2015. december 18., péntek

Terroristák figyelnek bennünket




Terroristák figyelnek bennünket











Máris mém lett az Ibizán partizó Habonyból





2015.12.08. 15:03



Még egy napja sincs, hogy a magyar sajtó felfedezte az ibizai Heart szórakozóhely videóját, amelyben feltűnik Habony Árpád miniszterelnöki tanácsadó. A felkapott szórakozóhely kedden tette ki Facebookra a reklámvideóját, amelyben többször is látható a bulizó Habony, a jelek szerint kicsit fáradtan.



habony2.gif

A videóból készült gifet aztán felkapta a mémgyár, néhány óra kellett ahhoz, hogy mindent elárasszanak a Habony-mémek. Láthatjuk a tanácsadót a Ponyvaregényben, egy nagy kupac fehér porral, vagy éppen tormával. Feltűnik A jó, a rossz és a csúf egyik kulcsjelenetében, a Félelem és reszketés Las Vegasban adta magát, és a hunyorgós pillanat a közszereplő Wikipedia-oldalára is felkerült. A legjobbakat a lenti galériában gyűjtöttük össze.

Gondolod , hogy érdekli őket , hogy te és a családod éhezik !!!
Ők Ibizára járnak zacskót üríteni , és a titkos szolgálatoknak jelenteni , valamint a szabadkőműves páholyok nak is itt adják le a jelentéseiket !!!
Gondolod , hogy a Habony csak a román szekunak jelent , vagy mindenkinek aki fizet neki . Az Orbán lagzin állítólag ő volt a MOSZAD – os villanypásztor , és ezek mocskolják a Kovács Bélát !!!

No addig raboljátok ki őket míg Ibizán ürítenek , hogy láthassuk ki tölti fel a kasszájukat , erre már rá mozdulhat a t szolgálat , bocs de ők gyanún felül állóak a vakolók védelmi ernyői alatt rabolhatnak !!!
És ha már nagyon megszedték magukat , majd jön a mérgezett kávé , ne hogy sokat tudjanak a mocskos hazaárulók . Olyanok ők mint a verebek míg lószar lesz addig veréb is … jólakik !!!
Csak te és a családod éhezik továbbra is mert még kevés villájuk van a zsidó dűlőben. !!!


Orbán szellemvasútja senkit sem ereszt



Végigvágtatunk Orbán Viktor több mint kétezer, hatalomban eltöltött napján: pálinkával, bénázó ellenzékkel és a Fidesz két legragyogóbb emberével indul sorozatunk első része.







Terroristák figyelnek bennünket




A diktatúrák kémprogramját használja a magyar titkosszolgálat





A víruskeresők nem mutatják ki, a fertőzött számítógépeken a titkosított adatforgalomhoz is hozzáférést ad az a szoftver, amiről kiderült, hogy a magyar titkosszolgálat is előfizetője – írja az Átlátszó.hu.

Egy hacker törte fel a Finfisher nevű kémprogram gyártójának szerverét és nyilvánosságra hozta a szoftver forráskódja mellett a belső dokumentumokat és az ügyfélszolgálat levelezését is. Ebből derült ki, hogy Magyarországon is használják az elnyomó diktatúrák kedvenc internet-lehallgató szoftverét. A programmal a kódolt e-mailek és telefonhívások is lehallgathatóak, amikről a felhasználók azt hinnék, hogy biztonságosak.
A program gyártója egyébként korábban azzal védekezett, hogy a terméket nem adják el olyan országoknak, ahol civilek, ellenzéki aktivisták és újságírók ellen használnák, de szakértők szerint ez hazugság, mert a program működtetéséhez egy szerveralkalmazás telepítésére is szükség van az internetszolgáltatóknál, amihez kormányzati felhatalmazás mellett a gyártó aktív közreműködése is szükséges. Bahreinben például emberi jogi aktivisták ellen vetették be a programot.
A Finfisher ügyfélszolgálata több hibabejelentést kapott a Nemzetbiztonsági Szakszolgálattól is a szolgálat mailcíméről és aláírásával. Az Átlátszó.hu ezzel kapcsolatos adatigénylését az Alkotmányvédelmi Hivatal korábban nemzetbiztonsági érdekre való hivatkozással nem válaszolta meg





Mit keresnek a titkosszolgálatok a komputereinkben?



Csak tán nem belőlünk akarnak 

terroristát faragni , mint Budaháziból az

 olajmaffiózó Draskovics.

Közben meg a zsidók már a fontosabb

 csomópontokat megszerezve telerakták

 fegyverekkel , hogy kifüstöljék

 Orbánékat , és egy polgárháborút 

elindítva , megszerezzék még a maradék

 vagyonainkat . Könnyű volt nekik

 kilóra vették a fegyverzetet és a

 muníciót a királycsinálók bandája 

kifundálta ezt is , mi meg egy 

önvédelmi egységet sem állíthatunk fel .

 Hülye ungarisi palesztinnak néznek 

bennünket .


Nyilvánosan hozzáférhető, hiteles nyoma nincs annak, hogy a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat bármikor is hivatalosan készült volna kémprogram beszerzésére. Sem a jelenlegi, sem az előző parlamenti ciklus nemzetbiztonsági bizottságának tagjai nem találkoztak olyan tervvel, előterjesztéssel vagy tájékoztatóval, amely a FinFisher (vagy bármelyik más kémszoftver) megvásárlására és hazai alkalmazásának megindítására utalt volna.
Gondot okozott a telepítés
Mal Langsdon / Reuters
Szél Bernadett, a testület LMP-s tagja is csak a sajtóból értesült arról, hogy a Nemzetbiztonsági Szolgálat a tavasszal már meg is kezdte a FinFisher telepítését.
– Először is szeretnék tisztán látni az ügyben – mondta lapunknak nyilatkozva Szél Bernadett, aki a komikus-botrányos FinFisher-ügy miatt kezdeményezte a nemzetbiztonsági bizottság soron kívüli összehívását. A testület jövő csütörtökön, a külügyi bizottsággal közös ülés után foglalkozik a témával.
– Kinek és miért van szüksége Magyarországon a diktatúrák kedvelt kémprogramjára? Használták-e már? Egyáltalán, milyen eljárási szabályok vonatkoznak a kémprogramok használatára? – vetette fel a képviselőnő, hozzátéve, nincs meggyőződve arról, hogy a jogszabályi környezet kellő garanciát és jogi védelmet nyújt a magyar polgároknak a számítógépeikbe való indokolatlan behatolás ellen. Végül is egy számítógép teljes feltérképezése, minden benne tárolt adat, kapcsolat, a vele, illetve rajta keresztül bonyolított kommunikáció lekövetése nem ugyanaz, mint egy hagyományos telefonlehallgatás.
A FinFisher kifinomult, fejlett kémprogram, amelyet nem mutatnak ki a vírusirtó programok, és mindenhez hozzáférést biztosít a fertőzött számítógépeken, beleértve a kódolt e-maileket és fájlokat, valamint az IP-alapú telefonhívásokat is, s még a biztonságosan, kódoltan kommunikáló felhasználók titkait is kifürkészheti.
Bebizonyosodott, hogy a magyar titkosszolgálat is előfizetője az elnyomó rezsimek kedvelt internetlehallgató szoftvercsomagjának, a FinFishernek” – írtuk a napokban az Atlatszo.hu írására hivatkozva. A kiszivárogtató portál a magát Phineas Fishernek nevező hacker bejelentése alapján közölte, hogy Phineas Fisher a közelmúltban feltörte az ismert-hírhedt kormányzati kémprogram gyártója, a Gamma International egyik szerverét, és nyilvánosságra hozott 40 gigabyte-nyi szoftverforráskódot és belső dokumentumokat.
A szerver teljes tartalmát lementette, és bárki számára elérhetővé tette az interneten. Olvashatók a gyártó és a megrendelői közti levelezések is, s egyértelműen kiderül belőlük, hogy kik a felhasználói a kormányzati kémprogramnak: mások mellett Bahrein (ahol bebizonyosodott, hogy emberi jogi aktivisták ellen is bevetették az eszközt az arab tavasz idején) és a magyar Nemzetbiztonsági Szakszolgálat. A nyilvánosságra hozott dokumentumokból azt is megtudhattuk – akik eredetiben olvasták a nyilvánossá tett levelezést, mosolyogva követhették végig –, hogy a szakszolgálat munkatársainak milyen komoly nehézségeket okozott a szoftver telepítése, emiatt többször is kérték a gyártó segítségét e-mailben.
  • A szolgálat munkatársain és a kormány illetékesein kívül senki sem tudhatja, hogy működik-e már a FinFisher – hangsúlyozta Szél Bernadett, aki ezek után már arra is kíváncsi, hogy vajon vannak-e még a szolgálatoknak más olyan „játékszerei”, amelyekről nem számoltak be a nyilvánosságnak, de még a politikai-parlamenti felügyeletüket ellátó szakbizottságnak sem.





Magyarországon sokan vannak, akiknek van valami a fülük mögött, eltitkolt jövedelem, ügyeskedés az adóval, ezért a nyomozások során előkerült információktól minden érintett ideges lesz, és gyakran „előre menekül” - állítja Földi László volt hírszerző, a Nyírfa-ügy főszereplője, a Defend egykori ügyvezetője... ... aki jelenleg az alternatív energiaforrások hasznosításával foglalkozó Bioenergia Szolgáltató Zrt. igazgatóságának elnöke.hvg.hu: Jelenleg öt titkosszolgálat teljesíti a magyar kormány megrendeléseit, de számos magáncég is gyûjt információkat a megrendelőinek. Nem sok ez egy ilyen kis országban?
Földi László: Valóban öt titkosszolgálatunk van, ebből kettő polgári: egy a külföldi hírszerzés, egy pedig a belső elhárítás, amit a Nemzetbiztonsági Hivatal koordinál. Van továbbá két katonai hírszerző szolgálat, külföldre és belföldre. Létezik ezen kívül egy szakszolgálat, amely nem végez operatív munkát, de kezeli az eszközrendszereket és szolgáltat a másik négy szolgálatnak és a rendőrségnek. Ez a rendszer valóban zavaros, szinte átláthatatlan. A rendszerváltás után alakult ki ez a struktúra, amikor egyfajta hagyomány miatt a korábbi időszak szerkezetét megőrizték. A két katonai és két polgári titkosszolgálat már csak azért is fölösleges ebben a formában, mert NATO-tagok vagyunk, a katonai védelmi rendszer szerepe is megváltozott.
hvg.hu: A dzsungelt a magáncégek teszik teljessé. Itt van az UD Vagyonvédelmi Zrt., amelyet Szilvásy György titkosszolgálatokat felügyelő miniszter gyanúsított meg azzal, hogy az ellenzéknek dolgozik. Pedig általában a kormány gyûjt adatokat az ellenzékéről. Magyarországon ez is fordítva mûködik?
F. L.: Remélem, hogy Magyarországon sem vetemedett erre a kormány. De tény, hogy könnyebben megteheti, ugyanis az eszközrendszer a kormány kezében van, ami annyit tesz, hogy legálisan használhat operatív eszközöket. Hatóságai, amennyiben rendelkeznek a szükséges engedélyekkel, legális lehallgatásokat végezhetnek. Természetesen magáncégek is, mint az UD, végezhetnek információgyûjtést, de nekik nem állnak rendelkezésükre ugyanazok a speciális felszerelések és eszközök, mint az NBH-nak.
hvg.hu: Létezhetnek-e nálunk „magán-titkosszolgálatok"? Megcsapolhatják a kormányzat információs gerincvezetékét?
F. L. Technikailag sok minden lehetséges. De például a kémprogramok telepítését szinte lehetetlen bizonyítani, amennyiben a behatoló nem követ el valamilyen durva hibát. Ha léteznének magán-titkosszolgálatok, azokról elsőnek az NBH-nak kellene értesülnie, nyomozni utánuk, majd miután felderítette, le kellene lepleznie a mûködésüket. Másrészt az is érthető, ha az ellenzék is információkhoz szeretne jutni, érdeklik a hagyományos, azaz nem operatív adatgyûjtésből nyert információk. De az nincs rendjén, hogy egy volt miniszter, mondjuk Demeter Ervin, személyesen kapcsolatban álljon magánnyomozó cégekkel. Küldhette volna az asszisztensét az UD-hez. És ha ezt a céget annyira hasznosnak tartja, nevezze ki a vezetőjét hivatalosan is szakértőjének, fizesse meg, és úgy vegye igénybe a szolgáltatásait.
hvg.hu: A mostani titkosszolgálati botrányban felvételek kerültek nyilvánosságra, rajtuk parlamenti képviselők is hallhatók. Tekintettel arra, hogy őket aztán végképp tilos előzetes engedély nélkül lehallgatni, feltételezhető, hogy egy másik célból folytatott felderítés melléktermékeként bukkantak fel a kiszivárgott hanganyagok. Jogi szempontból hogyan ítéli meg azt, ami történt?
F. L.: A kompromittáló CD-k nyilvánosságra hozása teljesen törvénytelen eljárás volt. „Forrásanyagot” nem lehet nagy nyilvánosság előtt bemutatni, elképesztő dilettantizmusra utal, ha ezeket a felvételeket az internetre is fölteszi valaki. Ilyen felvételeknek még a kivonatait is csak abban az esetben lehet parlamenti bizottság elé vinni, ha előzetesen készül róluk összefoglaló jelentés, melyet annak rendje és módja szerint titkosítani lehet. Az eredeti felvételnek pedig örökre titkosnak kell maradnia. Jelen esetben a Dávid Ibolya által bemutatott felvétel, akár Csányi Sándort hallgatták le, akár mást, csak „melléktermék” volt, amely egy egyelőre tisztázatlan célú vizsgálat során született. A titkosszolgálatnak megvan a szabályzata, mit kell kezdeni az efféle anyagokkal. Meg kell semmisíteni őket, vagy egy olyan M (Munka) dossziéban kell tárolni, amelyhez senki sem férhet hozzá. A J (Jelentés) dossziéban a kivonatokat, illetve a róluk készült írásos jelentéseket tárolják, és ezeket ismerheti meg mondjuk egy parlamenti vizsgálóbizottság.
hvg.hu: Ön egy időben az MDF kampányfőnöke is volt, jól ismeri a párt belső viszonyait. Hogyan kerülhetett egykori főnökéhez, Dávid Ibolyához az „ellene irányuló" összeesküvést állítólag bizonyító hanganyag?
F. L.: Én még 2006 előtt, mintegy két hónapig voltam az MDF kampányának igazgatója, ettől még nem tudhatom, mi miért történt. Úgy gondolom, Dávid Ibolya helytelenül döntött, amikor az elnökválasztás előtt ezt a felvételt használta fel a vetélytársa ellen. Annak még lehetett volna értelme, ha leül beszélgetni Almássy Kornéllal, lejátssza neki a felvételt és megkérdezi tőle: ez meg mi? De meggondolatlan dolog kiállni nyilvánosság elé, és bemutatni egy isten tudja, honnan hozzákerült operatív hanganyagot, aminek ráadásul még a tartalma sem igazán súlyos.

A cikk teljes terjedelemben 
itt olvasható!
(Forrás: www.hvg.hu)





A kormányszóvivő határozottan cáfolta azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint az állam titokban OTP-részvényeket vásárolna fel. Daróczi Dávid csütörtökön hangsúlyozta: elutasítják még a feltételezést is. A kormány nem vásárol fel OTP-részvényeket, és nem használ ilyen eszközöket, ennek a gondolata sem vetődött fel - jelentette ki.
A Reuters Londonból jelentette, hogy olyan hírek terjedtek el a piacon, amelyek szerint az OTP-t a "kormány megmentené". Egyesek szerint ennek következtében csökkent a bank részvényeinek árfolyama a tőzsdei zárásban 3855 forintra, ami 14,33 százalékkal alacsonyabb az előző napi záró árnál, míg az utolsó kötéseknél jóval magasabb szinten voltak.

Veres János pénzügyminiszter határozottan cáfolta, hogy az állam saját felügyelete alá akarná vonni a bankot. Nincs tudomásuk arról, hogy az OTP likviditási gondokkal küzdene, sőt tőkehelyzete kiemelkedően stabil.
A PSZÁF sem intézkedett
Binder István, a pénzügyi felügyelet (PSZÁF) szóvivője az [origo]-val közölte, az OTP-vel kapcsolatban nem hozott semmilyen intézkedést a pénzügyi felügyelet, és nem tud arról, hogy más hatóság intézkedett volna a bankkal kapcsolatban.
A PSZÁF adatai szerint több mint 10 milliárd forint friss pénz áramlott a bankrendszerbe, vagyis a nap folyamán több pénz került be, mint amennyi kiment. A likviditási számok szerint valamennyi pénzügyi szereplő helyzete stabil, sőt számos cég az átlagosnál is nagyobb tartalékkal rendelkezik. Ezek közé sorolható az OTP is - hangsúlyozta a szóvivő.
Pichler Ferenc, a Pénzügyminisztérium szóvivője az [origo]-nak elmondta, hogy a tárca semmilyen intézkedést nem tervez az OTP-vel kapcsolatban, és nem is történt ilyen beavatkozás. Pichler a miniszterrel összhangban azt mondta: erre nem is lett volna szükség, hiszen az OTP tőkeerős és a likviditása (fizetőképessége) nagyon jó.
Máshol is próbálkoznak a spekulánsok
Veres János szerint más országokban is próbálkoznak spekulánsok azzal, hogy rémhíreket terjesszenek egyes bankokról, így szorítva le azok árfolyamát olyan szintre, amelyen azt fel szeretnék vásárolni.
Az OTP-nél elmondták: teljesen valótlan híresztelésekről van szó, a bank tőkehelyzete és likviditása kiemelkedően stabil. Feltételezik, hogy spekulácis célból terjesztették el a valótlan híresztelést Londonban.







Földi László: a politika uralja a titkosszolgálatokat





Magyarországon sokan vannak, akiknek van valami a fülük mögött, eltitkolt jövedelem, ügyeskedés az adóval, ezért a nyomozások során előkerült információktól minden érintett ideges lesz, és gyakran „előre menekül” - állítja Földi László volt hírszerző, a Nyírfa-ügy főszereplője, a Defend egykori ügyvezetője, aki jelenleg az alternatív energiaforrások hasznosításával foglalkozó Bioenergia Szolgáltató Zrt. igazgatóságának elnöke.

Földi László
hvg.hu: Jelenleg öt titkosszolgálat teljesíti a magyar kormány megrendeléseit, de számos magáncég is gyűjt információkat a megrendelőinek. Nem sok ez egy ilyen kis országban?
Földi László: Valóban öt titkosszolgálatunk van, ebből kettő polgári: egy a külföldi hírszerzés, egy pedig a belső elhárítás, amit a Nemzetbiztonsági Hivatal koordinál. Van továbbá két katonai hírszerző szolgálat, külföldre és belföldre. Létezik ezen kívül egy szakszolgálat, amely nem végez operatív munkát, de kezeli az eszközrendszereket és szolgáltat a másik négy szolgálatnak és a rendőrségnek. Ez a rendszer valóban zavaros, szinte átláthatatlan. A rendszerváltás után alakult ki ez a struktúra, amikor egyfajta hagyomány miatt a korábbi időszak szerkezetét megőrizték. A két katonai és két polgári titkosszolgálat már csak azért is fölösleges ebben a formában, mert NATO-tagok vagyunk, a katonai védelmi rendszer szerepe is megváltozott.
hvg.hu: A dzsungelt a magáncégek teszik teljessé. Itt van az UD Vagyonvédelmi Zrt., amelyet Szilvásy György titkosszolgálatokat felügyelő miniszter gyanúsított meg azzal, hogy az ellenzéknek dolgozik. Pedig általában a kormány gyűjt adatokat az ellenzékéről. Magyarországon ez is fordítva működik?
F. L.: Remélem, hogy Magyarországon sem vetemedett erre a kormány. De tény, hogy könnyebben megteheti, ugyanis az eszközrendszer a kormány kezében van, ami annyit tesz, hogy legálisan használhat operatív eszközöket. Hatóságai, amennyiben rendelkeznek a szükséges engedélyekkel, legális lehallgatásokat végezhetnek. Természetesen magáncégek is, mint az UD, végezhetnek információgyűjtést, de nekik nem állnak rendelkezésükre ugyanazok a speciális felszerelések és eszközök, mint az NBH-nak.
hvg.hu: Létezhetnek-e nálunk „magán-titkosszolgálatok"? Megcsapolhatják a kormányzat információs gerincvezetékét?
F. L. Technikailag sok minden lehetséges. De például a kémprogramok telepítését szinte lehetetlen bizonyítani, amennyiben a behatoló nem követ el valamilyen durva hibát. Ha léteznének magán-titkosszolgálatok, azokról elsőnek az NBH-nak kellene értesülnie, nyomozni utánuk, majd miután felderítette, le kellene lepleznie a működésüket. Másrészt az is érthető, ha az ellenzék is információkhoz szeretne jutni, érdeklik a hagyományos, azaz nem operatív adatgyűjtésből nyert információk. De az nincs rendjén, hogy egy volt miniszter, mondjuk Demeter Ervin, személyesen kapcsolatban álljon magánnyomozó cégekkel. Küldhette volna az asszisztensét az UD-hez. És ha ezt a céget annyira hasznosnak tartja, nevezze ki a vezetőjét hivatalosan is szakértőjének, fizesse meg, és úgy vegye igénybe a szolgáltatásait.
hvg.hu: A mostani titkosszolgálati botrányban felvételek kerültek nyilvánosságra, rajtuk parlamenti képviselők is hallhatók. Tekintettel arra, hogy őket aztán végképp tilos előzetes engedély nélkül lehallgatni, feltételezhető, hogy egy másik célból folytatott felderítés melléktermékeként bukkantak fel a kiszivárgott hanganyagok. Jogi szempontból hogyan ítéli meg azt, ami történt?
F. L.: A kompromittáló CD-k nyilvánosságra hozása teljesen törvénytelen eljárás volt. „Forrásanyagot” nem lehet nagy nyilvánosság előtt bemutatni, elképesztő dilettantizmusra utal, ha ezeket a felvételeket az internetre is fölteszi valaki. Ilyen felvételeknek még a kivonatait is csak abban az esetben lehet parlamenti bizottság elé vinni, ha előzetesen készül róluk összefoglaló jelentés, melyet annak rendje és módja szerint titkosítani lehet. Az eredeti felvételnek pedig örökre titkosnak kell maradnia. Jelen esetben a Dávid Ibolya által bemutatott felvétel, akár Csányi Sándort hallgatták le, akár mást, csak „melléktermék” volt, amely egy egyelőre tisztázatlan célú vizsgálat során született. A titkosszolgálatnak megvan a szabályzata, mit kell kezdeni az efféle anyagokkal. Meg kell semmisíteni őket, vagy egy olyan M (Munka) dossziéban kell tárolni, amelyhez senki sem férhet hozzá. A J (Jelentés) dossziéban a kivonatokat, illetve a róluk készült írásos jelentéseket tárolják, és ezeket ismerheti meg mondjuk egy parlamenti vizsgálóbizottság.
hvg.hu: Ön egy időben az MDF kampányfőnöke is volt, jól ismeri a párt belső viszonyait. Hogyan kerülhetett egykori főnökéhez, Dávid Ibolyához az „ellene irányuló" összeesküvést állítólag bizonyító hanganyag?
F. L.: Én még 2006 előtt, mintegy két hónapig voltam az MDF kampányának igazgatója, ettől még nem tudhatom, mi miért történt. Úgy gondolom, Dávid Ibolya helytelenül döntött, amikor az elnökválasztás előtt ezt a felvételt használta fel a vetélytársa ellen. Annak még lehetett volna értelme, ha leül beszélgetni Almássy Kornéllal, lejátssza neki a felvételt és megkérdezi tőle: ez meg mi? De meggondolatlan dolog kiállni nyilvánosság elé, és bemutatni egy isten tudja, honnan hozzákerült operatív hanganyagot, aminek ráadásul még a tartalma sem igazán súlyos.
Menekülés előre (Oldaltörés)
hvg.hu: A publikum nem tudja, mi lehetett az a legálisan vizsgált ügy, melynek a melléktermékeként felbukkantak a hanganyagok. Vannak olyan információk, hogy az offshore bankokba, adóelkerülés céljából kisíbolt magyar vagyonok különösen érdeklik a hatóságokat.
F. L.: Való igaz, hogy Magyarországról nagy összegek vándoroltak ki különböző csatornákon egyes adóparadicsomokba. Erősek a feketegazdaság pozíciói, és ezek a tranzakciók nagyon is érdekelhetik a magyar államot, illetve a Pénzügyminisztériumot. Az operatív akció, amelyet az igazságügyi és rendészeti miniszternek alá kellett írnia, nyilvánvalóan nem Csányi Sándor ellen irányult. Viszont az NBH felhatalmazást kaphatott a gazdaság kifehérítését célzó adatgyűjtésre, és mert Magyarország kis ország, ebbe keveredhetett bele az OTP elnök-vezérigazgatója.
hvg.hu: Politika és gazdaság mindenütt erősen keveredik. Tudomásom szerint ez volt a helyzet a Nyírfa-ügyben is, amely miatt el kellett hagynia az Információs Hivatalt.
F. L.: Annyi párhuzam mindenképpen van a mostani históriával, hogy amikor egy operatív akció elindul, ami például a gazdaság kifehérítésére, a szervezett bűnözés és a külföldi behatolás ellen irányul, akkor a képbe kerülnek olyan emberek is, akiknek nem kellene ott lenniük. A Nyírfa-ügyben is tonnaszám merültek fel információk, melyek egy szempontból elsődlegesek voltak, más szempontból viszont másodlagosak. Ilyen nyomozás során rengeteg adat és információ keletkezik egyes cégekre, illetve emberekre vonatkozólag. Ezek alapján nem lehet vádat emelni, még külön eljárást sem szabad indítani. Mivel azonban Magyarországon sokaknak van valami a fülük mögött, eltitkolt jövedelem, ügyeskedés az adóval stb., ettől minden érintett ideges lesz, és gyakran előre menekül. Nem állnak a helyzet magaslatán a végrehajtó szervek és a titkosszolgálatok sem. Mivel a politika teljes mértékben befolyásolja a titkosszolgálatok tevékenységét, vezetőik igyekeznek kitalálni a hatalmat gyakorló politikusok elvárásait, ami demokratikus viszonyok között elképzelhetetlen.
hvg.hu: Egyes források szerint a nagy bankok és pénzintézetek vezetői nem látnak reményt arra, hogy az immár kisebbségben kormányzó MSZP megnyeri a soron következő országgyűlési választásokat, és a titkos finanszírozási csatornák kezdenek bedugulni. Vannak olyan feltételezések, hogy ebben a helyzetben a Gyurcsány-kormány kijátssza ellenük az utolsó adut, a titkosszolgálatokat.
F. L.: Valóban vannak erre utaló jelek. De arról sem szabad elfeledkezni, hogy a mai magyar közvélemény elfásult, a korrupciós ügyek, még ha ki is teregetik őket, már nem keltenének akkora felháborodást, mint néhány éve. Vagyis egy ilyen „bankárellenes" taktika sem garantálja a sikert. Csak annyit érhetnek el vele, hogy összekuszálják az államigazgatást és lehetetlen helyzetbe hozzák a titkosszolgálatokat. Mindaz, ami ezen a területen zajlik, zavarodottságra, a koncepció teljes hiányára utal, egyfajta rúgkapálás, ami jelentheti a kormány számára a vég kezdetét is.
hvg.hu: Lesz-e következménye ezeknek a fejleményeknek, a sehová sem vezető rágalmazási pereken kívül?
F. L.: Az ilyen ügyek kapcsán három kérdést kell feltenni és megválaszolni. Történt-e etikátlan magatartás valakinek a részéről? Történt-e szabálytalanság? Történt-e törvénytelenség? Az előbbiek megbocsáthatók, az utóbbi kategóriát el kell ítélni. De a jelenlegi viszonyaink között kis esélye van annak, hogy kiderül a teljes igazság, és a magánvádas eljárások csak elfedik a lényeget.
Pelle János




Kémprogramok a Honeywell számítógépein



Amennyiben az amerikai cég vezetőinek logikáját követjük, a cégnél 130 000, ipari kémkedésre kész potenciális gyanúsított dolgozik.

Nemcsak a bűnüldöző szervezetek, a titkosszolgálatok vagy éppen a szervezett bűnözői csoportok használják a kémprogramokat, hanem egyre több cég is. A Honeywell több tízezer munkahelyi PC-re és szerverre telepítette fel a Guidance Software cég 
EnCase nevű alkalmazását. Már a szoftver reklámanyagának címe is sokat sejtető: "A számítógép egy csalhatatlan tanú, amely nem tud hazudni." Az EnCase egy digitális kopó vagy nevezhetjük akár kémprogramnak is, amelynek segítségével gyorsan és olcsón szerezhet meg egy vállalat információkat alkalmazottai PC-iből.

Az Encase lehetővé teszi, hogy a Honeywell vezetői a konszern mind a 130 000 munkatársát nonstop ellenőrizzék. "A digitális bizonyítékok előzetes szűrés nélkül mutatják be a gyanúsítottak tevékenységét" - olvasható a Guidance Software honlapján és az EnCase segíthet ezeknek a feltételezett bizonyítékoknak a megszerzésében és elemzésében. Sőt az alkalmazás még önálló jelentést is készít minden általa tapasztalt gyanús esetről. A cég beszállítója többek között a Boeingnek, az Airbusnak és a NASA-nak, azaz szigorúan titkos projektekben is részt vesz. A vállalat székhelye a New Jersey állambeli Morristownban van.

A SPIEGEL birtokába került belső dokumentumok alapján a vállalat vezetői szinte az összes munkahelyi számítógépre 
feltelepítették a kémprogramot, amely még arra is képes, hogy a korábban letörölt merevlemez tartalmát egy központi szerverre másolja, majd újra láthatóvá tegye és bizonyítékként eltárolja. Az EnCase meglehetősen népszerű, használják többek között a német biztonsági hivatalok és az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) is.

A botrány azután robbant ki, hogy a Honeywell 6000 alkalmazottja közül néhány megtudta egy külső cégtől, hogy a munkaadó milyen módszerekkel dolgozik. A szakszervezetek harcot indítottak a gyakorlat ellen és el akarják érni, hogy a Honeywell számítógépekről végleg tűnjön el az EnCase, mivel az súlyosan sérti a munkavállalók jogait. A Honeywell ezzel szemben azt állította, hogy PC-in még nem aktiváltatta a programot. A konszern egyébként sem érti a felháborodást, hiszen állítása szerint a szoftver kizárólag az információk biztonságának garantálására és az emberek online fenyegetettségekkel szembeni megvédésére szolgál. A szakszervezetek azonban nem elégedtek meg ezzel a válasszal és munkaügyi bírósághoz fordultak. Az ügyben március végén lesz döntés.




..................

A magyar titkosszolgálatnak még a kémprogram telepítése sem sikerült


A letölthető tartalmak között ott a magyar Nemzetbiztonsági Szakszolgálat levelezése is. Volt, hogy nem boldogultak a telepítéssel, vagy éppen elromlott a programhoz kapott laptop. Problémái másoknak is voltak. Kicsengő kémhívás és követésnél megjelenő GPS-jel - ilyen egy állami kémprogram.
Sok munkahelyen van évente egyszer nyílt nap, amikor az érdeklődők vagy a dolgozók családjai megnézhetik, mit dolgozik apuka, anyuka. Ha van olyan hely Magyarországon, ahol tuti nincs ilyen nap, az minden bizonnyal a magyar titkosszolgálatok operatív munkáját támogató Nemzetbiztonsági Szakszolgálat. Márpedig most egy ilyen nap következik itt az Indexen, miután egy hekker feltörte a FinFisher / FinSpy nevű trójai program weblapját és közzétette az interneten, amit ott talált.
A FinSpy és Magyarország kapcsolatáról eddig annyit lehetett biztosan tudni, hogy a programnak itthon is vannak irányítószerverei. A most kiszivárgott 38 gigás csomag dokumentumai ennél sokkal mélyebbre engednek betekintést. Bár ne tennék. A hatalmas méret egyébként abból adódik, hogy a dokumentumok, forráskódok mellett például videófájlok is voltak a szerveren, szabályos termékbemutató kisfilmek a kémprogramok használatáról, ezeket a cikkbe beágyazva is megnézheti most.
Zoltan, a kiberkém
Az egész weboldal tartalmát tömörítő torrent fájl nemcsak a program dokumentációját, de azt a levelezést tartalmazza, ami a megrendelők és a cég között folyt. Az ott hagyott levelekből egyértelműen látszik, hogy a FinSpyt használja a magyar szakszolgálat is, ők voltak az egyetlenek, akik úgy írták alá a leveleket, hogy
Zoltan Hungary SSNS
ami az országon kívül azt is elárulja, hogy Zoltán az SSNS, azaz a Special Service of National Security, magyarul az Nemzetbiztonsági Szakszolgálat alkalmazottja. Felettese pedig Balogh Péter mérnök ezredes. Ezt sem lehallgatókészülékek segítségével találtuk ki: a programot a torrentes fájl alapján több tucat ország több tucat szolgálata használja, de a kiszivárgott levelezésben ő volt az egyetlen, aki a munkahelyi, nbsz.gov.hu végű, kormányzati emailcímét adta meg kapcsolattartásra. A névvel bukott még Nasser Alnuaimi, a katari és Sanjin Custovic, a bosznia-hercegovinai állami szolgálat munkatársa is.

Dear support, nem megy a telepítés
A kiszivárgott információk alapján Zoltan gyakori vendége volt a FinSpy helpdeskjének, a magyar szakszolgálat operatív emberi többször futottak bele problémába, amikor éppen sietősen kémkedni kellett volna.
Egyszer például nem sikerült megfelelő, fertőzött telepítőt előállítani:
Dear Support Team,
We cannot generate either bootable iso image or bootable infection dongle, I attached the error massage and our software version is 4.40.1427 Please help us find a solution,
Regards,
Zoltan Hungary SSNS
Magyarul: kedves support, nem sikerült fertőző cd-t előállítani. A hibajegyhez csatoltak egy képet is, az is megvan:

A support válaszából az is kiderül, mi volt a baj:
nem írták alá a megfelelő digitális aláírással a szoftvert.
Mivel ez a telepítés részt megoldotta, nyugodtan kijelenthetjük, hogy ennyi volt a probléma. Pedig ez olyan dolog, amit rendszerint a hekkerkedő tizenévesek is tudnak: nem véletlenül írnak alá minden fontos szoftvert, pont azért, hogy ne lehessen módosított verziókkal visszaélni (mondjuk kémkedni a kémkedők után).
A telepítés után a magyar szolgálat újabb problémába ütközött, a levelezés alapján ezt már csak Skype-os beszélgetés alapján sikerült megoldani. Apropó, aki a Nemzeti Biztonsági Szolgálattal csevegne, a
lego256976@gmail.com
címet vegye fel Skype-on, akit pedig a kémprogram érdekel, a
finsupport1 néven

Tönkrement a laptop
A törpök élete nem csak játék és mese, és nincs ez máshogy a magyar titkosszolgálatoknál sem. Egy alkalommal például, amikor nagyon siettek volna a kémkedéssel, tönkrement a Lenovo laptop, amit a kémprogram gyártójától kaptak. Kicserélték a merevlemezt, de így sem boldogult a rendszer.
Alább a panaszos angol levél rövidített változata:
Dear Martin,
Today the Lenovo e520 laptop you had given us had died. Since we were/are in a hurry we pulled out the HDD and switched it into another Lenovo but L420 laptop. Windows7 started, we reinstalled the graphic drivers and chipset drivers also. [...] it cannot create infections. Ill attach a screenshot. In the meantime we started a fresh windows7 install on another laptop, but got another error. [...] Do you have any idea what should we do?
best regards, Zoltan
A megoldásról sajnos nem tudunk, nem a honlapon beszélték meg, hanem TeamVieweren, ahogy az egy másik beszélgetésből kiderül. Utóbbi szoftverről azt kell tudni, hogy a hekkerek ki-be járnak rajta, konkrétan Magyarországot is érte támadás ezen keresztül. Minden bizonnyal jó választás állami kémprogramok telepítési gondjainak megoldásához. Esetleg a leendő megfigyelt is besegíthet, ha úgy adódik.
A legfrissebb levelezés, amit a kémprogram supportja és a magyar szolgálat között találtunk, 2014. május 23-án keletkezett, ami valószínűsíti, hogy a programot még mindig használják: igaz, már augusztus van, de valószínűleg a hekkelés sem volt teljesen friss, és korábban is voltak több hónapos kimaradások a kérdések között.

Véletlenül telefonál a lehallgató
Bár a magyarok a levelezés alapján gyakori vendégek voltak a supportnál, igazságtalanság lenne csak az ő ténykedésüket kiemelni. A legtöbb hibajelentő nem olyan problémákba ütközött, mint magyar kollégáik, főleg programhibákat jelentettek, amiket a következő kiadásban javítottak is. Akadtak azért olyan titkosügynökök is, akik ravasz álcázási trükként a 12 évesek fogalmazási készségét vették fel, akik nem tudnak tőmondatnál hosszabban írni, és halmozzák az írásjeleket. Elég rossz belegondolni, micsoda hatalom van a kezükben. Íme egy példa:
After updating from version 4.32 to 4.40 I have noticed that you have added a new field into the meta file called Record ID, this is great !! but in some case i have some issue, for example, in a day a have multiple keylogger sessions, but in some case the record id is different for the same day, without a master reboot see attached file for more inforamtion.
A másik elképesztő dolog, hogy milyen programhibákat jelentettek a felhasználók. Nyilván minden szoftvert, így a kémprogramokat is emberek készítik, de ha mondjuk egy - divatos példával élve - terrortámadás megakadályozásáról van szó, azért elég nehéz elnézni a csúcs kémprogramnak, hogy bizonyos verzióját simán felismerte
az AVAST vírusirtó,
a Google Drive bépített víruskeresője,
Sőt, a Microsoft beépített vírusirtója, az Essentials is.
Az androidos verzió pedig lehallgatásra szánt kamuhívás helyett (ami annyit tud, hogy bekapcsolja a mikrofont, talán a kamerát is) valóban kicsörgött,
8888-ként kijelzett telefonszámmal.
Már csak hab a tortán az a hiba, ami megakadályozta, hogy a speedtest.net nevű sebességmérő oldal rendesen mérje a feltöltési sebességet. Aki mostantól ebbe fut bele, kezdhet gyanakodni. Ahogy az is, akinek indokolatlanul megjelent a GPS-ikon a telefonján, ugyanis a program ezt is produkálta néha.

Frissítés után többen fellélegezhettek: volt olyan, hogy a célpont gépe nem jelentett többé a szolgálatnak, miután áttértek új verzióra. Jól járt az is, aki két monitort használt, és a másodikra tette ki az érzékeny adatait: jó ideig nem tudtak róla lementeni semmit.
A jelszógenerálók sem segítenek
A FinSpy nem azért értékes szoftver, mert olyat tud, amit más programok ne tudnának, hanem mert folyamatosan dolgoznak rajta: az eddigi bizonyítékok alapján az egyébként nagyon igényesnek tartott Vupen csapattól vásárolnak friss sebezhetőségeket, amiket beleépítenek a szoftverbe.
A felhasználók pedig gyakran kérnek újításokat: például valaki olyan letöltési funkciót szeretne a programba, ami elküldhető nem online gépnek is, aztán elindul, ha a címzett felmegy a netre, és folytatódik akkor is, ha megszakadna a kapcsolat.
Kérés volt az is, hogy a program elkapja a Lastpass és társai által létrehozott jelszavakat is: ezek úgy működnek, hogy felhasználónak csak egy bonyolult mesterjelszót kell megjegyeznie, a program pedig böngészőkiegészítőként generál még bonyolultabb darabokat minden egyes regisztrációhoz, aztán be is gépeli őket, így a felhasználó anélkül tud belépni a szolgáltatásokba, hogy akár ő maga tudná a jelszót. Ezt a fejlesztést áprilisban kérték, valószínűleg már nincsenek biztonságban a programot használók a titkosszolgálatok elől.


Forrás: 
http://index.hu/t...elepitese/






Színt váltott a titkosszolgálatokat behálózó polip



Két éve Szilvásy György egy "polipszerűen működő árnyék-titkosszolgálatot" vélt felfedezni, amelynek csápjait, állítása szerint fideszes képviselők mozgathatták. Azóta nagyot fordult a világ, most az előző ciklus titkosszolgálati visszaéléseit vizsgáló bizottságot vezető Demeter állítja, hogy valami gyanús dolog történt a titkosszolgálatoknál, a furcsa ügyletekért egy Szilvásyhoz köthető titokzatos hacker a felelős. A két történet több ponton összeér, de nagy része államtitok.

Szinte pontosan két évvel ezelőtt állt a kamerák elé Szilvásy György akkori titkosszolgálatokat felügyelő miniszter és jelentette be, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) több hónapig tartó nyomozása "egy polipszerűen működő, árnyék-titkosszolgálatot" leplezett le, amely kapcsolatban állt ellenzéki politikusokkal is, tiltott adatgyűjtést végzett és ennek során  magántitkot, banktitkot, államtitkot sértett.
Az egyik politikus, akit Szilvásy akkor megnevezett, az a Demeter Ervin fideszes képviselő volt, aki ma a parlament egyik albizottságának elnökeként vizsgálja az előző ciklus feltételezett titkosszolgálati visszaéléseit (a másik Kövér László jelenlegi házelnök, aki Demeterhez hasonlóan titokminiszter volt az első Orbán-kormányban). Demeter két hete, Szilvásy meghallgatása után jelentette ki: "megerősödött a gyanú, hogy a Gyurcsány-kormány idején Szilvásy György politikai célokra használta a titkosszolgálatokat".
Ki figyelt kit?
A Szilvásy által emlegetett árnyék-titkosszolgálatra utaló jelek az adatgyűjtési-, vagy UD-ügyként emlegetett történetben kerültek elő. A botrány 2008. szeptember 10-én kezdődött, amikor a rendőrség - Laborc Sándor, az NBH korábbi főigazgatójának feljelentése alapján - házkutatást tartott az UD Zrt. nevű cég székhelyén, illetve a vezetők lakásán. Szilvásy néhány nappal később azt mondta: a szervezet, amelynek középpontjában az UD Zrt. állt, beépült az NBH-ba, a rendőrségbe és a pénzügyőrségbe, magán- és államtitkot sértett. A megszerzett információkat részben gazdasági céljai érdekében használta, de állítólag kapott "kvázi politikai jellegű" feladatokat is.
Demeter - aki az akkor nyilvánosságra hozott felvételek tanúsága szerint többször beszélt telefonon az UD Zrt. vezetőivel - most nem kevesebbet állít, mint hogy nincs is UD-ügy, csak Szilvásy akart több, egymástól független titkosszolgálati műveletet összemosni. Ezek közül az egyik a hacker története (akit a Magyar Nemzet szerint Koax néven emlegettek). A fideszes képviselő azt állítja, hogy ez a hacker követte el azokat az állami rendszerek elleni támadásokat, amelyekre hivatkozva az NBH kirobbantotta az UD-ügyet.
Szilvásy György ajánlásával
Bár az összkép zavaros, a valódi bizonyítékok pedig államtitoknak minősülnek, a nyilatkozat-háborúból ki lehet szűrni néhány tényt. Azt Szilvásy sem tagadja, hogy bemutatott egy hackert az NBH főigazgatójának még a 2006-os választások előtt, amikor Gyurcsány Ferenc kabinetfőnöke volt. "Egy informatikus szakembert mutattam be a Nemzetbiztonsági Hivatal akkori főigazgatójának, aki az informatikai rendszerek biztonságával kapcsolatban tudott releváns információkat adni" - mondta Demeter vádjaira reagálva a Magyar Televízió reggeli műsorában.
Szilvásy később többször is találkozott a hackerrel. "A bemutatás időszakában biztosan többször találkoztam vele" - mondta Szilvási az MTV-nek, majd hozzátette, hogy "a bemutatási szakaszt követően egyszer biztosan találkoztam vele, de jóval az előtt, hogy az egész UD Zrt. számomra is ismertté vált volna". Demeter összesen öt találkozóról tud, ez szerinte kiderül az iratokból. Utóbbi kijelentése valószínűleg azt is jelenti, hogy az NBH figyelemmel kísérte és dokumentálta a hacker mozgását.
Demeter állítása szerint az NBH feladatokat adott a hackernek, amiért "nagyobb összegeket" fizetett neki. Ezt az állítást nem tagadta senki. Az [origo] meg nem erősített, az ügyet ismerő forrásból származó információja szerint az NBH-ban a hacker tudását egyebek mellett szélsőséges csoportok elleni akciókhoz vették igénybe, de arra is utalnak jelek, hogy időnként az informatikus önállósíthatta magát, és olyan helyeken járt, ahová nem lett volna szabad belépnie.
Belső harcok dúltak
A hacker állami számítógépes rendszerekbe, például egy biztonsági szolgálathoz vagy az országgyűlés hálózatába tört be, és onnan bizalmas dokumentumokat szerzett meg - állítja Demeter. Utóbbi esetben, Demeter szerint "a legnagyobb kormánypárt és a legkisebb ellenzéki párt", vagyis az MSZP és az MDF adataihoz fértek hozzá, például "X képviselő elektronikus könyvtárához". Az nem világos, hogy a Demeter szerint Szilvásyhoz köthető hacker részben miért MSZP-s képviselők után kémkedett, és erre az ellentmondásra Demeter is csak annyit mondott az [origo]-nak, hogy voltak olyan pártok, ahol belső harcok dúltak.
A törvény szerint a titkosszolgálat akkor hatolhat be számítógépes rendszerekbe, ha arra a bíróság vagy az igazságügyminiszter felhatalmazza. Demeter az [origo]-nak azt mondta: az albizottságban "nem nagyon láttak" ilyen engedélyeket, vagyis a hacker "döntő mértékben" illegálisan működött. Ezt az állítást csak egy úgynevezett zárt büntetőeljárás keretében lehetne bizonyítani vagy cáfolni: a nemzetbiztonsági átvilágítással rendelkező ügyészek és bírák betekinthetnének az iratokba, és kiderülne, hogy volt-e felhatalmazása az NBH-nak az akciókra vagy sem. Demeter az [origo]-nak azt mondta: az albizottság jelentésének elkészülte után döntenek arról, tesznek-e feljelentést.
Demeter szerint a hacker története egy ponton összeért egy másik művelettel. "Két műveleti feldolgozásról beszélünk" - mondta a múlt héten az ATV műsorában, de államtitokra hivatkozva nem árulta el, hogy mi a másik ügy. Valószínű azonban, hogy a másik "műveleti feldolgozás" az UD-ügy lehetett. Ennek kezdeteiről Laborc Sándor a Magyar Narancsnak tavaly augusztusban adott interjújában azt mondta: "ebben az esetben kezdetben azt tapasztaltuk, hogy a védett intézmények adataihoz valakik jogosulatlanul hozzáférnek."
Azokat a támadásokat azonban, amelyekből az UD-ügy kinőtt, az NBH akkor nem a Koax fedőnevű hacker számlájára írta. "Az egyikük mindazt, amit informatikusként tud, itt tanulta meg nálunk a hivatalban, így tudjuk róla, hogy mire lehet képes" - utalt Laborc arra, hogy belső, a szolgálat állományába tartozó embert gyanúsítottak. Koax azonban külső ember volt, így Laborc feltehetően nem róla beszélt. A Laborc által feljelentett személyek közt is volt egy informatikus, aki korábban az NBH-nál, majd az UD Zrt-nél dolgozott. Egy, a nemzetbiztonsági szolgálatokat jól ismerő forrás szerint a helyzet bonyolultabb: valószínű, hogy Koax és az NBH informatikusa összedolgozott, de a pontos felállás nem ismert.
Lezárt ügyek, megvádolt rendőrök
Az UD-ügyben indult nyomozások többségét lezárták. A lefoglalt fegyverekről kiderült, hogy hatástalanítottak, tavaly nyáron pedig az államtitoksértés és magántitok jogosulatlan megismerése gyanúja miatt indult eljárást is lezárta a Nemzeti Nyomozóiroda. A Vám és Pénzügyörség is lezárta az adócsalás és számviteli fegyelem megsértése miatt indult eljárást. Haditechnikai eszközzel való visszaéléssel az UD Zrt. egyik társtulajdonosát meggyanúsították ugyan, de utóbb megállapították, hogy a talált tárgyak nem minősülnek tiltottnak.
A nyomozások lezárásáért az UD-ügy kirobbanása után az NBH éléről távozó Laborc több interjúban is a nyomozásokat felügyelő ügyészséget hibáztatta, amely például nem engedte, hogy az UD Zrt. lefoglalt szervereit a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat, vagy a piacvezető információbiztonsági cég, a Kürt Zrt. vizsgálja át kémprogramok után kutatva. A szakszolgálat, az ügyészek szerint érintett volt, hiszen hozzájuk is betörhettek, míg a Kürt azért nem lehetett elfogulatlan, mert konkurense volt az UD-nek.
Vannak ugyanakkor olyan ügyek, amelyeket leválasztottak a nyomozás fő irányáról. Az ügyészség megerősítette, hogy augusztus végén vádat emeltek két rendőr ellen, akik a vádirat szerint jogosulatlanul kérték ki, majd adták át egy máig ismeretlen személynek több mobiltelefon híváslistáját. A Népszava szerint az egyik szám Meggyes Tamás esztergomi fideszes polgármester korábbi kampányfőnökéé, a másik a város fideszes alpolgármesteréé, Németh Józsefé. A híváslistákat a lap szerint 2008-ban, az UD Zrt. székházában tartott házkutatáskor találták. Egy másik, szintén folyamatban lévő eljárásban az UD Zrt. egyik társtulajdonosát, Tóth Jánost is hivatali visszaélésre felbujtással gyanúsítják. A HVG korábban azt írta, hogy Tóth megbízott egy korábbi NBH-s magánnyomozót, hogy nézzen utána egy építőipari nagyvállalat vezetőinek. A magánnyomozó egy rendőr őrnagy segítségével szerezte meg az információkat a listát szintén a két évvel ezelőtti házkutatás során találták meg a nyomozók.


Összevonták a

nyomozást Szilvásy,

Herényi és Dávid Ibolya

ügyeiben



Egyesítette a nyomozást a Szilvásy György egykori titokminiszter, illetve Dávid Ibolya és Herényi Károly MDF-es politikusok ügyében az ügyészség. A három politikus az UD Zrt. ügyében érintett, közülük Szilvásy gyanúsított is. Dávid és Herényi ügyében tavaly még nem lehetett nyomozni, mert az országgyűlés nem vonta meg mentelmi jogukat.
Újra egy eljárásban vizsgálja a Központi Nyomozó Főügyészség Dávid Ibolya, Herényi Károly és Szilvásy György ügyeit, amelyek az UD Zrt.-üggyel, más néven adatgyűjtési üggyel kapcsolatosak, a gyanú személyes adattal visszaélés, illetve kényszerítés. Fazekas Géza, a főügyészség szóvivője szerint technikailag egyesítették az ügyeket, miután Dávid és Herényi ügyében újraindult az eljárás. A két politikus ugyanis idén áprilisig mentelmi jogot élvezett.
Az adatgyűjtési ügy 2008 őszén került nyilvánosságra: Laborc Sándor, az NBH korábbi főigazgatója kezdeményezésére házkutatást tartottak az UD Zrt.-nél, majd Szilvásy György akkori titokminiszter bejelentette, hogy egy polipként működő árnyék-titkosszolgálatot sikerült leleplezni. A bejelentéssel nyilvánosságra kerültek olyan lehallgatott telefonbeszélgetésekről készült felvételek, amelyeken fideszes politikusok - Demeter Ervin és Kövér László - beszéltek a biztonsági cég vezetőivel.
Dávid Ibolya, az MDF elnöke pedig egy másik, UD Zrt.-hez köthető hangfelvételt hozott nyilvánosságra, amely szerinte azt bizonyította, hogy politikai ellenfele, Almássy Kornél a pártra és rá nézve terhelő adatok gyűjtésével bízta meg a céget.
Az UD Zrt.-ről később nem bizonyosodott be, hogy közük lett volna az adatgyűjtési botrányhoz, a cég ezért az érintettektől most több százmilliós kártérítést követel. A feljelentés alapján nyomoztak volna Dávid Ibolya és Herényi Károly ellen, de mentelmi joguk volt. A választások után azonban ez megszűnt, mivel nem szereztek parlamenti mandátumot. Ezért a Legfőbb Ügyészség június 10-én a nyomozás folytatása mellett döntött (erről bővebben itt olvashat).
A Központi Nyomozó Főügyészség "az eljárások tárgyára, valamint az ügyekben szükséges bizonyításra, illetve az ezekben mutatkozó szoros összefüggésekre tekintettel" az alapügy és a folytatni rendelt nyomozás egyesítését tartotta indokoltnak - derül ki az erről szóló határozatból. Az ügynek továbbra is csak az egykori titokminiszter a gyanúsítottja.

A rohadt zsidók eljátszadoznak a mi pénzünkön .




Egy diktatúrák által is kedvelt kormányzati kémprogrammal kutakodik utánunk a titkosszolgálat

Kikerült az internetre a FinFisher kormányzati kémszoftver támogatási szerverének tartalma. A FinFisher/FinSpy a német Gamma International fejlesztése, a kormányoknak kínált szoftverrel titkos megfigyelés és adatgyűjtés végezhető. A cég tagadja, hogy nemdemokratikus rezsimekkel is együttműködne, a most kikerült adatok szerint azonban nem csak értékesít, de támogatást is nyújt a diktatúrák számára. A magyar titkosszolgálat is előfizetője az elnyomó rezsimek által kedvelt internetlehallgató szoftvercsomagnak.

Mintegy 40 gigabájtnyi információt töltött le a Gamma hálózatáról a magát csak PhineasFishernek hívó támadó - jelentette be a hacker a Reddit Anarchism alredditjén. A megszerzett adatokat PhineasFisher nyilvánosságra is hozta, az adathalmaz torrent formájában letölthető bárki számára. Valószínűleg Bahrein, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Banglades, Hollandia, Irán, Katar, Nigéria, Vietnám, Thaiföld, Szingapúr is használja a szoftvert a kikerült támogatási információk szerint, de az adathalmazt elemző szakértők szerint a listán Magyarország, Németország és az Egyesült Királyság is megtalálható - a felhasználó országok sora várhatóan folyamatosan bővül.

A FinFisher egy kifinomult, fejlett kémprogram, amelyet nem mutatnak ki a vírusirtó programok, és mindenhez hozzáférést biztosít a fertőzött számítógépeken, beleértve a kódolt e-maileket és fájlokat, valamint az IP-alapú telefonhívásokat is, így még a biztonságosan, kódoltan kommunikáló felhasználók titkait is kompromittálhatja. Gyártója, a fejlett elektronikus lehallgató-technológiákra specializálódott Gamma International a hasonló profilú Gamma Group tagja, a multinacionális cégcsoport sokféle kémtechnológiát és ezekkel kapcsolatos tanácsadást kínál kormányzati hírszerző szervezetek, elsősorban titkosszolgálatok és bűnüldöző hatóságok számára.
Nem csak az USA szeme lát mindent: kormányzati kémprogram Magyarországon
Bár a brit-német hátterű Gamma azzal védekezett, hogy a terméke jogellenesen, a tudtán és a hozzájárulásán kívül került olyan országokba, ahol a titkosszolgálat civilek, ellenzéki aktivisták és újságírók ellen is fellép, szakértők ezt rendkívül valószínűtlennek nevezték, hiszen a kémprogram működtetéséhez a FinSpy márkanevű irányító szervert is telepíteni kell az internetszolgáltatóknál, ez pedig csak kormányzati felhatalmazás birtokában és a gyártó aktív támogatásával lehetséges. A FinFisher ily módon a “célpont” által letöltött szoftverfrissítésekbe is képes beépülni, például Firefox böngészőnek álcázhatja magát – a böngészőt fejlesztő Mozilla be is perelte a Gammát a piszkos trükk miatt.
A belső dokumentumokból kiderült, hogy a Gamma saját maga nem végez hibakeresést, hanem egy ilyesmire szakosodott francia cégtől, a Vupentől vásárolja az exploitokat. Az is kiderült, hogy nemcsak kormányzati szervezetek, hanem cégek is szerepelnek a Gamma ügyféllistáján.
A Wikileaks által tavaly közzétett szerződésből már gyanítható volt, hogy a FinFisher-felhasználók között a magyar titkosszolgálat is szerepel, ez most Phineas Fishernek köszönhetően végleg bebizonyosodott: a támogatói adatbázis több levelet (jellemzően angol nyelvű, képernyőképekkel illusztrált hibajelentéseket) tartalmaz egy nbsz.gov.hu-s email címről, SSNS Hungary-aláírással. Ez a mailcím és szignó a titkosszolgálati feladatok technikai kiszolgálására szakosodott Nemzetbiztonsági Szakszolgálathoz tartozik.
Az Alkotmányvédelmi Hivataltól korábban közérdekű adatigénylés keretében szerette volna megtudni az Átlátszó, hogy használ-e, és ha igen, mióta és milyen gyakran FinFishert, vagy más hasonló, a célszemélyek számítógépére észrevétlenül települő és az azon tárolt információkhoz és az ott zajló kommunikációhoz a megfigyelő számára teljes hozzáférést biztosító kémprogramokat, ám az adatigénylést a titkosszolgálat “nemzetbiztonsági érdekből” elutasította.
Drága a megfigyelés
A kikerült adatok között a cég részletes árlistája is elérhető, amelyekből további zamatos részletekre lehet következtetni. A taktikai (helyszíni megfigyelést lehetővé tévő) FinIntrusion Kit hardver-szoftver kombinációból áll, ennek teljes költsége 30 600 euró, ebben megtalálható a FinTrack Operation Center licenc (27 600 euró) és két, speciálisan preparált laptop (3 000 euró), nagy teljesítményű Bluetooth- és Wi-Fi-adapterrel, irányított és omnidirekcionális antennával.

A cég zászlóshajója a FinSpy, a távoli megfigyelést lehetővé tévő rendszer, amely a célpontok számától függően három kiszerelésben is megvásárolható, maximum 150 célpontig. Ez utóbbi mintegy 635 ezer euróba kerül, amiben nincs benne a dedikált hardver (a legolcsóbb kiadás, maximum 10 célpontig csak 190 ezer euróba kerül). Egyik csomagban sincs benne a hangrögzítés funkció, ezért külön 30 ezret kell fizetni.
Az árlista (és a FinSpy Mobile áprilisi frissítését taglaló kézikönyv) szerint a FinSpy "támogatja" a mobil operációs rendszereket is, a megfigyelhető operációs rendszerek listáján gyakorlatilag minden platform megtalálható. Némileg megnyugtató ugyanakkor, hogy a FinFisher is elismeri, a mobilos megfigyelés aktiválása nem nagyon megy felhasználói interakció nélkül, tipikusan egy vagy több felugró ablakot is le kell okézni ahhoz, hogy az eszköz lehallgatható legyen. Vagyis a cégnek úgy tűnik, nincsenek birtokában olyan titkos 0-day (foltozatlan) sebezhetőségek, amelyekkel ezek a védelmi mechanizmusok megkerülhetőek lennének mobil platformokon.

Meglepően megkerülhetetlen védelem
A Twitteren közzétett előzetes információk szerint tehát a FinFisher eredeti hibakeresést nem nagyon végzett, a szoftver a korábban nyilvánosságra került biztonsági réseket tudja csak kihasználni. Ez jobbára azt is jelenti, hogy a teljes körűen frissített rendszerekre a FinSpy nem telepíthető távolról, social engineering vagy spearphishing (célzott trójai) támadásra van szükség a megfigyelés megvalósításához.
Korábban tagadtak
A Gamma korábban tagadta, hogy nem demokratikus rezsimek számára is eladásra kínálná a FinFishert vagy más termékeket, a cég álláspontja szerint csak jogállamok felé értékesíti a szoftvercsomagot. A különbségtétel azért fontos, mert működő demokráciákban (elvben) a kormányok nem végezhetnek tetszőlegesen megfigyelést, az igazságszolgáltatási rendszer megbízható kontroll alatt tartja ezeket a tendenciákat. Ilyen kontroll a nem demokratikus államokban (elvben) nincs, így ezek könnyen visszaélhetnek egy ilyen szoftvercsomag képességeivel például az ellenzék vagy a független média elhallgattatására.
A kép természetesen a működő demokráciák esetében sem egészen világos. Mindig létezett a gyanú, hogy jogállamok esetében sem eléggé erős az igazságszolgáltatás kontrollja a kormányzati (rendőrségi, titkosszolgálati) intézmények fölött. Ezekre a félelmekre a Snowden-féle szivárogtatások is ráerősítettek, a nyilvánosságra került információk szerint például az Egyesült Államokban erősen felszínes és csupán látszat ez a kontroll, a nemzetbiztonsági hatóságok gyakorlatilag tetszés szerint végeznek megfigyelést.
(HWSW - Átlátszó nyomán)
Kapcsolódó:



Firefox böngészőnek hazudja magát egy

kormányzati kémprogram - hazánkban is

azonosították



Firefox böngészőnek adja ki magát az a kormányzati kémszoftver, amit Magyarországon is azonosítottak.
A Citizen Lab kutatói észlelték azt a FinSpy és FinFisher néven is ismert szoftvert, amit a világ kormányai a felhasználók utáni kémkedésre használnak bűnügyi nyomozások során. A kutatók 36 országban, köztük Magyarországon is megtalálták a kémszoftver nyomait, nálunk is vannak olyan irányító szerverek, melyek vezérlésével a szakemberek szerint a kormányok politikai ellenfeleiket is figyelik. Ez utóbbi állításukat Bahreinben már sikerült bizonyítaniuk is.

A FinSpy adatgyűjtése során bár nem tesz semmilyen kárt magában a Firefoxban, nem befolyásolja annak működését, de a Mozilla böngészőjének adja ki magát, így marad rejtve a felhasználók elől.
A Mozilla hivatalos blogjában szólított fel kormányzati kémprogramot gyártó Gamma céget, hogy hagyjon fel gyakorlatával, és ne álcázza Firefox böngészőnek a szoftvert, hiszen így sérül a népszerű böngésző hírneve.
(CitizenLab - HVG)



Magyarország is vásárolt a kormányzati

megfigyelésre használt kémprogramból


A Wikileaks dokumentumai szerint valószínűsíthető, hogy Magyarország is vásárolt a kormányzati megfigyelésre használt kémprogramból.
A Citizen Lab kutatói még tavasszal észlelték azt a FinSpy és FinFisher néven is ismert szoftver nyomait Magyarországon. Akkor még csak annyit lehetett tudni: nálunk is vannak olyan irányító szerverek, melyek vezérlésével a szakemberek szerint a kormányok politikai ellenfeleiket is figyelik.

Az IT café azt írja: ez még önmagában nem jelent feltétlenül kormányzati felhasználást (bár szakértők állítása szerint az irányító szoftver telepítéséhez szolgáltatói közreműködés szükséges), de a gyanút tovább erősítheti egy szeptember elején ismertté vált dokumentum. A Wikileaks pedig szeptember 5-én hozott nyilvánosságra egy szerződést, amelyben piacként említi az országot a lehallgató-technológia gyártója és forgalmazója.
Ez nem jelent kevesebbet, mint hogy a magyar kormány is az amerikaihoz hasonló módon és mélységben kémkedhet a távközlési hálózatokon bárki – bűnözők, de akár civilek, ellenzékiek vagy újságírók után is az országban.
A kémprogram érdekessége, hogy a felhasználó számára Firefox böngészőnek tűnik.
(HVG - IT café nyomán)



A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat


is használja a FinFisher


kormányzati kémprogramot




finfish
Egy magát Phineas Fishernek nevező hacker feltörte a hírhedt Finfisher kormányzati kémprogram gyártója, a Gamma International egyik szerverét, és nyilvánosságra hozott 40 gigabájtnyi szoftver-forráskódot és belső dokumentumokat. A kémprogram felhasználóit támogató ügyfélszolgálat napvilágra került levelezéséből egyértelműen kiderül, amit már korábban is lehetett sejteni: a magyar titkosszolgálat is előfizetője az elnyomó rezsimek által kedvelt internet-lehallgató szoftvercsomagnak.
Amint arról korábban már beszámoltunk, a Finfisher egy kifinomult, fejlett kémprogram, amelyet nem mutatnak ki a vírusirtó programok, és mindenhez hozzáférést biztosít a fertőzött számítógépeken, beleértve a kódolt emaileket és fájlokat, valamint az IP-alapú telefonhívásokat is, így még a biztonságosan, kódoltan kommunikáló felhasználók titkait is kompromittálhatja. Gyártója, a fejlett elektronikus lehallgató-technológiákra specializálódott Gamma International a hasonló profilú Gamma Group tagja, a multinacionális cégcsoport sokféle kémtechnológiát és ezekkel kapcsolatos tanácsadást kínál kormányzati hírszerző szervezetek, elsősorban titkosszolgálatok és bűnüldöző hatóságok számára.
Nem csak az USA szeme lát mindent: kormányzati kémprogram Magyarországon
Bár a brit-német hátterű Gamma azzal védekezett, hogy a terméke jogellenesen, a tudtán és a hozzájárulásán kívül került olyan országokba, ahol a titkosszolgálat civilek, ellenzéki aktivisták és újságírók ellen is fellép, szakértők ezt rendkívül valószínűtlennek nevezték, hiszen a kémprogram működtetéséhez a FinSpy márkanevű irányító szervert is telepíteni kell az internetszolgáltatóknál, ez pedig csak kormányzati felhatalmazás birtokában és a gyártó aktív támogatásával lehetséges. A FinFisher ily módon a “célpont” által letöltött szoftverfrissítésekbe is képes beépülni, például Firefox böngészőnek álcázhatja magát – a böngészőt fejlesztő Mozilla be is perelte a Gammát a piszkos trükk miatt.Tovább az előző cikkre.
Phineas Fisher” augusztus 3-án indított Twitter-csatornáján hozta nyilvánosságra, hogy feltörte a Gamma egyik szerverét, ráadásul pont azt, amelyen a hírhedt Finfisher supportja működött. A finsupport.finfisher.comnevű szerver teljes tartalmát lementette, és torrentként bárki számára letölthetővé tette az interneten, illetve a Twitter csatornáján is szemezget a zsákmányból, egyebek mellett használati utasításokat, kézikönyveket, árlistákat, marketing videókat tett közzé, a FinFly Web forráskódját pedigfeltöltötte a githubra.
A belső dokumentumokból kiderült, hogy a Gamma saját maga nem végez hibakeresést, hanem egy ilyesmire szakosodott francia cégtől, a Vupentől vásárolja az exploitokat. A legérdekesebb adatokat azonban a technikai support levelezés rejti, amiből világosan látszik, kik felhasználói a kormányzati kémprogramnak: többek között Bahrein, ahol emberijogi aktivisták ellen is bevetették az eszközt az arab tavasz idején. Az is kiderült, hogy nem csak kormányzati szervezetek, hanem cégek is szerepelnek a Gamma ügyféllistáján.


A Wikileaks által tavaly közzétett szerződésből már gyanítható volt, hogy a Finfisher-felhasználók között a magyar titkosszolgálat is szerepel, ez most Phineas Fishernek köszönhetően végleg bebizonyosodott: a support adatbázis több levelet (jellemzően angol nyelvű, képernyőképekkel illusztrált hibajelentéseket) tartalmaz egy nbsz.gov.hu-s email címről, SSNS Hungary-s aláírással. Ez a mailcím és szignó a titkosszolgálati feladatok technikai kiszolgálására szakosodott Nemzetbiztonsági Szakszolgálathoz tartozik.
Az Alkotmányvédelmi Hivataltól korábban közérdekű adatigénylés keretébenszerettük volna megtudni, hogy használ-e, és ha igen mióta, és milyen gyakran Finfishert, vagy más hasonló, a célszemélyek számítógépére észrevétlenül települő és az azon tárolt információkhoz és az ott zajló kommunikációhoz a megfigyelő számára teljes hozzáférést biztosító kémprogramokat, ám adatigénylésünket a titkosszolgálat “nemzetbiztonsági érdekből” elutasította:
A nemzetbiztonsági szolgálatok által végzett titkos információgyűjtés ténye és annak technikai részletei – mint Magyarország nemzetbiztonsági tevékenységének lényegi eleme – a minősített adat védelméről szóló 2009. évi CLV. törvény 5. § (1) bekezdés c) pontja alapján a minősítéssel védhető közérdek körébe tartoznak. A kért közérdekű adatok nemzeti minősített adatot képeznek, tekintettel arra, hogy azok nyilvánosságra hozatala a minősítéssel védhető közérdeket károsítaná.”
Bodoky Tamás





"ÖSSZEHÍVJÁK A

NEMZETBIZTONSÁGI

BIZOTTSÁGOT A

KÉMPROGRAM MIATT"





Csütörtökön zárt ülést tart a Nemzetbiztonsági Bizottság, kémszoftverekkel kapcsolatos nemzetbiztonsági kérdésekről szóló tájékoztató miatt.
Nemrég nyilvánosságra jutott a magyar titkosszolgálatok Gamma nevű céggel folytatott "levelezése" a FinSpy nevű kémprogram beüzemelése kapcsán felmerülő problémákról, miután "ismeretlen hekkerek" feltörték a cég honlapját, és mindent, amit ott találtak, elterjesztették a torrent oldalakon. Azt követően naiv megdöbbenéssel írta a hazai média, hogy a magyar titkosszolgálatok is használnak kémprogramokat. Igaz, az információs társadalomban az információk feletti ellenőrzés nélkül elképzelhetetlen a hatalom kézben tartása, egyesek egészen komolyan megdöbbentek rajta, hogy egy titkosszolgálat kémprogramot használ. Most még a nemzetbiztonsági bizottságot is összehívják ezügyben. Mindez olyan súlyú történés, mintha valaki annak okán hívná össze a honvédelmi bizottságot, hogy egy katonánál fegyvert láttak.
Az ügy érdekesebb vonatkozása, hogy a nyilvánosságra jutott levelezések alapján a hazai titkosszolgálatok alkalmazottai technikai analfabéták, jobb esetben is felhasználói ismeretekkel rendelkeznek. Vagyis az ügy egyértelműen dezinformáció, melynek kapcsán sokkal inkább azügyben lehetne összehívni a tisztelt bizottságokat, hogy melyik országnak áll érdekében a magyarországi szolgálatok technikai analfabétákkal feltöltése. Mivel a nyilvánosságra juttatott levelezésnek aligha van köze a valós helyzethez (ennyire mélyen tán csak nem vagyunk) sokkal inkább annak kapcsán kellene bizottságozni, hogy milyen idegen hatalom érdekében áll a lakossággal elfogadtatni a teljes megfigyelést. Mert ne legyen kétségünk afelől, hogy erről van szó: amit rendszeresen hall az ember, ahhoz hozzászokik. Ha rendszeresen, napi szinten hallunk olyan híreket, hogy a hatalom mindenkit megfigyel,évek, akár hónapok alatt olyannyira megnő az emberek ingerküszöbe, hogy idővel semmilyen reakciót nem adnak a magánszféra teljes felszámolására. Hiszen annyira általánosan ismert, annyira egyértelmű, annyira mindennapos témává tette a média.
Tehát egy katonánál fegyvert láttak, összeül a bizottság. Az általános megfigyelés legégetőbb vonatkozása nem az, hogy van-e, lehet-e, hanem, hogy kinek a kezében és milyen cél érdekében. Általánosságban kijelenthetjük, hogy egy erkölcstelen, egoista, törtető, saját céljait a társadalom érdeke elé helyező hatalmi elit kezében minden információ rossz kezekben van, függetlenül attól, hogy a személyes levelezéseinkből származik-e vagy nem.




AZ ISIS, JAMES WRIGHT FOLEY


LEFEJEZÉSE, AZ ATLANTISTÁK


ÉS AZ OLAJ



Sokakban felmerül a kérdés a tegnap megjelent ISIS propaganda videó láttán: tényleg szükséges-e ez? Tényleg ilyen dolgok kellenek a 21. században ahhoz, hogy a nagyhatalmak az energiahordozók feletti globális vagy lokális kontrollt megszerezzék? Tényleg létrehozott az USA egy terrorállamot Izrael segítségével? Abu al-Bagdadi valóban a Moszad ügynöke lenne? Ezekre a kérdésekre, ha nem is mindre, választ kaphat a figyelmes szemlélő az ISIS-t övező hírek áradatában.


ISIS propaganda videó - James Wright Foley lefejezése. (Ha a videó nem tölt be, itt lehet megtekinteni.)
A videó kamerahasználata profi, a beállítások jók, a kamera nem remeg, éles a képe, akárcsak egy CNN tudósítást látnánk. Vegyük észre, hogy a megjelent videó túl drámai, profi rendezés, eljuttatja a nézőt az érzelmi csúcspontra, ahol a grandiózus befejezést pont nem mutatják. Azért édekes ez, mert az utána mutatott hulla a mai Hollywoodi kelléktárból nemes egyszerűséggel kivitelezhető lenne egy közepes kvalitással rendelkező maszkmesternek is. Térjünk vissza a rendezéshez.
Hídfő.net | James Wright Foley a halála előtti percekben
Az információkat profi módon közli, először emlékeztet Obama beszédére, utána az elfogott James Wright Foley beszél meglehetősen biztosan. A biztos halál előtt az ember azért nem feltétlen ennyire magabiztos. Persze, lehetnek esetek, kiképzett katonák vagy magas szellemi töltöttségű emberek esetében. Egy dolog szól James Wright Foley halálának bizonyossága mellett, hogy az USA nem spórol az emberélettel, ha olajról van szól. Ez azonban csak az ISIS számára pozitív irányban befolyásolja a videó dramaturgiáját, amire a csúcspontot az ISIS hóhér beszéde után az teszi fel, hogy elővesznek még egy civilt. Ezzel legitimálták is az amerikai csapatok jelenlétét Irakban újra. Előző cikkünkben már megemlékeztünk ez ISIS és az USA kapcsolatáról.
Hídfő.net | Az Iszlám ÁllamISIL = ISIS = Iszlám Állam. Zöldel a kurd területek.
A jelenlegi helyzet alapján teljes bizonyossággal állíthatjuk, hogy az ISIS még jól fog jönni az Egyesült Államoknak a jövőben is, nem véletlen fektettek már beléjük annyi pénzt. Szíriát végképp elvágták Irántól, és Irak maradékától, valamint az Iszlám Állam közbeiktatása elvágja Assadot a kurdokkal való kommunikációtól is. Az Iszlám Állam területéről az USA bármikor zsoldosokat szivárogtathat be Irak területére ISIS "jelmezben". A kurdok jelenleg ennek a dolognak a haszonélvezői, mert a brit General Energy már be is indította olajkútjait ezen a területen, de a nagyobb cél érdekében - ami Irán elfoglalása és az orosz közel-keleti tervek megakadályozása - a jövőben bármikor odadobhatják a már létező, vagy épp alakuló kurd államot az ISIS markába.
Abu al-Bagdadiról érdemes azt tudni, hog a 2003-as iraki invázió alatt elfogták, és 5 évet ült az Egyesült Államok börtönében, ahol valószínüleg az ő emberük lett, vagy nagyon tehetséges színész, és eleve szerződtetve volt. 2009-ben az Obama-adminisztráció szabadlábra helyezte, és rab minősítésben hivatalosan Irakba szállították, hogy az ottani börtönben raboskodjon. 2010-ben került elő újra, amikor átvette az iraki al-Kaida vezetését, és a szíriai terrorháború megindult. Ezek után al-Bagdadi megalapította a Jabhat al-Nusra (al-Nusra Front) szervezetet, ahova a legszélsőségesebbeket tette be, hogy rettegésben tartsák Szíriát. Az al-Nusra a világhálón keringő szívevő történetekről lett leginkább ismert különös kegyetlenségük mellett.
Hídfő.net | Abu al-BagdadiAbu al-Bagdadi még szakál nélkül, öltönyben, nyakkendőben.
Az al-Nusra Front tettei a nyugati világban született és felnőtt muszlimokat is megihlették, akik nagy számban utaztak Szíriába, hogy az állítólagos dzsihadhoz csatlakozzanak. Ez a tény felettébb jól jön Nagy-Britaniának és Franciaországnak, akik nyílt muszlim-ellenes politikát nem vállalhatnak, de rejtett csatornákon arra öszönözhetik az ott élő szélsőségesebb nézeteket valló muszlimokat, hogy "próbálják" ki magukat a Közel-Keleten. Hátha nem térnek vissza.
Kimondhatjuk, hogy az atlantisták által szervezett és finanszírozott Iszlám Állam jelenleg a Közel-Kelet legveszélyesebb konfliktusgenerátora. Kiválóan alkalmas arra is, hogy elvonja a figyelmet Izraelről és a Gázai övezetben zajló eseményekről. Ennek bizonyítására elég, ha megvizsgáljuk David Cameron brit államfő reakcióját a lefejezéses videóra.
"Késlekedés nélkül hazatérek vakációmról, és összehívom a nemzetbiztonsági tanácsot, hogy megbeszéljük a további tennivalókat." - nyilatkozta Cameron. Érdekes, hogy Cameron nem tartott súrgősnek megszakítani semmit sem, amikor a Gázai offenzíva elkezdődött, és az izraeli csapatok iskolákat és kórházakat lőttek.
Címkék: 




NETANYAHU SZERINT A


PALESZTINOKNAK NINCS


JOGA AZ ÖNVÉDELEMHEZ


A hülye goj magyaroknak sem !!!


2014.07.29 13:26


Hétfő éjjel is folytatódott a Gázai övezetben zajló offenzíva. Az izraeli légierő ismét Gázaváros lakott területeit bombázta, rengeteg a civil áldozat. Egy rakéta Ismail Haniyeh, a Hamász egyik vezetőjének házába csapódott be, de a szervezet jelentése szerint a légicsapás nem volt sikeres. Az éjjel a légierő bombázta az al-Aksza tévé és a rádió épületét is. A rádió adása megszűnt, a televízióállomás egyelőre sugározza az adást, de úgy tűnik, folyamatban van a palesztin tömegtájékoztatás kiiktatása.

Palesztinok fegyveres csoportok egy eddig ismeretlen földalatti alagúton keresztül átjutottak Izrael területére, ahol egy kisvárost akartak megtámadni, de a hadsereg megakadályozta a rajtaütés szerű támadást. A tűzharcban öt izraeli és egy palesztin vesztette életét, azt követően a Hamász fegyveresei visszavonultak. Bombatámadás ért egy menekülttábort is, a robbanásban többen meghaltak.
A harmadik hete zajló fegyveres harcoknak mostanra közel 1100 palesztin áldozata van. Az izraeli hadsereg hivatalos jelentések szerint 53 katonát vesztett, eközben három civil halt meg a Hamász rakétatámadásaiban. Benjámin Netanjahu egy hétfő esti televíziós beszédben kijelentette, Izraelnek “hosszú hadműveletre” kell készülnie, azt követően tankokat, egyéb harcjárműveket vezényelt a határhoz jelentős számban.

Hídfő.net | Izraeli tankok a gázai határon

Netanjahu az ENSZ BT nyilatkozata kapcsán azt mondta, hogy az ENSZ felhívása „törődik ugyan az izraeli civileket támadó gyilkos terrorszervezet szempontjaival, de nem foglalkozik Izrael biztonsági igényeivel, a Gázai övezet lefegyverzésével, ahogy azt a palesztinokkal megkötött ideiglenes megállapodásban leszögezték.” Az izraeli elnök nyilvánosan kétségbe vonja a palesztin nép jogát az önvédelemre, és a teljes palesztin lakta területet demilitarizálni akarja.
Címkék: 


A rohadt zsidónak meg az élethez

 nincs joga !!!




IZRAEL: "HÓDÍTSÁTOK MEG GÁZÁT!"


Több ezren tüntettek Tel-Avivban az este folyamán, hogy az Izraeli Védelmi Erők folytassák a Gázai övezet elleni hadjáratot. Az összegyűlt 10.000 ember olyan jelszavakat skandált, hogy "

Hídfő.net | Háborúpárti tüntetés Tel-Avivban
Háborúpárti tüntetés Tel-Avivban, 2014.08.14.

A riporterek kérdezgettek a tüntető tömegben résztvevőket, hogy mi a véleményük a dolgokról, íme pár válasz:
"Teljes bizalommal vagyok a hadseregünk iránt, és remélem egyszer s mindenkorra pontot tesznek ennek az ügynek a végére."
"Fejezzék be, amit elkezdek! Ez egy univerzális szabály. Békében akarunk élni."
"Remélem, a katonai győzelemből hamar politikai győzelem is lesz, ami békét hoz majd Izraelnek."

A tábla felirata: "Ha lőni kell, akkor lőjetek, ne beszéljetek." 


Hídfő.net | Háborúpárti tüntetés Tel-Avivban
A tábla felirata: "Hódítsátok meg Gázát!"

A Gázai övezet elleni hadjárat állítólagos célja, hogy a Hamasz csempészalagútjait felszámolják. Természetesen véletlen egybeesés, hogy a Gázai övezethez tartozó tengersáv alatt nemrégiben gázmezőket találtak.
Címkék: 



A bűnös nemzet nem érdemel 

kegyelmet atombombát nekik!!!!!!!







TAPSOLVA NÉZTÉK A GÁZAI-ÖVEZETBEN ZAJLÓ NÉPIRTÁST




Allan Sørensen, egy dán napilap közel-keleti szekciójának helyszíni tudósítója a Gázai-övezet környékén tartózkodott a jelenleg is zajló offenzíva miatt, melynek során felvételeket készített azokról az izraeliekről, akik a Gázai-övezettől alig két kilométerre egy magaslaton csoportos ünnepséget tartottak. Az összegyűltek a közeli hegyek magaslatait színház-szerű kilátásként használva élőben nézték, amint a légierő a Gázai-övezet sűrűn lakott övezeteit bombázza, és a fotók alapján a látvány láthatóan örömmel tölti el őket.
Hídfő.net | Gázai-övezet ostrom

A "Közel-Kelet egyetlen demokráciájának" vérszomjas barbárjai pezsgővel, pattogatott kukoricával, cseverészve nézik a folyamatban lévő népirtást. Az újságíró elmondása szerint a jelenlévők közül egy 22 éves helyi zsidó lakos azt nyilatkozta, hogy a party-t amiatt hívták össze, mert így élőben nézhetik, amint Izrael végső csapást mér a Hamasz-ra. Egy-egy látványos robbanást tapssal jutalmaztak az újságíró szerint.
Hídfő.net | Gázai-övezet ostrom 2

Címkék: 

Hát ezt akarjátok megvárni míg itt is elkezdjenek mészárolni bennünket benzines palackot nekik , égjenek mint a palesztinok kikre foszfor bombát dobott a megszálló terrorista zsidó had .




IZRAEL


- RAKÉTATÁMADÁSOK ÉRIK A


DIMONA ATOMERŐMŰVET



Három rakétát lőttek ki a Gázai övezetből Izraelbe a dimonai atomerőműre, majd később a Hamasz megerősítette, hogy a támadás kísérlet volt a Dimona mellett található atomerőmű megsemmisítésére. A Hamasz katonai szárnya bejelentette, hogy M-75 rakétákat lőttek a Dimona létesítmény irányába. Izraeli napilapok szerint a rakétákból egyet elfogott a Vaskupola rakétavédelmi rendszer, kettő az atomerőmű közelében nyílt területen lezuhant. Eszerint az izraeli légvédelem nem volt képes megvédeni az atomreaktort, az a Hamasz rakétáinak pontatlansága miatt maradt működőképes.

Hídfő.net | Dimona atomreaktor

Az újabb izraeli-palesztin konfliktusban a Dimona atomerőmű elsődleges célponttá vált. Szerdán hét rakétát lőttek ki a Dimona létesítményre, amiből a Vaskupola összesen hármat tudott elfogni, négy rakéta pedig olyan helyen csapódott be, hogy nem tudott komoly károkat okozni az erőműben.
Múlthét pénteken az izraeli hadsereg twitteren figyelmeztetést adott ki, miszerint radioaktív szivárgás történhetett egy kísérleti atomreaktorban. Akkor az üzenet általános pánikot váltott ki, mire észrevették és törölték a bejelentést. A Szíriai Elektronikus Hadsereg vállalta magára a pénteki támadást, - mint kiderült, semmilyen nukleáris szivárgás nem történt, hanem a hackercsoport sorban feltörte az izraeli hadsereg online médiafelületeit és több helyen kiadták az üzenetet. Azt követően a Dimona atomreaktor a rakétatámadások elsődleges célpontjává vált.
Címkék: 


Segítsetek nekik elpusztítani az 

atomerőművüket!!!!!!!!!

Hogy ne gyárthassanak több

 atombombát !!!






ELFOGLALT AZ ISIS EGY


VEGYIFEGYVER RAKTÁRAT



Az iraki kormány nemrég értesítette az ENSZ szervezetét arról, hogy nem tudnak eleget tenni a vegyi fegyverek megsemmisítésére tett vállalásaiknak, mert elvesztették az irányítást a vegyi fegyver készletek felett. A létesítményeket az ISIS alakulatai szállták meg. Mint kiderült, fegyveres terrorista csoportok június 11-én elfoglalták a Bagdadtól északra található Muthanna komplexumot, ahol az öbölháborút követően lettek felhalmozva a vegyi fegyverek és azóta folyamatban volt a megsemmisítésük. A létesítményben több mint 2500, szarin gázt hordozó rakétát őriztek.

Hídfő.net | ISIS által zsákmányolt rakéták
A raktár jelenleg az ISIS terrorszervezet kezén van. Az iraki kormány szerint egy darabig figyelemmel kísérték, amint a szervezet elkezdte kiüríteni a létesítményt, majd az ISIS alakulatai a kormány felderítő rendszereit is kiiktatták.
Címkék: 

Na innen már jöhet utánpótlás !!!!!





HATÉKONY A SZÍRIAI RAF - TERRORELLENES HARCOK SZÍRIÁBAN



A szíriai hadsereg immáron hatékony rádiófelderítéssel rendelkezik. Az oroszoktól kapott új eszközökkel már okoztak pár meglepetést, ami nemrég 68 terrorista életébe került. Július 4-én a szíriai hadsereg lehallgatott egy kannibál csapatok közti rádióforgalmazást, melyből kiderült, hogy a terroristák erősítést akarnak küldeni Al-Ghantu településre Homsz közelében. A hadsereg csapdát állított, amelybe július 6-án bele is futott a várt erősítés. A konvojt mélyen beengedték a területre, majd össztüzet zúdítottak rájuk. Megsemmisült három pick-up, egy busz, és egy teherautó. 68 terrorista halt meg, 18 esett fogságba, többnyire sebesülten.
A szíriai hadsereg parancsnokai korábban már beszámoltak róla, hogy a kannibál bandák komoly nyugati felszerelésekkel rendelkeznek. A híradástechnikájuk magasan a hadsereg szintje felett állt eddig, mindenütt kamerarendszerek, mozgásérzékelők, lépésérzékelők, így már előbb felkészülhetnek, ha támadás éri őket. Rádióik az amerikai hadseregtől kapott úgynevezett "lehallgathatatlan" rádiók, amelyeket csak a legújabb, nemrégiben beszerzett orosz eszközök képesek lehallgatni. Ennek köszönhetően hajtották végre ezt a rajtaütést is. Dariaja városában szintén ennek köszönhetően kaptak el egy a városba behatolni szándékozó civileknek álcázott egységet, illetve találtak meg egy nagy fegyverraktárat, amit a visszavonuló terroristák rejtettek el, későbbi terrorista akciók végrehajtásához.
Hídfő.net | Aleppo helyzete a jelenlegi frontvonalakkal.
Aleppo helyzete a jelenlegi frontvonalakkal. Láthatóan a harc már a belvárosban zajlik. A hadsereg Támadásai folyamatosak,a terroristák amellett hogy egymást is lövik, még erősítéseket is próbálnak kérni.
Annak ellenére, hogy az ISIL nevű Amerikából, Szaúd-Arábiából pénzelt terrorista szervezet kikiáltotta a saját iszlám államát, amelyről azt hangoztatta, hogy Aleppotól Tikritig tart, nemsokára már változtathatnak is a területi meghatározáson, mert hamarosan lemondhatnak Aleppóról. A szíria hadsereg ugyanis egy - két héten belül teljesen körülzárja Aleppót. Nyugati irányból már korábban támadások folytak, majd dél felől indult meg egy felmentő erő, a várostól észak-keletre a kormány kezén lévő katonai reptér felé. Az előretörés annyira sikeres volt, hogy három külvárosi területet is felszabadítottak. Az előretörés folytatódik tovább a reptér irányába, és ha elérték a repteret, amitől már csak 20 kilométer választja el a hadsereget, a terroristáknak csak egy korridor marad észak felé, ahol közlekedhetnek. Ezt a csatornát a szíriai légierő folyamatosan ellenőrzi, minden járművet, konvojt, legyen az gyalogos vagy gépesített, amely befelé halad a városba célpontnak tekint. A hadsereg szóvivője szerint nagyjából két hét, és teljesen körbekerítik Aleppót.
Támadásban Aleppo északi oldalán
A libanoni határ közelében Libanonból terepjárókkal áthajtó kannibál banda akart rajtaütni egy határátkelőn, de csak a vesztükbe rohantak. A terepjárónak török rendszáma volt. Ez a fajta próbálkozás szinte mindennapos a Libanonnal határos területen. A szíriai hadsereg tisztjei szerint láthatóan fogynak a terroristák jó parancsnokai, mert egyre több az esztelen, kapkodva végrehajtott meggondolatlan akció. Emellett a légierő egy utánpótlási konvojt támadott meg a török határtól nem messze. A konvoj Törökország felől haladt déli irányba. A támadás után a helyszínre érkező szír katonák több százezer dollár értékben rádiókat, műholdas adóvevőket, hangbemérő elektronikát, éjjellátókat foglaltak le. A hadsereg külön köszönetet mondott a törököknek és Szaúd-Arábiának az értékes zsákmányért.
Ar-Raqqa városában a szíriai hadsereg különleges alakulata hajtott végre egy rajtaütést. Az Irakból érkezett ISIL vezetők találkoztak szíriai ISIL vezetőkkel. A találkozó helyéről információt kapott a hadsereg. A támadást egy Mig repülő bombázása kezdte meg, majd a három helikopterrel érkező különleges egység tisztította meg a helyszínt. A halottak számát pontosan nem tudni, de mindenkivel végeztek a helyszínen.


Miközben az USA tessék-lássék módon lép fel az ISIL iraki szereplése ellen, továbbra is milliós fegyverszállítmányokkal támogatja ugyanennek a szervezetnek szíriai háborúját. Ha az ISIL nem foglalkozik a Szíria és Irak közötti határral, akkor nyugodtan kijelenthetjük, az USA pénzeli az iraki felfordulást is. Ez pedig súlyos kérdéseket vet fel. Mindenesetre Ayn Al-Arab szíriai kurd határtelepülésre betörő ISIL harcosok, akik Törökország felől kényelmesen beautóztak a szinte védelem nélküli településre, azonnal hozzáláttak a kurdok lemészárlásához. Az ISIL állam kikiáltása semmi egyéb, mint a Moszkva felé húzó kurdok helyett, egy lefizetett szunnita banda kiáltson ki államot, akivel kényelmesen üzletelgethetnek a lopott olajról. Ne felejtsük el, hogy a nyugat célja bármilyen közel-keleti zavargásokkal csakis az olaj.
Ezzel akarják a kurdokat belekényszeríteni egy újabb elnyomó államba, ahol a szerepük egyetlen egy lenne, befogni a szájukat. Az újabb káosz terület az USA kétségbeesett előremenekülése, hogy valamit igyekezzenek megtartani Szíriából, és felügyelet alatt tartani a kurd olajmezőket. Az ISIL-lel szembeni tessék-lássék ellenállásra pedig hivatkozhatnának, ha esetleg még rosszabbra fordulna a helyzet, és a kurdok mellett kell kiállni.
Címkék: 




AZ USA MEGPRÓBÁLJA LEBESZÉLNI A KURDOKAT AZ ÁLLAMALAPÍTÁSRÓL




Az iraki események hatására a kurdok joggal érezhették, hogy eljött az ideje az 1990 óta nyíltan hangoztatott önálló kurd államnak. A dolog annyira előrehaladott fázisba érkezett, hogy az Egyesült Államok igyekszik lebeszélni a kurdokat erről a lépésről, mert szerintük csak egy demokratikus, többfajta értékrendet tisztelő Irak bírhatja az USA támogatását. Kifejtették még, hogy az egységes Irak könnyebben veheti fel a harcot a terroristákkal.

Hídfő.net | Kurdok aránya a lakosság körében, Közel-kelet.Kurdok aránya a lakosság körében, Közel-Kelet.
Azt jól tudjuk, hogy az Államoknak igen fájó pont lenne egy önáló kurd állam, aminek ráadásul a gazdasági alapjai is meglennének az olaj képében (amit már több nyugati vállalat is elkezdett kihasználni). Legnagyobb probléma azzal lenne, hogy egy új játékos lép be a közel-keleti országok pályájára, ráadásul egy frissen alakult, ahol az államszervezetet még nem szőtte át a korrupciós nyugati háló. Az USA számára továbbá kényelmes Irak esetében is, hogy minimális erőforrással tudja egymás ellen uszítani egy többnemzetiségű / több vallású állam lakosságát, pusztán az előbbi két okra hivatkozva. ez a kurdok kiválásával Irakban megszűnne.
A kiválás továbbá táptalajt adna a környező országok kurd kissebségének is, akik nyilván a területeikkel csatlakoznának az új anyaországhoz. Irán esetében ez kényelmes lenne az USA-nak, ám a NATO-tag Törökországnak komoly problémákkal kellene megküzdenie külpolitikailag, hogy miért is nem hagyja a tiszta kurd területek leválását. Arra már ne is gondoljuk, hogy mi lenne, ha az új kurd állam Oroszországgal szeretne szövetkezni.
Hídfő.net | A szír kormányeről oldalán is sok kurd harcol.Kurd nő propagandafotón, Szíria. A szír kormányerők oldalán is sok kurd harcol, cserébe a függetlenségükért a későbbiekben.
Nyilvánvaló, hogy az USA-nak nem lenne ereje most ezt az új konfliktuscsomagot is ellenőrzése alatt tartani, látható, hogy az ukrajnai és a szíria helyzet gyakorlatilag a tönk szélére sodorták az USA-t külpolitikailag, ráadásul Szaud-Arábia is nyujtogatja a karmait.
A Fehér Ház sajtószóvívője, Josh Ernest bejelentette a megoldást: "Abban hiszünk, hogy minden érintett fél tegye félre az érdekellentéteket, Irak katonai és politikai vezetői üljenek össze, és Irak javára dolgozzanak és döntsenek". Mint mindig, szavakkal most se fog "jóllakni" senki.
Címkék: 




RADIOAKTÍV SZIVÁRGÁS


IZRAELBEN?



Az izraeli hadsereg twitteren figyelmeztetést adott ki, miszerint radioaktív szivárgás történhetett egy kísérleti atomreaktorban, - az üzenet jókora pánikot keltett, mire észrevették és törölték a bejelentést. A Szíriai Elektronikus Hadsereg vállalta magára a támadást, mint kiderült, semmilyen nukleáris szivárgás nem történt, hanem a hackercsoport sorban feltörte az izraeli hadsereg online médiafelületeit és több helyen kiadták az üzenetet.
Csütörtökön sorozatos rakétacsapások érték dél Izrael területét, de a hivatalos nyilatkozatok szerint egyik sem érte el a Dimona kísérleti telepet. A sorozatos rakétacsapásról szóló hírek azonban elegek voltak ahhoz, hogy megalapozzák a radioaktív szivárgásról kiadott hírek hihetőségét.
A Szíriai Elektronikus Hadsereg 2011-ben kezdett nyilvánosan működni. Hivatalosan nem ismerik el a kormánnyal folytatott együttműködést, független csoportként definiálják magukat, mely az ország elleni agresszív beavatkozás hatására, hazafiasságból kezdte meg tevékenységét. 2013-ban több olyan nagy nyugati médiavállalat elleni támadásért is vállalták a felelősséget, mint a New York Times, a Washington Post, a Huffington Post és a Thomson Reuters.
Korábban szintén a SEA tevékenységének köszönhetően került ki az Associated Press hírügynökség Twitter oldalára egy álhír, miszerint Barack Obama halálosan megsebesült egy a Fehér Ház elleni terrortámadásban.
Címkék: 




NYUGATI OLAJIPARI CÉG


ZSÍROSODIK AZ IRAKI


KÁOSZBÓL


A zavarosban halászás egy közel-keleti konfliktus esetén mindig is erősségük volt a nyugati cégeknek. Annak, hogy véletlenül egyszer is ne saját magukra gondoljanak, eléggé kevés az esélye. Jól látszik most ez Irakban is. Azonban az ottani polgárháborús helyzet egyik nagy nyertese az észak-iraki féleig-meddig autonóm kurd régió lehet. A brit General Energy feltörekvő olajipari cég nem is hagyta szó nélkül a lehetőséget, és megegyezett a kurd vezetéssel, természetesen olajról.
Hídfő.net | Kurd milicista olajipari létesítményt őriz.Kurd milicista olajipari létesítményt őriz.
A General Energy annak a Tony Haywardnak a tulajdona, aki régebben a British Petrol vezére is volt, egyesek szerint ő volt a felelős a Mexikói-öbölben történt BP olajkút katasztrófáért. Most az iraki kurd területekről szállít olajat a frissen a kurd milícia támogatásával épült vezetéken Törökországba, hogy onnan aztán a "véres olaj"-at a törökök közbeiktatásával eladják a világpiacon. A kurdoknak az államiság kikiáltásához jól jön a stabil bevétel, még akkor is, ha ez valahol a törökökön keresztül realizálódik. Persze ettől a kurdok és a törökök még nem lesznek nagy barátok, kicsi a valószínűsége, hogy elfelejtené a kurd vezetés a Törökországban élő kurd népességet ért atrocitásokat.
Másrészint az olajipari nagyvállalatoknak, mint az Exxon és a BP, az iraki polgárháború / kalifátus igen csak nagy meglepetést okozott, mert az iraki befektetéseik jó része azon a területen van, ahol most épp a szunnita dzsihád tombol az ISIS vezetésével. Ezeknek a befektetéseknek bizonytalan a sorsa, de elképzelhető, hogy konzerválni tudják őket, mert az ISIS CIA pénzen indult eredetileg, de a kikiáltott "kalifátus" nyugatellenes álláspontja még nem kristályosodott ki teljesen.
Mindezt az iraki még regnáló vezetés Bagdadból igen csak ferde szemmel nézi, állításuk szerint a General Energy és a kurdok voltaképpen meglopják az iraki államot, és segítenek a (kurd) szeparatistáknak leválni irakról. "Kurdisztán" jelenleg 200.000 hordó / nap termelésre képes, ez a dél-iraki olajmezők napi 3 millió hordójához ugyan még elenyésző mennyiség, de a General Enery így is már 500 millió dollár készpénzel rendelkezik.
Ismét egy kiváló példáját láthatjuk a nyugati kapitalista gátlástalanságnak.
Címkék: 



MEGÉRKEZTEK AZ ELSŐ


OROSZ HARCI REPÜLŐGÉPEK


IRAKBA



Az első 5 darab Szuhoj harci repülőgép a szombati napon megérkezett Irakba a helyi védelmi minisztérium jelentése szerint. Irak miniszterelnöke Nouri al-Maliki reméli, hogy a frissen érkezett harci repülőgépek kulcsfontosságú szerepet játszanak majd az ISIL (Irak és Levante Iszlám Állama) elleni küzdelemben. Az orosz gépek a közel-keleti ország déli részén lévő légibázison fognak állomásozni. 
A világhálóra felkerült, Az Iraki Védemi Minisztérium által készített videó és képfelvételek tanúsága szerint 5 db Szu-25-ös csatarepülőgép érkezett Oroszországból. 




Megérkezett az első 5 db Szu -25 ös gép

SU-25 Frogfoot-Flying Tank (Russian)



SYRIAN REBEL KILLER Russian Sukhoi Su-25

Su 25 Terminator

Ukrainian SU 25 shells Donetsk

Модификации ПЗРК "ИГЛА" (ИГЛА-1,ИГЛА-С, ДЖИГИТ)





Szu-25-ös csatarepülőgép Irakban, még részben szétszerelt állapotban.
A rekordgyorsaságú harci repülőgép vásárlást a héten jelentette be az iraki miniszterelnök, miszerint Fehéroroszországból és Oroszországból fogja országa beszerezni a terrorista ellenes művelethez szükséges vadászbombázókat. Az Amerikai Egyesült Államok lényegében nem volt hajlandó F-16-os vadászrepülőgépeket és Apache harci helikoptereket leszállítani Iraknak -a megkötött szerződés ellenére-, arra hivatkozva, hogy az iraki vezetés nem tud gátat szabni a területén átcsempészett, Iránból származó fegyverszállítmányoknak, melyek Szír kormányerőknél értek célba. 
Pénteken az iraki légierő főparancsnoka, Hameed al-Maliki a sajtónak bejelentette, hogy Irak Mi-35 és Mi-28 típusú harci helikopterekkel fog hamarosan rendelkezni, amint az az orosz szállítmány is megérkezik országába. Ezzel gyakorlatilag a legmodernebb orosz helikopterek fogják segíteni a terroristák elleni hadjáratot.
Mi-28-as harci helikopterek.
Az Oroszországi Föderáció úgy tűnik, hogy nem csak szavakkal és elméleti szinten képes támogatni a terrorcsoportok által fenyegetett államokat, hanem rekordgyorsaságú és rugalmas fegyverszállítmányai fordulatot hozhatnak a konfliktus kimenetelében. Irak közeledése Iránhoz és Oroszországhoz az USA újabb jelentős hatalmi térveszteségét vetíti elő.
Mi-35
Címkék: 



IRÁNNAK KÉT ÚJ


ATOMERŐMŰVET ÉPÍT A


ROSZATOM



"
Hídfő.net | Iránnak két új atomerőművet épít a Roszatom

Nikolaj Spassky, a Roszatom ügyvezető igazgatója hétfőn érkezett Teheránba, és a két napos látogatás alatt találkozott a miniszterelnök-helyettessel, a külügyminiszterrel, az Iráni Atomenergia Ügynökség szóvívőjével és az Iráni Atomenergia Ügynökség elnökével, Ali Akhbar Salehi-vel is.
Így, hogy Oroszország építi az új iráni atomerőműveket, Irán gyakorlatilag garanciát kapott arra, hogy Izrael nem fogja bombázni ezeket a létesítményeket, különben azt az oroszok erős érdeksérelemnek fogják tekinteni, ami az orosz-izraeli jelenleg enyhény fagyos viszonyt tovább ronthatja.
Címkék: 



KÖZEL-KELET - A NYUGAT


MINDENT EGY LAPRA TETT


FEL



Az atlantista nyugati szövetség elismerte, hogy 30 éve készültek a mostani arab tavaszra - amit Észak-Afrikában többé-kevésbé sikerült is kivitelezni, mindenesetre azt elérték, hogy minden nemű önállóság megszűnt Líbiában, Tunéziában, feje tetejére állt Egyiptom. Az arab területeken azonban sehol sem jártak sikerrel. A perzsa birodalom felszámolta a nyílt liberális narancslázadást, Szíriában pedig vérrel és kínokkal, de megverik lassan a nyugati bérben harcoló kannibálokat, akik vallási fanatikusoknak, iszlamistáknak nevezték el magukat. Afganisztán és Irak pedig mindkét esetben katonai csőd. Egyik államot sem sikerült maradéktalanul elfoglalni, sem politikai rendszert meghonosítani, sem pedig az akaratukat rákényszeríteni a népekre. Márpedig a háború örök törvénye, hogy az győz, aki az akaratát rákényszeríti az ellenségre. A terror megy egy darabig, de az csak egy átmeneti állapot, amely vége totális átállás a másik félhez, vagy lázadás, esetleg szabadságharc.
Mikor Asszad elnök Szíriában a legnagyobb meglepetésre kijátszotta a kurd kártyát, akkor dőlt össze mindenestül a harminc éves terv. A kurd kérdést azért is tudta kijátszani a szíriai elnök, mert a CIA hatalmas információs hiánnyal, illetve dezinformációkból kiindulva kezdett bele a műveletekbe. Őket ugyanis úgy tájékoztatták, hogy a kurdok önállóságért át fognak állni. Csakhogy két nagy baj történt. Az egyik, hogy a kurdok nem Asszad, hanem Moszkva lekötelezettjei, mivel a törökök elleni kurd ellenállást évtizedekig Moszkva pénzelte, a PKK Kurd Munkáspárt, ami a legnagyobb törökországi kurd erő, Moszkva közvetlen híve. Az egész szíriai konfliktus során, főleg a kezdeti időben Oroszország szemmel láthatóan nem lépett semmit. Ennek köszönhetően Asszad jószerével az egész ország feletti irányítást elvesztette. Aztán történt valami, Moszkva egyik napról a másikra elkezdte Asszadot támogatni. Ennek oka pedig az, hogy Moszkva úgy tudta keverni a lapokat, ahogy neki a legjobb. Iránt egyértelműen mérsékelt politikára kényszerítette, Asszadot ellátta technikával, és megegyezett a Hezbollahhal, hogy segítse a szír kormányerőket. Mivel a Hezbollahot egyedül Putyin elnök ismerte el, velük is igen jó a kapcsolata Moszkvának. Egészen bizonyos, hogy ha a szíriai háború véget ér, megkapják a megfelelő jutalmat, a libanoni kormányt.
Ezzel Moszkva egyet ért el; létrejön egy kelet-nyugati irányú tengely, amely szó szerint elvágja az arab világot az európaitól. Ennek a tengelynek az egyetlen és kényes pontja Kurdisztán. Ez az ország ugyanis még nem létezik. Már közel állnak a független kurd állam kikiáltásához, de még nem történt meg. Asszad a segítségért cserébe teljes függetlenséget adott a kurdoknak, valamint felállította és fegyverrel látta el az önálló kurd hadsereget. A másik nagy kurdok lakta terület észak Irakban van. Az itt működő kurd autonómia teljes mértékig együttműködik Iránnal és Szíriával. Légtere felett bántatlanul repülnek át az iráni fegyverszállítmányok, ami miatt már többször tiltakozott Washington, eredménytelenül. Ha az Iránból leszakadó legkisebb kurd terület, az iraki és szíriai területekből kilépő területekkel összefogva bejelenti az önálló kurd államot, Törökország jó részének beteljesedik a sorsa, ugyanis azonnal ki fog újulni a függetlenségi harc. Belépett még egy tényező, ez pedig az afganisztáni és iraki kormányok viselkedése. 
Kurdisztán kikiáltásakor a környező országból kiszakadó területek
Afganisztán
Hamid Karzai elnök láthatóan egyre többet jár Moszkvában, elismertsége erőteljesen csökken az USA-ban. Hatalmas bajok vannak már az afgán régióban, a nyugatnak egyre kevesebb pénze van támogatni a hadurakat, a rend bomlik, Karzai pedig megpróbál életben maradni. Ez úgy tűnik, csak orosz segítséggel oldható meg, mert az amerikai oldal kimerült. Nincs pénz, nincs szándék sem, kitartás annál kevésbé. A csapatok kimerültek, az amerikai technika rendkívül rosszul bírja az afganisztáni környezetet, hatalmas összegekbe kerül a géppark fenntartása. Olyan mennyiségű karbantartó eszközt szállítottak mára Afganisztánba, hogy egyszerűbb felrobbantani, mint elszállítani. Menekülnének valahogy, de lehetőleg úgy, hogy a befolyás megmaradjon.
Irak
Irak esetében is nagy a baj. Az ország lakosságának nagyobb hányada síita. Emiatt az új kormány is túlnyomó többségében síita. Ez mindaddig jó volt a nyugat számára, amíg a szunnita kisebbséget képviselő Husszeint kellet megbuktatni mondvacsinált okokkal. Csakhogy az atlantistáknak esze ágában nincs stabilizálni és megerősíteni egy síita államot Izrael közelében. Mivel a káosz már több mint tíz éve uralkodik Irakban, csak idő kérdése volt, mikor nyitnak a környék egyetlen stabil síita állama, Irán felé. A nyitás megtörtént, olaj és gáz üzletet szándékozott bonyolítani a két állam, Irán befektetéseket kezdett Irakban, kiterjedt mezőgazdasági együttműködéseket kötöttek. Irán elfoglalt területet adott vissza, szintúgy Irak is.
Pakisztán
Ennek az államnak a legkomolyabb üzleti partnere Kína. Az orosz-kínai baráti szövetség miatt Moszkvával is megvan a jó kapcsolat, de itt elsősorban Peking az összekötő kapocs; katonai, rakéta- és atomtechnológiai együttműködés, gazdasági kapcsolatok. Az USA fizetett Pakisztánnak azért, hogy az afganisztáni háborújához Pakisztán bázisként szolgáljon. A kapcsolatok egy darabig jók voltak, - mindaddig, míg az USA nem kezdett Pakisztáni területen civileket bombázni. Ezek után a kapcsolat rohamosan romlani kezdett. A Bin-Laden elleni akció volt az utolsó csepp, az USA Pakisztán értesítése nélkül kezdett katonai akcióba az ország területén. Nem sokkal később az Egyesült Államok bázisait felszámolták, és Pakisztán elnöke leállított minden, az országon keresztül történő utánpótlást. Ezzel egy időben nagyobb számban rendszeresítette a Kínával közösen gyártott új vadászrepülőjét és az S-300 alapján készült kínai klón légvédelmi rendszert szerzett be.
Ennek a katonailag és gazdaságilag rendkívül hangsúlyos elhelyezkedésű szövetségnek már állnak az alapjai, és megvalósításában is körvonalazódik, a nyugat legrosszabb rémálma válik valóra. Ahelyett, hogy az egész arab világ anarchiába süllyedt volna, kialakul egy rendkívül erős és halálos szövetségi tengely. Olyannyira körvonalazódik már ennek az egységnek a létrejötte, hogy a legnagyobb meglepetésre olyan államok is kezdenek felsorakozni mögötte, amelyek kifejezetten Amerika-barátnak számítottak, például Afganisztán; Karzai kormányát maguk az amerikaiak hozták létre, de mára nagyon megromlott a kapcsolat, Karzai többször látogatott Moszkvába az utóbbi időben; vagy Pakisztán, amelynek Kínával van igen jó kapcsolata, ezen keresztül nyitva áll a kapu mind Moszkva felé, mind a BRICS államok felé. Mi történne, ha a felsorolt államok mellé Afganisztán és Pakisztán is besorakozna? Létrejönne az arab terület legerősebb, szinte birodalmi jellegű államszövetsége. Atomfegyverrel ellátva (Pakisztán). Ez a katonai erő pedig bőven elegendő ahhoz, hogy szó szerint kisöpörje a társégből a nyugati erőket. Még akár Izraelt is.
Ennek az egész tengelynek egyetlen még lyukas pontja van; Kurdisztán. Ha ezt sikerülne megakadályozni, akkor a terv valójában nem működne, legalábbis nem úgy, ahogy kellene. Felmérte ezt már a nyugat is, nem véletlenül folytatja töretlenül Szíria destabilizálását. A szír háború elhúzásával az egész folyamatot hátráltatja. A támadó jellegű, káoszba taszító arab tavaszból így lett egy kétségbeesett védekező háború. Szaúd-Arábia is kétségbeesetten próbálja megfordítani a háború menetét, pénzzel, fegyverrel, kiképzéssel, de ebben a nagy mérkőzésben már ő a legkisebb játékos. Ez most már a gigászok harca lett. Mi lenne, ha a kurdok kikiáltanák a független Kurdisztánt? Először is Irak olajmezőinek jelentős része az északi kurd területen van. Vagyis azonnal meglenne az ország gazdasági alapja. Kurdisztán központi közlekedési és kereskedelmi csomópont lenne. Amennyiben megépülne valamilyen gázvezeték akár Iránból, vagy Irak és Irán kezdeményezésére, a szír újonnan feltárt mezőkkel együtt, Kurdisztán szintén központi helyen lenne. Vagyis kiváló elhelyezkedés, és adottságok. Ezt az államok közötti szövetségi (birodalmi) kezdeményezést kell mindenáron megakadályoznia az Egyesült Államoknak. Egyrészt azért, mert ezzel a legerősebb szövetség keleti orientációjú lenne, másrészről Izrael napjai meg lennének számlálva. A támadó háborúkból egy szabálytalan előzéssel kivitelezett védekező háború lett.
Az CIA újra bevetette kannibál csapatait, - amelyek eredménytelenül harcoltak Szíriában, most Irakba kerültek bevetésre. De miért is Irakban? Miért tűnik úgy, hogy az USA-barát iraki kormány elleni iszlamista fellépésről van szó? Valójában szó nincs róla. Az USA kényesen ügyelve kivonta zsoldosait (120 000 Blackwater dolgozik Irakban) az adott területről, és szabadjára engedte kannibáljait. Az ISIL, amely már Szíriában is otthagyta névjegyét, most Irakban lendült támadásba, hogy a fent leírt folyamatot igyekezzen megakasztani azzal, hogy elfoglalja és leigázza az iraki kurd területet. Moszul városában törtek ki a harcok, majd terjedtek át egyre nagyobb területekre. A kormánycsapatok eleinte szó szerint felszereléseiket elszórva menekültek a ISIL harcosai elől. Az USA tanácsadók eltűntek, az eddig rengeteg civil áldozatot követelő drónok is eltűntek az égről, sem helikopterek, sem bombázók. Mintha az USA a világon sem lenne, pedig ott vannak a régióban jelentős erőkkel. Az ISIL harcosai pedig ahelyett, hogy nekiesnének az amerikai zsoldosoknak, az első nap elárulták magukat és valódi céljaikat; nekiestek a kurdoknak. A kurd területekről tízezrével menekülnek a gyerekes családok, pillanatokon belül humanitárius katasztrófa fog bekövetkezni. Irak lakosságának nagy része síita. Az ISIL szunnita, amit az USA pénzel Szaúd-Arábián keresztül. Ki kell egészíteni a gondolatsort azzal is, hogy ha a fent említett államok szövetsége létrejön, a nyugatot kiszolgáló despotikus elmaradott rendszereknek rövid úton vége lesz, mint Szaúd-Arábia, vagy Bahrein. Az ISIL banditái gyilkolnak büntetlenül, erőszakolnak amerre járnak, és legfőképpen síita szentélyeket rombolnak le. Érdekes módon nagy mennyiségű hátrahagyott amerikai fegyvert zsákmányolnak (találnak raktárakban). Irán, úgy tűnik, elegendő erőt érez magában ahhoz, hogy látva a csapdát, mégis lépjen. Segítséget ajánlott fel Irak síita kormányának és 2000 Forradalmi Gárdista harcol máris Irakban. Irán és a kurdok, ez a két célpont, hogy ne alakulhasson ki a tengelyszövetség, hanem hosszú távra káoszba döntse a még békés területeket. 
A szabálytalan előzés
A CIA taktikája pontosan olyan, amit a cionistáktól megszoktunk több száz év alatt. Mindkét erő mögé beáll, és amelyik nagyobb támogatottságot szerez, amelyik könnyebben elvégzi a számára fontos piszkos munkát, azt kezdi támogatni, a másikat felszámolja. A jelenlegi kormányt ők hozták létre, állították fel az új iraki hadsereget, képezték ki őket, látták el eszközökkel, - de érdekes módon az ISIL kannibáljait is ők finanszírozzák, látják el eszközökkel, képezik ki, toborozzák, és fizetik a zsoldját. Mivel a jelenlegi kormány meginogni látszik, kényszeríteni kell. Aki belerángatja Iránt a háborúba, és amelyik megakadályozza a kurd állam kikiáltását, azt fogják teljes erővel támogatni, mindegy, melyik lesz az. Ez az utolsó remény, amely már most megbukott, de egyvalamire jó lesz; hogy némi időt nyerjen az USA számára. Aki pedig időt nyer, csatát nyer - tartja a mondás, vagyis mindent megtesznek némi haladékért. Ez azonban csak késlelteti a végjátékot, nem változtat rajta semmit. Csak elnyújtja az ott élők szenvedéseit.
Végeredmény
A közel-keleti háború kiszélesedik, de ez egyet jelent azzal is, hogy egyre többe kerül, és egyre nagyobb területet kell utánpótlással ellátni, mozgatni, felügyelni. A nyugat ebben a régióban most feltette mindenét az utolsó lapra; vagy nyer, vagy mindent veszít. Ha az ISIL elveszti a háborút és az iraki vezetés tovább halad azon az úton, amin elindult, akkor valóban mindent elveszítenek ebben a régióban. Akkor feláll az a kelet-nyugati irányú tengelyszövetség, amely nagyon sokáig meghatározó lesz az egész térségben. 
Címkék: 




ÚJ POLGÁRHÁBORÚ IRAKBAN




A szír harcterek hírhedt fegyveres terrorszervezete, az Al-Kaidához köthető vahhabita ISIS/ISIL (Islamic State of Iraq al-Sham / Islamic State of Iraq and Levant - Irak és Levante Iszlám Állama) komoly előretörést hajtott végre Irakban, a Tigris folyó mentén, miután Szíriában komoly ellenállásba ütköztek, így tevékenységüket a szomszédos állam főleg szunniták által lakott területén jelentősen fokozták. Az ISIL nem csak a szíriai kormányerőkkel áll harcban, de az úgynevezett FSA (Szabad Szír Hadsereg) erőivel és a kurd milíciákkal is. Tehát gyakorlatilag mindenki ellen harcol a konfliktus ottani zónájában. Szíriában a polgárháborúnak már látszik a vége, hiszen a kormányerők a lakott területek több mint 70%-át képesek tartósan megvédeni, ott hatalmukat fenntartani, gazdaságukat részben újjáépíteni. Az ISIL az Eufrátesz folyó szíriai környékét uralja Aleppó városáig. Itt csupán a folyóvölgy közvetlen környéke számít lakott területnek. Aleppó környékén pedig a települések birtoklásáért minden szemben álló féllel meg kell küzdenie. Érdekes módon az ISIL a legtöbb veszteséget a Szabad Szír Hadseregnek okozta, akiknek több vezetőjét is meggyilkolta és jelentős területeket szerzett meg tőle az utóbbi év során. 
Szíria uralmi zónái 2014. június elején
Az utóbbi két napban elfoglalták Észak-Irak legfőbb városát, Ninive tartomány központját, az 1,8 millió lakosú Moszult, valamint a néhai Szaddam Husszein szülővárosát, Tikritet is. A terroristák elfoglalták a török konzulátus moszuli épületét is, ahol 49 főt túszul ejtettek, valamint további 31 török állampolgárságú kamionsofőrt is elraboltak. 
ISIS / ISIL fegyvereseinek propagandaképe
Az ISIL még januárban elfoglalta és azóta is irányítása alatt tartja Falludzsa közel félmilliós lélekszámú városát, ahonnan azóta 70 ezer ember menekült el. Ez a település az iraki fővárostól, Bagdadtól mindössze 50 km-re helyezkedik el. A radikális szunnita szervezet célja egy Iszlám állam felállítása a történelmi közel-keleten (ma Izrael, Jordánia, Libanon, Palesztina, Szíria és kis mértékben Törökország legdélebbi területe) és Irakban.
Az iszlamista fegyveres csoportok több mint 2000 főt szabadítottak ki az iraki börtönökből, miután elfoglalták az észak-iraki térség rendőrőrseit és központjait az utóbbi napokban. Az iraki biztonsági erők gyakorlatilag számottevő harc nélkül engedték át az irányítást a radikális szunnita brigádoknak. Egyes beszámolók szerint az iraki kormány fegyveresei eldobálták a harceszközeiket, hátrahagyták katonai járműveiket is, majd a civil menekültekkel együtt hagyták el a területet meglehetősen gyors iramban. Kivételt képzett egy különleges osztag, amely a városban ragadt és felvette a harcot az ISIS / ISIL fegyvereseivel. Természetesen a térségben lévő Kurd autonóm terület hadseregével is harcérintkezésbe léptek a terrorista erők.
Az ISIS / ISIL fegyveresei továbbá elfoglalták Irak egyik legnagyobb, az északi területén található olajfinomítóját Baiji városánál minden ellenállás nélkül. Ez volt az a terület, melyet a 2003-as USA invázió során töviről hegyire "átkutattak", mivel itt keresték a soha sem létezett "tömegpusztító fegyvereket", melyekre hivatkozva Irakot megtámadták. 
Meg nem erősített helyszíni jelentések szerint az iraki hadsereg egységei a június 11-én késő este visszafoglalták Baiji és Takrit városait és több mint 30 terroristát öltek meg. Az iraki miniszterelnök, Nouri Malaki szerdán sürgős és azonnali katonai eszközbeli támogatást kért az USA-tól, hogy vissza tudják verni a terrorista csoportot.
Irak korábban 36 db F-16-os katonai repülőgépre és tucatnyi Apache harci helikopterre kötött vételi szerződést az Egyesült Államokkal. A helikoptereket arra hivatkozva nem szállították le, hogy Irak nem tett meg mindent az iráni fegyverek folyamatos Irakba érkezése és Szíriába való csempészése ellen. Természetesen ezt a korlátozást azóta feloldották, azonban a fontos hadieszközök leszállítása még mindig nem történt meg és hónapok kellenek bármilyen előrelépéshez. Az USA iraki nagykövete, Lukman Faily szerint hiába növelné Irak a légierejét, az kevés lesz a konfliktus eldöntéséhez. Szerinte olyan fegyverek kellenek, melyek képesek hamar eldönteni a konfliktust kimenetelét. Washington ha ezeket nem is, de kiegészítő hadieszközbeli támogatást fog nyújtani Iraknak az ISIS/ISIL elleni harc sikeres megvívásához.
A nemrégiben újraválasztott szír elnök, Bashar al-Asszad felajánlotta katonai támogatását az iraki miniszterelnöknek a terrorizmus elleni harcban, - mondta ezt Moszul városának terroristák kezére való kerülésének másnapján. Irán egyelőre fokozta a katonai jelenlétét és a biztonsági intézkedéseit a konfliktus zónájához közeli határvidékén. A The Times forrásai szerint viszont Irán már kommandósokat is küldött iraki partnerének. Állítólag ezek az erők segítették azt az iraki csapásmérő csoportot, amely támadásában két várost (Baiji és Takrit) is visszafoglalt. 
Az iraki kormány semmilyen esetre sem szeretne USA csapatokat behívni az ország területére, igyekszik a "maga erejéből" megoldani a folyamatosan romló helyzetet. Biztos ami biztos, Bagdadtól 20 mérföldre északkeletre már védelmi állásokba vezényelték az iraki hadsereget.   
Budai Vendel
Címkék: 



IRÁN SIKERESEN LEMÁSOLTA


AZ USA DRÓNJÁT



Irán bemutatta azt a pilóta nélküli távirányítású felderítő repülőgépet, melyet az USA-béli Lockheed Martin RQ-170 elnevezésű drónt alapul véve alkottak meg.
Az Iránban földre kényszerített amerikai RQ-170-es bemutatása.
A kiállított példány annak az amerikai drónnak a másolata, melyet még 2011-ben, Kashmar városa mellett zsákmányoltak az irániak. Elektronikai eszközeik segítségével a kémrepülőgép felett átvették az irányítást és biztonságosan leszálltak vele saját légibázisukon, hogy szakértőik tanulmányozhassák azt. Az iráni mérnökök sikeresen másolták le a gép lelkét adó vezérlő elektronikát és az eredetinél fejlettebb adatgyűjtő rendszert és felderítő eszközöket építettek be a saját drónjukba. Hamarosan megkezdik saját gyártású kémrepülőgépükkel a tesztrepüléseket is.
Hídfő.net | RQ-170 részletes adatokRQ-170 részletes adatok.
Címkék: 




JEMEN: ÁPRILISBAN 50


EMBERT ÖLT MEG AZ USA


DRÓNOKKAL


Előző hónapban összesen 60 ember esett áldozatául az Egyesült Államok drónterrorjának Jemenben. Az áldozatok az USA külügyminisztériumának közlése szerint mind Al-Kaida, illetve ahhoz köthető terroristák voltak. Ezen felbuzdulva az USA múlt hét hétfőn is beküldte a drónokat, és 6 embert öltek meg csak aznap al-Husun faluban.
Drónellenes falfirkák Jemenben.
Ezzel szemben ami valóban történik, az nem más, minthogy szépen lassan hallgattatják el a Szíriából az Assad-kormányzattól amnesztiát kapott és hazatérő vezető és középvezető terroristákat, nehogy azoknak eszükbe juthasson esetleg még a végén eredeti megbízójuk, Szaúd-Arábia és az Egyesült Államok ellen fordulni. Szíriában ugyanis a mai napig sok jemeni állampolgár harcol. Ezek egy része egyszerűen bedőlt a napi 1000 USD fizetés ígéretének, most pedig az USA szépen levadássza a még életbenmaradottakat. Az igazi hála mintapéldája. Hát, így bízzunk meg az atlantistákban.
Az Egyesült Államok továbbra is azt állítja, hogy csal Al-Kaida terroristák esnek áldozatul, ám a helyiek szerint a halottak nagy része civil és gyerek.
Címkék: 

Amerikaiak !!! Figyeljetek , mert ez vár rátok . Itt a főpróba zajlik éppen , de holnap ti kapjátok az áldást belőlük . Csak győzzétek kapkodni a fejeteket. De így is előbb vagy utóbb a koncentrációs tábor lesz az osztályrészetek , és a zsidók lesznek a ti börtönőreitek is , nagyon szeressétek őket m ert ha eddig nem haltatok meg értük , most eljött az idő gojok likvidálva lesztek .




MÉG MINDIG HULLANAK


IRAKBAN



30 ember halt meg egy április 25-én történt robbantásban Bagdadban, közöttük 17 idegen zsoldban álló USA pribék. A világsajtó természetesen egyből az Al-Kaidát emlegeti, - de tudjuk jól, hogy Irakban nem a szunnita Al-Kaida erős, hanem a síita ellenállási irányzatok erősödtek meg. Közöttük is folytak harcok, míg végül megállapodtak egymással, és az Al-Kaida visszavonult a szunnita területekre.
Irakban még sokáig fognak folyni a harcok, merényletek, egészen addig, amíg az USA végleg el nem takarodik az országból, bábkormánya pedig meg nem bukik. Már az is komoly fejtörést okoz a NATO erők számára, hogyan vonuljanak ki Afganisztánból, voltaképpen az összes környékbeli országgal rossz viszony alakult ki az afganisztáni művelete alatt.
Ez a világ vár minden olyan országra, ahova az Egyesült Államok beteszi a lábát. Ukrajnában éppúgy, mint ahogy Líbiában, Afganisztánban, Egyiptomban, Szíriában, Libanonban, Venezuelában, és sorolhatnánk, hány pontján a világnak jelent meg az atlantista métely. Nyomában csak káosz, felfordulás, és nyomor.
Címkék: 





AMIÉRT AZ USA TÁVOZOTT


A SZÍR PARTOKTÓL



Lehullt a lepel a rejtélyes amerikai távozásról. Az egész nyugati világ hatalmas vereségként értékelte az amerikai hadiflotta távozását a szíriai partoktól. Sokáig rejtély volt, hogy miért is távozott olyan sietve az egész nyugati flotta, de most lehullott a lepel a távozás okáról.
Jól emlékezünk arra, hogy 2013. augusztusában egy közel 1500 halálos áldozatot követelő vegyi fegyver támadás történt Szíriában. A nyugat azonnal Asszadra akarta fogni az esetet, azonban Moszkva jól tudta, és rövid időn belül bizonyítékokkal is alátámasztotta, hogy az országot felforgató terroristák használták a vegyi fegyvert. Az USA szenátusa megadta Obamának a felhatalmazást, hogy támadásokat hajtson végre Szíria ellen. A támadások azonban elmaradtak, és a nyugati világ legnagyobb csodálkozására az angol, majd amerikai hajók sebtében távoztak Szíria partjaitól.
De mi is az igazság? Az, hogy az USA támadás egyáltalán nem maradt el. Azok után, hogy Obama megkapta a felhatalmazást, szeptember 3-án rakétatámadásokat hajtottak végre. A robbanásokról felvétel is készült, amely bejárta a világot, a sajtó pedig rejtélyes izraeli repülőgépes támadásról beszélt. Csapás ért egy katonai objektumot Damaszkusz mellett, valamint egy TV állomást Damaszkuszban. Halálos áldozatok is voltak mindkét helyen. Csakhogy történt valami. Mégpedig az, hogy a szibériai központban a rakétafelderítő kémműholdak jelezték az amerikai hajókról induló cirkálórakétákat. A műholdképek bizonyították, hogy az amerikai hadihajókról indultak a támadó rakéták. Moszkvában azonnal összehívták a hadsereg rakétaerőinek parancsnokait. Az ülés rendkívül rövid volt. Az adatok alapján a szakértők egyértelműen állították, hogy az USA a legmodernebb rakétákat használja, mert sebességük jóval nagyobb volt, mint a szokásos cirkálórakétáké, feltételezhetően azért, hogy - az orosz és szír légvédelem képességeit ismerve - ne legyenek képesek a rakétákat lelőni. Az orosz vezetés nem habozott sokáig. A közelben állomásozó orosz hadihajók parancsot kaptak, hogy minden NATO hajóról induló rakétát semmisítsenek meg.
Az elkövetkezendő órákban a technika harca zajlott. Amerikai hajókról további rakéták indultak, melyeket az orosz hadihajók légvédelmi rendszerei sorra leszedtek. A nyugat legrosszabb rémálmában sem álmodott arról, hogy az orosz légvédelem képes ezeknek a rakétáknak a lelövésére, ráadásul olyan távolságból, amilyen messze az orosz hajók akkor voltak. A NATO további rakétacsapásokra nem volt képes. Ez teljességgel alátámasztja, hogy miért is ácsorgott valaki teljesen véletlenül éppen akkor Damaszkusz melletti magaslaton kamerával a kezében. A becsapódásokat kellett visszajeleznie, illetve a világ közvéleménye elé tárni videomegosztókon, ahogy az el is kezdődött azonnal. Csakhogy a további becsapódások elmaradtak. Így gyorsan ki kellett találni az izraeli légicsapás mesét. Nem sokkal később a NATO felmérve, hogy hajói ezek után feleslegesen állomásoznak a szír partok közelében, távozásra adott parancsot.
Már hatástalan
A világ közvéleménye teljesen értetlenül állt a történések előtt. Ott állt a nyugat a teletrombitált vegyi támadás esetével, a világháló tele a szenvedő gyerekek képeivel, és a NATO eloldalog Szíria mellől. Hogy mi történt, arra nem volt semmilyen hivatalos magyarázat. Gyakorlatilag egy összecsapás történt az orosz és a NATO technika közt, amiben a NATO technika alulmaradt. Voltaképpen a hadihajók fő csapásereje leszerepelt. Ezek után az amerikai hadihajók már maximum csak halászhajóknak lettek volna jók a Földközi-tenger keleti csücskében, - hát jobbnak látták távozni. Ha ki akarjuk sarkítani a történéseket, akkor a szíriai háború ott és akkor dőlt el, azokban az órákban. Minden ami azóta történt és történik, már csak vergődés. 
Címkék: 



IRÁN EMBARGÓT HIRDETETT


27 EU TAGORSZÁG ELLEN













2014.03.17 17:38

Az Amerikai Egyesült Államok hiába oldotta fel az iráni olajszállítási embargót 10 EU tagországba és Japánba azzal a céllal, hogy lenyomják az orosz olajárakat. Értjük, az USA mondja meg, hogy az EU honnan vehet olajat és honnan nem. Irán se maradt adós a válasszal, bojkottot hirdetett 27 EU tagállammal szemben olajszállításra vonatkozóan. Az iráni vezetésnek nem kell félnie, hogy rájuk romlik a kitermelt olaj, ugyanis Kína energiaéhsége szinte kielégíthetetlen.
Olajkutak pumpálják a semmit Texasban.
Címkék: 





OROSZORSZÁG FOKOZZA


A SZÍRIÁBA IRÁNYULÓ


FEGYVERSZÁLLÍTÁSAIT



A vegyi fegyverek kivonásával Szíriában jól haladnak. A Biztonsági és Leszerelési osztály vezetője az orosz külügyminisztériumban, Mihail Uljanov a következőképp nyilatkozott: 
Nem lennénk meglepve, ha a most szállított orosz haditechnika már a szívevő kannibálok elleni harcban lenne bevetve. Láthatjuk a fenti esetből, hogy Moszkva segítsége ellen a nyugat nem tud sokat tenni. Szíriában a cionisták zsákmányszerző terrorháborúja a végéhez közeledik.
BTR-80-as gépeket szállítottak le Szíriába "konvojkíséretre".
Címkék: 




SZÍRIA: MENEKÜLNEK


A TERRORISTÁK



Megkezdődött a lázadó terrorista sereg legerősebb fellegvárának, 
Hídfő.net | Kiszabadult apácák imádkoznak
Szíria: Kiszabadult apácák imádkoznak
Yabrood egy kisebb város Damaszkusztól északra, de ez számított az Al-Nusra központjának. Mivel nagyon sok foglyot őriztek itt, akiknek megölésével fenyegetett az Al-Nusra Front, ha a Hezbollah teljesen elvágja őket Libanontól, ezért hagytak egy folyosót, a libanoni határ felé. Itt vitték ki az apácákat is Libanonba. Az Al-Nusra a hírek szerint igyekezett vigyázni a foglyokra, annak ellenére, hogy megölésükkel többször fenyegetőztek. A Hezbollah közölte, amennyiben a foglyoknak bántódása esik, akkor nem ejtenek foglyokat a városért folytatott csatában. Most egy nagyjából mindenkinek elfogadható egyezség született, a foglyokat elengedték, többen pedig a meghagyott egérúton elmenekültek Yabroodból. A hadsereg dél felől már behatolt a városba. A fegyvert letevő szíriai születésű lázadókra még mindig vonatkozik a teljes amnesztia, ha a harcok előtt leteszik a fegyvert. Sokan éltek is a lehetőséggel az összecsapás előtt.
Hídfő.net | Szíria: Harcok a libanoni határ menténJelmagyarázat:
Zöld terület: még a terroristák kezén levő rész
Fekete zászló: terrorista csapatok
Sárga zászló zöld felirattal: Hezbollah erők
Zöld-fehér-fekete zászló, három csillag: FSA (terrorista) csapatok
Piros-fehér-fekete zászló, két csillag: Szíriai kormányerők
Al-Mukharram (Homsz mellett): a tüzérség felmorzsolta a lázadók állásait, több nehézfegyvert elpusztítottak, a banditák kiürítették a maradék területeket. A hadsereg visszafoglalta Palmíra (Tadmor)városát is. A város külterületeinek átfésülése közben találták meg a felbecsülhetetlen értékű több ezer éves kőfaragásokat ládákba pakolva, már előkészítve az elszállításra és külföldi értékesítésre.
Hama várostól keletre a terroristák erősen beásott állásainál elkeseredett harcok folynak, mindkét oldalon veszteségeket jelentettek. A légierő megkezdte a terület bombázását.
Történelemre fogékony olvasóinknak javasoljuk a következő kisfilmet Palmíra romvárosáról ahol a végső fosztogatást és műemlékrombolást sikerült a hadseregnek megállítania:


Címkék: 



Nem ragozom tovább az eseményeket , de fel teszem a kérdést ---- kik is a terroristák ott és itt . Mint innen látható az USA és csatlósai a terroristák a közel keleten a zsidókkal az élen ők egy terrorista fasiszta nemzet lett , nem érdemlik meg a kegyelmet bombázzátok le az atomerőművüket , hogy holdbéli táj legyen a palesztinok földjéből , hogy a világ tudja meg , hogy a terroristák nem a palesztinok , hanem a cionista zsidók . És itthon ki a terrorista talán a nép, nem régen is a kormány volt , itt nyaraltatta a terroristákat , ma meg a seggüket is kinyalná az elsődleges terroristáknak , csakhogy jó pontot szerezhessenek , a fityma műtétre már mind elő vannak jegyezve , csak az a baj velük , hogy ők még csak nem is Kazárok , de úgy zsidók ők is ahogy a Kazárok sem azok , de együtt jobban kirabolhatják az országot , a gojokat már csak temetni járnak , és a vagyonukat zsebre vágják , ez a módi nálunk , de eljön még a benzines üvegek kora is , fasz zsidók addig gyűjtsétek az összerabolt ingatlanjainkat , hogy mindenkinek legyen célpontja majd , a helytartók , és kollaboránsok ne hogy lefalcoljanak , őket családostól likvidáljuk . Mert ahogy nem lettünk törökké 150 év alatt sem , úgy nem lettünk orosz gyarmat sem 50 év alatt , de nem leszünk zsidó gyarmat sem bárhogy is igyekeznek lenyulni bennünket , mert kezdték az ÁVH -s zsidók ledarálni bennünket a berobbantott hidak mellet etették a halakat velünk , majd a rendszerváltás után azt hitték övéké az ország , és kiraboltak öltek bennünket nap mint nap , de még mindig élünk , és talán már fel is ébredtünk , de biztosan ébredezünk , és a palackokat benzinnel kell tölteni, mert a nemzeti vagyonunkat már ellopták és semmi számonkérés itt csak a tűz lesz a bíránk e horda nagyon akar nyomulni azt hiszik a Szueznél vannak . Aknavetőket a lakóparkok szétverésére , hisz azok a nemzeti vagyonunkból épültek , hát vegyük vissza őket .
Na terrorista vadász ne minket kuksoly a Draskovics féléket fogd el , ők a terroristák olajmaffiózók , de őket se megfigyelned nem szabad sem intézkedni velük szemben , álszentek vagytok nem is magyarok , ez itt már fityma őrület mindenki a tórát akarja hordani , ki lesz itt a magyar ???? Csak tán nem a cigány , na végre , hogy rájöttél , hogy össze kell fognotok , és a cigánynak is új célpont kell , aki őket földönfutóvá tették azok a zsidók voltak , és a tortából nem adtak nekik semmit , úgy gondolták össze ugrasszák a magyarokkal őket és közben viszik a földünket és a víz készletünket is a természeti kincseinket is szarért , húgyért megszerzik és kilakoltatnak bennünket ebből az országból , már 600 ezer honfitársunk keresi külhonban a megélhetését a végén kivándorolunk mindnyájan , hogy a zsidónak legyen szálláshelye ahogy eltervezték a magyarpalesztinokkal . Na faszfej te nem így látod , hányszor voltál már e kis országnak hazaárulója, és neked mindent megbocsájtott e nép is , hol ott rég meg kellet volna gyilkoltatni téged és az egész családodat . És nekünk mi e föld a hazánk , az édes anyaföld , mely bölcsőnk , és majd sírunk is lesz , érte élünk és érte halunk is meg mert ez a nemzetünk , és bár az egyént legyilkoltátok már nem egyszer , de a nemzetünk az még mindig állva maradt , ha tennénk is érte valamit fülkeforradalmárok , akkor rabló zsidajaink elhúznának innen , és béke köszöntene a Kárpátok – medencéjébe .
Ébredjen a nemzeti ellenállás , védjük meg hazánkat a kirablóinktól , halál rájuk, és családjukra is .


ÚGY LEGYEN !!!!!!!!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése