A társadalmak rabosítása , vagy a józan ész diadala lesz a XXI. század .

A társadalmak rabosítása , vagy

a józan ész diadala

lesz a XXI. század .

A korlátlan megfigyelés kora jöhet el Magyarországon

Már a bűncselekmény elkövetésének gyanújára sem lesz szükség ahhoz, hogy valakit lehallgassanak, hogy titkos megfigyelés célpontjává váljon, vagy hogy tudta nélkül felbontsák és elolvassák a leveleit, távollétében átkutassák a lakását, kocsiját – írja a Magyar Nemzet.

Az Igazságügyi Minisztérium (IM) a készülő új, a büntetőeljárásról szóló törvényhez kapcsolódóan tartja szükségesnek a rendőrségi, a nemzetbiztonsági, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról (NAV) és az ügyészségről szóló törvények bizonyos rendelkezéseinek összehangolását, illetve módosítását. Ennek során egységesítené és újraszabályozná egyebek között a titkos információgyűjtés szabályait. Kimondanák például, hogy “a bűnüldözési célú titkos információgyűjtés olyan különleges, leplezett tevékenység, amely a büntetőeljárásnak is szerves részét képezi”, valamint azt is, hogy “a titkos információgyűjtés az információk mellett eredendően a bizonyítékok megszerzésére irányul” – olvasható a Magyar Nemzetben.

A javaslatcsomagból az nem derül ki, mikor, hogyan és kikkel szemben alkalmazzák majd az előkészítő eljárásnak nevezett, szintén új intézményt.

A törvényjavaslat szerint ugyanis büntetőeljárás – fő szabályként – továbbra is bűncselekmény gyanúja alapján indul. Az új büntetőeljárási kódex azonban “a büntetőeljárás proaktív képességének kialakítása érdekében az előkészítő eljárással lehetőséget biztosít egyfajta előzetes felderítésre, amelynek a célja a bűncselekmény gyanújának megállapítása, illetve kizárása” – idézi a tervezetet a napilap.

Az új törvény ezen megoldása lehetőséget teremt az eddig kizárólag a nyomozásra feljogosított szervek által és a rájuk vonatkozó törvények alapján a bűncselekmények gyanújának megállapítása előtt végezhető felderítésre, ezzel a valós idejű büntetőeljárás folytatására ösztönözve az előzetes felderítést végző szerveket.

A lap szerint ez azt jelenti, hogy ezentúl minden nyomozásra jogosult hatóság, a rendőrség, a NAV és az ügyészség is folytathat előkészítő eljárást minden olyan esetben, amelyben semmi gyanús nincs – a salátatörvényről további részleteket a Magyar Nemzetben olvashat.

Forrás: napi.hu

Összeesküvés-elméletek után nyomozott az újságírónő, amikor elkezdtek vele fura dolgok történni

“Arra ébredtem a hotelszobámban, hogy valaki áll az ágyam végénél. Hallottam a légzését, ki tudtam venni a vállai sziluettjét a gyér fényben, hallottam a lépése surranását a durva szőnyegen. Aztán amikor felkapcsoltam a villanyt, nem volt ott senki. Egyetlen alkalommal sem.”

India Rakusen, a BBC riportere a lengyelországi útjáról mesél, amelyiken a brit összeesküvés-hívő, Max Spiers halála után nyomozott. Mint korábban írtuk, az egészséges, 39 éves férfi Varsó egyik kertvárosi részén halt meg 2016 júliusában. Egy barátnője, a sci-fi-író Moika Duval nappalijában, a kanapén feküdt, 24 órája volt magas láza,  majd két liter fekete folyadékot hányt. A hat nappal később, Angliában elvégzett boncolás nem tudta megállapítani Spiers halálának okát.

Ragályos paranoia

Az igazsághoz nem jutott sokkal közelebb India Rakusen sem, viszont egy időre elmerültMax Spiers, és a hozzá hasonló összeesküvés-hívők paranoiával átitatott világában. Minél mélyebbre hatolt benne, annál több furcsaság történt vele, és a munkatársaival. A stáb 2016 októberében járt a lengyel fővárosban, de az újságírónő azt írja, még ma is fel tudja idézni a félelemtől az agyát elárasztó adrenalin fémes ízét a szájában.

Rakusen szerint minden akkor kezdődött, amikor a kollégáival elkezdtek felkészülni a munkára, és órákat töltöttek azzal, hogy Max videóit, vagy a róla készült filmeket nézték. A férfi olyasmikben hitt, hogy a nácik kifejlesztettek egy higannyal működő űrhajót, amivel a második világháború végén a Holdra menekültek, ahol egy titkos bázison várják a megfelelő pillanatot a visszatérésre. A férfi azt mondta magáról, hogy a CIA már akkor manipulálta az elméjét, amikor még az anyaméhben volt, emiatt ki tud lépni a fizikai testéből, így ideje egy részében szuperkatonaként harcolt más dimenziókból érkező ellenségekkel.

Az újságírónő szerint, bár első hallásra minden ilyen teória elképesztő őrültségnek tűnik, minél többet foglalkozik velük az ember, annál inkább befészkelik magukat az elméjébe. Először csak enyhe kételyként. Mi van, ha a nácik tényleg feltaláltak egy antigravitációs űrhajót? Mi van, ha tényleg létezik az illuminátusok titkos alagútrendszere a denveri reptér alatt? Vagy a mexikói bunkerek, tele földönkívüliekkel?

Hívővilág

Nagy Britanniában az emberek 30-40 százaléka hisz az összeesküvés-elméletekben. Magyarországon rosszabb a helyzet: egy tavalyi felmérés szerint, minden negyedik magyar komolyan hisz például abban, hogy repülőgépekről, szándékosan méreggel permetezik a világot. Egy Ipsos-kutatás pedig arra jutott, hogy az emberek kétharmada hajlamos elhinni az álhíreket.

Andrew McKenzie, a Cambridge kutatója szerint az összeesküvés-elméletek az 1960-as évek óta részei a mindennapjainknak, és egyáltalán nem meglepő, hogy az utóbbi időben ilyen gyakran kerülnek szóba.

„Trump és a Brexit a populizmus terjedésének legvilágosabb tünetei, márpedig nagyon erős kapcsolat van az összeesküvés-elméletek, és a populizmus között. A legtöbb ember a közösségi médián keresztül jut hírekhez, ahol tények ellenőrzése koránt sem annyira alapos, mint a tradicionális médiában. Ez nagyon megkönnyíti az összeesküvés-elméletek terjedését, az ember pedig, hipp-hopp beleesik a nyúlüregbe.”

Rakusen azt tapasztalta, hogy meglepő sebességgel lett úrrá a csapatán a paranoia, miután elkezdtek Max Spierssel és a fantazmagóriáival foglalkozni.

„Egyik reggel Lengyelországban, Rachel, a kolléganőm arról győzködött, hogy az éjszaka közepén halotta, amint valaki átkutatja a szemetest a szállodai szobájában.

A szerkesztőnk Londonban kiment készíteni magának egy bögre teát, és mire visszatért a gépe elé, az magától elkezdett végtelenítve játszani egy rövid klipet Max-ről. Amikor megbeszélést tartottunk, pislákolni kezdtek a fények, valahányszor kimondtuk Spiers nevét.

Egy este épp kijelentkeztem a munkahelyemen, amikor megcsörrent a telefonom. Egy nő hívott, aki az egyik összeesküvés-hívőtől kapta meg a számom, akivel Max miatt beszéltem. A nő implantátumokról beszélt nekem, amiket az idegenek ültettek a fejébe. Emailben küldött nekem röntgenképeket a koponyájáról, amiken apró, fehér foltok látszottak. Az orvosok azt mondták neki, ez teljesen normális, de ő azt állította, hogy hallja belül az adó-vevő hullámait, és látja az alakokat, akik követik, meg az autókat, amikből figyelik. Aggódni kezdtem érte, ezért megkérdeztem, van-e aki segíti, támogatja. Azt mondta senkiben sem bízik, különösen az orvosokban nem, mert ők mind benne vannak. Aztán hirtelen megszakította a beszélgetést, azt mondta, lehallgatnak minket.”

Természetes hajlamok

A téma szakértőjének számító pszichológus, Rob Brotherton szerint, evolúciósan belénk van kódolva, hogy hajlamosak vagyunk hinni az összeesküvés-elméletekben. A túlélésünk szempontjából fontos, hogy megfigyeljük a minket körülvevő világot, és megpróbáljuk megérteni a  működését. A konspirációs teóriák három ok miatt nagyon népszerűek.

Először: ha valamilyen nagy horderejű dolog történik, úgy érezzük, muszáj mögötte valami nagy horderejű dolognak állnia. Egyszerűen nem tűnik túl valószerűnek, hogy egy magányos lövész képes lehet kivégezni az Egyesült Államok elnökét.

Másodszor: vannak dolgok, amikről nehéz elhinni, hogy csak véletlen egybeesésekről van szó.

Harmadszor: ha kialakul a fejünkben egy elmélet, hajlamosak vagyunk sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítani az azt alátámasztó jeleknek, míg az ellentmondásokat egyszerűen figyelmen kívül hagyjuk.

India Rakusen szerint, az összeesküvés-elméletek elszaporodásának oka az is, hogy sokan szeretnének népszerűvé válni a terjesztésükkel. A Max Spiers halála körüli nyomozása során, a újságírónő több emberrel találkozott, akik régebb óta a „szakmában” vannak, és mind azért panaszkodtak, mert egyre több a „kókler”. Igor Witkowski például, aki számtalan könyvet írt már náci titkos fegyverekről (saját bevallása szerint a hatvanadik után hagyta abba a számolást) azt mondja, egyre több, olyan kötet bukkan fel a sci-fi-vásárokon, amiket mindenféle kutatómunka mellőzésével írtak.

Okok és okozatok

Rakusen azt írja, saját tapasztalatból tudja, mennyire könnyű rácsúszni az összeesküvés-elméletekre, és azt is, hogy ezek milyen gyorsan hatni kezdenek a személyiségre. „Minél több időt töltöttem velük, annál inkább a szakadék szélén éreztem magam.”

Nem véletlenül. Wiktor Solar, a Varsói Egyetem kutatója úgy magyarázza, hogy az összeesküvés-hívők, a legtöbb esetben gyengének érzik magukat, olyan embereknek, akik nem urai saját sorsuknak.

„Nem arról van szó, hogy az összeesküvés-elméletek miatt kezdenek el rettegni, hanem arról, hogy a rettegő emberek sokkal hajlamosabbak hinni az összeesküvés-elméletkben.”

Forrás: 24.hu

Durva titkokat hoz napvilágra a globális felmelegedés

Ahogy a Föld egyes tájain eltűnik a hó és a jég, olyan dolgok bukkanhatnak elő, aminek nem fogunk örülni. 1951-ben az Egyesült Államok kormánya együttműködési megállapodást kötött a dán kormánnyal, hogy amerikai katonai bázisok és kísérleti védelmi telepek létesülnek Grönland különböző területein. Ezeket a fokozódó hidegháború árnyékában a “kommunista támadások elleni védekezés” szellemében, leginkább a Szovjetunió felől érkező fenyegetettséggel magyarázták.

Ilyen telep volt például Camp Century, amelyet az óriási sziget tengerpartjától 200 kilométerre hoztak létre, a jégvilág kellős közepén. A 200 fős katonai személyzetet ellátó bázison a sarkvidéki építkezések módszereivel kísérleteztek, hogy ezzel a további telepek létrehozását könnyítsék meg, de ugyanitt eközben már titkos nukleáris kísérletek is zajlottak.

1967-ben azonban más bázisokkal együtt Camp Centuryt is felszámolták, ám a nukleáris reaktor magjai azóta is ott vannak, a jég alatt, elfeledve és eltemetve. Legalábbis így gondolták akkoriban, de nem számoltak azzal, hogy a jégsír nem lesz mindig ugyanolyan mély. Egy nemrég megjelent tanulmány ugyanis rávilágított, hogy mivel Grönlandon kifejezetten hevesen figyelhető meg a globális felmelegedés hatása, nem szabad megfeledkezni az egykor itt hagyott nukleáris és mérgező hulladékokról. A jelenlegi adatokat felhasználó szimuláció szerint a kérdéses grönlandi területek legkésőbb 75 év múlva teljesen felolvadnak, és eltűnik a jelenleg nagyjából 30 méteres átlagos jég- és hótakaró, amely eltakarja az ott hagyott furcsaságokat. Egyesek szerint ráadásul az olvadás folyamatosan gyorsul, ezért akár a 75 évnél jóval hamarabb is baj lehet a dologból.

A visszakeresett leltár szerint az érintett területeken több mint 200 ezer liter, részben használt gázolaj és 240 ezer liternyi használt víz található – ennek egy része radioaktív hűtővíz. Emellett olyan műanyagok és egyéb reagensek is felszabadulhatnak a terület szabaddá kerülésekor, amelyek jelentős légszennyezési krízist okozhatnának.

Az elfeledett bázisok megtisztítása egyrészt politikai szinten lesz nehéz, hiszen az egykori együttműködések már rég okafogyottá váltak, és nehézkes egyeztetések kellenek ahhoz, hogy a múlt árnyait újra megbolygassák. Emellett pedig most még pont az nehezíti a “pucolást”, ami megvédi a környezetet a veszélyes szeméttől: a mostoha időjárás és a 30 méteres hó és jég. Ennek ellenére a tanulmányt írók szerint minél előbb terveket kell gyártani a megoldásra, ugyanis a bázisok újra felbukkanása nem csak helyi szintű környezeti katasztrófákat okozhat majd.

Forrás: 24.hu

A Schumann hullámok

A Schumann-hullámok, 1978-ban kerültek az érdeklődés középpontjába, amikor kiderült, hogy megegyeznek az emberi agy 7-10 Hz-es alfa-hullámainak rezgésszámával, melyek az álom és ébrenlét határán jelentkeznek a hippokampuszban.

Mint később kiderült, a Schumann-hullámok az egész bolygónkat körbeölelő elektromos mezőt alkotnak, így ez a rezgés a Föld összes emlősénél azonos.

A német fizikus, Winfried Otto Schumann által 1952-ben felfedezett Schumann-hullám (7.83 Hz) viszont egy figyelemre méltó szakaszt jelöl az említett frekvencia-skálán. Villámlás alkalmával jön létre, több más frekvenciával együtt. Villámok táplálják és modulálják. Az emberre inkább nyugtató hatással van, mintsem felizgassa őt. Ezen a frekvencián indul be a viszonylagosan mély önkívületi állapot. Szembetűnő, hogy ez a frekvencia, amire a bioritmust is visszavezetik, egybeesik földünk rezonancia-frekvenciájával. Ezt a jelenséget Nikola Tesla, horvát fizikus fedezte fel a 20. század elején (amikor a vezetőmentes energiaátvitellel kísérletezett). Ilyenkor egy olyan mátrixról beszélünk, ami a “föld minden életjelenségére érvényes”. Ez a frekvencia nyilvánvalóan ideális feltételeket biztosít, és minden életforma fejlődésére előnyösen hat. A Schumann-frekvencia egybeesik a szervezet különböző ritmusaival (relaxáció), de ugyanakkor ideális bázisul szolgál gyors reakciók számára is, mint például a sebek gyógyulása, és a tanulás. Összefüggésben van a tudati állapotokkal és a lélek rezdüléseivel. Kapcsolatban van az érzelmekkel, az érzékeléssel, a felfogással. Kiindulópontja a stressz feloldásának, az önkívületi állapotnak, a hipnózisnak, a meditációnak, az álmok megélésének.

A fizikai tényeket először Nikola Tesla írta le a XX. század elején. Kísérleti berendezéseivel több százezer volt elektromos feszültséget hozott létre, amellyel képes volt mesterséges villámok előállítására is. Rájött, hogy a villámlás mellékjelenségeként rendkívül alacsony frekvenciájú rádióhullámok kerülnek kisugárzásra, amelyek gyakorlatilag akadálytalanul képesek behatolni a földfelszínbe is. Ezzel a felfedezésével megtalálta azt a frekvenciát, amellyel Föld elektromágnesesen rezonál. Tesla munkáját akkoriban nem támogatta a tudományos közélet, és mivel felfedezéseinek gazdasági hasznát sem látták, így az félbeszakadt. Majdnem egy fél évszázad telt el addig, amíg a müncheni egyetem egyik fizikusa – inkább véletlenszerűen – ugyanezt a felfedezést tette: Schumann megállapította, hogy az ionoszféra és a földfelszín közötti energia kisülések melléktermékeként rendkívül alacsony frekvenciájú rádióhullámok sugárzódnak ki, amelyek képesek rezonálni a Földdel.

Az emberi agy elektromos áramainak EEG-vel történő mérései megállapították, hogy agyunk 1-20 Hz közötti elektromágneses hullámokat termel. Az orvostudomány ezt a spektrumot négy főbb tartományra osztja, amelyek különböző tudatállapotokhoz kapcsolódnak:

1. A delta-hullámok (1-3 Hz) az álom nélküli mélyalvásban és a komatózus állapotokban dominálnak.

2. A théta-hullámok (4-7 Hz) azokra az alvási fázisokra jellemzőek, amikor álmodunk.

3. Az alfa-hullámok (8-12 Hz) a nyugalmas ébrenléti állapotokban lépnek fel (pl. meditáció során, röviddel az elalvás előtt, illetve közvetlenül az ébredés után).

4. A béta-hullámok (13-20 Hz) a normális ébrenléti állapotra jellemzőek.

A geopatikus sugárzások és a Schumann-hullámok kapcsolata.

Schumann-generátorokat a NASA is használ. A Föld és az atmoszféra bizonyos rétegei között állandó, 7.83 Hz frekvencián rezgő elektromágneses mezőt is találunk. Ez a frekvencia nagyjából megegyezik az emberi agy által termelt alfa hullámok rezgésszámával és pontosan megegyezik a hippokampuszéval. Bebizonyították, hogy ezek a hullámok segítik a szervezetet biológiai órájának szabályzásában, az alvás ritmusának beállításában, szerepük van a hormonális rendszer működésének alakításában, a női ciklusokban, stb. Ezt a hullámhosszt számos tudós az élet frekvenciájának nevezi. W.O. Schumann fizikus 1952-ben fedezte fel ezeket az állóhullámokat. A vízérsugárzás és a térhálós energiák, valamint az elektroszmog környezetében a Schumann-hullámok jótékony hatása korlátozottan érvényesül. A földsugárzások elleni védekezés tehát segíti a Schumann hullámok érvényesülését az adott helyen. Az ábrán látható a spektrum eloszlása, mely az idő függvényében változik. Ma az átlag 8 Hz fölött van, közel a 9 Hz-hez és továbbra is emelkedik. Ennek okai ismeretlenek, de elképzelhető, hogy a jelenség hatással van a geopatikus anomáliáira is.

Forrás: tudatosebredes.blogspot.hu

Miért nem oktatják a magyar iskolák a nemzet első honvédő háborúját?

907-ben, a sorsdöntő pozsonyi csatával fejeződött be a honfoglalás. A győztes ütközet volt a magyar nemzet első honvédő háborúja. A történelemkönyvekben mégis alig esik szó róla. Miért? Erről és a történelemoktatás jelenlegi helyzetéről is beszélgetett egy történész és egy történelemtanár a Kossuth Rádió Ütköző című műsorában. Abban mindketten egyetértettek, hogy nemzeti konszenzus, nemzeti minimum kellene a legfontosabb kérdésekben, amelyhez végre mindenki igazodhat.

A pozsonyi csata 907. július 4. és 7. közé tehető időben zajlott, a mai Pozsony (korabeli írásokban: Braslavespurch vagy Brezalauspurc) alatt. A kora középkor egyik legjelentősebb ütközete. A honfoglalás után a magyar fennhatóság területe nyugat felé megközelítette az Enns folyó vidékét, ezért akart a Keleti Frank Királyság döntő csapást mérni a magyarokra, hogy megsemmisítse vagy jelentősen visszaszorítsa őket a korábbi frank területekről, a Morva Birodalom és Pannónia területéről. A csata a keleti frank sereg megsemmisítő vereségével végződött, amiben a Luitpold bajor herceg és a Theotmár salzburgi érsek is elesett. A magyarok újabb területeket nyertek az Enns folyóig, mely 955-ig a magyar mezsgye határa lett. A honfoglalás e sorsdöntő csatával fejeződött be, egyben ez volt az első honvédő háború.

2007-ben ünnepeltük a magyar történelem egyik legjelentősebb eseménye, a 907. július 4-7. közt lezajlott pozsonyi csata 1100. évfordulóját. Abban az évben rendeztek egy-két hazai és nemzetközi konferenciát, készült néhány tanulmány, egy kötet is megjelent, ezeknek sem sikerült azonban áttörniük az általános és középiskolai történelemoktatás falát, a csatát máig nem, vagy csak néhány mondatban tárgyalják a történelemkönyvek.

Pedig a magyarság első honvédő háborúja fényes győzelemmel végződött: azt követően több mint száz évig nem támadtak fegyverrel Magyarországra. Mindez persze csak egy példa a kérdésfelvetéshez: mi a helyzet ma a történelemoktatással, mit tanítunk és mit nem, megfelelőek-e az arányok a magyar és a világtörténelem eseményei közt, a tényszerűség mellett számít-e a lelkiség, a nemzeti büszkeség?

„Habsburg-szempontú” történetírás

A kérdésekre Botlik József történész és Kopcsik István történelemtanár, az idén 25 éves Történelemtanárok Egylete alelnöke próbált válaszokat találni a Kossuth Rádió Ütköző című műsorában.

Botlik szerint a legnagyobb probléma, hogy a magyar nemzet történelmét legalább másfél évszázada nem magyar nemzeti szempontból írják, a „Habsburg-szempontú” történetírás dominál, Bécs, Moszkva, ma pedig felemás módon Brüsszel, Washington véleménye és a szomszéd népek érzékenysége a meghatározó a nemzeti identitás szempontjából fontos események feldolgozásakor. Ezt a torzulást már a rendszerváltással túl kellett volna lépni, de máig nem sikerült – mondta a szakember, aki utalt arra is: ma nálunk majdnem 50-féle történelemkönyvből tanítanak, míg Szlovákiában csak két hivatalos tankönyv létezik.

Hol vannak a szakmai viták?

Kopcsik István szerint már régen le kellett volna folytatni egy komoly szakmai vitát a kutatók és tanárok közt, végigvenni a hazai és nemzetközi összefüggéseket, és egy új identitástudatot megfogalmazni a régi történelmi gyökerek felhasználásával. Ezek a polémiák azonban rendre elmaradtak, így az sem világos, mi az a követelményrendszer, amelyet aztán meg lehet fogalmazni és számon lehet kérni a különböző szinteken.

A viták elmaradásáért, az egységes értelmezések hiányáért, az egyetemes és magyar történelem folyamatos aránytalanságaiért a tananyagban a szakember szerint egyértelműen a mindenkori politikai hatalom a felelős, a történelem ugyanis, bármennyire is igyekeznek objektívek maradni a kutatók, keményen ideologikus tárgy, ezért is lenne fontos végre 3-4 nagyon jó, választható tankönyv.

Aránytalanságok

A mostani tankönyvcsaládnak a pedagógus szerint az az egyik legnagyobb hiányossága, hogy aránytalanul kis szerepet kap a kötetekben a történeti Magyarországon együtt élő népek történelme, a magyarokkal való együtt mozdulása, például a törökök ellen, sokkal több ugyanis a közös vonás, mint az ellentét Trianon óta – hangsúlyozta Kopcsik. De ugyanígy méltatlanul kis szerepet – 12 év alatt mindössze 5-7 órát – kap az emberiség harmadánál többek kiadó India, Kína történelme is, miközben ezeket a kultúrákat – és nem csak az adatok szintjén – sokkal alaposan meg kellene ismertetni a gyerekekkel, hogy eligazodjanak a ma világában is.

Elő a XIX-XX. század sorskérdéseivel!

A kutató úgy vélte, a történelemoktatásnak elsőként a XIX-XX. század sorskérdéseiben (Trianon, Tanácsköztársaság, Horthy-korszak, magyar holokauszt, málenkij robot, 1956) kellene megegyezni, ezeket kibeszélni, hogy a ma tapasztalható nagyon éles társadalmi megosztottság, egymásnak feszülés, bizonytalanság valamiképp végre enyhüljön. Ehhez persze – tette hozzá már a pedagógus – tisztázni kellene azt is, miért is tanítjuk a történelmet.

Meggyőződése szerint azért, hogy tudjuk, az adott ember az adott korban milyen válaszokat adott a felvetődő kérésekre, és ezek alapján a tapasztalatok alapján gondolkodva, kritikusan, az összefüggéseket ismerve tudjunk válaszolni korunk felvetéseire, problémáira is. Ez azonban – hangsúlyozta a pedagógus – soha nem az államhatalom, hanem a szaktudósok feladata.

Nemzeti minimum kell

Botlik József is a nemzeti konszenzust, a nemzeti minimumot sürgette a legfontosabb kérdésekben, amelyhez végre mindenki igazodhat, ahogyan ez sok országban létre is jött, Magyarországon azonban egyelőre nem. A pedagógus szerint a családtörténet mostaninál sokkal alaposabb ismerete is sokat segíthetne megérteni a múltat, a szülők, nagyszülők emlékei, emlékezete ugyanis lehetőséget adhat érzelemmel, élményszerűen és identitástudattal megközelíteni a történelmi eseményeket. Fokozatosan fel kell tehát oldani a család, a kisközösségek szintjén a gátlásokat, aztán eljutni ezzel a nagypolitikáig és valamikor talán végre a nemzeti konszenzusig is, az összefogásig – hangsúlyozta egybehangzóan mindkét szakember a műsorban.

Forrás: hirado.hu

A hibernáció

A hibernáció állapotában a test sejtjeinek tevékenysége szinte mozdulatlanná lassul, drámaian lecsökkentve az élőlény oxigén szükségletét. Az állatvilágban ehhez hasonlatos állapot a téli álom. A téli álmot a tétlenség, az alacsony testhőmérséklet és a lelassult anyagcsere jellemzi. Ez az állapot energiát takarít meg a szervezet számára a táplálékszegény téli időszakban.

Az emberi „téli álom”

Sok kutatócsoport tanulmányozza jelenleg is, hogyan lehetne az állatvilágban oly jól működő téli álmot megvalósítani embereken.

Egyes vélemények szerint a teljes emberi test folyékony nitrogénben történő lefagyasztásával visszafordítható lenne a halál. Az orvostudomány fejlődése lehetővé fogja tenni a „hibernált” testek újraélesztését. Mindez még nem bizonyított, de például az amerikai Alcor Alapítvány már több éve kínál ilyen szolgáltatást 150 ezer dollárért. Az első lefagyasztást 1976-ban végezték el, jelenleg pedig 74 személyt tárolnak ezen a módon. Újraélesztésre mindeddig még egyetlen esetben sem került sor; a cég elképzelései szerint ezt csak a jövőben kifejlesztendő eljárások, például a molekuláris nanotechnológiai módszerek fogják lehetővé tenni, akár már száz éven belül.

A NASA szintén érdeklődik, hiszen ha ez az elv átültethető, akkor lehetővé válik az asztronauták egy hibernációhoz hasonló állapotba helyezése a hosszú űrrepülések idejére. Mindemellett egy hibernációszerű állapot indukálása a gyógyászatban is nagy segítséget jelentene.

Sikerült laboratóriumi egereket „felfüggesztett életműködés” közeli állapotba hozni, ami reményt adhat az embereknek is a hibernálás lehetőségére.

Egy seattle-i csapat a Science magazin oldalain számol be a témában elért eredményeiről. Esetükben a felfüggesztett életműködés egy organizmus minden látható életfolyamatának visszafordítható megszűnését jelenti.

A kutatás vezetője, dr. Mark Roth szerint a rák kezelésének új útjait nyithatná meg a módszer, valamint megóvhatná a szerveket és a szöveteket egy elégtelen vérellátásból adódó sérüléstől, esetleg a haláltól is.

Legutóbbi kísérletek

A kutatók első modellállata a Caenorhabditis elegans nevű fonálféreg volt, ami élete bármely szakaszában képes felfüggeszteni életfolyamatait, ha mostoha körülmények közé kerül: anoxia – 0,001%-os vagy ennél alacsonyabb oxigénszint – hatására például hamar bekövetkezik ez az állapot, és 24 órán keresztül, vagy akár tovább is fennmaradhat. A férgekkel végzett kísérletek eredményeiből arra lehet következtetni, hogy a vérellátás zavarából adódó emberi szövetkárosodások nemcsak a sejtek számára hozzáférhető oxigénmennyiség növelésével lennének elkerülhetőek, hanem az elérhető oxigén mennyiségének drasztikus csökkentésével is (a fonálféreg embriók anoxiás körülmények között felfüggesztették életfolyamataikat, miközben sejtjeiket nem érte károsodás).

A Washington Egyetem és a Fred Hutchinson Rákkutató Központ kutatói az egereket egy olyan kamrába helyezték, melynek levegője 80 ppm hidrogénszulfidot (H2S) tartalmazott. Ez a gáz magas koncentrációban halálos, azonban az emberben és az állatokban is termelődik. Az elméletek szerint a testhőmérséklet és a metabolikus tevékenység szabályozásában játszik szerepet. Ha az embereket sikerülne mentesíteni oxigénfüggőségüktől, időt nyerhetnének egy kritikus állapotban lévő beteg esetében, aki egy szervátültetés listán vagy egy műtőben várakozik.

A legújabb tanulmányban megfigyelték, hogy a levegő és a H2S keverékének belégzése után az egerek mozgása perceken belül leáll, és látszólag elvesztik eszméletüket. Az állatok légzésszáma a percenkénti 120-ról 10-re csökken. Ez idő alatt a metabolizmus mértéke megdöbbentő módon 90%-kal zuhan, testhőmérsékletük 37 Celsius fokról 11-re esik vissza. Hat óra elteltével az egerek a keverék helyett újra friss levegőt kaptak, ekkor a metabolizmus mértéke, valamint testhőmérsékletük visszatért a normális értékekre és a tesztek azt mutatták, hogy nem szenvedtek károsodást. A következő lépés a kísérlet nagyobb állatokon való elvégzése lesz. Az egerek általában nem alszanak téli álmot, azonban képesek egy hasonló állapot elérésére, amennyiben nem tudnak elegendő élelemhez jutni. Ha sikerül manipulálni az állatok metabolizmusát, úgy hogy az az embereken is alkalmazhatóvá váljon, akkor rendkívül széles körű alkalmazásai lehetnek.

2005 júliusában Peter Safar (University of Pittsburgh) és munkatársai kutyákon végzett kísérletükben felfüggesztették az állatok szívműködését, majd az állatok vérét jéghideg sóoldatra cserélték. A sóoldat a vérnél jóval kisebb koncentrációban képes oxigént szállítani, így alkalmas rá, hogy a szövetekben csökkentsék vele az elérhető az oxigén mennyiségét. Az állatok hamar elveszették eszméletüket, leállt a légzésük és a szívműködésük is. Hatvan perc elteltével a sóoldatot visszacserélték az állatok vérére, és miután újraindították az állatok szívét, 72 órával később az állatok többségénél semmilyen károsodást nem lehetett kimutatni, bár négy kutya esetében idegrendszeri és mozgáskoordinációs problémák léptek fel.

A bostoni Massachusetts General Hospital kutatói 2006 januárjában sertéseken végeztek hasonló hibernációs kísérletet, amelynek során az állatok 90%-át sikerült újraéleszteni. Mivel a sertések és a kutyák élettani folyamatai hasonlítanak az emberére, a kutatók remélik, hogy nemsokára embereknél is hasonló – kevésbé drasztikus beavatkozást igénylő – klinikai próbákba kezdhetnek az életfolyamatok hosszabb idejű felfüggesztésének vizsgálata céljából.

A hibernáció a szórakoztatóiparban

A science fiction szinte nélkülözhetetlen szereplője a hibernáció. Számos filmben, könyvben és videojátékban találkozhatunk vele valamilyen formában. Alkotótól és történettől függően változik a realitása. Egészen más képet kapunk a témáról az Alkonyzóna Karantén című epizódjából és megint mást Woody Allen Hétalvó című filmjéből. Persze a rajzfilmek sem kivételek, ezt láthatjuk a SpongyaBob Kockanadrág vagy a South Park egyes részeiben. A világon majd mindenki foglalkozik a témával, legyen szó akár egy manga-animációról vagy például a népszerű, Tekken címet viselő verekedős videojátékról.

Forrás: wikipédia

A morfogenetikus mező, avagy a mátrix létezik

„A morfikus energia ösztönös és kollektív emlékezetet közvetít” – állítja Rupert Sheldrake professzor, akinek szavait mindaddig erős kétkedéssel fogadta a tudományos és laikus világ, amíg 2005-ben komplex elméletét alátámasztva egészen egyedülálló gyűjteményét hozta létre mindazoknak az eseteknek és megannyi speciális kutatási eredményeinek, amelyek alátámasztják: a morfogenetikus mező létezik. Azaz létezik a kollektív emlékezet és a kollektív tudat, amelynek köszönhetően kölcsönösen tudást, érzéseket, megérzéseket, emlékezetet, gondolatokat közvetít egymásnak minden élőlény a világon. Morfogenetikus energia, mátrix, vagy hívjuk, ahogy akarjuk. Döbbenetes esetek a kollektív tudat létezéséről a 2005 óta világviszonylatban bestseller-listás professzor elmélete nyomán.

Rupert Sheldrake egyike azoknak az embereknek, akiket a Zürich-ben lévő Duttweiler Intézet a világ 100 legmeghatározóbb globális gondolkodójaként a „100 Global Thought Leaders” listán rangsorolta. Sheldrake biológus és szerző, 80 tudományos publikáció írója, egészen egyedülálló, korszakalkotó gondolkodásmódja miatt már fiatalon kitűnt diáktársai közül. 1963-ban a Cambridge Egyetemen kétszeres kitűntetéssel diplomázott le, már diplomázása évében elnyerte az Egyetemi Növénytani Díjat. A következő 2 esztendőben a Harvard Egyetemen tanult filozófiát és tudomány-történetet. Innen visszatérve Cambridge-be 1967-re a biokémiai PhD fokozaton diplomázott. Számos neves ösztöndíjat szerzett, biokémiai, sejtbiológiai, növényfejlődési, sejtöregedési kutatásokat végzett. 1969-ig Kuala Lumpurban a Malaya Egyetemen tanult, majd 1974-től 85-ig az ICRISAT Nemzetközi Növénykutató Intézet szakértőjeként dolgozott. 1981-ben Indiában megírta első könyvét A New Science of Life címmel, ettől kezdve pedig adott volt, hogy a fejlődésbiológia terén kiemelkedőt alkosson a tudomány világában. Számtalan kutatási területen vizsgálta az addig megmagyarázatlan jelenségeket: az állatok telepatikus képességétől az élőlények előérzetén át a kismamák és gyermekek közötti telepátiáig. A parapszichológia területét elkerülve minden korábbi tudományos munkásságot felülmúlva nem laboratóriumi vizsgálatokat végzett, hanem természetes körülmények között vizsgálta és elemezte a történéseket és összegezte a korábban megfigyelt nagyszabású természetes események tapasztalatait. 1994-ben kiadott könyvében már 7 világmegváltoztató kísérletről írt, 1999-ben összegezte a háziállatok telepatikus képességeit érintő elméletét alátámasztó kutatási eredményeit, 2003-ban már a morfogenetikához vezető út emberi vonatkozásait taglaló kötettel bolydította fel a tudományos világot. 2005-től a Cambridge-i Egyetem Perrott-Warrick Projektjének igazgatója volt, azt követően számos neves egyetem vendégprofesszoraként tartott előadást kutatási eredményeiről. 2012-ben írt The Science Delusion című könyvében szembe ment a modern tudomány dogmáival és új tudományos módozatokat ajánlott a tudományos világ figyelmébe, ezzel a forradalmi tudományról szóló írásával pedig a Brit Tudományos és Orvosi Hálózattól az Év könyve díját is elnyerte. 2008-tól 2013-ig Bécstől New Yorkig világszerte több, mint 29 egyetem hívta meg előadást tartani újító tudományos elképzeléseiről.

Sheldrake 15 évig kutatta a növények alakfejlődését, reprodukcióját, ám arra a következtetésre jutott, hogy mind a növények, mind az állatok, azaz az élővilág egészére igaz, hogy a fejlődés egyetlen fázisa sem elkülöníthető a morfogenetikus mezőktől. Ha a sejtek osztódnak és ha e osztódás a tulajdonságok öröklésével valósul meg, miért ne lehetne tovább vihető maga a tudás is? A részletes tudományos magyarázattal alátámasztott morfogenetikus mezők elméletében a professzor szerint megvalósul az idegrendszer aktivitásának mezők általi rendszerezése úgy, hogy egy ún. morfikus rezonanciával öröklődik minden információ, így a kollektív, ösztönös emlékezet minden egyes faj individuumában jelen van. Ez biztosítja a viselkedési minták gyorsabb terjedését, átvételét, mint ahogyan azt is, hogy nem szükséges memorizálni az adott faj létfenntartásához szükséges emlékeket, mert azok meghatározó része már eleve adott, vagy önkéntelenül átvesszük környezetünktől.

Sheldrake szerint most egy evolúciós univerzumban élünk, ahol már nem lehetséges tagadni tudományos és szeptikus téren sem, hogy minden mindennel összefügg, helyesebben szólva mindenki mindenkivel. A professzor szerint ugyanis a jelen tevékenységi mintáit meghatározzák a múltban bekövetkezett minták és ezek alapján minden egyes egyén, vagy egyed – legyen az bármilyen élőlény – a kollektív emlékezet részét képezi, annak hordozója és továbbadója is egyben. A szokások természetes szelektálása örökletes testi, érzelmi, mentális és kulturális téren is. A legkülönlegesebb azonban, hogy ezek a morfikus területek képesek a körülöttünk lévő organizmusok, élőlények útján úgy hálót alkotni, ha az adott egyedek között rendkívül nagy távolság van. A megérzés, a telepátia nem paranormális tevékenység, hanem ha úgy tetszik, a mátrix meglétének bizonyítéka. A morfogenetikus mező bizonyított elméletére következzen kommentár nélkül néhány példa Sheldrake professzor publikus gyűjteményéből. Hogy tudjuk, hogy tudod, hogy ők tudják, hogy összefüggünk!

Figyelmeztetés mindenhonnan – A professzor 2005-ös, a The Ecologist-ban megjelent absztraktjában egy különleges vizsgálatról írt, arról, vajon hogyan lehetséges, hogy rengeteg állat a 2004-es Ázsiában bekövetkezett tsunami idején hogyan menekülhetett meg emberi beavatkozás nélkül. Szumátra és Sri Lanka elefántjai ugyanis jóval azelőtt, mielőtt a tengeri alatti földrengés egyáltalán megindult volna közös trombitálásba fogtak, majd mindannyian felvonultak a magasabb területekre. A bivalyok a tengerpartról a hegyre mentek fel, akiket a falusiak értetlenkedve követtek, ez mentette meg életüket. Jóval az esemény előtt megszöktek a kutyák, kecskék, bivalyok és a magasan fekvő területekre szöktek, ahová már nem ment a víz. Az Andamán-szigeteken élő törzsi csoportok észlelték az állatok feszültségét, követték őket, így élték túl a katasztrófát.

Pontosításként annyit, hogy az Andaman szigeteken, volt szerencsém a Cunamit megelőző évben egy kicsivel több, mint egy hónapot eltölteni és ebből kifolyólag követtem amennyire lehetett az ottani eseményeket. A helyszínen kiderült, hogy az Andaman és Nicobár szigeteken katonai kísérletek /elektromágneses/ folynak, melynek következtében az esemény után még a Vöröskeresztet sem engedték a szigetekre. /közigazgatásilag Indiához tartozik/ – Több száz originális szigetlakó így is áldozata lett az állítólagos “természeti katasztrófának”. – Nem volt mindenhol elég magas domborzat. Az akkori hírekben pusztán annyi szerepelt, hogy az epicentrum Szumátra felett volt. – Ott pedig a fent említett szigetcsoport helyezkedik el. a szerk.

Az állatok érzik a szerencsétlenségek bekövetkezését és ezt jelzik is egymásnak. 1999-ben Törökországban Izmit volt az epicentruma egy erős földrengésnek. A kutyák minden előzetes rengéstől korábban elkezdtek vonyítani és ezt órákig nem hagyták abba. Viselkedésükre más élőlények is reagáltak. A második világháború idején Németországban a légitámadásokra a kutyák figyelmeztették az otthon maradt családtagokat jóval azelőtt, hogy bármilyen okuk lett volna rá. Kimutatások szerint a szuperszonikus rakétákat egyáltalán nem lehet előre érezni, hallani, a kutyák mégis képesek erre. A megérzések és azok telepatikus módon történő – akár láncreakcióként megvalósuló – továbbítása környezetünknek a morfogenetikus mező létét bizonyítják és a túlélés egyik záloga lehet, ha nyitottabban figyelünk környezetünk rezgéseire.

Amikor sok energia összeadódik – Larry Dossey 1993-ban kiadott könyvében 131 kontrollált vizsgálatot írt le, amelyben azt vizsgálták, az imádkozás, hitközösség és a gyógyulás között van-e összefüggés. A 131 kontrollált vizsgálat több mint 50 százaléka statisztikailag szignifikáns előnyöket mutatott. Az egyik legnevesebb vizsgálat, melynek során 393 véletlenszerűen kiválasztott, komoly koszorúér-betegséggel szenvedő beteget vontak be a vizsgálatba. Szintén véletlenszerűen 192 beteget kiemeltek közülük, akiknek kiadták, hogy otthon, családtagjaik, vagy egy kis imaközösség körében minden nap imádkozzanak. A naponta hitközösségben gyógyuló betegek a kontrollcsoporthoz képest gyógyulni kezdtek és kevesebb halál következett be az otthonukban, kis közösségben naponta imát mondó betegek körében. A morfogenetikus mező tulajdonságaival élve az élő környezet képes egymásnak energiát továbbítani, az energiák pedig összeadódhatnak.

Tudják, hogy jövünk – Sheldrake 1998-ban a Journal of the Society for Psychical Research 62. számában publikált absztraktjában leírta Pamela Smart-tal folytatott vizsgálatát, aki miután észrevette, hogy kutyája mindig az ajtóban várja otthon a különböző időpontokban való megérkezése ellenére, 1994-1995 folyamán 96 alkalommal tesztelte kutyája viselkedését. Az otthon maradt szülők felügyeletével végzett vizsgálat során megdöbbentő módon a 96 alkalomból 82-szer érezte meg a kutya, hogy gazdája mikor érkezik meg, váratlanul felpattant és jelezte, hogy jön a gazda. A további tesztelések folyamán egy távoli megfigyeléssel a következőre derült fény: a gazda messzebbre utazott, nála és az otthon maradt kutyánál is kamerát helyeztek el. Egy szabadon választott időpontban a gazda kijelentette, hogy most hazamegy. 11 másodperccel kijelentése után a kutya otthon az ajtóhoz rohant, hogy várja gazdáját. A morfikus rezonancia terén Sheldrake számos esetben szignifikáns összefüggést tudott felmutatni egészen távoli ember-ember és ember-állat közötti kapcsolatok terén és egészen megdöbbentő módon jelenleg már azt kutatja, hogyan lehetséges, hogy akár egy elektronikus hálózaton, mint az internet, vagy a telefon is képesek vagyunk egymásnak telepatikus módon ‘üzeneteket’ küldeni.

Sheldrake jelenleg is dolgozik a telefon és a telepátia szoros koherenciáját alátámasztó kutatási eredményei bővítésén. A „pont rád gondoltam, mikor hívtál” kijelentés ugyanis a professzor szerint nem véletlen, a tudatosan küldött ’üzenet’ ugyanis bizonyíthatóan érezhető a befogadó oldalán. Mindeddig több száz elvégzett kutatási sorozat feldolgozásán vannak túl és az átlagos eredményességi faktor 42 százalék, ami kifejezetten erős összefüggést mutat a vizsgált területen: átlagosan minden 2. alkalommal pontosan meg tudták mondani a vizsgálatban résztvevő személyek, hogy ki fogja felhívni őket.

A professzor a morfikus mező elméletét alátámasztandó párhuzamosan végzett kutatásai között szerepel nem csupán a telepátia, de például a következő területek megbízható kutatási alapokon nyugvó bizonyítása is, mely szerint: a klinikai halál állapotából visszatérő betegeknél a már nem mérhető agyhullámok során tapasztalt jelenségek tudatosak és összefüggenek a morfogenetikus mezővel, továbbá, hogy a születés és a halál eseményei visszavezethetőek a morfikus mezőkre, vagy például, hogy szintén a morfikus mezők tulajdonságai – azaz, hogy minden mindennel összefügg a tudat és az érzékek szintjén – minden eddig paranormálisnak vélt jelenségre választ adhat.

A professzor számos olvasatban utalt arra, a tudomány világa az erősen dogmatikus elvek okán még nem eléggé nyitott arra, hogy befogadja ezt az egészen új megközelítést a minket körülvevő világról. Több, új tudományi irányzatokkal foglalkozó szaklap egyenesen úgy vélekedik, hogy a Sheldrake munkássága nem más, mint H. P. Blavatsky 1888-ban Titkos Tanítás címen kiadott publikációjában megjósolt világszemléletet megváltoztató tudósainak az egyike. Ő a következőket írta: „A természet minden alkotórésze legfelsőbb lényegében gyökeresen egységes… Egyik felfedezés követi a másikat… Nyilvánvaló, hogy a modern tudomány nem hisz a ’dolgok lelkében’… Az emberi elme fejlődésének jelen állapotában e gondolatsíknál nem tud magasabbra emelkedni, sőt ezt is alig érheti el. Itt tántorog, a felfoghatatlan abszolútság és örökkévalóság szélén… Voltak a Titkos Tudománynak részei, amelyeknek mérhetetlen időkre rejtve kellett maradniuk az avatatlan szeme előtt. De csak azért, mert oly roppant fontosságú titkokat a készületlen tömeggel közölni, annyit jelentett volna, mintha lőpor-raktárban meggyújtott gyertyát adnának a gyermek kezébe… Ha a tudomány megelőzte korát, meg kell várni az időt, amíg az emberek elméje megérett a közlésre”.

Forrás: charoninstitute.wordpress.com – Hank Kata

Nibiru

A Nibiru egy feltételezett bolygó a naprendszerünkben, amelyet William Pickeringés Percival Lowell hibás alapokon nyugvó matematikai számításai alapján valószínűsítettek. Miután e tudósok megvizsgálták az Uránusz és a Neptunuszmozgását, az elméleti értékektől való eltérések miatt azt feltételezték, hogy egy eddig ismeretlen, jelentős tömegű bolygó is található a naprendszerben. A Naptólvaló feltételezett nagy távolsága miatt a bolygó Nap körüli keringési idejét több mint 3500 évre becsülték.

A bolygó korábban a NASA weboldalán is megjelent mint újonnan felfedezett bolygó, akkor kapta a Planet-X (a tizedik bolygó) elnevezést. 1992-ben Myles Standish amerikai csillagász azt fejtegette, hogy a bolygók pályájában talált eltérések csak az adott kor mérési eszközeinek pontatlanságából erednek: túlbecsülték a Neptunusz tömegét. Még ma is folynak kutatások arra vonatkozóan, hogy a naprendszerünkben vannak -e további bolygók.

A Nibiru bolygó legendája

A Nibiru bolygó legendáját Zecharia Sitchin (1920-2010) orosz származású, az Egyesült Államokban élt újságíró és őstörténet kutató írta meg a világ számos nyelvére lefordított A tizenkettedik bolygó című könyvében. A könyvben a szerző kifejti, hogy a bolygó háromezer-hatszáz év alatt egy elnyújtott ellipszis alakú pályán kerüli meg a naprendszerünk Napját oly módon, hogy a naprendszerbe belépve a bolygók forgásirányával szemben halad. Sitchin könyveiben többször is kitér a Nibiru bolygóval kapcsolatos fejtegetéseire, melyeknek forrásául a sumer kultúra régészeti leleteire, ékírásos pecséthengerekre, nyelvi és csillagászati utalásokra hivatkozik. Sitchin munkásságát a hivatalos tudomány képviselői és az akadémikusok egybehangzóan áltudományosnak bélyegezték. A Nibiru bolygó legendája élénken foglalkoztatja a világvége teóriák gyártóit és így a feltételezett bolygó folyamatos találgatások és feltételezések tárgyává vált.

A Nibiru és a sumerok

A Nibiru sumer eredetű szó, Marduk főisten égi otthonát jelöli. Marduk főisten, miután megölte az Anunnakikat (a legenda szerint ők az égből érkezett megszállók voltak), felköltözött égi otthonába, a Nibirura.

Összeesküvés-elméletek

A Nibiru az összeesküvés-elmélet-hívők körében népszerű, feltételezésük szerint a Nibirunak 2012-ben kereszteznie kellett volna a Föld pályáját, és össze kellett volna ütköznie vele, bolygónk pusztulását okozva ezzel.

Az UFO-hívők szerint a Nibiru egy törpecsillag, amely körül egy kisebb méretű bolygó kering, amelyen idegen humanoid lények élnek. Más feltételezések szerint a Nibiru egy mesterséges égitest, amin magas fejlettségű és nagy termetű, emberszerű lények élnek, akik a Nibiru Föld közeli periódusaiban rendszeresen meglátogatják az emberiséget, és jeleket, nyomokat hagynak Földünkön.

Forrás: hu.wikipedia.org

Láthatóvá vált „láthatatlan idegen entitások” felfedezését jelentette be egy kutatócsoport

Ahogy azt az alábbi cikk forrása is mutatja, a földönkívüliek létezésének kérdése egyre gyakrabban bukkan fel a tömegmédiában. Vajon mi ennek az oka? Arról van szó, hogy a sok alternatív „leleplező” cikk eredményeként a fővonalas média is kénytelen előrukkolni az ilyen jellegű információkkal, vagy egyszerűen jövedelmező bulvár hírnek tekintik? Esetleg egy újabb elhitetést látunk? Hiszen, ha az emberek egy titkosnak vélt témáról hirtelen egy milliók által látogatott lapon olvasnak, könnyen azt gondolhatják, hogy „lám az igazság végre napvilágra kerül” és ezáltal nagyobb verembe esnek, mint amiben eddig voltak.

Először nézzük meg, hogy mire bukkantak a kutatók, majd vizsgáljuk meg, hogy miről is lehet szó valójában.

Az brit exptress.co.uk a következőket írta:

Az anti-anyag létezését kutató tudósok azt állítják, hogy korábban ismeretlen „láthatatlan életformára bukkantak” itt a Földön, ami ráadásul aggasztó módon kémkedik utánunk.

Az optikával, atomfizikával és energiával foglalkozó Thunder Energies Corporation azt állítja, hogy „láthatatlan entitásokra” bukkant, amelyek a Föld atmoszférájában élnek.

A kutatást a Harvardon végzett, ellentmondásos hírnevű atomfizikus, dr. Ruggero Santilli vezeti.

A legtöbb fővonalas kutató nem veszi komolyan Dr. Santilli munkáját, a professzor viszont úgy gondolja, hogy kritikusai összeesküdtek az általa képviselt „új tudomány” ellen, mivel az ellenkezik eddigi elképzeléseikkel, többek között Einstein relativitás elméletével is.

A felfedezést a saját magáról elnevezett Santilli teleszkóppal tették, amit kifejezetten azért fejlesztettek ki, hogy bizonyítékokat találjanak az anti-anyag galaxisok, az anti-anyag kozmikus sugárzás és az anti-anyag aszteroidák létezésére.

A kutatócsoport attól tart, hogy ezek a korábban ismeretlen életformák titkosmegfigyeléseket hajtanak végre a földön.

Dr. Santilli egyelőre még függőben lévő szabadalma konkáv lencséket használ, amelyek szerinte képesek szabad szemmel nem látható életformák megfigyelésére.

„Ez egy izgalmas felfedezés. Még nem tudjuk, hogy mik ezek a szabad szemmel vagy hagyományos teleszkóppal nem látható entitások, de a Santilli teleszkópra felszerelt kamerákkal jól láthatók.

A civilizáció hajnalától napjaink döbbenetes felfedezéséig úgy hittük, hogy csak az létezik odafent, amit szabad szemmel és optikai eszközeinkkel láthatunk.

A helyzet most megváltozott, mert olyan entitások létezését fedeztük fel, amelyek a mi földi környezetünkben vannak és szemmel vagy hagyományos optikai eszközökkel nem láthatók, a mi új eszközeink számára azonban azok. A világegyetemről alkotott képünk így drámai mértékben megváltozik, ami messze nyúló következményekkel jár a jövő fejlesztéseit és felfedezéseit illetően, amelyekről ma még talán álmodni sem merünk.”

Dr. Santilli azt mondja, hogy legalább kétféle Láthatatlan Földi Entitást (ITE=Invisible Terrestrial Entity) észleltek. Az egyik sötét, vagyis a digitális kamerával készített felvételen fényes háttéren jelentkező sötét alakként észlelhető, a másik pedig világos, ami ennek éppen az ellenkezője.

A kutató szerint az American Journal of Modern Physics folyóiratban publikált felfedezést két meg nem nevezett amerikai asztronómus egymástól függetlenül megerősítette.

A YouTube-ra feltett hivatalos videójában Dr. Santilli vészjósló következtetéseket fejteget:

„Arra a kérdésre, hogy mik ezek az entitások, a kormánynak kell megadni a választ, mert akármik is legyenek, úgy tűnik, jogtalan megfigyelést végeznek bizonyos érzékeny polgári, ipari és katonai létesítményeknél.”

Dr. George Gaines, a társaság elnöke fenntartások nélkül támogatja a kutatást.

„Igazából sokkal komolyabb dolgot fedeztünk fel, mint amire eredetileg számítottunk. Olyan dolgokat, amik láthatók és olyanokat is, amiket hagyományos teleszkópokkal vagy szabad szemmel nem vagyunk képesek észlelni. A Santilli teleszkóp segítségével korábban soha nem látott dolgokat láthatunk,” mondta.

Több tudományos és keresztény csoport is foglalkozik a földönkívüli jelenségek kutatásával és ezek nagyjából hasonló következtetésre jutottak: a jelenségek valóságosak, eredetük azonban eltér attól, mint ahogy azt a beszámolók alapján sokan feltételezik.

Elképzelhető például, hogy a fenti cikkben vázolt felfedezés teljesen megalapozott, csak éppen a különleges távcsővel azonosított entitások nem egy másik bolygóról érkeztek, hanem nagyon is földiek, még ha nem is egészen „természetesek”.

Joe Jordan és a CE4 kutatócsoport több évtizede foglalkozik az idegen entitásokkal kapcsolatos személyes tapasztalatok dokumentálásával és a jelenségek valódi forrásának leleplezésével. Az alábbi előadásból megtudhatjuk, hogy milyen eredményre jutottak:

[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=GGkSu3CEqt0[/youtube]

Nem kérdés, hogy a jelenség valóságos. A néhai Carl Sagan, aki a Cornell Egyetem csillagászati és űrtudományi tanszékének professzora volt és világi megközelítésből vizsgálta a kérdést, a következőket mondta az ufókról:

„Az előadásaim után, teljesen mindegy, hogy miről szólnak, gyakran teszik fel nekem a kérdést, hogy hiszek-e az ufókban. Minden alkalommal megdöbbent a kérdés megfogalmazása, ami azt sugalmazza, mintha ez az emberek hitén, nem pedig a bizonyítékokon múlna. Szinte sohasem kérdezik azt, hogy „Mennyire megbízhatók a bizonyítékok, amik arra mutatnak, hogy az ufók tulajdonképpen idegenek űrhajói?””

A Carl Sagan által megfogalmazott kérdésre félreérthetetlen választ kapunk a fenti filmből és magától Sagantől is: szó sincs más bolygókról érkezett jóságos vagy akár ellenséges űrlényekről, akármennyire is szeretnék ezt elhitetni velünk.

„Áltudományok… áltudományos elméletek, amik azt állítják, hogy távoli világokból való idegenek alkalmi látogatásokat tesznek a Földön.”

John Keel, aki elismert újságíró és ufó szakértő volt, a következő egyszerűséggel fogalmazta meg a lényeget:

„Úgy tűnik, hogy az ufó megnyilvánulások nem sokban térnek el az ősidőktől létező démoni jelenségektől.”

A modernkori kutatások és az ufó jelenséggel kapcsolatos dokumentált esetek, jelentések és vallomások alapján a témában jártas világi és hívő szakértők számára egyértelműen látható, hogy az elmúlt 50-60 év során feljegyzett jelenségek nem a földön kívülről erednek, vagyis nem biológiai értelemben vett intelligens, más bolygókról érkező életformákról van szó. Az emberekkel kommunikáló entitások szellemi eredetűek, céljuk pedig éppen az az elhitetés, amire a Biblia figyelmeztet.

Érdemes a kérdésben Hollywood háza táján is szétnézni. Ahogy azt az X akták 2016-os évadnyitó epizódja is tökéletesen demonstrálja, egyre gyakoribb filmtéma a földönkívüliekkel való kapcsolatfelvétel, azt sugallva, hogy ezek az állítólagos lények az emberiség jóakarói, netán teremtői, akikkel összefogva az emberiség végre legyőzheti az igazi ellenséget. Az elénk vázolt ellenségek között van Jézus is, intoleránsnak bélyegzett követőivel együtt, akiket le kell győzni annak érdekében, hogy a világ a fejlődés következő lépcsőfokára léphessen. Röviden, a szerepeket megfordítva, Istent és Jézust zsarnok szörnyekként, híveiket pedig intoleráns bigottként mutatják be, akiket a „világosságot hozó” földönkívüliek segítségével győzhetnek le, hogy eljöhessen az egyetemes béke és „szabadság” korszaka.

Carl Sagan is felveti a kérdést:

„Nem lehet, hogy az úgynevezett „földönkívüliek” célja, hogy az embereket áttérítse egy alternatív spiritualitás elfogadására?”

Mivel a földönkívüliekkel kapcsolatos tapasztalatok egy nagyon általános mintát követnek – elrablás, vizsgálat, megbeszélés/képzés, utazás, más „világok” megtekintése, „isteni” jelenés, visszatérés – a válasz kikövetkeztetése, világnézettől függetlenül is elég egyszerű.

A cél 6000 éve nem változott. Lucifer megirigyelve Isten hatalmát és az ember iránti szeretetét, a Mindenható pozícióját akarta. Ennek elérésére egyetlen fegyvert használhat: az elhitetést. Pál is erre figyelmeztet bennünket:

„A kinek eljövetele a Sátán ereje által van, a hazugságnak minden hatalmával, jeleivel és csodáival,”

„Viszont ha még mi magunk, vagy egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azonkívül, amit mi hirdetünk, átkozott legyen!”

Ádámnak és Évának halhatatlanságot és magasabb tudást ígérve hozzájárult az emberiség bukásához. Az ígéret ma is ugyanaz és igazából az elhitetés módszerei sem sokban változtak. Ne dőljünk be neki!

Forrás: idokjelei.hu

Szellemekkel akart beszélgetni Edison

Thomas Edison egyik kevésbé köztudott ambíciója az volt, hogy egy olyan eszközt hozzon létre, amellyel kommunikálni tudnak az élők a holtakkal. Ezt tartalmazza a napokban, Franciaországban újra kiadott memoárjának egyik, eddig nem publikált fejezete – számolt be róla a Discovery News.

A villanykörte ötlete sem tőle származik?

Az amerikai, aki feltalálta a fonográfot és hozzá kapcsolják a villanykörtét is (bár más források szerint fillérekért megvásárolta a szabadalmat az eredeti feltaláló, Heinrich Göbel özvegyétől) mindig is létre akart hozni egy „szellemtelefont”, amelyen az eltávozott lelkekkel beszélgethet. Thomas Alva Edison (1847-1931) ezzel kapcsolatos tervei és erőfeszítései 1948-as Napló és különböző megfigyelések című posztumusz mű utolsó fejezetében jelentek meg.

Néhány amerikai azt gondolta, hogy ez csak egy álhír vagy vicc Edison részéről, ugyanis a „szellemtelefon” nagyjából 2300 szabadalma mellett sosem látott napvilágot. Franciaországban 1949-ben került elő a kiadott napló hiányzó utolsó fejezete, benne a szokatlan tervvel.

Edison a laboratóriumában, az úgynevezett telescribe-bal, azaz üzenetrögzítőként működő, telefonnal összekapcsolt fonográffal.

Beszédes szellemek

A francia olvasók már tegnap óta olvashatják Edison szokatlan küldetésének újból kiadott könyvét a Királyság a túlvilágon fejezettel kibővítve. Ezek Edison szavai a síron túlról. A képzett francia filozófus és rádiós műsorvezető, Philippe Baudouin kommentálta a bemutatott művet. „Ez a történelem olyan kis szelete a beszélő gépekről, ami engem, mint rádiós személyt nagyon érdekel.”

A frissen bemutatott fejezet arra is rávilágít, hogy 1870 végén Edison a „szellemtelefont” a mostani (lemez)lejátszók előfutáraként képzelte el. „A vele dolgozó mérnökkel, William Walter Dinwiddie-vel még egyezséget is kötöttek, hogy amelyikük előbb meghal, próbál majd jeleket küldeni a másiknak a túlvilágról. Edison nemcsak a szellemek létezésében hitt, de abban is, hogy nagyon beszédesek lehetnek. „Úgy vélte, képes felvenni e nem evilági lények hangját úgy, hogy azt később visszajátszva a halottak hangjait meg tudja hallgatni.” – mondta Baudouin.

Edison hallatta a hangját

Pár éve Thomas Edison egyik korai hangfelvételét mutatták be a Museum of Innovation and Science tudósai. A fonográf feltalálásának évében, a találmány „atyjának” 1878-ban készült felvételét lézeres 3D-szkennerrel olvasták be, és az így rögzített barázdákat alakították vissza hanggá.

Forrás: origo.hu

Az emberi klónozás keretei – Felelőtlen Prométheusz

A kínai Boyalife Group vezetője, Hszu Hsziao-csun azt állítja, birtokában van az emberklónozás technológiája, csak azért nem használja, mert fél a közvélemény haragjától. Hszu abban bízik, hogy a társadalmi értékek változása elhozhatja a lehetőséget a módszer bevetésére.

De miben bízzanak azok, akik ellenzik az ember klónozását? – kérdeztük Vajta Gábort. Az Ausztráliában élő, Kínában is sokat dolgozó szakember találta fel a kézi klónozás (HMC – handmade cloning) nevű módszert.

Sarkadi Balázs és Apáti Ágota a Magyar Tudományban 2013-ban azt írta, hogy a klónozás célja a fejlődésbiológiai kutatásokon kívül a veszélyeztetett állatfajok megóvása (vadmacska, farkas stb.), illetve állatnemesítés (szarvasmarha, ló, kutya stb.) is lehet. Ugyanakkor az emberek félelme nőtt a lehetséges, de a világon mindenhol tiltott emberi klónozás esetleges következményei miatt.

Valóban rendelkezésre áll az a technológia, amellyel embereket klónozhatnak?

– A technológia, Steen Malte Willadsen dán kutató felfedezése a nyolcvanas évek eleje óta rendelkezésre áll. Ami azóta történt, csupán a lehetőségek kiaknázása volt, apró módosításokkal, lassú fejlődéssel. Ma már többé-kevésbé nyilvánvaló, hogy az ember klónozása elsősorban technikai-logisztikai probléma, és a legfőbb akadály az orvosetikai és büntetőjogi következmény. A tényleges kutatókat az előbbi tartja vissza, a klónozó bohócokat az utóbbi riasztja el.

– 2004-ben világszerte hatalmas vihart kavart a Szöuli Nemzeti Egyetem kutatója, Hvang Vu Szuk, aki azt állította, hogy harminc emberi embriót hozott létre klónozással, majd kiderült, hogy hazugság volt az egész. Lehet, hogy most sincs másról szó?

– Hvang Vu Szuk sikeresen klónoz kutyákat – ez elismerésre méltó, ám nem rendkívüli dolog –, de tíz éve valóban csalással tette tönkre a klónozás amúgy is rogyadozó hírnevét. A dél-koreai tudományos élet kitagadta, a bíróság csalás miatt felfüggesztett börtönre ítélte, soha nem rehabilitálták. Ő maga egyszer sem kért bocsánatot a kollégáktól, azoktól, akik világszerte miatta vesztették el a lehetőséget munkájuk folytatására. Magáncégével milliókat keres, éli világát. Kínai kollégája munkájáról kevesebbet tudunk. Amit állítólag elért, nem tűnik lenyűgözőnek.

A jövőt illetően terveket, képtelen ostobaságokat állít, mindenben a legjobbnak tartja magát – többek között humánklónozásban is. A végkifejlet borítékolható. A valódi kutatók közben fogják a fejüket. Az elmúlt tíz év viszonylagos nyugalma után azt reméltük, végre el lehet kezdeni az építkezést, a reális célok megvalósítását. Ez az álom most ismét elérhetetlenné kezd válni.

– 2004-ben jelent meg a néhol igencsak provokatív hangnemű, Egy klónozó vallomásai című könyve. A kötetben azt írta, hogy egy-két éven belül klónozott majmok születnek, és az ember­klónozás sincs már messze, bár a klónozott embriók beültetése ön szerint „elképesztő felelőtlenség” lenne. Nem elképesztő felelőtlenség az egész klónozás?

– Az első elképesztő felelőtlenséget Prométheusz követte el, amikor ellopta a tüzet az istenektől, és átadta az embereknek. Rá is fázott. Mi viszont összességében jól jártunk: tudunk szalonnát sütni, fűteni és világítani. Persze bajjal is jár a tűz, de egyetemes betiltás helyett kompromisszum született, tűzoltósággal, tűzrendészeti szabályokkal. Húsz éve próbálunk elfogadtatni a világgal egy hasonló pragmatikus megközelítést. Helyette a Star Wars által agymosott közvéleménnyel és az ennek megfelelni kívánó döntéshozókkal folytatunk szélmalomharcot.

– Mi a pragmatikus megközelítés a szakma számára?

– Az, hogy nincsenek abszolút kategóriák. Attól, hogy kimondjuk a klónozás szót, nem lépjük át a sátáni tudomány határát. A klónozás egy reprodukciós eljárás, amely a természetben is létezik, bár nem az emlősállatok szintjén. Az ember is alkalmazza, amikor dugványoz és olt. Emlősöknél a hatékonyság változó, elsősorban a kidolgozatlan technológia miatt, ezért előfordulnak fejlődési zavarok. Egyre nyilvánvalóbb azonban, hogy ezek száma az adott módszer tökéletesítésével minimálisra csökkenthető. Persze egy is sok, és a közvélemény a sokat hangoztatott hippokratészi elv betartását várja tőlünk: „Nil nocere”– „Sose árts!”

Gyógyítani ennek az elvnek a szigorú betartásával képtelenség. Mind az orvostudományban, mind a kutatásban a kockázat-haszon elvét szem előtt tartva kell mérlegelni, és hosszú távon kell gondolkodni. Egyetlen állat szenvedése vagy elvesztése is fájdalmas esemény. Kollégáim megkönnyezték az első klónozással előállított malacunk pusztulását, de azóta ezer másik született, többségük humán betegségek gyógyításában nyújt majd segítséget. Szeretném idézni egy dán édesapa ezzel kapcsolatos véleményét: „Ha a lányom halálos beteg, nem érdekel engem, hány egér pusztul el, csak ő gyógyuljon meg.” Adott helyzetben valószínűleg mindannyian így gondolkodnánk. Itt kell a józan mérlegelés, az ésszerű kompromisszum.

– A humánklónozás etikai és jogi kérdések sokaságát veti fel. Ki döntse el, hogy hol a határ? A tudósok önkontrollja vagy a jogászok?

– Még a kérdéseket sem lehet egyértelműen megfogalmazni. Tíz éve az illetékes brüsszeli bizottságban hiába érveltünk: a klónozás önmagában nem jelent génmódosítást. Ellenkezőleg! A legkonzervatívabb kópiáját készítjük a már létező genomnak. Az egyszerűség kedvéért mégis összemosták a két dolgot, mert hisz „nem hozhatunk minden módszerre külön törvényt”. Elnézést, de az a dolguk, hogy minden helyzetre megfelelő szabályozást adjanak. Amerikában és Japánban egybehangzó kutatási eredmények bizonyították, hogy nincs különbség klónozott és nem klónozott állat húsa, teje stb. között. Amerikában feloldották a termékkorlátozást, Japánban szigorúan tiltják háziállatok gazdasági célú klónozását. Új-Zélandon nem lehet, Ausztráliá­ban lehet. Európában moratórium van, a döntést húsz éve halogatják.

A humán reproduktív klónozást világszerte drákói rendszabályok tiltják, pedig az alkalmazási terület igen-igen korlátozott lenne. E téren korrekt közmegegyezés van kutatók, bioetikusok és törvényalkotók között. Egyedül a terméketlenség bizonyos eseteinél lehetne szerepe, de a párok problémáinak túlnyomó többségét más módszerekkel hatékonyan lehet kezelni. Azt sem lehet eltitkolni, hogy a klónozás – legalábbis a kezdeti perió­dusban – nagy valószínűséggel gyakran okozna fejlődési rendellenességeket. Még egy szempont. A laikus felfogással ellentétben minden fajnál hosszas finomhangolásra van szükség, míg a klónozás igazán hatékonnyá válik. Amikor a szarvasmarhánál kiválóan működő kézi klónozásomat sertésre próbáltuk alkalmazni, három évre, mintegy százezer petesejtre és négy kutató megfeszített munkájára volt szükség, pedig akkor már volt a világon – hagyományos módszerrel – klónozott malac. Ha viszont egy pojáca kijelenti, hogy ő tud embereket klónozni, akkor a közvélemény felhördül, és az összes értelmes cél – például az állattenyésztés hatékonyságának drasztikus emelése a fejlődő országokban – veszélybe kerül.

– Hamarosan hároméves lesz az első „megtervezett” gyermek, akinek fogantatásánál ön is közreműködött Kínában. A különleges eredmény a világ legnagyobb genetikai kutatóintézete, a sencseni BGI nevéhez fűződik. Kell-e attól tartaniuk, hogy Kína elárasztja dizájnbébikkel vagy emberklónokkal a világot? Mennyire szigorúak az ottani törvények?

– Itt ismét sok a félreértés. A BGI semmiféle módosítást nem végzett a génkészletben, nem dizájnolt, csupán egy új módszerrel vizsgálta meg azokat a sejteket, amelyeket (egy 25 éve alkalmazott) eljárással eltávolítottak a korai embrió­ból. A módszer, a minta szekvenálása pontosabb diagnózist tett lehetővé. A világsajtóban a kavarást és a fogalmi zavarokat egy angol–amerikai csoport tagjainak szenzációhajhász bejelentése okozta, akik az első ilyen módon diagnosztizált gyerek születését maguknak tulajdonították, ugyanazon a konferencián, ahol mi már tizennégy élő, egészséges gyermekről számoltunk be, mintegy egy évvel megelőzve őket. A prioritásunkat később ők is elismerték. Kantonban egy kutatóintézet valóban végzett – eleve életképtelen – humán embriókon génmódosítási kísérleteket, betartva az érvényes etikai rendelkezéseket. A kísérletek azt mutatták, hogy a módszer nem volt megfelelő hatékonyságú. Erről egy cikkben annak rendje és módja szerint beszámoltak. Az írás nagy vitát váltott ki, felelőtlenséggel vádolták a kínaiakat.

A legutóbbi fejlemény: december 3-án vezető szakemberek washingtoni csúcstalálkozóján teljes egészében támogatták a hasonló vizsgálatok végzését. A kínai törvények a háziállat klónozását illetően nagyjából annyira szigorúak, mint az amerikaiak. Ugyanakkor humánembriológiában sokkal drasztikusabbak, például fagyasztott spermát is csak kivételes esetekben engednek használni. Hogy a dél-koreai kutyaklónozó áthelyezte székhelyét Kínába, ez annak köszönhető, hogy Dél-Koreá­ban – éppen az ő hazugságai nyomán – a szabályok drákói módon megszigorodtak. Lehet, hogy ez lesz a mostani bejelentések eredménye Kínában is.

– Akik emberi lényeket akarnak klónozni, Isten dolgába ártják magukat, és mindezt az ő tudása, hatalma és szeretete nélkül teszik – ez egy a számos ellenvélemény közül. Mi lesz, ha kinyílik a genetika Pandóra-szelencéje?

– Amikor az emberek Istent megteremtették, olyan tulajdonságokkal ruházták fel, amelyek megfeleltek praktikus céljaiknak. Ha a szükség úgy hozta, isteneik képét és törvényeit módosítgatták vagy lazán átértelmezték. Meglehetősen farizeus dolog Istenre hivatkozni, amikor nekünk magunknak kell felelős döntéseket hoznunk.

– Biztos abban, hogy még nem született klónozott ember?
– Igen.

Vajta Gábor 1952-ben, Vácon született. Orvosi diplomáját 1976-ban szerezte meg. Kórboncnokként dolgozott a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, ahol 1989-ben PhD-fokozatot szerzett. A gödöllői Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutatóközpontban az IVF-labort (in vitro fertilizáció) vezette 1993-ig. Dolgozott Dániában, majd Ausztráliában a melbourne-i Monash Egyetem kutatója volt. A világ különféle pontjain tart előadásokat, és tanítja módszereit. Több mint húsz országban kutatott, „megalkotta” Afrika első klónozott állatát; találmányait öt kontinensen alkalmazzák.

Forrás: magyaridok.hu

Ember okozta földrengés?

Igen. Nem hogy létezik a jelenség, de az Egyesült Államok területén egyre többször fordul elő. Az USA területének középső régiója geológiailag nyugodt területnek számít. Az amerikai geológiai szolgálat, a USGS szeizmológusainak érdeklődését éppen ezért keltették fel a térség utóbbi időben gyakorivá vált földrengései.

A Föld földrengésveszélyes területei alapvetően az összetartó kéreglemezek találkozási zónái és az aktív vulkanikus területek. A kérdéses régióra, az amerikai középnyugatra egyik sem jellemző. Mégis, 2009 óta különösen aktívvá vált a vidék. Az átlagos, évenkénti 20 rengés 2009-ben 50-re szökött, 2011-ben pedig már 134 rengést regisztráltak.

A vizsgált terület alatt húzódó vastag kéregrészt kőzetrepedések hálózzák be. Földrengés akkor következik be, amikor a kőzettest feszültségi viszonyai – valamilyen hatásra – annyira megváltoznak, hogy a feszültség kioldódik, és ezzel elmozdulást okoz.

Mindezekből arra következtetnek, hogy e rengéseket legnagyobb valószínűséggel emberi tevékenység válthatja ki. De milyen tevékenység?

A tettes az olaj- és gázkitermelő iparban keresendő. Egy vető mesterséges elmozdításának (és ezzel az értékes nyersanyaghoz történő hozzájutásának) ismert módja, ha folyadékot fecskendeznek a vetősíkba. Ehhez több milliárd liternyi vizet pumpálnak a mélybe, amely megrepeszti, tágítja a kőzetrést, elmozdulást okozhat, és a földgáz így kiszökhet a rétegek közti csapdából.

Kimutatták azonban, hogy az utóbbi időben tapasztalt, szokatlanul sok rengés nem a kőolaj- és földgáz-lelőhelyek után kutató fúráshelyek környékén következett be, hanem a kőzetrepesztéshez felhasznált sós víz tárolására fúrt, jóval mélyebb üregek környezetében.

E tárolófuratokat már évtizedek óta használják, mégsem okoztak különösebb gondot. A problémát az jelenti, hogy az olaj- és gázipari cégek egyre több vizet használnak, és így egyre több elhasznált sós vizet helyeznek el a felszín alatt mélyre nyúló, mesterséges üregekben. Több bejuttatott víz, még mélyebb mesterséges üregek, még nagyobb terhelés egy repedezett kőzettestben – és máris adottak a feltételek az emberi tevékenység okozta földrengés kipattanásához.

Forrás: afoldgomb.hu

Teremtett világok és láthatatlan technológiák

Max Frisch svájci regényíró megfogalmazása szerint „a technológia a világ elrendezésesének olyan művészete, hogy ne kelljen észrevennünk”. Azaz: egy technológia minél elterjedtebb, annál inkább belesimul a környezetünkbe és annál nehezebb észrevenni – és ez persze több kérdést is felvet a jövővel kapcsolatban.

Először is azt, hogy a jelenlegi várakozások szerint a víz, gáz, elektromosság és telefon mellett a jövőben a számítástechnika és az internet válik majd az ötödik közművé. Azaz ugyanolyan természetes lesz a jelenléte, mint ahogy ma természetes, hogy egy lakásba belépve van víz és villany. Emellett miként Michio Kaku írja A jövő fizikájában (amely ezen bejegyzés kiindulási pontjául is szolgált) „végül maga a komputer szó is el fog tűnni a… nyelvből”.

Michio Kaku amerikai fizikus

Érdekes lenne tudni, hogy mi lesz a következő, ami a mindennapi életbe ugyanígy be fog épülni. Be kell vallanom, hogy még találgatni sem tudok, és mintha ugyanabban a helyzetben lennénk, mint az 1900 körüliek, akiknek – beleértve H. G. Wells-t, a modern jövőkutatás tulajdonképpeni megalapítóját is – még véletlenül sem jutott eszükbe, hogy a számítástechnika egyszer meghatározó fontosságúvá válhat.

De az is elképzelhető, hogy nem lesz ilyen „hatodik közmű”. Az első öt az emberiség történetéhez képest egy viszonylag szűk időintervallumban jelent meg az utóbbi százötven évben, és miért is tételeznénk fel, hogy a jövőben is újabbak felbukkanása lesz a jellemző? Talán inkább a már meglévőkre fognak újabbak ráépülni (mint ahogy valójában a telefónia és a számítástechnika is az elektromosságra). Vagy ugyanúgy teljesen más megközelítési módok fognak megjelenni, mint ahogy az ipari forradalom előtt még nem létező társadalmi komplexitás és a fejlettebbé váló technológia révén tették lehetővé a közművek kialakulását?

De ezzel még nincs vége. Arthur C. Clarke úgy fogalmazott, hogy „bármely, kellőképpen fejlett technológia megkülönböztethetetlen a mágiától”, és eljátszhatunk egy olyan, „kellőképpen fejlett” technológián alapuló, mesterséges környezet gondolatával, amelyet nem lehet a természetestől megkülönböztetni. És miért is lehetne: amennyiben nem vagyunk vele tisztában, hogy nem „magától” jött létre, úgy a megfigyelés önmagában kevésnek fog bizonyulni. Ha például azt tapasztaljuk, hogy bizonyos tárgyakon mondjuk keresztül tudunk nyúlni, akkor egyszerűen nekiállunk olyan „természeti törvényeket” kitalálni, amelyek megmagyarázzák a jelenséget. Pontosan úgy, mint ahogy a kvantumfizika esetében is tettünk, ahol a hagyományos okság logikája bizonyult használhatatlannak.

Úgyhogy annak a kérdésnek mintha nem lenne különösebben sok értelme, hogy vajon mi is egy ilyen „teremtett világban” élünk-e, elvégre úgy tűnik, hogy úgysem kaphatunk rá választ – van azonban néhány dolog, ami ennek ellenére is megfontolásra érdemes.

Először is: amikor azt kérdezzük, hogy vajon „mátrixban élünk-e”, akkor kimondva vagy kimondatlanul bár, de azzal a feltételezéssel szoktunk élni, hogy valamilyen szempontból fontosak vagyunk a rendszeren belül – sőt, az mintegy a mi kedvünkért jött létre. De elképzelhető olyan változat is, ahol csupán valamiféle melléktermékként jelenünk meg (és a cél mondjuk a nagy méretű és összetett ökoszisztémák tanulmányozása – vagy bármi más, de nem mi).

Ez a kétfajta „teremtett világ” azért különbözik egymástól, mert az előbbi (a „számunkra létrehozott”) esetében mégiscsak lehet rá némi esélyünk, hogy rájöjjünk az igazságra. Elvégre elképzelhető olyan forgatókönyv, ahol a virtuális környezet létrehozói tudatni akarják, hogy léteznek. Sőt, arra is lehet némi esély, hogy ezt egyértelmű és látványos módon tegyék – például valahogy úgy, mint Carl Sagan Kapcsolat című regényében, ahol a pi számjegyeiben egy kört rejtettek el (vagyis „a világegyetemet nem vaktában alkották, tudatta a kör”). Mivel ilyen üzenetet nem látunk ezért vagy nincsenek is „alkotók”, és én ezt tartom a legvalószínűbbnek – nem mintha sokat számítana, hogy mit súg az intuícióm. És azért nem számít sokat, mert az is elképzelhető, hogy vagy ezek a hipotetikus „ők” oldották meg rosszul a feladatot, vagy mi nem boldogulunk a feladvánnyal. És majd hátha egyszer később… Egy ilyen keresés során talán még könnyebb helyzetben is lennénk, mint a hasonlóképpen hipotetikus földönkívüli civilizációk jelei után kutatva, hiszen itt kiindulhatunk önmagunkból, és „testre szabott jeleket” kereshetünk.

Amiből viszont két további dolog következik. Egyfelől, hogy egy ilyen keresést nem lenne szabad feladni, mert arra ugyan soha nem találhatunk bizonyítékot, hogy „nem volt teremtő”, arra viszont esetleg igen, hogy de bizony volt.

Másfelől azon is érdemes lenne eltűnődnünk, hogy ha – jobb esetben – az emberiség még nagyon sokáig fennmarad, és a különböző technológiák fokozatosan és nem csupán metaforikusan, de szó szerint láthatatlanná válnak késői utódaink számára, akik talán csak használni fogják, de nem csak nem fogják érteni a működésüket, de maguktól annak sem lennének tudatában, hogy bizonyos jelenségek/folyamatok/stb., nem természetesek, úgy miként lehetne ezzel kapcsolatban üzenetet hagyni nekik?

Forrás: transzcendens

A magas érzelmi intelligencia 12 jele

Már egy ideje tudjuk, hogy a magas IQ még nem jelent garanciát sem a sikerre, sem a boldog életre. Az érzelmi intelligencia az, ami befolyásolja viselkedésünket, személyes döntéseinket, ez az a titok, ami a vizsgálatok szerint a sikeres emberek 90 százalékának birtokában van. Mutatunk néhány jelet Travis Bradberry ismert pszichológus, író útmutatása alapján, hogy honnan ismerszik meg a magas EQ-jú ember.

1. Jókora szótár az érzelmek kifejezésére

Meg tudod mondani, most hogy érzed magad? Jól? Rosszul? Mi van a kettő közti skálán? Minden ember tapasztal érzéseket, de csak kevesen tudják érzékletesen megfogalmazni, hogy pontosan miket, és még kevesebben adnak nevet is nekik. Minél specifikusabban tudjuk megfogalmazni és elmondani másoknak, hogy mit élünk, hogy milyen érzelmet élünk át, annál inkább tudunk rá megoldást is találni – már ha kell.

2. Kíváncsiság

Függetlenül attól, hogy introvertált vagy extrovertált, a magas érzelmi intelligenciájú ember kíváncsi a körülötte történő, létező dolgokra és emberekre. A kíváncsiság mögött általában nagy adag empátia lapul, ami szintén a magas EQ jele.

3. Bátorság a változások előtt

Amikor valami változás áll be az életünkben, akkor arra rugalmasan kell reagálnunk ahhoz, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki belőle. A magas érzelmi intelligenciájú embereket ritkán bénítja meg a félelem, ők az akadályokban is a lehetőségeket és a kihívást látják, nem pedig a gátat és a problémát.

4. Önismeret

Megfelelő önismeret, saját gyengeségeink és erősségeink ismerete nélkül elég nehéz élni ezt az életet. Beismerni, hogy valamiben az átlag alatt teljesítünk, nem jelent belenyugvást, sőt, legalább tudjuk, melyik az a terület, amit fejlesztenünk kéne, az erősségeinket pedig kihasználhatjuk a munkánkban, kapcsolatainkban.

5. Emberismeret

Nem összekeverendő az előítéletekkel. Nem arról van szó, hogy eleve tudjuk, hogy az adott ember attól, ahogy kinéz, beszél, vagy áll, már azonnal biztosra vesszük, hogy milyen. A már említett empátia és kíváncsiság azonban hosszú távon elvezethet odáig, hogy felismerjük az emberek mozgatórugóit.

6. Magabiztosság

Ez sem törtetést vagy nagyképűséget takar igazából, hanem azt a képességet, hogy ha sértegetnek, és lekicsinylő kritikákat kapunk, akkor sem veszítjük el az önbecsülésünket, vagy támadunk rá a másikra.

7. A nemet mondás képessége

Sokkal több stressz éri azokat az embereket, akik nehezen mondanak nemet. A magas EQ-val élő emberek tudják mikor, és hogyan mondjanak nemet, akár önmaguknak is. Ahhoz is értenek, hogy hogy kerüljék el  a mérgező, frusztráló, energiavámpír embereket.

8. A hibák és a harag elengedése

Az érzelmileg intelligens emberek nem rágódnak évekig saját múltbéli hibáikon. Nem felejtik el őket, próbálják elkerülni, hogy újra megtörténjen, de nem ez határozza meg az önképüket és a jövőjüket. Ugyanez érvényes a haragra is. A magas EQ-jú embereket is érik sérelmek, őket is bántják, de nem dédelgetik évekig harcra és bosszúra készen haragjukat, és nem annak alapján élik az életüket.

9. Spontán adni

Ahhoz, hogy erős érzelmi kapcsolataink legyenek, tudnunk kell feltétel nélkül adni – ez persze nem megy a kíváncsiság, az empátia, és a többi erősség nélkül.

10. Örülni annak, ami van

Bár folyamatosan törekszünk a többre, jobbra szebbre, azt is észre kell vennünk, ami már a miénk. Sőt, Simone Weil szerint meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk. A magas EQ-jú emberek nem kergetik a tökéletességet, mert tudják, hogy olyan nem létezik, közben pedig hálásak azért, amit már elértek, és erőt merítenek belőle. A Kaliforniai Egyetem kutatói kimutatták, hogy azok, akik napi szinten gyakorolják a hálás gondolkodásmódot,  energikusabbak és kiegyensúlyozottabbak, kortizol-szintjük (stresszhormon) is alacsonyabb.

11. Kikapcsolódás

Hiába sikeres valaki a munkájában, időnként el kell szakadnia a stresszforrástól, pihennie kell, kikapcsolni minden gépet, kütyüt, és ebben az érzelmileg intelligens emberek nagyon jók. Felügyelik saját stressz-szintjüket, és tudják, mikor kell engedniük a gyeplőn.

12. Negatív gondolatok

Hasonlóan a haraghoz vagy a fájdalomhoz, a magas EQ-val élő emberek nem ragaszkodnak negatív gondolataikhoz. Nekik is éppúgy vannak, mint másoknak, de felismerik, és helyükön kezelik őket ahelyett, hogy eltúloznák jelentőségüket. Boldogságuk egyébként sem mások véleményei, visszajelzései alapján teremtődik, hanem saját magukból, ezért nehéz is elvenni az örömüket.

Forrás: themindunleashed.org

A túlvilág kommunikációja – EVP hangok

A XIX. század elején sokan érdeklődtek a szellemekkel történő kommunikáció témája iránt. Számtalanszor próbáltak kommunikálni a szellemvilággal médiumokon keresztül és Ouija táblákkal. Ebből az érdeklődésből fakadt az ötlet, hogy próbáljanak meg felvenni hangot, a másik oldalról..

Az elektronikus hang jelenség (EVP) egy paranormális esemény, ahol elektronikus eszközökkel felvett zajok emlékeztetnek az emberi beszédre; de nem róhatók fel egy, a felvétel elkészítésekor ott tartózkodó élőlény számára sem. A hangokat természetfelettinek tartják és látszólag halottak szellemei állítják elő.

EVP – vagy elektronikus hang jelenség – egy titokzatos esemény, ahol ismeretlen forrásból származó emberi hangokat hallhatunk. Az Elektronikus Hang Jelenség (Electronic Voice Phenomena, röviden EVP) az a folyamat, aminek révén a halottak hang és kép útján kommunikálnak az élőkkel, a modern elektronikus eszközök statikus és fehér zaján keresztül – Vagyis az elektromos készülékek (videó, magnó, CD-lejátszó; számítógép stb.) búgó, sistergő alapzaján keresztül egyesek képesek emberi beszédet kihallani.

Az EVP-t leggyakrabban hangszalagon rögzítik. A rejtélyes hang nem hallható a felvétel ideje alatt, hanem csak akkor, ha a szalagot lejátsszák,. néha hangosítás és a zajszűrésre van szükség, hogy hallani lehessen a hangokat. Néhányan könnyebben hallják és értik az EVP-t mint mások. Ez változik a nemek (férfiak és nők), az életkor (felnőtt és gyermekek), hang és érzelem szerint. Az EVP-ből kinyert információ általában egy-egy szó, egy kifejezés vagy rövid mondat. Néha csak morgás, nyögés; morgó és más vokális zajok. Az EVP több nyelven is rögzítésre kerül, nincs egy adott nyelvhez kötve. Az EVP felvételeket gyakran használják a paranormális jelenségekkel foglalkozók annak igazolására, hogy létezik a természetfeletti, azonban a szkeptikusok azt állítják, hogy e látszólagos hangoknak is van evilági magyarázata.

Az EVP minősége is változik

Néha nehéz különbséget tenni a zaj és a hangok közt. Néhány EVP azonban elég világos és könnyen érthető. EVP gyakran elektronikus vagy mechanikus jellegű, néha ez természetes hangzású.

Az EVP minőségét kategorizálták a kutatók:

– “A” osztály: Könnyen érthető szinte bárki számára, alig vagy egyáltalán nem vitatott. Ezek általában a leghangosabb EVP-k.

– “B” osztály: Általában jellemző, hogy a hang, vagy az egyes szótagok torzak. Távolabbi hangzású, mint az “A” osztályú. A “B” osztályú a leggyakoribb típusú EVP.

– “C” osztály: Jellemző a túlzott torzítás. Ezek a leghalkabbak (sokszor suttogás), és a legnehezebb megérteni.

A hangok származása:

Ez, természetesen rejtély. Senki sem tudja. Az egyes elméletek a következők:

-Ezek a hangok halott emberektől származnak. Ez az, amiért sok kutató a temetőkbe megy EVP-t készíteni (és gyakran nagy sikerrel). Ebben az összefüggésben, a jelenséget műszeres transzkommunikációnak vagy ITC-nek nevezik.

– A hangok egy másik dimenzióból erednek. Azt feltételezve, hogy sok dimenzió avagy párhuzamos világ létezik, és egy másik dimenzióban élő lények ezzel a módszerrel képesek beszélni és kommunikálni a miénkkel. A kérdés azonban az: Honnan ismerik a mi dimenziónkban használt nyelveket. – Természetesen egy ilyen kommunikáció feltételezhet egy nyelvi átalakítót.

– A kutatók saját tudatalattijukat gondolataikat vetítik valamilyen formában a hangrögzítő anyagra.

– Sokan úgy gondolják, hogy ezek a hangok angyali vagy démoni eredetűek.

– A szkeptikusok azt állítják, az EVP alaptalan; véletlenszerű zajokat értelmeznek hangként; vagy előre elkészített felvételekről van szó, vagy más külső forrásból (mobiltelefon stb.) nyerik a hangokat.

A spiritiszták és paranormális jelenségek kedvelői együtt dolgoztak hangfelvételeken, az 1940-es évektől kezdve, de az áttörést a technológiai fejlesztések eredményeként az 1970-es és 1980-as évek hozták meg. Napjainkban az EVP népszerűségét a White Noise és Pattern Recognition, című filmek hozták meg. Amatőr és profi szellem vadászok töltenek fel látszólagos EVP-ket a YouTube és más weboldalakra, külön oldalak foglalkoznak tanácsadással, mind az EVP rögzítésének mind a hang forrásának meghatározásával kapcsolatban. Mint minden hasonló jelenség az EVP is a parapszichológia egyik főáramához tartozik, tehát tudományos közösség.

Sok eseményt könnyen lehet tudományosan megmagyarázni. Néhány a hallási pareidolia néven ismert folyamatnak tulajdonítható. A pareidolia egy olyan illuzórikus érzet, amely bizonytalan és véletlenszerű ingereket (többnyire hangokat vagy képeket) konkrétnak és tisztán kivehetőnek tüntet fel.

Az ismertebb példák közé tartozik a felhőkben látni állatok alakját vagy arcokat, vagy emberarcot felfedezni a Marson, vagy rejtett üzeneteket hallani a visszafelé lejátszott lemezeken. A szó a görög para azaz ebben a kontextusban “rendellenes”, és az “idolon”, azaz “kép” szóból származik, ami az eidos szóból (kép, forma) ered. A pareidolia az apophenia egy altípusa. A mentális egészség tekintetében az EVP-ben való hitet rendezetlen gondolkodás lehetséges jelének tekintik és szorosan függ a vallásos meggyőződéstől is. Egyes hívők szellemeknek vagy démonoknak tulajdonítják a hangokat, főleg paranormális fóbiákban szenvedők. A legérdekesebb aspektusa az EVP-nek, hogy a hangok néha közvetlenül reagálnak a felvételt készítő személyekre. Pl; a kutatók feltesznek egy kérdést, és a hang válaszol, ez a válasz azonban nem hallható csak később, amikor a felvételt újra lejátsszák.

Az EVP utáni érdeklődés a múltban

1920-as évek

Általánosságban nem ismert, hogy az 1920-as években Thomas Edison megpróbált kitalálni egy gépet, amely kommunikálni tud a halottakkal. Úgy gondolta; hogy ez lehetséges lehet. Ezt írta:

“Ha a személyiség túléli a test pusztulását akkor szigorúan logikus vagy tudományos feltételezni, hogy megtartja memóriáját, értelemét, más összetevőket, és a tudást, amire szert tett ezen a Földön. Ezért … ha tudunk fejleszteni olyan finom eszközt, amely a túlélő személyiséggel kapcsolatot teremt a következő életében, egy ilyen eszköznek, amennyiben rendelkezésünkre áll fel kellene vennie valamit.”

Edisonnak soha nem sikerült egy ilyen eszközt létrehoznia, de úgy tűnik; úgy vélte, hogy lehetséges lenne, hogy egy szerkezet túlvilági hangokat rögzítsen.

1930-as évek

1939-ben Attila von Szalay, egy amerikai fotós, kísérletezett egy fonográffal, próbált rögzíteni és megragadni szellem hangokat. Azt mondják, hogy ő elért némi sikert ezzel a módszerrel, és még jobb eredményeket ért el a későbbi években egy drótfelvevővel. Az 1950-es évek végén kísérleti eredményeit egy cikkben publikálta az American Society for Psychical Research.

1940-es évek

Az 1940-es években, az olasz származású Marcello Bacci Grosseto azt állította, hogy képes felvenni a halottak hangját egy csöves rádióval.

1950-es évek

1952-ben, két katolikus pap, Ernetti atya és Gemelli atya véletlenül felvett egy EVP-t miközben egy Gregorian éneket vettek fel magnetofonra. Miközben szünetet tartottak, Gemelli atya a halott apja segítségét kérte. Amikor visszahallgatták a felvételt sokkszerűen érte őket a felfedezés. A válasz ott volt a szalagon:

“Persze hogy segítek, én mindig veled vagyok” – További kísérletek igazolták a jelenséget.

1959-ben Friedrich Juergenson, svéd filmproducer rögzítette egy madár énekét. A lejátszáskor meg tudta különböztetni anyja hangját:

“Friedrich, figyelsz rám? Friedel, kis Friedel, hallasz engem?”

Friedrich ezután írt is két könyvet a témában: Voice of Universe és a Radio Contact with the Dead címmel.

Juergenson munkájára felfigyelt egy lett pszichológus: Dr. Konstantin Raudive. Eleinte erősen szkeptikus volt, de közben Raudive saját kísérletekbe kezdett 1967-ben. Ő is felvette elhunyt édesanyja hangját, aki azt mondja:

“Kostulit, én vagyok az anyád.” – Kostulit volt a gyerekkori beceneve, mindig így nevezte őt az anyja. Később több ezer EVP hangot rögzített.

1970-es és 1980-as években.

George és Jeanette Meek szellem kutató és William O’Neil pszichológus egyesítette erőit és több száz órányi EVP felvételt rögzített rádió oszcillátorokkal. Állítólag képesek voltak rögzíteni beszélgetéseket a Dr. George Jeffries Mueller, egy halott egyetemi tanár és egy NASA tudós szellemével. A kísérletek 1990-től, ha minden igaz napjainkban is tartanak..

Számos magánszemély és szervezet kísérletezik EVP-k rögzítésével.

Hogyan lehet EVP felvételeket készíteni?

Bármilyen hangrögzítőt elindítunk és egyszerűn és nyilván csendben maradva felvételt készítünk a semmiről. Aztán visszahallgatjuk és hátha találunk rajta valamit. Vagy egy olyan frekvenciára állítjuk a rádiót (bármely hullámhosszon) ahol nincs adó, majd felvesszük aztán visszajátsszuk.

EVP-t tapasztalnak digitális felvevőkkel is, tehát nem kell hozzá szalag, ezért a jelenség nem kizárólag a régi és tökéletlen eszközökhöz kapcsolódik. Azért senki ne kísérletezzen, nem jók a kellemetlen meglepetések.

Sarah Estep, az EVP kutató 1982-ben létrehozta az American Association of Electronic Voice szervezetet amely jelenségek folyamatos kutatásának és a jelenség elterjedésének szentelte a figyelmét. A szervezetnek jelenleg több mint 200 tagja van.

Az alábbi EVP felvétel a fent említett oldalról származik, és egy EVP kutató, azaz Debra Caruso (Debbie) nevű hölgy készítette nemrég elhunyt mentoráról.

A felvételen azt hallani, ahogy Debbie azt mondja: Szia Erland, itt Debbie! – megdöbbentő, de a válasz nem marad el.. “Szia! Köszönöm Debbie. Debbie,. Én csak bizonyos emberekkel beszélek..”

00:00

00:00

A hangerő növeléséhez, illetőleg csökkentéséhez a Fel/Le billentyűket kell használni.

Audió lejátszó

Több ilyen, és ehhez hasonló felvételt is találunk az oldalon, persze angol leírással, viszont a Google fordítót alkalmazva, könnyen megérthetjük egy egy másvilágról származó felvétel történetét.

Hogy valójában miket hallunk, és minek köszönhető ez a sok jelenség, melyet csak túlvilági hangoknak hívhatunk, sajnos biztosan nem tudhatjuk, viszont ha valóban az elhunytak kommunikálnak velünk, azt csak ők tudnák megmondani,. és mint tudjuk, az igazság odaát van..

Forrás: blog.xfree.hu / felfedes.hu

Üzenetküldés féregjáratokkal

Egy hosszú, vékony féregjárat az optikai szál egy bizarr formájaként fényimpulzusok alkalmazásával lehetővé teheti az üzenetküldést az időn át.

Az Einstein általános relativitás elmélete által megjósolt féregjáratok a tér-idő két pontját összekötő alagutak. Ha sikerülne létrehozni, az elképesztő lehetőségeket teremtene, például lehetővé tehetné az időutazást, vagy a fénysebességnél is gyorsabb kommunikációkat. Van azonban egy probléma. Einstein féregjáratai rendkívül instabilak és nem maradnak elég ideig nyitva ahhoz, hogy bármi átjusson rajtuk. 1988-ban Kip Thorne, a Caltech tudósa munkatársaival kidolgozott egy megoldást a problémára, amihez egy negatív energiára, az úgynevezett Casimir-effektusra lenne szükség.

A kvantummechanika szerint a tér-idő vákuuma tele van véletlenszerű kvantumingadozással, melyek energiahullámokat hoznak létre. Most képzeljünk el két fémlapot, melyek ezzel a vákuummal párhuzamosan helyezkednek el. Egyes energiahullámok túl nagyok, hogy beférjenek a lapok közé, ezért a köztük levő energia kevesebb, mint ami körül veszi azokat. Más szavakkal a lapok közötti tér-idő negatív energiájú.

A módszer alkalmazására tett elméleti kísérletek mindeddig fenntarthatatlannak bizonyultak, most azonban Luke Butcher a Cambridge Egyetemen rátalált egy megoldásra. “Mi van, ha maga a féregjárat a lapok között helyezkedik el?” – elmélkedett, arra utalva, hogy megfelelő körülmények között maga a féregjárat csőszerű alakja generálhatna Casimir energiát.

Számításai szerint amennyiben a féregjárat két bejáratát, száját összekötő torka nagyságrendekkel hosszabb, mint a járat szája, valóban Casimir energia keletkezik a középpontjában. “Sajnos ez az energia nem elegendő a féregjárat stabilan tartásához. Össze fog omlani” – mondta Butcher. “A negatív energia létrejötte azonban rendkívül lelassítja ezt az összeomlást.”

További számításai azt mutatják, van esély arra, hogy a járat közepe elég sokáig nyitva maradhat egy fényimpulzus átengedéséhez. Mivel a féregjárat a tér-idő egy lerövidítése, egy fényimpulzus átküldése a fénysebességnél gyorsabb kommunikációt jelentene. Abból adódóan, hogy a járat két vége az idő két különböző pontján helyezkedik el, elméletben az üzenet időutazást hajtana végre.

Butcher figyelmeztet, még sok munka szükséges annak megállapításához, hogy a járat más részei is elég ideig nyitva maradnak-e a fény átjuttatásához. Azt is ki kell dolgoznia, hogy egy impulzus elég nagy lehet-e ahhoz, hogy értelmes információt küldjenek benne a lassan összeomló torok részen. Mindemellett pedig még nagyon messze vagyunk az elméleti egyenletek fizikai objektumokba történő átültetésétől.

“Ez azt jelenti, hogy rendelkezünk egy féregjárat megépítéséhez szükséges technológiával?” – tette fel a kérdést Matt Visser, az új-zélandi Victoria Egyetem kutatója. “A válasz továbbra is nem.” – mondta, ezzel együtt azonban érdekesnek találja Butcher munkáját. “Fizikai szemszögből újraélesztheti a féregjáratok iránti érdeklődést.”

Forrás: sg.hu

Bizonyítékok, melyek megerősítik az ősi technológiák, a gépi vágás és a napenergia hasznosítás létezését

Hogyan magyarázható azoknak a köveknek a tökéletes faragása, melyeket habarcs nélkül raktak egymásra? Mi a helyzet a kövek sarkainak pontos lekerekítésével? Olyan sok dolog van, ami látszólag nem megmagyrázható, amikor az ősi technológiák kerülnek szóba – vagy mégis?

Az egyetlen ésszerű magyarázat az ilyen mélységű rejtélyekre az ősi technológiák létezése. Ez sokszor hihetetlen, sőt zavaró a mai ember számára belegondolni abba, hogy az őseink valóban rendelkeztek bizonyos technológiákkal. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy az ókori emberek tudatlanok és ostobák voltak, vagy azt, hogy nem voltak olyan okosak, mint ma vagyunk. De talán ez áll a legtávolabb az igazságtól, mert számtalan bizonyítékot fedeztek, melyek mindennek ellentmondanak.

Mindezen bizonyítékokat látva komolyan felmerül a kérdés, hogy vajon lehetséges, hogy őseink valójában sokkal fejlettebbek voltak, mint mi vagyunk jelenleg?

A legtöbb történész és egyiptológus véleményével ellentétben egyre több bizonyíték lát napvilágot mérnököktől, geológusoktól és más tudományos elméktől, melyek felfedik a Szfinx, a Nagy Piramis és más híres egyiptomi alkotások 12 ezer évvel ezelőtti születésének koncepcióját, és hogy a dinasztikus fáraók egyszerűen csupán örökölték ezeket.

Brien Foersterrel egy lenyűgöző és izgalmas utazást tehetünk az egyiptomi ősi technológiák rejtelmeibe.

[youtube]https://youtu.be/8aZtLXvuCHc[/youtube]

[youtube]https://youtu.be/_YuAzvkpY8s[/youtube]

A piramisok titkainak leleplezése – dokumentumfilm

A piramisok évszázadok óta izgalomban tartják az emberiséget, az egyszerű turistáktól a kutatókig, tudósokig. Ez a hat évig készült, lélegzetelállítóan izgalmas dokumentumfilm egy fantasztikus utazásra hív minket, Kínától Peruig, Egyiptomtól Mexikóig, hogy felfedje a világ különböző részein található piramisok rejtélyét, feltárva ezeknek az elképesztő építményeknek az üzenetét a modern kori emberiség számára, alapjaiban változtatva meg a történelmünket és a jövőnket is.

[youtube]https://youtu.be/E4xOKt2bUGU[/youtube]

Forrás: ujvilagtudat.blogspot.hu

Az igazság illúziója

Az, hogy valamit elfogadunk-e igaznak vagy sem, néha nagyon furcsa dolgokon múlik… Rolf Reber és Norbert Schwarz 1999-ben egy rendkívül egyszerű, ám annál ötletesebb kísérlet során arra kérte a résztvevőket, döntsék el, igaz-e az az állítás, mely szerint „Osorno Chilében van”. A résztvevők felének a megítélendő mondatot jól olvasható formában mutatták be, a többiek viszont a szöveget a betűk színe miatt alig tudták kiolvasni. Az eredmény meghökkentő volt: akik a mondatot jól olvasható formában kapták meg, lényegesen nagyobb arányban ítélték igaznak az állítást, mint azok, akik a nehezen kivehető változattal találkoztak. Ennek minden bizonnyal az a lélektani jelenség áll a hátterében, hogy az embernek sokkal jobb véleménye van az egyszerű, könnyen érthető, jól felfogható dolgokról, mint azokról, amelyekkel bajlódnia kell, és amelyek elbizonytalanítják.

Sokszor bizonyított jelenség, hogy az emberek a többször hallott állításokat nagyobb valószínűséggel ítélik igaznak, mint azokat, amelyeket először hallanak. A közéletben is gyakran alapoznak arra, hogy ha egy állítást elég sokszor elismételnek, akkor az emberek azt el is fogják hinni. Azt gondolhatnánk, az ismétlődő állításokat azért vagyunk hajlamosak igaznak tartani, mert emlékszünk a korábban hallott információra, és ha ez egybevág egy újonnan hallott kijelentéssel, akkor a két állítás erősíti egymást. Valóban ez volna a logikus okoskodás. Ám van más lehetőség is! Ha a jobban vagy kevésbé jól olvasható mondatok példájára gondolunk, lehetséges, hogy az ismétlődő állításokat az emberek azért hiszik el jobban, mert könnyebb feldolgozni őket, nem kell annyit gondolkodni rajtuk, mint egy új kijelentésen.

Ezt az érdekes lehetőséget vizsgálta egy kísérlettel Teresa Garcia-Marques és három munkatársa. A kutatók a kísérletben részt vevő diákoknak hangfelvételről egy sor olyan állítást játszottak le, amelyről az ember nem tudja eldönteni, hogy igaz-e vagy hamis. Például efféléket: „A krokodilok nyitott szemmel alszanak”. A kísérletnek ebben az első szakaszában a résztvevőknek még nem kellett véleményt formálniuk az állítások igazságtartalmáról, ám következett a második szakasz, melyben a kutatók ismét mondatokat játszottak le a diákoknak, s ezek között vegyesen voltak új és már ismerős állítások is. Az ismerős mondatok a társaság egyik fele számára pontosan megegyeztek a korábban hallottakkal, a többiek viszont a korábbiakkal majdnem megegyező kijelentéseket hallottak: szinte minden ugyanaz volt, csak épp a mondat értelme volt ellentéte a korábbinak: „A krokodilok csukott szemmel alszanak.” A résztvevőknek most már azt kellett megítélniük, mennyire tartják igaznak az állításokat.

És itt következett a „csel”: a második mondatsort a résztvevők egyik fele közvetlenül az első után hallotta, a többieket viszont az első kijelentéssor megismerése után hazaküldték, és a kísérlet második szakaszát csak egy héttel később végezték el velük. S ennek a késleltetésnek döntő hatása volt!

Akik a korábbiakkal ellentétes állításokat közvetlenül az előzők után hallották, kevésbé hihetőnek ítélték ezeket, nyilván azért, mert még jól emlékeztek a pár perccel azelőtt hallott kijelentésre. Ám azok a diákok, akik egy héttel később vettek részt az „igazságvizsgálaton”, a korábbival ellentétes állításokat már jóval hihetőbbnek tartották. Valószínűleg azért, mert az ismétlés, a mondat nyelvi formájának ismerős volta megkönnyítette a feldolgozást, és ettől az állítás igazabbnak tűnt – függetlenül attól, hogy információtartalma a korábbival ellentétes volt. Ez bizony arra utal, hogy ítéleteinket sokszor hamis – és tudatosan talán nem is észlelt – jelzések befolyásolják.

Forrás: eletestudomany.hu

Járatok a tér-idő szerkezetben

Az általános relativitáselmélet szerint a tömeg meggörbíti a teret. Az egydimenziós tér – az egyenes – meggörbítve egy kört alkothat, így a görbült egyenes – bár kerülete megadható egy véges számmal – végtelen kiterjedésűnek észleljük, mert körbe-körbe járva rajta soha nem érünk a végére. Görbült kétdimenziós felületként vehetjük például a gömb esetét, amelynek ha kiterítjük a felszínét, egy síkot kapunk. Háromdimenziós teret még könnyen elképzelhetünk, de egy görbült háromdimenziós teret már nehezen. Annyit mindenesetre a matematikából tudunk róla, hogy háromdimenziós felülete van. A mérések arra utalnak, hogy a világegyetemet kitöltő tér is ilyen háromdimenziós, de magasabb dimenziókban görbült tér.

Einstein tételeinek értelmében, amikor azt mondjuk, hogy a gravitáció hat valaminek a mozgására, akkor valójában a test továbbra is a legkisebb energiájú egyenes pályán mozog, de mivel a tér meggörbült, kénytelen követni annak deformált alakját. A világegyetemben fellelhető anyag olyan gravitációs kölcsönhatást produkál, ami az egyenesen haladó fényt maga felé „hajlítja”, de nem kizárt, hogy létezik (vagy létrehozható) olyan negatív tömeg (energia) amely épp ellenkezőleg magától elhajlítja a fénysugarakat. A tér-idő kontinuum tetszőleges átjárhatóságának a kulcsa – mint azt látni fogjuk – ez az egzotikus negatív energiájú anyag.

A természetes Einstein-Rosen híd

Albert Einstein és Nathan Rosen még 1935-ben bebizonyította, hogy a relativitáselmélet a téridőben különleges “hidakat” engedélyez. Ilyen makroszkopikus méretű alagutakat fekete lyukak tudnának létrehozni, amelyek egy fehér lyukkal (talán a nemrég felfedezett hihetetlen energiájú gamma-sugár kitörések utalhatnak a létezésükre), vagy egy másik fekete lyukkal párt alkotva összeköthetik a világegyetem két távoli pontját.

Általános esetben, egy gömbszimmetrikus, álló fekete lyukhoz közeledve a tér-idő görbülete egyre jobban növekszik, míg a gravitáló tömeg középpontját elérve végtelenné válik. Természetesen ez a tartomány messze az eseményhorizont alatt van, tehát valós információnk erről sosem lehet. A matematikai modell azonban nem áll meg a végtelen görbületű ponton (szingularitás), hanem tovább követve a tér-idő vonalakat egy olyan kivezető tartományhoz is elvezethet, ahol a térgörbület folyamatosan csökken, majd végül elenyészik. A fekete lyuk elméletileg megjósolt lehetséges tér-időbeli párját hívjuk fehér lyuknak. Ez a hipotetikus objektum abban tér el a fekete lyuktól, hogy ebből csak kifelé jöhet anyag és energia, de ami a legfontosabb, hogy mind térben, mind időben a fekete lyuktól teljesen különböző helyen lehet. Akármennyire is kedvezőnek látszik ez a lehetőség, a tudósok rögtön kiábrándítottak mindenkit, hogy az esetlegesen létrejövő csatorna végtelen görbületű térrészén semmi nem tud sértetlenül áthatolni, de mint mindig most is találtak kiutat. Az elméleti modellek gömbszimmetrikus és álló tömegekre vonatkoztak, a valóságban azonban az összeomlás előtt álló csillagok a legritkább esetben gömbszimmetrikusak, és általában őrült sebességekkel forognak a tengelyük körül. Roy P. Kerr 1963-ban találta meg a téregyenleteknek azt a megoldását, amely figyelembe veszi a tömegek forgását is. A számításai alapján a gyorsan forgó fekete lyukaknál, pontszerű helyett gyűrű alakú szingularitás alakul ki, amely így olyan csőszerű Einstein – Rosen hidat alkot, ami már átjárható.

Egy fekete lyuk szingularitása felé zuhanni azonban nem gyerekjáték. A szilárd testek a rájuk ható ár-apály erők hatására egyre kisebb méretre darabolódnának zuhanás közben, mert a gyorsan erősödő gravitációs térben a test két vége között eltérő mértékű vonzóerő lépne fel, ami a testet nyúlásra kényszerítené (amíg az el nem szakad). Van azonban itt is egy apró kiskapu. Az igen nagy tömegű fekete lyukak (10000 naptömeg felett) már olyan erős és kiterjedt gravitációs mezővel rendelkeznek, hogy az előbb ismertetett ár-apály jelenség csak a nagyobb testeket szabdalná fel. Egy galaxis középpontjában rejtőző több millió naptömegnyi fekete lyuk közelében akár egy több kilométeres űrhajó is sérülés nélkül elhaladhatna, de ne feledjük, hogy nem minden lyuk rejt feltétlenül féregjáratot az eseményhorizontja alatt. Így az utazások kimenetele eléggé bizonytalanná válna.

De még ha létre is jönne, ez az utazás nem lenne túl szórakoztató. Az átjáró térben és időben is a világegyetem egyik távoli pontjára vezethetne, azonban az áthaladással igencsak sietni kellene, mert az Einstein-Rosen-híd csak nagyon rövid élettartamú, és a legszűkebb részén nagyon gyorsan szingularitássá omolhat össze, tehát a visszatérésre nem sok esély adódna.

Az 1960-as évek végén John Wheeler és Robert Fuller fizikusok ezt a felvetést számításokkal is alátámasztották. Egy tanulmányban bebizonyították, hogy a természetes féregjárat a nehézségi erők miatt olyan gyorsan omlik össze, hogy még fény sem lenne képes átkelni rajta, ugyanis még a lehető legkisebb zavaró tényező – egy foton – is kiválthatná az összeomlási folyamatot.

Kip Thorne 1985-ben olyan megoldást talált, amelyben megkerülhető volt az összeomlás, és így az utazót nem érte utol baljós végzete. A Thorne által talált átjárható féregjáratnak „csupán” egyetlen szépséghibája volt: ahhoz, hogy a bejáratai stabilan nyitva maradjanak, a belsejében negatív energiasűrűségű anyagnak kellett lennie, amely negatív tér-idő görbületet hozott létre. Az elméletek alapján azonban ilyen egzotikus anyag egyelőre csak az elektromágneses tér vákuumfluktuációiban fordulhat elő átmenetileg.

Miniatűr féreglyukak

A féregjáratok egy másik keletkezési lehetősége Thorne elméletéhez kapcsolódik, és a korábban már említett virtuális részecskékkel kapcsolatos. Az elméletek szerint ezek részecskék a vákuumból keletkeznek, és a Heisenberg határozatlansági elvét követő fluktuációk miatt akár negatív energiával is rendelkezhetnek. Ezek a rövid életű részecskék a teret a normálissal ellentétes irányban görbítik meg, így keletkezésükkel egy apró féregjáratot stabilizálhatnak a tér-idő szövetében. Alkalmasan kis léptékben ugyanis a Világegyetemben is érvényesül a Heisenberg-féle határozatlansági reláció. Kvantumszinten ezért a vákuumot úgynevezett kvantumhab tölti ki (lásd az oldal alján az ábrát), amelyben a határozatlansági reláció által megengedett rövid időre fekete-fehér lyukpárok és féregjáratok jönnek létre a semmiből, majd tűnhetnek el, ahhoz hasonlóan, ahogy a virtuális részecskepárok teszik azt a vákuumban. Feltéve, hogy egy ilyen előugró féreglyuk torkába valami módon egzotikus anyagot tudnánk tömni, stabilizálhatnánk, majd egyre nagyobbra pumpálhatnánk azt.

Ahhoz, hogy egy 1 m átmérőjű járatot szándékosan, és hosszabb időre megnyissunk, legalább 10-21 m „vastagságú” negatív energiájú mezővel kellene körbevenni, ehhez viszont annyi energiára lenne szükségünk, mint amennyit 10 milliárd csillag egy év alatt termel. Ha pedig egy olyan átjárót kívánnánk létrehozni, amin akár még egy űrhajó is átférhetne, akkor a fenntartáshoz létrehozott negatív energiájú mezők több energiát emésztenének fel, mint amennyi az egész világegyetemben jelenleg rendelkezésre áll.

Újabb eredmények

Szergej V. Krasnyikov, a Szentpétervár melletti Pulkovói Obszervatórium elméleti fizikusa nemrég olyan féreglyuk létezésének elméleti lehetőségét vezette le, amely nem sérti az ismert természeti törvényeket, mégis elég nagy és stabil egy űrutazáshoz. A kvantumhatások alapján keletkező nagy féreglyukakkal kapcsolatos legfőbb ellenérv eddig az volt, hogy mivel nem lehet biztosítani a negatív energiájú virtuális részecskék megfelelő mennyiségét és utánpótlását, nagyon kis méretűnek adódtak, és bármilyen zavarás hatására gyorsan összeomlottak.

Krasnyikov elméleti úton egy olyan féregjáratot “alkotott”, ahol az átjáró fenntartásához és felpumpáláshoz szükséges negatív energiájú anyagot maga a féreglyuk hozza létre, pontosabban a körülötte kialakuló, negatív görbületű tér-időszerkezet vákuumfluktuációi termelik egy visszacsatolt önerősítő folyamatban. A világ számos fizikusa elismeréssel méltatta ezt az eredményt, de azért a legtöbben óvatosságra intettek, hangsúlyozva, hogy ami elméletileg lehetséges, az még nem feltétlenül létezik. Az azonban biztos, hogy ha léteznek vagy létrehozhatóak is ezek a nagyméretű féreglyukak, az első hipertér alagutazásra még igen sokat kell várni.

A nagyon korai világegyetem működéséről alkotott elméleteink még biztosan további meglepetéseket is tartogatnak a kutató elmék számára. Már most olyan összefüggések körvonalai rajzolódtak ki a témával foglalkozó kutatók előtt, amelyek arra utalnak, hogy nagyon kis méretekben, illetve óriási energiákon a világegyetem működése gyökeresen eltér a makroszkopikus méretekben eddig tapasztalt fizikai valóságtól.

Az ősi világegyetemben úgy tűnik, semmi más nem létezett csak a lüktető energia, úgynevezett „kvantumhab” formájában. A kvarkok és a köztük lévő erőket közvetítő glüonok elegye képviselte kvantumszinten az energiát, de a tér, az idő sem különült el úgy egymástól, mint napjainkban. A négy alapvető kölcsönhatás nem létezett, csak egyetlen mindent elsöprő erőhatás préselte végtelenül kis térfogatba az egész világegyetemet. Az erős kvantum-fluktációk hatására felszabaduló energiák a teret idővé alakították, majd az időt energiává és így tovább, kezdet és vég nélkül örvénylett a mindenség; és úgy tűnik, ez az örvénylés a mai napig változatlanul létezik. Az univerzumot továbbra is ez a kezdeti kvantumhab tölti ki, de hatása csak olyan kis tér, és idő tartományokra korlátozódik, ami annak idején, az ősi világegyetem kezdeti állapotára volt jellemző.

Tehát meg kell tanulnunk, hogy nem csak az anyag, hanem a tér és az idő is önmagában energiát képvisel. Megfelelő körülmények fennállása esetén pedig ezek át is alakulhatnak egymásba. Ahhoz, hogy az ember valamikor tetszése szerint alakítsa egymásba a teret és az időt, meg kell fejtenie a világegyetem mindent átfogó elméletét. Ez még nagyon távolinak tűnik, de az már látható, hogy ehhez a mindenható tudáshoz vezető út, egészen biztosan a gravitációs kölcsönhatáson és az újonnan felfedezett „sötét erő” működésének megfejtésén keresztül vezet majd (az idén befejezett átfogó vizsgálatok alapján, ez a feltételezett „sötét erő” felelős az univerzum gyorsuló tágulásáért). Ezek a felfedezések a tér-idő kontinuum működésének szabályairól alkotott elképzeléseinket még többször és gyökeresen meg fogják változtatni, de végül megnyílhat az út olyan újszerű lehetőségek előtt, amelyekről eddig álmodni sem mertünk. A világegyetem végtelensége úgy tűnik, nem csak a méretekre, hanem a benne rejlő lehetőségekre is vonatkozik. Létezésünk ténye sem kevésbé csodálatos, mint az a vágyunk, hogy benépesítsük a csillagok világát. Álmodjunk hát bátran abban a tudatban, hogy olyan világban élünk, ahol talán semmi sem lehetetlen, csak erős akarat kell a megvalósításhoz.

Túlvilágjárók: Élmények a halál közelében

Élet az élet után címmel jelent meg 1975-ben Raymond Moody nagy feltűnést keltő könyve a klinikai halálból visszatért emberek tapasztalatairól. E jelenségnek Moody a halálközeli élmény nevet adta. A tudományos világ sokáig kétkedve fogadta, a gyarapodó tapasztalatok és az újabb vizsgálatok alapján napjainkra nyilvánvalóvá vált, hogy e beszámolók nem hazugságok, s nem is csupán álmok vagy hallucinációk.

Egyre többet tudunk a halálközeli élmények élettani és pszichológiai alapjairól, s ez a tudás a mindennapokban is hasznosíthatóvá vált. A klinikai halál állapotából visszatért emberek élményei szerte a világon meglepően hasonlóak: a beszámolókban ugyanolyan elemek egymáshoz hasonló sorrendben bukkannak fel.

Az élmény

A halálközeli élmény leggyakoribb összetevői: a halál beálltát megállapító ember szavainak hallása, békesség és fájdalommentesség érzete, a testből való kilépés élménye, a test körül zajló események látása, találkozás halott hozzátartozókkal, áthaladás egy sötét alagúton, fényhatás érzékelése, az életút áttekintése, annak az érzete, hogy vissza kell térni az életbe, az ettől való vonakodás, majd a visszatérés után az élmény kifejezésének nehézsége. Nem mindenki éli át a halálközeli élmény minden elemét, és az állandó elemek sokszor egyéni jellemzőkkel egészülnek ki.

Annyira különösek, sokak számára hihetetlenek ezek a beszámolók, hogy Moody könyvének megjelenése után jó néhányan azt gondolták, hogy a történeteket csak a szerző találta ki, s az újabb beszámolók ennek mintájára születnek. A valóság ezzel szemben az, hogy jóval Moody könyvének megírása előtt is ismertek voltak ilyen beszámolók. A legrészletesebb leírást a tibeti Halottak Könyvében találhatjuk, amelyet a Kr. sz. VIII. században jegyeztek le, de a szövege jóval korábbi szájhagyomány. Ez az írás a halál utáni állapotot ismerteti, részletesen szól mindazokról az elemekről is, amelyekről manapság a klinikai halálból visszatért emberek beszámolnak. Önéletrajzi írásokban még Moody könyvének megjelenése előtt számolt be saját halálközeli élményéről például az analitikus C. G. Jung (Emlékek, álmok, gondolatok), a sarkkutató Richard Byrd (Egyedül), az angol írónő, Katherine Anne Porter (Fakó ló fakó lovasa), a magyar írók közül pedig Móra Ferenc (Amikor én az égben jártam).

A halálközeli élményekkel foglalkozó első írás 1892-ben jelent meg Albert Heim svájci geológus profeszszor munkájaként, aki egy szikláról lezuhanva a levegőben élte át ezt az élményt. Alpinista társaitól harminc hasonló beszámolót gyűjtött össze. A jelenség értelmezésére vállalkozó első hipotézis 1930-ban jelent meg, s a halálközeli élményt a halálfélelem elleni védekező mechanizmusként értelmezte.

A jelenség napjainkban az érdeklődés előterébe került, jórészt azért, mert megnőtt a halálközeli élményt személyesen is átélő emberek száma. A Gallup Közvéleménykutató Intézet felmérése szerint az amerikai lakosság 5 százaléka élte már át a halálközeli élmény valamilyen formáját, ami csak az Egyesült Államokban nyolcmillió embert jelent. Az élmények gyarapodásának oka elsősorban az újraélesztési technika fejlődése, másrészt pedig az, hogy halálközeli élményt valójában nem csak a klinikai halál állapotában lehet átélni. Ugyanilyen tapasztalatokat szerezhetnek életveszélyes helyzetben levő, de azt testi károsodás nélkül túlélő emberek. Halálközeli élmény átélhető bizonyos kábítószerek (elsősorban az LSD, a hasis és a meszkalin), valamint bizonyos műtéti altatószerek (elsősorban a ketamin) hatására, sőt, akár tudatosan, meditáció útján is. Maga a halálközeli élmény kifejezés tehát pontatlan, de mivel már általánosan elterjedt, és nehéz más fogalommal helyettesíteni, továbbra is ezt használják a jelenség leírására.

Utóhatások

Ez az élmény erőteljesen hat az átélőire, s nem egyszer alaposan megváltoztatja a világnézetüket, a többi emberrel való kapcsolatukat, a halálról, a túlvilágról, a vallásról kialakult nézeteiket. Ezek az utóhatások majdnem annyira jellegzetesek, mint magának a halálközeli élménynek az összetevői.

Bár az első napokban sokan sajnálják, hogy vissza kellett térniük az életbe, rövidesen megerősödik bennük az az érzés, hogy életben maradásuknak valamilyen célja volt. Gyakori, hogy felfokozott aktivitással igyekeznek megtalálni a szinte ajándékként visszakapott élet értelmét. Sokan karitatív tevékenységekbe kezdenek. Ez összefügg azzal is, hogy az életük értékrendje átalakul. Például úgy érzik, hogy a siker, a pénz, a karrier mulandó, s a szeretetet, a mások javára is fordítható tudást tekintik maradandó értékeknek. Emberi kapcsolataikban erősödik az empátia és a tolerancia, érzelmeiket főleg a mások iránti szeretetüket nyíltabban fejezik ki. Az életszeretetük nő, és csökken öngyilkossági hajlamuk. Érdeklődésük a különféle vallások tanításai felé fordul, elmélyül a vallásos hitük, de elutasítóbbá válhatnak a dogmákkal szemben. Halálfélelmük enyhül, s növekszik a halál utáni létezésbe vetett hitük.

A hiányzó oxigén

A halálközeli élményeket természettudományos, pszichológiai, természetfeletti magyarázatokkal és kombinációikkal próbálják értelmezni.

A természettudományos magyarázatok jórészt a klinikai halált kísérő élettani folyamatokra építenek. A szívműködés és a légzés megszűnésével az agy nem jut elegendő oxigénhez, és felszaporodik az anyagcsere során keletkező szén-dioxid. Több kutató szerint ezek a folyamatok idézik elő a halálközeli élményeket. Ennek az elméletnek kísérletes bizonyítéka is van: önkénes kísérleti személyekkel oxigénben szegény és szén-dioxidban gazdag levegőt lélegeztettek be, s ezzel a halálközeli élmények számos elemét sikerült előidézni. A nyolcvanas évek végére tisztázták a folyamat néhány részletét is: az oxigénhiány és a széndioxid-túlsúly hatására nagy mennyiségben szabadul fel az agyban az endopszichozin nevű polipeptid. Ennek elsődleges szerepe, hogy bizonyos ioncsatornák zárásával megakadályozza, hogy az agy oxigénhiány miatt károsodjon. E védekező reakció mellékhatásaként az endopszichozin izgalmi állapotot vált ki azokon az agyterületeken, ahol megkötődik. Például a halántéklebeny izgalmi állapota az emlékképek felidéződésével, a limbikus rendszer fokozott aktivitása pedig eufórikus érzésekkel jár. Az agyműtétek véletlen tapasztalata volt az a felismerés, hogy a testenkívüliség élménye bizonyos agyterületek ingerlésével kiváltható. Különösen a halántéklebeny gazdag ilyen területekben. Az elmélet összefoglalóan tehát azt állítja, hogy a halálközeli élmény az agy oxigénszegénység miatti védekező mechanizmusának mellékterméke, egyes agyterületek egyidejű izgalmi állapotának következménye. Feltételezhető az is, hogy az endopszichozin felszabadulásnak az oxigénhiány mellett egyéb triggerei is vannak – ez teszi érthetővé, hogy az ilyen élmények nemcsak a klinikai halál biológiai folyamataihoz társulhatnak.

Míg a természettudományos magyarázatok elsősorban az élmény kialakulásának biológiai hátterét tárták fel, addig a pszichológiai magyarázatok a tartalmi elemek értelmezésében segíthetnek. Ezeknek az elméleteknek az egyike C. G. Jung analitikus pszichológiájából indul ki. Jung megfigyelte, hogy a világ különböző részein élő és egymással kapcsolatban sohasem volt népcsoportok meséiben, mítoszaiban, mondáiban ugyanazok az elemek ismerhetők fel. Ennek magyarázataként feltételezte, hogy az emberiségnek egy általa kollektív tudattalannak nevezett közös sajátsága van, amelynek szerkezeti elemei az úgynevezett archetípusok mindnyájunkban jelen vannak. Mivel a halálközeli élmények hasonlóképpen a mesékhez, legendákhoz, mítoszokhoz világszerte azonos elemeket tartalmaznak, feltételezhető, hogy ezek is archetipikus eredetűek. A halálközeli élmények nagy mértékben hasonlóak a születés élményéhez (áthaladás egy sötét csatornán, kiérkezés a fényre, más emberek látása, egy másik világ megtapasztalása stb.), ezért – az egyik jungi elmélet szerint – a klinikai halál állapotában a születés és a halál archetípusa aktiválódik. A jelenséget az élet során szerzett tapasztalatok, emlékek, kulturális ismeretek és a személyes tudattalanból származó vágyak, fantáziák teszik egyénivé.

A természetfölötti magyarázatok a halálközeli élményt olyan folyamatnak tekintik, amelynek során a lélek elválik a testtől. Mivel a Biblia nem tartalmaz egyértelműen halálközeli élménynek tekinthető leírást, ezt az értelmezést az egyházi körökben vitatják.

Napjainkban a kombinált magyarázatok terjedtek el a legjobban. E nézetek képviselői szerint a különböző alapokra épülő elméletek, magyarázatok nem kizárják, hanem kiegészítik egymást. Tehát a halálközeli élmény végleges formájának kialakulásában a biológiai folyamatoknak csakúgy jut szerep, mint a pszichológiai, a kulturális és a transzcendens hatásoknak.

Kutatási irányok

A halálközeli élmények kutatói – többségükben orvosok és pszichológusok – nemzetközi szervezetet (International Association of Near Death Studies) alkotnak, amely kiadja Anabiosis című szaklapját. A kutatások fő célja ma a jelenséget kiváltó és befolyásoló tényezők vizsgálata, az értelmezések pontosítása. Az előbbi kutatások kapcsán kiderült, hogy a halál közelébe kerülés módjától függően a halálközeli élményeknek két csoportja különböztethető meg. Ha a klinikai halál hirtelen (például baleset, szívinfarktus stb. során) következik be, a domináló elem a testenkívüliség lesz. Ezzel szemben amikor az élmény átélését hosszabb betegség előzi meg, gyakoribbak a víziószerű elemek (halott rokonokkal, vallási alakokkal való találkozás).

A kultúraközi vizsgálatok a befolyásoló tényezők szerepére mutatnak rá. Osis és Haroldson vizsgálatukban 442 amerikai és 435 indiai beszámolót dolgoztak fel. A leírásokban szereplő vallási alakokat az információközlők minden esetben a saját vallásuknak megfelelően nevezték meg. Ez megerősíti más kutatók véleményét is, miszerint a halálközeli élmények szerkezeti elemei állandóak, ám ezeket az egyén kultúrájának megfelelően értelmezi.

Többen foglalkoznak a gyermekek, az öngyilkosok és a születésük óta vak emberek halálközeli élményeivel is. Mindezek mellett a kutatók egyre jobban figyelnek az élmény utóhatásaira és ennek a pszichoterápiában való felhasználására.

Az élmény elriaszt

Az öngyilkosság során halál közeli élményt átélőkről kiderült, hogy szignifikánsan ritkábban kísérelnek meg újra öngyilkosságot, mint azok, akik ilyen tapasztalatra nem tettek szert. Egyesek ezt a tapasztalatot pszichoterápiás céllal használják. Ennek legegyszerűbb formája az úgynevezett biblioterápia: e jelenséggel kapcsolatos beszámolókat olvastatnak a páciensekkel. Eredményesen használják a halálközeli élményeket haldoklók és gyászolók gondozása során is a megnyugvás, az elfogadás elősegítésére.

A halálközeli élmény mindmáig misztikus jelenségének értelmezésben az elmúlt két évtized kutatásai egyre mélyebbre jutottak. Bizonyos elemeinek (például a testenkívüliségnek, az érzékszerveken kívüli érzékelésnek) a teljes magyarázata még a jövő feladata.

Forrás: lelkititkaink.hu

Multiverzum-elmélet

A Multiverzum egy olyan elmélet, amely szerint végtelen számú Univerzum létezik, különböző fizikai törvényekkel. Az elméletet eleinte szinte az összes tudós támadta, nem tudták elfogadni, hogy Univerzumunk, amiben élünk, csak egy lenne a végtelen közül, nem lenne különleges. Nézzük át, hogyan vált az elmélet széles körben elfogadottá.

A Multiverzum elméletét elsőként Andrei Linde orosz fizikus vetette fel. Szerinte az ősrobbanás után, a felfúvódást megelőző állapotban minden téridő-darab különvált a többitől, és egymástól függetlenül folytatták tágulásukat, felfúvódásukat.

Persze van térkvantum, a tér legkisebb egysége, tehát elvileg véges kellene, hogy legyen az Univerzumok száma, viszont az is elképzelhető, hogy a már nagyobb Univerzumokból folyamatosan válnak le kisebb darabkák, új Univerzumként folytatva. Így elképzelhető, hogy végtelen lesz a számuk. Természetesen ép emberi ésszel felfoghatatlan a végtelen, így kénytelenek vagyunk ilyen esetekben a tudósokra hagyatkozni.

Hogy van-e kapcsolat a végtelen számú Univerzum között, azt nem tudjuk. Elképzelhető lehetőség, hogy féregjáratokon áthaladva másik Univerzumokban köthetünk ki, de felmerült az is, hogy a fekete lyukak szingularitásai is egy másik Univerzumba vezetnek.

Szóval, a fizikusok próbálták megcáfolni a Multiverzum elméletét, de nem sikerült. A legnagyobb reményt a húrelméletekben látták, hiszen ebben látták a legnagyobb reményt arra, hogy megalkossák a mindenség elméletét. Bár az idő előre haladtával ez a remény folyamatosan csökken. Konkrétan abban reménykedtek, hogy az elmélet csak egy Univerzum fizikai törvényeit határozza meg.

Ez azonban nem így történt. Sőt, pont az ellenkezője: 10 az 500.-on számú lehetséges fizikai törvény jött ki. Ezzel a matematikusok nem keveset vesződtek, de gondolom, ezt felesleges is ideírni. Egy, és utána 500 nulla. Elképesztően nagy szám.

Csillagászok, amikor megállapították, hogy Univerzumunk tágul, az is a Multiverzum-elmélet javára játszott, hiszen az elmélet már közel tíz évvel előre megjósolta a felfúvódás végtelenségét. Igaz, egyáltalán nem biztos, hogy örökre tágulni fog, de így is lehet Linde-nek igaza.

Tehát: húrelmélet, csillagászati megfigyelések az ember azon hite ellen, miszerint ő mindennél másabb, ő különleges. Helyénvaló ez, olyan témák kutatásában, mint az Univerzum? Egyértelmű bizonyítékok elhessegetése spekulatív gondolatokkal elfogadható? Úgy tűnik, igen.

Viszont szerencsére az utóbbi években, főleg a húrelméletek sikereinek köszönhetően, a fizikusok elkezdték támogatni a Multiverzum elméletét. Belátták, hogy hiába szimpatikus nekik egy elmélet, attól még nem feltétlenül tükrözi a valóságot.

Álmok nélkül meghalunk!

Álmok nélkül az emberi szervezet nem képes regenerálódni, és mivel e nélkül nem leszünk képesek kipihenni, kialudni magunkat, a szervezetünk egy idő után felmondja a szolgálatot és meghalunk. Legalábbis a kutatók ezt állítják.

Az alvási időszakot több szakaszra bontjuk, az egyik szakasz az, amikor álmodunk, és ezt nevezik R.E.M.-nek. Az R.E.M. egy angol kifejezés rövidítése (Rapid Eye Movement ), ami annyit tesz „gyors szemmozgás”.

EEG REM fázisban.

A légzés ebben az időszakban szabálytalanabb, gyorsabb és kevésbé mély. A szemek mindenféle irányba gyors mozgást végeznek, a végtagok izmai pedig egy rövid időre képtelenek megmozdulni. Az álmok túlnyomó többsége a REM fázisban történik. A kutatások és orvosi vizsgálatok szerint ekkor az agynak azon területei aktivizálják magukat, amelyek a tanulásban, a gondolkodásban, a különböző dolgok megszervezésében vesznek részt. Azonban ebből az REM fázisból a legkönnyebb felébredni, ez gyakran meg is történik velünk, bár ezek az ébredések csak rövid idejűek, szinte alig néhány másodpercig tartanak, de ezekre a reggeli ébredésnél nem is emlékszünk.

A kutatások szerint az REM első szakasza általában az elalvást követő egy-másfél óra után történik. Ezután az alvási szakaszok ismétlődnek. Reggelre már szinte kizárólag NREM („Non-Rapid-Eye-Movement”) – azaz amikor nincs szemmozgás – első és második szakasza történik, valamint a REM szakasz marad hátra. Ha ez utóbbi szakaszt megszakítva ébredünk fel, akkor ez a szakasz az ezt követő napokon hosszabb lesz, egészen addig, amíg a szervezet be nem hozza a lemaradást. Összességében általában az alvásidőnk 50%-át töltjük a REM nélküli alvás 1. és a 2. szakaszában, 20%-át a 3. és a 4. szakaszában, valamint ugyanennyit a REM-ben.

Ezek olyan tudományos dolgok, amikről jó tudni, de ami nagyon fontos, és amiért ezt a kis összefoglalót elkészítettem az, hogy próbáljon mindenki annyit pihenni, amennyit csak tud, mert ezzel magának tesz jót, és valószínűleg lassítja az öregedést is. Ugyanis ismert tény, hogy a kevés alvás rontja az ember teljesítőképességét, és csökkenti az immunrendszer védekező képességét. Az alvásmegvonás, vagy a REM fázis megvonása halálhoz is vezethet. Ahogy öregszünk, a REM szakaszban eltöltött idő fokozatosan csökken.