2015. november 16., hétfő

Az olaj, és a természeti kincsek mellett a drog is kell a cionistáknak



Az olaj, és a természeti kincsek mellett a drog is kell a cionistáknak



Pakisztánban az USA drónok a drogbirodalmat védik

|
Egy elemző azt mondja, hogy a drónok általi légicsapások háborús bűnök és nem a terroristákat célozzák, hanem az US 80 billió dolláros ópiumbirodalmát védelmezik. 
Ennek a ténynek a hátterében benne van, hogy az ENSZ már elítélte Washingtont a törvénytelen drón légicsapások miatt, amik észak-nyugat Pakisztánban civilek százait és egész családokat öltek már meg. A pakisztáni kormány azt is elpanaszkodta már, hogy ezek a háborús provokációk sértik Pakisztán szuverenitását és bírálatokat kellett elviselnie a szüntelen támadásokkal szembeni ellenállás hiánya miatt. A meggyilkolandó célpontok kijelölése Obama elnök személyes jóváhagyásával történik a róla elnevezett “gyilkos-listáról”, ezzel bírót, esküdtszéket és hóhért csinálva az Egyesült Államokból.
A Press TV interjút készített ezzel a kérdéssel kapcsolatban Gordon Duff-fal, a Veterans Today Ohio főszerkesztőjével. Az itt következő párbeszéd az interjú leírása.
Press TV: Az US megöli azt, akit kinevez gyanúsított fegyveresnek. Hogy lehet az, hogy az US csupán vádra hivatkozva embereket gyilkol? A földről nincs begyűjtve semmi bizonyíték, ami ezeknek a célpontoknak vagy embereknek amerika-ellenességére utalna. A légicsapást megelőző felvételek sem mutatnak semmilyen katonai szándékot.
Duff: Nagyon érdekes. A világnak ebben a részében minden tíz éven felüli férfinek van fegyvere. Bárki, akinél fegyver van, fegyveres ellenállónak minősül. És bárki, aki meg lett ölve, az vagy fegyveres ellenálló volt, vagy járulékos kár.
Az igazi kérdés, a háború magyarázata, Pakisztán szuverenitásának tiszteletben tartása sose kerül szóba.
Azt esztelenség állítani, hogy mindenki, akinél egy puska van, minden törzsi tag, minden pastun Pakisztánban, mindenki, aki nem csatlakozott a Narkós Köztársasághoz, amit az Egyesült Államok létrehozott ott, egy fegyveres ellenálló lenne. – Ha valaki teljes őszinteséggel vizsgálja meg az ügyet, rájön, hogy Amerikának nincs más oka a beavatkozásra Pakisztánban, mint a 80 billiós drogbirodalom védelme. Igazából ez az, amit csinálunk ott.
És csak ezt csináltuk végig – Nincs ellenőrzésünk alatt az ország egyetlen darabja se, nem állítottunk fel rendőrséget, nem állítottunk fel hadsereget, nincs hosszútávú tervünk, tömegpusztító fegyvert és al-Qaeda tagokat sem találtunk és egész biztosan nem találtuk meg a felelősöket 9/11-ért sem, mert nem is voltak, ahogy azt minden józan gondolkodású ember tudja.
Azért vagyunk ott, hogy pénzt csináljunk, lopni vagyunk ott, ópiumot növeszteni, heroint csinálni belőle és terjeszteni azt mindenhol a világban – semmi másért. 
PressTV: Az Obama “gyilkos-lista”, az úgynevezett Obama szabály-könyv, amivel az Obama adminisztráció próbálja törvényessé tenni ezeket a dróncsapásokat – Miért van az, hogy az US veszi magának a jogot, hogy törvényesítsen és meghatározzon szabályokat más országok számára?
Duff: Nos, a tények betű szerinti értelmezése – és ez a saját kormányom, és őszintén mondva, én támogatom Obamát – A másik oldalon meg nem lehet ezeket az akciókat másnak venni, mint háborús bűnnek; és mindenki, aki megerőszakolja más népek és nemzetek jogait és önállóságát, elszámolással tartozik, és az Egyesült Államok nem állhat tovább a törvények fölött.
- presstv.ir - 
Fordította: Márton László - Jövőnk.info


Amerikai repülőgép hordozó érkezett a szíriai partokhoz

|
Miközben Törökország a NATO jóváhagyására várt a Patriot rakétaelhárító rendszer saját határa mentén történő telepítéséhez, az Egyesült Államok pedig azzal fenyegetőzik, hogy vegyi fegyverek szír részről történő bevetése katonai beavatkozást eredményezne, az USS Eisenhower megérkezett Szíria partjaihoz, egyértelművé téve, hogy jelentősen nőtt a közvetlen konfrontáció esélye. 
A nyolc vadászbombázó repülőszázadot és 8000 tengerészt, pilótát és tengerészgyalogost szállító anyahajó tegnap, igen rossz időjárási körülmények között érkezett meg a szíriai partokhoz. Az Eisenhower anyahajóhoz a 2500 fős legénységgel rendelkező USS Iwo Jima kétéltű készenléti csoport is csatlakozik. „Jelenleg az amerikai tengerészet 10.000 embere, 70 bombázója és az Iwo Jima kétéltű csapattal együtt legalább 17 hadihajója áll szemben Szíriával, beleértve egy irányított rakétacirkálót és 10 rombolót is. Ezek közül a tengerészeti járművek közül négy Aegis rakétaelhárítóval van felszerelve,” jelenti a DebkaFile.
Az USS Eisenhower azután érkezett meg a szíriai partokhoz, hogy meg nem nevezett amerikai illetékesek kijelentették „az amerikai különleges erők a megfelelő pozícióban vannak, nem kell odaküldeni őket.” Az Australian híradása szerint ez azt jelenti, hogy „a csapatok már a térségben vannak.”
Tegnap Törökország megkapta az engedélyt a NATO-tól, hogy a határ mentén felállítsák a Patriot rakétavédelmi rendszert, azzal az ürüggyel, hogy megvédhessék magukat az Assad rezsim esetleges támadásaival szemben. Egyesek szerint a lépéssel csupán a Törökország által már hónapok óta kért Szíria feletti repüléstilalmi zóna felállítását próbálják közelebb hozni.
A Patriot rakéták csak földről indíthatók, azonban most már a rövid és közepes hatótávolságú ballisztikus rakéták elhárítására alkalmas THAD és Aegis rendszerek támogatásával is kiegészült a védelem. Az USS Eisenhower érkezése egybeesik az elmúlt napokban nagy visszhangot kapott feltételezéssel, miszerint az Assad rezsim vegyi fegyvert készül bevetni az ellenzéki erők ellen, akik között, nem mellesleg, számos, az Obama kormány támogatását élvező Al-Kaida terrorista is található.
Az akció elindításához nem lesz szükség erőink jelentős mozgatására,” nyilatkozta egy amerikai illetékes a London Times-nak tegnap. „Az erő már a helyén van. Túl korai találgatni, hogy mi történne, ha a beavatkozás mellett döntenek. Ez még nem történt meg, ilyen döntés még nem született. Számos opció létezik, de a katonai akciót gyorsan, napok alatt el lehet indítani,” tette hozzá. Geopolitikai szakértők, mint például Pepe Escobar szerint, a NATO erők durva propagandájával ellentétben, elég valószínűtlen, hogy Szíria valóban vegyi fegyverek bevetését tervezné.
Már hat hónappal ezelőtt keringtek olyan hírek, hogy a mindenre kapható lázadókat gázálarcokkal látták el, hogy megrendezzenek egy vegyifegyver-támadást, amit az Assad rezsimre kentek volna, indokot szolgáltatva a NATO katonai támadásra Szíria ellen. Augusztusban egy forrás az Addounia nevű szír hírcsatornának azt mondta, hogy egy szaúdi cég 1400 mentőautót szerelt fel gáz és vegyi fegyverek elleni szűrőrendszerrel, amelyek darabonként 97.000 dollárba kerültek, a szíriai felszabadítási hadsereg lázadói által tervezett vegyifegyver-támadásra felkészülendő. További 400 járművet pedig a csapatok szállítására készítettek fel.
A támadást Szíria számlájára írták volna. Az elit agytröszt Brookings Intézet 2012 márciusában „Szíria megmentése: a rezsimváltás opciói” címmel közzétett jelentésében is egy hasonló forgatókönyvet olvashatunk, amelyben egy megrendezett humanitárius válság ürügyén alkalmaznak külső erőt. A történet Francois Hollande, francia elnök beszédével is egybevág, aki kijelentette, hogy egy vegyifegyver-támadás „legitim okot szolgáltatna a közvetlen intervencióra” a NATO erők által. A DebkaFile szerint a repülőgép hordozó anyahajók érkezése jelzi, hogy „az Egyesült Államok az időjárás függvényében készen áll a közvetlen katonai intervencióra a szíriai konfliktusban.

- Infowars.com -
(Fordította: idokjelei.hu)


Izrael megsértődött Grúziára


|
Vége a kiemelt kapcsolatoknak?
A Szaakasvili-rezsim idején Grúzia egyik legfontosabb külpolitikai partnere az Egyesült Államokon kívül Izrael volt, ám az új grúz vezetéssel a jelek szerint kevésbé jól fognak alakulni a grúz-izraeli kapcsolatok. Erre utal, hogy Avigdor Liberman – egyébiránt kisinyovi születésű - izraeli külügyminiszter határozatlan időre elhalasztotta grúziai útját. Hivatalos indoklás nincs, de a döntés összefüggésben lehet azzal, hogy Grúzia az ENSZ-ben megszavazta, hogy Palesztina megfigyelői státuszt kapjon a szervezetben.
Yuval Fuchs, Grúzia izraeli nagykövete a Rusztavi-2 csatornának azt mondta, Tel-Avivot „váratlanul érte” Grúzia döntése a palesztin-ügyben.
-Nyezaviszimaja Gazeta-
(Fordította: oroszvilag.hu)


Az iráni hadsereg elfogott egy amerikai drónt

|
Az iráni hadsereg december 4-én elfogott egy amerikai Boeing ScanEagle típusú drónt az ország felségterületén belül. A bejelentése után Amerika azonnal cáfolta a hír valódiságát. Az amerikai haditengerészet állítása szerint nekik minden drónjuk megvan. Az Egyesült Államok haditengerészetének szóvivője is tagadta, hogy Irán elfogott volna egy amerikai drónt. A szóvivő kijelentette, hogy egyetlen drónt sem vesztettek kedden a Közel-Keleten. Leszögezte, hogy szigorúan számon tartják, hogy hány pilóta nélküli repülőgép van a térségben.
Az amerikai tagadásra válaszul Ramezán Saríf tábornok, a Forradalmi Gárda szóvivője irónikusan azt javasolta az amerikai parancsnoknak, "számolja meg újra pontosan a drónjait". "Az amerikaiak nem akarják beismerni a kudarcukat, de előbb vagy utóbb bevallják majd, hogy elveszítettek egy pilóta nélküli repülőgépet" - mondta Sarif tábornok, majd hozzátette, hogy ha szükséges, további információkat is közzétesznek a drón elfogásáról. A tábornok elmondása szerint az amerikai gép "katonai létesítményekről és az iráni olajterminálok tevékenységéről gyűjtött információt", amikor "a lehető legkevesebb kár okozásával elfogták". "Kinyertük a drón által rögzített adatokat, így megtudtuk, milyen típusú értesülésekre kíváncsiak az amerikaiak" - tette hozzá a Forradalmi Gárda szóvivője.
Irán szerint az amerikai drón adatokat gyűjtött a Perzsa-öböl térségében, és belépett az iráni légtérbe, amikor a Forradalmi Gárda egyik haditengerészeti egysége elfogta. Ali Fadávi tengernagy, a Forradalmi Gárda tengerészgyalogságának parancsnoka annyit mondott el, hogy egy kisebb méretű repülőgépről van szó, a típusa ScanEagle. Az ilyen eszközöket általában amerikai hadihajókon tárolják.
Egy hónappal ezelőtt, november elsején az iráni erők tüzet nyitottak egy másik, MQ1 típusú, pilóta nélküli amerikai repülőgépre, amely a Busehrben lévő iráni atomerőmű, valamint a perzsa-öbölbeli Hárg-szigeten lévő, legfontosabb iráni kőolajterminál felett végzett megfigyelést. 
Pontosan egy éve vesztette el Amerika a Sentinel névre keresztelt kémrepülőgépét, melynek földre kényszerítéséről szóló iráni híreket a mostanihoz hasonlóan tagadták akkor. Azonban a NATO parancsnoksága alatt működő afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők (ISAF) bejelentették egy pilóta nélküli légi jármű elvesztését. Később az amerikai vezetés mellett dolgozó meg nem nevezett források is elismerték, hogy a gép a CIA irányítása alatt titkos bevetést hajtott végre Iránban, de ennek célját nem nevezték meg.
Irán nemzetközi bíróságon perli be az Egyesült Államokat az ország légterének megsértéséért – jelentette be az iráni külügyminiszter, Ali Akbar Szalehi. A bizonyíték az amerikai ScanEagle drón, amelyet a Perzsa-öböl felett vadásztak le. Washington azonban ezt tagadja.
Hossein Salami dandártábornok kijelentette, hogy az amerikai drón Irán általi befogása azt jelenti, hogy még a hatalmas katonai potenciállal rendelkező Amerika sem győzheti le a perzsa államot. Az iráni katonai siker visszavetheti az USA hadászati terveit. Az amerikai drón elfogása bizonyítja Irán védelmi képességeit, ezért a Nyugatnak és az Egyesült Államoknak felül kell vizsgálnia a viselkedését Iránnal szemben.
Mi csak gratulálni tudunk a büszke iráni népnek, mert az az eredmény amit a szigorú szankció ellenére is el tudnak érni az bámulatos! Bízunk benne, hogy végül a szeretet vezérelte népek győzni fognak a világot terrorizáló cionizmus ellen.
Szekeres Pál - Jövőnk.info


Arafatot megmérgezték?


|
A Palesztin hatóságok engedélyezték Jasszer Arafat holttestének exhumálását. A palesztin nemzeti önkormányzat első vezetőjének földi maradványait egy svájci Radiofizikai Intézet szakértői fogják megvizsgálni. A svájci, francia és orosz szakértők feladata kideríteni, hogy az egykori palesztin vezetőt a polónium 210-es izotópjával mérgezték-e meg vagy sem.
A Lausanne-i székhelyű Radiofizikai Intézet szakemberei Arafat személyes tárgyain a polónium-210 fokozott jelenlétét mutatták ki. Mint ismeretes, az orosz titkosszolgálat (FSZB) volt ügynökét, Alekszandr Litvinyenkót is a polónium 210-es izotópjával mérgezték meg. A vizsgálatokat egy francia bíróság rendelte el, melyhez a nyolc éve meghalt Jasszer Arafat özvegye fordult. 

Harangozó Árpád - Jövőnk.info


Az izraeli gengszter rezsim


|
Az izraeli gengszter rezsim semmibe veszi a nemzetközi törvényeket
A múlt hét folyamán Izrael négy alkalommal hatolt be Gáza területére és törvénysértő módon feltartóztatott egy finn zászló alatt közlekedő humanitárius segélyt szállító hajót. A PressTV egy interjút készített Mark Glenn-nel, az Egyesült Államokbeli Idaho állam Kereszt és Félhold Szolidaritási Mozgalmának képviselőjével az Izrael által elkövetett törvénysértésekről; a palesztinok életének és életkörülményeinek megjavítását célzó erőfeszítések hiányáról; és az izraeli kormány hosszú távú céljairól.
A hírelemzésről készült interjúban részt vett Adie Mormech úr, emberjogi aktivista és Stewart Stogel, a Washington Times levelező-újságírója is.
Press TV: Vendégünk, Stogel úr állítása szerint az izraeliek felajánlották a béketárgyalások folytatását a palesztinoknak. Az ok, hogy ez nem történt meg az, hogy a palesztin hatóságok elutasítottak mindenféle megbeszélést. Valósnak tartja Ön ezt az állítást?
Glenn: Az az ember egy csaló. Része a nyugati, és különösen a washingtoni és New york-i propaganda gépezetnek, ami mindig Izraelből akar áldozatot csinálni.
A tény az, hogy Izrael nagyon abnormális játékos ebben az egészben, és kell, hogy ő...ahogy Mordecai Vanunu egyszer elmondta nekem személyesen, Izraelnek állandóan háborúban kell lennie szomszédaival, különben, mert ez egy összetartó erő a nemzet számára és különben széthullanának. Szóval arról beszélni itt, hogy Izrael tárgyalni akar, nem igaz. Izrael csak egy fajta tárgyalási fajtát ismer: az erőszakost.
A múltban, mikor voltak ajánlatok a helyzet békés rendezésére, Izrael arról hallani se akart, mert amíg a tárgyalások folynak, nincs mód még több föld elrablására és az emberek elállatiasodásra kényszerítésére. Erőszakkal kell elérni azt, a lehető legtöbb erőszakkal.
Press TV: Vendégünk, Stogel úr azt mondja, hogy amíg a PH, a Palesztin Hatóság vezetője Mahmoud Abbaszl visszautasítja a tárgyalásokat, addig az megadja a jogot Izraelnek a támadások folytatására.
Glenn: Teljesen mindegy. A palesztinok ha leülnek a tárgyalóasztalhoz, ahogy azt teszik 20, 30, 40, 50, 60 éve, Izrael találna valami más okot, amivel olyan feltételeket szabna meg arra a találkozóra, hogy az vagy nem történne meg, vagy olyan lenne, mint egy kocsi lapos gumikkal, nem jutna sehova. Így ez csak még több színészkedés, még több játék a szavakkal Izrael tisztességes játékosként való bemutatására ebben az egészben, mikor ez egyáltalán nem így van. A tény az, hogy van itt egy nagyon elmaradott vallásra és politikai ideológiára épített nemzet, ami az összes földet akarja a Nílus és az Eufrátesz között.
És így, ez az egész beszéd a békéről és a tárgyalásokról csak egy ködösítés, hogy Izrael több időt nyerjen a régióban való elhelyezkedésre, ahol még több bomlasztást vihet végbe, hogy még több területet kaparintson meg. Mikor Netanyahu Jeruzsálemről, mint fővárosról beszél – Izrael osztatlan fővárosáról, ezt ő egy vallási szemszögből mondja, mert ótestamentumuk tanításai között van, hogy a zsidók ellenőrzésük alá fogják vonni, és el fogják foglalni az egész területet a Nílus és az Eufrátesz között, és Jeruzsálem véletlenül pont ott helyezkedik el.
És ezeknek a területeknek kellene kormányozniuk a világ többi részét, különösen a történelem mostani szakaszában, mert Izrael nem egy kis föld elfoglalásáról beszél, mint Rhode Island, hanem egy hatalmas földtömegről, ami négyszer nagyobb Texasnál. Amit itt Benjamin Netanyahu és mások mondanak itt a kódolt nyelvükön és amit nemrég kifejezetten és tényként el is mondott egy interjúban, az az, hogy háború lesz a következő 100 évben aminek következtében létre kell jönnie Nagy-Izraelnek.
Press TV: Vendégünk, Stogel úr kérdéseket tett fel, amikre szeretném az ön válaszait hallani – először is, amikor 1948 és 1967 között Gáza és Ciszjordánia egyiptomi , Jordánia pedig szír megszállás alatt volt, miért nem volt tiltakozás ezen országok ellen? És másodszor, nézve a humanitárius áru Gázába jutását, ha Valerie Amos az ENSZ Humanitárius Ügyeinek koordinátora irányította volna, akkor az Izraeliek nem próbálták volna megállítani, mert összetűzésbe kerültek volna az Egyesült Államokkal. Miért nem tették ezt?
Glenn: Azért nem voltak panaszok mikor egyiptomi és szíriai megszállás alatt volt ez a terület, mert ők nem mészárolták az embereket csak mert nem-arabok vagy nem muszlimok. Ami itt lejátszódik, hogy Benjamin Netanyahu és az egész elképzelés Izrael létrehozásáról, kezdetétől fogva az arabok földjeinek elrablásáról és a területről való kiszorításukról szól, hogy létrejöjjön a Nagy-Izrael, amit ettől az újságírótól hallottunk itt az semmi más, mint egy tipikus cionista hazugság és a dolgok ferdítése, hogy a világ ne kapjon egy pontos képet a valós helyzetről.
Nagyon egyszerűen, egy gengszter rezsimmel van itt dolgunk, amelyik nem tartja tiszteletben a nemzetközi törvényeket és semmi más törvényt nem fogad el csak azt, amit ők találtak ki.
(presstv.com)
Fordította: Márton László - Jövőnk.info


Újabb pofon a zsidóknak


|
Kína bejelentette, hogy egymillió dollárt ad a palesztinoknak, és üdvözölte a tűzszüneti megállapodást. Ezt Jang Csie-cse jelentette be pénteken miután tárgyalt a palesztin elnök különmegbízottjával, Basszám al-Szalehhel Pekingben. Egyre nyílnak a szemek és a világ kezd felébredni a holokauszt mese okozta álomból és egyre több ember kezdi tisztán látni a helyzetet.
Egyenlőre még burkoltan, de egyre erélyesebben szólítják fel a zsidókat, hogy fejezzék be azt a folyamatot amit 1948-ban elkezdtek. Mivel az amerikai „nagy testvér” agonizál és az Európai Unió is halálra van ítélve, ezért nagyon szorul a kötél a nyakuk körül.
Újabb pofon volt a zsidóknak, hogy a kínai külügyminiszter megerősítette, hogy Kína támogatja a Palesztin nép ügyét. Kína lépéseket fog tenni, hogy a Palesztinok jogaikat visszanyerhessék és az ENSZ-beli státuszuk is magasabb szintre emelkedhessen.
Figyelem! Lehet, hogy nemsokára megtelnek a még üres budai lakóparkok és jönnek az új telepesek! Nem szabad, hogy ez az ország második Palesztina legyen!
Egységbe magyarok! Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Borsodi Gergely – Jövőnk.info

Hallani lehet , hogy a palesztinok szívesen vennék ha Kína meglepné őket egy atomaktatáskával , hogy elhinthesse a zsidókban a rettegést. Öngyilkos merénylő van éppen elég, aki az akciót végrehajtaná.


Hamasz: A következő háborúban Izrael menekülni fog a megszállt palesztin földről

|
Egy magas rangú Hamasz hivatalnok kijelentette, egy újabb háború esetén a megszállóknak menekülniük kell a Palesztin földekről. Atallah Abu al-Sabah állítását arra alapozta, hogy az ellenállás erejét látva az izraeli társadalom szerkezete széthullott.
Hozzátette, hogy a legutóbbi Gáza ellenes háború alatt izraeli polgárok ezrei menekültek északra a Hamasz által válaszként kilőtt rakéták és lövedékek elől. Több, mint 160 palesztin, köztük nők és gyerekek vesztették életüket, és még 1,200 ember megsérült a november 14 és 21 között végbevitt Gáza elleni izraeli támadásokban.
Válaszadásként, a palesztin ellenállás harcosai szünet nélkül lőttek rakétákat és lövegeket izraeli városokra, ezekben a támadásokban legalább 5 zsidó vesztette életét. A Tel Aviv-i rezsim csak rövid ideig tartó támadásokat fog végrehajtani, mert képtelen egy hosszú ideig tartó háborúra. 
Izraeli polgárok egy palesztin rakéta által ”romba döntött” házat vizsgálnak
A palesztin harcosok erős meggyőződéssel és jövőbe vetett hittel harcoltak, de az izraeli katonákból hiányzott a lelkierő.” Emelte ki Atallah Abu al-Sabah. A Hamasz miniszter köszönetét is kifejezte azoknak az országoknak, amelyek támogatták az ellenállási mozgalmat a háború alatt.
Gáza egyesítette az arab nemzetet és megerősítette egy politikai egység létrehozását.”
Sabah idézte a Hamasz Politikai Irodája vezetőjének, Khaled Meshaal azt a mondását is, hogy az ellenállás rövid időn belül elfogja érni Ciszjordániát is. A Hamasz szerint a tűzszüneti megállapodás az ő részükről nem jelenti Palesztina szabadságának feladását és a harcot folytatni fogják.
(Press Tv)
Fordította: Márton László - Jövőnk.info


Vérvágy Izraelben

|
Bombázzuk porig Gázát, küldjük vissza őket a középkorba, meg kell halniuk!”
Közéleti személyiségekből és köznapi emberekből egyaránt áradó Palesztina iránti gyűlölet hullám lepte el Izraelt. Ez az ellenségeskedés éles ellentétben van a Kairóban tett erőfeszítésekkel, ahol arab vezetők és nyugati diplomaták próbálnak egy béketervet összehozni. Miközben vasárnap a Palesztin Felszabadítási Szervezet tisztviselője, Nabil Sheath kifejezte reményét, hogy a tárgyalások folytatódni fognak, teljesen más hangok jöttek Izraelből.
Eli Yishai izraeli belügyminiszter azt mondta, hogy a "Védelmi Oszlop Hadművelet" folytatódni fog és bővítve lesz, miszerint már a szárazföldi támadásra is szabad utat kapott. A háborúnak Gázában ”olyan fájdalmasnak és gyötrelmesnek kell lenni, hogy a terrorista csoportok nem kétszer, hanem százszor gondolkozzanak el, mielőtt megint rakétákat indítanának Izrael ellen,” - idézte a The Israel National News a politikust. ”Szét kell rombolni mindent, károkat kell okozni az infrastruktúrában, középületekben és a kormányépületekben. El kell érnünk, hogy a Hamas éveken át Gáza újjáépítésével legyen elfoglalva, és nem Izrael megtámadásával.” ”A művelet célja az, hogy Gázát visszaküldje a középkorba, csak akkor lesz Izrael nyugodt a következő 40 évben.”- folytatta a zsidó belügyminiszter.
Gilad Sharon újságíró a volt miniszterelnök, Ariel Sharon fia, a vasárnapi Jerusalem Post-ban irt cikkében felhívást tett közzé, hogy Gáza úgy legyen porig bombázva, ahogy az Amerika bombázta porig Hiroshimát 1945-ben egy atombombával. Miközben a volt miniszterelnök fia a nyilvánosság előtt buzdította a katonaságot Gáza térképről való letörlésére, a Nemzeti Egységpárt és a Knesszet egy tagja, Michael Ben-Ari, felszólította az Izraeli katonákat a gázaiak gondolkodás és kegyelem nélküli legyilkolására. ”Nincsenek ártatlanok Gázában, ne hagyjátok, hogy bármelyik diplomata, aki jól akar kinézni a világban, veszélybe hozza életeteket – kaszáljátok le őket!” - írta a Hakol HaYehudi weboldal. Michael Ben-Ari azt is mondta a katonáknak, ne törődjenek Goldstone-nal, utalva az ENSZ által készített Izrael 2008-2009-ben Gáza ellen végrehajtott mészárlást leíró Goldstone beszámolóra, amiben szó volt az izraeliek háborús bűneiről.

Israel Katz, az ország transzport minisztere felszólítást tett ”Gáza annyira szétbombázására, hogy a lakosság kényszerüljön Egyiptomba menekülni.” És Avi Dichter, a polgári védelem minisztere Gáza bombák általi ”átformálására” sürgette az Izraeli Védelmi Erőket.
Még a vallási vezetők is belecsatlakoztak a csatába, egy híres izraeli rabbi, Yaakov Yosef, a volt főrabbi Ovadia Yosef fia, a hebroni Pátriárkák Barlangjában rendezett ceremónián megáldotta az IDF katonákat és a következő intelemmel látta el őket ”meg kell tanulni a szírektől hogyan kell mészárolni az ellenséget.” Gyilkosságra való felbujtás rabbik által nem újkeletű dolog. 2007-ben Eliyahu, Safad főrabbija, Izraelt egymillió palesztin meggyilkolására buzdította.
Hétköznapi izraeli polgárok is kimentek az utcára, hogy kifejezzék - szinte ujjongva,- Gáza és más arab állam lakosaival szembeni faji gyűlöletüket. Csütörtök este egy Tel Aviv-ban demonstráló izraeli csoport azt kiabálta: ”Nem érdemlik meg az életet, meg kell halniuk”, ”Pusztuljanak gyerekeitek” és ”Most vissza akarunk menni oda (Gázába) és kirúgni az összes arabot”. Léteznek háborúellenes hangok is, de azok kisebbségben vannak.
Az izraeli külügyminisztérium egy szóvivője, Paul Hirschon, erélyesen védelmezte Izrael akcióit az orosz Russian Today tévécsatornának. Mikor a belügyminiszter beszédéről lett kérdezve, miszerint ”Gázát vissza kell bombázni a középkorba,” ami az infrastruktúra, a vízellátás lerombolását jelenti, és így az egész polgári lakosság célbevételét, és az egy háborús bűntettel ér fel, azt válaszolta: ”Ami most történik, az teljesen más eset, és azt hiszem egyet fogsz érteni velem abban, hogy a múlt heti 1400 katonai támadás, 47 tragikus halálesettel, azt hiszem egyet fogsz érteni velem abban, hogy az izraeli hadsereg mindent elkövet, hogy ne tegyen kárt civilek életében.”
De a Hamas állja a bombákat félelem nélkül. Osama Hamden, a Hamas nemzetközi ügyeinek vezetője azt mondta az Al-Jadeed Satellite csatornának, hogy ”A palesztinoknak nem sürgős egy tűzszünet, már hozzászoktunk az ilyen támadásokhoz.”
Sértések és fenyegetések olyan szabadon röpködnek mindkét oldalról, mint a bombák. Az Izraeli Védelmi Erők twitter-en fenyegetőztek, hogy ”A következő napokban se alacsony, se magas rangú Hamas tagnak nem lesz bátorsága kidugni fejét a föld alól”. Válaszul az Alqassam Brigád, a Hamas katonai szárnya azzal vágott vissza, hogy: ”Megáldott kezeink el fogják érni vezetőiteket és katonáitokat bárhol is legyenek, magatokra nyitottátok a pokol kapuit.”
De van egy óriási különbség köztük. A Hamas egy fegyveres szervezet, amit a világban sokan terroristának látnak. Izrael viszont egy civilizált demokrácia és egy gazdag, fejlett nemzet, és így a vezetőik szájából jövő túlzó kijelentések és méreg még sokkal sokkolóbb.
(rt.com)

Fordította: Márton László - Jövőnk.info


Hát bizony jól jönne az az atomaktatáska , de akár több is, hogy komolyan vegyék a figyelmeztetést, a művelt nyugathoz tartozó országok is rádöbbennének mit szabadítottak az emberiségre, amikor eladták ezt a kis országot a sátán imádóknak. És akkor mammoghatnának ki is a terrorista, mert nekem egyértelmű , a koncentrációs táborba kényszerített palesztin nép csak felszabadító harcát vívó kicsiny ország, melyet kiraboltak , megaláztak , lakóit földönfutóvá tettek a büdös zsidó terroristák . Az egyetlen ország ahol állami rangra emelkedett a terrorizmus, egyetlen nemzetközi szerződést sem tart be, a térséget atomarzenáljával zsarolja , megérett a likvidálásra az atomholokausztra.


Görbe párhuzam: Holokauszt tanítás Gáza iskoláiban


|
Vörös lett az ősz az új izraeli mészárlástól. Hétfőn késő este izraeli harci gépek bombázták Gázát és megöltek két gyereket és három felnőttet, akiknek egyetlen bűnük az volt, hogy fociztak a házuk előtt. Ugyanazon a napon a Haaretz közölt egy riportot azt panaszolva, hogy a Hamasz tiltakozik a gázaiak holokausztra tanítását célzó ENSZ tervezet ellen. Ezen a napon történt még, hogy a Knesset jóváhagyta a Nakba Törvényt ami tiltja a palesztinok számára a Nakbára való emlékezést.
Ez nem csupán a véletlen műve. Nem ez az első eset, hogy Izrael palesztin gyerekek lemészárlása után a zsidó áldozathozás palesztin iskolákban való tanításának abszurd követelésével áll elő, miközben azon igyekezik, hogy a palesztin polgárokat meggátolja saját tragédiájukra való emlékezésben.
Ez év februárjában a felháborodás tovább nőtt az ENSZ gázai iskoláiban a holokauszt tanítását előíró tervezetével szemben, miután egy ENSZ hivatalnok elmondta egy Jordán napilapnak, hogy az UNRWA (ENSZ Palesztin Menekültek Segélyező és Munkaközvetítő Hivatala) be fogja vezetni a jövő szeptemberben kezdődő tanévben a holokauszt történetének tanítását a gázai tanulóknak, mint emberjogi tananyagának részét.
A Haaretz közölte ENSZ és izraeli hivatalnokok kijelentéseinek egy sorát is, azzal vádolva a palesztinokat, hogy nem teljesen értik a tragédiát, ami a zsidókkal történt, elaprózzák a tényeket, kivesznek dolgokat szövegkörnyezetükből, és vonakodnak tudomásul venni a zsidók szenvedését. Az izraeli újság nem felejtette el a palesztinokat emlékeztetni, hogy a holokausztot túlélő százezrek számára mennyire fontos volt egy menedék léte, mely hozzájárult Izrael létrehozásához. A zsidók szerint a holokauszt palesztinok által való elismerése egy elengedhetetlen lépés a béke irányába.


Rengeteg történelmi iróniát tartalmaz ez az abszurd beszámoló. A legszembetűnőbb az, hogy a holokauszt, mint erkölcsi igazolás Izrael létrehozására, történelmileg meg van cáfolva. Egyszerűen azért, mert nem magyarázza meg azt a tényt, hogy az előkészületek egy zsidó állam létrehozására fél évszázaddal a holokauszt előtt elkezdődtek.
Ezzel nem azt akarom sugallni, hogy el kéne fogadnunk ezt az erkölcsi logikát, mert ha lett is volna egy valós történelmi kapcsolat a két esemény között, a palesztinok akkor sem felelősek a holokausztért, és egy abszurd gondolat a holokauszt gyerekeknek való tanításának visszautasítását bűnrészességnek feltüntetni. Különösen mikor minden nap népirtásnak vannak kitéve az izraeli légierő által.
De, ami továbbra is érvényes maradt itt, hogy a palesztin Nakba és a Holokauszt összekapcsolása még mindig alapvetően fontos annak megértéséhez, hogyan volt az utóbbi felhasználva az előbbi megmagyarázására. Gáza lakóinak zöme szintén menekültekből áll, akiknek vagyonuktól és szabadságuktól való megfosztásuk a cionisták által, a holokauszt tragédiára való hivatkozással lett végrehajtva.
Izrael párhuzam vonása a Holokauszt és a Nakba történetei között félrevezethető egy egyszerű okból. A palesztinok szemével nézve a Holokauszt az európai történelem része és semmi köze nincs a palesztin tudathoz, de a Nakbát Izrael idézte elő és ezt még tanulni is kell az iskolákban, mint saját történelmünk a részét. Arról nem is beszélve, hogy a Nakba a palesztinok számára egy máig tartó tragédia. A menekültkérdés még nem megoldott és a palesztinok még mindig megszállás és elnyomás alatt élnek.
Fenn áll a kérdés, Izrael elismerte-e valaha is a palesztinok szenvedését és tragédiáját? A tény az, hogy miközben Izraelben és a Nyugaton számtalan könyv lett szánva a palesztin szenvedés letagadására és történelmének eltorzítására, Joan Peters ”Emberemlékezet-óta” írásától a mai napig nincs egy azokhoz hasonlítható palesztin tanulmány a holokauszt letagadásáról vagy érvényességének kétségbevonásáról.
Én magam tizenkét évet töltöttem az izraeli állam egy úgynevezett modern, demokratikus és liberális arab iskolájában, és sose hallottam a Nakba szót. Maga a palesztin szó is meg van tiltva az arab iskolákban évtizedek óta. Minket, palesztin diákokat sose tanítottak Palesztina iszlám korszakára, ami több mint tizenhárom évszázadon át tartott. Helyette, Izrael Függetlenségi Napjáról, Cionista Békegalambokról és palesztin terrorizmusról tanítottak. Élénken emlékszem azokra a pillanatokra, mikor kényszerítve voltunk megemlékezni az izraeli katonákról, akik saját népünket gyilkolták le.
Igen, a palesztinok tudatában vannak a tragédiának, ami zsidókkal történt. De annak is tudatában vannak, hogyan lett a zsidók szenvedése felhasználva az Ő vagyonuktól, szabadságuktól való megfosztásukra és elüldözésük megmagyarázására. Tudatában vannak annak, ahogy a sors különös fintora hogyan lettek ők az áldozatok áldozatai. Hogyan változott át a cionista mozgalom áldozatból szörnyű ragadozóvá játszi könnyedséggel. Hogyan lett a zsidók szenvedéséből politikai ipar és egy igazoló eszköz gyarmatosító terveikre Palesztinában. Hogyan lett az a szenvedés felhasználva Izrael által politikai eszköz és ideológiai fegyverként.
Abban biztosak lehetünk, a palesztinok nem utasítják el a Holokauszt tanítását, vagy tanulását önmagában, csak annak cionista meglátását. Így válik a zsidók tragikus története most egy gázai civilizálós küldetéssé. Létezik bármi abszurdabb, mint üldözni egy népet, tönkretenni életüket, lemészárolni gyermekeiket, lerombolni iskoláikat és kórházaikat, majd visszajönni másnap leckét adni nekik szolidaritásból?
Talán majd egyszer, mikor a palesztinok nemzeti jogaik birtokában lesznek, mikor szabadságban és igazságban fognak élni hazájukban, akkor majd boldogan fogják a holokauszt történetét tanulni, zsidó irodalmat tanítani; és talán görög költészetet olvasni.
(palestinechronicle.com)

Fordította: Márton László – Jövőnk.info




Az igazi iráni fenyegetés



|
Az izraeli cionista terrorállam nagyon fenyegetve érzi magát Irántól. A nyugati hatalmi elit, a pénzintézeteik és az antidemokratikus ENSZ szervezetein keresztül kontrollált jelenlegi hegemonikus világrend, még inkább fenyegetve érzi magát Irántól. Izrael és a nyugati hatalmi elit szemszögéből nézve Iránt, számukra egy fenyegetés rémképe jelenik meg, melyet meg kell gyengíteni gazdasági szankciókkal, terrortámadásokkal, és ha szükséges, háborúval fel kell számolni. Irán nyugattal való szembeszegülésének gyökerei 1908-ig nyúlnak vissza, amikor olajat talált Iránban a Burmah Oil Company, amit később Anglo-Iranian Oil Company (AIOC)-nak hívtak, és végül British Petroleum (BP) lett belőle.
A II. Világháború alatt a brit kormány megvette a vállalkozás ellenőrzési jogához szükséges részvény-hányadot, mert haditengerészetének szüksége volt Irán olajára. Mikor a perzsák kifejezték elégedetlenségüket a profitból nekik járó 16%-os részesedéssel kapcsolatban, egy britek által szervezett puccs 1925-ben elmozdította Shah Mozzafar al-Din-t hatalmából és Reza Pahlavit ültették helyére. Pahlavi szolgálta a briteket a II. világháborúig, de annak folyamán egyre jobban összebarátkozott Németországgal, miután Hitler 1941-ben lerohanta a Szovjetuniót.
Ezután a britek és a Vörös-hadsereg megszállta Iránt, leváltotta Pahlavit és helyébe rakták 22 éves fiát, Mohammadot. Az amerikai katonaság szintén behatolt Iránba és működtette a Trans-Iranian Railway déli részét, ami olajat szállított. A háború után a szövetséges erők visszavonták erőiket Iránból, de az AIOC megtartotta monopol helyzetét az olajmezők felett. Az irániak továbbra is kérelmezték tisztességes részesedésüket olajiparukból, de az AIOC elzárkózott az újratárgyalástól és minden javasolt kiegyezést visszautasított. 1951-ben a nyugatbarát iráni miniszterelnök, Ali Razmara gyilkosság áldozata lett és helyét Mohammad Mossadegh foglalta el. A parlament létrehozta a National Iranian Oil Company (NIOC)-t, és az olajmezők államosítva lettek.
Az Egyesült Királyság dühöngött és egy államosítás-elleni pert indított el a hágai Nemzetközi Bíróságnál. Perük elvesztése után a brit miniszterelnök, Winston Churchill az USA-hoz fordult segítségért, de az akkori elnök, Harry Truman nagyon el volt foglalva a dél-koreai háborúval. Viszont 1953-ban, Dwight Eisenhower lett az elnök és ő engedélyt adott az Operation Ajax-ra, egy Kermit Roosevelt által irányított közös brit MI6 és amerikai CIA puccs véghezvitelére, ami megbuktatta a demokratikusan megválasztott Mosaddegh kormányt és azt egy 1979-ig Mohannad Pahlavi által vezetett népelnyomó alkotmányos királysággá alakította át.
A puccs eredményeként az AIOC visszatért Iránba, de öt másik amerikai olajtársaság kíséretében, köztük a Royal Dutch Shell-el együtt, zsebükben az Irán olajiparának saját ellenőrzésükre feljogosító részesedésükkel. 1978 januárjában kitört az Iráni Iszlám Forradalom, ami a saht az ország elhagyására késztette 1979 januárban, és megalakult egy Iszlám Köztársaság, Ayatollah Khomeinivel, mint legfelsőbb vezetővel az élén. 1979 november 4-én egy iráni diákokból álló csoport elfoglalta a teheráni amerikai követséget, foglyul ejtve 52 amerikai túszt, akiket azzal vádoltak, hogy a forradalmi kormány leváltására irányuló, CIA által tervezett összeesküvés részesei, ahogy az történt 1953-ban a Mosaddegh kormánnyal.
Carter elnök katonai és diplomáciai megmentő akciói kudarccal jártak, és a túszok csak 1981 januárjában lettek szabadon bocsájtva az algériai Megállapodás szellemében. A CIA által felbújtatva, Kuvait és Szaud Arábia által pénzelve, Irak akkori elnöke, Szaddám Husszein Iránt egy végletekig kimerítő háborúba sodorta 1980-tól 1988-ig, ami Nyolc Éves Háborúként ismert.
A cél mindkét ország háborúba hajszolása volt, ami mindkét országot meggyengíti, ellenben hatalmas hasznot hoz a nyugati hadi-termékeket gyártó cégeknek. Azért, hogy a háború hosszabbodjon és az áldozatok száma és a pusztítás növekedjen, Izrael és az USA mindkét felet információkkal látta el és fegyvereket árult nekik, beleértve a kémiai fegyvereket is, amiket Donald Rumsfeld adott el Szaddám Husszeinnek, és ami sok másik mellett, a Halabdzsában elkövetett mészárlást eredményezte. A háborúnak végül 1988 augusztusában vége lett, az ENSZ Határozat 598 értelmében, anélkül, hogy bármelyik fél területet nyert volna a másiktól.
Egy Ahmadinejad adminisztráció megbuktatására irányuló CIA kísérlet szintén kudarcba fulladt a 2009-es választások alatt, mikor társadalmi médiák, mint facebook és twitter felhasználásával csődítettek tömegeket az utcákra tüntetni a választások ellen. Irán akkor lett egy igazi szúrós szálka a cionisták által kontrollált amerikai adminisztráció torkán, mikor az iráni kormány pénzelte és felfegyverezte a libanoni Hezbollah-ot, akiknek fegyveres ellenállása 2000-ben az izraeli erőket Libanon elhagyására kényszerítette, és súlyos károkat okozott az izraeli tankoknak a 2006-os Libanon elleni agressziójuk folyamán.
Iránnal foglalkozni kellett. Irán egy óriási, politikai vezetőit démonizáló médiapropaganda célpontja lett, főleg Ahmadinejad, aki antiszemitizmussal, holokauszt tagadással és Izrael térképről való eltörlésének fenyegetésével lett vádolva. Irán nukleáris fegyver kifejlesztésével is meg lett vádolva, minden valós bizonyíték nélkül, a folyamatos ellenőrző vizsgálatok ellenére. Gazdasági szankciók és olajembargó lett Iránra kényszerítve. Bírság és büntetés járt azoknak az országoknak, akik iráni olajat vettek, habár később kivételek lettek téve szinte minden országgal az embargó kudarca és az emelkedő olajárak miatt. A Mossad/CIA által asszisztált gyilkosok sorban ölték meg az iráni nukleáris tudósokat. Az amerikaiak által segített Mujahadeen-e-Khalq (MKO) terrortámadásokat hajtott végre kormányépületek és a nemzeti kisebbségek ellen, ezzel szítva a nemzetiségek közti ellentétet. Az amerikai adminisztráció a közelmúltban vette le az MKO-t terrorista listájáról. Kibernetikai háborút indítottak Irán nukleáris berendezései ellen és a német Siemens cég által Iránnak eladott nukleáris felszerelések robbanóanyagokat tartalmaztak a berendezések szabotálását célozva.
A nemzetközi törvényeket megsértve, Izrael folytatja Irán és nukleáris létesítményeinek bombázással való fenyegetését. A Közel-Keleten Izrael az egyetlen ország, amelyik nukleáris fegyverek birtokában van, ahogy azt saját technikusuk, Mordechai Vanunu feltárta. Vannak vitathatatlan bizonyítékok, hogy Izrael fegyvergyártásra alkalmas urániumot lopott az 1950-es és 1960-as években az Apollo-i American Nuclear Materials and Equipment Társaságtól. Izrael nemcsak épített nukleáris fegyvereket, de terjeszti is azokat, ahogy Simon Peres, Izrael jelenlegi elnöke próbált három különböző méretű nukleáris bombát eladni a fajüldöző Dél-Afrika védelmi miniszterének, PW Bothának 1975-ben. Ez Sasha Polakow-Suransky ”A szövetség, amiről nem esik szó: Izrael titkos szövetkezése a fajgyűlölő Dél-Afrikával” című könyv által is dokumentálva van. Csak a jó Isten tudja ki más vett nukleáris fegyvert Izraeltől. Izrael nem írta alá és visszautasítja az Atomsorompó Egyezmény (NPT) aláírását.
Szóba se hozva a Palesztina és szomszédos arab országai ellen indított támadóháborúkat, a palesztin civilek ellen elkövetett nemzetközi és emberjogi törvényeket sértő mindennapos terrortámadásokat, hivatalnokok meggyilkolását és a föld minden pontján elkövetett terrortámadásokat. Irak és Szíriai törvénytelen bombázását, segélyszállító flották elleni törvénytelen kalóztámadásait a nemzetközi vizeken, Libanon elpusztításával és egy Irán ellen indított nukleáris támadással való, nemzetközi törvényeket sértő fenyegetőzéseit. Izrael vádolja Iránt azzal, hogy fenyegeti a régió és a világ békéjét, habár Irán nem követett el és nem fenyegetett agressziós háborúval egy országot sem az elmúlt 200 évben.
Az ember könnyen felismeri ki a háborúval fenyegető veszély a világbékére nézve, mikor összehasonlítja Ahmadinajad ENSZ beszédét Netanyahu ”ez egy bomba, ez meg egy kioldószerkezet” beszédével. Mikor Ahmadinejad logikával és tisztelettel szól az államfőkhöz, Netanyahu az intelligenciájukat lenéző hangnemben beszélt, mintha harmadikos diákokhoz beszélne. Mikor Ahmadinejad békéről beszél, Netanyahu háborúról. Mikor Ahmadinejad a világ érdekeiről beszél, Netanyahu csak izraeli érdekekről. Mikor Ahmadinejad harmonikus vallási utópiáról beszél, Netanyahu rasszista vallásos elitizmusról. Mikor Ahmadinejad globális lelkiismeretről beszél, Netanyahu egocentrikus judaikus lelkiismeretről. Mikor Ahmadinejad globális holokausztról beszél, Netanyahu ”csak-zsidó” holokausztról. Mikor Ahmadinejad szóba hozza az összes nemzet gondjait, Netanyahu csak Izrael problémáival törődik és ”mi mások ellen” módon beszél. Mikor Ahmadinejad az egész világ polgárállamáról beszél, Netanyahu ”csak-zsidóknak” államról szól. Mikor Ahmadinejad az egy-istenséghez való visszatérést hirdeti és zsidó, keresztény és muszlim prófétákat idéz fel, mint Noé, Ábrahám, Mózes, Jézus és Mohammed, Netanyahu rasszista istenét és ”csak zsidó”; Izsák, Ámos és Jeremiás prófétáit idézi fel. Netanyahu az iráni vezetőket egy középkori szent ember megjelenésének visszavárásával vádolja egy radikális iszlám terjesztését szolgáló pusztító szent háború után, és mégis elfelejti, hogy a cionista izraeli zsidók Messiást várják, egy kozmikus terroristát, aki szent háborút fog vívni a Szentföld minden nem-zsidó pogánytól való megtisztulásáért; keresztényektől éppúgy, mint muszlimoktól, és építeni fog egy templomot, ahonnan kormányozva lesz a világ.
Irán azért jelent nagy fenyegetést a jelenlegi hegemonikus világrendre, mert vezetője rámutat a jelenlegi világrend békét és fejlődést fenntartó munkájának teljes kudarcára és egy új világvezetésre szólít fel az ENSZ és a Biztonsági Tanács alapos megváltoztatásával, szerkezetük megreformálásával, minden tagországot egyenlő jogokkal megillető igazi demokráciára alapozva és néhány ország vétó jogának felszámolásával, akik uralják és manipulálják a globális politikát, gazdaságot és kultúrát rasszista céljaik elérésére. Irán a terjeszkedő kapitalizmus befejezésére minden nukleáris, kémiai és biológiai fegyver felszámolására, és a vallásos háborúk elkerülése céljából egy-istenséghez való visszatérésre szólít fel. Irán felszólít a jelenlegi igazságtalan és tisztességtelen gazdasági rendszerek megreformálására és új, emberi és erkölcsi értékekre és kötelességekre alapozott nemzetközi gazdasági rend létrehozására is, ami minden nemzet lappangó tehetségének megadja a lehetőséget a kibontakozásra. Ahmadinejad felszólított az olyan jelenlegi hatalmi központok felszámolására, amelyek fensőbbséget akarnak elérni mások háborúk általi uralása és legyőzése által.
Nem az a tény teszi Iránt még veszélyesebbé, hogy az öböl menti arab államokban felállított amerikai katonai bázisok lerombolására és az összes Perzsa-öbölben tolakodó idegen haditengerészeti armadák elpusztítására képes, technikailag fejlett, nagy hatótávolságú fegyverek birtokában van, amik Izraelt is el tudnák érni és el tudnák pusztítani, hanem az a tény, hogy Irán fogja vezetni az El Nem Kötelezettek Mozgalmát (NAM) a következő három év folyamán. A NAM a föld minden részéről való 120 tagországból tevődik össze, ami az országok kétharmadát és a népesség 60%-át teszi ki, és az ENSZ 193 taglétszámú Közgyűlésének legnagyobb önálló választási blokkja.
A NAM országok támogatják Irán békés nukleáris technológiához való jogát, ellenzi az Irán ellenes háborút és helyteleníti Irán nukleáris berendezéseinek bombázással való folyamatos izraeli fenyegetését. Irán főszereplő lett a nemzetközi porondon, akit nem lehet elszigetelni vagy figyelmen kívül hagyni a globális politikában.
Persze a cionista érdekeltségű nyugati világrend nem fog tétlenül ülni és fel fog sorakoztatni minden módot Irán lerombolására. A nyugati katonai erők igen elfoglaltak az Irán elleni katonai műveletek tervezésével és azok költségeivel és hatásaival.
Az ”Irán elleni katonai műveletek előnyének és hátrányának felmérése” címmel készült egy elemző beszámoló az "Irán Project-től", amit 32 nagyra becsült nemzetbiztonsági szakértő közreműködésével készítettek. A volt biztonsági tanácsadók Zbigniew Brzezinski és Brent Scowcroft, katonai vezetők, mint Anthony Zinni által volt megírva. A riport azt jelzi, hogy egy Irán elleni katonai akció nagyon sokba kerülne az USA-nak. ”Adva Irán nagy területe és népessége, hazaszeretetének ereje, mi úgy értékeljük a helyzetet, hogy Irán elfoglalása erőforrásaink és személyzetünk nagyobb mértékű elkötelezését követelné meg, mint amit az USA az utóbbi 10 évben Irakban és Afganisztánban összevetve áldozott”, állapította meg a riport. Ezen analízis ellenére az USA és Izrael folytatják háborús játékaikat a Perzsa-öbölben, tesztelve az amerikai katonaság által felvázolt minden egyes új háborús forgatókönyv megvalósíthatóságát.
A nagy kérdés ami felmerül az az, hogy Irán lesz-e a mozgatója annak a globális rugónak, ami egy igazi demokratikus világrendet fog megteremteni, vagy egy mindent magába foglaló, talán nukleáris közel-keleti háború célpontja lesz, aminek pusztító hatása minden országot utol fog érni, kivétel nélkül.
Dr. Elias Akh - Intifada Palestine

A szerzőről:
Dr. Elias Akhel egy Beit Jalában született, palesztin származású arab író. Családja először Haifából lett kitelepítve az 1948-as ”Nakba” után, aztán Beit Jalából az 1967-es ”Nakseh” után. Most az USA-ban lakik, és írásait a hálón jeleníti meg angol és arab nyelven.

Fordította: Márton László - Jövőnk.info


Ez a háború , ha az USA belemegy e csapdába, és nem szélesedik ki atomháborúvá ahol az emberiség kihalása lesz a tét , akkor ez az USA szétesését eredményezi, és a pénzrendszer bukását a cionista világrendszerről alkotott torz elmélet bukását jelenti majd , a nemzetállamok megerősödését, az arab pénzrendszer elterjedését okozza, ahol a bankoknak, is viselniük kell a befektetési kockázatot. A pénzügyi világ hiénáit elszámoltatják az I. - a II . Világháború rémtetteikért. A zsidókat minden országból kitessékelik, és valahol Szibériába, közel Kazár földhöz száműzik, és 50 évig megtagadnak tőlük minden beutazást bármely nemzetállamba. Hát ez lesz a nagy győzelem az emberiség győzelme a sátánista erők felett. Hallani lehet egy olyan verzióról ahol a 33 fokozatú szabadkőművesek is ide lesznek toloncolva, hogy ne csinálhassanak több bajt az emberiségnek, és a rendeket feloszlatják. Így a piszkos politikusainktól is megszabadulhatunk. Milyen kívánatos események lennének ezek az emberiség életében, ha megszabadulnánk a zsidóktól , a rabló bankároktól , a 33- as fokozatfeletti szabadkőműves összeesküvők tették tönkre ezt a társadalmatés az előzőeket, a két világégés kitervelői is köztük volt, és a kivitelezők a bankárok , mert mi kell a háborúhoz pénz, pénz és pénz. És a sok halott, az értelmetlen öldöklés, most ha ez megvalósul akkor egymást fogják majd ölni ezek a gyilkosok.




Amerikai gyilkosok és gyilkos csatlósaik



|
1968-ban közel ötszáz fegyvertelen civilt mészároltak le My Lai (Son My)-nál, Vietnámban amerikai katonák. Az áldozatok zömében nők, gyerekek és idősek voltak. A nők közül sokakat megerőszakoltak. Előfordult, hogy csoportosan hajtották végre bestiális tetteiket, majd az áldozatok testét meg is csonkították. Csak egy katonát találtak bűnösnek és ő is csak három és fél év szobafogságot töltött le (azaz, el lett ítélve három és fél év heverésre, Coca Cola ivásra, pizza evésre és TV nézésre).
1988-ban az Irán Air 655-ös járatát lelőtte egy amerikai rakéta, melyet a USS Vincennes hajóról indítottak. Mind a kétszázkilencven utas, köztük hatvanhat gyerek és a tizenhat főnyi személyzet meghalt. Az Egyesült Államok soha nem vállalt felelősséget a gyilkosságért és nem kért bocsánatot érte.
2007-ben kiszivárgott videók leleplezték, hogy amerikai helikopterek “lőjük szét őket” videójátékot játszottak, aminek célja az volt, hogy minél több embert géppuskázzanak le a legrövidebb időn belül. Egy videómegosztóra felkerült harminckilenc perces videó három esetet mutat be. Hol utcán sétáló emberekre tüzeltek, hol minibuszban ülő védteleneket likvidáltak, hol egy épületbe belépő csoport lett cafatokra lőve. Olyan helyzetben gyilkolták le őket, ahol esélyük sem volt védekezni, de nem is számítottak arra, hogy egy nehézfegyverekkel felszerelt Apache helikopter célba veszi őket. Mivel a halottak között volt a Reuters TV két iraki újságírója, ezért a hírügynökség megpróbálta megszerezni a videót az Információs Szabadság Törvényre hivatkozva, azonban nem sikerült nekik. A felvételeket végül a Wikileaks szerezte meg 2009-ben, és 2010-ben hozta nyilvánosságra “járulékos gyilkosság” néven.
Mivel a “járulékos” kifejezés meg lett említve, így emlékeztetni kell az amerikai lakosságot, hogy amikor visszafogottan kuncognak a “járulékos veszteség” szó hallatán, akkor a különböző országokban folyamatosan zajló civilek legyilkolására gondoljanak, melyeket drónokkal hajtanak végre. Természetesen nincs szó itt se felelősségre vonásról, ártatlanok kártérítésről, bocsánatkérésről. Ezek megkérdőjelezhetetlen háborús bűnök. Sőt, az amerikai drón-politika tovább terjed, szinte minden nap egy új országra.
A közelmúltban egy újabb videó bukkant fel az interneten. Ha eredetinek bizonyul a felvétel, akkor újabb háborús bűncselekményt írhatunk a számlájukra. A felvételeken szír felkelők (Amerika által fizetett zsoldosok) a szír kormány katonáit ütlegelik, majd golyózáporral kivégzik őket. Ez a legutóbbi mészárlás csak egy az önkényes kivégzések hosszú sorából, szerte Szíriában. A magyarázat egyszerű: az amerikaiak, a szaúdiak, a katariak és a törökök által támogatott felkelők egy torokmetsző gengszter banda. Persze az USA mossa kezeit, amikor háborús bűntettekről van szó, sőt szörnyülködve csodálkozik és az egészet úgy próbálja beállítani, mintha tőlük független társaság túlkapása lenne, így bújva az ártatlanság álarca mögé.
Az álarc mögött ott rejlik a valóság. Az USA nyakig benne van ezekben a gyilkosságokban, és csak akkor emel vádat, mint 1968-ban My Lai esetében vagy 1978-ban a 655-ös járat esetében, illetve 2007-ben az iraki videókkal kapcsolatban, mikor cáfolhatatlan bizonyíték van arra, hogy háborús bűncselekmény lett elkövetve. Az USA kiképzi, pénzeli és fegyverzi ezeket a hátborzongató gyilkosokat, és mikor nem teheti nyíltan, akkor szövetségesein keresztül, mint Törökország és Szaúd-Arábia végezteti el a piszkos munkát. Ezeknek a háborús bűnöknek elkövetése tovább folytatódik, mert az USA háborúba szállt az Iszlám ellen és ebben a háborúban minden eszköz megengedett, ami a cionista érdekeket szolgálja.
Persze, arra az esetre, ha mégis kitudódna a háborús bűntett akkor, az USA körültekintő módon elintézte, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság hatáskörén kívül maradjon. És emellett, az Egyesült Nemzetek Szervezetének Biztonsági Tanácsában az USA-nak van vétójoga, ami mindig elég annak biztosítására, hogy a Tanács ne tudja az USA-t bíróság elé vinni.
De a világnak egyre inkább a tudomására jut, hogy az USA, akárcsak cionista Izrael, nem törődik azzal, hogy háborús bűnöket követ el. Illetve azzal sem törődik, ha nevében követnek el háborús bűnöket, csak az érdekli, hogy ki ne tudódjon a bűntett. Ezért van Breadly Manning, egy amerikai katonai börtönbe zárva megkínozva, pedig még nem volt tárgyalása és nem is lett elítélve. Ezért szándékozik az USA kiszolgálójával, az Egyesült Királysággal együtt kézbe kaparintani Julian Assange-ot a videók állítólagos nyilvánosságra hozásáért.
Akárhogy is legyen, az USA a magáról képzelt kivételezettségének érzetétől túlcsordulva nem fogja abbahagyni a háborús bűnök elkövetését. Csak igyekezni fog megakadályozni bűnei kitudódását, például azáltal, hogy az alternatív rádiókat és televíziókat bezárja, kitiltja.
A fentiek fényében az USA a szövetségeseit sem fogja visszatartani háborús bűnök vagy hétköznapi bűnök elkövetésétől. Amíg bármelyik rezsim az egyre terjeszkedő cionista entitás nyílt vagy burkolt támogatásához hozzájárul cselekedeteivel, addig az USA szemében nem lesznek felelősségre vonva semmilyen bűnükért. Ezért van az, hogy Izrael háborús bűnöket követhet el Szaúd-Arábiával és Bahrainnal egyetemben.
Tehát amikor a következő alkalommal a hencegő Hilary Clinton-t hallod prédikálni a szabadságról és a demokráciáról, jusson majd eszedbe, hogy a szónoklat mögött gonosz szándék rejlik,  szándék,  mely a kiszolgálóikat háborús bűncselekmények elkövetésére sarkallja.
(Press Tv)
Fordította: Márton László - Jövőnk.info


Izrael apartheid vágyai



|
Izraeli felmérés szerint többségük “apartheid” politikát akar
A kétharmad azt mondja, ha Ciszjordánia hozzájuk lesz csatolva, a palesztinok ne legyenek jogosultak szavazni, és négyből három szegregált utakat akar. 10 izraeli zsidó közül majdnem hat mondta, hogy az ország már apartheid politikát gyakorol.
A Haaretz napilapban megjelent felmérés szerint az izraeli zsidók több mint kétharmada azt mondja, hogy a Ciszjordániában élő 2.5 millió palesztintól meg kell tagadni a szavazáshoz való jogot, ha a területet Izrael magához kapcsolja, és ezzel valójában hozzájárulnak egy apartheid állam létrehozásához. Négyből hárman izraeliek és a palesztinok számára különválasztott utakat akarnak Ciszjordániában, és 58%-uk úgy véli, Izrael megkülönböztető politikát folytat a palesztinokkal szemben.
A megkérdezettek egyharmada eltiltaná Izrael arab polgárait az ország parlamenti képviselőinek megválasztásától. 10-ből közel hatan azt mondják, hogy az állami hivatalokban való foglalkoztatásnál a zsidókat előnyben kell részesíteni. 49% azt mondja, zsidó polgárokkal jobban kell bánni, mint az arabokkal, 42% nem akarna egy épületben lakni arabokkal és ugyanennyien nem akarják, hogy gyerekeik egy iskolába járjanak az arabokkal.
Egy kommentár Gideon Levy-től, ami a felmérés eredményeit kísérte, nagyon zavarónak írta le a találtakat. ”Maguk az izraeliek... nyíltan, szégyentelenül és büntetlenül nacionalista rasszistáknak vallják magukat,” írta. ”Jó ebben az országban élni, mondja a legtöbb izraeli, nem a rasszizmusa ellenére, hanem talán pont amiatt. Ha a nyilvánosság elé kerülne egy ilyen felmérés a zsidókkal szembeni viselkedésről egy európai államban, Izrael óriási botrányt csinálna belőle. Mikor róla van szó, a szabály nem számít.”
A felmérést egy közvélemény kutató cég, Dialog végezte, akik 503 embert kérdeztek meg Izrael közel 6 milliós zsidó népességéből. Az utóbbi hónapokban Ciszjordánia vagy a benne lévő jelentősebb zsidó települések lehetséges Izraelhez kapcsolásáról elhangzott beszédek egyre hangosabbá váltak, ahogy a konfliktus tárgyalásos megoldására az esély minden idők legalacsonyabb szintjére süllyedt. Izrael védelmi minisztere, Ehud Barak, nemrég a nemzetközileg elismert Zöld Vonal és az Izrael által épített elválasztó fal közötti területek Izraelhez kapcsolása mellett érvelt.
A felmérés eredményei alátámasztják Izrael arab polgárainak állítását, akik a népesség 20%-át teszik ki, hogy ők rasszista megkülönböztetést szenvednek el. A felmérés megválaszolóinak csaknem fele azt mondta, az izraeli arabokat át kell adni a Palesztin Hatóságnak, és egyharmaduk azt mondta, hogy az Izraelben levő arab falvakat a PH közigazgatása alá kell helyezni, cserébe a ciszjordániai zsidó településekért. A Haaretz tudósítása szerint a felmérés azt is megmutatta, hogy az ultra-ortodox zsidóknak voltak a legszélsőségesebb nézeteik az arabok felől, 70%-uk támogatta szavazati joguk törvény általi tiltását és 95%-uk kiállt a munkahelyi megkülönböztetés mellett az arabokkal szemben.

(guardian.co.uk)

Fordította: Márton László - Jövőnk.info


Agyhalott cionizmus



|
Egy tompa puffanás hallatszik, süvítés és viharos robaj, ahogy egy IRGC Meshkat rakéta elhagyja indítócsövét. Kint az Ománi-öbölben, 300km távolságra mozgásban levő célpont – egy lejárt szolgálati idejű 10,000 tonnás hajó – halad útján. A rakéta 20 másodperc alatt 100km-en belül van célpontjától. Ekkor egy nagyon furcsa dolog történik: a rakéta elkezd irányt változtatni, le és fel, jobbra és balra, mintha teljesen kontrollon kívül volna. De szó sincs erről. Utasítást kapott egy radartól, hogy tegyen úgy, mintha rakéta elhárító radar-rendszerrel vagy infracsapdákkal találkozott volna, valódi harci körülmények között. Néhány pillanattal később a célpont ketté van hasítva, annak ellenére, hogy a Meshkat orrába csak egy betonból készült gyakorló töltet volt beszerelve. A kiöregedett hajó másodpercek alatt elsüllyed, fekete olajat eresztve ki magából ahogy megadja magát a hullámoknak.
Ez Irán perzsa-öböli hadviselő képességének realitása. A Times of London napilap megint kinyomtatott egy hiányosan tájékoztatott izraeli államférfitől származó újabb fenyegetést tartalmazó cikket. A cikk címe: ”Szíria, Irán Izrael célkeresztjében.” Izrael védelmi minisztere, Ehud Barak újabb értelmetlenséget böfögött fel magából, hogy kis népszerűségre tegyen szert, talán annak reményében, hogy szédült miniszterelnöke hamarosan kényszerzubbonyban lesz bolondok házába szállítva és Barak újból megízlelheti majd a palesztin civilek tömeges gyilkolásának diadalát, mint sok fajtabelije őelőtte.
De, a fenyegetés egy másik oka lehet az, hogy ahányszor Izrael az évtizedek óta húzódó törvénytelen megszállás alatt tartott területeken védtelen palesztinokat mészárol, annyiszor fenyegeti Iránt katonai akcióval azért, hogy elterelje a világ figyelmét tetteiről és tovább gyilkolhasson. A Times azt írja: A veterán politikus és kitűntetett tábornok arra is figyelmeztetett, hogy a szükség egy Irán elleni megelőző légicsapásra újra felmerülhet következő tavasszal, mielőtt az Iszlám Köztársaság képes volna elég urániumot dúsítani egy atombomba elkészítéséhez.
Ez ugyanaz a katonai nukleáris képesség volna, amit még az USA elnöke és alelnöke is nyilvánosság előtt igazolt, hogy nem létezik Irán programjában? Igen, ugyanaz. Egy másik, Rupert Murdoch News Corporation szócsövei által terjesztett, Mahmoud Ahmadinejad iráni elnök Izraelt térképről letörölni szándékozó állítólagos kijelentéséről szóló mesére is történik rendszeres utalás, rögtön azután, hogy izraeli tisztségviselők kezeiket palesztin nők és gyerekek vérébe mártották.
Az egyszerű tény, amit az utóbbi időben Tel Aviv-nak meg kellett szoknia, hogy Irán megtámadásakor, ha valaha meg meri tenni, egy olyan válasszal fogja szembe találni magát, ami saját akcióját teljesen értelmetlenné teszi. Egy ilyen próbálkozás további előre nem látható következménye a közel-keleten az is lehet, hogy utána Szaud Arábia neve csak Arábia lesz.
A Times folytatja: Barack úr Londonban van, hogy Philip Hammond-dal, William Hague-al, és Sir Kim Darroch-kal, Britannia nemzetbiztonsági tanácsadójával találkozzon, miközben a helyzet a Közel-Keleten egyre ingatagabbnak tűnik.
A régió ingatag helyzetének egyik fő oka az, hogy ki van szolgáltatva Izrael egyoldalú földrabló és terjeszkedő politikájának. A másik ok: az USA mindenáron folytatni akarja a régió olajának és földgázának elrablását. Az tény, hogy a tel-avivi rezsimnek meg van a lehetősége szájat járatni a nyilvánosság előtt bármilyen kérdéssel kapcsolatban amit választ, beleértve a társadalmi egyenlőséget is; és ez nem vicc. Egy ország – hívjuk egy országnak a vita kedvéért – ami keresztül-kasul van szabdalva betonfalakkal, beton bunkerekkel, géppuska állásokkal és szögesdrót kerítésekkel ahol rendszeresen ártatlanokat gyilkolnak, még képes másokat leckéztetni emberi jogokból.
A tel-avivi rezsim és csatlósai, akik épp tanúi lehettek ahogy soraikból heten felgyújtják magukat a nyilvánosság előtt az ottani vagyonegyenlőtlenség ellen tiltakozva, rendszeresen más országok államférfijait vádolják korrupcióval. Vége lesz már? Az izraeli vezetők arcbőrének vastagságát és teljes erkölcstelenségét tekintetbe véve, nem úgy néz ki. Barak folytatta álmodozását, hogy bizonyos körülmények között Tel Aviv elindítana egy megelőző légicsapást még a tél folyamán és hozzátette, ”Figyelünk és készen állunk a cselekvésre.”
Közben, Izrael csak egy hajszálnyira van attól, hogy a világ közössége jól megrugdossa hátsófelét. A világ megváltozott és nagyon kevés intelligens embernek vannak illúziói a cionista rezsim bűnöző természete felől. A józan ész elvárná, hogy a tel-avivi rezsim rájön, hogy jól tenné, ha befogná száját ilyen érzékeny fordulatoknál. De nem pont a józan ész az, ami Izrael magyarázataiból már évtizedek óta hiányzik?

(Press.tv)
Fordította: Márton László - Jövőnk.info


Az USA politikáját a cionisták irányítják



|
Alison Weir, az Amerikai Nemzeti Tanács elnöke kijelentette, hogy az amerikai politikát folyamatosan a cionisták uralják, ők irányítják a TV-ben közölt híreket is. "Sokan tudják hogy az Egyesült Államokban Izrael hatalma rendkívül erős és nagy befolyással rendelkezik. Mindez sok évtizedre vezethető vissza" mondta Alison Weir. "Több tucat (cionista) szervezet uralja Washingtont és a Közel-Keletet hosszú ideje." tette hozzá.
"Az Egyesült Államokban az elmúlt 60 évben mindig csak azokat a jelölteket támogatják akik ígéretet tesznek Izrael megsegítésére. Azokat a jelölteket akik nem lennének hajlandóak támogatni Izraelt nem támogatják." Külön kiemelte még, hogy nincs kétség Izrael háborús bűncselekményeihez, és ezeket már több emberjogi és jogi szervezet is pontosan dokumentálja.

(Press.tv)




Texas és Louisiana állam kilépne az amerikai államok szövetségéből


|
Már nem új téma, hogy egyes amerikai települések kikiáltják önállóságukat és szuverén államként szervezik meg saját rendőrségüket városvédelmi egységeiket. Arról is több hír napvilágot látott már az elmúlt években, hogy egyes államok szeretnének kiválni az USA jelenlegi államszövetségéből, azonban ez lesz az első alkalom, hogy a Fehér Háznak foglalkoznia kell valamely állam függetlenedési törekvésével.
Ugyanis a Fehér Háznak foglalkoznia kell azzal az on-line petícióval, amely Texas és Louisiana állam kilépésével kapcsolatos. Az amerikai kormányzat vállalta, hogy a "We The People" program keretében figyelmet fog fordítani minden olyan társadalmi kezdeményezésre, amelyért 30 nap alatt legalább 25 ezer aláírást gyűjtenek össze. A Texas kilépésével kapcsolatos felhíváshoz november 9-től több mint 60 ezer aláírás gyűlt össze. A petíciók szerzői elégedetlenek a központi kormányzat politikájával, és kérik, hogy békés úton biztosítsák a két állam számára a függetlenséget.
A függetlenedési törekvés alapja, hogy Texas állam olajban gazdag, gazdaságilag fejlett, továbbá jelentős az állattenyésztése is, melyek mellett a színes bőrű lakosság aránya a többi államhoz képest alacsony. Ezzel párhuzamosan a munkanélküliségi ráta is alacsonyabb, az életszínvonal pedig magasabb a többi államéhoz képest. A szövetségi rendszer újraelosztási politikája viszont azokat az államokat is rosszabb körülmények közé kényszeríti, akik amúgy többet érdemelnének.
Azok az államok, ahol a feketék többségben vannak, ahol a munkanélküliségi, valamint a bűnözési ráta is magasabb az átlagosnál, ahol a gazdasági stabilitás is gyengélkedik, oda a szövetségi politika több forrást rendel, mely elégedetlenséget vált ki a gazdagabb államokban.
Igor Panarin professzor már több mint 10 évvel ezelőtt azt prognosztizálta, hogy az Amerikai Egyesült Államok össze fog omlani. Prognózisai akkor fantasztikusaknak tűntek, de most nem egy meglátása megvalósulni látszik.

Szekeres Pál - Jövőnk.info


Igor Panarin professzor: „Amikor Amerika összeomlott, óriási kiabálás támadt”


|
A gazdasági krízis már 2009 őszén polgárháborúhoz vezethet az USA-ban és ennek következtében az ország két részre szakadásához. Ezzel a prognózissal lépett fel 10 évvel ezelőtt a politikai tudományok doktora, az orosz Külügyminisztérium Diplomáciai Akadémiája „Nemzetközi kapcsolatok” karának dékánja, Igor Panarin. Akkor prognózisai fantasztikusaknak tűntek, de most nem egy meglátása megvalósulni látszik. Az „Izvesztiának” adott interjújában Panarin professzor elmondta, hogy miért találta ki az USA a pénzreformot, kinek dolgozik Obama és miért jobb, ha Oroszország Kínával barátkozik.
Igor Nikolaevich, honnan ered a gondolat az USA széteséséről, méghozzá 1998-ban, akkor amikor ez az ország virágzott és vitathatatlanul a világ vezető állama volt?
1998. szeptemberében Ausztriában tartották az „Információs háború” nemzetközi konferenciát. Ott tártam a nyilvánosság elé elemzéseimet.
A 400 résztvevő közül 150-en az USA-ból voltak, és amikor előadásomban Amerika összeomlott, óriási kiabálás támadt a teremben. De minden meg volt alapozva. Már akkor világos volt, hogy a legnagyobb pusztító erő az USA számára – a pénzügyi-gazdasági. A dollár nincs semmivel fedezve. Az ország külső adósságállománya lavinaszerűen növekedett, bár a 80-as években még nem volt. 1998-ban, amikor prognózisomat készítettem, már meghaladta a 2 trillió dollárt. Most több, mint 11 trillió. Ez egy olyan piramis, ami egyszer feltétlenül össze fog omlani.
Összeomlik az egész amerikai gazdaság?
Már most elindult az összeomlás. A pénzügyi krízis oda vezetett, hogy a Wall Street 5 legnagyobb és legrégibb bankja megszűnt létezni, kettő pedig a túlélésért küzd. Veszteségeik – a legnagyobbak a világtörténelem során. Most a globális pénzügyi mértékű szabályozó rendszer felváltásáról van szó: Amerika nem lesz többé globális szabályozó.
Ki fogja felváltani?
Erre a szerepre két ország jelentkezett: az óriási tartalékokkal rendelkező Kína, és Oroszország – mint olyan ország, amely vállalni tudna szabályozó szerepet az eurázsiai térségben. Éppen hogy befejeződött a „húszak” csúcstalálkozója Washingtonban, ahol nagyon jelentős események történtek. A résztvevők a nemzetközi kapcsolatok új szerkezetét vetették fel, amelyben a kulcsszerep a Nemzetközi Valutaalapé lesz. De a Nemzetközi Valutaalapnak pénzre van szüksége. A summit résztvevői ezért Kínához és Japánhoz fordultak pénzért. Kína aranyvaluta tartalékai több mint 2 trillió dollár, ő az USA legnagyobb hitelezője, most pedig elkerülhetetlenül befolyással lesz a Valutaalap politikájára. Nem véletlen, egyébként, hogy Hu Czintao úr a találkozón két vezetővel folytatott személyes megbeszéléseket: a mi elnökünkkel és Nagy Britannia vezetőjével. Éppen Angliában fogják megtartani a „húszak” tavaszi találkozóját. Oroszországgal pedig azért, mert ez az ország tett javaslatot a világ pénzügyi rendszere alapvető átalakítására – ami jól beilleszkedik a reform kínai elképzelésébe.
A porcok, amelyek az USA-t egyben tartják, gyengék”
Térjünk vissza az USA-hoz. Mi utal az ország lehetséges szétszakadására?
Az okok egész komplexusa. Először is: az USA pénzügyi problémái csak növekedni fognak. Emberek milliói veszítették el a megtakarításaikat. Az országban nőnek az árak és a munkanélküliség. A csőd szélén áll a „General Motors"; és a „Ford”, ez pedig azt jelenti, hogy egész városok maradhatnak munka nélkül. A kormányzók már kemény formában követelik a támogatást a központi kormányzattól. Nő az elégedetlenség, amelyet egyelőre csak a választások tartottak vissza és az a remény, hogy Obama képes lesz csodát tenni. De már tavaszra világossá fog válni, hogy nem lesz csoda.
A második tényező – az USA sebezhető politikai berendezkedése. Az ország területén nem létezik egységes törvénykezés. Még csak egységes közlekedési szabályok sem léteznek: a porcok, amelyek az USA-t egyben tartják, meglehetősen gyengék. Még az Irakban működő fegyveres erőkben is nagy mértékben nem amerikai állampolgárok működnek, akik azért harcolnak, mert ezért amerikai állampolgárságot ígértek nekik. Ily módon a hadsereg, olvasztótégelyként, megszűnt ellátni az amerikai államot egyben tartó erő funkcióját. Végül pedig: szakadás az elitben, amely nagyon nyilvánvalóan látszódott a krízis körülményei közepette.
A százdolláros bankjegyeket befagyaszthatják”
Hogyan szakadhat szét az ország? Világos: délen ott van Mexikó… Ki van még?
Összesen hat rész van. Az első: az USA csendesóceáni partvidéke. Itt egy példát hozhatok: San Francisco lakosságának 53 %-a kínai. Washington állam kormányzója kínai, fővárosát Seattle-t az USA-beli kínai emigráció kapujának nevezik. A csendesóceáni régió fokozatosan Kína befolyása alá kerül, ez nyilvánvaló. A második rész délen van – ezek valóban a mexikóiak. Ott a spanyol nyelv helyenként már államnyelv lett. Majd Texas, amely nyíltan küzd a függetlenségért. Az USA atlanti partvidéke teljesen eltérő etnoszt és mentalitást mutat, ezt szintén két részre lehet osztani. És végül a központi, depresszióban lévő régiók. Emlékeztetett arra, hogy az USA 5 központi állama, ahol indiánok élnek, kinyilvánították a függetlenségüket. Ezt úgy állították be, mint valami viccet, politikai showt. De a tény tény marad. Északon erős Kanada befolyása. Alaszkát egyébként még mi is visszakérhetjük. Hiszen azt csak bérbe adtuk…
És mi lesz a dollárral?
2006-ban titkos megállapodást kötött Kanada, Mexico és az USA az amero – egy új pénzegység bevezetésére. Ez jelentheti a dollár felváltására való felkészülést. Eközben a százdolláros bankjegyeket, amelyek szó szerint elárasztják a világot, egyszerűen „befagyaszthatják”. Azzal az indokkal, mondjuk, hogy azt a terroristák hamisítják és ezért megbízhatatlan a használatuk.
A klánok közötti szembenállás nyílttá vált”
Beszéljen részletesebben az elitek szakadásáról. Demokratákról és republikánusokról van szó?
Egyáltalán nem. Az USA vezetésében két csoport van. Az elsőt nevezhetnénk „globalistáknak” vagy „trockistáknak”. Eszméjüket valaha Trockij fogalmazta meg: nekünk nincs szükségünk Oroszországra, nekünk világforradalomra van szükségünk. A Szovjetoroszországra mint a világ feletti ellenőrzés bázisára tekintettek. A második csoport – az „államiak” (?), akik saját országuk felvirágzását kívánják. E két klán képviselői jelen vannak a Demokrata Pártban és a Republikánus Pártban is. Példa: a Polson féle krízisellenes terv szavazása, amelyet a republikánus kormányzat nyújtott be. Kezdetben éppen a republikánusok buktatták meg.
Ki vezeti a klánokat?
A globalisták kulcsfigurái: Condoleezza Rice külügyminiszter és Dick Cheney alelnök. Az „államiaké” Robert Gates védelmi miniszter, Michael Hayden a CIA igazgatója és Mike Mcconnell admirális, a nemzeti felderítés igazgatója. A globalisták – főleg a pénzügyi elit, az államiak – a fegyveres erők, a titkosszolgálatok, a hadiipari komplexus. Az utóbbi időkben e két klán közötti szembenállás nyílttá vált. Múlt decemberben az államiak egy jelentést nyújtottak be, amely teljesen tagadta, hogy Iránnak atomfegyvere lenne. Ez teljesen ellentétes volt Dick Cheney és Condoleezza Rice következtetéseivel. A másik – nagyon fontos – esemény az ötnapos kaukázusi háború miatt tartott kongresszusi meghallgatáson történt. A globalisták Condoleezza Rice személyében azt állították, hogy a háborút Oroszország kezdte és ezért meg lesz büntetve. Grúzia Condoleezza projektje volt. A hírszerzés képviselői pedig egy teljesen ellentétes nyilatkozatot tettek: a háborút Grúzia kezdte. Jelentős politikai személyiségek nyílt összeütközését láthattuk.
Kivel van Obama?
Az államiak, élükön Gates-el a fő játékosok, akik Obamát győzelemre vezették. Ezért a fő irányvonal megváltoztatását követelik tőle. Ebben az értelemben nagyon érdekes tény, hogy a republikánus Gatesre mint a legesélyesebb lehetséges jelöltre tekintenek, hogy továbbra is ő marad a védelmi miniszter vagy külügyminiszter lesz. Ez az államiaknak az új elnökre való befolyására utal. Egyébként Obama első megbeszélését éppen az amerikai titkosszolgálatok képviselőivel folytatta.
El kell vágnunk azokat a szálakat, amelyek a „Titanichoz” fűznek minket”
Mit jelent az államiak győzelme Oroszország számára?
Számunkra ez nem rossz esély, mert éppen ők léptek fel szövetségesinkként a kaukázusi fronton. Medvegyev amerikai látogatása nyomán látjuk, hogy a látogatást nem érte semmilyen obstrukció a kaukázusi eseményekkel kapcsolatban. Washingtonban meglehetősen nyugodt és jóindulatú fogadtatásban részesült.
Mit kell tennie Oroszországnak, hogy elkerülje az USA lehetséges összeomlásával járó megrázkódtatásokat?
A rubelt regionális valutává kell fejleszteni. Végül létre kell hozni egy teljes értékű olajtőzsdét, amelyen rubelben folyik a kereskedelem. Szó szerint néhány nappal ezelőtt írták alá az egyezményt Oroszország és Belorusszia között, hogy végre az olajat és a gázt rubelben fogják elszámolni. Ez – a rubel regionális valutává válása folyamatának kezdete. Kazahsztánnal és Belorussziával már áttértünk a rubel-elszámolásra az elektromos áramért. Most az a feladatunk, hogy 2008 végéig minél több szerződést kössünk 2009-re rubelben. Ebben az esetben Oroszország arrébb léphet a globális krízistől, amely egyre növekszik. El kell vágnunk azokat a szálakat, amelyek minket a pénzügyi „Titaniccal” egyesítenek, amely, véleményem szerint, a közeljövőben a mélybe fog süllyedni.
(izvestia.ru)


Az USA szegényeken és feketéken tesztelt vegyi fegyvereket a hidegháború alatt


|
Az Egyesült Államok szegényeken és feketéken tesztelt vegyi fegyvereket a hidegháború alatt. Egy esetleges szovjet nukleáris támadás elleni pajzs fejlesztése miatt, Saint Louis városában az amerikai hadsereg olyan vegyületeket permetezett szét a helyi lakosság felett, amelyeket vegyi fegyverek gyártásához használtak. Az '50-es, '60-as években St. Louis külvárosi lakói tesztalanyként szolgáltak a mérgező vegyületek hatásainak ellenőrzéséhez.
Erről írt tanulmányt Lisa Martino-Taylor, a Saint Louis Community College szociológus professzora, aki nyilvános dokumentumok közt kutatott, és kadmium-szulfid, valamint mérgező cink tárolókról talált jelentéseket az '50-es, '60-as évekből. A tanulmány szerint az amerikai hadsereg teszteket hajtott végre, különösen a magas népsűrűségű, szociálisan elkülönített területeken, ahol túlsúlyban voltak a fekete és az alacsony jövedelmű polgárok. A helyi hírcsatorna interjújában elmondta, hogy „nagyon megdöbbentette az a titkolózás és félrevezetés", amit a hatóságok felelősségének firtatása kapcsán tapasztalt. „Minden tőlük telhetőt elkövettek hogy becsapják az embereket” nyilatkozta.
A vegyi fegyverek embereken való tesztelése a „Manhattan-Rochester” program része volt. Ez egy amerikai kormányprogram, amely a hidegháború alatt a rádióaktivitás emberi testre gyakorolt hatásait vizsgálta. Hasonló kísérletekre került sor Corpus Christi városában és Texasban is.
A legmérgezőbb vegyületeket légi bemutatók során, repülőgépekből permetezték a célterületre. Lisa szerint a program részeként aeroszolos spray-ket is elhelyeztek a környező felhőkarcolók és meteorológiai tornyok tetején. 1953-ban összesen 16 kísérlet volt, mely során nem kevesebb mint 35 adag cink-szulfidot és kadmiumot használtak fel St. Louis-ban. A leginkább érintett környékek a „sűrűn lakott nyomornegyedek” voltak, ahol körülbelül tízezer alacsony jövedelmű lakos élt, többségében gyerekek.
Tisztázás
A Lisa által kapott eredményeken megdöbbenve, az állami törvényhozók október 22-én tisztázást kértek a fegyveres erőktől. „Az ötlet, hogy polgárok tízezreit akaratuk ellenére tettek ki mérgező anyagok hatásainak, teljességgel felháborító. Teljesen természetes, hogy ezek az emberek és családjaik válaszokat követelnek a kormányhivataloktól,” nyilatkozta Roy Blunt, republikánus szenátor.
A demokrata Claire McCaskill, és kollégája, Blunt szintén tisztázást kértek John McHugh-tól, a hadsereg titkárától. „A Szenátus és a Képviselőház is folytatott nyomozásokat a '90-es évek alatt, de semmi sem történt, - állítja Lisa Martino-Taylor. Szerinte a legnagyobb hiba az volt, hogy „igazából soha nem néztek utána, hogy kinek lehetett köze az ügyhöz”.
Radioaktivitás
Az interjúban Lisa azt mondta hogy „bőven vannak rá bizonyítékok, hogy sugárzó vegyületeket is felhasználtak a kísérlet során.” Lisa szerint fluoreszkáló részecskéket is hozzáadtak a keverékekhez, melyeket arra használtak hogy „megvilágítsák” a célpontokat, azonosítva őket a további tesztekhez. Fennáll a gyanú, hogy a „U.S. Radium” nevű cég részt vett a kísérletben. A U.S. Radiumnak már csak azért is felelnie kellene a törvényszék előtt, mert radioaktív festéket gyárt, mely már számos festőt ölt meg.
Kutatásának jövőbeni folytatását illetően azt mondta, fontos lenne nyilvánosság elé tárni „hogy mindez súlyos megsértése volt az egész egészségügyi etikának, minden nemzetközi jogszabálynak, de még az akkori katonai rendszabályoknak is.”
(pravda.ru)
Fordította: Fehér Nándor - Jövőnk.info


Kína már a második 5. generációs vadászgépét teszteli


|
Az első teszt végre is lett hajtva a csúcstechnológiát képviselő repülőgépen. Ezzel az Egyesült Államok után Kína lett a világon a második ország, amely egyidejűleg két ilyen kategóriájú gépet is fejleszt. A vadászgép nem lett még hivatalosan bemutatva,  de ahogy már az első 5. generációs vadász prototípusnál is történt, ezúttal is kiszivárgott információ a gépről, és pont akkor, amikor Peking és a szomszédos országok nézeteltérései előtérbe kerültek.
A hivatalosan megerősített hír szerint a tesztrepülésre október 30-án került sor. A Shenyangi Repülőgépgyár által készített J-31-es vadászgép (az újságírók nevezték el J-31-nek a gépet a sorozatszáma alapján - 31001) útja mintegy tíz percig tartott. A harci gép kíséretét egyik "kistestvére", egy J-11 BS adta a Kínai források szerint.
Az első fotók a csúcstechnológiát képviselő vadászról szeptember közepén jelentek meg az interneten. A J-31 (amit az F-60 és J-21 neveken is emlegetnek az újságírók) akkor lett lefényképezve, amint épp a katonai repülőtérre szállították.
A jelentések szerint a J-31 lopakodó gép, tehát majdnem észrevehetetlen az ellenséges radarok számára. A fényképek alapján az új repülő egy közepes nagyságú vadász. A szárnyainak fesztávolsága körülbelül 10 méter lehet. A gép együléses, kétmotoros. A Chinese Military Review értesülései szerint a J-31-et  RD-93-as repülőgépmotorok hajtják, amiket az orosz JSC Klimov tervezett.
A fényképfelvételek tanulmányozása alapján úgy tűnik, hogy a gép nem képes a helyből fel- és leszállásra. Legvalószínűbb, hogy a "Shi Lang" (korábban Varyag) repülőgép-hordozóról történő üzemeltetésre optimalizálták.
A kínai gép törzsén található szellőzőjáratok elhelyezkedése hasonlít az amerikai F-35-öséhez. Sokan úgy hiszik, hogy a J-31 az F-22 Raptor elleni küzdelemre készült.
A másik kínai lopakodó gép – J-20 – első földi tesztjeiről megjelent hírek óta még csak 18 hónap telt el. A J-20 -ról akkor sokan azt mondták, hogy komoly konkurenciát jelenthet az orosz repülőgépgyártóknak a nemzetközi piacon, mivel jelentősen olcsóbb. Bár a gép még gyermekbetegségekkel küszködött: a motorja nem elég erős, nem képes hangsebesség feletti tempóra, a radarrendszere és az álcázó rendszerei sem tökéletesek – egyes szakértők szerint. Egyesek inkább 4+ generációs vadászgépnek tartották 5. generációs helyett.
Mindenesetre, a tempó, amivel Kína fejleszti a haditechnikáit lenyűgöző. Érdekesség, hogy a J-20–ról pont akkor szivárgott ki információ, amikor Kína és az USA viszonya megromlott. Most pedig a J-31 került elő „véletlenül” pont akkor, mikor Kína Japánnal keveredett területi vitába a Kelet-kínai tengeren. Pekingben tudják, hogy kell ügyesen alátámasztani egy diplomáciai álláspontot. Mutasd meg, hogy csúcstechnológiával felszerelt, felkészült fegyveres erőid vannak – és máris komolyabban veszik a szavadat.
(pravda.ru)
Fordította: Ligeti János - Jövőnk.info


Irán új pilóta nélküli repülőgépet épít



|
Iráni szakemberek új személyzet nélküli légi járművet építettek, amely bombavetésre is alkalmas, erősítette meg a Katham al-Anbia Légvédelmi Támaszpont Parancsnoka Farzad Esmaili dandártábornok. Vezető katonai tisztségviselők szerint, az új Hazem-nek nevezett pilóta nélküli repülőeszköz (Dron), egy nagy távolságú légvédelmi műveletekre bevethető repülőgép.
Esmaili rámutatott, a dron részt vehet beazonosítási műveletekben, és szállítási repülőként is alkalmazható. Az iráni parancsnok leszögezte, Hazem nem rakéták szállítására lett tervezve, de „képesek vagyunk robbanóanyagokkal is útnak indítani”. A korábbi években, Irán nagy eredményeket ért el a védelmi ágazatban, továbbá elérte a saját katonai eszközök és védelmi rendszerek önálló gyártását.
Az Iráni Iszlám Köztársaság 2010 Augusztusában jelentette be az első belföldön gyártott nagy hatótávolságú Karrar nevű pilóta nélküli repülőeszköz járművét. A Karrar képes rakéták és katonai hasznos teher szállítására is, mely lehetővé teszi földi célok elpusztításán alapuló bombavetési küldetésekre. Továbbá nagy sebességének köszönhetően képes nagy távolságok megtételére és ezáltal az adatgyűjtésre is.
2012 Szeptemberében bejelentettek még egy, a 24 órányi folyamatos megállás nélküli repülő képességgel rendelkező Shahed 129 nevezetű dron-t, mely úgyszintén képes katonai és beazonosítási küldetésekre. Az iráni katonai és politikai hatóságok ismét kijelentették, hogy Irán katonai hadereje nem jelent veszélyt más országokra, különösen nem szomszédaira, kitartva amellett hogy eme Védelmi Doktrínájuk az elrettentést szolgálja.

(Pravda.ru)
Fordította: Mészáros Dániel - Jövőnk.info


Hossein Mousavian: 20 ellenérv Irán megtámadására



|
2012. január 2-án egy iráni, nagy hatótávolságú, hajók elleni rakéta (Qader = képes, alkalmas) került kilövésre a Velayat-90 hadgyakorlat során az Omán-tenger partjáról a Hormuzi-szoros közelében, Dél-Iránban.
A legfrissebb hírek nézeteltérésekről beszélnek Izrael és az Egyesült Államok között az iráni atomprogram kapcsán. Bár úgy tűnik, hogy jelen pillanatban az Egyesült Államok nem ért egyet az izraeli követeléssel, mely a katonai akciót sürgeti, addig Obama elnök mindent megtett annak érdekében, hogy megakadályozza Teheránt a nukleáris fegyver előállításában. Az Irán elleni erőfeszítéseivel túlszárnyalta elődeit, és kétség nem fér hozzá, az Obama kormányzata okozta a legtöbb kárt a perzsa országnak. Mozgósította a világot a példátlan, drákói gazdasági szankciók kiszabására. Még az első hivatalban eltöltött hónapjai alatt, titokban elrendelte a kíber-fegyverek hosszútávú, Irán-ellenes használatát, miközben a katonai erő használatával fenyegetőzött.
Bár úgy gondolom, ostobaság lenne bármely ország számára háborúba bocsátkozni Iránnal, ez nem zárja ki ennek lehetőségét. Íme 20 ok, hogy miért rossz ötlet az Irán elleni katonai támadás: 
1. Irán vált a vezető országgá a Muszlim világban a nukleáris fegyverek leszerelésének fő szószólójaként azáltal, hogy vallásilag elkötelezték magukat a tömegpusztító fegyverek ellen. Az iráni legfelsőbb vallási vezető kiadott egy rendeletet (Fatwa), melyben megtiltja az előállítását, raktározását és használatát bármely tömegpusztító fegyvernek.
2. Az elmúlt évtizedben a NAÜ több, mint 4000 vizsgálati órát folytatott le Iránban és számtalanszor kijelentette már, hogy nincs arra bizonyíték, hogy az iráni nukleáris aktivitás fegyverkezésre irányulna.
3. Az amerikai Nemzeti Hírszerzési fenntartja álláspontját, mely szerint Irán nem rendelkezik nukleáris fegyverrel, nem hozott döntést megépítésére és nem áll beszerzésének határán sem. A nemzetközi közösség is elfogadja ezt az álláspontot.
4. Ha az Egyesült Államoknak szándékában áll megtámadni Iránt, az világszerte megfordíthatja a nukleáris leszerelési törekvéseket és gyengíti az atomsorompó-egyezményt (Non-Proliferation Treaty = NTP). Mivel az Egyesült Államok szintén tagja az egyezménynek, emellett atomhatalom több, mint 5000 nukleáris robbanófejjel, nukleáris fenyegetéssel élni egy nem atomhatalom felé rendkívül káros az atomsorompó-egyezmény hitelességére nézve.
5. Ha Izrael egyoldalúan támadást kezdeményez, a következmények még katasztrofálisabban hatnának az NTP-re, mivel nem tagja az egyezménynek és atomhatalom lévén fenyegetéssel élne egy nem atomhatalom felé, mely ráadásul tagja az NTP-nek. Ez azt eredményezi, hogy bárminemű izraeli támadás jelentéktelenné teszi az atomsorompó-egyezményt és a nukleáris leszerelési törekvések értelmüket veszítik.
6. Egy esetleges légicsapás valószínűleg nem teszi tönkre teljesen az iráni atomprogramot, csupán csak késlelteti azt.
7. Irán visszaállhat az atomsorompó-egyezménytől, felfüggesztheti a tárgyalásokat a nemzetközi nukleáris szervezetekkel, kirúghatja az ellenőreiket az összes létesítményéből és elrejtheti programját a külvilág elől.
8. Egy izraeli vagy amerikai légicsapással szertefoszlanak a remények az elkövetkező évtizedekre a Teherán és Washington közötti közeledésről.
9. Kétség nem fér hozzá, hogy bárminemű légicsapás következményeként minden iráni politikai vonal összegyűlne a zászló köré, hogy megvédjék hazájukat, becsületüket, jogaikat és ellenálljanak a fenyegetéseknek.
10. Obama elnök számára a legfontosabb külpolitikai célkitűzések közé tartozik a muszlim világgal való kapcsolatok javítására. Ezt emelte ki a 2009. június 4-ei, kairói beszédében, melyben „új kezdetet” nevezett meg az Egyesült Államok és a muszlimok között. Bármilyen légicsapás Iránra nézve amerika-ellenes érzelmeket ébresztene a muszlim világban és másutt a földön.
11. Az amerikai költségvetés már most nagy nyomás alatt van az iraki és az afganisztáni háború miatt. Mivel az Egyesült Államok továbbra is próbál visszatáncolni a gazdasági összeomlás széléről, teljesen irreálissá válik egy harmadik háború lehetősége.
12. A biztonságos energiahordozó-szállítás a Hormuzi-szoroson keresztül veszélybe kerülne, az olajárak elérhetik a hordónkénti 200-300$-os árat.
13. Amerika befolyása a Közel-Keleten már lassan köddé válik. Az "Amerika-barát" arab országokban, úgy mint Egyiptom, Tunézia, Jemen és Libanon, a politikai vezetés lassan eltávolodik az Egyesült Államoktól. Abban az esetben, ha Iránt támadás éri, ez a tendencia felgyorsul, és eltolódhat az erő- és hatalmi egyensúly Teherán felé.
14. Irán kiterjedt hatáskörrel, befolyással és kintlévőséggel rendelkezik a Közel-Keleten, ez visszaüthet egy esetleges légicsapás esetén. Az iráni hadsereg fel fog használni minden eszközt arra vonatkozólag, hogy gyorsan kiterjessze a konfliktust a régióra és azon túl is.
15. Irán sokkal bonyolultabbá tenné a helyzetet Iraknál és Afganisztánnál, pedig az amerikai hadsereg megfeszülve próbálja jelenlétét megszüntetni a két országban.
16. Izrael biztonsága létfontosságú az Egyesült Államok számára. Egy izraeli támadásnak súlyos következményei lennének mindkét országra nézve. Belpolitikai nyomásra a háború iránti elkötelezettség miatt veszélybe kerülhet a Jeruzsálem és Washington közötti kapcsolat. Ez a súrlódás összetörheti a kétpárti egységet, amely támogatja Izraelt, tovább bonyolítja az amerikai belpolitikai színteret és aláássa Izrael biztonságát.
17. Izrael már elszigetelt. A háború Iránnal rontana a helyzeten, és tovább feszítené Amerika és Izrael viszonyát a régió országaival.
18. Ha Izrael egyoldalúan katonai akcióba kezd, az Egyesült Államok bűnrészesnek tekinthető, a kintlévőségei, bázisai és személyzete kerülhet az iráni megtorlása célkeresztjébe.
19. Egy izraeli vagy amerikai csapás drámaian kiszélesíteni a diplomáciai szakadékot az Egyesült Államok és Oroszország, Kína illetve az el nem kötelezett országok mozgalma között.
20. Az esély a diplomatikus rendezésre megvan, de a Nyugat és Izrael részéről megkövetel egy valósabb álláspont felvételét. Irán kész együttműködni, hogy egy igazságosabb megállapodás születhessen. Ezek közé tartozik a folyamatos együttműködés a NAÜ-vel, az urándúsítás 5% alatt tartása, mely egyfajta jelzés a nemzetközi közösség felé, hogy Irán nem szándékozik nukleáris bombát fejleszteni.
Cserébe Irán a jogai elismerését kéri az urándúsításhoz az atomsorompó-egyezmény keretein belül, összhangban a többi tagállammal és fokozatos megszüntetve a szankciókat. Ez elegendő az USA és más nagyhatalmak számára egy kölcsönös presztízsmentő ajánlathoz, és korlátozza az izraeli erőfeszítéseket a folyamatok kisiklatására.

Hossein Mousavian
(Hossein Mousavian egy kutató tudós, a Princeton Egyetem Woodrow Wilson School of Public and International Affairs. 1997-től 2005-ig ő volt az iráni Nemzetbiztonsági Tanács Külügyi Bizottságának a vezetője, 2003-2005-ben szóvivőként szolgált Irán és az EU közötti nukleáris tárgyalások során.)

Fordította: Szigeti Péter - Jövőnk.info


Izrael tüzet nyitott a gázai blokádot áttörni készülő hajóra



|
Izraelt azzal vádolják, hogy egy Gázába tartó hajóra lőtt. A palesztinbarát aktivistákat és humanitárius segélycsomagok szállító hajót lövés érte. Ezt a hajótulajdonos svéd cég szóvivője, Victoria Strand nyilatkozta. „Az Estelle névre hallgató hajót lövés érte, éppen most tájékoztattak erről” – mondta Strand. Elmondása szerint, a lövés előtt néhány izraeli hajó érkezett a térségbe.
A hajó, melynek célja, hogy áttörje a Gázai-övezet körül fenntartott izraeli blokádot a három hónapos útja során több európai kikötőben is megállt, hogy utasokat és segélyszállítmányt vegyen a fedélzetére. Legutóbb október 7-én futott ki Nápolyból, fedélzetén nyolc nemzetből származó palesztinbarát aktivistákkal, akik közt vannak izraeli állampolgárok, valamint svéd, spanyol, görög és norvég képviselők is. A szállítmánya cementből, gyógyszerekből, valamint egyéb humanitárius célú termékekből és gyerekkönyvekből állt. 
Az izraeli hadsereg szóvivője szerint senki sem sérült meg az gázai partoktól harminc tengeri mérföldre elrendelt elfogó akcióban. A hajót ezután az izraeli Asdod kikötőjébe irányították. Az izraeli kormány közölte, hogy nem engedi a külföldi hajókat 12 tengeri mérföldnél közelebb a Gázai-övezethez.
A 2008-2009 telén végrehajtott nagyszabású izraeli támadást követően határozott úgy Izrael, hogy a Hamász elszigetelése érdekében minden külföldi hajónak megtiltja a betérést a Gázai terület vizeire. Palesztin aktivisták szerint a blokád célja a Gázai övezet népes lakosságának kollektív megbüntetése.
2010-ben súlyos következményei lettek annak, hogy egy hat hajóból álló török segélyflottilla Gázába tartott. Az izraeli hadsereg 2010. május 31-én feltartóztatta őket a gázai partok közelében nemzetközi vizeken. A Mavi Marmara nevű hajó elfoglalásakor kilenc aktivistát megöltek. A történteket követően feszültté vált a török-izraeli viszony. Ankara azt követelte, hogy Izrael hivatalosan kérjen bocsánatot, és kártalanítsa a katonai akció halálos áldozatainak hozzátartozóit.


Palesztinbarát aktivisták az Estelle fedélzetén


Izrael ugyan mindeddig elutasította a követelést, de lazított a Gázai övezetet sújtó szárazföldi blokádon, ezután több élelmiszert engedtek be a Gázai övezetbe. De embereket, építési és hadászati célra is használható vegyi anyagokat továbbra is szigorúan tilos átvinni a blokádon.
Az ENSZ egészségügyi szervezete, a WHO 2010 májusában kelt határozata szerint a blokád alatt álló övezetben súlyos hiány van gyógyszerekből és gyógyászati segédeszközökből. A WHO követelte az izraeli blokád megszüntetését is.

Szekeres Pál - Jövőnk.info


A börtönőrök vigyázzák a legnagyobb koncentrációs tábor hermetikus elzártságát , élelem , gyógyszer csak minimális juthat a fogoly népnek. És a világ még mindig nem nevezet meg egy napot a HARAG NAPJÁNAK.


Az iráni UFO



|
Az utóbbi idők legmeglepőbb híre volt, amikor egy UFO miatt harci repülőgépeket riasztottak a levegőbe Izraelben. Izrael elismerte, hogy harci repülőgépeket emeltek a levegőbe, amikor az ország központi része fölött egy azonosítatlan repülő tárgy jelent meg. Egyidejűleg, biztonsági okokból a Tel Avivi Ben Gurion repülőtéren beszüntették az összes utasszállítógép fel-és leszállását. A komolynak mondható intézkedések után csak annyit tudhattunk meg a hivatalos közleményből, hogy az azonosítatlan repülő tárgy nem jelent semmiféle veszélyt Izraelre, de arról nem árultak el részleteket, hogy mi is volt valójában a rejtélyes repülő objektum.
A Hezbollah nem hagyott sok időt a találgatásra. Hasszan Naszrallah, a mozgalom vezetője jelentette be, hogy egy pilóta nélküli felderítő repülőgépet (dron-t) küldtek Izraelbe. A Hezbollah szerint a dron, amelyet az izraeli légierő országa területén lelőtt, a Hezbollah libanoni szárnyáé volt. Naszrallah szavai szerint a drón repülése Izrael fölött „nem az első és nem az utolsó” volt. A történteket az „ellenállási mozgalom fontos szakaszának” nevezte. Rámutatott, hogy a pilóta nélküli repülőgépet Iránban gyártották és Libanon területéről indították el. Innentől fogva nem sok kétségünk lehet, hogy az azonosítatlan repülő tárgy valójában milyen gép lehetett.
A Hezbollah megfigyelhetően egyre markánsabban helyezkedik mint Izraellel, mint annak amerikai szövetségesével szembe. Egy hónapja sincs, hogy katonai vezetőjük csapással fenyegette meg az Egyesült Államok közel-keleti bázisait, amennyiben Izrael megtámadja az iráni nukleáris létesítményeket. Naszrallah szerint a „döntés már megszületett” és a „válasz nagyon komoly lesz”. A Hezbollah vezetője rámutatott: „Amennyiben Izrael megtámadja Iránt, Amerika fogja viselni a felelősséget”.
Ezt persze akkora gombóc volt a zsidó állam és nyugati szövetségeseik torkában, amit már képtelenek voltak lenyelni. Egy a minap megjelent hír szerint a Hezbollah német robotrepülőgépekkel rendelkezik. Az Al-Dzsumhurija libanoni lapban megjelent hír szerint a Hezbollah iszlamista libanoni szervezet kezébe került néhány robotrepülőgép, amelyet németek gyártottak. A lap verziója szerint éppen ilyen gép hatolt be két héttel ezelőtt Izrael légterébe. A hír nem taglalta, hogy miként kerülhetett egy ilyen féltve őrzött technológia a Hezbollah kezébe, ahogy arról sem írtak, hogy a német kormány miként vélekedik az esetről. Vélelmezhető, hogy a hírt a nyugati vagy az izraeli titkosszolgálatok dobhatták be a felkorbácsolt vízbe, minden bizonnyal megnyugtatási szándékkal. Kérdés, hogy melyik az aggasztóbb hír? Hogy Irán képes fejlett robotrepülőket gyártani és azt Izrael fölé eljuttatni, vagy az, hogy a szupertitkos csúcstechnikákat csak úgy meg tudja szerezni a Hezbollah?
Hezbollah és Irán katonai vezetői örömtáncot járnak most. Ők a legkevésbé sem foglalkoznak semmiféle újságcikkekkel.
A brit Sunday Times szerint a Hezbollah által nemrég az izraeli légtérbe küldött robotrepülőgép fényképeket készíthetett titkos katonai bázisokról a megszállt területeken. "A dron három órát töltött Izrael felett, amíg le nem lőtte egy F-16-os vadászgép. Ezalatt az idő alatt folyamatosan képeket készített és továbbított a legnagyobb izraeli és amerikai közös hadgyakorlatról, valamint lefényképezhette a szupertitkos izraeli ballisztikus rakéta silókat, a fő repülőtereket, és talán lencsevégre kaphatta az Dimona nukleáris reaktort is."
Október 12-én, a libanoni Al Manar televízió egy szimulációs filmet sugárzott, melyben bemutatták, hogy a Hezbollah ellenállási mozgalom által az izraeli légtérbe küldött dron miként játszotta ki a fejlett radarrendszereket. Seyyed Hassan Nasrallah kifejtette, hogy a műveletet "Hussein Ayub" kódnévvel látták el, a Hezbollah légierőjének korábbi parancsnokának tiszteletére, aki 1996-ban halt mártírhalált.
A műveletet sikeresnek nyilvánította, mert a dron több száz kilométert tett meg az izraeli légtérben és jutott el úgy nagyon közel a Dimona nukleáris reaktorhoz, hogy a fejlett izraeli és amerikai radarok észlelték volna. "Ez csak egy része a mi képességeinknek." - fogalmazott a Hezbollah vezetője, hozzátéve, hogy az izraeliek már elismerték, hogy hibák vannak a biztonsági rendszereikben annak ellenére, hogy a legújabb és legfejlettebb technológiákat kapják meg a nyugati országoktól. Ismertette továbbá, hogy a dron Iránban készült és a Hezbollah azt tervezi, hogy további gépeket fog küldeni az izraeli légtérbe. Megfogalmazása szerint a sikeresen végrehajtott művelet azt bizonyítja, hogy az ellenállási mozgalom készen áll megvédeni Libanont.
Biztonsági elemzők szerint az eset azt mutatja, hogy az izraeli hadsereg nem képes kezelni egy meglepetésszerű támadást annak ellenére, hogy számos fejlett katonai védelmi rendszerrel rendelkezik. Nyugati és orosz szakértők is azt boncolgatják, hogy Iránnak nincs meg a megfelelő kapacitása és tudása sem egy dron legyártásához. Ennek ellenére Irán már korábban bejelentette, hogy megépíti az amerikai RQ-170 Sentiel robotrepülőgép mását, ami felett még a múlt évben sikerült átvennie az irányítást, és így megszereznie azt az amerikai hadseregtől.
"A mérnökök dekódolták a drón memóriaegységét. Feltörték a számítógépes programot. Minden adatot sikerült megfejteni" – állította Amir Ali Hadzsizadeh tábornok, az ország katonai vezetőségének egyik tagja. A tábornok egész sor tényt említett, ezzel is megpróbálván eloszlatni a drón egykori gazdáinak kételyeit. A drón bin Laden pakisztáni házát figyelte, előzőleg pedig Kaliforniában volt nagyjavításon.
Oroszország, Kína és számos más állam szeretne hozzájutni a Sentielhez - állítja a Fars iráni hírügynökség. A szakértők ezt nem tartják kizártnak. Elképzelhető, hogy Oroszországot nem maga a repülőgép, hanem borítása érdekli. Ami pedig Kínát illeti, Peking Teheránnal együtt el tudná készíteni a drón mását. De ez a kooperáció kérdéses. Kínának előnyös a technológiát megszerezni. Az már nem, hogy a kész mintát visszaadja Iránnak, hiszen akkor a nemzetközi vállalások megsértésével vádolhatják.
Legyen bárhogy is, az egyszer biztos, hogy a Hezbollah mögött Irán áll és ez az akció biztosan elgondolkodásra fogja késztetni az izraeli és amerikai katonai vezetőket egy Irán elleni támadással kapcsolatban. Az igazi cél pedig minden bizonnyal ez lehetett.
Isten óvja az Iráni népet!
Szekeres Pál - Jövőnk.info


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése