2019. november 16., szombat

A vakoló kazárok rémtettei hazánkban , és a lázadás !!!!!




















56- ban a magyarok a terrorista komcsi zsidó szabadkőművesek miatt lázadtak fel




A vakoló kazárok rémtettei hazánkban , és a lázadás !!!!!




X. fejezet


A második tancsere vagy enyém a boszú



Ha valaha, úgy 1944 telének végén és 1945 tavaszán bizonyosult be, hogy a két nép együtt élése lehetetlenné vált. 1945. április 4én vált teljesen világossá, hogy Kossuth szavai szerint a két politikai institúció nem egyeztethető össze, bármilyen legyen a magyar országlási rend. Az ország liberálkapitalista iparmágnás urai Kurt Bechert jóvoltából már Amerikában voltak, vagy otthon próbálták "átvészelni". Helyükre azonos arcélű, de kommunista meggyőződésű új emberek jöttek, a szovjet szuronyok védelme alatt. Ezeket azonban ugyanazon országhódító akarat fűtötte, mint kapitalista elődeiket. Ezek is tudták, hogy a kommunizmus más formában és más jelszavak alatt ugyanaz az országhódítás, amelynek parancsa felharsant a kapitalista Mantefiore Mózes többször idézett felhívásában. 
"Zsidó testvérek, foglaljátok el Galíciát és Magyarországot!"

Az öt percnyi szabad magyar lélegzetvétel után nem felszabadulás, hanem csupán újra tancsere történt.

Akik Magyarországot Chorinék után visszafoglalták, a kommunizmus világmegváltó lobogói alatt, ismét csak zsidók voltak.

Más jelszavakkal, de ugyanazon céllal. Nem az iparbárók csekk-könyvével, hanem géppisztollyal és terrorral, de ugyanazon idegen uralmi akarattal.

Amit Bródy Zsigmond a tiszaeszlári per idején hirdetett, hogy a magyar középosztálynak el kell tűnnie, és át kell adnia helyét a befogadottaknak, most faji és biológiai osztályharc formájában fizikai megsemmisüléssé vált. 

A tancsere jellegét az határozza meg legjobban, hogy kik hajtották végre a véres magyarirtást, és kiket semmisítettek meg.

Az úgynevezett zsidókérdés 1944 végén és 45 elején vált ijesztővé, és teljes méretűvé a magyarság számára.

Mert hiszen, kik is voltak azok, akik, mint kommunista emigránsok visszaszivárogtak Moszkvából, hogy a Chorinok helyett a zsidó kommunista proletár ortodoxia segítségével vegyék át a hatalmat Szent István országa fölött? 


A moszkvai "hét nagy", akik a szovjet árnyékában visszaóvakodtak a hatalomátvételre: Rákosi-Roth Mátyás, Gerő-Singer Ernő, Vas-Weinberger Zoltán, Révai-Kahána József, Péter-Eisenberger Gábor, a terrorfőnök, Gábor-Greiner Andor, Farkas-Wolff Izrael, valamennyien zsidók.

Szokásos magyarázat, hogy hitetlenek. De a hitetlen német, vagy ateista angol is elsősorban angol, vagy német. És a "hét nagy" megjelenése egymagában még nem is volna végzetes szerencsétlenség, mert amikor

Moszkva 1943-ban, tagok és eredmények hiánya miatt felosztotta a magyarországi illegális kommunista pártot, annak alig volt több, mint száz tagja.

Jönnek azonban a transistriai zsidók közé 1944-ben alámerült munkaszolgálatos ifjú ezrek, jönnek azok, akik munkaszolgálatban maradva, de mégis Magyarországon vészelik át a nekik nem kedvező időket, jönnek az auschwitzi "elégetettek", a mauthauseni deportáltak, akik az indulásnál már a vörös zászlót tűzik ki a repatriáló vonatra. Jönnek a pápai menlevéllel, vagy a svéd protestáns egyházak menlevelével "átvészelt" fajilag üldözöttekakik most nem annyira a közvetlen ellenfeleknek vélt hungaristákkal akarnak leszámolni, hanem az egész magyar néppel.

Az úgynevezett faji kérdés, csak most, és csak általuk válik faji kérdéssé, mégpedig nyers és meztelen biológiai értelemben, a magyarság ellen irányuló kollektív gyűlölet jegyében. Most már csak forma szerint van különbség jobboldali, vagy szélsőjobboldali magyar között. A közvetlen ellenfél egyszerűen a magyarság, azon az elvi alapon, hogy "nem védtek meg minket a deportációtól". A mi ellenségünk, a németek oldalán harcoltak, és ezzel meghosszabbították a mi szenvedéseinket.

Most válik nyilvánvalóvá, hogy ez a kisebbség soha sem érezte magát a magyarság tagjának.

Kiválasztott, uralkodó rétegnek tekintette önmagát, s amikor gyarmatosító uralmát elvették tőle egy rövid időre, visszanyerte azt, azon a magyarságon állt véres bosszút, amely háromszor áldozta fel miatta és zúdította magára a német szövetséges bizalmatlanságát, majd az ország megszállását.

Ennek a bosszúnak és gyilkolási hadjáratnak vezetője és legénysége az a munkaszolgálatos, ha volt, amelyet tulajdonképpen kész keretként kapott a terrorrendőrség.
A 40 ezer munkaszolgálatosnak jó része nyomban, mint rendőrőrnagy, rendőrezredes, rendőrhadnagy, vagy rendőrnyomozó ült be a budapesti és vidéki rendőrségekbe.
Az oroszok erre a célra hazaengedték az úgynevezett hadifogságból azokat, a doni csatában átfutott, vagy a transistriai testvérek közé 1944 augusztusában tízezrével elvegyült munkaszolgálatosokat, akik ott kaptak kommunista ép rendőri kiképzést a NKWD-tól.

Az 1956-os szabadságharc után elég hiteles helyről jött a bevallása és bizonyítása mindannak, amit a magyar nép amúgy is tudott.

Tel Avivból, a buenos airesi Hatikvában cikket írt dr. Dénes Béla, az ÁVH-nak első rabfőorvosa, miután a budapesti cionista perben elítélték, s a szabadságharc alatt onnan kiszabadult.

"Akármilyen kínos is, de meg kell írni, hogy nemcsak Rákosi, Gerő, Farkas és a moszkovita tábor vezetőinek jelentős része volt zsidó, hanem jóformán száz százalékig zsidókból állt az ÁVH nyomozógárdája is. És az 1945 utáni egyre erősebben élesedő antiszemtizmusnak ez az oka."

Dr. Dénes Béla együtt ült a börtönben románokkal és lengyelekkel.

"Nos kiderült folytatja , hogy Lengyelországban, Romániában, a Szovjetunióban ugyanazok a módszerek voltak érvényesek, mint a mi ÁVO módszereink, s nekik épp úgy a legtragikusabb élmények közé tartozott, mint ahogy nekem is, hogy a nyomozás során mindig a zsidókkal álltak szemben, s álltam szemben én is." [205]

"Valójában nem a németek, hanem igenis, a magyarok voltak azok, akik minden élő zsidót, a legeldugottabb rejtekből is igyekeztek előkeríteni. Hogy a magyar nép aljasságát tisztán lássuk, érdemes összehasonlítani például a román nép magatartásával... A román zsidók tömegével menekültek meg, míg a szomszédos magyar területek hazafias zsidói majdnem egy szálig elvesztek." [206]- állítja a hiteles zsidó tanúval szemben egy cionista lap,

Az elkövetett kegyetlenségeket semmi esetre sem lehet "a forradalmi" kommunista módszerekkel magyarázni.
Kegyetlenségek minden nép életében fordulnak elő.

A szovjet bolsevizmus első terrorgárdájában például véres munkát végeztek a zsidók mellett a lett és kínai, mongol, kalmük hóhérok is.

Magyarországon azonban, még az ÁVH terrorgárdájában is kevés magyar származású akadt, aki a kegyetlenségekben részt vett volna.

Hogy van az, hogy a vezetők közt sok nem oroszt, hanem zsidót is kijelölt? kérdezték Lenintől. 
Lenin: "Ez nálam tudatos volt, mert a zsidónak a világ új berendezésében óriási szerepe lesz. A zsidó simulékony, kitűnően alkalmazkodó, és főleg mérhetetlenül kegyetlen. Orosz ember egy orosz ellenforradalmárral soha nem tudna oly kegyetlenül eljárni, mint a zsidó megteszi." [207]
Épp úgy, mint az 1919-es terroristák cselekményeiben okvetlenül szerepet játszott itt nem a vérség , hanem a több mint ezeréves Tan "nevelő" hatása. A Tan arra nevelte népét, hogy a nemzsidó nem ember, hogyha a vízbe fúl, nem szabad kimenteni, hanem a víz alá kell nyomni, hogy a gój barom és úgy kell velük bánni, mint az állattal.

Szabad préda az életük, a vagyonuk.

Az idegen állam alkotmányát nem szabad elismerni, és minden eszközzel "úrrá kell lennetek nálatok nagyobb és hatalmasabb nemzeteken is". A "minden eszközre" vonatkozólag borzalmas bizonyítékokat hoztak magukkal 1956 után a kommunista börtönökből kiszabadultak.
"
A tízezrével elfogott hazafiak 20 körme alá tíz-tíz gombostűt vertek, s aztán gumibottal összes körmeiket leverték. Vagy: az áldozatot seprűnyélre kötve, talpával lefelé fordítva, talpait órákon át gumibottal addig csépelték, míg kétszeresére dagadt. Vagy: az áldozatról lehúzták a harisnyáit, szájába nyomták, hogy ne tudjon ordítani, még egy gázálarcot is rákötöttek hangfogónak, azután hozzáfogtak a legkülönfélébb "munkához": nemi szervét gumibottal cafatokra verték, vagy vékony üvegcsöveket dugtak belé, és vaskalapáccsal addig verték, míg az üvegcső apró szilánkokként belepréselődött. Az ilyen áldozat még két év múlva is sírt, ahányszor örökké gennyező nemi szervén vizelnie kellett. (Rosenberg Ibolya vezette be ezt a kínzási módszert.) Vagy: az áldozat nemi szervét íróasztal fióknyílásába tördelték. Vagy: az áldozat nemi szervére két-három gumiforrasztó sallert kötöttek, meggyújtották, és így a nemi szervet teljesen leégették. (Dr. Farkas Ferenc ügyvéden kipróbált módszer, aztán általános.) Ha nő volt az áldozat, akkor nemi szervét addig döfködték gumibotokkal, míg véresen kifordult, és az áldozat hónapokon belül szörnyű kínok között meghalt. Vagy: az áldozatot hátrafektetve lekötötték, hasára vaslábos alatt patkányt kötöttek, a második vaslábosba föléje égő parazsat tettek, s így a patkányt arra késztették, hogy az áldozat hasán keresztül fúrja magát és elmeneküljön a megsüléstől. (Dr. Bőhm Ferencen kipróbált módszer.) Ilyen kínzások közben egyedül a budapesti központjukban, az Andrássy út 60-ban naponta legalább 30-an, 40-en haltak borzalmas mártírhalált." [208]
A szadizmusnak erről a különös fajtajáról érdemes tudni és megfigyelni, hogy az ószövetségi törvények szellemét "irtsd ki a magvát" még szimbolikusan is követi, amidőn nemcsak az áldozat fizikai elpusztítására de az anyaméhe és a férfi nem szervei ellen irányul. A kihallgatásra hozott férfi foglyok előtt meztelenre vetkőzött ÁVH-s bestiák, akik izgalomba hozták a börtönökben kiéhezett férfit, aztán üvegcsővel és kalapáccsal törik össze annak szerveit, a XX. század barbarizmusának abszolút mélypontját jelentik. Százakról tudunk, akiknek heréit verték órákig gumibottal, s akik vagy belepusztultak ezekbe a kínzásokba, vagy örök életükre nyomorékok lettek.
Egészen riasztó, hogy a bosszúhadjárat lelki és faji motívuma között milyen megdöbbentő nagy szerepet játszik a szexuális.

Munkaszolgálatosok vagy ÁVH-s tisztek, akik rendszeresen bejárnak a börtönökbe, hogy ott sorozatosan meggyalázzák a prominensebb női foglyokat, férfiak, köztük neves zsidó újságírók, csak azért mennek el a magyar mártírok kivégzésére, hogy ott szexuálisan kielégüljenek, sőt ilyen természetű élményeiket meg is írják, zsidó doktornok, akik az "ampulla apát" propagálják, hogy ezzel is rombolják a keresztény anyák erkölcsét, és titkos célként igyekezzenek pótolni az elpusztult zsidó gyermekeket.
A börtönökben, illetőleg egyedül a Gyűjtőfogházban négy-ötezer a letartóztatottak száma, s ezek az ÁVH tortúrái után is tulajdonképpen az 1867-ben emancipált országhódító kisebbség foglyai. A magyarság ellen irányuló fajgyilkos tendenciát mi sem árulja el jobban, minthogy a letartóztatottak a magyar értelmiség, parasztság, később a munkásság tagjai, s akik a börtönökben kínozzák, megalázzák őket eltekintve néhány kubikosból lett ÁVH-stól , mint a hírhedt Lehota ezredes a legritkább esetben magyarok.

Viszont az orvosok, akik a börtönökben tulajdonképpen élet-halál uraikivétel nélkül az országhódító nép tagjai közül kerülnek ki.
Dr. Ferenc Sándor, a Hatikva 1955. március 28i számában ÁVH-s orvosőrnagyi ruhában lefényképezve azzal dicsekszik, hogy ő "pozitív zsidó", tehát cionista volt, és mint ilyen 204 nyilas gyilkos kivégzésénél vett részt. "Mikor elhagytam Budapestet, még 51 halálra ítélt volt a siralomházban" mondja.
Midőn pedig oly sokat hallunk a humanizmusról, akkor ezek a "tudósok" vérpróbát vesznek minden politikai fogolytól, mert így akarják bizonyítani, hogy aki ellenük védekezni mert, az szifiliszes, elmebajos voltFriedmann Ferenc, a kommunista állam főügyészének orvos öccseGyörgy, már meg is írta világrengető tudományos művét a magyar középosztályról, midőn aztán még Rákosiék is letartóztatják gyógyszerlopás miatt. Akiket a börtönökben agyonvertek, arról dr. Halász és dr. Benedek főorvosok kiállították a halotti levelet, hogy az áldozat influenzában, vagy tüdőrákban halt meg. Matolcsy Mátyást, a kiváló magyar szociálreformert, dr. Benedek (Blau) Imre ÁVHs százados főorvos ölt meg akként, hogy midőn 1953-ban a börtönben megrohanta az angina pectoris, halálos ágyánál a zsidóktól ellopott aranyok felől érdeklődött, majd sóoldat injekcióval átszállította a másvilágra.

"Itt említem meg, hogy Benedek a magánzárkában levő betegekhez injekciós tűvel és sóoldattal ment be. Ezek a szerencsétlenek szintén megkapták a Benedek injekciót, s két óra múlva már szállították is őket a hullakamrába." [209] 
Hóman Bálinttal, a legnagyobb magyar történelemtudóssal a váci fegyház lépcsőit súroltatták, a 130 kilóról 70 kilóra soványodott Hómant be kellett szállítani a fogház kórházába, Halász (?) főorvos, humanista módon kérdezte tőle: "Még mindig nem döglött meg Hóman?" [210]
De ugyanilyen aeskulapi esküt megtagadva álltak Mindszenty hercegprímás kínzókamrájában Balassa-Blaustein és Weil Emil doktorok.

Ugyanígy lövetett a váci fogházból szabaduló keresztény rabokra, midőn azokat a parasztság felszabadította a munkaszolgálatos főorvos. 
Teljesen téves és ördögien megtévesztő mindezeket a kegyetlenségeket a kommunizmus, vagy a szovjet orosz rendszer barbarizmusával magyarázni. Ezen belül létezik az a bizonyos mag, amelynek semmi, de semmi köze nincs Marx kommunista kiáltványához, de még Lenin elméleteihez sem. Ez a mag, a központi, életet adó csíra a Tan: a Talmud, a Sulhán Áruk, és az ennek szellemében nevelt nép. Csak ennek segítségével tud a bolsevizmus olyan terrorista és elnyomó, és olyan kegyetlen lenni, mint amilyen.
A börtönökben 1100 kalória értékű moslékot adnak a foglyoknak, emlékezetül arra, hogy állítólag ilyen kalóriamennyiségen tartották Hitlerék a "foglyokat".

A humanista fogházigazgató azt mondja a raboknak: "Önök azért vannak itt, hogy három éven belül megdögöljenek, és a Vácra kiküldött orvosi bizottság megállapítja, hogy a foglyok testsúlya átlagban 48,3 kilogramm. [211] A "szigorított fogságra ítélt foglyoknak hatórás kurtavasat kellett elszenvedniük mindennap három hónapig szalmazsák nélkül, a földön fekve, 450 kalóriás koszton.
A hatórás kurtavas irtózatos kínjai közepette arra kényszerítik a keresztény foglyokat, papokat, hogy egyházi énekeket énekeljenek.
Amikor pedig elfogynak a "háborús bűnös fasiszták", ugyanezzel a szadizmussal rohanják meg a keresztény egyházak papjait. S itt a zsidókat védő 1944-es a magyar katolicizmussal és protestantizmussal szemben még világosabban és még érthetőbben érvényesül az ősi mózesi és talmudi törvény: "romboljátok le oltáraikat, szent fáikat égessétek el tűzben". Itt már egy bizonyos nemzeti kisebbség állami törvényei érvényesülnek nemcsak a magyar néppel, hanem immár Krisztus egyházával szemben. A proletár ortodoxia országhódítása útjából a magyarság utolsó bástyáját, a magyar lapis refugii-kat kell lerombolni.
Mindszenty József hercegprímást, aki ezer és ezer zsidó életét mentette meg, 83 óráig kínozzák, a börtönfal mellé állítják, ütik-verik, "Aktendron"-nal kábítják, mert mint a Sárga könyv mondja "antiszemita" volt. Kínzói közül egy sem tartozott valamely keresztény vallásfelekezethez. Kis Szalézt, a szentéletű pátert állítólagos összeesküvés vádjával forró tűzhelyre ültetik, s miután elégett egész alteste, agyonverik. Baranyay Jusztin, a magyar hittudomány egyik lángelméje, a rettentő kínzások következtében a börtönben megőrül és meghal.
Mindezekre a cselekményekre sem Marxnál, sem Leninnél nem találhattak eligazító utasításokat az ÁVH terroristái. Kizárólag a Talmud és Sulhán Áruk ősi beidegzettségei képesek embereket ilyen borzalmas cselekményekre késztetni. A zsidó proletár ortodoxia uralma alatt már nem a klerikalizmus, a "csuhások" ellen, hanem ősi módszerek szerint magára az egész kereszténységre tör, és minden gój népre vörös álarcban és vörös hóhérpalástban a Tan. S ezen nem lehet csodálkozni. A rabbinikus irodalomban Jézus sok neve közül elég ennyit felemlíteni: "trágya, ganéj, szemét, fajtalanság szülötte, utálatos csemete, tisztátlan és döglött, megdöglött kutya." [212]
Ezek megszégyenítését, pusztulását kell óhajtania. Szabad keresztények Istenéből mint bálványistenből gúnyt űzni, a keresztény vallást, templomokat, ünnepeket stb. megvetésből gyalázó és gúnynevekkel illetni. "A keresztény papok ornátusa, a keresztények vallási könyvei bálványtiszteleti célra szolgáló tárgyak, tehát azok, akik azokat használják bálványimádók." [213] A bálványimádókat pedig el kell pusztítani fizikailag is. 
Vajon Marxtól, Lenintől vagy a Sulhán Aruktól tanulták a magyarországi egyfajú és lelkű ÁVH-s terroristák mindazt, amit a szemtanú leír a váci börtönben lezajlott "kommunista nagypéntekről", amelyen a kirendelt terroristák előbb ledöntötték a börtönkápolna keresztjeit, majd megtartották az utolsó misét, amelyet egy életfogytiglani börtönre ítélt rablógyilkos cigány "celebrált", sűrűn átkozva Krisztust. Végül szétszaggatják az oltárterítőket, a szent ostyát bedobták a szemétkosárba, pontosan eleget téve a középkori ostyagyalázók talmudi parancsainak. [214]
Pontosan ezt az ősi motívumot lehet felismerni abban is, hogy amikor a szerzetesrendeket feloszlatják Rákosi-Roth Mátyásék, a szerzetesekre és apácákra ócska, rongyos ruhákat húznak, a papi talárokat, miseruhákat pedig a szemétkosárba hordják, miután mint írva van ezek "bálványtiszteleti tárgyak".
Ugyancsak az ősrégi fanatikus egyik megnyilatkozása, hogy Kárpáti-Krausz birkózóbajnok, később ÁVH-s őrnagy, aki részt vesz Mindszenty bíboros megkínzásában is, 1945-ben a debreceni rendőrségi fogdában keresztre feszít egy csendőrt. Ez a művelet nem újdonság, sem a hasonló származású kommunista elemek által kirobbantott spanyolországi polgárháborúban, ahol az apácákat és szerzeteseket feszítik keresztre, sőt már a középkori Spanyolországban és más országokban sem, ahol ugyan még nincs kezükben az akkori hatalom, de bűnt titokban el lehet követni.
Huber Lipót: a "Zsidóság és kereszténység" c. nagy teológiai munkájában gondosan kiszelektálja azokat az eseteket, amelyekben csak a legkisebb kétség merülhet fel. "Ezek azonban tények!" megállapítással a következő fanatizmusból elkövetett bűntényeket sorolja fel. Az angliai Norvichban 1144. március 25én keresztre feszítették Wensan és Elosim 12 éves fiát, a franciaországi Bloisban 1171-ben és 1179-ben egy-egy keresztény fiút, 1250-ben Saragossában a hétéves Diminguitó de Vált, Prágában 1305 nagypéntekén egy keresztény gyermeket, 1468 nagypéntekén Pacho Salamon rabbi kezdeményezésére egy keresztény leánykát, 1490-ben pedig tizenegy maranó (áttért zsidó) ismét egy keresztény leánykát "'A zsidók középkori bűncselekményei nem koholt dolgok, nem ráfogások, nem rágalmak. A gyilkosságok sem az ok, hanem megcáfolhatatlan tények." [215]
Egyedül az ÁVH hóhérja, Bogár József 3500 embert akasztott fel írja a Nation Europa 1962 szeptemberi számában Fiala Ferenc.
"A zsidóság sajátságai és tulajdonságai öröklöttek. Diszpozíciók, sokezer-éves gyakorlati fejlődés eredménye. Négyezer-éves beidegzettség nem maradhat nyomtalanul a faj idegrendszerében" írja Fejér Lajos, a kiváló zsidó szerző, idézett könyvének 125. oldalán.
Hogy mennyire nem csupán kommunista bosszúhadjárat az, ami a magyarság ellen megindult, mi sem bizonyítja jobban, hogy ezt hatalmas mértékben segítik a nyugati demokráciába beépült különféle hasonló származású elemekHimler Márton, az amerikai OSS-be szerződtetett egykori mátraverebélyi zsidó tanító, aki ezredesi rangban végzi a leggyalázatosabb hóhérmunkát, hasonló fejvadászokat szerződtetvén szolgálatába. Grandville-Grosz "amerikai", Izrael Márton és a Himler-csoport vezető tagjai örökre és feledhetetlenül beírják nevüket a magyar zsidó viszonylat történetének szégyenlapjaira. Himler Márton Péter-Eisenberger Gáborral történt megegyezése alapján valósággal az amerikaiak, angolok szeme láttára lopja át a GPU börtöneibe a nemzeti magyar vezetőréteg legjobbjait. A kihallgatásoknál és a fejvadászat egész folyamán nem bolsevista, még csak nem is demokratikus, legkevésbé magyar népi szempontok uralkodnak. Nem az a kérdés, hogy ki nyilas, ki baloldali vagy középutas, hanem mit tett a zsidóság ellen.
Egyetlen szempont körül forog az egész úgynevezett háborús bűnösség kérdése. S ennek következtében magyarok százai kerülnek börtönökbe, akasztófára, kivégző oszlopok elé. Olyan magyarok, akiknek foglalkozása, hivatali beosztása kizárta, hogy valamely háborús bűnt követhessenek el. S Nyugaton ugyanaz az idegen szadista bosszú, gyűlölet fojtogatja őket, mint Keleten és Magyarországon, mert a kivitelezők ugyanazok. Magyar újságírók, színészek, művészek indulnak el a kálváriás úton, börtönök és akasztófák felé, mert tehetségükkel félreszorítottak egy tehetségtelenebb országhódítót.
A cél világos és félre nem ismerhető. A nemzetet jó vagy rossz vezető rétegétől kell megfosztani, ha másként nem, a biológiai megsemmisítés által.
Az így megsemmisített magyar politikusok, tudósok, írók, újságírók nevét fel sem tudjuk sorolni. Azonban az egész akció jellege sokkal inkább apróbb jelenségekből ismerhető fel, népbírósági ítéletekből, amelyek népellenes bűnösnek minősítenek, és egy évre ítélnek egy házmesternőt, mert állítólag nevetett, amikor a zsidókat deportálták. Népellenes bűnös több újságíró, akik 1938-1939-es tudósításaikban megjegyezték, hogy a csalás, sikkasztás miatt elítélt vádlott zsidó. Népellenes Luzsénszky Alfonz, a békés tudós, mert magyarra fordította a Talmudot. Népellenes a paraszt származású Dövényi Nagy Lajos, mert befejezetlen regényt írt Kaganovicsok cím alatt. Ugyancsak népellenes Dolányi Kovács Alajos, a nagy magyar tudós, mert statisztikai adatokat sorolt fel a zsidóság térfoglalásáról. Népellenes Dohnányi Ernő, mert. 1944-ben olyan fényképen volt látható, amelyen rajta volt Szálasi Ferenc is. Az újságírókra, akik valaha is szót emeltek az országhódítók uralma ellen, ráfogják, hogy cikkeikkel meghosszabbították a háborút, és ezért halálra, vagy kényszermunkára ítélhetők. A keresztény kereskedők egyesületének a Baross Szövetségnek tagjai kollektíve népellenesek, mert konkurenciát csináltak az országhódítók kereskedelmének. Ugyanezért dobják ki az ÁVH negyedik emeletéről Wünscher Frigyest, a Hangya vezérigazgatóját, akit még a népbíróság sem tudna semmiféle jogcímen elítélni.
A kommunista rendszerben is az ország fölé kerekedett idegen proletár arisztokráciának keze nyoma mutatkozik meg az 1951-es deportálásokban is, midőn kitelepítik a volt "Horthy-középosztály" tagjait, azokat tehát, akiket nem lehetett kiirtani a börtönökben, akasztófákon és a titkos mészárlásokon. Kifelé ez valami proletár elégtétel adásnak látszik, a Potemkin szocializmus igazságtételének azokkal szemben, akik talán nem mindig teljesítették nemzeti és szociális hivatásukat a magyar szegénységgel szemben. Azonban amikor az 1945 előtti arisztokrácia, középosztály, honvéd tisztikar maradék részét szétszórják a hortobágyi szikesekre, a vidéki szénapajtákba, beledobják a nyomor legmélyebb mélységébe, a magyar paraszti néplélek megérzi, hogy itt nem "szociális igazságtételről" van szó, hanem az idegen nemzeti kisebbség új országfoglalásáról, amely már nemcsak a szegénység hanem minden magyar ellen irányul. És amikor gróf Bánfy József földművelésügyi miniszter deportáltként formálisan kenyeret koldul az egyik nyírségi falu utcáján, a magyar paraszt, a legszegényebb is megosztja vele maradék kenyerét. Megosztja "a fasiszta" deportáltakkal, talán régebbi földesuraival. A csepeli "vörös" munkás, gyakran a kommunista is, bujtatja a magyar katonatisztet, a képviselőt, hamis papírt, állást szerez neki. Feledi a múlt sérelmeit, mert megérzi, hogy most sokkal többről, sokkal nagyobb dolgokról van szó.
A magyar nép minden felismerése igazolja, hogy egyetlen magyarság van csupán, és az oroszon kívül egyetlen elnyomó Rákosi-Roth Mátyás népe!
S ha a magyar "fasiszták", "klerikálisok", "csuhások", Jobboldali szociáldemokraták" sorsa és barbár megkínzatása nem igazolná tételünket, amely szerint a magyarországi bolsevizmus 90 százalékban az idegen kisebbség diktatúrája, igazolja ezt a nemzsidó magyar kommunisták sorsa. Az "antiszemita" Rajk László, a véreskezű kommunista belügyminiszter, egyik Rákosi és Gerő ellen irányuló "antiszemita" kijelentés miatt végzi életét akasztófán. Kádár Jánost, aki "antiszemita" gyanús, Farkas Wolf Izrael és Farkas Wolf Wladimir szovjet NKWD ezredes kínoztatja félholtra, tépeti le a körmeit, és fosztja meg állítólag férfiasságától is. Nagy Imre kezdetben kétes szerepe után, magyar kommunizmust akar csinálni, amelyet az első pillanatban "antiszemita fasiszta" felkelésnek bélyegez a New Yorki cionista nagygyűlés, szintén akasztófán végzi az életét, talán ugyanott, ahol Szálasi Ferenc.
Azonban, hogy uralmukat megvalósíthassák, nemcsak a magyar államot kell lerombolni, nemcsak a fasizmust, hanem a magyar nép ezeréves intézményeit, magát a Regnum Marianumot is. A keresztény ország szimbólumába természetesen beleértjük Krisztus protestáns egyházait is, amelyek liberális múltjuk ellenére éppúgy áldozatul esnek az idegen ortodoxiának, mint a katolikusok.
A budapesti Regnum Marianum templom, amelyet 1938-ban építettek fel, jelképévé válik az országhódítók által leigázott keresztény Magyarországnak, Rákosiék 1950-ben, a vörös diktatúra virágkorában elrendelik a templom lebontását. A kommunista munkamódszerek következtében 25 magyar kényszermunkás hal meg a bontások során, mert sietni kell, hogy helyére, vagy közvetlen közelébe felállíthassák Kaganovics Róza férjének, Sztálin Józsefnek óriási szobrát.
Mi van alattad eltemetve óh Regnum Marianum, Szent István, Bocskay, Bethlenek, Kossuthok, Petőfik országa? A vérrel szentelt romok alatt ott fekszenek a cionista-kommunista bosszúhadjárat, az idegen állami törvény, a keresztény, de még a kommunista országlási renddel sem összeegyeztethető idegen institúció áldozatai. Alig ötven évnek tíz magyar miniszterelnöke, 27 minisztere, megszámlálhatatlan katonája, hadvezére, hercegprímása, protestáns püspöke, középosztályának, szellemi gárdájának számos fia, leánya végzi életét az idegen institúció akasztófáin, börtöneiben, vagy a hontalanságban.
A zsidó vallás a régi zsidó állam törvénye az exilben is. Természetes, hogy ez a törvény kötelező volt minden zsidóra és az állam minden polgárára. Az ellentét és a veszély ott van, hogy ők a maguk törvényét alkalmazzák a befogadó állam fiaira, leányaira, templomaira és erkölcseire.
A véres romhalom alatt ott fekszik a szovjet által deportált 600 ezer polgári és katonai személy, akiket 1943-ban Varga-Weiszfeld Jenő, az első kommün népbiztosa, Sztálin első számú gazdasági főtanácsadója ajánlott fel a Pravdában "élő jóvátételként" a szovjet humanizmus számára. Ott fekszenek a délvidéki partizánok által legyilkolt magyar negyvenezrek, akiket Titó helyettese, Mojse Pijade lövetett a szenttamási, zsablyai, csurogi, magyarkanizsai tömegsírokba. S persze nem utolsósorban a véres bűnszámlán ott van az otthoni negyvenezer mártír is, akit a jehovai bosszú alapjaiban a befogadott népidegen kisebbség munkaszolgálatosai juttattak hóhérkézre vagy a meszes gödörbe. És ott vannak a meg nem született magyarok, akiket a talmudista kommunista egészségügy-minisztérium vezetői irtanak ki a születési korlátozások propagandájával rendkívül egyszerű módon.
Kodolányi János, az otthon élő nagy magyar író írja 1961 decemberében: "1952-ben még 240 ezer újszülött pillantotta meg a napvilágot. A születések száma 1962-ben már 49 ezerre zuhant. Százezres magyar városokat hajítottak ki az. asszonyok a szemétre. A születések indexe 23 ezrelékről 14 ezrelékre, a természetes szaporodás 4,9 ezrelékre süllyedt. A házasságon kívül élők száma az egész lakosságnak csaknem egyharmadára duzzadt. A teljesen meddő házasságok a lakosság 14 százalékára." Az egészségügyi minisztérium vezetői, a születéskorlátozók között csupa álmagyarizált zsidók nevei szerepelnek.
És a lerombolt templom kövei alatt ott vannak az 1945-ben külföldre menekült 500 ezer magyarnak és az 1956-ban ugyancsak menekülő 172 ezer magyarnak búcsúkönnyei isakik tulajdonképpen ma sem tudják, hogy egyedül és kizárólag egy 1867-ben befogadott fajta üldözöttjei, áldozatai, legyenek fasiszták, antiszemiták, filoszemita katolikusok, marxista szociáldemokraták, szabadkőművesek, de sok esetben akár magyar kommunisták is.
És ott van a gyár, amelyre felírták: "Tiéd a gyár, magadnak dolgozol", de ahol a proletár ortodoxia munkásigazgatói az urak, a munkahajcsárok, a kizsákmányolók. Ott van a másik nagy jelszó: "Legfőbb érték, az ember." És az ember, nem tud megszületni, mert a magyar anyák kénytelenek "százezres városokat a szemétre dobni".

Nem is száz év alatt idejutottál Mária és Kossuth országa, aki befogadtad az idegent, s könnyelműen rábíztad a politikádat, gazdasági javaidat, szellemi értékeidet. Hiszen a Regnum Marianum templom helyén már ott áll a Sztálin szobor. A nagy Sztálin azonban csupán az idegen nemzeti kisebbség patrónusa magyar földön. A háta mögött ez uralkodik, ez ül a minisztériumokban, a terrorrendszer kulcspozícióiban, és őrzi a börtönöket, és uralja tovább a szellemi és gazdasági életet.
Sion Bölcseinek Jegyzőkönyvei akár igazak, akár hamisítások megvalósultak a magyar gyakorlatban is: Szükséges, hogy minden országban rajtunk kívül ne legyen más, csak proletártömeg, továbbá a rendőrséghez. tartozó katonák." És akik a terror kulcspozícióit kezükben tartják, az ÁVH ezredesei, a kék parolis terrorezredekbe besorozott magyarok, cigányok, valóban a Jegyzőkönyvek kísérteties meglátásait testesítik meg. "Rajtunk kívül ne legyen más, csak proletár tömeg." És nincs is más. "Belőlünk mindent elborító terror fakad" jósolják a Jegyzőkönyvek. És valóban az fakad.
Ha valahol, úgy Magyarországon 1956-ig megvalósult a teljes ószövetségi világterror. A Regnum Marianum véres köveit már széjjelhordozták, de a szobor talapzatától a városligeti kioszkig vezető titkos, földalatti folyosó gondoskodik róla, hogy nagy felvonulások, fényes kommunista ünnepségek során bekövetkezhető kisebb-nagyobb lázadások esetén az ország idegen urai mindenkor menekülhessenek a feltámadt népharag elől. A miskolci ÁVH-t, ahol különösen túlzott mértékben vannak képviselve az országhódító faj tagjai, szintén titkos alagút köti össze Lillafüreddel.

Negyvenezer főnyi ÁVH-s praetorianus sereg mellett a magyar NKWD 400 ezer besúgója, spiclije, fizetett ügynöke és denunciánsa fordul a magyar nép ellen.

Az 1956-os szabadságharc idején kiostromolt vidéki ÁVH-s központok, a Pártház menekülői, a népharag által agyonsújtottak szinte egytől egyig joggal mondhatják el a Jegyzőkönyvnek szavaival: "A gójok olyanok, mint a juhnyáj, és mi vagyunk a farkasok."
Azok, akiket nyomorult koldusként fogadott be a magyarság, most a magyar munkás és értelmiségi káderlapjait szortírozzák, és jaj annak az akár kommunista magyarnak is akiről feljegyzik, hogy zsidó főnökével vagy kolléganőjével nem volt elég barátságos, vagy éppen görbe szemmel nézett rá. A népi demokrácia, vagy ha tetszik a "szovjet szocializmus" itt végleg elárulja, hogy nem más, mint a kisebbségi világuralom keleti fedőszerve. Jegyzőkönyvek: Mi szemmel tartjuk mindazokat, akik útunkon akadályt képeznek.

Sion Bölcseinek 1895-ös nagy látomása a bolsevizmusról, mint a zsidó világuralom legmagasabb formájáról íme megvalósult Magyarországon.

Földalatti alagutak állanak rendelkezésére az országhódítóknak, ha éppen menekülni kényszerülnének.

Négyszázezer spicli ellenőrzi a gyárakban, hivatalokban, hogy mit beszél magyar a magyarral.
A budapesti ÁVH-n és annak vidéki kirendeltségein lefényképeznek minden külföldről érkező levelet, lehallgatnak minden helyi telefonbeszélgetést. S Csepelen, ahol 1938-ban 35 ezer munkás dolgozott 500 munkavezető felügyeletével, 1952-ben 45 ezer munkás dolgozik ugyanott, de a felügyelők, ellenőrök, munkahajcsárok száma 30 ezer! [216]
"A megfélemlítés, a terror forrásai, mi vagyunk!" mondja a bázeli kongresszus tizedik ülésének jegyzőkönyve, amely egyébként pontos harci utasításokat tartalmaz a világzsarnokság megvalósítására, a társadalmi osztályok fizikai kiirtására, amit Magyarországon csaknem tökéletesen meg is valósítottak.

1956. október 23., ha nem is volt "antiszemita" forradalom, Cion Bölcsei Jegyzőkönyveinek megvalósult perfekcióját tárta felFöldalatti alagút a Sztálin szobortól a szemben levő kioszkig, földalatti alagút a miskolci ÁVH-tól a lillafüredi szovjet főhadiszállásig, negyvenezer kartoték a kiostromolt győri ÁVH-nál nyilvántartott külföldi levelekről, lehallgatott telefonbeszélgetésekről.
S amikor a szabadságharcosok betörnek Rákosi-Roth Mátyás villájába, ott találják a krematórium kemencét, amelyben el lehetett tüntetni a magyar áldozatokat. A diktátor luxusvillájában találtak hullakamrákat is, amelyben mésszel, formalinnal leöntött holttestek voltak. A hullakamrák fölött ott van a mahagóni berakással díszített dolgozószoba, a titkos telefonvonalak és számok serege, az országot leigázó egész hatalom minden titka. Mintha csak Zichy Géza regényének rossz álmai váltak volna valóra. S amiként Kun-Kohn Béláék 200 millió aranykorona értékű magyar vagyonnal menekültek a Szovjetunió felé ugyanúgy 22 vagon magyar értéket rakat fel Gerő-Singer Ernő, hogy Moszkva felé induló, száműzött kollégájának legyen mit aprítania a tejbe.
Orwelli ország rettentő képe az, ami a befogadó nemzet szemei előtt feltárul, amidőn 1956. november 2án a szabadságharcosok baggerokkal ásni kezdik a félben maradt földalatti vasút egyik részlegébe épített 3000 cellából álló börtönt, amelyben ismeretlen, eltüntetett rabok szenvedtek, akiket már nem lehetett kiszabadítani, mert jött a szovjet támadás.

Magyarország számára csak egy tanulság maradt. A Jegyzőkönyvek nagy és megvalósult programja: "Szükséges, hogy minden országban ne legyen más, csak proletár tömeg..., s a rendőrséghez. tartozó katonák."
A pártház kiostromlása megmutatta a magyar proletárnak, hogy kik voltak ezek a "rendőrségi katonák". Asztalos-Apfelbaum ÁVH-s ezredes, aki ÁVH-s közrendőri egyenruhában akarta megadni magát a csepeli kommunistákból, magyar proletárokból álló tömegnek, és akit 12 hasonló arcélű társával ízekre marcangolt a népharag. [217]
Amikor a nemzeti jobboldalt akasztófákra hurcolják, vitéz Endre László, Pest vármegye mártír alispánja, aki valóban tudományosan kutatta a kérdést, kivégzése előtti éjszakán, 1946. március 21én megírja a szeretteinek szóló búcsúlevelet:

" ... Cion Bölcseinek Jegyzőkönyvei valóban igazak, ...az ő kezükben van a világuralom megvalósulása és elpusztít mindent, ami az új világállam. felépítésében nekik akadályt jelent. Ami tehát most folyik, az nem igazságszalgáltatás, hanem prevenció és megtorlás egyben. Elpusztítása nemcsak azoknak, akik valamit csináltak, hanem azoknak, akik valamit csinálhatnának, vagy csinálhattak volna. 

A nyugati hatalmak... tovább haladnak a mélypont felé. De egyszer csak túljutnak rajta. S ha most nem is, de évek, vagy rövid évtizedek múlva,

ha bekövetkezik a fordulat, újra azok ellen fordul majd a milliók dühe, akik a mostani vérengzést csinálják."

Vitéz Endre László a halál küszöbén mit sem tévedett. Talán csak egy árnyalati különbséget látott sötéten, midőn azt írta: "nem lesznek többé szabadságharcok, csak rabszolgalázadások." [218]
Jönnie kellett tehát az 1956-os magyar szabadságharcnak, amely jött is a történelem logikája szerint feltartóztathatatlanul. "Az

1956-os magyar szabadságharc volt az első pártpolitika-mentes forradalma a világnak." [219]

Ez száz százalékig igaz. Azonban a szabadságharc semmit sem veszít dicsőségéből, ha bevalljuk róla: rabszolgalázadás volt. Szervezettségének hiánya és szervezhetetlenségének okából nem is lehetett más. Nem voltak vezetői, szervezői, Görgey méretű nagy katonai és Kossuth nagyságú Istentől rendelt vezérei.

A rabszolgák lázadtak fel az idegen institúció, a bolsevizmus, rejtett kisebbségi uralom ellen, ha ezt nem is mondták ki, de cselekedték az ÁVH a kommunizmusba burkolt országhódító uralom fellegvárai ellen. Azonban

ez a rabszolganemzet kelt fel 1956. október 23-án. Nemzet, amelynek nem voltak már arisztokratái,
proletár vezéregyéniségei, magyar szellemi nagyjai, mert tudatosan kiirtotta őket az idegen uralom, idegen törvény.

A rabszolga magyar kelt fel, előkészületlenül, vezérek, okos tanácsadók, hadvezérek és politikusok nélkül.

A csepeli munkásrabszolgák, a kolhozok és egyetemi klinikák rabszolgái lázadtak fel, hogy dicsőséges forradalmukkal és szabadságharcukkal megrázzák a világ lelkiismeretét.

És a magyar rabszolgák előtt járó kísértetseregben ismét csak láthatatlanul most már ott ment Solymosi Eszter árnyéka mellett gróf Tisza István, gróf Teleki Pál, Szálasi, Bárdossy, Imrédy, Sztójai, a megkínzott prímás és a kommunista Rajk László véres árnyéka.
A magyar sors rabszolgalázadásában összetalálkoztak osztályok, pártok, felekezetek, és a 14 éves "srácok" sírjai felett beteljesedett:
Minden kiontott magyar vér, minden magyar vér,
ami folyt, párolgott és virult belőle
idegen trón, élősdi bolt,
minden kiontott ártatlan vér,
harctéren ontott hősi vér,
és munkában csorgott verejték,
és megrabolt bér és babér,
az én vérem is, az Anyámé
a régi libapásztoré, az Ő vére s legyalázott
szegény Solymosi Eszteré.
A magyarság világtörténelmi forradalmát eltaposta a szovjet tank, az amerikai árulás, Szueznél a bolsevikeknek adagolt nyugati segítség. A véreső azonban elhozta a nagy tanulságot is. 
A magyarság szabad és boldog, csak nélkülük lehet, s csak úgy, ha többé egyetlen egy sem él közülük magyar földön.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése