2015. december 27., vasárnap

Tudomány emberközelben.





Tudomány emberközelben.









Időkiesést hoztak létre amerikai kutatók

2012, január 5 - 10:49
Igen rövid időre, a másodperc billiomod részére, de sikerült amerikai kutatóknak eltüntetniük egy eseményt az általuk feltalált időálcával. Egy téridő esemény álcázására vonatkozó kísérletüket a Nature tudományos magazin legfrissebb számában ismertették a Cornell Egyetem kutatói.
A láthatatlanná tévő köpeny ezúttal nem a teret fedte, hanem az időből takart el egy darabkát, pontosan a másodperc 40 billiomod részét. Az esemény, amely ez alatt történt, kívülálló számára olyan, mintha meg se esett volna, kamerával is detektálhatatlan.
Korábban a fizikusok úgy tettek láthatatlanná egy-egy tárgyat, hogy a fénysugarakat a szokásos három térbeli dimenzióban térítették el. A Cornell fizikusai azonban nem a fényáram helyét változtatták meg, hanem a sebességét, így a változás az időben történt, nem a térben.
Moti Fridman fizikus magyarázata szerint a történés lezajlik, benne van a "filmben", ám az alkalmazott trükk miatt a néző számára láthatatlan. A módszer lényege, hogy a fénysugár egyik részét felgyorsítják, miközben a másikat lelassítják, és a kettő között így létrejövő időrés fedi el a történést.
"Mintha lyukat hoznánk létre az időben, ahol az esemény megtörténik. Egyszerűen nem tudod, hogy bármi történt volna" - tette hozzá Alexander Gaeta, a tanulmány társszerzője, a Cornell alkalmazott és mérnöki fizikai iskolájának igazgatója.
A kísérleti száloptikai műszerben hajszálnál vékonyabb szálakon haladnak különböző sebességgel több forrásból indított fénysugarak. "Az egész szerkezet szálkötegek összevisszasága egy hosszú asztalon, csaknem úgy néz ki, mint egy nagy halom spagetti" - adott betekintést a kísérlet megvalósításába Fridman.
Ez az első alkalom, hogy fizikusoknak sikerült elfedniük egy eseményt az időben. Martin McCall, az Imperial College London fizikusa volt az, aki elsőként megfogalmazta a téridő-álca létezésének elméletét, a Cornell kutatói pedig most közzétett tanulmányukkal a gyakorlatban igazolták az elgondolás helyességét.
 

Rákgyógyszerekkel fékezhető

meg az Ebola



2012, március 1 - 09:44
A leukémiás betegek kezelésében alkalmazott egyes szerek megállítják az Ebola-vírus szaporodását is, ezzel időt adnak a szervezetnek, hogy átvegye az ellenőrzést a fertőzés felett, még mielőtt az visszafordíthatatlanná, így akár halálossá válna - közölték amerikai kutatók.
A félelmet keltő Ebola-vírus Afrikában az 1970-es években kezdett terjedni, a kórokozó vérzéses lázat vált ki, amely akár az esetek 90 százalékában halálhoz vezet. Ragályossága, halálos következményei és az ellene alkalmazható megfelelő terápia hiánya miatt sokan a bioterrorizmus potenciális eszközét is látják a vírusban.
Most azonban amerikai kutatók rábukkantak két rákgyógyszerként már jól ismert hatóanyagra - az egyik a nilotinib, a másik pedig az imatinib elnevezésű, leukémia elleni szer -, amely megakadályozza a vírus sokszorozódását a sejtekben. Mayra Garcia kutatásvezető, az Egyesült Államok fertőző betegségekkel foglalkozó intézete, a NIAID munkatársa csoportjával a Science Translational Medicine című szakfolyóirat legfrissebb számában tette közzé megállapításaikat.
Garcia és kutatótársai humán embrionális vesesejtekkel végzett laboratóriumi kísérleteikben megmutatták, hogy az Ebola-vírus sejtekben való sokszorozódásának kulcsa egy bizonyos fehérje, a c-Abl1 tirozinkináz. A leukémia elleni szerek e fehérje tevékenységét állítják le, így a megfertőzött sejtből nem jutnak ki vírusrészecskék.
"Eredményeink arra utalnak, hogy a nilotinib vagy az imatinib rövidtávú adagolása hasznos lehet az Ebola vírusfertőzések kezelésében" - összegezték a tanulmány szerzői.
Jelenleg mindkét szert a krónikus mieloid leukémia kezelésére használják, az imatinib Glivec (Gleevec), a nilotinib pedig Tasigna márkanéven van forgalomban.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint 1976 óta körülbelül 1850 Ebola-fertőzéses esetet regisztráltak, ezek közül mintegy 1200 végződött halállal.
 
MTI – barikad.hu




A Föld "ikertestvérét" már

jövőre felfedezhetik


2011, december 21 - 18:13
Míg 2011 a bolygófelfedezések éve volt, 2012-ben megtalálhatják a Föld első igazi "ikertestvérét" - vélik a NASA szakemberei.
Az idei év elején a csillagászok 528 idegen világ felfedezését igazolták, és még 2011 folyamán, mindössze 16 évvel az első exobolygó (Naprendszeren kívüli bolygó) megtalálása után, a központi csillaga körül keringő ismert planéták száma 713-ra emelkedett - olvasható a Space.com űrkutatási hírportálon.
A NASA Kepler-űrteleszkópjával dolgozó tudóscsoport december 5-én jelentette be 1094 exobolygójelölt felfedezését. Ezáltal a 2009 márciusában felbocsátott bolygóvadász teleszkóp működése első 16 hónapja alatt felfedezett égitestjelöltek száma elérte a 2326-ot. Mindazonáltal eddig csupán 33 esetében igazolták a további megfigyelések, hogy valóban bolygóról van szó.
A nagy számok önmagukban is izgalmasak, azonban az igazi cél nem a mennyiség növelése, inkább a sokféle idegen világ természetének megismerése.
A csillagászok egyaránt találtak már "habkönnyű" világot és vastömörségűt is, szeptemberben pedig a Kepler-csoport bejelentette egy olyan planéta felfedezését, amely egyszerre két nap körül kering, hasonlatosan Tatuinhoz, Luke Skywalker otthonához a Csillagok háborújában.
A tudósok találtak néhány olyan bolygót, amelyek csillaguk lakhatósági zónájában vannak, vagyis a felületükön uralkodó hőmérséklet lehetővé teszi a folyékony víz jelenlétét. Ezek az égitestek azonban lényegesen nagyobbak, mint bolygónk.
A csillagászok reményei szerint a Föld "ikertestvérének" kutatása akár már jövőre eredményeket hozhat.
"Egyre több kisebb méretű, hosszabb keringési idejű bolygót fedezünk fel" - hangsúlyozta Natalie Batalha, a Kepler-csoport helyettes vezetője a NASA Ames Kutatóközpontjának munkatársa.
Hozzátette: noha egyik esetben sem sikerült olyan Föld-méretű bolygót felfedezni, amely központi csillagának lakhatósági zónájában lenne, a kutatóknak türelmesnek kell lenniük. Minden megváltozhat, amikor bejelentik a Kepler által felfedezett új bolygójelölteket, ami júniusban-júliusban várható. Mindazonáltal az új jelöltek létét további megfigyelések során kell igazolni, ez több hónapot is igénybe vesz, vagyis nehéz meghatározni a hivatalos bejelentés időpontját.
Dave Charbonneau, a Harvard Egyetem kutatója, a Kepler-csoport tagja szerint a folyamat hat hónapot vehet igénybe, de előfordulhat, hogy a Föld "ikertestvérének" megtalálására akár négy évet is várni kell.


 

Lakható bolygóra bukkant a

Naprendszeren kívül a NASA


2011, december 6 - 09:44
A Kepler űrteleszkóp segítségével amerikai csillagászok először fedeztek fel egy olyan, a Földhöz hasonló bolygót, amely elvileg alkalmas lehet az élet befogadására - közölte hétfőn az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA.
bolygóWilliam Borucki, a Kepler vezető kutatója szerint a Kepler 22b kódjelű bolygó létezése bizonyítást nyert, miután a csillagászoknak három ízben is sikerült megfigyelniük, amint a 2009-ben felfedezett égitest elhalad a saját napja előtt. A harmadik ilyen észlelést 2010 karácsonyán rögzítették.
A Kepler 22b 600 fényévre található a Naprendszertől, a mérete Föld 2,4-szerese és 290 nap alatt járja be egy Nap-szerű csillag körüli orbitális pályáját.
"Ha bolygónak van felszíne, akkor az nagyon kellemes, 70 Fahrenheit-fokos (21 Celsius-fokos) - jelentette ki Borucki a NASA kaliforniai Ames Kutatóközpontjában.
A Kepler 22b tömegét, s ennél fogva a szerkezetét még nem sikerült megállapítani, de Borucki szerint "jó esély van rá", hogy a bolygó sziklás lehet, s lehet rajta tömör jég, sőt elképzelhető, hogy óceán borítja.
"A Naprendszerünkben nincsen ehhez fogható bolygó" - mondta a kutató.
"Ezzel a bolygóval kapcsolatban két dolog igazán izgalmas" - nyilatkozta Natalie Batalha, a Kepler-projekt helyettes tudományos vezetője. - "Az, hogy éppen egy lakható zóna kellős közepén található és az, hogy egy a Naphoz hasonló bolygó körül kering."
Lakható zónának a csillagászok azt az övezetet nevezik, ahol az anyacsillag hőmérséklete lehetővé teszi a cseppfolyós víz létét. A korábban felfedezett "lakható" bolygók vagy homályos vörös törpék körül keringtek, vagy a lakható övezet szélén voltak, ahol szélsőséges hőmérséklet uralkodik. (Francia kutatók idén májusban elsőkként jelentették, hogy lakható bolygóra bukkantak; a Gliese 581d egy vörös törpe, központi csillaga lakhatósági zónájának a peremén.)
Batalha az ötnapos Kepler-konferencia azt is bejelentette, hogy az űrteleszkóp 2011 februárja óta 1094 lehetséges bolygót fedezett fel, amelyek száma ezzel 2326-ra emelkedett. Eddig - beleértve a Kepler 22b-t is - mindössze 29-ről sikerült bebizonyítani, hogy valóban bolygó, de a NASA csillagászai bizakodók és azt remélik, hogy az esetek 90 százalékában pozitív eredménnyel járnak majd.
A bolygó-jelöltek közül 48 található az anyacsillagának lakható zónáján belül. A legtöbb jelentősen nagyobb a Földnél, de tíznek a mérete hasonló.
"Elképzelhető hogy a 48 lakhatósági zónán belül található jelöltből valamennyin, vagy sokon közülük, vagy a holdjaikon, lehetséges az élet" - mondta Borucki.
A 2009-ben útjára indított Kepler űrteleszkóp a NASA első olyan missziója, amelynek célja, hogy a Földhöz hasonló bolygókat fedezzen fel, amelyek a Naphoz hasonló csillagok körül keringenek.
 
MTI - barikad.hu




A vér „tenyésztésével” hatalmas problémák oldódhatnak meg



2011, szeptember 17 - 11:06
Egy új módszer segítségével – amely a hagyományos vérátömlesztés alternatívája lehet – akár saját magunk donorjai is lehetünk anélkül, hogy fertőzésveszélynek tennénk ki magunkat. Mivel a világ csekély mennyiségű vértartalékkal rendelkezik, égetően fontos, hogy új eljárások kidolgozásával több vérhez juthasson az orvostudomány.

A Blood című magazinban megjelent tanulmány arról számol be, hogy sikeresen adtak be emberi csontvelőben lévő őssejtekből mesterségesen kinyert vörösvérsejteket egy emberi donornak. Ahogy a globális vérszükséglet növekszik – miközben a donorok száma csökken –, ennek a kísérletnek az eredményei reményt adnak arra, hogy egy nap a vérátömlesztésre váró betegek önmaguk donorjai lehetnek.

Ezekből az emberi donorból származó, csontvelőben lévő őssejtekből egy párizsi székhelyű kutatócsoport sikeresen állított elő milliárdnyi kitenyésztett vörösvérsejtet egy petricsészében, speciális növekedést szabályozó faktorok segítségével, amelyek a sejtosztódást és a tenyésztett sejtek vörösvérsejtekké való fejlődését szabályozzák. Miközben azt próbálták bizonyítani, hogy a kitenyésztett vörösvérsejtek képesek pont olyan sejtekké fejlődni az emberi szervezetben, mint a normál vörösvérsejtek, a kutatók négy egérbe fecskendezték ezeket a sejteket, és megerősítették, hogy képesek voltak teljesen kifejlődni.
Hasonló túlélési esélyek

Önkéntes donort használva, a kutatók megismételték a mesterséges vörösvérsejtek előállításának folyamatát és befecskendezték az így nyert sejteket a donor saját testébe, hogy megvizsgálják, milyen túlélési esélyeik vannak az emberi szervezetben. Öt nap után a túlélési arány a donor véráramában a mesterséges vörösvérsejtek esetében  94 és 100 százalék között volt, míg 26 nap után 41 és 63 százalék között. Ezek az adatok azt mutatják, hogy a mesterségesen előállított vörösvérsejtek élettartama és túlélési esélye hasonló a természetes vörösvérsejtekéhez, tovább bizonyítva alkalmasságukat mint lehetséges forrást a vérátömlesztéshez.

„Habár korábbi kutatások azt mutatták, hogy a csontvelőben lévő őssejteket kész vörösvérsejtekké lehet fejleszteni, ez az első tanulmány, ami bebizonyította hogy képesek túlélni az emberi szervezetben, és ez egy komoly áttörés a vérátömlesztés terén” – mondta el Luc Douay gyógyszerész, a tanulmány egyik fő szerzője, a párizsi Pierre és Marie Curie Egyetem professzora. „Elképesztően nagy szükség van alternatív forrásra a vértranszfúzió területén, különösen az új vírusok megjelenése miatt megnövekedett fertőzésveszély kockázata miatt, ami a hagyományos vérátömlesztést jellemzi. A vörösvérsejtek tenyésztése ígéretes megoldásnak tűnik, mivel minden más törekvés, amely arra irányult, hogy alternatív forrásokat teremtsen, nem volt olyan sikeres, mint amilyennek korábban remélték.”
Csekély vértartalékok

Ezek az eredmények különösen időszerűek, mivel  például az amerikai Vöröskereszt nemrég jelentette be, hogy kritikusan kevés vér áll rendelkezésre országszerte. A WHO jelentése a világszerte jellemző csekély vértartalékokról számolt be. A kritikusan kevés vérrel rendelkező országok főleg a fejlődő országok közül kerülnek ki, amelyeknek pedig nagy szüksége lenne a transzfúzióra az anyák betegeskedése, a gyerekkori alultápláltság és a fertőző betegségek magas előfordulása miatt.

„A mi tanulmányunk eredményei megerősítik a megvalósíthatóságát annak az elképzelésnek, hogy a mesterséges vörösvérsejtek használhatóak lesznek transzfúziókhoz, és amely korlátlan vérkészletet ígér belátható időn belül – mondta Douay professzor. – Habár ezen sejtek előállításáig még nagyon sok munka vár ránk, mi hiszünk benne, hogy a mesterséges vörösvérsejt a klasszikus vérátömlesztés hatékony alternatívája lehet, aminek segítségével nemcsak elegendő mennyiségű vérhez jutnánk, de az életveszélyes komplikációk és fertőzések kockázatát is csökkenthetnénk.”


mno.hu - 
barikad.hu






Daganatos betegségek gyógyítását 


segítheti egy magyar kutatás



2011, szeptember 7 - 20:16
Szegedi kutatók vizsgálatai hozzájárulhatnak a daganatos betegségek hatékonyabb gyógyításához és egyes fertőző betegségek legyőzéséhez is. 

A daganatos betegségek hatékonyabb gyógyításához és egyes fertőző betegségek legyőzéséhez is hozzájárulhatnak azok a kutatások, amelyeket Vértessy Beáta, az MTA Szegedi Biológiai Központ Enzimológiai Intézetének igazgatóhelyettese és kutatócsoportja végez. A legújabb eredményeiket ismertető tanulmányt az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia hivatalos folyóirata, a PNAS (Proceedings of the National Academy of Sciences) tette közzé.


Mint a Magyar Tudományos Akadémia honlapján olvasható, kellően stabil tárolás szükséges ahhoz, hogy a sejtek nemzedékei változatlanul továbbadják a genetikai információt. Az örökítőanyag, a nukleinsavak és főként a DNS azonban kémiailag meglehetősen instabil, sérülékeny molekulák, és ez az instabilitás élettani körülmények között is megjelenik. A DNS nem csupán külső rákkeltő hatásokra, hanem a sejt normál működése során is sérül. Ezek a sérülések a sejt hibás működéséhez vagy akár halálához is vezethetnek.

Az evolúció során olyan javító mechanizmusok alakultak ki, amelyek megvédik a sejtet az örökítőanyag károsodásának súlyos következményeitől. Élettani körülmények között a leggyakoribb meghibásodás a citozin nevű molekula úgynevezett dezaminálása. Ez egy igen egyszerű kémiai reakció, amelynek során a DNS-ben citozinból uracil képződik. Míg az uracil nevű molekula az RNS alapvető építőeleme, addig a DNS-ben nemkívánatos hatásokhoz, mutációkhoz vezethet. Az enzimológiai intézet által vizsgált dUTP-áz (dezoxiuridin-trifoszfatáz) enzimcsalád gátolja az uracil DNS-be való beépülését.

A kutatók eredményei szerint az enzimfunkció eltűnése több élőlényben bizonyítottan letális következményekkel jár. Az enzimcsalád esszenciális volta ellenére Vértessy Beáta és kutatócsoportja mégis a javító enzim működésének gátlását próbálja elérni. Ez a preventív mechanizmus elsősorban azoknak a sejteknek az esetében fontos, amelyekben aktív DNS-szintézis folyik, ugyanis a felnőtt, kifejlett élőlényben a sejtek túlnyomó többsége már nem szaporodik.

A kutatók az enzimcsalád gátlása révén képesek elpusztítani az aktívan szaporodó sejteket: iIyenek a rákos sejtek, a vírusok által megtámadott sejtek, vagy a tuberkulózis és a malária kórokozói. Amennyiben sikerül pontosan megismerni a dUTP-áz enzimet, akkor képesek lesznek a működését is gátolni és ezáltal azonosítani a gyógyszerjelölt-molekulákat. A Mycobacterium tuberculosis esetében már három olyan molekulacsaládot is találtak az intézet kutatói, amelyek specifikusan és hatékonyan gátolják a kórokozó dUTP-áz enzimjét.


hirado.hu - 
barikad.hu




"Időzített bombák" ezrei


"ketyeghetnek" galaxisunkban



2011, szeptember 7 - 17:41
"Időzített bombák" ezrei "ketyeghetnek" galaxisunkban - állítja egy nemzetközi kutatócsoport, amely az Astrophysical Journal Letters című szaklapban tette közzé tanulmányát.

"Eddig még nem találtunk egyetlen egyet sem a Tejútrendszerben, de csak azért, mert nem a megfelelő jelek után kutattunk. Tanulmányunk épp a keresésük módját vázolja fel" - hangsúlyozta Rosanne Di Stefano, az amerikai Harvard-Smithsonian asztrofizikai központ csillagásza, aki kollégáival a csillagrobbanások egy bizonyos fajtáját, az úgynevezett Ia típusú szupernóvákat tanulmányozta - olvasható a World Science hírportálon.
  
Az ilyen típusú robbanások akkor fordulnak elő, amikor egy idős, tömör csillag, úgynevezett fehér törpe destabilizálódik. A fehér törpe egy olyan csillag maradványa, amelyben leállt az aktív csillagokat fűtő termonukleáris fúzió. Egy fehér törpe tömege nem haladhatja meg Napunk 1,4-szeresét, ez az úgynevezett Chandrasekhar-határ. Amennyiben túllépi ezt a határt, saját gravitációja hatására gyorsan zsugorodni kezd, összeomlik és Ia-típusú szupernóva lesz belőle.
  
Elméletileg a fehér törpék két módon tudják túllépni a "súlyhatárt" és felrobbanni: egyrészt valamilyen közeli donorcsillagtól szerezhetnek anyagot, másrészt akkor, amikor két fehér törpe ütközik össze. A csillagászok többsége az első forgatókönyvet tartja a legvalószínűbbnek, ám a folyamat nem mehet végbe "tünetmentesen".
  
Ilyen "tünet" lehet például egy kis mennyiségű hidrogén vagy hélium a robbanás helyének közelében, de általában nem lelnek erre. A csillagászok kutattak a donorcsillag után is, miután a szupernóva fénye elhalványult, de sikertelenül.
  
Rosanne Di Stefano és kollégái úgy vélik, hogy a rejtélyt megoldását a fehér törpék forgásában kell keresni. Amikor a fehér törpe pótlólagos anyagra tesz szert, forgása felgyorsul, és ha elég sebesen pörög, az stabilizálhatja szerkezetét, vagyis meghaladhatja a Chandrasekhar-határt. Ezek a szuper Chandrasekhar-tömegű csillagok.
  
Az anyaggyűjtés leállásával fokozatosan lelassul a fehér törpe, s amikor a forgás már nem képes ellensúlyozni a gravitációt, szupernóvaként lobban el.
  
"Kutatásaink újdonsága abban rejlik, hogy elemeztük a forgási sebesség gyorsulásának és lassulásának a következményeit" - magyarázta Rosanne Di Stefano.
  
A folyamat akár évmilliárdokra is széthúzhatja az időt, amely az gázakkumulálás befejezését a robbanástól választja el. Ez idő alatt a társcsillag is "megöregedhet", szintén fehér törpévé átalakulva, a környezetben lévő gázok pedig elillannak.
  
A csillagászok számítása szerint évezredenként a Tejútrendszerben három Ia-típusú szupernóva keletkezik. Amennyiben a típusos szuper Chandrasekhar-tömegű csillagoknak sokmillió évig tart, míg lelassulnak és szupernóvává válnak, a tudósok szerint a Föld közelében néhány ezer fényévnyi távolságra több tucatnyi, robbanásra kész kozmikus rendszer lehet. E potenciális szupernóvákat nehéz megtalálni, ám a további kutatások során meglelhetik őket.
  
"Megkezdjük a vadászatot" - nyilatkozta Rasmus Voss holland asztrofizikus, a tanulmány társszerzője.


mti - 
barikad.hu






Gyémántbolygóvá alakult egy csillag




2011, augusztus 25 - 19:57
Szokatlan égi objektumra bukkantak asztronómusok: egy olyan csillagra, amely bolygóvá sűrűsödött, és valószínűleg nagyrészt gyémántból épül fel.
A szokatlan mellékbolygónak nagyobb sűrűsége van, mint minden más eddig felfedezett bolygónak - közölte egy nemzetközi kutatócsoport csütörtökön a Science című amerikai tudományos folyóiratban.

A feltételezett "gyémántbolygó" egy úgyszintén szokatlan csillag, egy úgynevezett pulzár körül kering. A pulzárok gyorsan forgó neutroncsillagok, amelyek fényessége minden hullámhosszon a tengelyforgás periódusának megfelelő ütemben változik. A pulzár- bolygó páros a Kígyó (Serpens) csillagzattól mintegy 4 ezer fényévnyi távolságra található. (Egy fényév az a távolság, amelyet a fény egy év alatt légüres térben megtesz - ez közel 10 billió kilométernek felel meg.)
  
A különös bolygót egy Ausztráliában lévő 64 méteres átmérőjű rádiótávcsővel detektálták.
  
A PSR J1719-1438 elnevezésű, nemrég felfedezett pulzár jeladásában a csillagászok jellegzetes ingadozásokat figyeltek meg, amelyek egy nagytömegű kísérő jelenlétére utaltak. Ezeknek a rendszeres ingadozásoknak a pontos elemzéséből arra következtettek a kutatók, hogy ez a kísérő mellékbolygó méretét tekintve hozzávetőleg fele a Naprendszerünkben található Jupiternek és rettentő gyorsan kering a neutroncsillag körül. A keringési ideje mindössze 2 óra 10 perc, ezért nagyon közel kell lennie a pulzárhoz, olyan közel, hogy tulajdonképpen szét kellene szakadnia a pulzár gravitációjától. Ezt csak úgy élheti túl, ha egy nagyon tömör, masszív objektumról van szó. A bolygó sűrűsége legalább olyan magas, mint a platináé" - magyarázta Matthew Bailes kutatásvezető, az ausztráliai Swinburne Műszaki Egyetem professzora. A kutatócsoport szerint a bolygó valójában egy egykor nagytömegű, és a teljes pusztulástól épphogy megmenekült csillag parányi magja. (Egy úgynevezett fehér törpéről lehet szó, amely tömegének 99,9 százalékát elveszítette a pulzár javára.)
  
A megmaradt mag feltehetően túlnyomórészt kristályos formában lévő szénből és oxigénből áll, vagyis nagyrészt gyémántból épülhet fel. A legjelentősebb drágakőnek számító gyémánt speciális, különösen sűrű szénkristály, a legkeményebb természetben előforduló ásvány.



mti - 
barikad.hu



Megtalálhatták a náci atomprogram 


radioaktív hulladékait



2011, július 22 - 17:35
Német atomtudósok szerint megtalálták a Hitler titkos atomprogramjából visszamaradt nukleáris hulladékokat egy Hannoverhez közeli bányában. A német kutatók tájékoztatása szerint több mint 126 ezer hordó nukleáris anyag hever hatszáz méterrel a föld felszíne alatt egy régi sóbányában. Korábban olyan szóbeszédek láttak napvilágot, hogy az atomprogramon dolgozó, radioaktív sugárzást kapott tudósok is itt nyugszanak, akiknek testét SS-tisztek égették el a legnagyobb titoktartás közepette.
A radioaktív hulladékok tárolására szolgáló Schacht Asse II egykori vezetője elmondta, hogy 1967-ben az „előző háború során a német atomprogramból visszamaradt uránium maradványokat rejtették ide”. A forrásra azonnal felkapták a fejüket a történészek, akik eddig úgy hitték, hogy a náci fegyverprogram közel sem volt olyan előrehaladott állapotban, hogy ekkora mennyiségben keletkezzen nukleáris hulladék.
Németország volt az első olyan nyugati állam, amely bejelentette, hogy az összes atomerőművét bezárja, ami a nukleáris anyagok tárolására szolgáló létesítményekkel együtt több milliárd eurót emésztene fel. A Greenpace környezetvédő csoport a bányával kapcsolatos összes dokumentum titkosítás alól való feloldását kérte a szövetségi parlamenttől.
1939 januárjában, kilenc hónappal a második világháború kitörése előtt Otto Hahn és Fritz Strassmann büszkén jelentették be, hogy történelmi kísérleteket folytatnak a maghasadás területén. A német „urániumprogram” röviddel Lengyelország megtámadása után vette kezdetét. A program katonai célokra való felhasználásának kérdését Kurt Diebner fizikus vizsgálta meg, s még ugyanabban az évben Werner Heisenberg elmondta, hogy a nukleáris láncreakció igenis kivitelezhető. Habár a háború keresztülhúzta a számításaikat, a Harmadik Birodalom bukása előtt a náci tudósok komoly lépéseket tettek az urándúsítás felé.
mult-kor.hu - barikad.hu




Véget ért az amerikai űrhajózás?



2011, július 22 - 17:28
A Cydonia.blog.hu az űrrepülés korszakának lezárulását feszegeti. Amerikai földről, amerikai űrhajóval egy darabig nem repülnek emberek. Tegyük hozzá, hogy utoljára 2009-ben történt, hogy űrsikló vitt fel, illetve hozott le az ISS-ről űrhajóst, bő másfél éve kizárólag a Szojuzokkal zajlik az állandó legénység rotációja, azóta nincs keveredés a shuttle űrhajósokkal. Pontosan ugyanígy fogják ellátni az űrállomást legénységgel a következő években is. 
Akkor meg mi változott? Való igaz, máshova most már nem mehetnek, de a Columbia tragédiája óta csak egyetlen Hubble javítás fért be az ISS-t építő, ellátó küldetések közé, nem voltak már önálló, csak kutatással foglalkozó utak. Az ISS lényegében elkészült, egy orosz modul van még hátra, azt meg egy Proton viszi majd fel. A szó eredeti értelmében vett space shuttle, vagyis az űr gyakori, egyszerű elérését biztosító űrhajó, a Szojuz (és a Progressz) vígan repül tovább, tervben van egy új orosz űrhajótípus, eddig nem látott változatosságban mennek teherűrhajók az űrállomáshoz, egyszerre több amerikai űrhajó készül, Kína megkezdi saját űrállomásának építését, India célul tűzte ki saját emberes űrhajó építését, az ESA visszatérési technológiákkal kísérletezik. Tehát? 
Véget ért az amerikai űrhajózás? Bizonyos szempontból igen. Jelenleg ellátmányt, űrhajósokat csak más nemzetek/szervezetek segítségével tudnak feljuttatni, de ez sem lesz sokáig így. Még az idén, várhatóan december elején sor kerülhet az első COTS demó repülése Dragonnak, az űrhajó megközelíti majd az űrállomást és hozzá is kapcsolódik, bár dokkolni még a jelek szerint nem fog. De jövőre már újra amerikai földről, amerikai űrhajóval vihetnek fel hamburgert és mindenféle más jót az űrállomás legénységének! 

Újra reptethetnek mikrogravitációs kísérleteket a Dragon laborváltozatán. És három-négy év múlva mehetnek az űrhajósok is. Az évtized végére pedig talán (ez már elég erőteljes talán), közel öt évtizeddel az Apollo után, végre ismét lesz olyan űrhajója és rakétája a NASA-nak, amivel el lehet majd hagyni a Föld közelét, ahova az űrsikló szegezett minket.
Cydonia - barikad.hu






Szuperrugalmas ötvözetet


állítottak elő japán szakemberek



2011, július 1 - 10:36
Szuperrugalmas ötvözetet fejlesztettek ki Japánban, amely rendkívüli hőmérsékleten is visszaugrik eredeti formájába - közölték pénteken japán kutatók hozzátéve, hogy reményeik szerint az ötvözet későbbiekben épületekbe beépítve felfoghatja a földrengésből származó rázkódásokat.

A szakemberek a Science tudományos magazin legfrissebb számában írnak találmányukról, amelyet úgy állítottak elő, hogy egy vasalapú ötvözethez kis mennyiségben nikkelt adagoltak. Az így létrehozott új anyag mínusz 196-tól plusz 240 Celsius fokig bármely hőmérsékleten képes visszanyerni eredeti alakját.
  
Omori Tosihiro kutatásvezető, a Tohoku műszaki egyetem munkatársa elmondta, hogy az anyag sokkal rugalmasabb, mint a korábban ismert szuperelasztikus ötvözet, amely a mínusz 20-tól plusz 80 Celsius fokig lévő tartományon kívüli hőmérsékleteken nem képes visszanyerni kiinduló formáját.
  
"A mi vasötvözetünk hőmérsékleti érzéketlensége egy egész nagyságrenddel jobb. Ez a tulajdonság igen fontos, mert az anyagtulajdonságok a hőmérséklettel a legtöbb esetben jelentősen változnak" - magyarázta Omori.
  
A kutató hozzátette, hogy további előnye az ötvözetnek alacsony előállítási költsége, hiszen maga a nyersanyag olcsó, így a széles körű, nagy mennyiségben történő felhasználásnak sincs akadálya.
  
Az új anyagot épületekben, autókban, repülőgépekben vagy akár űrhajókban is alkalmazhatják: bárhol, ahol fontos, hogy szélsőséges körülmények között is megtartsa vagy visszanyerje alakját az alkotó rész.


mti.hu - 
barikad.hu




A teljes vakság is gyógyítható?



2011, június 29 - 18:24
Ötvenöt év után nyerte vissza a látását egy fél szemére vak férfi, miután úttörő jelentőségű retina-visszaillesztési műtétet hajtottak végre rajta a szakemberek.
A férfi az 1950-es években, mindössze nyolc évesen veszítette el a jobb szeme világát egy becsapódó kődarab miatt. Tavaly aztán a sérült szemében érzett állandó fájdalom és vörösség miatt kereste fel a New York-i szem-, fül- és gégekórházat.

A doktorok glaukómát (zöld hályog) és magas szemnyomást diagnosztizáltak az akkor 63 esztendős férfinál. A szemnyomás orvoslása, valamint a glaukóma úgynevezett monoklonális antitest terápiás kezelését követően a beteg azt vette észre, hogy újra érzékeli a fényeket a jobb szemével. A sikeren felbátorodva az orvosok felajánlották neki a retina-visszaillesztési műtét lehetőségét.

A sebészeti beavatkozást követően a páciens olyannyira visszanyerte a látását, hogy több mint ötméteres távolságból is le tudta olvasni az ujjakkal mutogatott számokat. Amikor a retina ilyen hosszú ideig le van válva, akkor gyakran olyan degeneratív változások következnek be, amelyek lehetetlenné teszik a látás helyreállítását. "Legjobb tudomásunk szerint ez az első alkalom, hogy sikeres látásvisszanyerés következett be egy hosszan tartó traumás retinaleválásban szenvedő páciensnél" – mondta Olusola Olawoye, a kórház munkatársa. "Ez nem csupán a páciensük szempontjából jelent óriási eredményt, hanem komoly jelentősége van a hasonló problémákkal küzdő betegekre nézve is" – idézte a szakembert a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadása.

  
szimpatika.hu - 
barikad.hu


Lézer májsejtekből



2011, június 13 - 20:24
Először sikerült egy biológiai sejtből lézert alkotni. A szokatlan megoldáshoz emberi májsejtet alkalmaztak. Az ilyen "élő lézerek" az élő szervezetben teljesíthetnek a jövőben szolgálatot, lehetővé téve belső szöveteink páratlan pontosságú leképezését.

Hogyan érhető el egy élő sejtnél egy ilyen bizarr képesség? Egy lézer jellemzően egy erősítő közegből, a fény felerősítését szerkezeti tulajdonságaiból adódóan lehetővé tevő anyagból, és a két oldalán elhelyezkedő tükrökből tevődik össze. Egy energiaforrás, például egy villanófény, vagy egy elektromos kisülés gerjeszti az erősítő közeg atomjait, fotonokat szabadítva fel. Normál esetben ezek véletlenszerű irányokba lövellnek ki, amint egy zseblámpa fénycsóvája, a tükrök azonban egy irányított sugarat eredményeznek. A fotonok oda-vissza pattogva a tükrök között, újra és újra áthaladva az erősítő közegen további, velük azonos hullámhosszú, fázisú és irányú fotonok kibocsátását indukálják. Végül egy koncentrált, egyfrekvenciás fénysugár lép ki az egyik tükrön keresztül, ezt nevezzük lézerfénynek.

Számos lézer létezik, melyek több száz különböző erősítő közeget alkalmaznak, köztük festékeket és gázokat, eddig azonban még senki sem próbálkozott élő szövettel. Malte Gather és Seok-Hyun Yun a Harvard Egyetemen főként kíváncsiságból határozta el, hogy egy emlős sejtjével megvizsgálja a lehetőséget.

Választásuk az emberi májsejtre esett, amibe egy zöld fluoreszcens proteint (GFP) kódoló DNS-hurkot injektáltak. Utóbbit egy medúzából izolálták, ami kék fénynek kitéve zölden fluoreszkál, és már korábban is rendkívül értékes biológiai jelzőnek bizonyult, segítségével ugyanis nyomon követhetők a sejtekben a molekulák útvonalai és felragyog, ha adott gének kifejeződésre kerülnek. A két tükör közé helyezett sejtet a kutatók kék fény impulzusokkal kezdték bombázni, míg el nem kezdett fluoreszkálni. Ahogy a zöld fény a tükrök között pattogott, egyes hullámhosszok felerősödtek, egészen addig, míg lézerfényként át nem törtek az áttetsző tükrökön. A sejt több percnyi lézerként működés után is életben volt, és ellátta funkcióját.

"A GFP hasonló a kereskedelmi festéklézerekhez alkalmazott festékekhez, így nem meglepő, hogy ha egy sejtbe ültetjük és optikailag felpumpáljuk, akkor egy lézert kapunk. A tény azonban, hogy bizonyították a működését, nagyon tetszik" - kommentálta az eredményeket Christopher Fang-Yen, a Pennsylvania Egyetem munkatársa, aki maga is egyatomos lézereken dolgozik, a Harvard kutatásában azonban nem vett részt. Yun is csupán azt szeretné letesztelni, hogy lehetséges-e egy biológiai lézer, de természetesen több potenciális alkalmazás is ott motoszkál a fejében. "Szeretnénk egy lézert bejuttatni egy állat testébe, lézerfényt generálva közvetlenül a szöveteiben" - tette hozzá.

A lézer optikás tomográfia elnevezésű eljárásban lézersugarakat lőnek a testen kívülről az élő szövetekre, terjedésével és szóródásával felfedve méretét, térfogatát és mélységét, képet alkotva a szövetekről. Ha mindezt a testen belülről indukálhatnák, az sokkal részletesebb képeket eredményezne. Egy másik technika, a fluoreszcens mikroszkópia a GFP-vel felturbózott élő sejtek ragyogásán alapul, aminek a felbontásán ugyancsak sokat javíthatna Yun biológiai lézere.

Ahhoz, hogy egy élőlény sejtjeit lézerekké változtassák, úgy kell módosítani, hogy azok GFP-t fejezzenek ki. Yun lézerének tükreit nanoméretű fémdarabok testesítenék meg, melyek fénygyűjtő antennákként viselkednének. "Korábban a lézerre egy mérnöki anyagként tekintettünk és most bebizonyítottuk, hogy a lézer koncepciója biológiai rendszerekbe is beültethető" - összegzett Yun.



sg.hu - 
barikad.hu








Leszállt a Endeavour amerikai űrrepülőgép




2011, június 1 - 09:14
Leszállt az Endeavour amerikai űrrepülőgép szerdán a floridai Kennedy-űrközpontban. Ez volt az utolsó repülése, és egyben az amerikai Space Shuttle program 134., azaz utolsó előtti missziója.

Az Endeavour május 16-án indult a Kennedy űrrepülőtérről a fedélzetén hat űrhajóssal, és május 18-án kapcsolódott a Nemzetközi Űrállomáshoz (ISS), ahová számos műszert – közöttük a kozmikus sugárzás elemi részecskéit mérő, 2 milliárd dollár értékű Alfa mágneses spektrométert (AMS-02) - és különféle alkatrészeket szállított. A legénység négy űrsétát hajtott végre.
  
Földet érése idején az utolsó olyan űrrepülőgép, amely még teljesít majd egy missziót, az Atlantis már majdnem az indítóállásban volt: nem sokkal korábban hozták ki a hangárból. Az indítóálláshoz vezető pálya mentén az űrközpont több ezer dolgozója és családtagjaik sorakoztak. Az Atlantis a tervek szerint július 8-án indul az ISS-re.
  
Az Endeavour kiállítási tárgy lesz egy Los Angeles-i tudományos központban. Az űrsikló 25 missziója alatt összesen 4677 fordulatot tett meg a Föld körül, 299 napot töltött a világűrben és közel 200 millió kilométert repült.
  
Az Egyesült Államok a magas üzemeltetési költségek, illetve a rendelkezésre álló eszközöknek az újabb űrrepülőgép kifejlesztésére történő átcsoportosítása céljából állítja le a három űrsiklóból álló jelenlegi flotta repülését.
  
Legalább négy évre lesz szükség, amíg az asztronauták ismét az Egyesült Államokból indulhatnak az ISS-re. Az új űrrepülőgép elkészültéig Oroszország szállítja az amerikai űrhajósokat az űrállomásra, személyenként több mint 50 millió dollárért.







Megalkották a láthatatlan hallókészüléket




2011, május 30 - 13:52
A 16 milliméteres eszközt mélyen a hallójáratba kell helyezni, így észrevehetetlen marad. A Nagy-Britanniában bemutatott találmány négy hónapon keresztül maradhat a fülben a nap 24 órájában, és olyan kényelmes, hogy viselője meg is feledkezhet róla.

Olyan, mint a kontaktlencse – magyarázta Paul Checkley audiológus, a londoni Harley Street Hearing társaság tagja.

Nagy-Britanniában becslések szerint nagyjából 9 millió halláskárosult él, ez a szám pedig folyamatosan növekszik. A probléma az életkor előrehaladtával általában súlyosbodik, ám az érintettek nagy része nem hajlandó viselni a hagyományos hallókészülékeket.

A 31 éves John Law, aki négy hónapon keresztül tesztelhette az új találmányt, így nyilatkozott: – Hathónapos koromban rubeólán estem át, ennek következtében elveszítettem a hallásom. Számtalan készüléket próbáltam ki az elmúlt 25 évben, végül ez a szerkezet segített a problémámon. Végre elfeledkezhetem a betegségemről, és normális életet élhetek.

A műszer mindössze négy milliméterre helyezkedik el a dobhártyától, így természetesebb módon segít abban, hogy a hangok a fülkagylóból a hallójáratba jussanak. Gyártója szerint a készülék segítségével meg lehet állapítani a hang irányát, a háttérzörej pedig eltűnik. Viselhetjük alvás, zuhanyzás és sportolás közben is. – A hagyományos hallókészülékkel szemben gyártmányunk elem nélkül működik, és nincs szükség nap végén az eltávolítására. Három és fél havonta kell vele felkeresnünk orvosunkat, aki műtét és altatás nélkül kicseréli – mondta el a társaság szóvivője.

A készülék egyelőre elég drága: havonta 100 fontba, nagyjából 30 ezer forintba kerül, ami öt év alatt 6 ezer fontot, vagyis 1,8 millió forintot tesz ki – adta hírül a MediPress.






Áttörés: egy új DNS-tesztből


megtudod, meddig fogsz élni




2011, május 21 - 10:40
Új, vitatott DNS-tesztet szeretnének piacra dobni a britek, aminek a segítségével bárki megtudhatná, hogy várhatóan meddig fog élni.

A teszt a vérből nyert DNS-ből, a kromoszóma végén található úgynevezett telomerek hosszából képes leolvasni a várható élettartamot. A teszt jelenleg még csak körülbelüli dátumot tud megjósolni és csak 5-10 éven belül lesz Európa-szerte elérhető, de már most közel 500 fontba, vagyis körülbelül 150 ezer forintba kerül.

A módszer már most óriási etikai vitákat gerjeszt: egyes kutatók arra hívták fel a figyelmet, ha széles körben hozzáférhető lesz ez a vizsgálat, akkor nagyon szigorú kontrollra van szükség, a visszaélések lehetőségének száma ugyanis megközelíti a végtelent. Másfelől viszont a tudósok szerint az efféle vizsgálatok hamarosan sokat segíthetnek az olyan, életkortól függő betegségek diagnosztizálásában, amik gyakran halált okoznak. A kérdés csupán az, hogy valóban szeretnénk tudni a halálunk várható időpontját?

„Tudjuk, hogy akik az átlagosnál rövidebb telomerrel születnek, azoknál a várható élettartam is rövidebb. Viszont arról egyelőre még nincs túl sok ismeretünk, hogy akik hosszabb telomerrel születnek, azok valóban tovább is élnek majd” – mondta Maria Blasco, a madridi Spanyol Nemzeti Rákkutató Központ tudósa, a teszt feltalálója.

A telomer-teszt egyébként nagyon egyszerű és precíz, ami miatt már most rengeteg cég szeretne üzletet kötni dr. Blasco cégével. A tudósok szerint a teszt ráadásul olyan fontos, az élettartammal összefüggő betegségekre is betekintést nyújt majd, mint például a szív- és érrendszeri betegségek, az Alzheimer-kór és a rák.



mindennapi.hu - 
barikad.hu




Napokra előre jelezhető lett


volna a japán földrengés



2011, május 19 - 11:19
A geológusokat régóta foglalkoztatja az az elmélet, ami szerint a nagyobb földrengéseket jellegzetes légköri események jelzik előre. A litoszféra-atmoszféra-ionoszféra teóriára eddig nem sikerült szilárd bizonyítékot találni, de több nagy földrengés után merültek fel olyan mérési eredmények, amelyek az atmoszférában megmagyarázhatatlan anomáliákat mutattak a későbbi epicentrum környékén.
A márciusi japán földrengés nem csak a modern kori történelem egyik legsúlyosabbja, de a legjobban dokumentáltak közül is való, így elképzelhető, hogy most sikerül igazolni az elméletet, ami óriási lökést adhat a földrengések előrejelzésével foglalkozó fejlesztéseknek.
A NASA Goddard Space Flight Centre központjának egyik szaktekintélye, Dimitar Ouzounov új műholdas felvételeket mutatott be a Japán partjainál történt földrengés helyszínéről, pontosabban a légkörről a epicentrum felett. A képek a földrengés előtt három nappal, március nyolcadikán mutatnak először infravörös kitöréseket, amelyek egészen a rengés előtti órákig egyre erősödnek - ez magyarul azt jelenti, hogy felhevült a légkör a földmozgás epicentruma fölött.
Az elmélet szerint a földrengés előtt a tektonikai lemezek törésvonalánál felgyülemlett óriási feszültség nagy mennyiségű radont szabadít fel. A gáz a légkörbe jutva ionizálja a levegőben a molekulákat, ez pedig a légkörben levő párát kondenzálja, vagyis vízcseppekké alakítja. Ez a kondenzáció jár azzal a hőfelszabadulással, amit a műholdak érzékeltek. A jelenségnek az ionoszférában is mérhető hatása van, mégpedig az elektronok feldúsulása - ezt a jelenséget a 2010-es haiti földrengés előtt készült műholdas mérések is észlelték.
A kutatók abban reménykednek, hogy a műholdas adatok további elemzése igazolja az összefüggést a földrengés és a légkör felhevülése között, és erre alapozva hatékony előrejelző rendszereket fejleszthetnek majd ki.
Index – barikad.hu






A leghatékonyabb HIV elleni


vegyület lehet a magyar találmány



2011, május 16 - 20:08
Az új magyar vegyület hatékonysága 90% százalékos és reprodukálható, vagyis a folyamatos kísérletek során ugyanazt azt eredményt adja.
Összesen négy olyan vegyület létezik Magyarországon, amelyek gátolják a HIV vírus bejutását a sejtekbe, ezeknek a hatását folyamatosan vizsgálják - mondta Nagy Károly professzor, a Semmelweis Egyetem Orvosi Mikrobiológiai Intézetének igazgatója.

Az új vegyületet a Budapesten tartott hétvégi Európai Mikrobiológiai Konferencia egyik részeként mutatták be. A vegyület molekulasúlya olyan nagy, hogy 90 százalékos hatékonysággal kötődik meg a CD4 sejteken. A CD4 sejtek felületén megkötődve jut be a HIV is a sejtekbe, ezáltal terjed és fertőz- tette hozzá a professzor. Így a vegyületekkel nem a HIV vírus kapcsolódik CD4 sejtekhez , ezáltal nem jut be a sejtekbe.

A doktor elmondta, hogy a vegyületet a Debreceni Egyetem állította elő, és ők csak annak hatékonyságát vizsgálják. Az új vegyületből legkorábban 10-12 év múlva lehet gyógyszer, amely iránt még egyetlen gyógyszergyár sem érdeklődött. A négyéves kísérleti programnak még csak az első egy éve telt el. Vagyis még nagyon az elején tartannak-tette hozzá. A programot az Országos Tudományos Kutatási Alap támogatja.

A kutatásban három hasonló tulajdonságú vegyület van, a negyedik vegyület a jövő héten érkezik meg Debrecenből. Ezek a molekulák könnyen változtathatóak, ami nagy előnyt jelent. A kísérleteik során a megfelelő hatékonyságot, koncentrációt vizsgálják, illetve azt, hogy vajon mennyivel a fertőzés után kell beadni a gyógyszert. A céljuk nem a gyógyszergyártás, hanem az újabb és újabb vegyületek hatásvizsgálata.

Szlávik János, aki a magyarországi HIV-fertőzötteket kezeli, elmondta: már két olyan gyógyszer is létezik Magyarországon, amely külsőleg akadályozza meg a vírus bejutását. Igaz, nem ilyen hatásfokkal. Ezeket a gyógyszereket jelenleg is kombinálva használják a betegek gyógyításánál. Az új vegyületet, mire gyógyszer lesz, valószínűleg szintén kombinálva kell majd használni- tette hozzá az orvos.


nepszava.hu -
 barikad.hu




A mindnyájunkban megtalálható


ős-DNS okozhatja a rákos 


megbetegedéseket




2011, május 10 - 16:23
A mindannyiunk szervezetében megtalálható ős-DNS okozhatja a rákos megbetegedéseket - az új elméletről Sinkovics József, a Dél-Floridai Egyetem professzora tart szerdán előadást a Semmelweis Egyetemen (SE).

"Az ősi, archaikus makromolekulák vizsgálata közben kiderült, hogy évmilliókkal ezelőtt, az első sejtekben a DNS nem öregedett, az ősi sejtek értek, szaporodtak, de nem haltak meg. Az évmilliós fejlődés során az ősi gének mutálódtak, és a többsejtű szervezetek "rendőrállamának" szolgálatába kellett állniuk. Ezek az elnyomott DNS-ek máig próbálják visszanyerni korábbi állapotukat, amikor korlátlanul szaporodhattak. Ezen elmélet alapján a rák nem betegség, hanem visszaalakulás" - olvasható az egyetem közleményében.

"Az eddigi elképzelések szerint a daganatos betegségeknek genetikai, öröklött okai lehetnek, noha természetesen a sugárzás, kémiai anyagok, vagy vírusok is okozhatnak sejtszaporodást és rákot" - hangsúlyozta Nagy Károly professzor, az Orvosi Mikrobiológiai Intézet igazgatója.
  
Mint kifejtette, az archaikus makromolekulák - elsősorban a DNS és az RNS (ribonulkleinsav), illetve az RNS komplexebb formája, az úgynevezett ribozimek voltak azok a makromolekulák, amelyek több mint egymilliárd  évvel ezelőtt, már a sejtek létrejötte előtt is léteztek.
  
"Sinkovics József professzort, aki régóta foglalkozik a rákkutatással, kísérletei során egyre jobban kezdte el érdekelni ez a téma. Az ő fejében fogant meg tulajdonképpen, hogy ez a folyamat nem egy különleges, ritkán előforduló dolog. Ellenkezőleg, ez az ősi folyamatokhoz való visszatérés iránt a sejtek szintjén megmutatkozó igény" - fogalmazott Nagy Károly.
  
Mint elmondta, a daganatképződés folyamatát bizonyos kisméretű ribonukleinsav-molekulák (mikroRNS-ek) indítják be, amelyek a rákgéneket kordában tartó géneket (tumorszupresszor-géneket) támadják meg, vagy változtatják meg.
  
"Ilyenek mindenki szervezetében elnyomva, szunnyadó állapotban megtalálhatók. Az egyik elmélet szerint akkor alakul ki a daganat, hogyha a rákgéneket elnyomó mechanizmus valamilyen módon sérül. Ilyen sérüléshez elsősorban fertőző betegségek, gyulladások vezethetnek, amelyek során sokszor szabadulnak fel a tumorszupresszor-gének családját célzottan károsító mikroRNS-ek. Olyan nem örökletes tényezőkről van tehát szó, amelyek az egyént érik élete során érik, Ezeket összességében epigenetikus tényezőknek hívjuk" - fogalmazott az SE Orvosi Mikrobiológiai Intézetének igazgatója.
  
Magyarázatként hozzáfűzte: a daganat kifejlődéséhez sokféle mikroRNS szükséges, és ezek csoportja nemcsak  tumoronként, hanem egyénenként is változó.
  
"Ezért úgy tűnik, hogy általános terápiát, a kezelés általános receptjét nem lehet kidolgozni. Egyénre szabott terápia szükséges, ami megoldható lesz, mert ma már mérni tudjuk a mikroRNS-ek mennyiségét és bizonyos mértékben a minőségét is, azt, hogy milyen fajták szabadulnak fel. Ez az utóbbi éveknek egyik nagyon komoly eredménye, a molekuláris onkológia ma már itt tart, képes ezen kis RNS-molekulák milyenségét pontosan megállapítani. Elképzelhetők akár olyan anyagok kifejlesztése, amelyek a mikroRNS-ek funkcióját képesek gátolni" - összegezte Nagy Károly.
  
Az SE közleménye szerint Sinkovics József 1948-50 között tanársegéd, majd adjunktus volt a mai Semmelweis Egyetem elődjének Orvoskari Mikrobiológiai Intézetében. Az akkori hatalom politikai okokból bebörtönözte, ahonnan 1954-ben szabadult. Még a börtönben kezdte írni az első magyar virológiai könyvet. 1956 óta él az Egyesült Államokban, ösztöndíjjal a New Jersey-i Rutgers Egyetemre került. Dolgozott orvosként a houstoni  Rákkutató Központban, itt mutattak ki először vírusrészecskéket a különböző tumorokban. Közben a tampai St.Joseph Rákkutató Intézet orvos-igazgatójává és a Dél-Floridai Egyetem professzorává nevezték ki. Mind a kísérleti rákkutatás, mind a klinikai onkológia területén jelentős eredményeket ért el.


mti - 
barikad.hu




A világ energiaigénye 2050-re 


megháromszorozódik




2011, április 1 - 14:19
A világ energiaigénye 2050-re megháromszorozódik a 2000. évihez képest, de még mindig hiányzik a tökéletes megoldás arra, amely feloldaná a kereslet és a kínálat közti különbséget, mondta a Shell 2050-ig szóló energia-forgatókönyvét bemutatva Jeremy Bentham a Shell International Business Environment alelnöke az Energia Dialógus konferencián pénteken Budapesten.
Az 50 év alatt megháromszorozódó energia-felhasználás a jelenlegi trendekből következik. Az innováció 20 százalékkal csökkentheti a keresletet, míg a kínálat - technológiai és geológiai okokból - 50 százalékkal növekedhet. A legoptimistább becslés szerint is hiányozni fog viszont 2050-ben annyi energia a piacról, amennyi a 2000. évi felhasználás volt - fejtette ki a Shell alelnöke.
MTI - barikad.hu




Kiberfegyver és az internet



2011, február 22 - 13:59
Egy kiberfegyverrel akár az egész internet megbénítható, figyelmeztet Max Schuchard, a Minnesotai Egyetem számítógép tudományi karának kutatója, aki munkatársaival megalkotta a jelenlegi leghatékonyabb digitális csapásmérést.
Több száz internetes kapcsolódási pont áll le minden egyes percben, ezeket azonban nem észleljük, mert a hálózat eltereli a forgalmat közöttük. Erre azért van lehetősége, mert az internetet felépítő kisebb hálózatok, az úgynevezett autonóm rendszerek routereken keresztül kommunikálnak egymással. Amikor egy kommunikációs útvonal megváltozik, a közeli routerek az útválasztásban használt BGP külső átjáró protokollon (Border Gateway Protocol) keresztül értesítik szomszédjaikat a változásról, amik tovább adják az információt a velük szomszédos routereknek, elterjesztve az új útvonal tényét az egész interneten.

Egy korábbi támadási módszer, ami alkotói, Zhang, Mao és Wang, az Egyesült Államokban dolgozó kutatók neveinek kezdőbetűiből a ZMW elnevezést kapta, megzavarva a BGP-t, szétbontja a kapcsolatot két router között, azt a látszatot keltve, hogy a routerek offline állapotba kerültek. Schuchard és munkatársai fegyverének alapja is a ZMW, azonban a kutatóknak sikerült kidolgozniuk egy módszert, amivel ezeket a látszólagos leállásokat a teljes internetre kiterjeszthetik.

A támadáshoz azért kell néhány dolog, mindenekelőtt szükség van egy hatalmas botnetre, egy kívülről irányítható számítógépekből álló hálózatra. Schuchard szerint 250 000 ilyen "zombi" gép, melyek erőforrásai a támadások erősítésére használhatók, elég lenne az internet teljes leállításához. A botneteket gyakran használják DDoS-támadásokhoz, ami forgalom túlterheléssel állítja le a webszervereket, az új támadási vonal azonban nem erről szól. "Míg a hagyományos DDoS egy kalapács, a mi módszerünk inkább egy szike" - mondta Schuchard. "Ha rossz helyen ejtünk bemetszéseket, a támadás hatástalan."

Schuchard kiberfegyverével a támadó forgalmat küld a botnet számítógépei között, feltérképezve a köztük lévő útvonalat. Miután beazonosította az útvonalak közötti közös láncszemet, elindít egy ZMW-támadást a routerek leállítására, amire a szomszédos routerek BGP frissítéseket küldve reagálnak, és más irányba terelik a forgalmat. Nem sokkal később a két leválasztott router visszakapcsolódik és kiküldi saját BGP-frissítéseit, amin a támadási forgalom újra el kezd folyni, ami újabb leálláshoz vezet. A ciklus újra és újra ismétlődik az útvonalak megszakadásaival és újraformálódásaival, BGP-frissítések özönét küldve ki az internet minden routeréhez, Schuchard szimulációi szerint 20 perc támadás után 100 perc feldolgozásra váró feladat halmozódik fel. Végül a világ összes routere annyi frissítést kap, amit nem már képes kezelni.
"Az ilyen extrém számítási terhelés alatt a routerek hajlamosak arra, hogy érdekes dolgokat műveljenek" - mondta Schuchard. Ha sikerül lekötni a világ összes routerét, az interneten annyi lyuk keletkezik, hogy a kommunikáció lehetetlenné válik, a rendszer összeomlik, helyreállítása pedig napokat vesz igénybe. Minden egyes autonóm rendszert le kell állítani és újra kell indítani, hogy törlődjön a BGP-várólista.

Schuchard szerint kicsi a valószínűsége egy ilyen támadásnak, ezt egyszerű hackerek nem képesek elkövetni, mivel a hálózat feltérképezése komoly műszaki feladat, aki pedig egy megfelelő méretű botnettel rendelkezik, annak elsősorban a profit szerzés a célja, amibe az internet ellehetetlenítése nem igazán fér bele. Elképzelhető ugyanakkor egy olyan forgatókönyv is, amikor egy kiber-háború tör ki, és a megtorlás végső formájaként bevetnek egy hasonló megoldást, amivel egész nemzeteket választhatnak le a világhálóról, mint az néhány hete Egyiptom esetében is megtörtént.

Egy ilyen támadás ellen nem sokat lehet tenni. Schuchard szimulálta a hatásokat, bizonyítva, hogy a BGP-be beépített védelem szinte teljesen hatástalan az általuk kidolgozott támadási stratégiával szemben, bár a protokollt nem is erre tervezték.

"Senki nem tudja, lehetséges-e a teljes internetes routing rendszer leállítása" - 
mondtaMark Handley, a University College London hálózati szakértője. Szerinte egy ilyen támadás "jelentős pusztítást" okozna az interneten, aminek hatása nagyobb lenne a 2003-as Slammer féregnél, azonban nem valószínű, hogy a teljes internetet sikerülne megbénítani. "A tanulmányban szereplő szimulációk sok egyszerűsítő feltevést tesznek, ami egy ilyen méretű szimulálásnál természetes" - utalt Handley a támadás hatásait felmérő szimulációra. "Kétlem, hogy az internet a leírtak szerint viselkedne."
sg.hu - barikad.hu




Amerikai aggodalmak a kínai


űrprogram miatt



2011, február 7 - 11:41
Peking olyan fegyvereket dolgoz ki, amelyek képesek műholdak lelövésére vagy jeleinek zavarására - jelentette ki Gregory Schulte, az amerikai védelmi minisztérium államtitkár-helyettese.
Az űrkatonai ügyekben illetékes Schulte abból az alkalomból tartott pénteken sajtótájékoztatót, hogy elkészült az Egyesült Államok tíz éve szóló űrbiztonsági stratégiája. Schulte elmondta: a stratégiának az a célja, hogy megvédjék az amerikai műholdakat a versenynek is kitett és egyre forgalmasabb világűrben.
"Nyugtalanít bennünket, hogy Kína jelentős forrásokat fordít az űreszközök elleni fegyverekre" - mondta az államtitkár-helyettes, hozzátéve, hogy Kína élenjár a csillagháborús fejlesztésekben.
Emlékeztetett arra, hogy 2007-ben Kína a Földről kilőtt ballisztikus rakétával semmisítette meg egyik elöregedett meteorológiai műholdját. Az Egyesült Államok akkor élesen bírálta ezt a műveletet, mivel a robbanás következtében rengeteg szemét keletkezett, s ez továbbra is ott kering a világűrben.
Washingtonban úgy tudják, hogy a kínaiak olyan fegyveren dolgoznak, amelyek akadályozzák a műholdak által kibocsátott rádiójelek továbbítását, illetve olyan ágyúkat fejlesztenek, amelyek energiasugárral semmisítenek meg célpontokat.
Robert Gates amerikai védelmi miniszter már javasolta Kínának, hogy a stratégiai párbeszéd témái közé vegyék fel a világűr problematikáját is. A kínaiak egyelőre nem hajlandóak erre.
MTI - barikad.hu




Hatékonyabb TBC elleni vakcina


kerülhet a piacra



2011, január 25 - 17:23
Dán kutatók egy olyan tuberkulózis (TBC) elleni oltóanyagot fejlesztettek ki, amely védelmet biztosít a betegség ellen abban az esetben is, ha még a fertőzés előtt oltják be az embereket, ugyanakkor hatékony abban az esetben is, ha már beteg pácienseknek adják be. Mindemellett pedig évekkel hosszabb védettséget biztosít, mint a jelenlegi vakcinák.


A TBC egyre nagyobb, globális problémát jelent, amely elsősorban azokat a fejlődő országokat fenyegeti, amelyekben a kór kezeléséhez szükséges antibiotikumokhoz való hozzáférés korlátozott. A legújabb vakcina azonban megoldást jelenthet a régóta húzódó gondra - írja a Nature Medicine.

A jelenlegi oltóanyagokkal - például a BCG-vel - az az alapvető probléma, hogy csakis abban az esetben óvnak meg a kórtól, ha még a fertőzés előtt beadják az embereknek. Ráadásul a BCG nem is akadályozza meg a megfertőződést, csupán azt, hogy akut tünetek jelentkezzenek, és hogy a betegség teljesen kifejlődjön. Ha azonban a TBC látens formája alakul ki egy embernél, úgy akár évtizedekig is lappanghat a testben, és kivárhatja azt az időpontot, amikor az oltóanyag már nem képes megvédeni a szervezetet.

Az új vakcina ezzel szemben a betegséget okozó baktérium aktív és látens formája ellen is védelmet biztosít, sőt a már fertőzött embereket is meggyógyíthatja. Annak ellenére ugyanis, hogy antibiotikumokkal gyógyítható a kór, ezekhez a szerekhez a szegényebb országokban sokszor szinte lehetetlen hozzájutni - egyetlen oltással azonban ez a probléma is megoldható lenne.
OrientPress - barikad.hu


Újjáépíti a nanotechnika sérült 


testrészeinket




2011, január 22 - 10:33
A ModPolEUV EUREKA projekt keretében dolgozó európai kutatócsoport a legmodernebb orvostudomány és a nanotechnológia legfrissebb fejlesztéseinek összeházasításával kidolgozott egy új módszert a test sérült részeinek újjáépítésére.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslése szerint világszerte 322 ezer ember hal bele évente súlyos égési sérülésekbe, pedig az esetek többségénél sebészi beavatkozással elkerülhető lenne a halál. Amikor az égés következtében a bőr nagy területen roncsolódik, szó szerint új bőrt kell növeszteni a páciens saját bőrsejtjeiből. A bőr képződéséhez szükséges hosszú idő azonban fokozott fertőzés- és kiszáradás veszélynek teszi ki a beteget, ezért a sejttenyésztés felgyorsításához a specialisták polimer anyagokat használnak.

Néhány évvel ezelőtt a tudósok felismerték, hogy a szintetikus polimerek az emberi sejtek tenyésztése mellett a szaporításukban is alkalmazhatók. A polimer alapú funkcionális anyagok az anyagtudományi kutatások középpontjába kerültek, felfedezték, hogy a nanoszerkezetek fontos hatást gyakorolnak a sejtvonalak fejlődésére, taglalta a projekt előéletét Johannes Heitz professzor, az osztrák Linzi Egyetem vezető kutatója, a projekt főkoordinátora.

Sok esetben azonban az anyag szerkezetének hibái elnyújthatják a sejtképződési folyamatot és könnyen előfordulhat, hogy a sejtek szabálytalanul fejlődnek, ami használhatatlanná teszi az új bőrt. A projektben résztvevő osztrák, cseh és lengyel tudósokból álló csapatnak sikerült a nanoszerkezetű anyagok előállításának egy új és egyszerű módját kifejleszteniük, ami hatékonyabb fejlődést biztosít az emberi sejtek számára.

Mindezt egy új lézeralapú technikával, az EUV-vel (Extrém Ultraibolya) valósították meg, amit a varsói Katonai Műszaki Egyetem munkatársai fejlesztettek ki. Egy EUV fénysugarat egy speciális tükörrel a polimerfelületre irányítva új típusú polimer anyagok hozhatók létre. A folyamat kulcsa a technika rendkívül nagy fokú, 10-20 nanométeres precizitása, ami valóban innovatív a hagyományos eljárásokkal maximálisan elérhető 100 nanométeres szinthez viszonyítva. Az EUV technika pontosságának köszönhetően megőrizhető az anyag szerkezete is, ami a korábbi polimer módosító módszerekről nem igazán lehetett elmondani. "Ha az anyagot emberi sejtek tenyésztéséhez akarjuk használni, elengedhetetlen a szabályos szerkezet" – tette hozzá Dr. Henryk Fiederowicz, a Katonai Műszaki Egyetem professzora.

A történet itt azonban még nem ér véget. Az EUV technikával felépített nanoszerkezeteknek képesek befolyásolni az organikus sejtek viselkedését, amivel az alkalmazott polimerfelülettől függően különböző sejttípusok tenyészthetők, vagyis szinte bármilyen emberi sejt előállítható, amit a test különböző területeihez alakíthatnak. Az így készült transzplantátumok hatékonyabbak lennének a jelenleg alkalmazottaknál, az EUV technika ugyanis jelentősen csökkentené a kilökődés esélyét, mivel az új anyagok tökéletes kapcsolatot alakítanak ki a beteg testének adott részeivel.





medicalonline.hu -
 barikad.hu




Szupernova-robbanás miatt


két Nap ragyoghat az égen




2011, január 21 - 16:45
Egy ausztrál fizikus szerint– ideiglenesen – két napot is láthatnak az égen a földlakók, mivel az egyik legfényesebb csillag rövidesen szupernovává alakul és ennek fénye lesz majd látható a Földről.

A Huffington Post amerikai online lap értesülései szerint az elmélet dr. Brad Carter, a University of Southern Queensland fizikusának a nevéhez fűződik. A szóban forgó égitest, a Betelgeuse, amely az Orion csillagkép második legfényesebb csillaga. A szakember szerint az égitest tömege folyamatosan csökken, ami arra utal, hogy az összeomlás szélén áll. Miután a csillagnak elfogy a „tüzelőanyaga”, szupernovává alakul és egy gigantikus robbanás során megsemmisül.

Carter szerint, amikor ez megtörténik, néhány héten keresztül egy második napot is láthatunk majd az égen, akárcsak a Csillagok háborúja című filmben. Az sem elképzelhetetlen, hogy ez idő alatt éjszaka sem lesz sötétség a bolygón.

A fizikus számításai alapján ez akár a jövő év során is bekövetkezhet, azonban tény, hogy a hatalmas távolság miatt – körülbelül 640 fényévnyi távolságra – sok időre lesz szükség, mire a sugarak eljutnak a Földre. A robbanás eredményeként neutroncsillag, vagy egy fekete lyuk jöhet létre.

„A robbanást követően hatalmas mennyiségű kozmikus részecske szóródik szét az űrben, ezek pedig idővel a Földre is eljutnak” – tette hozzá Carter. „Ezek a nagy energiájú neutrínók áthaladnak mindenen, a testünkön is, azonban károsodást nem okoznak.”

hvg - 
barikad.hu




Nemsokára megszülethet az


első klónozott mamut-bébi




2011, január 15 - 20:26
A kilencvenes években már folytak kutatások ötezer éve fagyott állapotban levő mamuttetemekből klónozáshoz használható bőr- és izomszövetek kinyerésére, de az akkori technikával használhatatlannak bizonyultak a fagy által roncsolt sejtek.

2015-ben megszülethet az első klónozott gyapjas mamut, jelentette be a kiotói egyetem professzora, Iritani Akira. A kihalt állatot a szibériai fagy által több ezer évig épségben megőrzött mamutleletekből támasztanák fel.

2008-ban aztán egy japán kutató, Vakajama Teruhiko olyan új technikát fejlesztett ki, amivel sokkal hatékonyabban menthetők ki a sejtmagok a fagyott szövetekből. Ezzel a technikával sikerült egy 16 évig fagyasztva tartott egeret klónozni a kutatóknak, és ezt a módszert szeretné most Iritani professzor Szibériából származó mamutleleteken alkalmazni.

A fagyott izomszövetből kivett sejtmagot egy afrikai elefánt petesejtjébe ültetnék be, és ez az elefántnőstény szülné meg a klónmamutot. A japán kutatók számításai szerint kétéves előkészítés szükséges a megtermékenyítéshez, amire jön még a 600 napos vemhesség, vagyis ha minden jól megy, 2015-ben születhet meg a kis gyapjas mamut.

A pesszimistákat Iritani professzor a Daily Telegraphnak adott nyilatkozatában arra emlékezteti, hogy a szarvasmarha klónozásának ma már 30 százalékos a sikerrátája, pedig néhány éve ugyanolyan esélytelennek tartották, mint a mamut feltámasztását.




168ora.hu - 
barikad.hu




Kiberháború kivédésére készül a NATO



2011, január 1 - 20:36
Nyugat-Európa és az Egyesült Államok nem akarja megvárni az újabb Stuxnet-akciót és minden erejével az online akciók megelőzésére összpontosít. Úgy tűnik, abban a szakemberek többsége egyetért, hogy lesz kiberháború, a kérdés már csak az, hogy mikor?
A Stuxnet tevékenységére a NATO is felfigyelt és nem akarja tétlenül várni egy újabb hasonló támadás bekövetkezését. "Még messze nem vagyunk felkészülve a kibervilágból érkező akciókkal szemben" - jelentette ki a CIA egyik munkatársa, majd hozzátette: a kínai hadsereg ezzel szemben már felfegyverezte magát a 21. század virtuális harcterein indítandó támadások kivitelezésére. Kiszivárogtatott titkosszolgálati vélemények rámutattak, hogy a legfrissebb vizsgálatok alapján a kínai fegyveres erőknek több ezer olyan katonai szakértője van, akik felkészültek online háborús akciók végrehajtására.

Berlinben megerősítették azokat a sajtóértesüléseket, miszerint a német kormány egy új virtuális védelmi vonalat akar felépíteni és emellett létrehoznak egy kibervédelmi központot is. Az Egyesült Államok már májusban 
létrehozta a saját kiberparancsnokságát, melynek munkájában egyaránt részt vesznek a hadsereg, a légierő, a haditengerészet és a tengerészgyalogság szakértői. Nagy-Britannia szintén igyekszik felkészülni, a szigetország kibervédelmi központja március óta működik.

Anders Fogh Rasmussen, az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének főtitkára szintén idén márciusban a kibervédelem fejlesztését 
sürgette és közölte: a NATO kiemelt feladata lesz a jövőben a hálózatok védelme. A szövetség teljesen átdolgozza a stratégiai koncepcióját, mivel a kibervédelmi irányelveket utoljára 1999-ben frissítették, így ez ésszerű és igazán időszerű. Az új kibervédelmi stratégiában helyet kap a terrorizmus, az energiaellátás, a klímaváltozás és az internet. A NATO ezenkívül kialakította az újszerű biztonsági kihívásokkal foglalkozó részlegét, amelynek az irányításáért szeptember közepe óta Iklódy Gábor, a NATO egyik új főtitkárhelyettese felel.

"Sürgősen ki kell dolgoznunk egy kiberháborús definíciót" - nyilatkozták magas rangú NATO-tábornokok Brüsszelben. A sietség persze érthető, hiszen az új stratégia koncepció az úgynevezett 5-ös opció alkalmazási lehetőségét kizárólag a katonai és a terroristatámadásokra korlátozza, az energiaellátási vagy más rendszereket érő támadásokra nem vonatkozik. A legérdekesebb azonban Ilmar Tamm ezredesnek, a NATO tallinni kibervédelmi központjának vezetőjének a véleménye. A tiszt ugyanis leszögezte, hogy szakértőik feladata nem a nyugati államok IT-problémáinak megoldása, hanem az, hogy megvizsgálják: miként változtatja meg a digitalizáció a katonaság munkáját egy ország életét megbénító esetleges sikeres kiberakció esetén.
sg.hu - barikad.hu






2050-re elfogy az élelem



2010, december 7 - 16:49
Egy a mexikói klíma konferencián ismertetett tanulmány szerint 2050-re a népesség olyan mértékben megnő, hogy a Föld nem lesz képes ellátni megfelelő mennyiségű élelemmel
Julian Cribb egyetemi tanár most megjelent új kötetében azt állítja, hogy katasztrofális élelmiszer válság elé néz a világ az évszázad közepén. A számításai szerint a 2050-es évekre 9,2 milliárd főre emelkedik a Föld lakossága, az élelmiszerek iránti igény pedig a duplájára nő, így nem áll majd rendelkezésre elég élelem ahhoz, hogy ellássa az emberiséget.
A professzor a TIME szerint igen sötét képet fest a jövőről; éhséglázadásokat és rohamosan növekvő élelmiszerárakat helyez kilátásba, emellett meglátása szerint a vízhiány hatására a kevésbé termények földek a jelenleginél is kevesebb terményt adnak majd.

A fejlett országok jelenleg Mexikóban tárgyalnak a klímaváltozásról. Éles ellentétek húzódnak közöttük a kibocsátási kvóták kapcsán. Kanada, Japán és Oroszország közölte: nem hajlandó újabb, az üvegházhatású gázok kibocsátását korlátozó intézkedések végrehajtására, miután a Kiotói Egyezmény 2012-ben hatályát veszti. Az ENSZ illetékesei szerint a fejlődő országok teljes egységben lépnek fel annak érdekében, hogy a fejlett államok új stratégiát dolgozzanak ki a kibocsátások csökkentésére. Christiana Figueres klímaügyi megbízott közölte: a nézeteltérések csökkentik az új, az Egyesült Államokat is magába foglaló klíma megállapodás elfogadását.

Az élelmiszer helyzet egyébként jelenleg is válságos: az ENSZ jelentése szerint két éve nem látott magasságba szökött fel az élelmiszer árindex. Az adatok szerint számos alapvető élelmiszer ára erőteljes növekszik. Az ENSZ adatai szerint a gabonafélék ára 57 százalékkal, a rizsé 45 százalékkal, a cukoré 55 százalékkal emelkedett az elmúlt hat hónapban, a szójabab pedig 16 éve nem látott magas áron kel el.

Robert Zoellick , a Világbank elnöke pár napja úgy nyilatkozott: számos országban növekvő aggodalommal figyelik az áremelkedést, az élelmiszerpiacon egyre nagyobb a bizonytalanság. Számos szakértő attól tart, hogy megismétlődik a 2008-as jelenés, amikor is a magas energiaárak hasonló élelmiszerár robbanást idéztek elő.
vg.hu - barikad.hu



Megoldódott a napenergia tárolása?



2010, november 23 - 16:52
A napenergia jelenlegi legnagyobb problémája a tárolás. Egy új megközelítés üzemanyag formájában raktározná el a begyűjtött energiát, ami akkor és ott nyerhető ki, amikor és ahol szükség van rá. A technikával készülő akkuk egyszerűen a napra kirakva feltölthetők lennének, a folyékony üzemanyag pedig a kívánt helyre vezethető vagy szállítható, csupán egy megfelelő molekulára lesz szükség.
A jelenlegi technikákkal a Nap energiája azonnal elektromossággá alakul, míg a napfénytöbblet, amiből bizony jócskán akad, egyszerűen elfolyik, mint amikor túltöltünk egy poharat vízzel. Az MIT kutatói egy teljesen új megoldásra bukkantak, ami beiktat egy köztes lépcsőfokot, egy olyan állapotot, amiben az energia begyűjtéskor eltárolódik, és csak egy katalizátor alkalmazásakor szabadul fel. Összességében az alapkutatás a napfény egy teljesen új begyűjtési és tárolási módszere előtt nyithatja meg az utat, amivel ez a megújuló energia határozatlan időre tárolhatóvá és szállíthatóvá válna.

A Jeffrey Grossman által vezetett kutatás a
fulvalén-diruténium molekulán alapul, ami a ritka és egyben drága könnyű platinafémből, a ruténiumból nyerhető ki. A kutatók rájöttek, hogy a molekula a napfény elnyelésekor megváltoztatja az alakját, magasabb energiaállapotot felvéve egy félig stabil formába kerül. Az eredeti állapot egy katalizátort hozzáadásával nyerhető vissza, a molekula visszaalakulásakor a tárolt energiát hő formájában adja le.

Ez a napenergia szempontjából felettébb érdekes, mert a molekula képes a napenergia elnyelésére és határozatlan ideig tud ebben a fél-stabil állapotban maradni, az elnyelt energia felszabadításakor keletkező hőt pedig akár a háztartásokban is alkalmazhatnánk. Grossman szerint egy ilyen molekula folyékony formában ideális lenne a napenergia átalakítására és tárolására. "Számos módja van, amivel rendszerszinten működtethetnénk" -
nyilatkozott Grossman a Discovery News-nak. "Egy lehetséges megoldás, hogy az üzemanyagot mély medencékben kihelyezzük a napra, amit a napfény feltölt energiával. Amint töltött állapotba kerül, a folyadék csöveken vagy egyéb megoldásokkal átpumpálható, vagy elszállítható a felhasználás helyére, távolságtól függetlenül"
 
Egy fulvalén-diruténuimból készült üzemanyag, vagy inkább fűtőanyag "akár 200 Celsius fokra is felmelegedhet, ami elég hőt ad a lakásunk fűtéséhez, vagy akár egy elektromosságot termelő rendszer számára", taglalta Grossman. Az egyetlen probléma, ami elég jelentős, a diruténium molekula előállításának költséges mivolta, ami nem teszi praktikussá az újratölthető folyékony akkumulátorként történő alkalmazását. Azonban az alapvető mechanizmus megismerésével a kutatók remélik, sikerül egy másik, jóval olcsóbb molekulát találniuk, ami ugyanezekkel a jellemvonásokkal rendelkezik.
sg.hu - barikad.hu




Megtalálták a parkinsonosok 


megmentőjét?



2010, november 10 - 17:19
A világon elsőként egy új, elektromos impulzusokkal stimuláló eszközt ültettek be egy betegbe a Parkinson-kór kezelése érdekében Kölnben.

A szerkezetet, amely alig nagyobb, mint egy gyufásdoboz, hétfőn ültették be az 58 éves páciens agyába.

Az egyetemi klinika keddi közleménye szerint a műszer sokkal egyénibben és személyre szabottabban alkalmazható, mint elődei.

A szerkezet még kísérleti fázisban van, világszerte további negyven ember agyába fogják beültetni, az első eredményeket pedig egy év múlva összegzik a kutatók.

A Parkinson-kór (reszkető bénulás, paralysis agitans) lassan előrehaladó, degeneratív idegrendszeri betegség, amely a 65 év felettiek 1-2 százalékát érinti. A folyamat következtében az agyban a finommozgásokat irányító úgynevezett bazális ganglionok mennek tönkre, és csökken a fő ingerületátvivő anyag, a dopamin termelődése is. A kórnak három fő tünete van – a nyugalmi remegés (tremor), az izommerevség (rigiditás), valamint a mozgások lelassulása (bradikinézia). Csökken a betegek arcmimikája, a folyamat későbbi stádiumában egyensúlyzavar, vérnyomásesés is előfordulhat. A kór gyakran jár depresszióval és a gondolkodás lelassulásával.

„Az új szerkezet mérföldkő a Parkinson-terápiában, mivel már nemcsak négy, hanem mindkét agyféltekén nyolc-nyolc érintkezési pontot hoz létre. Így a betegséget és mindenekelőtt a remegést finom adagokban blokkolja” – mondta Lars Timmermann kutató.

A tudós hozzátette: ezáltal elkerülhetik a szomszédos területek ingerlése során fellépő mellékhatásokat, például a beszédzavarokat.
 
mno.hu - barikad.hu


Bombák kiszűrése digitális technológiával



2010, november 10 - 13:51
Kontinensünkön nemrég 14 olyan levélbombát fogtak el a hatóságok, amiket európai kormány- és államfőknek címeztek a feladók. Nem véletlen, hogy egyre nő az igény a megbízható bombafelderítő megoldások iránt.
A kialakult helyzet miatt Brüsszelben tanácskoztak az európai uniós tagállamok légibiztonsági szakértői, de a téma szerepel a belügyminiszterek következő megbeszélésének napirendi pontjai között is. Az egyik levélbombát Nagy-Britanniában, egy másikat pedig a német kancellári hivatalban füleltek le. A megoldás már készen van, egy osztrák cég ugyanis kifejlesztett egy hatékony és gyors bombafelderítő technológiát, amelyet minden tagország használhatna akár néhány héten belül.
Jelenleg ilyen célokra úgynevezett ionos mobilspektrométereket használnak. Az Egyesült Államok 207 ilyen berendezést fog leselejtezni, mert már nem elég hatékonyak, ráadásul sok téves riasztást adnak. Emellett könnyen kárt tehetnek bennük a por és más szennyeződések, javításuk pedig drága. Az eszközök beszerzése 21 millió euróba került. Az ezeket felváltó berendezés akár az Ionicon Analytik nevű vállalat 
PTR-MS készüléke is lehet, amely a korábbi rendszerek továbbfejlesztett változata. Az Ionicon Analytik a fejlesztési munkák során együttműködik az Innsbrucki, a New York-i és a Birminghami Egyetemmel.

Philipp Sulzer, a cég fejlesztési vezetője elmondta, hogy a PTR-MS által használt technológia valós időben képes felismerni akár egyetlen molekulát is több milliárd másik mellett és megállapítani, hogy az egy robbanóanyagból származik-e vagy sem. Ráadásul nem csak az öt legnépszerűbb robbanóanyagot ismeri, hanem azok azok különböző kevert változatait is és más veszélyes anyagokat, például drogokat is bele lehet programozni. Az új minták egyszerű szoftverfrissítéssel bevihetők a rendszerbe, így az állandóan naprakészen tartható.

Egy ilyen digitális biztonsági bombafelderítő egység ára 100 000 és 300 000 euró között mozog, s öt különböző változatban rendelhető meg. A legkisebb súlya 50 kilogramm, míg a csúcsverzió 170 kilogramm súlyú és 1,30 méter magas. Eddig összesen 200 PTR-MS technológiájú berendezést adtak el világszerte, de ezek közül sokat nem bombakeresésre, hanem fizikai, élelmiszeripari és katonai kutatóintézetekben használnak.

Persze a drága és gyakran téves riasztásokra hajlamos digitális biztonsági eszközök mellett van egy sokkal olcsóbb és hatékonyabb megoldás is a bombák kiszűrésére: a kutya. Az amerikai fegyveres erők a különböző technológiák alkalmazásával csak 50 százalékos felderítési arányt értek el, míg kutyák használatakor ez az érték elérte a 80 százalékot. Ezt Michael Oates, a Joint Improvised Explosive Device Defeat Organisation 
ismerte el egy októberi rendezvényen. A kutyák hátránya, hogy nem tudnak egyszerre sok csomagot átvizsgálni, emellett szükségük van táplálékra és pihenésre.
sg.hu - barikad.hu



Áttörés a szklerózis multiplex-es 


betegeknél



2010, november 2 - 20:28
A szklerózis multiplex (SM) kutatása és kezelése érdekében létrehozott európai bizottság (European Committee for Treatment and Research in Multiple Sclerosis/ECTRIMS) októberben megrendezett konferenciáján ismertették annak a huszonegy éven át tartó kutatásnak az eredményeit, mely alapvetően igazolja az interferon-kezelés előnyeit: a kutatás szerint mintegy negyven százalékkal nőnek a túlélés esélyei. A kutatási eredményeket a hatóanyag két évtizedes gyakorlati alkalmazása is alátámasztja.

A szklerózis multiplexben szenvedők 7-14 évvel élnek kevesebbet az átlagéletkornál - közölte a 168 Óra online-nal a Sclerosis Multiplex Betegek Országos Egyesülete.

Ez a jelentős élettartam-rövidülés és az állapot rosszabbodása ráadásul a még bőven aktív korban lévő, a negyvenes életéveik végén, az ötvenes éveik elején járó betegeket sújtja leginkább. A kutatás eredményei azt támasztják alá, hogy esély van az SM betegek életének meghosszabbítására.

A huszonegy éven át tartó vizsgálat legfontosabb eredményei

Az interferon beta-1b hatóanyag a huszonegy éven át tartó követéses vizsgálat során szignifikánsan javította a szklerózis multiplexben szenvedő betegek túlélését. A betegség kezelésére szolgáló specifikus szerek eddigi leghosszabb vizsgálata 39,3%-os relatív halálozás kockázat csökkenést eredményezett azoknál a betegeknél, akiket már a vizsgálat első öt évében is ezzel a hatóanyaggal kezeltek ahhoz a kontrollcsoporthoz képest, akik a vizsgálat első öt évében placebót kaptak, majd a következő tizenhat évben ismét interferon kezelésben részesültek. A hatóanyag túlélést növelő hatásának mértékét talán jól illusztrálja, hogy nyolc betegnek kell korai interferon kezelést adnunk ahhoz, hogy a késői (öt évvel később kezdett) kezelésben részesült placebócsoporthoz képest egy halálesetet elkerülhessünk.

A kutatási eredmények iránti pozitív várakozását és örömét az SM betegeket kezelő nemzetközi orvostársadalom is kifejezésre juttatta: „Ez az áttörést jelentő eredmény a szklerózis multiplex kezelésével elérhető túlélés-növekedés első bizonyítéka, és nagymértékű, klinikailag is jelentős pozitív hatást mutat a kezdeti interferon kezelésben részesült páciensek csoportjában. A 21 évre kiterjedő vizsgálat tanulságai szerint, ha a betegség korai stádiumában elindítjuk a terápiát, nyolc páciens kezelésével meg tudunk előzni egy korai halált. Az SM élethosszig tartó kezelést igénylő krónikus megbetegedés, ezért jogos az igény, hogy az orvos és páciense egyaránt hosszútávra kiterjedő vizsgálatok alapján tudjon dönteni a kezelés előnyeiről és kockázatairól.”– mondta dr. Anthony Reder, a Chicago-i Egyetem SM-klinikájának igazgatója, az egyetem Neurológiai Tanszékének professzora.

A vizsgálat módszertana

A kulcsfontosságú, 21 éves időtartamú, hosszú távú utánkövetéses tanulmány a randomizált, kontrollált multicentrikus vizsgálat keresztmetszeti értékelése, mely a vizsgálatban részt vett páciensek klinikai adatait és vitális státuszát értékeli. A vizsgálat randomizált klinikai fázisában a betegek maximum öt évig vettek részt, a kezelések átlagos időtartama 3,8 év volt. A vizsgálatba kezdetben bevont 372 beteg 98 százalékának, 366 páciensnek az adatai álltak rendelkezésre 21 év múltán, ezek elemzése adta a hosszú távú kezelés hatásaival és a terápia időzítésének szerepével kapcsolatos eredményeket. A vizsgálat legfontosabb erőssége, hogy ismertté vált az eredeti résztvevők 98,4 százalékának vitális státusza. Ez a magas arány példa nélküli az eddigi MS-vizsgálatok között, ezt az arány eddig egy vizsgálatnak sem sikerült még elérnie.
 
168ora.hu - barikad.hu


Kínáé a világ leggyorsabb 


szuperszámítógépe


2010, november 1 - 21:37
Az Nvidia adatai alapján a Tianhe-1A kínai szuperszámítógép 40 százalékkal erősebb a Tennessee államban található Jaguar nevű amerikai konkurensénél. Mindez azt jelenti, hogy a távol-keleti állam először vezetheti majd a világ 500 legerősebb számítógépeinek listáját.
 A Védelmi Technológiai Egyetemen található Kínai Nemzeti Szuperszámítógép Központba kerülő Tianhe-1A (Tejút-1) megépítésében az Nvidia mellett az Intel is részt vett. A hét hónap alatt elkészült készülék 14 336 darab Intel x86-os többmagos szerverprocesszorra és 7168 darab Nvidia Tesla M2050 grafikus kártyára épül. Az egységekben 448 CUDA mag dolgozik és minden Tesla M2050-est egyenként 3 gigabájtos GDDR5-ös memória egészít ki. Az Nvidia tájékoztatása alapján a szerverprocesszorok teljesítménye 50 000 PC CPU-jának teljesítményével egyezik meg.

Jack Dongarra, a Tennessee-i Egyetem munkatársa és egyben a legerősebb szuperszámítógépek Top500-as listájának összeállítója a The New York Timesnak úgy
nyilatkozott: ő azzal számol, hogy a novemberi listát már a kínai berendezés fogja vezetni. "A Tianhe-1A könnyedén maga mögé utasította az eddigi elsőt. Úgy vélem, nagyon valószínűtlen, hogy a következő héten egy erősebb gép jelenjen meg."
Az eddig a listát vezető 1,759 Petaflops teljesítményű, az Oak Ridge National Laboratoryban működő Jaguar az Istanbul architektúrára és több mint 30 000 darab hatmagos Opteron processzorra épül. Az eddigi legerősebb kínai szuperszámítógép, a Nebulae teljesítménye 1,271 Petaflops volt. (A flops elnevezés az angol Floating point Operations Per Second, vagyis a másodpercenkénti lebegőpontos műveletek számát jelenti, a peta előtag a 10 a tizenötödiken hatványt jelöli.) Ezzel szemben a Tianhe-1A az Nvidia adatai szerint olyan, mintha 175 000 laptopot kapcsoltak volna össze, a teljesítménye pedig 2,507 Petaflops. A Tianhe-1A-t elsősorban katonai célú kutatásokra használják majd.

Korábban már megalkották a Tianhe-1 készüléket, amelyben még az AMD Radeon 4870 X2-es videokártyáit építették. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy az új kiadás a CPU-kat és a GPU-kat kivéve megegyezik-e az elődjével, vagy teljesen új berendezés. Mindenesetre az Nvidia grafikus chipjeinek használata jótékony hatással volt a szuperszámítógép energiahatékonyságára, mivel az így "csupán" 4,04 Megawattot fogyaszt. Ennyi áram elegendő lenne 5000 háztartás ellátásához.

Az 1993 óta összeállított és félévente frissített TOP 500-as listát eddig többnyire amerikai szuperszámítógépek vezették, kivételt csak a 2002 és 2004 közötti időszak jelentett, amikor a japán tudósok által épített Earth Simulator állt az élen. Kína azonban ezen a területen is erősített és Dongarra szerint az ázsiai állam nagyon komolyan dolgozik azon, hogy a közeljövőben immár nyugati segítség nélkül is megépíthesse szuperszámítógépeit. A tervek szerint akár 1-2 éven belül elkészülhetnek a kifejezetten szuperszámítógépekhez tervezett első nagy teljesítményű kínai chipek.
sg.hu - barikad.hu




Forradalom az orvostudományban:


Újra láthatnak a vakok?



2010, november 5 - 13:19
Német és amerikai kutatók a látást helyreállító implantátumon dolgoznak.
Az első állatkísérleteket még 1995-ben kezdték el azok a német és amerikai tudósok, akik nemrég készültek el egy olyan elektronikus implantátummal, ami lehetővé teszi a vakoknak a tárgyfelismerést és a nagyobb betűkből álló szövegek elolvasását.
A világon több mint 15 millió beteg szenved az örökletes, vagy az öregkorból adódó retinasorvadástól. A betegség kezdetekor a szemhártya közepe károsodik, később a kór a látómező többi részére is kiterjed, teljes vakságot okozva. A német Tübingeni Egyetem kutatói Eberthart Zrenner vezetésével egy 1500 darab fényérzékeny diódát tartalmazó elektronikus implantátumot készítettek, amit a retina azon részébe juttatnak be, ahol az elhalt receptorsejtek (a fényt érzékelő csapok és a színes látást elősegítő pálcikák) helyezkednek el.
A külső energiaforrással működő diódák fény hatására stimulálni kezdik a mellettük lévő idegsejtet, ami jeleket kezd el küldeni az agyba, ami pedig azt hiszi, hogy egy hagyományos receptorsejttől kapta a fényinformációkat. A tudósok beszámolója szerint a kísérletben részt vevő első három önkéntes közül mindegyik fel tudta ismerni a fényes tárgyakat, egyikük a sötétebbeket is, sőt nagybetűkkel írt szöveget is el tudott olvasni.
A szemben található idegek általában alkalmazkodnak a beérkező vizuális ingerekhez, és egy rövid idő elteltével leállnak azok továbbításával. A szem apró mozdulataival korrigálja ezt oly módon, hogy folyamatosan ide-oda vetíti a képet a szomszédos sejtek között, így mindegyiknek van ideje a regenerálódásra és a jelek továbbításának újrakezdésre. Mivel az implantátum a szem belsejében helyezkedik el, a kísérletek során normálisan működött ez a mechanizmus – árulta el Zrenner.
A csapat most egy másik, fejre szerelhető kamerán dolgozik, ami a bejövő képet közvetlenül a szemidegre továbbítja. A kényelmesebb viseletű eszköz hátránya, hogy mivel az inger a szemen kívül képződik, a szem nem tudja azt az apró mozgásokkal megőrizni, így a páciens kénytelen gyorsan mozgatni a fejét. Előnye, hogy az energiaforrását sebészeti beavatkozás nélkül lehet cserélni, így a páciens nagyobb mobilitást élvezhet: elhagyhatja a kórházat, amikor csak akarja.
Elővigyázatosságból az első kísérletek során néhány hét után eltávolították az implantátumokat – nyilatkozta Walter Wrobel, az implantátum piacra dobása céljából alapított cég, a Retina-Implant vezetője, aki elmondta, hogy az új típusú eszközöket mindaddig viselheti a beteg, amíg nem tartja zavarónak, biológiai időkorlát már nincs a hordására.
Index - barikad.hu




Beismerte a kémkedést a Google



2010, október 25 - 18:06
Nemrégiben látott napvilágot, hogy a Google személyes adatokat gyűjtögetett, miközben az Utcanézet (Street View) alkalmazásához készített képeket. Miközben a házakat fotózta, mellékesen az otthoni vezeték nélküli internetünk forgalmát is figyelte. 

Az egész Németországban egy informatikai auditkor látott napvilágot, amikor a helyi hatóságok a cég adatgyűjtési módszereit kezdték vizsgálni. Ennek során derült ki, hogy a Google „véletlenül” személyes adatokat gyűjtögetett a nem biztonságos kapcsolattal ellátott vezeték nélküli internetes hálózati helyekről.

A „gyűjtögetés” évekig folyt és a hírek szerint mintegy 600 gigabájtnyi adatot szedtek így „véletlenül” össze. A cég a skandalum kapcsán azonnal közölte semmi „fontos” nincs a megszerzett adatok között, azonban később kénytelen volt elismerni, hogy email címek, sőt jelszavak kerültek be az adatbázisukba. Hivatalosan közölték, amint lehet, törölni akarták a megszerzett kényes információkat, a cég hivatalos blogján egyik vezetőjük Alan Eustace azt írta „megdöbbenve” vették tudomásul, hogy magánjellegű adatokat is rögzítettek.

A Google az eset kapcsán most kiadott egy közleményt, amelyben bejelentik, kineveztek egy adatvédelmi igazgatót, aki mind a mérnöki, mind a termékmenedzsment területért felel. Továbbá, minden munkatársuknak kötelező részt venni egy információbiztonsági programban, végül pedig, minden projektvezetőjének adatvédelmi tervet kell készítenie, mely tartalmazza a felhasználói adatok kezelésére vonatkozó szabályokat.

A Google hivatalos magyarázata szerint a hiba úgy történt, hogy egy mérnökük, az Utcanézet alkalmazásukhoz kapcsolódó kísérleti WiFi projektjén dolgozva írt egy olyan kódot, amely gyakorlatilag megkeres minden nyilvános internet hot-spot helyet. Egy évvel később, amikor ezeket az adatokat használni kezdték volna - például úgy, hogy az ingyenes WiFi pontokat feltüntetik a Google Maps-en - kiderült, sok olyan is van köztük, amelyek magánemberek otthoni internethálózatát jelölik.

A kérdés annak ellenére, hogy megnyugtató megoldást kíván a Google részéről, rávilágít arra, hogy nem csak a Google gyűjtögethet rólunk adatokat kellő figyelem híján. A megoldásra számtalan egyszerű lehetőség kínálkozik, ha vezeték nélküli internethálózatot használunk otthon. Mindig használjuk jelszóval védve WiFi hálózatunkat. Minden routerhez könnyen beállítható a megbízható (WPA2) titkosítás, illetve biztonságos webprotokolokon keresztül is látogathatunk oldalakat. Így például a Google keresőjének is van titkosítással ellátott címe.
 
fn.hu - barikad.hu




Megtalálták az első potenciálisan


lakható idegen bolygót




2010, október 1 - 16:17
exobolygóOlyan Naprendszeren kívüli bolygó felfedezését jelentették be, amelyen megfelelő körülmények uralkodhatnak a folyékony víz és talán az élet számára is. A Gliese 581g csak háromszor nagyobb tömegű a Földnél, és az úgynevezett lakhatósági zónában kering.
A Gliese 581g jelű, újonnan felfedezett égitest jelenleg ismert paraméterei alapján a Földhöz leginkább hasonlító exobolygó, azaz Naprendszeren kívüli planéta. Mindössze 20 fényévre van tőlünk, a Libra (Mérleg) csillagképben, és egy a Napnál halványabb csillag, a Gliese 581 körül kering, amelynél korábban már öt exobolygót találtak.
A Gliese 581g csillagtávolsága a Nap-Merkúr-távolsághoz hasonló (azaz csillagához közel kering), ennek ellenére az úgynevezett lakhatósági zónában van. Ez az a térség, amelyben egy Földhöz hasonló bolygó felszínén folyékony víz tartósan előfordulhat. A Gliese 581 kisebb a Napnál, tömege mintegy 30%-a, energiakibocsátása pedig 1 százaléka a mi csillagunkénak. Mivel gyengébben sugároz, közelebb húzódik hozzá a lakhatósági zóna.
A Gliese 581g keringése kötött, tehát 37 napos forgási és keringési ideje megegyezik (ilyen például a Hold is). Emiatt mindig ugyanazt az oldalát fordítja csillaga felé, és nem váltakoznak rajta a nappalok és az éjszakák. A kötött keringés miatt azonban igen stabil viszonyok uralkodhatnak a felszín egyes területein: különösen érdekes lehet például a fény-árnyék határvidék, ahova folyamatosan és igen lapos szögben érkezhet a központi csillag sugárzása.
A bolygó átmérője 1,2-1,4-szerese, tömege pedig csak 3,1-szerese a Földének (eddig általában jóval nagyobb tömegű exobolygókat fedeztek fel), és nagy eséllyel vastag légköre van, ami csökkentheti a nappali és éjszakai oldal közötti hőmérsékleti eltérést. Emellett a kistömegű központi csillag élettartama sokkal nagyobb a Napénál. Mindez kedvező lehet az élet esetleges kialakulása és fejlődése szempontjából. Csillagászati léptékkel a Gliese 581g közel van a Földhöz, ami segíti további vizsgálatát.
Korábban már találtak néhány, a Földhöz hasonló tömegű exobolygót Naphoz hasonló (fősorozati) csillagok körül: ilyen az ugyanebben a rendszerben keringő Gliese 581e 1,9-szeres és a COROT-7b 1,7-szeres földtömegével. Ezek azonban nem olyan távolságban vannak csillaguktól, hogy tartósan folyékony víz lehetne a felszínükön.
Az amerikai National Science Foundation honlapján egyórás filmben mutatják be a felfedezés részleteit.
origó – barikad.hu


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése