Irányváltás egy globális konfliktus felé

Virág András: A Brzezinski-doktrína külpolitikai útvesztő lett

Irányváltás egy globális konfliktus felé

Kiszabadult a szellem a Pentagonból. Obama elnök nemzetközi politikája szinte a kiismerhetetlenségig homályos. Beszédei időnként lelkesítő, vonzó perspektívákat vetítettek a világ elé. Amikor az egyenjogú nemzetekről, a hatalmi dominanciának a nemzetközi kapcsolatokból történő kiiktatásáról és a népek szabadságáról szónokolt Berlinben, egész Európa ünnepelte őt. El kellett telni egy bizonyos időnek, míg a nemzetközi közvélemény kénytelen volt rádöbbenni arra, hogy a megváltóként várt elnöknek valójában nincs is nemzetközi politikája.

Fordulat előtt az USA külpolitikája

Kétségtelen, hogy – legalábbis a felszínen – sok tekintetben szelídülni látszik az USA politikájának Bush elnök ideje alatt megszokott agresszív karaktere, de a nagy nemzetközi konfliktusgócok mit sem veszítettek veszélypotenciáljukból, a világban meglévő feszültségek nem enyhültek. Voltak időszakok, amikor az amerikai elnök a verbalitás helyett különös, ellentmondásos gesztusokkal jelenítette meg nézeteit a világ nagy problémáival kapcsolatban. Ezek a gesztusok nem egy esetben zavart, sőt ijedelmet váltottak ki az USA szövetségeseinek köreiben. Európa több állama előtt annak rémképe jelent meg, hogy az amerikai elnök megfeledkezik az öreg földrészről, ezért aztán a diplomácia-történetben példa nélkül álló demonstratív levelekben fordultak hozzá, jelezve, hogy az európai érdekek védelme az USA számára is rendkívüli fontosságú, sőt figyelmeztették az amerikai elnököt arra, hogy béketeremtő munkája mellett sem feledkezhet meg az európai katonai biztonság szavatolásáról, konkrétan a rakétavédelmi rendszerek kelet-európai telepítéséről. Kivételes pillanatok voltak azok is, amikor Nyugat-Európa országai döbbenten állapíthatták meg, hogy Obama bármikor kész átnyúlni fejük felett, hogy titkos stratégiai egyeztetésekbe kezdjen Oroszországgal. Kiderült, hogy Obama világképe valójában egy lassított és tompított változata a Bush-féle víziónak, ugyanakkor Obama lényegesen nagyobb figyelmet fordít Moszkva politikai érzékenységére és az orosz érdekek valamilyen szintű elismerésére, mint elődje. Nyilvánvaló, hogy ez az alap – a néhány kétségtelenül megmutatkozó pozitív jel ellenére – mindenképpen elégtelen egy új amerikai nemzetközi politikai koncepció kialakításához. Obama erőtlen és karakter nélküli külpolitikájánál talán csak Hillary Clinton külügyminiszter szereplése kiábrándítóbb. Ahhoz képest, hogy milyen óriási várakozás előzte meg az Obama–Hillary Clinton páros szereplését, ma inkább az az érzése az embernek, hogy a Clinton-csapat aktivizálásának feltétele az egykori elnök feleségének külügyminiszteri kinevezése volt. Hillary amolyan tiszteletbeli nyugdíjas-álláshoz illő, visszafogott lendülettel tölti be hivatalát és csak a legjobban értesült körök rendelkeznek kompetens információval arról, hogy a felszínen bénának tűnő amerikai külpolitika mögött milyen viharos nézet-ütközések, koncepcionális viták húzódnak meg. Egyelőre megjósolhatatlan, hogy a világgazdaság kihívásai és a nemzetközi politikai helyzetben végbemenő intenzív változások közepette milyen irányt vesz az USA külpolitikája. Az azonban biztos, hogy Amerika nagy politikai fordulat előtt áll. Az Obama-adminisztráció nem tudott új választ megfogalmazni. Több jel utal arra, hogy az amerikai külpolitika mérsékeltebb formában alapvetően ismét a Brzezinski által kidolgozott stratégiára alapozza tevékenységét, amelynek domináns iránya részben az amerikai befolyás és uralom globális mértékű kiterjesztése, részben az orosz hatalmi érdekekkel szembeni feltartóztatás folyamatos érvényesítése. Obama azonban radikálisan szakított azzal az egyoldalúsággal, ami az orosz relációt illetően a Bush-adminisztrációt jellemezte és e tekintetben realistább megközelítést alkalmaz. Az Egyesült Államok ma már nem becsüli le Oroszország nemzetközi érdekérvényesítési képességét és nem propaganda-érdekeknek rendeli alá a politikai taktikát. Minden jel szerint ez lehetett a témája Condoleezza Rice és Obama elnök tavalyi négyszemközti találkozójának, amely után Condi optimistán nyilatkozott Obama külpolitikai koncepciójáról. Az amerikai elnök minden fontos nemzetközi problémával kapcsolatban konzultációt kezdeményez az orosz vezetéssel. Úgy tűnik, Moszkva pozitívan fogadja az USA tárgyalási készségét, de Medvegyev elnök magatartása nem hagy kétséget afelől, hogy az orosz vezetés egyelőre rendkívül óvatos az amerikai kártya kijátszását illetően. Ez az oka annak, hogy Obama ezidáig nem tudott jelentős eredményeket felmutatni az orosz vonalon sem, bár a nagy nehezen tető alá hozott START egyezményt az amerikai politika jelentős eredményének tekinti.

Irán szerepe az amerikai–orosz stratégiai háborúban

Irak után nyilvánvalóan Irán lett volna az USA katonai akciójának következő célpontja. A helyzet reális megítéléséhez figyelembe kell venni azt a tényt, hogy Iránt minden oldalról atomhatalmak veszik körül. Északról Oroszország, keletről Kína és Pakisztán, délről India nukleáris ereje helyezkedik el. A legnagyobb fenyegetést az Irántól nyugatra fekvő Izrael nukleáris fegyverarzenálja jelenti. A nemzetközi elemzések 150 és 300 között határozzák meg az Izrael rendelkezésére álló nukleáris csapásmérő bombák számát. A zsidó állam hadserege képes akár korlátozott, akár szélesebb pusztító erejű nukleáris támadást végrehajtani Irán ellen. Izrael Államnak jelentős saját érdekeltsége van a Kaszpi-tenger körüli olajbázis kiaknázásában. Részben emiatt különleges kapcsolatokat épített ki Törökország és Grúzia kormányaival valamint a régió volt szovjet köztársaságainak bizonyos politikai szereplőivel. Bár kevés konkrétum ismert az USA és Izrael egészen az észak-kaukázusi régiókig elérő titokzatos kapcsolatrendszeréről, ennek az összefüggésnek fokozódik a nemzetközi politikai jelentősége. Az izraeli kormány részéről hagyományosan van akarat Irán megtámadására, és ezt az akaratot Tel-Aviv nem egyszer a Washing-tonra gyakorolt erőteljes politikai presszióval támasztja alá. Ennek köszönhető, hogy a Pentagon szerint az Irán elleni katonai akció terve változatlanul asztalon van és nem veszítette el aktualitását. Izrael a közelmúltban olyan katonai lépéseket tett – főként rakétavető naszádjai új pozícióinak kijelölésével –, amelyek úgy  értelmezhetőek, mint egy Irán elleni támadás konkrét előkészületei. Az Egyesült Államok kész forgatókönyvvel rendelkezik egy olyan helyzet kialakulására, amely előirányozza az USA haderejének közvetlen bekapcsolódását az Irán elleni háborúba. Mindez azt jelenti, hogy Irán geostratégiai pozícióját magas fokú közvetlen veszélyeztetettség jellemzi. Ebben a kontextusban kell értelmezni az iráni atomprogram körüli nemzetközi feszültséget, illetve azt a viharos reakciót, amit az  iráni rakétakísérletek váltnak ki az USA és szövetségesei részéről.

(…)

Egy korszak végnapjai

A legutóbbi időszak amerikai és orosz külpolitikai lépéseinek elemzése két uralkodó tendenciát mutat. Egyrészt mindkét nagyhatalom egy rendkívül jelentős stratégiai korszakhatárhoz érkezett. Az egyelőre ismeretlen új korszakot a globális konfrontációtól, és a kontroll alól kiszabaduló nukleáris háború rémétől való félelem jellemzi. Másrészt viszont nem kétséges, hogy az USA és Oroszország jelenlegi politikai manővereiben megmutatkozó megtévesztő, teátrális elemek ellenére mindkét oldalon jelen van az orosz–amerikai stratégiai kiegyezésre és egyensúlyozásra vonatkozó politikai akarat. Ma már nem kétséges, hogy Brzezinski nagy feltűnést keltő tavalyi újévi tanulmánya nem pusztán elméleti fejtegetés, hanem annak jelzése, hogy az amerikai külpolitikába ismét beépült az Oroszországgal történő stratégiai kiegyezésen alapuló kollektív biztonság elérése, vagy legalábbis ennek a lehetőségek szerinti megközelítése (Lásd: Leleplező 2010/3. A harmadik félidő). Moszkva ezzel kapcsolatban folyamatosan pozitív jelzést ad Washington felé, de az orosz vezetők megnyilatkozásai egyértelműen kifejezik, hogy az ehhez szükséges bizalmi szint elérése nem lehetséges a kölcsönös érdekeket egyenlő módon elismerő kompromisszum-rendszer kialakítása nélkül. Márpedig a tények egyelőre azt mutatják, hogy az USA nem fékezte le a Bush elnök által beindított globális haderőátcsoportosítás lendületét és lépésről lépésre folytatja a meghatározó nyersanyagbázisok és energiaforrások fölötti amerikai kontroll kiterjesztését. Ennek az alapvető ellentmondásnak köszönhető, hogy az Obama által nagy körítéssel beharangozott új START-egyezmény valójában meglehetősen vitatható állomást jelent az orosz-amerikai stratégiai kiegyensúlyozás felé vezető úton. Az egyezmény aláírását nem stratégiai garanciák, hanem rövid távú taktikai kompromisszumok tették lehetővé, ami nem túlságosan bíztató perspektívát mutat. Az USA ideiglenesen felfüggesztette és módosította kelet-európai rakétatelepítési terveit, míg Moszkva fehéren-feketén kijelentette, hogy az amerikai rakétatelepítési korlátozás feloldása esetén a maga részéről kilép az új START-egyezményben vállalt kötelezettségeinek teljesítése alól.

Más fontos tényezők is közrejátszanak abban, hogy az új START-egyezmény jelentősége meg sem közelíti a korábbi orosz–amerikai stratégiai fegyverzetkorlátozási megállapodásokat. Nem titok ugyanis, hogy 2012-től mindkét nagyhatalom új fejezetet nyit a fegyverkezési versenyben. Megkezdődik az űrfegyverkezés, ami a végzetes versengés minden korábbinál veszedelmesebb szakaszát jelentheti. Semmit nem lehet tudni arról, hogy e vonatkozásban folyamatban van-e bármiféle orosz–amerikai konzultáció, mivel ezidáig mindkét fél kizárólag egyoldalú nyilatkozatokat tett. Tekintettel azonban a jelenleg is zajló orosz–amerikai űrhajózási és űrtechnikai együttműködésre, nem lehet kizárni, hogy bizonyos titkos csatornákon megkezdődött valamiféle párbeszéd a két ország illetékes vezetői között.

A két ország tényleges politikai viszonyának megítélését az a körülmény is nehezíti, hogy sem Washington, sem Moszkva nem jelenít meg precíz és hosszabb távon is orientáló értékrendet a nemzetközi partnerség területén. E vonatkozásban érthető Európa elbizonytalanodása az USA-val való szövetség koordinátáit illetően, de legalább ilyen intenzitással fogalmazódnak meg kételyek Nyugat-Európában az orosz partnerség bizonyos kérdéseit illetően is. Az elmúlt évben – bizonyos szempontból váratlanul – teljesen pozitív visszhangra talált Moszkva részéről az az amerikai törekvés, hogy a nyugat-európai államok politikai problémáit a NATO kereteibe illesztve próbálják megoldani. Bár Oroszország néhány európai állam esetében fenntartja a kapcsolatok különleges jellegét (mindenek előtt Németországról, Franciaországról és Olaszországról van szó), Putyin nemrég szinte követelményként fogalmazta meg, hogy az orosz–európai együttműködés fejlesztéséhez feltétlenül szükséges a közös európai érdekek megfogalmazása. Vannak szakértők, akik ezt a finom megközelítést nem csak a különutas európai próbálkozások gátjának tekintik, hanem arra hívják fel a figyelmet, hogy Moszkva valójában teret akar biztosítani az USA számára az orosz–európai gazdaság-stratégiai irányok kijelölésében. Kétségtelen tény, hogy a Medvegyev– Putyin kettős teljesen új karaktert adott a modern orosz politikának, amelyet a mértéktartás, a nyitottság és a széles hatósugarú pragmatizmus jellemez. Ebbe az értelmezésbe beleilleszthető az a mindkét oldalon elhallgatott felismerés és tény, hogy Moszkva és Whasington minden valószínűség szerint a legutolsó periódushoz érkezett abban az időszakban, amikor az orosz–amerikai kétoldalú stratégia még elegendő erővel rendelkezik ahhoz, hogy meghatározza a világ arculatát.

(A teljes cikk a Leleplező tavaszi számában)

Drábik János:

A Bilderberg Csoport világállamot akar

A Lisszaboni Szerződés, amely az Európai Unió alkotmányának szerepét tölti be, azt a célt szolgálta, hogy előkészítsék egy európai szuperállam létrehozását. Ehhez hozzátartozik egy uniós külügyminiszter is, aki koordinálja a tagállamok külpolitikáját. A terv része volt, hogy az Európai Unió venné át az ENSZ Biztonsági Tanácsá-ban az állandó tagságot Nagy-Britanniától. Cél volt még egy közös európai védelmi politika kidolgozása, vagy a NATO-n belül, vagy attól különállóan. Gondoltak európai szintű igazságszolgáltatási rendszer létrehozására is, kiegészítve közös menedékjogi és bevándorlási politikával. Célul tűzték ki, hogy az Európai Uniót felhatalmazzák a pénzügyi- és gazdaságpolitika koordinálására, valamint a munkavállalási feltételek közös szabályainak a megalkotására. Abból indultak ki, hogy az Európai Unió joga felülírja a tagállamok nemzeti jogszabályait, ezért ily módon az egyes nemzetállamok a központosított szövetségi kormányzatnak az autonóm provinciáivá válnának.

A Lisszaboni Szerződés létrehozta az Európai Unió Tanácsa elnökének a tisztségét. Az Európai Tanács elnöke Herman van Rompuy Belgium korábbi miniszterelnöke lett. 2009. november 12-én Etienne Davig-non, a Bilderberg Csoport elnöke összehívott egy rendkívüli tanácskozást, amelyen a szervezet legtekintélyesebb tagjai, köztük Henry Kissinger is részt vett. Ezen a tanácskozáson hallgatták meg Herman van Rompuyt és döntötték el, hogy alkalmas-e az Európai Unió elnöki tisztségének a betöltésére. Tárgyaltak az uniós szintű adók jövőbeni bevezetéséről, amelyekből a nemzetek feletti birodalmi struktúra költségeit kívánták a jövőben fedezni. Herman van Rompuy megköszönve a Bilderberg Csoport bizalmát és támogatását, a következőket mondta:

„Rendkívül nehéz időket élünk: a pénzügyi válság és drámai hatása a foglalkoztatásra és a költségvetésekre, továbbá a klímaválság az emberiség túlélését fenyegeti. Erre az időszakra rányomja bélyegét az aggodalom, a bizonytalanság és a bizalom hiánya. Az országokon belüli és kívüli együttműködéssel azonban mégis leküzdhetjük ezeket a nehézségeket. A 2009-es esztendő a G20-ak létrehozásával való globális-kormányzás első éve pénzügyi világválság kellős közepén; a koppenhágai klímakonferencia egy másik lépés Bolygónk globális menedzselése irányába."

A 2011. június 9. és 11. között a svájci St. Moritzban megtartott Bilderberg Tanácskozá-son az egyik - talán a legfontosabb - téma az volt, hogy a Bilderberg Csoport tagjai miként tarthatják egyben a pénzügyi világválság által recsegő-ropogó euró-zónát. St. Moritz-ban heves vita folyt a görög helyzetről, amely a tanácskozás idején az egyik legégetőbb probléma volt. Már világos volt, hogy újabb adósság-átütemezésre és adósság-elengedésre, valamint egyéb mentőcsomagokra van szükség. Számolni kell továbbá a társadalmi feszültség kiéleződésével, utcai lázadásokkal, a görög gazdaság összeomlásával, és azzal a lehetőséggel is, hogy athéni kormánynak ki kell lépnie az euró-zónából. A görög problémához csatlakozott az ír válság és az egész globális pénzügyi rendszer megingása.

Ezeken a Bilderberg vitákon aktívan vett részt az Európai Tanács első elnöke, Herman van Rompuy is. Társaságában voltak az Euróapi Unió olyan kulcsfontosságú tisztségviselői is, mint Joaquín Almunia, az Európa Bizottság alelnöke, továbbá Rompuy hivatali stábjának vezetője, Frans van Daele és Neelie Kroes, az Európai Bizottság másik alelnöke. Jelen volt még az Európai Központi Bank azóta már távozott elnöke, Jean-Claude Trichet is. Érdemes azokról is szólni, akik ugyan részt vettek ennek a nagyhatalmú, ámbár senki által meg nem választott testületnek a tanácskozásán, de nevüket elhallgatták. Közéjük tartozott Anders Rasmussen, a NATO főtitkára, Jose Luis Zapatero, spanyol kormányfő, Angela Merkel, német kancellár, Bill Gates, a Bill és Melinda Gates Alapítvány elnöke, a Microsoft korábbi irányítója, valamint a vele névrokonságban álló Robert Gates, az Egyesült Államok távozóban lévő védelmi minisztere. Ezeknek a „nem hivatalos" vendégeknek a részvételéről a kerítéseknél leselkedő oknyomozó és tényfeltáró újságírók kitartó erőfeszítései nyomán szerezhetünk csak tudomást.

A Bilderberg Csoport senki által meg nem választott és politikai felelősséggel nem tartozó tagjai behatóan megvitatták azt a kérdést, hogy az Európai Uniónak miért van szüksége hatáskörének és hatalmának a nagyarányú növekedésére, amit angolul „massive power grab"-nek (a hatalom erőteljes megragadásának) neveztek. Erre azért van szükség, mert Európának és ténylegesen az egész világnak mély gazdasági válsággal kell szembenéznie. A hatalom további nagyarányú növelése nélkül az euró-zóna és valójában az egész Európai Unió összeomolhat. Ezt a Bilderbergek St. Moritz-ban a leghatározottabban ellenezték, mivel a Bilderberg tanácskozások 57 éves történelme során a céljuk egy nemzetek feletti birodalmi állam létrehozása volt. Ennek lényege az, hogy az Európai Unió, mint központosított szövetségi állam, egyedül kormányozhassa magát, és az Unióhoz tartozó országokat. A bilderbergek mindig is arra törekedtek, hogy a brüsszeli bürokráciának lehetősége legyen megbünteti azokat a tagállamokat, amelyek nem követik engedelmesen az általuk előírt szabályokat. St. Moritzban az egyik bilderberger ezt így fogalmazta meg: „Következetesen megvalósítunk egy tényleges gazdasági kormányzást."

Az Európai Központi Bank azóta már távozott elnöke, Trichet, még a St. Moritz-i összejövetelt megelőzően kijelentette: „A tagállamok kormányainak tervbe kell venniük a 17 államból álló euró-zóna számára közös pénzügyminisztérium felállítását. Mivel ennek az államcsoportnak meg kell küzdenie, az euró-zóna egészét érintő szuverénadósság-válság leküzdésével."

Trichet hozzátette: „Talán túl merész lenne egy olyan gazdasági térségben, amelynek egységes piaca, egységes valutája, egységes központi bankja van, tervbe venni egy közös európai uniós pénzügyminisztériumot?"

A Bilderberg tanácskozáson egyetértettek Trichet további elgondolásaival is, amely szerint az Európai Uniónak vétójoggal kell rendelkeznie minden tagállam költségvetését illetően, különösen olyan tagállamok esetében, amelyek veszélyesen kilépnek a sorból, és túlságosan önállósítanák magukat. Ennek érdekében - Trichet szerint - a Lisszaboni Szerződést is meg kellene változtatni. Ez a változtatás felölelné a fiskális politika és a versenyképességre vonatkozó döntéshozatal központosított felügyeletét. Ily módon az Európai Unió szintjén is integrált pénzügyi szektor jönne létre, amely egységesítené a pénzügyi szolgáltatásokat, és a nemzetközi pénzügyi intézményeknél, pedig, egységesen képviselné az Európai Uniót.

Ez egybecseng azzal, amit még 2010-ben mondott Yves Leterme belga miniszterelnök Európa gazdasági kormányáról. Ennek az a lényege, hogy eljött az idő egy erős gazdasági kormányzat bevezetésére. Ennek keretében létrejönne az Európai Adósságkezelő Hivatal (European Debt Agency), vagy egy hozzá hasonló intézmény. Ez a hivatal elősegítené Európa pénzügyi stabilitását, és az Európai Unió föderációvá való átalakítását. Egy ilyen változás logikusan következik abból, hogy az euró-zónában már közös valuta van.

Yves Leterme elődje az a Herman van Rompuy volt, aki a Bliderberg tanácskozáson már az Európai Unió elnökeként szorgalmazta a föderális szintű gazdasági kormányzást, és az egy-központból irányított globális kormányzást. A globális hatalmi elit gazdasági kormányzásra vonatkozó elképzeléseinek a megvalósítása csak úgy lehetséges, ha Franciaország és Németország azt erőteljesen támogatja. Ez is az oka lehetett annak, hogy Angela Merkel kancellár is részt vett St. Moritzban a Bilderberg tanácskozáson.

Franciaország elsősorban azt szeretné, ha maga az Európa Tanács, amely a tagállamok állam- és kormányfőiből áll, alakulna át unió gazdasági kormányává. Mivel kezdetben csak az euró-zónához tartozó országok lennének a tagjai, így ezt a tervet Christine Lagarde, az IMF jelenlegi elnöke, aki ezt megelőzően francia pénzügyminiszter volt, a „16 plusz" projektnek nevezte. A Bilderberg tanácskozáson német részről azt szorgalmazták, hogy az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (European Financial Stability Facility, EFSF), amely tulajdonképpen egy ideiglenes pénzügyi uniós mentőcsomag, alakuljon át egy Európai Stabilitási Mecha-nizmussá, ESM-mé 2013-ban. Ez utóbbi abban különbözik a jelenlegitől, hogy nem átmeneti, hanem végleges intézmény lenne, és a pénzügyi nehézségekkel küszködő tagállamokat szigorú takarékossági intézkedések meghozatalára kényszeríthetné cserébe az általa nyújtott pénzügyi támogatásokért.

Mario Draghi, az Európai Központi Bank új elnöke, aki korábban a Bank of Italy élén állt, és a nagyhatalmú bázeli bank, a Bank for Inernational Settlements, a BIS irányító testületének is tagja, évek óta valamennyi Bilderberg tanácskozáson részt vett. A görög válság kapcsán Draghi azt hangoztatta, hogy az euró-zónában az eddiginél sokkal erősebb gazdasági kormányzásra van szükség, koordinált strukturális reformokkal és megerősített pénzügyi fegyelemmel. A Bilderberg Csoport tehát közös európai gazdasági kormányzást akar, és ezért az elkövetkező években számítani kell egy ilyen lényeges intézményi átalakulásra az Európai Unióban.

Kína és a Bilderberg Csoport

Kína már évek óta az egyik legfontosabb téma a Bilderberg tanácskozásokon. A St. Moritz-i tanácskozáson megvitatták Kína és Pakisztán egyre szorosabb együttműködését annak kapcsán, hogy az afganisztáni háború egyre inkább átterjed Pakisztánra. Kína azonban fontos szereplővé vált Afrikában is és ez kihívást jelent a nyugat - a Világbankon és a Nemzetközi Valutaalapon keresztül gyakorolt - eddig sértetlen pénzügyi egyeduralmára a kontinens felett. Tény, hogy Kína vált az Egyesült Államok legnagyobb gazdasági versenytársává, és az IMF szerint 2016-ban Kína már túlszárnyalja az Egyesült Államok gazdaságát. A Bilderberg tanácskozáson nemcsak a pénzügyi és gazdasági szempontokat vitatták meg, de azt is, hogy ez nagyarányú geopolitikai változást okoz a világ politikai és katonai viszonyaiban is. St. Moritzban azonban a Bilderberg tanácskozások történelmében először két kínai meghívott is részt vett. Az egyik Huang Yiping, a Pekingi Egyetem gazdasági professzora, a másik pedig Fu Ying, Kína külügyminiszter-helyettese volt. A Bilderberg tanácskozás eddig elsősorban az euró-atlanti térség hatalmi elitjének az összejövetele volt. Amikor David Rockefeller és Zbigniew Brzezinski 1972-ben javasolta Japán meghívását is, akkor ezt Csoport európai tagjai elutasították. Ennek nyomán jött létre a Trilateral Commission (Háromoldalú Bizottság) 1973-ban, hogy integrálja Nyugat-Európa, Észak-Amerika és Japán hatalmi elitjének együttműködését.

A Trilaterális Bizottság japán szekciója később átalakult Pacific Asian Grouppá (Csendes Óceáni Ázsiai Csoporttá), amelyben már Japán mellett megtalálható Dél-Korea, Ausztrália, Új-Zéland, Indoné-zia, Malajzia, a Fülöp-szigetek, Szingapúr és Thaiföld is. A Bilderberg Csoport kezdeményezésére 2009-ben a G20-aknak nevezett államok szervezetét felhatalmazták a globális gazdasági válság menedzselésére. Ez csak Kína és India közreműködésével lehetséges. Ily módon vált a G20-ak csoportja a globális gazdasági kormányzás elsődleges megvalósítójává. Ugyanebben az évben jelentette ki az Európai Unió újonnan választott elnöke, Herman van Rompuy, hogy 2009 a globális kormányzás első éve.

2009-ben Kínát és Indiát hivatalosan is felvették a Trilaterális Bizottságba. Ez jelzi India, de különösen Kína fokozott részvételét a világot érintő döntéshozatalban. A Bilderberg tanácskozáson való részvétel egyik célja az volt, hogy ne idegenítsék el Kínát a már eddig létrejött globális intézményektől, a mögöttük álló ideológiáktól, a globális hatalomgyakorlás rendszerétől. Az elérendő cél pont az ellenkező, vagyis teljes mértékben szeretnék ebbe a rendszerbe bevonni Kínát. A globális elit törekvéseit leginkább a Bilderberg Csoport képviseli. A Bilderbergek nem fogadják el, hogy a jelenlegi pénzuralmi világrend, amely Amerika birodalmának látszik, de amelyben Amerika valójában csak az igazi hatalom gyakorlójának - a Pénzimpériumnak - az izomzata, összeomoljon, és egy új világrend lépjen a helyébe.

A Bilderberg Csoport rendezetten akarja irányítani az amerikai hegemónia átalakítását egy teljesen új rendszerré, az egy-központból irányított globális kormányzat rendszerévé. Mindezt nem lehet Kína részvétele nélkül megvalósítani. A Bilderbergek szilárdan elkötelezték magukat a globális kormányzat megvalósítására, és ezért szinte természetesnek tekinthetjük, hogy 2011-ben már Kína is érdemben képviseltette magát St. Moritzban.

Denis Healey brit munkáspárti politikus, aki több ízben is betöltött kormányzati tisztségeket, 30 éve tagja a Bilderberg Csoport politikai irányító bizottságának (a Steering Committee-nak). Ő mondta el 2001. március 10-én a Guardian munkatársának, hogy túlzás ugyan azt állítani, hogy egységes világkormány létrehozására törekszünk, de ez mégsem teljesen alaptalan. Sokan közülünk a Bilderberg Csoportban úgy érzik, hogy örökké harcolhatunk egymás ellen semmiért, megölve az embereket, és otthontalanná téve milliókat. Ezért érezzük úgy, hogy egy egységes világközösség létrehozása kedvező fejlemény lenne. A Bilderberg Csoport tevékenysége az egyik módja annak, hogy összehozzunk politikusokat, a gazdasági vezetőket, a pénzügyi befektetőket és az újságírókat. A politikában olyanoknak is részt kell venniük, akik nem politikusok. Tudatosan törekszünk fiatalabb politikusok bevonására, akik előtt karrier áll, hogy összehozzuk őket a pénzügyi és az ipari szektor vezetőivel, akik bölcs tanácsokkal látják el őket. Mindez megnöveli egy érzékeny globális politika sikerességének az esélyeit.

A brit Observer című hetilap korábbi főszerkesztője, Will Hutton többször is részt vett a Bilderberg Csoport tanácskozásain. Ő volt az, aki e csoport tagjait a ‘globalizáció főpapjainak' nevezte azért, mert azok a személyek, akik ebben a hatalmi hálózatban részt vesznek, döntő módon befolyásolják azt, ahogyan a világ egésze működik. Hutton szerint az a mód, ahogy a csoport politizál, lehetővé teszi a „nemzetközi józanész" politikájának az érvényesítését. A már hivatkozott Etienne Davignon véleménye szerint a Bilderberg Csoport tagjai nem alkotnak globális uralkodó osztályt, egyszerűen azért, mert ilyen globális uralkodó osztály nem létezik. Davignon szerint mindössze arról van szó, hogy rendszeresen eszmét cserélnek olyan emberek, akik abban érdekeltek, hogy egy közös cél érdekében befolyásolják az emberiséget.

Az, ahogy a Bilderberg Csoport távol tartja magát a nyilvánosságtól, s minden érdemi információt megtagad a működéséről - e sorok írója szerint - rossz fénybe állítja azt a módot, ahogy a világ-elit a konszenzus kialakítására törekszik saját közösségén belül. A nagy titkolódzás ellenére is ma már nyilvánvaló tény, hogy a Bilderberg Csoport az egy-központból irányított világrend híve, és egy globális kormányt szeretne létrehozni. A Bilderberg Csoport számára minden pénzügyi összeomlás és gazdasági világválság kiváló alkalom arra, hogy saját világstratégiáját megvalósítsa. Egy globális káoszból sikeresen emelkedhet ki egy teljesen új globális világrendszer. Szemtanúi vagyunk, hogy a görög pénzügyi és gazdasági válságból miként emelkedett ki egy olyan stratégia, amely az Európai Unió gazdasági kormányzatát kívánja átültetni a gyakorlatba.

A világ-elit tagjai számára közhelynek számít, hogy a válság olyan alkalom, amit nem szabad elszalasztani. A Nemzetközi Valutaalap korábbi igazgatója, Dominque Strauss-Kahn (akinek nőügyei miatt kellett lemondania) már 2010 májusában sürgette egy új világpénz kibocsátását és egy globális központi bank felállítását, amelynek mint világszintű kormányzati intézménynek széles körű monetáris hatásköre lenne. Egyébként klasszikus szabadkőműves jelmondat az, hogy „káoszból születik a rend". A szabadkőművesség pedig, ahogy azt Stephen Knight bebizonyította Brotherhood című könyvében, a világ hatalmi-elitjének a hálózatához tartozó nagy múlttal rendelkező tekintélyes szervezetnek tekinthetjük.

2009 áprilisában döntött úgy a G20-ak csúcstalálkozója, hogy megkezdik egy új globális valuta bevezetését, amely új világpénzként és tartalék-valutaként a gyengélkedő amerikai dollár helyébe lépne. Ekkor az volt az elképzelés, hogy a már létező SDR-t (Special Drawing Rights) újraaktivizálják, és világpénzként helyreállítják vele a pénzrendszer likviditását. Az SDR olyan szintetikus papírpénz, amelyet a Nemzetközi Valutaalap bocsátott ki. A G20-ak mindössze annyit tettek, hogy felhatalmazták az IMF-t egy olyan világméretű likviditásbővítésre, amelyet végül is az amerikai Federal Reserve hajtott végre több lépésben, meghirdetve a „quantitative easing" politikáját. A Nemzetközi Valutaalap, amely nem áll semmilyen szuverén hatalom ellenőrzése alatt, valódi nemzetközi pénzügyi hatóssággá alakulhatott volna át. Globális bankként egyformán szolgálhatta volna valamennyi állam pénzügyi kormányzatát. Az IMF lehetőséget kapott volna arra, hogy maga bocsássa ki saját pénzét, és abból hiteleket nyújthasson világszinten a pénzpiacoknak. Átvette volna tehát az amerikai Federal Reserve és a többi nagy központi bank funkcióját.

Miközben az IMF mindent megtett, hogy az új világvaluta minél előbb bevezetésre kerüljön az ő irányításával, aközben a bázeli Bank for International Settlements, BIS (Nemzetközi Fizetések Bankja) továbbra is megmaradt a központi bankok központi bankjának az egész világon. Ez azt jelenti, hogy a BIS ma is az igazi pénzügyi hatalom irányítója az egy-központból irányított új világrend korszakában. Az IMF ezzel tisztában volt, amit az is bizonyít, amit saját lapjában, a Finance and Developement-ben, 2009-ben publikált:

„A Nemzetközi Fizetések Bankját 1930-ban hozták létre. Ez a globális kormányzati berendezkedés koordinációjának a legrégibb és leghatékonyabb központja."

Trichet pedig 2010 áprilisában az amerikai Külkapcsolatok Tanácsának (Council on Foreign Relations, CFR) a találkozóján az egy-központból irányított világkormányzással kapcsolatban három példát említett. Az első az, hogy létrejött a G20-ak csoportja, mint a világszintű gazdasági kormányzás elsődleges fóruma miniszterek, kormányelnökök és államfők szintjén. Másodikként említést tett arról, hogy intézményesült a központi bankok elnökeinek és kormányzóinak a rendszeresen megtartott világgazdasági tanácskozása. Ezeket a BIS irányítja, mint az az elsődleges pénzhatalmi központ, amely irányítja a központi bankok világszintű kooperációját. Harmadikként pedig a Financial Stability Boardot említette, amely a feltörekvő piacgazdaságok valamennyi szereplőjét tömöríti. Trichet szerint a globális kormányzás lényege a világ pénzügyi rendszerének a rugalmassá és hatékonnyá tétele.

Az új világrend és a világkormány bevezetésével kapcsolatosan érdemes idézni a Bilderberg Csoport egyik legtekintélyesebb és ma is aktív tagjának, a 96 éves David Rockefellernek még az 1991-es Bilderberg tanácskozáson elmondott szavait:

„Hálásak vagyunk a Washington Postnak, a New York Timesnak, a Time magazinnak és más nagy publikációknak, akiknek az igazgatói részt vettek tanácskozásainkon, és csaknem 40 éven át tiszteletben tartották a diszkrécióra tett ígéretüket. Lehetetlen lett volna számunkra kidolgozni a világra vonatkozó tervünket, ha a nyilvánosság nyomása alá kerültünk volna ezekben az években. A világ ma azonban sokkal kifinomultabb, és sokkal inkább hajlandó egy világkormányzat irányába menetelni. Az intellektuális elitnek és a világ bankárainak az államok feletti szuverenitása kétségtelenül előnyösebb, mint a nemzeti önrendelkezés, amely az elmúlt évszázadokban a gyakorlat volt."

Mindezt el is fogadhatnánk, ha a világ-elit a római jog szerinti 'bonus et diligens paterfamilias' módjára, vagyis a jó gazda gondosságával irányítaná az emberiséget. Bogár László szerint a világot irányító szuperstruktúra ámokfutóvá vált. Hatalma úgy terjed, mint a rákbetegség. Ahogyan a rákos burjánzással, úgy vele sem lehet közölni, hogy az általa elpusztított civilizáció összeomlásával neki magának is vége lesz.

Ha mégis lehetne ehhez a magasságokban trónoló világ-elithez kérdéseket intézni, akkor Bogár László szerint az emberiség elvileg három választ kaphatna. Az egyik az, hogy „hogyne tudnám, hogy elpusztulok, ha már elpusztítottam a világot, de addig is átélhetem azt a mámorító érzést, hogy azt csinálok, amit akarok, zabálok belőled, és ürítek is beléd mértéktelenül, ám te szerencsétlen lúzer emberiség ezt úgysem értheted".

Bogár László szerint a második válasz az lenne, hogy „Tudom, hogy utam a semmibe visz, és szeretném is megállítani saját magam, de művem felett már én is elvesztettem az ellenőrzést, így a világ most már tehetetlenségi pályán halad az általam felidézett végzete felé."

És végül válaszolhatná Bogár László szerint ez a világ-elit azt is, hogy „Jó, egyezzünk ki a döntetlenben, és akkor ámokfutó parazita helyett megpróbálok bölcs élősködő lenni, aki mindig visszahagy annyi erőforrást a világnak, amiből az a számára hosszú távú, kényelmes kifoszthatóság állapotába tudja magát rendszeresen visszahozni."

Azért idéztünk Bogár Lászlónak 2011. november 29-én megjelent írásából, mert egyetértünk azzal a véleményével, hogy az emberi civilizáció kritikus elágazási ponthoz érkezett. Ha nem akar elpusztulni, akkor nevén kell neveznie a dolgokat, és frontálisan szembesülve, nyíltan kérdőre kell vonnia a világ tényleges urait. Ez lenne a valódi politikai korrektség. Sok mindent kell tisztelnünk, de a legkorrektebb magatartás, ha legjobban az igaz tényeket tiszteljük.

 VÖRÖSBELŰ A FIDESZES NARANCS... AVAGY, A BEVÉTEL ERŐSÍTI A SZABÁLYT?

 

Hagyóék családi koalíciója a Jászságban is őrzi a „Hagyó"- mányokat: itt is a kubikosok talicskáznak kevesebbet?

Szinte nincs olyan jelentős párt, melynek képviselőit ne lehetne megtalálni a BKV botrányokról elhíresült Hagyó Miklós családjában. Amíg Hagyó Miklós az MSZP-t erősítette, édesapja (id. Hagyó Miklós) a Kisgazda Párt színeit viselte, máskor Fideszesként vagy függetlenként ült a jászberényi önkormányzatban. Ugyanakkor a kisebbik fiú, Hagyó Tamás aki a jászberényi Fidesz szervezetet és később a terézvárosi Fidelitast is vezette, 2002 és 2006 között önkormányzati képviselő volt Jászberényben, valamint a 2002-es országgyűlési választásokon 135. a Fidesz országos listáján.

A testvérek édesanyja pedig egy ideig az MDF jászberényi szervezetének alelnöki tisztségét töltötte be.

Történetünk további szereplői sem esnek messze a családtól. A család barátja Juhász Dániel (alpolgármester) korábban a FIDELITAS jászberényi szervezetének vezetője pedig, Hagyó Tamás gimnáziumi barátja, akárcsak az a Piroska Miklós, aki jelenleg a helyi Polgármesteri Kabinet Iroda vezetője. A nagyszerű összefonódást erősíti Ifj. Szatmári Zoltán személye, akinek édesapja korábban az MSZP polgármester jelöltje volt, jelenleg pedig őt választották a JVVZRT Városi Vagyonkezelő cég felügyelőbizottságnak elnöki posztjára.

Az Id. Szatmári fia tulajdonában álló cég, a LOGI-LOGÓ Kft. lehetett a kivitelezője az épülő helyi óvodacentrum tetőszerkezet munkálatainak és a teljes beruházás bonyolítás is hozzájuk került. Korábban ők nyerték el annak a fahídnak a megépítésére kiírt pályázatot is, melynek kivitelezéséért 25 millió Ft-ot kaptak, bár szakemberek szerint a híd megépítése jóval kisebb költséget igényelt. A hidat ugyan már régen tervezett megépíttetni az önkormányzat, de csak akkor vált sürgőssé, amikor a Juhász - Piroska - Ifj. Szatmári által alapított gazdasági társaság (Tri-Jász Kft) a helyi piacon kibérelt egy vendéglátó egységet, és megközelítéséhez a híd különösen hasznossá vált. A tendernyertes Kft. a pályázat kiírása előtt rövid idővel alakult, korábban építési tapasztalata nem volt. A híd nem az elfogadott tervek szerint készült el, és mintegy 10-15 Millió Ft - tal olcsóbban is meg lehetett volna építeni, állítja egy szakértői vélemény.

Zavaros a helyzet Jászberény egyik legértékesebb telkének az un. csemegetömb értékesítése, hasznosítása körül is. Megtévesztették a képviselő testület tagjait, hogy a telkek tulajdonosai már mind belegyezésüket adták az új beruházáshoz, így a képviselők is elfogadták az előterjesztést, azonban ez nem volt igaz. Az elfogadás után még a szerződés tartalmát is megváltoztatták, az eredetileg javasolt 50 Mft kötbér helyett, csupán 5 Mft szerepel a szerződésben, az építkezés fél éven túli csúszása esetén.

A telek azóta is üresen áll.

Hogyan lehetséges mindez? Talán azért, mert Juhász Dániel alpolgármester, egyben a helyi képviselő testület tagja, és ezzel párhuzamosan a Közbeszerzési Döntő és Felügyelő Bizottság elnöke. Talán azért, mert a FIDESZ többségű képviselő testület továbbra is jó barátságot ápol az MSZP-s érzelmű üzlettársaikkal.

A városatyák tagjainak névsorát böngészve, a laikus is észreveheti, hogy ugyan azon személyek voltak a tagjai Jászberény Város Önkormányzat Pénzügyi és Tulajdonosi Bizottságának, mint a Jászberényi Vagyonkezelő és Városüzemeltető Zrt. Felügyeleti Bizottságának. Tehát saját magukat ellenőrizték. Hasonló érdek összefonódások találhatók a Szent Erzsébet kórház üzemeltetői, és a vagyonkezelést ellenőrző korábbi felügyelő bizottság tagjai között is.

A jászberényi Polgármesteri Hivatalt a helyiek csak „rabosított városházának" nevezik.

Mégpedig azért, mert ha egy egyszerű polgár szeretne bejutni az intézmény vezetőihez, akkor háromszoros beléptetői rendszeren keresztül kell áthatolniuk, személy azonosságukat okmányokkal igazolniuk kell, és felveszik az adataikat, hogy mikor, ki, és milyen ügyben járult a tisztviselők elé? E szigornak bizonyára oka van; hogy vajon mi, azt döntse el ki - ki saját maga....

Ez még csak, a kezdet folytatás a következő lapszámunkban...

Szlimák Hajnalka

VIRÁG ANDRÁS

CSERNOBILRA EMLÉKEZÜNK, 

FUKUSIMÁRA FIGYELÜNK

A Leleplező főmunkatársa a csernobili reaktor-robbanás idején a magyar kormány Tájékoztatási Hivatala tájékoztatási főosztályának vezetője volt és az MSZMP Politikai Bizottsága határozata alapján - Marjai József miniszterelnök-helyettes vezetésével - megalakított négytagú szuperbizottság tagjaként egyik felelőse volt a magyarországi tájékoztatásnak. A Csernobillel kapcsolatos tájékoztatást negyedszázad óta a szocialista rendszerek által elkövetett információs hamisítások, tájékoztatási torzítások és a cenzúrázás egyik mintapéldájaként említik. Tényleg az volt? Szándékosan félrevezették a közvéleményt és máig titkolják azt, hogy valójában mi történt? Mit tudott a magyar kormány arról, ami Csernobilban történt? A szuperbizottság letagadta a tényeket? Vegyvédelmi alakulatokat vezényeltek a Lánchídra? Mi az igazság? Főmunkatársunk 25 év után először szólal meg, ezidáig nem kommentálta a megjelent híradásokat. És megosztja olvasóinkkal az újabb atomkatasztrófával, a fujiamai reaktorbalesettel kapcsolatos gondolatait.

Jelen sorok írója a csernobili események idején a kormány Tájékoztatási Hivatala tájékoztatási főosztályának vezetőjeként vett részt egy szűk körű bizottság munkájában, amely a magyar tömegtájékoztatásnak az atombalesettel összefüggő tevékenységét irányította. A Bizottság elnöke Marjai József miniszterelnök-helyettes volt, tagjai: Berki Mihály tábornok, a Polgári Védelem országos parancsnoka, Sztanyik B. László, a Sugárbiológiai Intézet főigazgatója és jómagam. Marjai József miniszterelnök-helyettes feladata volt az atombalesettel összefüggő hazai gazdasági, és kereskedelmi problémák rendezése, tehát a legfontosabb információs és döntési pont minden lényeges területet átfogott. Az operatív bizottság folyamatos tájékoztatást adott a legfelső politikai vezetésnek és állandó kapcsolatban állt a Honvédelmi Minisztérium és az Egészségügyi Minisztérium speciális bizottságaival. Dr. Bányász Rezső államtitkár, a kormány szóvivője ugyancsak kapcsolatban állt az irányító centrumokkal és részt vett a legfontosabb tájékoztatáspolitikai döntések meghozatalában. A bizottság közvetlenül irányította és felügyelte az MTI, a Rádió és a Televízió, valamint a napilapok hírközlését az atomkatasztrófával és az ezzel összefüggő magyarországi eseményekkel kapcsolatban. A hírközlő eszközök kizárólag a bizottság által engedélyezett és jóváhagyott anyagokat közölhették.

Moszkva nem tájékoztatta a magyar kormányt

A kormányhoz az első közvetlen információ a stockholmi magyar nagykövetségről érkezett arról, hogy svéd megfigyelő pontok a rádióaktivitás hirtelen növekedését észlelik a Szovjetunió irányából. Nem sokkal ezután svéd tudományos források számoltak be arról, hogy nagy valószínűséggel a lett-litván területeken történhetett ismeretlen nukleáris robbanás, majd rövidesen hírül adták, hogy nagy valószínűséggel az Ukrajna területén lévő csernobili atomreaktorban következett be baleset. A nyugati hírcsatornák egymással versenyezve hoztak új és újabb híreket a sugárzási szint egyre több mérőhelyen történt növekedéséről. A magyar tömegtájékoztatás azonban hallgatott. Ennek oka az a megállapodás volt, amelynek értelmében a szocialista államok az egymás területén történő eseményekről csak az érdekelt ország hívatalos hírügynökségének jelentései alapján számolnak be. A TASZSZ a legelső időszakban semmiféle tájékoztatást nem adott, majd - két nappal a baleset bekövetkezte után - kiadta az első csernobili jelentéseket. Azokban szó sem volt a rádióaktivitás növekedéséről. A szovjet hírügynökség szerint a baleset "kisebb jelentőségű" és "a károk elhárítása megkezdődött". A legelső magyarországi híradás a reaktorbalesetről azonban már április 28-án megtörtént a Kossuth Rádió esti hírperiódusában. Ez a Rádió hírszerkesztőségének partizánakciója volt, ugyanis a témára vonatkozó tiltást már kiadtuk. Az ügyeletes hírszerkesztő (Bedő Iván) ennek ellenére ismertette - ha jól emlékszem - a BBC valamelyik jelentését. Ebből fegyelmi ügy lett, amit - a kor szokásai szerint - senki nem vett komolyan.

A balesetet követő nap délutánján a megfigyelő műszerek hazánk területén is emelkedő rádioaktivitást jeleztek. A kormány azonnali tájékoztatást kért a szovjet vezetéstől. A rövidesen megérkező információ alig volt bővebb a nyilvános közleményeknél és egyszerű üzemi balesetként említette a történteket. A helyzet tarthatatlanná vált. Ezekben az órákban már a hazai katonai mérőállomások adatai is azt jelezték, hogy a szovjet területen súlyos atombaleset történhetett. Ekkor született meg az MSZMP Politikai Bizottságának döntése az operatív bizottság fölállításáról.

Később értesültünk arról, hogy ebben az időpontban a legfelső szovjet vezetésnek sem volt reális és teljes képe a kialakult helyzetről. Az erőmű vezetői és az ukrajnai kormányzati szervek meghamisított, manipulált jelentéseket küldtek Moszkvába. Az itthoni vezetés tudott arról, hogy több, mint tíz évvel korábban egy - Leningrádtól mindössze 60 kilométerre fekvő - atomerőműben súlyos baleset történt és csak az utolsó pillanatban sikerült megakadályozni a tragédiát. Erről az esetről a szovjet tájékoztatási szervek sem akkor, sem a későbbiekben nem számoltak be. Érthető, hogy a magyar kormány bizalmatlanul fogadta a szűkszavú szovjet tájékoztatást és azonnali, konkrét felvilágosítást kért. Csak két nap múlva kaptunk bizalmas, diplomáciai  információt, amely szerint rendkívüli szovjet kormánybizottság tartózkodik a helyszínen, a sugárzási szint nem veszélyes az egészségre, rendben folynak az elhárítási munkálatok és a reaktor állapotát, valamint a sugárzás szintjét stabilizálják. Néhány órával később a szovjet külügyminisztérium tájékoztatást küldött a nyugati országok kormányainak. Ez az üzenet első ízben utalt arra, hogy a sugárzási szint "valamivel meghaladja az előírt értékeket", de az állásfoglalás szerint a lakosság egészségét nem veszélyezteti és nincs szükség rendkívüli intézkedésekre.

Vagyis: 48 órával a reaktorbaleset után a magyar kormány nem rendelkezett kompetens információkkal arról, ami történt. Meg kell jegyezni, hogy a magas szintű kontaktusok nem kizárólag a párt legfelső vezetésének, illetve a kormány elnökének égisze alatt működtek. Mind a Honvédelmi Minisztérium, mind az Egészségügyi Minisztérium folyamatos kapcsolatba lépett moszkvai partnerével, a Sugárbiológiai Intézet pedig teljes nemzetközi kapcsolatrendszerét aktivizálta az információszerzés érdekében. A Nemzetközi Atomenergia Bizottság az első kritikus két napban gyakorlatilag nem hallatott magáról, állásfoglalást nem adott ki, ami annak következménye, hogy az illetékes szovjet intézmények az Ügynökségnek sem adtak tájékoztatást. Még az utólagos értékelések is fölhívják a figyelmet arra, hogy mindez teljes mértékben ellentétben állt az egy éve hatalmon lévő Gorbacsov főtitkár tájékoztatáspolitikai filozófiájával. Vannak olyan értékelések, amelyek egyenesen a Gorbacsovval szemben álló pártapparátus bűnéül róják fel a Moszkva hallgatását és a hamis tájékoztatást. A balesetet követő felelősségre vonásokkal kapcsolatban ezt a felfogást szuggerálta a szovjet tájékoztatás is, mentesítve ezzel a főtitkár személyét az esetleges elmarasztalásoktól. Július elején egy PB ülésen állami vezetők; miniszterek, miniszterhelyettesek egész sorát mentették fel.

Gorbacsov a Nyugatot vádolta

A magyar vezetés még az ominózus május elsején sem volt birtokában részletes és korrekt információknak. Április 30-án érkezett tájékoztatás arról, hogy az SZKP PB kétnapos ülést tartott, értékelték a helyzetet és úgy döntöttek, hogy nincs ok a felvonulások elhalasztására a Csernobilhoz viszonylag közel eső ukrán nagyvárosokban (Kijev, Minszk, Szmolenszk stb.) mivel a sugárzás szintje nem veszélyes az egészségre. Hónapokkal később sikerült bizalmas információt szerezni arról, hogy a PB-ülésen valóságos botrány tört ki. A legmagasabb szintű irányító testületet tájékoztatták, hogy az érintett körzetekben 15-30-szorosára nőtt a háttérsugárzás, de több területen meghaladja a normális dózis 50-szeresét is. A főtitkár élesen bírálta az illetékes intézményeket. Kiderült, hogy  semmiféle átgondolt, összehangolt terv nem állt rendelkezésre a lakosság mentése érdekében. Gorbacsov fölvetette a szovjet atomerőművek telepítésének teljes felülvizsgálatát. A PB ülés résztvevői kénytelen voltak tudomásul venni, hogy a baleset első óráiban a szovjet hadsereg riasztott alakulatait védőfelszerelés, vagy -eszköz nélkül vezényelték ki a reaktortűz oltására és nem volt kétséges, hogy a reaktor közvetlen közelében dolgozó egységek katonái, valamint a reaktor fölé repülő tűzoltó-helikopterek pilótái halálos dózisú sugárzást szenvedtek el. Akkor minderről semmi nem szivárgott ki. A magyar vezetés kizárólag a magyar Polgári Védelem mérései, a Sugárbiológiai Intézet elemzései, illetve a nyugat-európai tudományos intézetek jelentései alapján tudott képet alkotni a helyzetről. Mindezek alapján döntött úgy,   hogy a budapesti sugárzási szint nem veszélyes az egészségre, ezért megtarthatták a május 1-ei felvonulást.

A Csernobillel kapcsolatos hazai tájékoztatás értékelésénél általában nem veszik figyelembe kellő súllyal, hogy - egészen május végéig - Magyarországon senki nem rendelkezett a reaktorbalesetről aktuális és pontos információkkal, főként nem a reaktor körzetében kialakult helyzetről. Csak a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség fellépésének volt köszönhető, hogy május első hetétől kezdve folyamatos értékelések és elemzések készültek a politikai döntéshozó centrumok - így a magyar kormány - számára is. A moszkvai információk szűkszavúak és több vonatkozásban hamisak voltak, miközben a nyugati hírügynökségek ontották a riasztó mérési adatokat. Gorbacsov csak három hét után állt a nyilvánosság elé. Csalódást keltő televíziós beszédében azt állította, hogy a reaktorbalesetből szovjet-ellenes kampányt csináltak Nyugaton.

Igaz, ami igaz, a nyugati tájékoztatás meglehetősen zaklatott, egyenetlen volt. A Gorbacsov által bírált hangnem alapja az a tény, volt, hogy a Nyugat nem hagyta szó nélkül a szovjet információ-szolgáltatás botrányos inkorrektségét. Miután néhány napon belül kiderült, hogy a reaktorbaleset következtében egész Európában emelkedni kezd a sugárzás szintje, a szovjet tájékoztatási manipulációk Európa valamennyi nemzete számára közvetlen veszélyt jelentettek. Senki nem tudta, valójában mi a helyzet. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség beavatkozása után hiába lett némileg kiegyensúlyozottabb a tájékoztatás, a szovjet információk továbbra is manipuláltak maradtak. Nyugat-Európa egyetlen szavát nem hitte el a moszkvai jelentéseknek. Részben ennek köszönhető, hogy sorozatban születtek az amerikai, brit, osztrák, francia, olasz, német, stb. hírügynökségek házi gyártású teóriái, amelyek esetenként indokolatlan félelmet, pánikot keltettek a lakosság körében.

A magyar mérési adatok közzétételének hatásáról és körülményeiről külön érdemes szólni. A folyamatos adatközlés vegyes fogadtatásra talált. A lakosság teljesen felkészületlen volt arra, hogy reálisan értelmezze a sugárdózisok szintjét jelző  mértékeket és mértékegységeket. Több olyan rádió- és tv-műsor, illetve újságcikk közreadását rendeltük el, amely a sugárszint emelkedését a természetes háttérsugárzás relációjában magyarázta. A mérési adatokat egyetlen egy alkalommal sem hallgattuk el, vagy hamisítottuk meg, tehát a sajtóben megjelenő közlemények a magyarországi mérések adatairól kivétel nélkül megfeleltek a ténylegesen regisztrált és kontrollált mérési eredményeknek. A sugárzás mértéke mindvégig messze elmaradt a tudomány által az egészségre ártalmasnak tartott szinttől, különösebb óvintézkedések életbe léptetésére nem került sor. A tájékoztatás folyamatosan hangsúlyozta a zöldség-gyümölcsfélék alapos mosásának szükségességét. Emlékezetem szerint a talajközeli növényzet által megkötött sugárzási szint emelkedése csak egy alkalommal tette szükségessé, hogy néhány napra legeltetési tilalmat rendeljenek el Békés megye egyes területein, és az itt begyűjtött tejet csak később, feldolgozott állapotban (főként tejpor alakjában), bizonyos  izotópok bomlási üteme szerint meghatározott raktározási idő után engedték forgalomba hozni. Ezekról az intézkedésekről tájékoztattuk a lakosságot. Egy másik említésre érdemes esemény, hogy Debrecen közelében is érzékeltek az  átlagnál valamivel magasabb értéket, amire a szakemberek először nem találtak választ, mivel teljesen ellentétes volt minden mért tendenciával. Egy idő után azonban kiderült, hogy a sugárszint emelkedésének oka az, hogy a szigorú tilalom ellenére egy cégnek sikerült Magyarországra csempésznie jelentős mennyiségű szarvas- és marhabőrt, amit Debrecen közelében elvermeltek, későbbi felhasználás reményében.

A magyarok mosták a zöldséget és kételkedtek

A mérési adatok folyamatos közlése kezdetének pillanatától érzékeltük, hogy az egzakt mérőszámok nem nyugtatják meg a lakosságot, sőt bizonyos tekintetben fokozódott a bizonytalanság és a bizalmatlanság. Ez két tényezőnek köszönhető azon kívül, hogy lakosság döntő többsége egyszerűen nem tudta hova tenni az adatokat. Az első az, hogy Magyarország - a Kárpát-medence légköri viszonyainak következtében - egész Közép-kelet Európában a legkevesebb sugárdózist kapta. A környező országokban magasabb értékeket mértek. Ausztriában és Romániában például a sugárzás mértéke meghaladta a nálunk mért dózis kétszeresét. A nyugati országok mérési eredményeinek hallatán a magyar emberek egyszerűen nem értették, miként lehetséges, hogy Ausztriában, Németországban, de még Franciaországban is a mi adatainknál magasabb értékeket mértek. Ezért sokan nem hitték el az általunk közölt tényeket. Különösen rossz hatása volt annak, hogy az osztrák egészségügyi minisztérium - teljesen indokolatlanul - néhány napig megtiltotta a Magyarországról származó árucikkek importját, amiről a bécsi rádió folyamatosan hírt adott. A másik ok az volt, hogy az osztrák és német rádióállomások az ottani helyzet alapján több óvatossági intézkedésre szólítottak fel, például: az emberek szedjenek jódtablettát, zárt ablak mögött lehetőleg tartózkodjanak a lakásban, ne időzzenek fölöslegesen a szabadban, ne tegyék ki magukat napsütésnek, ne fogyasszanak zöldséget, a gyerekeket ne engedjék homokozóban játszani, stb. A bukaresti rádió folyamatosan közölte, hogy a román egészségügyi hatóságok több óvodában és iskolában jódtablettát adnak a gyerekeknek. Ezeket az intézkedéseket a szakemberek nálunk nem tartották indokoltnak, a közvélemény viszont kételkedett abban, hogy elegendő védelmet jelent a zöldségfélék mosására vonatkozó felszólítást. A mi tájékoztatáspolitikai célunk az objektív magyarországi helyzet ismertetése, a szükséges szintű lakossági elővigyázatosság érvényesítése, és a pánikhangulat kialakulásának megakadályozása volt.

Konkrét tevékenységünkön túlmutat, ugyanakkor az akkori tájékoztatás megítélésének fontos motívuma az a máig tartó vita, ami a reaktorbaleset későbbi következményei körül bontakozott ki. Az "éles" helyzetben a tájékoztatási operatív bizottság szigorúan a tudományos intézmények által adott prognózisokhoz és a ténylegesen mért értékek bizonyított hatásaihoz és következményeihez tartotta magát. Semmiféle (önálló) előrelátó képességgel nem rendelkezett és természetesen nem tudhatott többet azoknál az adatoknál, amikhez hozzájutott. Olyan jelentés nem állt rendelkezésünkre, amely a leukémia, vagy más daganatos megbetegedések, stb. számának növekedését prognosztizálta volna.

Néhány hónappal a csernobili baleset után a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség külön program keretében vizsgálta meg a különböző országok tájékoztatási tevékenységét.  Az Ügynökség feltárta azt a botrányos helyzetet, amit a szovjet tájékoztatás, pontosabban a tájékoztatás hiánya okozott a legkritikusabb időszakban, a reaktor berobbanásának idején. A szovjet pártvezetés egyetértett a súlyos elmarasztalással és szigorú fegyelmi döntéseket hozott. Kiderült, hogy a szörnyű balesetnek első sorban nem technológiai, vagy konstrukciós oka volt, annak ellenére, hogy a csernobili erőmű-tipus már korszerűtlennek számított a baleset idején. A robbanásnak egyértelműen és kizárólagosan emberi okai voltak. Egy óriási kockázattal járó kísérlet végrehajtására kapott engedélyt az erőmű tudományos vezetése és ennek során indultak be a reaktorban olyan folyamatok, amelyek a végzetes robbanáshoz vezettek. A szovjet atomerőművek biztonsági helyzetét a NAÜ mindazonáltal megfelelőnek minősítette. Az Ügynökség részletesen értékelte az európai államok tájékoztatási munkáját. Rámutatott, hogy több esetben az indokoltnál magasabb fokú veszélyeztetettség képzetét idézték elő a lakosságban. A magyarországi tájékoztatást kiegyensúlyozottnak, korrektnek ítélték. Elismerően nyilatkoztak arról, hogy a kormány a lakosság nyugalmának megőrzése érdekében eredményes intézkedéseket hozott a tájékoztatási munka központi irányításáról.

A szocializmus hősi halottja

Ennek ellenére - a Szovjetunión kívül, ahol ez minden szempontból indokolt volt - a rendszerváltás után egyetlen volt szocialista országban sem kapott olyan súlyos, elmarasztaló kritikát a nemzeti tájékoztatási munka, mint Magyarországon, holott ezeket az elmarasztaló vádakat semmiféle konkrét ténnyel nem tudták, és most sem tudják alátámasztani. A Csernobillal kapcsolatos magyar tájékoztatás ugyanúgy a bukott szocializmus hősi halottja lett, mint a Bős-Nagymaros vízlépcső-rendszer. A rendszerváltás után néhány felelőtlen, szenzáció-hajhászó, második-harmadik vonalbeli újságíró megalapozatlan és bizonyíthatatlan vádakkal illette a reaktor-balesethez kapcsolódó tájékoztatást, elképesztő, irreális túlzásokba kezdett és a végén már konkrét haláleseteket is összefüggésbe hoztak a magyar tájékoztatás "hazugságaival". A napvilágot látott számos félrevezető információ közül kiemelkedik azoknak a magyar kamionsofőröknek az esete, akik a baleset időszakában Ukrajna területén dolgoztak. A későbbiek folyamán többen közülük daganatos betegségekben haltak meg. Ezt a tényt ok-okozati összefüggésbe hozták a reaktor-balesettel, és szinte gyilkossággal vádolták a hazai tájékoztatást, amiért a kormányszóvivő - az akkori tudományos álláspontnak és a rendelkezésre álló adatoknak megfelelően - kijelentette, hogy a magyar kamionok útvonalán nem fenyeget egészségre ártalmas sugárveszély.

Az atomkatasztrófa egészségügyi következményeinek megítélésében a mai napig óriási viták zajlanak szakmai körökben, ami jelentősen befolyásolja a közvélekedést is. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség szilárdan tartja magát ahhoz az álláspontjához, hogy a csernobili reaktor-robbanással mindössze 56 haláleset és mintegy négyezer pajzsmirigyrák megbetegedés hozható közvetlen összefüggésbe. Ennek ellenére visszatetszőnek hat Moris Rosen-nek, az Ügynökség egyik igazgatójának elhíresült kijelentése: "a nukleáris energiát akkor is rendkívül fontosnak tartanám, ha minden évben történne egy ilyen baleset".  A NAÜ álláspontját számos tudós vitatja. Van olyan vélemény, amely szerint közel 5 millió ember károsodott valamilyen mértékben a csernobili erőmű-robbanás következményeitől, mindenek előtt Ukrajna, Oroszország és Belorusszia területén. Magyar orvosok is vannak, akik állítják, hogy a csernobili katasztrófát követően Magyarországon is megfigyelhető bizonyos daganatos betegségek, koraszülések és a gyerekek körében pajzsmirigy-problémák gyakoribb előfordulása. Ha jól tudom, Békés megyében a kilencvenes évek végén készítettek is egy ilyen vonatkozású statisztikát. Figyelemre méltó, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) munkájába bekapcsolódó orvoscsoportok általában azt a véleményt képviselik, hogy az Atomenergia Ügynökség tudatosan letagadja a tényeket, míg a világ vezető sugárbiológiai laboratóriumai egyöntetűen állítják, hogy ezidáig egyetlen olyan tudományos értékű bizonyíték nincs, amely határozott összefüggést alapozna meg a daganatos megbetegedések számának kétségtelen növekedése és az atomerőmű-baleset között.

Egyetlen esetet említek meg, amely vezető helyre küzdötte föl magát a magyar Csernobil-legendáriumban. A történetnek több változata ismeretes, néhányat volt alkalmam elolvasni. Kizárólag olyan újságírók írták, akik az események idején nem voltak tagjai a kijelölt sajtóstábnak és én soha nem is találkoztam velük. Én soha nem reagáltam ezekre a publikációkra, de úgy érzem, itt az ideje annak, hogy a közvélemény megismerje a valóságot. A nevezetes epizódnak "a Lánchíd rejtélyes mosása" címet adhatnánk.

Botrány a híradóban: "vezesse az adást a Tájhiv!"

A történet a következő: a mérési adatok meghamisításáról keringő mendemondák miatt úgy döntöttünk, hogy a TV Híradó esti adásában élőben bemutatunk egy sugárzás-mérő műszert, amelyet a Tudományos Akadémia előtt, a Lánchíd pesti hídfőjénél állított fel a Polgári Védelem. Az előkészületeket délben kezdték. Három óra körül a Honvédelmi Minisztérium sajtófőnöke (a rendszerváltás utáni Horn-kormány hadügyminisztere, Keleti György) tájékoztatott arról, hogy a berendezést üzembe helyezték és "minden rendben van".  Öt óra körül elhatároztam, hogy személyesen megtekintem a berendezést. A Parlamentből elsétáltam a Lánchídhoz, ahol egy felállított kamera előtt helyezték el az ominózus mérőműszert. A honvédség és a polgári védelem illetékes vezetői is jelen voltak és arról tájékoztattak, hogy a nagy autóforgalom miatt keletkező por, illetve a Duna fölötti pára következtében itt valószínűleg magasabb a sugárzási szint a Budapesten tapasztalható tényleges dózisnál. Mire én azt találtam mondani, hogy akkor célszerű lenne az adás előtt lemosatni az úttestet és a hidat, amivel egyetértettek a szakemberek. Értesítettük a Köztisztasági Hivatalt, amely azonnal a helyszínre küldött négy locsolókocsit, amelyek vízzel locsolták végig a teret és a Lánchidat. Ez fél hét körül történhetett, mindenféle komplikáció nélkül, a forgalmat sem zavarták lényegesen. Az igaz krach akkor ütött be, amikor bevilágítottuk a mérőműszert és ráállítottuk a kamerát. Majdnem elállt a lélegzetem, amikor megnéztem a monitor képét, ott ugyanis semmi mást nem lehetett látni, mint a műszer figyelő-ablakát, melynek közepén egy hatalmas és széles vörös csík feszült, ami a veszélyes dózis szintjét jelezte. Szóltam az operatőrnek, hogy itt nyilván nem stimmel valami. A műszeren egy egészen apró fehér nyíl mutatta a mérési értéket, ami a vörös vonal alján billegett. A nyíl melletti vonalas skála a képen alig látszott. A képernyőn teljesen úgy nézett ki, mintha a veszélyzónára irányulna a mutató. Közöltem a polgári védelemmel, hogy ha ezt a képet fogjuk adni, egészen biztosan frászt kap az egész lakosság, miután a képernyőn a kis nyíl beleért a vörös zónába. Kiderült, hogy az odahozott katonai sugárzásmérőnél finomabb mobil-eszköze a hadseregnek nincs. Megkérdeztem az operatőrt, lehetne-e olyan képet adni, ami legalább kissé elhomályosítja a kontúrokat. Erre az operatőr borzasztó ideges lett és kiabálni kezdett, hogy ő az én kedvemért nem fogja meghamisítani a képet, különben is azt, hogy a képernyőn mi látszik, a stúdióban döntik el. Pillanatok alatt meglehetősen feszült hangulat alakult ki, mivel az operatőr úgy gondolta, hogy a kép leleplezi a hivatalos adatok hamisításait, hiszen a sugárzás szintje eléri a veszélyzóna határát. Hiába kezdték el győzködni őt a jelenlévő szakemberek, hogy nem erről van szó, hanem arról, hogy a műszer háborús állapotokra jellemző dózis-egységekre van kalibrálva. Az operatőr teljesen beleélte magát abba, hogy leleplezte a kormányzati tájékoztatás csalását és egyre határozottabban közölte, hogy vagy úgy állítja a kamerát, ahogy ő jónak látja, vagy kikapcsolja az egészet.

Közben már hét óra elmúlt, és engem kivert a víz. Felrémlett bennem, hogy néhány évvel azelőtt, amikor ugyancsak élő tv-közvetítést javasoltam egy magas szintű protokoll-eseményről, országos botrány lett a dologból. (Először jelentkezett egyenes adásban ilyen alkalomból az Országház. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke kitüntette a hazánkba látogató Asszad tábornokot, Szíria elnökét. Teljesen váratlanul óriási tömegverekedés tört ki a Nándorfehérvári-teremben, miközben megkezdődött a kitüntetési ceremónia, és egy technikai hiba miatt a verekedő újságírók és kormányőrök gyűrűjében a lábán alig álló tv-operatőr vállán össze-vissza dülöngélő, közvetítésre állított kamerát nem tudtuk az adásról lekapcsolni...) Egy rendőrautó másodpercek alatt bevitt a TV székházába, de így is már elmúlt negyed nyolc, mire a Híradó stúdiójába értem, ahol tetőpontjára hágott a feszültség. Kígyós Sándor adásvezetőt, a Televízió egyik legkiválóbb szakemberét addigra már annyira fölidegesíthette a Duna-parton állomásozó operatőr, hogy amikor beléptem a stúdióba, rámkiabált: "Teljesen megőrültetek? Elrendelitek a közvetítést, utána meg azt mondjátok, hogy ne mutassuk a műszert? Öt perc múlva indul az adás, nem változtatok!" Próbáltam megmagyarázni, mire figyeljenek a kép beadásánál. Óriási szerencsémre az egyik műszaki szakember egy pillanat alatt rájött a megoldásra: a műszer képét nagyítani kell, a kis mutató akkor távolabb kerül a félelmetes vörös csíktól. Kígyós azonban se nem hallott, se nem látott, rázendített ő is arra, hogy meg akarjuk hamisítani az eredményt, majd hirtelen felkiáltott: "Na, ebből elég volt, csinálj, amit akarsz, vezesse az adást a Tájhiv!" - és kirohant a stúdióból becsapva maga után az ajtót. Borzalmas pillanatok következtek, én ott ültem teljesen tanácstalanul a monitorok és az irányító pult mögött, fogalmam sem volt, mit kellene csinálni. Közben felhangzott a Híradó szignálja, indult az adás. Az egyik műszaki kolléga villámgyorsan odaült mellém és azonnal átvette az adás irányítását.  A műsorvezető Győrffy Miklós volt az egyetlen, aki megőrizte higgadtságát és fantasztikus rutinnal simán levezette a műsort. Olyan összekötő szöveget rögtönzött, hogy abból mindenki kihallotta, mi a dolga. Neki köszönhető, hogy maga az adás teljes rendben zajlott és jól sikerült a mérőműszer bemutatása is, amit egy szakavatott katonai szakértő kommentált a Duna-partról.

Ezekből az eseményekből aztán fantasztikus történetek kerekedtek. Éppen tíz évvel ezelőtt olvastam egy ifjú kollegina kétkolumnás "tényfeltáró" írását, amely szerint az én "parancsomra" katonai vegyvédelmi egységek érkeztek a Lánchídhoz, a Roosevelt-tér zöld parkjában álltak meg a teherautók és a leugráló alakulatok különféle vegyszerekkel igyekeztek semlegesíteni a sugárzást (amit mi természetesen letagadtunk a lakosság előtt) egészen addig, míg a műszer a normális állapotot nem mutatta.

A Televízióban lezajlott események híre is gyorsan elterjedt, különösen a szakmában. Lakatos Ernő, az MSZMP KB Agit.Prop. Osztályának vezetője, valamint Bányász Rezső államtitkár, kormányszóvivő már-már anekdota-szerűen mesélte mindenkinek. Néhány hét múlva, egy diplomáciai fogadáson véletlenül Kígyós is, én is jelen voltunk. Lakatos Ernő és Bányász Rezső azon derültek, hogy Kígyós még akkor is sértődötten nézett rám, holott soha, semmilyen konfliktusunk nem volt korábban, én mindig tiszteletben tartottam az ő kivételesen magas szintű felkészültségét és óriási szakmai tapasztalatát. Egyszer csak Lakatos Ernő külön-külön magához intett bennünket, majd Bányász Rezső hahotázása közepette ránk kiáltott: "Béküljenek ki! Fogjanak kezet!"  Kezet is fogtunk. Ez lett a vége a történetnek.

Fukusima: a kórust az atomenergia-lobby vezényli

A teljes cikk a Leleplezô új számában olvasható

Tőke Péter:

 IMF-maszkabál: Riszálunk vagy kiszállunk

Szinte többfelvonásos bohózatba illő az, ami Magyarország és az IMF között történik. A Nemzetközi Valuta Alap mindenképpen pénzt akar adni, persze súlyos, ránk erőltetendő feltételek árán, nekünk pedig csak egy védőháló kellene, teljesítendő megszorítás-követelések nélkül. Őszintén szólva csak azért, hogy a nemzetközi pénzpiac és a mindenre túlzottan reagáló befektetők megnyugodjanak. Elég lenne egy fotó, ahol Varga Mihály összeölelkezne Christine Lagarde-dal, sőt még azt is oda írhatnánk: több mint nagyon-nagyon jóbarátok, ,,járnak is”. Ez mindenkit megnyugtatna. Miután ez teljesen képtelenség, egyik nembeli sem csapodár, sőt hűséges és elutasítja a balvégről kapcsolatot, kénytelenek voltunk egy képzeletbeli maszkabál fotómontázzsal szemlélteni a helyzetet. Csak két választásunk van: riszálunk vagy kiszállunk.

Mennyivel egyszerűbb lenne az IMF-nek és egy másik Magyarországnak is, ha ismét Gyurcsány, vagy Bajnai lenne a tárgyaló partner. Néhány nap alatt el lehetne boronálni az egészet. Mindent a bankoknak és a multiknak, hogy jobb kedvük legyen? Csökkentsük drasztikusabban az államháztartás kiadásait, a nyugdíjakat, a fizetéseket? Emeljük az adókat, a 16 százalékos helyett legyen progresszív adó? Stb.? No problem, ,,…helyretyutyutyúúúú” és máris meglenne a hitel. Lehetne újra osztogatni és fosztogatni is belőle, s máris az olyan előkelő déli EU-s országok közé kerülnénk, mint Görögország, Spanyolország és a többi. Szinte az alsógatyánkig mindent eladhatnánk és privatizálhatnánk. Szigetünk sajnos nincs, mint Görögországnak, de lehetne egy mély árkot ásni a Balaton északi partvidéke és a Tihanyi félsziget közé, és máris eladhatnánk az utóbbit. Micsoda kaszinós miniállam lehetne belőle, vegasi mintájú felhőkarcoló-hotel-szerencsejáték paradicsomokkal, panorámás luxus lakóparkokkal, a tihanyi apátságot pedig úgy, ahogy van, kiemelhetnék és áttehetnék a badacsonyi hegy tetejére, ajándéklanovkával és fizetős panorámaélvezettel.

Csakhogy ez a fránya Orbán, meg hű társa, Varga Mihály nem lábhoz tett nyelvvel áll eléjük, hanem variál, akadékoskodik, hol akar tárgyalni, hol nem. Közben lázítja a jóságos IMF ellen a lakosságot. Teljesen összezavarja őket. Még a legfaarcúbb pénzosztogató (-fosztogató) szakértőik és itészeik arca is ráng néha az idegességtől. A bő lére eresztett amerikai kávélöttyöt is csak gigás nyelésekkel küzdhetik magukba. Lehet, hogy annyira mégsem okosak, hogy előre látnák a világforradalmi hullám első számú követelését: a jövőben az IMF-hitelt tilos adósságtörlesztésre fordítani, az csak a termelő gazdaság fejlesztésére, a nemzeti jövedelem növelését elősegítő beruházásokra fordítható, mert utána csak annak a bevételi többletéből, az ilyen jellegű befektetések profitjának egy részéből lehet a kamatos-kamat törlesztéseket és uzsorakölcsönöket visszafizetni. Sőt, még ha azt is hozzászámítjuk, hogy az IMF-nek is igazolnia kell, hogy a tagállamai befizetései értéktöbbletből származó valódi pénzek-e, vagy csak egy komputerbillenytű lenyomásával lufiból teremtett, bankóprések által fedezet nélküli levegődollárok, akkor bizony ők sem osztogatnák nyakló nélkül a nekik lefekvőknek.

Mindez persze csak az egyik fenyegető rémálom a sokféle jövő közül. Ám az tény, hogy ahol az IMF pénzt osztogatott, ott jólét, boldogság, közmegelégedettség nem termett. A szigorúan kiosztogatott milliárdjaik eredménye: elszegényedés, elégedetlenség, nyomor, államok csődközelbe jutása. Viszont az adósság törlesztve, fizetve lett, méghozzá többszörösen.

Uraim! Az még nem jutott az eszükbe, hogy azt az országot, amelyik saját erejéből drasztikusan csökkenti az államadósságát, azt bónusszal kellene jutalmazni? Annak például kamatmentesen és drákói megszorítások nélkül kellene pénzt adni? Megnyugtatom önöket, ez csak egy pozitív gesztus lenne, azt a nullás kölcsönt úgy sem fogadnák el. Ha lenne erre válaszuk, azzal egyetértenék. Az önöké nem karitatív szervezet, az IMF nem jótékonysági intézmény.

Térjünk vissza a realitásokhoz! Önök legközelebb decemberben találkoznak Varga Mihállyal. Jól sejtem, hogy feleslegesen? Önök ugyanis már előre megfogalmazták, hogy no, not, nyet stb. Ezért, ha javasolhatom, ez a meeting legyen inkább hanukás, vagy karácsonyi hangulatú. Még meg is ajándékozhatnák Varga Mihályt két IMF-s trikóval – egyiket nyilván Orbán Viktornak küldenék –, hogy elmondhassa széltében-hosszában: Ott voltam, tárgyalunk, illetve tárgyalgatunk! A következő tárgyalás, ha lesz egyáltalán valamikor tavasszal, az már kevésbé tetsző lesz önöknek, mert Varga Mihály, ha még ő lesz ezen a poszton, széles mosollyal fogja önöket köszönteni: Uraim, most én hoznék pénzt, mennyi is az adósságunk, amit a következő két évben ki kell fizetnünk? Igen-igen, új elnök lesz az MNB élén, és ő az óriási devizatartalékból gálánsan kifizeti önöket. Már előre látom elkámpicsorodott arcaikat. Kínos lenne hamarébb megkapni, ugye? Micsoda szégyen lenne a Valutalapnak, hogy valaki fél lábbal kilép az adósságcsapdából. Micsoda örjöngő nemzetközi befektetői tülekedést vonna maga után, arról nem is beszélve, hogy a HUF akár 200 Ft/1 euróig is erősödhetne. Ezzel felértékelné a magyar polgárok megtakarításait, a béreket, nyugdíjakat, mindjárt mi utaznánk bevásárolni Szlovákiába, vagy Ausztriába. És a többi hitelezőnk is mennyivel kevesebbet kaphatna vissza. Akkor nem lenne bűvös szám az elérhető 50 százalék alatti államháztartási hiány. Ez is rémálom, ugye? Pedig nemcsak önök, mi is spekulálhatnánk a pénzünkkel, ha az tényleg a miénk lesz.

Ezek után megpróbálok az önök fejével gondolkodni. Mit mondanának egymás közt, ha összedugnák kis buksi fejecskéjüket: ,,Akkor mostantól mi húzzuk el a tárgyalásokat, mert az Orbán­-Varga duótól jóra nem számíthatunk! Inkább játsszunk a bukásukra! A megállapodást különféle kifogásokkal elnapolhatjuk 2014-ig, akkor pedig az engedelmes amerikai vazullus, Bajnai Gordonka olyan szerződést ír alá engedelmesen, mint amilyent mi karunk. Mi fogunk győzni, az idő nem számít.” Ehhez annyit tennék: ha még ott lesztek! Addigra eldől sok minden. Alábbhagy-e a pénzügyi válság, végigsöpör-e a világon egy gobális pénzhatalom elleni forraddalom, világháborúvá terebélyesedik-e az izraeli-szíriai-iráni konfliktus, vagy kirobbant-e valami más drámát a még szabad internet? Az Európai Unió is megváltozhat jó és rossz irányban. Talán még az Orbán leváltásán buzgólkodó maradiak, liberális-ortodoxosok is kijózanodnak és rádöbbennek: már lehetetlen visszatérés az osztogató-fosztogató két évtizedhez, ha csak Bajnai fel nem találja közben az időgépet.

Én megértem Orbán Viktort is. Nála alapkérdés: erősödhet-e a nemzeti függetlensége, önállósága, vagy visszalépünk az adósrabszolgaság különböző szintű fokozataihoz? Nem mindegy. Ezért sem lehet közömbös az iránt, milyen áron kaphatnánk pénzt, ami nem kell, vagy védőhálót. És az ellenzék számára szincs más út, legfeljebb cicomásabbra vehetik a figurát, másként öltöztethetik fel a szőrösszívű kérőknek az eladó, néha már bizony riszáló menyasszonyt.

A közvélemény és a kíváncsiskodó média megnyugtatására Varga Mihály utalt arra, hogy a tárgyalások folytatódhatnak, ha Brüsszelben értékelik a kormány újaabb takarékossági csomagját, s ami a legfontosabb, megszavazza a parlament a 2013. évi költségvetést. Ez természetes. Csakhogy addig még kitalálhatnak ezt-azt. No meg jöhetnek újabb riposztok, mint például az újabb leminősítés. Egy biztos, sok gondot okozunk nekik, hiszen nem egy oldalon állunk.

 Tőke Péter: Felénk, az EU-ban is 

dőlhet a dominó...

Helyre tenni a sztárolt ,,szent teheneket”! Vizsgálatot a neoliberális művészi lobbiknak osztott pénzekről! Megúsztunk, hogy 4 milliárddal kifosszák a magyar népet?

(Részletek a cikkből:)

Kudarba fulladt a magyar nép újabb kifosztása? (avagy szélhámoskodás az Aranyvonat elrabolt zsidó kincseivel)

Észrevehették, hogy semmiféle utalás sem hangzott el eddigi fejtegetésemben bizonyos etnikummal szemben. A következő téma miatt sajnos ez elkerülhetetlen. Ám nehogy antiszemitizmussal vagy holokauszttagadással vádolhassanak, sőt egy bianco felmentést kaphassak, e számban leközlöm, hogyan írja meg a közelkeleti háborúban Izrael fantasztikus győzelmét egy zsidó harcos, izraelita író dicsőítve hős népét. (Ezt a részletet nem merte a könyvében megjelentetni a kiadója.) Közöljük, hogy Schmidhuber német tábornokot, az elsőt hamarosan magas posztumusz kitüntetésben részesíti Izrael, mert Budapest ostrománál a zsidó gettót lemészárolni akaró nyilasok és SS-katonák közé lövetett és szétkergette őket.

További jópontokat érdemlek azért is, mert a Leleplező korábbi számaiban elemző kutató cikkünkben közöltük: igenis volt holokauszt, tervszerűen semmisítettek meg több milliónyi zsidót, s egy részüket gázkamrákban, krematóriumokban. Ugye bianco megkaptam, hogy nem vagyok antiszemita. Egyetért velem, Szalai Annamária, kedves? Merhetem szóba hozni a következő nagyon cikis témát?

Nos, ez is a holokauszthoz tartozik, pontosabban a II. világháború végén az Aranyvonattal külföldre vitt magyar aranykészlet és a zsidó családoktól elrabolt műkincsekkel kapcsolatos. Tagadhatatlan, hogy e mai értékben számolva több mint kétmilliárd dollár értékű nagyrészt zsidó vagyont elvitték, aztán jó részét a német, majd az amerikai katonák megdézsmálták. Visszaszolgáltatásukra nemzetközi és államközi egyezmények születtek, a kártérítés több lépcsőben megtörtént. Persze nem minden érintettet kielégítően, s perek is folytak, folynak. A jogosságuk azonban a legtöbb esetben megkérdőjelezhető. Ezekre nem is térnék ki, hiszen hietetlenül nagy irodalma van.

Más ok miatt téma. Drábik János főszerkesztő-helyettes kollégám a minap kint járt az USA-ban és Kanadában, előadásokat tartott a magyar emigráció közösségeinek. ők tettek fel egy sor kérdést, kérve, hogy továbbítsuk. Ezt itt és most megteszem.

– Igaz-e, hogy az Aranyvonattal külföldre rabolt zsidó kincsek tulajdonosainak kártalanítása ellenére rá akarták kényszeríteni magyar államot, hogy az Aranyvonat teljes értékét kártérítésként újra kifizessék egy lobbinak az adófizetők pénzéből?

– Igaz-e, Sólyom László exköztársasági elnök úr, hogy ön teljes tekintélyét bedobva megpróbálta ezt keresztül vinni, és szinte Herkulesként harcolt érte?

– Igaz-e, Surányi György exnemzeti bankelnök úr, hogy ön bedobva minden monetáris zsenialitását, elő akarta, s állítólag elő is tudta volna varázsolni ezt a nagyjából nyolcszázmilliárd forintnyi összeget, hogy kifizethessék?

– Tudta-e ön, Sólyom és Surányi úr, hogy a magyar néptől ellopandó négymiliárd dollár duplája az Aranyvonat átszámított teljes értékének, amit az 1945-ös akkori 200 millió dollárról 1999-2000 tájékán 2 milliárdra szoroztak fel, beszámítva még a magyar állam aranykészletét is, ami nem a zsidók elrabolt vagyona volt?

– Igaz-e, hogy ez a hatalmas kártérítési lufi azért pukkadt ki, mert az ügy amerikai tudományos kutatója, Kenneth D. Alford akkoriban, 1999 decemberében Patrubány Miklós, az MVSZ alelnöke meghívására épp Budapesten járt, és erről a témáról tartott minden sunyi mesterkedést leleplező előadást, s ezt a nemzetközi hírügynökségek is világgá kürtölték?

Madeleine Albright: Magyarország nem felel az Aranyvonatért

– Tudják-e önök és névtelen társaik azt, hogy Madeleine Albright, az USA külügyminisztere a nagy nézettségű History Channel tévécsatornán leadott húsz részes sorozatában többször is kifejtette, hogy az Aranyvonattal külföldre vitt holokausztkincsek jelentős részét az amerikai hadsereg lopta el, másik számottevő részét elárverezték a New York-i tőzsdén, a többit pedig megkapták külföldi zsidó szervezetek, ezért a magyar állam semmilyen formában sem felel?

– Tudják-e önök, hogy az ügyet megtorpedózó Patrubány Miklós előzőleg a meghurcolt, deportált zsidók alvó számláit kutatta Svájcban, és nyilván nem önök, de valakik úgy lejáratták, majdnem teljesen tönkretették, s talán életben sem maradhatott volna, ha a helvét ország elnöke és külügyminisztere személyesen nem jár közben az érdekében?

– Tudják-e önök, hogy az 1999-es Alford általi leleplezést követően Patrubányt elnökké választották (a javasolt Boross Péter helyett), s azóta – főleg a négymilliárd dolláros csalás megakadályozása miatt – nem kap semmilyen állami támogatást a Magyarok Világszövetsége?

– Azt már önök tényleg nem tudhatják, hogy Mr. Alford később, az Aranyvonat dokumentációja titkosításának feloldása után betekintett az iratokba, és hihetetlenül precíz leltárt talált. Minden egyes elrabolt zsidó festmény, arany és ezüst műtárgy stb. egy sorszámot kapott és ennek alapján az is megállapítható lett, hogy mennyi a reális értékük, felkutathatták, hogy hová kerültek stb.

Úgy gondolom, hogy a nezetközi zsidó szervezetek és a külföldi, főleg amerikai és izraeli politikusok az ügyben korrektül jártak el, és megvetik a holokauszt drámából nyerészkedni, arról újabb kóbőrt lehúzni akaró pénzéhes hittestvéreiket. Az amerikai kormány kifizette a reálisan járó kártérítést és azt megkapták azok, akiket megilletett. Így alaptalan a MÁV és minden más Magyarország elleni per is. Mint ahogy az Alkotmánybíróságunknak is törölnie kell azt a rendszerváltás után hozott felháborító döntését, miszerint minden kárért örök időkig a Magyar Állam felel. (Mellesleg ebben Ausztria illetékesebb, mivel előbb oda adtak vissza sok mindent, mert a Rákosi-féle Magyarország elsikkasztotta volna.)

Szándékosan csak kérdeztem, bár sok dokumentum is fel lett kínálva, a részletekbe nem kívántam belemenni. Ez egy parlamenti vizsgáló bizottság, vagy Budai Gyula dolga. Ám az a négymilliárd dollár, amit Surányi állítólag elővarázsolt volna, nem hagy nyugodni. Átszámítva az a nyolcszázmilliárd forint nagyon kellene most a Fidesz kormány mozgásterének növeléséhez, a 2013-as és a 2014-es kamatfizetéséhez és adósságtörlesztéséhez. Épp ezért ezúton arra kérem Járai Zsigmondot, az MNB felügyelő bizottságának elnökét, hogy indítson a banknál belső vizsgálatot a négymilliárd dollár ügyében. Honnan lehetett volna előteremteni, hová lett az a pénz, egyáltalán van-e jogköre a mindenkori elnököknek ilyen ellenőrizetlen, ki tudja hova elkönyvelhető hatalmas összegek feletti rendelkezésre, esetleges külföldi bankokban ,,elrejtésre”?

Úgy gondolom, hogy egy ilyen léptékű fondorlatos holokausztcsalás, ha azt valóban kitervelték, igencsak sérti az áldozatok emlékét. Ezért – előrebocsátva azt, hogy a magam részéről kétlem, hogy Surányi és Sólyom önként és dalolva csak úgy asszisztált volna ehhez a mocskos ügyhöz – az európai zsidó szervezetnek, de Izrael államnak is követelnie, segítenie kellene az ügy kivizsgálását és a szélhámosságot háttérből kitervelő személyek leleplezését.

A ,,szent tehenek” trónfosztás

A címlapon feltettem egy kérdést: Eltakarítható a liberális mocsok? A válasz: igen! Ám csak törvényesen, megfelelő, szakszerűen folytatott vizsgálat eredménye után. Az alcímben az is ott van: ,,Csak a valós érdemeikért díjazni a szent teheneket!”Aki a mozaik képen látható, az a filozófusok botrányának főszereplője. Sokan talán eme összerakott puzzle változatban is felismerik. Szerintünk ő tényleg nagy filozófus, és nem egy pénzéhes, korrupt csaló. A vizsgálat kideríti majd, hogy mennyire érintett.

Azért választottuk őt, mert egyben egy liberális szimbólum is. Az ő neve, mint ahogy Konrád Györgyé, Eszterházy Péteré, Paul Lendvaié és társaiké is, jelképe egy korszaknak.  (Lendvai itt csaknem kakukktojás, hiszen Ausztriában média-vezérürü és talán csak állambiztonsági ügynöki jelentéseiben író, mint a Látogatós Konrád, vagy Eszterházy, akinek el sem kell olvasni új műveit, csak azt mondani: Húúú, azannyát!) Ez a húszéves neoliberális éra tavaly lezárult, a maiba már nem illenek bele, mert most már ki merjük mondani: nem szeretjük a „szent teheneket”. Rá kell jönnünk, hogy a nemzeti oldalon is vannak tehetségek, nagy művészek, csak nem hagyták kibontakozni őket, nem lettek agyonsztárolva. Joggal írta előző számunkban Pákh Imre, a Munkácsy-festmények nagy gyűjtője és a Munkácsy-kiállítások vezéralakja, hogy eljött az ideje a kulturális rendszerváltásnak. Igen. Eljött. És véget kell vetni annak, hogy egyes írók és költők nyernek el minden támogatást, és ők kapják az egymásnak írott, kis példányszámban sem eladható gyenge művekért a nagy pénzeket. Az átkosban Aczél György válogatta ki és hagyta futtatni őket, utána meg a neoliberális brancs. Csaknem ugyanazokat. Mintha semmi sem változott volna.

Érdemes megnézni a névsorokat, kik szerepelnek rajta. Az, hogy kik kapták a leértékelődött kitüntetéseket, díjakat, amelyek egyben minősítik az odaítélőit is. Kossuth-díj az is, amit Rákosi Mátyás adott, s az is, amit Kádár, Göncz, vagy Sólyom. A többiről nem is  beszélve.

Csiribí, csiribá, a száz milla oda má!

Ugyancsak érdemes megnézni kik nyertek el támogatásokat és miért mindig az a szűk, belterjes kör? Ügyesen bűvészkedett az állami százmiliókkal a filmszakma elitje is. Ha élne a bűvész Rodolfó, még ő is megirigyelné az egyik-másik szent tehenet: ,,Tessék nézni a kezemet! Csiribí, csiribááá, a száz milla oda máááá!” Micsoda kollektív gágogás fogadta Andi Wajna biztosi kinevezését. Nagyon gazdag, nem lehet neki baksist visszaosztani, nem művészeti sógor-koma, a szakmához is ért és világszerte ismert neve is van. Azt biztosra vehetik, hogy az ő filmszakba-beli országlása idején a szent tehén pereputtyok nem fognak néhány száz mozinézőt sem hozó filmeket rendezni. Egy Budai Gyula-féle vizsgálat érdekes dolgokat tárna fel.

Visszatérve a szellemi ,,szent tehenekhez” itt az ideje, hogy Konrád György helyett, aki állítólag fél itthon és szívesebben él Németországban, vagy Eszterházy Péter helyett, aki pocsondiázta a magyarokat, nemzetiek, hazájukat szerető, ahhoz hű írók, költők lennének az elismertek, s kapnának kiemelkedő megbecsülést.

Ide kívánkozik egy kiemelés Csurka István mostani számunkban olvasható cikkéből:

A leszerepelt tábornokok helyébe újakat neveznek ki.

Konrád György generalisszimusz mégis marad itthon, Göncz tatával sem íratnak alá újabb aláíróívet, úgysem érti már, miről van szó, és a női hadosztályt vezénylő élemedett szüfrazsett – civilben filozófusnő – kilép az Akadémia Filozófiai Intézetéből, mert nagynak találja az ottani korrupciót.

Jönnek az új fiúk és az új lányok.

Új fegyverekre, új érvelésre és sokkal nagyobb fenyegetésre is szükségük van.

Valószínűleg belátták, hogy nem voltak elég alattomosak és sok régi, 18-20 éve bevált aknát használtak.

Új elaknásításra készülnek.

Soros ebben segíteni fog…

Én kétlem. A levitézlett figurák már használhatatlanok.

Visszatérve a szellemi szent tehenek bírálatához, az esélyegyenlőséget és a valódi tehetségeket támogató elvnek kellene érvényesülnie az egyéb művészeti ágakban, területeken is. A Fidesz-kormány is így gondolja ezt. Andy Wajna kormánybiztossá kinevezése jelzés értékű is, egyben a fent leírt az új szellemet tükrözi. Nem a brancs, a lobbikör lekent filmtervei, hanem a művészileg is értékes, vagy nagy nézettségre számítható, piacképes alkotások kerülnek megvalósításra.

Szó van arról, hogy a tudományos akadémiához hasonlóan szerveződik majd egy művészeti akadémia is. Így az eddig mellőzött írók, költők, festők, szobrászok, zenészek is bekerülhetnek egy színvonalas, tudósokéhoz hasonló közösségbe.

(A cikk tejes terjedelemben, az észak-afrikai és az EU-t is fenyegető dominódőléssel az honlapon megrendelhető, és újságárúsoknál kapható 2011 / 1  számunkban olvasható.)

 Robert Zoellick, Róna Péter, Július 

Mohácsi, Edmund Phelps, Benke 

Dávid, Amar Bhidé:

A közelgő, jóval nagyobb válság okai

Még veszélyesebb időkkel riogat a Világbank elnöke

A világ a gazdasági bizonytalanság „újabb és veszélyesebb szakaszához" érkezett az európai szuverén adósságválság miatt - hangoztatta a Világbank elnöke.

A The Weekend Australian című lapnak nyilatkozva Robert Zoellick kifejtette, hogy az európai gazdasági problémák messze súlyosabbak, mint az Egyesült Államok gazdasági gondjai. Aggodalmát fejezte ki amiatt is, hogy a Nagy-Britanniában kirobbant zavargások „kisiklathatják" a brit költségvetés megszorító programját.

Zoellick arra szólította fel az európai vezetőket, hogy a kontinens szuverén adósságproblémáját erőteljesebben kezeljék, és felpanaszolta, hogy az Európai Unió struktúrái nehézzé teszik a hatékony gazdasági reform megvalósítását. Feltette a kérdést, hogy a mostani helyzet mennyiben tér el a 2008-ban tapasztalt összeomlástól. Egyrészt most kisebb a hirtelen bekövetkezősokk esélye, másrészt viszont az elmúlt három évben az államok felhasználtak minden pénzügyi lehetőséget és a monetáris politika a lehető leglazább, így alig maradt mozgástér.

Zoellick szerint a világban a „nemzetközi pénzügyi rendszer átalakulása" megy végbe, és a hatalom rohamosan az olyan gyorsan növekvő fejlődő országok kezébe megy át, mint Kína, India, Brazília és Délkelet-Ázsia.

The Weekend Australian

Július Mohácsi: Nagy a baj..... (Amerikai tőzsdei specialista tudósítónktól)

Sokkal nagyobb, mint azt sokan gondolnák. Az utóbbi években mindig is bajban volt pénzügyileg egy csomó ország (az élen Amerikával). Sosem vették a politikusok komolyan azok figyelmeztetését, akik értenek is hozzá. Általában egyetlen kézlegyintéssel megoldottnak tekintették a problémát („Nincs baj! Majd még több pénzt nyomtatunk!"). Az országok többsége nem csupán nyakig van eladósodva, hanem jelképesen, már a szájáig és a megfulladás rémképe villan be. Mindenki tudta, hogy ez egyszer be fog következni, mégsem tettek semmit az elkerüléséért.

Országok, központi bankok, nemzetközi pénzügyi szervezetek (a „semmit" fedezetként használva) indítják be a háttérben a bankóprést, és adnak egymásnak hiteleket. Kézzelfoghatóan nem, illetve csak komputeren, digitális formában létező, a semmiből kreált „pénzeszközöket" tologatnak számlák között, és komolyan azt hiszik, hogy emberek millióinak a problémáját meg tudják oldani ezzel. Vagy talán már ők maguk sem hiszik? Félelmetes, amit megengednek maguknak. Ha ön meg én ugyanezt csinálnánk (csak kicsiben, persze), életünk végéig börtönbe csuknának bennünket.

Ha egy adós polgár nem tudja fizetni tartozásainak törlesztőrészleteit, Amerikában hivatalosan is csődöt jelenthet. Egy bírósági határozattal eltörlik az összes adósságát és új életet kezdhet. Lehet, hogy egy-két évig nem kap hitelt, nem tud részletre házat venni, de szép lassan felépíti ismét magának a hitelképességét. Ebben a rend-szer is segít, hiszen mit érnének a bankok, és a fogyasztás finanszírozásában érdekelt pénzügyi vállalatok, ha nem volna senki, akinek a vásárlásait finanszírozni lehetne?

Az országok esetében a nemzetközi pénzkartell egész egyszerűen nem engedi ezt meg. Akármilyen rossz állapotban van az ország, még több hitelt adnak neki, amiből ki tudja fizetni az előzőtartozásainak egy részét. És most persze még többel fog tartozni. Ha megengednék és az országok valóban új útra térnének, állampolgáraik érdekeit figyelembe véve cselekednének és nem költekeznék túl magukat (magyarán azt csinálnák, amit az állampolgáraiktól is elvárnak, és ennek a törvény szigorával érvényt is szereznek), akkor a nemzetközi pénzügyi maffia nagy bajban lenne. Nem tudna belekényszeríteni bennünket a kedvezőtlennél kedvezőtlenebb új hitelek felvételébe.

A tőzsdét Obamáék agyonmanipulálták az utóbbi két évben. Csak hogy a világ lássa: minden szép és minden jó. A jelenlegi részvényárakba az összes, potenciálisan esetleg megtörténhető jó hír már be van árazva. Az index futureseket éjjelente felsétáltatták számtalan alkalommal. Sőt, ne felejtsük el, hogy tavaly ősszel a magyar média is hangos volt a „hivatalosan is vége a recessziónak" szövegekkel. Mintha az egy gombnyomásra működne! Igaz, hogy közben az országok eladósodása olyan méreteket öltött, amely egyszerűn kezelhetetlen. Igaz, hogy az ingatlanpiacok egyszerűen haldokolnak, és manapság is lélegeztetőkészüléken vannak. Igaz, hogy a legtöbb országban a munkanélküliség aránya a második világháború óta a legmagasabb. Igaz, hogy a lakosság többsége fuldoklik a személyesen felhalmozott adósság terhének súlya alatt. Ehhez Magyarországon még hozzájön az, hogy a nép tartozásának nagy része hozzá van kötve a svájci frank forinthoz viszonyuló árfolyamához. Szégyelljék magukat azok (az ún. „szakértőkre" gondolok), akik annak idején favorizálták ezt.

Most minden szem az USA-re néz. Amerika elérte a törvényben meghatározott adósság plafonját. Magyarán bármely újabb hitel felvétele illegális lenne. Mi a megoldás? No nem, még csak ne is gondoljanak arra, hogy összébb húzza a magát, és majd csak addig nyújtózkodik, amíg a takarója ér! Ugyan már! Azon dolgoznak, hogy megváltoztassák a törvényt, és megemeljék azt a bizonyos szintet. Milyen egyszerű! Képzeld csak magukat egy hasonló helyzetbe! Mondjuk, hogy lakásvásárláshoz pár évvel ezelőtt felvettek 10 millió forint hitelt. Változnak az idők és ön képtelen fizetni a törlesztéseket. Ha ön lenne az „állam" akkor besétálna a hitelezőbankba és közölné velük, hogy mi a helyzet. ők boldogan adnának újabb 5 millió forintot, amiből 1-2 milliót ki is fizetne az elmaradások pótlására, a többit viszont elköltené a napi megélhetésere, venne új plazmatévét, elvinné a családot üdülni Tunéziába. Két év múlva ismét elfogy az ön pénze - de aggodalomra nincs ok, hiszen csak meg kell látogatni barátságos bankárokat és kezdődik a cirkuszi mulatság elölről. Na, ez az, amit az államok nem engednek meg saját polgáraiknak, ők maguknak viszont igen.

Visszatérve Amerikára: ha a Kongresszus megszavazza a törvénymódosítást, lefogadom, hogy a tőzsde (már néhány nappal korábban) elkezd rohanni felfelé. Mi ebben a jó hír? Az, hogy a politikusok, féltve az állásukat és nagy ívben letojva a választópolgárok és gyermekeink/unokáink érdekeit, hagyják, hogy még jobban eladósodjon mindenki. Maga a törvénymódosítás puszta ténye is ijesztő, mert jelzi, hogy szükség van rá, enélkül itt a vég! Igazi megoldást kínálnak ezzel? Messze nem így van, csupán az elkerülhetetlen kerül ismét egy kicsit elodázásra. A nyertesek? A FED (a privát kezekben levő, amerikai ún. központi bank) a semmiből csinálja a pénzt, és jó kamattal kölcsönadja az USA kormányának. Létezik ennél jobb biznisz? Kötve hiszem.

Ha a kongresszusi atyák felelősséggel döntenének (nem emelünk adósságplafont, hanem végre-valahára nekiállunk rendet csinálni), azt a piacok „rossz hírnek" vennék és hatalmasat esnének. A dollár zuhanni kezdene, a svájci frank az egekbe szökne. Persze (többek között) Magyarország is meginná a levét ennek. A rendcsinálás tehát rossz, az újabb trillió dolláros eladósodás az jó! Félelmetes ez, hiszen egy rendkívül instabil adósságspirálban vagyunk már most is. Azt is mondhatnánk, hogy kényes az egyensúly - már ha létezne egyáltalán egyensúly! Nincsen. Hiszen az maga a csoda, hogy a nemzetközi pénzpiacok még nem omlottak össze. Véleményem szerint közel vagyunk. Nem holnaputánra gondolok, de a tendencia egyértelmű, mindenki láthatja, aki akarja egyáltalán látni.

Nagyon sok e-mailt és egyéb üzenetet kapok a témával kapcsolatosan. „Hogyan készüljek fel a közeledő pénzügyi válságra, ha van pénzem, mit csináljak vele, ha nincs, akkor hogyan tudok profitálni potenciálisan magából a pénzügyi anarchiából? Ha előre szeretnék magamnak és családomnak lehetőséget teremteni, ingatlant biztosítani külföldi országokban, akkor milyen lépéseket tegyek most? Egyáltalán hová lehet menni realisztikusan, legálisan?"

Floridában (USA) élőtőzsdei szakértőnk megvárta az adósságplafon felemelését, az azt követő Standard & Poor's leminősítést és újabb válságot, majd lapzártánk idején egy nemzet-közi webináron (internetes on-line előadáson) válaszolt minden kérdésre.

Az adósságválság oka: államokat nem lehet bebörtönözni

2011. 8. 17.

A görög adósságválság felvetette a kérdést: vajon fennmarad-e az euró a fiskális politika szinte elképzelhetetlen fokú centralizációja nélkül? Van azonban egyszerűbb mód is. A banki szabályozó hatóságoknak egyszerűen csak nemet kell mondaniuk a felügyeletük alá tartozó intézmények felelőtlen hitelezési gyakorlatára.

A külföldi kormányok részére folyósított hitelek számos tekintetben kockázatosabbak, mint a biztosíték kikötése nélküli magánadósságok vagy az úgynevezett bóvli kötvények. Ha a magán-hitelfelvevőnek biztosítékot - például a házát - kell fedezetként felkínálni, akkor ezzel korlátozni lehet a hitelezőintézmény kockázatait, mert a lekötött vagyontárgy elvesztése miatti félelem óvatosságra ösztönzi az adóst. A kormányok ezzel szemben nem ajánlanak biztosítékot, így az időbeni törlesztésre a legfőbb ösztönzés abból a félelemből ered, hogy a nemzetközi hitelpiacok kizárják az adott államot. Külföldről csak olyan kormányok kényszerülnek nagy összegű hiteleket felvenni, amelyek tartósan képtelenek arra, hogy a kiadásokat helyben beszedett adóból vagy belföldön felvett hitelekből finanszírozzák. A külföldi hitelezők kegyeinek keresése általában a rossz kormányzásból ered.

A kereskedelmi hitel általában bizonyos megkötésekkel jár együtt. Kölcsönök vagy kötvények gyakorta megkövetelik a hitelt felvevőféltől bizonyos sajáttőke-hányad vagy készpénz felmutatását. Az államkötvények ezzel szemben nem tartalmaznak megkötéseket. A magánszemélyek börtönbe kerülhetnek, ha valamely hitel elnyerése céljából félretájékoztatják a hitelezőt a valós pénzügyi helyzetükről. Az értékpapírtörvények általában előírják, hogy a vállalati kötvények kibocsátói mutassanak rá minden lehetséges kockázati tényezőre. A kormányok ezzel szemben semmilyen büntetést nem kapnak, legyen szó akár félretájékoztatásról vagy csalárd könyvvitelről, amint ezt Görögország példája is jelzi. Ha egy magánadós fizetésképtelenné válik, akkor a csődbíróság felügyeli a felszámolás vagy az átszervezés folyamatát, amelynek végén esetleg a biztosítékkal nem fedezett követelésekből is behajtható valami. Az államok felszámolására azonban nem létezik eljárás, és nincs jogi fórum az adósságai újratárgyalására.

Az adóztatás joga miatt az államok adósságát általában biztonságosabbnak tartják, mert egy cég például nem jogosult arra, hogy a tartozásai fedezetének előteremtésére hozzányúljon a bérekhez. Az adóztatásra vonatkozó állami jogkörök azonban gyakorlati korlátokba ütköznek, emellett erősen kérdéses a kormányok erkölcsi vagy jogi alapja arra, hogy jövőbeni generációkat kötelezzen a külföldi hitelezőkkel szembeni tartozások visszafizetésére.

Az államok részére folyósított hitelt emiatt felmérhetetlen kockázatok terhelik, amelyeket a következmények vállalására alkalmas, szakosodott piaci szereplőknek kellene viselniük. Történelmileg nézve a szuverén hitelezés mindig is elszánt pénzemberek feladata volt, akik ügyesen alkudtak és jártasak voltak az államvezetés kérdéseiben. Az sem volt ismeretlen, hogy a kormányoknak folyósított kölcsönök fejében kikötőket vagy vasutakat kértek biztosítékként, de időnként katonai erőt is alkalmaztak a törlesztés kikényszerítésére.

Az 1970-es évek után azonban a szuverén hitelezés kezdett intézményi formákat ölteni. A Citibank egyik akkori vezetője, Walter Wriston nevéhez fűződik a legendás mondás, amely szerint országok nem mennek csődbe. Ez volt az az intézmény, amely élen járt abban, hogy hatalmas petrodollártömegek vándoroljanak kétes politikai rezsimekhez. Ez akkor sokkal jövedelmezőbb üzletnek számított, mint amilyen a hagyományos hitelezés volt.

Később a baseli egyezmények fokozták a bankok étvágyát az állampapírok iránt, amikor azokat lényegében kockázatmentessé nyilvánították. A bankok ezt követően óriási tételeket halmoztak fel olyan, magas hozamokat nyújtó kötvényekből, mint amilyeneket Görögország is kibocsátott, mert ezekkel szemben csekély tőketartalékot kellett képezni. Ez az adósságforma általában kiváló besorolást kapott, miközben kérdéses volt, miként lehet valamennyire is objektív módon értékelni biztosíték nélküli és lényegüket illetően behajthatatlan követeléseket.

A szuverén kölcsönfelvevőknek folyósított banki hitelek kétszeresen is katasztrofális hatással jártak. Egyrészt elősegítették a túlzott mértékű eladósodást, különösen a korrupt vagy felelőtlen kormányok által irányított országokban. Másrészt a kockázatok a bankokban (nem pedig mondjuk fedezeti alapokban) halmozódtak fel, így a szuverénadósság-válság széles körben okozott károkat.

A szuverénadósság-válság és a bankválságok közötti szoros kapcsolat megtörésére kínálkozik egy közvetlen megoldás: a banki hitelezést olyan adósokra kellene korlátozni, ahol a törlesztésre való készség és alkalmasság értékelése nem jelent „ugrást a sötétbe". Ehhez nem lenne szükség az európai fiskális rendszer komplex átalakítására, és újabb szupranacionális entitásokat sem kellene létrehozni. A kormányok természetesen nehezebben jutnának külföldi hitelekhez, ez azonban nem súlyos kényszer lenne az állampolgáraik számára, hanem éppen egy kedvezőkifejlet. Ha pedig korlátozva lenne a kormányok hozzáférése a külföldi hitelekhez (ami mellesleg ösztökélést jelenthetne a nagyobb fiskális felelősségre), azzal a vállalkozói és produktív hiteligénylőket is segíteni lehetne.

Ilyen kényszerintézkedésekkel természetesen nem lehet megoldani Portugália, Írország, Görögország vagy Spanyolország jelenlegi válságát. Annak azonban legfőbb ideje, hogy Európa és az egész világ hagyja abba a tántorgást az egyik rövid távú megoldástól a másikig, és végre lásson hozzá a valódi, strukturális problémák megoldásához.

Edmund Phelps, a Columbia Egyetem Nobel-díjas professzora, Amar Bhidé a Tufts Egyetem professzora.

 Szlimák Hajnalka: A GLOBÁLIS ÖSSZEOMLÁS 

JELEI

A politikai és gazdasági összeomlásról nem kívánok publikálni, megteszik azt helyettem nagyszerű munkatársaim. Az összeomlás azonban sohasem önmagában megy végbe, és sohasem kizárólag gazdasági vagy politikai okokra vezethető vissza.

MÁSFÉL BOLYGÓRA LENNE SZÜKSÉGÜNK A TÚLÉLÉSHEZ

A fosszilis energiák pocsékolása, az ipari tevékenységek, és az ivóvíz korlátlan felhasználása megbosszulja magát. A Global Footprint Network (GFN) felmérései szerint már 20 évvel ezelőtt átléptük azt a kritikus vonalat, ahol a természeti erőforrások iránt támasztott emberi igények mértéke túllépte azt a határt, amellyel a természet ezen erőforrásait biztosítani tudja. Ezt ökológiai túllövésnek nevezzük, ami csak növekedik minden évben. Jelenleg majdnem egy év és hét hónapra van szüksége a földi ökoszisztémának, hogy előállítsa (megújítsa) azon erőforrásokat, amelyet az emberiség egy év alatt elfogyaszt.

A klímaváltozás miatt bekövetkező környezeti katasztrófák, mint például a szárazság, az elsivatagosodás, a heves esőzések, az áradások és a tengerszint-emelkedés miatt 2050-ig akár 200 millióan válhatnak földönfutóvá. Jelenleg 25-27 millió ökológiai menekült bolyong világszerte.

INTENZÍV NAPKITÖRÉSEK 2012-BEN!

Ha egy, a Carrington-kitöréshez (1859) hasonló erejű esemény következne be napjainkban, akkor tudományos becslések szerint a teljes európai transzformátor-hálózatot tönkretenné - mondja a NASA szakembere, aki 2012 - 2013 évekre prognosztizálja a legerősebb napkitöréseket.

A www.idokep.hu előrejelzései szerint 2012. március 9-én egy masszív koronakitörés során a Nap plazmát és milliárdnyi apró, töltött részecskét lövell ki a Föld felé, amelyek március 13-án el is érik bolygónkat.

A lehetséges legrosszabb forgatókönyv szerint olyan heves sarki fény lángolhat fel az Egyesült Államok északi részén, hogy sokan pánikba esnek, egy esetleges szovjet, ballisztikus rakétákkal indított atomtámadás első csapásának vélve azt. Kanadában, a Quebechez közel eső területeken mindössze 90 másodperc alatt összeomlik a teljes elektromos hálózat, 6 millió kétségbeesett, és az események előtt értetlenül álló embert hagyva magára a hidegben és a sötétben.

A legintenzívebb, valaha feljegyzett geomágneses vihar 1859-ben olyan heves volt, hogy a szokásos 3-4 nap helyett 18 óra alatt érték el a Földet a töltött részecskék. A nappali égbolt is látványosan kifényesedett, éjjel pedig kényelmesen lehetett olvasni. Kívülről szemlélve úgy tűnhetett, hogy színes tűzbe borult az egész bolygó. Az északi fény még Hawaii, Mexikó és a Földközi-tenger szélességein is beragyogta az eget.

Milyen következmények várhatóak?

2012. március 9-i napkitörés március 12-14-én éri el a Földet. Először is az esemény fénye eléri a NASA Soho műholdját, amelynek kamerája azonnal tönkre is megy - de az utolsó előtti képkockákon még kulcsfontosságú információkat rögzít a kitörés struktúrájáról. Ezeket azonnal továbbítja az orbitális pályán keringő átjátszó műholdak felé, amelyek (most még) tökéletesen működnek. Néhány perc múlva a nagy energiájú röntgensugárzás súlyos károkat okoz a műholdak egy részében, de a többségük működőképes marad. Az esemény 72. órája után azonban megérkezik az a lökéshullám, amelynek milliárdnyi töltött részecskéje leradírozza az égről a műholdakat. Megszakad a kapcsolat a Nemzetközi Űrállomással is.

Jól láthatóan kivilágosodik az égbolt, a nappali fény szabad szemmel is sokkal vakítóbbnak tűnik hirtelen. Központi csillagunkat figyelő, optikai távcsövek kamerái is megörökítik az eseményt, és azonnal megjelenítik azt az űridőjárást figyelő obszervatóriumok képernyőin.

Az FAA (Nemzeti Légi-közlekedési Hatóság) mérlegelve a veszélyeket olyan döntést hoz, amire 2001. szeptember 11. óta nem volt példa: teljes és azonnali légtérzárat rendelnek el, amihez Európa és az összes fejlett állam csatlakozik, hiszen a magasan repülő gépek vannak a leginkább kitéve a megnövekedett kozmikus sugárzásnak. Ha a gépek a levegőben vannak, több százezer ember kaphat az egészségügyi határértéket milliószorosan meghaladó dózist.

A hatóságok óvatosan, lépésenként elkezdik részlegesen lekapcsolni az elektromos- és gázellátási infrastruktúra leginkább veszélyeztetett részeit. Erre azért van szükség, mert a töltött részecskék milliárdjai hatalmas áramlökéseket indukálhatnak a nagyobb távolságokat átívelő, speciális geológiai környezetben lévő távvezeték-, illetve csővezeték-hálózatban, ami robbanásokhoz és tüzekhez vezethetne.

A harmadik napon azonban a még működő elektromos hálózat 90%-a néhány másodperc alatt túlhevül, leolvad, felrobban vagy megsemmisül. Az atomreaktorokat már korábban leállíthatják, ezért ilyen jellegű katasztrófától nem kell tartani; a csapás viszont tönkreteszi a hőerőművek, szélenergia-betápláló hálózatok nagy részét is.

A fejlett világ lakosságának, városainak nagy része áram és kommunikációs lehetőségek nélkül marad. A gáz- és olajvezetékek túlhevülnek és az óvintézkedések ellenére még így is ezrével következnek be kisebb-nagyobb robbanások. A robbanások tüzet okoznak, amely nem korlátozódik a városokra; Los Angeles, vagy éppen Szibéria mellett az erdők is lángra kapnak. New York, London, Párizs és a többi metropolisz kísérteties látványt nyújt. A távolból robbanások, néha elfojtott kiabálások hallatszanak, de az utcákon már semmi sem mozdul. Füst lebeg mindenhol.

Nos, a fenti forgatókönyv egyáltalán nem utópisztikus, hiszen 2012-2013-as években a világ vezető csillagászai és kutatói szerint is elkerülhetetlen, hogy kisebb-nagyobb katasztrófákat ne okozzon a fokozott napkitörés.

VESZÉLYES VÍZHIÁNY

A Földön több mint egymilliárd ember nem jut friss ivóvízhez, és kétmilliárdan élnek megfelelő higiéniai körülmények nélkül, ez pedig évi 5 millió ember halálát okozza. Elsősorban a gyermekek esnek áldozatul a szomjúságnak, valamint a vízben terjedő fertőzéseknek.

A Föld vízkészleteinek csupán 2%-a iható, öntözhető édesvíz, a többi tengervíz vagy jég formájában van jelen.

A globális vízháztartás átalakulása a nem túl távoli jövőben kihatással lesz a Föld minden társadalmára és ökoszisztémájára - figyelmeztettek a kutatók a Canadian Water Network nemzetközi konferenciáján. Jelenlegi előrejelzéseik szerint a vízhiány rövid időn belül jelentősen növekedni fog. A kutatók becslései alapján a víz iránti kereslet egy generáción belül számos régióban negyven százalékkal is meghaladja majd a kínálatot. Ezáltal világszerte minden harmadik ember mindössze feleannyi vízhez jut majd csak, mint amennyi alapszükségleteihez elegendő lenne.

Vízfogyasztás alakulása napjainkban (naponta fejenként):

573 liter - USA

385 liter - Olaszország

250 liter - Svájc

130 liter - Németország

110 liter - Magyarország

87 liter - Kína

10 liter - Mozambik[22]

A szennyvíz megfelelő kezelésével az felhasználható később öntözésre. Az eljárás költséges, ráadásul veszélyes is, a nehézfémek és a mikroorganizmusok miatt folyamatos ellenőrzés alatt végezhető.

A VÍZMINŐSÉG FOLYAMATOSAN ROMLIK - DÖBBENETES ADATOK A VEZETÉKES VÍZRŐL

Magyarországon jelenleg a szennyvíz harminc százaléka kerül vissza a természetbe tisztítatlanul, vagy csak mechanikai úton megtisztítva, de ez az arány a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep üzembe helyezésével csökken majd, ám a tisztított víz és bőven tartalmaz az életre káros anyagokat.

A forralás nem közömbösíti a vízben található vegyi anyagokat, így azok az ételekben is benne maradnak. Azt a vizet, amit kiengedünk a csapból, előzőleg már átlagosan nyolcan megitták és kiürítették.

Szomorúan tapasztaljuk, hogy sokan úgy gondolják, a forralással meg lehet szabadítani a csapvizet a káros anyagoktól. Az igazság azonban ennek pont az ellenkezője! Ugyanis a forralás csak a baktériumokat képes elpusztítani, amire lényegében nincs is szükség, hiszen a csapvíz nem tartalmaz élő baktériumokat, mivel azokat a vízműveknél hozzáadagolt klórral már elpusztították. A baktériumok helyett a csapvíz viszont tartalmaz klórt, mint azt épp az imént említettük, és még vagy hatvanezerféle egyéb vegyi anyagot, amelyeket a forralás nem képes közömbösíteni!

  

Második világháborús vegyi fegyver az ivóvízben?!

Vajon a klórt mire használták a második világháborúban? Embereket öltek vele! Ma a klór feladata, hogy ne az embereket, hanem a baktériumokat pusztítsa el a vízben. Természetesen a csapvízben viszonylag kis koncentrációban található a klór, de ennek ellenére nem lehetünk olyan naivak, hogy azt gondoljuk, ez a mennyiség teljesen ártalmatlan az egészségünkre nézve!

A csapvízben a klóron kívül találhatók még egyéb vegyi anyagok és különböző nehézfémek. Talán nem szükséges még egy ciánszennyezésnek történnie a Tiszán, hogy felismerjük, a gyárak, vegyi üzemek - ha nem is ilyen kritikus mennyiségben, de - folyamatosan engedik vizeinkbe a gyártási eljárás során keletkező vegyi hulladékokat, toxikus, mérgező vegyületeket.

Hormonok a csapvízben?!

A fentieken kívül itt van még a gyógyszer maradványok, gyulladáscsökkentők, hormonok, fogamzásgátlók problémája. Íme egy idézet a Népszabad-ságban megjelent „Hormon a csapvízben" című cikkből:

„Budapesten évente mintegy 20 tonna novamidazofen - az algopyrin és más gyógyszerek hatóanyaga - kerül a természetes vízfolyásokba. Emellett női nemi hormonok és fájdalomcsillapítók maradványai úsznak le a folyón. A jelenleg működő szennyvíztelepi technológiák egyike sem alkalmas a kis koncentrációjú gyógyszermaradványok kiszűrésére. (...) Sőt, a külföldön elvégzett mikrobiológiai vizsgálatok valószínűsítik, hogy az élővizekbe kerülő gyógyszerszármazékok, hormonok hatással lehetnek a vízben élő szervezetekre, a táplálékláncra, befolyásolva az ökológiai egyensúlyt. Az antibiotikumok maradványai befolyásolhatják a baktériumok szaporodását, a gyógyászatban alkalmazott antibiotikumokkal szemben ellenálló baktériumfajok elterjedését idézhetik elő."

  

Impotencia és meddőség a víz miatt?!

A civilizált társadalmak egyik nagy problémája, hogy manapság rendkívül elterjedt a meddőség, illetve férfiaknál az impotencia. Elképzelhető, hogy az a rengeteg fogamzásgátló és egyéb hormontabletta, amelyet az utóbbi évtizedekben fogyasztunk, s a vizeinkbe engedünk, hozzájárul ehhez? Van egy újfajta és egyre gyakoribb gyermekbetegség, a hiperaktivitás. Ezzel kapcsolatban figyelemreméltó adat, hogy a legkelendőbb gyógyszerek pont a különböző nyugtatók, gyulladáscsökkentők és egyéb tudatállapot módosító szerek, vagyis ezekből kerül a legtöbb a vizeinkbe.

A természeti kincsek elherdálásának véget kell vetnünk, különben a növekedésmítosz összeomlása fogja megtanítja az embereket arra, hogy az élet értelme nem a fogyasztás és birtoklás mennyiségében rejlik.

Az Országgyűlés Gazdasági és Informatikai Bizottsága 2012. február 20-ai ülésén Bencsik Jánost - a január elsejével a bizottságba közel két év után visszatérő képviselőt - választotta meg az Energia Albizottság elnökének. Bencsik János az albizottság szerepét elsősorban a fogyasztói és szakmai szempontból egyaránt fontos társadalmi párbeszéd megteremtésében látja.

- Az ősz folyamán elfogadott Nemzeti Energiastratégia végrehajtását elősegítő jogszabályok megalkotásához csak széles körű társadalmi és szakmai egyetértés megteremtése és fenntartása során lehet az országgyűlési képviselők többségének támogatását elnyerni - fogalmazott.

Arra, hogy sok feladatunk van, amelyekkel ki-ki a maga hatáskörében segíthet túlélni az ökológiai összeomlást, álljon itt Bencsik Jánosnak a 2012-es évre írt újévi köszöntője:

Kedves Barátom!

Pokoli esztendő vár reánk, melyet pusztító szenvedélyeinkkel és jéghideg közönyünkkel mi magunk - külön-külön és együttesen -, emberek idéztünk elő. A szeretet melegségét immáron szinte „tökéletesen" felszámolta a pénzhatalom számító ridegsége. Gondolatainkkal, szavainkkal, tetteinkkel és mulasztásainkkal olyan földi klímát teremtettünk, amely egyszerre perzsel és okoz fagyhalált. A szeretet melegét, mely az emberi lét optimális hőmérsékletét biztosítja, megállíthatatlanul szorítja ki kollektív érzelemvilágunk globális felmelegedése. Az Anyatermészet válasza az általunk ismert természeti környezet dinamikus, és számunkra kiszámíthatatlannak tűnő változásával arra hívja fel mindannyiunk figyelmét, hogy ha továbbra is így éljük az életünket, akkor elveszünk. Aki azzal is tisztában van, de legalább is dereng számára, hogy fizikai testünknél többek vagyunk és lélekkel is töltekezünk, annak a felelőssége még nagyobb, s talán már azt is érzi, hogy itt már nem csak az élet, hanem a lélek elvesztésének veszélye is fennáll. Az új esztendő nagy kérdése tehát, hogy öntudatlanul sodródunk-e tovább a megsemmisülés irányába, vagy pedig megpróbálunk sorsunk urává válni.

2012 a katarzis esztendeje lehet, mely akár vissza is terelhet bennünket vállalt sorsunk beteljesítésének útjára. Pokoljárásunknak sorscsapások sorozata vethet véget, mely természeti katasztrófák, sztrájkok, tömegmegmozdulások, fegyveres konfliktusok formájában fog az emberiség számára „segítséget nyújtani" az ébredéshez. A Világrend alaptörvénye, hogy jelen életünk kereteit korábbi tetteink, szokásaink, akarati megnyilvánulásaink állítják elő. Amennyiben a jelenleginél barátságosabb jövendőt képzelünk el magunk számára, úgy gyökeresen meg kell változtatnunk eddigi szokásainkat, új életrendet kell kialakítanunk, melyért aztán mindennap meg kell küzdenünk, amíg sorsunk alakítójává nem válik. Semmi másról nincs szó, mint visszatérni a normálishoz, és életünket a csillagok mozgásához igazítani, ahogy azt József Attila is megírta. És van még valami, ami egyedüliként képes enyhíteni az általunk előidézett törvényszerűség szorításán, s az nem más, mint a kegyelem, de először segíts magadon, és akkor Isten is megsegít!

A három esztendővel ezelőtti újévi köszöntőmben arról beszéltem, hogy korszakhatárhoz érkeztünk, mely eddigi társadalmi és gazdasági berendezkedésünk gyökeres felülvizsgálatát teszi szükségessé. Arról is szóltam akkor, hogy két év múltán olyan folyamatok fognak felerősödni, amelyek a világgazdasági háló tartós felbomlásához vezethetnek. Azok számára, akik még idővel és türelemmel viseltetnek újévi gondolataim irányában, megismétlem az akkori üzeneteket, akiknek viszont már az eddigiek is elegendőnek bizonyultak, azok számára testi-lelki egészségben bővelkedő új esztendőt kívánok!

SZEMLÉLETVÁLTÁS 2012!

A változáshoz, sajnos, sokszor elengedhetetlen az összeomlás. Addig azonban, ameddig nem következik be egy olyan szemléletváltás, ahol a többi ember támogatása és nem a kizsákmányolása a lényeg, a szakadék szélén egyensúlyozunk. Ha bekövetkeznek a természeti katasztrófák, az csak felgyorsíthatja a szemléletváltás menetét, amikor új értékrendek születnek, új - önfenntartó - gazdasági viszonyok alakulnak ki, emberközpontú és nem pénzközpontú nézetek dominálnak,

Tőke Péter: Atomrakétát kapna 

Budapest is.

Meir Dagan volt Moszad-főnök szerint az Irán elleni támadás a leghülyébb ötlet. Majdnem-lázadás az izraeli tábornokok és Natanjahu között. A globális pénzügyi elit a csökkenő befolyása ellen világháborúval győzedelmeskedne

(Részletek)

Talán Orbán Viktor és társai, de ellenzéke, Vona Gábor, Gyurcsány Ferenc, a szakdolgozat-gumicsont főhőse, és Mesterházi Attila, no meg az LMP-sek sem gondolnak arra, hogy a háttérben világszerte készül valami. A Leleplező már korábbi számaiban is foglalkozott ezzel, főleg a nagyhatalmak fegyverkezéseivel, de ez csak egy helyi, regionális háború eljövetelét vizionálta. Az izraeliek még nyugtathattak is azzal, hogy csupán Libanontól a legmagasabb afganisztáni hegyekig tart. Egyes lapok tudni vélték, hogy késő tavasszal méri majd Izrael az első csapásokat Iránra, s ezek pontos időpontját Netanjahu súgja majd Obama fülébe. Na, ezt aztán súghatta, süket fülekre talált. Az amerikai elnök lebeszélte róla. (Nyilván felhívta a figyelmét arra, hogy most az elnökválasztások éve lesz, negyven államfő küzd hatalma megtartásáért, köztük Obama is és Ahmadinezsád is. Illyenkor nem illő zargatni a kampányukra koncentráló politikai hatalmasságokat.

Netanjahu azonban nem egy megértő embertípus, csökönyös, önfejű, csak a saját vélt igaza a fontos neki, és ennek hangot is adott. Meghallgattam az AIPAC (a legtekintélyesebb amerikai zsidó szervezet) országos gyűlésén tartott beszédét, amelyet itthon az ATV közvetített. Hát kérem, nem vagyok zsidó, de még engem is úgy fellelkesített, hogy ha ha Netanjahu géppisztolyt nyom a kezembe, megyek és lövök...

Netanjahu kardcsörtetése

Rendkívül manipulatív, gesztikulációkkal és arcmimikai remekkel alátámasztott előadást tartott: „Izrael miniszterelnökeként, soha nem fogom megengedni, hogy népem a megsemmisülés árnyékában éljen. (...) Eltökélt szándékunk, hogy megakadályozzuk Iránt nukleáris fegyverek kifejlesztésében. Mi is nyitva tartunk minden lehetőséget” – mondotta, hozzátéve: „A fékentartás és elszigetelés azonban kevés. A zsidó állam nem fogja megengedni azoknak, akik elpusztításunkra törekednek, hogy rendelkezzenek azokkal az eszközökkel, amelyekkel ezt a célt meg tudják valósítani. Egy nukleáris fegyverrel rendelkező Iránt meg kell állítani!”

Netanjahu sokkal kardcsörtetőbb volt, mint Obama. Az utóbbinak a helyzete sem volt könnyű, hiszen a zsidók ügyében nem a saját maga ura. Megdöbbentő volt, hogy ezen az AIPAC kongresszuson ott volt a szenátus és a képviselőház nagy része. Ha figyelembe vesszük azt is, hogy az USA-ban mintegy hatmillió zsidó él, s ezek szinte teljes egészében uralják a filmipart, a tévéket, az újságokat, a bankokat, a tőzsdét és a Wall Streetet, plusz vagy hatvanmillió keresztény pedig cionistaként támogatja őket, akkor hatalmas táborról van szó. Még az irányítás különféle fontos vezetői posztjai is az általuk szponzorált személyekkel van betöltve, vagy választási pénzekkel megtámogatott politikusokkal van tele. Képesek teljesen és átfogóan irányítani a népet a kultúra, a média és a pénz feletti uralom segítségével. Nekem úgy tűnt a Netanjahu-beszéd amerikai reagálásai után, hogy az Irán elleni háborút elsősorban az amerikai zsidók és cionisták szorgalmazzák. Valahogy ez lett beléjük kódolva. Obama háborút fékező, elodázó politikájára még olyan szélsőséges vélemény is megjelent, hogy az amerikai elnököt meg kell gyilkolni, ha nem áll maximálisan a zsidók oldalára a kirobbantandó háborúban. (Erről bővebben olvashatnak majd a következő részletesebben elemző, és okokat feltáró cikkben, amelyet Drábik János kollégám írt.)

 

Ha csak egy Izrael–Irán közötti konfliktusról lenne szó, nem szentelnénk egy tematikus Leleplező-számot az ügynek. Csakhogy számos körülmény és információ azt jelzi, többről van szó, az egész akár még globális háborúhoz is vezethet. Előző lapszámunkban több anyagot is közöltünk arról, hogy a nagyhatalmak készülődnek, nemcsak egy regionális összecsapás várható, hanem nagyobb, sokkal nagyobb. Mi, mint ahogy a világ igen nagy része is, békepártiak vagyunk, azt szeretnénk, ha a végveszély elkerülhető lenne, és a diplomácia, a nagyhatalmak alkuja, kompromisszuma minden fél számára elfogadható megoldást találna. Tudjuk azonban azt is, hogy itt nemcsak Izrael iráni atombombától való félelméről, e tömegpusztító fegyver kifejlesztésének megakadályozásáról van szó. Még csak arról sem, hogy – amint azt előző számunkban nemzetközi források alapján írtuk –, hogy a Rothschildok szemet vetettek Ali Hamenei főajatollah országának bankjaira, főleg az Iráni Nemzeti Bankra, mások meg az ottani olajra és a Hormuzi-szorosra. Szakmai körökben ismert, hogy Irán az urándúsítás és nuklerális kutatásai jelenlegi állása szerint legkorábban 2-3 év múlva lenne képes atombombát gyártani, de még az sem biztos, hogy azt el tudná juttatni valahová. Az ijesztgetés a médián keresztül tudatosan folyik, hogy a nyugatot felkészítsék az esetleges háborúra. Ám nemcsak erről a regionális problémáról van szó. Valakiknek valamiért globális háborúra van szüksége.

Kiknek és miért lehet szüksége a III. világháborúra?

Azt máris leszögezem, hogy nincs és nem is lehet olyan ország, amelyik ezt akarná, még ha fegyverkezik is, és szemet vetett erre-arra, akkor sem. Sokkal nyomósabb okoknak kell lennie a háttérben a III. világháború kirobbantásához. Csak olyan valakik generálhatják, akik arctalanok, rejtőzködők, és mégis a hatalom nagy részét birtokolják. Saját hadseregük nincs, de befolyásuk igencsak van arra, hogy maguk helyett más országokat konfliktusba kergessenek. Arra a pénzügyi háttérhatalomra gondolok, amelyik jó ideje a Föld feletti teljes uralom megszerzését tűzte ki célul. Itt már találhatunk nyomós okokat.

Először is az ortodox gazdasági uralom gellert kapott. Az ingatlan-, a hitel- és pénzügyi válság rávilágított arra, hogy tönkretették a normális szabadversenyes kapitalizmust, a piacgazdaságot, s helyette létrehoztak egy rabló-spekuláns szisztémát. Az a mohóság, ahogy a szélhámos-lufikat kitalálták, és a hiteleik után járó kamatokat könyörtelenül behajtják, lélegzetvételnyi lehetőséget sem hagyva az adósaiknak, számos országot a csőd szélére sodort. Az IMF, az EU és társaik adnak ,,mentő”-hitelt, de csak annyit, hogy az aktuális kamatokat a bajba jutottak kifizethessék, közben még jobban eladósodjanak. Ez az uzsoracivilizáció lehetetlenné teszi, hogy valaki akár több évtizeden belül is visszafizethessen mindent. Arról pedig szó sem lehet, hogy elengedjék a tartozás egy részét, vagy átütemezzék. A törvényeik szerint az elsők mindig ők, a hitelezők, aztán, hogy az adott ország lakossága éhendöglik-e, az már nem érdekes. A kapott mentőpénz pedig olyan, hogy az csak kamatokra fizethető, vagyis aki felveszi, nem is látja. Ez az ortodox rendszer tette tönkre Európa nagy részét. Pedig nem kell hozzá nagy matematikai tudás, hogy kiszámolják: a pénzügyileg bajba jutott ország a felvett hitelnek hányszorosát fizette már vissza, és több nemigen járna az uzsorásoknak, ha a törvényeket nem ők diktálnák. Arról persze szó sem lehet, hogy a további törlesztést csak – ahogy azt Izland tette – a reálgazdaság fejlesztésével megtermelt többletekből fizessék. Odáig ugyanis nem engedik eljutni egyik uzsora alatt álló államot sem. Ha ezt nézzük, akkor semmi okot sem találunk arra, hogy a hitelezők háttérhatalmi urai a világháború eszközéhez nyúljanak, hiszen mindent kézben tartanak, még a Görögország-féléket is.

Azt persze ők is felfogják, hogy ami a perspektívát illeti, valami nem stimmel. Terjeszkedésük megállt, a birodalom elérte maximális határait. Ahogy a történelemben a római, vagy a szovjet birodalom is elérte a maximumát, aztán stagnálni kezdett, majd jött az összeomlás, úgy a pénzügyi háttérhatalom neoliberális ortodox rabló-spekuláns kapitalizmusára is ez vár. Előbb a belső lázadás, ellenállás vezethet az összeomláshoz, hiszen a birodalom országai rá kell, hogy jöjjenek: rossz a szisztéma, mézesmadzaggal édesgették őket magukhoz, és csak a kifosztás, elszegényedés, az általános elégedetlenség az eredménye. Száz emberből legfeljebb egynek jó. Baj van a piaccal is, hiszen az nem szabad, mivel néhány milliárdos csoport kedvére manipulálhatja, valutákat és országokat tehet tönkre. Ma már majdnem minden piac befolyásolt, egyben a konkurencia letörésének az eszköze, lobbi és speluláns érdekeket szolgál. Ez is ügyesen kézben van tartva, legfeljebb az egy ,,klubba tartozó” azonos területen érintett multik és ipari óriások látszatversenyét engedi meg. Így tehát itt sincs valamiféle kényszer egy világméretű háborúhoz.

Utolsó lehetőség a hegemónia kiterjesztésére

Az igazi okot abban kell keresni, hogy leállt a pénzügyi háttérhatalom terjeszkedésének, az új földrészek és országok bekebelezésének lehetősége. Pedig nekik az egész Föld kellene. A kézben tartott zsidó-keresztény világuralom ugyanis még a bolygó negyedére sem terjed ki, ha csak a lélekszámot nézzük. Ennél azonban már ez az arány nagyobb, ha a gazdasági és piaci befolyást vesszük alapul, akkor pedig – legalábbis most – még nagyobb, ha a hadi potenciált hasonlítjuk össze. Egyik oldalon ugyanis a NATO az USA-val, mint a szervezett világcsendőrök, a másik oldalon pedig laza társulások, és még azokhoz sem csatlakozott államok. Legalábbis ez volt az utóbbi évekig. Ám a helyzet megváltozott. Egyetértek Drábik Jánossal abban, amit elemzésében írt: „Az elektronika, a kibernetika, az űrfegyverek és a nukleáris robbanószerkezetek korszakában akár csak egy helyi háború is nagyon könnyen általános világégéssé alakulhat át.” Én úgy gondolom, hogy a nyugat erőfölényének napjai már meg vannak számlálva.

Vége az USA és NATO világhatalmának

Kínával és Oroszországgal az élen a BRICS hatalmak (Többségük az ázsiai Sanghaji Egyezmény tagja is) és a hozzájuk csatlakozó új államok mihamarabb fenyegető ellenpólussá válhatnak. A BRICS, vagyis Brazília, Russia (Oroszország), India, China (Kína) és South Africa (Dél-Afrika) szövetsége ma még csak pénzügyi-gazdasági-kereskedelmi együttműködés, ám Pakisztán, Irán stb. csatlakozásával, s persze a Sanghaji Együttműködési Szervezet, az SCO katonai szerepének átvételével már hadügyi ellenpólust is jelenthetnek.

Mielőtt ezt az érvelést folytatnám, röviden kitérnék arra, hogy mennyire egyformán gondolkodunk Drábik kollégámmal, aki elsősorban a nyugat és Izrael oldaláról vizsgálja a háborús készülődést, de Ázsiára is kitér. Idéznék nemsokára kezdődő elemző írásából: „A kínaiak tehát úgy látják, hogy a hanyatló Egyesült Államok (illetve az a nyugati pénzimpérium, amely mögötte áll) még mindig globális hegemóniára törekszik. Mivel a nyugat még mindig elég erős ahhoz, hogy megakadályozza olyan versenytársak kiemelkedését, mint Kína vagy a BRICS országok egyre szorosabban együttműködő közössége, ezért a nyugatot meg kell akadályozni abban, hogy folytassa pénzügyi, gazdasági és katonai hatalmának kiterjesztését. Peking tehát mindent megtesz azért, hogy a katonai szövetség a Sanghaji Együttműködési Szervezeten, a SCO-on keresztül minél erősebb legyen, és a BRICS országok pénzügyi-gazdasági-kereskedel-mi együttműködése pedig elmélyüljön.

Tetszenek érteni, miért olyan sietős a pénzügyi háttérhatalomnak egy világháború kirobbantása? Az orra előtt születik, erősödik és válik egyre fenyegetőbbé az őt megfékezni, megfegyelmezni és kordában tartani képes BRICS és az SCO. Ahogy Iránnak 2-3 éven belül atombombája lehet, úgy hamarosan a BRICS is kiegyensúlyozhatja az erőviszonyokat. Csak az ostoba háborúpárti szűk, de nagyhatalmú kör nem fogja fel, hogy minden irányból harapófogóba kerülhetnek. Ha csak az USA-t nézzük, délről Brazília, délkeletről Dél-Afrika és India, nyugatról Kína, északról az Északi-sarkon át, s persze a Bering-szoros felől pedig Oroszország fenyegethetné. Ha a BRICS átveszi a katonai szerepet, akkor pedig a ma még ,,nem számító” országok, Brazília és Dél-Afrika is kaphat atomsilókat, no meg orosz, kínai és indiai csapatokat. Hogy mennyire kell komolyan venni ezt a lehetőséget, nem árt odafigyelni arra a másfajta Putyinra, aki újra átvette az elnökséget. Első intézkedései közül csupán három ,,apróságot” említenék. Nem ment el a G-8 csúcsra. Első látogatása Kínába vezetett. Megemlítette a megelőző csapás lehetőségét is. (Az utóbbival kapcsolatban ezt népiesen úgy interpretálnám, hogy ha valaki nem fér a bőrébe, akkor kaphat egy atombombát! Azt pedig ugye, le se kell írnom, kire gondolt?)

A BRICS két vezető államának az is előnyt jelent, hogy náluk egy vezetőt évtizedekig készítenek fel, és óriási tapasztalatokkal veszi át a kormányrudat, míg a demokratikus nyugati világ választgat és általában négyévente kerül új kezdő az elnöki posztra. Obama kezdettől fogva rá volt szorulva több tanácsadó testületre, és összevissza befolyásolhatják, így az Izrael-barátok is. Ha választást nyer egy újabb elnök, akkor kezdődik minden elölről. Putyin több mint három évtizede benne van a hatalomban, tárgyalópartnerei számára nyomasztó mindenre kiterjedő ismerete, és félelmetes, átható a szeme. Nem csoda, hogy a tárgyalás után a vendég-hatalmasságok nagy levegőt vesznek, és megkönnyebbülten sóhajtanak. A fontos az első számú vezetői jogfolytonosság. Medvegyevet már most elkezdik felkészíteni az egy évtized múlva esedékes, Putyin utáni változatlan időkre.

A kínai vezetőket is több mint egy évtizeden át ,,trenírozzák” a nagy posztra, vezetik be a hatalom csúcsára. A lényeg, hogy ez óriási előny a demokratikus, választott tanuló-elnökökkel szemben. Láthattuk, milyen káros volt a vezetőváltás Franciaországban és Görögországban, különösen most, nyakig a válságban és egy háborús helyzet küszöbén,

A béke megőrzése mindenkinek létkérdés

A béke megőrzése tehát nemcsak a BRICS országok, de a másik USA, a kardcsörtető pénzügyi háttérhatalom és egynegyednyi hívei nélküli józanabb Amerika, no meg a madzagon rángatható Európa számára is fontos. A világháborúra áhitozó pénzimpériumnak nem a hegemónia növelésére, uzsorás hatalmának továbbterjesztésére, egy Újabb Világrendre kellene koncentrálnia, hanem a megszerzett birodalom megőrzésére, mert az bizony széteshet. Ha nem tesznek engedményeket, nem engedik el az adósság egy részét, nem teremtenek gyarmataikon belül élhető világot, akkor itt is jöhet egy Arab Tavaszhoz hasonló belső földindulás, amit e legújabb internetes, okosodó korszakban nem lehet a hagyományos módokon elsöpörni. Lehet, hogy az USA-ban létrehoztak hatalmas mennyiségű internáló tábort az esetleg renitenssé váló lakosság begyűjtésére, de ezt nem tudják megtenni Európában.

Én nem hiszem, hogy Izrael, a hatmillió amerikai hittestvér és tízszer annyi cionista egy jelentős részéhez hasonlóan egyöntetűen akarná az Irán elleni háborút, hiszen a vak is látja, hogy eszkalálódhat, világméretűvé válhat. Mindig csak egy szűk elit kör akarja belerángatni a konfliktusba a nagy többséget is. Azt sem hiszem, hogy az izraeli tábornokok és titkosszolgálati vezetők nem látnák azt, hogy milyen veszélyes helyzetbe kerülhetnek. Hogy mennyire igazam van, arra szinte bizonyíték, hogy a zsidó hadvezetés nyugdíjas tábornokai és visszavonult titkosszolgálati vezetői ellenállást szerveztek Netanjahu miniszterelnök ellen, tudtára adva, hogy Izrael a katasztrófa küszöbén áll.

Tábornoki ellenállás Izraelben

Ezt erősíti meg Uri Avnery izraeli újságíró és békeaktivista. 2012. május 5-i írásából kiderül, hogy a ,,lázadók” szokatlan módon egy kisvárosi kávézóban találkoztak, és egyeztették nézeteiket. Az ezen részt vevő nyugdíjas izraeli tábornokok és több – aktív szolgálatban már nem lévő – magas beosztású titkosszolgálati vezető Uri Avnery szerint is egyfajta lázadás bontakozik ki a nyugalmazott katonai és titkosszolgálati vezetők részéről a hivatalban lévő választott politikusokkal szemben. Ennek első fecskéje a Moszad korábbi főnöke, Meir Dagan volt, aki – egy 2012. április 18-i internetes híradás szerint – az Irán elleni támadást a leghülyébb ötletnek tartotta. „Nem állítanám, hogy a katasztrófa szélén állunk, mert ez kissé túlzó lenne, de a prognózis azt mutatja, hogy nagyon rossz jövő előtt állunk” – helyesbített később Dagan egy interjúban a Jeruzsalem Postnak. Bírálta Benjamin Netanjahu miniszterelnököt és rendszerét, azt állítva, hogy az izraeli rendszer mostanra elérte azt a pontot, ahol a rezsim „működésképtelen” Izraelben. Dagan megalakított egy szervezetet, amely támogatja az izraeli rendszer megváltoztatását.

Meir Huberman (később Dagan) 1945. január 30-án a Szovjetunióban született egy novoszibirszki vonaton. 1950-ben Meir és családja kivándorolt Izraelbe, egy Tel-Aviv melletti városban telepedtek le. Dagan egy amatőr festő volt és vegetáriánus, a tel avivi egyetemen tanult festészetet és szobrászatot. 1963-ban Dagan belépett az Izraeli Védelmi Erők (IDF) kötelékébe, és ezzel kezdetét vette egy hosszú és rendkívül sikeres katonai karrier. Libanoni ténykedése alatt pedig szoros barátságot kötött a későbbi miniszterelnök Ariel Saronnal is. Az izraeli média szerint Saron a következőképpen ajánlotta fel Dagannak a posztot: „Izraelnek most egy olyan kémhálózatra van szüksége, amely késsel a fogai között kész szembenézni az ellenséggel.”

Ariel Saron miniszterelnök 2002-ben Meir Dagant nevezte ki, aki Ephrám Halevyt váltotta a Moszad igazgatói székében. Azóta – az izraeli politikai életben szokatlan módon – már kétszer is meghosszabbították megbízatását, Ehud Olmert ismét meghosszabbította megbízását 2007 februárjában és 2008 júniusában. Majd ezt követően 2009-ben Benjamin Netanjahu is megerősítette posztján 2010 végéig.

No, persze Dagan is össze-vissza beszélt azt utóbbi időkben – írja cikkében Mahdi Ibn Husam (Free Report World Service). – Nemrégiben azt javasolta, hogy az iráni ellenzék döntse meg az Izraelre veszélyes perzsa vezetést, ha pedig ehhez katonai támogatásra lenne szükségük, akkor Amerika nyújtsa ezt, és ne Izrael. Dagan hangot adott azon véleményének a Leslie Stahlnak adott interjújában (CBS News 60 Minutes-ban), miszerint Mahmud Ahmadinezsádot és az iráni rendszert „nagyon racionalistának” nevezte, akik nem fejlesztenek ki felelőtlenül atomfegyvert. Szerinte a legnagyobb ostobaság lenne megtámadni a perzsákat. Ehelyett az javasolja, a zsidók inkább „segítsenek” az irániaknak, hogy saját maguk változtassák meg a politikai rendszerüket.

Kifejtette továbbá, hogy a „legbölcsebb taktika a jelenlegi teheráni politikai vezetés leváltása lenne, s Izraelnek kötelessége segíteni mindazoknak, akik ezt a rendszert le akarják váltani”, majd hozzátette: „A katonai támadást csak akkor szabad végrehajtani, ha minden más eszköz kudarcot vall. Persze jobban szeretném, ha nem Izrael, hanem Amerika támadná meg Iránt” – vélekedett Meir Dagan.

Mahdi Ibn Husam szerint Amerikának ehhez nem fűlik a foga, legalábbis nem kapkodja el a támadást. Ennek nem csak az az oka, hogy a Közel-Keleten és újabban a Távol-Keleten (Fülöp-szigetek) is feszült a helyzet, hanem hogy Kínával és Oroszországgal most nem lenne okos ujjat húznia.

Úgy látszik, hogy az izraeli kormánynak előbb-utóbb a saját belső válságával is szembe kell néznie, és nem biztos, hogy beválik az a cionista taktika, hogy erről a figyelmet a külpolitikai síkra terelje, valamint az sem tűnik nyerő ötletnek, hogy az USA-t vagy az EU-t tolja maga elé (majd a felelősséget is a nyakukba varrja). Mindegyik-nek megvan a maga külső, no meg belső és egyre eszkalálódó problémája. A cionista Izraelnek nehéz lesz pénzzel úgy megoldani az ügyeit, hogy közben keressenek is a dolgon, és még sajnáltatni is tudják magukat, azaz ebből is ún. erkölcsi tőkét kovácsoljanak maguknak.

Drábik János is megemlíti Dagant, ám még rajta is túltett Yuval Diskin, a Shin Bet, vagyis a General Security Services, azaz a biztonsági szolgálat most nyugalomba vonult vezetője, aki hat éven állt a Shin Bet élén: „Izraelt ma két inkompetens (szakmailag nem hozzáértő) politikus vezeti messiási elhivatottsággal és a valóság szegényes megértésével. Irán megtámadására vonatkozó tervük világszintű katasztrófához vezet. Nemcsak hogy nem érik el céljukat, hogy megakadályozzák Iránt az atombomba előállításában, hanem ellenkezőleg: felgyorsítják ez irányú erőfeszítését, méghozzá ezúttal a világközösség támogatásával”.

Atombombák Európára?

Mi közünk nekünk mindehhez? – tehetnénk fel a kérdést. –Az esetleges izraeli–iráni háború elég messze van tőlünk, bennünket mint a szervezet tagjait különben is véd a NATO és Amerika, no meg az rakétaelhárító rendszer, amelyet egyes kelet-európai NATO-tagállamokba telepítenek. Ez egyfajta hamis biztonságérzet. Tegyük ehhez még azt a hiedelmet is, hogy mi mindenkivel igyekszünk jóban lenni, így semmilyen veszély sem fenyeget bennünket. Különben is Kína messze van, Oroszorszország pedig egyes szomszédos államokban olyan befolyást szerzett, hogy az kezd az egykori szovjet szövetségi rendszer együttműködéséhez hasonlítani. Ha Magyarország nincs is benne ebben, a szomszédok keleti védőernyője ide is átér valamennyire. Mondhatnánk azt is, hogy mi pedig Kína hídfőállása leszünk, és ez biztonságot jelenthet számunkra. A harmadik hiedelem lehetne az, hogy a közelkeleti regionális háború idejére a menekülő izraeliek egyik fő fogadóállomása leszünk, ez pedig a zsidó állam és Amerika részéről jelentene kiemelt védettséget. Óriási tévedés!

Nincs fölöttünk atom-védernyő

Ismert a magyar mondás: egy fenékkel nem lehet megülni két lovat, hát még ennél is többet. Először is valahová tartozni kell, s ha ez nyilvánvaló, s mondjuk a NATO-hoz könyvelnek el bennünket, akkor több irányból is célpont lehetünk. Ámunkban sem gondolnánk, hogy honnan érhetne bennünket támadás. No, nem az Új-Szovjetunió-s álmokat dédelgető Oroszország, Kína, vagy a többi távoli BRICS ország részéről, hanem belülről. Az ilyesmi a legveszélyesebb, a legváratlanabb, a legsunyibb, és csak közös európai összefogással megelőzhető, ha egyáltalán kivédhető. Amit ezután fogok leírni, számomra is hihetetlen, első blikkre nem más, mint valamiféle fantazmagória. Csakhogy némi kutakodással már konkrét nyomokra, ,,felvetésekre”, félig-meddig végveszély esetén történő, szövetségen belüli váratlan csapásokra is gondoló ,,tervezetekre” is rábukkanhatunk.

Először is mi ezek oka? Drábik János utal Martin Van Creveldnek, a Jeruzsálemi Héber Egyetem professzorának a meglehetősen pesszimista véleménye. „Ha mindez tovább folytatódik, az izraeli kormány elveszti az ellenőrzést a lakosság felett. Ilyen kampányokban a terrorellenes erők veszítenek, mert nem képesek győzni, a lázadók viszont azáltal győznek, hogy nem veszítenek. Úgy gondolom, hogy Izrael totális veresége elkerülhetetlen. Ez az izraeli állam és a társadalom összeomlását jelenti. Mi pusztítjuk el önmagunkat.”

Már Ariel Sharon is úgy vélte, ki kell terjeszteni a konfliktust, mert semmi más nem lehet eredményes. Izrael állítólag több száz nukleáris robbanófejjel és rakétával rendelkezik, amelyeket minden irányban ki tud lőni, talán még Rómára is. És ez korábban volt. Mára már talán Berlin, Párizs és Madrid is elérhető számukra, hiszen „a legtöbb európai főváros légierőnk célpontja” – állítja Martin Van Creveld és idézi Moshe Dayan tábornokot: „Izraelnek veszett ebként kell viselkednie, amelyhez túl veszélyes hozzányúlni. (...) Fegyveres erőink azonban nem a világ tizenharmadik legerősebb erejének számítanak, sokkal inkább a második vagy a harmadik legerősebb hadseregnek. Módunkban áll magunkkal rántani a világot a pusztulásba. Biztosíthatom, hogy ez meg fog történni, mielőtt Izrael elpusztulna.” Hogy ennek az ideológiáját is megértsük, idéznem kell Drábik János cikkéből Jehezkel Dror véleményét, aki szerint „a fizikai létezés mindent megelőz. Nem számít, hogy milyen erkölcsi magatartást követ egy nemzeti közösség. A fizikai létezésnek kell mindig elsőbbséget adni.” És ez a belső, a szövetségesek elleni csapás lényege.

Izrael az egyedüli állam a világon, amely megengedheti magának, hogy amennyiben „veszélyben” érzi magát, „nukleáris Armageddonnal” fenyegesse meg a világot – jelentette ki Mark Glenn, a neves amerikai politikai elemző az iráni Press TV-nek.

Mark Glenn – aki az Izrael és Amerika agresszív háborúi ellen fellépő Félhold és Kereszt Szolidaritási Mozgalom egyik vezetője is – az interjúban rámutatott: „Egyetlen más állam sem létezik, amely azt mondaná a világnak, hogy ha nekünk el kell pusztulnunk, velünk együtt fogtok elpusztulni ti is.”

A Press TV figyelemre méltó adásáról tudósító Perge Ottó szerint Mark Glenn felhívta a figyelmet arra, hogy Martin Van Creveld tekintélyes izraeli katonai szakértő nem is oly rég megerősítette: Izrael több száz atombombával, illetve atomrakétával rendelkezik, melyek különböző célpontokra – leginkább európai államok fővárosaira – irányulnak. Az amerikai politikai elemző sajnálatosnak nevezte, hogy miközben Tel-Aviv nukleáris megsemmisüléssel fenyegeti a világot, a befolyása alatt álló médián keresztül más államokat vádol atomfegyverek előállítására irányuló törekvésekkel.

Abszurd világunkban nyilvánvalóan „gyűlöletkeltésnek” és „antiszemitizmusnak” számít kimondani: a Közel-Keleten Izrael birtokol egyedül atomfegyvereket. PergeKurucz. Infóban megjelent tudósítása szerint a zsidó állam 1958-ban kezdte el építeni első plutónium- és urándúsító üzemét a Negev-sivatagban található Dimonában. Jimmy Carter korábbi amerikai elnök is elismerte, hogy az ő idejében Izrael 2-300 nukleáris atomtöltettel rendelkezett. Számos jelentés, kiszivárgott dokumentum és légi felvétel is megerősíti az egyáltalán nem békés célokat szolgáló izraeli nukleáris program létét. Tel-Aviv nem tagadja, de nem is ismeri el, hogy atombombákat birtokol: a téma egyszerűen tabu a cionista befolyás alatt álló nyugati tömegtájékoztatásban. A törvények fölött álló zsidó államnak természetesen azt is csak az „antiszemiták” és a „gyűlölködők” merik felróni, hogy nem csatlakozott a nukleáris fegyverek korlátozását célzó nemzetközi egyezményekhez, és nem hajlandó atomlétesítményeibe beengedni a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ellenőreit sem.”

Ha Izrel győz, akkor mi talán megússzuk

A mi létünk, nemlétünk tehát attól függne, hogy Izrael győz-e, vagy veszít ebben a valamikor kirobbanó háborúban? Képtelenség.

(folytatás a Leleplező új számában)

Ki irányítja a világot? (The Economic Collapse - Idők jelei)

Elképzelhető, hogy a globális elit néhány hihetetlenül gazdag tagja a színfalak mögül irányítja az egész világot? Sokan (az egészségesen gondolkozó emberek közül) úgy gondolják, hogy a pénz a tranzakciók leegyszerűsítésére kitalált hasznos eszköz, az igazság azonban az, hogy a pénzt leginkább a tömegek irányítására és a hatalom megszerzésére használják. A világ egy neofeudalista korba lépett, ahol az ultragazdagok rángatják a madzagot. Amikor ultra gazdagokról beszélünk, ne olyan emberekre gondoljunk, akik néhány millió dollárral rendelkeznek. Olyanokról van szó, akik könnyűszerrel megvásárolhatják az USA teljes évi össztermékét és még mindig marad nekik annyi, hogy a teljes amerikai államadósságot is visszafizessék.

Ebben a neofeudális rendszerben mi csak adósrabszolgák vagyunk, és ebbe kormányaink is beletartoznak. Mindenki fuldoklik az adósságtól, kivéve a nagyon gazdagokat, akik egyre gazdagabbak és vagyonuk egy részét arra használják, hogy még nagyobb hatalmat szerezzenek a nemzetek felett. Ezeknek az embereknek a tulajdonában van szinte minden nagybank és nagyvállalat a világon. Titkos társaságok és fedőszervezetek egész hálózatát használják céljaik elérésére és tagjaik sakkban tartására. Ők határozzák meg, hogy az emberek többsége miként tekintsen a világra, hiszen a legtöbb médium és az oktatási rendszer is az ő tulajdonuk. Ők finanszírozzák a legtöbb politikai kampányt és hatalmas befolyással rendelkeznek az ENSZ-hez, az IMF-hez, a Világbankhoz és a Kereskedelmi Világszervezethez hasonló nemzetközi szervezetekben. Néhány lépés távolságról szemlélve az összképet nem kétség, hogy ki irányítja a világot, csak sajnos sokan nem hajlandók szembenézni az igazsággal.

Ezek a nagyon gazdag emberek nem szaladgálnak a helyi bankba, hogy betegyék a pénzüket, hanem olyan helyen tartják, ahol nem kell adózniuk utána, mint például a Kajmán-szigeteken. Egy tavaly nyári jelentés szerint a globális elit összesen 32.000 milliárd dollárral rendelkezik offshore bankokban szerte a világon.

Az USA GDP-je 2011-ben 15.000 milliárd dollár volt (Magyarországé 198,1 milliárd dollár), államadóssága pedig hozzávetőleg 16.000 milliárd dollár, tehát a két érték még együtt sem éri el a 32.000 milliárdot, ráadásul ebben az összegben nincs benne az elit hihetetlen értékű ingatlanvagyona, aranykészletei vagy műkincsei.

A Huffington Post a következőket írja:

A gazdag családok úgy 32.000 milliárd dollár rejtett vagyonnal rendelkeznek offshore adóparadicsomokban, ami 280 milliárd dollár adókiesést jelent az államnak, áll egy nemrég kiadott tanulmányban.

A tanulmány szerint a globális magánvagyon, a nem anyagi vagyon, mint például az ingatlanok, az arany, a jachtok vagy versenylovak nélkül, 21.000 és 32.000 milliárd dollárra tehető. A kutatást az adóparadicsomok ellen harcoló Adóigazság Hálózat számára James Henry, a McKinsey & Co. volt közgazdásza készítette. Az általa felhasznált adatok a Világbanktól, az IMF-től az ENSZ-től és a központi bankoktól származnak.

Ne felejtsük el, hogy az elit nemcsak sok pénzzel rendelkezik, hanem minden nagybank és nagyvállalat is az ő tulajdonuk.

Több cikk is beszámolt a svájci Federal Institute of Technology által végzett tanulmányról, amelyből kiderül, hogy tulajdonképpen 147, egymással szoros kapcsolatban álló cég tulajdonában van a világ nagyvállalatainak 40 százaléka:

A Zürichi Egyetem által végzett kutatás ,,bebizonyította”, hogy egy bizonyos cégekből, főleg bankokból álló csoport óriási hatalommal rendelkezik a világ gazdasága felett. A tanulmány a világ 43.060 transznacionális vállalatát és az azok közötti tulajdonosi hálózatot vizsgálta. Ennek alapján felállították a globális gazdaság magját alkotó 1318 vállalatot feltüntető ,,térképet”.

A kutatás megállapította, hogy a csoporton belül 147 vállalat egy szuperegységet alkot, ami a csoport vagyonának 40%-a felett rendelkezik. Valamennyien tulajdonosai egymás cégei egy részének vagy teljes egészének. Ezek közül a legtöbb bank, a legnagyobb 20 között a Barclays és a Goldman Sachs is szerepel.

Az alábbi 25 bank és vállalat alkotja ennek a szuper-entitásnak a magját:

Az elit szeret összetett tulajdoni hálózatok mögé bújni, de az összefonódásokból egyértelműen látszik, hogy tulajdonképpen minden Fortune 500 cég az ő tulajdonukban áll. Sajnos hatalmas befolyással bírnak a világ felett és ez ráadásul nem is új keletű dolog.

Érdekességképpen, John F. Hylan, New York City polgármestere a következőket mondta egy 1922-es beszéd során:

- A köztársaság igazi ellensége a láthatatlan kormány, ami hatalmas polipként terjeszti ki nyálkás karjait városaink, tagállamaink és nemzetünk felett. De hagyjuk az általánosságokat! Kimondom, hogy ennek a polipnak a feje a Rockefeller-Standard Olajvállalat érdekeltségi köre és a hatalmas bankházak kis csoportja, akiket általában csak nemzetközi bankárokként emlegetünk. Ezeknek a nagyhatalmú bankároknak a zárt társasága irányítja az egész amerikai kormányt saját önző érdekeik szolgálatában.

Ők irányítják mindkét pártot, ők írják a politikai platformokat, készítenek bábokat a pártvezetőkből, kihasználva a magáncégeket és minden és bármilyen eszközt, hogy a közhivatalokba kizárólag olyan emberek kerüljenek, akik mindent megtesznek, amit a korrupt nagyvállalatok diktálnak.

Ezek a nemzetközi bankárok és a Rockefeller-Standard Olaj érdekeltségek irányítják a legtöbb újságot és magazint ebben az országban, a különböző rovatokat arra használva, hogy engedelmességre bírják vagy hivatalukból kiüssék azokat a politikusokat, akik nem hajlandók engedelmeskedni a láthatatlan kormányt alkotó korrupt klikkeknek. Ez a kormány a saját maga által létrehozott függöny mögül tevékenykedik és ellopja országunk végrehajtó hivatalait, törvényhozó testületeit, iskoláit, bíróságait, újságjait és a lakosság védelmében létrehozott valamennyi hivatalt.

Ezek a nemzetközi bankárok hozták létre a világ központi bankjait (a Federal Reserve bankot beleértve), amelyeket arra használnak, hogy a világ kormányait adósságcsapdába csalják. Az államadósság a legjobb eszköz arra, hogy ,,törvényesen” pénz vegyenek el tőlünk, hogy azután a kormánynak adják, ahonnan pedig a gazdag elit zsebébe vándorol.

Ma a kongresszusi képviselők vagy az elnök soha nem kritizálják a Federal Reserve Bankot, de a múltban még akadt néhány bátor politikus, aki ki mert állni ellene. Az alábbiakban például Louis T. McFadden képviselő 1932. június 10-én a Képviselőházban mondott felszólalásából olvashatunk részletet:

,,Tisztelt Elnök úr! Ebben az országban vannak a világtörténelem legkorruptabb intézményei. A Federal Reserve Bizottságra és a Federal Reserve bankokra gondolok. A Federal Reserve Bizottság, ami egy kormánybizottság, már annyi pénzt csalt ki az amerikai kormánytól és az amerikai néptől, amiből vissza lehetett volna fizetni az államadósságot. A Federal Reserve Bizottság romboló munkája és bűnei olyan sokba kerültek már az országnak, hogy abból ezt az adósságot többször is ki lehetett volna fizetni. Ez a gonosz intézmény elszegényítette az Egyesült Államok népét, csődbe juttatta saját magát és tulajdonképpen a kormányt is. Ezt a működését szabályozó törvények hibáin keresztül és a törvények helytelen alkalmazásával valamint az őt irányító pénzkeselyűk korrupt eljárásaival érte el.”

Sokan még mindig azt hiszik, hogy a Federal Reserve (jelentése: szövetségi tartalék) egy szövetségi hivatal. A factcheck.org a következőket írja róla:

,,A 12 regionális Federal Reserve Bank részvényesei a Federal Reserve rendszeren belüli magántulajdonban lévő bankok. Ezek közé tartoznak országos (a szövetségi kormány engedélyét élvező) bankok és a hozzájuk csatlakozni kívánó, állami engedéllyel rendelkező bankok, akik megfelelnek bizonyos követelményeknek. Az ország több mint 8000 bankjának körülbelül 38%-a része ennek a rendszernek, így ezeknek a Fed a tulajdonosa.”

A Fed alapjául szolgáló Wall Street-it bankok tulajdonviszonyait vizsgáló kutatók azt találták, hogy ugyanazok a nevek bukkannak elő minden esetben: a Rockefellerek, Rothschildok, Warburgok, a Lazards és Schiffs családok és az európai királyi családok.

Ezek a gazdag nemzetközi bankárok azonban nem elégedtek meg egyetlen országgal. Céljuk egy általuk irányított globális pénzrendszer kialakítása volt. Carroll Quigley, a Georgetown Egyetem történelemprofesszora a következőket írta:

,,A pénzügyi kapitalizmus erőinek egy másik messze nyúló célja is volt, ami nem kevesebb, mint létrehozni a pénzügyi hatalom magánkézben lévő globális rendszerét, ami minden ország politikai rendszere és a teljes világgazdaság felett is hatalmat gyakorolhat. A tervek szerint ezt a rendszert, feudalista módon, a világ központi bankjai közös erővel irányítják majd, magán-összejövetelek során hozott titkos megállapodásokon keresztül. Ennek a rendszernek a gerincét a svájci baseli központú Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS) alkotja, ami a világ központi (szintén magánkézen lévő) bankjai tulajdonában lévő magánbank.”

Sajnos, sokan még csak nem is hallottak a Nemzetközi Fizetések Bankjáról. A Wikipedia a következőket írja róla:

A központi bankok szervezeteként a BIS megjósolhatóvá és átláthatóvá kívánja tenni a monetáris politikát 58 központi banki tagja körében. Bár minden egyes szuverén nemzet önmaga felel saját monetáris politikája kialakításáért, központi és magánvizsgálatoktól is függnek, amelyek befolyással vannak az árfolyamokra és különösen az exportgazdaságokra.

A gazdag elitnek szintén fontos szerepe volt egyéb fontos nemzetközi szervezetek felállításában. Ilyen például az ENSZ, az IMF, a Világbank vagy a Kereskedelmi Világszervezet. Az ENSZ New York-i központjának felépítéséhez szükséges telket például John D. Rockefeller vásárolta és adományozta a szervezetnek.

Az oktatási rendszert is az elit uralja. Az évek során a Rockefeller Alapítvány és más elit szervezetek hihetetlen összegeket öntöttek például az Ivy League iskolákba, amelyek ma már minden amerikai főiskola és egyetem mintapéldájaként szolgálnak. Az utolsó négy amerikai elnök Ivy League iskolákban végezte tanulmányait.

Egy másik fontos terület természetesen a média. Már többször írtunk arról, hogy hat óriási társaság határozza meg, mit néz, hallgat vagy olvas a világ. Ezeknek a társaságoknak a tulajdonában vannak a nagy televíziós hálózatok, kábelcsatornák, filmstúdiók, újságok, magazinok, kiadók, zeneipari cégek és sok népszerű weboldal.

Figyelembe véve, hogy egy átlag amerikai 153 órát néz tévét egy hónapban (156 órával a magyarok sincsenek ,,lemaradva”), ez a hat társaság óriási hatást gyakorol a közvéleményre. Íme, néhány példa ezeknek a társaságoknak a tulajdonában lévő médiumokra:

Time Warner

Walt Disney

Viacom

News Corporation

CBS Corporation

NBC Universal

Természetesen sok politikus is az elit tulajdonát képezi. Lewis Lapham újságíró a következőket írta néhány napja megjelent cikkében:

,,A kongresszus akaratának alakítása és az amerikai elnök megválasztása az ország elit osztályának a privilégiumává vált, ami azt jelenti, hogy a lakosság 20 százalékának birtokában van a vagyon 93 százaléka, és a társaságok és bankok maroknyi boldog irányítójának a tulajdonában és irányítása alatt áll a média és a szórakoztatóipar. Ők írják a törvényeket, irányítják az egyetemeket és jótékony szervezeteket, a szabályozó és törvényhozó intézményeket, a kaszinókat és a sportarénákat.”

Miért van az, hogy Washingtonban semmi sem változik, függetlenül attól, hogy melyik párt jelöltjét szavazza meg a többség? Azért mert mindkét párt az igazi hatalom tulajdona. A rendszert úgy alakították ki, hogy az irányítóknak kedvezzen.

Szóval kik irányítják a világot? Ők. És ezt el is ismerik.

David Rockefeller a következőket írja ,,Emlékiratok” című, 2003-ban megjelent könyvében:

,,Több mint egy évszázadon át, az ideológiai szélsőségesek a politikai spektrum mindkét szélén kihasználták a sok publicitást kapott incidenseket, mint például saját találkozásomat Castróval, hogy megtámadják a Rockefeller családot, mert szerintük mértéktelen befolyással bírunk az amerikai politikai és gazdasági intézményekre. Egyesek azt feltételezik, hogy mi egy titkos összeesküvés része vagyunk, amely az Egyesült Államok érdekei ellen dolgozik, ,,internacionalistának” nevezve engem és családomat, akik egy szorosabban integrált globális politikai és gazdasági szerkezet létrehozásáért szövetkeznek másokkal. Hívhatjuk egységes világnak is. Ha ez a vád, bűnös vagyok és ezt büszkén vállalom.”

Köteteket lehetne írni a témáról, de talán ízelítőnek ennyi is elég. Elég arra, hogy néhány embert elindítson a helyes irányba.