ÉLŐ
HOLTAK TÜNDÖKLÉSE ÉS BUKÁSA
-
ha barbárok uralják az orvostudományt -
Kezdjük
egy irtózatos csúsztatással: Josef Mengele egy állat volt. Most
bemelegítettünk.
Többen
egyre inkább sérelmezik, hogy 2007-ben az OPNI egyszerűen
bezárt, és az ott tartott agybeteg embereket hozzá nem értő,
bődületesen alulfizetett, szakmájukhoz egyre inkább nem hű,
bánatos, bús, kilátástalan, még országunkban maradó, nem
külföldre távozott orvosok annak rendje és módja szerint szélnek
eresztették. Miért ne merték volna? Elég sok az őrült ebben az
országban, gondolták, talán senkinek nem tűnik fel, ha 10-20
ápolttal több lesz.
Feltűnik.
Van
az úgy, hogy mész-mendegélsz az utcán, aztán jön egy férfi
vagy nő, leköp, és továbbmegy. Ez a jobbik eset. Hallottam
róla, hogy volt egy szép darab emberke Budapest utcáin, aki egész
egyszerűen odament a nőkhöz a Körúton, és tarkón
csapta őket. Mit tehetsz egy ilyen „beteggel”
szemben? Visszaütsz? Megvered? És mi van, ha agyának az a
része sérült, amelyik azért felel, hogy fájjon neki az általad
beküldött ütés? (És mi van akkor, ha cigány?)
Mi
van, ha nem fáj neki a verés? Ha tűri, miközben vissza-visszaüt,
és neked bizony fáj?
Mi
van, ha lobotómiát hajtottak rajta végre, de még ő maga sem tud
róla?
És
te hogy vagy? Ugye, nincsen valami rejtélyes sebhely a hajad alatt?
Vagy a szemeid környékén?Innen csak erős idegzetűek olvassák
tovább!
Az
egész cirkusz a múlt század ’30-as éveiben kezdődött,
méghozzá egy Ugo Cerletti nevezetű olasz sarlatánnal,
akiről ennek
a cikknek az előző részében már
írtam. Cerletti kifejlesztette az ECT-gépet,
amire mondhatjuk, hogy az ő személyes Frankensteinje volt, és ha
már ilyen jól sikerült a masina (szintén az előző részben
szóltam a „próbakutyákról”), gyorsan ki is kellett próbálnia
emberen. Természetesen már akkoriban is voltak (éppen csak, de
voltak) személyiségi jogi törvények, így pusztán csak
kedvtelésből nem mutathatott rá egy-egy magában motyogó betegre,
akit aztán akarata ellenére jól megsokkolhatott. Maradt az
akkoriban elfogadottnak minősült egyetlen járható út: besétált
egy közeli börtönbe, elnézett a keményebb rabok részlege felé,
hogy „önkéntest” szerezzen.
A
rab, akin mindenféle tiltakozása ellenére kipróbálta a gépet,
állítólag sikoltozott, és könyörgött, hogy ne tovább, hagyják
abba, és erre Cerletti barátunk így szólt: - Még egy kezelést
adjanak neki, magasabb feszültséggel!
Hát
nem ennivaló?
Az
olasz sámán egyik „ügyes” tanítványa, egy bizonyos német
pszichiáter, Lothar B. Kalinowsky szinte repdesett az örömtől,
mikor látta a gépet működés közben és elhatározta, hogy
bizony ő is épít egy ilyen masinát, már csak a rend kedvéért.
Így is tett: még abban az esztendőben kész lett saját
sokkolójával és elkezdte bemutatni a világ akkori igen fejlett,
gőgösen demokratikus országaiban (miközben a háta mögött
Hitler már fegyverkezett és éppen „anschlussolt” kicsit), így
járt Angliában, Hollandiában, Franciaországban, és még az
Egyesült Államokba is áthajózott a gépet népszerűsíteni.
Szerinted?
1940-re az ECT használatát nemzetközi szinten
vezették be!
Igen
ám, de ezeknek a kórosan agybeteg „doktoroknak” is feltűnt,
hogy az ECT-kezelések nem minden páciensnél (vagy
éppen: áldozatnál) hatottak megfelelően. Az mégsem járja,
jutottak dűlőre, hogy (álló farokkal) sokkolod az embert, akár
naponta többször is, ő meg körberöhög, és semmi változás
nincsen abban az agymosott személyiségében!
Ekkor
jutott valakinek eszébe a lobotómia. Nosza.
Hozzá
kell tennünk, hogy egyes értelmes (és az egyetemen is minden
bizonnyal rendesen tanuló) orvosok szerint az ECT elmélete
nem haladja túl az ókori görögök elméletét, akik úgy
próbáltak mentális problémákat megoldani, hogy a hunyor nevű
növényből nyert drog által okozott görcsös sokkot használtak.
Lehet, hogy keményen hangzik, de ez tény: az ECT eljárás
nem tudományosabb vagy magasabb terápiás értékű, mint a
fejbevágás egy baseball-ütővel.
Ehhez
hozzáteszem még azt az érdekességet, hogy 1907 és 1945
között, vagyis a most taglalt időpontban az Egyesült Államokban
a legtöbb államban sterilizálták az úgynevezett elmebeteg
embereket. Ez csak azért fontos, mert ezen időszak
alatt 45 ezer embert sikerült ivartalanítaniuk, ami nem kicsiny
szám – és aztán ezt a tényt szerették volna
elhallgatni, mikor kiderült, hogy a náci Németországban az ő
ténykedéseik miatt mertek belevágni az ivartalanítási
programokba, amik miatt 375 ezer ember lett steril a második
világháborút megelőzően.
És
most megismerkedünk az időbeli hurokkal!
Az
időbeli hurok az agykéregben helyezkedik el, fontos a szemantika, a
beszéd és jövőkép szempontjából, de „ő” a felelős a
hosszú távú memóriáért is. Ha az embernek ez
a „hurok” nincs ott a fejében, éppen csak beszélni nem tud,
fogalma sincs róla, hogy lesz majd egy holnap is, és azt a tényt,
hogy nem emlékszik ránk, ne is firtassuk!
Évszámokkal
dobálózok. Ezt igen kedvelem.
· 1890: A
német tudós és kutató (tehát nem „mezei orvos”),
bizonyos Friederich Golz kísérleteket vezetett,
melyek során eltávolította néhány vad kutyának az időbeli
hurkát (lásd: függelék), és azt tapasztalta, hogy az eredmény
nyugtató hatású az állatokra.
· 1892: Dr.
Gottlieb Bruckhardt svájci orvos elvégzi ugyanazokat a
műveletet, melyeket két évvel korábban Golz, méghozzá hat
skizofréniában szenvedő beteg esetében. Egész egyszerűen lyukat
fúrt a szerencsétlenek koponyájába, majd eltávolította agyuk
egy neki tetsző részét. Négy beteg állapota javulni kezdett, de
a másik kettő közül az egyik meghalt, míg a másikra holtan
találtak rá 10 nappal azt követően, hogy kiengedték a kórházból.
· 1936: A
portugál neuropszichiáter António Egas Moniz kifejlesztett
egy saját technikát a betegei számára, melyet előtte
csimpánzokon tesztelt. Ez még nem lobotómia, hanem leukotómia.
Emberünk ugyanazzal a módszerrel, mint Golz, lyukat fúrt a
betegek fejébe, és alkoholos befecskendezéssel pusztította el az
agysejteket. A vicc az egészben: ezért a szadista
eljárásért1949-ben Nobel-díjat kapott. (Erre még később
kitérünk.)
· 1945: Walter
J. Freeman, ezen beteges sámánok legnagyobbika (lentebb
még „számra veszem majd a nevét”) feltalálta az
úgynevezett „jégütés” technikát, melyről csak
annyit: úgy lehet vele lobotómiát elvégezni, hogy a beteg végig
ébren van. Röviden: a szemüregen keresztül, a szemhéj
alatt egy jégcsákányhoz hasonló eszközt vezetett be, a csontot
egy sebészkalapáccsal átütve. Mészáros? Hentes? Ez a
tag szándékos sérüléseket okozott a prefrontális
lebenyen.
· 1946: Elvégezték
az első lobotómiát Nagy-Britanniában. Hurrá.
· 1960-70: A
lobotómiát elkezdik betiltani Németországban, Japánban és
meglepő módon a Szovjetunióban (ahol a legnagyobb ellenkezést
váltotta ki ez a „kezelési forma”). Ezzel szemben Angliában,
Finnországban, Indiában, Belgiumban vagy éppen Spanyolországban
hódít a dolog.
Most
pedig megismerkedünk egy kedves emberrel, aki úgy hívtak,
hogy Phineas Gage, és aki robbantómesterként
dolgozott a XIX. század közepén odaát a „vad”, a „regényes”,
az „izgalmas”, „felfedezésre vágyó” (vagy már
felfedezett?) Amerikai Egyesült Államokban. A vasút építésénél
tevékenykedett, és egyik alkalommal kicsit hamarább sikerült
felrobbannia a puskapornak, így egy vasrúd „átszaladt”
a jóember fején. A vasrúd legalább 6 kilós volt,
avégeredmény pedig egy hihetetlen felfedezés
lett, miszerint ha valakinek hiányzik az elülső lebenye, attól
még tud vicce
lődni,
képes a saját lábán közlekedni, és úgy általában
véve: ember marad. Ezen
akkor és ott mindenki meglepődött.
Phineas
barátunk az eset után 12 évvel halt csak meg, érdekes módon egy,
a baleset miatt sorra fellépő epilepsziás rohamok egyikének
szövődményeibe. Sajnos, elég sok akkoriban (és később) élt
sarlatán tekintette meg a kórtörténetét ahhoz, hogy messzemenő
következtetéseket vonjanak
le az emberek agyának játszadozásához.
Így
történhetett tehát, hogy a fenti felsorolás „neves” emberei
sorra „bontották” fel a páciensek, betegek koponyáját, hogy
hol turkáljanak az agyban, hol kivegyenek belőle, hogy pedig csak
finoman elhalasszák egy-egy részét.
És
az a vicc az egészben, hogy ezeket a szánalmas beavatkozásokat nem
holmi pincékben, a világ elől elrejtve, titokban művelték, hanem
sokszor újságírók hada előtt, boldog, sugárzó arccal, és
sokszor bizony a kor ismert emberein, neves, irigyelt sztárjain!
Íme,
Frances Farmer kisasszony, a tehetséges hollywoodi csillag.
Farmer
kisasszony pontosan abba a hibába esett, amibe a ma emberei: bízott
az orvosokban és az orvostudományban. Azt mondom, ezt időnként
minden épelméjű embernek úgy kell kezelnie, akkora fenntartással
és távolságtartással, amekkorával csak lehet. Frances magánéleti
problémák miatt (is) elkezdett érdekesen viselkedni, ami nem
tetszett sem a háborúban álló ország rendőri erőinek, sem a rá
féltékeny, irigy kollégáknak, munkatársaknak (az úgynevezett
„elsötétített zóna” kellős közepén reflektorokkal
közlekedett, később megtagadta a bírság kifizetését, egy
fodrász pedig beperelte fizikai bántalmazásért), mely végül oda
vezetett, hogy hirtelen bíróság elé került, ahol is „furcsán
viselkedett”. Ekkor az igazságszolgáltatás (idézőjelbe
tehettem volna ezt a szót is) pszichiátriai kezelésre utalta. Ott
több diplomás sarlatánok megállapították, hogy paranoid
skizofréniában szenved, és inzulin-sokk terápiára lenne
szüksége.
A
híres (és csodaszép) színésznő beleegyezett a javasolt
kezelésekbe, hiszen bízott ezekben az orvosoknak álcázott
hentesekben – ez lett a veszte. Mire ráébredt volna, mi történik
vele (mesélt róla, hogy többször megerőszakolták, magánzárkában
tartották leláncolva, sokszor patkányok között, ahol
ételmérgezést is kapott), már késő volt. Addigra annyira rossz
irányba fordult az állapota, hogy a fehér köpenyesek már csak a
lobotómia sikerében bízhattak.
Hívták
is a kedvencemet, ezt az állatot: Freeman-t. És ő gondolkodás
nélkül végzett ezzel a csodálatos nővel.
Farmer
kisasszony mellett Judy Garland és Vivien Leigh is emberszerű
állatok karmai közé került. Bár tény, hogy a
Freeman-féle lobotómiát csak Frances Farmeron végezték el, de a
másik két híres színésznő is agyhalottként, a maga módján
zombiként végezte – szeretteik elfordultak tőlük,
elvesztették tehetségüket, soha többé nem léptek színpadra,
nem szerepeltek filmekben. Az életük végérvényesen elsüllyedt.
Rosemary
Kennedy-nek, JFK húgának az volt a veszte, hogy fiatal
hölgyként időnként érdekes hangulatváltozásai voltak
(megkockáztatom: nem tudott a plafonon mászkálni, nem forgott
körbe a feje a nyakán, nem hányt borsót a papokra), ráadásul
élénken érdeklődött a szex férfiak
iránt, így aztán Kennedy Papa sarlatánok kezébe adta. Barátom,
Kutya Freeman vette kezelésbe a 23 éves lányt – ki fogod találni
az eredményt.
Rosemary
ettől kezdve nem tudott értelmesen beszélni, csak
gagyogott össze-vissza, mint egy elmebajos, ráadásul a vizeletét
és a „kettest” sem tudta visszatartani, egész álló nap
bámulta az üres falat.Ennyi. Történt mindez 1941-ben.
Rosemary (ugyanúgy, ahogyan Frances) még jó pár évig élt a
beavatkozás után – 2004-ben, 86 éves korában érte a halál.
Ez a
világ egyik legnagyobb (orvosi) ellensége, Walter Jackson
Freeman, aki még a cikk első mondatában
említettMengelénél is nagyobb és vérszomjasabb szörnyeteg
volt - de hosszú éveken át az egyik leginkább ünnepelt orvosnak
számított. Közel 2500 lobotómiát, agybeteg beavatkozást végzett
el összesen 23 államban. 1972-ben ragadta magához a
Sátán, remélhetőleg rögtön rajta is elvégeztek valami
fájdalmas beavatkozást odalenn, a Nagy Melegben, Ahová Az Ilyen
Gecik Valók, és most békésen sütkérezik abban a tudatban, hogy
ő valójában a Mennyben van és a vörös szemű, vérét szívó
lények körülötte angyalok. Maradjon is ott, amíg világ a világ!
A
másik őrült, aki minden normálisan gondolkodó
ember ellensége, maga Megtestesült Gonosz, a kegyetlenkedéseiért
Nobel-díjat kapott a portugál António Egas Moniz,
akivel pölö egyik betege annyira nem
volt megelégedve (hozzáteszem: talán jogosan), hogy 1939-ben le is
lőtte, ezért a sarlatán tolószékbe került. Szerinted
meggátolta a dolog abban, hogy emberek gondolatait, agyát elvegye,
csonkítsa? Dehogy is. 1949-ben megkapta a díjat, melyet többen is
visszavennének tőle, mondván, hogy könyörületlen, lelketlen
beavatkozásai miatt egyáltalán nem érdemelte meg. Nem is. Egy
sarlatán nem hogy ilyen kiemelkedő díjat, de még az életet sem
érdemli meg.
Nagyon
fájdalmas dolog ez, egyáltalán körbenézni egy-egy ilyen témájú
cikk után, majd sorra megírni a bekezdéseket, javítgatni és
közben ráébredni (amire már a cikk első felében is rá kellett
ébrednem), hogy az ilyen ördögi beavatkozásokat főként olyan
magukat demokratának, bölcsnek, emberszeretőnek nevező, valójában
pokolian veszélyes, a Föld egészére csak bajt hozó hatalmak
(akár egész országok, szövetségek) alkalmazzák, mint az USA,
Nagy-Britannia. Sok országban (de itt is főként csak a
demokratikus és emberi jogokért folyamatosan kiálló Egyesült
Államokat lehet megnevezni) egyes pácienseket, illetve rabokat vagy
elítélt bűnözőket olyan embertelen és ép ésszel
felfoghatatlan kezeléseknek vetettek alá, melyekkel nemigen
szeretnek dicsekedni. És az a vicc az egészben, hogy ráfogják: ez
már régen volt, ilyen ma nem eshet meg.
Dehogynem.
Tipikus
védekezési reakció, hogy bár megtettem (bizonyítani tudod, tehát
ez elől nem bújhatok el), de azt régen csináltam, és azóta
rendes vagyok, nem művelek még csak hasonlókat sem. Ez a hazug, a
világon uralkodni vágyó, rendkívül kifinomult félrevezetésekkel
élő hatalmak sajátja. Az USA azt állítja, régóta nem alkalmaz
már olyan sokkterápiákat, mint pölö az egyik
averzív (rém undorító) technikát: intravénásan
izombénítót adtak be a betegnek, ettől az átmenetileg teljesen
mozgás- és légzésképtelen lett. Ezt követően lélegeztető
géppel lélegeztették, de folyamatosan a fülébe súgták, hogy
bármikor levehetik a gépről és meg fog fulladni… Hát persze:
mindenki legyen jó fiú, különben…
Aljasok.
Visszatérünk
az ECT-re,
mint másik „kedvencemre”, aminek bemutatására ennek a cikknek
az első
részétszenteltem.
Sokan azt gondolhatnánk, hogy ez a „kezelés” ugyanolyan múltját
képezi a sarlatánok „gyógyítási módjainak”, mint a
lobotómia, de ez nem igaz. A mai napig komolyan foglalkoznak a
világban a sokkterápiával – többnyire sikertelenül. Csak ezt
nehéz bevallani. Csak az Egyesült Államokban (mert ott lehet)(és
kell is) évente több millió dollárokat utalnak át egykori
kezelteknek, akik hosszas procedúrák (és dollár százezrek súlya)
alatt bebizonyítják, hogy az ECTkezelések
miatt váltak olyanná (többnyire rosszabbá, kezelhetetlenebbé),
mint amilyenek előtte voltak.
Itt
is tudok említeni egy nagy, világhírű nevet: Ernest
Hemingway. 1960-ban elkezdett furcsán viselkedni, magyarázott
jobbra-balra, fényeket látott sötét házakban, FBI-t gyanított
az ablakok mögött. Elhatalmasodott rajta a paranoia. Magas
vérnyomással akarta magát kezeltetni, önként vonult be a
Mayo Klinikára, ahol aztán sokkterápiának vetették alá. Kapott
olyan 15 kezelést, és ezt követően hazamehetett –
immáron üresedő aggyal. Nem tudott többet írni. Aztán fogott
egy vadászpuskát és a szájába téve a csövét meghúzta a
ravaszt…
Persze,
lehet magyarázni, hogy a Hemingway-ek mindig is „híresek”
voltak öngyilkosságaikról (az unokája is megölte magát,
ugyebár), de ne felejtsük el, hogy az öreg nagyon neki volt
keseredve, mikor kiengedték a klinikáról, mondván, hogy teljesen
gyógyult. Hogyne. Egyetlen sort sem volt képes már írni, nem
tudott gondolkozni a regényén (sosem fejezte be az Édenkert-et),
állítása szerint elvettek tőle valamit. Egy írótól azt lehet
elvenni, amivel dolgozik.
Az ECT valójában sosem
volt „gyógymód”, mindig is hamisították az
eredményeit, hogy bátran elmondhassák: akár 70
százalékos javulást is hoz egy-egy kezelés! Hurrá!
Hurrá! Emberek százai lettek öngyilkosok,
miután sikeres volt a kezelés –
mások örök életükre csak emberi roncsokká lettek, magukban
dünnyögő valakikké, miközben sokan (ezt hozzá kell tenni)
felszabadultak és boldog életet kezdtek élni, miután kaptak pár
kezelést. A kezelések java része „természetesen”
puszta fenyegetés volt, nem gyógymód, nem segítség. Voltak olyan
önkéntesek, akik tényleg csak azért vonultak be a klinikára,
hogy kezeltessék magukat, de pontos válaszok híján a betegektől
kérdezgették, milyen lesz a terápia, mit fognak érezni, mi lesz
utána – és erre megfenyegették őket, hogy ha sokat
kérdezgetnek, jön az elzárás. Hm… Elzárás, erősebb
„terápia”, agyégetés.
1991-ben
az ENSZ, mint a világ egyik legbénább erőszakszervezete (itt a
féktelen hatalommal felruházott katonai beavatkozásokat értsd,
melyek valójában inváziók, gyarmatosítások) végre-valahára
elfogadott egy törvényt,melynek az Alapelvek a
pszichiátriai betegek védelméről és a pszichiátriai
gyógykezelések fejlesztéséről címet adták.Ebben
leszögezték, hogy a betegeket a megfelelő tájékoztatás
hiányában nem lehet kezelni. Vagyis előre szólni kell, hogy hülye
leszel, mikor végeznek veled. És itt következik a
kedvencem: a szabad véleménynyilvánítás, az a rendre megtépázott
szólásszabadság, amit Törpék, Pápaszemesek (és még ki tudja,
mifélék) akarnak elvenni tőled.
Igen,
2007-ben bezárt az OPNI, miközben talán sosem csukták be
végleg az ajtaját. Mert olyan betegeket igenis az utcára küldtek,
akik már nem tudnak ártani sem igazmondásukkal, sem pedig logikus
gondolkodásukkal, szervezőkészségükkel a mindenkori
magyarországi rezsimnek. De. És ez fontos. A jogi lehetőség a mai
napig fennáll, hogy olyan egyéneket (bloggereket, újságírókat,
önvédelmi csapatok szervezőit/vezetőit), akik útjában állnak a
hatalomnak, gyógykezelésnek vessenek alá.
A
sokkterápia után már senki sem akar gondolkodni, szervezni,
háborogni, rezsimet és kerti törpét kiáltani – sokan még arra
sem emlékeznek, hogy mit követtek el, amiért „gyógykezelni”
és agyhalottá tenni kellett őket. Azt mondod, ez nem igaz? Hogy
valójában nincsenek közöttünk élőhalottak, akik egykoron még
fel tudtak mutatni valamit, de aztán eltűntek a süllyesztőben,
soha többé nem hallatták a hangjukat?
Azt
mondod, ez még nem következik be?
Ilyen
hatalomnak dolgozó, megbecsült szadista állatok, mint a
Nobel-díjas Moniz vagy a sokak által megbecsült Freeman, minden
korban születnek és dolgoznak. Ma is itt élnek közöttünk, s
miközben mi azon kesergünk, hogy az utcára engedett őrültek
leköpdösnek minket, ők szépen sürögetik a gesztenyéjüket a
pincéjükben.
A
végére hagytam a legjobbat. Nehéz döntésed lesz, hogy ez a cikk
most remekbe szabott-e vagy inkább csak egy őrült elmélete. Azt
beszélik, a kreatív emberek az átlagosnál hosszabb ideig és
gyakrabban szenvednek pszichiátriai betegségben. Hm… Kreatívnak
merem vallani magam. Talán kezdjek rettegni?
Egy
elemzés szerint a költők 87 százaléka, a festők 73 százaléka,
a zenészek 68 százaléka, és a színészek 74 százaléka
szenvedett élete során mentális zavarban…
Mi
a helyzet az írókkal?
FELHÁBORODÁSI
MÉRTÉKEM: 8/10
AGYMOSOTT
INDEX:
FÜGGELÉK
AZ ÉRTELMEZÉSHEZ:
LEUKOTOMIA: -
Görög eredetű szó, és bizonyos agyrészek (általában a
fehérállomány) működésének sebészi kikapcsolását értjük
alatta elmebetegség gyógyítására. Manapság ebből született a
lobotómia.
AVERZÍV
TECHNIKÁK: - Úgy is, mint averzív terápia.
Idegenkedést, a páciensből többnyire undort kiváltó kezelési
módok. Sokszor előfordult például, hogy a pedofilokat elektromos
áramütésekkel sokkolták ágyéktájon, miközben meztelen
gyerekek fotóit mutogatták nekik (ez most olyan, hogy nem szívesen
kommentálnám), vagy végeláthatatlan hányást okozó szert adtak
be a betegeknek. Mindent összevetve: ocsmány, aberrált emberek
orvosi köpenyben és vásárolt/lopott vagy éppen kikényszerített
diplomával a falakon hosszú évtizedeken át követhették el a
lehető legundorítóbb bűnöket – méghozzá állami
felügyelettel és beleegyezéssel.
PREFRONTÁLIS
LEBENY: - A homlok mögött elhelyezkedő agyi terület.
Feladata: a cselekvés kivitelezési tervét végrehajtani, illetve a
végrehajtott cselekvésről a visszajelzés, a visszajelzés
összehangolása. Mások szerint ez maga az elsődleges figyelmi
rendszer, és feladata a problémaorientált ingerfeldolgozás. De
így is mondhatjuk: felelős az aktuális helyzet, környezet és
egyén belső állapotának összehangolásáért.
SZEMANTIKA: -
Magyarul: jelentéstan. A nyelvészet egyik részterülete, amely a
nyelvi formák (szavak, szimbólumok stb.) jelentésével, illetve
jelentésváltozásaival foglalkozik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése