2018. augusztus 23., csütörtök

Orgon energia






Orgon energia



MI AZ ORGON ENERGIA?



"Amikor a misztikum és a tudomány találkozik"
 
Dr Wilchelm Reich (1897-1957), aki honfitársunkként az Osztrák-Magyar Monarchiában született, pszichiáter, pszichoanalitikus,egyidőben Freud munkatársa, tanulmányozta az emberi szexualitást.Ekkor fedezett föl egy különös energiát, ami az orgazmus során szabadul  fel, nyilvánul meg koncentráltan. A továbbiakban ennek az energia-forma  kutatásának - amit orgon energiának nevezett el, utalva "eredetére" - szentelte életét, munkásságát. 
Tudományos kutatásainak köszönhetően, ami több követőjét is inspirálta,  megismerkedhetünk ennek a misztikus energiának a jellemző tulajdonságaival.Ismerve ezeket a tulajdonságokat, képesek vagyunk ezt az erőt összegyűjteni, s szándékunk által irányítani.
Az Orgon energia jellemzői
  •  mindenen áthatol, mindben, mindenhol jelen van
  • alapja minden létezőnek
  • állandó mozgásban van, ez a mozgás hullámzó, a víz mozgásához hasonló, áramlatokba rendeződik
  • erősen vonzódik a szerves anyagokhoz, a vízhez, a szilícium dioxidokhoz (hegyikristály - megfagyott csillagvíz, maya megfogalmazás), önmagához
  • áramlása nyugati- keleti irányú a mérsékelt égövön, az egyenlítőnél nyugati irányú; létezik egy dél - északi áramlás is
  • az északi féltekén az áramlása telehold idején a legerősebb, s újhold idején a leggyengébb
  • magasabb tengerszint feletti helyeken,hegyvidéken magasabb a koncentrációja, 
  • a fémek vonzzák és egyben taszítják, tükrözik
  • mint a fény tükrözhető, optikai eszközökkel manipulálható
  • kék színű
  • polarizált
  • forrása a Nap, legnagyobb mennyiségben napsütötte napokon a délutáni órákban fordul elő, vitalitás gömböcskék 
  • kapcsolatban van a mágnesességgel
  • geometriai formákon keresztül terjed
  • emberekre gyakorolt hatása - nyugalom, kiegyensúlyozottság, életöröm, egészség, öntudat, kreativitás
  • gondolattal irányítható
Az orgon energia érzékeny az elektromágneses térre, irritálja a túlzottan gerjesztett állapotok, mint pl. magasfeszültség, röntgen sugárzás, radarok, mikrohullámú átjátszóállomások, mikrohullámú sütők, mobil telefon tornyok, m obil telefonok, katód sugaras képcsövek, neoncsövek, ionizáló sugárzás, geopatikus zónák. Ez az érzékenység a lüktető, pulzáló mozgás lassulásával, mintegy megdermedésével jár.
Ahogy kezd megdermedni, lelassulni az Orgon energia, úgy kezdi elveszíteni az életre gyakorolt pozitív, fenntartó hatását, ezt az oranur kísérletként elhíresült esetben fedezte föl, írta le W. Reich.Ezt az élettelen, ártalmas energiát nevezte el DOR (Deadly ORgon) energiának, s fénytelen, fekete színűként írta le.
tai-chi-symbol.jpgEzeket a jellemzőket olvasva a keleti filozófiában, Feng Shuiban jártas olvasó felfedezheti az orgon energiának a chi energiával való hasonlatosságát. Ezt az energia formát, az okkult erőket kutató nyugati tradíció éternek nevezte el.A 4 éterikus erő közül a magnetikus, vegyi éternek feleltethető meg. Az alternatív fizikai tudományokkal foglalkozók pedig nullponti, avagy szabad energiának nevezték el.



ORGON GENERÁTOR – ORGONIT(E)



 W. Reich egyik legátütőbb erejű felfedezése, amit az oranur kísérlet során tapasztalt meg, az életerő másik arca, a pusztulást hordozó DOR energia. A hinduizmusban ezt az energiát Shiva isten személyesíti megAz Élet Teremtése, Megtartása és Feloldása az Örök Forrásban – ez az a kozmikus folyamat, amelyet SHIVA, a hindu isten táncával irányít.
shiva.jpgAhogy az  Orgon energia megjelenése c. fejezet táblázatban böngészve a DOR energia jellemzőit szemügyre vesszük, meglepve tapasztaljuk, mintha jelen korunk rövidített, igen találó jellemzésére akadtunk volna. Ez a hasonlóság nem a véletlen műve! Gondoljunk csak bele, hány féle tényező, külső-belső hatás működik a környezetünkben, ami az életerő megdermedését segíti elő, okozza.
Külső tényezők a teljesség igénye nélkül - magasfeszültségű vezetékek hálózata, transzformátor állomások,transzformátorok, különböző típusú antenna rendszerek, radar állomások, mikrohullámú sütő, mobil telefon, neon csövek, monitorok-képernyők, Röntgen sugárzás (orvosi képalkotó eljárások zöme), geopatikus földzónák. Belső tényezőként a negatív emberi érzelmek, félelem, agresszió, ami vonzza, fenntartja a DOR formát. 
echelon23.jpgSzámtalan külső hatás igyekszik létrehozni ezt az életidegen állapotot az emberek tömegeiben. Vegyük példának okáért a televíziót - legyen az hírműsor -gazdasági elemzéssel,egészségügyi ismeretterjesztő műsor, sorolhatnám tovább, vagy szórakoztató játékfilm, mind ezeknek  a negatív emocióknak a felkeltésére, fenntartására törekszik. Az egyik, nagyon nyilvánvaló ok,  a neurotikus, megfélemlített embercsoportok tömegként kezelhetők, megoszthatók, könnyen irányíthatók, manipulálhatók. Egy másik nagyon könnyen tetten érhető ok a profit - a félelemben élő ember, biztonságot keresve sok olyan felesleges dologot vásárol meg, vagy tesz meg, amelyre valójában semmi szüksége, pl. külöböző biztosítások, fegyverek, gyógyszerek, étrendkiegészítők tömkelege és így tovább... A harmadik ok már jóval misztkusabb, átvezet bennünket a lényünk teljességének megismerésébe. Az aggodalmakba merült elménknek adva figyelmünk energiáját, elfeledkezünk lényünk másik, rejtett oldaláról, mely maga a Forrás, az életenergia forrása, a lüktető, kreatív, tudatos energia kútfője. 
Ezek a főbb okok, pontosabban a mögöttük álló erők, melyek a DOR energia túlsúlyának fönntartásán munkálkodnak világunkban roppant leleményes, és sokoldalú módon. Egy külön fejezetet szentelek majd pár módszer, eljárás bemutatására.
Most térjünk vissza  az orgon energia jellemzőire, megnyilvánulási módjaira, hiszen ezek ismerete adja a kezünkbe a megoldás kulcsát. A megoldásét, mellyel kinyitjuk a kaput, a bőség, szeretet, kreativitás, a Szellem országába vezető kaput.
  • Az egyik fontos jelenség - az orgon energia két arca, a pozitív, életet támogató, bőséget, egyre fokozódó tudatosságot hozó oldal, amit Pozitive ORgon, vagyis POR energiának is hívunk, illetve a DOR energia. A különbség kettőjük közt mindösszesen a mozgásukban, lüktetésükben nyilvánul meg. A POR energia lüktető, élettel teli, míg a DOR lanyhuló, megmerevedő.zsombekos.jpg
  • A következő fontos ismérv - ahogy képes az orgon energia lelassulni,DOR-rá változni, úgy képes visszaváltozni az életet támogatóPOR energiává. Analógiás gondolkodásunkat, belső látásunkat igénybe véve  idézzük fel egy patak képét. Ahogy lassul a folyása, úgy veszti el frissességét, életerejét, úgy változik át posvánnyá. Ahhoz, hogy ismét élettel teli legyen, folyást kell neki biztosítani, zubogókat, ahol ismét mozgásba jön, telítődik az energiával. 
  • A következő ugyancsak fontos jellegzetesség, a vonzás törvénye. A finom energiák világában , nem a termodinamika 2. tétele a működő, hanem a vonzás törvénye.Az orgon energia vonzza önmagát, mindkét formájában természetesen. Vonzza még a víz, az élőlények és a szilícium dioxid, kvarc kristályok, nagy molekulájú szerves anyagok.vizeses_.jpg
  • Minden anyagban élőben, élettelenben jelen van, átitatja őket. Mindenen áthatol, ám különböző sebességgel teszi ezt. A fémek vonzzák és egyben taszítják, míg a szerves anyagok, pl. gyapjú, méhviasz, műgyanta hosszabb ideig magába zárja, ám fogságba ejteni nem tudja.
Ezek azok a főbb tulajdonságai az orgonnak, amelyeket figyelembe véve Hans Karl Welz, osztrák tudós megalkotta az orgon generátort, s Don Croft szabadlelkű éterharcosnak köszönhetően ez  a nagyszerű találmány kikerült az internet szabad világába. Az orgon generátor, vagy ahogy Welz elnevezte - orgonit(e) az a segédeszköz, mellyel képes vagy a környezetedben, magadban a lelassuló életenergiát ismét felpörgetni. Az ártó hatásokat (mobil telefon, TV, különféle elektromos berendezések keltette sugárzások, mikrósütő, telhetetlen bankrendszer, stb.)átalakítani és POR-rá változtatni (:)), szeretem a magyar nyelvet). Életenergiával tudod ellátni az ivóvizedet, táplálékodat, fürdővizedet, krémedet, gyógyteáidat. Növényeidet a kiskertedben, nagykertedben.
11l6812.pngAz ébredő lényeknek pedig, vagyis neked kedves ismeretlen-ismerős megadja azt a lehetőséget, hogy otthonodban, munkahelyeden létre hozd magadnak azt a külső-belső nyugodt, magas vibrációjú erő-teret, ahol könnyedén kapcsolatba tudsz lépni belső, teremtő Forrásoddal, vagy könyebben visszatalálsz kibillentségedből középpontodba.



AZ ORGON ENERGIA MEGNYILVÁNULÁSI FORMÁJA



AZ ORGON ENERGIA MEGNYILVÁNULÁSI FORMÁJA

dr.W.Reich alapján



POR = Pozitív ORgon 

DOR = Deadly ORgon 
létzés
Pulzáló, élő
Merev, rideg, halott
élővilág(növény,állat, ember)fizikai szint
Egészség, vibrálás, pulzálás, terjeszkedés,önszerveződés
Betegség, rák, auto-immun betegség, immun-rendszer rendellenesség, összehúzódás
psziché
ÖRÖM
Független, szabad önszabályozás, kommunikatív, önmaga- és mások tudatában lévő
FÉLELEM
Neurotikus, könnyen manipulálható, "fertőző- mérgező" karakter"
társadalmi szint
Szabadság, igazságosság, önszabályozás, kisebb egységekbe való önszerveződés, másokkal való nyitott/önzetlen- kapcsolatok és eszmecserék, bőség, jólét
Zsarnokság, erőszak, közvetlen diktatúra vagy hamis-, ál-demokrácia, központi kontroll, központosított hatalom, gigantikus vállalatok- vagy állami monopóliumok, hiány, szűkösség
időjárás,klíma,mikroklíma
Bőséges növényzet, bio-diverzitás, jól öntözött
levegő friss, jól esik belélegezni,tiszta kék ég
Sivatagi forma, bio-degregáció, aszály, szárazság
levegő fülledt,nehéz, szmog
fizika
hűtő, összehúzódó, implozív, konstruktív
színe - kék
forró, száraz, pusztító,explozió-robbanás
 színe - fénytelen fekete




ORGONIT-OM ORGONIT ALAPÚ CSI-KUNG GOLYÓ


A természetgyógyászat rengeteg olyan gyógyeljárást tett népszerűvé, melyeknek az eredete a régmúltra nyúlik vissza. Ezek közül is kiemelkedőek az ősi Kínából származó és ott ma is a modern orvoslás eszköztárával egyenrangúan alkalmazott gyógymódok. Ilyen elsősorban a tűszúrásos eljárás, az akupunktúra, és ennek egy szélesebb körben alkalmazott változata, az akupresszúra, mely az akupunktúrás pontoknak nyomással történő ingerlése. Az akupresszúrához nincs szükség tűszúrásra, ugyanis ennél az eljárásnál ujjakkal vagy valamilyen eszközzel gyakorolunk nyomást a megfelelő pontokra. Nagy előnye, hogy mindenki elsajátíthatja, viszonylag könnyű megtanulni, otthon és egyedül is végezhető.
A kéz-akupresszúra, illetve ez utóbbinak egy különleges változata: a tenyér ingerzónáinak gyógygolyókkal (ún. csi-kung golyókkal) való ingerlése. Mind a talpmasszázs, mind a csi-kung golyókkal történő masszírozás azon a felismerésen alapul, hogy a talp és a kéz egyes területei energiapályák (ún. meridiánok) révén kölcsönhatásban állnak a szervezet különböző részeivel. Ezek ingerlésével tehát hatni lehet az egyes szervek működésére.
A golyóterápia valójában az életerőt, a csit aktivizálja
A csi, azaz az életenergia egészséges emberben szabadon, akadálytalanul, zárt energiapályákon, ún. meridiánokon kering a szervezetben. Ha a meridiánokon történő energiaáramlásban bármiféle zavar áll be, ez megbontja a harmonikus egyensúlyt, és betegséget okoz. Efféle egyensúlyzavarokat az időjárásváltozástól kezdve a sérüléseken át egészen a helytelen táplálkozásig és a tartós megerőltetésig sok minden előidézhet. Ilyenkor a cél tehát az, hogy az energiák egyensúlyát helyreállítsuk, az energiaáramlási akadályt elhárítsuk és az energiát a megfelelő helyre irányítsuk. Valójában az energiaáramlásra, az életerőre (a csire) hat az akupunktúra, az akupresszúra, illetve a csikung gyógygolyókkal való masszírozási technika is.
A nyugati, azaz klinikus orvoslás magyarázata a csi-kung golyók működésére
Henry Head (1861-1940) angol ideggyógyász fedezte fel, hogy a testfelületen a belső szerveknek megtalálható a nagyon precízen körülhatárolható reakciós zónája (dermatomja). Ezek a dermatomok az ún. Head-zónák.
Ha egy belső szerv megbetegszik, ez a zavar az idegrendszer közvetítésével, reflexes úton kivetül a megfelelő Head-zónára, s az adott bőrfelület túlérzékennyé (hiperalgéziássá) válik.
Ez a kapcsolat azonban fordítva is fennáll: a testfelszín ingerlése hatással van a belső szervekre. Márpedig ha ez így van, akkor a bőrfelület megfelelő pontjainak ingerlésével reflexes úton jótékonyan lehet befolyásolni a szervek működését. És minél pontosabban és szervspecifikusabban ingereljük a megfelelő bőrzónát, annál nagyobb lesz ennek a hatása az illető szervre. Ezt az élettani hatást aknázza ki a kéz dermatomjainak ingerlésével a csi-kung kezelés is. A tenyér bizonyos bőrzónáinak ugyanis különös jelentőségük van, mert a nyaki gerinc egyes szakaszainak vannak alárendelve. Ezek pedig az aortával, a hipofízissel, a szívvel, a tüdővel és a hörgőkkel állnak  összeköttetésben. Amikor tehát a tenyér reflexzónáit ingereljük, pl. úgy, hogy csikung golyókat pörgetünk a tenyerünkben, reflexes úton ezeknek a szerveknek a működésére hatunk.
 golyozas1.jpg
A kézben pörgetett golyók ingerlik a tenyér bőrzónáit

A golyók pörgetésének – azon kívül, hogy pihentető, szórakoztató játék – igen sok jótékony hatása van.
A tenyérben pörgő golyók masszírozó hatása stimulálja a környéki idegrendszert, a vérkeringést, aktivizálja a nyirokáramlást, feszesen tartja az inakat, elősegíti az ízületi folyadék termelődését, aktivizálja a szövetek anyagcseréjét, és ez által a káros anyagcseretermékek kiürülését elősegíti. A kéz és az ujjak állandó mozgása megmozgatja az alkar és a felkar izmait. Az izommozgás pedig közismerten pumpáló hatást gyakorol az erekre. Ez elősegíti a vérnek a szív irányába vagy onnan visszafelé történő áramlását, ami az egész keringési rendszerre jótékony hatással van.
A golyókkal való rendszeres gyakorlás az egész idegrendszert serkenti, javítja és tréningben tartja az agyműködést, segít megőrizni a szellemi frissességet.
A golyógyakorlatok során erősödnek a karizmok és finomodnak a kézmozgások, mivel a golyók pörgetése állandóan igénybe veszi a kar- és a kézizmokat, valamint a csuklóízületet és az ujjízületeket. Ezen izometriás hatás folytán nemcsak a kéz ügyesedik, hanem a karizomzat is erősödik, és ezért a golyózás különösen a hosszú időn át ágyban fekvő betegek számára ajánlatos.
Az alábbi betegségek gyógykezelését hatásosan lehet kiegészíteni gyógygolyó, azaz csi-kung golyó terápiával:

– Légzőrendszer:
asztma, torokgyulladás, nátha, hurut stb.
– Emésztőrendszer:
gyomorfekély, gyomorhurut, egyéb gyomorbetegségek, májgyulladás, epekő, székrekedés, cukorbetegség, krónikus hasmenés.
– Vérkeringési módszer:
magas vérnyomás, reumás betegségek, szívritmuszavarok, a fehérvérsejtek számának csökkenése.
– A vizeletkiválasztó és a nemi rendszer betegségei: vesegyulladás, menstruációs fájdalom, meddőség, magtalanság, méhsüllyedés.
– Az idegrendszer betegségei:
idegfájdalmak, érzéstelenség, álmatlanság, fejfájás, ülőideg-fájdalom, ideggyengeség, depresszió.
– Sérülés, sebesülés (külső, belső).
Mozgásszerv rendszer:
– Ízületi bántalmak:
vállízületi gyulladás, derék- és hátfájás, kéz és egyéb ízületi gyulladások, reuma, köszvény. Agyi történések utáni rehabilitáció …
– Bőrbetegségek, szemölcs stb.
– Érzékszervi betegségek:
látás, hallás, ízlelés és szaglás zavarai, orrgyulladás, polip.
– Rosszindulatú daganatok korai stádiumban.

Néhány ötlet a golyókkal való gyakorláshoz
Ha a két golyót egyenletesen forgatja az ember, a jin és a jang hatás egyensúlyban van egymással. Megfelelő technikával azonban kedve szerint akár az egyik, akár a másik hatást erősítheti. Ha pl. gyorsan vagy balra, azaz az óramutató járásával ellentétes irányban pörgeti a golyókat, akkor a jangot erősíti. Lassú vagy jobbra, azaz az óramutató járásával megegyező irányú forgatáskor a jin erősödik. Rövid idejű forgatáskor ugyancsak a jin erősödik.
A golyók hatását megsokszorozhatja, ha úgy pörgeti őket körbe a tenyerén, hogy azok közben ne érjenek egymáshoz. Így különös feszülés keletkezik, a golyók szinte kifelé feszítik az ujjait, hiszen igyekeznie kell egymástól távol tartani őket, ugyanakkor arra is vigyáznia kell, hogy a golyók ki ne essenek a markából.
Ezzel egyrészt fokozott nyomást gyakorol a kéz akupunktúrás pontjaira, másrészt a kéz- és karizmokat is jobban megdolgoztatja.
A golyókat nem csupán előretartott kézzel lehet forgatni, hanem a legkülönbözőbb kéz- és kartartással, akár hátranyújtott karral is. A változatosság kedvéért játszhat egy golyóval is úgy, hogy azt a két tenyere között görgeti. Használhatja a golyókat talpának masszírozására is. Ezt ülve végezheti úgy, hogy a szőnyegre (sohasem kemény talajra) tett golyókat a talpával ide-oda görgeti. Ha lábfürdő közben a vízbe a talpa alá tett golyót mozgatja, ez a vérkeringést javítja, és ezáltal hatásosabbá teszi a lábfürdőt. Végezetül arra is van lehetőség, hogy partnere a gerinc mentén a hátát masszírozza a golyóval. Ilyenkor arra kell ügyelni, hogy a golyó ne csússzon, hanem guruljon a partner keze alatt.
Ez a masszázs nagyon alkalmas a hátfájdalom enyhítésére. Lazítja az izmokat és serkenti a véráramlást. Ugyanilyen technikával lehet a váll- és tarkófájást kezelni. Hastáji fájdalom esetén a hasfalon görgetett golyó jótékonyan ellazítja a hasfal izmait
Az orgonit-Om által készített orgonit alapanyagú gyógygolyók, chi-kung golyók a fenti hatások mellett még az orgonit kiváltotta pozitív hatással is rendelkeznek. Ahhoz, hogy a hatása kiváltódjék, elég, ha kézben tartja a beteg, majd a golyók mozgatásával lehet fokozni annak hatását, lásd a fentebb leírtak szerint. Ezért lehet nagyszerű kiegészítő eszköz különböző, leginkább a felső végtagot érintő bénulásos állapotok felszámolásában is .
 Forrás: terebess.hu


ORGONITOK A GYAKORLATBAN





 Orgonit-OM az orgon energia (prána, csí, egyetemes energia) generátor

Speciális összetétele segítségével az Orgonit-OM a különböző hatások által lelassult, megdermedt egyetemes energia (orgon, prána stb.) számára visszaadja a lüktető, pulzáló tulajdonságát, ami által újra kifejezésre juthat e mindent átszövő energia jótékony hatása - fokozott életerő, öröm, bőség, jólét, kreativitás, önszerveződés, egyre jobban mélyülő tudatosság. Az Orgonit-OM a DOR forrás (életellenessé vált egyetemes energia) közelébe helyezve, visszaalakítja azt az energia pozitív, életet támogató formájává, s így kettős szerepet tölt be a védelem mellet egyszersmind az egyetemes energia pozitív forrásává válik. Az Orgonit-OM-ból készült tárgyakban, medálokban attól függően, milyen hatást szeretnénk elérni, elhelyezünk különböző szimbólumokat, ásványokat terápiás céllal az információ gyógyászat alapelveinek megfelelően.

 Az Orgonit-OM javasolt felhasználási területei:

Az elektroszmoggal szennyezett környezetben, számítógépen,monitoron, televízión, villamos elosztókon, beltéri tápegységeken, erősítőkön, wi-fi modemeken, háztartási gépeken:hűtőszekrényen,fagyasztókon,villamostűzhelyeken,mikrosütőkön,mosógépen,
mobil telefon alkalmazva  - megszünteti az elektro-mágneses tér által  kiváltott tüneteket -  fáradékonyság, szem vagy fül problémák, immunrendszer alulműködést.
Nagyszerűen alkalmazható munkahelyi stressz kezelésére,
személyes védelem, vagy meghatározott mentális (pl.depresszió), érzelmi problémák megoldására segédeszközként.
Földsugárzások hatásának átfordítására egy adott területen, ahol sokat tartózkodunk;növények, állatok gyógyítására fokozva életerejüket.Az információ gyógyászat kiegészítő eszköze, orgonit alapú chi-kung golyókkal az akupunktúrás pontok megdolgozása tenyéren-talpon, energia-pálcával szintúgy.Ételeink, italaink, ivóvizünk energetikai tisztítása, és életenergiával való feltöltése.
Környezetünk pozitív orgon energiával való töltése érdekében, átjátszóállomások, trafók, radar berendezések stb. 250m-es környékén belül, tavakba, folyókba, patakokba juttatva azok energetikai rendbetételére alkalmazzuk, ezt a mozgalmat Don Crofték csapata ajándékozásnak nevezte el. 
ametisztkup.jpg
Orgonit-OM térharmonizáló muffin, kúp, félgömb, gyémántforma:
általában a lakásban, irodákban, munkahelyeken (TV, számítógép, laptop, mikro sütő, neonvilágítás) környezetünkben található elektromos berendezések (transzformátor állomások, adó és átjátszó tornyok, stb.) geopatogén zónák, munkahelyek káros sugárzásainak ellensúlyozására használhatjuk, a készülékre helyezve a káros sugárzást átalakítja pozitív orgon rezgésekké. Kertben a beteg növények, fák mellé gyógyító hatású. Közérzetünk, hangulatunk javul, kiegyensúlyozottabbak leszünk, immunrendszerünk aktivizálódik. 
terharmonizalovedelem.jpg 
Orgonit-OM csakra korongok, félgömbök:
az adott csakra szimbólumaival és drágaköveivel ellátott orgonit korong. Hatása a blokkoldás és a pozitív életenergiával való feltöltése az adott csakrának, a megfelelő közvetítő anyagokon keresztül. Jól használható fájdalom csökkentésre, kezelésre, A gyakorlatban a fájó területre , vagy közelébe helyezzük, és 15-20 percet várunk nyugalomban. Stresszes állapotban mellkasra, vagy ágyban testközelben tartjuk, Jól segíti a nyugodt alvást, segít a vérnyomás csökkentésében, stabilizálásában. Rendszeres használatával derék ás hátfájásokat, premenstruációs tüneteket, fájdalmakat kezelhetünk hatékonyan. Fogfájás esetén is működik.          

dscn9205.jpgOrgonit-OM harmonizáló tálca: csapvíz, ásványvíz, és minden ivóvíz, gyümölcslé,bor, élelmiszerek, tészták kelesztésekor azok harmonizálására javasolt, nem mindegy mit iszunk, és az Orgon energia segítségével vizünket, élelmiszerünket
letisztítjuk a környezetből felvett káros információktól (elektroszmog)és feltöltjük életenergiával, pozitív orgon energiával. A korongra helyezve az ívóvizet kb. 1,5-2 óra múlva érezhetjük a hatását. Kerüljük a műanyag flakon használatát a víz harmonizálása során...Helyette üveget, vagy kerámia edényt használjunk.   
 Orgonit –OM Növényvarázs: elsősorban beteg növények megerősítésére, gyógyítására javaslom, Csupán a növény cserepébe, szabadföldön az ágyásba, vagy palánta mellé kell tenni. Jól hasznosítható csíráztatás esetén is a csíráztató edény alá kell tenni. talizmanokmedalok.jpg
 Orgonit-OM medálok, talizmánok: a medál a testünkkel kapcsolatba lépve a kiegyensúlyozó hatása mellett irányított hatást is kifejt, a drágakövek célirányos rezgéseit felhasználva, felerősítve. Az orgon energia hatékonyabbá teszi a kövek hatását. Alapszinten kristályokat és, vagy szimbólumokat helyezünk a medálba, de igény esetén személyre szabottan határozhatjuk meg a szükséges ékkövet, a csakráknak, vagy az adott lelki problémának megfelelően. Javasolt nehéz élethelyzetekben, vagy stresszel teli munkahelyen dolgozók számára. Az energiákra érzékeny személyek számára védelmet jelent, csökkentve a környezet (emberek, elektromágneses terek stb.) negatív hatásait. 

orgonitelefonos.jpgOrgonit-OM öntapadós lapkák.
Ragaszthatók maroktelefonra, WiFi-re, Net-Modemre, asztali telefonra, PC – monitorra, fedélzeti komputerrel rendelkező autók műszerfalára helyezve, az Orgonit-OM orgon rezgésekké alakítja a káros elektroszmogot, és a rádióhullámokon sugárzott káros hatásokat. Ezzel csökkenti, megszünteti a készülékek által kiváltott kellemetlen érzéseket, fáradtságérzetet, stb. Megelőzhetők a lassabban kialakuló szinte a folyamatában nem is érzékelt (ezért hisszük, hogy nincs) daganatok kialakulását. Az eszközöktől (mobil függőség) való függőség csökkentésében is segít. 

vegyicsikvadaszmmeret.jpgOrgonit-OM "Chemtrailbuster"-vegyicsík írtó-
Szabadban használható, alapvetően a vegyicsíkok (chemtrail) ellen dolgozták ki, de a környezett is harmonizálja, mióta kitettem, szinte normális lett a környék időjárása, van csapadék(2011 decemberben elején tettem ki), s a felhők szinte szépek, nem sokáig rácsos az égbolt felettünk. Igaz ez egy kisméretű, de ez is működik jól. 34 cm magas és a az "antennák" pontosan az "Egyiptomi könyök" méretének a fele, hogy földünk rezgésével összhangban legyen. A hatékonyságot a benne lévő nagy mennyiségű , speciális alakzatban elhelyezett, hegyikristályoknak és az alumínium "antennának" köszönheti. Harc a kék égboltért! 







spgenerator04.jpgOrgonit-OM SP generátor: lényegében egy orgonit térharmonizáló, de megerősítve egy nagy méretű hegyikristállyal a közepén, s ezen egy Möbius-tekercs, a tekercset egy 15 Hz frekvencia generátorral meghajtom, s az egészet egy homokfúvott aluházba teszem. Ezzel az eszközzel, bekapcsolva, erösebb hatást tudunk elérni, és védelmet ad az alacsonyfrekvencián érkező érzelem és tudat befolyásolással szemben. 3 db AA elem kell a működtetéséhez, vagy tápegység.











gyogygolyo.jpgOrgonit-OM csi-kung golyók orgonit alapanyagból Tesla-Spurling spirállal, turmalinnal:
 két orgonit golyót görgetve  a markában, serkenti a kéz nyirok- és véredényrendszerét, ingerli akupunktúrás pontjait és reflexzónáit. Ez a tenyérmasszázs és az akupresszúrás kezelés legegyszerűbb módja. Nem kell külön időt szakítani rá, várakozás, tv-nézés, séta közben is gyakorolható. Kiváló pótcselekvés hízásra hajlamosaknak és dohányzóknak.
Napi kétszer félórás golyójáték csökkenti a fáradékonyságot, megnyugtat, kellemes közérzetet biztosít. Ezenkívül növeli az emlékezőtehetséget, minden szerv működését kedvezően befolyásolja, az egészséget helyreállítja, illetve fenntartja. Mellesleg erősíti a kéz és az alkar izmait, javítja az ízületek mozgékonyságát. Kifejezetten ajánlható mindazoknak (gépírónőknek, zenészeknek), akik munkájához fontos, hogy a kezük görcsössége fellazuljon.
Jó hatásfokkal lehet használni a következő megbetegedések esetén: magas vérnyomás, az idült gyomor- és bélhurut, az ízületi gyulladás, a neuraszténia, az angina pectoris.Bővebben lásd a cikket az Orgonit-OM orgonit alapú csi-kung golyók fejezetben. 




Orgonit-OM csi-kung golyó Tesla-Spurilng spirállal,turmalinnal


"Mivel a becstelen emberek összefognak, hogy egyesítsék erőiket, ezért a tisztességes embereknek is ugyanezt kell tenniük..." Gróf Leo N. Tolstoy
A Joe – Cella



< Page One >
***A fordítás szövegével kapcsolatban minden jog fenntartva***

 Mi is az a Joe cella:
A Joe féle energiacella egyszerűen 2, vagy több egymásba helyezett fém tartályt tartalmaz.
A tartályok fel vannak töltve speciálisan töltött és tisztított vízzel úgy, hogy a belső tartályperforáció révén lehetővé válik a víz szabad mozgása a belső és a külső tartályok között. A külső tartály elektromosan az akkumulátor anódjához (+), míg a belső tartály  az akkumulátor katódjához (-) van csatlakoztatva.
A külső tartály zárt leszámítva egy szájnyílást, amelyhez egy vékony cső van csatlakoztatva.
A vékony cső másik vége egy benzines motor karburátorának külső házába van becsatlakoztatva.
A gáz/energia a csövön keresztül kerül a karburátorba.
Az egész cellát, beleértve a csövet is elektromosan el kell szigetelni a motortól.
Eddig, ez meglehetősen egyszerű… 
Különböző tervek és tartályformák kerültek kerültek már megépítésre. Az eredeti és a legegyszerűbb verziónál, a két konténer hosszú csövekből kerül kialakításra, ahol a külső cső belsejében helyezkedik el a belső perforált cső. Ausztráliában legalább 14 jármű lett felszerelve különböző Joe energia cellával, melyeket mind üzemanyag, mind pedig külső akkumulátor töltés nélkül vezetnek. A motor, a radiátor és a kipufogócső elég hideg marad ahhoz, hogy megfagyjon a víz – vízcsere biztosítása a blokkban sebességváltó folyadékkal (- warranting replacing water in the block with transmission fluid).
Az időzítés beállítható 25 és 80 fok között, ami a motor típusától függ. Ez lehetővé teszi a motor egyenletes járását. Összehasonlítva a benzin üzemmel a motor teljesítménye megduplázódik.
A Joe energia cella nem magyarázható meg pusztán a hagyományos fizika segítségével. Még nem ismert pontosan, hogy mi is történik a hengerekben a beszívás és a robbanás alatt.
Itt ugyanis nincs benzin/levegő keverék a karburátor belsejében.
Úgy tűnik, hogy valamilyen módon a nullponti energia kerül kivonásra az éterből, ami a hengerbe belépő levegőt konvertálja át valamilyen általunk eddig nem ismert üzemanyaggá. A feltaláló azt állítja, hogy a folyamatot növeli a levegő energiája és frekvenciája (részemről én hajlamos vagyok hinni ebben annak implozív ereje miatt – ala Schauberger).
Egy létező benzinüzemű gépjármű saját áramforrásúvá történő átalakításához nem szükséges sem üzemanyag, sem pedig helyi elektromos hálózatról történő akkumulátortöltés.
A Joe energia cella beépítése messze a legegyszerűbb módosítást ajánlja számunkra. Szinte az egész motort békén lehet hagyni. Egy szeparált hevítőnek kell csupán biztosítania azt, hogy a motor hidegen is fusson. A jármű nem fog megrozsdásodni, és a festék sem fog oxidálódni.
Guy McCarthy biodinamikai perspektívából biztosította a Joe energia cella következő analízisét: A „Joe Cell” (leírás a Nexus magazinban, Aug-Sep ’98, pp. 43-46) egy elektromos berendezés, amely egy hétköznapi autó motorjának a karburátorához van csatlakoztatva. Képes hosszú ideig futni a leválasztott eredeti üzemanyagrendszer nélkül...
A biodinamika a természeti erők egyik tudománya, melyet a mezőgazdaság hívott életre Rudolf Steiner Ausztrál filozófus által.  
A „Joe Cell” története:
Egy Ausztrál férfi, aki csupán Joe „X” néven ismert, tervezett egy figyelemreméltó víz alapú energia cellát, amely üzemanyagként csupán a vizet hasznosítva lényegesen nagyobb energiát fejleszt, mint a benzin. Eredetileg autókba történő felhasználásra lett kifejlesztve, de szinte bármilyen olyan motorhoz felhasználható, amely alapban benzinnel működik (mint pl. motorkerékpárok, motorcsónak, fűnyíró, hordozható elektromos generátorok, etc.).
Az energia cella biztosítja az összes energiát, amely a motor működéséhez szükséges.
Miután egy Energia Cella már beépítésre került, és az megfelelően működik, az üzemanyag vonalat teljesen le lehet csatlakoztatni a rendszerről. Egy olyan motor, amelyik Joe Energia Cellával működik, nem hoz létre kipufogógáz mellékterméket, és nem melegszik.
Kipufogó melléktermék nélkül szükségtelenné válnak a szennyezőanyag kontroll berendezések. Mivel a motor hidegen fut, ezért nincs szükség hűtőrendszerre, viszont a hengereket körülvevő víz átveheti eme szerepet, lehetővé téve ezt a jelenséget. 
Meglepő, de az Energia Cella nem meríti ki a vizet működése alatt. A víz mint katalizátor játszik csupán szerepet az energia eme különleges formájának környezeti atmoszférából motorba történő átvitele során. A víz ezért nem fogy a folyamatban. Az összes külső jelből úgy tűnik, hogy a motor az implózió elvén (negatív robbanás) működik ezzel a cellával.
A jelenség széles körben kutatott, illetve találmányokban rögzített Viktor Schauberger, Walter Russell, John Worrall Kelly és mások által.
A következő tulajdonságokat figyelték meg az Implózió (negatív robbanás) jelensége esetén:
1. Az energia szívóerőként manifesztálódik és nem egy robbanás erejeként.
2. Implózió jelenlétében, a környezeti hőmérséklet jobban csökken, mint expanzió esetén, amihez egy Anomália Pont van rendelve. Víz esetében ez az anomália pont 4°C.
3. Az ellenállás és a súrlódás hiánya.
4. A katalizátor közeg megfelelő sebességénél (víz, vagy levegő), a gravitáció megszűnik, és a motor, vagy az implózív energiát létrehozó berendezés levitálni fog.
5. Az erőmű elegendő energiát tud produkálni ahhoz, hogy fenntartsa magát, és folyamatosan tudjon működni.
6. Nincs kipufogott melléktermék.
7. Diamágneses anyagok szükségesek az implózióhoz. A diamágneses anyagok ellentétes tulajdonságokkal rendelkeznek a mágneses anyagokéhoz képest.
8. Például egy mágneses anyag párhuzamosan fog igazodni egy mágneses mező erővonalához, míg egy diamágneses fém (pl. vörösréz) derékszögben fog igazodni.  
A Joe Energia Cella közönséges anyagokból épül fel, melyeket könnyen be lehet szerezni.
Ezek a következők: rozsdamentes acél, gumi, víz (lásd anyagok).
Gyakorlatilag bárki, aki figyelmes és ügyel az építés és az illesztés részleteire, meg tudja építeni ezt a cellát.

Joe Cella kísérletek 1993-1997 között amatőr videóra lettek rögzítve Ausztráliában. Ezek a videó felvételek több mint 2 órás Joe-tól származó  kommentárt tartalmaznak az 1997-es Melbourne –ben megrendezett „Joe Műhely Szimpózium” idejéből.
A teljes videofelvétel hossza 5óra 15perc, amely két kazettán található. Az első szalag egy 1993-as lábjegyzettel indul, melyben Joe demonstrálja az ő korai cella design-ját, és megpróbálja elmagyarázni a jelenséget az akkori tudása szerint. A szalag ezután 1994-95 időszakkal folytatódik, melyben Joe demonstrálja a cella prototípusok műhelyében történő kialakítását, és közutakon futó olyan járműveket mutat be, melyek az ő energia celláival lettek ellátva.

Ezután következik az 1997-es Melbourne-ben megrendezett szimpózium, ahol a meglátogatja azokat a helyi műhelyeket, ahol a kísérletezők nem tudják elérni a helyes energia cella működést, és elmagyarázza nekik, hogy hogyan hozzák helyre az építési hibákat és kerüljék el a tévedéseket. A 2.szalag  folytatja a kísérletezőkkel folytatott műhely megbeszélést, és azután elvezet más személyek megjegyzéseihez, beleértve Les Banki –t, aki szintén elkészítette a saját különleges energia celláját , amely leginkább a hidrogén üzemanyagcellákon alapszik. A második szalag utolsó részében egy hírösszefoglaló található olyan free-energy berendezésekről, melyeket IAN Hacon mutat be egy 1997. Április 07.-én lebonyolított konferencián.
A „Joe jelenség” (The Joe Phenomenon) című könyv (melyet  Barry Hilton, mint jól ismert free energy kutató írt) a videokazettákkal együtt kapható. Ez részletesen kifejti a Joe cella építésével kapcsolatos megjegyzéseket és megfigyeléseket.  A könyvben Barry elmagyarázza, hogy miután látta az 1993-95 Joe video-kat, összeszedte a papírjait az energia celláról, és előadást tartott erről a témáról az 1996-os Ausztrál free energy konferencián. A konferencia előtt Barry megkísérelt kapcsolatba lépni Joe -val, de nem sikerült megtalálnia őt. Azonban miután a konferencia végetért Joe vette fel Barry -vel a kapcsolatot.
Joe elmondta telefonon Barry –nek, hogy nem rég látta egy másolatát Barry dolgozatának, amiben szeretne kijavítani néhány hibát a cella működésével kapcsolatban.
Barry nagyon megörült ennek az ajánlatnak. Az előkészületek után Joe meglátogatta Barry-t Melburne –ben és levezényelte a fent említett találkozót. Ezen látogatás alatt lehetőség nyílt arra, hogy tisztázódjanak a félreértések, illetve lehetővé tették Barry számára a Joe cella konstrukciós és illesztési paramétereinek pontos leírását.
Ennek eredményeként született meg Barry könyve, amely segít megvilágítani több olyan fontos tényezőt a Joe cella építésével kapcsolatban, melyet néha elég nehéz pontosan beazonosítani a video-ról, hacsak valaki nem szentel rendkívüli figyelmet annak, hogy mit is mondanak a szalagok.
1999-ben a Joe cella építő Alex Schiffer rukkolt elő egy brilliáns, kutatómunkával jól alátámasztott írással, melynek „Experimenter's Guide to The Joe Cell” (Kísérletezők Kézikönyve a Joe Cella építéséhez) volt a címe.
Alex könyve felemelte, és sokkal messzebb vitte a Joe Cella történetét ott, ahol Barry már abbhagyta azt. Alex alapos kutatómunkával feltárta az orgon energia jellemzőit: -a töltött vizet; -a kondenzátor effektust; -a különböző cella variációkat, anyagokat, illesztéseket, specifikációkat; -a mag átmérőjét a magasság arányában, -az elektrolíziseket; -a forgó mezőket, polaritásokat; -az „Y” faktort; -a motorhoz való illesztést, és számos más olyan jelenséget, amely kapcsolatban van a cellával, beleértve az építő érzelmi hozzáállását is.
A Kísérletezők Kézikönyve mutatja be a Joe cella működésének legtisztább magyarázatát, amit mind a mai napig láttam.
Joe, mint feltaláló, nem próbálta meg financiálisan kiaknázni megdöbbentő felfedezését, inkább úgy döntött, hogy ingyen továbbadja ezt az információt:
hogy hogyan lehet megépíteni ezt a hihetetlen Energia Cellát a nagyközönség hasznára.
Válaszul erre a hatalmas nagylelkűségre, Joe folyamatos zaklatás és fenyegetés célpontjává vált azért, hogy nyomást gyakoroljanak rá demonstrációinak leállítása érdekében.
A megfélemlítés végül sikerült, ezért Joe már nem demonstrál és nem is beszél az Energia cellájáról többé. 
Kicsit részletesebben, hogy mi is ez...
A Joe cella úgy használja a vizet, mint tároló közeget, amely, mikor egy bizonyos küszöbérték fölé töltődik, annyi további energiát gyűjt, amennyire a motornak éppen szüksége van.
A kezdeti energia nem merítődik ki, amikor a motor fut, de szét fog szóródni bizonyos feltételek mellett. Ez a biodinamikus éter egyik kulcsfontosságú tulajdonsága, amely több étert vonz magához, ha egyszer a lokális koncentráció elér egy bizonyos küszöbértéket.
Megfelelő határvonal (vagy tárolási feltételek) nélkül az étertöltés felépül és szétszóródik.
A motorban létrejövő mozgató reakció úgy tűnik, hogy nem más, mint az implózió (összerobbanás), mivel a gyújtás időzítésnek meg kell előznie a kompresszió ütemét. (Megjegyzem, hogy 80 fok az majdnem 2/3-a egy tipikus kompressziós (sűrítési) ciklusnak, amely összesen kb 135 fok egy 4 ütemű motorban.). Az implózió felfogható az „éter hirtelen kondenzációjaként” (besűrűsödéseként) is, amely szintén elképzelhető egy olyan mozgató reakcióként, amely létrehozza a villámokat és a mennydörgéseket az atmoszférában.
Ez tökéletesen összecseng Viktor Schauberger által kifejtett elmélettel – vagyis, hogy:
„mi rossz mozgást használunk – explóziót az implózió helyett – pontosan az ellenkező irányban haladunk, mint amerre menni kellene.”
A biodinamikai kutatók szerint a sűrűsödés (kondenzáció) nem más, mint egy olyan állapotváltozás, amikor a ritkább éterből egy kevésbé ritkábba jutunk, energiát kinyerve a folyamatból.
A biodinamika az éter 4 állapotával foglakozik, melyek ekvivalensek az antik filozófusok
4 őselemével:
- Hő Éter , amely azonos a Tűz elemmel
- Fény Éter, amely a Levegő elemmel azonos
- Hang Éter (vagy „kémiai éter”) a Víz elemnek felel meg
- Élet Éter ami a Föld elemmel azonos
A fizikai világban, az anyag arra törekszik, hogy magasabb potenciálról az alacsonyabb felé áramoljon. Ezen alapszik az entrópia, illetve a termodinamika II törvénye is. De az élő energiák éteri világában ennek pont az ellenkezője igaz. Az éter természeténél fogva magához vonz, és az alacsonyabb potenciálról a magasabb felé törekszik. Ez az amiért az élő organizmusok folyamatosan táplálékot és életerőt vonnak magukhoz, mialatt a világ többi része állítólag kimerül. Az éter behatol az anyagba, és az anyag hatást gyakorol az éterre. Ez a dinamikus kölcsönhatás nélkülözhetetlen az élethez a fizikai síkon.
Kedvező feltételek mellett az áramló éter kondenzációja (sűrűsödése) bekövetkezik:
Hő Éter     -   Fény Éter, felszabaduló energia, mint villámlás
Fény Éter  -   Hang Éter, felszabaduló energia mint mennydörgés
Hang Éter  -  Élet Éter, felszabaduló energia mint  biológiai megnyilvánulás
Visszaemlékezve a villámlás és a mennydörgés néha egymástól függetlenül bekövetkezik (mint hővillám, száraz villám, vagy égzengés), mialatt máskor ezek szorosan össze vannak kapcsolva. Bármilyen ésszerű magyarázatnak mind a két esetet figyelembe kell vennie. Tarthatatlan az az általános vélemény, mely szerint a mennydörgés és a villámlás a statikusan feltöltött levegőtömegek kisülése. Ilyen nagyságrendű statikus feltöltődés csak extrém száraz feltételek mellett jöhetne létre; a tipikus zivatar természetesen nem száraz.
A biodinamikus kutató bármikor rámutat egy olyan jól-definiált cumulus felhőre a nyár közepén, amely ideális éter energia kollektor. Óráról, órára növekszik, bőséges hő-étert von magához az atmoszférából, valamint por és nedvesség részecskéket. A felhő magát egyre magasabbra és magasabbra építi, élesen elhatárolva magát az ég többi részétől. Végül a felhő telítetté válik – sötétre színeződik és egy hatalmas viharfelhőt formál. Ennél a pontnál bárki, aki ismeri a szabad ég időjárásának jeleit, behúzódik valahová az eső elől. Hiszen tudják, hogy a heves zivatar bármelyik pillanatban kitörhet. (Most visszatérek az ismerős területre)
Feltételezhetjük, hogy a Joe cella erősen feltöltötté válik az éter energiája által, és ez a töltés áthaladva a karburátoron eljut az összes hengerhez a légbemeneteken keresztül.
Amikor a sűrítési ütem elkezdődik, a levegő térfogata el kezd csökkenni, előidézve ezzel az éter-töltés nagyobb koncentrációját. Hamarosan a levegő telítetté válik az éterrel. Ennél a pontnál a hengerben uralkodó feltételek hasonlatosak a viharfelhő belsejében uralkodó viszonyokhoz. A gyújtószikra, mely messze előrehaladt a sűrítési ütembe kerül (far advanced into the compression stroke), szolgálja az összesűrített éter kondenzációs reakciójának katalizációját. Tehát a légkeverék az összes hengerben átmegy egy strukturális változáson, ami nem kémiai jellegű,  a lendkerék szívás és nem égés révén kerül meghajtásra. Leszámítva a motorolajból, a motorból, illetve a hangtompítóból származó gőzök és nyomokban előforduló elemek kis mennyiségét, a kipufogógáz lényegében ugyanolyan minőségű, mint a felvett levegő.
Mivel a hő-éter a legelvontabb éter, annak kondenzációja hőcsökkenést vagy hő felhasználást eredményez. Ezért az implózió hideg folyamat, amely inkább hajlamos a hőt megkötni, mint felszabadítani azt. A Joe-cella egybehangzó megfigyelései alapján a motor mindig hidegen futott. Az égéssel ellentétben az implózió egy „élő” folyamat, és mint ilyen nem produkál sem felesleges hőt, sem pedig mellékterméket.
Mind a három Joe-cella kivitel koncentrikus, egymástól elszigetelt hengereken alapszik. Ez hasanló a klasszikus „orgon-akkumulátorhoz”, melyet Wilhelm Reich fedezett fel. Reich úgy találta, hogy a fémek hajlamosak vezetni az étert, mialatt az élő anyag annak lekötésére (elnyelésére) törekszik. Rétegezve a két anyagtípust, Reich egy irányított áramlást idézett elő az éterben. Az Orgon akkumulátor nem más, mint egy olyan hatoldalú doboz, amely változó anyagrétegeket tartalmaz fém és nem fémes anyagokból.
Az 1,5V-os akkumulátor beemelése a töltött állapot fenntartásához (és egy 12V-os annak létesítéséhez) egy érdekes variáció az orgon akkumulátor terveknél. Létezik egy olyan precedens ehhez az elgondoláshoz az elektro-gravitációs dokumentációban, ami csak az utóbbi években vált elérhetővé. (Lásd az Amerikai Légierő „elektrogravitációs Rendszerek” jegyzőkönyvét, amely 1995-ben lett felszabadítva, valamint T. Townsend Brown szabadalmait - See the USAF report "Electrogravitic Systems" that was released in 1995 as well as patents by T. Townsend Brown.). Az alap elgondolás az, hogy a töltött kondenzátor hajlandóságot mutat arra, hogy annak pozitív terminálja felé mozduljon. Ez a gondolat az éter hálószerű mozgásából következik, amely ellentétes irányú (pozitívtól a negatív felé). Tehát a statikus elektromos töltés stimulálja az éter áramlási irányát. A Joe-cella magába foglalja az éter hálószerű mozgását a pozitívtól a negatív töltött terminálok felé (vagyis a cella közepe és a motor felé). 
Az energia karburátor felé történő szállítása számos különböző vezetéken keresztül kivitelezhető, úgy mint műanyag, réz, alumínium és gumi csövek. A közös anyag ezekben a konfigurációkban a cső belsejében lévő levegő.  Ez megegyezik azzal a biodinamikai nézettel, hogy az oxigén egy kiváló hordozója az éteri erőknek (Emiatt mondják a termékeny talajról azt, hogy 50% levegőt tartalmaz).
A fém karburátorház vezeti az éteri energiát annak belső felületeihez, ahol a bejövő levegő abszorbeálja azt, és elszállítja azt a hengerek felé. Végezetül, a Joe-cella a lehetőségét ajánlja annak, hogy hogyan lehet átalakítani egy közönséges belsőégésű motort úgy, hogy az természetes éteri energiával működjön. Ez egy fontos iránya lehet a jövőbeli kutatásoknak.
A koncepció érvényesítése elérhető három lépésben:
1. Egy magas koncentrációjú éter töltés összegyűjtése.
Néhány ötlet ennek eléréséhez itt található:
"Geometric Energy Fields" at http://www.twelvestar.com/sourceworks/ amely magába foglal speciális instrukciókat a rezonáns éter berendezések építéséhez.
2. Az éter egy hirtelen stimulációja elektromos szikra által, és az implóziós hatás megmérése egy nyomástartó edényben.
3. Egymást követő implóziós események ismétlése egy kisméretű motoron laboratóriumi tesztelés céljából. 
Hogyan működtesd az autódat egy Joe cella segítségével:
(Joe cella kiterjesztése működő replikációkkal)
Ennek a rendkívül szokatlan technológiának és az azt körülölelő megdöbbentő állításoknak a magyarázata. Ez az új, üzemanyagmentes technológia elavulttá teszi a benzint és a dízelolajat, mialatt a motorok változtatása mostantól szükségtelenné válik...
Ha egy elhagyatott szigeten élnél, ahol sohasem lett volna lehetőséged találkozni a modern technika vívmányaival, mit gondolnál akkor, amikor legelőször látnál a saját szemeiddel olyan csodákat, mint amilyen egy vezeték nélküli telefonos kommunikáció, földi és légi utazás, vezetékes víz, és más efféle dolgok?
Azon állítás, hogy egy autó olyan energiával működjön, amely közvetlenül egy Joe cellából kerül kinyerésre, legalább olyan megdöbbentő lehet annak, aki napjaink legutóbbi technikai vívmányaiban járatos. Csupán már hallani erről túl sok ahhoz, hogy elhiggyük…
Képzelj el egy berendezést, amely kb. 5inch átmérőjű, valamint 10 inch hosszúságú, és egy csővel van hozzácsatlakoztatva a motorodhoz. A motorod jár, habár az üzemanyag vonal le van kötve róla. És nem csak hogy jár, hanem sokkal nagyobb teljesítményre képes, mint amikor az még benzinnel, vagy gázolajjal működött. Ezen kívül az autód valahogy reagál a gázpedálra, annak ellenére, hogy az üzemanyagvonalat már lekötötted a motorról. Ez, és ehhez hasonló kognitív jellemzők hatására hívják az emberek „élő cellának” ezt a berendezést, amely elavulttá teszi az üzemanyagok felhasználását, és kevesebb, mint 100$-ból megépíthető. Furcsa; nagyon furcsa – és egyben izgalmas is.
Néhány ember szerint az elektromosság kerül itt továbbításra. Mások a kigőzölgéssel kísérleteztek. És megint mások úgy hivatkoznak rá, mint egy frekvencia jellemzőre; melyet néha Orgon -nak hívnak. Az „Orgon” elnevezés Wilhelm Reich nevéhez fűződik még a XX.-ik század első éveiből.
Egyeseket arra késztet, hogy kihúzzák végre a fejüket a homokból, hiszen már nagy számú ember állítja, hogy sikeresen rekonstruálta ezt a jelenséget. Napjainkra az építési instrukciók már sokkal érthetőbbekké váltak, még több sikeres másolat megépítést eredményezve.
Add ehhez azoknak a személyeknek a beszámolóit, akiket életveszélyesen megfenyegettek, ha nem állítják le magukat, mint az Bill Willams esetében is történt 2006 április 11-én. Hasonló eltussolás kísérli meg napjainkban elfojtani a klímával és az ökológiával kapcsolatos aggodalmakat is. Úgy tűnik, hogy mivel a különböző üzemanyagokhoz jelentős érdekeltség fűződik, csak bonyodalom származik  a jelenség replikációjából, illetve az elért sikereik bejelentéséből. 
Azok az úttörők, akik évekig ezen a technológián dolgoztak, megérdemlik az elismerést találékonyságukért, amiért különböző dolgokat kipróbáltak, végig kitartóak voltak, és nem adták föl. Talán ezek a feltalálók kimozdítják ezt a jelenséget a ránehezedő nyomás hatása alól, mert úgy tűnik, hogy feje tetejére fogja állítani hagyományos fizikát.
Irányelvek a sikeres működéshez
Az ausztrál Peter Stevens 14 évet áldozott az életéből ennek a technológiának a tanulmányozására. Ő a V6GMH motorral rendelkező Ford Encovan -jába épített be egy Joe cellát. Segített Bill Williams –nek is, hogy teherautóját Joe cellával üzemeltethesse. Stevens boldog volt, ha bárkinek segíthetett a Joe cella építésben, és örömmel osztotta meg a világgal azt, amit megtudott, felhasználva az Internet adta lehetőségeket. A Joe cella alapvetően több koncentrikus rozsdamentes acél hengerből áll, melyek egyenlően kialakított térközökkel követik egymást úgy, hogy közöttük víz található.  Stevens a 3-1-6L típusú nem mágneses rozsdamentes acélt javasolja. A hengerek száma, átmérője és hosszúsága úgy tűnik, hogy nem döntő jelentőségű, noha az arányok és a megfelelő térközök igen.
Stevens szerint, az elgondolás az, hogy úgy kell polaritást képezni minden egyes hengeren, hogy azok a legmélyebb pontjuknál pozitívak legyenek a kűlső és negatívak a belső felületökön. Néhány olyan cella esetében, amelyik átereszt, vagy elveszíti töltését, a probléma orvosolható egy 1,5V-os elemmel, amely nem merül le a folyamat  alatt. Ennek csupán potenciál (poaritás) referencia szerepe van.. Stevens ezen kívül még megjegyezte, hogy ez az erősítő töltés úgy tűnik, hogy függ a hold ciklusoktól, de nem szükségképpen valamelyik holdfázistól.
A hengerek fedő és a csővezeték csatlakozásai elektromosan legyenek szigeteltek. Azonban a hagyományos szigetelő anyagok nem felelnek meg erre a célra hasonlóan ahhoz, mint ahogy a hagyományos elektromos folyamatoknál  jó szigetelő anyagok sem alkalmazhatók a nagyfeszültségű körökben.
Stevens olyan természetes gumit javasol szigetelőnek, amely mentes a különböző festékektől, illetve  más adalék anyagoktól, melyek úgy tűnik, hogy rövidrezárják, illetve megcsapolják a frekvenciákat. A középső henger úgy működik, mint a katódcső. Ott nincs olyan pozitív áram vezetés, amely a cellábol jönne. A cella töltődésének elkezdéséhez kb. 3-10 percre van szükség.
Stven azt mondja, hogy a középső katód elektrosztatikusan feltöltődik a fenéken lévő szigetelésről, és a cső közvetlen kontaktusban van annak külső felületével, és nincs összekötve egy olyan csavarral, amely beékelődne a katódból származó energia frekvenciái közé. A katód negatív kell, hogy legyen a külső felületén.
Stevens a katódcsövön egy kis megmunkálást javasol, melynek révén egy menetes csapot kell a cső végéhez védőgázas módszerrel hegeszteni. A ráhegesztett menetes csap azután lezárható az alapjánál szigetelő anyaggal. Alternatívaként a tömítőgyűrűk készülhetnek olyan anyagból, mint amilyenek a teflonkés vágódeszkák. Ez a ¾ inch (20mm) hézag szintén egy szikraköz a jármű testjéhez képest. Az illesztéknél felhasznált vegyület, Sikaflex-291 (marine-grade / tengerészeti-osztályú), amellel a vízzáró tömítést ki lehet alakítani a cella és a talapzat között. A menetes csap ezután már képes lesz megtartani az összes semleges csövet, illetve lehetővé fogja tenni az autó fülkéjéhez anyával történő rögzítését. Ne használj szilikont a tömítéshez. Összetörhet olyan szennyezést okozva ezzel, amely nehezen tisztítható (mert egy aktívszenes tisztítást igényel).
A cella belsejéből származó töltés elszállításra kerül a motorba egy 1/2inch (12mm) átmérőjű csövön keresztül. Ez a cső a cella külsejéhez van csatlakoztatva.  Pozitív potenciállal rendelkezik, és fontos, hogy mentes legyen bármilyen szennyeződéstől. A csővezetéknek legalább 4 inch távol kell lennie az olyan dolgoktól, mint a radiátor tömlők, üzemanyag vonalak, elektromos vezetékek, és AC vonalak. A csővezeték másik vége szinte bármilyen lezárással, vagy anyával csatlakoztatható a motorhoz. Fontos, hogy legyen elszigetelve egy ½, vagy ¾ inch hézaggal műanyag csövet használva úgy, hogy az távol tartsa a pozitív töltésű cellát a rövidzártól. Ha látod egy csavarnak a fejét a motor fedelén, használd ameddig a vonalad tiszta marad a fent említett motorban eredetileg bentlévő vezetékektől. Legyen kb.3/4 inch hézag a csővezetéked és a motorblokk között „szikra köz” céljából.  A csővezeték csatlakoztatható ahhoz a csavarhoz, amelyik a légtisztítót tartja a karburátoron. A cső csatlakoztatható a karburátor alatt a PCV –hez, ha vákuumot szeretnél használni.
Ez általában egy kiszámíthatatlan választ eredményez, és nagyon nehéz a beállítás.
Az időzítés beállítása kritikus, a 68-73 fok az, ami előnyös ezzel a konfigurációval.
Az egyik közkézen lévő videó bemutat egy járó motort, miközben Joe a nagyfeszültségű vezetéket mozgatja a gyújtógyertyáktól a motor mentén kb ½ inches (2,54cm) térközzel. Ott egy ív látható, amely a vezetéktől a motorblokk felé halad -- még a radiátor tömlőjébe, a légkondícionálóba, az üzemanyag vezetékekbe, és az akkumulátorállásokba, hogy megmutassa a keletkező szikra eltérő frekvenciájú. Az üzemanyagvezetéket nem feltétlenül kell lecsatlakoztatni, habár annak elzárása mindenképpen fontos. Stevens szerint ha az üzemanyag vezeték nincs lecsatlakoztatva, akkor az szétrombolja a motor hatékony járását. Azt is javasolja, hogy egy elektromos szolenoid ne kerüljön felhasználásra az üzemanyag vezetékben, mert a frekvencia, amit generál ellenkezik a folyamattal.
Az időzítés, amit a motor használ egy kissé szintén legyen speciális. „A vezérműtengelyen a kb. 80fok,  70fok-nál fut” mondja Stevens.


Ekkor jön a művelet utolsó lépése.
„A cella használatának elkezdéséhez áramtalanítani kell az összes komponenst -negatívtól pozitívig- először összeszereléskor, azután egyszer együtt. Töltsd fel a csövek szintjét. Mindig a negatívat csatlakoztatsd először a cellához. Azután a Joe cella külsején képezz ívet (arc) a pozitív 12volt DC-vel háromtól tíz perc ideig. Ekkor a motornak már válaszolnia kellene, és el kellene kezdenie elfogadni az energiát. Néhány tömítőanyag azonban abszorbeálhatja (elnyeli) az energiát, de arcing the crank with a brush action to flash positive then negative will often overcome the barriers. (de megszikráztatva a hajlatot egy kefe művelettel, hogy villanjon a pozitív azután a negatív, gyakran legyőzi az akadályokat. Győződj meg arról, hogy kellően hosszú-e a csavarhúzód, illetve, hogy tiszta-e a kezed, egy segítővel forgasd meg a motort az indító tekercs vezetékénél, csatlakoztasd le, ezután már minden tiszta. Csatlakoztasd a vezetékeket és boldog vezetést.”


A Joe cella méretezése:
Stevens szerint a Joe cella elkészíthető olyan kis méretben is, mint amilyen egy 35mm-es film tartálya, amely képes működtetni egy 30cm3-es sövényvágót. Egy két inch-es egységgel ultrakönnyű repülőgépet fog működtetni. Lent található egy fotó 5 vagy hat egyedi kialakítású egységről. 
Bill Williams replikációja:
Bill Williams teherautóját Joe cella segítségével működtette 2006 áprilisában. Nem sokkal később meglátogatta két ember április 11-én, akik azt mondták neki, hogy azonnal fejezze be az összes alternatív energetikai ténykedését. Ő ezt teljesítette, és megsemmisítette az összes laboratóriumi feljegyzését, …stb.  Lásd a történetet itt: A megfenyegetett Bill Williams. (2006.Ápr.13.)
 „Nekem van 9 fotóm Bill Williams cella alkatrészeiről egy robbantott nézetben, melyet elküldött számomra még az ő drámáját megelőzően. Ő ezeket vízuális segítségként küldte el számomra, hogy lássam miképpen kapcsolódnak az alkatrészek egymáshoz. Ez még a fent említett incidens előtti rendszeres levelezésünkből származik. Ezeket a fotókat Bill az aktuális cellájáról saját maga készítette. Tehát ez az egység az, amelyik működött. Ezek a képek mutatták meg számomra, hogy az egyedi alkatrészek hogyan néznek ki, illetve, hogy milyen az alján lévő hegesztés. A felső rész fel van csavarva. Erről sajnos már nincs meg a kép… Nem emlékszem hogy hová tehettem.”
 A cél az, hogy ez a technológia eljusson a nagynyilvánossághoz. Ha még nem vetted észre, minden esély meg van arra, hogy elérjük a 4.00$/gallon benzin árat – és talán az 5.00$ -os árszínvonalat is nyár közepére az Egyesült Államokban. Tehát - hölgyeim és uraim, elérkezett az idő, hogy tegyünk ez ellen valamit. Ha ez a Joe cella úgy működik, mint ahogyan azt gondoljuk, akkor nekünk már meg is van a válaszunk ezekre az abszolúte nevetséges benzin árakra. Dőlj hátra és nyeld le ezeket az üzemanyag árakat, vagy emeld fel végre a fenekedet, és próbálkozz ezzel a saját érdekében.
 A képek 2007 március 27.-én készültek
 
Hengerek egyesével elrendezve, a középső rúddal, és a fenéklemezzel fekszenek az aztal síkján.
 

A fenéklemez és alkatrészei összeszerelés előtt: fenéklemez, alátétek/szigetelő, anya, középső rúd.
 
A középső fémrúd az alátétgyűrűkkel távtartók/szigetelők helyzete illusztrálva, a fenéklemez nélkül, amely a kép baloldalán fekszik.
 
Az alátétlemez felerősítve agy anyával és a távtartó/szigetelő alátétgyűrűkkel.
 
fenéklemez a középső fémrúdhoz rögzítve.
 
Fenéklemez hozzáhegesztve a külső hengerhez.



Összeszerelt cella, buborék képződés.


Módosított Joe Cella éter energiát von ki a feltöltött vízből
A berendezés feltölti elektromosan és mágnesesen a vizet. Elindul a Geiger számláló, amikor az éter energia el kezd áramlani.

Pure Eergy Systems News, 2002 Július 28. <Sterlig D. Allan>
Ez a cikk egy módosított Joe cella technológiáról ír, melynek AquaOmega a neve.
A berendezés, amely éteri/mágneses vizet hoz létre hat évvel ezelőtt jelent meg a feltaláló álmában. Három napot vett igénybe annak megépítése. Eredetileg arra szánták, hogy  legyen egy Tesla-szerű elektromos generátor, amely energiát von ki az éterből.

Miközben a feltaláló összeszedte a különböző részegységeit a berendezésnek, szüksége volt egy ellenállásra. Leleményes ember lévén elővett egy üveg vizet, és azt használta ellenállásként.

Megdöbbenésére a víz mágneses és elektromos tulajdonságokat vett fel. Ő ettől fogva már csak ezért a váratlanul talált okból kifolyólag használta ezt a berendezést.

Nem sokkkal a berendezés elkészülte után, az megmakacsolta magát, és egy bizonyos ideig abbahagyta a működést. További három hónapot vett igénybe annak kitalálása, hogy hogyan teheti a gépet újra működőképessé.

Ennek ellenére a gép saját "személyiséggel" rendelkezik. Néha, amikor olyan valaki érkezett a helyszínre, aki tele volt negatív érzelmekkel, a berendezés abbahagyta a működést. Azok az emberek, akik "érzékenyek az energiákra" egy szokatlan érzésről számoltak be, amikor a berendezés működött.

A feltaláló most már tudta, hogy le kell árnyékolnia gépét, hogy meg védje az embereket azoktól a nukleáris részecskéktől, amelyeket működés közben a berendezés kibocsát. Az első három évben a feltaláló megjegyezte, hogy "A gép megöl engem, azonban a víz életben tart."

A berendezés kikapcsolása után, amikor azt újra visszakapcsolták, kb. fél percnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az éter energiák újra áramolni kezdjenek. Amikor az éter energia el kezdett áramlani, a gép ózont generált, és a hozzá csatlakoztatott Geiger számlálóról erős alfa részecske kibocsátást jelzett. Az átmenet megtörténik, és nem szükséges ennek megfigyeléséhez további kapcsolgatás. Amikor először láttam meghökkentem ennek látványától. A környezetben lévő emberek most már védve vannak egy kétrétegű alumínium szekrény segítségével. Az árnyékoló szekrény megvalósításához a feltaláló egy egyetem természettudományi tanszékéről származó inkubátort alakított át.

A berendezés az árnyékoló szekrény alsó, míg a feltöltésre váró vizes üvegek annak felső részén helyezkednek el. A berendezés első részegysége egy három lóerős motor, aminek az volt az oka, hogy a gép készítésekor ez állt a feltaláló rendelkezésére. Véleménye szerint egy 1/2 , vagy egy 1/3 lóerős motor is megfelelő lenne erre a célra. Az első motor megforgat egy másik, általa átalakított motort, amely az egyetlen a feltaláló által szabadalmaztatott komponense a berendezésnek. Ez maga után vonta a mágnesek és a tekercsek átszervezését azért, hogy képessé váljon az éter energia kiemelésére.

Sorban a következő egy Joe cella. Erre a célra ő vett egy motorbicikli akkumulátor héjat és azt alakította át speciálisan ehhez a berendezéshez. Ettől egy vastagabb kábel fut körbe néhányszor egy légmagos tekercset, ezzel lefojtva az éter energiát, ami így nem tudja felgyújtani a gépet, amikor az éterből származó energia el kezd folyni. Ez a kábel azután az árnyékoló szekrényen kívül fut be annak felső kamrájába, ahol az egy fémrúdhoz csatlakozik egy kúpos véggel, hogy annak helyzetét emelni, vagy süllyeszteni lehessen ¼ -től ½ inchen belül a víz szintje felett amely feltöltésre kerül.

Éjjel, amikor a felső kabinet megfigyelés céljából nyitva van, mély kék fények mentén fehér felvillanásokat lehet látni, amint azok a vizesüveg tetejétől, vagy a fenekéről a vízben cikáznak.
Ezt a jelenséget csak teljes sötétségben lehet észlelni. Teljesen olyan, mint valami a SciFi -ből.
A feltaláló szerint az éteri energia nagyon lassú összehasonlítva az elektromos energiával, amely közel fénysebességű. Berendezésének időzítéseiből megítélve, az éter energiáját, amelyet ő megcsapolt 2-3 láb / sec (kb. < 1m/s) sebességűre becsli. Néhány pontnál azt tervezi, hogy visszatér ahhoz a feladathoz, hogy adaptálja ezt a bejövő energiát az elektromos hálózatunkhoz. Ez feltételezhetően olyan egyszerű lesz, mintha egy kondenzátor csoportról egy invertert hajtana meg, hogy átalakítsa az energiát DC egyenfeszültségről felhasználható AC-re.

Végül ezen átalakítás révén ő látni szeretné azt, hogy a jelenlegi AC elektromos hálózatot kiváltja ezzel a sokkal természetesebb formájú energiával, amely az AC energiával ellentétben, harmonizál az élettel.

Az elektromos hálózat, amely össze-vissza keresztezi a földet, valójában blokkolja a természetes éter Földön keresztül történő áramlását, és amikor majd ez elér egy kritikus pontot, ami már felülmúlja a Föld tűrő képességét, végeredményként látni fogunk néhány fantasztikus filmbe illő katasztrófát.

Azt javasolja, hogy az összes AC vezeték a szinteken, és ne a falakon  fusson keresztül, mint ahogyan az kialakításra kerül a jelenlegi építkezéseknél. Az elektromos művek már két alkalommal is tiszteletét tette nála, mivel csodálkoztak a havi mindössze 20 dolláros számlán, holott a garázsában egy nehéz gépekkel felszerelt műhelyt üzemeltet. Ellenőrizték a mérőórát, hogy meggyőződjenek arról, hogy jól működik-e. Hát jól működött…

Abban az időben, amikor a berendezését kifejlesztette valami nagyon szokatlan történt az árammegszakító kapcsolókkal. Egy nap, amikor bekapcsolta a berendezést, az áram elment az egész házban. Erre ő kiment ellenőrizni a biztosítékokat, de otthonának összes biztosítéka rendben volt. Miután bejelentette az utcát, ahol az árammegszakító kiment, az áramszolgáltató kijött és visszaállította azt.

Valami történik, amit még nem értünk teljesen. Furcsa érzetet kelt a gépbe bemenő vezeték érintése. Sokan azt mondják, hogy olyan érzés, mintha egy „szőrös hernyót” tartanának a kezükben. Azután ott vannak az örvény viharok a háza felett. A tető zsindelyének 1/3-át kellett már pótolnia ezek miatt a mikro-kitörések miatt, melyek a háza felett centralizálódó viharokból erednek, ést villámok is kiegészítenek. Egyszer a kerítésén belül elégetésre váró egy kupacba összegyűjtött kartondobozokat ezek a viharok másnap reggelre a háza körül kör alakban rendezték el.

Egy másik alkalommal az egyik hölgyismerőse éppen a mosogatónál állt, kb. 20 lábnyira a gépezettől. Amikor a berendezés egyik működési ciklusán túljutott, hirtelen azt vette észre, hogy már nem a mosogatónál áll, hanem kint a mezőn. Látta a távolban lévő embereket és a házakat. Azután, amikor a gép a következő működési fázisán is túljutott ő újra ott állt megint a mosogató előtt. Az én benyomásom az volt, hogy ő nem a téren, hanem az időn keresztül mozgott valahogyan.

Ez egy ámulatba ejtő kor, amiben élünk…


Megfenyegetett Joe Cellás teherautó építő, megsemmisített tervek
Miután Bill Williams bejelentette, hogy sikeresen átalakította teherautóját Joe cella üzeműre, amely az energiát vízből és az Orgone –ból nyeri ki, megkereste őt két férfi, akik követelték tőle, hogy állítsa le a kutatásait, illetve súlyos következményeket helyeztek kilátásba amennyiben nem tesz így.

USA – A közelmúltban Bill Williams beszámolt egy levelezési listán arról, hogy ő sikeresen működteti a teherautóját egy olyan berendezéssel, amelyik Joe cella néven ismert. A teljesítmény messze nagyobb, mint amit egy hagyományos módon üzemelő belsőégésű motor produkálna – és az energia is ingyen van.

A Joe cella az Orgone energiát nyeri ki. A meglehetősen egyszerű készülék elektromosan töltött vizet használ, mint „kaput”, vagy közeget, amin keresztül az éter energiája kinyerésre kerül a környezetből, és átalakul a gépjárműben hasznosítható energiává.

Bill képeket és vázlatos leírásokat is küldött, valamint éppen folyamatban volt az összes részlet felfedése, amikor szembe került a fent említett két nem azonosított személlyel, akik felszólították őt alternatív energiával kapcsolatos kutatásainak azonnali beszüntetésére, súlyos következmények kilátásba helyezésével, arra az estre, ha még sem tenne így.

2006 április 11-én, Bill Williams a következő beszámolót küldte el arról, hogy mi is történt pár nappal sikerének bejelentése után:

”Éppen úton voltam hazafelé 2006 április 6-án, amikor megálltam ellenőrizni a cella külső csatlakozását. A teherautóm előtt álltam, amikor ez a 2005 vagy 2006-os Ford Explorer megállt és átlósan leparkolt az én therautóm előtt. A sofőr kiszállt és odajött hozzám. Ezzel kb. egyszerre utasa is kinyitotta az ajtaját.”

„A sofőr ekkor kijelentette, hogy ők azt akarják, hogy álljak le minden nemű alternatív energiakutatással. Kijelentették azt is, hogy mindent tudnak rólam, a családomról és a kutatásaimról. Erre az utasa megmutatott egy dossziét, amely kb. 2 inch, vagy még ennél is vastagabb lehetett. Miután kinyitotta megmutatta a telefon beszélgetéseim szövegét, az e-mailjeimet és a levelezőlistának elküldött üzeneteimet. Tudták, hogy hol és mikor dolgoznak a gyerekeim és a feleségem, tudták, hogy melyik iskolában tanulnak az unokáim, stb. Ők mindent tudtak.

Néhány nap elmélkedés után Bill úgy döntött, hogy betartja azoknak a követeléseit, akik megfenyegették őt. Megsemmisítette a cellát, az összes adatot és dokumentumot, valamint letiltotta a website –ját, amelyen eddig a terveit közzétette. Pár nappal ezután az incidens után Bill a következő üzenetet küldte a csoportnak:
”Azt gondoltam, hogy erős vagyok, de amikor a családom biztonsága is bejött a képbe, elgyengültem. Igazán sajnálom. Soha többé nem fogok az alternatív energián dolgozni …
Ma este megsemmisítettem a berendezésemet és az összes írott adatot valamint labor feljegyzést.”


Bill Williams leírása járművének működéséről
Mielőtt úgy döntött, hogy teljesíti azoknak a követeléseit, akik megfenyegették őt, a következő jegyzőkönyvet küldte el 2006 április 06.-án:

Hello lev.list,
Jelentés egy 70 mérföldes teszt vezetésről.

Minden amit mondhatok az, hogy „kinek van szüksége egy Indy car –ra, amikor vezethet egy régi ford-ot” , WOW!

AZ első 5km amikor elindultam otthonról, vad volt. Extrém mód óvatosan nyomtam a gázpedált, óvatosan elértem a 45MPH sebességet, pedig a gázpedált csupán kb. ½ inch -el nyomtam le. A fojtószelep szinte minden érintésre reagált. Egy kb 1/8 inch további lenyomás után megközelítettem a 80MPH sebességet. Amikor feljebb emeltem a lábam az olyan érzés volt, mintha a fékbe tapostam volna és a sebesség leesett 30MPH-re.
„Nagyon kiszámíthatatlan”. Ha egy kissé hozzértem a pedálhoz, rögtön olyan érzés volt, mintha egy „nitró” gombot nyomtam volna le. hűha!

Amint megtettem az első 5 mérföldet, a dolgok kezdtek megváltozni. A motor elkezdett nagy fordulatszám változások mellett ugrándozni, és szó szerint szinte nekilökött a biztonsági övnek. Ez olyan rossz volt, hogy azonnal teljesen levettem a lábamat a gázról és beletapostam a fékbe. A jármű guminyomokat hagyott az aszfalton minden alkalommal, amikor a fordulatszám hirtelen ugrott.
Ezért úgy döntöttem, hogy leállítom a motort és kiveszem a kulcsot. Késleltettem az időzítést, visszaállítottam az eredeti benzin betáplálást, és keresztbe tett ujjakkal újra elindítottam a motort, ami 4000RPM-ről indulva szépen fokozatosan visszasüllyedt 700RPM-re. Mély levegőt véve újra elindultam, a jármű közel úgy működött, mint régen.

Megjegyzések – A jelen beállítás nem történik meg, ha nem kellene városi forgalomban használnom a teherautót, hiszen nekimehettem volna az előttem haladó autóknak, illetve füstölgő gumikkal álltam  volna meg minden jelzőlámpánál. Még sokat kell dolgozni, amit el is fogok kezdeni ezen a hétvégén. Át fogom alakítani a karburátort 2 hengeresé (kell a pokolnak a 4 henger ezzel az elrendezéssel)

Ki fogok vágni egy alumínium lemezt, amely majd a karburátor, és az elosztó vezetékek közé kerül. Az adapter egy metszéssel el lesz vágva a karburátor elülső oldalánál, és kap egy tömör alumínium csonkot. Ez a lezárás ott lesz ahol az alumínium szállítócső csatlakozik egy tömlő rövid  metszetén keresztül. Értesíteni fogom a levelező lista tagjait az adapter átalakítása után és az elvégzett tesztek után.

Üdvözlettel
Bill (Williams)


Mások ott folytatták, ahol Bill Williams abbahagyta…
Néhány nappal ezelőtt, egy zárt társaság, akiket felháborított az eset ami Bill –el történt, újra megnyitották a 
Joe’s Cell Yahoogroup levelezőlistát, melyet korábban Bill letiltott, és az összes idevágó részlet újra elérhetővé tették. A JoeCell2 group a képek számára lett létrehozva. A levelező lista alakult a JoeCellFreeEnergyDevice néven, szintén a Yahoo!Groupnál. A tervrajzok itt érhetők el.
Mások is boldogultak
Bill nem az egyetlen, aki sikeresen alakította át járművét Joe cella üzeműre. Az ausztrál John Carter becslése szerint már legalább egy tucat ember sikeresen elérte ugyanezt – vagyis autójuk Joe cellával történő üzemeltetését. Carter beszámolója szerint egy nap bent ült Peter Stephenson Ford Encovan –jában, amelyet szintén egy Joe cella működtetett. Arról számolt be, hogy az átalakított jármű szinte „rakétaként” száguldott fel az emelkedőkre a nagyságrendekkel nagyobb teljesítmény révén.

Már jelentős számú ember tudja, hogy hogyan teheti meg ugyanezt, a tervek már számtalan helyen szétszórva megtalálhatók a Neten. Úgy tűnik, hogy Pandora szelencéje ezzel végleg kitárult, és nem lehet azt már soha többé visszacsukni.

Személyesen voltam szemtanúja egy átalakított Joe cella működésének. Bámulatra méltó bemutató volt. Ezt nem járművekhez használták. Ennek célja csupán az volt, hogy mágnesesen töltött vizet termeljenek vele gyógyítási céllal, ala Schauberger.
A benzinárakkal már túlszárnyaltuk a 4.00$ / gallon árszintet az USA –ban. Elérkezett az idő, hogy komolyan vegyük ezt a technológiát. Teljesítmény, vagy méginkább energia –ingyen az emberek számára. A z elkövetkező hetekben a legjobb rendelkezésre álló tervek és konstrukciós rajzok alapján megkísérlünk megépíteni egy működőképes Joe Cellát.
Munkánk részletesen le lesz írva, és hamarosan elküldjük az eredményeket is.

Ha ezt a lépést tényleg megtesszük … akkor fel fogjuk rázni végre a gazdaság motorját – nem kell többé benzin. WOW!
Kapcsolódó linkek:
OS:Joe Cell:Blueprints  OS:Joe Cell:Replications Joe Cell Replication Project (JoeCellHydra.com) Joe Cell (general index at PESWiki.com)
Fordította:         
Tuvok 2006.07.21.
*** A fordítás szövegével kapcsolatban minden jog fenntartva ***



Mit kellene akkor tenni? Volt mindig az azonnali kérdés.
A válasz egyszerű: Pontosan az ellenkezőjét annak, amit ma is teszünk!”
(Viktor Schauberger)
A Joe Energia Cella
<Page two>
 
Elmélet és konstrukció 
***A fordítás szövegével kapcsolatban minden jog fenntartva*** 


A Joe Cella elmélete
Bevezetés:
Az első dolog, ami szükséges a Joe cella természetének megértéséhez az, hogy a hagyományos tudomány számos szabálya és irányelve nem kerül alkalmazásra. Ez a cella nem a konvencionális fizika szabályai szerint működik. Fontos, hogy ezt az anyagot új, szokatlan gondolatokra nyitott elmével fogadjuk, mely gondolatok gyakran ellentétesek a hagyományos fizikai szemlélettel. Lényegében Joe egy különleges és egyszerű módját fedezte fel az Orgone energia kinyerésének (később majd el lesz magyarázva ebben a cikkben). A Joe cella NEM hidrogén üzemanyagcella. A Joe cella egy Orgone Energia akkumulátor, melyben a víz csupán mint médium (közeg) játszik szerepet az Orgone energia kinyerésében, illetve lehetővé teszi annak motorban történő átalakítását.
Ehhez számos háttérolvasmány elérhető, Walter Rusell, John Worrall Kelly, és Viktor Schauberger könyvei révén.


Ez egy Water Fuel Cella (Víz alapú üzemanyagcella)?Nem. Ez a konstrukció nem kísérli meg a vízmolekulákat alkotóelemeire bontani nagyfeszültség segítségével, vagy bármely más módon. A víz nem fogy el a Joe cellában, ellentétben a Water Fuel Cellákkal.
Ez egy Hidrogén üzemanyag cella?
Nem. Joe Energia Cellája jóval nagyobb energiaforrást csapol meg, melyet Orgone energiának nevezünk, és felfedezése Wilhelm Reich nevéhez fűződik. A Joe cella azonban képes hidrogént is előállítani, és felhasználható hidrogén fuel cellaként is bizonyos feltételek teljesülése esetén. Az Orgone energia a környező éterből kerül kinyerésre. Az Ortodox tudósok határozottan tagadták az éter létét a XX.század nagy részében. A 19. század végének és a 20. század korai éveinek tudósai beleértve Nikola Tesla-t, Lord Kelvin-t, James Clerk Maxwell-t és Baron Carl Von Reichenbach-ot, mind szilárdan meg voltak győződve az éter létezésében, de túl lettek harsogva az Einstein elméletek támogatói által a századforduló után. Ez nem egyezik meg azokkal az éter elméletek lejáratására vonatkozó törekvésekkel, melyeket John D. Rockefeller és J.P.Morgan bank és energia mágnások indítottak el a múltszázad első évtizedeiben…
A három gáz:
A Joe cella három különböző gáztípus előállítására képes, a cella beállításától („beigazításától”) függően. A Joe cella paramétereinek beállítását többféle módon is meg lehet változtatni.
Többek között ezt el lehet érni
1) az akkumulátorról jövő áram polaritásának megcserélésével,
2)az akkumulátor csatlakozások helyének a különböző lemezek közötti megváltoztatása révén;
3)lehet emelni, vagy csökkenteni a lemez összeállítás magasságát a töltődési tartályban; vagy
4) különböző vízforrások alkalmazása, illetve egyéb lehetőségek.
A videókon, Joe aktivál egy energia cellát 12V-os autó akkumulátorról. A buborékok gyorsan leszakadnak az Energia Cella lemezeiről 30sec-on belül. Egy barna hab, vagy csapadék kezd formálódni a víz felszínén, melyben néhány nagyobb buborékká olvadnak, illetve egyesülnek a kisebb buborékok.  Joe ezután demonstrálta az explóziós hatását a gáznak, melyet égő gyufaszállal idézett elő. Mindegyik gáz másmilyen reakciót mutatott, a gyufával történő meggyújtás után.  
A gázok leírása a következő:1) A Hidrogén gáz nagyon kis méretű buborékok formájában távozott a cella belsejéből, és sárga lángot produkált meggyújtás után. A buborékok meggyújtása egy közepes erősségű csattanást idézett elő, hasonlót egy kupakot kilövő játékpuskához.
2)A beállítások változtatása után, Joe egy második típusú gázt állított elő, melynek neve egyelőre ismeretlen. (Néhány spekuláció szerint ez az un. Brown féle gáz, de én ebben nem vagyok biztos.) Odatartva a gyufát ehhez a gázhoz, egy hangosabb durranás keletkezik, egy éles csattanás, de sárga láng és fülcsengés nélkül.
3)A harmadik típusú gáz (neve szintén ismeretlen) produkálja a legnagyobb energiájú kisülést mind közül. Amikor Joe gyufát közelített ehhez a gázhoz, nagyon erős durranást és fülcsengést kapott eredményül. Ez a harmadik típusú gáz az, amit Joe energiaként hasznosít az autómotorok meghajtásakor. Van tehát egy olyan gázunk, amely valahogy jelentős mennyiségű Orgone Energiát gyűjtött be, és felhasználható a motorok belsejében.
A 2. és a 3. típusú gázoknak a szokatlan tulajdonsága az, hogy amikor berobbannak a gyufától, akkor a dobhártyát a testtől kifelé húzzák. Ez azt jelenti, hogy a gyufával gerjesztett gáz negatív irányú robbanást és nem hagyományos robbanást (amely befelé erőltetné a dobhártyát) idéz elő. Ezt fontos és lényeges figyelembe venni.  A hagyományos fizikában, mi hozzászoktunk ahhoz az elképzeléshez, hogy energia szabadul fel explózió esetén, az energia kifelé ható expanziója és a környezetbe leadott hő formájában (mint exotermikus reakció). Itt mi egy implózióval állunk szemben (endotermikus reakció), amelyben egy gyors energia kondenzáció (sűrűsödés) van, amely csökkenti a környezet hőmérsékletét. Pontosan ez az, amit az ausztrál erdész, feltaláló és természetbúvár Viktor Schauberger felfedezett, amikor csigavonalban rendezett vizet egy örvényben. A víz hőmérséklete ilyenkor csökkenne.

Barry Hilton könyvében arról spekulál, hogy a harmadik típusú gáz szerinte a hidrogén egy különleges formája, nehezen megrakodva felhasználható orgone energiával, amely képes keresztül menni, és átitatni a motor fémjének atomjait. Alex Schiffer úgy gondolja, hogy a Joe cellából jövő Orgone energia elszállítódik a légfelvevő nyíláshoz, de azt felveszi és adszorbeálja a karburátoron keresztül rohanó levegő, majd pedig elszállítja a hengerekbe. Alex spekulációja szerint a hengereket körülvevő hűtővíz játszik fontos szerepet az orgone energia felvételében.


Persze ez mind csupán spekuláció, de mind Barry, mind pedig Alex elképzelése megfigyelhető tényeken alapszik. Például a teljesen alumíniumból készült motorok pár órán belül képesek adoptálódni , míg egy vasalapú motor esetében ez az akklimatizáció egy, de akár több hetet is igénybe vehet. Mivel az alumínium könnyebb és „porózusabb”, ezért az Orgone/hidrogén gáz valószínűleg könnyebben behatol és telítődik ebben a fémben, mint a sűrűbb öntöttvasban.
Alex elképzelésével kapcsolatban megjegyzendő, hogy a víz egyike annak a négy őselemnek (víz, levegő, föld és tűz), amelyhez az éter köthető, így az ő javaslata is logikusnak tűnik.
A fenti teóriát egy másik megfigyelés is alátámasztja. A cella kivezetése egy vak szerelvényhez csatlakozik a karburátor házán. Ez azt jelenti, hogy nincs nyílás ezen a szerelvényen keresztül a karburátor belseje felé. Igen jól olvastad az előző mondatot. Megismétlem: nincs fizikai nyílás az energia cella kimenete és a motor belseje között. Mégis a cella működik! A logika azt diktálja, hogy a gáznak át kell haladnia a karburátor házának a fémén, hogy elérhesse a motor belsejét. Mivel a hidrogén az összes elem közül a legkönnyebb (csak 1 proton), messze nem tűnik túl nagy bűbájnak az a feltételezés, hogy ez megtörténhet.
Wilhelm Reich is megjegyezte, hogy az Orgone –t nem hátráltatják a fém akadályok, a fémek felszíne először magukhoz vonzzák, majd taszítják azt.


Az Orgone Energia:Wilhelm Reich, a 20.század egyik kimagasló tudósaként az Orgone energiát  az 1930-as évek végén fedezte fel. Nagyszámú kísérlet vezette el őt a bomló növényi és állati sejtek mikroszkópos vizsgálatához. Megfigyelte, hogy a bomló fű és moha sejtek vízben lebegve fokozatosan tönkre mennek és apró energia hólyagocskák képződnek (melyek csak 2000x-es vagy nagyobb nagyítás mellett láthatóak), ezeket BION -oknak nevezte el. Ezek a bionok intenzív kék fényt bocsátottak ki, és végül egy bion kupaccá álltak össze, amely szinte hihetetlen módon, de később átalakították önmagukat egy élő protozoává (véglénnyé), mint amilyen pl.: egy amőba, vagy egy papucsállatka!!!  (Egyedül ezért a felfedezéséért Nóbel-díjjal kellett volna jutalmazni Reich-et, de ehelyett a kormányzat hamis vádakkal állami fegyházba vetette, ahol 1957-ben szívinfarktusban hunyt el, miután a kiszabott 2 éves ítéletből egy évet már letöltött..)


Reich úgy találta, hogy nagyobb mennyiségű bion hólyagocskákat tudott elérni szerves (pl. vér), vagy szervetlen anyag (pl. óceán homok) magas hőmérsékletre történő hevítése révén, előidézve azt, hogy a hevített anyag megduzzadjon egy speciális folyadékba merítés alatt. Ez a procedúra bőséges mennyiségű biont eredményezett ezekből az anyagokból, hogy most már rendelkezésre álljanak egy űj élő organizmusba történő átalakuláshoz. Kitartó megfigyelés révén Reich rájött arra, hogy a kék derengést az Orgone energia okozza, melyet a bionok biogenetikus aktivitása idéz elő. Felfedezte, hogy az Orgone energia nem csupán az összes élő anyagot itatja át, hanem azt megtalálta az élettelen anyagoknál is (pl.homok, szén, és föld) és mindenütt jelen van a légkörben is. A nap a legfőbb „beszállítója” az Orgone energiának. Reich Orgone energiával kapcsolatos felfedezéseit két könyvben is publikálta, melyek a következő weboldalon elérhetőek: http://orgone.org.


Joe cella építése:Az energia cellák két típusa: Savas és lúgos
Alex Schiffer megemlíti, hogy a Joe cella vagy savas, vagy lúgos cellaként készíthető el. Véleménye szerint rengeteg ember celláját azért nem tudja munkára fogni, mert a két cellatípus anyagait összekeverik építéskor. A „Kísérletezők kézikönyve” című munkájában Alex felsorolja azokat a jellemzőket és anyagokat, amelyek megfelelőek a savas, vagy a lúgos cellák számára. Alex csak a savas cellák építését preferálja. Az üveg teszt cella leírása Alex savas cella feljegyzésein alapszik.  
Korai prototípusok:A video felvételek számos 1993 óta épített korai Joe cella prototípust lefednek. Ahelyett, hogy ezeknek a hibás celláknak a leírására fecsérelnénk az időt, úgy érzem, hogy sokkal nagyobb haszonnal kecsegtet, ha Joe legújabb és egyben legsikeresebb Joe Cella konfigurációira összpontosítunk. Az érdeklődők ellenőrizhetik Joe korábbi prototípusait mind a két videoszalagon és Barry könyvében
(The Joe Cell Phenomenon – A Joe cella jelenség) is.
Joe felfedezte, hogy két cellakonfiguráció produkálja a legjobb eredményt.  Egy kisebb Energia Cella, melyet autóban használ, és egy másik nagyobb, amelyik a víz feltöltésére szolgál, és a műhelyében van elhelyezve.
A következő bekezdésekben a kisebb és a nagyobb cella általános leírása olvasható, melyekre úgy fogunk hivatkozni, mint Autós-Cella és mint Töltőkád. Észben kell azonban tartani, hogy mind a két Joe cella azonos elven működik. Az egyik egyszerűen csak nagyobb, míg a másik kisebb. Ahhoz, hogy jobban megértsük a Joe cella működését Alex Schiffer mindenkinek azt javasolja, hogy először egy üveg teszt cellát építsen, és ez által szerezze meg a szükséges tapasztalatokat. Azután már nagyobb önbizalommal és kevesebb hibával kezdhet hozzá a töltőkád, vagy az autós-cella megépítéséhez. Mi mind a hármat leírjuk a következő bekezdésekben. Először következzen tehát az Autós-cella leírása.


Az Autós-cella:
Az autóba helyezett cella sokkal kisebb, mint a Töltőkád. A méretek nem kritikusak, de az Autós cella tartályának belső átmérője már lényeges, hogy 4   5  inch átmérőjű rozsdamentes acél legyen (ami 6 inch belső átmérőt jelent üveg, vagy műanyag tartály esetében). Nagyobb átmérő is lehetséges, de valószínűleg szükségtelen. A tartály készülhet rozsdamentes acélból(S/S), üvegből, vagy acryl műanyagból (acrylic plastic),  de mi koncentráljunk a rozsdamentes acélra, annak merevsége, szilárdsága és az autóban történő felhasználás szempontjából előnyös tulajdonságai miatt.


A mágnesesség ellenőrzéseAz összes rozsdamentes acélból készült alkatrésznek  (beleértve az anyákat és az alátéteket is) a lehető legkisebb mágneses vonzással kell rendelkeznie, melyet egy neodymium mágnessel lehet ellenőrizni (ritka földfém mágnes  Radio Shack: Rare Earth Magnet, Cat # 64-1895). Ez a mágnes nem nagyobb egy borsószemnél, mégis kiválóan fogja szolgálni céljainkat. Használj pillanatragasztót, hogy egy vékony horgászzsinórt hozzárögzíts a mágneshez. Vidd magaddal az így előkészített mágnest, amikor elindulsz élelmiszeripari felhasználásra szánt rozsdamentes acélra (a típus általában 316L) vadászni. Válaszd azt a rozsdamentes acélt, amelyiknél a mágneses vonzás olyan csekély, hogy nem bírja ellensúlyozni a mágnes súlyát. Ezután lengesd meg a mágnest, vagy közelítsd a zsinóron tartott mágnest a rozsdamentes acélhoz, és figyeld meg, hogy mekkora kitérést okoz a mágneses vonzás. A legjobb az az acél, amelyiknél a legkisebb mértékű a mágneses vonzást tapasztalsz (általában mindig van valamennyi vonzás).


A lemez összeszerelés
A rozsdamentes (S/S ~ stainless steel) acél tartályra, anódként, vagy anód konténerként hivatkoznak, mivel az akkumulátor pozitív terminálja csatlakozik rá. A cella 3 vagy 4 rozsdamentes acél hengert (csöveket) tartalmaz még, melyekre Joe 1”, 2”, 3”, és 4” colos átmérőkkel hivatkozik. Ezek koncentrikusan kerülnek elhelyezve egymásban és az anód tartály belsejében.
Ezek az S/S acélcsövek egymástól és az anódtartálytól is „Y” elrendezésben vannak elszigetelve 3-3 gumiszigetelés segítségével (Alex Schiffer Ebonitot, vagy Teflont használ), melyek 120°-os térközzel követik egymást a csövek kerülete mentén, valamint ezek kerülnek beépítésre a szomszédos csövek aljánál és a tetejénél is. Ezeknek a gumi távtartóknak kettős feladatuk van: egyrészt szigetelést biztosítanak a lemezek között, másrészt pedig mechanikai teherviselőként szolgálnak a lemez/cső összeállítás számára (súrlódás/összenyomás). Nagyon fontos, hogy az összes cső felső pereme tökéletesen szintben legyen egymással. Ha csak egy csőnél is kissé lejjebb, vagy feljebb van a perem többiéhez képest, akkor a cella már nem fog tökéletesen működni. Miután hozzájutottál a rozsdamentes acélodhoz, és mindent korrekt méretűre vágtál, az összes S/S alkatrészt alaposan meg kell tisztítanod ecetsavval (ecet) elkevert Juvenilis vízzel (juvenile water), az összeállítás előtt. Mindig tiszta kézzel dolgozz. Ecetsavon és Juvenilis vízen kívül ne használj semmilyen más tisztítószert. Polírozd ki a rozsdamentes acélt a tisztítás előtt. Ne használj kereskedelmi súrolószert. Mindent tarts abszolút tisztán, mert ez egy rendkívül fontos feltétele annak, hogy a cella működjön.


A rozsdamentes csavarAz autós cella rendelkezik egy S/S csavarral, amely bele lett sajtolva az 1” colos cső közepének az aljába. Találnod kell egy  olyan rozsdamentes csavart (ellenőrizd mágnesességre), amelyiknek a hexagonális feje biztosítani fogja számodra a szorító erőt- ami belerögzíti a csavart az 1 colos csőbe (használj rozsdamentes (316L ha lehetséges) másfél colos csavart 3-4 col hosszúsággal). A csavar és az 1” colos cső együttesen fogja a cella katódját képezni, mivel ezek az akkumulátor negatív termináljára fognak csatlakozni az autó karosszériáján keresztül. Az autós cella tartálya ki van fúrva az egy colos csőhöz csatlakoztatott csavar számára, hogy azon a csavar szabadon átmehessen. Ez a furat egy nagy gumi tömítőgyűrűvel van ellátva (vagy egy más típusú lépcsőzött teflon tömítőgyűrűvel), azért, hogy megakadályozza a csavar és az energia cella fémrészeinek érintkezését.
S/S anyák rögzítik a csavart szilárdan a megfelelő helyre. Az anya szintén érintkezik a nagy gumi, vagy teflon tömítőgyűrű peremével, így biztosítva az anya szigetelését is az anód tartálytól. A konténer fenekén túlnyúló csavarrész ezután már rögzíthető az autó karosszériájához, de fontos, hogy a pozitív anód tartály és a negatív karosszéria között egy nagy gumi pad legyen elhelyezve a rövidzár megelőzése végett.


Az autós cella tartályának belsejében lévő S/S csőszerelvény hossza függ az elektródának használt hengerek számától. Alex Schiffer úgy találta, hogy a csőszerelvény hossza optimalizálható a cella magátmérőjének egyeztetésével. Alex könyve tartalmaz egy táblázatot ezekről a méretekről, de az ökölszabály az, hogy használj 7”inch hosszú csöveket a 3 elektródás autós cellához, és 8” inch hosszú csöveket a négy elektródás autós cellához.
Az anód konténer kb. 2” inch -el  hosszabb legyen a belső henger elektródáknál.
Fontos, hogy az összes henger hosszúsága hozzávetőlegesen legyen hasonló, a választott hosszúság ellenére. Habár a 2”, 3” és a 4” colos elektródák (csövek) elektromosan nincsenek csatlakoztatva sem az akkumulátorhoz, sem pedig másik elektródához, mégis ezek kritikus funkciót látnak el a Joe cella működésében.  Joe úgy hívja őket, hogy Neutrális Elektródák.
Emlékezz, az akkumulátor negatív oldala a középső 1” colos  csőelektródára van kötve az S/S csavaron és az autó karosszériáján keresztül. Az akkumulátor pozitív terminálja az autós cella rozsdamentes acél (stainless steel = S/S) anód tartályára van rákötve egy 1”colos alumínium csövön keresztül, amely az autóscella tetején lévő kúpra lesz rácsatlakoztatva.


Az Anód TartályAz elektróda szerelvény az S/S anód tartályban van elhelyezve. Az elektródák el vannak szigetelve a tartály aljától az S/S csavar segítségével, amelyik a tartályon kialakított furaton halad keresztül. Fontos, hogy az anód tartály le legyen fedve egy kúp alakú fedővel. Használhatsz rozsdamentes acélt, vagy alumíniumot is ebből a célból. Mind a két anyag jól használható (egy 5” -tol 1” col –ig, vagy egy 6”-tól 1” col-ig kialakított kúpon lesz a csőr).  A kúpszögnek legalább 45°-osnak kell lennie, de Alex Schiffer szerint az 52-54° kúpszögnél a cella jobban működik. Rá kell hegeszteni egy 1” colos nyomószögben kialakított szerelvényt a szűkítő tetején lévő 1” colos furatára, azért, hogy fogadni tudja a szintén 1” colos alumínium csövet, amely azután elszállítja az ORGONE energiát a motor bevezetőcsövéhez. Az 1 colos alumínium cső belsejét ki kell polírozni (fényesíteni), mivel az ORGON úgy viselkedik, mint egy optikai hullám. Az ideális esetben az alumínium cső vízszintessel bezárt szögének folyamatosan emelkednie kellene, amíg el nem éri a karburátor csatlakozását, de a horizontális (vízszintes) csőfutás is oké. Azonban soha se irányítsd a csövet lefelé. Az ORGONE felfelé törekszik, és nem akar lefelé menni.


Az alumínium cső vége nincs közvetlenül rácsatlakoztatva a motorra. Helyette inkább, egy 4 col hosszúságú gumi, vagy neoprén csövet kell használni a karburátoron lévő a vak csővégződés, és az alumínium csővég csatlakoztatásához. A gyújtásról kell a 12V pozitív feszültséget az alumínium csőhöz csatlakoztatni (az indító kulcs mögött), és ráerősíteni azt egy repülő-kapoccsal (?airplane clamp?).
Ne felejtsd el, hogy az alucső elektromosan az anódkonténerhez van kötve, és mind a kettő +12V potenciálon van, ezért  szigeteld el ezeket a motortól és a karosszériától, mert különben rövidre zárod az akkumulátort. Köss sorba egy 5A biztosítékot a pozitív gyújtás kábel és az alumínium cső között, és szigeteld el az alumínium csövet vagy műanyag hüvellyel, vagy csomagolással (villanyszerelő szalag).


A töltött víz
Ahhoz, hogy az autós cella működjön, „töltött” vizet kell nyerni a töltő kádból, vagy az üveg teszt cellából., melyet azután bele kell önteni az autós cellába. (Ez egyszerűbb és könnyebb, mint megkísérelni feltölteni a vizet az autós cellában). Mivel a feltöltött víz (szükséges a cella működéséhez) bele lett öntve az autóscellába, ezért nem szükséges azt az autós cellával előállítanunk. Ha az autós cella helyesen elő van készítve, és akklimatizálódik, a cella el kezd „termelni” mihelyst a töltött vizet beleöntik, és megkapja az elektromosságot az akkumulátorról. Alex úgy találta, hogy az akkumulátorból folyó 1A-es áram teremti meg az ideális elektrolízis feltételeket egy Joe cella számára a működéshez.
Először létre kell hozni a töltött vizet, majd meg kell azt szűrni (egy kávéfőző szűrővel), és azután kell hozzáadni az autós cellához, hogy megelőzzünk egy sor potenciál problémát. Fogadd meg ezt a jó tanácsot.


A víz
A víz, amire szükséged lesz a töltött víz előállításához roppant fontossággal bír. Viktor Schauberger találó módon úgy írt a vízről, hogy az egy „élő” szubsztancia.  Számtalan, szemmel nem látható különböző típusú energia állapotot birtokolhat. Az a fajta víz, ami a konyhacsapból, vagy vizes palackokból, vagy desztillált vízből származik lényegében erre a célra alkalmatlan „halott” víz. Alex Schiffer a „Juvenális” víz kinyerésére egy természetes hegyi forrást javasol.  Schauberger mindig azt mondta, hogy a víz nem állt készen felhasználásra az élőlények számára, amíg az megfelelően fel nem lett fejlesztve a föld belsejében. Amikor kész, akkor természetesen előtör a hegyek erdős területein, mint egy forrás.


És ez az a hely ahol te is megszerezheted a Joe cellához szükséges vizet:
-Egy természetes eredetű forrásból, mielőtt az ember azt megváltoztatta, beszennyezte, vagy csöveken keresztül vezette volna (amely megöli az élő természetes energiákat).
-Ha hiányt szenvedsz természetes forrásokból, akkor a következő legjobb módszer, ha megpróbálod kezelni a vizet valamilyen módon, hogy visszaállítsd annak életet fokozó tulajdonságait.
Az egyik módszer az, hogy egy örvényben forgatod a vizet, és orgone-t viszel így bele a környező atmoszférából implózión keresztül. Egy másik technika, hogy anyagokat adsz a vízhez, melyek fokozzák annak energiáját. (itt majd részletes információ lesz a víz kezeléséről)


A már alkalmazkodott termelő cellaEgy megfelelően megépített és alkalmazkodott cella egy kis mennyiségű elektromos potenciált hoz létre, amikor az már nincs többé rákötve az akkumulátorra. Mivel a cella nem más, mint egy orgone akkumulátor, ezért összegyűjti az orgone energiát!
Egy bizonyos telítési pont elérése után azonban, az orgone energiának valahová távoznia kell, ezért az átkonvertálódik elektromossággá. Ezt igazolja a keletkező elektromos potenciál is, amely a cellákon keresztül képződik. Ez a generált potenciál azonban nem fogja magát határozatlan ideig megtartani, hacsak nem gondoskodunk annak periodikus elektromos erősítéséről, melyet a cellán alkalmazunk. Alex megjegyezte, hogy egy 12V akku naponta 1 perces alkalmazása elegendő ennek a munkára fogható állapotnak a folyamatos fenntartásához.
Az autós cella képes folyamatosan fenntartani ezt a termelő állapotot egészen addig, amíg a cella ki nem lesz sütve (a magyarázatot lásd lejjebb).
A töltött víz tárolásán túl, emlékezz vissza arra, hogy a tartály, a Joe cella anódjaként funkcionál. Az alkalmazott akkumulátor potenciállal, a töltött víz a cella belsejében „termeli” és hozza létre a mezőhatást (kb. 1,5V-os elektromos potenciált), melyet azután fenntart az Anód tartály és a cella aljából előugró katód csavar között.


A mezőhatás (The field effect)Az első és a második videó kazettán Joe megkísérli elmagyarázni a cella belsejében az elektródák között lévő „mező” hatást. Mivel az első szalag még 1993-ban készült, ezért a második 1997-ben készült felvételen Joe már sokkal érthetőbben mutatja be ezt a jelenséget.
Alex Schiffer könyvében (Experimenter’s Guide) még ennél is jobban megvilágítja ezt a jelenséget - igazán értékes olvasmány.
Mivel a töltött víz nem fogy a harmadik típusú gáz előállítása során, ezért a töltött víz mint katalizátor játszik szerepet a folyamatban. A katalizátort pedig olyan anyagként definiálhatjuk, amely elősegít egy reakciót anélkül, hogy elfogyna a katalizált reakció során. Azáltal, hogy előre feltöltött vizet helyezel egy kisebb autós cellába, kikerülöd az autós cella barna habos üledékkel történő elszennyeződésének problémáját, amely bevonná az elektródákat és a gumiszigetelőket is egy cella kisülés esetén.


A Töltő KádA nagyobb méretű Töltő Kádat elhelyezheted egy műhelyben, egy garázsban, vagy egy teraszon. Joe egy kisebb rozsdamentes acélból készült sörös hordót használt erre a célra, melynek a teteje le volt vágva. Emlékezz, hogy a rozsdamentes acélhordó egyrészt, mint tartály, másrészt pedig, mint a cella anódja funkcionál. A töltő kád belsejében lévő elektródák mérete és alakja különbözik a kisebb autós celláétól. Az elektródák nagyobb átmérőjűek és csonka kúp formával bírnak. Joe 9 elektródát tartalmazó töltő kádat használt szemben a 3-4 elektródás autós cellával. Joe úgy találta, hogy 10inch –es S/S tej szeparátor kúpok (tejipari felszerelés) dolgoznak a legjobban . Azonban más formájú S/S (rozsdamentes acél) elektródák is éppúgy jól működhetnek, feltéve persze, hogy kielégítő mértékben mentesek a mágnesességtől. Joe szerint az „élelmiszer osztályú”, vagy a „317L” típusú rozsdamentes acélok a legmegfelelőbbek erre a célra. Alex Schiffer szerint nem szükségszerű, hogy egy nagy sörös hordót használjunk a töltő kádhoz. Szerinte egy kisebb S/S sörös hordó, vagy még inkább egy teszt cella is bőven elegendő.


A neutrális elektródák számaJoe gyakran említi a videó szalagokon, hogy az energia cellája annál nagyobb mennyiségű gázt állít elő, és annál kisebb mennyiségű áramot húz le az akkumulátorról, minél több neutrális (semleges) elektródát tartalmaz. Neked nem kell limitálnod az elektródák számát 3-ban az autós cellánál, de mivel ez a cella nem termeli a töltött vizet, és nincs folyamatosan ráakasztva az akkumulátorra, ezért a 3 elektróda elegendő.
Ennek ellenére, Alex Schiffer megemlíti, hogy egy további elektróda, kisebb cella „szivárgást”, és nagyobb hatékonyságú orgone felhalmozást eredményez. Mivel egy 5” colos anód konténer befogad egy 4 colos csövet, ezért valószínűleg előnyös egy 4 elektródás cella megépítése.


A cella kisüléseJoe úgy találta, hogyha a cella véletlenül még a barna hab cella tetejéről történő eltávolítása előtt sülne ki, akkor azt szét kell teljesen szedni, és ki kell tisztítani, mielőtt az megint helyesen működne. Ez rengeteg munkát igényel. Joe keserű tapasztalatok árán megtanulta, hogy vigyázzon és előzze meg a cella kisülését. Számodra is fontos tehát, hogy magad is óvakodj ettől a költséges és időigényes hibától.


Az energia cella a következő okok miatt sülhet ki:1. A töltő kádban képződő barna hab gyors kivételének elmulasztása.
2. Véletlen szerű rövidzár az anód a katód, vagy a neutrális elektródák között.
3. Ujjaid, vagy kezed töltött vízbe történő belehelyezése.
4. Az energia cella közelében lévő erős elektromos, vagy mágneses terek.
5. Erősen negatív érzelemmel, vagy személyiséggel bíró személyek túl közel kerülnek a cellához (tudom, hogy ez őrültségnek hangzik, de mégis igaz). Wilhelm Reich úgy írta le ezt az orgone energiára gyakorolt hatást, mint „Y” faktor („Y” téged jelent „you”).
A Töltött Víz ÁtviteleMiután a töltött vizet aktivizáltuk az akkumulátor energiája révén az anód és a katód között (kb 30-60 másodperc), és eltávolítottuk a Barna Habot, a töltött víz kivehető egy csőrös üvegpohár segítségével, melynek a töltött vízzel érintkező belső és nem érintkező külső felületét ujjainkkal nem szabad megérinteni. Ezt nem is olyan nehéz megtenni. Végy egy 500ml, vagy 750ml-es csőrős üveg (vagy Phyrex) poharat és tartsd meg a begörbített mutató, vagy középső ujjaddal a csőrös pohár tetejét. Merítsd be a csőrös pohár ujjaiddal ellentétes oldalát a vízbe, és merj ki ésszerű mennyiséget a töltött vízből. Zúdítsd át egy nagyobb csőrös pohárba, vagy üveg kancsóba. Csak így tovább egészen addig, amíg a negyedéig, vagy tovább tele nem lesz töltött vízzel. Ezután vidd át a töltött vizet a töltő kádból az autós cellába (csak öntsd bele).


Az autós cella elhelyezése.
Ez a cella beszünteti a termelést, ha mágneses, vagy elektromos mezőnek van kitéve. Joe a cellát néhány kisebb autónál a motorházban helyezte el, de általában az utas oldalon lábmagasságban csavarozta azt a karosszériához, vagy a csomagtartóban helyezte el. Neked egy vastag gumi lapra lesz szükséged, hogy biztosítsd a szigetelést a cella alja és az autó karosszériája között.
Megjegyzés: A csavar, amelyik keresztül megy a cella alján, és a középső csőhöz (elektróda) csatlakozik, el van szigetelve a cella tartálytól egy gumi tömítőgyűrű segítségével. A csavart szilárdan kell rögzíteni a karosszériához, mert a csavar képviseli a negatív katódot (és a karosszéria is negatív). Ne akard, hogy a cella konténer érintse az autó karosszériát, mert az képviseli a pozitív anódot, és összeérintve rövidre zárnád a cellát.


A motor alkalmazkodása a Joe celláhozEgy alumínium motornak csupán néhány órára van szüksége az alkalmazkodáshoz, míg egy vasöntvényből készült motor esetén ez az intervallum elérheti 1-4 hetet is. Joe először az autós cella telepítésével kezdte, majd csak ezután adta hozzá a töltött vizet.  Ő sértetlenül hagyta a benzin vezetéket és így járt vele egészen addig, amíg nem észlelte az alapjárat megemelkedését és/vagy azt, hogy a motor durvábban kezdett el járni. Ez jelezte számára, azt, hogy a cella elkezdi átvenni a motor meghajtását, és hogy igényli a gyújtás finom beállítását, amíg a motor újra simán nem jár. Ő addig folytatta az időzítés beállítását, amíg a motor teljesen nem alkalmazkodott a cellához. Végül, Joe úgy találta, hogy már teljesen le tudja csatlakoztatni az üzemanyag vonalat, és az autót már kizárólagosan csak az autós cella látja el energiával.


A Teszt CellaA kísérleteket bölcsebb egy Teszt Cella építésével elkezdeni, amihez először is egy üveg tartályra lesz szükségünk. A könnyebb kivitelezhetőség mellett, megfigyelheted a cella működését oldalról, fentről és alulról is. Keress egy nagy, felülről nyitott üvegedényt.


Bele kell helyezni 5db egyforma hosszúságú S/S csövet az üvegtartályba. A rozsdamentes acél (S/S) csövek átmérői rendre 1”,2”,3”,4”, és 5” colosak legyenek. Győződj meg az S/S csövek beszerzése előtt arról, hogy azok nem vagy szinte alig mutatnak vonzást a neodymium mágnessel (ez rendkívül fontos!).  A csövek egymást pozícióban gumi vagy más szigetelők révén tartják, melyeket a csövek között 120°-os elrendezésben helyezünk el a szomszédos csövek között, azok felső és alsó végeinél. Tehát 3-3 szigetelő van a szomszédos csövek között alul és felül is, ami összesen 8-szor 3db gumiszigetelőt jelent. A szigetelőket kb. ¼ inch távolságra kell elhelyezni a csővégektől. Ügyelj arra, hogy az összes cső felső pereme egy szintben maradjon a többiével. Helyezd be az üvegedénybe a cső összeállítást úgy, hogy az edény aljára helyezett néhány távtartó gumiszigetelésen üljön fel.


Itt nem szükséges az, hogy lyukat fúrj az edény aljára, mint ahogyan azt az autós cellánál tettük (habár megteheted, ha akarod). Azonban fontos, hogy az akkumulátor negatív vezetékét a középső 1” colos S/S henger aljához, míg a pozitív vezetéket a külső 5”colos henger tetejéhez csatlakoztasd egy krokodil csipesszel. Az 1” colos henger aljához történő csatlakozáshoz jó megoldás egy rozsdamentes acélból készült pánt, amely S/S popszegeccsel , vagy egy rozsdamentes csavarral van  oda rögzítve. A pánt mérete nem fontos, ezzel szemben nagyon lényeges, hogy mágnesesség szempontjából leellenőrizd azt. Méretezheted, úgy a pántot, hogy az edény aljánál lévő távtartók között kússzon ki a hengerek alól, majd pedig bukkanjon fel a víz felszínére és a fölé az S/S hengereken kívül. Ezután az akkumulátor negatív pólusát egy krokodilcsipesszel ellátott vezeték segítségével csatlakoztathatod rá a pántra.


Megjegyzés:A mai napig, Alex Schiffer már 4 autó motorját állította át, hogy azok a Joe cella révén orgone energiával működjenek. Ez egy tiszta és ingyenes energiaforrás, amely gyökeresen meg fogja változtatni a társadalmat.


A Joe cella konstrukciós tervei:A nagyobb mérethez kattints az alábbi képekre…töltsd le, és mentsd őket winchesteredre.
   


* * * * *
Fordította: Tuvok
2006.10.23.     
***A fordítás szövegével kapcsolatban minden jog fenntartva*** 



Furcsa jelenségek


Az Orgon Energia elnevezés a XX. század elejéről származik (organikus energia), Wilchelm Reichtől akiről bővebbet az Interneten barangolva találhatunk.
Az alábbiakban ismertetett eszközt már régóta használják. Több változata is van. Magyarországon például az „Egely-kerék” működik így. A különbség csupán az eszköz árában mutatkozik. Az alábbi eszköz filléres költséggel házilag is elkészíthető, míg az „Egely-kerék” sokezer forintba kerül. Hasonló leleményes és olcsó eszközöket mutat be Harry G. Stine [2] is.
Én is készítettem egy ilyen "forgonyt" és hónapokon át kísérleteztem vele. A használatáról készült videót a YouTube-ra is feltettem. AZ alábbi írásom a tapasztalataimat, következtetéseimet gyűjti össze.

Az Orgon Energia detektor

Az Orgona Energia természetes körülmények közt, az élő szervezetekben is képződik. Létezését közvetett módon egy olcsó és egyszerű „detektorral” igazolhatjuk (1. Ábra).

Ez az energia egy varrótű függőleges csúcsára felillesztett vékony alumíniumfóliából hajtogatott gúla forgásával detektálható abban az esetben, ha kezünket (esetleg mindkettőt) a gúla oldalaihoz közelítjük, és eközben csak arra kell ügyelnünk, hogy ne akaraterőnkkel akarjuk forgásra kényszeríteni a gúlát, (nem fog menni) hanem ellazulva csak vegyük tudomásul a tényt: FOROGNI KEZD!
Hasznos lehet még, ha szájunk elé vékony kendőt kötünk, a leheletünk okozta légmozgások minimalizálása érdekében. A kísérletezést, huzatmentes jól kiszellőztetett, zárt szobában végezzük! Miután egyszerű kis detektorunk forgásba jön, első – egészségesen szkeptikus – reakciónkban arra gondolhatnánk, hogy a kezünkből kiáramló hő hozza forgásba a gúlát. Az általam hallott legtöbb vád – hogy miért nem az ember különleges energiatere forgatja – is ezt használja fel. Ezt az alábbi tények cáfolják meg:
  • Néhány napos, vagy hetes (egyéntől függő) gyakorlás után a gúla már több méter távolságból (!) is könnyedén forgásba hozható csupán az által hogy ellazulva ránézünk. A forgás sokkal hamarabb elindul, mint ahogy az esetleg általunk keltett hő mozgásba hozhatná a köztünk és a detektor közti viszonylag nagy légteret... Ha a szánkkal minimum 4 méter távolságból erősen a fólia felé fújunk, az valószínűleg meg sem moccan.
  • Akkor is forgásba hozható a detektor, ha egy vastag falú papírdobozba helyezzük, és csak egy kis figyelőnyílást vágunk a doboz oldalára és a lyukat vékony átlátszó műanyag fóliával (Folpak) leragasztjuk. Az ilyen papírdoboz igen jó hőszigetelő, és a forgás sokkal hamarabb megindul, mint ahogy a hőáramlás sebessége azt lehetővé tenné.
  • A detektor néha forog, néha nem. Egyik pillanatról a másikra elindul, illetve leáll. Márpedig a kezünk közel állandó hőmérsékletű, illetve ha nem, akkor talán valami bajunk van. A forgásnak is állandónak és egyirányúnak kellene lennie… A kételkedők egyik érve az, hogy a gyakori irányváltoztatás a két kezünk közti hőmérséklet-különbség eredménye (kb. 2 Celsius fokos). Ez könnyen cáfolható. Ha csak egyik kezünket tesszük a kis detektorunk mellé, általában ugyanolyan sebesen forog és irányt vált néha, mintha mindkettő kezünket használnánk. Márpedig ha a kifogás igaz lenne, akkor nem a kezek abszolút hőmérséklete számítana a forgató erőnél, hanem csak a két kéz hőmérséklet-különbsége, ami viszont elenyésző és ráadásul ezért nem is eredményezhetne ugyanolyan intenzív forgást, mint egy kéz esetén.
Megjegyzés: Teljesen tisztában vagyok, hogy a ránézéssel való forgatás őrülten hangzik. Sokat tépelődtem azon, hogy szabad-e nekem ide ilyet leírni... Végül egy kínai cikk győzött meg, ami szerint az ilyen erőhatások (Chi) az élő szervezetek véráramlásával függenek össze. Kétségkívül létezik kémiai (elektromos) különbség a szívből ki és a beáramló vér közt. Ha ez nem így lenne, megfulladnánk (oxidáció)... Márpedig a szemfenék tele van erekkel és a szem csarnokvize esetleg fókuszálhatja ezt az energiát is.
A szkeptikusok „favoritja” az, mikor úgy hozzák forgásba a fóliát, hogy az egyik oldalára meleg vízzel töltött gumikesztyűt tesznek. A próba-kéz a kéz hőhatását hívatott igazolni. De óriásit tévednek szerintem, amikor elhamarkodottan lesöprik az asztalról ezt az egész témát. Szóval egy gumikesztyűt megtöltenek nagyjából testhőmérsékletű vízzel és a detektor mellé helyezik, aminek hatására az, stabilan egy irányba forog. Nos a hőhatást cáfoló magyarázatomban a leglényegesebb érvem az, hogy a gumikesztyűs kísérlet nekem egyszerűen nem működött. Sőt a villanyvasaló sem. A detektor meg sem moccant, pedig a vasaló 2000 Watt energiájától eszeveszett forgásba kellett volna jönnie. De nem zárom ki, hogy másoknak forgásba jött. Ennek okát azonban inkább abban látom, hogy a meleg-vizes kesztyűt az élő kísérletező eléggé sokáig a kezében tartotta, minek hatására az egyfajta tárolóként tárolta el az általunk vizsgált hatást (ami szerintem nem hő). Persze, ha ez a tároló képesség létezik, akkor a kísérletezőknek egy újabb lehetőségük is lenne a fegyvertár bővítésére.
A különböző hőleadó felületek (vasaló, meleg-vizes gumikesztyű) a levegőt függőlegesen áramoltatják legerősebben. Ez az energia viszont vízszintes síkban forgatja a fóliát.
Ezen iromány nem azt tagadja, hogy gumikesztyűvel, hajszárítóval, kurblival és ki tudja mi minden más durva beavatkozással forgásba hozható egy pehelykönnyű kis fólia. Bolond lennék, ha ezt cáfolva kockára tenném jó híremet. Én csupán annyit állítok, hogy a fólia egyéb, a hagyományos tudomány által még nem eléggé ismert erőtől is forgásba jöhet. És ez az erő nem varázserő, és nem csalás.
Itt jegyzem meg, hogy a fenti három bizonyításomat még egy szkeptikus sem merte elfogulatlanul megvizsgálni. Mindegyikük csak legyintett, és tovább egyik sem volt hajlandó a dologgal foglalkozni! A legtöbb, amire hajlandók voltak, hogy meghallgatták az ellenérveimet. Ennyit az úgynevezett szkeptikusokról és bizonyos cáfolataikról. Vannak emberi mentalitások, amik évezredek óta rendületlenül túléltek minden fejlődést. Ezek a mentalitások táplálták az inkvizíció pökhendiségét is.
Eredmények, néhány napos gyakorlás után
  • Ez az energia különböző áthatolóképességgel rendelkezik, különböző anyagokon. Például az üveg igen jól „szigetel”, vagy talán igen jó vezető és eltéríti irányából ezt az energiát. Ez a fémekre is igaz. A fa és papír jó áteresztők, illetve nem gátolják a jelenségeket. A vezetés tényét, üveglap mögé állva egy hosszú faléccel igazolhatjuk úgy, hogy a kb. 2 méteres fenyőléc egyik végét a kezünkben tartva annak másik végét a fólia mellé tartjuk. Ekkor is forgás lesz az eredmény. Az üveglap mögött állva csupán a kezünket kitartva (mintha benne lenne a léc), a forgás többnyire nem jelentkezik. Ezért nem mindegy, hogy milyen anyagból készül detektorunk. Nekem egyaránt volt 3…12 cm élhosszúságú alufóliából kivágott négyzetből hajtogatott gúlával eredmény. Ugyanezekkel a méretekkel készült papírgúla gyengébb eredményt adott. Kérdéses volt egy ideig, hogy amit mi árnyékolásnak hiszünk az nem pont nagyon jó vezetőképességet jelent-e (elvezeti az erőhatást a detektortól). Ennek eldöntésére megvizsgáltam, hogy üveglap mögé állva fémrudakkal a kezemben forgásba hozhatom-e a detektort. A forgás eléggé gyenge volt, és lassan érvényesült (mintha előbb a fémrúdnak telítődnie kellene valamivel).


  • A detektort a mellé tett élettelen anyagok nem hozták forgásba.


  • A detektor forgási sebessége valószínűleg arányos a belőlünk kiáradó energia eredő intenzitásával, ami függ a napszakoktól és fizikai állapotunktól. A vizsgálatok szerint nálam az első maximum reggel kilenckor, a másodikdélután háromkor és a harmadik este fél tízkor kezdődik általában napról napra rendszeresen. Úgy tűnik ez az étkezéssel is szorosan összefügg. Evés után az általunk szolgáltatott energia egy időre drasztikusan lecsökkenhet. Tőlem függetlenül más is hasonló eredményeket kapott [1]!


  • A forgási irányt eleinte nem de később, néhány nap múlva, vezérelni tudjuk. Megfigyeltem, hogy ekkor, gyakran valahogyan már előre „érzem”, hogy a kívánt irányú forgás létre jön-e, vagy sem. Mintha „bio-feddback” jönne létre ( http://en.wikipedia.org/wiki/Bio-feedback ). Esetenként a spontán forgásirány más és más külön a bal kezünk illetve jobb kezünk hatására. A vezérlés módját valójában nem tudom itt leírni. Az agyam a sokhetes gyakorlás hatására valahogy megtanulta irányítani a forgást. A mechanizmust nem kell ismernem ahhoz, hogy a kívánt hatást elérjem. De hiszen ez az életünk más területén is gyakran így van… Nem kell elektromérnöknek lenni ahhoz, hogy az ember használni tudjon mondjuk egy mobiltelefont.

További kísérletek, következtetések

A hatásmechanizmus vizsgálatára érdekes tesztet végezhetünk: Ha két vízszintes egymástól 1 cm-re lévő 5×5cm méretű üveglap közé lassan cigarettafüstöt, vagy gőzt engedünk és azt alulról gyengén, megvilágítjuk, megláthatjuk, hogy az üveglapok közti közeg a detektorhoz hasonlóan forgásba hozható, azaz a gáz örvényleni kezd. Ennek csak az a feltétele, hogy a kezünk és a vizsgált közeg közt ne legyen olyan anyag, ami az energiaközlést gátolja. A füst koncentrációja a levegőben olyan kicsi, hogy csak az áramlások láthatóvá tételére használjuk. Ez azt jelenti, hogy ez az energia közvetlenül a levegővel képes kölcsönhatásba lépni. A kölcsönhatás képességével összefüggő tulajdonság, az energia különböző anyagokon különböző mértékben való áthatolóképessége. Érdekes lenne az áthatolást az elektromosságtanból ismeretes dielektromos állandó függvényében vizsgálni. Ezt még nem tettem meg.
A detektor fémfelületének magas feszültségre töltöttsége látszólag semmi hatással nincs a forgásra, de ez önmagában nem zárja ki az energia elektromágneses jellegének lehetőségét, ha az nem statikus, hanem gyorsan rezgő, vagy forgó. A zseblámpánk sem világít fényesebben, ha nagyfeszültségre töltött felületre helyezzük azt. Ez az energia elektromos vezetőben nem tudott áramot létrehozni. Talán azért, mert parányi helyi örvények jöttek létre, azaz a vezetőben ellentétes irányokba áramló töltések összege közel azonos. Vagy nem tudott behatolni az energia a vezető felületébe, hogy kölcsönhatásba lépjen az elektronokkal (skin effektus).
Alkalmasan egymás fölé közel elhelyezett detektorok (detektor-erdő) gyakran egymástól függetlenül, akár ellentétes irányba is elkezdhetnek forogni.
Vasdobozba helyezve és a doboz tetejét üveglappal lezárva a detektor teljesen érzéketlenné tehető. Egy esetben azonban érdekes dolog történt velem. A vasdobozba tett detektor – szokásosan – nem reagált, de amikor kb. 1 percig a kezemben tartott zseblámpával körülbelül 1 méter távolságból az üveglapon át rávilágítottam (hogy a rosszul megvilágított szobában láthassam, mi történik a dobozban), a detektor hirtelen forgásba jött, és kb. háromnegyed fordulatot tett, majd leállt, és ezután soha többé már nem tudtam a hatást újból előidézni. E különös jelenségre eddig nem találtam még lehetséges elméleti magyarázatot sem.
Nagyon gyakran fékezőleg hat a forgásra mások jelenléte. De nem mindenki hat egyformán. Kérdéses, hogy más jelenlévő közvetlenül hat a forgásra (hozzánk hasonlóan), vagy a mi tudatunkra hatva (pl. zavarban vagyunk, mert félünk, hogy kinevetnek).
A vizsgálatok szerint a forgás intenzitására inkább a forgó test geometriája, semmint a forgatott test tömege van befolyással (persze ésszerű határok közt). Az alufólia gúlánál 50-szer nehezebb és 8-10-szer nagyobb kiterjedésű test is könnyen forgásba jött, ha a forgás síkjából kiemelkedő felületek vannak (ezt a kísérletet a Zwack Unicum + Bonbonikum, valamint a Stollwerck Royal Cherry bonbonos dobozából kitermelt arany színű műanyag bonbontartóval végeztem).
A légáramlásos magyarázatot cáfolni látszik az a tapasztalatom is, hogy hosszú, vékony cérnára felfüggesztett gömb alakú, teljesen sima felületű (tükröző) karácsonyfadísz is könnyedén forgásba hozható volt. Persze akkor is forgásba jött, ha egyik oldalára ráfújtam, de ez utóbbi nem cáfolja az általam vizsgált különös erőhatást.
Fenti tapasztalatok alapján néhány alapkérdésre kellene legelőször válasz találnunk.


Alapkérdések

1. Ez az energia statikus, vagy rezgő illetve forgó természetű?
Az energia-megmaradás, azon belül a perdület-megmaradás tétele valószínűleg erre az esetre is érvényes. Lehet, hogy az energia rezeg, de ettől függetlenül perdülettel is rendelkeznie kell szerintem. Mivel a detektor mid a két irányba gyakran forog, és nem kizárólag csak az egyikbe, ezért a forgató energia perdületének két külön típusa valószínűsíthető (jobbra illetve balra forgató). Ezzel kapcsolatos, hogy ami ezt az energiát felfogja annak is képesnek kell lennie az elmozdulásra. Az egymástól elkülönülő domináns „perdületi hatások” eléggé kis helyre lokalizáltak, mivel az egymás mellé tett kis detektorok gyakran egymással szemben forognak… A detektornak gyakran van furcsa imbolygó tétovázó, hol erre-, hol arra forgása. Ez talán azzal magyarázható, hogy a testünk mind a két irányba erős forgató hatást generál egyszerre, és a detektor abba az irányba fordul el, amelyik forgató hatás (talán, mint a testünkből kiáramló hatás) túlsúlyban van.
2. Elektromágneses jellegű, vagy sem?
A fentiekben ismertetett detektor akkor is kiválóan működik, ha nem alumínium fóliát, hanem valami szigetelőt, például celofánt használunk. Ez arra eged következtetni, hogy ez a perdületi energia nem csak a szabad elektronokra hat, hanem inkább az atomszerkezetre, vagy atomrácsra illetve elektronburkokra. (A cigarettafüstöt is forgatta!) Ha a forgató hatás atomi méretekre lokalizált, akkor könnyen lehet, hogy az atom és elektronjai azok, amik felveszik a perdületet ettől az energiától. Ezt igazolhatja talán az is, hogy vezető hurokban nem tudtam áramot mérni, mivel a kis elemi örvények a vezeték anyagvastagságánál nagyságrendekkel kisebb helyi örvényeket hozhattak létre és nem jöhetett létre egy nagy – a műszeremen is áthaladó – köráram…
3. A kölcsönhatás egy, vagy esetleg több egymástól különböző csatornán érvényesül? (mint pl. nukleáris és elektromos)
Erre jelenleg nem tudok válaszolni.
4. Van-e köze ennek a forgásnak a telekinézishez?
Valószínű, hogy ez az úgynevezett telekinézis egyik speciális esete, bár az általánosan ismert telekinézis egyenes vonalú mozgást is képes produkálni.

Ha ezekre a kérdésekre megnyugtató választ kapunk, talán felhasználhatjuk ezt az energiát különböző készülékekben az orvostudomány, a távközlés, az energetika és egyéb területeken.


Zárszó

Ez a jelenség gyenge. De mielőtt lebecsülnénk, jusson eszünkbe, hogy az elektromosság hajdani, az ókortól kezdődő vizsgálata során sem voltak nagy erőhatások! Borostyán és tollpihe voltak az egyszerű eszközök kezdetben, és később az elektroszkóp. Ma pedig az elektromosság ereje szinte határtalan és az elméleti és gyakorlati eredményekben megtett út óriási. A különbség talán a hatások előidézésének reprodukálhatóságában van. Az általam ismertetett hatás vizsgálatának nagy korlátja maga az ember. De ha a törvényszerűségek világossá válnak, talán létrehozhatók olyan eszközök, melyek szabályozottan és nagy intenzitással képesek forgatni egy ilyen kis detektort is. Néhány orosz szerkezetet láttam, ami elvileg képes ilyenre (az eladó szerint), de kipróbálni még egyiket sem tudtam.
A témát fontosnak és jelentősnek tartom. És nem is értem az emberek általános közönyét ezzel kapcsolatban. A legkomolyabb reakció alig haladja meg a „jé, de érdekes” szintjét. Én viszont keresem az olyan nyitott és szkeptikus kísérletezőket, akikkel együtt ebben a témában tovább lehetne lépni. Jelen írásom és személyes meggyőződésem szerint a hőhatás magyarázata felületes, téves és elhamarkodott. Ezért elhamarkodottnak tartom ezt a jelenséget az asztal alá söpörni. A cáfolók másik „komoly” ellenérvük az, hogy a témával olyan ember is foglalkozik [1], aki tudományos körökben szinte nevetségessé vált. Nos, ez a „cáfolat” is eléggé nevetséges, és egyfajta tudományos sznobizmusról és gyávaságról árulkodik.
Az Interneten szerencsére az általam tárgyalt alapjelenségről ( távmozgatás) sok amatőr videofelvételt találhatunk (a Youtube-on a telekinetic szóra keresve) . Egy másik ilyen a http://www.chi-spinner.com/ ahol az általam ismertetett filléres eszköz potom 10$-ért meg is rendelhető. Így kell lejáratni egy ügyet, az emberek becsapásával (százszoros ár!). Gyakran összemosódik a szélhámosság a leleményességgel.
Szándékosan nem neveztem el ezt az energiát. Nem szándékom azt sugalmazni, hogy bármit is tudok annak különös természetéről. Majd elnevezik azok, akiknek sikerül feltárniuk titkokat.
A másik gondom a névvel az, hogy az, bármire ráhúzható. Ld. Az iménti honlapot. A távol-keleten népszerű Chi név bármire ráerőltethető. Van valami, ami misztikus? Oké, akkor ez is legyen Chi. Van egy ötletes mondás: „akinek kalapácsa van, hajlamos mindent szögnek nézni”
Én nem cáfolom, s nem is igazolom azt, hogy a Chi a magyarázat kérdéseimre. Csupán nyitottan várakozom az áttörésre.


Budapest, 2010. június 26.

Irodalomjegyzék:

[1] Egely György : Titokzatos erők tudománya
[2] G. Harry Stine : A mozgató gondolat.
Módosítás dátuma: 2013. június 13. csütörtök, 12:09

Láthatod , hogy mi minden rakódik egy jelenségre . Valóságos iparágak nőnek ki a gondolatból , és az élelmes emberek gyártják és szeretnének meggazdagodni a haszonlesésből , ha a jelenség érdekel , akkor le kell hántsuk a rárakódott sisere hadat , és csak tiszta forrásból építkezni az ismeretanyagot össze rakni , hogy kialakuljon az egységes kép. Már láttad hogyan szedegetem össze a morzsákat az internetről , próbáld össze söpörni és összerakni , hogy összeálljon a kép az orgon energiáról. Jó keresgélést az összetartó fonál megtalálásához , meglátzsd csak az első összerakása lesz behézkes utána a rutin, már a kiválasztásnál is működik és ez megkönnyíti az eligazodást, és közben használod az eszedet , úgy , hogy te végzed el a szintézist.

A témával kapcsolatos ismeretanyag összegyűjtésével kezdeni rendszerezni összerakni , és a szintézis megalkotása az a mondanivaló amit a másik fél számára közvetíteni akarunk. 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése