2016. december 5., hétfő

Lesz e holnap III.









Lesz e holnap III.

Így trükközik Orbán a statisztikai adatokkal! Részletes bemutatás



Magyarország jobban teljesít! Egyre többen dolgoznak! Az államadósság is csökken! Mi kell még? Talán csak az mszp-kormányzatból megismert “dübörög a pannon puma” szlogen…

Aki nem ismerné, a pannon puma kifejezést Kóka János, zseniális ex gazdasági miniszterünk hozta a köztudatba, aki szerint, ha Szlovákia a tátrai tigris, akkor mi vagyunk a pannon puma…
Hát igen, Kóka ex zseniális géniusz csak annyit felejtett el, hogy Szlovákia szélsebesen elhaladt mellettünk, míg minket már nem csupán a balti, de már a balkáni államok is megelőznek…
Ilyen miniszterelnökünk még nem volt!

És remélhetően Orbán után nem is lesz több, ha a magyar nép végre tudatára ébred…
Egy dolog, hogy az mszp a nulla valódi gazdasági teljesítménye mellé ugyanúgy hazudozott, mint Orbánék… Viszont az, hogy Orbán odáig aljasodott, hogy jogi és egyéb eszközökkel már a statisztikai adatokat is kozmetikázza, az vérlázító!
Egy miniszterelnöknek alázatot, tiszteletet, és nem utolsó sorban példát kellene mutatnia! Hát ebből egy sem teljesült.

Adatok forrása

Államadósság: csökken vagy nő?

Az államadósságot kétféleképpen lehet és szokták kimutatni.
  1. Pillanatnyi nominálértékén. Forintban láthatjuk, hogy az adott napon, hónap végén vagy év végén stb., mekkora összeggel tartozunk a hitelezőknek.
  2. A GDP százalékában. Egyértelmű, hogyha a GDP emelkedik, akkor az államadósság százalékosan csökken, és fordítva, ha a gazdasági teljesítmény csökken, akkor a GDP-arányos államadósság nő.
Ezért fordulhat elő, hogy a szomszédos Ausztriának magasabb az euróban kifejezett adóssága, mint a miénk, azonban GDP-arányosan mégsem több. Ha ugyanis a gazdaság jó, akkor lehet magasabb a nominálértéken kifejezett adósságráta.

A legegyszerűbb példával élve: ha tartozol a banknak 100 ezer forinttal, de a havi fizetésed 100 ezer forint, akkor 100% a keresetarányos (“GDP-arányos”) adósságod.
Azonban, ha 200 ezer forint az adósságod, ami az előző kétszerese, de a fizetésed 400 ezer forint, akkor a keresetarányos (“GDP-arányos”) adósságod már csupán 50%-os. (Miközben többel tartozol, de a fizetésedből ezt már lazán fogod tudni törleszteni.)
Ez a példa szemlélteti legjobban Orbánék elhibázott gazdaságpolitikáját, ugyanis a beolvasztott 3000 milliárd magánnyugdíjat nem közvetlenül az adósság csökkentésére, hanem a gazdasági teljesítmény emelésére kellett volna fordítani! A kettőt egyszerre ugyanis nem lehet!
Amikor te tartozol 100 ezer forinttal, akkor ha 30 ezerrel egy utcán talált pénzből hirtelen csökkented az adósságodat, de továbbra is százezret keresel, a 70 ezerre apadt tartozásod a kamatos kamatnak köszönhetően nagyon gyorsan vissza fog kúszni az eredeti 100 ezerre vagy még feljebb…
Ellenben ha ezt a 30 ezret megfontoltan arra költötted volna, hogy például szerezz egy nyelvvizsgát, amiért a munkahelyeden extra pénzt kapsz, vagy bármi más tanfolyamra, ami előbbre visz, akkor havonta már 120 ezer forintból gazdálkodnál, ami állandó! Tehát a későbbiekben sokkal könnyebben törleszted a fennálló tartozást!

Tények

A GDP-arányos adósságunk 2010-ről 2013 végére alig-alig csökkent… – Ezt a teljesítményt nem lehet teljesítménynek sem nevezni, hiszen semmi más nem történt, mint a 3000 milliárd magánnyugdíj beolvasztása… amit egy általános iskolás is képes végrehajtani bármilyen közgazdasági végzettség nélkül…
Na de hogyan is csökkent ez adósság? Ugyanis itt a turpisság! De előbb vizsgáljuk meg Magyarország adósságát 1990-től.
Jól látható, hogy a sokak által istenített Kádár-szovjet rendszert majdnem 80%-os adóssággal vettük át, melyben valódi termelés nem volt, csupán a külföldi hitelek tartották fenn a munkahelyeket és védték meg az országot az államcsődtől… A szocializmus ezért is bukott meg bármilyen külső hatás nélkül.

Horn-kormány (1994-1998)

A fordulat az adósságrátában a Horn-kormány idején következett be. Ezt sem lehet önmagában pozitív eredményként értékelni, az adósságot ugyanis privatizáció révén tudták csökkenteni.
Önmagában – ahogyan sokan rosszul hiszik – nem a privatizáció volt a bűn, mert ez szükséges volt, hanem a jellege! Úgy adtak el mindent Hornék, hogy egyetlen szerződésben sem kötötték ki, hány évig kell üzemeltetni az adott magyar gyárat, üzemet stb., hány százalékban  és meddig kell megtartani a magyar beszállítókat és így tovább… NEM VOLTAK FELTÉTELEK!
A Horn-kormány Magyarország termelőképességét úgy adta külföldi kézbe, hogy a multik szinte azonnal bezárták a magyar gyárakat, felszámolták a magyar beszállítói kört, és helyébe saját országuk cégeit helyezték.
Ezért van ma az a helyzet, hogy a sok magyarnak hitt termék már nem is magyar, de még az alapanyaga sem. A korábban itthonról termelt áruk nagy részét olyan országokból kapjuk, mint Ausztria, Németország, Franciaország stb. Ami döbbenet, hiszen ott sokkal magasabb bért kap egy munkás, mint itthon, mégis ők árasztanak el bennünket “olcsó” áruval?
Igen! Ezért kellett az árakat a fellegekbe nyomni nálunk, különben nem tudták volna áruikat idehaza értékesíteni.
Látható, hogy ezt még a szlovákok sem engedték meg hazájukban! A magyar politikában viszont a rendszerváltás óta a legfontosabb a korrupt pénzek külföldi számlára gyűjtése, ennek érdekében már a te gyereked jövőjét is eladták!
Ha Németország a második világháború után ugyanígy eladta volna mindenét, ma nem lehetne jóléti állam! De itt jött a képbe a Marshall-segély.
Marshall-terv
George C. Marshall amerikai külügyminiszterről kapta a nevét, célja: a második világháború utáni lepusztított Európa újjáépítése. Egy segélyprogram volt, tehát nagy részét adományként kapták az államok, másik részét pedig kölcsön formájában.
A segélyt felvevő nyugati országok az USA-val közösen létrehozták az OEEC-t, azaz az Európai Gazdasági Együttműködés Szervezetét, mely 1960-as évektől már OECD néven fut, és mára a gazdaságilag és iparilag is fejlett államokat tömöríti: célja a gazdasági stabilitás és növekedés elősegítése.
Összesen 17 állam részesült a Marshall-segélyben 14 milliárd dollár értékben, pl.
  • Németország (NSZK): 1400-1500 millió dollár, a teljes segély 10%-a
  • Nagy-Britannia: 3500-3600 millió dollár, a teljes segély 25-26%-a
  • Ausztria: 700 millió dollár, a teljes segély 5%-a
  • stb.
Fontos, hogy Magyarországot is meghívták a segélyprogramba, de Moszkva ellenezte, amit a hithű kommunista magyar vezetők hamar magukénak is éreztek, és “tanították” a népet, hogy ez így jó nekünk, ha ebből is kimaradunk!
A segély úgy működött, hogy az USA is jól járjon, és a segélyezettek is, hogy a kölcsön összegét az USA egy meghatározott számlára utalta, amit nem lehetett olyan egyszerűen lenyúlni, mint ma az uniós pénzeket, ugyanis: a lehívást csak az amerikai képviselő közreműködésével hívhatták le! (A garancia, hogy a pénz ne tűnjön el a pénzügyi maffia hátterében, mint ma: földmutyi, simicska-mutyi, autópálya-mutyi, metró-mutyi…)
Ezt a pénzt pedig kiutalták a vállalkozásoknak – tehát nem adták külföldi kézre a hazai cégeket! A vállalkozás ennek fejében az USA-ból importált árut – itt járt jól az USA is, ennek eredményeként a hazai vállalkozások feltőkésedtek és megerősödtek, majd kamatokkal együtt visszafizették a kölcsönt az államnak!
Az állam a visszafizetett kölcsönt pedig újra kiadta a vállalkozásoknak kölcsön formájában! Meg lehet nézni az eredményét! A pénzt nem tudták lenyúlni a haverok, a cégek hazai kézben maradtak, és mindenki jól járt: a hitelező is és a segélyezett is!
Tehát vannak jó megoldások!
Csak megjegyzem, hogy az X-Program gyakorlatilag ugyanezt az elvet javasolja gazdasági programként! Azonnali hatállyal meg kell szüntetni a cégeknek adott hazai és uniós vissza nem térítendő támogatásokat, és helyette piaci alapon működtetett olcsó hitelekkel kell a vállalkozásokat segíteni: a Marshall-terv ugyanerre épült!
A vissza nem térítendő támogatások egy valamire jók: haverok zsebébe pumpálni a pénzt! Az oldalon le lett már írva, hogy ma egy hektár föld bérleti díja az államtól 20 ezer forint (földbérlet szerződés = földmutyi), amire jár 80 ezer forint vissza nem térítendő uniós és hazai támogatás, a különbség 60 ezer forint, ami a földbérlő zsebébe kerül anélkül, hogy egy árva gereblyét megfogott volna! Annyi előírás azért van, hogy a föld nem lehet gazos: erre a földbérlő elkölt hektáronként 20 ezer forintot, marad neki tisztán 40 ezer forintja! 1000 hektárnál ez évi 40 millió forint haszon a semmiért! Ám mivel a bérleti szerződések 20 évre szólnak, 20 év alatt 40 millió x 20 = 800 millió üti Orbán haverjainak a zsebét! Bőven biztosította a jövőjüket… A te adód kárán persze…

Bokros Lajos

Jól mutatja a helyzetet, hogy a Horn-kormány idején is számtalan lehetőség lett volna arra, hogy a privatizációt csak kisebb mértékben hajtsák végre, és feltételekkel… tárgyalásokat is kezdhetünk volna az USA-val, illetve OECD-vel, hogy milyen egyéb segítséget tudnának nekünk nyújtani?
És persze, az oroszokon sem ártott volna behajtani a számlát normálisan! (Nem beszélve a hithű kommunista vezetőinkről, akik az ügynökmúlt titkolásával ma is a parlamentben és a színfalak mögött ülnek!)
Ehelyett Horn (a hithű ex pufajkás) eladott majdnem mindent feltételek nélkül…
A csapatban egyedül Bokrosnak volt esze, aki nem csak papíron közgazdász létére legalább növekedési pályára állította az országot! Én sem értek minden lépésével egyet, de ha hagyták volna 2-3 évig még dolgozni, ma már nem itt tartanánk! Akkor kellett volna kibírni egy pár évre! (De a magyar népbutítás a fidesz jóvoltából is, már hamar elkezdődött!)
Amikor elmész egy fogorvoshoz, a kezdeti lépések ott is fájnak! De utána 20-30 évig épek lesznek a fogaid vagy tovább… A magyarok ezt a kis fájdalmat sem akarták elviselni egy rövid időre sem, így pedig nem lehet fogat tömni!

Az aranytartalékunkat egyébként Surányi György ex jegybankelnök adta el csaknem teljes egészében 1990-től… A rendszerváltáskor 65 tonna aranyunkból mára 3 tonna maradt!
Viszonyításul: Szlovákiának 30 tonna, Németországnak 3400 tonna, Svájcnak 1000 tonna, Ausztriának 300 tonna, Romániának 100 tonna, Bolíviának 30 tonna, USA-nak 8000 tonna aranya van! Tehát nekünk már ez sincs, nem csak hazai vállalataink és iparunk.
Első Orbán-kormány (1998-2002)

Az adósság a privatizáció és Bokros lépéseinek köszönhetően gyorsan csökkent, ezt élvezte a fidesz.
A gazdaságban az eredmények nem a kormányváltással egy időben jelentkeznek, azért ez nem így működik :) Orbánék szépen kiélvezték a viszonylag normális gazdasági helyzetet, miközben valódi és jól átgondolt gazdasági programjuk már ekkor sem volt.
De már ekkor is hoztak olyan intézkedéseket, melyek a következő kormányokra voltak negatív hatással: állami támogatott lakáshitel bevezetése, mely már ekkor is azoknak kedvezett, akinek amúgy is volt pénze… ennek kamatterhe a következő kormányokat terhelte.
Az Orbán-kormány engedélyezte a devizahiteleket is, de tény, hogy az esztelen és meggondolatlan folyósítás az mszp-kormányok idejében zajlottak…

MSZP-kormányok (2002-2010)

Az elmútnyócév. Látható, hogy az államadósság még bőven a Maastrichti 60% alatt volt! Na, hát ezt zseniális szakértő kormányaink: Gyurcsány, Medgyessy szépen haza is vágták… Visszatértek a jól megszokott 1990-ben megbukott szocialista eszközhöz: vegyünk fel egy csomó hitelt, majd valami úgyis lesz!
Hát lett! Tényleges gazdasági program hiányában a közeli államcsőd veszélye, mely elkerülésére IMF-hitelt voltunk kénytelenek felvenni… Gyurcsány gyorsan el is tűnt a színről, nehogy mán országot romboló, felelőtlen teljesítményének következményeit neki kelljen vállalni. Ő szépen elvolt a hitelből osztogatással, melyhez kell ám közgazdász végzettség… na de felelősség? Jah, hát azt ő sem ismeri.
Gyorsan átadta a stafétát Bajnainak, aki egy évében lényegében az IMF utasításait hajtotta végre annak érdekében, hogy ne jussunk Görögország sorsára (államcsőd).

Második Orbán-kormány (2010-2014)

Ha megnézzük a grafikont, láthatjuk, hogy az államadósságban nem csupán visszakanyarodtunk arra a szintre, melyben a rendszerváltáskor (1990) jártunk, de még meg is haladtuk!
A különbség csupán annyi, hogy:
  • mindent privatizáltak, szinte semmink nem maradt hazai kézben
  • nincs aranytartalékunk sem
  • kiszolgálták a haverokat, akik százmilliókat őrizgetnek külföldi számlákon (ennek tisztára mosására Orbán megalkotta az adócsaló számlát - itt írtunk róla)
  • nem maradt iparunk, sem nagyvállalataink, buszgyáraink martalékát Orbán éppen kinyírja
  • az árak az egekbe emelkedtek
  • örök gyarmat, szolgák leszünk
Ez 24 év termése a politikában, de a magyar nép terve továbbra is az, hogy örökkön-örökké cserélgeti ezt a két társaságot!
Ha végignézünk a történelemben, a magyar nép mindig a balfasz politikusai miatt szívott! Bárdossy László 1942-ben hadat üzent az USA-nak, ezzel el is intézett minket 60 évre… Melybe becsatlakoztak a hithű pufajkások és káderek, akik a szovjet rendszert szolgálták ki ész nélkül…
És most a fasiszta eszmék oltárán bőszen imádják Orbánt a vallási fanatikusok, akármit is tegyen!
Végtére is meg kell állapítanunk, nem a politikusok a balfaszok, hanem az emberek, akik hatalomban tartják őket…

Hogyan hamisítja Orbán a statisztikát?

Államadósság

Már elképesztően durva, hogy Orbán 3000 milliárd beolvasztásával sem volt képes érdemben csökkenteni az államdósságot. (Most készül újabb 3000 milliárdot felvenni, csak éppen az oroszoktól… Vajon hányszor 3000 milliárd kell ennek az embernek, hogy belássa, nem ért ahhoz, amit csinál?)
A fidesz 2010-es gazdasági programja szinte semmi másra nem épült, mint arra a blöffre, hogy beolvasztom a 3000 milliárdot, aztán majd csak lesz valami… Hát lett… Adó adó hátán..
A blöff további lényege, hogy valójában nem 3000 milliárdot olvasztott be, hiszen a magyar állam a Manyup-nak évi 350 milliárdot utalt át! Ennek megszüntetésével 4×350 milliárd került még az államkasszába! Orbán tehát 4 év alatt összesen 4400 milliárddal költhetett többet, mint az mszp! Na ez a durva! És ezzel tudott elérni 1-2%-os adósságcsökkenést 2012-re?
2012-re! Ugyanis 2013-ban már kozmetikázni kellett az adósságmutatót, hogy csökkenést produkáljon a könyvekben! Hogyan?
Először is, a magánnyugdíjat beolvasztották a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapnak nevezett tákolmányba.
Jól látható, hogy két hónap alatt már megfelezte a vagyont a fidesz, melyet többségében tényleg adósságcsökkentésre fordítottak. A pénz nagyon hirtelen elfogyott, mostanra gyakorlatilag nem maradt belőle semmi.
Jött a probléma, hiszen az elején még volt miből herdálkodni, s lehetett mondani, milyen faszák vagyunk, mert csökkentjük az adósságot. 2011-ben és 2012-ben nem is volt gond, hiszen kitartott  a manyup. Ám 2013-ra az utolsó szemig elfogyott.
A következő ábrából látható a statisztikai trükközés: azért hogy 2013-ra is kijöjjön a csökkenés GDP arányosan, a 2013-as novemberi 22400 milliárdos adósságot decemberre mesterségesen 22000 milliárd alá apasztották, majd januárban már 800 milliárddal emelték vissza!
Ez az adat jól mutatja, hogy valódi adósságcsökkenés nem történt ebben az évben! Ilyen kilengés sosem volt korábban… de mivel az év végi adat számít, muszáj volt decemberre kozmetikázniuk egy kicsit…
Amint a Napi gazdaság is írja, az ÁKK azért, hogy az előző évhez képest is csökkenjen a GDP arányos adósság, visszafogta a kötvénykibocsátást. De mivel az államnak erre szüksége volt, januárban gyorsan bepótolta a korábbi “kiesést”.
Ezzel a kis trükközéssel a fidesz majd ismét elmondhatja, hogy “csökkentettük” az államadósságot! Már csak az a kérdés, 2014-ben milyen trükkel kívánják majd ismét “csökkenteni” az adósságot, hisz mint látható, ez a lufi ki fog durranni: mert nincsen valós gazdasági növekedés!
Az is eléggé sokkoló, hogy a fidesz a ciklusa alatt eddig 3000 milliárddal növelte az államadósságot! Az államadósságunk nominálisan ugyanis folyamatosan emelkedik, a fidesz beállította a rendszerváltás óta eltelt időben a legmagasabb államadósságot. (Nyilván ez egy folyamat, mindkét párt hatalmas adósságot gerjeszt anélkül, hogy valódi reformokat hajtanának végre.)
3000 milliárddal nőtt az adósság 2010 májusa óta, azaz annyival, amennyit a fidesz beolvasztott a magánnyugdíjakból! Ez azt jelenti, hogy 6000 milliárddal lettünk újra szegényebbek! (Lefordítom: 3000 milliárdot vett el tőled és mindenkitől azért, hogy 3000 milliárddal növelje az államadósságot!) Ezt mind adó és adó, ja és adó formájában fogják majd behajtani! Már azon, aki ebben az országban marad… ja, és nyugdíjad sem lesz…
És ehhez vesz fel most Orbán az oroszoktól újabb 3000 milliárdot! Na igen, ahogy kérdeztem: hányszor 3000 milliárd kell még ennek az embernek? Már most láthatja mindenki, mi lesz a sorsa azoknak, akik itt maradnak, illetőleg nem változtatnak végre azon a hihetetlenül ostoba mentalitáson, hogy 24 éve ugyanazt a két pártot cserélgetik…
Ahogy korábban is írtam, nem lenne gond az adóssággal, ha lenne gazdasági növekedés, illetve a politikusok együttműködnének a néppel és egymással! De jelenleg mindkét oldalt csak a korrupció érdekli, és a tehetségtelen hozzáállás. A Századvég készíthetne a fidesznek kiváló hatástanulmányokat, lehet készítenek is, mert kiváló közgazdászok dolgoznak ott, azonban a fidesz ezeket el se olvassa, vagy meg sem rendeli!
Jön egy-két “okos”, aki a hasára ütöget, és behazudik 1 millió új munkahelyet vagy iszonyatos adósságcsökkenést, hozzárendelve az álomszintű gazdasági növekedést.

Elfújta a Széll:

A Széll Kálmán Terv 2.0 jól mutatja a fidesz stábjának teljes alkalmatlanságát:
Láthatóan a fidesznél is csak hasukra ütögetnek, miközben meg lenne az apparátus, a szakmai háttér, a pénz, egyszóval minden a normális gazdasági program összeállítására…
De hát országunkban nem erről szól a játék, hanem arról, ki tudja minél jobban átverni a magyar népet a hatalom és a pénz érdekében.

Munkanélküliségi adatok

Természetesen Orbán nem tudna nyugodtan aludni, ha nem hamisítaná meg a munkanélküliségi adatokat is a közmunkásokkal. Hát hogyan is aludhatna jól, ha a szócsőnek számító köztévéből nem azt hallanánk állandóan, hogy soha nem dolgoztak ennyien, és soha nem csökkent így a munkanélküliség.
Hát végül is, ha munkának számít a napocska rajzolgatása, amit a közmunkásokkal csináltatnak…
2013 márciusra Orbánéknak sikerült a korábbi munkanélküliségi adatokat is túlszárnyalni, hiába a közmunkások száma, hát jött a hatalmas gazdasági ötlet: legyen még több közmunkás, az már csak elég lesz, hogy csökkenjen végre az a fránya mutató… ha már a gazdasághoz mi sem értünk…
2010-hez képest most úgy fest, mintha a fidesz a munkanélküliek számát 474 ezerről 434 ezerre csökkentette volna. Azaz cirka 30 ezer fővel…
A trükk természetesen a közfoglalkoztatottak számában van! (Ebben az mszp – kivételesen – nem hazudik, nem mintha ők büszkék lehetnének saját adataikra.)
A pirosan keretezett részben látszik a lényeg. A fidesz 2010-hez képest 30 ezer fővel “csökkentette” a munkanélküliek számát, azonban a közfoglalkoztatottak számát 130 ezer fővel növelte! 2010-ben 180 ezer, 2013-ban viszont 310 ezer közfoglalkoztatott szerepel! Mi következik ebből? Ha a két szám különbségét vesszük, egyértelmű, hogy a fidesz valójában 100 ezer fővel növelte a munkanélküliek számát a 3-4 év alatt! (A közfoglalkoztatottak többségét a munkanélküliek közül választották ki. Ezáltal a munkanélküliség papíron csökkent, a foglalkoztatás pedig nőtt papíron!)
Idén decemberben még több közmunkást alkalmaztak, azaz a mutatót tovább javította a fidesz. Végleges adat csak később lesz.

Összefoglalás

Nem értem. Szerintem már nekem gyenge a szellemi képességem ezekhez a géniuszokhoz képest, de én egyszerűen nem értem…
Mit keres még Orbán a politikában, mit akar? Mi hajtja? Látja, hogy nem ért hozzá… pénze van elég… mi a fenének rontja még a levegőt és nem adja át a helyét valóban tisztességes embereknek, és főleg fiataloknak, akik még valóban akarnak tenni ezért az országért…
Ugyanez igaz Gyurcsányra is… az sem ért hozzá… okoskodik, színészkedik… De valódi teljesítményt nem tud felmutatni… ahogy a két párt többi vezető tagjai sem…
Én nem értem… már úgyis szétlopták magukat… Simon Gábor (mszp) példája is mutatja, 100 millióik heverhetnek külföldi számlákon, mi a fenét rontják még a levegőt, és nem távoznak önként a közéletből?
Magyarázza meg valaki, mert én nem értem…




Bizonyíték, hogy az mszp és fidesz ugyanaz a párt! Eközben a magyar egymást öli!
















Megérett az idő, hogy mindenki számára egyértelmű bizonyítékot mutassak arra nézve, hogy a fidesz és az mszp ugyanaz a párt! Aki a bemutatott bizonyítékok alapján sem látja az egyértelműt, annak egyet javaslok: mikor az ország tönkre megy, hibáztassa továbbra is a “másik” oldalt! Önmagába ne nézzen soha…


Na fiuk lányok lehet készíteni a molotov koktélt a lopott holmi eltüntetésére !!!!, mert számonkérés az nem lesz !


Hogy végre egyértelmű legyen mindenkinek, hogy a fidesz és mszp egy és ugyanaz a párt, melynek nem célja kivizsgálni a NAV-botrányt. Az mszp-s Boldvai László 1000 m2-es villája, az ingatlan alapterülete 3000 m2, melyet vagyonnyilatkozata szerint képviselői tiszteletdíjából épített fel! (Felesége: tanár) Boldvai a Tocsik-ügyben volt vádlott, de mily meglepő, felmentették. A NAV-ot pedig továbbra sem érdekli, miből épült fel az 1000 m2-es villa! “
Ez az ország végtelenül elfajzottá vált a 23 éves politikai elit irányítása alatt. A szegénység rontja a társadalmi morált, ez alap szociológiai tény. Minél szegényebb valaki, minél kétségbeesettebb, annál inkább belerúg az alatt lévőbe, miközben pontosan tudja, hogy ezt felülről a politika műveli vele.
Elég a közterületesekre vagy BKV ellenőrökre gondolni, akik nettó 90 ezer forintért állnak a “hősiesség oldalára” azzal, hogy beszedik a sápot Vitézy Dávidéknak, és jól megbüntetik 16 ezer forintra a szerencsétlen magyart, akinek nem futja – nemhogy buszbérletre, de még – ennivalóra sem: ha nem számítjuk a 300 forintos kilónkénti áron Sparban vásárolt párizsit, melynek 3/4-e őrölt csont, zsír, bőrke, szója és egyéb nyalánkságok…
De gondolhatunk a mindennapi állampolgárokra, akik naponta rúgnak bele munkatársaikba, családtagjaikba, lökik félre a tömegközlekedésben előttük állót, mert a “rohadék” csak szintén a munkahelyére igyekezett eljutni…
És a magyar emberek millióinak családi élete megy tönkre, mert a feszültség otthon csapódik le, mindig azon, akit önmaguknál gyengébbnek tartanak: a szülő a gyereket kergeti idegroham közeli állapotba az állandó lecseszésekkel, miközben a valódi okot nem ismeri be sem magának, sem a gyereknek: szegénység.
Az ellenőr és közterületes a nála gyengébb utazóba rúg bele, miközben családtagjai jó része ugyanúgy elcsalja az adót és feketén dolgozik, és ha nem kapná az ingyen bérletet, valószínűleg ő maga sem venné meg a 90 ezer forintos havi “munkaadói vérdíjból”! Mert az ellenőr a rokoni szálakkal kinevezett Vitézy felé már nem meri jelenteni, hogy édes fiam, talán dolgozzál előtte 20 évet, mielőtt vezérigazgatónak kineveznek! És adjátok vissza a sok-sok milliárdot, amit tanácsadásnak álcázva kiloptatok hosszú évek alatt a BKV, azaz az állampolgárok zsebéből! Na, ezt már nem merik, mert a magyar csak lefelé rúg!
Ha ki kell állni valamiért, akkor a magyar lapít: az ukránok már 500 ezres tömegben az utcán vannak, csak mert Putyin nyomására felfüggesztették a csatlakozási eljárásokat az EU-val… A magyar nem megy utcára: a magyar lefelé rúg… és közben tényleg elhiszi, hogy van kétoldali politizálás!
Hát én ilyen országban, köszönöm, de nem akarok tovább élni, sem pedig gyereket vállalni! Ott rohadjon rá az egész Vitézyre, Orbánra, Mesterházyra, és a többi senkiházi hazaáruló utolsó mocskos kétszínű gazemberre.
Megkísérlem ebben a cikkben bizonyítékokkal, tényekkel alátámasztva bemutatni, hogy nem létezik fidesz és mszp! Egyetlen pénzügyi háttér létezik, amely az embereket felhasználva folyamatosan milliárdossá teszi magát, rávéve az állampolgárokat az imént bemutatott szociológiai minta követésére: Rúgd az alattad lévőt, és sápold a pénzt nekünk!

Forrás

Boldvai László mszp-s politikus

1994 óta az mszp országgyűlési képviselője. A Bajnai-kormányban közlekedési államtitkári pozíciót is kapott volna a “népmegmentőnek” hirdetett Bajnaitól – ki most az E14 csapatát vezeti párban az mszp-vel.
1994-1998 között Boldvai az mszp kincstárnoka is volt. (hm… kecskére káposztát…)
Az 1996-os Tocsik-botrányban – ekkor volt a párt kincstárnoka – első fokon (1999-ben) fogházbüntetésre, vagyonelkobzásra, és pénzmellékbüntetésre ítélték. A legfelsőbb bíróság azonban jogerős ítéletében minden alól felmentette.

Tocsik-ügy (röviden)
Tocsik Márta az ÁPV (Állami Privatizációs és Vagyonkezelő) Rt.-vel kötött szerződések alapján közvetítői tevékenységet vállalt az önkormányzatok és ÁPV Rt. közötti peres ügyekben, melyért 800 milliós sikerdíjat “vett fel”. Az ítélet kimondta, hogy érdemi munkát nem végzett, ezért az összeg nagy részét vissza kellett fizetnie, valamint 4 év letöltendő büntetésre ítélték első fokon - különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és magánokirat-hamisítás vádjával.
Boldvai László a vádirat szerint zsarolta Tocsikot, megmondta neki, hova utalja a pénz egy részét. (Ez a 800 millió nem mind Tocsikhoz került, ha valaki nem értené…) 2004-ben zárult a büntető per, melyben Tocsikot is jogerősen felmentették, Boldvait pedig már korábban.
Boldvai ellen semmilyen további per nem indult, a polgári per azonban csak 2010-ben zárult Tocsik ellen, melyben az ÁPV Rt. (mai utódja MNV = Magyar Nemzeti Vagyonkezelő) követelte a sikerdíj egy részét – a bíróság Tocsikot arra kötelezte, hogy fizessen vissza 560 millió forintot, és annak 1996-tól számított kamatait.
2013-ra Tocsik Márta egészségügyi állapota megromlott, melyben közrejátszott a 17 éve húzódó büntető és polgári perek sorozata, meghalt. Halálakor nem volt semmije, ellenben 1 milliárd tartozása van a bíróság ítélete alapján. – 2010-től nyugdíjából vonták a tartozását haláláig. – Ma az örököst keresik, akin be akarják hajtani az 1 milliárdot. (Tényleg egy idióta országban élünk.) Világos, hogy már korábban sem az övé volt a teljes sikerdíj, hisz őt is felhasználták. Nem baj, az állami kezelő keresi az örököst, aki vállalja az örökséget, azaz az 1 milliárd tartozást… Agyrém.
Az 1000 m2-es Boldvai-villa Salgótarjánban

Nyilvánvaló, hogy Tocsik ugyanolyan felhasznált elem volt, mint a brókerbotrányban elhíresült Kulcsár.
Mindenesetre Salgótarjánban 2008-ban felépült Boldvai László családi háza, mely egy 3000 m2-es telken fekszik, 1000 m2-es méretével. (A műholdfelvételeken is látszik, hogy a ház mérete meghaladja sok társasház alapterületét is. Fotó: Google térkép) A ház becsült értéke 200 millió. (Egy átlagos családi ház 80-100 m2-es rezsiköltsége 50-60 ezer forint, építési költsége 20-25 millió.) 1000 m2-es villát takarítani kell, biztosítást kell kötni rá, aztán víz, áram, villany, gáz, és az egyéb luxusberendezések költségei, biztosításai legalább 200 ezer, de inkább 300 ezer forintos rezsit jelenthetnek. És ekkor még nem beszéltünk az egyéb luxuskiadásokról, luxusautó fenntartásáról.
Ez még mindig nem minden: Boldvai Lászlónak van még felerészben egy üdülője Balatonkenesén (120 m2) és ugyancsak felerészben egy 58 m2-es lakása is van. (Ügye ennek is van ám rezsi és adóvonzata.)
Felesége egyszerű tanár, aki BMW X5-el jár munkába az újságcikkek és kollégái elmondása alapján. Két gyermeke Svájcban tanul, melynek tandíja ugyancsak milliós összegre rúg. A 2012-es vagyonnyilatkozata szerint van még 12 milliója takarékban, 4 millió készpénze, és 20 millióval tartozik egy meg nem nevezett magánszemélynek.
Miből futotta erre?
Hát igazából nem tudni, ugyanis egyetlen jövedelme a képviselői fizetése, ami 2009-ben nettó 250 ezer forint, amihez társult még 260 ezer költségtérítés, melynek egy részét azért munkájához fel kellett használnia, és 110 ezer forint szállásköltség térítést. Ebből a durván 600 ezer forintból felépítette a 200 milliós ingatlant, illetve fizeti a havi 200-300 ezerre rúgó rezsit, fenntartja az 58 m2-es házat, és a 128 m2-es üdülőt is, valamint az autót, fizeti a gyerek svájci milliós tandíját, és mellette még saját költségeit is – melyek képviselői munkájához tartoznak.
Van, aki tud spórolni, na!
Nem értem, ilyen zseni emberek miért nem tudják megoldani az ország problémáit? És a semmiből ugyanolyan gazdag országgá tenni Magyarországot, mint saját magukat? 600 ezer forinttal számolva a 200 millió 27 év alatt jön ki!!!!!!!!!!! És ekkor nem evett, nem ivott, és nem fizetett rezsit, a gyerekek tandíját, az autóbiztosítást, egyáltalán semmit, és a többi ingatlanra se költött.

Hivatalos “vizsgálat”

Miután a botrány kirobbant, többen Szili Katalin (mszp) akkori házelnökhöz fordultak, hogy vagyonosodási vizsgálat induljon a képviselő ellen. Szilinek hivatalból kötelessége volt továbbítani a beadványt az országház mentelmi bizottságának.
Géczi József Alajos az Országgyűlés mentelmi bizottság mszp-s elnöke végül kimondta a kimondhatót: nem rendel el vizsgálatot Boldvai László ügyében, nem látja indokoltnak. Ez a 23 éves magyarország hivatalos eljárása azokkal szemben, akik 100 milliós ingatlanokkal bírnak, ám jövedelemgyarapodásukkal nem tudnak elszámolni.
De bezzeg, ha te nem veszed meg a BKV-n a 350 forintos jegyet vagy tévedsz pár száz forintot az adóbevallásodban!!! 

Az emberek véleménye:

Boldvai László 1994-től Ogy. képviselő, méghozzá ebből csupán egyszer került országos listáról a parlamentbe, a többi egyéni választókerület – 2008-ban felépült villája után is országgyűlési képviselő, a Tocsik-ügy után is képviselő a mai napig…
A magyar emberek szerint természetes, hogy ez az ember (is) ott ül a parlamentben! És dönt emberek sorsáról! Méghozzá nem kis befolyással. 2010-től az alábbi bizottságokban foglal helyet:
Mert az mszp más, mint a fidesz! Szemmel láthatóan más…

Akkor (2009-ben) APEH (már NAV) véleménye

– “Nincs felhatalmazásunk arra, hogy újságcikk alapján vizsgálatot indítsunk — mondta Bakonyi Ágnes APEH-szóvivő. Úgy tudjuk, az APEH vezetői is felháborodtak a Boldvai házáról szóló tudósításunkon. Az APEH tavaly szeretett volna felhatalmazást kapni a képviselők vagyonbevallásának, a közölt adatok valódiságának ellenőrzésére, de ebből nem lett semmi.” – Blikk

Na majd a fidesz a 2/3-dal!

Ekkoriban született meg sokakban a felismerés, hogy a fidesz majd jól helyreteszi és végre kiheréli ezeket a szocialistákat, akik aranyáron építenek autópályákat – ahogy oldalunkon is olvasható az m6-os botrány – cikk itt, láthatóan nem vizsgálják ki képviselőik hirtelen meggazdagodását és lehetne sorolni…
Meg is látszott a választások eredményén: a fidesz megkapta a 2/3-adot. Na, majd most jön a várva várt fordulat, igaz?
Hisz az mszp idejében:
  1. A képviselői vagyonnyilatkozat semmit nem ér, egy vicc
  2. Nem is titkolják, mennyit lopnak, nyíltan az emberek pofájába röhögnek lopott vagyonukkal
  3. Nem engedik az évenkénti kötelező NAV-os vagyonosodási vizsgálatot maguk ellen, nem szavazzák ezt meg (ami a korrupció megelőzése lenne)
  4. Nem nyilvánosak az állami szerződések
  5. Nem hozzák nyilvánosságra az ügynökaktákat
  6. Pofátlanul herdálják az adófizetők pénzét, melyek a körforgás útján az átláthatatlan pártkasszákba kerülnek vissza részben
  7. Nem hoznak létre korrupcióellenes hatóságot
  8. Soha nem számoltatták el a fidesz korábbi kétes ügyeit
De 2010-ben jön a fidesz a 2/3-dal:
Hát nagyon érdekes, hogy a fidesz – miközben kezében tartja az ügyészséget, a közmédiát, elvette az egyetemek függetlenségét, az alkotmányt 5 alkalommal módosította saját érdekeinek megfelelően, valahogy mégsem utasította a főügyészt, hogy vizsgálja ki Boldvai László 1000 m2-es palotájának ügyét! Ilyen ütőkártya van a kezében, és mégsem indítanak eljárást egyetlen mszp-s politikussal szemben, illetve ezen politikusokhoz egyértelműen köthető vállalkozókkal szemben?
Érdekes, nem? Nem elég rá a kétharmad sem, kedves fidesz?
Eljutottunk oda, hogy 2013-ban a fidesz idejében:
  1. A képviselői vagyonnyilatkozat semmit nem ér, egy vicc
  2. Nem is titkolják, mennyit lopnak, nyíltan az emberek pofájába röhögnek lopott vagyonukkal
  3. Nem engedik az évenkénti kötelező NAV-os vagyonosodási vizsgálatot maguk ellen, nem szavazzák ezt meg (ami a korrupció megelőzése lenne)
  4. Nem nyilvánosak az állami szerződések
  5. Nem hozzák nyilvánosságra az ügynökaktákat
  6. Pofátlanul herdálják az adófizetők pénzét, melyek a körforgás útján az átláthatatlan pártkasszákba kerülnek vissza részben
  7. Nem hoznak létre korrupcióellenes hatóságot
  8. Nem számoltatják el az mszp korábbi kétes ügyeit
Ennek megvalósulásaként Mészáros Lőrinc – felcsúti polgármester – idén felkerült a 100 leggazdagabb magyar közé, mivel Orbán állami adópénzek formájában 4 milliárddal megsegítette ezt a “szögény embört”! Mészáros Lőrinc 800 milliós osztalékot vett fel egymaga az adóforintokból meggazdagított cégéből tavaly (2012-ben), melyben dolgozóinak havi bruttó 58 ezer forintos bért fizetett úgy, hogy a minimálbér 98 000 forintCikk itt.
A NAV ebben sem vizsgálódik, de érdekes, nem? Ő is 800 milliót vett fel, ám neki nem kell visszafizetni, és nem halt bele, hisz Orbán mögötte áll. Fideszék már rájöttek – tanulva az “elmúltnyócév” pénzlenyúlási trükközéseiből, hogy “nemzeti pályáztatás” formájában mennyivel egyszerűbb ez, mint közvetítői szerződésekkel kilopni az adóforintokat.
Mészáros Lőrinc gazdagítása itt nem ért véget, hiszen az eredetileg gázszerelő Mészáros hirtelenjében beszállt a földbizniszbe. Cégével gyorsan nyert is 20 évre 1000 hektárt.
Föld botrány
Miért érte meg hirtelen annyi embernek (havernak) indulni a földre kiírt pályázatokon. Számokkal mutatom be: 1 hektár bérleti díja átlag 20 ezer forint. 1000 hektáré így 20 millió. Az uniós területi alapú támogatás akkor is jár, ha az illető csupán néha-néha megkapálgatja “apró kertecskéjét”: átlag 80 ezer forintot nyújt az EU hektáronként vissza nem térítendő támogatásként.
Egyszerű a matek: 1000 hektár után kis gézengúz Mészárosunk kapni fog 80 millió forintot. 20 ezer a bérleti díj. A föld nem lehet “műveletlen, gazos stb.”, mert akkor nem jár támogatás, ezért rákölt Mészáros némi látszatgazdálkodásra is hektáronként 20 ezret, évi összesen 20 milliót.
Végeredmény: évi 80 millió támogatás mínusz 20 millió bérleti díj, mínusz 20 millió kapálgatás = 40 millió a zsebbe évenként. Mivel 20 évre kapta meg a földet, ez a húsz év alatt = 800 millió forint, gyakorlatilag tisztán! Na ki a hülye? A magyar, aki szerint van két párt vagy ezek a kapzsi szarházik, akiknek a világfasza pénze nem elég?
A fidesz a trafikokkal, földekkel, tanácsadói szerződésekkel ugyanolyan pofátlanul az emberek előtt lopja ki az állami vagyont, ahogy az mszp, és szarik mindenkire… (Minden ilyen mszp-s és fideszes trükközés végcélja, hogy a havernak adott pénz egy része cégeken keresztül bekerüljön a pártkasszába, ez egyszerű sikkasztás, amit törvényileg nem engednek büntetni…)

Ez a gusztustalan kapzsiság esete, mely a Bibliában is benne van. Mert minél több van, annál többet akarnak majd: csúsznak és másznak és sziszegnek a földön, mint a kígyó egykor Ádám és Éva előtt…

NAV-botrány = áfacsalás

A szálak el is vezettek oda, ahol ma tartunk.
Horváth András egykori NAV alkalmazott kitálalt arról, hogyan csalnak el évi 1700 milliárd forintot politikai segédlettel.
Ebből 1000 milliárdot nem fizetnek be, és 700 milliárdot jogtalanul igényelnek vissza! Tehát még a befolyó adóbevételből is kilopnak 700 milliárdot évente!
Ehhez nem kell sok ember! Gondoljunk bele, hogy 50 főkolomposhoz kerül fejenként 10 milliárd, akkor már meg is vagyunk az egyéb közreműködőknek juttatott összeget is beleértve! Lesz durván 50 milliárdosunk!
Ez az 500 milliárd, ami hozzájuk kerül, annyi, amennyiből a KKV (kis- és középvállalkozások) járulékcsökkentését végre lehetne hajtani. A KKV szektor biztosítja a munkahelyek 75%-át! Ez az 500 milliárd, ami olyan 50-100 főkolomposhoz kerülhet, elég lenne a gazdaság kifehérítésének elindítására! A KKV szektor versenyképessé tételére a külföldi nagyvállalatokkal szemben!
Minden ellopott állami forint begyűrűzve jelentkezik a gazdaságban! Hiszen ha pl. vállalkozáshoz kerülne, az abból újabb terméket állít elő, új munkahelyet hoz létre, tehát a pénzt megforgatva többszörös hozzáadott értéket nyújt! Az 500 milliárdból lenne pl. 1000 milliárd a többszörös forgatásnak, gazdálkodásnak, termelésnek köszönhetően. Mivel nem kerül be a gazdaságba a megfelelő helyekre, a vállalkozó nem tud alapanyagot, eszközöket stb. vásárolni, ezáltal nem jönnek létre munkahelyek!

Tájékoztató az áfacsalás mikéntjéről

Sok helyen megjelent már, de szerintem az átlagos ember számára érthetetlen, miért lehet ennyi áfát elcsalni… Mi ez az előre befizetett áfa, miért lehet utólag visszaigényelni, mit lehet visszaigényelni stb. Ezért bemutatom egyszerűen, hogyan kell az áfát számítani, miért lehet és kell visszaigényelni…
Többfajta adózás létezik a forgalmi adók kapcsán.
  • Egyfázisú adó: ilyen például a jövedéki adó. Az értékesítési folyamatot csak egyetlen ponton terheli. (Az eladó felszámítja, és slussz. Egyetlen kereskedelmi szereplő sem igényel vissza semmit, csak felszámít, és befizet.) Az áfát az USA-ban ugyanígy számítják: a végtermékre rákerül egy minimális forgalmi adó, senki nem igényel vissza semmit, az eladó rárakja, a vásárló a boltban megfizeti. (Előnye, hogy rendkívüli módon lecsökkenti a cégek adminisztrációs terheit. Hátránya, ha azon az egyetlen ponton nem teszik rá az adót – mert nem adnak számlát -, akkor az egész adó ugrik.
  • Összfázisú adó: ilyen a magyarországi és egyben EU-ban használatos áfa. Az értékesítési és termelési folyamatot minden ponton terheli, lásd az ábrát. (Hátránya: elképesztően nagy adminisztrációs teher, bonyolult, követhetetlen csalásokra ad teret. Előnye: mivel minden ponton képződik valamekkora áfa, számlázásra “kényszerít” – bár ebbe most ne menjünk bele, így tanítják -, és további előnye, ha valahol elcsalják az áfát, annak egy része még befolyik az államkasszába, lásd ábra.
Látható, hogy az összfázisú áfa a kereskedelmi láncban elég nagy körültekintést igényel, bonyolult és drága. Amikor az áfacsalók betesznek a láncba további 3-5 vállalkozást, melyek azonban csak papíron adják veszik és utaztatják az árut, akkor igénylik vissza jogtalanul az áfát egy fiktív cég és számlái segítségével, mely cég eltűnik. Tovább bonyolítja a rendszert, hogy ez a számítás országhatáron belül érvényes, ha már EU-n belül más országba viszik, akkor az áfát nem itt kell felszámítani, hanem abban az országban, ahova vitték.. Elég az árut mozgatni párszor országhatáron belül, aztán ki az unióba pár államba, aztán át a végső helyre… Ezért nehéz ezt követni, de nem lehetetlen…
Nem igaz, hogy nem lehet utánamenni, hiszen a csalásban mindig csak pár szereplő vesz részt, de ahogy Horváth állítja, nem engedik kinyomozni, és ez a nagy bökkenő!
Még annyit, hogy az egyfázisú adó egyszerűbb – az USA-ban ezt használják – és nem lehet ilyen csalásokat végrehajtani, azonban a bökkenője, ha a legutolsó helyen nem számítják fel: lásd magyar kisvállalkozások, egyéni vállalkozások, akkor a teljes áfabevételtől elesik az ország, a láncban viszont egy része meg tud maradni, bár nem sok, fiktív számláktól, csalás nagyságától is függ… Azonban a cél véleményem szerint ez lenne, egy kisebb áfakulccsal, ehhez azonban közös uniós szabályozás szükséges, és az adórendszer teljes átalakítása…
Az X-programnak ez a hosszú távú terve, de jelenleg ezt nem lehet megoldani máról holnapra, uniós közös-egységes adópolitika kellene.

A NAV mit tett a botrány kapcsán?

A NAV feljelentést tett Horváth András ellen! Boldvai (mszp) esetét nem vizsgálják, Mészáros Lőrinc (fidesz) esetét nem vizsgálják, de Horváth Andrást, aki kipakol, már feljelentik!

A pártok mit tettek?

Mszp
Na, hát képzeljük el, hogy a már említett 1000 m2-es Boldvai László beszélgetett el Horváth Andrással az áfacsalások mikéntjéről… Hát a legalkalmasabb személy! Mintha nem tudná… áh, soha nem hallott ilyesmiről… csalás, ugyan, az mszp-ben ilyen nincs és soha nem is volt, nála főként… (Boldvai, ahogy a fotón is látszott, a számvevőszéki és költségvetési bizottság tagja!)
Mesterházy sem szarral gurigázik, kijelentette, ha a jobbik aláírja a vizsgálóbizottság felállítását kezdeményező ívet, akkor az mszp nem írja alá.
Mivel a fidesznek 2/3-a van, és a fidesz nem szavazta meg, így csak a jobbik, LMP és mszp együttes támogatása mellett jöhet létre a bizottság! Nem baj, az mszp nem írja alá, ha a jobbik is.
Aki még mindig nem jött volna rá, ez színjáték! És időhúzás! Boldvai mellett még sorolhatnám az embereket az mszp-ből, hogy az mszp-nek miért nem érdeke kivizsgáltatni az ügyet! Boldvaival az élen! Ki tudja, hova jutna el a vizsgálat! Kinek jó ez? Legfeljebb a csóringer hétköznapi magyar dolgozó embereknek, a pártoknak biztosan nem.
Fidesz
Na, mostanra, 2013. december felállhat a bizottság, ugyanis az mszp mégis aláírta. A fidesz továbbra sem írta alá.
A bizottság felállítását az LMP-s Schiffer András és a független Ángyán József kezdeményezte, nem az mszp, és azt tartalmazza, hogy 2002-2013 között vizsgálják meg, hogy a NAV adott-e olyan utasításokat, amely alapján bizonyos ügyek kivizsgálását gátolták.
A fidesz lépett egyet, és módosítást nyújtott be, melynek tartalma: a bizottság felállítását támogatják, de csak akkor, ha a büntetőügy lezárult = Horváth András feljelentése a NAV-val szemben, illetve fordítva, és megállapították a büntetőjogi felelősséget. – Lefordítva: majd hosszú évek múltán, miután a nyomozás esetleg “eredményesen lezárult”, akkor lehet egy parlamenti vizsgálóbizottság, amely kivizsgálja az ügyeket és érintetteket.
Ez magyarország! Ne gondoljuk, hogy ez kizárólag a fidesz érdeke… Miért nem írta alá az mszp azonnal? Mire volt jó ez a színjáték, ha a jobbik aláírja, akkor ők nem?
Elárulom: 2002-től vizsgálnák az ügyeket, melybe például Boldvai lakásépítése, az mszp alatt készült autópályák pl. aranyáron épült m6-os autópálya, de akár a kormányzati negyed, Kóka János cégéhez tartozó beruházások, és sok más is beletartozik, beleértve az mszp 8 éves pártfinanszírozását! Hoppá!
Ki lehetne vizsgálni?
Egyértelműen igen! Ahogy bemutattam, bonyolult, de egyáltalán nem lehetetlen.

Mit tesz a “hülye” magyar?

Én is hülye voltam. Hittem a fidesznek, hogy majd jön végre egy párt, amely a kétharmaddal felszámolja ezt a szart, amit az mszp művelt előtte! Az ember szeretne hinni abban, hogy van jobb… De sajnos engem is átvertek. Én még párttag is voltam a fideszben, de Orbánt megcsapta a kétharmad okozta érelpattanás…
Bár utólag inkább azt mondom, “kiváló” színész, aki egy ótvaros porfészekben hatodrendű helyettesítő lehetne. Mert nem kiváló színész, mindössze de visszaélt a legjobban kihasználható ütőkártyával: az emberek elesettségével, szegénységével. Ezt használják kis és fokozzák a mai napig közösen az mszp-vel…
Engem is átvertek, párttagként is, ahogy mindenkit! De sokan a mai napig nem hajlandóak ezt tudomásul venni… Inkább végignézik, ahogy a megélhetésük, jövőjük semmivé válik a két semmirekellő hazudozó mögött: a hazug pártk politikusai és haverjai 100 milliós villákat építenek, bekerülnek a 100 leggazdagabb magyar közé és így tovább, míg a dolgozót 350 forintért végighúzzák a földön!
Mert mennyivel egyszerűbb is a magyarnak mindig az alatta lévőt rugdosni. Mivel felfelé szólni a magyar nem mer! Inkább gyilkolja ő is az alatta lévőt, míg végül mindenki bele nem nyekken. Ebben az országban én nem akarok élni.
És nem az a hülye, akit átvertek, mert mindenkit át lehet. Az, aki még mindig nem veszi észre, hogy a két párt ugyanaz a párt, csak hasonlítsuk össze:
MSZP
  1. A képviselői vagyonnyilatkozat semmit nem ér, egy vicc
  2. Nem is titkolják, mennyit lopnak, nyíltan az emberek pofájába röhögnek lopott vagyonukkal
  3. Nem engedik az évenkénti kötelező NAV-os vagyonosodási vizsgálatot maguk ellen, nem szavazzák ezt meg (ami a korrupció megelőzése lenne)
  4. Nem nyilvánosak az állami szerződések
  5. Nem hozzák nyilvánosságra az ügynökaktákat
  6. Pofátlanul herdálják az adófizetők pénzét, melyek a körforgás útján az átláthatatlan pártkasszákba kerülnek vissza részben
  7. Nem hoznak létre korrupcióellenes hatóságot
  8. Soha nem számoltatták el a fidesz korábbi kétes ügyeit
FIDESZ
  1. A képviselői vagyonnyilatkozat semmit nem ér, egy vicc
  2. Nem is titkolják, mennyit lopnak, nyíltan az emberek pofájába röhögnek lopott vagyonukkal
  3. Nem engedik az évenkénti kötelező NAV-os vagyonosodási vizsgálatot maguk ellen, nem szavazzák ezt meg (ami a korrupció megelőzése lenne)
  4. Nem nyilvánosak az állami szerződések
  5. Nem hozzák nyilvánosságra az ügynökaktákat
  6. Pofátlanul herdálják az adófizetők pénzét, melyek a körforgás útján az átláthatatlan pártkasszákba kerülnek vissza részben
  7. Nem hoznak létre korrupcióellenes hatóságot
  8. Nem számoltatják el az mszp korábbi kétes ügyeit
Ugyanazokat a dolgokat művelik, ugyanúgy fosszák ki az országot, ugyanúgy titkolják el az állami szerződéseket, ugyanúgy nem hozzák nyilvánosságra az ügynökaktákat, ugyanúgy nem hoznak létre korrupcióellenes hatóságot, mert ez a két párt ugyanaz a párt!

Aki nem hiszi, nézze meg, hogy ezek az emberek ugyanabból a kasztból jöttek: egymás ismerősei, haverjai, lekötelezettjei, “zsaroltjai” és így tovább:
Mindig a másikra mutogatnak, hogy legyen, akit a nép egy része gyűlöli, míg a másikat a másik! Lehet megint előhozni a jó öreg idióta magyar mentegető dumát, hogy jajj, kötelező volt a kisz, meg nem volt más csak az mszmp… Igen? Akkor mi a picsáért nem nyilvánosak az ügynökakták?
Mert ugyanazok az emberek ülnek mind a két pártban! Mikor fogja fel a magyar???

Oszd meg és uralkodj!”

Aki ezt még mindig nem képes felfogni, annak nincs mit mondani. Ássa el magát, mert az egész ország ezért megy tönkre! Nem érdekel, ki sértődik meg, és ki nem! Leszarom, sértődjön meg, de soha többet ne szavazzon erre a két szenny pártra!

Korrumpált társadalom

Egész országunk a korrupcióra épül! A választók megnyerése is! A fidesz havi 3000 forintos “rezsicsökkentéssel” megvásárolja a többséget, miközben ennek a két szenny pártnak az eltakarításával az emberek végre normális 160-170 ezer forintos nettó medián átlagbért kereshetnének!
Nem baj, szaros 3000 forint jobbnak tűnik, mint havi 50 000 forintos béremelkedés egy munkáskamarával, bejelentett munkával, KKV támogatásával, normális árakkal, a fizetésekhez képest!
Az mszp ugyanígy korrumpálta az embereket, főként a nyugdíjasokat, akik a 13. havi nyugdíjért cserébe eladták a fiatalok jövőjét és lehetőségeit!
Az 1700 milliárdból, ha csak 500 milliárd folyt volna be rendesen, 2002-től ez 5500 milliárd forint lenne! (3000 milliárd volt az emberek magánnyugdíja!) Nem beszélve a többiről, amit tanácsadói szerződésekkel, aranyárú beruházásokkal, kiskereskedelmi árnál 10-20%-kal magasabb közbeszerzésekkel, egyéb közvetítői szerződésekkel, alvállalkozók sokaságával lopnak ki az államkasszából és uniós támogatásokból!
Csak a magyar állami része durván 10 000 milliárd forint, az államadósságunk fele! (2013 októberében az adósságunk 22 000 milliárd!) Azaz 80% helyett már 40%-nál lehetnénk, amivel beléphetnénk az eurozónába!

Papp József – a Corvinus Egyetem docense írja könyvében

A választópolgárok korrumpálása: a politikai elit, ahelyett, hogy szembesítette volna az állampolgárokat azzal, hogy a szociális redisztribúció (=adók újraelosztása) kialakult rendszere folytathatatlan, a hatalom megszerzése és megtartása érdekében még rá is licitált erre az amúgy is fenntarthatatlan helyzetre. A Medgyessy-kormány által meghirdetett “jóléti rendszerváltás” programjának megvalósítása, amelynek során 50%-os közalkalmazotti béremelést hajtottak végre, bevezették a 13. havi nyugdíjat, kibővítették az alanyi jogon járó juttatások, valamint a szociális segélyek körét és volumenét, tovább erősítette az állampolgárok nagy részben már amúgy is meglevő érzetét, hogy jobb járadékosnak lenni, mint dolgozni. Ez nem elítélendő cselekmény, hanem igenis követésre méltó társadalmi minta. Bocsánatos bűn a nem megszolgált nyugdíjakat élvezni, azaz idő előtti nyugdíjasnak lenni, és mellette feketén dolgozni, luxusautóval segélyért járni stb.
A képmutató parazitizmus állama így termeli ki azt a mentalitást, ahol nem a teljesítmény a boldogulás alapja, hanem a közpénzből való minél nagyobb részesedésért való ügyeskedés. A mindennapi csalások és hazugságok végső eredője a megállíthatatlannak látszó adósságspirál: a nem megtermelt jövedelemből nem lehet adót beszedni, így abból nem lehet járadékot fizetni.
A hatalomban maradás a korrumpált állampolgárok szavazatai nélkül nem lehetséges, ezért az ígéreteket, ha máshogy nem, akkor hitelből kell finanszírozni. A hitel, Széchenyi óta tudjuk, a gazdaság fejlődésének motorjául szolgálhat, ha jó célokra költik.  Hitelből járadékot fizetni azonban az egyik legrosszabb, amit a kormány megtehet. – A magyar gazdasági csoda: Papp József

A hitel elfogyott

Bizony, az mszp kiköltekezte a hitelforrásokat a szavazatok megvásárlása érdekében. Valójában ez hozta meg a bukásukat is, talán nem is annyira a botrányok, melyekkel adószázmilliókat, -milliárdokat tüntettek el.
Ez a korrumpált magyar társadalom mai természete 23 éve! A fidesznek elfogyott az a lehetősége, hogy hitelből hazudjon fenntarthatatlan ígéreteket, és tartsa fenn ideig óráig, ezért a vállalkozásokat pécézte ki magának: rezsicsökkentés. Az mszp 80%-ra tornázta fel az államadósságot 50%-ról, minden további emelkedés az államcsőd kockázatát növelné.
Ahogy a hitel felvételéhez (mszp) sem kell érteni, a rezsicsökkentéshez (fidesz) szükséges cégek megcsapolásához sem. Ez gazdaság? Ehhez kell diploma?
A gazdasághoz láthatóan egyik sem ért. A bérek emelkedését nem lehet csak úgy hoppra elővarázsolni a cilinderből… nem is történt meg, már Szlovákia is bőven előttünk jár vásárlóerőben. (Szlovákiában valódi gazdasági munka folyik, ahogy Ausztriában is.)

A jelen

A két párt ezért továbbra is gusztustalanul, nyíltan lopja az állami pénzeket, hülyének néz mindenkit, de ez a mai magyar elbutult, elöregedett és korrumpált társadalmat már nem is érdekli!
A társadalom jó része ugyanazt teszi kicsiben, amit ezek a mocskok nagyban: élvezik a korrumpálódás előnyeit, a káoszt, a korai nyugdíjazást, az ingyenes utazást, az alanyi jogon járó temérdek szociális juttatást, az ingyenes felsőoktatást stb., mert a politika elhitette, hogy ez mind jár, ez mind alanyi jogon jár! Hogy nálunk gazdagabb országok nem költenek ennyit jóléti kiadásokra, nem érdekes, mert nekünk magyarokra jár! Ezért cserében a szavazók leszarják, ki mennyit lop az államkasszából, hisz az ellentétre épülő politizálás eredményeként, mindig a “másik” a hibás: a két párt pedig ugyanaz a párt a háttérben.
A fiatalok azok, akiknek ebből viszont elegük van! Mert ebből nem lesz semmi, csak az ótvar, rothadó pöcegödör, ahol 6 ember helyett kell dolgozni egy munkahelyen, ahol semmit nem lehet félretenni, ahol egy BKV bérletet nem tudsz megvenni, ha kaját is akarsz magadnak, és ahol már nyugdíj sem lesz!
Ahol a 350 forintért meggyilkolják a BKV-n bliccelőt az elvakult és elbutult közterületesek és ellenőrök, de a NAV botrányt, Boldvai ügyét, Mészáros Lőrinc ügyét már senki nem vizsgálja ki!
Így rángatnak közterületesek havi 80 ezer forintért, és szolgálják ki a korrupt politikát!
Közterületi intezkedes Túlkapas?!!!!!???? 2014 .agusztus 11 Hétfő 16:47 Margit-hídnál!!!!
Budapest 2009 03 26 Markó utca Őrjöngő REBISZ-es
32 milliós kilakoltatás (2013.06.11. Kápolna utca)
Kilakoltatás késsel, öngyilkossági kísérlet (vágatlan, 2012.04.23)
Kilakoltatás késsel, öngyilkossági kísérlet (vágatlan, 2012.04.23)
Az INGATLANMAFFIA így dolgozik együtt a RENDŐRMAFFIÁVAL!! (2012-nov-26)


A magyar társadalom vagy kijózanodik 2014-ben vagy az épeszűeknek el kell menekülni innen!
A politikával szembe lehet menni! De a társadalommal nem! Ha a 10 milliós népesség szavazókorú lakossága nem tesz ellene, akkor nincs más út – a fiatalokon a sor: el kell húzni innen! Ez az ok, amiért 2014 tavaszáig várok: ha ott leszek a parlamentben, hogy ezzel a végtelenül ocsmány és korrupt politikával felvegyem a harcot, akkor maradok, de 10 milliós tömeg nyomásának hatására nem fogok a széllel szembe hugyozni, mert az lehetetlen.
A politikát egyetlen dologgal lehet megváltoztatni: a társadalommal!


Hát így működik a maffia állam , terroristát keresnek , és közben nem veszik észre , hogy ők a terroristák , itt a megfélemlített lakosság az önvédelem szikráját gyakorolná , de az ÁVH – s keretlegények a betonba döngetik őket , csak a nyilvánossággal tudnak fellépni ellenük , de egyesek még arra is szarnak mint az emberi jogokra !!! Egy állatnak több joga van nálunk , mint itt az embernek . .. Itt ugyan az a zsidó maffia dolgozik , mint a galiciai megszállók a palesztin lakosság ellen !! Hol a molotov koktél , hol az összetartás a palesztinok legalább meg is késelik őket !!! Legyetek felkészültebbek !!! Hisz itt is csalással viselnek háborút !!!!










Orbán már Istentől sem fél? A közérdekű adatok eltitkolásáról is beszél a biblia



Éljen Rákosi! Orbán! Rákosi! Szólhatna a fegyelmező nóta lassan… Bármilyen hihetetlenül hangzik, a biblia beszél a közérdekű adatok eltitkolásáról is. Na persze nem a szó szoros értelmében említi Magyarországot és benne Orbán Viktort, de mindannyian meg fogjuk látni: az a két párt (fidesz-kdnp), amelyik kereszténynek mondja magát, valójában a bibliát még becsukva sem igen láthatta, nemhogy kinyitva…


Az meg végképp csoda volna, ha még netalántán egy-két bötűt is elolvastak vóna abból.

Törvénnyel titkolózik a fidesz

Dohány

A trafik-mutyi idején a fidesz úgy döntött, a magyar népnek nincsen joga megtudni, mit művelnek a hátuk mögött-előtt, keresztül-kasul… Villám gyorsasággal szavazták meg az új törvényt, amely kimondja, ha a közérdekű adatkérelem túl nagy munkával járna az adott hivatal számára, akkor zokszó nélkül visszautasíthatják a kérelmezőt.
Nem is értem, hogy gondolja bárki ebben az országban, hogy az ország nem Viktoré? Neki kétharmada van… az övé! Punktum. Vegyük tudomásul.

Századvég

Viktor jó cimborája, Századvég Dezső irataiba sem igen jó, ha a nép belekukucskál. A TASZ pert indított a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal szemben, mert az nem adta ki azon tanulmányokat, melyekért a minisztérium milliárdos nagyságrendben fizetett, mint a katonatiszt… Nem adják ki, mert az is Viktoré! Itt minden Viktoré! Na! Nem lehet megérteni? Fel! Vigyázz! Éljen Rákosi! Orbán! Rákosi!

Bibliai intelmek

Csupán arra az egyre volnék kíváncsi, immár irónia nélkül: Orbán életében egy percre nem gondolkodott el, mi van abban az esetben, ha csak 1% esély is van a Biblia valóságtartalmára? Mert akkor bizony itt jó néhány embernek elképesztően mélyről indulnak majd a versenytárgyalásai, mikor el leszen döntve, hogy fel vagy le.
Lukács 12:2-6. Óvás a képmutatástól
Mert nincsen olyan rejtett dolog, mely napfényre ne jőne, és oly titok, mely ki ne tudódnék. Annakokáért, amit sötétben mondtatok, a világosságban fog meghallatszani; és amit fülbe súgtatok a rejtekházakban, azt a házak tetején fogják hirdetni.
Lehet továbbra is eltitkolni mindent, kedves “keresztény” fidesz és KDNP, mert a biblia rögtön így folytatja:
Mondom néktek én barátaimnak, ne féljetek azoktól, akik a testet ölik meg, mert utána többet nem árthatnak. De megmondom, kitől féljetek: Féljetek attól, aki miután megöl, van arra is hatalma, hogy a pokolra vessen. Bizony, mondom néktek, ettől féljetek.”

Nyugdíj és fizetés egyben = 2 in 1

A merő képmutatásnak még mindig nincsen vége. A fidesz 2013-ban új törvényt hozott, mi szerint a közalkalmazottak (orvosok, tanárok stb.) nem vehetnek fel egyszerre fizetést is és nyugdíjat is. El kell dönteniük, melyiket veszik fel. Mind a kettőt nem lehet.
Hol van az egyetlen kivétel? Ügye sosem fogjuk kitalálni: a képviselőkre ez a törvény nem vonatkozik! Menten magunk alá csinálunk, nem? A kétharmaddal sikerült ezt is összehozni.
Önmagában is durva lesz az a tény, mely szerint kb. 50 országgyűlési képviselő dolgozik a parlamentben, miközben már nyugdíjas! Erre hadd idézzem nagymamámat, aki már nem él, de akárhányszor látott a tévében egy vele egykorú képviselőt, ezt mondta: “Mit keres még ott ez a vén hülye? Hát én is itthon vagyok, ez miért nem tud a seggén maradni.” – én ezen jót nevettem mindig, de be kell valljam, igaza volt.
50 nyugdíjas képviselő? Ez már gombócból is… A bírákat elküldik nyugdíjba, mert túl idősek a bíráskodáshoz? De ők nem túl idősek a munkaképes korúakról való döntésekhez?
Na, de ne is szaporítsuk tovább… a milliárdos Pintér Sándor éppúgy felvette a nyugdíját fizetése mellé, mint a KDNP-s Harrach Péter a mai napig. Ő speciel havi 1 milliós illetménye mellé 200 ezer forintos nyugdíjat vesz fel. Miközben a nyugdíjas tanár, aki lópenderítő bért kapott egész életében, nem jogosult a most lópenderítően magas nyugdíjra.

Bibliai intelmek

Hogy is van ez? Hogy is van ez, kedves keresztény fidesz és KDNP? Mit ír erről a biblia?
Lukács 11:46
Jaj néktek törvénytudók! Mert elhordozhatatlan terhekkel terhelitek meg az embereket, de ti magatok egy ujjotokkal sem illetitek azokat a terheket.”
Bárki is hisz vagy nem hisz, el kell ismerni, hogy Jézus olyan dolgokat mondott, melyek a mai napig igazak, sőt, egyre igazabbak! Ezek az emberek nyugdíjas létükre, miközben tudják, már azért olyan sok nincs is hátra, még mindig képesek 1 milliós fizetés mellé pár ezerért eladni magukat.
Vajon mit gondolhatnak valójában? Engem annyira érdekelne. Tényleg hívők? Vagy csupán megjátsszák magukat? De ennyien? Olvasták valaha is a bibliát, legalább egyszer?
Ezek azok a kérdések, melyekre nem fogok választ kapni. Arra viszont jó, hogy mindannyian tisztán lássunk. Léteznek keresztény és műkeresztény emberek, akik csupán álruhát öltenek magukra, hogy megtévesszenek. (És igen, ez is a bibliában van leírva. Házi feladatként a most felsorolt személyek keressék meg.)
Én pedig most megyek, és eszek egy sütit, mert megéheztem. :)




Luxusáfa! Megtévesztésből jeles! Gazdaságból egyes!




A hazug emberek a megtévesztésből élnek! Semmi más nem érdekli a 23 éve stagnáló magyar politikai elitünket, mint saját és pártjuk éppen aktuális (anyagi és népszerűségi) helyzete! Mindent ennek vetnek alá! Nem az ország sorsát nézik, hanem sajátjukét!

Logikus? Nem, nem az! Ausztriában miért nem így történik? Németországban miért nem így történik? Mert ott a politikusok ÉRTENEK a gazdasági folyamatokhoz, ezáltal képesek egy euróból kettőt csinálni! Mivel értenek hozzá, nincs olyan kényszerük, hogy megtévesztéssel érjenek el népszerűséget! Eredményeik önmagukban elegendőek!
Mivel a magyar politikai elit 23 éve nem mutat fel semmit a hazugságokon túl, hát egyre-másra találják ki az észveszejtő baromságokat!

Luxusáfa – egy újabb megtévesztés!

Először is, az Uniós tagállamok legfeljebb 3 különböző áfa-kulcsot alkalmazhatnak egy időben!
  • Magyarországon létezik már az 5%-os kulcs a gyógyszerekre, könyvekre, újságokra.
  • A 18%-os a tej és tejtermékekre, lisztekre, kenyerekre.
  • És a 27%-os általános, melybe minden más beletartozik, beleértve az élelmiszerek nagy részét is.
A luxusáfa ötlete egyértelműen a választások közeledtével került előtérbe. A terv szerint majd jól megadóztatják a gazdagok termékeit a 30-35%-os áfával!

A gazdag nem hülye

Nem véletlenül menekíti pénzét folyamatosan ciprusi, svájci bankszámlákra, vagy hoz létre off-shore számlákat stb. Amint bizonyos termékek esetében 8% pontos emelést hajtanak végre, azonnal külföldről fogja ezeket beszerezni!
Gondoljunk bele, hogy egy 10 milliót érő ékszer esetében a 27-ről 35%-ra növelt áfa 800 000 forinttal emeli meg azonnal az árát! Ki az a hülye, aki nem ruccan át azonnal Szlovákiába vagy Ausztriába azért a “bizsuért”?
Mi lesz ennek a gazdasági hatása? Hát majd még kevesebb pénz marad az országban! Még kevesebb munkahely lesz! Gazdaságból egyes!
Nem véletlenül nincsen ilyen Európában!

Egyetlen dolgot nem tudnának csak a hipergazdagok külföldön megvásárolni, ez pedig az autó! Ennek áfáját abban az országban kell megfizetni, ahol az illető él / használja.
Kiken csattan a hatás?

Természetesen ismét olyanokon csattan ennek a luxusáfának a hatása, akik szerényebb jövedelemmel rendelkeznek! Jegygyűrűt nem csak a gazdagok vásárolnak! Létezik aranylakodalom, ezüstlakodalom, melyekre a férj szintén összespórolhat évek, évtizedek alatt feleségének egy drágább ékszerre!
Vélhetően ő is inkább átruccan Ausztriába, ahová már most is 6000-ért át lehet ugrani oda-vissza mondjuk a Népligetből.

Mekkora bevétel várható?

A bevételek megtervezését természetesen az állam ugyanúgy álmából felkelve fogja kifosni, mint eddig mindent! Matolcsy egyetlen száma sem jött be! Például a tranzakciós adó esetében betervezett összegnek a fele sem teljesült, hiszen az emberek kevesebb utaltak át! Az államadósságot is valamelyik barom a Széll Kálmán tervbe betervezte 2013-ra már 69%-ra! Hol áll? Hát 82% környékén!
Nagyjából úgy tervezik a számokat, mint óvodások a holnapi fogmosást!
Elég megnézni a KSH-nál, mekkora az egyes luxustermékekből befolyó bevételek összértéke! A nettó összegnek kell venni a 8%-át, és már meg is kapjuk, amit a szakértők is megbecsültek, nagyjából 10-20 milliárdos éves bevételre lehet számítani akkor, ha SENKI, ismétlem senki nem vásárol a luxusáfa hatására külföldön!
Mivel tudjuk, hogy nem így lesz, a reális bevétel 5-10 milliárd forint! Ennek hatására természetesen a munkahelyek csökkennek, hiszen a gazdagok szépen lassan elkezdik külföldön beszerezni áhított csodáikat! (Kivéve az autókat.)
És mint tudjuk, az egykulcsos adóval a gazdagok bérét a kormány emelte, méghozzá 500 milliárd ennek az ára a költségvetésből! Ügye senki nem gondolja komolyan, hogy a plusz 5-10 milliárdos bevétel fogja igazságossá tenni ezt az elbaszott rendszert?

Részletes táblázat

Mire jó akkor ez az egész?

Ahogy a bevezetőben elhangzott, semmi másra, mint parasztvakításra! A közvélemény-kutatási adatok azt fogják igazolni, hogy a fidesz népszerűsége növekszik, mert két út is áll Orbán előtt:
  1. Az Unió jogszabálya 3 áfa-kulcsot enged! Ha ennek okán nem engedélyezi a luxusáfát, akkor Orbánia megint eljátszathatja a “népmegmentő hazug hőst”, aki jajj, de megmondja, hogy az Unió mekkora egy szemét köcsög állat, mert nem engedi a gazdagok adóztatását! Miközben erről szó nincs!
  2. Egyéni kérelem alapján engedélyezik a luxusáfát, ekkor Orbánia már olyan hősnek hazudhatja magát, aki jajj, de kibaszottul megadóztatta most a gazdagokat! A valóságban, mint tudjuk, 500 milliárdot adott a gazdagabbaknak, melyből 5-10 milliárdot visszavett.
Gratulálunk! Elment újabb 4 évünk a semmire, jön az újabb 4 év hülyeség, hiszen a politikai elit látja, hogy működik…

Luxusáfa már van Magyarországon!

Igen! Egész Európában nálunk van a legmagasabb áfa (27%), de talán az egész világon! A magyar nép már most is luxusáfát fizet szinte mindenre! Villanyra, gázra, csatornára, az élelmiszereink áfája is magas 18% (tejtermékek, tej, gabona, liszt) és 27% (minden más)! Ausztriában az élelmiszerek áfája 10%-os!
A táblázatból leolvasható, ebben a kimutatásban is elsők vagyunk! Hátulról! Végülis jobban teljesítünk, ha hátulról nézzük!
Az Unió nem határozza meg az áfa legfelső mértékét, a legkisebbet viszont igen: 5% a kedvezményes termékek esetében és minimálisan 15% az általános kulcsnál (ami nálunk 27%).
Nagyobbnál nagyobb marhaságok ebben az országban, miközben egytlen dolgot kéne tenni: átvenni, ami már működik! Ausztria pontosan tudja, mi működik! Hát onnan kéne átvenni ezeket! De itt a célja a politikai elitnek mindenkit egymás ellen fordítani, míg ők vidáman élvezik a milliós fizetést, plusz amit a gazdag haveroktól zsebbe kapnak!

Miért nincs a jóléti államokban irreálisan magas áfa?

Sehol Európában nincs 27%-os áfa! Szakértők szerint az egész világon! Nálunk bazdmeg van! Mert a politika nem képes gazdálkodni, csak azt a legostobább megközelítést gondolja a kis agyában, ha adót emel, akkor majd lesz bevétel, meg gazdaság! Nem, nem lesz! Szar se lesz! Mert a gazdaság nem így működik!
  • Adócsaló ország vagyunk, amit a politika okozott a marhaságaival, hozzá nem értésével, kisvállalkozók és szegények sanyargatásával a már elviselhetetlenségig emelt és agyonbonyolított adókkal!
  • Az áfát a legkönnyebb elcsalni: amikor nem kapunk számlát, nem ütik be a pénztárgépbe, az eladó és a vevő megoldja okosban
  • Az áfát úgy is el lehet még csalni, ha a vállalkozó a beszerzett árut külföldi forgalmazásra jelöli meg! (Az áfát ilyenkor külföldön kéne megfizetni, de mivel itthon értékesíti feketén, sehol sem fizet áfát.)
Mint látható, az áfát ezer módon el lehet csalni! Ezért nincsen a jóléti államokban ilyen irreálisan magas kulcs! Amit ez a kormány még tetézni akar! A gazdagok adóztatásának egy módja van: a sávos progresszív adózás, amit eltöröltek! Mert mi itt a kibaszott keleten “mindent jobban tudunk”, mint a nyugat! Ami látható is az eredményeken! Ahogy látható tőlünk még keletebbre! Ott is értenek ám mindenhez!

Várható következmény

Bármennyire is jól hangzik a luxusáfa kifejezés, nem megvalósítható. És félő, ahogy ebben az országban történni szoktak a dolgok, a luxus termékek körébe szépen lassan olyan termékek is bekerülnek, melyek nem luxustermékek! Csak erről a sajtó majd hallgat, mert a fidesz szépen sutyiban teszi be őket, mikor az érdeklődés már enyhült!
Ilyen volt a tüdőszűrés is, melyről sokan még a mai napig nem tudják, hogy ingyenességét a fidesz megszüntette! 1 600 forintot kell fizetni! Az egészségügyi könyvhöz pedig kötelező! – Vendéglátóipar, kereskedelem, gyógyászat, egészségügy, katonaság, rendőrség stb., ahol a dolgozóknak kötelező az éves tüdőszűrő!
Ha az EU-nak van egy csepp magához való esze, akkor simán engedélyezik nekünk a luxusáfa bevezetését, hisz ekkor a magyar pénzelszívást maga a magyar kormány fogja még jobban elősegíteni! A magyar adóforintokat maga Orbán löki a külföld zsebébe! (A gazdagok majd külföldön költekeznek.) Már most is számtalan műszaki cikkért – főként a drágább kategóriában – megéri átutazni a sógorokhoz, mert bazdmeg, ott olcsóbb!

A legsúlyosabb következmény, hogy a magyarság szépen lassan agyhalott zombivá válik a hazug, kétszínű politikai elitnek köszönhetően! Nem kell ide ellenség, mikor a magyar politika nyírja ki folyamatosan a Kárpát-medencéből a magyarokat!
Akik fiatalok, szépen lassan önként elmennek, a többiek pedig majd kihalnak, hiszen nem lesz senki, aki majd a nyugdíjakat megtermelje! Megköszönhető a fidesznek és az mszp-nek egyaránt!

Mit mond a megtévesztésről a biblia?

Mivel az Orbáni klientúra még az alkotmányba is belevéste a kereszténység nemzetmegtartó erejét, szembesítsük őket, miként szól a biblia a megtévesztésről! Igazából nem értem, ezek az emberek, beleértve Orbániát is, egyáltalán nem félnek? Nem félnek, ha a Bibliának egy kis része is igaz, akkor ők nagyon problémás helyzetben találják magukat?
Jel. 21:27
Nem megy be a mennyek országába semmi tisztátalan, sem aki útálatosságot és hazugságot cselekszik.”
Tim II. 2:15,19
Igyekezzél, hogy Isten előtt becsületesen megállj, mint oly munkás, aki szégyent nem vall, aki helyesen hasogatja az igazságnak beszédét. (…) Mindazonáltal megáll az Istennek erős fundamentoma, melynek pecséte ez: Ismeri az Úr az övéit, és álljon el a hamisságtól mindenki, aki Krisztus nevét vallja!

Összegzés

Ezeket a hazug, képmutató, felfuvalkodott embereket egyre többen és többen imádják! De sajnos azok isszák meg a levét, akiknek elegük van már mindkét oldal állandó hazudozásaiból és tehetségtelenségéből! Mert végre egy normális, tisztességes országot akarnak teremteni: mint Ausztria! Amíg ezek a műkeresztény emberek folyamatosan megtévesztenek mindenkit, akit csak érnek, a többiekben fogalmaznak meg egyetlen gondolatot: irány külföld! Mert ebből elég volt!

Az év balekja: a hiú Rogán! (Nem demagógia és nem is kereszténység)

Olyan, mint a páva

Személy szerint magasról lekakkantom, hogy a kapitalizmusban ki mennyire hülyül el a pénz varázsában, amikor már semmi nem elég, és mennyire nem képes már megmaradni a valódi értékek talaján.
Létezik egyfajta minőségi kategória minden termék esetében, amit értelemszerűen meg kell fizetni! A kínai piacon vásárolt műszálas zokni, amibe beleég a lábad két másodperc múlva, nyilván jóval kedvezőbb árú, mint egy tiszta pamut vagy selyem holmi… De amikor az emberek már pusztán a sznobizmus miatt veszik meg pontosan ugyanazt a minőségű terméket, melyet a tizedéért meg lehetne kapni, na ettől a tipikus ultrapáva sznobizmustól kiszaladok a világból! Ezt a sznob-hatást minden marketing irányon tanítják.
Valahogy senkit nem tudok értékelni, aki mű dolgokkal kívánja magát jobbnak mutatni! Nem lesz tőle semmivel jobb vagy értékesebb, csupán egy bazinagy páva!

Hosszú időt töltöttem ötcsillagos szállodákban is, ahol bőven volt szerencsém a kapitalizmus által emberi mivoltukból kifordult, puccos pávaként parádéskodó egysejtűekhez, amelyek belül csak a holt sötétséget voltak képesek árasztani… Nem írok ezekről a sznobokról, mert nem érdekelnek… Szerencsétleneket csak sajnálni tudom, hogy saját maguk rabszolgái lettek… Egy politikus helyzete azonban más! Nagyon más!
Megdolgozott érte?

Sok blogbejegyzést olvastam, ahol a kommentelők bedobják az irigység kártyát! Vagy a demagógia adut! Mondván, megdolgozott érte, azt vesz, amit akar! Két hatalmas bibit nem látnak a Rogán-pártiak. Hogy megdolgozott érte, igen erős túlzás! Mondjuk úgy, ő egy fenékkel ült meg száz lovat! Miből is futotta a hiú Rogánnak minderre?

2010-ben még három helyről vette fel fizetését! Fővárosi képviselőségért, bizottsági elnökként és felügyelőbizottsági tagságért: havi félmillió forintot! Polgármesterként havi több mint 600 ezer forintot! És ehhez jött még országgyűlési képviselősége, havi 6-700 ezer forinttal! Összesen 1,8 milliót lapátolt össze álláshalmozóként!
2013-ban már nem tagja a fővárosi közgyűlésnek, de a fidesz frakcióvezetője, polgármester és országgyűlési képviselő, melyekért már csupán 1,7 milliót képes összekaparni!
Probléma

A probléma azon a ponton indul, amikor valaki fideszéknél a választásokban behazudta az 1 millió új munkahelyet! 2010-ben, mikor átvették a kormányzást, a munkanélküliek száma 475 ezer volt! A 2013. márciusi KSH adatokban már 509 ezer! Na ez az egyik probléma a páva politikusokkal, akik álláshalmozással, közpénzből(!) vásárolgatnak maguknak 3 milliós órákat! Mi a rákot tud az az óra, beszél? Ezek a politikusok rendre 3-4 állást töltenek be, melyeket értelemszerűen nem lehet teljes 8 órás munkaidőben ellátni – a nap nekik is csak 24 óra! Miközben emberek munka nélkül vannak egyre többen az ő irányításuk miatt, nekik kell papíron a plusz 3 állás, hogy ilyen 3 milliós órákra herdálják el a közpénzt páva mivoltuk miatt! A KSH jelentése alapján 1,5 millióan nem tudták fűteni lakásukat, de ők álláshalmozásból páváskodnak?

Kereszténység

Irigység? Demagógia? A fidesz belevésette még az alkotmányba is a keresztény értékrendet! Azon nincs mit meglepődni, hogy a fidesz politikai elitje között nincs talán egy ember sem, aki életében egyszer olvasta volna a bibliát! A kereszténység egy jó nagy gyülekezet (embertömeg), akiket a keresztény szó bedobásával meg lehet téveszteni, lehet irányítani… Viszont számomra sokkal meghökkentőbb, hogy akárhányszor beszélgetek önmagát kereszténynek valló emberrel, 99%-ban fogalma sincsen, mi áll a bibliában!!! A mai világ divatvallása a műkereszténység. (?)
Nézzük konkrétan! Mit ír a hiú Rogánról a biblia? Mit mond Jézus?
Biblia: Máté 6, 19-24. – Lukács 16,14-15.
Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a Földön, hol a rozsda és a moly megemészti, és a hol a tolvajok kiássák és ellopják;
Hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, a hol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és a hol a tolvajok nem ássák.
Mert ahol a kincsetek, ott van a ti szívetek is.
(…) Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és Mammonnak.” *Mammon = pénz, gazdaság. Farizeus = képmutató.
Hallák pedig mindezeket a farizeusok is, akik pénzszeretők valának; és csúfolják őt. És monda nékik: Ti vagytok, a kik az emberek előtt megigazítjátok magatokat, de az Isten ismeri a ti szíveteket: mert a mi az emberek közt magasztos, az Isten előtt útálatos.”
Miről beszélünk? Tóni jó lenne, ha eldöntené, most keresztény vagy sem? Most a fidesz totál hülyének néz mindenkit vagy sem? Nem tartom alkalmasnak az ország irányítására azokat a pávákat, akik már elszálltak a sznob bolygóra! Nincs realitásérzékük! Láthatóan nem a valódi értékeket keresik – ami kihat az egész országra! Hogy valaki férfi létére női vuttyon táskát vásároljon magának 400 ezer forintért, röhej és férfiatlan! Mert egy nő szereti a csillogó dolgokat, ez természetekből fakad, de hogy egy férfi női táskával páváskodjon?

Rogán állítása szerint a táskát pelenkatartónak vette. Újabb érthetetlen dolog: most ezzel védeni akarta magát vagy tovább alázni? Pelenkatartó táskát 400 ezerért? Ez komoly? Minek ellenség, ha ott vagy annak önmagad!
Per

Az ügy kapcsán a sznob Tónika perrel is fenyegetőzött! Amúgy is divat lett fidesz politikus körökben perelgetni a népet (Papcsák Ferenc, Lázár János)… Annyira szeretném megkérdezni, vajon ezek az emberek már tényleg azt gondolják, a kétharmaddal majd Istent is beperelik? Majd őt is hülyének nézik? Ezek az emberek semmitől nem félnek?

Annyira szívesen köszönettel venném, ha valamelyik orgánum meghívna egy tévéműsorba, ahol a fideszes képviselőknek (Orbánnak, Papcsáknak, Lázárnak, Rogánnak…) felolvasnék néhány sort abból a könyvből, amit soha életükben nem láttak még kívülről sem! Ellenben az alkotmányunkban hivatkoznak rá! Annyira érdekelne, ezek az emberek agyilag eljutottak arra a mélypontra, amikor a kétharmaddal azt gondolják, majd Istent is palira veszik?
Rogán egyéb villanásai

Az olajszakma
Az origo információi alapján Tóni – biztosan 3 milliós órájának tanácsára – kitalálta, hogy egyedül az Unióban fessük a benzint! Az egész olajszakma értetlenül állt a dolog előtt, mert nemcsak semmi értelme, de még drága is! Ez jellemző hazánk 23 éves politikai elitjére: mindenhez jobban “értenek”, mint a szakma! Marhaságokat ki tudnak találni, de valódi megoldásokat…
Rikkancs szobor és a Blikk
Talán még sokan emlékeznek a tavalyi esetre. Az V. kerületi Hild téren közpénzből 10 millióból készíttetett rikkancs szobrot avattak. A 100 éves szobrász a szobor kezébe “Az Est” újságot szerette volna gravírozni, hiszen a rikkancs fiú ezt a lapot kiáltotta ki nap mint nap.
Különlegessége lett volna a korhűség, amelyben az eredeti újság egy 1933. május 13-i címlapját láthattuk volna viszont a rikkancs fiú kezében: ”Krúdy Gyula ma reggel hirtelen meghalt” – címmel.
Ehelyett Rogán páva Tónika úgy döntött egy személyben, hogy a szobor kezében tartott újságra ennyi legyen vésve: “Blikk”. Ő eldöntötte. Ő közpénzből eldöntötte! Ő egyedül eldöntötte! Ő egy páva!
Az Index írásából pontosan megtudhatjuk, az elmúlt évben 66-szor, azaz ötnaponta szerepelt Rogán Antal a Blikkben! Mit lehet tenni? Hajdú Péter és Norbi után a páva Tónyó sem maradhat ki a jóból! Közpénzből reklámozza a Blikket. Biztosan ezt is a Bibliában olvashatta.
 




Politikusaink igazi arca! (Videó) Paks nem a népre tartozik! A 314 forintos euró nem a kormány hibája!





Eljött a pillanat, amikor már nem szükségesek az erősebb jelzők sem… Minek? Felesleges… Azoknak, akiknek ebből a két videóból sem egyértelmű politikusaink igazi arca, annyit tudok mondani: – megérdemlitek, hogy ne 47 ezerből, hanem 27 ezerből éljetek meg! 
A videók önmagukért beszélnek. Politikusaink a kamerába sem mernek nézni, lapítanak, sunnyognak, mint egykor a kígyó a fán… Saját véleményük nincsen. A nagyvezírre várnak. Még Selmeczi Gabi – a máskor oly lelkes szónok – sem tud egy betűt sem kinyögni, egy egyszerű kérdésre, melyre egy óvodás is azonnal választ adna.
Ez a magyar politikai elit:
  • politikusok, akik úgy nyomkodják a gombokat, hogy indokolni sem tudják döntésüket, és talán tisztában sincsenek azzal, amire éppen szavaznak
  • politikusok, akik a parlamentet csak megélhetési színtérnek használják
  • politikusok, akik szögegyenest mást mondanak ellenzékben, mint kormányon
Politikusok. Országunk szégyenei. Akik miatt már több mint 4 millió a szegény és nélkülöző. De lelkiismeretük továbbra sincs.
Meddig? Kérdem én. Meddig tartjátok még hatalomban őket?

A 314 forintos euró nem a kormány hibája

A kormánypárti képviselők véleményét kérdezte erről a HVG:
"A gazdaságpolitikánknak nincs hozzá köze" - kormánypártiak a 314Ft-os euróról




Riporter: “A kormány mennyiben felelős a 314 forintos euró árfolyamért?
Harrach Péter (KDNP): ”Nem hiszem, hogy ez a kormány gazdaságpolitikáján múlna, sokkal inkább a nemzetközi pénzügyi helyzeten.”
Riporter: “Mikor korábban az előző kormány erre hivatkozott, tehát világgazdasági folyamatokra, akkor önök azt mondták, hogy az akkori gazdaságpolitika megbukott.”
Harrach Péter (KDNP): “Akkor ez volt az oka, most más.” (Közben gúnyos mosoly.)
Harrach Péter az a nyugdíjas képviselő, aki 1 milliós javadalmazása mellé 200 ezer forintos nyugdíjat vesz fel. Mint ismert, a politikusok olyan törvényt hoztak, hogy kizárólag a politikus vehet fel egyszerre fizetést és nyugdíjat. Harrach korábbi válasza arra a kérdésre, miért veszi fel a nyugdíjat, és jogosnak érzi-e, azt felelte, hogy az országgyűlés így döntött, joga van felvenni, nem lát ebben kivetnivalót.
A Biblia véleményét is illik megismernünk, ha már álszent, és bibliát soha nem olvasott – önmagát kereszténynek hazudó – egyének úgy gondolják, mindenki felett állnak:

Biblia:
Lukács 11:46
“Jaj néktek törvénytudók! Mert elhordozhatatlan terhekkel terhelitek meg az embereket, de ti magatok egy ujjotokkal sem illetitek azokat a terheket.”
Hogy még jobban finomítsam a képet: Harrach Péter végzettsége: TEOLÓGUS! A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szerzett teológusi (1995) és kánonjogászi (2006) végzettséget – akármit is jelentsen ez utóbbi. (Forrás: parlament.hu – egy képviselő adatai menüpont)
Ezt hívjuk az igazi álszentségnek… A Biblia többi részét nem idézném most, szerintem ebből is világosan látható, mennyire nem ismeri Harrach Petike azt az egyetlen iratot, melyet vagy 10 éven át tanult az egyetemen. Számomra picit durva, ha egyetlen könyvet sem sikerül ennyi idő alatt elsajátítani, hogyan gondolja, hogy alkalmas az ország irányítására? (hm… költői kérdés volt…)
Mindenképpen megjegyzendő, hogy Pokorni Zoltán az egész bandából az egyetlen tisztességesnek és őszintének mondható személy – véleményem szerint. De azért a pártot ő sem hagyta el. (Hát a pénz nagyúr.)
Utólagos elnézést kérek, ígértem az elején, hogy ehhez a videóhoz nem kellenek erős jelzők, mert önmagáért beszél… Mégis akadt egy kivétel: PINTÉR SÁNDOR, a videó végén, aki megtestesíti egy személyben a világ összes hímsoviniszta vadbarmát és azoknak leszármazottait 500 évre! Nem akarnék ennek az embernek a lánya lenni…

Paks nem az emberekre tartozik

"Paks nem az emberekre tartozik"


Riporter: ”Támogatja, hogy legyen népszavazás Paksról?”
Illés Zoltán (Fidesz): “Mivel eldöntötte – szerintem gyalázatos módon – a Gyurcsány-kormány javaslatára a parlament…
Riporter: ”Várjunk! Most a Gyurcsány-kormány tehet arról, hogy Paks bővül? Jól értem?”
Illés Zoltán (Fidesz): “Hát többek között igen!”
Riporter: ”De hát ennek a kormánynak jogában van ezt megakadályozni! Miért nem tette?”
Illés Zoltán (Fidesz): “Még egyszer mondom, én kisebbségben maradtam ebben a vitában, mint 2006-ban…”
Riporter: ”És ennek ellenére is vállalhatónak tartja a fidesz tagságát?”
Illés Zoltán (Fidesz): “Természetesen!”
Naná, majd hülye lesz lemondani a milliós zsebpénzről…

Mindenért a Gyurcsány a hibás

Végül is megtudtuk, hogy már arról is Gyurcsány tehet, ahogyan ők most egyénileg szavaznak a saját kis kezecskéjükkel. Ezt is Gyurcsánynak köszönhetjük, ja és talán az IMF-nek… Ennél képmutatóbb, gyalázatosabb, undorítóbb társaságot nem hordott még lábán a Föld. De ha ez kell az ország népének? Akkor éljetek meg 27 ezerből, és senki ne sírjon ám miatta, ki ezeket még mindig támogatja!
Hisz ezeknek a “becsületes”, “tisztességes”, “egyenes”, “felelősség szóval tisztában lévő” embereknek a magyar nép kíván újabb 4 évet adni!? (Nem védem a másik bagázst sem, nem arról van szó, azok se jobbak, csak éppen most úgy tesznek.)

Nem tudja a bal, mit tesz a jobb

Mást mondunk ellenzékben, mást csinálunk kormányon: ez a vérbeli magyar politika. Hihető, hogy ezek vezetik ki az országot a slamasztikából, melyet ők maguk okoztak?
Riporter: “Önök egyetértenek azzal, hogy népszavazás legyen…”
Rubovszky György (KDNP): “Én azzal nem értek egyet, hogy önök ilyen piócák!”
Szegény, szegény vén KDNP-sek… Milyen felháborodást vált ki köztük, hogy nem csinálhatják titokban, amit csak akarnak! Már az is durva, hogy ilyen öregemberek ilyen nagy számban egyáltalán a parlamentben ülhetnek, főként a KDNP színeiben… (Az életkor egy állapot, és nem érdem!)
Apropó: TITOK! Mert a Bibliának erről is van ám véleménye:
Biblia
Lukács 12:2-6. Óvás a képmutatástól
Mert nincsen olyan rejtett dolog, mely napfényre ne jőne, és oly titok, mely ki ne tudódnék. Annak okáért, amit sötétben mondtatok, a világosságban fog meghallatszani; és amit fülbe súgtatok a rejtekházakban, azt a házak tetején fogják hirdetni.
Szegény,szegény vén KDNP-seknek valaki szóljon már legalább, hogy hogy néz ki a Biblia a könyvtárban, és melyik polcról kell levenni.

Wittner Mária és az év mondata

Amit vele tettek a történelemben, ugyanúgy nem érdemelte meg, mint amit ma ők tesznek velünk! Az áldozatból elkövető lett…
Máriának a riporter adta meg a végső kegyelemdöfést, szegény szóhoz sem tudott jutni… Egyébként dicséret illeti a HVG riporterét, kiválóan teljesített, azonnal reagált a politikusok blődségeire, és nem hagyta magát lerázni! Ezt kell tenni! Nem kell hagyni magunkat! Addig kell a nyakukra mászni, míg el nem vonulnak önként, vagy annyira meg nem gyengülnek, hogy összeomlik fellegváruk, amit maguk köré emeltek.
A cikket Mária szavaival zárnám. Mondata akkorát üt, ha ebből nem lesz világmárka, akkor úgy vélem, semmiből:
Riporter: “Népszavazással nem kéne megtámogatni ezt a döntést?”
Witnner Mária (Fidesz): “Nem! Nem! Ne haragudjon, hogy laikus emberek szavazzanak az atomreaktorról, ez nevetséges!”
Riporter: ”De hát ön is laikus!”
Witnner Mária (Fidesz): (Nem kap levegőt, hatásszünet.) “Nem vagyok fizikus, de azért nekem vannak barátaim, akikkel én beszélgetek!”
Riporter: ”De másnak is lehetnek barátai, miért nem dönthetnek az emberek?”
Witnner Mária (Fidesz): “Ne haragudjon, nem fogok magának szabadelőadást tartani. Megszavazom és kész!”
Már csak annyit kellett volna hozzátennie: És le vagytok ti – magyar nép – jó magasról szarva!

Nem vagyok fizikus, de azért nekem vannak barátaim, akikkel én beszélgetek!” – W.M.

Sajnálatos tény, hogy ezt a videót, amit a HVG készített, és leadta már több tévécsatorna – tegnap éppen az ATV Havas műsor foglalkozott vele -, alig 50 ezren látták a Youtubon! Most is az a kifogás, hogy kevés a reklám? Hogy nem ismert a HVG? Van ma Magyarországon 8 millió választásra jogosult! Ebből 2010-ben 5 millióan mentek el szavazni. Ehhez képest a videót látták 50 ezren!
Ha a magyar embereknek ma a tájékozottsága, tájékozottság iránti vágya és felelősségérzete akkora lenne, mint a hiúsága, már nem itt tartana ez az ország! Ilyen gyalázat, hogy ezeket a képviselőket most tervezi újra megválasztani közel 2,7 millió ember (ennyien szavaztak 2010-ben a fideszre, vélhetően ebből 2014-re maradt 2,2-2,4 millió), akik semmilyen valóság iránt nem fogékonyak, hát ez a borzasztó…
Bezzeg a VV lalikát, meg a többi nevenincs celebet milliók követik, és 100 ezrek lájkolják és böngészik naponta oldalukat… Komolyan nem is tudom, mit várjunk ettől az országtól…



















Ezért kellett eljönnünk Magyarországról




Ez a cikk a határátkelőről származó eszméletlenül jó írás, amely olyan illető szeméből engedi láttatni az ország helyzetét, aki már elhagyta.

Ezért kellett eljönnünk Magyarországról

Ez a poszt nem arról fog szólni, hogyan jöttünk el, és nem is arról, hogy a megcsúszott lakás hitel részletek fölött keseregjek (hál’ istennek nem vagyok abban a helyzetben, hogy ilyesmi miatt kéne búsulnom). A hely nem is fontos, Európa nyugati felébe jöttünk, ennyi elég.
Az ok, amiért elindultunk nem annyira gazdasági, bár egy kicsit az, majd kiderül mennyire. Az „Utópia csapdája” bejegyzés motivált engem, hogy összeszedjem, miért KELLETT eljönnünk Magyarországról.
Beteg, agresszív ország”
Én ezt inkább úgy mondanám, dühös, frusztrált. Mindenki frusztrált, van, aki azért, mert ilyen a természete, mások meg azért, mert az előző típus idegesíti. A kilátástalan helyzetek, vagy akár csak nehezen belátható következményekkel járó dolgok fölszaporodása az életünkben frusztrációt okoz.
Az elmúlt néhány tíz évben többszörösen fölborult értékrend egy süppedős mocsárrá változtatta a legtöbb magyar ember erkölcsi viszonyítási pontjait. Én is bajban vagyok, mikor a „jó magyar ember” fogalmát akarom meghatározni, pláne, ha ennek megfelelően akarok élni.
Ha nem akarok, vagy nem tudok erkölcsi „véleményvezérré”, mintává válni (mert mondjuk, nem vagyok elég erős hozzá, vagy csak túl aggályoskodó vagyok ahhoz, hogy elhiggyem, a szittya nyereg alatt puhított sámándob ereje adhat nekem erkölcsi támaszt a mindennapi döntéseimhez), keresnem kell egy viszonyítási rendszert, amiben akarok és tudok élni.
Én az európai, liberális értékrendben hiszek (és bár az írásban sokat hivatkozom az erkölcsre, nem vagyok vallásos), és mivel nem vállaltam föl a napi konfliktusokat, nem akartam „hittérítőként" mindenáron a saját értékrendbeli válságuk miatt dühös és frusztrált a környezetemet a képemre formálni – el kellett jönnöm. Ez közös kudarcunk az országgal, a gyengeségemnek része van benne, elismerem.
Politikai, társadalmi zűrzavar felé
Magyarország az elmúlt 10 évben egy a hiteltelen, erkölcsileg és egyéb módokon is retardált vezetőivel a politikai, társadalmi zűrzavar felé zakatoló gyorsvonat. A politika alakulása és az inkompetens vezetők újra és újra történő megválasztása egyszerre oka és következménye a bajoknak.
Az irányt vesztett, összezavarodott emberek könnyen befolyásolhatóak, így megválasztanak mindenkit, aki vagy valamilyen új „rendet" ígér, vagy valamilyen régi, jól bevált, nosztalgikus rendet képvisel.
Az ígért rendet aztán - sajnos vagy szerencsére – nem valósítják meg, amivel még inkább összezavarják a választóikat. Akik megint megválasztanak valakit, aki „rendet" ígér. A frusztráció garantált és a politikai mókuskerékben nem nagyon marad meg más, mint a jól ígérő, karizmatikus ám szakmailag gyenge és erkölcsileg flexibilis vezetők hordái.
Ez még egy közös kudarcom az országgal – én nem szeretek agitálni, a politikai nézeteimről győzködni másokat, képviselni nagy embertömegeket, Magyarország lakossága meg magától szemlátomást nem tudja kitermelni, megválasztani a szakmailag és erkölcsileg is elfogadható vezetőit. Ezt én nem tudtam, nem akartam megváltoztatni, de együtt élni vele sem tudtam, el kellett jönnöm.
A korrupció
Egyre növekvő, egyre intézményesebb szintet elérő korrupció. Nem vagyok idealista, tudom, hogy korrupció mindig volt és lesz is. De a tendencia nagyon rossz. Az első két pontból adódóan lazulnak az erkölcsi gátak.
Erkölcsi tartás már nincs, mert nincs stabil értékrend, amihez mérhetem magam, a vezetők meg pláne rossz példával járnak elő, és még csak nem is szégyellik, rejtegetik nagyon, hát akkor én miért ne?
Ha valakit már nem zavar, hogy üzletet, orvosi ellátást, pozíciót, jobb kaját, gyorsabb kiszolgálást csak mutyiban, egy kis kenegetéssel lehet gyorsan elintézni, akkor persze ez egy jól működő rendszer is lehet. Magyarországon engem is nap mint nap megkísértett a korrupció, hívjuk hálapénznek vagy marketing ajándéknak.
Volt mikor legyőztem, volt mikor engedtem a csábításnak, és éltem az eszközeivel, de nem tudta megszokni a gyomrom. Nem voltam elég erős küzdeni ellene, így hát el kellett jönnöm. Egy újabb közös kudarc, és hány lesz még?
Jövőtlenség
Talán a fenti okokra visszavezethetően, vagy tán csak, mint magyar sajátosság, az ország rohamléptekben zabálja föl a saját és az állampolgárai jövőjét.
Elköltjük a következő nemzedék nyugdíját, hogy a mai nyugdíjasok kaphassanak, elvonjuk a jövő iparának alapjául szolgálni hivatott befektetéseket és mondjuk egy középtávon kihalásra ítélt iparág (konkrétan a MOL-ra gondolok) részvényeit vesszük meg belőle.
Megvágjuk, sőt, szinte megvonjuk az oktatás (különösen a legtermelékenyebb erőforrásokat produkáló felsőoktatás) támogatását a spórolásra hivatkozva, gátoljuk a bankok tevékenységét, akiknek a gazdasági fejlődéshez szükséges tőkét kéne akkumulálniuk és továbbadniuk.
Olyan ez, mint a teli gázpalackot kihajítani a túlsúlyos hőlégballonból. Nem bírtam nézni, hogy az emberek egy része állva tapsol az én és a saját gyermekeik, unokáik jövőjének lerombolásához, de erőm nem volt tenni ellene, el kellett jönnöm.
Más hibája, más felelőssége
Az egyik legzavaróbb dolog Magyarországon, hogy a felelősséget mindenki úgy igyekszik letúrni magáról, mint egy leprástól kölcsönkapott alsógatyát. És ebben komoly támogatást kapunk a politikusainktól is, példa és iránymutatás formájában.
Ha valaki azt mondja, nem a te hibád, hogy szarul élsz, rosszul érzed magad – lehet, hogy részben igaz, de az esetek legnagyobb részében csúsztatás. Ha azt állítja valaki, hogy nem a te hibád, ha nem tudod fizetni a hiteledet, lehet, hogy igaz. De akkor is a te felelősséged! (Különösen torz és káros dolog ezt a felelősséget áthárítani a bankra és rajta keresztül a betétesekre, vagy a részvényesekre.)
Ha valaki azt mondja, hogy a gyereked nem miattad maradt hülye, hanem mert gyengén fizetettek a tanárok a suliban, ahova jár, rossz az oktatási rendszer, lehet, hogy részben igaz, de mit tettél te, hogy jobb legyen?
Egyszerű azt mondani, hogy a tanárok, nyugdíjasok, nagytőkések, bankok, zsidók & cigányok, politikusok az okai mindennek. Már meg is könnyebbültem, ahogy leírtam. Ahhoz, hogy ne nézzen mindenki komplett hülyének, amikor valamire azt mondom: az én hibám, az én felelősségem, én fizetem a számlát – el kellett jönnöm.
Rasszizmus, nacionalizmus
Az én fejemben a hazaszeretet nem egyenlő a nacionalizmussal. Nem hiszem, hogy a magyar jobb, okosabb, vagy bármi módon érdemesebb, mint más népek. A nemzetek viszonyításában szerintem nincs értelme a „jobb-rosszabb" típusú összehasonlításoknak, mint ahogy nincs értelme összehasonlítani egy elefántot egy réti poszátával.
Más hatások érték őket a fejlődésük során, máshova jutottak, más kihívásokra más válaszokat adnak, de nem jobbak vagy rosszabbak a másiknál – hacsak nem egy-egy specifikus tulajdonságukról beszélünk.
Ha a rasszizmusról van szó, mi magyarok a rosszak közé tartozunk. Az elmúlt években egyre többször találkoztam a rasszizmus nyílt, vagy burkolt formáival. Beszivárgott a közvetlen környezetembe is, általam kedvesnek, szerethetőnek tartott emberek kezdtek el nyílt, vagy „szalon" rasszista kifejezésekkel illetni általuk alig ismert népeket, csoportokat, embereket.
Hányingerem lett a félig kimondott megjegyzések, utalások utáni cinkos összekacsintásokból és abból, hogy ne halljam meg ezeket, ne kezdjek el vitatkozni velük azonnal – amit még megtettem volna 10 évvel ezelőtt, ám most már úgy érzem, túl sok konfliktusom származna belőle, átbillent a rasszizmus index egy különösen káros és veszélyes kategóriába.
Mélyebb történelmi ismeretek nélkül, főleg a családom történetére hagyatkozva feltételezem: mindannyian alkotói és végeredményei vagyunk a kárpát-medencei génturmixnak (asszem ezt is itt olvastam valahol), így nem csak erkölcsileg, logikailag is égbekiáltó baromság a rasszizmus bármilyen formája hazánkban.
Ám sajnos nem csak a szembetűnően csökött barmoktól hallottam nap mint nap a cigányozást, zsidózást, hanem ezek elcsattantak abban a közegben, ahol én és a családom éltünk, a rasszizmus már részévé vált a gyermekeim mindennapjainak is, már nem csak undort és frusztrációt generálva, hanem félelmet is keltve bennem. Nem tudtam ellene tenni, el kellett jönnünk. A sokadik kudarc immár.
Anyagiak
Ahogy már írtam, nem csak, illetve főleg nem az anyagiak vezéreltek külföldre. Azon kevesek egyike vagyok, akik az elmúlt években viszonylag sikeres gazdasági tevékenységet folytattak Magyarországon. Nőtt a cégem, és ebből tisztességesen megéltem.
Természetesen ez nem csak az én érdemem, nagyon sok tőkét kaptam mind direkt, mind átvitt értelemben a szüleimtől, támogatást a családomtól, sok tehetséges munkatársam és partnerem is közreműködött a sikereinkben, köszönet érte.
Ugyanakkor gyakran kellett szembesülnöm azzal, hogy fele annyit sem érek el a magyar piacon, a magyar viszonyok között, mint a velem összemérhető tehetségű, munkabírású emberek „nyugaton".
Éreztem, hogy húz le, húz vissza a magyar posvány, keresztbe fekszenek a fent leírt okok miatt már megkeseredett, esetleg kevésbé szerencsés honfitársaim, naponta átalakulásra késztetik a vállalkozásaimat a kelekótya politikusaink kísérletezgetései, és belőlem is fogy a kreativitás és a cselekvőkésség.
Látnom kellett, hogyan húz el mellettem a világ, hasznosítják az új gondolatokat, ötleteket, amik bár bennem esetleg előbb felötlöttek, de a destruktív közegben elakadtak, elhaltak, belassultak.
Irigykedni kezdtem, hogy mások – külföldön – sokkal kevesebb erőfeszítéssel érik el céljaikat, sokkal több támogatást (de legalább kevesebb gátlást) kapnak a honfitársaiktól.
Nem volt elég erőm, hogy megváltoztassam ezt a közeget magam körül, és féltem, hogy lemaradok, kevesebb leszek, mint ami lehetnék, kevesebbet érek el, mint amit elérhetnék, ha Magyarországon maradok. El kellett jönnöm.
Nem számoltam le végleg
Van még ok persze számtalan, gondolom mindenkinek meg van a listája, aki már eljött, vagy jönni készül. Én nem bátorítok senkit, csak megosztom a saját véleményemet, szempontjaimat – amiket vagy elfogadtok, vagy kinyomtatjátok puha papírra, hogy a munkásságom elfoglalhassa méltó helyét a sloziban.
Hogy a mélymagyar kesergés mellett valami pozitívummal zárjam a témát: én nem számoltam le teljesen Magyarországgal. Belátom, hogy a problémák elől menekülve, saját gyengeségem miatt is kellett eljönnöm, ezt nem lehet az ország nyakába varrni.
Túlságosan érzékenyen érintettek a nekem nem tetsző dolgok, ugyanakkor nyúlbéla voltam, vagyok ahhoz, hogy fölvegyem a kesztyűt és próbáljak változtatni az engem irritáló dolgokon.
Akkor miben reménykedem? Több dologban is. Magyarország még megváltozhat, akár csöndesen (bár ebben kevésé hiszek), akár valamilyen kataklizmában, társadalmi földindulásban. Összedől vagy megváltozik minden, ami nem működik a mai Magyarországon, mert különben Magyarország tűnik el hamarosan.
Ha marad otthon (vagy hazamegy) pár ember, aki nem futamodik meg a változtatás kényelmetlen feladata elől, nem úgy, mint azt mi is tettük itt oly sokan, akkor megváltozhatnak a dolgok, ha nem, akkor Magyarországnak hamarosan vége. Kínai gyarmat lesz, vagy német lerakat, talán önálló országhívó kóddal.
A másik reményem a gyermekeim. Jelentős részben az ő jövőjük miatt jöttem el. Ha beválik a terv és egy biztonságosabb, barátságosabb közegben tudom őket felnevelni, akkor ők elég erősek lehetnek ahhoz, hogy részt vegyenek Magyarország életében, jobbításában.
A harmadik reményem pedig én magam vagyok. Igyekszem tanulni a hibáimból, begyógyítani azokat a sérüléseket, amiket a magyar közegben szereztem és gyűjtöm az erőt, hogy visszatérjek.
Lesz még olyan időszaka az életemnek, amikor kevesebb lesz a vesztenivalóm, és több a testi, lelki tartalékom, mint most és akkor igyekszem majd helyrehozni azokat a hibákat, amiket elkövettünk – Magyarország és én."




Önmagát fűtő és hűtő üvegház! A magyar kreativitás!









Ismét magyar, ismét forradalmi, ismét mutatja, hogy Magyarország többet érdemel ennél a két semmirekellő pártnál (mszp és fidesz), akik a tehetséges embereket arra kényszerítik, hogy nagy számban hagyják el ezt az országot!

Akvapónia

A Debrecenben élő Gönczi Péternek támadt egy ötlete. Mi történne, ha az ősi módszert a magyar, változó időjárási viszonyok között is meg tudná valósítani? Méghozzá kicsiben, gazdaságosan.
Az ötlet egy olyan üvegházról szólt, amelyet nem szükséges kapálni, gyomlálni, vegyszermentes, egészséges, olcsó fenntartási költségekkel, hiszen télen önmagát fűti, nyáron pedig önmagát hűti! Tehát lehetővé teszi a folyamatos növénytermesztést! Emellett még a heti egyszeri halétkezést is biztosítja!
Akvakultúra = hal és Hidropónia = víz. A két szó egybeolvasztásával alakult meg az Akvapónia kifejezés. Mind a két ősi kultúrát használták külön-külön, de együtt és ilyen szélsőséges időjárási körülmények között még sosem. Ez volt Gönczi Gábornak az alapötlete.
A növények az üvegházban a megszokottal ellentétben nem földben, hanem kavicságyon nevelkednek. Ennek hatására nem kell kapálni, gyomlálni.
A növények tápanyagellátását az akvakultúra, vagyis a halak biztosítják. Egy nagy akváriumban halak vannak, melyek vizét (a halak szerves ürülékével) naponta a növényekre szivattyúzzák. A víz keresztülfolyik a kavicsokon, majd a szivattyúval visszajut az akváriumba, lényegében így keringetve a vizet.
A magokat csupán rá kell szórni a kavicsokra, és már el is lettek “ültetve”.

Szélsőséges időjárási körülmények

Mivel Magyarországon a tél rendkívül hideg, a nyár pedig forró is lehet, szükségessé vált kitalálni, hogyan ellensúlyozható mindez? A válasz pedig az üvegház tájolásában és a belül kialakított vízzel teli hordókban rejlik.
Az üvegháznak az egyik oldala “üveg”, a másik szigetelt. A hőt az egyik oldalon egymásra helyezett vízzel teli hordók veszik fel, ha hűl az idő, visszaadják a hőt a zárt közegnek. Nyáron ugyanez a hűtést szolgálja.
Az üvegház még kísérleti szakaszban van, az eredmények biztatóak, a feltaláló folyamatosan fejleszti, vonja le a következtetéseket, és javítja rendszerét. 2013 februárjában készült felvételei az üvegház belsejéről mindenki számára betekintést nyújtanak – a kételkedőknek is.

Ingyen közreadott tervrajzok!

Gönczi Péter első interjúi alkalmával úgy nyilatkozott, ingyenesen közzé fogja tenni a tervrajzokat, hogy bárki megépíthesse otthon saját kis passzív üvegházát, csökkentve a már gusztustalanul magas zöldségárakat – miközben egy kibaszott agrár ország vagyunk!
Saját weboldalán (CC) liszensz alatt bárki letöltheti a terveket. (A Creative Commons licence jelentése: a szabadalmi terméket szabadon felhasználhatod, de a szerzőt mindig fel kell tüntetned, valamint kereskedelmi célokra nem használhatod!)



Passive solar greenhoused - aquaponic system 2013 february
Nem kapálok, nem öntözök, csak vetek és aratok






Tanulság

Ebben az országban megannyi kiváló elme, gondolkodó, feltaláló van! Nem véletlenül létezik annyi világhírű magyar találmány! Hogy miért tart itt országunk? Egyetlen oka van: a kizsákmányoló, romboló, semmihez nem értő politikai elit, amely már 23 éve ül Magyarország nyakán!
Mikor már nem marad egyetlen valódi gondolkodó sem az országban, akkor lehet majd imádni a pártokat örök szerelemmel!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése