2016. december 5., hétfő

Formálnak mint zsidó kovács a vasat !






Formálnak mint zsidó
kovács a vasat !

Láttál te már zsidót kovácsként dolgozni ???



- Nem ő Brüsszelbe ment népbiztosnak , így lettél te EU – s kamatrabszolga !!!!


Na mit csinálnak a MOSZAD ügynökeink ????


Orbán: politikai blöff a Rogán Antal elleni támadás 
2016-11-14 MTI - polgarportal.hu 

Politikai blöfftámadásokkal nem foglalkozom, a kormányon belül csak a teljesítmény számít - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben, ahol több ellenzéki képviselő is a Rogán Antal miniszterről a közelmúltban megjelent cikkekről kérdezte. 
Orbán: politikai blöff a Rogán Antal elleni támadás

Az LMP-s Szél Bernadett szerint a tárcavezető "kétszer hazudott a széles közvéleménynek", egyrészt egy televíziós műsorban a letelepedési kötvényekről, másrészt a Kertész Balázs ügyvéddel való ismeretségéről. 

Ugyanígy az MSZP-s Harangozó Tamás is arról beszélt, hogy Rogán Antal neve mára egyet jelent az urizálással, a folyamatos botrányokkal, korrupciógyanús ügyekkel, a hazudozással. "Meddig védi még ezt a fiút?" - kérdezte a miniszterelnöktől. 

A jobbikos Szilágyi György úgy fogalmazta meg kérdését, hogy "Rogán Antal miért hazudhat folyamatosan büntetlenül". 

A kormányfő ezekre az azonnali kérdésekre úgy reagált, politikai blöffel, politikai bulvárral nem foglalkozik. Minden egyes támadás, amit a miniszter ellen indítottak, Rogán Antal pozícióját erősítette - tette hozzá, a tárcavezető ellen intézett vádakat nevetségesnek minősítve. Ezek - fogalmazott - tényeknek látszó dolgokkal alátámasztott hazugságok. 

Orbán Viktor azt is mondta, az ellenzék valójában nem Rogán Antalt, hanem őt és kormányát támadja. 

Harangozó Tamás kérdésére megjegyezte: ha csak egyetlen igaz szó lett volna abban, amit elmondott, akkor "önök már régen tettek volna büntetőfeljelentéseket, de azt persze nem merik vállalni". 

A jobbikos Szilágyi Györgynek válaszolva hozzátette: 26 éve parlamenti képviselő, és ha hitelt adott volna azoknak a támadásoknak, amelyek ellene irányultak, akkor már rég nem ülne az Országgyűlésben. "Saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy amikor megindul egy kampány egy politikus ellen, akkor aztán tücsköt, bogarat, kígyót, békát" mondanak róla - fűzte hozzá. 

"Nehogy azt higgye, hogy ezek a hírek bennünket megrendítenek, vagy akár csak el is gondolkodtatnak, ezek blöffök, politikai blöffök, így is tekintjük őket" - mondta, megjegyezve azt is: "politikusként politikust lehazugozni nem valami eredeti, szerintem nincs is sportértéke". 

Végül idézte Szilágyi György egy korábbi mondatát, amely szerint "időhúzás a népszavazás, amelyre leghamarabb ősszel kerülhet sor, inkább az alaptörvényt kellene hasonló tartalommal módosítani". Megjegyezte, a jobbikos politikus később nem szavazta meg a bevándorlással kapcsolatos alkotmánymódosítást. "Ennyit a hazugságról" - zárta válaszát Orbán Viktor. 


A miniszterelnök Rogán Antal védőszentje



Fideszes mérce: minél több botránya van Rogánnak, annál erősebb lesz Orbán szemében
Politikai blöfftámadásokkal nem foglalkozom, a kormányon belül csak a teljesítmény számít” - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben, ahol több ellenzéki képviselő is a Rogán Antal miniszterről a közelmúltban megjelent cikkekről kérdezte.
A kormányfő a hozzá e témában intézett azonnali kérdésekre úgy reagált, politikai blöffel, politikai bulvárral nem foglalkozik. Minden egyes támadás, amit a miniszter ellen indítottak, Rogán Antal pozícióját erősítette – tette hozzá.
Azt is mondta, az ellenzék valójában nem Rogán Antalt, hanem őt és kormányát támadja.
Forrás: MTI/kuruc.info
sokkaljobb-kommentár: A kormányt is lehet támadni, mert ennyire magas létszámú és magas jövedelmű kormánya soha nem volt még Magyarországnak! Ezt a tényt maga a miniszterelnök is elismerte tavaly októberben, majd néhány nap múlva kinevezte Rogán Antalt miniszternek, és juttatott neki néhány milliárdos költségvetést, amit el kellett neki költenie még abban az esztendőben. Aztán sikerült neki elkölteni még jó néhány milliárdot. Az óriásplakátok erdeit a szomszédja gyártotta le, a népszavazási kampány idején úgy 15 milliárd forint ment el reklámra. A sok mutyi, a kaukázusiakkal való üzletelés, a régi haveri kör helyzetbe hozása, a letelepedési kötvény offshore cégekkel történő forgalmaztatása mind milliárdos károkat okoz. Ugyanis a haszon mind a haveri ökörköré, a kár a magyar társadalomé lesz, mert a kötvényeket öt év múlva kamatokkal velünk vásároltatják vissza és nem az adóelkerülő lovagjaikkal!
Rogán bukása szerintünk is benne van a pakliban, de ezt későbbre várjuk – ha egyáltalán bekövetkezik” – fogalmaztak a hvg.hu-nak, amikor egy a hatalom közelében mozgó magyarországi üzletember közvetlen környezetében lévőkkel beszélgettünk arról, túléli-e (nyilván politikai értelemben) a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a zűrös ügyeket, amelyek az utóbbi időben vele összefüggésben felvetődtek. Értékelésük szerint Rogán egyfelől bőven „kínos” lehet már akár a kormányfőnek is, ám mostani bukása nem lenne elég hasznos. A választások közeledtével azonban valószínűleg meg fog Orbán szabadulni ezektől a lassan már koloncokká váló kötelékektől, főleg akkor, ha kétharmaddal akar nyerni 2018-ban. Amitől jó lenne, ha a Sors megkímélné Magyarországot! Addig viszont félő, hogy ugyanúgy üres lesz a kassza, mint 1990-ben az úgynevezett rendszerváltozás hajnalán. Azért se felelt senki, ezért se fog!
Békéscsaba, 2016. november 14.
F. I. – K. M.
Emlékeztető: A kormány nem vállalkozást ösztönöz, baráti oligarchahálózatot épít ki. Ezt bizonyítja, hogy amikor összeveszett a miniszterelnök Simicska Lajossal, akkor minden pozíciójából elkezdték kiszorítani és az új csókosokat próbálják helyzetbe hozni. És Mészáros Lőrincet vagy Garancsi Istvánt sem azért támogatja, mert ezzel egy-egy szektort ösztönöz, hanem azért, hogy a politikai hatalmát megtámasztja néhány nagyvállalkozó, ráadásul mivel egy koncentrált-centralizált szféráról van szó, csak pár szereplővel kell kiegyeznie – és ezek az oligarchák gazdasági oldalról biztosítják a hatalmat.” (Részlet a Mellár Tamással készült Csak az első éjszaka joga hiányzik című interjúból) 



Mirkóczki Ádám sajtótájékoztatója (2016.11.17.)

Trump győzelme és a világméretű rendszerváltozás





A Magyarok Világszövetségének álláspontja szerint különös jelentőséggel bír Donald Trump győzelme az amerikai elnökválasztáson. Donald John Trump győzelmével elkezdődhet egy új, világméretű rendszerváltás. Az új rendszer legfőbb ismérve: véget vet az álságosan politikai korrektnek nevezett ordas, gátlások nélküli, ideológiai indíttatású hazudozásnak. Esélyt kap tehát az igazság kimondása, annak átfogó következményeivel. Ez az, ami tulajdonképpen már Donald Trump kampánya során bekövetkezett, de győzelmével ez a szemlélet a világ legerősebb államában hatalomra került. Ez a változás ki fog hatni az egész világra és be fog gyűrűzni Magyarországra is – remélhetőleg üdvös eredménnyel.
Másodsorban valószínűsíthető, hogy csökken egy világméretű katonai konfrontáció – a harmadik világháború – kirobbanásának veszélye.  Nem valószínű, hogy az Amerikai Egyesült Államok Donald Trump elnöksége idején Oroszország elleni háborúba sodorná környező országait, a Baltikumtól Lengyelországon, Románián és Törökországon át Kirgizisztánig.
Harmadsorban valószínűsíthető, hogy Amerikával az élen a kapitalista világ államai elmozdulnak a rabló kapitalizmustól a szociális piacgazdaság felé. Legalábbis erre enged következtetni Donald Trump megválasztása másnapján meghirdetett három prioritása – egészségügy, határvédelem, munkahelyteremtés – közül kettő.
Ennek a világméretű rendszerváltásnak lehetnek vadhajtásai is, de hitünk szerint ezek nem fenyegetik létében az emberiséget, hiszen a fent vázoltakkal új esélyt kap a kereszténység és a keresztény értékrend a földi élet alakítására.
Budapest, 2016. november 11-én          
 
Patrubány Miklós István Ádám,
a Magyarok Világszövetségének elnöke
MVSZ Sajtószolgálat
9053/161111


Robbanás szélén áll Olaszország



Matteo Renzi elbukhatja a decemberi népszavazást, ami politikai földrengéshez vezethet
Fenyegetésnek szánva, riasztó példaként emlegette a magyar kormány politikáját az olasz pénzügyminiszter. Pier Carlo Padoan a La Repubblica című napilapnak adott interjújában azt mondta, Európának választania kell: elfogadja, hogy a földrengés sújtotta és a migrációt kezelő Olaszországban az államadósság mértéke meghaladja az előírt szintet, vagy jöhet a „magyar út”, amely falat emel a migránsokkal szemben, s amelyet el kell utasítani. A tárcavezető az EU által fenntartásokkal fogadott jövő évi olasz költségvetési csomagról nyilatkozott. Olaszország államadósságának GDP-arányos mértéke 2017-ben a kitűzött két százalék helyett 2,3 százalékra emelkedik. Padoan szerint amennyiben Brüsszel nemet mond az olasz költségvetési csomag elfogadására, az unió „a végét kockáztatja”.
Szombaton mintegy negyvenezren vonultak fel Rómában a Matteo Renzi vezette szociáldemokrata kormány foglalkoztatáspolitikája és a tervezett alkotmánymódosítás ellen tiltakozva. Az MTI beszámolója szerint a „Renzi-mentes naphoz” baloldali pártok, valamint a baloldalhoz köthető szakszervezetek is csatlakoztak. A demonstrálók úgy vélték: Renzi „vadliberális” munkaerőpiaci reformot hajtott végre, korlátozta a munkavállalók jogait, de a változtatások nem hozták meg gyümölcsüket. A tömeg arra szólított fel mindenkit, hogy a december 4-i népszavazáson szavazzanak nemmel a miniszterelnök által javasolt alkotmánymódosításra, mert így leválthatják Renzit, aki korábban maga tette függővé politikai pályájának jövőjét a referendum kimenetelétől. A szavazással kapcsolatban a lapunknak nyilatkozó Stefano Bottoni azt mondta, a tétet maga Renzi emelte, amikor saját politikai karrierjét kötötte az igenek győzelméhez. Azóta fokozatosan visszatáncolt, már nem beszél lemondásról és a politikából való kiszállásról sem – tette hozzá az MTA BTK Történettudományi Intézet főmunkatársa. Megemlítette ugyanakkor azt is, hogy a tét ellenzéki oldalon is magas, mert a széttöredezett ellenzék pártjai úgy értelmezik és értelmeztetik a népszavazást, mint a kormány teljesítményére, valamint Renzi személyére feltett kérdést.
A közvélemény-kutatások egyébként szoros eredményt jeleznek. A legfrissebb felmérések szerint a nemek vezetnek. Bottoni a belső feszültségek ellenére sem tartja valószínűnek a kormányzó Demokrata Párt (PD) szakadását. „Ha Renziben maradt politikai ösztön, megérti, hogy túlfeszítette a húrt, és a népszavazás után – az eredménytől függetlenül – békülni próbál majd az egyre zajosabb belső ellenzékkel” – fogalmazott az elemző, aki szerint a kormányfő csak akkor fog lemondani, ha számára olyan katasztrofális eredmény születik, amely lázadásra készteti saját pártját. A szakértő emlékeztetett arra, hogy amennyiben Renzi lemond, előre hozott választások lehetnének 2017 tavaszán, s ezen jó győzelmi eséllyel indulna a Beppe Grillo vezette Öt Csillag Mozgalom (M5S). A közvélemény-kutatások azt mutatják, a populista, euroszkeptikus M5S és a baloldali PD 30-30 százalékos eredménnyel fej fej mellett halad. Bottoni szerint számolni kell azzal, hogy Renzi kezében van a sajtó nagy része. Őt támogatja továbbá az Egyesült Államok és – minden látszat ellenére – Németország is, így helyzeti előnye jelentős a jobboldalhoz vagy a Grillo-féle mozgalomhoz képest.
A társadalmi, politikai hangulat jelenleg a migrációs válság miatt is rendkívül feszült Olaszországban, folyamatosan szállítják az országba a líbiai és immár egyiptomi partszakasz előtt kimentett menekülteket. Eközben az összeomlás szélén állnak a befogadóközpontok, a migránsokat ellátó rendszer. „Az EU helyzete nem segíti az olasz erőfeszítéseket, Renzi humanitárius alapon álló szolidáris-befogadó álláspontját már szinte senki nem osztja, és Olaszország azzal kénytelen szembesülni, hogy ott maradnak azok a tömegek, amelyek tavalyig észak felé folytathatták útjukat” – fogalmazott az elemző.
Ami a gazdaság állapotát illeti, Stefano Bottoni szerint Renzi sokat remélt az idei első fél évben végrehajtott apró korrekciótól, mindhiába. A szak­értő katasztrofálisnak tartja a helyzetet: a bankrendszer stabilitása megingott, az ipari termelés 2007-hez képest több mint negyedével csökkent, a képzett fia­talok kivándorlása általános jelenséggé vált. Nyár óta ismét negatívra fordultak a gazdasági kilátások, a recesszióközeli állapotba kerülő gazdaság pedig nemcsak ellentmond a Renzi-féle győzelmi retorikának, de tovább rontja az egyébként is borús társadalmi hangulatot.
Forrás: mno.hu
sokkaljobb-kommentár: Az olasz UniCredit Banknak nálunk is van leánybankja, annak a dr. Patai Mihálynak a vezetésével, aki legutóbb azzal került a hírekbe, hogy az ő luxus lakásában lakik Matolcsy György jegybankelnök és ifjú párja. Ez azért összeférhetetlen, mert a bankokat a jegybank ellenőrzi.
Olaszország szerte már vagy 150 ezer néger kóborol, természetesen egyre több galibát okozva. Az olaszoknak is nagyon elege van belőlük! Szicíliába érkeznek be Líbia és Egyiptom irányából, ahol becslések szerint egymillióan várakoznak már arra, hogy Európába szállítsák őket… Ezek ellen vajon mit fog érni a mi alaptörvény módosításunk? Ázsiából is beindultak már sajnos a nagyon túlszaporodott országokból, ami tovább súlyosbítja Európa helyzetét úgy, hogy az Európai Unió alkalmatlan vezetői nem az uniós polgárok pártján állnak! Csak arra nem gondolnak ezek, hogy amennyiben tönkremennek az uniós polgárok, nem lesz, aki kitermelje az átszámítva kb. hárommilliós havi jövedelmüket. Ezek a migrációpártiak sem adót, sem járulékot nem fizetnek, nettóban kapják a jövedelmet. Amit az uniós polgároktól vonnak el!
Békéscsaba, 2016. október 25.
F. I. – T. Z.
Emlékeztető: „A gonosz diadalához csak annyi kell, hogy a jók tétlenek maradjanak.” (Edmund Burke)



Folytatódik a transznacionális cégek büntetlensége? Így akarunk harcolni az éghajlatváltozás ellen?

Budaházy-ügy: az amnesztiát támogatja a Fidesz és a Jobbik

Ne legyen áldozat: a történelemhamisítások

Pap Gábor: Atilla ébresztése - Echo Tv

Pap Gábor - Káin reneszánsz maffiája

Nemzetgyilkossági kísérlet a magyarság ellen és ezért még fizetünk is!

Pap Gábor:Magyar őstörténet,történelem,szkíták,finnugor megdöntés,a világfa tövében-buddhizmus

Pap Gábor - Kazár Birodalom Kamu (+ Tóth Gyula, Grandpierre Atilla és mások)

Pap Gábor - Kezdetben vala az Ige - Anyanyelvünk, a teremtő ige működése

Pap Gábor - Az asztrológia alapjai és a világ rendje (+ a vízöntő paradoxon)

A nagyvállalatok végső csapása a közösségekre (TTIP, TPP, TISA)

CsillagHáború -- az USA megelőző atomcsapást tervez Oroszország ellen

És akkor 102 kormánypárti politikus felajánlotta a nemzeti szuverenitásunkat Brüsszelnek (videóval)



Ismét történelmet írt az Orbán-kormány. Egy héttel azután, hogy a Fidesz-frakció felhatalmazta a miniszterelnököt, hogy aláírásával megkezdődjön az EU-Kanada szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) ratifikációs folyamata, kedden a kormánypárti többség támogatta a CETA ideiglenes hatálybalépéséről szóló kormányzati álláspontot. Az egyezményt támogató 102 képviselő egytől-egyig a Fidesz-KDNP politikusa, így természetesen igennel szavazott Kövér László is.
Ahogy arról beszámoltunk 102 igen szavazattal, 33 nem és 33 tartózkodás mellett elfogadta az Országgyűlés azt az országgyűlési határozatot, amely egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről Kanada között az Átfogó Gazdasági és Kereskedelmi Megállapodás (Comprehensive Economic and Trade Agreement – CETA) aláírásával kapcsolatos álláspontot tartalmazza. Eszerint a kormány aláírhatja az egyezményt (nem megakasztva ezzel az uniós gazdasági folyamatot), mert a parlament nem hagyja jóvá, hogy a CETA tagállami hatáskörbe tartozó rendelkezéseit ideiglenesen alkalmazzák.
Ez a kitétel elsősorban a befektető-állam közti beruházásvédelmi mechanizmusra vonatkozik, de az az Európai Bizottság álláspontja szerint csak a szöveg végleges elfogadása után léphetne hatályba - ugyanakkor a kereskedelmi jog Brüsszel kizárólagos hatáskörébe tartozik, így a CETA ideiglenes alkalmazása is már veszélybe sodorhatja hazánk GMO-mentességét.
Nem a barátunk
Ne feledjük, az a 102 fideszes-KDNP-s képviselő (köztük Kövér Lászlóval) annak a Kanadának nyitná meg a hazai agráriumot, a magyar családi gazdaságokat, amely országban 12 millió hektáron termesztenek génkezelt növényeket, ahol több mint 40 ezer Egyesült Államokbeli cégnek van leányvállalata (így a Monsantonak is), és ahol már akkora például a repce szennyezettsége, hogy sok országba egyszerűen nem tudnak exportálni kanadai cégek élelmiszert.
Azt is fontos tudni, hogy a CETA szövege már lezárt. Sem az Európai Bizottságnak, sem pedig a kanadai kormánynak esze ágában sincs azon változtatni, főleg nem Magyarország érdekeit figyelembe véve (eleve nehéz elképzelni, hogy egy ilyen nagyságrendű egyezményben megjelenhet a magyar érdek, hacsak akkor nem, ha Orbán Viktor megkötötte üzletét Berlinnel: a hazánkban összeszerelő-üzemeket működtető németországi központú óriás autógyárak profitérdeke oltárán feláldozza a magyar gazdákat, és így legalább a migránspolitikája miatt sem szórakozik vele Angela Merkel).
A szabadkereskedelmi egyezmény nemcsak az európai mezőgazdaságra jelent veszélyt, erről az Európai Népegészségügyi Szövetség (EPHA) nyílt levélben figyelmeztette Mikola István, biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkárt.
A CETA le fogja bontani az egészségtelen, feldolgozott élelmiszerekre és italokra fennálló tarifális akadályokat, amely további árcsökkenéshez vezethet, súlyosbítva a nem fertőző-betegségek és az elhízás járványszerű elterjedését mind Európában, mind Magyarországon.A CETA nincs tekintettel az egészségtelen étrend jelentette egészségügyi veszélyekre és nem tartalmaz a fogyasztók és betegek védelmére vonatkozó rendelkezéseket az antimikrobiális rezisztencia (AMR) vonatkozásában.
A CETA nem garantálja, hogy a közszolgáltatások – ideértve az egészségügyi szolgáltatásokat – privatizációjára nem kerülhet sor a jövőben.A megreformált befektetővédelmi rendelkezések sem fogják megakadályozni a dohány-, alkohol- és egészségtelen élelmiszer-befektetőket, hogy peres eljárást indítsanak olyan népegészségügyi vonatkozású szabályok ellen, mint a dohánytermékek egységes, márkajelzés nélküli csomagolására vagy a transzzsír élelmiszerekben való korlátozására vonatkozó magyar szabályozás.
A CETA nem biztosítja a kereskedelem és egészségpolitika összhangját. A fenntartható fejlődésre vonatkozó fejezetek nem ismerik el a népegészségügyi fenntarthatósági szempontokat és nem hivatkoznak a népegészségügy területén létező, globális egyezményekre, politikai kötelezettségvállalásokra és célkitűzésekre.Ugyanakkor közös célkitűzésként jelöli meg a nemzetközi együttműködést olyan a biotechnológiával összefüggő kérdésekben, mint például a géntechnológiával módosított szervezetek alacsony szintű jelenléte(!!!), illetőleg előírja a szabályozási együttműködés kialakítását a biotechnológiai termékekkel kapcsolatos szabályozási gyakorlatok káros kereskedelmi hatásainak mérséklése érdekében. Erre is igent mondtak Kövér László vezetésével a kormánypárti képviselők.
A CETA életveszélyes” – szögezte le lapunknak Magyar Zoltán, a Jobbik agrárpolitikusa. Az országgyűlési képviselő nyomatékosította, nem mehet bele hazánk a multik által ránk erőszakolt versenybe, amely arról szól, hogy
miképp tudjuk a leggyorsabban leépíteni hazánk élelmiszer-biztonságát,
hogyan tudunk minél olcsóbban génmanipulált (GMO) növényeket termeszteni,
vagy hogy minél hamaradd az indiai fizetések alá kerüljön a magyar bérszínvonal.
Magyarország ellenben a minőségi, minél jobban feldolgozott termékek piacra juttatásában lenne érdekelt – rögzítette a politikus.Magyar Zoltán szerint a keddi CETA-val kapcsolatos szavazás azt is megmutatta, hogy a Brüsszellel szembeni valódi szabadságharc ismét elmaradt.Az MSZP még ahhoz sem elég tökös, hogy nemet mondjon az egyezményre – utalt a jobbikos politikus arra, hogy a szocialista frakció erejéből csak egy gyenge tartózkodásra futotta.„Az MSZP-től nemzetközi szinten érdekérvényesítést ne várjon el senki, náluk még szavak szintjén sem fordul elő ez a téma” – bírálta Magyar Zoltán a baloldali pártot (egyébként volt valami komoly zavar kedden a szocialista fejekben, az biztos).
Forrás: alfahir/Nemzeti Hírháló.
sokkaljobb-kommentár: A Kanadával kötött szabadkereskedelmi megállapodás egy szakértő szerint olyan, mintha az USA-val kötötték volna meg, mert Kanada tele van amerikai multi céggel. Amennyiben a multi nem ért egyet az adott ország törvényeivel, ami miatt esetleg nem jön be neki a szokásos giga profit, akkor az ország törvényét a SAJÁT választott bíróságán támadja meg, és nyilván meg is nyeri a pert. A Fidesz a szokásos módon azt csinálta ebben az esetben is, hogy tiltakozott ellene, és megszavazta. Abban talán még bízhatunk, hogy az uniós tagállamok többsége nem ilyen hajlékony gerincű. Megjegyezzünk, hogy a Fidesznél a szavak és a tettek nincsenek köszönőviszonyban, mert még sohasem találkoztak…
Erre a „szokásukra” a leggyalázatosabb példa megtekinthető itt:


Hazaárulás élőben a Magyar parlamentben....2012 Magyarország!


Vona Gábor rendesen kiosztotta a Magyar Parlamenti Pártokat




Bék


éscsaba, 2016. október 13.
F. I. – T. Z.
Emlékeztető: Hamarosan életbe léphet az EU és Kanada közötti szabadkereskedelmi megállapodás. A kormány már nem fél a választott bíróságoktól. Évek óta húzódik a vita az EU és az Egyesült Államok közötti szabadkereskedelmi megállapodásról (Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerség – TTIP), amelyről egyre többen úgy vélekednek: nem is kötik meg végül a felek. A legnagyobb ellenérzést az Európai Unió tagállamaiban – köztük Magyarországon – az váltotta ki a TTIP-pel szemben, hogy szabad utat engedne a génmódosított (GMO) termékeknek.” (Részlet a Mégis beengedik Magyarországra a génmódosított élelmiszert című cikkből)

Amit kevesen tudnak ötvenhatról...

Nem adunk közre új információt, de egy részletét kiemeljük ezúttal, az ötvenhatos felkelés és szabadságharc hatvanadik évfordulója közeledtével. Az írók egy részéről van szó. Mégpedig nem is kis részéről. Arról, hogy akkori tettükkel mennyit ártottak a magyarságnak.
Elöljáróban: 1957-ben 251 magyar író az ötvenhatos felkelést gyalázó és tiltakozó levéllel fordult az ENSZ-hez, amelyben azt követelték, hogy az ENSZ közgyűlése ne tárgyalja az úgynevezett Ötös Bizottság jelentését, amely a felkelésből lett szabadságharc vérbefojtásának körülményeit volt hivatott feltárni. A levél (amelyet annak idején a Népszabadság és az Élet és Irodalom közölt) többek között a következőket tartalmazta:
Tudjuk és hirdetjük: a magyar nép nem akart és nem akar ellenforradalmat, itt csak elenyésző kisebbség kívánja vissza a régi rendet. A történelmi és társadalmi körülmények tragikus találkozása folytán 1956. október 23-án mégis az események olyan sorozata indult el Budapesten, amelynek fordulatain már sem a józan politikai belátás, sem a kezdeti résztvevők jelentős részének becsületes szándéka nem tudott többé úrrá lenni. Illetéktelen és ellenséges imperialista beavatkozásnak sem volt csekély része benne, hogy a fasizmus minden üledéke felkavarodott és néhány napra az 1920-as fehérterrorra emlékeztető állapotokat teremtett. Világ írói, világ népeinek tiszta szándékú értelmisége! A nemzetek kölcsönös megbecsüléséért, sokat szenvedett hazánkért, a magatok emberségéért, az Egyesült Nemzetek Szervezete becsületéért tiltakozzatok velünk.
És most jön a lényeg, az aláírók névsora. Csak néhány nevet emelünk ki: Cseres Tibor, Csoóri Sándor, Illyés Gyula, Kodolányi János, Németh László, Szabó Lőrinc, Tamási Áron, Weöres Sándor.
Az ember nem hisz a szemének, ugye? „Bár ne lenne igaz, bár kiderülne, hogy hamisítvány a levél, illetve, hogy ha nem is az, de az aláírók valójában nem adták hozzá a nevüket, hanem rútul visszaélve tekintélyükkel, csak odaírták őket mások!
Bizonyára vannak, akik így füstölögnek e nevek olvastán. Nos, annyi bizonyos, hogy a kádári cenzúra nem ismert semminemű etikai határokat. Írók, költők műveibe azok tudta nélkül beleírtak vagy elvettek belőlük. Sőt olyan is volt, hogy arra kényszerítettek írót, gyakoroljon önkritikát és művéhez maga írjon olyan utószót, amelyben elhatárolódik korábbi szövegeitől. (Ez történt például Kodolányi Jánossal, így jelenhetett meg a kádári „konszolidáció” alatt eredetileg 1940-ben megjelent önéletrajzi regénye, a „Süllyedő világ”.)
Visszatérve a méltán sokkoló levélhez: nincs tudomásunk arról, hogy bárhol, bármikor is jelezték volna az említett aláírók, nem adták hozzá a nevüket, vagy ha igen, kényszerből és megbánták. De arról sincs tudomásunk, hogy helyettük bárki is bebizonyította volna, valójában nem adták a nevüket e gyalázatos tiltakozáshoz.
Félreértés ne essék: abból, hogy aláírták, nem következik persze, hogy vessük tűzre műveiket. Az viszont igen, hogy életművük és életük elvált akkor egymástól. Mintha nem is ők lettek volna!
A mindenkori nagy tanulság pedig, amelynek leszögezése miatt szóba hoztuk e dokumentumot, aligha más, mint annak szomorú konstatálása, hogy történelmi korfordulókon sokszor mennyire nem tudnak helytállni még olyanok sem, akiktől műveik alapján viszont ezt mintegy automatikusan elvárná az ember. Anélkül, hogy ítélkeznénk, csak annyit mondhatunk: gyarló az ember. Igen, éspedig – ennyire...
ifj. Tompó László
Forrás: hunhir.info.hu
Emlékeztető: Orbán Viktor miniszterelnök úr utasítása az 1956-os forradalom 60. évfordulója kapcsán, hogy fancyk, trendik és sexik legyünk. Így érhetünk el majd az ünnepségsorozat kapcsán minél több fiatalt – mondotta a közelmúltban Schmidt Mária, a Terrorháza Múzeum főigazgatója, az eseménysorozatot ismertető sajtótájékoztatóján. A fancy szó különlegeset, szokatlant, extrát, a trendi divatosat, felkapottat, közkedveltet, míg a sexi érzékit jelent. Most már csak azt kellene megfejteni, hogy ezek a szavak miképpen illeszkednek szabadságharcunk és forradalmunk eseményeihez.” (Részlet az Orbán Viktor utasítása az 56-os megemlékezésekkel kapcsolatban). Egyelőre 14 milliárd adóforint áll rendelkezésre a megemlékezések finanszírozására. 




ŐRIZETBE VETTÉK AZ OROSZ GAZDASÁGI MINISZTERT



Őrizetbe vették Alekszej Uljukajev orosz gazdasági minisztert nagy összegű vesztegetési pénz elfogadásának gyanújával - közölte keddre virradó éjszaka az orosz Nyomozó Bizottság.
A miniszter a gyanú szerint több mint kétmillió dollár kenőpénzt kapott azért, hogy engedélyezze az orosz állam Basnyefty vállalatban birtokolt 50 százalékos tulajdonrészének eladását a többségi állami tulajdonban lévő Rosznyefty kőolajipari óriásvállalatnak.
A hatóság közlése szerint a nyomozók hétfőn megfigyelték Uljukajevet, amint átveszi a pénzt. Letartóztatásáról kedden várható döntés.
Uljukajev, az orosz nemzeti bank volt elnöke 2013 óta áll a gazdasági minisztérium élén.






Angela Merkel indul a német kancellári tisztségért a 2017-es választáson



Angela Merkel német kancellár ismét pályázik a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöki tisztségére, és pártja kancellárjelöltjeként kíván indulni a 2017 őszi parlamenti választáson – ezt a politikus hivatalosan is bejelentette vasárnap este Berlinben.
A CDU vezető testületeinek tanácskozása után tartott tájékoztatóján Angela Merkel kiemelte, hogy sokáig mérlegelte a döntést. Mint mondta, szeretné tovább szolgálni hazáját és pártját, akkor is, ha a szövetségi parlamenti (Bundestag-) választást felvezető kampány nagyon nehéz és nagyon másmilyen lesz, mint az eddigiek. Kérdésre válaszolva leszögezte, hogy a 2021-ig tartó törvényhozási ciklus végéig vállalná a német kormány vezetését.
A CDU a december 6-án kezdődő kétnapos esseni kongresszusán tart tisztújítást.
Reméljük azt már nem éli meg !!!!




Jobbik: a Jóisten segített Mészáros Lőrincnek vagy Orbán Viktor?



Volner János (Jobbik) arra emlékeztetett, hogy Felcsút polgármesterének vállalkozása 2007-ben még majdnem csődbe ment, mára azonban
cégei napi 15 millió forinttal gyarapodnak.
Sorolta Mészáros Lőrinc eredményeit, mint mondta, szinte mindegy, milyen közbeszerzésen indult, azt megnyerte. Azt kérdezte a Jóisten tett csodát Mészáros Lőrinccel, vagy Orbán Viktor miniszterelnök keze van a dologban?
Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára arra mutatott rá: az MSZP évről évre erőteljes támadást indít a növekvő vállalkozásokkal szemben, holott tétlenül nézte a rendszerváltás után, hogyan szorultak ki a magyar vállalatok a gazdaságból. Úgy látta: a Jobbik is csatlakozik azokhoz, akik állandóan a magyar vállalatokat támadják, "ebben is elkezdték majmolni a baloldalt".
Kijelentette: Mészáros Lőrinc cégét nem azzal a céllal hozták létre, hogy áfát csaljanak, ahogy az a Jobbik környékén tapasztalható. Felvetette: a képviselő szándékosan vesz részt egy konkurenciaharcban.
A képviselő nem fogadta el a választ, a Ház azonban megszavazta azt 104 igen vokssal, 32 nem szavazat mellett.


Farkas Flórián: Nincs mitől félnem, nem bujkálok



Nem tervezi, hogy visszavonul az ellenzék támadásai miatt Farkas Flórián fideszes országgyűlési képviselő, a Lungo Drom elnöke. Szerinte egyébként is alaptalanok a sajtóban megjelent vádak – nyilatkozta a Magyar Időknek
Nincs mitől félnem, nem bujkálok. A munkám elsősorban a vidékhez és a képviselőkhöz köt, mert a cigányság nagyobbik része ott él. Másfelől nem akartam és nem is fogok asszisztálni ahhoz a lejárató hadjárathoz, amelyben egyébként az a legszomorúbb, hogy nemcsak személyemet, de az egész cigányügyet is befeketítik, lejáratják, miközben sok területen óriási eredményeink vannak. A Magyarországon működő roma felzárkózási program Európa egyik legerősebb, szakmai alapokra épített és valós eredményeket hozó programja. Ha csak a botrányt keresik, és arról akarnak beszélgetni, ami tovább erősíti az előítéleteket, abban én nem vagyok partner.
A lap szombati számában megjelent interjúban kifejtette: nemcsak személyét, hanem az egész cigányságot támadják, próbálják megosztani őket. Úgy vélekedett, hogy a "hadjárat" az önkormányzati választás után kezdődött, miután a Lungo Drom mindenhol nagyon komoly eredményt ért el, ahol jelöltet állított.
A Fidesz körülbelül 3500, mi pedig 2400 helyet fogtunk, míg az utánunk következő Jobbik csak 468-at. Ez azt jelenti, hogy sikerült a magyarországi cigányságot egy saját közösségi érdekeit felismerő és azt képviselő, kikerülhetetlen politikai tényezővé szervezni.
Mindehhez egy sikeres felzárkózási program párosul, amelyet a kormánnyal együttműködésben hajtanak végre, míg az előző kormányok romastratégiája abban merült ki, hogy segélyen tartották a cigány közösségeket, hogy azok minél kiszolgáltatottabbak legyenek az aktuális hatalomnak. "Ezért is ütnek minket!" – jelentette ki.
Az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) működése Farkas Flórián szerint nem kerülhet veszélybe amiatt, mert az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) úgy határozott, visszafizetteti az ORÖ-val a Híd a munka világába programra felvett 1,6 milliárd forintot.
Nem tervez lemondani a Lungo Drom éléről, mert nincs oka rá:
A méltatlan támadások nem tudnak maradandó éket verni a cigányság egyre erősebb önképviseletébe, abba, hogy saját érdekeinkért szervezetten, egységesen és tudatosan kiálljunk. Abban sem bizonytalanítanak el minket, hogy tisztán lássuk: a Fidesz kormány az, amelyik valóban segíti a romák felzárkózását, az előzőek csak ártottak. Az ellenzék hadjárata nem érte el a célját, a cigányság és a kormány egyaránt számíthat a továbbiakban is a munkámra.


Verekedett az őrökkel, majd meghalt egy rab a Kozma utcai börtönben



Meghalt egy 44 éves elítélt a Kozma utcai börtönben – írja a Bors. Az eset múlt pénteken történt, de Csiki Sándor fiát csak másnap értesítették apja halálhíréről. A fiú állítja, az apja az őrök miatt halt meg.
A férfi 2011 januárjában került a sittre rablás miatt. Kilenc évet kapott, de már csak négy volt hátra jó magaviselete miatt.
A lapnak a Központi Nyomozó Főügyészség megerősítették a haláleset tényét.
Az Origo úgy tudja, a boncolás már megtörtént, ez alapján pedig felmerülhet, hogy a férfi a smasszerek intézkedésébe halt bele. Bántalmazás hivatalos eljárásban bűntette miatt nyomoznak.

No még ilyet már a börtönben is gyilkol a gyilkosság BT . !!!!?????


112 alkalmazott béréhez kért közpénzből 50 százalékos támogatást a felcsúti fociakadémia



Szily László


Döbbenetes tartalmú dokumentumot ismertet az Index friss cikke: megszerezték azt a listát, amivel Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia a 2015-16-os tao-programjában az alkalmazottainak fizetéséhez kér 50 százalékos támogatást az MLSZ-től. (Bírósági döntés mondja ki, hogy a TAO-pénzek közpénznek számítanak.)
Az akadémia végül 103 millió 478 ezer forint támogatást kapott az Index szerint, vagyis szinte forintra pont annyit, mint a 2015-2016-ot megelőző két idényben, pedig akkor kevesebb alkalmazottja volt.
Az 50 százalékos lista egészen szórakoztató olvasmány. Kiderül belőle, hogy 22 főállású takarító és 23 karbantartó tisztogat és tart karban azon az akadémián, ami a diákok számá tekintve akkora, mint egy kisebb magyar általános iskola: tavaly 558 diákja volt. Melléjük 112 alkalmazottnak kértek 50 százalékos fizetéstámogatást plusz volt 13 edző és egy technikai vezető, akiknek más címszóval kértek 90 százalékos fizetéstámogatást.
Az biztos, hogy a sajtókapcsolatokat itt nem hanyagolják el: hatfős sajtóosztályt fizetünk nekik az elmaradt adóból. Van két főállású fotósuk - fotósunk, ha úgy tetszik - akik, mint a papírokból kiderül, az egész világ egyik legkülönlegesebb kézműves fotósbrigádja, ugyanis valódi filmre dolgoznak, hiszen a munkaköri leírásukban benne van az "előhívási folyamatok elvégzése".
Az 50 százalékos listában szereplő edzők meglepően rosszul keresnek: a félállásúak mindössze 100 és 150 ezer forint között. Miközben a teljes állású gépkocsivezetők fizetése 330 ezer forint, a gyógytornászoké 400, és a legrosszabbul fizetett masszőr bruttója is 237 ezer.
Összehasonlítási alapnak adja magát a többi magyar fociakadémia. A Double Pass nevű belga cég az MLSZ mbízásából nemrég értékelte a hazai akadémiákofolyó szakmai munkát. A Puskás csak a hatodik lett. A rangsorban első debreceni akadémia 4 pozícióra kért kiegészítést, de a végén pont nullára kapott. (A Puskás 112 kifizetettjével szemben.) A második Illés Akadémia nem is kért pénzt ebben a kategóriában. A harmadik Honvéd profi klubja és akadémiája együtt 12 pozícióra kért pénzt.
További remek részletek az Index cikkében.






Drónfelvételek alapján nagyon szépen felújították a Rogán család balatoni nyaralóját



Horváth Bence





Az Átlátszó ír arról, hogy drónfelvételek alapján komoly felújítások zajlottak abban a balatonlellei nyaralóban, ami Rogán Antal és testvére, Rogán Valéria birtokában van.
A tulajdoni lap szerint a Honvéd utca 27. szám alatt található ingatlan 2008-ban került egy szakonyfalui idős asszony, Majczán Ferencné birtokába. Az akkori sajtóhírek szerint a nő Rogán Antal nagyanyja. Sosem derült ki, hogy miből futotta neki az akkor is több tízmillió forintos ingatlanra.


A nő pár hónappal később meghalt, a tulajdoni jog Rogán Antalra és testvérére szállt. Mivel a fideszes politikus örökölte az ingatlant, eredetével nem kellett sosem elszámolnia. Rogán testvére is politikus amúgy, Szakonyfalu polgármestere.
Fotó: Átlátszó.hu
Az Átlátszó szerint egy hasonló nyaraló a Balatonnál 50 és 100 millió forint körüli áron kelhet el. Tavaly szeptembertől pedig idén tavaszig komoly munkálatok zajlottak a helyszínen, a lap cikke szerint újraparkosították a területet, kicserélték a térköveket, megemelték a kerítést és egy nagyobb medencét is építettek. A lap helyi forrásai szerint jelentős beltéri munkák is zajlottak ezzel párhuzamosan.
Megkeresték a propagandaminisztérium sajtóosztályát, többek között arra voltak kíváncsiak, hogy megtörtént-e a felújítás, és ha igen, milyen forrásokból fedezték ezt.
A minisztérium válasza így hangzott:
Azt, hogy a Rogán Antal társtulajdonában lévő balatonlellei nyaralóban történt-e bármilyen változtatás alapvetően magánügynek tartjuk. Állításai azonban erősen túlzóak, semmilyen engedélyköteles változtatás, érdemi nagy felújítás nem történt. Rogán Antal és az ingatlan társtulajdonosa minden költséget közösen viselnek.”
Ezután a lap ismét a sajtóosztályhoz fordult, és mivel ezek szerint érdemi nagy felújítás nem történt, gondolták, semmi akadálya, hogy a minisztérium nyilvánosságra hozza a felújítással kapcsolatos számlákat.
Nem is tévedhettek volna nagyobbat.
A minisztérium második válasza így hangzott:
Ahogyan azt már a tegnapi nap folyamán is jeleztük, ez magányügy, megkeresésében erősen túlzó állítások szerepelnek. Rogán Antal vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségének eleget tett. Kérjük, küldje el a jogszabályi hivatkozást, hogy mi alapján kéri miniszter úrtól a megkeresésében szereplő számlákat.”
És igen, jogszabály erre valóban nem kötelezi a minisztert, de mivel Rogán Antallal kapcsolatban rendszeresen merül fel a kérdés, hogy hogyan tud ilyen körülmények között élni a bevallott jövedelméből, ha valóban nem volt komolyabb felújítás az ingatlanon, biztos nem ártott volna a miniszter megítélésének a számlák nyilvánosságra hozatala.





Jogerősen is börtönbe megy a tolvajt fogó zsaru 

Míg a tolvaj bűnözőket felkaroló Helsinki Bizottság háza táján pukkannak a pezsgők, addig három rendőrcsaládban most a könnyek folynak. Ketten elvesztették hivatásukat, míg a harmadikban az apától való búcsúzkodás ideje jött el. Letöltendő börtönre ítélték, mert az általa elfogott tolvajok azt állítják: bántalmazta őket. 
A leszerelt zsaruk nem beszélnek róla, de mindenki tudja: ha akkor nem fogják meg a tolvajokat, ha később érnek ki, ha elfordítják a fejüket... most minden rendben volna. 
Az eljárás alapjául szolgáló esemény még 2013. júliusában történt Hatvan határában, egy kukoricásban, ahol öt tolvaj bűnöző kukoricacímert lopott és a helyi rendőrök őket cselekményük közben tettenérték. Az eltulajdonított vagyoni érték mintegy 600 ezer Ft. 
Az öt bűnözőt a Helsinki Bizottság nevű, önmagát "jogvédőnek" nevező ügynökség azonnal felkarolta és segítségükkel feljelentést tettek, miszerint a rendőrök a helyszínen nem adtak nekik inni, sőt bántalmazták is őket. 
Jogerősen is börtönbe megy a tolvajt fogó zsaru<br>

A tolvajokat, előállításuk után orvos vizsgálta meg, aki semmilyen sérülést, külsérelmi nyomot nem látott rajtuk, azonban négy nappal az intézkedés után egyikük beszerzett egy látleletet bordatörésről, természetesen azt állítva, hogy e sérülését még az intézkedés során szerezte. 

Az ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség indított nyomozást, majd a tolvajok ellentmondásos vallomásait, a rendőrök egybehangzó vallomásait és az orvosi véleményt figyelembe véve arra jutott, hogy nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése. 

A Helsinki Bizottság persze panasszal élt, de nagy sajnálatukra az újraindított és végigvitt második nyomozás is erre a megállapításra jutott. Végül maguk a jogvédők vették kézbe a dolgot és pótmagánvádas eljárásban állíttatták bíróság elé a rendőröket. 

Az eseményről anno a Népszava nevű sajtóorgánum számolt be legelőször. Persze figyelembe vette, hogy a tolvajokat általában nem kedvelik még olvasóik sem, így hatva az érzelmekre, fogalmazásmódjában a tolvajbanda cselekménye egyszerűen így szerepel - tessék figyelni! - "gyógyszeralapanyaghoz gyűjtött" kukoricacímert. Így azért mindjárt másképp hangzik a cselekmény: a lopásból egyszeriben nemes gesztus születik. 

Az újság azt is kihangsúlyozta, hogy a kukoricacímert egyébként nem szedte le a tulajdonos, tehát ergo - szerintük - nincs is vagyoni kár... 

A cikk folytatása szerint a rendőri intézkedés során az események "eldurvultak" és a rendőrök megbilincselték a tetteseket, sőt kettőt közülük bántalmaztak is. Tehát a bilincselés már eldurvulásnak számít... 

A drámai történet persze ennyivel nem ért véget: a cikk kiemeli azt is, hogy az elfogott tetteseket "órákon keresztül" fektették a földön és nem adtak nekik vizet sem... 

Az eljárás során kiderült, hogy az elfogott tolvajok közül ketten ellenszegültek a rendőri intézkedésnek, így velük szemben szükségessé vált a testi kényszer alkalmazása. A földre fektetés pedig nem "órákig" tartott - ahogy a jól hangzó klisé állítja - , hanem csak addig, amíg kiérkeztek az előállításban segédkező, valamint a helyszíni szemlét lefolytató kollégáik. Az intézkedőknek addig maguknak is a napon kellett ácsorogni, de persze ez már kevesebbeket érdekel... 

Hogy vizet miért nem kaptak a tettenért tolvajok, arra viszont bizony valóban nehéz magyarázatot találni... Vélhetően azért, mert a kukoricaföldön viszonylag kevés vízcsap áll rendelkezésre, a tolvajok pedig a gyógyászati/jótékonysági akciójukhoz nem vittek magukkal... 

Az ügyben kirendelt orvosszakértő annyit állapított meg, hogy a szóban forgó bordatörés keletkezhetett akkor is amikor intézkedtek a rendőrök, de akár később is, sőt kihangsúlyozta hogy ez nem egyértelműen megállapítható! 

A tolvajok közül csak négyen voltak hajlandóak megjelenni a tárgyaláson. Ötödik társuk rendre kivonta magát az eljárásból már a nyomozati szakban is. 

Az ügyben a nyomozás során kihallgatott, az eljárásban nem szereplő tucatnyi rendőr tanú vallomását a Helsinki Bizottság indítványára a bíróság nem vette figyelembe, mert ők "összebeszélhetnek". A bizonyítási eljárás magját így csak a négy tolvaj vallomása jelenti (ők ugyanis nem beszélhetnek össze). 

A bíróság azzal az indoklással, hogy az ítéletnek prevenciós jellege van, vagyis a célja a hivatalos személyek elrettentése, egy rendőrt másfél év letöltendő szabadságvesztésre, kettőt felfüggesztett szabadságvesztésre és lefokozásra ítélt, amely azt jelenti, hogy mindhárom vádlott rendőri karrierjének vége szakad... Az ítélet jogerős. 

Az ügyet generáló Helsinki Bizottság az elért hatalmas sikerről, már anno, az első fok után is büszkén számolt be honlapján, sőt azt a tényt, hogy a rendőri brutalitás áldozatai tettenért tolvajok voltak, egyenesen elhallgatta. Helyette így fogalmazott: "a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa három rendőrt ítélt el első fokon bántalmazás hivatalos eljárásban és testi sértés bűncselekménye miatt, amiért megrugdostak és ütlegeltek két SÉRTETTET." 

Tetszik érteni? Két "sértettet"... Nem két ellenszegülő, tettenért tolvaj bűnözőt, hanem két "sértettet"... 

"Nagyon remélem, hogy ez példaértékű lesz" - nyilatkozta jókedvűen Győző Gábor, a Helsinki Bizottság nevű, önmagát "jogvédőnek" nevező szervezet alkalmazottja a TV2-nek a tárgyalás után. 

A tolvajok lopási ügye persze hamarabb lezárult. Ők cselekményükért - másik bíróságtól - jogerősen figyelmeztetésben részesültek és 20 ezer Ft eljárási költség megfizetésére kötelezték őket. Úgy tűnik, esetükben nem volt fontos a katonai tanács által hangsúlyozott "elrettentés"... Győző Gábor duplán örülhet, hisz talán ez az ítélet is kellő mértékben "példaértékű" - a lopást fontolgatóknak... 

"Megjelennek a mesterséges testületek, amiket beinjekcióznak a struktúrába. Bizottságok, amiket senki nem választott meg. (...) a média, akik önkényesen formálják a véleményedet." 

Yuri Bezmenov - volt KGB ügynök a felforgatás tudományáról - Los Angeles 1983. 

"Az ügynök már régen ott van a feladatra. Egy tiszteletben álló polgár. Esetleg fizetést kap különféle alapítványoktól törvényes küzdelmei címén, például az emberi jogokért, a nők jogaiért, a gyermekek jogaiért, vagy a fogvatartottak jogaiért... valamiért. (...) Utálat és bizalmatlanság keltése azon emberek felé, akiknek meg kellene védeniük téged és be kellene tartassák a törvényeket és a rendet... (...) Morális relativitás. Ez egy lassú helyettesítődési folyamat, melyben az alapvető erkölcsi értékek cserélődnek fel. A végére egy bűnöző már nem is bűnöző." 

Yuri Bezmenov - volt KGB ügynök a felforgatás tudományáról - Los Angeles, 1983.


Ítélet: le kell szerelnie több hatvani rendőrnek is



2016. november 13.

LEFOKOZÁS - Borda is tört, miközben rugdosták a megbilincselt gyanúsítottakat.
Két hatvani rendőr felfüggesztettet, társuk letöltendőt kapott, amiért három éve lopás szabálysértésen tetten ért elkövetőket megbilincselésük után bántalmaztak, írja a mno.hu. A Fővárosi Ítélőtábla Ruzsás Róbert hadbíró dandártábornok vezette katonai tanácsa helybenhagyta azt az elsőfokú ítéletet, amely a Hatvani Rendőrkapitányság három rendőrét találta bűnösnek hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntettében. Két rendőr felfüggesztett, egy harmadik pedig másfél év letöltendő börtönbüntetést kapott.
A rendőrök bűncselekményeire a katonai büntetőjog szerint kell eljárni, így velük szemben speciális szankciók kiszabására is lehetőség van; e körbe tartozik a lefokozás, amelyet alkalmaztak is két vádlott vonatkozásában. A másodrendű vádlott – akinek börtönbe kell vonulnia – már előzőleg leszerelt. A lefokozás azt jelenti, hogy a terhelteket rendfokozatuktól megfosztják, és a továbbiakban nem dolgozhatnak a rendőrség kötelékében – közölte a tanácsvezető bíró.
A megállapított tényállás szerint az első- és másodrendű vádlott rendőri intézkedés közben többször megrúgta azokat a megbilincselt gyanúsítottakat, akiket egy ültetvényen kukoricacímerek lopása közben értek tetten. A küzdősportban jártas, erős fizikumú másodrendű vádlott egyik rúgásának következtében az egyik tolvaj bordatörést szenvedett. A harmadrendű vádlott később érkezett, ő a kukoricacímerekkel csapkodta az intézkedés alá vontak arcát.
A harmadrendű vádlott védője szerint az ilyen feljelentések jó része fals, bosszúból született. Az ügyvéd kifogásolta azt is, hogy az elsőfokú bíróság saját tapasztalatára hivatkozva mondta ki, hogy a rendőri állomány az ilyen váddal szemben összezár. Elmondta, neki viszont ügyvédként olyan tapasztalata van bizonyos etnikumú emberekkel kapcsolatban, hogy hajlamosak haragból hamis bejelentést tenni, mégsem alapozna erre ítéletet egy konkrét ügyben.
Az esetkor a most elítélteken kívül több rendőr is az intézkedés szemtanúja volt, ám ők passzívak maradtak. Ugyanakkor ez megalapozza a bűnrészességüket, tudniillik azáltal, hogy nem akadályozták meg a társaik bűncselekményét, ami rendőrként kötelességük lenne, pszichikai bűnsegédként maguk is bűncselekmény elkövetőivé váltak – értett egyet az ítélőtábla a törvényszéki minősítéssel. Ezen az sem változtat, hogy beazonosítatlanul maradtak, nem kerültek a vádlottak padjára. Így – noha az első- és másodrendű vádlott ketten rugdosódtak – a minimum három elkövetőt feltételező csoportosság is megállapítható volt.
Forrás: mno.hu
Képünk illusztráció.


Most kaptuk a hírt az igazoltató rendőrnő az ÁVH – s főkapitány babája , és nem letolást , hanem kitüntetésre lett felterjesztve , mert az ÁVH -s zsidó már a főkapitányi rangig jutott , és a beosztottjaitól megköveteli a kemény fellépést , még a rokkant kocsival közlekedőtől is , és ha már igazoltat a büdös riherongy , hát miért ne egy rokkantat egrecéroztatna , így a suttogó propaganda szétviszi a hírt , hogy a zsidó ÁVH – s örökösök a helyükön vannak . De jobban járt volna , ha az ÁVH – s főnökét piszkálta volna egy leszopással el lett volna intézve a dolog , így most már a Pintért is , és az előljáró urakat is le kell szopnia , hogy a kitüntetést megkaphassa !!!
De azért nyugodjatok meg azt a kitüntetést meg is fogja kapni !!!!
Na hülye goj szabadnak érzed magad ??? Mint a fogoly madár , míg a földön kapirgál nem lőnek rá , de ahogy fel röppen már a célkeresztben találja magát .
Hát ez van Pintér , és a szabadkőműves banda megmutatta az idén is ki az úr ebben a hazában !!!!
Na – Na , hogy a zsidó szabadkőmüves páholyiak osztják az észt , és a parancsokat , még mindig !!!!





ELRAKATOTT LYUKAS ZÁSZLÓ: PINTÉR TAGAD, A RENDŐRSÉG AZ IDŐT HÚZZA





Rendőrök igazoltattak egy mozgássérült férfit a csongrádi '56-os megemlékezés után, elrakatták vele a Mopedre kirakott lyukas zászlóját is. A belügyminiszter szerint ez nem történt meg, pedig videó van róla. A rendőrség az időt húzza a válaszadással.
Ahogy arról október 24-én, egy nappal az eset után beszámoltunk, Csongrád településen rendőrök igazoltattak egy mozgássérült férfit, akinek el kellett tennie '56-os lyukas zászlóját is.

Az esetről videofelvétel készült:



https://www.facebook.com/pg/csongradi.hirek/videos/



ÁVH -s pribékek még mindig köztünk élnek , és osztják az észt ,főleg a mozgás sérültek felé , hisz ők nem tudják megvédeni magukat . Bezzeg az olajmaffiózókat nagy ivben elkerülték a Pintér pribékek !!!!!!

Bár a videón hallható, hogy az intézkedés felől érdeklődő jobbikos önkormányzati képviselő, Laczkó Zsolt kérdésére az egyik rendőr elismeri a zászló elrakatásának tényét,

Pintér Sándor szerint ez nem igaz.

Sneider Tamás, az Országgyűlés jobbikos alelnöke ugyanis 
írásbeli kérdéssel fordult a belügyminiszterhez, akinek -egyébként Kontrát Károly államtitkáron keresztül adott- válaszában az olvasható, hogy
  • A KEREKESSZÉKES FÉRFI VISELKEDÉSE ADOTT OKOT AZ IGAZOLTATÁSRA





  • AZ IGAZOLTATÁST VÉGZŐ RENDŐRÖK NEM RAKATTÁK EL A ZÁSZLÓT, AZT A FÉRFI MAGÁTÓL TETTE EL
  • DE MINDEZ EGYÉBKÉNT SEM SZÁMÍT, MERT AZ ÉRINTETT NEM TETT PANASZT AZ INTÉZKEDÉS MIATT.
A miniszter válasza annak fényében különösen érdekes, hogy a felvétel alapján bizonyítható az a rendőri válasz, miszerint
- Le kellett neki vennie? (a zászlót)
- Le, igazoltattuk az urat.
Azt, hogy a lyukas zászlót rendőri felszólításra tette el az érintett, az is sejteti, hogy amikor az önkormányzati képviselő vissza akarja rakni, ez a párbeszéd zajlik le:
- Akkor visszarakom én, jó?
- Hát, engem büntet meg!
- Dehogy is, majd én kifizetem!
Természetes módon merül fel a kérdés, hogy ha a zászló -Pintér Sándor állításának megfelelően- nem felszólításra lett eltéve, a férfi mégis miért feltételezte volna, hogy annak visszarakása olyan provokációnak számít, amit büntetés követhet. Egyébként a Délmagyar már megtalálta, nekik megerősítette, tényleg a rendőrök rakatták el vele a lobogót.

KÉRDEZTÜNK, KÉRDEZTÜNK, KÉRDEZTÜNK

További érdekesség, hogy az Alfahír az eset nyilvánosságra kerülésének napján megkereste az ORFK sajtóügyeletét is.

Levelünkben arra kértünk válaszokat, hogy

- Mi volt az igazoltatás célja?
- Miért rakatták el az '56-os zászlót? Milyen jogszabály tiltja ennek a jelképnek a viselését?
- Ha a zászló elrakatása jogellenes volt, milyen szankciók követhetik a jogszerűtlen intézkedést?
A rendőrségtől a mai napig nem kaptunk választ, noha október 24-én küldtük el a kérdéseket, erre november 3-án emlékeztettük őket, majd november 9-én már -javaslatra- kimondottan a Csongrád Megyei RFK-t kerestük, tőlük azonban máig sem kaptunk választ, még ma, november 14-én is csupán további türelmünket kérték.
Lapunk eközben megkereste a miniszterhez kérdést feltevő Sneider Tamás parlamenti házalelnököt, aki szűkszavúan annyit mondott,
Tévedni emberi dolog, bár különösen 1956 hatvanadik évfordulóján a lyukas zászló eltávolítása rendkívül felháborító. Azonban ennél is rosszabb, ha egy félreértelmezett kollegialitás jegyében a történteket még le is tagadják.
Az esettel kapcsolatban továbbra is várjuk a rendőrség válaszát.


OROSZORSZÁG RAKÉTÁKAT TELEPÍT EURÓPÁBA

Moszkva S-400 föld-levegő rakétákat és nukleáris töltetet is szállítani képes Iskander rakétarendszert telepít a kalinyingrádi orosz exklávéba, válaszul a NATO európai erődemonstrációjára, számolt be az EurActiv.
Sajtóértesülések szerint Oroszország a korábbi gyakorlattal ellentétben most állandó rakétavédelmi rendszert telepít Kalinyingrád területére, ezzel ellensúlyozva a NATO európai erődemonstrációját.
Viktor Ozerov, az Orosz Szövetségi Tanács védelmi bizottságának elnöke a Ria Novosztyi orosz hírügynökség értesüléseire reagálva közölte:
"Az ilyen jellegű fenyegetésekre reagálva, ellenintézkedésként kiegészítő erőket kell felvonultatnunk. A jelenlegi erősítés S-400-as és Iskander-rendszerek kalinyingrádi telepítését is magában foglalja."
A kijelentés valóságtartalmát a Kreml egyelőre nem erősítette meg, mindenesetre a lépés egybevágna az elemzők által jelzettekkel, miszerint Donald Trump elnökké választásával Moszkva sokkal agresszívebb védelmi politikát folytathat majd Kelet-Európában. De Putyin azon nyilatkozatait is alátámasztaná, miszerint Oroszországnak reagálnia kell a NATO egyre intenzívebb európai jelenlétére.
Az orosz elnök mai, a szövetséget kritizáló közleményében így fogalmazott:
"Néha olyan benyomás alakul ki, mintha az atlanti táboron belül fenn kellene tartani az engedelmességet és a fegyelmet, és ehhez külső ellenségre van szükség."
Egy hétfői tévéinterjúban Putyin, arra kérdésre reagálva, hogy miért érzi, hogy hazájának válaszolnia kell a NATO kihívásaira, így fogalmazott:
"Mit kéne tennünk? Ellenlépéseket kell tennünk, ami azt jelenti, hogy a számunkra vélhetően fenyegetést jelentő létesítményeket kezdjük el célba venni a rakétarendszereinkkel."




Donald Trump győzelme és a világméretű rendszerváltás 

2016. november 11. mvsz.hu 

Donald Trump győzelme és a világméretű rendszerváltásA Magyarok Világszövetségének álláspontja szerint különös jelentőséggel bír Donald John Trump győzelme az amerikai elnökválasztáson. Donald Trump győzelmével elkezdődhet egy új, világméretű rendszerváltás. Az új rendszer legfőbb ismérve: véget vet az álságosan politikai korrektnek nevezett ordas, gátlások nélküli, ideológiai indíttatású hazudozásnak. Esélyt kap tehát az igazság kimondása, annak átfogó következményeivel. Ez az, ami tulajdonképpen már Donald Trump kampánya során bekövetkezett, de győzelmével ez a szemlélet a világ legerősebb államában hatalomra került. Ez a változás ki fog hatni az egész világra és be fog gyűrűzni Magyarországra is - remélhetőleg üdvös eredménnyel. 

Másodsorban valószínűsíthető, hogy csökken egy világméretű katonai konfrontáció - a harmadik világháború - kirobbanásának veszélye. Nem valószínű, hogy az Amerikai Egyesült Államok Donald Trump elnöksége idején Oroszország elleni háborúba sodorná környező országait, a Baltikumtól Lengyelországon, Románián és Törökországon át Kirgizisztánig. 

Harmadsorban valószínűsíthető, hogy Amerikával az élen a kapitalista világ államai elmozdulnak a rabló kapitalizmustól a szociális piacgazdaság felé. Legalábbis erre enged következtetni Donald Trump megválasztása másnapján meghirdetett három prioritása - egészségügy, határvédelem, munkahelyteremtés - közül kettő. 

Ennek a világméretű rendszerváltásnak lehetnek vadhajtásai is, de hitünk szerint ezek nem fenyegetik létében az emberiséget, hiszen a fent vázoltakkal új esélyt kap a kereszténység és a keresztény értékrend a földi élet alakítására. 

Budapest, 2016. november 11-én 


Patrubány Miklós páratlan szolgálatának elismerése Mohácson

Készült: 2016. november 14. hétfő, 00:37
Találatok: 149


Egyedi ezüstéremmel és díszoklevéllel tüntette ki Patrubány Miklóst, a Magyarok Világszövetségének elnökét az MVSZ Baranya Megyei Szervezete abból az alkalomból, hogy október 27-én húsz éve telt annak, amióta ingyenesen és mindennemű ellenszolgáltatás nélkül végzi nemzetszolgálatát a világ legnagyobb magyar szervezetében. A kitüntetés átadására Mohácson, a Fogadalmi Emléktemplomban került sor.
 
 
Patrubány Miklóst 1996 októberében választották meg az MVSZ elnökhelyettesévé. Megválasztása másnapján bejelentette, hogy az őt megillető tiszteleletdíjat nemzetépítő magyar ügyek támogatására ajánlja fel. Felajánlását megtartotta azután is, miután 2000-ben a Magyarok Világszövetségének elnökévé választották. Mostani kitüntetésével az MVSZ Baranyai Szervezete ezt a magyar életben párját ritkító teljesítményt ismerte el.
A kitüntetés átadására ünnepélyes körülmények között, a Mohács Főterén álló Fogadalmi Emléktemplomban került sor. A kitüntetettet dr. Bajnóczi Pál méltatta, a helyszín jelentőségét pedig Dr.Simon Péter vázolta fel. A kitüntetést Bernáth Sándor adta át. Az esmény főszervezője dr. Bajnóczi Pálné dr. Simon Enikő, az MVSZ Baranya Megyei Szervezetének elnöke volt.
Köszönőbeszédében Patrubány Miklós a magyarság előtt álló legnagyobb feladatként Trianon megdöntését nevezte meg, amire a hely szelleme is kötelez.
A mohácsi Fogadalmi Emléktemplom alapkövét a mohácsi csata 400. évfordulóján, 1926. augusztus 29-én, Horthy Miklós kormányzó jelenlétében tették le. A templom alapjába körkörösen, a történelmi Magyarország 64 vármegyéjének 3600 településéről hozott földet helyeztek el. Az Árkay Aladár és fia, Bertalan tervei alapján készült, teljesen betonba öntött templom felszentelésére 1940-ben, a Magyarok Világszövetsége egyik alapítója, gr. Teleki Pál miniszterelnök részvételével került sor. A helyszín jelentőségét vázoló Dr. Simon Péter elmondta, hogy a templom szentélye és kupolája nagyban hasonlít a Washingtonban lévő, Szent Máté apostol székesegyházéra, amelyben 1963-ban felravatalozták az Amerikai Egyesült Államok meggyilkolt elnökét, John Fitzgerald Kennedyt.
Az eseményen jelen volt az MVSZ több választott tisztségviselője: Bottyán Zoltán, az MVSZ elnökhelyettese, Oláh István térségi elnök, Dr. Boór Ferenc, az MVSZ Fejér Megyei Szervezetének elnöke és mások.
Vasárnap az MVSZ szövetségi szintű és helyi vezetői megkoszorúzták a mohácsi csatában mindegyszálig elesett, Gnoinski Livhard vezette, lengyel egyetemistákból álló különítmény hőseinek emlékhelyét, és elénekelték a magyar, a lengyel és a székely Himnuszt.
A mohácsi Fogadalmi Emléktemplom
A washingtoni Szent Máté apostol székesegyház



A francia forradalom igazi arca





Kevesen tudják az igazságot a francia forradalomról. Hova tűnt A nyugati Vendée tartomány lakossága? Milyen brutális halált kellett halnia azoknak akik nem akartak "fölszabadulni"? A "dicsőséges", "nagy" francia forradalom, ami a liberalizmust és az egész modern gondolkodásmódot megalapozta, vérben és gyalázatban fogant...


A szabadság nevében való szisztematikus népirtás atyjai a nem csak ellenségeseket, hanem a semlegeseket is kiirtani szándékozó Antoine Saint-Just,az orgiákat rendező Danton, súlyosan beteg fanatikus gyilkos Paul Marat, és a bálványimádó tömeggyilkos Maximilien de Robespierre. A forradalom szellemi atyjai nem elégedtek meg az ártatlan uralkodópár XVI. Lajos és Marie Antoinette megalázásával és kivégzésével, az egész arisztokráciát, a teljes klérust és a velük szemben álló parasztságot is ki akarták irtani a föld színéről.

Mivel a compiegne-i kármelita apácák nem vettek tudomást az új alkotmányról. Fanatikusoknak és provokátoroknak minősítették és halálra ítélték, majd még aznap lefejezték őket. Énekelve hajtották fejüket a guilottine alá.



A forradalmárok eltörölték a Krisztus születését alapul vevő időszámítást és a forradalom évét tették az új alapjává. Bevezették "Ész istennő" kultuszát Isten imádata helyett, sőt imádkoztak a guillotine-hez is, tehát egy kivégzőeszközhöz, hogy szabadítsa meg őket az arisztokráciától, a keresztényektől, és az egész ancien régimétől. Az ellenállás azonban szerveződni kezdett:



Vendée tartományában a parasztok felkeltek a forradalom ellen, és kérték a nemeseket, hogy álljanak az ellenforradalom élére. Henri Comte de la Rochejaquelein, Francois Anthanase Charette de la Contrie, Jacques Cathelineau, és Charles Merchoir-Arthus Bonchamps vállalták a feladatot, hogy a királyhű csapatok élére állnak és az ellenforradalom fehér zászlóját fölemelik. (Emiatt a zászló miatt hívják fehéreknek az ellenforradalmárokat világszerte.)



kék” forradalmárok és a fehér” ellenforradalmárok harca kedvezőtlenül alakult. A köztársaságpártiak negyvenötlezres serege irtóhadjáratba fogott nem csak a felkelők, hanem az egész tartomány ellen. Sorra estek el a felkelés vezetői. A Katolikus Hadsereg lassan felmorzsolódott és már csak a huhogással jelt adó gerillaharcmodort alkalmazó felkelők (az úgynevezett huhogók) tartottak ki elszigetelten folytatva a küzdelmet.


1794-ben a köztársaságpárti Turreau tábornok hadoszlopai végigjárták a tartományt és öregeket, nőket, csecsemőket sem hagytak életben. Többszázezer embert gyilkoltak le tervszerűen a francia forradalom felvilágosult katonái. A vezetők megelégedéssel olvasták a hátborzongató jelentést: „Ma jelenthetjük, hogy La Vendée nem létezik többé.  Mély csend borul a lázadók földjére.  Az ember hosszan járhat ezeken a területeken anélkül, hogy bárkivel is találkozna, vagy egy házikót is látna, mert nem maradt utánunk semmi, csak hamu és porladó holttestek.”

Az ellenforradalmárokat szellemileg visszamaradott vadembereknek tartották. Az egyik királypárti vezetőt boncolásnak is vetették alá, hogy reakciós politikai nézeteire anatómiai okot találjanak, valami agybetegséget, szörnyű elváltozást, ami a humanistaeszmékkel szembeni ellenállásra késztette.

A nantes-i gyermekeket mivel túl kicsik voltak nem fejezték le, hanem a csecsemőket is feldarabolták a guilottinnal. Egy alkalommal több száz életéért könyörgő gyermekeket vertek agyon a megtorlást végző forradalmárok.


Amikor a lefejezést nem győzték már, tömegesen fojtották vízbe az embereket [Ez a hírhedt noyades]. Jean Baptiste Carrier ezt fürdőmulatságnak nevezte. A kivégzésnek azt a módját, amikor egy férfit és egy nőt meztelenre vetkőztettek és őket páronként összekötözve a Loire folyó vizébe fojtották, "köztársasági esküvőnek" nevezték a tömeggyilkosok. 






Vandée-ban Bretane-ban és Franciaország számos más területén forradalmi rémuralom vette kezdetét, míg a köztársaságpárti terroristák egymás ellen nem fordultak, és a forradalom föl nem falta saját gyermekeit is. Látva a vértengert, amiből a demokratizmus, liberalizmus és a forradalmi egalitarianizmus réme fölemelkedett, egyet kell értenünk Nicólás Gómez Dávila szavaival: "A francia forradalom a legjobb érv az ancien régime mellett."


Bár a hősiesen harcoló papok, nemesek és parasztok, a három rend képviselői mindent megtettek a forradalmi terror megfékezéséért és a katolikus francia monarchia helyreállításáért, a vendée-i ellenforradalom elbukott. A mártírok és hősök áldozata azonban nem volt hiábavaló, mert jelt adtak az eljövendő korok ellenforradalmárai számára, hogy ne féljenek szembeszállni az európai keresztény kultúrközösség és civilizáció lerombolására törő forradalmakkal.

more posts about Francia forradalom





Amiért a liberális világ valójában sír



http://ellenforradalmar.blogspot.hu/2016/11/amiert-liberalis-vilag-valojaban-sir.html

Donald Trump győzelmével elszabadultak az indulatok Amerikában. A liberálisok tömegesen zokogtak a győzelemre előkészített díszletek között. Nem csak egy választást veszítettek el, a korszellem fordulatára eszméltek rá. 


Tömeghisztéria és a gyűlölethullám söpört végig a demokrata táboron. Azokat a választókat, akik Trumpra voksoltak, állatoknak, idiótáknak, szánalmas, frusztrált gyűlölködőknek bélyegzik. Amerikai zászlót égetnek, átkozzák amerikát és a demokráciát, amitől éppen most kaptak egy csattanós pofont... Nem fura? A demokratáknak nem ízlik a torta amit sütöttek.

 
A baloldaliak számára csak addig mérvadó a többségi elv, amíg ők vannak többségben. 

Beleborzonganak az úgynevezett "jobboldali populizmus" elsöprő sikerébe. Sokan azt mondják nincs mit szépíteni a dolgon, a fasizmus tért vissza a történelem porondjára. "Jobboldali forradalmat" és "ellenforradalmat" is emlegetnek
A nemzetközi baloldal rohamtempóban konstruálja újra az ellenségképét: nem csoda, hogy ebbe belefoglalják a feminizmusra nemet mondó nőt, és a számukra oly' gyűlöletes keresztény fehér férfiakat, de mit keresnek a listájukon az olyan kifejezések, mint a "többségi kultúra", vagy a munkásság? A szociális érzékenységük persze régóta csak a bevándorlókra vonatkozik, de most elkezdik gyűlölni azt a rengeteg embert, aki elfordult tőlük? Igen, és ez teszi fel a vereségükre a koronát. Pontosan ezért számíthatnak a populista jobboldal előretörésére Európában is. 

Az alábbi rövid videón a liberális hölgy már megértette, ez nem csupán politikai, hanem kulturális vereség számukra:

A baloldal kulturális csatát vesztett


Nem az emberek váltottak világnézetet, csak most sokaknak lett elegük. És pontosan azzal telt be a pohár, amit a baloldal siránkozásából kihallani. A családokat ellenségnek tekintették, gyalázták a csak képzeletükben létező patriarchális elnyomást és a fehér férfiakat. Gyűlölettel sziszegték, hogy aki nem ért velük egyet, az homofóbxenofób, iszlamofób, bifób, transzfób, rasszista,szexista, gender-esszencialista, cisz-szexista, antiszemita, 
misógynista... Soroljam? 

Az emberek nem kérnek a megbélyegzésből, ők nem egy ideológiai fellegvárban élik az életüket, hanem a valóságban. Ezzel a valósággal találkoztak azok a szélsőséges liberálisok, akiknek olyan emelkedett kifejezéseket köszönhetünk, mint a "cisznormativitás" és a "ribanc-szégyenítés". És ne röhögjön az ember, amikor ezek a lángelmék egymás vállára borulva siratják a szivárványos multikulti-mennyországukat?

A teljesen légből kapott, semmilyen valós társadalmi jelenségre nem vonatkoztatható kifejezéshalmaz csúcsán pedig ott éktelenkedik a FASIZMUS.

Senki sem tudja már komolyan venni az állandó nácizást. Mindenki tudja, hogy a Trump szavazók nem fasiszták, sokszor mégcsak nem is igazán jobboldaliak, csak olyan emberek, akik nem kérnek a címkézésből és a liberalizmus testéből áradó hullabűzből.
 


Úgy tűnik ugyanakkor, hogy a baloldal nemzetközi szinten elárulta a többségi társadalmat, ezzel aláásva a saját alapelveit is. Mindenhol arra építik a stratégiájukat, hogy minden kisebbséget megpróbálnak csokorba szedni, a demográfiai viszonyok megváltoztatásával akarják megerősíteni hanyatló uralmukat. 

Azt várják, hogy mi normális emberek, akiket ők évtizedek óta neveznek állatoknak és fasisztáznak, most lágyan cirógassuk meg a fejüket és kívánjunk sok szerencsét az ellenzéki politikájukhoz? Sajnálkozzunk, hogy a Hillary-t támogató George Soros és az ISIS-t is pénzelő szaúdiak rossz befektetést tettek?







A baloldal szerint eljött a Trumpokalipszis. 
De mit is jelent ez?

Donald Trump személyében tényleg nem egy finom úriember ült az elnöki székbe, hanem egy gátlástalan milliárdos, egy populista politikai celeb. A politikai kultúra mélyrepülésének nyilvánvaló tünete, aki szerencsére valami egészen mást akar megvalósítani, mint amit Barack Obama művelt az Egyesült Államokkal és a világgal. 

Trump nem akar világcsendőrt játszani. Azt akarja csinálni, amihez ért, gazdasági gyarapodást akar, egy olyan Amerikát, amelyik a maga útját járja és sikeres. Nem akarja a hidegháborús légkört feléleszteni Oroszországgal szemben. Belátja, hogy a demokrácia-export értelmetlen és káros, és hogy a migrációs válság destabilizálja az USÁ-t és szövetségeseit. 
  

Nem egy irracionális, tébolyult botrányhős, hanem egy ravasz populista költözik a Fehér Házba, aki szakítani fog az előző kormány kulturális pusztításával, amit Hillary vitt volna tovább.  

Obama elnökségének legkifejezőbb gesztusa volt, amikor 2015 augusztusában felavatta a világ első gender-semleges WC-jét a Fehér Házban. Az a párszáz szociopata, akik ezért a "vívmányért" ölni tudtak volna, és a hozzájuk csapódó bértüntetők akkor fellélegeztek, most pedig ugyancsak ők égetnek amerikai zászló és ordibálnak az utcákon órabérben Soros pénzén. 

Azért sírnak a liberálisok, mert az a balsejtelmük, hogy dominóhatást generál Trump győzelme és világszerte veszítenek abból a kulturális hegemóniából, amit 1968 óta rohamtempóban építettek ki. Félnek, hogy a politikai korrektséggel többet nem terrorizálhatják az embereket. 
           
Félnek, és félelmükben további hibákat fognak elkövetni.
   
Az a nagy baja ennek az országnak, hogy politikailag korrekt akar maradni. Engem már nagyon sokan támadtak, és az igazat megvallva nincs időm arra, hogy politikailag korrekt legyek. De Amerikának sincs erre ideje!”
(Donald Trump)

A pornográfia mint forradalmi fegyver
http://ellenforradalmar.blogspot.hu/2016/01/a-pornografia-mint-forradalmi-fegyver.htmlA francia forradalom tömeggyilkos vezetőire olyan szigorú és kérlelhetetlen emberekként gondolunk, akikről nyilvánvaló alantasságuk ellenére sem  feltételeznénk, hogy a szexuális dekadencia hírnökei voltak. Pedig igaz. Az ancien régime legitimitásának és tekintélyének aláásásában nagy szerepe volt a morális válságnak, a pornográfiának és a homoszexualitásnak. Mi már tudjuk: az erkölcsi hanyatlás a társadalom halálos betegségének egy visszataszító tünete volt... 

A monarchia ellenségei már több évtizeddel a forradalom kirobbanása előtt pornográf röpiratokat terjesztettek, szexuális tartalmú gúnyversekkel és ízléstelen dalokkal mérgezték a közéletet. Az ancien régime alkonyán a pornográfia terjesztése távlati politikai célokat szolgált.

A forradalmárok célja a királyné, Marie Antoinette hitvesi hűségének és jó hírének befeketítése volt. Szexuális bűnökkel rágalmazták és kajánul elmélyedtek azok részletezésében, hogy ezzel az uralkodópár gyermekeit fattyaknak a királynét hűtlennek és élvhajhásznak, magát XVI. Lajost pedig impotens, tétova és tehetetlen emberként mutatták be, aki a saját feleségének sem tud parancsolni. 

Így jött létre a "politikai pornográfia" műfaja. A forradalom során nem kevesebb, mint 200 pornográf könyvet adtak ki Franciaországban. Amikor a nemzetgyűlés1791. július 7-én visszahőkölve a dekadenciától korlátozni kezdte a pornográfia terjesztését, hogy a fiatalokat ne rontsa meg ez a propaganda, Pétion és Robespierre tiltakozott a szólásszabadság megsértését hangoztatva.


Az osztrák szajhának [la putaine d'Autriche] gúnyolt királynéról azt híresztelték a felforgatók, hogy ferde hajlamú és férjét voltaképpen nőkkel [is] csalja meg. A forradalmárok beteges fantáziájának semmi sem szabhatott határt.

Sokat elárul a francia arisztokrácia hanyatlásáról, hogy egyes udvari körök is részt vettek az aljas tevékenység finanszírozásában. Ez volt az igazán hatékony eszköz a királyi tekintély és az arisztokrácia aláásására. A köztársaságpárti szerzők írásait sokkal kevesebben olvasták, mint a tömegesen terjesztett pornográf politikai pamfleteket. 

Az egalitárius propaganda ördögi zsenialitása abban rejlett, hogy azt sugallta, a királynét bárki megkaphatja, hiszen a híresztelések szerint inasával is közösült már. A királyné teste is az egyenlőség romboló eszméjének szimbóluma volt a köztársaságiak hazug propagandájában. Mikor a királyi családot már börtönbe vetették akkor is záporozott rájuk gyalázkodás.


A sok megaláztatást szenvedett királyné börtönben volt miközben az uralkodót elítélték "a köz szabadsága elleni összeesküvés" vádjával, és 1793. január 21-é guilottine-nal kivégezték. Innentől gúnyosan özvegy Capet-nének nevezték a sokat szenvedett asszonyt. Kisfiát, a nyolc éves Lajos Károly herceget elragadták tőle és sans-culotte átnevelésnek vetették alá. Arra kényszerítették, hogy valljon anyja ellen a bíróságon, ahol vérfertőzéssel vádolták meg a királynét. Hiába cáfolta a kikényszerített vallomást  a a királyné lánya, a börtönben többször megerőszakolt Mária Terézia Sarolta hercegnő (aki egész családjának bestiális legyilkolását csak szabadulásakor tudta meg), halálos ítélet született. 

Marie Antoinette a sors súlyos csapásaitól megrendülve, de mégis királynői méltósággal viselkedett kivégzése során, amelyen az őrjöngő csőcselék kaján örömmel nézte végig mártírhalálát. Holttestét a St. Madeleine temető meszesgödrébe dobták. Így érte el célját a szélsőséges demokraták propagandája...

Az 1815-ös restaurációt követően testét méltó nyughelyére vitték,  királyi férje mellé a francia uralkodók temetkezési helyéül szolgáló Saint Denis székesegyházba, ahol közös síremléket emeltek nekik.



Mára a történettudomány megcáfolta azokat a legendákat, amelyek a királyi család és Mária Antónia királyné szexuális életét lengték körül, de a forradalmi hazugság továbbra is kedvelt témája a nagyobb közönséghez szóló fércműveknek. A forradalmi mítoszok dacolnak a valósággal, nem igazak akarnak lenni, hanem hatékonyak...
 
Ajánlott bejegyzések: 




Három forradalom - Luthertől Leninig



http://ellenforradalmar.blogspot.hu/2016/01/harom-forradalom-luthertol-leninig.html
Plinio Correa de Oliveira "Forradalom és Ellenforradalom"-című művében a mindenkori forradalmak egységességét és metafizikai hátterét vizsgálja. Művében a középkor alkonyától kezdődő több évszázados forradalmi folyamatok közül három főbb állomást emel ki: a reformációt, a francia és a kommunista forradalmat. Őt idézzük: 
 
 I. Az álreformáció > A gőg szülte a kétkedő lelkületet, a Szentírás szabad kutatását és naturalista értelmezését. Mindez elvezetett az egyházi tekintély megtagadásához, különösen az egyetemleges egyház monarchikus természetének elvetéséhez, vagyis a pápaság megtagadásához, amelyben valamennyi ekkor született szekta közös ismertetőjegye. Néhányan a legradikálisabb szekták közül az egyházi főnemességet, vagyis a püspökséget is elvetették. Mások közülük még tovább menvén a hierarchikus klérus teljes elvetéséig vetemedtek, s a papságot csupán a papi hatalmat birtokló hívősereg képviselőinek tekintették.

Az érzékiség erkölcsi síkon való győzelme a klerikusi nőtlenség eltörlése és a válás megengedése révén nyilvánult ki a protestantizmusban. 

II. A francia forradalom >A humanizmus és rene­szánsz egész Franciaország katolikusai között is gát nélkül terjedhetett, ami mélyreható követ­kez­mények hosszú lánco­latát vonta maga után. Mindez a jámborság 17. századi sorvadását okozta először, amit a jan­zeniz­mus és a legkeresztényibb királyságban a 16. századból sajnálatosan ottmaradt pro­testánsok erjesztése okozott. Ezek a 18. században a szokások szinte teljes felbomlásával, valamint a dolgok léha és felszínes kezelésével utat nyitottak a vallástalanság fokozatos győzelméhez. Az Egyház megkérdőjelezése, Krisztus istenségének tagadása, deizmus, és az ateizmus megjelenése képviselték eme hitehagyás állomásait.

A francia forradalom a reneszánsz újpogányság és a protestantizmus bensőséges örököseként az álreformációval minden tekintetben egyenértékű munkát végzett egyházi téren. A franciaországi Anyaszentegyház protestáns szellemben való átszervezéseként létrejött ún. „Alkotmányi Egyház” volt az első lépése, mielőtt a deizmusba és ateizmusba teljesen belesüppedt. A francia forradalom politikai tevékenysége is a legradikálisabb protestáns szektákét követte, vagyis egyházszervezeti „reformtörekvéseiknek” átültetését állami szférába: 
  • a pápa elleni lázadás megfeleltethető a király elleni lázadással;
  • a köznép lázadása a nemesség ellen párhuzamba állítható a „laikus köznép” lázadásával „a klerikus nemesség” ellen;
  • a népszuverenitás meghirdetése azonosságot mutat számos szekta szervezetével, ahol a lelkészi tekintély forrása a hívő nép általi delegáltságból fakad.
III. A kommunista forradalom > A protestantizmusból kinövő néhány szekta már közvetlenül átültette politikai síkra a vallásos tendenciáit, utat vágva a köztársasági eszménynek. Szalézi Szent Ferenc már a 17. században figyelmeztette Savoya hercegét a köztársasági tendenciákra. Egyéb szekták még tovább mentek és olyan alapelveket rögzítettek, amelyek ha a szó teljes, mai értelmében kommunistának nem is nevezhetők, de mindenképpen prekommunistának tekintendők.

A francia forradalomban született François Noël Babeuf kom­munista mozgal­ma. Később, a 19. század egyre erőteljesebb forradalmi szelleméből megszületettek az utópista kommunista iskolák, majd Karl Marx úgynevezett tudományos kommunizmusa.



A folyamat teljesen logikus. Az ateizmus a deizmus természetes gyümölcse. Az érzékiség – a válás útjában álló törékeny gátak átszakításával – szabadszerelembe torkollott. A gőg – minden tekintély ellensége – megtámadta végül az utolsó egyenlőtlenség forrását, a vagyont. Így jutottunk el a 20. századba, ahol a Forradalom fejlődési terve szerinti legifjabb és egyben legszélsőségesebb ifjú barbár megszületett, amely a világköztársaság utáni vágytól, minden egyházi és világi tekintély megdöntésétől, mindenféle vallási jellegű közösség, és végül – a proletárdiktatúra átmenti alakja után – az állam felszámolásától megrészegülve kommunizmusról álmodozik. 

Forrás: Plinio Correa de Oliveira: Forradalom és Ellenforradalom.
Fordította: Szász Péter. Budapest, 2014.

Ajánlott bejegyzések:








Mi az ellenforradalom?






Ha a Forradalom rendellenesség, akkor az Ellenforradalom a Rend helyreállítása. E Rend szűkebb értelemben nem más, mint Krisztus békéje Krisztus királyságában, vagyis az ausztér, hierarchikus, alapvetően szakrális, antiegalitárius és antiliberális keresztény civilizáció. 
   


Mit kell megújítani 
Természetesen – mivel a mulandó világban a történelmi törvényszerűség szerint mindenre kiterjedő változatlanság nem állhat fenn – az Ellenforradalomból születő világnak sajátos karaktere lesz, mely megkülönbözteti a Forradalom előtt fennállt rendtől. Természetesen e különbségek járulékosak és nem állagiak. Ezek bár járulékok, elég fontosak ahhoz, hogy szóljunk róluk.

Mivel nem boncolgathatjuk e kérdést hosszasan, csak egy általános hasonlattal élünk. Ha egy élő szervezet valahol megsérül, a gyógyulófélben lévő testrészen sajátos védekezés lép fel. Isten szerető gondviselése nem közvetlenül, hanem másodlagos okokon keresztül törekszik megelőzni egy újabb katasztrófát a természetes öngyógyítási folyamat segítségével. Megfigyelhető ez egy csonttörésnél vagy bőrsérülésnél, mikor is a sebesült rész erősebben forr össze, mint a sérülés előtt volt. Ez testi tükröződése a szellemi világban lejátszódó folyamatoknak. A bűnös, ha valóban bűnbánó, általában erősebben fog visszariadni bűneitől, mint a bukása előtti legjobb éveiben. A bűnbánó szentek élete tanúskodik erről. Hasonlóan az Anyaszentegyház is minden megpróbáltatás után megerősödve került ki az őt térdre kényszeríteni akaró ellenséggel vívott minden küzdelméből. Tipikus példa erre az ellenreformáció.

Ezen törvény erejénél fogva az Ellenforradalomból születendő rend ragyogóbb lesz, mint valaha volt a fényes középkorban, különös tekintettel arra a három alapelvre, ahol a Forradalom megsebezte:

Az Anyaszentegyház és a pápaság jogainak elismerése, és a földi élet értékeinek lehető legnagyobb mértékű megszentelése, szemben a szekularizmussal, felekezetköziséggel, ateizmussal, panteizmussal, és ezek valamennyi következményével.

A közösség és az állam, a kultúra és az élet minden területének áthatása a hierarchia szellemével, szemben a Forradalom egalitárius metafizikájával.

Gondos figyelem minden rossz kezdetleges vagy leplezett formáinak felismerésében és leküzdésében, mélységes megvetés a gonoszsággal és becstelenséggel szemben, leginkább azokkal szemben, amelyek az igazhitűség és a tiszta szokások betartása ellen törnek. Szembenállás a Forradalom liberális metafizikájával és minden tendenciájával, mely a gonoszságnak szabadságot és védelmet nyújt.

Plínio Corrêa de Oliveira: Forradalom és Ellenforradalom. Budapest, 2014.
(Szász Péter fordítása)




Itt tart a gender-agymosás a médiában



http://ellenforradalmar.blogspot.hu/2016/06/itt-tart-az-lmbt-es-gender-agymosas.html

A szexuális forradalom velejéig romlott "élcsapata" elszánta magát  gyermekeink lelki megnyomorítására. A homoszexuális propaganda célja a következő generációk agyának átmosása a médián keresztül. Ebben a bejegyzésben konkrét példákat sorolunk fel, a nyugati kulturális forradalom agitációs propagandájának tárházából.

Az egészséges gyerekek, ha iskolából hazafelé megpillantanák a Pride egy tetszőleges résztvevőjét valószínűleg egytől egyig elhánynák magukat. Mert a homoszexuális lobbi a szerencsétlen ferde hajlamúak identitászavarát kihasználva vonultatja őket ország-világ szeme láttára, ügyelve arra, hogy a provokáció ütős legyen, az emberek szokjanak hozzá a vizuális terrorhoz.




Az utcákon végigvonagló provokátorok célja ugyanaz, ami a forradalmi folyamat korábbi fázisaiban már bevált.

"A forradalmi eszmék arra törekednek, hogy azokat a rendellenes ten­den­ciá­kat, amelyek­ből fakad­tak, ott­honos­sá és el­fogad­ható­vá tegyék a legszélesebb közönség számára. A szellem ragyogó fóru­mát és a diadalívek pom­páját szeret­nék köl­csö­nöz­ni a lélek zeg­zugos, leg­pisz­kosabb siká­torai­nak. Arra törekednek, hogy a néző­sereg­ben meg­ingas­sák az igaz hitet és erkölcsi meg­győző­dést, el­oldják a szenve­dé­lyek kan­tár­ját s fel­bujt­sák a lázon­gást."-írja Plinio Corrêa de Oliveira "Forradalom és 
Ellenforradalom"-című művében.










Ha a homoszexuális lobbi valódi célját bevallaná, nem csupán azok dobálnák meg őket, akiket a felháborodás kihajt az utcára, hanem egész társadalmunk egy emberként taposná el a szivárványszínű kígyó fejét. Szó sincs semmiféle kisebbség érdekvédelméről, büszkeségéről. Szeretetről még kevésbé.


A céljuk a család megsemmisítése és 
a szexualitás végső lealjasítása.

Az eszközökben nem válogatnak. Mivel számukra is egyértelmű, hogy minden normális emberből természetes undort váltanak ki, megpróbálják újracsomagolni az üzenetüket és lenyomni (elsősorban) a gyerekek torkán. Ha nem lehet a gyerekeket rávenni a homoszexuális propaganda fogyasztására, akkor oda kell betolakodni, amit már eleve néznek. Amerikai homoszexuális lobbiszervezetek az egyik legnépszerűbb Disney rajzfilm, a Jégvarázs átalakítását kezdték nemrégiben szorgalmazni. Az "első leszbikus Disney hercegnő" létrehozásáról van szó.

A Twitteren kezdték terjeszteni a #GiveElsaAGirlfriend hashtaget, hogy elérjék, hogy a film második részében a népszerű főszereplő lánykarakter beleszeressen egy másik lányba. Szó szerint ördögien zseniális terv volt a film rajongóinak behálózására. Egyébként a történet egyik mellékszereplője, egy bizonyos Oakenmár így is ferde hajlamú, így a film készítőiben bizonyára meglenne a hajlandóság az agymosás folytatására. Talán kivárnak még, talán meglépik. A többségi társadalom pedig majd - megnézi.

Mit mondanak majd a szülők óvodás gyereküknek, aki régóta várja a film második részét? [Filmnézés helyett el kell vinni a gyerekeket kirándulni: még a legszennyezettebb helyeken is kevesebb a mocsok, mint a TV-ben.]

A GLAAD-nevű szélsőséges amerikai homoszexuális szervezet bírálta a Disney-t, a tavalyi év során egyik filmjében sem szerepelt homoszexuális karakter. Nyomást gyakorolnak a cégre...

A gyerekeknek készült (általában nagyon rossz minőségű) mesefilmeket sugárzóCartoon Network-ön már több homoszexuális jelenetet tartalmazó rajzfilmet is átnyomtak. Az amerikai The Hub gyerekcsatorna "SheZow"-című sorozatában egy transznemű szuperhősről szóló történetet nézhetnek a gyerekek.

Undorító? - Az. Pihenésképpen kitekintünk a feminizmus ugyancsak tökélyre fejlesztett médiabefolyásolási metódusaira. Kampány indult a népszerű James Bond filmek után egy női James Bond megformálásáért. Ő lenne Jane Bond. A Brit Katonai Hírszerzés fenegyereke...

Az eredeti történet szerint a 007-es ügynök kiváló sportoló, céllövésben, bokszban, közelharcban és késdobásban verhetetlen, dohányzik, mértékkel fogyasztja az alkoholt, mindig férfias, kemény, céltudatos. "Micsoda elnyomó! A patriarchális modell allegóriája, el vele!"-sivalkodnak a feministák. Ricsajukból egy sokkal vészjóslóbb hang bontakozik ki: a homoszexuálisok újra egy népszerű karaktert követelnek maguknak.

Most éppen Amerika Kapitányt akarják. Követelik, hogy az Egyesült Államokat megtestesítő populáris szereplő is tartozzon a homoszexuálisok táborába. Pár nap alatt szervezett módon 138.000 bejegyzésben követelőztek a Marvel stúdiónál a #GiveCaptainAmericaABoyfriend hashtaget használva. (Az ötletet a Disney Jégvarázs című rajzfilmje kapcsán véghezvitt kampány adta.)

A már említett GLAAD-nevű, homoszexuális felforgató szervezet kulturális terroristái azon őrjöngenek, hogy statisztikájuk szerint tavaly 126 holliwoodi filmalkotásból "csak" 22-ben volt LMBT szereplő. A céljuk, hogy ezen az arányon jelentősen változtassanak.

Nem vicc: A feministák Jane Bond mellett egy másik remake-et is a fejükbe vettek: a szinte kizárólag férfiak által végrehajtott bankrablásról szóló Ocean’s Elevent szeretnék női főszereplőkkel újraforgatni. (Ez azért komikus egy kicsit.)

De ne nevetgéljünk önfeledten, amíg a szélsőbaloldali felforgatók szétzilálják a civilizációnk maradványait is. Nagyon is komoly dologról van itt szó. A filmvásznakra lopakodó homoszexuális propaganda és az agresszív feminizmus ostobaságai a kultúránk vesztét okozhatják, ha nem lépünk fel velük szemben tudatosan és célszerűen. 

A '68-asok hadoszlopai a médián keresztül akarják véghezvinni nagy menetelésüket az antropológiai forradalom diadaláig [amiről bővebben > itt < írtunk]. Ezt nem elég helyteleníteni. XVI. Lajos is helytelenítette a jakobinizmust - végül aztán levágták a fejét. A forradalom addig nyomul előre ameddig engedjük. Nem pironkodik a küszöbön, ránk rúgja a házunk ajtaját, behatol a legbelsőbb élettereinkbe is.

Gondolkodjunk, tervezzünk és cselekedjünk együtt a kulturális ellenforradalom előremozdításáért. Ön a jelen poszt elolvasásával megtette az első lépést. Köszönjük!






Ne csináljunk hőst Nagy Imréből!

A jelenlegi "nemzeti-keresztény" tábor, a magukat jobboldalinak vélő pártok és szimpatizánsaik mintha elégedettek lennének az emlékezetpolitika jelenlegi irányával. "Nemzeti hős kell? Nesztek itt van Nagy Imre." Nyögi a történész és hátradől. Nyomatékosan kérjük, hogy kutasson csak tovább. Mindent nem vesz be a gyomrunk. 


Nagy Imre világ életében radikális, elkötelezett marxista volt. Kommunista káder, aki a sors szeszélye folytán került tragikus kimenetelű de annál hősiesebb nemzeti szabadságharcunk élére.

Már 1918-ban, az orosz hadifogságban csatlakozott a Vörös Gárdához. Nem tudjuk, hogy a vörös rémuralom megszilárdításáért folytatott harcát "nemzeti hősünk" éppen hol folytatta amikor II. Miklós cárt kivégezték a vörös terroristák, mindenesetre a kivégzőosztag tagjainak listáján szerepel a neve. Ott áll feketén fehéren: "Horvát Lajos, Fischer Anzelm, Edelstein Izidor, Fekete Emil, Nagy Imre, Grinfeld Viktor, Verhas András, és külön Szergej Vagamov, Pavel Medvegyev, Nyikulin, és végül Jurovszkij."




Szégyen nemzetünkre nézve, hogy ennyi magyar volt a gyilkosok között. A spanyolországi vörösterrorban is kitettek magukért a magyarországi kommunisták. Ezt a gyalázatot mosta le a pesti srácok hősi vére! Nagy Imréé nem mosott le semmit: Ő a vörösök embere volt. 

A Horthy-korszakban illegalitásban szervezkedett, aztán a világháborús vereség után a Pallavicini-birtokra vetette magát és földosztásba fogott. (Finoman szólva ez sem teszi szimpatikusabbá.) Ha nem is töretlen de mindenképp felívelő pártkarrierje odáig juttatta Nagyot, hogy élelmezési miniszterként a beszolgáltatás végrehajtója volt. Annak az agresszív sokakat tudatosan gazdaságilag ellehetetlenítő gazdaságpolitikának volt a zászlóvivője, amely a legkegyetlenebb elnyomást kísérte. 


Nagy Imre volt az is, aki a népirtásban felülmúlhatatlan Sztálin elvtárs halálának évében (1953-ban) törvénybe akarta iktatni a véreskezű diktátor emlékét. Mint beszédében mondta: "népünk szeretetéből és hálájából fonunk hervadhatatlan koszorút drága Sztálin elvtársunk halhatatlan emlékének."
népünk szeretetéből és hálájából fonunk hervadhatatlan koszorút drága Sztálin elvtársunk halhatatlan emlékének.
Forrás: https://kuruc.info/r/9/108902/
népünk szeretetéből és hálájából fonunk hervadhatatlan koszorút drága Sztálin elvtársunk halhatatlan emlékének.
Forrás: https://kuruc.info/r/9/108902/

A következő évek kommunista belharcaiban kezdett alulmaradni. Rákosi szemében talán tényleg jobboldali elhajló volt, de a vörösök egymás közti marakodásában bárki megkaphatta ezt a jelzőt, aki nem helyezkedett elég jól. A politikáját és személyét is támadás érte a pártvezetés részéről ami a mélységesen elkötelezett kommunista Nagy Imrét nagyon bántotta. 
 


1956-ban az elégedetlenség elért egy kritikus határt, de a földből nem nőttek ki a valódi ellenzéki politikusok. A pártvezetés kegyét átmenetileg elvesztett Nagy Imre jobb alternatíva híján lett felkapott. 

Úgy vélte a kommunista forradalmi folyamat az ő általa vallott reformkommunista elképzelések jegyében folytatódhat. Szélsőséges baloldali eszméinek Moszkva nélkül akart érvényt szerezni. Perében a védője, Bárd Imre is azzal érvelt, hogy Nagy egyáltalán nem kérdőjelezte meg a kommunista eszméket, csak próbálta menteni a menthetőt a nép felháborodásával szemben. Halálra ítélték, nem kért kegyelmet, kivégezték. A forradalom felfalja saját gyermekeit. A kommunisták leszámoltak egymás közt. 

Az '56-os szabadságharc nem volt tisztán ellenforradalom, hiszen a cél nem a kommunizmus elsöprése és a tradicionális államiság helyreállítása volt. Nagy Imre kommunistaként találta magát a nemzeti szabadságharc kellős közepén. Nem avatja hőssé sem ez, sem reformkommunizmusa, sem az, hogy leszámolt vele az új pártvezetés. Az sem, hogy szembenézett a sorsával. 

Tisztázzuk: mi nem alkuszunk a kommunizmussal. Nagy Imre kommunista volt. Sosem lesz a mi hősünk. Sosem tekintünk rá példaként. Nem fogjuk azt mondani a gyerekeinknek: "Legyetek olyanok mint Nagy Imre, a vörösgárdista, a beszolgáltatás vezetője, a bukott reformkommunista, akit az elvtársai végeztek ki, aki a végsőkig a nemzetközi munkásmozgalomtól várta a rehabilitációt." 


...Mert Nagy Imre nem hős, nem mártír, nem példakép. Nagy Imre egy halott kommunista. 

Milyen végtelenül gusztustalan ahogy a baloldal és a "jobboldal" (azaz az ellen-baloldal) egymás nyakába borulnak Nagy Imre sírja fölött. Abszurd. Minden épeszű, jobboldali ember számára vállalhatatlan Nagy Imre személye. 
 


Azért válhatott szimbólummá mert a közgondolkodás velejéig baloldali. De mi egy vörösgárdista előtt soha nem fogunk fejet hajtani. Követeljük az igazi hőseinket!

A "nemzeti-keresztény" értelmiség napirendre térhet az álláspontunk fölött azzal, hogy ez a magunkfajta ellenforradalmárok izgágasága, de szeretnénk jelezni: a rendszerváltás nem lefutott meccs. A kulturális háborúban a kommunizmust ihlető erők teljes fegyverzetben sorakoznak fel velünk szemben. Nem fogjuk ezzel szemben Nagy Imrét a zászlónkra tűzni. A kommunizmus politikai struktúrája, intézményrendszere összeomlott, de a kulturális marxizmus és a vörös, forradalmi eszmék alapelemei hátborzongató alkalmazkodóképességet tanúsítva oldódtak fel az 1968-as generáció lelkületében. 

"Liberálkonzervatív" honfitársaink, Önök leteszik a fegyvert a forradalmi eszmék előtt, ha Nagy Imrét állítják a fiataljaink elé példaként. Önök radikális kulturális és eszmei állásfoglalás híján az idehaza már legyőzöttnek hitt liberalizmus martalékai lesznek. Ne kössenek könnyelmű kompromisszumokat az ellenséggel. 

 Ne csináljanak hőst Nagy Imréből!



Davaj gitár a szabadkőművesek egymás között is vakoltak !!!!!
A cári családot is a vakolók itélték halálra irmagjuk se maradjon !!!!!




Fery és társai - a halálra kínzott csendőrök



http://ellenforradalmar.blogspot.hu/2016/08/fery-es-tarsai-halalra-kinzott-csendorok.html
A budai Kiss János altábornagy utca hajdan, egy mára csak kevesek által ismert csendőrtábornok nevét viselte. A hazájához mindhalálig hű Fery Oszkár és két társa 1919-ben vált a vörös terror áldozatává: ezzel írta fel nevét az utcanévtáblákra és emelkedett nemzeti vértanúink közé.

Az Ellenforradalmár-blogon nem csak az ellenforradalmiság politikai-filozófiai nézőpontját igyekszünk ismertetni, hanem azt a történelmi örökséget is, amely az elmúlt évszázadok utópisztikus diktatúrái elleni harcban jött létre. Illő, hogy megemlékezzünk 1919 magyar hőseiről, a vértanúkról, akik hitünkért és hazánkért haltak meg. Sorozatunkban már írtunk Kucsera Ferenc atya mártíromságáról [a bejegyzés > itt < olvasható], most három hadfiról szeretnénk megemlékezni: 


Fery Oszkár 1860-ban született Rimaszécsen. Önkéntes katonai szolgálata és a jogi egyetem elvégzése után állt csendőrnek és a ranglétrán emelkedve az ország több városában is védte a rendet, míg Kolozsváron kötött ki ezredesként. A szent istváni birodalom integritásához ragaszkodva keményen lépett fel a román nacionalizmus törekvéseivel szemben. Az első világháborúban már tábornoki rangban szolgált, amikor a románok lerohanták Erdélyt. Az összeomlás közepette az embereket vagyonukkal együtt mentette ki a megszállók elől. 

A háború után nem üldözte a hála - a forradalmi kormányok csendőrellenességét tapasztalva nyugállományba vonult. 1919 júliusában már érezte, hogy a vörös terror elől aligha menekülhet, és lányától így búcsúzott egy levelében: Kis leányom, érzem, hogy többé nem látlak, de… tisztán és nyugodtan halok meg, mert amit csak ember megtehetett a hazáért, azt nyugodt lelkiismerettel elmondhatom, hogy megtettem.” 

Két héttel később már jött is érte a vörös őrség. Június 14-én hallgatták kielőször: Kubovszki vádbiztos a fejére olvasta, hogy nem kommunista, sőt még csak nem is szocialista, mire Fery határozottan kijelentette: Nem, én royalista vagyok. 

Nyíltan vállalta ragaszkodását mindahhoz, aminek elpusztítására tört a forradalom. Ez egyet jelentett az államellenes összeesküvéssel. A vörös terroristák a Mozdony utcai tanítóképző főiskola pincéjébe hurcolták, ahol két csendőr társával, Borhy Sándorral és Menkina Jánossal együtt, három nap alatt halálra kínozták őket és holttestüket a Dunába vetették. 

Egy évvel később ugyanezen a parton már csendőrök díszsorfala előtt mondtaPekár Gyula államtitkár ezeket a szavakat: 

 „A te hullámaid nagy folyó, hazánk gyöngye, talán szenvedéseink szimbóluma. Ezer éve pogányok taszították le a hegyről itt a közelben Szent Gellért püspököt. Ezer év után pedig szintén pogányok temették itt hullámsírba Fery altábornagyot, Borhy és Menkina csendőrtörzstiszteket. 

Amint Szent Gellért áldozata kivirult, úgy a Ti vértanúságtok törzséből hajtson ki a nemes hazaszeretet gallya. Fogadjátok a nemzet koszorúját, mely zöld, mint szívünkben emléketek. Cserlevél és pálma illet meg titeket. S te nagy folyó, amely még meg fogod látni a magyar dicsőséget, vidd el Mohács, Nándor alá és hirdesd, hogy él még a magyar!”

A Horthy-korszakban a Mozdony utcát átnevezték Fery Oszkár utcára. Ma is márványtábla őrzi emlékét. Ha a XII. kerületben járunk, egy főhajtás erejéig álljunk meg a Kiss János altábornagy utca 40. előtt. [Utcakép itt

Fery, Borhy, Menkina! Nem felejtünk el Titeket!

A zsidó komiszárok őt is kivégezték , mint annyi tiszta magyart . Hegedüs a ház tetőn , mi a kurva anyjuknak rajzottak ki oroszországból , elég embert öltek meg ott is sír jajong az orosz táj gyászolja fiát , és a hóhér zsidót felejti már !!!!De te ne feledd 56- ban kevés volt a lámpa vas a cionista túl is élte , így rabolta el a nemzetünk vagyonát !!! Számonkérés ?????? ha te nem gyujtod fel az össze rabolt nemzeti vagyonunkból lett ingatlanjaikat , akkor nem lesz számonkérés !!! Csak újabb kárpótlások , és zsinagógák építése szerepel a repertoáljukba , és az sem számít , hogy a családod éhezik , és a lakásodból kilakoltattak , mert kell a betelepülőnek , te hülye goj ébredj fel álmodból , és gyujtsd rájuk az elrabolt jövődet , hisz a gyerekeid , és az unokád is kamatrabszolga lehet a zsidó cselédjeként , ha hagyja , hogy élj !!! De ő nem fogja hagyni megöl , éhendogleszt, elpusztít !!! Ordits a világra hogy a zsidó eltakarodjon e megszentelt földről csinálj belőlük Solymosy Esztereket , H Zsófiákat egy metszéssel!!!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése