2019. január 20., vasárnap

A zsidó sátánizmus ( P.I )








A zsidó sátánizmus ( P.I )





7 éve | Tabányi Mihály

"Te, aki feláldozod a gyermeket, nem teheted ezt többé!
Megfeszítésed követeli ember s Isten, hagyd hát abba önként."
Szívem szerint ezt az egész sátánista témát lezárnám azzal a fehívással, hogy 'Emberek, emberek! Itt rohangálnak köztünk a lipótmezei õrültek, akik Lucifert akarják megidézni, néha vért szürcsölnek, gyermekekkel orgiáznak, mániákus keresztre feszítõk és szívet esznek vacsorára. Összekék õket fogdosni és elmegyógyintézetbe zárni, vagy a pokolra juttatni õket, ahová valójában valók.

Gyerünk emberek, kapjuk el õket!" A probléma azonban az, hogy ha követjük a sátánista szekták szálait, akkor a Globális Elit kormányfeletti árnyékhatalmához jutunk, és azt találjuk, hogy a sátánizmus vezetõ kasztja maga a Globális Elit, akiket nem lehet csak úgy elkapni, mert jól körbe barrikádozták magukat.
A világ legbefolyásosabb csoportjaiban megtalálhatók az emberiség legszélsõségesebb elemensei, a sátánisták, akik az ezoterikus és okkult ismereteiket politikai irányításra és perverz élvezetekre használják. És ezek a befolyásos emberek sátánista befolyást gyakorolnak ránk a médián, a szervezett bûnözésen, az oktatáson, a vallásokon és még sok más forráson keresztül.

Nem meglepõ tehát, hogy a sátánista szektákat engedélyezik és támogatják világszerte miközben a valódi spirituális felemelkedést és örökkévalóságot proféciáló szervezõdéseket "szektáknak" állítják be, démonizálják és nyíltan üldözik. "Õrült szektásoknak" állítják be a valódi spiritualitást követõket, pontosan, ahogy "õrült náciknak" állítják be az olyan igazságok kimondóit, akik ellentmondásban vannak a sátánista cionisták, Szabadkõmûvesek, Illuminátusok és a Globális Elit történelemhamisításaival, áltudományaival és álhíreivel.

A Szabadkõmûveség és az Illumináti, két gigászi és közismerten sátánista szekta, akiknek a tagjai ott vannak a kormányainkban, az egészségügyben, a médiában, a jogban és az életünk MINDEN területén, él és virul, miközben kis jóindulatú pozitív befolyást gyakorló spirituális csoportok tagjait bilincsbe verve, nagy nemzetközi publicitások közepette tartóztatják le és záratják elmegyógyintézetekbe.

Ma a sátánizmus a leggyorsabban növekvõ földalatti bûnözõ mozgalom VILÁGSZERTE, és egyenesen köthetõ a nácizmushoz, a terrorizmushoz, a drogkereskeddelemhez, gyermek szexrabszolgasághoz, és az egyre több napfényre kerülõ borzalmas gyermek és nõbántalmazási esetekhez. Sátánisták köthetõk olyan botrányokhoz, mint gyermekek repülõztetése Washingtonba amerikai politikusokhoz szexorgiákhoz, de a jelenleg érvényben lévõ Globális Üldöztetés, Kínzás és Gyilok Program nevû holokauszt és eugenikai tevékenységet is sátánisták és pszichopaták dolgozták ki és mûködtetik

. Sátánizmus köthetõ olyan nemzetközi botrányokhoz is, mint óvodások és kisiskolások csoportos szexuális megrontása úgy Olaszországban, mint Kínában és Amerikában. A sátánista bûnözés tehát természetében a rosszindulatú okkultizmushoz kapcsolódik és egy szélesebb bûnözõ folyamtosság része. A Globális Elit sátánista-pszichopata befolyása, illetve sátánista szekták befolyása alatt állank olyan intézmények VILÁGSZERTE, mint a titkosszolgálatok, a katonaságok, elmegyógyintézetek és kórházak, bíróságok, oktatási intézmények, a szervezett vallás, a tudományok és tudományos kutatások, az egész szórakoztató ipar, úgy a média, mint a film és zeneipar, a kaszinók, a legtöbb nemzetközi mammut részvénytársaság, az Internet, telefon és postai szolgáltatások. És természetesen a tõzsdék, a kereskedelem teljes egésze és a kormányaink. Mindezek után nyilvánvalóan nyíltan foglalkozni kell a sátánizmus és a sátánista befolyás témáival.

A leglényegesebb dolog, amit a sátánizmusról tudni kell az az, hogy a sátánista rituálék célja a Föld energiamátrixának, azaz a kollektív emberi tudat energiamezejének, negatív egynesúlyban tartása. Másként fogalmazva, a sátánizmus célja az emberi kollektív tudat egy romboló kreatívitással történõ negativizálása és primitivizálása.

Jelenleg, ahogy az olvasó ezeket a sorokat olvassa, folyamatban van az emberi faj sátánista beavatása, ami a WTC tornyok felrobbantásával kezdõdött. A terror, a fájdalom, félelem és más borzalmak összességükben traumatizálják az emberiség kollektív tudatát, amikor is az embereknek több irányból és koordináltan megragadják a tudatát/lelkét és mindenféle negatív sátánista és náci nézetekkel és gondolkozással indoktrinálják õket.

Ehhez a sátánista beavatáshoz még hozzá tartozik egy GLOBÁLIS MÉRETÛ sátánista-fasiszta úgy nevezett 'szervezett csoportos zaklató hadsereg', akik a világ népeinek legjobbjait, azaz az ébren lévõket, azokat, akik pozitivizálni tudják az emberi tudatot és ki tudják szabadítani az emberi fajt a primitív, alacsony frekvenciájú börtönébõl, illetve az áltagnál magasabb intelligenciájú erkölcsileg és spirituálisan fejlett termékeny nõket terrorizálják a legõrületesebb sátánista pszichikai fasiszta módszerekkel. Továbbá a beavatáshoz tartozik egy úgy nevezett 'New Age Mozgalom' is, ami a civil lakosság soraiban van kialakulóban és hátulról szintén a sátánista befolyás és irányítás alatt álló katonaság támogatja, illetve a sátánista Szabadkõmûvesség.

A New Age 'spirituális' módszereinek és tanainak célja a Lucifertudat 'harmadik szemének' megnyitása, és egy olyan világba való beavatás, amiben NEM a saját tudatunk, szívünk és lelkiismeretünk irányít minket, hanem a sátáni 'tett és reakció' erõk, ami pontosan az ellenkezõje a pozitív ébrenlévõk isteni véletlenek és Szent Lélek által vezetettségének.

Ezt a beavatási folyamatot maga a világban történõ fájdalom, nyomás és félelem teszi lehetõvé, amire az emberiség tudattalanul olyan folyamatokkal válaszol, ami a Lucifer-tudatba történõ beavatást eredményezi. Mellékesen, a Szabadkõmûvesség istene, azaz Lucifer, megköveteli, hogy a tagok esküt tegyenek gyilkosságok és árulások leplezésére, és ez a New Age filozófiai és mûködési elveibe is be van építve. Az emberi faj sátánista beavatása tehát koordináltan, jól szervezetten történik több szinten, különbözõ katonaság által támogatott mozgalmak, illetve politikusok és a média segítségével.

A Globális Elit célja mindezzel a kollektív emberi tudat olyan mértékû negativizálása, hogy az kibillen a pozitív-negatív egyensúlyból és elindítja az emberiséget egy olyan úton, ami aztán a végsõ Armageddonhoz, azaz Lucifer és a Teremtõ Isten közötti végsõ háborúhoz, és lehetségesen az emberiség önmegsemmisítéshez vezet.

Kihangsúlyozom, mert rettenetesen fontosnak vélem, hogy ez NEM egy természetes, hanem egy tudatosan elõidézett folyamat, amit az emberi faj meg tud állítani és el tud téríteni azzal, hogy kisebb 'szeretet közösségeket' és 'szeretet mozgalmakat' alakít ki, tudatosan pozitivizálva a kollektív emberi tudatot, ami már súlyosan kompromittálva van! Egyébként úgy kell elképzelni az egész beavatási folyamatot, mint egy gigászi sátánista rituálét. A kisebb sátánista szekták, a rituáléik során, amiket jobbára külvárosi vagy falusi telkeken elhagyatott házakban és templomokban tartnak, terrort és negatív energiákat termelnek, amit aztán Lucifer, a halál sötét urának, földi megidézéséhez használnak fel.

Ma pontosan ez történik NAGYBAN! Ezeknek a sátánista rituáléknak a keretében az emberi faj legtorzabb, legdegeneráltabb és legperverzebb egyedei kiélhetik a legobcénebb, sokszor klinikai õrületnek minösülõ perverzióikat. A Lipótmezõ soha nem látott olyan torzszülött õrülteket, mint amilyen a sátánisták között elõfordul.

Mivel a sátánizmus és a rombolóan kreatív magatartás úgy terjed manapság, mint a tûz, ezeknek az erõknek a befolyását nem szabad alábecsülni, mert drámai változásokat indukálnak az emberi tudatban és az egész életvitelünkben. A sátánista befolyás, azaz az állandósult és hosszútávú pszichikai és spirituális támadások, komoly következményekkel járnak: negatívitás, szorongás, idegi kifáradtság, félelem, rettegés, depresszió, az elme összezavarodása, a koncentrációs képességek hanyatlása, spirituális halál, érzéktelenség, és különbözõ biológiai következmények, mint a test sejtjeinek fizikai megsemmisülése.

Okozhat neurotikus állapotokat és okozhatja az olyan társadalomellenes magatartást, mint mások bántalamzása és az embertelenség. Ez a terjedõ sátánizmus és negatív értelembe vett kreatív magatartás és gondolkozás egyébként elsõdlegesen azt a célt szolgálja, hogy negatív energiákat és gondolkozást teremtsenek, kigúnyolják a Teremtõ Isten szavát -mind tettekben, mind pedig szavakban- és fellázadjanak maga Isten, az Örök Szeretet ellen. Bizonyos értelemben ezek a mozgalmak és ezeknek a személyeknek a gondolkozása nem más, mint egy lázadás Isten ellen, ahogy egykoron maga Lucifer is tette. Ám a sátánista szekták és mozgalmak szolgálnak egy más célt is: hogy leplezzék és eltereljék a figyelmet a VALÓDI sátánistákról, azaz a Globális Elitrõl és a tervükrõl, ami jelenleg kibontakozóban van.

És no már most ezek a fickók nem holmi gyerköcök, akik körbe állva azt énekelgetik, hogy 'heil Hitler!' vagy "Sztálint akarjuk!", aztán pedig sátánista szimbólumokat festenek a falra.

Jól tudjuk, hogy a Globális Elit az emberi faj leggazdagabb és legbefolyásosabb kasztja, akik tömeggyilkosságokkal, genocídiumokkal, tudatosan kimanipulált és mérnökölt háborúkkal és forradalmakkal, illetve közönséges rablásokkal szerezték a vagyonukat. Ezek kormányvezetõk, ügyvédek, vallási vezetõk, orvosok, arisztokraták, bírók stb.

Nem olyanok, mint a kis pszeudo-sátánisták vagy keresztények, akik nem hisznek az Istenükben. A keresztények megkeresztelkednek (önhibájukon kívül), de jobbára nem hisznek a Teremtõben, és a kis sátánisták is pontosan ilyenek. Mindkét csoportba tartozó elmegy a saját 'imájára' és végrehajtja a saját rituáléit mindenféle valós meggyõzõdés nélkül.

A kis sátánisták nagy része törvénytisztelõ ember és csak teszik, amit azok a közösségek tesznek, ahová tartoznak, azaz negatívizálják a gondolkozásukat és ezzel az emberi faj kollektív tudatát. De köztük és mögöttük bújnak meg a világunk valódi sátánistái, akik borzalmas cselekedeteket visznek véghez és pontosan tudják mit tesznek.

A világ talán legveszedelmesebb sátánista szektája a Set Temploma, amit egy bizonyos Michael Aqino, alapított San Franciscoban, és amely szektának a kezdõ tagsági bázisa a Sátán Temploma szektából jött át Aqinohoz. Errõl a roppant veszedelmes emberrõl tudni kell, hogy egy liutenant colonel katona, egy pszichikai háborús és pszichotrón háborúzás szakértõ, aki a CIA-nak is dolgozik, elég magas fokú belépési engedéllyel. Emellett doktori fokozata van a politikai tudományokban. Aqino a sötét okkult tudását ezeken a területeken kamatoztatja a Sátán és a Teremtõ Isten közötti végsõ armaggedoni háború elõidézéséhez.

Habár nem tudjuk pontosan, hogy ki voltak azok az emberek, akik megtervezték és jelenleg levezénylik a világszerte érvényben lévõ sátánista-fasiszta Globális Üldöztetés, Knízás és Gyilok Programot, azt a globális holokauszt programot, aminek én is célpontja vagyok, és nem más, mint egy sátánista-fasiszta pszichikai hadviselési program, azt tudjuk, hogy a CIA tervezte a Stázi és a KGB bevonásával, és én gyanítom, hogy Aqinonak némi köze van hozzá valamilyen szinten. Míg a Sátán Temploma például csupán gúnyt ûz a kereszténységbõl, Jézusból és Istenbõl, a Set Templomának hívõi elismerik Sátán valós létezését, mint a Sötétség Hercegét, akinek a neve Set, az egyiptomi alvilág és halál istene.

A szekta tagjai túlnyomó többségükben igen intelligensek és nem is engednek maguk közé bárkit. A vallásuk azt ígéri, hogy magát a személyt ISTEN SZINTRE emeli és megszabadítja a 'szolgaság' minden formájától, beleértve az Isten alá való rendeltségüktõl. Egyértelmûen a Luciferi örök vágy, hogy Istennel egyenrangú erõvé váljon megjelenül ezeknek az embereknek a hitvilágában. Pontosan, mint a Scientológia szekta, a Set Temploma is úgy próbálja elhallgattatni a kritikusait, hogy perbe fogja õket, de mellékesen említve az anyagi forrásokat is sikkasztja.

Ám a valódi sátánista szekták és az azokhoz kapcsolódó alvilági bûnözés kontójára írják a világszerte eltûnõ gyermekek nagy részét is. Nemzetközi szinten 1 millió ember tünik el évente, köztük 700.000 gyermek, akinek egy lényeges százalékát soha nem találják meg. Ezeket a gyermekeket azért rabolják el, hogy egész életüket szexuális rabszolgaságban, pszichikai és fizikai kínzásban éljék. Pedofil láncokban adják és veszik õket, és nem ritkán a saját szüleik bocsátják árúba õket. Az elrabolt gyermekek módszeresen bántalmazva és kínozva vannak, illetve sátánista rituális ceremoniák során áldozzák fel õket olyan emberek, akik a társadalmi hierarchiában igen magasan helyezkednek el, úgy az Amerikai Egyesült Államokban, mint Magyarországon.

Olyan emberekrõl beszélek, mint arisztokraták, politikusok, orvosok, ügyvédek, vallási vezetõk, befolyásos üzletemberek, média sztárok és még sokan mások az élet minden szférájából. Ezeket az elrabolt gyermekeket olyan sátánista módszerekkel programozzák, mint ahogy azt tették a sátánista-náci CIA MK-Ultra programja során, ami lényegében szintén egy sátánista-náci program volt. Brutális kínzásokkal érik el, hogy az áldozatok elméje defragmentálódjon és ne emlékezzenek a tudatosukkal azokra a dolgokra, amiket mûvelnek velük. Az áldozatokat egy ceremónia során összeadják a sátánista szektavezetõkkel, majd egy "sötét társat", azaz egy démoni árnyékot kapnak, ami nem más, mint egy szélsõséges gondolkozásmód, egy agymosás technika, ami nem engedi, hogy túlságosan elkalandozzanak a szektától.

Az áldozatokat általában belekényszerítik, hogy részt vegyenek sátánista rituálékban, hogy végig nézzenek gyilkosságokat, majd segítkezzenek a tetemek elrejtésében. Így biztosítják, hogy a szektatagok ne forduljanak a nyilvánossághoz, mivel maguk is bûnrészeseknek lesznek nyílvánítva. A valódi sátánista szektákban alkalmazott bántalmazás valóban borzalmas: élve eltemetés, fizikai csonkítás, szexuális bántalmazás, a családtagok legyilkolása, kedvenc háziállatok legyilkolása, kényszerített terhesség, majd a született gyermek feláldozása sátánista rituálék során, emberi vérivás, ürülékevés, kannibalizmus a feláldozott áldozatok testén (szívevés), és állandósult megalázás. A lista hosszú, túl hosszú és túl örületes egy normális ember felfogásához. A sátánsita bûnök, mind erõszakosan és rombolók.

A sátánista szekta bûnök leplezéséhez, és ebbõl nyilvánul ki, hogy mennyire jól támogatottak a háttérbõl ezek a szekták, hozták létre a 'Hamis Memória Szindróma Alapítványt'. Több kutató álíltja, hogy ezt az alapítványt csak és kizárólag azért hozták létre, hogy hiteltelenné tegyék azokat az áldozatokat, akik elmenkülnek a sátánista szektákból vagy a sátánizmussal intim kapcsolatokat ápoló CIA sátánista-náci kísérlet programjaiból, és a nyilvánossághoz fordulnak borzalmas agymosás, agyprogramozás és súlyos bántamazás beszámolóikkal.

Pontosan egy CIA ügynök és egy CIA által folytatott sátánista agykontroll program, az MK-Ultra, azon belül is az MK-Monarch, egyik áldozata, állítják könyvükben, hogy ezt a szervezetet maga a CIA hozta létre. Professzor Jennifer J. Fryed a 'Betrayal Trauma' címû könyvében azt meséli el, hogy a saját kollégái a Hamis Memória Szindróma Alapítványnál, kéz a kézben a Globális Elit kezében lévõ médiával, miként próbálták hiteltelenné tenni a kutatásait az elnyomott trauma emlékek terén. Õk nem az egyetlen szakmabeliek, akik állítják, hogy ez a komoly befolyású szervezet csupán egy pszeudó-tudományos szervezet, aminek a szakértõi panelje arra van felhasználva, hogy aláássák azon terápisták és áldozatok szavahihetõségét, akik a nyilvánsosághoz fordulnak sátánista rituális bántalamzással és kíséreltezésekkel kapcsolatosan.

Egy ilyen leplezõ és elhiteltelenítõ szervezet létezése nem is olyan hihetetlen, ha már tudjuk, hogy a sátánizmus szálait követve eljutunk a Globális Elithez, illetve, hogy a Globális Elit áll a CIA borzalmas sátánista kísérleti programjai mögött is. Maga a Globális Elit és Fekete Testvériség szervezetnek több tagja, beleértve államfõket, vettek részt a CIA sátánista-náci kisérleti prgoramjainak áldozatainak a kínzásában és terrorizálásában, illetve különbözõ sátánista rituálékban. A legismertebb ilyen sátánista rituálé a 'Cremation of Care', vagyis a törõdés elhamvasztása, amit egy Bohemian Grove elnevezésû idillien szép helyen tartanak az USA-ban. A naív összesküvés elméletgyártó 'paranoiások' azt gondolják, hogy itt gyûlnek össze minden évben a világ leghatalmasabbjai, hogy összesküdjenek a világ feletti hatalom átvételre. Sajnos tévednek, mert a valóságban ezek a pszichopata, klinikai õrült és sátánista fickók már átvették a világunk feletti hatalmat.

A Bohemian Gorve az a hely, ahol minden évben összegyûlnek politikusok, nemzetközi bankárok, mammut cégek vezetõi, vallási vezetõk és más globális befolyással bíró emberek, ahol aztán sátánista rituálét tartanak egy nagy bagoly elõtt. Ez a bagoly lehetségesen Mulochot vagy Molochot, az ótestamentum egyik halál istenét jelképezi, akinek feláldozták a gyermekeket. Mint ahogy megállapították már többen, nincs hijján a bizonyítékoknak, hogy a rituálék, amiket itt tartanak az õsi babiloni, sumér, kanaáni, fõniciai és karthágói riutálék egy keveréke. Minden bizonyíték arra mutat, hogy a rituálék eredete az õsi egyiptomi Izisz szektában gyökeredzik és a bagoly maga ennek a szektának a jelképe volt. A rituálé közben felcsapó lángok Lucifernek, vagyis a sátának való megadáshoz köthetõk. A ceremónia során egy bábú gyermeket áldoznak fel a bagoly elõtt gyújtott tûzben, miközben a körben álló emberek szexuális nyögések és nyilvánvaló szexuális extázis közepette azt hajtogatják, "csináld, csináld�" és "égessd meg, égessd meg".

Azok, akik részt vettek ebben a rituáléban állítják, hogy a gonosz és a romlottság csak úgy árad ezekbõl az emberekbõl és az egész helyet úgy jellemzik, hogy egy olyan rémálomszerû perverz és pokoli hely, ahol a sátán valóban is lakna. Évek óta keringenek olyan pletykák, hogy a Bohémian Grove területén pedofiliát, gyilkosságokat, nemi erõszakot, orgiákat és emberi áldozatok bemutatását folytatják. Az elmúlt években olyan bizonyítékok láttak napvilágot, amiknek fényében hihetõ, hogy a CIA borzalmas agykontroll programjainak áldozatait ide is szállították, hogy szexuális kínzásoknak és bántalmazásoknak tegyék ki õket. Árva gyermekeket is, fõként fiúkat repítettek a Bohemian Groveba, ahol aztán ezek a közismert nemzetközi politikusok és befolyásos emberek pedofil szexorgiákba és sátánista rituálékba kényszerítették õket.

Az áldozatok beszámoltak egy esetrõl, amikor fejüket csuklyával takaró férfiak egy gyermek tetemet dobtak ki a terület felett repülõ helikopterbõl. Tinédzser fiúkat kényszerítettek homoszexuális rituális nemi erõszakba és sátánista gyilkolásba. A homoszexuális és leszbikus aktivitások közismerten köthetõk a Bohemian Grovehoz és az ott tobzódó esetenként klinikai õrült Globális Elit és Fekete Testvériség tagokhoz, hiszen közönséges prostituáltakat is ide repültetnek néha napján ilyen homoszexuális orgiákhoz.

Egy CIA agykontroll áldozat arról is részletesen beszámolt, hogy a Bohemian Groveban van egy terület, ahol különbözõ 'perverzió szobák' vannak, mint a nekrofilia (vagyis halottakkal való közösülés) szoba, a csoportos gyermekorgia szoba, és más ilyen õrült perverzióknak helyet adó szobák. Ez a nõ volt az, akit a CIA egyik ügynöke szöktetett meg végül és a nyílvánossághoz fordult azzal, hogy amit hallott ezeknek a befolyásos embereknek a szájából az egy végsõ megoldásról szólt, ami nem környezet és légyszennyezés és nem populáció kontroll megoldások voltak, hanem masszív és tömeges genocídiuma az emberiség 'nem kívánatosainak'.

Olyan agykontroll áldozatok, mint Arzona Wilder (The Biggest Secret, magyarul 'A legnagyobb titok'), Cisco Wheeler (The Illuminati Formula to Create an Undetectable Total Mind Control Slave, magyarul 'Az Illuminátusok formulája egy teljesen észrevehetetlen agykontroll szolga létrehozásához) és Brice Taylor (Thanks for the Memories, magyarul 'Köszi az emlékekért') is konszisztensen arról számolnak be, hogy a világunkat uraló felsõ kaszt, beleértve az Illuminátusok felsõ kasztját, sátánista rituálékban vesznek részt, amely során nem ritkán kis gyermekeket gyilkolnak meg, emberi vért isznak és emberi húst, illetve testrészeket fogyasztanak el.

A sátánizmus tehát él és virul és igen komoly befolyással bír az életünkre és a gondolkozásunkra, mivel a Globális Elit irányítása alatt álló nemzetközi médiákban is sok a sátánista pszichopata.

Gondolhatnánk, hogy Jézus megfeszítését követõ üldöztetések után azért legalább azt a sátánista rossz szokást sikerült megfékezni, mint a keresztre feszítés, de a történelemi tények ellentmondnak. A lipótmezei õrült tanok hirdetõit nem lehetett megfékezni még akasztással, máglyára dobálással vagy üldöztetéssel sem. Az alábbiakban összegyûjtöttem néhány sátánista rituális gyilkosság incidenst, amiknek az emléke különbözõ egyházi, bírósági és más forrásokból maradt fenn számunkra:

1. 425-ben megemlékeznek arról, hogy zsidó sátánisták keresztény gyermekeket feszítenek meg.
2. 619-ben azt álítják, hogy zsidó sátánisták kersztényeket vásárolnak, majd azokat meggyilkolják.
3. 1168-ban Glouchesterben gyilkolnak a sátánisták.
4. 1171-ben egy fiúgyermek vált áldozatává sátánistáknak, akiket aztán máglyára ítéltek.
5. 1179-ben párizsi sátánsita zsidók egy Richard Pontoise nevû kisfiút feszítenek keresztre.
6. 1250-ben Spanyolországban sátánista zsidók feszítettek egy keresztény kisgyermeket keresztre.
7. 1255-ben lincolni sátánista zsidók keresztre feszítettek egy keresztény gyermeket. Még a beleit is kiszakították!
8. 1286-ban Bajorországban zsidó sátánisták egy keresztény gyermek vérét csapolták le. Würtzburban ugyanilyen eset fordult elõ, és 1305-ben Prágában is.
9. 1287-ben Ober-Weselben egy Werner nevû kisfú esik áldozatául sátánista szektásoknak, ami miatt elrettentésül 1.000 zsidót végeztek ki. Spierben, Wesztfáliában, Geldern hercegségekben hasonló események történnek. Az elrettentés nem igen sikerült.
10. 1325-ben sátánista zsidók keresztény gyermekek vérét veszik sátánista rituálék során.
11. 1444-ban Angliában, Norwich városában keresztény gyermeket gyilkoltak meg zsidó sátániták.
12. 1475-ben Franciaországban egy Vitale (azaz a leviták rendjébe tartozó fõrangú zsidó nemzettségbõl származó) sátánista és társai raboltak el egy Simon nevû keresztény gyermeket, majd sátánista rituálé során vérét vették. A gyermeket félholtan talpra állították és karjait kitárva keresztre feszítést mimikáltak.
13. 1476-ben egy Salamon nevû sátánista zsidó keresztény gyermeket gyilkolt.
14. 1480-ban Moises és Sardacieus sátánista zsidókat égették meg máglyán egy 7 éves keresztény gyermek meggyilkolásáért.
15. 1485-ben Vicenza tartományból üldözték el a sátánista zsidókat, akiket egy kisgyermek meggilkolásával vádoltak.
16. 1486-ban Segovia városában Picho Salamon rabbi parancsára keresztre feszítettek egy szûz keresztény lányt.
17. 1486-ban Regensburban 5 keresztény gyermek vérét vették a sátánsita szektások. Choppenfeldben pedig egy Mihály nevû 4 éves kisfiút esik rituális gyilkosság áldozatául.
18. 1510-ben sátánista zsidók bevallják, hogy 7 keresztény gyermekert gyilkoltak meg.
19. Zsidó sátánisták egy Dõry Frigyes nevû kisfiút gyilkoltak meg, majd a vérét edényekbe szedték és szétoszttották egymás között.
20. Mária Terézia alatt Holleschu városában gyilkoltak meg egy keresztény kislányt, a sátánista zsidók közül többet felakasztottak.
21. Takáts András 13 éves magyar kisfút gyilkolták meg sátánsita zsidók és vették vérét sátánista rituálékhoz. A gyereknek egy csepp vére nem volt, amikor rátaláltak a holttestére. Egy zsidó kisfiú tett vallomást a saját szülei ellen, aki tanúja volt, hogy vért vették a gyermeknek.
22. 1529-ben szintén Magyarországon Bazin városában Meyerling János 9 éves kisfiút gyilkolták meg sátánisták egy sátánista riutálé során, amikor is vérét vették. A ránk maradt dokumentációkból kiderül, hogy az arcán tizennyolc, a karján tizenhat, a mellkasán harminckettõ, a hátán tizenhét, a lábain tizenkilenc szúras volt, illetve a jobb szeme ki volt szúrva, a torka össze volt roppantva, a nyakára kötött kötél alatt pedig egy nagy vágott sebhely volt látható, ahol a vérét vették.
23. 1579-ben két 7 éves gyermeket végeznek ki Sinerlovicz Joachim és társai.
24. 1650-ben Csehországban, Kadana városában egy Mathias nevû 4 éves kisfiú lett sátánisták áldozata.
25. 1831-ben Szentpéterváron volt egy hasonló gyilkossági ügy.
26. 1840. február 5-én Damaszkuszban egy Tamás atya nevû kapucinert gyilkoltak meg és vették vérét sátánista rituális gyilkolás során sátánista szektisták.

Az emberi történelem telis teli van effajta borzalmas sátánista bûnökkel, amik a mai napig folytatódnak, sõt talán még jobban, mint valaha is az emberi történelem során. 2003-ban Irakból olyan fényképek láttak napvilágot, amin fekete csuklyába öltöztetett irakival keresztre feszítést szimuláltattak a kivégzõi. A mögötte lévõ falon kilött agyvelõ és vér figyelhetõ meg. Emellett, ami ma történik lényegében az nem más, mint az emberi lélek és magasabb tudat, azaz a krisztustudat, végsõ keresztre feszítése egy globális sátánista beavatással.

Forrás: 
Link



Hogyan öljünk meg gojokat és befolyásoljunk embereket





Magyarország valódi urai; a végrehajtók 1.



Shooter (el Tirador) 1-2




Pálffy István Betiltott Jegyzete





A zsidók siratófalnak használják a reptéri falat Ferihegy 1-





Kínos Clinton-konteók (részletek






Régi jó szokásunkhoz híven (és számos olvasó kérésének megfelelően) most is alkalmat biztosítunk arra, hogy itt, a Konteóblogon kommentelhetővé tegyük azt a cikket, ami a legutóbbi (és valószínűleg a legutolsó) konteókönyv exkluzív anyaga. A Konteó3 ilyen szempontból eltér az elődeitől, hiszen két olyan írást is tartalmaz, amely nem jelent meg itt a blogon. Az egyik ilyen a Kínos Clinton-konteók címet viseli. Ahogyan az előző, hasonló két cikkel is történt (a Konteó1-ből a körmendi gyerekgyilkossággal foglalkozóval, illetve a Konteó2-ből a Balla Irma haláláról szólóval), most is csak részleteket közlünk; aki az egészet el szeretné olvasni, annak a könyvet ajánljuk.
Lássuk tehát, miről is szólnak a Clinton-konteók, vagyis azok a több évtizedes híresztelések, amelyek szerint az egykori elnök-házaspárnak köze volt több tucat, Bill és Hillary közvetlen környezetéhez tartozó ember nehezen magyarázható halálához.
1979-ben a Clinton házaspár résztulajdonosa lesz egy ingatlanfejlesztési cégnek, a Whitewater Development Corporationnek, amely azt tűzte ki célul, hogy az arkansasi Flippin városka melletti kilencven hektáros külterület belterületté minősítésével egy üdülő- és lakóparkot építsen a White River folyó partjára. Hosszas, évekig tartó totojázás után az első látásra ragyogónak tűnő üzlet végül meghiúsul (úgy látszik, az elmaradott USA-ban egy kormányzó és egy menő jogász is kevés volt a projekt megtámogatásához), a felvett, több tízmillió dollárra rúgó állami hitelek szőrén-szálán eltűntek, a nyomozók érzékeny orra pedig intenzív sikkasztásszagot érzett. Clintonék persze tagadták, hogy bármilyen törvénytelenségről tudomásuk lett volna, a másik társtulajdonos házaspár (Susan és James McDougal) pedig végül elvitték a balhét. Mindketten börtönbüntetést kaptak, Jim nem is keveset: 81 évet mért rá a bíró.
Később (1998-ban) a börtönből Jim vádalkut ajánl az ügyészségnek: büntetése csökkentéséért cserébe mindent elmond az akkor már elnök Bill Clinton és neje Whitewater-szerepéről, ráadásul bizonyítékokat is szolgáltat arról, hogy ők is nyakig benne voltak a csalással fűszerezett sikkasztássorozatban. Kenneth Starr nyomozóügyész erősen hajlott is az üzletre, de mit ad isten: még mielőtt aláírták volna a megállapodást, szegény, akkor 57 éves Jim hirtelen szívrohamot kap a magánzárkájában, s már nem tudnak rajta segíteni.
[…]
A különböző konteós listákon mintegy hatvan-hetven eset szerepel, amelyek közül a korrektség jegyében kirostáltam azokat, amelyek nyilvánvalóan erőltetettek, illetve azokat is kiszórtam, amelyek megtörténtét legalább két, egymástól független forrás nem erősítette meg. Figyelem, egy csomó név következik, de névsort nevek nélkül sajnos nem sikerült összeállítanom, pedig kétszer is megpróbáltam.
[…]
Judi Gibbs, 1986 január
A Penthouse című színes, szélesvásznú férfimagazinban is szereplő művésznő főállásban egy arkansasi luxusbordély üdvöskéje volt, s törzsvendégei között gyakran felbukkant egy, az akkori kormányzóhoz kísértetiesen hasonlító úriember. Judi sajnos elkövette azt a hibát, amit számos kolléganője: rejtett kamerával felvételeket készített nevesebb kuncsaftjai látogatásairól, majd ezek eredetijének átadását néminemű készpénz átadásától tette függővé, amit bolygónk valamennyi büntető törvénykönyve zsarolásnak nevez és büntetni rendel. Hogy pontosan mi is történt, talán soha nem fogjuk megtudni, mindenesetre egy zimankós hajnalon Judi benn égett a lakásában, két lépésre a nyitott teraszajtótól.
[…]
Conway LeBleu, Steve Willis, Todd McKeehan és Robert Williams, 1993 február
A szövetségi alkohol-, dohány- és fegyverellenőrzési hivatal, az ATF négy ügynöke akkor vesztette életét, amikor a rendfenntartók megostromoltál a hírhedt texasi szekta, a David Koresh által vezetett szélsőséges ádventisták fegyveresen ellenálló híveit egy Waco melletti tanyán. Önmagában az nem meglepő, hogy amerikai rendőrök olykor meghalnak a bűnözőkkel folytatott fegyveres összecsapásokban, az viszont igen, hogy az 1993 februári lövöldözésben mintegy 90 ügynök és rendőr vett részt, de mind a négy rendőr-áldozat Bill Clinton egykori testőre volt, még kormányzó korából. És az is szokatlan, hogy szemtanúk szerint mind a négy halott közelről kapott fejlövést, mintha kivégezték volna őket, márpedig szektatag ilyen közel nem jutott az ügynökökhöz.
[…]
Vincent Foster, 1993 július
Bill gyermekkori jóbarátja, Hillary egykori arkansasi ügyvédtársa, majd a Fehér Ház jogi tanácsadó testületének helyettes vezetője, Clinton elnök legközelebbi munkatársainak egyike. Alig hat hónappal kinevezése után Vince szétlőtt fejű holttestét egy virginiai közparkban találják meg, a hivatalos vizsgálat szerint öngyilkos lett. Zsebében egy darabokra tépett, hiányos, búcsúlevélként elkönyvelt lemondó nyilatkozatot lelnek. A papírlapon aláírás nem volt.
[…]
Stanley Huggins, 1994 június
Hillary hajdani jogászkollégája, aki a Whitewater-ügy egyik szálát vizsgálta. Állítása szerint egy 300 oldalas összefoglaló jelentésen dolgozott, amelyet elkészülte után az ügyészségnek szándékozott átadni. Egy memphisi szállodai szobában találnak rá, a halál hivatalos oka szívelégtelenség és vírusos hörghurut. A felesége későbbi beszámolója szerint a halála éjszakáján valakik betörtek otthonukba és minden feljegyzését elvitték.
[…]
Huszonhat ember halt meg tizennyolc olyan esetben, amelyek mindegyikénél kizárták Clintonék érintettségét, sőt, a legtöbb esetben az idegenkezűséget is.Tizennégyen balesetben, öten ismeretlen kezétől gyilkosság áldozataként, négyen betegségben és hárman öngyilkosság következtében hunytak el.
[…]
Az angolul nemes egyszerűséggel csak Clinton Body Count-nak, azaz Clinton-féle holttestszámlálásnak nevezett felsorolás első (később kibővített) változatát egy William Edwin Dannemeyer nevű, alig egy évvel korábban leköszönt kaliforniai republikánus kongresszusi képviselő állította össze 1994-ben.
[…]
Aztán színre lépett egy Linda Thomson nevű indianapolisi jogász, nehézsúlyú konteós és középszerű filmproducer, aki az Új Világrend esküdt ellenségeként már ezt megelőzően is letette névjegyét az összeesküvés-elméletek asztalára. Linda nagyon nem kedvelte az USA kormányát és Bill Clintont (és most rettenetesen finoman fogalmaztunk), úgyhogy lecsapott a Dannemeyer-listára, mint gyilkos bálna a beteg fókára. Kreatív lényként még nyomozott egy kicsit, majd kiegészítette ezt jónéhány névvel, történettel és összefüggéssel.
[…]
Vannak ugyan véletlenek, de ami sok, az sok. Bill és Hillary már a hetvenes évek végén megmutatta, hogy skrupulusok nélküli, a saját érdekeiket minden és mindenki elé helyező, törtető és lelkiismeretlen páros, akik sohasem riadtak vissza attól, hogy mások tönkretétele, akár ezek élete árán is érvényesítsék akaratukat. Ahogy egyre feljebb és feljebb került a társadalmi hierarchia lépcsőfokain, ahogy egyre befolyásosabb és magasabb pozícióba kerültek, úgy váltak egyre gátlástalanabbakká és félelmetesebbekké, bármit is sugallt a mosolygós, jópofa, könnyed és fiatalos elnöki páros imázsa.
[…]
Hogy lehet az, hogy például Paula Jones, aki feljelentette Clintont szexuális zaklatásért, megúszta élve? Vagy az a Monica Lewinsky hogy van még mindig életben, aki miatt az elnök majdnem elvesztette hivatalát? Ép ésszel tényleg el lehet hinni, hogy az USA teljes igazságszolgáltatási rendszerében, az arkansasi rendőröktől a washingtoni ügyészeken át a kaliforniai bírákig kizárólag olyanok dolgoznak, akiket Clintonék vagy lefizettek, vagy megfélemlítettek?
xxx  XXX  xxx
Ezek voltak hát a részletek a 3200 szavas cikkből. Mint mindig, most is a véleményedre vagyunk kíváncsiak. Pörgesd fel a nyomozói és értékelő-elemzői képességeidet, valódi konteósként illeszd össze a kirakós játék darabkáit és oszd meg velünk a következtetéseidet. És ha eddig nem tetted volna meg, egészítsd ki a trilógiát a téglavörös kötettel!


Ajánló – A Kennedy-gyilkosság elhallgatott története





borítóTudjátok, hogy nem szoktam orrba-szájba olvasnivalót ajánlani, már úgy értem, hogy a konteókönyveken kívül.
Most azonban kivételt teszek, s főként (de nem kizárólag!) azon kollégákra gondolva, akik az elmúlt ötszáz év egyik legtöbbet emlegetett, agyonelemzett, és ennek ellenére (vagy talán éppen ezért) a legtöbb vitát kiváltó gyilkossági ügyével szeretnek bibelődni. Igen, Kennedy elnök haláláról beszélek, amiről annó mi is írtunk egy dupla posztot. Nos, aki úgy gondolná, hogy minden lehetséges verzió felmerült már, az is meg fog lepődni, mert Lamar Waldron (amerikai történész és író) tud újat mondani még ezzel a többezerszer lerágott konteócsonttal kapcsolatban is.
A szerző személye is megérne egy misét, hiszen úgy húszegynéhány éve csupa olyan témára pörög rá, amelyek a konteósokat is foglalkoztatják. A JFK-gyilkosságon kívül Martin Luther King élete és halála is erősen felkeltette az érdeklődését, s a CIA, az FBI és a szervezett bűnözés kapcsolatairól is kiderített egy csomó olyan dolgot, amivel sem Langleyben, sem a washingtoni Hoover-épületben nem fognak büszkélkedni az illetékes gumitalpúak, de írt ő könyvet arról is, hogy Castrót miként próbálták – közel húsz éven keresztül – eltenni láb alól az amerikai demokrácia védelmezői (erről is van poszt a Tiborublogon).RFK_JFKDe most foglalkozzunk egy kicsit a pár hete magyar nyelven is megjelent legújabb kötetével, amelyben olyan információkat tár a nagy nyilvánosság elé, amelyek után két évtizedig nyomozott. Lamarnak elég combos kapcsolatai lehetnek mindenféle archívumban, mert a könyvben olyan dokumentumokat is kielemez és olyan embereket is megszólaltat, amiket/akiket eddig nem igazán volt alkalmunk közelebbről szemügyre venni. Anélkül, hogy túlzásba vinném a spoilerezést, felhívom a figyelmeteket olyan szereplőkre, akikről elég keveset olvashattunk, s ha fel is merültek már a dallasi merénylettel összefüggésben, olyan konkrét bizonyítékok eddig nem álltak rendelkezésre, amelyek vitán felül demonstrálnák közüket az elnökgyilkossághoz.almeidaOtt van például Juan Almeida Bosque, a legmagasabb rangú feketebőrű (ugye ő nem afro-amerikai?) kubai katona, aki évtizedekig a harmadik legbefolyásosabb havannai vezetőnek számított. Vagy megemlíthetjük Carlos Marcellót, a New Orleans-i maffia első számú főnökét, akinek személyes elszámolnivalója is volt a Marc_Traf2Kennedy-fivérekkel. A könyvből én például egy szekérderéknyi új infót tudtam meg OswaldrólJack RubyrólJimmy Hoffáról és a többi gézengúzról is, arról nem is beszélve, hogy sem a CIA-ről, sem J. Edgar Hooverről egy szikrányival sem lett jobb a véleményem, sőt.
Azt például tudtátok, hogy a Kennedyek 1963. december másodikára egy újabb inváziót terveztek Kuba ellen? És hogy Juan Almeida bevállalta, hogy ezzel párhuzamosan félreállítja Fidelt? Vagy hogy Dallas előtt Tampában és Chicagóban is megszerveztek egy-egy merényletet, amelyeknek a forgatókönyve kísértetiesen hasonlított a későbbi (ezúttal sikeres) texasira? 
A fentiekből rájöhettetek, hogy a (Lamar Waldron-féle) megfejtés nem kínál eget és földet megrázó új verziót. Nem fog kiderülni, hogy a jeti vagy egy irányított gömbvillám ölte volna meg JFK-t, s az sem, hogy a megrendelő az emberarcú Kádár János vagy a második világháborút túlélt Adolf Hitler lett volna.bűvös golyó Semmi ilyesmire ne számítsatok, csak a nagypolitika és a szervezett bűnözés, továbbá a titkosszolgálatok összefonódásának és kapcsolatainak újabb és újabb, megcáfolhatatlan bizonyítékaira, amik – ha nem is döbbentenek meg egy harcedzett konteóst – arra tökéletesen alkalmasak, hogy az ember mostantól még nagyobb gyanakvással figyeljen mindent, ami a mindenkori politikai elit és ennek gumitalpúi irányából érkezik. 
Természetesen csak és kizárólag az USA-ra gondolok, amikor ilyen sommásan fogalmazok.Száz szónak is egy a vége: A Kennedy-gyilkosság elhallgatott története (Akadémiai Kiadó, Budapest, 2014, 525 pp, ISBN 9789630595216) pont a megfelelő arányban ötvözi a dokumentumregény és a tudományos munka ismérveit, boncjkvs a 10 oldalnyi bibliográfia további ötleteket ad mindazoknak, akik a könyvben megfogalmazottak irattári vagy más forrásaira is kíváncsiak. És kiemelném a fotómellékletet is, ahol olyan képeket is találtam, amelyeket máshol nem.
Röviden ennyit szerettem volna elmondani ezen a kellemetlen, nyirkos estén. Ha olvastad a könyvet, vagy a témához lenne kommentelnivalód, ne fogd vissza magad. Azt persze ne kérdezd meg, hogy Lamar Waldront kik fizetik, mert nem beszélhetek róla.






Zsidó atom




Amikor 1986. október ötödikén a londoni The Sunday Times (Mordeháj Vanunu izraeli technikus azóta is tisztázatlan eredetű lelkiismereti rohamának következtében) exkluzív fotókkal illusztrálva világgá repítette a hírt, mely szerint a zsidó állam „nukleáris arzenállal” rendelkezik, valójában senki nem  lepődött meg, talán csak a Sin Bét. De ők nagyon.Az izraeli biztonságpolitikai gondolkodás (roppant pragmatikus és rugalmas lévén) kevés megkerülhetetlen alaptétellel rendelkezik, de ezek alfája és omegája a következő: a Soá (mifelénk inkább holokauszt néven ismerjük) tapasztalatai feljogosítják a zsidó államot, hogy fennmaradása érdekében bármilyen intézkedést, erőt, eszközt vagy módszert igénybe vegyen.  És ebben az esetben a “bármilyen” szót szíveskedjetek szó szerint, nagyon-nagyon komolyan venni. A zsidó humor világhírű ugyan (a legjobb zsidó vicceket például zsidóktól hallottam), de amikor a fennmaradásukról van szó, nem szokták a térdüket csapkodni a röhögéstől.










A fenti axiómának megfelelően 1949-ben az akkor alig egy éves izraeli hadsereg létrehozza a Hemed Gimel kódnevű alakulatot, melynek egyedüli feladata, hogy a barátságosnak egyáltalán nem mondható, dél-judeai Negev sivatagban geológiai kutatásokat végezzen, esetleges uránium-lelőhelyekre vonatkozóan. Uránt nem találtak ugyan a két évig tartó keresés során, de a helyszín nagyon megtetszett az illetékeseknek – a katonák esztétikai érzéke néha igen furcsa eredményeket bír produkálni.1952-ben a legnagyobb titokban létrehozzák az Izraeli Atomenergia Bizottságot, melynek vezetője, David Bergmann kémikus egy kormányülésen kimondja azt, amit addig senki nem tartott ízlésesnek: „az izraeli atombomba a legbiztosabb garancia arra, hogy többé senki nem fogja a zsidókat juhnyájként a


vágóhídra terelni”. A jelszót kiadták, Weizmann elnök (szintén vegyész) rábólintott, s az izraeli atomprogram kezdetét veszi.
A már említett Negev sivatagban (mintegy nyolc kilométerre délre a kifejezetten észak-afrikai bevándorlók számára létrehozott Dimonakisvárostól) jelentős francia támogatással elkezdik építeni azt a nukleáris kutatóközpontot, melynek létezése, valamint a falai között folyó munka mibenléte közel harminc évig egyike volt a Közel-Kelet – amúgy számos – rejtélyének.
Pletykák és híresztelések fel-felröppentek, de konkrétumot (Vanunu fellépéséig) senki nem tudott (illetve nem akart) mondani. A projekt komolyságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy külön állami titkosszolgálatot (körülbelül a huszadikat Izraelben) hoztak létre a létesítmény biztonságának garantálására, valamint a szükséges (tudományos és katonai) információk beszerzésére, elemzésére és értékelésére. Ez volt a Lekem, melynek eufemisztikus neve így szólt: Tudományos Kapcsolatok Irodája.
A Lekem annyira a szívén viselte a tudományos kapcsolatokat, hogy 1959 elején például két oslói ügynöke létrehozott egy Noratom nevű norvég fedővállalkozást, amely két év leforgása alatt mintegy húsz tonna nehézvizet vásárolt brit állami cégektől – gondolom, elhitették a britekkel, hogy a fjordok utántöltéséhez kell.Az izraeliek mély konspirációját mi sem jellemzi jobban, mint hogy az USA is csak 1959-ben szerzett róla tudomást, egy U2-es kémrepülőgép által készített fotók alapján. Miután Tel Aviv különféle, roppant gyenge, ám annál fantáziadúsabb magyarázatokkal próbálkozott (kohászati kombinát, mezőgazdasági kutatóintézet, textilgyár, festéküzem), 1960 decemberében az izraeli államfő megsúgta Eisenhowernek: Dimonában békés célú nukleáris tevékenység folyik. Ki-zá-ró-lagbékés célú! – hangsúlyozta Ben Gurion tagoltan, majd őszintén (olyan őszintén, ahogy csak a magas beosztású politikusok és a televíziós távgyógyítók tudnak) az amerikai elnök szemébe nézett.









A hatvanas évek elején Charles de Gaulle megpróbálta rávenni Ben Guriont, hogy a dimonai létesítményt nyissák meg a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ellenőrei előtt, de Izrael csak amerikai felügyelők beutazását engedélyezte, az ellenőrzési szándék előzetes bejelentésének feltételével. A hatvanas években hét alkalommal látogattak amerikai szakértők a kutatóközpontba, és megállapították, hogy szigorú értelemben vett tudományos célok nem indokolják az ott szemügyre vett reaktor méreteit és kapacitását, de olyan egyértelmű, katonai célú felhasználásra utaló jelekre, mint például a plutónium-dúsítás, nem bukkantak.









A CIA egyik, csak az elnöknek szóló jelentése 1968-ban (többek között Teller Edére, mint forrásra hivatkozva) megállapította, hogy „technológiai értelemben Izrael készen áll az atombomba elkészítésére”; utólagos vélekedések szerint már a hatnapos háborúra elkészült az első példány, de bevetésére – szerencsére – nem került sor.
A hetvenes-nyolcvanas évek a viszonylagos nyugalom jegyében teltek, már ha nem számítjuk a havonta ismétlődő, abszurd színházi előadáshoz illő párbeszédet, amit nagyképűen stratégiai kétértelműségi politikának is neveznek, s amely nagyjából így foglalható össze:

Újságíró, békeharcos, környezetvédő, állampolgár, stb.:
 Szeretnénk világos és egyértelmű választ arra a kérdésre, hogy rendelkezik-e Izrael nukleáris fegyverrel?
Izraeli illetékes: Mi a legvégsőkig kitartunk a konfliktusok tárgyalások útján történő rendezése és megoldása mellett. Köszönöm az érdeklődést és jó étvágyat a pogácsához.
Izrael mindig is nagyszerű kapcsolatokat ápolt a Dél-Afrikai Köztársasággal, különösen azokban az időkben, amikor még a Johannes Vorster és Pieter Bothaneve fémjelezte, csúnya-csúnya apartheid-rendszer tombolt arrafelé. A hetvenes években a műholdak többször is furcsa villanásokat fotóztak a fekete kontinens déli csücskeiben, amelyek elemzése során nem zárták ki az izraeli-dél-afrikai közös kísérleti atomrobbantások lehetőségét.
Azt mondjuk nem tudom elképzelni, hogy egy villanásból hogy lehet a zsidó háttérre következtetni, hacsak abból nem, hogy a kísérletezők (az antiszemiták bosszantására) direkt Dávid-csillag alakúra koreografálták a gombafelhőt, mint annó budapesti kollégáik a hamburger alakú augusztus 20-i tűzijátékot.
Az állóvízbe – amint azt a bevezetőben is említettük – Mordeháj Vanunu dobott egy jókora kavicsot ’86-ban, amikor pár tucat, általa készített fényképpel alátámasztott riportot adott a The Sunday Times-nak Dimona valódi arcáról. 
A marokkói születésű technikus lépésének valódi mozgatórugóját igazából azóta sem lehet ismerni, noha politikusok, elhárítók és elmegyógyászok éveken keresztül egyaránt próbálkoztak feltárásával. A Moszad azonban nem teketóriázott: egy 
Cindy fedőnevű ügynöke (26/172/60, 86-60-84) két nap alatt elcsábítja a meggondolatlan, és a szervezetét ért tesztoszteronfröccstől ideiglenes csőlátásban szenvedő Vanunut, Londonból Rómába csalja, majd az olasz fővárosban egy különítmény elrabolja és Izraelbe viszi, ahol halmazatban 18 évet kap hazaárulásért, államtitoksértésért és hülyeségért.
Mordehájról, erről a született lúzerről és fundamentalista keresztényről (igen, áttért egy 2-3 ezer évvel fiatalabb, általa korszerűbbnek vélt vallásra) különben majd készül egy speckó poszt, ha ráérek.
Rengeteg szakértői és zsurnalisztikai találgatás látott (és lát máig is) napvilágot arról, hogy Izraelnek hány bombája is lehet; a legvalószínűbbnek a 120-180 közötti szám tűnik, hatóerőben pedig a 30-100 kilotonna (darabonként); a 14 méteres, 25 tonnás kezdősúlyú Jerikó-2 föld-föld rakéták hatósugarába (1400-1600 km) pedig a potenciálisan kellemetlenkedő államok nagyjából beleférnek.
Manapság, amikor az iráni atomprogram miatt a Közel-Keleten elég nagy a nyugtalanság, érdekes párhuzamokat lehet felfedezni Tel Aviv és Teherán egykori és mai kommunikációjában (noha ezt a hasonlatot mindketten élénken kikérnék maguknak). Már csak egy bevállalós iráni technikus hiányzik, hiszen a Timesnak napjainkban is van vasárnapi kiadása.






Alapítvány-konteók






gatesnyitNem, még mielőtt a scifi-rajongók belelkesülnének: nem az Asimov-féle cuccról lesz szó, sajnálom…
Aranyvasárnap közeledtével, a karácsonyi hangulat egyre intenzívebbé válásával a való világban (és itt, a neten egyaránt) naponta többször találkozhatunk olyan felhívásokkal, amelyek a különféle, nemesebbnél nemesebb célokra történő adakozást propagálják. Számtalan szervezet, alapítvány, állandó vagy ideiglenes csoportosulás próbálkozik azzal, hogy (a nélkülöző családoktól a hajléktalanok ügyén keresztül a beteg gyermekekig terjedő szomorú skála minden egyes pontját érintve) pénzt vagy egyéb hozzájárulást kérjen tőlünk, hiszen mindenki tudja, hogy ilyenkor mindenki fogékonyabb a karitatív témákra.
Azt pedig mindenki hallotta, hogy három héttel ezelőtt Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója lemondott a családja FB-részvényeinek 99 százalékáról, s ezeket egy olyan alapítványnak adta át (illetve fogja átadni), melynek céljai között nem kisebb dolgok szerepelnek, mint az esélyegyenlőség támogatása, az orvostudomány fejlesztése, illetve az információszabadság kiteljesítése.
A Konteóblog igazgatótanácsa (túl azon, hogy kinyilvánítja elkötelezettségét az előzőekben felsorolt, nemesebbnél nemesebb ügyek mellett) mindezek ellenére úgy döntött, hogy idei karácsony témánk kiválasztásakor szakít a fősodorral, s a blog Alaptörvényének 821. szakasz t.) alpontjának 47. bekezdése értelmében (valamint Szervezeti és Működési Szabályzatának 1969. paragrafusában kapott felhatalmazás alapján) egy kis kavicsot dob a mindent elborító szeretettengerbe, apró egyenetlenségeket generálva ennek tükörsima felületén.
Hölgyeim és uraim, mai posztunkban egy kicsit közelebbről megvizsgáljuk a Zuckerbergéhez hasonló lépések lehetséges hátterét.
Amikor azt mondom, hogy a „Zuckerbergéhez hasonló”, mindössze emlékeztetni szeretnék minden olvasót, hogy nem Mark barátunk találta fel a melegvizet. Közel húsz évvel ezelőtt Bill Gates márbg1létrehozta a saját alapítványát (akkor még William H. Gates Foundation néven), s ezzel lefektette az általa, illetve befektetési tanácsadói által kitalált üzleti modell alapjait, majd ezt követően 2010 nyarán (Warren Buffett multimilliárdos kollégájával együtt) bejelentették, wb1hogy gyakorlatilag a teljes vagyonukat jótékonysági célokra fordítják. Ezzel a lépéssel a Bill & Melinda Gates Foundation alaptőkéje egycsapásra 38 milliárd dollárra nőtt, 2015 márciusára pedig már elérte a 46 milliárd dollárt.
A hozzánk hasonló halandók az ilyen nagy számokat nem igazán érzik, de úgy talán kézzelfoghatóbb, ha azt mondom, hogy ez nagyobb, mint Szerbia egyéves GDP-je, a miénknek pedig kábé az egyharmada.
Bill és Warren lépése divatot teremtett: az elmúlt öt évben becslések szerint mintegy száz (dollár)multimilliárdos adományozta vagyona 20-50 százalékát jótékonysági célokat megfogalmazó alapítványoknak (ez világszerte körülbelül 400-450 milliárd dollárt jelentett). A sajtó (nagyon kevés kivétellel) természetesen hanyattvágta magát a nagylelkűség, az önzetlenség és az emberiesség ilyen fokú megnyilvánulásától, elcsukló hangú tévébemondók és párás szemű újságírótanoncok sorolták, hogy ennyi pénzből hány éhező elé kerül kenyér, hány liter ivóvizet tudnak szétosztani, hány embert tudnak beoltani és hány kisgyerek fog életében először fedél alatt aludni. Félre ne értsetek, nagyszerű dolgok ezek, de azért konteós az ember, hogy megpróbáljon bekukkantani a színfalak mögé, feltérképezni az első blikkre talán láthatatlan mozgatórugókat.
wbbg










1.) A rugók


Lássuk tehát, mi késztetheti a világ leggazdagabb embereit arra, hogy vagyonuk szabad szemmel is látható hányadát karitatív célokra fordítsák.

1.1.) Az adómentesség


Az Egyesült Államok törvényei szerint a karitatív célú adományok összege leírható az adóból, valahogy úgy, mint ahogy idehaza is az ominózus 1 + 1 százalék, csak odaát nincs felső határ. Ez azt jelenti, hogy az adományozó egy huszáros lépéssel kivonja azdonat1 általa adóként befizetendő összeget a költségvetésből (ahová a lóvé kerülne), s így a közpénzből egycsapásra magánpénz lesz. Ráadásul abban az esetben, ha egy önmaga által létrehozott alapítványnak utalja át, gyakorlatilag semmi más nem történik, mint az, hogy az egyik zsebéből a másikba pakolja át, és nem Uncle Sam fogja eldönteni, hogy mire költessék, hanem az adományozó.

1.2.) Az üzlet

A jótékonykodással foglalkozó alapítványok adómentesen vásárolhatnak és fektethetnek be. Ha tehát mondjuk valamelyik hasonló szervezet (az emberiség életminőségének és egészségi állapotának javítása címen) felépít egy kórházat, s azt felszereli a legkorszerűbb orvosi eszközökkel, ezt minimum 10 százalékkal olcsóbban teheti meg, mint bármelyikcharit másik beruházó. De gondoljuk csak el, micsoda forgalmat generálna mondjuk a Microsoftnak, ha a Gates Alapítvány úgy dönt, hogy teszem azt ötszázezer, Windows-zal ellátott laptopot vásárol a nélkülöző indiai gyerekeknek. Vagy mennyivel ugranak meg a Facebook hirdetési bevételei, ha Zuckerberg alapítványa (az információhoz való szabad és egyenlő hozzáférés nemes eszméjére hivatkozva) adómentesen tényleg beüzemeli azokat a drónokat mz1és műholdakat, amelyek ingyenes internetes hozzáférést fognak biztosítani a már említett nélkülöző indiai gyerekszázezrek számára is, akik Bill jóvoltából ugye már rendelkeznek laptopokkal.

És mi történik, ha mondjuk (tök véletlenül) Zuckerbergék a Microsofttól vásárolnak szoftvert százmillió dollárért, Gates-ék pedig Facebook-részvényeket ugyanennyiért? Mert az alapítványok gazdálkodnak is, semmi nem tiltja nekik azt, hogy befektessenek.
Ha már befektetésekről beszélünk: tudjátok, melyik az a három (amerikai központú, de multinacionális) óriáscég, melynek részvényeibe a Gates-alapítvány előszeretettel fekteti az éppen nélkülözhető pénzét? Hát a génmódosított termékeiről hírhedt Monsanto, a Rockefeller-féle Standard Oil utódja, az ExxonMobil, illetve a világ legnagyobb árbevételű cége, a hipermarketeket és diszkont áruházakat működtető Walmart.csalfa

1.3.) A családi érdek

Ha egy ember meghal, alapesetben minden ingó és ingatlan vagyona az örökösökre száll: túlélő házastárs, gyerekek, unokák, esetleges oldalági rokonok. Ezek között lesz olyan, aki jól sáfárkodik a cuccal, tovább gyarapítva azt, de óhatatlanul akadnak olyanok is, akik nem értenek a pénzhez, elisszák a kápét (és még az üres üvegeket se viszik vissza), hülye befektetési döntéseket hoznak, elkártyázzák vagy elrulettezik a rájuk eső részt, s ilyenkor az örökhagyó csak forog a sírjában, mert mást akkor már nem nagyon tehet. És akkor nem is beszéltünk az egyes országokban eszement arányú örökösödési adóról és/vagy illetékről, amelyek rossz lovetta1esetben három-négy generáció múlva a legnagyobb vagyont is képesek elolvasztani.
Mi tehát a megoldás? Az ember létrehoz egy jótékonykodással foglalkozó alapítványt, átutalja ennek a vagyona 90%-át, majd ügyesen úgy intézi, hogy a kuratórium elnöke (vagy más kulcsembere és egyéb irányítói) lehetőleg mindig az ő leszármazottai legyenek. Ezután nincs más tennivalója, mint hátradőlni és feltűnésmentesen dörzsölni a kezeit: minden gyerekét, unokáját és dédunokáját jólfizető, stabil állás várja.
Innen jut eszembe: a Forbes idei listája szerint megint Bill Gates lett a világ leggazdagabb embere. A második egy maxikói arc (Carlos Slim), a harmadik pedig a már itt is szóba került Warren Buffett. Zuckerberg csak a 16-ik, de komoly összegben mernék fogadni, hogy jövőre jobb helyezést fog elérni.

1.4.) A piac befolyásolása

A maga több tízmilliárdos vásárlóerejével egy Gates- vagy Zuckerberg-alapítvány valami elképesztő módon képes befolyásolni a piacot. Gondoljunk csak bele: ezek kuratóriuma fogja eldönteni, globhogy a védőoltási világprogram keretein belül melyik gyógyszergyártó cégtől vásárolják meg tízmilliószámra a sárgaláz, a tetanusz vagy az influenza elleni vakcinákat, honnan veszik a víztisztító berendezéseket és milyen forrásból szerzik bebp99 az étkezési célú gabonát vagy a tartósított élelmiszert tartalmazó egységcsomagokat. Évente dollármilliárdokról döntenek, s ezek a döntések cégek és cégcsoportok jövőjére (indirekt módon emberek százezreinek, millióinak munkahelyére, szociális biztonságára) vannak hatással.
De ne ragadjunk le ennél a két névnél: az USA-ban évente 360-370 milliárd dollárt adakoznak az ottaniak, ez három évnyi magyar nemzeti össztermék (és több, mint a British Petroleum éves forgalma, pedig ez se az a kifejezett vidéki szatócsbolt).

1.5.) Az imázs

jekhydEgyetlen adományozási okirat aláírása, melyben egy nagyon gazdag ember átruházza vagyona jelentős részét egy jótékonykodással foglalkozó alapítványnak, gyökeres változást képes elérni az adott személyről az emberek fejében kialakult képben. Az addig esetleg kegyetlen karvalytőkésként, pénz- és hataloméhes hiénaként, mindenkin átgázoló, önző és embertelen, köpködnivaló cápaként aposztrofált üzletemberből egycsapásra nagylelkű, jóságos mosolyú példakép lesz, aki mellett a Dalai Láma is egy különösen elvetemült Hasfelmetsző Jacknek tűnik.
És mivel az imázs önmagában lófütty (pláne egy kőkemény bizniszmennek), gondoljatok arra, hogy egy pozitív aurájú alaknak tűnő üzletember egészen másként tud üzletelni, egészen más lesz minden döntésének az csanyiüzenete, mint azé a társáé, akit (bármilyen sikeres is) változatlanul egy öltönyös szarkupacnak tart a közvélemény.
Mindezek alapján tehát senki ne csodálkozzon, hogy ahol tehetik, a nagyon gazdag emberek alapítványokba pumpálják át vagyonuk egy részét (idehaza is van ám példa hasonlóra, tessenek csak ráguglizni). Persze nagyon disznó lennék, ha kizárnám annak valószínűségét, hogy a multimilliárdosok között is előfordulhat jószándékú, rendes ember, de ha súlyoznom kéne a motivációik között, egy olyan 99:1 arányt saccolnék a józan üzleti megfontolások javára a humanista felbuzduláshoz képest.

2.) A NWO-vád


A konteós történetek visszatérő topikja az Új Világrend, amiről már mi is többször említést tettünk különböző posztokban. Biztosan emlékeztek arra, hogy potenciális NWO-főszereplőként felmerültek (és időről időre felmerülnek) a szabadkőművesek, az illuminátusok, a Bilderberg-csoport, a Bohemian










rockef











Grove, a Skull & Bones, de még a gyíkemberek és a templomos lovagok is (a zsidókról és a nácikról se feledkezzünk meg), amin aztán – az olvasó vérmérséklete és belső meggyőződése szerint – lehet mosolyogni vagy szorongani.
Most azonban (miközben az anyagot gyűjtöttem Gates és Zuckerberg alapítványairól, illetve nonprofit cégeiről), elgondolkoztam azon, hogy ez a két-három ember fuckmilyen döbbenetes erőt, pénzt és befolyást mondhat a magáénak: jelenleg közel százmilliárd dollár (ami a befektetéseikből kifolyólag évente legalább 6-8 százalékkal akkor is növekszik, ha nem csatlakoznak új adományozók), megfejelve egy olyan kapcsolatrendszerrel, ami egy Gates-nek, Buffettnek és Zuckerbergnek (a többiekről most ne is beszéljünk) a rendelkezésére áll, üzleti, politikai és médiakörökben egyaránt.
Aztán spekuláltam azon, hogy vajon milyen általános követelményeknek kell(ene) megfelelnie egy szervezetnek, amely valóban világuralomra tör, amely valóban egy saját szájíze szerinti Új Világrendet akar bevezetni és nem csak valami lokális kézimunkakör unatkozó, levitézlett politikusokkal, akiknek kizárólag attól támad erekciójuk, hogy titkos kézfogással köszöntik egymást.
A játék kedvéért: most ne olvasd tovább, hanem szedd össze azt a néhány elvárást, amit egy ilyen szervezettel szemben támasztanál. Ha megvan, olvasd tovább, én mire jutottam és vitatkozz velem a kommentek között.
Szóval szerintem ahhoz, hogy egy szervezet komolyan aspirálhasson globális szerepre úgy, hogy az emberiségnek lehetősége se nagyon maradjon tiltakozni, a következőkre van szüksége (nem feltétlenül fontossági sorrendben):
a.) Befolyásra a véleményformáló médiumok felett (tömegtájékoztatás, véleményvezérek): finoman (vagyis ne túl feltűnően) irányítani kell tudni a médiumokat, hogy inkább pozitív hírekkel összefüggésben említsék a nevünket. Mi befolyásoljuk a médiát, a média befolyásolja a tömegeket.edia1
Tessenek arra az évek, évtizedek óta kiváló kapcsolatra gondolni, ami Bill Gates, illetve Mark Zuckerberg és a mainstream sajtó között fennáll.
b.) Pénzre: lehetőleg olyanra, amely fölött egyetlen állami hatóság sem diszponál, s amelyet ellenőrizni se nagyon lehet, az viszont jó, ha állandó utánpótlása van.pénz











Az ilyen alapítványoknál minden pénzügyi alfeltétel adott.
c.) Globális üzleti és politikai kapcsolatokra: ezeknek a kapcsolatoknak tudniuk, érezniük kell, hogy a velünk történő együttműködésből nekik is csak hasznuk származik.obamamark
Gondolom sokan hallottatok például az amerikai demokraták és Zuckerberg, illetve Gates közötti cvikipuszis kapcsolatokról, a demokrata elnökjelöltek kampányában történő aktív részvételükről, de biztos vagyok abban, hogy barátkoznak ők külföldi politikusokkal és üzletemberekkel is, nem finnyásak.billbill
d.) Jó hírnévre (pozitív imázsra): nem szabad elriasztani az embereket, tehát nem az Új Világrend megvalósítását fogom a zászlómra tűzni, hanem mondjuk a gyermekéhezés visszaszorítását, az emberek közötti egyenlőség megvalósítását vagy a rák gyógyítását. Úgy is mondhatnánk, hogy szükség van egy fedőtevékenységre, egy tetszetős homlokzatra, amire mindenki figyel, de azt senki se tudja, hogy valójában mi folyik a falak között.
Ilyen szempontból (is) ideális választás egy karitatív alapítvány. Ennél jobb már csak egy egyházlehet, de annak meg vannak egyéb hátulütői.
e.) Ellenőrzési lehetőségre minél nagyobb tömegek felett: minél észrevétlenebb ez az ellenőrzés, annál hatékonyabb. Ha ehhez eleinte szükséged van állami szövetségesre, kötelezd le őket magad mellett, tégy szívességeket neki. Közben persze dolgozz azon, hogy függetlenítsd magad tőlük.ms












Az se árt, ha a világ számítógépeinek 90%-án a te szoftvereid valamelyike fut (ki tudja, milyen hátsó kapus megoldásokkal), vagy ha a Föld lakosságának 20%-a az általad kitalált és karbantartott közösségi oldalon tölt naponta több órát. És gondoljatok az Xbox One botrányára két évvel ezelőttről, vagy az NSA-Microsoft együttműködésre.
f.) Gondoljon a jövőre: idejében el kell kezdenie foglalkozni a gyerekekkel, akiknek már úgy tanítja a múltat (a jelent és a jövőt), ahogyan érdekei diktálják.bighistory
Hallottatok a Gates Alapítvány Big Historyprojektjéről?
Szóval ha mindent összevetünk, bizony az a helyzet, hogy ennek a két (Buffettel három) üzletembernek a pénze, kapcsolatrendszere és egyéb lehetőségei minden olyan feltételnek megfelelnek, amelyeket egy olyan szervezettel szemben támasztunk, amiről (minden különösebb paranoia nélkül) akár a világuralomra törés is feltételezhető. Ha pedig a Google is létrehoz egy hasonlót, akkor tényleg nem marad más hátra, mint körülnézni egy másik, lakható bolygó után…
Azt pedig tényleg nem is akarom túlhangsúlyozni, hogy Billnek 2010-ben volt az az ominózus kijelentése, amikor a köztudottan születésszabályozás- és fogamzásgátlás-párti milliárdos azt mondta,vaccinehogy „az új oltásokkal 10-15 százalékkal is csökkenthető a Föld népessége”. Márpedig a lakosságcsökkentés az Új Világrend egyik alaptétele (ha nem máshonnan, hát a Georgia Guidestones-ról tudhatjuk).

3.) Az NWO-tagadás


Azt szeretném kérdezni azoktól, akik a Gates- és Zuckerberg-alapítványt hírbe hozzák az Új Világrendre való törekvéssel, hogy mi hasznuk lenne belőle? De most komolyan: mindkettőjüknek annyi pénze van, hogy ha mostantól elköltöznének mondjuk Lappföldre és százdollárosokkal fűtenének, akkor is kitartana életük végéig.
Na, rögtön ahogy leírtam ezt az utolsó mondatot, elgondoltam, hogy biztosan akad legalább egy olvasó, aki nem lesz rest és utánanéz, hogy hülyeséget írtam-e (régi blogger vagyok, tudom, hogy működik a júzerek agya). Ezt megelőzendő elővettem papírt és ceruzát és a következő számítást végeztem:ég
Egy dollár-bankjegy (tökmindegy, milyen címletű) egy grammot nyom. Ez azt jelenti, hogy ha százas címletet veszünk, egymillió dollár az tíz kiló lesz, egymilliárd dollár az tíz tonna, tízmilliárd az száz tonna. Ha Bill Gates készpénzre (százasokra) váltaná a teljes vagyonát (nem túl valószínű, de tegyük fel), a 80 milliárd dollár 800.000 kiló papírt tenne ki. Ha Lappföldön az év 365 napjából 200-on fűteni kell (vélelmezem, hogy így van), és ha naponta eltüzelnének mondjuk 100 kiló bankjegyet (ami egy takarékos kazánnal szerintem elég lenne egy közepes családi ház kifűtéséhez), akkor 8 ezer (fűtött) napig, vagyis 40 évig lenne elég a lóvé.
Tekintettel arra, hogy Gates most hatvan éves, halála valószínűsíthető időpontja valamikor 25 és 30 év múlva várható, az ő esetében tehát nem mondtam hülyeséget. Ami Zuckerberget illeti, a maga 31 évével bizony egy kicsit takarékoskodnia kéne a saját 34 milliárd dollárjával, ha nem akarja, hogy nyugdíjas korára szégyenszemre Melinda Gates-től kelljen koldulnia a kazánbavaló százasokat.
De térjünk vissza az alapkérdésre: miért is akarná akár Mark, akár Bill, akár Warren ezt az NWO-t? Mindenük megvan, amije embernek csak meglehet, és nem csak nekik, hanem családjuk kábé még vagy száz generációjának.
Persze, egyikük se ellensége saját magának, tehát amikor az adományozásról döntöttek, biztosan az esetleges gazdasági-pénzügyi előnyöket is figyelembe vették, de ezért nem hiszem, hogy el kellene ítélni őket. Tényleg az ő pénzük, ők dolgoztak meg érte és nem megbundázott közbeszerzési pályázatokat nyertek csókos politikus cimboráik segítségével (mint egyik-másik afrikai banánköztársaságban), úgyhogy vehettek volna belőle több száz szigetet a Bahamáktól a Fülöp-szigetekig, vagy ezzel gyújthatnának rá egy kubai szivarra, senki nem szólhatott volna egy szót sem, ehelyett gyógyításra, oktatásra és hasonlókra költik.ég2
Azt, hogy valamiféle hiúsági vetülete is lehet az ilyen típusú döntéseknek, ugyancsak nem kérdőjelezem meg, de az vesse rájuk az első követ, akit nem lenne büszke arra, hogy a pénze éhezők és betegek sokaságán segít. Néha tényleg elgondolkozom, hogy mit kéne csináljon akár Gates, akár Zuckerberg ahhoz, hogy rögtön ne kezdjék ki az örök elégedetlenkedők..?

Végezetül egy apró, de annál fontosabb pontosítás:
El szeretném kerülni azokat az esetleges vádakat, hogy bizalmatlanságot akarok kelteni az adakozással kapcsolatban. Számos olyan hazai és külföldi karitatív szervezetet ismerek, amelyekre nyugodtan rá lehet bízni az adományaitokat, ha rászorulókon akarnátok segíteni, mert biztosak lehettek abban, hogy tényleg a rászorulók kapják meg azokat. Tudjátok, hogy nem szoktam reklámozni, de most megteszem és a figyelmetekbe ajánlom a Szociális Csomagküldő Mozgalmat(SZOCSOMA). Ha segíteni szeretnétek a tartósan mélyszegénységben és kirekesztettségben élőknek, forduljatok hozzájuk, ők egészen biztosan nem törnek világuralomra! 

Kedves olvasó, ezzel a poszttal erre az évre (és 2016 januárjára) bezárjuk a Konteóblogot. Egy beígért vendégposzt még talán úton van valahol, ha megérkezik, akkor a két ünnep között megkapjátok. Addig is köszönjük, hogy velünk voltatok, hogy kommenteltetek, hogy vettetek papír- és villanykonteókönyveket, szóval mindent köszönünk.
Boldog ünnepeket és ugyanilyen új esztendőt kívánok minden jelenlegi és majdani konteósnak (de még azoknak a gézengúz szkeptikusoknak is, akik folyton csak borsot törnek az orrunk alá, de most még rájuk se tudok haragudni)!
Találkozunk úgy 50-55 nap múlva, addig is vigyázzatok magatokra és látogassátok a Facebook-oldalunkat, ott igyekszem naponta valami kommentelnivalót nyújtani.
tiboru


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése