2016. december 5., hétfő

Húzzátok magatokra a szegénységünket , és vigyétek el gazdagjainkat mert ők minket loptak meg , és ha mind eltűntők hazánkból nem lesz több tolvajunk !!!!



Húzzátok magatokra a szegénységünket , és vigyétek el gazdagjainkat mert ők minket loptak meg , és ha mind eltűntők hazánkból nem lesz több tolvajunk !!!!









Fegyverrel felszerelt robotokat telepíthet Oroszország a határra. A gyilkos gépeket nemrég mutatták be a sajtónak. A szerkezet nem más, mint a Polet állami vállalat Cseljabinszkban épített katonai felderítő rendszere a megfelelő alvázra helyezve. Dmitrij Perminov vezető fejlesztő büszkén ismertette a rendszer képességeit. A robot az embereket akár 7, a járműveket 10 kilométerről képes lesz észlelni, azonosítani, követni - vagy akár likvidálni. 





Új világrend ellened és az emberiség ellen.

A rák nem halálos, csak az egészségügy


Russia Unveils KILLER ROBOT For Border Protection

Torino Bombe carta le case ex Moi. I profughi in strada

Szaniszló: az EU-ból ki kell lépnünk, MO. idegenKézen

Villás Béla - Utólsó idők,ezek jelei,várható események,ezekhez való hozzáállá 2016.10.06. Debrecen

Alcyon-Plejádok 46: Clinton csalás, Trump,USA-OROSZORSZÁG, idegengyűlölet, EU válság, 3. választás

Új Világrend 2016 Putin, Oroszország, Szabadkőművesek (Part 1.)

Európai Szuperállam Új Világrend Orbán Viktor 2016 Illuminátusok Szabadkőművesek

666 Agymosás és Programozás Média Zene Film Segítségével

Russia's new killer robot exposure

DEADLY FAST Russian military Ka 52 Alligator Attack Helicopter

Innovation Day: New Russian drones, robots, nano-armor put on display

Új Világrend, Technológiai Fejelődés És Az Egyesült Nemzetek - Mit Mond Az Írás?

Trump mint Kennedy az elit és az új világrend ellen

A futár 2012 HUN [720p HD] [Teljes film]

A pápaság ultmátuma és a legfontosabb csalási eszköze

Új világrend ellened és az emberiség ellen.

Előző emberiségek(?) nyomai a Földön




Népesség ritkitási propaganda !!!

mi tortenne ha az emberiseg letszama megketszerezodne

A föld 10 X ennyit el tudna tartani , csak , hogy akkor nem fegyvert kellene gyártani , és háborúkat kirobbantani , hanem a föld lakosságának az ellátása lenne a cél , hogy élhessünk e földön
Igen a függőleges mezőgazdaság új szisztémát jelent , és ezt nem is tárgyalják , pedig a függőleges farmok a jövő !!!

Betiltott Egészség.

A pszichiátria igazi arca

A rák nem halálos, csak az egészségügy

Láz, Szóda, Hidrogén-Peroxid gyógyitják a Rákot, TBC-t, Szifiliszt stb...

Hidrogén-peroxid titkolt tulajdonságai.

Rákgyógyítás 1. - Tullio Simonini - szódabikarbóna

Rákgyógyítás 2. - Tullio Simonini - szódabikarbóna

Vese és máj tisztitás pirulák nélküli recept.

Villás Béla - Az Istennel való kapcsolat és a vele való kommunikáció.. 2016.10.19. Miskolc

Villás Béla - Alternatív gyógyító művészetek titkai. 2016.10.28. Budapest

Villás Béla - Az ima és meditáció értelme és célja 2016.10.07. Budapest

Italy: Anti-NATO protesters clash with police at military base in Sardinia



A történelem első, repülőgépanyahajóról indított orosz légicsapása megtörtént!



Közzétéve 2016-11-15 | Szerző: Admin
A történelem első, repülőgépanyahajóról indított orosz légicsapása megtörtént!-jelentette Szergej Sojgu honvédelmi miniszter Vlagyimir Putyin orosz államfőnek.




Вылеты авиации «Адмирал Кузнецов» для нанесения ударов по объектам террористов в Сирии
КОШМАР НАТО! ЧЕМ ВООРУЖЁН Адмирал Кузнецов?!


A repülőgépek Homsz és Idlib tartományok területén lévő terrorista célpontokra mértek/mérnek csapásokat!
Tájékoztatta arról is az államfőt Sojgu, hogy az “Admiral Grigorovics” rakétafregatt is akciózott azidőtájt. “Kaliber” rakétákat eregetett megadott szíriai terrorista célpontokra. A rakétacsapásolat helyi idő szerint 10:30 és 11:00 közötti időszakban hajtotta végre a Földközi-tenger keleti medencéjéből az orosz flottacsoport.
adg
Hírügynökségek Saraqib és Jabal al-Hoss martalócok uralta városokból jelentettek “nagyon komoly, repülőgépek és tüzérség jelenléte nélküli” robbanásokat! Mindkét település Aleppotól délre található.


Пуски и поражение крылатыми ракетами «Калибр» и «Оникс» объектов террористов в Сирии





Franc Klincevics orosz HM tisztségviselő szerint a Szíriai Arab Hadsereg készen áll az ostromgyűrűbe zárt Kelet-Aleppo 24 órán belüli felszabadítására.
 
Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom



Végfelszámolás! TEK-járás volt megint!





Közzétéve 2016-11-24 | Szerző: Admin

Öt helyen is lecsapott a TEK a Nemzeti Arcvonal miatt

Képtalálat a következőre: „TEK-kép”
Több lőfegyvert lefoglalt és öt embert előállított a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a Terrorelhárítási Központ (TEK) közreműködésével több településen csütörtök reggel. A gyanúsítottak mindegyike összefüggésbe hozható a Magyar Nemzeti Arcvonal valamelyik ágával – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata a rendőrség honlapján.
Budapesten, Ipolytölgyesen, Jászárokszálláson, Pécsen és Putnokon hajtották végre az összehangolt műveletet. Az akció utáni házkutatásoknál több lőfegyvert, adathordozókat, feljegyzéseket, propagandaanyagokat foglalt le a nyomozóiroda, egy helyszínen pedig kábítószert is találtak – olvasható a közleményben.
A nyomozóiroda az előállított férfiak közül négyet közösség tagja elleni erőszak előkészületének megalapozott gyanúja miatt, egyet lőfegyverrel visszaélés megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatott ki. Az utóbbi férfit bűnügyi őrizetbe vették, és előterjesztést tesznek az ügyészségnek előzetes letartóztatása indítványozására.
Közölték: a gyanúsítottak mindegyike összefüggésbe hozható a Magyar Nemzeti Arcvonal nevű szervezet valamelyik ágával.
Mindenesetre Nagy Fogás nem lehetett, ha csak egy embert tartottak bent lőfegyver miatt!
A drog meg…hát Istenem! Azt már általános iskolában is találnának! DE ODA MÉG SZERENCSÉRE NEM JÁR A TEK! Majd tán’ jövőre.
Viszont a helybélieknek van miről beszélni!
 
Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom

A zsidó fegyverraktárakra sajnos nem csaptak le !!! , csak a magyar önvédelem gyengítése a célja az ilyen raziáknak .
A zsidók ellenőrzés nélkül hordhatják be a fegyverrendszereket , kábítószereket a szervkereskedelem , a leánykereskedelem is így zajlik csendben , talán a politikusoknak juttatot pénzek miatt , vagy ők is benne vannak , és minél többet szakítani akarnak !!!


Latrok ha találkoznak! Убийцы встреча в Будапеште!



Közzétéve 2016-11-24 | Szerző: Admin


A cuszlágok ha felszínre jutnak anyjukat is pénzé teszik !!!!


Magyarország támogatja Ukrajna EU-tagságát
Magyarország támogatja Ukrajna európai uniós tagságát – mondta ki Orbán Viktor miniszterelnök, miután Budapesten tárgyalt Volodimir Hrojszman ukrán kormányfővel. Magyarország azonnali hatállyal díjmentessé teszi a nemzeti vízumot ukrán állampolgároknak. Magyarország az idén 2 milliárd, jövőre pedig 5,2 milliárd forintot ajánl fel az ukrán gazdaság fejlesztésére. Orbán Viktor autópályát ígért az ukrán határig 2020-ra.
Magyarország támogatja Ukrajna európai uniós tagságát – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök november 24-én, csütörtökön Budapesten, miután tárgyalt Volodimir Hrojszman ukrán miniszterelnökkel.


A V4-ek Ukrajna szószólója


Ukrajna célja, hogy a nyugati világ része legyen, elfoglalja jól megérdemelt helyét az EU közösségében – mondta a közös sajtótájékoztatón Orbán Viktor, egyértelművé téve az ukrán EU-tagság magyar támogatását. Igaz – jegyezte meg -, ez a kérdés ma nincs napirenden, mert a csatlakozásról szóló tárgyalásokig még néhány lépcsőfokot meg kell mászni.


Rámutatott ugyanakkor, hogy ma az EU-ban Ukrajna szempontjából két döntő ügyet is “blokkolnak” európai országok: az egyik a vízummentesség, a másik a szabadkereskedelmi megállapodás. E két ügyben Európában Ukrajna szószólója a visegrádi országcsoport – tette hozzá, kijelentve, hogy Ukrajna uniós vízummentessége Magyarországnak erkölcsi kérdés.
Ingyen lesz a magyar nemzeti vízum az ukránoknak
A miniszterelnök szerint az után a három nehéz év után, amelyen Ukrajna keresztülment, és amelyet az európai értékek nevében vállalt, az EU-nak erkölcsi kötelessége megadni a vízummentességet.
Ennek “blokkolása” miatt Magyarország úgy döntött, azonnali hatállyal bevezeti a nemzeti vízumok díjmentességét az ukrán állampolgároknak – közölte a kormányfő, kérve ukrán kollégáját, vizsgálja meg, hogy a viszonosság alapján az Ukrajnában munkát vállaló magyarországiaknak mikortól lehetne megadni ugyanezt.
Ukrajna szuverenitása a legfontosabb Azt is nyomatékosította, hogy Magyarország Ukrajna szuverenitását a legfontosabb kérdésnek tartja, feltétlenül tiszteletben tartja, és a szuverenitás megerősítése érdekében kész segíteni is Ukrajnának. Szavai szerint a magyarok és az ukránok sorsközösséget éreznek egymás iránt, egy sorsközösségben látják saját nemzetük életét.
Gazdasági megállapodást kötöttek
Orbán Viktor beszámolt továbbá arról – utalva az aláírt egyezményekre -, hogy a két ország történetének legjelentősebb gazdasági és infrastrukturális programjáról állapodtak meg. Magyarország 50 millió eurót bocsát rendelkezésre a program megindítására, végrehajtására – tudatta. Tájékoztatása szerint Magyarország az idén 2 milliárd, jövőre pedig 5,2 milliárd forintot ajánl fel az ukrán gazdaság fejlesztésére.
A két ország közötti kereskedelem nagyarányú visszaesést szenvedett el az elmúlt két évben, ami összefügg az Oroszországgal szemben bevezetett gazdasági szankciókkal – fejtette ki. Az ukrán-magyar kereskedelem visszaesése 33 százalékos volt, de jó hír, hogy 2016 első nyolc hónapjában újra növekedést tapasztalni, ennek mértéke 11 százalék, vagyis a két ország kereskedelme megkezdte a visszakapaszkodást – mondta.
E fejlődés töretlensége érdekében a kormány vállalta, hogy 2020-ra magyar oldalról autópálya fogja elérni a magyar-ukrán határt.
A miniszterelnök arról is beszélt, hogy az idei 20 fő után továbbra is készen állnak sebesült katonák fogadására magyar kórházakban.
A kisebbségek értéket jelentenek
A megbeszélésen egyetértés volt abban, hogy a Magyarországon élő ukrán, illetve az Ukrajnában élő magyar nemzeti kisebbségek különös értéket jelentenek mindkét országnak, és “elkötelezettek vagyunk ezeknek a közösségeknek a megerősítése, oktatási, kulturális identitásának a megerősítése mellet” – közölte Orbán Viktor, aki azt kérte Volodimir Hrojszmantól, legyen az ukrajnai magyarok szószólója, érdekvédője a nekik fontos kérdésekben.
gd
Volodimir Hrojszman arról beszélt, hogy nagyon jó a két ország kapcsolata, és az együttműködés fokozására jó lehetőségek kínálkoznak, amelyeket kötelességük kihasználni a hatalmon lévőknek, hogy a kooperációt hatékonnyá és sikeressé tegyék elsősorban országaik állampolgárai javára.
Az ukrán miniszterelnök kiemelte: a nemzeti kisebbségek értéket jelentenek Ukrajna számára, és büszkék arra, hogy magyar nemzeti kisebbség is él az országban.
Azt szeretnék, ha minden állampolgár jól érezné magát Ukrajnában, és a magyar kormánnyal tervezett közös erőfeszítések is ezt a célt szolgálják – mutatott rá.
Kezd felpörögni az ukrán gazdaság
Volodimir Hrojszman hangsúlyozta: a kétoldalú gazdasági kapcsolatokat is mélyíteni kell, és az ukrán kormány minden feltételt igyekszik megteremteni ahhoz, hogy a vállalatok sikeresek lehessenek az országban.
Kifejtette: pénteken magyar kollégájával részt vesz a magyar-ukrán üzleti fórumon, ahol azt az üzenetet közvetítik majd az üzleti szférának, hogy szorosabbra kell fűzni a kapcsolatokat. Ukrajna fontos belső reformokat hajt végre, és már látszanak a jelei a gazdaság megindulásának, a növekedés jelenleg 1,8 százalék – mondta. Hozzátette: jelentős privatizációs programot terveznek, amelyre a magyar üzleti szférát is várják.
Örülnek a díjmentes vízumnak
Az ukrán miniszterelnök emlékeztetett: napjainkban emlékeznek meg a kijevi Majdan téren kezdődött eseményekre. Az ország rendkívül nehéz úton halad, miközben a függetlensége helyreállításáért és az agresszió megszüntetéséért harcol, amelyet “a békés Ukrajna” kénytelen elszenvedni. Az ukrán kormányfő köszönetet mondott, amiért Magyarország támogatja Ukrajna területi egységének megőrzését, a vízummentesség elnyerését és az európai uniós integrációját.
Volodimir Hrojszman azért is köszönetet mondott, hogy Magyarország ingyenesen biztosítja a nemzeti vízumokat az ukrán állampolgároknak. Ezt a bejelentést nagyon kedvezően fogadják majd Ukrajnában – vélekedett. Hozzáfűzte: ez is hozzájárul ahhoz, hogy Ukrajna olyan jó, megbízható partnere Magyarországnak, amely mindig támogatja Magyarországot.
Segélyhitel-megállapodást írtak alá
Az ukrán kormányfő azzal zárta szavait, hogy hisz a magyar-ukrán együttműködésben és abban, hogy a két ország közös sikereket érhet el az európai népek családjában.
A sajtónyilatkozatok előtt a két kormányfő aláírt egy segélyhitel-megállapodást és egy infrastrukturális együttműködési szándéknyilatkozatot. A magyar és az ukrán delegáció tagjai emellett sportügyi, valamint a Tisza-hidak felújításáról szóló megállapodást kötöttek.
(origo)
Bal-Rad komm: Banditák egymás közt!
Még akkor is ezt kell mondanunk, ha valóban ŐSZINTÉN KÍVÁNJUK DÖBRÖGISZTÁN ÉS MARADÉK-UKRAJNA NÉPEINEK BARÁTSÁGÁT, EGYÜTTMŰKÖDÉSÉT, JÓSZOMSZÉDI VISZONYÁT!
Hazug, tolvaj, címeres gazemberek formálják ezt is!
 

Donbassz! Egy gyilkos Budapesten! Убийца в Будапеште!



Közzétéve 2016-11-24 | Szerző: Admin
Kijev reménykedve tekint a ma Brüsszelben esedékes Európai Unió-Maradék-Ukrajna csúcstalálkozóra. A valcmani territórium ura abban bízik, hogy az EU bejelenti, mikor szünteti meg a vízumkényszert az országgal szemben.

bvi
Országunk az egész világnak megmutatta, hogy véghez tudja vinni az EU-konform reformokat” – jelentette Nyalókakirály. Kifejtette, hazája már 144 pontját teljesítette azoknak az előírásoknak, amelyek a vízummentességhez szükségesek Brüsszel elvárásai szerint. Valcman mindenesetre konkrétumokat vár ebben a kérdésben Donald Tusktól, az Európai Tanács elnökétől és Jean-Claude Junckertől, az Európai Bizottság elnökétől.
A vízumkényszer eltörlését azonban nem támogatja egyöntetűen az EU. A Transparency International jelentésében utalt arra, hogy az országban továbbra is tombol a korrupció, a kontinens egyik legkorruptabb állama. (Egy másikra tippelhetünk!)
Elemzők úgy vélik, hogy a kijevi udvar legkorábban a jövő esztendőben esedékes gall elnökválasztások után, 2017 nyarán kaphatja meg a vízummentességet! Grúziával együtt.
bezv
Nem igazán nehéz dolog megjósolni a mostani vízummentesség meg-nem adást, hiszen a ma kezdődő uniós összeröffenetnek a programján még csak nem is szerepel a téma. Pedig Nyalókakirály alig egy hónappal ezelőtt azzal ámította udvari médiumait, hogy ma vagy holnap aztán…


Nyalókakirály tehát ma Brüsszelbe utazott leégni! Miniszterelnöke-Volodimir Groszjszman pedig Pestre érkezett “családlátogatásra”!

Гройсман ты убийца!

Először Döbrögisztán kegyurával fognak alkudozni, majd a Duna-parti Cirkuszpalota porondmesterével-Kövér Ökörrel-enyelegnek egy sort!
Nem mellesleg!-egy újabb “kinevezés” miatt röhög a világ. A 23 esztendős lembergi Anna Kalincsuk a korrupciós ügyekben eljáró hivatalt fogja “vezetni”.
ank1
Kinevezése pedig igencsak komoly megrökönyödést váltott ki szerte az egész világban, nem is beszélve az ukrán alattvalókat eltöltő “elégedettségről” a dolog miatt.
ank
Annácska megbízatása alig egy héttel követi Avakov belügyér “helyettesének” megbízatási botrányát. Az új kijevi belügyér-helyettes a 24 éves Anasztaszja Gyejeva, aki bizonyára okos leányzó (és állítása szerint MÁR TÍZ ESZTENDŐS SZAKMAI GYAKORLATOT TUD felmutatni) de nem igazán az eszéről vált eddig híressé.
anas1
Figyelmes alattvalók a felnőttfilmes műfajból már emlékezhettek Anasztászjára, akiről merészebb fotókat is láthatnak olvasóink a ruscesna.su oldalon. (A keresőmezőbe csak bemásolni: Анастасия Деевa)
anas
Míg a fél világ a kijevi történeteken röhög, az ukrán alattvalók pedig dühöngenek a maguk módján, addig Donbassz viszont vérzik.
Kijev ugyan bejelentette, hogy holnapután (26-án) megcsinálja a “lágyítást” Sztanyica Luganszkánál, a dolgok nem enyhülnek. Ráadásul tegnap harmincezer orosz katonaruhába öltözött fegyvertelen férfi belépéséről Donbasszba értekeztek Kijevben, EBESZ-látomásra hivatkozva. Oroszország irányából! (Arról nem is találgatnak, hogy miért a határátkelőkön áramlik a hatalmas armada, miért nem az orosz-donbasszi határon!)
A latortüzérség ténykedéséről fölösleges beszélni. Lankadatlan a hevületük.
dtkr
Viszont tegnap délután Avgyejevkában valami történt. Donyeckben csak annyit közöltek az eseményról, hogy fölrobbant a martalócok egy lőszerraktára. Meg azt, hogy nagyot szólt. Az okokat illetően csak találgathatunk.
Donyeckben mára virradóan-vélhetőleg szabotázs következtében-leégett a város büszkesége. A Scserbakov Park delfináriuma.
Ma délelőtt pedig heves harcok törtek ki az elhíresült Jaszinovataja-elágazásnál.


Legfrissebb értesüléseink szerint magyar idő szerint délben már tankok is beavatkoztak mindkét oldalon.
 ДРГ ВСУ попали в засаду в районе Ясиноватой
https://www.youtube.com/watch?v=Ym7WT2OAlA0
Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.

Zsidók menjetek a picsába Európából !!!!
Még kazároknak sincs helye e földrészen takarodjatok ingyen élők !!!!!

Vonuljatok mint a migránsok , csak ti a másik irányba , és ha lehet ti is kerüljétek ki az országunkat !!!!

Rabló gyilkosokból volt már elég belőletek ez a föld itt a keresztényeké valamikor egész Európa az volt , de a nyugati féltekét már eladták a hozzátok hasonlók . Davaj gitár kéne nektek, és több szólamban kéne, hogy köpködje a gojókat rátok !!!!




Az első millió története?





Közzétéve 2016-11-24 | Szerző: Admin

Tagadják, hogy Soros náci kollaboráns lett volna

A Soros György által létrehozott Nyílt Társadalom Alapítványok szerkesztőségünkbe eljuttatott közleménye szerint az amerikai milliárdos nem volt náci kollaboráns, habár egy korábbi interjújában megerősítette, hogy részt vett a budapesti zsidóság vagyonelkobzásában.
Érdemes felidézni az 1944-es esztendőt, Soros György akkor 14 éves volt, Magyarország pedig a német megszállás alá került. Ebben az időben az ő gazdag, jó kapcsolatokkal rendelkező, budapesti ügyvéd édesapja hamis papírokkal látta el fiát, majd átköltöztette egy keresztény férfihoz, hogy ott annak keresztfiaként lakjon.
Soros György pedig ezt követően segített a szállásadójának munkájában is, ami a zsidó vagyonok elkobzásában való részvételt jelentette, miközben magyarországi zsidó polgárok százezreit eljárás alá vonták, vagy éppen Németországba deportálták.
Amikor arról faggatták Sorost, hogy nem volt-e nehéz ezt pszichésen elviselnie, illetve hogy később érzett-e megbánást azért, mert zsidó honfitársainak a vagyonelkobzásában részt vett, Soros egyértelmű nemmel válaszolt. Majd hozzátette, hogy ő ezzel pont úgy volt, mint ma a piacokkal, azaz: “ha nem ő, akkor más tette volna meg, tehát semmi értelme nem lett volna annak, hogy ne tegyem meg.
A Nyílt Társadalom Alapítványok szerint a héten félrevezető és sértő állítások jelentek meg egyes magyar sajtótermékekben Soros György és családja múltjával kapcsolatban. A közlemény szerint Soros György 13 éves gyermek volt, amikor Magyarország náci megszállása idején a Földművelésügyi Minisztérium egy tisztviselője elbújtatta.
nafi
A Soros által létrehozott alapítvány megjegyzi, hogy: “Korábban Soros édesapja segített a tisztviselő zsidó feleségének elrejtőzni, cserébe pedig a tisztviselő beleegyezett, hogy a fiatal Sorost az ő keresztfiaként, keresztényként tüntessék fel. Soros így volt képes túlélni az ország náci megszállását. Egy alkalommal a tisztviselő egy, az ország elhagyására kényszerült zsidó család vagyonát leltárazta. Hogy ne hagyja magára Budapesten a rábízott gyermeket, inkább magával vitte őt is. Ezt a tényt Soros nácikkal való együttműködéseként értelmezni hamis, rosszindulatú és mélységesen félrevezető.”
Amerikai portálokon egyre többször hivatkoznak náci kollaboránsként Soros Györgyre a 21ST CENTURY WIRE nevű amerikai online lap által közzétett CBS interjúra  hivatkozva


George Soros Interview Where He Admitted He Was A Nazi Collaborator


(888)
Bal-Rad komm: “…ha nem ő, akkor más tette volna meg, tehát semmi értelme nem lett volna annak, hogy ne tegyem meg…”
-Oszt’ jónapot! Megkezdődött a vagyongyarapítás! Már 14 esztendő korban!
BÁRMI ÁRON!
A nagy filantróp!
 


Folyamatos kampányban élünk! Lopnak és hazudnak!



Közzétéve 2016-11-24 | Szerző: Admin

Döbrögi döntött: A letelepedési kötvény marad, és az osztogatás elkezdődhet

kov
Úgy tűnik, Döbrögink beletörődött abba, hogy egyelőre nem lesz tákolmányának legitimizálása, így az amúgy is lanyhulni látszó migránsellenes retorika helyett a “nemzetgazdasági” ügyeket forszírozza. Kétségtelenül, a huszonnegyedik órában jár, ha stratégiai fordulatra készül, hiszen jövőre már késő lenne a 2018-as választási kampányt áthangolni konkrét belpolitikai kérdésekre. Most a szükségest elegyíti a horda számára hasznossal, hiszen komoly fordulatra van szükség a munkaerőpiacon Az ezzel járó béremelést és járulékcsökkentést kiválóan lehet majd kommunikálni a kampányban. Építve a magyarok közismerten rövid emlékezetére.
Döbrögi vajad húsz körömmel-vagy még annál is jobban-ragaszkodik azokhoz a konstrukciókhoz, melyek gyorsan, nagy hatékonysággal termelnek pénzt a hordája és annak közvetlen környezetéhez tartozó egyedek számára.
Ilyenek például az álellenzék által sokat támadott, ám továbbra is rengeteg közpénzt égető jegybanki alapítványok, az úgynevezett TAO-pénzek, melyek alkalmasak arra, hogy adómilliárdokat csoportosítsanak át a hordaérdekeknek megfelelően, és persze ide tartozik a letelepedési kötvények árusítása is.
A Jobbik ugyan meghekkelte a hordatákolmány legitimizációját, és így fontos fegyvert vert ki a vajda vasmarkából a nemzetközi politika színpadán, de a jelek szerint a Döbrögisztán kegyura inkább beáldozza a migránsügyet a jól tejelő kötvények oltárán, ráadásul szeretné elkerülni, hogy úgy tűnjön, engedett a Jobbik zsarolásának. Ha elengedi a migránskérdést, akkor csöndben elismerte ugyan, hogy teljesen értelmetlen volt 20-30 milliárd forintot beleforgatni a hosszú, uszító kampányba, de új lapot nyithat a politikai kommunikációban azzal, ha béremelésekről és adókedvezményekről kezd beszélni a migráncsok szapulása helyett.
Az is biztosra vehető, hogy az unió elleni kirohanásai is csillapodni fognak, hiszen jól tudja, a Brüsszelből csordogáló júdáspénzekre a következő másfél esztendőben mindennél nagyobb szüksége lesz. Szakértők szerint birodalma költségvetésének van egy 500 milliárd forint körüli mozgástere, vagyis ekkora összeget akár a cégeknél és a munkavállalóknál is “hagyhat” a ővajdasága, mégsem fenyeget a fizetésképtelenség réme. Ha azonban ezt a tartalékot beáldozza garázdálkodásai közben, akkor sokkal érzékenyebben érintik birtokát a nemzetközi pénzügyi folyamatok, egy esetleges gazdasági válság pedig akár végzetes is lehet a horda számára. (Akkor pedig…)
A LETELEPEDÉSI KÖTVÉNY RÁADÁSUL TIPIKUSAN A KETTŐ AZ EGYBEN ALAPON JUTTATJA ELŐNYÖKHÖZ AZOKAT A KÜLFÖLDIEKET, AKIK ESETÉBEN SENKI SEM FIRTATJA, HONNAN VAN KÖZEL 100 MILLIÓ FORINTJUK A KÖTVÉNY MEGVÁSÁRLÁSÁRA.
Döbrögi tehát döntött: bedobja a gyeplőt a lovak közé, és lényegében megkezdi az osztogatást a 2018-as “választás” ürügyén. Hordája és qrmánynak nevezett bűnszervezete lényegében 2010 óta kampány üzemmódban funkcionál, hiszen mindig talált témákat, melyek mentén uralhatta a közbeszédet, ám az igazán íncsiklandozó falatokat a végére tartogatja. Nincs ugyanis az a migráncsellenes hangulat, amely felérne egy kis életszínvonal javulással, nincs az a terrorfenyegetettség, amely felülírná a jelentős nyugdíjemelést.
bimp
A vajda most úgy taktikázik, hogy egyelőre csöndben kivonul a migráncsügyből, hiszen itt a hideg, a migráncsok tavaszig csak szórványosan érkeznek, hacsak a törökök fel nem rúgják az Európai Unióval kötött megállapodásukat, és nem irányítják a Balkán felé a szírek és irakiak tízezreit. Ha pedig már úgyis kifulladni látszik a ez a móka, akkor legalább meg lehet tartani a letelepedési kötvényeket, melyek valószínűleg szépen tejelnek olyan hozzá közeli bűnözői köröknek, melyek eddig is rendesen karmolták a koncot, de a vajdai központi büdzsé nem jár vele túl jól.
Ezt a tényt a Magyar Nemzet számokkal is alátámasztotta, hiszen a lap szerint a jogszabály szerint ugyan a kötvények után a piaci árazásnál másfél százalékkal kisebb kamat jár, de valamiért rögzítettek egy minimum 2%-ot is. Ezzel pedig gyakorlatilag azt vállalja a qrmány, hogy ha csökkennek a kamatok, akkor is több közpénzt fizet ki a forgalmazó banditacégeknek. A Magyar Nemzet cikke szerint drasztikusan csökkentek a kamat az elmúlt két évben, a kötvényprogram indulásának évében 4% volt az átlaghozam, 2016-ra azonban már csak 0,58%. Ehhez képest fizeti a büdzsé-közpénzekből-a fix 2%-ot, amivel a következő veszteséget termeljük.
A letelepedési kötvény ráadásul tipikusan a kettő az egyben alapon juttatja előnyökhöz azokat a külföldi vevőket, akik esetében senki sem firtatja, honnan van közel 100 millió forintjuk a kötvény megvásárlására. Ez a konstrukció amellett, hogy busás haszonnal kecsegteti a spekulánsokat, magyar állampolgárságot és szabad mozgást biztosít az Európai Unión belül, ami például egy arabus bandita számára nagy haszonnal jár filléres befektetésért. Ugyanakkor semmilyen kézzelfogható bizonyítékot nem mutatott fel a vajdai adminisztráció arra nézvést, hogy az ide pénzért érkező külföldiek hasznos befektetésekkel, vállalkozások indításával segítették volna országunkat. Ugyanakkor a garantált hasznot hozó kötvények sokkal vonzóbbak a külföldi spekulánsok számára, mint bizonytalan haszonnal és sok adminisztrációval járó vállalkozást indítani Döbrögisztánban.
Érdemes idézni Magyar Nemzet összegzését, mely arra bizonyíték, milyen zsíros üzletet tartanak továbbra is a kezükben a vajdáhozhoz közel álló személyek, és miért nem volt drága tákolmány legitimizálását is beáldozni a rablókonstrukció fenntartásáért: “október végéig több mint négyezer külföldi vett részt a letelepedési programban, családtagjaikkal együtt több mint 15 ezren kaptak tartózkodási engedélyt. A közvetítő cégek a 36 milliárd forintos kamattal és a 75 milliárd forintos jutalékkal együtt több mint 112 milliárd forintot nyertek az üzleten. Ezek a cégek kivétel nélkül az Országgyűlés fideszes többségű gazdasági bizottságától kaptak engedélyt a kötvényforgalmazásra.”
Ahogy egy dakota közmondás tartja: “Minden álszentnek maga felé hajlik a keze.”
Képtalálat a következőre: „Minden szentnek maga felé hajlik a keze-kép”
 



Merkel készen áll a liberális nemzetközi rend védelmére


Norbert Röttgen, a Bundestag külügyi bizottságának elnöke kedden azt mondta, Merkel újra indulni fog a kancellári posztért a következő választáson. A bukott kancellár a közvélemény-kutatások miatt korábban nem válaszolt az ezzel kapcsolatos kérdésekre.
Röttgen szó szerint azt mondta; Angela Merkel
eltökélt, határozott, és készen áll a liberális nemzetközi rend védelmére.
A politikus ugyanakkor kifejtette, hogy nem tekintenek vesztett helyzetként se a kancellár politikájára, se a Németország szövetségi kormánya által képviselt “értékekre”.
A következő szövetségi választások 2017 október 22-én kezdődnek. Angela Merkel először 2005 novemberében került a kancellári posztra. Később a 2009-es és 2013-as szövetségi választásokat követően is ő lett a kancellár, ám hetekkel ezelőtt már nem volt hajlandó válaszolni arra a kérdésre, hogy 2017-ben indul-e jelöltként a posztért.
Augusztus végén Angela Merkel nem válaszolt a sajtó erre vonatkozó kérdésére, miután egy közvélemény-kutatásból kiderült, hogy a német választók több mint 50%-a nem támogatja, hogy újra induljon a választásokon.
A lesújtó eredmények hatására a bajor miniszterelnök is kijelentette; nem támogatta Merkel újbóli indulását – elsősorban a kancellár bevándorláspolitikája miatt, amit a Kereszténydemokrata Unió bajorországi testvérpártja vállalhatatlannak tart. A CSU a történteket követően nem hívta meg Angela Merkelt a legutóbbi pártgyűlésére. Merkel 2005-ös megválasztása óta ez volt az első alkalom, hogy nem vett részt egy ilyen fontos eseményen.





Madam President: Le Pen esélyes a francia elnöki posztra


marine-le-pen-hidfo-ru

A britek népszavazással döntöttek arról, hogy kilépnek az Európai Unióból, majd az amerikaiak megszavaztak egy politikust, aki a kampány során a NATO feloszlatásáról beszélt. Hat hónap múlva pedig a Clinton-hívek bánatára Franciaország élére kerülhet “Madam President”.
A britek június 23-án egy népszavazással döntöttek az Európai Unióból kilépésről, melynek során a választók 51,9%-a, mintegy 17,4 millió ember utasította el az uniós tagságot. A döntés lerombolta azt az illúziót, miszerint az Európai Unióba csak belépés van, és ez a szövetségi rendszer Európa végső formája, amit már csak tovább központosítani lehet. Kiderült; az Európai Unió nem utópia, a lakossági elégedetlenség fokozódik, sok helyen a lakosság többsége ellenzi az EU-tagságot. A britek döntése rámutatott arra, hogy az uniós tagság és a demokrácia egymás ellentétévé vált, hiszen az unió egyik legnagyobb gazdaságával bíró országában a lakosság többsége a kilépés mellett döntött. Ha egy tagállam 43 évi uniós tagság után nincs megelégedve az uniós tagság eredményeivel, ez intő jel lehet azoknak az országoknak, melyek politikusai azzal nyugtatják magukat, hogy 20-30 év integráció után minden jobb lesz.
A britek döntését a nagy közvélemény-kutató intézetek nem tudták előre jelezni. Napokkal a népszavazás előtt a fővonalú médiában publikált felmérések EU-párti többséget mutattak. Nem sokkal a népszavazás előtt egy politikailag motivált gyilkosság is történt, ami a felmérések szerint több mint 7%-kal növelte az EU-tagság fenntartására szavazók arányát. A britek mégis megszavazták a kilépést.
November 8-án az amerikai elnökválasztás szintén nem várt eredménnyel zárult. A nagy közvélemény-kutató intézetek Hillary Clinton fölényes győzelmét vetítették előre. Voltak olyan felmérések is, melyek hitelesen előre jelezték Trump győzelmét (erről ITTszámoltunk be), ám a fővonalú média főként a Clinton győzelmét prognosztizáló méréseket hozta címlapon, emiatt a nagy nyilvánosság nem számított a republikánus jelölt győzelmére. Az elnökválasztás napján Clinton hívei látványosan siratták a demokrata elnökjelöltet, aki nem szólalt fel az eredmények ismertetését követően, hiszen senki nem írt neki vesztes beszédet. Clinton maga is meg volt győződve a választási győzelemről, egy amerikai lapot pedig előre 125000 példányban ki is nyomtattak “Madam President” felirattal a címlapon. Clinton néhány példányt még dedikált is a választási vereség előtt.
Teljesen elkeserednie azonban nem kell azoknak, akik pusztán a női jelölt győzelmét várva támogatták Hillary Clintont. Nemsokára kezdődik a francia elnökválasztás, ahol egy európai nép jó eséllyel megválaszt egy Madam Presidentet. A múlt héten Manuel Valls francia miniszterelnök elismerte, hogy a Nemzeti Front vezetője esélyes az elnöki posztra. A francia politika haladó voltát az sem homályosíthatja el, hogy Marine Le Pen népszavazást akar tartani az EU-tagságról, és támogatja az Oroszország elleni szankciók eltörlését – hiszen megválasztásával női elnöke lehet Franciaországnak.



Fájdalmas kell legyen a Brexit”, hogy mások ne lépjenek ki


A szlovák miniszterelnök szerint az Európai Unióból kilépés fájdalmas kell legyen a britek számára, hogy további tagállamok már ne akarjanak kilépni az EU-ból.
Robert Fico szlovák miniszterelnök kedden azt mondta, “fájdalmas kell legyen a Brexit” és ez intő jelként kell szolgáljon az Európai Unió összes tagállamának, melyek esetleg szintén a kilépésen gondolkoznak a sikeres brit népszavazás hatására.
Fico az Echo24 hírszolgáltatónak nyilatkozva azzal érvelt, hogy nem az Európai Unió zárta ki az Egyesült Királyságot, hanem a britek léptek ki önszántukból, ezért az EU mindent meg kell tegyen annak érdekében, hogy a következményeket se az EU viselje, hanem nagyrészt az Egyesült Királyságon csapódjon le.
Fico szerint az Európai Unió számára a legnagyobb vereség az lenne, ha a britek a népszavazást követően nem csak gond nélkül kilépnének az EU-ból, de még profitálnának is belőle.
Az Eurobarometer nemrég végzett közvélemény-kutatásából kiderült; kivétel nélkül minden uniós tagállamban a lakosság többsége azon a véleményen van, hogy az EU rossz irányba halad. A megkérdezés során semelyik uniós tagállamban nem volt több mint 50%-os támogatottsága az EU jelenlegi politikai irányvonalának.



Megszavazták az európai hadsereg létrehozását


europai-hadsereg-megszavaztak-hidfo-ru
Az Európai Parlament 369 “igen” és 255 “nem” szavazattal – 70 tartózkodás mellett – megszavazta az uniós haderő felállítását.
Az EP-képviselők az Európai Védelmi Unió létrehozásáról szóló határozat megszavazásával garantálták, hogy az Európai Unió évente 522 millió dollárt fordít az európai hadsereg felállítására, amit a képviselők “gyorsreagálású erőnek” neveznek. Az új katonai struktúrát egy éven belül létrehozhatják.
A közös hadsereg létrehozásának elgondolása elsőként az 1950-es években jelent meg, ám a későbbiekben gazdasági és politikai alapokra helyezték az európai integrációt. Később 2015 márciusában merült fel, amikor Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke azt mondta, az EU saját katonai erővel kell rendelkezzen ahhoz, hogy megfelelő választ tudjon adni a tagállamokra leselkedő fenyegetésekre.
Az uniós haderő felállításának kérdését az európai politikusok több, merőben eltérő nézőpontból közelítették meg. Ellenzői szerint a közös európai hadsereg a nemzeti szuverenitás sértését jelenti, és Brüsszel később katonai erővel akarhatja megakadályozni újabb tagállamok kilépését.
A közös európai hadsereg támogatói azonban a “nemzetállamoknál magasabb szintű, európai szuverenitással” indokolják az új katonai struktúra szükségességét; az Európai Unió mindaddig nem lesz képes önálló külpolitikát folytatni, amíg az EU külstratégiájának erőtámaszát az amerikai hadsereg jelenti. Jean Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke pedig korábban azzal indokolta az európai hadsereg szükségességét, hogy így Európa erőt tudjon felmutatni Oroszországgal szemben.
Az Európai Védelmi Unió és az európai gyorsreagálású erők létrehozásának azonban deklarált célja, hogy az Európai Unió készen álljon a katonai cselekvésre akkor is, amikor a NATO-nak az nem áll szándékában.
Korábban a NATO főtitkára és balti országok vezető politikusai egyaránt ellenezték az európai hadsereg létrehozását, mert úgy gondolták, hogy az veszélyt jelent a NATO szervezetére, és végül annak felbomlásához vezethet.



Lavrov: új irányt vehet az európai integráció


szergej-lavrov-hidfo-ru
Oroszország és Belorusszia vezetői megvitatták az Eurázsiai Gazdasági Unió fejlődésének lehetséges irányait. Az orosz külügyminiszter szerint az Európai Unióval együttműködés miatt új irányt vehet az európai integráció.
Az Eurázsiai Gazdasági Unió, az Európai Unió és a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) közti együttműködésről tárgyaltak egy Belorusszia fővárosában tartott találkozón. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter keddi sajtótájékoztatóján azt mondta, elsősorban az Eurázsiai Gazdasági Unió fejlődésének lehetséges irányait vizsgálták, különös tekintettel az Európai Unióval való együttműködés lehetőségeire, emellett mélyrehatóan vizsgálták az európai integráció lehetséges irányait is.
A sajtótájékoztató során Lavrov ígéretesnek nevezte, hogy az ASEAN döntést hozott arról, megkezdi a tárgyalásokat az Eurázsiai Gazdasági Unióval a kiterjedt gazdasági és kereskedelmi együttműködésről. A külügyminiszter azt mondta, Oroszország érdekelt abban, hogy a két gazdasági tömb közt minél hamarabb szabadkereskedelmi egyezményt kössenek.
Lavrov elmondása szerint hasonló kontextusban az Európai Unióval való együttműködés lehetőségeit is vizsgálják. A tárgyalások során egyúttal arra is megpróbálnak közös megoldást találni, hogy bizonyos országokban a történelmi tények szándékos eltorzításával megpróbálnak akadályt állítani a régió országaiak szövetségre lépése elé.



Ez a belépés ára:Törökország ki kell lépjen a NATO-ból



Recep Tayyip Erdogan török államfő utalást tett arra, hogy Törökország a közeljövőben a Sanghaj Együttműködési Szervezet teljes jogú tagjává válhat. Ehhez azonban előbb ki kell lépjen a NATO-ból.
Erdogan vasárnap azt mondta, az Európai Unió nem az egyetlen alternatíva Törökország számára, és felmerült annak lehetősége, hogy inkább a Sanghaj Együttműködési Szervezet (SCO) felé fordulnának, ami egy Oroszország és Kína vezetésével működő eurázsiai szövetségi rendszer. A SCO azonban nem az Európai Unió, hanem a NATO jelenlétére adott geopolitikai válaszként jött létre, emiatt Törökország nem az EU-tagságról, hanem a NATO-tagságról kell lemondjon, ha csatlakozni akar. Ez a Brexit után újabb nagy csapást jelentene a nyugati világnak, hiszen ezáltal a NATO felbomlása is megkezdődne.
Dr. Emre Ersen, a Marmara Egyetem Politológiai és Nemzetközi Kapcsolatok tanszékének professzora szerint fordulópontot jelent, hogy a nyugati országok támogatták a puccsistákat a július 15-i fegyveres puccskísérlet során, emiatt Törökországnak mára valós lehetősségé vált a NATO elhagyása. A professzor szerint ugyanakkor Törökország nem is válhatna a SCO teljes jogú tagjává, ameddig a NATO tagállama.
Törökország 1952 óta a NATO tagja. Ez tovább bonyolítja a helyzetet, mert a SCO nem kifejezetten az EU alternatívája, sokkal inkább a NATO-ra adott geopolitikai válaszként jött létre. A jelenlegi körülmények közt Oroszország és Kína nem engedné Törökország felvételét, ameddig Ankara be nem fagyasztja minden kapcsolatát az észak-atlanti szövetséggel.” – mondta.
A professzor szerint “hangsúlyozni kell, hogy a Sanghaj Együttműködési Szervezet nem egy politikai vagy gazdasági unió, hanem egy olyan platform, ahol biztonságpolitikai kérdéseket vitatnak meg. Ezt a diskurzust főként Oroszország és Kína vezeti. Következésképp a török külpolitikában sem az EU alternatívájaként fog megjelenni, hanem a NATO-tagság fenntartását kérdőjelezi meg.”
Ugyanakkor, a professzor kijelentette, hogy Törökország vezetői végérvényesen kiábrándultak az Európai Unióból, miután a július 15-i puccskísérletet követően az EU vezetői nem a legitim török kormányt támogatták, hanem menedéket nyújtottak a Törökországból elmenekülő puccsistáknak, és politikai nyomást gyakoroltak a török kormányra a fegyveres puccsban érintett szervezetek vezetőinek letartóztatása miatt. Ezzel ellentétben Oroszország kormánya azonnal támogatásáról biztosította Törökország választott kormányát, ami egyértelművé tette Ankara számára, hogy az ország területi egységének és stabilitásának megőrzése szempontjából Moszkva megbízhatóbb szövetségesnek bizonyul, mint a nyugati kormányok.





Meghátrált a német kancellár – mégis feladja elveit


angela-merkel-hidfo-ru
Angela Merkelt sokan amiatt tisztelték, mert a populista politikusok előretörése ellenére nem volt hajlandó engedni abból, amit ő európai értékeknek gondol. Ma azonban a CDU kiadott egy kiáltványt, ami kijelenti, hogy a Földközi-tengeren át érkező migránsokat azonnal vissza kell szállítani Afrikába.
A Kereszténydemokrata Unió kiadott egy kiáltványt, aminek célja vélhetően az, hogy visszaszorítsa a tömeges bevándorlás elutasítása miatt erősödő ellenzéki pártokat. A CDU bajor testvérpártjának nyomására megjelent dokumentum kimondja, hogy a bevándorlást kemény kézzel kell kezelni; Németország meg kell védje határait, a német határokon tranzitzónákat kell működtetni (ahol a migránsok meg kell várják a kérvényeik elbírálását), a Földközi-tengeren át érkező afrikaiakat pedig hajóval vissza kell küldeni oda, ahonnan jöttek.
Úgy tűnik, Angela Merkel számára végül mégis fontosabbnak bizonyul a hatalom megtartása, mint a humanitárius ideák és az úgynevezett “európai értékek”; a következő választásokon a CDU látványos vereséggel kell számoljon, ha tétlenül nézi, amint egyedül az Alternatíva Németországnak párt ígéri meg az emberek által elvárt intézkedéseket.
Merkel populizmusát azonban nem nézik tétlenül; a Szociáldemokrata Párt korábban már egyértelművé tette, hogy amennyiben a migránsok határ menti tranzitzónákban kell megvárják a menedékkérelmeik elbírálását, az szerintük a koncentrációs táborokhoz hasonlít.
A CDU által kiadott dokumentum azt is említi, hogy a Németországban menedékjogot szerző migránsok kötelező jelleggel részt kell vegyenek “önkéntes” tevékenységekben, például helyi sportközösségekben, vagy kulturális jellegű civil szervezetek segítésében, hogy ezzel “hozzájáruljanak a társadalmi kohézió erősítéséhez.”
A dokumentum lényege, hogy irányelveket ad a CDU politikusainak, akik azáltal, hogy átveszik a migránsellenes jobboldal retorikáját, ki tudják fogni a szelet a gyorsan erősödő AfD vitorlájából. Angela Merkel ezzel próbál időt nyerni, hogy átvészelje a következő választásokat, és a következő ciklusban se legyen bevándorlás-ellenes kormánya Németországnak.



Négy eritreai migráns megerőszakolt egy nőt a svédországi Ludvika városban. A szadista muszlim bevándorlók rendkívül brutális módon bántak el az áldozatukkal, akit anális közösülésre is kényszerítették. Nem biztos, hogy a nő túlélte volna az erőszakot, ha nem jelenik meg egy svéd járókelő, akitől a négy migráns megijedt és elszökött a helyszínről.



Akik készülnek elhagyni az árnyék világot !!!!



Kontrát azt mondja, elkapnák Pharaont, ha idejönne - éppen ők biztosítottak éveken át tartózkodási engedélyt neki 

Kontrát azt mondja, elkapnák Pharaont, ha idejönne - éppen ők biztosítottak éveken át tartózkodási engedélyt neki

A magyar hatóságok 2014-től lényegében minden biztonsági kaput megkerültettek Ghaith Pharaonnal, hogy akadálymentesen törhessen utat magának Magyarországon. 

A lap azon kérdésére, hogy vettek-e valaha ujjlenyomatot tőle, illetve beszerezték-e a biometrikus azonosítóit, a belügyi tárca lakonikus választ küldött: "Nem". 

Szakértők szerint a vízumok esetében ezt még ki lehet magyarázni azzal, hogy más uniós ország a szükséges adatokat nemrég begyűjtötte. A belügy ugyanakkor megerősítette: Pharaonnak 2016. november 1-jéig magyarországi tartózkodási engedélye is volt - ehhez elvileg kötelező (lett volna) az arcképmás-készítés és az ujjnyomat-rögzítés. 
Kontrát azt mondja, elkapnák Pharaont, ha idejönne - éppen ők biztosítottak éveken át tartózkodási engedélyt neki 
A hegyi napokon azért történt egy bizonyos arcképmás-készítés - de persze nem a kormány jóvoltából

Pharaon először 2014 elején kapott tartózkodási engedélyt - üzleti-befektetői tevékenységére -, melyet megújítottak, így közel három évig élvezhette a szabad ki-bejárás előnyeit. 

Minő véletlen: Kontrát Károly belügyi államtitkár a tartózkodási papír lejártának másnapján jelentette be a Magyar Időkben, hogy rögtön elkapják a szaúdi üzletembert, ha Magyarország területére lépne... (Válasz.hu nyomán) 



A kormány tudta, hogy körözik, mégis üzletelt a "fáraóval", vízumot is adtak neki


A HVG megszerezte a Ghaith Pharaon szaúdi milliárdos ellen jelenleg is érvényben lévő körözési dokumentumokat, amelyekről a kormány is tud. Ezek alapján el kellene fogni az üzletembert, de ő nagy üzleteket bonyolít itt - még a kormánnyal is -, arról nem beszélve, hogy a miniszterelnök szomszédságában szerzett villát. Ghaith Pharaon nevét egyre többen tanulják meg: a szaúdi üzletemberről több cikk született, egyfelől azért, mert többször látták Magyarországon, Orbán Viktor is találkozott vele, a miniszterelnök veje, Tiborcz István pedig tárgyalt az ügyvédjével a Gresham-palota teraszán, erről fotó is világot látott a Magyar Narancs hasábjain. Pharaon és partnerei több kastélyt is megszereztek Magyarországon, nem beszélve a fővárosi, József nádor téri volt Postabank-székházról. Pharaont állítólag körözik, ugyanakkor az Átlátszó szerint közös cége van a keleti nyitás legfőbb fegyverének tekintett, amúgy hatalmas veszteséget termelő Magyar Nemzeti Kerekedőházak Zrt.-vel. Az is kiderült, hogy Orbán Viktor budapesti lakóházának tőszomszédságában szerzett egy villát és egy telket egy olyan cég, amely az Pharaon érdekeltségébe tartozik. Az ügy hullámai már a parlamentet is elérték: hétfőn Orbán Viktor azonnali kérdésre válaszolva elismerte, hogy találkozott "Pharaon professzorral" egy jordániai diplomáciai eseményen. A további, veje, Tiborcz István érintettségét is firtató kérdésekre pedig azt mondta: szerinte a Pharaon-ügy amerikai titkosszolgálati manipuláció, és érthetetlen, hogy az FBI 25 éve nem tud elfogni valakit. De hát mi az igazság? Tényleg körözik Pharaont Amerikában? Mik a vádak ellene? A HVG kérdésére az amerikai nagykövetség megerősítette, hogy Ghaith Pharaont körözik Amerikában, "ha a magyar államnak információi vannak róla, értesítenie kell a megfelelő hatóságokat, vagy a nagykövetséget, vagy az Interpolt". A lap megszerezte a körözés dokumentumait is a budapesti amerikai nagykövetségtől. Az elfogatási parancson az áll, bűnszövetség (conspiracy), hamis információk terjesztése (wire fraud), befolyással üzérkedés (racketeering conspiracy), bűnsegédség és bűnpártolás (aiding and abetting) gyanúja miatt szeretne a washingtoni ügyészség elbeszélgetni Pharaon úrral. Az 1991. november 15-én kelt elfogatási parancs ma is érvényben van. A vádak a Bank of Credit and Commerce International (BCCI) tevékenysége kapcsán fogalmazódtak meg, és Pharaon mellett két másik személyt, Agha Hasad Abedit és Swaleh Naqvit is érintik. A vádak sora 1993-ban feltételezett bűnszövetséggel (alleged conspiracy) bővült ki. Ha bebizonyosodnak, az elkövetők akár 30 év börtönbüntetéssel és vagyonelkobzással büntethetők. Pharaont az Interpol is körözi, az amerikai nagykövetség szerint a parancsot tartalmazó irat száma A355/8-1992, bár ennek nincs nyoma az Interpol oldalán. Az USA és Magyarország között kiadatási egyezmény van érvényben, a nagykövetség arról tájékoztatta a lapot, hogy ennek értelmében "ha bárki tud Pharaon úr hollétéről, a megfelelő hatóságokat értesítenie kellene". Az Interpol 1992-es körözése röviden felsorolja a vádakat: Pharaon a BCCI-vel 1985-ben titokban megvette az Independence Bank of Encino kaliforniai bankot. Pharaonnak a törvények szerint jelentenie kellett volna a felügyeleti szerveknek a BCCI érdekeltségét, de ezt nem tette meg (a BCCI-t eltiltották a pénzintézeti tulajdonszerzéstől, írja a Magyar Narancs oknyomozó cikke). Az eltitkolás megsértette a szövetségi törvényeket, és lehetővé tette az Independence Banknak, hogy a szövetségi kormánytól biztosításvédelmet kapjon, szintén törvényellenesen. Pharaon és társai a BCCI-vel az amerikai kormány és egyéni befektetők elleni bűnszövetségben elkövetett csalást követtek el. A BCCI segítségével manipulálták a miami CenTrust Megtakarítási Bank kötvényeinek árfolyamát, hamis tranzakciókkal feltornázták a kötvények árát: úgy tűnt, a BCCI 25 millió dolláros értékben vett kötvényeket, de valójában a kötvényeket a CenTrust vette meg, hogy felverje az árait. 1978 és 1991 között is zajlottak kifogásolt ügyek: a Georgia Nemzeti Bank (NBG) megvásárlása és irányítása megtévesztő részvényvásárlás és rejtett részvényüzelmek, fondorlatok, machinációk, hamis felügyeleti jelentések segítségével. Pharaon és társai 1977-ben georgiai bankok, köztük az NBG vásárlására tettek szándéknyilatkozatot, erre meg is kapták az engedélyt. 1978-ban Pharaon ügyvédje aláírt egy nyilatkozatot, hogy a vételár 10 millió dollár a Pharaon saját tulajdonát képezi. De valójában a pénzt Swaleh Naqvi adta kölcsön, utalta el a pakisztáni Karacsiból Pharaonnak 5 napra 1982. április 23-án. Az NBG 29-én kapta meg a pénzt, majd május 6-án visszautalták azt a londoni BCCI Groupnak. "Ha az USA-val érvényben lévő kiadatási egyezménnyel rendelkező országban bukkan fel, kérjük, fogják el. Ha máshol, figyeljék a mozgását és tevékenységét. Egyéb esetekben, kérjük, informálják az Interpolt és a ICPO-Interpol Általános titkárságát" – végződik az Interpol felhívása. Pharaon járt Seregélyesen is, a Seregélyesi Kisbíró 2015. októberi számában több képen is látható két munkatársa, Zaid Naffa és Abu Namous társaságában: E képekkel összevethető az Interpol személyleírása: a 1991-ben készült képen látható Pharaon 175 cm magas, 113 kg, általában kecskeszakállat visel, de látták már csak bajusszal és teljesen borotváltan is. Szeret szivarozni. 1940-ben született, de egy 44-es verzió is él róla, és születési helyként is hol Rijádot, hol pedig Dzsiddát adja meg. Az Interpol nem említi, hogy Magyarországon megfordult volna, igaz, a dokumentum az 1991-es állapotokat rögzíti. Pharaon arabul, angolul, franciául beszél, kicsit görögül is. Van egy 33 méter hosszú jachtja, a Le Pharaon, amelynek oldalán egy szfinx látható – a Magyar Narancs cikke szerint 2005-ben ezen ütöttek rajta kommandósok, de Pharaon nem volt rajta. Ez az az ember, aki eddig Magyarországon is mindent megúszott. Pharaon nem jelent nemzetbiztonsági kockázatot, válaszolta Orbán a Jobbik azonnali kérdésére, azóta Rogán Antal miniszter közölte, hogy Pharaon nem letelepedési kötvényt vásárolt, hanem vízumot kérve és kapva jött Magyarországra. Pedig Pharaonról a magyar állam is mindent tud, azt is, hogy a Pharaon elleni körözések ma is érvényesek. Ez abból az október 3-i levélből is kiderül, amelyet korábban Juhász Péter Együtt-alelnök osztott meg a Facebookon, és amelyben a Belügyminisztérium – leírva nagyon sok mindent Pharaon magyarországi működéséről – hivatalos állásfoglalást Szaúd-Arábiától az üzletember tevékenységéről. Arról nincs szó az iratban, akkor miért nem vették eddig őrizetbe Pharaont az Interpol körözésének megfelelően. (HVG nyomán) 
Forrás: https://kuruc.info/r/2/165456/?honnan=Nemzeti_Hirhalo



Évtizedekre titkosítanának több nagyberuházást



KK, SZA, 2016. november 15., kedd 17:00 
A rendőrségi törvény módosításával titkosítaná a belügyminiszter 30 évre a kiemelten védett intézmények üzemeltetésével kapcsolatos műszaki adatokat. A Fidesz frakcióvezetője szerint a költségek továbbra is nyilvánosak lesznek, így az is, hogy Orbán Viktor hivatala mennyiért költözik a budai Várba. Az ellenzék nem hisz a kormánypárti magyarázatoknak, az adatvédelmi hatóság szerint a műszaki adatok eltitkolása önmagában nem alaptörvény-ellenes.
Repülőtér, erőmű, Parlament – az első kettő a lakosság ellátása, az Országház pedig az állam működése szempontjából számít kiemelten fontos létesítménynek. Az ilyen létesítmények védelmének, illetve üzemeltetésének műszaki adatait titkosítaná harminc évre a belügyminiszter a rendőrségi törvény módosításával.



Kell a pénz , ha nem láttok bele a kártyákba már négyszeres áron kötik meg az üzleteket , így Orbán takarító nője is juttatást fog kapni a pénzekből !!!!!

A Farkas Flórinak meg nem kell többet lopni , csak mindig annyit amenyit eddig lopott !!!!
a végén még a nótájukat is elhuzatja a cigány !!!
Ja , hogy van itt más is a nemzetségből !!!

Bizonyos nemzetbiztonsági szempontból és biztonsági szempontból érzékeny adatokat védendő objektumokról nem fogunk kiadni: statikai terveket, a létesítmények védelmével kapcsolatos műszaki adatokat. Azt, hogy mennyibe kerül, biztos ki fogjuk adni, már csak azért is, mert megjelenik a költségvetésben” – közölte Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője.
Kiemelten fontos létesítmény lett a budai Várban álló karmelita kolostor is, oda költözik ugyanis Orbán Viktor miniszterelnök hivatala.
A Gyurcsány-párt alelnöke szerint Pintér Sándor a költözés költségeit igyekszik elrejteni a nyilvánosság elől. „Orbán Várba költözésének titkosítása a kormányzati korrupció nyílt beismerését jelenti. A Demokratikus Koalíció szerint a magyaroknak joguk van tudni, hogy mire költik a pénzüket, és ezért felszólítjuk a kormányt, tegye teljesen nyilvánossá a luxusköltözés részleteit. Ha ez nem történik meg, akkor a DK szerint Orbánnak egyenesen a várbörtönbe kell beköltöznie” – reagált Varju László.
A szocialisták tisztességtelennek tartják, hogy a titkosítás menet közben tenne értelmetlenné adatigénylési pereket. „Tényállítás az, hogy a törvény elfogadása után – bármilyen példával kapcsolatban, amelyet a magyar sajtó felhozott: akár a miniszterelnök költözésével, akár a vasút, akár a közúthálózat fejlesztésével kapcsolatban – közérdekűadat-igényléssel nem lehet hozzájutni az adatokhoz, ezeket nem lehet majd perelni” – mondta Harangozó Tamás MSZP-s országgyűlési képviselő.
Az adatvédelmi hatóság elnöke szerint a javaslat nem sért alaptörvényt. „A védett személyek adatai, a védett objektumok műszaki adatai esetében természetes, hogy a terrortámadások elkerülése érdekében, bűncselekmény elkerülése érdekében ne legyenek nyilvánosak, hiszen az megkönnyíthetné ezeket a cselekményeket. Ez nem jelenti azt, hogy más adatok, például a beruházás költségei, elzárhatók legyenek ezzel az indokkal” – fogalmazott Péterfalvi Attila.
A karmelita kolostor átépítése sajtóhírek szerint körülbelül húszmilliárd forintot emészt fel, az épületből kiköltöztetett Nemzeti Táncszínház elhelyezésére pedig további hárommilliárd forintot költ a kormány.




Utoljára még egy hatalmasat kaszálnak: új roham indult a letelepedési kötvényekért


Megindult a roham a magyar letelepedési államkötvények piacán, miután a kormány a múlt hónapban egyértelművé tette, hogy leállítja a programot az év végén. A Magyar Nemzet informá­ciói szerint a kínai ügynökségek nem győzik befogadni a kérvényeket, olyan sokan akarnak az olcsó és gyors magyar letelepedési programban még utoljára részt venni. A hivatalos adatok ezt még nem tükrözik, miután az Államadósság-ke­zelő Központ a lapot úgy tájékoztatta, hogy októberben "csak" 58 külföldi élt ezzel a lehetőséggel, ugyanannyian, ahányan szeptemberben. A külföldiek befizetése és az állampapír lejegyzése között bő másfél hónap is eltelhet, emiatt csak a novemberi, de leginkább a decemberi statisztikákból fog kiderülni, hogy mennyien vettek részt a megszűnés előtt álló programban. A hivatalos kormányzati kommunikáció szerint azért fejezi be a kabinet a letelepedési kötvényprogramot, mert a harmadik nagy hitelminősítő is javította Magyarország besorolását, ezért már nincs szükség erre a konstrukcióra. Ez a magyarázat azért sántít, mert lényegében az elmúlt két esztendőben egyáltalán nem érte meg hazánknak ez a program, hiszen a piacinál magasabb kamatot fizettünk a papírok után, sőt még letelepedési engedélyt is adtunk a külföldieknek. Nagy valószínűség szerint a kor­rupciógyanús letelepedésikötvény-üzlet kö­rül kirobbant botrányok miatt szünteti meg a kabinet a programot, amelyre még racionális magyarázat is adódik, hiszen a mostani pörgést megelőzően csökkent iránta az érdeklődés. A havi statisztikák alapján az idei első tíz hónapban már "csak" 675 külföldi vett részt a programban, ami 33 százalékos esés a 2014. év hasonló időszakához képest, amikor is októberig 998 kötvény kelt el. Ha a tavalyi adatokat is figyelembe vesszük, amikor ugyanebben az időszakban 874 állampapír talált gazdára, azt lehet látni, hogy évről évre gyorsul a visszaesés: míg 2014-hez képest tavalyra 13 százalékkal esett vissza az érdeklődők száma, a tavalyi évhez képest idén 23 százalékos lett a csökkenés mértéke. (A program 2013 júniusában indult, 2014 volt az első teljes év, amikor már futott, és ismert volt a magyar kötvénykonstrukció.) Könnyen elképzelhető, hogy a kormány emiatt sem erőlteti már a program fenntartását. Érdekesség, hogy nem egyből zárja be a kabinet az üzletet, a kormányzati politikusok sokáig csak célozgattak a kötvényprogram befejeződésére, illetve Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter is csak annyit mondott, hogy még idén várható a roló lehúzása, de konkrét időpontot nem közölt. Ez a stratégia azonban nagyon hatásosnak bizonyult a kötvényprogram iránti érdeklődés felkorbácsolásában. További érdekesség, hogy a kormány is érzékelte a kötvények iránti érdeklődés lanyhulását májusban, amikor a Magyar Közlönyben a program bürokratikus terheinek könnyítésekről szóló jogszabályváltozások láttak napvilágot, amelyek július 1-jétől léptek hatályba. Eltörölték a hat hónapos ideiglenes korlátot, amikor csak tartózkodási engedélyt kaptak első körben a pénzes külföldiek, majd fél év elteltével igényelhették a letelepedési engedélyt. Júliustól azonnal a letelepedési engedélyt adták ki a magyar hatóságok. Gyorsították az eljárást, még magyarországi lakcímet sem kellett megadni a korábbi előírásokkal szemben, sőt a házastársakon és gyermeken túl a nagyszülőkre is kiterjesztették a családegyesítés jogkörét, vagyis egy kötvénnyel az egész család magyarországi letelepedési engedélyt kaphat, amennyiben egy háztartásban élnek. Úgy tűnik, hogy a kormánynak nyáron még esze ágában sem volt a kötvényprogram megszüntetése, pedig akkor már két hitelminősítő is felminősítette hazánkat. A kötvényprogram igazi hasznát ugyanis az Országgyűlés fideszes többségű gazdasági bizottsága által forgalmazási engedélyekhez jutott cégek zsebelik be. Ezek egy kivételével offshore szigeteken bejegyzett cégek, van köztük kajmán-szigeteki, liechtensteini, ciprusi vállalkozás is. A program 2013-as indulása óta, október végéig 4033 kötvényt jegyeztek le ezek a cégek, amellyel több mint 110 milliárd forintos haszonra tettek szert. A társaságok ügyfelenként 45-60 ezer euró szolgáltatási díjat is kérnek, továbbá ők kapják meg a kötvények után járó kamatokat is, ami ügyfelenként további 29 ezer euró. Ez azt jelenti, hogy egy ügyfélen akár 28 millió forintot is nyernek. (MNO nyomán)
Forrás: https://kuruc.info/r/2/166136/?honnan=Nemzeti_Hirhalo




Felpörgetik Paksot, engedélyek hiányában is folyhat a munka


Magyari Péter




Miközben a világ az amerikai elnökválasztásra figyelt, múlt héten kedd éjszaka alig néhány képviselő részvételével vitatták meg a magyar parlamentben a fejlesztési tárca energetikai törvénycsomagját. Salátatörvényről van szó, vagyis rengeteg kisebb – nagyobb módosításról, amelyekről egyszerre szavaznak majd.
javaslat 14. paragrafusa többek között erről szól:
Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben szabályozza a nukleáris létesítmények tekintetében a hatósági engedélyektől való eltérés lehetséges módjait és feltételeit a létesítés alatt álló nukleáris létesítményben.”
A létesítés alatti létesítmény minden bizonnyal a két új paksi blokk, amelyek megépítésére a magyar kormány szerződést kötött az orosz állami Roszatommal, és amelynek finanszírozására hitelt vett fel az orosz államtól. Nukleáris létesítmények esetében pedig a legfontosabb engedélyezési hatóság az Országos Atomenergia Hivatal (OAH), amelynek határozatait a javaslat szerint a politika felülírhatja.
A törvény parlamenti vitájában egyedül Szél Bernadett (LMP) foglalkozott ezzel a paragrafussal. A szocialisták és a Jobbik inkább üdvözölték a törvénycsomagot. Előbbiek külön dicsérték azt a pragrafust, ami alapján az OAH igazgatója ezentúl rugalmasabban jutalmazhatja a hivatal dolgozóit.
Szél Bernadett, az LMP társelnöke. A pólóján is látszik, hogy nem akar új atomerőművet.
Szél többek között ezt mondta: „Itt azért azt látjuk, hogy a meglévő engedélyek esetében is lehetőség lesz arra, hogy az engedélyekben meghatározottaktól eltérjenek rendeletileg. (...) Én azt gondolom, hogy a nukleáris biztonság egy olyan alap, ami nem megkérdőjelezhető, és nem értem, hogy mire való ez a változtatás, amit önök itt előirányoztak.” Aradszki András államtitkár erre azt mondta, hogy bizonyos épületek engedélyezése esetében még erősödnek is az OAH jogkörei, szóval nem érti, hogy mi Szélnek a baja. A képviselő konkrét problémájára érdemben nem reagált.
A rendeleti szabályozással két nagy gond lehet:
  • A miniszteri rendeletek ellen nincs fellebbezési lehetőség, míg a hatósági engedélyek ellen van.
  • Az OAH egy szakmai testület, a minisztérium politikai. Kizárt, hogy a kormány olyan szakértelemmel tudjon eljárni, mint az atomenergiai hivatal, és így politikai szempontok érvényteleníthetik a szakmaiakat, ami a biztonság szempontjából nem túl jó üzenet.
Szél Bernadett benyújtott két módosító indítványt, hogy ezeket szedjék ki a csomagból, de a gazdasági bizottság kedden leszavazta.

Nem bírják kivárni a teljes engedélyeket

Több atomenergiával foglalkozó szakemberrel is beszéltünk a módosításról, és a paksi bővítés részleteit ismerők szerint
azért kellett ez a felhatalmazás a kormánynak, mert különben soha nem lenne kész az új erőmű.
A szakértők azt mondták, hogy a magyar adminisztráció nincs felkészülve egy ilyen bonyolult létesítményre, az sem világos, hogy melyik szakhatóságnak melyikre kell várnia egy-egy engedély kiadásakor. Több ezer oldalas dokumentációkat kell átvizsgálni, és egy csomó mindent még el se készítettek az oroszok.
Most megy a telephely engedélyeztetése, és hogy időben el lehessen kezdeni a földmunkákat, fel kell pörgetni az engedélyek kiadását, át kell vágni végtelen bürokratikus köröket. Állítólag ezért találták ki a minisztériumban, hogy akkor rendeleti úton egyenként feloldják majd a beragadt helyzeteket.
Az OAH elégedett a változtatással, kérdésünkre azt írták, hogy jogkörük továbbra sem változik, mert minden olyan hatósági döntés náluk marad, ami a nukleáris biztonságot érinti. A változtatást szakmailag alátámasztottnak tartják.
Az OAH szerint erre lesz jó a törvény: „A létesítés alatt álló, még nem üzemelő létesítményeknél felmerülhetnek a létesítés alatt kisebb módosítási igények. Ilyen módosítás lehet például a terv valamilyen elírásának a javítása, vagy egy berendezés áttervezése. Ezeknek csekély biztonsági hatásuk van. A törvénymódosítás célja, hogy ezeket a módosításokat biztonsági hatásuknak megfelelő súllyal vegye figyelembe eljárásaiban a hatóság. A módosítások biztonsági súlya határozza meg, hogy milyen hatósági eljárásra, felügyeletre van szükség. Hasonló elven működik az üzemelő nukleáris létesítmények átalakításainak hatósági felügyelete is.”

Lehet még baj belőle

Ugyanakkor beszéltünk olyan szakértőkkel, akik szerint évek múlva még lehet probléma a mostani törvényből. Azt mondták, hogy most tényleg nem lehet baj abból, ha az engedélyek késnek, és közben a kormány mégis engedi a munkát, például lehet ásni a gödröt egy épületnek addig is, amíg az épületbe szánt bonyolult műszer meg nem kapja az engedélyét az OAH-tól. De amikor már ott tart majd az építkezés, hogy ezektől nem lehet eltekinteni, akkorra lesz fontos, hogy a kormány mit kezd a felhatalmazással.
Engedélyezni bőven lesz mit. A Paksra épülő erőmű típusából még egyetlen egy sem működik, így előfordulhat, hogy egy csomó megoldást először kell élesben tesztelni és engedélyeztetni a világon.
Bőven lesz dolga ezzel a magyar hatóságoknak, és nyilvánvalóan lesznek viták az oroszok és a magyarok között. Akkor lesz igazán izgalmas, hogy a magyar hatóság szakemberei vagy az orosz cégek lesznek-e képesek átvinni akaratukat a magyar kormányon. Elvben ugyanis a kormány a mostani felhatalmazását használhatja majd arra is, hogy az oroszoknak kedvezzen egy magyar hatóságokkal folytatott vitában.
A helyzetet bonyolítja majd, hogy az orosz hitelt 2025-ig lehet csak lehívni, vagyis eljöhet az a pillanat, amikor nem lesz sok idő vitatkozni. Az orosz – magyar szerződést ismerő egyik szakember szerint a kifizetések szakaszokra bontottak, vagyis a Roszatom csak akkor kap pénzt, ha végzett egy adott ütemmel, és ez garancia lehet arra, hogy az oroszok készek legyenek a megegyezésre. Mások szerint azonban a hitel határidejéből és a politikai erőfölényből adódó magyar kiszolgáltatottság inkább nekik kedvezhet a vitás helyzetekben.
Ilyen viták már mennek Finnországban, ahol a Roszatom szintén épít egy atomerőművet. Az illetékes finn hivatal (STUK) idén tavasszal arra jutott, hogy nincs elég megfelelően képzett szakember a Roszatom leányvállalatainál, és ezzel csúsztak az engedélyek kiadásával is. Hallottunk olyan magyar véleményt, hogy az ottani tapasztalatuk alapján az oroszok már most sürgethették, hogy a magyar kormány csináljon magának mozgásteret, hogy hasonló viták ne lassítsák a beruházást.

Felgyorsultak az események

Az új törvény egy dolgot jelezhet: a paksi építkezés mindjárt elkezdődik. A magyar – orosz szerződést már 2014 januárjában aláírták, de eddig csak a környezetvédelmi engedély lett meg, más érdemi munka nem történt.
Elsősorban azért nem, mert az EU több eljárást is indított a beruházás körülményeinek kivizsgálására. Ameddig Brüsszel nem hagyja jóvá az építkezést, addig a magyar kormány nem akart az orosz hitelhez nyúlni, és így az építkezés sem kezdődhetett el.
Úgy tűnik, hogy a vizsgálatok még az idén lezárulnak. Ehhez viszont gyorsítani kell az adminisztrációt, első körben a telephelyre vonatkozó engedély kiadásában. Mert ahogy egy szakember fogalmazott „a mostani rendszerben kódolva van, hogy blokkolja a beruházást”. Hogy ennek a gyorsításnak a 2020-as években mi lesz az ára, az az akkori kormány belátásán is múlik majd.




A FIDESZ JÁRULÉKCSÖKKENTÉSE CSAK KOZMETIKÁZÁS

Legalább 20 százalékos csökkentésre lenne szükség ahhoz, hogy annak valóban érezhető hatása legyen a munkabérekre - jelentette ki budapesti sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke.


A legerősebb ellenzéki párt politikusa szerint drasztikus és átfogó béremelésre lenne szükség Magyarországon.
Ezzel szemben a Fidesz lépcsőzetes és kozmetikai jellegű fideszes elképzelés akkor ér valamit, ha "mérhető gazdasági teljesítmény" van mögötte, amihez adócsökkentésre is szükség lenne.
A politikus szerint a Jobbik épp ezért azt javasolja, hogy a minimálbért sújtó adóterheket csökkentsék, vagy töröljék el, mert enélkül értelmetlen a kormány lépése.
Z. Kárpát hozzátette, hogy pártja egy "termelést támogató adórendszer" kimunkálása mellett az Európai Unióban rekord magasnak számító, 27 százalékos áfa érdemi csökkentését javasolja.
A Jobbik alelnöke szerint a kormány a költségvetés módosításával több száz millió forintot osztogathatott el, amelynek egy részéből fedezhető lett volna egy átfogó áfacsökkentés.



"MEGPRÓBÁLNAK ENGEM IS RENDŐRGYILKOSNAK BEÁLLÍTANI"


Miért tartja magát büszke heteroszexuálisnak Vona Gábor? Milyen kapcsolatot ápol a Jobbik pártelnöke a Betyársereg vezetőjével? Miért sajnálja Vona Gábor, hogy az alaptörvény-módosítása nem ment át? Az N1TV Vona7 című műsorában a kérdező ezúttal Stumpf András, a Mandiner főmunkatársa.


VONA7 - Megpróbálnak engem is rendőrgyilkosnak beállítani


Tragikus jövő elé néz Magyarország – a gyerekeink harmada a híd alatt végzi?

2016. november 16., 16:39


Az unió átlagához képest jóval több gyereket fenyeget Magyarországon elszegényedés vagy társadalmi kirekesztés.
Az Erostat minden évben elkészíti a legszegényebb gyerekeket számláló mutatóját, ami bár évek óta csökkenést mutat az Európai Unió tagállamaiban, Magyarországon továbbra is kiugróan magas a számuk: tavaly a gyerekek 36,1 százaléka élt embertelen körülmények között, ennél csak Bulgáriában és Görögországban volt rosszabb a helyzet. Az Európai Unió egészében összesen 25 millió 18 éven aluli fiatal és gyerek, a lakosság 26,9 százaléka él embertelen körülmények között. Öt évvel korábban ez még 27,5 százalék volt.
A gyermekszegénységi mutató alakulása az elmúlt évben. Forrás: Eurostat
Szegénynek minősülnek azok a családok, ahol a háztartás jövedelme nem éri el az adott ország átlagjövedelmének 60 százalékát, illetve gondot jelent a közüzemi számlák fizetése és az élhető körülmények megteremtése. A legjobb helyzetben a skandináv országokba születettek vannak, Svédország, Finnország és Dánia után Szlovéniában, Hollandiában, Csehországban és Németországban él a legkevesebb szegény gyerek.




Dánia minden évben fertőzött malacok ezreit exportálja, és a tenyésztők egyelőre semmit sem tesznek a járvány megakadályozására. A baktérium sem az uniós, sem a magyar jogszabály szerint nem tartozik bejelentési kötelezettség alá, így az importőrök sem tudhatják biztosan, hogy az átvett állomány hány százaléka fertőzött. A közlés szerint emberre is veszélyes betegség terjed a sertések között Dániában. Bár az úgynevezett LA-MRSA-fertőzés nem ismeretlen, egy dán újságíró cikke szerint a 2006 óta jelen lévő kórokozót a gazdaságok meg sem próbálják felszámolni. 

Rajtaütött a TEK a Magyar Nemzeti Arcvonal titkos raktárain

Összehangolt rajtaütés-sorozatot hajtott végre a TEK és a Készenléti Rendőrség a Magyar Nemzeti Arcvonal (MNA) titkos raktárai és telepei ellen - írja a rendőrség honlapja. Az akcióban kilenc település raktárain és lerakatain tartottak házkutatást, az érintett helységek: Bőny, Budakalász, Budapest, Jászberény, Mosonmagyaróvár, Rád, Sajókeresztúr és Vác.
A razziák a különböző helyszíneken kedd hajnaltól reggelig tartottak, a rajtaütésekben a TEK 12 főt állított elő. Az akciót követő házkutatásokon több helyszínen is különféle sorozat- és maroklőfegyvereket, robbanóanyagot foglaltak le a készenlétisek. Az arzenál méreteiről a TEK alábbi videója tanúskodik, a fegyverek között viszont ránézésre rengeteg az airsoft-fegyver és légpuska (az MNA tagjai airsoft-meccseken csiszolták harci tudásukat, amit az éles fegyverekhez megszólalásig hasonló fegyverekkel játszanak). A fogás pontos adatairól elküldtük a kérdéseinket a hatóságoknak. 
A rendőrség az előállítottak férfiak közül 11 főt "közösség tagja elleni erőszak" és "lőfegyverrel visszaélés"  gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatott ki, két fővel szemben előterjesztést tesz az ügyészségnek az előzetes letartóztatás indítványozására. A gyanúsítottak mindegyike összefüggésbe hozható a Magyar Nemzeti Arcvonal valamelyik ágával. Az MNA vezetője volt az a Győrkös István, aki október 26-án reggel Bőnyön fejbe lőtte az egyik, elfogására érkezett rendőrt, aki később belehalt a sérülésbe. A 76 éves, ismert hungaristát a lövöldözés során hátba lőtték, a hasán jött ki a golyó. 
Orosz diplomaták gyakorlatoztak a rendőrgyilkos brigádjával

Orosz diplomaták gyakorlatoztak a rendőrgyilkos brigádjával

A bőnyi rendőrgyilkos félkatonai szervezete kapcsolatban állt az orosz katonai titkosszolgálat, a GRU embereivel. De az orosz-ukrán válság egy magyar mellékszálához is volt közük.Tovább
Az Indexnek a gyilkosságot követően több titkosszolgálati forrás is megerősítette, hogy a Magyar Nemzeti Arcvonal igen jó kapcsolatot ápol az orosz titkosszolgálatokkal, a félkatonai szervezet tagjaival rendszeresen airsoftoztak magyarországi orosz diplomaták is. A szervezet által működtetett weboldal pedig több, a hazai politikában nagy politikai súllyal bíró orosz titkosszolgálati szivárogtatás eszköze volt. Később kiderült, hogy a weboldal egyik újságírója kétszer is találkozott Gyöngyösi Márton jobbikos politikussal - a képviselő szerint a katonai ügyekben egyébként roppant tájékozott Szalai Gábor kereste meg őt, és szakkérdésekről beszéltek.


Zsiga „47 ezerből meg lehet élni” Marcell rácsapta a telefont az RTL Klub híradójára

A „biztosan meg lehet élni 47 ezer forintból” kijelentéséről elhíresült egykori fideszes politikus nem volt hajlandó szóba állni az RTL Klubbal.
Miután a hvg.hu megírta, hogy Zsiga Marcell került a Szerencsejáték Zrt. egyik új, támogatások elosztásáért felelős cégének az élére, az RTL Klub szeretett volna interjút készíteni vele erről. Ám mikor felhívták és elmondták, hogy az RTL híradójától érdeklődnek, Zsiga szó nélkül letette a telefont. Szombaton az otthonánál is hiába keresték, senki nem nyitott ajtót az RTL stábjának.
47 ezerből meg lehet élni
Zsiga Marcell egykori fideszes országgyűlési képviselő és korábbi miskolci alpolgármester akkor vált híressé, amikor azt nyilatkozta 2012-ben, hogy a közmunkásoknak járó 47 ezer forintos fizetéséből biztosan meg lehet élni. Zsiga Marcell maga ekkoriban havi bruttó 1 millió 700 ezer forintot keresett, tehát naponta 57 ezret.
Később az is kiderült, hogy újonnan vásárolt házához a miskolci önkormányzat felújítatta az utat, de csak Zsiga házáig, utána foltos és kátyus maradt az útszakasz. A miskolci szocialisták szerint az is kérdéses, hogy akkoriban miből volt pénze a 40 milliós ingatlanra, hiszen hiába kapott két helyről is fizetést, ez önmagában nem lehetett elegendő ehhez. Az akkori fideszes többségű országgyűlés nem támogatta, hogy vagyonosodási vizsgálat induljon ellene.

Úgy látszik , hogy csak a 47000 Ft – ból meg lehet élni szlogen nem változott más minden . Hogy mást ne mondjak a kis nyikhaj közölte a fidesz vezérkarral , hogy , ha ugyan úgy akarják a visszaosztást akkor emelni kell a szelvények árát , mert nem oszthatnak akkor vissza !!! Hogy tényleg vissza osztásról van szó megkérdeztünk egy pár lottóárust mennyivel több nyeremény lett az egyes találatoknál , de csak lestek mint a moziba semmivel nem lett több a találatokra kifizetett összeg , üzenjük az Orbán Viktornak a többletpénzt csoportosítsák át a 47000 Ft – ból élők részére , és ezt a faszszopót ne használják postásnak , de ha már ők sem tudnak kijönni a pénzből kérem ne lopjanak annyit , és e drága honacsát fizessék ki 47 000 Ft – tal / hó szerint !!!!

És fiuk elégedjetek meg kevesebb visszaosztással , mert vannak itt akik még éheznek , családok , gyerekek , míg ti luxszus villára gyüjtitek a vissza osztást !!!!
Mert nem az a baj hogy sokat loptok , hanem , hogy sok az éhező család , és a gyermek e kis hazában . A díszmagyart dobjátok a zaciba , és vegyétek fel a MOSZAD – os álruhát hisz ki tudja , hogy még hány szolgálatnak jelentetek , és ott is emeltessétek meg az osztalékot , és költsétek az éhező családok megszüntetésére !!!!
Köszönöm , de Tiborc panasza nem hallik fel az égig , mert a Tiborc család nagyra törő terve elnyomja a jaj szavunkat !!!, de azért más csak meghalja , és a végén , már nektek nem is kell meghallani , hisz már nem nektek kell meghallani !!!



Hosszú Katinka: ha Gyárfásnak valóban fontos a magyar úszás, távolítsa el a legártalmasabb tényezőt, önmagát! 

2016-11-15. HVG - Kuruc.info 
Hosszú Katinka kedden délután nyílt levelet tett közzé, amelyben úgy fogalmazott: ha Gyárfás Tamásnak valóban fontos a magyar úszás, és olyan elhivatottság van benne a sport iránt, mint ahogy azt állítja, "önként távolítsa el a magyar úszásra legártalmasabb tényezőt, önmagát", és mondjon az úszószövetség elnöki tisztéről. 
Hosszú Katinka: ha Gyárfásnak valóban fontos a magyar úszás, távolítsa el a legártalmasabb tényezőt, önmagát!

Hosszú Katinka a nyílt levelét azzal indokolta: Gyárfás Tamás utóbbi időben tett nyilatkozatai miatt döntött úgy, hogy ideje megszólalnia. "Teljes mértékben értetlenül állok Gyárfás Tamás azon nyilatkozatai előtt, miszerint minden a legnagyobb rendben van köztünk" - fogalmazott. 

A többszörös olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó emlékeztetett: Gyárfás Tamás volt az első, aki 2008-ban azt mondta, hogy hagyja abba az úszást, és vonuljon vissza. "Ha rajta múlik, Magyarország a riói olimpiáról 3 arany- és egy ezüstéremmel kevesebbel tért volna haza" - tette hozzá. 
Hosszú Katinka: ha Gyárfásnak valóban fontos a magyar úszás, távolítsa el a legártalmasabb tényezőt, önmagát!

Hosszú Katinka januártól egyedül, az úszószövetség segítsége nélkül edzett. Erről azt írta, hogy megkönnyebbült, és teljes erőbedobással a felkészülésre koncentrálhatott. Gyárfás Tamással való viszonya azonban tavalyhoz képest nem változott a helyzet, sőt, inkább csak romlott 2015 óta - jelezte. 

"Az olimpiai felkészülésemet nulla fokban, sokszor zuhogó esőben, kültéri medencében kellett végeznem, és nem én voltam az egyetlen. A feltételek mind a mai napig rosszak, a profi felkészülés körülményei nem biztosítottak sem az uszodában, sem a szárazföldi edzések terén. A "felújítási" munkálatok miatt teljesen kiszámíthatatlanná vált minden, nem tudunk előre tervezni. A Komjádi uszodában az elmúlt másfél évben ez a második átalakítás, ami egyszerűen nonszensz. A renoválás ellenére mind a mai napig vannak problémák, amiket már a szülők és a gyerekek is észlelnek. Az, hogy a magyar úszás soha nem élt jobb napokat, egyszerűen nem igaz. Rosszabb lett" - olvasható a nyílt levélben. 

Hosszú Katinka jelezte: elfogadhatatlan számára, hogy az eredményeikkel az úszószövetség sajátjaként dicsekszik, és arra hivatkozik, nélküle nem lenne világversenyek otthona Magyarország. "A lényeg nem az úszásról, még kevésbé az úszókról szól" - hívta fel a figyelmet. 

Szerinte az egész rendszer érdekek mentén szerveződik, és elfogadhatatlan, hogy Gyárfás arra hivatkozik: az úszók "nehéz emberek", amikor egy egyértelműen szabályokat mellőző és működésképtelen rendszer ellen emelik fel a szavukat. 

"Mélységesen felháborít, hogy tehetséges, sokat bizonyító, a világ élvonalában lévő úszóknak aggódniuk kell, vajon milyen következményekkel jár, ha hallatják a hangjukat. Elárulom, semmilyennel" - fogalmaz az úszóbajnok. 



Gyárfásék "értetlenséggel fogadták Hosszú Katinka újabb megnyilvánulását"



A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) vezetése értetlenséggel fogadta Hosszú Katinka újabb megnyilvánulását, és a háromszoros olimpiai bajnok súlyos kritikájában szereplő vádakat megalapozatlannak minősítette. Egyszersmind a leghatározottabban elutasította azokat az állításokat, amelyekkel – mint a keddi közleményében fogalmaz – újból és újból szembesülni kénytelen. A MÚSZ elnöke, alelnöke, igazgatói, felnőtt és utánpótlás szövetségi kapitányok közös állásfoglalása válasz arra a keddi nyílt levélre, amelyben Hosszú Katinka lemondásra szólította fel Gyárfás Tamás elnököt, s több pontban bírálta magát a szövetséget is. A MÚSZ vezetése felrótta Hosszúnak, hogy januárban nem állt szóba Kiss László szövetségi kapitánnyal még a vele kapcsolatban kitört botrány előtt sem, mint ahogy nem áll szóba utódával, Hargitay Andrással sem a világversenyek helyszínén, sem a szállodában, sem az uszodában. “Tavaly ilyenkor azért szólalt fel, hogy nincs külön masszőrje, öltözője, nem áll rendelkezésre megfelelő videó-elemző rendszer. A szövetség az első két felvetést cáfolta, a videórendszert hamarosan beszerezte, működésbe állította, ám azt a bajnoknő egyetlenegyszer sem vette igénybe – áll az MÚSZ reagálásában. – Az idén januárban a szövetség 12 millió forintos felkészülési juttatást kívánt neki biztosítani – vele ellentétben a válogatott legjobbjai az arányosan kisebb összegeket elfogadták, míg ő az erről szóló szerződést teátrálisan széttépte.” Hosszú Katinkával és edzőjével a Magyar Úszó Szövetség vezetői utoljára egységesen tavaly októberben ülhettek le, ekkor a szövetség elnöke közölte vele, nehezményezi, hogy Hosszú Katinka a világbajnokság promóciós filmjében csak az általa meghatározott több milliós összegért vállalt volna szerepet – emlékeztetett a MÚSZ. “A versenyző igénye annak idején visszautasításra talált, az elnök szerint ugyanis valamennyi magyar úszó számára megtiszteltetés, hogy világbajnokságot rendezhetünk, melyért az ország hatalmas anyagi áldozatokat vállal, többek között lenyűgöző uszodát épít, egyszersmind kiemelt támogatásban részesíti a legjobb sportolókat. A MÚSZ álláspontja szerint valamennyi versenyző erkölcsi kötelessége, hogy a lehetőségek szintjén a világbajnokság promóciójában részt vállaljon. A kapcsolat ekkor mérgesedett el” – olvasható a dokumentumban, amely arra is kitér, hogy korábban a Magyar Úszó Szövetség elnöke személyesen járt közben annak érdekében, hogy Hosszú Katinkát az Amerikából történt hazaérkezését követően a Vasas szerződtesse egyedi nagyságrendű havi fizetésért, közreműködött abban, hogy a Porsche Hungáriától gépkocsit kapjon, a Groupama Biztosítóval pedig nagyvonalú szerződést köthessen. “Még korábban a MÚSZ a lehetőségei szintjén mindent megadott Katinkának, így a londoni olimpiát követően, 2012-ben fedezte a teljes világkupa-körutazásának összes költségét, hiszen akkor az eredményesség hiányában a viadalok rendezői még nem hívták meg – ugyanakkor, más nemzeti úszószövetségek gyakorlatával ellentétben, semmilyen formában nem kért részesedést a versenyző pénzdíjaiból, melyek jelenlegi függetlenségének alapját képezik” – emlékeztetett a szövetség vezetése. A Magyar Olimpiai Bizottság ösztönzésére a sorozatos, méltatlan kritikák ellenére – folytatódik a válasz – a MÚSZ hátrább lépett, a sikerek érdekében nem szállt vitába a versenyző-edző párossal. “Ezt követően a szövetségi kapitány valamennyi nyilatkozatában méltatta Katinka helytállását, hangsúlyozta, nyitott a megbékélésre, a harmonikus együttműködés érdekében a szövetség bármely kérésének kész eleget tenni. Ugyanez a hangnem jellemezte a szövetség elnökének és a többi vezető tisztviselőnek a megnyilvánulásait. Hargitay András meghívta Shane Tusupot az edzőbizottság irányító testületébe – válaszra sem méltatták.” A MÚSZ szerint minden alapot nélkülöz az az állítás, hogy 2008-ban Gyárfás Tamás arra ösztönözte volna Hosszú Katinkát, hagyja abba a versenyzést. “A MÚSZ, de mondhatni az egész magyar sport a honi lehetőségek maximumát igyekszik folyamatosan biztosítani a számára.” “Hosszú Katinka – folytatódik a dokumentum – elmarasztalja a közgyűlést, amely nyílt szavazással adott az elnöknek újfent bizalmat, amikor Gyárfás Tamás maga kezdeményezett önmagával szemben bizalmatlansági indítványt, majd elhagyta a közgyűlés helyszínét. Távollétében szavaztak arról, hogy nyílt vagy titkos legyen a jelenlévők állásfoglalása, egyetlen küldött kivételével döntöttek a nyílt voksolás mellett, amelynek eredménye 112-1 lett.” A MÚSZ leszögezte: a klubok és műhelyek nem érdekek mentén részesülnek a minden eddiginél nagyobb nagyságrendű pénzügyi támogatásban, hanem “évek óta alkalmazott, konszenzussal elfogadott, a különböző korosztályokban elért eredmények alapján kidolgozott egyesületi rangsor alapján kerülnek felosztásra a források”. “A sors ajándéka, hogy Hosszú Katinka találkozott Shane Tusuppal, akivel bámulatos eredményeket értek el az elmúlt négy évben – szögezte le az úszónő és a férj-edző munkájával kapcsolatosan a MÚSZ vezetése. – Más kérdés, hogy teljesítményének jogos elismerése mellett számos nemzetközi tekintélyű tisztviselő, versenyrendező egyre több alkalommal panaszkodik az edző viselkedésével kapcsolatban. Az ütközések eredője rendszerint anyagi természetű.” A szövetség irányítói szerint nem lehet megszokni az időről időre előtörő, érthetetlenül szélsőséges kijelentéseket, különösen a hazai úszócsalád olyan megbecsült tagjától, mint amilyen Hosszú Katinka. “A Magyar Úszó Szövetség mindezt a legcsekélyebb mértékben sem kívánja beárnyékolni, de a leghatározottabban elutasítja azokat a megnyilvánulásokat, amelyekkel újból és újból szembesülni kénytelen” – zárul az állásfoglalás. (MTI)
Forrás: https://kuruc.info/r/2/166165/?honnan=Nemzeti_Hirhalo


Kapás Boglárka is Gyurta és Hosszú mellett


Botos Tamás








Kedden szólította fel lemondásra Hosszú Katinka az úszószövetség elnökét, Gyárfás Tamást. Az olimpiai bajnok szerint borzasztó körülmények között kell felkészülniük a világversenyekre.
huszonhárom éves Kapás Boglárka a Nemzeti Sportnak juttatta el közleményét, amiben
osztja Hosszú és Gyurta véleményét.
Kapás levele:
Gyurta Dániel olimpiai bajnok csapattársamhoz szeretnék csatlakozni.Sajnálatos módon valóban nincs rend a magyar úszósportban, és erről ideje nyíltan beszélnünk. Miért is gondolom ezt? Optimális esetben nekünk, versenyzőknek arra kellene koncentrálnunk, hogy teljes erővel a világversenyekre készüljünk, és csúcsformában álljunk a rajtkőre. Az elmúlt közel egy évben azonban ezen a téren valóban nem volt könnyű dolgunk. Vagy hangos belháborúk zajlottak, vagy éppen hidegháborús közegben kellett élnünk a mindennapjainkat. Bízom benne, hogy mihamarabb csak az úszásra tudunk majd koncentrálni azért, hogy országunk úszósportjának hírnevét tovább öregbítsük. Danival együtt én is bízom abban, hogy a sportvezetésben megszületnek azok a döntések, melyek minél előbb szilárd alapokat teremtenek a nyugodt felkészülésünkhöz. Mindez elsősorban Magyarország és a magyar úszósport érdeke."






Más kaparja ki nektek a gesztenyét , de jól csináljátok , csak a többi gyilkost is ki kellene szuperálni közzületek !!!




Gyárfásék szerint Hosszú Katinkának a fejébe szállt a dicsőség

Czinkóczi Sándor





A Magyar Úszó Szövetség teljesen megalapozatlannak nevezte Hosszú Katinka kedden felhozott vádjait. Az olimpiai bajnok úszónő ugyanis lemondásra szólította fel Gyárfás Tamás elnököt, akiről azt írta, ő a magyar úszásra legártalmasabb tényező.

A szövetség a válaszában hosszan felsorolta, mennyi mindent tettek az úszóért, aki ennek ellenére sem akar szóba állni velük. Kiemelték, hogy személyesen Gyárfás Tamás intézte el neki, hogy miután hazatért Amerikából a Vasas szerződtesse egyedi nagyságrendű havi fizetésért, valamint autót és biztosítást is kapjon.
Azzal is megvádolták Hosszú Katinkát, hogy a fejébe szállt a dicsőség: „ahogy sokasodtak Hosszú Katinka sikerei, úgy változott meg a sportág szakvezetőivel szembeni viselkedése, holott egyre több eredmény igazolta annak a mondásnak az igazságát, hogy immár lett volna mire szerénynek lennie.
Tagadták, hogy „2008-ban Gyárfás Tamás arra ösztönözte volna Hosszú Katinkát, hagyja abba a versenyzést”. Elismerték, hogy Gyárfás elleni bizalmi szavazás tényleg nyílt volt, de hozzátették, hogy ez az elnök távollétében zajlott, és a küldöttek szinte egyhangúlag döntöttek erről.
Hosszú Katinka és férje, edzõje, Shane Tusup a riói érmekkel
Aztán külön beleszálltak Hosszú Katinka férfjébe is. Róla azt írták, hogy „a sportvilágban a professzionalizmusnak a legteljesebb mértékig helye van, de Shane Tusup fellépése, stílusa többek számára mindinkább elfogadhatatlanná válik a világ úszósportjában. Méltatlannak éreznénk a konkrét példákat felsorolni, ezek részleteitől szeretnénk a sportközvéleményt megkímélni – hiszen az újabb és újabb, nehezen minősíthető nyilatkozatok ellenére a cél változatlan: a sportolók nyújtsák tudásuk legjavát a medencében”.
Biztosították Hosszú Katinkát, hogy a viták ellenére továbbra is a magyar úszósport egyik főszereplőjének tekintik. Ezt a képet a Magyar Úszó Szövetség a legcsekélyebb mértékben sem kívánja beárnyékolni, de az úszónő megnyilvánulásait visszautasítják.



Az úszószövetség elkezdte félremagyarázni Gyurta Hosszú Katinka melletti kiállását

Botos Tamás





Szerda délután nyilatkozott a 24.hu-nak Gyurta Dániel arról, hogy egyetért Hosszú Katinka előző nap megfogalmazott véleményével.
Az látszik, hogy nincs rend a magyar úszás körül, és a legszomorúbb, hogy az úszók – akikről az egésznek szólnia kellene – látják ennek kárát,
mondta Gyurta. Nem sokkal később arról számolt be az MTI-nek az úszók szövetségi kapitánya, Hargitay András, hogy telefonon beszélt Gyurtával, és tisztázták, hogy Hosszú Katinka közleményét illetően milyen nyilatkozatot tett.
"Dani elmondta, nem kíván Katinkával közös álláspontra helyezkedni. Ő annyit mondott, hogy, mint az élet bármely területén, az úszósportban is mindig van min javítani, de egyáltalán nem áll szándékában leváltani az elnököt. Egy vágya van, hogy legjobb tudása szerint, a tőle megszokott szinten készüljön,"
mondta Hargitay, aki szerint
"az olimpiai bajnok mellúszó nem kíván a sajtóban magyarázkodni, de felhatalmazta arra, hogy szavai átértelmezését tisztázza."
Gyurta Dániel az MTI hírére reagálva Facebook-oldalán megerősítette: kiáll eredeti véleménye mellett.

"Sohasem voltam rászorulva, hogy a szavakat egy harmadik fél adja a számba, ezért a félreértések elkerülése érdekében változatlan formában itt is közlöm délutáni nyilatkozatomat,"
írja az úszó. Hogy Hargitay miért gondolta azt, hogy úgy állítja a szövetség, és Gyárfás Tamás oldalára Gyurtát, hogy megmásítja szavait, nem tudni.
Szerda este Hosszú Katinka, Gyurta Dániel és Kapás Boglárka mellett állt ki a rövid pályás világ- és Európa-bajnok úszó, Bernek Péter is. A sportoló menedzsmentje úgy fogalmazott, hogy
"a szövetség elnöke által elmondottak, miszerint ő és kollégái mindenben lesik versenyzői kívánságait és ott támogatják őket, ahol tudják, valójában csak üres frázisok, valóságtartalmuk csekély!"






Gyárfás Tamásra vallott Tasnádi a Fenyő-gyilkosság perében



Tasnádi Péter arról beszélt a Fenyő-gyilkosság tárgyalásán, hogy Gyárfás Tamás meg akarta tőle rendelni Fenyő megölését, de ő nem vállalta. A tárgyaláson megjelent Gyárfás is, de a bíróság őt nem akarta meghallgatni.
A Fenyő-gyilkosság büntetőperében tanúként meghallgatott Tasnádi Péter a Fővárosi Törvényszéken csütörtökön arról beszélt, hogy egy ismert médiaszemélyiség meg akarta bízni Fenyő János megölésével. A védelem által megidézni kért Tasnádi Péter azt mondta, hogy milliókat kapott a tárgyaláson megnevezett médiavállalkozótól, akit azonban becsapott, mert esze ágában sem volt gyilkosságba keveredni.
A tárgyalóban sokan nevetve hallgatták a kalandos történetet, amelyet a jelenleg más ügyben jogerős szabadságvesztését töltő tanú kedélyesen mosolyogva adott elő. A bíró az egyébként megidézett médiaszemélyiség meghallgatását nem is tartotta szükségesnek, amikor benyitott terembe, nyomban el is bocsátotta.
Az ismert médiaszemélyiséget az MTI tudósítója nem nevezte meg, a Pesti Srácok tudósításából viszont kiderül, hogy Tasnádi Gyárfás Tamásról, a Magyar Úszószövetség elnökéről, a Nap TV korábbi tulajdonosáról beszélt. Gyárfás neve nem először merül fel a Fenyő-gyilkosság ügyében, korábban a lehetséges felbujtók között rebesgették a nevét, főleg azért, mert egy 2004-ben lefoglalt, aztán a nyomozásban bizonyítékként kezelt videofelvételen Fenyő egykori pszichológusa többek között őt említette meg név szerint Fenyő ellenfelei közül.
A vád szerint Fenyő János médiavállalkozót, a Vico vállalatcsoport vezetőjét 1998-ban a szlovák állampolgárságú, több más súlyos bűncselekménnyel is megvádolt Jozef R. lőtte le géppisztollyal Budapesten. Lehetséges felbujtóként kezelte a rendőrség Portik Tamást, aki ellen több leszámolásos ügyben is folyik nyomozás, a Prisztás-gyilkosság ügyében pedig első fokon már ítélet is született ellene.




A Jobbik végigperli a fideszes hírhamisító médiabirodalmat 
2016. november 15., MTIŰ - 444.hu 
Több sajtóorgánum ellen is pert indít hírhamisítás miatt a Jobbik - közölte Dúró Dóra, a parlament kulturális bizottságának jobbikos elnöke. 
A Jobbik végigperli a fideszes hírhamisító médiabirodalmat 
Dúró Dóra és Vona Gábor (Fotó: Vona Gábor / Facebook)

Mint mondta, "a fideszes médiabirodalom" Terry Black és Zuschlag János bevetése után a hírhamisítástól sem riad vissza, a TV2 pedig meghamisította Vona Gábor egyik nyilatkozatát a vágással. (Amikor a Jobbik elnöke arról beszélt, hogy járt értelmiségi összejövetelekre, éppen Orbán Viktor polgári körébe, akkor a mondat második fele nem szerepelt a Tényekben.) 
A Jobbik médiahatósági panaszbeadvánnyal él, és polgári pert indít a csatornával szemben. Perre számíthat a Pesti Srácok, az Origo, a Lokál és a Ripost is - sorolta Dúró Dóra, aki szerint a közszolgálati média is hasonló eszközökkel él, az M1 híradójában is megvágták a kifogásolt mondatot, a Ripost pedig az MTI-nek lett fontos hivatkozási pontja az elmúlt időszakban. 
A jobbikos politikus elmondta, hogy az elmúlt időszakban több helyreigazítási pert is nyertek az érintett sajtóorgánumokkal szemben, és továbbiak is folyamatban vannak. 
Az ezekben a lapokban megjelent cikkeket Dúró annak tulajdonította, hogy próbálják lejáratni, elhitelteleníteni a pártját, ami véget vetne a letelepedésikötvény-biznisznek. 
"Hol vannak a fideszes férfiak?" - kérdezte Dúró Dóra, azt kérve, hogy álljanak ki, és "ne egy Terry Blacket küldjenek maguk helyett", a szakpolitikai javaslatukra pedig ne hazugságokkal válaszoljanak. Szóvá tette a KDNP hallgatását is. 
A jobbikos politikus kérdezték arról, hogy miért nem emeltek szót korábban a kuruc.info magánéletben kutakodó írásai ellen, amire azt felelte: a portál előtt is voltak ilyen eszközök, de az a politikai kultúra, hogy egy párt szakpolitikai javaslatára egy "nyilvánvaló hazugsággyár" a válasz, nem volt jellemző Magyarországon. 
Kapcsolódó: 
Ha Terry Blacknek csak ennyi van a tarsolyában, akkor nagy sztorikra kár számítani...(borsonline.hu)
Alig három éve Terry Black már egyszer próbálkozott azzal, hogy "erkölcstelen politikusokat" nevez meg nyilvánosan, és tény, Vona Gábort akkor is a szájára vette. Igaz, akkor két másik politikust is megemlített, a másik kettő azonban Fidesz-képviselő. Vasárnap most egy újabb fotót dobott be, mint bizonyíték. Ezzel is próbálja ösztökélni Vona Gábort, valljon színt, ismerje be, a 2000-es évek elején férfiakkal "játszadozott" egy zárt közösségben. Nos, a Bors utána nézett Terry képének, több gond is van vele.

Kósa Lajos 
hízók





A templomosok lovagok és a pálosok kapcsolata 
2015-10-01 boldognapot.hu 

Sokan nincsenek tisztában a történelem kulisszái mögött megbúvó okkult szférával, amely a világunk színpadán zajló jelenetek forgatókönyvét írja, szabályozza és rendezi. Ékes példa erre a templáriusok és a szent életű pálos atyák sorsának többszöri kereszteződése. 
A templomosok lovagok és a pálosok kapcsolata

A Templomos Lovagokról az a hír járja, hogy egy olyan fegyveres lovagrendet alkottak, amely nevét onnét kapta, hogy II. Balduin (Baudoin) jeruzsálemi király a Salamon-féle templom helyén telepítette le őket. 
Kezdetben szegény lovagoknak hívták a templomosokat egészen nyilvánvaló okokból kifolyólag. A rend 1118-as megalapítása Hugues de Payens lovag nevéhez fűződik. 
Fogadalmaik között szerepelt a szegénységi, a tisztasági és az engedelmességi fogadalom is. Életvitelüket kettős elv hajtotta: szerzetesei és katonai fegyelem. 
A Templomos Lovagrend igazi nagyhatalommá Robert De Craon (1136-49) nagymester idején vált mind a Szentföldön, mind Egész Európában. Tíz tartományuk volt, amely egyszersmind hatalmuk és befolyásuk kiterjedtségét is tükrözi. Név szerint: Jeruzsálem, Antiochia, Tripolisz, Franciaország, Anglia, Poitou, Aragónia, Portugália, Magyarország, Apulia-Nápoly. 
Kevesen tudják, hogy számos egyházi kiváltságuk mellett III. Ince pápa részesítette őket abban a privilégiumban, hogy nem lehetett őket egyházi átokkal sújtani. Emellett nemzetközi bankhálózatot működtetettek, hatalmasságokat húztak ki a csávából, ha kellett, s komoly földbirtokvagyonnal is bírtak. 
Összességében azt mondhatjuk, hogy a semmiből született egy vallási ihletésű, ugyanakkor katonai célzatú rend, amely előtt egész Európa színe-java behódolt, legitimizálva ezzel a rend hatalmát. 
x

Aki ismeri a magyar alapítású Pálos Rend remetéinek az életét, annak feltűnhet a szent életű pálos atyák, a fehér barátok és a templomos lovagok közötti hasonlóság. Példaként a lovagok és a pálosok közvetlen kapcsolatát és a roppant módon hasonlító szent küldetését hozhatnánk fel. 

Magyarországra II. Géza királyunk hívja be a templáriusokat, mondván, biztosítani kell, a keresztes hadak átvonulását. Imre, majd II. András alatt a rend befolyása egyre csak növekszik. Végül, hatalmuk csúcsán a Magyar Királyságban 14 rendházzal és kb. 50 birtokkal rendelkeznek. Ez pedig éppen egybeesik a pálos atyák színre lépésével, vagyis a 13. században járunk. 
A magyar király szintén adó- és járadékmentességet ad a rendnek, ami akkoriban nem volt gyakori királyi kegy. 

Ami a szent küldetésüket illeti, mi sem példázza jobban a templomosok áldozathozatalát és elhivatottságát, mint hogy nagymesterük volt a magyar seregek egyik vezére a mongolok elleni küzdelemben. A muhi csatában egyébként életüket áldozták Magyarországét, ugyanis a nagymesterükkel együtt a csatatéren tértek meg az Úrhoz. 

S bár a rend magyarországi történelme is csúfondáros véget ért, amikor a lékai vár ostroma közepette csak árulás következtében tudtak bejutni az ellenerők a templomosok által védett várba, ahol egytől-egyig lemészárolták őket, azért a pálosokkal ápolt meghitt kapcsolatuk köztudomású volt. Amikor a templomos lovagok Magyarországon jártak, akkor előszeretettel keresték fel a pilis rejtekiben élő fehér csuhásokat, ahol igen jó barátságot kötöttek velük. 
Elgondolkodtató, hogy az eredetileg a szentföldi zarándoklatok védelmére is megalapított egyszerű lovagi-szerzetesi rendecske, amely évtizedek alatt nagyhatalommá vált, éppen az angyalokkal kommunikáló, a magyar szakralitás utolsó lángocskáját féltve őrző szentekkel ápol jó kapcsolatot, mondhatni, baráti viszonyt. A világtól azért némi távolságot tartó, titkaikat hűen ápoló és egész létüket az istenes életnek szentelő pálosok ugyanis beengedték a királyi beavató helynek számító pilisi rengetegbe a templomosokat és a jelek szerint rendházaikban egyenrangú félként kezelték őket. Ez pedig sejtetni engedi, hogy voltak olyan spirituális-szakrális titkok, amelyeket mindkét rend közösen vallott. 

Egyébiránt nemrég Erdélyben jártunk és saját szemünkkel is megbizonyosodtunk a templomos lovagok építészeti és mágikus szakértelméről, amikor egy általuk épített templomban a mai napig működő csodálatos fénykapukat fedeztünk fel, amelynek az energiáiból töltődtünk is. Íme, egy újabb összefonódás a magyar hagyaték és a templomos enigmák között. 

Száraz György
Boldog napot!
 



Húzzátok magatokra a szegénységünket , és vigyétek el gazdagainkat mert ők minket loptak meg , és ha mind eltűntők hazánkból nem lesz több tolvajunk !!!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése