2019. január 9., szerda

Tudatalatti meggyőzés





Aldous Huxley

Tudatalatti meggyőzés




Könyve, az Álomfejtés 1919-es kiadásához csatolt lábjegyzetében Sigmund Freud felhívta a figyelmet dr. Poetzl osztrák neurológus művére, egy akkortájt közzétett tanulmányra, amelyben a tachistoszkóppal kapcsolatos kísérleteinek eredményeit összegezte. (A tachistoszkóp egy műszer, és két változata létezik: egy doboz, amelybe beletekintve az alany a másodperc töredéke alatt felvillanó képet nézi vagy egy nagy sebességű zárral ellátott laterna magica, amely egy pillanatra a vászonra vetíti a képet). Kísérleteiben "Poetzl arra kérte a kísérleti alanyokat, hogy rajzolják le azt a képet, amelyet a tachistoszkópban láttak, és tudatosan emlékezetükbe véstek... Ezt követően azt vizsgálta, mit álmodnak másnap éjjel a kísérleti személyek, és arra kérte őket, hogy ismét rajzolják le álmuk idevágó részét. Kétségtelen bebizonyosodott, hogy a vetített képnek azok a részletei, amelyeket az alanyok nem jegyeztek fel, szolgáltatták az anyagot az álom felépítéséhez."



Poetzl kísérleteit számos változtatással és finomítással több ízben is megismételték, legutóbb éppen dr. Charles Fisher, aki három kitűnő értekezést írt az Amerikai Pszichoanalitikai Társaság folyóiratába az álmokról és a "tudatelőttes érzékelésről". Eközben az elméleti pszichológusok sem tétlenkedtek. Tanulmányaik - Poetzl eredményeit megerősítve - kimutatták, hogy az ember valójában jóval többet lát és hall, mint amiről tudatosan fogalma van, és mindaz, amit tudatosság nélkül hall és lát, rögzül a tudattalanjában, és kihat tudatos gondolataira, érzéseire és viselkedésére.


tiszta tudomány nem marad tiszta az idők végezetéig. Előbb-utóbb könnyenalkalmazott tudománnyá s végül technológiává válik. Az elméletből ipari gyakorlat lesz, a tudásból hatalom, a képletek és laboratóriumi kísérletek metamorfózison mennek át, és hidrogénbomba kerekedik belőlük. Jelen példánknál maradva Poetzl tisztán tudományos kísérletei a tudatelőttes érzékelés területén meglepően hosszú ideig megőrizték tisztán tudományos jellegüket. Majd 1957 kora őszén, pontosan negyven évvel azután, hogy Poetzl tanulmánya napvilágot látott, bejelentették, hogy ez már a múlté: alkalmazták őket, s átkerültek a technológia birodalmába. A bejelentés nagy port vert fel, és a civilizált világban sokat beszéltek és írtak róla. S ez nem is csoda: az ún. "tudat alatt befolyásoló erő" új módszere szoros kapcsolatban áll a tömegszórakoztatással, és a civilizált emberiség életében ez most olyan jelentős szerepet játszik, mint a középkorban a vallás. Korunkra sok becenevet ragasztottak: a szorongás kora, atomkorszak, űrkorszak. Legalább ennyi szól amellett, hogy a "szenvedélyes televíziózás korának", a "szappanoperák korának", a "lemezlovasok korának" nevezzük. Egy ilyen korban az a bejelentés, hogy Poetzl tiszta tudományát a tudatalatti befolyásolás módszereként alkalmazták feltétlen élénk érdeklődésre tarthat számot a világ tömegszórakoztatási ipara körében. Az új módszer ugyanis éppen ellenük irányult, s célja nem volt más, mint gondolkodásuk észrevétlen befolyásolása. Külön e célra tervezett egyedi tachistoszkópokkal egy ezredmásodperc vagy még rövidebb idő alatt szavakat vagy képeket villantanak fel a képernyőkön vagy a mozikban a film alatt (s nem előtte vagy utána!). "Igyon Coca-Colát!" vagy "Gyújtson rá egy Camelre!" feliratot filmeznek rá a szerelmesek ölelkezésére, a megtört szívű anya könnyezésére, és a nézők szemidegei felfogják ezeket a titkos üzeneteket, tudatalattijuk reagál rájuk, és idővel tudatos vágyat éreznek arra, hogy szénsavas üdítőt fogyasszanak vagy cigarettára gyújtsanak. Eközben tudatos elméjük számára más, titkos üzeneteket suttognak sejtelmesen vagy sivítanak élesen a fülükbe. A hallgató tudatosan talán odafigyel egy olyan mondatra, hogy "Drágám, szeretlek", a tudat alatt, az érzékelés alatt végtelenül érzékeny fülével és tudat alatti elméjével a dezodorokról vagy hashajtókról elhangzó jó híreket fogadja be.


Valóban beválik-e az effajta kereskedelmi propaganda? Az a bizonyíték, amit a tudatalatti kivetítés módszerét először alkalmazó kereskedelmi cég nyilvánosságra hozott, meglehetősen homályos, és tudományos szempontból elégtelen volt. A filmvetítés közben rendszeres időközönként vetített felszólítás, hogy vegyenek több pattogatott kukoricát, az elmondások szerint a szünetben a pattogatott kukorica eladás ötven százalékos emelkedését eredményezte. De egyetlen kísérlet még nem sokat bizonyít. Ezt a kísérletet ráadásul igen rosszul szervezték meg. Nem voltak kontrollcsoportok, meg sem próbálták számba venni azt a sok változót, amelyek egy moziközönségnél a pattogatott kukoricafogyasztást kétségtelen befolyásolják. Egyébként is ez lett volna a tudatelőttes érzékelés terén hosszú évek alatt tudományos kutatók által felhalmozott tudás alkalmazásának leghathatósabb módja? Valójában feltételezhető-e, hogy egy termék nevének s annak a parancsnak a felvillantásával, hogy vásároljuk meg, képesek lennénk ledönteni a vásárlással szembeni ellenállás falait, és új vevőket toborozni? E kérdésekre elég nyilvánvalóan nemleges a válasz. Ez természetesen még nem jelenti azt, hogy a neurológusok és pszichológusok tudományos eredményei gyakorlati jelentőség híján lennének. Poetzl remek, tisztán tudományos témája agyafúrt gyakorlati alkalmazás révén a mit sem sejtő agyakat manipuláló hathatós eszközzé válhat.


Néhány sokatmondó utalás erejéig a pattogatott kukoricaárusok után nézzük azokat, akik kisebb csinnadrattával, de dúsabb képzelőerővel és jobb módszerekkel ugyanezen a téren kísérleteztek. Nagy-Britanniában, ahol a gondolkodás tudatküszöb alatti befolyásolását "stroboszkopikus betáplálásnak" nevezik, a kutatók a tudatalatti meggyőzés kellő pszichológiai feltételei megteremtésének gyakorlati fontosságát hangsúlyozták. Az agyra a tudatküszöb felett ható javaslat erősebb befolyást gyakorol a befogadóban, ha az enyhe hipnotikus transzban, bizonyos kábítószerek hatása alatt vagy betegség, éhezés vagy bármilyen fizikai vagy érzelmi feszültség miatt legyöngült állapotban van. Az, ami a tudatküszöb feletti sugallatokra áll, igaz az az alattiakra is. Úgy is mondhatnánk, hogy minél alacsonyabb szinten van valakinek a pszichikai ellenállása, annál nagyobb hatást gyakorol rá a stroboszkopikusan bevitt sugallat. A holnap tudományos diktátora majd iskolákban és kórházakban állítja fel suttogó gépeit és tudatalattira ható vetítőgépeit (a gyerekek és a betegek igen befolyásolhatók), valamint minden olyan nyilvános helyen is, ahol a hallgatóságot előzőleg befolyásolhatóság növelő "puhító" szónoklatoknak vagy rituáléknak vetik alá.


A feltételekről, amelyek mellett a tudatalatti sugallatok hatásosnak bizonyulnak, most térjünk át magukra a sugallatokra. Milyen formában szólítsa meg a propagandista áldozatai tudattalanját? A közvetlen parancsok ("Vegyen pattogatott kukoricát!" vagy "Szavazzon Jonesra!") és általános kijelentések ("A szocializmus kész katasztrófa" vagy "X.Y. fogkrémjétől elmúlik a kellemetlen szájszag") valószínűleg csak olyanok gondolkodására hatnak, akik már eleve kedvelik Jonest és a pattogatott kukoricát, tudatában vannak a kellemetlen testszagok veszélyeinek és a termelési eszközök köztulajdonba vételének. De nem elég a meglévő bizalmat erősíteni; egy valamit is érő propagandistának tisztában kell lennie azzal is, hogyan támasszon új hitet, hogyan állítsa a maga oldalára a közönyöseket és a döntésképteleneket, képesnek kell lennie arra is, hogy az ellenséges érzületűeket megbékítse, netán még meg is térítse. Tudja, hogy a tudatalatti állítást és parancsot tudatalatti meggyőzéssel is meg kell toldania.


A tudatküszöb felett az irracionális meggyőzés egyik legeredményesebb módszere az ún. asszociációs meggyőzés. Választott termékét, jelöltjét vagy ügyét a propagandista önkényesen egy olyan fogalomhoz, egy olyan személynek vagy tárgynak a képéhez kapcsolja, amit az adott kultúrán belül az emberek többsége kétségbevonhatatlanul jónak tart. Egy eladási kampány során például a női szépséget önkényesen a buldózertől a vízhajtóig bármihez köthetik, egy politikai kampányban a hazafiságot az apartheidtől a teljes faji egyenlőségig bármihez vagy Mahatma Gandhitól McCarthy szenátorig bárkihez kapcsolhatják. Évekkel ezelőtt egyszer Közép-Amerikában az asszociációs meggyőzés egy olyan példájának voltam tanúja, ami undorral vegyes bámulattal töltött el azok iránt, akiknek fejében az ötlet megfogant. Guatemala hegyei közt az egyetlen importált művészeti termék a színes falinaptár, amit az indiánoknak termékeiket eladó külföldi cégek ingyen osztogatnak. Az amerikai naptárakon kutyák, tájképek és félmeztelen fiatal nők láthatók. De az indiánoknál a kutyáknak csak használati értékük van, a táj az, amit élete minden napján, néha még egy kicsit túl sokat is lát, a félmeztelen szőkéket érdektelennek, sőt egy kicsit visszataszítónak találja. Az amerikai naptárak ezért aztán jóval népszerűtlenebbek a német naptáraknál, mert a német reklámszakértők vették a fáradságot, és utánajártak, hogy az indiánok szemében mi az érték, és mi érdekli őket. A kereskedelmi propaganda egy remekműve élénken megmaradt az emlékezetemben. A naptárt egy aszpiringyártó cég adta ki. A kép alján ott volt a fehér tablettákkal teli ismerős üveg, rajta az ismerős márkanév. Felette pedig nem havas tájak vagy őszi színekben pompázó erdők, nem cockerspánielek vagy dúskeblű táncosnők voltak. Ó, nem. A furfangos németek a fájdalomcsillapítót a gomolyfelhőn Szent József, Szűz Mária, különféle szentek és egy csomó angyal társaságában trónoló Szentháromság élénk színekkel megfestett, döbbenetesen életszerű képével kapcsolták össze. Az indiánok egyszerű és mélyen vallásos gondolkodásában az acetilszalicilsav mágikus tulajdonságait így maga az Atya és a mennyei seregek garantálták.


Az ilyen asszociációs meggyőzéshez felettébb illenek a tudatelőttes kivetítés módszerei. A New York-i Egyetemen, az Országos Közegészségügyi Intézet égisze alatt kísérletsorozatot végeztek, s arra az eredményre jutottak, hogy ha egy tudatosan látott képet tudat alatt egy másik képhez vagy - ami még jobb - értékhordozó szavakhoz kapcsolunk, akkor ezzel megváltoztathatjuk a képhez fűződő érzéseket. Tudatalatti szinten a "boldog" szó hallatán egy kifejezéstelen, tompa arc a megfigyelő szemében mosolygósnak, barátságosnak, nyájasnak és extrovertáltnak tűnik. Tudatalatti szinten ugyanezt az arcot "dühös" jelző esetén a nézők fenyegetőnek, ellenségesnek és mogorvának látták. (Egy fiatal nőkből álló csoport azt férfiarcnak vélte, míg a "boldog" arckifejezést nőnek tulajdonították. Jó lesz vigyázni, apák és férjek!) Ezek az eredmények igen nagy jelentőséggel bírnak egy kereskedelmi vagy politikai propagandista számára. Ha áldozatait természetellenesen befolyásolható állapotba sikerül hoznia, és ha ebben az állapotban meg tudja mutatni nekik azt a tárgyat, személyt vagy valamilyen jelkép közvetítésével azt az ügyet, akit vagy amit reklámozni akar, és ha tudatalatti szinten ezt a tárgyat, személyt vagy jelképet még egy értékhordozó szóval vagy képzettel össze is tudja kapcsolni, akkor talán annyira meg tudja változtatni áldozatai érzéseit és véleményét, hogy azoknak sejtelmük sem lesz arról, hogy mi történik velük. Egy vállalkozó szellemű New Orleans-i reklámcsoport szerint ezzel a módszerrel szórakoztatóbbá lehetne tenni a filmeket és tévéjátékokat. Mivel vonzódunk az erős érzelmekhez, szívesen nézünk tragédiákat, krimiket és thrillereket, romantikus-érzelmes meséket. A nézőkben erős érzéseket ébreszt egy filmen vagy színpadon látott verekedés vagy ölelés. Érzéseiket csak fokozná, ha a látottakat tudatalatti szinten megfelelő szavakkal vagy jelképekkel kapcsolnák össze. A Búcsú a fegyverektől filmváltozatában még fájdalmasabbá lehetne tenni, hogy a hősnő belehal a szülésbe, ha a jelenet közben a vetítővásznon fel-felvillantanák a baljós "fájdalom", "vér" és "halál" szavakat, és így hatnának a nézők tudatalattijára. Tudatosan észre sem vennénk, tudatalattinkra ezek a szavak mégis igen komoly hatást fejtenének ki, és ezt a hatást a tudat szintjén erőteljesen fokoznák a színészi játék és párbeszéd keltette érzelmek. Ha - s ezt csaknem bizonyosra vehetjük - a tudatelőttes kivetítés következetesen erősíti a mozinézők érzéseit, a mozifilmipart esetleg még vissza lehet rángatni a csőd széléről, már amennyiben a tévéjátékok producerei nem kapcsolnak előbb.


Az asszociációs meggyőzésről és a tudatelőttes kivetítés révén felfokozott érzelmekről elmondottak fényében próbáljuk meg elképzelni, milyen lesz a jövőben egy politikai gyűlés. A jelölt - bár még az is kétséges, hogy lesznek-e egyáltalán jelöltek - vagy az uralmon lévő oligarchia meghatalmazott képviselője beszédet mond, amit mindenki hall. Közben pedig a tachistoszkópok, suttogó és nyikorgó gépek, halványan vetítő gépek - hogy a képet szabad szemmel nem, csak a tudatalattinkkal lássuk - mindent, amit csak mond, megerősítenek, és az embert, valamint az általa képviselt ügyet pozitív töltésű szavakkal és megszentelt képekkel szisztematikusan összekapcsolják és támogatják, amikor pedig a szónok a párt ellenségeit említi, negatív töltésű szavakat és visszatetsző jelképeket szúrnak közbe. Az Egyesült Államokban a szónoki emelvényre Abraham Lincoln képét és a "nép kormánya" szavakat vetítik majd. Oroszországban a szónokot természetesen Leninnel és a "népi demokráciával", valamint Marx atyuska profetikus szakállával hozzák összefüggésbe. Most még nyugodtan mosolyoghatunk rajta, hiszen mindez egyelőre a jövő zenéje. De tíz-húsz év múlva már biztos nem találjuk ilyen mulatságosnak. Ami ma még tudományos, fantasztikus jövőkép, az akkorra mindennapos politikai ténnyé válhat.


Poetzl egyike volt azoknak az orákulumoknak, akikre a Szép új világ írásakor nem figyeltem fel. Mesémben nem említettem a tudatelőttes kivetítést. Ha regényemet ma írnám, ezt a mulasztást okvetlen pótolnám.
1948








Nőmozgalom

"Mindegyik nemzet kölcsönösen utálja egymást, de mindegyik utálja a zsidót."/Mark Twain/



Egyenlősdi és a polgárjogok mint fegyver - Feminizmus


Nemzetünk feláldozásával a lehetetlen fekete "egyenlőség" oltárán elindult a hasonlóan elképzelt ötlet támogatása a nemi egyenlőségről. Azt mondták a nőknek, hogy lelkileg ugyanolyanok, mint a férfiak, és csak környezetük tette őt nővé és anyává ahelyett, hogy kutatók, tudósok és ipari vezetők legyenek. A "nők fölszabadítói" nemcsak arról próbálták meggyőzni a nőket, hogy a következő generáció fölnevelése és gondozása kevésbé fontos, mint egy futószalag mellett izzadni, vagy egy vezetői gyűlésen résztvenni, de ennél sokkal tovább menve leértékelték a feleség és anya szerepét. 

Freud azzal járult hozzá a család szétveréséhez , hogy támogatta a szabad szerelem általi szexuális felszabadítást. A nyugat egyik erőssége mindig is a szülők és gyermekek kapcsolatának komolyan vétele volt szemben a harmadik világgal. Freud és zsidó pszichoanalízisgyártó társai egybeolvasztották a szexet a szerelemmel, és a család szétbomlasztását olyan dolgokkal igazolták, mint a nem kielégítő nemi kapcsolatbeli elismerés.

A nők felszabadítása teljesen átalakította az amerikai családot, mivel a legtöbb feleséget és anyát a munkahelypiacra kényszerített új gazdasági szabványaival, kevesebb szereplehetőséget hagyva a nőknek. Sok kutató azt mondja, hogy dolgozó anyák millióinak létrehozása káros hatással volt a család stabilitására és a gyerekek fejlődésére. Ennek eredményeként ma sok asszony harcol mint egyetlen kereső a maga és gyerekei számára, és a stabil családokban levők gyakran túlerőltetettek és erejüket elveszi, hogy egyidőben a családanya szerepét játsszák, és emellett napi nyolc órát dolgoznak a családon kívül.

  
A legismertebb nőmozgalmi aktivisták Gloria Steinem, Betty Friedan, és Bella Abzug. Érdekes módon mindhárman a nemileg legelnyomóbb vallásból jönnek: a judaizmusból. A lyuk a lapon, melyet Evelyn Kaye írt, aki ortodox családban nőtt föl, bemutatja a zsidó hitben a nőkkel szembeni lealacsonyító és gyakran tiszteletlen bánásmódot, és a gyűlöletet, melyet a környező nemzsidókkal szemben éreznek. A bár mizváról ír, és a férfiak fölényes viselkedéséről ezt írja: 

   "Az imádságok között, melyet a férfiak minden reggel elmondanak, egy sor áldás a következőt mondja: 'Köszönöm, Uram, hogy nem lettem nemzsidó, rabszolga vagy nő.' "

   Susan Weidman Schneider könyvében a zsidókról és nőkről Laura Geller rabbi ezt mondja: "A menstruációs tabuk felelősek a zsidó nők nézőpontvesztéséért önmagukról és testükről. Találkoztam olyan nővel, aki a tórából csak annyit tanult meg, hogy nem érintheti meg a tórát amikor menstruál. ... Önmaguk érzékelése, mint 'alacsonyabbrendű' zsidók áthatja kapcsolatukat hagyományaikhoz és saját testükhöz."

   Kaye a zsidó ortodoxia gojellenes természetét is merészen kommentálja. "A végső fordulópont számomra a gojellenesség volt. "

Az igazán odaadó haszidi vagy ortodox zsidót és sok más zsidót a nemzsidók iránti föltétlen gyűlölete tünteti ki. Ez az ultraortodox és haszidi filozófia alapja. Konok, ok nélküli és lehetetlen, mint a zsidóellenesség, rasszizmus és nemi mánia, és ugyanolyan nehezen kezelhető.

Azt mondja, hogy az összes nemzsidó avagy goj (melynek jiddis többesszáma gojim), rossz, gonosz és megbízhatatlan.

A nemzsidókról a szörnyű dolgok egész litániája van, amit az ortodoxok hisznek. Többek között:
- minden goj alkoholt iszik és mindig részeg.
- minden goj kábítózik.
- minden goj gyűlöli a zsidókat, akkor is, ha látszólag barátságos velük.
- minden goj antiszemita függetlenül attól, hogy mit mond vagy tesz.
- minden goj családi élete borzalmas, verik feleségüket és gyerekeiket.
- gojok állandóan disznóhúst esznek
- a gojok soha nem olyan ügyesek, szívélyesek, bölcsek és becsületesek, mint a zsidók.
- egy gojban soha nem lehet megbízni.

Ennél sokkal több ilyen állítás van. De a gojellenességet a zsidó gyerekek az anyatejjel szívják magukba, és azt tovább fejlesztik, etetik és öntözik, míg egész életükre szóló utálat lesz belőle.

A talmud a nőket gyakran tisztátlan csaló kurvákként írja le, mit alacsonyabbrendű lényeket. Hosszabb részekben igazolja felnőtt férfiak nemi kapcsolatait kis lányokkal. Az ortodox zsinagógában a nők külön helyen vannak. A nőket csaknem úgy becsmérli, mint a gojokat. Figyeljük meg a következő talmudi idézetet, amire Kaye utal:

   " Légy áldott... aki nem tettél gojjá ... nem tettél nővé, és izraelitává tettél .. és nem tettél rabszolgává. " (Judah Ben Ilai) 

   Ha egy férfinek egy kislánnyal nemi kapcsolata van, az semmi, mert a kislány fiatalabb három évesnél, akkor ez olyan, mintha valaki kezét a szemébe teszi és az könnyes lesz, újra és újra könnyes, és visszatér a látása, így jön vissza a szüzesség, ha a kislány fiatalabb három évesnél. (Kethuboth 11b)

Egy három éves és egy napos lánnyal lehet közösülni és házasodni (Sanhedrin 55b és 69a-69b) és (Yebamoth 57b 58a, 60b) 

Igen a nőmozgalom zsidó főpapnői kevés rohamot vezettek a fenti egyenlőtlenségek reformálására. Csak a júdaizmus reform-ága teszi a nőket valamivel egyenlőbbekké. De Izraelt ortodoxok vezetik, és szinte minden reform és konzervatív szervezet a világon teljes szívvel támogatja Izraelt.. A faji származás kérdése mindenféle vita fölött áll. Vicces, mert éppen a nőket erősen lenéző vallási kultúrát magukba szívott nők hirdetik a nemi reformot európai nőtársaik körében. Idejüket, úgy tűnik, sokkal jobban tölthetnék azzal, hogy saját udvarukban sepregetnek az egyenjogúság érdekében.

Egy harmadik világbeli társadalom sem tiszteli a nőt és anyaságot annyira, mint a nyugati keresztény civilizáció. A sötétebb fajok nem adnak a nőknek sem annyi szabadságot, sem annyi tiszteletet. A legtöbb harmadik világbeli népnél a nőt afféle ingóságnak tekintik. Nők millióit metélnek körül és zárják le nemi szerveiket csattal. A verésben náluk semmi különös nincs. Afrikában a nők tartják el magukat és gyerekeiket, míg a férfiaknak a nemiség játék, és ritkán tartanak ki egy nő mellett.

A célzatosan hangsúlyozott nemi különbözőség akkor osztja meg a fehér amerikaiakat, amikor mindennél fontosabb lenne, hogy egységesek legyünk. A fehér férfiak és nők között ék gyakran megosztja szavazatainkat és jobban segít kisebbségi és kisebbségeket támogató jelölteknek és liberális ügyeknek, mint azt a férfiak egyedül tennék. A fekete és fehér faj közti nagy különbség dacára a nők státuszát és jólétét illetően, a nőmozgalom szövetkezett a fekete "polgárjogi" mozgalmakkal. Azt mondták nekik, hogy a "fehér férfiak patriarchátusa" az ellenség, mely a nemek között haragot és ellenségeskedést teremt népünk számára, ha nem teszünk ellene. Sok nőcsoport nyíltan harcol zsidó és fekete érdekekért, és őket megáldjál a nőmozgalom zsidó főpapjai. De ha fehér nők kizárólag európai eredetük ápolására alapítanak egyesületeket, akkor elátkozzák őket.


   Olyan fehér férfiak és nők, akik látják fajunk tragikus hanyatlását, arra kell törekedniük, hogy a nyugati nőt visszahozzák saját faja egységébe. Legalapvetőbb érdekei, hasonlóan a nyugati férfi érdekeivel Saját alapvető érdeke, mint a fehér férfiaknak is, hogy megőrizzék faji eredetüket és nyugati kultúrájukat, mely számukra létfontosságú. A fehér államokban a nőknek mindig legnagyobbfokú személyes biztonságuk és egészségügyi lehetőségeik voltak, a legjobb oktatásuk és gazdasági lehetőségeik, a legjobban el voltak ismerve, és családi életük a legstabilabb volt.

A legjobb példa a nőmozgalomban uralkodó vad kisebbségi rasszizmusra, hogy felvonulást tartottak O. J. Simpson felmentése ellen, aki a feleségét verte és megölte. A nőmozgalom egy képviselője felhívta a nőmozgalmat, hogy mondják le a tiltakozást, mert az a feketéket sértené. Úgy látszik, ma a feketék érzékenysége sokkal fontosabb, mint a nők élete és biztonsága - legalábbis a fehér nőké. 

A nőjogi mozgalom nemigen ismert a harmadik világban, ahol a nők fölött férfiak uralkodnak esetenként brutális módon. A férfisovinizmus hangját néha lehet halkan hallani nyugati népeknél is. A sötétbőrű népeknél a férfisovinizmus nem irodai csevegés és humor formájában létezik csak, hanem a mindennapi életben, ahol nők millióit kezelik brutálisan, nyomják el őket, nemi részeiket erőszakkal eltorzítják, és elnyomják őket. Ha a nők észreveszik, hogy teljes felszabadításuk csakis a nyugati társadalmakban lehetséges, akkor felszabadul a nyugati férfi is. Lehet hogy népünkben vita van a nők és férfiak szerepéről, de ilyen vitát csakis nyugati társadalmakban lehet hallani. Ha nemzetünk a sötétbőrű világ szokásai szerint alakul, akkor nem lesz tisztelet a nők számára, és megszűnik a vita is erről. Tisztán önző, nőmozgalmi szempontból nézve is, társadalmunk átalakítása genetikailag és kulturálisan harmadik világi ország mintájára megöl minden jogot a nőmozgalom számára.
Egyenlősdi és a polgárjogok mint fegyver


Mikor fölfedeztem a fehérellenes és családellenes irányzatok zsidó uralmát, megütött a gondolat, hogy sok hatalmas zsidó úgy tekinti Amerikát, mint valaha a cárt és a fehér oroszokat. Arra gondoltam, vajon elűznek-e bennünket, hadsereg és fegyverek nélkül, a pénz és a sajtó erejével.

   
Ha nem tekintenek bennünket annak, aminek Theodor Herzl tekintett - idegeneknek-, akkor miért támadta olyan sokuk a keresztény dalokat az iskolákban? Noha nem minden zsidó részese az ellenünk folytatott keresztes háborúnak, nagy többségük támogatja a soviniszta zsidó szervezeteket és a köztisztviselőknek mindenkor foglalkozniuk kell zsidó ellenvetésekkel. A zsidók támogatása sokkal többet jelent, mint szavazatokat: teljes kampányládát jelent és a hatalmas médiák támogatását.

  
Zsidó aktivisták állandóan támogatják a pluralizmust az amerikai politikában és kultúrában. A hangzatos zsidó ígéreteket az ún. polgárjogi mozgalmaknak - szeretet, béke és testvériség - felváltották a rapzene erőszakos és közönséges dalai. A feketék számára, akik valaha békés városi közösség voltak, ma a fegyver hangját visszhangozzák, a fiatal feketék egyharmada börtönben ül, vizsgálati fogságban, vagy feltételesen van szabadlábon, az alkohol és a kábítószerek leláncolják a kezeket, lábakat és a lelkeket.


A fehéreket, akik elmenekültek apáik városaiból, nagy adó sújtja, amit aránytalan mértékben fordítanak terméketlen kisebbségek jólétére és a büntetőtörvényszékekre, melyek tele vannak kiskorú bűnözőkkel. Akik nem tudnak menekülni, romló környezetben élnek. Gyerekeik primitívséget kell, hogy elviseljenek, és a főleg feketék látogatta iskolák félelmét nagyvárosainkban, míg szüleik rácsokkal zárják le lakásaik ajtaját és ablakait. Gyakran elvesztik önmagukat a TV ál-világában, ahol egykedvűen nézik történelmüket, és lelkük könyörtelen támadásnak van kitéve, míg testük az utcai bűnözésnek.
Mit nyertek a zsidók a kisebbségek hatalmából Amerikában? A marxisták nyilvánvalóan a feketéket és más kisebbségeket megbízható szövetségesnek tekintették napirendjük megvalósítására és politikai sikerük számára. Az elmúlt évtizedekben a fekete szavazatok létfontosságúak lettek a liberális politikához. Talán még fontosabb, hogy a babilonszerű többfajú Amerika létrejötte zsidó érdek. Egy megosztott országban a legegységesebb csoporté a legnagyobb hatalom. Egy összekuszált, tarkabarka társadalomban az idegen erő nyilvánvalóbb a többség számára, mert ha egy kisebbségnek van többségellenes napirendje, a kisebbségnek a lehető legkevesebb feltűnésre kell törekednie. A többfajúság összezavarja a vizet. A zsidók mindig ilyen babilonokban tenyésztek. Minden csapás, ami megtöri az összetartást és növeli az alapító és valaha uralkodó amerikai többség tulajdonrablását, szélesebbre nyitja a kaput az új trónkövetelőknek.

A visszafejlődés nagy része még csak nem is tervezett. A Theodor Herzl által leírt idegenség látható ezer ütésben és testi támadásban a régi angloamerika hagyományai és értékei ellen. Hogy megtiltanak egy nyilvános karácsonyi ünnepséget, ha egy katonai akadémia nőket is fölvesz, a reggeli rádióadás az emberi ürítésről szól, a kábító dicsőítéséről filmekben és novellákban, az ütések folytatódnak, és a dobot olyanok ütik, akik majdnem büszkék természetükre. A dallam Amerika és a nyugati világ gyászmenetének dallama.
Elmossák nemzetünk európai gyökereit, egyre több befolyást és hatalmat nyerve, és ennek ellenére kívülállónak tekintve magukat, amik is: lelki, kulturális és genetikai különállók, akik ma Amerika erejét belülről uralják. Tekintsük egy zsidó tudós állítását, aki sikeres és híres volt: "Évtizedekkel később, a folyó mellett sétálva a texasi határőrökkel, akik átkelő mexikóiakat fognak el. Megállok és leülök. Azt mondom, ez elég- én egyike vagyok a nedveshátúaknak, és nem a vadászoknak."A. M. Rosenthal írta ezt, aki a The New York Times főszerkesztője, Amerika legnagyobb újságjáé. Pénzével és elismeréseivel - ott ül a Rio Grande iszapos partján a porban - Rosenthal kívülállónak tekinti magát. Nem lojális a többi amerikaival, akik meg akarják tartani életformájukat. Azokkal az idegenekkel azonosítja magát, akik meg akarják azt változtatni.

A kisebbségi rasszizmusnak - a "polgárjogok és az egyenlősdi" -, amely Amerikában virágzott, eredete az idegen fajiságban van. Nemzetünk, valaha természetében kizárólag európai, gyorsan tűnik el. Nem Babilon húsos edényeiben főtt, de ha csak nem jön nagy változás, azokban fogja kilehelni lelkét.

A legtöbb olyan amerikai, aki harcolt a polgárjogi mozgalom ellen, helyesen úgy vélve, hogy az a társadalom erejét akarja szétzilálni, soha nem vette észre, hogy mi erejének a forrása. Délen néhányan szidták a "jenkiket", néhány politikus és a média egy része. Kevesen értették meg, hogy a polgárjogi mozgalom ugyanannak a hatalomnak a kinövése, mely az orosz forradalmat hajtotta, amelyik hatására Amerika részt vett az első világháborúban, amelyik elősegítette a második világháború kitörését, és amelyik végül Izrael államot hozta létre.

 Milyen vicces, hogy a polgárjogi mozgalom gyökerei a rasszizmusban vannak, ami a legfajközpontúbb nép fegyvere volt a Földön mindig is környezete ellen. A feketék csak parasztok egy nagyléptékű politikai játékban. A nemzsidó fehérek, akik az ügy híveivé szegődtek, soha nem vették észre, hogy a harc célja nem a polgárjogi mozgalom győzelme. A résztvevők, mint maguk a feketék, akik egy sokkal nagyobb harc részesei voltak, a zsidók harcának a hatalomért.


Ugyanaz a társaság, mely szentírásként prédikálja a faji egyenlősdit és egybeolvadást, soha nem engedi, hogy az amerikaiak elfelejtkezzenek a zsidók jogairól - valójában a zsidók szent kötelességéről, hogy mind itt, mind zsidó államukban megtartsák örökségüket. A TV-ben és máshol folyamatosan emlékeztet bennünket hihetetlen jóságosságukra, örök ártatlanságukra és áldozat voltukra. Tudósaik és íróik szemtelenül vallják a zsidó szellemi, kulturális és erkölcsi felsőbbrendűséget. Médiájuk naponta szentté avatja őket, míg akik ellentmondanak nekik azokat ördögként festik meg. Az új holokauszt vallás szentélye az amerikai főváros, Washington, D.C. közepén áll. Abban az emlékműben az amerikai nép imádhatja a kiválasztott népet, és bűnösnek érezheti magát ellene elkövetett bűnei miatt. Ott megtanulhatják, hogy a legnagyobb bűn egyáltalán: az egyetlen igazi "polgárjog", a zsidóság jogát megkérdőjelezni, hogy uralkodhasson rajtunk kulturálisan, lelkileg és politikailag.
Az idegen elnyomás önmagában is borzasztó, de uraink fajunk nyilvánvaló megsemmisítését is megtervezték. Mióta ez világossá vált számomra, nem tudtam tovább csöndben maradni a zsidó hatalmat illetően nyugaton. Folyamatos uralmuk elsöpri népünket a növekvő bevándorlás árjával, a fajkeveredéssel, a nem fehérek szaporaságával és a fehérek önmagukat terméketlenné tevésével.

Az idegenek által uralt médiák a legtöbb fehér amerikait teljes tudatlanságban tartják népünk jövendő kifosztását illetően - és egy része éppenséggel hangosan üdvözli ezt. Elkezdtem észrevenni, hogy a média volt a leghatalmasabb fegyver, melyet ellenünk vetettek be, így következő megfigyeléseimet arra fordítottam, hogy fölfedjem az amerikai tömegtájékoztató médiákba való zsidó beszivárgást és az ott levő zsidóuralmat.




Vulkánkitöréseket okozhatunk – mondta az amerikai védelmi miniszter (Próféták és illuminátusok)



Forrás: www.echelon8.org

molnar_f_arpad_thinker_blueMolnár F. Árpád (ELI) (Halálos fenyegetésekkel üldözött, BETILTOTT ésspeder_zoltan_potfolioSzupertitkolt Keresztyén (tehát

Keresztény) Emberjogvédő, Roma Jogvédő, a HÍRHÁTTÉR Alapító-Főszerkesztője, az Alsóörsi Hírhatár főszerkesztő-helyettese, minden magyarok Első és a világ Legmélyebb HAARP- és Elmetechnológiai Filmjeinek Rendezője, akit minden európai idők Legtöbb Echelon-Tanúja keresett meg, és aki általános vélekedések szerint a bolygó Legfőbb Echelon-Tanúja.)
(Világszerte postázva – mint mindig – Eleni Tsakopoulos Kounalakis amerikai nagykövettől és Ilan Mor izraeli nagykövettől kezdve Budapest összes rendőrkapitányságán át a magyar és külföldi polgári és katonai titkosszolgálatok sokaságáig, az FBI és más nemzetközi nyomozószerveknek, számos külföldi diplomáciai követségnek, több tucat magyar országgyűlési képviselőnek, Orbán Viktor és más miniszterelnökök címeire, belföldi és külföldi médiumokig és kormányszervekig, a legnagyobb magyar médiumoktól a vezető külföldi médiumok sokaságáig bezárólag stb.)
Bill Clinton, a legnagyobb elnök
claudia_mullen_valerie_wolf_christine_denicolaBill Clinton lehet akár minden idők legfontosabb amerikai elnöke. Utódai a nyomába sem léphettek.William Jefferson “Bill” Clintonhozta létre a magyar forradalom és szabadságharc évfordulójának napjára, 1995. március 15-ére azt az elnöki bizottságot, amelyen nem kevesebb, mint félszáz Echelon-tanú számolt be nyilvánosan arról, hogy aCIA milyen elmeprogramozásokat hajtott végre rajtuk, 1995-höz képest is évtizedekkel korábban! Az Elnöki Bizottság megalakítását Valerie B. Wolf, a Zsidó Nők Nemzeti Tanácsának elnöke szervezte meg, főleg amerikai és kanadai Echelon-tanúkkal. Az Elnöki Bizottságon készült dokumentumfilm-felvételeket elsőként és azóta is kizárólag a HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA publikálta, számos dokumentumfilmünkben bemutatva. Az a HÍRHÁTTÉR, amely Előre Bejelentve lett minden magyarok Legüldözöttebb és Legbetiltottabb médiája, egyúttal a Legeltitkoltabb is.
bill_clinton_donna_e_shalalaUgyancsak Bill Clinton nevéhez fűződik az amerikai egészségügy modern reformja. Miután az USAvezetői folytatólagosan szervezték az USA lakosságának és a világ népeinek a májgyulladás és az AIDS halálos vírusával – vérkészítmények útján – végrehajtott szándékos megfertőzését, Bill Clinton volt az, aki megreformálta az amerikai egészségügyet, a bukás szélére sodorva a fertőzött vérkészítményekből extrém módon meggazdagodott, nevükben gyógyszergyártó óriáscégeket, és Elnöki Bizottságot hozott létre a túlélő és még életben maradt áldozatokból, amelynek egyik fő hangadójaDonna Edna Shalala lett, Bill Clinton elnök egészségügy-miniszter asszonya. Donna Shalala az USA 18. egészségügy-minisztere volt és bill_clinton_william_cohen_in_pentagonBill Clintonnal együtt kitöltötte a teljes 8 esztendőt. A HÍRHÁTTÉR cikke a témában a következő címen kereshető: “2012-04-12. Super 8: Élet és Halál – A Hemophilia és az AIDS állami Holocaustja; A Predesztinált népirtás” (KLIKK!).
Bill Clinton 1993. január 20-tól 2001. január 20-ig volt az Amerikai Egyesült Államok elnöke.
William Cohen, az USA 20. védelmi minisztere is azIsten részéről kivételezett Bill Clinton amerikai elnök alatt tevékenykedett, így nem meglepő az az evidens felvilágosultság, ami Clinton elnök védelmi miniszterét is jellemezte. A védelmi miniszter William Cohen 1997. április 27-én (16 évvel ezelőtt!), a Georgia Egyetemen tartott előadásán például az alábbiakat nyilatkozta:
- Elektromágneses hullámokat használhatunk geofizikai események előidézésére, mint pl. földrengés, éghajlat megváltoztatása, vulkánkitörések és hasonlók okozására.
(Angolul: “Electromagnetic waves can be used to stimulate geophysical events such as earthquakes, climate change, volcanic eruptions and the like.“)

Ugorjunk tovább.
Mi okoztuk a földrengést – jelentette be dr. Brooks Agnew
Dr. Brooks A. Agnew híres, népszerű és sokoldalú amerikai tudós. Pasadena-ban nőtt fel. 1973-ban belépett az amerikai légierőbe és osztályelsőként szerzett elektromérnöki diplomát. Elektromágneses és radartechnológiai tudósként ő volt minden idők publikus eredményeinek egyik legsikeresebb kőolaj- és földgáz-lelőhely feltárója. Technológiai fejlesztéseit azóta a híres Mars Express programba is adoptálták.
brooks_agnewA PhD fokozatú tudós, Brooks Agnew az alábbiakban érintett időben egy vállalat megbízásából végzett gáz- és olajlelőhelyek utáni kutatást, mégpedig a HAARP-technológiában is alkalmazott ELF-hullámokkal. Az ELF az angol “extremly low frequency” rövidítése, ami magyarul “extrém alacsony frekvencia”. A diszciplínát, amelynek módszerével, elektromágneses hullámokkal feltárták a föld mélyét, kőzet tomográfiának is nevezik. Ennek lényege, hogy a föld mélyébe irányuló különböző frekvenciájú besugárzások során az elektromágneses hullámok a kőzetben, kőolajban stb. elnyelődnek, majd azon nyomban egy olyan frekvencián sugárzódnak vissza, amely kizárólag arra a konkrét anyagfajtára jellemző. A kőzet tomográfia során besugárzott elektromágneses hullám a különböző rétegekben először elnyelődik, majd az atomokban keltett feszültségtől, amit okoztunk, más és más tartományokban verődik vissza, mindig olyan hangon szólalva meg, amilyen a besugárzott réteg anyaga. Más hangon énekel a kőolaj és más hangon a földgáz, a szén, az arany, a gyémánt és az ember stb.
Megér egy kis kitérőt: Ugyanis amikor élő vagy élettelen dolgot besugárzunk, akkor annak atomjaiban feszültséget okozunk. Az atomok külső elektronjai úgynevezett kvantumugrást hajtanak végre és nagyobb pályán kezdenek el – idézőjelben – keringeni. Minden élőlénynek és tárgynak megvan a robbanási, szétvetési frekvenciája is. Amikor megfelelő frekvencián sugárzunk be egy embert, akkor szívleállást, agyvérzést stb. okozunk, továbbá besugárzással kőzetek, víztározó gátak, iszaptározók, erőművek és atomerőművek, épületek, vulkánok és hegyek, valamint állatok és emberek molekuláinak kötéseit fokozatosan vagy – kívánság szerint – azonnal szétrázhatjuk; tehát atomjaira bonthatunk bárkit és bármit.
A fentiek alapján tehát nem csodálkozhatunk azon, amiről dr. Brooks Agnew beszámolt, hogy 100%-os eredményességgel tárták fel kőzet tomográfia útján a földgáz- és kőolaj-lelőhelyeket.
1987 tavaszán, az USÁ-ban, Oregon államban, a 20 ezer lakosú Roseburg városban folytattak olaj- és gáz-lelőhely feltárásokat. Brooks Agnew szavait idézzük:
- Ahogy megkezdtük az energiasugárzást, a Richter-skála szerinti 4-es, 4 és feles amplitudójú földrengés pattant ki. (…) Bekapcsoljuk a műszert és lám, megmozdul a föld!

Brooks Agnew meg van győződve róla, hogy ők okozták a földrengést, de állítja, hogy nem szándékosan, hanem ez egyike ama “baleseteknek”, amikor eredetileg nem az a cél, hogy földrengés legyen, hanem úgymond “véletlenül” okoznak földrengést.
Már ebből is végiggondolhatja minden kívülálló, miket művelnek a kormányok és a titkosszolgálatok, amikor a kifejezetten földrengésgyártásra kifejlesztett és egymásnak eladott eszközökkel operálnak! Természetes, hogy amióta az alprojecteknek is megvan a technológia – hozzávetőleg 80 éve -, azóta nem biztosíthatja magának senki sem azt a luxust, hogy csak úgy hagyja a földrengéseket, hadd mozduljon meg alattuk a talaj, amikor akar! Logikus, hogy ha magunkfajta keresztényeknek áll ilyen a rendelkezésére, akkor is mi döntjük el, mikor legyen földrengés, csak a világ kormányaival, titkosszolgálataival és pénzügyi, monetáris kasztjaival ellentétben érthető, hogy nem a saját anyagi gyarapodásunkat, hanem például az emberéletek védelmét preferáljuk.
Nagyon fontos megjegyezni, hogy Brooks Agnew és munkatársai nem a HAARP-technológiát használták a földrengés előidézésekor! Azért is fontos ez a tény, mert azt kell megérteni: nem szükségesek látványos HAARP-antennák és ilyen antennaerdők ahhoz, hogy földrengést okozzunk! Földrengéseket egy hangárból éppen úgy előidézhetünk, ahogyan zöldségtermesztési intézetnek álcázott területek épületeiből, elhagyott, romos házakból, dzsipekből vagy légvédelmi bunkerekből!
Brooks Agnew-ék – ellentétben a HAARP-pal és más elektromágneses fegyverekkel – rendkívül csekély energiával okoztak földrengést. De akkor hogyan sikerült?
A válasz egyszerű: az Oregon államban fekvő 20 ezres lélekszámú roseburg_oregon_usaRoseburg az USA nyugati partvidékén, a Csendes-óceántörésvonalainak közelében fekszik. Amikor a föld kéreglemezei egymásnak feszülnek, egymásra tolódnak, még sokáig nem okoznak földrengést, viszont az úgynevezett helyzeti energiájuk egyre növekszik. Az esetek többségében előbb-utóbb – 5 év múlva, 10 vagy 20 év múlva, vagy például 100 évvel később – bekövetkezne a földrengés, de az elektromágneses hullámokkal ennek dátumát bármikor előbbre hozhatjuk! Bármikor azonnal előidézhetjük! A besugárzott energia egyszerűen olyan rezgést (remegést, rázkódást) idéz elő az egymásnak feszülő kéreglemezekben, hogy azok elcsúsznak egymáson, ezzel azonnal előidézve a földrengést!
Ugyanezzel a technológiával a hatalmas földrengéseket is elháríthatjuk például akként, hogy sok apró földrengéssé változtatjuk. Lehet, hogy ezt sem írták le még sehol a Föld bolygón. Miről van szó?
Arról, hogy amikor a föld lemezei egymásnak ütköznek, idővel a helyzeti energiájuk általában egyre és egyre nagyobb lenne, de mi nem várjuk meg, hogy évtizedekig vagy évszázadokig halmozódjanak, hanem katasztrófa-elhárításként időről időre besugározzuk a talajt, hogy kipattanjon a földrengés. Képzeljük el, hogy egy nagyváros alatt törésvonal feszül, aminek helyzeti energiája évente 5 egységgel növekszik. Ez 60 év alatt 300 egységet jelentene, ami tömegpusztító földrengéshez vezetne! De ha ezt a feszültséget évente kisütjük, akkor olyan csekély földmozgásokat kapunk, amiket kizárólag műszerekkel lehet mérni!
Elhárítjuk a katasztrófákat, ahol akarjuk, és előidézzük, ahol akarjuk.
A világ államai, titkosszolgálatai és a Háttérhatalom persze nem keresztényként viselkedik. A sok katasztrófa-elhárítás helyett éppen az tűnik ki, hogy ahogyan szaporodnak az elektromágneses eszközök és a HAARP-projectek, annál többször vannak és annál nagyobbak a földrengések, annál több a belvíz, az árvíz, az aszály, annál nagyobbak és pusztítóbbak a viharok, annál több a hurrikán – melyek ráadásul egyre gyakrabban nagyon furcsán viselkednek és mozognak – stb.
muholdak_satellite_around_earthA mesterséges katasztrófák szervezett világhálózatáról
Képzelje el a Kedves Olvasó, hogy titkosszolgálati, hadászati vezetőként mi mindent tenne – vegyük az egyszerűség kedvéért csak a földrengésgyártást – a földrengések előidézésére alkalmas fegyverekkel. Hogyan működik például az amerikai kormány vagy a CIA? Túl a hatalmi törekvéseken mi az, ami a politikusokat általában a leginkább motiválja?
Hát a pénz. A pénz és a pozíció. Hogy is megy ez?
A kapitalista világrendszer kormányai mindenhol ugyanúgy vannak felépítve: vannak a pénzügyi hatalmasságok és vannak a politikusok, a támogatott bábok. A bankárkaszt érintett családjai, konkrét monopoltőkések stb. megrendelik a titkosszolgálattól a földrengést, az aszályt, az árvizet, az erdőtüzeket stb., más alkalmakkor a titkosszolgálat kapcsolattartója szól a nagytőkésnek, a multinacionális vállalati vezetőnek vagy igazgatósági tagnak, hogy ekkor és ekkortájt, itt és itt földrengés lesz vagy ködösítve csak annyit mond: itt és itt a hétvége előtt nagy katasztrófa lesz, a nagytőkés pedig szépen eladja a bukásra ítélt részvényeket, felvásárolja a győztesnek predesztinált részvényeket, a nyereségből pedig visszajuttat az amerikai kormány, a CIA, a Pentagon, a NATO, a KGBés az orosz maffia stb. számláira, valamint ígéretet tesz vagy garanciákat vállal arra, hogy jelentős vagy iszonyatos összegekkel támogatni fogja Barack Obama elnököt vagyVlagyimir Putyin valamelyik arab terrorista politikusát a következő választásokkor.
100 nagyobb földrengésből csaknem 100-at ionoszféra-zavarok előztek meg!
Kalifornia államban, a San Franciscoi-öböl partján fekszik a 64 ezer lakosú,Magyarországon szokatlanul elhallgatott, több tekintetben rekordtartó Palo Alto.Kalifornia 18. kongresszusi kerületében, a neves Szilícium-völgyben fekvő városban olyan vállalatok központja található, amilyen a Hewlett-Packard, a Tesla Motors, a VMware, aNing, az IDEO, a Wealthfront és a Palantir Technologiespalo_altoPalo Alto olyan más high-tech vállalatoknak szolgált még inkubátorként, mint a Google, a Facebook, az Apple Inc., a Logitech, a PayPal, az Intuit, a Sun Microsystems és a Pinterest.
Itt, Palo Alto-ban működik az a NASAkutatóközpont is, amely egy 2001-es kutatása során napvilágra hozta, hogy miután 100-nál több 5-ös és annál nagyobb erejű földrengést megvizsgáltak, azt találták, hogy a földrengések csaknem összese akkor következett be, miután az ionoszférában elektromágneses zavarok történtek!
Hogy mit jelent ez? Azt, Tisztelt Látogató, hogy a 100-nál több földrengés kapcsán egyértelműen kiderül, hogy azok csaknem mindegyike mesterségesen, a légkör besugárzásával keltett földrengés volt!
biblia_fenysugar_kek_keret_szentMert megvan a technológiánk a földrengések gyártására, előidézésére, ezért természetes, hogy mi idézzük elő a földrengéseket!
Biblia nevet kapott Ókori Történelmi Dokumentumgyűjtemény – a Jézus Krisztus Által Kijelentve – Deklarálja, hogy az utolsó időkben megszaporodnak a katasztrófák, a földrengések, az aszályok és az árvizek, színre lép a titokzatos Nagy Babilon, amely egy világméretű kereskedelmi rendszert működtet, amely homlokra sütött pecsétjével elmeuralom alá hajtja az egész bolygót és annak minden népét, nemzetét, rasszát, faját és nyelvét, és aztán jön el a vég! Erre következik a Világrendszer igazi összeomlása, amelyre rá a sokak által várt földönkívüliek eljövetele, akik egyébként nem földönkívülieknek, hanem kezdettől angyaloknak nevezték magukat. Vezetőjüket pedig ők maguk nevezték az Istennek, a Teremtőnek, a Mindenség Atyjának és Urának, Aki a Jézus Krisztus Által – Aki nem csak Személy, hanem az Ige – Teremtette a látható világot és minden benne valókat.
Epilógus helyett
Magyarországon az Echelon létezésének első tényfeltárói Kopács Miklós és Molnár F. Árpád voltak.
Az emberprogramozásról az első – és azóta is az egyetlen – könyvet dr. Drábik János írta, aki a Szabad Európa Rádió (SZER) szerkesztője volt.




Emberprogramozások Magyarországon, Európában és

más kontinenseken – Beszámoló attól, akit minden

európai idők legtöbb Echelon-tanúja keresett meg!





Posted by hirhatter.multimedia in May 15, 2012, under Uncategorized
A Tényfeltáró Cikket Írta: Molnár F. Árpád “ELI” (halálos fenyegetésekkel üldözött és 100%-ban BETILTOTT Keresztyén (tehát Keresztény) Újságíró, Emberjogvédő, a Legkedveltebb Roma Jogvédő, Operatőr, Filmrendező, minden magyar idők első és a világ legmélyebb HAARP- és Echelon-Filmjeinek rendezője, általános vélekedések szerint a bolygó Legfőbb Echelon-Tanúja)
És megkerestek Echelon-tanúk, kémek, illuminátusok, HAARP-fejlesztők…
Az első Echelon-tanúk már akkor jelentkeztek nálam, amikor az Echelon elmetechnológiai rendszerek, módszerek, eszközök stb. leleplezésébe még bele sem kezdtem. Ezen személyek között voltak, akik a titkosszolgálatoktól értesültek arról, hogy mélységi ismeretekkel és közvetlen beavatásokkal rendelkezem, és voltak, akik felismerték az illuminátusi kódolásokat a HÍRHÁTTÉR filmjeiben, amik szerkesztései kívülállók előtt olyan rejtettek és érthetetlenek voltak, mint magyarok előtt a kínai írás, vagy ellenségeink előtt a bölcsesség.
Háttérhatalmi beavatásukat és interaktivitásukat felfedők között olyanok is voltak, akik egyik-másik kormány legfőbb vezetői közül kerültek ki, és akiknek esze ágában sem volt titkolni, hogy interaktív háttérhatalmi beavatottak, és annak ellenére tudják, hogy én is az vagyok, hogy soha, senkinek nem beszéltem erről, de még a HÍHRÁTTÉRT sem hoztam létre.
Az eltelt időszakokban a világ mindenféle részéből jelentkeztek üldözöttek, túlélők, ahogyan a skandináv és az amerikai HAARP fejlesztői, kutatói és tanácsadói közül valók is, ahogy olyanok is, akik viszont a magyar polgári és katonai titkosszolgálatok hivatásos és volt hivatásos állományú tagjai, valamint titkosszolgálati vezetők rokonai, családtagjai voltak, továbbá olyanok, akik más magyar titkosszolgálatok belsősei vagy eminensei voltak. A magyar polgári és katonai titkosszolgálatok, valamint más belföldi, de szintén állami titkosszolgálatok ügynökei, valamint magyar titkosszolgálati vezetők rokonai, családtagjai Orbán Viktor 2010-es miniszterelnökségétől kezdve – jobbára igen látványosan politikai, azaz titkosszolgálati vezetői megbízásokat teljesítve – a Pintér Sándor vezette Belügyminisztérium, a Balajti László vezette Alkotmányvédelmi Hivatal (AVH) – régi nevén Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) -, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat (NBSZ, NSZ), valamint a Hende Csaba által irányított katonai titkosszolgálatok részéről kértek találkozókat. Ez utóbbiak legalább zöme utólag is élesen tetten érhetően a HÍRHÁTTÉR ellen és ellenem szervezett koncepciós perekhez keresett útvonalat, és próbált verbális információkat szerezni arról, melyik orbáni politikusról, pintéri főrendőrről, a Fidesz által védett maffiákról és keresztapákról milyen információkkal és bizonyítékokkal rendelkezem. Mint mondom, ezen megkeresések zöme Orbán Viktorék, valamint Pintér Sándor felől lett megvalósítva, mert úgy próbálkoztak ellenem szervezkedni, hogy közben azon aggodalmaskodtak, kikről miket tudok még, valamint hogy akiket aztán a koncepciós perekben megbíztak, mennyi egyéb terhelő adattal és bizonyítékkal tudok szolgálni a megbuktatásukra. Voltak természetesen jóindulatú informális megkeresések is.
A HÍRHÁTTÉR 2007 nyarától kezdődő szakaszaihoz visszatérve: Ezen időszakban és azt követően, az Echelon-filmek gyártási (már gyakorlatilag) éveiben, hosszú-hosszú időn át az engem ért megkeresések szinte 100%-a során bárkit be tudtam szervezni a rejtett rendszerbe, a titkosszolgálatok mögé, a világ titkosszolgálatainak mozgatójába, a Háttérhatalomba, s vagy annak Végső Forrásába, Akit mi az Istennek nevezünk, minthogy tapasztalati keresztények vagyunk. Sőt, általános volt, hogy mielőtt a jelentkezővel (aki sokszor azt sem tudta, mi fog vele történni és hova jön) az első találkozás megtörtént volna, már kimerítő Ismereteket Kaptam nem csak az érdeklődési területeiről és gondolatvilágáról, de a szexualitása eltitkolt irányairól és milyenségéről is. Hogy egy – az Isten Áldásából Biztosított – mélységi háttérhatalmi beszervezés/beavatás mit jelent, a kívülállók számára pontosabb felvilágosításként most annyit: a régi-régi Echelon-tanúk beszámolóiból is dokumentált, hogy már a régi elmeprogramozások, titkosszolgálati fájlerek, élő könyvtárak, szexrabszolgák stb. felépítése is kiemelkedően olyan technológiai eszközökkel kerültek realizálásra, amik során a programozott alanyhoz egyáltalán nem értek hozzá. Hanem pusztán az elektromágneses hullámok erejével, amikor az alanyt mint egy mikrohullámú sütőbe, beültették, előtte képeket, hangokat stb. vetítettek egy monitoron, és elektromágneses hullámokkal mélybe véstek, kódoltak, töröltek információkat, memóriafalakat húztak fel és bontottak le, míg a kívánt hatást el nem érték.
A világszerte számos országból jelentkező Echelon-tanúk kapcsán az engem ért megkeresések zömében könnyű volt és maradt a hitelességükről tájékozódni mindenféle csodálatos jelenség nélkül is, mert a tanúskodó üldözöttek olyan dolgokról, továbbá biofizikai tapasztalatokról számoltak be, amiket kizárólag Echelon-tanúk ismernek, és amikről egyébként egymás közt sem beszélünk, de amikről minden mélyebben kvalifikált Echelon-tanú tud, és amikről ezen Echelon-tanúk félszavakból és pillantásokból is bőségesen megértik egymást, mire gondol a másik.
Az Echelon-tanúk nagyon jelentős része azért válik az Istenben hívővé, mert olyan hatalmas rejtett tudásra és ismeretre tesz szert, ami egyrészt elkerülhetetlenné teszi annak logikai úton végrehajtott megértését, hogy az Istennek mindenképpen léteznie kell, másrészt pedig a Kapott és Biztosított erkölcs automatikusan eredményezi azon Kijelentéseket, amiket a Jézus Krisztus Kijelentéseiként olvashatunk az Újszövetség elnevezést kapott ókori történelmi dokumentumokban, valamint a Mennyei Jelenések Könyvében; utóbbiban arról az új rendről is, a keresztények ama rendjéről, amely közvetlen Beavatkozások és Kapcsolat útján tud a legfőbb elmeprogramozó Háttérhatalomról, amely a világ országait, népeit, hadseregeit, titkosszolgálatait az Isten után irányítja. Ez ama Rendszer, amely a titkosszolgálatok földi sötétségbe zárt szülőatyja, a világ minden népét és nemzetét egyetlen központi irányítás alá vont, titokzatosnak nevezett Nagy Babilon, a Bibliában és a Jelenések Könyvében – a Jézus Krisztus Által – részletesen Megprófétált Háttérhatalom. Az illuminátusok létrehozója. Az a központi, az egész világot irányító hatalom, amelyről burkoltan és nyíltan beszélt Cathy O’Brien amerikai túlélő titkosszolgálati könyvtár és programozott szexrabszolga, továbbá sokak mellett Mark Phillips, az amerikai titkosszolgálatok hivatásos elmeprogramozója, vagy az ellenoldalon pl. Henry Kissinger, de John Fitzgerald Kennedy (JFK) is.
A mentális, a fizikai és a szexuális zaklatások miatt engem megkereső személyek létszáma hullámokban változott. Voltak igen csendes időszakok, máskor pedig glédában jöttek, és jó néhányszor megesett, hogy egy nap alatt többen is.
Magyarországi emberprogramozások
A főleg Magyarországról, kis részben Romániából és más környező országokból megkereső tanúk között is kisebbségben vannak azok, akiket állami intézményekben programoztak és kódoltak, és ezen belül is jóval kevesebben, akik alá is írták, hogy hozzájuk nyúlhatnak! Egyébként amikor az alanyokat intézményekben programozták, a programozásokat szinte az összes esetben már kisgyermekkortól kezdték el! Gyermekek természetesen nem írnak alá, de a felnőttként aláírók között relatíve gyakori, hogy programozásuk már kiskorukban elkezdődött, így kellően hajlítható akarattal rendelkeztek arra, hogy felnőttként – olykor másik államban, azaz Magyarországon – már önként vállalják a folytatást. Ez is bepillantást enged a titkosszolgálatok nemzetközi nyitottságába, s hogy a titkok zöme csak a lakosság előtt titok, amely a vezetők szemében puszta eszköz és fogyóeszköz a hatalom megszerzéséhez, megtartásához és erőszakos gyakorlásához.
A programozások és a személyiség-, valamint képesség-átszerkesztések jellemzően magánklinikákon, állami pszichiátriákon és katonai létesítményekben történtek és folynak. Az állami pszichiátriákra a régi, brutális, elavult módszerek sokkal jellemzőbbek, mint amiket magánklinikákon és katonai intézményekben folytatnak. A titkosszolgálatok – Magyarországon éppen úgy, mint külföldön – egyszerre folytatnak elmeprogramozásokat elavult módszerekkel és technológiai eszközökkel, valamint sokkal modernebb tudományos eszközökkel és módszerekkel. A titkosszolgálatokra itt is, ahogy a világon mindenütt az jellemző, hogy azt is újra kifejlesztetik és feltaláltatják, ami ugyanabban az adott államban egyébként már évtizedek óta rendelkezésre áll és bevett, alkalmazott találmány.
A legtöbben természetesen nemhogy nem írtak alá semmilyen dokumentumot, hogy engedélyeznék a rajtuk végzett agyprogramozásokat és mentális beavatkozásokat, de sokáig – akár évtizedekig – azt sem tudták, mi történik velük, míg sokan csak a HÍRHÁTTÉR tudományos és ismeretterjesztő, tehát az állam és a média által Üldözött, Elhallgatott és Betiltott Film- és Cikkirodalmából jöttek rá, hogy mi a valóság.
Jobban jártak, akiket én vittem be…
Mind az általam bevitt személyek, mind a tőlem függetlenül beavatásra került tanúknál gyakran felmerült probléma volt a nem közvetlen kontaktus által okozott környezeti, fizikai és szellemi zaklatások. Sok kellemetlen és veszélyes következményről – a beavatási időszakban – azért nem beszéltem az alanyoknak, mert nem állt szándékomban elriasztani őket attól a kiváltságos és felelősségteljes lehetőségtől, hogy olyan ismeretek és Kapcsolatok birtokába jutva, amikről mások nem is álmodhattak, a Megkapott Ismereteket akaratuk szerint tovább adva gyarapítsák az elveszett lelkű, fogságba vitt Emberiséget, szolgálva ezzel a Jelenések Könyvében egyébként Megprófétált és Elkerülhetetlenül bekövetkező, a világ minden részébe eljutó alapismereteket és bizonysághegyeket arról, hogy az Emberi Faj totális irányítás alatt áll, és egyedül az Istent a Jézus Krisztus által kérvén nyerhető menekülési útvonal és boldog halhatatlanság.
A súlyos fizikai zaklatások, továbbá a kimondottan pokoli közérzetet indukáló szexuális zaklatások viszont – az Istennek hála – kifejezetten olyan személyek ellen került elkövetésre, akiket nem én vittem az Interaktivitásba. A fizikai zaklatások közt olyan pokoli formák is léteznek, amiket általában jobb nem felfedni, mivel a titkosszolgálatoktól kezdve az Istenig az volt a jellemző mindig, hogy a titkosszolgálatok és a Hatalom bizonyos algoritmusok és kulcsok szerint Mozdul, ekképpen a sok tekintetben való titkolózással számos veszedelmes beavatkozás és globális, fizikai és szellemi vírusfertőzés elkerülhetővé válik.
Kik a zaklatók?
Az üldözöttekre Magyarországon is az jellemző, hogy sokan, akik nem rendelkeznek kellő ismerettel, a zaklatások eredetét kisebb csoportokhoz, szűkebb maffiákhoz és azok jobbára technológiai terrorizmusához kötik, valamint az üldözésüket kiváltó okok után keresgélnek. Sokan nem lepődnek meg, hogy a legtöbb személyi, idő- és eseménybeli egyezés miatt az áldozatok a legtöbbször felelősnek a magyarországi Hit Gyülekezetét, annak vezetőit és kimondottan Németh Sándort, a HGY magyarországi vezetőjét nevezik meg. Egyébként hasonló a helyzet a hagyományos maffiaügyeknél is, amik vonatkozásában Orbán Viktor és Pintér Sándor első helye után rögtön Németh Sándor és a hozzá kötött, vele egyként mozgónak deklarált titkosszolgálatok üldözéseiről, zaklatásairól, életveszélyes fenyegetéseiről, követéseiről, illegális behatolásairól etc. számolnak be. Az Echelon-ügyeket illetően tény, hogy azok legalább 90%-a semmiképpen nem írható Németh Sándor számlájára, aki tud az emberprogramozásról és hallgat róla, és aki ugyanakkor viszont feltétlenül eszköz a különböző őt pártoló és rá ellenségesen tekintő titkosszolgálatok kezében, hogy pro és kontra különféle maffiabotrányok vegyék körbe, valamint a mesterségesen előidézett mentális behatások változatos és jelentős botrányokat okozzanak; hol azért, hogy erősítsék, hol azért, hogy elriasszák a Hit Gyülekezete potenciális és jövőbeni, valamint alkalmazott keresztényeit. Fontos, hogy Németh Sándor az Echelon-botrányoknak nem a fő mumusa, hanem csupán statisztikailag – amikor közvetlen felelőst neveztek meg – Németh Sándorban gyanították a fő gonoszt. Tehát rengeteg zaklatásos botránnyal kerestek meg, de összességében mindezek csupán töredéke, amikor Németh Sándort gyanították afféle keresztapának.
Amikor az áldozatok – köztük teljes családok – különböző kisebb csoportokat sejtenek a sokszor évek óta tartó üldözések és kifejezett Echelon-zaklatások mögött, olyankor legtöbbször igyekszem lassan megértetni, hogy az alsó szinten folytatott zaklatásoknak is – most kifejezetten a technológiai eszközökkel elkövetett zaklatásokról beszélünk – jellemző háttere a katonai titkosszolgálat, amely ritkán választ terrorizmusa tárgyául tetten érhető bűnök alapján célcsaládot, célszemélyeket stb., hanem alsó szinten is számítógépes programok választanak – bizonyos algoritmusok szerint – személyeket, családokat. A választásokra ok bármi lehet: származás, valamely felmenő rokon valamilyen testi betegsége, a szülők egykori munkahelye, a célszemély vagy a család valamilyen genetikai sajátossága, egy-egy adott biológiai, elektromágneses, kvantum-összefonódási stb. fegyver tesztelése egy adott egészségügyi és szociális, illetve társadalmi sajátossággal, pozícióval stb. rendelkező család vagy családtag miatt, amiket mindig betetőz egy olyan – a titkosszolgálatok előtt is ritkán és maximum is csak részben ismert – fősodratú, a civilizációt és a fajokat Tervezetten meghatározó project, amikről legjobb esetben is csak fogalmuk lehet, de ők maguk sem tudják, miért hajtják végre a műveleteket és az üldözéseket, csak végrehajtják azokat. Úgy, ahogyan a Skull and Bones (Koponya és csontok), a Bohemian Grove és más elnöki, főbankári etc. háttérhatalmi szekták az imádatot, a szexuális rítusokat és emberáldozatokat stb. Egy olyan titokban megnyilatkozó háttérhatalomnak, amely a sötétségből való, amelynek szülője a Sátán, és amelynek célja az Emberiség tönkre tétele és az emberi lelkek kárhozatba taszítása.
Hogyan lehet védekezni? (A terjedelem miatt itt csak nagyon keveset)
A hozzám fordulóknak szinte vagy mindig elmondom, hogy ilyen ügyekkel üldözötteknek sosem tanácsos sem rendőrséghez, sem ügyészséghez, sem pszichiáterekhez fordulni. Ezen beszervezett állami maffiák azok, amik a leginkább agyonvertek rosszindulattal és sátáni sötétséggel. Ezek a rétegek azon halmazba tartoznak, akik a társadalom legalacsonyabb rendű szociális és törvényi indexével rendelkeznek, valamint a társadalom és az Emberiség védelmét célzó legpatológiásabb, legkevésbé megbízható és legkritikátlanabb felelősségi hányadosával bírnak.
Korábban a politikusok is kifejezetten életveszélyesek voltak, akiknek a legapróbb értesítése is gyakran azonnal maga után vonta a halmozott titkosszolgálati üldözéseket, melyeknek az Internet tulajdonképpen kezdeti szakaszában is olyan személyek voltak a Világhálón beszámoló tanúi – sokak nagy riadalmára -, amilyen az országról országra menekült Kopács Miklós volt, aki 1990 körül menekült német menekülttáborba, ott klasszikus körülmények között leleplezte a Moszadot, és pillanatok alatt olyan háborúba keveredett, hogy a CIA müncheni összekötő irodájától a német BND-n át, Magyarországra visszaköltözvén a helyi titkosszolgálatok részéről is halmozott zaklatásos terror alá került. A magyarországi titkosszolgálati bűnözésben a sok kiemelendő személy közül érdemes külön megemlíteni Orbán Viktor mellett az Orbán-kormány egykori igazságügy-miniszterét, a Kopács Miklós elleni megfigyeléseket és titkosszolgálati terrorizmust aláírásaival gyakran ismétlő Dávid Ibolyát, aki az MDF nevű párt elnöke volt.
Ma már – minthogy az Internet miatt rengeteg titok került nyilvánosságra – a politikusok értesítése általában csekély kockázattal jár, azaz nem von maga után azonnali fékevesztett titkosszolgálati üldözést. Természetesen ez is időszakonként fog változni, de most, 2012-ben, Magyarországon ez az érvényes. Túl sok információ lett publikus, túl sok ténytanút kellene a legszélsőségesebb üldözés alá venni, és túl nagy a politikusok és a titkosszolgálatok lebukásának veszélye.
A tanúk közül relatíve jelentős százalékban felkeresik a titkosszolgálatot, ahol mindig közlik velük, hogy ők nem folytatnak ilyen üldözéseket, illetve hogy nem ők azok, akik a zaklatásokat elkövetik, valamint – az ügyesebbek ezt is kihalásszák belőlük – ezen ügyekről és ilyen személyekről titkosszolgálati dokumentumokat nem adhatnak ki, mert ezen anyagok és a megfigyelt személyek anyagai államtitkot képeznek. Mivel az üldözés a mai nyilvánosság körülményei stb. okán a titkosszolgálatok felkeresését követően maximum is csekélyebb mértékben szokott felerősödni, ezért a tanúknak nyitva szoktam hagyni a lehetőséget, mondván: nem baj, hogy felkeresték a szolgálatokat, mert ezzel is politikai nyomást gyakoroltak – az egyébként elkerülhetetlenül bekövetkező – globális nyilvánosság irányába, amivel a technológiai rendszer létezése nyilvános beismerésre kerül.
A tanúknak szoktam javasolni, hogy írjanak az ombudsmannak, aki udvariasan fog felelni, hogy sajnos nem tud mit tenni az ügyben, legalább addig, amíg az alany végig nem járta a többi jogi procedúrát, és jogorvoslatra nem talált. El szoktam mondani, hogy az ombudsmanhoz azért célszerű fordulni, mert hadd szaporodjanak a titkos zaklatásos üldözésekről szóló, iktatott tanúbeszámolók, melyek már az első lépésben is további politikai nyomást képeznek ezen egyszerű tudományos, technológiai és hadászati tények köztudatba emeléséhez és elfogadásához, tehát a Háttérhatalom és titkosszolgálatai léte, eszközei és módszerei globális feltárásához, mely amúgy is elkerülhetetlenül bekövetkezik, de nekünk célunk, hogy a nyilvánossággal biztosítsuk az áldozatok életének és biztonságának védelmét, valamint az Isten Létezése bizonyítását, amik szintén elkerülhetetlenül bekövetkeznek.
A zaklatások olykor rendkívül erőteljessé, illetve elviselhetetlenné válnak. Ilyen esetekben jelentős enyhülést okozott az, ha a zaklatások áldozata legalább telefonon felkeresett (legalábbis amikor már fel bírta emelni a telefont). Akik tudatában vannak ezen látens rendszerek működésének, a legtöbben máris megértik, hogy a legalább telefonos megkeresésem minimum miért hozott azonnali enyhülést vagy radikális felszabadulást. Tehát akinek baja van, és képes rá, minimum hívjon fel telefonon!
Az erőteljes, elviselhetetlenségbe torkolló zaklatások elleni másik védekezési mód, amikor az áldozat legalább pár napra vagy egy hétre helyszínt változtat: ismerősökhöz, rokonokhoz stb. utazik. Ugyancsak nagyon fontos körülmény, hogy a célszemély ne maradjon egyedül! Ahogyan a Bibliában Kinyilatkoztatásra került a Mindenhatóról, az Örökkévalóról, hogy “rejtőzködő Isten vagy Te!”, úgy igaz ez a Háttérhatalomra és a titkosszolgálatok összesére is! Mások előtt elkövetett titkosszolgálati botrányok mindig több kockázatot hordoznak magukban, ezért a legtöbb esetben – egyelőre – az Echelon Victim, tehát az Echelon-áldozat számára menedéket szokott jelenteni a társaság.
Azt is el kell mondani, hogy amíg ez a Tényfeltáró Cikk is hadtörténeti múzeumba nem kerül, azaz amíg nem lesz mindenki számára nyilvános és megértett, hogy az elmeprogramozói és biofizikai kontroll (világ)rendszere létezik, addig az Echelon-áldozatoknak nem célszerű olyanok előtt beszélni mindenféléről, akik nem tájékozottak, akik nem elég értelmesek, szakavatottak.
A javarészt elektromágneses és fejlettebb technológiákat alkalmazó üldözéseknek Magyarországon is célkeresztjében állnak – természetesen sokan megkerestek emiatt, így az elmúlt hetekben is – teljes családok is. Nem túl ritka, amikor – az elmúlt napokban is volt ilyen megkeresés – nagyszülő, szülő és felnőtt utód egyaránt széles körű titkosszolgálati, háttérhatalmi vagy magasabb hátterű zaklatásnak és üldözésnek van kitéve, és a pánik ilyen esetekben olykor elementáris. Amikor – ugyancsak konkrét magyarországi botrányokról beszélek – szülő és gyermek, máskor szülő és kisgyermek az üldözés alanya, olyankor is előidézett az elszigetelés, azaz mivel mindketten célponttá váltak és mindketten tudnak a titkos módszerekről, ezért van, hogy a háttér, a titkosszolgálat és akik ezek felett állnak, nem rejtik az üldözések tényét.
A családok és családtagok effajta üldözése ritkább, és a legtöbb tanú ma még arra panaszkodik, hogy környezete jobbára csak tévét néz, és mivel abban és a politikusok mindent elhallgatnak, ezért ismerőseik annyira buták, hogy sem megbeszélni nem tudnak velük semmit, sem a védelmükre nem számíthatnak. Nyilvánvaló, hogy az orbáni ésSemjén Zsolt-féle antikrisztusoknak és pszichiátriai terroristáknak ezek is a legfőbb céljaik közé tartoznak. Orbán Viktor egyszerűen egy elképesztően, valóban kivételesen sötét sátáni gonosztevő, akinek vágtaszerű szellemi és morális leépülése abszolút szemmel követhető volt, Semjén Zsolt pedig legalább egy rendkívül gyenge és gyáva jellem, akinek valódi keresztény Istenhite csak annyira volt elegendő, hogy a háttérhatalom titkai és mészárlásai védelmében pozícióját megtartsa, valamint az Istent, a Jézus Krisztust, a világ keresztényeit és az Emberiséget elárulja, és az emberi faj gyászából és bukásából teletömve véres szajha zsebeit, nagyokat lakomázzon és haragborozzon a világ leghitványabb ördögeinek és antikrisztusainak júdásasztalánál.
A titkosszolgálati és háttérhatalmi brutális fizikai bántalmazásokhoz, kínzásokhoz és elviselhetetlen szexuális zaklatásokhoz képest más az, amikor pl. Salvador Dali festőművészről azt halljuk, hogy akkor volt a feleségéhez legközelebb, amikor egymás mellé ültek az autóban, mert Dali egyébként szeretkezni is úgy szeretkezett, hogy külön szobában, külön ágyon feküdtek. Mindegy, hogy Daliról mennyire ellenőrzött ez a tévében is elhangzott hír, mivel az Echelon-tanúk és az illuminátusok jelentős része közötti szexuális és egyéb, szavakkal le sem írható kontaktusok a kívülálló pogányok és a nem kellően szent keresztények álmaival vetekednek. Nem véletlenül nevezi a Jézus Krisztus a Mennyei Jelenésekben ezt a Rendszert a föld paráznáinak és utálatosságainak anyjaként, aki részeg a szentek vérétől, mivel egyebek mellett természetes, hogy az Echelon-tanúk és az illuminátusok jelentős része ‘tetszik vagy sem ez van’ alapon meríttetik alá a közeli és távoli társas kapcsolatokban, ahol olykor – nem véletlen, hogy az amerikai kormányokról is annyi szexuális botrány került napvilágra programozott szexrabszolgák részéről – a gátlások nem igazán az emberi faj biológiailag elrendelt normáihoz szabottak. A gondolatok változatos egyesítése nem csak kénytelen eltüntetni a titkokat, de – ahogyan Drábik János állítólag beszámolt a “Tudatmódosítás” című könyvében, amikor az NSA-s, számítógépek előtt, fejfedővel dolgozó ügynökökről beszélt – a rejtett hatalom kikapcsolja a gátlásokat is.
2012.04.28., 8.kerület, Budapest, Hungary
HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA (HHMM): 
http://www.hirhatter.org/
hirhatter.multimedia@gmail.com
Telephone: +36/30/919-6386

























Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése