2015. december 22., kedd

A zsidó fasizmus emberiség ellenes rémtettei !!!




A zsidó fasizmus emberiség ellenes


rémtettei !!!



És még holokamuról pofáznak !!!!!






Miért terjed vajon ez a videó 

fénysebességgel 

a közösségi oldalakon és az alternatív 

igazságkereső híroldalakon ... És miért nem 

kerül szóba a tartalma - maga a történelmi 

háttér - sehol egyetlen háttérbeszélgetés 

alkalmával sem a főáramú médiában ? 

Természetesen a kérdés költői, hiszen mindannyian tudjuk a választ. Számtalan tanulmányt, cikket és kutatást olvashattatok már a ez elmúlt 100-150 év tragikus eseményeinek valós hátteréről, az azokat kirobbantó és mozgató érdekcsoportok ördögi és mégis mesterien álcázott terveiről.

Aki ismeri és kicsit is kutatta akár 
a világháborúk létrejöttét, a francia forradalomtól, az amerikai polgárháborún át a bolsevik forradalomig lezajlott átalakulásokat, azoknak nagyon érdekes mozaikokat tartalmaz Imran Hosein sejk, tudós előadása, hiszen a téma szakértője, számos egyetemi diplomával rendelkezik és több egyetemen is tanított. 

Hogy miért terjed ma már milliók között és miért kíváncsiak egyre többen a jelenkor eseményeihez is kötődő ilyen jellegű információkra ? 
A válasz egyszerű : mert az IGAZSÁG keresése ha egyszer elindít, akkor onnantól nem tudsz többé a hazugság mocsarában a többiekkel együtt vakon téblábolni ..... 
Ráadásul a jelen kor világpolitikai eseményei annyira bonyolultak és a háttérben lévő igazság megértése olyan szintű újfajta "felébredt" tudást és háttér-információkat igényel, amihez nélkülözhetetlen a hármas mottóm : Képezd magad ! tájékozódj ! Ébredj !
Ez igenis, energiát, nyitott tudatot és rengeteg időt igényel.....

Sajnos enélkül tényleg ott ragad az ember a globalista TV-híradók szintjén - magyarul fogalma sem lesz arról, mi miért történik jelenleg és milyen események várhatóak a közeljövőben.
És minél inkább utánanéz az ember az elhangzott összefüggéseknek, annál inkább rájön, hogy az IGAZSÁG TELJESEN MÁS, mint amit elhitettek és igyekeznek még jelenleg is a fejekbe beleverni.
Ezért nem értik az emberek a Közel-Kelet eseményeit ! Ezért nem tudják felfogni, miért is van valójában konfliktus Ukrajnában ! Hogy mi az oka a jelenleg Oroszország ellen is zajló propagandának és mi a mozgatórugója a 'Nyugat'által elindított káosznak Ukrajnában.
Nagyon sokan kerülik a 'kényes' témákat, pedig a magyarázat sok esetben egyetlen szóval összefoglalható : CIONIZMUS(a félreértések elkerülése végett szeretném leszögezni, hogy ez nem zsidó-összeesküvést takar ! Annál sokkal több, sokkal régebbi és ősibb mozgatórugói vannak....
A válasz magát a cionizmust is létrehozó nemzetközi háttérhatalom mindent átszövő hálózatában rejlik, mely jól kimutathatóan összpontosul nem csak az azt valaha létrehozó Rothschild-család köré, hanem gyakorlatilag a 13 család és szabadkőműves piramisa által működtetett gépezetben és végcélokban jelenik meg. Ha ebbe van egy kis betekintésed vagy némi fogalmad róla, onnantól a kirakós puzzle darabjai egyre világosabban illeszkednek majd össze.

Ahogy egy bölcs barátom mondta volt: 
"Minden az orrotok elé van téve és Ti mégsem látjátok meg ! Az emberiség nagyon sok lehetőséget kapott, hogy változtasson a sorsán, összefogjon és mégis képtelen erre." Sajnos jelenleg az Irányítókon belül is azon érdekcsoportok vették át a 'hatalmat', akik nem akarnak több időt hagyni és minél előbb el akarják kezdeni a 'végső terv' valóra váltását". Ebben már teljes az egyetértés közöttük, egyedül az eszközökben van még nézetkülönbség... 
(SBG Buddha-VilagHelyzete) 

Miután a videót megnéztétek, számos korábbi VilagHelyzete cikket és egyéb forrást ajánlok figyelmetekbe: 





*Az I. és II. VILÁGHÁBORÚ ÉS A REJTETT CÉL
A FEDERAL RESERVE ÁLTAL PÉNZELT NÁCI NÉMETORSZÁG
* AZ 1939-es SZÖVETSÉG A FEDERAL RESERVE és a "TENGELY" KÖZÖTT

  • Mindkét oldalt ugyanazon emberek irányították, ugyanazzal a céllal. 
    - Több mint 100 millió ember halt meg teljesen más okokból, mint gondolták volna.
    - Ezekben a háborúkban harcoló mindkét oldalt -
    tengelyhatalmakat és szövetségeseket - ugyanazon erők, 

  • nemzetközi bankárok irányították.

  •  Ez a leghatalmasabb és legcsúfabb igazság, 

  • amivel szembe kell néznünk. 

A BOLSEVIK FORRADALOM OROSZORSZÁGBAN 1917-ben szintén FEDERAL RESERVE PROJEKT VOLT


Az alábbi linken bárki elolvashatja a Yale egyetem kutatásaiban a Bolsevik arany megszerzéséről írt tanulmányt. Az egész bolsevik forradalmat, amelyből a majdani Szovjetunió kialakult (1917-22) nem is annyira titokban FED bankárok pénzelték !
>>>>
Az itt látható Robert Minor által 1911-ben a St.Louis Dispatch-ben rajzolt karikatúra ezt ábrázolja és a következő linken hatalmas cikket is olvashattok arról, hogy kik pénzelték Lenint és Trockijt (pl. Jacob Schiff a Kuhn, Loeb and Co. feje, aki személyesen fizette Trockij New-Yorkba utazásait). Ha nekem nem hisztek üssétek be bármelyik keresőbe, hogy "bolshevik revolution federal reserve"és kezdjetek el olvasni ! 

Imran Hosein: Egyetemi tanulmányait Karachiban folytatta (Pakisztán), de tanult trinidadi, kairói sőt svájci és amerikai egyetemeken is. Változatos és rengeteg utazással teli élete során volt imám (azaz muszlim vallási vezető) New Yorkban, volt igazgató az Iszlám intézet élén Miamiban és szolgálta hazája, Trinidad külügyminisztériumát is. 

Tekintélyes muszlim szervezetekben is megfordult, így például évekig dolgozott a Karachiban működő Muszlim Világkongresszusnak.Vitathatatlan szakértője az iszlámnak, amit a mawlana, azaz vallásszakértő cím is jelez neve előtt. (Amellett ma már a sejk megszólítás is megilleti.) Hosein ugyancsak szekértője a muszlimok szent könyvének a Koránnak és ezen felül utazásai során széleskörű tudásra illetve tájékozottságra tett szert a nyugati országok működéséről, a más vallások tanairól és a modern-kori történelemről is. Imran Hosein életműve nagyjából egy tucat könyvet ölel fel, melyek az iszlám lényegi elemeiről, terjedéséről, szerepéről szólnak.



Ott az írás a falon - Imran Hosein sejk az ukrán-orosz helyzetről



Imran Hosein előadásának szövegét is mellékelem itt külön, ha valaki szeretne utánanézni a benne foglaltaknak és összevetni a valósággal, vagy majd az elkövetkező hetekben, hónapokban zajló folyamatokkal. Köszönöm újra Sevaster 1-nek a segítségét ! 

"Ott az írás a falon"

1917-ben Nagy-Britannia és Franciaország felkarolta Oroszországot. Mézesmadzagot húztak el előtte. Gyere hármas szövetségünkbe. Nagy-Britannia, Franciaország és Oroszország.

A mézesmadzag egy ígéret volt: ha megnyerjük a háborút, amit az ottomán birodalommal fogunk vívni, megkapjátok Konstantinápolyt. Merthogy azt akarta Oroszország. De miközben az egyik kézben odaígértek valamit Oroszországnak, a másik kézzel visszavették. Ahogyan az arabokkal tették.
Ezek az emberek félrevezetésből doktoráltak. Ha azt mondják, süt a nap, ne hidd el nekik. Menj ki, és nézz fel az égre. Nézd meg, hogy süt-e a nap.

Amikor az orosz hadsereg az 1. világháborúban harcolt, óriási veszteségeket szenvedett, a legtöbb áldozat orosz volt. És bár győzelemre állt, és az ottoman birodalom is már szép lassan omlott össze, az orosz hadsereg puskalövésnyire volt Konstantinápolytól, de ők nem akarták, hogy Oroszország megkapja Konstantinápolyt.
Nem ám. Mit csináltak tehát?

Orosz zsidók szervezték meg és hajtották végre a bolsevik forradalmat.

 Ezzel megdöntötték az orosz monarchiát. Megölték a cárt, az egész családot. Megbuktatták a "kormányt". 
Ezzel pedig kivonták Oroszországot a háborúból. Az orosz hadseregnek meg kellett állnia, vissza kellett vonulnia, tehát nem tudott Konstantinápolyba jutni.
Úgy is mondhatnánk, hogy 
 Ennél is többet tettek. Elhozták a kommunizmust. 
A kommunizmus nem azonos Oroszországgal ?

Ezek az ostobák ezt nem értik meg. A kommunizmust azért hozták létre, hogy megsemmisítsék Oroszországot. Miért nem értik meg ezt ezek az ostobák? A kommunizmus nem azonos Oroszországgal.
A kommunizmust azért hozták létre, hogy megsemmisítsék Oroszországot. Megsemmisítsék az orosz ortodox egyházat. Ezért hát létrehozták a kommunizmust és a Szovjetuniót.

A következő hatvan-hetven évben pedig a cionisták által létrehozott Szovjetunió hadat üzent a vallásnak. Hadat üzent az orosz ortodox egyháznak, megölték a papokat, lezárták a monostorokat, templomokat és így tovább. 60-70 éven keresztül.
Amikor pedig eljött a megfelelő idő és létrehozták Izraelt, ugyanez a Szovjetunió több millió orosz zsidó előtt nyitotta meg kapuit és megengedte, hogy Izraelbe vándoroljanak.
Ha valaki ma Izraelbe megy, azt hihetné, hogy Oroszországban van. Olyan sokan beszélnek oroszul. Ezek az orosz zsidók.

Aztán 6 évvel Izrael létrejötte után a Szovjetunió furcsa és különös dolgot tett.
A Krím-félsziget orosz terület. A Krím-félsziget Oroszország része.
A Szovjetunió úgy döntött, hogy odaajándékozza a Krím-félszigetet Ukrajnának.

Miért tették ezt? A történészek nem árulják el. 

Ezért most Imran elárulja. 
Azért adták a Krím-félszigetet Ukrajnának, hogy ismét hátba döfjék Oroszországot. 
Mert ha Oroszország elveszíti a Krím-félszigetet, az Izrael biztonságát növeli. A Krím-félsziget az orosz haditengerészet bázisa. Egyenes összeköttetés van a Krím-félsziget és Konstantinápoly között.

Ahhoz, hogy a Fekete-tengerről a Földközi-tengerre jussunk, át kell haladnunk a Boszporuszon. 
Konstantinápoly városa pedig rögtön ott van a Boszporusz mellett. Szóval odaajándékozták a Krímet Ukrajnának. 

Sohasem törődtek azzal, hogy megkérdezzék Krím népét és beleegyezésüket kérjék. Nem ám. Sohasem törődtek azzal, hogy az orosz nép engedélyét kérjék. Nem ám.
De erről nem akar Washington hallani. 
Az ostoba ember, aki most az USA Fehér Házában ül. 
Az az ostoba ember, aki bölcs embernek szeretné mutatni magát.Nem akar erről hallani. 

De mi van az orosz nép jogaival? Nem sértik meg őket? 
Nincs joguk arra, hogy egyezkedjenek Iránnal?
És arra, hogy a területeiket rendezzék? Amelyeket jogtalanul vettek el tőlük? Izrael beleegyezésével. 
Obama nem akar erről hallani. Kellemetlen számára.
De ezen az imahelyen mi mindezt elmondjuk, akár kellemetlen, akár nem.
Ennél is többet tettek. Nemcsak hogy a Krímet adták oda Ukrajnának.
Odaadták Kelet-Ukrajnát is, a mostani Kelet-Ukrajna keleti része orosz volt. Orosz terület volt.

A Szovjetunió pedig ajándékként odaadta Ukrajnának.
Miért adták Ukrajnának?

A válasz: ekkor jött el a megfelelő pillanat, amikor ugyanazok, akik a Szovjetuniót létrehozták, most egy olyan eszközt kapjanak, amivel az összeomlását tudják okozni. 

Azt az eszközt, amit most Venezuelában is használnak. A tömeges tüntetések. 
Ezt csinálták Egyiptomban, ezt csinálták Tunéziában. Mesterei ennek.
Ezt tették a Szovjetunióval.

Azt hittem, hogy a Szovjetunió Allah akaratából omlott össze. Allah jóságából.
De tévedtem. Egy cionista volt az, aki a Szovjetuniót megdöntötte.
Mert már nem volt rá szükségük.

Ahogyan holnap rátok sem lesz többé szükségük, Szaúd-Arábia.
És ahogyan rátok sem lesz többé szükségük, Iszlámábád.
Mikor fogjátok ezt m
egérteni? Odavetnek benneteket a kutyáknak. Már épp eleget szolgáltatok.

Ezért hát megdöntötték a Szovjetuniót.
Miért? Azért, hogy Ukrajna létrejöhessen független államként. Ez veszélyt jelent.
Oroszország számára. Előkészítették az utat.

És most létrejön Ukrajna független államként. A kötél tehát szorul Oroszország nyaka körül.

És attól a naptól kezdve, amikor a Szovjetunió összeomlott, egészen tegnapig Oroszország és Ukrajna közötti a viszony mindig zavaros volt.

Az ukrán népnek azonban mégis kiváló érzéke és bölcsessége volt ahhoz, hogy oroszbarát kormányt válasszon.

A cionisták úgy döntöttek, itt az ideje, hogy utcai tüntetéseket vessenek be.
És tavaly októberben, novemberben, decemberben az egész világ láthatta.
Aztán ugyanez történt Caracasban is. 


Végül pedig a cionisták megkapták, amit akartak.
Van rá pénz, küldhetik képzett embereiket. Mesterlövészeket a gyilkolásra. És így tovább. Molotov-koktéllal és más módon.
Végül pedig megkapták, amit akartak. Sikerült pusztítást véghezvinniük. Allah védje ettől Malajziát.Ámen!

Az ukrán elnök pedig elmenekült. Demokratikus módon választották meg az Ön módszerével, Mr. Obama. Az Ön szisztémája szerint.
Ukrajna törvényesen megválasztott elnöke. És menekülnie kellett.


Ezek a washingtoni, londoni és párizsi képmutatók azt akarják, hogy elhiggyük, milyen tisztességesek. Pedig nem azok.

Ahelyett, hogy a törvényesen megválasztott elnök oldalára állnának, és a jogállamiságot védenék, kimutatták foguk fehérjét. Azt, hogy képmutatók. Mert azonnal elismerték az új ukrán kormányt. Az új ukrán kormány oroszellenes. Ezt akarták éppen. Ezért döntötték meg a Szovjetuniót. Hogy létrehozzák Ukrajnát független államként.

Aztán végül oroszellenes kormányt szerezzenek Ukrajnában.
Ha Allah kegye folytán Putyin nem avatkozott volna be, és nem lett volna olyan látványosan sikeres, ez lett volna a terv.

Az új ukrán kormány belépett volna a NATO-ba. Oroszország pedig nem állíthatta volna meg.

Amikor pedig az új ukrán kormány belép a NATO-ba, a NATO fegyveres erőket küldene Ukrajnába. Akár atomfegyvereket. Aztán Ukrajna felveszi a harcot Oroszországgal, ráadásul Oroszországnak el kell hagynia a Krímet. 
Bezárhatjátok a haditengerészeti bázisotokat.
A kötél most már szorul a nyakatok körül.
Oroszországnak be kell húznia a farkát a lába közé. És vissza kell vonnia a flottáját.
A Fekete-tengeri flottát a Krímből. Oroszország már nem haditengerészeti nagyhatalom.
Ripsz-ropsz, végetek van.

Izrael pedig ünnepelhet, ez volt a nagy terv.

De Allahnak is volt terve, és Allah terve sikerült. Ideje, hogy a muszlim világ felismerje, és belássa: nem tudom kormányainkat befolyásolni. Mit tehetek akkor?

Nem számít, hogy mennyi időt pazaroltok a kormányokra. De az emberek megértik, hogy ez volt Allah terve. Ők terveztek, az ellenség tervezett olyan sokáig.
Az utolsó pillanatban pedig Allah közbelépett.

Putyin pedig rá tudta venni Krím népét, hogy népszavazást tartsanak. Ők pedig 90,70%-os arányban szavaztak arra, hogy visszacsatlakozzanak Oroszországhoz, mert annak részei voltak. Vissza akarnak csatlakozni Oroszországhoz.

Putyin tehát sikerrel mérte az első csapást a cionista mozgalomra, amit az valaha is elszenvedett.  Jelentős vereség. A több mint 100 év során, amióta a cionista mozgalom létezik. Ha ez nem Allah jele volt, akkor ideje, hogy felébredjetek.

Putyin most már Kelet-Ukrajnában is sikeres.
Mert azok a washingtoni, londoni és párizsi kutyák ugatnak. Ugatnak.

„Oroszország csinálja ezt, Oroszország csinálja azt, ők csinálják ezt Kelet-Ukrajnában.”

De amikor az ukrán kormány ukrán fegyveres erőket küldött Kelet-Ukrajnába, azok nem akartak harcolni.Azt mondják, hogy nem akarnak saját népük ellen harcolni. Megtagadták a harcot.
Az ukrán kormány tehát csak úgy tudja a kelet-ukrajnai felkelést, a tömeges ellenállást leverni, ha Washington segítségét kéri. Gyertek, küldjétek tengerészeiteket.

Aztán mit fog Putyin csinálni?

Az orosz fegyveres erők az ukrán határon táboroznak.
Az ukrán katonák tehát megtagadják, hogy saját népük ellen harcoljanak. Két okból. 

Az egyik ok: Miért csináljuk meg helyettetek a piszkos munkát? Nem fogunk saját népünk ellen harcolni. Mert ez nem a lelkünk szerint való.

A másik ok: Ha elkövetjük a hibát, és fegyverrel fordulunk az oroszul beszélő ukránok ellen, mit fog velünk tenni holnap az orosz hadsereg?

Ők pedig már mondták is. Putyin már mondta: „közbelépünk, és megvédjük a népünket.” Nemrégiben mondta.

Ott az írás a falon. Putyin győzelmet aratott a Krímben.

Akár tetszik ez a kormányoknak, akár nem, akár így szavaznak vagy úgy, nem számít már, mert mindannyian tudjuk, hogy úgy kell szavazniuk, ahogy a fegyveres erők diktálják.

Putyin második ukrán győzelméhez vezető úton halad. Ők pedig nem szenvedhetnek egymás után több vereséget.

Tehát ott az írás a falon. Pontosan úgy, ahogy Mohamed próféta mondta: A milhama, a nagy háború felé haladunk. Meddig fog tartani? Nem tudom, ti sem tudjátok. 
De jön a nagy háború.

Ott az írás a falon - Imran Hosein sejk

Egyéb kapcsolódó cikk: 






A történelem legnagyobb titka derülhet ki


- A FED 2,420,937.4 tonna aranyat lopott 


össze és irányította a történelmet


És már a trezordokból is ellopták az aranyat így vissza sem tudják adni a nemzetállamoknak a begyűjtött aranyukat 
Németország is csak egy kis részét kapta vissza az aranyából . Kadhafi aranyát simán 
ellopták , és mikor kérte likvidálták , pedig még a békazabáló választási kortesét is fizette Sárközinek !!!! Hát ilyen a zsidó cigány , mint nálunk a Dalcs úr , csak kábszer hatása alatt képes elviselni az életet. 

UPDATE: 2013. Március 15: Elkészült az angol nyelvű felirat a teljes (több, mint 2 órás) orosz TV-adásról, mely bemutatta ezt a hatalmas pénzügyi zsarnokságot létrehozó összeesküvést.

David Wilcock | Financial Tyranny on Russian TV, Pt. 1: Jan. 16, 2013

https://www.youtube.com/watch?v=qTu2iIjm5oA




A következő bejegyzést tegnap éjszaka írtam, mert nem tudtam leállni, hiszen annyi, de annyi információt kellene ezzel kapcsolatban megosztanunk, amennyit csak lehet ! 
Oroszországban 3 órás főműsoridőben lement és Indiában tart éppen az ügy, de hatalmas hullámairól a globalista médiában mégsem fogunk hallani... Megértitek mindjárt, hogy miért is nem....


Pedig biztos, hogy kiverné a biztosítékot, ha megtudnák az emberek.... Mert nem történhet másként, ha utánanéztek a linkeken lévő bizonyítékoknak ......
Egyre inkább érezzük, hogy az egész hazug történelem, amit az oktatás és média, a szabadkőműves-tudomány ...azaz az Elit által írt és irányított propaganda évtizedek óta táplál, mostanában eléggé recseg-ropog és hatalmas "robbanás" is lehet belőle, ha az igazság a felszínre tör....
Épp ezért nélkülözhetetlen megosztani az információt. A témát itt már többször pedzegettem, bár a teljes igazságot elmondani sosem fogom tudni, mivel annyira összetett és aki megteszi, azonnal a célkeresztbe kerül.
Viszont a lehetőség mindenki számára adott, hogy az igazságkutatást tovább vigye.... 

Kérlek, a belefektetett munkát tartsátok tiszteletben azzal, hogy a VilagHelyzete.com blogot, mint forrást mindig megjelölitek, ha másoljátok. Köszönöm! (Írta, fordította és szerkesztette: SBG Buddha)

2013. Január 30-án az orosz televízió (REN-TV) 3 órás főműsoridőben mutatta be a "SHADOW GOLD" című dokumentumfilmet, mely a "Financial Tyranny" - a globális pénzhatalmi elitet röpítette (képletesen) a levegőbe, annyira nyílt és tényfeltáró volt... 
Témája az elmúlt hetekben az Illuminati kezében lévő FED (Federal Reserve) volt !
David Wilcock is megszólalhatott benne, Ő általa kaptam meg én is az információkat és fordítom gyorsban magyarra nektek....  A saját oldalán eredetiben is olvasható mindez...



Önmagában hatalmas dolog a műsor létezése is és elég ha csak belenéztek az elejébe, láthatjátok, hogy mindaz, amiről a Világ Helyzetén már olvashattatok az szerepel benne erről a globális és az egész világtörténelmet meghatározó összeesküvésről.Ami hangsúlyozom, nem elmélet, hanem kőkemény valóság kilométernyi vastag hazugsággal és hamis propagandával betemetve. De attól az igazság még ott van és előbb-utóbb felszínre tör ...

Több millió orosz ember követte figyelemmel a műsort, aminek videóját most ide is feltettem. Ez az utóbbi rész, melynek címe "SHADOW GOLD" hatalmasat robbant és annyira friss, hogy az angol feliratozása is csak most készül.
A sztorit India is átvette egy ideje és terjed. Tudni kell, hogy ez utóbbi tény azért rendkívül fontos a történetben, mert India indított egy több milliárd dolláros pert a Nielsen Ratings ellen a nézettségi adatok világszerte történő meghamisítása miatt és mindez megtörheti a FED média manipulációt és propagandát is...
(
Teljes vádirat, hogy lássátok komolyan beszélek). Néhány nappal a per kirobbanása után Indiát 2 igen hatalmas "elsötétülés", áramszünet rázta meg, melyben 1,2 milliárd ember maradt áram nélkül. A FED tulajdonban lévő média Indián gúnyolódott az áramszünet miatt. Aztán az USA-ban következett indiai szikhek ellen merénylet: egy katonai psy-op (elmeprogramozott) veterán lövöldözése. Gondolhatnánk, hogy szimpla lövöldözés, de...

A díjnyertes rendező Amardeep Kaleka édesapját is megölték a lövöldözésben, ami azért érdekes, mert éppen egy héttel apja megölése előtte jelentette be Kaleka csapata, hogy sikerült megszerezniük egy teljesen érintetlen földönkívüli testet, amit filmen fognak bemutatni, előtte még vizsgálatoknak alávetni - de ez nagyon veszélyes dolog, ezért aprólékosan szeretnének eljárni és kis türelmet kértek... Mindez benne lenne a tervezett 
SIRIUS filmben ennek a kis lénynek a bemutatásával, röntgennel, filmfelvételekkel, DNS-vizsgálatokkal együtt.... David Wilcock folyamatosan frissített cikke itt olvasható

A képek már kint vannak egy ideje, mert két teljesen azonos tetem is előkerült, az egyik még 1996-ban Oroszországban, a másik pedig ez a legfrissebb Dél-Afrikában ! A DISCLOSURE (a felfedés) most történik David Wilcock szerint és az igazság napfényre fog kerülni. De ez a szál is "mellékes", ahhoz képest, ami utána következett....

Ezért visszatérek most az eredeti kérdéshez, ami még mindig ugyanaz : 

HOL VAN AZ ARANY ? 


Нам и не снилось №3. "Темная магия золота" (30.01.2013)




Mindez már a blogom indulásakor is fő téma volt és ha emlékeztek a Trillió Dolláros Történet és Per ügyében megint a FED-hez vezettek a szálak, amikor az olasz határon két ügynöknél 500 millió dolláros kötvények tucatjait foglaltak le - ami az Ázsiából ellopott aranyról szólt....



A MODERN TÖRTÉNELEM LEGNAGYOBB TITKA

A fenti képen lévő grafika azt mutatja, ami a hivatalos statisztikákból és könyvekből tudható:
Hogyan néz ki a történelem során kitermelt arany mennyisége egyetlen hatalmas kockába összeolvasztva. 
Oto Gofrey készítette azon erőfeszítések részeként, hogy vizuális metaforaként szemléltetni lehessen ezt az egész "Financial Tyranny"-t. (ennél kifejezőbb szót nem tudok magyarul sajnos) .
A súlya ennek az aranynak összesen: 166.500 tonna 
Az ő oldalára klikkelve láthatjátok, hogyan lehet egyáltalán ezt elképzelni és mennyi ez aranyrudakban kifejezve.
Kérdezhetnénk, hogy akkor összesen egy ekkora kocka lenne a kitermelt és aranytartalékként őrzött arany mennyisége a Földön ? 
Hivatalosan igen... 

A valóságban : 14 és fél ilyen hatalmas kockányi arany létezik !!! 

A teljes mennyiség - amit a Federal Reserve mind ezidáig a hivatalos adatokból elrejtett - az ún. BIS valójában 
2.420.937,4 tonna !!! 

Ez a szó legszorosabb értelmében a világtörténelem legnagyobb titka ! 

Ráadásul bekövetkező történelmi események egész sorát határozta meg !

Az I. és II. VILÁGHÁBORÚ ÉS A REJTETT CÉL

- A világháborúk hamisak voltak.
- Mindkét oldalt ugyanazon emberek irányították, ugyanazzal a céllal.
- Több mint 100 millió ember halt meg teljesen más okokból, mint gondolták volna.
- Ezekben a háborúkban harcoló mindkét oldalt - tengelyhatalmakat és szövetségeseket - ugyanazon erők, nemzetközi bankárok irányították. 

Ez a leghatalmasabb és legcsúfabb igazság, amivel szembe kell néznünk, ha ezt az emberiséget és bolygót rendbe akarjuk tenni !

A világháborúkat arra használták fel, hogy mind a központi bankokat, mind a privát tulajdonosokat világszerte megfosszák aranytartalékaiktól és mindez a FED tulajdonosaihoz és irányításuk alá kerüljön. Így gyakorlatilag ők a világ urai...
Mindez kiegészül még a háborúk előtti kötelező aranybeszolgáltatásokkal és elkobzással is... 

Nézd, tudom ez mennyire borzasztó és minden képzeletet felülmúl. Az olvasóközönség 1%-a azonnal nevetésbe és támadásba kezd, mikor ilyet hall (vagy azért mert külön fizetik ezért vagy csak a tudatlansága miatt), de nevetés és szarkazmus egyáltalán nem segít, hogy ezt az ügyet végigvigyük ! Persze néhány embernek csak egyszerűen nagyon kellemetlen szembenézni egy másfajta igazsággal. 


Most viszont rendelkezésre áll kb. 6 órányi dokumentumfilm és a REN-TV elismerte, hogy a Trillió Dolláros Per Történetéről a Pénzügyi Zsarnokságról szóló nyomozás teljesen úttörő volt és épp ezért segítik a további kutatást.

A BOLSEVIK FORRADALOM OROSZORSZÁGBAN 1917-ben szintén FEDERAL RESERVE PROJEKT VOLT

Az alábbi linken bárki elolvashatja a 
Yale egyetem kutatásaiban a Bolsevik arany megszerzéséről írt tanulmányt. A google kereséseiben jelenleg is tör felfelé a"bolshevik gold 1917"...  Az egész bolsevik forradalmat, amelyből a majdani Szovjetunió kialakult (1917-22) nem is annyira titokban FED bankárok pénzelték ! 

Az itt látható Robert Minor által 1911-ben a St.Louis Dispatch-ben rajzolt karikatúra ezt ábrázolja és a következő linken hatalmas cikket is olvashattok arról, hogy kik pénzelték Lenint és Trockijt (pl. Jacob Schiff a Kuhn, Loeb and Co. feje, aki személyesen fizette Trockij New-Yorkba utazásait). Ha nekem nem hisztek üssétek be bármelyik keresőbe, hogy "bolshevik revolution federal reserve" és kezdjetek el olvasni ! 

EXECUTIVE ORDER 6102 

1933. Április 5-én a 6102-es azonnali rendeletet használták fel, hogy illegálissá tegyék az arany birtoklását az USA-ban. 
Arany felhalmozásának jogsértése 10.000 dolláros bírsággal, 10év börtönnel vagy mindkettővel volt büntethető.Mindezt az Nagy Világválság legrosszabb időszakában - amikor amúgy is tömegeket fosztottak meg vagyonuktól - a postamestereknek kellett jól láthatóan mindenki tudomására hozni.

Teljesítésére 1 hónap állt rendelkezésre. Unciánként 20$-ért vásárolták fel. És hozzá kell tenni, hogy az ár rögtön utána már 35$-ra ment fel, ahogy a begyűjtés véget ért.




A FEDERAL RESERVE ÁLTAL PÉNZELT NÁCI NÉMETORSZÁG 


A FED olyan entitásokon keresztül, mint a Royal Dutch Shell (ma Shell olajipari vállalatként ismert) építette fel és finanszírozta Hitler hatalomra jutását az 1930-as évektől kezdve.
(Egyébként a holland királyi család nácikkal való kapcsolata mai napig is történelmi tény, érdemes rákeresni...)
A nácik kitűnő munkát végeztek az általuk megszállt országok központi bankjainak kifosztásában, majd az arany eljuttatásában az igazi "játékmestereknek". 

Ez a korabeli karikatúra azt ábrázolja, hogy a Royal Dutch Shell nyíltan Hitlert támogatja




 

 

AZ 1939-es SZÖVETSÉG A FEDERAL RESERVE és a "TENGELY" KÖZÖTT


1939-ben a Sztálin alatti Szovjetunió paktumot írt alá a Hitler alatti náci Németországgal. Ez a korabeli karikatúra anno ennek apropóján született...

Ez kulcs momentuma volt a FED tervének - egyesíteni az ellenfeleket és megteremteni a terepet egy valódi világháborúhoz. Csak nagyon kevesek tudják, hogy ugyanazok, akik pénzelték Sztálint és Hitlert is, egyben az USA pénzügyi rendszerének is irányítói.
Mindez része
 annak a tervnek, ami egy jövőbeni világuralom kialakításáról szól és amit a Vilag Helyzete látogatói elég jól ismernek.

Tehát valójában a nemzetközi pénzhatalmi elit urai támogatták a Szovjetunió és a totális kontroll létrehozását, de a náci Németországot is. 
A FED támogatta és finanszírozta Japánt is a Meiji Restauráció idején. Meiji jelentése : illuminated ones = Illuminati

Az USA teljes pénzügyi rendszerének megszerzésével 1913-tól a FED olyan forrásokhoz és hatalmas háttérhez juthatott hozzá, mely bőven biztosította terveik kivitelezését... (és hozzá kell tennem: biztosítja ma is...)

NUKLEÁRIS TITKOK ÉS KATONAI FEJLESZTÉSEK CSERÉJE

Még a II.Világháború után sem szűnik meg a FED urainak kapcsolódása a globális folyamatokhoz, beleértve információk átadását az USA és Szovjetunió között.

2012. Aug.07. : a tudós, krikett-játékos, MI5ügynök, bombaszakértő Victor Rothschild nukleáris titkokat árult el az oroszoknak (eredetileg 1994.Okt.23-án megjelent) és az 
Independent is leközölte, bár igyekeztek nem nagy publicitást adni a dolognak.
/Az ausztrál író Roland Perry The Fifth Man, Az Ötödik Ember című könyve teljesen erről a témáról szól majd/. Konkrétan azt állítja, hogy a fenti befolyásos emberke a II.Világháborús brit és amerikai katonai fejlesztéseket átadta az oroszoknak....beleértve a biológiai hadviselést, atombombát vagy radarrendszert érintő anyagokat is...
Még a háborút követő 20 évben is szabotált minden nyugati hírszerző tevékenységet....

LINCOLN MEGPRÓBÁLT VELÜK SZEMBESZÁLLNI, DE MEGGYILKOLTÁK

Ugyanezen bankárok ölették meg valószínűleg Lincolnt, amiért megpróbált velük szembeszállni. Például közismert, hogy az 1863-ban kezdődő polgárháború idején önkényesen elkezdte nyomtatni a "greenbacks -zöldhasú" 5 dollárost, amit az amerikai kincstár bocsátott ki és nemesfémfedezettel rendelkezett. Épp ezért idegen bankárok nem adóztathatták meg a pénzkibocsátást....
Ezen nagyon felbőszültek akkoriban és óriási viták folytak, majd a bankárok megparancsolták Lincolnnak, hogy 24-36% adót fizessen nekik minden kibocsátott pénz értéke után...
Ezért volt kulcsfontosságú számukra 1913-ban Jekyll Islanden a FED megkaparintása és mai napig a pénzkibocsátás monopóliumának a saját kezükben való tartása, amibe még az amerikai kongresszus sem nyerhet betekintést napjainkban sem .....

A Lincoln elleni politikai támadást reprezentálja ez a korabeli karikatúra:
(
itt egyéb képeket is találtok azokból az időkből)

EGY ÚJ VILÁGREND MEGTEREMTÉSE

2.420.937 tonna aranyat szereztek meg 1895 és 1945 között azzal a céllal, hogy a majdani új világrend kialakításához a nélkülözhetetlen hátteret biztosítsák, ahogy ez a Financial Tyranny dokumentumokban is szerepelt már. 
Ahogy ott már olvashattátok, fontos leszögezni, az arany 85%-át eredetileg Ázsiában termelték ki és őrizték (rejtegették). A létezése és a "hol-léte" egyaránt a legmagasabb titoknak számított és számít ma is.



Yamashita’s Gold), ami szintén olyan hatalmas történet, hogy lehetetlen röviden elmesélnem....

A nemzetek, akiknek aranyára rátették a kezüket, vagy csak egyszerűen ellopták tőlük, tudták, hogy az mind a FED-nél kötött ki. Azóta ez már feledésbe merült....


Gyakorlatilag ebből hozták létre a mai világgazdaságot : A FED által kibocsátott csillagászati értékű kötvényeket (amik a Trillió dolláros sztoriban a határon is előkerültek) kaptak cserébe, amiért az aranyat "letétbe" helyezték az ún. Bank for International Settlements-ben, mai nevén BIS

Létrehoztak egymás között - nem tudom másként mondani -
Global Collateral Accounts - számlákat, amiken csillagászati pénzeket teremtettek a "belső emberek" számára... Ezekből egyetlen dollárt sem osztottak meg a Federal Reserve klikk belső körén kívül....
Ez a legnagyobb és legmagasabb szinten titkosított információ, ami messze felülmúlja még az UFO-titkokat is..... !
Az apropó, az volt, amikor a 
Dragon Family-féle per előjött. Akkor szereztem tudomást ezekről a belső számlákról, hiszen meghívást kaptam, hogy én is profitáljak belőlük...

Egy ex-CIA operatív tiszt mondta ezt nekem:
"Semmi sem értékesebb ezen belső kör számára, mint az a képesség, hogy milliónyi ember életét befolyásolhatja, ezt soha ne feledd David..."


Folytatása következik, legalább is remélem.....mert szeretném....


Bejegyezte: SBG Buddha






A világháborúk és Izrael létrejöttének 


elhallgatott előzményei


 Miért van az, hogy közel 100 év elteltével a mai napig sem az I. , sem a II. világháborúval kapcsolatban, sem a versailles-i békeszerződésekről, Trianonról, Izrael és Palesztina létrejöttéről nemhogy nem az igazat, hanem egy szándékosan eltorzított "verziót" hallunk kizárólag..., sulykolnak akadémiailag, illetve agyonhallgatnak beszélgetésekben vagy tabuként kezelnek...... ? Mindenfajta állásfoglalás nélkül egy elemzést, kutatást az alábbi beszéd megérdemelne..... A téma kényes mivoltára való tekintettel, mindenkit megkérek, hogy tartózkodjon a gyűlöletkeltő megnyilvánulásoktól, mivel a cikknek valójában az igazságkeresés a célja és semmiképp nem az adott népcsoport célkeresztbe állítása. Ezért a cikk nem több, mint a videóban hallható Freedman-beszéd teljes átirata...

Kommentár nélkül BENJAMIN H. FREEDMAN teljes beszéde 1961-ből.
Hogyan és miért kellett az USA-nak belépnie a háborúba, árulásról, a történelem legnagyobb cselszövéséről, mely nemcsak a mai folyamatokat, de Magyarország történelmét is meghatározta.
Egyetlen kérdést tehetünk csak fel józan ésszel: - hogyan lehetséges, hogy ezen aspektusa a történelemnek soha nem kerül és nem kerülhet szóba száz év elteltével sem ?.................

Benjamin Harrison Freedman (NY,1890-1984) Zsidó családban nőtt fel és zsidó vallás szerinti nevelésben részesült. Üzleti karrierje során ő lett a Woodbury Soap Company cég fő tulajdonosa. Tanúja volt és bizonyos fokig közvetlen résztvevője azoknak a politikai és pénzügyi manipulációknak, amelyek elősegítették a kommunizmus hatalomra kerülését és Izrael, mint cionista állam létrehozását, valamint az amerikai politikai élet és tömegtájékoztatás zsidó hegemónia alá kerülését.

Mint a zsidó érdekek képviselője bejárása volt az Egyesült Államok hét elnökéhez. Szakított a judaizmussal, és áttért a katolikus hitre. A zsidó történelemben és kultúrában szerzett jártassága és kutatásai eredményeként arra a meggyőződésre jutott, hogy a zsidókra és a judaizmusra vonatkozó közkeletű elképzelések részben tévesek, és még magukat ezeket a kifejezéseket is el kell utasítani. 

Benjamin H. Freedman beszéde I. rész, 1961, Washington



"Itt, az Egyesült Államokban a cionisták és hitsorsosaik teljes mértékben ellenőrzik kormányunkat. Számos körülményből adódóan ennek túl sok és túl összetett oka van, s ennek részleteibe nem érdemes most belemennünk. A cionisták és hittestvéreik úgy uralkodnak az Egyesült Államok felett, mintha ennek az országnak abszolút uralkodói lennének.
Mondhatják, hogy ez nagyon túlzó álláspont, de hadd tárjam Önök elé, amíg Önök... - nem így akarom mondani - 
hadd tárjam önök elé mi történt, amíg Mi aludtunk. Magamat is beleértve. Mindannyian aludtunk. Mi is történt? 1914 volt az az év, amelyben a I. világháború kitört. 1914 volt az az év, amelyben az I. világháború kitört. Itt is van néhány korombeli, aki emlékszik erre. Nos, ezt a háborút egyik oldalról Nagy-Britannia, Franciaország és Oroszország vívta, a másik oldalon Németország, Ausztria-Magyarország és Törökország állt.
Mi történt?

Németország két éven belül megnyerte ezt a háborút. Nem csak névleg, hanem ténylegesen.
A német tengeralattjárók, amelyek meglepték a világot, félresöpörtek minden hajókonvojt az Atlanti-óceánon és Nagy-Britannia ott állt muníció nélkül, ott szembesült azzal, hogy egy heti élelmiszer-tartaléka van és aztán éhezés.Eközben a francia hadseregben zendülés tört ki. A francia fiatalság virágjának 600.000 emberét vesztették el a Verdun-i csatában a Somme mellett.
Az orosz hadsereg elpártolt. Fogták játékszereiket és hazamentek, nem akartak többé háborúsat játszani. Nem szerették a Cárt. Az olasz hadsereg pedig összeomlott.
Nos, Németország...Egyetlen fegyver sem dördült német földön. Egyetlen ellenséges katona sem lépte át Németország határát. És mégis, Németország békét ajánlott Angliának. Olyan békefeltételeket ajánlott Angliának, amelyet az ügyvédek 
"Staus Quo Ante Basis"-nak neveznek. Ez azt jelenti: hagyjuk abba a háborút és legyen minden úgy, ahogy a háború előtt volt. Nos, Anglia 1916 nyarán mérlegelte ezt. Komolyan! Nem volt választásuk. Vagy elfogadja ezt a békeajánlatot, amelyet Németország nagylelkűen felajánlott, vagy folytatja a háborút és elveszíti azt.
Mindeközben, a németországi cionisták, akik a kelet-európai cionistákat képviselték, elmentek a brit háborús kormánytanácshoz és, - rövid leszek, mert ez egy hosszú történet, de minden dokumentum a birtokomban van, amely igazolja állításaimat, ha valaki kételkedne abban, hogy mindez, amit állítok lehetséges-e.

A cionisták Londonban elmentek a brit háborús kormánytanácshoz és azt mondták:
- Ide figyeljenek! Még meg tudják nyerni ezt a háborút! 
Nem kell feladniuk! Nem kell elfogadniuk a németek békeajánlatát! Megtudják nyerni ezt a háborút, ha az USA az Önök szövetségeseként belép a háborúba. Az USA ebben az dőben nem állt háborúban. Frissek voltunk, fiatalok, gazdagok és erősek. És ők azt mondták Angliának:
"Garantálni fogjuk Önöknek, hogy az Egyesült Államokat az Önök szövetségeseként háborúba visszük, hogy harcoljon az Önök oldalán, ha Önök nekünk ígérik Palesztinát, miután megnyerik a háborút!"

Más szóval, ezt az ajánlatot tették: Bevonjuk a háborúba az USA-t az Önök szövetségeseként. Ennek az ára Palesztina, miután legyőzték Németországot, Ausztria-Magyarországot és Törökországot, megnyerve a háborút.Nos, Angliának annyi joga van... Palesztinát... odaígérni bárkinek is, mint az USA-nak odaígérni Írországnak Japánt, bármilyen okból is. Az teljességgel abszurd, hogy az a Nagy-Britannia, akit semmilyen kapcsolat, érdekeltség, jog nem kötött Palesztinához, felajánlhatja azt, mintegy állami érmét, fizetség gyanánt a cionistáknak az USA háborúba rántásáért. Mégis, 1916 októberében ígéretet tettek erre. 1916 október... És röviddel ezután. nem tudom hányan emlékeznek rá az itt ülők közül - az USA, amely szinte teljesen németbarát volt, teljesen németbarát, mert a sajtó teljesen zsidó ellenőrzés alatt volt, bankárok zsidók voltak, a tömegkommunikáció minden médiuma zsidó ellenőrzés alatt állt és ők németbarátok voltak, mert sokan Németországból jöttek és szerették volna, ha Németország megveri a cárt. A zsidók nem szerették a cárt és nem akarták, hogy Oroszország nyerje meg ezt a háborút. Így ezek a német bankárok, - a német zsidók -, mint Kuhn Loeb és más nagy bankok elutasították, hogy akár egy dollárral is támogassák Franciaországot vagy Angliát. Félreálltak és azt mondták: "Egy centet sem, amíg Franciaország és Anglia Oroszország szövetségese!" De öntötték a pénzt Németországba, harcoltak Németországgal Oroszország ellen, próbálták a cári rendszert megdönteni. Nos, ugyanazok a zsidók, amikor lehetőséget láttak Palesztina megszerzésére, elmentek Angliába és megkötötték az említett szerződést. Ekkor minden megváltozott, mint amikor a forgalomirányító lámpa pirosról zöldre vált. Azok az újságok, amelyek németbarátként arról írtak az embereknek, hogy milyen nehézségei vannak Németországnak Nagy-Britannia legyőzésében kereskedelmi és más téren, hirtelen mindannyiuk úgy gondolta, hogy a németek nem jók, útonállók... Akik Hunok!...(..I..)Akik vöröskeresztes nővérekre lőnek. Akik csecsemők kezeit vágják le. Ők voltak a rosszak.

Nos, röviddel ezután Wilson úr hadat üzent Németországnak. A londoni cionisták telexeket küldtek az Egyesült Államokba Brandeis bíróhoz: 
"Menj! Dolgozd meg Wilson elnököt! Megkapjuk Angliától, amit akarunk! Most menj, dolgozd meg Wilson elnököt, hogy az USA hadba lépjen!" 

És így történt. Így lépett be a háborúba az USA. Nem volt ehhez több jogunk, mint ma a Holdon lenni ahelyett, hogy ebben a szobában vagyunk.
Nos, a háború - az I. világháború -, amelyben az USA-nak semmilyen érdeke nem volt, ahhoz, hogy az ő háborúja legyen. Belementünk, belehajszoltak minket. Ha beletek közönséges beszívattak bennünket ebbe a háborúba azért, hogy a világ cionistái megkaphassák Palesztinát. Nos.
 Ez az, amit az Egyesült Államok népének soha nem mondtak el. Soha nem tudhatták meg, hogy miért léptünk be az I. világháborúba.

Benjamin H. Freedman beszéde II. rész, 1961, Washington



Nos, mi történt? Miután beléptünk a háborúba, a cionisták Nagy-Britanniába mentek és azt mondták mi teljesítettük a megállapodás ránk eső részét, szeretnénk egy írást arról, hogy Önök is betartják az ígéretüket és nekünk adják Palesztinát, miután megnyerték a háborút. Mert nem tudták, hogy a háború egy évig vagy még tíz évig fog-e tartani. Így, el kezdtek kidolgozni egy elismervényt. Az elismervény egyfajta levél volt, amely igen rejtélyes nyelven íródott, úgy hogy a világ sokáig nem tudta, miről is van abban szó. Ezt az írást hívták Balfour-deklarációnak. A Balfour-deklaráció csupán Nagy-Britannia ígérete volt, hogy megfizeti a cionistáknak azt, amit kialkudtak, cserébe azért, hogy ők beléptetik az Egyesült Államokat a háborúba. Nos hát, ez a nagy Balfour-deklaráció, amiről oly sokat hallanak, ugyanolyan hamis, mint a 3 dolláros bankjegy. Nem tudom, hogyan tehetném még érthetőbbé.

Nos, ez volt az, ahol a bajok kezdődtek. Az USA belépett a háborúba. Az USA szétzúzta Németországot. Odamentünk, ez már történelem, tudják mi történt.
Nos, amikor a háború véget ért, a németek elmentek Párizsba, a Párizsi Békekonferenciára 1919-ben, 117 zsidó volt ott, mint a zsidóságot képviselő delegáció Bernard Baruch vezetésével. Én is ott voltam, kell, hogy tudjam.
Lássuk, mi történt? A zsidók, a Békekonferencián, amikor feldarabolták Németországot és felparcellázták Európát azok között a nemzetek között, akik valamilyen címen jogot formáltak Európa bizonyos részeire, a zsidók azt mondták: Mi van a nekünk ígért Palesztinával? És először a németek tudomására hozták a Balfour-deklarációt.

Így 
a németek ekkor jöttek rá: "Oh! Erre ment ki a játék! Ezért lépett az USA a háborúba." A németek ekkor fogták fel először, hogy vesztettek, szenvedtek az óriási mértékű jóvátétel fizetésétől, amit rájuk kényszerítettek, mert a cionisták Palesztinát akarták, és elvoltak szánva arra, hogy mindenáron megszerezzék. Ez egy másik nagyon érdekes problémát vet fel. Amikor a németek erre rájöttek, természetesen rossz néven vették. Egészen addig a zsidók egyetlen egy országban sem boldogultak jobban, mint Németországban. Ott volt, aki százszor fontosabb volt az iparban és a banküzleteben, mint itt Bernard Baruch. Ott volt Balin úr, aki két nagy gőzhajózási cég tulajdonosa volt. Ott voltak az északnémet Lloydok és a Hamburg-amerikai hajózási társaság. Köszönöm. Ott volt Bleicrödert, a Hohenzoller család bankárja. Ott voltak a hamburgi Wartburgok, a nagy kereskedelmi bankárok, a legnagyobbak a világon. A zsidók nagyon jól boldogultak Németországban. Ez nem kérdés. A németek úgy érezték: "Igen, eladtak bennünket!"
Ez árulás volt, amit leginkább ahhoz tudnék hasonlítani: Tegyük fel az Egyesült Államok háborúban áll a Szovjetunióval és mi győztünk. Ezután azt mondjuk a Szovjetuniónak: "Nos, hagyjuk ezt abba, békeajánlatot teszünk. Felejtsük el az egészet!" És hirtelen Vörös Kína belép a háborúba, mint a Szovjetunió szövetségese. Háborúba lépésük miatt elvesztenénk a háborút. elsöprő vereséget olyan jóvátételi feltételekkel, hogy hasonlót nem is tud az ember elképzelni. Képzeljék el, hogy ezután rájövünk, hogy az országunkban élő kínaiak voltak azok, akikről egész idő alatt azt hittük, hogy lojális állampolgárokként működnek velünk együtt kiderül, hogy ők árultak el minket a Szovjetuniónak és rajtuk keresztül lépett be Vörös Kína ellenünk a háborúba. Hogyan éreznénk ezek után a kínaiakkal szemben az Egyesült Államokban? Nem hiszem, hogy bárki is közülük mutatkozni mert volna az utcákon. Nem volna elég lámpaoszlop, hogy gondoskodjunk róluk. Képzeljék csak el, hogyan éreznénk?

Nos, így éreztek a németek is a zsidók iránt.

"Annyira jók voltunk hozzájuk". 1905-től, amikor az első kommunista forradalom megbukott Oroszországban, a zsidóknak menekülniük kellett Oroszországból, mind Németországba ment, Németország menekültként fogadta őket. Nagyon jól bántak velük és ők eladták a németeket, csőbe húzták őket nem egyébért, minthogy Palesztinát akarták az ő ugynevezett "zsidó nemzeti otthonukat". Most, Nahum Sokolov és a többi nagy vezető, nagy név akikról olvasni lehet ma a cionizmussal kapcsolatban 1919-ben, '20-ban, '21-ben, '22-ben, '23-ban megírták az újságjaikban, tele volt a sajtó az álláspontjukkal, hogy a németek zsidó iránti érzéseinek oka az, hogy 
a németek rájöttek arra, hogy ezt a nagy vereséget a zsidók közbeavatkozása okozta az USA háborúba léptetésével. Ezt maguk a zsidók is elismerték. Nem arról volt tehát szó, hogy a németek 1919-ben rájöttek arra, hogy egy pohár zsidó vér ízletesebb, mint a Coca-Cola vagy a müncheni sör. 
Nem volt vallásos színezete. Nem volt csupán valláson alapuló ellenérzés velük szemben. Az egész politika volt. Gazdasági. Minden, csak nem vallási. Senki sem törődött azzal Németországban, hogy egy zsidó hazament, lehúzza a rolót és a "Shame Yisroel"-t vagy a "Miatyánkot" mondja-e. Senki sem törődött ezzel jobban Németországban, mint az USA-ban. A Németországban később kifejlődött érzésnek egy dologhoz volt köze: A németek a zsidókat tartották felelősnek elsőprő vereségükért. Az első világháború olyan okokból lett Németországellenes, amiért a németek nem felelősek. Semmiben sem voltak bűnösök. Csak abban, hogy sikeresek voltak. Felépítettek egy nagy flottát, felépítették a világkereskedelmet. Emlékezzenek csak, Németország Napóleon korában, a Francia Forradalom idején, Németország 300 - háromszáz! - kis városállamból, hercegségből, grófságból és hasonlókból állt. 300 kis független politikai egység.
És ezidő alatt, Napóleon és Bismack ideje alatt... egy álammá egyesültek. 50 év eltelte után pedig a világ egyik legerősebb hatalmává vált. Hajóflottájuk a brittekével versenyzett. A világ minden táján kereskedtek, olcsóbban szállítottak versenytársaiknál és jobb termékeket állítottak elő. És mi történt? Mi lett ennek a következménye? Anglia, Franciaország és Oroszország szövetkeztek, hogy "Le kell nyomnunk Németországot!" A világ egy történésze sem tudja az okát annak, ami ezt a három országot arra vezette, hogy Németországot lesöpörjék a politikai térképről.
Nos, mi történt ezek után? Amikor Németország felismerte, hogy a zsidók voltak a felelősek a vereségéért...ezt rossz néven vették. De egyetlen zsidónak még a haja szála sem görbült. Egyetlen egy hajszál sem...
Tansill professzor a Georgetown Egyetem tanára, aki kutathatta a külügyminisztérium valamennyi titkos dokumentumát, írta egyik könyvében, amelyben idézett egy State Department iratból, amelyet Hugo Scoenfelt, egy zsidó írt, akit Cordell Hull küldött Európába, 1933-ban, hogy megvizsgálta az úgynevezett politikai bebörtönzöttek táborait, ő az, aki leírta, hogy nagyon jó állapotban találta őket. Kiváló állapotban voltak és mindenkivel jól bántak. És tele voltak kommunistákkal.

Nos, sokan köztük zsidók voltak, minthogy Európában ebben az időben a kommunisták 98 %-a zsidó volt. Volt még néhány pap és lelkész ott, valamint szakszervezeti vezető, szabadkőműves, valamint mások, akiknek nemzetközi kapcsolataik voltak.

Benjamin H. Freedman beszéde III. rész, 1961, Washington




A zsidók titokban akarták tartani ezt a tényt. Nem akarták, hogy a világ megértse, hogy elárulták Németországot és hogy a németek emiatt nehezteltek.A németek megfelelő intézkedéseket hoztak a zsidókkal szemben. Mondhatnám, diszkriminálták őket, ahol csak tudták? Kerülték őket. Ugyan úgy, ahogyan mi tennénk a kínaiakkal, a négerekkel vagy a katolikusokkal ebben az országban, ha elárulnának minket és emiatt vereséget szenvednénk.

Nos... egy idő múlva...a világ zsidói nem tudták mit tegyenek, ezért összehívtak egy találkozót Amszterdamba. A világ minden tájáról érkeztek zsidók erre a találkozóra 1933. júliusában és azt üzenték Németországnak, hogy "Menesszétek Hitlert és helyezzetek vissza minden zsidót a korábbi pozíciójába akár kommunista volt, akár nem. Nem bánhattok így velünk! És mi, a világ zsidói ultimátumot intézünk hozzátok!"

Elképzelhetik mit mondtak nekik erre a németek! Nos, mit tettek ők (zsidók)?

1917-ben pár napig a kommunisták voltak hatalmon Németországban.

Rosa Luxemburg és Karl Liebknecht és egy csoport más zsidó vette át a kormányzást három napra. A császár a háború befejezésekor Hollandiába menekült, mert attól tartott, hogy a kommunisták kerülnek hatalomra Németországban ugyanúgy, mint Oroszországban, és hogy ugyan arra sorsra jut, mint amilyenre a cár jutott. Így tehát biztonsági okokból Hollandiába menekült.

Miután... Miután megszűnt a kommunista veszély Németországban, ez békésen történt, a zsidók még mindig azon fáradoztak, hogy visszaszerezzék előző státuszukat. A németek harcoltak ellenük, ahogy csak tudtak, de anélkül, hogy bárkinek is a haja szála görbült volna.

Hasonlóan harcoltak, mint nálunk a prohibicionisták a szesziparban érdekeltekkel szemben. Senkire nem fogtak pisztolyt. Nos, ily módon harcoltak a zsidók ellen is Németországban.
Ne feledjük, hogy ebben az időben a 80-90 milliós német lakosság mellett csak 460.000 zsidó élt. A német lakosságnak kevesebb, mint 0,5 %-a volt zsidó. Mégis ők tartották ellenőrzésük alatt a sajtót, a gazdaság nagy részét, mert az elértéktelenedett pénzzel - tudják a márka inflálásával - gyakorlatilag mindent felvásároltak.

1933-ban, amikor Németország visszautasította, hogy megadja magát a Zsidók Világkonferenciájának, Amszterdamban felosztották és Samuel Untermyer úr, aki az amerikai küldöttség vezetője és az egész konferencia elnöke volt, visszajött az Egyesült Államokba, a hajóról a Columbia Broadcasting System stúdióiba ment és egy országos rádióbeszédet tartott a következő üzenettel:
"A világ zsidósága Szent Háborút üzen Németországnak!" Szent harcba lépünk a németek ellen. Addig éheztetjük őket, amíg meg nem adják magukat. Világméretű bojkottot kezdeményezünk ellenük, ami tönkre fogja tenni őket, mivel exportfüggőségben vannak.



Tény, hogy Németország élelmiszer-szükségletének kétharmadát külföldről kell behoznia, és csak akkor tud importálni, ha van exportjövedelme munkából. Ha Németország nem tud exportálni, akkor lakossága kétharmadának éheznie kell. Nem lesz több élelmiszer, mint amennyi az egyharmad táplálásához szükséges.
Ebben a nyilatkozatban, ami a kezemben van, és amit a NEW YORK TIMES 1933. augusztus 7-én tett közzé Samuel Untermyer úr arcátlanul azt állította, hogy: " Ez a bojkott a mi eszközünk az önvédelemre, Roosevelt elnök javasolta használatát a Nemzeti Felújítási Hatóságnál, amelynek keretében mindenkit bojkottálni kellett, ha a New Deal által lefektetett szabályokat nem követte, amelyet a Legfelsőbb Bíróság alkotmányellenesnek minősített. Ennek ellenére a világ zsidósága meghirdette a bojkottot Németország ellen. Ami annyira hatékony volt, hogy az egész világon egyetlen üzletben sem lehetett találni Made in Germany feliratú árut.

A Woolworth cég egyik vezetőjétől tudom, hogy több milliárd értékű porcelánt és edényt dobtak a folyóba, mert üzleteiket bojkottálták. Ha bárki is talált egyetlen egy edényt Made in Germany márkajelzéssel, őrséget álltak "Hitler", "Gyilkos" és hasonló feliratú táblákkal. Valahogy úgy, ahogy Délen az ülősztrájkolók foglalják a helyet. Egy R.H. Macy nevű cégnél, melynek tulajdonosa a Strauss család, történetesen zsidók, történt egyszer, hogy egy asszony talált egy harisnyát, amely Chemnitzből származott "Made in Germany" jelzéssel. Nos, ezek történetesen pamutharisnyák voltak és legalább 20 éve ott voltak már. Régóta nézegetem a női lábakat és legalább húsz éve nem látok rajtuk pamutharisnyákat. Láttam, ahogy Macy-t bojkottálták. Emberek százai járkáltak "Gyilkosok", "Hitleristák" feliratokkal az üzlet előtt.

Egészen addig egyetlen zsidónak sem görbült meg egy haja szála sem Németországban. Egy sem szenvedett, nem haltak éhen, nem voltak gyilkosságok, semmi sem volt. Természetesen a németek azt kérdezték: "Kik ezek az emberek, akik bojkottálnak minket, akik munkanélküliséget okoznak, akik miatt gyárak állnak le?" "Kik azok, akik ezt teszik velünk?"

Természetesen nehezteltek emiatt. Természetes, hogy horogkereszteket festettek zsidó üzletekre. Miért menjen be egy német és adja pénzét annak a kereskedőnek, aki részt vesz a bojkottjukban, amelynek célja kiéheztetni Németországot azért, hogy alávesse magát a világ zsidóságának, akik diktálni akarják, hogy ki legyen a miniszterelnök vagy a kancellár. Nos, ez nevetséges. A bojkott folytatódott egy ideig, amikor 1938-ban egy fiatal lengyel zsidó besétált a Párizsi német követségre és ott lelőtte az egyik német hivatalnokot, ami után a németek valóban kezdtek durvábbak lenni a Németországban élő zsidókkal szemben. Innentől fogva kirakatbetörések, utcai zavargások is tapasztalhatóak voltak.

Nos,... akárki is mondja - nem szeretem az "antiszemita" szót -, mert értelmetlen, de önöknek jelenthet valamit, ezért kell használnom. Az egyetlen ok, amiért Németországban bármilyen zsidóellenes érzés volt, hogy felelősek voltak először: az I. világháborúért, másodszor: a világméretű bojkottért és harmadszor, - mint mondottam ők voltak a felelősek az I. világháborúért, a bojkottért - a II. világháborúért is, mert amikor mindez kicsúszott az ellenőrzés alól, elkerülhetetlenné vált, hogy a zsidók és Németország egymásnak feszítsék szavaikat egy háborúban, kiderítve, hogy melyikük éli túl.

Amíg Németországban éltem, felismertem, hogy a németek úgy látták, hogy Európa vagy keresztény lesz vagy kommunista, mert nem létezik köztes állapot. Vagy kereszténység vagy kommunizmus. A németek elhatározták, hogy megpróbálják kereszténynek megtartani, ha lehetséges. Elkezdtek újrafegyverkezni.

Az Egyesült Államok 1933. novemberében elismerte Szovjetuniót.

A Szovjetunió egyre erősebbé vált és Németország megértette, hogy "Hamarosan ránk kerül a sor, hacsak nem vagyunk elég erősek". Ez hasonló ahhoz, amit ma, mi is mondunk: "Hamarosan ránk kerül a sor, hacsak nem vagyunk elég erősek". Kormányunk évi 83-84 milliárd dollárt költ honvédelemre, mondják. Védelem, ki ellen? Védekezés az ellen a 40.000 moszkvai kis zsidó ellen, akik átvették Oroszországot és aztán az ő fondorlatos módjukon ellenőrzésük alá vették a világ számos más országát. Nos,... ami ezt az országot illeti egy harmadik világháború szélére sodródott, amelyből nem kerülhetünk ki győztesen, s ez meghaladja a képzeletemet.

Benjamin H. Freedman beszéde IV. rész, 1961, Washington




A zsidók... Zsidóknak nevezem őket, mert úgy ismertek, hogy "zsidók". Magam nem hívom őket zsidóknak. Úgy hivatkozom rájuk, mint 
" úgynevezett zsidók", mert én tudom, hogy kik ők.A kelet-európai zsidók, akik 92 %-át teszik ki a magukat zsidóknak vallók közül, eredetileg kazárok voltak. Egy háborúskodó törzs volt, akik mélyen Ázsia szívében éltek. Annyira háborúskodó természetük volt, hogy még Ázsiából is kiüldözték őket Kelet-Európába. L - leegyszerűsítve, hogy ne bonyolódjon bele túlságosan Kelet-Európa történelmébe - létrehoztak egy nagy Kazár birodalmat. 800.000 négyzetmérföld. Oroszország még nem létezett sem számos más ország. A Kazár Királyság volt a legnagyobb egész Európában, olyan nagy és hatalmas, hogy amikor más európai uralkodók háborút viseltek, a kazárok kikölcsönöztek nekik 40.000 katonát, ilyen nagyok és hatalmasok voltak.
Fallosz-imádók voltak. Ez obszcén és nem akarok most belemenni a részletekbe, de ez volt az ö vallásuk, mint ahogy ez volt sok más pogány és barbár vallása az egész világon.
A kazár uralkodó annyira kiábrándult királyságának elfajzása miatt, hogy elhatározta, felveszi az egyik úgymond monoteista hitet, vagy a kereszténységet, vagy az iszlámot, vagy pedig ami ma úgy ismert, mint judaizmus. Ami valójában talmudizmus. Megtáncoltatva az asztalt, elkántálták az "Ecc-pecc kimehetsz"-t és kiválasztották az úgynevezett judaizmust maguknak. Így ez lett ez az államvallás. Elküldték képviselőiket Pumbedita és Sura talmudista iskoláiba és rabbik ezreit hívták meg, zsinagógákat és iskolákat nyitottak, és az emberek így váltak azzá, amit "zsidóknak" hívunk. Nem volt egy sem közülük, akinek valaha is lett volna olyan őse, aki betette a lábát a Szentföldre. Nem csak az Ótestamentum történetében, de egészen vissza az idők kezdetéig egyetlen egy sem közülük! Egyikük sem!
Mégis, ők a keresztényekhez jöttek és arra kértek minket, hogy támogassuk az ő fegyveres felkelésüket Palesztinában, ezt mondva: "Önök segíteni akarják Isten választott népét, hogy visszatérhessen az Ígéret Földjére, ősi otthonába, nemde?" Ez az Önök keresztény kötelessége! Egyik fiunkat odaajándékoztuk Önöknek, mint az Önök Urát és megmentőjét. Most vasárnaponként templomba járnak és térdepelve imádnak egy zsidót, és mi vagyunk a zsidók! De ők pogány kazárok, akik ugyanolyan módon tértek meg, mint ahogyan az írek is áttértek a kereszténységre. Éppen olyan nevetséges a "Szentföld lakóinak" nevezni őket, mintha az 54 millió kínai mohemedánt "araboknak" hívnánk.
54 millió! Mohamed csak időszámításunk után 620-ban halt meg és azóta 54 millió kínai választotta az iszlámot saját vallásának. Gondolják csak meg, hogy Kínában, 2000 mérföldre Arábiától, Mekkától, Mohamed születési helyétől, képzeljék csak el, hogy 54 millió kínai úgy döntene, hogy most már "arabnak" nevezi magát.
Gondoljanak bele!Miért ne mondhatnánk, hogy ezek holdkórosok? Bárki azt hiszi, hogy 54 millió kínaiból arab lett, az megőrült! Mindössze annyit tettek, hogy áttértek egy vallásos hitre, amely az arábiai Mekkában született. Arábiában...
Ugyanez a helyzet az írekkel. Amikor az írek keresztényekké váltak, senki sem szorította őket az óceánba és senki sem importált a Szentföldre újabb lakókat. Ugyanazok az emberek voltak, csak a kereszténységet fogadták el vallási hitként.Nos, ezeket a pogány ázsiai türk-finneket, akik a mongoloid fajhoz tartoztak, Kelet-Európába szorították ki Ázsiából. Mivel királyuk fölvette a talmudi vallást, nem volt más választásuk. Ugyanúgy, mint Spanyolországban: Ha a király katolikus volt, mindenki katolikus volt. Ha nem, el kellett hagynia Spanyolországot. Így mindenki úgy élt a földön, mint a fák és a bokrok; a földjéhez tartozott a feudális rendszerben.
Így a kazárok lettek azok, akiket ma zsidóknak nevezünk.
Képzeljék el, milyen ostoba dolog volt a világ keresztény országainak azt mondani: Erőnket és befolyásunkat arra használjuk, hogy visszavezessük Isten kiválasztott népét ősi hazájába, az Ígéret Földjére.
Létezhet-e ennél nagyobb hazugság? Létezhet-e ennél nagyobb hazugság?!
Mivel ők irányítják az újságokat, a hetilapokat, a rádiót, a TV-t, a könyvkiadást, és mivel minisztereik ott vannak a szószékeken és a politikusaik is ugyanazt mondják, ezért természetes, hogy a feketét fehérnek hinnék, ha elégszer hallják. Nem neveznék a feketét feketének többé, elkezdenék fehérnek hívni. És senki sem tehetne ezért önöknek szemrehányást. Nos, ez a történelem egyik legnagyobb hazugsága.
Ez az alapvető oka annak a nyomorúságnak, ami a világot sújtja.
Tudják Önök, hogy mit tesznek a zsidók az Engesztelés Napján, amit Önök olyan szentnek gondolnak? Azokon a napokon...egy voltam közülük...Nem hallomásból tudom. Nem azért vagyok itt, hogy uszítsak, hanem azért, hogy tényekről számoljak be.
Engesztelés Napján, amikor elmész a zsinagógába, elmondod a leges legelső imát - ezt az egyet állva kell elmondani és háromszor elismételve - Egy rövid imát: a 
Kol Nidre-t. Ebben egyezséget kötsz a Mindenható Istennel, hogy bármely eskü, fogadalom, vagy kötelezettség, amelyet a következő 12 hónapban teszel, érvénytelen. Bármilyen esküt, fogadalmat teszel, vagy kötelezettséget vállalsz a következő 12 hónapban semmis, érvénytelen! Az eskü ne legyen eskü. A fogadalom ne legyen fogadalom. Az ígéret ne legyen ígéret. Ne legyen semmilyen érvénye. Ne legyen semmilyen következménye. És így tovább. Továbbá a Talmud azt tanítja, hogy bármikor teszel esküt, fogadalmat vagy ígéretet, emlékezz a Kol Nidre imára, amit elmondtál az Engesztelés Napján és mentesít a kötelezettsége alól.
Mennyire számíthatnak Önök az ő hűségükre?
Annyira számíthatnak a lojalitásukra, amennyire a németek számíthattak 1916-ban

Hasonló sorsunk lesz, mint amilyet Németország elszenvedett és hasonló okból."


Lejegyezte: Szőnyi Bartalos Mária
Bejegyezte: SBG Buddha






http://www.disclose.tv/action/viewvideo/150934/Russia_detec

ts_launch_of_two_ballistic_rockets_in_Mediterranean_sea/


Lehullt a lepel a rejtélyes amerikai távozásról.Az egész nyugati világ hatalmas vereségként értékelte az amerikai hadiflotta távozását a szíriai partoktól.Sokáig rejtély volt, hogy miért is távozott olyan sietve az egész nyugati flotta, de most lehullott a lepel a távozás okáról.

Jól emlékezünk arra, hogy 2013. augusztusában egy közel 1500 halálos áldozatot követelő vegyi fegyver támadás történt Szíriában. A nyugat azonnal Asszad elnökre akarta fogni az esetet, azonban Moszkva jól tudta, és rövid időn belül bizonyítékokkal is alátámasztotta, hogy az országot felforgató terroristák használták a vegyi fegyvert. 

Az USA szenátusa megadta Obamának a felhatalmazást, hogy támadásokat hajtson végre Szíria ellen. A támadások azonban elmaradtak, és a nyugati világ legnagyobb csodálkozására az angol, majd amerikai hajók sebtében távoztak Szíria partjaitól.

Emlékeztek ? Akkoriban én is számtalan cikkben foglalkoztam a témával.... Sőt írtam, hogy meg fog indulni a támadás.... Aztán mégis nagy csend lett ....



De mi is az igazság ? 


Az, hogy az USA támadás egyáltalán nem maradt el. Azok után, hogy Obama megkapta a felhatalmazást, szeptember 3-án rakétatámadásokat hajtottak végre. A robbanásokról felvétel is készült, amely bejárta a világot, a sajtó pedig rejtélyes izraeli repülőgépes támadásról beszélt. Csapás ért egy katonai objektumot Damaszkusz mellett, valamint egy TV állomást Damaszkuszban. Halálos áldozatok is voltak mindkét helyen. Csakhogy történt valami. Mégpedig az, hogy a szibériai központban a rakétafelderítő kémműholdak jelezték az amerikai hajókról induló cirkálórakétákat. A műholdképek bizonyították, hogy az amerikai hadihajókról indultak a támadó rakéták. 

Israel & US give conflicting accounts of detected ballistic missile fired in Mediterranean

https://www.youtube.com/watch?v=D3DOQN_4aqY




Moszkvában azonnal összehívták a hadsereg rakétaerőinek parancsnokait. Az ülés rendkívül rövid volt. Az adatok alapján a szakértők egyértelműen állították, hogy az USA a legmodernebb rakétákat használja, mert sebességük jóval nagyobb volt, mint a szokásos cirkálórakétáké, feltételezhetően azért, hogy - az orosz és szír légvédelem képességeit ismerve - ne legyenek képesek a rakétákat lelőni. Az orosz vezetés nem habozott sokáig. A közelben állomásozó orosz hadihajók parancsot kaptak, hogy minden NATO hajóról induló rakétát semmisítsenek meg.

Az elkövetkezendő órákban a technika harca zajlott. Amerikai hajókról további rakéták indultak, melyeket az orosz hadihajók légvédelmi rendszerei sorra leszedtek. A nyugat legrosszabb rémálmában sem álmodott arról, hogy az orosz légvédelem képes ezeknek a rakétáknak a lelövésére, ráadásul olyan távolságból, amilyen messze az orosz hajók akkor voltak. 


A NATO további rakétacsapásokra nem volt képes. Ez teljességgel alátámasztja, hogy miért is ácsorgott valaki teljesen véletlenül éppen akkor Damaszkusz melletti magaslaton kamerával a kezében. A becsapódásokat kellett visszajeleznie, illetve a világ közvéleménye elé tárni videomegosztókon, ahogy az el is kezdődött azonnal. Csakhogy a további becsapódások elmaradtak. Így gyorsan ki kellett találni az izraeli légicsapás mesét. Nem sokkal később a NATO felmérve, hogy hajói ezek után feleslegesen állomásoznak a szír partok közelében, távozásra adott parancsot.

A világ közvéleménye teljesen értetlenül állt a történések előtt. Ott állt a nyugat a teletrombitált vegyi támadás esetével, a világháló tele a szenvedő gyerekek képeivel, és a NATO eloldalog Szíria mellől. Hogy mi történt, arra nem volt semmilyen hivatalos magyarázat. 


Gyakorlatilag egy összecsapás történt az orosz és a NATO technika közt, amiben a NATO technika alulmaradt. Voltaképpen a hadihajók fő csapásereje leszerepelt. Ezek után az amerikai hadihajók már maximum csak halászhajóknak lettek volna jók a Földközi-tenger keleti csücskében, - hát jobbnak látták távozni. Ha ki akarjuk sarkítani a történéseket, akkor a szíriai háború ott és akkor dőlt el, azokban az órákban. Minden ami azóta történt és történik, már csak vergődés.

Israel & US joint missile test in Mediterranean sparks Syria strike alarm


Forrás: 
Disclose.tvTelegraph.co.uk











Bevallom ennyire szókimondó és az igazságot nyíltan felvállaló felszólalást az apartheid izraeli rendszer bűncselekményeiről, nácikat idéző mindennapos tetteiről én még hivatalos politikában nem hallottam. 
Egyre többen mondják ki az igazat, hogy ez így tovább nem mehet. 
Elég volt, hogy ártatlanok lemészárlását még mindig hazugságokkal igazolja Izrael és pofátlanul bújik az unalmassá hajtogatott holocaust és antiszemitizmus álarca mögé !Szemrebbenés nélkül mondja el (és ezek szerint Ő is tudja jól), hogy a Hamaszt anno maga Izrael hozta létre a Fatah meggyengítésére és felidézi izraeli miniszterek fajgyűlölő, náci megszólalását, melynek egyetlen célja Izrael felsőbbrendűségének biztosítása és a palesztinok eltörlése...... /A feliratot újra csak köszönöm Sevaster 1-nek/ (SBG Buddha - VilagHelyzete.com) 

David Norris ír szenátor: 
Izrael szélsőjobboldali rezsimmé változott, amely úgy viselkedik, mint a lehető legelvetemültebb bűnöző, fütyül a világra, és lelkiismeretlenül használja fel a holokausztot tetteinek igazolására.

Ír szenátor Izrael bűncselekményeiről




"Az emberek ezt kérdezik: „Miért? Mit tehet a Szenátus?” 
Nemzetközi szempontból nézve a válasz: semmit. Mert senkit sem érdekel annyira, hogy mit csinál Írország. Csak azért kértem a Szenátus összehívását, mert emlékszem, néhány évvel ezelőtt Palesztinában jártam egy olyan helyen, amit izraeliek erősen irányításuk alatt tartottak, és ezt mondtam palesztin vendéglátóimnak: 
Tudjátok, semmit sem tehetek, nincs befolyásunk”, ők pedig ezt mondták: 

De legalább tanú leszel, szenvedéseink megfigyelője, és így nem maradunk észrevétlenül.” 

Ezért kértem hát a Szenátus összehívását.
Nagyon szomorú vagyok. Nem vagyok Izrael-ellenes, nem vagyok antiszemita. Támogattam Izrael államot. De a 40 év alatt, amióta ismerem Izrael államot, néha laktam is ott, azt láttam, hogy teljesen megváltozott. Baloldali, szociálisan érzékeny országból egy szélsőjobboldali rezsimmé változott, amely úgy viselkedik, mint a lehető legelvetemültebb bűnöző, fütyül a világra, és lelkiismeretlenül használja fel a holokausztot tetteinek igazolására. Ideje lerántani róluk a leplet.
Izrael fél a palesztin összetartástól. Erről szól az egész. Ennek semmi köze annak a három izraeli gyereknek a döbbenetes meggyilkolásához. 
Mielőtt ezt a háborút megkezdték, az izraeli rendőrség tudta, hogy a Hamásznak ehhez semmi köze. Ami a Hamászt illeti, Izrael hozta létre a Hamászt, hogy megossza a Fatáhot, tehát ő felelősek a Hamászért. Ezt nekem néhány évvel ezelőtt Jeruzsálemben a legmagasabb szinten erősítették meg a külügyminisztériumban. 

Meg kell mondanom,elképesztő, ahogy a nyugatiak a demokráciáról hadoválnak, miközben valahányszor egy iszlám kormány létrejön a Földközi-tengernél, elutasítják, hogy foglalkozzanak vele, aláaknázzák és megsemmisítik. Hol van ebben a demokrácia? Nem kéne szeretnünk? Lehet, hogy ez ellentmondásos, de zsidó és izraeli barátaim mondják nekem néha: „Hogyan tudsz melegként boldogulni ilyen emberek között?” Pontosan tudom, hogyan boldogulhatok, de ez nem jelenti azt, hogy helyes megtagadni az emberektől azt a jogot, hogy saját kormányt válasszanak. Melyik önérzetes vagy józan nép engedné meg az ellenségének, hogy helyettük válassza meg a kormányukat? El tudná képzelni bárki, hogy ez megtörténjen ebben az országban? Én egyáltalán nem.


Amerikának pedig szégyenletes szerepe van ebben. Izrael nem úszná meg a nemzetközi kalózkodás és banditizmus gyalázatos tetteinek vádját, ha nem állna az Egyesült Államok védőszárnyai alatt. 
Elítélem Obama elnököt egyértelmű tétlenségéért.Meg kell mondanom, hogy kissé meghökkentem, amikor megláttam, hogy Ukrajna is felkerült a nyilatkozatra, mert ennek nincs értelme. Ez egy kicsit olyan, mint a „felhánytorgatás”. Szíria felhánytorgatása. Kongó felhánytorgatása. Irak felhánytorgatása. Mindennek a felhánytorgatása. Erre az egyetlen dologra kell összpontosítani, rámutatni, milyen rendkívüli ellentmondás van itt. 


Az amerikaiak utasítására készen állunk bojkottálni, nekimenni az orosz bankoknak, ezt tenni, meg azt tenni. Mi teszünk Izraellel? Még csak alá sem írunk egy tiltakozó jegyzéket az ENSZ Emberi Jogi Bizottság tagjaként.

Ez szégyenletes, mérhetetlenül szégyenletes. Mondhattam volna, hogy jobb egyedüli országként az igazság oldalán lenni, mint az összes többi tévedő mellé állni.


Nincsenek szavak arra, ami tegnap történt Dzsebalijában, ahol hat támadás ért iskolákat.Szándékosak voltak, efelől nincs kétségem, mert 3.300 embernek adtak ott menedéket. 
Hogyan állíthatja bárki is azt, hogy nem tudták, mit tesznek? Izrael politikája: lőjünk először, aztán ejtsünk könnyeket ezt hajtogatva: „Ó, csak nem gyerekeket találtunk el? Micsoda borzasztó tragédia!” 

Senki sem hisz már neked. Azért teszed, hogy nyomást fejts ki a Hamászra. Elárulom, nem fogod addig megoldani a problémát, amíg - ahogyan mi tettünk ebben az országban - mindkét fél részt nem vehet a megoldásban.
Nincs értelme semmiféle állítólagos fegyverszünetről beszélni, amíg csak EGY oldalról van szó. Hihetetlen volt, az a törmelék, amit az izraeliek, amerikaiak és egyiptomiak okoztak. Nem tárgyaltak a Hamásszal, ez egyszerűen mérhetetlen őrültség. És Tony Blair részt vett benne. Ó Istenem, az az ember szégyentelen, rettenetes szégyentelen!
Jobb lett volna, ha oda se dugja a képét a Közel-Keletre azután, amit ő és George W. Bush tettek a régióval.
A másik oldalon három, tanításra már nem használt iskolában tároltak fegyvereket. Ezt az ENSZ állapította meg és jelentette be, nem az izraeliek.

Mocskos dolgok történtek, teljes családokat irtottak ki, egy esetben ugyanannak a családnak 20 tagját mészárolták le. Ráadásul aránytalanul sok nőt és gyermeket öltek meg ebben a helyzetben, ami megszentségtelenít minden olyan spirituális eszmét, amit a judaizmus vall, az élet tiszteletét és azt a tényt, hogy ha valaki egy életet megment, azzal a világegyetemet menti meg. 

"Aki egy életet ment meg, a világegyetemet menti meg" ???? 
BULLSHIT ! 

Mindezeket az eszméket az ablakon dobják ki, ezt pedig azután történik, ahogy én láttam, hogy 1.200.000 szélsőjobboldali, volt szovjet állampolgár érkezett oda.
Ideje, hogy megtudják az igazat az emberek arról, hogy mit beszélnek Izraelben. 


PéldáulEli Yishai belügyminiszter 2012-ben azt mondta, hogy Izrael visszaküldi Gázát a középkorba. 
Matan Vilnai védelmi miniszterhelyettes azt mondta, hogy holokauszt fogja a palesztinokat érni. Ez náci beszéd. Nem én mondom azt, hogy náci, ő írja le saját magát úgy, mint egy náci.

Mit kell tennünk? Először is meg kell szüntetni az embargót. Ezt kell tenni. Aztán ott van az euro-mediterrán megállapodás, amihez emberi jogi protokollok tartoznak. A külügyi bizottságot többször is kértem, hogy kövesse azt figyelemmel. Ők még csak az emberi jogi megállapodásokat sem követik. Milyen emberi jogokról beszélhetünk, amikor nők és gyerekek ezreit gyilkolják és sebesítik meg?

Az izraeli termékeket, különösen a megállapodásokban, bojkottálni kell, és ki kell utasítani az izraeli nagykövetet.Kár, hogy eddig nem mondtam, de ő mindig bedugja a fülét, és csak a jeruzsálemi csatakiáltásokat hajtogatja. Még egy pillanat. Köszönöm!

Rengeteg levelet kaptam, 90%-uk az izraeli oldalt támogatja. Tisztelem minden levélírómat, de ez egyértelműen egy szervezett kampány. Mindannyian megköszönik, ahogyan Írország szavazott az ENSZ-ben. Ez mindent elmond. Az izraeli szószólók - mindannyian dél-afrikai, angol vagy amerikai akcentussal - szintén gratuláltak a palesztin földdel kapcsolatban.

Azt gondolom, hogy az ENSZ köteles teljes és állandó felelősséget vállalni a gázai nép jólétéért. Ha ez azt jelenti, hogy nemzetközi haderőnek kell bevonulnia, az remek lenne. Ennek az országnak fel kell mérnie annak lehetőségét, hogy közműszolgáltatásokat nyújtson, pl. az ESB újjáépíti Gáza egyetlen erőművét. Hozzáteszem, amikor elzárják az elektromos áramot egy néptől, amelyet egy borzalmas büntetőlágerbe zsúfolnak, hogy aztán a élelmiszerimportjukat is lecsökkentsék, és azt mondják – és ezért állítom, hogy nácik -, hogy Izrael diétára fogja a palesztin népet, azzal emberi lényeket vetnek meg.
Fel kell lépnünk a megvetés ellen és az emberi jogok védelme mellett.  Én az emberi jogokért harcolok, legyen szó izraeliről, melegről, nőről vagy feketéről. Nem fogok álláspontomon változtatni. Nem vagyok Izrael-ellenes vagy antiszemita, azért állok ki, hogy minden embert megillessenek az emberi jogok.

Kapcsolódó cikkek :













Talán a végső terv része... Az iszlám és a 

zsidó-keresztény világ összecsapásának 

előkészítése, ahogy már leírták 1871-ben.... 

Eddig a három világháborúból kettő a terv 

szerint valósult meg...... Mintha 

borotvaélesen kezdenének kirajzolódni a 

harmadik "napirendi PONT" keretei és 

feltételei.... Mindenki figyelmébe, aki nem


tudróla ! Érdekes lehet: 



"A harmadik világháborúra azért kerülne sor, hogy megoldja a politikai cionizmus és az iszlám világ közötti konfliktust. A két oldal kölcsönösen kimerítené egymást, és ez előkészítené a háttérerők illuminátus világközpontjának az átfogó és teljes hatalomátvételét. 
1871. augusztus 15-én Pike azt írta Mazzininak, hogy a harmadik világháborút követően sor kerül a világtörténelem legnagyobb horderejű változására."Akik ezt a blogot olvassák, mindannyian tudják, mi is lesz ez.................



Bár sokan jelentéktelennek és helyi problémának látják ezt, pedig nem az. A megfélemlítés a fanatizmus hatására ezrek állnak át erre az iszlám útra, mely sokak hitrendszerébe tökéletesen illeszkedik. Majd a túlvilágon biztos elnyerik a megdicsőülést.....
És nem elhanyagolható szempont, hogy dollár-százmilliók állnak hirtelen mögöttük......

Arról nem is beszélve, hogy a mély és ősi ellentét és gyűlölködés végére is pontot tesz, mely szunniták és siíták között feszül.

Azért ne felejtsük el, hogy az ISIS / ISIL szunniták nem csak kis helyi terroristákból állnak. Vezetőjük Abu Bakr al-Baghdadi biztos, hogy komoly kapcsolatokat ápol Szaud-Arábia vagy Quatar háttérben lévő irányítóival, sőt akár Izraellel is.........És mielőtt beleesnénk az 'Osama Bin Laden-féle' csapdába, érdemes kritikusan gondolkodni a nekünk bedobott nevek és bűnbakok valóságtartalmán is....... Ahogy Osama sem volt a 9/11 féle merényletek mögött, mi a garancia, hogy most egy szakállas fickó valójában az, akinek a globalista média beállítja (?)......

És mi van ha ezeknek az erőknek sikerül megszólítaniuk a nyugati világban több millió iszlám bevándorló között élő... (ha csak 1-2 %-ban is jelen lévő fanatikusokat ), akkor itt nem csak Csecsenföldtől, Albánián és Bosznián át Észak-Afrikáig, hanem Franciaországtól Londonon át New Yorkig is elindulhat egy hasonló JIHAD vagy leszámolás-hadjárat......
Netán egy jól kidolgozott merénylet célzottan "piszkos radioaktív bombákkal" vagy biológiai fegyverrel. Ezt emlegeti nagyon az amerikai vezetés is..... Erre majd lehet ám 'lépni'..... (SBG Buddha bevezetője - VilagHelyzete.com)

Az ISIS és a III.Világháború - David Icke gondolatai és elemzése a helyzetről


ISIS és a III. világháború - David Icke



Amikor kiderül, hogy azok a felfedezések, melyeket ma a repülés, elektronikai ipar a polgári területeken újdonságként alkalmaznak, már a múlt század hatvanas-hetvenes éveiben az USA katonai rendszereiben használatban voltak, akkor miként feltételezzük, hogy a politika terén nem ilyen, előre kiszámított léptekkel történik a tervezés és megvalósítás. 


A Közel-Kelet ideális terület a kavarásra, csak azt a szempontot kell figyelembe venni, hogy Izrael biztonsága ne sérüljön. Ugyanakkor Izraelt állandó veszély kell, hogy fenyegesse, mert ez hoz számára dollár milliárdokat az amerikai költségvetésből. Ugyanakkor USA-nak is szüksége van egy globális ellenségképre, melyre ráfűzheti a pénzvilág érdekeit és hadiiparát. A Szovjetunió felbomlásával az addigi ellenségkép megszűnt. Egy újra volt szükség, ami nem olyan kellemetlen, kiszámíthatatlan, mint a Szovjetunió volt. 

Egy megtervezett ellenség kell, melyet saját műhelyekben hoznak létre…Így került az asztalra a radikális iszlám
, melyet azóta is vadítanak, durvítanak és hogy, hogy nem, teret hódit, megy, tarol, fejeket vág le és kalifátust épít. Mindezt úgy teszi, hogy eközben alapvetően szembefordul a klasszikus iszlám tanaival, devalválva az eredeti hitet. Na, persze ettől kezdve ez a radikális mondja meg a tutit és kiírtja a mérsékelt muszlimok tömegét. Sok légy egy csapásra!
Kapcsolódó cikk: 

Elképesztő mészárlásaikkal sokkolják a világot az iraki ISIS dzsihádisták - Csak 18+


A 2001-ben bekövetkezett a WTC elleni terrortámadás, ami lehetőséget adott Afganisztán és Irak elleni háborúra. Ezekben az országokban a „demokráciának” sohasem voltak történelmi hagyományai. A középkori véreskezű, drakóni uralkodók, mint Al-Hadzsadsz bin Juszuf álltak történelmi példaként e népek fölött, akiknek a mai kori egyik megtestesítője Szaddam Husszein volt. Az ő elmozdításával megszűnt a rend. 
Lehet vitatkozni, hogy zsarnok volt-e Szaddam, vagy nem, de egy biztos, Irakban biztonság és rend volt. Hiába a számtalan felekezeti és etnikai hovatartozás, nem jelenhetett meg a felszínen ezek belső ellentéte, egymás feletti dominanciája. Afganisztánban megerősödtek a CIA által kiképzett vérgőzös mudzsahidok (vagy mudzsaheddinek) , akik a szovjet csapatok kiűzése után maguk is ezer frakcióra szakadtak a hatalomért versengve. Teljesen mindegy, hogy ezek a vadállatok szerették-e Amerikát, vagy sem (mert sokszor ezen a szinten vetődik fel a kérdés), a lényeg, hogy katyvaszt kavarnak, destabilizálnak. Ráadásul Szaddam elmozdításával ők is beleszólnak a poszt-szaddami rezsim hatalmi egyensúlyába. 

A radikalizáció és ezzel destabilizáció hirtelenséggel felüti fejét Szomáliában, Kenyában, Nigerben, Nigériában, Szudánban, Maliban, Algériában és egész észak Afrikában. 



Hát nem érdekes? Mibe kerülhetett az adófizetőknek ezt a logisztikát megfinanszírozni? Mert ugye nem gondolják, hogy léteznek ma gazdag arab sejkek, akik ezt pénzelték? Ma minden gazdag arab sejknek olyan bankban van a pénze, ami teljes kontroll alatt áll és nem teszi lehetővé, hogy ellenőrizetlenül költsön. Van azonban két kis királyság-emírség. Szaúd Arábia és Katar. Ők USA helyi helytartói, Amit ők finanszírozhatnak az olyan, mintha az USA tette volna. Az ő pénzeik mérnöki szivárogtatásával lehetett éleszteni arab tavaszt, szíriai felkelést, iraki egyensúly eltolódást, török belső viszályt, stb. A szíriai kormányellenes lázadás polgári kezdeményezés bázisán állt. Ez tolódott el a pénzcsapok manipulálásával az iszlamista pitbullok irányába. Az eredmény: általános fenyegetettség… Bombajó üzlet.


Mi a mai helyzet? A pitbullok legpitbullabbika, az Al-Kaida mai vezetője, Iyman Al-Zuwahiri által is bevállalhatatlannak tartott Abu-Bakr Al-Baghdadi művésznevű, egyébként Ibrahim Awwad Ibrahim Ali al-Badri al-Samarrainéven világot látott muszlim hadúr kikiáltotta az Iraki és Levantei Kalifátust. A kalifátus intézménye egyébként 1924-ben szűnt meg II. Abdel-Hamid török szultán hatalomvesztésével Ata Türk ellenében. 

Mit hirdet Al-Baghdadi? Azt, hogy kiterjeszti hatalmát az iraki és levantei területekre, tehát Jordániára, Szíriára. Törökország egy részére és Izraelre is… Aztán továbbgondolkodnak fél Afrikán és Európán is, de az csupán középtávú terv. Ugyan hol vannak a tervezőasztalok? A felsorolt országok mindegyike fenyegetettségben van, újabb fegyverkezési hullám fog megindulni. Az izraeli ajánlat ma megszületet a kurdok politikai elismerésére és nyílván bevonásukra a konfliktus általuk (is) véghezvitt lokalizálására. 

A szélsőséges iszlám kalifátus milyen belső ellenséggel számol le? Szaddam szunnita volt, de sohasem tekintette a vallást állami eszmét megalapozó tényezőnek. Viszont alatta a síiták is veszteg voltak. Ma azonban Nur Al-Maliki síita elnök irányítása alatt megbomlott a síita-szunnita egyensúly. Maliki és regnálása olaj a tűzre a szélsőséges szunniták szemében. Az Amerikai „felszabadítást” követően, ellenőrizetlenül folyt az olaj minden nem hivatalos irányba is, így a CIA mellett dollár milliárdokat raboltak a helyi fegyveres csoportok is. Köztük Al-Bagdadi lophatott legügyesebben, mert ma 2 milliárd dollárra teszik az általa felügyelt vagyont. Ez arra elég, hogy a Dzabhat Al-Nuszra és a többi Szíriában félelmetes nevet szerzett terrorszervezeteket maga alá gyűrje, de arra nem, hogy hosszú távon nagyhatalom maradhasson. Ő is mérnökien arra a méretre lett nyújtva, ami állandó félelmet tud kelteni a világon. 

A szomszédos Irán akarva-akaratlanul újfent belekerült egy katonai válsággóc kellős közepébe. Ha akarom, úgy nézem, hogy meg kell védenie a síita pozíciókat, iraki szent helyeiket, stb. és iszlámon belüli válság generálódik, de ha akarom úgy is nézhetem, hogy a szunnita kalifátus megjelenése Iránt az Izraeli és amerikai érdekek mellé sorolja. Akár így, akár úgy, Irán is költekezni kényszerül, miközben leamortizálja arzenálját.

És mi van a szíriai elnök ellen meghirdetett felkeléssel? Bashar Al-Aszad az egyetlen olyan szekuláris arab vezető a térségben, aki egyedül maradt az iszlamisták elleni küzdelemben. Az egyetlen hibája az Izrael és Amerika ellenessége volt. Igaz, ő sem volt maradéktalanul népszerű a lakosság körében, de irányítása alatt rend volt…Ez nagy baj a pénzvilág szemében, hiszen a rend ma nem fenntartható állapot, ugyanis nem hoz pénzt…

Akkor összegezzük: 


Amerikai (Szaúdi és Katari) tőkével és logisztikával olyan szélsőséges, iszlámnak mondott szervezetek jöttek létre, amelyek ma a Közel-Keleten és a világ válság-övezeteiben portyáznak. Fellépésük miatt Amerika Irán segítségét kéri, Izrael pedig a kurdokét. Mivel Irán Szíria szövetségese, akkor most elgondolkodtató, hogy hol áll Szíria megítélése? Ha pedig Irán felélesztése USA támogatással napirendre kerül, ez hatalmas riadalmat fog kelteni az Arab Öböl pénzes országaiban, ahol Irán ősellenségnek számít. Ez a buli számolatlanul fogja a milliárdokat hozni a világ megmentőjének…

Ezzel párhuzamosan, pedig megindult a szakállas hordák lassú beszivárgása Európába. Középtávú terv?

Sercegnek a computerek a stratégiai elemzők már a húsz év utáni időszakot állítják elő talán… Mi lesz az? Válságok, gócok, ellenségképek valahol…( Forrás: Mihalffy.blog )

Friss események: 


<<<< A kikiáltott iszlám államban az ISIS elkezdte a nekik nem tetsző szent helyek, mecsetek és minaretek lerombolásátMoszul környékén és Niniveh tartományban és folytatni fogja a többi általa bekebelezett területen is....

Videó: 
"Spanyolország az atyáink földje és hamarosan Allah akaratából, ha Ő is így akarja, fel fogjuk szabadítani !  Az egész világnak üzenem: Az iszlám kalifátus alatt élünk és ha kell, meghalunk, amíg fel nem szabadítjuk az elfoglalt területeket Jakartától Andalúziáig !"




9-11 Államilag támogatott bűntetteinek 


bizonyítékai



1. rész: Elemzés


1. Sokasodnak a kényszerítő erejű 


bizonyítékok


mossad1_4167Egyre több alapos kutatómunkára támaszkodó bizonyíték van Izrael és a Moszad  – valamint a felettük ellenőrzést gyakorló cionista pénzhatalmi világelit meghatározó szerepére 9/11-ben. A hivatalos álláspontot bíráló műszaki szakemberek és egyetemi tanárok bebizonyították, hogy az ellenőrzött bontást ‘thermit’-tel (a vas-oxid és az alumínium por reakciója nyomán létrejött porkeverékkel), pontosabban annak ultra-finom szemcséjű változatával, a ‘nano-thermit’-tel hajtották végre, amely nagy reakciósebességű, 2400 Celsius fok hőt generáló anyag. A thermit-nek a WTC tornyok összeomlásában játszott szerepére először Steven Jones fizikus, a Binghamnton University tanára hívta fel a figyelmet 2006-ban.
Kiváló műszaki szakemberek megerősítették, továbbá pontosították Steven Jones állításait. Számos tudományos alapossággal megírt tanulmány bizonyította, hogy a washingtoni hivatalos verzió (9/11 Commission report) szándékosan megtévesztő, és azt államilag támogatott összeesküvés-elméletnek lehet minősíteni.
NIST-Logo_5_1A NIST (National Institute for Standards of Technology), az Egyesült Államok Szabványügyi és Technológiai Hivatala nem tudta műszakilag megalapozott érvekkel megvédeni a tornyok összeomlására vonatkozóan a hivatalos magyarázkodást. Ezért 2012-ben már bizonyítottnak lehet tekinteni, hogy az épületek összeomlását irányított robbantással (controlled-demolition) hajtották végre, amelyben fontos szerepe volt a nagy-energiájú nano-thermit porkeveréknek. Önként adódik a kérdés, hogy ki, mikor és milyen robbanóanyagot helyezhetett el a Világkereskedelmi Központ toronyépületeiben, hogy a nano-thermit-ből felszabadult hatalmas energiával a tervezett módon összeomlasszák az épület-óriásokat?

A tények lépnek a hivatalos megtévesztés helyébe

I6003-2004Jul22A 2001. szeptemberi tragikus események valódi háttere egyre inkább ismertté válik, annak ellenére, hogy a ’9/11 Commission report készítői mindent megtettek a valódi tények és összefüggések homályban tartására. A 9/11 Vizsgáló Bizottságának nem állt rendelkezésére számos dokumentum és háttér-információ, mert azokat államtitokká minősítették és hosszú évtizedekre elzárták a kutatás elől. A vizsgálat lefolytatása óta azonban számos eddig ismeretlen dokumentum került nyilvánosságra. Ezért a jelentés hivatalos magyarázatát 2012-ben módosítani kellett. Már több mint tizenegy év telt el, de még senkit nem vontak felelősségre a történtekért. Elgondolkodtató, hogy 9/11 tragédiája miatt egyetlen kormányalkalmazott ellen sem indult fegyelmi vagy büntetőeljárást.











2. Tekintsük át az igazsághoz vezető út állomásait

2012. őszére már több terabyte-nyi (sok könyvtárnyi) új és kényszerítőerejű alternatív információval rendelkezünk 9/11-ről. Ennyi új ismeretanyaggal már kellően alátámasztva meg lehet mondani, hogy kik voltak ennek a világtörténelmi jelentőségű bűncselekménynek a valódi kitervelői és elkövetői, továbbá milyen technikákkal sikerült ezeknek az orbitális bűnözőknek cselekményeiket eltitkolni, kivonva magukat a jogos felelősségre-vonás és büntetés alól.
A legmeggyőzőbb és tudományosan bizonyított tény az, hogy a WTC két toronyépületét és a 7-es épületétirányított épületbontással – szakszerűen elhelyezett, megfelelő minőségű és kellő mennyiségű robbanóanyaggal – bontották le.

2001. október: J. McMichael: Muslims Suspends the Laws of Physics

Már 2001. októberében az ausztráliai J. McMichael publikálta ‘Muslims Suspend the Laws of Physics’ (A mohamedánok felfüggesztik a fizika törvényeit) című írását, amelyben kifejti, hogy az ikertornyok tartóoszlopainak a szilárdsága és a becsapódó repülőgépek üzemanyagának az égése megdönthetetlenül cáfolja a hivatalos magyarázatot. Ugyanis csak a fantázia világába tartozónak lehet minősíteni, hogy az égő kerozintól olvadtak volna meg a vasbetonoszlopok, és omlottak volna be az emeletek. Épülettűz következtében a történelem során még sohasem omlott össze épület.

2004: Jim Hoffman honlapjai

Jim-Hoffman2004-ben Jim Hoffman, kaliforniai mérnök, aki több 9/11-gyel foglalkozó honlapot is létrehozott, rendszeresen összegyűjtötte és archiválta az alternatív elemzésekre vonatkozó dokumentumokat. Hoffman számos tanulmányban részletesen elemezte az irányított épületbontással kapcsolatos hipotézist. Elemezte az Északi Torony porfelhőjét, kimutatva, hogy az Egyesült Államok Szövetségi Katasztrófaelhárító Hivatala (U. S. Federal Emergency Management Agency, a FEMA) által készített tanulmány „World Trade Center Building Performance Study” téves megállapításokat tartalmaz.
2005-től 2008-ig Jim Hoffman a NIST  egyre több szakvéleményét minősítette „csodának”. Ezeket a WTC-tornyokkal kapcsolatos „csodákat” egy erre a célra, hivatásos tudósokból és mérnökökből álló, 16 fős csoport állította elő komputer-modellezés segítségével.

2004. nov: Kevin Ryan – A NIST meghamisította az UL szakvéleményét

a115_kevin_ryan_2050081722-9331Kevin R. Ryan vegyész, aki a Underwriters Laboratories Részvénytársaság-nak a South Bend-ben (Indiana) lévő laboratóriumának az igazgatója volt, levélben fordult Dr. Frank Gayle-hez, a NIST, a Szövetségi Szabványügyi és Technológiai Hivatal fémgyártási intézete helyettes igazgatójához. Ebben többek között annak a véleményének adott hangot, hogy:
Ha azoknak az épületeknek (WTC tornyoknak, DJ.) az acélszerkezete valóban meglágyult vagy megolvadt, akkor biztosan egyetértünk valamennyien abban, hogy azt nem repülőgép üzemanyag okozta, bármilyen üzemanyagról legyen is szó, hogy a tornyokban fellobbant kisebb tüzekről már ne is szóljunk. Következésképp, ha igaz az, hogy ez az acél mégis megolvadt 500 Celsius fokon, akkor az arra utal, hogy a 9/11 következtében meghalt személyek többsége üzembiztonsági hiba következtében vesztette életét. Egy ilyen eredmény nagy problémát okozna vállalatomnak”.
A levél nyomán Kevin Ryan elvesztette az állását. Az Underwriters Laboratories, UL vezetői ugyanis rossz néven vették, hogy Kevin Ryan az ő előzetes jóváhagyásuk nélkül írta meg a szóban forgó levelet. Az UL vezetői szerint egyetlen egy szakvállalat sem vizsgálta meg azokat az anyagokat, amelyeket felhasználtak a WTC tornyok építésénél. Ryan elbocsátását azzal indokolták, hogy magánvéleményét úgy állította be, mintha az az UL, mint szakvállalat, álláspontja lett volna.
A NIST 16 millió dolláros megbízást kapott a WTC tornyok összeomlásának a kivizsgálására. A NIST szakvéleményének első változatában az intézet szakemberei még azt állapították meg, hogy a WTC vasbetonszerkezete maximum 500 Celsius fokú melegnek volt kitéve, amely alig a fele annak a hőmérsékletnek, amelyen az acél megolvad. Ezt a szakvéleményt később kellően megalapozott érvek nélkül megváltoztatták.
Kevin Ryan a már hivatkozott levelében nem titkolja, hogy bárki, aki tisztességesen átvizsgálja a bizonyítékokat, egyetlen hihető részt sem talál 9/11 hivatalos magyarázatában. Nem arról van szó, hogy egy-két csúsztatás vagy elhallgatás lenne a történetben, hanem arról hogy az egész hamis az elejétől a végéig. A három WTC épületet nem egyformán tervezték és nem mind a háromba csapódott be repülőgép. A három romhalmazzá vált épületben az a közös, hogy egy viszonylag kicsi és eloltható tűz következtében omlott össze azonnal mind a három.
Kevin Ryan az interneten is hozzáférhetővé tette azt az írását, amelyben bebizonyítja, hogy az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériumához tartozó NIST (Szövetségi Szabványügyi és Technológiai Hivatal) meghamisította az Underwriters Laboratories (UL) szakvéleményét, amelyben a WTC ikertornyai acélszerkezetének a tűzálló-képességét elemezte. Már  említettük,  hogy  Ryan-nak  ez  a  bátor  tette  az állásába került.

2004: „911 Commission Report”, és annak cáfolata (Griffin)

I6003-2004Jul22David_Ray_Griffin_sepia_385o2004-ben készült el az Egyesült Államok terrorista támadásokban illetékes Nemzeti Bizottságának a hivatalos jelentése – a „911 Comission Report” -, amelyet Dr David Ray Griffin pontról-pontra megcáfolt. Griffin nyomatékosan rámutatott, hogy ez a bestsellerként reklámozott Report (jelentés) teljes mértékben kihagyta a WTC komplexum 7-es épülete összeomlásának a tárgyalását.
angol nyelvű előadás: 911 Commission Report: Omissions & Distortions: http://www.youtube.com/watch?v=UmuYgP7-RfU

2005: Steven Jones bejelentése: „Thermite” a romok között

JonesDescribingMoltenMetal2005-ben Steven Jones fizikus, egyetemi tanár, bejelentette, hogy átkutatva az ikertornyok és a 7-es épület maradványait, mind a háromban talált ‘thermite’ nevű vegyi anyagot. Jones professzor és a hozzá csatlakozó tudósok a tragédia után még hetek múlva is találtak olyan olvadt és izzó fémrészecskéket, amelyek az ikertornyok és a 7-es épület maradványaiban égtek. Ezeket a megolvadt és izzó fémanyagokat nem lehetett kapcsolatba hozni sem a repülőgép üzemanyagának, sem a hivatali bútoroknak és más berendezési tárgyaknak az égésével. Ilyen tüzekből nem maradnak hetekig izzó fémanyagok. Ezek csak egy ‘thermite’-tel vagy ‘nano-thermite’-tel kombinált robbanószer maradványai lehettek.

2008: Richard Gage – ae911truth.org

richard_gage_aia2006-ban Richard Gage építész felkért 1025 építészt és építészmérnököt, hogy csatlakozzanak hozzá egy valóban független vizsgálat lefolytatása érdekében. 2008-ban létrejött az építészek és mérnökök 9/11-t kutató és az igazságot kiderítő honlapja (ae911truth.org), amely 2012-ben is az érdeklődők rendelkezésére állt. A NIST által készített videók csak komputermodellezésre támaszkodtak. Az olvadt és izzó fémrészecskék azonban nem voltak az Al-Kaida nemzetközi terrorszervezet találmányai. Ezt megerősíti az is, hogy az épület-összeomlásokról készült videofelvételeken spontán módon milyen sokszor elhangzanak olyan kiáltások, amelyek robbantást vagy épületbontást hangoztatnak.
 

2009. ápr.: Thermite” – bejelentés a Dán közszolgálati TV-ben

2009. áprilisában kilenc szakember közreadott egy közösen készített szakvéleményt, amely a legalaposabban dokumentálja, hogy ‘nanothermite’ maradványokat találtak a WTC-tornyok romhalmazában. Az ‘Active Thermitic Material Discovered in Dust from the 9/11 World Trade Center Catastrophe’ (Aktív termit anyagot fedeztek fel a Világkereskedelmi Központ 9/11 katasztrófája maradványában) címmel közzétett szakvélemény egyik szerzője, Niels Harrit, a Koppenhágai Egyetem vegyészprofesszora, Dánia közszolgálati tévéjében ismertette a tudósok megállapításait. Az így nyilvánosságra került adatok megtették a hatásukat a világ közvéleményére. Most már egymilliárdra rúg azoknak a száma, akik kételkednek az amerikai kormány hivatalos verziójában, és azt valójában a ‘war on terror’ igazolását szolgáló – és ürügynek használt hamisításnak tekintik.
The video cannot be shown at the moment. Please try again later.
 


2009. Kevin Ryan fordulatot hozó tanulmánya

Kevin-RyanRyan személyes próbatételnek tekintette, hogy válaszoljon a saját maga által feltett kérdésekre. Abból indult ki, hogy az amerikaiaknak el kell ismerniük: 9/11 megítélésében tévedtek és megtévesztették őket. Azt is be kell látniuk, hogy a terrorizmus ténylegesen sokkal nagyobb veszély, mint azt korábban feltételezni lehetett, mert az Egyesült Államokban szupertitkos hálózataik révén maguk a terroristák vannak hatalmon. Amerikának – harmadikként – mindent átfogó nagy változásra van szüksége ahhoz, hogy kikerüljön ebből a helyzetből. Ezért határozta el Kevin Ryan, hogy négy fejezetből álló, lehetőleg minden részletre és összefüggésre kiterjedő, precíz hivatkozásokkal, forrásmegjelöléssel és lábjegyzetekkel ellátott tanulmányt készít. Ezt a munkát példamutató alapossággal és bátorsággal végezte el.
Könyvének címe: Demolition Access to the World Trade Center Towers (Lebontási hozzáférés a Világkereskedelmi Központ tornyaihoz).
Tudományos igénnyel, mégis közérthetően mutatja be azokat a jogi- és természetes személyeket, kapcsolati hálókat, amelyekről eddig sem Amerikát, sem a világ közvéleményét nem tájékoztatták. Az elkövetők a tulajdonukat képező és ellenőrzésük alatt álló cégekkel, bankokkal, biztosítókkal, valamint a globális médiával pontosan ezeket az összefüggéseket tartották homályban.
Ryan tudós precizitással vezeti át az olvasót a jogi-személyiséggel rendelkező, folyamatosan keletkező, megszűnő, szétváló struktúrák dzsungelén, az adatok és tények labirintusán, hogy szilárdan megalapozott igazsághoz jusson. Az általa feltárt ténybeli igazság csaknem teljes értékű. A végleges igazságot tökéletesen talán soha nem ismerhetjük meg, de kivételes esetekben megközelíthetjük. A ténybeli igazsághoz sokféle út vezet, és az eligazodásban fontos szerepet játszik, hogy a tényfeltáró – érdekei által meghatározottan – hogyan viszonyul ehhez az elvileg egyetlen igazsághoz.

 

3. Bizonyítékok a robbantásokra

Rengeteg amatőr videón „robbanások”

A NIST által készített videók csak komputer-modellezésre támaszkodtak. Az olvadt és izzó fémrészecskék azonban nem voltak az Al-Kaida nemzetközi terrorszervezet találmányai. Ezt megerősíti az is, hogy az épület-összeomlásokról készült videofelvételeken spontán módon milyen sokszor elhangzanak olyan kiáltások, amelyek robbantásokról és épületbontásról szólnak. A NIST erről a következőképpen foglalt állást:
A szemtanúk nem számoltak be robbanásokra utaló zajokról és a WTC7 összeomlását megörökítő videók hanganyagain sem lehetett ilyet hallani. Így ebben a tanulmányban a NIST arra a következtetésre jutott, hogynem történhetett semmilyen robbantás és semmilyen bizonyítékot sem talált ami ezt cáfolja.”
Ezzel szemben még a TV tudósításokból is elég hiteles videóanyag áll rendelkezésre, ami ezt az állítást egyértelműen cáfolja. Ezen tény tudatában egyértelműen kijelenthető, hogy bizonyítékok figyelembe nem vétele – szándékos eltussolás történt – a NIST vezetői részéről mely súlyos bűncselekmény, mégsem került még sor  felelősségre vonásra.
hanganyagok a robbantásokról                      tanúvallomások a robbantásokról
The video cannot be shown at the moment. Please try again later.
The video cannot be shown at the moment. Please try again later.

 

Füst-kilövellések a tornyok oldalain

Aki figyelemmel kísérte a tornyokról készült média által készített, és amatőr videókat, az könnyen észrevehette, hogy rengeteg a tornyok oldalából kitörő spontán és furcsa füstkilövellést lehet észrevételezni. Ha megnézünk egy standard irányított bontásról készült felvételt, meglepve tapasztalhatjuk, hogy teljesen hasonló füstkilövelléseket látunk, mint a WTC tornyok esetében. Erre nincs más elfogadható magyarázat, mint hogy szintén előre telepített robbanószerek okozták a WTC tornyokból kitörő jól látható kilövelléseket.
The video cannot be shown at the moment. Please try again later.
 

4. Rejtélyes áramszünet: hétvégén szabad bejárás és furcsa munkálatok a toronyban

Tanúk, köztük Scott Forbes és Gary Corbett állítása szerint az események előtti hétvégén egy minimum 2 napos áramszünet volt a déli WTC Toronyban, melyet a Kikötői Hatóság (Port Authority) 3-4 héttel előre jelzett. Az áramszünetet újrakábelezéssel indokolták, és kb. az 50. emelettől fölfelé érintette az épületet.

Minden ajtó nyitva, a biztonsági kamerák nem működtek

Az áramszünet megbénította a torony biztonsági rendszerét,  gyakorlatilag semmi sem működött. Minden biztonsági ajtó nyitva volt, a kamerák és egyéb biztonsági rendszerek üzemen kívül voltak.

Szokatlan munkálatok az áramszünet alatt

A tanúk elmondása alapján az áramszünet alatt overállos idegen embereket láttak mászkálni a toronyban szerszámos ládákkal, épület-szerelési anyagokkal. Mivel a biztonsági ajtók nyitva voltak, szabadon járhattak-kelhettek. Szokatlan volt ennyi idegent – nem ott dolgozót – látni a toronyban. Ezek az emberek nem hordtak semmilyen azonosító jelvényt, ami szintén különös volt, mert az időnként – felújítási munkálatok során – a toronyban megforduló szerelő szakemberek mindig hordtak fényképes, névvel ellátott kitűzőt.
Scott Forbes több levelet is írt a 9/11 Bizottságnak valamint a Kikötői Hatóságnak hangsúlyozva ezen rendkívül fontos és gyanúra megalapozott okot adó körülményeket, de ezekre soha nem kapott semmilyen választ. A bizottság ezen nyomokat teljesen figyelmen kívül hagyta súlyos hanyagságból, vagy szándékos eltussolásból kifolyólag.

 

Gary Corbett és Scott Forbes interjú
The video cannot be shown at the moment. Please try again later.

A bombakereső kutyákat eltávolították

A Newsday nevű internetes lap megjelent cikke szerint Daria Coard biztonsági őr (aki az 1-es toronyban dolgozott) elmondása alapján a biztonsági személyzet az esemény előtti 2 hétben már 12 órás műszakban dolgozott, mivel rengeteg telefonos fenyegetés érkezett, azonban 9/11 előtti csütörtökön a bombakereső kutyákat hirtelen eltávolították.

 

5. Mitől omlott össze a 7-es torony?

Ez az épület volt az eddig ismert egyetlen olyan acélvázas építmény, amely kizárólag egy kisebb belső tűztől omlott össze néhány másodperc alatt (ebbe az épületbe nem csapódott repülőgép). Azok az épületek a közvetlen közelben, amelyek nem tartoztak a Silverstein Properties Inc. tulajdonosi körébe, sértetlenek maradtak annak ellenére, hogy sokkal közelebb voltak az összeomlott tornyokhoz, mint a WTC-7-es épülete.







HATALMAS BAKI a BBC-nél és a FOX News-nál: Idő előtt közölték a WTC7 leomlását.

A támadások napján délután 5 óra körül az angliai BBC csatorna élő adásában a riporternő bejelenti hogy egy értesülése szerint a 47 emeletes „Salomon Building”, másnéven WTC 7-es épület harmadikként a WTC épületek közül, szintén leomlott. A riporternő mögé a BBC élőképet vetített a katasztrófa helyszínéről. Az élőképen azonban furcsamód a hír közzététele pillanatában még jól láthatóan állt a WTC 7-es épülete. Ezen tények alapján egyértelműen adódik a következtetés, hogy a torony összeomlása nem véletlenek eredménye, hanem bizonyos körökben előre betervezett esemény volt, amit irányított bontással hajtottak végre a torony előzetes titkos felkészítésével. Az, hogy a BBC tévedésből az esemény bekövetkezte előtt adott hírt az összeomlásról valószínűleg kommunikációs hibának köszönhető a korporációs közmédia beavatott vezetői, és a szégyenteljesen megtervezett akció titkos irányítói között.
bbcWTC7
Az amerikai Fox News csatornán is hasonló módon sikerült a 7-es torony leomlásáról történt bejelentést megtenni. A bejelentés pillanatában az élőképen még szintén állt a torony. Azonban a Fox News esetében a bejelentést követő 1 percen belül a két riporter beszélgetése közben élő közvetítés keretében omlott össze. A két riporter diskurzusa valójában azt találgatta, hol állhatott a torony, majd mikor látták leomlani, hirtelen annyit tudtak a riporterek hozzáfűzni, hogy „… épp ott omlik össze”.
BBC                                                                                        Fox News
The video cannot be shown at the moment. Please try again later.
                
The video cannot be shown at the moment. Please try again later.

 

6. Kik figyelmeztették Giuliani-t, és honnan tudták hogy az épület „le fog omlani”?

Rudolf Giuliani-t, aki 9/11 idején New York főpolgármestere volt, szeptember 11-e reggelén előre értesítették, hogy távozzon a WTC-épület-komplexumból, mert azokat összeomlasztják. Ez a figyelmeztetés természetesnek tekinthető, hiszen a pénzhatalmi világelit fontos emberéről volt szó, akinek kijár ez a privilegizált elbánás. Onnan lehet tudni hogy így történt, hogy Giuliani valószínűleg meggondolatlanságból pontosan ezt nyilatkozta az egyik hírműsornak, ami eredeti hanggal került be az adásba:
.A WTC épületben tartózkodtam, amikor telefonon figyelmeztettek, hogy menjünk ki onnan, mert az épület le fog omlani.”
A hivatalos jelentés tükrében jogosan merül föl a kérdés, hogy honnan tudta Giuliani meg nem nevezett rejtélyes informátora, hogy az épület le fog omlani, hiszen semmi erre utaló jel nem volt.
The video cannot be shown at the moment. Please try again later.

 

Megtiltotta a roncsok fotózását

A megtervezett „merényletek” bekövetkezése után Giuliani „crimescene”-nek (a bűncselekmény tetthelyének) nyilvánította a ‘Ground Zero’ területét, ezért tilos volt ezután a helyszínről fotókat készíteni. Kulcsszerepe volt Giuliani-nak abban is, hogy a megolvadt acélszerkezetet és a többi elporladt épületmaradványt rendkívül gyorsan elszállítsák és így eltüntessék a bűncselekmény elsődleges nyomait.
Főpolgármesterként éles konfliktusba került azokkal a tűzoltókkal, akik a helyszínen felmérték,hogy itt irányított robbantásról és épületbontásról volt szó. Rudolf Giuliani civilként a nemzetközi biztonsági ipar egyik vezetője lett. Ennek tudható be az is, hogy 2005. július 7-én ő is ott volt Londonban, amikor a merényletsorozatra sor került, és még azt is elmondotta, hogy Liverpool Street-i szállodájában jól hallotta a robbanásokat. Giuliani is Benjamin Netanjahu baráti köréhez tartozik. Annak a napnak a reggelén, amikor Giuliani New York főpolgármestere lett, mindketten ugyanabban a szállodában tartózkodtak. Giuliani volt Izraelnek a fő támogatottja a 2008-as elnökválasztáson.
Az AIPAC (American-Israel Public Affairs Committee – Amerikai-Izraeli Közügyek Bizottsága) rendszeresen vezeti azt a nyilvántartást, amelyben az Izraelt támogató és politikai tisztségre pályázó amerikai politikusok szerepelnek. Valamennyi pályázó a szerint kap pontokat, hogy mennyire elkötelezett Izrael iránt. Giuliani ennek a listának az élén áll. Izrael és az amerikai zsidó szervezetek iránti elkötelezettségét jól mutatja, hogy választási kampánya során az egyik szaúdi-hercegtől tíz millió dolláradományt kapott, amit azonban visszaküldött, mert az adományozó bírálta Izraelt, és 9/11 hivatalos magyarázatához is fűzött megjegyzéseket.











































Törvénytelen romeltakarítás a szakértői vizsgálatok kihagyásával

Kevin Ryan ‘Demolition access to the WTC Towers’ című oknyomozó és tényfeltáró munkájának a negyedik része a romoknak – Manhattan „Ground Zero”-nak elnevezett helyéről történő – eltávolításával, és a hivatalos magyarázat tarthatatlanságának a bizonyításával foglalkozik. Kevin Ryan megállapítja, hogy az összeomlott tornyok maradványainak a gyors elszállítása és a helyszín rendbetétele a bűncselekmény álcázását szolgáló hivatalos verzió szempontjából rendkívül fontos volt.
A Tűztechnika című lap főszerkesztője megírta, hogy a bizonyítékok ilyen módú megsemmisítése törvénytelen.  Rámutatott, hogy a törvények szerint a nagyobb katasztrófák során keletkezett romokat meg kell őrizni, hogy kideríthessék mi történt és fejleszthessék az épületeket és tűzmegelőzési technikákat. A kormány megszegte a törvényt amikor megsemmisítette a Világkereskedelmi Központ romjait.
A romeltakarítás során három new york-i hivatalos személy is nyilatkozott a tragédiáról. Elsőként Rudolf Giuliani, New York főpolgármestere, utána Richard Sheirer, a Katasztrófaelhárító Hivatal igazgatója, valamint Mike Burton, New York Építésügyi Hatóságának a helyettes vezetője. A romeltakarítást pánikszerű gyorsasággal végezték, hogy minél előbb eltávolítsák a megolvadt és összegubancolódott acélból és más anyagokból álló törmelékhalmazokat, amelyek független szakértői vizsgálat tárgyai lehettek volna. A romeltakarítást Charles Thornton és Richard Tomasetti mérnökök vezették, az LZA/Thornton Tomasetti cég részéről. Charles Thornton később a WTC-tornyok összeomlásával kapcsolatosan a NIST szaktanácsadója lett. Richard Tomasetti a maradványok eltakarításáért, valamint a több-százezer tonna megolvadt acél elszállításáért és újrafelhasználásáért volt felelős. Ryan kiemeli, hogy Richard Tomasetti azt állította: nem tudott arról, hogy később majd ténymegállapító helyszíni vizsgálatokra kerül sor. Az LZA/Thornton Tomasetti világcég öt fővállalkozóval végeztette el a „Ground Zero” megtisztítását a több-százezer tonna törmeléktől. Az öt fővállalkozó az AMEC építésszerelő, a Bevis kölcsönbérleti, a Tishman, a Tully és a Turner építőipari vállalatok voltak. Valamennyinek több alvállalkozója is volt. Ők elsősorban a kézzel történő hulladékeltávolítást végezték. Kevin Ryan tényfeltáró munkája során megállapította, hogy az alvállalkozók közül több cég is az olasz maffia bűnöző-csoportjaival állt kapcsolatban. A Bevis Lend Lease 278 millió dollárt kapott az Egyesült Államok kormányától közreműködéséért, az AMEC Construction Management 65,8 millió dollárt, a Tully Construction 76 millió, a Turner Construction pedig 39 millió dollárt. Ha ezeknek a cégeknek a vállalkozási díjait összehasonlítjuk azzal, hogy az amerikai kormány a FEMA részére 2002-ben készített ‘Building Performance Study’-jáért csak 600 ezer dollárt, a NIST számára pedig a három éven át készült ‘Final Report’-ért csupán 20 millió dollárt fizetett, akkor már láthatjuk, hogy az épületmaradványok rohammunkában történő eltakarítását végző cégeket nagyon jól megfizették.

7. Pentagon: Miért nincs nyoma repülőgépnek?

A hivatalos jelentés szerint egy Boeing gép csapódott a Pentagon épületébe. A becsapódás tüzet okozott, majd kis idő elteltével a becsapódással sújtott épületrész leomlott. A hivatalos jelentés fényében a körülményeket megvizsgálva kiderül, hogy semmilyen bizonyíték nincsen Boeing gép jelenlétére, viszont számtalan konkrét bizonyíték áll rendelkezésre ennek cáfolatára. A bizonyítékok és tények ismeretében ma már kijelenthető, hogy nem repülőgép, hanem egy kisebb robotgép (drón), vagy cirkáló rakéta hatolt az épületbe, az épületrész leomlását és a tüzek egy részét pedig előre telepített robbanó anyagok okozták. Lássuk tehát a bizonyítékokat.

 

Egyetlen kép sem készült a repülőgépről

Bár a pentagon a világ egyik legjobban őrzött létesítménye, érdekes módon az állítólagos repülőgépről egyetlen képet sem hoztak nyilvánosságra. Se a biztonsági kamerák, se a közeli benzinkút biztonsági kamerái, se civilek nem készítettek (vagy nem hozták nyilvánosságra) olyan felvételt, melyen akár a repülőgép egy részlete is látszódna. A becsapódásról összesen 4 képet hoztak nyilvánosságra, melyek nagyon rossz minőségűek, és nem látható rajtuk repülőgép.










 

A pentagonnal szemben lévő benzinkút biztonsági kameráinak egy része tökéletes rálátással volt a Pentagon becsapódással sújtott épületrészére. Azonban a merénylet után nem sokkal az FBI emberei megjelentek a benzinkúton, és lefoglalták az összes felvételt. Furcsamód ezen felvételeket egyáltalán nem hozták nyilvánosságra. Vajon miért nem? Erre csak egy ésszerű magyarázat van, mégpedig az, hogy a felvételek cáfolták volna a katasztrófáról közzétett hivatalos álláspontot.



 

 

 

 

 

 

 

 

A Boeing gép teljesen eltűnt az épületben, pedig be sem fért volna.

A főleg másodlagos média által nyilvánosságra került nagy-felbontású, a leomlás előtt és a leomlás után készült képek arról tanúskodnak, hogy az épületben a becsapódás során keletkezett nyílás egyértelműen sokkal kisebb, mint amibe egy Boeing gép fizikailag beleférne. Azonban az épületen kívül egyáltalán nem találtak (és a képeken sem láthatóak) repülőgéproncsokat. Ezen tények alapján, ha a repülőgép sem az épületbe nem került, sem az épületen kívül nincsen, akkor kijelenthető, hogy nem is létezett, mivel az nem lehetséges, hogy elpárolgott a becsapódás pillanatában.
pentagonxox3

 

Függöny, könyv, zászló is túlvészelte a tüzet, mely az épület összeomlását okozta.

Bár a hivatalos jelentés szerint az ütközéskor keletkező tűz úgy meggyengítette az acél tartóoszlopokat, hogy az épületrész részben annak következtében omlott össze, furcsamód az előkerült nagy-felbontású fotók arról tanúskodnak, hogy műanyag monitorok, fa íróasztalok, egy kis asztalon lévő könyv és még egy zászló is jól láthatóan sérülés, és égés-mentesen túlvészelte a szörnyű tüzet, pedig a le nem omlott épületrész közvetlen szélén helyezkedtek el. Ez egyértelműen bizonyítja, hogy nem okozhatta a keletkezett tűz az épületrész leomlását, hanem az épület előzetes épületbontási preparáción kellett hogy átessen.
PENTAGON-KOLLAGE_with_text_thumb.jpg
nagyon részletes kép (katt rá)
 

Mesterséges tűzfészkek messze a leomlott résztől

További bizonyíték arra vonatkozóan, hogy előzetes preparáció történt, hogy a becsapódási ponttól relatíve messze is találhatóak hevesen égő lokalizált tüzek. Az előkerült fotókon jól látható ahogy kicsapnak a lángok az ablakokon. Ez csak úgy lehetséges, ha az égő üzemanyag a becsapódáskor az épületen belül 17 ablaknyi épületrésszel odébb sodródott úgy, hogy a fa bútorokat, a zászlót és a kis asztalon álló könyvet teljesen sértetlenül hagyta, és a köztes épületrészekben sem okozott egyáltalán tüzet. Ez fizikailag képtelenség.
források:
- 2012. Drábik János írásának részletei (Leleplező 2012/4)

http://www.scribd.com/doc/120808404/9-11-tragediaja-es-a-tenyek
- egyéb internetes források






9/11 Államilag támogatott bűntetteinek bizonyítékai



2. rész: Háttérinformációk




Óriási csalások bizonyítékai semmisültek meg

Pentagon: 2300milliárd dollár elpárolgása (a nyomozati anyagok elégtek)

rumsfeld-trillions.1305181708w500A CBS esti híradójában Donald Rumsfeld, akkori védelmi miniszter nyilatkozatban ismerte el, hogy sem ő, sem a Pentagon főszámvevője, Dov Zakheim, nem tudott a nyomára jutni annak a 2300 milliárd dollárra rúgó összegnek, amely szőrén-szálán eltűnt a Védelmi Minisztérium költségvetéséből. A hatalmas összeg eltűnésének kinyomozását a pénzügyi és számviteli részleg végezte a C szektorban (éppen a leomlott épületben) egészen a Pentagonba való becsapódás pillanatáig. A tragédia következtében a nyomozáshoz szükséges összes számviteli anyag és bizonyíték megsemmisült.
The video cannot be shown at the moment. Please try again later.

WTC4-5: Több milliárd dollárnyi arany elszállítása szept. 10-én.

Ugyanezen a napon, vagyis 2001. szeptember 10-én, ismeretlen személyek a World Trade Center épületegyüttesének negyedik és ötödik épületéből néhány kamiont megpakoltak több milliárd dollár értékű arany- és ezüstrúddal. Ezeket az említett épületekben működő Canadian Nova Scotia Bank, valamint a Commodity Exchange (COMEX), vagyis az árutőzsde páncélszekrényeiből rakták át nagy titokban a szállítóautókra.

WTC7: Az ENRON világcég botrányos csődjének nyomozati anyagai elégtek.

Másnap, 2001. szeptember 11-én, a korábban botrányos körülmények között csődbe jutott ENRON világcég valamennyi dokumentuma a tűz martaléka lett a US Securities and Exchange Commission, a SEC (az Egyesült Államok Értékpapír és Tőzsdefelügyeleti Bizottsága) hivatalaiban, amikor a WTC-7-es épülete összeomlott.
Ezeknek a dokumentumoknak a megsemmisülése sok milliárd dollár perköltséget és kártérítést, valamint pénzbüntetést takarított meg a Wall Street pénzintézeteinek a spekulánsai számára.

WTC1: 3500 milliárd $-nyi hamis államkötvény eladás dokumentumai semmisültek meg.

Meg kell említeni azt is, hogy Dr Jim Willie, pénzügyi szakértő megállapította: a Cantor Fitzgerald cégnek az Északi Toronyban lévő irodáiban volt elhelyezve az a dokumentáció, amely tanúsította, hogy 3500 milliárd dollár értékben adtak el hamis államkötvényeket az Egyesült Államok Államkincstára havi kötvényaukcióin. Az Északi Torony összeomlásával ezek az iratok mind megsemmisültek. A Cantor Fitzgerald cég szakértői összehasonlították a washingtoni Államkincstár által közölt deficit mértékét a kincstár által havonta áruba bocsátott kötvények mennyiségével és árával. Így állapították meg, hogy a deficit finanszírozásához szükséges mennyiségen felül 3.5 trillió dollár értékben több kötvényt bocsátottak áruba. A főáramlatú tömegtájékoztatás 11 éven át nem foglalkozott ezzel a kérdéssel, és egyik képviselője sem tett fel kellemetlen kérdéseket az illetékeseknek erre a horribilis összegű csalásra vonatkozóan.

Larry Silverstein milliárdos haszna az előrelátó biztosításkötésből

Két hónappal előtte szerezte meg a bérleti jogot

Larry-Silverstein-A milliárdos ingatlantulajdonos, Larry Silverstein, két hónappal a tragédia előttszerezte meg 99 évre a WTC épületegyüttes haszonbérleti jogát. Attól a New York Port Authority-től, amelyet a Rockefeller-dinasztia alapított, és irányított évtizedeken át tulajdonosként. A WTC komplexum 33 éves történetében egyszer se került sor tulajdonosváltásra. Silverstein korábban a ‘United Jewish Appeal’ (Egyesült Zsidó Segélyszolgálat) elnöke volt. Ez a legnagyobb és legtekintélyesebb cionista szervezet, amely pénzt és támogatást gyűjt és nyújt Izrael számára.
Silverstein első ténykedése volt, hogy új tulajdonosként megváltoztatta a WTC-komplexum biztonsági szolgálatát. Az erre a célra igénybe vett új vállalat, a Securacom, illetve mai nevén a Stratasec volt. George W. Bush testvére, Marvin Bush volt ennek az egyik igazgatója, és Marvin unokatestvére, Wirt Walker pedig az ügyvezető elnöke. A Securacom nemcsak ellátta a szükséges elektronikus védelmi-rendszerekkel a Világkereskedelmi Központot, de ez volt az a cég, amely gondoskodott a Washington melletti Dulles Nemzetközi Repülőtér és a United Airlines légi közlekedési vállalat (innen szálltak fel a WTC-be ütköző repülőgépek) biztonságáról is. Mindkettő telephelye kulcsszerepet játszott a 2001. szeptember 11-én bekövetkezett terror-támadásokban.
Silverstein (bevallottan) maga rendelte el a WTC-7-es tornyainak az irányított összeomlasztását, amikor személyesen adta ki az utasítást 9/11 délutánján arra, hogy „húzzák le az épületet” (pulled down). Silverstein ezt egy a CBS által kiadott dokumentumfilmben ismerte el. Silverstein-t azóta se hallgatták ki a hatóságok, hogy miért is adta ki ezt az utasítást és azt miért hajtották a beosztottjai végre. A 47 emelet magasságú WTC-7-es épületet egyébként a Silverstein Associates nevű beruházó vállalat építette az 1980-as években.
A CBS dokumentumfilm részlete
The video cannot be shown at the moment. Please try again later.

Kiterjesztette a biztosítást TERROR-cselekményekre is

Silverstein volt az egyetlen, aki biztosítási szolgáltatást követelt, és a bekövetkezett kár teljes összegének a megtérítését igényelte. Silverstein jelentősen megemelte a biztosítás terjedelmét, amikor két hónappal a katasztrófa bekövetkezését megelőzően aláírta a haszonbérleti-szerződést. A biztosítási összeg 3,6 milliárd dollár volt, de Silverstein talált egy olyan homályos értelmű rendelkezést a biztosítási feltételek között, amelyek lehetővé tették a számára, hogy két önálló kártérítési igényt nyújtson be arra hivatkozással, hogy a két Torony összeomlása két elkülöníthető terrorcselekmény következménye, ezért két különböző terror-támadásnak minősül jogi szempontból. Silverstein tehát csak 2001. júliusa óta volt haszonbérlőként a WTC-komplexum tulajdonosa, mégis 7,2 milliárd dollár kártérítést követelt magának, amit a bíróság nagyrészt meg is ítélt a számára. Silverstein legközelebbi barátja 2001-ben, akivel naponta beszélt telefonon, nem volt más, mint Benjamin Netanjahu.

A tornyokat egyébként is le kellett bontani az azbeszt miatt

Egyébként a WTC-tornyokat előbb-utóbb le kellett bontani, mert azbesztet és azbeszt cementet használtak a felépítéséhez. Ennek a 20. században széles körben használt építési anyagnak az egészségkárosító hatását viszonylag későn bizonyították be. Finom-szemcséi lebegve oszlanak el a levegőben és az épületekbe beépített szerkezetekből folyamatosan leválva távoznak. Belégzése nyomán a tüdőrák gyorsan kifejlődik. Egészségkárosító hatása miatt a fejlett ipari országokban – így Amerikában is – betiltották. Ezért rendelték el a hatóságok a WTC-tornyok lebontását is. Ha azt szabályosan, a hagyományos módszerek szerint végzik el, akkor az rendkívül sok pénzbe került volna. A WTC-tornyok irányított robbantással történő összeomlasztása ezt a feladatot nemcsak gyorsan és olcsón oldotta meg, hanem még több milliárd dolláros hasznot is hozott a 9/11-nek nevezett multikomponens terror-akció kitervelőinek és profi végrehajtóinak.
 
 

Már a New York Times szerint sem hisznek a kormánynak!



Már 2004. novemberében a 10.700 megkérdezett személyből 89% igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy a kormány elhallgatja-e az igazságot 9/11-gyel kapcsolatban. A Washington Post 2006. szeptemberében feltett kérdésére, hogy hisz-e valamilyen összeesküvési elméletben, amely szerint a kormány maga is benne volt 9/11-ben, 97.000-en, a megkérdezettek 67%-ka válaszolt igennel. Egy hónapra rá a New York Times és a CBS által megkérdezettek 81%-ka gondolta úgy, hogy a kormányzat rejteget valamit és letagadja, hogy volt előzetes tudomása 9/11-ről. Hasonló eredménnyel járt a Zogby Poll közvélemény-kutatása is 2007. októberében.
Az amerikaiak többsége tehát kezdettől fogva szkeptikusan fogadta a hivatalos magyarázkodást. Ez érthető, hiszen olyan különleges megerősítéssel ellátott épületek, mint amilyen a WTC 7-es számú felhőkarcolója volt, nem omlanak össze egy mérsékeltnek és korlátozottnak minősíthető épülettűztől. Az egyenként 485 ezer tonnás, 110 emeletes tornyok sem dőlnek össze a szabadesést megközelítő gyorsasággal csupán azért, mert repülőgép csapódott hozzájuk és az viszonylag alacsony – 500 Celsius – hőfokú tüzet okozott egy körülhatárolt kisebb épületrészen. Ugyancsak nem morzsolják szét az ilyen kisebb tüzek az ikertornyok egyenként százezer tonnára rúgó betontábláit száz millimikronnál is kisebb szemcséjű porrá, kevesebb mint 15 másodperc alatt.

Az irányított robbantás tényének kimondása súlyos következményekkel járna

A szakszerűen végrehajtott robbantásos épületbontás tényét hivatalos részről nehéz elfogadni, mert igen súlyos következtetéseket kellene levonni belőle. Egyedül New York-ban 2606-an haltak meg, köztük 479 közalkalmazott. Ez utóbbiak közül 343-an tűzoltók voltak. Ennek az előre megfontolt bűncselekménynek 2977 ártatlan személy esett áldozatul, ha hozzászámoljuk a Pentagon ellen végrehajtott merénylet áldozatait is. Az állítólagos 19 arab merénylő személyazonossága máig kérdéses. Aki végigrágja magát a már eddig feltárt bizonyítékokon, kénytelen elfogadni, hogy itt egy szörnyűséges bűncselekményt hajtottak végre.
De kik lehettek ezek a rejtve maradt bűnözők? Miként készíthették elő hidegvérrel ezt a tragédiát és miért? S ha ezt egyszer megtehették büntetlenül, miért ne tehetnék meg ismételten? S ha tudjuk a ténybeli igazságot, hogyan védekezhetünk ellene a jövőben? Kevin Ryan segít a válaszadásban. Idézett munkájában felderít minden lényeges részletet és a bizonyított tényeket szembesíti a hivatalos verzió bizonyítatlan, felületes és önellentmondó állításaival.

Dov Zakheim cionista rabbi és a hiányzó dollár-trilliók

99Dov Zakheim, aki ekkor a Pentagon számviteli vezetőjeként dolgozott, kiváló könyvszakértő, de emellett felszentelt rabbi és lelkes cionista is volt. Ezt támasztja alá, hogy az amerikai mellé felvette az izraeli állampolgárságot is. Zakheim volt 2001. májusától 2004. márciusáig a Pentagon főszámvevője. Amikor George W. Bush még texasi kormányzó volt, Dov Zakheim lett az egyik legközelebbi tanácsadója. Ő tett javaslatokat arra az ifjabb Bushnak, hogy milyen döntéseket hozzon a védelmi-technológia vonatkozásában. Tanácsokat adott neki a közel-keletre vonatkozó ügyek stratégiai kérdéseiben is. Amikor beindult 2000-ben az elnökválasztási-kampány, ő lett az elnökségre pályázó ifjabb Bush külpolitikai tanácsadója.
Dov Zakheim ezt megelőzően a ‘Systems Planning Corporation’, az SPC ügyvezető igazgatója volt. Innen került a Pentagonhoz védelmi miniszter-helyettesi és számviteli vezetői beosztásba 2001. májusában. Bush elnök kinevezése nyomán 2001. május 4-én foglalta el ezt a fontos állást. Nagyon is elgondolkodtató az a tény, hogy ezt követően rövid idő alatt nyoma veszett a Pentagonban három trillió dollárnak (1 trilliót amerikai számolási mód szerint – 1000 milliárdnak tekintünk). Ez a tetemes összeg szőrén-szálán eltűnt, és azóta sem találták meg a felelősöket.
Dov Zakheim volt az ügyvezető-irányítója az ‘SPC International Corporation’-nek, amely az SPC-nek az egyik leányvállalata volt. E leányvállalat hatáskörébe elsősorban a politikai, a katonai és a gazdasági konzultáció tartozott. Az ‘SPC International Corporation’-nek is volt egy alvállalata, a ‘Tridata Corporation’, amely felügyelte a WTC ellen 1993-ban végrehajtott „terrorista támadás” nyomozását. A Tridata fontos, első kézből származó információkat nyújthatott a Világkereskedelmi Központ biztonsági rendszerére és építészeti tervrajzaira vonatkozóan.
Dov Zakheim szoros kapcsolatban állt az izraeli kormánnyal, nemcsak azért, mert kettős lojalitással bíró izraeli és amerikai állampolgár, hanem azért is, mert tagja volt a háttérhatalom olyan fontos szervezetének, mint a ‘Council on Foreign Relations’, a CFR (a Külkapcsolatok Tanácsa). Ő volt a neoliberális-neokon ideológiának az egyik megalapozója az Egyesült Államokban. Társszerzőként részt vett a ‘Heritage Foundation’ (ez az alapítvány a cionista pénzhatalmi világelit egyik fontos gondolati műhelye, amely közel száz millió dolláros évi költségvetéssel működik, és 710 ezer támogatója van, köztük a dúsgazdag 1%-hoz tartozó milliárdos pénzemberek) által készített terjedelmes politikai röpiratnak, a „Rebuilding America’s Defenses: Strategy, Forces and Resources for a New Century”-nek (Újjáépíteni Amerika Védelmét: Stratégia, Erők és Erőforrások az Új Évszázadban) a megfogalmazásában. Ezt az értekezést az ‘American Enterprise Institute’-hoz, az AEI-hez, tartozó „Project for a New American Century, PNAC”, elnevezésű kutatócsoport publikálta. Ebben az értekezésben a Bush-kormányzat egész ideje alatt érvényesülő átfogó világstratégiát fogalmazták meg még 9/11 előtt egy évvel.

 

Kell egy új Pearl Harbor”

Ebben a politikai röpiratban olvashatjuk: Szükség van egy katasztrófa méretű katalizáló eseményre – egy új Pearl Harbor-ra.” Egy ilyen eseménnyel lehet megváltoztatni az amerikai közvélemény háborúellenes beállítódását és rávenni az amerikaiakat arra, hogy támogassanak egy nagyobb méretű háborút a Közel-Keleten. A pénzhatalmi elit által finanszírozott főáramlatú értelmiségi-szervezetek és tömegtájékoztatás nyomban elfogadta ezt a nézetet, mint mértékadó álláspontot, amelyhez igazodni kell.
2004-ben jelent meg az interneten a Truthseeker (igazságkereső) nevű honlapon egy írás, amelynek „The Mastermind Behind 9/11?” (Kik voltak 9/11 háttérirányítói?) volt a címe. Ebből idézünk:

Távirányítású repülési rendszerek, WTC tervrajzok

Figyelemmel arra, hogy Zakheim rabbinak hozzáférése volt a Boeing 767-es tartályrepülőgépekhez, a távirányítású repülési-rendszerekhez, továbbá, figyelemmel a PNAC dokumentumban kifejtett nézeteire, igen valószínűnek tűnik, hogy ténylegesen Ő a 2001. szeptember 11-én, New York-ban bekövetkezett állítólagos terrorista támadásoknak az egyik kulcsszereplője. Zakheim rabbinak hozzáférése volt a WTC épületkomplexumra vonatkozó dokumentumokhoz, köztük az épületek szerkezeti elemeire vonatkozó tervrajzokhoz, és egy sor más fontos információhoz. Ezekhez a Tridata Corporation-nél végzett munkája során juthatott, amikor ez a cég WTC elleni, 1993-ban végrehajtott bombamerénylet körülményeit vizsgálta. Zakheim-nek hozzáférése volt az SPC révén a távirányítású technológiához is, valamint azokhoz a Boeing repülőgépekhez, amelyeknek a bérlésére vonatkozó szerződéseket ő tárgyalta meg a Pentagon egyik magas-beosztású képviselőjeként. Végül meg kell azt is említeni, hogy ahhoz a radikális politikai csoporthoz tartozott, amelynek a tagjait a Leo Strauss-i neokonzervatívoknak neveztek. Ők a PNAC kutatócsoporton keresztül erőteljesen szorgalmazták a Közel-Kelet hatalmi viszonyainak az alapvető átrendezését.”

9/11 első főpróbája az FBI jegyzőkönyvezett közreműködésével.


080607-nyt-wtc93A WTC-tornyok ellen 1993-ban végrehajtott és a 9/11 egyik főpróbájának tekinthető első robbantási kísérlet már jelezte, hogy mohamedánokból álló csoportok átgondolt stratégia alapján terrortámadásokat szimulálhatnak. A New York Times írta meg 1993. október 28-i számában, hogy az 1993. február 26-i WTC elleni bombatámadásbanfelelősség terheli az Egyesült Államok titkosszolgálatait is. A WTC ellen intézett első merénylet idején New Jersey-ben működött egy iszlám csoport, amelyet egy ott élő vak egyiptomi vallási vezető irányított. Ennek a csoportnak afganisztáni veteránok és egy volt egyiptomi katonatiszt, Emad E. Salem, voltak a tagjai. Az ő irányításával műtrágyából és dízel-olajból robbanószerkezetet állítottak elő.
Ezek a muszlim veteránok a CIA közvetítésével kerültek az Egyesült Államokba. Az egyiptomi bombakészítő, Emad Salem, az FBI informátora lett, és a felügyelőtisztjével folytatott tárgyalásait rendszeresen hangszalagra vette. Így az is rögzítésre került, hogy az FBI illetékese ígéretet tett: maga az FBI fogja ártalmatlan anyagra kicserélni a veszélyes robbanótöltetet a tervezett terrorista-cselekmény előtt huszonnégy órával. Amikor a mohamedán veteránok egy furgonba ülve a WTC-hez hajtottak „agrárbombájukkal”, az FBI szolgálatában álló egyiptomi joggal feltételezhette azt, hogy ténylegesen nem kerül sor robbanásra.
A tetteseket le lehetett volna tartóztatni, és az FBI érdemeket szerezhetett volna magának azzal, hogy eredményesen meghiúsított egy terrorista-cselekményt, amelyet mohamedán terroristák akartak elkövetni.Ehelyett az történt, hogy az FBI a robbanóanyagot nem cserélte ki. A bomba felrobbant, ezren megsebesültek, hatan meghaltak. Az akciót tényekkel bizonyíthatóan az amerikai titkosszolgálat pénzelte. A magnóra rögzített beszélgetések leírt változata szerint Salem panaszt akart benyújtani az FBI washingtoni központjához, amiért – annak New York-i részlege – ígéretének megfelelően nem tette ártalmatlanná a bombát. John Anticev, az FBI ügynöke, azonban lebeszélte Salem-et erről.
A New York-i bíróság később elítélt néhány mellékszereplőt. Így Salameh-et, aki a merénylethez használt robbanóanyagokat szállította, valamint Omar Abdul Rahman sejket, a csoport szellemi vezetőjét hosszú szabadságvesztés büntetésekre ítélték annak ellenére, hogy egyértelműen bizonyítást nyert, hogy a terrorista műveletet az FBI szervezte és tartotta az ellenőrzése alatt. Az FBI komoly konfliktusba került a kémiai laboratórium vezetőjével, akinek azt tanácsolta, hogy hamisítsa meg a laboratóriumi eredményeket a WTC elleni merénylet büntetőperének a vádlottjai terhére.
A perben, 1995-ben, Dr Frederic Whitehurst bebizonyította, hogy az FBI Bűnügyi Laboratóriuma megtévesztő, illetve hamis bizonyítékot nyújtott be több jelentős bűnesetben, és eskü alatt vallotta, hogy az FBI hamis és megtévesztő módon „tudományosnak” nevezett jelentéseket agyalt ki. Nyomást gyakorolt két tudós munkatársára, hogy hamis tanúvallomást tegyenek a vád állításainak alátámasztására a WTC elleni merénylet elkövetéséért felelősségre vont személyek ellen.
Az FBI azért, hogy a valódi tények ne derülhessenek ki, példa nélkül álló módon a ‘terrorizmus támogatása’ címén büntetőeljárást indított a vádlottak egyik védője, Lynne Stewart ellen. A Szövetségi Nyomozó Iroda mindenkit meg akart félemlíteni, akinek hiteles tudomása volt arról, hogy valójában mi történt a WTC elleni első merénylet során. Az FBI-nak már ekkor is az volt a stratégiája, hogy el kell fogadtatni a közvéleménnyel az iszlám és a terrorizmus összefonódását. Az FBI által megrendezett bombamerénylet másik stratégiai célja az volt, hogy ösztönözze a törvényhozókat a rendőrállami módszerek bevezetésére.

Miért nem készült kép a géprablókról a reptereken?


Az ismertetett körülményekre figyelemmel kell választ adnunk a következő kérdésekre:
·      Miként kerülhettek fel „muszlim géprablók” a repülőgépekre anélkül, hogy egyetlen képet is készítettek volna róluk a szóban forgó repülőterek zártláncú televízióinak a kamerái? (az FBI visszautasította, hogy nyilvánosságra hozzon akár egyetlen képet is a géprablókról ami a reptereken készült)    
·    Miért van az, hogy a beszállást végző személyzet közül senki nem tanúsította, hogy látott volna arabkinézetű fiatalembereket felszállni az ominózus járatokra?
·      Hogy lehet az, hogy semmilyen más egyéb nyom nem maradt, ami arab merénylőkre utal?
·      Hogyan lehetséges az, hogy a szakértelmükről és alaposságukról híressé vált izraeli biztonsági emberek nem voltak képesek kiszűrni a gyanúsan viselkedő utasokat?

Hogyan vészelte át a lángtengert a géprabló útlevele?

satam passportAz FBI állítása szerint a WTC tornyok mellett lévő egyik utcában megtalálták Satam Al Suqami (az egyik állítólagos géprabló) útlevelét égésnyom nélkül szinte sértetlen állapotban. Jogosan merül fel a kérdés, hogyan vészelhette túl az útlevél azt a hatalmas lángtengert, amit a becsapódáskor meggyulladó üzemanyag okozott, és látható volt a tudósításokban? Megalapozottan kijelenthető, hogy hamis, kreált bizonyítékról van szó.

Kik voltak a bűnbaknak használt arab terroristák?


Mohamed Atta” furcsamód héberül beszélt, és szerette a disznóhúst

Rudi Deckers, a Floridában működő pilótaképző iskola elnöke, így emlékezik vissza a terrorista csoport vezetőjének kikiáltott „Mohamed Atta”-ra:
Nos, amikor Atta itt volt, számos alkalommal találkoztam vele az épületben, és tudtam, hogy a beiratkozott diákok közé tartozik, és többször szót váltottam vele, amolyan PR (közönségkapcsolati) módra, és megkérdeztem tőle, honnan jött. Próbáltam kommunikálni vele. Megtudtam róla, hogy Hamburgban élt és beszél németül. Ezért egyik alkalommal mikor találkoztam vele, németül szóltam hozzá, mivel hollandállampolgár vagyok és magam is beszélek németül. Több kérdést is intéztem hozzá németül, de üres tekintettel nézett rám, és egyetlen kérdésemre sem válaszolva tovább ment.”
atta390-3Ez a bizonyos Atta lehet, hogy nem sokat értett németül, viszont jól tudott héberül. Ez a „Mohammed Atta” Floridában szívesen fogyasztott disznóhúst (az Iszlám tiltja a disznóhús-evést) és több különböző személyazonossági dokumentummal és útlevéllel rendelkezett. Ezt a barátnője, Amanda Keller állítja, aki modellként dolgozott, és maga is tudott héberül. Amanda Keller próbára is tette Mohammed Atta-t, aki ekkor bebizonyította, hogy folyékonyan beszél héberül, és így meggyőzte barátnőjét. Szívesen jártak partikra, éjjeli szórakozóhelyekre, szerették a gyorsjáratú autókat, a kaszinókat, és a kokaint sem vetették meg.

Az igazi Atta útlevelét ellopták

Az igazi Mohammed Atta-tól, aki Hamburgban élt és építészmérnök hallgató volt, 1999-ben ellopták az útlevelét. Ez tette lehetővé, hogy személyazonosságát is ellopják. Az igazi Atta aszkéta, halk szavú és mélyen vallásos volt, távol tartotta magát a nőktől és félt a repüléstől. Ha mégis arra kényszerült, hogy repülőgépre szálljon, akkor egy speciális gyógyszert szedett be, amit a lánytestvére adott neki. Azt állítják róla, hogy őt 2001.szeptember 11-e után megölték, miután szeptember 11-én telefonon beszélt az apjával.
Ami a floridai „Atta”-t illeti, ugyanabban az utcában lakott, ahol az izraeli „művészeti diákok” is lakást béreltek. Ennek az izraeli közösségnek a vezetője, Hanan Serfati, több lakóházat is bérelt a környéken. Ő maga abban lakott, amely közel volt ahhoz a postahivatalhoz, ahol a Huffman Aviation Repülőiskola diákjai is béreltek postaládákat.
9/11 reggelén „Mohammed Atta” legfontosabb feladata az volt, hogy Portlandba utazzon, és csomagját (tele Koránnal) a Boston-i Repülőtérre továbbítsa. Ezt a csomagot nem kellett felvinni a repülőgépre, hanem az a repülőtéren maradt. Többek között ezért nem volt szükség arra, hogy ő is felszálljon valamelyik gépnek a fedélzetére.




Véletlen-e, hogy csak 1 izraeli halt meg a merényletekben?


Szeptember 13-án a new york-i izraeli Konzul azt közölte, hogy 4 izraeli vesztette életét az Ikertornyok elleni merénylet során. Ez a négyes szám azonban csökkenni kezdett.
A WTC-tornyokban közismerten a nemzetközi pénzvilág vezetőintézményei működtek, ezért reális feltételezés volt, hogy esetleg több izraeli állampolgár is életét vesztette.
2012-ben még úgy tudtuk, hogy 1, vagy esetleg 3 izraeli halt meg. Egyik, mint turista, aki éppen rossz-időben tett látogatást a felhőkarcolóban. Kettő pedig a repülőgépeken. Egy héttel később Bush elnök azt közölte, hogy 130 izraeli veszítette életét, de közülük 129-ről kiderült, hogy még élnek. A New York Times 2001. szeptember 22-én megerősítette három izraeli halálát. Vagyis ketten a repülőgépeken, és egy pedig – Daniel Lewin – a toronyban vesztette életét.

Odigo szoftverrel figyelmeztették az Izraelieket a merényletek előtt

images9/11 reggelén az Odigo nevű izraeli cég kapott egy előzetes figyelmeztetést két órával a merényleteket megelőzően. Az Odigo kutatóközpontja Herzliya-ban, Izraelben van. Itt van a Moszad központjais. Az Odigo New York-i hivatala két háztömbre volt a WTC épületeitől. Ez az Odigo kirendeltség kapott figyelmeztetést az izraeli központból. Alex Diarandis, a cég alelnöke, elmondotta:
Arról szólt az üzenet, hogy valami nagy esemény fog történni rövid idő múlva és ez be is következett szinte nyomban a figyelmeztetés után.”
Az Odigo specialitása egy „emberkereső és megtaláló” technika, amely lehetővé teszi a használónak, hogy gyors üzenetet továbbítson emberek nagy csoportjának, valamilyen közös ismérv alapján úgy, hogy a használó névtelenségben marad és teljes mértékben megőrzi magánszféráját. Ilyen közös ismérv lehet az, hogy az illető izraeli állampolgár. Ez lehet az egyik magyarázata annak, hogy 9/11 tragédiája során egyetlen olyan izraeli állampolgár sem halt meg, akinek a munkahelye a Toronyépületekben volt. Aki meghalt, mint már jeleztük, turistaként tartózkodott ott.
A már bemutatott  Comverse (az eredeti írásban. – szerk.) cég és az Odigo hosszú partneri kapcsolattal rendelkezik, és együtt fejlesztették ki azokat a szupergyors kommunikációra alkalmas eszközöket és szolgáltatásokat, amelyeket ma már széles körben vesznek igénybe.

 

Izraeli tőzsdespekulációk a merényletek előtt


9/11 tragédiáját megelőző hetekben elsősorban 2001. augusztus 26 és szeptember 11-e között pénzügyi spekulánsok egy csoportja nagyarányú eladásokat hajtott végre a világ nagy tőzsdéin, elsősorban azokat a részvényeket shortolták meg, amelyeknél számítani lehetett a nagyarányú részvényár-csökkenésre. A SEC (az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsde felügyeleti Bizottsága) vizsgálatot folytatott a spekulánsokbeazonosítására, és megállapította, hogy túlnyomó többségük izraeli állampolgár volt. A shortoló spekulánsok elsősorban azt a harmincnyolc részvényt támadták meg, amelyeknél szinte bizonyos volt a nagyarányú értékcsökkenés, a tervbe vett merényletek következményeként. A legnagyobb tételekben spekuláló pénzemberek Torontóban és Frankfurtban shortolták meg a kiválasztott harmincnyolc részvényt.
A ‘short selling’ (rövidre eladás) olyan tőzsdei művelet, amelynek során a spekuláns elad egy harmadik félnek nagy mennyiségben részvényeket, amelyeket aztán visszavásárol tőle akkor, amikor a részvényárak nagyot estek. Ez a spekuláció arra utal, hogy egyes bennfentesek rendelkeztek előzetes információval a bekövetkezett tragikus eseményekről.
források:
- 2012. Drábik János írásának részletei (Leleplező 2012/4)

http://www.scribd.com/doc/120808404/9-11-tragediaja-es-a-tenyek
- egyéb internetes források








9-11 Államilag támogatott bűntetteinek bizonyítékai


3. rész: Politikai tervezettség







Milyen szerepe volt Izrael hírszerző-szerveinek?




Az a repülőtéri biztonsági cég – a Huntleigh, USA – amely felelős volt mind a bostoni, mind a newarki repülőterek biztonságáért a 9/11 tragédia idején – az ICTS-nek (az International Consultants on Targeted Securitynek – Célzott Biztonsággal Foglalkozó Nemzetközi Tanácsadók-nak), egy izraeli őrzővédő vállalatnak volt a leányvállalata. Az ICTS-nek ezt a leányvállalatát az izraeli hadsereg parancsnoki beosztásban lévő korábbi tisztjei és a tel aviv-i kormány hírszerzési és biztonsági szervezeteinek a veteránjai irányították. Ők valamennyien szoros kapcsolatban álltak a Moszaddal, Izrael Nemzeti Hírszerző Ügynökségével.

Cégek, melyek „véletlenül” mindenhol ott voltak

ICTS_MossadAz ICTS az izraeli El Al légitársaság, és az izraeli nemzetbiztonsági szolgálat, a Sin Bét egykori alkalmazottainak az összefogásából jött lére 1982-ben. Az ICTS az elmúlt három évtizedben a biztonsági ipar egyik jelentős nemzetközi tényezőjévé vált. Fennállása óta huszonkét országban hozott létre telephelyeket, és 2012-ben már ő biztosította a repülőterek biztonságát, többek között Franciaországban, Nagy-Britanniában, Spanyolországban, Romániában, Oroszországban.
Az ICTS több amerikai repülőtérrel is szerződéses kapcsolatban állt, egészen 2001. szeptember 11-ig. Ezt követően az utasok közvetlen ellenőrzését kivonták Amerikában a magáncégek hatásköréből és átadták a ‘Transportation Security Administration’-nek, a TSA-nak, azaz a Közlekedésbiztonsági Hatóságnak. Ami 9/11-t illeti, az ICTS hatáskörébe tartozott a bostoni Logan repülőtér, valamint Newark repülőterének a biztonsági felügyelete New Jersey-ben, amint már utaltunk rá. 2001. szeptember 11-én, a terrorakciót végrehajtó négy repülőgép közül kettő innen szállt fel. Ugyancsak az ICTS látta el Párizsban a Charles Gaulle repülőtér biztonsági szolgálatát, amikor Richard Reid 2001. december 22-én a cipőjébe rejtett robbanószerrel feljutott az Amerikába induló egyik repülőgépre. Az ICTS egyik társvállalata, az I-SEC, amelynek a leányvállalata, a Pro-Check International, a PI, ellenőrizte a buszközlekedés biztonsági rendszerét Londonban 2005. július 7-én.
I-SECEzen a napon került sor a 7/7 számmal jelölt londoni robbantásokra. Több egymással kapcsolatban álló öngyilkos merényletet hajtottak végre a londoni metrón, július hetedike reggelén a csúcsforgalom idejében. Az elkövetők brit állampolgársággal rendelkező mohamedán férfiak voltak, akik közül három pakisztáni, egy pedig jamaicai származású volt. Három bomba a londoni metró szerelvényein, egy pedig a Tavistrock téren egy emeletes buszban robbant. A robbanószerkezet házi készítésű pokolgép volt, amelyeket az elkövetők hátizsákban vittek, és saját maguk hoztak működésbe. Ötvenhat ember halt meg, hétszázan megsebesültek. Az ICTS az I-SEC-en és a PI-n keresztül tehát jelen volt több súlyos merényletnél, illetve merényletkísérletnél. Miután az ICTS biztonsági szakvállalat, ezért elgondolkodtató, hogy nem sikerült megakadályoznia sem a merényleteket, sem a merényletkísérleteket. Erre felfigyelt több izraeli lap is. A Ha’aretz és a Jerusalem Post gyanúsnak találta az izraeli biztonsági cégek feltűnő sikertelenségét.
1996-ban Menachem Atzmon-t választási pénzekkel elkövetett csalásért elítélték Izraelben. Az ő üzlettársa, Ezra Harel vette át Bostonban és Newark-ban a repülőterek biztonsági-rendszerének az irányítását, amikor az ICTS megvásárolta 1999-ben a Huntleigh USA-t. Sajátos „véletlenek” folytán az UAL Flight 175 és az AA 11 járat gépei, amelyek a hivatalos verzió szerint beleütköztek az Ikertornyokba, valamennyien Boston-ban szálltak fel. Egy harmadik járat, az UAL 93, amely állítólag Pensylvania-ban zuhant le, viszont a Newark-i repülőtérről szállt fel. Még megjegyezzük, hogy Atzmon közeli barátja volt annak az Ehud Olmertnek, aki Ariel Sharon után az izraeli kormány élén állt. Atzmon-t azért ítélték el, mert hamis nyugtákat adott visszamenőleg a Likud számára érkezett kampánypénzekre vonatkozóan.
ComverseKét izraeli vállalat, a Comverse és az Amdocs rendelkezik lehallgató technológiákkal. Ezek lehetővé teszik nagy távolságból is a beszélgetések lehallgatását..

Minden olyan bizonyíték szigorúan titkos, mely kapcsolatba hozza IZRAELT 9/11-el…

Carl Cameron a Fox News tévében elmondotta: 2001. szeptember 11-e óta több mint 60 gyanúsan viselkedő izraelit igazoltattak vagy vettek őrizetbe. A terrorizmus ellenes jogszabályok, illetve a bevándorlási törvények megszegése miatt vonták őket felelősségre. Több aktív izraeli katonai személy is volt az őrizetbe vettek között. Egy részük elbukott a poligráfos hazugságvizsgálat során, amikor azt kérdezték: milyen tevékenységet folytattak Amerika ellen az Egyesült Államokban? Arra nem volt bizonyíték, hogy az izraeliek közvetlenül is részt vettek a merényletekben. A nyomozók szerint adatokat gyűjtöttek a merényletekről még azok végrehajtását megelőzően. Ezeket azonban eltitkolták az amerikai hatóságok elől. Amikor Cameron tudakozódott a részletek iránt, a vizsgálóbíró elutasította a választ arra hivatkozva, hogy
Minden olyan bizonyíték szigorúan titkos, amely kapcsolatba hozza Izraelt a szeptember 11-i eseményekkel”.
The video cannot be shown at the moment. Please try again later.

Az izraeli cég bizonyítottan kémkedik a fehér ház után

mq1Carl Cameron tényfeltáró sorozata, amelyet a Fox News tévé 2001. decemberében sugárzott azt is bemutatta, hogy az izraeli ellenőrzés alatt álló Amdocs miként szerelte fel a Fehér Házban a csúcstechnológiával működő kommunikációs-rendszert az 1990-es évek közepén. E műsor nyomán az FBI megpróbálta felmérni, hogy milyen mértékben képes az izraeli hírszerzés lehallgatni a Fehér Házba érkező és az onnan kiinduló telefonhívásokat. Ugyanezt felmérte az NSC, a Pentagon, és a Külügyminisztérium vonatkozásában is. Bizonyított ténnyé vált, hogy az Amdocs folyamatosan kémkedik a Fehér Ház után.
Izraeli vállalat 1 héttel 9/11 előtt költözött el a WTC-ből
zim_logoAz izraeli állam irányítása alatt működik a ‘Zim Israel Navigation’ hajózási vállalat, amely nyolcvan teherhajóval rendelkezik, és a világ kilencedik legnagyobb szállítmányozási vállalata. Ennek a cégnek kétszáz alkalmazottja dolgozott az Északi Toronyban. Egy héttel 9/11 előtt a ZIM mind a kétszáz alkalmazottjával elköltözött a WTC-ből és teljesen kiürítette hivatali helyiségeit. A bérleti-szerződés megszegéséért kifizette az ötvenezer dollár büntetést is. Az elköltözésre vonatkozó döntést már hat hónappal korábban közölte a cég és azzal indokolta, hogy bérleti díjat akar megtakarítani.

Moszad-ügynökök tánccal ünnepelték a tornyok leomlását

A New York Times számolt be arról, hogy öt fiatal izraeli, szokatlan módon – táncolva – fejezte ki örömét a WTC-tornyok összeomlása során. A Hudson-folyó partján helyezték el felvevőgépeiket az Ikertornyok felé beállítva. Amikor pedig bekövetkezett az összeomlás, gratuláltak egymásnak. Amikor a rendőrség őrizetbe vette a feltűnően viselkedő filmezőket, kiderült, hogy valamennyien a Moszad ügynökei. Valamennyien az ‘Urban Moving Systems‘ nevű kereskedő cég részére dolgoztak, amelynek nem volt értékelhető vagyona. Amikor tulajdonosa Izraelbe távozott, az a kereskedés azonnal bezárt. A 9/11-t követő hónapokban a Moszad számos alvóügynökét tartóztatták le az Egyesült Államokban, de közülük csak hatvanat vettek őrizetbe.

Izrael leállíttatja az oknyomozó TV-műsorokat

anti_defamation_league_beclowns_itself_again-460x307A Fox News és több más TV által sugárzott oknyomozó műsor hatására azAnti-Defamation League, ADL’ (Rágalmazás-elleni Liga) vezetője,Abraham Foxman, felkereste a legfontosabb tömegtájékoztatási szervezeteket. Felelősségre vonta őket a sugárzott műsorokért, hozzátéve, hogy You’re killing us!”vagyis „Megöltök minket!”. A különböző tömegtájékoztatási intézmények legfelső vezetőit valósággal elárasztották a telefonhívások, a levelek és az e-mailek. Az olyan zsidó szervezetek legfőbb vezetői, mint az ADL, az AIPAC (Amerikai-Izraeli Közügyek Bizottsága, amelynek hatvanezer tagja van), valamint a CAMERA (Committee for Accuracy in Middle-East Reporting in America – A Közel-keletről Pontosan Tájékoztató Amerikai Bizottság) képviselői látogatást tettek a Fehér Házban, és követelték az izraeli kémekre vonatkozó tényfeltáró műsorok beszüntetését a tömegtájékoztatási intézményekben.
A legtekintélyesebb amerikai-zsidó szervezetek vezetőit az aggasztotta, hogy az oknyomozó és tényfeltáró műsorok kapcsán kiderült, hogy egy jól szervezett izraeli kémhálózat működött az Egyesült Államokban.
ClipLegalább százhúsz operatív hírszerző érkezett Izraelből az Egyesült Államokba. Azt állították magukról, hogy „művészeti tanulmányokat folytató diákok”, akik ajtóról-ajtóra járva műalkotásokkal kereskednek. Figyelemreméltó volt, hogy ezek a diákok párhuzamosan utazgattak azokkal, akikből később 9/11 géprablói lettek. A Fox News dokumentumokkal bizonyította, hogy ezek a művészeti hallgatók behatoltak katonai támaszpontokra, ahol semmiféle művészeti tevékenység nem folyt. Más műsorok és jelentések bizonyították, hogy mintegy kétszáz izraeli kémet lepleztek le a katonai személyzet, az elektronikai szakértők, a lehallgató specialisták, és a robbantási szakértők körében. Ez utóbbiak a magas építmények gyors és irányított lebontásában voltak járatosak. Az izraeli ügynökök egy részét akkor tartóztatták le, amikor szigorúan őrzött kormányépületekbe, valamint harmincegy katonai bázisra hatoltak be. Az egyik hivatalos kormányzati memorandum megállapította, hogy Houston-on és Dallas-on kívül New York és Florida államokban, és még további hat tagállamban hatoltak be szigorúan őrzött helyekre.
A zsidó szervezetek vezetői eredményesen avatkoztak közbe, mert 2001. december 12 és december 15 között az FBI, a DEA (Drug Enforcement Administration – Kábítószer Rendészeti Hatóság) és az INS (Imigration and Naturalization Service – Bevándorlási és Állampolgársági Szolgálat) arról tájékoztatta a Fox News-t, hogy nem volt semmiféle kapcsolat a „művészeti diákok” és 9/11 tragikus eseményei között. Ha folytatják ilyen értelmezésben a műsorsorozatot, akkor az valójában a „karriergyilkosság” egyik formája lesz. 2001. december 16-án eltávolította honlapjáról a ‘művészeti diák kémhálózat’ sorozatra vonatkozó információkat.
A tekintélyes és jól informált ‘Jane’s Intelligence Digest Online’ ehhez a döntéshez a következő megjegyzést fűzte: „Meglehetősen furcsa, hogy az Egyesült Államok tömegtájékoztatása mellőzi azt, ami a legfontosabb műsornak bizonyult a szeptember 11-i terrortámadások óta – vagyis azt, ami az Amerikában folytatott nagyarányú izraeli kémtevékenység állítólagos felszámolását mutatja be.”
DEAEzt kiegészíthetjük a ‘Palm Beach Post’ című floridai napilap információjával, amely szerint a DEA jelentése megállapította, hogy az izraeli „művészeti diákok” valamennyien a közelmúltban fejezték be katonai szolgálatukat Izraelben és a többségük az izraeli hadsereg hírszerzésénél, az elektronikai lehallgatással foglalkozó, valamint a robbantási-tüzértechnikai egységeknél kapott kiképzést.

Michael Chertoff elengedi a letartóztatott Moszad ügynököket

ChertoffMichael Chertoff (aki Tom Ridge utóda lett az Egyesült Államok Belbiztonsági Minisztériuma, Homeland Security Department, HSD élén 2005. február 15-én, és egészen 2009. január 21-ig betöltötte ezt a fontos tisztséget) a 9/11 után felgöngyölített izraeli kémhálózat több mint száz őrizetbe vett tagját nemcsak szabadon engedte, de arról is gondoskodott, hogy minél gyorsabban visszatérhessenek Izraelbe és elérhetetlenné váljanak az amerikai nyomozószervek számára.
Chertoff 2001-től 2003-ig az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumának a büntetőjogi részlegét vezette. 2003 március 5-én George W. Bush kinevezte a Szövetségi Fellebbezési Bíróság egyik bírájává. Chertoff azonnal intézkedett annak az öt Moszad ügynöknek a szabadon bocsátása érdekében, akiket az FBI a 9/11 merényletek elkövetése napján vett őrizetbe. Michael Chertoff New Jersey-ben született a tekintélyes talmudista tudós, Gershon Baruch Chertoff rabbi gyermekeként.
Mivel elkötelezett cionista volt, a zsidó szervezetek nyomban gondoskodtak arról, hogy ő irányítsa a Washington-i Igazságügyi Minisztériumban a büntetőügyeket. Miután teljesítette azt a megbízatást, hogy kivonja a büntetőeljárás alól az izraeli kémeket, tizenkilenc hónapig bíráskodott, majd pedig – mint már utaltunk rá – ő került a Belbiztonsági Minisztérium élére. Chertoff hatalmas karriert futott be igen rövid idő alatt. Üstökösként való felemelkedését a hatalom csúcsára az a szükséghelyzet kényszerítette ki, hogy a cionista pénzhatalmi elit számára rendkívül kockázatos volt az őrizetbe vett izraeli kémek elleni büntetőeljárás folytatódása. Ezért nyomban a saját bizalmi emberük kezébe kellett adni az ezek feletti állami kontrollt.




A pénzhatalmi világelit a tettes


A pénzhatalmi világelit nemcsak a zsidó nép nemzeti otthona számára hozta létre Izraelt, hanem a saját világstratégiai érdekeinek az érvényesítésére is. Ez a globális hálózattal rendelkező szervezett magánhatalom kezdettől fogva a sajátjának tekintette, és különleges támogatásban részesítette Izraelt, amelyet előretolt helyőrségnek használt a világ egyik legfontosabb térségében érdekei védelmében. A zsidó nép békés menedékhelynek szánt nemzeti otthona így frontországgá vált, titkosszolgálatainak és hírszerző szervezeteinek, köztük a Moszadnak, pedig egyre több operatív feladatot kellett ellátniuk a cionista pénzhatalmi világelit számára. Ma már tudjuk, hogy Izraelnek és titkosszolgálatának, a Moszadnak, több köze volt 2001. szeptember 11-i tragikus eseményeihez, mint ahogy arról eddig a világ közvéleményét tájékoztatták. Olyan független oknyomozó-újságírók, tényfeltáró-kutatók és elfogulatlan elemzők, mint Kevin Ryan, Alan Sabrosky, Kevin Barrett, Justin Raimondo, Texe Mars, Susan Lindauer, Gwenthy Todd, Marianne Williamson, Paul Craig Roberts, James Petras, Franklin Lamb, Barry Chamis, és sokan mások – eltérő szemléletük, értékrendjük és kutatási módszereik dacára sem zárják ki azt a lehetőséget, hogy Netanjahu és támogatói azért törekednek egy Irán elleni háború kirobbantására (természetesen az Egyesült Államok bevonásával), mert csak a zsidó-keresztény kultúrkörhöz tartozó Nyugat és az iszlám világ között kitörő nagyobb háború akadályozhatja meg, hogy hivatalosan is kiderüljön Izraelről: titkosszolgálata, a Moszad állt profi irányítóközpontként a 2001. szeptember 11-i terrorista merényletek mögött.
Alan_S-_JCS_on_IRANAlan Sabrosky, aki többek között a Pentagonhoz tartozó Stratégiai Tanulmányok Intézete tudományos munkatársa volt korábban, 2012-ben újból megerősítette, hogy nemcsak feltételezi, de teljes bizonyossággal állítja, hogy a 9/11 merénylet-sorozat a Moszad – vagyis Izrael és a felette álló cionista pénzhatalmi világelit akciója volt. Sabrosky szerint, ha az amerikaiak többsége ezt valaha is megtudja, akkor az rendkívül hátrányos lehet Izrael, mint állam, és az izraeliek, mint közösség számára.

Moszad: “Megtévesztéssel kell háborúzni”

mossad-150x150Az amerikai hadsereg speciális katonai ismereteket nyújtó főiskolája (US Army School for Advenced Military Studies) által készített tanulmányról a Washington Post 2001. szeptember 10-én számolt be. A tanulmány szerzői ezt írták a Moszadról: „Mindenre alkalmas. Könyörtelen és ravasz. Képes arra, hogy amerikai erőket vegyen célba, és úgy tüntesse fel, mintha az palesztinai/arab támadás lenne. (Wildcard. Ruthless and cunning. Has capibility to target US forces and make it look like a Palestinian/Arab act.)” 9/11 után George Freeman állapította meg honlapján (www.startfor.com: Jadczyk, 110.), hogy a mai nap nagy győztese, szándékosan vagy se, az izraeli állam. Nem kérdés, hogy Izrael vezetése megkönnyebbülhet.
Nick Kollerstrom és Jim Fetzer állapítja meg ’9/11 and Zion: What Was Israel’s Role? – 9/11 és Cion: Mi volt Izrael szerepe?’ (http://www.veteranstoday.com/2012/08/22/911-and-zion-what-was-israels-role/) című tanulmányukban: „Meg kell értenünk, hogy a Moszad hogyan működik az operatív irányítást végző profi ügynökeivel, katsasaival és sayanim-jaival. Egy adott időpontban mindössze 30-37 hivatásos operatív tiszttel rendelkezik, akiket katsas-nak neveznek. Azért képes hatékonyan működni viszonylag kevés profi ügyintézővel, mert egy sokkal nagyobb létszámú – önkéntes zsidókból álló – segítő csoport áll a rendelkezésére. Ők az Izrael határán kívül élő sayanim-ok. Ez a rendszer lehetővé teszi a Moszad számára, hogy csak egy csontvázszerű (minimális) létszámmal működjön. A Moszad mindig ahhoz a mottóhoz tartotta magát, hogy By way of deception, shall you make war! – Megtévesztéssel kell háborúzni!’”

Évtizedekkel előbb kitervelték a „War on terror” stratégiát


Netanjau már több évtizede ajánlotta a „war on terror” stratégiát.

41897Netanjaunak bizonyíthatóan kulcsszerepe volt 9/11 előkészítésében. 1979-ben Jeruzsálemben tartott nemzetközi terrorizmussal foglalkozó konferencián (Jerusalem Conference of International Terrorism, JCIT) mondott beszédébenfelvázolja azt a stratégiai tervet, amely később a „war on terror” elnevezést kapta. Ennek lényege, hogy háborút kell viselni Izrael ellenségei ellen.
Aki elolvassa Netanjahunak a JCIT konferencia után publikált könyvét, annak látnia kell, hogy Netanjahunak dokumentálhatóan meghatározó szerepe volt a ‘war on terror’ stratégiájának a kidolgozásában. Ebben a témakörben fontos nézeteket fejtett ki a „Fighting Terrorism: How Democracies Can Defeat Domestic andInternational Terrorism?” (Harc a terrorizmus ellen: Hogyan győzhetik le a demokráciák a belföldi és nemzetközi terrorizmust?) című könyvében 1995-ben. Számos beszédet is mondott erről a kérdésről. Figyelemreméltó az, amit 2001. június 21-én tartott a Jewish Agency (Zsidó Ügynökség) közgyűlésén. Ennek főbb megállapításai így foglalhatóak össze: A palesztinok felelősek a közel-keleti konfliktusért. A fennálló államok legitim módon viselnek háborúkat, mert a társadalmak tökéletlenek. A palesztinok háborúja nem legitim, mert nincs államuk és reguláris hadseregük. Ezért terroristának minősülnek. Ezek a palesztin terroristák tudatosan támadnak polgári személyeket, az izraeliek válasza önvédelem. Ezek az izraeli válasz-akciók a küzdő felek ellen irányulnak.
Arafat és a palesztinai hatóság Izrael elpusztítására törekszik és a terrorizmus illegitim eszközeit használja. A palesztinok magatartása jogellenes, az izraelieké viszont jogos. A terrorista rendszerek a legkülönfélébb terrorista módszerekhez nyúlnak. A terror csak akkor hasznos a számukra, ha annak költségei kisebbek, mint azok az előnyök, amelyekhez a terrorizmus révén juthatnak. A terrorizmus leküzdése csak úgy lehetséges, ha az azt folytató rezsim igen magas árat fizet érte.
 

Bush:  „vannak a demokráciák, és a terrorista államok”

2001. szeptember 11-én megtörtént az a „csoda”, amely ezt a távoli óhajnak tűnő stratégiai célt megvalósítható közelségbe hozta. George W. Bush, az Egyesült Államok Szenátusának és Képviselőházának az együttes ülésén 2001. szeptember 20-án már így fogalmazott:
george_w_bush73Válaszunk sokkal több lesz, mint azonnali megtorlás és elszigetelt csapásmérés. Ne egyetlen csatára számítsanak az amerikaiak, hanem hosszú hadviselésre, amely más lesz mint minden előző, amit eddig láttunk. Sor kerülhet drámai ütközetekre, amelyek a TV képernyőin is láthatóak, és olyan álcázott hadműveletekre, amelyek siker esetén is titokban maradnak. Megfosztjuk a terroristákat a támogatástól, egymás ellen fordítjuk és egyik helyről a másikra üldözzük őket egészen addig, amíg nem találnak sem menedéket, sem nyugalmat. Fellépünk azokkal az államokkal szemben, amelyek támogatják, vagy befogadják a terroristákat. Valamennyi országnak a világ minden részén választania kell: vagy velünk van, vagy a terroristákkal. Mától kezdve azokat az országokat, amelyek továbbra is befogadják, vagy támogatják a terrorizmust, az Egyesült Államokkal szemben ellenséges rendszerű államnak fogjuk tekinteni. A civilizált világ Amerika oldalán van. Világos számára, hogyha ez a terrorbüntetés nélkül marad, akkor saját városaik, saját polgáraik lehetnek a következő célpontok. A terror, amelyet nem torolnak meg, nem csak épületeket dönthet romba, de fenyegetheti a legitim kormányok stabilitását is.”
communist-green-join-partyGeorge Bush idézett mondataiból megállapíthatjuk, hogy álláspontja szerint az Egyesült Államoknak nemcsak joga, de egyenesen kötelessége bármely államnak és országnak a megtámadása, ha Amerika döntéshozói úgy gondolják, hogy a célponttá vált ország potenciálisan veszélyt jelenthet az Egyesült Államok érdekeire. Bush elnök ebben a beszédében közvetlen ellenségként az Al-Kaida terrorszervezetet és az afganisztáni Talibán-kormányt nevezte meg. Amikor a legitim kormányok stabilitásáról beszélt, két részre osztotta a világ államait. Egyrészt olyanokra, amelyeknek legitim kormányzatai vannak, másrészt terroristákra, továbbá olyan államokra amelyek szembeszállnak a legitim kormányokkal, illetve támogatást és menedéket nyújtanak a terroristáknak. Bush úgy gondolta, hogy az első csoport támogatja az Egyesült Államokat, a második viszont a terroristákkal tart. A világnak ez a felosztása a sztálinista kommunizmus propagandájára emlékeztet. Ekkor a Szovjetunió és szövetségesei alkották a béketábort, amely ‘legyőzhetetlen’, és mindenki más, aki a békeellenes erőket támogatta az imperialista ‘háborús uszítók’ táborához tartozott.

Barry Chamish: “Ezek nem jobboldali cionisták voltak, hanem baloldaliak!”

barry_chamishBarry Chamis, aki a szókimondó radikális cionista személyiségek közé tartozik, részletesen írt Chrisopher Bollyn „Solving 9/11” című könyvéről. Keményen bírálta Bollyn állításait, de ugyanakkor kénytelen volt elismerni, hogy amit könyvében állít, az alapvetően igaz, és valóban a pénzhatalmi cionista érdekcsoportok szervezték meg 9/11-t a Moszad és annak szupertitkos amerikai hálózata segítségével. Chamis hozzáteszi: ezek azonban nem a jobboldali cionisták voltak, akikhez ő is tartozik, hanem a baloldali munkáspárti cionisták.

 

Osama bin Laden elhallgatott nyilatkozata


r-OSAMA-BIN-LADEN-large570A globális média már a merénylet napján rázendített az utasításba kapott témára, hogy a merénylet hivatalos gyanúsítottja Osama bin Laden. A Szaúd-Arábiai milliomos és egykori CIA ügynök neve, az emberek fejében összekapcsolódott az égő és összeomló felhőkarcolók látványával. Osama bin Laden valójában tiltakozott ez ellen a sajtókampány ellen. A globális média irányítói minden további nélkül kideríthették volna, hogy vajon tényleg Afganisztán, Tora Bora nevű hegyvidékén lévő barlangból irányították-e ezt a csúcstechnológiát és rendkívüli szakértelmet igénylő merényletsorozatot.
Osama bin Laden 2001. szeptember 28-án urdu nyelven nyilatkozatot tett közzé a Karachi-ban megjelenő Ummaut nevű pakisztáni napilapban. Ebben kifejti:
Az Egyesült Államoknak önmagán belül kell megkeresnie a tetteseket. Ezek az emberek az amerikai rendszer részei, de ellene vannak. Ők azok, akik ezt az évszázadot az iszlám és a kereszténység közti konfliktus századává akarják tenni (…) Vajon nem Bush-elnök, vagy bármely más amerikai elnök-e az, aki nem képes felelősségre vonni Izraelt az emberi-jogok megszegéséért? Nem arról van-e szó, hogy az Egyesült Államokban létezik egy kormány a kormányon belül? Ezen a titkos kormányon kell számon kérni, hogy kik hajtották végre a merényleteket (…) Már leszögeztük, hogy nem vagyunk az Egyesült Államok ellenségei. Az ellen a kormányzati rendszer ellen vagyunk, amely más népeket az Egyesült Államok szolgáivá tesz, vagy arra kényszeríti őket, hogy adják fel politikai és gazdasági szabadságukat. Ez a rendszer teljes mértékben az amerikai zsidóság ellenőrzése alatt áll, amely Izraelt az Egyesült Államok elé helyezi. Az amerikai nép maga is ki van szolgáltatva a zsidóknak és arra kényszerül, hogy az általuk lefektetett jogok és elvek szerint éljen.”

Amit az iszlámról nem szoktak említeni

A pénzhatalmi világelit profit- és hatalomorientált értékrendben gondolkodik és az univerzális erkölcsöt, a közérdek és a közjó szolgálatát már rég kiiktatta világuralomra törő stratégiájából. Az iszlám, mint világvallás és kultúra, az univerzális erkölcsöt helyezte az állam és a társadalom fölé. Irán jelenlegi államhatalma fölött ott van – mint legfőbb hatalom – az iszlám tanításaiba foglalt univerzális erkölcs, amelynek mindenki köteles engedelmeskedni. Ennek lényege, hogy szeresd embertársadat úgy, mint önmagadat. Az egyistenhívő monoteista vallások közül egyedül az iszlám az, amely ma is tagadja a kamatot, amely nem más, mint a lopás egy fajtája, mert lehetővé teszi mások munkájának a kisajátítását ellenszolgáltatás nélkül.

 

Az iszlám szerint a KAMAT a LOPÁS egy formája


Az iszlám pénzrendszere és gazdasága magasan a pénzhatalmi világelit kamat-mechanizmussal működtetett pénzrendszere felett áll. Az iszlám ma is az értékelőállító termelő munkának ad elsőbbséget a kamattal történő kisajátítással szemben. A világelit magánpénz-monopóliuma a kamat-mechanizmus következtében erőszakolt növekedésre kényszeríti a világgazdaságot. A pénz felhalmozásának nincs felső határa. A gazdaság viszont nem növekedhet végtelenül véges földünkön. Az emberiségnek fenntartható erőforrásokra, nem pedig elérhetetlen “fenntartható” növekedésre van szüksége. A pénzhatalmi világelit valójában a pusztulásba kényszeríti az emberiséget és ezért a halál kultúráját képviseli. Ezzel szemben az iszlám, mint világcivilizáció, amely vállalja az univerzális erkölcsöt, vele a közérdek és a közjó szolgálatát, az élet kultúráját képviseli. Irán tehát sokat támadott spirituális forradalmával a Nyugat fölé kerekedett. Fiatalok által lakott, erős ország.

Miért erőlteti Izrael az Irán elleni háborút?


Az egyik lehetséges válasz erre, hogy Izrael csak egy nagyobb közel-keleti konfliktus árnyékában menekülhet meg a lelepleződéstől és tagadhatja továbbra is bűnrészességét a 9/11 merényletben. Egy másik kézenfekvő ok lehet az, hogy az euró-atlanti térséget ellenőrző pénzhatalmi világelit hatalma a világ pénzügyi rendszerének az irányításán nyugszik. A válságba jutott dollár csak úgy tudja betölteni a világpénz szerepét, ha továbbra is csak érte lehet a világpiacon megvásárolni az energiahordozókat, elsősorban a kőolajat és a földgázt. Ezért a pénzuralmi világelit számára létkérdéssé vált, hogy a maga számára biztosítsa a Közel-kelet és a közép-ázsiai térség feletti hegemóniát.
A globális erőviszonyok változása arra utal, hogy Ázsiába kerül fokozatosan a világgazdaság súlypontja, és Kína lesz a világ első számú gazdasági hatalma. Kína és India egyre inkább rá van utalva az iráni energiahordozókra. Kína gyors fejlődése részben attól függ, hogy számíthat-e hosszútávon az iráni kőolaj és földgáztartalékokra. Ebben az értelemben Irán a mérleg nyelvévé vált. Ha sikerül a Nyugatnak a saját oldalára állítania, akkor részben fékezni tudja Kína gyors erősödését, és a pénzhatalmi világelit irányítása alatt álló Egyesült Államok továbbra is a legnagyobb gazdasággal és a legerősebb hadsereggel rendelkező szuperhatalom maradhat.
A cionista pénzhatalmi világelit által létrehozott Izrael tölti be a Nyugat számára az előretolt katonai helyőrség szerepét a közel-keleti térségben. Regionális hegemóniája azon nyugszik, hogy egyedül Izrael rendelkezik a Közel-Keleten nukleáris fegyverekkel, a becslések szerint 200-400 bevethető atombombával. Izrael nukleáris monopóliuma veszélybe kerülhet, ha Irán valóban megszerzi azt a nukleáris ipari hátteret, amely lehetővé tenné a számára, hogy végszükség esetén, védekezés céljából, maga is előállítson nukleáris robbanószerkezeteket.
Az illetékes nemzetközi szervezetek Iránt szigorúan ellenőrzik, amely csatlakozott az ‘Atomsorompó-egyezményhez’ is. Izrael hivatalosan, de jure, nem ismerte el, azonban ténylegesen, de facto, nem is tagadja, hogy ilyen nukleáris fegyverekkel rendelkezik. A nemzetközi szervezetek, az atomhatalmak – köztük az Egyesült Államok – Izraelt már a nukleáris hatalmak közé sorolják. Irán és Izrael vonatkozásában a nemzetközi közösség azonban kettős mércét alkalmaz.
A pénzhatalmi világelit a jelek szerint Izraelt, és annak jelenlegi kormányának vezetőit bízta meg azzal, hogy élezze ki a konfliktust Iránnal, amely geopolitikai helyzeténél (területi nagyságánál és lakossága létszámánál) fogva a közel-keleti térség természetes vezető hatalma. Az izraeli miniszterelnök nem országa lakóinak a biztonsága, hanem a pénzhatalmi világelit hegemóniája érdekében élezi a feszültséget Iránnal szemben.
Az Izraelben élőknek nem érdeke egy nagyobb méretű közel-keleti háború kirobbantása, amely nehezen tartható korlátok között, és a méreteinél fogva rendkívül sebezhető Izraelt pedig elpusztíthatja. Netanjahu számára tehát csak ürügy, hogy Irán bizonyítottan békés nukleáris programjával riogat. A valódi célja olyan rezsimváltás kikényszerítése Iránban, amely ezt az országot a pénzhatalmi világelit, a Nyugat hegemóniája alá helyezi. Iránnak akár meg is maradhat jelenlegi teokratikus rendszere, ha annak legfőbb irányítói engedelmeskednek a Nyugat parancsainak.
Irán átállításához a Nyugat oldalára a világelit tervbe vette “színes forradalom” kirobbantását, de már komolyan mérlegelik a szeparatizmus felélesztését és az ország feldarabolását etnikai viszályok szításával. Dana Rohrabacher, kaliforniai képviselő, az amerikai szenátus külügyi albizottságának vezetője, már hivatalosan is kezdeményezte az Iránban élő azeri kisebbség Azerbajdzsánhoz való csatolásában Washington és Baku együttműködését. Azerbajdzsán átengedte a déli határainál lévő légitámaszpontjait izraeli harcigépek számára, amelyek már ott állomásoznak. A bakui parlamentben úgy emlegetik Észak-Iránt, mint Dél-Azerbajdzsánt. Baku csaknem két milliárd dollár értékben kapott fegyverzetet Izraeltől és a NATO-tól. Azerbajdzsán eddigi patrónusát, Oroszországot, a Nyugat váltotta fel. Egy ‘szomalizált’, ‘balkanizált’ Iránt már könnyebben tudna kezelni a pénzhatalmi világelit, és érdekeinek regionális védelmezője: Izrael.

 

Mi történik 2013-ban Szíriában?


A Szíria elleni külföldi beavatkozás célja is az, hogy szomalizálva az országot, annak ne legyen többé központilag irányított cselekvőképes hadereje, amely el tudná látni az ország védelmét. Központi parancsnokság nélkül nem működik a légvédelem, a légierő, a vegyvédelem. Szíria átjárhatóvá válik az izraeli légierő számára.
Ha a Nyugatnak sikerül kiterjesztenie hegemóniáját Iránra, akkor nyomást tud gyakorolni Kínára. Le tudja fékezni annak gazdasági és katonai felemelkedését a létszükségletté vált iráni energiahordozók adagolásával. A közel-keleti térség feletti hegemónia lehetővé teszi a Nyugat terjeszkedését a közép-ázsiai térség országai felé is. Ha ezeknek a nyersanyagkincseit, energiahordozóit is az ellenőrzése alá tudja vonni, akkor elsősorban továbbra is csak dollárért lehet majd beszerezni a világpiacon az energiahordozókat.
források:
- 2012. Drábik János írásának részletei (Leleplező 2012/4)

http://www.scribd.com/doc/120808404/9-11-tragediaja-es-a-tenyek
- egyéb internetes források












Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése