2018. augusztus 22., szerda

Tűzhely tisztítás







Tűzhely tisztítás


Extra erős konyhai tisztítószerek összeégett sütő, zsíros tűzhely ellen



Ha nem akarsz vegyszereket használni ott, ahol az ételt készíted, próbáld ki a természetes szereket.

zsíros szennyeződések eltávolítása komoly izommunkát igényel, a sütőhöz pedig szinte lehetetlen úgy hozzáférni, hogy elég erőt fejts ki a ragacsos szutyok levakarásához.

Pedig minél tovább halogatod a dolgot, a helyzet annál rosszabb lesz, hiszen minden egyes használat után egyre erősebben kapaszkodnak majd az égett zsírfoltok és az elszenesedett ételmaradékok a sütő oldalához.
Zsíros, megégett foltokban a tűzhelyen sincs hiány, ráadásul itt végképp nem odázhatod el a takarítást, hiszen a tükörsima felületen szinte kiabálnak a ragacsos szennyeződések, pedig a szólás szerint a tűzhelyed a névjegyed.

Tiszta és illatos

A takarításban szinte mindenhol bevethető ecet az összeégett, zsíros sütőkipucolásakor is az egyik legnagyszerűbb segítőtársad lehet. Csak tölts meg egy hőálló edényt egy-egy arányban vízzel és ecettel, tedd a sütőbe, majd tekerd fel a lángot. A forró, párolgó ecet lecsapódik a sütő oldalán, és feloldja a zsíros szennyeződéseket.
Ezután nincs is más dolgod, mint egy puha ronggyal áttörölni a sütő belsejét - persze, előbb várd meg, hogy kicsit hűljenek a forró falak. A foltok fellazulnak, az ecet pedig a kellemetlen szagokat is magába szívja.
Hasonló eredményt érhetsz el egy másik extra erős konyhai zsíroldóval, a citrommal is. Az elv ugyanaz: önts fél liter citromlevet egy jénaiba, majd tedd a sütőbe. Nemcsak a zsíros szennyeződések fognak fellazulni, de a sütő illata is friss és tiszta lesz. Ezt a módszert egyébként a mikrohullámú sütőnél is bevetheted.




Természetes tisztítószerek a konyhából




Házi súrolószerek

Ha néhány foltot nem ijesztett volna meg az ecet vagy a citromlé gőze, vagy éppen egy, a tűzhelyen éktelenkedő ragacsot szeretnél eltüntetni, készíts természetes súrolószert, amivel célzottan kezelheted a problémás területet.
Ehhez egy kevés szódabikarbónát vagy sütőport keverj el annyi almaecettel, hogy sűrű masszát kapj. Kend be vele a foltot, majd hagyd hatni legalább 15 percig. Ha a plecsni a sütőben van, nyugodtan be is kapcsolhatod azt, hiszen a magas hőmérséklet is segíti a zsíroldó krém munkáját.
Finom szemcsés asztali sót is használhatsz súrolószerként. Ha ecettel oldod fel, akkor a zsíros foltokat is könnyebben eltünteti. Nagy előnye, hogy a sókristályok elég erősek ahhoz, hogy feldörzsöljék a leégett szennyeződéseket, de felületük sima, így nem karcolják össze a tűzhely fényes felületét.
Ha nagyobb mennyiségben szeretnél előállítani konyhai súrolószert, keverj el tíz teáskanál ecetet két és fél deciliter forró vízzel és egy teáskanál kenőszappannal.
Ezután dolgozz hozzá annyi súrolóhomokot, hogy sűrű, kenhető masszát kapj. Ha azt szeretnéd, hogy a tűzhely ne csak foltmentes, de csillogó is legyen, akkor adj a keverékhez néhány csepp glicerint is.
Tudtad?
Régebben egy darabka szalonnabőrrel törölték át a megtisztított tűzhelyet, hogy sokáig csillogó maradjon.

Száraz, hűvös helyen, zárható üvegbe töltve három-négy hónapig is eltarthatod a kenőszappanos súrolószert.
A szappanpehelyből és citromolajból készült zsíroldót a citromolaj ára miatt nem érdemes nagy tételben elkészíteni, de egy-egy elpusztíthatatlannak ítélt folt ellen bevetheted nehéztüzérségként.

Mindennapi tisztítás

Ha végre sikerült megszabadulnod a ragacsoktól, valószínűleg te sem szeretnéd néhány nappal később viszontlátni őket.
Ahogy mondani szokás, a legjobb védekezés a támadás, vagyis jobb, ha a tűzhely és a sütő használata után rászánsz néhány percet, hogy megelőzd a makacs foltok megjelenését.

Ne csak a vegyszereken spórolj!

A természetes tisztítószerek előnye - természetesen azon túl, hogy nem mérgezőek, illetve nem károsítják az élővilágot - hogy jóval olcsóbbak bolti társaiknál. Ha nem csak a tisztítószereken szeretnél spórolni, tippekért nézd meg videónkat!



A még meleg sütőt töröld át mosogatószeres vagy mosószódás vízzel, ilyenkor ugyanis a zsíros szennyeződések még egyszerűen, súrolás nélkül eltüntethetők, akárcsak a tűzhely friss foltjai - ezeket egyébként érdemes megpróbálni még főzés közben óvatosan, nedves szivaccsal letörölni, hogy ne égjenek rá a felületre.


A legmakacsabb konyhai szennyeződések 8 legjobb ellenszere

Zsíros és kormos az edény? Órákig tartó súrolás helyett próbálj ki néhány extra hatékony trükköt!

Ha rendszeresen szoktál főzni, és emiatt gyakran használod a konyhát, akkor nap mint nap fel kell venned a harcot a makacs szennyeződésekkel.




14 filléres csodaszer




A ragacsos edények, a zsír- és olajcseppek, valamint a mikró és a sütő tisztítása valószínűleg ezentúl sem tartozik majd a kedvenc elfoglaltságaid közé, viszont néhány ügyes praktika megkönnyítheti a dolgod.

Praktikák rozsdamentes edényekhez

A rozsdamentes edények tisztítása még a gyakorló háziasszonyok számára is komoly fejtörést okoz. A lerakódott olaj és zsír eltüntetéséhez sajnos többre van szükség egy alapos mosogatásnál, hogy az edények valóban ragyogóak legyenek. Van azonban egy jó hírünk: az órákig tartó súrolásnál létezik néhány jóval egyszerűbb és hatékonyabb megoldás: az ecet. Ez a filléres csodaszer még az olyan rendkívül zsíros felületeket is letisztítja, mint amilyen a kifőzdékben használt sütőedény belseje. Az ipari méretekben is eredményes csodaszerrel saját konyhai eszközeidet is csillogóvá varázsolhatod.

A rozsdamentes edényekre égett zsírtól és ételmaradéktól pillanatok alatt megszabadulhatsz. Keverj össze egy pohár ecetet annyi vízzel, hogy ellepje az edényben lévő foltokat. Ha a szennyeződés a lábas felső részén található, akkor valamivel több ecetet kell beleöntened. A keveréket forrald tíz percig, így a mosogatáskor a ragacsos szennyeződések enyhe súrolással is lejönnek.


A módszer alumíniumedényeknél is beválhat: az edény alján és szélén éktelenkedő sötét foltoktól egy pohár víz és egy evőkanál ecet keverékének felforralásával könnyebben megszabadulhatsz.
Tipp
Ha nincs otthon edénysúroló, akkor egy összegyűrt alumíniumfólia-darabbal is rendbe teheted az edényeket!

Így tisztítsd a teflonedényeket!

A teflonedények tisztítása sem könnyű, hiszen ez esetben arra is ügyelned kell, hogy ne sértsd fel a bevonatot. Az edény alján és oldalán felgyülemlett ásványianyag-maradványokat a legkönnyebben úgy távolíthatod el, ha a konyhai felszerelést hígítatlan desztillált ecetbe mártott ruhával súrolod ki.
Ha makacs foltokat szeretnél eltüntetni, keverj össze két evőkanál szódabikarbónát, fél pohár ecetet és egy pohár vizet. Ezt az oldatot forrald az edényben tíz percig, és garantáltan eltűnik a szennyeződés. 
Tipp
Ha a serpenyőben, konyhaedényekben a használatuk előtt két pohár ecetet tíz percig forralsz, megakadályozhatod az ételek leragadását.

Megoldás ragacsos, erősen szennyezett sütőhöz

A sütő vagy a mikró belsejének tisztítását sokan hajlamosak hetekig, hónapokig halogatni. Talán ez másképp lesz, ha a jövőben ezt az alábbi, gyakorlatilag semmilyen erőfeszítést sem igénylő módszert választod a villanysütő kitisztítására. Először is kapcsold be a sütőt, melegítsd fel 65°C-ra, majd zárd el. Ezt követően helyezz egy félpohárnyi ammóniát tartalmazó edényt a sütő felső rácsára, egy forrásban lévő vízzel teli, nagy lábast pedig az alsóra. Csukd be a sütő ajtaját, és hagyd így éjszakára. Másnap reggel vedd ki mindkét tálat, majd szellőztesd ki a sütőt. Ezután az ammónia és körülbelül egy liter mosogatószeres meleg víz keverékével mosd tisztára a sütőt. Még a rég rászáradt zsír is azonnal lejön.

Még ennyit sem kell tenned, ha hetente egyszer áttörlöd a sütő belsejét hígítatlan ecetbe mártott ronggyal. Ezzel a módszerrel megelőzheted a zsír lerakódását, egyúttal a gáztűzhelyek rácsát is zsírtalaníthatod.
Figyelmeztetés!
Ezt az eljárást gázsütők esetében csak akkor alkalmazd, ha az őrlángot és a főcsapot is elzártad!

A ragyogó, karcmentes üvegedények titka

Ha gyakran használod a sütőt, akkor valószínűleg találkoztál már a jénai vagy üvegedényre alaposan ráégett, nehezen eltüntethető foltokkal. A ráégett szennyeződéseket egyszerűen letisztíthatod, ha az edényt megtöltöd egy rész ecet és négy rész víz keverékével, majd lassú tűzön felforralod a folyadékot, és további öt percig forrásban tartod. Amint az oldat hőmérséklete megengedi, hogy belenyúlj az edénybe, enyhe súrolással távolítsd el a szennyeződést.

Zsírcseppekkel van tele a konyha?

Főzés közben sajnos egyáltalán nem ritka, hogy forrás vagy kevergetés közben a tányérok mellett a falra, a csempére, a szagelszívóra és a konyhaszekrényre is kerül az ételből. A legkülönbözőbb helyeken fellelhető, megszáradt zsírcseppeket ecetbe mártott szivaccsal tudod a legkönnyebben eltüntetni. Ha ezzel végeztél, akkor egy másik, hideg vízbe áztatott ronggyal, majd egy száraz ronggyal töröld át a felületeket.



Ragyogó sütő pillanatok alatt - Felejtsd el a súrolást!


Vadas Judit
Vadas Judit
2015.03.29. 19:46
Ez a cikk 3 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Eleged van a makacs, odaégett foltokból? Folyton csak halogatod a sütő takarítását? Ne tedd! Mutatunk egy trükköd, amivel egyszerűen és pillanatok alatt végezheted el ezt a nem túl népszerű teendőt.
Ezzel a trükkel soha többé nem fog gondot okozni a tűzhely és a sütő tisztítása. Vegyél elő egy virágpermetezéshez használt szórófejes üveget. Tegyél bele egy evőkanál szódabikarbónát és egy kanál ecetet. Ne lepődj meg, gyorsan habzani kezd majd ez a két komponens az üvegben. Önts a folyadékba két-három csepp zsíroldó mosogatószert, és engedd fel egy fél pohár vízzel. Pakolj ki mindent a sütőből és a permetezőfej segítségével fújd be a makacs foltokat bőségesen. Várj 10-15 percet, hogy az ecetes szódabikarbóna hatni kezdjen, majd egy szivaccsal egyszerűen töröld le az odaégett szennyeződéseket. Ez a folyadék a rács tisztításához is nagy segítséget nyújt majd. Próbáld ki, nem fogsz csalódni. 
FORRÁS: THINKSTOCK
TIPP: Ha van az otthonodban háztartási tisztítógép, még könnyebb dolgod van. A forró gőz ugyanis pillanatok alatt feloldja a nem kívánt szennyeződéseket, amelyeket aztán egyetlen mozdulattal letörölhetsz.



A lakásmaffia nyomában – leleplezzük a csalókat!



Vadas Judit
2014.06.02. 08:34

Ez a cikk 4 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.


Mit tehet egy háromgyermekes édesanya, amikor két évtizedes munkával felépített családi házából egy népes család kiveri, s még meg is fenyegetik, hogy élve eltemetik, ha járatni meri a száját? Nem sokat. Íme, a lakásmaffia kifinomult módszerei.
"Vannak emberek, akik hitelt szerettek volna felvenni valamelyik bankból, de az akkori minimálbérre bejelentett összeg nem felelt meg a hitelfelvétel feltételeinek. A segítség azonban gyorsan érkezett: azonnal volt közvetítő, bonyolító személy, aki felajánlotta segítségnyújtását magánhitel formájában. Így került sor az illegális pénzek legálissá tételére. A tanult, esküt tett jogi képviselők, ügyvédek, közjegyzők az emberek bizalmával visszaélve, megtévesztve és félrevezetve azokat, az uzsorakamatos kölcsönszerződés helyett színlelt fiktív adásvételi szerződést készítettek - ez lett a táptalaja a lakásmaffia működésnek." - meséli a Life.hu-nak a Sors-Társak Egyesület elnöke, Török-Szabó Erzsébet. A lakásmaffia áldozatainak érdekvédelmét ellátó egyesületnél megtalálható azoknak az ügyvédeknek, közjegyzőknek és bíróknak a listája, akik kapcsolatban állnak a lakásmaffiával. Az adatokból jól megfigyelhető a szervezettség. Az elkövetési módok között a leggyakoribbak a fiktív adásvételi szerződések, amelyek valójában kölcsönadásról szólnak. De az életjáradéki vagy az örökösödési szerződésekkel is jelentős kárt okoznak a bűnözők.



FORRÁS: THINKSTOCK
Lakásmaffián szervezetten működő csoportokat értünk: van egy bonyolító-közvetítő és egy jogi képviselő, aki a szerződés elkészítésével felteszi az i-re a pontot. A magyar igazságszolgáltatásban, a jogi képviselőkben bízó állampolgárok bizalmát kihasználva érik el céljaikat. Sajnos általánosságban elmondható, hogy nem vagyunk elég figyelmesek és tájékozottak azt illetően, hogy milyen veszélyei, következményei lehetnek pusztán egy aláírásunknak.
Hogyan dolgozik a lakásmaffia?
Az ingatlanbűnözésnek egyre és egyre több formája ismert. A legelterjedtebb módszer, amikor az elkövetők kibérelnek egy lakást vagy kinéznek egy értékes építési telket, s azt hamis szerződés segítségével átíratják főleg hajléktalanok vagy fiktív személyek nevére, majd értékesítik azokat.
Egy másik lehetőség, amikor a kibérelt vagy kinézett ingatlan földhivatali nyilvántartása alapján a valódi tulajdonos adataival hamis okiratokat készítenek, és ezt követően adnak túl a lakáson, házon, földterületen.
A harmadik forma az, amikor az elkövetők beteg, nyugdíjas, alkoholista, kábítószerfüggő, vagy más okból a társadalom szélére sodródott személyeket kutatnak fel, és (rábeszéléssel vagy éppen erőszakkal) őket veszik rá arra, hogy adják el, írassák át a lakásukat. Ilyen például az is, amikor a bűnözők magányos, egyedülálló hölgyekkel ismerkednek meg - sokszor éppen egy pszichiátriai intézetben -, érzelmileg felkeltik maguk iránt a hölgyek érdeklődését. A kapcsolatot addig tartják fenn, amíg az áldozat minden vagyona, lakása a férfi nevére nem kerül, a bankban lévő összeg pedig kivételre. Így marad hoppon a szerelmes nő, akinek semmilye sem marad. Általában fizikálisan is bántalmazzák a kiszemelt áldozatot, akit mindvégig félelemben tartanak. Ugyanígy tudunk olyan esetről is, amikor kórházi dolgozók, kihasználva a beteg gyógyszerektől bódult állapotát, adott esetben egy műtét előtt adásvételi szerződést íratnak alá a károsulttal. A tudatmódosító szereket sem vetik meg ezek az emberek: az üdítőbe, vízbe tesznek belőle annyit, hogy a kiszemelt delikvens ne emlékezzen semmire – sokszor napok telnek el, mire a károsult agyában tudatosul, hogy néhány nappal azelőtt aláírt valamit.
FORRÁS: THINKSTOCK
Teréz, 39 éves
"Körülbelül 15 éve történt. A nagypapa visszaköltözött a Balaton partjáról egy alföldi nagyvárosba, gyerekkora színhelyére. Akkor volt 80 éves. Egészséges, a korát tényleg meghazudtolóan jó állapotban volt. Bár azzal nem nagyon tudott megbékélni, hogy kertes ház helyett egy kis lakást tudott csak vásárolni magának egy tömbházban a nagyváros peremrészén. De két évig nem volt semmi baj, a levelek jöttek, mentek, néha telefonhívások és pár látogatás is történt oda-vissza. Aztán egyszer csak csend lett, hiába hívta a család, a papa nem volt elérhető, a levelekre nem válaszolt. Körülbelül fél év tépelődés után utazott Szegedre a fia és a menye, hogy megnézze, mi a baj. Kiderült, hogy a papa kórházba került - akkor már hetek óta kórházban volt a szomszédok szerint -, de az igazi megrázkódtatás akkor érte a családot, amikor kiderült, hogy épp a látogatás előtt néhány nappal meg is halt, sőt el is hamvasztották. Anélkül, hogy a családot bárki értesítette volna. Ez önmagában is sokkoló volt, és teljesen érthetetlen, hiszen kizárt dolognak tartotta a család, hogy ép elméje birtokában letagadta volna a hozzátartozókat. Szinte biztos, hogy tudnia kellett az intézménynek, vannak gyerekek, unokák. A fekete eves viszont ezután következett, mert kiderült, hogy halála előtt a nagypapa 'eladta' a lakást az egyik egészségügyi dolgozónak. A lakás értéke az adásvételi szerződésen a töredéke volt annak, ami a lakás valódi értéke lett volna. A nagypapa aláírásának hitelessége több volt, mint kétséges, arról nem is beszélve, hogy a halála előtt néhány nappal keletkezett csak a szerződés, a kórházat a további napok során nem hagyta el, de a lakás ellenértéke nem került elő a személyes holmik közül. Szóval a család azzal szembesült, hogy váratlanul elveszítette a nagypapát és annak lakása, sőt a lakás vételára is köddé vált. Természetesen a gyanús körülmények miatt feljelentést tett a család, de évekig tartó hosszadalmas jogi huzavona után került csak vissza a lakás az örökösökhöz, és ugyan ezen a vonalon nem lehetett bizonyítani semmit, de azért felmerült az a kérdés is, hogy vajon a nagypapa 'természetes halált' halt-e vagy sem. Máig nem biztos ebben a család....."
Másik gyakori módszere a lakásmaffiának az, amikor az utcán kéregető embernek adnak 500 vagy 1000 forintot és megkérdezik, van-e lakása. Néhány nap múlva leitatják, elviszik ügyvédhez arra hivatkozva, hogy tanúként kell aláírnia valamit és itt egyetlen aláírásával az összes tulajdonát egy teljesen idegen személyre ruházza át.
FORRÁS: THINKSTOCK
Íme, a legújabb módszer

A csalók az interneten eladó lakásokat keresnek. Egy cég nevében felhívják a tulajdonost, és vételi szándékot tesznek az ingatlanra. A tulajdonos, aki sokszor hónapokig hiába árulja a lakását, megörül a hírnek és abba is belemegy, hogy az állítólagos vevő a saját ingatlanbecslőjével felmérje az eladásra kínált lakást, aminek az összege az eladót terheli. Az eladó úgy van vele, hogy ennyit igazán megér az egész, ha a végén valóban sikerül értékesíteni az ingatlant, ezért belemegy az üzletbe. A csalók kiküldik az ingatlanbecslőt a helyszínre, aki elvégzi a néhány perces munkát, aláíratja a becslésről készült szerződést és beszedi annak 50-70 ezer forintos díját. Persze a becslők jóval a valós érték alá becslik az adott ingatlant, éppen annyival, hogy az eladónak esze ágában se legyen ilyen áron belemenni az adás-vételbe. Az eladó eláll az üzlettől, de jó pár tízezer forinttal megkárosítva. Mivel egy nap akár 10 becslést is elvégeznek, nem nehéz kiszámolni, hogy így napi 5-700 ezer forintot keresnek a csalók. Ráadásul „teljesen jogszerűen”, hiszen az értékbecslés valóban megtörtént.
Honnan ismerhetjük fel a csalókat?
Az elkövetők felismerhetősége, személyisége igen változó. Aki például idegenként nagy segítőkészséget mutat, több esetben erőszakosan próbálja elvenni a bevásárló szatyrot, hazáig kíséri az embert, miközben kifaggatja, hogy egyedül él-e, van-e rokona, családtagja – az mind gyanús. Ha valaki, rosszullétet színlelve becsönget és vizet kér, vagy a mosdóba kíván bejutni, még ha jól öltözött is, gyanús. A különböző kórházakban, pszichiátriai intézetekben, idősotthonokban folyamatosan résen kell lennünk!
Jó tanács
Ne legyünk bizalmasak senkivel, ne tájékoztassunk idegent a vagyonunkról, a nyugdíj összegéről, vagy arról, hogy van-e hozzátartozónk vagy nincs. Ha ismeretlen keres meg bennünket, és valamilyen hivatalos szervre hivatkozik, kérjünk igazolványt, meghatalmazást, és ne engedjük be a lakásba. Ha ingatlant adunk, veszünk, minden esetben kérjük ki a tulajdoni lapot és tájékozódjunk arról, nem került-e rá bármilyen feljegyzés és adott esetben mindenképpen konzultáljunk szakemberrel. A baj megtörténte után sokan szégyellik magukat, és nem merik elmondani gyermekeinek vagy szüleiknek, mi történt velük, pedig ez is egy lépés lehet a megoldás felé vezető úton.
 Az igazságszolgáltatás

Ezidáig nagyon kevés esetben született a valóságnak megfelelő ítélet, ahol az elkövetők a megérdemelt büntetést kapták volna, és az ingatlant vissza kellett volna szolgáltatniuk a jogos tulajdonosának. Sok esetben pedig öngyilkossággal végződik egy-egy ilyen bírósági tárgyalás és azt követően kimondott ítélet, hiszen az áldozatok nem tudják elviselni a megaláztatást, amin keresztülmentek és hogy otthonuk nélkül földönfutóvá váltak.
H. Ilona története pozitív is és negatív is
Volt egy öröklakásom, amit eladtam, az így kapott vételárat pedig a bankba helyeztem el addig, amíg nem találom meg magamnak a következő, megfelelő lakást. Sokat böngésztem az újságokat is, de aztán egy hölgy ismerősöm ajánlott nekem egy eladó lakást a XIII. kerületben, ami megtetszett. Az eladóval egy ügyvédi iroda előtt kellett találkoznom. A lakásról kiderült, hogy önkormányzati bérlemény, de az eladó bizonygatta, hogy ő maga megvásárolja és kedvező áron továbbadja nekem, így már öröklakásként. A vétellel kapcsolatos ügyintézést a biztonság kedvéért a saját ügyvédemmel szerettem volna intézni, de az eladó nem volt hajlandó odajönni. Amikor megkérdeztem, hogy mégis miért nem, akkor azt mondta, hogy ha nem bízunk egymásban, akkor felejtsük is el az üzletet. Mivel akkor már a saját lakásomat eladtam, szorított az idő, hogy találjak magamnak egy másikat, ahová a holmimmal együtt beköltözhetek. Az eladó ledobta a kulcsot a földre és megkérdezte: akkor kell a lakás vagy nem? Erre én felvettem a kulcsot a földről, majd közölte velem, hogy a kulcs már nálam van, most szeretné látni a pénzt. A kulccsal a kezemben mentünk együtt az eladó ügyvédjéhez, majd az eladó megígérte, hogy a következő utunk rögtön az én ügyvédemhez vezet majd, hogy mindenki megnyugodhasson. A bankban átadtam a vételárat, de amikor kisétáltunk az ajtón, az eladó beugrott a sofőrje mellé a kocsiba és azonnal elhajtottak. Először fel sem fogtam, hogy mi történt, csak néztem a guruló kocsi után. Aztán felfogtam, hogy se pénzem, se lakásom, hajléktalan lettem. Még aznap elmentem a rendőrségre feljelentést tenni. Kiderült, hogy az eladó 10 évig volt börtönben hasonló bűncselekmények miatt. A bíróságon pozitív ítélet született, kimondták, hogy bűncselekmény áldozatává váltam, és kötelezték az elkövetőt, hogy fizesse vissza nekem az eltulajdonított pénzösszeget kamatokkal együtt, de határidőt nem szabtak. A pénzt azóta sem láttam viszont, az eladó viszont időközben öngyilkos lett. Jelenleg albérletben élek."
Uhrin Benedek is a lakásmaffia áldozatává vált
Az idős táncdalénekes úgy döntött, hogy vidéki házát eladva a fővárosba költözik gondoskodásra szoruló fiával együtt – számolt be korábban az ügyről a Blikk. Kihasználták a fiam betegségét és az idős koromat. Nagyon becsaptak bennünket. Megmutatták ezt a lakást, ahol jó meleg volt a radiátor, égett a villany, tetszett is a hangulata, de hamar kiderült: a tulajdoni lapon lévő tulajdonosról azt sem tudjuk, kicsoda.” A tulaj a lakók szerint idős és rokkant férfi volt, de nyoma veszett, és senki sem tudta, hogyan jutott hozzá F. Sándor építési vállalkozó a lakáshoz, amelyen másfél millió forintos közüzemi- és közösköltség-tartozás van. Az adásvételi szerződésben az eladó vállalta, hogy a vételárból mindezt kifizeti, a férfi ügyvédje is erről biztosította Benedek bácsit, s egyre csak sürgette, hogy írja alá gyorsan a papírokat. Az adásvételi szerződés szerint az eladó a kapott vételárból kiegyenlíti a tartozásokat. Ez a mai napig nem történt meg. „A beköltözés után derült ki, hogy illegálisan van áram a lakásban, valaki megbuherálta az órát, s csak így lehetett villany. A tudtomon kívül azonnal áramtolvaj is lettem. Hiába fizettük ki a kilenc és fél millió forintot, a lakás még most sem került a nevünkre, mivel az eladónak esze ágában sem volt rendezni a tartozásokat, amelyek mind ott virítanak a tulajdoni lapon is. Megkaptuk a levelet a végrehajtótól: elárverezik az otthonunkat, és hajléktalanok leszünk. De én nem akarok az utcán meghalni!”





PAPRIKÁS KRUMPLI FÜSTÖLT KOLBÁSSZAL - MINDMEGETTE VILLÁMVERSENY





HOZZÁVALÓK

  • 1 kg krumpli
  • 30 dkg füstölt, házi kolbász
  • 1 nagy fej hagyma
  • 1 ek. piros paprika
  • bors
  • 2 szelet húsos szalonna körömnyi babérlevél
  • 1/2 mk. köménymag
  • 1 ek. zsír
  • 1 zöld erős  paprika


ELKÉSZÍTÉS


    1. A szalonnát kockára vágva kisütöm egy teflon lábasban az 1 kanál zsíron, a kisült pörcöket kiveszem.
    2. A zsírján világosra pirítom a felkockázott hagymát, ráteszem a karikára vágott füstölt kolbászt, kicsit együtt is pirítom, majd a tűzről levéve hozzáteszem a pirospaprikát, a kockára vágott krumplit, felöntöm annyi vízzel, hogy ellepje, visszateszem a szalonnapörcöket is a lébe.
    3. Sózom, borsozom, aki szereti, vagy ha gyerek nem eszik belőle erős paprikát is tehet bele. Egy körömnyi babérlevelet teszek bele, és kb. fél mokkáskanálnyi köménymagot szórok rá. Így együtt nagyon finom ízt ad az ételnek, de vigyázni kell, tényleg csak kevés babérlevél kell, mert különben intenzív íze lesz az ételben.


PAPRIKÁS KRUMPLI LECSÓKOLBÁSSZAL

default user icon



HOZZÁVALÓK

  • 1 kg krumpli
  • 1 fej vöröshagyma
  • 15 dkg lecsókolbász
  • 3 ek étolaj
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 tk piros paprika
  • bors
  • őrölt kömény

ELKÉSZÍTÉS


    1. A krumplit megtisztítjuk, felkockázzuk, a hagymát apróra vágjuk. A virslit felkarikázzuk.
    2. Felforrósítjuk az olajat, beletesszük a hagymát, üvegesre pároljuk, majd a tűzről lehúzva hozzákeverjük az őrölt pirospaprikát. Hozzáadjuk a krumplit, és a zúzott fokhagymát is, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk és őrölt köménnyel ízesítjük. Felöntjük egy kevés vízzel, de ne lepje el teljesen a krumplit.
    3. Közepes lángon, fedő alatt főzzük, amíg a burgonya már majdnem puha, hozzáadjuk a lecsókolbászt és készre főzzük. Friss petrezselyemmel megszórva tálalhatjuk. 




Harcoljunk a zsír ellen – a konyhában


írta: Ridikül.hu 2017. augusztus 1.
A zsír elleni küzdelem az egyik legnehezebb feladat, amivel egy háziasszony időről időre felveszi a harcot. Ha nem fogunk időben a tisztításhoz, a zsír csak rakódik a tűzhelyre és a csempére, az egyre makacsabb szennyeződést pedig nehéz eltüntetni a konyhai felületekről. Mutatunk néhány módszert, amivel reményeink szerint mindenkinek tudunk segíteni a következő takarításnál.
Ragacsos csempe, összeégett sütő – minden háziasszony rémálmai ezek, a legtöbben sajnos időnként találkozunk is a problémával. A legegyszerűbb persze az lenne, hogy minden sütés és főzés után gumikesztyűt húznánk, és alaposan lesikálnánk a tűzhelyet kívül és belül, vagy a csempe súrolásához fognánk, időt és energiát nem kímélve. De lássuk be, hogy a valóságban bizony előfordul, hogy csak áttöröljük a zsíros felületeket, mégsem alaposan, a zsír azonban makacs, az eltüntetése pedig kihívás.
Az üzletekben vásárolhatunk különböző tisztítószereket, amelyeket a szennyezett felületre locsolunk vagy fújunk, majd jöhet a súrolás, elfárad a karunk, elfogy az időnk és a türelmünk. Ugyanakkor léteznek természetes vagy otthon elkészíthető ellenszerek a makacs zsírfoltok ellen, ezek közül mutatunk be néhányat.
Fotó: iStock.com/ lisaaMC
Fotó: iStock.com/ lisaaMC

Citrom és só a csempére

Ha nem szeretnénk vegyszereket alkalmazni a takarításhoz, elővehetünk egy-két jól bevált konyhai praktikát. Ezek közül egy, ha félbevágunk egy citromot, azt belemártjuk finom szemű konyhai sóba – és máris elkészítettük a saját, zsíroldó hatású súrolószerünket. Azért lehet hatásos, mert a citromsav segít feloldani a lerakódott zsírt, az így fellazult szennyeződést pedig könnyen eltávolítják a só szemcséi. Ezután csak mossuk le a felületet egy szivacs segítségével tiszta vízzel, majd töröljük szárazra. Azon túl, hogy egyszerű és olcsó megoldás, friss citromillatot hagy maga után a konyhában. A só helyett használhatunk szódabikarbónát is.

Almaecet és cukor a sütő falára

A csempe után a sütő a következő lépés – ezt egy kicsit nehezebb takarítani. Mert amíg a csempét csak letöröljük, itt muszáj belebújnunk a sütő belsejébe, hogy minden zegzugát alaposan kitakaríthassuk. Vegyszer helyett itt is készíthetünk magunknak súrolószert természetes összetevőkből, mégpedig a következőképpen: öntsünk egy pohárba almaecetet, keverjünk hozzá két evőkanál cukrot. Kenjük be ezzel a masszával a még meleg, de nem forró sütő falát, és az ajtót is, természetesen. Majd csukjuk be az ajtót, és hagyjuk hatni a szert legalább egy órán keresztül. Ha a sütő teljesen kihűlt, fogjunk egy tiszta vízbe mártott, puha rongyot, és töröljük át a kezelt felületet. Az ecet zsíroldó, a cukor szemcséi pedig súroló hatásúak, így veszik fel a harcot a makacs zsírszennyeződés ellen.

Ecet, só és paraffin minden felületre

Akár még a tűzhelyet is takaríthatjuk a sütő és a csempe mellett a következő házi tisztítószerünkkel: keverjünk össze három evőkanál sót egy evőkanál ecettel és egy evőkanál paraffinnal. Mártsunk bele egy szivacsot, majd dörzsöljük vele a makacs szennyeződést. Addig súroljuk, amíg fel nem oldódik a zsír, majd ha ez megtörtént, tiszta vízzel mossuk át a kezelt felületet.








Fotó: iStock.com/Jevtic
Fotó: iStock.com/Jevtic

Megelőző jótanácsok

Ha szeretnénk, hogy a zsír kevésbé tapadjon meg a csempén, az alapos tisztítás után kezelhetjük, hogy ezzel is megkönnyítsük a dolgunkat. Miután végeztünk a takarítással, töröljük át a felületet mosószódával. De a vattapamacsra cseppentett gyógyszertári alkohol is megfelel a feladatra. És ahogy már említettük, a sütés-főzés után is érdemes áttörölni a csempét vagy kihűlés után a sütő falait. Ezzel is hozzájárulva ahhoz, hogy később könnyebb dolgunk legyen.




A makacs szennyeződések legkönnyebb eltávolítása a grillről


A grillezés szépségein túl nem feledkezdhetünk meg a takarításról sem, ami a munka nagyját és a finom falatokat követi. A lecsepegett zsír, a lehullott ételdarabok pillanatok alatt képesek odasülni a rácsra, és ha nem cselekszel gyorsan, komoly munkát rósz magadra.
A grillezés szépségein túl nem feledkezdhetünk meg a takarításról sem, ami a munka nagyját és a finom falatokat követi. A lecsepegett zsír, a lehullott ételdarabok pillanatok alatt képesek odasülni a rácsra, és ha nem cselekszel gyorsan, komoly munkát rósz magadra.
A grill tisztítása akkor a legkönnyebb, ha a szerkezet még meleg. A meleg rácsokról egy jó grillkefével eltávolítani a ráégett szennyeződéseket gyors munka, de nincs mindig idő egy alapos takarításra, mikor az emberek sorban állnak és várják a következő falatokat. Ilyenkor a takarítás ideje egy kicsit eltolódik, de minden egyes felfűtött pillanattal jobban ráég az anyag a grillre. Mi a teendő ilyenkor?
Vesd be a gőz erejét! A gőz segít fellazítani a leégett ételmaradékot és megkönnyíti a későbbi takarítást. Ehhez a grillezés végeztével vegyél elő egy használt edényt vagy tálat és töltsd meg 1/3 ecet és 2/3 víz keverékével. Ezt helyezd be a rácsokra, zárd le a tetőt és indítsd be a grillt. A cél, hogy az ecetes víz felforrjon és gőzével fellazítsa a szennyeződéseket. Az ecet antibakteriális hatása miatt remekül tisztít és semlegesíti a szagokat, így különösen alkalmas a lerakódások felszedésére.
Pár perces forralás után, kapcsold le a grillt, majd óvatosan nyisd fel a tető és hagyd elszökni a gőzt. Ezután jöhet a tisztító kefe és az alapos sikálás.



Tisztítsd meg a sütődet egyszerűen, vegyszerek nélkül!

154249_2



A sütőben lerakódott és odaégett zsír eltávolítása időnként embert próbáló feladat. Rengeteg zsíroldó, és sütőtisztító folyadékot lehet ugyan kapni, de ezek tele vannak vegyszerekkel, amelyek felforrósodva a levegőbe jutnak, és irritálják az orr és száj nyálkahártyáját. Ha tehetjük, miért ne küszöbölnénk tehát ki a használatukat teljesen természetes hozzávalókkal?
A szódabikarbóna és az ecet nagyon hatékony házi tisztítószer, legyen szó dugulásról, vagy ablakpucolásról, de a sütőtisztításban is nagy szolgálatot tesznek majd!
Amire szükséged lesz:
Szórófejes flakon (ha találsz otthon, az a legjobb, de kertészeti boltokban könnyen beszerezheted)
Ecet
Szódabikarbóna
Víz
Dörzsi szivacs
Keverd össze a hozzávalókat a szórófejes flakonban, és fújj belőle a sütőbe. Az ecet és a szódabikarbóna elkezdi feloldani a szennyeződéseket, de a legjobb eredmény érdekében hagyd hatni néhány percig. A szivacsot is belemárthatod az ecetes keverékbe, és átdörzsölheted vele a felületet a plusz hatás érdekében.
Nagyon makacs lerakódás esetén szórj egy kis szódabikarbónát a szivacsra, ez plusz súrolóhatást kölcsönöz majd neki, és a karodat is megkíméli a hosszas dörzsöléstől!



Ezeket szeretni fogod: bevált trükkök a sütő gyors takarításához



Írta: Huszár Bianka
2018.01.26.
    Utálunk sütőt takarítani, de ezek a módszerek sokat könnyített az életünkön.






















    HIRDETÉS

      Sütőtakarítás

    A sütőtakarítás valószínűleg az egyik legutálatosabb része a házimunkának, mert általában akármeddig és akárhogyan dörzsöljük a különféle részeket, nem jutunk egyről a kettőre. Cikkünkben épp ezért felvonultatunk pár egyszerű trükköt, melyek segítenek abban, hogy sokkal könnyebben megszabadulhass az eszközön lévő szennyeződésektől anélkül, hogy fél napokat töltenél a konyhában.

      1. Készíts saját tisztítószert

    Az egyik trükk, amivel eltávolíthatod a makacs szennyeződéseket a sütőről, hogy készítesz egy saját tisztítószert otthoni, természetes alapanyagokból. A szódabikarbóna és fehér ecet szimpla keverékével időt, pénzt és energiát spórolhatsz meg, csak vidd fel a vegyületet azokra a helyekre és zugokba, melyek takarításra szorulnak, hagyd hatni a szert 30 percig, majd könnyedén menj végig az érintett területeken egy nedves szivaccsal.

        Tálas módszer

    Van egy másik, ehhez hasonló módszer, bár ezzel kapcsolatban megoszlanak a vélemények, hogy valóban használ-e. Lényege, hogy egy tálban össze kell keverni ugyanúgy szódabikarbónát, ecetet és egy kicsi vizet, majd 100 fokra be kell tenni a sütőbe 45-60 percre. Elméletileg utána könnyen le lehet takarítani a szennyeződéseket az eszközről.

      2. Tiszta rácsok/polcok 30 perc alatt

    Az nem elég, ha a sütőt ímmel-ámmal takarítjuk ki. Le kell szedni a polcokat, hogy tökéletes munkát tudjunk végezni. Ezt úgy érhetjük el, ha például a rácsot beletesszük egy visszazárható műanyagzacskóba, befújjuk sütőtisztító szerrel, lezárjuk a zacskót, majd hagyjuk ázni 30 percig. Ha letelt az idő, akkor öblítsük le meleg vízzel, és szükség esetén távolítsuk el szivaccsal a megmaradt apróbb foltokat, maradékokat.
  • óra alatt kész

        Lapozz, cikkünk folytatódik!


3. Régi fogkefe használata

Használ régi fogkefét a sütő tisztítására, ez is egy apró, de hatásos trükk, ami segíthet az eszköz takarításában. Miért hasznos? Azért, mert a hajlékony feje és kíméletes keféje olyan helyekre is bejut, amik lehet, hogy egyébként kimaradnának.

4. Üvegtisztító

Az üvegtisztító folyadék ideális az ablakok pucolására, de a sütő ajtaját is simán takaríthatjuk vele. Ha biztosra akarunk menni, akkor egy tálba öntsünk a szerből, majd adjunk hozzá kevés meleg vizet, és egy szivaccsal dörzsöljük át az érintett felületet.

5. Harcolj olajjal a zsír ellen

Furcsának tűnhet, de a zsírfoltokat valójában olajjal a legegyszerűbb eltávolítani. Csepegtess keveset a növényi változatból egy papírtörlőre, és körkörös mozdulatokkal töröld át az adott területeket.

6. A kellemetlen szagok kiküszöbölése

Ha valami olyat készítettünk a sütőben, ami bár finom, az illata nem a legkellemesebb (hal vagy valami hagymás étel például), akkor néhány csepp vanília vagy citrusos esszencia megoldhatja a problémát. Tegyél egy keveset valamelyik fajtából egy tál vízbe, majd egy óráig melegítsd az edényt a tűzhelyen. Hamarosan nyoma sem lesz a rossz szagoknak.

7. Mosogatógép tabletta az ételmaradékokhoz

A mosogatógép tabletta tökéletesen eltávolítja az edényekről az ételmaradékokat és szennyeződéseket, miért ne használhatnánk fel a sütő tisztításához is? Törj egy darabot félbe, majd dobd bele egy tál meleg vízbe. A keverékkel töröld át a koszos részeket, és a sütő szebb lesz, mint új korában.



Nézd meg, hogyan lesz ebből a leégett edényből csaknem új!



anapfenyillata2015. január 14. szerdaHozzászólások (0) 511
Elképesztő…
12
, hogy mennyit kellett súrolni! ? Sajnos, nem tudom  a tutit, de igyekszem fejlődni, és persze van egy-két praktikám, amit meg is mutatok, de szívesen veszem a jó ötleteket, amik tényleg beváltak. Nem úgy, mint a reklámokban, ahol a nagyon csini háziasszony csak töröl egyet a rettenetesen zsíros, odaégett edényen, és már csillog-villog is! Aztán itthon hiába simogatom azt a fránya edényt  a jó öreg fémszivacsot is bevetve, csak nem akar rögtön csillogni!
Te szeretsz mosogatni? Én bevallom, nem nagyon, bár néha egész jóleső érzés végigtörölgetni egy szép bögrét, vagy tányért és látni, ahogyan a koszosból tiszta lesz. (Feltéve, ha nem túl zsíros. ? ) De szeretünk vagy nem, így is, úgy is mosogatni kell.
Szóval jöjjenek a praktikák! Ja és az ilyen lett kép! ?
13
Mivel vegyész vagyok, tudom, hogy vannak igen erős és intenzív oldószerek is, amik tuti, hogy nemcsak a szennyeződést, de még a lábast is eltávolítanák, de ugye, azért abban egyetértünk, hogy egy mosogatás nem éri meg, hogy tönkretegyük a környezetet, netán az egészségünket. Úgyhogy én megpróbálom minél környezetbarátabb módon megoldani a mosogatást és persze minél olcsóbban.
Mivel nem szeretek mosogatni, hogy nagyobb kedvem legyen, zenét hallgatok, így önként és dalolva tisztulnak az edények. ? Most például ezt hallgatom szívesen mosogatáskor:

 A leégett, zsíros edényeket áztatom:
szódabikarbóna és ecet segítségével (mérettől függően a tuti keverékem: 1 csésze ecet, 2 evőkanál szódabikarbóna, 1 csésze víz).  Az edénybe víz kerül, majd az ecet, amivel felmelegítem, majd mehet bele a szódabikarbóna. Ez segít fellazítani a szennyeződést. Kiöntve ezt az áztatólevet, szódabikarbónával súrolok.
Mosogatókefe: Ez az IKEA-s fajta nagyon bevált, különösen azokhoz a makacs szennyeződésekhez!
77
Olajfoltok eltávolítása :
Palacsintasütőn szokott ilyen égett/száradt olajfolt lenni, na, meg a csempén, ehhez nekem a mosószóda vált be, ezt kicsit benedvesítem, ezzel kenem be az edényt, áll egy kicsit így, majd jól körbedörzsölöm, aztán alaposan leöblítem.
Makacs címkék eltávolítása: erre  van egy jó megoldásom, ha kíváncsi vagy rá, itt találod.
78
Te hogyan mosogatsz? Milyen bevált módszered van? Oszd meg velem és az Olvasótársakkal, hogy még könnyebben menjen a mosogatás!
Szép napot!
A bejegyzés saját képeket tartalmaz (egy kivételével, ennek forrását a képre kattintva érheted el.). Ha tetszett a bejegyzés, megköszönöm, ha megosztod másokkal is. Köszönöm, hogy meglátogattál, térj be máskor is, érdekes inspirációkkal, egyszerű receptekkel, könnyen kivitelezhető ötletekkel várlak. ♡
A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz.



Hogyan tisztíthatom meg a konyhai sütőben lévő üveget?


Ne tagadja, hogy Ön is került már nehéz helyzetbe, amikor a sütő tisztítására került sor! A gyakorlott szakácsok különösen jól tudják, hogy a zsír- és olajlerakódástól nehéz megszabadulni. Kétségtelen, hogy a mindennapi házimunkák között ez a feladat jelenti a legnagyobb kihívást, de néhány egyszerű ötlet segíthet a probléma megoldásában.

Miért olyan fontos a belső üveg tisztán tartása?

A sütőben lévő üveg tisztán tartása nem csak a sütőben készülő étel jobb kezelése miatt fontos, hanem mindenekelőtt azért, mert az üvegen lerakódó szennyeződés és zsír befolyásolhatja a sütés pontosságát, valamint az étel minőségét és higiéniáját is.

Helyes szokások kialakítása – hogy a sütő mindig ragyogjon

A megelőzés jobb, mint a problémák kezelése, ezért célszerű minden sütés után gyorsan kitisztítani a sütőt. Hogyan? Hagyja teljesen lehűlni a sütő ajtaját, helyezzen egy nedves törlőruhát az üvegre a zsírréteg felpuhítása érdekében, és egy kis lapáttal távolítsa el a még ott maradt szennyeződést. Végezetül öblítse le vízzel.

Mi a teendő a sütő üvegének tökéletes megtisztítása érdekében?

A belső üveg alapos tisztításához le kell venni a sütő ajtaját: megmutatjuk, hogyan.
  • Nyissa ki a sütőajtót, és rögzítse a csuklópántokat az alábbi ábrák szerint.
 
  • Vegye ki a csavarokat és felfelé húzva a fém felső fedelet (lásd az ábrát).
 
  • Végezetül pedig – az alábbi ábrákon látható módon – húzza ki az üveget a sütő belső ajtajából, amely ekkor már megtisztítható.
 
  • A tisztítás után ne felejtse el visszatenni az összes alkatrészt a megfelelő sorrendben, és az alábbi ábra szerint szüntesse meg a csuklópántok rögzítését.

Milyen termékeket használhatok a tisztításhoz?

A kereskedelemben kapható mosogatószereken kívül a legtöbb makacs zsírlerakódást víz- és bikarbónaalapú zsíroldó keverékkel lehet eltávolítani (adagolás: 300 g szódabikarbóna, 0,10 liter víz), amit az követően kell használni, hogy a kisebb szennyeződéseket meleg vízbe mártott törlőruhával letisztítottuk.
Oszlassa szét a keveréket a belső üvegen, és puha, nedves törlőruhával történő eltávolítása előtt hagyja rajt tizenöt percig. A még ragyogóbb eredmény érdekében, a tisztítás befejezéséhez használjon ecetet, és hagyja az üvegen 15 percig.

Tiszta és használatra kész sütő

Tanácsaink betartásával nincs szükség nagy erőfeszítésre a sütő tisztán tartásához, az eredmény pedig mindig kiváló lesz.


Sütőajtó leszerelése

Clevamama Sütőajtó védő


How to Replace Oven Door Hinges







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése