
A háborgó tenger   141
  1. Fohász a Sátánhoz   144
  2. Pokoli nevek   145
  3. A vágy fohásza   147
  4. A pusztítás fohásza   149
  5. A könyörület fohásza   151
  6. Az énoki kulcsok (a tizenkilenc kulcs időrendi sorrendben)   153
Lássuk, miről is szólnak a fejezetek! Mivel a Sátáni Bibliát a nemzetközi szerzői jogok védik, ezen a helyen csakis rövid kivonatokat közölhetek belőle, melyek korántsem tekinthetők teljesnek! Az apróbetűs idézetek szerzői jogai Anton LaVeyt és örököseit illetik. A magyarra fordításért én vagyok a felelős. Átvételükre NEM adok engedélyt, de ez az oldal szabadon linkelhető.

A pokoli vádirat

A Sátáni Biblia a keresztény Biblia mintájára számozott passzusokkal kezdődik:
I.6 Megmártom mutatóujjam a tehetetlen, tébolyult megváltótok híg vérében, és tövistépte homlokára írom: A gonoszság VALÓDI hercege – rabszolgák királya!

II.4 A holtak keze túl régóta sterilizálhatja az élők gondolatait.

III.7 Gyűlöld teljes szívedből az ellenséged, és ha valaki arcul csap, ÜSD VISSZA!, verd szét, mert az önfenntartás a legmagasabb rendű törvény!”

Wanted! Isten – élve vagy holtan

Ettől a fejezettől kezdve LaVey teljesen köznapi nyelvet használ, nyilván mert nincs szüksége a ködösítésre. Megtudjuk, hogy a sátánista számára olyan isten létezik, amilyenben csak hinni óhajt (ha ennek szükségét látja), mert istent nem személyként, hanem a világot egyensúlyban tartó jelenségként definiálja. A „jó” és a „gonosz” egymástól elválaszthatatlan emberi fogalmak. Érdekességként említ egy ördögimádó szektát, akik úgy hiszik, Isten mindent megbocsát, ezért nem hozzá imádkoznak engesztelésért, hanem az Ördöghöz, aki földi életükön uralkodik.
Amikor egy sátánista valami rosszat tesz, felismeri, hogy hibázni természetes – és ha igazán sajnálja, amit tett, figyelni fog arra, hogy többé ne kövesse el ugyanazt a hibát. Ha tettét nem sajnálja szívből, tudja, hogy újra meg fogja tenni, és eszébe sem jut, hogy meg kellene gyónnia a bűneit vagy bocsánatért kellene könyörögnie. De pontosan ez történik mindig. Az emberek bevallják bűneiket, hogy felszabadulhassanak a bűntudat alól – és nyugodtan bűnözhetnek tovább, többnyire ugyanazokat követik el újra és újra.”

Az isten, akit megváltasz, te magad lehetsz

Valamennyi istent az ember teremtette, hogy megkísérelje megmagyarázni a megmagyarázhatatlant. Miért kellene tehát magunkon kívül keresnünk a létezés értelmét?

Az új sátáni korszak néhány bizonyítéka

Az eredendő bűn alól senki sem kivétel – hirdetik a keresztények. A „halálos bűnök” mind olyanok, amiket egy egészséges ember akár naponta elkövet, így a folyamatos kondicionálás révén kötődni fog a keresztény egyházhoz. Korunkban ilyesmivel már nehéz vakítani az embereket, ezért a keresztény egyház is változtatott, például már nem tartják a szexet gonosz dolognak. Bizony, jócskán eltávolodtak a (keresztény) Bibliában írtaktól, de továbbra is keresztényeknek vallják magukat.
A béketüntetések első soraiban papokat és lelkészeket találhatunk, akik még a hadifelszereléseket szállító vonatok elé is fekszenek legalább akkora elhivatottsággal, mint amekkorával hittársaik megáldják a lövedékeket és a bombákat, és káplánként a harcmezőkre kísérik a katonákat. Valakinek itt nincs igaza. Lehetséges, hogy épp a Sátán állhat ki vádlóként? Kétségtelen, hisz' éppen ők nevezték ki annak!”
Felmerül a kérdés, hogy a sátánizmus filozófiáját miért nem hívják egyszerűen csak „humanizmusnak”, ami kevésbé agresszív elnevezés. Azért, mert a sátánizmus nemcsak filozófia, hanem vallás is, méghozzá a Balkéz Ösvényét követő vallás, amely a testi, az evilági, érzéki szempontokat jelenti. A sátánizmus betölti a pszichiátria és a vallásosság közti űrt, megadja azt a keretet, amire az embernek alaptermészeténél fogva szüksége van, mert a változást ésszel elfogadni egy dolog, és megint más azt érzelmileg is a magunkévá tenni.
Bár megváltoztak az idők, és ez mindig is így lesz, az ember tulajdonképpen ugyanolyan maradt. Kétezer éve olyasmik miatt tartanak bűnbánatot, amik miatt sosem kellett volna bűnösnek érezni magukat. Elegünk van már abból, hogy megtagadjuk magunktól az élet megérdemelt örömeit. Ma, csakúgy, mint mindig, az embernek itt és most kell élvezetet találnia a létében, és nem a mennybéli jutalmára kell várnia.”

A pokol, az ördög, és hogyan add el a lelked

Megismerhetjük az „ördög” és a „bűnbak” kifejezés kialakulását, és képet kapunk a különféle mitológiák démonairól, valamint a pokolról – mint színhelyről – alkotott elképzelés eredetéről is. A sátánista nem adja el a lelkét senkinek, és nem köt szerződést alvilági hatalmakkal.
Az istenfélő próféták arra tanították az embert, hogy félje a Sátánt. De mi van az olyan kifejezésekkel, mint az „istenfélelem”? Ha isten kegyelmes, miért kellene félni tőle? Valóban nem szabadulhatunk a félelemtől? Ha félned kell istentől, miért nem vagy inkább „sátánfélő”, hogy megkaphasd mindazt, amitől az istenfélelem eltilt? Az ilyen általános félelemérzet nélkül a papoknak semmijük sem maradna, amivel hatalmukban tarthatnák a híveket.”

Szeretet és gyűlölet

A szeretet és a gyűlölet két egymástól elválaszthatatlan fogalom. Ha bármelyiket elnyomjuk, azzal megbomlik az egyensúly. Ha túlságosan könnyeden értelmezzük, túlontúl általánosan használjuk, e fogalmak elveszítik eredeti jelentésüket. A sátánista tudja, hogy éppannyira képes gyűlöletet érezni, mint amennyire szeretetet, és mert van viszonyítási alapja, nem keveri össze a fogalmakat.

Sátáni szex

Az egyik legelterjedtebb tévhit, hogy a sátánizmus tulajdonképpen csak ürügy orgiák rendezésére. Tévedés! A sátánizmus a teljesen szabad szexualitást hirdeti – mindenki egyéni hozzáállása szerint dönt e kérdésben. Vannak, akik tökéletesen poligámok, mások számára a monogámia a legmegfelelőbb. Senkinek sem kellene bűntudatot érezni a nemiség miatt, és a sátánizmus egyáltalán nem törődik azzal, hogy valaki hetero-, homo-, bi- vagy aszexuális érdeklődésű.
A sátánizmus arra bátorít, hogy éld ki szexuális vágyaidat, feltéve, hogy ezzel senki másnak nem ártasz.”
Mindenkinek elidegeníthetetlen joga, hogy maga döntsön a szexet érintő kérdésekben.
A sátánizmus helyteleníti a nemi erőszakot, a gyermekek szexuális zaklatását, a nemi vágy állatokon történő kielégítését és bármely más hasonló cselekedetet, melyben valamely közreműködő nem szabad akaratából vesz részt, vagy ha ártatlansága, naivsága miatt megrémülhet az aktustól, illetve tulajdonképpeni akaratával ellentétes cselekedetek végrehajtására kényszerítik bármely módon.”
Ezek után már magától értetődő, hogy a maszturbációt is teljességgel természetes tevékenységnek tartja a sátánista, és tudja, hogy mivel az emberek egyéni vérmérsékletüknek megfelelő gyakorisággal végeznek önkielégítést, bűnként hirdetve ez is automatikusan az önmegtagadás egyházához bilincseli a követőket.

Nem minden vámpír szív vért

Sok olyan ember van, akik képesek arra, hogy másokban felelősségérzetet keltsenek anélkül, hogy erre bárkinek is valós oka lenne, és utána valóságos vámpírként szívják belőlük az életenergiát, különféle fortélyokkal kihasználják őket. A hagyomány szerint a démon- vagy ördögűzés első lépése, hogy felismerjük valódi természetét.
Rendkívül nehéz olyasvalakinek megtanulni, miként mondjon „nem”-et, aki egész életében csak „igen”-t mondott. Ám hacsak nem akarja, hogy állandóan kihasználják, meg kell tanulnia nemet mondani, amikor a helyzet úgy kívánja. Ha hagyod magad, a lelki vámpírok befurakodnak a hétköznapjaidba is, míg már nem marad magánéleted – és az irántuk érzett felelősségtudatod idővel megfoszt minden ambíciótól.”
A fenti idézetből kiderül, hogy nehéz dolog megszabadulni a lelki vámpíroktól, de e fejezetben van néhány igen hasznos ötlet.

Lehetőség… NEM kényszer

A sátánizmus arra biztat, hogy éld ki a természetes vágyaidat és tapasztald meg a „hét főbűnt”, de meg kell érteni, hogy ez a szabadság semmiképp sem jelent kényszert! Az elnyomott vágyak pszichikai nyomásától nem úgy lehet a legkönnyebben megszabadulni, ha valami egzotikus dolgot kezdünk cselekedni, mint amilyen például a jóga, mert ez sem univerzális csodaszer.
A sátánista felteszi a kérdést: „Mi a rossz abban, hogy ember vagyok, emberi korlátokkal és erényekkel?” Vágyai elnyomásával a keleti misztikus semmivel sem szabadul könnyebben a kényszer alól, mint a keresztény társa.”

„A Sátánnak sosem volt szüksége törvénykönyvekre, mert az embert létfontosságú, természetes ösztönei tartották „bűnben”, hogy önmaga maradjon, hogy ragaszkodjon az érzéseihez.”

Az emberi áldozat kiválasztása

E fejezet a véráldozat magyarázatával indul. Olvashatjuk, hogy a vér az életenergiát szimbolizálja, és a mágusok a véráldozatban rejlő energiát szánják akaratuk sikerre hozásának katalizátoraként. Az úgynevezett „fehér” mágusok állatokat áldoznak, mert nem tudják, hogy ez a bizonyos energia valójában az agóniával szabadul fel, és – itt jön a lényeg – ez ugyanaz az energia, ami egyéb felfokozott érzelmi állapotban is megjelenik, mint amilyen például az orgazmus, a düh, a rémület vagy a bánat. A sátánista tehát jelképesen áldoz.
Egy sátánista SEMMILYEN körülmények között nem áldoz fel állatot vagy gyermeket!”
A sátánista akkor vállalkozik emberáldozatra, ha az átkával levezetheti haragját, és egyúttal megszabadulhat egy teljességgel visszataszító, pusztulásra érdemes illetőtől. Az értékelés „brutálisan egyszerű”. Az áldozat ilyenkor is szimbolikusan értendő, és LaVey hangsúlyozza, hogy a kiválasztott áldozatok önmagukat pusztítják el.
Ha a sikereid vagy a boldogságod háborgat valaki mást – nem tartozol neki semmivel! Rászolgált arra, hogy eltaposd. Ha az embereknek számolniuk kellene a cselekedeteik következményeivel, kétszer is meggondolnák, mit tesznek.

Élet a halál után az ego beteljesítésével

Az élet az egyik legfontosabb dolog a sátánista számára. Az öngyilkosságot, a mártíromságot az esetek túlnyomó részében nem tekinti ésszerű választásnak, kivéve persze, ha erre személyes, nyomós indítéka van. A sátánizmus az ego, az öntudat végletekig fejlesztését bátorítja, mert így még az – elkerülhetetlen – halál után is fókuszban maradhat az ember tudata.

Vallási ünnepek

Mivel a sátánista önmaga istene, nyilvánvaló, hogy az elsődleges ünnepe a saját születésnapja, de létezik még egyéb ünnep is, például a tavaszi napéjegyenlőség vagy az október 31-re illetve november 1-ére eső Halloween. A miérteket tárgyalja ez a fejezet.

A fekete mise

A kívülállók által elképzelt fekete mise ábrázolásával kezdődik a fejezet. Még az is kiderül, hogy az elterjedt tévhit szerint a sátánisták kedvenc sportja a megkereszteletlen csecsemők feláldozása, a Biblia és egyéb keresztény jelképek gyalázása, és különféle mágikus védelmező körökből az Ördög megidézése. A valóság nem egészen ez. A fekete mise nem azonos a sátánisták mágikus szertartásaival, és még csak azt sem lehet mondani, hogy az úgynevezett fekete misét sátánisták tartják.

A mágiáról…

A sátánista ceremóniákkal a Sátáni Biblia további fejezetei foglalkoznak, sőt, LaVey önálló kötetet írt e témáról.

A spirituális ösvények

A sátánizmust gyakran a „balkéz ösvénye” kifejezéssel együtt említik. A balkéz ösvényéhez tartozó vallások, világnézetek jellemzője, hogy szembenállnak a világvallások zömének tanításával. Emiatt e filozófiákat általánosságban a spirituális sötétséggel, gonoszsággal társítják az emberek. Természetesen ez is csupán nézőpont kérdése, hiszen ha onnan szemlélem, hogy a szabad gondolkodókat sokáig üldözték (és e téren még ma sincs teljes szabadság), akkor indokolt a sötétség, hiszen a balkéz ösvénye vándorainak rejtőzniük kell, nem szólhatnak szabadon bármikor és bárhol. Ha viszont onnan nézem, hogy a balkéz ösvényén az egyén van központban, és ez az egyén tökéletesen szabad, és teljes mértékben elfogadhatja önmagát olyannak, amilyen – máris fordult a kocka, és Lucifer, a fényhozó magasra emelheti prométeuszi fáklyáját, hogy a tudás fényében fürössze önmagát.
Bizonyára egyértelműen kiderült, hogy kétféle spirituális ösvényről kívánok írni. A balkéz ösvényét járja a sátánizmus. A jobbkéz ösvényét pedig az olyan vallások követői, mint a kereszténység, az iszlám, a buddhizmus vagy a Krsna-tudat.
A legfőbb különbség közöttük az origó, a kiindulási pont megválasztásában rejlik. A balkéz ösvénye az embert, az egyént és annak érdekeit helyezi a legfontosabb pozícióba, míg a jobbkéz ösvényének filozófiája azt vallja, hogy az ember, az egyén érdekei másodlagosak „isten” vagy az univerzum működésének (karma) érdekeivel szemben. A jobbkéz ösvényét járónak isten – az adott vallás által magasztalt isten – törvényei szerint kell élni, még ha emiatt esetleg le is kell mondania bizonyos vágyairól, céljairól, lehetőségeiről. Ezzel szemben a másik ösvényt járók úgy tartják, hogy mindenki önmaga sikerének a kovácsa, mivel nincs túlvilág, ahol örök kín vagy örök jutalom vár ránk, és ezért életünket az „itt és most” jegyében éljük.
A balkéz ösvényén nem a „szelíd”, hanem az erős diadalmaskodik – persze nem csupán fizikai értelemben vett erőről van szó, mert az elme és a személyes kapcsolatok ereje is előnyt biztosít a mindennapi életben. Ez a természet rendje, és mivel az ember is része, és nem uralkodója a természetnek, e törvénynek (vagy még inkább: jellegzetességnek) engedelmeskednie kell.
Fontos hangsúlyozni a személyes szabadság jelentősségét, mert ez is elidegeníthetetlen része a balkéz ösvénye filozófiájának. Az ide tartozó világnézetek – bár esetenként sok közös vonással bírnak – mégis rendkívül személyesek, és két, ezen az ösvényen haladó „vándor” jó eséllyel markánsan különböző módon él és gondolkodik. Mert a világon minden ítélet, vélemény és benyomás csupán nézőpont kérdése, természetes, hogy semmi sem abszolút, univerzális érvényességű. Szó sem lehet tehát holmi hittérítésről, és a balkéz ösvényét járók felismerik a teljes vallásszabadság fontosságát, nélkülözhetetlenségét. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy szükségszerűen egyetértünk másokkal, a jobbkéz ösvényét járókkal, de elfogadjuk a döntésüket, még ha esetenként lenézzük vagy sajnáljuk őket, amiért saját maguk választotta rabszolgaságban, babonákkal színesített életet élnek.

A „balkéz ösvénye” kifejezés eredete

Jelenleg négy feltételezést közölhetek, mivel a kifejezés eredete nem állapítható meg egyértelműen. Más szóval: e témában még nem fejeztem be a kutatásaimat, ezért csak részeredményt közölhetek.

Helena Blavatsky és a teozófusok

Helena Blavatsky, a teozófia egyik alapítója, írásaiban az azokat a módszereket, eszméket, amelyeket kedvelt, elfogadott, a jobbkéz ösvénye, amelyeket nem, azokat pedig a balkéz ösvénye névvel illette. A kifejezés eredete valószínűleg a tantrikus tanokból ered, melyet Vama Margának, vagyis a balkéz ösvényének is neveztek, mert a női princípiumra a hold gyakorol befolyást, ami negatív polaritású, és a bal oldallal hozható kapcsolatba.

Tatárjárás

Feltételezhető, hogy a sámánisztikus hitet valló tatárok hozták magukkal ezt a kifejezést, és általuk terjedt el Európában.

Keresztény mitológia

A középkorban a keresztény egyház a balkezeseket a gonosszal hozták kapcsolatba. A Bibliában, Máté evangéliumának 25. részének 33-as passzusában ez áll: „És a juhokat jobb keze felől, a kecskéket pedig balkeze felől állítja”, az pedig köztudott, hogy a juhokkal a keresztény híveket szokás párhuzamba állítani, a kecskéket pedig a gonoszsággal, a Sátánnal említik. (Bűnbak.)

Kabbala és Eliphas Lévi

A Kabbalában (QBL) a balkéz oszlopa a komolyságé, a középső oszlop az egyensúlyé, a jobbkéz felőli pedig a könyörületességé. A balkéz oszlopát itt is a női nemmel kapcsolják össze.

Összefoglalás

Vexen Crabtree a balkéz ösvényéről szóló angol nyelvű esszéjében a következő négy pontban ábrázolja a két spirituális ösvény közti különbséget:
Balkéz ösvénye
Jobbkéz ösvénye
  • A szabad gondolkodás hangsúlyozása, a dogmák elvetése;
  • A végletekig személyes (önmagunk teljes elfogadása);
  • Az abszolút kijelentések elvetése;
  • Az egyén szerepének fontossága.
  • A vallás az észérvekkel szemben a hitet hangsúlyozza;
  • A teljes „énkép” elvetése, csak a „jó” részek elfogadása;
  • Kozmikus szintű „rossz” és „jó” megkülönböztetése és ezek abszolút érvényességének hangsúlyozása;
  • A csordaszellem elfogadása.
A pentagram csúcsai a következő világ-elemeket jelképezik: víz, föld, tűz, levegő – és szellem.
A jobbkéz ösvényének lényege a spiritualitás, a készülődés, szimbóluma pedig a szellem csúcsával felfelé mutató ötágú csillag. A szellem az anyag fölé emelkedik. A testi dolgok másodlagosak, az első a spiritualizmus.
A balkéz ösvényének lényege a test, a jelenben élés, szimbóluma pedig a szellem csúcsával lefelé mutató ötágú csillag. Az anyag fontosabb a szellemnél. A testi dolgok elsődlegesen fontosak, a spiritualizmus csak utána következik.

A pentagram és a Baphomet szimbólum

Ebben a cikkben a jól ismert ötágú csillagról, majd az úgynevezett Baphomet szimbólumról, a modern sátánizmus elsődleges jelképéről lesz szó.

A pentagram

A pentagram görög kifejezés, ahol a „penta” az 5-ös számot, a „gram” pedig az alakzatot (grammon – ábra, írás) jelenti. Tulajdonképpen bármilyen öt vonalból álló alakzatot nevezhetünk pentagramnak, mégis, kizárólag a szimmetrikus csillag alakú jelre használják ezt a szót. Itt még szó sincs semmiféle a csillagot befoglaló körről, tehát csakis az egyenes vonalakból álló ötcsúcsú csillagról beszélünk, amit még Pitagorász is használt a saját iskolája jelképeként, és akkoriban ezt a jelet egységesen az egészség és a tudás szimbólumának tekintették. A „pentákulum” kifejezést már inkább a bonyolultabb, de mégis ötágú csillagra épülő jelképek esetében használjuk helyesen.
Az 5-ös szám hagyományosan igen közel áll az emberhez, és hiszen ennyi ujjunk van, ötfajta érzékelést különböztetünk meg stb. Még a kereszténységben is megjelenik ez a szám Krisztus öt sebével. (A kereszténység egyébként egész a kora-középkorig használta is az ötágú csillagot, mielőtt a keresztet választották volna szimbólumként!) Még az iszlámban is fontos szerepe van ennek a számnak, hiszen a vallás „öt pillére” (tanúságtétel, ima, alamizsna, böjt, zarándoklat) többek közt napi ötszöri imát ír elő.
leonardoNyilván mindenki ismeri Da Vinci híres emberábráját, ahol az ember széttárt végtagokkal látható. A végtagok és a fej együtt ötszöget alkotnak, és az ötszög közepe épp a nemi szervre kerül. Amint azt Aleister Crowley írta, „minden férfi és minden nő egy csillag”, vagyis önálló mikrokozmosz a világban (makrokozmosz), amely nézet tökéletesen illeszkedik a hermészi „amilyen odafent, olyan idelent” nézetbe, és ugyanezt vallják a tantra értői is. Az ötágú csillag arányai az aranymetszést követik, ezért is érződik tudat alatt olyan „természetesnek”, világba illőnek, jelentőségteljesnek.
A pentagram öt csúcsa hagyományosan az „öt alapelemet” jelképezi, amelyek sorban: föld, levegő, tűz, víz, és a kvintesszencia, az „ötödik elem”, vagyis a szellem/lélek/éter.
Kétféle „állása”, orientációja van a pentagramnak, a „felfelé”, illetve a „lefelé” mutató, ahol minden esetben a kvintesszencia pozícióját nézzük. Ha álló pentagramról beszélünk, azt fejezzük ki, hogy abban a rendszerben, amire a pentagram utal, a szellem magasabb prioritású az anyagnál, míg fordított esetben az anyag, vagyis a test érdekei az elsődlegesek. A „szellem” korántsem jelent minőséget, tehát semmiféle etikai, morális töltése nincs – a szellem nem jó vagy gonosz, a kvintesszencia egyszerűen az élet anyagtalan része.
Bár a pentagramnak tulajdonítanak „gonosztól védő talizmán” szerepet is, hiszen az öt csúcs védelmező tüskeként is felfogható, és a központi „anyaméh-alakú” terület a végső menedéket jelképezheti, érdemes ráébredni, hogy a „gonosz” igen szubjektív fogalom. Ez a „talizmán” tehát magában semmit sem ér, csak annyit, mint egy kikapcsolt erőtér, amit nem tudsz bekapcsolni, mert fogalmad sincs, hogyan működik. A „védelmi talizmán” elképzelés vélhetőleg Eliphas Lévitől ered, aki ezt minden valószínűség szerint maga találta ki unalmas óráiban, mert e gondolatnak nincs korábbi hiteles történelmi vonala.
A pentagram köré szokás kört rajzolni, ekkor fokozódik annak védelmi szerepe, de igazából csak az okkultista felfogású kozmikus egységet szimbolizálja erősebben, ahol valamennyi alapelem kapcsolatba kerül egymással a kör révén. A körbe foglalt pentagram tehát nem szükségszerűen védekezést szimbolizál, jelenthet hangsúlyozott egységet, kozmikus harmóniát is.
Természetesen, mint az ennyire egyszerű (letisztult) és ősi és alapnak tekinthető jelképek esetében, itt sem beszélhetünk „a helyes jelentésről”, hiszen sokan használják ezt a jelképet, és szinte mindenki máshogy definiálja, mást ért alatta, mást kapcsol hozzá.
Elterjedt téveszme, hogy a pentagram a „mágia” szimbóluma. A mágia fogalma ugyanígy „public domain”, amit rengetegféleképpen definiálnak. Azt állítani tehát „per se”, hogy a mágiának márpedig köze van a pentagramhoz, enyhén szólva szűklátókörűség, felfuvalkodottság vagy tájékozatlanság. A sátánista mágiában például eleve nem használatos bármiféle „védelmi szimbólum”, mert egy sátánista igen nevetségesnek, mi több, pofátlannak tartja, hogy segítséget kérünk valamitől, miközben jajj, de félünk tőle és mennyire gyűlöljük, mert „gonosznak” tartjuk. Ennek a fajta rettegésnek a keresztény bűntudatból fakad a forrása, ami igen naivan (jóindulatúan nem állítom, hogy politikai céllal) azt hirdeti, hogy létezik univerzális jó és univerzális gonosz. Az olyan „mágusok”, akik ilyen védelmi eszközöket használnak, szintén képtelenek kiszabadulni a keresztény alsóbbrendűség koncepciójából (hangsúlyozom: ők maguk tartják alsóbbrendűnek, bűnösnek magukat, nem én bírálom őket), és az ilyen jellegű spirituális skizofrénia ritkán előnyös.

A Sátán száma

A köztudatban a Sátán száma a 666. (Ennek bibliai alapja van, amit most nem óhajtok boncolgatni, mert baromi hosszadalmas lenne.) Ezt azonban „ősátánsága” másképp gondolja, neki más szám szimpatikus. Tudd meg hát, hogy a kilenc a Sátán száma, mert ez az ego száma, amely bármekkora szorzat esetén is visszatér önmagához a számjegyeket összeadva (és ezt az összeadást addig ismételve, amíg az eredmény csupán egy számjegyű lesz).
LaVey véleménye szerint (melyet a Satanic Rituals c. könyve „Az ismeretlen ismerős” fejezetében ismertet) a kilences szám a világkorszakokra is érvényes. Jelentősséget tulajdonít a kétszer 9 évből álló egységnek (Working), amelynek a közepe tájára csúcsosodik ki az adott időegységre érvényes jellemző hatása. Kilenc ilyen időegység egy éra (Era, 162 év), kilenc éra egy ezredkor (Age, 1458 év), kilenc ezredkor pedig egy korszak (Epoch, 13 122 év).
Minden ezredkor megfelelhethető a tűznek vagy a jégnek. A jég ezredkora alatt az embernek azt tanítják, hogy adja fel a büszkeségét, hátráljon meg önmaga elől; akkor számít majd jónak. A tűz ezredkora alatt az embernek meg kell ismernie és fel kell vállalnia önmagát, hogy kiteljesedhessen az élete. A jég ezredkora alatt az Isten odafent van. A tűz ezredkora alatt pedig lent.
Az elmúlt jég ezredkora i.sz. 508-ban kezdődött és 1237-ben teljesedett ki. Az új tűz ezredkora 1966-ban kezdődött. (Minő véletlen, LaVey épp ebben az évben alapította meg a Sátán Egyházát.)
2002 hasonlóan jelentős évszám, hiszen ebben az évben indult el a Scythe sátánizmusról szóló információszolgáltatása, mert ekkorra lett elegem a köztudatban terjengő téveszmékből, amelyeket sokan körömszakadtukig fanatikusan védenek.
Mindez természetesen csupán játék a számokkal, jelenleg nincs módunkban ellenőrizni ezeket az állításokat, hiszen senki sem tudhatja, mi történt 1237-ben vagy 508-ban. Valószínűleg sosem fogjuk megtudni. Ám ez az okoskodás is van olyan hiteles, mint bármelyik másik.




Nigromantia (Démonidézés) – Olyan varázslat, amelyet a mágus az ördög vagy más démonok segítségével hajt végre. A démonok a ráolvasás folytán arra kényszerülnek, hogy a nigromanta szolgálatába álljanak.


Démonidézés
Nigromantia (Démonidézés) – Olyan varázslat, amelyet a mágus az ördög vagy más démonok segítségével hajt végre. A démonok a ráolvasás folytán arra kényszerülnek, hogy a nigromanta szolgálatába álljanak.
A Nigromantia általában rosszhírű helyeken (romok, vesztőhelyek és keresztutak) zajlik, ahol varázsköröket rajzolnak a földre, mely köré mágikus karaktereket rajzolnak, valamint a démonok neveit. Közdémon idézésekor nem kell megtalálni annak igaznevét (nehéz is lenne és nem is biztos, hogy az illető közdémon éppen elérhető, illetve azóta nem halt meg), csak az asztrálsík urának nevét kell említeni, és ő küld egy (vagy ahányat az idézőszövegben kértünk tőle) démont, az adott fajtából. Vagyis áthárítja a hívást, a lehető leggyengébbre, de minél nagyobb erőt fektet be a varázsló, annál erősebb lesz a megidézett lény. A megidéző akár azt is kérheti, hogy a herceg, akihez a hívást intézi, démonurat küldjön neki.
A varázslónak vigyáznia kell a jelentkező démonok mindenféle cseles csábításaitól, amellyel rá akarják bírni, hogy kilépjen a körből, mert akkor kiszolgáltatottá válik nekik. Ez a kör ugyanúgy véd a démon uraktól is, hisz ők is démonok, csak nagyobb az erejük.
Gyakran füstöléssel vonzzák oda a démont, akit addig gyötörnek varázsigékkel, míg meg nem teszi, amit a varázsló kér. Különböző varázslatokat lehet végrehajtani a démonon, míg itt van. Egy gyertya (persze nem akármilyen) elfújásával állítólag meg lehet ölni a démont, bár ebben sokan kételkednek, mert lehet, hogy valójában csak visszajut a saját síkjába.
A Nigromantiához tartozik az Exorcizmus (démonűzés) is, amikor is a démonokat a megszállottak elhagyására kényszerítenek. A megszállottság kezelése külön 'tudományág'. A Exorcizmus az ördögűzésre is vonatkozik.





Démonokról általában


A démonokról sok különböző felfogás létezik.
  • A legnépszerűbb talán az, hogy egy démon nem más mint egy másik létsíkból megidézett lény, amely képes megszállni egy testet és egy mértékig irányítani. Meg lehet szabadulni tőlük, többek között ördögűzéssel, vagy talizmánokat, mindenféle szentelt vagy mágikus dolgokat, tárgyakat alkalmaznak, hogy az emberről levegyék a rontást, amit a démon okozott. Ugyanezek a módszerek védelmül is szolgálnak.
  • Maguk a démonok - vagy más néven gonosz, tisztátalan szellemek - Sátán legalacsonyabb rangú szolgái, akiknek az a feladatuk, hogy a gyakorlatban tegyék tönkre az embereket, és a magasabb rangú szellemi lények által eltervezett tragikus sorsot konkrét tettekkel váltsák valóra az életükben. Tehát, úgymond, ők végzik el a piszkos munkát, és közvetlenül ők a felelősek a legtöbb olyan szenvedésért, amely felett az emberek minden igyekezetük ellenére sem tudnak úrrá lenni.
  • A démonok általában az emberek bűnei által szerzik meg a jogot arra, hogy leigázzák őket. A Tízparancsolat első két parancsolatával, tehát az idegen istenek imádásával és a bálványimádással kapcsolatos bűnök esetében még az ősök által elkövetett bűnök is jogalapot biztosítanak a démonok számára, hogy az utódok életébe behatoljanak.
  • Mitológiában is él a démon képe, ott eleinte mint isten szerepelt majd fokozatosan lett alsóbbrendű, végülis valahol az embernél kicsivel magasabb szinten de az istenek hatalma alatt találta meg a helyét.


Ördögűzés




Az ördögűzés egy vallási szertartás, ami során tárgyakból, vagy emberekből űzik ki a démont. A középkorban még teljesen természetes bajnak tartották egyházi berkekben, lelkesen alkalmazva is az ördögűzés praktikáit, aminek persze legtöbbször a betegnek kikiáltott személy látta kárát. Okai, ha szeptikusan nézzük a dolgokat, akkor főleg skizofréniára, paranoiára és önámításra lehet fogni, ami egynéhány esetben tényleg indokolt, hisz tele vannak az elmeügyintézetek olyan betegekkel, akikkel az orvostudomány nincs mit kezdjen, de rohamaik vannak, amik akár egy horrorfilmbe is beillenének: Az áldozat görcsösen rángatózik, nyáladzik, miközben megmagyarázhatatlan erőt sugároz. Őket hivatásos ördögűzők szabadíthatják meg a gonosztól egy 27 oldalas szertartás alapján, amelybe akár bele is halhat a páciens. A jelentkező tünetek azonban súlyos betegségekre is utalhatnak, amelyekre igenis létezik tudományos magyarázat, sőt, terápia is. Ehhez azonban már nem ördögűzőre, hanem belgyógyászra vagy pszichiáterre van szükség.
Ha hiszitek, ha nem, az ördögűzést még ma is gyakorolják különböző szektákban és a nagyon-nagyon vallásos, kicsit elmebeteg emberek. 2OO5 nyarán Romániában ördögűzés közben meghalt egy apáca. A fiatal nőt 3 napig egy kereszthez láncolták, száját betömték. Az éhezéstől kómába esett, szívinfarktust kapott és meghalt. Ez így igaz, ahogy leírtam, megpróbálták elűzni a démont, de a nő nem bírta.
Ahogy fennebb is olvashattad, ez az egész nagyon vallásos jellegű, a továbbiakban leírtak is ehhez kapcsolódnak. Az ördögűzés azért nem mindennapi rutinmunka még az ördögűző papok körében sem. Komoly szellemi és fizikai igénybevételt jelent. Emlékezz csak az Ördögűzőre! Természetesen vannak olyan segédeszközök, amelyek megkönnyítik a szertartást. Ide tartozik mindaz, amitől a sátán nagyon irtózik: például az egyházi értékek hirdetése egy szónoklat keretében, az egyház jelképei és a megszentelt tárgyak – különös tekintettel a szenteltvízre és a keresztre. A kézrátétel is bevett szokás az ördögűző szertartás alatt. A legjobb, ha az egész ceremónia a templomban, de legalábbis zárt helyen történik, ahol a falakon Jézus Krisztus és Szűz Mária képei láthatók. Fontos, hogy ebben a helyzetben a kereszténység jelképének, a keresztnek felfokozott értéke van, hiszen olyan ember használja tudatosan, akinek a hite erős, mint egy szikla.



Cathy O'Brien vallomása, aki gazdag politikusok szexrabszolgája és a titkos MK-ULTRA elmekontroll program áldozata volt

1995-ben egy Cathy O'Brien nevű nő könyvet írt Amerika Transz Formációja (Trance Formation of America) címmel, melyben azt állította,...

1995-ben egy Cathy O'Brien nevű nő könyvet írt Amerika Transz Formációja (Trance Formation of America) címmel, melyben azt állította, hogy a kormány titkos elmekontroll programjának az MK-ULTRA-nak az áldozata, és lényegében gazdag politikusok szexrabszolgája volt.


A könyv meglehetősen furcsa és nyugtalanító, elbeszéléses formában íródott, hosszú idézetekkel, melyekről O'Brien azt állítja, hogy azokra pontosan emlékezett. Azt mondja, hogy az agykontroll kezelések következtében disszociatív identitás zavarban szenvedett, melyet korábban többszörös személyiségzavarnak neveztek, és egyik ezek közül a szemilyégei közül fotografikus memóriával rendelkezett, és így tudta felidézni a jelenlétében elhangzott beszélgetéseket, melyeket az éveken át való fogvatartása és a bántalamzások alatt hallott.


O'Brien azt állítja, hogy az őt bántalamzók között volt  George H.W. Bush, Ronald Reagan, Gerald Ford, Jimmy Carter, Dick Cheney és Hillary Clinton is. Állítása szerint 1988-ban egy Mark Phillips nevű, korábban CIA ügynök mentette őt meg. A történetnek része O'Brien lánya Kelly is, aki szintén a program áldozata volt.


Cathy O'Brien és Mark Phillips
Ami bizonyosan hitelessé teszi O'Brien állításait az a tény, hogy több agykontroll program, mint az MK-ULTRA is nyilvánosságra kerültek, és elképzelhetetlen  módszereket alkalmaztak, például kínzást, tudatmódosító szereket, szexuális bántalmazást és hipnózist. Ezen programok célja volt többek közt, hogy elmekontroll alatt lévő rabszolgákká vagy tudattalan gyilkosokká alakítsák át az áldozatokat, akik ellenkezés nélkül elfogadják és végrehajtják a számukra adott parancsokat, mindegy, hogy mi volt az. Vannak nyilvánosságra került hiteles dokumentumok, melyek leírják ezeket a borzalmas módszereket, és több áldozatnak fizettek már anyagi kártérítést az elszenvedett bántalmazásokért, így Cathy O'Brien valóban az egyik áldozata lehet a számtalan ilyen programnak. Egy sajtótájékoztatón Bill Clinton nyilvánosan elismerte, hogy több ezer kormány által támogatott kísérletre került sor kórházakban, egyetemeken és katonai bázisokon szerte az Egyesült Államokban. Néhány ezek közül etikátlan volt, nem csak a mai erkölcs szerint, hanem már akkor is, amikor elvégezték őket.
O'Brien állításai közé tartozik amit a könyvében is ír a visszaemlékezéseiben, hogy elvitték őt a "Bohém Társaság" (Bohemian Grove) találkozójára, ahol szexuálisan bántalmazták. Hasonló állításokat tartalmaz könyve John DeCamp szenátorról, mint a Franklin felfedés (Franklin Cover-Up) című könyv. Számos gyerek állt elő azzal, hogy a "Bohém Társaság" összejövetelén szexuálisan bántalmazták, és arra kényszerítették, hogy részt vegyenek gyermekpornográf és más filmekben, állításaikat Ted Gunderson korábbi Los Angeles-i FBI különleges ügynök is megerősítette. Tehát a múltban számos ilyen visszaélés történt, olyan gyerekek elmondása alapján tudjuk ezt, akik nem olvastak könyvet erről a helyről és nem tudhatták, mi is az a "Bohém Társaság", vagy kik is lehetnek ennek a társaságnak a tagjai.

A "Bohém Társaság"


Mindenesetre nem bizonyítható száz százalékosan, hogy O'Brien állításai valóban mindenben helytállóak. De maga a tény, hogy számtalan tanú és áldozat vállalta, hogy beszél az elszenvedett bántalmazásokról, kínzásokról és elmeprogramozásról szerte az Egyesült Államokban és valószínűleg világszerte, ez már elgondolkodtató. Ha valóban igaz az állítások többsége, akkor ez egy újabb bizonyítéka annak, hogy elmebeteg, pszichopata gazdagoknak és képmutató, pénz és hataloméhes őrültek kénye-kedvének vagyunk kitéve minden nap.
Bohém Klub (Alex Jones)


Elme kontroll


Elme kontroll - Mind Control (magyar felirat


Titkos társaságok 1 rész


Titkos társaságok 2 rész
2_resz


Titkos társaságok 3 rész
3_resz


Elme kontroll - Mind Control (magyar felirat)



David Icke - The Lion Sleeps No More - Moon Control (magyar felirattal)






Tibor Etele magántanuló





Jó fokhagymásan pirítva...
A Gömzsik is hazudott és pontosan tudta valhol hogy ha szétrakja a lábát nekem akkor van esélye arra hogy helyi kitelepített ügynökből igazi kalandozó ügynökké lehessen szintet lépve. Megkapta. Végül be is vallotta mert rájöttem hogy tudja. És azt is bevallotta hogy a segge ami olan trapéz alakú csak jelmez, amit egyébként én is tudtam. (S itt bukik a déri is, mert ő azt állítja hozzánk képest ők ócska amatőrök voltak anno- szart akkor már ők használták ezt a módszert). Nem tudom azóta mit kavar és mit csinál nem is érdekel már annyit csalódtam ilyen figurákban hogy inkább nem is akarom tudni.
Végül is J. És V. és A, is egy csapda volt. A mesterelme e mögött a csapda mögött olyasvalaki trükkjét mutatja aki Trent Reznort is előkészítette nekem hogy beszivasson. Abban a pllanatban amikor Johnny Cash megkeresett hogy segítsek kimenteni Trentet és elmondta mit csináltak vele, abban a pillanatban feltűnt előttem a ravaszdi nő arca aki az egészet előkészítette. Abban a pillanatban tudtam azt is hogy ez egy csapda, de belementem mert úgy ítéltem meg hogy Trent intelligensebb és hosszú távon meg fogja lassan érteni, viszont megölni pedig nem fog tudni.
Hasonló trükk volt ez is J-vel és A-val és V-vel. Nem tudom Veronikát hová tegyem, egyenlőre egy gyönyörű gyöngyszemnek gondolom, kettőnk közös alkotásának, aki elvégzett egy fontos feladatot nekem. De ő is hallgat. Pedig segített is anno kapolcson odaküldte a mókus egyik helyettesítőjét hogy ő az. "A harcsa Veronika küldött hogy mutatkozzak be hogy én vagyok a móki helyettesítője." Néztem zavartan, mert akkor pont nem emlékeztem semmire. S folytatta. "Nem baj ha nem emlékszel rám, mondta hogy lehet hogy nem fogsz emlékezni csak megkért hogy jöjjek ide és ha emlékszel egy kicsit beszélgessek veled, de mindegy hagyjuk." s továbblépett. Az Írisz akkor kicsit korábban elhúzódott. "Inkább nem akraom ezt tudni mert akkor féltékeny leszek."
---
"Aznap éjjel amikor becsempészted a pénzt a tárcámba egy rókával álmodtam, hogy bemászott az ablakon és rám mosolygott majd eltűnt." "Igen. Olyan édesen aludtál szivesen megcsókoltalak volna, de akkor dolgom volt."
---
Amikor megöltem a rendőrkapitányt rá pár napra újra találkoztam vele az utcán. S mikor kiderült számomra hogy nem ismer meg rájöttem hogy ez egy helyettesítő. Egy pár napig tiszta ideg voltam. Akkor pont megint nem emlékeztem arra hogy vannak takarítók akik eltakarítanak utánam ha megtámadnak és megölök valakit. Féltem hogy majd jönnek és itt kell harcolnom a rendőrökkel. Azután amikor találkoztam megint vele akkor bekattantam. Úgy döntöttem hogy megint bemegyek és megölöm. S ha kell naponta kinyírom hogy kiderüljön mi folyik itt. Bementem hozzá és megint kivégeztem rövid beszélgetés után. A sátánistákról meg ilyesmiről dumáltunk nem igazán volt képbe, hárított és nevetett. Pár nap múlva megint ott volt az új helyettesítő. Kezdtem kiakadni. Megint bementem hozzá a portás már ismerősként üdvözölt: "Megint a kapitányhoz?" "Igen oda." Bementem és akkor már minden teketória nélkül megöltem kérdés és beszélgetés nélkül, de most meggyőződtem róla hogy tényleg halott-e.
S pár nap mólva megint ott volt.
Megyek a Minibe ott ül Etele. mondom neki hogy "te figyelj megöltem a rendőrkapitányt háromszor egyás után és megint ott van." "Bazmeg az te voltál. De minek szórakozol a rendőrkapitánnyal, az csak egy rendőr. Tucatáru. Fogunk egy kuglit aki belefér a jelmezébe megmondjuk neki hogy fontos beépülési feladat meg mittudomén azután kitöröljük a régi életének az emlékeit és éli tovább az életét mint rendőrkapitány." "Micsoda?" csodálkoztam "Ti pótoljátok mindig?" "Hát persze. Most már te is közénk tartozol. Tudod - és közelebb hajolva lehalkította a hangját - annak idején én is meg tudtam szökni a körből."
Bammm. Ekkor esett le a tantusz nekem hogy ezek úgy vannak kondícionálva hogy aki meg tud szökni a körből az nagyúrrá válik azaz irányítóvá és megkapja a privilégiumokat hogy megölhet bárkit, megbsazhat bárkit következmények nélkül, mert el lesz mindig simítva. Ezt korábban megtudtam már egyszer valahonnan csak elfelejtettem. Lehet hogy az öreg mondta el.
S folytatja ám Etele. "Hagyd a fenébe a rendőrkapitányt az csak egy báb, azt csinálja amit mi mondunk neki." "Hanem segíthetnél nekem." "Miben kéne a segítség? És mit adsz cserébe?" kérdem. "Hát ezeket kéne megrendszabályozni mert kezdenek önállóan dolgozni. Túl sokat fejlődtek és én szeretném irányítani őket."
Na gondoltam magamban helyben vagyunk. A sátánista őrület a hatalomvágy kezd benne is ágaskodni. "Rendben segítek, de cserébe nekem is kell adnod valamit." "Mit akarsz?" "Tudom hogy te őrzöd a kör ábráinak a titkát. Tudom hogy te vagy az aki a szimbólumokat rajzolod a táborokban. Rajzold le nekem mindet." Lerajzolta. Pontosan olyan volt mint amit a táborban láttam, még azokat is ismerte amiket a többiek sem és én is csak azért mert hipnózisban felidéztem mindent ami a táborban történt és vissza tudtam emlékezni arra hogy nem csak a kör szélén és belül voltak ábrák hanem a fák között is elrejtve. Ezt csak ő tudta. Lerajzolta azokat is. "Megvagy." gondoltam magamban. S cserébe elmondtam neki a Hubbard féle elmetrükköt. Azt hogy hogyan tud egészen egyszerűen sokkot okozni és így uralmat nyerni mások elméje felett egy lehetetlen helyzet kialakításával. Például ha ellop valamit valakitől de úgy hogy a másik tudja hogy ő volt de ne tudja bizonyítani és letagadja akkor az egy olyan tudati állapotba hozza a másikat hogy képes lesz az irányító triggert beültetni. megmutattam hogy például kézjelet használhat vagy hanghordozást triggernek. És meg is mutattam hogyan működik. el volt ájulva. (ugyanezt tanítottam a dietrichnek is szintén ezek közé tartozik)
Amit viszont hazafelé gondoltam attól már nem lett volna elájulva. Végül is megszivattam de keményen. Tudtam ugyanis hogy hazudik az ábrákkal kapcsolatban. Leírt valami szertartást hogy hogyan kell rajzolni milyen sorrendben meg ilyesmi de tudtam hogy az parasztvakítás. Az ábrák attól voltak olyan erősek mert ő rajzolta őket és ő volt az aki annyira erős volt.
A lopós trükkel pedig elértem azt hogy elszigetelődött a többiektől s így lassan kiesett a pixisből. Ugyanakkor pedig kiszivárogtattam a hülyeséget amit a rajzokról hadovázott össze a többieknek úgyhogy onnan is kirekesztették és nem hívták többé. Viszont így az ábrák ereje lecsökkent. A gyerekeket pedig közben egyre több infó érte arról hogyan kell védekezni. A Minis csapat révén pedig egyre terjedt a hipnózisból való felébredés gyakorlata is és azért az emberek fejlődtek is, bár nem túl jó ütemben, de azért mégis volt fejlődés. Ezek következményeként egyre többen tudtak megszökni a körből. És egyre többen váltak e miatt Nagyúrrá és Úrhölggyé. És ez ebben az elmemanipulált körben azt jelentette, hogy egyre több felé kellett aprózódniuk. Egyre többen lettek olyanok akik megölhettek bárkit, megbaszhattak bárkit, de egymással már mégse tudtak úgy feltétel nélkül elbánni, mert ha két kiváltságos került szembe egymással akkor elkezdődtek a gondok. Egyre többen kerültek ilyen státuszba a városban. A valódi koponyák a kik tudatosan iránították az ilyen közösségeket meg nem tudtak beavatkozni, mert nem akarták felfedni a kilétüket. És gyakorlatilag az egész város egy sátánista porfészekké vált ahol mindenki átesett ezen a beavatáson, embert ölt - gyereket. A legtöbb nem is emlékezik erre.
---
Szóval ezek a csapdák olyanok amik már szinte nem is lepnek meg. A fel volt pl készítve hogy a csillámporos dologgal ne is zaklassam mert az nem érdekli. Merthogy a henna volt amit a testfestésre használtunk amit a védekező ábrákhoz felhasználtunk de a csillámporos szar már a mosszad manipuláció hozzáadott szutyka. Ráadásul úgy is kezdett velem, mint a mosszad tréningelt anyám és a csisztu, a sátánista pszichikai kínzás módszereivel. kicsit egyébként olyan csökkentett inteles beütés van e mögött is érezhető a fejevesztettsége a mosszados intelnek, remekül sikerült levágni a rohadt csárlicsapatokat a hálózat testéről és ezzel komoly intelt veszítettek. Viszont a hálózat alájuk tartozó része így önállósította magát ahogy tudta. A ezek befolyása alá tartozik és alapból hárít. J. Szintén fel volt már készítve. Nem is emlékszem miért ebben a karakterben talákoztam velük és miért is nem szerveztem köréjük is valami anyagi forrást. Lehet hogy annyira átlátszó volt a dolog vagy már belefáradtam, a csányi meg a mogyi, meg a többi szar után hogy nem érdekelt? Nem emlékszem mi volt.
---
Veronika szövegein érzékelem a szokásos mérget amit bele szoktak csepegtetni miután magukra hagyom őket hogy ha visszatérek hozzájuk akkor maró gúnnyal visszaüssenek. Mint a pomplamoose meg a többi szar mosszados trükkcsapat akiknek segítettem. Láttam egyébként hogy a banda akik köréje gyűltek szarházik és csak a lehetőséget keresik hogyan tudják manipulálni ide vgy oda őt. Sikerült is nekik valamelyest - mégis valami kis ellenállást érzékelek a szövegekben a részéről. lekerekítette az éleket és elsimította a tüskéket egy kicsit - így nem fájnak annyira és el tudom engedni őket. Nem tudom ez taktikázás-e vagy őszinte... szeretném minig azt hinni hogy őszinte, de mára kifogytam az ilyen illúziókból. Szeretném azt hinni hogy legalább az őszinte volt: "..csak még egy lépés... ennyit én is tudok segíteni..." De már nem is számít igazából. A karakter egyébként is kitalált én is dolgoztam rajta, ő is persze még többet, én magam se vagyok biztos abban hogy ki is vagyok valójában - szóval elmegyünk szépen egymás mellett mint idegenek eleddig. Úgy tűnik azok az idők véget értek amikor odajöttek hogy én vagyok ez meg ez, nem baj ha nem emlékszel én emlékszem rád.
---
A háborúnak nincs vége. Koránt sincs vége. Most jön még csak a java.
kiscsaj is nem tudom hogy most trükköznek és összefogtak ők is a hilaryval hogy valami iszonyat gonosz trükkelmegint előnybe kerülhessenek vagy tényleg belátta a hilary hogy igazam van és az értékrend nem csak egy elvetélt ötlet hanem valódi és a legerősebb hatalmat adja... ki tudja? Ők, vagy még ők sem. Ez ilyen trükköt trükkre halmozó elmék mikor adják fel a hazudozást és a szemfényvesztést? Főleg hilary, vag bush, vag a többi ha már ezek közül van olyan amelyik eredeti és ne valamelyik névtelen sumák pózol vagy névtelen tökéletes elmekontroll alatt lévő helyettesítő pózol a szerepükben mint az új putin. mellesleg azért nem minden figura helyettesíthető, mert az erő és a tehetség az nem terem minden bokorban. Az elmét lehet ugyan tuningolni és ennek kiváló módszertana van, de azok a legtetején nem helyettesíthetők bárkivel bármikor, mert ott már olyan magasan van a léc hogy oda még a tuningolt helyettesítő is kevés lehet.
---
Szóval befogadtak a sátánisták. S Bill Gyula története sem olyan fekete mint azt a hazug mosszados déri beállította. Tulajdonképpen ő nem kegyetlenkedett. És iszonyú ereje volt. Védte az erdőt a folyókat és a magyarokat. Ezért onna  a cigánytelepről feláldozott egy két gyereket. Én megkértem hogy mondja el és mutassa meg hogy csinálta. Megmutatta. Nem ölettem meg vele egy gyereket csak hogy hogyan vágja el és mit csinál. Gyakorlatilag gyorsan és fájdalommentesen végzett vele. Csak a vért használta. Nem baszta meg őket és nem kínozta őket. Ezért is volt annyira erős. A kínzást és a baszást a kgb meg a mosszad etette meg ezekkel a sarlatánokkal mert ők tudták hogy így gyengébbk lesznek.
Hiszen a mosszad is csinálja a mai napig. Aranytálban fogják fel a vért. Így kötik össze a vér-erejét az arany és a gazdagság szimbólumaival. A réteses, az irószeres, a játékboltos a szabadság utcán. De ma már ez se érdekel. Kiégtem. Az egyik tizenkilenc a másik egy híján húsz.
A déri ennek a mocsoknak a szolgája. És amosszados szarládák gyakorlatilag arra számítottak miután nem tudtak megölni se itt se ott, hogy ha ide beszorítanak akkor innen nem fogok tudni irányítani és akkora befolyásra szert tenni és meg tudják fordítani azt a folyamatot amit elindítottam.
És ezért varrták a nyakamba a dérit hogy a tehcnikával basztasson, hogy ne tudjak futni, mert a légzőrendszeremet támadja ultrahanggal, folyamatosan irritál és köhögtet, meg a sarkamat téremet a vádlimat rendszeresen meglövik mikróval hogy fájjon csak hogy ne tudjak edzeni se. Azt gondolta a déri hogy engem is olan könnyen elintéz mint Deaák billyt csak én nem tartoz véráldozatot nekem erre nincs szükségem én másképpen növök - lassabban és erősebbre mint bármelyikük. Ezért próbálnak eltaposni kiszorítani a bűnözői létbe hogy megállítsanak mert teret veszítenek meg szétmegy a hálózatuk a sok nagyúr miatt meg a sok úrhülgy miatt akik egyre többet akarnak a nagy tortából és egyre gyorsítják a birodalom széthullását. De már ne tudják megmagyarázni a többieknek hogy akkor negem miért is kell állandóan támadni, ha dolgozni akarok és nem ölök és futok meg ilyesmiket csinálok akkor miért is kell engem sakkban tartani és arra kényszeríteni hogy lopni menjek vagy öljek, mert támadnak? Ezt ugye már nem tudja a szarházi déri se elmagyarázni senkinek ezért trükköznie kell, hazudnia. De hát ez nem új dolog neki, ha még él egyáltalán mert második esélyt nem kap tőlem.
A zsidó világuralmi törekvés és a pénzhatalom mocska undorítóbb mint valaha. És nem változtatnak semmit.
Lassan csomagolhatjátok az uzsit a marsra...
---
Kicsit még közelebb hajolt hozzám és folytatta:
"Tudod mit mondott nekem az Öreg amikor kiszöktem a körből?"
"Mit?"
"Azt mondta hogy szabad vagyok. Azt csinálok amit akarok."
"De ha kiszöktél akkor nem akartál ott maradni, nem értettél egyet azzal ami ott folyik ugye?"
"Igen. Hát te miért szöktél? Kell ezt neked amgyaráznom. Te tudod a legjobban micsoda akarat kell ahhoz hogy megszökj. És én anno még az Öreg varázslatából szöktem - gondolj csak bele."
"És miért nem hagytad ott akkor őket, ha szabadon engedett?"
"Péter, ezeket nem lehet otthagyni. Vagy oda tartozol vagy megölnek aha tudnak de ha rád szállnak akkor onnantól az nem élet. Így legalább baszhatok, lehetett családom, nézd meg van két gyönyörű lányom és élhetek nyugodtan. Megcsinálom nekik a köröket, lerajzolom a jeleket és kész. meg amit muszály, de amiből csak lehet kihúzom magam."
"Értem. De én szét fogom verni ezt az egészet Etele, mert muszály szétverni. És én meg is tudom tenni. Ha velük tartasz akkor téged is úgy foglak kezelni mint őket."
"hahaha - nevezett keserűen - ugyan Péter, nem gondolhatod ezt komolyan te is láttad micsoda ereje van ennek a közösségnek, ha visszautasítod őket, se baszni nem fogsz, de még egy láyn se fog még cska szóba sem állni veled, és az életed egy pokol lesz. Ott fognak beléd rúgni ahol tudnak és soha nem állnak le csak ha megölöd őket."
"Akkor megölöm őket." ... "Mind." ... "És téged is Etele."
Etele nem nevetett. Látta a Gyerek szemében hogy ott viccről szó nincs. És tudta hogy meg fogja tenni. A csend többet mondott mint bármely szó.
"Tudod mit?"... "Segítek." ... "De belülről." ... "De valamit ki kell találnunk ahhoz hogy engem kiszakíts közülük egy kicsit és lemorzsolj róluk. Ők sokmindent nem tudnak amit én igen. Az Öreg megbízott bennem és elmondta, hogy az egészet azért csinálta, hogy legyen egy pár embere akik ellen tudnak neki állni, az ő hipnózisának. De túl jól sikerült a dolog és nem igazán akadtak emberek. Viszont azóta meg a közösség szétverhetetlen. Ezért kért meg enge hogy csináljam helyette a fogvatartást biztosító delejezést. Hogy legyen esélye annak hogy megszökhessenek páran. De még így is túl jól működik, amint látod. Gondolj bele hogy az Öregtől megszökni mit jelentett..."
Most viszont a gyereken volt az ámulat sora. Tisztelettel nézett a sörhasú alkeszra. Senki nem is tudta kicsoda ez az ember és mekkora hatalom van a kezében. Ugyanez igaz volt ugyan a gyerekre is.
"Gondolkodnom kell. Térjünk vissza a témára este..."
S kiötölték a Hubbardos műsort ketten hogy kiszakítsák Etelét és az állandóan bemikrofonozott Miniben beetessék a többieket az ábrákra vonatkozó maszlaggal.
A stratégia lényege az volt hogy Etele kiszálljon a buliból de úgy hogy a sátánista közösség maga túrja ki, és közben a többieket meg folyamatosan erősítsék a hipnózisból való  felébredés gyakorlatában. Így egyszerre tudtk erősíteni a potenciális áldozatokat és gyangíteni a sátánista kört, úgy hogy közben Etele nem kerül a fókuszukba. Természetesen mindketten iszonyú terhet vállaltak.
---
"Ha segítesz akkor én is segítek. Személyesen foglak kiképezni téged is."
---
"Méghogy ti védtétek az erdőt... És azzal hogy számolsz el, hogy odabasztatok egy atomerőművet ami radioaktív vizet engedi tonnaszám a dunába?" "Na ja. Hát persze nektek is kell a pénz mi? Patkányok vagytok ti mind."





907 pozsonyi csata



A vér alapú szertartások tehát valódi kulcsot és erős bejáratot adtak a megfelelő szertartást vezetők és telepatikus adók ötvözésével. Annyira erőssé tették azokat a népeket akik használták hogy ilyen módon hatalmas területeket tudtak meghódítani. A szertartásokhoz viszont olyan áldozatok kellettek akik telepatikusan erősek voltak mint adók és kellett legalább egy olyan aki nagyon erős volt mint vevő. Az egész ceremóniát így távolból tudta felügyelni és az ottlévők elméjét befolyásolni egy kisebb titkos kör akiket általában Nagyúrnak, Úrnőnek szólítottak. A mai szexpiacon gyakorolt szadista vagyis domina "játékok" őrzik ennek a szimbolikus neveit.
---
"Nem tudom a neveket, mindet - én csak leadom nekik a rendelést és ők elintézik amit kérek. hogy hogyan azt nem tudom." - mondja kovácsevics ártatlan képpel - persze hogy hazudott. "Cserébe meg immunitást kértek a rendőrségi ügyek tekintetében meg ezt azt. Nem is kértek sok pénzt egyébként." - hahaha tipikus kgb szemfényvesztés, rá lettek szoktatva, kondícionálva hogy igen szerény körülmények között éljenek. kovácsevics nem tudta hogy én tudom. És ez adott okot a gyanúra, hogy nem ő a fő stratéga mert annyira átlátszóan hazudott hogy ő nem lehetett. nem ismerte fel a tényt sem hogy átlátok rajta.
---
A 907-es pozsonyi csata anyagát nagyon is tanították a West Point-on. Tudom mert ott voltam a 80-as években. ma már lehet hogy nincs az anyagban.
A csata egy technikai és stratégiai mestermunka volt. És okkult mestermunka is amire most kifejezetten ki akarom hegyezni a dolgot. A magyar közösség akkoriban nagyon erős volt mert a spirituális vezetők tudták a határokat a véráldozatok bemutatása terén és ismerték a hagyományt. Ismerték a közös tudatot és ismerték az irányításának a lehetőségeit is. De nyugaton is erősödött egy ilyen vér alapú közösség sőt ők már a tudat manipulációjának egy sokkal brutálisabb szörnyetegét is megnyergelték és ez a pénz alapú hitre épülő anyagi előny kihasználása. A magyarok akkoriban viszont annyival többet tudtak a vér alapú áldozat bemutatásának kereteiről és pluszban a természet egyéb törvényszerűségeiről, katonai stratégiákról, hogy egy háromszoros mennyiségi túlerőben lévő és technikai túlerőben is lévő sereget porrá vertek megölve két nagyon erős spirituális vezetőjüket is. Igaz a csata komoly áldozatot követelt a magyar oldalról is Árpád és egyik fia szintén odaveszett a csatában.
A dolog ezért érdekes, mert ott a sátánista vér alapú spirituális közösség (amely akkor még a szeretet törvényeit is valamennyire magában foglalta, mert a mértéket megtartották) csapott össze a pénzhit és a sátánista vér alapú nyugati közösséggel, melyben az előbbi maradt felül.
Ugyanekkor a nyugati stratégák felismerték hogy az erő itt nem a legbölcsebb dolog amivel győzni tudnának, hanem a beszivárgás és a spirituális vezetők kiiktatása az egyetlen megoldás. 100 év múltán teljes sikert arattak és Koppány testrészeit a négy égtáj felé kiszögezve jelezték a még megmaradt sámánistáknak - sátánistáknak hogy a vezetőtök a Nagyúr halott.
A pénzhitre alapozott nyugati típusú sátánimádat gyakorlatilag innentől eluralkodott nemcsak európán de az egész világon. A fő képviselői nagy számban a zsidóság nemzetközi hálózatából kerültek ki akik maguk alá gyűrték a sámánizmus véráldozati alapú képviselőit is, kit megvettek, kit megöltek.
Mára egy borzalmas szörnyeteggé nőtte magát ez a pénz alapú sátánista szörnyeteg - azzá a bestiává ami tulajdonképpen ahogy elnézem a bolygó pusztulását hordja magával. A vér alapú áldozati sámánizmusnak voltak régebben korlátai amik igen szigorú szabályok közé szorították az áldozati bemutatást. A mai kgb-cia-mosszad alapú sátánizmusnak ehhez már sokköze nem volt. Összekeverték az egyéni élvezethajhászással és kegyetlenkedéssel és ilyen módon a szertartások és az egész folyamat összhatása hosszú távon a közösség pusztulását és a mesterek, vagy nagyurak pusztulását is magával hozta.
A pénzhitre alapuló sátánizmus viszont egy sokkal rombolóbb folyamatot indított el a világban ami végül is olyan méretű szörnyeteggé vált amihez képest a véralapú sátánizmus csak egy rendetlenkedő kisgyerek. Az exdériék is ennek a szörnyetegnek a szolgái és katonái. Ő speciel távol tartja magát a vértől csak a technikai oldalon szolgálja őket, de a pénzhit vezérli és pontosan így működve alkot borzalmas romboló egyveleget ez a struktúra. A véráldozat ugyanis a mai napig része a zsidó világuralomra törekvő csoportoknak. Aranytálban fogják fel az áldozat vérét, ha meg tudják oldani hogy ne legyen tanú vagy következmény. Mert ma már a saját közösségük előtt is rejteniük kell a dolgot - legalábbis a tenni szándékozó még valamilyen emberi alapokon álló rész elől. Ha ezt nem tudják megoldani akkor csinálnak egy háborút vagy bombatámadást amit felkínálnak áldozatként és megtartják a nagyurak a szeánszukat.
Ezzel a struktúrával vívja a végső csatáját az emberi faj. Ugyanis ez tényleg el fogja pusztítani az egész bolygót, ha győzedelmeskedik.
---
J visszament. Szólt is hogy ő nem bírja tovább. Ütötték, rúgták, nyírták az idegeit egészen addig a pontig amíg nem bírta tovább. Lemondtam róla. Ekkor jött A. Ő mondta hogy ő megpróbálja, hogy ő lát még reményt. Végül is igazat adtam neki. És ha igaza volt akkor segítettem is felkészülni. Még ma is basztatják őket csakúgy mint ahogyan engem is. Bár ma már csak a déri féle technikai vonalnak van bátrosága ehhez mert az személyteen és nehezebben találom meg őket. De megtalálom őket. Mind. És azokat is akik J-t és A-t manipulálják és kínozzák - akármilyen szines tetkók és képek mögé bújnak el és akármilyen aranytálat tatanak a vér alá. Megölöm őket mind.
---
És A. kihozta megint. A azért kapott zöld utat a mosszados szarházi banda felől, mert ő könnyen irányítható ilyen szempontból. Ezért nem hagyták J-t élni, mert ilyen módon A-val őt is manipulálni tudják ma. S engem csak azért vontak bele ebbe a folyamatba hogy ők maradhassanak nyeregben és nyerjenek két olyan erős adót mint A. és J. de úgy hogy ne hasson rájuk az én befolyásom hanem ők tudják őket manipulálni. A. a gyengébb mind megértés mind pszichés tekintetben, J. már többet lát. Együkük sem olyan erős mint én, de elég erősek ahhoz hogy fontosak legyenek. J.-t elszigetelték tőlem, mert a betegség kártyával próbálták szadizni hogy el tudják adni a szarjaikat és tovább tudják pusztítani a népet miközben nyomják ki belőlük a pénzt. nem ismerik fel J. igazi jelentőségét, mert a mosszad intel közepét közben mi levágtuk. A.-ugyanez. Őt könnyebben tudják irányítani az angyalkás ügyeikkel. És a mítikus gondolkodással. Amíg nem épül fel az emlékezetük addig igen könnyen manipulálhatók lesznek ilyen téren. A mosszad ma is támadja az ilyen spirituálisan erős embereket csak ma már nem tudják ezek szerint olyan könnyen elhurcolni őket a sátánista táboraikba. Vagy ki tudja, nem követem ezt az ügyet sem. J. elzárkózik tehát könnyen lehet hogy őt megnyerték maguknak. A. hát nem tudom... majd az idő megmutatja. Megmaradtak bizonyos dolgai, pl a testfestés. Voltak jelek amiket mutattam neki hogy rajzolja magára és akkor emlékeztetni fogja a felkészítésre és hogy vannak kint akik szeretik és hogy rajzolja azokat J-re is nem baj ha nem tudja mit jelent de hatni fog akkor is. meditáltunk ilyen jelek felett együtt.
---
Ez a harc lesz a végső.
---
Miután bejutottam a rendőrkapitány irodájába nagy cirkusz után és meghallgatott. A végén gyanús lett számomra. Pontosan imserte a szertartást és tudta mi történt. Igazából csak arra volt kíváncsi hogyan szökhettem meg. Nem gondolta hogy veszélyt jelenthetek rá nézve. Bezárta az ajtót ugyan de a kulcs a zsebében volt. Meg akart folytani egy zsinórral, mintha felakasztottam volna magam a radiátorra, ez bevált módszer volt itt a Bajai kapitányságon, nem én lettem volna az első és valószínűleg az utolsó sem. Jó pár embert eltett már láb alól ez a potrohos szarláda. De most velem ráfaragott. Az utolsó pillanatig nem akartam elhinni hogy mire készül. De aztuán cselekedtem. Kivettem a kulcsot a döglött tetem zsebéből, és a kiképzésnek köszönhetően nyugodtan elsétáltam a WC-re lemosni a vért a pofámról, elég nagy darab volt és izmos is. Miután megmosakodtam kisétáltam a kapitányságról. A kulcsot eldobtam egy kukába. Még az ujjlenyomatokat sem töröltem le róla.
Pár nap elteltével csodálkoztam hogy semmi sem történt. Elsétáltam arra és kit látnak szemeim? Hát ő sétál velem szemben. Ráköszönök, s visszaköszön csodálkozva: Ismerem magát? maga a rendőr kapitány nem? De, de. S ment tovább. Nem ismert meg. Rájöttem hogy ez már egy helyettesítő. Kérdem a többieket hogy nem vettek-e észre valamit a kapitányon valami furcsát. Azt mondják nem. Kérdem dolgozott-e tegnap tegnapelőtt. Azt mondják hát nem volt benn két napig, de ilyen volt már máskor is.
Ennyi.
Ekkor kértem meg Harcsa Veronikát hogy ha már annyira csinálni akar valamit akkor szivárogtassa ki a maszkkészítés és a hangszál manipulációjának a karakterépítésnek és helyettesítésnek a módszerét. Kidolgoztuk a stratégiáját és néhány figuráját, miközben kiképeztem egy csomó mindenre.
Nem hitték el hogy az már nem ugyanaz az ember.
Minden ilyen probléma után újra nekiveselkedni és megmutatni hogyan kell ezt megoldani és megint újabb évek teltek el mire megértették hogy tényleg megöltem a kapitányt mert ki akart nyírni, mert feljelentést akartam tenni és megszöktem egy sátánista táborból aminek ő is tagja és profitálója volt.
És ma is csak az internetnek írom ezeket a sorokat, mert a legtöbb hullaféreg csak a sört zabálja meg a kurvákat hajtja az állami pénzen, meg gyerekeket baszik mert még mindig nem ébredt fel a nagyérdemű publikum a valóságra és nem nyitotta ki a szemét.






harcsa - veránka - mókus őrs – szegfű



Mai kirándulás sok nehéz emléket hozott. Csertapart - Vénduna.
---
"Raboltass el velük."
"P. Nem tudod miről beszélsz. Ennek a szertartásnak iszonyú hatalma van az elme fölött. Ezidáig senki sem tudott kiszabadulni belőle."
"Akkor én leszek az első. Mondd el a szertartásrendet."
"De ez nem játék, nem mehetsz be oda, mert akkor elveszel örökre."
"Ha nem tudok kiszabadulni akkor nem is tudom emgtanítani a többieknek sem hogy hogyan tudnak ők kiszabadulni és felépülni ebből. Vagy megteszem és sikerrel járok vagy elpusztulok - nektek meg hatalmasra nő az erőtök. Akármi történik akkor is be kell vitess és ki kell jutnom segítség nélkül. Tudnom kell hogy lehetséges-e és hogyan."
"Rendben, de ha elvisznek teljesen magadra maradsz. Nem lesz katonai segítség, fegyver és felmentő csapat."
A beszélgetés a Mókus őrs vezetőjével Szegfű Kovácseviccsel.
---
A lány félholtan feküdt már. A körben alvadt vér, némi szemét, ruhadarabok. A még élők ernyedten feküdtek. A Gyerek körbejárt lassan mert ereje neki is fogytán volt. Az utolsó szertartás után érezte hogy nincs már semmi ideje. A mester ereje brutálisan kitöltötte az agyát. Minden maradék erejét össze kellett szednie, hogy mozogni és gondolkodni tudjon. Két gyereket talált akik még reagáltak a kérdéseire. Egy magas vékony srácot és egy pici lányt.
"Meg kell szöknünk innen. Muszály."
"Én már egyszer megpróbáltam, de nem megy. Elment minden erőm és összeestem."
"Merre indultál és mi volt ott? Hol lehetünk? A fák alapján valami kontinentális helyen valahol a ráktérítő és az egyenlítő között." ... A gyerek már azt sem tudta mikor beszél hangosan és mikor csak magában gondolkodik.
"Arra lefelé mentem és ott víz van. Nem lehet átmenni."
A próbálkozás nem jött össze és az őrök visszajöttek. Újabb pár nap telt el ernyedt bágydtságban. A gyerek rájött hogy van valami az ételben. "Böjtölnünk kell. Ne egyétek meg a kaját és lesz erőnk elindulni."
Tényleg javult valamelyest a tudatának az állapota, de ugyanakkor gyengülni is kezdtek. A szokásos adagot mindig elásta a földbe. Megfigyelte hogy az őrök és az irányító oroszul beszélnek. "Tehát Oroszországban vagyunk." gondolta.
"Próbáljuk meg szeretni egymást" - mondta nekik. "Maradjunk közel egymáshoz és öleljük meg egymást. Szeretkezzünk ha tudunk és amíg van erőnk hozzá. Életben kell maradnunk."
A kör szélét egy a földbe húzott vonal jelezte. Mágikus erő védte ezt a vonalat, aki átlépte az azonnal elveszítette az erejét és ha az őrök ott voltak azonnal agyba főbe verték majd a következő szertartás alkalmával feláldozták.
A legtöbb gyerek teljes agyi bénultságban ténfegett és nem reagáltak semmilyen kérdésre. Teljesen bezárkóztak, elvesztek a sokk állapotában valami kataton üveges magányban. A legtöbb már nem is érzett semmit sem és amikor baszták vagy verték még csak nem is kiabált vagy tiltakozott. Ezeket feláldozták a következő szertartásnál. Kísérleteztek. Időnként azt beszélték meg hogy milyen legyen a szertartás sorrendje és ki mit csináljon, mikor.
Azután eljött az este. A gyerek kihallgatta hogy aznap este üres lesz a sziget nem jönnek vissza csak reggel. "Ugyan már, ezek? Hova mennének, meg hogyan? röhögött a társával...
És elindultak. A gyerek felemelte a lányt, olyan könnyű volt mint egy lepel. A srác meg nehézkesen felállt. A kör szélén azonban megtorpant. "Nem megy. Én nem tudom átlépni." "Csak egyet lépj. Hunyd be a szemed és lépj egyet. Csak egyet." nagy nehezen lépett egyet azonban látszott rajta hogy elönti a víz és szédülni kezd. "most a vonalon állsz már. Nagyszerű lépj még egyet. Csak egy lépést." S lépett még egyet.
Lassan kínlódva, haladtak majdnem kétpercenként egy lépést. iszonyú erőfeszítésbe került a gyerek sokat próbált testének is minden lépés. Alig haladtak valamit a fák között és egyenlőre azt sem tudta jó lesz-e ha délnek tartanak. De mentek és ez volt a fő. Talán olyan 100méter után a magas srác összeroskadt. "Menjetek tovább nélkülem én nem bírom" - lihegte kimerülten. A gyerek teljesen kétségbe esett. "Meg kell dícsérni" villant át az agyán. Dícsérni kell. S rá is kezdett: "J. figylej ide rám. Amikor elindultunk azt mondtad képtelen vagy átlépni a kör határát. Mégis átlépted. Azóta jöttél sok sok lépést. Igenis tovább tudsz jönni. Pihenünk egyet és lépünk megint egyet. Mindig csak egyet."
S ismét mentek egy pár lépést. A gyerek is kezdett kiemrülni - s most már mgaában darálta ezt mint egy verset. "Csak egy lépést. És pihenünk és megint egy lépést." Egyszer csak azt vette észre hogy egy halk női hang ismétli a mondókáját a fejében. A lányka volt az. A szeme csukva a szája mozdulatlan. De a hangját tisztán hallotta a fejében. "Csak még egy lépés. Csak egy. Mindig csak egy. Így tudok én is segíteni. Ezt tudom mondani neked." "Jól van ez nagy segítség. Érzékeled J.t is? Jön? Mi van vele már nem is hallom hogy lépdel-e." "Jön még. De nagyon fáradt." Csak egy lépés.
Egyszer csak egy vízparthoz értek. Óvatosan a földre fektette a lányt s körülnézett a víz túlfeléről átszűrődő fények felé. A gyereknek a földbe gyökerezett a látványtól a lába.
"Ez Baja. Ez a Bajai Duna híd futott át az agyán a felismerés. Magyarországon vagyunk. Itt lakik az egyik alterem." Hirtelen még vagy 20 kép és arc villant át a fején akik ehhez a karakterhez tartoztak valahogyan és elöntötte az indulat. "A kurva tetves anyátokat." ... Közben J csak állt kimerülten majd térdre roskadt a lány mellé. A lányka mozdulatlan ajkakkal kérdezte: "Mi az az alter?" A gyerek hirtelen a kezeit kezdte vizsgálni, majd felrántotta a pólóját és a köldökét nézte meg, majd az arcát tapogatta és a füleit. "Nem tudom most elmondani, majd később." "Itt lakik anyám. Azaz innen raboltak el engem." A felismeréstől hirtelen visszatért az ereje. Nekiszaladva fejest ugrott a vízbe. J teljesen elkeseredve eldőlt a homokban: "Ne menj el..." "Visszajön." mondta a lányka hangosan "Látott egy ladikot a túloldalon érte megy."
Átjutottak a túloldalra. De a kalandjuk még nem ért véget. Házak között botorkáltak és egyszer csak egy furcsa ház furcsa figuráiba botlottak. J meredten megállt. "Itt nem mehetünk tovább. Ha elmegyünk előttük meghalunk." "Bazdmeg J gyere és csak a lábodra figyelj. Mindig csak egy lépés. Emlékezz hogy így léptük át a kör szélét is. Élni fogunk és kiszabadulunk." És mentek tovább.
Mikor elértek az alter szüleihez. Ételt és fürdőt vettek miközben elmondtak mindent. De valahogy senki sem hitt nekik.
---
"El kell nekik mondanom."
"Fiam ha elmondod nekik azzal kiszabadítasz egy olyan szellemet a palackból amit nem fogsz tudni visszagyömöszölni."
"Igen. Tudom. De te is tudod hogy soha nem lesz ennek vége addig amíg fel nem ébresztünk mindenkit és mindenki meg nem érti hogy mi történik. Amíg nem értik meg addig egy kis csopot uralkodik a massza felett és megyünk tovább ugyanabban az irányban. De közben ki fognak kerülni a fegyverek amiket fejlesztettünk. És a massza meg az irányított zombik használni fogják őket. Te is tudod hogy nincs más választásunk. létre kell hozni azt a még nagyobb erőt ami rákényszeríti őket arra hogy létrehozzák a még ennél is nagyobb erőt azért hogy kénytelenek legyenek létrehozni a legeslegnagyob erőt, ami a valódi szeretet hatalma. Sajnos ezt nehéz szívvel de nekem is meg kell tennem ugyanúgy ahogy ti is megtettétek. Sajnos ők a sátánista szertartást fogják választani - tudom."
"Így van fiam. Jól látod."
---
Elmondtam nekik. Beszéltem a három fő okkult erőről amivel az embereket irányítani lehet. A félelemre alapozó vér-szertartások, a nemiségre alapozó szertartások és a valódi szeretet hajtóerejére alapozó nem irányító mint a legerősebb mind közül irányvonal. Ezt nagyon kihangsúlyoztam többször is. Elmondta nekik hogy a sátánista irány látványos trükköket nyújthat, de rövid távon hat, mégha erős is utána ugyanolyan gyorsan el is veszítik a hatalmukat, s rendkívüli függőséget okoz. (Deák bill Gyula saját maga darabolta fel a saját lábát, először csak az ujjait vágta le áldozatként azután egyre feljebb ment. Annyira hatalmában tartotta a feketemágja ereje. A Dériék szorították sarokba és nem engedték hogy más embert feláldozzon. Ezért kényszerült önmagát csonkítani, mert állandóan figyelték. Persze hozzáteszem hogy a Dériék valahogy a zsidó oldalon elfelejtették az ugyanilyen jellegű tisztogatást, csak a magyar oldalra koncentráltak, mert így próbálták gyengíteni őket... és ezért is kellett nekik annyira a technika is, mert maguk a véres kezük miatt elnehezedtek és eltompultak - a gyilkolás elveszi a spirituális erőt.)
Rossz vér... amikor rossz vért áldozol akkor nem teljesítik az istenek amit kérsz tőlük  mondta bill anno nekem amikor erről kérdeztem. Az istvánról tartott előadásom után én ajánlottam hogy legyen ő a táltos - mert ő gyakorolta a véráldozatot és így igen hiteles lehetett a darabban. Az is lett.
Elmondtam a miniben a nemiségre vontakozó részeket is. És elmondtam azt is hogy a valódi szeretetre épülő közösség ereje a leghatalmasabb, de ez nem olyan látványos csinadratta dolog és sok kitartó munkával jár. A szertartások sokkal egyszerűbbek és tiszták. De ez a legeslegerősebb mind között.
De ők a sátánt akarták. Körbekérdeztem és mindenkit kényszerítettem arra hogy hangos szóval színt valljon ő mit akar. Elmodtam azt is hogy mindenki meggondolhatja magát de ha belemennek valamelyikbe az első ettő közül akkor azok nagyon erősen függővé fogják őket tenni és nagyon nehéz lesz néhányuk számára pedig lehetetlenné válik a valódi szeretet alapjaira visszatérni. majdnem egyhangúlag úgy döntöttek hogy ők a sátánt akarják. De volt aki nem ezt akarta. Később külön foglalkoztam velük.
S elmondtam nekik mindent amit tudtam. Elindítottam egy lavinát.
---
"De Péter miért tennéd ezt? Megőrültél?" "Nem Anikó. Nem. Nézd csak meg magad. Megdugattad velem a fenekedet csak azért mert valami babonaszerű hülyeség miatt - pedig te értelmiségi vagy - úgy gondoltad hátha akkor szép kerek lesz majd a popód... Egyik feled azt mondja hogy ezek legendák és mese, de azért ebben reménykedsz titokban... S közben tenni érte te sem akarsz. És tudod mitől lesz olyan szép kerek popója egy nőnek? A futástól, a bringázástól, az úszástól, meg a lépcsőn való békázástól" - s nevetve beleharapott...  "A kemény munka az amitől ez megtörténik. De ezt egyikőtök se szivesen vállalja, mindannyiótok a könnyebb gyorsabb utat szeretné ahol jön a varázsló és pikk pakk suhint a pálcáával és kész a csoda. Csak nekem ne kelljen semmit se csinálnom." "És ugyanez megy kicsiben is meg nagyban is. Egészen egyszerűen rátok kell szabadítanom a poklot ahhoz hogy valaki megmozduljon. És egyébként is ki kell hogy derüljön ki, hol áll ebben a stratégiai irányválasztásban. Jelenleg is itt vannak ezek az emberek közöttünk csak most senki nem tudja hogy kik azok. Ha ezt elkezdem, pontosan tudni fogjuk kik csinálják, hogyan és végül fel is fogjuk tudni számolni, mert a sátánisták nem tűrik meg a betolakodókat. Másrészről a közösség pedig meg fogja tanulni a saját vérén hogy igenis tennie kell és cselekedni és oda kell figyelnie arra amit mondok és mindazok mondanak akiket eleddig lehülyéztek, meg elhallgattattak, mert minden harmadik családban megy a vérfertőzés és a kiskorúak megrontása, kínzása - de mindenki hallgat, mert mindenki benne van. Ki aktív részese, ki profitál belőle, ki hallgatólagos félrenéző mint a legtöbb. Te tudod a legjobban hányszor kértem segítséget. Még a rendőrségre is bementem. Papírt se akartak írni arról hogy ott jártam. Nekem kellett kiharcolni hogy felírja miért mentem be segítséget kérni. Még a feljegyzések is eltűntek szerintem azóta."
Csak dermedten nézett egy darabig.
"Igazad van." "És ebben mi is sárosak vagyunk." tette hozzá még mindig kicsit dermedten. "Ez maga a pokol."
"Az. Pontosan az. De végül véget fogunk vetni ennek."
---
volt közöttük egy harcsabajuszú, papp lajos szívsebész, meleghangú patrióta, harcsa, harcsabajusz, duna, vénduna, veránka, veronika, harcsa veronika, a mókus őrs, szegfű a dunában, szegfű a rózsaszín elefánt orrmánya alatt, szegfű a kovács a fő irányítójuk, oroszul beszéltek, jól beszéltek oroszul, a kovács adott egy pár embert, "figyelj ez már nekem is sok amit ezek művelnek" s közben Ő irányított, azt gondolta a gyerek nem tud kiszabadulni úgysem, mert ő az erősebb, "Te ez a kovács nagyon erős nem bírunk vele" - csisztu, agancsos a drága agancs, Boros, Bogár, vadászhálózat, erdőkerülő "nem a vadak miatt hordom itt a puskát" kalocsa béla "hát persze hiszen ő IS nyúzta a békákat ott a lakótelep helyén amikor még mocsár volt" mondta apám, a sanciék is, a kakasfesztivál rémen, a vér hatalma buffy stmary, mogyoró korél, mogyi, mindegyik alá lett rakva egy cégkomplexum, kávézók, csodakalap, csodaszarvas, így jelölte meg őket a veronika, én nyitottam ki a palackot, de nem én csináltam, segítettem nekik, mert nem segítettetek nekem, bosszúból és kényszerből, mert muszály volt, közben megpróbáltam kimenteni akit tudtam, hogy éljenek és segítsenek megértetni a többiekkel hogy mekkora erejük van ezeknek és hogy muszály tenni valamit, mert a sátánizmus elpsuztítja a gyakorlóját a mesterével együtt és a környezetét is midnenkivel együtt, mert ilyen a struktúrája és a működésmódja; próbáltam az összes vér-áldozatot használó csoportot felderíteni, az orosz zsidó-filozófikus szarvasos csoport a legerősebb mind között, a csodaszarvasos legenda is innen indul, az indiánok birodalma is ezért pusztult el, mert felzabálta önmagát az emberáldozatok miatt, a zsidók elkezdték takarítani de ímmel ámmal, mert azért a halatmat szerették szeretik, a magyrok is ezét buktak el, mert felzabálta önmagukat, a rizsa is és a családja is, ez nagyon fáj erre nem akarok gondolni, nem akarom elhinni pedig így van, utálom ezt az egészet.
---
A dériék még most is azon mesterkednek, ők (is, de már nem vagyok benne biztos ügyes kikupálódott ez a csávó, de nem bízom benne alapból mert zsidó és a végletekig csal) pakolják ki az elektronikát és engem basztatnak vele. De sebaj ez is visszafelé fog elsülni.
---
Miután a mini közössége kezdett széthullani és megjelentek az első komolyabb fájdalmak, újra összeült a kis kupaktanács és elhívtak hogy nézzük végig mit csinálnak rosszul. Felidéztem mit is mondtam nekik erről az egészről. Ugye a lényege ezeknek azeljárásoknak az hogy a csoport tudatát egy bizonyos irányba fordítja az eljárás. A sátánisták eljárása a elggorsabb és a leglátványosabb, de önpusztító és környezetpusztító rövid és hosszú távon is. Nem akart senki sem emlékezni arra ohgy ezt elmondtam korábban is kivéve egy embert a Sekót. Ő volt az aki emlékezett és mielőtt elmondtam volna másodjára a szavamba vágva megerősítette. Ezek után mivel egy emlkezett kényszerítettem a többieket hogy valljanak színt ki az aki emlékszik és ki nem. Azért kénysezrítettem őket hogy tudjam ki az aki hazudik. És volt aki emlékezett, de hazudott erről. kezdett kibukni hogy ki kicsoda.
Ez után már volt több jelentkező - ugye azok akik beleláttak mit csinálnak a sátánisták elborzadtak és visszaléptek - aki inkább érdeklődtek a munkásabb, hosszabb időráfordítást igénylő de sokkal barátibb és emberibb eljárások után mint például a tűztánc, a vízzel kapcsolatos eljárások. Ezekhez majd egésznapos összejövetel kellett, egész éjszakás és kellett bizony hozzá böjtölni is pár napot előtte. A lényeg itt is tulajdonképpen annyi hogy a csoport tudatát egy irányba fordítja egy közös tevékenység amit úgy kell felépíteni hogy igazodik a csoport figyelmi ritmusához egyéniségéhez. A szertartásrend csak arra szolgál hogy egy keretet alkosson ami segít a következő alkalmakkor gyorsabban elérni a kívánt tudatállapotot. A sátánisták iszonyú vitákat rendeztek mindig a szertartás rendjéről, mert ez határozta meg kié lesz a kontroll a többiek felett a közösségben. A többi szeretetre alapuló de tüze vagy vizet használó szertartásrendeknél ez nem számított sőt én amikor az Egonéknak és később a minis bandának segítettem a szertartásrendet kialakítani akkor kifejezetten törekedtem arra hogy a szertartást irányító személye mindig változzon és forogjon. Azaz pl mindig a körben következő rakta meg a tüzet és átadta a másiknak a táplálás feladatát. Ozorán egyszer megmutattam a tűztáncot egy nagyobb közösségnek, de technikailag letiltattam minden felvételkészítésre alkalmas dolgot előtte hogy ne legyen felvétel.
Végül is a bajai közösség kezdett egyre nagyobb tapasztalatra szert tenni a sátánizmus és a többi szertartásrend és azok valódi célja értelme körül. A tudat egy csoport egy közösség közös tudatának a manipulációjáról van irányításáról ami egy látszólag és néha gyakorlatilag is önálló tudatként is képes megjelenni és érdekes csodákat véghezvinni.
Sajna azonban voltak még így is mellékszálak. A marihuána szívás elterjedt a 90-es években. ÉS voltak sokan akik a nemiség és vagy a drogok használatához kötött csoporttudat építő szertartásrendeket preferálták. Itt is hiába mondtam el és figyelmeztettem őket arra hogy ez megint egy ingoványos dolog, mert ez is függőséget okoz és hosszabb távon károkat ha nem építenek fel egy nagyon szigorú keretrendszert az anyagok használata és a nemiség használata köré. Ezek csak akkor működnek ugyanis helyesen ha maga a szer (fű, szex, csoportszex) csak akkor kerül használatra ha megvannak a megfelelő keretek hozzá. itt is érdemes pl előkészíteni atudatokat  böjttel és egyéb dolgokkal, pl közös fürdő, stb. És a szertartás szerét semmi esetre sem szabad hétköznap használni.
Természetesen ezt sem értette meg mindenki. De itt is kialakultegy kisebb társaság akik megértették a dolgot.
A mini meg közben teljesen átalakult. És látványosan helyileg is elköltözött a változást fizikailag is megjelenítve. Viszont a julia surba technikája jelzi a rokoni kapcsolatokat az orosz sátánizmussal és az afrikai kávételepekkel.
Egy julia surba emlékeztetőt eljutattam a házunkba is.
---
Végül a társaság botlása is hasznosnak bizonyult. kibuktak azok a családok akik benne voltak ez előtt is, s kiderült kik ezek. Lettek újak akiket meg ma el kell szépen szigetelni mint anno Billy kapitányt. Vágják le egymást. És vannak olyan családok akik még most is rejtőzködnek mert ravaszak és régóta gyakorolják ezt a borzalmas rítust de legálisabb keretek között állat áldozatokat bemutatva és ritkán és titokban áldozva csak embert. Őket is megmutatta ez a folyamat azok számára akik látni kezdték a spirituális ujjlenyomatokat, a jeleket amiket csak az láthat aki rendelkezik ezzel a látással. És végre lett egy kis létszámú mag akik hajlandóvá váltak a cselekvésre, nem más miatt, merthogy valóban meghaltak emberek a folyamat alatt. Sajnálom hogy ennek kellett megörténnie ahhoz hogy felébredjen ez a közösség. De nem volt más választásom. És ez világszerte hasonló módon zajlott le, zajlik jelenleg is - mert az embereket muszály felébreszteni és megtanítani arra hogyan használják a közös tudatot, és hogan érvényesítsék az egészséges emberekre jellemző akaratot a közös tudatban, s ezzel megbontsák a világszerte kialakult erő túlsúlyt a sátánista típusú erőkkel. Pontosabban ez a folyamat jelenleg is zajlik.
---
A ramónnak többször elondtam hogy ne menjen oda azután ajvítottam is hogy kerülje el őket, mert nem elég erős hozzá. A ruben meg is ismételte és ő volt a tanú erre. Mégis odament. jól megszívta.
---
Kristóf egyszer beszólt valamit hogy mirt nem tud ez vagy az a dagi lefogyni... kapott egy kövér alteregót, úgy tűnik nem tudja elfogadni magát kövéren ezért iszonyú tempóban diétázik viszont így ebben a figurában meg elfogy lassan. Kéne valaki aki képes szeretni kövéren is. Akkor abbahagyná és talán átjönne ide is a bölcsesség. Átszűrődés mindig van.
---
Amikor bementem a rendőrségre feljelentst tenni el akartak hajtani, de nem engedtem nem hagytam. Végül azt hiszem sikerült egy feljelentést hivatalosan lepapírozni hogy a Gemencben bizony rituális gyerekgyilkosságokat végeznek és én ott voltam. Semmi sem történt és nem vagyok benne biztos hogy nem-e takarította valaki el azt a feljelentést egyáltalán. Ha megvan jó volna ha az is kikerülne egy másolt példányban a netre.
Csak a miheztartás végett. Hogy lássátok. Mind a befolyásuk alá kerültetek, mert a trauma alapú társadalomban a sátánista vérrituálék során mentális erőre szert tevők bizony ténylegesen hatalmat nyernek a traumatizált elmék felett. Képsek befolyásolni benneteket. Ti pedig nem hittétek el, hogy a ti gyerekeitek kerülnek kés alá. Hallgattatok, mert otthon apuci és anyuci is benne volt. tisztelet a kivételeknek, mint az Anikó, aki hajlandó volt az életét áldozni ezért az ügyért. kapott egy új személyiséget, dokumentumokkal.
"És mi van az állandó életveszéllyel?" "Figylej ma is ebben élünk. Valahányszor beülsz egy autóba minden alkalommal vállalod a halált. nem elég hogy te nem hibázhatsz hanem még mások hibáira is figyelned kell. Amikor átmész a zebrán szintén veszélyt vállalsz. Ugye? Mit csinálsz. Megállsz és körülnézel. Megvannak ezeknek a tevékenységeknek a biztonsági szabályai amit ha betartasz akkor a veszéllyel együtt teljes életet élhetsz. És az egész olyan lesz mintha autót vezetnél. A kiképzést megkapod én magam foglak kiképezni. Mert te magadtól vállaltad ezt. Nem én kértelek. Az ilyet becsben tartom."
---
"Én visszamegyek, segíts és raboltas el velük."
"Nem."
"De miért?"
"Nem és kész. Nekem van már elég sok szar a lelkiismeretemen, ezt én nem vállalom. Soha. Elég sokan kerülnek ebbe a mocsokba így is amiatt a hullám miatt is amit én indítottam el a szertartásokra és a közös tudatra vonatkozó információk kiszivárogtatásával. Már ez is nagy fájdalom volt, megtettem meg kellett tennem - de ilyet soha nem fogok megtenni. Akit iszonyú fájdalom és nehézségek árán sikerült kiszedni onnan, visszategyem oda. Soha."
"De te is tudod hogy szükség van azokra a gyerekekre. Szükségünk van rájuk, azokra aki ellen tudnak állni és megteszik."
"Nem. És ezen nem vitázom veled. vannak már odakünn elegen akik ismerik a problémát, ismerik a technikát a kiképzést, vannak forrásaik, és szabadok önállóan döntéseket tudnak hozni a felelősségük vállalása mellett. Ha találsz olyat akiben megbízol azt csinlsz amit csak akarsz. Szabad vagy. De én nem fogok ebben segíteni. És szólni fogok a többieknek, hogy ők se segítsenek. Se bejutni se kijutni. Na jó ha nem tudnak kiszedni biztos érted megyek. De nagyon meg kell ám nézned kiben bízol, mert még ezek között is millió a szarházi akik csak részben tették magukévá a célunkat és vannak olyanok is akik egyáltalán nem, de megtanulták a trükköket, valamennyit haladtak a kiképzésben is, de velejükig gonoszak. És van egy erős kis csoport is akik meg kifejezetten azon dolgoznak hogy valahogy mégis átvegyék az irányítást. Ők zsidók. mind. Bennükegyáltalán nem bízhatsz meg. Simulékonyak és magukénak tudják azokata célokat amiket én követek, de úgy hogy csak ők maradjanak a tetején, TE NEM. Ők azoka akik bizony két lábon járó mágnesbombák. nekik ebből felébredni nagyon nehéz. És azért nehéz mert nem akarják. Nem tekintenek más földi halandót egyenértékűnek önmagukkal még akkor sem ha alacsonyabbrendűnek sem tekintik a többieket. Az egyik legrosszabb elmebörtön az övék.
---
Tegnap érzékeltem a Danielsék körül azt a különös "búrát" megint. Nem gond ha nem kapjátok el őket tetten, elég ha el vannak vágva az emberáldozatoktól. Az állati áldozatok nem olyan erősek, önmagukat pusztítsák csak nyugodtan. Közben inkább azok erősítésére érdemes figyelni akik élni szeretnének és élni hagyni. A megoldásra.
---
A rejtőzködőket pedig irtani kell azok közül akik ide oda ugrándoznak és sütögetik a poénjaikat meg lófaszt nem csiálnak. Lehetnek célpontok az öltöztetők is. Akkor nekik is kénytelenek emelni a kiépzési anyag szintjét ami viszont azzal jár hogy elveszítik a robotikus kontrollt felettük és bennragadnak ők is a különböző karaktereikben vagy a jelmezeik fognak elnyűtté válni. Vagy beépülnek az öltöztetők közé is és az öltöztetők révén veszik át a helyüket. Csak úgy szórakozásból. Tegnap láttam is egy ilyen öltöztető csapatot a hídon átgurulni. Tipikus pofák. Vicces ez az egész és szomorú is innen nézve.





Rossz vér



A sátánista szertartás, véráldozat tiszta vért kíván, mert ha rossz vért áldozol akkor rontást hozol magadra a varázslat a visszájára fordul.
---
Szeretnék veled élni, de a mi életünk úgy nézem véget ért mielőtt elkezdhettük volna élni. Ha valaha lehetőség lesz erre és működik - jó lenne.
---
Minap mintha a Gömzsiket láttam volna. "Ott ordított a város főterén, olyan erővel hogy még lent az ifjúsági házban is meghallottuk és kiszaladtunk hogy mi ez. És mégse mozdult emg senki. Pedig azt biztosan sokan meghallották."
---
"Megyek haza apám épp fordult ki a disznóólból a gyatyája félig lent az egyik oldala tiszta disznószar." "Ha te nem baszol akkor megbaszom a disznót, vagy a gyerket."
J már régóta ennek a telepnek a folya volt. Nem voltak kerítések sem őrök, de a tábort nem tudta elhagyni. Nem volt hozzá ereje. Valami megfoghatatlan erő ott tartotta. El kellett végeznie a szertartásokat.
De mit esztek? valamit csak esztek? - Persze indőnként jönnek egy furgonnal és hoznak valami ennivalót.
---
"Ne haragudj készíthetek egy fotót rólad, olyan érdekesen jön ki ez a háttér veled együtt. És ha megkérhetlek húzd felegy kicsit s zoknyádat hogy  láttszon a térded." - "Mást nem akarsz?" "Hát ha még itt leszel egy óra múlva."
...
"P én is benne vagyok de nagyon erősek én nem vagyok képes ellenállni. Már százszor megpróbáltam és elbuktam. ... Olyan érzés mintha egy búra lenne a fejed körül, mintha az érzékeid valami láthatatlan ködbe kerültek volna és mintha ez a láthatatlan köd irányítaná a mozdulataidat. Csak azt látod amit ők akarnak, például megyek az utcán és látok egy tárgyat - teljesen közönséges tárgy, mondjuk egy gyufássaktulya, vagy agy coca-colás palack a járda szélén - de olyankor valahogy kiemelkedik a környezetből valahogy tudom hogy nekem van odatéve hogy fel kell vennem, olyan mint amikor a fotósok kiemelnek valamit egy fotón úgy hogy a többi részt egy kicsit eléltelenítik. csak azt látod és tudod hogy neked van ott, nem tudod miért de amikor odaérsz tudod hogy fel kell venned. Azután mész tovább és tudod hogy ide le kell tenned. És néha csakennyi a dolgod néha sokkal durvább. Amikor elirányítanak egy buliba és ott elvisznek félre, megbasznak és csikkeket nyomnak el rajtad miközben végig ilyen állapotban vagy és azt sugoddossák végig a füledbe hogy szeretlek meg imádlak és gyönyörű vagy. Csak hagyd a harcosokat hadd szórakozzanak egy kicsit."
---
Gondolatvezérelt számítógépesített támadórendszer a hozzáférés a mentális erő függvényében priorizált. És persze attól függően hogy mennyit fizetsz kerülhetsz feljebb... Nos ezért jó az ilyen energia fegyverzetet fejleszteni és jól bekavarni nekik, mert akkor egymásnak esnek.
---
Ott tartották őket ilyen táborokban, időnként hoztak újakat, akiket kijelöltek áldozati alanynak. Meg időnként orgiákat is rendeztek, jöttek katonák, gyilkosok és kielégítették magukat, meg is öltek néhányat ilyenkor ahogy kedvük szottyant.
Igen csak azokat mentettem ki akikről úgy gondoltam érdemes. A többit ott hagytam. Azokat akik próbáltak ellenállni megpróbáltam kiszedi onnan. A többiért nem mozdultam.
Így is elfogyott belőlem minden.
---
A massagyuri is helyettesítőket használ emlékszem ő magarázta el több alkalommal mi az a szódium és legutóbb meg már nem tudta mi az. Ilyen hibár ő nem követne el mert tudja hogy lebukna nálam, az már egy helyettesítő volt. ugyanígy az Ikó is szerintem. Egyébként ő se mert volna ennyire gyatra módon közelíteni, attól ő sokkal ravaszabb. A kollár a is benne van, az etele, a sekó is, vagy talán ő csak volt nem tudom. Elég szar ügy ez. Ja a Dani szintén. Érdekes fazon van még benne valami töredéke a jónak.
---
"Mindenki órákat zeng arról milyen jó veled dugni, de nekem nem volt annyira extatikus - most ne sértődj meg, de ahhoz képest hogy miket mondtak rólad ahhoz képest, jó volt de nem volt annyira hatalmas extázis." "Anikó ezek akik a történeteket faragják meg ódákat zengik olyan dolgot tanultak meg tőlem ami egy egészséges társadalomban teljesen természetes. Ezek itt soha nem tapasztalták meg a valódi szeretetet, avalódi figyelmet a valódi odafordulást és a vlódi kölcsönösséget. Főleg nem a nemiség terén. Itt MO-n a lakosság 80-90%-a nem ismeri a valódi szeretetet Angliában is igen rossz a helyzet de ez gyakorlatilag világméretű probléma. Soha nem tapasztalták meg. Nekik ez egy hatalmas extázis. Te valószínűleg ismered a valódi szeretetet és ezért neked ez nem jelent akkora meglepetést. De te is mondtad hogy a korábbi pasiaidat például nem szivesen szptad le. De engem, velem valahogyan ez őszintén és szivesen ment. Ez is valószínűleg azért van, mert bennük volt ugyan valamennyi szeretet de nem volt teljesen őszinte és odaadó."
"És te mit gondolsz nekem milyen férfi lenne a mgefelelő társ?"
"Mindneképpen olyan aki tudja milyen a valódi szeretet ez alap, de mivel te is hiperintelligens vagy hosszabb távon csak olyannal tudsz majd igazán együtt élni aki észben és főleg a hozzáállás irányában passzol hozzád és tudtok együtt dolgozni valamin. Az ilyeneknek mint mi, kell a tevőleges együttműködés és a szellemi összang is."
"Szerinted mi az esélye hogy találok ilyet?"
"pfff...." nevettünk. "Hát egy jó darabig elég kicsi esélyed lesz erre, de ha beindulnak a dolgok akkor sokan fognak felébredni mély álmukból, sokan kilépnek majd a delejes varázsból és akkor már növekedni fog a lehetőség erre is."
"Mégis mennyi idő?"
"Nem tudom. 15-30 év, a legjobb esetben is mondjuk 10. De ha jó helyeken keresgélsz akkor találhatsz előbb is."
"Mégis hol?"
"Hát azok között akik velünk dolgoznak. Tudom ők nem a legszebb lelkek de közöttük előbb találsz ilyet. Addig meg meg kell tanulnunk örülni annak ami van. Az ilyen pillanatoknak, együttléteknek mint ez itt."
...
"Nézz a szemembe és mondd ki mit szeretnél és megteszem neked."
"Nyalj ki kérlek."






kézjelek

Az emberi psziché több rétegből áll. Az első réteg amit a legtöbben ismernek az egyéni tudat szintje. Ez tartalmazza az egyéni testhez tartozó emlékeket amire a testhez tartozó elme


képes emlékezni - és ezen kívül összekapcsolódik egy olyan tudaton kívüli és belüli mezővel amiről sokkal kevesebb szó szokott esni, de valós és emlékek tárolására alkalmas, erőket mozgósítani képes, és kommunikációra is alkalmas egymástól fizikailag is távol lévő elmék között. Rupert Shaldrake ezt a jelenséget úgy nevezte, hogy morfogenetikus mező - CG Jung úgy hívta hogy kollektív tudattalan, Einstein éternek nevezte.
Ez a mező vagy erő egészen különleges dolgokra is képes - de csak egy példával a telepátia jelensége mögött is ez rejtőzik. Az empátia (mások érzéseinek érzelmeinek az érzékelésére való képesség) is ebben gyökerezik.
A különböző okkult hatalmakat használó azokat manipuláló és azokkal élő vagy visszaélő többnyire ma is titkos közösségek ezt a mezőt vagy erőt jól ismerik és alakítani is tudják. Ez a mező egyébként képes önálló személyiségként megjelenni azaz rendelkezik olyan tulajdonságokkal mintha egy létező személy volna. Sok létező személy képes telepatikus módon betörni mások tudatába, álmába - de amikor ez a sok pszichéből fakadó erő kezd működni olyankor egy az egyénektől független entitás is megjelenik. A több egyén egy irányba fókuszált tudatából fakadó erővel és hatalommal sokan visszaélnek, mert különböző manipulációkat lehet ilyen módon véghezvinni.
A legfőbb műhelyek és irányok szimbólumokat is rendeltek a saját eszméik megjelenéséhez legyen az egyén, cég, közösség, intézmény, ország eseteiben.
A gondolkodási irány azaz fő eszmei irány tudatban és tudaton kívüli megjelenésének egyik kifejeződési formája amikor egy egyén teljesen tudattalanul is megjelenít egy kézjelet.
A kézjel megjelenhet tudatos póz következményeként és megjelenhet tudattalanul is. A kézjel egy tudatállapothoz vag tudattartalom megjelenésekor aktivizálódik. A beavatott tagok különböző értelmi és pszichikai képességétől és állapotától függően jelenik meg a szimbólum ami jelzi az akkori tudattartalom állapot kapcsolódását a kézjellel szimbolizált közös tudathoz vagy annak a csoportnak egy nagyon erős tagjához.
Tehát pl egy gondolatolvasó vagy különösen érzékeny elme egy másik páholytaggal beszélve a tudatát arra koncentrálva azon kaphatja magát hogy az esetről készült videófelvételen önmaga kézjelet ad le. De megtörténhet az is hogy csak egy olyan témáról beszélve, egy olyan specifikus irányt képviselve szintén öntudatlanul megjelenik egy kézjel. Azok az emberek ugyanis akik olyan közösségek tagjai akik sokat tudnak a közös tudat létéről és működéséről, sokkal többször kapcsolódnak is ahhoz. A közös tudat időnként jelzéseket ad a benne ektív részes egyének számára és harmonizálja a tagok együttműködését. Így lehetséges hogy egy egyén több csoport közös tudatával is kapcsolatban lehet és leadhat kézjeleket.
A három legnagyobb és legerősebb csoport akik kézjelet használnak a sátánista típusú közösségek akik a véres trauma alapján manipulálják és sokkolják az egyének tudatát, egy másik nagyon erős csoport akik a nemi izgalom a szexuális erő feltámasztását emelik tovább felfelé a koronacsakra felé, és egy harmadik akik a filozófia a gondolkodás réseit használják. Vanezeken kívül még egy fő csoport akik tualjdonképpen a elgerőssebb csoport, de ők nem tömörülnek titkos páholyokba és ők azok akik a vlódi szeretet alapjain tartoznak egy közös tudat és energiamező alkotóelemei közé. Ezen utóbbiaknak nem kell kézjeleket használniuk felismerik egymást egy érintésből, cselekedeteikből.
Egy egyén kapcsolódhat bármelyik csoport közös tudatához amikor beengedi más tudatának tartalmait feltéve hogy erre képes.
Azok akik beavatást nyertek egy olyan titkos társaság berkeinbelül amely szigorú hierarchiát alkotott és manipulatív - azok egy másik páholytag felszólítására megmutatják a beavatás fokát egy kézjellel tudatosan vagy tudat alatt.
A valódi szeretetre épülő közösségnek nem kell titkolnia semmit, nem kell elrejtenie a tagjait és nem akarja mesterségesen fenntartani a struktúrát sem - tehát nem manipulál ezért a kézjelek használatának semmi értelme a számára, hiszen midenki ott és akkor oda kerül a dinamikusan változó struktúrában ahol a legnagyobb szükség van rá, és az irányít aki az aktuális feladatot a legjobban el tudja látni. Ez a természetes hierarchia.
Én magam mivel végig kellett elemeznem minden (minden) titkos csoportot és páholyt, sátánistát és alkkimistát, zsidó véráldozót és tömeggyilkos áldozót - én tudat alatt szoktam jelezni amikor megjelennek az ingerek. Sajna ez maradandó, de nem gond. A tetteim maradnak irányban és követem azt az utat amin elindultam. A velódi szeretet birodalmát építem a régi zsarnoki rendszereket pedig lebontom - akármilyen gyönyörű színes csodakalapos, tiszta beszédű és szeretlek szép csomagban álcázza magát.






okkult hatalom



"Segítettél nekem, én is segítek neked. Nem szeretlek ugyan de ezt megteszem mert akkor segítettél amikor a legnagyobb szükségem volt rá." Déri
"Hehe. Te még ezek szerint nem tudod, de a gyakorlatban ez a szeretet..."
---
"Ezek azt hiszik a technika a minden és az felül tud írni bármilyen természeti jelenséget. Nos a helyzet az hogy a technika is csak olyan eszköz, tárgy mint a fű, a fa, az élőlények, az ember. S ha egy embert lehet manipulálni akkor egy tárgyat is. S ha a szelet lehet technikailag manipulálni akkor pszichésen is lehet. és fordítva."
"Tudod ezek a sátánimádók egy darabig arról voltak híresek hogy halhatatlanok. Ezt a tudást úgy ülették el a közös tudatban hogy egyrészt helyettesítő figurákat kezdtek használni ha meghalt egy fontos figurájuk, másrészt mindig igyekeztek olyan fegyvereket fejleszteni amik ellen tudtak védekezni, és gyakorolták a küzdősportokat a legtöbb igen magas szintű ismeretekre tett szert a halál művészetében. Így hiába ölték meg őket a rendes emberek akik tudták hogy ők a gonosz és ők irányítanak sok mindent, a többiek szemében elpsuztíthatatlannak tűntek. Persze a rendszeren belül tudták hogy mi a helyzet és  sokszor ők maguk irtották ki egymást hogy egy jól idomított helyettesítővel át tudják venni a másik területét, cégeit, hatalmát és pénzét úgy hogy közben nem robban ki bandaháború."
"Le lehet győzni a technikát pusztán mentális eszközök segítségével." "Gyakorlás kell hozzá és kitartás." "De amíg a tudatod rááll ennek a ténynek az elfogadására, nem árt a technikai segítség, vagy némi kapaszkodó."





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése