2019. november 3., vasárnap

Állítsuk meg a szervkereskedelmet !! 2.














Állítsuk meg 
a szervkereskedelmet !! 2.






Brutális zsidó módszereket alkalmazó Kínai állam II.

2011-09-06 08:04:00

Üldözik az ősi kínai hitrendszeren alapuló „vallást”


Kényszergyógykezelés és szervkereskedés vár a meditálókra



A kínai állam üldözi a falunkung nevű meditációs és tornagyakorlatokból álló rendszert. A követőket munkatáborokba, pszichiátriára zárják, szerveikkel a hadsereg kereskedik.










A falunkung-gyakorlók állami üldözése mégsem magyarázható pusztán a Kínai Kommunista Párt erős ateizmusával, hiszen más csikung iskolák követőit vagy a – szintén a csí áramlásának elvére épülő – tradicionális kínai orvoslást nem üldözi hasonló kérlelhetetlenséggel a kínai állam.

Kik azok a falunkung-követők és mit akarnak?
A falunkung (Falun Gong) a kínai csikung (Qigong) egyik ága, amelyet – pontosabban a hozzá tartozó mozgalmat a falun dafát – Li Hung-cse (Li Hongzhi) alapított és 1992-ben indult hódító útjára. A csikung elsajtátítása a hagyományos kínai felfogás szerint a csínek nevezett „életerőt” vagy „energiát” tanítja meg művelni, irányítani egyszerű torna- és légzőgyakorlatok, illetve meditáció által. Li Hung-cse tanítása szerint a falunkung elsajátítása alkalmassá teszi az embert természetfeletti képességek gyakorlására, például a láthatatlanná válásra is. A csikungnak létezik „kemény” vagy külső és „lágy” másképpen „belső”, vallásos – ezen belül buddhista, taoista és konfuciánus – és harcművészeti változata.

A falunkung a buddhista csikung iskolák egyike, ugyanakkor nem a buddhizmus, hanem a csikung egyik ága. Li Hung-cse szavaival élve: „a buddhista csikung az buddhista csikung, a buddhizmus meg buddhizmus.” Az alapító szerint a csikung régebbi az emberiségnél és annak buddhista változata – benne a falunkunggal – csak annyiban buddhista, hogy ezt a csikungiskolát eredetileg a buddhista szerzetesek művelték, de a kulturális forradalom idején (1966-tól Mao Ce-tung tíz évvel későbbi haláláig), a szerzetes közösségek feloszlatásának folyamán kikerült a kolostorok falai közül a nép közé és egyre több követője lett. A kulturális forradalom idején a pártállam is támogatta a „világi” csikung mozgalmat. A falunkung sikerének egyik titka talán éppen az, hogy a korábban mesterről tanítványra átadott hagyományokat Li Hung-cse mester rendszerbe foglalta, leírta és közzétette. A Csuan Falunt (Zhuan Falun) mára több, mint harminc nyelvre lefordították.

Kártékony szekta?
A falunkung követőinek száma azután, hogy Csangcsunban (Changchun) nyilvánosságra hozták a tanításokat, pár év alatt lehagyta a Kínai Kommunista Párt (KKP) tagjainak számát. Egyes források szerint elérte a 100 milliót, miközben a KKP-nak ugyanekkor 60-70 millió tagja volt. Csiang Cö-min (Jiang Zemin), akkori pártfőtitkár és kínai államfő vizsgálatot rendelt el a falunkung ellen. Li Hung-cse 1998-ban az Egyesült Államokba költözött, 1999. július 30-án a kínai hatóságok letartóztatási parancsot adtak ellene. A falunkung Kínán kívüli követői szerint a mozgalmat már a kezdetektől ellenőrizték és pár évvel az üldözések kezdete előtt ügynököket építettek be a gyakorlók közé, hogy indokokat keressenek annak betiltására.

Nem nézik jó szemmel. Fotó innen
1999. áprilisában a falunkung tízezer követője Pekingben tartott csendes tiltakozó gyűlést tartott, amiért több tucat tagjukat letartóztatták a hatóságok. Még ez év júliusában betiltották a falunkungot és több száz tagját letartóztatták és elhurcolták. 1999. október 25-én Csiang Cö-min a Le Figaro-nak nyilatkozva kártékony, antiszociális, antihumánus és babonákat terjesztő szektának bélyegezte, továbbá az amerikai David Koresh-féle, a japán Aum Sinrikió és a francia-svájci Naptemplom Rendje vallási mozgalmakhoz hasonlította a falunkungot. A kínai pártfőtitkár azt is leszögezte, hogy a Kínai Népköztársaság továbbra is küzd a feudális babonák ellen és tovább halad a modern, szocialista kultúra útján. A nyilatkozat szerint körülbelül 1400 falunkung-gyakorló halálát okozta, hogy a csikung gyakorlatok egészségmegőrző hatásába vetett hite miatt megtagadta a gyógyszerek szedését. Ez az állítás azóta is a kínai állam hivatalos álláspontja.

Hitvallók és vértanúk
Ian Johnson, a Wall Street Journal Pulitzer-díjas újságírója szerint a kínai kormány az egész társadalmat mozgósította a falunkung ellen, a propagandától a fegyveres szerveken keresztül a munkahelyekig, sőt a családokig. A Human Rights Watch nemzetközi emberi jogi szervezet szerint a társadalom minden szintjén nyomást gyakorolnak a követőkre, hogy megtagadják a falunkungot. Az Amnesty International (AI) egy korábbi jelentése szerint a betiltás óta falunkung-gyakorlók tízezreit tartóztatták le és tartották fogva, többeket pszichiátriai klinikákon „gyógykezeltek” kényszerrel, másokat átnevelő munkatáborokba zártak. Az AI 2007-ben kampányt hirdetett nyolc, átnevelő munkatáborba ítélt falunkung-gyakorló ügyében, akiket civil ruhás rendőrök tartóztattak le saját otthonukban. Egyikük korábban már több mint egy évet töltött ilyen munkatáborban, ahol napi 14 órát dolgoztatták illetve a csuklójánál fogva fellógatták, amiért falunkung gyakorlatokat végzett a letartóztatása alatt.

A munkatáborokban rendszeres gyakorlat a fizikai bántalmazás, a fellógatás, a raboknak egy ketrecben víz alá nyomása, a test égetése, az elektromos sokkolás, az időjárás viszontagságainak védelem nélkül való kitétel. Szintén gyakori a nők szexuális megalázása, megerőszakolása, és a rájuk kényszerített abortusz akár a tizenkettedik hét után is. Az osztrák Manfred Nowak, az ENSZ kínzás-ellenes bizottságának volt tagja szerint a kínai munkatáborokban a fogvatartottak kétharmada falunkung-gyakorló és a fogságban vagy kínzások következtében elhunytak száma több, mint 3400 fő.

Az emigráns kínai ellenzéki és falunkungpárti The Epoch Times szerint az átnevelő táborokba zárt falunkung-gyakorlók rendszeres áldozatai a szervkereskedelemnek. Matas David kanadai ügyvéd, az AI és az osztrák IGFM jogvédő szervezet szerint nem csak a börtönökben és az átnevelő táborokban elhunyt foglyok szerveit adják el, hanem fogvatartott, még élő falunkung-követőkét is, sokszor azok tudta és beleegyezése nélkül. A falunkung-követő donorok azért népszerűek, mert a csikungot – és ezen belül a falunkungot – gyakorlók szerveit Kínában egészségesebbnek tartják. A virágzó transzplantációs iparnak a táborokat fenntartó kínai hadsereg az egyik haszonélvezője.

Törököt fogtam, de nem ereszt
Az eredetileg politikamentes mozgalmat eleinte az állami tulajdonban lévő Kínai Csikung Tudományos Kutatási Társaság is támogatta és az emigráns falunkung szervezetek szerint a KKP vezetése sem volt egységes a mozgalom elleni fellépés szükségesnek ítélésében. A falunkung üldöztetését vizsgáló nemzetközi emberi jogi szervezetek és oknyomozó újságírók szerint a falunkung elleni brutális állami fellépés elsősorban Csiang Cö-minnek köszönhető. A volt kínai pártfőtitkárnak tulajdonított mondatok alapján Csian Cö-min első sorban attól félt, hogy a falunkung rohamosan növő népszerűsége aláássa a kommunista pártnak az élet egész területét ellenőrző szerepét, illetve annak kizárólagosságát, ezúton magának a KKP-nak a hatalmi helyzetét. A falunkung mozgalom az üldöztetések hatására mára egyértelműen szembefordult a kínai pártállammal. Emigráns szervezetei – becslések szerint Kínán kívül legalább 30 millió falunkung-követő él – jó kapcsolatokat ápolnak a demokratikus világ emberi jogi szervezeteivel, a visszaélések feltárásával nagyban befolyásolják a világ közvéleményét.

A falunkung-gyakorlók üldözésével a civil szervezetek mellet foglalkozott már az ENSZ és az EU bírósága is. A tibeti függetlenségi mozgalom mellett ma már a falunkung-követők szervezetei azok, amelyek a legnagyobb hatásfokkal hívják fel a világ figyelmét Kína emberiesség-ellenes politikájára, a lelkiismereti- és vallásszabadság sárba tiprására. A nemzetközi falunkung szervezetek orgánumai ma már úgy fogalmaznak, hogy üldöztetésük első sorban annak köszönhető, hogy „a kínai kommunista rezsim kegyetlen politikai ideológiája teljesen ellenkezik a Fálun Dáfá alapelveivel, melyek az őszinteség, a jóság és a tolerancia”.
 
– tvl
A nyitókép innen


Clearharmony: Falun Dafa in Europe

Egyedi esetek

Egy Magyarországon élő kínai Fálun Gong-gyakorló menekült státuszt kér a magyar bíróságtól



2009. szeptember 11.
A nevem Zhang Xiaoping, 1960. december 27-én születtem Ningxia-ban, Kínában. 2003 májusában a Kínai Követség azért nem hosszabbította meg az útlevelemet, mert Fálun Gong gyakorló vagyok. Egy írásbeli nyilatkozatot követeltek tőlem, arról, hogy lemondok a Fálun Gong-ról. Akkoriban már öt éve gyakoroltam a Fálun Gong-ot és sokat nyertem a Fálun Gong alapelveinek, az őszinteségnek, a jószívűségnek, és a toleranciának köszönhetően. Nem akartam lemondó- nyilatkozatott tenni. Így nem tudtam meghosszabbíttatni az útlevelemet.
1. Hogyan kezdtem el a Fálun Gong-ot
Amikor gyerek voltam, akkor éppen a kulturális forradalom zajlott (1966-1976). A nagyapám akkoriban egy hívő katolikus volt és a Kínai Kommunista Párt a „Kuomintang Párt hátramaradt tettestársának” tekintette és „osztályellenségként” könyvelte el. A „munka általi átnevelésnek” kellett magát alávetnie… A nagyanyámat és engem visszaküldtek a földünkre, ami nagyon messze volt. Nekünk is „a munka által kellett átnevelődnünk”. Én még hét éves sem voltam, a nagymamám túl öreg volt, én pedig túl fiatal, így nem voltunk igazi munkaerők, akiket jól lehetett volna használni a földmunkáknál. Ezért hátrányok értek minket. Nem osztottak nekünk élelmet. A nagymamámnak napközben dolgoznia kellett. Esténként mások „osztályellenségként” szidalmazták és zaklatták, miközben nekem mellette kellett ülnöm. Akkoriban a szívem újra és újra megsérült. Ebben az időszakban a mamám néha egy-egy régi mondást emlegetett, mint: „mindig van kiút, a jó emberek elnyerik jutalmukat, a gonosz emberek rosszat kapnak vissza”, így bátorított engem. A kulturális forradalom nagyon sok fájdalmat okozott nekem.
Ettől kezdve megfogalmazódott bennem néhány szokásos kérdés. Ahogy egyre idősebb lettem, még több kérdésem lett, mint: Valóban úgy van, hogy minden ember jó amikor megszületik? Hogyan jön létre az ember jó és rossz oldala? Miért jöttem én ide erre a világra? Miért van az embereknek nagyon különböző személyiségük és sorsuk, akiket ugyanaz a szülő hozott a világra és ugyanabban a környezetben élnek? Hova megy az ember a halál után? Létezik egy másik világ a halál után? A kérdéseimre csak akkor kaptam választ, miután elkezdtem Fálun Gong-ot gyakorolni.
Mióta 1993-ban Magyarországra jöttem, át kellett élnem egy pár kellemetlenséget. Az üzletem tönkrement. A családom széjjelment. Már Kínában egy nagyon passzív és pesszimista hozzáállásom volt az élettel szemben. Így csak még pesszimistább lettem. Belefáradtam az életbe és depressziós lettem. Az életnek szinte semmi jelentősége nem volt számomra. Annak ellenére, hogy éveken át kerestem, nem találtam semmit az élet igazságáról.
Egy napon 1993-ban Shen Yuan, egy barátom kinyomtatott nekem egy pár olvasnivalót a Fálun Gong-ról és odaadta nekem, hogy olvassam el. Egy pár füzetet kaptam a kezembe. Miután elolvastam belőle egy párat, mély benyomást tettek rám az írások. Egy pár további írást kölcsönkértem és elolvastam őket otthon. A Fálun Gong alapelvei: „Őszinteség, Jószívűség, Tolerancia”, és az egész könyv igaz kisugárzása nagyon megérintett és meglepett egyben. Mély benyomást tettek rám ezek az írások. Úgy találtam, hogy a Fálun Gong Mestere nagyszerű és valóban segíteni akar az embereknek.
A szívem kitárult és megértettem, hogy az ember életének értelme abban rejlik, hogy ehhez a három tulajdonsághoz hasonuljon, hogy morálisan megemelkedjen, és jobb ember legyen. Megértettem, hogy az élet értékes. Azt is megértettem, hogy mindenkinek viselnie kell a felelősséget a saját életéért. A Fálun Dáfá az én reménytelen életemnek kilátást adott. Az óta a passzív és pesszimista beállítottságom az élettel kapcsolatban gyorsan átalakult.
2. Testi és szellemi változások, amiket a Fálun Gong-nak köszönhetek
Miután elkezdtem Fálun Gong-ot gyakorolni, a testem nagy változásokon ment át. Gyerekkorom óta gyenge voltam és sokszor voltam beteg. Gyakran fájt a fejem, hamar megfáztam és gyakran éreztem magam rosszul. Sok gyógyszert szedtem. Ezen kívül a vérnyomásom is nagyon alacsony volt. Nyaranta gyakran vérzett az orrom. Azonban a Fálun Gong gyakorlása óta minden ilyen probléma egyszerűen eltűnt az életemből, mintha soha sem létezett volna.
1997 januárjában a lábam nagyon megduzzadt. Ez után nem tudtam sokáig állva maradni vagy zárt cipőben lenni. Miután három vagy négy alkalommal a Fálun Gong gyakorlatait végeztem nem fájtak többé a lábaim. Hogy mennyi ideig és melyik cipőmben gyalogolok, teljesen mindegy immár.
Korábban nem tudtam hideg ételeket, különösen jégkrémet és ilyen dolgokat enni. Ha csak egy kicsit is ettem belőle, azonnal az volt az érzésem, hogy a gyomrom felduzzadt és a hátam és a lábaim is fájni kezdtek. Erre a problémára sok gyógyszert szedtem, de nem segítettek. Miután Fálun Gong-ot gyakoroltam minden féle ételt meg tudtam enni, még a jégkrémet is. A barátaim látták ezeket a változásokat nálam és azt mondták nekem: Korábban olyan rossz volt az egészségi állapotod, hogy miközben mentél mindig majdnem összeroskadtál. Most egy teljesen más ember lettél, mintha kicseréltek volna. A Fálun Gong valóban nagyon jó, mi is ki akarjuk próbálni.
A Fálun Gong azt tanítja meg nekünk, hogyan műveljük magunkat és hogyan váljunk irgalmas, jó emberekké, egoizmus nélküli emberekké. A saját előnyöket és hátrányokat félretéve, nem irigykedve, másokra kell gondolni mindig. Ha konfliktusba kerülünk, akkor először magunkban keressük a hibákat. A mindennapi életben állandóan hasonlítom szavaim és tetteim az "őszinteség, jóság és tolerancia" elveihez. Művelésem folyamatában, mely során megpróbálok jó emberré válni, a társadalom sok harci gondolatával hagytam fel. Minél tovább művelem magam, annál jobban le tudom gyűrni gyengéimet, melyek az egoizmuson nyugszanak. Természetesen egyre több gondot el bírok engedni. Élvezem szívem nyugodtságát, csak így értettem meg, mit is jelent a boldogság. Mint ahogy a többi millió Fálun Gong-gyakorló, én is testi és szellemi előnyöket nyertem a Fálun Gong gyakorlása által.
3. A Fálun Gong társadalomra gyakorolt hatása
A kínai állami sport iroda együttműködött egy csoporttal, mely orvosokból és professzorokból állt, hogy körkérdéseket intézzenek 12.553 Fálun Gong-gyakorlóhoz 1998-ban. A gyakorlók Foshan, Zhongshan Guangdong tartományból származtak. A vizsgálat eredménye az volt, hogy a kérdezettek 97,9%-ánál pozitív hatással volt a Fálun Gong gyakorlása egészségi állapotukra. (Az ehhez tartozó cikk kínai nyelven: http://minghui.org/mh/articles/1999/6/25/5629p.html) Az 1999 elején végzett vizsgálat alapján a kínai kormány részéről, legalább 70 millióan végezték a Fálun Gongot az egész országban, különböző szociális rétegekben.
A mai Tajvanban szintén létezik egy kínai társadalmi réteg, mely több mint 500.000 Fálun Gong-gyakorlóból áll. A Fálun Gongot jelenleg a világ több mint 114 országában gyakorolják. A "Zhuán Fálun" című főművet immár 30 nyelvre fordították le. A társadalomra, az egészségre tett jó hatása, valamint a morál emelése miatt a Fálun Gong 1581 nemzetközi kitüntetést kapott. 303 határozatot szavaztak meg különböző parlamentek több országban is, melyekkel a Fálun Gongot támogatták és az üldöztetést elítélték. (A hozzá tartozó cikk angol nyelven: http://www.clearwisdom.net/emh/articles/2004/10/8/53286p.html A Chronicle of Major Historic Events during the Introduction of Falun Dafa to the Public)

Fálun Dáfá – békés meditációs gyakorlat


4. Miért üldözi a KKP a Fálun Gongot? Miért helytelen és illegális az üldözés?

1. Miért üldözi a KKP a Fálun Gongot?
Miért üldözi a KKP a Fálun Gongot, holott a Fálun Gong egy jó dolog?

A Fálun Gong ideológiája teljesen különbözik a KKP ideológiájától. A Fálun Gong három elve: őszinteség, jóság és tolerancia. A KKP vajon szintén őszinte, jóságos és elnéző? Az 1989. június 4-i mennyei béke téri tömegmészárlás, a másképp gondolkodók, a tibetiek, az ujgurok és más vallási csoportok elnyomása 60 éve nem tartalmaz semmiféle jóságot vagy akár toleranciát. Minden elnyomást propaganda kísért és kísér még most is, melyek feladata az elnyomottak befeketítése, hogy evvel hivatalos okot szolgáltassanak azok elnyomására. Ezenkívül az epidémiák során a KKP megszokott stratégiájává vált, hogy elhallgatják az igazi helyzetet. A legújabb példa erre a 2003-as SARS epidémia volt.
2. A Fálun Gong üldözése helytelen
A Fálun Gong egy nagyon jó művelési gyakorlat, a társadalom és a lakosság számára csak előnyöket jelent, egyetlen hátrányt sem. Függetlenül attól, milyen nemzetiségű az ember, megtanítja, hogy az emberek jóságosak, barátságosak és harmonikusak legyenek. A KKP azonban épp az ellenkezőjét űzi, filozófiája a harcon alapszik, harc a természet ellen, harc az emberek ellen, a 20-as években való megalapítása óta a mai napig.
3. A Fálun Gong üldözésének törvényellenessége az elnyomás szemszögéből nézve
3.1 Jiang Zemin egyedül indította el az üldözést

Miután 1992-ben Changchun-ban nyilvánosságra hozták a Fálun Gong-ot, nagyon gyorsan elterjedt országszerte. A Fálun Gong jó hatással volt az egészség javítására és a morál emelésére. Szájról szájra terjedt és így a gyakorlók száma rohamosan nőni kezdett. 1999 elejére a gyakorlók száma már elérte a 100 milliót. Többször is kitüntetést kapott a Fálun Gong. A hadsereg és politika köreiben több magas rangú személy is gyakorolta. A politikai iroda állandó bizottságának mind a hét tagja olvasta a Fálun Gong főművét, a "Zhuán Fálun-t". Néhányuk családtagjai is gyakorolta a Fálun Gongot.

3.1.1. Az elnyomás oka
A Fálun Gong gyógyhatása számtalan embert vonzott magához. A Fálun Gong-gyakorlók száma (100 millió) meghaladta a KKP tagjainak számát (60-70 millió). Jiang Zemin ezért irigy volt a Fálun Gong tanítójának hírnevére. A Fálun Gong elnyomásával akarta elérni, hogy az emberek ne a Fálun Gong tanítójára hallgassanak, hanem őrá.

Röviddel az üldözés kezdete előtt egy beszédében ezt mondta Jiang Zemin: "A Szovjetunió elbukására tekintettel úgy határozott a központi kormány, hogy minden olyan gondolatot, hitet és elméletet kritizálni fog, mely a marxizmus ellen irányul és hogy vissza fogjuk nyerni és meg fogjuk erősíteni a proletáriátus gondolati magját. Meg kell tisztítanunk az ideológiát. A Fálun Gong az "őszinteség, jóság és tolerancia" elveit űzi. Lehetőséget nyújt számunkra, hogy megtisztítsuk az ideológiát. Más qi gong szervezeteket nem lehet olyan könnyen megszüntetni. [Más qi gong iskolák elnyomása] zavargásokat okozhatna a társadalomban, sőt talán terrorakciókat is, mint pl. merénylet, mérges gáz, bombamerénylettel való fenyegetés. Mindez csak nehézségeket okozna és megzavarná a társadalom egyensúlyát. És ez nem riasztja el az embereket. De a Fálun Gong az "őszinteségről, a jóságról és a toleranciáról" beszél. A Fálun Gong elnyomásánál nem kell tartanunk majd a zavargásoktól. Azokat a tapasztalatokat, amiket a Fálun Gong elnyomásánál gyűjtünk, felhasználhatjuk majd más szervezetek ellen később."
3.1.2. Hosszas előkészület az üldözésre
1997-ben Luo Gan, Jiang Zemin beosztottja, titokban kivizsgálta a Fálun Gongot az egész országban. Célja az volt, hogy vádakat keressen a Fálun Gong ellen, hogy ezáltal meg tudja szüntetni azt. De minden vizsgálati jelentésben ez állt: "nincs probléma", vagy "eddig nem találtunk problémát". 1998 júliusában Luo Gan a kínai biztonsági hivatal nevében kiadott egy "Közlést a Fálun Gong kivizsgálásához", az 555 iktatási számmal [1998]. Ebben a Fálun Gongot "eretnek szektának" titulálta. Ezek után ügynököket küldött ki a gyakorlók közé az egész országban, hogy bizonyítékokat keressenek erre. Végül semmilyen bizonyítékot nem találtak.
A Fálun Gong elleni gonosz szándékra tekintettel 135 híres személyiség, akik Fálun Gongot gyakoroltak, 1998 végén levelet intéztek Jiang Zeminhez és az akkori miniszterelnökhöz, Zhu Rongjinhez. Hamarosan választ adott Zhu Rongji: a biztonsági hivatalnak nem szabad zaklatnia a Fálun Gongot. Inkább a társadalom biztonságáért kell felelnie. A Fálun Gong gyógyhatása által sok orvosi költséget spórolhattunk meg az utóbbi években.

De Zhu válaszát Luo Gan visszatartotta. Csak, mikor 1999. április 25-én a Fálun Gong-gyakorlók petíciót nyújtottak be a kormányszékhelynél és találkoztak Zhu Rongjivel, jöttek rá mindannyian, hogy Zhu válasza soha nem érte el a Fálun Gong-gyakorlókat.

3.1.3. Az irigység következményei
1999. április 23-án több tucat Fálun Dáfá-gyakorlót tartóztatott le a rendőrség Tianjinban, a Peking melletti nagyvárosban. Két nappal később kb. 10.000 gyakorló ment el a kormányszékhelyhez Zhongnanhaiba, mely Pekingben van. Az akkori miniszterelnök Zhu Rongji és a Fálun Gong-gyakorlók kommunikációja által a helyzetet békésen oldották meg. Mindkét oldal értelmes és higgadt magatartását nemzetközileg is dicsérték.
Irigységből megvetette Jiang Zemin,a KKP akkori párttitkára, ahogy Zhu miniszterelnök az esettel bánt és ahogyan ezáltal hírnevet szerzett. Amikor Luo Gan jelentést tett neki az április 25-i eseményekről, megbízható források szerint Jiang ökölbe szorított kézzel kiabálta: "Semmisítsétek meg [a Fálun Gongot]! Semmisítsétek meg! Támadjátok meg és pusztítsátok el [a Fálun Gongot]!" Heves reakciója meglepett minden jelenlévőt. Jiang még azon az éjszakán írt egy közleményt a politikai iroda tagjainak. Ez a levél dokumentumként a kormány minden szintjéhez elkerült.
Jiang a Fálun Gongot legnagyobb ellenségének tekintette, ami központi pozícióját fenyegette. Arra kényszerítette a pártot, hogy fogadja el akaratát, így annak és az államnak a nevében kezdte meg a Fálun Gong ellenes kampányt. A legtöbb kormánybeosztott nem mert nyilvánosan ellentmondani Jiangnak. A politikai iroda pártbizottságának első ülésén, melyen az április 25-i esemény volt a téma, Zhu miniszterelnök azt kezdte mondani: "Hagyjuk őket gyakorolni ..." de mielőtt még be tudta volna fejezni a mondatot, Jiang ujjal mutatott rá: "Buta! Buta! Buta! Ez megdöntené pártunkat és országunkat!" Zhu miniszterelnök erre csendben maradt. Tudta nagyon jól, hogy mit jelent a kommunista erőszak vezetőjének ellentmondani.
3.2 Jiang személyes hadjárata a Fálun Gong ellen
Jiang nagyon félt hatalma elvesztésétől. Az irigység elvette az eszét is. Vétett a kínai Alkotmány ellen és politikai kampányt indított a Fálun Gong ellen.
3.2.1 Politikai kampány
Jiang 1999. június 7-én a központi politikai iroda minden tagja előtt beszédet tartott, hogy nyomást gyakoroljon rájuk. Ezt a beszédet dokumentumként szintén minden szintnek elküldték. A beszéd megvádolta a Fálun Gong-gyakorlókat, hogy "a párt és a kormány ellen harcolnak". Április 25. és június 7. között Jiang a Fálun Gongot mint az első számú államellenséget kezelte és szisztematikusan megtervezte, hogy nyomja el azt országszerte. Mivel Jiang akkoriban államfő volt, valamint a hadsereg és a párt vezére és ezért Kínában neki volt a legnagyobb hatalma, véghez tudta vinni, hogy a politikai iroda többi 6 tagjával ellentétben az ő akarata nyert. Ő a Fálun Gong üldözésének főfelelőse.
3.2.2 „610-es iroda“─Terrorszervezet a Fálun Gong ellen
Jiang Zemin 1999. június 10-én megalakított egy "Központi szervet a Fálun Gong megsemmisítésére", melyet alapításának dátumából kezdve csak "610-es irodának" neveznek.
Ennek a 610-es irodának az egyedüli feladata az, hogy véghezvigye a Fálun Gong és annak gyakorlóinak elnyomását. A 610-es iroda jogosult minden törvényt és még a kínai Alkotmányt is átlépni, ha azt a Fálun Gong üldözése és "kiirtása", mint legfőbb cél, megköveteli. A "610-es" iroda tagjai vezető pozícióban levő személyek a legfelsőbb bíróságon, az állami biztonsági minisztériumban, a legfelsőbb ügyészségen, a közbiztonsági minisztériumban, a külügyminisztériumban és a propagandaminisztériumban.
A "610-es iroda" a náci-rezsim ideje alatti Gestapohoz hasonlít. Minden szinten meg van szervezve, a városi szinttől az állami szintig. Totális kontroljának kihatása elér az emberek mindennapi életéhez is.
3.2.3 Az üldözés kezdete
A szisztematikus és célzott tervezés után Jiang július 19-én egy ülésen, melyen egy "egységes" döntés született, bejelentette a politikai kampány kezdetét. 1999. július 20-án több száz Fálun Dáfá kontaktszemélyt tartóztattak le az éjszaka kellős közepén, lakásaikat átkutatták és kifosztották. Két nappal később hivatalosan betiltották a Fálun Gongot Kínában.

Július 22-én 15 órakor minden tv-adó leállt a sugárzással. Az állami tv-adó CCTV a központi kormány, a közbiztonsági hivatal és minisztérium nevében közölte, feloszlatták a "Fálun Dáfá Kutatási Egyesületet" és hogy a Fálun Gong egy illegális szervezet. Ugyanezek az információk a külügyminisztérium egy sajtótájékoztatóján külföldre is eljutottak. Az államilag kontrolált, kínai sajtó elkezdte elárasztani az országot a Fálun Gong ellenes hecckampánnyal. A rádiók és az újságok hazugságokat terjesztettek a Fálun Gongról.

Milliónyi Fálun Dáfá könyvet és kazettát koboztak el, zúztak be vagy égettek el. Számtalan Fálun Dáfá-gyakorlót tartóztattak le és kínoztak meg. "Átnevelő-tanfolyamokra" kényszerítették őket. Munkatáborokba szállították őket minden bírósági tárgyalás nélkül. Kegyetlen módon kínozták őket. Egyre kegyetlenebb módon üldözi a rezsim a Fálun Gong követőket.
5. Az üldözés módszerei
1999. július 20-án a rendőrség hirtelen elkezdte letartóztatni a Fálun Gong-gyakorlókat az egész országban. Lakásaikat átkutatták. Megkezdődött a kegyetlen üldözés. Már 10 év telt el azóta.
2001-re egyre több ember érzett együtt a gyakorlókkal, mert a Fálun Gong-gyakorlók több mint egy éven keresztül az üldözés dacára elmagyarázták az embereknek az igazságot a Fálun Gongról. A KKP félt, hogy az üldözés nem mehet tovább. Egy olyan dologra készült, melyet ürügyként használhat tovább az üldözés folytatására és amiért a lakosság meggyűlöli a Fálun Gongot. 2001. január 23-án a Mennyei Béke terén Pekingben egy megtévesztő manővert koholt ki a rezsim - egy önmeggyújtást. A párt azt állította, hogy a Fálun Gong-gyakorlók meggyújtották önmagukat. De nagyítóval végzett elemzéssel megállapítható (videón látni), hogy az egészet csak meg játszották - a cél pedig az volt, hogy ez növelje a Fálun Gong elleni gyűlöletet.
A munkatáborokból kimenekült gyakorlók beszámolói és az üldözöttekről készült fényképek és videó felvételek alapján tudjuk, hogy a Fálun Gong gyakorlókat milyen hihetetlen kínzásnak vetik alá teljesen törvény ellenesen. A módszerek többek között: verés, elektromos sokkolóval való bántalmazás a test egész felületén (nemi szerveken előszeretettel alkalmazzák, és a szemen is), kikötözés, kínzópad, megcsonkítás, égetés, kényszeretetés (ürülékkel, vizelettel, mérgező anyagokkal – melyeket csövön keresztül öntenek a gyakorlók gyomrába erőszakkal), kutyákkal harapatás, kegyetlen időjárási körülményeknek való kitétel, ostorozás, megvakítás, hosszú időn keresztül guggolni hagyni a gyakorlót, stb. Ezekről a módszerekről több nemzetközi emberi jogi szervezet is beszámol, mint az Amnesty International vagy a Human Rights Working Group. A kínzási módszerek és az áldozatokról készült fényképek videón is megtekinthetőek a www.faluninfo.net oldalon.
2006 márciusában egy kínai kórházban dolgozó orvos nyilvánosságra hozta a tényt, hogy a KKP még életben lévő Fálun Gong-gyakorlók szerveit rabolja el.
2006 júliusában David Matas, egy nemzetközileg ismert kanadai emberi jogi ügyvéd, és David Kilgour, egykori kanadai parlamenti képviselő és az Ázsia-Pacifik területért felelős államtitkár, Ottawa-ban egy jelentést hoztak nyilvánosságra egy sajtótájékoztatón. Sok indikációs bizonyítékot neveztek meg és megállapították, hogy tényleg létezik Kínában "a még életben lévő Fálun Gong-gyakorlók szerv-rablása". A hadsereg, valamint a kórházak és munkatáborok nagyon sok pénzt nyernek evvel.
Röviddel a 2008-as olimpia előtt több mint 8.000 Fálun Gong-gyakorlót tartóztattak le. Néhányukat néhány nappal utána halálra ütöttek.
Minden embert aki kapcsolatban van a Fálun Gong-gal fenyegeti az üldözés veszélye. A legtöbb esetben nem csak a gyakorlókat, hanem azok közvetlen környezetét is érik sérelmek. Ahogy valakiről kiderül, hogy Fálun Gong gyakorló azonnal elfogják és minden féle jogi eljárás nélkül börtönbe viszik, a lakását felforgatják, a családját zaklatják, stb. Ez teljesen független attól, hogy valaki nyilvánosan vagy csak otthon titokban gyakorol. A KKP a gyerekeket sem kíméli, kisbabákat, kisgyerekeket ugyanúgy lemészárolnak, megkínoznak.
A KKP megpróbál mindent a Fálun Gong elpusztítása érdekében. Olyan parancsokat adnak ki mint: "Semmisítsétek meg hírnevüket, pénzügyeiket, fizikai testüket" és "a halálra ütlegelés öngyilkosságnak számít és nem lesznek következményei." Eddig 3292 gyakorlót kínoztak halálra, akiknek neveit tudjuk. A tényleges számuk azonban ennél sokkal nagyobb. Az eltűnt Fálun Gong-gyakorlók száma ismeretlen.
6. Miért nem adom fel hitemet és miért veszek részt az üldözés elleni akciókban
A Fálun Gong egy nagyon jó gyakorlat, nem csak számomra, hanem sokan másoknak is. A Fálun Gong sok előnnyel látott el, miért mondanék le róla? Ha lemondanék róla az annyit jelentene, mintha visszalökném az életem a régi reménytelen állapotába. Ezt nem fogom soha megtenni.
Jó emberként vissza kell valamit adni, ha kapott az ember valamit. A Fálun Gong oly sok mindent adott nekem, általa látok célt az életemben. Egészségessé váltam általa. A Fálun Gong-ot most üldözik Kínában, Mesterünket meggyalázzák. Hogy hallgathatnék? Nem bújhatok el valahova saját biztonságom érdekében. Amit a Fálun Gong gyakorlók ellen tesznek, az egy emberiség elleni bűncselekmény! Mindenki, aki erről hallgat, pártolja ezt a bűnt!!! Az üldöztetés véget kell, hogy érjen. Minden jó érzésű, tisztességes ember kötelessége, hogy ha tud egy bűncselekményről, akkor arról ne hallgasson, hanem igenis tájékoztassa a hatóságokat, az embereket. Ezt én is megteszem, minden nap tájékoztatom az embereket, minden hétvégén ott vagyok a Kínai Nagykövetség előtt és bárhová is kell mennem nem fogom eltitkolni, hogy milyen gonosz bűntettet követ el az a párt Kínában. Én jó ember vagyok és az utolsó leheletemig segíteni fogok az üldözötteknek, és azon vagyok, hogy véget érjen ez a borzalom.
Az, hogy a hitem miatt nem kapok érvényes útlevelet és iratokat a Kínai Nagykövetségtől azt jelenti, hogy engem is üldöznek. Egy gyakorlótársamat (Shen Yuan) meggyilkolták Budapesten mikor megkezdődött az üldözés csak azért, mert közös meditációkat szervezett, és együtt tanultuk az őszinteség, jószívűség, tolerancia elveit. Miért kellene hallgatnom ezekről a dolgokról? Elhallgatni egy bűncselekményt nem helyes. Mindenkinek jár a hit, a lelkiismeret és a vélemény szabadsága. Jogunk van közösen meditálni a parkokban, jogom van elmondani az igazságot erről az emberiség elleni bűncselekményről, amit a Kínai Kommunista Párt követ el, azzal, hogy ártatlan emberek ezreit és százezreit kínozza meg, gyilkolja meg a hite miatt, és azért mert jó ember akar lenni.
A gyakorlók minden országban nagy rendezvényeket szerveznek az üldözés megállításáért. Minden állam támogatja ezt, politikusok írnak támogató leveleket, és nyilatkoznak elítélően a KKP-ről. Magyarországon miért lenne más a helyzet? Az őszinteség, a jószívűség és a tolerancia egyetemes alapelvek, amelyek minden alkotmányos demokráciával megegyeznek, és az emberek jólétét és harmonikus együttélését szorgalmazzák. Én kiállok ezekért az elvekért és a gyakorlótársaimért, akiket jogtalanul üldöznek. Bízom benne, hogy a Magyar kormány támogat ebben. Csak azt akarom, hogy ez a borzalmas üldözés véget érjen, és mindenki szabadon gyakorolhassa hitét.
A KKP hazugságokat terjeszt, embereket unszol, egymás ellen kijátszza őket, kínzó módszereket vet be és törvényeket szeg meg, hogy üldözhesse a Fálun Gongot. Ha még egy szót sem mer ez ellen mondani az ember, akkor nem válik társadalmunk túl veszélyessé? A világnak szüksége van az "őszinteségre, jóságra és toleranciára".

7. Miért nem térhetek vissza Kínába?

1. Biztosan üldöztek volna, hogyha 2001 után visszamentem volna Kínába
1) mert egy Fálun Gong gyakorló vagyok;
2) mert a kínai kormány a Fálun Gong-ot szisztematikusan üldözi;
3) mert már a Kínai Nagykövetség fekete listáján vagyok: 2002 áprilisában (húsvét előtt) a nagykövetség egy embere beszélt velem, és azt mondta, hogy minden Fálun Gong tevékenységemmel fel kell hagynom. Azzal fenyegetett, hogy különben viselnem kell a felelősséget a következményekért. Ez azt jelenti: ahogy Kínába megyek, a rendőrség és a börtön várna rám. Szerencsére Magyarországon élek, egy demokratikus országban, ahol nagy súlyt fektetnek az emberi jogokra és a vallásszabadságra.
2003. 05.26-án megakartam hosszabítani a Kínai Nagykövetségnél az útlevelemet és a követség nem adta vissza az útlevelemet, úgy, hogy nincsen személyi azonosságomat igazoló okmányom. Megpróbáltak arra kényszeríteni, hogy menjek Kínába, mert nem maradhatok így tovább Magyarországon.
2. Fálun Gong gyakorlók, akik külföldről visszatértek Kínába csak nagyon kevés esetben menekültek meg az üldözéstől
A házaspár: Jiang Renzheng és Guo Rui Németországban kértek menedékjogot. A német hatóságok úgy találták, hogy ők nem Fálun Gong gyakorlók és Kínában nem fogják őket üldözni. 2005. március 7-én visszatoloncolták őket és gyermekeiket Kínába. 2005. április 4-én Jiang Renzheng-et a „társadalmi rend zavarása“ miatt kényszermunkatábori fogságra ítélték Benxi városban, és bírósági eljárás nélkül 3 évi büntetésre ítélték.
Az amerikai-kínai Li Xiangchun 2003- január 22-én lett letartóztatva a Gouangzhu-i repülőtéren az útlevél vizsgálatnál, és három évi munkatábori büntetésre ítélték.
Shao Yuhua Tajvan-ról 2009. júlis 31-én lett letartóztatva a Henan tartományi rendőrség által, családi látogatása alkalmával, mert Fálun Gong gyakorló.
3. A Fálun Gong gyakorlók elleni üldözés a hit üldözése.
Addig, amíg Fálun Gong-ot gyakorolsz, vagy valaha gyakoroltál, a kínai kormány nem fog téged szem elől veszíteni. Nem hagynak békét az embernek, akkor sem, ha otthon gyakorol és nem megy ki, hogy elmondja az embereknek az igazságot, szórólapot osszon. A munkahelyen, az iskolában vagy otthon, mindenhol megvan a veszélye, hogy letartóztatják.
4. Az üldözés tíz évében a kommunista kormány Kínában nem csak a gyakorlókat üldözte, akik Kínában voltak, hanem a külföldi gyakorlókat is.
Titokban összegyűjtötték a gyakorlók neveit, személyi adatait, és dokumentálták a tevékenységüket, amit külföldön fejtettek ki, hogy ezeket a gyakorlókat majd üldözhessék, amint visszatérnek Kínába.
Amikor mi a Kínai Nagykövetség előtt demonstráltunk, gyakran láttuk, hogy a nagykövetség munkatársai az ablakból fényképeznek minket. Néha még le jöttek az ajtó elé is, és onnan fényképeztek minket.

A kínai kommunisták trerrorizmusa külföldre is kiterjed. Az eset, ahol nem sokkal ez előtt emberi jogokat védő embereket összevertek Szlovákiában és egy Fálun Gong gyakorlót letaszítottak a lépcsőről a kommunista párt emberei csak egy példa a sok közül.

Ha visszamennék Kínába egészen biztos, hogy azonnal letartóztatnának. A Kínai Nagykövetség számtalan alkalommal készített rólam fényképeket az üldözés elleni demonstrációk alkalmával. Nyilvántartanak engem és a lányomat is. Még mielőtt a papírjaim meghosszabbítását megtagadták volna azt “tanácsolták”, hogyha jót akarok, akkor hagyjam abba a gyakorlást. Én pedig ennek nem vagyok hajlandó eleget tenni. Mindig és mindenhol kimegyek az emberek közé és elmondom nekik, hogy milyen egy szörnyűséges gonosztettet követ el a KKP, elmondom, hogy az őszinteség, a jószívűség, és a tolerancia jó és hogy a Fálun Dáfá jó, mert ez a kettő egy és ugyanaz. Nem tarthat vissza ettől senki. Márpedig Kínában aki akár csak egy- egy szórólapot is oszt szét az embereknek, azt azonnal elviszi a rendőrség ha megtudja. Én azonban nem tehetem meg, hogy hallgassak erről a bűnről, nem engedi a lelkiismeretem és az emberségem. Nem adom fel az őszinteséget, a jószívűséget és a toleranciát.
Ezért kérem a Magyar Bíróságot, hogy adjon nekem menedékjogot, mert hazámban azonnal elfognának, és jogtalanul bebörtönöznének csupán a hitem miatt. Az életem veszélyben lenne, mint az összes többi Fálun Gong gyakorlónak is egytől egyig, kivétel nélkül. Kérem a Magyar Bíróságot, hogy mint alkotmányos jogállam, adjon menedékjogot egy olyan kínai hölgynek, aki Fálun Gong-ot, az őszinteséget, a jószívűséget és a toleranciát gyakorolja, és akit ezért a hazájában kegyetlen üldözés várná.
Magyarország egy olyan hely, ahol a demokrácia, az emberi jogok és a szabadság elismertek. Az a véleményem, hogy én nekem immár hat év után valódi menekült státuszt kell kapnom.

Zhang Xiaoping

2009.08.25
Örömmel vesszük, ha kinyomtatják és terjesztik az összes cikket és azok tartalmát, mely a Clearharmony oldalon jelent meg, de kérjük, jelöljék meg a forrást.














Rendkívül megindító bensőséges, spirituális élet és emberi jogi tragédiák






E dolgozat a Lakatos, Köves és Társai Ügyvédi Iroda, az Új Jogtár és az Ars Boni jogi folyóirat által kiírt 2014. évi cikkírópályázat keretében született.
Ha Önnek tetszik ez az írás, támogassa szavazatával, hogy az megnyerhesse az 50 000 Ft értékű közönségdíjat!
Szavazáshoz
1. Lépjen az Ars Boni pályázati felületére (itt)
2. Kattintson a 
Bejelentkezés Facebookon keresztül gombra a pályázati alkalmazásba bejelentkezéshez (amennyiben korábban még nem jelentkezett be)
3. A 
Tetszik gombra kattintva kedvelje az Ars Boni jogi folyóirat facebook oldalát
4. Válassza a menüsor 
Szavazás menüpontját
5. Kattintson a kiválasztott írás alatt található 
Szavazok! gombra
***
Szerző: Kvapil Mónika

Manapság nagyon sokszor hallunk szerte a világban az emberiesség elleni bűncselekményekről, népírtásről. Minden kontinensen előfordul különböző formában, hol teljesen nyilvánosan, hol pedig hamis propagandába bújtatva. Gondolta volna, hogy a gazdasági fejlődésben élen járó országot vezető párt népírtást és emberiesség elleni bűncselekményeket, alapbűncselekmények millióit követi el, mert az állampolgárokra kényszerített pártkultúra gyökeres ellentéte az egyetemes alapelveknek? Pályamunkámban a napjaink Kínájában több mint 15 éve zajló Fálun Gong gyakorlók ellen irányuló üldözést mutatom be, amely nemcsak a kínai nép tragédiája, hanem az egész emberiségé.
A Fálun Dáfá (a világon Fálun Gong-ként is ismert) spirituális út. Nincs vallási formája, nincsenek rituáléi, sem imádsága és kultusza, valamint mentes minden politikai ideológiától. A gyakorlói számára világos értelmet, jó egészséget, az egyetemes alapelvek betartása pedig az egymás tiszteletben tartását, erkölcsös életfelfogást eredményez. A Fálun Dáfá nem vallás, gyakorolja a világ ma már több mint 114 országának, több mint 100 millió állampolgára vallástól, kortól, nemtől, társadalmi hovatartozástól függetlenül. A megalapítóját, Li Hongzhi urat többször jelölték Béke-Nobel díjra, számos hazai (kínai) és nemzetközi kitűntetésben részesült, már abban az időszakban is (1992-1999), amikor a Kínai Kommunista Párt (továbbiakban: KKP) még nem tiltotta, hanem támogatta. Rövid időn belül 70 millió ember kezdte el gyakorolni, és művelni magát az egyetemes erkölcsi normáknak – igazság, jószívűség, tolerancia – megfelelve.
A Fálun Gong a tilalomig (1999. július) sok ázsiai ember életének szerves része volt. Emberek tömegei gyűltek össze reggelenként a szabad ég alatt, ahol együtt végezték a gyakorlatokat. Nészerűsége Kína határait is átlépte, a nyugati országokban is milliók életét változtatva meg ezzel, népszerűsége a mai napig is töretlen. Bizonyára önben is felmerül a kérdés, hogy miért is üldözik a művelőket.
A KKP egykori vezetője Jiang Zemin riválist látott benne a népszerűsége miatt, és úgy vélte, hogy megszünik a KKP mentális kontrolja az állampolgárok felett, ami a legfőbb jellemzője kommunista rezsimnek. Ezért 1999 júliúsa óta ezeket az embereket koncentrációs- és munkatáborokba zárják, ahol a kényszermunkán kívül a “reformálás” jegyében kegyetlenül megkínozzák őket, azért hogy feladják a lelkiismeretük hangját követő életfelfogásukat. Alig lehet elhinni, hogy a Fálun Gongot csak népszerűsége miatt nyomják el, pedig pontosan ez történt. Egypár hivatalos, de titkos felmérés kimutatta, hogy a Kommunista Párt – és a kormányhivatalok tagjai, valamint professzorok, tanárok, katonák és rendőrök is gyakorlók. A kormány néhány vezetője ezt a tényt politikai szempontból kockázati tényezőként értékelte, ezért létrehozta a 610-es ügyosztályt, aminek illetékessége szerint az egész országban, hatáskörébe tartozott a rendőrség utasítása a gyakorlók ellen irányuló zaklatások, bántalmazások megvalósítására.
A “reform” ellenére egy Fálun Gong gyakorló így vall a börtönben szerzett tapasztalatairól: „Az őrök megparancsolták az elítélteknek, hogy kényszerítsenek az ‚elítéltek szabályai‘-nak szavalására. Ellenálltam, mindegy hogyan ütlegeltek, mert nem vagyok elítélt. Állították, hogy én is elítélt vagyok, mint ők, máskülönben nem lennék börtönben.“ Erre ezt mondtam: „Nem, én azért vagyok börtönben, mert ellenálltam és hű voltam a lelkiismeretemhez. Nagyon könnyen kijuthatnék, ha feladnám a Fálun Gong gyakorlását, ezzel szemben ti nem tudnátok ilyen könnyen kiszabadulni. ” Ez az egyszerű példa jól mutatja az üldözés lényegét: felcserélni a jót a rosszal, kényszeríteni az ártatlant, hogy vallja magát bűnösnek. Nincs nagyobb bűn annál, mint amikor valaki a saját lelkiismerete ellen vétkezik.

A KKP által vezérelt üldözés a Fálun Gong gyakorlók ellen, nem csak a lelkiismerethez való jogot sérti, hanem egy jól irányított művelet az emberiesség – emberiség elpusztítására. Talán Ön is nehezen tudja elképzelni, miért tudnak a Fálun Gong gyakorlók ellenállni ennek a nyomásnak. Ha a jó és rossz tudna kompromisszumot kötni, akkor minek létezne ez a két véglet? A lelkiismeret, és a jóság az ember veleszületett tulajdonsága, az emberi lét egyik esszenciája. Ez az egyedüli dolog, amit egy emberi lény fenn tud tartani bármilyen körülmények között. A lelkiismeret továbbá meghatározza az emberi természetet.
Magyarország Alaptörvényének VII. cikke is kimondja: “(1) Mindenkinek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságához”. A népirtás és az emberiesség elleni bűncselekmények, melyek ebben a kommunista rendszerben szisztematikusan és ideológiai alapon történnek, úgy tűnik egyidős az emberi társadalmi rend hanyatlásával, és az erkölcsi normák durva megsértésével. Karthágó rómaiak által történő „lerombolása”, az örmény népirtás, a zsidó holokauszt vagy a közelmúltban történt Iszlám Állam által elkövetett népírtás csupán néhány példa a sok közül.
Az első, a bűncselekmény fogalmát meghatározó jogforrás az 1948. évi ENSZ Egyezmény („Genocídium-egyezmény”) volt. A népirtás lényegét tekintve bizonyos – ún. alapcselekményeknek nevezhető – bűncselekményeknek valamely nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport teljes vagy részleges megsemmisítésének szándékával történő elkövetését jelenti. A kínai emberek összezavarodottak, nem tudják elhinni, hogy ez történik az országukban. Nem tudják megérteni, hogy a KKP, hogyan képes ezen cselekedetek elkövetésére saját állampolgárai ellen. Sőt nemcsak a magukat művelni akaró embereket sújtja az elnyomás, hanem azokat is, akik kiállnak azen irracionális és kegyetlen üldözés ellen.
Gao Zhisheng , egy hívő katolikus ügyvéd, akit 2001-ben az Igazságugyi Minisztérium Kína első 10 legjobb ügyvédje közé választott. Nagy népszeruségnek örvendett, az emberek körében is akiktől a ” Kína lelkiismerete ” nevet kapta. 2004-ben írt egy levelet a Nemzeti Népi Kongresszusnak melyben felmentését kérte Huang Wei -nek akit a Fálun Gong gyakorlása miatt munkatábori szolgálatra ítéltek. 2005 őszén több nyílt levélben kérte a Fálun Gong gyakorlók elleni üldözés befejezését. Kérése nem maradt válasz nélkül, családját azonnal 24 órás megfigyelés alá helyezték, praktizálási jogát elvették, és irodáját bezárták. 2006. augusztus 15-én a rendőrség elrabolta, “őrizetbe” vette, majd decemberben “hivatalosan” is elítélték. “Államhatalom elleni úszitás és felbújtás” vádjával, öt év próbaidővel házi őrizetbe vették. Átélte azokat a kínzásokat is, melyeket a Fálun Gong gyakorlók “reformálására” használnak fel. 2011-ben az öt évre rendelt házi őrizet a végéhez közeledett, amikor a rezsim kijelentette: “megsértette a szabályokat, ezért 3 évi letöltendő börtönbüntetésre ítéltik, a távoli Xinjiang tartománybeli Shaya börtönbe”. Letartóztatásának híre bejárta a világot, számos támogatásra tett szert, pl. az Amerikai Kongresszustól, az Európai Unió parlament tagjaitól, Kanadától, Amnesty International-tól, Cseh Köztársaságtól, ahol a Szenátus épületében tartott, az NTD TV -ben szerte a világon online közvetített jótékonysági koncert keretében hívták fel a figyelmet az illegális fogva tartására. Az emberi jogokért vívott munkája elismeréséért három alkalommal Béke Nobel Díjra jelölték. Kiszabadításáért folytatott harcának azonban meg lett az eredménye, idén augusztus 7-én átadták családjának rettenetes egészségügyi állapotban, azonban még nem nyerte vissza szabadságát, mert folyamatosan minden lépését követik.
Szerencsére vannak túlélők, akiknek a történetei emberek millióinak szívét érintették meg szerte a világban. Michael Perlman, díjnyertes rendező, az NTD TV és a World2Be Produkció kooperációjában megfilmesítette két munkatábort megjárt művelő történetét. A mű a Free China, The Courage to believe címmel, szerte a világon díjnyertes produkcióvá vált. Ezek a tragédiák csak a jéghegy csúcsai abban a brutális üldözésben, amely során a KKP megpróbálja ellehetetleníteni a Fálun Gongot művelő emberek életét. Több mint 3600 gyakorló halt meg rendőrségi erőszak miatt 1999 júliusa óta. Ez a szám azonban csak a dokumentált eseteket jellemzi, a nem dokumentált esetek száma eléri a több százezret is.
Ottawa városban 2006. július 6-án lezajlott sajtótájékoztatón közzétettek egy vizsgálati jelentést, mely a Kínában folyó szervátültetési tevékenységekről számolt be, és mely nemzetközi szinten is felkeltette az érdeklődést. A vaskos 52 oldalas vizsgálati jelentésben David Kilgour, az egykori kanadai parlamenti képviselő, és az ázsiai és pacifikus övezetért felelős egykori államtitkár, valamint David Matas, neves emberi jogi ügyvéd megerősítették, hogy Kínában a szervátültetések miatt masszív és szisztematikus gyilkosságokat követnek el. Mintegy két hónap kutatás után, olyan bizonyítékokat tártak fel, melyek beigazolták kezdeti aggodalmaikat. Ijesztően sötét felhők vetülnek a mai Kínában az emberek ellen elkövetett újfajta, állami erőszakos menyilvánulásra. David Matas-tól idézve: „képzelje el a gonosz egy formáját, amit Földünkön látunk … a gonosz egy új formáját“, a holokauszthoz hasonlót.
A lehető legélesebben elítélik azt, amit Kína a mai napig megpróbál a nyilvánosság előtt takarni – ami nem más, mint az emberiesség ellen elkövetett bűncselekmény. Egy olyan kegyetlen bűncselekmény, mely az profitszerzés céljából „ a gonosz egy új formájaként” látott napvilágot. A szerzők a vizsgálati eredményeikre alapozva meg vannak róla győződve, hogy Kínában elsősorban Fálun Gong gyakorlókat öltek meg az erőszakos szerveltávolítások közben. A KKP által vezetett Fálun Gong elleni üldözés és elnyomás mintegy 40.000 beültetett szervvel járult hozzá a szervrabláshoz, és ezeket a számokat a Kínában végrehajtott kivégzések – hivatalosan publikált – számát figyelembe véve, nem lehet megmagyarázni.
A kínai kormány által, minden lehetséges módon megalázott, és megrágalmazott spirituális iskolát, 1999-től folyamatosan elnyomják és üldözik, követőit népes munkatáborokban tartják fogva, ahol mindennapi gyakorlattá vált, hogy alapos és drága orvosi kivizsgálásokat hajtanak végre rajtuk. Két könyvet is kiadtak a témában: Bloody Harvest: Organ Harvesting of Falun Gong Practitioners in China in 2009 (Véres Örökség, Szervrablás a Fálun Gong gyakorlóktól Kínában, 2009), és State Organs: Transplant Abuse in China in 2012 (Állami Szervek: Transzplantációs visszaélések Kínában, 2012). A könyvekben arra a végkövetkeztetésre jutottak, hogy többtízezer Fálun Gong gyakorlót mészároltak le a szerveikért Kínában.
Az „Orvosok az Erőszakos Szervrablás Elleni Nemzetközi Szövetsége (Doctors Against Forced Organ Harvesting – DAFOH)“ kezdeményezett egy petíciót a szervkereskedelem megfékezésére. Felhívja a figyelmet arra, hogy több tízezer élő ember, lelkiismereti fogoly szerveit rabolják el erőszakkal a kínai állami rendszerben, majd a szervátültetésre várók számára értékesítik őket. 2006 augusztusa óta, Manfred Nowak az ENSZ kínzásokat vizsgáló különmegbízottja, és Asma Jahangir, az ENSZ vallásszabadsági és hittel kapcsolatos különmegbízottja, a Kínzások Elleni Bizottság elé tárt számos olyan bizonyítékot, melyek igazolják, hogy a Kínai Kommunista Párt begyűjti az élő Fálun Gong gyakorlók szerveit. 2008 évi nyilatkozataik szerint: „Azok a bizonyítottan rövid várakozási idők a megfelelő szervekre, amelyeket reklámoznak, arra engednek következtetni, hogy egy számítógépes rendszert használnak az átültetések nyilvántartásához, amelyek a leendő, élő donorok nagy számát tartalmazzák. Ismeretes, hogy az ellentmondás az elérhető szervek és az azonosítható források között azzal magyarázható, hogy a Fálun Gong gyakorlók szerveit elrabolják. Továbbá, az is ismeretes, hogy a szervátültetések ugrásszerű növekedése 2000-től kezdődően egybeesik és összefüggésbe hozható ezen szem élyek (a Fálun Gong gyakorlók) üldözésének kezdetével.” (ENSZ dokumentum A/HCR/7/10/Add.1,29 February 2008 paragraph 40 to 41)
Arthur Caplan professzor, a New York-i Langone Medical center orvosi etikával foglalkozó részlegének vezetője felülvizsgálta az összegyűjtött bizonyítékokat, és professzionális orvosi szemszögből kiindulva szintén arra a következtetésre jutott, hogy Kínában állami rendszert alkottak az „igény szerinti gyilkolásból”. 2013. december 6-án, a kanadai Mr. Irving Cotler, bevezetett egy törvényt, amely megakadályozza, hogy a kanadaiak olyan szervekhez jussanak, amelyek adományozásába nem egyeztek bele.
A fent említett közéleti személyiségeken, szervezeteken kívül nagyon sokan tesznek lépéseket annak érdekében, hogy leleplezzék a KKP emberiség elleni bűncselekményeit. 2004. január végén az Európa Tanács egy határozatban szólította fel a totalitárius kommunista rezsimet, amely az első hivatalos jogi ítélet volt a politika legmagasabb szintjéről. A KKP –ről megjelent Kilenc Kommentár a német nyelvű The Epoch Times újság különkiadásában jelent meg. 2008-ban Izraelben legálisan is megtiltották a szervturizmust, azokra a bizonyítékokra hivatkozva, amelyek a Kínában történő szervrablásokról szólnak. Az Európai Parlament 2013. december 12-i állásfoglalása a kínai szerveltávolításról (2013/2981(RSP)) mélyrehatóan tárgyalja a szerveltávolításokkal kapcsolatos jelentéseket, egyezményeket, tagállamok együttműködését, szervadományozási cselekvési terveket, Kína által rafifikált egyezményeket, „3. felszólítja az EU-t és tagállamait, hogy vesse fel a kínai szerveltávolítás ügyét; javasolja, hogy az EU és tagállamai nyilvánosan ítéljék el a szervátültetéshez kapcsolódó visszaéléseket Kínában, és tájékoztassák erről a problémáról Kínába utazó állampolgáraikat; felszólítja az EU-t, hogy átfogóan és átláthatóan vizsgálja meg a Kínában alkalmazott szervátültetési gyakorlatokat, továbbá felszólít, hogy az ilyen etikátlan gyakorlatokban részt vevőket helyezzék bűnvádi eljárás alá;“.
Az USA-ban a Képviselők Háza jelenleg éppen azon dolgozik, hogy egy állásfoglalást hozzon, amellyel elítéli a szervrablásokat Kínában, ill. hogy felszólítsa Kínát a kivizsgálásokra és felelősségre vonásokra az ügyben. “Mindazon taktikák ellenére, amelyeket a kínai hivatalnokok alkalmaztak annak érdekében, hogy nyomást gyakoroljanak és megfélemlítsék a többi kormányt, hogy megakadályozzák, hogy nyilvánosságra hozzák ezeket a bűntényeket, nagyon sokan vannak, beleértve az Európai Parlamentet is, akik vállalják azt a kihívást, hogy felszólítsák Pekinget ennek a borzasztó gyakorlatnak a befejezésére. A vizsgálati jelentések szerint 45.000 és 65.000 közé tehető azon Fálun Gong gyakorlóknak a száma, akiket megöltek a szerveikért, profitért cserébe. Ezt meg kell állítani! Ez az egész emberiség elleni sértés!”
Források, felhasznált irodalom:
1. Mi a Fálun Dáfá: 
http://hu.falundafa.org/
2. Magyarország Alaptörvénye
3. 2012. évi C tövény a Büntető Törvénykönyvről
4. Az 1948. évi ENSZ Egyezmény
5. Kilenc kommentár a Kínai Kommunista Pártról: http://kilenckommentar.hu/kommentar1.html
6. ClearHarmony magyar nyelvű kiadásában az „üldözés kínában” című kategóriában részletes beszámolókat találhatnak az üldözésről és a kegyetlen módszerekről: http://faluninfo.hu/sajtoanyag.pdf
7. DAFOH- az orvosszövetség hivatalos weboldala: http://www.dafoh.org és a petíció:http://www.dafoh.org/petition-to- the-united-nations/
8. Az Európai Parlament 2013. december 12-i állásfoglalása a kínai szerveltávolításról (2013/2981(RSP))
9. Egy rövid videó a témában, az NTD független, amerikai székhelyű tv adótól:https://www.youtube.com/watch?v=bvAOOwvJMZs (Killed for organs: China’s Secret State Transplant Business)
10. Michael Perlman, az NTD TV és a World2Be Produkció bemutatja: Free China, The Courage to believe c. film: http://freechina.ntdtv.org/homepage/
11. Gao Zhisheng: A China More Just, Copyright 2007 by Broad Press USA
  1. A magyar nyelvű eP állásfoglalás: http://www.europarl.europa.eu/sides/getDoc.do?pubRef=-//EP//TEXT+TA+P7- TA-2013-0603+0+DOC+XML+V0//HU&language=HU





HOGYAN HÚZNAK JIANG ZEMIN ÉS A KÍNAI KOMMUNISTA PÁRT KÖLCSÖNÖSEN HASZNOT EGYMÁSBÓL A FÁLUN GONG ÜLDÖZÉSE ÉDEKÉBEN



Előszó

A 38 év körüli Zhang Fuzhen asszony a Xianhe Park alkalmazottja volt, Pingdu városban, amely Shandong tartományban van. 2000 novemberében Beijingbe utazott, hogy a Fálun Gong ügyében egy kérvényt nyútjson be. Ezúton a rendőrség őrizetbe vette. A következőkről tanúk számoltak be: "A rendőrségen Zhang asszonyt levetkőztették, leborotválták a fejét, megkínozták és megalázták. Kinyújtott végtagjainál fogva egy ágyhoz kötözték, melyet még az alapvető szükségleteinek kielégítése céljából sem hagyhatta el. Mindezek után egy ismeretlen, méreggel dúsított kábítószert adtak be neki, injekció formájában. Amint befejezték a kábítószer befecskendezését, azonnal kibírhatatlan fájdalom kerítette hatalmába. Kezdetben minden erejéből megpróbált védekezni, majd hatalmas fájdalmak közepette lelte halálát. A 610-es iroda hivatalnokai az egész idő alatt jelen voltak és végignézték Zhang asszony haláltusáját.
A következő eset a 34 éves Yang Lirong asszonyról szól, aki a Hebei tartománybeli Dingzhou városának, Beimen utcai lakosa volt. Yang asszony Fálun Gong gyakorló volt. Emiatt a rendőrség gyakran zaklatta családtagjait. Egy további razzia alkalmával, 2002. februar 8-án este Yang asszony férje, aki a helybeli telekkönyvi hivatal sofőrje volt, traumatizált állapotba került, félve attól, hogy elveszti az állását. A rendkívüli nyomásnak, amit a rendőrség gyakorolt rá, nem tudott tovább ellenállni. Az azt követő nap reggelén, korán, azután, hogy idős szülei elhagyták a házat, megfojtotta a feleségét. Yang asszony tragikus módon húnyt el, és egy 10 éves fiút hagyott hátra. Röviddel ezután a férje feljelentette magát a rendőrségen. A rendőrség kiszállt a helyszínre és rögtön megvizsgálták az asszony holttestét. Több belső szervét is eltávolították, melyek gőzölögtek a melegtől, miközben testéből ömlött a vér. A rendőrállomás egyik tanúja a következőket mondta: “ez a vizsgálat nem egy holttesten, hanem egy élő emberen végrehajtott vizsgálat volt”.
Heilongjiang tartományban, a Wanjia munkatáborban úgy kötöttek fel egy 7 vagy 8 hónapos terhes asszonyt a csuklójánál fogva egy három méter magas gerendára, hogy a kötelet egy csigán keresztül lehetett fel és le húzni. A zsámolyt, amin kezdetben állt, eltávolították, úgyhogy szabadon lógott a levegőben. A rendőrök a kötél egyik végének meghúzásával felhúzták a terhes asszonyt majd hirtelen elengedve a kötelet, az asszony egy nagy rándulással a padlóra zuhant. Ezzel a kegyetlen módszerrel nemcsak addig kínozták, amíg elvetélt, de ami még szörnyűbb, a rendőrök arra kényszerítették férjét, hogy nézze végig a tortúrát.
Ezek a borzasztó, drámai események, melyek az üldözött Fálun Gong gyakorlókkal történtek meg, a mai modern Kínában zajlottak le. Ezek az esetek csak kis töredékét képzik a hat éve tartó folytonos üldözés számlálhatatlan eseteinek.
Az 1978-as reform és nyitás óta a kínai Kommunista Párt szüntelenül arra törekszik, hogy külsőleg pozitív és nyitott képet alkosson magáról. De éppen a brutalitás, az irracionalitás és a Fálun Gong gyakorlóknak évek óta tartó üldözésénél bevetett borzalmas eszközök mutatják meg a nemzetközi társadalmaknak a kínai Kommunista Párt igazi arculatát. A Fálun Gong üldözése a kínai KP nagy szégyenfoltjává nötte ki magát az emberi jogokkal kapcsolatosan. Miközben sokan hozzászoktak ahhoz, hogy az emberi jogok megsértésének okát a rendőrség alacsony szellemi színvonalára hárítsák és egyúttal azt a véleményt alakítsák ki, hogy a KP maga jelentős lépéseket tenne a fejlődés útján, a Fálun Gong üldözésének szisztematikus megszervezése a legmagasabb szinttől a legalsóbbig, melynek nyomait egész Kínában megtalálhatjuk, az emberek ezen illuzióját mégis teljesen megsemmisíti. Sokan törik a fejüket azon, hogy hogyan is lehetséges az, hogy Kínában ez a brutális, abszurd üldözés megtörténhet. Miért keverednek az emberek újra egy ördögi körbe, húsz évvel a kulturális forradalom befejezése után, miután a káosz megszünt és helyreállt a rend? Miért csak Kínában üldözik a Fálun Gongot, holott ez a módszer már több mint 60 országban elterjedt, és az igazságosság, a könyörületesség valamint a tolerancia elvein alapul. További kérdés, hogy tulajdonképpen milyen kapcsolatban vannak egymással Jiang Zemin és a kínai Kommunista Párt.
Jiang Zemin-nek nemcsak, hogy nincsenek különleges képességei, de nem is egy nemeslelkű ember. Ha a kínai KP - egy precíz erőszakgépezet, ami gyilkosságra és hazugságra alapul nem támogatta volna, semmi esetre sem lett volna abban a helyzetben, hogy ezt a népmészárlást, amiben nemcsak Kína, hanem más országok és érintettek, véghezvigye. Másrészt, ha ez a diktátor Jiang Zemin, aki soha sem hallgat másokra, kizárólag saját akaratát akarja érvényesíteni, nem lett volna, nem sikerülhetett volna a kínai KP-nak a nyítás és a világhoz való alkalmazkodás általános légkörében a történelmi áramlattal szemben eveznie. Éppen azért, mert Jiang Zemin és a kínai KP kölcsönösen támogatják egymást és egyébként is egy hullámhosszon mozognak egymással, - éppúgy mint egy lavina esetén, amikor a hegymászó hangjának rezgése rezgésbe hozza a havat, és ez katasztrófához vezet, - úgy volt lehetséges ezt a borzalmas üldözést megindítani.


1. Egy hasonló háttér – ugyanattól a krízistől való félelem

Jiang Zemin 1926-ban született. Ugyanúgy, ahogy a kínai KP népe elöl eltitkolta vérrel szennyezett létrejöttének történetét, éppúgy Jiang Zemin is eltitkolta a KP és népe elöl hazaárulásának történetét.
Amint Jiang betöltötte 17. életévét, a fasizmus elleni küzdelem világszerte elérte tetőpontját. Akkoriban, amikor sok hazafias fiatal kiszállt a frontra megvédeni Kínát Japán ellen, Jiang Zemin a központi egyetemre készült tanulni. Az egyetemet a Wang Jingwei rezsim alapította 1942-ben Nanjing-ban. Wang Jingweit, a hazaárulót, a japán kormány támogatta. Ennek a döntésnek az volt az oka, hogy Jiang Zemin édesapja, Jiang Shijun, a megszálló japán hadsereg kínaellenes propagandarészlegének magas tisztviselője volt a Jiang Su tartományban. Tehát Jiang Zemin apja egy igazi hazaáruló volt.
Ami a hazaárulást illeti, Jiang Zemint és a kínai KP-t ugyanabból a fából faragták. Mindketten érzéketlenek a kínai néppel szemben, úgyhogy a népet kénye kedve szerint gyilkolja mind a kettő.
Amint a kínai KP megnyerte a polgárháborút (1945-1948), Jiang Zemin be akart lépni a Kommunista Pártba, hogy hatalmat és tekintélyt nyerhessen. Ennek céljából azt állította, hogy a bácsikája, Jiang Shangqing, aki fiatalkorában belépett a KP-ba és akit később banditák löttek le, adoptálta őt. Ennek a kapcsolatnak a segítségével Jiang egy pár éven belül egy részlegvezetőből az Elektromosipar Miniszterelnökének helyettesi posztjára lett előléptetve. Nem a képességei miatt, hanem mert behízelegte magát és kihasználta kapcsolatait. Amikor később a kommunista párt főtitkára lett Sanghajban, mindent megtett azért, hogy a KP nagy egyéniségeinek, mint Li Xiannian-nak, Chen Yun-nak hízelegjen, amikor ők, mint minden évben, a tavaszi ünnepnapokat Sanghajban töltötték. Előfordult, hogy Jiang egyszer órákig várt a nagy hóesésben, csakis azért, mert Xiannian-nak egy születésnapi tortát akart ajándékozni.
Az 1989. június 4-i mészárlás egy fordulópontot jelentett Jiang Zemin életében. Szigorú intézkedéseivel nyomás alá helyezte a Sanghaj-i "Világgazdasági Körkép" című lapot, amely demokratikus gondolatokat támogatott és házi fogság alá helyezte Wan Li-t, a demokratikusan gondolkodó Népkongresszus elnökét, aki így nem utazhatott Pekingbe. Jiang Zemin támogatta a június 4-i mészárlást, s ennek eredményeképpen a Kommunista Párt főtitkára lett Kínában. Már a mészárlás előtt titkos leveleket küldött Deng Xiaoping-nak, melyekben azt tanácsolta neki, hogy "határozottan azonnali intézkedéseket kell hozni", különben "tönkremegy a Kommunista Párt és az ország". Az elmúlt 15 évben Jiang aggályok nélkül elnyomta az önálló vallásos csoportulásokat és másképp gondolkodókat, valamint azzal az ürüggyel ölette meg tagjaikat, hogy „a stabilitás megörzése mindenek fölött áll“.
1991-ben döntött Kína és Oroszország egy, a két ország közötti nem pontosan meghatározott határról. Jiang Zemin elismerte az orosz cári hatalom megszállását, valamint a korábbi Szovjetúnió megszállását is, és számtalan igazságtalan megegyezést fogadott el az "Aihui Egyezmény"-ben. Ezzel több, mint 1 millió négyzetkilométernyi kínai földről mondott le Oroszország javára.
De vessünk egy pillantást Jiang Zemin életrajzára. Ömaga, egy áruló elsőszülött fia, hamis módon egy mártír forradalmár árvájának adta ki magát. Ebben a cselekedetében tulajdonképpen csak a KP „félrevezetéseinek“ példáját követte, ami a KKP második alaptulajdonsága (részletesen erről a 2. kommentárban). Később Jiang támogatta az 1989. június 4-i tömegmészárlást és elnyomta a demokratikus mozgalmat, úgymint a vallásos szemléletü embereket. Ily módon gyakorolta a „népirást“ a KP nyolcadik alaptulajdonságát (részletesen szintén a második kommentárban). Mint a nemzetközi kommunistáknak a távolkeleti részlege (Kommunista Internácionálé), a kínai KP minden ügyben Oroszországra hallgatott. Jiang Zemin kínai földről mondott le Oroszország javára, s így a gyakorlatban is kivitelezte a KP árulását.
Jiang Zeminnek éppúgy, mint a kínai KP-nak, szégyenteli a fejlődéstörténete, ami ahhoz vezetett, hogy mindketten a hatalom elvesztésének félelmétől szenvednek.


2. Jiang Zemin és a kínai Kommunista Párt is fél az igazságosságtól, jószívűségtől és toleranciától

                   
A nemzetközi kommunista mozgalom történetét több, mint száz millió ember vérével írták meg. Majdnem minden kommunista országban létezett a „forradalmi ellenzék elsöprése“, mint Sztálin idejében. Nem volt ritkaság, hogy több millió ártatlan embert önkényesen gyilkoltak meg. Az utolsó évszázad kilencvenes éveiben a Szovjetunió feloszlott, Kelet-Európában hatalmas változások következtek be. A kommunista tábor szinte máról holnapra elvesztette hatalmi terének felét. A lecke, amit ebből a kínai KP megtanult az volt, hogy az elnyomás befejezése és a gondolati- valamint szólásszabadság engedélyezése az öngyilkossággal lenne egyenlő. Ha a szólásszabadságot mindenki élvezhetné, hogyan lehetne akkor a véres gaztetteket eltitkolni? Hogyan tudná csaló ideologiáját jogosítani? Ha az elnyomásnak végetvetnének, nem kerekedne-e felül a nép félelmén és lenne-e olyan merész, hogy egy másféle életformát és hitet válasszon, mint ami a KP-é? Ebben az esetben milyen szociális alapja lenne még a KP egzisztenciájának?
Teljesen mindegy, mennyiben változott külsőleg a kínai kommunista párt, egy alapelvét még mindig változatlanul megfigyelhetjük: a nép félrevezetését sohasem fogja abbahagyni és addig fogja elnyomni, ameddig csak lehetséges. Ennek az alapelvnek felelt meg Jiang Zemin is, amit az 1989. június 4-i diáktüntetés után, nagy félelmei közepette kihirdetett: „Minden tényezőt, ami a stabilitást veszélyezteti már magjában ki kell irtani“.
Éppen ebben az időszakban bukkant fel Kínában a Fálun Gong. Kezdetben a Fálun Gongot sok ember egyféle Qigong-nak vélte, amelynek kíváló gyógyhatásai vannak, de egyre inkább felismerték az emberek, hogy a Fálun Gong lényege nem a könnyen elsajátítható öt gyakorlatban rejlik, hanem az - igazságosság, jószívűség és a tolerancia - alapelvein, melyek rávezetik az embert arra, hogy gondoskodjon az erényről.


2.1    A Fálun Gong tanítása az igazságosságon, jószívűségen és tolerancián alapul; a Kommunista Párt ezzel szemben  „hamisságot, gonoszságot és küzdelmet“ kotyvaszt

A Fálun Gong az igazságosságot tanítja, amely magában foglalja, hogy az ember az igazat mondja és cselekedje. A kínai KP ezzel szemben az egész idő alatt agymosást hajtott végre a hazugságain keresztül. Ha mindenki elkezdené elmondani a való igazságot, akkor a népnek tudomására jutna, hogy a kínai KP mindenekelőtt azúton tudott növekedni, hogy behízelegte magát a Szovjetuniónál, embereket gyilkolt meg és ejtett túszul, ópiumot termesztett, menekült, amikor ez megalkuvó volt és azt állította magáról, hogy Japán megszállás ellen küzdött. A KP úgy gondolja: „Hazugság nélkül lehetetlen nagy dolgokat véghezvinni“. A hatalomátvétel után a kínai KP a különböző mozgalmakban kezdeményezett és számtalan borzalmas gaztett okozója lett. Ezeknek a tényeknek a felfedése a kínai KP biztos hanyatlását jelentené.
A Fálun Gong a jószívűséget is nagyra értékeli. Ez azt foglalja magában, hogy az ember először minden cselekedeténél másokra gondol, és csak azután saját magára és embertársaival mindig jóságosan bánik. A KP ezzel szemben mindig a “kegyetlen küzdelem, az érzelem nélküli támadás” mellett foglalt állást. Lei Feng, a kínai KP példamutató hőse a következőket mondta: “Az embernek úgy kell bánnia az ellenséggel, mint amilyen a tél : kegyetlen és érzéketlen”. Valójában a kínai KP nemcsak az ellenséget kezeli ilyen módon, hanem a saját tagjait is. Még a KP megalapítóit is, mint a nagy tábornokokat és a parancsnokokat, sőt az ország elnökét is kegyetlenül kihallgatták, brutálisan ütlegelték és saját pártjuk előtt keményen megkínozták. Az osztályellenség megöletése még hajmeresztőbb volt. Ha a társadalomban jószivűség uralkodott volna, akkor a gonoszságra épülő zsarnoki politika és a KP tömegmozgalmai sohasem jöhettek volna létre.
A “Kommunista Kiáltványban” a következő áll: “Az eddigi társadalmak története, az osztályharcok története”. Ez tükrözödik a KP történelmi- és világnézetében is. A Fálun Gong amellett áll ki, hogy a konfliktusokban az embernek előbb azon kell elgondolkodnia, hogy milyen hibát követett el ő saját maga az adott esetben. Ez a befelé irányuló és önuralomra alapuló szemlélet erős ellentétben áll a KP harcias és támadó filozofiájával, amely kívülre irányul.
A küzdelem a fő módszer, melyen keresztül a KP hatalomra jutott és képes volt továbbra is létezni. A Kommunista Párt egymás után kezdeményezte a politikai mozgalmakat, hogy elnyomhasson egyes csoportokat. Ezzel a módszerrel erősítette hatalmát és felélénkítette forradalmi küzdő természetét. Az erőszak és hazugság folytonos megismétlése felerősíti az emberek félelmét. Ezen a módon tudja a KP hatalmát fenntartani.
Az ideológia szempontjából tekintve a Kommunista Párt filozófiája szöges ellenetben áll a Fálun Gong elveivel.


2.2    A hit félelemnélküliséghez vezet, ezzel szemben a KKP az emberek félelmén keresztül őrzi meg politikai hatalmát

 
Azok az emberek, akik felismerték az igazi alapelveket, félelem nélküliek. A kereszténységet majdnem 300 éven keresztül üldözték. Számtalan keresztényt fejeztek le, égettettek el, vagy fojtottak vízbe, sőt néhányukat még oroszlánok közé is vetettek, de a keresztények ennek ellenére sem adták fel hitüket. Amikor a buddhizmus a történelemben hasonló nehézségeken ment keresztül, a hívők hasonló állhatatosságot bizonyítottak be.
Az ateizmus propagandájának egyik legfontosabb célja abban áll, hogy az emberekkel elhitesse, hogy sem mennyország, sem pokol, de a jó megjutalmazása vagy a rossz megtorlása sem létezik. Így az embereket már nem fékezi a lelkiismeretük és csak a hírnévre valamint az élvezetre figyelnek. Ezáltal az emberi természet gyengéi kihasználhatókká válnak és így a fenyegetés és a személyes előnyökön keresztüli csábítás kifejthetik hatásukat. Azok az emberek viszont, akik erős hittel rendelkeznek képesek könnyedén venni az életet és a halált. A világ illúziói nem tévesztik meg. A földi élet csábításait és fenyegetéseit könnyedén kezelik, melynek folytán a Kommunista Párt azon fáradozásai közepette, hogy ezeket az embereket manipulálja, erőtlenné válik.


2.3    A Fálun Gong magas morális mércéje megszégyeníti a KP-t

Az 1989. junius 4-i mészárlás után a KKP ideológiája a végét járja. 1991 augusztusában összeomlik az egykori Szovjetunió Kommunista Pártja, melyet nagy változások követnek kelet Európában. Ezt a KP fenyegetésnek tekintette, amely nagy nyomás alá helyezte és hatalmas félelmet váltott ki benne. A bel- és külpolitikai nehéz szituáció egy példanélküli kihívás elé állította a KKP jogszerűségét és egzisztenciáját. Ebben az időszakban a KKP már nem tudta Marx, Lenin és Mao doktrináját felhasználni, párttagjainak egyesítésére, így követői hűségét széleskörű korrupción keresztül vásárolta meg. Más szóval: akárki is követte a KP-t, annak engedélyezte a KP, hogy korrupció és sikkasztás által olyan személyes előnyökhöz juthasson, melyet nem kapna meg az, aki nem KP-tag. Különösen miután Deng Xiaoping 1992-ben egy körutat tett Délkínában, a kormányhivatalnokokon keresztül féktelenül kifejlődött a korrupció és kizsákmányolás a részvény- és ingatlanpiacon. Prostitució és csempészés széles körben elterjedt. Pornográfia, szerencsejátékok, kábítószerek grasszálnak egész Kínában. Természetesen túlzás lenne azt állítani, hogy a Kommunista Pártban egy tisztességes személy sincs, de a nép már régen elveszítette a bizalmát a Párt korrupció elleni fáradozásaiban és az a meggyőződése, hogy a közép- és magas kormányhivatalnokoknak több, mint a fele van korrupcióba bonyolódva.  Egyidejűleg a Fálun Gong gyakorlók morális hajlamait, akik az őszinteség, könyörületesség és tolerancia elvei szerint művelik magukat, a kínai lakosság nagyra értékelte. Több, mint száz millióan követik a Fálun Gong tanait és kezdték el tanulni a gyakorlatokat. A Fálun Gong olyan, mint egy tükör, amely megmutatja KP saját hazugságát.


2.4    A Fálun Gong terjesztésének szervezési módszere a KP-ban irigységet vált ki

 

A Fálun Gong szájról szájra, szívtől szívhez terjedt el. A Fálun Gong lazán szervezett, mindenki jöhet és mehet, ahogyan kedve tartja. Ez egy nagyon nagy különbség a KP szigorú szervezési rendszeréhez képest. A szigorú szervezet ellenére léteztek a heti ill. még gyakoribb politikai tanuló körök és csoportos aktivítások csupán a forma kedvéért. A KP-nak alig van tagja, aki az ideológiával egyetért. A Fálun Gong gyakorlói viszont saját indíttatásból ültetik át a gyakorlatba az igazságosság, könyörületesség és tolerancia elveit. Ezenkívül a gyakorlók száma lenyügöző mértékben nő a Fálun Gong fizikai és mentális egészségre kifejtett nagy hatása miatt. A Fálun Gong gyakorlók saját döntésükből kifolyólag tanulmányozzák Li Hongzhi úr műveit és tanításait költségmentesen adják tovább. Csak hét éven belül a Fálun Gong gyakorlók száma nulláról 100 millióra növekedett Kínában. Akkoriban, amikor reggeli gyakorlataikat végezték,  Kína majdnem minden parkjában lehetett hallani a Fálun Gong gyakorlatainak kísérőzenéjét.
A KP azt állította, hogy a Fálun Gong egy vallás és hogy a Fálun Gong a KP ellen „küzd“, azzal a céllal, hogy a saját oldalára állítsa a tömegeket. A valóságban a Fálun Gong a kínai elődök kulturájában és hagyományaiban gyökerező egyfajta kultúrát hozott az emberek életébe, amit a kínaiak régóta elveszítettek. A KP és Jiang Zemin azért félnek annyira a Fálun Gongtól, mert tudják azt, hogy abban az esetben, ha ez a hagyományos morál összefonódik a tömegekkel, olyan gyorsan megerősödik, hogy nincs olyan erő, ami feltartóztathatja. A nép hagyományos világnézetét a néptől elválasztották és a KP által meghamisították. A hagyomány visszaállítása és a hagyományhoz való visszatérés tulajdonképpen a történelem fejlődési folyamata. Ez az a visszatérés amit a nép a nyomor és bánat után saját magától fog választani. Ez a választás kétségtelenül ahhoz vezet, hogy az emberek újra megtudják különböztetni a jót a rossztól és el tudják magukat határolni a gonosztól. Ez természetesen egy teljes tagadása és elutasítása lenne mindannak, amit a Kínai Kommunista Párt mindigis terjesztett és egy halálos csapást jelentene önmaga számára. Különösen miután a Fálun Gong gyakorlók száma a KP tagjainak számát felülmúlta, el tudja képzelni az ember, milyen naggyá nőhetett a KP félelme és irigysége.
A KP Kínában totális ellenőrzése alatt tarja a társadalom minden részét. Vidéken minden faluban van egy pártnak egy helyi csoportja, a városokban léteznek a párt helyi csoportjai egészen a szomszéd közigazgatási irodáig, A hadseregben, a kormányban és a vállalatoknál is vannak a legkisebb egységekig terjedő pártszervezetek. A hatalom abszolút monopóliuma és a manipuláció a KP legjelentősebb eszközei, politikai hatalmuk fenntartása érdekében. A Kínai Népköztársaság alkotmányában szépítve a „Párt vezetöszerepének megtartásának“ nevezik. A Fálun Gong gyakorlói nyilvánvalóan szívesebben tartják magukat az igazságosság, könyörületesség és tolerancia elveihez, mint mércéhez. Ez a KKP számára nem más, mint „a Párt vezetőszerepét tagadni“, ami teljesen elfogadhatatlan.

2.5    A KP azon a véleményen van, hogy a Fálun Gong az ateizmusban hisz és ezzel kormányának jogosultságát fenyegeti

Az istenségekben való mély hit a KP számára bizonyára egy nagy kihívás, hiszen a KP kormány jogosultságának az alapja az úgynevezett “materialista történelem”, mely szerint “az emberi világban kellene megteremteni egy paradicsomi állapotot”. Ebből az okból az emberek rá kell hogy legyenek utalva az “Avantgard”-ra, másszóval a KP vezető szerepére. Ugyanakkor a KP ateizmusa megengedi a morál, a jó és rossz tetszése szerinti magyarázatát. Így nem is létezik valódi morál többé és a jó-rossz közötti megkülönböztetés sem. Az embereknek elég azt a fejükben tartani, hogy a párt örökké nagyszerű, ragyogó és mindig igaza van.
Az ateizmus viszont az embereknek a jó és a rossz megítéléséhez egy sor nagyszámú megváltozhatatlan mércét állított rendelkezésre. Hogy egy dolog helyes-e vagy helytelen, a Fálun Gong művelői az őszinteség, könyörületesség és tolerancia mércéi szerint ítélik meg. Ez nyilvánvalóan szintén egy akadály az “egységes gondolat” ápolása szempontjából, amit a KP keresztül szeretne vinni.
A Fálun Gong elnyomásának még nagyon sok okát fel lehetne sorolni, mindenesetre a fönt említett öt pontok mindegyike már halálos bűn a KP számára. Egyidejűleg állíthatjuk azt, hogy Jiang Zemin ezekből az okokból kifolyólag üldözi a Fálun Gongot.
Jiang Zemin az életrajzában feltüntetett hamis adatokon keresztül építette a karrierjét. Ezért érthető az őszinteségtől való félelme. Üstököshöz hasonlítható felszállását a nép elnyomásán keresztül élte meg, hogyan is tetszene neki a “könyörületesség” eszméje. Hatalmát a párton belüli harcok által tartja meg, hát persze, hogy hallani sem akar a “toleranciáról”.
Hogy Jiang Zemin milyen kicsinyes és irigy, az már egyes banalitásokban is megmutatkozik. Yuyao városban, Zhejiang tartományban van a "Hemudu-romok múzeuma", ami, mint kultúrhagyaték szigorú védelem alatt áll. Korábban a tábláján "Hemudu-romok múzeum Qiao Shi" állt. Amikor Jiang Zemin 1992 szeptemberében meglátogatta a múzeumot és megpillantotta a táblát, komorrá vált az arckifejezése. Jiang kísérői között feszültté vált a légkör, mert tudták, hogy Jiang és Quiao Shi nem kedvelték egymást és azonkívül azt is, hogy ahol csak Jiang látogatást tett, ott szívesen hivalkodott, otthagynia az ajánlását.
Mao Ce-tungról elmondták, hogy egy alapos, mélyreható tartalmú négykötetes művet hagyott hátra. Deng Xiaoping bemutat "válogatott műveiben" egy úgynevezett "macskateóriát", melyben a pragmatizmus ideológiáját támogatja. Ezzel szemben Jiang Zemin fejtörése ellenére is csak három cikket adott ki, melyek a „három beszéd“ cím alatt lettek ismertté. Miután ezeket könyv formájában kinyomtatták, a könyvet a Központi Bizottság szervezete minden szinten szétosztotta. Kényszerítették az embereket arra, hogy megrendeljék a könyvet, csakis így lehetett eladni. A párttagok a legkisebb tiszteletet sem érzik Jianggal szemben, ellenkezőleg, mindenütt pletykálnak Jiangnak egy énekesnővel való botrányos viszonyáról, továbbá arról is, hogy a spanyol király jelenlétében fésülködött. Ezzel ellentétben Li Hongzhi, a Fálun Gong alapítója, bár csak polgári származású, mégis, ha előadást tartott Kínában, még tengerentúlról is jöttek professzorok, specialisták és egyetemi diákok. Számos doktor, diplomás akadémikus még többezer kilométernyi repülőutat is felvállalt azért, hogy meghallgathassa az előadásait. Li Hongzhi gyakran könnyedén több órán keresztül tartott elöadást, mindenféle jegyzet nélkül. Ezek után feljegyezték az előadásait és könyv formájában kiadták. Jiang Zemin, aki olyan irigy, hiú és kicsinyes ember, mindezt nem tudta elviselni.
Jiang Zemin egy meglehetősen léha és pazarló életet él, például megengedett magának 900 Millió jüanért egy privátrepülőgépet. Már a legcsekélyebb indokból is kifizettetett a fiának egy pár milliárd jüant, hogy az üzletelni tudjon. Arra használta fel összeköttetéseit, hogy minden rokonát és bizalmasát magas hivatalba jutattassa. Ha bizalmasai sikkasztásokat követtek el, minden lehető eszközt felhasznált annak érdekében, hogy megvédje őket. Ez megmagyarázza Jiang Zemin nagy félelmét a Fálun Gong morális erejétől, de még jobban fél attól, hogy ténylegesen léteznek égi birodalmak és a pokol, valamint a jó és a rossz viszonzása, amint ezt a Fálun Gong tanításaiban is olvashatjuk.
Bár Jiang Zemin a KKP legfelső hatalmát a kezében tartja, szűkölködött politikai sikerekben és tehetségben. Ebből az okból kifolyólag mindig aggodalmaskodott, hogy a KKP-ben dúló brutális politikai küzdelem közepette megbuktathatják. Ilyen értelemben, a központi hatalmi poziciójára nagyon érzékeny volt. Riválisainak kikapcsolása céljából, például politikus ellenfelei, Yang Shangkung és Yang Baiping esetében intrikát vetett be. 1997-ben, a KKP 15. plenáris ülésén és 2002-ben, a KKP 16. plenáris ülésén, szüntelenül kierőszakolta azt, hogy konkurrenseit megfosszák a hivataluktól. Ömaga folyton folyvást semmibe vette a törvényeket, semmi esetre sem akarta feladni hatalmi pozicióját.
Amikor Jiang Zemin a KKP főtitkáraként, a Tiananmen-mészárlás után, 1989-ben egy sajtókonferenciát tartott, egy francia újságíró föltett neki egy kérdést azzal az egyetemista lánnyal kapcsolatosan, akit az 1989. június 4-i események miatt egy paraszttanyára küldtek, ahol téglát kellett hordania és a parasztok többször megerőszakolták. Jiang válasza így hangzott: “Nem tudom, hogy az, amiről beszél, igaz-e. Az a lány egy erőszakos elem. Ha ez igaz, akkor azt meg is érdemelte.”
Mindezeket összefoglalva, Jiang zavaros pszichéje, diktárori hatalomtól való függősége, brutális karaktervonásai, valamint az igazságosságtól, jószívűségtől és toleranciától való félelme az oka annak, hogy a Fálun Gong elleni megsemmisítő hadjáratát elkezdte.

3.  Miként húz hasznot Jiang Zemin és a KP egymásból

Jiang Zemin úgy ismert a kérkedéséről és csalásairól a politikában, mint tehetetlenségéről és ignoranciárájól. Noha Jiang Zemin mindenképpen meg akarta semmisíteni a Fálun Gongot, hogy haragját szélnek ereszthesse, a Fálun Gong művelőkkel szemben egyedül nem volt elég hatalma, mivel a hagyományos kultúrából eredtek és a társadalomban egy széles bázissal rendelkeztek. A KP erőszakgépezetét és zsarnokságát ezekben az időkben már tökéletesítették, és ez éppúgy ki akarta irtani a Fálun Gongot, éppen emiatt tudta Jiang Zemin, mint a KP főtitkára könnyedén, szinte gombnyomásra beindítani az üldözést, hasonlóan, mint amikor a szél segítségével fellobban a tűz. Az üldözésben mindketten teljesen egy hullámhosszon mozognak egymással, összehasonlíthatóan egy hegymászóval, aki kiáltása által megindít egy lavinát.
Mielőtt még Jiang Zemin parancsot adott volna a Fálun Gong elnyomására, a KP már megkezdte megfigyelésekkel, vizsgálatokkal és hamis vádak kitalálásával teli hadjáratát. A KP, egy elkorcsosult szellemű jól szervezett szekta, már gonosz ösztöne folytán megérezte, hogy az igazságosság, könyörületesség és tolerancia fenyegetni fogja az egzisztenciáját. Még kevésbé tudta a gyakorlók nagy számát elviselni, amely egyre növekedőben volt. Ezekből az okokból fogva lettek már 1994-től kezdve rendőrök a Fálun Gong csoportokba becsempészve, akik mégsem találtak semmi kifogásolnivalót. Sőt, sokan ezek közül a rendőrök közül maguk is elkezdték a Fálun Gongot gyakorolni. A pártlap „Guangming Ribao“ 1996-ban megjelentetett egy cikket, amely a Fálun Gong ideologiáját ok nélkül kritizálta, ezzel vétett a politikai irányvonal ellen, miszerint a Qigong ellen „sem propaganda, sem beavatkozás és semmi  fakalapácskritika“ nem alkalmazható. Ezek után a rendőrség és az úgynevezett „politikai feladatokkal megbízott tudósok“ ismételten megpróbálták a Fálun Gongot zaklatni. 1997 elején Luo Gan, a KP Központi Bizottságának alárendelt politikai és jogi bizottság titkára utasítást adott a közbiztonsági hivatalnak, hogy elvégezze a Fálun Gong országos felülvizsgálatát. A cél vádak keresése volt ahhoz, hogy betilthassák a Fálun Gongot. A tartományokból viszont csak olyan beszámolók érkeztek, hogy a Fálun Gongon nincs semmi kivetnivaló. 1998 júliusában Luo Gan kiadta az 1998/555 számú utasítást a közbiztonsági Minisztérium 1. számú hivatala részére, amelyet a politikai védelem hivatalának is neveznek, hogy vizsgálja felül a Fálun Gongot. Ebben az utasításban a Fálun Gong rossz szektaként lett megbélyegezve, és az összes országos közbiztonsági hivatal utasítva lett, hogy a Fálun Gongot egy vizsgálatnak vesse alá, amely a Fálun Gong csoportok szisztematikus beszivárgását végrehajtja és bizonyítékokat gyűjt.
Ha a KP, egy gonosz lelkű jól szervezett szekta, tervezi egy üldözés végrehajtását, szüksége van valakire, aki ezt az üldözést kiváltja. Erre vonatkozóan a KP vezető személyiségének szava fontos szerepet játszik. Egy KP vezető, mint egyén hordhat magában egyidejűleg jó és gonosz emberi tulajdonságokat. Ha a jókat választja, a hatása átmenetileg fékezheti a gonosz KP párttudatát, viszont ha a gonoszságot választja, a KP párttudat gonoszsága teljességében felszínre jut.
Az 1989 június 4-i mészárlás előtt Zhao Ziyang, az akkori KP főtitkár az egyetemi diákok elnyomása ellen szavazott, viszont a 8 másik pártvezér, akiknek szava többet számított kitartottak az elnyomás mellett. Deng Xiaoping mondogatta akkoriban: „ 200.000 embert megölni, 20 év stabilitásért cserébe“. Ez a 20 év stabilitás alapjában véve a KP 20 éves diktátori uralmát jelentette, amely megfelel alapvető céljának, s amelyet éppen ezért meg is erősített.
A politikai hivatal állandó bizottságának 7 tagja közül Jiang Zemin volt az egyetlen, aki a Fálun Gong üldözésének megkezdését szorgalmazta. Ürügyként azt hozta fel, hogy a KP és az ország túléléséről van szó. Ez az érv a KP legérzékenyebb idegeit érintette és felerősítette harcikészültségét. Jiang Zemin saját hatalmának fenntartása megegyezett a KP céljával, amely egyedüli diktátori hatalomra tört.
1999. július 19-e estéjén Jiang Zemin ülést tartott a KP legmagasabb rangú tagjaival. Ignorálta az érvényben lévő törvényeket, visszaélt politikai hatalmával a célból, hogy a többi tagot is a saját oldalára állíthassa. Jiang személyesen hozta meg a döntést, hogy elkezdjék az országos elnyomást és a kínai kormány nevében betiltotta a Fálun Gongot, s ily módon vezette világszerte félre az embereket. Azóta a KP az általa irányított minden állami és politikai hatalmát és erőszakgépezetét beveti az ártatlan Fálun Gong tömegek széleskörű üldözése céljából.
Mindenesetre elképzelhető az, hogy ez az elnyomás nem jöhetett volna létre, ha nem Jiang Zemin, hanem valaki más lett volna a főtitkár. Ebböl a szemszögből tekintve a KP is hasznot húzott Jiang Zeminből.
Ha a KP nem halmozta volna magára a vérontás bűnét, és nem érezte volna magát fenyegetve az egzisztenciájában, ha a KP-nak nem lett volna gonosz és embermegvető természete, amely szembenáll az általános alapelvekkel, nem látott volna a Fálun Gongban veszélyt. A KP átfogó, a társadalom minden zugába betolakodó ellenőrzése nélkül Jiang Zemin elnyomási szándéka nem kapott volna szervezési, anyagi, propagandai, diplomáciai és személyzeti támogatást. Továbbá Jiang nem kapott volna támogatást a börtönöktöl, a rendőrségtől, biztonsági szervezetektől, a hadseregtől, az úgynevezett demokratikus pártoktól, a szakszervezetektől, a fiatalok szövetségének bizottságától és a nők szövetségétől sem. Ebből a szempontból tekintve Jiang Zemin húzott hasznot a KP-ból.

4.  Hogyan húzott Jiang Zemin a KP-ból hasznot a Fálun Gong üldözéséhez

        Jiang Zemin hangsúlyozta a KP elvét, ami kimondja, hogy „minden párttag követi a Központi Bizottságot“, és minden a KP által irányított állami szervezetet, mint például a hadsereg, a médiák, a biztonsági hatóságok, a rendőrség, a fegyveres rendőregységek, az állambiztonsági szervezetek, a jogrendszer, a népkongresszus, a diplomáciai testület, a pszeudovallási csoportok stb. bevont a Fálun Gong üldözésének végrehajtási folyamatába. A hadsereg, a paramilitáris rendőrség és a rendőrség közvetlenül részesei voltak a Fálun Gong művelők elrablásának és őrizetbevételének. A médiák elvégezték Jiang Zemin számára a hazugságok elterjesztését, abból a célból, hogy tönkretegyék a Fálun Gong hírnevét. Az állambizottság rendszere Jiang Zeminnek személyesen állt rendelkezésére. Ez a rendszer beszerzi és gyűjti az információkat, rágalmakat kohol és hamis tényeket továbbít. Ahhoz, hogy az embereket bel- és külföldön megtéveszthessék, a népkongresszus és az igazságszolgáltatás magukra öltötték a legitimáció és a jogállam köpönyegét, hogy álcázni tudják Jiang Zemin és a KP bűneit. Ők Jiang Zemin eszközeivé és védőpajzsává váltak. A rendőrség, az államügyészség és a bíróságok, akiknek kivitelezniük kellett a törvényt, maguk is törvénybe ütköztek ezzel, és így Jiang Zemin bunkósbotjaivá züllöttek. A diplomáciai szervek hazugságokat terjesztenek a nemzetközi közösségben, politikai és gazdasági előnyökkel csábítják a külföldi kormányokat, a befolyásos politikusokat és a médiákat, vagy megvesztegetik azokat, hogy hallgassanak ennek fejében a Fálun Gong üldözéséről.
A KP Központi Bizottságának egyik ülésén, melyen a Fálun Gong kiirtásának tervét beszélték meg 1999-ben, a következőket állította Jiang Zemin: „Nem hiszem, hogy a Kommunista Párt nem tudja legyőzni a Fálun Gongot“. Ez a kijelentés felerősítette a KP szándékát és arra sarkallta, hogy megsemmisítse a Fálun Gongot. Az üldözés kivitelezésének fő tervében három nagy irányvonalat határoztak meg, mégpedig „mocskoljátok be hírnevüket, tegyétek őket anyagilag tönkre, semmisítsétek meg őket fizikailag!“. Ezekután országszerte megindult az elnyomókampány.

4.1    Információs zárlat a médiákon keresztül

Az utasítást „ mocskoljátok be hírnevüket“, a KP abszolút kontrollja alatt álló médiák hajtják végre. 1999. július 22-én, tehát 3 nappal az első letartóztatási hullám után, elkezdték a KP által irányított mediák az országos széleskörű propagandát a Fálun Gong ellen. Ragadjunk ki egy példát a pekingi CCTV-ből (Kínai Központi Televízió). 1999-ben a CCTV naponta többször meismételt egy 7 órás filmet, amely Li Hongzhi-nek, a Fálun Gong megalapítójának elferdített és megváltoztatott kijelentéseivel kezdődött. Ehhez még kitalált öngyilkosságok, gyilkosságok és halálos esetek társultak, az orvosi ellátás állítólagos megtagadása miatt. Kimerítettek minden lehetőséget, hogy a Fálun Gongot és a Fálun Gong alapítóját negatív propagandával rágalmazzák.
A legismertebb példák között szerepelt Li Hongzhi egy mondata, melyet egyszer a nyilvánosság előtt mondott: „A földgömb úgynevezett robbanására nem kerül sor“. Erre a mediák a „nem“ szót elhagyták, abból a célból, hogy a Fálun Gongról a világvége elterjesztésének teóriáit feltételezzék. Ennél is szörnyűbb, hogy bűnözők által elkövetett büntényeket fogtak a Fálun Gong művelőkre, hogy az embereket világszerte félrevezessék.
Például a Fálun Gong számlájára írtak egy gyilkosságot, melyet Fu Yibin, egy őrült ember követett el. Egy másik ember tettét, Zhejiang tartományból, aki megölt egy koldust és további bűntényeket, melyeket lelkibetegek és gyilkosok hajtottak végre, szintén a Fálun Gongra fogták. A médiák a lakosság körében gyűlöletet szítottak, mely nem ismerhette az igaz  körülményeket, úgyhogy a szörnyű üldözés, melyet kezdetben a lakosság elítélt, később jogosnak látszott és végül támogatásra talált a lakosság körében.
Kereken 2000 újság, több mint ezer magazin, továbbá a televízió- és rádióadók százai, amelyek mind a KP abszolút ellenőrzése alatt álltak, tüstént mozgósították magukat és rágalmazó propagandát terjesztettek a Fálun Gong ellen, mely folyamat aztán átszivárgott az állami Hírügynökségeken, mint a Xinhua, Zhongxin, Zhongtong és a külföldi székhellyel rendelkező médiákon keresztül más országokhoz is. A statisztikai adatok szerint a KP médiái külföldön, csak egy fél éven belül 300.000 rágalmazó tudósítást és cikket tettek közzé a Fálun Gongról, melyek sok ember egészséges ítélőképességét megmérgezték, hiszen azok számára az esetek valódisága rejtett maradt.
Ezenkívül a külföldi kínai követségeken és konzulátusokon nagy számban tettek közzé magazinokat, CD-ket és prospektusokat, melyek a Fálun Gongot kritizálták és „leleplezték“. A kínai külhivatal weboldalán egy külön rovatot alakítottak ki e célra.
De ez még nem minden. 1999 végén Jiang Zemin személyesen is beavatkozott. Az „Asia-Pacific Economic Cooperation Summit“ – amely az APEC csúcstalálkozója volt Új Zélandon, egy tucat államfőnek sajátkezűleg osztotta ki Jiang Zemin a KP prospektusát, mely a Fálun Gongot rágalmazta. Ezt a kontárkodó és pozíciójához nem illő viselkedést a nemzetközi közösség kinevette. Franciaországban Jiang Zemin szintén vétett a kínai alkotmány ellen, mikor a külföldi médiák előtt a Fálun Gongot egy „rossz szektának“ nevezte. Ezen a módon érte el a célt: „mocskoljátok be hírnevüket“.
Ennek eredményeképpen sötét felhők keletkeztek  az ország fölött, és úgy nézett ki, mintha visszatért volna a kulturális forradalom (1966-1976).
A legszörnyűbb eset az úgynevezett „önelégetés“ megrendezése volt 2001 januárjában, amely a Fálun Gongnak a számlájára lett írva, és a Xinhua hírügynökségen keresztül példátlan sebességgel az egész világon el lett terjesztve. Ennek az „önelégetésnek“ a hitelességét később több nemzetközi szervezet is kétségbe vonta, közöttük az NGO „International Educational Development“ és az Egyesült Nemzetek, Genfben. Egy kérdésből kifolyólag bevallotta egy munkatárs, aki az adás produkciójában vett részt, hogy ennek az adásnak egyes jelenetei csak az esemény után lettek felvéve. Azt teljesen kétségbevonjuk, hogy ezek a filmben résztvevő, a halállal farkaszszemet néző „Fálun Gong tanítványok“ belementek volna egy olyan kooperációba a KP hivatalaival, hogy az önelégetés egyes jeleneteit még utólagosan is hagyják felvenni.
A hazugság kerüli a fényt. A koholt hazugságok mellett a KP egyidejűleg megtett minden hatalmától telhetőt, hogy blokkolja az információk áramlását. Megpróbált minden  külföldi Fálun Gong művelőről szóló hírt leblokkolni, valamint megsemmisíteni minden Fálun Gong könyvet és -anyagot. Azokra a külföldi médiákra, akik megpróbáltak Fálun Gong művelőkkel interjút készíteni, drasztikus korlátozásokat szabtak ki. Vagy száműzték újságíróikat Kínából, vagy hátrányokkal fenyegették őket a médiapiacon, úgyhogy visszatartották magukat és hallgattak.
Azok ellen, akik megpróbáltak a Fálun Gong művelőkről és a brutális elnyomásról igaz információkat továbbítani külföldre, a KP szintén drasztikus intézkedéseket alkalmazott. 2001. február 19-én a rendőrség elrabolta és halálra ütlegelte a 60 éves Li Qanhua asszonyt, aki Dongjiang faluból, Dashiqiao városnak Nanlou gazdasági különkerületéből, Liaoning tartományból származott, mert információs anyagokat osztott szét a Fálun Gong üldözéséről. A rendőrség bűntettének leplezésekor azt állította, hogy azért halt meg, mert megzavarodott a Fálun Gongtól. Egyedül a Qinghua egyetemen már több mint egy tucat docenset és diákot ítéltek szigorú börtönbüntetésre, mert információs anyagot terjesztettek a Fálun Gongról. Hét Fálun Gong művelő Chongqing városból komoly börtönbüntetésre lett ítélve, mert felfedték, hogy Wei Wingyan rendőr megerőszakolt egy Fálun Gong művelő egyetemi diáklányt a Chongqing egyetemről.

4.2    Pénzbüntetések, fosztogatások és az élethez való jog megfosztása

A parancs “tegyétek őket tönkre anyagilag!” az egész államgépezet által lett végrehajtva. Az üldözés 6 évében a Fálun Gong művelők százezreire szabtak ki megfélemlítés gyanánt ezertől több ezer jüanig terjedő pénzbüntetést. Ezek  pénzbüntetések kiróvásához nem létezik semmi jogi alap.
A körzeti igazgatóságok, a munkaegyletek és a rendőrkörzetek önkényesen szabhatnak ki pénzbüntetéseket. A megbüntetettek nem kapnak semmiféle jogi jellegű iratot, mint bizonylatot.
A lakások átkutatásai egyszerűen rablásra és megfélemlítésre szolgálnak. Azoknak a Fálun Gong művelőknek a lakásai, akik továbbra is ragaszkodnak a Fálun Gong gyakorlásához, minden időben a rendőrség általi rablásnak vannak kitéve. Azok, akik a fosztogatást végzik, pénzt és használati tárgyakat visznek el. Vidéken néha még a gabonát is elkobozzák, amely a parasztok túlélését biztosítja. Az elkobozott tárgyakra sincs semmiféle bizonylat. Többnyire azok tulajdonítják el a használati tárgyakat, akik a házat kifosztják.
Egyidejűleg a Fálun Gong művelőket a munkahelyük elvesztésével is büntetik. A parasztokat azzal fenyegetik, hogy a szántóföldjüket az állam visszaveszi. A KP még a nyugdíjasokat sem tudja békén hagyni. Sok nyugdíjasnál beszüntették a nyugdíj kifizetését és lakásukat visszavette a munkaegylet. Számtalan Fálun Gong művelő üzletembernek kobozták el a vagyonát és  fagyasztották be a bankszámláját.
Ennek a politikának a megvalósításához a KP beveti a közösségi és családi jótállást is. Ha egy üzemben Fálun Gong művelő van, őket nem lehet előléptetni és emellett megvonják az üzemvezető és a kollégák prémiumát is. Ezen a módon szítják a társadalomban a gyűlöletet a Fálun Gong művelők ellen. Egyben a Fálun Gong művelők családtagjait fenyegeti a munkahely elvesztése, lakásukat elkobozhatja az állam és a gyerekeiket kizárhatják az iskolából. Mindez a Fálun Gong művelők anyagi csődbejuttatására szolgál, hogy ezúton kényszerítsék őket hitük feladására.

4.3    A kínzás és az önkényes gyilkolás általi szenvedés

A legbrutálisabb parancsot: “semmisítsétek meg őket fizikailag” alapjában véve a közbiztonsági hivatalok, az államügyészség és a népbíróságok hajtják végre. A Minghui weboldal statisztikai adatai szerint 1999. julius 20-a óta legalább 2733 halálesetet igazoltak (2005. október 1-i adat), melyeknél a Fálun Gong művelők kínzás következményeként hunytak el. Ezeket a haláleseteket több, mint 30 tartományból, önálló körzetböl és közvetlen kormányzati városból jegyezték fel. A legtöbb haláleset, gyakorisági sorrendben a következő tartományokban történt: Hebei, Heilongjiang, Liaoning, Jilin, Shandong, Sichuan, Hubei, stb. A legfiatalabb áldozat a 10 hónapos Meng Hao volt, (egy Fálun Gong művelő, Wang Lixuan asszony fia, Nanhenggou faluból, a Xixiasikou községböl, Yantai városból, Shandong tartományból) a legidősebb a 82 éves férfi (Yang Yongshou, Fálun Gong művelő, a Qingshan község második falujából, Yingshan városkerületéből, Nanchong városból, Sichuan tartományból). A halálos áldozatok 54,7 %-a nő és ezek 56,5 %-a volt 50 év fölött. (2005.10.1-i adat) A KP hivatalnokainak nem hivatalos információi szerint a halálra üldözötteknek valódi számai lényegesen fölülmúlják ezeket a közléseket.
A Fálun Gong művelőkön számtalan kínzómódszert hajtottak végre, mint az ütlegelés, korbácsolás, elektromos kínzóeszközök bevetése, fagyos hideg helyre való állítás, hosszú ideig tartó megkötözés, vasláncok felrakása a végtagokra, tűzzel való megégetés, vagy parázsló vassal történő kínzás, hosszú ideig tartó felkötés, hosszú időn keresztüli állás vagy guggolás kikényszerítése, bambusznád vagy vasdrót átszúrása testrészeken, szexuális zaklatás és –erőszak, s még egyéb számtalan módszer. 2000. októberében a Masanjia átnevelőtábor börtönőrei 18 női Fálun Gong művelőről tépték le a ruhát és utána betaszították őket a férfi foglyok közé, ahol mindenki kedve szerint megerőszakolhatta és megalázhatta őket. Az ember felállíthatna egy véget nem érő listát a szörnyű gaztettekről.
Például a pszichiátriai kezeléssel való visszaélés a kínzásoknak egyik fajtája. Az egészséges, szellemileg teljesen ép Fálun Gong művelőket minden jogi alap nélkül bezárják a elmegyógyintézetekbe. Dubiózus injekciókat kapnak idegromboló gyógyszerekkel, oly módon, hogy egyesek részben vagy teljesen megbénulnak és mások elveszítik látásukat, vagy a hallásukat. Néhányuk esetében leépülnek az izmok vagy a belső szervek. Megint mások részben vagy teljesen elvesztik emlékezetüket és gyengeelméjüekké válnak. Egyeseknek a szervezete nem bírja elviselni a gyógyszerek hatásait, s így röviddel azután meghalnak.
A kivizsgálás eredményei szerint, az olyan esetek, melyeknél a Fálun Gong művelők gyengeelméjüekként lettek bántalmazva, 23 tartományban, városban és automóm területen fordult elő. A különböző tartományokban, városokban és kerületekben legalább 100 elmegyógyintézet vett részt az üldözésnek ebben a módszerében. Az esetek számát és elosztódását tekintve, a Fálun Gong művelők üldözése az idegroncsoló gyógyszereken keresztül, csak egy módszer, ami a legfelsőbb szinttől a legalsóig, szisztematikusan megszervezett és végrehajtott politika. Legalább 1000 szellemileg teljesen egészséges Fálun Gong művelőt utaltak be kényszerrel az elmegyógyintézetekbe és kábítószerelvonó intézetekbe. Sokan kaptak közülük injekciókat vagy egyszerre kaptak többféle gyógyszert, melyek tönkreteszik a központi idegrendszert. Ezenkívül hosszú időre megkötözték őket vagy elektromos kínzóeszközökkel traktálták őket. Legalább 15 ember vesztette el ilyen módon az életét.

4.4    A 610-es hivatal az igazságügyi rendszer fölött áll

A KP politbürojának ülésén, 1999. június 7-én Jiang Zemin ok nélkül rágalmazta  a Fálun Gongot, és a „Fálun Gong kérdés kezelését“ úgy sorolta be, mint egy politikai küzdelmet. A Fálun Gongot politikai ellenfélnek nyilvánította ki és ezzel felheccelte Kína Kommunista Pártjának harci szellemét. Ezekután megadta az utasítást egy „központi bizottság“ megalapítására, mely a „Fálun Gong kérdését fogja kezelni“. A hivatalos alapítási dátum (június 10-e) szerint lett a hivatal neve „610-es iroda“. Azóta a 610-es irodát minden kormányzási szinten berendezték és a hivatal minden konkrét intezkedésért felelős, ami a Fálun Gong elnyomásának érdekében történik.
A KP-nek alárendelt politikai és jogi bizottság, a médiák, a közbiztonsági hivatal, az államügyészségek, a népbíróság és az állambiztonsági hivatal – ők mindannyian Jiang Zemin kiszolgálói. A látszat szerint a 610-es hivatal az államtanács alá van rendelve; a valóságban ez a KP-nak egy szerve, amely a kormányrendszeren kívül helyezkedik el. Ennél fogva a 610-es hivatal semmilyen törvényes határozat és állami rendelet által sincs korlátozva. Ez egy abszolút hatalmi igénnyel rendelkező szerv, amely az állami és jogi rendszer fölött áll és számtalan állami eszköz fölött tud rendelkezni. Ez egy hasonló szervezet, mint amilyen a Gestapo volt a harmadik birodalomban. Miután Jiang Zemin megadta a parancsot a Fálun Gong elnyomására, nyilvánosságra hozta a Xinhua hírügynökség 1999. július 22-én a KP szervezési részlegvezetőjének a beszédét és a propagandaminisztérium vezetőjének beszédét, akik Jiang Zemint hivatalosan támogatták a Fálun Gong üldözésében. Mindez azt mutatja, hogy Jiang Zemin utálatos terve a KP egész szervezési rendszerében támogatást talált.
Számtalan esetben igazolódott be, hogy a biztonsági hivatalok, államügyészségek és bíróságok semmilyen joggal nem rendelkeztek, az eseteket, melyek a Fálun Gongot érintették, önállóan kezelni, hanem mindannyian a 610-es hivatal utasításait kellett követniük. Ha a Fálun Gong művelők családtagjai feljelentést akartak tenni a nyilvános biztonsági hivataloknál, az államügyészségnél vagy a bíróságoknál, mert családtagjaikat letartóztatták, bezárták vagy halálra kínozták, azt kapták válaszul, hogy ezt a dolgot a 610-es hivatalnak kell eldöntenie.
A 610-es hivatal létezésének nincs semmiféle jogi alapja. Ha utasításokat ad a KP szerveinek, többnyire nincs erről semmilyen írásos okmány, minden csak élőszóban van átadva. Ezenkívül ki lett adva az utasítás, hogy senkinek, aki a szóbeli utasításokat hallotta, nem szabad a hallottakat videó- vagy audiókazettára felvennie, mégcsak jegyzetelni sem szabad.
Egy ilyen időleges intézményt alapítani a KP-nak egy bevált módszere, melyet a múltban már gyakran alkalmaztak. Minden politikai kampánynál, melyek arra szolgáltak, hogy a másképp gondolkodókat eltegyék az útból, az ilyen országszerte alapított határidős intézményeken keresztül hajtotta végre, éppen úgy, mint például a kulturális forradalom alatt a „KP Központi Bizottságának stábján“ keresztül „a kulturális forradalmat vitte véghez“.
A KP erőszak- és terroruralmának hosszú folyamata alatt szisztematikusan lett felépítve a világ leggonoszabb államterrorizmusa, erőszak, hazugságok és információzárlat segítségével. Ez a KP-t a világcsúcsra emelte brutalitása és hazug természete ügyében. Az üldözésnek méreteiben és borzalmaiban nincs párja. A múltban a KP a politikai mozgalmakban sok tapasztalatot szerzett és egy sor szisztematikus és hatásos módszert fejlesztett ki, az emberek elnyomására, üldözésére és megölésére. Ezek a módszerek szörnyűek, alattomosak és hazugok. Az előszóban említett példában a férj nem tudta tovább a rendőrség sértegetéseit és fenyegetéseit elviselni, s ezért megfojtotta a feleségét. Ez az ijesztő következménye annak, hogy a KP a nép emberi természetét elferdíti a médiák segítségével történő csalásokon, politikai nyomás gyakorlásán, csoportfelelősség kicsikarásán, fenyegetésen, úgymint más államterrorista intézkedésen keresztül és szítja a nép gyűlöletét.

4.5    A hadsereg bevetése és az államvagyonnal való visszaélés

A hadsereg fölötti uralom lehetővé teszi a KP számára, hogy önkényesen és aggályok nélkül elnyomja a polgárokat. A Fálun Gong jelenlegi elnyomására Jiang Zemin nem csak a fegyveres és fegyvertelen rendőrséget vetette be, hanem a hadsereget is. Amikor 1999 júliusában és augusztusában békés polgárok milliói akartak petíciókat benyújtani a Fálun Gong elleni igazságtalanságok ellen Pekingben, több helyen állomásoztak katonák. Minden fontosabb úton, ami Pekingbe vezetett felfegyverzett katonákat lehetett látni. Ezek együttműködtek a rendőrséggel, hogy elkapják és letartóztassák azokat a Fálun Gong művelőket, akik egy petíciót akarnak benyújtani. Jiang Zemin azért vetette be a KP fegyveres erőit, hogy utat nyisson a szörnyű üldözésnek.
A KP állami vagyon fölötti ellenőrzése lehetőve tette, hogy Jiang Zemin finanszírozhassa a Fálun Gong üldözését. Liaoning tartományban az igazságügyi hatóság egyik magas hivatalnoka bevallotta a Masanjia átnevelő tábor gyűlésén: „A Fálun Gong elleni küzdelemre felhasznált anyagiak már egy háború kiadásait is fölülmúlták“.
Azt ugyan nem lehet kideríteni, milyen magas összeget adott ki a KP az állami vagyonból, és a polgárok megtakarításaiból, de a gyors analízis sejteti, hogy csillagászati összegekről lehet szó. Belső információk szerint a biztonság hivatalainak csupán a Fálun Gong művelők Mennye-i Béke terén történő letartóztatására fordított összege naponta 1,7 és 2,5 millió jüan között mozog. Egy becslés szerint Jiang Zemin több millió embert vett fel a Fálun Gong üldözésének céljából, közöttük rendőröket a rendőrőrsön és biztonsági hivatalokat és a 610-es hivatal munkatársait minden politikai szinten. Az erre a célra alkalmazott személyek a várostól a legtávolabb falvakig szóródnak szét. Az erre fordított fizetések körülbelül 100 milliárd jüan körül mozoghatnak. De ez még nem minden. Jiang Zemin roppant nagy összeget adott ki munkatáborok, agymosóközpontok, agymosótáborok stb. kiépítésére és Fálun Gong művelők bezárására. Például Jiang Zemin 2001 decemberében egyszerre csak 4,2 milliárd jüant adott ki, agymosóközpontok és –táborok kiépítésére, melyek a Fálun Gong művelők átnevelésére szolgálnak. Ezenkívül Jiang Zemin pénzzel buzdított fel sok embert arra, hogy résztvegyen a Fálun Gong üldözésében. Több területen kapott az ember 1.000-től 10.000 jüanig terjedő jutalmat, ha elfogott egy Fálun Gong művelőt. Su Jing asszony, a Masanjia átnevelőtábor részlegvezetője, annak a tábornak, ahol a legborzalmasabb üldözési eseteket jegyezték fel, kapott egyszer 50.000 jüant a KP-től jutalmul, s a helyettes vezető 30.000 jüant kapott.
A KP akkori főtitkára, Jiang Zemin az előidézője és irányítója ennek a szörnyű üldözésnek. Jiang felhasználta a KP politikai kampányának mechanizmusát, hogy megíndíthassa a Fálun Gong üldözését. Ő biztosan nem háríthatja el a felelősségét magáról emiatt a történelmi bűntény miatt. Másrészt a KP erőszakgépezete nélkül, melyet hosszú időn keresztül próbáltak ki, nem indíthatta volna el és nem hajthatta volna végre Jiang ezt az utálatos üldözést.
Jiang Zemin és a KP kölcsönös kihasználása az igazi ok arra, hogy ezt az abszurd bűntettet egyáltalán végre lehetett hajtani.

5.     Jiang Zemin belülről bomlasztja fel a KP-t

Jiang Zemin kihasználta a KP gonosz lényét, és elindíttatta az üldözést azok ellen az emberek ellen Kínában, akik az őszinteség, a könyörületesség és a tolerancia értekeihez orientálódnak, és mindezt személyes érdekek céljából tette. A harcot egy olyan erő ellen vették fel, amely a jóra irányul, előnyös az állam és a társadalom számára, és semmi kárt nem okoz. Ez az üldözés nemcsak az országot és a népet döntötte katasztrófába és bűnös vétekbe, hanem végülis magát a KP-t is fel fogja bomlasztani.
Jiang Zemin kihasználja a KP-t és felhasznál a történelemből ismert minden módszert, hogy eljárhasson a Fálun Gong ellen. Törvények, morál és az emberi természet súlyosan szét lesznek rombolva és ez pontosan az ország kormánya alapjának elvi szétrombolásához vezet.
A Jiang Zemin körüli csoport beveti az állam minden elgondolható pénzforrását, úgymint anyagi és személyes erőforrást, hogy eljárhasson a Fálun Gong ellen. Ez egy különösen nagy terhet rót az államra és a társadalomra és a pénzügyi rendszert nagy  nyomás alá fektette.
A KP ezt a zátonyra futó üldözést nem fogja tudni hosszú ideig folytatni. Ezt csak a nép megtakarításainak jogtalan elsajátításával és az államkölcsön kiadásával tudja fenntartani. A KP és Jiang Zemin ennek az üldözésnek a keretében sokrétű alattomos és csaló trükköt, úgymint erőszakos és brutális módszereket alkalmazott. Minden, a KP által gyűjtött gonosz tapasztalat teljes mértékben bevetésre kerül a Fálun Gong üldözése során.
A KP és Jiang Zemin szintúgy bevetették a médiákat a Fálun Gong rágalmazására, hogy jogosítsák az elnyomást és az üldözést. De az ember nem tudja a tüzet papírba csomagolni. Ha az üldözés meghiúsulása után minden hazugság és gonoszság felszínre kerül és az emberek felismerik ennek nagy mértékét, a KP propagandagépezete nem fogja tudni továbbra is megtéveszteni a népet. Akkor a KP elveszti majd tekintélyét és az emberek bizalmát.
Amint Jiang Zemin 1999-ben megkezdte a Fálun Gong üldözését, azt gondolta, hogy három hónapon belül le tudja söpörni a Fálun Gongot Kína térképéről. Ámde ő és a KP lebecsülték és félreismerték a Fálun Gongot, a hagyomány és a hit erejét.
Már a régi időktől fogva nem tudja a gonoszság az őszinteséget legyőzni. A gonosz nem tudja a jót az emberek szívéből kiirtani. Hat év telt el. A Fálun Gong mindig Fálun Gong marad és elterjedt az egész világon. Ebben az erőpróbában az őszinteség és a gonoszság között Jiang Zemin és a KP súlyos vereséget szenvedtek. Alávaló, brutális és gonosz természetük teljességében a napvilágra került. Jiang Zemin ma teljesen hitelét vesztette, valamint nagy bel- és külpolitikai nehézségekbe ütközött. Számtalan feljelentéssel konfrontálódik, melyek bíróság elé akarják állíttatni őt, hogy számot adjon a bűntetteiről.
Eredetileg a KP ezen az elnyomáson keresztül akarta zsarnoki hatalmát erősíteni, de végülis ez nem sikerült neki, sőt ellenkezőleg, ebben teljesen kimerítette saját energiáját. A KP most már annyira tönkrement, hogy már nem lehet megmenteni. Olyan, mint egy elrohadt, kiszáradt fa, amely egy széllökés folytán is magától összeesik. Minden próbálkozás a KP életben tartásáért a történelem menete ellen szól. Nemcsak hiábavaló marad, hanem az ember tönkreteszi a saját jövőjét is.


Utószó

Az egykori KP főtitkár, Jiang Zemin az előidézője és irányítója ennek a borzalmas üldözésnek. Átfogóan kihasználta a KP hatalmi helyzetét, büntetési módszereit és a politikai kampányok mechanizmusát és kezdeményezte a Fálun Gong üldözését. Felelősségét nem tudja elhárítani a történelem e bűntettéről. A KP nélkül Jiang Zeminnek egyáltalán nem lett volna lehetséges az üldözést elindítani és végrehajtani. A KP a megalapítása óta szemben áll az őszinteséggel és jószívűséggel. Elnyomja az embereket és üldözésüket mint különleges képességeinek egyikét tekinti. A KP vezéreszméjével, miszerint „egy párt uralja az egész világot“, a KP a gondolatellenőrzésen keresztül építi fel a bázist totális uralma számára. A természete alapján a KP fél az igazságosságtól, könyörületességtől és a toleranciától és gyűlöletet táplál a Fálun Gong ellen. Éppen ezért a Fálun Gong üldözése egy kényszerűség. Az igazságosság, könyörületesség és tolerancia elnyomásában, melyben Jiang Zemin és a KP kölcsönösen kihasználják egymást, a hamis, a gonosz, az erőszakos, a mérgezett, a rosszindulatú és a korrupt van előmozdítva. Ennek a morál átfogó leromlása és a társadalmi klíma rosszabbodása a következménye, amely mindenkit érint.
Kína Kommunista Pártja és Jiang Zemin kölcsönösen kihasználták egymást, ami ahhoz vezetett, hogy sorsuk összekapcsolódik. Fálun Gong most bíróság elé állíttatja Jiang Zemint. Elképzelhető, hogyan néz ki a KP sorsa, ha eljön a nap, melyen Jiang Zemint bíróság elé állítják majd.
Az égi törvények nem engedik meg, hogy olyan sok jó embert, akik az igazságosság, könyörületesség és tolerancia szerint élik életüket, embertelenül üldözzenek. Jiang Zemin és a KP bűntettei lényegbevágó és örökös leckék lesznek az emberiség számára.




ORBÁN VIKTOR JÁRT MÁR BUDAPESTEN IS




2011. JÚNIUS 27. HÉTFŐ, 15:42


Orbán Viktor 
Schiffer András azon kérdésére, hogy ismeri-e Kínát, azt válaszolta járt Sanghajban és meglátogatott egy református templomot, így ismeri a helyi keresztények helyzetét. Orbán azt is mondta, hogy véleménynyilvánításra van lehetőség, a hétvégén is volt, viszont az ország érdekeit veszélyeztető elemeknek nem hagyják, hogy megzavarják a két ország kapcsolatát.
Miután az LMP frakcióvezetője arra kérdezet rá, ismeri-e Orbán a kínai munkások helyzetét, a rabszolgagyárakat, a gyerekmunkásokat, ezt tartja-e követendő példának, Orbán Viktor azt válaszolta járt már Shanghaijban. Kísértetiesen olyan válasz ez, mintha valaki Budapestet tekintené Magyarországnak. A válasza második felében pedig arra tért ki a Miniszterelnök, egy református templomot is meglátogatott Kínában. Itt valószínűleg arra utalt Orbán, ismeri a kínai keresztények helyzetét, de mást nem mondott. Kínában a keresztény gyülekezetek nagy részét üldözik, a Fidesz és szövetségese a KDNP viszont csak annyit tud mondani, hogy jártak már református templomban.
A pofátlanság csúcspontja pedig az a mondat volt, ami szerint semmilyen jogsértés nem történt a hétvégén, csupán a rendzavarókat, a Magyarország érdekeit sértők ellen intézkedtek. Mintha 2006 novemberében Gyurcsány Ferencet hallanánk.
Alább kiemeltünk pár teljesen normális, Orbán Viktor szerint a jogokat nem korlátozó rendőri intézkedést.
Namgyal Cevang tibeti menekült reggel nyolc óra óta a hivatalban tartózkodik, ahol várakoztatják, és senki nem foglalkozik vele és természetesen nem hagyhatja el az épületet. A többi tibetivel szemben is fenyegetően lépett fel a BÁH 
Az egyetem bejárata közelében Namgyal Cevang  tibeti menekülttől a rendőrök elvették a tibeti zászlót és azt földre dobva többször megtaposták, valamint rajta álltak. Karma Dordzsét a Hotel Intercontinental előtt is igazoltatták és nem engedték a sajtót, hogy riportot csináljon a tibetivel.
A kínai miniszterelnök látogatása miatt a rendőrség megtiltott egy békés demonstrációt június 24- én, közölte a Magyar Fálun Dáfá Egyesület. A demonstráción a Kínai Kommunista Párt által a Fálun Dáfá gyakorlók ellen irányított szisztematikus üldözés ellen akartak tiltakozni, írja Fricskó Sándorné elnök. A Fálun Dáfá (vagy más neven Fálun Gong) a test és szellem nemesítésére szolgáló meditációs gyakorlat, melynek célja, az egyén nemesítése, az őszinteség, jószívűség, tolerancia alapelveinek való megfelelés. A Fálun Dáfá gyakorlókat Kínában kényszermunkatáborokba zárják.
Amikor Kína első látogatásnál így korlátozza az alapvető jogokat a magyar állam, és ez a miniszterelnök szerint teljesen normális, mi lesz később? A kormány már most is a munkavállalói jogokat csökkenti. Emlékezhetünk 5 éve a dél-koreai Hankook gumigyár sztorijára. Akkor a magyar állam olyan szerződést kötött a gyárral, hogy a magyar munkások nem alakíthatnak szakszervezetet. Ez pedig nem Kína volt. Kína a Német repülésközlekedési zöldszabályozásoktól kezdve, a francia mezőgazdasági törvényekig, sok mindenbe beleütötte az orrát már nálunk erősebb országokban, ha érdekei úgy kívánták.
Ne legyünk vakok, szükségünk lehet a Kínai tőkére, de ennek ára lesz, és ha az a kiindulási pont amit Orbán képvisel, akkor ez az ár nem lesz kicsi.
JámborAndrás2011. 06. 27.







A hollókórus emberi szervet kíván


Emberi szervekkel is kereskedtek az amerikai rabbik – A vesét 10 ezer dollárért vették és 150-ért adták

Amint arról korábban beszámoltunk, az egyesült államokbeli New Jersey államban, Brooklynban nemzetközi pénzmosó és politikai korrupciós bűnbandát tartóztatott le csütörtökön az FBI. Az összesen 44 letartóztatott többsége zsidó, köztük öt rabbi és más zsidó közéleti ember. Az izraeli Vállá!Hádásot című hírportál újabb részleteket közölt a hatalmas botrányról. 

A bűnöző zsidók csütörtöki letartóztatásról készült fényképek

A letartóztatott zsidók között a pénzügyi bűncselekmények mellett izraeli donorok által adományozott emberi szervekkel kereskedő személyek is vannak. A zsidók ezen kívül hamisított luxuscikkeket is áruba bocsátottak. 

Az izraeli sajtó közben leközölte a 44 letartóztatott személy nevét, és az általuk elkövetett bűncselekményeket. A listáról megtudjuk például, hogy egy Lévi-Jichák Rosenbaum nevű brooklyni zsidót illegális szervkereskedés miatt vettek őrizetbe a hatóságok. 

A pénzmosás és egyéb pénzügyi bűncselekmények miatt lefogott tizennégy személy egytől egyig zsidó: Élijáhu Ben Hájjim, Smulik Kohén, Lévi Deutsch, Jesájáhu Ehrental, Mordeháj Fisch, Jolie Gertner, David S. Goldhirsch, Saul Cassin, Edmund Nahum, Abe Pollack, Lavel Schwartz, Binjamin Spirá, Náftáli Weber és Árjé Weiss. 
Saul Cassin rabbi, Deal városka szefárd főrabbijának fia is a letartóztatottak között van. Vele együtt összesen öt rabbit vettek őrizetbe csütörtökön az FBI emberei. Az FBI három éven keresztül nyomozott a brooklyni és a New Jersey állambeli Deal városka szíriai és askenázi eredetű zsidó közösségein belül, míg fölgöngyölítettek a nemzetközi bűnbandát. 

A nyomozók kezdetben az Izrael közbeiktatásával elkövetett pénzmosás bűncselekményének szálait vizsgálták, miközben lebuktak az emberi szervekkel, elsősorban vesével, illetve luxuscikkekkel illegálisan kereskedő zsidók is. 

A politikai korrupció miatt letartóztatottak között a spanyol ajkú keresztények és az egy szál muszlim arab Máher A. Halíl díszes társaságában szintén sok a zsidó, mint például Jichák Friedländer, Simon Haber és Mose Altman. 

Az FBI állítása szerint a New Jerseyben letartóztatott zsidó szervkereskedők 10 ezer dollárért vásároltak egy vesét Izraelben, amit 150 ezer dollárért adtak el Amerikában. Tiszta haszon. 
Júszef el-Kudszi – Kuruc.info


Auschwitzi doktoroknak nevezte az izraeli orvosokat egy román kolléga

Bukarestben a rendőrség rajtaütött egy izraeli nőgyógyászati magánklinikán, s illegális petesejt-kereskedés és más bűncselekmények elkövetésének gyanújával letartóztatta a tulajdonosokat és az orvosokat. Szőkéknek és kék szeműeknek írták le a petesejtjüket eladó cigánylányokat. Auschwitzi doktoroknak nevezte az izraeli orvosokat a Román Orvosi Kollégium elnöke – valószínűleg meghurcolják…

A Sabyc klinika Bukarestben

A magyarországi hírközlő eszközök diszkréten elhallgatják, vagy három-négy mondattal elintézik azt a botrányt, amely az izraeli tulajdonban levő és izraeli orvosok által működtetett bukaresti Sabyk Gyógyászati Központ körül kirobbant. De hát Izraelről csak jót vagy semmit, tartják a magyarországi cionista sajtó hírverői és goj csicskásaik. A Kuruc.info azonban ezúttal sem hallgatja el a zsidók gaztetteit. 
A magyarországi zsidó sajtónál jóval tisztességesebb izraeli médiumok is beszámolnak a bukaresti botrányról, így például az általunk már többször hivatkozott Vállá.Hádásot című héber nyelvű hírportál, amely videóval mellékelt írásában ezúttal is lerántja a leplet az izraeliek külföldi gaztetteiről. 
A bukaresti Sabyk Gyógyászati Központ nevű izraeli tulajdonú és működtetésű, mesterséges megtermékenyítéssel foglalkozó magánklinika a román és az izraeli lapok szerint eddig több mint 20 millió eurós összegű petesejt-kereskedelmet bonyolított le. A mesterségesen megtermékenyítettek bevallott száma kétezer fölött van, s mindegyik ilyen beavatkozásért a klinika 10-15 ezer eurót kért. A legtöbb terméketlen páciens Izraelből és Németországból érkezett a bukaresti klinikára. 
Csakhogy a petesejteket meg is kellett szerezni valahonnan, s erre ragyogó alkalmat kínált a szegény romániai (leginkább cigány) lakosság. Az izraeliek ezeknek a fiatal, általában 15-18 éves cigány nőknek a petesejtért mindössze 800-1000 lejt, azaz 192-240 eurót fizettek. A számok ismeretében elképzelhetjük, hogy mekkora haszonra tettek szert, amíg az amúgy szintén korrupt román hatóságok rájuk nem tették a kezüket.(A kapzsi izraeliek valószínűleg nem kenték meg az illetékes román elvtársak markát – a szerk.) 
A legfőbb pénzbeszedő a tulajdonos, dr. Harry Méron, akinek az izraeli Ásdod városban is van egy magánrendelője. A klinika második számú embere a saját fia, dr. Jáír Méron, aki orvosként is fungál a román lapok által csak „gyermekgyárnak” nevezett intézetben. Fontos munkatársként említik még a szintén izraeli dr. Dov Kleint, a világhírű plasztikai sebészt és Nátán Laut professzort, a haifai B'néj Cijon (Cion gyermekei) kórház orvosát, valamint dr. Genja Süsskindet. Ők mindnyájan a letartóztatottak, majd házi őrizetbe helyezettek között vannak. Összesen harminc személyt állítottak elő a románok. 
Prof. Nátán Laut az izraeli tévének nyilatkozva elpanaszolta, hogy a román rendőrség durva rajtaütését a klinikán leginkább egy hollywoodi akciófilmhez tudná hasonlítani. (Ő ugyanis hozzá van szokva ahhoz, hogy zsidóra senki sem mer kezet emelni – a szerk.) Elmondása szerint a rajtaütéskor nagy számú fegyveres tört be a klinikára, s az álarcot viselő biztonságiak csőre töltött géppisztollyal hadonásztak. A profot arccal a falhoz állították, s belefojtottak minden magyarázkodási kísérletet, s eközben a megtermékenyítésre váró páciens szétnyitott combokkal a műtőasztalon feküdt. 

A bezárt klinikát román fegyveresek őrzik

Prof. Dov Feldberg nőgyógyász, a Petáh Tikvá-i Beilinson kórház nőgyógyászati részlegének igazgató-helyettese és dr. Eliézer Girs, a jeruzsálemi Hádászá kórház vezető nőgyógyásza a rendőrségi rajtaütés idején éppen Kazahsztánban tartott szakmai előadást. Nem hisszük, hogy társaik letartóztatásának hírére sietve visszatérnek Bukarestbe. 
Dr. Vasile Astarastoae, a Román Orvosi Kollégium elnöke a botrány kipattanása után a sajtónak elmondta, hogy már tavaly szerette volna bezáratni a Sabyk klinikát, amelynek orvosait most petesejt-kereskedés miatt letartóztatták. „Először is, az izraeli orvosok nem rendelkeztek romániai tevékenységre följogosító engedéllyel. S ezeknek a lelketlen embereknek a tevékenységét leginkább az auschwitzi doktorok cselekedeteihez tudnám hasonlítani”, nyilatkozta a Román Orvosi Kollégium elnöke. 
Jellemző, hogy az izraeli diplomácia nem azzal foglalkozik, hogy állampolgárai mit művelnek egy idegen ország területén, hanem máris ellentámadásba lendült a fent idézett hasonlat elhangzása miatt. Lilly Ben-Hárus, a bukaresti izraeli nagykövetség konzulja a román hatóságokhoz fordult magyarázatért a Román Orvosi Kollégium elnökének megnyilatkozása miatt. 
S hogy mire is célzott dr. Vasile Astarastoae, arról némi magyarázatot kaphatunk az izraeli 1-es tévécsatornán sugárzott riportból. A narrációban elhangzik, hogy a román hatóságok a letartóztatott dr. Harry Méront és dr. Jáír Méront a helybeli, gyenge és szegény sorsú nőket kihasználó pénzhajhászoknak nevezik. 
Az üggyel foglalkozó román nyomozó nyilatkozata: „Ők (mármint a letartóztatott izraeliek – a szerk.) a petesejt-adományozókat általában a társadalom perifériáján élő szegény nők köréből toborozták. Ezek a nők beleegyeztek abba, hogy hormonális kezelést kapjanak és viszonylag kis összegért eladják petesejtjüket.” 
A következő filmkockákon dr. Harry Méron Ásdod városban (Izrael) levő elegáns magánklinikáját látjuk kívülről, majd prof. Nátán Lautot, aki társaihoz hasonlóan jelenleg bukaresti házi őrizetben várja sorsának alakulását. A professzor lányának nyilatkozata után jön a lényeg, egy öregedő izraeli asszony, Évá Lév élménybeszámolója, aki szintén páciense volt a botrányos bukaresti klinikának. 
Évá Lév: „Dr. Harry Méront, a bukaresti klinika tulajdonosát kizárólag a pénz érdekelte, s ez egyértelmű volt számomra. A kezelőszobában nem csak az orvos tartózkodott, hanem boldog-boldogtalan ki-bejárkált a takarítóktól kezdve a kisegítő személyzetig, különféle dolgozókig és érdeklődve szemlélték a jelenetet. Közben széttárt combokkal feküdtem, és végezték rajtam a nőgyógyászati beavatkozást.” 
A videó következő jelentében a román rendőrök viselkedéséből kapunk ízelítőt. Egy elváltoztatott hangú személy így emlékezik a rajtaütésre: „A rendőrök betörtek a kezelőszobába, ahol egy lány a beavatkozás kellős közepén a műtőasztalon feküdt. A román rendőrök azt sem engedték meg az orvosnak, hogy legalább letakarja a páciens intim testrészeit vagy hogy kiszedje belőle a műszereket. A rendőrök fényképfölvételeket is készítettek a páciensről, miközben kajánul vihorásztak.” 
Az izraeli orvosok s a klinika tulajdonosai egyébként nem csak a petesejtet eladó román cigány nőket verték át a rendkívül alacsony vételárral, hanem az Izraelből és Németországból hozzájuk forduló pácienseiket is. Mivel Romániáról van szó – ahol a magyarokat kivéve az emberek többsége füstös képű –, a megtermékenyítésre várakozók közül sokan és jogosan aggódva megkérdezték, hogy milyen ábrázatú a donor. Szőke és kék szemű, hangzott az izraeli orvosok válasza.Sajnos a Vállá!Hádásot című portál által föltett videót nem minden olvasónk tudja megnézni, de itt van helyette a román rendőrség által készített fölvétel a rajtaütésről. Ezen utóbbi videót a Jediot Áháronot napilap tette közzé, ide kattintva tekinthető meg.
A videón lehet látni a román rendőrség (csendőrségi segítséggel történő) behatolását a klinika helyiségeibe. A behatolás az izraeli állítással ellentétben nem is volt annyira durva, hiszen a hatósági emberek jól hallhatóan kopogtak, s többször is elhangzott az angol "please" (kérem) szó. (Megteszi ezt a "magyar" tirpák, ha magyarok ellen lép föl? - szerk.)
Az viszont való igaz, hogy a rajtaütés pillanatában egy páciens a műtőasztalon feküdt mesterséges megtermékenyítés közben. Láthatjuk ezen a videón azt is, hogy a román rendőrök megszámolják a lefoglalt nagy összegű pénzt, amelyet aznap fizettek a páciensek.
Júszef el-Kudszi – Kuruc.info



Petesejt-kereskedő zsidókat tartóztattak le Romániában

Két izraeli és egy román állampolgárt tartóztatott le a rendőrség szervezett bűnözés elleni osztálya hétfőn. Az illetőket petesejt-kereskedelem vádjával tartják fogva, amelyet a feltételezések szerint egy bukaresti magánklinikán végeztek. Ehhez már kommentár sem szükséges.
A letartóztatottakon kívül még 22 személy ellen folyik vizsgálat, akik feltételezhetően ugyanannak a bűnszövetkezetnek a tagjai. Eredetileg 30 izraeli állampolgárt vettek őrizetbe, őket kaució ellenében szabadlábra helyezték.
A DIICOT szóvivője közölte, hogy a csoport külföldi párok számára közvetített petesejteket, amelyeket 18-30 éves romániai nőktől vettek le, mintegy 800-1000 lejért. Az ügyészség 24 órás elfogatóparancsot adott ki a Sabyc klinika orvosi vezetője, az ő fia (mindketten izraeli állampolgárok) és a klinika egyik alkalmazottja ellen.
A román orvosi kamara szintén vizsgálatot indít az ott dolgozó orvosok ellen, akiktől megvonhatják praktizálási engedélyüket is. A kamara elnöke, Vasile Ast?r?stoase szerint tettük az orvosi etika alapelveibe ütközik.
A Román Televízió hírei szerint a klinikán 1999 óta 1200 mesterséges megtermékenyítést végeztek el, noha nem rendelkeztek engedéllyel a beavatkozás végzésére. A páciensek főként izraeli, olasz és brit állampolgárok voltak. Izraeliek állítólag azért szerepeltek igen nagy számban a beteglistán, mert egy ottani törvény tiltja a petesejt pénzért vagy ingyen való átadását, ezért az izraeli nők gyakran fordulnak román, ciprusi, ukrán vagy spanyol klinikákhoz.


Középiskolai tanár: A szervkereskedelem ultra-brutális

A tanárok és tanulók egy csoportja a Glasgow-i Hillhead Középiskolából részt vettek a szemináriumon. Mind a tanárok, mind a diákok ledöbbentek a szeminárium témáján, a rémtettek hallatán, hogy élő Fálun Gong gyakorlókon szervkereskedelmet folytatnak. Elmondták, hogy minél több emberrel tudatni fogják ezt. Egy tanár, Mr. Philip elmondta: „Sosem hallottam még erről a problémáról, melyet a szeminárium taglalt. Nagyon megdöbbentő és felvilágosító volt. (A szervkereskedelem bűntette) sokkol és ultra-brutális. Először nehéz elhinni, hogy ilyen dolog megtörténhet. Köszönöm, hogy meghívtak minket erre a szemináriumra.”
Egy tanulólány, Suganda Azimi nagyon nyugtalan volt az emberi jogi problémák miatt. Mikor hallott a KKP szervkereskedelmének létezéséről, mélyen megrendült. Elmondta: „Ledöbbentem, hogy a nyilvánosság milyen keveset tud egy ilyen nagy dologról. Ez nincs a média előterében. Itt azt a következtetést tudom levonni, hogy valószínűleg gazdasági érdekek miatt a nyugati kormányok – beleértve a brit kormányt és az USA kormányát is – úgy döntött, hogy figyelmen kívül hagyja ezt a hatalmas problémát. Úgy gondolom, hogy az Amnesty International-nek és más emberi jogi szervezeteknek, és az Egyesült Nemzeteknek, több figyelmet kellene fordítania erre. Úgy tűnik, ők is szemet hunynak a probléma felett. Mint diákok, el kell mondanunk másoknak, sok embernek, és többet kell beszélni, hogy az emberek többet tudjanak erről. Családunknak, barátaiknak, amíg ők készek meghallgatni, szállítanunk kellene az információt, hogy mindenki tudja, hogy ez a dolog történik jelenleg Kínában.”
 


Azimi sokkot kapott a Kínában folyó szervrablás hallatán
Az „Orvosok az erőszakos szervkereskedelem ellen” egy non-profit nemzetközi szervezet, mely felhív minden orvost és szervátültetéssel foglalkozó szakembert a világ minden részén, hogy csatlakozzon azon törekvésükhöz, mely megkövetelné az akadálytalan hozzáférését a kínai fogdák, börtönök és kórházak nyilvántartásához, és egy független vizsgálat lefolytatását a Kínában folyó szervkereskedelemmel kapcsolatban. 

Illegális szervrablással vádolják Pekinget



A kínai statisztikák alapján Peking 41 ezer átültetett szerv gazdájával nem tud elszámolni.


Szervezett, állami jóváhagyással történő, illegális szervrablással és szervkereskedelemmel vádolja Kínát legújabb jelentésében David Kilgour ázsiai-csendes-óceániai ügyekért felelős egykori kanadai államtitkár és David Matas emberjogi ügyvéd.


A szerveket a Falunkung nevű vallási-spirituális mozgalom bebörtönzött tagjaiból nyerik, a bevételből gyaníthatóan a kínai egészségügyi rendszer forráshiányát kezelik – tájékoztat a Népszabadság. A kínai statisztikák alapján Peking 41 ezer átültetett szerv gazdájával nem tud elszámolni a 2000 és 2005 között végzett hatvanezer beavatkozásból, de nem ez az egyetlen olyan adat, amely nagyszabású, illegális program létét feltételezi.






Kínában átlagosan két hét alatt új májhoz juthat a beteg, míg Kanadában ugyanez két-három évbe is beletelik. Mindez Kilgour és Matas szerint azt támasztja alá, hogy nagyszámú élő, potenciális donor áll a hatóságok rendelkezésére szerte az országban. Dávid Matas a lapnak elmondta, Kínában tavaly óta létezik olyan törvény, amely a szervátültetést végző intézmények tevékenységét korlátozza, ám senkinek sem érdeke, hogy ezt be is tartsák. Az Európai Parlament napirendjére is felkerült jelentés társszerzője szerint azt szeretnék elérni, hogy a környező országok törvényben tiltsák meg állampolgáraiknak a Kínában végeztetett illegális transzplantációkat.
Forrás: Népszabadság







Szervkereskedők markában



A kórházi várólisták generálják a jelenséget?


Szervkereskedők markában

Az egyre hosszabb kórházi várólisták miatt az életükért mindent megadni hajlandó tehetős vagy kevésbé jómódú, de élni akaró emberek végül mindig a szervkereskedők kezére játszanak.




A világ nyilvánossága előtt eddig teljesen ismeretlen svéd egyetemi tanár, Susanne Lundin az egyik népszerű világhálós műhelyben, a Project Syndicate oldalán közölt rövid élménybeszámolót és elemzést a világ egyik legvitatottabb kereskedelmi tevékenységéről, a szervkereskedelemről. A svéd egyetemi tanárnő írásával közvetve egy sajnálatos összefüggésre hívta fel a figyelmet: az egyre hosszabb kórházi várólisták miatt az életükért mindent megadni hajlandó tehetős vagy kevésbé jómódú, de élni akaró emberek végül mindig a szervkereskedők kezére játszanak.

Változatlan helyzet
 A svédországi Lund egyetemének néprajzkutatója megállapította, hogy továbbra sem változott a szervkereskedelem szerkezete és iránya: a gazdag országok betegei a szegény országok lakosainak szerveit vásárolják meg. Járt a szerveket küldő országokban is, hogy felmérje, hogyan működik napjainkban az egyre élénkebb szervkereskedelem. De pontosan tudta a világhálóról is, hogy melyek eme tevékenység ismert kommunikációs csatornái.

Az interneten zajló tevékenység is csak a jéghegy csúcsa, és az ENSZ egészségügyi világszervezete (WHO) úgy tudja, hogy a szervátültetések közel 10 százaléka tisztán kereskedelmi hátterű. A kétségbeesett vagy nehéz helyzetbe került emberek utolsó mentsvárai az ilyen oldalak, ahol 80-110 ezer dollárt is ígérnek egy-egy keresettebb szervért a tehetős, de a sír szélére került emberek – közvetítői. Az ár magában foglalja a sebészek honoráriumát is, akik az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában vagy a Fülöp-szigeteken szerezték gyakorlatukat és diplomájukat.
 
Pórul is járhatnak a donorok
Ez a piac viszont mégsem garancia nekik, mert hiába végzik el a donorokon az orvosi műtétet, nem mindig kapják meg a kialkudott teljes összeget, vagy ki sem fizetik őket. Így járt egy libanoni nő, aki tehetős spanyol vállalkozónak ajánlotta föl egyik veséjét, de egy huncut vasat sem kapott. Most csak nehezen tud dolgozni a műtét utáni komplikációk miatt. A másik történet egy olyan fiatalemberé, aki önhibájábó került szorult helyzetbe – bűnözőknek adósodott el – a Fülöp-szigeteken.

Kiszolgáltatott helyzetben. Fotó innen
Testvére kész volt feláldozni egyik veséjét, hogy kifizesse adósságát az utolsó dollárig. Egy harmadik donor úgy járt, hogy a műtét után közölték vele, újabb szerveket várnak tőle. Így lett belőle közvetítő. Hasonló történetek végtelen sorát tudnák mesélni a volt szovjet köztársaságok, közép-keleti vagy más ázsiai országok közvetítői vagy donorai is. A felajánlott szerveket főleg 5 ország kórházai vagy szervkereskedői fogadják szívesen: Izraelben, a Fülöp-szigeteken, Dél-Koreában, Japánban és Szaúd-Arábiában.

A szervkereskedelem négy „kelléke”
A szervkereskedelemhez legalább négy tényező megléte szükséges: először is kellenek hozzá olyan egészséges emberek, akik kénytelenek felajánlani valamelyik páros szervüket. Ők vagy anyagi vagy társadalmi helyzetük miatt kénytelenek ezt a megoldást keresni, esetleg hazájukban dúl háború, és meg is erősödött a szervezett bűnözés. Az ellenkező véglet a tehetős beteg, akinek az életét már csak egy szervátültetés mentheti meg. Kettejük között a harmadik szükséges feltétel a közvetítő, aki megteremti a kapcsolatot a két fél között, tető alá hozza a megállapodást közöttük, és megszervezi a műtétet a negyedik tényezőben, a kórházakban.

Az ilyen operációk elvégzéséhez jól felszerelt és megfelelő orvosi személyzettel is rendelkező egészségügyi intézmények is kellenek, amelyek például Pakisztánban, Iránban, Ukrajnában, a Fülöp-szigeteken vagy éppenséggel Dél-Afrikában is vannak már. A Fülöp-szigetek egyébként arról híres, hogy a szervátültetések egyik legismertebb központja, sőt idegenforgalmának szerves része, valóságos „iparága” lett. 1990 és 2008 között – utóbbi esztendőben új politikát vezettek be – jelentősen megnőtt az olyan műtétek száma, amelyek során a helyi lakosok áldozták fel szerveiket a szigetekre utazó külföldieknek.

A várólisták gerjesztik a szervkereskedelmet?
 Az emberek és szerveik kereskedelme nem új keletű jelenség, de az új körülmények és a megújuló orvostudomány miatt az újabb „üzletkötések” mindenképpen egyedülállóak, és más tényezők révén is könnyebb. És egy olyan korban, amikor rendelésre végzik el a szervátültetéseket, már nagyon nehéz megfordítani ezt a folyamatot. Ráadásul Lundin szerint a nyugati orvostudomány abból a felfogásból indul ki, hogy a betegségek és a halál olyan emberi hibák, amelyek ellen küzdeni kell.

Lundin a közelmúltban személyesen beszélt egy svéd pácienssel, aki bevallotta neki, hogy bár nem az a fajta ember, aki más embereket használ fel saját céljaira, most mégis igényt tartott egy emberi vesére. Tudniillik választania kellett: vagy meghal, vagy visszakapja rendes hétköznapi életét. A kórházi várólisták viszont egyre hosszabbak, és a biológiai imperatívuszok vezérlik működési rendszerét. Az új szervre váró betegek élni akarását pedig könnyen „aprópénzre” tudják váltani „élelmes” emberek vagy „vállalkozók”.

És amikor a kereslet (a műtétekre várók száma) jelentősen meghaladja a kínálatot (a felhasználható közpénz alapján elvégezhető szervátültetéseket), az élni akaró emberek inkább előbb, mint utóbb válaszút elé kerülnek: vagy kivárják a sorukat, de közben meghalhatnak, vagy más emberek szerveit vásárolják meg. Csakhogy a „szervkereskedők bazárjába” itt is csak a szerencsések vagy a kiváltságosok juthatnak el.

W. W. (forrás: Project Syndicate)










2011.02.14. 15:43 teregE.T.



Nem hiszem, hogy sokan lennének akik a fenti kép látványára nyugodtan dobnák be a szunyát, annak ellenére, hogy ha ilyet látunk általában már  hat az  altató.. A kialakuló szép új világrendünknek hála.. azonban egyre több az a szegény ember, aki kénytelen valamelyik szervétől önként megválni.. azért a pár ezer dollárért amivel a családja még pár évig húzhatja az igát.
Ahogy fejlődik a világunk.. úgy egyre több a szegény ember.. és ahogy fejődik az orvostudomány.. érdekes módon úgy lesznek egyre hosszabbak a szerv várólisták...
ez mindenesetre elgondolkodtató..   


és bár D. Tóth Kriszta szerint rosszul állunk a szervkereskedelemmel... tudjuk, hogy nekik kötelező hazudni.. hiszen ezért kapják a fizetést...
hogy miért érdemes szervekkel kereskedni..? itt van pár érv:
 Az arabok például, akik vállalkoznak veséjük eladására, készek Indiába elutazni a műtétért, amit otthon nem végeznek el rajtuk, hiszen az iszlám tiltja az emberi szervek kioperálását.
Számos "szervklinika" van az indiai-pakisztáni, valamint a mexikói-amerikai határon is.
Az európai és amerikai illegális szervkereskedelem azonban komoly problémával szembesült: számos megrendelő ugyanis nem Afrikából, Ázsiából származó májat, vesét, szívet akar, hanem fehér emberét.
mert ugye akinek pénze van az válogathat..
Ezt is lehet, de értelemszerűen a tarifák megváltoznak. Míg a nyomozóhatóságok felmérései szerint egy indiai szíve egymillió dollárt ér, egy európaié a dupláját.
A szervkereskedők azonban nemcsak a megnövekedett igények miatt álltak át újabban az európai, észak-amerikai donorok keresésére, hanem azért is, mert a fejlettebb államokból, ahol egészségesebbek az alanyok, kevesebb kockázattal lehet megszerezni az értékesíthető szerveket.
Sőt...
Ha ez az üzlet nagyobb profittal kecsegtet mint a veszélyes, országhatárokon átivelő kábitószerkereskedelem, szinte egyenesen következik belőle, hogy a szervezett bűnözés ráépül!!!!
A megszerzett szervet nem szükséges határt léptetni, egyszerűen be kell rendezni egy klinikát valahol az országon belül, és idehozni a kuncsaftot a pénzével együtt.
Sétál a fiatal a budapesti éjszakában, és valaki nem a gyermeket, hanem a három millió dollár értékű szivet látja benne ?
Mert hárommillió dollár hatszázmillió forint, és itt már ölnek embereket ezer forintért is...
Szóval nyugodtak lehetünk, hogy ez egy olyan üzletág ami túlmegy a hagyományos szervezett bűnözés keretein. Azt nem állítom ugyan, hogy bizonyos bűnözői körök nincsenek rákattanva a kiapadhatatlannak látszó bevételi forrásra.. de azt SEMMIKÉPPEN nem hinném el.. hogy ennek a tevékenységnek ipari méretű alkalmazásában nem játszik semmi szerepet az aktuális ország vezetése...!!!

régóta Orwell-i kis világunkban, főleg 2011-ben ez már nem lehetséges!!!!


Úgy látszik, hogy ezt más is így gondolja, sőt pénzzel támogatnák egy-két ügy felderítését is..


Akár 150 milliót fizetnének Orbán, Pintér és Hende szervkereskedelmi bűntettei tanúinak vagy nyomravezetőinek!
Külön vérdíj Tánczos Gábor tömeggyilkos rokona, Hende Csaba ellen



2011-02-13.
HÍRHÁTTÉR-Felhívás!

Kiléte titokban tartását kérő vagyonos személyi kör azzal kereste fel a HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIÁT, hogy az átadott információk, bizonyítékok függvényében 5, 15, de akár 150 millió Ft-nak megfelelő összeget juttatna olyan személyeknek, akik adatokkal, információkkal vagy bizonyítékokkal szolgálnának Hende Csaba magyar katonai titkosszolgálati és honvédelmi miniszter, valamint Pintér Sándor magyar polgári titkosszolgálati és rendőrminiszter, az ország egyik leggazdagabb embere, nemzetközi szinten hírhedt tömeggyilkos, illetve a bűnszervezet vezetője, Orbán Viktor magyar miniszterelnök nemzetközi és globális hálózati szervkereskedelmi bűntettei, emberrablásai és gyilkosságai tárgyában. A felhívó oldal kiemelten várja politikusok, de minden más tanú jelentkezését is, akik szemtanúi, fültanúi voltak vagy vannak ezen ügyeknek, vagy ha olyan személy(eke)t ismernek, aki(k)ről tudják, tanúja/tanúi volt(ak) vagy van(nak) ilyen eseményeknek, illetve kapcsolatban áll(nak), áll(tak) olyan személyekkel, akik hasznos információkkal szolgálhatnak.

Orbán Viktor és Pintér Sándor több, mint egy évtizedes közös és egymás mellett elkövetett szervkereskedelmi bűntettei mellett a minket megkeresett oldal kiemelt hangsúlyt helyezett a körmendi gyermekgyilkossággal elítélt Tánczos Gábor és Tánczos Krisztina rokona, Hende Csaba honvédelmi és katonai titkosszolgálati miniszter elkövetéseire és bűnügyi eltussolásaira, melyeknek - mint azt tanúsították - naponta is többen, világszerte pedig több ezren esnek áldozatul. Hende Csaba a magyarországi emberrablásokat, gyermekrablásokat (eltűnéseket), és a személyek, illetve szerveik külföldre hurcolását, továbbá az országon keresztül történő utaztatását diplomáciai járművekkel és diplomatákkal, valamint a laktanyák katonai járművein (ezek között vadászgépeken és teherszállító repülőgépeken, élelmezési szállítmányokon stb.) keresztül intézi.
Az életre szóló vagyoni juttatásokat felajánló kör kihangsúlyozta, hogy Magyarországon - a titkosszolgálati csúcstechnológiák és megfigyelési arzenál ellenére - azért nem indult még csak eljárás sem senki ellen szervkereskedelem miatt, mert maguk az ország vezetői a legfőbb üzleti érdekeltek, akik anyagi és védelméért, és a média intézményesített hallgatása és a leleplezők eltitkolása biztosításáért.
Aki(k) úgy érzi(k), van tennivalójuk vagy mondandójuk az ügyek vonatkozásában, keressenek minket!: Tel.: +36/30/919-6386.
 

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIAA világot irányító Echelon-Rendszerek magyarul első és kizárólagos leleplezőjehttp://hirhatter.com
Tel.: +36/30/919-6386 ; Elérhetőség: Budapest

  

Érdekes.. ide tartozó információ, hogy az előbbiekben bemásolt cikk megjelenése után egy nappal a rendőrség azonnali házkutatást rendelt el a Hírháttér Multimédia alapító főszerkesztőjének kecskeméti lakásában.Információk szerint a kecskeméti házkutatást a budapesti rendőrfőkapitányságról !! rendelték el..







Harc a szervkereskedelem ellen



Újfajta harcot hirdettek április végén a Fülöp-szigeteken feketén dolgozó szervkereskedők ellen. Akár húsz év börtönbüntetést is kaphatnak azok, akiket emberi testrészekkel való üzletelésen érnek.



A Fülöp-szigeteken a legsúlyosabb problémát a vesével való kereskedés jelenti. Főleg tengerentúli betegek érkeznek, akik komoly összegeket fizetnek egy-egy szervért, amelyre sokszor több hónapot is kénytelenek várni. A vesét aztán vagy elküldik a páciensnek, vagy ő utazik érte a Fülöp-szigetekre, ahol egy műtét keretében, mintegy nyolc millió forintnak megfelelő összegért cserébe a beültetést is elvégzik.
Több gengszterbanda is próbál hasznot húzni a gazdagabb országok betegeiből, amihez saját országuk egészséges szegényeit használják fel, hiszen 250 ezer és másfél millió forint közötti összeget fizetnek azoknak, akik hajlandóak alávetni magukat egy ilyen műtétnek. Sokszor adnak fel hirdetéseket jól fizető állásokra, amelyre a jelentkezők szép számmal meg is érkeznek. A cég „helyszínén” éri aztán az érdeklődőket a meglepetés, hogy tulajdonképpen mivel is kell fizetniük, hogy ők is megkapják a sokszor a létfenntartáshoz szükséges összeget, amely számukra annyira csábító, hogy sokszor nem tudnak nemet mondani.
Kína és Pakisztán után Fülöp-szigetek a harmadik legjelentősebb ország az illegális szervkereskedelemben. Francisco Duque fülöp-szigeteki egészségügyi miniszter szerint a szervkereskedők „dőzsölnek a szegénységünkön”. Hozzátette, hogy csupán 2002 és 2006 között hatvan százalékkal nőtt azok száma, akik részt vettek az üzletelésben, és a szám világszerte növekszik.
Egyiptomban például, ahol a szegények száma szintén nagyon magas, sokan választják valamely szervük eladását, illetve testük megcsonkítását azért, hogy pénzt szerezzenek. Nemcsak megélhetési problémák miatt szánják rá magukat az emberek, hanem azért is, hogy megvalósítsák az álmaikat: jobb autót vagy egy nyaralót vegyenek. Mohamed Queita, egyiptomi parlamenti képviselő tizenkét éve küzd a szervkereskedelem szabályozásáért. „Ez a legszörnyűbb kereskedelmi fajta egész Egyiptomban, rosszabb, mint a rabszolgaság” – mondta. Csak Kairó kórházaiban mintegy ezerötszázan találhatók a várólistán olyanok, akik alá akarják vetni magukat a műtétnek. Queita szerint az Arab-öbölbeli gazdagok mintegy szervpótléknak tekintik a szegény egyiptomiakat, akikhez a kereskedők vezetik őket.
Amerikában szinte minden nap halnak meg olyanok, akik különféle szervekre várakoznak. Noha a szegény országokból származó szerv nyilván olcsóbb, mégsem biztos, hogy mindenféleképpen megéri megvásárolni azt. Az amerikaiak szervezete ugyanis a nem túl egészséges táplálkozás miatt nem képes úgy működni, hogy az alkalmas legyen bármilyen eredetű szerv befogadására. A Fülöp-szigetek döntése értelmében ezentúl csak a vérszerinti tengerentúli rokonok léphetnek fel igénylőként szervekért. Kérdés persze, hogy a korábban szervturizmust ajánló cégek mit fognak szólni a döntéshez, hiszen ezentúl nem ajánlhatnak olyan turista utakat, amelyek a városnézés, a full-extrás, kirándulásos programok mellett még egy gyors szervátültetést is magukban foglalnak.







A zsidók Algériából elrabolt gyerekekből is kiszedték a belső szerveket


A New York-i rabbik szervkereskedelmi botrányával kapcsolatban a Al-Marada c. lapban nyilatkozott dr. Mustafa Khayatti, az algériai egészségügyi kutatási és fejlesztési központ vezető professzora.
Mustafa doktor azt állította az újság szeptember 6-án megjelent számában, hogy bizonyítékai vannak azzal kapcsolatban, hogy izraeli bűnbandák nem csak Marokkóban, de Algéria nyugati részében is évek óta elrabolták a gyerekeket és Marokkóba csempészték őket. Az elkábított és cselekvésképtelen gyerekekből Rabat-i és Casablanca-i magánklinikákon kioperálták a veséjüket, szívüket, tüdejüket, majd a szerveket Izraelbe és az Egyesült Államokba vitték ahol szervátültetésre váró zsidó paciensekbe ültették be azokat.
A zsidó szervrablók az algériai és marokkói gyerekek mellett szabályos embervadászatot folytattak Szudánban és Csádban is, ahol többnyire az utcán játszó felügyelet nélkül játszó gyerekek estek áldozatul a gyilkos emberrablóknak.
Az izraeli szervkereskedelmi botránnyal kapcsolatban az érdeklődők az alábbi linken olvashatnak bővebben.
(Jack Corn - Szent Korona Rádió)




Halálbüntetés a szervkereskedőknek

Peking, 2011. február 24.
Egy most tárgyalt törvényjavaslat halálbüntetéssel sújtaná a szervkereskedelmet, amely eddig enyhébb büntetési kategóriába tartozott. ...
◄◄◄
Az Országos Népi Gyűlés Állandó Bizottsága harmadik olvasatban tárgyalja azt a törvényjavaslatot, amely szervkereskedelem esetén a halálbüntetés kiszabását is lehetővé tenné. A törvényjavaslat az emberöléssel tenné egyenértékűvé azt az elkövetési magatartást, amikor valaki más szervét annak beleegyezése nélkül eltávolítja, mást szervének felajánlására kényszerít, vagy fiatalkorú szervét távolítja el. A kínai Büntető Törvénykönyv (BTK) értelmében az emberölés halálbüntetéssel, életfogytig tartó szabadságvesztéssel vagy legalább 10 évig tartó szabadságvesztés-büntetéssel sújtható.
A jelenleg hatályos BTK szerint a szervkereskedelemben résztvevők mindössze testi sértésért, illetve jogellenes üzleti tevékenységért vonhatók felelősségre. Kína történetének első szervkereskedelemmel kapcsolatos büntetőpere tavaly szeptemberben zajlott le Pekingben, ahol a két elkövetőt négy év szabadságvesztés-büntetésre és fejenként 100 000 yuan pénzbüntetés megfizetésére ítélték jogellenes üzleti tevékenység miatt. (A súlyos testi sértés büntetési tétele ennél lényegesen magasabb, és a BTK maradandó testi károsodás esetén jelenleg is lehetővé tenné akár a halálbüntetés alkalmazását is – a szerk. megjegyzése.)
Kínában évente mintegy 10 000 szervátültetést hajtanak végre, és becslések 1,3 millióra teszik azok számát, akik várólistán vannak. A Kínai Társadalomtudományi Akadémia szerint a kereslet és a kínálat közötti óriási szakadék miatt az országon belül és kívül virágzik az illegális szervkereskedelem. Gyakran előfordul, hogy a legszegényebbek nevetségesen alacsony összegért hozzájárulnak valamely szervük eltávolításához anélkül, hogy a kapcsolódó kockázatokkal tisztában lennének. Az Akadémia szerint a szervkereskedelem felszámolása érdekében a bűnözőkkel kapcsolatban álló orvosok és kórházak megbüntetése is szükséges lenne.
A kínai BTK folyamatban lévő reformjának fő iránya egyébként a halálbüntetés alkalmazásának visszaszorítása. Az 1979-ben elfogadott BTK alapján 68 különböző bűncselekmény sújtható halálbüntetéssel, a törvényjavaslat ezek számát 55-re mérsékelné. A szigorítás azonban más területekre is kiterjed: a törvényjavaslat súlyosabban rendeli büntetni a mérgező vagy káros élelmiszerek előállítóit, és bűncselekménnyé nyilvánítaná a munkavállalók bérének szándékos visszatartását is. (Szerk.: Bóka János)
Forrás: China Daily


Újabb zsidó szervkereskedő maffia bukott le

A romániai, az USA-béli, s a Haitin történt talmudi bűnesetek után most Ukrajnában leplezték le az illegális zsidó szervkereskedő maffia egyik ágát.
Az ukrán belügyminisztérium cyberbűnözés és emberkereskedelem elleni ügyosztályának vezetője, Jurij Kucser csütörtökön jelentette be a botrányos eset leleplezését, kijevi sajtótájékoztatóján. Az ukrán-izraeli "közös vállalkozás Ukrajnából, Oroszországból, Fehéroroszországból, Moldáviából, és Üzbegisztánból toborzott szervdonorként szolgáló személyeket, majd Azerbajdzsánba és Ecuadorba küldték őket szervkivételre. Végül a szerveket főleg Izraelbe juttatták, de gazdag európai és ázsiai pácienseknek (recipiensek) is adtak el belőlük, átültetve beléjük. (Feltehető, hogy elsősorban szintén zsidó származásúak voltak a "rászorulók".)
Mint közölték, a 12 főből álló bűnszövetkezet irányítója egy izraeli állampolgár volt. Tagja volt a maffiának az ismert ukrán Salimov Nemzeti Sebészeti és Szervátültetési Intézet négy magas képesítésű sebésze is. Az általában hátrányos szociális helyzetű szervdonorok toborzásával hét személy foglalkozott Ukrajna több megyéjében, többek közt Kárpátalján.
Az interneten megjelenő hirdetésekben 10 ezer dollárt ígértek egy-egy veséért a potenciális donoroknak; a szervkereskedők leginkább a 18 és 25 év közötti, jó egészségi állapotban lévő nőket részesítették előnyben. A rendőrség információi szerint a bűnszövetkezet csaknem három éven át működött. A recipiensek az ügylet lebonyolítóinak egy-egy átültetett vese után 100-200 ezer dollárt fizettek, a transzplantációt végző ukrán orvosok markát pedig 15-20 ezer dollár ütötte. A szervkereskedelmi tevékenység éves "forgalma" mintegy 18 millió dollárra rúgott, a szervezők "tiszta" nyeresége meghaladta a 15 millió dollárt. Kucser azt is elmondta, hogy a maffia tagjai, akikre egy rendőrségi akció során Kijevben csaptak le, körülbelül 40 millió dollárt kerestek az üzleten. Mint közölte, a donorok szerveinek kivételét az esetek többségében azerbajdzsáni magánklinikákon végezték, de a hatóságnak tudomására jutott két Ecuadorban végzett műtét is, valamint több olyan eset ismert, amikor a veséket a Salimov nevét viselő intézetben operálták ki. Hozzátette: az ügyben folyik a nyomozás, de a bűnszövetkezet négy aktív tagját már letartóztatták és megindították ellenük a büntető eljárást.

Amit nem értünk: ha a Talmud szerint a gojok állatok, akkor a goj szervek hogy nem szentségtelenítik meg a zsidó páciensek testét?!
Tarnóczy Szabolcs – Kuruc.info








Kannibál orvosok jöhetnek Magyarországra dolgozni?


(Sokkoló fotókkal)




Egy abortusz műtéteket végző orvos megette az eltávolított emberi magzatokat. Egy másik orvos sorozatban meggyilkolta kis jövedelmű betegeit. Kínában állami cég árulja az emberi szerveket.
Emberi lábszárat evő öregasszony
Senki előtt nem titok, hogy a szocionisták ámokfutása miatt a magyar egészségügy soha nem látott mélyre süllyedt. A hazai egészségügyi személyzet az orvosokkal együtt tömegesen távozik Nyugatra. A súlyos orvoshiány pótlására a Gyurcsány-féle bábkormány harmadik világbeli "orvosokat," köztük arab, kínai és indiai származású "szakembereket"




toboroz magyarországi munkára.Terítéken a magzat
Azok meg szívesen jönnek, mert ebben a keleti végeken vegetáló EU országban némi EU-s gyakorlatot szerezhetnek. Szakmai tudásuk, az arab, kínai vagy az indiai egyetemeken szerzett képzettségük a szülőhazájukban lehet, hogy elegendő, de koránt sem biztos, hogy Magyarországon is megfelel.
Nálunk letelepedni vagy huzamosabb ideig megmaradni a legtöbbjük nem akar, a nehéz magyar nyelvet csak úgy ahogy tanulják meg, a más vallási, nyelvi és kulturális környezetből jött "orvosok" csak látszólag, vagy még úgy sem kötődnek a magyar betegeikhez. Valódi céljuk, hogy az önéletrajzukba beírhassanak egy EU országban szerzett pár éves szakmai gyakorlatot, és az itt megszerzett kezdőtőkével minél előbb tovább álljanak egy sokkal jobban fizető nyugat-európai országba, Kanadába vagy az Egyesült Államokba. Garancia nincs rá, így csak remélni lehet, hogy az alábbi történetek hazánkban nem fognak megismétlődni.Kannibál kínai férfiKannibál kínai férfi
Még a borzalmas bűncselekményekhez szokott amerikai közvéleményt is megdöbbentette az az eset, mikor egy abortusz műtéteket végző indiai orvos megette az eltávolított emberi magzatokat. Egy másik indiai orvos sorozatban meggyilkolta kis jövedelmű betegeit, hogy az ilyen módon felszabadított ágyakat már másnap kiutalhassa a jól fizető pácienseinek.
No commentNo comment
Az Indiából bevándorolt Krishna Rajanna a 90-es évek végén nyitotta meg orvosi rendelőjét a multikulturalizmussal éppen csak ismerkedő Kansas City városában. Az amerikai betegek azonban gyorsan elpártoltak tőle, mert a rendelőben található piszok és rendetlenség hazájának szegénynegyedeiben uralkodó állapotokat idézték. Pár hónap múlva az indiai kollégák tanácsára Rajanna a gyógyító munkájának súlypontját a biztos bevételi forrást jelentő abortusz műtétekre helyezte át.
Az amerikai szövetségi és állami egészségügyi szabályok betartásáért felelős helyi hivatalok a rendelő megnyitásának pillanatától kapták a panaszokat a cigányok őshazájából érkezett orvos munkájára. A rendszeressé váló ellenőrzések következtében az "orvos" írásbeli figyelmeztetéseket, majd pénzbüntetést kapott. A panaszáradat azonban folytatódott, és egy köztörvényes bűncselekményre utaló állampolgári bejelentés kivizsgálására a városi seriff, William Howard nyomozót küldte ki a helyi lakosok által kedvesen "horror házának" hívott abortusz klinikára.
"Több évtizedes rendőri munkám tapasztalatai után abban a hitben voltam, hogy nekem már nem tudnak sok újat mutatni vagy mondani, (....) mikor beléptem a rendelőbe, észrevettem, hogy a falak mentén a földet vastagon beszórták rovarirtóval és több döglött egér volt félrerúgva a sarkokba (.....) dr. Rajanna ruházata büdös volt, feketén piszkos kézzel, hosszú, ápolatlan, összeragadt hajjal és barna foltos utcai ruhában mezítláb fogadott és kérésemre hosszú ideig keresett valamilyen lábbelit, végül talált egy gumicsizmát, amit felhúzott (.....) a rendelő minden helysége gyengén megvilágított és piszkos volt, az orvosi pihenőszobában több napja elmosatlanul hagyott edényeken svábbogarak voltak, nem találtam veszélyes hulladékokat tároló speciális konténereket, és kérdésemre az egyik dolgozó azt nyilatkozta, hogy a veszélyes hulladékokat a napi szemétbe keverve szokták kitenni az utcára (....) a műtőszoba padlóján nagyméretű, száraz, barnás, valószínűleg alvadt vérfoltok voltak, a levett vérminták és egyéb vizsgálatra váró anyagok szobahőmérsékleten, nyitott edényben, név és minden jelölés nélkül hevertek az asztalokon (....) fényképek és tanúvallomások bizonyítják, hogy az abortuszok után emberi maradványokat húztak le a vécén és az egyik dolgozó azt állította, hogy többen is látták, mikor az eltávolított magzatokat Mr. Rajanna nejlonzacskóban a hűtőszekrénybe tette és később az apróra vágott emberi magzatokat levesporba keverve mikrohullámú sütőben átmelegítette és félig nyersen megette" - sorakoztak a megdöbbentő vádak Kansas City Police Department nyomozójának írásbeli jelentésében.
Howard rádióján jelentette a látottakat, majd a seriff utasítására nyomban bezárta a rendelőt és további nyomozás és mintavétel céljából biztosította a helyszínt. A tisztiorvosi szolgálat emberei levetkőztették Rajanna-t, ruháit a testéről vett mintákkal és a hűtőszekrények tartalmával együtt további orvosszakértői vizsgálatra laboratóriumba küldték, majd jegyzőkönyvbe vették a dolgozók vallomásait. Az igazságügyi szakértők és bűnügyi helyszínelő csoportok szakvéleménye megerősítette Howard nyomozó jelentésében leírtakat. Kansas állam kormányzója azonnali hatállyal bevonta az indiai orvos működési engedélyét és jelenleg a bűnügyi eljáráson kívül a tisztiorvosi szolgálat és három másik állami hatóság is nyomozást folytat Krishna Rajanna ügyében.Egy magzat feje konzervből kivéveEgy magzat feje konzervből kivéve
Az abortusz útján "megszerzett" magzatok jóízű elfogyasztása nem csak Indiában, de Kínában, Fülöp-szigeteken és Ázsia más országaiban is gyakori. Az egy gyermekes családmodellt erőltető kommunista Kína több tartományában a közértek polcain sorakoznak a magzatok vagy korán elhalt vagy szándékosan megölt csecsemők agyvelejéből készített ízletes befőttek és konzervek.
Az indiai és ázsiai népek között a mai napig tartja magát az a hit, hogy az abortált magzatok ill. a néhány óra vagy nap után elhalt (megölt) csecsemők elfogyasztása meggyógyítja a betegeket, a lógó hímtagoknak visszaadja a férfierőt és a meddő asszonyok a következő próbálkozás után fejreállás nélkül is nyomban teherbe esnek.
Az abortuszt végző ázsiai "orvosok," sámánok, varázslók és bábaasszonyok a magzatos vacsora utáni maradékot sem dobják a kutyáknak, hanem szárítva vagy egyéb módon tartósítva a környék piacaira viszik, ahol jó pénzért eladják a rászorulóknak. Amerikai szervezetek már több sikertelen kampányt indítottak a központi kínai kormány ellen, követelve, hogy a szocialista kapitalizmust építő Kína törvényekkel tiltsa meg a magzatokkal és az elhalt csecsemők testének felhasználásával történő orvosi kísérleteket, a kozmetikai iparban történő felhasználásukat és az ezekből készült termékek exportját.
Kínai Népköztársaság emellett a világ legnagyobb emberi szervkereskedője. Az évente százával kivégzett politikai foglyokat, vagy a kínai gulágok börtöneiben fiatalon elhunyt rabokat nagyon ritkán kapják vissza a hozzátartozók, mert a dolgozó nép tulajdonát képező hullákból kiveszik a veséjüket, májukat, tüdejüket, retinahártyájukat és egyéb, még hasznosítható vagy eladható alkatrészüket, amiket egy hivatalos kínai állami cég az erre szakosodott izraeli és más nemzetközi vállalkozásoknak nagy haszonnal elad.
Az alábbi felsorolás Kínából kicsempészett és angolra fordított, abortált magzatokból és elhunyt csecsemőkből kioperált szervek megnevezését és árait tartalmazza. A politikai foglyok öregebb szervei azonban még ennél is jutányosabb áron kaphatók.Lehet náluk rendelni pl. agyalapi mirigyetLehet náluk rendelni pl. agyalapi mirigyet
Többek között lehet náluk kapni, vagy ha éppen nincs raktáron, akkor lehet rendelni kikapart magzatot vagy frissen elhunyt csecsemőt egészben, májat, lépet, csecsemőmirigyet, hasnyálmirigyet, agyalapi mirigyet, vékonybelet, vastagbelet, végbelet, vesét, mellékvesét, frissen vágott végtagokat, frissen remegő agyvelőt, csontvelőt, gerincvelőt, frissen kapart szemet, frissen vágott fület, bőrdarabokat, tüdőt, szívet, (kívánságra, némi felárral egyben is) egybe magzatot, (kívánságra 8 hetesnél fiatalabbat is) végtagok nélküli magzat törzset, köldökzsinór vért deciben, komplett gerinc oszlopot, stb.
Unprocessed Specimen (> 8 weeks) $ 70
Unprocessed Specimen (< 8 weeks) $ 50
Livers (< 8 weeks) 30% discount if significantly fragmented $150
Livers (> 8 weeks) 30% discount if significantly fragmented $125
Spleens (< 8 weeks) $ 75
Spleens (> 8 weeks) $ 50
Pancreas (< 8 weeks) $100
Pancreas (> 8 weeks) $ 75
Thymus (< 8 weeks) $100
Thymus (> 8 weeks) $ 75
Intestines & Mesentery $ 50
Mesentery (< 8 weeks) $125
Mesentery (> 8 weeks) $100
Kidney-with/without adrenal (< 8 weeks) $125
Kidney-with/without adrenal (> 8 weeks) $100
Limbs (at least 2) $150
Brain (< 8 weeks) 30% discount if significantly fragmented $999
Brain (> 8 weeks) 30% discount if significantly fragmented $150
Pituitary Gland (> 8 weeks) $300
Bone Marrow (< 8 weeks) $350
Bone Marrow (> 8 weeks) $250
Ears (< 8 weeks) $ 75
Ears (> 8 weeks) $ 50
Eyes (< 8 weeks) 40% discount for single eye $ 75
Eyes (> 8 weeks) 40% discount for single eye $ 50
Skin (> 12 weeks) $100
Lungs & Heart Block $150
Intact Embryonic Cadaver (< 8 weeks) $400
Intact Embryonic Cadaver (> 8 weeks) $600
Intact Calvarium $125
Intact Trunk (with/without limbs) $500
Gonads $550
Cord Blood (Snap Frozen LN2) $125
Spinal Column $150
Spinal Cord $325
Indiában közegészségügy gyakorlatilag nem létezik, és a népesség négyötöde a legminimálisabb egészségügyi ellátásban sem részesül. Kihasználva az angol nyelv ismeretét, az indiai orvosok nem törődve hazájuk áldatlan állapotaival, évtizedek óta ezrével vándorolnak ki az Egyesült Államokba, Kanadába és Ausztráliába. Többségük igyekszik megszerezni az adott országban való működéshez szükséges szakvizsgákat és engedélyeket, de előfordul, hogy az újonnan érkezett honosított diploma nélkül kezd el praktizálni. Az angolul kaffogva beszélő indiai orvosok minden emberi és erkölcsi normát semmibe vevő, gátlás nélküli pénzhajhászásáról legutóbb egy Ausztráliából megszökött indiai orvos esetét bemutatva cikkezett a világsajtó.
Az ausztrál újságokban csak "Dr. Halálnak" és "Bundaberg mészárosának" nevezett Jayant Patel ellen Queensland állam ügyészsége és a tartományi parlament Anthony Morris által vezetett Crime and Misconduct Commission nevű bizottsága az egész világra szóló körözést adott ki. Patelt a queenslandi Bundaberg kórház feljelentése alapján az ausztrál szövetségi főügyészség 87 rendbeli gyilkossággal gyanúsítja. A Morris-bizottság munkáját nagyban nehezíti, hogy a vád alá helyezett "orvos" szinte minden kórlapot, műtéti naplót és egyéb orvosi feljegyzést a vizsgálat megindítása után ellopott vagy meghamisított.
A vádiratban többek között szerepel, hogy nővérek szemtanúi voltak, hogy Patel bement a súlyos, de nem életveszélyes állapotban fekvő betegek szobájába és egyszerűen elzárta az infúziós palack pillangószelepét. Az ilyen módon meggyilkolt emberek váratlanul felszabadult ágyát Patel már másnap kiutalta a jól fizető pácienseinek. A műtéteknél segédkező személyzet tagjai szemtanúi voltak annak is, mikor Patel egy operáció során egy hosszú, vérelvezetésre szolgáló tűvel, minden szakmailag indokolható ok nélkül több mint ötvenszer szíven szúrta a betegét, aki a "kezelés" után már nem is tért magához és pár órával később elhunyt. Előfordult az is, hogy egy életveszélyes állapotban levő beteget Patel nem engedett át további kezelésre a szomszéd kórházba, arra számítván, hogy a halála után az ő ágyát is más, gazdagabb betegnek adhatja át.
Toni Hoffman, a kórház intenzív osztályának vezető nővére elmondta, hogy a kétségbeesett nővérek már egy földalatti, illegális betegmentő szolgálatot is szerveztek, hogy minél több ember kerülje el Patel doktor "gyógykezelését". A halál orvosa ellen Ausztráliában eddig több mint száz büntetőjogi per indult.
Patel azért költözött népes családjával Ausztráliába, mert az orvost két amerikai államban, New Yorkban és Oregonban már korábban eltiltották hivatásának gyakorlásától és az USA-ban már sehol nem tudott elhelyezkedni. A meghamisított önéletrajzát az ausztrál hatóságok elmulasztották ellenőrizni és így Patel rövid ottani működése nyolcvanhét ember életébe került.
Az ausztrál főügyészség információi szerint Patel a queenslandi vizsgálat eredménye elől az USA-ba menekült, és valószínűleg az Oregon állambeli Portland városában bujkál. Legutóbbi washingtoni tárgyalásai során a queenslandi miniszterelnök személyesen kérte Jayant Patel elfogását és kiadását az amerikai főügyésztől.A boltban lehet válogatni a konzervek közöttA boltban lehet válogatni a konzervek között
Bízzunk benne, hogy sem a kannibál Rajanna urat, sem a bujkáló Patel urat, sem kínai vagy izraeli szervkereskedőket nem fogunk látni az egri Markhot Ferenc Kórház, vagy más magyarországi kórház és rendelőintézet környékén.

(Jack Corn - Szent Korona Rádió)

Jó lesz nyitott szemmel járni és odafigyelni a zsidó maffia ténykedésére , és legalább a gyermekeinket felvilágosítani a várható szervdonori lehetőségekre, ha zsidó maffia szórakozóhelyeit látogatják . Ha a nagytudású belügyér és hadügyér közösen serénykednek az eltüntetésekben , hát nem sok esélye van annak aki e hálóba akad , de a kimentésük sem kecsegtet sok sikerrel , mert még mindig az ÁVH – zsidó unokák uralják a közéletet. Egy pár arc a moszad mocsokból


















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése